A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített negyedik tanács)

2022. december 7.(*)

„Gazdaság‑ és monetáris politika – Hitelintézetek prudenciális felügyelete – Az EKB hatáskörei – Vizsgálati hatáskörök – Helyszíni ellenőrzések – Az 1024/2013/EU rendelet 12. cikke – Az EKB határozata arról, hogy helyszíni ellenőrzést végez valamely kevésbé jelentős hitelintézet helyiségeiben – Megsemmisítés iránti kereset – Keresettel megtámadható jogi aktus – Elfogadhatóság – Az EKB jogköre – Indokolási kötelezettség – Olyan elemek, amelyek igazolhatják a helyszíni vizsgálatot – Az eljárási szabályzat 106. cikke – Tárgyalás tartása iránti kérelem, amely nem tartalmaz indokolást”

A T‑275/19. sz. ügyben,

a PNB Banka AS (székhelye: Riga [Lettország], képviseli: O. Behrends ügyvéd)

felperes

az Európai Központi Bank (EKB) (képviselik: C. Hernández Saseta, F. Bonnard és V. Hümpfner, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az Európai Bizottság (képviselik: D. Triantafyllou, A. Nijenhuis és A. Steiblytė, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács),

a tanácskozások során tagjai: S. Gervasoni elnök (előadó), L. Madise, P. Nihoul, R. Frendo és J. Martín y Pérez de Nanclares bírák,

hivatalvezető: E. Coulon,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes, a PNB Banka AS a 2019. február 14‑i levélben közölt azon határozat megsemmisítését kéri, amelyben az Európai Központi Bank (EKB) úgy határozott, hogy helyszíni ellenőrzést végez a felperes helyiségeiben.

I.      Jogi háttér

2        Az Európai Központi Banknak a hitelintézetek prudenciális felügyeletére vonatkozó politikákkal kapcsolatos külön feladatokkal történő megbízásáról szóló, 2013. október 15‑i 1024/2013/EU tanácsi rendelet (HL 2013. L 287., 63. o.) tartalmaz egy „Az EKB hatáskörei” című III. fejezetet. E fejezet „Vizsgálati hatáskörök” címet viselő 1. szakaszában szerepel a „Helyszíni ellenőrzések” című 12. cikk, amelynek szövege a következő:

„(1)      Az EKB az e rendeletben rá ruházott feladatai ellátása érdekében és a vonatkozó uniós jogban előírt egyéb feltételektől függően a 13. cikknek megfelelően minden szükséges helyszíni ellenőrzést elvégezhet a 10. cikk (1) bekezdésében említett jogi személyek, valamint a 4. cikk (1) bekezdésének g) pontjával összhangban az EKB általi összevont alapú felügyelet alá tartozó bármely egyéb vállalkozás helyiségeiben, amennyiben erről előzetesen értesítette a mechanizmusban részt vevő érintett tagállam illetékes nemzeti hatóságát. Amennyiben az ellenőrzés megfelelő lebonyolítása és eredményessége ezt megköveteli, az EKB anélkül is elvégezheti a helyszíni ellenőrzést, hogy ezt előzetesen bejelentette volna e jogi személyeknek.

(2)      Az EKB tisztviselői és az EKB által helyszíni ellenőrzésre felhatalmazott más személyek beléphetnek az EKB vizsgálati határozatának a tárgyát képező jogi személyek bármely helyiségébe és területére, továbbá rendelkeznek a 11. cikk (1) bekezdése szerinti minden hatáskörrel.

(3)      A 10. cikk (1) bekezdésében említett jogi személyek az EKB határozata alapján elrendelt helyszíni ellenőrzések tárgyát képezhetik.

(4)      A lefolytatandó helyszíni ellenőrzés helye szerinti tagállam illetékes nemzeti hatóságának tisztviselői és az általa felhatalmazott vagy kijelölt más kísérő személyek – az EKB felügyelete és koordinálása alatt – kötelesek aktívan segíteni az EKB tisztviselőit és az EKB által felhatalmazott más személyeket. E célból rendelkeznek a (2) bekezdésben meghatározott hatáskörökkel. A mechanizmusban részt vevő érintett tagállam illetékes nemzeti hatóságának a tisztviselői szintén részt vehetnek a helyszíni ellenőrzésben.

(5)      Amennyiben az EKB tisztviselői és az EKB által felhatalmazott vagy kijelölt más kísérő személyek megállapítják, hogy valamely személy akadályozza az e cikk alapján elrendelt vizsgálatot, a mechanizmusban részt vevő érintett tagállam illetékes nemzeti hatósága köteles megadni számukra a szükséges segítséget, a nemzeti joggal összhangban. Ennek a segítségnek a vizsgálathoz szükséges mértékben magában kell foglalnia bármely helyiség, üzleti könyv vagy nyilvántartás zár alá vételét. Amennyiben az érintett illetékes nemzeti hatóság nincs erre felhatalmazva, hatáskörében eljárva más nemzeti hatósághoz kell fordulnia a szükséges segítségért.”

3        E rendelet „Igazságügyi hatóság által adott engedély” című 13. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Amennyiben a 12. cikk (1) és (2) bekezdésében előírt helyszíni ellenőrzéshez vagy a 12. cikk (5) bekezdésében előírt segítségnyújtáshoz a nemzeti szabályok szerint igazságügyi hatóság engedélyére van szükség, ezt az engedélyt kérelmezni kell.

(2)      Az e cikk (1) bekezdésében említett engedély kérelmezése esetén a nemzeti igazságügyi hatóság ellenőrzi, hogy az EKB határozata hiteles‑e, és hogy az előirányzott kényszerítő intézkedések a helyszíni ellenőrzés tárgyára figyelemmel nem önkényesek, illetve túlzottak‑e. A kényszerítő intézkedések arányosságának ellenőrzésekor a nemzeti igazságügyi hatóság részletes magyarázatot kérhet az EKB‑tól, különösen azon okokra vonatkozóan, amelyek alapján az EKB a 4. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében említett jogi aktusok megsértését feltételezi, a feltételezett jogsértés súlyosságára, továbbá arra vonatkozóan, hogy azon személy, akivel szemben a kényszerítő intézkedéseket hozták, milyen módon érintett az ügyben. A nemzeti igazságügyi hatóság azonban nem vizsgálhatja felül a vizsgálat szükségességét, és nem követelheti meg, hogy bocsássák rendelkezésére az EKB dokumentációjában foglalt információkat. Az EKB határozatának jogszerűségét kizárólag [az Európai Unió Bírósága] vizsgálhatja felül.”

4        Az Egységes Felügyeleti Mechanizmuson belül az Európai Központi Bank és az illetékes nemzeti hatóságok, valamint a kijelölt nemzeti hatóságok közötti együttműködési keretrendszer létrehozásáról szóló, 2014. április 16‑i 468/2014/EU európai központi banki rendelet (HL 2014. L 141., 1. o.) tartalmaz egy „Információkhoz való hozzáférés, adatszolgáltatás, vizsgálatok és helyszíni ellenőrzések” című XI. részt, amelynek a 143–146. cikket magában foglaló 5. címe a helyszíni ellenőrzésekkel foglalkozik. A 143. cikk, amely „Az EKB [1024/2013] rendelet 12. cikke alapján történő helyszíni ellenőrzés elvégzésére vonatkozó határozata” címet viseli, (2) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„A 142. cikk sérelme nélkül és az [1024/2013] rendelet 12. cikkének (3) bekezdése szerint helyszíni ellenőrzéseket az EKB határozata alapján lehet végezni, amely legalább a következőket meghatározza:

a)      a helyszíni ellenőrzés tárgya és célja; és

b)      az a tény, hogy a helyszíni ellenőrzésnek alávetett jogi személy részéről annak akadályozása az EKB határozatának az [1024/2013] rendelet 18. cikkének (7) bekezdése értelmében történő megszegése, a nemzeti jogszabályok sérelme nélkül, az [1024/2013] rendelet 11. cikke (2) bekezdésében meghatározottak szerint.”

5        A 468/2014 rendelet „A helyszíni ellenőrzés eljárása és bejelentése” című 145. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Az EKB a helyszíni ellenőrzésnek alávetett jogi személyt legalább helyszíni ellenőrzés megkezdése előtt öt munkanappal értesíti a 143. cikk (2) bekezdésében említett EKB‑határozatról és a helyszíni vizsgálati csoport tagjainak nevéről. A helyszíni ellenőrzés lefolytatásának helye szerinti tagállam [illetékes nemzeti hatóságát] legalább egy héttel a helyszíni ellenőrzéssel érintett jogi személy értesítése előtt értesíti az ellenőrzésről.

(2)      Ha az ellenőrzés megfelelő lebonyolítása és eredményessége ezt megköveteli, az EKB anélkül is elvégezheti a helyszíni ellenőrzést, hogy arról előzetesen értesítette volna a felügyelt szervezetet. Az [illetékes nemzeti hatóságot] az ilyen ellenőrzés megkezdése előtt a lehető legkorábban értesíteni kell.”

II.    A jogvita előzményei

6        A felperes a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában egy Lettországban letelepedett, az 1024/2013 rendelet 6. cikkének (4) bekezdése értelmében vett, kevésbé jelentős hitelintézet (a továbbiakban: kevésbé jelentős hitelintézet) volt. Emiatt a Finanšu un kapitāla tirgus komisija (pénz‑ és tőkepiaci bizottság, Lettország; a továbbiakban: FKTK) közvetlen prudenciális felügyelete alatt állt.

7        A felperes tevékenységi modellje univerzális banki tevékenységi modellnek felelt meg, és a felperes tevékenységének jelentős részét külföldi illetőségű személyekkel végezte. Fő kockázati kitettségei az Oroszországban, Ukrajnában, illetve a Független Államok Közösségének más országaiban található szerződő felekre vonatkoztak.

8        A kereset benyújtásának időpontjában CR volt a felperes fő részvényese.

9        2016 februárjában az FKTK a hitelezési veszteségek fedezésére szolgáló további céltartalékokat, valamint tevékenységi korlátozásokat írt elő a felperes számára. Felszólította továbbá egyrészt, hogy orvosolja a nagykockázat‑vállalásokra vonatkozó határértékek megsértését, másrészt pedig, hogy erősítse meg saját tőkéjét, valamint rendszeresen küldjön likviditási jelentést.

10      2017. augusztus 25‑én a felperes, valamint CR és CR más családtagjai, akik a felperes részvényesei, a felperes szerint a beruházásaik védelmével kapcsolatos jogvitát „jelentettek be” a Lett Köztársaságnak. Az FKTK által a felperes számára előírt prudenciális követelmények indokolatlan és észszerűtlen jellegére hivatkoztak.

11      2017 augusztusában a felperes szerint CR panaszt nyújtott be az Egyesült Királyság hatóságaihoz olyan korrupciós tényállás miatt, amelyért A, a Latvijas Banka (Lettország központi bankja) elnöke vonható felelősségre. A bejelentett korrupciós tényállás az utóbbi arra irányuló kísérletében állt, hogy az FKTK‑ra gyakorolt befolyása révén CR‑től kenőpénzeket kapjon.

12      2017. augusztus 31‑én az FKTK olyan határozatot közölt a felperessel, amely a hitelezési veszteségek fedezésére szolgáló további céltartalékokat írt elő, miután egy helyszíni ellenőrzést követően megállapította a nagykockázat‑vállalási határértékek továbbra is fennálló megsértését.

13      2017 szeptemberében a felperest a kevésbé jelentős szervezetekre vonatkozó válságkezelési együttműködési keretrendszer értelmében vett „válsághelyzetben lévő kevésbé jelentős intézménynek” minősítették, aminek következtében a felperes az FKTK‑ból és az EKB‑ból álló válságkezelő csoport általi különleges felügyelet alá került.

14      2017. december 12‑én a felperes, CR és CR más családtagjai, akik a felperes részvényesei, választottbírósági eljárást indítottak a Lett Köztársasággal szemben a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) előtt a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága és a Lett Köztársaság között a beruházások előmozdításáról és védelméről szóló, 1994. január 24‑i megállapodás alapján (a továbbiakban: választottbírósági eljárás). Azt állították, hogy a felperes 2015 vége óta az FKTK általi túlzott és önkényes prudenciális felügyelet alatt áll, amely a szavatolótőke többszöri növeléséhez és tevékenységi korlátozásokhoz vezetett. Jelezték, hogy e túlzott és önkényes prudenciális felügyelet az A által az FKTK fölött annak érdekében gyakorolt befolyásnak tudható be, hogy a felperestől és CR‑től kenőpénzeket kapjon.

15      2017 decemberében a felperes szerint CR feljelentést tett a lett hatóságoknál a fenti 11. pontban említett korrupciós tényállás tárgyában.

16      2018. február 17‑én A‑t azt követően letartóztatták, hogy 2018. február 15‑én előzetes nyomozást indított ellene a Korupcijas novēršanas un apkarošanas birojs (a korrupció megelőzéséért és leküzdéséért felelős hivatal, Lettország; a továbbiakban: KNAB). E vizsgálat tárgyát egy a felperestől eltérő lett bank elleni prudenciális felügyeleti eljárással kapcsolatos korrupciós vádak képezték. 2018. február 19‑i határozatával a KNAB – A szabadon bocsátása alkalmával – több biztonsági intézkedést rendelt el, köztük a Lettország központi bankja elnöki feladatainak ellátására vonatkozó tilalmat.

17      2018. június 28‑án A‑t vád alá helyezte a fenti 16. pontban említett nyomozással megbízott ügyész. A vádirat, amelyet 2019. május 24‑én kiegészítettek, három vádpontot tartalmazott. Az első vádpont arra vonatkozott, hogy A 2010‑ben kenőpénz felajánlását fogadta el egy a felperestől eltérő lett bank felügyelőbizottságának elnökétől, valamint elfogadta magát a kenőpénzt, amelynek ellenében A tanácsokat adott annak érdekében, hogy lehetővé tegye e bank számára, hogy kivonja magát az FKTK felügyelete alól, és tartózkodott attól, hogy részt vegyen az FKTK azon értekezletein, amelyeken az említett bank felügyeletével kapcsolatos kérdések felmerültek. A második vádpont tárgyát egyrészt az képezte, hogy A 2012. augusztus 23‑át követően kenőpénz felajánlását fogadta el ugyanezen bank igazgatótanácsának alelnökétől A azon tanácsainak ellenében, amelyek az FKTK által elrendelt tevékenységi korlátozások megszüntetésének elérésére és egyéb korlátozások elkerülésére irányultak, másrészt pedig az, hogy A elfogadta e kenőpénz felének kifizetését. A harmadik vádpont tárgya a második vádpontban említett kenőpénzeknek megfelelő, A számára kifizetett összegek eredetének, átadásának és jellegének leplezését célzó pénzmosás volt.

18      2018. július 5‑i és szeptember 12‑i levelében a felperes és a CR jelezte az EKB felügyeleti testülete elnökének, hogy a fenti 11. pontban említett korrupciós tényállással kapcsolatos nyomozás folyamatban van. Jelezték, hogy a 2018 februárjában történő letartóztatását követően A ellenséges és téves nyilvános nyilatkozatokat tett velük szemben, azt állítva, hogy a felperes CR általi megszerzése csalárd volt. Úgy ítélték meg, hogy az FKTK által a felperessel szemben támasztott prudenciális követelmények túlzottak és hátrányosan megkülönböztető jellegűek voltak. Kérték az EKB‑t, hogy avatkozzon be vizsgálat lefolytatása és a megfelelő intézkedések meghozatala – például a felperes prudenciális felügyeletéért felelős személyzetet érintő megfelelő változtatások érvényesítése – révén. Ennek során a következőket írták: „Az [egységes felügyeleti mechanizmus (SSM)] alapjául szolgáló egyik megfontolást az jelentette, hogy az EKB objektívebb és pártatlanabb felügyeletet tud biztosítani, mint a helyi felügyeleti hatóságok. A [felperes] és [CR] várakozással tekint az EKB‑val e célból történő együttműködés elé” (2018. július 5‑i levél, 13. oldal).

19      2018. szeptember 30‑án az ICSID ideiglenes intézkedéseket hozott, amelyekkel azt javasolta a Lett Köztársaságnak, hogy tartózkodjon a felperes engedélyének visszavonására irányuló intézkedések meghozatalától, az FKTK 2018. február 27‑i határozatában megállapított végső határidő tárgyát képező egyik szabályozási követelmény állítólagos be nem tartására hivatkozva (a továbbiakban: az ICSID ajánlása).

20      2018. október 8‑án az EKB felügyeleti testületének elnöke a 2018. július 5‑i és szeptember 12‑i levelükre válaszul jelezte a felperesnek és a CR‑nek, hogy az EKB az SSM működésének figyelemmel kísérésére irányuló feladata keretében osztja az FKTK azon álláspontját, amely szerint a felperes saját tőke tekintetében fennálló helyzete különleges felügyeletet igényel. Jelezte, hogy a felperes számára többször biztosították a saját tőkével kapcsolatos intézkedések elfogadására nyitva álló határidők meghosszabbítását, és hogy az ilyen jellegű problémák tartós fennállása ellenére az FKTK a saját tőke megerősítésére, visszatéríttetési intézkedésekre és további céltartalékokra vonatkozó kéréseken kívül nem hozott a felperessel szemben más szigorú felügyeleti intézkedéseket. Úgy ítélte meg, hogy a felperes egy harmadik személlyel szemben több évig figyelmen kívül hagyta a nagykockázat‑vállalási határértéket, és többször biztosították számára az ennek orvoslására szolgáló határidő meghosszabbítását. Véleménye szerint semmi nem utal arra, hogy a felperessel szemben előírt felügyeleti intézkedések túlzottak vagy aránytalanok lennének. Végezetül bejelentette, hogy gyakorolni kívánja felvigyázási feladatát azáltal, hogy különös figyelmet fordít a felperes által a prudenciális követelmények megsértésének orvoslása érdekében tett intézkedésekre.

21      2018. december 21‑én az FKTK kérte az EKB‑tól, hogy vegye át a felperes közvetlen prudenciális felügyeletét.

22      2019. január 10‑én a felügyeleti testület jóváhagyta a felperes helyiségeiben helyszíni ellenőrzés lefolytatására vonatkozó határozattervezetet. Ezt a tervezetet a kifogásról való lemondáson alapuló eljárás keretében nyújtották be a Kormányzótanácsnak elfogadásra. Mivel a Kormányzótanács nem emelt kifogást, a határozattervezet 2019. január 21‑én elfogadottnak minősült (a továbbiakban: a Kormányzótanács által elfogadottnak minősülő határozattervezet vagy megtámadott határozat).

