Language of document : ECLI:EU:T:2021:607

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hatodik tanács)

2021. szeptember 22.(*)(i)

„Verseny – Összefonódások – Távközlési ágazat – Az összefonódásnak az annak bejelentését és engedélyezését megelőzően történt megvalósítása miatt bírságokat kiszabó határozat – A 139/2004/EK rendelet 4. cikkének (1) bekezdése, 7. cikkének (1) bekezdése és 14. cikke – Jogbiztonság – Jogos bizalom – A törvényesség elve – Az ártatlanság vélelme – Arányosság – A jogsértések súlya – A jogsértések végrehajtása – Információcsere – A bírságok összege – Korlátlan felülvizsgálati jogkör”

A T‑425/18. sz. ügyben,

az Altice Europe NV (székhelye: Amszterdam [Hollandia], képviselik: R. Allendesalazar Corcho és H. Brokelmann ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: M. Farley és F. Jimeno Fernández, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: S. Petrova és O. Segnana, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

az elsődlegesen a 139/2004/EK rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének megsértésével megvalósított összefonódás miatt bírságokat kiszabó, 2018. április 24‑i C(2018) 2418 final bizottsági határozat (M.7993 – Altice/PT Portugal ügy) megsemmisítése, és másodlagosan a felperessel szemben kiszabott bírságok törlése, illetve összegének csökkentése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),

tagjai: A. Marcoulli elnök, S. Frimodt Nielsen és R. Norkus (előadó) bírák,

hivatalvezető: E. Artemiou tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2020. szeptember 24‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

I.      A jogvita előzményei

1        A felperes, az Altice Europe NV Hollandiában székhellyel rendelkező multinacionális távközlési és kábeltársaság.

2        A PT Portugal SGPS SA (a továbbiakban: PT Portugal) olyan távközlési és multimédia‑szolgáltató, amely Portugáliában valamennyi telekommunikációs szegmensben jelen van.

A.      A PT Portugal felperes általi felvásárlása

3        2014. december 9‑én a felperes részvényvásárlási megállapodást (Share Purchase Agreement, a továbbiakban: SPA) kötött a brazil Oi SA távközlési szolgáltatóval, amely következtében leányvállalata, az Altice Portugal SA révén a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20‑i 139/2004/EK tanácsi rendelet (HL 2004. L 24., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 40. o.) 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett kizárólagos irányítást szerzett a PT Portugal fölött.

4        E felvásárlás lezárásához többek között az Európai Bizottság 139/2004 rendelet szerinti engedélye volt szükséges.

5        2015. június 2‑án a felperes nyilvánosan bejelentette, hogy az ügyletet lezárták, és a PT Portugal részvényeinek tulajdonjogát megszerezte.

B.      A bejelentést megelőző szakasz

6        2014. október 31‑én a felperes felvette a kapcsolatot a Bizottsággal annak érdekében, hogy bejelentse a PT Portugal feletti kizárólagos irányítás megszerzésére irányuló tervét. 2014. december 5‑én találkozóra került sor a felperes és a Bizottság szervezeti egységei között.

7        2014. december 12‑én a felperes kérelmet intézett a Bizottsághoz, amelyben az ügyével foglalkozó munkacsoport kijelölését kérte, 2014. december 18‑án pedig megtörtént a bejelentést megelőző kapcsolatfelvétel.

8        2015. január 26‑án a felperes a portugáliai leányvállalatai – a Cabovisão és az ONI – átruházására vonatkozó kötelezettségvállalási javaslatot terjesztett a Bizottság elé.

9        2015. február 3‑án a felperes benyújtotta a bejelentési formanyomtatvány tervezetét, amely az SPA egy példányát is tartalmazta a mellékletei között.

C.      A bejelentés és az összefonódást bizonyos kötelezettségvállalások betartása mellett engedélyező határozat

10      2015. február 25‑én az ügyletet hivatalosan bejelentették a Bizottságnak.

11      2015. április 20‑án a Bizottság a 139/2004 rendelet 6. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján határozatot fogadott el, amelyben az összefonódást a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánította azzal a feltétellel, hogy az e határozathoz kapcsolódó kötelezettségvállalásokat – így a Cabovisão és az ONI leányvállalatok felperes általi átruházását – betartják.

D.      A megtámadott határozat és az annak meghozatalához vezető eljárás

12      2015. április 13‑án a Bizottság tájékoztatást kért a felperestől arra a PT Portugallal felsővezetői szinten folytatott információcserére vonatkozóan, amelyről a sajtóból szerzett tudomást, és amelyre még azelőtt került sor, hogy az engedélyező határozatát meghozta volna.

13      2015. április 17‑én a felperes benyújtotta észrevételeit a Bizottságnak.

14      2015. május 12‑én a Bizottság másodszor is tájékoztatást kért a felperestől, amely kifejezetten a cserélt információk jellegére vonatkozott, amelyre a felperes 2015. június 12‑én válaszolt. A Bizottságnak a 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján 2015. július 8‑án meghozott határozatát követően, amelyben a felperestől hiányzó dokumentumok benyújtását kérte, a felperes 2015. július 30‑án benyújtotta az említett dokumentumokat.

15      2015. december 4‑én a Bizottság harmadszor is tájékoztatást kért a felperestől, amelyre a felperes 2015. december 18‑án válaszolt.

16      2016. március 11‑i levelében a Bizottság jelezte a felperesnek, hogy a tájékoztatáskérésekre válaszul benyújtott dokumentumok áttekintését követően vizsgálatot indított annak meghatározása érdekében, hogy a felperes megsértette‑e a 139/2004 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében előírt felfüggesztési kötelezettséget, valamint az említett rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettséget.

17      A 139/2004 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése alapján hozott 2016. március 15‑i határozatával a Bizottság különböző dokumentumok benyújtására hívta fel a felperest. Ez utóbbi az említett dokumentumokat 2016. április 6‑án nyújtotta be.

18      2016. július 20‑án a Bizottság negyedszer is tájékoztatást kért a felperestől, amelyre a felperes 2016. augusztus 23‑án válaszolt, majd 2016. augusztus 24‑i ötödik tájékoztatáskérésére a felperes 2016. szeptember 15‑én adott választ.

19      A Bizottság szervezeti egységei és a felperes 2017. május 12‑én találkozót tartottak.

20      2017. május 17‑én a Bizottság a 139/2004 rendelet 18. cikke alapján kifogásközlést intézett a felpereshez, amelyben előzetesen megállapította, hogy a felperes megsértette a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését.

21      2017. augusztus 18‑án a felperes a kifogásközlésre válaszul írásbeli észrevételeket terjesztett elő.

22      2017. szeptember 21‑én meghallgatást tartottak, amelynek során a felperes előterjeszthette az érveit.

23      2017. október 20‑án az Oi válaszolt a Bizottság 2017. október 6‑i tájékoztatáskérésére.

24      2017. november 16‑i levelében a Bizottság jelezte a felperesnek, hogy az ügyben további bizonyítékok állnak rendelkezésre, amelyek alátámasztják a kifogásközlés előzetes megállapításait.

25      2018. április 24‑én a Bizottság elfogadta a C(2018) 2418 final határozatot, amely a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének megsértésével megvalósított összefonódás miatt bírságokat szabott ki [a felperessel szemben] (M.7993 – Altice/PT Portugal ügy) (a továbbiakban: megtámadott határozat).

26      A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az ügy iratainak különböző elemeiből az következik, hogy a felperesnek lehetősége volt arra, hogy az engedélyező határozat meghozatalát – és egyes esetekben a bejelentést – megelőzően a PT Portugal felett meghatározó befolyást, illetve irányítást gyakoroljon, megsértve ezzel a 139/2004 rendelet 7. cikkének (1) bekezdését, illetve 4. cikkének (1) bekezdését (az (55) preambulumbekezdés).

27      A megtámadott határozat 4. pontja kifejti, hogy a Bizottság miért állapította meg, hogy a felperes az összefonódás engedélyezését megelőzően hajtotta végre az SPA‑t, megsértve ezzel a 139/2004 rendelet 7. cikkének (1) bekezdését. Közelebbről a 4.1 pont kimondja, hogy az SPA egyes kikötései (a továbbiakban: előkészítő rendelkezések) vétójogot biztosítanak a felperesnek a PT Portugal üzletpolitikájára vonatkozó döntések tekintetében. A 4.2 pont leírja azokat az eseteket, amikor a felperes a PT Portugal napi működésébe beavatkozott. A 4.3 pont ismerteti a Bizottság következtetéseit arra vonatkozóan, hogy az SPA 4.1 pontban ismertetett feltételei és a felek 4.2 pontban ismertetett magatartása miért minősül az SPA azelőtti végrehajtásának, hogy a Bizottság az összefonódást a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánította volna (az (56) preambulumbekezdés).

28      A megtámadott határozat 5. pontja kifejti, hogy a Bizottság miért ítélte úgy, hogy a felperes az összefonódás bejelentése előtt hajtotta végre az ügyletet, megsértve ezzel a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését (az (57) preambulumbekezdés).

29      A megtámadott határozat rendelkező részének első négy cikke a következőképpen szól:

„1. cikk

Az Altice NV az M.7499 – Altice/PT Portugal üggyel összefüggésben legalábbis gondatlanságból összefonódást hajtott végre azelőtt, hogy erre engedélyt kapott volna, ezzel megsértve a 139/2004/EK rendelet 7. cikkének (1) bekezdését.

2. cikk

Az Altice NV az M.7499 – Altice/PT Portugal üggyel összefüggésben legalábbis gondatlanságból összefonódást hajtott végre azelőtt, hogy azt bejelentette volna, ezzel megsértve a 139/2004/EK rendelet 4. cikkének (1) bekezdését.

3. cikk

A Bizottság az Altice NV‑vel szemben a 139/2004/EK rendelet 14. cikkének (2) bekezdése alapján 62 250 000 euró bírságot szab ki az e határozat 1. cikkében hivatkozott kötelezettségszegés miatt.

4. cikk

A Bizottság az Altice NV‑vel szemben a 139/2004/EK rendelet 14. cikkének (2) bekezdése alapján 62 250 000 euró bírságot szab ki az e határozat 2. cikkében hivatkozott kötelezettségszegés miatt.”

II.    Az eljárás és a felek kérelmei

30      A Törvényszék Hivatalához 2018. július 5‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

31      A Törvényszék Hivatalához 2018. november 7‑én benyújtott beadványával az Európai Unió Tanácsa kérte, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson a jelen eljárásba.

32      2018. december 6‑i határozatával a Törvényszék hetedik tanácsának elnöke megengedte e beavatkozást. A Tanács 2019. február 22‑én benyújtotta beavatkozási beadványát, a felek pedig az előírt határidőn belül benyújtották az arra vonatkozó észrevételeiket.

33      2018. november 30‑án a Bizottság ellenkérelmet terjesztett elő.

34      A felek a választ, illetve a viszonválaszt 2019. február 25‑én, illetve május 10‑én nyújtották be.

35      2019. május 29‑i levelében a felperes a Törvényszék eljárási szabályzata 106. cikkének (2) bekezdése alapján tárgyalás tartása iránti kérelmet terjesztett elő.

36      A Törvényszék tanácsainak összetételében történt változást követően a jelen ügyet a hatodik tanács elé utalták.

37      2020. március 10‑én az eljárási szabályzat 89. cikke alapján elfogadott pervezető intézkedés keretében a Törvényszék felhívta a feleket, hogy jelöljék meg, milyen esetleges következtetéseket vonnak le a jelen ügyben a 2020. március 4‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítéletből (C‑10/18 P, EU:C:2020:149). A felek a Törvényszék kérdéseire az előírt határidőben válaszoltak.

38      Az eljárás szóbeli szakaszának a Törvényszék 2020. november 11‑i végzésével történő újbóli megnyitásakor a felperes engedélyt kapott arra, hogy a tárgyaláson feltett kérdésre levélben adjon választ, amelyre akkor nem állt módjában válaszolni. Ezenkívül a Törvényszék Hivatala 2020. november 12‑i levelében felhívta a Bizottságot, hogy nyújtsa be a megtámadott határozatban említett egyik dokumentumot, és terjesszen elő minden hasznos magyarázatot.

39      A Bizottság eleget tett e felhívásnak, és a felek az előírt határidőn belül benyújtották észrevételeiket.

40      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        másodlagosan törölje a megtámadott határozat 3. és 4. cikkében vele szemben kiszabott bírságokat, vagy jelentősen csökkentse azok összegét;

–        a Bizottságot és a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

41      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére;

42      A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék teljes egészében utasítsa el a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésével és 14. cikke (2) bekezdésének a) pontjával szemben felhozott jogellenességi kifogást.

III. A jogkérdésről

43      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 139/2004 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében „[v]állalkozások összefonódása jön létre, ha az irányítás tartósan megváltozik a következőkből eredően: […] b) egy vagy több személy, amely már irányít legalább egy vállalkozást, vagy egy vagy több vállalkozás akár értékpapírok vagy eszközök vásárlásával, akár szerződéssel vagy más úton, közvetlen vagy közvetett irányítást szerez egy vagy több más vállalkozás egésze vagy része felett”.

44      A 139/2004 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése szerint „[a]z irányítást olyan jogok, szerződések vagy más egyéb eszközök alapozzák meg, amelyek akár külön‑külön, akár együttesen és a kapcsolódó jogi és ténybeli megfontolásokra tekintettel lehetőséget adnak egy vállalkozás feletti meghatározó befolyás gyakorlására”.

45      Emlékeztetni kell arra is, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének első albekezdése szerint „[a]z e rendeletben megjelölt, közösségi léptékű összefonódásokat a Bizottságnál az összefonódás végrehajtását megelőzően, a megállapodás megkötését, a nyilvános ajánlat közzétételét, vagy az irányítást megalapozó részesedés megszerzését követően kell bejelenteni”.

46      Ezenkívül a 139/2004 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése szerint „[a] […] közösségi léptékű […] összefonódás nem valósulhat meg bejelentése előtt, vagy míg a 6. cikk (1) bekezdésének b) pontja, a 8. cikk (1) bekezdése vagy a 8. cikk (2) bekezdése alapján hozott határozat, vagy a 10. cikk (6) bekezdése szerinti vélelem a [belső] piaccal összeegyeztethetőnek nem nyilvánította”.

47      Ugyanakkor a 139/2004 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A Bizottság kérelemre mentesíthet az (1) vagy (2) bekezdés által meghatározott kötelezettségek alól. A mentesítés iránti kérelemnek indokolást kell tartalmaznia. […] A mentesítést kérelmezni, és megadni bármikor, még a bejelentés megtétele előtt vagy az ügylet után is lehet.”

48      Egyébiránt a 14. cikk (2) bekezdése értelmében „[a] Bizottság határozattal az érintett vállalkozások […] teljes forgalmának 10%‑át meg nem haladó mértékű pénzbírságot szabhat ki […], ha azok akár szándékosan, akár gondatlanságból: a) egy összefonódást […] a 4. cikkel […] összhangban nem jelentenek be […]; b) az összefonódást a 7. cikk sérelmével valósítják meg”. A 14. cikk (3) bekezdése értelmében „[a] pénzbírság összegének megállapításakor tekintettel kell lenni a jogsértés jellegére, súlyosságára és tartamára”.

49      Keresete alátámasztása érdekében a felperes öt jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének, a törvényesség elvének és az ártatlanság vélelmének a megsértésére, a másodikat a PT Portugal feletti kizárólagos irányítás állítólagos megszerzését illetően elkövetett ténybeli hibákra és téves jogalkalmazásra, a harmadikat a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének állítólagos megsértésével kapcsolatos ténybeli hibákra és téves jogalkalmazásra, a negyediket a ne bis idem, az arányosság és a kétszeres büntetés tilalma elvének megsértésére, valamint a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésével és 14. cikke (2) bekezdésének a) pontjával szemben felhozott jogellenességi kifogásra, az ötödiket pedig a bírságok jogellenességére és az arányosság elvének megsértésére alapítja. Egyébiránt az ötödik jogalap ötödik része keretében a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva lényegesen csökkentse a vele szemben kiszabott bírságok összegét akár az ötödik jogalap ezen ötödik része keretében előadott érvekre, akár a harmadik jogalap keretében előadott érvekre tekintettel.

50      A Törvényszék egyrészt úgy véli, hogy az első–harmadik jogalapot, majd a negyedik és az ötödik jogalapot együttesen kell vizsgálni. Másrészt a Törvényszék úgy véli, hogy először a negyedik jogalap keretében felhozott jogellenességi kifogást kell megvizsgálni.

A.      Az elsődlegesen előterjesztett, a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmekről

1.      A 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésével és 14. cikke (2) bekezdésének a) pontjával szemben a negyedik jogalap keretében emelt jogellenességi kifogásról

51      A felperes arra hivatkozik, hogy e rendelkezések, amennyiben lehetővé teszik a Bizottság számára azt, hogy ugyanazon személlyel szemben egy második bírságot is kiszabjon ugyanazon cselekmények miatt, amelyeket már egy másik, ugyanazt a jogi tárgyat védő rendelkezés szankcionált (a 139/2004 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 7. cikkének (1) bekezdése), az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 50. cikkében, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény, a továbbiakban: EJEE) hetedik kiegészítő jegyzőkönyve 4. cikkének (1) bekezdésében rögzített ne bis in idem elvébe, a Charta 49. cikkének (3) bekezdésében foglalt arányosság elvébe, továbbá a halmazatot illetően a tagállamok jogrendjeinek közös alapelveiben gyökerező kétszeres büntetés tilalmába ütközik. A felperes előadja, hogy a Törvényszék a 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítéletben (T‑704/14, EU:T:2017:753) elismerte, hogy a jelenlegi jogi háttér „szokatlan”, és hogy az az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben jogellenességi kifogás tárgyát képezhette volna. Ez az anomália a 139/2004 rendelet elfogadásából ered, amely már nem írja elő, hogy az összefonódásokat legkésőbb a megállapodás megkötését, a nyilvános vételi ajánlat közzétételét vagy az irányítást megalapozó részesedés megszerzését követő egy héten belül be kell jelenteni, amint azt a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 1989. december 21‑i 4064/89/EGK tanácsi rendelet (HL 1989. L 395., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 31. o.; helyesbítés: magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 4. kötet, 137. o.) előírta. E rendelet két különböző kötelezettséget rögzített (egy, a 4. cikk (1) bekezdésében előírt, egyhetes határidőn belül történő bejelentésre vonatkozó alakszerű kötelezettséget, valamint egy, a 7. cikk (1) bekezdésében előírt, arra vonatkozó anyagi jogi kötelezettséget, hogy az összefonódást a bejelentését és engedélyezését megelőzően ne hajtsák végre), mindkettőre – jelentőségtől függően – igen különböző mértékű bírság kiszabását irányozva elő. Az a vállalkozás ugyanis, amely a megállapodás megkötését követő több mint egy hét elteltével jelentette be az összefonódást, de annak végrehajtása előtt megvárta a Bizottság engedélyét, csupán a 4064/89 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését sértette meg, ugyanezen rendelet 7. cikkének (1) bekezdését viszont nem. A problémát csak mélyítette a 139/2004 rendelet 14. cikke (2) bekezdése a) pontjának bevezetése, amely immár az összefonódásnak a 4. cikk (1) bekezdése szerinti bejelentése elmulasztásának esetére az érintett vállalkozás forgalmának 10%‑áig terjedő bírság kiszabását irányozta elő. Ennélfogva a felperes álláspontja szerint a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 14. cikke (2) bekezdésének a) pontja felesleges. A megtámadott határozat 2. és 4. cikkét tehát véleménye szerint meg kell semmisíteni.

52      A Bizottság és a Tanács vitatja a felperes érveit.

53      Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a 2020. március 4‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítéletet (C‑10/18 P, EU:C:2020:149) követően a felperes a Törvényszék kérdésére jelezte, hogy eláll a ne bis in idem elvének megsértésére alapított kifogásától.

54      Ami a felperes azon általános konklúzióját illeti, amely szerint a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 14. cikke (2) bekezdésének a) pontja a 139/2004 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésére és 14. cikke (2) bekezdésének b) pontjára tekintettel „felesleges”, emlékeztetni kell arra, hogy noha a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megsértése automatikusan az említett rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megsértését vonja maga után, ennek fordítottja nem igaz (lásd: 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 294. és 295. pont; 2020. március 4‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, C‑10/18 P, EU:C:2020:149, 101. pont).

55      Így abban az esetben, ha egy vállalkozás a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően megvalósítása előtt bejelent egy összefonódást, lehetséges, hogy e vállalkozás megsérti e rendelet 7. cikkének (1) bekezdését abban az esetben, ha ezt az összefonódást azt megelőzően valósítaná meg, hogy azt a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja (2020. március 4‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, C‑10/18 P, EU:C:2020:149, 102. pont).

56      Ebből következik, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése az e rendelet (8) preambulumbekezdésében említett „egyablakos rendszer” keretében önálló célokat követ (2020. március 4‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, C‑10/18 P, EU:C:2020:149, 103. pont).

57      Ezenkívül egyrészt a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése arra vonatkozó kötelezettséget ír elő, hogy az összefonódást annak megvalósítása előtt be kell jelenteni, másrészt ugyanezen rendelet 7. cikkének (1) bekezdése tartózkodási kötelezettséget ír elő, vagyis hogy ezen összefonódást ne valósítsák meg annak bejelentését és engedélyezését megelőzően (lásd: 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 302. pont; 2020. március 4‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, C‑10/18 P, EU:C:2020:149, 104. pont)

58      Egyébiránt a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megsértése egyetlen időpontban megvalósuló jogsértés, míg az e rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megsértése folyamatos jogsértés, amely akkor kezdődik, amikor az említett rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megsértésére sor kerül (lásd ebben az értelemben: 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 352. pont; lásd: 2020. március 4‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, C‑10/18 P, EU:C:2020:149, 113. és 115. pont).

59      A felperes tehát tévesen állítja, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 14. cikke (2) bekezdésének a) pontja e rendelet 7. cikkének (1) bekezdésére és 14. cikke (2) bekezdésének b) pontjára tekintettel „felesleges”.

60      Ami konkrétabban a felperes azon érvét illeti, amely szerint a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 14. cikke (2) bekezdésének a) pontja azzal, hogy lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy ugyanazon személlyel szemben egy második bírságot is kiszabjon ugyanazon cselekmények miatt, mint amelyeket az e rendelet 7. cikkének (1) bekezdése és 14. cikke (2) bekezdésének b) pontja által védettel azonos jogi tárgyat védő más jogszabályi rendelkezés már szankcionált, az arányosság elvébe és a halmazatot illetően a tagállamok jogrendjeinek közös alapelveiben gyökerező kétszeres büntetés tilalmába ütközik, meg kell állapítani, hogy e rendelkezések egymástól független célokat követnek, azaz egyrészt arra kötelezik a vállalkozásokat, hogy a szóban forgó összefonódást annak megvalósítása előtt bejelentsék, másrészt megakadályozzák, hogy ezen összefonódás megvalósítására azelőtt kerüljön sor, hogy a Bizottság azt a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánította volna.

61      E tekintetben a felperes érveléséből az tűnik ki, hogy az általa alkalmazott terminológiát, vagyis a „jogi tárgy” kifejezést ugyanabban az értelemben használja, mint ahogy a Bíróság a 2020. március 4‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítéletében (C‑10/18 P, EU:C:2020:149) a „cél” kifejezést.

62      Ennélfogva a felperes tévesen állítja, hogy mivel e rendelkezések ugyanazt a „jogi tárgyat” védik, sértik a Charta 49. cikkének (3) bekezdésében foglalt arányosság elvét, illetve a halmazatot illetően a tagállamok jogrendjeinek közös alapelveiben gyökerező kétszeres büntetés tilalmát.

