Language of document : ECLI:EU:C:2020:566

C129/19. sz. ügy

Presidenza del Consiglio dei Ministri

kontra

BV

(a Corte suprema di cassazione [Olaszország] által benyújtott
előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

 A Bíróság ítélete (nagytanács), 2020. július 16.

„Előzetes döntéshozatal – 2004/80/EK irányelv – A 12. cikk (2) bekezdése – A szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatainak kárenyhítésére vonatkozó, igazságos és megfelelő kárenyhítést biztosító nemzeti rendszerek – Hatály – A szándékos erőszakos bűncselekmény elkövetésének helye szerinti tagállam területén lakóhellyel rendelkező áldozat – Ezen áldozatnak a nemzeti kárenyhítési rendszer hatálya alá vonására vonatkozó kötelezettség – Az »igazságos és megfelelő kárenyhítés« fogalma – A tagállamok felelőssége az uniós jog megsértése esetén”

1.        Európai uniós jog – Magánszemélyek számára biztosított jogok – Tagállam általi megsértés – Az uniós jognak a 2004/80 irányelv 12. cikke (2) bekezdése késedelmes átültetéséből fakadó megsértése – A magánszemélynek okozott kár megtérítésére vonatkozó kötelezettség – Valamely tagállam területén szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmény – Az e tagállamban lakóhellyel rendelkező és határokon átnyúló helyzetben nem lévő áldozatok – Hatás hiánya

(2004/80 tanácsi irányelv, 12. cikk, (2) bekezdés)

(lásd: 52., 55., 56. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2.        Rendőrségi együttműködés – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 2004/80 irányelv – A szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatainak biztosított kárenyhítés – A tagállamok arra vonatkozó kötelezettsége, hogy az áldozatok számára kárenyhítési rendszereket hozzanak létre – Az áldozatoknak biztosított igazságos és megfelelő kárenyhítés – Fogalom – Az áldozatok kárenyhítésére vonatkozó, átalánykárenyhítést előíró nemzeti rendszer – Megengedhetőség – Feltétel – Az elkövetett jogsértés áldozatokra gyakorolt következményei súlyosságának szükségszerű figyelembevétele

(2004/80 tanácsi irányelv, 12. cikk, (2) bekezdés)

(lásd: 58., 60–66., 69. pont és a rendelkező rész 2. pontja)


Összefoglalás

A tagállamok kötelesek kárenyhítést nyújtani a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények valamennyi áldozatának, többek között a tagállamok saját területén lakóhellyel rendelkező áldozatoknak is

A kárenyhítésnek nem kell fedeznie a károk teljes megtérítését, ugyanakkor az összege nem lehet pusztán jelképes

A 2020. július 16‑án hozott Presidenza del Consiglio dei Ministri ítéletében (C‑129/19) a nagytanácsban eljáró Bíróság kimondta, hogy először is valamely tagállamnak az uniós jog megsértésével okozott kárért fennálló szerződésen kívüli felelősségével kapcsolatos rendszert alkalmazni kell azon oknál fogva, hogy e tagállam nem ültette át megfelelő időben a 2004/80 irányelvet(1) az említett tagállamban – amelynek területén a szándékos erőszakos bűncselekményt elkövették – lakóhellyel rendelkező áldozatok tekintetében. Másodszor, a Bíróság kimondta, hogy a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozataira kiterjedő nemzeti kárenyhítési rendszer alapján a szexuális erőszak áldozatai számára nyújtott átalány‑kárenyhítés nem minősíthető az ugyanezen rendelkezés értelmében vett „igazságos és megfelelő” kárenyhítésnek, ha annak meghatározására az elkövetett jogsértés áldozatokra gyakorolt következményeinek súlyosságát figyelmen kívül hagyva kerül sor, és ha e kárenyhítés ezért nem jelent megfelelő hozzájárulást az elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár megtérítéséhez.

A jelen esetben az Olaszországban lakóhellyel rendelkező, olasz állampolgárságú BV 2005 októberében az e tagállam területén elkövetett szexuális erőszak áldozatává vált. BV ugyanakkor nem juthatott hozzá az ezen erőszak elkövetőivel szemben kiszabott 50 000 euró összegű kártérítéshez és a kamatokhoz az elkövetők szökése miatt. 2009 februárjában BV keresetet nyújtott be a Presidenza del Consiglio dei Ministrivel (a minisztertanács elnöksége, Olaszország) szemben az őt állítólagosan amiatt ért kár megtérítése iránt, hogy az Olasz Köztársaság nem ültette át megfelelő időben a 2004/80 irányelvet.(2) Ezen eljárás során a minisztertanács elnökségét első fokon 90 000 euró összeg BV részére történő megfizetésére kötelezték, amely összeget a fellebbezési eljárásban 50 000 euróra csökkentettek.

A kérdést előterjesztő bíróságnak – amely a minisztertanács elnöksége által benyújtott felülvizsgálati kérelem tárgyában eljár – kérdései merültek fel egyrészt azzal kapcsolatban, hogy alkalmazható‑e a valamely tagállam szerződésen kívüli felelősségével kapcsolatos rendszer a 2004/80 irányelvnek a határokon átnyúló helyzetben nem lévő áldozatok tekintetében való késedelmes átültetése miatt. Másrészt e bíróság kétségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az olasz szabályozás(3) által a szexuális erőszak áldozatává vált személyek kárenyhítése tekintetében előírt 4800 eurós átalányösszeg a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése értelmében „igazságos és megfelelő” jellegű‑e.

