Language of document : ECLI:EU:C:2020:943

JULIANE KOKOTT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2020. november 19.(1)

C504/19. sz. ügy

Banco de Portugal,

Fondo de Resolución,

Novo Banco SA

kontra

VR

(a Tribunal Supremo [legfelsőbb bíróság, Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Bankfelügyelet – Hitelintézetek reorganizációja és felszámolása – 2001/24/EK irányelv – A hitelintézet székhelye szerinti tagállam hatóságának reorganizációs intézkedése – Jogok, eszközök vagy kötelezettségek átadása egy áthidaló intézményhez – Visszajuttatás a szanálás alatt álló hitelintézethez – A 3. cikk (2) bekezdése – A reorganizációs intézkedés más tagállamokbeli hatálya – 32. cikk – A reorganizációs intézkedés folyamatban lévő peres eljárásra vonatkozó hatásai – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – 47. cikk – A jogvédelem hatékonysága – A jogbiztonság és a bizalomvédelem elve – 2014/59/EU irányelv – Időbeli hatály”






I.      Bevezetés

1.        Ha egy bank fizetésképtelenné válik, kritikus funkciói bizonyos körülmények között már nem tarthatók fenn. Mivel ez mind a betétesekre, mind a reálgazdaságra nézve súlyos következményekkel járhat, nemzetgazdasági érdek fűződik a bankok fizetésképtelenségének elkerüléséhez és ehelyett a reorganizációt vagy a rendezett módon történő szanálást célzó intézkedések elfogadásához.(2)

2.        Bár sok bank egy‑egy határokon átnyúlóan működő vállalatcsoport tagja, a 2014/59 irányelv(3) elfogadásáig e tekintetben nem állt egységes eszközkészlet a nemzeti felügyeleti hatóságok rendelkezésére. Az uniós jog e tekintetben sokkal inkább a 2001/24 irányelv(4) rendelkezéseire szorítkozott, amely szerint a tagállamok nemzeti jogában előírt reorganizációs és felszámolási intézkedéseket a többi tagállamban főszabály szerint minden további formaság nélkül el kell ismerni.

3.        A bankok helyreállítására és rendezett módon történő szanálására szolgáló – mind a portugál jog, mind jelenleg már a 2014/59 irányelv által is ismert – egyik eszköz az úgynevezett áthidaló bank létrehozása. Az áthidaló bankhoz átadják a nehéz helyzetbe került bank minden egészséges üzletágát, hogy stabilizálják ez utóbbi bank eddigi üzleti tevékenységét, és védjék a betéteseket. A megmaradó „Bad Bankot” ezt követően rendezett módon szanálják.

4.        Az alapeljárás hátterében az egykor második legnagyobb portugál bankot, a Banco Espírito Santót (a továbbiakban: BES) 2014‑ben fenyegető fizetésképtelenség állt. Ezzel összefüggésben a portugál központi bank és akkori felügyeleti hatóság, a Banco de Portugal, áthidaló intézményt hozott létre Novo Banco néven, és 2014 augusztusában átadta e bankhoz a BES összes egészséges üzletágát. A BES és leányvállalatai vagyonában hagyták az úgynevezett mérgező kötelezettségeket, miáltal ezek „Bad Bankká” váltak.

5.        Az alapeljárás felperese (a továbbiakban: felperes) eredetileg a BES spanyol leányvállalatának befektetője volt. A szerződéses kapcsolatokat azonban 2014 augusztusától a Novo Banco Spanyolország vitte tovább. Miután a felperes keresetet indított a Novo Banco Spanyolország ellen az érintett szerződés semmissé nyilvánítása iránt, mert a BES nem megfelelő tanácsadást nyújtott befektetési szerződésének megkötésekor, a Banco de Portugal úgy döntött, hogy bizonyos kötelezettségeket – köztük a BES‑nek a felperes befektetési szerződésének megkötésével összefüggésben fennálló felelősségét is – visszaható hatállyal újból visszajuttatja a BES‑hez.

6.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem középpontjában az a kérdés áll, hogy e határozatot minden további nélkül el kell‑e ismerniük a spanyol bíróságoknak a 2001/24 irányelv alapján, ha ez a felperes Novo Banco Spanyolország elleni keresetének elutasításával jár. A kérdést előterjesztő Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) véleménye szerint ugyanis ez a következmény sértheti a hatékony jogvédelem és a jogbiztonság elvét. Az ügyet különösen kényessé teszi, hogy a kérdést előterjesztő bíróság ilyen módon hallgatólagosan megkérdőjelezi a szanálási intézkedések feltétel nélküli elismerésére vonatkozóan a 2001/24 irányelvben előírt kötelezettség érvényességét.

II.    Jogi háttér

A.      A 2001/24 irányelv

7.        A 2001/24 irányelv (6), (23) és (30) preambulumbekezdésének szövege a következő:

„(6)      A székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságainak kizárólagos hatáskörrel kell rendelkezniük arra nézve, hogy az adott tagállam hatályos jogszabályaiban és gyakorlatában meghatározott reorganizációs intézkedések tekintetében dönthessenek, valamint azokat végrehajthassák. A tagállamok jogszabályainak és gyakorlatának egységesítése során felmerülő nehézségek miatt elengedhetetlen, hogy a tagállamok kölcsönösen elismerjék az egyes tagállamok által – az általuk engedélyezett hitelintézetek működőképességének helyreállítására – megtett intézkedéseket.

[…]

(23)      Bár fontos annak az elvnek a követése, hogy a reorganizációs intézkedések és a felszámolási eljárás minden – akár eljárási, akár anyagi jogi – következményét a székhely szerinti tagállam törvényei határozzák meg, azt is figyelembe kell venni, hogy ezek a következmények összeütközésbe kerülhetnek az adott hitelintézet és más tagállamokban levő fióktelepei gazdasági és pénzügyi tevékenységére általában érvényes szabályokkal. Néhány esetben egy másik tagállam törvényeihez való utalás elkerülhetetlenül a székhely szerinti tagállam törvényeit irányadónak minősítő elv korlátozását jelenti.

[…]

(30)      A reorganizációs intézkedéseknek, illetve a felszámolási eljárásnak a folyamatban lévő perekre gyakorolt hatásait annak a tagállamnak a törvényei szabályozzák, ahol az adott per folyamatban van, a lex concursus alkalmazása alóli kivétellel. Az adott intézkedéseknek és eljárásoknak az ilyen perekből eredő, az egyedi végrehajtási esetekre gyakorolt hatásait – az ebben az irányelvben meghatározott általános szabállyal összhangban – a székhely szerinti tagállam törvényei szabályozzák.”

8.        A 2001/24 irányelv 2. cikke úgy határozza meg a „reorganizációs intézkedés” fogalmát, hogy az olyan intézkedés, amelynek „célja egy […] hitelintézet vagy befektetési vállalkozás pénzügyi helyzetének megőrzése vagy helyreállítása, és [amely érintheti] harmadik személyek korábban megszerzett jogait, ideértve a kifizetések felfüggesztésének, a végrehajtási intézkedések felfüggesztésének vagy a követelések csökkentésének a lehetőségét is; ezek az intézkedések magukban foglalják a [2014/59] irányelvben előírt szanálási eszközök alkalmazását és szanálási hatáskörök gyakorlását”.

9.        A 2001/24 irányelvnek „A reorganizációs intézkedések foganatosítása – az alkalmazandó jog” című 3. cikke értelmében:

„(1)      Kizárólag a székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai jogosultak dönteni egy hitelintézet – ideértve annak más tagállambeli fióktelepeit is – elleni egy vagy több reorganizációs intézkedés megindításáról.

(2)      Amennyiben ez az irányelv másképp nem rendelkezik, a reorganizációs intézkedéseket a székhely szerinti tagállam törvényeinek, rendeleteinek és eljárásainak megfelelően kell végrehajtani.

A reorganizációs intézkedések az adott tagállam jogszabályainak megfelelően az egész Közösség területén, minden további formaság nélkül, teljes hatállyal bírnak, ideértve a más tagállamokban lévő harmadik személyeket érintő következményeket is, még abban az esetben is, ha a fogadó tagállam vonatkozó szabályai ilyen intézkedéseket nem tesznek lehetővé, vagy azok végrehajtását az adott esetben nem teljesülő feltételekhez kötik.

A reorganizációs intézkedések az egész Közösség területén akkor lépnek hatályba, amikor az azokat bevezető tagállamban hatályba lépnek.”

10.      A 2001/24 irányelv 6. cikkének (1)–(3) bekezdése a fogadó tagállamban lévő harmadik személyek jogait vélhetően érintő és a székhely szerinti tagállamban megtámadható reorganizációs intézkedéseket elrendelő döntéseknek az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzétételére vonatkozó kötelezettséget szabályozza. Az említett rendelkezés (4) és (5) bekezdése a következőképpen szól:

„(4)      Az érintett tagállamok hivatalos nyelvén, illetve nyelvein megfogalmazott kivonatnak tartalmaznia kell mindenekelőtt a döntés célját és jogi alapját, a fellebbezések benyújtására szabott határidőket, konkrétan és világosan megjelölve a határidők lejártának napját, valamint a fellebbezések elbírálásában illetékes hatóságok vagy bíróság pontos címét.

(5)      A reorganizációs intézkedéseket az (1) és (3) bekezdésben előírt rendelkezésektől függetlenül kell alkalmazni, és azok teljes hatállyal bírnak a hitelezők vonatkozásában, amennyiben a székhely szerinti tagállam közigazgatási, illetve igazságügyi hatóságai, illetve az adott tagállam ilyen intézkedéseket szabályozó törvényei másképpen nem rendelkeznek.”

11.      A 2001/24 irányelv 32. cikke ezzel szemben a következőképpen rendelkezik:

„A reorganizációs intézkedéseknek, illetve a felszámolási eljárásnak a hitelintézet rendelkezése alól kivont vagyontárggyal, illetve a hitelintézettől megvont joggal kapcsolatos, folyamatban lévő peres eljárásra vonatkozó hatásait kizárólag annak a tagállamnak a joga szabályozza, amelyben a peres eljárás folyamatban van.”

B.      A 2014/59 irányelv

12.      A 2014/59 irányelv (4), (5) és (59) preambulumbekezdése kivonatosan a következőképpen szól:

„(4)      Az intézmények szanálására vonatkozó eljárások jelenleg uniós szinten nem harmonizáltak. Néhány tagállam ugyanazokat az eljárásokat alkalmazza a intézményekre, mint a többi fizetésképtelen vállalkozásra – egyes esetekben a intézményekre szabva azokat. Jelentős anyagi jogi és eljárásjogi különbségek vannak a tagállamokban a intézmények fizetésképtelenségére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések között. Ezenkívül a pénzügyi válság nyomán világossá vált, hogy a vállalatokra vonatkozó általános fizetésképtelenségi eljárások nem mindig megfelelőek az intézmények esetében, mert nem mindig teszik lehetővé a gyors beavatkozást, az intézmények kritikus funkciói folytonosságának fenntartását és a pénzügyi stabilitás megőrzését.