23      A Kormányzótanács által elfogadottnak minősülő határozattervezet a helyszíni ellenőrzés indokait illetően jelzi egyrészt, hogy a korábbi években több hiányosságot és az alkalmazandó rendelkezések megsértését azonosították, és azok nem képezték megfelelő intézkedések tárgyát. Először is, a felperes 2016 óta megsértette a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26‑i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 176., 1. o.; helyesbítések: HL 2013. L 208., 68. o.; HL 2013. L 321., 6. o.; HL 2017. L 20., 2. o.) 395. cikkében rögzített nagykockázat‑vállalási határértékeket. Másodszor, a felperes 2018. február óta – a fő részvényesével szemben fennálló kitettségekből adódóan – megsértette a kapcsolt felek közötti ügyletekre vonatkozóan a lett szabályozásban előírt korlátokat. Harmadszor, az FKTK‑nak 2012 óta ismétlődően intézkedéseket kellett hoznia a felperessel szemben a pénzmosás megelőzését illetően. Az FKTK által 2017 júliusában kiszabott bírság ellenére a felperes továbbra is megsérti a pénzmosás megelőzésével és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemmel kapcsolatos követelményeket. Végül negyedszer, a tőkemegfelelési mutatók elmúlt három évben történő alakulása azt mutatja, hogy a felperes többször közel volt az 1. pillér szerinti csoportszintű minimális tőkekövetelmények megsértéséhez. 2018 óta a felperes rendszeresen megsértette a 2. pillér szerinti tőkekövetelményeket. A könyvvizsgáló 2015‑ben az eszközök értékelésével kapcsolatos kérdésekre hivatkozva nem adott véleményt, míg az újonnan kinevezett könyvvizsgáló 2016‑ban és 2017‑ben fenntartást tartalmazó véleményt adott, amely szintén említést tett az eszközök értékelésével kapcsolatos kérdésekről.

24      Másrészt a Kormányzótanács által elfogadottnak minősülő határozattervezet rögzíti, hogy az ICSID ajánlása megakadályozza az FKTK‑t abban, hogy a felperessel szemben valamennyi felügyeleti intézkedést alkalmazza. Jelzi, hogy az FKTK kérésére az EKB előkészíti a felperes közvetlen prudenciális felügyeletének átvételét. Hangsúlyozza, hogy a helyszíni ellenőrzés lehetővé fogja tenni az EKB számára, hogy a felperes helyzetére vonatkozó saját elemzését elvégezze, és kifejti, hogy ez a helyszíni ellenőrzés a közvetlen prudenciális felügyelet EKB általi átvételétől függetlenül lehetséges. Megemlíti, hogy a közvetlen felügyelet átvételével párhuzamosan az EKB így meg fogja tudni hozni a szükséges felügyeleti intézkedéseket annak biztosítására, hogy a felperes eleget tegyen a prudenciális követelményeknek.

25      Az ellenőrzés terjedelmét és ütemezését illetően a Kormányzótanács által elfogadottnak minősülő határozattervezet jelzi, hogy a tervek szerint az EKB helyszíni ellenőrzést fog végezni, amelynek célja a felperes kockázatainak, kockázatkezelésének és irányításának mélyreható vizsgálata annak érdekében, hogy értékeljék többek között a felperes eljárásait és rendszereit, valamint irányításának minőségét. Rögzíti, hogy e helyszíni ellenőrzés elsődlegesen a hitelkockázatra fog összpontosítani.

26      A Kormányzótanács által elfogadottnak minősülő határozattervezet azt is kimondja, hogy a helyszíni ellenőrzés eredményei, valamint az FKTK legutóbbi prudenciális vizsgálatai alapján kellően közeli határidőket tartalmazó cselekvési tervet fognak készíteni. E határozattervezet pontosítja, hogy abban az esetben, ha a helyszíni ellenőrzés során azonosított szabálytalanságok annyira súlyosak és tartósak, hogy semmilyen prudenciális felügyeleti intézkedés nem tudja biztosítani a szabályok észszerű időn belül történő betartását, az EKB kezdeményezni fogja az engedély visszavonására irányuló eljárást.

27      A Kormányzótanács által elfogadottnak minősülő határozattervezet tartalmaz továbbá egy „A [felperes] EKB‑val közölt közelmúltbeli felügyeleti múltjának áttekintése” című mellékletet.

28      2019. február 14‑i levelében a III. mikroprudenciális felügyeleti főigazgatóság főigazgatója (a továbbiakban: főigazgató) tájékoztatta a felperest, hogy az 1024/2013 rendelet – e rendelet 12. cikkével és a 468/2014 rendelet 143–146. cikkével összefüggésben értelmezett – 6. cikke (5) bekezdésének d) pontja alapján és a felügyeleti testület 2019. január 10‑i határozatának megfelelően a hitelkockázat vizsgálatának céljából helyszíni ellenőrzést fognak folytatni a csoportnál. Pontosította, hogy ezen ellenőrzés terjedelme a vizsgálat során szükség esetén kiterjeszthető, és hogy ebben az esetben az EKB nevében a misszióvezető tájékoztatni fogja a felperest.

29      Az említett 2019. február 14‑i levélben a főigazgató közölte, hogy a helyszíni ellenőrzést 2019 márciusára tervezik, és megjelölte a helyszíni ellenőrzési misszió vezetőjének nevét. Jelezte, hogy ez utóbbi az EKB nevében tájékoztatni fogja a felperest a vizsgálati csoport tagjainak kilétéről, és a következő napokban fel fogja venni vele a kapcsolatot egy első találkozó megszervezése érdekében.

30      Az említett 2019. február 14‑i levélben a főigazgató kérte a felperest, hogy biztosítsa, hogy az érintett szervezetek tájékoztatást kapjanak e levél tartalmáról és minden esetleges későbbi változásról. Kérte, hogy teljes mértékben működjön együtt a helyszíni ellenőrzés során, és emlékeztette arra, hogy a 468/2014 rendelet 143. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerint a helyszíni ellenőrzésnek alávetett jogi személy részéről annak akadályozása az EKB határozatának az 1024/2013 rendelet 18. cikkének (7) bekezdése értelmében történő megszegése, a nemzeti jogszabályok sérelme nélkül, az említett rendelet 11. cikke (2) bekezdésében meghatározottak szerint.

31      A 2019. február 26‑i Rimšēvičs és EKB kontra Lettország ítéletben (C‑202/18 és C‑238/18, EU:C:2019:139) a Bíróság megsemmisítette a KNAB 2018. február 19‑i határozatát annyiban, amennyiben az megtiltja A‑nak, hogy a lett központi bank elnöki feladatait ellássa. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Lett Köztársaság nem bizonyította, hogy A‑nak a Lettország központi bankjának elnöki tisztségéből való felmentése azon tényre vonatkozó, kellő valószínűsítő körülmény fennállásán alapul, hogy a Központi Bankok Európai Rendszere és az EKB alapokmányáról szóló 4. jegyzőkönyv 14.2. cikkének második bekezdése értelmében vett, súlyos kötelezettségszegést követett el.

32      2019. március 1‑jei levelében az EKB arról értesítette a felperest, hogy az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja és a 468/2014 rendelet 39. cikkének (5) bekezdése alapján úgy határozott, hogy őt a közvetlen prudenciális felügyelete alatt álló jelentős szervezetnek minősíti. Ez a határozat 2019. április 4‑én lépett hatályba.

33      2019. március 5‑én a helyszíni ellenőrzési misszió vezetője egy első, ún. „munkaindító megbeszélésen” találkozott a felperes vezetésével. Egy, a felperesnek átadott dokumentum segítségével bemutatta a „hitelkockázat és irányítás” címet viselő misszió terjedelmét, amely a besorolásra és a céltartalékokra, az eszközök nyilvántartására (végrehajtás alá vont, értékesített eszközök), a fedezetértékelésre és a forrásokra (értékesítés céljából tartott eszközök), az adatminőségre és az irányításra, valamint az üzleti modellre terjedt ki. A misszió minden egyes része tekintetében bemutatta a vizsgálati csoport tagjait. Megjelölte a felperestől kért dokumentációt, többek között hitelfájlokat és általános dokumentációt, és bemutatta a biztonságos platformon keresztül történő információcsere módszerét. Megjelölte a helyszíni ellenőrzés témáival kapcsolatban tervezendő találkozókat. Bemutatta a helyszíni ellenőrzés megszervezését, különösen a vizsgálati csoport hatásköreit (a helyiségekbe való belépés, az ellenőrzés körébe tartozó információk vagy dokumentumok kérése, valamennyi releváns informatikai rendszerhez való, csak olvasási jogosultsággal járó hozzáférés, bármely személy meghallgatása, a könyvvizsgálókkal való információcsere) és az ellenőrzés ütemezését. Ez az ütemezés hivatkozott a főigazgató 2019. február 14‑i levelére, egy első, 2019. február 26‑i információkérésre, a munkaindító megbeszélésre, a 2019. március 11‑től május 10‑ig tartó helyszíni munkára, egy jelentéstervezet 2019. július 12‑i megküldésére, egy 2019. július 19‑i „befejező megbeszélésre”, egy végleges jelentésre, egy „záró megbeszélésre” és végül a felperes cselekvési tervének nyomon követésére.

34      Az ellenőrzés 2019. március 11‑én vette kezdetét.

35      A Törvényszék Hivatalához 2019. április 24‑én benyújtott keresetlevelével a felperes, CR és CT előterjesztette a jelen keresetet.

III. A kereset benyújtását követően bekövetkezett tények

36      2019. május 14‑én az FKTK 4260 euró összegű bírságot szabott ki a felperessel szemben a Kredītiestāžu likums (a hitelintézetekről szóló törvény, Latvijas Vēstnesis, 1995. évi 163. szám) azon rendelkezéseinek megsértése miatt, amelyek előírják az éves beszámoló és az összevont éves beszámoló hiteles könyvvizsgáló jelentésével együtt történő benyújtását és közzétételét.

37      A Törvényszék Hivatalához 2019. május 14‑én benyújtott keresetlevelével (T‑301/19. sz. ügy) a felperes, CR és CT kérte az EKB 2019. március 1‑jei levelében közölt azon határozatának megsemmisítését, amellyel az EKB a felperest a közvetlen prudenciális felügyelete alatt álló jelentős szervezetnek minősítette (lásd a fenti 32. pontot).

38      2019. augusztus 12‑én véget ért a felperes helyiségeiben folytatott helyszíni ellenőrzés.

39      2019. augusztus 15‑én az EKB megállapította, hogy a felperes a hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az Egységes Szanálási Mechanizmus keretében történő szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás kialakításáról, valamint az Egységes Szanálási Alap létrehozásáról és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. július 15‑i 806/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 225., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 372., 9. o.) 18. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmében véve fizetésképtelen, vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik. Ugyanezen a napon az Egységes Szanálási Testület (ESZT) úgy határozott, hogy nem fogad el az e rendelet 18. cikkének (1) bekezdése értelmében vett szanálási programot a felperessel szemben.

40      2019. augusztus 22‑én az FKTK a felperes fizetésképtelenségének megállapítását kérte a Rīgas pilsētas Vidzemes priekšpilsētas tiesa (Riga város vidzemei kerületi bírósága, Lettország) előtt.

41      2019. szeptember 12‑én a Rīgas pilsētas Vidzemes priekšpilsētas tiesa (Riga város vidzemei kerületi bírósága) fizetésképtelennek nyilvánította a felperest. Kijelölte a fizetésképtelenségi eljárással megbízott vagyonfelügyelőt (a továbbiakban: vagyonfelügyelő), akire a felperes és annak igazgatótanácsa valamennyi hatáskörét átruházta. Elutasította a felperes igazgatótanácsa arra irányuló kérelmét, hogy e bíróság tartsa fenn a felperes képviseletére vonatkozó jogait az EKB 2019. augusztus 15‑i, a felperes fizetésképtelenségét vagy valószínű fizetésképtelenségét megállapító értékelésével szembeni, valamint az ESZT‑nek a felperes tekintetében a szanálási program mellőzéséről ugyanezen a napon hozott határozatával szembeni, valamint az FKTK‑nak a fizetésképtelenségi eljárás megindítására vonatkozó határozatával szembeni kereset keretében. E bíróság hozzátette, hogy ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a felperes igazgatótanácsa külön kérelmet nyújtson be a vagyonfelügyelőhöz egyes konkrét feladatkörökre vonatkozó képviseleti jogokat illetően.

42      Szintén 2019. szeptember 12‑én az FKTK azt kérte az EKB‑tól, hogy vonja vissza a felperes engedélyét.

43      A Törvényszék Hivatalához 2019. október 25‑én benyújtott keresetlevelükkel (T‑732/19. sz. ügy) a felperes, valamint a felperes más részvényesei vagy potenciális részvényesei kérték az ESZT‑nek a felperessel szemben szanálási program mellőzéséről szóló 2019. augusztus 15‑i határozatának megsemmisítését.

44      2019. december 21‑én A már nem töltötte be Lettország központi bankjának elnöki tisztségét.

45      A Törvényszék Hivatalához 2020. január 29‑én benyújtott keresetlevelével (T‑50/20. sz. ügy) a felperes az EKB 2019. november 19‑i határozatának megsemmisítését kérte, amely határozat megtagadta a vagyonfelügyelő arra történő kötelezését, hogy az igazgatótanács által megbízott ügyvéd számára biztosítson hozzáférést a felperes helyiségeihez, információihoz, személyzetéhez és forrásaihoz.

46      2020. február 17‑én az EKB visszavonta a felperes engedélyét. Ez a visszavonás a következő napon lépett hatályba.

47      A Törvényszék Hivatalához 2020. április 27‑én benyújtott keresetlevelével (T‑230/20. sz. ügy) a felperes keresetet nyújtott be e határozattal szemben.

IV.    Az eljárás és a felek kérelmei

48      A Törvényszék Hivatalához 2019. július 15‑én benyújtott beadványában az Európai Bizottság kérte, hogy az EKB kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson a jelen eljárásba. 2019. augusztus 28‑i határozatával a Törvényszék negyedik tanácsának elnöke engedélyezte a beavatkozást a Bizottság számára.

49      Az EKB 2019. július 16‑án ellenkérelmet nyújtott be a Törvényszék Hivatalához.

50      2019. szeptember 10‑én a Bizottság beavatkozási beadványt nyújtott be a Törvényszék Hivatalához.

51      2019. december 19‑én a Törvényszék (negyedik tanács) pervezető intézkedés keretében felhívta az EKB‑t a Kormányzótanács által elfogadottnak minősülő határozattervezet benyújtására.

52      2020. január 10‑én az EKB benyújtotta a kért dokumentumnak a Törvényszék részére szánt teljes bizalmas változatát (D.1. melléklet), valamint e dokumentum nem bizalmas változatát. 2020. január 29‑én a negyedik tanács elnöke úgy határozott, hogy az említett dokumentum bizalmas változatát nem csatolja az iratokhoz.

53      2020. április 28‑án a negyedik tanács elnöke a Törvényszék eljárási szabályzata 69. cikkének d) pontja alapján úgy határozott, hogy az eljárást a Törvényszék által a T‑50/20. sz. ügyben hozott határozat kihirdetéséig felfüggeszti. A 2021. március 12‑i PNB Banka kontra EKB végzésével (T‑50/20, EU:T:2021:141) a Törvényszék meghozta határozatát ebben az ügyben, és a jelen ügyben az eljárás ezen időponttól folytatódott.

54      2021. április 28‑án, majd 2021. június 28‑án a felperes, CR és CT kérte az eljárás felfüggesztését mindaddig, amíg a Bíróság nem határoz a 2021. március 12‑i PNB Banka kontra EKB végzéssel (T‑50/20, EU:T:2021:141) szemben benyújtott fellebbezéssel kapcsolatos C‑321/21. P. sz. ügyben. A negyedik tanács elnöke 2021. május 20‑án, majd 2021. augusztus 6‑án az EKB meghallgatását követően úgy határozott, hogy nem függeszti fel az eljárást.

55      2021. július 8‑i levelében a felperes képviselője arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy már nem képviseli CR‑t és CT‑t. 2021. december 21‑i végzésével a Törvényszék (negyedik tanács) az eljárási szabályzat 131. cikkének (2) bekezdése alapján úgy határozott, hogy a jelen keresetről már nem szükséges határozni annyiban, amennyiben azt CR és CT nyújtotta be.

56      A válasz benyújtásának határidejét legutóbb 2021. szeptember 30‑ig határozták meg. A felperes az előírt határidőn belül nem nyújtott be választ.

57      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg az EKB „2019. február 14‑i” határozatát, amely az ő és a csoportjába tartozó társaságok helyiségeiben történő helyszíni ellenőrzésre vonatkozik;

–        az EKB‑t kötelezze a költségek viselésére.

58      A Bizottság által támogatott EKB azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

V.      A jogkérdésről

A.      A felperes nevében a keresetet benyújtó képviselő megbízásának fennállásáról

59      Az eljárási szabályzat 51. cikkének (3) bekezdése értelmében, ha az ügyvéd által képviselt fél a magánjog hatálya alá tartozó jogi személy, az ügyvéd köteles az e jogi személy által kiállított meghatalmazást benyújtani a Hivatalhoz.

60      A felperes igazgatótanácsának elnöke által 2019. március 5‑én adott meghatalmazás szerepel az ügyiratok között (A.2. melléklet).

61      A felperes arra hivatkozik, hogy a vagyonfelügyelő megtagadta, hogy az általa a képviselete céljából megbízott ügyvéd hozzáférhessen dokumentumaihoz, a helyiségeihez, a személyzetéhez és a forrásaihoz. A Törvényszék kérdésére 2020. március 13‑án adott válaszában a felperes benyújtotta a vagyonfelügyelő 2019. szeptember 16‑i levelét, amelyben az áll, hogy ügyvédjének először is „írásos jelentést kellett benyújtania a [vagyonfelügyelőnek] a [jogi szolgáltatás nyújtásáról szóló] megállapodás aktuális helyzetéről, megjelölve részletesen a [felperestől] kapott utasításokat, az [ügyvéd] által elvégzett feladatokat, és azt, hogy ténylegesen van‑e folyamatban munka”, másodszor „tájékoztassa a [vagyonfelügyelőt] a kifizetésekről”, harmadszor pedig „tartózkodjon attól, hogy a [vagyonfelügyelővel] való előzetes egyeztetés nélkül a [felperes] nevében bármilyen tevékenységet végez, különösen pedig hagyjon fel azzal, hogy a [felperesnek] díjköteles szolgáltatásokat nyújt”.

