Language of document : ECLI:EU:C:2017:778

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2017. október 19.(*)

„Előzetes döntéshozatal – Vámunió és Közös Vámtarifa – 2913/92/EGK rendelet – A 201. cikk (3) bekezdésének második albekezdése és a 221. cikk (3) és (4) bekezdése – 2777/75/EGK rendelet – 1484/95/EK rendelet – Behozatali vámpótlék – A kivetett vámpótlék megfizetésének elkerülésére irányuló mesterséges képződmény – Vámáru‑nyilatkozat alapjául szolgáló adatok valótlansága – A vámtartozásért felelőssé tehető személyek – Elévülési idő”

A C‑522/16. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Hoge Raad der Nederlanden (holland legfelsőbb bíróság) a Bírósághoz 2016. október 7‑én érkezett, 2016. szeptember 30‑i határozatával terjesztett elő az

A

és

a Staatssecretaris van Financiën

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),

tagjai: L. Bay Larsen tanácselnök, J. Malenovský, M. Safjan, D. Šváby, M. Vilaras (előadó) bírák,

főtanácsnok: M. Campos Sánchez‑Bordona,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        A képviseletében C. H. Bouwmeester, adótanácsadói minőségben,

–        a holland kormány képviseletében M. Bulterman és H. Stergiou, meghatalmazotti minőségben,

–        a belga kormány képviseletében M. Jacobs és J. Van Holm advocaten,

–        az Európai Bizottság képviseletében A. Caeiros és F. Wilman, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott azon határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2000. november 16‑i 2700/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2000. L 311., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 10. kötet, 239. o.) módosított, a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendeletnek (HL 1992. L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.; a továbbiakban: Vámkódex) egyrészt a 2003. április 14‑i 806/2003/EK tanácsi rendelettel (HL 2003. L 122., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 301. o.) módosított, a baromfihús piacának közös szervezéséről szóló, 1975. október 29‑i 2777/75/EGK tanácsi rendelettel (HL 1975. L 282., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 2. kötet, 138. o.; a továbbiakban: 2777/75 rendelet), másrészt az 1999. március 29‑i 684/1999/EK bizottsági rendelettel (HL 1999. L 86., 6. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 25. kötet, 89. o.) módosított, a baromfihús‑ és tojáságazatra, valamint a tojásalbuminra vonatkozó kiegészítőimportvám‑rendszer végrehajtására és a kiegészítő importvám megállapítására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, valamint a 163/67/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 1995. június 28‑i 1484/95/EK bizottsági rendelettel (HL 1995. L 145., 47. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 17. kötet, 437. o.; a továbbiakban: 1484/95 rendelet) összefüggésben értelmezett 62. cikke, 201. cikke (3) bekezdése második albekezdése, valamint a 221. cikke (3) és (4) bekezdése értelmezésére vonatkozik.

2        E kérelmet az A és a Staatssecretaris van Financiën (pénzügyi államtitkár, Hollandia) között behozatali vámpótlékra és forgalmi adóra vonatkozó fizetési felszólítások tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

 Jogi háttér

 Az uniós jog

 A Vámkódex

3        A Vámkódex 4. cikke a következőképpen rendelkezett:

„E Kódex alkalmazásában a következő meghatározásokat kell alkalmazni:

[…]

9.      »Vámtartozás« valamely személynek a hatályban lévő közösségi rendelkezések alapján az adott árura vonatkozó kiviteli vámok (kiviteli vámtartozás) vagy behozatali vámok (behozatali vámtartozás) összegének megfizetésére való kötelezettsége.

10.      »Behozatali vámok«:

–        az áruk behozatalakor fizetendő vámok és az azokkal azonos hatású díjak,

–        a közös agrárpolitika vagy a mezőgazdasági termékek feldolgozásából származó egyes termékekre alkalmazandó különleges rendelkezések alapján bevezetett mezőgazdasági lefölözések és más importterhek;

[…]

16. »Vámeljárás«:

a)      a szabad forgalomba bocsátás;

[…]”

4        A Vámkódex 62. cikke értelmében:

„(1)      Az írásbeli vámáru‑nyilatkozatot az erre a célra előírt hivatalos mintának megfelelő nyomtatvány felhasználásával kell elkészíteni. A vámáru‑nyilatkozatot alá kell írni, és annak tartalmaznia kell minden olyan adatot, amelyek [helyesen: amely] azokhoz a vámeljárásra vonatkozó rendelkezések alkalmazásához szükségesek [helyesen: szükséges], amelyre az árut bejelentik.

(2)      A bejelentéshez mellékelni kell azokat az iratokat, amelyek azokhoz a [helyesen: azon] vámeljárásra vonatkozó rendelkezések alkalmazásához szükségesek, amelyre az árut bejelentették.”

5        A Vámkódex 79. cikke a következőképpen szólt:

„A szabad forgalomba bocsátással a nem közösségi áru elnyeri a közösségi áru vámjogi helyzetét.

Ez maga után vonja a kereskedelempolitikai intézkedések alkalmazását, az áru behozatalával kapcsolatban megállapított egyéb vámalakiságok elvégzését és a jogszabály alapján fizetendő vámok megállapítását.”

6        A Vámkódex 201. cikke a következőképpen rendelkezett:

„(1)      A behozatalkor vámtartozás keletkezik:

a)      behozatalivám‑köteles áru szabad forgalomba bocsátásakor;

vagy

b)      ilyen árunak a behozatali vámok alóli részleges mentesség melletti ideiglenes behozatali eljárás alá helyezésekor.

(2)      A vámtartozás a szóban forgó vámáru‑nyilatkozat elfogadásának időpontjában keletkezik.

(3)      Az adós a nyilatkozattevő. Közvetett képviselet esetén az a személy, akinek nevében a vámáru‑nyilatkozatot tették, szintén adósnak minősül.

Ha az (1) bekezdésben említett valamelyik eljárás vonatkozásában olyan adatok alapján készítenek vámáru‑nyilatkozatot, amelyek a jogszerűen felszámítható vámok egy része vagy teljes egésze beszedésének elmulasztásához vezetnek, az a személy, aki a vámáru‑nyilatkozat elkészítéséhez szükséges adatokat szolgáltatta, és tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy az adatok valótlanok, szintén adósnak tekinthető a hatályban lévő nemzeti rendelkezéseknek megfelelően.”