(5)      Ezért olyan rendszerre van szükség, amely az instabil vagy csődhelyzetben lévő intézmények tekintetében megfelelően korai és gyors beavatkozáshoz szükséges eszközkészlettel látja el a hatóságokat, biztosítandó azt, hogy az intézmény folyamatosan elláthassa kritikus pénzügyi és gazdasági funkcióit, hogy a minimumra csökkenjen az intézmény csődjének a gazdaságra és a pénzügyi rendszerre gyakorolt hatása. A rendszernek továbbá biztosítania kell, hogy először a részvényesek viseljék a veszteségeket, a részvényeseket követően pedig a hitelezők […]

(59)      A szanálási eszközök közé kell tartozniuk a következőknek: a vállalkozás vagy a szanálás alatt álló intézmény részvényeinek értékesítése, áthidaló intézmény létrehozása, a csődhelyzetben lévő intézmény jól teljesítő eszközeinek elkülönítése az intézmény értékvesztett vagy alulteljesítő eszközeitől, valamint a csődhelyzetben lévő intézmény részvényeseinek és hitelezőinek bevonása a hitelezői feltőkésítésbe.”

13.      A 2014/59 irányelv 40. cikke „[a]z áthidaló intézményi eszköz[t]” szabályozza:

„(1)      Az áthidaló intézményi eszköz alkalmazása érdekében és tekintettel arra, hogy az áthidaló intézmény kritikus funkcióit fenn kell tartani, a tagállamok biztosítják, hogy a szanálási hatóságok rendelkezzenek az ahhoz szükséges hatáskörrel, hogy áthidaló intézményhez átadhassák a következőket:

a)      egy vagy több szanálás alatt álló intézmény által kibocsátott részvények vagy egyéb, tulajdonviszonyt megtestesítő instrumentumok;

b)      egy vagy több szanálás alatt álló intézmény összes vagy egyes eszközei, jogai vagy kötelezettségei.

A 85. cikkre is figyelemmel, az első albekezdésben említett átadáshoz nem kell kikérni a szanálás alatt álló intézmények részvényeseinek vagy az áthidaló intézményen kívüli bármely más harmadik félnek a beleegyezését, és az átadás során nem kell megfelelni a társasági jog vagy az értékpapírjog eljárási követelményeinek.

[…]

(7)      A szanálási hatóságok a következő esetek valamelyikében átadhatnak vissza részvényeket vagy egyéb, tulajdonviszonyt megtestesítő instrumentumokat, illetve eszközöket, jogokat vagy kötelezettségeket az áthidaló intézménytől:

a)      a határozat, amelynek alapján a transzferre sor került, kifejezetten tartalmazza a konkrét részvények vagy egyéb, tulajdonviszonyt megtestesítő instrumentumok, illetve eszközök, jogok vagy kötelezettségek visszajuttatásának a lehetőségét;

b)      a konkrét részvények vagy egyéb, tulajdonviszonyt megtestesítő instrumentumok, illetve eszközök, jogok vagy kötelezettségek valójában nem tartoznak a részvények vagy egyéb, tulajdonviszonyt megtestesítő instrumentumok, illetve eszközök, jogok vagy kötelezettségek azon kategóriáiba, amelyeket az átadás alapjául szolgáló határozat meghatároz, illetve nem teljesítik az említett határozatban előírt, a részvények vagy egyéb, tulajdonviszonyt megtestesítő instrumentumok, illetve eszközök, jogok vagy kötelezettségek átadására vonatkozó feltételeket.

A visszajuttatására bármilyen időtartamon belül sor kerülhet, és végrehajtása során teljesíteni kell az adott célra vonatkozó határozatban előírt minden egyéb feltételt.

(8)      Az egyrészről a szanálás alatt álló intézmény, illetve a részvények vagy egyéb, tulajdonviszonyt megtestesítő instrumentumok eredeti tulajdonosai, másrészről az áthidaló intézmény között megvalósuló átadásokra alkalmazni kell a IV. cím VII. fejezetében előírt biztosítékokat. […]”

14.      A IV. cím VII. fejezetében előírt biztosítékokat a 2014/59 irányelv 73–80. cikke szabályozza.

15.      A 2014/59 irányelv „A szanálási hatóságok eljárási kötelezettségei” című 83. cikke a következőképpen rendelkezik:

„[…]

(2)      A szanálási hatóság a szanálási intézkedésről értesíti a szanálás alatt álló intézményt és az alábbi hatóságokat, ha ezek vele nem azonosak:

a)      a szanálás alatt álló intézmény illetékes hatóságát;

b)      a szanálás alatt álló intézmény valamennyi fióktelepének illetékes hatóságát;

[…]

(4)      A szanálási hatóság az alábbiak révén közzéteszi azon határozat vagy aktus másolatát, amely révén a szanálási intézkedésre sor kerül, vagy a szanálási intézkedés hatásait – és különösen a lakossági ügyfelekre gyakorolt hatásait –, valamint adott esetben a 69., 70. és 71. cikkben említett felfüggesztés vagy korlátozás feltételeit és időtartamát összefoglaló közleményt, illetve biztosítja ezek közzétételét:

a)      hivatalos weboldalán; […]

c)      a szanálás alatt álló intézmény weboldalán; […]”

16.      A 2014/59 irányelv 131. cikke úgy rendelkezik, hogy az irányelv a Hivatalos Lapban való 2014. június 12‑i kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba. A 2014/59 irányelv 130. cikke értelmében a tagállamok 2014. december 31‑ig hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek megfeleljenek, és ezeket az intézkedéseket 2015. január 1‑jétől alkalmazzák.

III. A tényállás és az alapeljárás

17.      2008. január 10‑én az alapeljárás felperese szerződést kötött a Kaupthing Bank(5) elsőbbségi részvényeinek megvásárlására a Banco Espírito Santo, S. A. Sucursal en España (a továbbiakban: BES Spanyolország) bilbaói irodájában, amelyért 166 021 euró összeget fizetett.

18.      A BES‑t érintő súlyos válság idején a Banco de Portugal – a portugál központi bank – felügyeleti hatóságként eljárva a 2014. augusztus 11‑i határozattal módosított 2014. augusztus 3‑i határozatával (a továbbiakban: 2014. augusztusi határozat) a BES szanálásáról döntött. E célból az említett határozattal áthidaló bankot hoztak létre Novo Banco, SA (a továbbiakban: Novo Banco) néven. E bankhoz részben átadták a BES által nyújtott szolgáltatásokat oly módon, hogy a BES‑nek az említett határozat 2. mellékletében részletezett eszközeit, kötelezettségeit és egyéb, nem az eszközök körébe tartozó elemeit a Novo Bancóhoz adták át. Az átadás nem terjedt ki az „olyan kötelezettsége[kre] vagy kockázato[kra], amelyek különösen csalásból vagy a szabályozási, büntető, illetve közigazgatási határozatok vagy rendelkezések megsértéséből származnak”.

19.      A BES Spanyolország később a Novo Banco spanyolországi fióktelepévé vált. Ez fenntartotta üzleti kapcsolatait a felperessel, mégpedig letéti őrzésben tartotta és kezelte az értékpapírokat, és ennek fejében a szerződés szerinti jutalékban részesült.

20.      2015. február 4‑én a felperes keresetet nyújtott be a Novo Banco Spanyolország ellen. Azt kérte, hogy akarathiba miatt állapítsák meg a Kaupthing Bank elsőbbségi részvényeinek vételére irányuló megbízás semmisségét, és kötelezzék a Novo Banco Spanyolországot a 166 021 euró összegű vételár részére történő visszafizetésére. A felperes másodlagosan azt kérte, hogy rendelkezzenek az említett szerződés megszüntetéséről, mert a BES nem tett eleget a kellő gondosság szerinti eljárás, a lojalitási és tájékoztatási kötelezettségének, és kötelezzék a Novo Banco Spanyolországot az említett összeg kártérítés címén történő megfizetésére. A Novo Banco ezzel szemben perbeli legitimációjának hiányára hivatkozott, mivel a hivatkozott felelősség olyan kötelezettséget képez, amelynek átadására a Banco de Portugal 2014. augusztusi határozata értelmében nem került sor.

21.      A Juzgado de Primera Instancia de Vitoria (vitoriai elsőfokú bíróság, Spanyolország) a 2015. október 15‑i ítélettel helyt adott a keresetnek, mivel véleménye szerint az átadás kiterjedt a vita tárgyát képező felelősségre. Megállapította, hogy tévedésen alapult a hozzájárulás, mivel a felperest, aki a szerződéskötéskor 68 éves volt, és pénzügyi képzettséggel nem rendelkezett, a BES nem tájékoztatta megfelelően az általa megszerzett elsőbbségi részvények jellegéről és kockázatáról. Így tehát az említett bíróság megállapította a szerződés semmisségét, és arra kötelezte a Novo Banco Spanyolországot, hogy a felperesnek fizesse vissza a teljes vételárat.

22.      A fellebbezési eljárásban a Novo Banco Spanyolország benyújtotta a Banco de Portugal által 2015. december 29‑én hozott két határozatot (a továbbiakban: 2015. decemberi határozat), amelyek szerint az alábbi kötelezettségeket nem adták át a Novo Bancóhoz:

„Bármely pénzintézet által kibocsátott pénzügyi eszközök értékesítése, pénzügyi közvetítése, szerződéskötési eljárása és forgalmazása során vállalt bármely kötelezettség, biztosíték, tartozás vagy kockázat […]”

23.      A határozatok arról is rendelkeznek, hogy a BES Novo Bancóhoz át nem adott kötelezettségének minősül különösen „a 2014. augusztus 3. előtt kötött […] szerződések teljesítésének elmulasztásával kapcsolatos valamennyi kártérítés” és „pénzügyi vagy befektetési szolgáltatóként a BES által végzett ügyletek semmisségéből következő valamennyi kártérítés és követelés”, valamint „az I. mellékletben leírt bármely eljárás tárgyát képező bármely kötelezettség”. Az I. melléklet különböző államokban folytatott bírósági eljárásokat sorol fel, köztük a felperes által Spanyolországban indított eljárást is. Végezetül a 2015. decemberi határozat a következőképpen rendelkezik:

„Amennyiben bármely eszköznek, kötelezettségnek vagy nem az eszközök körébe tartozó elemnek […] a BES vagyoni körében kellett volna maradnia, amelyeket azonban valójában átadtak a Novo Bancónak, e határozattal a szóban forgó eszközök, kötelezettségek vagy nem az eszközök körébe tartozó elemek 2014. augusztus 3‑i hatállyal ismét a Novo Bancótól a BES‑hez adandók át.”

24.      A fellebbviteli bíróság azonban elutasította a Novo Banco Spanyolország által a passzív perbeli legitimációjának hiányára alapozva benyújtott fellebbezést, és teljes egészében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. A Novo Banco Spanyolország eljárási szabálysértésen alapuló rendkívüli jogorvoslatot és felülvizsgálati kérelmet terjesztett a kérdést előterjesztő bíróság elé ezen ítélet ellen.

