Language of document : ECLI:EU:T:2021:609

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kilencedik tanács)

2021. szeptember 22.(*)

„Európai uniós védjegy – A határozatok visszavonására vagy a bejegyzések törlésére irányuló eljárás – Az EUIPO‑nak betudható nyilvánvaló hibát tartalmazó bejegyzés törlése – Fizetésképtelenségi eljárás alá vont védjegyoltalom – A védjegyoltalom átruházásának bejegyzése – Csődeljárás vagy hasonló eljárások harmadik személyekkel szembeni hatálya – Az EUIPO hatásköre – Gondossági kötelezettség – Az (EU) 2017/1001 rendelet 20., 24., 27. és 103. cikke – Az (EU) 2015/848 rendelet 3., 7. és 19. cikke”

A T‑169/20. sz. ügyben,

a Marina Yachting Brand Management Co. Ltd (székhelye: Dublin [Írország], képviselik: A. von Mühlendahl, C. Eckhartt és P. Böhner ügyvédek)

felperesnek

az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) (képviseli: M. Capostagno, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a másik fél az EUIPO fellebbezési tanácsa előtti eljárásban, beavatkozó fél a Törvényszék előtti eljárásban:

az Industries Sportswear Co. Srl (székhelye: Velence [Olaszország], képviseli: P. Cervato ügyvéd),

az EUIPO második fellebbezési tanácsának az Industries Sportswear és a Marina Yachting Brand Management közötti felszólalási eljárással kapcsolatban 2020. február 10‑én hozott határozata (R 252/2019‑2. és R 253/2019‑2. sz. egyesített ügyek) ellen benyújtott keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács),

tagjai: M. J. Costeira elnök, D. Gratsias és M. Kancheva (előadó) bírák,

hivatalvezető: Juhász‑Tóth A. tanácsos,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2020. március 23‑án benyújtott keresetlevélre,

tekintettel az EUIPO‑nak a Törvényszék Hivatalához 2020. augusztus 13‑án benyújtott válaszbeadványára,

tekintettel a beavatkozó félnek a Törvényszék Hivatalához 2020. augusztus 5‑én benyújtott válaszbeadványára,

tekintettel a 2021. május 5‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        2012. augusztus 10‑én a Moncler Srl az európai uniós védjegyről szóló, módosított 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 78., 1. o.; helyesbítés: HL 2017. L 142., 104. o.; helyébe lépett az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet [HL 2017. L 154., 1. o.]) alapján európai uniós védjegybejelentést nyújtott be az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalához (EUIPO).

2        A lajstromoztatni kívánt védjegy a MARINA YACHTING szómegjelölés volt.

3        A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 18., 25. és 35. osztályba tartozó árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban tették.

4        A védjegybejelentés többszöri átruházását követően a bejelentett védjegyet 2014. szeptember 28‑án 11111317. számon a beavatkozó fél, az Industries Sportswear Co. Srl javára lajstromozták.

5        2017. október 13‑án a 138/2017. sz. fizetésképtelenségi eljárás keretében a Tribunale di Venezia (velencei bíróság, Olaszország) a 142/2017. sz. ítéletében megállapította a beavatkozó fél fizetésképtelenségét.

6        2017. október 18‑án a szóban forgó védjegyoltalomnak a beavatkozó fél által a Spring Holdings Sarl‑ra történő átruházását az EUIPO e két fél közös képviselője (a továbbiakban: közös képviselő) kérelmére nyilvántartásába vette.

7        2017. október 25‑én a beavatkozó fél kijelölt felszámolója (a továbbiakban: felszámoló) a Tribunale di Venezia (velencei bíróság) 2017. október 13‑i ítéletének másolatát benyújtva arról tájékoztatta az EUIPO‑t, hogy a beavatkozó felet fizetésképtelenné nyilvánították, és a fizetésképtelenség ez utóbbi időponttól – ezen ítéletnek az olasz cégnyilvántartásba (registro delle imprese) való bejegyezésétől – hatályos. A felszámoló kérte továbbá a 2017/1001 rendelet 24. cikke alapján a beavatkozó féllel szembeni fizetésképtelenségi eljárásának az EUIPO nyilvántartásába való bejegyzését, valamint ugyanezen rendelet 103. cikke alapján a szóban forgó védjegyoltalom Spring Holdingsra történő átruházása bejegyzésének törlését.

8        2018. április 9‑én az EUIPO tájékoztatta a felszámolót és a közös képviselőt az említett átruházás bejegyzésének törlésére vonatkozó határozatáról, mivel az téves volt, és arról, hogy a határozat kijavítását ugyanazon a napon közzéteszi.

9        2018. április 16‑án a felperes Marina Yachting Brand Management Co. Ltd kérelmet nyújtott be a szóban forgó védjegyoltalom javára történő átruházásának bejegyzése iránt. Előadta, hogy az említett védjegyet, amelyet a beavatkozó fél előbb a Spring Holdingsra ruházott át, később a Spring Holdings rá ruházta át. Benyújtotta az első átruházást illetően a 2014. június 26‑án kelt átruházási szerződés 2018. március 21‑i hiteles másolatát, a második átruházást illetően pedig a 2017. december 15‑én kelt átruházási szerződés 2018. március 1‑jei hiteles másolatát.

10      Ugyanezen a napon, azaz 2018. április 16‑án a szóban forgó védjegyoltalom tulajdonjogának a Spring Holdingsra (T 014185659 bejegyzés), majd a felperesre való átruházását (T 014188703. bejegyzés) bejegyezték az EUIPO nyilvántartásába.

11      2018. június 23‑án a felszámoló megismételte arra irányuló kérelmét, hogy jegyezzék be a beavatkozó féllel szembeni fizetésképtelenségi eljárást, és kérte, hogy a 2017/1001 rendelet 103. cikkének megfelelően töröljék a T 014185659. és a T 014188703. sz. bejegyzést az 1942. március 16‑i Regio decreto n. 267 (267/1942. sz. királyi rendelet, a GU 1942. április 6‑i 81. száma, a továbbiakban: olasz csődtörvény) 42. cikke alapján, amely a fizetésképtelensége megállapításának időpontjától – azaz a beavatkozó fél esetében 2017. október 13‑tól – megfosztja a csődeljárás alá vont társaságot vagyonának kezelésére és élvezetére irányuló jogától. A felszámoló azt is pontosította, hogy 2018. június 5‑én és 14‑én már nyújtott be ilyen törlési kérelmet, de nem kapott az EUIPO‑tól átvételi elismervényt.

12      2018. július 11‑én a beavatkozó féllel szembeni fizetésképtelenségi eljárás bejegyzése iránt 2017. október 25‑én benyújtott kérelemmel kapcsolatban az EUIPO tájékoztatta a felszámolót a kérelem elfogadásáról, hangsúlyozva, hogy azt „az ezen időpontban felmerült műszaki hibák miatt nem vették nyilvántartásba az adatbázis[á]ban”.

13      2018. július 12‑én az EUIPO tájékoztatta a felperest a T 014552205. (a T 014185659. sz. bejegyzés törlése) és a T 014480019. sz. (a T 014188703. sz. bejegyzés törlése) törlési kérelemről, és felhívta, hogy tegye meg észrevételeit. 2018. augusztus 8‑án a felperes benyújtotta észrevételeit.

14      2018. augusztus 21‑én az EUIPO megküldte ezen észrevételek másolatát a felszámolónak, és felhívta arra, hogy nyújtsa be „a [beavatkozó félnek] a [szóban forgó] védjegyoltalomra vonatkozóan a fizetésképtelenségi eljárás időpontjában fennálló tulajdonjogára vonatkozó bizonyítékot”, továbbá arra, hogy tegye meg észrevételeit. 2018. szeptember 20‑án és 21‑én a felszámoló eleget tett e felhívásnak, és az EUIPO bizonyítási felhívására válaszul dokumentumokat nyújtott be.

15      2018. szeptember 25‑én az EUIPO tájékoztatta a felperest, hogy a felszámoló által benyújtott dokumentumok alapján úgy véli, hogy a beavatkozó fél a fizetésképtelenségi eljárás időpontjában a szóban forgó védjegy jogosultja volt, és ezért a T 014185659. és a T 014188703. sz. bejegyzést törölni kell. A felperest felhívta észrevételei megtételére.

16      2018. november 20‑án a felperes benyújtotta észrevételeit, amelyben többek között a beavatkozó fél és a Spring Holdings által 2014. június 26‑án kötött „átruházási szerződésre”, valamint egy „szellemi tulajdonjogi használati szerződésre” (Intellectual Property Licence Agreement) hivatkozott, amelyet a Spring Holdings – mint 2014. június 26. óta a szóban forgó védjegy új jogosultja – 2014. december 30‑án kötött a beavatkozó féllel mint védjegyhasználóval (a továbbiakban: használati szerződés). 2019. január 17‑én a felszámoló válaszul benyújtotta észrevételeit.

17      2019. január 30‑án a 2017/1001 rendelet 162. cikkének megfelelően az EUIPO nyilvántartásának vezetésével megbízott, e rendelet 159. cikkének c) pontjával létrehozott szervezeti egység két határozatot hozott, amelyek visszamenőleges hatállyal törölték a 2018. április 16‑i T 014185659. és T 014188703. sz. bejegyzéseket, mivel ezen átruházásokra 2017. október 13‑át követően került sor. E szervezeti egység megítélése szerint az EUIPO nyilvánvaló hibát követett el, amikor nem vette figyelembe a 2017. október 25‑én bejelentett „lényeges eljárási szakaszt”, vagyis a Tribunale di Venezia (velencei bíróság) 2017. október 13‑i jogerős határozatára alapított, a beavatkozó féllel szembeni fizetésképtelenségi eljárás bejegyzése iránti kérelmet. Ezenkívül elrendelte, hogy a fizetésképtelenségi eljárásnak a velencei bíróság e határozata alapján történő nyilvántartásba vétele iránti kérelmet a 2017/1001 rendelet 24. cikke (3) bekezdésének megfelelően 2017. október 13‑ra visszamenőlegesen vegyék nyilvántartásba (T 014459807. sz. ügyirat).

18      2019. január 31‑én a felperes a 2017/1001 rendelet 66–71. cikke alapján két fellebbezést nyújtott be az EUIPO nyilvántartásával megbízott szervnek a T 014185659. és a T 014188703. sz. bejegyzést törlő határozataival szemben.

