AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács)

1997. január 22. (*)

„Vámengedmények visszavonása – Az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás – A szerződések tárgyának és céljának a szerződés hatálybalépése előtti meghiúsításától való tartózkodás nemzetközi jogi kötelezettsége – A bizalomvédelem elve – A jogbiztonság elve – Kihirdetés a Hivatalos Lapban”

A T‑115/94. sz. ügyben,

az Opel Austria GmbH, korábban General Motors Austria GmbH, az osztrák jog szerint létrejött társaság (székhelye: Bécs, képviseli: Dirk Vandermeersch ügyvéd, a brüsszeli ügyvédi kamara tagja és Till Müller-Ibold, Frankfurt am Main-i ügyvéd, kézbesítési cím: Luxembourg, Arendt és Medernach ügyvédi iroda, 8–10, rue Mathias Hardt)

felperesnek,

támogatja:

az Osztrák Köztársaság (képviseli kezdetben: Irène Janish, Kommissärin a Szövetségi Gazdasági Minisztériumban, később: Beatrix Matousek‑Horak, Rätin ugyanabban a minisztériumban, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: Christian Kremer, ügyvéd, a luxembourgi ügyvédi kamara tagja, kézbesítési cím: Luxembourg, az Osztrák Köztársaság Nagykövetsége, 3, rue des Bains)

beavatkozó,

az Európai Unió Tanácsa (képviseli: Bjarne Hoff‑Nielsen jogtanácsos, meghatalmazotti minőségben, segítői: Hans‑Jürgen Rabe és Georg M. Berrisch, hamburgi és brüsszeli ügyvédek, kézbesítési cím: Luxembourg, Bruno Eynard-nál, az Európai Beruházási Bank jogi igazgatóságának főigazgatójánál, 100, boulevard Konrad Adenauer)

alperes ellen,

támogatja:

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: John Forman jogtanácsos, Eric White és Theofanis Christoforou, a jogi szolgálat tagjai, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg, Carlos Gómez de la Cruz-nál, a jogi szolgálat tagjánál, Centre Wagner, Kirchberg)

beavatkozó,

a Közösség és Ausztria között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás 23. cikkének (2) bekezdésével és 27. cikke (3) bekezdése a) pontjával összhangban a vámengedmények visszavonásáról szóló, 1993. december 20‑i 3697/93/EK tanácsi rendelet (General Motors Austria) (HL L 343., 1. o.) megsemmisítése iránt benyújtott keresete tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (negyedik tanács),

tagjai: K. Lenaerts elnök, P. Lindh és J. D. Cooke bírák,

hivatalvezető: H. Jung,

tekintettel az írásbeli eljárásra és az 1996. szeptember 19‑i szóbeli eljárást követően,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér és a jogvita alapját képező tényállás

1        E kereset a Közösség és Ausztria között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás 23. cikkének (2) bekezdésével és 27. cikke (3) bekezdése a) pontjával összhangban a vámengedmények visszavonásáról szóló, 1993. december 20‑i 3697/93/EK tanácsi rendelet (General Motors Austria) (HL L 343., 1. o., a továbbiakban: a vitatott rendelet) megsemmisítésére irányul. Ez a rendelet az 1990. március 5‑i 638/90/EGK tanácsi rendelettel (HL L 74., 1. o.) módosított, az Európai Gazdasági Közösség és az Osztrák Köztársaság között létrejött megállapodásban meghatározott védintézkedésekről szóló, 1972. december 19‑i 2837/72/EGK tanácsi rendelet (HL L 300., 94. o., a továbbiakban: 2837/72 rendelet) rendelkezései alapján került elfogadásra.

2        A vitatott rendelet 1. cikke szerint:

„A megállapodás 3. jegyzőkönyve értelmében vissza kell állítani egy 4,9%-os vámot a General Motors Austria által gyártott, Ausztriából származó, a 8708 40 10 vámtarifaszám alá tartozó (kiegészítő Taric-kód: 8996; más: kiegészítő Taric-kód: 8997) F15 típusú gépkocsi-sebességváltók importja esetében.

Ezt a 4,9%-os a vámtarifát mindaddig alkalmazni kell, amíg a Tanács – a Bizottság javaslatára – úgy nem határoz, hogy a kérdéses támogatások már nem torzítják a versenyt és a kereskedelmet, vagy legfeljebb adóügyi értékcsökkenési időszak átlagos időtartamának megfelelő ideig.”

3        A felperes, az Opel Austria GmbH, korábban General Motors Austria GmbH, az osztrák jog szerint létrejött társaság, a General Motors Corporation, Detroit – az amerikai jog szerint létrejött társaság – 100%-os tulajdonú leányvállalata. Az F15 sebességváltók egyedüli gyártója, amelyeket 1993. óta exportál a Közösségbe.

4        1989. és 1990. között a General Motors csoport, amelynek a felperes tagja, megállapította, hogy az európai termelési központjai igényeinek kielégítése érdekében szükség lenne az új motorokban alkalmazott hengerfejek és bütykös vezértengelyek, valamint kézi sebességváltók termelési kapacitásainak kialakítására.

5        A telephelyek értékelési eljárása során, amelybe a General Motors Japánban, Brazíliában, Magyarországon és Ausztriában lévő telepeit, valamint a Csehszlovákiában lévő telephelyet vonták be, az osztrák hatóságok kifejezték azon szándékukat, hogy állami támogatást nyújtanának a felperesnek, ha a beruházás az osztrák jog által előírt bizonyos követelményeknek megfelel.

6        1991 márciusában az Osztrák Köztársaság és a felperes tájékoztatták a Bizottságot az osztrák kormány azon szándékáról, hogy támogatást kíván nyújtani a felperes részére a sebességváltók, bütykös vezértengelyek és hengerfejek kiterjesztését célzó beruházásokhoz az asperni/bécsi üzemben.

7        1991. március 19-én a Bizottságnál informális megbeszélést tartottak az osztrák kormány és a felperes képviselői, valamint a Bizottság Versenyjogi Főigazgatóságának (DG IV.) képviselői részvételével. A megbeszélés során ismertették a felperes tervezett beruházását és az Osztrák Köztársaság által nyújtani kívánt támogatást. Ezt követően a Versenyjogi Főigazgatóság (DG IV.) tisztviselői néhány kérdést tettek fel az osztrák kormánynak és a felperesnek. Az osztrák kormány ezekre a kérdésekre 1991. március 20-án, a felperes pedig 1991. március 21-én telefaxban válaszolt.

8        1991. április közepéig több telefonváltás történt a DG IV. és az osztrák kormány, valamint a DG IV. és a felperes között.

9        1991. április 26-án az osztrák kormány értesítette a felperest, hogy a támogatás a közeljövőben várható, valamint hogy az – véleménye szerint – összhangban van a Közösség és Ausztria között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás 23. és 27. cikkével (a továbbiakban: SZKM), amelyet az Európai Gazdasági Közösség és az Osztrák Köztársaság közötti megállapodás megkötéséről, valamint az annak alkalmazására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1972. december 19-i 2836/72/EGK tanácsi rendelet (HL L 300., 1. o.) értelmében kötöttek meg. Engedélyezte a felperes számára a beruházások megkezdését, jóllehet a támogatásról szóló megállapodást még hivatalosan nem kötötték meg a kormánnyal.

10      A Bizottság elnökhelyettese, Sir Leon Brittan és az egyik osztrák politikai párt képviselői között 1991. július 22-én lezajlott találkozón, amelynek témája az Osztrák Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása volt, a Tanács szerint Sir Leon Brittan mellékesen említést tett a felperesnek nyújtott támogatásról az Ausztria brüsszeli nagykövetével folytatott beszélgetésen.

11      Aspernben/Bécsben 1991. július 27-én kezdték meg a felperes új létesítményeinek építéséhez szükséges földmunkákat.

12      A Bizottság 1991. augusztus 1-jén fogadta el véleményét (SEC (91) 1590 final) az Osztrák Köztársaság csatlakozásra vonatkozó kérelméről. E véleményben, amelyet az Európai Közösségek Értesítőjének 4/92. számú kiegészítésében tettek közzé, az állami támogatások kapcsán a Bizottság megemlítette, hogy noha az utóbbi években csökkent az osztrák támogatások mértéke, a közösségi előírások alkalmazásához az osztrák rendszer jelentős fejlődése szükséges. Ezzel összefüggésben megjegyezte: „A járműiparnak nemrégiben nyújtott támogatások példája azt mutatja, hogy noha nem létezik az ágazatot átfogó szektorális támogatási rendszer, mégis az olyan eszközök igénybevétele, mint a Financial Guarantee Act (General Motors) elengedhetetlenné teszi az osztrák támogatások szektorális hatásának beható ellenőrzését.”

13      1992. július 21-én a felperes megállapodást kötött a Finanzierungsgarantiegesellschaft-tal egy 10%-os, maximum 4,5 milliárd ATS értékű összberuházáshoz nyújtandó, legfeljebb 450 millió ATS összegű támogatásról. 1992. december 1-jén a felperes hasonló megállapodást kötött Bécs városával, amely szerint egy 5%-os, maximum 225 millió ATS összegű kiegészítő támogatásban részesül.

14      1992 októbere folyamán a Bizottság szóban jelezte az osztrák hatóságoknak, hogy a General Motors terve problémákat vethet fel, amelyeket meg kellene vitatni.

15      1992. december 21-én a Bizottság Külkapcsolatok Főigazgatóságának (DG I.) főigazgatója levelet küldött Ausztria brüsszeli nagykövetének, amelyben arról tájékoztatta, hogy a Bizottság illetékes szervei szerint a General Motors asperni beruházása nem felel meg az SZKM rendelkezéseinek, és arra kérte, hogy – még mielőtt a Bizottság hivatalosan értesítené az SZKM vegyes bizottságát – kérje fel az osztrák hatóságokat az ügyben való állásfoglalásra.

16      A Bizottság az SZKM vegyes bizottságát annak 1993. február 25-én tartott ülésén tájékoztatta az ügyről. Ezen az ülésen a Bizottság 1993. február 17-i és 24-i keltezésű kérdőíveket adott át az osztrák kormánynak, valamint a General Motors asperni beruházási tervével kapcsolatos álláspontját összefoglaló, 1993. február 17-i keltezésű tájékoztatót.

17      Ezt követően 1993. március 16-án és április 15-én a Bizottság és az Osztrák Köztársaság között technikai értekezletekre került sor. A második értekezleten, amelyen az osztrák kormány meghívására a felperes képviselői is jelen voltak, ez utóbbiak az Osztrák Köztársaság által nyújtott támogatásnak az SZKM-mel való összeegyeztethetőségéről szóló emlékeztetőt adtak át a Bizottságnak.

18      1993. június 21-én a Bizottság és az Osztrák Köztársaság közötti újabb értekezleten az osztrák kormány átadta a Bizottságnak a felperes emlékeztetőjét a támogatás intenzitásáról.

19      1993. június 29-én a Bizottság belső feljegyzésben foglalta össze álláspontját. Ezt a feljegyzést a felperessel 1993. november 29-én ismertették.

20      A felperes a támogatással kapcsolatos politikai megfontolásokat ismertető harmadik emlékeztetőjét 1993. július 15-én juttatta el a Bizottsághoz.

21      1993. július 22-én a Bizottság elfogadta a vitatott rendeletre vonatkozó javaslatot.

22      A Bizottság és az Osztrák Köztársaság, valamint a felperes képviselői, mint az Osztrák Kormány meghívottjai, 1993. november 22-én megbeszélést tartottak. Ezen a megbeszélésen a Bizottság tisztviselői megerősítették, hogy a támogatás nem igazolt sem az SZKM, sem a közösségi jog alapján. Továbbá, a felperes szerint megkérdezték, hogy a támogatás egy részét környezetvédelmi, kutatási és fejlesztési vagy képzési célokra nyújtották-e.