62      A vagyonfelügyelő említett 2019. szeptember 16‑i levele ellenére az ügy irataiból nem tűnik ki, és sem a felperes, sem az EKB nem állítja, hogy a vagyonfelügyelő visszavonta volna a felperes igazgatótanácsának elnöke által 2019. március 5‑én adott meghatalmazást. Az említett levél nem tesz említést ilyen visszavonásról, még ha jelzi is, hogy az igazgatótanács elnöke által kijelölt ügyvédnek tartózkodnia kell – a vagyonfelügyelővel való előzetes konzultáció nélkül – a felperes nevében folytatott minden tevékenységtől.

63      Következésképpen a Törvényszék megállapítja, hogy a felperes olyan meghatalmazást adott, amely az eljárási szabályzat 51. cikkének (3) bekezdése alapján a kereset benyújtására jogosította fel ügyvédjét.

B.      Az eljárás felfüggesztése iránti 2021. április 28‑án, majd 2021. június 28‑án benyújtott kérelmekről

64      A felperes 2021. április 28‑án, majd 2021. június 28‑án kérte az eljárás felfüggesztését. Felfüggesztés iránti kérelmeinek alátámasztása érdekében arra hivatkozott, hogy szüksége van a helyiségeibe, irataiba és pénzügyi forrásaiba betekinteni, és hogy a vagyonfelügyelő a 2019. november 5‑i EKB és társai kontra Trasta Komercbanka és társai ítélet (C‑663/17 P, C‑665/17 P és C‑669/17 P, EU:C:2019:923) ellenére nem működött együtt a hatékony képviseletének biztosítása érdekében.

65      Jóllehet a Törvényszék nem köteles kifejteni azokat az okokat, amelyek miatt úgy határoz, hogy az eljárási szabályzat 69. cikkének c) vagy d) pontja alapján az eljárást felfüggeszti vagy azt mellőzi, célszerűnek tartja, hogy kivételes jelleggel kifejtse a következőket.

66      Az eljárásnak az eljárási szabályzat 69. cikkének c) vagy d) pontja alapján történő felfüggesztéséről vagy annak mellőzéséről való döntés a Törvényszék mérlegelési jogkörébe tartozik (lásd ebben az értelemben: 2011. október 20‑i DTL kontra OHIM végzés, C‑67/11 P, nem tették közzé, EU:C:2011:683, 32. és 33. pont; 2012. október 15‑i Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság végzés, C‑554/11 P, nem tették közzé, EU:C:2012:629, 37. pont; 2018. január 17‑i Josel kontra EUIPO ítélet, C‑536/17 P, nem tették közzé, EU:C:2018:14, 5. pont).

67      A jelen ügyben 2020. április 28‑án az eljárást a Törvényszék T‑50/20. sz. ügyben hozott határozatának kihirdetéséig felfüggesztették, amely ügyben a felperes az EKB 2019. november 19‑i azon határozatának megsemmisítését kérte, amely megtagadta a vagyonfelügyelő arra való kötelezését, hogy engedélyezze a felperes igazgatótanácsa által megbízott ügyvéd számára a helyiségeibe, a rendelkezésére álló információkhoz, valamint a személyzetéhez és forrásaihoz való hozzáférést.

68      A Törvényszék a 2021. március 12‑i PNB Banka kontra EKB végzésben (T‑50/20, EU:T:2021:141) elutasította a felperes keresetét. A Törvényszék különösen azt állapította meg, hogy az EKB nyilvánvalóan nem rendelkezett hatáskörrel arra, hogy eleget tegyen a felperes igazgatótanácsa által előterjesztett azon kérelemnek, hogy a vagyonfelügyelőt kötelezze arra, hogy biztosítson hozzáférést az e tanács által megbízott ügyvéd számára a felperes helyiségeihez, információihoz, személyi állományának tagjaihoz és forrásaihoz (73. pont). Úgy ítélte meg továbbá, hogy az olyan fizetésképtelenségi eljárás keretében, mint amilyen a felperessel szemben folyik, a nemzeti hatóságok által a szóban forgó hitelintézet dokumentumokhoz, helyiségeihez, személyzetéhez vagy forrásaihoz való hozzáférés iránti esetleges kérelemre válaszul hozott határozatok, főszabály szerint a nemzeti bíróságok felülvizsgálata alá tartoznak, amelyek adott esetben az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszthetnek a Bíróság elé abban az esetben, ha az uniós jog értelmezése vagy alkalmazása során nehézségekbe ütköznek (72. pont).

69      Azt is meg kell állapítani, hogy többek között az eljárásnak 2020. április 28‑tól 2021. március 12‑ig történő felfüggesztése ellenére a felperes nem bizonyítja és nem is állítja – többek között az eljárás 2021. június 28‑i felfüggesztése iránti kérelmében sem –, hogy bírósági eljárást indított volna a vagyonfelügyelő ellen, akivel szemben a Törvényszék előtt azt rója fel, hogy az igazgatótanácsa által megbízott ügyvédtől megvonja a helyiségeihez, információihoz, személyzetéhez és forrásaihoz való hozzáférést a 2019. év vége óta.

70      A felperes, miután benyújtotta a 2019. szeptember 12‑én és 16‑án, valamint 2019 novemberében a vagyonfelügyelővel váltott leveleket és e‑maileket, a Törvényszék Hivatalához 2021. április 28‑án benyújtott, az eljárás felfüggesztése iránti kérelmében csupán arra hivatkozott, hogy „megerősítette erőfeszítéseit” a vagyonfelügyelővel és a lett bíróságokkal szemben, anélkül hogy pontosította volna az említett erőfeszítések jellegét.

71      Ezenkívül a Rīgas pilsētas Vidzemes priekšpilsētas tiesa (Riga város vidzemei kerületi bírósága) fenti 41. pontban említett 2019. szeptember 12‑i határozatából nem tűnik ki, hogy a felperes akadályozva lenne abban, hogy a vagyonfelügyelővel szembeni esetleges jogvitával a lett bíróságokhoz forduljon. E határozat nemcsak azt említi meg, hogy nem kizárt az a lehetőség, hogy a felperes igazgatótanácsa külön kérelmet nyújtson be a vagyonfelügyelőhöz egyes konkrét feladatkörökre vonatkozó képviseleti jogokat illetően, hanem a 2019. november 5‑i EKB és társai kontra Trasta Komercbanka és társai ítéletet (C‑663/17 P, C‑665/17 P és C‑669/17 P, EU:C:2019:923), amelyre a felperes annak alátámasztása érdekében hivatkozott, hogy a vagyonfelügyelő nem működik együtt kielégítően a hatékony képviseletének biztosítása érdekében, az említett határozatot követően hozták, így a felperes a priori hivatkozhatott erre az ítéletre mint új elemre a nemzeti bíróság előtt.

72      Következésképpen a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy nincs helye az eljárás újbóli felfüggesztésének.

C.      Az eljárás szóbeli szakaszáról

73      Az eljárási szabályzat 106. cikke értelmében:

„(1)      A Törvényszék előtti eljárás szóbeli szakasza tárgyalást foglal magában, amelyet a Törvényszék vagy hivatalból, vagy pedig a felperes vagy az alperes kérelmére tart.

(2)      A felperesnek vagy az alperesnek a tárgyalás tartására irányuló kérelmében meg kell jelölnie azokat az okokat, amelyek miatt meghallgatását kéri. […]

(3)      Ha nem terjesztenek elő a (2) bekezdés szerinti kérelmet, a Törvényszék – amennyiben úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei kellően fel vannak tárva – úgy határozhat, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz. […]”

74      Így az eljárási szabályzat 106. cikkének szövegéből kitűnik, hogy amennyiben nem terjesztettek elő tárgyalás tartására irányuló kérelmet, amelyben megjelölték azokat az okokat, amelyek alapján a felperes vagy az alperes meghallgatását kéri, a Törvényszék – amennyiben úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei kellően fel vannak tárva – úgy határozhat, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz.

75      A 2014. március 14‑i eljárási szabályzat tervezetének indokolása, amely a nyilvánosság számára elérhető az Európai Unió Bíróságának honlapján, egyébiránt megerősíti, hogy figyelembe véve különösen a megfelelő igazságszolgáltatás és az eljárásgazdaságosság követelményét, „a Törvényszék el kíván tekinteni a tárgyalás tartása alól, ha azt nem tartja szükségesnek, kivéve ha a felperes vagy az alperes olyan kérelmet nyújt be, amelyben megjelöli azokat az okokat, amelyek miatt meghallgatását kéri”.

76      Az eljárási szabályzat gyakorlati végrehajtási rendelkezéseinek (a továbbiakban: gyakorlati végrehajtási rendelkezések) 142. pontja kimondja, hogy annak a felperesnek vagy alperesnek, aki a tárgyaláson történő meghallgatását kéri, ez iránt indokolással ellátott kérelmet kell előterjesztenie az attól számított három héten belül, hogy a feleket értesítették az eljárás írásbeli szakaszának befejezéséről. Kifejti, hogy ezen indokolásnak annak konkrét értékelésén kell alapulnia, hogy miért lenne hasznos a szóban forgó fél számára a tárgyalás, valamint meg kell jelölnie az ügyiratok azon elemeit „vagy” az abban szereplő azon érveket, amelyeknek a tárgyaláson történő teljesebb kifejtését „vagy” cáfolását a fél szükségesnek tartja. Jelzi, hogy a tárgyaláson lefolytatandó viták irányának pontosabb meghatározása érdekében „elvárás”, hogy ne csupán olyan általános jellegű indokolással szolgáljanak, amely arra szorítkozik, hogy például az ügy jelentőségére utal. A gyakorlati végrehajtási rendelkezések 143. pontja előírja, hogy ha a felperes vagy az alperes az előírt határidőn belül nem terjeszt elő indokolással ellátott kérelmet, a Törvényszék dönthet úgy, hogy az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz a keresetről.

77      Így az eljárási szabályzat 106. cikkéből, valamint a gyakorlati végrehajtási rendelkezések 142. és 143. pontjából az következik, hogy tárgyalás tartására irányuló kérelem hiányában vagy tárgyalás tartására irányuló, indokolás nélküli kérelem esetén a Törvényszék dönthet úgy, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei kellően fel vannak tárva.

78      A jelen ügyben a felperes 2021. november 29‑i levelében a következőképpen foglalt állást a tárgyalás megtartását illetően:

„1. Megerősítem, hogy az általam részletesen kifejtett okok miatt jelenleg nincs hatékony képviselete a [felperesnek]. Kizárólag az alkalmazandó határidő tiszteletben tartása érdekében a jelen ügyben tárgyalás tartását kérem. Ugyanakkor először is vissza kell állítani [a felperes] hatékony képviseletét.

2. A jelenlegi körülmények között a tárgyalásra való felkészülés vagy az azon való részvétel nem lehetséges.”

79      Az említett 2021. november 29‑i levélből kitűnik, hogy a felperes tárgyalás tartására irányuló kérelme nem tartalmaz indokolást. E kérelem ugyanis nem jelöl meg semmilyen okot, amely miatt a felperes meghallgatását kéri.

80      Ráadásul, a felperest és az alperest az eljárás írásbeli szakaszának lezárásáról tájékoztató 2021. október 25‑i levelében a Törvényszék Hivatala felidézte az eljárási szabályzat 106. cikke (2) bekezdésének, valamint a gyakorlati végrehajtási rendelkezések 142. pontjának rendelkezéseit, és felhívta e felek figyelmét arra, hogy az egészségügyi válsággal összefüggésben az indokolásnak meg kell felelnie a gyakorlati végrehajtási rendelkezések említett pontjában foglalt követelményeknek.

81      Kétségtelen, hogy a felperes a tárgyalás tartása iránti kérelmében úgy érvelt, hogy megítélése szerint meg van fosztva a hatékony képviselettől.

82      Még azt feltételezve is, hogy a felperes ezáltal hallgatólagosan igazolni kívánja a tárgyalás tartása iránti kérelme indokolásának hiányát, ami azonban nem tűnik ki az említett kérelemből, meg kell állapítani, hogy a hatékony képviselet hiányára vonatkozó érvelése nem tekinthető e kérelem indokolásának hiányára vonatkozó igazolásnak. Különösen az a körülmény, hogy a felperest az általa kifejtett értelemben megfosztották a hatékony képviselettől, egyáltalán nem akadályozta meg abban, hogy részletes adatokat terjesszen elő a tárgyalás tartása iránti kérelme alátámasztására.

83      Következésképpen, mivel a felperes a tárgyalás tartása iránti kérelmében nem terjesztette elő a legcsekélyebb indokolást sem, ráadásul pedig a Törvényszék Hivatala kifejezetten emlékeztette a kérelem indokolására vonatkozó kötelezettségre, meg kell állapítani, hogy az említett tárgyalás tartása iránti kérelem nem felel meg az eljárási szabályzat 106. cikke (2) bekezdésének.

84      E körülmények között a Törvényszék, mivel úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei kellően fel vannak tárva, az eljárási szabályzat 106. cikke (3) bekezdésének megfelelően úgy dönt, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz.

D.      A kereset tárgyáról

85      A keresetlevélben a felperes az EKB „2019. február 14‑i” határozatának megsemmisítését kéri, amely határozat az ő és a csoportjába tartozó társaságok helyiségeiben történő helyszíni ellenőrzésre vonatkozik. Rámutat, hogy a főigazgató 2019. február 14‑i levele a felügyeleti testület 2019. január 10‑i határozatára hivatkozik, de ez utóbbi határozatot vele nem közölték. Kifejti, hogy a helyszíni ellenőrzés lefolytatásáról szóló határozat megsemmisítését kéri, amely határozatról az EKB őt a 2019. február 14‑i levélben tájékoztatta, „függetlenül attól, hogy az EKB‑n belül belső szinten mikor hozták meg e határozatot”.

86      Az említett 2019. február 14‑i levélből, az ellenkérelemből és az EKB‑nak a 2019. december 19‑i pervezető intézkedésre adott válaszából kitűnik, hogy a felperes helyiségeiben történő helyszíni ellenőrzés lefolytatásáról szóló, a felügyeleti testület által 2019. január 10‑én jóváhagyott határozattervezet az 1024/2013 rendelet 26. cikkének (8) bekezdésében említett, kifogásról való lemondáson alapuló eljárás keretében a Kormányzótanács által 2019. január 21‑én elfogadottnak minősült.

87      Meg kell állapítani, hogy a Kormányzótanács által 2019. január 21‑én elfogadottnak minősülő határozattervezet, amelynek főbb indokai a fenti 23–27. pontban felidézésre kerültek, jelenti a felperes helyiségeiben történő helyszíni ellenőrzés lefolytatásáról szóló, a Kormányzótanács által jóváhagyott formális határozatot, azzal a pontosítással, hogy a felperes e dokumentumhoz – olyan változatában, amelyből bizonyos információk hiányoztak – csak a Törvényszék által 2019. december 19‑én elfogadott pervezető intézkedést követően fért hozzá.

88      A helyszíni ellenőrzés lefolytatásáról szóló határozat lényegi tartalmát a Kormányzótanács tanácskozásaira vonatkozó titkossági követelményekre figyelemmel a főigazgató – fenti 28–30. pontban összefoglalt – 2019. február 14‑i levelében közölték a felperessel.

89      Következésképpen úgy kell tekinteni, hogy a kereset az EKB által 2019. január 21‑én elfogadott és lényegi tartalmát illetően a 2019. február 14‑i levélben közölt, a helyszíni ellenőrzés lefolytatásáról szóló határozat megsemmisítését kéri.

E.      A Bizottság által felhozott, arra alapított elfogadhatatlansági kifogásról, hogy a helyszíni ellenőrzés lefolytatásáról szóló határozat nem módosítja a vizsgálat alá vont személy jogi helyzetét

90      A Bizottság azt állítja, hogy a hitelintézetek felügyelete keretében végzett ellenőrzések olyan eszközt jelentenek, amellyel az illetékes hatóság a folyamatos felügyeletet biztosítja, vagyis olyan ténybeli elemeket gyűjt, amelyek alapján ezt követően adott esetben határozat útján intézkedéseket hoz, amely határozat kétségkívül az ellenőrzött személyre nézve joghatással járó jogi aktus. Az ellenőrzési intézkedés nem zár le semmilyen eljárást és nem határozza meg a vizsgálattal megbízott hatóság által képviselendő álláspontot. Egy adott esetben több szakaszból álló eljárás egy lépéséről van szó, amelyet a végleges határozat ellen irányuló keresettel lehet vitatni. Maga az ellenőrzést elrendelő határozat önmagában még nem módosítja a vizsgálat alá vont személy jogi helyzetét. Következésképpen a keresetet – mint elfogadhatatlant – el kell utasítani.

91      A felperes ezzel szemben azt állítja, hogy a megtámadott határozat az EUMSZ 263. cikk értelmében megtámadható jogi aktusnak minősül.

92      Azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság jogosult‑e az említett elfogadhatatlansági kifogásra hivatkozni, meg kell állapítani, hogy az eljárási szabályzat 142. cikkének (1) bekezdése szerint a beavatkozás csak a felperes vagy az alperes kérelmeinek egészben vagy részben történő támogatására korlátozódhat. Továbbá az eljárási szabályzat 142. cikkének (3) bekezdése szerint a beavatkozó fél a jogvitát beavatkozáskori állásában fogadja el.

93      E rendelkezésekből következik, hogy az a fél, akinek az alperes támogatása érdekében engedélyezték az eljárásba való beavatkozást, nem jogosult arra, hogy az alperes kérelmeiben elő nem terjesztett elfogadhatatlansági kifogást emeljen (lásd ebben az értelemben: 2008. július 1‑jei Chronopost és La Poste kontra UFEX és társai ítélet, C‑341/06 P és C‑342/06 P, EU:C:2008:375, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

94      Ebből következik, hogy a Bizottság nem jogosult ezen elfogadhatatlansági kifogásra hivatkozni, így a Törvényszék nem köteles arra kifejezetten érdemben válaszolni.

95      Tekintettel azonban arra, hogy az eljárási szabályzat 129. cikkének megfelelően a Törvényszék hivatalból, a felperes és az alperes meghallgatását követően az eljárás során bármikor megvizsgálhatja, hogy a kereset eljárásgátló okok fennállása miatt nem elfogadhatatlan‑e, a jelen ügyben a gondos igazságszolgáltatás érdekében meg kell vizsgálni az említett eljárásgátló okok fennállása miatti elfogadhatatlansági kifogást (lásd ebben az értelemben: 1993. március 24‑i CIRFS és társai kontra Bizottság ítélet, C‑313/90, EU:C:1993:111, 23. pont; 2018. szeptember 19‑i HH Ferries és társai kontra Bizottság ítélet, T‑68/15, nem tették közzé, EU:T:2018:563, 41. pont).