IV.    Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat és a Bíróság előtti eljárás

25.      A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) a 2019. június 25‑i, a Bírósághoz 2019. július 2‑án érkezett határozatával felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„Összeegyeztethető‑e [a Charta] 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz való alapvető joggal, az [EUSZ 2. cikk] szerinti jogállamiság elvével és a jogbiztonság általános elvével a [2001/24] irányelv 3. cikke (2) bekezdésének olyan értelmezése, amely más tagállamokban folyamatban lévő bírósági eljárásokban a székhely szerinti állam hatáskörrel rendelkező közigazgatási hatósága által hozott azon határozat hatályának minden további formaság nélkül történő elismerését vonja maga után, amelynek célja visszaható hatállyal módosítani a bírósági eljárás megindításakor fennálló jogi hátteret, és amely azzal jár, hogy az említett új határozat rendelkezéseinek nem megfelelő bírósági ítéleteket megfosztja a hatékony érvényesüléstől?”

26.      E kérdéssel kapcsolatban a Banco de Portugal és a Fondo de Resolución, a Novo Banco, a Portugál Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Spanyol Királyság, valamint az Európai Bizottság, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament terjesztett elő írásbeli észrevételeket. Az Olasz Köztársaság kivételével ezek a felek a 2020. szeptember 30‑i tárgyaláson is képviseltették magukat.

V.      Jogi értékelés

A.      Előzetes megjegyzések

27.      A Banco de Portugal, a Novo Banco és a portugál kormány véleménye szerint az alapeljárás felperese által hivatkozott felelősség sohasem került át a Novo Bancóhoz. A BES „csalásból vagy a szabályozási, büntető, illetve közigazgatási határozatok vagy rendelkezések megsértéséből” származó kötelezettségeit ugyanis a 2014. augusztusi határozat 2. melléklete szerint nem adták át a Novo Bancóhoz. Következésképpen egyáltalán nem merül fel a BES‑hez a 2015. decemberi határozattal történt visszajuttatás, illetve a visszajuttatás folyamatban lévő peres eljárásra vonatkozó hatásainak kérdése.

28.      E tekintetben elegendő rámutatni arra, hogy az a kérdés, hogy az alapeljárás felperese által hivatkozott felelősség „csalásból vagy a szabályozási, büntető, illetve közigazgatási határozatok vagy rendelkezések megsértéséből” származó kötelezettséget képez‑e, olyan jogi értékelést igényel, amelynek elvégzése a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az előzetes döntéshozatali eljárás keretében érvényesülő hatáskörmegosztásnak megfelelően a kérdést előterjesztő bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a kérdést előterjesztő bíróság a saját felelősségére határozza meg a jogszabályi és ténybeli hátteret, amelynek helytállóságát a Bíróság nem köteles felülvizsgálni.(6)

29.      Ennélfogva az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolása során a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ismertetésének megfelelően abból kell kiindulni, hogy a felperesnek nyújtott nem megfelelő befektetési tanácsadás miatt fennálló felelősséget a Banco de Portugal 2014. augusztusi határozatával először átadták a Novo Bancóhoz. E felelősséget csak a Banco de Portugal 2015. decemberi újabb határozatával – tehát a 2015. februári keresetindítást és az elsőfokú ítélet 2015. októberi meghozatalát követően – juttatták vissza a BES Spanyolországhoz, mégpedig 2014. augusztus 3‑ra visszaható hatállyal.

30.      Az ezen anyagi jogi helyzet elismerésére vonatkozó, a 2001/24 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében főszabályként előírt kötelezettség miatt a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) egy jogvédelmi és jogbiztonsági problémával találja magát szembe. Ismertetése szerint ilyen körülmények között ugyanis hatályon kívül kellene helyeznie az alsóbb fokú bíróságok ítéleteit, és el kellene utasítania a keresetet, jóllehet az említett ítéleteket – legalábbis az annak idején hatályos jogi helyzet alapján – téves jogalkalmazás nélkül hozták meg.

31.      A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdése e tekintetben kétségtelenül abból indul ki, hogy a jelen ügyben alkalmazandó a 2001/24 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének azon elve, hogy a reorganizációs intézkedések a székhely szerinti tagállam jogszabályainak megfelelően „az egész [Unió] területén, minden további formaság nélkül, teljes hatállyal bírnak, […] még abban az esetben is, ha a fogadó tagállam vonatkozó szabályai ilyen intézkedéseket nem tesznek lehetővé, vagy azok végrehajtását az adott esetben nem teljesülő feltételekhez kötik”. Más szóval az említett probléma – amint erre a Bíróság előtti eljárásban csaknem az összes fél rámutatott – nem merülne fel, ha a kérdést előterjesztő bíróságnak a konkrét ügyben egyáltalán nem kellene elismernie a felelősség BES‑hez történő visszajuttatását.

32.      A spanyol és az olasz kormány, valamint a Bizottság, a Tanács és a Parlament véleménye szerint erre az eredményre lehetne jutni a 2001/24 irányelv 32. cikkének alapeljárásbeli alkalmazása esetén. E rendelkezés értelmében „[a] reorganizációs intézkedéseknek, illetve a felszámolási eljárásnak a hitelintézet rendelkezése alól kivont vagyontárggyal, illetve a hitelintézettől megvont joggal kapcsolatos, folyamatban lévő peres eljárásra vonatkozó hatásait kizárólag annak a tagállamnak a joga szabályozza, amelyben a peres eljárás folyamatban van”.

33.      Következésképpen először azt kell megvizsgálni, hogy alkalmazható‑e a 2001/24 irányelv 32. cikke a jelen ügyben, és hogy annak alkalmazása valóban azt eredményezi‑e, hogy a Banco de Portugal 2015. decemberi határozata nem vált ki hatásokat az alapeljárásban (erről lásd a B. pontot). Ha erre a kérdésre nemleges választ kell adni, akkor ezt követően azt kell tisztázni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság függővé teheti‑e a határozat elismerését attól, hogy ez a határozat megfelel‑e a jogbiztonság és a hatékony jogvédelem elvének (erről lásd a C. pontot). Végül azt kell megvizsgálni, hogy önmagában a határozat elismerése ezen elvek megsértését eredményezi‑e az alapeljárás konkrét körülményei között (erről lásd a D. pontot).

B.      A 2001/24 irányelv 32. cikkének alapeljárásbeli alkalmazhatóságáról és ennek lehetséges jogkövetkezményeiről

34.      Igaz ugyan, hogy fennállnak a 2001/24 irányelv 32. cikke alkalmazásának feltételei. E rendelkezés alkalmazása mindazonáltal nem jár azzal az eredménnyel, hogy a felelősség BES‑hez történő visszajuttatása nem vált ki hatásokat az alapeljárásban. Alkalmasint ez lehet az oka annak, amiért a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) nem foglalta bele kifejezetten ezt a rendelkezést az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésébe.

1.      A 2001/24 irányelv 32. cikkének alapeljárásbeli alkalmazhatóságáról

35.      A jelen ügyben a 2001/24 irányelv 32. cikke alkalmazásának minden egyes feltétele teljesül.

36.      Így a felelősség BES‑hez történő visszajuttatása először is a 2001/24 irányelv 2. cikke értelmében vett „reorganizációs intézkedés”, mivel annak célja a BES pénzügyi helyzetének az áthidaló intézmény megfelelő működésének biztosításához szükséges mértékű helyreállítása, illetve megőrzése.

37.      Az áthidaló intézmény célja éppen nem a nehéz helyzetbe került bank veszteségeinek és kárainak viselése, hanem mindenekelőtt a betétesek védelmének biztosítása.(7) A 2014/59 irányelv 40. cikke is alátámasztja, hogy a felelősség visszajuttatása fogalmilag reorganizációs intézkedést képez, mivel az említett rendelkezés (1) bekezdésének b) pontja és (7) bekezdése kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az összes „eszköz, jog vagy kötelezettség” átadása, valamint ezek visszajuttatása az „áthidaló intézmény létrehozása” szanálási intézkedés részét képezheti. A 2001/24 irányelv 2. cikke másfelől úgy rendelkezik, hogy a 2014/59 irányelv értelmében vett összes szanálási intézkedést a 2001/24 irányelv értelmében vett reorganizációs intézkedésnek kell tekinteni.

38.      Másodszor, az intézkedés „a hitelintézet rendelkezése alól kivont vagyontárgyra, illetve a hitelintézettől megvont jogra” vonatkozik. Ennek a tényállási elemnek, amelynek szövege az irányelv sok nyelvi változatában egyébként is meglehetősen tágan van megfogalmazva,(8) végeredményben a reorganizációs intézkedések minden olyan lehetséges tárgyát magában kell foglalnia, amely peres eljárásban vita tárgyát képezheti. Annak magában kell foglalnia különösen a szanálás alatt álló hitelintézetet megillető és az azzal szemben fennálló, (elő)szerződésből vagy jogellenes károkozásból fakadó igényeket, mivel ezek éppen más intézményekhez történő átadás tárgyát képezhetik.(9) Amint azonban valamely jog, igény vagy kötelezettség jogosultja, illetve valamely egyéb vagyontárgy tulajdonosa megváltozik a folyamatban lévő peres eljárás során, szükség van a 2001/24 irányelv 32. cikkében foglalt szabályozásra.(10)

39.      Harmadszor, az alapeljárást az említett rendelkezés értelmében vett „folyamatban lévő peres eljárásnak” kell tekinteni, mivel e fogalom minden olyan érdemi eljárást magában foglal, amely a kérdéses intézkedés időpontjában már folyamatban volt.(11) E tekintetben kizárólag a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ismertetését kell alapul venni, amely szerint a Banco de Portugal 2015. decemberi határozata révén – tehát akkor, amikor az alapügy már kétségtelenül folyamatban volt – visszaható hatállyal módosult a jogi helyzet. A folyamatban lévőséget nem zárja ki, hogy egy alsóbb fokú bíróság már ítéletet hozott, amíg az eljárás nem fejeződik be jogerősen.

40.      A 2001/24 irányelv 32. cikke azonban nem egyszerűen azt írja elő, hogy alkalmazási feltételeinek fennállása esetén – tehát különösen amint valamelyik tagállamban peres eljárás indult – a külföldi reorganizációs intézkedés e tagállamban eleve nem vált ki hatásokat, vagy azt nem kell elismerni. E rendelkezés sokkal inkább azt írja elő, hogy a reorganizációs intézkedésnek a folyamatban lévő peres eljárásra vonatkozó hatásait kizárólag annak a tagállamnak a joga határozza meg, amelyben a peres eljárás folyamatban van.

