A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített kilencedik tanács)
2014. november 5. (*)
„Közös kül‑ és biztonságpolitika – Szíriával szemben hozott korlátozó intézkedések – A pénzeszközök befagyasztása – A Szíriai Központi Bank vezetőjének feladatai – Megsemmisítés iránti kereset – Korlátozó intézkedésekre vonatkozó jogi aktus közlése – Keresetindítási határidő – Elfogadhatóság – Védelemhez való jog – Tisztességes eljárás – Indokolási kötelezettség – Bizonyítási teher – A hatékony bírói jogvédelemhez való jog – Arányosság – A tulajdonhoz való jog – A magán‑ és családi élethez való jog – Valamely tagállami állampolgár tekintetében belépési korlátozások alkalmazása – Az uniós polgárok szabad mozgása”
A T‑307/12. és T‑408/13. sz. egyesített ügyekben,
Adib Mayaleh (lakóhelye: Damaszkusz [Szíria], képviselik: G. Karouni és C. Dumont ügyvédek)
felperesnek
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: J.‑P. Hix és V. Piessevaux, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
először a Szíriával szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2011/782/KKBP tanácsi határozat végrehajtásáról szóló, 2012. május 14‑i 2012/256/KKBP tanácsi végrehajtási határozat (HL L 126., 9. o.), másodszor a szíriai helyzetre tekintettel korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 36/2012/EU rendelet 32. cikke (1) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2012. május 14‑i 410/2012/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL L 126., 3. o.), harmadszor a Szíriával szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2011/782/KKBP határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. november 29‑i 2012/739/KKBP tanácsi határozat (HL L 330., 21. o.), negyedszer a szíriai helyzetre tekintettel korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 36/2012/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2013. április 22‑i 363/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL L 111., 1. o.; helyesbítés: HL L 127., 27. o.), ötödször pedig a Szíriával szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2013. május 31‑i 2013/255/KKBP tanácsi határozat (HL L 147., 14. o.) részleges megsemmisítése iránt benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács),
tagjai: G. Berardis elnök (előadó), Czúcz O., I. Pelikánová, A. Popescu és E. Buttigieg bírák,
hivatalvezető: J. Plingers tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. április 3‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogviták előzményei
1 A felperes, Adib Mayaleh – szír állampolgár, honosítás révén pedig francia állampolgár – a Szíriai Központi Bank vezetője. Az állampolgárság honosítás útján történt megszerzésekor a nevét André Mayardra franciásították. Kizárólag ez utóbbi név szerepel a felperes francia útlevelében.
2 Az Európai Unió Tanácsa 2011. május 9‑én az EUSZ 29. cikk alapján elfogadta a Szíriával szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2011/273/KKBP határozatot (HL L 121., 11. o.).
3 A 2011/273 határozat 3. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tagállamok tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy megakadályozzák az említett határozat mellékletében felsorolt, a szíriai polgári lakosság ellen irányuló erőszakos elnyomásért felelős személyeknek és a velük kapcsolatban álló személyeknek a területükre történő beutazását vagy az azon történő átutazását.
4 A 2011/273 határozat 4. cikkének (1) bekezdése arról rendelkezik, hogy be kell fagyasztani a szíriai polgári lakosság ellen irányuló erőszakos elnyomásért felelős személyekhez, valamint a velük összefüggésbe hozható természetes és jogi személyekhez és szervezetekhez tartozó, tulajdonukat képező, általuk birtokolt vagy ellenőrzött valamennyi pénzeszközt és gazdasági erőforrást. E befagyasztás módjait ugyanezen cikk egyéb bekezdései határozzák meg.
5 A 2011/273 határozat 5. cikkének (1) bekezdése értelmében a Tanács összeállítja az érintett személyek jegyzékét.
6 A Tanács ugyanebben az időpontban az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdése alapján elfogadta a szíriai helyzetre tekintettel korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 442/2011/EU rendeletet (HL L 121., 1. o.; helyesbítés: HL L 151., 15. o.). A rendelet 4. cikkének (1) bekezdése előírja az említett rendelet II. mellékletében felsorolt természetes vagy jogi személyekhez, szervezetekhez és szervekhez tartozó, ezek tulajdonában lévő, vagy ezek által birtokolt vagy ellenőrzött valamennyi pénzeszköz és gazdasági erőforrás befagyasztását.
7 A 2011/273 határozatot felváltotta a Szíriával szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2011/273 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. december 1‑jei 2011/782/KKBP tanácsi határozat (HL L 319., 56. o.).
8 A 2011/782 határozat 18. cikkének (1) bekezdése, illetve 19. cikkének (1) bekezdése a 2011/273 határozat 3. cikke (1) bekezdésének, illetve 4. cikke (1) bekezdésének felel meg azzal a kiegészítéssel, hogy a 2011/782 határozatban meghatározott korlátozó intézkedések a rezsimet támogató és abból hasznot húzó személyekre is alkalmazandók.
9 A 442/2011 rendeletet felváltotta a szíriai helyzetre tekintettel korlátozó intézkedések meghozataláról és a 442/2011 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. január 18‑i 36/2012/EU tanácsi rendelet (HL L 16., 1. o.; helyesbítés: HL L 259., 7. o.).
10 A 2011/782 határozat végrehajtásáról szóló, 2012. május 14‑i 2012/256/KKBP tanácsi végrehajtási határozat (HL L 126., 9. o.) felvette a felperes nevét az említett határozat I. mellékletében szereplő jegyzékbe az eljárás nyelvén a következő indokolással:
„Adib Mayaleh a Szíriai Központi Bank vezetőjeként gazdasági és pénzügyi támogatáshoz juttatta a szíriai rezsimet.”
11 A 36/2012 rendelet 32. cikke (1) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2012. május 14‑i 410/2012/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL L 126., 3. o.) felvette a felperes nevét az említett rendelet II. mellékletében szereplő jegyzékbe a fenti 10. pontban említettel megegyező indokolással.
12 A 2011/782 határozat 21. cikkének (2) és (3) bekezdése a következőket írja elő:
„(2) A Tanács – amennyiben a cím ismert, közvetlenül, egyéb esetben pedig értesítés közzététele útján – közli a jegyzékbe vételről hozott döntését és annak indokait az érintett személlyel vagy szervezettel, lehetővé téve számára, hogy észrevételeket tegyen.
(3) Amennyiben észrevételt vagy új érdemi bizonyítékot nyújtanak be, a Tanács felülvizsgálja döntését, és erről értesíti az érintett személyt vagy szervezetet.”
13 A 36/2012 rendelet 32. cikkének (2) és (3) bekezdése hasonló rendelkezést tartalmaz.
14 A Tanács 2012. május 15‑én az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétette a 2012/256 végrehajtási határozattal végrehajtott 2011/782 határozatban és a 410/2012 végrehajtási rendelettel végrehajtott 36/2012 rendeletben előírt korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek részére szóló értesítést (HL C 139., 19. o.).
15 Ezen értesítés szerint az érintett személyek és szervezetek az igazoló dokumentumok csatolásával a Tanácsnál kérhetik annak a határozatnak a felülvizsgálatát, amellyel felkerültek a fenti 14. pontban említett jogi aktusokhoz mellékelt jegyzékekre.
16 A felperes a szóban forgó jegyzékekbe történt felvételét követően nem fordult a Tanácshoz. Ugyanakkor a Törvényszék Hivatalához 2012. július 11‑én benyújtott keresetlevéllel keresetet terjesztett elő a 410/2012 végrehajtási rendelet és a 2012/256 végrehajtási határozat megsemmisítése iránt annyiban, amennyiben e jogi aktusok a felperesre vonatkoznak.
17 A Szíriával szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2011/782 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. november 29‑i 2012/739/KKBP tanácsi határozat (HL L 330., 21. o.) fenntartotta a felperes tekintetében alkalmazott korlátozó intézkedéseket, mivel a neve a következő indokolással szerepel a 2012/739 határozat I. A. mellékletében:
„Adib Mayaleh est responsable de la fourniture d’un soutien économique et financier au régime syrien par le biais de ses fonctions de gouverneur de la Banque centrale de Syrie” [nem hivatalos fordítás: Adib Mayaleh a Szíriai Központi Bank vezetőjeként ellátott feladatai révén felelős a szíriai rezsimnek való gazdasági és pénzügyi támogatás nyújtásáért].
18 A Tanács 2012. november 30‑án az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétette a 2012/739 határozatban, valamint a 36/2012 rendeletben előírt korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek részére szóló értesítést (HL C 370., 6. o.), amelynek a tartalma lényegében megegyezik a fenti 14. és 15. pontban említett értesítés tartalmával.
19 A Tanács a 36/2012 rendelet végrehajtásáról szóló, 2013. április 22‑i 363/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelettel (HL L 111., 1. o.; helyesbítés: HL L 127., 27. o.) felváltotta a 36/2012 rendelet II. mellékletét úgy, hogy mindeközben fenntartotta a felperes nevét az új mellékletben a fenti 17. pontban említettel megegyező indokolással.
20 A Tanács 2013. április 23‑án az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétette a 2013/185/KKBP tanácsi végrehajtási határozattal végrehajtott 2012/739 határozatban és a 363/2013 végrehajtási rendelettel végrehajtott 36/2012 rendeletben előírt korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek részére szóló értesítést (HL C 115., 5. o.), amelynek a tartalma lényegében megegyezik a fenti 14. és 15. pontban említett értesítés tartalmával.
21 A Szíriával szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2013. május 31‑i 2013/255/KKBP tanácsi határozat (HL L 147., 14. o.) fenntartotta a felperes tekintetében alkalmazott korlátozó intézkedéseket, mivel a neve a fenti 17. pontban említettel megegyező indokolással szerepel e határozat I. A. mellékletében.
22 A Tanács 2013. június 1‑jén az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétette a 2013/255 határozatban és 36/2012 rendeletben előírt korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek részére szóló értesítést (HL C 155., 1. o.), amelynek a tartalma lényegében megegyezik a fenti 14. és 15. pontban említett értesítés tartalmával.
Az eljárás és a felek kérelmei
23 Ahogy az a fenti 16. pontban felidézésre került, a felperes a Törvényszék Hivatalához 2012. július 11‑én benyújtott keresetlevéllel keresetet terjesztett elő a 410/2012 végrehajtási rendeletnek és a 2012/256 végrehajtási határozatnak a felperesre vonatkozó részében történő megsemmisítése iránt. Ezt a keresetet a T‑307/12. szám alatt vették nyilvántartásba.
24 A Törvényszék Hivatalához 2013. január 30‑án benyújtott beadványban a felperes azt kérte, hogy úgy módosíthassa a T‑307/12. sz. ügyben a kereseti kérelmeit, hogy a megsemmisítés iránti kérelme a 2012/739 határozatot is érintse, amennyiben utóbbi a felperesre vonatkozik (a továbbiakban: arra irányuló kérelem, hogy a kereset a 2012/739 határozatra is vonatkozzon).
25 A Tanács a Törvényszék Hivatalához 2013. február 27‑én benyújtott levélben tudatta, hogy nincsenek észrevételei az arra irányuló kérelem tekintetében, hogy a kereset a 2012/739 határozatra is vonatkozzon.
26 A Törvényszék Hivatalához 2013. július 30‑án benyújtott beadványban a felperes azt kérte, hogy úgy módosíthassa a T‑307/12. sz. ügyben a kereseti kérelmeit, hogy a megsemmisítés iránti kérelme a 363/2013 végrehajtási rendeletet és a 2013/255 határozatot is érintse, amennyiben e jogi aktusok a felperesre vonatkoznak (a továbbiakban: arra irányuló kérelem, hogy a kereset a 363/2013 végrehajtási rendeletre is vonatkozzon, illetve arra irányuló kérelem, hogy a kereset a 2013/255 határozatra is vonatkozzon). A felperes ugyanebben az időpontban egy második keresetet is előterjesztett, amelyet a T‑408/13. szám alatt vettek nyilvántartásba, e keresettel a 363/2013 végrehajtási rendelet és a 2013/255 határozat megsemmisítését kérte, amennyiben e jogi aktusok a felperesre vonatkoznak.
27 A T‑307/12. sz. ügyben a Tanács a Törvényszék Hivatalához 2013. szeptember 6‑án benyújtott levélben tudatta, hogy nincsenek észrevételei sem az arra irányuló kérelem tekintetében, hogy a kereset a 363/2013 végrehajtási rendeletre is vonatkozzon, sem pedig az arra irányuló kérelem tekintetében, hogy a kereset a 2013/255 határozatra is vonatkozzon.
28 A T‑408/13. sz. ügyben a Törvényszék (kilencedik tanács) az eljárási szabályzata 64. cikkében előírt pervezető intézkedések alapján annak a pontosítását kérte a Tanácstól, hogy a 363/2013 végrehajtási rendeletet és a 2013/255 határozatot közölték‑e közvetlenül a felperessel.
29 A Tanács a Törvényszék Hivatalához 2013. október 15‑én benyújtott levélben két, 2013. május 13‑i, illetve június 3‑i olyan levelet mutatott be, amelyben először a 363/2013 végrehajtási rendeletet, majd a 2013/255 határozatot közölte G. Karounival, a felperes egyik jogi képviselőjével a T‑307/12. sz. ügyben.
30 A Törvényszék Hivatalához 2013. október 30‑án benyújtott levélben a felperes megerősítette, hogy jogi képviselője 2013. május 17‑én, illetve június 6‑án megkapta a fent említett közléseket. A felperes ugyanakkor hangsúlyozta, hogy sem a 363/2013 végrehajtási rendeletet, sem pedig a 2013/255 határozatot nem közölték vele közvetlenül a címén.
