MACIEJ SZPUNAR

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2021. március 22.(1)

C‑930/19. sz. ügy

X

kontra

État belge

(a Conseil du contentieux des étrangers [külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság, Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Uniós polgárság – A tagállamok területén való szabad mozgáshoz és szabad tartózkodáshoz való jog – 2004/38/EK irányelv – A 13. cikk (2) bekezdése – Uniós polgár családtagjainak tartózkodási joga – Uniós polgár és harmadik országbeli állampolgár közötti házasság – Családon belüli erőszak áldozatává vált harmadik országbeli állampolgár tartózkodási jogának megtartása a házasság megszűnése esetén – Az elegendő forrás meglétének bizonyítására irányuló kötelezettség – Az ilyen kötelezettség hiánya a 2003/86/EK irányelvben – Érvényesség – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – 20. és 21. cikk – Egyenlő bánásmód – A családegyesítő állampolgárságán alapuló hátrányos megkülönböztetés”

I.      Bevezetés

1.        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2004/38/EK irányelv(2) 13. cikke (2) bekezdésének az Európai Unió Alapjogi Chartája(3) (a továbbiakban: Charta) 20. és 21. cikkére tekintettel való érvényességére vonatkozik.

2.        E kérelmet egy uniós polgár – akitől az alapeljárás felperese elvált – által a házasság alatt elkövetett családon belüli erőszak áldozatává vált harmadik országbeli állampolgár, az alapeljárás felperese és az État belge (belga állam) között az utóbbi e tagállamban való tartózkodáshoz való jogának megtartása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3.        Közelebbről a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése érvénytelen‑e amiatt, hogy e rendelkezés a házasság felbontása, a házasság érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése esetén a családon belüli erőszak áldozatává vált harmadik országbeli állampolgár (az uniós polgár házastársa) tartózkodási jogának fenntartását többek között ahhoz a feltételhez köti, hogy elegendő forrással rendelkezzen, míg a 2003/86/EK irányelv(4) 15. cikkének (3) bekezdése a házasság felbontása vagy különélés esetén a családegyesítési jogot gyakorló harmadik országbeli állampolgár tartózkodási jogának fenntartását nem teszi függővé e feltételtől.

4.        A jelen ügy – azáltal, hogy alkalmat ad a Bíróságnak arra, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének érvényességéről határozzon – lehetőséget nyújt számára arra, hogy a családon belüli erőszak áldozatainak védelmére vonatkozó uniós és tagállami szabályozás közelmúltbeli fejlődésével összefüggésben pontosítsa a Singh és társai ítélet(5) és az NA ítélet(6) tartalmát.

II.    Jogi háttér

A.      Az uniós jog

1.      A Charta

5.        A Chartának „A törvény előtti egyenlőség” című 20. cikke kimondja, hogy „[a] törvény előtt mindenki egyenlő”.

6.        A Chartának „A megkülönböztetés tilalma” című 21. cikkének (1) és (2) bekezdése ekképp rendelkezik:

„(1)      Tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés.

(2)      A Szerződések alkalmazási körében és az azokban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül, tilos az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés.”

2.      A 2004/38 irányelv

7.        A 2004/38 irányelvnek „A családtagok tartózkodási jogának megtartása válás [helyesen: a házasság felbontása], a házasság érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése esetén” című 13. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A második albekezdés sérelme nélkül a válás, az uniós polgár házasságának érvénytelenítése vagy a 2. cikk 2. b) pontjában említett regisztrált élettársi kapcsolatának megszüntetése nem érinti azon családtagjainak tartózkodási jogát [helyesen: a házasság felbontása, érvénytelenítése vagy a 2. cikk 2. b) pontjában említett regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése nem vonja maga után valamely uniós polgár azon családtagjai tartózkodási jogának elvesztését], akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, ha:

a)      a válásnak, a házasság érvénytelenítésének vagy a 2. cikk 2. b) pontjában említett regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetésének kezdeményezését megelőzően [helyesen: a házasság felbontására vagy a házasság érvénytelenítésére irányuló bírósági eljárást, vagy a 2. cikk 2. b) pontjában említett regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetését megelőzően] a házasság vagy a regisztrált élettársi kapcsolat legalább három évig fennállt, ebből egy [helyesen: legalább egy] évig a fogadó tagállamban; vagy

[…]

c)      ezt olyan különlegesen bonyolult körülmények indokolják, mint a házasság vagy regisztrált élettársi kapcsolat fennállása alatti családon belüli erőszak áldozatává válás;

[…]

A huzamos tartózkodási jog elnyeréséig az érintett személyek tartózkodási joga továbbra is attól a követelménytől függ, hogy bizonyítani tudják, hogy munkavállalók vagy önálló vállalkozók, vagy elegendő forrással rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk ideje alatt, és teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek a fogadó tagállamban, vagy a fogadó tagállamban már beilleszkedett olyan család tagjai, amelynek egyik tagja megfelel ezeknek a feltételeknek. Az »elegendő forrást« a 8. cikk (4) bekezdése határozza meg.

Ezek a családtagok kizárólag személyes alapon tartják meg tartózkodási jogukat.”

3.      A 2003/86 irányelv

8.        A 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) és (4) bekezdése szerint:

„(3)      Megözvegyülés, válás [helyesen: a házasság felbontása], különélés vagy az egyenes ági felmenő vagy lemenő első fokú rokonok halála esetében – szükség esetén – kérelemre önálló tartózkodási engedély adható meg a családegyesítés jogcímén beutazott személyek számára. A tagállamok különösen nehéz körülmények esetére az önálló tartózkodási engedély megadását biztosító rendelkezéseket állapítanak meg.

(4)      A nemzeti jog állapítja meg az önálló tartózkodási engedély megadására és időtartamára vonatkozó feltételeket.”

B.      A belga jog

9.        Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdését a loi sur l’accès au territoire, le séjour, l’établissement et l’éloignement des étrangers, du 15 décembre 1980(7) (a külföldiek beutazásáról, tartózkodásáról, letelepedéséről és kiutasításáról szóló, 1980. december 15‑i törvény; a továbbiakban: 1980. december 15‑i törvény) 42 quater cikke ültette át a belga jogba.

10.      Az 1980. december 15‑i törvény alapeljárás tényállására alkalmazandó változata 42 quater cikke (1) bekezdése első albekezdésének 4. pontja és harmadik albekezdése a következőket írja elő:

„1. §      A miniszter vagy megbízottja a következő esetekben a tartózkodási jog elismerését követő öt éven belül megszüntetheti az uniós polgár azon családtagjainak tartózkodási jogát, akik maguk nem uniós polgárok, és uniós polgár családtagjaiként tartózkodnak az államterületen:

[…]

4º      felbontják az azon uniós polgárral fennálló házasságot, akit kísértek vagy akihez csatlakoztak, megszűnik a regisztrált élettársi kapcsolat […], vagy már nem áll fenn az életközösség;

[…]

A tartózkodás megszüntetéséről szóló határozata meghozatala során a miniszter vagy megbízottja figyelembe veszi az érintett Királyságban való tartózkodásának időtartamát, életkorát, egészségi állapotát, családi és gazdasági helyzetét, a Királyságba való társadalmi és kulturális beilleszkedését és a származási országához való kötődésének mértékét.”(8)

11.      E törvény 42 quater cikke (4) bekezdése első albekezdésének 4. pontja és második albekezdése a következőképpen rendelkezik:

„4. §      Az 5. § sérelme nélkül, az 1. § (1) albekezdésének 4 pontja szerinti eset nem alkalmazható:

4º      […] amennyiben ezt különösen nehéz körülmények indokolják, például akkor, ha a családtag bizonyítja, hogy családon belüli erőszak, illetve a Code pénal (büntető törvénykönyv) 375., 398–400., 402., 403. vagy 405. cikkében meghatározott erőszakos cselekmények áldozatává vált a 40bis cikk 2. §‑a első albekezdésének 1. vagy 2. pontja szerinti házasság vagy regisztrált élettársi kapcsolat keretében;

és amennyiben az érintett személyek bizonyítják, hogy munkavállalók vagy önálló vállalkozók Belgiumban, vagy a 40. cikk 4. §‑ának második albekezdésében hivatkozott elegendő forrással rendelkeznek ahhoz, hogy ne jelentsenek terhet a Királyság szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk időtartama alatt, és Belgiumban valamennyi kockázatot lefedő egészségbiztosítással rendelkeznek, vagy az e feltételeknek megfelelő személy a Királyságban már létrehozott családjának tagjai.”

12.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) bekezdését az 1980. december 15‑i törvény 11. cikkének (2) bekezdése ültette át a belga jogba.

13.      Az 1980. december 15‑i törvény 11. cikke (2) bekezdése első albekezdésének 2. pontja, valamint második, negyedik és ötödik albekezdése a következőképpen rendelkezik:

„2. §      A miniszter vagy megbízottja úgy határozhat, hogy azon külföldi, akinek a 10. cikk alapján megengedték a Királyságban való tartózkodást, a következő esetek egyikében már nem jogosult a Királyság területén tartózkodni:

[…]

2º      a külföldi és a hozzá csatlakozó külföldi nem vagy többé nem élnek tényleges házassági vagy családi kapcsolatban;

[…]

A […] 2. pont […] alapján hozott határozat csak a tartózkodási engedély kiállítását követő első öt évben vagy – a 12bis. cikk 3. vagy 4. §‑ában említett esetekben – a kérelem benyújtását igazoló okirat kiállítását követően hozható meg.

[…]

A miniszter vagy megbízottja nem szüntetheti meg a tartózkodást az (1) bekezdés […] 2. pontja alapján, ha a külföldi bizonyítja, hogy a házasság vagy élettársi kapcsolat ideje alatt a code pénal (büntető törvénykönyv) 375., 398–400., 402., 403. vagy 405. cikkében hivatkozott cselekmény áldozata volt. […]

Az (1) bekezdés […] 2. pontja alapján a tartózkodás megszüntetésére vonatkozó döntés meghozatalakor a miniszter vagy megbízottja figyelembe veszi az érintett személy családi kapcsolatainak jellegét és szilárdságát, a Királyságban való tartózkodásának időtartamát, valamint a származási országával való családi, kulturális és társadalmi kapcsolatai fennállását.”

III. Az alapeljárás tényállása, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és a Bíróság előtti eljárás

14.      2010. szeptember 26‑án az alapeljárás algériai állampolgárságú felperese házasságot kötött Algírban (Algéria) egy francia állampolgárral. 2012. február 22‑én rövid távú tartózkodásra jogosító vízummal Belgiumba utazott, hogy csatlakozzon az e tagállamban lakóhellyel rendelkező házastársához.

15.      2012. április 20‑án az alapeljárás felperesének házastársa megszülte francia állampolgárságú első gyermeküket.

16.      2013. május 7‑én az alapeljárás felperese – mint egy francia állampolgár házastársa – igényelte az uniós polgár családtagjának tartózkodási kártyáját, amelyet 2013. december 13‑án kapott meg, és amely 2018. december 3‑ig volt érvényes.

17.      2015‑ben, közel öt év házasságot, Belgiumban pedig két év életközösséget követően az alapeljárás felperese, aki házastársa részéről családon belüli erőszak áldozatává vált, kénytelen volt elhagyni a házastársi közös otthont. Először egy menedékbe fogadták be, majd 2015. május 22‑én egy Tournai‑ban (Belgium) található lakásba költözött. 2015. március 2‑án az alapeljárás felperese panaszt nyújtott be a családon belüli erőszakkal kapcsolatban.

18.      A 2015. október 30‑i együttélési jelentés nyomán, amely szerint az alapeljárás felperese és házastársa nem élnek együtt, mivel az előbbi és közös lányuk 2015. szeptember 10. óta Franciaországban tartózkodnak, a belga kormány 2016. március 2‑i határozatával megszüntette az alapeljárás felperesének három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való jogát, és elrendelte kiutasítását. E határozatot azonban a Conseil du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság) 2016. szeptember 16‑i ítéletével megsemmisítette.

19.      2017. március 10‑i levelében az alapeljárás alperese további információkat kért az alapeljárás felperesétől, többek között megélhetési forrásainak és egészségbiztosításának bizonyítását. 2017. május 2‑án az alapeljárás felperese arról tájékoztatta az alapeljárás alperesét, hogy házastársa részéről családon belüli erőszak áldozatává vált, és az 1980. december 15‑i törvény 42 quater cikke (4) bekezdése első albekezdésének 1., 3. és 4. pontja alapján kérte tartózkodási jogának megtartását.

20.      2017. december 14‑i határozatával az alperes a kiutasítás elrendelése nélkül megszüntette az alapeljárás felperesének tartózkodási jogát, azzal az indokkal, hogy nem bizonyította többek között azt, hogy saját megélhetési forrásokkal rendelkezik. Az alapeljárás felperese 2018. január 26‑án keresetet indított e határozat megsemmisítése érdekében a Conseil du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság) előtt.

21.      A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az 1980. december 15‑i törvény 42 quater cikkének (4) bekezdése – amely a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdését a belga jogba átültette ‑ azt írja elő, hogy a házasság felbontása vagy a házastársak életközösségének megszűnése esetén azon harmadik országbeli állampolgár tartózkodási jogának megtartása, aki a házasság során az uniós polgár házastársa részéről családon belüli erőszak áldozatává vált, bizonyos feltételektől függ, többek között attól, hogy elegendő forrással és egészségbiztosítással rendelkezzen. E bíróság arra is rámutat, hogy ugyanezen körülmények között az 1980. december 15‑i törvény 11. cikkének (2) bekezdése – amely a 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) bekezdését a belga jogba átültette – a családegyesítési jogát korábban egy Belgiumban jogszerűen tartózkodó, harmadik országbeli állampolgárral gyakorló harmadik országbeli állampolgár házastárs számára az önálló engedély megadását kizárólag a családon belüli erőszak fennállásának bizonyításától teszi függővé.

22.      A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy azon harmadik országbeli állampolgárokat, akik házastársuk részéről családon belüli erőszak áldozatává váltak, eltérő bánásmódban részesítik, aszerint hogy a családegyesítés uniós polgárral vagy harmadik országbeli állampolgárral történt, és hogy az ilyen eltérő bánásmód a 2004/38 irányelv és a 2003/86 irányelv rendelkezéseiből ered.

23.      E körülmények között határozott úgy a Conseil du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság, Belgium) a 2019. december 13‑i, a Bíróság Hivatalához 2019. december 20‑án érkezett határozatával, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Sérti‑e [a 2004/38] irányelv 13. cikkének (2) bekezdése [a Charta] 20. és 21. cikkét, amennyiben úgy rendelkezik, hogy a házasság felbontása, érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése nem érinti az uniós polgár azon családtagjainak tartózkodási jogát, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai – különösen, ha ezt olyan különlegesen bonyolult körülmények indokolják, mint a házasság vagy regisztrált élettársi kapcsolat fennállása alatti családon belüli erőszak áldozatává válás –, de kizárólag azzal a feltétellel, hogy az érdekeltek bizonyítani tudják, hogy munkavállalók vagy önálló vállalkozók, vagy elegendő forrással rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk ideje alatt, és teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek a fogadó tagállamban, vagy a fogadó tagállamban már beilleszkedett olyan család tagjai, amelynek egyik tagja megfelel ezeknek a feltételeknek, míg [a 2003/86 irányelv] 15. cikkének (3) bekezdése, amely ugyanezen lehetőséget biztosítja, a tartózkodási jog fenntartását nem teszi ez utóbbi feltételtől függővé?”

24.      Írásbeli észrevételeket az alapeljárás felperese, a belga kormány, valamint az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság nyújtott be.

25.      A 2020. december 7‑i tárgyaláson az alapeljárás felperese, a belga kormány, valamint a Parlament, a Tanács és a Bizottság nevében terjesztettek elő szóbeli észrevételeket a Bíróság előtt.

IV.    Elemzés

26.      A következőkben először is a belga kormány által e tekintetben előadott érvre figyelemmel megvizsgálom, hogy a Bíróság rendelkezik‑e hatáskörrel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolására (A. rész). Tekintettel arra, hogy ez az eset áll fenn, ezt követően a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének alkalmazhatóságát elemzem annak érdekében, hogy a jelen ügyben kizárjak minden, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatóságával kapcsolatos kétséget (B. rész). Végül megvizsgálom e rendelkezés érvényességét (C. rész).

A.      A Bíróság hatásköréről

27.      A belga kormány írásbeli észrevételeiben azzal érvel, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés megválaszolására. Először is, e bíróságnak nem valamely uniós jogi szabály, hanem a belga jogalkotó által a számára a 2003/86 irányelv 15. cikkének (2) és (3) bekezdése által elismert hatáskör keretében megállapított nemzeti jogi szabály alapján vannak kétségei a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének érvényességét illetően. Másodszor, a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételek be nem tartása sértené az Unió és a tagállamok közötti hatáskörmegosztásra vonatkozó szabályokat. Végül harmadszor, a Charta rendelkezései nem kérdőjelezhetik meg a tagállamok azon hatásköreit, amelyek az uniós polgár családtagjainak jogállásával nem rendelkező harmadik országbeli állampolgárok tartózkodási feltételeire vonatkoznak.

