Language of document :

2023. március 24-én benyújtott kereset – Európai Bizottság kontra Lett Köztársaság

(C-192/23. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: lett

Felek

Felperes: Európai Bizottság (képviselők: C. Hermes és I. Naglis meghatalmazottak)

Alperes: Lett Köztársaság

Kereseti kérelmek

A felperes azt kéri, hogy a Bíróság:

–    állapítsa meg, hogy a Lett Köztársaság – mivel nem hozott létre és nem hajtott végre cselekvési terveket minden meghatározott kiemelt útvonalra vonatkozóan, és azokat nem továbbította haladéktalanul a Bizottságnak – nem teljesítette az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről szóló, 2014. október 22-i 1143/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet1 13. cikkének (2) és (5) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

–    a Lett Köztársaságot kötelezze a költségek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

Az 1143/2014/EU rendelet 13. cikkének (2) és (5) bekezdése szerint a Lett Köztársaságnak az uniós jegyzék elfogadását követően három év állt rendelkezésére ahhoz, hogy az Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok nem szándékos behurcolásának és terjedésének az 1143/2014/EU rendelet 13. cikkének (1) bekezdése alapján meghatározott, kiemelt útvonalaira vonatkozóan cselekvési terveket dolgozzon ki, azokat végrehajtsa, és a Bizottság számára haladéktalanul továbbítsa. A Bizottság 2016. július 13-án fogadta el az 1143/2014/EU rendelet 13. cikkében említett uniós jegyzéket, így a hároméves határidő 2019. július 13-án lejárt.

Lettország a rendelet 13. cikkének (1) bekezdése alapján legalább öt kiemelt útvonalat határozott meg (a növények esetében kertészet, másodlagos behurcolás és akváriumok, az állatok esetében másodlagos behurcolás és az állattartási létesítményekből való szökés).

Lettország azonban e meghatározott kiemelt útvonalak közül csak egyre vonatkozóan teljesítette a cselekvési tervek kidolgozását és e terveknek a Bizottságnak való továbbítását.

____________

1 HL 2014. L 317., 35. o.