31 Az eljárási szabályzat 50. cikke alapján a Törvényszék kilencedik tanácsának elnöke 2013. november 6‑i végzésével a felek meghallgatását követően az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az eljárást befejező határozat meghozatala céljából egyesítette a T‑307/12. és a T‑408/13. sz. ügyet.
32 A Tanács 2013. december 18‑án benyújtotta ellenkérelmét a T‑408/13. sz. ügyben.
33 A Törvényszék (kilencedik tanács) a 2014. január 6‑i határozattal úgy határozott, hogy az eljárási szabályzat 47. cikkének 1. §‑a alapján a második beadványváltás szükségtelen.
34 A felperes a Törvényszék Hivatalához 2014. január 21‑én benyújtott levélben a T‑408/13. sz. ügyben válasz benyújtásának engedélyezését kérte annak érdekében, hogy a Tanács által a fenti 32. pontban említett ellenkérelemben felhozott elfogadhatatlansági kifogások tekintetében állást foglalhasson.
35 2014. január 22‑én a Törvényszék az eljárási szabályzat 14. cikke alapján és a kilencedik tanács javaslatára úgy határozott, hogy a jelen ügyeket a kibővített kilencedik tanács elé utalja.
36 A Törvényszék Hivatalához 2014. január 22‑én benyújtott beadványban a felperes kereseti kérelmei módosításának a lehetőségét kérte azért, hogy a megsemmisítés iránti kérelmei a 2013/255 határozat módosításáról szóló, 2013. december 13‑i 2013/760/KKBP tanácsi határozatot (HL L 335., 50. o.) és a 36/2012 rendelet módosításáról szóló, 2013. december 13‑i 1332/2013/EU tanácsi rendeletet (HL L 335., 3. o.) is érintsék, amennyiben e jogi aktusok a felperesre vonatkoznak.
37 A Törvényszék (kibővített kilencedik tanács) a 2014. február 13‑i határozattal elutasította a felperesnek a fenti 34. pontban említett kérelmét.
38 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (kibővített kilencedik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt, és az eljárási szabályzat 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében felhívta a feleket, hogy válaszoljanak bizonyos kérdésekre. Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 24. cikkének második bekezdése alapján a Francia Köztársaságtól tájékoztatást is kértek.
39 A felek ezen intézkedéseknek a kitűzött határidőn belül eleget tettek. A Francia Köztársaság ugyancsak megadta a kért tájékoztatást.
40 A Törvényszék a 2014. április 3‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat. Ezen alkalommal a felperes többek között egyrészt arról nyilatkozott, hogy a T‑408/13. sz. ügyben a kereset előterjesztésére másodlagosan került sor annak az esetnek a figyelembevétele érdekében, ha a Törvényszék a T‑307/12. sz. ügyben a fenti 24. és 26. pontban említett kérelmekkel módosított kereseti kérelmeinek az elfogadhatatlanságát állapítaná meg, másrészt pedig visszavonta a fenti 36. pontban említett, a kereseti kérelmek módosítása iránti kérelmet. A Tanács arra hivatkozott, hogy a 363/2013 végrehajtási rendeletet késedelmesen támadták meg. Másodlagosan arra az esetre, ha a Törvényszék úgy véli, hogy e végrehajtási rendeletnek a Hivatalos Lapban 2013. május 9‑én közzétett helyesbítését (a továbbiakban: 2013. május 9‑i helyesbítés) közölni kellett volna a felperessel, a Tanács azt kéri, hogy a keresetet nyilvánítsák elfogadhatatlannak annyiban, amennyiben az az említett végrehajtási rendeletet érinti, e helyesbítést illetően pedig a Törvényszék mérlegelésére bízza. E nyilatkozatokat felvették a tárgyalási jegyzőkönyvbe.
41 A T‑307/12. sz. ügyben a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a 2012/256 végrehajtási határozatot a felperesre vonatkozó részében;
– semmisítse meg a 410/2012 végrehajtási rendeletet a felperesre vonatkozó részében;
– semmisítse meg a 2012/739 határozatot a felperesre vonatkozó részében;
– semmisítse meg a 363/2013 végrehajtási rendeletet a felperesre vonatkozó részében;
– semmisítse meg a 2013/255 határozatot a felperesre vonatkozó részében;
– kötelezze a Tanácsot a költségek viselésére.
42 A T‑408/13. sz. ügyben a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a 363/2013 végrehajtási rendeletet a felperesre vonatkozó részében;
– semmisítse meg a 2013/255 határozatot a felperesre vonatkozó részében;
– kötelezze a Tanácsot a költségek viselésére.
43 A T‑307/12. sz. ügyben a Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
44 A T‑408/13. sz. ügyben a Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:
– nyilvánítsa a keresetet elfogadhatatlannak;
– másodlagosan nyilvánítsa a keresetet elfogadhatatlannak annyiban, amennyiben az a 363/2013 végrehajtási rendeletre vonatkozik;
– harmadlagosan nyilvánítsa a keresetet megalapozatlannak;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
A jogkérdésről
A – A keresetről a T‑307/12. sz. ügyben
1. A kereseti kérelmek módosítása iránti kérelmek elfogadhatóságáról
45 A felperes a T‑307/12. sz. ügyben keresetének a 2012/739 határozatra, a 363/2013 végrehajtási rendeletre és a 2013/255 határozatra történő kiterjesztését kérte.
a) Az arra irányuló kérelemről, hogy a kereset a 2012/739 határozatra és a 2013/255 határozatra is vonatkozzon
46 Emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 17. és 20. pontból kitűnik – a T‑307/12. sz. ügyben a keresetlevél benyújtása óta egyrészt a 2012/256 végrehajtási határozattal módosított 2011/782 határozatot hatályon kívül helyezte és felváltotta a 2012/739 határozat, másrészt pedig mivel a 2012/739 határozat már nem volt alkalmazandó, elfogadták a 2013/255 határozatot. A felperes neve a 2012/739 határozat és a 2013/255 határozat I. mellékletét képező jegyzékekben szerepel a fenti 17. pontban említettel megegyező indokolással.
47 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy amikor az eljárás során valamely kezdetben megtámadott jogi aktust másik, azonos tárgyú jogi aktus vált fel, ez utóbbit olyan új ténynek kell tekinteni, amely lehetővé teszi a felperes számára kereseti kérelmeinek és jogalapjainak megfelelő módosítását. Nem fogadható el ugyanis az, hogy valamely európai uniós intézmény vagy szerv – a jogi aktusainak valamelyike ellen előterjesztett keresetlevélben található bírálatokkal való szembenézés jegyében – e jogi aktust módosíthassa, vagy helyébe egy másik jogi aktust léptethessen, és az eljárás során hivatkozhasson erre a módosításra vagy jogszabályváltásra annak érdekében, hogy a másik felet megfossza eredeti kérelmeinek és jogalapjainak a későbbi jogi aktusra való kiterjesztésének vagy az ezen jogi aktus elleni további kérelmek és jogalapok előterjesztésének lehetőségétől (a Bíróság 14/81. sz., Alpha Steel kontra Bizottság ügyben 1982. március 3‑án hozott ítéletének [EBHT 1982., 749. o.] 8. pontja, valamint a Törvényszék T‑35/10. és T‑7/11. sz., Bank Melli Iran kontra Tanács egyesített ügyekben 2013. szeptember 6‑án hozott ítéletének 53. pontja).
48 Egyébiránt ahhoz, hogy a kereseti kérelmek módosítása iránti kérelem elfogadható legyen, azt az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdésében előírt két hónapos keresetindítási határidőn belül kell benyújtani, amely az eljárási szabályzat 102. cikkének 2. §‑a szerint a távolságra tekintettel tíznapos határidővel, valamint adott esetben az e szabályzat 102. cikkének 1. §‑ában említett tizennégy további nappal meghosszabbodik (lásd az alábbi 65. pontot). E keresetindítási határidő hivatalból vizsgálandó, és azt az uniós bíróságnak úgy kell alkalmaznia, hogy ezáltal biztosítsa a jogbiztonságot és a jogalanyok törvény előtti egyenlőségét. Így a bíróságnak kell – adott esetben hivatalból – vizsgálnia, hogy tiszteletben tartották‑e ezt a határidőt (lásd a fenti 47. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 55. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
49 El kell ismerni az arra irányuló kérelem elfogadhatóságát, hogy a kereset a 2012/739 határozatra is vonatkozzon, valamint az arra irányuló kérelem elfogadhatóságát, hogy a kereset a 2013/255 határozatra is vonatkozzon. Mivel ugyanis e határozatokat – amelyek értelmében a felperest továbbra is érintik a Szíriával szembeni korlátozó intézkedések – 2012. november 29‑én, illetve 2013. május 31‑én fogadták el, meg kell állapítani, hogy az említett kérelmeket – mivel azokat a Törvényszék Hivatalához 2013. január 30‑án, illetve 2013. július 30‑án nyújtották be – szükségszerűen a szóban forgó valamennyi határozatra alkalmazandó keresetindítási határidőn belül terjesztették elő.
b) Az arra irányuló kérelemről, hogy a kereset a 363/2013 végrehajtási rendeletre is vonatkozzon
50 Noha a Tanács a Törvényszék Hivatalához 2013. szeptember 6‑án benyújtott észrevételeiben (lásd a fenti 27. pontot) nem kifogásolta az arra irányuló kérelem elkésettségét, hogy a kereset a 363/2013 végrehajtási rendeletre is vonatkozzon, a tárgyaláson arra hivatkozott, hogy közös volt a két egyesített ügyben az, hogy a felperes e jogi aktust határidőn túl támadta meg. A Tanács lényegében – ahogy azt már a T‑408/13. sz. ügyre vonatkozó ellenkérelemben megjegyezte – azt állította, hogy a felperesnek legkésőbb 2013. július 29‑én kellett volna a Törvényszékhez fordulnia, tekintettel egyrészt arra, hogy 2013. május 17‑én a felperest már a T‑307/12. sz. ügyben képviselő ügyvédek egyike elismerte az említett végrehajtási rendelet – a Tanács által az ügyvédi irodájának a címére történő – közlésének átvételét, másrészt pedig az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdésében, valamint az eljárási szabályzat 102. cikkének 2. §‑ában és 101. cikke 2. §‑ának első bekezdésében előírt keresetindítási határidőre vonatkozó rendelkezésekre tekintettel.
51 A felperes a tárgyaláson azt állította, hogy e közlés nem volt érvényes, következésképpen pedig nem volt elkésett az arra irányuló kérelem, hogy a kereset a 363/2013 végrehajtási rendeletre is vonatkozzon.
52 Meg kell vizsgálni azt a kérdést, hogy a Tanács köteles volt‑e közölni a felperessel a 363/2013 végrehajtási rendeletet, igenlő válasz esetében pedig azt, hogy e közlésnek milyen módjait kellett követnie.
A 363/2013 végrehajtási rendelet felperessel való közlésének kötelezettségéről
53 Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a fenti 47. és 48. pontban felidézett elvek akkor is alkalmazandók, amikor a kereseti kérelmek módosítása iránti olyan kérelemről van szó, amely a 363/2013 végrehajtási rendelethez hasonló azon jogi aktusra vonatkozik, amely az alkalmazandó szabályozásban kifejezetten előírt felülvizsgálati eljárást követően a korábbi jogi aktus hatályon kívül helyezése nélkül továbbra is szerepeltet valamely személyt a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek listáján (lásd ebben az értelemben a fenti 47. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 54. pontját).
54 Egyébiránt meg kell állapítani, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a hatékony bírói jogvédelem elve magában foglalja, hogy azon uniós hatóság, amely egyedi korlátozó intézkedéseket fogad el vagy tart fenn valamely személlyel vagy szervezettel szemben – mint a jelen ügyben is –, közli az ezen intézkedések alapjául szolgáló indokokat, vagy ezen intézkedések elfogadásának időpontjában, vagy legalábbis a lehető leggyorsabban az elfogadásuk után, annak érdekében, hogy lehetővé tegye e személyeknek vagy szervezeteknek a jogorvoslathoz való joguk gyakorlását (lásd a fenti 47. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 56. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
55 A jelen esetben a Tanács alkalmazta ezt az elvet a 36/2012 rendelet 32. cikkének (1) és (2) bekezdésében, amely rendelkezések értelmében:
„(1) Amennyiben a Tanács úgy határoz, hogy egy természetes vagy jogi személyt, szervezetet vagy szervet a[...] [korlátozó] intézkedések hatálya alá von, ennek megfelelően módosítja a II. vagy IIa. mellékleteket.
(2) A Tanács közli a határozatát – beleértve a jegyzékbe vétel okait – az (1) bekezdésben említett természetes vagy jogi személlyel, szervezettel vagy szervvel – amennyiben a cím ismert, közvetlenül, egyéb esetben pedig értesítés közzététele útján –, lehetővé téve, hogy az érintett természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv észrevételeket nyújtson be.”
56 Ebből következik, hogy a valamely személlyel vagy szervezettel szemben korlátozó intézkedéseket előíró jogi aktus elleni megsemmisítés iránti kereset előterjesztésére nyitva álló határidő csak abban az időpontban kezdődik el, amikor ezt a jogi aktust közölték az érintettel, nem pedig e jogi aktus közzétételének időpontjában, tekintettel arra, hogy e jogi aktus az ezen intézkedéssel sújtott személyek tekintetében egyedi határozatok csoportjához hasonló. Ehhez hasonlóan a kereseti kérelmeknek és a jogalapoknak az ezen intézkedéseket fenntartó jogi aktusra való kiterjesztésére irányuló kérelem benyújtására nyitva álló határidő csak ezen új jogi aktusnak az érintett személlyel vagy szervezettel való egyedi közlésének időpontjában kezdődik (lásd ebben az értelemben a fenti 47. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 57. pontját; lásd szintén ebben az értelemben és analógia útján a Bíróság C‑478/11. P–C‑482/11. P. sz., Gbagbo és társai kontra Tanács egyesített ügyekben 2013. április 23‑án hozott ítéletének 56–58. pontját).