19      2019. április 9‑én a felszámoló kérelmet nyújtott be a beavatkozó féllel szembeni fizetésképtelenségi eljárás tárgyában eljáró Tribunale di Venezia (velencei bíróság) 2019. március 13‑i ítéletének bejegyzése iránt, amely az olasz polgári perrendtartás szerinti biztosítási intézkedésként engedélyezte a szóban forgó védjegyoltalom zárlatát. A felszámoló kifejtette, hogy 2019. február 22‑én kérelmet nyújtott be e bírósághoz, amelyben tájékoztatta arról, hogy az EUIPO előtti eljárás során tudomást szerzett a felperes által hivatkozott „átruházási szerződésről” és a 2014. évi használati szerződésről (lásd a fenti 16. pontot), és törlés, valamint e cselekmények csalárd jellege miatt kérte a szóban forgó védjegyoltalom zárlatát. 2019. július 5‑én valamennyi érintett fél meghallgatását követően a Tribunale di Venezia (velencei bíróság) helybenhagyta a 2019. március 13‑i ítéletet.

20      A fellebbezési tanács 2020. február 10‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) a fenti 18. pontban említett fellebbezések egyesítését követően elutasította azokat.

21      Először is, a megtámadott határozat 43–49. pontjában a fellebbezési tanács mindenekelőtt megállapította, hogy a jelen ügyben 2017. október 13‑án a Tribunale di Venezia (velencei bíróság) megállapította az olaszországi székhelyű beavatkozó fél fizetésképtelenségét. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a beavatkozó féllel szembeni fizetésképtelenségi eljárás az olasz jog, konkrétan az olasz csődtörvény hatálya alá tartozik, amint azt a felszámoló megerősítette. E törvény szerint a fizetésképtelenséget megállapító ítélet joghatásait az adóssal (a fizetésképtelen társasággal, a jelen esetben a beavatkozó féllel) szemben az olasz bíróság hivatalához való benyújtását követően, harmadik személyekkel (tehát a szóban forgó védjegyoltalom átruházásának kedvezményezettjeivel, így a Spring Holdingsszal és a felperessel) szemben pedig az olasz cégnyilvántartásba történő bejegyzését követően váltja ki, az olasz csődtörvénynek az olasz polgári perrendtartás 133. cikkére utaló 16. cikke értelmében.

22      Ezt követően a fellebbezési tanács megállapította, hogy a jelen ügyben a beavatkozó fél fizetésképtelenségét megállapító ítélet meghozatalára, valamint annak a cégnyilvántartáshoz való benyújtására és bejegyzésére ugyanazon a napon, azaz 2017. október 13‑án került sor, amint az ezen ítéletből és az említett nyilvántartásból származó kivonatból kiderül. A fellebbezési tanács ebből azt a következtetést vonta le, hogy a beavatkozó felet e naptól kezdődően az olasz csődtörvény 42. §‑ának megfelelően megfosztották azon jogától, hogy a birtokában lévő vagyont kezelje és hasznait élvezze, és hogy a beavatkozó fél által az említett ítéletet követően tett cselekmények ugyanezen törvény 44. cikke értelmében nem hatályosak a hitelezőivel szemben. A fellebbezési tanács arra is rámutatott, hogy ugyanebben az időpontban a beavatkozó fél a szóban forgó védjegy jogosultjaként szerepelt az EUIPO nyilvántartásában, és hogy egyébként e védjegy szerepelt a csődeljárás vagyonleltárában, amely megismételte az EUIPO nyilvántartásának adatait.

23      A fellebbezési tanács továbbá megállapította, hogy 2017. október 25‑én a felszámoló kérte a beavatkozó fél elleni fizetésképtelenségi eljárásnak az EUIPO nyilvántartásába való bejegyzését; az EUIPO nem vette figyelembe ezt a kérelmet, amely 2018. április 16‑án még mindig folyamatban volt, amikor a szóban forgó védjegyoltalom felperesre történő átruházásának bejegyzése iránti kérelmet benyújtották; és az EUIPO ennek ellenére lajstromozta a védjegyjogosult megváltozását, az említett védjegy átruházásának (a Spring Holdings, majd a felperes javára) ugyanazon a napon történő, két, egymást követő bejegyzésével. A fellebbezési tanács azt is megjegyezte, hogy néhány nappal korábban, azaz 2018. április 9‑én az EUIPO – azt követően, hogy a felszámoló tájékoztatta őt egyrészt a beavatkozó fél csődjéről, másrészt arról, hogy a közös képviselő nem képviselhette őt átruházó társaságként – úgy döntött, hogy törli az átruházások közül az elsőnek a Spring Holdings javára történő korábbi bejegyzését.

24      Másodszor, a megtámadott határozat 50–58. pontjában a fellebbezési tanács először is válaszolt a felperes azon érvére, amely szerint az EUIPO‑nak nem kellett volna törölnie ezeket a bejegyzéseket, mivel a beavatkozó fél fizetésképtelenségétől függetlenül a szóban forgó védjegyet már 2014 júniusában átruházták a Spring Holdingsra. A fellebbezési tanács e tekintetben megállapította, hogy az olasz csődtörvény 45. cikke értelmében a jogügylet harmadik személyekkel szembeni érvényesíthetőségéhez szükséges alaki követelmények érvénytelenek a fizetésképtelenségi eljárás tekintetében, ha azokat a fizetésképtelenség megállapítását követően teljesítették. Márpedig a 2017/1001 rendelet 27. cikke (1) bekezdésének megfelelően a szóban forgó védjegyoltalom állítólagos átruházását nem a beavatkozó fél fizetésképtelenségének megállapítása előtt jegyezték be a nyilvántartásba, tehát azok harmadik személyekkel, vagyis a jelen ügyben a felszámolóval szemben nem hatályosak. Irreleváns lett volna tehát annak meghatározása, hogy a szóban forgó védjegyoltalmat átruházó első szerződésben megjelölt 2014. június 26‑i időpont az olasz jogszabályok értelmében bizonyos volt‑e, amit a felek részletesen megvitattak, mivel az átruházást nem jegyezték be az EUIPO nyilvántartásába. Mindenesetre, amint azt maga a felperes is elismerte, a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy nem rendelkezik hatáskörrel e kérdés eldöntésére, az a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozik. A fellebbezési tanács szerint, noha kétségtelenül igaz, hogy az átruházásnak az EUIPO nyilvántartásába való bejegyzése nem feltétele ezen átruházás felek közötti érvényességének, amint azt a felperes állítja, mindazonáltal olyan feltételről van szó, amely szükséges ahhoz, hogy a védjegyoltalom átruházása harmadik személyekkel, vagyis a jelen ügyben a felszámolóval szemben joghatásokat váltson ki.

25      Ezt követően a fellebbezési tanács megállapította, hogy a használati szerződést „meghosszabbító” állítólagos szerződést (amely a felperes szerint megerősítette a Spring Holdingsnak a szóban forgó védjegyen fennálló tulajdonjogát) a felszámoló nem írta alá, így a felperes nem hivatkozhat érvényesen arra, hogy a felszámoló elismerte a Spring Holdingsnak az említett védjegyhez fűződő jogait. Ezenfelül rámutatott arra, hogy a felszámoló a Tribunale di Venezia (velencei bíróság) előtt vitatta a beavatkozó fél és a Spring Holdings között 2014. június 26‑án létrejött átruházási szerződést.

26      Ezenkívül a fellebbezési tanács megállapította, hogy tekintettel arra, hogy a szóban forgó védjegy szerepel a beavatkozó fél fizetésképtelenségét megállapító ítélethez csatolt vagyonleltárban, amelyet az EUIPO nem jogosult vitatni, mivel nem léphet a nemzeti bíróságok helyébe, az EUIPO‑nak a felszámoló kérelmének megfelelően figyelembe kellett vennie ezt a tényt, és nyilvántartásba kellett vennie az e védjegyet érintő fizetésképtelenségi eljárást. A fellebbezési tanács szerint a felperes által a szóban forgó védjegyoltalom egymást követő átruházásainak bejegyzése iránt a beavatkozó fél fizetésképtelenségét követően benyújtott kérelem elkésett volt, és nem bizonyította, hogy a fizetésképtelenséget megállapító ítélet téves lett volna. A felperesnek kellett volna az EUIPO előtt bizonyítania, hogy az említett ítélet nemzeti bírósági határozat alapján nem volt hatással az említett védjegyre, amit az nem tett meg.

27      Végül a fellebbezési tanács megállapította, hogy az EUIPO nyilvánvaló hibát követett el, amikor a szóban forgó védjegyoltalom egymást követő átruházásait 2018. április 16‑án nyilvántartásba vette, mivel – az első átruházás keretében átruházó – beavatkozó fél 2017. október 13. óta csődeljárás alatt állt, amiről az EUIPO‑t tájékoztatták. Pontosította, hogy a nyilvánvaló hibát akkor követték el, amikor a bejegyzésére csak 2018. április 16‑án került sor, nem pedig csak 2017‑ben, amint azt a felperes állította. Hozzátette, hogy a lajstromba történő bejegyzések törlésére a bejegyzéseket követő egyéves határidőn túl, azaz 2019. január 30‑án került sor, így a 2017/1001 rendelet 103. cikkének alkalmazásához szükséges feltételek teljesültek. Következésképpen megállapította, hogy az T 014185659. és T 014188703. sz. bejegyzést törlő határozatok helyesek.

 A felek kérelmei

28      Felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

–        az EUIPO‑t és a beavatkozó felet kötelezze a költségek viselésére.

29      Az EUIPO azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

30      A beavatkozó fél azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el keresetet;

–        hagyja helyben a megtámadott határozatot azzal a következménnyel, hogy az EUIPO‑nak egyrészt törölnie kell a szóban forgó védjegyoltalom átruházásaira vonatkozó 2018. április 16‑i bejegyzéseket, és újból nyilvántartásba kell vennie e védjegy kizárólagos jogosultjaként a beavatkozó felet, másrészt pedig 2017. október 13‑tól köteles bejegyezni a beavatkozó féllel szembeni fizetésképtelenségi eljárást a nyilvántartásába;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

 A beavatkozó fél második kereseti kérelmének elfogadhatóságáról

31      Második kereseti kérelmével a beavatkozó fél azt kéri, hogy a Törvényszék hagyja helyben a megtámadott határozatot, aminek következtében az EUIPO‑nak egyrészt törölnie kell a szóban forgó védjegyoltalom átruházásaira vonatkozó 2018. április 16‑i bejegyzéseket, és újból nyilvántartásba kell vennie e védjegy kizárólagos jogosultjaként a beavatkozó felet, másrészt pedig 2017. október 13‑tól köteles bejegyezni a beavatkozó féllel szembeni fizetésképtelenségi eljárást a nyilvántartásába.