41.      Ez alapján az alapeljárásban csak két további feltétel teljesülése esetén lehet arra a következtetésre jutni, hogy nem kell figyelembe venni a kötelezettségek BES‑hez történő visszajuttatását: először is úgy kellene értelmezni a 2001/24 irányelv 32. cikkének a spanyol jogra való hivatkozását, hogy azt a kérdést, hogy valamely intézkedés e tekintetben kivált‑e egyáltalán hatásokat, a fogadó tagállam joga alapján kell megválaszolni, tehát az intézkedés érvényességét e jog alapján kell értékelni a peres eljárás szempontjából. Másodszor, a visszajuttatásnak érvénytelennek kellene lennie a spanyol jog alapján.(12)

42.      Úgy vélem azonban, hogy a 2001/24 irányelv 32. cikkének a fogadó tagállam jogára való hivatkozása kizárólag a reorganizációs intézkedésnek a folyamatban lévő peres eljárásra vonatkozó eljárásjogi hatásaira korlátozódik,(13) és ezért nem érintheti a visszajuttatás anyagi jogi hatásait.

2.      A 2001/24 irányelv 32. cikkében szereplő hivatkozás hatályáról: „annak a tagállamnak a [joga], amelyben a peres eljárás folyamatban van”

43.      Első látásra azt gondolhatnánk, hogy a „peres eljárásra vonatkozó hatások” az eljárás anyagi jogi eredményére vonatkoznak. Különösen a 2001/24 irányelv 32. cikkének szabályozási kontextusa és céljai mindazonáltal azt mutatják, hogy ezt a rendelkezés nem így kell értelmezni.

44.      Egyrészt – egyes felek véleményétől eltérően – e rendelkezés hátterében nem az az elgondolás áll, hogy egy már folyamatban lévő peres eljárás eredményét a jogbiztonsággal kapcsolatos okokból nem befolyásolhatják későbbi események. Egyfelől nem feltételezhető ugyanis, hogy a perfüggőség beálltát követően bekövetkező tények figyelembevétele általánosságban a jogbiztonság elvének megsértését eredményezi. Másfelől a 2001/24 irányelv 32. cikkének ez esetben egyszerűen azt kellene előírnia, hogy egy külföldi reorganizációs intézkedés nem gyakorol hatásokat egy folyamatban lévő peres eljárásra, nem érinti tehát az ilyen eljárást. Azonban éppen nem ez a helyzet. Ellenkezőleg, e rendelkezés azt szabályozza, hogy a peres eljárásra vonatkozó hatásokat a fogadó tagállam joga határozza meg. Az adott reorganizációs intézkedés azonban e fogadó tagállam joga szerint is jogszerű lehet. Ilyen esetben tehát bizonyos körülmények között egy későbbi esemény a 32. cikk alkalmazása ellenére is módosíthatja a már folyamatban lévő peres eljárás eredményét.

45.      Más szóval, a 2001/24 irányelv 32. cikke tág értelmezés esetén sem vezet – már csak a szövege alapján sem – azon hitelezők automatikus „előnyben részesítéséhez”, akik már peres eljárást indítottak. A 2001/24 irányelv egyebekben sem enged arra következtetni, hogy az ilyen hitelezőket előnyben kellene részesíteni.

46.      Másrészt nem egyértelmű, hogy miért kellene éppen egy folyamatban lévő bírósági eljárásnak indokolttá tennie a reorganizációs intézkedés valamennyi hatásának a fogadó tagállam joga alapján történő értékelését. A 32. cikk ilyen értelmezése különösen jelentős eltérést jelentene a 2001/24 irányelv azon alapelvétől, hogy a reorganizációs vagy felszámolási intézkedések valamennyi hatását a lex concursus szabályozza, és ennélfogva nem felel meg az irányelv rendszerének.(14)

47.      Összehasonlításképpen a 2001/24 irányelv 20–27. cikkének rendelkezéseire kell utalni. Ezek a rendelkezések is tartalmaznak kivételeket a lex concursus alkalmazásának elve alól. Egyértelműen meghatározzák azonban, hogy milyen anyagi jogi helyzetekre nincsenek hatással a reorganizációs intézkedések. Ezek a rendelkezések nem írják elő, hogy a reorganizációs intézkedés valamennyi anyagi jogi hatását a fogadó tagállam jogszabályai alapján kell értékelni, ha ez az intézkedés az e rendelkezésekben említett jogintézmények valamelyikét érinti.

48.      A 2001/24 irányelv 32. cikkét ennek megfelelően úgy kell értelmezni, hogy csak az eljárásjogi hatásokat határozza meg a fogadó tagállam joga, az intézkedés érvényességét viszont nem önmagában az eljárás szempontjából. Ez különösen érvényes tekintettel arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a 2001/24 irányelv és különösen ezen irányelv 32. cikkének célja annak megakadályozása, hogy csökkenjen a foglalás tárgyát képező vagyon rendelkezésre állása.(15) A fent javasolt értelmezés tehát annak is megfelel, hogy az említett rendelkezést e tekintetben kivételként megszorítóan kell értelmezni.(16)

49.      Harmadrészt gyakorlatilag gyakran lehetetlen lenne valamely reorganizációs vagy felszámolási intézkedés minden hatását teljes mértékben a fogadó tagállam joga alapján meghatározni. A 2001/24 irányelv nem hangolja ugyanis össze a hitelintézetek reorganizációját és felszámolását célzó intézkedésekre vonatkozó nemzeti rendelkezéseket;(17) az egyik tagállamban hozott reorganizációs intézkedésnek tehát bizonyos esetekben egyáltalán nincs megfelelője egy másik tagállam jogában, és ezért sohasem felelhet meg e jog feltételeinek. A 2001/24 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése ennek megfelelően kifejezetten úgy rendelkezik, hogy a külföldi reorganizációs intézkedést akkor is el kell ismerni, „ha a fogadó tagállam […] szabályai ilyen intézkedéseket nem tesznek lehetővé, vagy azok végrehajtását az adott esetben nem teljesülő feltételekhez kötik”.

50.      Ezért korlátozódik a 2001/24 irányelv 20–27. cikke is bizonyos, a fogadó tagállam joga alapján meghatározandó anyagi jogi helyzetekre, a 32. cikk pedig a folyamatban lévő peres eljárásra vonatkozó eljárásjogi hatásokra.

51.      E hatásokat illetően mindazonáltal szükséges eltérni a lex concursus elvétől egy már folyamatban lévő peres eljárás esetében. Csak a fogadó tagállam joga határozhatja meg ugyanis, hogy az intézkedés miatt szükség van‑e például a kereset módosítására, az okafogyottság kimondására vagy a peres felek személyének megváltozására. A bírósági eljárás megindítása előtt ellenben a reorganizációs vagy felszámolási intézkedés eljárásjogi hatásait is szabályozhatja a székhely szerinti állam joga. Így a székhely szerinti állam joga előírhatja például, hogy a felszámolási eljárás megindítása folytán a hitelintézet elveszíti perképességét, és azt ezért fizetésképtelenségi szakértőnek kell képviselnie a bíróság előtt.

52.      A 2001/24 irányelv 32. cikkéből tehát csak az következik a jelen eljárást illetően, hogy a felelősségnek a BES‑hez a portugál joggal összhangban történt visszajuttatása a spanyol jogban előírt eljárásjogi hatásokkal jár a Spanyolországban indított eljárásra nézve.(18) A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ismertetése szerint ez konkrétan azt jelenti, hogy a Novo Banco nem rendelkezik passzív perbeli legitimációval, másik alperes pedig nem vonható perbe, ami másfelől a Novo Banco elleni kereset elutasításával jár.(19)

53.      Igaz ugyan, hogy a kérdést előterjesztő Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) nem tartja megfelelőnek ezt a következményt. A lex concursus alkalmazása elvének a reorganizációs intézkedések – a 2001/24 irányelv által célul tűzött – egyetemes érvényessége szempontjából betöltött kiemelkedő jelentőségére tekintettel(20) azonban elfogadhatatlan lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy az intézkedés semmilyen hatással nem jár a folyamatban lévő eljárásban. Véleményem szerint ezzel a közmondásos gyereket is kiöntenénk a fürdővízzel együtt. E probléma megoldását sokkal inkább az uniós jog fényében alkalmazandó spanyol eljárásjogban kell keresni.(21)

54.      A fenti megfontolásokból az következik, hogy a felelősség BES‑hez történő visszajuttatásának anyagi jogi érvényességét nem a spanyol jog alapján kell értékelni az alapeljárásban. Csak ezen intézkedésnek a folyamatban lévő eljárásra gyakorolt eljárásjogi hatásait kell meghatározni e tagállam joga alapján. A kérdést előterjesztő bíróság tehát nem tagadhatja meg ezen anyagi jogi helyzet elismerését azzal az indokkal, hogy az a spanyol jogba ütközik.

C.      Kivétel a kölcsönös elismerés elve alól?

55.      A 2001/24 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése értelmében a székhely szerinti állam jogszabályai alapján elfogadott reorganizációs intézkedések az egész Unió területén, minden további formaság nélkül, teljes hatállyal bírnak. A kölcsönös elismerés e rendelkezésben kifejezésre jutó elve a kölcsönös bizalom elvén alapul.(22) Ennek megfelelően a fogadó tagállam hatóságai és igazságügyi hatóságai nem vizsgálják felül a székhely szerinti tagállam rendelkezéseinek megfelelően elfogadott intézkedés jogszerűségét.(23)

56.      A kölcsönös bizalom pedig azon a feltevésen alapul, hogy minden tagállamban hasonló biztosítékok állnak fenn különösen a jogállami és demokratikus alapértékeket, valamint az uniós alapvető jogokat illetően.(24) Csak ez a feltevés igazolja, hogy ne vizsgálják, hogy a kölcsönös elismerés útján alkalmazandó intézkedés összeegyeztethető‑e a fogadó tagállam magasabb szintű jogszabályaival.(25)

57.      A 2015. decemberi határozat elismerése a jelen ügyben ezenfelül további uniós jogi előírások tiszteletben tartásától sem függ.

58.      A felelősség BES‑hez történő visszajuttatását ugyanis először is nem a 2014/59 irányelv alapján kell értékelni (erről lásd az 1. pontot). Másodszor, e reorganizációs intézkedés elfogadása ezért az uniós jog végrehajtásának sem tekinthető, és így nem alkalmazandók az uniós jog általános elvei és az uniós alapvető jogok (erről lásd a 2. pontot). Harmadszor, a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kidolgozott azon helyzetek egyike sem áll fenn, amelyekben a kölcsönös elismerés elvének hatálya alá tartozó nemzeti intézkedést kivételesen meg kell vizsgálni az alapvető uniós jogi elvek tiszteletben tartása szempontjából (erről lásd a 3. pontot).

1.      A 2014/59 irányelv időbeli hatályáról

59.      A 2014/59 irányelv rendelkezéseinek időbeli hatálya nem terjed ki a felelősségnek a BES‑hez a Banco de Portugal 2015. decemberi határozatával történt visszajuttatására.

60.      Emlékeztetőül: a 2014/59 irányelv 2014. július 2‑án lépett hatályba.(26) 2014 augusztusában a Banco de Portugal létrehozta a Novo Bancót a BES szanálása céljából, és átadta ahhoz többek között a felperes által az alapeljárásban hivatkozott kötelezettségeket. A 2014/59 irányelv átültetésére előírt határidő 2014. december 31‑én járt le.(27) 2015 decemberében hozta meg a Banco de Portugal a vita tárgyát képező felelősséget a BES‑hez 2014. augusztus 3‑ra visszaható hatállyal visszajuttató határozatot.