57 A jelen ügyben a 363/2013 végrehajtási rendelet olyan jogi aktus, amellyel a Tanács fenntartotta a felperes nevét a 36/2012 rendelethez mellékelt jegyzékben. Következésképpen a Tanács köteles volt az ilyen jogi aktus felperessel való közlésére, függetlenül attól a kérdéstől, hogy a Tanács az e fenntartásról való döntés tekintetében új bizonyítékokra támaszkodott‑e. A Tanács által a tárgyaláson kifejtettekkel ellentétben ugyanis a Törvényszék a T‑174/12. és T‑80/13. sz., Syrian Lebanese Commercial Bank kontra Tanács egyesített ügyekben 2014. február 4‑én hozott ítéletéből (149. pont) egyáltalán nem tűnik ki, hogy a korlátozó intézkedéseket az érintett tekintetében fenntartó jogi aktus utóbbival való közlésére vonatkozó kötelezettség csak akkor áll fenn, ha e jogi aktus az ilyen intézkedések elfogadását kezdetben igazoló bizonyítékokhoz képest új bizonyítékokon alapul. Valójában a Tanács által hivatkozott ítélkezési gyakorlat arra a kérdésre vonatkozik, hogy a korlátozó intézkedésekkel érintett személy védelemhez való jogának tiszteletben tartása megköveteli‑e azt, hogy e személyt meghallgassák azon jogi aktus elfogadását megelőzően, amely fenntartja az ilyen intézkedéseket vele szemben. Az ítélkezési gyakorlat ebben az összefüggésben mondta ki azt, hogy a már korlátozó intézkedésekkel érintett személyek tekintetében az ezen intézkedéseket fenntartó jogi aktusok elfogadását megelőző meghallgatáshoz való jog azt feltételezi, hogy a Tanács új bizonyítékokat vett figyelembe e személyekkel szemben (lásd a fent hivatkozott Syrian Lebanese Commercial Bank kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 149. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
58 Ebből az következik, hogy a Tanács a jelen ügyben köteles volt közölni a felperessel a 363/2013 végrehajtási rendeletet.
A 363/2013 végrehajtási rendelet érintettekkel való közvetlen közlése és az e jogi aktusra vonatkozó értesítés Hivatalos Lapban történő közzététele közötti választásról
59 Annak megállapításához, hogy mely esemény indította meg azt a határidőt, amelyet a felperesnek a 363/2013 végrehajtási rendelet Törvényszék előtti vitatása érdekében tiszteletben kellett tartania, meg kell határozni azokat a módszereket, amelyek szerint a Tanácsnak e jogi aktust közölnie kellett vele.
60 Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a 36/2012 rendelet 32. cikkének (1) és (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy amikor a Tanács ismeri a korlátozó intézkedésekkel érintett személy címét, az ezen intézkedéseket tartalmazó jogi aktusok közvetlen közlésének hiányában a keresetindítási határidő, amelyet e személynek e jogi aktusok Törvényszék előtti vitatása érdekében tiszteletben kell tartania, nem kezdődik el. Ezért az értesítésnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzététele csak akkor indítja meg e határidőt, ha az érintettel nem lehet egyedileg közölni azt a jogi aktust, amellyel rá vonatkozóan korlátozó intézkedéseket fogadnak el vagy tartanak fenn (lásd ebben az értelemben a fenti 47. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 59. pontját, valamint a fenti 57. pontban hivatkozott Syrian Lebanese Commercial Bank kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 59. és 60. pontját; lásd szintén ebben az értelemben és analógia útján a fenti 56. pontban hivatkozott Gbagbo és társai kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 61. és 62. pontját).
61 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Tanács akkor tekinthető a valamely természetes vagy jogi személy vagy valamely szervezet számára az őket érintő korlátozó intézkedéseket tartalmazó jogi aktus egyedi közlése lehetetlenségének helyzetében lévőnek, amikor e személy vagy szervezet címe nem nyilvános és azt nem közölték a Tanáccsal, vagy amikor a Tanács által ismert címre történő közlés az ilyen közlés teljesítéséhez szükséges minden gondosság és a Tanács által tett lépések ellenére meghiúsul.
62 A jelen ügyben nem vitatott, hogy a Tanács 2013. április 23‑án – a 363/2013 végrehajtási rendelet elfogadásának időpontjában – ismerte a felperes címét. A T‑307/12. sz. ügyben a Törvényszék Hivatalához 2012. július 11‑én benyújtott és a Tanácsnak 2012. július 13‑án megküldött keresetlevél ugyanis az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑a a) pontjának megfelelően tartalmazta a felperes lakóhelyét, és így pontosította, hogy a felperes kézbesítési címe a Szíriai Központi Bank, amelynek a címét szintén megjelölték.
63 Következésképpen főszabály szerint ki kell zárni, hogy a fenti 20. pontban említett, a többek között a 363/2013 végrehajtási rendeletre vonatkozó értesítésnek a Hivatalos Lapban történt közzététele tekinthető az azon határidőt megindító eseménynek, amelyet a felperesnek e jogi aktus Törvényszék előtti vitatása érdekében tiszteletben kellett tartania.
64 A jelen ügyben mivel a Tanács mégcsak nem is állította, hogy lehetetlen volt számára a 363/2013 végrehajtási rendelet felperessel való közvetlen közlése (lásd ebben az értelemben a fenti 57. pontban hivatkozott Syrian Lebanese Commercial Bank kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 61. pontját), ezen értesítés közzétételének időpontja csak abban az esetben lehet a keresetindítási határidő kezdő időpontja, ha úgy tűnik, hogy az ilyen közvetlen közlés meghiúsult (lásd a fenti 61. pontot). Márpedig nem ez az eset áll fenn a jelen ügyben.
65 Egyébiránt meg kell állapítani, hogy amikor a Tanács ismeri a korlátozó intézkedésekkel érintett személy kézbesítési címét, és e címen érvényesen közli vele az ezen intézkedéseket tartalmazó jogi aktusokat, nem releváns az a tény, hogy az e jogi aktusokkal szembeni keresetindítási határidő kedvezőbb lehetne az említett személy számára, ha azt a szóban forgó jogi aktusokra vonatkozó értesítésnek a Hivatalos Lapban történő közzététele időpontjától számítanák, különösen az eljárási szabályzat 102. cikke 1. §‑ának alkalmazására tekintettel, amely a keresetindítási határidő kiszámításához a jogi aktusnak a Hivatalos Lapban történő közzétételétől számított tizennégy további napot ír elő (lásd ebben az értelemben a fenti 57. pontban hivatkozott Syrian Lebanese Commercial Bank kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 65. pontját). A címzett által átvett közvetlen közlés ugyanis lehetővé teszi számára az őt érintő jogi aktusok tartalmának, valamint azon indokoknak a megismerését, amelyeken e jogi aktusok alapulnak. Következésképpen az ilyen közlés átvételének időpontja indítja meg az e jogi aktusokkal szembeni keresetindítási határidőt (lásd ebben az értelemben és analógia útján a Törvényszék T‑350/09. sz., ICO Satellite kontra Bizottság ügyben 2012. június 4‑én hozott végzésének 29. és 33. pontját, valamint a T‑320/11. sz., Magyarország kontra Bizottság ügyben 2012. december 18‑án hozott végzésének 19. és 23. pontját). Végezetül emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §‑ában előírt tizennégy napos kiegészítő határidő célja az, hogy az érintettek számára elegendő időt biztosítson ahhoz, hogy keresetet terjesszenek elő a közzétett jogi aktusokkal és az érintettek számára értesítés közzététele útján közölt jogi aktusokkal szemben (lásd ebben az értelemben a fenti 57. pontban hivatkozott Syrian Lebanese Commercial Bank kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 64. és 65. pontját). Ellenben amikor valamely jogi aktust közvetlenül közölnek az érintettel, nincs ok arra, hogy ilyen határidőt biztosítsanak számára.
66 Mivel a fentiekből egyrészt az tűnik ki, hogy a Tanács köteles volt a 363/2013 végrehajtási rendelet felperessel való közvetlen közlésére, másrészt pedig az, hogy abban az esetben, ha az ilyen közlést nem teljesítették volna érvényesen, az a határidő, amelyet a felperesnek az e jogi aktus Törvényszék előtti vitatása érdekében tiszteletben kellett tartania, soha nem kezdődött volna el, azt kell megvizsgálni, hogy a Tanács teljesítette‑e ezt a kötelezettséget.
A 363/2013 végrehajtási rendelet felperessel való közlésének módjairól
67 Nem vitatott egyrészt az, hogy a Tanács nem közölte a 363/2013 végrehajtási rendeletet a felperesnek a Szíriai Központi Banknál megadott címére, másrészt pedig az, hogy a felperest a T‑307/12. sz. ügyben képviselő ügyvédek egyike 2013. május 17‑én átvette a Tanács 2013. május 13‑i levelét, amelyhez a 363/2013 végrehajtási rendeletet mellékelték (a továbbiakban: 2013. május 17‑én átvett levél).
68 A felperes arra hivatkozik, hogy a 2013. május 17‑én átvett levél nem érvényes közlés abból az indokból hogy, először a Tanács nem közölte vele a 2013. május 9‑i helyesbítést (lásd a fenti 40. pontot), másodszor az említett levelet egyetlen olyan borítékba tette bele, amely a felperes jogi képviselői irodájának más ügyfeleire vonatkozó közléseket is tartalmazott, harmadszor pedig nem vette figyelembe a felperesnek a Szíria Központi Banknál megadott címét.
69 A felperes első érvét tekintve meg kell jegyezni, hogy kétségtelen, hogy a 363/2013 végrehajtási rendelet a 2013. május 9‑i helyesbítés tárgyát képezte, valamint hogy az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy e helyesbítést a 2013. május 17‑én átvett levélhez csatolták. Ugyanakkor a felek között nem vitatott, hogy a 2013. május 9‑i helyesbítés célja kizárólag annak a kijavítása volt, ahogy a szóban forgó végrehajtási rendelethez mellékelt jegyzékekben szereplő személyek neveit arabul írták.
70 E tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a 363/2013 végrehajtási rendelet eredeti változatában, valamint a 2013. május 9‑i helyesbítésből eredő változatában is a mellékletben lévő jegyzékekbe felvett személyek nevét latin betűkkel jelöli, az arab megjelölés csak zárójelben szerepel. Ezen túlmenően az e végrehajtási rendeletet megelőzően elfogadott, a Szíriával szembeni korlátozó intézkedéseket tartalmazó jogi aktusok az érintett személyek nevének csak a latin betűs változatát tartalmazták, ami nem akadályozta a felperest abban, hogy azokról tudomást szerezzen és vitassa azokat a Törvényszék előtt. Végül az arab nem tartozik az Unió hivatalos nyelvei közé.
71 Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a 2013. május 9‑i helyesbítésnek nincs kihatása azokra a joghatásokra, amelyeket a 363/2013 végrehajtási rendelet a felperes tekintetében vált ki (lásd ebben az értelemben és analógia útján a Bíróság C‑30/93. sz. AC‑ATEL Electronics ügyben 1994. június 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑2305. o.] 24. pontját). Következésképpen abból a tényből, hogy a 2013. május 17‑én átvett levélhez mellékelték a 363/2013 végrehajtási rendeletet, a 2013. május 9‑i helyesbítést azonban nem, nem lehet arra következtetni, hogy nincs szó érvényes közlésről, úgyhogy a felperes első érvét el kell utasítani.
72 A felperes második érve sem megalapozott. Elegendő ugyanis annak a megállapítása, hogy a 2013. május 17‑én átvett levélben annak „tárgy” rovatában világosan pontosításra került, hogy a levél a felperesre vonatkozik. Az is nyilvánvaló, hogy az említett levél kétségtelenül szabványosított szövegében szereplő, az „ön ügyfele” kifejezés nem a felperes jogi képviselői irodájának akármelyik ügyfelére, hanem a felperesre utal. Egyébiránt az említett levél tartalmazza a Tanács Főtitkárságától kapott nyilvántartási számot, amely főszabály szerint lehetővé teszi annak a felperes jogi képviselője által átvett egyetlen borítékban szereplő többi levéltől való megkülönböztetését.
73 Ami a felperes harmadik érvét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdése „a [jogi aktus] felperessel történő közlésé[re]”, nem pedig a jogi aktusnak a felperes jogi képviselőjével való közlésére utal.
74 Ebből az következik, hogy ha a jogi aktust közölni kell azért, hogy a keresetindítási határidő elkezdődjön, a közlést főszabály szerint e jogi aktus címzettjének, nem pedig az őt képviselő ügyvédeknek kell megküldeni. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a felperes jogi képviselőjével való közlés csak akkor minősül címzettel történő közlésnek, ha a közlés ilyen formáját valamely szabályozás vagy a felek közötti megállapodás kifejezetten előírja (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑545/08. sz., Thoss kontra Számvevőszék ügyben 2009. július 8‑án hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 41. és 42. pontját, valamint a Törvényszék T‑104/07. és T‑339/08. sz., BVGD kontra Bizottság egyesített ügyekben 2013. július 11‑én hozott ítéletének 146. pontját).