96      Az intézmények által hozott valamennyi jogi aktussal szemben a természetes vagy jogi személy általi keresetindítás lehetősége csak akkor áll fenn, ha a kötelező joghatások kiváltására irányuló jogi aktus a felperes érdekeit érintheti, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét (1981. november 11‑i IBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 9. pont; 2011. október 13‑i Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 37. pont).

97      Semmilyen rendelkezésből vagy elvből nem következik, hogy a valamely vállalkozás helyiségeiben végzett ellenőrzésnek – bármilyen jellegű legyen is – bíróság előtt megtámadható közigazgatási határozat vagy a fortiori igazságügyi hatóság által adott engedély tárgyát kell képeznie.

98      Ugyanis, noha „bizonyos körülmények között” az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 7. cikke által biztosított, a magán‑ és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot lehet úgy értelmezni, hogy az kiterjed a társaság bejegyzett székhelyének, telephelyének vagy más üzleti helyiségének tiszteletben tartására is (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2002. április 16., Société Colas Est és társai kontra Franciaország, CE:ECHR:2002:0416JUD003797197, 41. §), az olyan általános érdekű célkitűzések, mint a munkavállalók vagy az e társaság helyiségeiben tartózkodó nyilvánosság biztonsága, egészsége és alapvető jogainak védelme, a gazdasági közrend vagy akár a közforrások megfelelő felhasználása, alkalmasak a jogalkotó által előírt ellenőrzések végrehajtásának igazolására. E tekintetben a jogalkotó szélesebb mérlegelési mozgástérrel rendelkezik abban az esetben, ha az intézkedés jogi személyekre, nem pedig magánszemélyekre vonatkozik (lásd ebben az értelemben: EJEB, 2014. október 2., Delta Pekárny a.s. kontra Cseh Köztársaság, CE:ECHR:2014:1002JUD000009711, 82. §).

99      Amikor a jogalkotó előírja, hogy a közigazgatási szerv ellenőrzéseket végez valamely vállalkozás helyiségeiben, meg kell határoznia – figyelemmel különösen az elérni kívánt célkitűzésre, valamint a szóban forgó tevékenység és helyiségek jellegére – az ellenőrzést végző tisztviselőkre ruházott hatásköröket, valamint az e hatáskörökhöz kapcsolódó, többek között igazságszolgáltatási biztosítékokat annak érdekében, hogy a valamely társaságnak a helyiségei tiszteletben tartásához való jogába az ellenőrzés által okozott esetleges beavatkozás szükséges és arányos jellegű legyen.

100    Noha egyes ellenőrzésekhez, így például az [EUMSZ 101.] és [EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 20. cikkének (4) bekezdésében előírt, versenyügyekben folytatott vizsgálatokhoz bíróság előtt megtámadható határozat elfogadása szükséges, más a helyzet más típusú ellenőrzések esetében, különösen akkor, ha a közigazgatási szerv nem rendelkezik hatáskörrel az ellenőrzés kényszer alkalmazásával történő végrehajtására, mégpedig akkor is, ha az ellenőrzés kötelező jellegű és a vállalkozással szemben közigazgatási vagy büntetőjogi szankciókat lehet kiszabni az ellenőrzés akadályozása esetén.

101    Például az 1/2003 rendelet 20. cikkének (3) bekezdésében előírt, versenyügyekben tartott helyszíni vizsgálatok, az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályainak az integrált igazgatási és kontrollrendszer, a vidékfejlesztési intézkedések és a kölcsönös megfeleltetés tekintetében történő megállapításáról szóló, 2014. július 17‑i 809/2014/EU bizottsági végrehajtási rendeletben (HL 2014. L 227., 69. o.) előírt helyszíni ellenőrzések és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet munkaügyi ellenőrzésekről szóló, 1947. július 11‑i 81. sz. egyezményének 12. cikke alapján a tagállamokban végzett ellenőrzések nem teszik szükségessé bíróság előtt megtámadható közigazgatási határozat meghozatalát.

102    A jelen esetben az uniós jogalkotó az 1024/2013 rendelet 12. cikke (3) bekezdésének elfogadásával mindazonáltal úgy döntött, amint azt megtehette, hogy az e rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében említett jogi személyek – közelebbről, a mechanizmusban részt vevő tagállamokban székhellyel rendelkező hitelintézetek – ellenőrzését az EKB‑nak határozat alapján kell lefolytatnia.

103    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 288. cikknek megfelelően egy határozat teljes egészében kötelező.

104    Így az uniós jogalkotó annak előírásával, hogy valamely jogi személyt határozat alapján kell az 1024/2013 rendelet 12. cikkében előírt ellenőrzés alá vonni, az ezen ellenőrzést előíró jogi aktusnak kötelező joghatásokat tulajdonított.

105    Egyébiránt a 468/2014 rendelet 143. cikkének (2) bekezdése megjelöli azokat a minimális információkat, amelyeket az ellenőrzésről szóló határozatnak tartalmaznia kell, így a helyszíni ellenőrzés tárgyát és célját, valamint azt a tényt, hogy a helyszíni ellenőrzésnek alávetett jogi személy részéről annak akadályozása az EKB határozatának az uniós jogszabályok értelmében történő megszegése, a nemzeti jogszabályok sérelme nélkül. E rendelet 145. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a helyszíni ellenőrzésnek alávetett jogi személyt értesítik erről a határozatról.

106    E körülmények között az 1024/2013 rendelet 12. cikke alapján elfogadott, helyszíni ellenőrzést elrendelő határozat kötelező joghatásokat vált ki azon hitelintézet tekintetében, amelyet arról értesítettek, mivel e hitelintézetet ellenőrzésnek veti alá, amelynek tárgyát és célját meghatározza.

107    Kétségkívül meg kell jegyezni, hogy az 1/2003 rendeletnek a versenyszabályok végrehajtása céljából előírt, az „[e]gyéb helyiségek helyszíni vizsgálat[ára]” vonatkozó 21. cikkének rendelkezéseitől eltérően az 1024/2013 rendelet 12. cikke úgy rendelkezik, hogy a helyszíni ellenőrzésekre az érintett „jogi személyek […] helyiségeiben” kerül sor, és nem „egyéb helyiségben, területen vagy közlekedési eszközön […] – ideértve az igazgatók, vezetők és a vállalkozások és vállalkozások társulásai egyéb dolgozóinak otthonát”. Ebből a szempontból a hitelintézetekre vonatkozó helyszíni ellenőrzések nem sérthetik a magánélet tiszteletben tartásához való jogot ugyanolyan módon, mint az egyéb helyiségek versenyszabályok végrehajtása céljából előírt helyszíni vizsgálatai.

108    Kétségtelen továbbá, hogy még ha az EKB‑nak az 1024/2013 rendelet 12. cikke alapján elfogadott határozata kötelező joghatásokat keletkeztet is azon hitelintézet tekintetében, amelyet e határozatról értesítettek, a kényszerítő intézkedések e határozat végrehajtása érdekében történő igénybevételének lehetősége – amint azt e rendelet 13. cikke előírja – nemzeti igazságügyi hatóság engedélyéhez van kötve.

109    Kétségtelen továbbá, hogy szintén az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdésétől eltérően az 1024/2013 rendelet 12. cikke nem tesz említést az EKB helyszíni ellenőrzést elrendelő határozatával szemben az uniós bírósághoz benyújtható kereset fennállásáról. Kizárólag e rendelet 13. cikkének a nemzeti igazságügyi hatóság engedélyére vonatkozó rendelkezései írják elő, hogy az EKB helyszíni ellenőrzést elrendelő határozatának jogszerűségét kizárólag az Európai Unió Bírósága vizsgálhatja felül.

110    Mindazonáltal az 1024/2013 rendelet 13. cikkének rendelkezéseiből szükségképpen következik, hogy legalábbis akkor, ha az EKB valamely igazságügyi hatóság engedélyét kéri azt követően, hogy helyszíni ellenőrzést elrendelő határozatot fogadott el, e határozat keresettel megtámadható a Törvényszék előtt.

111    Egyébiránt, tekintettel arra, hogy az uniós jogalkotó az 1/2003 rendelet 20. cikkének (3) és (4) bekezdésében előírt mechanizmustól eltérően úgy döntött, hogy határozati minőséggel ruházza fel mindazokat a jogi aktusokat, amelyek lehetővé teszik az EKB számára, hogy a hitelintézetekben helyszíni ellenőrzéseket végezzen, nem szükséges különbséget tenni ezen aktusok bírósági felülvizsgálati rendszere között aszerint, hogy az EKB előterjeszt‑e igazságügyi hatóság általi engedély iránti kérelmet, vagy sem. Egyrészt ugyanis a valamely intézmény jogi aktusával szemben a Törvényszékhez benyújtható kereset lehetősége nem függ attól, hogy a szabályozásban erre való kifejezett hivatkozás szerepeljen. Másrészt az ezzel ellentétes megoldás sérthetné a jogbiztonság elvét, mivel az EKB helyszíni ellenőrzést elrendelő határozatával szemben a Törvényszék előtt történő keresetindítás lehetősége így az előbbi intézmény azon döntésétől függne, hogy e határozat elfogadását követően kéri‑e valamely nemzeti igazságügyi hatóság 1024/2013 rendelet 13. cikke szerinti engedélyét.

112    Végül kétségtelen, hogy – amint arra a Bizottság emlékeztet – azok a közbenső intézkedések, amelyeknek célja a végleges határozat előkészítése, főszabály szerint nem minősülnek olyan jogi aktusoknak, amelyek megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezhetik (lásd ebben az értelemben: 1981. november 11‑i IBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 10. pont).

113    Ugyanakkor ezek a közbenső jogi aktusok elsősorban olyan jogi aktusok, amelyek az adott intézmény ideiglenes álláspontját tükrözik (lásd: 2011. október 13‑i Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), ami nem áll fenn az EKB ellenőrzést elrendelő határozatai esetében.

114    Egyébiránt az azon határozat megsemmisítése iránti kereset révén, amely határozattal az EKB úgy dönt, hogy helyszíni ellenőrzést végez valamely hitelintézet helyiségeiben, nem áll fenn annak veszélye, hogy a közigazgatási, illetve bírósági eljárás különböző szakaszai összekeverednek. Egy ilyen kereset ugyanis nem járhat azzal, hogy a Törvényszék a prudenciális felügyeleti szabályok érintett vállalkozás általi megsértésének fennállásáról határozzon (lásd ebben az értelemben: 1981. november 11‑i IBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 20. pont).

115    Következésképpen, emlékeztetve arra, hogy a jogalkotó mérlegelési mozgástere keretében úgy döntött, hogy az 1024/2013 rendelet 12. cikke alapján elfogadott jogi aktusokat – a nemzeti igazságügyi hatóság által adott engedély fennállásától függetlenül – határozatnak minősíti, és e rendelet 13. cikkében hivatkozik az Európai Unió Bírósága általi jogszerűségi felülvizsgálat fennállására, az EKB helyszíni ellenőrzést elrendelő határozatai nem tekinthetők bíróság előtt nem megtámadható közbenső intézkedéseknek.

116    A fentiekből következik, hogy az 1024/2013 rendelet 12. cikke alapján elfogadott, helyszíni ellenőrzést elrendelő határozat, mint amilyen a megtámadott határozat, érintheti azon jogi személy érdekeit, amelyet arról értesítettek, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét, így az ilyen határozat az e személy által a Törvényszékhez az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezheti, amit egyébként az eljárás felei sem vitatnak.

117    Következésképpen a kereset elfogadható.

F.      Az ügy érdeméről

118    A felperes a jelen kereset keretében tíz jogalapra hivatkozik: az első jogalap az EKB megtámadott határozat elfogadására vonatkozó hatáskörének hiányán alapul; a második jogalap az 1024/2013 rendelet 12. cikke (1) bekezdésének megsértésén alapul, amennyiben a megtámadott határozat nem volt szükséges e rendelkezés értelmében; a harmadik jogalap ugyanezen rendelkezés megsértésén alapul, amennyiben az EKB nem gyakorolta megfelelően a mérlegelési jogkörét; a negyedik jogalap az arányosság elvének megsértésén alapul; az ötödik jogalap a felperes meghallgatáshoz való jogának megsértésén alapul; a hatodik jogalap az EKB azon kötelezettségének megsértésén alapul, hogy az adott ügy valamennyi releváns szempontját gondosan és pártatlanul vizsgálja meg és értékelje; a hetedik jogalap az indokolási kötelezettség megsértésén alapul; a nyolcadik jogalap a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértésén alapul; a kilencedik jogalap az egyenlő bánásmód elvének és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésén alapul; a tizedik jogalap az 1024/2013 rendelet 19. cikkének és (75) preambulumbekezdésének megsértésén, valamint hatáskörrel való visszaélésen alapul.

119    A megtámadott határozat megalapozottságára vonatkozó jogalapok előtt meg kell vizsgálni az annak alaki jogszerűségére vonatkozó jogalapokat.

1.      Az első, az EKB hatáskörének hiányára alapított jogalapról

120    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában nem az EKB volt a hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóság. Az 1024/2013 rendelet 12. cikke szerint az EKB csak jelentős hitelintézeteknél végezhet helyszíni ellenőrzést. E rendelet 6. cikkének (5) bekezdése értelmében a kevésbé jelentős hitelintézet az illetékes nemzeti hatóság közvetlen felügyelete alatt áll, kivéve ha az EKB úgy dönt, hogy átveszi a közvetlen felügyeletet annak alapján, hogy a hitelintézet jelentős.

121    A Bizottság által támogatott EKB vitatja ezt az érvelést.

122    Az 1024/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének szövegéből az következik, hogy az EKB kizárólagos hatáskörrel rendelkezik az e rendelkezésben felsorolt feladatok végrehajtására a mechanizmusban részt vevő tagállamokban székhellyel rendelkező „valamennyi” hitelintézet vonatkozásában, a jelentős és kevésbé jelentős hitelintézetek közötti különbségtétel nélkül (lásd ebben az értelemben: 2019. május 8‑i Landeskreditbank Baden‑Württemberg kontra EKB ítélet, C‑450/17 P, EU:C:2019:372, 37. és 38. pont).

123    Az 1024/2013 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése értelmében az EKB a feladatait az EKB‑t és az illetékes nemzeti hatóságokat magában foglaló SSM keretében hajtja végre, és felelős annak hatékony és konzisztens működéséért (2019. május 8‑i Landeskreditbank Baden‑Württemberg kontra EKB ítélet, C‑450/17 P, EU:C:2019:372, 39. pont).

124    A hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok támogatják az EKB‑t az 1024/2013 rendelettel ráruházott feladatai teljesítésében azáltal, hogy e feladatok közül egyes feladatokat decentralizált módon hajtanak végre a kevésbé jelentősnek minősülő hitelintézetek vonatkozásában (2019. május 8‑i Landeskreditbank Baden‑Württemberg kontra EKB ítélet, C‑450/17 P, EU:C:2019:372, 41. pont).

125    Az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének d) pontja úgy rendelkezik, hogy az e cikk (4) bekezdésében említett hitelintézetek, vagyis a kevésbé jelentős hitelintézetek tekintetében az EKB mindenkor gyakorolhatja az e rendelet 10–13. cikkében említett vizsgálati hatásköröket, vagyis információkéréseket küldhet, általános vizsgálatokat folytathat és helyszíni ellenőrzéseket végezhet.

126    Az a körülmény, hogy az 1024/2013 rendelet 6. cikke (6) bekezdésének első albekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően a kevésbé jelentős hitelintézetek tekintetében az e rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében meghatározott bizonyos feladatokat decentralizált módon és az EKB felügyelete mellett az illetékes nemzeti hatóságok látnak el, nem befolyásolja az EKB arra vonatkozó hatáskörét, hogy ezen intézmények tekintetében vizsgálati hatásköreit gyakorolja, mivel e rendelkezések a szövegük szerint az említett rendelet 6. cikke (5) bekezdésének – amelynek releváns rendelkezései a fenti 125. pontban kerültek felidézésre – „sérelme nélkül” érvényesülnek. Ugyanígy az említett 6. cikk (6) bekezdésének második albekezdése szerint az illetékes nemzeti hatóságok azon hatásköre, hogy nemzeti jogukkal összhangban az említett intézményeknél helyszíni ellenőrzéseket végezzenek, szintén az érintett rendeletnek az EKB vizsgálati hatásköreire vonatkozó 10–13. cikke „sérelme nélkül” áll fenn.

127    Az EKB arra vonatkozó hatáskörét, hogy a kevésbé jelentős hitelintézeteknél helyszíni ellenőrzéseket végezzen, megerősíti az 1024/2013 rendelet 12. cikke. E cikk ugyanis úgy rendelkezik, hogy az EKB helyszíni ellenőrzést végezhet a 10. cikk (1) bekezdésében említett jogi személyek helyiségeiben, és e bekezdés a) pontja a mechanizmusban részt vevő tagállamokban székhellyel rendelkező hitelintézetekre hivatkozik, a jelentős és kevésbé jelentős intézmények közötti különbségtétel nélkül.

128    A felperes által hivatkozott azon körülmény, hogy az 1024/2013 rendelet 12. cikke úgy rendelkezik, hogy az EKB helyszíni ellenőrzést végezhet a 4. cikk (1) bekezdésének g) pontjával összhangban az EKB általi összevont alapú felügyelet alá tartozó bármely egyéb vállalkozás helyiségeiben, nem változtat ezen a következtetésen, mivel e 12. cikk az ezen rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében említett jogi személyeket csupán kiegészíti más szervezetekkel, amelyeknél az EKB helyszíni ellenőrzést végezhet.

129    Az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének d) pontja, mivel az EKB‑t hatáskörrel ruházza fel arra, hogy kevésbé jelentős hitelintézetnél helyszíni ellenőrzést végezzen, összhangban áll e rendelet (16) preambulumbekezdésével is, amely szerint az EKB‑nak „valamennyi” hitelintézetre kiterjedően el kell tudnia végezni felügyeleti feladatait, valamint az említett rendelet (47) preambulumbekezdésével, amely szerint felügyeleti hatáskörének eredményes végrehajtása érdekében az EKB számára lehetővé kell tenni, hogy helyszíni ellenőrzéseket végezhessen, „szükség esetén” az illetékes nemzeti hatóságokkal együttműködésben.

130    Következésképpen az 1024/2013 rendelet fentiekben felidézett rendelkezéseiből az következik, hogy az EKB hatáskörrel rendelkezik arra, hogy egy kevésbé jelentős hitelintézet tekintetében gyakorolja az említett rendelet 10–13. cikkében előírt vizsgálati hatásköröket, többek között a helyszíni ellenőrzés lefolytatására vonatkozó hatáskört.

