AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE
1992. szeptember 18.(*)
„Verseny – A Bizottság kötelezettségei panasznak a hozzá történt benyújtása esetén”
A T‑24/90. sz. ügyben,
az Automec Srl, olasz jog szerinti társaság (székhelye: Lancenigo di Villorba (Olaszország), képviselik: Giuseppe Celona, a milánói ügyvéd kamara tagja és Piero A. M. Ferrari, a római ügyvédi kamara tagja, kézbesítési cím: Georges Margue ügyvési irodája, 20, rue Philippe II, Luxembourg)
felperesnek
az Európai Közösségek Bizottsága (képviseli: Enrico Traversa, a jogi szolgálat tagja, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Roberto Haydernek, a jogi szolgálat tagjának irodája, Centre Wagner, Kirchberg)
alperes ellen
a felperesnek az EGK‑Szerződés 85. és 86. cikkének alkalmazásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. rendelet (HL 1962. 13., 204. o.) 3. cikkének (2) bekezdése alapján a BMW AG és a BMW Italia SpA társaságok magatartására vonatkozóan benyújtott kérelme elutasításáról szóló, 1990. február 28‑i bizottsági határozat megsemmisítése iránti keresete tárgyában,
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG,
tagjai: J. L. Cruz Vilaça elnök, H. Kirschner, B. Vesterdorf, R. García-Valdecasas és K. Lenaerts tanácselnökök, D. Barrington, A. Saggio, C. Yeraris, R. Schintgen, C. P. Briët és J. Biancarelli bírák,
főtanácsnok: D. A. O. Edward,
hivatalvezető: H. Jung,
tekintettel az írásbeli szakaszra és az 1991. október 22‑i tárgyalásra,
a főtanácsnok indítványának 1992. március 10‑én írásban történt benyújtását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
A kereset alapjául szolgáló tények
1 A felperes az olasz jog szerinti korlátolt felelősségű társaság, amelynek székhelye Lancenigo di Villorba (Treviso tartomány). 1960-ban forgalmazási szerződést kötött a BMW Italia SpA-val (a továbbiakban: BMW Italia) BMW gépjárműveknek a városban és Treviso tartományban történő forgalmazására.
2 1983. május 20-i levelében a BMW Italia tájékoztatta a felperest azon szándékáról, hogy nem kívánja megújítani az 1984. december 31-én lejáró szerződést.
3 A felperes ekkor eljárást indított a BMW Italia ellen a Tribunale di Milano előtt azzal a szándékkal, hogy elérje a BMW Italiának e szerződéses jogviszony fenntartására kötelezését. Mivel e keresetet elutasították, a felperes fellebbezést nyújtott be e határozat ellen a Corte d’appello di Milano előtt. A BMW Italia viszont a Tribunale di Treviso elnökétől azt kérte, hogy rendelje el valamennyi, az Automec-hez tartozó, és a BMW védjegyét viselő készlet zár alá vételét. Ezt a kérelmet elutasították.
4 Miközben az ügy folyamatban volt a Corte d’appello di Milano előtt, a felperes 1988. január 25-én a Bizottsághoz kérelmet nyújtott be az EGK-Szerződés 85. és 86. cikkének alkalmazásáról szóló első, 1962. február 6-i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o., a továbbiakban: 17. rendelet) 3. cikkének (2) bekezdése alapján.
5 Ebben a kérelemben, miután leírta a BMW Italiával fennálló szerződéses jogviszonyának történetét és tartalmát, majd bemutatta azon eljárások lényegét, amelyek ez utóbbi ellen zajlanak a nemzeti bíróság előtt, a felperes előadta, hogy a BMW Italia és német anyavállalata, a BMW AG magatartása az EGK-Szerződés 85. cikke megsértésének minősül. A felperes úgy vélte, hogy a BMW Italiának nincs joga sem elutasítani az ő BMW gépjárművekkel és tartalék-alkatrészekkel való ellátását, sem megakadályozni őt a BMW védjegyek használatában, mivel a BMW forgalmazási rendszere – amelyet a Németországi Szövetségi Köztársaság részére az EGK-Szerződés 85. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásról szóló, 1974. december 13-i 75/73/EGK bizottsági határozat (HL 1975. L 29., 1. o., a továbbiakban: az 1974. december 13-i határozat) jóváhagyott – szelektív forgalmazási rendszer, és a felperes megfelel a megkövetelt minőségi kritériumoknak. A Bíróság 75/84. sz., Metro kontra Bizottság ügyben 1986. október 22-én hozott ítéletére (EBHT 1986., 3021. o., 3091. o.) alapozva a felperes úgy véli, hogy a BMW Italia köteles őt forgalmazóként elfogadni.
6 A felperes azon az állásponton van, hogy következésképpen a BMW köteles
– teljesíteni, a kereskedőkre alkalmazott árakon és feltételek mellett, a felperes által elküldött gépjármű- és tartalékalkatrész-megrendeléseket;
– megengedni a felperes számára a BMW védjegyek használatát, a nyilvánosság szokásos tájékoztatásához szükséges mértékben, és a gépjárműágazatban kialakult szokások szerint.
7 A felperes tehát olyan határozat meghozatalára kérte a Bizottságot, amely elrendeli, hogy a BMW Italia és a BMW AG vessen véget a megállapított jogsértésnek, és tegyen eleget a fent megjelölt intézkedéseknek, és minden olyan más intézkedésnek, amelyet a Bizottság szükségesnek vagy hasznosnak ítél.
8 1988. szeptember 1-jei levelében a felperes kifogásolta a BMW egyik közelmúltbeli intézkedését, amelyet az olasz forgalmazói ellen azzal a céllal hozott, hogy jutalékuk elvesztésének terhe mellett megakadályozza azokat a gépjárművek potenciális kereskedők részére történő eladásában. A felperes hozzátette, hogy őt a BMW bojkottal sújtja, és lehetetlenné vált, hogy olasz és külföldi BMW forgalmazóktól ilyen gépjárműveket szerezzen be, jóllehet ezek rendelkezésre álltak. Így nemrégiben több beérkező megrendelést képtelen volt teljesíteni.
9 1988. november 30-án a Bizottság ajánlott levélben fordult a felpereshez, amelyet a Versenypolitikai Főigazgatóság (a továbbiakban: DG IV) egyik igazgatója írt alá. Ebben elsősorban arról tájékoztatta a felperest, hogy a Bizottság nem tartja magát illetékesnek arra, hogy kérelmének helyt adjon azon információk alapján, amelyeket eljuttatott hozzá. A levél pontosítja e tekintetben, hogy noha ezeket az információkat figyelembe lehet venni a nemzeti bíróság előtt olyan eljárás keretében, amely a felperes által elszenvedni vélt károk megtérítésére irányul, ezekre a Bizottság nem hivatkozhat abból a célból, hogy a BMW-t a felperesnek történő szállítás folytatására kötelezze. Másodsorban a levél felhívja a felperes figyelmét a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a gépjármű-forgalmazási és szervizmegállapodások egyes csoportjaira történő alkalmazásáról szóló, 1984. december 12-i 123/85/EGK rendeletre (HL 1985. L 15., 16. o., a továbbiakban: 123/85 rendelet), amely 1985. július 1-jén lépett hatályba. A Bizottság hozzáteszi, hogy „a különböző európai gépjárműgyártók, úgy tűnik, módosították forgalmazási szerződéseiket, hogy azok megfeleljenek a rendeletnek. A rendelkezésre álló információk nem teszik lehetővé annak feltételezését, hogy a BMW Italia a maga részéről nem tette meg azokat az intézkedéseket, amelyeknek célja, hogy saját forgalmazási hálózatát összeegyeztethetővé tegye az említett közösségi versenyszabályokkal”.
10 1989. február 17-én a felperes e levél megsemmisítése iránti keresetet nyújtott be (T-64/89. sz. ügy).