75 A jelen ügyben az alkalmazandó szabályozást is figyelembe kell venni, nevezetesen a 36/2012 rendelet 32. cikkének (1) és (2) bekezdését (lásd a fenti 55. pontot), valamint meg kell állapítani, hogy e szabályozás semmilyen kifejezett hivatkozást nem tesz arra a lehetőségre, hogy az előző pontban felidézett ítélkezési gyakorlat által említett közlés a jogi aktus azon ügyvéddel való közlése formáját öltheti, aki az e jogi aktussal érintett személyt képviseli.
76 Ebből az következik, hogy a Tanács a 363/2013 végrehajtási rendeletnek a felperest a T‑307/12. sz. ügyben képviselő ügyvédek egyikével való közlésével nem felelt meg az említett szabályozás által előírtaknak, amelyek őt is kötelezik.
77 Végezetül meg kell állapítani, hogy az ügy iratainak egyetlen eleméből sem lehet azt megállapítani, hogy a fenti 74. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében létezett a felek között olyan megállapodás, amely lehetővé tette a Tanács számára a 363/2013 végrehajtási rendelet említett jogi képviselővel való közlését. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperes soha nem fordult sem közvetlenül, sem ügyvédei útján a Tanácshoz, úgyhogy az ilyen megállapodás fennállása csak a Törvényszék előtt a jelen keresetek keretében átadott iratokból következhet. Márpedig ezen iratokból nem lehet megállapítani, hogy kötöttek ilyen megállapodást.
78 Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy mivel a Tanács nem közölte érvényesen a felperessel a 363/2013 végrehajtási rendeletet, a felperes számára 2013. július 30. nem volt jogvesztő határidő ahhoz, hogy arra irányuló kérlemet nyújtson be, hogy a kereset vonatkozzon e jogi aktusra. Ezért a Tanács által az e kérelem tekintetében felhozott elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.
79 Következésképpen a T‑307/12. sz. ügyben a kereset érdemének vizsgálata során úgy kell tekinteni, hogy elfogadható a felperesnek a 2012/256 végrehajtási határozattal módosított 2011/782 határozat, a 410/2012 végrehajtási rendelettel módosított 36/2012 rendelet, a 2012/739 határozat, a 363/2013 végrehajtási rendelet és a 2013/255 határozat (a továbbiakban együttesen: megtámadott jogi aktusok) rá vonatkozó részében történő megsemmisítése iránti kérelme.
2. Az ügy érdeméről
80 Keresete alátámasztása érdekében a felperes lényegében a következő négy jogalapra hivatkozik:
– a védelemhez való jog, a tisztességes eljáráshoz való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére alapított első jogalap;
– az indokolási kötelezettség megsértésére alapított második jogalap;
– a felperes és a Szíriával szembeni korlátozó intézkedések elfogadásának alapjául szolgáló helyzet közötti elegendő kapcsolatra vonatkozó bizonyíték hiányára, valamint az arányosság elvének a megsértésére alapított harmadik jogalap;
– az arányosság elvének, a tulajdonhoz való jognak, a magán‑ és családi élethez való jognak és a mozgásszabadságnak a megsértésére, valamint a tagállami és uniós polgárok számára fenntartott nemzeti és uniós szabályok megsértésére alapított negyedik jogalap.
81 Először a második jogalapot, ezt követően az elsőt, majd a többi jogalapot kell megvizsgálni.
a) Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított második jogalapról
82 A felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott jogi aktusok nem pontosítják azokat az egyedi és konkrét okokat, amelyek miatt a Tanács mérlegelési jogköre gyakorlása során úgy vélte, hogy a felperesre a Szíriával szembeni korlátozó intézkedéseknek kell vonatkozniuk. Az említett jogi aktusokban szolgáltatott indokolás homályos és általános, valamint megelégszik a felperes szakmai feladataira való hivatkozással ahelyett, hogy olyan objektív tényezőket hozna fel, amelyek arra engednek következtetni, hogy tényleges magatartásával részt vesz a Szíriai Központi Banknak felrótt, és a polgári lakossággal szembeni elnyomással kapcsolatos cselekményekben.
83 Egyébiránt a megtámadott jogi aktusok elfogadását követően semmilyen további indokolást nem közöltek vele.
84 A Tanács vitatja a felperes érveit.
85 Emlékeztetni kell arra, hogy a sérelmet okozó jogi aktus indokolására vonatkozó – az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében előírt – kötelezettségnek a célja egyrészt az érintettnek elegendő tájékoztatás nyújtása annak eldöntéséhez, hogy a jogi aktus megalapozott‑e, vagy hogy tartalmaz‑e esetleg az érvényességének vitatását uniós bíróság előtt lehetővé tévő valamilyen hibát, másrészt pedig annak lehetővé tétele, hogy az uniós bíróság felülvizsgálhassa e jogi aktus jogszerűségét. Az így megfogalmazott indokolási kötelezettség az uniós jog lényeges alapelvének minősül, amelytől csak kényszerítő megfontolások miatt lehet eltérni. Az indokolást tehát főszabály szerint ugyanakkor kell közölni az érdekelttel, mint a számára sérelmet okozó aktust, mivel az indokolás hiányát nem teheti szabályossá azon tény, hogy az érdekelt az uniós bíróság előtti eljárás során megismeri a jogi aktus indokait (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑417/11. P. sz., Tanács kontra Bamba ügyben 2012. november 15‑én hozott ítéletének 49. pontját, valamint a Törvényszék T‑390/08. sz., Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben 2009. október 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑3967. o.] 80. pontját).
86 Ebből következően, hacsak bizonyos indokok közlése nem ellentétes az Unió és a tagállamai biztonságával vagy a nemzetközi kapcsolataik irányításával összefüggő kényszerítő megfontolásokkal, a Tanács köteles a korlátozó intézkedések által érintett személy vagy szervezet tudomására hozni azokat az egyedi és konkrét okokat, amelyek miatt úgy véli, hogy a korlátozó intézkedéseket el kell fogadni. Így meg kell említenie azon ténybeli és jogi tényezőket, amelyektől az érintett intézkedések jogi igazolhatósága függ, valamint azon megállapításokat, amelyek azok meghozatalára indították (lásd ebben az értelemben a fenti 85. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben hozott ítélet 81. pontját).
87 Másfelől az indokolásnak a szóban forgó jogi aktus jellegéhez és elfogadásának körülményeihez kell igazodnia. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményére, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell értékelni. Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy az indokolás megfelelőségét nemcsak a szövegére, hanem a körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére figyelemmel is kell értékelni. Különösen, valamely sérelmet okozó jogi aktus indokolása akkor megfelelő, ha az érintett előtt ismert olyan összefüggésben hozzák meg, amely lehetővé teszi számára a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését (a fenti 85. pontban hivatkozott Tanács kontra Bamba ügyben hozott ítélet 53. és 54. pontja, valamint a fenti 85. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben hozott ítélet 82. pontja).
88 A jelen ügyben a Tanács által szolgáltatott indokolás a felperesnek a Szíriával szembeni korlátozó intézkedések jegyzékeibe történt felvétele óta lényegében mindig az volt, hogy a felperes a Szíriai Központi Bank vezetői feladatait gyakorolja.
89 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperes által a Törvényszék kérdésére adott válaszában állítottakkal ellentétben az egyrészt a 2012/256 végrehajtási határozat, valamint a 410/2012 végrehajtási rendelet (lásd a fenti 10. és 11. pontot) indokolása, másrészt pedig a 2012/739 határozat, a 363/2013 végrehajtási rendelet, valamint a 2013/255 határozat (lásd a fenti 17. és 21. pontot) indokolása közötti kisebb szerkesztési különbségeknek az eljárás nyelvén a Tanács által szolgáltatott indokolás lényegére semmilyen kihatásuk nincsen.
90 Az a tény ugyanis, hogy a felperes vezetői feladatainak keretében gazdasági és pénzügyi támogatáshoz juttatja a szíriai rezsimet, annak a megerősítésével egyenértékű, hogy az említett feladatok révén felelős az ilyen támogatás nyújtásáért. Bármilyen esetről is legyen szó, a Tanács véleménye szerint a felperes feladatai olyan jellegűek, hogy a szíriai rezsim gazdasági és pénzügyi támogatásának a szerepével járnak.
91 Ahogy azt a Tanács megjegyzi, a felperes által hivatkozott módosításokat nem a vele szemben kezdetben felhozott indokolás értelmének változása, hanem azon óhaj magyarázza, hogy a megtámadott jogi aktusok különböző nyelvi változatait pusztán szöveg szerinti nézőpontból egymással koherensebbekké tegyék.
92 Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jogi aktusok egységes értelmezésének szükségessége kizárja azt, hogy valamely rendelkezés szövegét kétség esetén elszigetelten vizsgálják, és éppen azt követeli meg, hogy a más hivatalos nyelveken elfogadott változatok fényében értelmezzék és alkalmazzák azt (lásd a Bíróság C‑412/10. sz. Homawoo‑ügyben 2011. november 17‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑11603. o.] 28. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Márpedig a megtámadott jogi aktusok több nyelvi változatában – közülük többek között az angol nyelvi változatban – a felperes tekintetében felhozott indokolást nem módosították. E körülmény szükség esetén azt erősíti meg, hogy ezen indokolás lényege változatlan maradt.
93 E pontosítást követően meg kell állapítani, hogy a megtámadott jogi aktusok indokolásának elolvasása lehetővé tette a felperes számára annak megértését, hogy szakmai feladatai miatt felvették a Szíriával szembeni korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékeibe.
94 Azt, hogy a felperes megértette, hogy a Tanács e szakmai feladatokra alapította a döntését, az a körülmény erősíti meg, hogy a jelen keresetek keretében a felperes harmadik jogalapjával pontosan annak a lehetőségét vitatja, hogy a Tanács vele szemben kizárólag e feladatokra alapítva fogadott el korlátozó intézkedéseket.
95 Egyébiránt, mivel a Tanács választásának okait a megtámadott jogi aktusokban pontosan megjelölte, a Törvényszék értékelheti azok megalapozottságát.
96 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy valamely jogi aktus indokolására vonatkozó kötelezettség olyan lényeges formai követelménynek minősül, amelyet külön kell választani az indokok megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik. Valamely jogi aktus indokolása ugyanis azon indokok egyértelmű kifejezéséből áll, amelyeken e jogi aktus alapszik. Ha ezen indokok hibákat tartalmaznak, az az említett jogi aktus érdemi jogszerűségét érinti, de annak indokolását nem, ami megfelelő lehet annak ellenére, hogy hibás indokokat fejt ki (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑413/06. P. sz., Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ügyben 2008. július 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑4951. o.] 181. pontját, valamint a fenti 85. pontban hivatkozott Tanács kontra Bamba ügyben hozott ítélet 60. pontját).
97 A fenti megfontolásokra tekintettel az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapot el kell utasítani, és a Tanács által a felperes tekintetében figyelembe vett indokok megalapozottságát a harmadik jogalap keretében kell értékelni.
b) A védelemhez való jog, a tisztességes eljáráshoz való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére alapított első jogalapról
98 A felperes arra hivatkozik, hogy úgy vették fel a Szíriával szembeni – büntető jellegű – korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékébe, hogy előzőleg nem tájékoztatták e felvétel okairól, és e tekintetben nem hallgatták meg. Annak a szükségessége, hogy ezen intézkedések meglepetésszerűek legyenek, nem akadálya annak, hogy az elfogadásuk előtt meghallgatást tartsanak.
99 Ezen túlmenően a felperes szerint a Tanács elmulasztotta a megtámadott jogi aktusok – beleértve a felvételének indokait – közlésének kötelezettségét, jóllehet a címét nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Egy értesítésnek a Hivatalos Lapban történt közzététele nem biztosított számára „konkrét lehetőséget” észrevételek előterjesztésére. Az ilyen értesítésben említett felülvizsgálati eljárás ugyanis nem tette lehetővé számára azt, hogy álláspontját érdemben kifejthesse, valamint nem biztosított számára elegendő garanciákat. Következésképpen kevéssé számít az, hogy nem nyújtott be erre irányuló kérelmet.
100 Végül a felperes azt állítja, hogy nem gyakorolhatta a hatékony bírói jogvédelemhez való jogát, mivel a Tanács nem közölte vele azokat az indokokat, amelyek miatt a Szíriával szembeni korlátozó intézkedések érintették.
101 A Tanács cáfolja a felperes érveit.
102 Emlékeztetni kell arra, hogy a védelemhez való jognak valamely korlátozó intézkedés elfogadását megelőző eljárás során történő tiszteletben tartásához való alapvető jogot kifejezetten rögzíti az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja, amely Chartának az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése a Szerződésekkel megegyező jogi kötőerőt ismer el (a Bíróság C‑27/09. P. sz., Franciaország kontra People’s Mojahedin Organization of Iran ügyben 2011. december 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑13427. o.] 66. pontja).
103 Arra is emlékeztetni kell, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a hatékony bírói jogvédelem elve olyan általános uniós jogi elv, amely a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugszik, és amely elvet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény 6. és 13. cikke rögzített, és amely elv egyébként újra megerősítést nyert az Alapjogi Charta 47. cikkében (a Bíróság C‑432/05. sz. Unibet‑ügyben 2007. március 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑2271. o.] 37. pontja, valamint a C‑402/05. P. és C‑415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑6351. o.; a továbbiakban: Kadi‑ítélet] 335. pontja).
