A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített nyolcadik tanács

2023. március 1.(*)

„Vámunió – 952/2013/EU rendelet – A Harley‑Davidson által gyártott egyes motorkerékpárok nem preferenciális származásának meghatározása – A nemzeti vámhatóságok által elfogadott kötelező érvényű származási felvilágosításra vonatkozó határozatok visszavonására felhívó bizottsági végrehajtási határozat – A »gazdaságilag nem indokolt feldolgozási vagy megmunkálási műveletek« fogalma – A meghallgatáshoz való jog”

A T‑324/21. sz. ügyben,

a Harley‑Davidson Europe Ltd (székhelye: Oxford [Egyesült Királyság]),

a Neovia Logistics Services International (székhelye: Vilvoorde [Belgium]),

(képviselik őket: O. van Baelen, G. Lebrun ügyvédek és T. Lyons KC)

felperesek

az Európai Bizottság (képviselik: F. Clotuche‑Duvieusart és M. Kocjan, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács),

a tanácskozások során tagjai: S. Papasavvas elnök, J. Svenningsen, M. Jaeger, C. Mac Eochaidh (előadó) és T. Pynnä bírák,

hivatalvezető: I. Kurme tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2022. szeptember 21‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 263. cikken alapuló jelen keresettel a felperesek, a Harley‑Davidson Europe Ltd (a továbbiakban azon csoporttal együtt, amelynek tagja: Harley‑Davidson) és a Neovia Logistics Services International (a továbbiakban: Neovia) a Belga Királyságnak címzett, bizonyos kötelező érvényű származási felvilágosításra vonatkozó határozatok érvényességéről szóló, 2021. március 31‑i (EU) 2021/563 bizottsági végrehajtási határozat (HL 2021. L 20., 117. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat) megsemmisítését kérik. E határozattal az Európai Bizottság a Harley‑Davidson megbízásából a Neovia javára elfogadott két, kötelező érvényű származási felvilágosításra vonatkozóan hozott határozat (a továbbiakban: KSZF‑határozatok) visszavonását kérte, amely határozatok a Harley‑Davidson által Thaiföldön gyártott motorkerékpárok bizonyos kategóriáinak Belgiumon keresztül az Európai Unióba történő behozatalára vonatkoztak.

I.      Jogi háttér

2        Az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló, 2013. október 9‑i 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 269., 1. o.; helyesbítések: HL 2013. L 287., 90.; HL 2016. L 267., 2. o.; HL 2018. L 173., 35. o.; a továbbiakban: Vámkódex) 1. cikke értelmében e rendelet létrehozza az Uniós Vámkódexet, amely megállapítja az Unió vámterületére beszállításra kerülő vagy onnan kiszállításra kerülő árukra alkalmazandó általános szabályokat és eljárásokat.

3        A Vámkódexnek az „Azok a tényezők, amelyek alapján az áruforgalomra vonatkozó behozatali és kiviteli vámot és más intézkedések alkalmazzák” című II. címe többek között az áruk származásának meghatározására vonatkozó olyan szabályokat ír elő, amelyek többek között a behozatali vámok és az adott árukra alkalmazandó egyéb intézkedések meghatározására szolgálnak.

4        Közelebbről, a Vámkódex említett II. címében szereplő 56. cikkének (1) bekezdése értelmében az esedékes behozatali vagy kiviteli vámok a Közös Vámtarifán alapulnak, és az áruforgalommal kapcsolatos különleges tárgykörökre vonatkozó uniós rendelkezések által előírt egyéb intézkedéseket adott esetben ezen áruk tarifális besorolásának megfelelően kell alkalmazni.

A.      Az áruk származásáról

5        A Vámkódex az áruk származásának meghatározására vonatkozó három szabálykategóriát ír elő, nevezetesen az áruk nem preferenciális származására vonatkozó szabályokat, az áruk preferenciális származására vonatkozó szabályokat és az egyes áruk származásának meghatározására szolgáló szabályokat.

6        Közelebbről, a Vámkódex 59. cikke előírja, hogy a 60. és 61. cikk megállapítja az áruk nem preferenciális származásának meghatározására vonatkozó szabályokat, először is az 56. cikk (2) bekezdésének d) és e) pontjában említett intézkedések kivételével a Közös Vámtarifa alkalmazása céljából, másodszor az áruforgalommal kapcsolatos különleges tárgykörökre vonatkozó uniós rendelkezések által megállapított, a tarifális intézkedésektől eltérő intézkedések alkalmazása céljából, harmadszor pedig egyéb, az áruk származásával kapcsolatos uniós intézkedések alkalmazása céljából.

7        Így a Vámkódexnek az áruk nem preferenciális származásának a megszerzésére vonatkozó 60. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A teljes egészében egyetlen országban vagy területen létrejött vagy előállított árut az abból az országból vagy területről származónak kell tekinteni.

(2)      Az olyan árut, amelynek előállítása egynél több országot vagy területet érint, abból az országból vagy területről származónak kell tekinteni, ahol az utolsó lényeges, gazdaságilag indokolt feldolgozása vagy megmunkálása történt – egy e célra felszerelt vállalkozás területén –, aminek eredményeként új terméket állítanak elő, vagy ami az előállítás fontos szakaszát képezi.”

8        A Vámkódex 62. cikke szerint a Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy a 284. cikkel összhangban felhatalmazáson alapuló jogi aktust fogadjon el azon szabályok meghatározására vonatkozóan, amelyek alapján úgy kell tekinteni, hogy az áru – amely tekintetében a nem preferenciális származás megállapítása az 59. cikkben említett uniós intézkedések alkalmazásának céljából szükséges – teljes egészében egyetlen országban vagy területen jött létre vagy került előállításra, vagy a 60. cikkel összhangban az utolsó lényeges, gazdaságilag indokolt feldolgozása vagy megmunkálása egy adott országban vagy területen – egy e célra felszerelt vállalkozás területén – történt, aminek eredményeként új terméket állítanak elő, vagy ami az előállítás fontos szakaszát képezi.

9        Ennek alapján a Bizottság elfogadta a 952/2013 rendeletnek az Uniós Vámkódex egyes rendelkezéseire vonatkozó részletes szabályok tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2015. július 28‑i (EU) 2015/2446 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletet (HL 2015. L 343., 1. o.; helyesbítések: HL 2016. L 87., 35. o.; HL 2017. L 101., 164. o.; HL 2018. L 192., 62. o.; a továbbiakban: AD‑CDU).

10      Az AD‑CDU 33. cikke pontosítja a gazdaságilag nem indokolt feldolgozási vagy megmunkálási műveleteket. E cikk a következőképpen rendelkezik:

„Egy másik országban vagy területen végzett bármely feldolgozási vagy megmunkálási művelet gazdaságilag nem tekinthető indokoltnak, ha a rendelkezésre álló tények alapján megállapítást nyer, hogy a művelet célja a Vámkódex 59. cikkében említett intézkedések alkalmazásának elkerülése volt [amely cikk a Közös Vámtarifa és egyéb, az Unióba importált áruk származására vonatkozó, tarifális vagy nem tarifális uniós intézkedések alkalmazására vonatkozik].

[…]”

B.      A származással kapcsolatos határozatokról

11      A Vámkódexnek a kötelező érvényű felvilágosításra vonatkozó határozatokkal kapcsolatos 33. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A vámhatóságoknak kérelemre kötelező érvényű tarifális felvilágosításra vonatkozó határozatokat (KTF‑határozatok) vagy kötelező érvényű származási felvilágosításra vonatkozó határozatokat (KSZF‑határozatok) kell hozniuk.

[…]

(3)      A KTF‑ vagy a KSZF‑határozatok a hatálybalépésük napjától számítva három évig érvényesek.

[…]”

12      A 952/2013 rendelet egyes rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. november 24‑i (EU) 2015/2447 bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2015. L 343., 558. o.; helyesbítések: HL 2016. L 87., 35. o.; HL 2017. L 101., 203. o.; HL 2018. L 157., 27. o.; HL 2019. L 181., 124. o.) 19. cikke adatcserét ír elő a KSZF‑határozatokra vonatkozóan, és az (1) bekezdésében többek között kimondja, hogy „[a] vámhatóságok negyedévente továbbítják a Bizottságnak a[z általuk elfogadott] KSZF‑határozatok releváns adatait”.

13      A Vámkódex 34. cikkének (11) bekezdése a következőket írje elő:

„A Bizottság határozatot hozhat, amelyben felkéri a tagállamokat, hogy vonjanak vissza KTF‑ vagy KSZF‑határozatokat az áruk helyes és egységes tarifális besorolásának vagy származásuk megállapításának biztosítása érdekében.”

14      A Vámkódex 37. cikkének (2) bekezdése többek között kimondja, hogy a Bizottság a Vámkódex 285. cikkének (2) bekezdésében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében végrehajtási jogi aktusok révén fogadja el a tagállamokat a KSZF‑határozatok visszavonására felkérő határozatait.

15      E rendelkezésekből az következik, hogy – vázlatosan ‑ a nemzeti vámhatóságok azon importőrök kérelmére, akik biztosítékot kívánnak szerezni az Unióba behozott áruk nem preferenciális származásának megállapítását lehetővé tévő szabályok értelmezését illetően, olyan határozatokat hozhatnak, amelyek hivatalosan elismerik az említett áruk földrajzi származását. Ezenfelül a Bizottság, amelyet e hatóságok azokról rendszeresen értesítenek, amennyiben utólag viszont úgy ítéli meg, hogy a származás említett vámhatóságok általi meghatározása nem helyes, kérheti azoktól az elfogadott határozatok visszavonását.

C.      A kereskedelempolitikai intézkedésekről

16      A Vámkódex 5. cikkének 36. pontja alapján a „kereskedelempolitikai intézkedések” azok a nem tarifális intézkedések, amelyeket a közös kereskedelempolitika keretében az áruk nemzetközi kereskedelmére irányadó uniós rendelkezések formájában állapítanak meg.

17      E tekintetben az uniós jogalkotó elfogadta a nemzetközi kereskedelmi szabályok alkalmazása és érvényesítése terén az Unióra ruházott jogok gyakorlásáról és a nemzetközi kereskedelmi szabályok, különösen a Kereskedelmi Világszervezet égisze alatt kialakított kereskedelmi szabályok alapján a Közösséget megillető jogok gyakorlásának biztosítása érdekében a közös kereskedelmi politika területén követendő közösségi eljárások megállapításáról szóló 3286/94/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15‑i 654/2014/EU európai parlamenti és tanács rendeletet (HL 2014. L 189., 50. o.; helyesbítés: HL 2015. L 243., 14. o.).

18      A 654/2014 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében, amikor az e rendelet 3. cikkében említett esetekben az Unió érdekeinek védelméhez fellépésre van szükség, a Bizottság végrehajtási jogi aktust fogad el a megfelelő kereskedelempolitikai intézkedések meghatározására.

19      A 654/2014 rendelet, és konkrétan annak 4. cikkének (1) bekezdése alapján a Bizottság elfogadta különösen az Amerikai Egyesült Államokból származó egyes termékekre vonatkozó egyes kereskedelempolitikai intézkedésekről, valamint az (EU) 2018/724 végrehajtási rendelet módosításáról szóló, 2018. június 20‑i (EU) 2018/886 végrehajtási rendeletet (HL 2018. L 158., 5. o.).

II.    A jogvita előzményei

20      2018 júniusában az Amerikai Egyesült Államok kormánya 25%‑os, illetve 10%‑os kiegészítő vámot vetett ki az Unióból származó acél, illetve alumínium behozatalára (a továbbiakban: a kereskedelem bővítéséről szóló 1962. évi törvény 232. szakasza alapján kivetett vámok) azzal a céllal, hogy elősegítse és növelje e termékek belföldi gyártását.

21      A kereskedelem bővítéséről szóló 1962. évi törvény 232. szakasza alapján kivetett vámok bevezetésére válaszul a Bizottság 2018. június 20‑án elfogadta a 2018/886 rendeletet, amely az e rendelet I. és II. mellékletében felsorolt, Egyesült Államokból származó termékek behozatalára kiegészítő vámok alkalmazását írta elő.

22      A 2018/886 rendelet 2. cikkének a) pontja és I. melléklete szerint a nómenklatúra 8711 50 00 kódjának megfelelő termékekre, vagyis a „800 cm³‑t meghaladó hengerűrtartalmú, dugattyús, belső égésű motorral működő […] motorkerékpárokra” egy első szakaszban 25%‑os kiegészítő vámot kell fizetni, mégpedig 2018. június 22‑tól kezdődően.

23      Ezenkívül a 2018/886 rendelet 2. cikkének b) pontja és II. melléklete szerint, amelyek szintén a nómenklatúra 8711 50 00 kódjának megfelelő termékekre vonatkoztak, e termékekre egy második szakaszban lényegében legkésőbb 2021. június 1‑jétől kezdődően 25%‑os kiegészítő vámot kell fizetni.

24      A 2018/886 rendeletnek az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételét követően a Harley‑Davidson, egy motorkerékpárok előállítására szakosodott amerikai vállalkozás tehát tájékoztatást kapott arról, hogy az Egyesült Államokból az Unióba importált termékeire – a 6%‑os szerződéses vámtételen felül – 2018. június 22‑től 25%‑os kiegészítő vámot, majd legkésőbb 2021. június 1‑jétől további 25%‑os kiegészítő vámot, vagyis a motorkerékpárjaira 2018. június 22‑től összesen 31%‑os, legkésőbb 2021. június 1‑jétől pedig összesen 56%‑os mértéket kell alkalmazni.