7        A Vámkódex 221. cikke a következőképpen rendelkezett:

„(1)      A könyvelésbe vételt követően a vámösszeget a megfelelő eljárások szerint közölni kell az adóssal.

[…]

(3)      A vámtartozás keletkezésétől számított 3 év lejárta után az adóssal már nem lehet közölni a tartozás összegét. Ez a határidő a 243. cikk értelmében vett fellebbezés benyújtásának napjától kezdve a fellebbezési eljárás időtartamára felfüggesztésre kerül.

(4)      Ha a vámtartozás olyan cselekmény eredménye, amely – elkövetése időpontjában – büntetőeljárást von maga után, az összeg a hatályos rendelkezésekben meghatározott feltételek mellett az adóssal a (3) bekezdésben említett hároméves időszak eltelte után is közölhető.”

 A 2777/75 rendelet

8        A 2777/75 tanácsi rendelet 1. cikkének (1) bekezdése felsorolja a baromfihús piacának közös szervezésével érintett termékeket.

9        E rendelet 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Az 1. cikk (1) bekezdésében felsorolt egyes termékek behozatala következtében a közösségi piacot érő esetleges hátrányos hatások megakadályozása vagy kiküszöbölése érdekében az ilyen termék vagy termékek importjára megállapított vámtétel melletti behozatalát kiegészítő behozatali vám megfizetéséhez kell kötni, amennyiben a többoldalú kereskedelmi tárgyalások uruguayi fordulója keretében, a Szerződés 228. cikkének megfelelően megkötött mezőgazdasági megállapodás 5. cikkében foglalt feltételek teljesülnek, kivéve ha a behozatal a közösségi piacot előreláthatóan nem zavarná, vagy ha annak hatása nem állna arányban az elérni kívánt céllal.

(2)      Azok a küszöbárak, amelyek alatt kiegészítő vám róható ki, a Közösség által a Kereskedelmi Világszervezethez küldött értesítésben szereplők.

Azokat a küszöbmennyiségeket, amelyeket meg kell haladni ahhoz, hogy kiegészítő behozatali vámot lehessen kiszabni, különösen az (1) bekezdésben említett káros hatások megjelenését vagy várható megjelenését megelőző három év során a Közösségbe irányuló behozatal alapján kell meghatározni.

(3)      A kiegészítő behozatali vámok kirovásánál figyelembe veendő importárakat a szóban forgó szállítmány CIF‑importárai alapján kell meghatározni.

A CIF‑importárakat e célból ellenőrizni kell a termék reprezentatív világpiaci árai vagy a terméknek a Közösség importpiacán irányadó árai alapján.

(4)      E cikk részletes alkalmazási szabályait a Bizottság a 17. cikkben foglalt eljárásnak megfelelően fogadja el. E részletes szabályok meghatározzák különösen:

a)      azokat a termékeket, amelyekre kiegészítő behozatali vámok alkalmazhatók a mezőgazdasági megállapodás 5. cikke értelmében;

b)      az (1) bekezdésnek a mezőgazdasági megállapodás 5. cikkének megfelelő alkalmazásához szükséges egyéb kritériumokat.”

 Az 1484/95 rendelet

10      Az 1484/95/EK bizottsági rendeletet eredeti változatát többek között a 2777/75 rendelet 5. cikkének (4) bekezdése alapján fogadták el.

11      Az 1484/95 rendelet 1. cikke előírja:

„A […] 2777/75 […] rendelet 5. cikke (1) bekezdésében […] meghatározott kiegészítő importvámokat (a továbbiakban »kiegészítő vámok«) az I. mellékletben felsorolt, és az abban szereplő országokból származó termékekre kell alkalmazni.

A […] 2777/75 […] rendelet 5. cikke (2) bekezdésében […] meghatározott intervenciós árakat a II. melléklet tartalmazza.”

12      E rendelet 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A kiegészítő importvámot az érintett szállítmány CIF‑importára alapján, a 4. cikk rendelkezéseinek megfelelően állapítják meg.

(2)      Ha a szállítmány 100 kg‑jára eső CIF‑importár magasabb, mint a 2. cikk (1) bekezdésében szereplő alkalmazandó irányadó ár, az importőr az importáló tagállamok illetékes hatóságainak legalább a következő bizonyítékokat köteles bemutatni:

–      az adásvételi szerződést vagy más ezzel egyenértékű iratot,

–      a biztosítási szerződést,

–      a számlát,

–      a származási bizonyítványt (ha szükséges),

–      a szállítási szerződést,

–      és tengeri szállítás esetén a hajóraklevelet.

(3)      A (2) bekezdésben szereplő esetben az importőr köteles letenni a[z 1993. július 2‑i] 2454/93/EGK bizottsági rendelet [(HL 1993. L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o.; helyesbítés: magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 16. kötet, 133. o] 248. cikke (1) bekezdésében szereplő biztosítékot, amely megegyezik annak a kiegészítő importvámnak az összegével, amelyet akkor kellett volna fizetnie, ha a kiegészítő importvám számítása a szóban forgó termék irányadó ára alapján történt volna […].

(4)      Az importőrnek az adott termék eladásától számítva egy hónap áll rendelkezésére annak bizonyítására, hogy a szállítmány értékesítése olyan feltételek mellett történt, amelyek megerősítik a (2) bekezdésben szereplő árak helyességét, feltéve hogy nem telt le a szabadforgalomba‑hozatali nyilatkozat elfogadásának keltétől számított hat hónapos határidő. A fenti határidők bármelyike be nem tartásának következménye a biztosíték elvesztése. A hat hónapos határidőt az importőr megfelelően indokolt kérésére az illetékes hatóság legfeljebb három hónappal meghosszabbíthatja.

A letett biztosíték felszabadítása olyan mértékben történik meg, amilyen mértékben a vámhatóságok elfogadják az értékesítés feltételeinek bizonyítását.

Ellenkező esetben a biztosítékot a kiegészítő importvám kifizetésébe beszámítják.