63      Ezenkívül a Bizottságnak attól a lehetőségtől való megfosztása, hogy az általa kiszabott bírságok révén különbséget tegyen egyrészt azon helyzet között, amikor a vállalkozás tiszteletben tartja a bejelentési kötelezettséget, de megsérti a felfüggesztési kötelezettséget, másrészt azon helyzet között, amikor e vállalkozás mindkét kötelezettséget megsérti, nem teszi lehetővé a 139/2004 rendelet céljának elérését, amely arra irányul, hogy biztosítsa a közösségi léptékű összefonódások hatékony ellenőrzését, mivel a bejelentési kötelezettség megsértése soha nem képezhetné külön szankció tárgyát (2020. március 4‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, C‑10/18 P, EU:C:2020:149, 108. és 109. pont).

64      Ebből következik, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 14. cikke (2) bekezdése a) pontjának a felperes által javasolt jogellenessé nyilvánítása megakadályozná, hogy a bejelentési kötelezettség megsértését külön szankcióval lehessen sújtani, és így ellentétes lenne az említett rendelet céljával.

65      Végül emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék a 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítéletének (T‑704/14, EU:T:2017:753) a felperes által hivatkozott 343. pontjában már hangsúlyozta, hogy az ugyanazon hatóság által egy és ugyanazon határozatban ugyanazon magatartás miatt kiszabott két szankció alkalmazását önmagában nem lehet ellentétesnek tekinteni az arányosság elvével.

66      A fentiekből következik, hogy még akkor is, ha – amint arra a felperes rámutat – a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó jogi háttér szokatlan (lásd ebben az értelemben: 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 306. pont), egyrészt ez a jogi háttér az „egyablakos rendszer” keretében két egymástól független cél megvalósításának lehetővé tételére irányul (lásd a fenti 56. és 64. pontot), és másrészt a felperes érvei nem tették lehetővé a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdése és 14. cikke (2) bekezdése a) pontja jogellenességének bizonyítását. Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a felperes nem terjesztett elő semmilyen érvet e rendelet 7. cikke (1) bekezdése állítólagos jogellenességének alátámasztására.

67      Ennélfogva el kell utasítani a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésére és 14. cikke (2) bekezdésének a) pontjára, valamint – amennyiben arra hivatkoztak – az e rendelet 7. cikkének (1) bekezdésére és 14. cikke (2) bekezdésének b) pontjára vonatkozó jogellenességi kifogást.

2.      A 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése szerinti jogsértés fennállására vonatkozó első három jogalapról

68      A felperes az első jogalap első részében azt állítja, hogy a megtámadott határozat megsértette a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését, a harmadik jogalap első részében azt, hogy az ügyletre vonatkozó megállapodásban szereplő, a felvásárlás lezárását megelőző megállapodások járulékos jellegűek voltak, és nem minősültek az összefonódás idő előtti megvalósításának, a harmadik jogalap második részében azt, hogy az ügylet lezárását megelőzően valójában nem gyakorolt meghatározó befolyást a PT Portugal felett, a harmadik jogalap harmadik részében azt, hogy a megtámadott határozat tévesen alkalmazza a jogot, és ténybeli tévedést tartalmaz az információátadást illetően, az első jogalap második részében azt, hogy a megtámadott határozat megsértette a törvényesség és az ártatlanság vélelmének általános elvét, a második jogalapban pedig azt, hogy a megtámadott határozat ténybeli tévedést tartalmaz, és tévesen alkalmazza a jogot annyiban, amennyiben a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes megszerezte a kizárólagos irányítást a PT Portugal felett.

a)      Az első jogalapnak a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított első részéről

69      A felperes szerint az összefonódás „megvalósítása” fogalmának a megtámadott határozat általi túlzottan tág értelmezése – mind azon intézkedéseket illetően, amelyek a Bizottság szerint arra irányultak, hogy az SPA 6.1. cikkének b) pontjában foglalt előkészítő rendelkezések által állítólagosan biztosított konzultációs és vétójogok révén számára a „meghatározó befolyás gyakorlásának lehetőségét” megadják, mind az üzleti szempontból érzékeny információk cseréjére vonatkozó állításokat illetően – túlterjeszkedik e fogalomnak a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése, valamint a Bíróság ítélkezési gyakorlata által meghatározott alkalmazási körén és jelentésén.

70      Közelebbről elsősorban, ami a „meghatározó befolyás gyakorlásának” az előkészítő rendelkezésekből fakadó állítólagos „lehetőségét” illeti, a felperes először is azt állítja, hogy a 139/2004 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése és 4. cikkének (1) bekezdése nem tiltja az olyan megállapodásokat, amelyek egy másik vállalkozás tevékenysége feletti „meghatározó befolyás gyakorlásának lehetőségét” teremtik meg, hanem csak az irányítás tartós megszerzésének „megvalósítását” tiltja. Az irányítás megszerzését (a 139/2004 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja), és így a „meghatározó befolyás [tartós] gyakorlásá[nak lehetőségét]” is (a 139/2004 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése) „meg kell valósítani” ahhoz, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése sérüljön. A Bíróság a 2018. május 31‑i Ernst & Young ítéletében (C‑633/16, EU:C:2018:371) különbséget tett az olyan műveletek között, amelyek az összefonódáshoz képest járulékosak vagy előkészítő jellegűek, és amelyek célja az összefonódás megvalósításának előkészítése vagy az aláírás és a lezárás közötti átmeneti időszak szabályozása, valamint az összefonódás tényleges megvalósítását eredményező műveletek között, amennyiben azok hozzájárulnak az irányítás tartós megváltozásához. A jelen ügyben az irányításnak az SPA‑ban elhatározott megváltozása kizárólag a PT Portugal részvényeinek a felperesre történő átruházásából ered. Márpedig nem vitatott, hogy erre az átruházásra nem az összefonódás Bizottság általi engedélyezését megelőzően került sor.

71      Másodszor, a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése az angol „implementation” fogalmára utal, amelyet az összefonódás „teljes megvalósításaként” kell érteni. E tekintetben a felperes a 2008. március 18‑i Aer Lingus Group kontra Bizottság végzés (T‑411/07 R, EU:T:2008:80) 90. pontjára hivatkozik, amely szerint első ránézésre az „implementation” fogalmának a 139/2004 rendelet 8. cikkének (4) és (5) bekezdése szerinti meghatározása az összefonódás teljes megvalósítását foglalja magában, valamint az említett végzés 98. pontjára, amely szerint az „implementation” fogalmának ugyanezen értelmezése értelemszerűen alkalmazandó a 139/2004 rendelet 7. cikkének vonatkozásában is.

72      Harmadszor, amíg az összefonódás ténylegesen nem valósul meg, az összefonódások hatásai előzetes ellenőrzésére vonatkozó rendszer hatékonysága nem tud sérülni.

73      Másodsorban, ami az üzleti szempontból érzékeny információk cseréjére vonatkozó állításokat illeti, ezek az információk semmilyen módon nem járulnak hozzá az irányítás tartós megváltozásához, és még annak eléréséhez sem szükségesek. Meghatározó befolyás gyakorlását sem teszik lehetővé. E tekintetben a felperes hangsúlyozza, hogy a 139/2004 rendelet szerinti egységes jogalkalmazásról szóló bizottsági közleményben [helyesen: a 139/2004 rendelet szerinti hatáskörről szóló, egységes szerkezetbe foglalt bizottsági közlemény] (HL 2008. C 95., 1. o.; a továbbiakban: a hatáskörről szóló, egységes szerkezetbe foglalt közlemény) a Bizottság az egyéves időszakot viszonylag rövidnek minősíti, és még azt is pontosítja, hogy a legfeljebb három évig terjedő beindítási időszak tekinthető úgy, hogy nem vezet az irányítás tartós megváltozásához (a közlemény (34) bekezdése). Az SPA aláírása és az engedélyező határozat között eltelt négy hónapra korlátozódó átmeneti időszak során folytatott konzultációk semmi esetre sem járulhattak hozzá az „irányítás tartós megváltozásához”.

74      Harmadsorban, a felperes előadja, hogy a jelen ügyben nem került sor az összefonódásnak a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „megvalósítására”, mivel a bejelentett összefonódás megtiltását feltételező forgatókönyv szerint nem lenne szükség az összefonódásnak a 139/2004 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „megszüntetésére”.

75      A Bizottság vitatja a felperes érveit.

76      Elsősorban, ami először is a felperes azon érvét illeti, amely szerint egyrészt a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése nem tiltja az olyan megállapodásokat, amelyek egy másik vállalkozás tevékenysége feletti „meghatározó befolyás gyakorlásának lehetőségét” teremtik meg, és amely érv keretében másrészt a 2018. május 31‑i Ernst & Young ítéletre (C‑633/16, EU:C:2018:371) hivatkozik, amennyiben az különbséget tesz az összefonódáshoz képest járulékosnak vagy előkészítő jellegűnek tekinthető műveletek és az irányítás tartós megváltozásához hozzájáruló műveletek között, emlékeztetni kell arra, hogy a 139/2004 rendelet 3. cikke értelmében valamely összefonódást akkor kell megvalósítottnak tekinteni, ha az irányítás tartósan megváltozik abból eredően, hogy két vagy több vállalkozás vagy vállalkozásrész összeolvad, vagy abból eredően, hogy egy vagy több személy, amely már irányít legalább egy vállalkozást, vagy egy vagy több vállalkozás közvetlen vagy közvetett irányítást szerez egy vagy több más vállalkozás egésze vagy része felett, azzal együtt, hogy az irányítást olyan jogok, szerződések vagy más egyéb eszközök alapozzák meg, amelyek lehetőséget adnak egy vállalkozás feletti meghatározó befolyás gyakorlására (2018. május 31‑i Ernst & Young ítélet, C‑633/16, EU:C:2018:371, 45. pont; 2020. március 4‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, C‑10/18 P, EU:C:2020:149, 49. pont).

77      A jelen ügyben tehát azt kell megvizsgálni, hogy az SPA a PT Portugal irányításának tartós megváltozását kizárólag a részvények felperesre történő átruházásából fakadóan idézte‑e elő – amint azt a felperes állítja –, vagy hogy az SPA azzal idézte‑e elő ezt a változást, hogy a felperes számára még azt megelőzően lehetőséget teremtett a PT Portugal feletti meghatározó befolyás gyakorlására, hogy az ügyletet a Bizottság engedélyezte volna.

78      Ezen vizsgálatra az alábbiakban, a harmadik jogalap első részének második alrésze keretében kerül sor.

79      Másodszor, ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének francia nyelvi változatában szereplő „réalisation” (megvalósítás) fogalma az e cikkek angol változatában használt „implementation” fogalmának felel meg, amelyet a 2008. március 18‑i Aer Lingus Group kontra Bizottság végzés (T‑411/07 R, EU:T:2008:80) 90. és 98. pontjának megfelelően az összefonódás „teljes megvalósításaként” kell érteni, rá kell mutatni arra, hogy noha e végzés szerint az, ahogyan az „implemented” kifejezés a különféle hivatalos nyelveken megjelenik, arra utal, hogy első ránézésre az „implementation” fogalmának a 139/2004 rendelet 8. cikkének (4) és (5) bekezdése szerinti meghatározása az összefonódás teljes megvalósítását foglalja magában (2008. március 18‑i Aer Lingus Group kontra Bizottság végzés, T‑411/07 R, EU:T:2008:80, 90. pont), pontatlan a felperes azon állítása, amely szerint a Törvényszék e végzés 98. pontjában azt mondta ki, hogy az „implementation” fogalmának ugyanezen értelmezését kell a 139/2004 rendelet 7. cikkére is értelemszerűen alkalmazni.

80      Amint ugyanis arra a Bizottság rámutat, a 2008. március 18‑i Aer Lingus Group kontra Bizottság végzés (T‑411/07 R, EU:T:2008:80) 98. pontjából az tűnik ki, hogy a Törvényszék szerint az „implementation” fogalmának ugyanezen értelmezését „a felperesnek” a 139/2004 rendelet 7. cikke vonatkozásában felhozott „érveire”, nem pedig magára a 139/2004 rendelet 7. cikkére kell értelemszerűen alkalmazni.

81      A Törvényszék tehát ezt az értelmezést a felperes érveire korlátozta, vagyis a szóban forgó ügyben a 139/2004 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében előírt felfüggesztési kötelezettség alóli mentességre, és szándéka nem terjedt ki az „implementation” fogalmának „teljes megvalósításként” történő általános értelmezésére.

82      Ezenkívül rá kell mutatni, hogy a 2010. július 6‑i Aer Lingus Group kontra Bizottság ítélet (T‑411/07, EU:T:2010:281) 83. pontjában a Törvényszék világosan jelezte, hogy a 139/2004 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében előírt felfüggesztési kötelezettség alóli mentességgel összefüggésben az olyan részesedés megszerzése, amely mint olyan nem biztosítja az összefonódás‑ellenőrzési rendelet 3. cikke értelmében vett irányítást, az említett rendelet 7. cikkének hatálya alá tartozhat.

83      Végül emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően az összefonódás bármely részleges megvalósítása a 139/2004 rendelet 7. cikkének hatálya alá tartozik. Ha ugyanis a felekkel szemben az lenne megtiltva, hogy valamely összefonódást egyetlen művelet útján valósítsanak meg, viszont megengedett lenne számukra, hogy egymást követő részleges műveletek útján ugyanerre az eredményre jussanak, ez korlátozná a 139/2004 rendelet 7. cikkében megállapított tilalom hatékony érvényesülését, ezáltal pedig veszélybe sodorná az e rendeletben előírt ellenőrzés előzetes jellegét, valamint e rendelet céljainak megvalósítását (2018. május 31‑i Ernst & Young ítélet, C‑633/16, EU:C:2018:371, 47. pont).

84      Harmadszor, ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint mindaddig, amíg az összefonódás ténylegesen nem valósul meg, az összefonódások hatásai előzetes ellenőrzésére vonatkozó rendszer hatékonysága nem tud sérülni, emlékeztetni kell arra, hogy minden olyan ügylet vagy ügyletegyüttes, amelynek következtében „az irányítás tartósan megváltozik” azáltal, hogy „lehetőséget [ad] egy vállalkozás feletti meghatározó befolyás gyakorlására”, a 139/2004 rendelet értelmében megvalósult összefonódást jelent. Ezen összefonódások közös jellemzője a következő: ott, ahol az adott gazdasági tevékenység tekintetében az ügylet előtt két elkülönült társaság volt, ezen ügylet után már csak egy lesz. Az egyesülés esetétől eltérően, mikor is az érintett két vállalkozás egyike megszűnik létezni, a Bizottságnak tehát meg kell vizsgálnia, hogy az összefonódás megvalósításának következtében az érintett vállalkozások egyike megszerzi‑e a másik feletti irányítási jogot, amely joggal korábban nem rendelkezett. Ezen irányítási jog a vállalkozás tevékenységére való meghatározó befolyás gyakorlásának lehetőségében áll, különösen akkor, ha az e joggal rendelkező vállalkozás megszabhatja a másik stratégiai döntéseit (2010. július 6‑i Aer Lingus Group kontra Bizottság ítélet, T‑411/07, EU:T:2010:281, 63. pont).

85      Másodsorban, ami az információcseréket illeti, a felperes azon érvére válaszul, amely szerint az időben korlátozott magatartás nem járulhat hozzá az irányítás tartós megváltozásához, a 2018. május 31‑i Ernst & Young ítéletnek (C‑633/16, EU:C:2018:371, 52. pont) megfelelően meg kell állapítani, hogy az összefonódás megvalósulásához az irányítás megváltozásának kell tartósnak lennie, nem pedig azoknak az műveleteknek, amelyek ténylegesen vagy jogi szempontból hozzájárulhatnak az irányítás ilyen megváltozásához.

86      Ami a jelen ügyben azon kérdést illeti, hogy ezek az információcserék hozzájárultak‑e az irányítás tartós megváltozásához, illetve lehetővé teszik‑e meghatározó befolyás gyakorlását, az az alább tárgyalt harmadik jogalap harmadik részének tárgyát képezi.

87      Harmadsorban, a felperes azon érvét illetően, amely szerint csak azok az ügyletek mutatnak összefonódás fennállására, amelyek a 139/2004 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „megszüntetési” intézkedéseket vonnak maguk után, elegendő megállapítani egyrészt azt, hogy a felperes nem támasztja alá ezt az állítást, másrészt pedig azt, hogy e rendelkezés nem az összefonódás fogalmának meghatározására, hanem a Bizottság jogkörének pontosítására szolgál arra az esetre vonatkozóan, amikor az jogsértés fennállását állapítja meg. A felperes tehát tévesen állítja, hogy csak akkor állapítható meg összefonódás, ha a Bizottság a szóban forgó ügyletet megszüntetheti.

88      Ezenkívül a Törvényszék már rámutatott arra, hogy bár az irányítás megszerzése szükséges ahhoz, hogy a Bizottság gyakorolhassa az összefonódás megszüntetésére vonatkozó jogkörét, ahhoz viszont nem, hogy valamely művelet a 139/2004 rendelet 7. cikkének hatálya alá tartozzon (lásd ebben az értelemben: 2010. július 6‑i Aer Lingus Group kontra Bizottság ítélet, T‑411/07, EU:T:2010:281, 66. és 83. pont).

89      Az első jogalap első részét tehát teljes egészében el kell utasítani.

b)      A harmadik jogalap arra alapított első részéről, hogy az ügyletre vonatkozó megállapodásban foglalt, a felvásárlás lezárását megelőző megállapodások járulékos jellegűek voltak, és nem minősültek az összefonódás idő előtti megvalósításának

90      E rész négy alrész köré szerveződik. Az első alrész téves jogalkalmazásra vonatkozik, amennyiben a megtámadott határozat azt állapítja meg, hogy az előzetes megállapodások nem voltak az összefonódáshoz képest járulékosak vagy előkészítő jellegűek, a második arra, hogy az ügyletre vonatkozó megállapodásban foglalt, a lezárást megelőző megállapodások nem biztosítottak a felperes számára vétójogot a PT Portugal egyes döntéseivel szemben, a harmadik arra, hogy a jogbiztonság elvét megsértették azáltal, hogy jogsértés fennállását állapították meg, a negyedik pedig arra, hogy a bírságok kiszabásával megsértették a jogbiztonság elvét.

1)      Az amiatti téves jogalkalmazásra alapított első alrészről, hogy a megtámadott határozat megállapítja, hogy a korábbi megállapodások nem voltak az összefonódáshoz képest járulékosak vagy előkészítő jellegűek

91      Először is a felperes megjegyzi, hogy az SPA 8.2. cikkének b) pontja úgy rendelkezik, hogy amennyiben az előírt feltételek legkésőbb 18 hónappal az aláírást követően nem teljesülnek, az SPA és a benne foglalt valamennyi rendelkezés hatályát veszti, és azok semmiféle hatással nem járnak a jövőre nézve. Az állítólagos jogsértést megvalósító, a felvásárlás lezárását megelőző megállapodások csupán négy hónapig és tizenegy napig voltak érvényben (a megtámadott határozat (595) preambulumbekezdése). Következésképpen, még ha e megállapodások hozzá is járultak az irányítás megváltozásához (quod non), a célvállalkozás „irányításának tartós megváltozásához” nem járulhattak hozzá, tekintettel arra, hogy a hatáskörről szóló, egységes szerkezetbe foglalt közlemény (28) bekezdése szerint a 139/2004 rendelet nem terjed ki „az irányítás csupán ideiglenes megváltozását eredményező műveletek[re]”.

92      Másodszor a felperes előadja, hogy bár a megtámadott határozat az összefonódásokhoz közvetlenül kapcsolódó és azokhoz szükséges korlátozásokról szóló bizottsági közleménnyel (HL 2005. C 56., 24. o.; a továbbiakban: a járulékos korlátozásokról szóló közlemény) összhangban elismeri, hogy „a lezárást megelőző megállapodások, amelyek előírják, hogy a célvállalkozásnak milyen módon kell működnie az aláírás és a lezárás között, igazolhatók lehetnek annak megakadályozása érdekében, hogy […] a célvállalkozást érintő jelentős változtatásokat hajtsanak végre” (a megtámadott határozat (117) preambulumbekezdése), ugyanakkor egy rendkívül szigorú kizárólagos feltételt alkalmazott annak megállapításával, hogy az ilyen megállapodások „csak abban az esetben indokoltak, ha szigorúan arra korlátozódnak, ami a célvállalkozás értékének biztosításához szükséges” (a megtámadott határozat (71) preambulumbekezdése). Márpedig sem a 139/2004 rendelet, sem pedig a járulékos korlátozásokról szóló közlemény nem követeli meg, hogy a felvásárlás lezárását megelőző, és az ahhoz közvetlenül kapcsolódó és szükséges megállapodások egyetlen célja a célvállalkozás értékének megőrzése legyen, hiszen világszerte az a következetes gyakorlat, hogy ezek a megállapodások fontos szerepet játszanak a megszerzett vállalkozás üzleti tevékenysége integritásának biztosításában az aláírás és az ügylet lezárása között. Ezenkívül a felperes hozzáteszi, hogy a 2018. május 31‑i Ernst & Young ítéletben (C‑633/16, EU:C:2018:371), amely az egyetlen olyan precedens, amelyben megvizsgálták a 139/2004 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében foglalt tilalomnak a lezárást megelőző megállapodásokra való alkalmazásának lehetőségét, a Bíróság kizárta e tilalom alkalmazását a korábbi vitatott kötelezettségvállalásra, megállapítva, hogy az az összefonódáshoz képest járulékos vagy előkészítő jellegű volt, anélkül hogy említést tett volna a célvállalkozás értékének megőrzésére vonatkozó kritériumról.

93      A Bizottság vitatja a felperes érveit.

94      Elsősorban, ami az állítólagos jogsértést megvalósító, a felvásárlás lezárását megelőző megállapodások időtartamára alapított érvet illeti, rá kell mutatni, hogy a hatáskörről szóló, egységes szerkezetbe foglalt közleménynek a felperes által hivatkozott (28) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„[A 139/2004] rendelet 3. cikkének (1) bekezdése az összefonódás fogalmát oly módon határozza meg, hogy az csak az érintett vállalkozások irányításában, és […] a piac szerkezetében maradandó változás előidézésére irányuló műveletekre terjedjen ki. [A 139/2004] rendelet ezért az irányítás csupán ideiglenes megváltozását eredményező műveletekkel nem foglalkozik. Ha azonban az ilyen megállapodások megújíthatók, az irányítás tartós megváltozását nem zárja ki az a tény, hogy a mögöttes megállapodásokat meghatározott időre kötötték meg. Összefonódás olyan esetekben is kialakulhat, amikor a megállapodások egy pontos határnapot jelölnek meg, amennyiben a megjelölt időszak kellően hosszú ahhoz, hogy tartós változást idézzen elő az érintett vállalkozások irányításában.”

95      Márpedig meg kell állapítani, hogy a hatáskörről szóló, egységes szerkezetbe foglalt közleménynek a felperes által hivatkozott szövege az összefonódás meghatározására, és különösen az összefonódás alapjául szolgáló megállapodások időtartamára vonatkozik. E tekintetben ebből az következik, hogy az összefonódás akkor valósul meg, ha a vállalkozás irányításának megváltozása tartós, még akkor is, ha az alapul szolgáló megállapodás által lefedett időszakot meghatározták. Ezzel szemben, a felperes által javasoltakkal ellentétben, az említett szöveg a lezárást megelőző megállapodások időtartamát nem érinti.