25      2018. június 25‑én a Harley‑Davidson a Securities and Exchange Commissionhöz (Értékpapír‑ és Tőzsdebizottság, Egyesült Államok; a továbbiakban: SEC) a 8‑K formanyomtatványon jelentést (Form 8‑K Current Report, a továbbiakban: 8‑K formanyomtatvány) nyújtott be. E 8‑K formanyomtatvány célja az volt, hogy tájékoztassa részvényeseit a fenti 24. pontban említett kiegészítő vámok alkalmazásáról, valamint azoknak a tevékenységére gyakorolt következményeiről. E formanyomtatványon a Harley‑Davidson kifejezte azon szándékát, hogy az uniós piacra szánt egyes motorkerékpárok gyártását az uniós kereskedelempolitika szóban forgó intézkedéseinek az elkerülése érdekében az Egyesült Államokból egy másik országban található nemzetközi létesítményeibe helyezi át.

26      A 8‑K formanyomtatványon a Harley‑Davidson különösen a következőket jelezte:

„Az Európai Unió vámot fogadott el az Egyesült Államokban gyártott különböző termékekre, köztük a Harley‑Davidson motorkerékpárokra. Ezeket a vámokat, amelyek 2018. június 22‑én léptek hatályba, az Egyesült Államok által az [Unióból] az Egyesült Államokba exportált acélra és alumíniumra kivetett vámokra válaszul vetették ki.

Következésképpen az Egyesült Államokból exportált Harley‑Davidson motorkerékpárokra kivetett [uniós] vám 6%‑ról 31%‑ra emelkedett. A Harley‑Davidson úgy véli, hogy e vámok az Egyesült Államokból [az Unióba] exportált motorkerékpáronként hozzávetőleg 2200 amerikai dollár többletköltséggel járnak majd.

[…]

E tarifális teher jelentős költségének hosszú távú fedezése érdekében a Harley‑Davidson programot fog kidolgozni arra vonatkozóan, hogy a tarifális teher elkerülése érdekében [az Unióba] szánt motorkerékpárok gyártását az Egyesült Államokból a nemzetközi létesítményeibe helyezze át. A Harley‑Davidson szerint a nemzetközi üzemekben a gyártás növelése várhatóan további beruházásokat tesz szükségessé, és annak teljes megvalósítása legalább 9–18 hónapot vehet igénybe.”

27      A 8‑K formanyomtatvány közzétételét követően a Harley‑Davidson a thaiföldi üzemét választotta az uniós piacra szánt egyes motorkerékpárjai gyártásának helyeként.

28      A Harley‑Davidson biztosítékokat kívánt kapni a thaiföldi gyárában gyártott és az uniós piacra szánt motorkerékpárok származási országának meghatározását illetően. Ily módon a Harley‑Davidson és a Neovia, egy közvetítő, amely motorkerékpárok Belgiumon keresztül az Unióba történő behozatalára irányuló tevékenységével kapcsolatban logisztikai segítségnyújtási szolgáltatásokat nyújt számára, 2019. január 25‑én együttesen két első, két motorkerékpárcsaládra vonatkozó KSZF‑határozat iránti formális kérelmet nyújtott be a belga vámhatóságokhoz. Később három másik, három másik motorkerékpárcsaládot érintő KSZF‑határozat iránti kérelmet nyújtottak be.

29      2019. január 31‑én a belga hatóságok a Bizottsággal folyatott találkozón vettek részt a Harley‑Davidson Thaiföldön található üzemében összeszerelt két motorkerékpárcsalád Unióba történő behozatalára vonatkozó KSZF‑határozatok iránti kérelmek tárgyában. E találkozó végén a Bizottság informális véleményt adott ki, amely szerint lehetséges, hogy a 8‑K formanyomtatványban szereplő információk miatt nem teljesülhet az AD‑CDU 33. cikke értelmében vett gazdasági indokoltság kritériuma.

30      A belga hatóságok megbeszélést kértek a tagállamokkal az AD‑CDU 33. cikkének alkalmazhatóságával kapcsolatban, amely megbeszélésre a vámügyi szakértői csoport „Származás” szekciójának 2019. április 8‑i ülésén került sor. Ezen az ülésen a belga hatóságok kifejtették, hogy megváltoztatták a Harley‑Davidson által gyártott egyes motorkerékpárok összeszerelési országát, és hogy ezen áthelyezésre az előző gyártási országból, azaz az Egyesült Államokból származó árukra kivetett kiegészítő vámok bevezetését követően került sor. Ezen ülés jegyzőkönyve megemlíti, hogy „egyes küldöttek megerősítették, hogy a rendelkezésre álló információk alapján a származást az AD‑CDU 33. cikkének alkalmazásával kell meghatározni, más küldöttek azonban nem osztoztak e véleményen. A [Bizottság] úgy véli, hogy a 33. cikk alkalmazható, annál is inkább, mivel a gyártó nyilvános nyilatkozataiban jelezte, hogy a műveletek áthelyezésének célja az intézkedések Unión belüli alkalmazásának elkerülése volt”. A belga hatóságok kérelmei ellenére azonban a Bizottság soha nem adott formális véleményt az AD‑CDU 33. cikke jelen ügy tényállására való alkalmazhatóságának tárgyában.

31      2019. június 24‑én a belga vámhatóságok a Vámkódex 33. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadtak két KSZF‑határozatot, amelyekben elismerték és tanúsították, hogy az Unióba behozott Harley‑Davidson motorkerékpárok bizonyos kategóriái, amelyek a fenti 28. pontban említett két motorkerékpárcsaládnak felelnek meg, Thaiföldről származnak. A szintén a fenti 28. pontban említett, KSZF‑határozat iránti három másik kérelmet később a belga vámhatóságok ugyanúgy kezelték.

32      A szóban forgó KSZF‑határozatokat a belga vámhatóságok 2019. augusztus 21‑én közölték a Bizottsággal.

33      2020. október 5‑én a Bizottság tájékoztatta a belga hatóságokat azon szándékáról, hogy felhívja őket az első két KSZF‑határozat visszavonására. 2020. november 13‑án a belga hatóságok azt válaszolták a Bizottságnak, hogy nem tesznek eleget a visszavonás iránti ilyen felhívásnak.

34      2020. december 22‑én a Bizottság hivatalos eljárást indított a megtámadott határozat elfogadása céljából. 2021. március 5‑én a Bizottság a tanácsadó bizottsági eljárás keretében és írásbeli eljárásban megküldte a megtámadott határozat tervezetét a Vámkódexbizottság „Származás” szekciója valamennyi nemzeti küldöttségének. Négy tagállam küldött észrevételeket a megtámadott határozat tervezetével kapcsolatban, és ellenezte a Bizottság által e tervezetben kifejtett véleményt.

35      2021. március 29‑én a Bizottság összefoglaló feljegyzést küldött a Vámkódexbizottság „Származás” szekciójának, amelyben jelezte, hogy az a 23 tagállam, amely nem foglalt állást, hallgatólagosan egyetértett a megtámadott határozat tervezetével.

36      2021. március 31‑én a Bizottság elfogadta a megtámadott határozatot, amelyet 2021. április 6‑án közölt a Belga Királysággal, és amelyet másnap közzétettek az Európai Unió Hivatalos Lapjában, amely határozatban felhívták a belga hatóságokat, hogy vonják vissza az első két KSZF‑határozatot.

37      A Bizottság a megtámadott határozatban a következőket jelezte:

„(6)      Az Európai Unió kereskedelempolitikai intézkedéseinek közzétételét követően [a Harley‑Davidson a SEC‑hez] 2018. június 25‑én a 8‑K [formanyomtatványon] bejelentette, hogy egyes, az európai uniós piacra szánt motorkerékpárok gyártását az Amerikai Egyesült Államokból egy másik országban található nemzetközi létesítményeibe helyezi át annak érdekében, hogy ne legyenek alkalmazandók rá az európai uniós kereskedelempolitikai intézkedések.

(7)      Még ha a gyártás áthelyezése nem is feltétlenül csak a kereskedelempolitikai intézkedések alkalmazásának elkerülését szolgálja, a rendelkezésre álló tények alapján megállapítható, hogy az [AD‑CDU] 33. cikkének első bekezdésében említett feltételek teljesülnek. Ezért az utolsó előállítási országban végzett feldolgozási vagy megmunkálási műveletek nem tekinthetők gazdaságilag indokoltnak. […]

(9)      [m]ivel a mellékletben említett KSZF‑határozatok alkalmazási körébe tartozó motorkerékpárok nem preferenciális származásának meghatározása nem az [AD‑CDU] 33. cikkének harmadik bekezdésében foglalt szabályon alapul, a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a nem preferenciális származás e meghatározása nem egyeztethető össze a Vámkódex 60. cikkének az [AD‑CDU] 33. cikkével összefüggésben értelmezett (2) bekezdésével.”

38      A megtámadott határozat elfogadását követően a belga hatóságok a Neoviának címzett 2021. április 16‑i levelükben arról tájékoztatták a felpereseket, hogy visszavonják a Harley‑Davidson által Thaiföldön gyártott motorkerékpárok Unióba történő behozatalára vonatkozóan elfogadott öt KSZF‑határozatot.

III. A felek kérelmei

39      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        adjon iránymutatást az uniós vámhatóságoknak arra vonatkozóan, hogy milyen hasznos következtetéseket kell levonniuk az ítéletből, és milyen módon kell eljárniuk annak végrehajtása érdekében;

–        rendelje el az általa megfelelőnek ítélt pervezető intézkedéseket vagy bizonyításfelvételt;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

40      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

IV.    A jogkérdésről

A.      A Törvényszék hatásköréről

41      A Bizottság azt állítja, hogy a felperesek második kereseti kérelme elfogadhatatlan.

42      A felperesek mindazonáltal úgy vélik, hogy hasznos lehet iránymutatásokat adni az ítélet végrehajtásának módját illetően.

43      E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy az EUMSZ 263. cikken alapuló jogszerűségi vizsgálat keretében a Törvényszéknek nincs hatásköre arra, hogy utasításokat adjon az Unió intézményei, szervei vagy szervezetei számára, még akkor sem, ha azok a Törvényszék ítéleteinek végrehajtására vonatkoznak (2016. szeptember 22‑i Gaki kontra Bizottság végzés, C‑130/16 P, nem tették közzé, EU:C:2016:731, 14. pont; 2016. július 19‑i Trajektna luka Split kontra Bizottság végzés, T‑169/16, nem tették közzé, EU:C:2016:441, 13. pont).

44      Ebből következik, hogy a második kereseti kérelmet hatáskör hiánya miatt el kell utasítani.

B.      Az ügy érdeméről

45      Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek hat jogalapra hivatkoznak.

46      A Törvényszék a harmadik jogalap, majd a negyedik, az első, a második, az ötödik és a hatodik jogalap vizsgálatát tartja célszerűnek.

1.      A harmadik, a visszavonási jogkör visszaélésszerű alkalmazására alapított jogalapról, mivel az az AD‑CDU 33. cikkének helytelen értelmezésén és alkalmazásán alapul

47      Harmadik jogalapjukban a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot az AD‑CDU 33. cikkének általa adott értelmezése során.

48      A felperesek különösen azzal érvelnek, hogy a szabályozás korábbi változatai azt írták elő, hogy a gazdasági indokoltság kritériuma nem teljesül, ha valamely művelet „egyetlen célja” az elkerülés, és hogy az AD‑CDU 33. cikkének különböző nyelvi változatai mindig egyes számban „célra” hivatkoznak, amit legalábbis „egységes domináns célként” vagy „alapvető célként” kell értelmezni. Hozzáteszik, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata megerősítette, hogy valamely művelet bármely más, elkerüléshez nem kapcsolódó indokának fennállása elegendő ahhoz, hogy teljesüljön a gazdasági indokoltság kritériuma. E tekintetben többek között az 1989. december 13‑i Brother International ítéletre (C‑26/88, EU:C:1989:637) hivatkoznak, amelyben a Bíróság kimondta, hogy „az összeszerelésnek az alkatrészek gyártási helye szerinti országból azon másik országba való áthelyezése, amelyben már meglévő üzemeket használnak, önmagában nem elegendő azon vélelem felállításához, hogy ezen áthelyezés egyedüli célja az volt, hogy megkerüljék az alkalmazandó rendelkezéseket”. Márpedig a felperesek szerint a Bizottság nem biztosított nekik alkalmat más célok fennállásának bizonyítására, és semmi sem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a Bizottság megvizsgálta‑e az általuk a belga hatóságoknak annak megállapítása céljából szolgáltatott információkat, hogy teljesült a gazdasági indokoltság kritériuma.

49      Ez utóbbi szempontot illetően a felperesek azt állítják, hogy Harley‑Davidson azon döntése, hogy az uniós piacra szánt motorkerékpárokat Thaiföldön gyártja, szilárd és jogszerű kereskedelmi tényezők együttesén alapult, és nem olyan mesterséges döntés volt, amelynek alapvető célja a kiegészítő vámok megkerülése volt.