(5)      Ha az illetékes hatóságok ellenőrzés során megállapítják, hogy e cikk követelményei nem teljesültek, a visszajáró importvámot a [Vámkódex] 220. cikkének megfelelően visszatérítik. A visszatérítendő vagy visszatérítendőként megmaradó importvám összege magában foglalja az áru szabad forgalomba hozatalának napjától a visszatérítés napjáig járó kamatot. Az alkalmazott kamat mértéke megegyezik a visszatérítési műveletekre a nemzeti jogszabályok által előírt érvényes kamattal.”

13      Az 1484/95 rendelet 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Ha az 1. cikk (2) bekezdésében szereplő szóban forgó intervenciós ár és a szóban forgó szállítmány CIF‑importára közötti különbség:

a)      kisebb vagy egyenlő az intervenciós ár 10%‑ával, nem kell kiegészítő vámot kivetni;

b)      nagyobb, mint az intervenciós ár 10%‑a, de kisebb vagy egyenlő annak 40%‑ával, a kiegészítő vám megegyezik annak a mennyiségnek a 30%‑ával, amennyivel a különbség meghaladja a 10%‑ot;

c)      nagyobb, mint az intervenciós ár 40%‑a, de kisebb vagy egyenlő annak 60%‑ával, a kiegészítő vám megegyezik annak a mennyiségnek az 50%‑ával, amennyivel a különbség meghaladja a 40%‑ot, kiegészítve a b) pontban meghatározott kiegészítő vámmal;

d)      nagyobb, mint az intervenciós ár 60%‑a, de kisebb vagy egyenlő annak 75%‑ával, a kiegészítő vám megegyezik annak a mennyiségnek a 70%‑ával, amennyivel a különbség meghaladja a 60%‑ot, megnövelve a b) és c) pontban meghatározott kiegészítő vámmal;

e)      nagyobb, mint az intervenciós ár 75%‑a, a kiegészítő vám megegyezik annak a mennyiségnek a 90%‑ával, amennyivel a különbség meghaladja a 75%‑ot, megnövelve a b), c) és d) pontban meghatározott kiegészítő vámmal.”

14      Az 1484/95 rendelettel érintett egyes termékek intervenciós árát e rendelet II. melléklete, reprezentatív árát pedig annak I. melléklete tartalmazta.

 A nemzeti jog

 Az AWR

15      Az 1959. július 2‑i Algemene wet inzake rijksbelastingen (az állami adókról szóló általános törvény; Stb. 1959/301; a továbbiakban: AWR) 2008. február 1‑jéig alkalmazandó változata szerinti 22e. cikke kimondja:

„(1)      Amennyiben a jogszabály alapján fizetendő behozatali vám pontos összege valamely büntetőeljárást maga után vonó cselekmény miatt nem határozható meg, a fizetési felszólítás kibocsátására a vámtartozás keletkezésétől számított öt éven belül kerülhet sor.

(2)      Az (1) bekezdés nem alkalmazandó azon személyek tekintetében, amelyek magatartása vagy mulasztása nem irányult a behozatali vám megfizetésének a kijátszására.”

 A vámtörvény

16      Az 1995. november 2‑i Douanewet (vámtörvény; Stb. 1995, 553. sz.) 2008. augusztus 1‑jéig alkalmazandó változata szerinti 48. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Az a személy, aki

a.      a jogszabályban előírt bevallását hibásan vagy hiányosan nyújtja be;

b.      szintén köteles:

1°.      információk, adatok vagy tájékoztatás nyújtására, amennyiben pedig azokat nem, illetve hibásan vagy hiányosan nyújtja be;

[…]

legfeljebb hat hónapig terjedő szabadságvesztéssel vagy harmadik kategóriába tartozó bírsággal büntetendő.”

 A vámrendelet

17      Az 1996. március 4‑i Douanebesluit (vámrendelet; Stb. 1996, 166. sz.) 54. cikkének szövege a következő:

„Ha a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdése szerinti vámáru‑nyilatkozatot […] olyan adatok alapján teszik meg, amelyek eredményeképpen a kivetett behozatali vámok egy része nem kerül beszedésre, az a személy, aki a vámáru‑nyilatkozat elkészítéséhez szükséges ezen adatokat szolgáltatta, és aki tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy ezen adatok valótlanok, szintén a kivetett behozatali vám adósának tekinthető.”

 Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

18      2005‑ben és 2006‑ban a németországi székhelyű F társaság többek között Brazíliából és Argentínából származó fagyasztott nyerscsirkehús‑szállítmányok Hollandiában történő szabad forgalomba bocsátása céljából több nyilatkozatot tett.

19      Ezen időszakban az F társaság teljes tulajdonrészével a németországi székhelyű D társaság rendelkezett. A, annak fia, B és egy harmadik személy, X mindannyian a D társaság részvényesei és ez utóbbi igazgatótanácsának tagjai voltak. 2005. februárig A az F társaság tisztviselője volt, őt e pozícióban X váltotta.

20      Az F társaság a jelen ítélet 18. pontjában hivatkozott szabad forgalomba bocsátás céljából tett nyilatkozatokkal érintett termékeket az uruguayi székhelyű K társaságon keresztül vásárolta meg. Az említett nyilatkozatokhoz csatolták a K társaság által kiállított számlákat, a K társaság pedig a nyilatkozatokon szereplő árat számlázta ki az F társaság részére. Az utóbbi társaság által fizetett összeg, amelyet a 2777/75 rendelet 5. cikke (3) bekezdésének megfelelően CIF‑importárrá alakítottak, minden egyes esetben magasabb volt az intervenciós árnál, ebből következően a 2777/75 rendelet és az 1484/95 rendelet szerinti semmilyen kiegészítő behozatali vám kiszabására nem került sor.

21      Az F társaság ezt követően az összes terméket értékesítette a svájci székhelyű G társaság részére, és az 1484/95 rendelet 3. cikkének (4) bekezdéséből eredő kötelezettségeinek a teljesítése érdekében benyújtotta a holland hatóságok részére az ezen értékesítésekhez kapcsolódó számlákat. Az F társaság által a G társaság részére kiszámlázott összeg szisztematikusan magasabb volt a K társaság által az F társaság részére kiszámlázott összegnél. A G társaság részvényeinek 99%‑a felett A fia, B rendelkezett, aki ezenkívül a G társaság tisztviselője volt.