96      Végeredményben, amint az a fenti 85. pontban megállapításra került, az irányítás megváltozásának kell tartósnak lennie ahhoz, hogy összefonódás valósuljon meg, nem pedig az olyan intézkedéseknek, mint a lezárást megelőző megállapodásoknak, amelyek ténylegesen vagy jogi szempontból hozzájárulhatnak az irányítás ilyen megváltozásához azáltal, hogy lehetővé teszik, hogy meghatározó befolyást gyakoroljanak a célvállalkozás tevékenységére.

97      Így, amint arra a Bizottság rámutat, a felperes érve az összefonódás fogalmának – amely az irányítás tartós megváltozását feltételezi – és az ilyen változáshoz hozzájáruló intézkedésnek az összekeverésén alapul.

98      Másodsorban, ami az állítólagos jogsértés terjedelmének kérdését illeti, és pontosabban azt, hogy milyen kritérium vagy kritériumok alapján állapítható meg, hogy az előkészítő rendelkezések sértik‑e a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését, először is, ami a felperesnek a 2018. május 31‑i Ernst & Young ítéletre (C‑633/16, EU:C:2018:371) való hivatkozását illeti, meg kell állapítani, hogy az említett ítéletben a Bíróság – amelyet előzetes döntéshozatalra kértek a 139/2004 rendelet 7. cikke (1) bekezdésében rögzített felfüggesztési kötelezettség értelmezését illetően – azt állapította meg, hogy még ha a szóban forgó intézkedés egy feltételen keresztül is kötődik a kérdéses összefonódáshoz, továbbá ahhoz képest járulékos és előkészítő jellegű lehet, ez nem változtat azon, hogy ezen intézkedés mindazon hatások ellenére, amelyeket a piacon kiválthatott, önmagában nem járul hozzá a célvállalkozás irányításának tartós megváltozásához (2018. május 31‑i Ernst & Young ítélet, C‑633/16, EU:C:2018:371, 60. pont).

99      Ily módon a Bíróság egyrészt önmagában nem zárta ki az összes járulékos és előkészítő intézkedést a 139/2004 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének hatálya alól, másrészt pedig nem tartotta célszerűnek semmilyen kritérium alkalmazását a szóban forgó intézkedés valószínűen járulékos, illetve előkészítő jellegének megállapításához, mivel nem tartotta szükségesnek annak meghatározását, hogy ezen intézkedés járulékos korlátozásnak minősül‑e.

100    Nem releváns tehát a felperes által a 2018. május 31‑i Ernst & Young ítéletre (C‑633/16, EU:C:2018:371) való hivatkozás, amellyel azt kívánta bizonyítani, hogy a felvásárlás lezárását megelőző megállapodások – ahogy a jelen ügyben is – nemcsak a célvállalkozás megőrzése, hanem más kritériumok alapján is igazolhatók.

101    Másodszor a felperes szerint egy másik figyelembe vehető kritérium az integritás, vagyis a célvállalkozás „kereskedelmi integritása”. Fontos, hogy a felvásárlás lezárását megelőző megállapodások előírhassák az eladó számára, hogy az üzleti tevékenység integritását esetlegesen befolyásoló egyes műveletekről konzultáljon a vevővel, függetlenül attól, hogy ezek a célvállalkozás értékének megőrzéséhez, növeléséhez vagy csökkenéséhez vezetnek. Ezen integritás megőrzésének kritériuma álláspontja szerint túlmegy a célvállalkozás értékének megőrzésén. Következésképpen a lezárást megelőző megállapodások jogszerűsége nem függhet az eladó és a vevő közötti konzultációs kötelezettséget keletkeztető pénzügyi küszöbértékektől, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (94)–(98) preambulumbekezdésében állítja.

102    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a járulékos korlátozásokról szóló közlemény (13) bekezdése értelmében „[a]z összefonódás megvalósításához szükséges megállapodások jellemzően az átadott érték védelmére […] irányulnak”.

103    A járulékos korlátozásokról szóló közlemény tehát nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az átruházott vállalkozás értékének puszta szigorú megőrzésére vonatkozó kritériumon kívül más kritériumokat is alkalmazzanak.

104    Mivel azonban a felperes a jelen jogalap keretében nem terjeszt elő annak igazolására bizonyítékokat, hogy a jelen ügyben a célvállalkozás kereskedelmi integritásának ilyen kockázata felmerült volna, ez az érv hatástalan. Csak a lezárást megelőző megállapodásoknak és a végrehajtás egyes eseteinek vizsgálata során kerülhet sor adott esetben ezen érvnek a megtámadott határozat jogszerűségére gyakorolt esetleges hatásának megvizsgálására.

105    A harmadik jogalap első részének első alrészét tehát el kell utasítani.

2)      Az arra alapított második alrészről, hogy az ügyletre vonatkozó megállapodásban foglalt, a felvásárlás lezárását megelőző megállapodások nem keletkeztettek a felperes számára vétójogot a PT Portugal egyes döntéseivel szemben

106    A felperes azt állítja, hogy az SPA 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja csak korlátozott konzultációs jogokat biztosított számára, amelyek nem biztosították számára azt, hogy a hatáskörről szóló, egységes szerkezetbe foglalt közlemény (54) bekezdése értelmében „joga [legyen] megakadályozni stratégiai döntések elfogadását”. Ezek tehát nem tekinthetők vétójogoknak. A felperes hangsúlyozza, hogy az SPA 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett esetekben a felperessel való konzultációról való döntés minden esetben kizárólag az Oit illette meg, és hogy e rendelkezés értelmében hozzájárulását kellett adnia azokhoz a döntésekhez, amelyekkel kapcsolatban egyeztettek vele, kivéve akkor, ha hozzájárulását indokoltan tagadta meg, valamint hogy az SPA az egyes megállapodások Oi általi megsértéséhez egyedüli következményként a kártérítéshez való jogot fűzte.

107    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

108    A megtámadott határozat (112) preambulumbekezdésében a Bizottság hangsúlyozza, hogy megszokott és megfelelő eljárás, hogy az adásvételi szerződések olyan záradékokat tartalmaznak, amelyek a felvásárolt vállalkozás értékének megőrzését célozzák az adásvételi szerződés aláírása és az ügylet lezárása közötti időszakban. A célvállalkozás magatartását meghatározó, az eladó és a vevő közötti ilyen megállapodás mindazonáltal észszerűen csak akkor igazolható, ha szigorúan arra korlátozódik, ami a célvállalkozás értékének megőrzéséhez szükséges, és nem adja meg a vevő számára azt a lehetőséget, hogy meghatározó befolyást gyakoroljon a célvállalkozás felett, például a kereskedelmi ügyletei szokásos menetének vagy üzletpolitikájának befolyásolása útján. Ugyanakkor a Bizottság szerint az SPA 6. cikke (1) bekezdése b) pontjának egyes rendelkezései nem korlátozódtak szigorúan a célvállalkozás értéke megőrzésének biztosítására, hanem lehetővé tették a felperes számára, hogy meghatározó befolyást gyakoroljon a PT Portugalra.

109    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az SPA 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja a következőket írja elő:

„[A] lezárásig – kivéve, ha ahhoz a vevő írásban hozzájárulását adja (amelyet indokolatlanul nem lehet megtagadni vagy késleltetni […]) – az eladó gondoskodik arról, hogy a csoport valamennyi társasága [azaz a PT Portugal és leányvállalatai] […] a lehető legteljesebb mértékben tartózkodjon az alább felsorolt cselekményektől […], azzal, hogy a teljesítés időpontját követő egy hónapos időszak leteltekor az alábbi pénzügyi küszöbértékek automatikusan módosulnak oly módon, hogy (i) minden 5 millió eurós küszöbértékre való hivatkozás helyébe 1 millió eurós küszöbérték lép […]:

[…]

ii. 5 millió eurót meghaladó összértékű megállapodás kötése, kötelezettség vagy felelősség (a feltételes felelősségvállalás esetét is ideértve) vállalása; vagy

iii. 5 millió eurót meghaladó értékű, és három hónapnál hosszabb időre szóló, illetve olyan kötelezettség vállalása, amely legfeljebb három hónapos felmondási idővel nem mondható fel; vagy

[…]

vii. jelentős szerződésnek tekinthető megállapodás megkötése, megszüntetése vagy módosítása; vagy

[…]

ix. a költségvetés eltérő rendelkezése hiányában 5 millió eurót meghaladó összértékű eszköz beszerzése vagy beszerzésének vállalása; vagy

[…]

xviii. új igazgató vagy új tisztségviselő felvétele; vagy

[…]

xx. bármely igazgatóval vagy tisztségviselővel kötött szerződés megszüntetése vagy feltételeinek módosítása, kivéve ha a szerződés felmondását alapos ok indokolja; vagy

[…]

xxvi. az árpolitika vagy az ügyfeleknek szánt (a költségvetésben szereplőtől eltérő) sztenderd termék‑ és szolgáltatásárak módosítása, az ügyfelekkel szemben alkalmazott sztenderd feltételek módosítása, az [ügyfélkör] lemorzsolódásának elkerülése érdekében az egyes kiemelt ügyfelekkel kapcsolatos napi szintű ügyletek kivételével; vagy

xxvii. bármely jelentős szerződés megkötése, módosítása vagy megszüntetése, kivéve ha ez indokolt, vagy a rendes ügyletek keretében következik be.”

110    Először is, ami az SPA 6. cikke (1) bekezdése b) pontjának xviii. és xx. alpontját illeti, amely az igazgatók és a tisztségviselők kinevezésére, elbocsátására vagy szerződésmódosítására vonatkozik, amint azt a Bizottság a megtámadott határozatban elismeri (a (75) preambulumbekezdés), az átruházott vállalkozás személyi állománya feletti ellenőrzés indokolható a vállalkozás értékének az összefonódási megállapodás aláírása és annak lezárása közötti megőrzése érdekében, például a vállalkozás értéke szempontjából egyes kiemelt alkalmazottakra tekintettel, vagy a vállalkozás alapköltségeiben bekövetkező változások megakadályozása érdekében.

111    Ugyanakkor a Bizottság a megtámadott határozatban azt állítja (a (76) preambulumbekezdés), hogy az összes igazgató, illetve tisztségviselő kinevezésére, elbocsátására vagy szerződésmódosítására vonatkozó vétójog kikötése álláspontja szerint túllép a célvállalkozás értékének megőrzéséhez szükséges mértéken, és lehetővé teszi a vevő számára, hogy befolyást gyakoroljon e vállalkozás üzletpolitikájára. Az SPA 6. cikke (1) bekezdése b) pontja xviii. és xx. alpontjának megfogalmazása a Bizottság szerint rendkívül tág, és a személyzet olyan meghatározatlan csoportjára vonatkozik, amelynek összes tagja nem lehet befolyással a célvállalkozás értékére.

112    E tekintetben, még ha a felperes nem is vonja kétségbe a Bizottság azon állítását, amely szerint e rendelkezés a személyi állomány meghatározatlan csoportjára vonatkozik, ez az állítás pontatlannak tűnik. A keresetlevél A.48. melléklete ugyanis felsorolja a PT Portugal „igazgatóit”, nyolc személyt nevezve meg. Hasonlóképpen, az A.49. melléklet tartalmazza a „tisztviselők” két főből álló felsorolását.

113    Az SPA 6. cikke (1) bekezdése b) pontjának xviii. és xx. alpontja tehát nem fogalmazott „rendkívül tágan”, hanem az kizárólag a PT Portugal irányítását érintette.

114    Mindenesetre e megállapítás nem kérdőjelezheti meg a Bizottság által a megtámadott határozatban kifejtett azon érv pontosságát, amely szerint az SPA 6. cikke (1) bekezdése b) pontjának xviii. és xx. alpontja lehetőséget adott a felperesnek arra, hogy a PT Portugal irányítási struktúrájának meghatározásában részt vegyen. Ugyanis, amint azt a Bizottság a megtámadott határozatban hangsúlyozza, analóg érvelés fejthető ki a hatáskörről szóló, egységes szerkezetbe foglalt közleménynek a vétójog fogalmára vonatkozó (67) bekezdésével, amely azt mondja ki, hogy „azok a vétójogok, amelyek közös irányítás gyakorlását teszik lehetővé, jellemzően kiterjednek […] a felső vezetés kinevezés[ére]”. Ugyanígy az említett közlemény (69) bekezdése kimondja, hogy „[a]z a jogtulajdonos, aki vagy amely jogosult részt venni a felső vezetés összetételének meghatározásában – ami általában az igazgatósági tagokat jelenti –, meghatározó befolyást gyakorolhat egy vállalkozás üzleti politikájára”.

115    Másodszor, ami az SPA 6. cikke (1) bekezdése b) pontjának az árképzési politikára vonatkozó xxvi. alpontját illeti, annak megfogalmazása igen tág, és arra kötelezi a PT Portugalt, hogy az árakra és az ügyfelekkel kötött szerződésekre vonatkozó döntések széles körét illetően írásbeli hozzájárulást szerezzen be a felperestől. Különösen, amint arra a Bizottság rámutat, a PT Portugal árképzési politikái, illetve az általa kínált sztenderd árak meghatározásának hiánya azt a kötelezettséget vonja maga után, hogy bármilyen árváltoztatáshoz a felperes írásbeli hozzájárulását kell megszerezni. Ezenkívül az, hogy az ügyfelekkel szemben alkalmazott valamennyi általános szerződési feltétel módosítása a felperes írásbeli hozzájárulásának megszerzéséhez kötött, lehetőséget adott arra, hogy a felperes a PT Portugal ügyfélszerződéseiben tervezett bármilyen változtatást megakadályozzon.

116    Harmadszor, ami az SPA 6. cikke (1) bekezdése b) pontja ii., iii., vii., ix. és xxvii. alpontját illeti, amelyek lehetővé teszik a felperes számára, hogy bizonyos típusú szerződéseket – amelyeket a PT Portugal még a felvásárlás lezárása előtt megköthetne – megkössön, megszüntessen vagy módosítson, a Bizottság szerint – figyelemmel az e kikötések hatálya alá tartozó kereskedelmi kérdésekre és az e rendelkezések némelyike esetében alkalmazandó pénzügyi küszöbérték alacsony szintjére – az említett kikötések túllépik az annak megakadályozásához szükséges mértéket, hogy a PT Portugál tevékenységében lényeges módosítások történjenek, ily módon pedig a felperes általi beruházás értékének megóvásához szükséges mértéket (a megtámadott határozat (117) preambulumbekezdése).

117    E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy az SPA 6. cikke (1) bekezdése b) pontja ii., iii., vii., ix. és xxvii. alpontjában bevezetett korlátozások annyira számosak és kiterjedtek, valamint a pénzügyi küszöbök annyira alacsonyak, hogy meg kell állapítani, hogy e rendelkezések ténylegesen meghaladják azt a mértéket, amely a felperes befektetése értékének megőrzéséhez szükséges.

118    Ezenkívül, a megtámadott határozat (102) preambulumbekezdésében a Bizottság azt is hangsúlyozza – anélkül, hogy ezt a felperes vitatná –, hogy a 2017. október 6‑i tájékoztatáskérésre adott válaszában (lásd a fenti 23. pontot) az Oi megerősítette, hogy az SPA‑t úgy értelmezte, mint amely szerint köteles a felperes hozzájárulását kérni valamennyi jelentős szerződéshez, függetlenül attól, hogy azok a szokásos üzletmenet körébe tartoznak‑e, vagy sem.

119    E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy ezen 2017. október 20‑i válaszában az Oi kifejtette, hogy az SPA 6. cikkének (1) bekezdésében szereplő pénzügyi küszöbértékeket és feltételeket a felperessel folytatott többkörös tárgyalást követően határozták meg, amelynek során több SPA‑tervezet született, és hogy az általa javasolt pénzügyi küszöbértékek eredetileg sokkal magasabbak voltak.

120    Egyébiránt ezen 2017. október 20‑i válaszában az Oi kifejtette, hogy bár egy mindkét félnek betudható hiba folytán az SPA 6. cikke (1) bekezdése b) pontjának vii. alpontja és 6. cikke (1) bekezdése b) pontjának xxvii. pontja átfedésbe került, a maga részéről – a felperesi kifogások elkerülése érdekében – azt az értelmezést preferálta, hogy az SPA 6. cikke (1) bekezdése b) pontjának xxvii. alpontjával szemben ugyanezen rendelkezés megszorítóbb feltételeket tartalmazó vii. alpontjának alkalmazása élvez elsőbbséget.

121    Így a Bizottság helyesen állapította meg a megtámadott határozat (108) preambulumbekezdésében, hogy az Oi arra vonatkozó kötelezettsége, hogy a felperes írásbeli hozzájárulását beszerezze ahhoz, hogy különféle szerződéseket megkössön, megszüntessen vagy módosítson, lehetővé tette ez utóbbi számára, hogy meghatározza a PT Portugal üzletpolitikáját, amely lehetőség meghaladja az e vállalkozás értékének megőrzéséhez szükséges mértéket.

122    A felperes érvei nem kérdőjelezhetik meg ezt a megállapítást.

123    Először is, ami a felperes által a hatáskörről szóló, egységes szerkezetbe foglalt közlemény (54) bekezdésére tett hivatkozást illeti, meg kell állapítani, hogy e rendelkezés szerint „egyedüli irányítás megszerzésér[ől]” van szó akkor, ha valamely vállalkozás egyedül meghatározó befolyást gyakorolhat egy másik vállalkozásra. Pontosan ez a helyzet akkor, ha a kizárólagos irányítást gyakorló vállalkozás jogosult arra, hogy meghozza a másik vállalkozás stratégiai üzleti döntéseit.

124    Márpedig meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben nem az a kérdés, hogy az SPA 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja a PT Portugal feletti „kizárólagos” irányítást biztosított‑e a felperes számára, mivel a Bizottság nem azt állítja, hogy a felperes ilyen irányítást szerzett, hanem az, hogy e rendelkezés a PT Portugal irányításának legalábbis részleges megváltozását eredményezte‑e.

125    A felperesnek a hatáskörről szóló, egységes szerkezetbe foglalt közlemény (54) bekezdésére való hivatkozása tehát nem releváns.

126    Másodszor, a felperes állításával ellentétben az a tény, hogy amennyiben az Oi nem tesz eleget azon kötelezettségének, hogy a vevő írásbeli hozzájárulása hiányában tartózkodjon az SPA 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett valamennyi cselekménytől, a felperes számára kártérítési jogosultságot keletkeztet, azt erősíti meg, hogy vétójogról, nem pedig egyszerű konzultációs jogról van szó.

127    Ezt a megállapítást nem kérdőjelezheti meg a felperes azon érve, amely szerint köteles volt hozzájárulását adni a vele egyeztetett döntések tekintetében, kivéve akkor, ha hozzájárulását indokoltan tagadta meg. Ez az érv ugyanis azokra az indokokra vonatkozik, amelyek miatt a felperes jogszerűen tagadhatja meg hozzájárulását, nem pedig magának a vétójognak a fennállására vagy jellegére.

128    E tekintetben, amint az a megtámadott határozatnak a felperes 2015. április 2‑án az Oi részére küldött levelét idéző (316) preambulumbekezdéséből kitűnik, megállapítható, hogy a felperes néhány esetben kifejezetten megtagadta a hozzájárulását.

129    A felperes tehát tévesen állítja, hogy az SPA 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja csupán konzultációs jogot, nem pedig vétójogot biztosított.

130    Meg kell tehát állapítani, hogy a felperes semmilyen bizonyítékot nem terjeszt elő annak alátámasztására, hogy az igazgatók, illetve a vezető tisztségviselők kinevezésének, elbocsátásának vagy szerződésmódosításának megakadályozására (az SPA 6. cikke (1) bekezdése b) pontjának xviii. és xx. alpontja), a PT Portugal díjszabási politikájára, valamint az ügyfeleknek kínált sztenderd árakra vonatkozó döntések megakadályozására (az SPA 6. cikke (1) bekezdése b) pontjának xxvi. alpontja), és a különféle szerződések megkötésére, megszüntetésére, illetve módosítására (az SPA 6. cikke (1) bekezdése b) pontjának ii., iii., vii., ix. és xxvii. alpontja) kiterjedő jogköre szükséges lett volna az átruházott vállalkozás értékének vagy sértetlen kereskedelmi integritásának megőrzéséhez.

131    Így a Bizottság helyesen állapította meg a megtámadott határozat (55) és (177) preambulumbekezdésében, hogy az SPA 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjában rögzített vétójogok túllépték a célvállalkozás értékének az ügylet lezárásáig történő megóvásához szükséges mértéket, lehetővé téve a felperes számára, hogy irányítást gyakoroljon a célvállalkozás felett. Ezenkívül az ügy iratainak egyetlen eleméből sem tűnik ki, hogy e vétójogok lehetővé tették volna annak elkerülését, hogy a célvállalkozás kereskedelmi integritása sérüljön.

132    Ezenkívül rá kell mutatni, hogy ellentétes tartalmú kikötés hiányában az előkészítő rendelkezések azonnal hatályba léptek. A felperes számára tehát az SPA 2014. december 9‑i aláírásától kezdődően lehetővé vált, hogy meghatározó befolyást gyakoroljon, vagyis az összefonódás bejelentése előtt, amelyre 2015. február 25‑én került sor.

133    A harmadik jogalap első részének második alrészét tehát el kell utasítani.

3)      Az arra alapított harmadik alrészről, hogy a jogsértés megállapításával sérült a jogbiztonság elve

134    A felperes szerint a megtámadott határozat sérti a jogbiztonság elvét, mivel az ügyletre vonatkozó megállapodásban foglalt, a felvásárlás lezárását megelőző megállapodások a Bizottság gyakorlatát, valamint az összeolvadások és felvásárlások során világszerte alkalmazott következetes gyakorlatot tükrözik.

135    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

136    Előzetesen, amint arra a Bizottság rámutat, úgy tűnik, hogy a felperes azon érvei, amelyek egyrészt az SPA 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezések, másrészt a Bizottság korábbi határozatai és az összeolvadások és felvásárlások során állítólagosan világszerte alkalmazott következetes gyakorlat közötti összehasonlításon alapulnak, inkább a bizalomvédelem elvére, mintsem a jogbiztonság elvére vonatkoznak.

137    Mindenesetre a bizalomvédelem elve, amely az uniós jog egyik alapelve, a jogbiztonság elvéhez kapcsolódik, amely megköveteli, hogy a jogszabályok egyértelműek és pontosak legyenek, és az uniós jog körébe tartozó helyzetek és jogviszonyok előreláthatóságának biztosítására irányul (2014. szeptember 5‑i Éditions Odile Jacob kontra Bizottság ítélet, T‑471/11, EU:T:2014:739, 90. pont).

138    Abban az esetben, ha a felperes érvét úgy kell érteni, mint amely a bizalomvédelem elvének megsértésére vonatkozik, a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlatával kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően bármely olyan jogalany hivatkozhat ezen elvre, akiben valamely uniós intézmény megalapozott várakozásokat keltett. A jogos bizalomra való hivatkozás jogának fennállásához három feltétel együttes teljesülése szükséges. Először is az uniós adminisztrációnak pontos, feltétel nélküli és ellentmondásmentes, jogosultsággal rendelkező és megbízható forrásokból származó biztosítékokat kell nyújtania az érintett számára. Másodszor e biztosítékoknak jogos elvárást kell kelteniük abban a személyben, akihez intézik őket. Harmadszor az adott biztosítékoknak összhangban kell állniuk az alkalmazandó szabályokkal (lásd: 2014. szeptember 5‑i Éditions Odile Jacob kontra Bizottság ítélet, T‑471/11, EU:T:2014:739, 91. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

139    A jelen ügyben a Bizottság a felperes felé nem adott olyan jelzést, amelyet az összefonódás részleges megvalósításának lehetőségeként lehetne értelmezni.