104 Továbbá az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bírósági felülvizsgálat hatékonysága – amelynek vonatkoznia kell többek között azon indokok jogszerűségére, amelyekre valamely uniós hatóság a döntését alapítja valamely személy vagy szervezet nevének az említett hatóság által elfogadott korlátozó intézkedések címzettjeinek a jegyzékeibe történő felvétele tekintetében – azt jelenti, hogy a szóban forgó uniós hatóság köteles közölni ezen indokokat az érintett személlyel vagy szervezettel, amennyiben lehetséges, vagy a felvételéről való döntés időpontjában, vagy legalábbis a lehető leggyorsabban azután, hogy arra sor került, hogy lehetővé tegye e címzetteknek a jogorvoslathoz való joguk határidőn belül történő gyakorlását (lásd ebben az értelemben a fenti 103. pontban hivatkozott Kadi‑ítélet 336. pontját).
105 Az említett indokok közlésére vonatkozó ezen kötelezettség tiszteletben tartása ugyanis egyaránt szükséges ahhoz, hogy lehetővé tegye a korlátozó intézkedések címzettjeinek a jogaiknak a lehető legjobb feltételek mellett történő védelmét, és az ügy teljes ismeretében annak eldöntését, hogy hasznos‑e az uniós bírósághoz fordulni (lásd ebben az értelemben a Bíróság 222/86. sz., Heylens és társai ügyben 1987. október 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 4097. o.] 15. pontját), valamint ahhoz, hogy utóbbinak teljes mértékben lehetővé tegye a szóban forgó uniós jogi aktus jogszerűségére vonatkozó, a Szerződés alapján őt megillető felülvizsgálat gyakorlását (a fenti 103. pontban hivatkozott Kadi‑ítélet 337. pontja).
106 Márpedig az ezen ítélkezési gyakorlat által támasztott követelményeknek megfelelően a 2011/782 határozat 21. cikkének (2) és (3) bekezdése, a 36/2012 rendelet 32. cikkének (2) és (3) bekezdése, a 2012/739 határozat 27. cikkének (2) és (3) bekezdése, valamint a 2013/255 határozat 30. cikkének (2) és (3) bekezdése előírja, hogy a Tanács közölje a határozatát – beleértve a jegyzékbe vétel okait – az érintett természetes vagy jogi személlyel, szervezettel vagy szervvel – amennyiben a cím ismert, közvetlenül, egyéb esetben pedig értesítés közzététele útján –, lehetővé téve, hogy az érintett észrevételeket nyújtson be. Amennyiben észrevételt tesznek vagy új érdemi bizonyítékot nyújtanak be, a Tanács felülvizsgálja a határozatát, és erről értesíti az érintett természetes vagy jogi személyt, szervezetet vagy szervet.
107 Továbbá emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy a 2011/782 határozat 25. cikkéből, a 2012/739 határozat 31. cikkéből és a 2013/255 határozat 34. cikkéből kitűnik, hogy e határozatok folyamatos felülvizsgálat tárgyát képezik, másrészt pedig arra, hogy a 36/2012 rendelet 32. cikkének (4) bekezdése szerint az e rendelethez mellékelt jegyzékeket rendszeresen felülvizsgálják.
108 A jelen ügyben a 410/2012 végrehajtási rendelet és a 2012/256 végrehajtási határozat elfogadását követően közzétételre került a fenti 14. és 15. pontban említett értesítés, amely ezáltal lehetőséget biztosított a felperesnek arra, hogy észrevételeket nyújtson be a Tanácshoz.
109 Az a tény, hogy e közlés a felperesnek a szóban forgó korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékébe történő első felvételét követően történt, önmagában nem tekinthető a védelemhez való jog megsértésének.
110 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog, különösen pedig a meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartása a korlátozó intézkedések tekintetében nem követeli meg, hogy az uniós hatóságok valamely személynek vagy szervezetnek a korlátozó intézkedéseket előíró listára történő eredeti felvételét megelőzően közöljék e felvétel indokait az érintett személlyel vagy szervezettel (lásd ebben az értelemben a fenti 103. pontban hivatkozott Kadi‑ítélet 338. pontját).
111 Ugyanis az ilyen előzetes közlés veszélyeztetheti a pénzeszközök és gazdasági erőforrások befagyasztására vonatkozó, az említett hatóságok által előírt intézkedések hatékonyságát (lásd ebben az értelemben a fenti 103. pontban hivatkozott Kadi‑ítélet 339. pontját).
112 Célkitűzésük elérése érdekében az ilyen intézkedéseknek jellegüknél fogva meglepetésszerűeknek és azonnali hatállyal alkalmazandóknak kell lenniük (lásd ebben az értelemben a fenti 103. pontban hivatkozott Kadi‑ítélet 340. pontját).
113 Ekképpen a Tanács nem volt köteles a felperes meghallgatására a Szíriával szembeni korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékeibe történő első felvételét megelőzően.
114 Ugyanakkor a 2012/739 határozat, a 363/2013 végrehajtási rendelet és a 2013/255 határozat – amelyek a felperes nevét a korlátozó intézkedések hatálya alatt álló személyek nevét tartalmazó jegyzékekben fenntartó későbbi jogi aktusok – elfogadásának keretében az említett intézkedések meglepetésszerű hatására vonatkozó érvre főszabály szerint nem lehet érvényesen hivatkozni (a Törvényszék T‑383/11. sz., Makhlouf kontra Tanács ügyben 2013. szeptember 13‑án hozott ítéletének 42. pontja, valamint a fenti 57. pontban hivatkozott Syrian Lebanese Commercial Bank kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 148. pontja; lásd szintén ebben az értelemben és analógia útján a fenti 102. pontban hivatkozott Franciaország kontra People’s Mojahedin Organization of Iran ügyben hozott ítélet 62. pontját).
115 Mindazonáltal az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a korlátozó intézkedésekkel már érintett személyekkel szembeni ezen intézkedéseket fenntartó jogi aktusok elfogadását megelőzően történő meghallgatáshoz való jog feltételezi, hogy a Tanács új bizonyítékokat vett figyelembe e személyekkel szemben (a fenti 114. pontban hivatkozott Makhlouf kontra Tanács ügyben hozott ítélet 43. pontja, valamint a fenti 57. pontban hivatkozott Syrian Lebanese Commercial Bank kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 149. pontja; lásd szintén ebben az értelemben és analógia útján a fenti 102. pontban hivatkozott Franciaország kontra People’s Mojahedin Organization of Iran ügyben hozott ítélet 63. pontját).
116 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Tanács a felperes nevének a Szíriával szembeni korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékeiben történt fenntartásakor nem vett figyelembe olyan új bizonyítékokat, amelyeket a szóban forgó jegyzékekbe történt első felvételére vonatkozó jogi aktusok elfogadását követően ne hoztak volna a felperes tudomására. Ahogy az ugyanis a fenti 88–92. pontban megállapításra került, a felperesnek az említett jegyzékekbe történt felvétele és az azokban való fenntartása a Szíriai Központi Bank vezetői feladatain alapult.
117 Végezetül emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 106. és 107. pontban felidézett rendelkezésekre tekintettel a felperesnek lehetősége volt arra, hogy saját kezdeményezésére – a minden egyes későbbi jogi aktus elfogadását megelőző kifejezett új felhívás nélkül – benyújtsa észrevételeit a Tanácsnak a vele szemben felhozott új bizonyítékok hiányában.
118 Márpedig a felperes nem élt ezzel a lehetőséggel.
119 Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a felperesnek több hónapon keresztül lehetősége volt arra, hogy benyújtsa észrevételeit a Tanácsnak, valamint arra, hogy vitassa a megtámadott jogi aktusokban kellően egyértelműen megjelölt (lásd a fenti 93–95. pontot), a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékeibe történt felvételéhez és az azokban való fenntartásához vezető indokok megalapozottságát.
120 Azon tényt tekintve, hogy a Tanács nem biztosította a felperes számára a meghallgatást, meg kell állapítani, hogy sem a szóban forgó szabályozás, sem pedig a védelemhez való jog tiszteletben tartásának általános elve nem biztosít ilyen meghallgatáshoz való jogot az érdekeltek számára (lásd a fenti 47. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács egyesített ügyekben 2013. szeptember 6‑án hozott ítélet 105. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), függetlenül attól, hogy nevüknek a szóban forgó jegyzékekbe történő első felvételéről vagy az azokban történő fenntartásáról van‑e szó.
121 A felperesnek a megtámadott jogi aktusok egyedi közlésének a hiányára vonatkozó érvét tekintve kétségtelenül megállapítható, hogy a Tanács ismerte a felperes munkavégzési helyének – a Szíriai Központi Banknál lévő – a címét, legalábbis 2012. július 13‑tól, amikor kézbesítették számára a T‑307/12. sz. ügyben a keresetlevelet, amelyben szerepel az arra vonatkozó információ, hogy a felperes kézbesítési címe az említett banknál található, amelynek a címe pontosításra került (lásd a fenti 61. pontot).
122 Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a megtámadott jogi aktusok egyedi közlésének hiánya – amennyiben kihatással van arra a pillanatra, amikor a keresetindítási határidő elkezdődött – önmagában nem igazolja a kérdéses jogi aktusok megsemmisítését. E tekintetben a felperes nem hivatkozik azt bizonyító érvekre, hogy a jelen ügyben e jogi aktusoknak a szíriai címére történő egyedi közlésének hiánya jogai megsértésének következményével járt, amely igazolhatja ez utóbbi jogi aktusoknak az őt érintő részében való megsemmisítését (lásd ebben az értelemben a fenti 47. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács egyesített ügyekben 2013. szeptember 6‑án hozott ítélet 112. és 113. pontját).
123 A fenti megfontolásokra tekintettel azt a következtetést kell levonni, hogy a felperes védelemhez való jogát és hatékony bírói jogvédelemhez való jogát nem sértették meg sem a Szíriával szembeni korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékeibe történt felvételekor, sem pedig az azokban való fenntartásakor, úgyhogy a jelen jogalapot el kell utasítani.
c) A felperes és a Szíriával szembeni korlátozó intézkedések elfogadásának alapjául szolgáló helyzet közötti elegendő kapcsolatra vonatkozó bizonyíték hiányára, valamint az arányosság elvének a megsértésére alapított harmadik jogalapról
124 A felperes által felhozott, a közte és a Szíriával szembeni korlátozó intézkedések elfogadásának alapjául szolgáló helyzet közötti elegendő kapcsolatra vonatkozó bizonyíték hiányára, valamint az arányosság elvének a megsértésére alapított harmadik jogalap vizsgálatához az szükséges, hogy a Törvényszék először az általa elvégzendő felülvizsgálat terjedelméről határozzon, majd arról a kérdésről, hogy a Tanács alapozhatott‑e kizárólag a felperes szakmai feladataira, végül pedig a felperes által ebben az összefüggésben felhozott többi érvről.
A Törvényszék által gyakorolt felülvizsgálat terjedelméről
125 A felperes azt állítja, hogy a Törvényszék nem korlátozódhat a Tanács által felhozott indokok absztrakt valószínűségének ellenőrzésére, hanem meg kell győződnie arról, hogy a Tanács pontos és konkrét információkra és bizonyítékokra alapította a döntését, amely a jelen esetben nem valósult meg. A Törvényszéknek ugyanazon típusú felülvizsgálatot kellene elvégeznie, mint amelyet az állítólagos terrorista tevékenységekre vonatkozó korlátozó intézkedések tekintetében gyakorolt.
126 A Tanács arra hivatkozik, hogy tekintettel arra a széles mérlegelési jogkörre, amellyel a valamely harmadik országot érintő korlátozó intézkedések elfogadásával összefüggésben rendelkezik, a Törvényszék – a nyilvánvaló hiba esetén kívül – nem kérdőjelezheti meg a felperes Szíriai Központi Bank vezetőjeként ellátott feladatai miatt az ezen intézkedéseknek való alávetése célszerűségét. A Tanács szerint a Törvényszék felülvizsgálatának a felperes által ellátott feladatok tekintetében a Tanács által figyelembe vett tények tárgyi valószínűségére kell vonatkoznia.
127 Emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint ami a korlátozó intézkedések formáit meghatározó általános szabályokat illeti, a Tanács széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik azon körülményeket tekintve, amelyeket az EUMSZ 215. cikk alapján a gazdasági és pénzügyi szankciós intézkedések elfogadása érdekében szükséges figyelembe venni az EU‑Szerződés V. címe 2. fejezetének, különösen pedig az EUSZ 29. cikk alapján elfogadott határozatnak megfelelően. Mivel az uniós bíróság nem helyettesítheti az ilyen intézkedések elfogadását igazoló bizonyítékok, tények és körülmények megítélését a Tanács értékelésével, az említett bíróság által gyakorolt felülvizsgálatnak az eljárási és indokolási szabályok betartásának, a tények tényleges hitelességének, valamint a tények értékelésében rejlő nyilvánvaló hiba és hatáskörrel való visszaélés hiányának ellenőrzésére kell korlátozódnia. E korlátozott felülvizsgálat alkalmazandó különösen azon célszerűségi megfontolások mérlegelésére, amelyeken az ilyen intézkedések alapulnak (a Törvényszék fenti 85. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben 2009. október 14‑én hozott ítéletének 36. pontja, valamint a T‑130/11. sz., Gossio kontra Tanács ügyben 2013. április 25‑én hozott ítéletének 57. pontja).