22      A holland vámhatóságok tájékoztatást kértek az F társaság által behozott termékek utólagos továbbértékesítése kapcsán. Kielégítő válasz hiányában e hatóságok úgy ítélték meg, hogy az F társaság által benyújtott dokumentumok nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy az e társaság részére kiszámlázott CIF‑importár magasabb volt‑e az intervenciós árnál. E körülmények között 2008. szeptember 10‑én a Minister van Landbouw, Natuur en Voedselkwaliteit (mezőgazdasági, természetvédelmi és élelmiszer‑minőségért felelős miniszter; a továbbiakban: miniszter) vámhatóságként eljárva több fizetési felszólítást (a továbbiakban: I. sz. vámmegállapító határozat) bocsátott ki többek között A‑val szemben, az 1484/95 rendelet 3. cikkének (5) bekezdése és 4. cikke alapján követelve az érintett szabad forgalomba bocsátás céljából tett nyilatkozatok szerinti behozalatokra vonatkozó vámpótlék, valamint a szóban forgó termékek egy része tekintetében a forgalmi adó megfizetését.

23      A holland vámhatóságok kiegészítő vizsgálatot folytattak le, amelyet követően megállapították, hogy az F társaság által behozott termékek megvásárlására és továbbértékesítésére minden esetben egy meghatározott séma szerint került sor. A G társaság dél‑amerikai beszállítóktól az intervenciós árnál alacsonyabb áron vásárolta meg az érintett termékeket, és azokat az intervenciós árnál jóval magasabb áron értékesítette tovább a K társaság részére. Ez utóbbi társaság a termékeket kicsivel magasabb áron értékesítette tovább az F társaság részére, mint amennyiért azt ő maga beszerezte, amely társaság ezt követően lefolytatta e termékek importjára irányuló eljárást azok Unióban való szabad forgalomba bocsátása céljából. Az F társaság ezt követően még magasabb áron értékesítette tovább azokat a G társaság részére. A G társaság ezután azokat mind az általa a termékek megvásárlásakor fizetett összegnél, mind pedig az intervenciós árnál alacsonyabb áron értékesítette tovább a D társaság részére. Végül a D társaság a G társaságtól való beszerzési árnál magasabb, de mind az e G társaság által az F társaság részére fizetett összegnél, mind az F társaság által a K társaság részére a termékek behozatala során fizetett összegnél, mind pedig az intervenciós árnál alacsonyabb áron értékesítette tovább a termékeket egy ügyfélnek.

24      E megállapításokra és a D, F és F társaság közötti szoros kapcsolatra való tekintettel a holland vámhatóságok úgy ítélték meg, hogy A más gazdasági szereplőkkel együtt ügyletek olyan láncolatát hozta létre, amelynek révén a 2777/75 rendeletben szereplő, független dél‑amerikai beszállítóktól beszerzett termékek eredeti vételárát az azt követő ügyletek során mesterségesen megnövelték, ily módon a szóban forgó termékek CIF‑importára a 2777/75 rendelet és az 1484/95 rendelet szerinti vámpótlék‑fizetés elkerülése érdekében magasabb volt az intervenciós árnál. A miniszter erre tekintettel megállapította, hogy a G és K társaság, valamint a K és F társaság, továbbá a D, F és G kapcsolt társaságok között kötött adásvételi szerződések fiktív ügyletekre irányultak. Következésképpen úgy ítélte meg, hogy a CIF‑importár és az esetlegesen kivetendő vámpótlék kiszámításakor az eredeti dél‑amerikai beszállítók által G részére kiszámlázott összeget kell alapul venni.

25      Mivel az így kiszámított CIF‑importárak alacsonyabbak voltak az I. sz. vámmegállapító határozatok kibocsátása során figyelembe vett intervenciós árnál, az F társaság által benyújtott egyes nyilatkozatok tekintetében az említett határozatokban követelt összegnél magasabb összegű vámpótlék került kivetésre. A miniszter, mivel úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó vámtartozások a vámtörvény 48. cikkének (1) bekezdése értelmében vett hibás bevallás benyújtása miatt keletkeztek, megállapította, hogy a kivetett vámpótlékok a Vámkódex 221. cikkének az AWR 22e. cikke (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett (4) bekezdése alapján a Vámkódex 221. cikkének (3) bekezdése szerinti hároméves határidő lejártát követően is követelhetők az adóstól.

26      Ebből következően a miniszter 2010. május 7‑én és 10‑én a kivetett vámpótlékokra irányuló fizetési felszólításokat (a továbbiakban: II. sz. vámmegállapító határozat) küldött többek között A részére. E határozatokat, az I. sz. vámmegállapító határozatokhoz hasonlóan, a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének a vámrendelet 54. cikkével összefüggésben értelmezett második albekezdése alapján hozták, mivel az F társaság által a szabad forgalomba bocsátás céljából benyújtott nyilatkozatokban feltüntetett árak az A kezdeményezésére kiállított számlákból származtak, jóllehet ez utóbbi észszerűen tudomással bírt vagy tudomással kellett volna bírnia arról, hogy az említett számlák mesterséges ügyleteken alapulnak.

27      2008. szeptember 22‑én és 2010. május 19‑én A kereseteket indított az illetékes holland vámhatóságok előtt az I. sz., illetve a II. sz. vámmegállapító határozatokkal szemben. A Rechtbank Noord‑Holland (Észak‑Holland tartomány körzeti bírósága, Hollandia) a 2012. január 16‑án hozott határozataival elutasította e kereseteket. A, mivel az ez utóbbi bíróság elé benyújtott keresetét mint megalapozatlant elutasították, fellebbezést nyújtott be az ez utóbbi által hozott határozatokkal szemben a Gerechtshof Amsterdamhoz (amszterdami fellebbviteli bíróság, Hollandia), amely mint megalapozatlant elutasította a fellebezést, és helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. A ezt követően felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a kérdést előterjesztő bíróságnál a Gerechtshof Amsterdam (amszterdami fellebbviteli bíróság, Hollandia) ítéletével szemben.