28.      E tekintetben emlékeztetni szeretnék arra, hogy az EUSZ 19. cikk (3) bekezdésének b) pontja és az EUMSZ 267. cikk első bekezdésének b) pontja azt írja elő, hogy a Bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy előzetes döntéshozatal keretében kivétel nélkül(9) döntsön az uniós jog értelmezéséről és az uniós intézmények által elfogadott jogi aktusok érvényességéről, mivel e jogi aktusoknak teljes mértékben összeegyeztethetőknek kell lenniük a Szerződések rendelkezéseivel, a belőlük eredő alkotmányos elvekkel, valamint a Charta rendelkezéseivel.(10)

29.      A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdésében és a 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) bekezdésében az uniós jogalkotó – többek között a házasság felbontásával és a különéléssel kapcsolatos helyzetekben – eltérő módon szabályozta a házastársa által elkövetett erőszakos cselekmények áldozatává vált harmadik országbeli állampolgár tartózkodási joga fenntartásának feltételeit, aszerint hogy a házastárs uniós polgár vagy harmadik országbeli állampolgár. E bíróság úgy véli, hogy ily módon az uniós jogalkotó a családegyesítő házastárs állampolgárságán alapuló eltérő bánásmódot vezetett be, megsértve ezáltal a Charta 20. és 21. cikkét. Tekintettel arra, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése által az uniós polgárok harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársára vonatkozóan bevezetett rendszer kedvezőtlenebb, mint amelyet a 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) bekezdése állapít meg harmadik országok állampolgárainak harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársa tekintetében, a kérdést előterjesztő bíróság arra kéri a Bíróságot, hogy a Charta 20. és 21. cikkére tekintettel vizsgálja meg a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének érvényességét.

30.      Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy a belga kormánynak a Bíróság hatáskörével kapcsolatos kifogásait el kell utasítani.

B.      A 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának alkalmazhatóságáról

31.      Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kéri a Bíróságtól, hogy határozzon a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának érvényességéről.

32.      Kiindulásként kiemelem, hogy e rendelkezés érvényességének vizsgálata előtt meg kell vizsgálni, hogy ez a kérdés elfogadható‑e. E célból meg kell vizsgálni, hogy ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontja alkalmazható‑e a jelen ügyben.

33.      A Bizottság ugyanis kétségeit fejezi ki a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetre való alkalmazhatóságát illetően. Kétségei azon alapulnak, hogy a kérdést előterjesztő bíróság semmilyen információval nem szolgál az alapeljárás felperese házasságának felbontására vagy érvénytelenítésére vonatkozóan. E tekintetben az NA ítéletből(11) kitűnik, hogy ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdésének alkalmazása feltételezi, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgár és az érintett uniós polgár közötti házasság felbontását vagy érvénytelenítését kimondták, vagy legalábbis erre irányuló eljárás indult azelőtt, hogy az uniós polgár elhagyja a fogadó tagállamot.

34.      Ezzel szemben az alapeljárásban részt vevő felek és a többi beavatkozó nem vitatják e rendelkezés alkalmazhatóságát. Ugyanez vonatkozik a kérdést előterjesztő bíróságra is, amely az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésében e rendelkezés alkalmazhatóságára alapította érvelését.

35.      Megvizsgálom e kérdést, annak érdekében, hogy eloszlassak minden lehetséges kételyt azzal kapcsolatban, hogy e rendelkezés érvényességének vizsgálata esetlegesen nem függ össze az alapeljárás tárgyával vagy céljával.(12) Mielőtt megkezdeném az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálatát, megvizsgálom tehát, hogy az alapeljárás felpereséhez hasonló helyzetben lévő személy a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának hatálya alá tartozik‑e.

1.      A 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának alkalmazhatóságára vonatkozó elemzés szükségességéről

36.      A 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése alkalmazásának feltételeit illetően emlékeztetek arra, hogy a Bíróság NA ítéletében(13) megállapította, hogy „e rendelkezés végrehajtása – ideértve a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontjából eredő jogot is – az érintettek közötti házasság felbontásának van alárendelve”. Ebben az összefüggésben a Bíróság kimondta, hogy ha házassága alatt valamely harmadik országbeli állampolgár azon uniós polgár által elkövetett családon belüli erőszak áldozatává vált, akitől e harmadik országbeli állampolgár elvált, ezen uniós polgárnak a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően a fogadó tagállamban kell tartózkodnia a házasság felbontására irányuló eljárás megindítása időpontjáig ahhoz, hogy az említett harmadik országbeli állampolgár megalapozottan hivatkozhasson ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontjára.(14)

37.      Így a szóban forgó alapügyben a meghatározó tényező a házasság felbontására irányuló eljárás kezdő időpontja. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság által hozzá intézett információkérésre válaszul jelezte, hogy a házasság felbontása iránti kérelmet 2018. július 5‑én nyújtották be, és hogy a házasságot 2018. július 24‑én 2018. október 2‑i hatállyal bontották fel.(15)

38.      Ennélfogva a jelen ügyben az NA ítéletből(16) eredő ítélkezési gyakorlat alapján, mivel a házasság felbontására irányuló eljárás kezdő időpontja későbbi, mint az alapeljárás felperese házastársa Belgium területéről való távozásának időpontja, a felperes nem tartozik a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának hatálya alá.(17)

39.      Véleményem szerint azonban az alapeljárás felperese e rendelkezés hatálya alá tartozik.

40.      Az alábbi okfejtésekben kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt meg vagyok győződve arról, hogy az alapügy tárgyát képező rendelkezés alkalmazható a jelen ügyben, és amelyek miatt el kell végezni az NA ítéletből(18) eredő ítélkezési gyakorlat tartalmának mélyreható elemzését. Ezenkívül ez az elemzés lehetővé fogja tenni e rendelkezés értelmének megállapítását, mielőtt megvizsgálnám annak érvényességét. Amint az a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, az értelmezés általános elve szerint valamely uniós jogi aktust ugyanis – amennyire lehetséges – úgy kell értelmezni, hogy ne váljék kérdésessé annak érvényessége, és hogy megfeleljen az elsődleges jog egészének.(19)

41.      Először tehát megvizsgálom a Bíróság 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatának tartalmát. E vizsgálatra figyelemmel ezt követően ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának olyan értelmezését fogom javasolni, amely nemcsak összhangban áll e rendelkezés szövegével, összefüggésével, céljával és keletkezéstörténetével, hanem lehetővé teszi az uniós jogrendszer és a családon belüli erőszak áldozatainak védelmére vonatkozó uniós politika általános egységességének megőrzését is.

2.      A Bíróság 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének a) és c) pontjára vonatkozó ítélkezési gyakorlatának tartalmáról

42.      Noha valóban az NA ítélet(20) az egyetlen olyan ítélet, amelyben a Bíróság a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontját értelmezte, az mindazonáltal a Singh és társai ítélet(21) logikáját követi. Elemzésem tehát erre a két ítéletre fog vonatkozni.

a)      A Singh és társai ítélet

43.      A Singh és társai ítélet(22) alapjául szolgáló ügy három harmadik országbeli állampolgárt érintett, akik az Írországban élő és ott munkát vállaló uniós polgárokkal kötött házasságuk következtében a 2004/38 irányelv 7. cikkének (2) bekezdése alapján az uniós polgárt a fogadó tagállamban kísérő vagy hozzá csatlakozó házastársként tartózkodási jogot szereztek ebben a tagállamban. Mindhárom esetben azt követően indították meg a házasság felbontására irányuló eljárást, hogy a házastársak elhagyták Írország területét.

44.      Ebben az ügyben a kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével többek között arra várt választ, hogy a három harmadik országbeli állampolgár házastárs írországi tartózkodáshoz való joga fenntartható‑e a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének a) pontja alapján. A Bíróság a következőképpen fogalmazta át e kérdést: „Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező volt házastársa, akinek a házassága a házasság felbontására irányuló bírósági eljárás elindítását megelőzően legalább három évig fennállt, ebből legalább egy évig a fogadó tagállamban, az említett rendelkezés alapján megtarthatja tartózkodási jogát e tagállamban, ha a házasság felbontását megelőzően az uniós polgár házastárs távozott ebből a tagállamból.”(23)

45.      Miután emlékeztetett arra, hogy azon harmadik országbeli állampolgárok, akik valamely uniós polgár családtagjai, csak e polgár tartózkodási helye szerinti fogadó tagállamban hivatkozhatnak a tartózkodási jogra, más tagállamban azonban nem,(24) a Bíróság megállapította, hogy ha az uniós polgár még a házasság felbontására irányuló bírósági eljárás elindítása előtt távozik a harmadik országbeli állampolgár házastársa tartózkodási helye szerinti tagállamból, hogy valamely másik tagállamba vagy harmadik országba költözzön, a harmadik országbeli állampolgár 2004/38 irányelv 7. cikkének (2) bekezdésén alapuló tartózkodáshoz való származékos joga az uniós polgár távozásakor megszűnik, és így többé nem tartható meg az ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének a) pontja alapján.(25) A Bíróság szerint ugyanis a 2004/38 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése értelmében a harmadik országbeli állampolgár uniós polgár házastársának a fogadó tagállamban kell tartózkodnia a házasság felbontására irányuló bírósági eljárás elindításáig ahhoz, hogy e harmadik országbeli állampolgár ezen irányelv 13. cikkének (2) bekezdése alapján megtarthassa tartózkodási jogát e tagállamban.(26) Ezen okfejtés fényében a Bíróság megállapította, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy „az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező volt házastársa, akinek a házassága a házasság felbontására irányuló bírósági eljárás elindítását megelőzően legalább három évig fennállt, ebből legalább egy évig a fogadó tagállamban, az említett rendelkezés alapján nem tarthatja meg tartózkodási jogát e tagállamban, ha a házasság felbontására irányuló bírósági eljárás elindítását megelőzően az uniós polgár házastárs távozott az említett tagállamból”(27).

1)      A Singh és társai ítéletben követett okfejtés elemzése

46.      A Singh és társai ítéletben előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adott válasz számomra legalábbis vitathatónak tűnik,(28) mégpedig a következő három okból.

47.      Először is, a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése a) pontjának tanulmányozása alapján meg kell állapítani, hogy e rendelkezés alkalmazását, amely lehetővé teszi a harmadik országbeli állampolgár házastársak számára a tartózkodási joguk megőrzését, az uniós jogalkotó nem kötötte ahhoz a feltételhez, hogy az uniós polgár a házasság felbontására irányuló bírósági eljárás megindításának napjáig a fogadó tagállamban tartózkodjon. E rendelkezés ugyanis kizárólag arra a feltételre hivatkozik, hogy „a házasság felbontására vagy a házasság érvénytelenítésére irányuló bírósági eljárást, vagy a 2. cikk 2. b) pontjában említett regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetését megelőzően a házasság vagy a regisztrált élettársi kapcsolat legalább három évig fennállt, legalább egy évig a fogadó tagállamban”(29).

48.      Másodszor meg kell állapítani, hogy bár a Singh és társai ítélet alapjául szolgáló ügyben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének a) pontjára vonatkozott, a Bíróság e kérdést ezen irányelv 13. cikkének (2) bekezdésére hivatkozva fogalmazta át.(30) Ennélfogva a Bíróság által adott válasz nem korlátozódik az említett irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének a) pontjában előírt esetre, hanem az irányelv 13. cikkének (2) bekezdésében foglalt valamennyi esetre vonatkozik.(31)

49.      Ebből következik, hogy a Bíróságnak az így átfogalmazott kérdésre adott válasza nemcsak az uniós jogalkotó által a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése a) pontjának alkalmazása céljából előírt feltételeken alapul, hanem egy új feltételen is. Másként fogalmazva, annak megkövetelésével, hogy az uniós polgár házastárs a házasság felbontására irányuló bírósági eljárás megkezdéséig tartózkodjon a fogadó tagállamban, a Bíróság további feltételt támasztott az ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének a) pontjában előírtakhoz képest. Ezt a feltételt tehát bírói úton illesztették be az említett irányelv 13. cikke teljes (2) bekezdésének(32) értelmezése során.

50.      Harmadszor, bár tökéletesen megértem a Bíróság által a Singh és társai ítéletben(33) követett okfejtés logikáját, és az elvet illetően egyetértek az ezen ítélet 50–57. pontjában szereplő elemzésével, nem értek egyet az említett ítélet 67. pontjában szereplő, ezen elemzésből levont következtetéssel. A Bíróság ugyanis mindenekelőtt azt állapította meg, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló körülmények között „az uniós polgár házastárs távozásával már megszűnik a fogadó tagállamban maradó harmadik országbeli állampolgár házastárs tartózkodási joga”. Ezt követően kiemelte, hogy „a házasság felbontása iránti későbbi kérelem sem eredményezheti e jog újraéledését, mivel a 2004/38 irányelv 13. cikke csupán a fennálló tartózkodási jog »megtartásáról« beszél”.(34)

51.      Ebben a szakaszban álláspontom szerint célszerű rámutatni arra, hogy a Kokott főtanácsnok által kijelölt irányvonalat követve a Bíróság e nyilatkozatot a 2004/38 irányelv 12. és 13. cikkének „együttes alkalmazására” alapította.(35)

52.      Mindazonáltal kétségeim vannak nemcsak e két cikk ilyen együttes alkalmazásának relevanciáját illetően,(36) hanem az ezen alkalmazásból eredő következményt illetően is, vagyis egyrészt azzal kapcsolatban, hogy a 2004/38 irányelv 12. cikkével összefüggésben az uniós polgár házastárs távozása a harmadik országbeli állampolgár házastárs származékos tartózkodási jogának automatikus elvesztését vonhatja maga után, másrészt pedig, hogy – ezen irányelv 13. cikkével összefüggésben – az uniós polgár házastárs távozása megfoszthatja a harmadik országbeli állampolgár házastársat az ezen irányelv 13. cikke által biztosított védelemtől és kiüresítheti e rendelkezést, továbbá megszüntetheti hatékony érvényesülését.

i)      Az „uniós polgár fogadó tagállamból való távozásának” fogalmáról: a 2004/38 irányelv 12. és 13. cikke együttes értelmezésének irrelevanciája

53.      Amint arra a jelen indítvány 51. pontjában rámutattam, a Bíróság azon megállapítása, amely szerint „az uniós polgár házastárs távozásával már megszűnik a fogadó tagállamban maradó harmadik országbeli állampolgár házastárs tartózkodási joga […]”(37), a 2004/38 irányelv 12. és 13. cikkének együttes értelmezésén alapul. Márpedig úgy vélem, hogy ez az értelmezés nem releváns, mégpedig a következő okok miatt.

54.      Először is emlékeztetek arra, hogy a 2004/38 irányelv egyértelműen kétféle helyzetet különböztet meg, amelyekben az uniós jogalkotó előírta az uniós polgár családtagjai tartózkodási jogának fennmaradását: az uniós polgárnak a fogadó tagállamból való távozása (vagy halála), amely ezen irányelv 12. cikkének képezi tárgyát, valamint a házasság felbontása, a házasság érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése, amelyek pedig az említett irányelv 13. cikkének tárgyát képezik.

55.      Egyrészt a 2004/38 irányelv 12. cikke értelmében vett távozás nem a házasság felbontásához, vagy érvénytelenítéséhez, illetve a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetéséhez kapcsolódik. Amint ugyanis azt a Bizottság a Bíróság által a tárgyaláson feltett kérdésre válaszolva hangsúlyozta, az e rendelkezés értelmében vett „távozás” fogalma „egyszerű távozásként”, azaz a fogadó tagállamba való visszatérés szándéka nélküli olyan tényleges távozásként értelmezendő, amelyet nem a házasság felbontására, a házasság érvénytelenítésére vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetésére irányuló szándék indokol.

56.      Másrészt a 2004/38 irányelv 13. cikke nem utal a távozásra, hanem kizárólag a házasság felbontására vagy érvénytelenítésére, illetve a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetésére. Ily módon, ha az uniós polgár házastárs elhagyja a fogadó tagállamot, és a származási tagállamában házasság felbontására irányuló eljárást indít, távozása szükségszerűen a házasság felbontása, a házasság érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése érdekében történő távozásnak minősül.(38) Ezenkívül, még ha feltételezzük is, hogy ugyanebben az esetben az uniós polgár anélkül távozik a házastársak kiskorú gyermekével, hogy a házastársak e tekintetben megállapodást kötöttek volna, a 2004/38 irányelv 12. cikke (3) bekezdésének alkalmazása szükségszerűen azt feltételezné, hogy a bíróság a gyermek feletti végleges felügyeleti jogot a harmadik országbeli állampolgárnak ítélte volna oda a különéléssel, a házasság felbontásával vagy az élettársi kapcsolat megszüntetésével összefüggésben, amely esetben az irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének b) pontja által szabályozott helyzet áll fenn.

57.      E megfontolásokra tekintettel a 2004/38 irányelv 12. cikke értelmében vett „távozás” fogalmát nem lehet úgy értelmezni, hogy az egyenértékű az ezen irányelv 13. cikkével összefüggő, a házasság felbontása, érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése érdekében történő távozással, tehát azt e cikkek mindegyikével összefüggésben eltérően kell értelmezni, mivel azok céljai eltérőek.