128 Ami a valamely személy vagy szervezet nevének a korlátozó intézkedések elfogadását tartalmazó jogi aktusokhoz mellékelt jegyzékekbe történő felvételére vonatkozó határozat jogszerűségének a felülvizsgálatát illeti, az uniós bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy e határozatnak, amely e személy tekintetében egyedi hatállyal rendelkezik, kellően biztos a ténybeli alapja. Ez magában foglalja az e határozat alapjául szolgáló indokolásban hivatkozott tények ellenőrzését, amely folytán a bírósági felülvizsgálat nem a hivatkozott indokok absztrakt valószínűségének értékelésére korlátozódik, hanem arra irányul, hogy ezen indokok – vagy legalább azok közül egy, ugyanezen felvétel alátámasztására önmagában elengedőnek tekintett indok – megalapozottak‑e. Vitatás esetében a Tanácsnak kell az érintett személlyel szemben felhozott indokok megalapozottságát bizonyítani, és nem az érintett személynek kell az említett indokok megalapozottságának hiányára vonatkozó negatív bizonyítékot szolgáltatni (lásd ebben az értelemben a Törvényszék fenti 85. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben 2009. október 14‑én hozott ítéletének 37. pontját, valamint a T‑421/11. sz., Qualitest kontra Tanács ügyben 2012. december 5‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 55. pontját; lásd szintén ebben az értelemben és analógia útján a Bíróság C‑584/10. P., C‑593/10. P. és C‑595/10. P. sz., Bizottság és társai kontra Kadi egyesített ügyekben 2013. július 18‑án hozott ítéletének 119. és 121. pontját).
129 Egyébiránt az állítólagos magatartás bizonyításának kérdése, amely a szóban forgó jogi aktus érdemi jogszerűségéhez tartozik, magában foglalja annak ellenőrzését, hogy az e jogi aktusban említett tények helytállók, valamint hogy e tények az érintett személlyel szembeni korlátozó intézkedések alkalmazását igazoló tényekként minősíthetők (a fenti 85. pontban hivatkozott Tanács kontra Bamba ügyben hozott ítélet 60. pontja).
130 E megfontolások fényében kell megvizsgálni a felperes által a jelen jogalap keretében felhozott érvek megalapozottságát.
A Tanácsnak kizárólag a felperes szakmai feladataira való támaszkodásának lehetőségéről
131 A felperes azt kifogásolja, hogy a megtámadott jogi aktusok nem tartalmaznak egyrészt személye, magatartása és tevékenységei, másrészt pedig a Szíriával szembeni korlátozó intézkedések célkitűzései közötti kapcsolat fennállására vonatkozó bizonyítékokat. A polgári lakossággal szembeni elnyomásban való részvételére vonatkozó minden bizonyíték, valamint a magatartása és az ezen elnyomás közötti mindenfajta okozati összefüggés hiányában az a puszta tény, hogy a felperes a Szíriai Központi Bank vezetője, nem igazolja a korlátozó intézkedések vele szembeni elfogadását, amelyek tehát sértik az arányosság elvét. A Tanács által a Törvényszék előtt bemutatott újságcikkek nem elegendő bizonyítékok a felperes által a szíriai rezsimnek az említett elnyomásban nyújtott segítsége fennállására.
132 Különösen a felperes szerint a Tanács a szóban forgó jegyzékekbe történt felvételével valójában a korlátozó intézkedésekkel már érintett Szíriai Központi Bankot kívánta inkább megcélozni. E tekintetben megjegyzi, hogy a Tanács az említett bankra a korlátozó intézkedések alkalmazása alóli eltéréseket írt elő, ami egyenértékű ezen intézménynek az ország valamennyi gazdasági szektora finanszírozásában játszott alapvető szerepének az elismerésével. Összefüggéstelen és aránytalan az, hogy a Tanács korlátozó intézkedéseket fogad el a Szíriai Központi Bank vezetőjével szemben úgy, hogy mindeközben elismeri annak a szükségességét, hogy e bank megfelelően működhessen. Az ilyen működés ugyanis az intézmény élén álló vezetőt feltételez.
133 Egyébiránt az a tény, hogy a felperest személyesen szankcionálják, nem jár semmilyen hatással sem a Szíriai Központi Bank, sem pedig a szíriai rezsim tevékenységeire, különösen ezen intézmény működésére tekintettel, amely nem hasonlítható össze a magánjog hatálya alá tartozó valamely vállalkozás működésével.
134 A Tanács vitatja a felperes érveit.
135 Először is emlékeztetni kell arra, hogy mivel a 2011/273 határozatban elfogadott korlátozó intézkedések nem tették lehetővé a szíriai rezsim polgári lakossággal szembeni elnyomásának megszüntetését, a Tanács úgy vélte, hogy ezen intézkedéseket nemcsak az említett elnyomásért felelős személyekre, hanem a rezsimet támogató és abból hasznot húzó személyekre, valamint a velük összefüggésbe hozható személyekre is alkalmazni kell. E rendelkezések megtalálhatók a 2011/782 határozat 18. cikkének (1) bekezdésében és 19. cikkének (1) bekezdésében, a 2012/739 határozat 24. cikkének (1) bekezdésében és 25. cikkének (1) bekezdésében, valamint a 2013/255 határozat 27. cikkének (1) bekezdésében és 28. cikkének (1) bekezdésében.
136 Másodszor meg kell jegyezni, hogy noha a „támogatás[...] [...] a [...] rezsim[...] [számára]” fogalmának meghatározása nem található meg e rendelkezésekben, semmi nem enged arra következtetni, hogy a korlátozó intézkedések kizárólag a szíriai rezsimet azzal a pontos céllal támogató személyekre vonatkozhatnak, hogy a rezsim folytathassa a polgári lakossággal szembeni elnyomással kapcsolatos tevékenységeit. Tekintettel ugyanis annak a lehetetlenségére, hogy a Tanács ellenőrizze, hogy milyen célokra használják az e rezsimnek szolgáltatott erőforrásokat, a támogatás valamennyi formáját sújtó intézkedések elfogadása volt szükséges.
137 Harmadszor a Szíriai Központi Bank internetes honlapjának a Tanács által bemutatott kivonatára – amelynek a tartalmát a felperes nem kérdőjelezte meg – tekintettel nem vitatott, hogy az említett bank szerepe többek között az, hogy ezen ország kormánya számára banki feladatokat lásson el. Következésképpen nem tagadható, hogy utóbbi pénzügyileg támogatja a szíriai rezsimet.
138 Negyedszer meg kell állapítani, hogy még ha igaz is, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az Unió illetékes hatóságának kell vita esetében az érintett személlyel szemben felhozott indokok megalapozottságát bizonyítani, és nem az érintett személynek kell az említett indokok megalapozottságának hiányára vonatkozó negatív bizonyítékot szolgáltatni (a fenti 128. pontban hivatkozott Bizottság és társai kontra Kadi egyesített ügyekben hozott ítélet 121. pontja), a jelen ügyben a felperes soha nem vitatta a Tanács által a felvételének indokaként figyelembe vett azon tényt, hogy a Szíriai Központi Bank vezetője.
139 E tekintetben egyrészt noha a felperesnek lehetősége volt a fenti 106. pontban említett rendelkezések alapján a Tanácshoz fordulni, nem hivatkozott utóbbi előtt arra, hogy bár a Szíriai Központi Bank vezetője, azonban nem támogatja a szíriai rezsimet.
140 Másrészt a felperes a Törvényszék előtt olyan puszta állításokra korlátozódott, amelyek szerint csak adminisztratív vagy technikai jellegű feladatokat látott el, valamint nem rendelkezett tényleges befolyással a Szíriai Központi Bank – amely egy állami szerv – igazgatóságára.
141 A Tanács ezen érvekre válaszul – az ellenkérelemhez mellékelve – két újságcikket mutatott be, amelyekből többek között kitűnik, hogy a felperesnek lehetősége volt a szíriai monetáris politikával kapcsolatos fontos döntések meghozatalára.
142 Márpedig meg kell állapítani, hogy e cikkek megerősítik, hogy a felperes vezetőként olyan alapvető feladatokat lát el a Szíriai Központi Banknál, amelyek nem minősíthetők pusztán adminisztratív vagy technikai feladatoknak.
143 Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy az olyan feladatokat ellátó személy, amelyek a korlátozó intézkedésekkel érintett valamely szervezet tekintetében igazgatósági jogköröket biztosítanak számára, főszabály szerint tekinthető úgy, hogy a kérdéses szervezetet érintő korlátozó intézkedések elfogadását igazoló tevékenységekben vesz részt (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑58/12. sz., Nabipour és társai kontra Tanács ügyben 2013. december 12‑én hozott ítéletének 110. pontját).
144 Márpedig maga a felperes ismeri el, hogy a Szíriai Központi Bank vezetője az utóbbi intézmény élén áll.
145 E tekintetben a felperes által a tárgyaláson hivatkozott azon körülmény, hogy a Szíriai Központi Bank a gazdasági és pénzügyekért felelős miniszter politikai gyámsága alatt áll, nem arra utaló jel, hogy a felperes az említett bankon belüli legmagasabb tisztségviselőként nem vett részt a pénzügyi erőforrások szíriai rezsim számára történő rendelkezésére bocsátásában. Éppen ellenkezőleg, az említett rezsim pénzügyi erőforrásainak irányítása és a felperes által ellátott szakmai feladatok közötti szoros kapcsolatok fennállásának a bizonyítására irányul.
146 Ötödször azt kell meghatározni, hogy a Tanács tiszteletben tartotta‑e az arányosság elvét, amely az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog általános elvei közé tartozik, és megköveteli, hogy az uniós jog valamely rendelkezése által alkalmazott eszközök lehetővé tegyék az érintett szabályozással kitűzött jogszerű célok megvalósítását, és ne haladják meg az azok eléréséhez szükséges mértéket (a Bíróság C‑176/09. sz., Luxemburg kontra Parlament és Tanács ügyben 2011. május 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑3727. o.] 61. pontja, valamint a C‑539/10. P. és C‑550/10. P. sz., Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa egyesített ügyekben 2012. november 15‑én hozott ítéletének 122. pontja).
147 E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy amint az a 2011/273 határozat preambulumbekezdéseiből kitűnik, a Tanács korlátozó intézkedéseket vezetett be egy harmadik országgal, nevezetesen Szíriával szemben, válaszul az ezen ország hatóságai által a polgári lakossággal szemben gyakorolt erőszakos elnyomásra. Ugyanez a törekvés rejlik a megtámadott jogi aktusok mögött, amelyek a 2011/273 határozathoz teljes mértékben igazodnak. Továbbá meg kell állapítani, hogy amennyiben a szóban forgó korlátozó intézkedések csak a szíriai rezsim vezetőit – és nem az e rezsimet támogató személyeket is – érintenék, a Tanács által követett célok megvalósítása kudarcba fulladhatott volna, mivel e vezetők a szíriai állam fő intézményeiben magas igazgatási feladatokat betöltő egyéb személyek segítségével könnyen szerezhetnek a számukra az említett elnyomás folytatásához szükséges – különösen pénzügyi – segítséget. Végül figyelembe kell venni a nemzetközi béke és biztonság fenntartására, valamint a polgári lakosság védelmére vonatkozó célkitűzés Unió számára való fontosságát.
148 Ebből az következik, hogy a Tanács az arányosság elvének megsértése nélkül alapozhatott a felperes feladataira annak megállapítása érdekében, hogy utóbbi a Szíriai Központi Bank által a szíriai rezsimnek nyújtott pénzügyi támogatás tekintetében hatalmi és befolyással bíró helyzetben volt. Következésképpen a Tanács jogosan is vélhette úgy, hogy a felperessel szembeni korlátozó intézkedések elfogadása hozzájárul az e rezsimre történő nyomásgyakorláshoz, amely alkalmas a polgári lakossággal szembeni elnyomás befejezéséhez vagy enyhítéséhez. Az a kérdés, hogy a megtámadott jogi aktusok tartalmaznak‑e a felperes tekintetében jogainak az említett elvvel összeegyeztethető korlátozásait, a negyedik jogalap keretében kerül megvizsgálásra.
149 Hatodszor meg kell jegyezni, hogy nem releváns az a tény, hogy a Tanács – amikor úgy határozott, hogy korlátozó intézkedéseket fogad el a Szíriai Központi Bankkal szemben – a 2011/782 határozat módosításáról szóló, 2012. február 27‑i 2012/122/KKBP tanácsi határozattal (HL L 54., 14. o.), valamint a 36/2012 rendelet módosításáról szóló, 2012. február 27‑i 168/2012/EU tanácsi rendelettel (HL L 54., 1. o.) eltérések előírása érdekében különös rendelkezéseket illesztett az akkoriban hatályos jogi aktusokba.
150 E tekintetben meg kell állapítani, hogy – ahogy azt a Tanács jogosan megjegyzi – ezen eltérések lényegében a pénzeszközöknek a tagállamok joghatósága alatt álló pénzügyi intézmények számára történő átadására vonatkoznak, hogy az általuk engedélyezett kereskedelmet finanszírozzák, többek között azzal az indokkal, hogy a tagállamok megállapíthatták, hogy a szóban forgó pénzeszközöket nem kapja meg a Szíriával szembeni korlátozó intézkedésekkel érintett személy vagy szervezet.
151 Egyébként az említett eltérések alkalmazásához szükséges feltételeket a 36/2012 rendelet módosításáról szóló, 2012. szeptember 24‑i 867/2012/EU tanácsi rendelet (HL L 257., 1. o.) korlátozóbbá tette.
152 Meg kell jegyezni a Tanácshoz hasonlóan és a felperes állításával ellentétben azt, hogy ezen eltéréseknek nem az a célja, hogy lehetővé tegyék a Szíriai Központi Bank számára a megfelelő működést, hanem kizárólag az, hogy ne büntesse a korlátozó intézkedésekkel nem érintett személyeket és szervezeteket, valamint a tagállamok és Szíria között nem tiltott kereskedelmi kapcsolatokat.