32      A Törvényszékhez intézett, a megtámadott határozat helybenhagyására irányuló kérelmet úgy kell értelmezni, hogy az lényegében a kereset elutasítására irányul (lásd ebben az értelemben: 2016. február 5‑i Kicktipp kontra OHIM – Italiana Calzature [kicktipp] ítélet, T‑135/14, EU:T:2016:69, 19. pont, nem tették közzé, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Valójában tehát összemosódik a beavatkozó fél első a kereset elutasítására irányuló kereseti kérelmével.

33      Azon következményeket illetően, amelyek levonását a beavatkozó fél kéri a Törvényszéktől a kereset elutasításából, és amelyek lényegében arra irányuló kérelmeknek minősülnek, hogy a Törvényszék kötelezze az EUIPO‑t arra, hogy a nyilvántartásában különböző műveleteket végezzen, elegendő emlékeztetni arra, hogy a Törvényszék nem utasíthatja az EUIPO‑t, annak kell levonnia az európai uniós bíróság ítéleteinek rendelkező részéből és indokolásából eredő következtetéseket (lásd: 2007. július 11‑i El Corte Inglés kontra OHIM – Bolaños Sabri [PiraÑAM diseño original Juan Bolaños] ítélet, T‑443/05, EU:T:2007:219, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34      A beavatkozó fél második kereseti kérelmét hatáskör hiánya miatt el kell tehát utasítani abban a részében, amelyben az arra irányul, hogy a Törvényszék utasítsa az EUIPO‑t.

 Az ügy érdeméről

35      Keresete alátámasztására a felperes lényegében egyetlen, a 2017/1001 rendeletnek a 20., 24. és 27. cikkével összefüggésben értelmezett 103. cikkének megsértésére alapított jogalapra hivatkozik. Lényegében arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács hibát követett el, amikor megállapította, hogy az említett rendelet 103. cikke értelmében vett „nyilvánvaló hibát” tartalmazó bejegyző határozat visszavonásának vagy törlésének feltételei teljesültek, miközben a szóban forgó védjegy átruházásának 2018. április 16‑i bejegyzései valamennyi jogszabályi feltételnek megfeleltek.

36      Ez az egyetlen jogalap formailag négy, egymással szorosan összefüggő részből áll, amelyekkel a felperes először is azt állítja, hogy az említett bejegyzésekre az alkalmazandó jognak megfelelően került sor, és azok nem tartalmaznak a 2017/1001 rendelet 103. cikke értelmében „nyilvánvaló hibát”, másodszor ez a rendelkezés „nyilvánvaló hiba” hiányában nem alkalmazható a jelen ügyben, harmadszor ugyanezen rendelet 27. cikke nem alkalmazható, negyedszer pedig, még ha ez utóbbi rendelkezés alkalmazandó is lenne, a beavatkozó félnek és a felszámolónak tudomása volt a szóban forgó védjegyoltalom átruházásairól.

37      E tekintetben a Törvényszék úgy véli, hogy az EUIPO részéről a 2017/1001 rendelet 103. cikke értelmében vett nyilvánvaló hiba hiányára vonatkozó, a felperes egyetlen jogalapjának első két részében szereplő kifogások valójában egy ötödik, önálló résznek minősülnek, amelyet logikusan az ugyanezen rendelet 20., 24. és 27. cikkére vonatkozó további négy részt követően kell megvizsgálni.

38      A Törvényszék továbbá úgy véli, hogy a felperes egyetlen jogalapjának öt részét át kell minősíteni tartalmuk alapján úgy, hogy azok lényegében arra vonatkoznak, hogy először is az EUIPO megsértette a 2017/1001 rendelet 20. és 24. cikke szerinti hatásköreit, másodszor az EUIPO és a fellebbezési tanács tévesen vette figyelembe a fizetésképtelenséget megállapító 2017. október 13‑i ítéletet, harmadszor a jelen ügyben a 2017/1001 rendelet 27. cikkének (1) bekezdése alkalmazhatatlan, negyedszer alkalmazható a 2017/1001 rendelet 27. cikke szerinti, a tudomásra vonatkozó kivétel, és a beavatkozó félnek és a felszámolónak állítólagosan tudomása volt a 2014. évi átruházási szerződésről, ötödször pedig a fellebbezési tanács tévesen alkalmazta a 2017/1001 rendelet 103. cikkét az EUIPO 2018. április 16‑i bejegyzéseket törlő határozataira.

39      Az EUIPO és a beavatkozó fél a felperes egyetlen jogalapjának elutasítását kéri, és vitatja az érveit.

 Előzetes észrevételek

40      Elöljáróban, a beavatkozó félhez hasonlóan rá kell mutatni arra, hogy az A család, amelynek tagjai többek között B és fia, a felperest irányító C, korábban a beavatkozó felet irányította, míg a felszámoló a beavatkozó féllel szembeni csődeljárás hitelezőinek összességét képviseli.

41      A jelen ügyben a Törvényszék feladata annak megítélése, hogy a fellebbezési tanács helyesen állapította‑e meg, hogy az EUIPO nyilvántartásával megbízott szervezeti egységnek a 2018. április 16‑i bejegyzések törléséről szóló, a szóban forgó védjegyoltalom egymást követő átruházásaira vonatkozó határozatai a 2017/1001 rendelet 103. cikkére tekintettel szabályosak‑e. E tekintetben figyelembe kell venni e rendelet releváns rendelkezéseit, különösen a 103., 20., 24. és 27. cikkét, valamint a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2015. május 20‑i (EU) 2015/848 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2015. L 141., 19. o.; helyesbítés: HL 2016. L 349., 40. o.) 3., 7. és 19. cikkét.

42      A 2017/1001 rendelet „A határozat visszavonása” című 103. cikke, amely egyben a bejegyzések törléséről is szól, az (1) és (2) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Ha [az EUIPO] által a lajstromba tett bejegyzés vagy az általa hozott határozat [az EUIPO‑nak] tulajdonítható nyilvánvaló hibát tartalmaz, [az EUIPO] gondoskodik a bejegyzés törléséről, illetve a határozat visszavonásáról. Ha az eljárásban ellenérdekű fél nem vett részt, és a bejegyzés vagy a jogi aktus az eljárásban részt vett fél jogait érinti, a törlésről vagy a visszavonásról akkor is dönteni kell, ha e fél számára a hiba nem volt nyilvánvaló.

(2)      Az (1) bekezdésben említett törlésről, illetve visszavonásról hivatalból vagy az eljárásban részt vevő felek egyikének kérelmére az a szervezeti egység dönt, amelyik a bejegyzést tette vagy a határozatot hozta. A lajstromba tett bejegyzés törlését, illetve a határozat visszavonását a lajstromba történt bejegyzés, illetve a határozathozatal napjától számított egy éven belül kell megtenni, az eljárásban részt vevő felekkel és a szóban forgó európai uniós védjegyhez kapcsolódó jogok lajstromba bejegyzett jogosultjaival folytatott konzultációt követően. [Az EUIPO] nyilvántartást vezet e törlésekről és visszavonásokról.”

43      A 2017/1001 rendeletnek az „Átruházás” című 20. cikke az (1), (3)‑5 és (11) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Az európai uniós védjegyoltalom átruházható az árujegyzékben szereplő áruk, illetve szolgáltatások egésze vagy azok egy része tekintetében, a vállalkozás átruházásától függetlenül.

[…]

(3)      […] az európai uniós védjegyoltalom átruházását írásba kell foglalni, és azt a szerződő feleknek alá kell írniuk, kivéve, ha az átruházásra bírói ítélet alapján kerül sor; ellenkező esetben az átruházás érvénytelen.

(4)      Az átruházást a felek bármelyikének kérelmére a lajstromba be kell jegyezni, és meg kell hirdetni.

(5)      Az átruházás bejegyzése iránti kérelemnek tartalmaznia kell [bizonyos] adatokat […].

[…]

(11)      A jogutód az európai uniós védjegyoltalomból eredő jogokra mindaddig nem hivatkozhat, amíg az átruházást a lajstromba be nem jegyzik.”

44      A 2017/1001 rendelet egyes rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról és az (EU) 2017/1431 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. március 5‑i (EU) 2018/626 bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2018. L 104., 37. o.) 13. cikke pontosítja azokat az információkat, amelyeket a 2017/1001 rendelet 20. cikkének (5) bekezdése alapján benyújtott, a védjegyoltalom‑átruházás bejegyzése iránti kérelemnek tartalmaznia kell.

45      A 2017/1001 rendelet „Fizetésképtelenségi eljárások” című 24. cikke (1) bekezdésének első albekezdése és (3) bekezdése a következőket állapítja meg:

„(1)      Az európai uniós védjegyoltalom kizárólag abban a tagállamban vonható fizetésképtelenségi eljárás alá, amelynek területén az adós fő érdekeltségeinek központja található.

[…]

(3)      Ha az európai uniós védjegyoltalmat fizetésképtelenségi eljárás alá vonják, ennek tényét a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság kérelmére a lajstromba be kell jegyezni, és azt a 116. cikkben említett Európai Uniós Védjegyértesítőben meg kell hirdetni.”

46      A 2017/1001 rendeletnek a „Harmadik személyekkel szembeni joghatások” című 27. cikke az (1) és (4) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Az európai uniós védjegyoltalomra vonatkozó, a 20., 22. és 25. cikkben említett jogcselekmények harmadik személyekkel szemben valamennyi tagállamban csak a lajstromba történt bejegyzésüket követően hatályosak. Az ilyen cselekmény joghatása azonban a lajstromba történő bejegyzést megelőzően is beáll olyan harmadik személyekkel szemben, akik e cselekmény időpontját követően a közösségi védjegyoltalomra alapított jogokat szereztek, és a cselekményről a jog megszerzésének időpontjában tudomásuk volt.

[…]

(4)      A csődjog területén a tagállamokra vonatkozó közös szabályozás hatálybalépéséig a csőd‑ vagy más hasonló eljárásban érintett harmadik személyekkel szemben érvényesülő joghatásokra annak a tagállamnak a joga irányadó, amelyben az eljárást – a nemzeti jog vagy az adott területen alkalmazandó egyezmények alapján – korábban indították meg.”