58.      Másodszor, amint arra a Bizottság a Bíróság által a tárgyaláson feltett kérdésre adott válaszában rámutatott, figyelemmel arra, hogy a 2004/38 irányelv (15) preambulumbekezdéséből egyértelműen kitűnik, hogy az irányelv 13. cikkének célja, hogy „jogi védelmet [nyújtson] azokra az esetekre, […] ha válásra [helyesen: a házasság felbontására] […] kerül sor”, a házasság felbontása érdekében történő távozás ezen irányelv 12. cikke értelmében vett, anélküli tényleges távozásnak tekintése, hogy fennállna a szándék a fogadó tagállamba való visszatérésre, megakadályozná, hogy az uniós polgár házastársa részesüljön az irányelv 13. cikkének (2) bekezdésében előírt, a származékos tartózkodási jog fenntartásában álló jogi védelemben, és ennélfogva nyilvánvalóan ellentétes lenne az utóbbi rendelkezés céljával.(39)

ii)    A harmadik országbeli állampolgár házastárs származékos tartózkodási jogának az uniós polgár fogadó tagállamból történő, a 2004/38 irányelv 12. cikke értelmében vett „távozásának” következményeként történő elvesztéséről

59.      Módosítja‑e az uniós polgár házastárs távozása egyik napról a másikra a harmadik országbeli állampolgár házastárs jogi helyzetét, a származékos tartózkodási jog automatikus elvesztésének azonnali következményével?

60.      Véleményem szerint a harmadik országbeli állampolgár házastárs származékos tartózkodási jogának elvesztését még a 2004/38 irányelv 12. cikkével összefüggésben sem lehet az uniós polgár távozása automatikus következményének tekinteni, mégpedig a következő okok miatt.

61.      Először is, általános jelleggel szeretném kiemelni, hogy a 2004/38 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kedvezményezett” jogállást, amellyel arra tekintettel rendelkeznek, hogy valamely harmadik országbeli állampolgár házasságot kötött a szabad mozgás jogát a fogadó tagállamban gyakorló uniós polgárral – amely tagállamban együtt tartózkodnak – főszabály szerint el lehet veszíteni, ha az uniós polgár elhagyja e tagállam területét.

62.      Álláspontom szerint azonban azokat a helyzeteket, amelyek nem felelnek meg a 2004/38 irányelv 12. cikkének (3) bekezdésében meghatározott feltételeknek – mint például az uniós polgárnak a fogadó tagállamból való tényleges távozása, az oda való visszatérés szándéka nélkül, amelyet nem a házasság felbontása, a házasság érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése indokol, míg harmadik országbeli állampolgár házastársa abban a fogadó tagállamban kíván maradni, ahol együtt tartózkodtak, anélkül hogy gyermeket tartana el –(40) meg kell különböztetni az ideiglenes helyzetektől, amelyek esetében úgy kell tekinteni, hogy az uniós polgár és harmadik országbeli állampolgár házastársa továbbra is rendelkeznek a 2004/38 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kedvezményezett” jogállással. Abban az esetben ugyanis, ha az uniós polgárnak ideiglenesen vissza kell térnie abba a tagállamba, amelynek állampolgára, illetve ott kell tartózkodnia, vagy pedig kellően indokolt okokból egy másik tagállamba költözik vagy ott tartózkodik,(41) a harmadik országbeli állampolgár házastársának, aki a fogadó tagállamban marad – többek között annak elkerülése érdekében, hogy elveszítse munkáját, vagy hogy ott tanulmányokat folytathasson –, továbbra is a 2004/38 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kedvezményezett” fogalma alá kell tartoznia,(42) az ahhoz szükséges időtartamig, amíg másik munkát talál vagy befejezi tanulmányait.

63.      Emlékeztetek arra, hogy mindenesetre a 2004/38 irányelv 16. cikkének (3) bekezdéséből kitűnik, hogy a tartózkodás folyamatosságát nem érinti az évi hat hónapot meg nem haladó ideiglenes távollét, sem a kötelező katonai szolgálat miatti hosszabb távollét, sem a legfeljebb 12 egymást követő hónapig tartó egyszeri távollét, amelyre olyan fontos okokból kerül sor, mint terhesség és szülés, súlyos betegség, tanulmányok folytatása vagy szakképzés vagy másik tagállamba vagy harmadik országba történő kiküldetés.

64.      Másodszor nyilvánvaló, hogy az uniós polgár másik tagállamba történő második, harmadik vagy negyedik mozgása ugyanúgy a szabad mozgáshoz való jog hatálya alá tartozik, mint az érintett fogadó tagállamba történő első mozgás, még akkor is, ha korlátozott időre történő beutazásról van szó. Kizárt, hogy az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát ahhoz a módhoz kössék, ahogyan a házastársak meg kívánják szervezni házastársi életüket, megkövetelve tőlük, hogy együtt éljenek, olyan körülmények között, amelyek ezt nem indokolják.(43) Többek között a háztartás gazdasági vagy szakmai helyzete igényelheti azt, hogy az uniós polgár házastárs átmenetileg egy másik tagállamban vállaljon munkát.(44)

65.      Harmadszor, annak elismerése, hogy a harmadik országbeli állampolgár házastárs automatikusan elveszítheti származékos tartózkodási jogát olyan helyzetekben, amikor az uniós polgár a szabad mozgáshoz való jogát gyakorolja, nemcsak a 2004/38 irányelv által követett célokkal lenne ellentétes, hanem az EUMSZ 21. cikk értelmében valamennyi uniós polgárt megillető szabad mozgáshoz való jog korlátozásának is minősülne. Az ilyen automatikus elvesztés ugyanis visszatarthatná az uniós polgár házastársat attól, hogy éljen a szabad mozgáshoz való jogával, és például azt eredményezhetné, hogy elutasít egy másik tagállambeli állásajánlatot.

66.      Végül negyedszer, a Charta 7. cikkében elismert magán‑ és családi élet tiszteletben tartása is a tartózkodási jog automatikus elvesztése ellen szól. Amennyiben ugyanis úgy tekintenénk, hogy ha az uniós polgár kellően indokolt okokból valamely másik tagállamba utazik, és ideiglenesen ott tartózkodik, a harmadik országbeli állampolgár házastárs automatikusan elveszíti származékos tartózkodási jogát, az az érintett uniós polgár szabad mozgáshoz való jogával összefüggésben a magán‑és családi élet megsértésének minősülne.(45) A Charta 7. cikkének szempontjából ez a továbbra is házas harmadik országbeli állampolgár tartózkodási jogának fenntartásához vezethetne.(46)

67.      Ilyen körülmények között a harmadik országbeli állampolgár házastárs származékos tartózkodási jogának elvesztése nem tekinthető minden esetben automatikusnak, és az egyedi eset vizsgálatától függ.

68.      E megfontolásokat követően térjünk vissza a Singh és társai ítélet elemzésére.

2)      A Singh és társai ítélet hatályának korlátozása

69.      A fenti megfontolásokból az következik, hogy anélkül, hogy meg kellene kérdőjelezni a Bíróság Singh és társai ítélet(47) 50–57. pontjában szereplő elemzését, nem lehet azt állítani, – amint az az említett ítélet 67. pontjából kitűnik – hogy az uniós polgár házastársnak a házasság felbontása, a házasság megszüntetése vagy az élettársi kapcsolat megszüntetése érdekében történő távozása azzal a következménnyel járna, hogy a harmadik országbeli állampolgár házastárs elveszíti tartózkodási jogát.

70.      Először is, a Singh és társai ítélet(48) alapjául szolgáló ügyben a házasság vagy a regisztrált élettársi kapcsolat időtartamára vonatkozóan a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének a) pontjában előírt feltételeket tiszteletben tartották. Ily módon véleményem szerint egyértelmű, hogy ilyen helyzetben e rendelkezés alkalmazandó egyrészt azon időpont között, amikor a házastársak úgy döntenek, hogy jogi értelemben külön válnak, közös megegyezéssel felbontják a házasságot, vagy házassági bontópert indítanak, másrészt pedig a házasság felbontásának időpontja között, függetlenül az uniós polgár többek között a házasság felbontása érdekében történő távozásának időpontjától. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy bizonyos nemzeti jogszabályokban tényleges előzetes különélés vagy gondolkodási idő szükséges azelőtt, hogy a házastársak egyezséget írhatnának alá, vagy a házasság felbontását kérhetnék.(49)

71.      Ezenkívül álláspontom szerint fontos, hogy a Bíróság már megállapította, hogy „a házastársi kapcsolat mindaddig nem tekinthető felbontottnak, amíg megszűnését az illetékes hatóság ki nem mondta”. Azt is megállapította, hogy „[e]z nem áll fenn azoknak a házastársaknak az esetében, akik csupán egymástól külön élnek, még akkor sem, ha szándékukban áll, hogy később majd el fognak válni egymástól”.(50)

72.      Ennélfogva véleményem szerint paradox lenne úgy tekinteni egyrészt, hogy a 2004/38 irányelv 12. cikkével összefüggésben, ha a házastársak tényleges házastársi életközösségben élnek, a harmadik országbeli állampolgár házastárs automatikusan elveszíti származékos tartózkodási jogát az uniós polgár fogadó tagállamból való távozásakor, holott többek között éppen a házasság alapján szerezte meg a tartózkodási jogot, másrészt pedig, hogy ugyanezen irányelv 16. cikke alapján a harmadik országbeli állampolgár házastárs állandó tartózkodási jogot szerezhet, ha a házastársak a folyamatos ötéves időszak során úgy döntöttek, hogy különválnak, és más élettársakkal kezdtek együtt élni.(51)

73.      Másodszor, ami a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének a) pontját illeti, kiemelem, hogy a Bizottság a 13. cikk (2) bekezdésére vonatkozó észrevételeiben(52) jelezte, hogy „a házasság felbontása a jogbiztonsághoz kapcsolódó okokból szükségszerűen magában foglalja a házasság visszavonhatatlan felbontását; a tényleges különélés a házastárs tartózkodási jogát egyáltalán nem érinti”.(53)

74.      Ennek keretében, amint az a jelen indítvány 53–58. pontjából kitűnik, először is meg kell határozni, hogy az uniós polgár házastárs távozása „egyszerű távozásnak” minősül‑e (a 2004/38 irányelv 12. cikke), azaz a fogadó tagállamba való visszatérés szándéka nélküli olyan tényleges távozásnak, amelyet nem a házasság felbontására, a házasság érvénytelenítésére vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetésére irányuló szándék indokol, vagy éppen ellenkezőleg, a „házasság felbontása, érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése érdekében történő távozásról” van szó (ezen irányelv 13. cikke).

75.      A fenti megfontolások fényében meg vagyok győződve arról, hogy a Singh és társai ítélet(54) 67. pontjában foglaltakkal ellentétben az uniós polgár házasság felbontása, érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése érdekében történő távozása nem eredményezi a harmadik országbeli állampolgár házastárs származékos tartózkodási jogának elvesztését, ha az ezen irányelv 13. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételeket tiszteletben tartották. Mindenesetre az egyedi eset illetékes hatóságok általi vizsgálata szükséges azt megelőzően, hogy a származékos tartózkodási jog elvesztése véglegessé válna.(55)

b)      Az NA ítélet

1)      A Singh és társai ítéletből következő logikát kifejező NA ítélet

76.      Az NA ítélet(56) alapjául szolgáló ügy egy német állampolgárral házasságot kötött pakisztáni állampolgárra vonatkozott. A pár az Egyesült Királyságban élt, ahol is a férj munkavállalói és önálló vállalkozói jogállást szerzett. A házastárs, aki többször családon belüli erőszak áldozatává vált – utoljára 2006 októberében, amikor több mint öt hónapos terhes volt –, miután házastársa 2006 év decemberében elhagyta az Egyesült Királyságot, 2008‑ban házasság felbontása iránti eljárást indított e tagállamban, és megszerezte a két gyermekük feletti kizárólagos felügyeleti jogot.(57) Ez utóbbiak, bár német állampolgársággal rendelkeznek, az Egyesült Királyságban születtek, ahol 2009 és 2010 óta iskolai tanulmányokat folytattak.(58)

77.      A házastárs Egyesült Királyságban való tartózkodáshoz való jogát illetően a Bíróság mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontja értelmében a házasság felbontása nem vonja maga után az uniós polgár azon családtagjai tartózkodási jogának elvesztését, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, ha ezt olyan különlegesen bonyolult körülmények indokolják, mint a családon belüli erőszak áldozatává válás.(59) Mindazonáltal a Bíróság – utalva a Singh és társai ítéletre – megismételte, hogy a 2004/38 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése értelmében a harmadik országbeli állampolgár uniós polgár házastársának a fogadó tagállamban kell tartózkodnia a házasság felbontására irányuló bírósági eljárás elindításáig ahhoz, hogy e harmadik országbeli állampolgár az ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontjában előírt tartózkodási jogának megőrzésére hivatkozhasson.(60) Márpedig ebben az ügyben nem ez volt a helyzet. A Bíróság tehát megállapította, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy a valamely uniós polgártól elvált olyan harmadik állambeli állampolgár, aki a házasság fennállása alatt családon belüli erőszak áldozatává vált, e rendelkezés alapján nem tarthatja meg a tartózkodási jogát a fogadó tagállamban, amennyiben a házasság felbontására irányuló bírósági eljárás megindítására azt követően került sor, hogy az uniós polgár házastárs elhagyta e tagállamot.(61)

78.      Mindenekelőtt szeretném megjegyezni, hogy bár a Singh és társai ítélet(62) logikáját alkalmazni lehetett az NA ítélet(63) alapjául szolgáló ügyben a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának értelmezésére, ennek oka az, hogy a Bíróság újrafogalmazta az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést a Singh és társai ítéletben.(64) Amint arra rámutattam,(65) a Bíróság részéről a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdésére való általános hivatkozás(66) lehetővé tette, hogy e rendelkezés általa adott értelmezése az ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében előírt valamennyi esetre vonatkozzon, ideértve azt a további feltételt is, amely szerint az uniós polgárnak a fogadó tagállamban kell tartózkodnia a házasság felbontására irányuló bírósági eljárás megkezdésének időpontjáig.(67)

79.      Mindazonáltal úgy tűnik számomra, hogy ez az átfogalmazás nem volt szükséges, mivel a kérdésre a nemzeti bíróság által feltett formájában adandó válasz kellően hasznos lett volna ahhoz, hogy a nemzeti bíróság eldönthesse az előtte folyamatban lévő jogvitát.(68)

80.      Ennek pontosítását követően, és figyelemmel a Singh és társai ítélet tartalmának korlátozására irányuló javaslatomra, most kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy az NA ítéletet naprakésszé kell tenni.(69)

2)      Az NA ítélet naprakésszé tételének szükségességéről

i)      A 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának szövegéről

81.      Ami a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának értelmezését illeti, egyrészt ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy a házasság felbontása nem vonja maga után az uniós polgár azon családtagjai tartózkodási jogának elvesztését, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, ha az e rendelkezés által hivatkozott egyik ténybeli helyzet a múltban következett be, vagyis többek között, ha „a házasság felbontására […] irányuló bírósági eljárást […] megelőzően a házasság […] legalább három évig fennállt, ebből legalább egy évig a fogadó tagállamban” (a) pont) vagy ezt különlegesen bonyolult körülmények indokolják, például „a házasság […] fennállása alatti családon belüli erőszak áldozatává válás” (c) pont).(70)

82.      Másrészt e rendelkezés szövege és a „vagy” kötőszó használata a tartózkodási jog fenntartását eredményező egyes esetek megfogalmazását követően (az a)–d) pont) egyértelműen jelzi az uniós jogalkotó azon szándékát, hogy olyan alternatív eseteket írjon elő,(71) amelyekben a házasság felbontása nem vonja maga után a harmadik országbeli állampolgár házastárs tartózkodási jogának elvesztését.

83.      E tekintetben fontosnak tartom hozzátenni, hogy a 2004/38 irányelv alapjául szolgáló javaslat 13. cikkére vonatkozó kommentárban a Bizottság kifejtette, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének a) és c) pontjában meghatározott feltételeknek eltérő a céljuk, azaz az, hogy „elkerüljék a tartózkodási jogra vonatkozó rendelkezések érdekházasságok révén történő megkerülésére tett kísérleteket”,(72) illetve hogy „lefedjék többek között a családon belüli erőszak eseteit”(73).

ii)    A 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának céljáról, összefüggéséről és keletkezéséről

84.      Kiemelem, hogy amint az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, a 2004/38 irányelv szabályozási környezetére és kitűzött céljaira tekintettel az irányelv rendelkezései nem értelmezhetők megszorítóan, és semmiképp sem lehet akadályozni azok hatékony érvényesülését.(74)

85.      Ami a 2004/38 irányelv, pontosabban annak 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának célját illeti, ezen irányelv (15) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy e rendelkezés célja, hogy „jogi védelmet [nyújtson] azokra az esetekre, […] ha a házasság felbontására […] kerül sor”. Ez a preambulumbekezdés kifejezetten utal „a családi életre és az emberi méltóságra”, kiemelve azt, hogy „bizonyos feltételek mellett a visszaélések elkerülésére, intézkedéseket kell hozni annak biztosítására, hogy ilyen esetben azok a családtagok, akik már a fogadó tagállam területén tartózkodnak, kizárólag személyes alapon megtarthassák tartózkodási jogukat”.(75)

86.      Ennélfogva nem lenne‑e paradox annak megállapítása, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontja által e személyek számára biztosított jogi védelem, amely abban áll, hogy kizárólag egyedi alapon fenntartják a tartózkodási jogukat, amennyiben a házasság fennállása alatt erőszakos cselekményekre került sor, kizárólag az ezen erőszakos cselekményeket elkövető uniós polgár azon döntésétől függ, hogy elhagyja‑e a fogadó tagállam területét?