23      Az Európai Közösségek, azok tagállamai, valamint az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság, az Izlandi Köztársaság, a Liechtensteini Hercegség, a Norvég Királyság, a Svéd Királyság és a Svájci Államszövetség között az Európai Gazdasági Térségről létrejött megállapodás megkötéséről szóló, 1993. december 13-i 94/1/ESZAK, EK tanácsi és bizottsági határozattal (HL 1994. L 1., 1. o., a továbbiakban: 94/1 határozat), valamint az ugyanazon dátumú, az Európai Közösségek, azok tagállamai, valamint az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság, az Izlandi Köztársaság, a Liechtensteini Hercegség, a Norvég Királyság és a Svéd Királyság között az Európai Gazdasági Térségről létrejött megállapodás kiigazításáról szóló jegyzőkönyv elfogadásáról szóló 94/2/ESZAK, EK tanácsi és bizottsági határozattal (HL 1994. L 1., 571. o., a továbbiakban: 94/2 határozat) a Tanács és a Bizottság az Európai Közösség és az Európai Szén- és Acélközösség nevében jóváhagyták az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodást (a továbbiakban: EGT-megállapodás vagy megállapodás) és az EGT-megállapodás kiigazításáról szóló jegyzőkönyvet (a továbbiakban: kiigazítási jegyzőkönyv). Ugyanazon a napon a Közösségek, utolsó szerződő félként letétbe helyezték jóváhagyó okiratukat (lásd az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás kiigazításáról szóló jegyzőkönyv hatálybalépésének időpontjára vonatkozó tájékoztatást, HL 1994. L 1., 606. o.).

24      1993. december 14-i levelében a felperes emlékeztetőt juttatott el a Bizottsághoz, amely szerint a támogatás összhangban van a Közösség környezetvédelmi, kutatási és fejlesztési, valamint képzési célú állami támogatásokra vonatkozó belső szabályaival. 1993. december 15-én a Bizottság tájékoztatót készített, amely az említett emlékeztetőre vonatkozó észrevételeket tartalmazta. Ezt a tájékozatót a felperesnek 1994. február 1-jén, levélben küldték el.

25      1993. december 20-án a Tanács elfogadta a vitatott rendeletet.

26      Az EGT-megállapodás 1994. január 1-jén hatályba lépett.

 Az eljárás

27      Az Elsőfokú Bíróság Hivatala által 1994. március 21-én nyilvántartásba vett keresetlevelével a felperes benyújtotta a jelen keresetet.

28      Az Elsőfokú Bíróság elnöke az ügyet a második tanácshoz osztotta be. 1994. július 7-én a Bíróság úgy határozott, hogy az ügyet három bíróból álló tanácsnak osztotta ki. Az 1995. január 23-i határozattal az ügyet a negyedik tanácsnak osztották ki.

29      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1994. augusztus 12-én benyújtott kérelmében a Bizottság kérte, hogy az alperes kérelmeinek támogatása végett az eljárásba beavatkozhasson. Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1994. augusztus 26-án benyújtott kérelmében az Osztrák Köztársaság kérte, hogy a felperes kérelmeinek támogatása végett az eljárásba beavatkozhasson. A Bizottság és az Osztrák Köztársaság beavatkozási kérelmének a második tanács elnöke az 1994. október 4-i, illetve 20-i végzésével helyt adott.

30      Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (negyedik tanács) úgy döntött, hogy a szóbeli szakaszt – előzetes bizonyításfelvétel nélkül – megnyitja. Mindazonáltal az Elsőfokú Bíróság néhány írásbeli kérdést tett fel a Tanácsnak és az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványai Hivatalának (a továbbiakban: Kiadóhivatal). Utóbbiak válaszaikat levélben nyújtották be az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1996. augusztus 20-án, illetve július 26-án.

31      A szóbeli szakasz 1996. szeptember 19-én zajlott le. Meghallgatták a felek képviselőinek szóbeli előadásait, és az Elsőfokú Bíróság által feltett szóbeli kérdésekre adott válaszait.

 A felek kérelmei

32      Az Opel Austria GmbH, felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        teljes egészében semmisítse meg a vitatott rendeletet;

–        másodlagosan, azt annyiban semmisítse meg, amennyiben a felperesre vonatkozik, illetve amennyiben a vámok meghaladják az 1,23%-ot;

–        a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

33      Az Osztrák Kormány, beavatkozó, azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        adjon helyt a felperes kereseti kérelmeinek

–        az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §-a második albekezdésének megfelelően kötelezze a Tanácsot az Osztrák Köztársaság költségeinek megtérítésére, vagy másodlagosan, kötelezze a Tanácsot az Osztrák Köztársaság azon költségeinek megtérítésére, amelyek abban az időszakban merültek fel, mielőtt tagállammá vált volna, vagy amelyek ezzel az időszakkal kapcsolatosak.

34      A Tanács, alperes, azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

35      A Bizottság, beavatkozó, azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság utasítsa el a keresetet.

 Az ügy érdeméről

36      A felperes a megsemmisítés iránti kereseti kérelmei alátámasztására tíz jogalapot hozott fel, amelyeket lényegében a következőkre alapít:

–        az EGT-megállapodás 10., 26. és 62. cikkének megsértése

–        az EGT-megállapodás hatálybalépésének előkészítésére szolgáló ideiglenes megállapodás, valamint a szerződések tárgyának és céljának a hatálybalépés előtti meghiúsításától való tartózkodás nemzetközi jogi kötelezettsége;

–        hatáskörrel való visszaélés, azon az alapon, hogy a Tanács az SZKM eljárását alkalmazta az EGT-megállapodás alapján biztosított vámengedmények visszavonására;

–        az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (a továbbiakban: GATT) VI. cikke, és az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VI., XVI. és XXIII. cikke értelmezéséről és alkalmazásáról szóló megállapodás (kelt 1979. április 12-én Genfben, Basic Instruments and Selected Documents, 26. melléklet [1980], 63. o.) megsértése;

–        az SZKM egyeztetési és vitarendezési szabályainak megsértése, valamint az SZKM rosszhiszemű alkalmazása;

–        az SZKM 23. és 27. cikkének megsértése;

–        az Európai Gazdasági Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt vagy támogatott behozatallal szembeni védelemről szóló, 1988. július 11-i 2423/88/EGK tanácsi rendelet (HL L 209., 1. o.), valamint a 2837/72 rendelet megsértése;

–        a felperes alapvető jogainak megsértése;

–        a támogatásnak az EK-Szerződés 92. és 93. cikkével való összeegyeztethetősége;

–        a vitatott rendelet nem kielégítő indokolása és nyilvánvaló mérlegelési hibák.

37      Mivel az első jogalap és a második jogalap második része összetartozik, célszerű azokat együtt megvizsgálni.

 Az EGT-megállapodás 10., 26. és 62. cikkének, valamint a szerződések tárgyának és céljának a hatálybalépés előtti meghiúsításától való tartózkodás nemzetközi jogi kötelezettségére alapított első jogalapról és a második jogalap második részéről

38      E jogalapok több részre tagolódnak. Az első rész szerint a Tanács szándékosan visszadátumozta az Európai Közösségek Hivatalos Lapjának azt a számát, amelyben a vitatott rendeletet kihirdették. A második, harmadik és negyedik rész az EGT-megállapodás 10., 26. és 62. cikkének megsértésére vonatkozik. Az ötödik a szerződések tárgyának és céljának a hatálybalépés előtti meghiúsításától való tartózkodás nemzetközi jogi kötelezettségének megsértésével kapcsolatos.

 A felek érvei

39      Általánosságban, a felperes és az Osztrák Köztársaság azt állították, hogy a vitatott rendelet az EGT-megállapodás hatálybalépése után lépett hatályba (lásd az itt következő 41. és 42. pontot), és következésképpen összeegyezethetőnek kell lennie az említett megállapodással. A felperes szerint, mivel ez az EGT-megállapodással összeegyeztethetetlen, azt ab initio semmisnek kell nyilvánítani.

40      A Tanács és a Bizottság úgy érveltek, hogy a vitatott rendelet érvényességét az elfogadásának időpontjában kell vizsgálni. Mivel a rendeletet az EGT-megállapodás hatálybalépése előtt fogadták el, a megállapodás a jelen ügyre nem alkalmazható.

–        A Hivatalos Lap azon számának állítólagos visszadátumozásáról, amelyben a vitatott rendeletet kihirdették

41      A felperes érvelése szerint a vitatott rendelet 2. cikke kimondja, hogy az a „Hivatalos Lapban való kihirdetésének napján” lép hatályba. Hivatkozva a Bíróság 88/76. sz., Société pour l’exportation des sucres kontra Bizottság ügyben 1977. március 31-én hozott ítéletének (EBHT 1977., 709. o.) 14. és az azt követő pontjaira, valamint a 98/78. sz. Racke-ügyben 1979. január 25-én hozott ítéletének (EBHT 1979., 69. o.) 15. pontjára, a felperes úgy érvelt, hogy vélelmezni kell, hogy a Hivatalos Lap a rajta szereplő dátum szerinti napon jelent meg, de a felek bizonyíthatják, hogy a megjelenés egy későbbi időpontban történt.

42      Jóllehet a Hivatalos Lap azon számán, amelyben a vitatott rendeletet kihirdették (HL L 343.) 1993. december 31-i dátum szerepel, a rendeletet ténylegesen 1994. január 11-én vagy 12-én hirdették ki. Ezen állításának megerősítésére a felperes hivatkozott a Kiadóhivatal levelére és egy luxembourgi bírósági végrehajtó hivatalos megállapításaira. A rendelet tehát legkorábban 1994. január 11-én lépett hatályba.

43      A felperes elismerte, hogy eddig a Bíróság szerint a Hivatalos Lapra nyomtatott dátummal kapcsolatos hibák nem tették érvénytelenné az ott megjelent jogi aktust (lásd a fent hivatkozott Société pour l’exportation des sucres kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 14. pontját és az azt követő pontokat, valamint a fent hivatkozott Racke-ügyben hozott ítélet 15. pontját). Ezek az ítéletek viszont csak a Kiadóhivatal által elkövetett, egyetlen munkanapra vonatkozó hibákról szólnak. Ellenben, mivel ebben az ügyben a Tanács szándékosan dátumozta vissza a Hivatalos Lapnak azt a számát, amelyben a vitatott rendeletet kihirdették, az Elsőfokú Bíróságnak önmagában már emiatt is meg kellene semmisítenie azt. Ugyanis a Tanács azon eljárása, amely arra irányult, hogy azt a benyomást keltse, hogy a rendelet az EGT-megállapodás előtt lépett hatályba, ellentétes a gondos ügyintézés elvével, és egyben megrendíti a Hivatalos Lap hitelességébe vetett bizalmat. Ez az eljárás annál is inkább elfogadhatatlan, mivel az 1993. december 31. előtt létező jogi keret teljes egészében különbözött az 1994. január 11-én érvényben lévőtől. A Tanács a vitatott rendelet eredeti változatát valószínűleg 1994 januárjában adta át a Kiadóhivatalnak, azonban feltehetően azt az utasítást adta, hogy azt a Hivatalos Lap valamely 1993. évi számában kell megjelentetni.

44      A felperes kijelentette továbbá, hogy a Tanács által adott magyarázat, miszerint a késedelmet az év végi munkák miatti túlterheltség okozta, nem menti fel a Kiadóhivatalt azon kötelezettség alól, hogy a tényleges megjelenés időpontját helyesen tüntesse fel a Hivatalos Lapon. Továbbá a Tanács eljárása az ügyben nem tekinthető sem szokásosnak, sem indokoltnak. Három további, decemberben elfogadott jogi aktust az 1994. évi Hivatalos Lapban jelentettek meg. A Tanács ezért szándékosan próbálta a vitatott rendeletet az 1993. évi Hivatalos Lapban megjelentetni.

45      Az Osztrák Köztársaság szerint függetlenül attól, hogy a Hivatalos Lapot szándékosan dátumozták-e vissza vagy sem, a Hivatalos Lapban történő kihirdetés feltételeinek betartása alapvető alaki követelmény. Hozzátette, hogy a vitatott rendelet hatálybalépésének dátuma szerepet játszik a rendelet jogszerűségének vizsgálatában, hiszen az EGT-megállapodás megtiltja új vámok bevezetését a hatálybalépését követően.