11 1989. július 26-án a Bizottság második ajánlott levelet küldött a felperesnek, amelyet ez alkalommal a versenypolitikai főigazgató írt alá. Miután elmagyarázta, hogy az 1988. november 30-i levél nem jelentett végleges állásfoglalást a részéről, a Bizottság formálisan tájékoztatta a felperest, hogy nem szándékozik helyt adni az 1988. január 25-i kérelemnek. A Bizottság azzal indokolta állásfoglalását, hogy az EGK-Szerződés 85. cikke szerint nem rendelkezik a szükséges hatáskörrel sem ahhoz, hogy megállapítsa, hogy a forgalmazási szerződés felmondása joghatásoktól mentes, sem ahhoz, hogy elrendelje a felek szerződéses jogviszonyának helyreállítását olyan mintaszerződés alapján, amelyet a BMW Italia jelenleg használ forgalmazóival fennálló kapcsolataiban. A Bizottság ezt azzal egészíti ki, hogy abban az esetben, ha a BMW által alkalmazott forgalmazási szerződés ellentétes a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével, legfeljebb megállapíthatja a jogsértést, és ebből eredően a szerződés semmisségét. Ezen kívül felhívta a figyelmet, hogy egy szerződő félnek nincs joga megakadályozni a másik felet abban, hogy a szerződést a szokásos módon, az abban előírt felmondási időt betartva felmondja, mint ahogyan az jelen esetben is történt. Mivel ezt az információt a 17. tanácsi rendelet 19. cikkének (1) és (2) bekezdésében előírt meghallgatásokról szóló, 1963. július 25-i 99/63/EGK bizottsági rendelet (HL 1963. 127., 2268. o., a továbbiakban: 99/63 rendelet) 6. cikkének „alkalmazásában és céljaira” közölték, a Bizottság felhívta a felperest, hogy két hónapon belül terjessze elő ezzel kapcsolatos észrevételeit.
12 1989. október 4-i levelében a felperes válaszolt erre a felhívásra, megerősítve, hogy panaszával kizárólag azon jogát kívánja érvényesíteni, hogy a szelektív forgalmazási rendszerben – amelyet szerinte a BMW alkalmaz – részt vehessen, és nem az előző forgalmazási szerződés fenntartását. Emlékeztetett arra, hogy képviselői jelezték annak tényét, hogy eljárás van folyamatban az olasz bíróságok előtt az e szerződésre vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban. Ami viszont a forgalmazási rendszerben való részvételre vonatkozó jogát illeti, jelezték, hogy az nem ebből a szerződésből következik, hanem a „számtalan elvből, amelyet a Bizottság és a Bíróság gyakran megállapított a szelektív forgalmazás kérdésében”, mivel a felperes 25 éven keresztül bizonyította, hogy megfelel a BMW elvárásainak. A felperes felhozta még, hogy a Bizottság, amikor 1988. november 30-i levelében azon jelek hiányára hivatkozott, amelyek lehetővé tennék annak feltételezését, hogy a BMW forgalmazási rendszere nem összeegyeztethető a 123/85 csoportmentesítési rendelettel, a BMW-t szabálytalanul részesítette az ártatlanság vélelmében, tekintettel azokra a bizonyítékokra, amelyeket ő nyújtott be a BMW magatartásával kapcsolatban. Ezenkívül csodálkozását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság nem tartotta magát illetékesnek a szerződéses jogviszony helyreállításának elrendelésére közte és a BMW között, miközben ezt nem is kérte. A felperes érvényesíteni kívánta azon „jogát, hogy ismét ellássák BMW termékekkel, nem kizárólagos forgalmazási szerződés alapján, hanem mint olyan forgalmazót, aki megfelelt minden olyan feltételnek, amely a hálózat tagjai közé tartozáshoz szükséges”. Tiltakozott tehát az ellen, hogy a Bizottság a kérelmének olyan tartalmat tulajdonítson, amellyel az nem rendelkezik.
13 1990. február 28-án a Bizottság versenypolitikáért felelős tagja a Bizottság nevében levélben fordult a felpereshez, amelynek tartalma a következő:
„Hivatkozom az Ön által 1988. január 25-én, a Bizottsághoz a Tanács 17/62 rendelete 3. cikkének (2) bekezdése alapján a BMW Italia ellen benyújtott kérelmére, amely társaság Ön szerint megsértette az EGK-Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését.
A Bizottság megvizsgálta a ténybeli és a jogi elemeket, amelyeket Ön bemutatott panaszában, és megadta Önnek a lehetőséget, hogy megfogalmazza észrevételeit a Bizottság azon szándékával kapcsolatban, amely szerint nem kíván helyt adni az említett panasznak. E szándékról Önt először az 1988. november 30-i levélben, majd az 1989. július 26-i, „a 6. cikk szerinti” levélben értesítették.
Ön az 1989. október 4-i válaszában nem vetett fel új tényeket, és nem mutatott be új érveket, illetve jogi hivatkozásokat kérelmének alátámasztása céljából. Ebből következik, hogy a Bizottság nem lát okot arra, hogy módosítsa az Ön eljárás iránti kérelmének elutasítására vonatkozó szándékát, a következő érvek miatt.
1. Elsősorban, és a panaszában megfogalmazott első kérelemmel kapcsolatban (7. oldal, 2. bekezdés, első és második francia bekezdés: annak elrendelése, hogy a BMW szállítson az Automec-nek gépjárműveket és tartalék-alkatrészeket, és engedélyezze az Automec-nek, hogy használhassa a BMW-védjegyet), a Bizottság azon az állásponton van, hogy a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése szerint nincs olyan meghagyási jogköre, amely lehetővé tenné számára, hogy kötelezzen egy gyártót termékeinek szállítására a jelen eset körülményei között, és akkor sem, ha a Bizottság megállapította volna e gyártó, a BMW Italia forgalmazási rendszerének a 85. cikk (1) bekezdésével való összeegyeztethetetlenségét. Az Automec egyébként nem nyújtott be semmilyen bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a BMW Italia erőfölénnyel rendelkezne, és azzal visszaélt volna, megsértve így a Szerződés 86. cikkét: a Szerződésnek csak e cikke tenné lehetővé adott esetben a Bizottságnak, hogy kötelezze a BMW Italiát az Automec-kel való szerződéskötésre.
2. Az Automec második kérelmével kapcsolatban (a panasz 7. oldala, 3. bekezdés: véget vetni a jogsértésnek, amelyet az Automec szerint a BMW Italia elkövet) a Bizottság megállapítja, hogy az Automec már az olasz bíróságok elé terjesztette, mind első-, mind másodfokon a BMW Italia és a közötte fennálló jogvitát, melynek tárgya a két társaság között a múltban fennálló forgalmazási szerződés felbontása. A Bizottság szerint az Automec-et semmi nem akadályozza meg abban, hogy ugyanazon nemzeti bíróság elé terjessze a BMW Italia aktuális forgalmazási rendszerének a 85. cikknek való megfelelősége kérdését; a nemzeti bíróság igénybevétele annál is könnyebbnek tűnik, mivel ez utóbbi már tökéletesen ismeri azt a szerződéses jogviszonyt, amelyet a BMW Italia létesít forgalmazóival.
A Bizottság emlékeztetni kívánja Önt e tekintetben arra, hogy az olasz bíróság nemcsak, hogy – ugyanúgy mint a Bizottság – hatáskörrel rendelkezik a Szerződés 85. cikkének, és különösen (2) bekezdésének a jelenlegi esetre történő alkalmazására, hanem rendelkezik olyan hatáskörrel is, amellyel a Bizottság nem: adott esetben kötelezni tudja a BMW Italiát, hogy kártérítést fizessen az Automec-nek, amennyiben az Automec igazolni tudja, hogy az eladás gyártó általi elutasítása neki kárt okozott. A 99/63/EGK rendelet 6. cikke a Bizottságnak diszkrecionális jogkört biztosít egy panasz kivizsgálását követően „a birtokában lévő információ” értékelésével kapcsolatban, és ez a jogkör lehetővé teszi számára, hogy a prioritások különböző fokát alkalmazza az elé terjesztett ügyek vizsgálata során.
Az előző, e levél 2. pontjában kifejtett megfontolások alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy jelen esetben nem fűződik elégséges közösségi érdek a kérelemben bemutatott tények mélyebb kivizsgálásához.