131    Az EKB arra való lehetőségére, hogy a kevésbé jelentős hitelintézeteknél helyszíni ellenőrzéseket végezzen, ezenfelül a 468/2014 rendelet 138. cikkének második mondata kifejezetten hivatkozik.

132    Egyébiránt az EKB arra vonatkozó hatáskörét, hogy kevésbé jelentős hitelintézeteknél helyszíni ellenőrzéseket végezzen, nem kérdőjelezik meg ezen intézmény egyes kiadványai, így a bankfelügyeletről szóló, 2014 novemberében közzétett útmutató, a helyszíni ellenőrzésekről és a belső modellekkel kapcsolatos vizsgálatokról szóló, 2018 szeptemberében közzétett útmutató vagy az ez utóbbi útmutató elfogadását megelőzően az EKB által folytatott nyilvános konzultáció. E tekintetben elegendő megállapítani, hogy ezek a kiadványok, amelyek nem rendelkeznek kötelező erővel, amint arra egyébként mindegyikük emlékeztet, semmilyen módon nem korlátozhatják az uniós jogalkotó által az EKB‑ra ruházott hatásköröket. Ezenkívül e kiadványok egyike sem zárja ki annak lehetőségét, hogy az EKB a kevésbé jelentős hitelintézeteknél helyszíni ellenőrzéseket végezhessen. Éppen ellenkezőleg, a bankfelügyeletről szóló útmutató (75. pont) és „A kevésbé jelentős szervezetek felügyelete az SSM‑ben” című, 2017 novemberében közzétett dokumentum (3. és 10. o.) hivatkozik erre a lehetőségre.

133    A felperes további érveit el kell utasítani.

134    Először is, a felperes annak alátámasztása érdekében, hogy az EKB arra vonatkozó hatásköre, hogy a kevésbé jelentős hitelintézeteknél helyszíni ellenőrzést végezzen, az SSM‑en belül „anomáliának” minősül, megalapozatlanul állítja, hogy az EKB nem írhat elő kötelezettségeket az érintett szervezetek számára a helyszíni ellenőrzések során feltárt hiányosságok orvoslása érdekében.

135    Az uniós jogalkotó által az EKB‑ra ruházott azon hatáskör, hogy a kevésbé jelentős hitelintézeteknél helyszíni ellenőrzéseket végezzen, összhangban áll az EKB‑ból és az illetékes nemzeti hatóságokból álló SSM létrehozásával, valamint a kevésbé jelentős hitelintézetek tekintetében az 1024/2013 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében előírt bizonyos feladatok illetékes nemzeti hatóságok általi végrehajtása fölött az EKB által gyakorolt ellenőrzéssel, amely feladatok az EKB kizárólagos hatáskörébe tartoznak, e rendelet 6. cikke azonban megengedi a decentralizált végrehajtásukat (lásd ebben az értelemben: 2019. május 8‑i Landeskreditbank Baden‑Württemberg kontra EKB ítélet, C‑450/17 P, EU:C:2019:372, 49. pont).

136    Az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének rendelkezései értelmében egyébként az EKB azon a lehetőségen kívül, hogy a kevésbé jelentős hitelintézetekhez bármikor információkérést intézhet, azoknál általános vizsgálatokat vagy helyszíni ellenőrzéseket folytathat, ezen intézmények prudenciális felügyeletével kapcsolatos több hatáskörrel is rendelkezik, így például az arra vonatkozó hatáskörrel, hogy ad hoc vagy állandó jelleggel információkat kérjen az illetékes nemzeti hatóságoktól végzett feladatok ellátásáról, vagy amennyiben az a magas színvonalú felügyelet biztosításához szükséges, bármikor úgy döntsön, hogy egy vagy több kevésbé jelentős hitelintézet tekintetében minden vonatkozó hatáskörével közvetlenül él. E rendelet 6. cikkének (6) bekezdése egyébiránt úgy rendelkezik, hogy noha az illetékes nemzeti hatóságok továbbra is rendelkeznek – a nemzeti joggal összhangban – azzal a hatáskörrel, hogy információkat kérjenek be a kevésbé jelentős hitelintézetektől, és hogy helyszíni ellenőrzést tartsanak ezekben a hitelintézetekben, e hatóságok tájékoztatják az EKB‑t a hozott intézkedésekről, és „szorosan” koordinálják e tevékenységeket az EKB‑val.

137    Másodszor, megalapozatlan a felperes azon állítása, amely szerint az EKB észlelte, hogy nem rendelkezik hatáskörrel a megtámadott határozat elfogadására, és a 2019. március 1‑jei levélben közölt határozattal „részben emiatt” döntött úgy, hogy a felperest jelentős szervezetnek minősíti. Egyetlen rendelkezés vagy elv sem tiltja ugyanis, hogy az EKB egy kevésbé jelentős szervezet helyiségeiben ellenőrzést folytasson, és hogy e szervezetet egyidejűleg vagy azt követően jelentős szervezetnek minősítse. Egyébként pedig a felperes azon állításának, amely szerint az EKB észlelte, hogy nem rendelkezik hatáskörrel, ellentmond a megtámadott határozat, amely kétszer is megállapítja, hogy az EKB hatáskörrel rendelkezik arra, hogy kevésbé jelentős hitelintézettel szemben helyszíni ellenőrzést elrendelő határozatot fogadjon el (lásd e határozat 1. és 4. oldalát).

138    Így az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

2.      A hetedik, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapról

139    A felperes azt állítja, hogy az EKB nem tett eleget az indokolási kötelezettségének, mivel a 2019. február 14‑i levél egyáltalán nem fejti ki azokat az okokat, amelyek miatt az EKB úgy döntött, hogy helyszíni ellenőrzést végez.

140    Az EKB azt állítja, hogy a jogalapot el kell utasítani.

141    A többek között az EUMSZ 296. cikk által megkövetelt indokolást a kérdéses jogi aktus természetéhez kell igazítani, és abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust meghozó intézmény érvelésének, oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd: 2019. május 8‑i Landeskreditbank Baden‑Württemberg kontra EKB ítélet, C‑450/17 P, EU:C:2019:372, 85. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

142    Az indokolási kötelezettséget az adott ügy körülményei alapján kell értékelni, többek között a jogi aktus tartalma, a felhozott indokok jellege, valamint a címzetteknek vagy egyéb, a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett személyeknek a magyarázatokhoz fűződő érdekei alapján. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, amennyiben azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (lásd: 2019. május 8‑i Landeskreditbank Baden‑Württemberg kontra EKB ítélet, C‑450/17 P, EU:C:2019:372, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

143    Az uniós intézmények jogi aktusaira vonatkozó, az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolási kötelezettség olyan lényeges formai követelménynek minősül, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik (lásd: 2008. július 10‑i Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EU:C:2008:392, 181. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

144    Az 1024/2013 rendelet 12. cikke alapján elfogadott, helyszíni ellenőrzést elrendelő határozatokat illetően a 468/2014 rendelet 143. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A [468/2014 rendelet] 142. cikk[ének] sérelme nélkül és az [1024/2013] rendelet 12. cikkének (3) bekezdése szerint helyszíni ellenőrzéseket az EKB határozata alapján lehet végezni, amely legalább a következőket meghatározza:

a)      a helyszíni ellenőrzés tárgya és célja; és

b)      az a tény, hogy a helyszíni ellenőrzésnek alávetett jogi személy részéről annak akadályozása az EKB határozatának az [1024/2013] rendelet 18. cikkének (7) bekezdése értelmében történő megszegése, a nemzeti jogszabályok sérelme nélkül, az [1024/2013] rendelet 11. cikke (2) bekezdésében meghatározottak szerint.”

145    A jelen ügyben a felperest a megtámadott határozatról értesítő 2019. február 14‑i levél jelzi, hogy a felügyeleti testület 2019. január 10‑i határozatának megfelelően az 1024/2013 rendelet 12. cikkén és a 468/2014 rendelet 143–146. cikkén alapuló helyszíni ellenőrzésre fog sor kerülni. A levél rögzíti, hogy ezen ellenőrzés célja a hitelkockázat, és pontosítja, hogy az a felperesre és a csoportjához tartozó társaságokra vonatkozik. Jelzi, hogy ezt az ellenőrzést 2019 márciusára irányozták elő, és hogy az ellenőrzési misszió vezetője kapcsolatba fog lépni a felperessel az első találkozó megszervezése érdekében.

146    Meg kell állapítani, hogy mivel az említett 2019. február 14‑i levél jelzi, hogy a helyszíni ellenőrzés célja a hitelkockázat, e levél a 468/2014 rendelet 143. cikke (2) bekezdése a) pontjának megfelelően, kétségkívül tömören, de kellően egyértelműen megjelöli mind a helyszíni ellenőrzés tárgyát, vagyis a hitelkockázatot, mind annak célját, vagyis e kockázat EKB általi elemzését. E tekintetben az EKB ebben a levélben nem volt köteles jogsértés gyanújára hivatkozni, amit egyébként a felperes nem is állít (lásd az alábbi 188. és 226. pontot).

147    A hitelkockázat fogalma a banki tevékenység alapvető fogalma, amely egyértelmű, és lényegében azon kockázatnak felel meg, hogy egy hitelfelvevő nem fizeti vissza a hitelét. E fogalomra hivatkozik az 575/2013 rendelet 1. cikke és a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26‑i 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 176., 338. o.; helyesbítések: HL 2013. L 208., 73. o.; HL 2017. L 20., 1. o.) 79. cikke, és az mindemellett a hatékony bankfelügyelet Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság által kidolgozott, 2012 szeptemberében közzétett – nem kötelező jellegű, de szövegük szerint „a szilárd prudenciális szabályozásnak és a bankok és bankrendszerek felügyeletének de facto minimumkövetelményeit” alkotó – alapelvei (a továbbiakban: a hatékony bankfelügyelet alapelvei) közül a 17. elv tárgyát képezi.

148    Azt is hangsúlyozni kell, hogy a 2019. március 5‑én, vagyis több nappal a helyszíni ellenőrzés kezdete előtt tartott találkozó során az ellenőrzési misszió vezetője egy, a felperesnek átadott dokumentum révén a szóban forgó ellenőrzéssel kapcsolatos pontosításokat biztosított. Közelebbről, pontosította a „hitelkockázat és irányítás” címet viselő misszió terjedelmét, részletezve az ellenőrzés tartalmát a besorolást és a céltartalékokat, az eszközök nyilvántartását (végrehajtás alá vont, értékesített eszközök), a fedezetértékelést és a forrásokat (értékesítés céljából tartott eszközök), az adatminőséget, az irányítást és az üzleti modellt illetően (lásd e dokumentum 2. oldalát).

149    A megtámadott határozatot ezenkívül a felperes által ismert körülmények között hozták. A felperes rendszeres kapcsolatban állt az FKTK‑val, amely több éve szorosan figyelemmel kísérte a hitelkockázatokat, amelyeknek a felperes ki volt téve, és vele szemben – amint az a fenti 9. és 12. pontban szerepel – 2016‑ban és 2017‑ben többek között e kockázatokra vonatkozó prudenciális felügyeleti határozatokat hozott. A felperes közvetlen kapcsolatban állt az EKB‑val, figyelemmel arra, hogy 2018. július 5‑én és szeptember 12‑én levelet írt neki, amelyben kérte, hogy avatkozzon be a prudenciális felügyeletébe, és az EKB felügyeleti testületének elnöke 2018. október 8‑i levelében azt válaszolta, hogy egyetért az FKTK azon véleményével, amely szerint a felperes helyzete különleges prudenciális felügyeletet tesz szükségessé. A felperes ismerte az ő maga által indított választottbírósági eljárás valamennyi aspektusát. Végül, a felperest tájékoztatták a közvetlen prudenciális felügyelete EKB általi átvételére irányuló eljárásról, mivel az erre vonatkozó határozattervezetet az EKB 2019. február 11‑i levelében közölte vele.

150    Következésképpen, még ha a felperesnek a keresete megindításának időpontjában nem állt is rendelkezésére a Kormányzótanács által elfogadottnak minősülő határozattervezet, amely a Központi Bankok Európai Rendszere és az EKB alapokmányáról szóló 4. jegyzőkönyv 10.4. cikke értelmében bizalmas jellegű volt (lásd ebben az értelemben: 2019. december 19‑i EKB kontra Espírito Santo Financial [Portugal] ítélet, C‑442/18 P, EU:C:2019:1117, 43–46. pont), a felperes kellő mértékben ismerte a megtámadott határozat indokait ahhoz, hogy értékelni tudja annak megalapozottságát.

151    Ezenfelül meg kell állapítani, hogy a felperes a Törvényszék pervezető intézkedését követően megkapta a Kormányzótanács által elfogadottnak minősülő határozattervezet nem bizalmas változatát. E tervezet, amelynek fő indokait a fenti 23–27. pont ismerteti, felidézi a felperes közelmúltbeli felügyeleti múltját, és jelzi, hogy a korábbi években hiányosságokat és az alkalmazandó rendelkezések megsértését azonosították, amelyeket részletesen kifejt, és ezek nem képezték a felperes által elfogadott megfelelő intézkedések tárgyát. Jelzi, hogy az ICSID ajánlása akadályozza az FKTK‑t abban, hogy a felperessel szemben valamennyi felügyeleti intézkedést alkalmazza, hogy az EKB előkészíti a felperes közvetlen prudenciális felügyeletének átvételét, és hogy a helyszíni ellenőrzés lehetővé fogja tenni az EKB számára, hogy a felperes helyzetére vonatkozó saját elemzését elvégezze. Hozzáteszi, hogy a felperes közvetlen felügyeletének átvételével párhuzamosan az EKB így meg fogja tudni hozni a szükséges felügyeleti intézkedéseket annak biztosítására, hogy a felperes eleget tegyen a prudenciális követelményeknek.

152    Így az említett közlés lehetővé tette a felperes számára, hogy pontosításokat kapjon a megtámadott határozat indokairól, amelyekkel kapcsolatban a válasz szakaszában lehetőséget kapott észrevételek megtételére.

153    Következésképpen a hetedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

3.      Az ötödik, a felperes meghallgatáshoz való jogának megsértésére alapított jogalapról

154    A felperes azt állítja, hogy az EKB megsértette a meghallgatáshoz való jogát azzal, hogy a megtámadott határozat elfogadását megelőzően nem tette lehetővé számára, hogy véleményt nyilváníthasson a tervezett helyszíni ellenőrzésről.

155    A Bizottság által támogatott EKB vitatja ezt az érvelést.

156    A Törvényszék előzetesen megállapítja, hogy a meghallgatáshoz való jog megsértésére alapított jogalap alátámasztása érdekében a felperes csupán röviden jelzi, hogy a megtámadott határozat elfogadását megelőzően nem kapott lehetőséget arra, hogy véleményt nyilváníthasson a tervezett helyszíni ellenőrzésről.

157    A Charta 41. cikkének (2) bekezdése értelmében a megfelelő ügyintézéshez való jog magában foglalja mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák.

158    A jelen ügyben az 1024/2013 rendelet vagy a 468/2014 rendelet egyetlen rendelkezése sem írja elő, hogy a valamely hitelintézetre vonatkozó ellenőrzést elrendelő határozatot megelőzően lehetőséget kell biztosítani e hitelintézet számára arra, hogy meghallgassák. E körülmény azonban önmagában nem mentesítheti az EKB‑t azon kötelezettsége alól, hogy az ellenőrzést elrendelő határozat címzettjét jelentő szervezetet e határozat elfogadása előtt meghallgassa. A meghallgatáshoz való jog ugyanis, amely a Charta által biztosított alapvető jog, anélkül kötelező az EKB‑re nézve, hogy azt más jogszabály kifejezetten előírná.

159    Mindazonáltal elsősorban, bár az 1024/2013 rendelet „A felügyeleti határozatok elfogadása során alkalmazandó jogszerű eljárásmód” című 22. cikke az (1) bekezdésében előírja, hogy az EKB‑nak a 4. cikkel és a III. fejezet „Külön felügyeleti hatáskörök” című 2. szakaszával összhangban lehetőséget kell biztosítania a felügyeleti határozatok tárgyát képező személyek meghallgatására, e 22. cikk nem terjed ki az e fejezet „Vizsgálati hatáskörök” című 1. szakaszának rendelkezéseivel összhangban hozott intézkedésekre.

160    Ezenfelül a 468/2014 rendelet „A helyszíni ellenőrzés eljárása és bejelentése” című 145. cikke (1) bekezdésének első mondata úgy rendelkezik, hogy az EKB a helyszíni ellenőrzésnek alávetett jogi személyt legalább helyszíni ellenőrzés megkezdése előtt öt munkanappal értesíti az EKB határozatáról és a helyszíni vizsgálati csoport tagjainak nevéről, azonban nem mondja ki, hogy az érintett személyt megilleti a meghallgatáshoz való jog.

161    Mindenekelőtt a 468/2014 rendelet „Meghallgatáshoz való jog” című 31. cikke (1) bekezdésének utolsó mondatában kifejezetten úgy rendelkezik, hogy e cikk rendelkezései nem vonatkoznak az 1024/2013 rendelet III. fejezetének 1. szakaszára.

162    Következésképpen az alkalmazandó szabályozás úgy rendelkezik, hogy azon jogi személyeket, amelyekkel szemben az 1024/2013 rendelet III. fejezetének 1. szakaszában említett valamely vizsgálati intézkedést hoztak, többek között helyszíni ellenőrzést rendeltek el, nem illeti meg az említett intézkedés elfogadását megelőzően történő meghallgatáshoz való jog.

163    Annak rögzítésével, hogy az érintett személyek a vizsgálati intézkedés elfogadása előtt nem kerülnek meghallgatásra, az alkalmazandó szabályozás összhangban áll az ilyen – kizárólag információk megszerzésére irányuló – intézkedés jellegével (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 1980. június 26‑i National Panasonic kontra Bizottság ítélet, 136/79, EU:C:1980:169, 21. pont; Wahl főtanácsnok Italmobiliare kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑268/14 P, nem tették közzé, EU:C:2015:697, 119. pont).

164    Ezenkívül az 1024/2013 rendelet 22. cikkének (1) bekezdéséből következik, hogy azon határozatokra, amelyekkel az EKB adott esetben úgy határoz, hogy a vizsgálat során szerzett információk alapján prudenciális intézkedéseket ír elő, olyan eljárásnak kell vonatkoznia, amely magában foglalja az érintett személyek meghallgatáshoz való jogát.