47      A 2015/848 rendelet „Nemzetközi joghatóság” című 3. cikke (1) bekezdésének első és második albekezdése a következőket állapítja meg:

„A fizetésképtelenségi eljárás (»fizetésképtelenségi főeljárás«) megindítására azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén az adós fő érdekeltségeinek központja található. A fő érdekeltségek központja az a hely, ahol az adós érdekeltségeinek kezelését rendszeresen végzi, és ez harmadik személy részéről megállapítható.

Gazdasági társaság vagy jogi személy esetén az ellenkező bizonyításáig a bejegyzett székhelyet kell vélelmezni a fő érdekeltségek központjának. […]”

48      A 2015/848 rendeletnek „Az alkalmazandó jog” című 7. cikke az (1) és (2) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Amennyiben e rendelet eltérően nem rendelkezik, a fizetésképtelenségi eljárásra és joghatásaira annak a tagállamnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén az ilyen eljárást megindítják (az eljárás megindításának helye szerinti állam).

(2)      Az eljárás megindításának helye szerinti állam joga határozza meg az ilyen eljárások megindításának, lefolytatásának és befejezésének feltételeit. Különösen meghatározza a következőket:

[…]

b)      a vagyontárgyakat, amelyek a fizetésképtelenségi eljárás alá vont vagyon részét képezik, és az adós által a fizetésképtelenségi eljárás megindítását követően szerzett vagy rá háramló vagyontárgyak kezelését;

[…]

m)      a hitelezők összességének hátrányt okozó jogügyletek semmisségére, megtámadhatóságára és végrehajthatatlanságára vonatkozó szabályokat.”

49      A 2015/848 rendeletnek „Alapelv” című 19. cikke az (1) bekezdésének első albekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„A 3. cikk alapján joghatósággal rendelkező tagállam bírósága által hozott, fizetésképtelenségi eljárást megindító határozatot az összes többi tagállamban attól kezdve kell elismerni, hogy az hatályossá válik az eljárás megindításának helye szerinti államban.”

50      Meg kell tehát állapítani, hogy a 2017/1001 rendeletnek megfelelően az olasz csődtörvény a jelen ügy bizonyos vonatkozásaira is alkalmazandó.

51      Mindenekelőtt az olasz csődtörvény, mint azon tagállam joga, amelynek területén a fizetésképtelenség megállapításának időpontjában a beavatkozó fél fő érdekeltségeinek központja található volt, szabályozza azt a fizetésképtelenségi eljárást, amely alá a szóban forgó védjegyoltalmat vonták a 2017/1001 rendelet 24. cikkének (1) bekezdése értelmében csakúgy, mint a 2015/848 rendelet 7. cikke értelmében. Ezenkívül a 2017/1001 rendelet 27. cikkének (4) bekezdése értelmében e rendelkezés szabályozza azokat a kérdéseket is, amelyek az említett fizetésképtelenségi eljárás harmadik személyekkel szembeni joghatásaival kapcsolatosak.

52      Egyébiránt a 2015/848 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének megfelelően az olasz csődtörvény a b) pontjában meghatározza többek között „a fizetésképtelenségi eljárás tárgyát képező vagyontárgyakat és az adós által szerzett vagy a fizetésképtelenségi eljárás megindítását követően szerzett vagyontárgyak sorsát”, valamint az m) pontjában „a hitelezők összességének hátrányt okozó jogügyletek semmisségére, megtámadhatóságára vagy hatálytalanságára vonatkozó szabályokat”. Ehhez hasonlóan, ugyanezen rendelet 19. cikke értelmében a Tribunale di Venezia (velencei bíróság) fizetésképtelenséget megállapító ítélete az Unió egész területén ipso iure kifejti joghatásait valamennyi harmadik fél, tehát a jelen ügyben a felperes és az EUIPO tekintetében is.

53      Az olasz csődtörvény 16. és 17. cikke lényegében előírja, hogy a fizetésképtelenséget megállapító ítélet az adóssal (a fizetésképtelennek nyilvánított természetes vagy jogi személlyel) szemben a bíróság hivatalához való benyújtását követően, harmadik személyekkel szemben pedig az olasz cégnyilvántartásba történő bejegyzésétől (amelyre jelen esetben 2017. október 13‑án került sor) vált ki joghatásokat; az adós birtokaitól való megvonásra vonatkozó 42. cikkében azt, hogy az adós vagyonának kezelését a felszámolással megbízott személy látja el; a 44. cikkében azt, hogy az adós által a fizetésképtelenné nyilvánítást követően tett vagy nem bizonyosan a fizetésképtelenné nyilvánítást megelőző időpontban tett jogügylet érvénytelen és nem bír joghatással harmadik személyekkel, köztük a hitelezőkkel szemben, a 45. cikkében pedig azt, hogy a jogügylet harmadik személyekkel – köztük a hitelezők összességével – szembeni érvényesíthetőségéhez szükséges alaki követelmények érvénytelenek, ha azokat a fizetésképtelenség megállapítását követően teljesítették.

54      E rendelkezések fényében kell megvizsgálni a felperes egyetlen jogalapjának öt részét.

 Az egyetlen jogalap első részéről, amely azon alapul, hogy az EUIPO nem vette figyelembe a 2017/1001 rendelet 20. és 24. cikke szerinti hatásköreit

55      Az egyetlen jogalap első részében a felperes lényegében azt állítja, hogy az EUIPO‑nak kizárólag a védjegyoltalom átruházásának bejegyzése iránti kérelem alaki feltételeit kell megvizsgálnia, többek között a 2017/1001 rendelet 20. cikke alapján, és nem az ő feladata az érdemi kérdések vizsgálata, ezek nem tartoznak a hatáskörébe.

56      A jelen ügyben a felperes előadja, hogy az EUIPO visszaélt a hatáskörével és túllépte a jogköreit egyrészt azáltal, hogy az olasz jog alapján a tulajdonhoz való jogra vonatkozó kérdéseket vizsgált, másrészt azáltal, hogy nem szorítkozott a szóban forgó védjegyoltalom átruházásainak bejegyzése iránti kérelmek alátámasztására benyújtott dokumentumok, azaz az érintett felek aláírásával ellátott írásbeli megállapodások formai vizsgálatára. Az EUIPO‑nak tehát kizárólag azt kellett volna vizsgálnia, hogy kellő bizonyítékot nyújtottak‑e be az említett átruházásokra, és hogy a benyújtott dokumentumok tartalmazták‑e az ezen átruházások iránti kérelmekben megjelölt információkat. A Törvényszék ítélkezési gyakorlatából az is következik, hogy az EUIPO nem jogosult arra, hogy a hatályos nemzeti jogra tekintettel értékelje a védjegyoltalom átruházásának érvényességét és joghatásait. Márpedig a fellebbezési tanács visszaélt a hatáskörével és túllépte jogköreit annak érdemi értékelése során, hogy a beavatkozó fél fizetésképtelenségét megállapító ítélethez csatolt vagyonleltár bizonyítja‑e a szóban forgó védjegy tulajdonjogát.

57      A felperes szerint nem vitatott, hogy az említett védjegyoltalom átruházásának bejegyzése iránt 2018. április 16‑án benyújtott kérelem valamennyi tartalmi és formai feltételnek megfelel, mivel az átruházási szerződéseket írásban kötötték, és azokat mindkét fél aláírta. A felperes – elismerve, hogy az említett átruházások időpontjában a védjegyoltalom lajstromozott jogosultja a beavatkozó fél volt –azonban azt állítja, hogy a nyilvántartás nem tükrözte a jogi helyzetet, mivel a beavatkozó fél a szóban forgó védjegyoltalmat 2014‑ben átruházta a Spring Holdings‑ra, amely pedig 2017 decemberében átruházta azt a felperesre. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy az említett átruházásokat 2018. április 16‑án, az alkalmazandó jogi feltételeknek megfelelően vették nyilvántartásba, és hogy az EUIPO nem vizsgálhatta, hogy a 2014‑ben (a Spring Holdings javára történő átruházás) vagy 2017‑ben (a felperes javára történő átruházás) kötött megállapodás érvényes‑e az olasz vagy az ír jog alapján.

58      Elöljáróban egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy az EUIPO‑ra alkalmazandó állandó ítélkezési gyakorlat szerint a hatáskörrel rendelkező intézmény vagy szerv köteles gondosan és pártatlanul megvizsgálni az adott eset összes lényeges ténybeli és jogi körülményét (lásd ebben az értelemben: 1991. november 21‑i Technische Universität München ítélet, C‑269/90, EU:C:1991:438, 14. pont; 2011. július 15‑i Zino Davidoff kontra OHIM – Kleinakis kai SIA [GOOD LIFE] ítélet, T‑108/08, EU:T:2011:391, 19. pont; 2018. szeptember 25‑i Grendene kontra EUIPO – Hipanema [HIPANEMA] ítélet, T‑435/17, nem tették közzé, EU:T:2018:596, 79. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Közelebbről, a közhiteles nyilvántartást fenntartó EUIPO‑nak e tekintetben gondosan figyelembe kell vennie azokat a tényeket, amelyek jogi következményekkel járhatnak az említett lajstromba tett bejegyzésekre nézve.

59      Másrészt rá kell mutatni arra, hogy a felperes által hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint a 2017/1001 rendelet 19. cikke főszabály szerint nem követeli meg, hogy az EUIPO a tagállamoknak az európai uniós védjegyoltalomra mint vagyontárgyra vonatkozó rendelkezéseit vizsgálja és alkalmazza. Közelebbről, e rendelkezésből nem tűnik ki, hogy az EUIPO‑nak vagy az uniós bíróságoknak a nemzeti jogból eredő szerződéses vagy jogi kérdéseket kellene megvizsgálniuk vagy elbírálniuk (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 9‑i Chalk kontra OHIM – Reformed Spirits Company Holdings [CRAIC] ítélet, T‑83/09, nem tették közzé, EU:T:2011:450, 27. pont).

60      Ugyanezen ítélkezési gyakorlat szerint a védjegyoltalom két átruházása közötti esetleges összeütközés a szerződések jogára és a tulajdonjogra vonatkozó olyan kérdéseket vet fel, amelyek meghaladják a 2017/1001 rendelet 20. cikkének és a 2018/626 végrehajtási rendeletnek a kereteit, és amelyek kezelése nem tartozik az EUIPO hatáskörébe. Ebből következik, hogy az EUIPO‑nak nem feladata, hogy az alkalmazandó nemzeti jog alapján megvizsgálja az európai uniós védjegyoltalom‑átruházás érvényességét és joghatásait (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 9‑i CRAIC‑ítélet, T‑83/09, nem tették közzé, EU:T:2011:450, 30. és 31. pont).