46      A Tanács megerősítette, hogy a vitatott rendelet 1994. január 11-én jelent meg a Hivatalos Lap egy olyan számában, amely az 1993. december 31-i dátumot viselte, és így a vitatott rendelet 1994. január 11-én lépett hatályba. Mindazonáltal önmagában ez a tény még nem teszi semmissé a rendeletet. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint (lásd a fent hivatkozott Société pour l’exportation des sucres kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 14. pontját és az azt követő pontokat, valamint a fent hivatkozott Racke-ügyben hozott ítélet 15. pontját) a Hivatalos Lapon szereplő megjelenési dátum hibás feltüntetése még nem tesz egy közösségi jogi aktust semmissé. Az a tény, hogy a Hivatalos Lap valamely számát véletlenül vagy szándékosan visszadátumozták, csak abban az esetben vonhatja maga után valamely közösségi jogi aktus semmisségét, ha annak hatálybalépési időpontja szerepet játszik az adott jogi aktus jogszerűségében, ami viszont jelen esetben nem áll fenn.

47      A Tanács tagadta, hogy szándékosan dátumozta volna vissza a Hivatalos Lapban való kihirdetést. A HL L 343. száma késői rendelkezésre bocsátása azzal magyarázható, hogy a közösségi intézmények által december végén elfogadott jogi aktusokat nagy számban kell az év végén megjelentetni. Továbbá a Tanács soha nem állította, hogy a vitatott rendelet a megjelenésének tényleges időpontja előtt hatályba lépett volna.

–        Az EGT-megállapodás 10. cikkének állítólagos megsértéséről

48      A felperes azt állítja, hogy a vitatott rendelet azáltal, hogy előírja, hogy „vissza kell állítani egy 4,9%-os vámot”, az EGT-megállapodás hatálybalépésétől kezdve ellentétes annak 10. cikkével.

49      A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az EGT-megállapodás rendelkezései a közösségi jogrendszer szerves részét képezik (lásd a Bíróság 181/73. sz. Haegeman-ügyben 1974. április 30-én hozott ítéletének [EBHT 1974., 449. o.] 3. és 5. pontját). A megállapodás 10. cikke, amely a szerződő felek között minden behozatali vámot és azzal azonos hatású díjat megtilt, megfelel az EK-Szerződés 12., 13., 16. és 17. cikkének. Lényegében megegyezik a belső közösségi joggal és így azt – az EGT-megállapodás 6. cikkének megfelelően – a Bíróságnak az EK-Szerződés azon rendelkezéseire vonatkozó ítélkezési gyakorlata fényében kell megvizsgálni, amelyekkel lényegében megegyezik.

50      E vonatkozásban az EK-Szerződés 12. cikke az a rendelkezés, amely a behozatali vámok tekintetében megfelel az EGT-megállapodás 10. cikkének. Az EK-Szerződés 12. cikkére vonatkozóan a Bíróság úgy ítélte meg, hogy „a vámok attól függetlenül tilosak, hogy milyen célból kerültek bevezetésre, vagy hogy mire kívánják felhasználni az azokból származó bevételeket” (a Bíróság 2/69. és 3/69. sz., Sociaal Fonds voor de Diamantarbeiders egyesített ügyekben 1969. július 1-jén hozott ítéletének [EBHT 1969., 211. o.] 13. pontja, lásd még a Bíróság 26/62. sz., Van Gend en Loos-ügyben 1963. február 5-én hozott ítéletét [EBHT 1963., 1. o.]). A Bíróság megállapította, hogy ez a rendelkezés központi szerepet játszik az áruk szabad mozgásának megteremtésére irányuló szabályok között. Ez a szabadság nemcsak az EK-Szerződés egyik központi célkitűzését jelenti, hanem az EGT-megállapodás egyik fő célja is. Közösségi összefüggésben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy ez alól az alapvető szabály alól való minden kivételt a Szerződésben világosan meg kell határozni, és azokat szigorúan kell értelmezni (lásd a Bíróság 90/63. és 91/63. sz., Bizottság kontra Luxemburg és Belgium egyesített ügyekben 1964. november 13-án hozott ítéletét [EBHT 1964., 1217. o.], valamint a 80/77. és 81/77. sz., Commissionnaires réunis egyesített ügyekben 1978. április 20-én hozott ítéletét [EBHT 1978., 927. o.]).

51      A felperes arra a következtetésre jutott, hogy az EGT-megállapodás 6. cikke értelmében a 10. cikket úgy kell értelmezni, hogy „a vámok attól függetlenül tilosak, hogy milyen célból kerültek bevezetésre”, vagyis általános és abszolút tiltásként.

52      Az EGT-megállapodás tiltja a vámok fenntartását és – a fortiori – ilyen vámok bevezetését. Márpedig, a vitatott rendelet elfogadásával a Közösség új vámot vezetett be, amely az EGT-megállapodás hatálybalépése után lett hatályos.

53      Az EK-Szerződés és az EGT-megállapodás közötti különbségről szólva, amelyre a Tanács azért hivatkozott, hogy bizonyítsa, hogy az EGT-megállapodás 10. cikkét másképp kell értelmezni, mint az EK-Szerződés 12. cikkét, a felperes megjegyezte, hogy azok az EGT-megállapodás szövegének megfogalmazói előtt ismertek voltak, mégis elfogadták a megállapodás 6. cikkét.

54      Az EGT-megállapodás szabályai és a közösségi szabályok egységes értelmezésének jelentősége kitűnik magából a megállapodásból is, különösen annak 1. cikkéből, valamint negyedik és tizenötödik preambulumbekezdéséből.

55      A Tanács azon érvével kapcsolatban, amely szerint az EK vámunió, az Európai Gazdasági Térség (a továbbiakban. EGT) pedig szabadkereskedelmi övezet, a felperes kiemelte, hogy ez a különbség nem befolyásolja a szerződő felektől származó termékekre vonatkozó vámmentességet.

56      Ugyanakkor, a Tanácsnak arra az érvelésére válaszolva, miszerint az EGT-megállapodásban előírt védzáradékok megfelelőjét nem találjuk meg az EK-Szerződésben, a felperes megjegyezte, hogy a közösségi jogban ilyen záradékok az átmeneti időszakban léteztek, és hogy a Sociaal Fonds voor de Diamantarbeiders-ügyben hozott ítéletében éppen az átmeneti időben beszedett vámokat nyilvánította a Bíróság jogszerűtlennek. A Bíróság így a vámok feltétlen tilalmát mondta ki a tagállamok azon jogának ellenére, hogy bizonyos körülmények fennállása esetén védintézkedésekhez folyamodhatnak.

57      A Bizottság azon érvével kapcsolatban, amely szerint az EGT-megállapodás 10. cikke és az EK-Szerződés megfelelő rendelkezései lényegében nem azonosak, a felperes megjegyezte, hogy habár az EGT-megállapodás előír néhány esetet, amely kivételt képez a vámok eltörlése alól, minden kivétel szigorúan meghatározott és emellett kifejezett záradékkal van ellátva, amely megtiltja, hogy a kivétel kiterjeszthető legyen az általa kifejezetten meghatározottakon túlra. Kiemelte, hogy a megállapodás 10. cikkének második mondata előírja, hogy tilos fiskális vámok kivetése, kivéve azokat, amelyek az 5. jegyzőkönyvben szerepelnek, és hogy a megállapodás 26. cikke úgy rendelkezik, hogy tilos kiegyenlítő vámok és más kereskedelempolitikai célú intézkedések alkalmazása, kivéve azokat, amelyeket a 13. jegyzőkönyv engedélyez. Továbbá a megállapodás 64. cikkének alkalmazásával összefüggésben elfogadott vámok azért fogadhatók el, mert e cikk a megállapodás 10. cikke alóli kivételt képez.

58      A felperes szerint jelen ügyben nem releváns a Bizottság azon érve, miszerint az SZKM lenne az egyetlen alkalmazandó jog, mivel az EGT-megállapodást nem arra szánták, hogy orvosolja a jelen ügyben szereplőhöz hasonló típusú támogatások által a versenyhelyzetben és a kereskedelemben okozott torzulásokat. Ugyanis a vámok tilalmát az EGT-megállapodás szabályozza függetlenül attól, hogy e megállapodásnak az állami támogatásokra vonatkozó szabályai alkalmazandók a támogatásra vagy sem.

59      A felperes visszautasította továbbá a Tanácsnak azt az érvét is, miszerint a vitatott rendelet által visszaállított vám sui generis vám. Megjegyezte, hogy az EGT-megállapodás a vámok általános tilalmát tartalmazza, kevés, és igen pontosan meghatározott kivétellel. Ezért semmilyen más, le nem írt és pontosan meg nem határozott kivétel nem állhat fenn e szabály alól a sui generis vámok vonatkozásában, hiszen az általánosan elfogadott értelmezési elvek szerint az általános szabályok alóli kivételeket kifejezett jogszabályi rendelkezésekre kell alapozni, és ez utóbbiakat megszorítóan kell értelmezni. A felperes hozzátette, hogy még ha a vitatott rendelet által visszaállított vámot meg is különböztetnék más vámoktól, mert az az SZKM alkalmazásával nyújtott kedvezmény visszavonását jelenti, ez akkor sem változtatna annak jellegén. A vámok akkor is vámok maradnak, bármi legyen is az indok, amiért a Tanács bevezette azokat.

60      Végül a felperes megerősítette, hogy az EGT-megállapodás – annak 120. cikke szerint – elsőbbséget élvez az SZKM-mel szemben, mivel az EGT-megállapodás egy általános területet érint, és a jelen ügyben érintett területen a két megállapodás „ugyanarra a tárgyra” vonatkozik. Magától értetődő, hogy az EGT-megállapodás tartalmazza a felek között meglévő, az ipari termékekre vonatkozó vámok megszüntetését, az állami támogatások nyújtására vonatkozó korlátozásokat és a protekcionista intézkedések elfogadásának előzetes feltételeit. Továbbá az EGT-megállapodás céljai sokkal széleskörűbbek, mint az SZKM céljai.

61      Az Osztrák Köztársaság arra hivatkozott, hogy az EGT-megállapodás 6. cikkének megfelelően az említett megállapodás 10. cikkét a Bíróságnak az EK-Szerződés megfelelő rendelkezéseire vonatkozó ítélkezési gyakorlata fényében kell megvizsgálni. Ami az EK-Szerződés és az EGT-megállapodás közötti különbségeket illeti, megjegyezte, hogy e különbségek ellenére az EFTA-Bíróság E-1/94. sz. Restamark-ügyben 1994. december 16-án hozott ítéletében (Report of the EFTA Court, 1 January 1994-30 June 1995, 15. o. 32-34., 46., 56., 63., és 64. pont) implicit módon úgy ítélte meg, hogy az EGT-megállapodás azon cikkeit, amelyek lényegében azonosak, a közösségi bíróságok által alkalmazott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően kell értelmezni. Az Osztrák Köztársaság továbbá azzal érvelt, hogy az EGT-megállapodás és az SZKM egyaránt tartalmazza az ipari termékekre vonatkozó vámmentességet, beleértve a jelen ügyben érintett terméket is, és hogy az EGT-megállapodás 120. cikke értelmében az SZKM 1994. január 1-jét követően nem alkalmazandó többé.

62      A Tanács úgy érvelt, hogy a vitatott rendelet összeegyeztethető az EGT-megállapodás 10. cikkével. E tekintetben kijelentette, hogy még akkor is, ha az EGT-megállapodás 6. cikkének megfelelően a 10. cikket elvileg a Bíróságnak az EK-Szerződés megfelelő rendelkezéseire, különösen a 12. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlata fényében kell értelmezni, a 10. cikket nem lehet úgy értelmezni, hogy azt jelenti, hogy „a vámok attól függetlenül tilosak, hogy milyen célból kerültek bevezetésre” (a fent hivatkozott Sociaal Fonds voor de Diamantarbeiders-ügyben hozott ítélet 13. pontja). A Tanács szerint lényeges különbségek vannak az EK-Szerződés és az EGT-megállapodás között (lásd a Bíróság 1991. december 14-i, az EGT-megállapodásról szóló 1/91. sz. véleményének [EBHT 1991., I-6079. o.] 13–22. pontját), olyan különbségek, amelyek miatt az említett megállapodás 10. cikkét másképpen kell értelmezni. Így az EGT-megállapodásnak nem célja a belső határok nélküli egységes piac létrehozása, és az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezései csak a szerződő felektől származó termékekre vonatkoznak. Az EK-Szerződés alkotmányos chartát képez és új jogrendet hozott létre, továbbá az EK-Szerződésnek az áruk szabad mozgását és a versenyt szabályozó rendelkezései nem önmagukért léteznek, hanem a belső piac, valamint a gazdasági és monetáris unió megteremtéséhez vezető gazdasági integráció céljainak eszközei, amelyek arra irányulnak, hogy az Európai Unió fejlődéséhez konkrétan hozzájáruljanak.