165    Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy az a körülmény, hogy az ellenőrzési eljárás több hónapig tart, helyszíni szemléket és az érintett vállalkozás meghallgatását is magában foglalja, és ez utóbbi nyilatkozatait az ügy irataihoz csatolják, lehetővé teheti annak megállapítását, hogy az érintett vállalkozást a vizsgálat során az ügy teljes ismeretében hallgatták meg (lásd ebben az értelemben: 2008. december 18‑i Sopropé ítélet, C‑349/07, EU:C:2008:746, 45. és 46. pont).

166    A Törvényszék megállapítja, hogy a jelen ügyben az ellenőrzési misszió vezetője által 2019. március 5‑én tartott prezentáció szerint a vizsgálati csoport tagjai és a felperes vezetői között több találkozót kellett tartani a releváns témákkal kapcsolatban (lásd e prezentáció 5. oldalát). E prezentációból az is kitűnik, hogy a végleges jelentés megküldése és a „záró” megbeszélés előtt a tervek szerint az ellenőrzési jelentés tervezetének megküldésére és egy „befejező” megbeszélésre kerül sor (lásd e prezentáció 7. oldalát).

167    A fentiekből következik, hogy az EKB arra vonatkozó határozatára, hogy az 1024/2013 rendelet 12. cikke alapján egy hitelintézetnél helyszíni ellenőrzést végez, nem vonatkozik az érintett szervezetnek az említett határozat elfogadását megelőzően történő meghallgatáshoz való joga.

168    Az EKB a helyszíni ellenőrzés lefolytatásáról szóló határozatot követően és az 1024/2013 rendelet 4. cikke és III. fejezetének 2. szakasza szerinti határozat esetleges elfogadását megelőzően köteles lehetőséget biztosítani az érintett személyeknek arra, hogy meghallgassák őket.

169    A teljesség kedvéért, feltéve, hogy az EKB a megtámadott határozat elfogadását megelőzően köteles volt meghallgatni a felperest, emlékeztetni kell arra, hogy a védelemhez való jog – különösen a meghallgatáshoz való jog – megsértése csak abban az esetben vonja maga után a szóban forgó közigazgatási eljárás végén meghozott határozat megsemmisítését, ha e szabálytalanság hiányában ez az eljárás eltérő eredményre vezethetett volna (lásd: 2019. április 4‑i OZ kontra EBB ítélet, C‑558/17 P, EU:C:2019:289, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

170    Márpedig a jelen ügyben az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy ha a felperest a megtámadott határozat meghozatala előtt meghallgatták volna, az eljárás eltérő eredményre vezethetett volna. E tekintetben a Törvényszék megállapítja, hogy a felperes ezt nem állítja, és hogy a megtámadott határozat elfogadására a felperes által ismert körülmények között került sor, amint az a fenti 149. pontban megállapításra került.

171    Az ötödik jogalapot tehát el kell utasítani.

4.      A második, az 1024/2013 rendelet 12. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról, amennyiben a megtámadott határozat nem volt szükséges e rendelkezés értelmében, valamint a negyedik, az arányosság elvének megsértésére alapított jogalapról

172    A második jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy az 1024/2013 rendelet 12. cikke alapján a helyszíni ellenőrzésnek szükségesnek kell lennie. Márpedig az őt érintő helyszíni ellenőrzés esetében megtorló intézkedésről volt szó, amellyel az EKB megmutatta, hogy semmilyen kritikát nem tűr. 2019. február 14‑i levelében az EKB nem határozta meg egyértelműen a helyszíni ellenőrzés terjedelmét és célját. Nem fejtette ki, hogy a helyszíni ellenőrzés mennyiben szükséges a hitelkockázat elemzéséhez. Ezt a kockázatot azonban az FKTK évek óta szorosan figyelemmel kíséri. Az FKTK a felperes hitelekkel kapcsolatos valamennyi döntését figyelemmel kísérte, és az 50 000 eurót meghaladó összegre vonatkozó minden döntés a jóváhagyásához volt kötve. A felperes hitelportfóliójának már régóta semmilyen módosítására nem került sor az FKTK jóváhagyása nélkül.

173    A negyedik jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti az arányosság elvét. Az EKB‑nak a kitűzött cél eléréséhez a legkevésbé beavatkozó jellegű eszközt kellett volna alkalmaznia. A felperes mindig kész volt arra, hogy minden szükséges információt az EKB és az FKTK rendelkezésére bocsásson. Nem bizonyított, hogy a helyszíni ellenőrzést, különösen az EKB által folytatott helyszíni ellenőrzést ne lehetett volna elkerülni más megfelelő vizsgálati intézkedéseknek köszönhetően. Az EKB által végzett helyszíni ellenőrzések korlátozóbbak, mint az illetékes nemzeti hatóságok által végzett ellenőrzések, többek között azért, mert azokat olyan tisztviselők végzik, akik nem beszélik az érintett ország nyelvét. Ez különösen igaz Lettország esetében, amelynek nyelvét a határain kívül nem beszélik széles körben. Ráadásul az ellenőrzés ütemezése visszaélésszerű volt, mivel az ellenőrzés időpontjában a felperes az éves könyvvizsgálatát végezte egy harmadik fél vállalkozással, és az EKB megtagadta az ellenőrzés egy hónappal történő elhalasztását. A felperes nem tudta megfelelő időben befejezni az éves könyvvizsgálatát, és az FKTK emiatt bírságot szabott ki vele szemben.

174    A Bizottság által támogatott EKB vitatja ezt az érvelést.

175    A második és a negyedik jogalap közötti összefüggésekre tekintettel e két jogalapot együtt kell megvizsgálni.

176    Az 1024/2013 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése értelmében az EKB minden szükséges helyszíni ellenőrzést elvégezhet a prudenciális felügyelet alá tartozó intézmények, többek között a mechanizmusban részt vevő tagállamokban székhellyel rendelkező hitelintézetek helyiségeiben.

177    Az 1024/2013 rendelet 12. cikkének (1) bekezdésében használt „szükséges” jelző összhangban áll az arányosság elvével, amely megköveteli, hogy az uniós intézmények jogi aktusai alkalmasak legyenek a szóban forgó szabályozás által kitűzött jogszerű célok elérésére, és ne haladják meg az e célok eléréséhez szükséges mértéket, beleértve, hogy amennyiben választás kínálkozik több alkalmas intézkedés között, a kevésbé korlátozó intézkedéshez kell fordulni, és az okozott hátrányok a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok (2013. január 22‑i Sky Österreich ítélet, C‑283/11, EU:C:2013:28, 50. pont; 2017. szeptember 6‑i Szlovákia és Magyarország kontra Tanács ítélet, C‑643/15 és C‑647/15, EU:C:2017:631, 206. pont).

178    Valamely intézkedés arányosságára vonatkozó értékelést össze kell egyeztetni az uniós intézményeket esetlegesen megillető széles mérlegelési mozgástérrel (lásd: 2019. május 8‑i Landeskreditbank Baden‑Württemberg kontra EKB ítélet, C‑450/17 P, EU:C:2019:372, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az EKB széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, amikor – mint a jelen ügyben – valamely hitelintézet prudenciális felügyeletére vonatkozó jogi aktust fogad el (lásd ebben az értelemben: 2019. május 8‑i Landeskreditbank Baden‑Württemberg kontra EKB ítélet, C‑450/17 P, EU:C:2019:372, 86. pont).

179    A fenti 177. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a helyszíni ellenőrzés szükségességét és arányosságát a szabályozás által kitűzött célokra tekintettel kell értékelni.

180    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a hitelintézetek prudenciális felügyeletének célja ezen intézmények biztonságának és stabilitásának, a pénzügyi rendszer stabilitásának és a betétesek védelmének a biztosítása (lásd az 1024/2013 rendelet (30) és (65) preambulumbekezdését).

181    Amint az az 575/2013 rendelet 1. cikkéből, a 2013/36 irányelv 79. cikkéből, és végezetül a hatékony bankfelügyelet alapelveinek 17. elvéből kitűnik, a hitelkockázat hitelintézetek általi eredményes kezelése a prudenciális felügyelet egyik fő célkitűzését jelenti.

182    Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy minden hitelintézet az illetékes hatóságok általi „folyamatos” prudenciális felügyelet alatt áll (lásd az 1024/2013 rendelet (37) preambulumbekezdését, a 2013/36 irányelv (3) preambulumbekezdését és az 575/2013 rendelet (25) preambulumbekezdését).

183    Az 1024/2013 rendelet 14–16. cikkének és a 2013/36 irányelv 104. cikkének megfelelően az illetékes hatóságok olyan hatáskörökkel rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy visszavonják egy hitelintézettől a tevékenysége folytatásához szükséges engedélyt, kifogásolják az intézményben történő részesedésszerzést és felügyeleti intézkedéseket írjanak elő, így különösen az intézmény irányításának megerősítését, tőke‑ vagy likviditási helyzetének javítását, a gazdasági tevékenység korlátozását, egyes tevékenységek leválasztását vagy az irányító testület tagjainak elmozdítását.

184    Az 1024/2013 rendelet 9–13. cikkének és a 2013/36 irányelv 65. cikke (3) bekezdésének megfelelően az illetékes hatóságok vizsgálati hatáskörökkel is rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy minden olyan információt bekérjenek, amely a feladataik végrehajtásához szükséges, beleértve a rendszeres időközönként és meghatározott formátumban, felügyeleti és kapcsolódó statisztikai célokra nyújtandó információkat is, vizsgálatokat folytassanak és helyszíni ellenőrzéseket végezzenek. Az 1024/2013 rendelet (47) preambulumbekezdése kimondja, hogy „felügyeleti hatáskörének eredményes végrehajtása érdekében” az EKB számára lehetővé kell tenni, hogy valamennyi szükséges információt bekérhessen, vizsgálatokat és helyszíni ellenőrzéseket végezhessen.

185    Az illetékes hatóságok a 2013/36 irányelv 97. és 99. cikkének megfelelően felügyeleti felülvizsgálatot és értékelést végeznek. E hatóságok az érintett intézmény mérete, rendszerszintű jelentősége, tevékenységeinek jellege, nagyságrendje és összetettsége alapján, továbbá az arányosság elvének figyelembevételével határozzák meg a felülvizsgálat és értékelés gyakoriságát és részletezettségét. A felülvizsgálatot és az értékelést a felügyeleti vizsgálati programba tartozó intézmények esetében legalább évente kell frissíteni. Ez a program, amely a helyszíni ellenőrzésekre vonatkozó tervet foglal magában, azon intézményekre terjed ki, amelyek esetében a stressztesztek eredményei vagy a felügyeleti felülvizsgálati és értékelési eljárás eredményei a folyamatos pénzügyi megbízhatóságukat veszélyeztető jelentős kockázatokat jeleznek, vagy a vonatkozó rendelkezések megsértését jelzik, a pénzügyi rendszer szempontjából rendszerszintű kockázatot jelentő intézményekre, valamint bármely más olyan intézményre, amelynek esetében az illetékes hatóság ezt szükségesnek tartja. Az illetékes hatóságok, amennyiben a 97. cikk értelmében helyénvaló, szükség esetén olyan intézkedéseket hozhatnak, mint az intézményt érintő helyszíni vizsgálatok számának vagy gyakoriságának növelése vagy az illetékes hatóság állandó jelenléte az intézménynél.

186    A hatékony bankfelügyelet alapelveinek 9. és 10. elve végezetül előírja, hogy a felügyeleti hatóság az erőforrásait a bank kockázati profiljával és rendszerszintű jelentőségével arányosan használja fel. Kimondja, hogy e hatóság a helyszíni és a helyszínen kívüli ellenőrzéseket kombináló módszert alkalmaz. Egyrészt a felügyeleti hatóság elemzi a bankok által benyújtott prudenciális jelentéseket és statisztikai jelentéseket. Másrészt teljesen független módon, helyszíni ellenőrzések elvégzése vagy külső könyvvizsgálók igénybevétele révén ellenőrzi a bankok által – kérésre, valamint rendszeres időközönként – benyújtott jelentéseket. Rendszeres kapcsolatban áll az igazgatótanáccsal, a nem ügyvezető igazgatókkal, a felső‑ és középvezetőkkel. Rendszeresen találkozik a felsővezetőkkel és az igazgatótanáccsal. Igénybe vehet független harmadik személyeket, de prudenciális feladatait nem ruházhatja át harmadik személyekre.

187    A fenti 182–186. pontban felidézett preambulumbekezdésekből, rendelkezésekből és elvekből következik, hogy a hitelintézetek „folyamatos” prudenciális felügyelet alatt állnak, amely az illetékes hatóságokkal rendszeresen közölt információk alapján végzett, helyszínen kívüli ellenőrzések, valamint a közölt információk ellenőrzését lehetővé tevő helyszíni ellenőrzések kombinációján alapul. A helyszínen kívüli ellenőrzések főszabály szerint nem helyettesíthetik a helyszíni ellenőrzéseket, amelyek többek között lehetővé teszik az illetékes hatóság számára, hogy függetlenül ellenőrizze az ezen intézmények által bejelentett információkat.

188    Pontosítani kell, hogy a Bizottság által az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdése alapján végzett helyszíni vizsgálatoktól eltérően, amelyek célja az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk megsértése eseteinek felderítése, az EKB által végzett helyszíni ellenőrzések arra irányulnak, hogy a helyszínen kívüli és helyszíni ellenőrzéseket kombináló folyamatos felügyelet keretében ellenőrizzék, hogy a hitelintézetek a kockázataik megfelelő kezelését és fedezetét biztosítják‑e, és hogy a közölt információk megbízhatóak‑e, így ezen ellenőrzések lefolytatásának nem feltétele a jogsértés gyanújának fennállása. A felperes egyébként ezt nem is állítja.

189    A fenti 188. pontban szereplő következtetésnek nem mond ellent az 1024/2013 rendelet 13. cikke (2) bekezdése második mondatának szövege, amely szerint a kényszerítő intézkedések arányosságának ellenőrzésekor a nemzeti igazságügyi hatóság részletes magyarázatot kérhet az EKB‑tól, különösen azon okokra vonatkozóan, amelyek alapján az EKB az e rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében említett jogi aktusok megsértését feltételezi, a feltételezett jogsértés súlyosságára, továbbá arra vonatkozóan, hogy azon személy, akivel szemben a kényszerítő intézkedéseket hozták, milyen módon érintett az ügyben.

190    Az 1024/2013 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének második mondata ugyanis nem a helyszíni ellenőrzés szükségességére vonatkozik, hanem a tervezett kényszerítő intézkedések arányosságának vizsgálatára, különösen akkor, ha megállapítást nyer, hogy valamely személy ellenzi a helyszíni ellenőrzést.

191    Végül a fenti 182–186. pontban felidézett rendelkezésekből, preambulumbekezdésekből és elvekből következik, hogy a helyszíni ellenőrzések gyakoriságát és intenzitását az arányosság elvének figyelembevételével kell meghatározni.

192    A jelen ügyben először is a megtámadott határozatból kitűnik, hogy az FKTK az ellenőrzést megelőző években hiányosságokat és alkalmazandó rendelkezések megsértését azonosította, valamint hogy a felperes nem hozta meg az e megállapításokból eredő prudenciális aggályok eloszlatására alkalmas intézkedéseket.

193    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperes a második és a negyedik jogalap alátámasztása érdekében nem terjeszt elő olyan érvet, amely a megtámadott határozatban említett hiányosságok és alkalmazandó rendelkezések megsértése valóságának vitatására irányulna. Különösen nem állítja, hogy a nemzeti bíróságok előtt vitatta volna az FKTK 2016 februárjában és 2017 augusztusában elfogadott határozatait, és nem mutatja be az esetleges bírósági eljárások eredményét. Nem vitatja a megtámadott határozatban szereplő azon megállapítást, amely szerint nem hozta meg az érintett prudenciális aggályok eloszlatására alkalmas intézkedéseket.

194    Másodszor, nem lehet helyt adni a felperes azon érvének, amely szerint kész volt minden szükséges információt közölni az EKB‑val, mivel az ilyen közlés nem egyenértékű az EKB azon lehetőségével, hogy a helyszínen ellenőrizze a továbbított információk integritását és megbízhatóságát, valamint hogy a felperes képviselőivel különböző témákkal foglalkozó megbeszéléseket tartson.

195    Harmadszor, az a tény, hogy a hitelkockázatot, amelynek a felperes ki volt téve, az FKTK több éve szorosan figyelemmel kísérte, ami különösen azt jelentette, hogy a felperesnek az 50 000 eurót meghaladó összegre vonatkozó valamennyi döntése az FKTK jóváhagyásához volt kötve, nem kérdőjelezi meg a helyszíni ellenőrzés szükségességét. Ez a figyelemmel kísérés megerősíti az FKTK által a hitelkockázatra fordított figyelmet, és nem mond ellent a megtámadott határozat azon indokolásának, amely szerint a felperes nem hozta meg a megfelelő intézkedéseket a már azonosított hiányosságoknak és az alkalmazandó rendelkezések megsértésének az orvoslására.

196    Negyedszer, a felperes megalapozatlanul állítja, hogy a megtámadott határozat vele szembeni megtorló intézkedésnek minősül. E tekintetben az EKB felülvizsgálati testülete egyik tagjának egy 2017. november 21‑i konferencia során tett nyilatkozatai, amelyek szerint az illetékes hatóság a valamely hitelintézet által vele szemben indított formális eljárás esetén reagálhat a felügyelet intenzívebbé tételével, nem minősülnek megfelelő bizonyítéknak a tekintetben, hogy a megtámadott határozat megtorló intézkedést jelentene, mivel e rövid nyilatkozatokat „személyes” minőségben tették, azok nem feltétlenül utalnak megtorlásra, és nem részletesek.

197    Ötödször, el kell utasítani az arra alapított érvet, hogy a főigazgató 2019. február 14‑i levelében az EKB nem fejtette ki egyértelműen a helyszíni ellenőrzés terjedelmét és célját, és nem fejtette ki, hogy a helyszíni ellenőrzés mennyiben szükséges a hitelkockázat elemzéséhez. Azt a kérdést ugyanis, hogy az említett 2019. február 14‑i levél megfelelő indokolást tartalmaz‑e, a Törvényszék a fenti 145–150. pontban már megvizsgálta, és az mindenesetre a 468/2014 rendelet 145. cikkében előírt, az értesítéssel kapcsolatos formai követelményre vonatkozik, amelyet meg kell különböztetni a megtámadott határozat megalapozottságának kérdésétől, amely a fenti 143. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik.

198    Hatodszor, a felperes azon érvét, amely szerint az EKB ellenőrzései nagyobb terhet jelentenek, mint az illetékes nemzeti hatóságok ellenőrzései, el kell utasítani mint ténybeli alapot nélkülözőt.