140    Ezenkívül, a Bizottság határozathozatali gyakorlata a körülmények megváltozásától vagy a Bizottság elemzésének fejlődésétől függően megváltozhat (lásd: 2019. május 23‑i KPN kontra Bizottság ítélet, T‑370/17, EU:T:2019:354, 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

141    Így a Törvényszék már korábban kimondta, hogy az a tény, hogy korábbi határozatokban a Bizottság a hasonlóan eljáró vállalkozások felelősségét nem állapította meg, nem kelthet megalapozott elvárást arra nézve, hogy a jövőben tartózkodni fog az ilyen vállalkozások elleni eljárás megindításától és az ilyen magatartás szankcionálásától, amennyiben a Bizottság határozathozatali gyakorlatának ezen új iránya a releváns jogi rendelkezések hatályának helyes értelmezésén alapul (lásd ebben az értelemben: 2010. szeptember 8‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, T‑29/05, EU:T:2010:355, 428. pont).

142    Ezenfelül érdemes azt is megjegyezni, hogy amint az a megtámadott határozat (611) preambulumbekezdéséből kitűnik, a megtámadott határozatot megelőző határozathozatali gyakorlatában a Bizottság már szankcionált vállalkozást amiatt, hogy az az összefonódást annak bejelentése és összeegyeztethetőnek nyilvánítása előtt hajtotta végre (lásd: a 4064/89/EGK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megsértésével megvalósított összefonódás miatti bírság kiszabásáról [COMP/M.4994 – Electrabel/Compagnie nationale du Rhône ügy] szóló, 2009. június 10‑i C(2009) 4416 végleges határozat, és a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését megsértve végrehajtott összefonódás miatti bírságok kiszabásáról [COMP/M.7184 – Marine Harvest/Morpol ügy] szóló, 2014. július 23‑i C(2014) 5089 final határozat).

143    A felperes tehát nem állíthatja, hogy a Bizottság határozathozatali gyakorlata jogos bizalmat keltett benne.

144    Ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint magatartása megfelel az összeolvadások és felvásárlások során világszerte alkalmazott gyakorlatnak, elegendő megállapítani, hogy mindenesetre a felperes egyetlen olyan példát sem hoz fel, amelynek keretében a célvállalkozás értékének az ügylet lezárásáig való megőrzéséhez szükséges mértéket meghaladó vétójogot biztosító szerződéses kikötések jóváhagyására került volna sor, lehetővé téve ezzel a célvállalkozás feletti irányítás gyakorlását.

145    A felperes azon érve tehát, amely szerint a megtámadott határozat megsértette a bizalomvédelem elvét, megalapozatlan, és azt el kell utasítani.

146    Abban az esetben, ha a felperes érvét úgy kellene értelmezni, hogy az a jogbiztonság elvének megsértésén alapul, abban az értelemben, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében és 7. cikkének (1) bekezdésében foglaltak alapján a bejelentési és felfüggesztési kötelezettségek nem egyértelműek, úgy tűnik, hogy a felperes ezen érvvel visszatér ahhoz az érvéhez, amelyet az első jogalap keretében fejtett ki, amelyben azt állítja, hogy a „megvalósítás” fogalmának az összefonódáshoz képest járulékos jellegű megállapodásokra való kiterjesztése a „megvalósítás” fogalmának túlzottan tág értelmezését eredményezné. A felperes szerint e kiterjesztés összeegyeztethetetlen a Charta 49. cikkének (1) bekezdésében és az EJEE 7. cikkében biztosított törvényesség elvével. A felperes hangsúlyozza, hogy a Charta 49. cikkének (1) bekezdése és az EJEE 7. cikke kimondja azt az elvet, amely szerint csak a büntető törvényben büntetendőnek nyilvánított cselekmények (nullum crimen sine lege) vonhatnak maguk után büntetőjogi szankciót (nulla poena sine lege).

147    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvét (nullum crimen, nulla poena sine lege) nem lehet úgy értelmezni, hogy az tiltja a szabályok esetről esetre bírói értelmezés útján történő fokozatos világossá tételét (2005. június 28‑i Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P–C‑208/02 P és C‑213/02 P, EU:C:2005:408, 217. pont). Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis bármennyire is egyértelműen legyen megfogalmazva valamely jogi rendelkezés, mindig nélkülözhetetlen marad a bírói értelmezés szerepe, és mindig szükséges lesz a homályos pontok megvilágítása és a szövegnek a körülmények változása szerinti kiigazítása (2008. július 8‑i AC‑Treuhand kontra Bizottság ítélet, T‑99/04, EU:T:2008:256, 141. pont).

148    Mindazonáltal, bár a bűncselekmények és büntetések törvényességének elve (nullum crimen, nulla poena sine lege) főszabály szerint lehetővé teszi a felelősség szabályainak bírói értelmezés útján történő fokozatos világossá tételét, ezzel ellentétes lehet a jogsértést megállapító norma új értelmezésének visszaható hatályú alkalmazása. Különösen ez az eset akkor, amikor ezen értelmezés eredménye a jogsértés elkövetésének időpontjában – különösképpen a kérdéses jogszabályra vonatkozó ítélkezési gyakorlat által ezen időpontban elfogadott értelmezésre tekintettel – nem volt észszerűen előre látható. Az előreláthatóság fogalma továbbá nagymértékben a kérdéses szöveg tartalmától, a vonatkozó jogterülettől, valamint címzettjei számától és minőségétől függ, és azzal nem ellentétes, hogy az érintett személynek világos jogi tanácsokért kelljen folyamodnia ahhoz, hogy észszerű szinten felmérhesse, hogy bizonyos cselekménynek az adott ügy körülményei között milyen következményei lehetnek. Ez különösen igaz a szakmai tevékenységet ellátó személyek esetében, akik megszokták, hogy foglalkozásuk gyakorlásakor nagy gondossággal kell eljárniuk. Tehát elvárható tőlük, hogy különös gondossággal értékeljék a foglalkozásukkal járó veszélyeket (2005. június 28‑i Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P–C‑208/02 P és C‑213/02 P, EU:C:2005:408, 217–219. pont; 2008. július 8‑i AC‑Treuhand kontra Bizottság ítélet, T‑99/04, EU:T:2008:256, 142. pont).

149    A fenti megfontolásokból kitűnik, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdése és 7. cikke (1) bekezdése hatálya értelmezésének kellően előre láthatónak kellett lennie a kifogásolt tényállás megvalósításának szakaszában e rendelkezésnek az ítélkezési gyakorlat által értelmezett szövegére tekintettel (lásd analógia útján: 2008. július 8‑i AC‑Treuhand kontra Bizottság ítélet, T‑99/04, EU:T:2008:256, 143. pont).

150    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fenti 76. pontban hivatkozott 2018. május 31‑i Ernst & Young ítéletet (C‑633/16, EU:C:2018:371) és 2020. március 4‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítéletet (C‑10/18 P, EU:C:2020:149) az SPA aláírását követően hirdették ki.

151    Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy a közösségi léptékű összefonódást megvalósítása előtt be kell jelenteni, valamint hogy az nem valósítható meg előzetes bejelentés és engedélyezés nélkül (2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 246. pont). E rendelkezések egyike sem tartalmaz tág fogalmakat, sem homályos szempontokat (2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 379. pont).

152    Ezenkívül egyrészt, amint az a fenti 142. pontban kifejtésre került, a Bizottság már az SPA aláírását megelőzően élt azzal a lehetőségével, hogy egy vállalkozást az összefonódásnak a bejelentés és összeegyeztethetőnek nyilvánítás előtti megvalósítása miatt szankcionáljon.

153    Másrészt az SPA aláírását megelőzően a Törvényszéknek már volt alkalma rámutatni arra, hogy valamely összefonódás a Bizottság általi engedélyezése előtt nem valósítható meg. A Törvényszék ugyanis – kétségkívül első ránézésre – már korábban kimondta, hogy tekintettel azon szigorú határidőre, amelyen belül a Bizottságnak a bejelentett összefonódást el kell bírálnia, illetőleg az egyes esetekben az irányítás megszerzéséhez vezető különféle körülményekre, a Bizottságnak jogában áll arra kérni a feleket, hogy ne tegyenek olyan lépéseket, amelyek az irányításban való változáshoz vezethetnek (2008. március 18‑i Aer Lingus Group kontra Bizottság végzés, T‑411/07 R, EU:T:2008:80, 94. pont).

154    Végül a fenti elemzésből az következik, hogy a felperes tudatában lehetett annak, hogy az SPA 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt előkészítő rendelkezések az összefonódás végrehajtásának minősülnek, és a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésébe és 7. cikkének (1) bekezdésébe ütköznek.

155    Mindenesetre, ha a felperesnek a legcsekélyebb kétsége is felmerült volna e rendelkezéseknek a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésével és 7. cikkének (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségét illetően, akkor konzultálnia kellett volna a Bizottsággal. A 139/2004 rendelet alapján fennálló kötelezettségeit érintő kétség esetén ugyanis a vállalkozás részéről a megfelelő magatartás a Bizottsághoz fordulás (lásd: 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 256. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

156    A harmadik jogalap első részének harmadik alrészét tehát el kell utasítani.

4)      Az arra alapított negyedik alrészről, hogy a szankció kiszabásával sérült a jogbiztonság elve

157    A felperes szerint a megtámadott határozat sérti a jogbiztonság elvét azáltal, hogy őt olyan szerződés miatt szakcionálja, amely összhangban állt az összeolvadások és felvásárlások során alkalmazott szokásos piaci gyakorlattal és a Bizottságnak a 139/2004 rendelet szerinti gyakorlatával. Ezenkívül a felperes hangsúlyozza, hogy a bejelentéstervezet mellékleteként 2015. február 3‑án benyújtotta a Bizottsághoz az SPA‑t (lásd a fenti 9. pontot), amelyet a 2015. február 25‑i bejelentéshez csatolva ismételten benyújtott (lásd a fenti 10. pontot). Jóllehet a Bizottság még az összefonódás bejelentése előtt tudomást szerzett az SPA tartalmáról, az SPA 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő, a felvásárlás lezárását megelőző megállapodásokkal kapcsolatban nem fogalmazott meg semmilyen aggályt vagy észrevételt, ellentétben azzal, ahogyan az összefonódást a közös piaccal és az EGT‑Megállapodás működésével összeegyeztethetetlennek nyilvánító 2007. június 27‑i C(2007) 3104 határozat alapjául szolgáló ügyben (COMP/M.4439 – Ryanair/Aer Lingus ügy) eljárt, amelyben elrendelte, hogy a Ryanair ne gyakorolja az Aer Lingus részvényeihez kapcsolódó szavazati jogait.

158    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

159    Meg kell állapítani, hogy a negyedik alrészben a felperes lényegében a harmadik alrészben előadott érveket ismétli meg.

160    Amint az a fenti 48. pontban kifejtésre került, a 139/2004 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontja egyértelműen megállapítja, hogy a Bizottság jogosult valamely vállalkozást szankcionálni, amennyiben az megsérti a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését.

161    Emlékeztetni kell arra is, hogy nem ez az első alkalom, hogy a 139/2004 rendelet 14. cikke (2) bekezdése a) és b) pontja alapján vállalkozásokkal szemben a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének megsértése miatt szankciót alkalmaznak (lásd a fenti 142. pontot).

162    Ezenkívül meg kell állapítani, amint az a Törvényszék ítélkezési gyakorlatából, különösen pedig a 2008. március 18‑i Aer Lingus Group kontra Bizottság végzésből (T‑411/07 R, EU:T:2008:80, 94. pont) következik, hogy valamely bejelentett összefonódásnak a vizsgálata az adott esetben figyelembe veendő különböző tényezők összetettségére tekintettel időigényes. A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy bár igaz, hogy a felperes az SPA‑t a bejelentéstervezetre vonatkozó 2015. február 3‑i elektronikus levél mellékleteként benyújtotta a Bizottsághoz, e levél számos, összesen 200 oldalnyi mellékletet tartalmazott (az SPA 71 oldalból állt). Mivel e dokumentumok tanulmányozása időigényes, a Bizottság gyors válaszának hiánya nem értelmezhető az összefonódás hallgatólagos engedélyezéseként. Egyébiránt a 2015. február 3‑i levelet megelőzően történt levélváltásban az egyik elektronikus levélre válaszul, amelyben a felperes kérte, hogy a Bizottság kifejezetten rögzítse, hogy nincs kifogása a tervezettel szemben, a Bizottság figyelmeztette a felperest, hogy az eljárásnak ebben a szakaszában nem kíván észrevételt tenni.

163    Ezenkívül mindenesetre, amint az a fenti 132. pontban kiemelésre került, a felperes magatartása 2014. december 9‑től kezdődően a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésébe és 7. cikkének (1) bekezdésébe ütköző volt.

164    Az e rendelkezések szerinti jogsértés tehát már akkor megvalósult, amikor a felperes és a Bizottság között a bejelentést megelőző kapcsolatfelvételre – 2014. december 18‑án – sor került, jóllehet a Bizottságot már 2014. október 31‑én tájékoztatták a tervezett összefonódásról.

165    E tekintetben, a felperes azon érvével kapcsolatban, amely szerint a C(2007) 3104 határozat (COMP/M.4439 – Ryanair/Aer Lingus ügy) alapjául szolgáló ügyben a Bizottság arra kötelezte a Ryanairt, hogy ne gyakorolja szavazati jogát, elegendő megállapítani, hogy amikor a Bizottság azt kérte a Ryanairtől, hogy ne gyakorolja szavazati jogát, a Bizottság csak arra kérte e vállalkozást, hogy ne hozza magát olyan helyzetbe, hogy az összefonódást megvalósítsa (lásd ebben az értelemben: 2010. július 6‑i Aer Lingus Group kontra Bizottság ítélet, T‑411/07, EU:T:2010:281, 83. pont). Ebben az ügyben az összefonódás bejelentése előtt nem sérült a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése.

166    Azt is érdemes megjegyezni, amint azt a Bizottság kiemeli, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése csak a bejelentő felet kötelezi annak biztosítására, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az összefonódás annak bejelentése és engedélyezése előtt ne valósuljon meg.

167    Bár a 139/2004 rendelet 8. cikke (5) bekezdésének a) pontja úgy rendelkezik, hogy „[a] Bizottság a hatékony verseny feltételeinek helyreállítására vagy megóvására alkalmas ideiglenes intézkedéseket rendel el [helyesen: rendelhet el], amennyiben az összefonódás […] a 7. cikket megszegve valósult meg, és még nem hoztak határozatot a [belső] piaccal való összeegyeztethetőségét illetően”, az semmilyen kötelezettséget nem ró a Bizottságra.

168    El kell tehát utasítani a felperes arra alapított érvét, hogy a szankció kiszabásával megsértették a jogbiztonság elvét.

169    A harmadik jogalap első részének negyedik alrészét tehát el kell utasítani.

c)      A harmadik jogalap arra alapított második részéről, hogy a felperes az ügylet lezárása előtt valójában nem gyakorolt meghatározó befolyást a PT Portugalra

170    A megtámadott határozat (178)–(371) preambulumbekezdésében a Bizottság hét olyan esetet ismertetett, amelyek bizonyítják, hogy a felperes meghatározó befolyást gyakorolt a PT Portugalra, és az összefonódást annak engedélyezését megelőzően hajtotta végre.

171    E tekintetben a felperes szerint a megtámadott határozat megállapításai az ügy iratainak téves értékeléséből erednek. Elsősorban, az Oi az ügylet lezárásáig megőrizte a PT Portugal feletti kizárólagos irányítást. Másodsorban, a megállapodás aláírása és az összefonódás engedélyezése között a felperessel a PT Portugal igazgatótanácsa által megvitatott kérdések elenyésző részéről konzultáltak csupán. Harmadsorban, a felperessel a megtámadott határozat 4.2.1 pontjában felsorolt hét esetben folytatott konzultáció nem bizonyítja az összefonódás idő előtti megvalósítását. Először is, a hét eset egyike sem járult hozzá a PT Portugal irányításának tartós megváltozásához, mivel a Bizottság által felhozott hét eset olyan kérdéseket érintett, amelyek – a 2018. május 31‑i Ernst & Young ítélet (C‑633/16, EU:C:2018:371) értelmében – nem voltak funkcionális kapcsolatban az összefonódás megvalósításával, és még csak az ügyletet előkészítő aktusoknak sem minősültek. Másodszor, e hét esetben csupán az volt a cél, hogy az ügylet lezárását megelőző időszakban a céltársaság status quóját fenntartsák, és a PT Portugal értékét vagy integritását esetlegesen befolyásoló zavarokat elhárítsák. Ezenkívül, az esetek többségében a felperes csak jóváhagyta a PT Portugal által javasolt eljárási módot, vagy egyszerűen kiegészítő információkat kért annak érdekében, hogy megértse, pontosan miről is van szó.

172    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

173    Elsősorban, ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint az Oi az ügylet lezárásáig megőrizte a PT Portugal feletti kizárólagos irányítást, emlékeztetni kell arra, hogy a releváns kritérium annak megállapítása szempontjából, hogy megsértették‑e a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését, nem a „kizárólagos irányítás”, hanem a céltársaság irányításában bekövetkező tartós változás, amely különösen az irányítás megszerzéséből fakadhat, az irányítás pedig a céltársaság tevékenységére való meghatározó befolyás gyakorlására – többek között szerződés útján – biztosított lehetőségből ered (lásd a fenti 76. pontot).

174    Ezenkívül azon érv, miszerint az Oi az ügylet lezárásáig megőrizte a PT Portugal feletti kizárólagos irányítást, ténybelileg megalapozatlan, amint az mind az SPA előkészítő rendelkezéseiből – amely az aláírása pillanatától biztosította a felperes számára a meghatározó befolyás gyakorlásának lehetőségét (lásd a fenti 132. pontot) –, mind e meghatározó befolyásnak a PT Portugal tevékenységének bizonyos aspektusai feletti, az ügylet lezárása előtti tényleges gyakorlásának megállapításából kitűnik (lásd az alábbi 181. pontban foglalt első és az alábbi 199. pontban foglalt negyedik esetet).

175    A felperes első érvét tehát el kell utasítani.

176    Másodsorban, ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint csak igen kevés kérdésben konzultáltak vele, konkrétan három, televíziós tartalmak terjesztésére vonatkozó szerződések megújításához, illetve megkötéséhez kapcsolódó döntéssel összefüggésben, az ilyen tartalmakhoz kapcsolódó nyolc másik döntéssel összefüggésben viszont nem, meg kell állapítani, hogy pusztán az, hogy a felperessel csak bizonyos számú kérdésben folytattak konzultációt, nem kérdőjelezheti meg e konzultációk esetlegesen jogsértő jellegét, és azt, hogy a célvállalkozásra meghatározó befolyást gyakoroltak.

177    A felperes második érvét tehát el kell utasítani.

178    Harmadsorban, ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint a megtámadott határozat 4.2.1 pontjában említett hét esetben vele folytatott konzultáció nem bizonyítja az összefonódás idő előtti megvalósítását, először is a felperes azon állítását illetően, amely szerint a Bizottság által felhozott hét eset olyan kérdéseket érintett, amelyek – a 2018. május 31‑i Ernst & Young ítélet (C‑633/16, EU:C:2018:371) értelmében – nem voltak funkcionális kapcsolatban az összefonódás megvalósításával, és még csak az ügyletet előkészítő aktusoknak sem minősültek, rá kell mutatni arra, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben a Bíróság feladata volt azt eldönteni, hogy egy megállapodás felmondásával az összeolvadás idő előtt valósult‑e meg.

179    A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozatban nem azt állította, hogy a felperes magatartása funkcionális kapcsolatban állt az összefonódás megvalósításával, vagy az előkészítő aktusnak minősült, hanem azt állította, hogy magatartásával az engedélyezésről szóló határozat meghozatala előtt ténylegesen ellenőrzést gyakorolt a PT Portugal tevékenységének számos aspektusa felett.

180    Másodszor, ami előzetesen a felperes azon állítását illeti, amely szerint „az esetek többségében” csak jóváhagyta a PT Portugal által javasolt eljárási módot, vagy egyszerűen kiegészítő információkat kért, meg kell állapítani, hogy a felperes ezzel elismeri, hogy bizonyos esetekben nem hagyta jóvá a PT Portugal döntéseit.

181    Továbbá konkrétabban a hét eset közül az elsőt illetően, amely postpaid mobilszolgáltatások reklámkampányához kapcsolódott, a megtámadott határozatból kitűnik, hogy e kampány célja arra irányult, hogy felgyorsítsa az ügyfeleknek a prepaid‑ről a postpaid szerződésekre való áttérését, és ezáltal konszolidálja a PT Portugal ügyfélbázisát, növelje az egy előfizetőre jutó bevételt, és visszaszorítsa az ügyfelek elvándorlását. Mielőtt a PT Portugal igazgatótanácsa jóváhagyta volna a postpaid reklámkampányra vonatkozó javaslatot, 2015. január 20‑án konferenciahívás keretében kérte a felperes hozzájárulását ahhoz, hogy megindíthassa a kampányt. Közvetlenül e konferenciahívást követően a felperes írásos utasításokat adott a PT Portugalnak az elérendő célokat és a kampány időtartamát illetően. Ezenkívül a PT Portugal rendszeresen tájékoztatta a felperest a kampány előrehaladásáról. A megtámadott határozat szerint a mobilhírközlés kiskereskedelmi piacán rendszeresen szerveztek árkedvezményt nyújtó akciókat. Következésképpen, a postpaid reklámkampány egyáltalán nem számított rendkívülinek, hanem a PT Portugal szokásos üzletmenetének részét képezte. Ráadásul az egy előfizetőre jutó bevétel fenntartására és az ügyfelek elvándorlásának visszaszorítására irányuló kampánycél valamennyi távközlési szolgáltató promóciós tevékenységében megjelenő közös cél (a megtámadott határozat (181)–(219) preambulumbekezdése).

182    A felperes azt állítja, hogy fellépése indokolt volt, mivel a kampány a PT Portugáliát a „multiplay”‑jellegű helyett az önálló ajánlatok irányába terelte, ami árthatott a vállalkozás integritásának, és következésképpen túllépte a szokásos árkedvezményekre vonatkozó promóciós tevékenység keretét. Ezenkívül a felperes azt állítja, hogy nem próbálta meg megváltoztatni a kampány hatókörét, feltételeit vagy tartalmát, és mindenesetre a beavatkozása semmilyen hatással nem volt a PT Portugal tevékenységére, mivel nem akadályozta meg abban, hogy az eredetileg tervezett kampányt lefolytassa.

183    E tekintetben meg kell állapítani, hogy semmi nem enged arra következtetni, hogy a kampány negatív hatással lehetett a PT Portugal tevékenységének integritására. Amint azt a Bizottság a megtámadott határozatban hangsúlyozza, az egy előfizetőre jutó bevétel fenntartására és az ügyfelek elvándorlásának visszaszorítására irányuló cél teljesen megszokott a távközlési szolgáltatók körében.

184    Mindenesetre, amint az a megtámadott határozat (203) és (204) preambulumbekezdéséből kitűnik, a kampány költsége alacsonyabb volt annál a küszöbértéknél, amelytől kezdődően az SPA 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében az Oi köteles lett volna a felperes írásbeli hozzájárulásának beszerzésére (a teljesítés időpontját követő egy hónap elteltével a küszöbérték mindössze egymillió euró, lásd a fenti 109. pontot).

185    Ezenkívül, még ha – amint azt a felperes állítja – nem is akadályozta meg a PT Portugalt abban, hogy az eredetileg tervezett kampányt lefolytassa, a fenti 181. pontban felidézett tényekből az következik, hogy a felperes nem vitatja, hogy lényeges szerepet játszott a postpaid mobilszolgáltatásokra vonatkozó promóciós kampány elfogadásában, feltételeinek kidolgozásában és nyomon követésében.