3. Következésképpen tájékoztatom Önt, hogy az 1. és a 2. pontban előadott indokok alapján a Bizottság úgy határozott, hogy nem ad helyt az Ön által 1988. január 25-én a Tanács 17/62 rendelete 3. cikke (2) bekezdésének alkalmazásában előterjesztett kérelemnek.”
14 1990. július 10-én az Elsőfokú Bíróság, mint elfogadhatatlant, elutasította a felperes által a Bizottság 1988. november 30-i levelének megsemmisítése iránt benyújtott keresetet (a T-64/89. sz., Automec kontra Bizottság ügyben 1990. július 10-én hozott ítélet [EBHT 1990., II-367. o.]), azon indokolással, hogy ez a levél nem minősült a felperes panasza vonatkozásában hozott határozatnak, hanem az a 17. rendelet 3. cikkének (2) bekezdése és a 99/63 rendelet 6. cikke által szabályozott eljárás három egymást követő szakasza közül az első keretében folytatott informális eszmecsere részét képezte. Az ítélet jogerőre emelkedett.
15 Ami a BMW Italia és a felperes között az olasz bíróságok előtt folyamatban lévő eljárások későbbi lefolyását illeti, a felperes a tárgyaláson egyrészről előadta, hogy a Tribunale, majd a Corte d’appello di Milano elutasította keresetét, amely arra irányult, hogy a BMW Italiátt kötelezzék a vele fennálló szerződéses jogviszony folytatására, valamint hogy e határozat ellen fellebbezett a Corte suprema di cassazione előtt. Másrészről hozzátette, hogy a BMW Italia keresetének, amely arra irányult, hogy őt megakadályozza a BMW védjegyének a párhuzamosan importált gépjárművek reklámozása céljából történő felhasználásában, a Tribunale di Milano helyt adott, miután korábban a Pretore és a Tribunale di Treviso elnöke azt elutasította. A felperes ez utóbbi határozat ellen fellebbezéssel élt a Corte d’appello di Treviso előtt.
Az eljárás
16 E körülmények között a felperes, a Bíróság Hivatalához 1990. május 3-án benyújtott keresetlevelével megindította a jelen keresetet.
17 Az írásbeli szakasz a szokásos menetet követte. Az első tanács javaslatára, és a felek meghallgatását követően, az Elsőfokú Bíróság visszautalta az ügyet a teljes ülés elé. Az Elsőfokú Bíróság elnöke főtanácsnokot jelölt ki.
18 Az előadó bíró előadása és a főtanácsnok meghallgatása alapján az Elsőfokú Bíróság úgy döntött, hogy előzetes bizonyítás lefolytatása nélkül megnyitja a szóbeli szakaszt. Ugyanakkor úgy határozott, hogy hivatalból figyelembe veszik a következő dokumentumokat, amelyeket a felek csatoltak a T-64/89. sz. (Automec I) ügy irataihoz:
– a felperes által a Bizottsághoz 1988. január 25-én a 17. rendelet 3. cikkének (2) bekezdése alapján benyújtott kérelem (a keresetlevél 5. melléklete a T-64/89. sz. ügyben);
– a felperes által a Bizottsághoz 1988. szeptember 1-jén címzett levél (a keresetlevél 18. melléklete a T-64/89. sz. ügyben);
– a felperes által a Bizottsághoz 1989. október 4-én címzett levél (a felperes által, a T-64/89. sz. ügyben a Bizottság közbenső kérelmére benyújtott észrevételek melléklete).
19 A felek szóbeli előadásainak és az Elsőfokú Bíróság kérdéseire adott válaszainak meghallgatására az 1991. október 22-i tárgyaláson került sor. Miután a főtanácsnok 1992. március 10-én írásban benyújtotta indítványát, az elnök bejelentette a szóbeli szakasz ezzel a nappal történő befejezését.
20 Keresetlevelében a felperes a következőket kérte az Elsőfokú Bíróságtól:
– jelen ügy egyesítésének elrendelése a már folyamatban lévő T-64/89. sz. üggyel;
– a kereset elfogadhatónak nyilvánítása, amellyel kapcsolatban fenntartja magának a jogot, hogy attól elálljon azt követően, hogy az 1988. november 30-i állítólagos egyedi határozatot megsemmisítő ítélet jogerőre emelkedik;
– a Versenypolitikai Főigazgatóság egyedi határozatának, és – amennyiben az e határozat elkerülhetetlen előfeltétele – a 123/85 rendelet megsemmisítése;
– annak megállapítása, hogy a Szerződés 176. cikke alapján a Bizottság köteles megtenni a meghozandó ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket;
– a Bizottság kötelezése a károk megtérítésére;
– a Bizottság kötelezése a költségek viselésére.
Válaszában, amelyet a T-64/89. sz. ügyben meghozott ítélet kihirdetése után terjesztett elő, a felperes a következőket kérte az Elsőfokú Bíróságtól:
– a Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága 1990. február 28-i határozatának megsemmisítése; adott esetben annak megállapítását követően, hogy a 123/85 rendelet nem alkalmazható a szelektív forgalmazási rendszerekre; vagy másodlagosan, amennyiben ezt a rendeletet alkalmazandónak kell tekinteni mind a kizárólagos, mind a szelektív forgalmazási rendszerekre, a rendelet megsemmisítése, mivel az ellentétes a jogalapját képező 19/65/EGK tanácsi rendelettel, és mindenesetre nyilvánvaló igazságtalansága miatt, ami abból adódik, hogy két teljesen eltérő helyzetet azonos módon kíván szabályozni;
– annak megállapítása, hogy a Szerződés 176. cikke alapján a Bizottság köteles megtenni a meghozandó ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket;
– a Bizottság kötelezése a károk megtérítésére;
– a Bizottság kötelezése a költségek viselésére.
21 A Bizottság a következőket kérte az Elsőfokú Bíróságtól:
– a felperes azon kérelmének elutasítása, amely jelen ügynek a már folyamatban lévő T-64/89. sz. üggyel történő egyesítésére irányul;
– az Automec azon keresetének elutasítása, amelynek tárgya a Bizottság 1990. február 28-i határozatának (SG (90) D/2816) megsemmisítése;
– azon kérelem elutasítása, amely a Bizottság kártérítésre kötelezésére irányul;
– a felperes kötelezése a költségek viselésére.
A megsemmisítés iránti kereseti kérelemről
1. A panasz tárgyáról
A felek érvelése
22 A felperes kifogásolja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe kérelmének tárgyát, mivel úgy ítélte meg, hogy az csak arra szorítkozott, hogy a Bizottság kötelezze a BMW-t megrendeléseinek teljesítésére és védjegyei használatának engedélyezésére, jóllehet az általa kért vizsgálat tárgya annak megállapítása volt, hogy a bojkott, amelynek elszenvedője volt, a BMW forgalmazási rendszeréből származik-e, avagy e rendszer megkülönböztető jellegű alkalmazását jelenti.
23 Hangsúlyozza, hogy nem csak azt kérte Bizottságtól, hogy állapítsa meg a 85. cikk (1) bekezdésének BMW általi megsértését, és fogadjon el olyan határozatot, amely a BMW-t a jogsértések megszüntetésére kötelezi, hanem azt is kérte tőle, hogy vonja vissza a BMW szelektív forgalmazási rendszerére a fent említett, 1974. december 13-i határozattal megadott mentesítés kedvezményét, és/vagy a 123/85 rendeletben előírt mentesítés kedvezményét.
24 A felperes kiemeli, hogy a Bizottságot nem kötik a panasztevő által megfogalmazott különleges kérelmek, maga határozhatja meg a kötelezés tartalmát, amely a jogsértés megszüntetésére irányul, azzal a feltétellel, hogy ez a kötelezés alkalmas a cél elérésére, és megfelel az arányosság elvének.
25 A Bizottság válasza az, hogy az Automec kérelmének fő tárgya annak elrendelése volt, hogy a BMW folytassa szállításait, és megadja az engedélyt védjegyeinek használatára, és hogy az Automec-nek való szállítás visszautasítása a BMW részéről a fő oka a felperes panaszának és keresetének. A Bizottság szerint ez a kérelem keveredik azzal, amelynek célja, hogy a Bizottság elrendelje a felperes felvételét a BMW forgalmazási rendszerébe.