61.      A kötelezettségek BES‑hez történt 2015. decemberi visszajuttatását azonban e tekintetben csak „a Novo Banco áthidaló intézmény létrehozása” reorganizációs intézkedés nem önálló részének kell tekinteni, e reorganizációs intézkedésről pedig már 2014 augusztusában, tehát a 2014/59 irányelv átültetésére előírt határidő lejárta előtt meghozták a határozatot. Ezen együttes figyelembevétel mellett szól, hogy mesterséges lenne az egyes reorganizációs intézkedéseket csupán időbeli eltérésük miatt egymástól külön vizsgálni annak ellenére, hogy tartalmi szempontból valójában összefüggnek, és ugyanazt a célt, mégpedig a Novo Banco létrehozását és a jól teljesítő, illetve az értéktelen eszközök felosztását szolgálják.

62.      Ezt az elgondolást szemlélteti a 2014/59 irányelv 40. cikkének (7) bekezdésében foglalt rendelkezés. E rendelkezés akkor teszi lehetővé a kötelezettségek „Bad Bankhoz” történő visszajuttatását – ezt az intézkedést a jelen esetben az átültetési határidő lejártát követően hozták meg –, ha ezt a lehetőséget már az áthidaló bank létrehozásáról szóló – a jelen esetben az átültetési határidő lejártát megelőzően meghozott – határozat is tartalmazta. Az áthidaló intézmény létrehozása tehát egyfelől elválaszthatatlanul kapcsolódik a kötelezettségek átadásához és visszajuttatásához. Ha másfelől a visszajuttatást a 2014/59 irányelv 40. cikkének (7) bekezdése alapján kívánnánk vizsgálni, akkor ez végső soron ezenkívül azt eredményezné, hogy a 2014/59 irányelvből annak ellenére konkrét követelmények következnének a 2014. augusztusi határozatra nézve, hogy az átültetési határidő ekkor még kétségtelenül nem járt le.(28) Az egyes intézkedéseket nem lehet tehát külön‑külön vizsgálni. Ez a megfontolás attól függetlenül érvényes, hogy a 2014/59 irányelv 40. cikkének (7) bekezdésében foglalt rendelkezéseket a jelen esetben ténylegesen tiszteletben tartották.

63.      Ha az intézkedéseket külön‑külön kívánnánk vizsgálni, a BES szanálásával összefüggésben később hozott intézkedésekre vonatkozó hatósági hatáskört is fel kellene bontani. A 806/2014 rendelet(29) hatálybalépésével ugyanis a BES‑hez hasonló méretű és jelentőségű bankokkal kapcsolatos szanálási intézkedésekre vonatkozó hatáskör az Egységes Szanálási Testületre (Single Resolution Board) szállt át.(30)

64.      E tekintetben az következik a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, hogy indokolt lehet a korábbi jogi szabályozás olyan helyzetekre való alkalmazása, amelyek e szabályozás hatálya alatt keletkeztek, és az új jogi szabályozás hatálybalépését követően is fennmaradnak, ha az új szabályok egységes egészet képeznek, és bizonyos tekintetben a rendszer megváltozását eredményezték.(31) Ez a helyzet a 2014/59 irányelv esetében.

65.      A Banco de Portugal által a BES szanálásával összefüggésben hozott intézkedések mint egy egységes intézkedéscsomag jogszerűségét ezért logikusan a 2014 augusztusában, tehát egy olyan időpontban hatályos jogi szabályozás alapján kell értékelni, amikor a 2014/59 irányelv átültetésére előírt határidő még nem járt le.

66.      A szóban forgó reorganizációs intézkedések a 2014/59 irányelv esetleges előzetes hatályát sem teszik indokolttá. Bár a tagállamoknak az irányelv átültetésre előírt határidőn belül tartózkodniuk kell az olyan jellegű intézkedések meghozatalától, amelyek komolyan veszélyeztetnék az általa meghatározott célt.(32) Nem tűnik azonban úgy, hogy a felelősség BES‑hez történő visszajuttatása ellentétes lenne a 2014/59 irányelv, különösen a 40. cikk céljaival.

67.      Éppen ellenkezőleg, a cél az, hogy az áthidaló intézmény a nehéz helyzetbe került banknak kizárólag az egészséges üzletágait folytassa. Az ilyen intézménynek azonban éppen nem kell átvállalnia a felelősséget e bank magas kockázatú és bizonyos körülmények között kárt okozó tevékenységéért. Ezen eszköz célja – a bankszanálás általános célkitűzéseinek megfelelően(33) – sokkal inkább többek között a betétesek védelme és az esetleges rendszerszintű következmények tompítása. Amint már említettem, a felperes értékpapírszámlája azonban nem védett betét.(34)

68.      A Novo Bancót állami forrásokból hozták létre és tőkésítették fel 4,9 milliárd euró összegben.(35) Ha a Novo Banco felelne a BES‑nek a spanyol bíróságok által jogellenesnek minősített kereskedelmi gyakorlataiért, amelyek abban álltak, hogy röviddel fizetésképtelenné válása előtt tapasztalatlan befektetők részére még értékesítették a nehézségekkel küzdő izlandi Kaupthing Bank részvényeit, akkor végeredményben megint az adófizetőknek kellene „jótállniuk” a bankok hibáiért. A bankok szabályozásának területén a 2008‑as pénzügyi válság óta végrehajtott összes reform deklarált célja azonban a pénzügyi ágazatban az úgynevezett moral hazard megszüntetése és a bankmentés társadalmat terhelő költségeinek minimálisra csökkentése.(36)

69.      Bár első látásra aggasztónak tűnhet, hogy a felperes, aki a spanyol bíróságok megállapításai szerint nem tudta áttekinteni befektetésének következményeit, végeredményben elveszíti a pénzét. Ennek oka azonban abban a körülményben rejlik, hogy a felperes esetében két általános kockázat is megvalósult: egyrészt a Kaupthing Bank csődbe jutott, és szanálására került sor. Ha a felperes stabil részvényekkel rendelkezett volna a BES‑nél vezetett számláján, akkor valószínűleg eleve nem indított volna keresetet nem megfelelő befektetési tanácsadás miatt. Másrészt a BES is csődbe jutott, ami miatt a felperesnek a nem megfelelő befektetési tanácsadás miatt fennálló igény ellenére már semmiféle kilátása nincs arra, hogy visszakapja a pénzét ettől az intézettől. Ebből azonban nem következik az, hogy e két kockázatot az államra, illetve a társadalomra kellene hárítani. Sokkal inkább a befektetési tanácsadó személyes felelősségére vagy büntetőjogi következményekre kellene gondolni.

70.      Ezért a felelősség BES‑hez történő – jelen ügyben vitatott – visszajuttatása összhangban áll a 2014/59 irányelv céljaival. A 2014/59 irányelv ezért esetleges előzetes hatálya miatt sem alkalmazandó ezen intézkedésre.

2.      Az uniós jog általános elveinek és az uniós alapvető jogoknak az alkalmazandóságáról

71.      Ha a felelősség BES‑hez történő visszajuttatását a jogbiztonság és a hatékony jogvédelem uniós jogi elve alapján kívánnánk vizsgálni, akkor annak az Unió joga – a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében vett – végrehajtásának kellene minősülnie. Ebben az esetben nemcsak a Charta, mégpedig annak 47. cikke lenne alkalmazandó, hanem az uniós jog általános elvei is.(37) Ez utóbbiak között szerepel többek között a jogbiztonság elve.(38)

72.      A felelősségnek a BES‑hez a 2015. decemberi határozattal történt visszajuttatása azonban – e határozat elismerésétől eltérően – nem az uniós jog végrehajtásának minősül.

73.      A 2001/24 irányelv ugyanis éppen nem hangolja össze a hitelintézetek reorganizációjára és felszámolására vonatkozó nemzeti rendelkezéseket.(39) Igaz ugyan, hogy a 2001/24 irányelv más tagállamok ilyen intézkedéseinek elismerésére kötelezi a tagállamokat. A fogadó tagállam – a jelen esetben Spanyolország – általi elismerést azonban meg kell különböztetni a tulajdonképpeni reorganizációs intézkedésnek a székhely szerinti állam – a jelen esetben Portugália – általi elfogadásától. A reorganizációs és felszámolási intézkedéseknek a hitelintézet székhelye szerinti állam hatóságai és igazságügyi hatóságai által történő elfogadását és végrehajtását illetően a 2001/24 irányelv éppen nem ír elő semmiféle kötelezettséget, hanem ezen intézkedések kizárólag a székhely szerinti állam jogán alapulnak.(40) Különösen nem írja elő a 2001/24 irányelv a tagállamok számára bizonyos reorganizációs és felszámolási intézkedések elfogadását vagy végrehajtását.(41) Éppen ezért van szükség a kölcsönös elismerésre.

74.      A 2014/59 irányelv elfogadásával kétségkívül egységesítették az Unióban a hitelintézetek helyreállítását és szanálását célzó intézkedéseket.(42) A 2014/59 irányelv a szanálási intézkedések egységes eszközkészletével látja el a tagállami felügyeleti hatóságokat, amely egy áthidaló bank létrehozását és az ezzel kapcsolatos tranzakciókat is magában foglalja.(43) Amint azonban már megállapítottam, a 2014/59 irányelv rendelkezéseinek időbeli hatálya nem terjed ki a felelősség BES‑hez történő – az alapeljárásban vitatott – visszajuttatására.(44) A Banco de Portugal sokkal inkább olyan időpontban hozta létre az áthidaló bankot a portugál jog alapján, amikor csak a 2001/24 irányelv volt alkalmazandó, amely éppen nem írta elő a reorganizációs intézkedések összehangolását.

75.      Ezért továbbra is igaz, hogy a 2015. decemberi határozat nem minősül az uniós jog végrehajtásának.

76.      Ha minden olyan nemzeti határozatot az uniós jog végrehajtásának kívánnánk minősíteni, amely uniós jogi rendelkezések alapján kölcsönös elismerés tárgyát képezi – tehát minden büntető‑(45) és polgári ítéletet,(46) minden tartási kötelezettséggel kapcsolatos határozatot(47), minden orvosi tevékenység folytatására vonatkozó engedélyt(48) stb. –, akkor nemcsak a Charta hatálya tágulna ki rendkívüli módon. Mindenekelőtt abszurddá válna a kölcsönös elismerés rendszere. Ahelyett ugyanis, hogy az intézkedést elismernék abban bízva, hogy az összeegyeztethető a magasabb szintű elvekkel, az minden egyes egyedi esetben felülvizsgálható lenne az uniós alapvető jogok és az uniós jog általános elvei alapján. Ez a lehetőség azonban csak abszolút kivételes esetekben áll fenn, amelyek feltételei a jelen ügyben nem teljesülnek.