61      Ily módon, amint arra az EUIPO is rámutat válaszbeadványában, ezen ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az európai uniós védjegyoltalom átruházásának bejegyzése iránti kérelem elbírálása során az EUIPO hatásköre főszabály szerint a 2017/1001 rendelet 20. cikkében és a 2018/626 végrehajtási rendelet 13. cikkében előírt alaki feltételek vizsgálatára korlátozódik, és nem foglalja magában azon érdemi kérdések értékelését, amelyek a nemzeti jog keretében felmerülhetnek.

62      Ezen állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően azonban valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez azonban nemcsak annak szövegét, hanem szövegkörnyezetét és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (lásd: 2016. február 4‑i Hassan ítélet, C‑163/15, EU:C:2016:71, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63      Közelebbről, a 2017/1001 rendelet 20. cikkét e rendelet ugyanezen, „Az európai uniós védjegyoltalom mint a vagyoni forgalom tárgya” című szakaszának hatálya alá tartozó rendelkezések (II. fejezet, 4. szakasz, 19–29. cikk) fényében kell értelmezni, amelyek célja annak biztosítása, hogy az ilyen védjegy „átruházható [legyen], továbbá […] más javára biztosítékul ad[ható], valamint annak használat[a] más számára engedélyez[hető legyen]” (lásd a rendelet (26) preambulumbekezdését).

64      Így a 2017/1001 rendelet 20. cikkének alkalmazása keretében az EUIPO‑nak figyelembe kell vennie többek között e rendelet 27. cikkének (1) bekezdését, amelynek értelmében az európai uniós védjegy átruházásának joghatása harmadik személyekkel szemben főszabály szerint csak a lajstromba történő bejegyzést követően áll be, amiből egyébként az következik, hogy az ilyen bejegyzésnek nincs visszaható hatálya.

65      Ezenkívül adott esetben, amikor – mint a jelen ügyben is – a védjegyjogosulttal szemben fizetésképtelenségi eljárás indult, az EUIPO‑nak figyelembe kell vennie a 2017/1001 rendelet 27. cikke (4) bekezdésének rendelkezéseit, amelyekből az következik, hogy az ilyen eljárások harmadik személyekkel szembeni joghatásait a nemzeti jog szabályozza.

66      Márpedig a jelen ügyben a beavatkozó fél fizetésképtelenségére vonatkozó eljárást az olasz jog szabályozza, amit a felperes nem vitat. Közelebbről, a felszámoló által az EUIPO‑nak szolgáltatott információkból kitűnik, hogy először is az olasz csődtörvény 16. és 17. cikke lényegében azt írja elő, hogy a fizetésképtelenséget megállapító ítélet joghatásai egyrészt az adóssal, azaz a fizetésképtelen természetes vagy jogi személlyel szemben ezen ítéletnek a bíróság hivatalához való benyújtását követően, másrészt harmadik személyekkel szemben az olasz cégnyilvántartásba történő bejegyzésekor állnak be. Továbbá e törvény 42. cikkéből kitűnik, hogy a csődeljárás alatt álló társaságot a felszámoló igazgatja. Végül a 44. és 45. cikkéből kitűnik, hogy egyrészt az adós által a fizetésképtelenné nyilvánítást követően tett vagy nem bizonyosan a fizetésképtelenné nyilvánítást megelőző időpontban tett cselekmények nem bírnak joghatással és nem érvényesíthetők harmadik személyekkel szemben, köztük a hitelezők összességével szemben, másrészt a jogügylet harmadik személyekkel – így a hitelezők összességével – szembeni érvényesíthetőségéhez szükséges alaki követelményei érvénytelenek, ha azokat a fizetésképtelenné nyilvánítást követően teljesítették.

67      Ily módon a jelen ügyben a 2017/1001 rendelet 27. cikke (4) bekezdésének megfelelően a csődeljárás hatásai az olasz jogból erednek, és különösen figyelembe kell venni annak következményeit azon cselekményekre, amelyeket az adós e fizetésképtelenné nyilvánítást követően tett, vagy amelyeket nem bizonyosan az említett nyilatkozatot megelőző időpontban tett.

68      Következésképpen a fentiek fényében meg kell állapítani, hogy noha az EUIPO‑nak a 2017/1001 rendelet 20. cikkének (5) bekezdése és a 2018/626 végrehajtási rendelet 13. cikke alapján kétségkívül a védjegyoltalom‑átruházás bejegyzése iránti kérelem alaki feltételeinek vizsgálatára kell szorítkoznia, ez a vizsgálat ugyanakkor azt jelenti, hogy megfelelően figyelembe kell vennie azokat a tényeket is, ideértve a fizetésképtelenségi eljárás fennálltát, amelyek jogi következményekkel járhatnak az átruházás bejegyzése iránti kérelemre.

69      Az EUIPO‑t a fenti 58. pontban felidézett elv alapján terhelő gondossági kötelezettség annál is inkább kötelezi, ha – mint a jelen ügyben is – valamely európai uniós védjegyoltalom átruházásának bejegyzése iránti kérelem benyújtását megelőzően az EUIPO‑t a 2017/1001 rendelet 24. cikkének (3) bekezdése alapján benyújtott korábbi bejegyzés iránti kérelemmel tájékoztatták arról, hogy e védjegyoltalmat fizetésképtelenségi eljárás, vagyis olyan eljárás alá vonták, amely a védjegyjogosult vagyonának ezen hitelezők javára történő értékesítésére irányul. Ilyen esetben az EUIPO feladata, hogy az átruházás bejegyzése iránti kérelmet különös gondossággal kezelje annak érdekében, hogy figyelembe vegye a fizetésképtelenségi eljárás „hatékonyságának biztosítására” irányuló, a 2015/848 rendelet (36) preambulumbekezdésében említett célt, különösen, ha az említett átruházás fennállását, érvényességét vagy pontos időpontját a felszámoló vitatja.

70      A felperes azonban lényegében arra hivatkozik, hogy az európai uniós védjegyoltalom átruházásának bejegyzése iránti kérelem teljes mértékben független bármely, ugyanezen védjegyet érintő fizetésképtelenségi eljárás bejegyzésére vonatkozó korábbi kérelemtől. Azt állítja, hogy az EUIPO kizárólag az átruházás alaki feltételeinek vizsgálatára rendelkezik hatáskörrel, és tartózkodnia kell az első kérelem által a későbbi kérelmekre gyakorolt esetleges hatások értékelésétől.

71      Márpedig a fenti 58–69. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel ezt az érvelést el kell utasítani. Ugyanis, ha valamely nemzeti bíróság tájékoztatta az európai uniós védjegyet érintő fizetésképtelenségi eljárás megindításáról, az EUIPO nem hagyhatja figyelmen kívül ezt, ha egy későbbi időpontban ugyanazon védjegyre vonatkozóan átruházás bejegyzése iránti kérelmet nyújtanak be, még kevésbé akkor, ha ráadásul a fizetésképtelenségi eljárás tárgyát képező vagyon felszámolásával megbízott személy kifejezetten vitatja az említett kérelem alátámasztására benyújtott irat létezését vagy érvényességét, és kerestet indítottak e tárgyban.

72      Ezenkívül a jelen ügyben, amint az a fenti 66. pontban felidézésre került, az alkalmazandó olasz jog értelmében a szóban forgó fizetésképtelenségi eljárás hatása, hogy érvénytelenné teszi az adós cselekményeinek harmadik személyekkel szembeni érvényesíthetőségéhez szükséges alaki követelményeket, ha azokat a fizetésképtelenség megállapítását követően teljesítették. Következésképpen, mivel e megállapítás már a bejegyzés iránti kérelmet megelőzően kifejtette joghatásait, és az EUIPO‑t erről az említett kérelem előterjesztését megelőzően tájékoztatták, az EUIPO‑nak mindaddig fel kellett függesztenie ezen átruházások bejegyzését, amíg a nemzeti bíróság érdemben meg nem vizsgálta az ügyet.

73      Ezzel szemben a felperes érvelésének követése a gyakorlatban nem csupán a fizetésképtelenségre vonatkozó nemzeti rendelkezések és céljuk – amely a hitelezők védelme – megkerülését eredményezné, hanem a 2017/1001 rendelet 24. cikkének (3) bekezdését is nagyrészt megfosztaná hatékony érvényesülésétől.

74      A fellebbezési tanács tehát helyesen állapította meg a megtámadott határozat 56. pontjában többek között azt, hogy mivel a szóban forgó védjegy szerepel a beavatkozó fél fizetésképtelenségét megállapító ítélethez csatolt vagyonleltárban, az EUIPO‑nak a felszámoló kérelmének megfelelően figyelembe kellett vennie ezt, és be kellett jegyeznie a nyilvántartásba az e védjegyet érintő fizetésképtelenségi eljárást. Ezzel a fellebbezési tanács egyszerűen az EUIPO‑t terhelő gondossági kötelezettségre emlékeztetett, amint az a fenti 58–69. pontban kifejtésre került. Egyébiránt a fellebbezési tanács határozatának ugyanezen pontjában szintén helyesen emlékeztetett arra, hogy az EUIPO nem jogosult vitatni az említett vagyonleltárt, mivel nem léphet a nemzeti bíróságok helyébe.

75      Az egyetlen jogalap első részét tehát el kell utasítani.

 Az egyetlen jogalap arra alapított második részéről, hogy az EUIPO és a fellebbezési tanács tévesen vette figyelembe a fizetésképtelenséget megállapító 2017. október 13i ítéletet

76      Az egyetlen jogalap második részében a felperes lényegében úgy véli, hogy a fellebbezési tanács hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy az eljárás egyik lényeges szakasza hiányzik, mivel a szóban forgó védjegyoltalom átruházásának 2018. április 16‑i lajstromozásakor az EUIPO figyelmen kívül hagyta azt, hogy épp ő maga nem vette figyelembe a beavatkozó féllel szembeni fizetésképtelenségi eljárás nyilvántartásába való bejegyzése iránt a felszámoló által a 2017/1001 rendelet 24. cikke alapján 2017. október 25‑én benyújtott kérelmet. A felperes úgy véli, hogy az említett átruházások bejegyzése iránti kérelem benyújtásának időpontjában a beavatkozó felet már nem lehetett e védjegy jogosultjának tekinteni, mivel azt a beavatkozó fél korábban, a 2014. június 26‑i átruházási szerződéssel átruházta a Spring Holdingsra, amely ezt követően a felperesre ruházta át. Ez utóbbi szerint a fizetésképtelenségi eljárásnak a 2017/1001 rendelet 24. cikke alapján történő bejegyzésének tehát semmilyen hatása nem lehetett, mivel 2017 októberében és 2018 áprilisában a beavatkozó felet már nem lehetett az említett védjegy jogosultjának tekinteni.