50      A felperesek összehasonlítják az „elkerülés” AD‑CDU 33. cikke értelmében vett fogalmát az ítélkezési gyakorlat által pontosított „kikerülés”, „visszaélés”, „kezelés” és „megkerülés” fogalmával is. Így a felperesek a Bíróság különböző olyan ítéleteire hivatkozva, amelyekben e fogalmakat megtárgyalták és pontosították, különösen az adójogban vagy a dömpingellenes jogban, úgy érvelnek, hogy még ha a Harley‑Davidson által az Unióba szánt motorkerékpárok Thaiföldön való gyártása elsősorban a kiegészítő vámok elkerülésére is irányult, meg kell vizsgálni, hogy nem állt‑e fenn más olyan jogszerű kereskedelmi cél, amely alátámasztja az áthelyezési műveleteket, amely vizsgálatot a Bizottság nem végezte el. A felperesek analógia útján is emlékeztetnek arra, hogy a Bíróság több alkalommal is megerősítette, hogy az uniós piacon valamely gazdasági szereplő nagy szabadsággal rendelkezik, és például jogosult arra, hogy oly módon strukturálja tevékenységét, hogy korlátozza adótartozását.

51      Így a felperesek úgy vélik, hogy az a mód, ahogyan a Bizottság az AD‑CDU 33. cikkét alkalmazta, módosította a gazdasági indokoltságra vonatkozó kritériumot, és egy eredetileg objektív szempontot szubjektív szemponttá alakította át. A felperesek szerint a Bizottság értelmezése megváltoztatja a Vámkódex 60. cikke (2) bekezdésének tárgyát, ami azzal a következménnyel jár, hogy a származást már nem objektív tényezők – azaz az elvégzett művelet jellege – alapján kell megállapítani, hanem szubjektív tényezők, nevezetesen a gyártó érvelése vagy motivációja alapján. Márpedig az áthelyezési művelet „célja” értékelésének maga a művelet tényezőinek és összefüggésének objektív elemzésén kell alapulnia, amely elemzést a Bizottság nem végezte el.

52      A Bizottság vitatja ezen érvelést.

53      A jelen ügyben meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatnak az AD‑CDU 33. cikke alapján történő elfogadásával tévesen alkalmazta‑e a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy az uniós piacra szánt Harley‑Davidson motorkerékpárok bizonyos kategóriái gyártásának Thaiföldre történő áthelyezésére irányuló művelet nem minősíthető „gazdaságilag indokoltnak”, mivel az a Bizottság szerint az Egyesült Államokból származó termékekkel szemben 2018‑tól elfogadott uniós kereskedelempolitikai intézkedések elkerülésére irányult.

54      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem a szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi. Az uniós jogi rendelkezés keletkezése szintén felfedhet az értelmezése szempontjából releváns tényezőket (lásd: 2021. szeptember 2‑i CRCAM‑ítélet, C‑337/20, EU:C:2021:671, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55      A Vámkódex 60. cikkének (2) bekezdése értelmében (lásd a fenti 7. pontot) ahhoz, hogy valamely országot vagy területet az importált áruk származására vonatkozó uniós intézkedések alkalmazása céljából az áruk származási helyének lehessen tekinteni, többek között az szükséges, hogy az utolsó lényeges megmunkálás vagy feldolgozás e helyen történjen, és hogy az „gazdaságilag indokolt” legyen.

56      Az AD‑CDU „Gazdaságilag nem indokolt feldolgozási vagy megmunkálási műveletek” című 33. cikke az első bekezdésében pontosítja, hogy „[e]gy másik országban vagy területen végzett bármely feldolgozási vagy megmunkálási művelet gazdaságilag nem tekinthető indokoltnak, ha a rendelkezésre álló tények alapján megállapítást nyer, hogy a művelet célja [az áruk származására vonatkozó uniós] intézkedések alkalmazásának elkerülése volt”.

57      Ily módon mindenekelőtt az AD‑CDU 33. cikkének szövegéből, különösen ez utóbbi cikkben a „tekinthető” kifejezés használatából az következik, hogy bizonyos körülmények között, vagyis amikor egy adott művelet célja a Vámkódex 59. cikkében említett intézkedések alkalmazásának elkerülése, a Bizottságnak és az uniós vámhatóságoknak meg kell állapítaniuk, hogy a gazdasági indokoltságra vonatkozó feltétel nem teljesülhet.

58      Ezt követően, ami konkrétan „a művelet célja […] elkerülése volt” kifejezés AD‑CDU 33. cikkében való használatát illeti, a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a „cél” fogalmának egyes számban történő használatát úgy kell érteni – olyan helyzetekben, amelyekben egy adott áthelyezési művelet megvalósítása több célkitűzést is követett –, mint amely „alapvető célra” vagy „domináns célra” utal. Következésképpen lehetséges, hogy ez a cél nem az egyetlen, azonban szükséges, hogy a gyártás más országba vagy területre történő áthelyezés melletti döntésben meghatározó legyen.

59      Márpedig az AD‑CDU 33. cikkéből, és különösen a Vámkódexnek az AD‑CDU (21) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett „59. cikkében említett intézkedésekre” való hivatkozásból, és a Bizottság által az AD‑CDU elfogadását megelőzően benyújtott, felhatalmazáson alapuló jogi aktus konszolidált tervezetéből kitűnik, hogy az AD‑CDU 33. cikkét akkor kell alkalmazni, ha az Unió kereskedelempolitikai intézkedéseket fogadott el. E kereskedelempolitikai intézkedések állhatnak a jelen ügyben elfogadotthoz hasonló tarifális intézkedésekből, vagyis a 2018/886 rendelettel a 654/2014 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése alapján az Egyesült Államokból származó bizonyos árukra kivetett kiegészítő vámokból.

60      Így az AD‑CDU 33. cikkének célja az uniós kereskedelempolitikai intézkedések teljes körű végrehajtásának biztosítása azáltal, hogy az ilyen intézkedésekkel érintett áruk esetében megakadályozza az új származás megszerzését, amennyiben valamely művelet – mint például a gyártás más országba vagy területre történő áthelyezése – elsődleges vagy domináns célja az volt, hogy elkerüljék az említett intézkedések alkalmazását.

61      Végül az AD‑CDU 33. cikkében a „rendelkezésre álló tények alapján” kifejezés használata azokra a ténybeli elemekre utal, amelyekkel az a hatóság rendelkezik, amelynek feladata annak ellenőrzése, hogy valamely áthelyezési művelet célja az áruk származására vonatkozó uniós intézkedések alkalmazásának elkerülése volt‑e.

62      A fentiekből következik, hogy az AD‑CDU 33. cikkét úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a rendelkezésre álló tények alapján úgy tűnik, hogy valamely áthelyezési művelet elsődleges vagy domináns célja az uniós kereskedelempolitikai intézkedések alkalmazásának elkerülése volt, akkor e műveletet úgy kell tekinteni, mint amely főszabály szerint gazdaságilag nem indokolt.

63      Következésképpen az érintett gazdasági szereplőnek kell bizonyítania, hogy az áthelyezési művelet elsődleges vagy domináns célja az arra vonatkozó döntés meghozatalának időpontjában nem az volt, hogy elkerülje az Unió kereskedelempolitikai intézkedéseinek alkalmazását. Márpedig az ilyen bizonyíték különbözik a gazdasági indokoltságnak vagy ezen áthelyezési művelet gazdasági észszerűségének az utólagos vizsgálatától. Ha ugyanis annak bizonyítása, hogy valamely áthelyezési művelet elsődleges vagy domináns célja nem a kereskedelempolitikai intézkedések alkalmazásának elkerülése volt, elvégezhető lenne a gazdasági indokoltság fennállásának egyszerű bemutatásával, az megfosztaná hatékony érvényesülésétől az AD‑CDU 33. cikkét.

64      A jelen ügyben az iratokból kitűnik, hogy az AD‑CDU 33. cikke értelmében véve a rendelkezésre álló tények a Harley‑Davidson által a 8‑K formanyomtatványon szereplő, a fenti 26. pontban idézett állítások, valamint a felperesek által a belga vámhatóságokkal a KSZF‑határozatok iránti kérelmeik alátámasztására közölt információk.

65      A belga vámhatóságokkal közölt információkat illetően a felperesek jelzik, hogy 2018 őszén benyújtották azon különböző okok összefoglalóját, amelyek miatt véleményük szerint a Thaiföldön történő gyártás „gazdaságilag indokolt” volt, amely összefoglalóba 2019. március 26‑án, azaz kilenc hónappal a 8‑K formanyomtatvány közzétételét követően kiegészítő magyarázatokat illesztettek.

66      A jelen keresethez mellékelt e dokumentumok elemzéséből kitűnik, hogy azokat a felperesek a belga vámhatóságokkal folytatott levélváltásaik keretében dolgozták ki annak érdekében, hogy a Harley‑Davidson által gyártott és az uniós piacra szánt motorkerékpárok thaiföldi származását elismerő KSZF‑határozatokat érjenek el. E levélváltások 2018 szeptemberében kezdődtek, azaz több hónappal azon 8‑K formanyomtatvány közzétételét követően, amely nyilvánosan bejelentette a szóban forgó áthelyezési műveletet. E dokumentumok, amelyek nem korábbiak a 8‑K formanyomtatványnál, és nem is egyidejűek azzal, és amelyeket kizárólag abból a célból készítettek, hogy elismertessék a belga vámhatóságokkal a Harley‑Davidson által gyártott motorkerékpárok thaiföldi származását, nem teszik lehetővé meghatározó következtetés levonását az uniós piacra szánt motorkerékpárok gyártásának Thaiföldre történő áthelyezésére vonatkozó azon döntés valódi okát illetően, amely már fennállt a kiegészítő vámok bevezetése (lásd a fenti 21. pontot) előtt, vagy amely teljességgel észszerű és az említett kiegészítő vámok bevezetésétől idegen gazdasági indokokból ered.

67      Ebből következik, hogy a rendelkezésre álló tények, vagyis a Harley‑Davidsonnak a 8‑K formanyomtatványon szereplő állításai alapján „a [kiegészítő vámok bevezetése által okozott] hosszú távú tarifális teher jelentős költségének fedezése érdekében a Harley‑Davidson programot dolgoz[ott] ki arra vonatkozóan, hogy az Egyesült Államokból [az Unióba] szánt motorkerékpárok gyártását […] a nemzetközi létesítményeibe helyezze át”. Így a 8‑K formanyomtatvány olvasata alapján úgy tűnik, hogy a kiegészítő vámok bevezetése volt a szóban forgó áthelyezésről szóló döntés bejelentésének kiváltó oka. A felperesek egyébként a tárgyaláson a Törvényszék kérdésére válaszolva elismerték, hogy az említett kiegészítő vámok hatálybalépése „gyorsította” azon döntés meghozatalát, hogy az uniós piacra szánt termékek gyártását Thaiföldre helyezik át.

68      Ezenkívül a felperesek sem a belga vámhatóságokkal folytatott levélváltásaikból származó információkban, sem a jelen eljárás keretében benyújtott beadványokban, sem pedig a Törvényszék által a tárgyaláson feltett kérdésekre adott válaszban nem tudták bizonyítani, hogy az uniós piacra szánt Harley‑Davidson motorkerékpárok gyártásának Thaiföldre történő áthelyezéséről szóló döntés megelőzte a 2018/886 rendelet hatálybalépését, vagy olyan átfogó stratégia részét képezte, amely kifejezetten az uniós piacra szánt motorkerékpárok gyártási költségeinek e gyártás Ázsiába történő áthelyezésével való csökkentésére irányult. A felperesek legfeljebb azon homályos és elvont állításokra szorítkoztak, amelyek szerint a Harley‑Davidson több éve az Egyesült Államokon kívüli kereskedelmi jelenlétének fokozására irányuló stratégiát folytatott, amely állításokat a SEC‑nek címzett dokumentumok benyújtásával támasztottak alá, és amelyekből további pontosítások nélkül csupán az tűnik ki, hogy a nemzetközi növekedés lényegében a vállalkozás hosszú távú átfogó stratégiájának részét képezte.

69      A felperesek nem nyújtottak be egyetlen olyan dokumentumot sem, mint a Harley‑Davidson igazgatótanácsa által hozott határozatok másolatai, amelyek bizonyítanák, hogy az uniós piacra szánt motorkerékpárok gyártásának Thaiföldre történő áthelyezésére vonatkozó egyedi döntés megelőzte a szóban forgó kiegészítő vámok bevezetését. Épp ellenkezőleg, a felperesek által benyújtott dokumentumoknak a fenti 68. pontban említett, SEC‑nek szánt, 2019. február 28‑i keltezésű egyik dokumentumából kitűnik, hogy a thaiföldi gyárban a motorkerékpárok gyártása csak 2018‑ban kezdődött meg, és hogy e gyártást – legalábbis 2018. december 31‑ig – kizárólag bizonyos ázsiai piacokra, nem pedig az uniós piacra szánták.

70      Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a Harley‑Davidsonnak azáltal, hogy a 8‑K formanyomtatványon kizárólag azt közölte, hogy a gyártásának áthelyezésével a kiegészítő vámok hatálybalépéséből eredő „tarifális teher elkerülését” kívánja elérni, elsődleges vagy domináns célja az volt, hogy elkerülje e kereskedelempolitikai intézkedések alkalmazását. A 8‑K formanyomtatvány tárgyából és tartalmából egyértelműen kitűnik, hogy azt – amely 2018. június 25‑én kelt – a 2018/886 rendelet közzétételére azonnali válaszul csupán öt nappal az említett közzétételt követően és három nappal e rendelet hatálybalépését követően tették közzé. A Törvényszék megállapítja, hogy időbeli egybeesés van a 2018/886 rendelet hatálybalépése és a szóban forgó áthelyezési művelet bejelentése között. Márpedig az ilyen időbeli egybeesés az ítélkezési gyakorlat szerint igazolhatja azt a vélelmet, amely szerint valamely áthelyezési művelet célja a kereskedelempolitikai intézkedések alkalmazásának elkerülése (lásd ebben az értelemben: 1989. december 13‑i Brother International ítélet, C‑26/88, EU:C:1989:637, 29. pont).