186    Az a tény ugyanis, hogy a felperes – amint azt maga is hangsúlyozza a keresetlevelében – hozzájárult a kampány elindításához, azt bizonyítja, hogy ténylegesen ellenőrzést gyakorolt a kampány felett, mivel ő döntött arról, hogy elindítható‑e a kampány.

187    A felperes ily módon meghatározta a betartandó kereteket és az elérendő célokat. A postpaid szolgáltatásokra vonatkozó reklámkampány jellemzőiről és céljairól is konzultáltak a felperessel, aki írásban utasításokat adott a PT Portugal igazgatóságának a kampány célkitűzéseiről és időtartamáról. A felperes továbbá részletes információkat kapott, nemcsak a PT Portugalnak az árak meghatározására vonatkozó jövőbeli szándékairól (a megtámadott határozat (205) preambulumbekezdése), hanem a postpaid szolgáltatásokra vonatkozó, még folyamatban lévő reklámkampány eredményeiről is, különösen a postpaid előfizetésre áttérő ügyfelek számát és az ajánlat típusától függően az egy előfizetőre jutó bevétel növekedését illetően.

188    A hét eset közül a második a Porto Canal sportcsatorna műsorelosztási szerződésének megújítására vonatkozik, amely a Porto Football Clubtól származó extra sporttartalommal bővítette műsortervét. Ez az eset 2015. február 18‑tól kezdődően számos megbeszélés tárgyát képezte a felperes és a PT Portugal között. Ezen időpont táján a felperes és a PT Portugal között lezajlott egy telefonbeszélgetés, amelynek során a felperest tájékoztatták az említett megújításra vonatkozó tárgyalások előrehaladásáról. E beszélgetés során a felperes azt kérte a PT Portugaltól, hogy nyújtson be neki minden releváns dokumentumot, és jelöljön meg egy időpontot konferenciahívás lefolytatására. Ugyanezen beszélgetés során a felperes tájékoztatta versenytársát, a PT Portugalt, hogy leányvállalata, a Cabovisão beszüntette a Porto Canal közvetítését. 2015. február 20‑án a PT Portugal elektronikus levelet küldött a felperesnek, amely részletes bizalmas információkat tartalmazott a műsorelosztási szerződésre vonatkozóan, így például a fennálló szerződés feltételeire, az érintett csatornák teljesítményére, az újratárgyalás folyamatára és a Porto Canalnak címzett javaslatra vonatkozó információkat. Ez az elektronikus levél két lehetséges forgatókönyvet is tartalmazott a jövőbeni közvetítési költségek struktúrájára vonatkozóan. Ugyanebben a levélben a PT Portugal konferenciahívás lefolytatását javasolta a felperesnek, amelyre 2015. február 23‑án került sor. 2015. február 25‑én a PT Portugal részletes számadatokat küldött arra vonatkozóan, hogy az előfizetők hány órát nézik a Porto Canal csatornát. 2015. április 2‑i levelében a felperes először megtagadta, hogy hozzájárulását adja a PT Portugalnak a szerződés megújításához, majd néhány nappal később felülvizsgálta a véleményét, és beleegyezett a tárgyalások folytatásába. Így a megtámadott határozatban ismertetett és a felperes által nem vitatott tényállásból következik, hogy a felperes utasításokat adott a PT Portugalnak a tárgyalások folytatására vonatkozóan, és hogy a PT Portugal követte ezen utasításokat (a megtámadott határozat (220)–(250) preambulumbekezdése).

189    A felperes szerint a sportcsatornával folytatott tárgyalásokba való beavatkozása a szerződés politikai érzékenysége miatt volt indokolt, mivel egy sportklubbal folytatott tárgyalásokról volt szó. Ezen túlmenően beavatkozásának az volt a célja, hogy megakadályozza a PT Portugal kereskedelmi stratégiájának radikális megváltoztatását a televíziós szegmensben. Ezenkívül a Porto Canal csatornával folytatott tárgyalások lassan haladtak előre (a szerződést 2015. július 23‑án kötötték meg, azaz közel három hónappal az engedélyezés után). Egyébiránt a PT Portugal a korábbi szerződés lejáratának időpontját, azaz 2015. március 31‑ét követően is folytatta a csatorna közvetítését. Végezetül, a felperes és a PT Portugal között a Porto Canal csatornával fennálló szerződés újratárgyalása ügyében folytatott levélváltás nem lehetett hatással a Cabovisãóra, amely több hónappal korábban (2013 szeptemberében) felhagyott e csatorna közvetítésével.

190    E tekintetben azon érveket illetően, amelyek szerint a felperes beavatkozása egyrészt indokolt volt a szerződés politikai érzékenysége miatt, másrészt pedig a PT Portugal kereskedelmi stratégiája radikális megváltoztatásának elkerülésére irányult, meg kell állapítani, hogy a televíziós tartalmak terjesztésére vonatkozó szerződések újratárgyalása a televíziós szolgáltatások nyújtása területén tevékenykedő vállalkozás szokásos tevékenységei közé tartozik. Ráadásul a megtámadott határozat (235) preambulumbekezdésében szerepel – anélkül, hogy azt a felperes vitatná –, hogy a szerződés értéke a PT Portugal megszerzésének költségéhez és annak forgalmához képest nagyon alacsony volt. A felperes beavatkozása tehát észszerűen nem indokolható azzal, hogy arra a célvállalkozás értékének az ügyletre vonatkozó megállapodás aláírásának és az ügylet lezárásának időpontja közötti időszakban történő megóvása miatt volt szükség. Végezetül a felperes semmilyen bizonyítékot nem terjeszt elő annak alátámasztására, hogy e szerződés politikai jelentőséggel bírt volna, vagy hogy a stratégiában bekövetkező jelentős változást vetített volna előre, ami indokolta volna a beavatkozását.

191    Azon érvet illetően, miszerint a Porto Canal csatornával folytatott tárgyalások lassan haladtak előre, az, hogy a tárgyalások gyorsan vagy lassan zajlottak, nincs befolyással arra a tényre, hogy a felperes az engedélyezésről szóló határozat meghozatala előtt ténylegesen beleavatkozott a PT Portugal egy üzleti döntésébe.

192    Azon érvet illetően, miszerint a PT Portugal a korábbi megállapodás rendelkezéseinek megfelelően folytatta a Porto Canal csatorna közvetítését, amint arra a megtámadott határozat (249) preambulumbekezdése rámutat, ez a tény nem releváns abból a szempontból, hogy a felperes a PT Portugal döntéseibe és üzleti stratégiájába indokolatlanul beavatkozott a megállapodás aláírása és lezárása közötti időszakban. Egyébiránt úgy tűnik, hogy ez az érv szembemegy azzal az érvvel, amely szerint alapvető fontosságú volt, hogy a felperes a PT Portugalnál beavatkozzon a Porto Canal csatornával folytatott tárgyalások során.

193    Ami azt az érvet illeti, amely szerint a felperes és a PT Portugal közötti levélváltás nem lehetett hatással a Cabovisãóra, ez a tény sem releváns abból a szempontból, hogy a felperes a PT Portugal döntéseibe és üzleti stratégiájába indokolatlanul beavatkozott a megállapodás aláírása és lezárása közötti időszakban.

194    A hét eset közül a harmadik a rádiós hozzáférési hálózati szolgáltatók kiválasztására vonatkozik, amivel kapcsolatban a PT Portugal 2015. március 17‑én megkérdezte a felperestől, hogy engedélyezi‑e a kiválasztási eljárás folytatását, miközben egyértelmű volt, hogy a kiválasztásra csak az összefonódás lezárását követően kerül majd sor. A felperes ekkor azt a utasítást adta a PT Portugalnak, hogy függessze fel a kiválasztási folyamatot, és közölje vele az ezzel kapcsolatos információkat, amelynek következtében a PT Portugal módosította a kiválasztási stratégiáját (a megtámadott határozat (251)–(280) preambulumbekezdése).

195    A felperes szerint a PT Portugal amiatt konzultált vele, hogy gondoskodjék arról, hogy a kiválasztási folyamatot a lehető legalaposabban készítsék elő és vigyék végig, és hogy elkerüljék a PT Portugal rádiós hozzáférési hálózati berendezéseinek működésében bekövetkező zavarokat, amely hálózat nemcsak, hogy nélkülözhetetlen, de minden távközlési szolgáltató mobilhálózatának a gerincét is alkotja.

196    E tekintetben kitűnik, hogy a kiválasztási folyamat nem a PT Portugal rádiós hozzáférési hálózati berendezéseinek működésében bekövetkező zavarok kockázatának felszámolására irányult. A megtámadott határozat (253) és (273) preambulumbekezdéséből ugyanis kitűnik – anélkül, hogy azt a felperes vitatná –, hogy a telephelyenként több rádiós hozzáférési hálózati szolgáltatóval rendelkező PT Portugal a működési költségek csökkentése és a hálózat egyszerűsítése érdekében racionalizálni kívánta a szolgáltatók számát.

197    Ezenkívül, noha – amint már megállapításra került – a PT Portugal nem a berendezések beszállítóinak végső kiválasztásához, hanem a kiválasztási eljárás folytatásához kérte a felperes hozzájárulását, a felperes semmilyen magyarázattal nem szolgált arra vonatkozóan, hogy a kiválasztási eljárás folytatása miért gyakorolhatott volna olyan jelentős hatást a PT Portugal tevékenységére, hogy az indokolta a beavatkozását. Egyébiránt érdemes megjegyezni, hogy a megtámadott határozat (274) preambulumbekezdésében a Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy nem zárható ki, hogy az SPA 6. cikke (1) bekezdésének b) pontja még csak nem is foglalkozik a kiválasztási eljárás folytatásának kérdésével. E tekintetben a Bizottság a megtámadott határozat (275) preambulumbekezdésében kiemelte, hogy a PT Portugal kifejezetten pontosította, hogy kérelme nem tőkekiadásokra vonatkozott.

198    Úgy tűnik tehát, hogy e harmadik eset azt szemlélteti, hogy a felperes nemcsak az SPA 6. cikke (1) bekezdése b) pontjának előkészítő rendelkezéseit hajtotta végre, hanem azokon is túlterjeszkedett.

199    A hét eset közül a negyedik egy igény szerinti videószolgáltatásra vonatkozó szerződéshez kapcsolódik. 2015. február 10‑én a PT Portugal kapcsolatba lépett a felperessel annak eldöntése érdekében, hogy egy televíziós tartalomra vonatkozó megállapodás megkötése összhangban van‑e az üzleti stratégiájával, és az említett megállapodás megkötéséhez a hozzájárulását kérte. A PT Portugal az e szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokról is tájékoztatta a felperest. Ezenkívül a PT Portugal azt is megkérdezte tőle, hogy írt‑e alá hasonló szerződéseket, és utasításokat kért arra vonatkozóan, hogy aláírja‑e az említett szerződést. 2015. február 11‑én a felperes arról tájékoztatta a PT Portugalt, hogy a maga részéről kedvezőbb üzleti feltételek mellett kötött hasonló szerződéseket, így arra kérte, hogy ne kösse meg ezt a megállapodást azelőtt, hogy vele meg ne vitatta volna, illetve hogy egy évre csökkentse a szerződés időtartamát (a megtámadott határozat (281)–(304) preambulumbekezdése).

200    A felperes szerint beavatkozása indokolt volt a szerződés újszerűségére tekintettel, amely jelentős stratégiai változást jelentett. A felperes elismeri, hogy útmutatást nyújtott a PT Portugalnak, de azt állítja, hogy ez utóbbi azokat nem követte, és 2015. március 4‑én, vagyis az ügylet lezárása előtt aláírta a megállapodást.

201    E tekintetben a Bizottság a megtámadott határozat (300) preambulumbekezdésében megjegyezte, hogy a szerződés tartalma nem volt újszerű, mivel a PT Portugal már több mint 60 tartalomszolgáltatóval kötött szerződés keretében nyújtott igény szerinti videószolgáltatást. Ezenkívül a Bizottság a megtámadott határozat (298)–(301) preambulumbekezdésében kiemelte, hogy semmi nem utal arra, hogy a szerződés olyan jelentőségű lett volna a PT Portugal tevékenysége szempontjából, hogy az – a befektetése értékének védelme érdekében – a felperes beavatkozását igényelte volna. Végezetül a Bizottság megállapította, hogy bár a PT Portugal az ügylet lezárása előtt ténylegesen megkötötte a szerződést, annak időtartamát a felperes utasításainak megfelelően a PT Portugal által eredetileg szándékolt két év helyett egy évre csökkentették. Márpedig a felperes e három körülmény egyikét sem vitatja.

202    A hét eset közül az ötödik egy új televíziós csatorna integrálására vonatkozik. A PT Portugal 2015 áprilisának elején utasításokat kért a felperestől, amely megtagadta ezen integráció engedélyezését. Az engedélyezésről szóló határozat meghozatalának időpontjában a felperes még mindig nem adta meg a beleegyezését (a megtámadott határozat (305)–(326) preambulumbekezdése).

203    A felperes azt állítja, hogy mivel ennek a csatornának nem emberek, hanem kutyák a célcsoportja, a beavatkozása a szerződés újszerűségére és a tartalomnak a PT Portugal imázsára gyakorolt esetleges negatív hatásaira tekintettel indokolt volt. Az ügy irataiban fellelhető bizonyítékok álláspontja szerint nemcsak azt mutatják, hogy nem avatkozott bele a PT Portugal döntéshozatali folyamatába, hanem azt is, hogy semmi sem utal arra, hogy érdeke fűződött volna ehhez. Csupán pontosításokat kért ezen új és eddig előtte ismeretlen csatorna bevételmegosztási modelljét illetően, és egyedül a PT Portugalra bízta az e szerződés megkötéséről való döntést. Végül e csatornát – annak ellenére, hogy a felperes részéről nem érkezett válasz – egy hónappal az összefonódás engedélyezését követően elindították.

204    E tekintetben, még akkor is, ha – amint azt a Bizottság a megtámadott határozatban hangsúlyozza – a PT Portugal már a tárgyalási szakaszban is tett olyan csatornákra javaslatot, amelyek témája a vadászat, a halászat, illetve a bikaviadalok (a megtámadott határozat (324) preambulumbekezdése), egy kutyáknak szánt csatorna valóban igen eredeti javaslatnak tűnik.

205    Ennélfogva, bár a Bizottság a megtámadott határozat (317) preambulumbekezdésében hangsúlyozza, hogy e szerződés éves költsége jóval alacsonyabb volt az SPA 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjában rögzített pénzügyi küszöbértéknél, nem zárható ki, hogy e tartalom negatív hatással lehetett volna a PT Portugal imázsára, és hogy a felperes beavatkozása a PT Portugal imázsának, sőt abból fakadóan az értékének megőrzése érdekében is szükséges volt. Egyébiránt emlékeztetni kell arra – amint az a fenti 103. pontban megállapításra került –, hogy a járulékos korlátozásokról szóló közleménynek megfelelően valamely korlátozás más kritériumokkal is igazolható, mint a célvállalkozás értékének puszta szigorú megőrzése.

206    A hét eset közül a hatodik a nemzeti távközlési hálózat részvényeivel kapcsolatban követendő magatartásra vonatkozik. 2015. március 9‑én az Oi egyrészt arról tájékoztatta a felperest, hogy egy gazdasági szereplő meg kívánja vásárolni e részvényeket, másrészt pedig arról, hogy az Oinak nem áll szándékában sem a részvényeit átruházni, sem az elővásárlási jogát gyakorolni. A megtámadott határozatban a Bizottság nem vitatja, hogy ezt a információcserét igazolhatja a felperes által megszerzett tevékenység megőrzésének szükségessége, amely magában foglalta az e hálózatban való részvételt, azonban megállapítja, hogy a felperes, miután további információkat kért és kapott, kifejezte azt a kívánságát, hogy a PT Portugal a lehető legtöbb részvényt vásárolja fel más részvényesektől, és vegye fel a kapcsolatot más részvények felvásárlása érdekében, túllépve ezzel a PT Portugal értékének megőrzése érdekében megfelelőnek és szükségesnek tekinthető magatartás határait (a megtámadott határozat (327)–(352) preambulumbekezdése).

207    A felperes szerint ez az információcsere csupán gesztusértékű volt. Mindössze azt kívánta volna megtudni, hogy más részvényesek átruházták volna‑e a PT Portugalra a részvényeiket, a további részvények felvásárlására vonatkozó javaslatának pedig nem tettek eleget.

208    E tekintetben nem vitatott, hogy a felperes arra kérte a PT Portugalt, hogy vegye fel a kapcsolatot a szóban forgó gazdasági szereplővel, valamint hogy a PT Portugal megtette az ehhez szükséges lépéseket.

209    Ennélfogva a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a felperes azáltal, hogy arra kérte a PT Portugalt, hogy vegye fel a kapcsolatot a szóban forgó gazdasági szereplővel, túllépte az ahhoz szükséges mértéket, hogy a PT Portugal értékét az ügylet aláírásának és lezárásának időpontja között megőrizze (a megtámadott határozat (344) preambulumbekezdése). E lépésével a felperes úgy járt el, mintha hivatalosan már megszerezte volna a PT Portugal feletti irányítást.

210    A felperes azon érve, amely szerint végül nem került sor arra, hogy a szóban forgó gazdasági szereplőtől felvásárolják a részvényeket, nem kérdőjelezheti meg e megállapítást.

211    Ugyanis az, hogy ezen ügyletre nem került sor, nem a PT Portugalnak, hanem a felperesnek tudható be, aki végül lemondta a szóban forgó piaci szereplővel való találkozást (a megtámadott határozat (346) preambulumbekezdése).

212    A megtámadott határozatban említett hetedik eset bizonyos szolgáltatások és alvállalkozói megoldások nyújtására vonatkozó ajánlattételi felhívásra vonatkozik. E szerződés teljesítéséhez a PT Portugalnak bizonyos beruházásokat kellett végrehajtania. 2015. április 6‑án az Oi az SPA 6. cikke (1) bekezdése b) pontjának megfelelően hivatalos kérelmet küldött a felperesnek az elvégzendő beruházások engedélyezését kérve. A felperes ezt követően kiegészítő információkat kért, illetve a beruházás megtérülésének idejére kérdezett rá. A megtámadott határozatban a Bizottság megállapította, hogy kevéssé valószínű, hogy a szerződés jelentős hatást gyakorolt a PT Portugal tevékenységének értékére, figyelemmel az említett szerződésnek a PT Portugal tevékenységének értékéhez és a felvásárlási árához viszonyított értékére, és hogy mindenesetre a PT Portugal által a felperesnek küldött információk sokkal részletesebbek és terjedelmesebbek voltak, mint amit a célvállalkozás értékének megőrzésére irányuló cél indokolt volna, így például a várható bevételekre vonatkozóan részletes információkat cseréltek (a megtámadott határozat (353)–(371) preambulumbekezdése).

213    A felperes szerint beavatkozása a szerződés csekély jövedelmezőségére és jellegére tekintettel indokolt volt. Egyébiránt mindössze kiegészítő információkat kért, és nem utasította a PT Portugalt arra, hogyan járjon el. Ezenkívül a felperes azt állítja, hogy beavatkozása nem lehetett hatással a PT Portugal tevékenységére, mivel a befektetést anélkül hajtották végre, hogy bevárták volna a beleegyezését.

214    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a szerződés a PT Portugal folyó ügyei közé tartozott, mivel egy létező szerződés megújításáról volt szó, és a korábbi szerződéshez hasonló mértékű bevételre vonatkozott. Ezenkívül nem vitatott, hogy a szerződés értéke nem érte el az SPA‑ban meghatározott küszöbértékeket. Végül az a körülmény, hogy a befektetést a felperes beleegyezésének bevárása nélkül hajtották végre, semmit nem változtat azon a tényen, hogy a PT Portugal a várható „ügyfélforgalomra” vonatkozó bizalmas információkat továbbított a felperesnek, aki akkoriban versenytárs volt a portugál távközlési piacon.

215    A fentiekből következik, hogy még amennyiben feltételezzük is azt, hogy az ötödik eset nem bizonyítja azt, hogy az ügylet végrehajtása az összefonódás engedélyezése előtt történt volna, mindenesetre a hat másik esetre vonatkozó megállapításokat figyelembe véve a Bizottság helyesen állapította meg a megtámadott határozat (55) preambulumbekezdésében (lásd a fenti 26. pontot), hogy az ügy iratainak különböző elemeiből az következik, hogy a felperes ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt a PT Portugalra az engedélyező határozat elfogadása előtt, egyes esetekben pedig még a bejelentés előtt, megsértve ezzel a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését.

216    E tekintetben fontos hangsúlyozni, hogy mivel a felperes azt állítja, hogy beavatkozása ezen ügyletek szokatlan jellege miatt volt indokolt, a felperesnek – amint arra a Bizottság a megtámadott határozat (116) preambulumbekezdésében rámutatott – a 139/2004 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése alapján mentességet kellett volna kérnie az ezen ügyletek felfüggesztésére vonatkozó kötelezettség alól.

217    Ugyanis, amint azt a Bizottság kiemeli, már több alkalommal is mentesített a 139/2004 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése alapján a felfüggesztési kötelezettség alól, engedélyezve egyes olyan intézkedéseket, amelyeket bár az összefonódás részleges megvalósításának lehetett tekinteni, mégsem vontak maguk után tényleges változást az irányításban (mentesség nyújtása a célvállalkozás életképességének helyreállítása érdekében [2008. július 2‑i bizottsági határozat, COMP/M.5267 – Sun Capital/SCS Group ügy]; mentesség nyújtása bizonyos lépések megtétele érdekében, mint például adminisztratív szerződések aláírása [2004. szeptember 14‑i bizottsági határozat, COMP/M.3275 – Shell España/Cepsa/SIS JV ügy]; mentesség nyújtása bizonyos végrehajtási intézkedések megtétele érdekében, mint például szerződések aláírása és közös vállalat létrehozása [2006. november 28‑i bizottsági határozat, COMP/M.4472 – William Hill/Codere/JV ügy]).

218    A felperes e harmadik érvét és a második részt tehát teljes egészében el kell utasítani.

d)      A harmadik jogalap azon megállapításból eredő téves jogalkalmazásra és ténybeli tévedésre alapított harmadik részéről, hogy az információtovábbítás hozzájárult a meghatározó befolyás gyakorlásának megállapításához

219    A felperes előadja, hogy az összefonódás keretében elkerülhetetlen és szükséges információcsere puszta fennállása nem elegendő a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdése vagy 7. cikke (1) bekezdése megsértésének megállapításához. A Bizottság feladata tehát annak bizonyítása, hogy a PT Portugalra vonatkozó információknak a felperes részére történő átadása a PT Portugal irányításának a felperesre való átruházását eredményezte a 2018. május 31‑i Ernst & Young ítélet (C‑633/16, EU:C:2018:371) értelmében. E tekintetben a 139/2004 rendelet 7. cikke (1) bekezdése hatályának olyan cselekményekre történő jogellenes kiterjesztése, amelyek nem járulnak hozzá az összefonódás megvalósításához, ezen ítélet szerint a 139/2004 rendelet alkalmazási körének ennek megfelelő leszűkítésével járna. Így annak feltételezésével, hogy a felperessel közölt információkat arra használták fel, hogy meghatározó befolyást gyakoroljanak a PT Portugal felett, a határozat a Charta 48. cikkében biztosított ártatlanság vélelmének elvébe ütközik.

220    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

221    A megtámadott határozat (378)–(478) preambulumbekezdésében a Bizottság a felperes és a PT Portugal közötti információcsere olyan eseteit sorolta fel, amelyek annak bizonyításához járultak hozzá, hogy a felperes meghatározó befolyást gyakorolt a PT Portugal felett, és az összefonódást annak engedélyezése előtt végrehajtotta.