3.      Az uniós jog alapvető értékei tiszteletben tartásának kivételes ellenőrzése?

77.      A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis ténylegesen legfeljebb „kivételes körülmények” fennállása esetén lehet eltérni a kölcsönös elismerés elvétől.(49) E tekintetben a Bíróság egy európai elfogatóparancs végrehajtásával kapcsolatban elismerte, hogy valamely alapvető jelentőségű védett érdek megsértésének valós és rendszerszintű hiányosságok okán fennálló veszélye ilyen kivételes körülménynek minősülhet. A Bíróság ennek során konkrétan a kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmódnak és büntetésnek a Charta 4. cikkében felállított tilalmára(50) és a bírák függetlenségére vonatkozó követelményre(51) hivatkozott. Ennek megfelelően a Tanács másodlagos észrevételeket tett a tárgyaláson a Bíróság jogállamisággal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatával kapcsolatban.(52)

78.      A jelen ügyben mindazonáltal nem lehet szó a jogállamiság területén Portugáliában fennálló jelentős és rendszerszintű hiányosságokról. Arra az esetre azonban, ha a Bíróság mégis szükségesnek tartja a reorganizációs intézkedés uniós jog alapján történő vizsgálatát, a következőkben másodlagosan azokkal az indokokkal szeretnék foglalkozni, amelyek miatt a felelősség BES‑hez történő visszajuttatása sem a jogbiztonság elvét, sem a hatékony jogvédelemhez való jogot nem sérti.

a)      Másodlagosan: a jogbiztonság, különösen a bizalomvédelem elvéről

79.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogbiztonság elve megköveteli, hogy az állami szabályok olyan egyértelműek és pontosak legyenek, hogy az érdekeltek egyértelműen megismerhessék az azok alapján őket terhelő kötelezettségeket és a számukra biztosított jogokat, és ennélfogva ezeknek megfelelően járhassanak el.(53) Ezzel összefüggésben főszabály szerint védelemben részesül az érdekeltek e szabályok fennmaradásába vetett bizalma.(54)

80.      Nem fűződik azonban jogos bizalom valamely helyzet fennmaradásához, ha a gondos és körültekintő gazdasági szereplő képes volt előre látni a jogi helyzet módosulását. Az ítélkezési gyakorlat szerint a gazdasági szereplő nem helyezhet bizalmat valamely helyzet fennmaradásába különösen akkor, ha a nemzeti hatóságok a mérlegelési jogkörük keretein belül módosíthatják azt.(55)

81.      Az alapeljárásban következésképpen az bírna jelentőséggel, hogy felismerhető volt‑e egy gondos és körültekintő befektető számára, hogy a felügyeleti hatóság visszaható hatállyal is újból a Bad Bankhoz juttathatja vissza a kötelezettségeket az RGICSF 145.º‑H. cikkének 5. bekezdése alapján. A felismerhetőség mellett szól, hogy a 2014. augusztusi határozat még egyszer kifejezetten felhívta a figyelmet erre a lehetőségre, amit a portugál kormány is hangsúlyozott a Bíróság előtti eljárásban. E tekintetben másfelől biztosítva kellett lennie, hogy egy gondos és körültekintő befektető tudomást szerezhessen erről a határozatról, ami mindenesetre spanyol nyelvű és a Spanyolországban jellemző formában történő közzétételt feltételez. A tárgyaláson ezzel kapcsolatban rámutattak arra, hogy a spanyol média részletesen beszámolt a Banco de Portugal döntéséről.

82.      Véleményem szerint önmagában az a körülmény, hogy a Novo Banco (legalábbis részben) a BES jogutódja lett,(56) és a felperes értékpapírszámláját is tovább kezeli, semmiképpen nem alapozhatna meg abba vetett bizalmat, hogy a Novo Banco a BES által nyújtott nem megfelelő befektetési tanácsadásért már az ezen üzleti kapcsolat átvétele előtt fennállt felelősséget is átvállalja. A szerződés átvétele nem jár feltétlenül együtt a már fennálló felelősség átvállalásával.

83.      Ezenkívül éppen nem felel meg egy áthidaló intézmény létrehozása értelmének és céljának, ha ezen intézményhez átadják a nehéz helyzetbe került bank magas kockázatú és bizonyos körülmények között kárt okozó tevékenységéért viselt felelősséget.(57) Ezek a megfontolások a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének az alapeljárásban történő tiszteletben tartásával kapcsolatos értékelés során is jelentőséghez juthatnak.

84.      E tekintetben emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint jogellenes jogi aktusok esetében a jogszerűség elve korlátozza a bizalomvédelem elvét.(58) Igaz ugyan, hogy a jelen eljárásban nem kell értékelni a Banco de Portugal 2015. decemberi határozatának jogszerűségét, mivel ez nem a Bíróság feladata. Véleményem szerint mindenesetre az ilyen átadási határozat fennmaradásába vetett bizalom csak igen kis mértékben élvezhet védelmet, ha ez nyilvánvalóan ellentétes a szanálási intézkedés céljaival.

85.      Ebben az értelemben a portugál kormány is azt az álláspontot képviselte a Bíróság írásbeli kérdéseire adott válaszában, hogy lehetőséget kell biztosítani a felügyeleti hatóság számára a hibás határozatok kijavítására. Ez még inkább így van a szanálási határozat meghozatalának időbeli korlátaira(59) és az áthidaló bank létrehozása miatt a társadalomra háruló jelentős pénzügyi terhekre tekintettel.

86.      Mindezen körülményre tekintettel a felperes nem bízhatott volna a BES által nyújtott nem megfelelő befektetési tanácsadásért viselt felelősségnek a Novo Bancóhoz a 2014. augusztusi határozattal történő átadásában. Ezért nem állapítható meg a jogbiztonság elvének megsértése.

b)      Másodlagosan: a hatékony jogvédelemhez való jogról

87.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a hatékony jogvédelem elve olyan általános uniós jogelv, amely a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugszik, és amelyet a Charta 47. cikke és az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. és 13. cikke is rögzít.(60) A Charta 47. cikkének első bekezdése értelmében mindenkinek joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz. A Charta 47. cikkének második bekezdéséből kitűnik továbbá, hogy az igazságszolgáltatásnak igénybe vehetőnek kell lennie. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) e tekintetben nem tekinti elegendőnek az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételének biztosításához a jogorvoslat csupán formálisan vagy elméletileg fennálló, gyakorlatilag azonban kizárt lehetőségét.(61)

88.      A portugál kormány tájékoztatása szerint a jelen esetben a felperesnek lehetősége volt arra, hogy a határozatnak a Banco de Portugal weboldalán történt 2016. január 13‑i közzétételétől számított három hónapon belül megtámadja a 2015. decemberi határozatot. E tekintetben az egyedi ügy összes körülményének értékelésével kellene megítélni, hogy ez a keresetindítási lehetőség hatékonynak tekinthető‑e a Charta 47. cikkének első bekezdése értelmében.

89.      Ezzel kapcsolatban figyelembe kellene venni, hogy a Charta 47. cikkével főszabály szerint nem ellentétes jogvesztő jellegű keresetindítási határidők megállapítása.(62) A hatékony bírói jogvédelem igénybevételét nem hiúsítja meg vagy teszi rendkívül nehézzé egy észszerű jogvesztő határidő, amennyiben e határidő olyan időponttól kezdődik, amikor az érintett arról tudomást szerzett, vagy legalábbis tudomást kellett volna arról szereznie.(63)

90.      A portugál kormány által nyújtott magyarázatok szerint a Banco de Portugal határozatát annak 2016. január 13‑i közzététele mellett 2016. január 26‑án a Novo Banco Spanyolország is a felperessel Spanyolországban folyamatban lévő peres eljárás irataihoz csatolta. E peres eljárásban a felperest végig ügyvéd képviselte. A portugál kormány tájékoztatása szerint egyébként legalább hat spanyol befektető indított keresetet Portugáliában a 2015. decemberi határozat ellen.

91.      A spanyol kormány álláspontjával ellentétben egyébként nem tekinthető általános jelleggel észszerűtlennek, hogy a Banco de Portugal határozatát Portugáliában kell megtámadni. Ha a kölcsönös elismerés rendszerében elfogadható, hogy külföldi határozatok is hatásokat válthatnak ki más tagállamokban, akkor ezzel szükségszerűen együtt jár, hogy az adott határozattal szembeni kifogásokra a felperes lakóhelyétől eltérő tagállam bíróságai rendelkezhetnek joghatósággal.(64)

92.      E körülmények között abból kellene kiindulni, hogy a felperes is igénybe vehetett hatékony jogvédelmet a Banco de Portugal 2015. decemberi határozatával szemben.

4.      Közbenső következtetés

93.      Következésképpen nem áll fenn a kölcsönös elismerésnek a 2001/24 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében foglalt elve alóli kivétel. A Banco de Portugal határozatával szembeni esetleges kifogásokat a portugál bíróságok előtt kell érvényesítenie a felperesnek.

D.      A reorganizációs intézkedés elismerésének az alapeljárásra gyakorolt hatásairól a jogbiztonság és a hatékony jogvédelem elvére tekintettel

94.      Az imént levont következtetésre tekintettel a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) felteszi a kérdést, hogy a 2001/24 irányelv 3. cikkének (2) bekezdéséből eredő, – a Banco de Portugal 2015. decemberi határozataiból következő – anyagi jogi helyzet feltétel nélküli elismerésére vonatkozó kötelezettség sérti‑e a jogbiztonság és a hatékony jogvédelem elvét.

95.      Az anyagi jogi helyzetnek a folyamatban lévő eljárásban ezáltal előidézett módosulása ugyanis a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ismertetése szerint azzal az eljárásjogi következménnyel jár a spanyol jogban, hogy el kell utasítani a keresetet, és a felperesnek kell viselnie a költségeket. A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ezzel összefüggésben különösen azt tartja problémásnak, hogy annak ellenére kellene hatályon kívül helyeznie az alsóbb fokú bíróságok ítéleteit, hogy azokat – legalábbis az annak idején hatályos jogi helyzet alapján – téves jogalkalmazás nélkül hozták meg. Ezért hallgatólagosan kétségbe vonja, hogy az irányelv 3. cikkének (2) bekezdése érvényes lenne az alapügyben szóban forgó körülményekhez hasonló körülmények között.

96.      A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) figyelmen kívül hagyja azonban, hogy az alsóbb fokú bíróságok ítéleteinek hatályon kívül helyezése és a kereset elutasítása egyáltalán nem közvetlenül a 2001/24 irányelv 3. cikkének (2) bekezdéséből következik. Ezek sokkal inkább azok a különleges eljárásjogi következmények, amelyeket a – 2001/24 irányelv 32. cikke alapján ebben az összefüggésben kizárólagosan figyelembe veendő(65) – spanyol jog az anyagi jogi helyzetnek a folyamatban lévő eljárásban bekövetkező (visszaható hatályú) módosulásához fűz.