71      Az ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy következésképpen az ilyen időbeli egybeesés fennállása esetén az érintett gazdasági szereplőnek kell bizonyítania a szóban forgó rendelkezésekből eredő következmények elkerülésétől eltérő, a gyártási műveletek azon országban való végzésének észszerű okát, ahova a gyártást áthelyezték (lásd ebben az értelemben: 1989. december 13‑i Brother International ítélet, C‑26/88, EU:C:1989:637, 29. pont). Márpedig, amint a fenti 65–68. pontban szerepel, a felpereseknek nem sikerült bizonyítaniuk a Thaiföldre történő áthelyezésről szóló döntés bejelentését megelőző vagy azzal egyidejű észszerű, azon állítás alátámasztására irányuló indokot, miszerint ezen áthelyezésnek a kiegészítő vámok bevezetése következményeinek elkerülésétől eltérő indoka is lehetett.

72      Úgy tűnik tehát, hogy a kiegészítő vámok bevezetése a szóban forgó áthelyezésre irányuló döntés kiváltó oka volt, amelyet a 8‑K formanyomtatvány közzététele tárt fel, és hogy a kontextusra tekintettel e döntés – legalábbis elsődlegesen vagy domináns jelleggel – valóban az e vámok által okozott tarifális teher elkerülésére irányuló szándékból eredt.

73      Ebből következik, hogy a Bizottság nem követett el hibát, amikor megállapította, hogy ezen áthelyezés elsődleges célja a kiegészítő vámokból álló kereskedelempolitikai intézkedések elkerülése volt.

74      Következésképpen a felpereseknek a szóban forgó áthelyezési művelet gazdasági indokoltságának fennállására vonatkozó egész érvelése hatástalan, mivel a jelen ügyben nem kell a Bizottságnak ilyen indokoltságot keresnie. Ugyanez vonatkozik a felperesek azon érvelésére is, amely a Thaiföldön végzett gyártási műveletek valódiságára és lényeges jellegére vonatkozik.

75      A felperesek azon érvelését illetően, amely szerint a Bizottság egy eredetileg objektív kritériumot szubjektív kritériummá alakított, elegendő megjegyezni, hogy a megtámadott határozatban tett azon megállapítás, amely szerint a Thaiföldre történő áthelyezési műveletet legalábbis elsődlegesen az Unió kereskedelempolitikai intézkedései alkalmazásának elkerülése érdekében hajtották végre, objektív bizonyítékokon alapuló megállapítás. E tekintetben ugyanis a Bizottság által a Harley‑Davidson magatartását érintő, a célból végzett vizsgálat során, hogy azonosítsa az említett kereskedelempolitikai intézkedések esetleges megkerülését, a Bizottság köteles volt a releváns és rendelkezésre álló tények összességére támaszkodni. Ebben az összefüggésben a Bizottság arra kényszerülhetett, hogy értékelje az e vállalkozás által követett stratégiát. Ennek keretében a Bizottság megalapozottan hivatkozott szubjektív jellegű tényezőkre, azaz a szóban forgó stratégia alapjául szolgáló indítékokra, mivel e tényezők világosan, minden kétértelműség nélkül és objektíven kitűntek a 8‑K formanyomtatványból. Így – a felperesek állításával ellentétben – a szóban forgó kereskedelempolitikai intézkedések megkerülésére irányuló szándék fennállása az egyik olyan objektív ténybeli körülménynek minősülhet, amelyet figyelembe lehet venni az ilyen megkerülés megállapítása során.

76      A fentiekből következik, hogy a harmadik jogalapot el kell utasítani.

2.      A negyedik, az AD‑CDU 33. cikkének jogellenességére alapított jogalapról

77      A negyedik jogalap keretében a felperesek arra hivatkoznak, hogy az AD‑CDU 33. cikke jogellenes, mivel túllépi az EUMSZ 290. cikk alapján felhatalmazáson alapuló jogi aktus útján elfogadható jogszabály kereteit, és mivel sérti a jogbiztonság és az arányosság elvét.

a)      A negyedik jogalap első, az EUMSZ 290. cikk megsértésére alapított részéről

78      A felperesek azt állítják, hogy bármi is legyen az AD‑CDU 33. cikkének értelmezése, e rendelkezés túllép a felhatalmazáson alapuló jogszabály határain. E tekintetben lényegében azzal érvelnek, hogy a „gazdasági indokoltág” kritériuma nem tekinthető olyan kritériumnak, amely több pontosítást ad arra vonatkozóan, hogy egy anyagi jogi rendelkezést milyen módon kell alkalmazni, hanem ellenkezőleg, a származás meghatározására vonatkozó alapvető szabályról van szó. Mint ilyen, az AD‑CDU 33. cikkében szereplő szabálynak a Vámkódex 60. cikkének (2) bekezdése mellett szerepelnie kellene az elsődleges jogban, amely utóbbi rendelkezés az egynél több országban feldolgozott áruk származásának a megállapítását lehetővé tévő általános szabályt tartalmaz.

79      A Bizottság vitatja ezen érvelést.

80      A felhatalmazás adására vonatkozó, az EUMSZ 290. cikkben szereplő lehetőség célja az, hogy lehetővé tegye a jogalkotónak, hogy a jogi szabályozás alapvető elemeire, valamint azon nem alapvető elemeire összpontosítson, amelyek esetében úgy ítéli meg, hogy célszerű jogalkotás keretében rendelkezni, amellett, hogy a Bizottságnak adott felhatalmazás keretében ezen intézményre bízza az elfogadott jogalkotási aktus bizonyos nem alapvető elemei „kiegészítésének” vagy ezek „módosításának” feladatát (lásd: 2017. május 11‑i Dyson kontra Bizottság ítélet, C‑44/16 P, EU:C:2017:357, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

81      Ebből következik, hogy az érintett tárgykör alapvető szabályait az alapszabályozásban kell elfogadni, és az nem képezheti hatáskörátruházás tárgyát (lásd: 2017. május 11‑i Dyson kontra Bizottság ítélet, C‑44/16 P, EU:C:2017:357, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

82      Az ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az alapszabályozás alapvető elemei azok, amelyeknek az elfogadásához az uniós jogalkotó saját felelősségi körébe tartozó politikai döntések szükségesek (lásd: 2017. május 11‑i Dyson kontra Bizottság ítélet, C‑44/16 P, EU:C:2017:357, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

83      Valamely terület alapvető fontosságúnak minősítendő elemei azonosításának olyan objektív elemeken kell alapulnia, amelyek bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetik, és ez az azonosítás megköveteli az érintett terület jellemzőinek és sajátosságainak figyelembevételét (lásd: 2017. május 11‑i Dyson kontra Bizottság ítélet, C‑44/16 P, EU:C:2017:357, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

84      A jelen ügyben a Vámkódex 60. cikke az áruk nem preferenciális származásának meghatározására vonatkozó szabályokat ír elő, amely szabályok aszerint változnak, hogy az árukat ugyanazon országban vagy területen szerezték‑e be, vagy azok gyártása több országot vagy területet érint‑e. A szabályok e két kategóriáját e 60. cikk (1) bekezdése, illetve (2) bekezdése határozza meg.

85      A jelen ügy kizárólag a szabályok második kategóriáját érinti.

86      Ezenkívül, ami a szabályok e második kategóriáját illeti, a Bizottság a Vámkódex 284. cikkével összefüggésben értelmezett 62. cikkében előírt felhatalmazás alapján fogadta el az AD‑CDU 33. cikkét. Így e 62. cikk felhatalmazza ezen intézményt, hogy felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el lényegében a Vámkódex 60. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételek végrehajtására vonatkozó szabályok megállapítása céljából.

87      Ebből következik, hogy a Vámkódex általános rendszerére tekintettel a jelen ügyben vizsgált gazdasági indokoltságra vonatkozó feltételt maga a Vámkódex írja elő, és az kizárólag a nem preferenciális származás megszerzésére vonatkozó egyik szabályban előírt feltételek egyikét képezi.

88      Ebben az összefüggésben a Vámkódex 62. cikkében a Bizottságra ruházott hatáskör terjedelmét illetően e rendelkezés azáltal, hogy felhatalmazza a Bizottságot a szabályok „meghatározására”, engedélyezi a Bizottságnak, hogy az EUMSZ 290. cikk értelmében „kiegészítse” a Vámkódexet. Így, bár a Bizottságot e cikk nem jogosítja fel arra, hogy módosítsa a Vámkódexben már megállapított elemeket, az jogosult arra, hogy a Vámkódexet kiegészítse olyan elemek kidolgozása révén, amelyeket a jogalkotó nem határozott meg, miközben tiszteletben kell tartania a Vámkódex által megállapított rendelkezéseket.

89      Így, még ha feltételezzük is, hogy a származás meghatározására vonatkozó szabályok a Vámkódex lényeges elemeinek minősülnek, az AD‑CDU 33. cikke csupán arra irányul, hogy néhány pontosítással kiegészítse a Vámkódex 60. cikkét. Következésképpen nem állapítható meg, hogy e 33. cikk túllépné a Vámkódex 62. cikke által a Bizottságra ruházott felhatalmazás korlátait, vagy hogy módosítaná a Vámkódex egyik lényeges szabályát.

90      Ezenfelül, mivel az AD‑CDU 33. cikke – amint az AD‑CDU (21) preambulumbekezdéséből kitűnik – kizárólag az uniós jog más rendelkezései alapján bevezetett kereskedelempolitikai intézkedések hatékony alkalmazásának biztosítására irányul, meg kell állapítani, hogy e cikk elfogadása önmagában nem jelentette az uniós jogalkotó saját felelősségi körébe tartozó politikai döntések végrehajtását.

91      Az eddigiekből következik, hogy a negyedik jogalap első részét el kell utasítani.

b)      A negyedik jogalap második, a jogbiztonság és az arányosság elvének a megsértésére alapított részéről

92      A felperesek arra hivatkoznak, hogy a „gazdasági indokolás” jogi kritériumának felhatalmazáson alapuló jogi aktus útján történő ilyen lényeges módosításának a bevezetése összeegyeztethetetlen az uniós jog általános elveivel, különösen a jogbiztonság és az arányosság elvével.

93      E tekintetben azt állítják, hogy a Bizottság azáltal, hogy az AD‑CDU 33. cikkében megállapította, hogy egy áthelyezési művelet gazdasági indokoltságának értékelése során számos indok figyelembe vehető, e kritériumba az alaprendelet objektív jellegével összeegyeztethetetlen szubjektivitási formát vezetett be. Továbbá azt állítják, hogy a Bizottság részéről nem volt indokolt, hogy kiterjessze és módosítsa az elsődleges jogban vagy az ítélkezési gyakorlatban meghatározott kritériumot.

94      A Bizottság cáfolja ezeket az állításokat.

95      A Törvényszék megjegyzi, hogy a felperesek érvelése azon az előfeltevésen alapul, amely szerint az AD‑CDU 33. cikke előírja, hogy a „gazdasági indokoltság” fennállásának megállapításakor többféle ok is figyelembe vehető, és hogy e különböző okok jelentőségének értékelése kizárólag a Bizottság diszkrecionális jogkörébe tartozik. Márpedig ez az előfeltevés az AD‑CDU 33. cikkének téves értelmezéséből ered.

96      Ugyanis, amint a fenti 54–63. pontban szerepel, az AD‑CDU 33. cikke előírja, hogy ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy valamely áthelyezési művelet az alkalmazandó szabályozás értelmében gazdaságilag nem indokolt, elegendő, hogy ezen áthelyezési művelet „célja”, azaz elsődleges vagy domináns célja az legyen, hogy elkerüljék az Unió kereskedelempolitikai intézkedéseinek alkalmazását.

97      Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperesek állításával ellentétben az AD‑CDU 33. cikke nem írja elő a „gazdasági indokoltság” fennállásának megállapítása céljából „többféle ok” mérlegelését vagy figyelembevételét, hanem csupán azt, hogy ilyen indokoltság főszabály szerint nem állhat fenn olyan stratégia esetén, amely elsődlegesen az Unió kereskedelempolitikai intézkedései alkalmazásának elkerülésére irányul.

98      Ebből következik, hogy a felek érvelését el kell utasítani.

99      A fentiekből következik, hogy a negyedik jogalap második részét, és ennélfogva a negyedik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

3.      Az első, az indokolási kötelezettség és a megtámadott határozat elfogadását megelőző tanácsadó bizottsági eljárás megsértésére alapított jogalapról

100    Az első jogalap keretében a felperesek egyrészt azzal érvelnek, hogy a Bizottság lényeges eljárási szabályokat sértett meg, mivel a megtámadott határozat nem tartalmaz indokolást, illetve elégtelen indokolást tartalmaz, másrészt pedig, hogy a Bizottság nem tartotta tiszteletben a megtámadott határozat elfogadását megelőző tanácsadó bizottsági eljárást.

a)      Az első jogalap első, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított részéről

101    A felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozat nem fejti ki számukra, hogy a Bizottság mit gondol a Thaiföldön végzett összeszerelési műveletekről, sem azt, hogy a Bizottság mit gondol azon indokokról, amelyek a Harley‑Davidsont a termékeinek Thaiföldön történő gyártására késztették, sem pedig azt, hogy a Bizottság hogyan alkalmazta a gazdasági indokoltságra vonatkozó kritériumot, így a Törvényszék nem tudja gyakorolni felülvizsgálati jogkörét.