199    Egyrészt ugyanis, amint arra az EKB hivatkozik, az EKB és az illetékes nemzeti hatóságok által lefolytatott ellenőrzések ugyanazokon az előírásokon alapulnak. A felperes ezt egyébként nem is vitatja. Másrészt, amint azt az EKB szintén állítja, az angol nyelvnek az ellenőrzést folytató tisztviselők általi használata a jelen ügyben nem tekinthető jelentős korlátozásnak, mivel a felperes képviselői nem voltak kötelesek ezen a nyelven kommunikálni a vizsgálati csoport tisztviselőivel, ráadásul a felperes később az EKB‑val való kommunikáció egyetlen nyelveként az angolt választotta.

200    Ezenkívül az a körülmény, hogy az EKB ellenőrzései nagyobb terhet jelentenek, mint az illetékes nemzeti hatóságok ellenőrzései, mindenesetre nem alkalmas annak bizonyítására, hogy azok aránytalanok lennének.

201    Végül hetedszer, az ellenőrzés ütemezésének visszaélésszerű jellege nem bizonyított. E tekintetben a Törvényszék megjegyzi, hogy az ellenőrzés több mint három héttel a 2019. február 14‑i levél kézhezvételét követően kezdődött, és azt munkaindító megbeszélés előzte meg, amelyen pontosították az ellenőrzés menetét, ami lehetővé tette a felperes számára, hogy az ellenőrzés megkezdése előtt a szervezéssel kapcsolatos intézkedéseket hozzon. Az a körülmény, hogy a felperes az ellenőrzés alatt végezte a beszámolói éves könyvvizsgálatát, nem teszi lehetővé ezen ütemezés visszaélésszerű jellegének bizonyítását. Egyrészt annak megkövetelése, hogy az EKB kizárólag azon az alapon, hogy a hitelintézetnek el kell végeznie a beszámolói éves könyvvizsgálatát, halassza el a helyszíni ellenőrzést, veszélyeztetné a pénzügyi stabilitás célkitűzését, noha az 1024/2013 rendelet 6. cikkének (5) bekezdése éppen ellenkezőleg azt írja elő, hogy az EKB „mindenkor” gyakorolhatja a helyszíni ellenőrzés lefolytatására vonatkozó hatáskörét. Másrészt nem bizonyított, hogy az ellenőrzés megakadályozta volna a felperest abban, hogy a beszámolói éves könyvvizsgálatát megfelelő időben befejezze. E tekintetben meg kell állapítani, hogy először is a hitelintézetek feladata, hogy meghozzák az auditált pénzügyi beszámolóik benyújtására előírt jogszabályi határidők tiszteletben tartásához szükséges intézkedéseket, másodszor az FKTK‑nak a felperessel szemben szankciót kiszabó 2019. május 14‑i határozata szerint a felperes már 2017‑ben is késedelmesen nyújtotta be a beszámolóit, és harmadszor, a felperesnek az auditált éves beszámolók benyújtásával kapcsolatos késedelme adott esetben a könyvvizsgálatot végző csoport által igénybe vett eszközök hiányával is magyarázható.

202    E körülmények között az EKB széles mérlegelési mozgásterének gyakorlása során joggal tekinthette úgy, hogy a felperes helyiségeiben végzett helyszíni ellenőrzés az 1024/2013 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése értelmében szükséges azon hitelkockázat vizsgálatának elvégzéséhez, amelynek a felperes ki volt téve, tágabb értelemben pedig ezen intézmény stabilitásának, valamint a pénzügyi rendszer stabilitásának és a betétesek védelmének biztosításához. Egyébiránt nem bizonyított, hogy az EKB az általa végzett helyszíni ellenőrzésnél kevésbé korlátozó intézkedést is alkalmazhatott volna, sem pedig az, hogy az e helyszíni ellenőrzési intézkedés által okozott hátrányok aránytalanok voltak az elérni kívánt célhoz képest.

203    A fentiekből következik, hogy a második és a negyedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

5.      A harmadik, az 1024/2013 rendelet 12. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról, amennyiben az EKB nem gyakorolta megfelelően mérlegelési jogkörét, valamint a hatodik jogalapról, amely az EKB azon kötelezettségének megsértésén alapul, hogy az adott ügy valamennyi releváns szempontját gondosan és pártatlanul vizsgálja meg és értékelje

204    A harmadik jogalap keretében a felperes arra hivatkozik, hogy az EKB nem vette figyelembe egy helyszíni ellenőrzést elrendelő határozat diszkrecionális jellegét. Nem bizonyított, hogy az EKB gyakorolta a mérlegelési jogkörét a tekintetben, hogy a helyszíni ellenőrzés megfelelő‑e. A bármely „releváns” megfontolás teljes hiánya kitűnik az EKB azon döntésének igen szokatlan jellegéből, hogy egy kevésbé jelentős hitelintézetnél helyszíni ellenőrzést folytasson.

205    A hatodik jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy az EKB nem tett eleget az ítélkezési gyakorlat értelmében őt terhelő azon kötelezettségnek, hogy az adott ügy valamennyi „releváns” szempontját gondosan és pártatlanul vizsgálja meg. Az EKB nem vette figyelembe az esetlegesen felmerülő hitelkockázattal kapcsolatban az FKTK rendelkezésére álló nagy mennyiségű releváns információt.

206    A Bizottság által támogatott EKB azt állítja, hogy a harmadik és a hatodik jogalapot el kell utasítani.

207    Előzetesen meg kell állapítani, hogy a harmadik jogalapot téves jogalkalmazásra alapított jogalapnak kell tekinteni, amennyiben az EKB nem élt mérlegelési jogkörével annak eldöntése érdekében, hogy a helyszíni ellenőrzés megfelelő‑e, amint azt az 1024/2013 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése megköveteli, ami különösen abból tűnik ki, hogy a főigazgató 2019. február 14‑i levele semmilyen „releváns” körülményt nem említ.

208    Hatodik jogalapjával a felperes ismét téves jogalkalmazásra alapított jogalapra hivatkozik, amennyiben a megtámadott határozat nem vizsgálja meg gondosan és pártatlanul a jelen ügy „releváns” szempontjait.

209    E két jogalapot egyszerre kell megvizsgálni, mivel mindkettő azt rója az EKB terhére, hogy tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem vizsgálta meg vagy nem értékelte a jelen ügy releváns szempontjait.

210    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy ha a felperes ilyen jellegű téves jogalkalmazásra alapított jogalapokat hoz fel, neki kell benyújtania azon bizonyítékokat, amelyek lehetővé teszik e téves jogalkalmazás fennállásának megállapítását.

211    Márpedig e jogalapok alátámasztása érdekében a felperes röviden előadja, hogy a főigazgató 2019. február 14‑i levele „semmilyen releváns megfontolást” nem tartalmaz. Hangsúlyozza, hogy az EKB által kevésbé jelentős hitelintézetnél végzett helyszíni ellenőrzés szokatlan, és hogy az EKB nem vette figyelembe az azon hitelkockázattal kapcsolatban, amelynek a felperes ki van téve, az FKTK rendelkezésére álló nagy mennyiségű információt.

212    Mindazonáltal a Kormányzótanács által elfogadottnak minősülő határozattervezetből, különösen annak mellékletéből kitűnik, hogy az EKB figyelembe vette az azon hitelkockázattal kapcsolatban, amelynek a felperes ki volt téve, az FKTK rendelkezésére álló információkat. A határozattervezetből az is kitűnik, hogy az EKB figyelembe vette azt a körülményt, hogy a felperes kevésbé jelentős hitelintézet, mivel kétszer is megállapította, hogy ez nem képezi akadályát a helyszíni ellenőrzés lefolytatásának, amint az a fenti 137. pontban megállapításra került. Végül a határozattervezetből kitűnik, hogy az EKB megfelelően értékelte, hogy a helyszíni ellenőrzés megfelelő‑e, és arra a következtetésre jutott, hogy igen, figyelembe véve különösen a korábbi évek során azonosított hiányosságokat és az alkalmazandó rendelkezések megsértését, valamint azt, hogy a felperes nem hozta meg az azok orvoslásához szükséges intézkedéseket.

213    A fentiekből, valamint a második és a negyedik jogalapra adott válaszból következik, hogy a felperes megalapozatlanul állítja, hogy az EKB nem vizsgálta meg helyzetének releváns körülményeit, illetve nem értékelte, hogy az említett körülmények figyelembevételével a helyszíni ellenőrzés szükséges‑e.

214    A harmadik és a hatodik jogalapot tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

6.      A nyolcadik, a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértésére alapított jogalapról

215    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvét, mivel a hatálya és célja nem egyértelmű. Mivel a főigazgató 2019. február 14‑i levele kizárólag a hitelkockázatot említi, a felperes nem ismerheti a levél kötelező erejének terjedelmét, és nem tudhatja, hogy az ellenőrzést végző tisztviselők valamely kérésének nem teljesítése milyen mértékben tekinthető akadályozásnak. A levél még jelzi is, hogy az ellenőrzés terjedelme az ellenőrzés során korlátozás nélkül kiterjeszthető. A bankfelügyeletről szóló útmutató hangsúlyozza, hogy a helyszíni ellenőrzésnek előre meghatározott terjedelemmel kell rendelkeznie. Az ellenőrzést végző tisztviselők által feltett kérdések számos olyan területre kiterjedtek, amelyek nem relevánsak a hitelkockázat elemzése szempontjából. Bizonyos kérdéseknek nem volt azonosítható prudenciális felügyeleti célja, hanem inkább a pénzmosás elleni küzdelemmel kapcsolatos mélyreható vizsgálat körébe tartoztak, amely területen nem az EKB a hatáskörrel rendelkező hatóság, még jelentős intézmények esetében sem. Egyébiránt még a pénzmosás elleni küzdelemmel kapcsolatos vizsgálat keretében is észszerűtlen lett volna a felpereshez intézett azon kérés, hogy az összes ügyfele tekintetében szolgáltasson információkat az elmúlt két év valamennyi bejövő és kimenő fizetéséről.

216    A Bizottság által támogatott EKB vitatja ezt az érvelést.

217    A jogbiztonság elve többek között megköveteli, hogy a jogszabályok egyértelműek, pontosak és hatásaikat illetően előre láthatók legyenek, különösen olyankor, amikor a magánszemélyekre és vállalkozásokra nézve kedvezőtlen következményeik lehetnek (lásd: 2019. április 30‑i Olaszország kontra Tanács [A földközi‑tengeri kardhal halászati kvótája] ítélet, C‑611/17, EU:C:2019:332, 111. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

218    A jogbiztonság elvének velejárójaként a bizalomvédelemre való hivatkozás joga minden olyan jogalanyt megillet, akinek a helyzete akként jellemezhető, hogy az uniós adminisztráció megalapozott várakozásokat keltett benne. Ilyen várakozások keltésére alkalmas biztosítéknak minősül a közlés formájától függetlenül a feljogosított és megbízható forrásból származó pontos, feltétlen és egybehangzó tájékoztatás. Ezzel szemben nem hivatkozhat ezen elv megsértésére az, akinek az adminisztráció nem nyújtott konkrét biztosítékokat (2019. április 30‑i Olaszország kontra Tanács [A földközi‑tengeri kardhal halászati kvótája] ítélet, C‑611/17, EU:C:2019:332, 112. pont).

219    A megtámadott határozat rögzíti, hogy az ellenőrzés célja a kockázatokra, a kockázatok ellenőrzésére és a felperes irányítására vonatkozó mélyreható vizsgálat, többek között a felperes eljárásainak, rendszereinek és irányítása minőségének értékelése érdekében, és hogy ez az ellenőrzés elsősorban a hitelkockázatra fog összpontosítani.

220    Az, hogy a főigazgató 2019. február 14‑i levele jelezte, hogy a helyszíni ellenőrzés célja a hitelkockázat, nem sérti a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét.

221    A hitelkockázat ugyanis, amint arra a Törvényszék a fenti 147. pontban rámutatott, a banki tevékenység alapvető fogalma, amelyet ezen ágazat szereplői megértenek. Az ellenőrzés terjedelmét egyébként a 2019. március 5‑i találkozó során, több nappal a helyszíni ellenőrzés kezdete előtt pontosabban ismertették. Amint az a fenti 33. pontban megállapításra került, az ellenőrzési misszió vezetője egy, a felperesnek átadott dokumentum segítségével bemutatta a „hitelkockázat és irányítás” címet viselő misszió terjedelmét, amely a besorolásra és a céltartalékokra, az eszközök nyilvántartására (végrehajtás alá vont, értékesített eszközök), a fedezetértékelésre és a forrásokra (értékesítés céljából tartott eszközök), az adatminőségre és az irányításra, valamint az üzleti modellre terjedt ki.

222    E körülmények között a felperes megalapozatlanul állítja, hogy az említett 2019. február 14‑i levél nem volt egyértelmű, amennyiben a hitelkockázatra hivatkozott, és hogy ebből következően nem tudhatta, hogy az ellenőrzést végző tisztviselők valamely kérésének nem teljesítése milyen mértékben tekinthető az ellenőrzés akadályozásának.

223    Egyébiránt az a tény, hogy a főigazgató 2019. február 14‑i levele jelezte, hogy az ellenőrzés terjedelme az ellenőrzés során kiterjeszthető, és hogy ebben az esetben erről az EKB nevében a misszióvezető tájékoztatni fogja a felperest, nem sérti a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét.

224    Az említett 2019. február 14‑i levél ugyanis jelezte, hogy az ellenőrzés terjedelmének ilyen kiterjesztéséről a felperest előzetesen tájékoztatni fogják. E levélből tehát kitűnik, hogy ilyen tájékoztatás hiányában az ellenőrzés tárgya továbbra is a hitelkockázatra korlátozódik.

225    Ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint a bankfelügyeletről szóló útmutató 69. pontja kimondja, hogy a helyszíni ellenőrzéseknek előre meghatározott terjedelemmel kell rendelkezniük, meg kell állapítani, hogy a szóban forgó ellenőrzés esetében ténylegesen ez volt a helyzet, mivel az egy meghatározott kockázatra összpontosult.

226    Egyébiránt a bankfelügyeletről szóló útmutató 73. pontja szerint a helyszíni ellenőrzések lehetnek „általánosak”, vagyis a kockázatok és tevékenységek széles körére kiterjedhetnek annak érdekében, hogy átfogó képet nyújtsanak a hitelintézetről, lehetnek „célzottak”, vagyis összpontosíthatnak a hitelintézet tevékenységének egy meghatározott részére, egy konkrét problémára vagy kockázatra, vagy lehetnek „tematikusak”, vagyis összpontosíthatnak egy adott kérdésre (például a tevékenységi területre vagy a tranzakciók típusaira) a hasonló hitelintézetek egy csoportján belül. Az útmutató kifejti, hogy a közös felügyeleti csoportok, amelyek az EKB és az illetékes nemzeti hatóságok alkalmazottait foglalják magukban, kérhetik egy adott kockázat ellenőrzésének vagy az irányítási folyamatnak az intézményeknél történő tematikus vizsgálatát. Az útmutató jelzi, hogy tematikus vizsgálatokra sor kerülhet olyan makroprudenciális és ágazati elemzések alapján is, amelyek gazdasági ágazatok gyengülése vagy kockázatos gyakorlatok bankszektorban történő elterjedése miatt a pénzügyi stabilitást érintő fenyegetéseket azonosítanak.

227    Az arra az állításra alapított kifogást, amely szerint az ellenőrzés során az ellenőrzést végző tisztviselők olyan információk közlését kérték, amelyek nem a hitelkockázatra vonatkoztak, el kell utasítani mint hatástalant.

228    Az 1024/2013 rendelet 12. cikkén alapuló, ellenőrzést elrendelő határozat végrehajtásának feltételei mint olyanok ugyanis nem befolyásolják e határozat jogszerűségét, mivel azok az említett határozatot követő tényekre vonatkoznak (lásd ebben az értelemben: 2021. január 28‑i Qualcomm és Qualcomm Europe kontra Bizottság ítélet, C‑466/19 P, EU:C:2021:76, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az ilyen jellegű határozat jogszerűsége tehát nem függhet attól, hogy az ellenőrzést végző tisztviselők milyen módon hajtják azt végre.

229    Pontosítani kell, hogy abban az esetben, ha az ellenőrzést végző tisztviselők az ellenőrzés tárgyán túlmutató információk közlését kérik, az érintett szervezetnek joga van megtagadni az ilyen információk közlését, kivéve ha az EKB kényszerítő intézkedések alkalmazásával hajtja végre az érintett határozatot.

230    Amennyiben az EKB úgy dönt, hogy valamely jogi személlyel szemben az ellenőrzés lefolytatásának akadályozása miatt szankciót kiszabó határozatot hoz az 1024/2013 rendelet 18. cikkének (7) bekezdése alapján, e határozat ellen keresetet lehet indítani a Törvényszék előtt. Az ilyen kereset keretében az érintett jogi személy hivatkozhat arra – amennyiben ezt megalapozottnak tartja –, hogy az ellenőrzést végző tisztviselők az ellenőrzés tárgyán túlmutató információk közlését kérték.

231    Az érintett szervezet az ellenőrzés keretében történő információközlésre vonatkozó kérés elutasítása nélkül is kifogásokat emelhet e közléssel szemben, és kérheti az EKB‑t, hogy ne használja fel a szóban forgó információkat azon az alapon, hogy azok nem tartoznak az ellenőrzés tárgyához. Az, hogy az EKB nem ad helyt az érintett jogi személy jogos kérelmeinek, megalapozhatja az EKB felelősségét, és adott esetben jogellenessé teheti azokat a jogi aktusokat, amelyeket az EKB ezt követően fogad el.

232    Mindenesetre azon érvének alátámasztása érdekében, amely szerint az ellenőrzést végző tisztviselők olyan információk közlését kérték, amelyek nem a hitelkockázatra vonatkoztak, a felperes először általánosságban hivatkozik az A.12. mellékletre, amely az ellenőrzést végző tisztviselők által 2019 márciusában és áprilisában írásban a felpereshez intézett információkéréseket tartalmazza. A felperes azzal, hogy csupán azt állítja, hogy e mintegy tíz oldalas melléklet a hitelkockázathoz nem kapcsolódó kérdésekre vonatkozó példákat tartalmaz, anélkül hogy azonosítaná az érintett kérdéseket, és anélkül, hogy megjelölné azokat az okokat, amelyek miatt e kérdések a hitelkockázat elemzése szempontjából nem relevánsak, nem teszi lehetővé a Törvényszék számára, hogy értékelje érve megalapozottságát (lásd ebben az értelemben: 2013. június 13‑i Versalis kontra Bizottság ítélet, C‑511/11 P, EU:C:2013:386, 115. pont).