63      Másrészt, az EK-Szerződéssel ellentétben, amely az átmeneti időszakban nem teszi lehetővé a tagállamok számára védintézkedések elfogadását, az EGT-megállapodás 64. cikke olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek megengedik, hogy a szerződő felek intézkedéseket fogadjanak el annak érdekében, hogy orvosolják a versenyhelyzetnek a valamely szerződő fél által nyújtott állami támogatások vagy az állami monopóliumok következtében létrejövő torzulásait, valamint az EGT-megállapodás 26. cikke – a 13. jegyzőkönyvvel összefüggésben – olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek lehetővé teszik kiegyenlítő vámok alkalmazását, abban az esetben, ha a közösségi vívmányok nem épültek be teljes mértékben a megállapodásba. Az EGT-megállapodás védzáradékaival ellentétben az EK-Szerződésben szereplő, a felperes által említett védzáradékok nem teszik lehetővé autonóm intézkedések elfogadását, hanem a Tanács vagy a Bizottság, illetve – a Bizottság külön engedélye alapján – valamely tagállam intézkedését írják elő.

64      A felperesnek arra az érvelésére válaszolva, miszerint az a tény, hogy az EK vámunió, az EGT pedig szabadkereskedelmi övezet, nem befolyásolja a szerződő felektől származó termékekre vonatkozó vámmentességet, a Tanács kiemelte, hogy a Közösségben a tagállamokból származó termékeket vagy a harmadik országból származó azon termékeket, amelyeket szabad forgalomba bocsátottak, már nem ellenőrzik többé a határokon. Ezzel ellentétben az EGT-ben a Közösség vagy a másik szerződő fél továbbra is ellenőrizheti a határokon még azokat a termékeket is, amelyek a szerződő felektől származnak.

65      A Tanács következtetése szerint a szerződő felek – bizonyos korlátok között –védintézkedésként bevezethetnek és/vagy fenntarthatnak vámokat, annak érdekében, hogy a kereskedelmüket érintő versenytorzító hatásokat kiegyenlítsék.

66      Hozzátette, hogy a vitatott rendelet által bevezetett vám nem szokásos vám, hanem védintézkedés, amelyet az SZKM rendelkezéseinek megfelelően fogadtak el. Mint sui generis vám, nem vonatkozik rá az EGT-megállapodás 10. cikke, még akkor sem, ha azt a felperes által javasolt módon értelmeznék. Először is, a vitatott rendelet nem vámot vezet be, hanem vámengedményt von vissza vám visszaállításával. Másodszor, ennek a vámnak nincs általános hatása, mivel csak bizonyos sebességváltó típusra vonatkozik, amelyet bizonyos ország bizonyos gyártója állít elő. Harmadszor, a vámot meghatározott cél érdekében állították vissza, nevezetesen azért, hogy az Osztrák Köztársaság által nyújtott támogatás által okozott torzulásokat orvosolják, hiszen a torzító hatások nem tűntek el az EGT-megállapodás hatálybalépésekor. Negyedszer, a vámot pontosan meghatározott, korlátozott időszakra állították vissza.

67      Végül, ami az EGT-megállapodás 120. cikkét illeti, a Közösség és az Osztrák Köztársaság között a vámokat az SZKM 3. cikke értelmében eltörölték. Az EGT-megállapodás egyszerűen csak fenntartotta az SZKM értelmében nyújtott vámengedményeket, de ténylegesen nem írt elő vámengedményeket. Így az SZKM vámengedményekre vonatkozó rendelkezései továbbra is alkalmazandók maradtak, és az EGT-megállapodás 120. cikkének megfelelően az SZKM alapján jogszerűen bevezetett vámokat így az EGT-megállapodás hatálybalépése után is fenn lehetett tartani, függetlenül attól, hogy összhangban vannak-e vagy sem annak 10. cikkével. A helyzet merőben különbözik attól, amely az Osztrák Köztársaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozásakor állt fenn. Ugyanis a rendelet akkor már nem volt alkalmazandó, mivel maga az SZKM sem volt már alkalmazandó.

68      A Bizottság kiemelte, hogy az EGT-megállapodás 10. cikke és az EK-Szerződés megfelelő rendelkezései lényegüket tekintve nem azonosak, és következésképpen a megállapodás 6. cikke nem alkalmazható. A 10. cikkből kitűnik, hogy a fiskális vámok nem tartoznak szükségszerűen a behozatali-, illetve kiviteli vámok és az azokkal azonos hatású díjak körébe. Ugyanez a helyzet a védelmi jellegű vámokkal is, hiszen azok nem képezik az általános vámpolitika részét, hanem saját rendeltetésük van. A 10. cikknek a felperes által javasolt módon történő értelmezése esetén lehetetlen lenne a megállapodás 64. cikkének az alkalmazása. Sőt, ebben az esetben a megállapodás 26. cikkére nem lenne szükség. Mivel az EGT-megállapodásnak nem célja a jelen esethez hasonló jellegű támogatások által okozott, a versenyt és a kereskedelmet torzító hatások orvoslása, ezért egyedül az SZKM alkalmazandó. A Bizottság kiemeli, hogy az EGT-megállapodás 120. cikke szerint ez a megállapodás csak annyiban élvez elsőbbséget az SZKM-mel szemben, amennyiben ugyanazt a területet szabályozza. Megengedi tehát az SZKM bizonyos rendelkezésinek további alkalmazását, olyanokét, mint amelyeket a Közösség a jelen ügyben alkalmazott.

–        Az EGT-megállapodás 26. cikkének állítólagos megsértéséről

69      A felperes szerint a rendelet által bevezetett intézkedés kiegyenlítő vám, és ennek alátámasztására a GATT VI. cikke (3) bekezdésének utolsó mondatában szereplő meghatározásra hivatkozik, amely szerint a kiegyenlítő vám „olyan speciális vám, amelyet bármely árucikk gyártására, előállítására vagy exportálására közvetlenül vagy közvetetten nyújtott bármely támogatás kiegyenlítésének céljából vetnek ki”. Következésképpen a vitatott rendelet megsérti az EGT-megállapodás 26. cikkét is, amely a megállapodás 10. cikkében lefektetett általános elvet megerősítve megtiltja a szerződő felek közötti kiegyenlítő vámokat, kivéve, ha a megállapodás másként nem rendelkezik.

70      A megállapodásnak a dömpingellenes és kiegyenlítő intézkedések alkalmazásának mellőzéséről szóló 13. jegyzőkönyvében foglalt rendelkezések szerint ahhoz, hogy a jelen ügyben a 26. cikk szerinti tiltás alóli kivétel esete fennálljon az szükséges, hogy a járműipari alkatrészek kereskedelmével kapcsolatos közösségi vívmányok ne legyenek teljes mértékben beépítve a megállapodásba, ami a jelen esetben nem áll fenn. A járműiparnak nyújtott állami támogatásokra vonatkozó minden szabály tételesen fel van sorolva az EGT-megállapodás XV. mellékletében. Ami a felperes által gyártott termékeket illeti, azok osztrák származásúak, és a Harmonizált Áruleíró és Kódrendszer 25–97. fejezete vonatkozik rájuk (lásd az EGT-megállapodás 8. cikke (2) és (3) bekezdésének a) pontját).

71      Az Osztrák Köztársaság fenntartotta, hogy a vitatott rendelet ellentétes az EGT-megállapodás 26. cikkével. Nem a kérdéses vámnak a Tanács általi megnevezése, hanem annak tényleges célja és hatása a lényeg, amely jelen esetben kiegyenlítő vám.

72      A Tanács azzal érvelt, hogy a vitatott rendelet nem vezet be kiegyenlítő vámot, hanem az SZKM 23. cikkével és 27. cikke (3) bekezdésének a) pontjával összhangban visszavon egy vámengedményt, amelyet az említett megállapodással összhangban az Osztrák Köztársaságnak biztosítottak. Az tehát nem sérti az EGT-megállapodás 26. cikkét.

73      A Bizottság megállapította, hogy a vitatott rendelet nem vezet be kiegyenlítő vámot, hanem az EK-Szerződés 113. cikke értelmében egy vámengedmény visszavonásával olyan sui generis védintézkedést hoz, amelyet az SZKM kifejezetten előír az állami támogatásokra vonatkozó szabályaival kapcsolatos megoldatlan viták esetére.

–        Az EGT-megállapodás 62. cikkének állítólagos megsértéséről

74      A felperes kifejtette, hogy az EGT-megállapodás 62. cikke világosan megjelöli, hogy a Közösség hatásköre az állami támogatások tekintetében a tagállamok által nyújtott támogatásokra korlátozódik. Ennélfogva úgy értékelte, hogy 1994. január 1-jén a Közösség elveszítette az EFTA-országokban nyújtott támogatásokra vonatkozó hatáskörét. Következésképpen a vitatott rendelet ezen időpont utáni hatálybalépése összeegyeztethetetlen az EGT-megállapodás 62. cikkével. Amikor a Tanács arra hivatkozik, hogy a vitatott rendeletet védintézkedésként is bevezethette volna az EGT-megállapodás 64. cikke alapján, elismeri, hogy nem tartotta be az e cikk által előírt eljárást.

75      A Tanács először is megjegyezte, hogy a vitatott rendeletet nem az EGT-megállapodás, hanem az SZKM alapján fogadta el. Továbbá a támogatást nem nyilvánította semmisnek vagy az EGT-megállapodás működésével összeegyeztethetetlennek, mivel ezt csak az EFTA Felügyeleti Hatóság teheti meg. Az EGT-megállapodás keretében a Tanács által elfogadott védintézkedés összeegyeztethető lett volna annak 64. cikkével.

–        A szerződések tárgyának és céljának a hatálybalépés előtti meghiúsításától való tartózkodás nemzetközi jogi kötelezettségének állítólagos megsértéséről

76      A felperes emlékeztetett arra, hogy a szerződések jogáról szóló, Bécsben 1969. május 23-án aláírt egyezmény 18. cikke (United Nations Treaty Series, 788. kötet, 354. o., a továbbiakban: I. Bécsi Egyezmény) éppúgy, mint az államok és a nemzetközi szervezetek közötti és a nemzetközi szervezetek közötti szerződések jogáról szóló, Bécsben 1986. március 21-én aláírt egyezmény 18. cikke (UN General Assembly Document A/Conf. 129/15., 1986. március 20., a továbbiakban: II. Bécsi Egyezmény) minden államnak vagy nemzetközi szervezetnek megtiltja, hogy kijátssza a nemzetközi megállapodások kényszerítő jellegét a megállapodások hatálybalépését közvetlenül megelőzően elfogadott olyan jogi aktusokkal, amelyek összeegyeztethetetlenek az adott megállapodás alapvető elveivel. A felperes kifejtette, hogy ezek a rendelkezések előírják különösen, hogy a nemzetközi megállapodás aláírása és annak hatálybalépése között eltelt időszakban az állam „tartózkodni köteles azoktól a cselekményektől, amelyek meghiúsítanák a szerződés tárgyát és célját”.

77      Általában elfogadott, hogy az I. Bécsi Egyezmény a nemzetközi szokásjog egyes általánosan kötelező szabályait kodifikálja, és hogy ennélfogva a Közösséget kötik az egyezmény által kodifikált ezen szabályok. Ezt az a tény is megerősíti, hogy a Bíróság a Közösség által kötött nemzetközi megállapodások értelmezésekor – beleértve az SZKM-et is – többször is hivatkozott az egyezmény rendelkezéseire (lásd különösen a fent hivatkozott 1/91. sz. vélemény 14. pontját és a Bíróság C-312/91. sz. Metalsa-ügyben 1993. július 1-jén hozott ítéletének [EBHT 1993., I-3751. o.] 12. pontját).