102    A felperesek azt is állítják, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz magyarázatot azon okokra vonatkozóan, amelyek miatt a Bizottság álláspontja eltér a belga vámhatóságok álláspontjától, és hogy az említett határozat (7) preambulumbekezdésében kifejtett érvelés nem több mint egy megcáfolhatatlan nyilatkozat. E tekintetben úgy érvelnek, hogy az ügy technikai jellegére, a kockán forgó jelentős befektetésekre, valamint a megtámadott határozathoz hasonló határozat újszerű jellegére tekintettel az egyértelmű indokolás különösen fontosnak bizonyult.

103    A Bizottság cáfolja ezeket az állításokat.

104    Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az indokolási kötelezettség terjedelme az adott jogi aktus jellegétől, valamint elfogadásának körülményeitől függ. Az indokolásnak világosan és egyértelműen kell tartalmaznia az intézmény érvelését oly módon, hogy lehetővé tegye egyrészt az érdekeltek számára jogaik védelme és a döntés megalapozottságának megítélhetősége érdekében a meghozott intézkedés indokainak megismerését, másrészt az uniós bíróság számára a jogszerűség felülvizsgálatára vonatkozó hatásköre gyakorlását. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt a kérdést, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem annak összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is. Különösen, a Bizottság nem köteles állást foglalni az érdekeltek által elé terjesztett minden érvet illetően, hanem elegendő, ha a határozat rendszere szempontjából alapvető fontosságú tényeket és jogi megfontolásokat ismerteti (lásd: 2011. május 12‑i Région Nord‑Pas‑de‑Calais és Communauté d’agglomération du Douaisis kontra Bizottság ítélet, T‑267/08 és T‑279/08, EU:T:2011:209, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

105    A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozatban és a fenti 37. pontban ismertetett megfogalmazás szerint előadta azt az indokot, amely miatt a Harley‑Davidson által gyártott és Thaiföldről az Unióba importált motorkerékpárok bizonyos kategóriái nem tekinthetők úgy, mint amelyek ezen országból származnak, azaz azt, hogy e Thaiföldön történő gyártás gazdaságilag nem indokolt, mivel az elsődlegesen az Egyesült Államokból származó termékekkel szemben 2018‑től elfogadott uniós kereskedelempolitikai intézkedések elkerülésére irányult.

106    Ráadásul a megtámadott határozat (9) preambulumbekezdésében a Bizottság felrótta a belga vámhatóságoknak, hogy nem alkalmazták helyesen az AD‑CDU 33. cikkét, mivel a két KSZF‑határozatban elfogadták Thaiföldet a szóban forgó motorkerékpárok származási helyeként.

107    Így a megtámadott határozat e tekintetben megfelelő indokolást tartalmaz, megemlítve azokat az okokat, amelyek miatt a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a belga vámhatóságok olyan KSZF‑határozatokat hoztak, amelyek nem feleltek meg az uniós vámjogszabályoknak.

108    Ezenkívül megállapítható, hogy a felpereseknek a fenti 102. pontban említett egyes érvei egybemosódnak a megtámadott határozat megalapozottságára vonatkozó kifogással. Márpedig a határozatok indokolására vonatkozó kötelezettség olyan lényeges formai követelmény, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől. Valamely határozat indokolása ugyanis azon indokok formális kifejezéséből áll, amelyeken e határozat alapul. Ha ezen indokok hibában szenvednek, az a határozat érdemi jogszerűségét érintheti, de annak indokolását nem, amely megfelelő lehet annak ellenére, hogy hibás indokokat fejt ki (lásd: 2008. július 10‑i Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EU:C:2008:392, 181. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

109    Ebből következik, hogy az első jogalap első részét el kell utasítani.

b)      Az első jogalap második, a megtámadott határozat elfogadását megelőző tanácsadó bizottsági eljárás be nem tartására alapított részéről

110    A felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság a megtámadott határozat elfogadása előtt köteles volt konzultálni az illetékes tanácsadó bizottsággal, és hogy az említett bizottsággal írásbeli eljárás útján történő puszta konzultáció a jelen ügyben nem volt elegendő, annál is inkább, mivel a Bizottság nem közölt semmilyen ténybeli és jogi háttérelemet annak érdekében, hogy a bizottság tagjai véleményt formálhassanak. Ezenkívül a felperesek szerint annak a körülménynek, hogy az írásbeli eljárásban folytatott konzultáció keretében négy tagállam fejezte ki tiltakozását a megtámadott határozat tervezetével szemben, arra kellett volna indítania a Bizottságot, hogy ezen észrevételeket a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16‑i 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2011. L 55., 13. o.) 4. cikkének (2) bekezdése értelmében „a lehető legteljesebb[en figyelembe vegye]”.

111    A Bizottság vitatja ezeket az állításokat.

112    A Vámkódex 285. cikkéből kitűnik, hogy a Vámkódex Bizottság a 182/2011 rendelet értelmében vett bizottság. Ezenkívül a Vámkódex 37. cikke (2) bekezdésének a 285. cikke (2) és (6) bekezdésével összefüggésben értelmezett második és harmadik albekezdéséből következik, hogy az olyan határozatokat, mint a megtámadott határozat, amelyekben felkérik a tagállamokat a KSZF‑határozatok visszavonására, a 182/2011 rendelet 4. cikkében említett tanácsadó bizottsági eljárás keretében kell elfogadni.

113    A 182/2011 rendelet „Tanácsadó bizottsági eljárás” című 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Amennyiben a tanácsadó bizottsági eljárás alkalmazandó, a bizottság – szükség esetén szavazással – véleményt nyilvánít. Ha szavazásra kerül sor, a véleményt a tagok egyszerű többségével kell elfogadni.

(2)      A Bizottság a bizottsági vitákból levont következtetések és a bizottsági vélemény lehető legteljesebb figyelembevételével határoz az elfogadandó végrehajtási jogi aktus tervezetéről.”

114    Ami a jelen ügyben az írásban folytatott eljárás alkalmazására alapított kifogást illeti, a 182/2011 rendelet egyetlen rendelkezése sem tiltja meg a Bizottságnak, hogy tanácsadó bizottsági eljárást e különleges eljárás szerint folytasson le. Épp ellenkezőleg, a 182/2011 rendelet 3. cikkének (5) bekezdése kifejezetten előírja, hogy a tanácsadó bizottság véleményét tanácsadó bizottsági eljárás keretében írásbeli eljárásban is ki lehet kérni.

115    Ami az arra alapított kifogást illeti, hogy a tanácsadó bizottság a megtámadott határozat tervezetének vizsgálata során nem rendelkezett elegendő ténybeli és jogi elemekkel, meg kell jegyezni, hogy a felperesek nem támasztották alá e kifogást, és hogy mindenesetre az elsőként érintett tagállamok semmilyen kritikát nem fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, így nincs olyan bizonyíték, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy a küldöttségek az ügy ismeretében nem tudták elfogadni álláspontjukat. Ennélfogva e kifogást el kell utasítani.

116    Ami az azon tagállamok által megfogalmazott észrevételek figyelembevételét illeti, amelyek tiltakozásukat fejezték ki a határozattervezettel szemben, meg kell jegyezni, hogy a 182/2011 rendelet 4. cikkének (2) bekezdésében előírt követelmény nem bír kötelező jelleggel. Így a Bizottságot, amely megőrzi mérlegelési mozgásterét, nem köti a bizottság véleménye, és még kevésbé kötik az egyes tagjai által kifejtett különböző különvélemények.

117    A 182/2011 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének a „lehető legteljesebb figyelembevétele” fordulata ugyanis kiemeli a bizottságon belüli vitákból levont következtetések – beleértve kizárólag a bizottság egyes tagjai által kifejtett véleményeket is – és az említett bizottság végső véleményének nem kötelező jellegét. Ha az ilyen következtetések vagy vélemények kötelezőek lennének, nem lenne elegendő azoknak a Bizottság általi lehető legteljesebben való figyelembevétele, ami azzal a veszéllyel járna, hogy elferdítené a 182/2011 rendelet 4. cikkének szövegét és célját, hanem a Bizottságnak azokhoz tartania is kellene magát (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2019. július 9‑i VodafoneZiggo Group kontra Bizottság végzés, T‑660/18, EU:T:2019:546, 44. pont). E megállapítást megerősíti az e rendelet 5. cikkében előírt vizsgálóbizottsági eljárással való összehasonlítás, mivel – amint annak (11) preambulumbekezdéséből kitűnik – ez utóbbi eljárásnak lehetővé kell tennie annak biztosítását, hogy a Bizottság ne fogadhasson el végrehajtási aktusokat, ha azok nem felelnek meg az illetékes bizottság véleményének. Ez azt jelenti, hogy az illetékes bizottság véleménye nem köti a Bizottságot, ha – mint a jelen ügyben is – a tanácsadó bizottsági eljárás alkalmazandó.

118    Ugyanakkor, amint a felperesek helyesen megjegyzik, az ítélkezési gyakorlat már elismerte, hogy a „lehető legteljesebb figyelembevételre” vonatkozó kötelezettség indokolási kötelezettséget követel meg abban az értelemben, hogy a Bizottságnak magyarázatot kell tudni adnia a bizottságon belüli vitákból és a kibocsátott véleményből levont következtetések tekintetében fennálló eltérésekre (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2019. július 9‑i VodafoneZiggo Group kontra Bizottság végzés, T‑660/18, EU:T:2019:546, 47. pont).

119    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozatot a fenti 34. és 35. pontban ismertetett közigazgatási eljárás végén fogadták el. Konkrétan, a Bizottság a megtámadott határozat tervezetét a bizottság 2021. március 5‑ére összehívott küldöttségei elé terjesztette, és négy tagállam küldött észrevételeket, amelyekben ellenezték a Bizottság által e tervezetben kifejtett álláspontot.

120    A Bizottság által 2021. március 29‑én a Vámkódexbizottság „Származás” szekciójának küldött összefoglaló feljegyzésből (lásd a fenti 34. pontot) kitűnik, hogy 23 tagállam nem foglalt állást a megtámadott határozat tervezetével kapcsolatban. Ily módon a küldöttségek nagy többsége a 182/2011 rendelet 3. cikkének (5) bekezdése alapján hallgatólagosan egyetértett a megtámadott határozat említett tervezetével, így a bizottság által a megtámadott határozat tervezetére vonatkozóan kiadott vélemény kedvező véleménynek tekinthető, amellyel kapcsolatban tehát a Bizottságnak nem kellett az eltérések tekintetében magyarázatot adnia.

121    A vámügyi szakértői csoport „Származás” szekciójának 2021. április 20‑i ülésének jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy a megtámadott határozat tervezetét ellenző négy küldöttség közül legalább három pontosan és részletesen kifejezte aggodalmát.

122    Közelebbről, e küldöttségek fenntartásaikat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a megtámadott határozat tervezetében nem vizsgálták meg az áthelyezési művelet általános gazdasági racionalitását, és azzal kapcsolatban, hogy a „cél” AD‑CDU 33. cikke értelmében vett fogalmát úgy kell‑e érteni, mint amely egyetlen célra vagy kizárólagos célra utal, és nem csupán úgy, mint amely több cél közül egyre utal.

123    Így e fenntartások a 182/2011 rendelet 4. cikkének (2) bekezdése értelmében vett, „bizottsági vitákból levont következtetések” fogalmába tartozhatnak, amelyeket a Bizottságnak ugyanezen rendelkezés értelmében „a lehető legteljesebben” figyelembe kell vennie.

124    A megtámadott határozat (7) preambulumbekezdéséből azonban kitűnik, hogy „[m]ég ha a gyártás áthelyezése nem is feltétlenül csak a kereskedelempolitikai intézkedések alkalmazásának elkerülését szolgálja, a rendelkezésre álló tények alapján megállapítható, hogy az [AD‑CDU] 33. cikkének első bekezdésében említett feltételek teljesülnek”.

125    Ezzel a Bizottság hallgatólagosan, de szükségszerűen megválaszolta azt a kérdést, hogy az AD‑CDU 33. cikke értelmében vett „cél” fogalmát úgy kell‑e értelmezni, mint amely több célkitűzés közül egyre utal, megállapítva, hogy e cél tehát fennállhat együtt más célokkal. Ezenkívül szintén hallgatólagosan, de szükségszerűen helyesen megállapította, hogy nem szükséges – miután megállapította, hogy az áthelyezési művelet elsődleges vagy domináns célja az uniós kereskedelempolitikai intézkedések alkalmazásának elkerülése – állást foglalni a szóban forgó áthelyezési művelet általános gazdasági racionalitásának kérdését illetően.