97.      E tekintetben a spanyol kormány megerősítette a tárgyaláson, hogy a spanyol jog sem másik alperes perbe vonásának lehetőségét, sem azt a lehetőséget nem biztosítja az eljárás e szakaszában, hogy az eljárást az eredeti alperes ellen folytassák, és a jogerőt kiterjesszék az „új” kötelezettre,(66) valamint a retrait litigieuxhöz hasonló intézményt sem tartalmaz.(67) A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ezért nem tehet mást, mint hogy hatályon kívül helyezi az (annak idején) téves jogalkalmazás nélkül meghozott elsőfokú ítéletet, és végeredményben elutasítja a keresetet az összes költség felperes általi viselése mellett. Más jogrendekben azonban semmiképpen sem lenne szükségszerű ez a következmény.

98.      Tüzetesebben megvizsgálva tehát nem az anyagi jogi helyzet elismerése – és ezáltal a 2001/24 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése – jelenti a problémát, hanem a spanyol jogban nem biztosított eljárásjogi válaszlehetőségek. Következésképpen felmerül a kérdés – amelyet hallgatólagosan a Tanács is felvetett a Bíróság előtti eljárás írásbeli szakaszában –, hogy összeegyeztethető‑e a jogbiztonság és a hatékony jogvédelem elvével az olyan nemzeti szabályozás, amely egy folyamatban lévő bírósági eljárásban azt az eljárásjogi következményt kapcsolja a külföldi reorganizációs intézkedés 2001/24 irányelvben előírt elismeréséhez, hogy a korábban megalapozottnak ítélt keresetet az összes költség felperes általi viselése mellett el kell utasítani a jogorvoslati eljárásban.

99.      E kérdést az említett elvek uniós jogi kifejeződésére tekintettel kell megválaszolni, mivel a külföldi reorganizációs intézkedés elismerése – ezen intézkedés elfogadásától eltérően(68) – a 2001/24 irányelv 3. cikkének (2) bekezdéséből eredő tagállami kötelezettség végrehajtását jelenti, és ennélfogva az Unió joga – a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében vett – végrehajtásának minősül.

1.      A jogbiztonság elvéről

100. A jogbiztonság elvével való összeegyeztethetőséget illetően véleményem szerint nem következnek konkrét problémák a spanyol eljárásjogból. Az eljárás jogerős befejezését megelőzően nem fűződhet különösen jogos bizalom az alsóbb fokú bíróság határozatának fennmaradásához.

101. Mivel önmagában a felelősség BES‑hez történő visszajuttatásának lehetőségét a jogbiztonság elvével összeegyeztethetőnek kell tekinteni,(69) e visszajuttatás eljárásjogi következményeire sem vonatkozhat más. Egy gondos és körültekintő felperestől elvárható ugyanis, hogy ismerje a vonatkozó eljárásjogot. Más szóval, a felperesnek számolnia kellett azzal, hogy az anyagi jogi helyzet esetleges módosulása keresetének elutasításával és az összes költség viselésével járhat.

2.      A hatékony jogvédelemhez való jogról

102. Komoly kétségek merülnek fel viszont azt illetően, hogy ez a következmény összeegyeztethető‑e a Charta 47. cikkéből eredő, a hatékony jogorvoslathoz és az igazságszolgáltatás igénybevételéhez való joggal.

103. Igaz ugyan, hogy az EJEE 13. cikke és a Charta 47. cikkének első bekezdése értelmében vett jogorvoslat hatékonysága nem egyenlő annak eredményességével.(70) A Charta 47. cikke nem garantálja tehát, hogy a keresetnek helyt adnak, a Banco de Portugal 2015. decemberi határozatát pedig nem ismerik el.

104. Problémás mindazonáltal a felperesnek a kereset elutasításával együtt járó költségviselési kötelezettsége. A Bíróság ítélkezési gyakorlata ezzel összefüggésben elismeri, hogy az aránytalanul magas eljárási költségek is sérthetik a hatékony jogorvoslathoz és az igazságszolgáltatás igénybevételéhez való jogot.(71) Nemcsak akkor kell azonban aránytalannak tekinteni a költségeket, ha aránytalanok a felperesnek a helyt adó ítélethez fűződő gazdasági érdekéhez képest, hanem akkor is, ha objektíve nem igazolhatók.

105. Ezért általános és alapvetően nem kifogásolható az olyan szabályozás, amely szerint pervesztessége esetén a felperes viseli a peres eljárás költségeit.(72) E költségviselési kötelezettséget ugyanis objektíve igazolja, hogy a kereset elfogadhatósága és megalapozottsága a felperes felelősségi körébe tartozik.

106. Előfordulhatnak azonban olyan helyzetek, amelyekben ez a megállapítás nem pontos. Egy ilyen helyzetre példa az alapeljárás. A kereset az alapeljárásban (már) nem megalapozott, mert utólag és visszaható hatállyal módosult az anyagi jogi helyzet, ami azonban teljes mértékben a felperes befolyásán és felelősségi körén kívül esik.

107. Igaz ugyan, hogy a felperesnek a jelen esetben számolnia kellett azzal, hogy a jogi helyzet bizonyos körülmények között számára hátrányosan módosulhat, és ezért végeredményben nem adnak helyt kereseti kérelmének.(73) Ez azonban nem járhat azzal, hogy magából a keresetindításból hátránya származik, ami arra indíthatja, hogy egyáltalán ne indítson keresetet. Ez ugyanis a hatékony jogvédelemhez való jog lényeges tartalmát érintené.

108. Véleményem szerint ezért ilyen helyzetben a nemzeti jognak eljárásjogi válaszlehetőséget kell biztosítania. Szóba jöhet például az okafogyottság kimondása, a keresetmódosítás vagy bármely más olyan eszköz, amellyel megakadályozható, hogy a felperes pervesztes legyen csupán az anyagi jogi helyzet utólagos és visszaható hatályú módosulása miatt. Vagy pedig a bíróságnak kell lehetőséggel rendelkeznie arra, hogy a kereset elutasítása ellenére ne kelljen a felperest a költségek viselésére köteleznie.

109. A teljes körű költségviselési kötelezettséggel együtt járó szükségszerű pervesztesség veszélye ezzel szemben alkalmas arra, hogy visszatartsa a felperest jogainak bírósági úton történő érvényesítésétől, és ezért nem egyeztethető össze a Charta 47. cikkével.

VI.    Végkövetkeztetések

110. A fenti megfontolásokra figyelemmel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) kérdésére a következő választ adja:

Az egyik tagállamban elfogadott olyan reorganizációs intézkedésnek a 2001/24/EK irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében előírt elismerése, amely visszaható hatállyal módosítja a valamely másik tagállamban folyamatban lévő peres eljárás tárgyát képező anyagi jogi helyzetet, az említett peres eljárásban nem járhat azzal a következménnyel, hogy az összes költség viselése mellett szükségszerűen pervesztes lesz az a fél, akinek hátránya származik az említett módosításból. Az ilyen következmény kockázatossá teszi magát a keresetindítást, és alkalmas arra, hogy visszatartsa a felperest jogainak bírósági úton történő érvényesítésétől, és ezért nem egyeztethető össze a Charta 47. cikkével.


1      Eredeti nyelv: német.


2      Lásd a Bizottságnak az úgynevezett Bank Recovery and Resolution Directivevel – röviden: „BRRD” – (lásd a hivatkozást a 3. lábjegyzetben) kapcsolatos, 2014. április 15‑i MEMO/14/297 tájékoztatóját.


3      A hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról szóló, 2014. május 15‑i 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 190. o.; helyesbítés: HL 2019. L 165., 129. o.).


4      A hitelintézetek reorganizációjáról és felszámolásáról szóló, 2001. április 4‑i 2001/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2001. L 125., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 4. kötet, 15. o.).


5      A Kaupthing Bank volt egykor a legnagyobb izlandi bank, amelyet a pénzügyi válság során – 2008. október 9‑én – állami irányítás alá vontak. 2008. október 31‑én az izlandi felügyeleti hatóság megállapította a Kaupthing Bank fizetésképtelenségét.


6      Lásd ebben az értelemben: 2010. október 12‑i Rosenbladt ítélet (C‑45/09, EU:C:2010:601, 33. pont); 2017. január 31‑i Lounani ítélet (C‑573/14, EU:C:2017:71, 56. pont); 2018. június 13‑i Deutscher Naturschutzring ítélet (C‑683/16, EU:C:2018:433, 29. pont).


7      A felpereséhez hasonló értékpapírszámlákra egyébként nem terjed ki a betétbiztosítás, mivel az csak a számlán lévő egyenlegre terjed ki; lásd a betétbiztosítási rendszerekről szóló, 2014. április 16‑i 2014/49/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 149. o.; helyesbítések: HL 2014. L 212., 47. o.; HL 2014. L 309., 37. o.) 2. cikke (1) bekezdésének 3. pontját.


8      A német Vermögensgegenstand (vagyontárgy) kifejezés – akárcsak az angol változat, az assets, vagy például a lengyel aktyw[a] kifejezés – minden vagyoni értékű jogi helyzetet magában foglalhat.


9      Például egy áthidaló intézményhez vagy egy másik hitelintézethez, amely átadás útján megszerzi a nehéz helyzetbe került hitelintézet egyes üzletágait.


10      Erről lásd nyomban a jelen indítvány 43. és azt követő pontjait.


11      Lásd e tekintetben: 2013. október 24‑i LBI ítélet (C‑85/12, EU:C:2013:697, 54. pont).


12      Úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság – legalábbis hallgatólagosan – ebből indul ki.


13      Szintén így: Cruz Villalón főtanácsnok LBI ügyre vonatkozó indítványa (C‑85/12, EU:C:2013:352, 86. és azt követő pont).


14      Lásd ezzel kapcsolatban: 2013. október 24‑i LBI ítélet (C‑85/12, EU:C:2013:697, 55. pont).


15      2013. október 24‑i LBI ítélet (C‑85/12, EU:C:2013:697, 55. pont).


16      2013. október 24‑i LBI ítélet (C‑85/12, EU:C:2013:697, 52. pont).


17      2013. október 24‑i LBI ítélet (C‑85/12, EU:C:2013:697, 39. pont); 2016. július 19‑i Kotnik és társai ítélet (C‑526/14, EU:C:2016:570, 104. pont).


18      Szintén így: Cruz Villalón főtanácsnok LBI ügyre vonatkozó indítványa (C‑85/12, EU:C:2013:352, 86. és azt követő pont).


19      A német jogban például az eljárást e változás ellenére is folytatni lehetne a Novo Banco ellen; az ítélet jogereje azonban kiterjedne a BES‑re; lásd a ZPO 265. §‑ának (2) bekezdésében és 325. §‑ában foglalt rendelkezéseket. Lásd ezzel kapcsolatban a jelen indítvány lenti 96. és azt követő pontját.


20      Lásd ezzel kapcsolatban: 2013. október 24‑i LBI ítélet (C‑85/12, EU:C:2013:697, 55. pont).


21      Lásd ezzel kapcsolatban a jelen indítvány lenti 94. és azt követő pontjait.


22      Lásd ezzel összefüggésben: 2010. december 22‑i Aguirre Zarraga ítélet (C‑491/10 PPU, EU:C:2010:828, 70. pont); 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 77. pont).