78      Továbbá, az I. Bécsi Egyezmény 18. cikke és a II. Bécsi Egyezmény 18. cikke a bizalomvédelem általános elvét fejezik ki a nemzetközi jogban, amely szerint a nemzetközi jog alanyát – bizonyos feltételek között – köthetik azok az elvárások, amelyeket cselekvései a nemzetközi jog más alanyaiban keltenek.

79      A felperes visszautasította a Tanács azon érvelését, amely szerint az I. Bécsi Egyezmény 18. cikke nem ruház a magánszemélyekre olyan jogokat, amelyekre azok az Elsőfokú Bíróság előtt hivatkozhatnának. Először is, a közvetlen hatály hiányára alapított érv az EK-Szerződés 173. cikke alapján indított eljárásokban nem releváns. A nemzetközi megállapodások a közösségi jogrend szerves részét képezik, és a közösségi intézmények feladata – beleértve a Bíróságot és az Elsőfokú Bíróságot –, hogy azok betartását biztosítsák. Az a tény, hogy bizonyos nemzetközi megállapodások nem közvetlenül alkalmazandók, semmiféle hatással nincs a Közösség azon kötelezettségére, hogy biztosítsa azok betartását (lásd a Bíróság 126/83. sz., STS kontra Bizottság ügyben 1984. július 10-én hozott ítéletetét [EBHT 1984., 2769. o.], a 70/87. sz., Fediol kontra Bizottság ügyben 1989. június 22-én hozott ítéletének [EBHT 1989., 1781. o.] 20. pontját, a C-69/89. sz., Nakajima kontra Tanács ügyben 1991. május 7-én hozott ítéletének [EBHT 1991., I-2069. o.] 31. pontját, valamint Lenz főtanácsnok ugyanezen ítélettel kapcsolatos indítványának 53. pontját, és Gulmann főtanácsnoknak a 280/93. sz., Németország kontra Tanács ügyben 1994. október 5-én hozott ítélettel kapcsolatos indítványának [EBHT 1994., I-4973. o.] 135. és 137. pontját). Másodsorban az I. Bécsi Egyezmény 18. cikke egyértelműen és feltétel nélkül megtiltja azokat a jogi aktusokat, amelyek összeegyeztethetetlenek a nemzetközi megállapodás tárgyával és céljával.

80      Ebből az következik, hogy az EGT-megállapodás aláírásának és hatálybalépésének időpontja között a Közösség köteles volt tartózkodni az olyan intézkedésektől, amelyek veszélyeztethették a megállapodás tárgyának és céljának megvalósítását. E kötelezettségnek még fontosabb szerepet kellett volna játszania a megállapodásnak a szerződő felek általi ratifikálása után.

81      E tekintetben a felperes megjegyezte, hogy a ratifikációs eljárás 1993. december 13-án fejeződött be, amikor a Tanács és a Bizottság közösen elfogadták a 94/1 határozatot, és a ratifikációs okiratok hiteles másolatait, valamint az arról szóló értesítést, hogy a megállapodás 1994. január 1-jén hatályba lép, a szerződő feleknek megküldték. Amikor a vitatott rendeletet elfogadták, vagyis 1993. december 20-án, a Tanács előtt tehát már ismert volt, hogy az EGT-megállapodás néhány nappal később hatályba fog lépni. Mivel az EGT-megállapodás egyik legfőbb tárgya a szerződő felek közötti vámok eltörlése, a Közösség a ratifikációs időszak lezárulása után a vitatott rendelet elfogadásával veszélyeztette az EGT-megállapodás tárgyának és céljának megvalósítását.

82      Az Osztrák Köztársaság megerősítette, hogy azzal, hogy a Tanács az EGT-megállapodás hatálybalépése előtt, de a szerződő felek általi ratifikáció után elfogadta a vitatott rendeletet, megsértette az Osztrák Köztársaság és állampolgárai jogait. A Tanács megsértett a tagállamok jogában közös általános elvet, nevezetesen a megállapodások hatálybalépése előtt a szerződő felek kölcsönös jóhiszeműségére vonatkozó kötelezettséget, a nemzetközi jognak az I. Bécsi Egyezmény 18. cikke által elismert elvét.

83      Továbbá hivatkozva az olasz, német, belga, spanyol és brit jogra az Osztrák Köztársaság kiemelte, hogy létezik olyan általános jogelv, amely a tagállamok jogrendszerében közös, s amely szerint egy kötelezettségeket tartalmazó szerződés valamely szerződő felének jóhiszeműen kell eljárnia a többi fél vagy a kedvezményezettek érdekeinek azon időszak alatti megóvása érdekében, amíg a szerződés végrehajtása függőben van. Ez az elv szükségszerűen következik a bizalomvédelem elvéből. Ezért ezt az elvet az Elsőfokú Bíróságnak a közösségi jog alapelvévé kellene emelnie. Márpedig a vitatott rendelet elfogadásával ezt az elvet is megsértették. Az Osztrák Köztársaság úgy ítélte meg, hogy a felperes, mint az EGT-megállapodás kedvezményezettje hivatkozhat az említett elvre.

84      A Tanács nem vitatja a felperes azon állítását, miszerint az I. Bécsi Egyezmény 18. cikke és a II. Bécsi Egyezmény 18. cikke olyan nemzetközi szokásjogi szabályokat kodifikál, amelyek a Közösséget is kötik.

85      Mindazonáltal először is fenntartja, hogy nem szegte meg ezeket a szabályokat, mivel a vitatott rendelet teljes egészében összeegyeztethető az EGT-megállapodással. Nincs tehát olyan jogi aktus, amely meghiúsítaná a megállapodás tárgyát és célját, és nem sértették meg az Osztrák Köztársaság jogos bizalmát sem.

86      Másodsorban kijelentette, hogy a felperes által említett szabályok a szerződések jogát érintik, amely a nemzetközi jog területe s így azok csak a szuverén államok és a nemzetközi szervezetek jogára, valamint a köztük lévő kapcsolatokra vonatkoznak. Ezek a szabályok nem ruháznak a magánszemélyekre olyan jogokat, amelyekre azok az Elsőfokú Bíróság előtt hivatkozhatnának. Továbbá a kérdéses rendelkezés nem elég pontos ahhoz, hogy közvetlenül alkalmazandó legyen, ami még inkább érvényes a bizalomvédelem elvére.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

87      A Szerződés 173. cikke szerinti megsemmisítés iránti kereset esetén a megtámadott jogi aktust azon ténybeli és jogi elemek alapján kell megítélni, amelyek a jogi aktus elfogadásának időpontjában fennálltak (lásd a Bíróság 15/76. és 16/76. sz., Franciaország kontra Bizottság egyesített ügyekben 1979. február 7-én hozott ítéletének [EBHT 1979., 321. o.] 7. pontját és az Elsőfokú Bíróság T-79/95. és T-80/95. sz., SNCF és British Railways kontra Bizottság egyesített ügyekben 1996. október 22-én hozott ítéletének [EBHT 1996., II-1491 o.] 48. pontját).

88      El kell tehát vetni a felperes azon érvelését, miszerint a vitatott rendelet jogszerűségét hatálybalépésének időpontjában kell megítélni.

89      A felperes továbbá azt állította, hogy az EGT-megállapodás részét képezte azoknak a ténybeli és jogi elemeknek, amelyek a vitatott rendelet elfogadásának időpontjában, 1993. december 20-án fennálltak, és hogy azzal, hogy az EGT-megállapodás hatálybalépése előtt néhány nappal elfogadta a vitatott rendeletet, a Tanács megsértette a „jóhiszeműség” nemzetközi jogi elvét, amely szerint egy nemzetközi megállapodás aláíró felei, a megállapodás hatálybalépéséig nem fogadhatnak el olyan jogi aktusokat, amelyek meghiúsítják az adott megállapodás tárgyát és célját.

90      E tekintetben ki kell emelni először is, hogy a jóhiszeműség elve nemzetközi szokásjogi szabály, amelynek létezését a Nemzetközi Bíróság elismerte (lásd a „Német érdekek lengyel Felső-Sziléziában” ügyben 1926. május 25-én hozott ítéletet, CPJI, A sorozat, 7. sz. 30. és 39. o.) és következésképpen a Közösséget köti.

91      Ezt az elvet az I. Bécsi Egyezmény 18. cikke kodifikálta, amely előírja, hogy:

„Az állam tartózkodni köteles azoktól a cselekményektől, amelyek meghiúsítanák a szerződés tárgyát és célját, midőn

a)      megerősítés, elfogadás vagy jóváhagyás fenntartásával írta alá a szerződést vagy cserélte ki a szerződést létrehozó okiratokat, mindaddig, amíg nem válik nyilvánvalóvá az a szándéka, hogy a szerződésnek nem válik részesévé, vagy

b)      kifejezte azt, hogy a szerződés reá nézve kötelező hatályát elismeri, mindaddig, amíg a szerződés hatályba nem lép, és feltéve, hogy e hatályba lépést indokolatlanul nem késleltetik.”

92      Jelen ügyben a vitatott rendeletet a Tanács 1993. december 20-án fogadta el, azaz hét nappal azután, hogy a Közösségek utolsó szerződő félként elfogadták az EGT-megállapodást, és letétbe helyezték a jóváhagyó okirataikat (lásd a fenti 23. pontot). E körülmények között 1993. december 13-tól az EGT-megállapodás hatálybalépésének időpontja ismert volt a Közösségek előtt. Ugyanis az EGT-megállapodás 129. cikkének (3) bekezdéséből, amelyet a kiigazítási jegyzőkönyv 6. cikke váltott fel, valamint a kiigazítási jegyzőkönyv 1. cikkének (1) bekezdéséből és 22. cikkének (3) bekezdéséből kitűnik, hogy a megállapodás az utolsó jóváhagyási vagy ratifikációs értesítést követő hónap első napján lép hatályba.

93      Meg kell állapítani továbbá, hogy a jóhiszeműség elve a nemzetközi jogban a bizalomvédelem elvéből szükségszerűen következik, amely az ítélkezési gyakorlat szerint a közösségi jogrend részét képezi (lásd a Bíróság 112/77. sz., Töpfer kontra Bizottság ügyben 1978. május 3-én hozott ítéletének [EBHT 1978., 1019. o.] 19. pontját). Minden gazdasági szereplő előtt nyitva áll az a lehetőség, hogy a bizalomvédelem elvét érvényesítse, ha egy intézmény megalapozott reményeket ébreszt benne (lásd különösen az Elsőfokú Bíróság T-466/93., T-469/93., T-473/93., T-474/93. és T-477/93. sz., O’Dwyer és társai kontra Tanács egyesített ügyekben 1995. július 13-án hozott ítéletének [EBHT 1995., II-2071. o.] 48. pontját).

94      Olyan helyzetben, amikor a Közösségek letétbe helyezték egy nemzetközi megállapodásra vonatkozó jóváhagyási okirataikat, és amikor a megállapodás hatálybalépésének időpontja ismert, a gazdasági szereplők hivatkozhatnak a bizalomvédelem elvére annak érdekében, hogy tiltakozzanak – az intézmények által a nemzetközi megállapodás hatálybalépését megelőző időszakban – olyan intézkedések elfogadása ellen, amelyek ellentétesek az adott megállapodás rendelkezéseivel, amelyek a megállapodás hatálybalépését követően a tekintetükben közvetlen hatállyal bírnak.

95      Következésképpen, a felperesnek joga van követelni a vitatott rendelet jogszerűségének vizsgálatát az EGT-megállapodás rendelkezéseire tekintettel, amelyek annak hatálybalépése után közvetlen hatállyal bírnak.

96      Mindazonáltal, mielőtt számba vennénk a felperes által e vonatkozásban felhozott érveket, először meg kell vizsgálni egyrészt, hogy az EGT-megállapodás rendelkezései az SZKM rendelkezések helyébe lépnek-e, és ha igen, milyen mértékben, másrészt, hogy az EGT-megállapodás alkalmazandó-e a jelen ügyben szereplő termékek esetében.