87.      E tekintetben rámutatok, hogy a Bizottság a 2004/38 irányelv alapjául szolgáló javaslat(76) 13. cikkének (2) bekezdésére vonatkozó kommentárban kiemelte, hogy „e rendelkezés célja, hogy bizonyos jogi védelmet nyújtson azon személyek számára, akik tartózkodási joga a házasság által létesített családi kötelékhez kapcsolódik, és akiket ezen oknál fogva a házasság felbontásával zsarolni lehet”.

88.      Valójában ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdésének célja a házasság felbontásával kapcsolatos ilyen zsarolás elkerülése. Mindazonáltal, ha azt ezen irányelv 12. cikkével összefüggésben alkalmaznák, az lehetővé tenné, hogy e személyek,(77) akiknek a tartózkodási joga a házasság által képviselt családi kapcsolathoz kapcsolódik, ne csak a házasság felbontásával, hanem a távozással kapcsolatos zsarolással is szembesülhessenek.(78)

89.      Márpedig, amint arra már rámutattam,(79) a 2004/38 irányelv 12. és 13. cikkének együttes értelmezése véleményem szerint nem releváns, mivel a „házasság felbontása érdekében történő távozás” ezen irányelv 12. cikke értelmében vett „távozásként” való értelmezése megakadályozná az uniós polgár házastársát abban, hogy az említett irányelv 13. cikkének (2) bekezdésében előírt jogi védelemben részesüljön (amely abban áll, hogy az e rendelkezésben meghatározott esetekben fenntartja tartózkodási jogát), és ezáltal nyilvánvalóan ellentétes lenne az említett rendelkezés céljával. Így a családon belüli erőszakot megelőző különélés vagy házasságfelbontás esetében álláspontom szerint egyértelmű, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontja teljes mértékben alkalmazandó, és hogy ennélfogva a harmadik országbeli állampolgár házastárs származékos tartózkodási jogát fenn kell tartani a családon belüli erőszak bekövetkeztének időpontja és a házasság felbontásának időpontja között.

90.      Ezenkívül emlékeztetek arra, hogy egyrészt a 2004/38 irányelv 12. cikkének (3) bekezdésében előírt védelem arra vonatkozik, hogy bizonyos feltételek mellett fennmaradjon a családtagok tartózkodási joga az uniós polgár általános „távozása” esetén (tényleges távozás, visszatérési szándék nélkül), másrészt pedig, hogy ezen irányelv 13. cikkének (2) bekezdése olyan konkrét helyzeteket szabályoz, amelyekben az uniós polgár a házasság felbontása, érvénytelenítése, illetve az élettársi kapcsolat megszüntetése esetén úgy dönthet, hogy elhagyja a fogadó tagállamot (a házasság felbontása érdekében történő távozás). Figyelemmel e kétfajta távozás eltérő jellegére, azzal érvelhetünk, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontja lex specialisnak minősül ezen irányelv 12. cikkének (3) bekezdéséhez képest, mivel e két rendelkezésben az uniós polgár távozásának jellege eltérő. Így nyilvánvaló, hogy az uniós polgár házastárs házasság felbontása érdekében történő távozása esetén a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontját kell speciális rendelkezésként alkalmazni. E rendelkezés ugyanis elsőbbséget élvez a 2004/38 irányelv 12. cikkének általános szabályával szemben az ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontja által kifejezetten szabályozott helyzetekben, vagyis többek között akkor, ha az uniós polgár házastárs családon belüli erőszakot követett el, és később elhagyja a fogadó tagállamot.

91.      Álláspontom szerint tehát Wathelet főtanácsnok megalapozottan tekintette úgy, hogy „a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében foglalt esetekre úgy kell tekinteni, mint az uniós polgár harmadik országbeli állampolgár házastársa tartózkodási jogának megtartását kiváltó okokra […] Ha az említett házastárs azelőtt hagyja el a fogadó tagállam területét, hogy a fenti esetek valamelyike megvalósulna, a 13. cikk nem eredményezheti a tartózkodási jog »megtartását«,[(80)] mivel az valójában már megszűnt[, e]zzel szemben, ha a 12. cikk (3) bekezdésében foglalt távozás a 13. cikk (2) bekezdésének első albekezdése értelmében a tartózkodási jog megtartását eredményező események valamelyikének, és nem stricto sensu a házasság felbontásának bekövetkezését követően történt, az uniós polgár későbbi távozása nem bír jelentőséggel”.(81)

3.      Közbenső következtetés a 2004/38 irányelv alkalmazhatóságára vonatkozóan

92.      A fenti megfontolások fényében úgy vélem, hogy az NA ítéletet nem csupán naprakésszé kell tenni a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának szövege, összefüggése, célja és keletkezése alapján, hanem a bűncselekmények áldozatainak, különösen a családon belüli erőszak áldozatainak védelmére vonatkozó uniós szabályozás közelmúltbeli alakulását is figyelembe kell venni.

93.      Ennek pontosítását követően úgy vélem tehát, hogy az alapeljárás felpereséhez hasonló helyzetben lévő személy a 2004/38 irányelv hatálya alá tartozik. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadható.

4.      A családon belüli erőszak áldozatainak védelmére vonatkozó uniós és tagállami szabályozás közelmúltbeli fejlődése: figyelembe veendő jogi fejlemények

94.      A 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának értelmezése során nem lehet alábecsülni a családon belüli erőszakkal kapcsolatos probléma súlyának jogi, politikai és társadalmi jelentőségét. Egy olyan álláspont, amely szerint a családon belüli erőszaknak nem szabad befolyásolnia e rendelkezés alkalmazását, nem egyeztethető össze az uniós jogrendszer egészével, és különösen nehezen lenne védhető a családon belüli erőszak áldozatainak védelmére vonatkozó uniós politika jelenlegi állapotában.

95.      Először is, az uniós szabályozás fejlődött a bűncselekmények – ideértve a családon belüli erőszak – áldozatai jogainak elismerése, támogatása és védelme terén.

96.      Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy a 2012/29/EU irányelv(82) hozzájárult a bűncselekmények áldozatai jogainak megerősítéséhez,(83) és a különösen veszélyeztetett személyek(84) tekintetében kifejezetten utal a családon belüli erőszak áldozataira.(85) Így az említett irányelv (18) preambulumbekezdése kimondja többek között, hogy a családon belüli erőszak súlyos és gyakran rejtett társadalmi probléma, és hogy a családon belüli erőszak áldozatai esetében ezért különleges védelmi intézkedésekre lehet szükség.(86) Közelebbről, a 2012/29 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének első és második albekezdése úgy rendelkezik, hogy ezen irányelv „célja, hogy a bűncselekmények áldozatai megfelelő tájékoztatásban, támogatásban és védelemben részesüljenek, valamint képesek legyenek részt venni a büntetőeljárásban”, továbbá hogy „[a]z ezen irányelvben meghatározott jogok megkülönböztetésmentes módon – többek között a tartózkodásra való jogosultságuktól függetlenül – alkalmazandók az áldozatokra”.

97.      Vitathatatlan, hogy a 2012/29 irányelv (10) preambulumbekezdése kimondja, hogy az irányelv „nem foglalkozik a bűncselekmények áldozatainak a tagállamok területén való tartózkodásának feltételeivel”, valamint hogy „[a] bűncselekmény feljelentése és a büntetőeljárásban való részvétel az áldozat tartózkodásra való jogosultsága szempontjából nem keletkeztet jogokat”.(87) Úgy vélem ugyanakkor, hogy ezt az irányelvet nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának értelmezése során, figyelemmel különösen az uniós jogrendszer átfogó koherenciájára, valamint az Unió családon belüli erőszak áldozatainak védelme terén képviselt politikájára.

98.      Engedjék meg e gondolat pontosítását.

99.      A 2012/29 irányelv (57) preambulumbekezdése kimondja, hogy „[a] hozzátartozók közötti erőszak […] áldozatai […] esetében nagy arányban fordul elő a másodlagos és ismételt áldozattá válás, a megfélemlítés, valamint a megtorlás”.

100. Ennélfogva hogyan lehetne a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontját oly módon értelmezni,(88) amely egyértelműen ellentétes ezen irányelv céljával,(89) és megakadályozza az uniós polgár harmadik országbeli állampolgár házastársát abban, hogy az e rendelkezésben előírt jogi védelemben részesüljön, holott a 2012/29 irányelv szerint „különös alapossággal kell eljárni annak megítélése során, hogy az ilyen áldozatok esetében fennáll‑e az ilyen áldozattá válás, a megfélemlítés és a megtorlás kockázata”, valamint „abból a feltevésből kell kiindulni, hogy ezen áldozatok esetében különleges védelmi intézkedésekre lesz szükség”(90)?

101. Másodszor, a Chartának „Az emberi méltóság” című 1. cikke szerint „[a]z emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell”. Ezenkívül, bár nincs jogi kötőereje, az EUM‑Szerződés 8. cikkéről szóló nyilatkozat(91) megerősíti a tagállamoknak a családi erőszak valamennyi formája elleni küzdelemre irányuló politikai akaratát.

102. Harmadszor, a tagállamok mind nemzetközi,(92) mind nemzeti szinten egyre inkább elismerik a hozzátartozók közötti erőszakkal és a családon belüli erőszakkal kapcsolatos jogalkotás fontosságát.

103. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az Isztambuli Egyezmény(93) 59. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy „[a] részes felek megteszik a szükséges jogalkotási vagy más intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy azok az áldozatok, akiknek a tartózkodási státusza a házastárs vagy a belső jog által elismert partner tartózkodási státuszától függ, a házasság vagy a kapcsolat felbontása esetén különösen nehéz helyzetben, kérelmükre, a házasság vagy a kapcsolat időtartamától függetlenül, független tartózkodási engedélyt kapjanak. A független tartózkodási engedély megadásával és érvényességi időtartamával kapcsolatos feltételeket a belső jog határozza meg”.(94)

104. Kétségtelen, hogy e rendelkezésből az következik, hogy a családon belüli erőszak áldozatai számára a tartózkodási engedély megadása nem automatikus, és olyan feltételekhez köthető, amelyeket többek között a tagállamok jogalkotóinak kell meghatározniuk a nemzeti joguknak megfelelően,(95) vagy az Unió ezen egyezményhez való csatlakozása esetén az uniós jogalkotónak. Mindazonáltal az is kitűnik belőle, hogy a nemzeti jogalkotók az ilyen tartózkodási engedély megadását nem köthetik a házasság vagy a kapcsolat időtartamán alapuló feltételhez.

105. Az említett egyezmény 59. cikkének (3) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy meghosszabbítható tartózkodási engedélyt adnak ki az áldozatoknak, ha az illetékes hatóság úgy véli, hogy az áldozatok tartózkodása személyes helyzetük miatt, vagy a nyomozás vagy a büntetőeljárás kapcsán az illetékes hatóságokkal való együttműködés céljából szükséges. Az egyezmény magyarázó jelentése szerint ez a rendelkezés különösen azokra az esetekre vonatkozik, amikor az áldozat személyes körülményei olyanok, hogy észszerűen nem várható el, hogy elhagyja az ország területét. E jelentés kifejti, hogy az áldozat személyes helyzetére vonatkozó kritériumot különböző tényezők alapján kell értékelni, többek között az áldozat biztonsága, egészségi állapota, családi helyzete vagy származási országának helyzete alapján.(96)

106. Az Isztambuli Egyezmény 59. cikkének e rövid vizsgálatából kitűnik, hogy ezen egyezmény keretében a feleknek az önálló tartózkodási engedély megadásával kapcsolatos feltételek meghatározására való jogosultságához az a kötelezettség társul, hogy e feltételek konkrét alkalmazása során vegyék figyelembe az áldozat sajátos helyzetét, valamint, hogy állítanak ki tartózkodási engedélyt, amennyiben az említett helyzet ezt igényli.

107. Ennek pontosítását követően, bár az Isztambuli Egyezménynek pillanatnyilag(97) nincs közvetlen hatása a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának értelmezésére, nem ez lesz a helyzet az ezen egyezménnyel járó azon jogi fejlemények kapcsán, amelyek a családon belüli erőszak áldozatainak védelmével kapcsolatos politikai és társadalmi változásokat eredményeznek. Mivel ugyanis ezen egyezmény 59. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi az áldozatok számára, hogy a hatóságok részéről a szükséges védelemben részesüljenek, anélkül hogy tartaniuk kellene attól, hogy az elkövető megtorlásként megvonja a tartózkodási jog ellenőrzése alatt álló gyakorlását, vagy ezzel fenyegessen,(98) számomra úgy tűnik, hogy nem lenne következetes – függetlenül attól, hogy az Unió csatlakozik‑e ehhez az egyezményhez, vagy sem –,(99) ha figyelmen kívül hagynánk a „házasság felbontásával kapcsolatos zsarolás” vagy a „távozással kapcsolatos zsarolás” kockázatát a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának értelmezése során. Ezenkívül ez azzal a következménnyel járna, hogy megakadályozná az áldozatokat abban, hogy részesüljenek az e rendelkezésben előírt védelemben, holott e rendelkezés célja éppen az olyan harmadik országbeli házastárs védelme, aki többek között „a házasság vagy regisztrált élettársi kapcsolat fennállása alatti családon belüli erőszak áldozatává vált”, fenntartva annak tartózkodási jogát a fogadó tagállamban.

108. Következésképpen meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható. Most meg fogom tehát vizsgálni az érvényesség kérdését.

C.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

109. Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének a Charta 20. és 21. cikkére tekintettel fennálló érvényessége kapcsán intéz kérdést a Bírósághoz.

110. Közelebbről, amint az magából a kérdés szövegéből és az ahhoz kapcsolódó, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben szereplő magyarázatokból kitűnik, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy e rendelkezés érvénytelen‑e annyiban, amennyiben a házasság felbontása, a házasság érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése esetén a családon belüli erőszak áldozatává vált harmadik országbeli állampolgár (az uniós polgár házastársa) tartózkodási jogának fenntartását többek között ahhoz a feltételhez köti, hogy elegendő forrással rendelkezzen, míg a 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) bekezdése a házasság felbontása vagy különélés esetén a családegyesítési jogot gyakorló harmadik országbeli állampolgár tartózkodási jogának fenntartását nem teszi függővé e feltételtől. Ez esetlegesen sérti a Charta 20. és 21. cikkében rögzített egyenlő bánásmód elvét.

1.      A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvéről és a Charta 21. cikkéről

111. Kétségeim vannak a Charta 21. cikkének relevanciáját illetően, amikor – mint a jelen ügyben is – annak vizsgálatáról van szó, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdésével az uniós polgár harmadik országbeli állampolgár házastársára vonatkozóan bevezetett szabályozás kedvezőtlenebb‑e, mint amelyet a 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) bekezdése állapít meg a harmadik országbeli állampolgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársára vonatkozóan.

112. Ami a Charta 21. cikkének (1) bekezdését illeti, megjegyzem, hogy nincs kapcsolat a jelen ügyben szóban forgó helyzet és az e rendelkezésben felsorolt indokok nyílt jegyzéke között.(100) Emlékeztetek ugyanis arra, hogy – amint arra a Bizottság helyesen rámutatott – a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének második albekezdése az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező valamennyi családtagjára alkalmazandó, a Charta 21. cikkének (1) bekezdésében foglalt okok alapján történő bármiféle különbségtétel nélkül. Így, mivel a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése által bevezetett eltérő bánásmód állampolgárságon alapul, a Charta 21. cikke (1) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy e rendelkezés a jelen ügyben nem releváns.

113. Ami a Charta 21. cikkének (2) bekezdését illeti, az a Chartához fűzött magyarázatok(101) szerint az EUMSZ 18. cikk első bekezdésének felel meg, és az az EUM‑Szerződés e rendelkezésével összhangban alkalmazandó.(102) Márpedig, amint azt a Bíróság már pontosította, az EUMSZ 18. cikk első bekezdése nem alkalmazható a tagállamok és a harmadik országok állampolgárai közötti esetleges eltérő bánásmód esetére.(103) Ennélfogva a Charta 21. cikkének (2) bekezdése akkor sem releváns, amikor – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kéri – a 2004/38 irányelv alapján az uniós polgár harmadik országbeli állampolgár házastársa, valamint a 2003/86 irányelv alapján családegyesítésben részesülő harmadik országbeli állampolgár szintén harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársa közötti eltérő bánásmód jogszerűségének vizsgálatáról van szó.