28      A kérdést előterjesztő bíróság egyetért a Gerechtshof Amsterdam álláspontjával, amely szerint az alapeljárással érintett ügyletek láncolata a 2006. február 21‑i Halifax és társai ítélet (C‑255/02, EU:C:2006:121, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) értelmében vett visszaélésszerű magatartásnak, vagyis olyan ügyleteknek minősül, amelyeket nem a rendes kereskedelmi ügyletek keretében hajtanak végre, hanem kizárólag abból a célból, hogy csalárd módon részesüljenek az uniós jog, és különösen a 2777/75 rendelet és az 1484/95 rendelet által biztosított előnyökből.

29      Ezen értékelésre figyelemmel a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az F társaságnak, annak érdekében, hogy eleget tegyen az 1484/95 rendelet 3. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdéséből eredő kötelezettségeknek, be kellett volna nyújtania a holland vámhatóságoknak a dél‑amerikai beszállítók által a G társaság részére kiállított számlákat. A kérdést előterjesztő bíróságnak ugyanakkor kétségei vannak annak eldöntése tekintetében, hogy e számlák benyújtásának az F társaság részéről való elmulasztása egyenértékűnek tekinthető‑e a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdése értelmében vett olyan adatok szolgáltatásával, amelyek „a vámáru‑nyilatkozat elkészítéséhez szükséges[ek] […] [és amelyek] valótlanok”.

30      A kérdést előterjesztő bíróság szintén kétségeit fejezi ki a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdése értelmében vett „az[ok] a személy[ek], aki[k] a vámáru‑nyilatkozat elkészítéséhez valótlan tartalmú […] adatokat szolgáltatt[ák]” fogalmának pontos terjedelme tekintetben. Különösen arra vár választ, hogy e fogalom az olyan, A‑hoz hasonló természetes személyre is alkalmazandó‑e, aki nem maga szolgáltatta a vámnyilatkozat kiállításához szükséges adatokat, és szervezetként vagy valamely jogi személy ügyvezetőjeként sem tehető felelőssé ezen adatszolgáltatásért, de szorosan és tudatosan részt vett egy olyan társasági és kereskedelmi ügyleti struktúra kidolgozásában és mesterséges létrehozásában, amelynek keretében más személyek szolgáltatták az ilyen adatokat.

31      Ezenkívül, mivel A a holland bíróságok előtt arra hivatkozott, hogy csak azt követően járt így el, hogy vámjogi szakemberek megerősítették, hogy e struktúra összeegyeztethető az alkalmazandó nemzeti jogszabályokkal, különösen pedig az adójogszabályokkal, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy e körülmény hogyan befolyásolja a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdésében szereplő feltétel értékelését, amelynek értelmében azon személyeknek, akik adatokat szolgáltattak, tudniuk kell arról, hogy az adatok valótlanok.

32      A kérdést előterjesztő bíróság továbbá a Vámkódex 221. cikke (4) bekezdése rendelkezéseinek az értelmezése kapcsán vár választ különösen annak eldöntése vonatkozásában, hogy a miniszter jogosult volt‑e arra, hogy több mint három évvel az érintett termékek behozatala után bocsássa ki a II. sz. vámmegállapító határozatokat. E tekintetben megjegyzi, hogy a Vámkódex 221. cikkének (4) bekezdését, úgy tűnik, csak azon helyzetekre kell alkalmazni, amelyekben az árukat jogellenesen léptették be az Unió területére, mint a csempészet esetében, nem pedig olyan helyzetekre, mint amely az alapügy tárgyát képezi. Álláspontja szerint ez utóbbi rendelkezésből az következik, hogy az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben a vámtartozás a vámnyilatkozat benyújtásával keletkezik, ami nem minősül olyan cselekménynek, amely büntetőeljárást von maga után.

33      Végül a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy amennyiben a Bíróság a Vámkódex 221. cikkének (4) bekezdését úgy értelmezné, hogy nem lehet hivatkozni az e rendelkezés szerinti elévülési idő meghosszabbítására abban az esetben, ha a vámtartozás a Vámkódex 201. cikke szerint keletkezett, felmerül a kérdés, hogy a II. sz. vámmegállapító határozatok kibocsátása jogszerű volt‑e, mivel a vámtartozás keletkezésének időpontjától számított hároméves határidő a 221. cikk (3) bekezdése alapján az I. sz. vámmegállapító határozatokkal szemben A által benyújtott fellebbezéseket követően felfüggesztésre került. Ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy tisztázni kell, hogy e rendelkezésnek megfelelően a fellebbezés benyújtása alapján a vámhatóságok mindaddig követelhetik‑e a fellebbezés tárgyát képező vámmegállapító határozatban követelt összegekhez képest kiegészítő összegeket, amíg a fellebbezés folyamatban van.

34      E körülmények között a Hoge Raad der Nederlanden (holland legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Úgy kell‑e értelmezni a Vámkódex 62. cikkét […] a 2777/75 […] rendelet és az 1484/95 […] rendelet rendelkezéseivel összefüggésben, hogy a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdésében említett, a vámáru‑nyilatkozat elkészítésének alapjául szolgáló adatok körébe tartoznak az 1484/95/EK rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében felsorolt, a vámhatóságnak bemutatandó iratok is?

2)      Úgy kell‑e értelmezni a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdését, hogy az a természetes személy is felelős személynek tekintendő, aki az említett albekezdés szerinti cselekményt (»a vámáru‑nyilatkozat elkészítéséhez szükséges adatok szolgáltatása«) ténylegesen nem maga végezte el, és szervezetként vagy ügyvezetőként sem tehető felelőssé e cselekmény elvégzéséért, de szorosan és tudatosan részt vett egy olyan társasági és kereskedelmi ügyleti struktúra kidolgozásában és későbbi mesterséges létrehozásában, amelynek keretében később (más személyek révén) sor került »a vámáru‑nyilatkozat elkészítéséhez szükséges adatok szolgáltatására«?