97      Meg kell állapítani, hogy az SZKM, amely a tényállás pillanatában alkalmazandó volt, és amelynek alapján a vitatott rendeletet elfogadták, az EGT-megállapodás hatálybalépésekor sem felbontva, sem felfüggesztve nem volt. Ugyanakkor az EGT-megállapodás 120. cikkéből kitűnik, hogy e megállapodás rendelkezései elsőbbséget élveznek az SZKM rendelkezéseivel szemben, ha az EGT-megállapodás „ugyanazt a területet szabályozza”. Márpedig az EGT-megállapodás jelen ügyben érintett rendelkezései ugyanazt a területet szabályozzák, mint az SZKM vonatkozó cikkei. Az EGT-megállapodás 10. cikke ugyanazt a területet szabályozza, mint az SZKM 3. és 6. cikke, vagyis a behozatali vámokat és az azokkal azonos hatású díjakat. Az EGT-megállapodás 61. cikke, amely az állami támogatásokra vonatkozik sokkal specifikusabb és legalább olyan jelentőségű, mint az SZKM 23. cikke (1) bekezdésének iii) pontja; majdnem azonos az EK-Szerződés 92. cikkével. Továbbá a Közösségen belül az állami támogatásokra alkalmazandó különös rendelkezéseket az EGT-megállapodás XV. melléklete átveszi. Ami az SZKM 27. cikke (2) és (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott eljárásokat illeti, emlékezetni kell arra, hogy az EGT-megállapodás 108. cikkével összhangban az EFTA államok felállították az EFTA Felügyeleti Hatóságot és az EFTA-Bíróságot. E két intézmény hatásköre és eljárása, különösen a verseny és az állami támogatások területén megegyezik az ugyanezeken a területeken a Közösségben működő intézményekével. Az EFTA Felügyeleti Hatóság és a Bizottság között az állami támogatások kérdésében a hatáskörmegosztást és az együttműködést az EGT-megállapodás 62. cikke szabályozza. Ebből következik, hogy az EGT-megállapodás hatálybalépése után a megállapodás említett rendelkezései elsőbbséget élveznek az SZKM érintett rendelkezéseivel szemben.

98      Ebben az összefüggésben, anélkül hogy az Osztrák Köztársaság által nyújtott támogatásnak az SZKM-mel vagy az EGT-megállapodással való összeegyeztethetőségéről nyilatkozna, az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Tanács a vitatott rendelet megalkotása előtt lefolytatta az SZKM állami támogatásokra vonatkozó rendelkezései által előírt eljárást. Ugyanakkor, mint ahogyan az előző pontból következik, az EGT-megállapodás hatálybalépése után e megállapodásnak az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseit kellett alkalmazni az SZKM megfelelő rendelkezései helyett. E tekintetben az EGT-megállapodás saját szabályokat és eljárásokat tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a szerződő felek számára, hogy a megállapodás érvényesülésével összeegyeztethetetlen állami támogatásokat kiküszöböljék.

99      Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy vajon alkalmazandó-e megállapodás a vitatott rendelet által érintett termékekre, nem vitatott, hogy ezek a termékek az EGT-megállapodás szerződő feleitől származnak, és a Harmonizált Áruleíró és Kódrendszer 25–97. fejezete alá tartoznak. Így az EGT-megállapodás 8. cikke (2) és (3) bekezdésének a) pontja szerint a megállapodás – hatálybalépésétől kezdve – alkalmazandó e termékekre.

100    Másodszor, meg kell tehát vizsgálni, hogy az EGT-megállapodás hatálybalépése után a megállapodás 10. cikkének lehet-e közvetlen hatálya.

101    Az EK-Szerződés 228. cikke (7) bekezdéséből következik, hogy a Közösség által a Szerződéssel összhangban kötött nemzetközi megállapodások az intézményekre és a tagállamokra nézve kötelezőek. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen megállapodások rendelkezései az adott megállapodás hatálybalépésétől kezdve a közösségi jogrend szerves részét képezik (lásd a fent hivatkozott Haegeman-ügyben hozott ítélet 5. pontját). Az is az állandó ítélkezési gyakorlat része, hogy az ilyen megállapodások rendelkezései közvetlen hatállyal bírnak, ha a rendelkezések feltétel nélküliek és kellőképpen pontosak (lásd például a Bíróság 87/75. sz. Bresciani-ügyben 1976. február 5-én hozott ítéletének [EBHT 1976., 129. o.] 25. pontját és a 104/81. sz. Kupferberg-ügyben 1982. október 26-én hozott ítéletének [EBHT 1982., 3641. o.] 23. pontját).

102    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság szerint az ügy iratainak egyetlen eleme sem mutat arra, hogy az EK-Szerződés 238. cikke alapján a Közösség által megkötött EGT-megállapodást nem a Szerződéssel összhangban kötötték volna meg. Ebből következik, hogy a megállapodás 1994. január 1-jei hatálybalépése óta a megállapodás rendelkezései a közösségi jogrend szerves részét képezik. Meg kell jegyezni továbbá, hogy az EGT-megállapodás 10. cikkének első mondata úgy rendelkezik, a szerződő felek között tilos bármilyen behozatali vagy kiviteli vám és azzal azonos hatású díj. Második mondatában ugyanez a cikk pontosítja, hogy az 5. jegyzőkönyv rendelkezéseinek sérelme nélkül ezt a tilalmat a fiskális vámokra is alkalmazni kell. Megállapítható tehát, hogy a 10. cikk feltétel nélküli és pontos szabályt tartalmaz, amely egyetlen, ugyancsak feltétel nélküli és pontos kivételt ismer. Következésképpen az EGT-megállapodás hatálybalépése óta ez a cikk közvetlen hatállyal bír.

103    Harmadszor, meg kell vizsgálni, hogy a vitatott rendelet, a 4,9%-os vám visszaállításával megsérti-e az EGT-megállapodás 10. cikkét.

104    Az EGT-megállapodás 6. cikke így rendelkezik:

„A joggyakorlat jövőbeni fejleményeinek sérelme nélkül, e megállapodás rendelkezéseit, amennyiben a lényeget illetően megegyeznek az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés, valamint az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés megfelelő szabályaival, továbbá az említett két szerződés alapján elfogadott jogi aktusokkal, végrehajtásuk és alkalmazásuk során az Európai Közösségek Bírósága által az e megállapodás aláírásának időpontja előtt hozott vonatkozó határozatoknak megfelelően kell értelmezni.”

105    A Tanács szerint e rendelkezés ellenére az EGT-megállapodás 10. cikkét nem szabad ugyanolyan módon értelmezni, mint az EK-Szerződés megfelelő rendelkezéseit, mivel az EK-Szerződés és az EGT-megállapodás között fontos különbségek vannak (lásd a fenti 62. pontot).

106    Ez az érv nem fogadható el. Ugyanis az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy annak meghatározásához, hogy az EK-Szerződésben szereplő rendelkezés értelmezése kiterjesztendő-e egy olyan megállapodásban szereplő ugyanolyan rendelkezésre, mint amilyen az EGT-megállapodás, a rendelkezést mind a megállapodás tárgyának és céljának tekintetében, mind pedig annak kontextusában meg kell vizsgálni (lásd a Bíróság 270/80. sz. Polydor-ügyben 1982. február 9-én hozott ítéletének [EBHT 1982., 329. o.] 8. pontját és a C-163/90. sz., Legros és társai ügyben 1992. július 16-én hozott ítéletének [EBHT 1992., I-4625. o.] 23. pontját). Márpedig az EGT-megállapodás 1. cikke (1) bekezdésének értelmében a megállapodás célja, hogy előmozdítsa a Szerződő Felek közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok egyenlő versenyfeltételek melletti folyamatos és kiegyensúlyozott erősödését és az azonos szabályok betartását, egy homogén EGT létrehozása érdekében. Ezért a szerződő felek elhatározták, hogy a GATT szabadkereskedelmi övezetek létrehozására vonatkozó rendelkezéseivel összhangban kereskedelmük szinte minden vonatkozásában elhárítják az akadályokat.

107    Ebben az összefüggésben az EGT-megállapodás előrehaladott integrációt foglal magában, amelynek céljai tovább mutatnak egy egyszerű szabadkereskedelmi megállapodásnál. Így az 1. cikk (2) bekezdéséből kitűnik, hogy, az EGT magában foglalja különösen az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgását, valamint olyan rendszer létrehozását, amely biztosítja, hogy a verseny ne torzuljon és szabályait mindenki egyaránt betartsa. A megállapodás által érintett területeken a szerződő felek közötti kapcsolatokra vonatkozó szabályok lényegében megfelelnek az EK- és az ESZAK-Szerződés megfelelő rendelkezéseinek, valamint az e szerződések alkalmazására elfogadott jogi aktusoknak. Az EGT-megállapodás célja továbbá, hogy kiterjessze az EGT-re a megállapodás által érintett területeken a jövőbeni közösségi jogot, úgy, ahogyan az kialakul, fejlődik és változik, és e célból döntéshozatali eljárást hoztak létre. A megállapodás azt is tartalmazza, hogy az EFTA-államok felügyeleti szervet állítanak fel, az EFTA Felügyeleti Hatóságot, amely a Bizottságéval egyenértékű hatáskörrel és hasonló funkciókkal rendelkezik, valamint bíróságot állítanak fel, az EFTA-Bíróságot. Az EGT-megállapodás 109. cikke előírja, hogy a megállapodásból eredő kötelezettségek teljesítését egyrészről az EFTA Felügyeleti Hatóság, másrészről az EK-Szerződéssel, az ESZAK-Szerződéssel és e megállapodással összhangban eljárva az EK-Bizottság ellenőrzi. Az EGT-megállapodás 108. cikkének (2) bekezdéséből, valamint az EFTA-államok között létrejött, a Felügyeleti Hatóság és a Bíróság létrehozásáról szóló 1992. május 2-i megállapodásából (HL 1994. L 344., 1. o., a továbbiakban: EFTA felügyeleti megállapodás) kitűnik, hogy az EFTA Bíróságnak a Bíróságéhoz és az Elsőfokú Bíróságéhoz hasonló hatásköre van.

108    Így, az EFTA Felügyeleti Hatóság és az EFTA-Bíróság felállításával, amelyek a Bizottságéhoz, illetve a Bíróságéhoz hasonló jogosítványokkal és hatáskörrel rendelkeznek, kétpilléres rendszer jött létre, amelyben az EFTA Felügyeleti Hatóság és az EFTA-Bíróság feladata, hogy felügyelje a megállapodásnak az EFTA-államok általi alkalmazását, míg a Bizottság, a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság feladata a megállapodás Közösség általi alkalmazásának felügyelete. Ezt a rendszert számos olyan elem erősíti, amelynek célja az egységes jelleg biztosítása. Ezek között az elemek között szerepel – a megállapodás és az EK-, illetve ESZAK-Szerződés különféle rendelkezései megfogalmazásának hasonlósága mellett – az EGT-megállapodás negyedik és tizenötödik preambulumbekezdése, és 6. cikke, valamint az EFTA felügyeleti megállapodásnak különösen a 3. cikke. Különösen, a negyedik preambulumbekezdés értelmében a szerződő felek célja, hogy „egy közös szabályokon és egyenlő versenyfeltételeken alapuló, az ezek – többek között bíróság előtti – érvényesítéséhez szükséges megfelelő eszközöket biztosító dinamikus és homogén európai gazdasági térséget hozzanak létre, amelynek megvalósítására az egyenlőség és a viszonosság, továbbá a Szerződő Felek számára biztosított előnyök, jogok és az őket terhelő kötelezettségek átfogó egyensúlya alapján kerül sor”. A tizenötödik preambulumbekezdés – amellyel a felek azután egészítették ki a preambulumot, miután a Bíróság a fent hivatkozott 1/91. sz. véleményében megállapította, hogy a megállapodás első változatának EGT-Bíróságot előíró bírósági rendszere összeegyeztethetetlen az EGK-Szerződéssel – megállapítja továbbá, hogy „a Szerződő Felek célja az, hogy a bíróságok függetlenségének tiszteletben tartása mellett elérjék és megőrizzék az egységes értelmezést és alkalmazást e megállapodás, valamint a közösségi joganyag olyan rendelkezései tekintetében, amelyeknek a lényeges tartalma bekerült ebbe a megállapodásba, továbbá, hogy a négy szabadság, valamint a versenyfeltételek tekintetében az egyének és a gazdasági szereplők egyenlő bánásmódban részesüljenek”. Mint ahogy az Elsőfokú Bíróság a fenti 104. pontban emlékeztetett rá, az EGT-megállapodás 6. cikke szerint a megállapodás azon rendelkezéseit, amelyek lényegükben megegyeznek a közösségi szabályokkal, a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság által a megállapodás aláírását megelőzően kialakított ítélkezési gyakorlat szerint kell értelmezni. Végezetül, az EFTA felügyeleti megállapodás 3. cikkének (2) bekezdéséből következően az EFTA Felügyeleti Hatóság és az EFTA-Bíróság az EGT-megállapodás értelmezése és alkalmazása során megfelelően figyelembe veszik a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatában az EGT-megállapodás aláírását követően kialakított elveket (lásd az EFTA-Bíróság fent hivatkozott Restamark-ügyben 1995. március 21-én hozott ítéletének 24., 33. és 34. pontját és az E-2/94. sz., Scottish Salmon Growers Association kontra EFTA Felügyeleti Hatóság ügyben hozott ítéletét, Report of the EFTA Court, 1 January 1994–30 June 1995, 59. o. 11. és 13. pont).