126    A fentiekből következik, hogy az első jogalap második részét, és ennélfogva az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

4.      A második, a nyilvánvaló értékelési hibára alapított jogalapról

127    A felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozat a releváns tények nyilvánvaló értékelési hibáján alapul annyiban, amennyiben a Bizottság nem vette figyelembe az összefüggés valamennyi elemét, és amennyiben a 8‑K formanyomtatvány összefüggését, tartalmát és tárgyát nem értékelték megfelelően.

a)      A második jogalap első, a releváns tények összesége elemzésének hiányára alapított részéről

128    A felperesek azt róják fel a Bizottságnak, hogy nyilvánvaló értékelési hibát követett el, mivel nem vizsgálta meg az összes releváns tényt, és különösen azt az időpontot, amikor meghozták a Harley‑Davidsonnak a bizonyos gyártási műveletek Thaiföldre történő áthelyezésére vonatkozó döntését, az e határozat mögött meghúzódó kereskedelmi és gazdasági okokat, valamint a Thaiföldön végzett folyamatok és műveletek jellegét.

129    A Bizottság vitatja ezen érvelést.

130    Meg kell állapítani, hogy a felperesek érvelése arra a kérdésre vonatkozik, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta‑e a jogot az AD‑CDU 33. cikkének alkalmazása során azáltal, hogy nem kereste a szóban forgó áthelyezés gazdasági indokoltságát. Márpedig ezt a kérdést a Törvényszék a harmadik jogalap elemzése keretében már megvizsgálta.

131    E tekintetben a fenti 54–63. pontban végzett elemzésből kitűnik, hogy mivel a Bizottság a rendelkezésére álló adatok alapján helyesen állapította meg, hogy az uniós piacra szánt Harley‑Davidson motorkerékpárok gyártásának Thaiföldre történő áthelyezésére irányuló művelet alapvető célja az volt, hogy elkerülje a 2018/886 rendelet által bevezetett kereskedelempolitikai intézkedéseket alkalmazását, az AD‑CDU 33. cikkének általa végzett alkalmazása keretében tehát érvényesen állapíthatta meg, hogy e művelet gazdaságilag nem volt indokolt, anélkül, hogy az áthelyezési művelet esetleges más céljaihoz kapcsolódó tényeket szükséges lenne megvizsgálni.

132    Ebből következik, hogy a második jogalap első részét el kell utasítani.

b)      A második jogalap második, a 8‑K formanyomtatvány összefüggésével, tartalmával és tárgyával kapcsolatos nyilvánvaló értékelési hibára alapított részéről

133    A felperesek azt kifogásolják, hogy a Bizottság nem vette figyelembe azt az összefüggést, amelyben a 8‑K formanyomtatványt nyilvánosságra hozták. E tekintetben a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság túl nagy jelentőséget tulajdonított annak a fordulatnak, amely szerint a szóban forgó áthelyezésnek lehetővé kell tennie a kiegészítő vámok által okozott „tarifális teher elkerülését”, miközben más tényezők igazolták ezen áthelyezést. Így a felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság – minden más bizonyíték kizárásával – feltétlen bizonyító erőt tulajdonított egyetlen nyilatkozatnak, anélkül hogy figyelembe vette volna azt az összefüggést, amelyben e nyilatkozatot tették, vagy azt a közönséget, amelynek azt címezték, és hogy e nyilatkozat célja a megnyugtatás volt. Végül a felperesek arra hivatkoznak, hogy még ha az áthelyezést indokolttá tévő tényezők egyike a kiegészítő vámok alkalmazásának elkerülése is volt, a Bizottság nem mérlegelte ezt a célt a szóban forgó áthelyezés által követett más célokhoz képest.

134    A Bizottság cáfolja ezeket az állításokat.

135    A jelen ügyben, amint a fenti 24. és 25. pontban ismertetett tényekből kitűnik, a 2018/886 rendelet hatálybalépésére válaszul a Harley‑Davidson 2018. június 25‑én benyújtotta a SEC‑nek a 8‑K formanyomtatványt, amely arra irányult, hogy tájékoztassa részvényeseit arról, hogy 2018. június 22. óta az Egyesült Államokból az Unióba importált termékeire kiegészítő vámokat alkalmaznak. E formanyomtatványban a Harley‑Davidson jelezte azon szándékát is, hogy a szóban forgó uniós kereskedelempolitikai intézkedések elkerülése érdekében az uniós piacra szánt bizonyos motorkerékpárok gyártását az Egyesült Államokból nemzetközi létesítményeibe helyezi át.

136    Konkrétan, a 8‑K formanyomtatvány a következő megfogalmazást tartalmazza: „[e] tarifális teher jelentős költségének hosszú távú fedezése érdekében a Harley‑Davidson programot fog kidolgozni arra vonatkozóan, hogy a tarifális teher elkerülése érdekében [az Unióba] szánt motorkerékpárok gyártását az Egyesült Államokból a nemzetközi létesítményeibe helyezze át”.

137    Ebből következik, hogy a szóban forgó áthelyezést indokoló tényezők közül legalább az egyik a kiegészítő vámok alkalmazásának elkerülése volt, amit a felperesek nem vitatnak. Ezenkívül a fenti 64–72. pontban megállapítást nyert, hogy a kiegészítő vámok alkalmazásának elkerülésére irányuló szándék a szóban forgó áthelyezési döntés elsődleges vagy domináns célja volt.

138    Következésképpen nem róható fel a Bizottságnak, hogy nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor a megtámadott határozatban azt állította, hogy „[a]z Európai Unió kereskedelempolitikai intézkedéseinek közzétételét követően [a Harley‑Davidson a SEC‑hez] 2018. június 25‑én a 8‑K [formanyomtatványon] bejelentette, hogy egyes, az […] uniós piacra szánt motorkerékpárok gyártását az […] Egyesült Államokból egy másik országban található nemzetközi létesítményeibe helyezi át”, megjegyezve azt, hogy „[…] a gyártás áthelyezése nem […] feltétlenül csak a [szóban forgó] kereskedelempolitikai intézkedések alkalmazásának elkerülését szolgálja […]”.

139    Azon kérdést illetően, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna‑e vennie más tényezőket, mint például a 8‑K formanyomtatvány összefüggésének elemeit, tárgyát vagy a szóban forgó áthelyezéssel elérni kívánt más célokat, meg kell állapítani, hogy ez arra a kérdésre vonatkozik, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta‑e a jogot az AD‑CDU 33. cikkének értelmezésekor azáltal, hogy következtetését arra a megállapításra alapította, hogy ezen áthelyezés domináns célja a kiegészítő vámok alkalmazásának elkerülése volt, amely kérdés már vizsgálat tárgyát képezte, és azt a Törvényszék elutasította a harmadik jogalapnak és a jelen jogalap első részének az elemzése keretében.

140    A fentiekből következik, hogy a második jogalap második részét, és ennélfogva a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

5.      Az ötödik, az uniós jog általános elveinek és az Európai Unió Alapjogi Chartájának a megsértésére alapított jogalapról

141    Az ötödik jogalap keretében a felperesek azzal érvelnek, hogy a megtámadott határozat sérti a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét és az arányosság elvét, a megfelelő ügyintézéshez való jogot, a vállalkozás szabadságát és a tulajdonhoz való jogot.

a)      Az ötödik jogalap első, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének a megsértésére alapított részéről

142    A felperesek azzal érvelnek, hogy a megtámadott határozat, sem pedig annak alkalmazása és joghatásai nem voltak előre láthatók, különösen a belga hatóságok számára, amint az a tény is mutatja, hogy ez utóbbiak visszavonták a felperesek számára kibocsátott öt KSZF‑határozatot, és nem csupán a megtámadott határozatban megjelölt két KSZF‑határozatot. Ezenkívül előadják, hogy az a tény, hogy a Bizottság az elfogadásuk időpontjában nem vonta vissza a KSZF‑határozatokat, olyan magatartásnak minősül, amely jogos bizalmat keltett, és emlékeztetnek arra, hogy a Bíróság már kimondta, hogy valamely helytelen határozat közzététele és a Bizottság helyesbítési kísérlete közötti kétéves határidő észszerűtlen. Továbbá azt állítják, hogy a Bizottságnak a kötelező érvényű származási felvilágosításról szóló útmutatója jelzi, hogy valamely KSZF‑határozat visszavonása a Vámkódex 22. cikkének (6) bekezdésében említett, meghallgatáshoz való joggal kapcsolatos feltételekhez van kötve, így joggal számíthattak arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozat elfogadásához vezető eljárás keretében kapcsolatba lép velük. Végül a felperesek azt állítják, hogy nem állt fenn olyan nyomós közérdek, amelynek a magánérdekeikkel szemben elsőbbséget kellett volna élveznie.

143    A Bizottság vitatja ezen érvelést.

144    A Vámkódex 33. cikke alapján hozott KSZF‑határozatok olyan határozatok, amelyekkel a nemzeti vámhatóságok – az importált áruk származásának megállapítását lehetővé tévő szabályok értelmezését illetően garanciát kérő importőrök kérelmeire válaszul – igazolják az Unióba behozott bizonyos termékek földrajzi származását. A kötelező érvényű származási felvilágosítás célja, hogy a gazdasági szereplők kellő bizonyossággal járhassanak el akkor, ha kétség merül fel az Unióba behozott áru földrajzi származásával kapcsolatosan, így meghatározott időtartamra védelmet nyújtanak számukra a nemzeti vámhatóságok által elfogadott álláspont bármely utólagos megváltoztatásával szemben (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 1998. január 29‑i Lopex Export ítélet, C‑315/96, EU:C:1998:31, 28. pont). Mindazonáltal az ilyen felvilágosításnak nem célja, és nem járhat azzal a hatással, hogy véglegesen biztosítsa a gazdasági szereplő számára, hogy az általa hivatkozott földrajzi származás később nem módosul, különösen amiatt, hogy a Bizottság kérelmére visszavonják a számára kiállított KSZF‑határozatot a Vámkódex 34. cikkének (11) bekezdésében előírt okból, nevezetesen annak szükségessége miatt, hogy biztosítsák az áruk helyes származásának megállapítását.

145    Ezenkívül a Bíróság már kimondta, hogy a bizalomvédelem elvére nem lehet hivatkozni valamely uniós jogi szöveg egyértelmű rendelkezésével szemben, így az uniós jogot alkalmazni köteles nemzeti hatóság – uniós joggal ellentétes – magatartása nem alapozhat meg a gazdasági szereplőben jogos elvárást az uniós joggal ellentétes bánásmódra vonatkozóan (lásd ebben az értelemben: 2011. április 7‑i Sony Supply Chain Solutions [Europe] ítélet, C‑153/10, EU:C:2011:224, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

146    Márpedig a jelen ügyben a harmadik jogalap elemzéséből kitűnik, hogy az AD‑CDU 33. cikke kellő pontossággal szabályozza a megmunkálás vagy feldolgozás gazdaságilag indokolt jellegére vonatkozó feltételt. Ezenkívül a Vámkódex 60. cikke (2) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy e rendelkezés kellő pontossággal szabályozza azon egyéb feltételeket, amelyeket az Unióba behozott áru származásának meghatározásához be kell tartani.

147    Ebből következik, hogy az uniós jog alkalmazására köteles belga vámhatóságok a KSZF‑határozatok elfogadásával az uniós joggal ellentétes magatartást tanúsítottak, és hogy e magatartás nem kelthetett jogos bizalmat a felperesekben.

148    Ami azt a kérdést illeti, hogy mennyi idő telt el azon időpont, amikor a Bizottság tudomást szerzett a szóban forgó KSZF‑határozatokról, és azon időpont között, amikor a belga vámhatóságoktól azok visszavonását kérte, amely kérdés valójában a jelen jogalap harmadik része alá tartozik, ezzel a Törvényszék a megfelelő ügyintézéshez való jog megsértésére alapított említett rész vizsgálata keretében foglalkozik.

149    Végül a felperesek azon állításával kapcsolatban, amely szerint jogosan várhatták el, hogy a Bizottság a megtámadott határozat elfogadása előtt kapcsolatba lép velük, annak elutasításához elegendő megállapítani, hogy az ötödik jogalap első része keretében ez az állítás a Vámkódex 22. cikke (6) bekezdésének értelmezésén alapul, amely kizárólag a nemzeti vámhatóságok által követendő eljárásra, nem pedig a Bizottság által követendő eljárásra vonatkozik.

150    A fentiekből következik, hogy az ötödik jogalap első részét el kell utasítani.

b)      Az ötödik jogalap második, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és az arányosság elvének a megsértésére alapított részéről

151    A felperesek azt állítják, hogy a Bizottság korábbi elnökének, valamint az akkori kereskedelmi biztosnak a nyilatkozataiból kiderül, hogy a szóban forgó büntetővámok – más amerikai védjegyek mellett – kifejezetten a Harley‑Davidson ellen irányultak annak érdekében, hogy különösen egyes amerikai politikai vezetőkre nyomást gyakoroljanak, nem pedig objektív kritériumok alapján. Hozzáteszik, hogy a megtámadott határozat hatása aránytalan volt az elérni kívánt célhoz képest, és hogy fennálltak más, kevésbé korlátozó megoldások, vagy hogy kaphattak volna garanciákat például azáltal, hogy figyelmeztetik őket arra, hogy a Bizottság az AD‑CDU 33. cikke szerinti kritérium belga hatóságok általi értelmezésének felülvizsgálatát tervezi, egyúttal lehetővé téve számukra, hogy észrevételeket tegyenek.