77      A felperes úgy véli, hogy az EUIPO‑nak még akkor is, ha bejegyezte volna a nyilvántartásba a fizetésképtelenségi eljárást, be kellett volna jegyeznie a szóban forgó védjegynek először a Spring Holdings, majd a felperes javára történő átruházását, mivel egyrészt az átruházás bejegyzésének a 2017/1001 rendelet 20. cikkében foglalt valamennyi feltétele (írásbeli megállapodás, aláírások, bejegyzés iránti kérelem) fennállt, és benyújtották a szükséges bizonyítékot, másrészt pedig a nyilvántartásba való bejegyzés időpontjában a beavatkozó fél már nem volt e védjegy jogosultja, mivel azt a Spring Holdingsra ruházta át. Előadja, hogy a fizetésképtelenségi eljárás nyilvántartásba vétele nem járhatott volna azzal a következménnyel, hogy a beavatkozó fél, vagyis a csődbe ment vállalkozás vagyonába visszakerülnek az említett védjegyhez hasonló olyan eszközök, amelyek a fizetésképtelenségi eljárás megindításának időpontjában már nem képezték vagyonának részét. Hozzáteszi, hogy a fizetésképtelenség mint olyan, valamint a fizetésképtelenségi eljárásnak a nyilvántartásba való bejegyzése a jövőre nézve joghatásokat vált ki, amint az a 2017/1001 rendelet 27. cikkének (4) bekezdéséből következik.

78      Először is meg kell állapítani, hogy a felek között nem vitatott, hogy a Tribunale di Venezia (velencei bíróság) által 2017. október 13‑án hozott, fizetésképtelenséget megállapító ítélet az olasz csődtörvény alapján megállapította a beavatkozó fél fizetésképtelenségét, és az említett törvény értelmében – amely a 2017/1001 rendelet 27. cikkének (4) bekezdésének megfelelően ezen eljárás harmadik személyekkel szembeni joghatásait szabályozza – ezen ítéletnek harmadik személyekkel szemben ugyanattól a naptól állnak be a joghatásai. Következésképpen ezen időponttól kezdődően a beavatkozó fél már nem volt jogosult a szóban forgó védjegyoltalom átruházására ugyanezen rendelet 20. cikkének megfelelően, és az EUIPO nem jegyezhette be az ezen időpontot követően bejelentett átruházást.

79      A fellebbezési tanács a megtámadott határozat 46. és 47. pontjában egyszerűen emlékeztetett az ilyen, fizetésképtelenséget megállapító ítélet által a meghozatalának időpontjában az európai uniós védjegy jogosultjaként bejegyzett félre gyakorolt következményekre, így a vagyona (a leltárba vett vagyontárgyak és tulajdonjogi jogcímek) kezelésének tilalma, valamint minden későbbi jogügyletnek a hitelezőkkel szembeni érvénytelensége vagy megtámadhatatlansága (ideértve a jogügylet harmadik személyekkel szembeni érvényesíthetőségének biztosításához szükséges alaki következményeket is, amelyek érvénytelenek, ha azokat a fizetésképtelenség megállapítását követően teljesítették). Megjegyezte, hogy a jelen ügyben az említett ítélet kihirdetésének időpontjában, 2017. október 13‑án a beavatkozó fél szerepelt a szóban forgó védjegy jogosultjaként az EUIPO nyilvántartásában, és e védjegy szerepelt a vagyonleltárban.

80      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperes állításával szemben a fellebbezési tanács nem vizsgálta érdemben, hogy a vagyonleltár bizonyítja‑e a szóban forgó védjegyoltalom tulajdonjogát. A fellebbezési tanács ugyanis egyszerűen a fizetésképtelenségi eljárás ügyében eljáró Tribunale di Venezia (velencei bíróság) által jóváhagyott okiratot vette figyelembe, és a megtámadott határozat 56. pontjában megállapította, hogy semmilyen bizonyítékot nem nyújtottak be annak alátámasztására, hogy ezen okiratot bíróság előtt megtámadták volna. Egyébiránt e határozat 48. és 49. pontjában a fellebbezési tanács rámutatott arra, hogy az EUIPO nem foglalkozott a beavatkozó féllel szembeni fizetésképtelenségi eljárás nyilvántartásba való bejegyzésére irányuló, a felszámoló által 2017. október 25‑én benyújtott kérelemmel, és hogy e kérelem 2018. április 16‑án, vagyis az említett védjegyoltalomnak a beavatkozó fél által a Spring Holdingsra, illetve ez utóbbi által a felperesre történő átruházásának bejegyzése iránti kérelem benyújtásának időpontjában még folyamatban volt.

81      A fellebbezési tanács tehát helyesen állapította meg a megtámadott határozat 50–54. pontjában, hogy a felperes azon érve alapján, amely szerint a szóban forgó védjegynek a beavatkozó fél által a Spring Holdingsra történő átruházására 2014. június 26‑án (vagyis a beavatkozó fizetésképtelenségének megállapítását megelőzően) került sor, nem állapítható meg, hogy az átruházásra vonatkozó 2018. április 16‑i bejegyzések szabályosak voltak, és hogy ezen érv lényegében hatástalan.

82      E tekintetben a fellebbezési tanács helyesen támaszkodott a 2017/1001 rendelet 27. cikkének (1) bekezdésére, amely az olyan jogügyletek harmadik személyekkel szembeni joghatásaira vonatkozik, mint a védjegyoltalom átruházása, amely csak a lajstromba történő bejegyzését követően áll be. A fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó védjegyoltalomnak a beavatkozó fél általi állítólagos átruházását – az érvényességétől és időpontjának bizonyosságától függetlenül – semmiképpen nem jegyezték be az EUIPO nyilvántartásába a fizetésképtelenséget megállapító 2017. október 13‑i ítéletet megelőzően, és ezért az nem válthatott ki joghatásokat a felszámoló tekintetében, akit „harmadik személynek” kell minősíteni, mivel nem volt részese ezen állítólagos átruházásnak. Egyébiránt ugyanezen rendelet 27. cikkének (4) bekezdésére tekintettel helyesen támaszkodott az olasz csődtörvény 45. cikkére, amely úgy rendelkezik, hogy a jogügylet harmadik személyekkel szembeni érvényesíthetőségének biztosításához szükséges alaki követelmények érvénytelenek, ha azokat a fizetésképtelenség megállapítását követően teljesítették, mint a jelen ügyben is.

83      A megtámadott határozatból tehát az következik, hogy a fellebbezési tanács nem határozott a nemzeti bíróságok és a nemzeti jog hatáskörébe tartozó olyan érdemi jogi kérdésekről, mint a szóban forgó védjegyoltalom olasz jog szerinti tulajdonjoga vagy a 2018. április 16‑án bejegyzett átruházásainak érdemi érvényessége. Éppen ellenkezőleg, a megtámadott határozat 53. és 56. pontjában kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy e tekintetben nem rendelkezik hatáskörrel, és elismerte a nemzeti bíróságok e területen fennálló hatáskörét.

84      Végül, amennyiben a felperes a 2011. szeptember 9‑i CRAIC‑ítélet (T‑83/09, nem tették közzé, EU:T:2011:450) 30. pontjára hivatkozik, emlékeztetni kell arra, hogy az említett ítélet e pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az annak alapjául szolgáló ügyben az érintett védjegyoltalom átruházásának bejegyzése iránti első kérelem megfelelt a közösségi védjegyről szóló, 40/94/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 1995. december 13‑i 2868/95/EK bizottsági rendelet (HL 1995. L 303., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o.) 31. szabályában (jelenleg a 2018/626 végrehajtási rendelet 13. cikke) szereplő követelményeknek, mivel ahhoz a végjegyoltalom átruházását igazoló, e szabály követelményeinek megfelelő iratot csatoltak, így az említett kérelem, valamint a kedvezményezettnek a szóban forgó védjegy új jogosultjakénti bejegyzése érvényes volt. Ezzel szemben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az ugyanezen védjegyoltalom átruházásának bejegyzése iránti második kérelem nem felelt meg ezeknek a követelményeknek, mivel az átruházó nem minősült a bejegyzett jogosultnak, aki ekkor már az említett védjegy korábbi átruházásának kedvezményezettje volt. A Törvényszék e tekintetben rámutatott arra, hogy az ezen védjegyoltalom tárgyát képező két átruházás közötti esetleges összeütközés a szerződések jogára és a tulajdonjogra vonatkozó olyan kérdéseket vet fel, amelyek meghaladják az említett szabály kereteit, és amelyek vizsgálata nem tartozik az EUIPO hatáskörébe.

85      E megfontolások azonban nem jelentik azt, hogy a jelen ügyben a fellebbezési tanács a szóban forgó védjegyoltalom átruházásának érvényességét érdemben vizsgálta volna, amint azt a felperes sugallni látszik. E tekintetben elegendő megállapítani, hogy abban a jogvitában, amelyről a Törvényszék a 2011. szeptember 9‑i CRAIC‑ítéletben (T‑83/09, nem tették közzé, EU:T:2011:450) határozott, a fellebbező a védjegyoltalom átruházásának bejegyzése iránti kérelmének alátámasztása érdekében nem hivatkozott nemzeti bíróság által fizetésképtelenségi eljárásra vonatkozóan hozott – a jelen ügyben a Tribunale di Venezia (velencei bíróság) által hozott ítélethez hasonló – határozatra. Az EUIPO tehát nem volt köteles a nemzeti jogot alkalmazni, így az idézett ítéletre való hivatkozás nem releváns. Mindenesetre a megtámadott határozatban a fellebbezési tanács az említett olasz ítélet tudomásul vételére szorítkozott, és – a fenti 83. pontban megállapítottaknak megfelelően – nem maga döntött az olasz jog alapján a szóban forgó védjegy tulajdonjogáról, és nem vizsgálta érdemben annak érvényességét sem.