222    Ezenkívül rá kell mutatni arra, hogy a megtámadott határozatból kitűnik egyrészt, hogy a felperes kezdeményezésére 2015. február 3‑án, március 20‑án, valamint március 25–27‑e között a felperes és a PT Portugal igazgatósága között három találkozóra került sor, a felperes 2015. január 27‑i belső levelezésének tanúsága szerint – az első találkozót illetően – annak érdekében, hogy „kezdjék el összehangolni azokat a fontos döntéseket, amelyekhez a szerződés értelmében [a felperes] hozzájárulása szükséges, [és felhívja a PT Portugalt arra], hogy minden kezdeményezésről tájékoztassa [a felperest]” (a megtámadott határozat (380) és (381) preambulumbekezdése).

223    E találkozók során a PT Portugal részletes és pontos információkat adott át a felperesnek olyan kérdéseket érintve, mint az üzleti stratégiájára és céljaira vonatkozó kulcsfontosságú kezdeményezései, a költségstratégiája, a fő szolgáltatókkal való kapcsolatai, a bevételeire, az üzleti árrésére, a tőkekiadásaira és költségvetési terveire vonatkozó aktuális pénzügyi adatok, a teljesítményre vonatkozó kulcsfontosságú információk, a hálózatbővítésre vonatkozó tervei és a PT Portugal nagykereskedelmi üzletágára vonatkozó részletes információk (a megtámadott határozat (384)–(410) preambulumbekezdése).

224    Másrészt, a 2015. február 20‑án megkezdődött kétoldalú egyeztetések keretében a PT Portugal szintén pontos és részletes információkat szolgáltatott a felperesnek a 3Play/4Play ügyfélajánlatokra vonatkozó jövőbeli árstratégiájára vonatkozóan (a megtámadott határozat (449)–(454) preambulumbekezdése), és a felperes kérésére 2015. március 11‑től hetente beszámolt a fő teljesítménymutatókról (a megtámadott határozat (455)–(468) preambulumbekezdése).

225    Ami a felperes azon állítását illeti, amely szerint a Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy önmagában az információcsere – ami egy összefonódás keretében pedig elkerülhetetlen, sőt szükséges – elegendő a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdése vagy 7. cikke (1) bekezdése megsértésének megállapításához, meg kell állapítani, hogy ez az állítás két szempontból is pontatlan.

226    Először is a Bizottság nem állapította meg, hogy ez az információcsere elegendő lett volna a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdése vagy 7. cikke (1) bekezdése megsértésének „megállapításához”.

227    A megtámadott határozat (478) preambulumbekezdésében ugyanis a Bizottság azt állapította meg, hogy ezek az információcserék „hozzájárultak” annak bizonyításához, hogy a felperes a PT Portugal tevékenységének bizonyos aspektusaira meghatározó befolyást gyakorolt, amint azt egyébként maga a felperes is elismerte a harmadik rész címében.

228    Másodszor, nem „egyszerű információcseréről” volt szó.

229    A Bizottság ugyanis a megtámadott határozat (437) preambulumbekezdésében kifejezetten hangsúlyozta, hogy a potenciális vevő és az eladó közötti kereskedelmi jellegű információcsere – amennyiben az a megfelelő módon zajlik – a szokásos felvásárlási folyamat részének tekinthető, feltéve hogy az ilyen információcsere jellege és célja közvetlenül kapcsolódik a potenciális felvásárló azon igényéhez, hogy felmérje a vállalkozás értékét.

230    A jelen ügyben azonban az információcserék az SPA aláírását követően is folytatódtak. Ráadásul az imént kifejtettekből az következik, hogy a felek a PT Portugallal kapcsolatos, üzleti és versenyszempontból rendkívül érzékeny információkat cseréltek, miközben a felperes leányvállalatai, a Cabovisão és az ONI (lásd a fenti 8. pontot) ekkor még a PT Portugal közvetlen versenytársai voltak.

231    Így a felperes olyan információkhoz fért hozzá, amelyekhez nem lett volna szabad, és a PT Portugal eleget tett a kéréseinek, holott ezek az információk egyébként nem lettek volna szükségesek a célvállalkozás értékének megőrzéséhez.

232    Ezenkívül a felperes tudatában volt ennek a helyzetnek.

233    Ugyanis, egy 2015. áprilisi, a felperestől származó belső irat, amelyet a megtámadott határozat (582) preambulumbekezdése idéz, a következőképpen fogalmaz:

„[B]izonyos információcserék nyilvánvalóan szigorúan tilosak [az összefonódás idő előtti megvalósítására vonatkozó szabályok értelmében]: az ügyfelekre, a hálózat sajátosságaira vonatkozó információcsere, az ajánlati felhívások keretében történő információcsere, a kereskedelmi feltételekkel, árakkal vagy esetleges árengedményekkel, a beszerzési feltételekkel, különösen a folyamatban lévő tárgyalásokkal és harmadik felekkel kötött megállapodásokkal kapcsolatos információcsere. Minden pénzügyi kérdéssel kapcsolatos információcsere tilos, amennyiben az nem nyilvánosan hozzáférhető információkra vonatkozik (sztenderd árlista, …) Az ügyfelek részére tett ajánlatok vagy harmadik felekkel kötött megállapodások keretében semmilyen egyeztetés nem megengedett.”

234    Ugyanígy, a megtámadott határozat 214. és 219. lábjegyzete a felperes egy igen szókimondó belső elektronikus levelére hivatkozik, amelyben a B2B részleg vezetője a működésért felelős igazgató felé aggodalmát fejezi ki a PT Portugáliával az ügylet lezárását megelőző időszakban folytatott – álláspontja szerint – elhamarkodott levélváltások miatt.

235    Meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (478) preambulumbekezdésében helyesen állapította meg, hogy az információcserék hozzájárultak annak bizonyításához, hogy a felperes meghatározó befolyást gyakorolt a PT Portugal tevékenységének bizonyos aspektusaira.

236    Ennélfogva egyrészt a felperes állításával ellentétben nem a Bizottság feladata volt annak bizonyítása, hogy a PT Portugalra vonatkozó információknak a felperes részére történő átadása önmagában a PT Portugal irányításának a felperesre való átruházását eredményezte a 2018. május 31‑i Ernst & Young ítélet (C‑633/16, EU:C:2018:371) értelmében.

237    Másrészt a Bizottság nem terjesztette ki jogellenesen a 139/2004 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének hatályát olyan cselekményekre, amelyek nem járultak hozzá az összefonódás megvalósításához.

238    Így a felperes által a 2018. május 31‑i Ernst & Young ítéletre (C‑633/16, EU:C:2018:371) való hivatkozás, amely ítélet 58. pontjában rögzítette, hogy a 139/2004 rendelet 7. cikke alkalmazási körének olyan műveletekre történő kiterjesztése, amelyek nem járulnak hozzá valamely összefonódás megvalósításához, nem csupán azt jelentené, hogy e rendelet 1. cikkének megsértésével kiterjesztenék e rendelet alkalmazási körét, hanem azt is, hogy ennek megfelelően korlátoznák [az EUMSZ 101.] és [EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) alkalmazási körét, amely rendelet már nem lenne alkalmazandó az ilyen műveletekre, miközben e műveletek az EUMSZ 101. cikk értelmében vett egyeztetésekhez vezethetnek a vállalkozások között, nem releváns.

239    Ezenkívül, amint arra a Bizottság rámutat, éppen ez az a helyzet – ami a jelen ügyben is fennáll –, amikor a felvásárlónak lehetősége van arra, hogy indokolatlanul beavatkozzon – sőt akár be is avatkozik – a célvállalkozás tevékenységének irányításába még azelőtt, hogy a Bizottság az összefonódást engedélyezhette volna, amelynek elkerülésére a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése előzetes ellenőrzésre irányuló mechanizmust vezet be, nem pedig az EUMSZ 101. cikkben és az 1/2003 rendeletben előírt, utólagos ellenőrzési mechanizmus körébe tartozó helyzetről van szó.

240    Végül hangsúlyozni kell, hogy a 2015. február 3‑án tartott első találkozó során cserélt információk hozzájárultak annak bizonyításához, hogy a felperes mind a 139/2004 rendelet 7. cikke (1) bekezdésébe, mind pedig az említett rendelet 4. cikke (1) bekezdésébe ütközően, meghatározó befolyást gyakorolt a PT Portugal tevékenységeinek egyes aspektusaira.

241    Ami a felperes azon állítását illeti, hogy a határozat sérti az ártatlanság vélelmének elvét, mivel a Bizottság azt vélelmezi, hogy az információcsere az irányítás tartós megváltozását jelentette – ami egyébként az imént megállapítást nyert –, a Bizottság a megtámadott határozatban nem vélelmezte azt, hogy ezen információcsere az irányítás tartós megváltozását jelentette, hanem miután rámutatott arra, hogy bizonyos információcserék a szokásos felvásárlási folyamat részének tekinthetők, értékelte a felperes és a PT Portugal között az ügylet lezárását megelőzően lezajlott információcsere következményeit, és arra jutott, hogy ezen információcserék hozzájárultak annak bizonyításához, hogy a felperes meghatározó befolyást gyakorolt a PT Portugalra.

242    A harmadik jogalap harmadik részét tehát el kell utasítani.

e)      Az első jogalapnak a törvényesség és az ártatlanság vélelme általános elveinek megsértésére alapított második részéről

243    A felperes előadja, hogy a „megvalósítás” fogalmának kiterjesztése azokra az összefonódáshoz képest járulékos megállapodásokra, amelyek egyes konkrét kérdésekben konzultációs lehetőséget biztosítanak a vevő részére, anélkül azonban, hogy hozzájárulnának a tényleges irányítás tartós megváltozásához, olyan helyzetek szankcionálását jelentené, amelyekben szankcióra okot adó cselekmény ténylegesen nem merül fel, és amelyekre a 139/2004/EK rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése egyáltalán nem vonatkozik. A „megvalósítás” fogalmának ilyen túlságosan tág kiterjesztése összeegyeztethetetlen lenne a Charta 49. cikkének (1) bekezdésében és az EJEE 7. cikkében biztosított törvényesség elvével. Hasonlóképpen, a megtámadott határozat sérti a Charta 48. cikkének (1) bekezdésében és az EJEE 6. cikkének (2) bekezdésében biztosított ártatlanság vélelméhez való alapvető jogot.

244    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

245    Ami a törvényesség általános elvének állítólagos megsértését illeti, amennyiben a megállapodások, vagyis az SPA 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjában rögzített rendelkezések állítólag nem járultak hozzá a célvállalkozás tényleges irányításának tartós megváltozásához, amint azt a fenti 108. és azt követő pontok hangsúlyozták, az előkészítő rendelkezések némelyike hozzájárult az irányítás tartós megváltozásához, mivel lehetőséget adott a felperesnek arra, hogy a PT Portugal irányítási struktúrájának meghatározásában részt vegyen, és a PT Portugal bizonyos típusú szerződéseit megkösse, azokat felmondja vagy módosítsa, valamint azért, mert a PT Portugal számára azt a kötelezettséget írta elő az árakkal és a vevőkkel kötött szerződéseivel kapcsolatos számos döntésére vonatkozóan, hogy szerezze be a felperes írásbeli hozzájárulását.

246    A megtámadott határozat tehát nem terjesztette ki a „megvalósítás” fogalmát.

247    A felperesnek a törvényesség általános elvének állítólagos megsértésére alapított érvét el kell tehát utasítani.

248    Az ártatlanság vélelme elvének állítólagos megsértését illetően emlékeztetni kell arra, hogy ez az elv azt jelenti, hogy minden gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították. Ellentétes vele tehát egy eljárást befejező határozatban tett bármilyen olyan formális megállapítás vagy bármilyen olyan utalás, amely egy adott jogsértéssel gyanúsított személy felelősségére vonatkozik, ha ez a személy nem élhetett a szokásos módon lefolytatott és az ellenérvek megalapozottságáról hozott határozathoz vezető eljárás keretében a védelemhez való jog gyakorlása érdekében általában biztosított összes garanciával (lásd: 2017. november 10‑i Icap és társai kontra Bizottság ítélet, T‑180/15, EU:T:2017:795, 257. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

249    A jelen ügyben a közigazgatási eljárásra vonatkozó fenti 12–24. pontból következik, hogy a felperes olyan eljárási jogokkal rendelkezett, amelyek lehetővé tették számára a védelemhez való jogának gyakorlását. Egyébiránt a felperes nem állítja, hogy a közigazgatási eljárás során megsértették volna a védelemhez való jogát.

250    Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság kötelezettsége bizonyítani az általa megállapított jogsértést, és olyan bizonyítékokat előterjeszteni, amelyek a jogilag megkövetelt módon igazolják a jogsértést megvalósító körülmények fennállását (lásd: 2013. szeptember 13‑i Total Raffinage Marketing kontra Bizottság ítélet, T‑566/08, EU:T:2013:423, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A bíróságban felmerülő bárminemű kételynek annak a vállalkozásnak a javát kell szolgálnia, amely a jogsértést megállapító határozat címzettje (lásd: 2013. szeptember 13‑i Total Raffinage Marketing kontra Bizottság ítélet, T‑566/08, EU:T:2013:423, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

251    Márpedig a fentiekből az következik, hogy a Bizottság eleget tett a bizonyítási tehernek azzal, hogy megállapította, hogy mind a felperes azon lehetősége, hogy meghatározó befolyást gyakoroljon (lásd a fenti 132. pontot), mind e döntő befolyás tényleges gyakorlása a PT Portugal tevékenységének bizonyos aspektusaira (lásd a fenti 215. pontot), valamint az összefonódás végrehajtásához hozzájáruló információcsere (lásd a fenti 235. pontot) a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésébe és 7. cikkének (1) bekezdésébe ütközött.

252    Tehát a felperesnek az ártatlanság vélelme elvének állítólagos megsértésére alapított érvét és az első jogalap második részét teljes egészében el kell utasítani.

f)      Az abból eredő téves jogalkalmazásra és ténybeli tévedésre alapított második jogalapról, hogy a Bizottság arra a megállapításra jutott, hogy a felperes megszerezte a PT Portugal feletti kizárólagos irányítást

253    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat tévesen szankcionálta őt amiatt, hogy az összefonódás bejelentése és a Bizottság engedélyező határozata előtt „részvényvásárlás útján megszerezte a PT Portugalnak a 139/2004 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett kizárólagos irányítását” (a megtámadott határozat (3) preambulumbekezdése), mivel a PT Portugal részvényei tulajdonjogának részére történő átruházására 2015. június 2‑án (a megtámadott határozat (11) preambulumbekezdése), vagyis az összefonódás bejelentését (2015. február 25.) és az összefonódást engedélyező határozatot (2015. április 20.) követően került sor. A felperes hangsúlyozza, hogy ezen időpontot megelőzően a PT Portugal az Oi kizárólagos tulajdonában lévő leányvállalat volt, és az Oi az e társaság tőkéjének 100%‑át megtestesítő részvények tulajdonosa volt. Az Oi 2015. június 2‑ig megőrizte a PT Portugal kizárólagos irányítását, mivel leányvállalatában valamennyi részvényt és szavazati jogot birtokolt, és a felperes csak ettől az időponttól kezdve szerezte meg a PT Portugal kizárólagos irányítását. Ezenkívül a megtámadott határozat egyáltalán nem tesz említést arról, hogy a jelen ügyben fennáll‑e az összefonódás „részleges megvalósítása”.

254    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

255    A felperes állításával ellentétben a Bizottság a megtámadott határozatban nem állította, hogy a felperes az összefonódás bejelentése és engedélyezése előtt megszerezte volna a PT Portugal „kizárólagos irányítását”.

256    Ezenkívül, amint az a fenti 173. pontban rögzítésre került, a releváns kritérium annak megállapítása szempontjából, hogy megsértették‑e a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését, nem a „kizárólagos irányítás”, hanem a céltársaság irányításában bekövetkező tartós változás, amely különösen az irányítás megszerzéséből fakadhat, az irányítás pedig a céltársaság tevékenységére való meghatározó befolyás gyakorlására – többek között szerződés útján – biztosított lehetőségből ered (lásd a fenti 76. pontot).

257    A jelen ügyben, amint az megállapításra került, mind az SPA‑nak a felperes számára meghatározó befolyás gyakorlására lehetőséget biztosító előkészítő rendelkezéseiből (lásd a fenti 131. pontot), mind e meghatározó befolyásnak a PT Portugal tevékenységének bizonyos aspektusaira való gyakorlásából (lásd a fenti 215. pontot), valamint az összefonódás végrehajtásához hozzájáruló információcseréből (lásd a fenti 235. pontot) az következik, hogy a Bizottság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperes megsértette a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését.

258    A második jogalapot tehát el kell utasítani.

259    A fentiek összességéből az következik, hogy az első három jogalapot el kell utasítani.

3.      A ne bis in idem, az arányosság és a kétszeres büntetés tilalma elvének Bizottság általi megsértésére alapított negyedik jogalapról

260    A negyedik jogalap három részre oszlik. A felperes az első részben azt állítja, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság ugyanazon magatartás miatt két bírságot szabott ki vele szemben, a második részben azt, hogy a megtámadott határozat sérti a ne bis in idem elvét, a harmadik részben pedig azt, hogy a megtámadott határozat sérti az arányosság elvét és a tagállamok jogrendjeinek közös alapelveiben gyökerező kétszeres büntetés tilalmát.

261    A felperes a Törvényszék 2020. március 10‑i arra vonatkozó felhívására adott válaszában, hogy közölje a Marine Harvest kontra Bizottság ügyben 2020. március 4‑én hozott ítéletből (C‑10/18 P, EU:C:2020:149) általa levont esetleges következtetéseket (lásd a fenti 37. pontot), jelezte, hogy visszavonja a ne bis in idem elvének megsértésére alapított második részt.

a)      Az arra alapított első részről, hogy a Bizottság ugyanazon jogi tárgyat védő két rendelkezés alapján ugyanazon magatartás szankcionálására két bírságot szabott ki a felperessel szemben

262    A felperes felhívja a figyelmet arra, hogy a megtámadott határozat (564) preambulumbekezdése kifejti, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének állítólagos megsértése alapjául szolgáló tényállás azonos. Ennélfogva ellentmondásos és mindenesetre megalapozatlan a Bizottságnak a megtámadott határozat (39) preambulumbekezdésében szereplő azon érve, amely szerint a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése eltérő jogi elveket fogalmaznak meg, és ennélfogva elkülönült és egymást kiegészítő szerepet töltenek be. A megtámadott határozatban a cselekvési kötelezettség, azaz a megvalósítás előtti bejelentési kötelezettség (a (40) és (486) preambulumbekezdés), és a cselekvéstől való tartózkodásra vonatkozó kötelezettség, azaz a bejelentés (és engedélyezés) előtt a megvalósítástól való tartózkodás (a (41) és (487) preambulumbekezdés) között tett formális különbségtétel alapján a felperes álláspontja szerint nem zárható ki, hogy a 139/2004/EK rendelet 4. cikkének (1) bekezdése szerinti jogsértés nem az összefonódás bejelentésének elmulasztásában, hanem az összefonódásnak a bejelentés előtti megvalósításában áll. Ezenkívül egy vállalkozás nem sértheti meg a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését anélkül, hogy ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdését meg ne sértené. Azt, hogy mindkét rendelkezés ugyanazt a kötelezettséget írja elő (vagy ugyanazon magatartást tiltja), az a tény is megerősíti, hogy a 139/2004 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a felek az e cikk (1) bekezdésében előírt kötelezettségek alóli mentességet „bármikor, még a bejelentés megtétele előtt vagy az ügylet után is” kérelmezhetik, valamint az, hogy e rendelet nem tartalmaz olyan hasonló rendelkezést, amely lehetővé tenné a felek számára, hogy az e rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében előírt kötelezettség alól mentességet kérjenek.

263    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

264    E tekintetben, amint az a fenti 54. és azt követő pontokban a felperes által felhozott jogellenességi kifogással kapcsolatban felidézett elvekből kitűnik, elegendő megjegyezni, hogy a rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja és 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja az e rendelet (8) preambulumbekezdésében említett „egyablakos rendszer” keretében önálló célokat követ, és az elsőként hivatkozott rendelkezés egyetlen időpontban megvalósuló cselekvésre vonatkozó kötelezettséget ír elő, míg a második cselekvéstől való folyamatos tartózkodásra kötelez.

265    A felperes tehát tévesen állítja, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja és 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja „ugyanazt a jogi tárgyat védi”, „ugyanazt a kötelezettséget írja elő”, illetve „ugyanazt a magatartást tiltja”.

266    A negyedik jogalap első részét tehát el kell utasítani.

b)      A Charta 49. cikkének (3) bekezdésében rögzített arányosság elvének és a tagállamok jogrendjeinek közös alapelveiben gyökerező kétszeres büntetés tilalmának megsértésére alapított harmadik részről

267    A felperes arra hivatkozik, hogy két bírságnak ugyanazon személlyel szemben ugyanazon tényállás miatt ugyanazon eljárás keretében történő kiszabása a Charta 49. cikkének (3) bekezdésében rögzített arányosság elvébe, valamint a halmazatot illetően a tagállamok jogrendjeinek közös alapelveiben gyökerező kétszeres büntetés tilalmába ütközik. A 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és ugyanezen rendelet 7. cikkének (1) bekezdése között látszólagos vagy hamis összeütközés (halmazat) áll fenn, mivel e két rendelkezés ugyanazt a jogi tárgyat védi, és ugyanazon magatartás miatt két bírság kiszabását vonja maga után ugyanazon jogsértővel szemben. A felperes hozzáfűzi, hogy a jelen ügyben annál is inkább ez a helyzet, mivel saját indíttatásból már jóval az SPA aláírását megelőzően tájékoztatta a Bizottságot az összefonódásról, majd az aláírás után három nappal az ügyével foglalkozó munkacsoport kijelölésére vonatkozó kérelmet nyújtott be.

268    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

269    E tekintetben az imént került kifejtésre (fenti 264. pont), hogy a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése az e rendelet (8) preambulumbekezdésében említett „egyablakos rendszer” keretében önálló célokat követ.

270    Az a körülmény tehát, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése önálló célokat követ, olyan megkülönböztető elemnek minősül, amely két külön bírság kiszabását teszi lehetővé.

271    A felperes tehát tévesen állítja, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése „azonos jogi tárgyat” véd, így a szankciók halmozása aránytalan, és a Charta 49. cikkének (3) bekezdésében kimondott arányosság elvébe, valamint a tagállamok jogrendjeinek közös alapelveiben gyökerező kétszeres büntetés tilalmának elvébe ütközik.

272    Egyébiránt a Bíróság a C‑10/18 P. sz. ügyben megállapította, hogy a Törvényszék megalapozottan állapította meg, hogy a Bizottság két külön bírságot szabhatott ki a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése, illetve 7. cikkének (1) bekezdése alapján (2020. március 4‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, C‑10/18 P, EU:C:2020:149, 111. pont).

273    Ezenkívül egyrészt, az arányosság elvét illetően már korábban megállapítást nyert (lásd a fenti 65. pontot), hogy az ugyanazon hatóság által egy és ugyanazon határozatban ugyanazon magatartás miatt kiszabott két szankció alkalmazását önmagában nem lehet ellentétesnek tekinteni az arányosság elvével (2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 343. pont).