152    A Bizottság cáfolja ezeket az állításokat.

153    A Törvényszék megállapítja, hogy a felperesek túllépik a jelen jogvita kereteit annyiban, amennyiben lényegében azt állítják, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesültek, mivel a magas rangú uniós vezetők nyilvános nyilatkozatai – más amerikai védjegyek mellett – kifejezetten a Harley‑Davidson ellen irányultak a célból, hogy azzal szemben a szóban forgó büntetővámokat kivessék.

154    A felperesek e kifogása ugyanis valójában nem a megtámadott határozatra, hanem közvetlenül a 2018/886 rendeletre vonatkozik, amely bevezette a kiegészítő vámokat, és amely szerintük indokolatlanul nevezte meg a Harley‑Davidsont. Ezenkívül és mindenesetre a 2018/886 rendelet nem nevezi meg név szerint a Harley‑Davidsont, hanem többek között a nómenklatúra 8711 50 00 kódjának megfelelő termékekre, vagyis a „800 cm³‑t meghaladó hengerűrtartalmú, dugattyús, belső égésű motorral működő […] motorkerékpárokra” vonatkozik. Márpedig, még ha az ilyen termékkategória ténylegesen meg is felel a Harley‑Davidson által gyártott motorkerékpároknak, nem zárható ki, hogy az Egyesült Államokban letelepedett más vállalkozások által gyártott motorkerékpárok szintén tartozhatnak az objektív módon, konkrét védjegyre való hivatkozás nélkül meghatározott e kategóriába, amit a felperesek a tárgyaláson egy másik amerikai gyártó megnevezésével megerősítettek.

155    A megtámadott határozat arányosságának és hátrányosan megkülönböztető jellegének kérdését illetően elegendő megjegyezni, hogy az említett határozatban a Bizottság arra szorítkozott, hogy a nemzeti vámhatóságoktól a KSZF‑határozatok visszavonását kérje amiatt, hogy e határozatokat nem az uniós jognak megfelelően fogadták el. Egyrészt az alkalmazandó szabályozásnak való megfelelésre való felszólítás nem aránytalan. Másrészt a felperesek nem bizonyítják, és nem is állítják, hogy a Bizottság lemondott volna arról, hogy nemzeti hatóságoktól a nómenklatúra 8711 50 00 kódjának megfelelő termékek más gyártójára vonatkozó KSZF‑határozatok módosítását kérje. Egyébiránt semmi nem utal arra, hogy a Bizottság nem pontosan ugyanúgy járt volna el más, az uniós jognak nem megfelelő KSZF‑határozatok esetében.

156    Ebből következik, hogy ötödik jogalap második részét el kell utasítani.

c)      Az ötödik jogalap harmadik, a megfelelő ügyintézéshez való jog és a meghallgatáshoz való jog megsértésére alapított részéről

157    A felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság nem pártatlanul alkalmazta döntéshozatali eljárását, és hogy a megtámadott határozat csak politikai indíttatású lehet. Továbbá azt kifogásolják, hogy a Bizottság a megtámadott határozatot nem észszerű határidőn belül fogadta el, és azt – még a belga hatóságokon keresztül sem – közölte velük az említett határozat elfogadását megelőzően. E tekintetben a felperesek emlékeztetnek arra, hogy a meghallgatáshoz való jog az uniós jog általános elve, amely jogban az alkalmazandó szabályozás tartalmától függetlenül valamennyi kereskedelmi szereplőnek részesülnie kell.

158    A Bizottság vitatja ezen érvelést.

159    A Charta 41. cikke értelmében mindenkinek joga van többek között ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei részrehajlás nélkül intézzék. A pártatlanság e követelménye magában foglalja a szubjektív pártatlanságot abban az értelemben, hogy az ügyben eljáró érintett intézmény egyik tagja sem mutathat elfogultságot vagy személyes előítéletet, illetve az objektív pártatlanságot abban az értelemben, hogy az intézménynek e tekintetben megfelelő biztosítékokat kell nyújtania az ezzel kapcsolatos összes jogos kétely kizárására (lásd: 2013. július 11‑i Ziegler kontra Bizottság ítélet, C‑439/11 P, EU:C:2013:513, 155. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

160    A jelen ügyben a Bizottság korábbi elnöke által 2018 márciusában tett és a sajtóban megjelent kijelentésekből valóban kitűnik, hogy „a Harley‑Davidson motorkerékpárokra, a Levi’s farmernadrágokra és a Bourbonra [kiegészítő] vámokat kell kivetni”. Mindazonáltal a felperesek pusztán e spontán állításokból nem következtethetnek arra, hogy a Bizottság megsértette a pártatlanság követelményét. Mindenekelőtt a Bizottság a 2021 márciusában elfogadott megtámadott határozatban arra szorítkozott, hogy a nemzeti vámhatóságok által elfogadott KSZF‑határozatok utólagos felülvizsgálata keretében kérje a belga vámhatóságoktól, hogy vonják vissza a szóban forgó KSZF‑határozatokat, mivel azokat a Bizottság – helyesen – az uniós joggal ellentétesnek ítélte meg. A Bizottság ugyanis kizárólag abból a célból fogadta el az AD‑CDU 33. cikke alapján a megtámadott határozatot, hogy biztosítsa a Harley‑Davidson által gyártott motorkerékpárok helyes származásának meghatározását, így nem róható fel neki a pártatlanság felperesek által megfogalmazott hiánya. Ezenkívül és mindenesetre a felperesek a Bizottság objektivitása és pártatlansága hiányának a bizonyítása érdekében a szóban forgó kiegészítő vámok bevezetésére irányuló állítólagos politikai szándékra vonatkozó általános és elvont megállapításokon kívüli semmiféle, a megtámadott határozat elfogadásához kapcsolódó tényezőre nem hivatkoznak.

161    E tekintetben szintén emlékeztetni kell arra, hogy az Alapjogi Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja úgy rendelkezik, hogy a megfelelő ügyintézés elve magában foglalja mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések vele szemben történő meghozatala előtt meghallgassák. A meghallgatáshoz való jog a védelemhez való jog részét képezi, amely az uniós jog olyan általános elve, amelyet az arra vonatkozó konkrét szabályozás hiányában is alkalmazni kell. Ezen elv azt a követelményt fogalmazza meg, hogy azoknak a határozatoknak a címzettjeit, akiknek az érdekeit a határozat érezhetően érinti, olyan helyzetbe kell hozni, hogy az e határozatok megalapozása érdekében felhozott terhelő bizonyítékokkal kapcsolatos álláspontjukat megfelelően ismertethessék (lásd: 2021. október 28‑i Vialto Consulting kontra Bizottság ítélet, C‑650/19 P, EU:C:2021:879, 122. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

162    Ezenkívül az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy ahhoz, hogy a meghallgatáshoz való jog megsértése a szóban forgó jogi aktus megsemmisítéséhez vezethessen, fenn kell állnia annak a lehetőségnek, hogy a közigazgatási eljárás más eredménnyel zárulhatott volna (lásd ebben az értelemben: 2022. május 5‑i Zhejiang Jiuli Hi‑Tech Metals kontra Bizottság ítélet, C‑718/20 P, EU:C:2022:362, 49. pont). Így a felperesre hárul konkrét bizonyítékok vagy legalább kellően megbízható és pontos érvek vagy valószínűsítő körülmények előterjesztése révén annak bizonyítása, hogy a bizottsági határozat eltérő lehetett volna, lehetővé téve ezáltal a védelemhez való jog megsértésének konkrét megállapítását (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2006. június 29‑i SGL Carbon kontra Bizottság ítélet, C‑308/04 P, EU:C:2006:433, 98. pont).

163    Végül az észszerű határidőnek a közigazgatási eljárás lefolytatása során történő betartása az uniós jog általános elvének minősül. Ezenkívül a jogbiztonság alapvető követelménye alapján, amely szerint a Bizottság nem késlekedhet határozatlan ideig hatáskörének gyakorlásával, a bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a közigazgatási eljárás lefolyásából lehet‑e túlzottan késedelmes cselekvésre következtetni ezen intézmény részéről (lásd: 2016. április 22‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, T‑56/06 RENV II, EU:T:2016:228, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

164    Hozzá kell tenni, hogy az eljárás határidejének észszerű jellegét az egyes ügyek sajátos körülményeinek – például az ügy bonyolultságának és a felek magatartásának – figyelembevételével kell megállapítani (lásd: 2013. június 13‑i HGA és társai kontra Bizottság ítélet, C‑630/11 P–C‑633/11 P, EU:C:2013:387, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

165    Ezen elvekre tekintettel kell az ötödik jogalap harmadik részét megvizsgálni.

1)      A meghallgatáshoz való jog megsértéséről

166    Ami a meghallgatáshoz való jog megsértését illeti, a felek között nem vitatott, hogy a Bizottság nem hozta a felpereseket olyan helyzetbe, hogy észrevételeket tehessenek a megtámadott határozat elfogadásához vezető eljárás keretében, amely határozat – arra kötelezve a belga hatóságokat, hogy vonják vissza az első két szóban forgó KSZF‑határozatot, illetve ez utóbbiak azon lehetőségének hiányában, hogy ne tegyenek eleget e felszólításnak – a felperesekkel szemben hozott, őket hátrányosan érintő egyedi intézkedésnek minősül. A Bizottság azon érvének, amely szerint a megtámadott határozat elfogadására irányuló eljárás csupán a Bizottság és az érintett tagállam közötti kétoldalú információcserét írja elő, nem lehet helyt adni, tekintettel a fenti 161. pontban felidézett azon körülményre, amely szerint e jognak különös szabályozás hiányában is érvényesülnie kell. Ezenkívül az a körülmény, hogy a felperesek mind a szóban forgó KSZF‑határozatok elfogadása előtt, mind pedig ‑ a Bizottság szerint ‑ a megtámadott határozat és az említett KSZF‑határozatok tényleges visszavonását elrendelő határozat meghozatala között is megtehették vagy megtehették volna észrevételeiket a belga vámhatóságok előtt, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a Bizottság tiszteletben tartotta az őt terhelő azon kötelezettséget, hogy a felpereseket a megtámadott határozat meghozatala előtt meghallgassa.

167    Mindazonáltal e szabálytalanság a jelen ügyben csak akkor vezethet a megtámadott határozat megsemmisítéséhez, ha fennáll annak a lehetősége, hogy e szabálytalanság miatt a közigazgatási eljárás más eredménnyel zárulhatott volna, ami ily módon konkrétan sérti a védelemhez való jogot.

168    Márpedig a Bizottság azáltal, hogy a megtámadott határozatban arra szorítkozott, hogy a nemzeti vámhatóságok által elfogadott KSZF‑határozatok utólagos felülvizsgálata keretében felkérte a belga vámhatóságokat, hogy vonják vissza az AD‑CDU 33. cikkét helytelenül alkalmazó KSZF‑határozatokat, csupán a Vámkódex 34. cikkének (11) bekezdésében biztosított, arra vonatkozó hatáskörét gyakorolta, hogy felkérjen valamely tagállamot arra, hogy vonjon vissza KSZF‑határozatokat, annak érdekében, hogy biztosítsa az áruk származásának helyes és egységes megállapítását.

169    A megtámadott határozat egy uniós jogszabály, nevezetesen az AD‑CDU 33. cikkének értelmezését és alkalmazását tartalmazza, amelyről a Törvényszék a fenti 53–73. pontban megállapította, hogy azok nem voltak tévesek. Így, még ha feltételezzük is, hogy a felperesek a megtámadott határozat elfogadásához vezető eljárás keretében észrevételeket tehettek volna, az AD‑CDU 33. cikkének Bizottság által e határozatban végzett értelmezése és alkalmazása nem lehetett volna eltérő. Márpedig az e cikk jelen ügy tényállására való alkalmazását illetően megállapított megoldások csak az AD‑CDU 33. cikke értelmezésének a belga hatóságok és a Bizottság között folytatott, a Bizottság által a 2022. június 30‑i pervezető intézkedésre válaszul benyújtott levélváltások olvasatából kitűnő eltérései miatt nem voltak ugyanazok.

170    Mindenesetre, amint a fenti 65. és 66. pontban már megállapítást nyert, a felperesek nem terjesztettek a Törvényszék elé olyan konkrét bizonyítékokat, amelyek alkalmasak lettek volna annak bizonyítására, hogy a szóban forgó áthelyezést elsősorban a kiegészítő vámok bevezetéséhez nem kapcsolódó megfontolások tették indokolttá, miközben a bizonyítási teher rájuk hárul, amint arra a fenti 162. pont emlékeztet.

2)      Az észszerű határidő elvének megsértéséről

171    Ami az észszerű határidőnek a megtámadott határozat elfogadásához vezető közigazgatási eljárás keretében való állítólagos figyelmen kívül hagyását illeti, elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a Vámkódex 34. cikkének (11) bekezdése, amely felhatalmazza a Bizottságot, hogy felkérjen valamely tagállamot arra, hogy az áruk származása helyes és egységes meghatározásának biztosítása érdekében vonjon vissza KSZF‑határozatokat, nem ír elő – amint egyébként a Bizottság helyesen megjegyzi – semmiféle, a Bizottsággal a 2015/2447 rendelet 19. cikke alapján közölt KSZF‑határozatoknak az ez utóbbi általi vizsgálatára vonatkozó – akár irányadó – határidőt (lásd a fenti 12. pontot).