86      Az egyetlen jogalap második részét tehát el kell utasítani.

 Az egyetlen jogalap harmadik részéről, amely azon alapul, hogy a jelen ügyben a 2017/1001 rendelet 27. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazható

87      Az egyetlen jogalap harmadik részében a felperes lényegében azt állítja, hogy a 2017/1001 rendelet 27. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazható a jelen ügyre, mivel az kizárólag olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben egynél több fél hivatkozik európai uniós védjegyre vonatkozó jogra, vagyis olyan jogi aktusokra, amelyek tárgya vagy hatása e védjegyhez fűződő jogok alapítása vagy átruházása. Ezzel szemben nem alkalmazható a jelen ügyhöz hasonló olyan helyzetre, amikor a jogalany a rá vonatkozó fizetésképtelenségi eljárás megindításakor már nem volt az érintett védjegy jogosultja, mivel e védjegyet évekkel korábban egy másik jogalanyra ruházta át.

88      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2017/1001 rendelet 27. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében az európai uniós védjegyoltalomra vonatkozó, ugyanezen rendelet 20., 22. és 25. cikkében említett jogcselekmények harmadik személyekkel szemben valamennyi tagállamban csak a lajstromba történt bejegyzésüket követően hatályosak.

89      Meg kell állapítani, hogy a felperes állításával ellentétben a fellebbezési tanács helyesen állapította meg, hogy e rendelkezés alkalmazandó a jelen ügyben.

90      A megtámadott határozat 47–54. pontjában ugyanis a fellebbezési tanács rámutatott arra, hogy a szóban forgó védjegyen 2017. október 13‑án (azaz azon időpontban, amikor e védjegy lajstromozott jogosultja, vagyis a beavatkozó fél fizetésképtelenné vált) fennálló tulajdonjog a felperes és a – beavatkozó fél hitelezőinek összességét képviselő – felszámoló között jogvita tárgyát képezte, és hogy e tulajdonjog állítólagos átruházása, amelyre a felperes szerint 2014‑ben került sor, nem volt hatályos harmadik személyekkel, köztük a felszámolóval szemben, mivel azt 2017. október 13. előtt nem jegyezték be az EUIPO nyilvántartásába.

91      Ebből következik, hogy a jelen ügyben a 2017/1001 rendelet 27. cikkének (1) bekezdését alkalmazni kell, különösen a szóban forgó védjegy 2014. évi, állítólagos átruházására irányuló szerződésre, amely e rendelkezésnek megfelelően nem volt harmadik személyekkel szemben hatályos 2017. október 13. előtt, amely időpontban a beavatkozó fél fizetésképtelenségét megállapító ítélet joghatásai harmadik személyekkel szemben beálltak és az érvényesíthetővé vált az ugyanezen rendelet 27. cikkének (4) bekezdése és a 2015/848 rendelet 19. cikkének (1) bekezdése alapján alkalmazandó olasz csődtörvény értelmében.

92      Az egyetlen jogalap harmadik részét tehát el kell utasítani.

 Az egyetlen jogalap negyedik részéről, amely azon alapul, hogy a jelen ügyben alkalmazható a 2017/1001 rendelet 27. cikkének (1) bekezdésében foglalt, a tudomásra vonatkozó kivétel, valamint a beavatkozó félnek és a felszámolónak állítólagosan tudomása volt a 2014. évi átruházási szerződésről

93      Az egyetlen jogalap negyedik részében a felperes lényegében úgy véli, hogy a fellebbezési tanács hibát követett el, amikor nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a beavatkozó félnek és a felszámolónak tudomása volt a szóban forgó védjegy 2014‑ben történő átruházásáról, amit az e védjegyre vonatkozó, a beavatkozó fél és a Spring Holdings által 2014. december 30‑án kötött használati szerződés fennállása, valamint e szerződésnek a felszámoló által a 2017. december 7‑én elektronikus levélben történő meghosszabbítása is bizonyít. Ez a 2017. november 24‑i „megállapodást tartalmazó levélből” is kitűnik, amelyben a Spring Holdings azt javasolta, hogy a használati szerződés időtartamát hosszabbítsák meg 2022. november 30‑ig.

94      Mindenesetre a felperes szerint a felszámoló nem tekinthető harmadik személynek (még ha a beavatkozó fél hitelezői érdekében járt is el), mivel szerződéses jogviszonyba lépett vele mint a használati szerződésben részes fél. A felperes ebből azt a következtetést vonja le, hogy még ha a jelen ügyben alkalmazni is kellene a 2017/1001 rendelet 27. cikkének (1) bekezdését, a beavatkozó fél és a felszámoló maga sem hivatkozhatna erre a rendelkezésre, mivel ténylegesen tudomással bírtak a szóban forgó védjegynek a Spring Holdingsra való korábbi átruházásáról, amelyre 2014‑ben került sor.

95      Rá kell mutatni arra, hogy ezek az érvek a 2017/1001 rendelet 27. cikke (1) bekezdésének második mondatában foglalt, tudomással kapcsolatos kivételen alapulnak, amely szerint az európai uniós védjegyoltalomra vonatkozó jogcselekmények joghatása a lajstromba történő bejegyzést megelőzően is beáll olyan harmadik személyekkel szemben, akik e cselekmény időpontját követően e védjegyoltalomra alapított jogokat szereztek, és a cselekményről a jog megszerzésének időpontjában tudomásuk volt.

96      Meg kell azonban állapítani, hogy a jelen ügyben az EUIPO nem alkalmazhatta a tudomásra vonatkozó ezen kivételt.

97      Amint ugyanis a fenti 74. pontban már kifejtésre került, a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 56. pontjában helyesen állapította meg, hogy mivel a szóban forgó védjegyet a 2017. október 13‑i fizetésképtelenségi ítélethez csatolt vagyonleltár tartalmazza, nem az EUIPO feladata e leltár vitatása, mivel nem léphet a nemzeti bíróságok helyébe, és be kellett jegyeznie a nyilvántartásba az e védjegyet érintő fizetésképtelenségi eljárást. Az említett határozat ugyanezen pontjában a fellebbezési tanács azt is helyesen állapította meg, hogy az e védjegyoltalom átruházásainak bejegyzése iránt a beavatkozó fél fizetésképtelenségének megállapítását követően a felperes által benyújtott kérelem elkésett volt, és a felperes nem bizonyította, hogy a fizetésképtelenséget megállapító ítélet a nemzeti bírósági határozat alapján téves.

98      Következésképpen nem az EUIPO feladata volt annak vizsgálata, hogy a beavatkozó fél fizetésképtelenségét megállapító ítélet időpontjában érvényesíthető volt‑e a tudomásra vonatkozó kivétel a beavatkozó féllel és a felszámolóval szemben. Ebből következik, hogy a jelen rész hatástalan.

99      Mindenesetre azzal kapcsolatban, hogy a beavatkozó fél és a felszámoló 2017. október 13‑án állítólag tudomással bírt arról, hogy a beavatkozó fél a szóban forgó védjegyet állítólagosan 2014‑ben átruházta a Spring Holdingsra, a következőket kell megjegyezni.

100    Egyrészt, ami a beavatkozó felet illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a 2017/1001 rendelet 27. cikke (1) bekezdésének első mondatában foglalt szabály célját illetően kimondta, hogy az e rendelet 20., 22. és 25. cikkében említett, a lajstromba be nem jegyzett jogcselekmények harmadik felekkel szembeni érvényesíthetetlensége azon személyek védelmére irányul, akik az európai uniós védjegyre mint a vagyoni forgalom tárgyára vonatkozó jogokkal rendelkeznek vagy rendelkezhetnek (lásd ebben az értelemben: 2016. február 4‑i Hassan ítélet, C‑163/15, EU:C:2016:71, 25. pont).

101    Meg kell tehát állapítani, hogy a 2017/1001 rendelet 27. cikkének (1) bekezdése a jelen ügyben azon személyek védelmére irányul, akik a szóban forgó védjegyre mint a vagyoni forgalom tárgyára vonatkozó jogokkal rendelkeznek vagy rendelkezhetnek, vagyis a fizetésképtelennek nyilvánított beavatkozó fél hitelezőinek védelmére. Ennélfogva az, hogy a beavatkozó félnek volt‑e tudomása e védjegyoltalom átruházásáról, nem releváns, és nem befolyásolhatja hitelezőinek a felszámolás alatt álló vagyonára vonatkozó jogait.

102    Másrészt, ami a felszámolót illeti, meg kell vizsgálni, hogy az ténylegesen megerősítette‑e, hogy 2017. október 13. előtt tudomása volt a 2014. évi átruházásról, amint azt a felperes állítja.

103    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a 2017/1001 rendelet 27. cikke (1) bekezdésének megfelelően a tudomásra vonatkozó kivétel azokra a személyekre vonatkozik, akik bár később szereztek jogokat az érintett védjegyoltalomra vonatkozóan, a cselekményről „a jog megszerzésének időpontjában”, azaz a jelen esetben 2017. október 13‑án tudomásuk volt, amint azt maga a felperes is elismeri a keresetlevél 74. pontjában.

104    Márpedig először is nem vitatott, hogy a felszámoló nem volt részese sem az átruházási szerződésnek, sem pedig a felperes által hivatkozott, állítólagosan 2014‑ben kötött használati szerződésnek.

105    Az ügy irataiból továbbá kitűnik, hogy a felszámoló a Tribunale di Venezia (velencei bíróság) előtt vitatta az említett átruházási szerződések és használati szerződés érvényességét. Maga a felperes által hivatkozott iratban, vagyis a felszámoló által 2019. június 13‑án e bírósághoz benyújtott keresetlevélben kifejezetten szerepel, hogy a felszámoló 2018 júniusában „első (és egyedüli) alkalommal” szerzett tudomást az átruházási szerződésről (vagyis a fizetésképtelenséget megállapító 2017. október 13‑i ítéletet követően), éppen az EUIPO előtti eljárás miatt.