E kérdések közül az elsőt illetően a Bíróság először is emlékeztetett azokra a feltételekre, amelyek alapján megállapítható az uniós jog megsértésével magánszemélyeknek okozott károkért való tagállami felelősség, nevezetesen a megsértett uniós jogszabály a magánszemélyek számára jogokat keletkeztet, e szabály megsértése kellően súlyos, és fennáll a közvetlen okozati összefüggés e jogsértés és a magánszemélyek által elszenvedett kár között. A jelen esetben a 2004/80 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének kifejezéseit, szövegkörnyezetét és célkitűzéseit figyelembe véve a Bíróság rámutatott különösen arra, hogy e rendelkezéssel az uniós jogalkotó nem úgy döntött, hogy az egyes tagállamok különleges kárenyhítési rendszert hoznak létre, amely kizárólag a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények határokon átnyúló helyzetben lévő áldozataira korlátozódik, hanem amellett határozott, hogy ezen áldozatok tekintetében a tagállamok területén elkövetett ilyen bűncselekmények áldozataira kiterjedő nemzeti kárenyhítési rendszereket alkalmazza. Elemzésének végén a Bíróság megállapította, hogy a 2004/80 irányelv olyan kárenyhítési rendszer létrehozására kötelezi valamennyi tagállamot, amely a területükön szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények valamennyi áldozatára – és nem csak a határokon átnyúló helyzetben lévő áldozatokra – kiterjed. A Bíróság a fentiekből azt a következtetést vonta le, hogy a 2004/80 irányelv nemcsak az ilyen bűncselekmények említett helyzetben lévő áldozatai számára biztosítja az igazságos és megfelelő kárenyhítéshez való jogot, hanem azon áldozatok számára is, akik a bűncselekmény elkövetésének helye szerinti tagállam területén rendelkeznek szokásos tartózkodási hellyel. Következésképpen a fent említett két további feltétel teljesülése esetén a magánszemélynek joga van azon károk megtérítéséhez, amelyeket valamely tagállam a 2004/80 irányelv 12. cikke (2) bekezdéséből eredő kötelezettségeinek megsértésével okozott neki, függetlenül attól, hogy e magánszemély határokon átnyúló helyzetben volt‑e abban az időpontban, amikor a szóban forgó bűncselekmény áldozatává vált.

A második kérdéssel kapcsolatban a Bíróság megállapította, hogy mivel a 2004/80 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése semmilyen útmutatást nem tartalmaz azt illetően, hogy milyen kárenyhítési összeg felelne meg az e rendelkezés értelmében vett „igazságos és megfelelő” kárenyhítésnek, e rendelkezés e tekintetben mérlegelési mozgásteret ismer el a tagállamok számára. Ugyanakkor, jóllehet e kárenyhítésnek nem kell feltétlenül biztosítania a szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmény áldozatait ért vagyoni és nem vagyoni kár teljes megtérítését, e kárenyhítés nem lehet pusztán jelképes vagy nyilvánvalóan elégtelen az elkövetett jogsértés ezen áldozatokra gyakorolt következményeinek súlyosságára tekintettel. A Bíróság szerint ugyanis az e rendelkezés alapján az ilyen áldozatoknak nyújtott kárenyhítésnek megfelelő mértékben ellensúlyoznia kell az áldozatokat ért szenvedést. E tekintetben a Bíróság pontosította továbbá, hogy az ilyen áldozatoknak nyújtott átalány‑kárenyhítés „igazságosnak és megfelelőnek” minősülhet, amennyiben kellő részletességgel szabályozott a kárenyhítés mértéke, és így elkerülhető, hogy az adott típusú erőszak tekintetében előírt átalány‑kárenyhítés a konkrét eset körülményeire tekintettel nyilvánvalóan elégtelennek bizonyuljon.


1      A bűncselekmények áldozatainak kárenyhítéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/80/EK tanácsi irányelv (HL 2004. L 261., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 65. o.).


2      Az irányelv 12. cikkének (2) bekezdése értelmében „[v]alamennyi tagállam gondoskodik arról, hogy a területükön szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatainak nyújtott kárenyhítés tekintetében nemzeti jogszabályaik előírják egy olyan rendszer meglétét, amely igazságos és megfelelő kárenyhítést biztosít az áldozatok számára”.


3      Meg kell jegyezni, hogy a szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránt az Olasz Köztársasággal szemben benyújtott jelen kereset előterjesztését követően e tagállam létrehozta az Olaszország területén szándékosan elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozataira attól függetlenül kiterjedő kárenyhítési rendszert, hogy ezen áldozatok Olaszországban rendelkeznek‑e lakóhellyel vagy sem. E rendszer visszaható hatállyal a 2005. július 1‑jén és azt követően elkövetett ilyen típusú bűncselekményekre is kiterjed.