23      Csak a teljesség kedvéért említem meg, hogy a portugál jog szempontjából nem állnak fenn kétségek a jogszerűséggel kapcsolatban. A Bíróság előtti eljárásban a portugál kormány többek között még egyszer kifejezetten megerősítette, hogy a RGICSF 145. H. cikkének 5. bekezdése a portugál jog szerint megfelelő jogalapot képez a 2015. decemberi határozat meghozatalához, és a Banco de Portugal a portugál jog összes többi eljárási és anyagi jogi rendelkezését is tiszteletben tartotta.


24      Lásd: 2014. december 18‑i 2/13 (Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása) vélemény (EU:C:2014:2454, 191. pont); 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 78. pont); 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality (Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai) ítélet (C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 35. pont).


25      2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality (Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai) ítélet (C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 37. pont).


26      Lásd a 2014/59 irányelv 131. cikkét: a Hivatalos Lapban való 2014. június 12‑i kihirdetést követő huszadik nap 2014. július 2. volt.


27      Lásd a 2014/59 irányelv 130. cikkét.


28      Bár az ítélkezési gyakorlat szerint az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének és az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésének együttes alkalmazásából és magából az érintett irányelvből következően a tagállamoknak az átültetésre előírt határidőn belül tartózkodniuk kell az olyan jellegű intézkedések meghozatalától, amelyek komolyan veszélyeztetnék a szóban forgó irányelv által meghatározott célt. Ebből azonban csupán tartózkodási kötelezettségek vezethetők le, pozitív kötelezettségek viszont nem; lásd különösen: 2006. július 4‑i Adeneler és társai ítélet (C‑212/04, EU:C:2006:443, 121. és azt követő pont).


29      A hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az Egységes Szanálási Mechanizmus keretében történő szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás kialakításáról, valamint az Egységes Szanálási Alap létrehozásáról szóló, 2014. július 15‑i 806/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 255., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 372., 9. o.; a továbbiakban: ESZM‑rendelet).


30      Az ESZM‑rendelet 7. cikke (2) bekezdése a) pontjának i. alpontjával összefüggésben értelmezett 5. cikkének (1) bekezdése.


31      Lásd ebben az értelemben: 1981. november 12‑i Meridionale Industria Salumi és társai ítélet (212/80–217/80, EU:C:1981:270, 11. pont); 2015. március 26‑i Bizottság kontra Moravia Gas Storage ítélet (C‑596/13 P, EU:C:2015:203, 36. pont).


32      1997. december 18‑i Inter‑Environnement Wallonie ítélet (C‑129/96, EU:C:1997:628, 45. pont); 2012. szeptember 11‑i Nomarchiaki Aftodioikisi Aitoloakarnanias és társai ítélet (C‑43/10, EU:C:2012:560, 57. pont); 2019. november 13‑i Lietuvos Respublikos Seimo narių grupė ítélet (C‑2/18, EU:C:2019:962, 55. pont).


33      A szanálási célokat jelenleg az ESZM‑rendelet 14. cikkének (2) bekezdése rögzíti.


34      Ezzel kapcsolatban lásd már a jelen indítvány fenti 36. pontját.


35      Lásd a Bizottságnak a Banco Espírito Santónak nyújtott szanálási támogatás engedélyezéséről szóló, 2014. augusztus 4‑i IP/14/901 sajtóközleményét.


36      Lásd például a Bizottságnak a 2014/59 irányelvvel kapcsolatos 2014. április 15‑i MEMO/14/297 tájékoztatóját. Lásd még az ESZM‑rendelet 14. cikke (2) bekezdésének második mondatát.


37      Lásd: a Charta 51. cikkéhez fűzött magyarázatok, HL 2007. C 303., 32. o.; 2014. július 10‑i Julián Hernández és társai ítélet (C‑198/13, EU:C:2014:2055, 33. pont); 2019. szeptember 24‑i Spetsializirana prokuratura (Ártatlanság vélelme) végzés (C‑467/19 PPU, EU:C:2019:776, 39. pont).


38      2014. július 1‑jei Ålands Vindkraft ítélet (C‑573/12, EU:C:2014:2037, 125. pont).


39      2013. október 24‑i LBI ítélet (C‑85/12, EU:C:2013:697, 39. pont); 2016. július 19‑i Kotnik és társai ítélet (C‑526/14, EU:C:2016:570, 104. pont).


40      Azzal a kritériummal kapcsolatban, hogy az uniós jognak kötelezettségeket kell előírnia a tagállamok számára a Charta alkalmazhatóságához, lásd: 2014. március 6‑i Siragusa ítélet (C‑206/13, EU:C:2014:126, 26. pont); 2014. július 10‑i Julián Hernández és társai ítélet (C‑198/13, EU:C:2014:2055, 35. pont); 2019. szeptember 24‑i Spetsializirana prokuratura (Ártatlanság vélelme) végzés (C‑467/19 PPU, EU:C:2019:776, 41. pont).


41      Lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 24‑i Spetsializirana prokuratura (Ártatlanság vélelme) végzés (C‑467/19 PPU, EU:C:2019:776, 41. és azt követő pont).


42      Lásd: a 2014/59 irányelv (10) preambulumbekezdése; 2016. július 19‑i Kotnik és társai ítélet (C‑526/14, EU:C:2016:570, 113. pont).


43      Lásd a 2014/59 irányelv 40. cikkét.


44      Lásd a jelen indítvány fenti 59. és azt követő pontjait.


45      Lásd: a kölcsönös elismerés elvének büntetőügyekben hozott, szabadságvesztés büntetéseket kiszabó vagy szabadságelvonással járó intézkedéseket alkalmazó ítéleteknek az Európai Unióban való végrehajtása céljából történő alkalmazásáról szóló, 2008. november 27‑i 2008/909/IB tanácsi kerethatározat (HL 2008. L 327., 27. o.).


46      Lásd: a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.).


47      Lásd: a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18‑i 4/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 7., 1. o; helyesbítések: HL 2011. L 131., 26. o.; HL 2013. L 8., 19. o.; HL 2013. L 281., 29. o.; a továbbiakban: uniós tartási rendelet).


48      Lásd: a szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7‑i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2005. L 255., 22. o.; helyesbítések: HL 2007. L 271., 18. o.; HL 2008. L 93., 28. o.; HL 2014. L 305., 115. o.).


49      Lásd: 2014. december 18‑i 2/13 (Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása) vélemény (EU:C:2014:2454, 191. pont); 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 82. pont); 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality (Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai) ítélet (C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 43. pont).


50      2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 85. pont).


51      2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality (Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai) ítélet (C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 48. pont).


52      A Tanács képviselője különösen a 2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítéletre (C‑64/16, EU:C:2018:117) és a 2019. június 24‑i Bizottság kontra Lengyelország (A legfelsőbb bíróság függetlensége) ítéletre (C‑619/18, EU:C:2019:531) hivatkozott.


53      2014. július 1‑jei Ålands Vindkraft ítélet (C‑573/12, EU:C:2014:2037, 127. pont).


54      2015. június 11‑i Berlington Hungary és társai ítélet (C‑98/14, EU:C:2015:386, 77. pont).


55      Lásd ebben az értelemben: 2006. szeptember 7‑i Spanyolország kontra Tanács ítélet (C‑310/04, EU:C:2006:521, 81. pont); 2009. szeptember 10‑i Plantanol ítélet (C‑201/08, EU:C:2009:539, 53. pont); 2019. július 11‑i Agrenergy és Fusignano Due ítélet (C‑180/18, C‑286/18 és C‑287/18, EU:C:2019:605, 31. pont).


56      Az új jogi helyzettel kapcsolatban lásd a 2014/59 irányelv 40. cikkének (9) bekezdését.


57      Lásd ezzel kapcsolatban a jelen indítvány fenti 67. és azt követő pontjait.


58      Lásd ebben az értelemben: 1961. március 22‑i Snupat kontra Főhatóság ítélet (42/59 és 49/59, EU:C:1961:5, 172. o.); 1982. március 3‑i Alphasteel kontra Bizottság ítélet (14/81, EU:C:1982:76, 10. pont); 1997. április 17‑i de Compte kontra Parlament ítélet (C‑90/95 P, EU:C:1997:198, 35. és azt követő pont); 2004. január 13‑i Kühne & Heitz ítélet (C‑453/00, EU:C:2004:17, 27. pont).


59      A jelenleg fennálló európai jogi helyzetben a sürgősség a szanálás végrehajtásának feltétele; lásd az ESZM‑rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontját.


60      Lásd: 2010. szeptember 8‑i Winner Wetten ítélet (C‑409/06, EU:C:2010:503, 58. pont).


61      Ezen ítélkezési gyakorlat szerint a jogorvoslat nem lehet pusztán „elméleti vagy látszatjellegű”; lásd: EJEB, 1997. március 19., Hornsby kontra Görögország ítélet (CE:ECHR:1997:0319JUD001835791, 40. és 41. §); EJEB, 2002. február 26., Del Sol kontra Franciaország ítélet (CE:ECHR:2002:0226JUD004680099, 21. §).


62      2002. május 17‑i Németország kontra Parlament és Tanács végzés (C‑406/01, EU:C:2002:304, 20. pont).


63      Lásd ebben az értelemben: 2019. november 7‑i Flausch és társai ítélet (C‑280/18, EU:C:2019:928, 55. pont); 2020. február 27‑i TK és társai (A tisztviselők és bírák javadalmazása) ítélet (C‑773/18–C‑775/18, EU:C:2020:125, 73. pont).


64      Lásd ebben az értelemben: 2010. december 22‑i Aguirre Zarraga ítélet (C‑491/10 PPU, EU:C:2010:828, 69. pont).


65      Lásd a jelen indítvány fenti 41. és azt követő pontjait.


66      Lásd a német jogban a ZPO 265. §‑ának (2) bekezdésében és 325. §‑ában foglalt rendelkezéseket.


67      Lásd a francia jogban a C.civ.1699. és azt követő cikkeiben foglalt rendelkezéseket.


68      Lásd ezzel kapcsolatban már a jelen indítvány 73. pontját.


69      Lásd ezzel kapcsolatban a jelen indítvány 79. és azt követő pontjait.


70      EJEB, 1991. november 29., Pine Valley kontra Írország ítélet (CE:ECHR:1991:1129JUD001274287, 66. §).


71      Lásd ebben az értelemben: 2013. április 11‑i Edwards és Pallikaropoulos ítélet (C‑260/11, EU:C:2013:221, 33. pont).


72      Lásd ebben az értelemben: 2013. április 11‑i Edwards és Pallikaropoulos ítélet (C‑260/11, EU:C:2013:221, 25. pont); 2014. február 13‑i Bizottság kontra Egyesült Királyság ítélet (C‑530/11, EU:C:2014:67, 44. pont).


73      Lásd a jelen indítvány 79. és azt követő pontjait.