3)      Úgy kell‑e értelmezni a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdésében rögzített »és tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a vámáru‑nyilatkozat elkészítéséhez szükséges adatok valótlanok« feltételt, hogy a tapasztalt piaci szereplőknek minősülő jogi és természetes személyek nem tehetők felelőssé a joggal való visszaélés miatt fizetendő vámpótlékért, ha csak azután hoztak létre egy, a vámpótlékok elkerülésére irányuló ügyleti struktúrát, hogy elismert vámjogi szakértők megerősítették, hogy e struktúra jogi és adóügyi szempontból megengedett?

4)      Úgy kell‑e értelmezni a Vámkódex 221. cikkének (4) bekezdését, hogy a hároméves időszak nem hosszabbodik meg, ha a Vámkódex 221. cikke (3) bekezdésének első mondata szerinti határidő lejárta után nyer megállapítást, hogy a vámáru‑nyilatkozatban szereplő adatok valótlansága vagy hiányossága miatt korábban elmulasztották a Vámkódex 201. cikke alapján az áruk szabad forgalomba bocsátására irányuló vámáru‑nyilatkozat megtétele miatt fizetendő behozatali vámok beszedését?

5)      Úgy kell‑e értelmezni a Vámkódex 221. cikkének (3) és (4) bekezdését, hogy abban az esetben, ha az adóssal egy behozatali vámáru‑nyilatkozattal kapcsolatban közölték a vámtartozás összegét, és az adós a Vámkódex 243. cikke értelmében vett fellebbezést nyújtott be e közléssel szemben, a vámhatóság e bíróság előtt megtámadott közlést meghaladóan és a Vámkódex 221. cikke (4) bekezdésének a rendelkezéseire való hivatkozás nélkül utólag követelheti ugyanazon vámáru‑nyilatkozat vonatkozásában a jogszerűen kivetett behozatali vámokat?”

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

 Az első kérdésről

35      Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azok a dokumentumok, amelyek benyújtását az 1484/95 rendelet 3. cikkének második albekezdése megköveteli, e rendelkezés értelmében a vámáru‑nyilatkozat elkészítéséhez szükségesek adatoknak minősülnek.

36      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Vámkódex 201. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy valamely behozatalivám‑köteles áru szabad forgalomba bocsátásakor behozatali vámtartozás keletkezik.

37      Szintén emlékeztetni kell arra, hogy a Vámkódex 62. cikkének (2) bekezdése értelmében a vámáru‑nyilatkozatothoz mellékelni kell azokat az iratokat, amelyek az azon vámeljárásra vonatkozó rendelkezések alkalmazásához szükségesek, amelyre az árut bejelentették.

38      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó árut a szabad forgalomba bocsátásra irányuló vámeljárásra jelentették be, amely a Vámkódex 79. cikkének második bekezdése értelmében magában foglalja a jogszabály alapján fizetendő vámok megállapítását. A Vámkódex 4. cikkének 10. pontjából az következik, hogy e vámok magukban foglalják különösen a közös agrárpolitika vagy a mezőgazdasági termékek feldolgozásából származó egyes termékekre alkalmazandó különleges rendelkezések alapján bevezetett mezőgazdasági lefölözéseket és más importterheket.

39      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból továbbá az következik, hogy az alapügyben szóban forgó áruk a 2777/75 rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében szerinti termékekből álló tételek. Márpedig e rendeletet a közös agrárpolitikára vonatkozó EGK 42. és EGK 43. cikk, jelenleg EUMSZ 42. és EUMSZ 43. cikk alapján fogadták el. Ebből következően az e rendelet 5. cikkének megfelelően megállapított behozatali vámpótlékokat úgy kell tekinteni, hogy azok a Vámkódex 4. cikkének 10. pontja értelmében vett „közös agrárpolitika […] alapján bevezetett importterhek[nek]” minősülnek.

40      Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy a jelen ügyben a szállítmány 100 kg‑jára eső, az egységes vámokmányban feltüntetett CIF‑importár magasabb volt az intervenciós árnál. Márpedig ilyen körülmények között az 1484/95 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az importőr legalább az e rendelkezésben felsorolt különböző dokumentumokat köteles az importáló tagállamok illetékes hatóságainak bemutatni.

41      Ebből az következik, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között az 1484/95 rendelet 3. cikkének második bekezdése szerinti dokumentumok benyújtását úgy kell tekinteni, mint amely szükséges a Vámkódex 201. cikkének második bekezdése értelmében vett vámáru‑nyilatkozat elkészítéséhez.

42      Következésképpen az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdését úgy kell értelmezni, hogy azok a dokumentumok, amelyek benyújtását az 1484/95 rendelet 3. cikkének második albekezdése megköveteli, e rendelkezés értelmében a vámáru‑nyilatkozat elkészítéséhez szükségesek adatoknak minősülnek.

 A második és a harmadik kérdésről

43      Második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a vámtartozás „adósának” az ezen rendelkezés értelmében vett fogalma hatálya alá tartozik az a személy, aki szorosan és tudatosan részt vett egy olyan kereskedelmi ügyleti struktúra kidolgozásában és mesterséges létrehozásában, amelynek célja a jogszerűen kivetett behozatali vámok összegének a csökkentése, jóllehet egyrészt azokat az adatokat, amelyek a vámáru‑nyilatkozat elkészítésének alapjául szolgáltak, nem ő maga szolgáltatta, másrészt pedig ezen ügyleti rendszert csak azt követően dolgozta ki és hozta létre, hogy vámszakértőktől annak jogszerűsége tekintetében biztosítékot kapott.

44      E tekintetben, először is, emlékeztetni kell arra, hogy a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdése értelmében ha az érintett vámeljárások vonatkozásában olyan adatok alapján készítenek vámáru‑nyilatkozatot, amelyek a jogszerűen felszámítható vámok egy része vagy teljes egésze beszedésének elmulasztásához vezetnek, az a személy, aki a vámáru‑nyilatkozat elkészítéséhez szükséges adatokat szolgáltatta, és tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy az adatok valótlanok, szintén adósnak tekinthető a hatályban lévő nemzeti rendelkezéseknek megfelelően.

45      E rendelkezésből következően a vámáru‑nyilatkozatok elkészítésének alapjául szolgáló adatokat e rendelkezés értelmében „valótlannak” kell tekinteni, amennyiben azok a jogszerűen felszámítható vámok egy része vagy teljes egésze beszedésének az elmaradását eredményezték.