106    Állításainak alátámasztására a felperes pusztán a „megállapodást tartalmazó levélre” hivatkozik, vagyis a használati szerződés 2017. novemberi és decemberi meghosszabbításával kapcsolatos levélváltásra. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a felperes által hivatkozott levélváltásra a fizetésképtelenséget megállapító 2017. október 13‑i ítéletet követően került sor. Mindenesetre az ügy irataiból kitűnik, hogy a felszámoló elutasította a felperes állításait, azt állítva, hogy a használati szerződés meghosszabbítására irányuló, a Spring Holdings által 2017. november 24‑én tett javaslat „pusztán ideiglenes és átmeneti jellegű volt, és egyértelműen kizárta a védjegyoltalom állítólagos átruházásával szembeni kereseteket”, köztük a szóban forgó védjegyoltalomét. Amint azt a felszámoló e szerződéshosszabbítás elfogadásának engedélyezésére irányuló kérelmében kifejezetten jelezte, az engedély „nem érinti azon cselekményeket, amelyek annak megállapítására irányulnak, hogy a védjegyoltalom átruházása jogszerű volt‑e, illetve arra észszerű áron került‑e sor, illetve amelyek a tárgyhoz tartozó bármilyen más körülmény megállapítására irányulnak”. Ráadásul a felszámoló a fellebbezési tanács előtt vitatta az állítólag az említett javaslatra válaszul általa megküldött és a felperes által hivatkozott elektronikus levél hitelességét, és a felperes nem bizonyította, hogy a felszámoló soha nem írta alá ezt a javaslatot. Így ezek nem bizonyíthatják, hogy a felszámolónak 2017. október 13‑án tudomása volt a 2014. június 26‑i állítólagos átruházási szerződésről.

107    A fellebbezési tanács tehát lényegében helyesen állapította meg, hogy a 2017/1001 rendelet 27. cikkének (1) bekezdésében foglalt, tudomásra vonatkozó kivétel a jelen ügyben nem alkalmazható, és a 2014. évi állítólagos átruházási és használati szerződés – az érvényességétől és az időpontjának az olasz jog szerinti bizonyos jellegétől függetlenül – semmiképpen nem váltott ki joghatásokat 2017. október 13‑án a beavatkozó féllel és a felszámolóval szemben.

108    Az egyetlen jogalap negyedik részét tehát el kell utasítani.

 Az egyetlen jogalap ötödik részéről, amely azon alapul, hogy a fellebbezési tanács tévesen alkalmazta a 2017/1001 rendelet 103. cikkét az EUIPO 2018. április 16i bejegyzéseket törlő határozataira

109    Az egyetlen jogalap ötödik részében a felperes lényegében azt állítja, hogy a 2017/1001 rendelet 103. cikke nem alkalmazható a jelen ügyben, tekintettel arra, hogy az EUIPO nem követett el „nyilvánvaló hibát”, amikor a szóban forgó védjegyoltalomnak a felperes javára történő átruházását a rendeletben szereplő feltételek tiszteletben tartása mellett 2018. április 16‑án bejegyezte. Újra megerősíti, hogy a beavatkozó fél fizetésképtelenségének megállapítása előtt átruházta e védjegyoltalmat a Spring Holdingsra, amely azt átruházta rá. Ráadásul a beavatkozó fél által állított hibára, vagyis egy eljárási irat figyelmen kívül hagyására, nem az említett átruházás bejegyzésének időpontjában, hanem 2017 októberében került sor.

110    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2017. október 1‑jén hatályba lépett 2017/1001 rendelet 103. cikkének szövege eltér a 207/2009 rendelet 80. cikkének szövegétől, amennyiben az előbbi az EUIPO‑nak tulajdonítható bármely „nyilvánvaló hibára” vonatkozik, és nem csak az EUIPO‑nak betudható bármely „nyilvánvaló eljárási hibára”, amelyet a Bíróság az EUIPO által vétett szembetűnő, eljárási jellegű hibaként határozott meg (lásd ebben az értelemben: 2019. október 31‑i Repower kontra EUIPO ítélet, C‑281/18 P, EU:C:2019:916, 29. pont). A nyilvánvaló hiba eljárási jellege tehát nem feltétele a 2017/1001 rendelet 103. cikke alkalmazásának.

111    Ami a korábbi határozat visszavonásáról vagy bejegyzés törléséről szóló határozat elfogadását igazoló hiba „nyilvánvaló” vagy szembetűnő jellegét illeti, olyan mértékben nyilvánvaló hiba minősül ilyennek, amely nem teszi lehetővé e korábbi határozat rendelkező részének vagy a lajstromozásnak a fenntartását az említett határozatot meghozó vagy az említett felvételt végrehajtó szerv által később elvégzendő új elemzés nélkül (lásd ebben az értelemben: 2020. május 28‑i Aurea Biolabs kontra EUIPO [AUREA BIOLABS] ítélet, T‑724/18 és T‑184/19, EU:T:2020:227, 29. és 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

112    Általánosabban, az ítélkezési gyakorlat szerint valamely hiba csak akkor minősíthető nyilvánvalónak, ha az egyértelműen megállapítható azon kritériumok alapján, amelyekhez a jogalkotó az adminisztráció mérlegelési jogkörének gyakorlását alá kívánta rendelni, és ha a benyújtott bizonyítékok elegendőek ahhoz, hogy az adminisztráció által elfogadott értékelést hihetőségétől megfosszák, anélkül hogy ezt az értékelést igazoltnak és koherensnek lehetne tekinteni (lásd ebben az értelemben: 2019. április 2‑i Fleig kontra EKSZ ítélet, T‑492/17, EU:T:2019:211, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

113    A jelen ügyben a fizetésképtelenségi eljárás nyilvántartásba való bejegyzésének hiányát illetően meg kell állapítani, hogy az olasz csődtörvény 44. és 45. cikke alapján a fizetésképtelenséget ténylegesnek és hatályosnak kell tekinteni az alkalmazandó nemzeti jog által meghatározott időponttól, a jelen esetben 2017. október 13‑tól (lásd különösen a fenti 53. és 66. pontot). Ezenkívül az EUIPO tudomással bírt a beavatkozó fél fizetésképtelenségéről, a 2018. április 9‑i határozatával (lásd a fenti 8. pontot) pedig már kifejezetten jelezte azon szándékát, hogy annak érvényt kíván szerezni. Ily módon, mivel a szóban forgó védjegyoltalomnak a beavatkozó fél által a Spring Holdingsra történő átruházásának első bejegyzését, amelyet azok közös képviselője 2017. október 18‑én kért, az EUIPO 2018. április 9‑én visszaható hatállyal törölte, az említett védjegyet ugyanis úgy kellett tekinteni, hogy annak 2017. október 13‑án és különösen 2018. április 16‑án a beavatkozó fél volt a jogosultja.

114    Ennélfogva meg kell állapítani, hogy az EUIPO‑nak betudható, a 2017/1001 rendelet 103. cikke értelmében vett „nyilvánvaló hiba” elkövetésére akkor került sor, amikor az EUIPO 2018. április 16‑án anélkül jegyezte be a nyilvántartásba a szóban forgó védjegyoltalom felperes kérelmére történő átruházását, hogy figyelembe vette volna a beavatkozó fél fizetésképtelenségét megállapító 2017. október 13‑i ítélet létezését és megtámadhatóságát, amely ítéletet a felszámoló által 2017. október 25‑én benyújtott kérelem alapján elmulasztott bejegyezni.

115    A szóban forgó védjegyoltalom 2018. április 16‑i, egymást követő átruházásainak a nyilvántartásba való bejegyzései tehát az EUIPO‑nak betudható, a 2017/1001 rendelet 103. cikke értelmében vett „nyilvánvaló hibának” minősülnek, mivel egyrészt a beavatkozó fél fizetésképtelenségét már korábban, azaz 2017. október 13‑án bejelentették, másrészt pedig e bejegyzések időpontjában az EUIPO tudomással bírt a lajstromba bejegyzett védjegyjogosulttal, azaz a beavatkozó féllel szembeni fizetésképtelenségi eljárás megindításáról.

116    Rendes és hibától mentes körülmények között, ha a szóban forgó védjegy lajstromozott jogosultja fizetésképtelenségét megállapító ítéletet a felszámoló erre irányuló kérelmének időpontjában, azaz 2017. október 25‑én szabályszerűen bejegyezték volna a lajstromba, az ugyanezen védjegyre vonatkozó, utólagos átruházás bejegyzése iránti kérelmet automatikusan felfüggesztették volna, és azt csak a felszámoló vagy a fizetésképtelenségi eljárással megbízott nemzeti bíróság kifejezett engedélyével lehetett volna végrehajtani.

117    Az EUIPO azáltal, hogy 2018. április 16‑án jegyezte be a felperes kérelmére a vitatott átruházásokat, miután elmulasztotta a szóban forgó védjegy jogosultját érintő fizetésképtelenségi eljárásnak a felszámoló 2017. október 25‑i kérelmének megfelelően történő nyilvántartásba való bejegyzését, nyilvánvaló hibát követett el, így köteles volt a lehető leghamarabb törölni az e nyilvánvaló hibát tartalmazó, 2018. április 16‑i bejegyzéseket.

118    E tekintetben a Bíróság lényegében kimondta, hogy az EUIPO‑nak betudható nyilvánvaló hibát tartalmazó határozat visszavonásának vagy bejegyzés törlésének – a jelenleg a 2017/1001 rendelet 103. cikkében foglalt – kötelezettsége a megfelelő ügyintézés, valamint a pergazdaságosság biztosítására irányul (lásd ebben az értelemben analógia útján: 2019. október 31‑i Repower kontra EUIPO ítélet, C‑281/18 P, EU:C:2019:916, 32. pont).

119    Egyébiránt a nyilvántartásba való bejegyzés időpontjától számított, a 2017/1001 rendelet 103. cikkének (2) bekezdésében előírt egyéves határidőt tiszteletben tartották a 2018. április 16‑i T 014185659. és T 014188703. sz. bejegyzések törléséről szóló két határozatnak az EUIPO nyilvántartásával megbízott szervezeti egység által 2019. január 30‑án történő elfogadásával.

120    Ebből következik, hogy teljesültek a 2017/1001 rendelet 103. cikkének az EUIPO, és különösen a nyilvántartás vezetésével megbízott szervezeti egység általi alkalmazásához szükséges feltételek.

121    A fellebbezési tanács tehát helyesen hagyta helyben az említett szervezeti egység 2019. január 30‑i azon határozatát, amely törölte a szóban forgó védjegyoltalom egymást követő átruházásaira vonatkozó, 2018. április 16‑i bejegyzéseket.

122    Az egyetlen jogalap ötödik részét tehát el kell utasítani.

123    A fenti megfontolások összességére tekintettel az egyetlen jogalapot, és ennélfogva a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

124    A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

125    Mivel a felperes pervesztes lett, az EUIPO és a beavatkozó fél kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék a Marina Yachting Brand Management Co. Ltdt kötelezi a saját költségei, valamint az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) és az Industries Sportswear Co. Srl részéről felmerült költségek viselésére.

Costeira

Gratsias

Kancheva

Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. szeptember 22‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


Tartalomjegyzék



*      Az eljárás nyelve: angol.