26 Viszonválaszában a Bizottság vitatja, hogy a felperes azt kérte volna tőle, hogy vonja vissza a BMW szelektív forgalmazási rendszerére megadott mentesítés kedvezményét, amint az a 123/85 rendeletben szerepel, és hogy így olyan döntést hozzon, amely kizárólagos hatáskörébe tartozik.
Az Elsőfokú Bíróság értékelése
27 Az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a felperes panasza egyrészről olyan kérelmet tartalmaz, amely két különleges intézkedés elfogadására irányul a BMW tekintetében, nevezetesen olyan meghagyásra, amely arra kötelezné, hogy a felperes megrendeléseit teljesítse, és olyan meghagyásra, amely arra kötelezné, hogy engedélyezze a felperesnek néhány védjegyének használatát. Másrészről a panasz általánosabb kérelmet is tartalmaz, amely olyan határozat elfogadására irányul, amely arra kötelezné a BMW-t, hogy vessen véget a panasszal érintett jogsértésnek, és előírna minden más olyan intézkedést, amelyet a Bizottság szükségesnek vagy hasznosnak ítél.
28 E kérelmek fényében a megtámadott határozat két részből áll. Az első részben a Bizottság hatáskör hiányára hivatkozva elutasítja, hogy arra kötelezze a BMW-t, hogy a felperest ellássa termékeivel, és engedélyezze a BMW védjegy használatát. A második részben az olasz bíróságok előtt a felperes és a BMW között folyamatban lévő jogvitákra, egy panasz kivizsgálásának prioritási fokára vonatkozó diszkrecionális jogkörére és az elégséges közösségi érdek hiányára hivatkozva a Bizottság elutasítja jelen ügy mélyebb vizsgálatát annyiban, amennyiben a panasz olyan határozat meghozatalára irányul, amely arra kötelezné a BMW-t, hogy vessen véget az állítólagos jogsértéseknek. A megtámadott határozat két része tehát megfelel annak a két aspektusnak, amelyet a felperes panasza tartalmaz.
29 A 99/63 rendelet 6. cikke alapján 1989. július 26-án a felperesnek küldött levél a felperes egyik kérelméhez kapcsolódott, amely azon szerződéses jogviszony „helyreállítására” irányult, amelyet ez utóbbi tartott fenn a BMW-vel. 1989. október 4-i válaszában a felperes vitatta kérelmének ilyen értelmezését, pontosítva, hogy azon jogát kívánja érvényesíteni, hogy – az előző szerződéses jogviszonytól függetlenül – részt vehessen a BMW forgalmazási rendszerében, amelyet ő szelektív forgalmazási rendszernek minősített. A Bizottság figyelembe vette ezt a pontosítást, elhagyva a megtámadott határozatból minden hivatkozást a felperes állítólagos kérelmére, amely az előző szerződéses jogviszony helyreállítására vonatkozott.
30 Egyébként a megtámadott határozatban semmi nem enged arra következtetni, hogy a Bizottság úgy ítélte volna meg, hogy a felperes által megfogalmazott, különös kötelezésekre vonatkozó kérelemhez kötve lett volna, és így figyelmen kívül hagyta volna azt a lehetőséget, hogy a kért kötelezések helyett más megfelelő intézkedéseket fogadjon el, annak érdekében, hogy véget vessen egy esetleges jogsértésnek. A megtámadott határozat első része ugyanis arra szorítkozik, hogy megválaszolja a felperes által megfogalmazott különleges kötelezésekre vonatkozó kérelmet, anélkül, hogy ezzel állást foglalna abban a kérdésben, hogy a Bizottság hozhatott-e volna más intézkedéseket.
31 Így a Bizottság a megtámadott határozat második részében válaszolt az általánosabb kérelemre, amely olyan határozat elfogadására irányul, amely az állítólagos jogsértés megszüntetésére kötelezi a BMW-t, és előír minden, e célból megfelelő intézkedést.
32 Az Elsőfokú Bíróság végül megállapítja, hogy a felperes által benyújtott panasz nem irányult a 123/85 rendeletben előírt csoportmentesítés kedvezményének visszavonására. A T-64/89. sz. ügyben benyújtott keresetlevelében (15. és 17. o.) a felperes azt rója fel a Bizottságnak, hogy megsértette a 123/85 rendelet 10. cikkének (1) bekezdését, amely megadja számára a lehetőséget, hogy visszavonja az említett rendelet alkalmazásának kedvezményét, amennyiben a rendelet alkalmazandó. Ez az utalás, amely az Elsőfokú Bíróságnak, és nem a Bizottságnak címzett iratban szerepel, nem járhatott azonban az előzetesen benyújtott panasz tárgyának kiterjesztésével. E tekintetben helyénvaló felidézni, hogy a felperesnek volt alkalma a 99/63 rendelet 6. cikke alapján 1989. október 4-én neki küldött levélre adott válaszában pontosítani panaszának tartalmát. Márpedig ez a válasz, amelyet azt megelőzően küldtek, hogy a T-64/89. sz. ügyben benyújtották volna a keresetlevelet, nem tesz semmilyen utalást a mentesítés esetleges visszavonására. E körülmények között a panaszt a Bizottság nem értelmezhette úgy, hogy az a 123/85 rendeletben előírt csoportmentesítési kedvezmény visszavonására irányul.
33 Ebből következik, hogy Bizottság nem ítélte meg tévesen a felperes által benyújtott panasz tárgyát.
2. A megtámadott határozat első részéről
A felek érvelése
34 A megtámadott határozat első részére vonatkozóan, amelyben a Bizottság azt állította, hogy nem rendelkezik hatáskörrel a felperes által kért különös kötelezések kibocsátására, a felperes egyetlen jogalapot terjesztett elő, amelyet a közösségi jog, különösen a 17. rendelet 3. cikkének megsértésére alapított.
35 Keresetlevelében a felperes vitatja azon megkülönböztetést, amelyet a Bizottság az említett cikk alapján egyrészről a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének megsértése esetén, másrészről a 86. cikk megsértése esetén rendelkezésére álló hatáskörök között tesz. Kiemeli, hogy a 17. rendelet 3. cikkének szövege nem tesz ilyen megkülönböztetést, így tehát mindkét esetben megadja Bizottságnak a lehetőséget, hogy „határozatban kötelezheti az érintett vállalkozást […] a jogsértés megszüntetésére”. Azonban jelen esetben az egyetlen mód a 85. cikknek a szállítások visszautasításában megnyilvánuló megsértése megszüntetésére a kért szállítások elrendelése lenne.
36 Válaszában a felperes elsősorban azzal érvel, hogy a BMW és a közte fennálló megállapodás hiánya nem zárja ki a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének alkalmazását. Szerinte a 85. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozhat egy olyan magatartás, amely egyoldalúként jelenik meg, különösen akkor, ha az egy forgalmazási rendszer keretében valósul meg.
37 A felperes azt állítja, hogy a BMW szelektív forgalmazási rendszert alkalmaz. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik (a 210/81. sz., Demo-Studio Schmidt kontra Bizottság ügyben 1983. október 11-én hozott ítélet [EBHT 1983., 3045. o.]), hogy egy szelektív forgalmazási rendszerből minden ok nélkül kizárt eladó a 17. rendelet 3. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján kérheti a Bizottság beavatkozását, és hogy adott esetben a közösségi bíróság elé terjesztheti a Bizottság elutasítását. A felperes úgy véli, hogy a jogsértésnek a hivatkozott ítéletben említett valamennyi eleme megtalálható a jelen ügyben.