274    Másrészt a tagállamok jogrendjeinek közös alapelveiben gyökerező kétszeres büntetés tilalmának elvét illetően meg kell állapítani, hogy a Bíróság már elutasított egy hasonló érvet. Úgy ítélte meg ugyanis, hogy a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését illetően „elsődlegesen alkalmazandó” rendelkezés hiányában nem lehet helyt adni a fellebbező azon érvének, amely szerint a Törvényszék megsértette a nemzetközi jogból és a tagállamok jogrendjéből következő bűnhalmazati elvet (lásd ebben az értelemben: 2020. március 4‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, C‑10/18 P, EU:C:2020:149, 117. és 118. pont).

275    Ugyanezen okból nem lehet helyt adni a tagállamok jogrendjeinek közös alapelveiben gyökerező kétszeres büntetés tilalmára alapított érvnek sem.

276    Ennélfogva az, hogy a jelen ügyben a felperes 2014. október 31‑én felvette a kapcsolatot a Bizottsággal, hogy tájékoztassa a PT Portugal feletti kizárólagos irányítás megszerzésére irányuló tervéről (lásd a fenti 6. pontot), tehát még az SPA 2014. december 9‑i aláírása előtt (lásd a fenti 3. pontot), és ezt követően 2014. december 12‑én az ügyével foglalkozó munkacsoport kijelölésére vonatkozó kérelmet nyújtott be (lásd a fenti 7. pontot), nem kérdőjelezheti meg annak lehetőségét, hogy a Bizottság a 139/2004/EK rendelet 4. cikkének (1) bekezdése, illetve 7. cikkének (1) bekezdése alapján két külön bírságot szabjon ki.

277    A negyedik jogalap harmadik részét, következésképpen pedig a negyedik jogalapot teljes egészében el kell tehát utasítani. Ebből következően el kell utasítani a megtámadott határozat megsemmisítése iránt elsődlegesen előterjesztett kérelmeket.

B.      A bírságok összegére vonatkozó, másodlagosan előterjesztett kérelmekről

278    Másodlagosan előterjesztett kereseti kérelmeinek alátámasztása érdekében a felperes a bírságok jogellenességére és az arányosság elvének megsértésére alapított ötödik jogalapra hivatkozik. E jogalap öt részre oszlik. Az első rész azon alapul, hogy a bírságok gondatlanság, illetve szándékosság hiányában jogellenesek, a második rész azon alapul, hogy a bírságok indokolatlanok, mivel nem az összefonódások ellenőrzése által követett célokat szolgálják, a harmadik rész azon alapul, hogy a bírságok az összegük meghatározásának elégtelen indokolása folytán jogellenesek, a negyedik rész azon alapul, hogy az ugyanazon tényállás miatt kiszabott második bírságot törölni vagy csökkenteni szükséges, végül az ötödik rész a bírságok összegének aránytalan voltán alapul, amelynek alapján a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva csökkentse a bírságot.

1.      A bírságok gondatlanság vagy szándékosság hiánya miatti jogellenességére alapított első részről

279    A felperes vitatja azt az állítást, amely szerint a jogsértést „legalábbis gondatlanságból követték el” (a megtámadott határozat 7.2.1 pontja), miközben először merül fel, hogy az összefonódási megállapodásban szereplő és a felvásárlás lezárását megelőző megállapodások, illetve egyeztetések és információcserék a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésébe és 7. cikkének (1) bekezdésébe ütköző jogsértésnek minősülhetnek. Közelebbről először is, a Bizottság nem hivatkozhat a felperes 2015. áprilisi belső dokumentumára annak bizonyítása érdekében, hogy a felperes tisztában volt annak fontosságával, hogy ne „cselekedjen elhamarkodottan” (gun jumping). A felperes rámutat arra, hogy a megtámadott határozat többek között e dokumentum három részletére hivatkozik, amelyben a felperes a gun jumpingról értekezik, figyelmeztet a kiszabható súlyos bírságokra, és konkrétan utal arra, hogy bizonyos információk cseréje tilos. Egyrészt e dokumentum az első jogsértés (bejelentési kötelezettség) időpontját követően keletkezett, és egybeesik a második jogsértés (felfüggesztési kötelezettség) megszűnésével, másrészt pedig e dokumentum egy másik projekt keretében született. Másodszor, a Bizottság a megtámadott határozatban nem érvelhet azzal, hogy a felperes a vitatott rendelkezéseket saját pénzügyi érdekeinek védelme érdekében foglalta bele az SPA‑ba, mivel nincs az a szándékosan jogsértő elkövető, aki a vitatott rendelkezéseket egy összefonódási megállapodásba foglalná annak tudatában, hogy egy ilyen megállapodást szükségszerűen benyújtanak a Bizottságnak az összefonódás bejelentésének keretében. Harmadszor, a precedensek hiányából az következik, hogy a felperes számára lehetetlen vagy legalábbis igen bonyolult volt felmérni, hogy magatartása jogsértésnek minősülhet.

280    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

281    Emlékeztetni kell arra, hogy a 139/2004 rendelet 14. cikkének (2) bekezdése alapján a Bizottság bírságot szabhat ki a „szándékosan vagy gondatlanságból” elkövetett jogsértések miatt (lásd a fenti 48. pontot).

282    Azon kérdést illetően, hogy a jogsértést szándékosan vagy gondatlanságból követték‑e el, az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy e feltétel teljesül, amennyiben a szóban forgó vállalkozásnak tudatában kell lennie magatartása versenyellenes hatásának, akár tisztában van azzal, akár nem, hogy megsérti a versenyszabályokat (2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 237. pont).

283    Annak, hogy az érintett vállalkozás jogilag tévesen minősítette a jogsértés megállapításának alapjául szolgáló magatartását, nem lehet az a hatása, hogy mentesül a bírság kiszabása alól, amennyiben tudatában kellett lennie az említett magatartás versenyellenes jellegének. A vállalkozás nem kerülheti el bírság kiszabását, ha a versenyszabályok megsértése abból ered, hogy valamely ügyvéd jogi tanácsának tartalma folytán e vállalkozás tévedett magatartása jogszerűségében (2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 238. pont).

284    E megfontolások fényében kell megvizsgálni, hogy a Bizottság megalapozottan állapította‑e meg a megtámadott határozatban, hogy a felperes gondatlanul járt el, amikor az ügyletet a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének megsértésével hajtotta végre.

285    E tekintetben, mivel a Bizottság kizárólag a gondatlanság kritériumára alapította azon megállapítását, hogy a felperes megsértette e rendelkezéseket, amennyiben a felperes érvei annak bizonyítására irányulnak, hogy a Bizottság hibát követett el azzal, hogy úgy vélte, hogy a felperes szándékosan járt el, ezek az érvek hatástalanok, mivel nem a megtámadott határozat valós következtetéseire reagálnak.

286    A megtámadott határozat (578)–(586) preambulumbekezdésében a Bizottság többek között a következő elemekre támaszkodott annak megállapításakor, hogy a felperes gondatlanul járt el:

–        a felperes egy európai nagyvállalat, amely jelentős tapasztalatokkal rendelkezik az összefonódások terén, és vett már részt nemzeti szintű összefonódás‑ellenőrzési eljárásokban;

–        a felperes egy 2015 áprilisában kelt belső dokumentuma megemlíti, hogy „bizonyos információcserék nyilvánvalóan szigorúan tilosak [az összefonódás idő előtti megvalósítására vonatkozó szabályok értelmében]” (e dokumentum egy részlete a fenti 233. pontban szerepel);

–        a felperes kiemelt figyelmet tanúsított az SPA feltételeinek az Oival folytatott megtárgyalása során, és magának a felperesnek a véleménye szerint az Oi kifejezetten a saját pénzügyi érdekeinek védelme érdekében foglalta az SPA‑ba a vitatott rendelkezéseket. A Bizottság úgy véli, hogy egy gondos vevő értékelte volna a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének megsértésével járó kockázatokat, annál is inkább, mivel – amint azt a megtámadott határozat 4.1 pontja kifejti – az előkészítő rendelkezések jóval meghaladják a célvállalkozás értékének megőrzéséhez szükséges mértéket;

–        amint azt a megtámadott határozat 7.4.1 pontja kifejti, a Bizottság úgy véli, hogy a felperes tudta vagy tudnia kellett volna, hogy az említett határozat 4. és 5. pontjában leírt magatartás a bejelentési kötelezettség, illetve a felfüggesztési kötelezettség megsértésének minősül.

287    Ami a felperes első érvét illeti, amely szerint a 2015. áprilisi dokumentum az első jogsértés időpontját követően keletkezett, és egybeesik a második jogsértés megszűnésével, valamint hogy azt egy másik projekt keretében szövegezték meg, egyrészt, amint azt a Bizottság hangsúlyozza, attól, hogy e dokumentumot azt követően szövegezték meg, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megsértése bekövetkezett, egyidőben azzal, amikor az említett rendelet 7. cikke (1) bekezdésébe ütköző magatartás megkezdődött, a vitatott magatartás nem minősül gondosnak, és azt bizonyítja, hogy a felperes tisztában volt a magatartásának a 139/2004 rendelettel való összeegyeztethetetlenségének kockázatával.

288    Másrészt pontatlan az az állítás, amely szerint e dokumentumot egy másik projekt keretében készítették. A megtámadott határozat (582) preambulumbekezdése ugyanis a 306. lábjegyzetben a megtámadott határozat 8. lábjegyzetére utal. Márpedig e lábjegyzetből az tűnik ki, hogy a „Feljegyzés az információcseréről és a visszaélések veszélyének megelőzéséről” című 2015. áprilisi dokumentumot a felperes által megkövetelt, bizalmas kezelésre vonatkozó nyilatkozathoz csatolták, amelyben a PT Portugal alkalmazottai titoktartási kötelezettséget vállaltak a szóban forgó ügylet előkészítésével kapcsolatos információcserére vonatkozóan.

289    Azt is érdemes megjegyezni, hogy egy másik dokumentum megerősíti, hogy a felperes tudatában volt magatartása 139/2004 rendelettel való összeegyeztethetetlensége veszélyének, amint az a 2015. április 2‑i belső elektronikus levélből is kitűnik, amely a megtámadott határozat 214. és 219. lábjegyzetében szerepel, és amelyben utal azon aggodalmára, hogy a PT Portugallal váltott egyes elektronikus levelei az összefonódás engedélyezését megelőző időszakban talán „elhamarkodottak” voltak (lásd a fenti 234. pontot).

290    Ami a felperes második érvét illeti, amely szerint saját pénzügyi érdekeinek védelme érdekében szándékosan nem illesztette volna be az SPA‑ba a vitatott kikötéseket, emlékeztetni kell arra, hogy a gondatlanságból elkövetett jogsértések a versenyre gyakorolt hatásaikat tekintve nem kevésbé súlyosak, mint a szándékosan elkövetett jogsértések (lásd analógia útján: 2012. december 12‑i Electrabel kontra Bizottság ítélet, T‑332/09, EU:T:2012:672, 237. pont).

291    Egyébiránt mindenesetre, amint az az imént kifejtésre került, ez az érv hatástalan, mivel a Bizottság, bár a megtámadott határozatban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a felperes szándékosan járt el, végül arra a következtetésre jutott, hogy a felperes legalábbis gondatlanul járt el, amikor megsértette a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését.

292    Ami a felperes harmadik érvét illeti, amely szerint precedensek hiányában nem tudhatta, hogy magatartása jogsértést valósíthat meg, elegendő emlékeztetni arra, hogy pusztán az a tény, hogy a jogsértés elkövetésének időpontjában az uniós bíróságoknak még nem volt alkalmuk arra, hogy konkrétan állást foglaljanak valamely konkrét magatartásról, önmagában nem zárja ki, hogy adott esetben egy vállalkozásnak számolnia kell azzal, hogy magatartását az uniós versenyjogi szabályokkal összeegyeztethetetlennek lehet nyilvánítani (2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 389. pont).

293    Egyébiránt, amint azt a Bizottság észrevételezte, az a tény, hogy hasonló sajátosságokkal jellemezhető magatartást korábbi határozatokban még nem vizsgáltak, nem mentesíti a vállalkozást felelőssége alól (lásd ebben az értelemben: 2010. július 1‑i AstraZeneca kontra Bizottság ítélet, T‑321/05, EU:T:2010:266, 901. pont).

294    Mindenesetre, amint arról már szó volt, ha a felperesnek a legcsekélyebb kétsége is felmerült az előkészítő rendelkezéseknek (fenti 155. pont) vagy akár a magatartásának a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésével és 7. cikkének (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségét illetően, akkor konzultálnia kellett volna a Bizottsággal.

295    A Bizottság tehát megalapozottan állapította meg a megtámadott határozat (586) preambulumbekezdésében, hogy a felperes legalábbis gondatlanul járt el, amikor megsértette a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését.

296    Az ötödik jogalap első részét tehát el kell utasítani.

2.      Az arra alapított második részről, hogy a bírságok indokolatlanok, mivel az összefonódások ellenőrzése által követett célok nem hiúsultak meg

297    A felperes szerint a jogsértés súlya szerint különbséget kell tenni egyrészt azon – állítólagos – jogsértések között, amelyek olyan összefonódás idő előtti megvalósításában nyilvánulnak meg, amelyről a Bizottság teljeskörűen értesült, másrészt pedig azon jogsértések között, amelyek vagy az összefonódás bejelentésének teljes elmaradásában, vagy pedig az összefonódásnak azelőtt történő végrehajtásában nyilvánulnak meg, hogy a Bizottságot tájékoztatták volna az ügyletről. E tekintetben a felperes hangsúlyozza, hogy a Bizottság sajtóközleményében elismerte, hogy a megtámadott határozatban megállapított jogsértéseknek semmilyen hatásuk nem volt az összefonódást engedélyező határozatára. Így az összefonódások uniós jog szerinti ellenőrzésének céljait a jelen ügyben nem veszélyeztették, és ezért indokolatlan volt a bírságok kiszabása.

298    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

299    Emlékeztetni kell arra, hogy a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének célja a közösségi léptékű összefonódások hatásai előzetes ellenőrzésére vonatkozó rendszer hatékonyságának biztosítása. Ezenkívül arra is rá kell mutatni, hogy az összefonódások ellenőrzésére vonatkozó uniós szabályozás célja a nem orvosolható és állandósult versenytorzítások megelőzése. Az összefonódások ellenőrzési rendszere annak lehetővé tételét célozza, hogy a Bizottság el tudja végezni „valamennyi összefonódás hatékony, a […] verseny szerkezetére kifejtett hatása tekintetében történő ellenőrzés[ét]” (a 139/2004 rendelet (6) preambulumbekezdése) (2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 498. pont).

300    Azon összefonódások esetében, amelyek belső piaccal való összeegyeztethetősége kapcsán komoly kétségek merülnek fel, az idő előtti megvalósításhoz kapcsolódó lehetséges versenykockázatok nem ugyanazok, mint a versenyproblémákat fel nem vető összefonódások esetében (2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 499. pont).

301    Az tehát, hogy egy összefonódás belső piaccal való összeegyeztethetősége kapcsán komoly kétségek merülnek fel, ezen összefonódás idő előtti megvalósítását súlyosabbá teszi egy olyan összefonódás idő előtti megvalósításánál, amely nem vet fel versenyproblémákat, kivéve ha – annak ellenére, hogy ilyen komoly kétségek merülnek fel – egy adott ügyben kizárható, hogy annak az eredetileg elképzelt és a Bizottság által nem engedélyezett formában történő megvalósítása hátrányos hatásokkal járhatott a versenyre (2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 500. pont).

302    A jelen ügyben az eredeti formájában 2015. február 25‑én bejelentett összefonódás komoly kétségeket támasztott a belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően.

303    E komoly aggályok, amelyek a belső piaccal való összeegyeztethetőséget illetően felmerültek, többek között a PT Portugal, valamint a felperes Cabovisão és ONI leányvállalatainak tevékenységei közötti átfedésből eredtek, amely leányvállalatok akkoriban a PT Portugal közvetlen versenytársai voltak.

304    Így a megtámadott határozat (8) és (10) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a PT Portugal felperes általi felvásárlását csak azt követően engedélyezték, hogy a felperes a 139/2004 rendelet 6. cikke (2) bekezdésének megfelelően kötelezettségvállalásokat nyújtott be az összefonódás által felvetett komoly aggályok eloszlatása érdekében. E kötelezettségvállalások egyes horizontálisan érintett portugáliai piacokra vonatkoztak, többek között helyhez kötött telefonszolgáltatások, internetszolgáltatások és a távközlési ágazat több fizetős szolgáltatásának nyújtásával kapcsolatban.

305    A felperes nem ad elő egyetlen olyan érvet sem, amellyel kétségbe vonhatná a Bizottság arra vonatkozó értékelését, hogy az összefonódás belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően komoly aggályok merültek fel.

306    Ezenkívül az SPA bejelentésének időpontjában az előkészítő rendelkezések már az SPA aláírása óta (2014. december 9.) hatályban voltak, a hét eset közül az első már megvalósult (2015. január 20.), valamint a felperes és a PT Portugal közötti első találkozót már megtartották (2015. február 3.).

307    Ráadásul, mivel a felperes és a PT Portugal bizonyos piacokon versenytársak voltak (lásd a fenti 188., 214. és 230. pontot) magatartásukkal a köztük lévő verseny korlátozását kockáztatták, és azt, hogy a versenyben maradandó károkat okoznak.

308    Következésképpen az a tény, hogy a felperes bejelentette az összefonódást, illetve kötelezettségvállalásokat ajánlott fel, semmilyen hatással nincs az elkövetett jogsértésre. Még ha a felperes eleve fel is ajánlott egyes kötelezettségvállalásokat, mindez nem jogosította fel az ügylet megvalósítására, és nem is tompítja magatartása jogsértő jellegét.

309    El kell tehát utasítani a felperes arra vonatkozó érvét, hogy az összefonódás‑ellenőrzés uniós jog szerinti céljai nem sérültek, illetve nem hiúsultak meg.

310    Ezenkívül e következtetést nem kérdőjelezheti meg az a tény, hogy a megtámadott határozat a 2018. április 24‑i sajtóközlemény (IP/18/3522) megfogalmazása szerint „nincs befolyással a Bizottságnak az összefonódást a [139/2004] rendelet alapján engedélyező 2015. áprilisi határozatára”. Amint ugyanis azt az említett sajtóközlemény kifejti, „a Bizottság értékelését abban az időben a [felperessel] szemben a [megtámadott] határozatban felrótt tényektől függetlenül végezte el”.

311    Az ötödik jogalap második részét tehát el kell utasítani.

3.      Az arra alapított harmadik részről, hogy a bírságok az összegük meghatározásának elégtelen indokolása folytán jogellenesek

312    A felperes előadja, hogy a megtámadott határozat érzékelhetően szigorúbb a korábbi határozatoknál, mind a kifogásolt magatartás vonatkozásában, amelyet a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésébe és 7. cikkének (1) bekezdésébe ütközőnek nyilvánít, mind a kiszabott bírságok összegének vonatkozásában, amely hatszorosa a korábbi határozatokban kiszabott legmagasabb bírságok összegének. A Bizottság a megtámadott határozatban csak rendkívül általános módon ismerteti azokat a tényezőket, amelyeket a jelek szerint figyelembe vett (a jogsértés jellege, súlya és időtartama), és nem teszi lehetővé annak megismerését, hogy az egyes tényezők milyen súllyal estek latba. A megtámadott határozat továbbá nem tartalmaz semmilyen indokolást, amely az eltérő időtartam ellenére azonos jellegű bírságok kiszabását igazolná.

313    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

314    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikk második bekezdése szerint szükséges indokolásnak igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus természetéhez, valamint abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt a kérdést, hogy valamely jogi aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk második bekezdése követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére tekintettel is (lásd: 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 446. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

315    Ami a 139/2004 rendelet 14. cikke alapján kiszabott bírságokat illeti, amint az a fenti 48. pontban megállapításra került, a 139/2004 rendelet 14. cikkének (2) bekezdése alapján a Bizottság az érintett vállalkozások ugyanezen rendelet 5. cikke szerinti teljes forgalmának 10%‑át meg nem haladó mértékű pénzbírságot szabhat ki a 139/2004 rendelet 4. cikkében előírt bejelentési kötelezettség megsértése és az ugyanezen rendelet 7. cikkének megsértésével megvalósított összefonódás miatt. E rendelet 14. cikkének (3) bekezdése szerint „[a] pénzbírság összegének megállapításakor tekintettel kell lenni a jogsértés jellegére, súlyosságára és időtartamára”.

316    Egyébként rá kell mutatni, hogy a Bizottság nem fogadott el olyan iránymutatást, amely rögzíti az általa követendő számítási módszert a 139/2004 rendelet 14. cikke szerinti bírságok összegének meghatározása során (lásd: 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 449. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

317    Egyrészt ilyen iránymutatás hiányában a Bizottság nem köteles abszolút értékben vagy százalékosan számszerűsíteni a bírság alapösszegét, illetve az esetleges súlyosító vagy enyhítő körülményeket (lásd: 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 455. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

318    Másrészt a Bizottság elemzésének keretét a 139/2004 rendelet 14. cikke (3) bekezdésének kell adnia. Ugyanakkor a Bizottság köteles a megtámadott határozatban világosan és egyértelműen megfogalmazni a bírság összegének megállapítása során figyelembe vett körülményeket (lásd: 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 450. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

319    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (568)–(599) preambulumbekezdésében pontosan meghatározta a jogsértések jellegét, súlyát és időtartamát.

320    Közelebbről, a jogsértések jellegét illetően a Bizottság a megtámadott határozat (568)–(577) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy súlyos jogsértésekről van szó, mivel azok először is alkalmasak voltak a 139/2004 rendelet hatékonyságának aláásására, másodszor, a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének megsértésére az összefonódások ellenőrzésére irányuló bizottsági eljárás kedvező kimenetelétől függetlenül került sor, harmadszor pedig a jogalkotó úgy ítélte meg, hogy a 139/2004/EK rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének megsértése ugyanolyan súlyos lehet, mint az EUMSZ 101. és EUMSZ 102. cikk megsértése, mivel a bírságok tekintetében ugyanazt a maximális összeget állapította meg.

321    A jogsértések súlyát illetően a Bizottság a megtámadott határozat (578)–(594) preambulumbekezdésében azt állapította meg, hogy először is figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a jogsértéseket legalábbis gondatlanságból követték el, másodszor pedig azokat a versenyellenes kockázatokat, amelyek egy olyan ügylet idő előtti megvalósulásához kapcsolódnak, amely komoly kétségeket vet fel a belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően.

322    A jogsértések időtartamát illetően a Bizottság a megtámadott határozat (595)–(599) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy a két jogsértést külön kell kezelni: egyrészről fennáll a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megsértése, mint az SPA aláírásának időpontjában (2014. december 9.) elkövetett, egyetlen időpontban megvalósuló jogsértés, másrészt pedig a 139/2004 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megsértése, amely 2014. december 9‑én kezdődött meg, és az engedélyező határozat meghozatalának időpontjáig (2015. április 20.) tartott.

323    Meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottság megvizsgálta a 139/2004 rendelet 14. cikkének (3) bekezdésében felsorolt tényezőket, azaz a jogsértés jellegét, súlyát és időtartamát. Ennek keretében világosan és egyértelműen feltüntette a bírságok összegének meghatározása során figyelembe vett tényezőket, lehetővé téve ezáltal a felperes számára a védekezést, a Törvényszék számára pedig felülvizsgálati jogkörének gyakorlását.

324    Azt illetően, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem indokolta, hogy az időtartambeli különbség ellenére miért azonos összegű bírságokat szabott ki, amint arra a Bizottság a tárgyalás során rávilágított, teljesen logikus, hogy a folyamatos és az egyetlen időpontban megvalósuló jogsértés időtartama nem hasonlítható össze, mivel ez utóbbi esetében időtartamról nem beszélhetünk.