172    Ugyanakkor önmagában az a körülmény, hogy a Bizottságot semmilyen határidő nem köti a tekintetben, hogy a tagállamot a KSZF‑határozatok visszavonására kérje fel, nem akadálya annak, hogy az uniós bíróság megvizsgálja, hogy ezen intézmény nem mulasztott‑e el valamely észszerű határidőt.

173    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a szóban forgó KSZF‑határozatokat a belga vámhatóságok 2019. augusztus 21‑én közölték a Bizottsággal, és hogy a Bizottság 2020. október 5‑én kapcsolatba lépett e hatóságokkal, hogy azon szándékáról tájékoztassa őket, hogy az említett határozatok visszavonására kérje tőlük.

174    A belga hatóságokkal folytatott levélváltást követően, amelynek keretében ez utóbbiak a 2020. november 13‑i elektronikus levélben észrevételeket tettek, a Bizottság 2020. december 22‑én eljárást indított a megtámadott határozat elfogadása érdekében, amely eljárás keretében kérdéseket kellett intéznie különböző főigazgatóságokhoz. 2021. március 5‑én a Bizottság a tanácsadó bizottsági eljárás keretében és írásbeli eljárásban megküldte a megtámadott határozat tervezetét a Vámkódexbizottság „Származás” szekciójának valamennyi küldöttsége részére. 2021. március 29‑én a Bizottság összefoglaló feljegyzést küldött a Vámkódexbizottság „Származás” szekciójának, mielőtt 2021. március 31‑én elfogadta volna a megtámadott határozatot.

175    Így, bár valóban valamivel több mint tizenhárom hónap telt el a szóban forgó KSZF‑határozatoknak a belga vámhatóságok általi közlése és a között, hogy Bizottság e határozatok visszavonása iránti esetleges felkérés tárgyában ez utóbbiakkal kapcsolatba lépett, nem tekinthető úgy, hogy az említett közlés és a megtámadott határozat elfogadása céljából belső hivatalos eljárás megindítása között eltelt tizenhat hónapos határidő túlzott lett volna olyan körülmények között, mint amelyekről a jelen ügyben szó van, amelyeket ráadásul az jellemzett, hogy a Bizottság első alkalommal élt a Vámkódex 34. cikkének (11) bekezdése által számára biztosított hatáskörrel ahhoz, hogy felkérjen valamely tagállamot arra, hogy az áruk származása helyes és egységes meghatározásának biztosítása érdekében vonjon vissza KSZF‑határozatokat.

176    Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy a Bizottság ezt követően a megtámadott határozatot olyan közigazgatási eljárás végén fogadta el, amely kevesebb mint négy hónapig tartott, amely időszak alatt számos intézményi féllel konzultálni kellett, és amely időszak alatt azok észrevételeket tudtak tenni, ami bizonyos gyorsaságról tanúskodik.

177    Ebből következik, hogy az ötödik jogalap harmadik részét el kell utasítani.

d)      Az ötödik jogalap negyedik, a vállalkozás szabadságának és a tulajdonhoz való jognak a megsértésére alapított részéről

178    A felperesek azt állítják, hogy a Bizottság az AD‑CDU 33. cikkét úgy értelmezte, hogy az megfosztja a kereskedelmi szereplőket a tevékenységeik helyének jogszerű megválasztásától, ami sérti a vállalkozási szabadságukat és a tulajdonhoz való jogukat. Márpedig a felperesek szerint a Bizottságnak a vállalkozások által hozott kereskedelmi döntésekbe való bármiféle beavatkozása nem haladhatja meg a jogszerű cél eléréséhez szükséges mértéket, és – jóllehet az uniós kereskedelmi és vámügyi rendszer ellenőrzése jogszerű célnak minősül – azt szigorú korlátok között kell megvalósítani, hogy ne minősüljön politikai célokból való önkényes beavatkozásának.

179    A Bizottság cáfolja ezeket az állításokat.

180    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2013. január 22‑i Sky Österreich ítélet (C‑283/11, EU:C:2013:28) 41–46. pontjában a Bíróság emlékeztetett arra, hogy az Alapjogi Charta 16. cikke által biztosított védelem magában foglalja a gazdasági vagy kereskedelmi tevékenység gyakorlásának szabadságát, a szerződési szabadságot és a szabad versenyt. Ezenkívül a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a vállalkozás szabadsága nem jelent abszolút előjogot, hanem azt a társadalomban betöltött szerepére tekintettel kell vizsgálni. Ezen ítélkezési gyakorlat szerint és az Alapjogi Charta 16. cikkének szövegére tekintettel, amely cikk szövege eltér annak II. címében elismert többi alapvető szabadság megfogalmazásától, ugyanakkor közel áll ugyanezen Alapjogi Charta IV. címe egyes rendelkezéseinek szövegéhez, a vállalkozás szabadsága széles körű közhatalmi beavatkozásoknak vethető alá, amelyek a gazdasági tevékenység gyakorlásának közérdekből való korlátozásait jelenthetik.

181    Az Alapjogi Charta 17. cikkének (1) bekezdése alapján mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerűen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen, és azt örökül hagyja. Tulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett történik. A tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni.

182    Mivel az Alapjogi Charta 16. cikkében és 17. cikkének (1) bekezdésében biztosított jogok nem abszolút jogok, azok gyakorlását az Unió által elismert általános érdekű célkitűzések korlátozhatják. Az Alapjogi Charta 52. cikke (1) bekezdésének megfelelően az Alapjogi Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása csak a törvény által, e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával, és az arányosság elvére figyelemmel csak annyiban korlátozhatók, amennyiben az elengedhetetlen, és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.

183    A jelen ügyben a felperesek nem pontosítják azokat a ténybeli elemeket, amelyek alátámaszthatnák az általuk a jelen rész keretében megfogalmazott állításokat, és amelyek alkalmasak annak bizonyítására, hogy a megtámadott határozat aránytalanul korlátozta a tulajdonhoz való jogukat vagy a vállalkozási szabadságukat.

184    Ráadásul egyrészt ezen alapvető jogok esetleges korlátozása, még ha bizonyítást is nyerne, nem a megtámadott határozat következménye lenne. Valójában az ilyen korlátozás, még ha bizonyítást is nyerne, a kiegészítő vámok kivetéséről szóló 2018/886 rendeletből eredne. Márpedig, amint az iratokból kitűnik, a felperesek a jelen kereset keretében nem vitatták az említett rendelet jogszerűségét. Másrészt azt is meg kell állapítani, hogy mivel nem nyert bizonyítást, hogy a megtámadott határozat akadályát képezi annak, hogy a felperesek az Unióban Harley‑Davidson által gyártott motorkerékpárokat értékesítsenek, e határozat nem akadályozza aránytalanul a felperesek azon jogát, hogy az uniós piacon gazdasági tevékenységet folytassanak, sem pedig a szóban forgó motorkerékpárok gyártása és forgalmazása tekintetében a tulajdonhoz való joguk gyakorlását.

185    A fenti megfontolások összességére tekintettel az ötödik jogalap negyedik részét, és ennélfogva az ötödik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

6.      A hatodik, a Bizottság politikai célú, hatáskörrel való visszaélésére alapított jogalapról

186    A felperesek előadják, hogy a megtámadott határozat elfogadásának időpontja egyértelműen jelzi, hogy a Bizottság magatartását politikai megfontolások indokolták. Azt állítják tehát, hogy a Bizottság visszaélt azon hatáskörével, amely lehetővé teszi számára, hogy gondoskodjon arról, hogy az Unióba importált áruk származását helyesen határozzák meg, azáltal, hogy arra kérte a nemzeti vámhatóságokat, hogy vonják vissza a KSZF‑határozatokat, kizárólag vagy elsősorban olyan célokból, amelyek eltérnek azoktól a céloktól, amelyek miatt e hatáskörrel felruházták, veszélyeztetve azáltal az említett hatáskörnek a gazdasági szereplők számára megfelelő és harmonizált „egyenlő versenyfeltételek” biztosítására irányuló célját.

187    A Bizottság vitatja ezeket az állításokat.

188    A Törvényszék megállapítja, hogy az állítólagos „hatáskörrel való visszaélés” ürügyén a felperesek állításukkal valójában arra hivatkoznak e hatodik jogalap keretében, hogy a Bizottság visszaélt hatáskörével. Érvelésükkel ugyanis a felperesek lényegében arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozat olyan rejtett kereskedelempolitikai intézkedésnek minősül, amelynek célja, hogy nyomást gyakoroljon az Egyesült Államok kormányára annak érdekében, hogy lemondjon a kereskedelem bővítéséről szóló 1962. évi törvény 232. szakasza alapján kivetett vámokról.

189    Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy valamely jogi aktus csak akkor jogellenes hatáskörrel való visszaélés miatt, ha objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis elsősorban a hivatkozott céltól eltérő cél elérése, vagy az adott ügy körülményeinek kezelésére a Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el (lásd: 2019. március 20‑i Foshan Lihua Ceramic kontra Bizottság ítélet, T‑310/16, EU:T:2019:170, 176. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

190    Márpedig a felperesek nem terjesztettek elő semmilyen konkrét bizonyítékot – a homályos és elvont állításokon kívül –, amely alátámaszthatná, hogy a Bizottság az említett határozatot a hivatkozott céltól, azaz az Unióba importált áruk származása helyes és egységes meghatározása biztosításának céljától eltérő célból fogadta volna el. Bár a felperesek benyújtottak olyan újságcikkeket, amelyek közül néhány ráadásul a megtámadott határozat elfogadását követően készült, meg kell állapítani, hogy e cikkek nem vonatkoznak sem a megtámadott határozatra, sem pedig hasonló határozatokra. Ezenkívül e cikkek inkább arról szólnak, hogy a Bizottság aggodalmát fejezte ki az Unió és az Egyesült Államok között a 2018/886 rendelet II. mellékletében előírt kiegészítő vámok azonnali hatálybalépésével összefüggésben fennálló nézeteltérés esetleges fokozódását illetően.

191    Ennélfogva a felperesek azáltal, hogy annak állítására szorítkoznak, hogy a megtámadott határozatot „politikai célból” fogadták el, pusztán kijelentéseket tesznek.

192    Így semmilyen bizonyítékból nem tűnik ki olyan valószínűsítő körülmény, amely alátámasztaná azt az elgondolást, hogy a megtámadott határozat elfogadásához vezető eljárást kizárólag vagy legalábbis elsősorban a fenti 190. pontban említett céltól eltérő célok elérése érdekében indították volna meg.

193    Ebből következik, hogy a hatodik jogalapot el kell utasítani.

194    A fentiek összességéből következik, hogy a megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelmeket el kell utasítani.

C.      Pervezető intézkedés vagy bizonyításfelvétel iránti kérelemről

195    A Bizottság azt állítja, hogy tárgytalanná vált a felperesek harmadik kereseti kérelme, amellyel azt kérik, hogy a Törvényszék rendeljen el általa megfelelőnek ítélt pervezető intézkedéseket vagy bizonyításfelvételt, mivel azokat a dokumentumokat, amelyekre a felperesek utalnak, az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2001. L 145., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) alapján benyújtott, ilyen irányú kérelmükre válaszul hozzáférhetővé tették.

196    A felperesek úgy vélik, hogy a Törvényszék ugyanakkor hasznosnak ítélheti meg, hogy a Bizottságtól további bizonyítékok benyújtását kérje, mivel a Bizottság által nyilvánosságra hozott dokumentumok nem teszik lehetővé állításainak megfelelő alátámasztását.

197    A jogvitában részes fél által benyújtott, pervezető intézkedés, illetve bizonyításfelvétel iránti kérelmeknek az elbírálását illetően emlékeztetni kell arra, hogy egyedül a Törvényszék dönthet az előtte folyamatban lévő üggyel kapcsolatban rendelkezésére álló információk kiegészítésének esetleges szükségességéről (lásd: 2007. november 22‑i Sniace kontra Bizottság ítélet, C‑260/05 P, EU:C:2007:700, 77. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

198    A jelen ügyben a felperesek nem jelölik meg pontosan azokat az okokat, amelyek indokolhatják a pervezető intézkedések vagy bizonyításfelvétel iránti e kérelmet, amint azt a Törvényszék eljárási szabályzata 88. cikkének (2) bekezdése megköveteli.

199    Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy az ügyiratokban szereplő információk elegendőek ahhoz, hogy lehetővé tegyék a Törvényszék számára, hogy határozatot hozzon, mivel az eljárás során kifejtett kérelmek, jogalapok és érvek alapján, valamint a felek által benyújtott dokumentumokra tekintettel érdemben el tudja bírálni az ügyet.

200    Következésképpen a pervezető intézkedések, illetve bizonyításfelvétel iránti kérelmet el kell utasítani.

201    Ebből következik, hogy a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy határozni kellene a Bizottság által a tárgyalás céljából benyújtott, a Harley‑Davidson és a részvényeseinek képviselői között 2018. július 24‑én tartott telefonkonferencia átiratát tartalmazó dokumentum elfogadhatóságáról.

 A költségekről

202    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

203    A felpereseket, mivel pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék a Harley‑Davidson Europe Ltd‑t és a Neovia Logistics Services Internationalt kötelezi a költségek viselésére.

Papasavvas Svenningsen Jaeger

Mac Eochaidh       Pynnä

Kihirdetve Luxembourgban, a 2023. március 1‑jei nyilvános ülésen.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: angol.