38 Egyébként a felperes azon az állásponton van, hogy nem logikus az a feltevés, hogy a Bizottság – ha ez a helyzet – megállapíthatja a forgalmazási rendszer egészének jogszerűtlenségét, és megtilthatja a BMW-nek, hogy azt a jövőben alkalmazza, ugyanakkor nem tiltakozhat a gyártónak a különböző eladókkal szemben tanúsított magatartása ellen. Ha így lenne ugyanis, könnyű lenne „papíron” a verseny szempontjából nagyon pozitív szerződéses rendszereket meghatározni, hogy aztán azok ne kerüljenek alkalmazásra, mivel bizonyos, hogy a Bizottságnak nincs hatásköre a beavatkozásra. Érvelésének alátámasztásaként hivatkozik a Bíróság 25/84. és 26/84. sz., Ford kontra Bizottság egyesített ügyekben 1985. szeptember 17-én hozott ítéletére (EBHT 1985., 2725. o.), amelyből az következik, hogy a Bizottság, amikor egy forgalmazási megállapodást az esetleges mentesítés szempontjából vizsgál, figyelembe vehet minden olyan körülményt, amely a megállapodás alkalmazásával összefügg, többek között az ellátás visszautasítását is. A Bizottságnak tehát nem kizárólag „a rendszereket egészében” kellene értékelnie, hanem azok konkrét alkalmazását, sőt azok alkalmazásának hiányát is.
39 A felperes úgy véli, hogy egy mentesítés esetleges fennállása nem zárja ki egy forgalmazási rendszer tényleges alkalmazásának ilyen vizsgálatát. Bár elismeri, hogy a Bizottság nem tudná kényszerítő eszközökkel biztosítani olyan határozat végrehajtását, amely elrendeli, hogy a BMW folytassa szállításait, a felperes azzal érvel, hogy az alperes intézmény mindemellett rendelkezik olyan visszatartó eszközökkel, különösen bírságok kiszabásának formájában, amelyek lehetővé teszik ilyen határozatnak való megfelelés biztosítását.
40 A Bizottság a maga részéről azt emeli ki, hogy azon különböző megközelítés miatt, amely a Szerződés 85., illetve 86. cikkének alapjául szolgál, és amelyet szerinte az Elsőfokú Bíróság T-51/89. sz., Tetra Pak kontra Bizottság ügyben 1990. július 10-én hozott ítélete (EBHT 1990., II-309. o.) is kiemel, a 17. rendelet 3. cikke szerinti hatásköreinek hatálya eltér attól függően, hogy a Szerződés említett két cikke közül melyik megsértéséről van szó. Emlékeztet arra, hogy a 86. cikk megtiltja egy erőfölénnyel rendelkező vállalkozásnak, hogy olyan egyoldalú magatartást alkalmazzon, ami korlátozza a versenyt, és ami szándékos cselekvésben vagy mulasztásban nyilvánulhat meg. Ez az az ok, amely miatt a Bíróság a 6/73. és 7/73. sz., Commercial Solvents kontra Bizottság egyesített ügyekben 1974. március 6-én hozott ítéletében (EBHT 1974., 223. o.) úgy döntött, hogy a 17. rendelet 3. cikkét a megállapított jogsértés jellegére figyelemmel kell alkalmazni, és ez ugyanúgy jelentheti bizonyos jogellenesen elmulasztott tevékenységek elvégzésének vagy szolgáltatások nyújtásának elrendelését, mint ahogy olyan tevékenység folytatásának, illetve gyakorlat vagy helyzet fenntartásának tilalmát, amely ellentétes a Szerződéssel.
41 Ellenben a Bizottság szerint a Szerződés 85. cikke (1) bekezdése megsértésének esetén eljárási hatáskörének mind tárgya, mind terjedelme más. Ami a tárgyát illeti – nevezetesen a jogsértést, amelynek véget vethet –, kiemeli, hogy a 85. cikk megtiltja a két vagy több vállalkozás közötti olyan megállapodásokat, amelyeknek célja vagy hatása a verseny torzítása. A Bizottság szerint az egyetlen megállapodás, amelyre jelen esetben a Szerződés 85. cikke alkalmazható, az, amely a BMW Italia és jelenlegi forgalmazói között áll fenn, és a Bizottság csak e megállapodás tekintetében gyakorolhatja a 17. rendelet 3. cikkének (1) bekezdése szerinti eljárási hatáskörét. A Bizottság szerint a Bíróság 228/82. és 229/82. sz., Ford kontra Bizottság ügyben 1984. február 28-án hozott ítélete (EBHT 1984., 1129. o., a továbbiakban: Ford II) megerősíti, hogy egy forgalmazási rendszer keretében csak a forgalmazási szerződésben foglalt megállapodás jelentheti a Szerződés 85. cikkének megsértését.
42 Ami hatáskörének a mértékét illeti a Szerződés 85. cikke (1) bekezdése megsértésének esetén, a Bizottság ugyanezen ítéletre alapozva úgy véli, hogy az egyetlen határozat, amelyet a 17. rendelet 3. cikkének (1) bekezdése szerint meghozhat, a vitatott forgalmazási rendszernek a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésével való összeegyeztethetetlensége esetleges megállapítása lehet, és a szállító arra való kötelezése, hogy a forgalmazási megállapodást teljes egészében ne alkalmazza. Hozzáteszi, hogy ugyancsak a Ford II ítélet alapján nincs teljesen híján olyan lehetőségeknek, amelyekkel reagálhat egy forgalmazási rendszer keretében alkalmazott versenyellenes magatartásra, mivel kiszabhat például bírságot, ha a forgalmazási megállapodást továbbra is alkalmazzák.
43 A Bizottság kiemeli, hogy az Automec nem kívánja a forgalmazási rendszer megszüntetését, ellenkezőleg, érvényesíteni kívánja azon jogát, hogy ahhoz tartozzon. Márpedig ez a jog olyan sajátos és egyéni jog, amelyet a Bizottságnak – a Szerződés 86. cikkének alkalmazási körén kívül – nincs hatásköre kikényszeríteni.
44 Viszonválaszában a Bizottság hozzáteszi, hogy a Bíróság fenti, 1983. október 13-i ítélete, amelyre a felperes hivatkozott, a Szerződés 85. és 86. cikke együttes megsértésének esetére vonatkozott, és hogy az ezen ítéletben hivatkozott két precedens, nevezetesen a fenti, 6/73. és 7/73. sz. egyesített ügyekben 1974. március 6-án hozott ítélet, valamint a 792/79. R. sz., Camera Care kontra Bizottság ügyben 1980. január 17-én hozott végzés (EBHT 1980., 119. o.) egyrészt a 86. cikk megsértésének (Commercial Solvents), másrészt a 85. és 86. cikk együttes megsértésének esetére (Camera Care) vonatkozott.
45 A Bizottság azt állítja, hogy a kartellek tilalma, és az e tilalom betartásának biztosítása érdekében ráruházott hatáskör nem teszi számára lehetővé, hogy korlátozza a gazdasági szereplők szerződéskötési szabadságát, egészen odáig elmenve, hogy előírja egy gyártónak meghatározott viszonteladó elfogadását saját forgalmazási rendszerében. E tekintetben visszautal a 201/81. sz. ügyben Rozès főtanácsnok által ismertetett indítványra (a fent hivatkozott ítélet, 3067. o.).
46 A Bizottság végül kiemeli, hogy a megtámadott határozat nem jelent állásfoglalást sem abban a kérdésben, hogy a BMW Italia forgalmazási rendszere szelektív forgalmazási rendszer-e, avagy kizárólagos és szelektív, amely típusra a 123/85 rendelet utal, sem abban a kérdésben, hogy az említett rendszer összeegyeztethető-e a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével. A Bizottság szerint még ha meg is állapítaná, hogy a BMW Italia által létrehozott forgalmazási rendszer a 85. cikk (1) bekezdésének megsértését jelenti, a 85. cikk, illetve a 17. rendelet 3. cikkének (1) bekezdése akkor sem biztosít számára hatáskört annak előírására, hogy a BMW az Automec-kel szerződést kössön.
Az Elsőfokú Bíróság értékelése
47 Az Elsőfokú Bíróság megítélése szerint meg kell határozni, hogy a Bizottság megsértette-e a közösségi jogot, különösen a 17. rendelet 3. cikkét, amikor arra hivatkozással utasította el az említett, különös kötelezések kibocsátására irányuló kérelmet, hogy az eset körülményei között nem rendelkezik hatáskörrel ilyen intézkedések megtételére.