46      Következésképpen, amennyiben valamely vámáru‑nyilatkozatot arra irányulóan megvalósított kereskedelmi ügyletekre vonatkozó adatok alapján készítettek el, hogy azzal mesterségesen csökkentsék a fizetendő behozatali vám összegét, ezen adatokat a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdése értelmében „valótlannak” kell tekinteni, amennyiben azok azt eredményezik, hogy a 2777/75 rendeletben meghatározott behozatali vámpótlék részben vagy teljes egészében nem kerül beszedésre a vonatkozó áruk tekintetében.

47      Azon kérdést illetően, miszerint az olyan személy, aki szorosan és tudatosan részt vesz valamely társasági és kereskedelmi ügyleti struktúra ilyen adatok alapján való kidolgozásában és mesterséges létrehozásában, a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének a második albekezdése szempontjából olyan személynek tekinthető‑e, aki ezen adatokat szolgáltatta, előzetesen meg kell jegyezni, hogy ezen cikk (3) bekezdése értelmében nemcsak a nyilatkozattevő vagy közvetett képviselet esetén az a személy minősülhet a vámtartozás adósának, akinek a nevében a vámáru‑nyilatkozatot tették, hanem azok a személyek is, akik a vámáru‑nyilatkozat elkészítéséhez szükséges adatokat szolgáltatták.

48      Ebből következően a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének a második albekezdése arra irányul, hogy elősegítse a vámtartozás beszedését azzal, hogy szélesíti e vámtartozás adósaiként elismerhető személyek körét.

49      Ennek érdekében e rendelkezés célja az e cikk értelmében vett „adós” fogalmának a nyilatkozattevőn kívüli olyan személyekre való kiterjesztése, akiknek a cselekménye folytán a vámhatóságok tévesen állapították meg azon vámok összegét, amelyeket valótlan adatok alapján jogszerűen vetettek ki.

50      Ebből következően olyan körülmények között, amelyben bizonyítást nyer, hogy valaki valamely társasági és kereskedelmi ügyleti struktúra mesterséges létrehozatalában működött közre annak érdekében, hogy eltitkolja a vámhatóságok elől az érintett ügyletek valós jellegét, a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdése második albekezdésének olyan irányú értelmezése, hogy kizárólag az tekinthető a vámtartozás adósának, aki a nyilatkozatot megtételéhez szükséges adatokat szolgáltatta, ellentétes az e rendelkezés által elérni kívánt céllal.

51      Következésképpen az olyan személyt, aki szorosan és tudatosan részt vett valamely társasági és kereskedelmi ügyleti struktúra kidolgozásában és mesterséges létrehozásában, amely lehetővé tette valamely vámáru‑nyilatkozat olyan adatok alapján történő megtételét, amelyek azt eredményezték, hogy az ezen nyilatkozattal érintett áruk tekintetében jogszerűen kivetett adók nem kerültek beszedésre, úgy kell tekinteni, mint aki részt vett az említett adatok szolgáltatásához kapcsolódó cselekményekben. Olyan személynek minősül tehát, aki a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdése szempontjából ilyen adatokat szolgáltatatott.

52      Másfelől, amennyiben valaki szorosan és tudatosan részt vett ezen társasági és kereskedelmi ügyleti struktúra kidolgozásában és mesterséges létrehozásában, azt úgy kell tekinteni, mint aki észszerűen tudomással bírt az e struktúra révén keletkezett adatok valótlanságával, amely adatok a vámáru‑nyilatkozat alapjául szolgáltak. E tekintetben nem bír jelentőséggel az a körülmény, hogy e személy csak azt követően vett részt a szóban forgó társasági és kereskedelmi ügyleti struktúra kidolgozásában és mesterséges létrehozásában, hogy vámszakértőktől biztosítékot kapott annak jogszerűsége tekintetében.

53      E körülmények között a második és harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Vámkódex 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdését úgy kell értelmezni, hogy a vámtartozás „adósának” az ezen rendelkezés értelmében vett fogalma hatálya alá tartozik az a személy, aki szorosan és tudatosan részt vett az alapügyben szóban forgóhoz hasonló olyan kereskedelmi ügyleti struktúra kidolgozásában és mesterséges létrehozásában, amelynek célja a jogszerűen kivetett behozatali vámok összegének a csökkentése, jóllehet azokat a valótlan tartalmú adatokat, amelyek a vámáru‑nyilatkozat elkészítésének alapjául szolgáltak, nem ő maga szolgáltatta, amennyiben a körülmények arra utalnak, hogy e személy észszerűen tudomással bírt vagy tudomással kellett volna bírnia arról, hogy az érintett ügyleteket nem a rendes kereskedelmi ügyletek keretében hajtották végre, hanem kizárólag abból a célból, hogy csalárd módon részesüljenek az uniós jog által biztosított előnyökből. Az a körülmény, hogy az említett személy csak azt követően vett részt e struktúra kidolgozásában és mesterséges létrehozásában, hogy vámszakértőktől biztosítékot kapott annak jogszerűsége tekintetében, e tekintetben nem bír jelentőséggel.

 A negyedik kérdésről

54      Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Vámkódex 221. cikkének (4) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az alapügyben szóban forgó helyzetben az a körülmény, hogy e behozatali vámtartozás a Vámkódex 201. cikke (1) bekezdésének megfelelően a behozatalivám‑köteles áru szabad forgalomba bocsátásakor keletkezik, kizárhatja annak lehetőségét, hogy az e kódex 221. cikkének (3) bekezdésében megállapított határidő lejártát követően közöljék az adóssal az ilyen áruk tekintetében esedékes behozatali vám összegét.

55      Először is emlékeztetni kell arra, hogy a Vámkódex 201. cikkének (1) bekezdése alapján többek között valamely behozatalivám‑köteles áru szabad forgalomba bocsátásakor behozatali vámtartozás keletkezik.