114. Ezzel szemben meg kell állapítani, hogy a Charta 20. cikkének alkalmazási köre különösen széles. E cikk ugyanis, amely úgy rendelkezik, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, nem tartalmaz semmilyen kifejezett, hatályára vonatkozó korlátozást, és ezért az uniós jog által szabályozott valamennyi helyzetre alkalmazandó,(104) így a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének hatálya alá tartozó helyzetekre is. Ennélfogva úgy vélem, hogy kizárólag a Charta 20. cikke alapján kell értékelni a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének érvényességét.

2.      Az egyenlő bánásmód elvéről és a Charta 20. cikkéről

115. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Charta 20. cikkében foglalt törvény előtti egyenlőség az uniós jog általános elve, amely megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és hogy a különböző helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, hacsak ez a különbségtétel objektív módon nem igazolható.(105) Ugyanezen ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az egyenlő bánásmód elve megsértése fennállásának megállapításához az szükséges, hogy a vizsgált helyzetek az ez utóbbiakat jellemző tényezők összességének fényében összehasonlíthatók legyenek, különösen a szóban forgó különbségtételt bevezető jogi aktus tárgya és célja alapján, azzal, hogy ennek érdekében tekintetbe kell venni azon szabályozási terület elveit és céljait, amely alá e jogi aktus tartozik.(106) Amennyiben ugyanis a helyzetek nem hasonlíthatók össze, az adott helyzetek eltérő kezelése nem sérti a Charta 20. cikkében foglalt törvény előtti egyenlőséget.(107)

116. A következőkben pontosan a jelen ügyben szereplő helyzetek összehasonlíthatóságát vizsgálom meg.

a)      Arról a kérdésről, hogy egy uniós polgár harmadik országbeli állampolgár házastársának helyzete a 2004/38 irányelv keretében összehasonlítható‑e egy harmadik országbeli állampolgár szintén harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársának helyzetével a 2003/86 irányelv keretében

117. A jelen ügyben az a kérdés merül fel, hogy a származékos tartózkodási jog fenntartásának feltételeit illetően a házassága alatt az uniós polgár házastárs által elkövetett családon belüli erőszak áldozatává vált és a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdésének c) pontja alá tartozó harmadik országbeli állampolgár összehasonlítható helyzetben van‑e azon harmadik országbeli állampolgárral, aki a házassága idején harmadik országbeli állampolgár házastársa által elkövetett ilyen cselekmények áldozatává vált, és aki a 2003/86 irányelv 15. cikke (3) bekezdésének hatálya alá tartozik.

118. Az alapeljárás felperese észrevételeiben azt állítja, hogy tekintettel az e két rendelkezés közös tárgyára és céljára, a jelen ügyben szereplő helyzetek összehasonlíthatók. A belga kormány, a Parlament, a Tanács és a Bizottság ezzel ellentétes álláspontot képviselnek.

119. E két helyzet összehasonlítható jellegének értékeléséhez meg kell vizsgálni azon területek elveit és céljait, amelyek alá a 2004/38 irányelv és a 2003/86 irányelv tartozik.

1)      Az uniós polgárság és a bevándorlási jogra vonatkozó közös politika: két különböző, eltérő elvekkel és célokkal rendelkező terület

120. Röviden felidézem az Unió és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás keretében fennálló különbségeket, amely hatáskörmegosztás a Szerződésekben egyrészt a harmadik országok állampolgárainak jogállását, másrészt pedig az uniós polgárok jogállását meghatározó jogalkotási aktusok elfogadását szabályozó jogalapokból következik.

121. Először is a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséggel kapcsolatos kérdésekben(108) az Unió az EUMSZ 4. cikk (2) bekezdésének j) pontjában előírt, a tagállamokkal megosztott hatáskörrel rendelkezik. E hatáskörgyakorlás céljait és módjait az EUM‑Szerződés harmadik részének V. címe határozza meg. Az EUMSZ 67. cikk (2) bekezdésének első mondata úgy rendelkezik, hogy az Unió biztosítja a személyek belső határokon történő ellenőrzések alóli mentességét, továbbá a menekültügy, a bevándorlás és a külső határok ellenőrzése terén a tagállamok közötti szolidaritáson alapuló olyan közös politikát alakít ki, amely a harmadik országok állampolgáraival szemben méltányos bánásmódot biztosít. Ezenkívül az EUMSZ 79. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a közös bevándorlási politika célja a migrációs hullámok hatékony kezelése, méltányos bánásmód biztosítása a harmadik országok azon állampolgárai számára, akik jogszerűen tartózkodnak valamely tagállamban, valamint az illegális bevándorlás és az emberkereskedelem megelőzése és az ezek elleni megerősített küzdelem. Ily módon a rendes jogalkotási eljárás alkalmazandó az EUMSZ 79. cikk (2) bekezdésében előírt valamennyi intézkedés elfogadása esetében.

122. Továbbá az Unió migrációs kérdésekben fennálló hatásköre harmonizációs hatáskör. Ennélfogva a gyakorlása által a tagállamok hatáskörére gyakorolt előfoglalási vagy elsőbbségi hatás az Unió fellépésének pontos terjedelmétől és fokától függ.(109) Közös szabályokat fogadnak tehát el irányelvek útján,(110) amelyeket a tagállamok kötelesek átültetni, azonban az utóbbiak alkothatnak jogot az uniós jog által nem szabályozott kérdésekben, és arra is lehetőségük van, hogy eltérjenek a közös szabályoktól, amennyiben azt az említett jog lehetővé teszi. E feltételek mellett a tagállamok főszabály szerint megőrzik a bevándorlási jog területén fennálló hatásköreiket.

123. Ezzel szemben nem ez a helyzet az uniós polgárság és a személyek szabad mozgása területén. Ami ugyanis az uniós polgárokat közvetlenül az EUMSZ 20. cikk (2) bekezdésének a) pontja és az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése alapján megillető, a valamennyi tagállam területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogot illeti, a tagállamokat a bevándorlás területén megillető mérlegelési mozgástér nem sértheti az uniós polgárságra vagy a szabad mozgásra vonatkozó rendelkezések alkalmazását, még akkor sem, ha ezek a rendelkezések nemcsak az uniós polgárok helyzetét, hanem azok valamely harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjának helyzetét is érintik. Ennek ellenkezője nyilvánvalóan ellentétes lenne a belső piac létrehozásával, amely „magában foglalja azt, hogy az uniós polgárnak az olyan tagállamokba való beutazására, illetve az olyan tagállamokban való tartózkodására vonatkozó feltételek, amelynek nem állampolgára, minden tagállamban azonosak legyenek”.(111)

124. Végül emlékeztetni kell arra, hogy a bevándorlási jogra vonatkozó közös politikából eredő irányelvek alapján a harmadik országok állampolgárait megillető jogállás, valamint az uniós polgárok és a harmadik országok állampolgárságával rendelkező családtagjaik jogállása különböző, és eltérő jogi logikán alapul.(112) A hatáskörmegosztás elvére tekintettel ugyanis a másodlagos uniós jog által lefedett kör, valamint a biztosított védelem terjedelme nem azonos a két jogállás esetében: az uniós bevándorlási jog területén a harmadik országbeli állampolgár nem ugyanolyan jogokat élvez, mint az uniós polgár.(113) Ez a különbségtétel hatással van a jogalanyok e két kategóriája családtagjainak jogállására is, különösen a 2003/86 irányelv és a 2004/38 irányelv által létrehozott rendszerek keretében.

125. E gondolatmenetet követve a jogtudomány úgy véli, hogy a Szerződésekben az uniós polgárok és a harmadik országok állampolgárai között tett megkülönböztetés több, mint szemantikai, mivel az „az európai projekt középpontjában elhelyezkedő alapvető alkotmányos eltérést tükröz”, amennyiben rámutat az alapvető különbségre az uniós polgárok és családtagjaik szabad mozgáshoz való joga, valamint a harmadik országok állampolgárai számára a Szerződések szintjén biztosított egyenértékű garanciák hiánya között(114) a bevándorlási jogra vonatkozó közös politika keretében.

126. Az érintett területek elvei és célkitűzései közötti ezen eltérésekből kitűnik, hogy a szóban forgó helyzetek főszabály szerint nem hasonlíthatók össze. Mindazonáltal e helyzetek összehasonlíthatósága vizsgálatának kiegészítése érdekében a továbbiakban elemzem a 2003/86 irányelv, illetve a 2004/38 irányelv tárgyát és célját.

2)      A 2003/86 irányelv és a 2004/38 irányelv: két különböző, különböző célokon alapuló rendszer

i)      A 2003/86 irányelv által kialakított rendszer

127. A 2003/86 irányelv az EUMSZ 79. cikk által az Unióra ruházott feladat keretébe illeszkedik.(115) Közelebbről ezt az irányelvet az EK‑Szerződés 63. cikke 3. pontjának a) alpontja – a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta immár az EUMSZ 79. cikk (2) bekezdésének a) pontja – alapján fogadták el, amely a közös bevándorláspolitikára vonatkozik. Az 1. cikke szerint a 2003/86 irányelv célja a családegyesítési jognak a tagállamok területén jogszerűen tartózkodó harmadik országok állampolgárai által történő gyakorlása feltételeinek meghatározása.(116) Ezenkívül (4) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy ezen irányelv általános célja a harmadik országok állampolgárai tagállamba való beilleszkedésének megkönnyítése, a családegyesítés révén lehetővé téve a családi életet.(117)

128. Ebben az összefüggésben mindenekelőtt emlékeztetek arra, hogy a 2003/86 irányelv keretében a családegyesítési jog mind a családegyesítőre, mind pedig a házastársára vonatkozó szigorú feltételeknek van alárendelve. Így az ezen irányelvvel létrehozott rendszerben az irányelvet 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően akkor kell alkalmazni, ha a családegyesítő a tagállam által megadott, egy évig vagy annál hosszabb ideig érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik, és megalapozott kilátásai vannak a letelepedési jogosultság megszerzésére. Ebben az esetben a 2003/86 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja kimondja, hogy a tagállamok – ezen irányelv alapján és az annak IV. fejezetében, valamint a 16. cikkében megállapított feltételeknek való megfelelésre is figyelemmel – engedélyezik a családegyesítő házastársa beutazását és tartózkodását.

129. Ezt követően, a családegyesítő számára előírt feltételeket illetően emlékeztetni kell arra, hogy amikor a családegyesítési kérelmet benyújtják, az érintett tagállam előírhatja a kérelmet benyújtó házastárs számára, hogy szolgáltasson bizonyítékot arra nézve, hogy a családegyesítő rendelkezik szálláshellyel, egészségbiztosítással, valamint az érintett tagállam szociális segélyek rendszeréhez történő folyamodás nélkül a saját maga és családtagjai eltartásához elégséges állandó és rendszeres forrásokkal.(118) E tekintetben az érintett tagállam illetékes hatósága – többek között – visszavonhatja a családegyesítési engedélyt, ha a családegyesítő már nem rendelkezik a 2003/86 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett állandó, rendszeres és elégséges forrásokkal.(119) Ezenfelül a tagállam előírhatja a családegyesítő számára, hogy egy – két évet nem meghaladó – időszakon keresztül tartózkodjon jogszerűen a területén, mielőtt családtagjai csatlakoznának hozzá,(120) valamint hogy a családegyesítő elégséges forrásokkal rendelkezzen családja eltartásához annak az érintett tagállam területén való tartózkodásának teljes tartama alatt, vagyis mindaddig, amíg a családtagok nem kapnak a családegyesítőtől független tartózkodási engedélyt.(121)

130. Végül, ami azokat a feltételeket illeti, amelyeket azon családtagok vonatkozásában írnak elő, akik esetében a családegyesítést kérik, a tagállam a 2003/86 irányelv 7. cikkének (2) bekezdése alapján előírhatja a harmadik országok állampolgárai számára, hogy a nemzeti jognak megfelelően eleget tegyenek a beilleszkedéssel kapcsolatos intézkedéseknek.(122)

131. Ami közelebbről a 2003/86 irányelv 15. cikkét illeti, megjegyzem, hogy ezen irányelv (15) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy e cikk célja a házasság felbomlása esetén a harmadik országbeli állampolgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársa beilleszkedésének elősegítése. Ebben az összefüggésben az említett irányelv 15. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy többek között a házasság felbontása vagy különélés esetén önálló tartózkodási engedély – szükség esetén – kérelemre önálló tartózkodási engedély adható meg a családegyesítés jogcímén beutazott személyek számára. E rendelkezés azt is rögzíti, hogy a tagállamok különösen nehéz körülmények esetére az önálló tartózkodási engedély megadását biztosító rendelkezéseket állapítanak meg. E tekintetben pontosítani kell, hogy ugyanezen irányelv 15. cikkének (4) bekezdése értelmében a nemzeti jog állapítja meg az önálló tartózkodási engedély megadására és időtartamára vonatkozó feltételeket. A Bíróság ugyanis már megállapította, hogy az uniós jogalkotó – azzal, hogy a 2003/86 irányelv 15. cikkének (4) bekezdésében visszautalt a nemzeti jogra – jelezte, hogy az egyes tagállamok mérlegelésére kívánja bízni annak meghatározását, hogy mely feltételek mellett kell az önálló tartózkodási engedélyt megadni a harmadik országbeli állampolgárnak.(123) Véleményem szerint e mérlegelési jogkör az önálló tartózkodási jog megadására vonatkozik, az ezen irányelv 15. cikkének (3) bekezdésében előírt helyzetekben.

132. Ezenkívül fontos kiemelni, hogy a 2003/86 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének b) pontja lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy elutasítsák a családegyesítési célú beutazási és tartózkodási kérelmet, vagy adott esetben visszavonják a családtag tartózkodási engedélyét, illetve elutasíthassák annak megújítását, „amennyiben a családegyesítő és családtagja/családtagjai nem vagy többé nem élnek valódi házassági vagy családi kapcsolatban”.(124)

133. Ugyanakkor a visszavonásra vagy a megújítás megtagadására nem kerülhet sor automatikusan. Amint ugyanis azt a Bíróság megállapította, az e rendelkezésben szereplő „visszavonhatják” kifejezés alkalmazásából az következik, hogy a tagállamok bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek e visszavonást illetően. Ezenkívül az érintett tagállamnak a 2003/86 irányelv 17. cikkének megfelelően, előzetesen el kell végeznie az érintett családtag helyzetének egyedi vizsgálatát, amelynek során a szóban forgó érdekek egészének kiegyensúlyozott és méltányos értékelésére kell törekedni.(125) Ezenfelül a tartózkodási engedélyek visszavonására irányuló intézkedéseket, az alapvető jogokra, különösen a Charta 7. cikkében elismert, a magán‑ és a családi élet tiszteletben tartásához való jogra figyelemmel kell meghozni.(126)

134. Így a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az arányosság elvét és az uniós jogalkotó által kitűzött célokat.(127) Ez azt jelenti – amint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozta –, hogy még akkor is, ha a nemzeti hatóságok – a 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) bekezdésében hivatkozott esetekben – az önálló engedély megadását lényeges feltételekhez kötik, enyhíteniük kell ezeket a feltételeket, sőt el kell tekinteniük azok alkalmazásától, ha az adott ügy konkrét körülményei között az arányosság elvének tiszteletben tartása vagy az ezen irányelv 15. cikkében foglalt célkitűzések veszélyeztetése elkerülésének követelménye ezt követeli meg.(128)

135. A fenti megfontolásokból kitűnik, hogy az uniós jogalkotó szándéka nem az volt, hogy a harmadik országok állampolgárai számára származékos tartózkodási jogot biztosítson, hanem az, hogy biztosítsa számukra annak lehetőségét, hogy olyan tartózkodási engedélyt kérjenek, amelynek kiadását és fenntartását a családegyesítési jog gyakorlására vonatkozó közös szabályok meghatározására irányuló normák rendezik. Ezáltal az uniós jogalkotó az EUMSZ 79. cikkben biztosított hatáskörre támaszkodva biztosította a migrációs tárgyú nemzeti jogszabályok közelítését.

ii)    A 2004/38 irányelv által kialakított rendszer

136. A 2004/38 irányelvet az EK‑Szerződés 12., 18., 40., 44. és 52. cikke (jelenleg EUMSZ 18., EUMSZ 21., EUMSZ 46., EUMSZ 50. és EUMSZ 59. cikk) alapján fogadták el, és célja az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése által a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz közvetlenül az uniós polgárok számára biztosított alapvető és egyéni jog gyakorlásának megkönnyítése, valamint e jog megerősítése. Ezen irányelv (5) preambulumbekezdése hangsúlyozza, hogy az említett jogot – e jognak a méltóság objektív feltételei mellett történő gyakorlása lehetővé tétele érdekében – az e polgárok családtagjai számára is biztosítani kell, állampolgárságukra való tekintet nélkül.(129) Közelebbről a harmadik országbeli állampolgár házastárs származékos tartózkodási joga következhet pusztán abból, hogy házasságot kötött az olyan uniós polgárral, aki már gyakorolta szabad mozgáshoz való jogát.(130)

137. Ebben az összefüggésben a 2004/38 irányelv által előírt rendszer az uniós polgár és családtagjai szabad mozgáshoz való jogának gyakorlását szabályozza a fogadó tagállamba történő érkezésük időpontjától kezdve egészen a távozásuk időpontjáig. A fogadó tagállamban való tartózkodás jogát tehát ezen irányelv fokozataiban szabályozza, és az a huzamos tartózkodási joghoz vezet.(131) Így először is a 2004/38 irányelv 6. cikkében előírt, három hónapig terjedő tartózkodáshoz való jog nem függ semmilyen feltételtől vagy formai követelménytől, mint az érvényes személyazonosító igazolvány vagy útlevél birtoklására vonatkozó kötelezettség.(132) Ezt követően a három hónapot meghaladó tartózkodás jogára az ezen irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételek vonatkoznak.(133) Végül a huzamos tartózkodási jogot(134) az említett irányelv 16. cikke azon uniós polgárok és családtagjaik számára biztosítja, akik jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodtak a fogadó tagállamban.(135)

138. E tekintetben ki kell emelni, hogy az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése és a 2004/38 irányelv rendelkezései nem biztosítanak semmilyen önálló jogot a harmadik országbeli állampolgárok számára. Az uniós polgárságra vonatkozó uniós jogi rendelkezések által az ilyen állampolgároknak biztosított esetleges jogok az uniós polgár szabad mozgáshoz való jogának gyakorlásából származtatott jogok.(136) Ugyanakkor az uniós jogalkotó ezen irányelv 12. és 13. cikkében az uniós polgár családtagjai tartózkodási jogának megtartását írta elő két különböző jellegű helyzetben,(137) az uniós polgár halála vagy távozása esetén, illetve a házasság felbontása, a házasság érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése esetén.(138) Bár e helyzetek nem érintik az uniós polgár olyan családtagjainak tartózkodási jogát, akik valamely tagállam állampolgárságával rendelkeznek,(139) nem ugyanez a helyzet az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjait illetően, akiknek bizonyos sajátos feltételeket kell teljesíteniük a származékos tartózkodási joguk megtartásához.