153 Mivel a felperest személyesen sújtó korlátozó intézkedések ilyenként nem árthatnak a korlátozó intézkedésekkel nem érintett személyeknek és szervezeteknek, vagy a nem tiltott kereskedelmi kapcsolatoknak, a fent említett eltéréseknek a Szíriai Központi Bank tekintetében való fennállása nem vezet olyan ellentmondásokhoz, amelyek megkérdőjelezik a felperes tekintetében a korlátozó intézkedések elfogadását, vagy amelyek lehetővé teszik az arányosság elve megsértésének a megállapítását.
154 A fenti megfontolásokra tekintettel azt a következtetést kell levonni, hogy a Tanács nem követett el hibákat a felperes tekintetében korlátozó intézkedéseknek kizárólag abból az indokból történt elfogadásával, hogy a Szíriai Központi Bank vezetője.
A felperes egyéb érveiről
– A felperessel szemben a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékeibe történt felvételét megelőzően nyomozások vagy büntetőeljárások megindításának állítólagos szükségességéről
155 A felperes arra hivatkozik, hogy nevének a szóban forgó jegyzékekbe történt felvételét vagy az azokban való fenntartását megelőzően nem indítottak vele szemben semmilyen nyomozást vagy büntetőeljárást.
156 A Tanács vitatja a felperes álláspontját.
157 Meg kell jegyezni, hogy a felperes a Törvényszék T‑348/07. sz., Al‑Aqsa kontra Tanács ügyben 2010. szeptember 9‑én hozott ítéletére (EBHT 2010., II‑4575. o.) hivatkozik, amelyet egyrészt hatályon kívül helyezett a fenti 146. pontban hivatkozott Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa egyesített ügyekben hozott ítélet, másrészt pedig az a terrorizmus leküzdésére vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló, 2001. december 27‑i 2001/931/KKBP tanácsi közös álláspont (HL L 344., 93. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 217. o.) alapján elfogadott korlátozó intézkedésekre vonatkozott, amely közös álláspont a megtámadott jogi aktusokban szereplőktől eltérő feltételeket határoz meg annak érdekében, hogy valamely személyt korlátozó intézkedések érinthessenek.
158 Az említett közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése ugyanis előírja, hogy az érintett személyek listáját „az idevágó ügyiratok pontos információi, illetve anyagai alapján kell összeállítani, amelyek értelmében az illetékes hatóság határozatot hozott az érintett személyekről, csoportokról és szervezetekről, függetlenül attól, hogy a határozat terrorcselekményre irányuló nyomozás vagy vádemelés [helyesen: büntetőeljárás] megindítására, komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy jelek alapján ilyen cselekmény elkövetésének kísérletére, abban való részvételre vagy annak elősegítésére, vagy ilyen bűntettek [helyesen: cselekmények] miatt kiszabott ítéletekre vonatkozik‑e”.
159 Márpedig meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a megtámadott jogi aktusok nem tartalmaznak semmilyen, a fenti 158. pontban hivatkozottal összehasonlítható rendelkezést.
160 Ebből következik, hogy a jelen érvet el kell utasítani.
– A felperes személyes pénzügyi erőforrásainak a mértékéről, valamint a politikában és a polgári lakossággal szembeni elnyomásban való részvételének állítólagos hiányáról
161 A felperes arra hivatkozik egyrészt, hogy a személyes pénzügyi erőforrásai szerények, másrészt pedig arra, hogy nem létezik az általa végzett politikai vagy katonai tevékenységekre, még kevésbé a polgári lakossággal szembeni elnyomásban való részvételére vonatkozó bizonyíték.
162 A Tanács vitatja a felperes érveit.
163 Meg kell állapítani, hogy a megtámadott jogi aktusokból világosan következik – és azt a Tanács irataiban a Törvényszék előtt megerősítette –, hogy a felperest csak azon támogatás miatt érintették a szóban forgó korlátozó intézkedések, amelyet a Szíriai Központi Bank vezetői feladatainak ellátása keretében a szíriai rezsimnek nyújtott. A fenti 125–160. pontban elvégzett vizsgálat bizonyítja, hogy ezen indok megalapozott és elegendő.
164 Következésképpen a felperes jelen érveit mint hatástalanokat el kell utasítani.
165 Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a megtámadott jogi aktusokban semmi nem enged arra következtetni, hogy a korlátozó intézkedések valamely személy tekintetében történő elfogadása a személy rendelkezésére álló erőforrások mértékétől függ.
166 A harmadik jogalappal összefüggésben kifejtett valamennyi megfontolásra tekintettel utóbbi jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
d) Az arányosság elvének, a tulajdonhoz való jognak, a magán‑ és családi élethez való jognak és a mozgásszabadságnak a megsértésére, valamint a tagállami és uniós polgárok számára fenntartott nemzeti és uniós szabályok megsértésére alapított negyedik jogalapról
167 A felperes szerint pénzeszközeinek a megtámadott jogi aktusokból eredő befagyasztása a többek között az Alapjogi Charta 17. cikkének (1) bekezdése által védett tulajdonhoz való joga aránytalan sérelmének minősül, amennyiben e befagyasztás megakadályozza a javaival való szabad rendelkezést, anélkül hogy meghallgatták volna, valamint hogy jogának e korlátozása szükséges vagy megfelelő lenne a Tanács által követett célok eléréséhez. A felperest sújtó korlátozó intézkedések – biztosítási jellegük és kizárólag az Unió területén lévő gazdasági erőforrásokra történő alkalmazhatóságuk ellenére – megfosztják a tulajdonhoz való jogától, amennyiben nem tud erőforrásaival rendelkezni.
168 Hasonló okok miatt a szóban forgó intézkedések által előírt, a mozgásszabadságára vonatkozó korlátozások a többek között az Alapjogi Charta 7. cikkében elismert magán‑ és családi élethez való joga aránytalan sérelmének minősülnek.
169 Ezt követően a felperes arra hivatkozik, hogy szír és francia kettős állampolgár, tehát rendelkeznie kell az uniós polgár számára biztosított jogokkal. A felperes Franciaországgal való kapcsolatát megerősíti az a tény, hogy a családja ott tartózkodik. Jóllehet a felperes elismeri, hogy a 2011/782 határozat 18. cikkének (2) bekezdése nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy megtagadják a saját állampolgáraiktól a területükre való belépést, azt állítja, hogy e rendelkezés olyan kétséges helyzethez vezet, amely nem felel meg a belépés ilyen megtagadását kötelezően tiltó nemzetközi jogi és francia jogi rendelkezéseknek. Továbbá a felperes emlékeztet arra, hogy több uniós jogi rendelkezés biztosítja valamennyi uniós polgár számára a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás jogát.
170 Végül a felperes megjegyzi, hogy a megtámadott jogi aktusokban előírt, a jogai korlátozásaitól való eltérésre vonatkozó lehetőségek nem elegendők, amennyiben azok egy utólagosan – amikor a szóban forgó jogoknak magát a lényegét már a megsértették – benyújtott kiegészítő kérelemmel járnak együtt, valamint hogy az ezen eltérések engedélyezése a Tanács és a tagállamok diszkrecionális választásától függ.
171 A Tanács cáfolja a felperes érveit.
Előzetes észrevételek
172 Emlékeztetni kell arra, hogy a tulajdonhoz való jog az uniós jog általános elvei közé tartozik és az Alapjogi Charta 17. cikkében került rögzítésre. Ami a magán‑ és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot illeti, azt az Alapjogi Charta 7. cikke szabályozza (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑356/11. és C‑357/11. sz., O és társai egyesített ügyekben 2012. december 6‑án hozott ítéletének 76. pontját).
173 Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ezen alapvető jogok az uniós jogban nem részesülnek korlátlan védelemben, hanem a társadalomban betöltött szerepük függvényében kell értékelni őket (lásd ebben az értelemben a fenti 103. pontban hivatkozott Kadi‑ítélet 355. pontját). Következésképpen e jogok gyakorlása korlátozásoknak vethető alá, azzal a feltétellel, hogy e korlátozások ténylegesen az Unió által elérni kívánt közérdekű céloknak felelnek meg, és a kitűzött cél vonatkozásában nem jelentenek aránytalan és elviselhetetlen beavatkozást, amely épp az ily módon biztosított jogok tartalmát veszélyeztetné (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑84/95. sz. Bosphorus‑ügyben 1996. július 30‑án hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑3953. o.] 21. pontját, valamint a fenti 146. pontban hivatkozott Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa egyesített ügyekben hozott ítéletének 121. pontját).
174 Ami az arányosság elvét illeti, egyrészt utalni kell a fenti 146. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatra, másrészt pedig emlékeztetni kell arra, hogy az Alapjogi Charta 52. cikkének (1) bekezdése szerint az e Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen, és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja (a Bíróság C‑12/11. sz. McDonagh‑ügyben 2013. január 31‑én hozott ítéletének 61. pontja).
A tulajdonhoz való jog megsértéséről
175 Meg kell jegyezni, hogy a megtámadott jogi aktusok által előírt, a szíriai rezsimet támogatóként azonosított személyek pénzeszközeinek, vagyoni értékeinek és egyéb gazdasági erőforrásainak a befagyasztására vonatkozó intézkedések biztosítási jellegűek, és nem céljuk az érintett személyeknek a tulajdonuktól való megfosztása (lásd ebben az értelemben és analógia útján a fenti 103. pontban hivatkozott Kadi‑ítélet 358. pontját). Mindazonáltal a szóban forgó intézkedések vitathatatlanul a tulajdonhoz való jog gyakorlásának korlátozásával járnak (lásd ebben az értelemben és analógia útján a fenti 146. pontban hivatkozott Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa egyesített ügyekben hozott ítélet 120. pontját).
176 Ezen intézkedések „törvény által [előírtak]” (lásd analógia útján az EJEB, 2002. november 28‑i Lavents kontra Lettország ítéletet, 58442/00. számú keresetlevél, 135. §), tekintettel arra, hogy azok különösen az általános hatályú (lásd ebben az értelemben a fenti 56. pontban hivatkozott Gbagbo és társai kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 56. pontját; lásd szintén analógia útján a Bíróság C‑92/09. és C‑93/09. sz., Volker und Markus Schecke és Eifert egyesített ügyekben 2010. november 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2010., I‑11063. o.] 66. pontját) és az uniós jogban egyértelmű jogalappal rendelkező jogi aktusokban kerültek rögzítésre, valamint arra a tényre, hogy hatályukat és a felperesre való alkalmazásukat igazoló indokok tekintetében kellően pontos kifejezésekkel fogalmazták meg azokat (lásd a fenti 88–94. pontot).
177 A szóban forgó intézkedések megfelelő jellegét tekintve – a nemzetközi közösség számára olyan alapvető közérdekű célkitűzésre tekintettel, mint a civil lakosság védelme, valamint a nemzetközi béke és biztonság fenntartása – azok ilyenként nem lehetnek nem megfelelőek (lásd ebben az értelemben a fenti 103. pontban hivatkozott Kadi‑ítélet 363. pontját, valamint a fenti 146. pontban hivatkozott Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa egyesített ügyekben hozott ítélet 123. pontját).
178 Ami a szükséges jellegüket illeti, meg kell állapítani, hogy az alternatív és kevésbé korlátozó intézkedések, mint az előzetes engedélyezési rendszer vagy a folyósított pénzeszközök felhasználásának utólagos igazolására vonatkozó kötelezettség nem teszi lehetővé a kitűzött cél ugyanolyan hatékony elérését, vagyis a szíriai rezsimnek nyújtott támogatásokra történő nyomásgyakorlást, tekintettel különösen az előírt korlátozások megkerülésének lehetőségére (lásd analógia útján a fenti 146. pontban hivatkozott Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa egyesített ügyekben hozott ítélet 125. pontját).
179 Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy a 2011/782 határozat 19. cikkének (3)–(7) bekezdése, a 2012/739 határozat 25. cikkének (3)–(11) bekezdése, a 2013/255 határozat 28. cikkének (3)–(11) bekezdése és a 36/2012 rendelet 16–18. cikke rendelkezik arról a lehetőségről egyrészt, hogy engedélyezzék a befagyasztott pénzeszközök felhasználását alapvető szükségletek fedezésére vagy bizonyos kötelezettségvállalások teljesítésére, másrészt pedig hogy különleges jogosítványokat biztosítsanak pénzeszközök, egyéb vagyoni értékek vagy egyéb gazdasági erőforrások befagyasztásának feloldására.
180 Végül meg kell jegyezni, hogy a felperes nevének a megtámadott jogi aktusokhoz mellékelt jegyzékekben történő további szerepeltetése időszakos felülvizsgálat tárgyát képezi annak biztosítása érdekében, hogy azokat a személyeket és szervezeteket, akik, illetve amelyek már nem felelnek meg a szóban forgó listán való szereplés feltételeinek, töröljék arról (lásd analógia útján a fenti 103. pontban hivatkozott Kadi‑ítélet 365. pontját, valamint a fenti 146. pontban hivatkozott Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa egyesített ügyekben hozott ítélet 129. pontját).
181 Ezért azt a következtetést kell levonni, hogy a felperes pénzeszközeinek, vagyoni értékeinek és egyéb gazdasági erőforrásainak a befagyasztására vonatkozó intézkedések tiszteletben tartják az arányosság elvét, tehát összeegyeztethetők a tulajdonhoz való jogával.