56      A Vámkódex 221. cikke (3) bekezdésének megfelelően a vámtartozás összegének keletkezésétől számított 3 év lejárta után az adóssal már nem lehet közölni a tartozás összegét. Ugyanakkor ugyanezen cikk (4) bekezdése alapján a vámhatóságoknak lehetőségük van arra, hogy a 3 éves határidő lejárta után közöljék az adóssal a jogszerűen kivetett vámtartozás összegét, amennyiben a vámtartozás olyan cselekmény eredménye, amely büntetőeljárást von maga után.

57      A jelen ítélet 40. pontjából az következik, hogy az alapeljárásbelihez hasonló körülmények között a 2777/75 rendelet 5. cikkének megfelelően megállapított vámpótlékok a vámtartozás körébe tartoznak. Következésképpen, amennyiben az ilyen vámpótlékok beszedésének a részben vagy teljes egészében való elmaradása a valótlan tartalmú adatszolgáltatásra vezethető vissza, meg kell állapítani, hogy az ilyen vámtartozás a Vámkódex 221. cikkének (4) bekezdése értelmében ezen adatok szolgáltatásának az „eredménye”.

58      Jóllehet e tekintetben a Vámkódex 201. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a szabad forgalomba bocsátás az e cikkben felsorolt behozatali vámtartozás egyik keletkeztető tényállásának minősül, e megállapításból nem vezethető le, hogy az ilyen vámtartozás a Vámkódex 221. cikkének (4) bekezdése értelmében nem az alapügyben szóban forgóhoz hasonló ilyen cselekmények „eredménye”.

59      Ugyanis semmi nem utal az uniós jogalkotó arra irányuló szándékára, hogy kizárja a Vámkódex 221. cikke (4) bekezdésének a hatálya alól a büntetőeljárást maguk után vonó olyan cselekményeket, amelyek részben vagy teljes egészében akadályát képezik a vámok szabad forgalomba bocsátás keretében történő beszedését.

60      Az ezzel ellentétes értelmezés gyengítheti e rendelkezés céljának, vagyis a vámtartozás beszedésére irányuló lehetőségek kiszélesítésének a megvalósítását.

61      Következésképpen meg kell állapítani, hogy olyan helyzetben, amelyben a Vámkódexet alkalmazni kell, a Vámkódex 221. cikkének (3) bekezdésében a vámtartozás közlésére előírt hároméves határidő figyelmen kívül hagyható, ha az érintett árukat jogellenesen bocsátották szabad forgalomba azt követően, hogy valótlan tartalmú adatok alapján készítettek vámáru‑nyilatkozatot, és hogy e körülmény büntetőeljárást von maga után.

62      A fenti megfontolásokra figyelemmel a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Vámkódex 221. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az alapügyben szóban forgó helyzetben az a körülmény, hogy e behozatali vámtartozás a Vámkódex 201. cikke (1) bekezdésének megfelelően a behozatalivám‑köteles áru szabad forgalomba bocsátásakor keletkezik, önmagában nem zárhatja ki annak lehetőségét, hogy az e kódex 221. cikkének (3) bekezdésében megállapított határidő lejártát követően közöljék az adóssal az ilyen áruk tekintetében esedékes behozatali vám összegét.

 Az ötödik kérdésről

63      A kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott, a jelen ítélet 33. pontjában összefoglalt tájékoztatásból az következik, hogy ha a Bíróság úgy ítéli meg, hogy a Vámkódex 201. cikke alapján keletkezett vámtartozás tekintetében e Vámkódex 221. cikkének (4) bekezdésére lehet hivatkozni, az ötödik kérdést nem szükséges megválaszolni. Ebből következően, tekintettel a negyedik kérdésre adott válaszra, az ötödik kérdésre nem kell válaszolni.

 A költségekről

64      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

1)      Az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között a 2000. november 16i 2700/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12i 2913/92/EGK tanácsi rendelet 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdését úgy kell értelmezni, hogy azok a dokumentumok, amelyek benyújtását az 1999. március 29i 684/1999/EK bizottsági rendelettel módosított, a baromfihús és tojáságazatra, valamint a tojásalbuminra vonatkozó kiegészítőimportvámrendszer végrehajtására és a kiegészítő importvám megállapítására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, valamint a 163/67/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 1995. június 28i 1484/95/EK bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdése megköveteli, e rendelkezés értelmében a vámárunyilatkozat elkészítéséhez szükségesek adatoknak minősülnek.

2)      A 2700/2000 rendelettel módosított 2913/92 rendelet 201. cikke (3) bekezdésének második albekezdését úgy kell értelmezni, hogy a vámtartozás „adósának” az ezen rendelkezés értelmében vett fogalma hatálya alá tartozik az a személy, aki szorosan és tudatosan részt vett az alapügyben szóban forgóhoz hasonló olyan kereskedelmi ügyleti struktúra kidolgozásában és mesterséges létrehozásában, amelynek célja a jogszerűen kivetett behozatali vámok összegének a csökkentése, jóllehet azokat a valótlan tartalmú adatokat, amelyek a vámárunyilatkozat elkészítésének alapjául szolgáltak, nem ő maga szolgáltatta, amennyiben a körülmények arra utalnak, hogy e személy észszerűen tudomással bírt vagy tudomással kellett volna bírnia arról, hogy az érintett ügyleteket nem a rendes kereskedelmi ügyletek keretében hajtották végre, hanem kizárólag abból a célból, hogy csalárd módon részesüljenek az uniós jog által biztosított előnyökből. Az a körülmény, hogy az említett személy csak azt követően vett részt e struktúra kidolgozásában és mesterséges létrehozásában, hogy vámszakértőktől biztosítékot kapott annak jogszerűsége tekintetében, e tekintetben nem bír jelentőséggel.

3)      A 2700/2000 rendelettel módosított 2913/92 rendelet 221. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az alapügyben szóban forgó helyzetben az a körülmény, hogy e behozatali vámtartozás e módosított rendelet 201. cikke (1) bekezdésének megfelelően a behozatalivámköteles áru szabad forgalomba bocsátásakor keletkezik, önmagában nem zárhatja ki annak lehetőségét, hogy az e módosított rendelet 221. cikkének (3) bekezdésében megállapított határidő lejártát követően közöljék az adóssal az ilyen áruk tekintetében esedékes behozatali vám összegét.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: holland.