48 Helyénvaló felidézni, hogy a felperes kérelme arra irányult, hogy a BMW Italiát kötelezzék a felperes által adott megrendelések teljesítésére, valamint hogy a BMW-t arra kötelezzék, hogy engedélyezze a felperesnek néhány védjegye használatát. Ezeket az igényeket az a tény indokolta, hogy a felperes megítélése szerint megfelelt minden olyan feltételnek, amely a BMW forgalmazási hálózatában való részvételhez szükséges. A felperes ezért azt kérte, hogy a Bizottság két olyan különleges kötelezést bocsásson ki a BMW-vel szemben, amelyek biztosítják a BMW által működtetett forgalmazási hálózatba történő felvételre vonatkozó állítólagos jogának tiszteletben tartását.
49 Mivel határozatának első részében a Bizottság elutasította azt a kérelmet, amely e két különös kötelezés kibocsátására irányult, meg kell vizsgálni, hogy a 17. rendelet 3. cikkének (1) bekezdése, amely feljogosítja Bizottságot arra, hogy az érintett vállalkozásokat a versenyjog megállapított megsértésének megszüntetésére kötelezze, a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben jogalapját képezheti-e olyan határozatnak, amely ilyen kérelemnek helyt ad.
50 A 85. cikk (1) bekezdése megtilt bizonyos versenyellenes megállapodásokat vagy gyakorlatot. A jogkövetkezmények közül, amellyel e tilalom megsértése a polgári jog területén járhat, a 85. cikk (2) bekezdése egyetlen egyet ír elő kifejezetten, nevezetesen a megállapodás semmisségét. A nemzeti jog feladata meghatározni egyéb, a Szerződés 85. cikkének megsértéséhez kapcsolódó jogkövetkezményeket, mint amilyen a harmadik személyeknek okozott károk megtérítése, vagy az esetleges szerződéskötésre kötelezés (a nemzeti bíróságok számára nyitva álló lehetőségek tekintetében lásd a Bíróság 126/80. sz., Salonia kontra Poidomani és Baglieri ügyben 1981. június 16-án hozott ítélete [EBHT 1981., 1563. o., 1774. o.] és a 243/83. sz., Binon kontra AMP ügyben 1985. július 3-án hozott ítélete [EBHT 1985., 2015. o, 2035. o.] alapjául szolgáló nemzeti eljárásokat). Tehát a nemzeti bíróság az, amely adott esetben – és a nemzeti jog szabályai szerint – kötelezhet egy gazdasági szereplőt egy másikkal való szerződéskötésre.
51 Mivel a szerződéskötés szabadságának kell a főszabálynak maradnia, így azon rendelkezési jogkör keretén belül, amellyel a 85. cikk (1) bekezdése megsértésének megszüntetése céljából rendelkezik, elvben nem ismerhető el a Bizottság azon hatásköre, hogy az egyik felet szerződéses jogviszony létrehozására kötelezze, mivel a Bizottság általában megfelelő eszközökkel rendelkezik egy vállalkozásnak a jogsértés megszüntetésére való kötelezéséhez.
52 Különösen nem ismerhető el a szerződéskötési szabadság hasonló korlátozásának igazolása, amennyiben több eszköz áll rendelkezésre a jogsértés megszüntetésére. Ez a helyzet a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének egy forgalmazási rendszer alkalmazásából eredő megsértése esetén is. Az ilyen jogsértések ugyanis kiküszöbölhetőek a forgalmazási rendszer megszüntetésével vagy módosításával is. E körülmények között a Bizottságnak kétségtelenül módjában áll megállapítani a jogsértést, és elrendelni, hogy a felek annak vessenek véget, de nem kényszerítheti a felekre a Szerződésnek teljes egészében megfelelő különböző cselekvési lehetőségek közül a saját választását.
53 Ezért meg kell állapítani, hogy ezen ügy körülményei között a Bizottság nem volt felhatalmazva olyan különös meghagyások kibocsátására, amelyek a BMW-t a felperesnek való szállításra kötelezik, és ez utóbbi számára a BMW védjegyeinek használatát engedélyezik. Ebből következik, hogy a Bizottság nem sértette meg a közösségi jogot, amikor azzal az indokolással utasította el az említett kötelezések kibocsátására irányuló kérelmet, hogy arra nem rendelkezik hatáskörrel.
54 Az a hatáskör, amellyel a Bizottság olyan határozat elfogadására vonatkozóan rendelkezik, amely a felperes által kért kötelezésekkel egyenértékű gyakorlati hatásokat eredményezhet, és a Bizottság azon lehetősége, hogy a felperes kérelmét olyan kérelemmé minősítse át, amely ilyen határozat elfogadására irányul, nem kérdőjelezi meg a fenti megállapítást. A Bizottság ugyanis nem azért hivatkozott a hatáskör hiányára, hogy igazolja a panasz egészének elutasítását, hanem csak a kért különleges kötelezések kibocsátásának elutasítása érdekében. Mivel a panasz tárgya meghaladja e különleges kérelem kereteit, a kérdést a határozat első része nem, csak annak második része tárgyalja.
3. A megtámadott határozat második részéről
55 A megtámadott határozat második részével szemben a felperes négy jogalapot hoz fel. Az első jogalap az, hogy a Bizottság a Szerződés 155. cikkét, a 17. rendelet 3. cikkét és a 99/63 rendelet 6. cikkét megsértette azzal, hogy megtagadta saját hatáskörének gyakorlását. A tárgyaláson felhozott második jogalap a Szerződés 190. cikkében meghatározott indokolási kötelezettség megsértésével kapcsolatos. A válaszában megtalálható harmadik jogalap a 123/85 rendelet alkalmazhatóságának és jogszerűségének hiányán alapul. A negyedik jogalap a hatáskörrel való visszaélésen alapul.
a) A Szerződés 155. cikkének, a 17. rendelet 3. cikkének és a 99/63 rendelet 6. cikkének megsértésére alapított első jogalapról, valamint a megtámadott határozat indokolásával kapcsolatos második jogalapról
A felek érvelése
56 A felperes elsősorban azt kifogásolja, hogy a Bizottság a nemzeti bíróságok javára lemondott a Szerződés 85. cikkének végrehajtása tekintetében fennálló hatáskörének gyakorlásáról, miközben a szaksajtóban kijelentette, hogy „a 85. cikk (2) bekezdése alapján semmilyen jogi védelem nem kérhető a nemzeti bíróságoktól” a forgalmazási szerződések versenyellenes kikötései ellen.
57 A felperes azzal érvel, hogy a közösségi jog előír eljárást a jogsértések megszüntetésére, és hogy a Bizottság nem vonhatja ki magát az erre vonatkozó hatáskörök gyakorlása alól. E tekintetben utal arra a kötelességre, amely a Szerződés alapján hárul a Bizottságra, és utal annak kizárólagos és különös hatáskörére a jogsértések, a mentesítések és a szelektív forgalmazás tekintetében, amely többek között a 123/85 rendelet alapján áll fenn. A felperes hangsúlyozza, hogy az ő feladata annak eldöntése, hogy a nemzeti bíróságokhoz vagy az illetékes közösségi intézményekhez kíván-e fordulni, és a Bizottság nem kényszerítheti rá a választását. Hozzáteszi, hogy az olasz bíróságok előtt folyamatban lévő eljárások tárgya eltér panaszának tárgyától.
58 Másodsorban a felperes azt állítja, hogy a Bizottság jelen ügyben nem hivatkozhat hatásköreinek diszkrecionális jellegére. A panasz elutasításának lehetősége, amelyet a 99/63 rendelet 6. cikke biztosít a Bizottságnak, kizárólag olyan érdemi elutasításra vonatkozik, amely a diszkrecionális értékelés elvégzéséhez szükséges valamennyi információ összegyűjtését lehetővé tevő vizsgálatot zár le. Ebből az következik, hogy a Bizottság köteles minden egyes panasz tekintetében vizsgálati eljárást kezdeményezni, kivéve ha a panasz nyilvánvalóan megalapozatlan. A fent hivatkozott 6. cikk, amely szerint a Bizottság megteheti, hogy a kérelemnek „nem ad helyt”, tehát a jogsértés megszüntetésére vonatkozó intézkedésre vonatkozik, és nem az eljárás megindítására. A felperes állításának alátámasztása céljából a Bíróság által a fenti, 210/81. sz. ügyben 1983. október 11-én hozott ítélet 19. pontjára hivatkozik.