139. Amint az a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, sajátos feltételek vonatkoznak – többek között a házasság felbontása esetén – az uniós polgár harmadik országbeli állampolgár házastársára. Amint ugyanis azt már kifejtettem, tartózkodási jogának megőrzése érdekében az ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében előírt valamelyik alternatív helyzet alá kell tartoznia.(140) Abban az esetben, ha még nem szerezte meg a huzamos tartózkodási jogot, az uniós jogalkotó e rendelkezés második albekezdésében kizárólag személyes alapon írta elő tartózkodási jogának fenntartását, csak akkor, ha teljesíti az ott előírt feltételeket, többek között azt, hogy elegendő forrással rendelkezzen. E feltételek ugyanis egyenértékűek azokkal, amelyeket a 2004/38 irányelv 13. cikke (1) bekezdésének második albekezdése értelmében a valamely tagállam állampolgárságával rendelkező uniós polgár házastársának kell teljesítenie a huzamos tartózkodási jogának megszerzését megelőzően.(141)

140. Ami a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételeket illeti, amint azt a Bizottság észrevételeiben helyesen hangsúlyozta, lehetséges ugyanakkor, hogy különleges esetekben – többek között akkor, ha az uniós polgár által a harmadik országbeli állampolgár házastársával szemben elkövetett családon belüli erőszak miatt e feltételek alkalmazása nem teszi lehetővé az e rendelkezésben foglalt célok elérését, illetve ellentétes lenne az arányosság elvével – a nemzeti hatóságok kötelesek enyhíteni az említett rendelkezésben foglalt feltételeket, sőt adott esetben eltekinteni azok alkalmazásától. Bizonyos rugalmasság tehát megengedett azon helyzetek kezelése érdekében, amelyekben a családon belüli erőszak áldozatává vált harmadik országbeli állampolgár házastársnak meg kell szereznie a munkavállaláshoz szükséges képesítést.

141. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a 2004/38 irányelv 37. cikke értelmében a tagállamok az ezen irányelv hatálya alá tartozó személyekre nézve kedvezőbb törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket alkalmazhatnak. Amint azt a Bizottság szintén pontosította, az olyan nemzeti rendelkezés vagy közigazgatási gyakorlat, amely lehetővé teszi a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében előírt, többek között az elegendő forrással rendelkezéssel kapcsolatos feltételek enyhítését vagy alkalmazásuk mellőzését olyan sajátos konkrét esetben, amikor a körülmények ezt megkövetelik, nem tekinthető ellentétesnek ezen irányelv céljával. Emlékeztetni kell arra is, hogy a (15) preambulumbekezdés pontosítja, hogy e rendelkezés célja, hogy jogi védelmet biztosítson az uniós polgár családon belüli erőszak áldozatává vált harmadik országbeli állampolgár házastársának, többek között a házasság felbontása esetén.

142. E megfontolásokból az következik, hogy figyelembe véve az uniós polgárok tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogának közvetlenül a Szerződések által biztosított alkotmányos jellegét – amely jog megerősített garanciákkal rendelkezik, és amelynek a 2004/38 irányelv által létrehozott rendszerben rendeltetése szerint huzamossá kell válnia –, nemcsak koherens, hanem jogszerű is, hogy a házasság felbontása esetén az uniós polgár harmadik országbeli állampolgár házastársa származékos tartózkodási jogának megőrzésére ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdése második albekezdésének megfelelően legalább az uniós polgár másik tagállam állampolgárságával rendelkező házastársa vonatkozásában előírtakkal egyenértékű feltételek vonatkozzanak.

143. Ennélfogva, tekintettel egyrészt a 2003/86 irányelv és a 2004/38 irányelv által kialakított rendszerek – amelyeknek olyan eltérő jogalapjai és céljai vannak, amelyek igazolják az uniós polgárok harmadik országbeli állampolgár házastársának és a harmadik országbeli állampolgárok harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársának eltérő jogállását – között, másrészt pedig a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése által követett célok és a 2003/86 irányelv 15. cikkének (3) bekezdése által követett célok között megállapított különbségekre, az érintett helyzeteket nem lehet összehasonlíthatónak tekinteni.

b)      Közbenső következtetés

144. A jelen ügyben a helyzetek összehasonlíthatóságának vizsgálatából kitűnik, hogy azok különbsége nyilvánvaló. Ily módon az uniós polgárok harmadik országbeli állampolgár házastársának jogállása a Szerződések által alkotmányos szinten biztosított jogból ered, és a 2004/38 irányelv által támasztott feltételektől függ, amelyeket a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk. Ezzel szemben a harmadik országbeli állampolgárok harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársának jogállása harmonizációs hatáskörön alapul, ami azt jelenti, hogy a tagállamok mozgástérrel rendelkeznek a 2003/86 irányelvben előírt feltételeket illetően. Következésképpen az e két irányelv által kialakított rendszereken alapuló jogok eltérőek.

145. E megfontolások alapján megállapítható, hogy a szóban forgó két helyzet nem hasonlítható össze. Ennélfogva a házastársuk részéről családon belüli erőszak áldozatává vált harmadik országbeli állampolgárokkal szemben attól függően alkalmazott eltérő bánásmód, hogy uniós polgárral vagy harmadik országbeli állampolgárral részesültek‑e családegyesítésben, nem sérti az egyik vagy a másik helyzetben lévő harmadik országbeli állampolgároknak a Charta 20. cikkében biztosított „törvény előtti egyenlőséghez” való jogát.

V.      Végkövetkeztetés

146. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Conseil du contentieux des étrangers (külföldiekkel kapcsolatos jogi ügyekben eljáró bíróság, Belgium) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést a következőképpen válaszolja meg:

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálata nem tárt fel olyan tényezőt, amely az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL 2009. L 274., 47. o.) 13. cikke (2) bekezdésének érvényességét az Európai Unió Alapjogi Chartájának 20. és 21. cikkére tekintettel érintené.

1      Eredeti nyelv: francia.

2      Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, valamint a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o., helyesbítés: HL 2009. L 274., 47. o.).

3      HL 2016. C 202., 389. o.

4      A családegyesítési jogról szóló 2003. szeptember 22‑i tanácsi irányelv (HL 2003. L 251., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 224. o.).

5      2015. július 16‑i ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476).

6      2016. június 30‑i ítélet (C‑115/15, EU:C:2016:487).

7      Moniteur belge, 1980. december 31., 14584. o.

8      Úgy tűnik, hogy az 1980. december 15‑i törvény 42 quater cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése a 2004/38 irányelv 28. cikkét ülteti át.

9      1989. december 13‑i Grimaldi ítélet (C‑322/88, EU:C:1989:646, 8. pont); 2017. június 13‑i Florescu és társai ítélet (C‑258/14, EU:C:2017:448, 30. pont); 2018. február 27‑i Western Sahara Campaign UK ítélet (C‑266/16, EU:C:2018:118, 44. pont).

10      2019. május 14‑i M és társai ítélet (A menekült jogállás visszavonása) (C‑391/16, C‑77/17 és C‑78/17, EU:C:2019:403, 71. pont).

11      2016. június 30‑i ítélet (C‑115/15, EU:C:2016:487).

12      2010. december 22‑i Gowan Comércio Internacional e Serviços ítélet (C‑77/09, EU:C:2010:803, 25. pont). Lásd még: 2017. március 28‑i Rosneft ítélet (C‑72/15, EU:C:2017:236, 50. pont).

13      2016. június 30‑i ítélet (C‑115/15, EU:C:2016:487, 48. pont).

14      2016. június 30‑i NA ítélet (C‑115/15, EU:C:2016:487, 50. pont).

15      A tribunal de première instance de Tournai (tournai‑i elsőfokú bíróság, Belgium) ítéletével.

16      2016. június 30‑i ítélet (C‑115/15, EU:C:2016:487).

17      Ebben az esetben e rendelkezés alapján nem maradhat fenn az alapeljárás felperesének származékos tartózkodási joga, függetlenül attól, hogy bizonyítani tudja‑e, vagy sem, hogy a huzamos tartózkodási jog megszerzését megelőzően teljesíti az ezen irányelv 13. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében előírt, az elegendő forrással való rendelkezésre vonatkozó feltételt, amely a kérdést előterjesztő bíróság által feltett, érvényességre vonatkozó előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés középpontjában áll.

18      2016. június 30‑i ítélet (C‑115/15, EU:C:2016:487).

19      Lásd többek között: 2010. szeptember 16‑i Chatzi ítélet (C‑149/10, EU:C:2010:534, 43. pont); 2013. január 31‑i McDonagh ítélet (C‑12/11, EU:C:2013:43, 44. pont).

20      2016. június 30‑i ítélet (C‑115/15, EU:C:2016:487).

21      2015. július 16‑i ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476).

22      2015. július 16‑i ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476).

23      2015. július 16‑i Singh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476, 48. pont). Kiemelés tőlem.

24      2015. július 16‑i Singh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476, 55. pont). A Bíróság itt a 2012. november 8‑i Iida ítéletre (C‑40/11, EU:C:2012:691) hivatkozik, és rá kell mutatni, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy körülményei különböznek a Singh és társai ítélet alapjául szolgáló körülményektől, mivel Y. Iida nem házastársa fogadó tagállamában, hanem annak származási tagállamában rendelkezett lakóhellyel, következésképpen nem kaphatott tartózkodási jogot a 2004/38 irányelv alapján.

25      2015. július 16‑i Singh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476, 62. pont).

26      Lásd ebben az értelemben: 2015. július 16‑i Singh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476, 66. pont).

27      2015. július 16‑i Singh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476, 70. pont és a rendelkező rész). Ezen ítélet 68. pontjában a Bíróság emlékeztetett arra, hogy ilyen esetben ugyanakkor a nemzeti jog kiterjedtebb védelmet nyújthat a harmadik országbeli állampolgároknak, lehetővé téve számukra, hogy továbbra is a fogadó tagállam területén tartózkodjanak.

28      Lásd ezen ítélet kritikai megközelítését illetően: Strumia, F., „Divorce immediately, or leave. A Rights of third country nationals and family protection in the context of EU citizens’ free movement: Kuldip Singh and Others, Common Market Law Review, 2016, 53(5). kötet, 1373–1393. o.

29      Kiemelés tőlem. Megjegyzem, hogy ez a rendelkezés nem határozza meg, hogy azon három évből, ameddig a házasságnak tartania kell a bírósági eljárás megindítását vagy élettársi kapcsolat megszüntetését megelőzően, a harmadik országbeli állampolgárnak melyik évben kell a fogadó tagállamban tartózkodnia.

30      2015. július 16‑i Singh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476, 48. pont). Lásd a jelen indítvány 44. pontját.

31      E szempont fontos a 2016. június 30‑i NA ítélet (C‑115/15, EU:C:2016:487) tartalma, valamint azon okok megértése szempontjából, amelyek miatt úgy vélem, hogy naprakésszé kell tenni az ezen ítéletből eredő ítélkezési gyakorlatot.

32      Vagyis az a)‑d) pontot is beleértve.

33      2015. július 16‑i Singh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476).

34      2015. július 16‑i Singh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476, 67. pont). Kiemelés tőlem.

35      Lásd: Kokott főtanácsnok Singh és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑218/14, EU:C:2015:306, 25. és 26. pont). „[E] 13. cikk szövege ugyanis sem azt nem kívánja meg, hogy az uniós polgár és házastársa a házasság felbontására irányuló eljárás befejezéséig a fogadó tagállamban tartózkodjanak, sem azt, hogy a házasság felbontására irányuló eljárást ezen államban folytassák le, és az ott fejeződjön be.” Kokott főtanácsnok ugyanakkor ezt követően kifejtette, hogy „ha azonban a 2004/38 irányelv 12. és 13. cikke nem külön‑külön, hanem együtt kerül alkalmazásra, akkor az irányelv 13. cikke szigorúan a szövegezésen alapuló értelmezés mellett nem alapozza meg az elvált harmadik országbeli állampolgárok tartózkodási jogának fennmaradását”. Kiemelés tőlem. Lásd e tekintetben: Briddick, C., „Combatting or enabling Domestic Violence? Evaluating the Residence Rights of Min Vimestic Violence in Europe”, International and Comparative Law Quarterly, 69(4). kötet, 2020, 1013–1034. o., különösen 1021. o., és ugyanezen szerző „Secretary of State for the Home Department v NA”, Journal of Immigration Asylum and Nationality Law, 2016, 30(4). kötet, 368–374. o.

36      E kérdést részletesebben a 2016. június 30‑i NA ítélet (C‑115/15, EU:C:2016:487) elemzésének keretében fogom vizsgálni. Lásd a jelen indítvány 53–58. pontját.

37      2015. július 16‑i Singh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476, 67. pont).

38      Úgy értelmezem, hogy „a házasság felbontása, érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése érdekében történő távozás” úgy értendő, hogy közvetlenül a fogadó tagállam elhagyását követően az uniós polgár házastárs eljárást indít a származási tagállamában vagy más tagállamban a házasság felbontása, a házasság érvénytelenítése vagy az élettársi kapcsolat megszüntetése iránt (kivéve, ha a házasság felbontására, a házasság érvénytelenítésére vagy az élettársi kapcsolat megszüntetésére alkalmazandó jog a házasság felbontását megelőzően az életközösség megszűnésének bizonyos időtartamát vagy meghatározott gondolkodási időt ír elő). E fogalom úgy is értelmezhető, mint a házasság felbontását, érvénytelenítését vagy az élettársi kapcsolat megszüntetését megalapozó egyes tények bekövetkezésével összefüggő távozás, mint például „a házasság vagy regisztrált élettársi kapcsolat fennállása alatti családon belüli erőszak áldozatává válás”. Így az e tényekhez kapcsolódó távozás a házasság felbontása, a házasság érvénytelenítése vagy az élettársi kapcsolat megszüntetése érdekében történő távozásnak tekintendő.

39      Lásd e tekintetben Strumia, F., i. m., 1381. o. Lásd továbbá a jelen indítvány 87. pontját.

40      Ugyanez a helyzet N. Chenchooliah esetében is a 2019. szeptember 10‑i Chenchooliah ítélet (C‑94/18, EU:C:2019:693, 43. pont) alapjául szolgáló ügyben. Amint az a kérdést előterjesztő bíróság által ismertetett tényállásból kitűnik, ez „az uniós polgár visszatért az állampolgársága szerinti tagállamba a jelen ügyben szabadságvesztés‑büntetés letöltése érdekében”.

41      Többek között megfelelően igazolt orvosi kezelés folytatása vagy súlyos betegségben szenvedő családtagja ideiglenes ellátása érdekében.

42      A tartózkodási kártya ideiglenes távollét esetén való fenntartását illetően lásd a 2004/38 irányelv 11. cikkének (2) bekezdését.