233    Noha a felperes másodszor konkrétan arra hivatkozik, hogy az EKB azt kérte tőle, hogy szolgáltasson információkat a bank ügyfeleinek az előző két évi bejövő és kimenő fizetéseiről, ami ténylegesen kitűnik az A.12. mellékletből, nem jelzi, hogy kifogást emelt volna az ellenőrzést végző tisztviselők ezen írásbeli kérésével szemben. Mindazonáltal, még azt feltételezve is, hogy az említett kérés túlmutatott az ellenőrzés terjedelmén vagy a kért információk mennyiségére tekintettel aránytalan volt, e kérés nem teszi lehetővé annak bizonyítását, hogy maga a megtámadott határozat, amely egyértelmű, sérti a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvét.

234    A nyolcadik jogalapot tehát el kell utasítani.

7.      A kilencedik, az egyenlő bánásmód elvének és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére alapított jogalapról

235    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti az egyenlő bánásmód elvét. A kevésbé jelentős hitelintézetnél végzett helyszíni ellenőrzések igen ritkák, és az EKB nem fejtette ki, hogy a jelen ügyben miért hozta ezt a szokatlan intézkedést. Figyelembe kell venni azt is, hogy az EKB nem válaszolt a felperes által a 2018. július 5‑i és szeptember 12‑i levelében a korrupciós problémákkal és a lett tisztviselők által nyilvánosan tett ellenséges megjegyzésekkel kapcsolatban felvetett kérdésekre. Az EKB nem bizonyította, hogy e tárgyban vizsgálatot folytatott volna, és nem ismerte el, hogy A nyilvános fenyegetései nem voltak helyénvalóak. A 2019. február 26‑i Rimšēvičs és EKB kontra Lettország ítélet (C‑202/18 és C‑238/18, EU:C:2019:139) nem oldotta meg a problémát, tekintettel arra, hogy a Bíróság megsemmisítette a Lett Köztársaság által A‑val szemben elrendelt intézkedéseket, mivel a Lett Köztársaság nem nyújtotta be kellő időben a korrupció tényállásának bizonyítékait. A megtámadott határozatot tehát annak ellenére fogadták el, hogy szilárd bizonyítékok támasztják alá a korrupcióra és a jogellenes magatartásra vonatkozó kifogásokat, és az EKB megtagadta e helyzet kivizsgálását és orvoslását. A felperes ebből arra következtet, hogy igazolás hiányában a vele szemben alkalmazott szokatlan bánásmódot hátrányosan megkülönböztető aktusként kell értelmezni, pontosítva, hogy A‑t időközben visszahelyezték a lett központi bank elnöki tisztségébe.

236    Az EKB vitatja a felperes érvelését.

237    Az egyenlő bánásmód elve mint az uniós jog általános elve megköveteli, hogy hasonló helyzeteket ne kezeljenek eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható (lásd: 2019. június 6‑i P. M. és társai ítélet, C‑264/18, EU:C:2019:472, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

238    Az egyenlő bánásmód elvének az eltérő kezelés általi megsértése azt feltételezi, hogy a hivatkozott helyzetek többé‑kevésbé hasonlóak valamennyi, az ezeket jellemző tényező fényében (2008. december 16‑i Arcelor Atlantique et Lorraine és társai ítélet, C‑127/07, EU:C:2008:728, 25. pont).

239    Elsősorban a felperes nem jelöli meg, hogy mely intézmények voltak az övéhez hasonló helyzetben és nem részesültek azonos bánásmódban.

240    Másodsorban, feltételezve, hogy a felperes azon kevésbé jelentős hitelintézetekhez képest hátrányosan megkülönböztető bánásmódra hivatkozik, amelyeknél nem került sor maga az EKB által lefolytatott ellenőrzésre, emlékeztetni kell arra, hogy az EKB nem csak, hogy jogosult kevésbé jelentős hitelintézeteknél ellenőrzéseket végezni, hanem ilyen ellenőrzéseket ténylegesen végzett is a felperestől eltérő intézményekben, amint azt az EKB állítja, és amint azt egyébként a felperes is elismeri.

241    Bár az ügy irataiból kitűnik, hogy a kevésbé jelentős hitelintézeteknél maga az EKB által lefolytatott ellenőrzések valóban sokkal kevésbé gyakoriak, mint az EKB által a jelentősnek minősülő intézményeknél végzett ellenőrzések, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat indokolása, különösen azon indok, amely szerint az ICSID ajánlása megakadályozza az FKTK‑t abban, hogy a felperessel szemben valamennyi felügyeleti intézkedést alkalmazza, alkalmas annak megmagyarázására, hogy a felperes helyzete mennyiben volt sajátos, és ennélfogva nem összehasonlítható azon más kevésbé jelentős hitelintézetek helyzetével, amelyeknél az EKB nem végzett helyszíni ellenőrzést, és következésképpen, hogy az EKB miért határozott úgy a jelen ügyben, hogy ő maga végez ilyen ellenőrzést.

242    Feltételezve, hogy a felperes azon hitelintézetekhez képest hátrányosan megkülönböztető magatartásra hivatkozik, amelyeknek a fő részvényese – vele ellentétben – nem jelentett be korrupciós tényállást, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat indokolásából kitűnik, hogy e határozat nem e bejelentés fennállásán alapul.

243    Ezenkívül először is meg kell állapítani, hogy egyrészt az A vád alá helyezésének alapjául szolgáló nyomozás nem a felperest, hanem egy harmadik fél bankot érint, másrészt pedig a CR által bejelentett korrupciós tényállást illetően a felperes további pontosítás nélkül jelzi, hogy a nyomozás folyamatban van.

244    Másodszor, jóllehet a felperes úgy véli, hogy az EKB köteles lett volna vizsgálatot folytatni a CR által bejelentett korrupciós tényállás tekintetében, az EKB jogosan hivatkozik arra, hogy nincs hatásköre arra, hogy maga folytasson nyomozást e tények tekintetében, és hogy e tekintetben együttműködik az illetékes nemzeti hatóságokkal.

245    Ráadásul, még azt feltételezve is, hogy az EKB hibát követett el azzal, hogy nem folytatott vizsgálatot a CR által bejelentett korrupciós tényállás vagy az A által a felperessel szemben tett nyilatkozatok tárgyában, nem bizonyított, hogy e hiba jogellenessé tette a megtámadott határozatot, amely nem az ilyen vizsgálat lefolytatásának, hanem helyszíni ellenőrzés lefolytatásának célszerűségéről foglal állást.

246    Harmadszor meg kell állapítani, hogy úgy tűnik, hogy a megtámadott határozat részben kedvező választ ad a felperesnek a fenti 18. pontban említett 2018. július 5‑i és szeptember 12‑i levelében ismertetett kérelmeire, mivel e határozat azzal a hatással járt, hogy az EKB szorosabban beavatkozott a felperes prudenciális felügyeletébe.

247    Következésképpen, mivel a megtámadott határozat nem ellentétes az egyenlő bánásmód elvével, a kilencedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

8.      A tizedik, az 1024/2013 rendelet 19. cikkének és (75) preambulumbekezdésének megsértésére, valamint hatáskörrel való visszaélésre alapított jogalapról

248    A felperes azt állítja, hogy az 1024/2013 rendelet 19. cikke és (75) preambulumbekezdése arra kötelezi az EKB‑t, hogy a rá bízott feladatokat nem helyénvaló politikai befolyástól mentesen lássa el. Az EKB határozatait nem befolyásolhatják nem prudenciális megfontolások.

249    A felperes előadja, hogy a megtámadott határozat amiatt elfogadott megtorló intézkedés, hogy a felperes és részvényesei bejelentették az EKB Kormányzótanácsa egyik tagjának jogellenes magatartását. Ez kitűnik abból a határozatból, amellyel az EKB úgy döntött, hogy átveszi a felperes közvetlen prudenciális felügyeletét, aminek egyetlen oka a választottbírósági eljárás felperes általi megindítása, azaz egy jogorvoslati lehetőség jogszerű igénybevétele volt. Kitűnik továbbá a főigazgató 2019. február 14‑i leveléből is, aki semmilyen indokra nem hivatkozott azon szokatlan döntés alátámasztása érdekében, hogy egy kevésbé jelentős hitelintézetnél helyszíni ellenőrzést folytatnak.

250    A felperes arra hivatkozik, hogy figyelembe kell venni a korrupciós problémákról való párbeszédre irányuló kísérleteire az EKB által adott válasz hiányát, a vele szemben alkalmazott tisztességtelen szabályozói bánásmódot, valamint a lett tisztviselők által nyilvánosan tett ellenséges és nem helyénvaló megjegyzéseket, különösen az engedély visszavonására vonatkozó, A‑tól származó fenyegetést. Ezeket a korrupciós problémákat széles körben elismerik, így többek között a lett hatóságok, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Amerikai Egyesült Államok. 2018 februárjában az említett korrupciós problémák A letartóztatásához, valamint biztonsági intézkedésekhez vezettek, amelyek a gyakorlatban megakadályozták A‑t abban, hogy ellássa a lett központi bank elnöki feladatait és az EKB Kormányzótanácsának tagjaként betöltött feladatait. Az EKB egyetlen reakciója az volt, hogy keresetet indított a Bíróság előtt (C‑238/18. sz. ügy) annak érdekében, hogy megvédje függetlenségét a Lett Köztársaság általi állítólagos beavatkozással szemben. Az EKB semmilyen lépést nem tett annak érdekében, hogy a szabályozási folyamatba vetett bizalom helyreállítása érdekében kivizsgálja és orvosolja a szóban forgó problémákat. Az EKB említett keresetére válaszul a Lett Köztársaság megerősítette, hogy léteznek olyan bizonyítékok, amelyek bizonyítják az A által elkövetett korrupciós tényállást, ezeket azonban nem nyújtotta be. A felperes úgy véli, hogy a jelen ügyben az EKB‑nak, és nem a felperesnek kell bizonyítania, hogy a prudenciális felügyeletet jogszerűen hajtották végre.

251    A felperes ebből azt a következtetést vonja le, hogy a jelen ügyben az EKB nem vizsgált ki a prudenciális felügyelet minőségével kapcsolatos komoly problémákat, hanem bármely indok megjelölése nélkül azt a szokatlan döntést hozta, hogy helyszíni ellenőrzést folytat egy kevésbé jelentős hitelintézetnél. Ezt úgy kell értelmezni, hogy azt az üzenetet hordozza, hogy a szabályozó hatóságok bírálata súlyos megtorláshoz vezet.

252    A felperes kéri a Törvényszéktől, hogy kötelezze az EKB‑t és a Lett Köztársaságot arra, hogy tegyék hozzáférhetővé az EKB és az FKTK közötti teljes releváns levelezést annak érdekében, hogy meg lehessen határozni a megtámadott határozat valódi indokait.

253    Az EKB vitatja ezt az érvelést.

254    Az 1024/2013 rendelet 19. cikkének (1) bekezdése szerint az e rendelettel rá ruházott feladatok ellátása során az EKB és az SSM keretében eljáró illetékes nemzeti hatóságok függetlenül járnak el, a felügyeleti testület és az irányítóbizottság tagjai pedig függetlenül és objektíven járnak el az Unió egésze érdekeinek megfelelően, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasítást sem az Unió intézményeitől vagy szerveitől, sem tagállami kormánytól, sem más köz‑ vagy magánjogi jogalanytól.

255    E rendelet (75) preambulumbekezdése kimondja, hogy felügyeleti feladatainak eredményes végrehajtása érdekében az EKB‑nak teljes függetlenségben, különösen a nem helyénvaló politikai befolyástól és az operatív függetlenségét érintő ágazati beavatkozástól mentesen kell végrehajtania a rá ruházott felügyeleti feladatokat.

256    Valamely jogi aktus csak akkor jogellenes hatáskörrel való visszaélés miatt, ha objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis elsősorban olyan céltól eltérő cél elérése érdekében fogadták el, amelyre a szóban forgó jogkört biztosították, vagy az ügy körülményeinek kezelésére az EUM‑Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el azt (2004. december 14‑i Swedish Match ítélet, C‑210/03, EU:C:2004:802, 75. pont; 2020. december 8‑i Magyarország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑620/18, EU:C:2020:1001, 82. pont).

257    Elsősorban, annak bizonyítása érdekében, hogy a megtámadott határozat megtorló intézkedés, amelyet azért fogadtak el, mert a felperes és részvényesei bejelentették az EKB Kormányzótanácsa egyik tagjának jogellenes magatartását, a felperes az EKB‑nak a 2019. március 1‑jei levélben közölt azon határozatának indokolására hivatkozik, amellyel a felperest az EKB közvetlen prudenciális felügyelete alá tartozó jelentős intézménynek minősítették.

258    Mindazonáltal, feltételezve, hogy az EKB említett határozata jogellenes, e határozat nincs hatással a megtámadott határozat jogszerűségére, amely nem a felperes által hivatkozott határozaton alapul.

259    Ezenkívül a felperes állításával ellentétben az EKB‑nak a felperes közvetlen prudenciális felügyeletének átvételéről szóló határozatát nem amiatt fogadták el, hogy a felperes megindította a választottbírósági eljárást. E határozatban ugyanis az EKB nem ezen eljárás megindítására mint olyanra támaszkodott, hanem lényegében arra az indokra, hogy az ICSID ezen eljárás keretében tett ajánlását követően maga az FKTK úgy ítélte meg, hogy teljes mértékben megfosztották annak lehetőségétől, hogy magas szintű felügyeletet gyakoroljon a felperessel szemben, és kérte az EKB‑t, hogy vegye át a felperes prudenciális felügyeletét.

260    A felperes tehát megalapozatlanul állítja azt, hogy az EKB azon döntése, hogy átveszi a közvetlen prudenciális felügyeletét, egy jogorvoslati lehetőség jogszerű gyakorlásán, nevezetesen a választottbírósági eljárás megindításán alapult, valamint mindenesetre azt is, hogy az EKB indokai az EKB arra irányuló szándékáról tanúskodnak, hogy ezen eljárás megindítása miatt megtorló intézkedéseket hozzon a felperessel szemben.

261    Másodsorban, a megtámadott határozat kifejti azokat az indokokat, amelyek miatt az EKB úgy határozott, hogy helyszíni ellenőrzést folytat a felperes helyiségeiben.

262    Márpedig ezen indokokból kitűnik, hogy a megtámadott határozatot a prudenciális szabályozásnak megfelelő célból fogadták el. Amennyiben ugyanis a megtámadott határozat a korábbi években azonosított hiányosságokon és a prudenciális követelmények megsértésén alapul, összhangban áll a pénzügyi stabilitás célkitűzésével. Mivel az EKB figyelembe vette azt a tényt, hogy az ICSID ajánlása megakadályozta az FKTK‑t abban, hogy a felperessel szemben valamennyi felügyeleti intézkedést alkalmazza, és úgy határozott, hogy ő maga folytat le helyszíni ellenőrzést a felperes helyiségeiben, nem követett a prudenciális felügyeleti feladatától idegen célt, hanem – ezen ajánlás figyelembevételével – csupán végrehajtotta a prudenciális felügyelet 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének d) pontjában kifejezetten előírt egy formáját.

263    Ezenkívül a második és a negyedik jogalapra adott válaszból kitűnik, hogy az EKB nem hagyta figyelmen kívül mérlegelési mozgásterének terjedelmét, amikor úgy ítélte meg, hogy a helyszíni ellenőrzés lefolytatása az 1024/2013 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése értelmében szükséges és megfelel az arányosság elvének, ami az azon megállapítást alátámasztó további tényezőt jelent, hogy az EKB nem követett el hatáskörrel való visszaélést.

264    Harmadsorban, a fenti 243–245. pontban megjelöltekkel azonos okok miatt a felperes azon érve, amely szerint az EKB nem indított vizsgálatot a CR által bejelentett korrupciós tényállás vagy az A által a letartóztatását követően tett nyilatkozatok tárgyában, nem olyan bizonyíték, amely alkalmas lenne annak bizonyítására, hogy az EKB‑nak a megtámadott határozat elfogadásával az volt a célja, hogy a felperessel szemben e korrupciós tényállás bejelentéséhez kapcsolódóan megtorló intézkedést hozzon.

265    Negyedsorban, ami az általa bejelentett korrupciós tényálláshoz kapcsolódó állítólagos tisztességtelen felügyeleti bánásmódot illeti, a felperes nem fejti ki pontosan, hogy álláspontja szerint mely közigazgatási aktusok jogellenesek, sem azt, hogy legalábbis ezen aktusok jogellenessége – feltéve, hogy bizonyítást nyer – milyen módon eredményezi magának a megtámadott határozatnak a jogellenességét.

266    Ötödsorban, noha a felperes arra hivatkozik, hogy A az EKB Kormányzótanácsának tagja volt, a megtámadott határozatot 2019. január 21‑én fogadták el, míg a felperes szerint ebben az időpontban a KNAB által 2018. február 19‑én elfogadott biztonsági intézkedések gyakorlatilag megakadályozták A‑t abban, hogy az EKB Kormányzótanácsának tagjaként betöltött feladatait ellássa és részt vegyen ebben a szervben.

267    Végül a fenti 257–266. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel nem kell helyt adni a felperes arra irányuló kérelmének, hogy a Törvényszék kötelezze az EKB‑t és a Lett Köztársaságot arra, hogy tegyék hozzáférhetővé „az EKB és az FKTK között a felperesre vonatkozóan folytatott teljes releváns levelezést annak érdekében, hogy meg lehessen határozni a megtámadott határozat valódi indokait”.

268    A Törvényszék ugyanis rendelkezik a jelen jogvita eldöntéséhez szükséges információkkal, és többek között úgy ítéli meg, hogy a megtámadott határozat indokai kitűnnek e határozatból.

269    Így az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy a megtámadott határozatot az 1024/2013 rendelet 19. cikkének megsértésével fogadták el. Objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények együttese alapján nem tűnik úgy továbbá, hogy a megtámadott határozatot azzal a céllal fogadták el, hogy megtorlást alkalmazzanak a felperessel szemben A állítólagosan jogellenes magatartásának bejelentésével kapcsolatban, és hogy e határozat emiatt hatáskörrel való visszaélést valósítana meg.

270    Így a tizedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

271    A fentiek összességéből következik, hogy a keresetet el kell utasítani.

VI.    A költségekről

272    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, az EKB kérelmének megfelelően kötelezni kell az utóbbi részéről felmerült költségek viselésére.

273    A Bizottság az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján maga viseli a saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A PNB Banka AS viseli saját költségeit, valamint az Európai Központi Bank (EKB) részéről felmerült költségeket.

3)      Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.

Gervasoni Madise Nihoul

Frendo       Martín y Pérez de Nanclares

Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. december 7‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: angol.