59 Válaszában a felperes harmadsorban vitatja, hogy nincs elégséges közösségi érdek a panaszban bemutatott tények részletesebb kivizsgálására. Kiemeli, hogy a BMW Italia 1988. július 17-i, valamennyi forgalmazójának küldött körlevele, amelynek célja, hogy visszaszorítsa a nem szerződéses kereskedőknek történő, és a „területen kívüli”, „közvetítő kereskedők” bevonásával végzett eladásokat, ellentétes a közösségi jog követelményeivel mind a szelektív, mind a kizárólagos forgalmazás tekintetében, és a 123/85 rendelet 3. cikke 11. pontjának követelményeivel. Maga a Bizottság is két alkalommal megerősítette, egyrészről a 123/85 rendeletről szóló közleményben (HL 1985. C 17., 4. o., 1.3. pont), másrészről a Versenypolitikára vonatkozó tizenhatodik jelentésében (30. pont, 45. o.), hogy a hasonló magatartás az alapvető szabályok megsértését jelenti.
60 A Bizottság a maga részéről úgy ítéli meg, hogy a Szerződés 85. cikke (2) bekezdésének közvetlen alkalmazandósága miatt a Bizottság és a nemzeti bíróság valójában párhuzamosan rendelkezik hatáskörrel annak alkalmazására, amint azt a Bíróság 127/73. sz., BRT kontra SABAM ügyben 1974. január 30-án (EBHT 1974., 51. o.) és 37/79. sz., Marty kontra Lauder ügyben 1980. július 10-én (EBHT 1980., 2481. o.) hozott ítéletei is mutatják.
61 Hozzáteszi, hogy bár az érdekelteknek joguk van megválasztani, hogy a közösségi hatóságokhoz vagy a nemzeti hatóságokhoz fordulnak-e a számukra a Szerződés 85. cikkéből eredő jogok tiszteletben tartásának biztosítása érdekében, a kereset lehetséges jogkövetkezményei különbözőek az egyik és a másik esetben. Ezzel kapcsolatban egyébként a felperes nem tagadja, hogy az olasz bíróság – a Bizottságtól eltérően – rendelkezik azon joggal, hogy a BMW Italiát az Automec azon kárának megtérítésére kötelezze, amelyet az eladás megtagadása okozhatott az utóbbinak.
62 Ezenkívül a Bizottság megállapítja, hogy a felperes azt sem vitatja, hogy az olasz bíróságok megfelelőbben tudnának rendezni egy esetleges jogvitát, amelynek tárgya a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének a BMW Italia általi állítólagos megsértése, mivel Milánó vagy Vicenza bíróságai a Bizottsághoz képest kedvezőbb helyzetben vannak az Automec kérelmeinek kivizsgálása, és a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének, valamint adott esetben a 123/85 rendelet rendelkezéseinek a BMW Italia forgalmazási rendszerére való alkalmazása szempontjából. A Bíróság 63/75. sz., Roubaix-ügyben ügyben 1976. február 3-án hozott ítélete (EBHT 1976., 111. o.) megerősíti a nemzeti bíróságok hatáskörét annak eldöntésére vonatkozóan, hogy adott megállapodás részesül-e vagy sem a csoportmentesítés kedvezményében.
63 A Bizottság ezen kívül azt állítja, hogy az a kérdés, hogy rendelkezik-e diszkrecionális jogkörrel a hozzá benyújtott kérelmek elutasítására vonatkozóan anélkül, hogy előzetes vizsgálatot folytatott volna le, fontos elvi kérdés ellenőrzési hatáskörének gyakorlását illetően. Ez az első alkalom, hogy a közösségi bíróságnak olyan határozatról kell döntést hoznia, amelyben Bizottság úgy utasít el egy panaszt, hogy a panaszt előterjesztő fél által előadott tényeket nem vizsgálta meg alaposabban, és azokat nem értékelte. A Bizottság álláspontja szerint e határozat alapja a Bizottság azon hatáskörének fennállása, miszerint a közösségi közérdek szempontjából a prioritás különböző fokait rendelheti a panaszok kivizsgálásához.
64 A Bizottság nem vitatja, hogy a panaszt tevőnek joga van a válaszhoz, azaz végleges aktushoz, amelyben az intézmény dönt a panaszáról. Mindazonáltal megállapítja, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján (125/78. sz., GEMA kontra Bizottság ügyben 1979. október 18-án hozott ítélet [EBHT 1979., 3173. o., 3179. o.]) nem köteles végső határozatot elfogadni az állítólagos jogsértés fennállását illetően. Mivel eszerint jelentős mozgástere van a panasz érdemére vonatkozó határozat elfogadását illetően, még inkább igaz az, hogy bizonyos diszkrecionális jogkörrel rendelkezik a végső határozatot előkészítő aktusok elfogadása, így például a vizsgálat megindítása tekintetében. A Bizottság mindamellett elismeri, hogy köteles a panaszokat megkülönböztetés nélkül kivizsgálni, amit állítása szerint jelen esetben meg is tett. E tekintetben azt állítja, hogy a BMW Italia forgalmazási rendszerének a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésével és a 123/85 rendelet rendelkezéseivel való összeegyeztethetősége igen széleskörű és rendkívül összetett vizsgálatot igényelt volna, amit neki szinte ex nihilo kellett volna megindítania, míg az Automec, illetve a BMW Italia által megkeresett különböző olasz bíróságok már tisztában voltak a BMW Italia által eladóival fenntartott szerződéses jogviszonyokkal, így azzal is, amelyet a múltban a felperessel tartott fenn. A Bizottság szerint e bíróságok ezért sokkal kedvezőbb helyzetben vannak a BMW Italia forgalmazási rendszerének a közösségi versenyszabályoknak való megfelelése értékeléséhez szükséges vizsgálatok elvégzése szempontjából.
65 A Bizottság hangsúlyozza, hogy ezek azok a megfontolások, valamint a pergazdaságosság igénye, amelyek arra a megállapításra vezették, hogy az Automec panasza az előtte folyamatban lévő több ezer eljárással összevetve nem érinti olyan jelentős mértékben a közérdeket, hogy az kiegészítő vizsgálat megindítását indokolná az – érintett két vállalkozás „szabad választása” alapján megkeresett – olasz bíróságok által már elvégzett vizsgálatokon felül.
66 Ami azt az alapelvet illeti, amely szerint olyan diszkrecionális jogkörrel rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy prioritási fokokat rendeljen az egyes kérdésekhez, a Bizottság elsősorban azt hangsúlyozza, hogy a közösségi jog semmilyen rendelkezése nem kötelezi őt vizsgálat megindítására minden esetben, amikor panaszt nyújtanak be hozzá. Viszonválaszában felhívja a figyelmet arra, hogy a felperes nem hivatkozhat állításának alátámasztása érdekében a Bíróság által a fent hivatkozott, 210/81. sz. ügyben 1983. október 11-én hozott ítéletre, mivel az egy elszigetelt ítélet, amellyel kapcsolatban nem lehet állandó ítélkezési gyakorlatról beszélni.
67 Másodsorban a Bizottság előadja, hogy a 99/63 rendelet 6. cikkének olasz változata alapján megteheti, hogy azon információk és bizonyítékok alapján nem ad helyt egy panasznak, amelyek „di cui dispone” (rendelkezésére állnak), és nem azok alapján, amelyek csak hosszú, összetett és költséges vizsgálatot követően állnának rendelkezésére; harmadsorban megállapítja, hogy elsősorban azon magatartások ellen fellépve kötelessége biztosítani a közérdek tiszteletben tartását, amelyek terjedelme, tárgyi súlya és tartama súlyos veszélyt jelent a szabad versenyre. Állítása szerint, ha minden esetben köteles volna a panaszok alapján vizsgálatot indítani, helyette a panasszal élő vállalkozások választanák meg a kivizsgálni rendelt ügyeket, így a közérdek helyett a magánérdek szempontjai érvényesülnének.