43      Lásd a jelen indítvány 62. és 63. pontját, valamint 41. lábjegyzetét.

44      Kokott főtanácsnok, a különböző tagállamokban élő és dolgozó házastársak esetét felvetve, a Singh és társai ügyre vonatkozó indítványában (C‑218/14, EU:C:2015:306, 48. pont) megállapítja, hogy „[t]ovábbra is következetlenség áll azonban fenn a 2004/38 irányelv rendszerében. Az uniós polgár távozása után ugyanis annak harmadik ország állampolgárságával rendelkező házastársa abban az esetben, ha például szakmai okokból nem kíséri el az uniós polgárt, és közös gyermekről sem gondoskodik, még háborítatlan házasság esetén is elveszítheti tartózkodási jogát az addigi fogadó tagállamban, miközben a harmadik országbeli állampolgár a 2004/38 irányelv 13. cikke alapján megtartja tartózkodási jogát a fogadó tagállamban a házasság megromlása esetén, ha időben fel tudja bontatni házasságát”. Kiemelés tőlem.

45      E tekintetben, amint azt Bot főtanácsnok hangsúlyozta az Ogieriakhi ügyre vonatkozó indítványában (C‑244/13, EU:C:2014:323, 42. pont): „Annak az érintett személyektől való megkövetelése, hogy folyamatosan ugyanazon háztartásban éljenek, álláspontom szerint [a Charta] 7. cikkével ellentétes beavatkozást jelentene a magánéletükbe és a családi életükbe. Az állami hatóságoknak nem feladata, hogy a párkapcsolati élet egy felfogását vagy egy életmódot erőltessenek a más tagállambeli állampolgárokra és családtagjaikra, különösen, hogy ilyen követelmény nem áll fenn állampolgáraik tekintetében sem” (kiemelés tőlem). Noha Bot főtanácsnok e megfontolásai a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet (HL 1968. L 257., 2. o.) 10. cikkének értelmezése keretében ugyanazon lakásban való együttélés követelményére vonatkoznak, számomra úgy tűnik, hogy a magán‑ és a családi élet tiszteletben tartásához való alapvető jog szempontjából ez azokra a helyzetekre is átültethető, amelyekben a házastársak külön élnek, többek között szakmai, egészségügyi vagy hasonló okok miatt.

46      Lásd ebben az értelemben: Kokott főtanácsnok Singh és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑218/14, EU:C:2015:306, 49. pont).

47      2015. július 16‑i ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476).

48      2015. július 16‑i ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476).

49      A lengyel jog szerint a házasság felbontása többek között a házassági kötelék megromlásának megállapításán alapul, amelynek véglegesnek és tartósnak kell lennie, továbbá e két feltételnek együttesen kell fennállnia (a családjogról és a gyámságról szóló törvénykönyv [CFT] 56. cikkének (1) bekezdése); a francia jog szerint a házasság házassági kötelék végleges megromlása miatti felbontását kérheti valamelyik házastárs abban az esetben, ha a házassági életközösség a házasság felbontására irányuló kérelem időpontját megelőzően két évvel megszűnt, ami az együttélés hiányát és a megszüntetésre irányuló szándékot feltételezi; a finn jog szerint a házastársaknak joguk van ahhoz, hogy hat hónapos gondolkodási időt követően elérjék a házasság felbontását, de a házasság e határidő betartása nélkül is felbontható, ha a házastársak a házasság felbontása iránti kérelem benyújtásának időpontjában már két éve nem élnek együtt; a német jogban a Bürgerliches Gesetzbuch (polgári törvénykönyv) 1566. cikkének megfelelően a különélés bizonyos időszakát követően a bíróság részéről megdönthetetlen vélelem áll fenn amellett, hogy a házasság megromlott, amennyiben a házastársak közösen kérték a felbontást és már egy éve külön élnek, vagy ha a házastársak egyike a házasság felbontását kéri, a másik pedig ahhoz hozzájárul, és a házastársak már egy éve külön élnek, illetve ha a házastársak egyike kéri a felbontást, a másik azonban ahhoz nem járul hozzá, ugyanakkor a különélés már három éve tart. A polgári törvénykönyv 1565. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a házastársak még nem élnek egy éve külön, a házasság csak bizonyos kivételes esetekben bontható fel, például akkor, ha a házasság folytatása nem fogadható el azon házastárs számára, aki a házasság felbontását a másik házastárs személyének felróható okokból kéri (például a másik házastárs által elkövetett fizikai bántalmazás). Ami más nemzeti szabályozásokat illeti, lásd még: „Válás”, európai igazságügyi portál, elérhető a https://e‑justice.europa.eu/content_divorce‑45‑fr.do címen (utolsó frissítés: 2020. október 26.).

50      1985. február 13‑i Diatta ítélet (267/83, EU:C:1985:67, 20. pont); 2014. július 10‑i Ogieriakhi ítélet (C‑244/13, EU:C:2014:2068, 37. pont).

51      Lásd ebben az értelemben az 1612/68 rendelet 10. cikkének értelmezésével összefüggésben: 2014. július 10‑i Ogieriakhi ítélet (C‑244/13, EU:C:2014:2068, 47. pont és a rendelkező rész).

52      Lásd: az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslat (COM(2001) 257 végleges, HL 2001. C 270. E, 150. o.).

53      Kiemelés tőlem.

54      2015. július 16‑i ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476).

55      Tekintettel egyes, a különélésre, a házasság felbontására, a házasság érvénytelenítésére vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetésére irányuló nemzeti eljárások hosszúságára, a nemzeti bíróság feladata annak értékelése, hogy például az uniós polgár fogadó tagállamból való távozását bizonyos idővel követően a házasság felbontása iránt indított eljárás a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése értelmében vett, a házasság felbontása érdekében történő távozásnak tekinthető‑e. Lásd a jelen indítvány 38. lábjegyzetét.

56      2016. június 30‑i ítélet (C‑115/15, EU:C:2016:487, 48. és 49. pont).

57      A kérdést előterjesztő bíróság a következőket fejtette ki: „2006. december 5‑én kérte a brit határőrségtől NA tartózkodási engedélyének érvénytelenítését azzal az indokkal, hogy az állandó jelleggel letelepedett Pakisztánban, és kérte, hogy tájékoztassák a házastársa tartózkodási engedélyének érvénytelenítéséről”.

58      NA emellett az Egyesült Királyságban való huzamos tartózkodáshoz való jog iránti kérelmet nyújtott be, de ezt a kérelmet az illetékes nemzeti hatóság elutasította. Lásd ebben az értelemben: 2016. június 30‑i NA ítélet (C‑115/15, EU:C:2014:487, 15–22. pont).

59      2016. június 30‑i NA ítélet (C‑115/15, EU:C:2016:487, 49. pont).

60      Lásd ebben az értelemben: 2016. június 30‑i NA ítélet (C‑115/15, EU:C:2014:487, 36. pont).

61      2016. június 30‑i NA ítélet (C‑115/15, EU:C:2016:487, 51. pont).

62      2015. július 16‑i ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476).

63      2016. június 30‑i ítélet (C‑115/15, EU:C:2016:487).

64      2015. július 16‑i ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476).

65      Lásd a jelen indítvány 44., 48. és 49. pontját.

66      2015. július 16‑i Singh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476, 48. pont). Lásd a jelen indítvány 44. pontját.

67      Lásd a jelen indítvány 47. pontját.

68      Lásd többek között: 2017. február 1‑jei Município de Palmela ítélet (C‑144/16, EU:C:2013:76, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

69      Ez egyébként a szakirodalomban széles körben elterjedt vélemény. Lásd többek között: Gazin, F., „Maintien d’un droit de séjour d’un ressortissant d’un État tiers avec un citoyen européen en présence d’enfants et en cas de divorce et de violence domestique commise pendant le mariage: la Cour confirme son interprétation sévère de l’article 13 de la directive 2004/38/CE verrouillant l’accès au droit de séjour à titre individuel des ressortissants de pays tiers mais accepte de reconnaître audits ressortissants un droit de séjour dérivé sur le fondement du l’article 12 du règlement (CEE) n° 1612/68 et de l’article 21 TFUE”, Europe, 2016. szeptember, Comm. 8–9. sz., 28. és 29. o.; Peers, S., „Domestic violence and free movement of EU citizens: a shameful CJEU ruling”, 2016, elérhető a http://eulawanalysis.blogspot.com/2016/07/domestic‑violence‑and‑free‑movement‑of.html címen; Barbou des Places, S., „Le droit de séjour des ressortissants d’États tiers ayant la garde effective d’enfants citoyens de l’Union”, Revue critique de droit international privé, 2017, 1. sz., 45. o.; Oosterom‑Staples, H., „Residence Rights for Caring Parents who are also Victims of Domestic Violence, European Journal of Migration and Law, 2017, 19(4). kötet, 396–424. o.; valamint Gyeney, L., „Sensitive Issues before the European Court of Justice – The Right of Residence of Third Country Spouses Who Became Victims of Domestic Violence, as Well as Same‑Sex Spouses in the Scope of Application of the Free Movement Directive (Legal Analysis of the NA and Coman Cases)”, Hungarian Yearbook of International Law and European Law, 2017, 1. szám, 211–256. o.

70      Kiemelés tőlem. Amint azt Wathelet főtanácsnok hangsúlyozta az NA ügyre vonatkozó indítványában (C‑115/15, EU:C:2016:259, 66. pont), „[s]zükségszerűen tehát időbeli eltolódásnak kell lennie a családon belüli erőszak mint a rendelkezés alkalmazását lehetővé tevő tényező és a házasság felbontása között”.

71      Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslat (COM(2001) 257 végleges, 150. o.) szerint: „Az e rendelkezés által biztosított joghoz három feltétel kapcsolódik, vagyis: a) vagy az időtartamnak […], b) vagy a felügyeletnek […], c) vagy a házasság felbontásának különlegesen nehéz helyzetekhez kell kapcsolódnia.” (Ezek közül egy is elég a tartózkodáshoz való jog fennmaradásának kiváltásához). E feltételek alternatív jellegét Wathelet főtanácsnok is hangsúlyozta az NA ügyre vonatkozó indítványában (C‑115/15, EU:C:2016:259, 60. pont).

72      Lásd a jelen indítvány 73. pontját.

73      E tekintetben a Bizottság kifejtette, hogy „a [13. cikk (2) bekezdése első albekezdésének c) pontjában] használt megfogalmazás homályos, és többek között a családon belüli erőszak eseteinek lefedésére irányul”, (COM(2001) 257 végleges, 150. o.).

74      2008. július 25‑i Metock és társai ítélet (C‑127/08, EU:C:2008:449, 84. pont); 2014. december 18‑i McCarthy és társai ítélet (C‑202/13, EU:C:2014:2450, 32. pont).

75      Kiemelés tőlem.

76      Lásd: az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslat (COM(2001) 257 végleges, 150. o.). Kiemelés tőlem.

77      Kivéve, ha kiskorú gyermek felett kizárólagos felügyelettel rendelkeznek (lásd a 2004/38 irányelv 12. cikkének (3) bekezdését).

78      E tekintetben, amint azt Wathelet főtanácsnok hangsúlyozta az NA ügyre vonatkozó indítványában (C‑115/15, EU:C:2016:259, 70. pont): „[…] a »házasság felbontásával« vagy annak elutasításával történő »zsarolás« ilyen kockázata különösen jelen van a családon belüli erőszak esetében. Azt ugyanis, hogy az uniós polgár távozása esetén a harmadik országbeli állampolgár házastárs elveszíti származékos tartózkodási jogát, a házasság felbontása ellen nyomást gyakorló eszközként lehet felhasználni, holott ezek a körülmények már alkalmasak arra, hogy pszichés törést okozzanak az áldozatnál, és mindenesetre félelmet keltsenek az erőszak okozójával szemben.”

79      Lásd a jelen indítvány 53–58. pontját.

80      Azon eseteket illetően, amikor a házastárs a 2004/38 irányelv 13. cikkének (2) bekezdésében említett esetek valamelyikének megvalósulása előtt hagyja el a fogadó tagállamot, az uniós polgár ideiglenes távozása a 2004/38 irányelv 16. cikkének (3) bekezdésében meghatározott esetekben nem vonja maga után a harmadik országbeli állampolgár házastárs származékos tartózkodási jogának elvesztését. Lásd e tekintetben a jelen indítvány 61–63. pontját.

81      Lásd: Wathelet főtanácsnok NA ügyre vonatkozó indítványa (C‑115/15, EU:C:2016:259, 61. és 62. pont). Kiemelés tőlem.

82      A bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25‑i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2012. L 315., 57. o.). Ezen irányelv átültetésének időpontját legkésőbb 2015. november 16‑ban jelölték meg. Emlékeztetőül, ezen irányelv „a büntető igazságszolgáltatási rendszer középpontjába a bűncselekmény áldozatait helyezi, és célja a bűncselekmények áldozatait megillető jogok megerősítése annak érdekében, hogy minden áldozat azonos szintű jogokat élvezzen, függetlenül a bűncselekmény elkövetésének helyétől, az áldozat állampolgárságától vagy tartózkodásra való jogosultságától”. A 2012/29 irányelv végrehajtásáról szóló, 2018. május 30‑i európai parlamenti állásfoglalás, 2016/2328(INI). Az Európai Parlament ezen állásfoglalása elérhető a https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA‑8–2018–0229_FR.html címen. Kiemelés tőlem.

83      A 2012/29 irányelv 2. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. alpontja úgy határozza meg az „áldozat” fogalmát, hogy az „olyan természetes személy, aki közvetlenül bűncselekmény következtében sérelmet szenvedett – ideértve a fizikai, szellemi vagy érzelmi sérülést, vagy gazdasági hátrányt”.

84      Ilyenek például a gyermekek (a (14) preambulumbekezdés), a szexista erőszak áldozatai (a (6) és (17) preambulumbekezdés), a fogyatékossággal élő személyek ((15) preambulumbekezdés), a terrorizmus áldozatai (a (16) preambulumbekezdés), az LGBTI személyek vagy az emberkereskedelem áldozatai (a (17) preambulumbekezdés). Közelebbről a 2012/29 irányelv (17) preambulumbekezdésének szövege a következő: „Nemi alapú erőszaknak a személy ellen neme, nemi identitása vagy annak kifejezése miatt irányuló erőszak, vagy az olyan erőszak minősül, amely aránytalanul nagy számban egy adott nemhez tartozó személyek ellen irányul. A nemi alapú erőszak következménye az áldozat által elszenvedett fizikai, szexuális, érzelmi vagy pszichológiai károsodás vagy gazdasági hátrány lehet. A nemi alapú erőszak a diszkrimináció egyik formája, valamint az áldozat alapvető szabadságainak megsértése, és magában foglalja a hozzátartozók közötti erőszakot […]”. Kiemelés tőlem.

85      Lásd a 2012/29 irányelv (17) és (18) preambulumbekezdését. Lásd még a […] 2012/29 irányelv végrehajtásáról szóló, 2018. május 14‑i európai parlamenti jelentés, A8‑0168/2018, 15. o., 13. pontját: „[Az Európai Parlament] emlékeztet arra, hogy a tartózkodás tekintetében szabálytalan helyzetben lévő áldozatok számára is biztosítani kell jogaik érvényesülését és a szolgáltatásokhoz, többek között a tagállamok által biztosított jogi védelemhez, pszichológiai és pénzügyi támogatáshoz való hozzáférést […]; bátorítja a tagállamokat olyan jogszabályok hatályba léptetésére, amelyek lehetőségeket biztosítanak az okmánnyal nem rendelkező áldozatok vagy az eltartotti alapon tartózkodásra jogosult áldozatok számára a visszaélésre alkalmat adó helyzetekből való szabadulásra, lehetővé téve számukra, hogy önálló tartózkodási jogosultságot szerezzenek […]”. Elérhető a https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/A‑8‑2018‑0168_FR.pdf címen.

86      A 2012/29 irányelv (18) preambulumbekezdése szerint „[a] hozzátartozók közötti erőszak esetében az áldozat jelenlegi vagy volt házastársa vagy partnere, vagy más családtagja követ el erőszakot függetlenül attól, hogy az elkövető az áldozattal egy háztartásban él‑e vagy korábban egy háztartásban élt‑e. Az ilyen jellegű erőszak lehet fizikai, szexuális, pszichológiai vagy gazdasági jellegű, és eredményezhet fizikai, szellemi vagy érzelmi sérülést, vagy gazdasági hátrányt. A hozzátartozók közötti erőszak súlyos és gyakran rejtett társadalmi probléma, amely súlyos következményekkel járó szisztematikus pszichológiai és fizikai traumát okozhat, mivel az elkövető olyan személy, akiben az áldozatnak egyébként bízni kellene tudnia […]”. Bár az erőszak e formája mind a férfiakat, mind a nőket érinti, a (18) preambulumbekezdés kiemeli, hogy „[a] nőket aránytalanul nagy számban érinti az erőszaknak ez a típusa, a helyzetet pedig súlyosbíthatja az, ha a nő gazdaságilag, társadalmilag vagy a tartózkodáshoz való joga szempontjából függ az elkövetőtől”. Kiemelés tőlem.

87      Ezzel szemben, a harmadik országok emberkereskedelem áldozatává vált vagy az illegális bevándorlás megkönnyítésére irányuló cselekményektől érintett, a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal együttműködő állampolgárai részére kiállított tartózkodási engedélyről szóló, 2004. április 29‑i 2004/81/EK tanácsi irányelv (HL 2004. L 261., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 69. o.; helyesbítés: HL 2013. L82., 63. o.) „tartózkodási engedélyt vezet be az emberkereskedelem áldozatai számára, vagy – amennyiben egy tagállam ezen irányelv hatályának kiterjesztéséről határoz – a harmadik országoknak az illegális bevándorlás megkönnyítésére irányuló cselekményekben érintett állampolgárai számára, akiknek a tartózkodási engedély elegendő ösztönzést kínál ahhoz, hogy együttműködjenek a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal, a visszaéléssel szembeni védelem bizonyos feltételei mellett” Lásd ezen irányelv (9) preambulumbekezdését.