325    Az ötödik jogalap harmadik részét tehát el kell utasítani.

4.      Az ugyanazon tényállás miatt kiszabott második bírság törlésének vagy csökkentésének szükségességére alapított negyedik részről

326    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozatban kiszabott második bírságot törölni vagy jelentősen csökkenteni kell a „beszámítás” német jogi elve (Anrechnungsprinzip) alapján, amely szerint az ugyanazon tényállás miatt kiszabott bármely bírság összegét figyelembe kell venni a második bírság összegének meghatározásakor. Ezenkívül a Bizottság az arányosság elvét is megsértette azáltal, hogy az egyik jogsértés miatt kiszabott bírságot a másik jogsértés miatt kiszabott bírság meghatározásakor nem vette figyelembe.

327    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

328    E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy a beszámítás elve nem alkalmazandó olyan helyzetben, ha több szankciót szabnak ki egy és ugyanazon határozatban, még akkor sem, ha e szankciókat ugyanazon tényállás miatt alkalmazzák (2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 344. pont).

329    Ebből következik, hogy nem lehet helyt adni a felperes azon érvének, amely szerint a Bizottság megsértette az arányosság elvét azáltal, hogy az egyik bírság összegének meghatározásakor nem vette figyelembe a másik bírság összegét.

330    Az ötödik jogalap negyedik részét el kell tehát utasítani.

5.      A bírságok aránytalan voltára alapított ötödik részről

331    E rész keretében a felperes azzal érvel, hogy a megtámadott határozat 3. és 4. cikkében kiszabott bírságok sértik az arányosság elvét. Ha ez nem állna meg, a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva lényegesen csökkentse az e cikkekben kiszabott bírságokat.

a)      A bírságoknak az arányosság elvére tekintettel való jogellenességéről

332    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az arányosság elve megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai ne haladják meg a szóban forgó szabályozás által kitűzött jogos célok elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket; így amennyiben több alkalmas intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, és az okozott hátrányok a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok. Ebből következik, hogy a bírságok összegei a kitűzött célokhoz, azaz a versenyszabályok tiszteletben tartásához képest nem lehetnek aránytalanul nagyok, és a valamely vállalkozással szemben versenyjogi jogsértés címén kiszabott bírság összegének arányban kell állnia az összességében értékelt jogsértéssel, és különösen figyelembe kell vennie annak súlyát (lásd: 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 580. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

333    A felperes először is azt állítja, hogy a bírságok összege a vállalkozás méretére és a Bizottság által a 2012. december 12‑i Electrabel kontra Bizottság ítélet (T‑332/09, EU:T:2012:672) alapjául szolgáló ügyben kiszabott bírsághoz képest aránytalan. Másodszor, a bírságok összege nem áll arányban a jogsértés időtartamával, egyrészt azért, mert a 139/2004/EK rendelet 4. cikke (1) bekezdésének egyetlen időpontban megvalósuló megsértéséért kiszabott bírság nyilvánvalóan aránytalan, mivel ugyanolyan összegű, mint az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megsértése miatt kiszabott bírság, amely jogsértés négy hónapon és tizenegy napon keresztül fennállt, másrészt a jogsértés időtartamát tekintve, ha az az alapján kiszabott bírságot korábbi ügyekben, például a 2012. december 12‑i Electrabel kontra Bizottság ítélet (T‑332/09, EU:T:2012:672) és a 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet (T‑704/14, EU:T:2017:753) alapjául szolgáló ügyekben kiszabott bírságokkal hasonlítjuk össze. Harmadszor, a kiszabott bírságok aránytalanok, mivel a Bizottság nem vette figyelembe enyhítő körülményként a megtámadott határozat teljesen újszerű jellegét, amely „az összefonódási megállapodásra vonatkozó konkrét precedens hiányában” mutatkozik meg (a megtámadott határozat (612) preambulumbekezdése).

334    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

335    Először is, a felperes azon érvét illetően, amely szerint a bírságok összege aránytalan a vállalkozás méretére és a Bizottság által a 4064/89/EGK tanácsi rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megsértésével megvalósított összefonódás miatt bírságot kiszabó 2009. június 10‑i C(2009) 4416 végleges bizottsági határozatban (COMP/M.4994 – Electrabel/Compagnie Nationale du Rhône ügy) kiszabott bírságra tekintettel, emlékeztetni kell arra, hogy az, hogy a Bizottság a múltban bizonyos típusú jogsértésekre bizonyos mértékű bírságot alkalmazott, nem fosztja meg attól a lehetőségtől, hogy ezt a mértéket a szóban forgó jogszabályban megjelölt határokon belül megemelje, ha ez az Unió versenypolitikája végrehajtásának biztosításához szükséges. Az uniós versenyszabályok hatékony alkalmazása ugyanis megkívánja, hogy a Bizottság bármikor e politika igényeihez tudja igazítani a bírságok mértékét (lásd: 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 603. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

336    Ezenkívül, amennyiben a felperes érvét úgy kell értelmezni, mint arra irányuló kérelmet, hogy a Törvényszék állapítsa meg, hogy a megtámadott határozat sérti az egyenlő bánásmód elvét, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata nem szolgál jogi háttérként a versenyügyekben kiszabott bírságok tekintetében, és a más ügyekben hozott határozatoknak csupán jelzésértékük van ezen elv esetleges megsértésének fennállása vonatkozásában, mivel meglehetősen valószínűtlen, hogy valamely ügyek sajátos körülményei – mint például az érintett piacok, termékek, vállalkozások és időszakok – megegyezzenek (lásd ebben az értelemben: 2006. szeptember 21‑i JCB Service kontra Bizottság ítélet, C‑167/04 P, EU:C:2006:594, 201. és 205. pont; 2007. június 7‑i Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ítélet, C‑76/06 P, EU:C:2007:326, 60. pont; 2011. június 16‑i Caffaro kontra Bizottság ítélet, T‑192/06, EU:T:2011:278, 46. pont).

337    Ugyanakkor az egyenlő bánásmód elvét – amely tiltja, hogy összehasonlítható helyzeteket különböző módon kezeljenek, vagy hogy különböző helyzeteket azonos módon kezeljenek, hacsak objektíve nem igazolt az ilyen bánásmód – a Bizottságnak ugyanúgy tiszteletben kell tartania, amikor bírságot szab ki valamely vállalkozással szemben a versenyszabályok megsértése miatt, mint minden intézménynek, valamennyi tevékenységük során. Ez nem változtat azon, hogy a Bizottság bírságkiszabással kapcsolatos korábbi határozatai csak akkor relevánsak az egyenlő bánásmód elve tiszteletben tartásának szempontjából, ha bizonyított, hogy az ezen más határozatok alapjául szolgáló tényállás az olyan körülmények tekintetében, mint a piacok, a termékek, az országok, a vállalkozások és az érintett időszakok, összehasonlítható a jelen ügy tényállásával (lásd: 2012. június 29‑i E.ON Ruhrgas és E.ON kontra Bizottság ítélet, T‑360/09, EU:T:2012:332, 261. és 262. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

338    Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a felperes nem terjeszt elő semmilyen bizonyítékot annak alátámasztására, hogy a C(2009) 4416 végleges határozat alapjául szolgáló ügy (COMP/M.4994 – Electrabel/Compagnie nationale du Rhône ügy) körülményei összehasonlíthatók lennének a jelen ügy körülményeivel, és még csak nem is állítja ezt.

339    Ezenkívül érdemes azt is megjegyezni, hogy pontatlan a felperes azon állítása, amely szerint „az Electrabel ügyben […] a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy egy 47,5 milliárd euró konszolidált forgalmat bonyolító vállalkozással szemben kiszabott 20 millió eurós bírság megfelel az arányosság elvének, mivel ez az összeg a csoport forgalmának 0,04%‑át tette ki”, tekintettel arra, hogy ebben az ügyben a bírság megfizetésére nem a „csoportot”, hanem az Electrabel társaságot kötelezték. Amint ugyanis az a 2012. december 12‑i Electrabel kontra Bizottság ítélet (T‑332/09, EU:T:2012:672) 282. pontjából kitűnik, a felperessel szemben kiszabott bírság a forgalma 0,13%‑ának felelt meg. A bírság összegének csupán a „csoport” forgalmával való összehasonlítása – ahelyett, hogy azt a bírsággal sújtott vállalkozás forgalmával is összevetnék – ezért félrevezető, annál is inkább, mivel a C(2009) 4416 végleges határozat alapjául szolgáló ügyben (COMP/M.4994 – Electrabel/Compagnie nationale du Rhône ügy) a bírság kiszabására kizárólag a 4064/89 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megsértése miatt került sor.

340    Ráadásul a jelen ügyben – amint azt a Bizottság hangsúlyozza, és anélkül, hogy ezt a felperes vitatná – a két jogsértésért kiszabott bírság teljes összege a felperes 2017‑es évben bonyolított forgalmának körülbelül 0,5%‑át teszi ki.

341    Márpedig, amint azt a Bizottság a 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet (T‑704/14, EU:T:2017:753) alapjául szolgáló ügyben vitatott határozatban jelezte, a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése alapján kiszabott két bírság teljes összege az érintett vállalkozás forgalmának körülbelül 1%‑át tette ki.

342    Ennélfogva mindenesetre a felperes azon érve, amelynek keretében a vele szemben kiszabott bírságokat a C(2009) 4416 végleges határozat alapjául szolgáló ügyben (COMP/M.4994 – Electrabel/Compagnie nationale du Rhône ügy) kiszabott bírságokkal – a forgalomhoz viszonyítva – veti össze, nem támasztja alá az álláspontját, így azt el kell utasítani.

343    Másodszor, ami egyrészt a felperes azon érvét illeti, amely szerint a bírságok összege a jogsértések időtartamára tekintettel aránytalan, mivel a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének megsértése miatt kiszabott bírságok összege azonos, amint az az indokolás hiányára alapított érvet illetően már megállapítást nyert (lásd a fenti 324. pontot), a folyamatos és az egyetlen időpontban megvalósuló jogsértés időtartama nem hasonlítható össze, mivel ez utóbbi esetében időtartamról nem beszélhetünk.

344    Másrészt, ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint a bírságok összege a jogsértések időtartamát tekintve aránytalan, összehasonlítva a korábbi olyan ügyekben kiszabott bírságok összegével, mint amelyek a 2012. december 12‑i Electrabel kontra Bizottság ítélet (T‑332/09, EU:T:2012:672) és a 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet (T‑704/14, EU:T:2017:753) alapjául szolgáltak, meg kell állapítani, hogy a felperes nem terjeszt elő semmilyen bizonyítékot annak alátámasztására, hogy az említett ügyek és a jelen ügy körülményei összehasonlíthatók lennének, és még csak nem is állítja ezt.

345    Ennélfogva a jogsértés időtartamára vonatkozó érvet is el kell utasítani.

346    Harmadszor, ami a felperesnek a megtámadott határozat állítólagosan teljesen újszerű jellegére alapított érvét illeti, ez az érv pontatlan, mivel – amint az már megállapításra került – a Bizottság már szankcionált vállalkozást amiatt, hogy az az összefonódást a bejelentés és az összeegyeztethetőnek nyilvánítás előtt hajtotta végre (lásd a fenti 142. pontot).

347    Ezenkívül és mindenesetre már az is megállapítást nyert (lásd a fenti 292. pontot), hogy pusztán az a tény, hogy a jogsértés elkövetésének időpontjában az uniós bíróságoknak még nem volt alkalmuk arra, hogy konkrétan állást foglaljanak valamely konkrét magatartásról, önmagában nem zárja ki, hogy adott esetben egy vállalkozásnak számolnia kell azzal, hogy magatartását az uniós versenyjogi szabályokkal összeegyeztethetetlennek lehet nyilvánítani (2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 389. pont).

348    E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a Bizottságot nem terheli arra irányuló kötelezettség, hogy enyhítő körülményként vegye figyelembe azt, hogy a szóban forgó magatartás jellemzőivel pontosan megegyező jellemzőkkel rendelkező magatartás vonatkozásában még nem került sor bírság kiszabására (2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 640. pont).

349    El kell tehát utasítani a megtámadott határozat állítólagosan teljesen újszerű jellegére alapított érvet is.

b)      A bírságok csökkentésére irányuló kérelemről

350    Egyrészt a felperes azt kéri a Törvényszéktől, hogy a Charta 49. cikkének (3) bekezdésében biztosított arányosság elvének tiszteletben tartása érdekében korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva csökkentse a megtámadott határozat 3. és 4. cikkében kiszabott bírságokat, ha úgy ítéli meg, hogy a megtámadott határozat 4.1 pontjának tárgyát képező, az ügyletre vonatkozó megállapodás lezárását megelőző megállapodások, a megtámadott határozat 4.2.1 pontjában említett esetek vagy a megtámadott határozat 4.2.2 pontjában említett információátadás nem minősülnek az összefonódás megvalósításának.

351    Másrészt a felperes azt állítja, hogy az ilyen csökkentés az ötödik jogalap ötödik részében előadott tényezőkre – vagyis a szankcionált vállalkozás méretére, a jogsértések időtartamára, jellegére és súlyára, valamint enyhítő körülményként a precedensek hiányára – figyelemmel is alkalmazható.

352    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az uniós bíróság csak az elé terjesztett határozat jogszerűsége – mind az elé terjesztett jogalapok, mind pedig az adott esetben általa hivatalból vizsgálandó jogalapokra tekintettel történő – vizsgálatának elvégzését követően gyakorolhatja korlátlan felülvizsgálati jogkörét, az említett határozat teljes egészében történő megsemmisítése hiányában, egyrészről azzal a céllal, hogy levonja a következtetéseket az ugyanezen határozat jogszerűségével kapcsolatos ítéletéből, másrészről pedig, hogy a vizsgálat céljából elé terjesztett tényezők alapján meghatározza, hogy határozata meghozatalának időpontjában indokolt‑e felváltani a sajátjával a Bizottság értékelését oly módon, hogy a bírság összege megfelelő legyen (lásd: 2015. december 17‑i Orange Polska kontra Bizottság ítélet, T‑486/11, EU:T:2015:1002, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. július 12‑i Hitachi‑LG Data Storage és Hitachi‑LG Data Storage Korea kontra Bizottság ítélet, T‑1/16, EU:T:2019:514, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

353    A 139/2004 rendelet 16. cikke szerint az Európai Unió Bírósága korlátlan hatáskörrel rendelkezik olyan határozatok felülvizsgálatára, amelyekben a Bizottság pénzbírságot vagy kényszerítő bírságot szab ki; a Bíróság a kiszabott pénzbírságot vagy kényszerítő bírságot törölheti, csökkentheti vagy növelheti. E jogkör feljogosítja a bíróságot arra, hogy a szankció jogszerűségének egyszerű vizsgálatán túl a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítse, és következésképpen a kiszabott bírságot vagy kényszerítő bírságot törölje, csökkentse vagy növelje (lásd: 2017. október 26‑i Marine Harvest kontra Bizottság ítélet, T‑704/14, EU:T:2017:753, 581. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

354    E tekintetben, noha e korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása nem egyezik meg a hivatalból való vizsgálattal, és az eljárás kontradiktórius, az uniós bíróság az EUMSZ 261. és EUMSZ 263. cikkben foglalt hatásköreinek gyakorlása során köteles megvizsgálni minden, annak bizonyítására irányuló jogi, illetve ténybeli kifogást, hogy a bírság összege nem felel meg a jogsértés súlyának és időtartamának (lásd: 2020. július 16‑i Nexans France és Nexans kontra Bizottság ítélet, C‑606/18 P, EU:C:2020:571, 97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

355    Ezenkívül, korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása során a Törvényszék határozza meg a bírság összegét, az ügy összes körülményére figyelemmel (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 26‑i Alliance One International kontra Bizottság ítélet, C‑679/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:606, 104. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

356    Végezetül, a Törvényszéknek indokolási kötelezettségével összefüggésben részletesen be kell mutatnia azokat a tényezőket, amelyeket a bírság összegének megállapításakor figyelembe vesz (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 14‑i Trafilerie Meridionali kontra Bizottság ítélet, C‑519/15 P, EU:C:2016:682, 52. pont).

357    Először is, a felperes arra vonatkozó kérelmével kapcsolatban, hogy a Törvényszék a korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva csökkentse a bírságokat, ha úgy ítéli meg, hogy a megtámadott határozat 4.1 pontjának tárgyát képező, az ügyletre vonatkozó megállapodás lezárását megelőző megállapodások, a megtámadott határozat 4.2.1 pontjában említett esetek vagy a megtámadott határozat 4.2.2 pontjában említett információátadás nem minősülnek az összefonódás megvalósításának, a fentiekből az tűnik ki, hogy a Bizottság helytállóan állapította meg a megtámadott határozatban, hogy az előkészítő rendelkezések a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésébe és 7. cikkének (1) bekezdésébe ütköző módon a felperes számára lehetőséget biztosítottak a PT Portugal tevékenysége feletti meghatározó befolyás gyakorlására (lásd a fenti 108. és azt követő pontokat), és azt is, hogy e vitatott rendelkezéseket a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésébe és 7. cikkének (1) bekezdésébe ütköző módon többször is alkalmazták (lásd a fenti 173. és azt követő pontokat), valamint azt is, hogy az információcserék hozzájárultak annak bizonyításához, hogy a felperes az említett rendelkezésekbe ütköző módon meghatározó befolyást gyakorolt a PT Portugal tevékenységének bizonyos aspektusaira (lásd a fenti 221. és azt követő pontokat). Következésképpen a felperes által e tekintetben előadott érvek vizsgálata nem bizonyítja, hogy a Bizottság által kiszabott bírságok ne lennének megfelelőek, és azokat csökkenteni kellene.

358    Még ha feltételezzük is azt, hogy az ötödik eset nem bizonyítja az ügyletnek a 139/2004 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésébe ütköző végrehajtását (lásd a fenti 205. pontot), ez a körülmény nem kérdőjelezi meg a levont következtetést.

359    Márpedig a többi eset elegendő bizonyítékkal szolgál az ügylet ilyen végrehajtására, így még ha ezen ötödik eset jogsértő jellege nem is állapítható meg, ez alapján nem kérdőjelezhető meg a 139/2004 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megsértése miatt kiszabott bírság megfelelő jellege.

360    Másodszor a felperes azon kérelmét illetően, hogy a Törvényszék vegye figyelembe a szankcionált vállalkozás méretét, a jogsértések időtartamát, jellegét és súlyát, valamint enyhítő körülményként a precedensek hiányát, az ötödik rész vizsgálatából következik, hogy a szankcionált vállalkozás méretére, a jogsértés időtartamára és a precedensek állítólagos hiányára vonatkozó érveket el kell utasítani (lásd a fenti 335–349. pontot).

361    A jogsértések jellegét illetően a felperes semmilyen erre vonatkozó érvelést nem fejtett ki.

362    A jogsértések súlyát illetően elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, amikor a Törvényszék bírságot állapít meg, azt nem pontos aritmetikai számításokkal végzi (2011. október 5‑i Romana Tabacchi kontra Bizottság ítélet, T‑11/06, EU:T:2011:560, 266. pont; 2015. július 15‑i SLM és Ori Martin kontra Bizottság ítélet, T‑389/10 és T‑419/10, EU:T:2015:513, 436. pont).

363    Mindazonáltal a Törvényszéknek olyan bírságösszeget kell meghatároznia, amely az általa megfelelőnek ítélt szempontokra tekintettel arányos a felperes által elkövetett jogsértés súlyával, és amely emellett kellően elrettentő hatású.

364    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a negyedik jogalap keretében (lásd a fenti 267. pontot) a felperes hangsúlyozta, hogy saját indíttatásból 2014. október 31‑én – tehát még jóval az SPA 2014. december 9‑i aláírása előtt (lásd a fenti 3. pontot) – tájékoztatta a Bizottságot az összefonódásról (lásd a fenti 6. pontot), és ezt követően 2014. december 12‑én az ügyével foglalkozó munkacsoport kijelölésére vonatkozó kérelmet nyújtott be (lásd a fenti 7. pontot).

365    Ennélfogva, bár a negyedik jogalap keretében elutasították ezt az érvet abban a tekintetben, hogy a felperes szerint ennek alapján a Bizottság nem szabhatott volna ki két külön bírságot vele szemben, a Törvényszék úgy véli, hogy e körülményeket a 134/2009 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség megsértése súlyosságának értékelése során viszont figyelembe kell venni.

366    Meg kell ugyanis állapítani, hogy bár az SPA‑t 2014. december 9‑én írták alá (lásd a fenti 3. pontot), valamint a megvalósítás első és negyedik esete 2015. január 20‑án (lásd a fenti 181. pontot), illetve 2015. február 10‑én (lásd a fenti 199. pontot) vette kezdetét, az első találkozóra – ahol információkat cseréltek – pedig 2015. február 3‑án került sor (lásd a fenti 240. pontot), vagyis az SPA 2015. február 25‑i bejelentését megelőző időpontokról van szó (lásd a fenti 10. pontot), a Bizottság már értesült a tervezett összefonódásról, mivel a felperes már 2014. október 31‑én tájékoztatta e tervezett összefonódásról, és 2014. december 5‑én a Bizottság és a felperes között találkozóra is sor került.

367    Végezetül meg kell állapítani, hogy bár két és fél hónap telt el az SPA aláírásának időpontja és a tervezett összefonódás bejelentésének időpontja között, ezen időszakban – amint azt a felperes hangsúlyozza – a felperes az SPA aláírását követő három napon belül az ügyével foglalkozó munkacsoport kijelölésére vonatkozó kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz (lásd a fenti 7. pontot), 2015. február 3‑án pedig benyújtotta a bejelentési formanyomtatvány tervezetét a Bizottsághoz, amely a mellékletei között az SPA egy példányát is tartalmazta (lásd a fenti 9. pontot).

368    Ennélfogva a Törvényszék e körülményekre figyelemmel korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva úgy véli, hogy 10%‑kal csökkenteni kell a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megsértése címén kiszabott bírság összegét.

369    Ennélfogva a felperessel szemben a 139/2004 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megsértése miatt kiszabott bírság összegét 56 025 000 euróban kell megállapítani, a keresetet pedig az ezt meghaladó részében el kell utasítani.

IV.    A költségekről

370    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése értelmében a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanakkor az említett szabályzat 134. cikkének (3) bekezdése értelmében részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. Azonban, ha az ügy körülményei alapján indokoltnak látszik, a Törvényszék határozhat úgy, hogy a fél saját költségein felül viseli a másik fél költségeinek egy részét is.

371    A jelen ügyben, noha a felperes által elsődlegesen előterjesztett kérelmeket elutasították, a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva a felperes által előadott kérelemnek megfelelően úgy határozott, hogy csökkenti a 139/2004 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése alapján kiszabott bírságot. Úgy kell tehát határozni, hogy a felperes maga viseli saját költségeit, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek négyötödét.

372    Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése értelmében az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen úgy kell határozni, hogy a Tanács maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a 139/2004/EK rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és 7. cikke (1) bekezdésének megsértésével megvalósított összefonódás miatt bírságokat kiszabó, 2018. április 24i C(2018) 2418 final európai bizottsági határozat (M.7993 – Altice/PT Portugal ügy) 4. cikkében az Altice Europe NVvel szemben e rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megsértése miatt kiszabott bírság összegét 56 025 000 euróban állapítja meg.

2)      A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A Törvényszék az Altice Europeot kötelezi saját költségeinek, valamint a Bizottság költségei négyötödének viselésére.

4)      A Európai Unió Tanácsa maga viseli saját költségeit.

Marcoulli

Frimodt Nielsen

Norkus

Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. szeptember 22‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


Tartalomjegyzék



*      Az eljárás nyelve: angol.


i A jelen szöveg 267. és 274. pontjában az első elektronikus közzétételt követően nyelvi módosítás történt.