A magán‑ és családi élethez való jognak, a mozgásszabadságnak, valamint a tagállami és uniós polgárok számára fenntartott nemzeti és uniós szabályoknak a megsértéséről
182 Meg kell vizsgálni a felperes által a tagállamok területére való belépési korlátozásokban rejlő korlátozó intézkedésekkel szemben hivatkozott érveket, megkülönböztetve a Francia Köztársaság – amelynek a felperes állampolgára – területének az esetét a többi tagállam területének az esetétől.
– A francia területre való belépés korlátozásáról
183 Emlékeztetni kell arra, hogy a Tanács a 2011/782 határozat 18. cikkének (1) bekezdésében, a 2012/739 határozat 24. cikkének (1) bekezdésében, valamint a 2013/255 határozat 27. cikkének (1) bekezdésében (a továbbiakban: belépési korlátozásokra vonatkozó rendelkezések) a következőket írja elő:
„A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy megakadályozzák az I. mellékletben felsorolt, a szíriai polgári lakosság ellen irányuló erőszakos elnyomásért felelős személyeknek és a rezsimet támogató és abból hasznot húzó személyeknek, valamint a velük összefüggésbe hozható személyeknek a területükre történő beutazását vagy az azon történő átutazását.”
184 Ugyanakkor egy különös rendelkezés került beillesztésre az előző pontban említett határozatokba a tagállami állampolgárok tekintetében.
185 A 2011/782 határozat 18. cikkének (2) bekezdése, a 2012/739 határozat 24. cikkének (2) bekezdése, valamint a 2013/255 határozat 27. cikkének (2) bekezdése (a továbbiakban: állampolgárokra vonatkozó rendelkezések) szerint ugyanis:
„Az (1) bekezdés nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy saját állampolgáraiktól megtagadják a területükre való beutazást.”
186 E rendelkezés így elismeri a tagállamoknak a szóban forgó korlátozások saját állampolgáraikra történő alkalmazására vonatkozó kizárólagos hatáskörét. Ebből az következik, hogy az olyan személy esetében – mint a felperes –, aki a szír állampolgárságon kívül francia állampolgársággal is rendelkezik, az uniós jog nem írja elő a francia hatóságoknak a Francia Köztársaság területére való belépésének a megtiltását.
187 A Törvényszék által a Francia Köztársasághoz intézett tájékoztatáskérésre válaszul (lásd a fenti 38. és 39. pontot) az utóbbi pontosította, hogy az állampolgárokra vonatkozó rendelkezéseket olyan védzáradéknak tekinti, amely lehetővé teszi számára állampolgárai tekintetében a nemzeti területre való belépés jogának a biztosítását, amely jog véleménye szerint többek között a mozgásszabadság alkotmányos értékéből, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményhez csatolt negyedik kiegészítő jegyzőkönyv 3. cikkéből ered. A Francia Köztársaság azt is kifejtette, hogy a felperes pusztán azért, mert francia útlevéllel rendelkezik – amely őt francia állampolgárként André Mayard néven azonosítja – beutazhat Franciaországba, még akkor is, ha ezen útlevél már lejárt.
188 Hasonlóan a Tanács a Törvényszék kérdésére adott írásbeli válaszában megerősítette, hogy az állampolgárokra vonatkozó rendelkezések alkalmazása a tagállamok felelősségének a hatálya alá tartozik, amelyek még csak nem is kötelesek a Tanács arról való tájékoztatására, hogy alkalmazták e rendelkezéseket.
189 Ilyen körülmények között, valamint mivel a felperes nem kérdőjelezte meg sem a Francia Köztársaság által szolgáltatott információkat, sem pedig a Tanács válaszát, meg kell állapítani, hogy a Franciaországba – ahol a családja tartózkodik – történő beutazásának állítólagos lehetetlenségére vonatkozó kifogását nem támasztják alá tények, tehát azt el kell utasítani. Ugyanez vonatkozik a felperes magán‑ és családi életének az állítólagos megsértésére, amennyiben a fentiekből kitűnik, hogy a megtámadott jogi aktusok nem kérdőjelezik meg a családja Franciaországban történő meglátogatásának a lehetőségét.
– Az Unión belüli szabad mozgás korlátozásáról
190 Meg kell állapítani, hogy az állampolgárokra vonatkozó rendelkezések ellenére az olyan tagállami – tehát egyaránt uniós – állampolgár, akinek a neve szerepel a belépési korlátozásokra vonatkozó rendelkezésekkel érintett személyek jegyzékeiben, ez utóbbi rendelkezések hatálya alá tartozik az állampolgársága szerinti tagállamtól eltérő tagállamok esetében.
191 Ez abból ered, hogy a belépési korlátozásokra vonatkozó rendelkezések – amikor azoknak a szóban forgó korlátozó intézkedésekkel érintett személy állampolgársága szerinti tagállamtól eltérő tagállamok a címzettjei – az uniós polgárok tekintetében nem tartoznak semmilyen konkrét eltérés hatálya alá. Következésképpen az említett tagállamok még e polgárokkal szemben is kötelesek alkalmazni a kérdéses korlátozásokat a területükön. Az állampolgárokra vonatkozó rendelkezések ugyanis csak azon tagállam területén alkalmazandók, amelynek az ilyen személy állampolgára.
192 Meg kell vizsgálni azt a kérdést, hogy az uniós polgárok tekintetében a belépési korlátozásokra vonatkozó rendelkezések által létrehozott helyzet összeegyeztethető‑e az e polgárok rendelkezésére álló jogokkal.
193 Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése szerint:
„A Szerződésekben és a végrehajtásukra hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel minden uniós polgárnak joga van a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz.”
194 Egyébiránt az ítélkezési gyakorlat szerint az uniós polgárok szabad mozgáshoz való joga nem feltétlen (a Bíróság C‑33/07. sz. Jipa‑ügyben 2008. július 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑5157. o.] 21. pontja, valamint a C‑434/10. sz. Aladzhov‑ügyben 2011. november 17‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑11659. o.] 28. pontja).
195 Meg kell jegyezni, hogy az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésének második tagmondatában megfogalmazott fenntartás (lásd a fenti 193. pontot) többes számban a Szerződésekre hivatkozik, amely az EU‑Szerződést is magában foglalja. Márpedig az EUSZ 29. cikk alapján elfogadott határozatokban szereplő belépési korlátozások nyilvánvalóan az EU‑Szerződés alapján meghozott rendelkezések.
196 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Tanács a közös kül‑ és biztonságpolitika hatálya alá tartozó jogi aktusok elfogadásával főszabály szerint korlátozhatta az Unión belüli szabad mozgáshoz való jogot, amely a felperest az uniós polgár jogállás alapján illeti meg. Ugyanakkor ellenőrizni kell, hogy a Tanács a fenti 146. és 174. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatban meghatározott arányosság elvének a tiszteletben tartásával járt‑e el.
197 E tekintetben egyrészt meg kell állapítani, hogy a fenti 177., 178. és 180. pontban kifejtett megfontolások a felperes pénzeszközeinek a befagyasztására vonatkozó intézkedések megfelelő, szükséges és időben korlátozott jellege tekintetében analógia útján alkalmazandók a belépési korlátozásokra vonatkozó rendelkezésekre. Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy a 2011/782 határozat 18. cikke (6) bekezdésének, a 2012/739 határozat 24. cikke (6) bekezdésének, valamint a 2013/255 határozat 27. cikke (6) bekezdésének megfelelően a hatáskörrel rendelkező tagállami hatóság különösen sürgős humanitárius okokból engedélyezheti a területére történő beutazást.
198 Ami a felperesnek az arra vonatkozó érvét illeti, amelyet az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre (HL L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL L 274., 47. o.) szándékozik alapítani, meg kell állapítani, hogy a belépési korlátozásokra vonatkozó rendelkezéseket – amennyiben azok az uniós polgárokra alkalmazandók – az említett irányelvvel összehasonlítva lex specialisként kell tekinteni, így e rendelkezések megelőzik ezen irányelvet azokban a helyzetekben, amelyeket e rendelkezések sajátosan szabályoznak (lásd ebben az értelemben és analógia útján a Bíróság C‑444/00. sz. Mayer Parry Recycling ügyben 2003. június 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑6163. o.] 57. pontját, valamint a Törvényszék T‑371/03. sz., Le Voci kontra Tanács ügyben 2005. július 14‑én hozott ítéletének [EBHT KSZ 2005., I‑A‑209. o. és II‑957. o.] 122. pontját).
199 Egyébként pedig e lex specialis csak tükrözi egy közös szinten és sajátos összefüggésben a szabad mozgás azon korlátozásait, amelyeket a tagállamok a 2004/38 irányelv 27. cikkének megfelelően uti singuli bizonyos személyekre alkalmazhatnak. Ezen irányelv ugyanis nem biztosítja az uniós polgárok számára az Unión belüli szabad mozgáshoz való feltétel nélküli jogot, hanem lehetővé teszi a tagállamok számára e szabadság korlátozását többek között közrendi vagy közbiztonsági okokból az arányosság elvének a tiszteletben tartásával (lásd ebben az értelemben a fenti 194. pontban hivatkozott Jipa‑ítélet 22. és 29. pontját).
200 A fenti megfontolások összességére tekintettel a negyedik jogalapot is el kell utasítani, következésképpen a T‑307/12. sz. ügyben a keresetet teljes egészében.
B – A keresetről a T‑408/13. sz. ügyben
201 Ahogy az a fenti 40. pontban megjegyzésre került, a felperes a tárgyaláson lényegében pontosította, hogy a keresetet a T‑408/13. sz. ügyben úgy kell tekinteni, mint amelyet másodlagosan terjesztett elő annak az esetnek a figyelembevétele érdekében, ha a Törvényszék azt állapítaná meg, hogy a kereset a T‑307/12. sz. ügyben legalább részlegesen elfogadhatatlan.
202 Márpedig mivel a fenti 45–79. pontból következik, hogy a kereset a T‑307/12. sz. ügyben teljes egészében elfogadható, nem szükséges a keresetről a T‑408/13. sz. ügyben határozni.
A költségekről
203 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Egyébiránt az eljárási szabályzat 87. cikkének 6. §‑a alapján, ha az eljárás okafogyottá válik, a költségekről a Törvényszék szabad mérlegelése szerint határoz.
204 Mivel a felperes a T‑307/12. sz. ügyben pervesztes lett, a Tanács kérelmeinek megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
205 A T‑408/13. sz. ügyben az ügy körülményeinek igazságos értékelése lenne az azon döntés, hogy szintén a felperest kötelezzék a költségek viselésére. A Törvényszéknek ugyanis nem kellett határoznia a keresetről az említett ügyben abból az indokból, hogy azt másodlagosan terjesztették elő a keresetnek a T‑307/12. sz. ügyben történő esetleges elfogadhatatlanságának az esetére, amely elfogadhatatlanságot a Tanács ugyanakkor egyáltalán nem hozta fel a keresetnek a T‑408/13. sz. ügyben történt előterjesztésekor.
A fenti indokok alapján,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet a T‑307/12. sz. ügyben elutasítja.
2) A keresetről a T‑408/13. sz. ügyben nem szükséges határozni.
3) A Törvényszék Adib Mayalehet kötelezi a költségek viselésére.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. november 5‑i nyilvános ülésen.
Aláírások
Tartalomjegyzék
A jogviták előzményei
Az eljárás és a felek kérelmei
A jogkérdésről
A – A keresetről a T‑307/12. sz. ügyben
1. A kereseti kérelmek módosítása iránti kérelmek elfogadhatóságáról
a) Az arra irányuló kérelemről, hogy a kereset a 2012/739 határozatra és a 2013/255 határozatra is vonatkozzon
b) Az arra irányuló kérelemről, hogy a kereset a 363/2013 végrehajtási rendeletre is vonatkozzon
A 363/2013 végrehajtási rendelet felperessel való közlésének kötelezettségéről
A 363/2013 végrehajtási rendelet érintettekkel való közvetlen közlése és az e jogi aktusra vonatkozó értesítés Hivatalos Lapban történő közzététele közötti választásról
A 363/2013 végrehajtási rendelet felperessel való közlésének módjairól
2. Az ügy érdeméről
a) Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított második jogalapról
b) A védelemhez való jog, a tisztességes eljáráshoz való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére alapított első jogalapról
c) A felperes és a Szíriával szembeni korlátozó intézkedések elfogadásának alapjául szolgáló helyzet közötti elegendő kapcsolatra vonatkozó bizonyíték hiányára, valamint az arányosság elvének a megsértésére alapított harmadik jogalapról
A Törvényszék által gyakorolt felülvizsgálat terjedelméről
A Tanácsnak kizárólag a felperes szakmai feladataira való támaszkodásának lehetőségéről
A felperes egyéb érveiről
– A felperessel szemben a korlátozó intézkedésekkel érintett személyek jegyzékeibe történt felvételét megelőzően nyomozások vagy büntetőeljárások megindításának állítólagos szükségességéről
– A felperes személyes pénzügyi erőforrásainak a mértékéről, valamint a politikában és a polgári lakossággal szembeni elnyomásban való részvételének állítólagos hiányáról
d) Az arányosság elvének, a tulajdonhoz való jognak, a magán‑ és családi élethez való jognak és a mozgásszabadságnak a megsértésére, valamint a tagállami és uniós polgárok számára fenntartott nemzeti és uniós szabályok megsértésére alapított negyedik jogalapról
Előzetes észrevételek
A tulajdonhoz való jog megsértéséről
A magán‑ és családi élethez való jognak, a mozgásszabadságnak, valamint a tagállami és uniós polgárok számára fenntartott nemzeti és uniós szabályoknak a megsértéséről
– A francia területre való belépés korlátozásáról
– Az Unión belüli szabad mozgás korlátozásáról
B – A keresetről a T‑408/13. sz. ügyben
A költségekről