88      2008. július 25‑i Metock és társai ítélet (C‑127/08, EU:C:2008:449, 84. pont); 2014. december 18‑i McCarthy és társai ítélet (C‑202/13, EU:C:2014:2450, 32. pont). Lásd továbbá a jelen indítvány 84. pontját.

89      E cél abban áll, hogy jogi védelmet nyújtsanak többek között a családon belüli erőszak azon áldozatai számára, akiknek a tartózkodási joga a házasság (vagy élettársi kapcsolat) által képviselt családi kapcsolathoz kapcsolódik, és akik emiatt a házasság felbontásával vagy a távozással kapcsolatos zsarolás áldozataivá válhatnak. Lásd a 2004/38 irányelv (15) preambulumbekezdését; COM(2001) 257 végleges, 150. o., valamint a jelen indítvány 82–88. pontját.

90      Lásd a 2012/29 irányelv (57) preambulumbekezdését.

91      A 2007. december 13‑án aláírt, a Lisszaboni Szerződést elfogadó kormányközi konferencia záróokmányához csatolt 19. nyilatkozat (HL 2008. C 115., 345. o. és HL 2012. C 326., 347. o.).

92      Lásd többek között az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény) 2., 3. és 14. cikkét, valamint az EJEB 2009. június 9‑i Opuz kontra Törökország ítéletét (ECHR:2009:0609JUD003340102, 132. §): „A családon belüli erőszak olyan jelenség, amely különböző formákat ölthet – fizikai erőszak, pszichológiai erőszak, sértegetés – […]. Itt egy valamennyi tagállamban közös általános problémáról van szó, amely nem mindig jelenik meg nyilvánosan, mivel gyakran személyes kapcsolatok keretében vagy zárt körben történik, és nem kizárólag a nőket érinti. A férfiakat magukat is érintheti a családon belüli erőszak, ahogy a gyermekeket is, akik gyakran vagy közvetlenül, vagy közvetve áldozatai annak […]”. Kiemelés tőlem. Ezenkívül valamennyi tagállam ratifikálta az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1979. december 18‑án elfogadott és 1981. szeptember 3‑án hatályba lépett, a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezményt (Recueil des traités des Nations unies, 1249. kötet, 13. o.; kihirdette: az 1982. évi 10. tvr.). Az Unió nem részes fele ezen egyezménynek.

93      A nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló, 2011. május 11‑i európai tanácsi egyezmény (a továbbiakban: Isztambuli Egyezmény), Európa tanácsi szerződések sorozat, 210. sz. Az Uniónak az ezen egyezményhez való esetleges csatlakozásáról lásd: 1/19. sz. (Isztambuli Egyezmény) vélemény, jelenleg folyamatban van a Bíróság előtt.

94      Lásd még az Isztambuli Egyezmény magyarázó jelentésének 1. és azt követő pontjait, Európa tanácsi szerződések sorozat, 210. sz., elérhető a https://rm.coe.int/16800d38c9 címen: „A nőkkel szembeni erőszak, ideértve a családon belüli erőszakot is, Európában a személy jogainak nemen alapuló legsúlyosabb megsértését jelenti, és elfedi a hallgatás. A családon belüli erőszak – más áldozatokkal, például gyermekekkel, férfiakkal és idős személyekkel szemben – szintén elhallgatott jelenség, amely túl sok családot érint ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni”. Kiemelés tőlem.

95      Lásd az Isztambuli Egyezmény magyarázó jelentésének 303. pontját: „A szerkesztők előnyösebbnek ítélték, ha belső joguknak megfelelően a részes felek határozzák meg, hogy az áldozatok részére kérelmük esetén milyen feltételek mellett és milyen időtartamra biztosítható önálló tartózkodási engedély. Ez azt feltételezi, hogy kijelölik az illetékes hatóságokat annak eldöntésére, hogy a kapcsolat felbontása az áldozatot érintő tartós erőszak következménye‑e, valamint a benyújtandó bizonyítékok meghatározására. Ilyenek lehetnek például a rendőrségi jegyzőkönyvek, a bíróság által hozott, büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet, az eltiltó vagy védelmi végzés, az orvosi igazolások, a házasság felbontását elrendelő végzés, a szociális szolgálatok értesítései vagy az NGO‑k jelentései […], hogy csak néhányat említsünk”.

96      Lásd az Isztambuli Egyezmény magyarázó jelentésének 307. pontját.

97      A helyzet változhat, ha az Unió csatlakozik az egyezményhez.

98      Lásd az Isztambuli Egyezmény magyarázó jelentésének 304. pontját.

99      Igaz ugyan, hogy ez az egyezmény az Unió csatlakozásának hiányában nem alkalmazandó a jelen ügyben, mégis támpontként szolgálhat a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának értelmezéséhez.

100      Ilyen kapcsolat hiányában a jogtudomány a Charta 20. és 21. cikke szerinti „szubszidiaritási viszonyra” hivatkozik, lásd: Bribosia, E., Rorive, I. és Hislaire, J., „Article 20. – Égalité en droit”, in: F. Picod, C. Rizcallah, és S. Van Drooghenbroeck (szerk.), Charte des droits fondamentaux de l’Union européenne. Commentaire article par article (2. kiadás), Brüsszel, Bruylant, 2019, 533. o.: „[…] A 20. cikket az alapjától függetlenül bármely eltérő bánásmód kitűzött célra tekintettel fennálló összhangjának és észszerűségének ellenőrzése érdekében fel lehet hívni annak érdekében, hogy megállapítható legyen az eltérő bánásmód.” Lásd még: Bell, M., „Article 20 – Equality before the Law”, in: S. Peers, T. Hervey, J. Kenner és A. Ward (szerk.), The EU Charter of Fundamental Rights – A commentary, Oxford, Hart Publishing, 2014, 563. o., különösen 577. o.

101      HL 2007. C 303., 17. o.

102      2019. április 30‑i 1/17 (EU–Kanada átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás) vélemény (EU:C:2019:341, 168. pont).

103      2019. április 30‑i 1/17 (EU–Kanada átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás) vélemény (EU:C:2019:341, 169. pont).; 2009. június 4‑i Vatsouras és Koupatantze ítélet (C‑22/08 és C‑23/08, EU:C:2009:344, 52. pont).

104      2019. április 30‑i 1/17 (EU–Kanada átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás) vélemény (EU:C:2019:341, 171. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

105      2006. július 11‑i Franz Egenberger ítélet (C‑313/04, EU:C:2006:454, 33. pont); 2013. október 17‑i Schaible ítélet (C‑101/12, EU:C:2013:661, 76. pont); 2020. március 26‑i Luxaviation végzés (C‑113/19, EU:C:2020:228, 36. pont).

106      Lásd többek között: 2008. december 16‑i Arcelor Atlantique et Lorraine és társai ítélet (C‑127/07, EU:C:2008:728, 26. pont); 2017. március 7‑i RPO‑ítélet (C‑390/15, EU:C:2017:174, 42. pont); 2019. január 22‑i Cresco Investigation ítélet (C‑193/17, EU:C:2019:43, 42. pont).

107      Lásd többek között: 2014. május 22‑i Glatzel ítélet (C‑356/12, EU:C:2014:350, 84. pont).

108      E tekintetben a Bíróság már megállapította, hogy „a schengeni térségre alkalmazandó rendelkezések kifejezetten kimondják, hogy e rendelkezések nem érintik az uniós polgároknak és az őket kísérő vagy hozzájuk csatlakozó családtagjaiknak – a többek között a 2004/38 irányelvben biztosított – szabad mozgását” (2020. június 18‑i Ryanair Designated Activity Company ítélet, C‑754/18, EU:C:2020:478, 40. pont)

109      Az EU‑Szerződéshez és az EUM‑Szerződéshez csatolt, a megosztott hatáskörök gyakorlásáról szóló (25.) jegyzőkönyv egyetlen cikke kimondja, hogy „amikor az Unió egy adott területen fellép, a hatáskör e gyakorlása kizárólag azokra az elemekre terjed ki, amelyekre a szóban forgó uniós fellépés vonatkozik, és ennek megfelelően nem terjed ki a terület egészére”.

110      Ez a helyzet többek között a 2003/86 irányelv esetében.

111      Lásd ebben az értelemben: 2008. július 25‑i Metock és társai ítélet (C‑127/08, EU:C:2008:449, 68. pont).

112      Lásd: Ryanair Designated Activity Company ügyre vonatkozó indítványom (C‑754/18 P, EU:C:2020:131, 34. pont).

113      Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy a bevándorlási jog területén a harmadik országok állampolgárai hivatkozhatnak többek között a Chartára annyiban, amennyiben az az uniós jog alkalmazási körében alkalmazandó. A 2003/86 irányelvet illetően lásd e tekintetben többek között: 2019. március 14‑i Y. Z. és társai (Csalás a családegyesítés során) ítélet (C‑557/17, EU:C:2019:203, 53. pont).

114      Thym, D., „Legal Framework for EU Entry and Border Control Policies”, in: K. Hailbronner és D. Thym (szerk.), EU Immigration and Asylum Law. Commentary, 2. kiadás, München/Oxford/Baden‑Baden, C. H. Beck/Hart Publishing/Nomos, 2016, 272. o., különösen 285. o. Ugyanebben a műben lásd továbbá Hailbronner, K. és Thym, D., „Introduction EU Immigration and Asylum Law: Constitutional Framework and Principles for Interpretation”, i. m., különösen 4. o.: „A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség fogalmi önállósága megerősíti, hogy a bevándorlásra és a menekültügyre vonatkozó európai jog nem az uniós polgárok mobilitási rendszerét reprodukálja. Ellenkezőleg, a bevándorlási és menedékjogot jelenleg az uniós szerződésekben meghatározott, a Lisszaboni Szerződés által bevezetett különböző célkitűzések összessége jellemzi”.

115      Lásd a jelen indítvány 121. pontját.

116      A 2003/86 irányelv, 3. cikke (3) bekezdése értelmében, nem alkalmazandó az uniós polgárok családtagjaira.

117      2019. március 14‑i Y. Z. és társai (Csalás a családegyesítés során) ítélet (C‑557/17, EU:C:2019:203, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

118      Lásd a 2003/86 irányelv 7. cikkének (1) bekezdését. Kiemelés tőlem.

119      2016. április 21‑i Khachab ítélet (C‑558/14, EU:C:2016:285, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

120      Lásd a 2003/86 irányelv 8. cikkének első bekezdését.

121      Lásd a 2003/86 irányelv 16. cikkének (1) bekezdését. Lásd még: Mengozzi főtanácsnok Khachab ügyre vonatkozó indítványa (C‑558/14, EU:C:2015:852, 31. pont).

122      A beilleszkedési vizsga letételének kötelezettségét illetően lásd: 2015. július 9‑i K és A ítélet (C‑153/14, EU:C:2015:453).

123      2018. november 7‑i C és A ítélet (C‑257/17, EU:C:2018:876, 49. pont).

124      Kiemelés tőlem. Ezzel szemben nem ez a helyzet az uniós polgár harmadik országbeli állampolgár rendelkező házastársa esetében. Lásd e tekintetben: 1985. február 13‑i Diatta ítélet (267/83, EU:C:1985:67, 20. pont); 2014. július 10‑i Ogieriakhi ítélet (C‑244/13, EU:C:2014:2068, 37. pont). Lásd továbbá a jelen indítvány 87. pontját.

125      Lásd ebben az értelemben: 2019. március 14‑i Y. Z. és társai (Csalás a családegyesítés során) ítélet (C‑557/17, EU:C:2019:203, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

126      Lásd: 2019. március 14‑i Y. Z. és társai (Csalás a családegyesítés során) ítélet (C‑557/17, EU:C:2019:203, 53. pont). Lásd még a 2003/86 irányelv (2) preambulumbekezdését.

127      Lásd ebben az értelemben: 2018. november 7‑i C és A ítélet (C‑257/17, EU:C:2018:876, 51. pont).

128      Lásd a 2003/86 irányelv (15) preambulumbekezdését. Lásd továbbá a jelen indítvány 131. pontját.

129      2017. november 14‑i Lounes ítélet (C‑165/16, EU:C:2017:862, 31. pont); 2014. december 18‑i McCarthy és társai ítélet (C‑202/13, EU:C:2014:2450, 31. és 32. pont).

130      Lásd a 2004/38 irányelv 2. cikkének 2. pontját és 3. cikkének (1) bekezdését.

131      Lásd e tekintetben: 2011. december 21‑i Ziolkowski és Szeja ítélet (C‑424/10 és C‑425/10, EU:C:2011:866, 38. pont); 2014. január 16‑i Onuekwere ítélet (C‑378/12, EU:C:2014:13, 30. pont); 2018. április 17‑i B és Vomero ítélet (C‑316/16 és C‑424/16, EU:C:2018:256, 51. pont).

132      Ezen irányelv 14. cikkének (1) bekezdése szerint ez a jog fennmarad mindaddig, amíg az uniós polgárok vagy családtagjaik nem jelentenek indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére.

133      A 2004/38 irányelv 14. cikkének (2) bekezdése értelmében ugyanis az uniós polgárok és családtagjaik akkor rendelkeznek tartózkodási joggal, ha megfelelnek többek között az ezen irányelv 7. cikkében foglalt feltételeknek, amelyek célja annak elkerülése, hogy indokolatlan terhet jelentsenek a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére.

134      Pontosabban a 2004/38 irányelv 16. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a huzamos tartózkodási jogra nem vonatkoznak az irányelv III. fejezetében előírt feltételek.

135      A 2004/38 irányelv 16. cikkétől eltérve azonban ezen ötéves folyamatos tartózkodást megelőzően huzamos tartózkodási jogot kell biztosítani a fogadó tagállamban azon munkavállalók számára, akik a fogadó tagállamban már nem dolgoznak, valamint azon családtagjaiknak, akik teljesítik az ezen irányelv 17. cikkében foglalt feltételeket.

136      2014. december 18‑i McCarthy és társai ítélet (C‑202/13, EU:C:2014:2450, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

137      Lásd a jelen indítvány 54–58. pontját.

138      A 2004/38 irányelv 18. cikke értelmében, az uniós polgár azon családtagjai, akikre a 12. cikk (2) bekezdése és a 13. cikk (2) bekezdése vonatkozik, és akik megfelelnek az ott meghatározott feltételeknek, huzamos tartózkodási jogot szereznek a fogadó tagállamban való ötéves folyamatos, jogszerű tartózkodást követően. Az említett irányelv 12. és 13. cikkével kapcsolatban lásd az ugyanezen irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése c) pontjának alkalmazhatóságára vonatkozó elemzésemet a jelen indítvány 53–58. pontjában.

139      A 2004/38 irányelv 12. cikke (1) bekezdése második albekezdésének sérelme nélkül, amely úgy rendelkezik, hogy „[a] huzamos tartózkodási jog elnyeréséhez az érintett személyeknek teljesíteniük kell a 7. cikk (1) bekezdésének a), b), c), vagy d) pontjában foglalt feltételeket”, valamint ezen irányelv 13. cikke (1) bekezdésének második albekezdésének sérelme nélkül, amely szerint „[a] huzamos tartózkodási jog elnyeréséhez az érintett személyeknek teljesíteniük kell a 7. cikk (1) bekezdésének a), b), c), vagy d) pontjában foglalt feltételeket”.

140      Emlékeztetek arra, hogy a 2004/38 irányelv 13. cikke (2) bekezdése első albekezdése a) pontjának alkalmazhatóságára vonatkozó elemzésemből kitűnik, hogy az alapeljárás felpereséhez hasonló helyzetben lévő személy ezen irányelv hatálya alá tartozik. Lásd a jelen indítvány 36–93. pontját.

141      Ugyanakkor célszerűségi okból hangsúlyozom, hogy az uniós polgár azon harmadik országbeli állampolgár házastársának helyzete, aki családon belüli erőszak áldozatává vált, és akinek – mivel nem rendelkezik elegendő forrással és egészségbiztosítással – el kell hagynia a fogadó tagállamot és vissza kell térnie a harmadik országba, főszabály szerint nem hasonlítható össze az olyan uniós polgár helyzetével, aki uniós polgár házastársa, családon belüli erőszak áldozatává vált, és akinek – ugyanilyen körülmények között – el kell hagynia a fogadó tagállamot és vissza kell térnie az állampolgársága szerinti tagállamba. Tagadhatatlan ugyanis, hogy a családon belüli erőszak áldozatává vált harmadik országbeli állampolgár harmadik országba való távozása sokkal jelentősebb következményekkel jár a fogadó tagállammal való kapcsolatok megszakadását illetően, mint a családon belüli erőszak áldozatává vált uniós polgárnak az állampolgársága szerinti tagállamba vagy egy másik tagállamba való távozása.