109    A Tanács állításával ellentétben a szerződő felek azon céljának jelentőségét a megállapodás értelmezésének és alkalmazásának vonatkozásában, amely szerint dinamikus és egységes EGT-t kívánnak létrehozni, a Bíróság nem gyengítette a fent hivatkozott 1/91. sz. véleményében. Amikor a Bíróság megállapította, hogy az EGT-ben a jog értelmezésének és alkalmazásának egységességére irányuló cél egyrészt a megállapodás, másrészt a közösségi jog céljai és összefüggései között meglévő különbségekbe ütközik, ezt a megállapítást az EGT-megállapodás által előirányzott bírósági rendszer vizsgálata során tette – amely arra irányult, hogy vajon e rendszer nem veszélyezteti-e a közösségi jogrend autonómiáját saját céljai megvalósításában –, és nem egy adott eset vizsgálatának keretében, ahol azt kell meghatározni, hogy az EGT-megállapodás valamely rendelkezését, amely lényegében megegyezik a közösségi jog egy rendelkezésével, a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően kell-e értelmezni.

110    E megállapításokból következik, hogy az EGT-megállapodás 6. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ha az EGT-megállapodás valamely rendelkezése lényegében megegyezik az EK- és ESZAK-Szerződés, illetve az e két szerződés alkalmazására elfogadott jogi aktusok megfelelő szabályával, akkor azt a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság által az EGT-megállapodás aláírását megelőzően a vonatkozó területen kialakított ítélkezési gyakorlatnak megfelelően kell értelmezni.

111    Az Elsőfokú Bíróság megállapítja továbbá, hogy az EGT-megállapodás 10. cikke lényegében megegyezik az EK-Szerződés 12., 13., 16. és 17. cikkével, amelyek az átmeneti időszak végétől kezdve megtiltanak a tagállamok között minden behozatali- és kiviteli vámot, valamint az azokkal azonos hatású minden díjat. Így az EGT-megállapodás 6. cikke szerint a 10. cikket a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság által a megállapodás aláírását megelőzően kialakított ítélkezési gyakorlatnak megfelelően kell értelmezni.

112    Ezen a ponton először is el kell vetni a Bizottságnak azt az érvelését, amely szerint, mivel az EGT-megállapodás 10. cikkéből kitűnik, hogy a fiskális vámok nem tartoznak szükségszerűen a behozatali és kiviteli vámok és az azokkal azonos hatású díj fogalmának körébe, e cikk és az EK-Szerződés megfelelő rendelkezései lényegüket tekintve nem azonosak. Elegendő ugyanis emlékeztetni arra, hogy az EK-Szerződés is tartalmaz kapcsolódó rendelkezést, nevezetesen a Szerződés 17. cikkét, amely megállapítja, hogy a Szerződés 9. cikkének tilalma a fiskális vámokra is alkalmazandó, és amelynek az a célja, hogy megakadályozza a behozatali és kiviteli vámok, valamint az azokkal azonos hatású díjak tilalmának a kijátszását (lásd a fent hivatkozott Social Fonds voor de Diamantarbeiders-ügyben hozott ítélet 8. és 9. pontját).

113    Másodszor, a Bizottság állításával ellentétben az EGT-megállapodás 10. cikkének a felperes által javasolt értelmezése nem teszi lehetetlenné az EGT-megállapodás 64. cikkének alkalmazását. Ugyanis az állami támogatások területén ez utóbbi rendelkezés megengedi, hogy bizonyos feltételek között a versenytorzító hatással érintett szerződő fél illetékes hatósága olyan intézkedéseket fogadjon el, amelyek kiegyenlítik a torzító hatásokat. Az EGT-megállapodás más rendelkezései alóli kivétel létrehozásával a 64. cikket tehát a megállapodás egyéb rendelkezésinek ellenére is alkalmazni lehet. Mindazonáltal az intézkedések elfogadása előtt le kell folytatni az EGT-megállapodás 64. cikke szerinti eljárást, és az általa előírt feltételeknek teljesülniük kell.

114    Harmadszor, az EGT-megállapodás különböző védzáradékai, amelyek lehetővé teszik, hogy a szerződő felek eltérjenek a megállapodás rendelkezéseitől, csak meghatározott körülmények esetén alkalmazhatók, és általában az EGT-Vegyesbizottság keretén belüli kontradiktórius vizsgálat után. Az alkalmazásukat lehetővé tevő különleges helyzeteken kívül e záradékoknak nincs semmilyen hatásuk az EGT-megállapodás 10. cikke által megfogalmazott célokra, sem pedig – ebből következően – az említett cikk értelmezésére. Ezt a következtetést támasztja alá különösen az a tény, hogy az Európai Unióról szóló szerződés hatálybalépéséig az EGK-Szerződés 115. cikke sürgős esetekben megengedte a tagállamoknak, hogy az átmeneti időszak alatt maguk meghozzák a szükséges intézkedéseket, és amint azt a felperes helyesen megjegyezte, a fent hivatkozott Social Fonds voor de Diamantarbeiders-ügyben hozott ítéletében a Bíróság jogszerűtlennek ítélte az átmeneti időszak alatt beszedett pénzügyi terheket.

115    Negyedszer, a Bizottság azon érvét, miszerint az EGT-megállapodás 26. cikkére nem lenne szükség, ha a 10. cikket a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően kellene értelmezni, szintén el kell vetni. Ugyanis az EGT-megállapodás 26. cikke szerint a megállapodás eltérő rendelkezésének hiányában, a dömpingellenes intézkedések, a kiegyenlítő vámok és a harmadik országok tiltott kereskedelmi gyakorlatával szembeni intézkedések nem alkalmazhatók a szerződő felek egymás közötti kapcsolataiban. A megállapodás 13. jegyzőkönyvének első bekezdése megállapítja, hogy a megállapodás 26. cikkének alkalmazása azokra a területekre korlátozódik, amelyek a megállapodás hatálya alá esnek, és amelyeken a közösségi vívmányok teljes mértékben bekerültek a megállapodásba. Ugyanennek a jegyzőkönyvnek a második bekezdéséből kitűnik, hogy a 26. cikk nem alkalmazandó azokban a helyzetekben, amikor az egyik szerződő fél olyan, harmadik országokkal szembeni intézkedéseket vezet be, amelyek célja, hogy megakadályozzák a dömpingellenes intézkedések, a kiegyenlítő vámok és azon intézkedések kijátszását, amelyeket harmadik országok tiltott kereskedelmi gyakorlatával szemben vezettek be.

116    A 26. cikket a megállapodás 13. jegyzőkönyvével összefüggésben tehát úgy kell értelmezni, hogy azokat a helyzeteket szabályozza, amelyekben az EGT-megállapodás többi rendelkezése ellenére a szerződő felek egymás között dömpingellenes intézkedéseket, kiegyenlítő vámokat és harmadik országok tiltott kereskedelmi gyakorlatával szembeni intézkedéseket vezethetnek be. Továbbá a 26. cikk nemcsak a vám formájában elfogadott intézkedésekre vonatkozik, hanem formájától függetlenül minden más intézkedésre is, beleértve a dömping-tárgyú bizottsági határozatokkal elfogadott kötelezettségeket is. Következésképpen az EGT-megállapodás 26. cikkének önmagában is megvan a létjogosultsága, függetlenül az EGT-megállapodás 10. cikkétől.

117    Mindenestre a vitatott rendeletet nem azért fogadták el, hogy megakadályozzák a dömpingellenes intézkedések, kiegyenlítő vámok és az olyan intézkedések kijátszását, amelyeket harmadik országok tiltott kereskedelmi gyakorlatával szemben vezettek be. Továbbá, az állami támogatások területét az EGT-megállapodás 61–64. cikke szabályozza. Ráadásul, az e területre vonatkozó közösségi vívmányokat, különösen a járműipari állami támogatások közösségi keretszabályait (89/C 123/03, HL C 123., 1989. május 18., 3. o.) belefoglalták a megállapodásba. Így anélkül, hogy szükséges lenne arról a kérdésről nyilatkozni, hogy a vitatott rendelet intézkedéseit kiegyenlítő vámoknak kell-e tekinteni, ezek az intézkedések az EGT-megállapodás 26. cikke alapján sem megengedettek.

118    A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy – mivel az EFTA-országokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodásokról van szó, amelyek az EGT-megállapodásnál sokkal behatároltabb körre terjednek ki – a fent hivatkozott Legros és társai ügyben hozott ítéletben (26. pont), amely a Közösség és a Svéd Királyság közötti megállapodás 6. cikkét (az Európai Gazdasági Közösség és a Svéd Királyság közötti megállapodás megkötéséről szóló, 1972. december 19-i 2838/72 tanácsi rendelet [HL L 300., 96. o.]) érinti, és amely a vámokkal azonos hatású díjakra vonatkozik, a Bíróság úgy határozott, hogy a kereskedelmi akadályok eltörlésére irányuló célkitűzés keretében a behozatali vámok eltörlése elsőrendű szerepet játszik, és ugyanez érvényes a vámokkal azonos hatású díjak eltörlésére is, amelyek a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint szorosan kötődnek a szűkebb értelemben vett vámokhoz (lásd különösen a Bíróság 37/73. és 38/73. sz., Social Fonds voor Diamantarbeiders egyesített ügyekben 1973. december 13-én hozott ítéletének [EBHT 1973., 1609. o.] 12. és 13. pontját, valamint a C-260/90. sz. Leplat-ügyben 1992. február 12-én hozott ítéletének [EBHT 1992., I-643. o.] 15. pontját). A Bíróság ennek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás hatékony érvényesülését jelentősen gyengítené, ha a 6. cikkben szereplő vámokkal azonos hatású díjak fogalmát az EGK-Szerződésben szereplő ugyanilyen fogalomnál szűkebben kellene értelmezni.

119    Mindezen körülmények figyelembevételével meg kell tehát vizsgálni, hogy a vitatott rendelet az EGT-megállapodás hatálybalépése után ellentétes-e a megállapodás 10. cikkével, amelyet – a 6. cikk értelmében – a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság által az EGT-megállapodás aláírását megelőzően kialakított ítélkezési gyakorlatnak megfelelően kell értelmezni.

120    E tekintetben el kell vetni a Tanács érvét, miszerint a vitatott rendelet által bevezetett intézkedés nem vám, hanem sui generis védintézkedés, és mint ilyen nem vonatkozik rá az EGT-megállapodás 10. cikke. Ugyanis a vitatott rendelet saját címének meghatározása szerint „vámengedmények visszavonásáról” szól. Továbbá annak 1. cikke előírja, hogy „vissza kell állítani egy 4,9%-os vámot a General Motors Austria által gyártott, F15 típusú gépkocsi-sebességváltók importja esetében”, és huszonharmadik preambulumbekezdése előírja „olyan vám bevezetését, amelynek mértéke megegyezik azon vámokéval, amelyeket akkor kellene alkalmazni, ha az SZKM nem lépne hatályba”. Végül, a tárgyalás során a Tanács képviselője az Elsőfokú Bíróság kérdésére válaszolva elismerte, hogy egy intézkedés minősítése kevéssé lényeges, hiszen hatása ugyanaz, akár dömpingellenes vámnak, kiegyenlítő vámnak, vámengedmény visszavonásának, vagy sui generis vám vagy védintézkedés bevezetésének minősítik is.

121    Ezután emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „olyan, akár minimális összegű pénzügyi teher, amelyet egyoldalúan vetnek ki – bármi legyen is az elnevezése és alkalmazásának módja –, s amely a határ átlépésének tényéből eredően sújtja a nemzeti vagy külföldi árukat, ha az nem minősül a szó szoros értelmében vett vámnak, a Szerződés 9. és 12. cikke szerinti vámmal azonos hatású díj még akkor is, ha azt nem az állam javára vetik ki, nincs semmiféle megkülönböztető vagy védelmi jellege, és a pénzügyi teherrel sújtott áru nem áll versenyben egyetlen nemzeti termékkel sem” (a fent hivatkozott Sociaal Fonds voor de Diamantarbeiders-ügyben 1969. július 1-jén hozott ítélet 18. pontja).

122    Márpedig a vitatott rendelet által bevezetett intézkedés olyan pénzügyi terhet jelent, amelyet a Közösség egyoldalúan vezetett be, és amely a határon átlépő F15 sebességváltókat sújtja. Így anélkül, hogy meg kellene határozni, hogy ezt az intézkedést szigorú értelemben vett behozatali vámnak kell-e tekinteni, megállapítható, hogy az EGT-megállapodás 10. cikkének értelmében vámmal azonos hatású díjnak minősül. Ebből következik, hogy az EGT-megállapodás hatálybalépése után a vitatott rendelet ellentétes volt az említett cikkel.

123    Az előzőekből következik, hogy a vitatott rendeletnek az EGT-megállapodás hatálybalépését megelőző, de a Közösségek által a jóváhagyó okiratok letétbe helyezését követő időszakban való elfogadásával a Tanács megsértette a felperes jogos bizalmát.

124    Ezen felül az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a közösségi jogalkotásnak egyértelműnek és alkalmazásának a jogalanyok számára előreláthatónak kell lennie. A jogbiztonság elve megköveteli, hogy az intézmények minden aktusa, amely joghatást vált ki, világos és pontos legyen, valamint, hogy úgy hozzák azokat az érdekeltek tudomására, hogy azok pontosan megállapíthassák azt az időpontot, amelytől fogva az adott jogi aktus létezik és joghatásokat vált ki. A jogbiztonság e követelménye különösen szigorúan követendő olyan jogi aktusok esetében, amelyek pénzügyi következményekkel járhatnak, annak érdekében, hogy az érdekeltek pontosan megismerhessék a rájuk háruló kötelezettségek terjedelmét (lásd a Bíróság 169/80. sz., Gondrand Frères és Garancini ügyben 1981. július 9-én hozott ítéletének [EBHT 1981., 1931. o.] 17. pontját, a 70/83. sz. Kloppenburg-ügyben 1984. február 22-én hozott ítéletetét [EBHT 1984., 1075. o.], a 325/85. sz., Írország kontra Bizottság ügyben 1987. december 15-én hozott ítéletének [EBHT 1987., 5041. o.] 18. pontját és az Elsőfokú Bíróság T-18/89. és T-24/89. sz., Tagaras kontra Európai Bíróság egyesített ügyekben 1991. február 7-én hozott ítéletének [EBHT 1991., II-53. o.] 40. pontját).

125    Márpedig a vitatott rendelet 1993. december 20-i elfogadásával, amikor már biztosan tudta, hogy az EGT-megállapodás 1994. január 1-jén hatályba lép, a Tanács szándékosan olyan helyzetet idézett elő, hogy 1994 januárjától két, egymásnak ellentmondó jogszabály létezett, azaz egyrészt a vitatott rendelet, amely a nemzeti jogrendben közvetlenül alkalmazandó, és amely visszaállította a felperes által gyártott F15 sebességváltók importjára kiszabott 4,9%-os vámot, másrészt az EGT-megállapodás 10. cikke, amely közvetlen hatállyal bír, és tilt minden behozatali vámot és vámmal azonos hatású díjat. Következésképpen, a vitatott rendelet nem minősül egyértelmű közösségi jogalkotásnak, és alkalmazása nem tekinthető a jogalanyok számára előreláthatónak. Ebből következik, hogy a Tanács a jogbiztonság elvét is megsértette.

126    Jóllehet e két általános jogelv megsértése már önmagában kellően súlyos ahhoz, hogy maga után vonja a vitatott rendelet megsemmisítését, azonban kiegészítésképpen meg kell vizsgálni, hogy igaz-e a felperes azon állítása, amely szerint a Tanács szándékosan dátumozta vissza a Hivatalos Lapnak azt a számát, amelyben az adott rendeletet kihirdették.

127    A Hivatalos Lapnak azon a számán, amelyben a vitatott rendeletet kihirdették, 1993. december 31-i dátum szerepel. Annak 2. cikke szerint a rendelet a Hivatalos Lapban való kihirdetésének napján lép hatályba. Mindazonáltal a Kiadóhivatal által az Elsőfokú Bíróság kérdéseire adott írásbeli válaszokból kitűnik, hogy az 1993. december 31-i Hivatalos Lapot a Kiadóhivatal székhelyén és a Közösség valamennyi hivatalos nyelvén csak 1994. január 11-én 16 óra 45 perckor bocsátották a nyilvánosság rendelkezésére. Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint, bár az a vélelem, hogy a megjelenés időpontja az, ami a Hivatalos Lap egyes számain szerepel, az ellenkező bizonyítása esetén a tényleges megjelenési időpontot kell figyelembe venni (lásd a fent hivatkozott Racke-ügyben hozott ítélet 15. pontját). Ebből az következik, hogy jelen ügyben a Hivatalos Lap kérdéses számának tényleges megjelenési időpontja 1994. január 11., és hogy a rendelet csak ez utóbbi időpontban lépett hatályba.

128    Az ügy irataiból, az Elsőfokú Bíróság kérésére a Tanács által benyújtott dokumentumokból, valamint a Tanácsnak és a Kiadóhivatalnak az Elsőfokú Bíróság által feltett kérdésekre adott írásbeli válaszaiból egyébiránt kitűnik, hogy a Tanács a vitatott rendeletet 1994. január 3-án vagy 4-én küldte meg a Kiadóhivatalnak, és hogy a kísérőlevélben olyan utasítást adott, hogy a rendeletet a Hivatalos Lap 1993. évi kiadásában tegye közzé, továbbá hogy ezt az utasítást a Tanács telefonon a Kiadóhivatalnak megerősítette, valamint hogy ez utóbbi a rendelet teljes szövegét 1994. január 6-án telefaxon kapta meg.

129    A tárgyalás során az Elsőfokú Bíróság kérdéseire válaszolva a Tanács kijelentette, hogy soha nem állította, hogy a vitatott rendeletnek a kihirdetése előtt hatályba kellett volna lépnie. Abban az időben a Tanács adminisztratív részlege, jóllehet ismerte a Hivatalos Lap tényleges megjelenési időpontjára vonatkozó ítélkezési gyakorlatot (lásd a fenti 127. pontot), azt a gyakorlatot folytatta, miszerint a Kiadóhivatalnak olyan utasításokat adtak, hogy az adott évben elfogadott jogi aktusokat a Hivatalos Lap ugyanazon évi kiadásában kell megjelentetni. Ezt a gyakorlatot mindenesetre azóta megváltoztatták.

130    Mindazonáltal anélkül, hogy e gyakorlatnak – amelyet legalábbis kétségesnek kell minősíteni – a jogszerűségéről nyilatkozna, az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy ezzel ellentétben, a Tanács által 1993 decemberében elfogadott több jogi aktust a Hivatalos Lap 1994. évi kiadványában jelentettek meg. Különösen az 1993. december 13-án elfogadott 94/1 és 94/2 határozatot, amelyeket az 1994. január 3-i dátumozású HL 1994. L 1. számban jelentettek meg, valamint az EFTA-tagországokkal szembeni dömpingellenes intézkedések felfüggesztéséről szóló, 1993. december 22-i 5/94/EK tanácsi rendeletet, amelyet az 1994. január 5-i dátumozású HL 1994. L 3. számban jelentettek meg.

131    Az előzőekből az következik, hogy a Tanács szándékosan dátumozta vissza a Hivatalos Lap azon számát, amelyben a vitatott rendeletet kihirdették.

132    Ezzel a cselekedetével ismételten megsértette a jogbiztonság elvét, amely a fenti 124. pontban említett ítélkezési gyakorlat szerint nemcsak azt követeli meg, hogy az intézmények minden aktusa, amely joghatást vált ki, világos és pontos legyen, hanem azt is, hogy úgy hozzák azokat az érdekeltek tudomására, hogy azok pontosan megállapíthassák azt az időpontot, amelytől fogva az adott jogi aktus létezik és joghatásokat vált ki.

133    A Tanács adminisztrációjának a magatartását különösen súlyosnak kell ítélni, hiszen ellentétes azokkal a formális utasításokkal, amelyeket maga a Tanács adott a Kiadóhivatalnak, mégpedig „annak biztosítására, hogy a Hivatalos Lap egyes számain szereplő megjelenési dátum megfeleljen azon időpontnak, amikor az adott szám az említett hivatalnál a nyilvánosság számára valamennyi hivatalos nyelven ténylegesen hozzáférhetővé válik” (lásd a fent hivatkozott Racke-ügyben hozott ítélet 15. pontját). Továbbá, amint a felperes helyesen megjegyezte, az 1993. december 31-én fennálló jogi helyzet különbözött az 1994. január 1-je – az EGT-megállapodás hatálybalépése – után fennállótól.

134    Mindezekből következik, hogy az első jogalap és a második jogalap második része megalapozott.

135    E körülmények között a vitatott rendeletet meg kell semmisíteni, anélkül, hogy a felperes által felhozott egyéb érvek és jogalapok tárgyában való döntés szükséges lenne.

 A költségekről

136    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Tanács pervesztes lett, és a pernyertes fél ezt kérte, a Tanácsot saját költségein kívül a felperes költségeinek viselésére is kötelezni kell.

137    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 4. §-a előírja, hogy az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket. A Bizottság tehát maga viseli saját költségeit.

138    Az Osztrák Köztársaság beavatkozását nem a Bíróság EK-alapokmánya 37. cikkének második albekezdése értelmében engedélyezték, hanem az EGT-megállapodás mellékletében szereplő, „Az Európai Közösség nyilatkozata az EFTA-államokat az EK-Bíróság előtt megillető jogokról” című nyilatkozatban foglalt azon közösségi kötelezettségvállalásnak megfelelően, amely arra irányul, hogy megnyíljon az EFTA-államok és az EFTA Felügyeleti Hatóság számára a Bíróság előtti eljárásokba a Bíróság alapokmányának 37. cikke szerinti beavatkozás lehetősége „az EGT-n belüli jogi egységesség megerősítése érdekében” (lásd az Elsőfokú Bíróság T-115/94. sz., Opel Austria kontra Tanács ügyben 1994. október 20-án hozott végzést [az EBHT-ban nem tették közzé]). Ezt a nyilatkozatot úgy kell értelmezni, hogy a Közösség kötelezettséget vállalt arra, hogy ugyanolyan beavatkozási lehetőségeket nyit meg az EFTA-államok és az EFTA Felügyeleti Hatóság előtt, mint amilyenekkel a tagállamok és a közösségi intézmények rendelkeznek. Ebből következik, hogy ugyanolyan jogokat élveznek és ugyanolyan kötelezettségek terhelik őket. Márpedig az eljárási szabályzat 87. cikkének 4. §-a előírja, hogy az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket. Így az Osztrák Köztársaság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Közösség és Ausztria között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás 23. cikkének (2) bekezdésével és 27. cikke (3) bekezdésének a) pontjával összhangban a vámengedmények visszavonásáról szóló, 1993. december 20‑i 3697/93/EK tanácsi rendeletet (General Motors Austria) megsemmisíti.

2)      A Tanács viseli a saját és a felperes költségeit.

3)      A Bizottság és az Osztrák Köztársaság maguk viselik saját költségeiket.

Lenaerts Lindh Cooke

Kihirdetve Luxembourgban, az 1997. január 22‑i nyilvános ülésen.

H. Jung       K. Lenaerts

hivatalvezető       elnök

* Az eljárás nyelve: angol.