68 A Bizottság a verseny tárgyában előtte folyamatban lévő eljárások statisztikai adataira hivatkozik, hogy bizonyítsa a különböző ügyek vizsgálatában a prioritási szempontok meghatározásának szükségességét, tekintettel személyzeti állományának korlátozott létszámára. Rámutat, hogy ezen ügyek száma vezette arra, hogy a Versenypolitikáról szóló tizenhetedik jelentésben a következő prioritási szempontokat határozza meg:
„Általában, amikor az ügyek politikailag kiemelkedően fontos kérdésekre irányulnak, a Bizottság ezeknek prioritást ad. Azoknál az ügyeknél, amelyeket ő kezdeményez, és a panaszoknál a Bizottság kivizsgálja az állítólagos jogsértések súlyosságát. Ezenkívül a panaszok és a bejelentések esetében figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a határozatot gyorsan kell meghozni. Különösen ez az eset áll fenn akkor, amikor nemzeti bíróságok előtti eljárások vannak folyamatban. Azokat az ügyeket, amelyeknél a csoportmentesítési rendeletekben előírt kifogásolási eljárás kedvezményét kérik, mindig prioritásként kell kezelni, tekintettel a hathónapos határidőre. A többi esetben az ügyekkel időrendi sorrendben foglalkoznak.”
69 A Bizottság szerint nyilvánvaló, hogy a felperes panasza nem felel meg ezek közül egyik prioritási szempontnak sem: sem annak, amely az említett jogsértés tárgyi súlyával, sem annak, amely a Bizottságnak a nemzeti bíróság döntéshozatalát lehetővé tevő határozatának szükségességével kapcsolatos. Ami ez utóbbi szempontot illeti, a Bizottság egyrészről emlékeztet arra, hogy nem szükséges bizottsági határozat ahhoz, hogy az olasz bíróságok döntést hozzanak azokban az eljárásokban, amelyeket a felek már megindítottak előttük. Másrészről kifejti, hogy ez a szempont főként arra a helyzetre vonatkozik, amikor a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás olyan szerződés érvényességére vagy végrehajtására vonatkozik, amelyet a Bizottságnak bejelentettek, és amely tekintetében a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése szerint mentesítést kértek, mivel e rendelkezés alkalmazása a Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik. Nem ez a helyzet ebben az ügyben, mivel a 85. cikk (3) bekezdésének a gépjármű-ágazat forgalmazási megállapodásaira való alkalmazását a 123/85 rendelet szabályozza. Márpedig e rendelet alkalmazása teljes egészében az olasz bíróság hatáskörébe tartozik, amelynek – amennyiben a rendelet rendelkezéseinek érvényessége tekintetében kételyei vannak –a Szerződés 177. cikkének megfelelően a Bírósághoz kell fordulnia (a Bíróság 314/85. sz., Foto-Frost-ügyben 1987. október 22-én hozott ítélete [EBHT 1987., 4225. o.]).
70 A Bizottság azzal érvel továbbá, hogy a nemzeti bíróságnak a mentesítés visszavonásával kapcsolatos határozat meghozatalára vonatkozó hatásköre hiánya semmiben nem érinti az ő állítását, mivel a felperes elsődlegesen azt állítja, hogy a 123/85 rendeletben előírt csoportmentesítés nem alkalmazható a BMW Italia forgalmazási rendszerére, és másodlagosan, hogy ez a rendelet érvénytelen.
Az Elsőfokú Bíróság értékelése
71 Az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a kérdés, amelynek megválaszolását ezzel a jogalappal kérték lényegében az, hogy melyek a Bizottság kötelezettségei, amikor természetes vagy jogi személy kérelmet nyújt be hozzá a 17. rendelet 3. cikke alapján.
72 Meg kell állapítani, hogy a 17. rendelet és a 99/63 rendelet eljárási jogokkal ruházza fel a Bizottsághoz panaszt benyújtó személyeket: ilyen például az a jog, hogy tájékoztatást kapjanak azon indokokról, amelyek miatt a Bizottság panaszukat el kívánja utasítani, és hogy e tárgyban észrevételeket terjeszthessenek elő. A közösségi jogalkotó így különleges kötelezettségeket telepített a Bizottságra. Azonban sem a 17. rendelet, sem a 99/63 rendelet nem tartalmaz kifejezett rendelkezéseket a panasz érdemére vonatkozóan hozandó intézkedésekkel kapcsolatban, és a Bizottság esetleges vizsgálati kötelezettségére vonatkozóan.
73 A Bizottság kötelezettségeinek ezen összefüggésben történő meghatározása céljából helyénvaló előzetesen felidézni, hogy ez utóbbi felelős a közösségi versenypolitika végrehajtásáért és irányának meghatározásáért (lásd a Bíróság C-234/89. sz., Delimits-ügyben 1991. február 28-án hozott ítéletét [EBHT 1991., I-935. o., 991. o.]). A Szerződés 89. cikkének (1) bekezdése ezért állapította meg számára azt a feladatot, hogy biztosítsa a 85. és 86. cikkben megállapított elvek alkalmazását, és a 87. cikk alapján elfogadott rendelkezések ezért biztosítanak számára széleskörű hatásköröket.
74 A Bizottság versenyjogi kötelezettségeinek a terjedelmét a Szerződés 89. cikke (1) bekezdésének fényében kell vizsgálni, amely ezen a területen a Szerződés 155. cikke által a Bizottságra ruházott általános felügyeleti feladat különös kifejeződése. Amint azt a Bíróság a Szerződés 169. cikke vonatkozásában megállapította (a 247/87. sz., Star Fruit kontra Bizottság ügyben 1989. február 14-én hozott ítélet [EBHT 1989., 291. o., 301. o.]), ez a feladat azonban nem jelent a Bizottság számára olyan kötelezettséget, hogy a közösségi jog esetleges megsértésének megállapítására irányuló eljárásokat indítson.
75 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik (a fent hivatkozott GEMA-ügyben 1979. október 18-án hozott ítélet, 3173. és 3189. o.), hogy azon jogok között, amelyeket a 17. rendelet és a 99/63 rendelet ruház a panaszt benyújtókra, nem szerepel a Szerződés 189. cikke értelmében vett olyan határozat elnyeréséhez való jog, amely az állítólagos jogsértések fennállására vagy hiányára vonatkozik. Ebből következik, hogy a Bizottság nem kötelezhető arra, hogy határozatot hozzon e kérdésben, kivéve, ha a panasz tárgya kizárólagos hatáskörébe tartozik, mint például a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése szerint megadott mentesítés visszavonása.
76 Mivel Bizottság nem köteles nyilatkozni egy jogsértés fennállása vagy hiánya tekintetében, ezért vizsgálat lefolytatására sem kötelezhető, mivel ez utóbbi tárgya nem lehetne más, mint olyan bizonyítékok felkutatása, amelyek annak a jogsértésnek a fennállására vagy hiányára vonatkoznak, amelynek megállapítására nem köteles. E tekintetben helyénvaló emlékeztetni arra, hogy ellentétben azzal, amit a Szerződés 89. cikke (1) bekezdésének második mondata a tagállamok által benyújtott kérelmek esetében előír, a 17. rendelet és a 99/63 rendelet kifejezetten nem kötelezi a Bizottságot arra, hogy kivizsgálja a hozzá benyújtott panaszokat.
77 Meg kell állapítani e tekintetben, hogy egy közfeladattal megbízott hatóság esetében az igazgatási tevékenység gyakorlásának közvetlen velejárója az a hatáskör, hogy meghozhat minden, a feladat elvégzéséhez szükséges szervezeti intézkedést, ideértve a jog által előírt korlátokon belül a prioritások meghatározását is, ha ezeket a prioritásokat a jogalkotó nem határozta meg. Különösen igaz ez abban az esetben, amikor egy hatóságra olyan széleskörű és általános felügyeleti és szabályozó feladatot ruháznak, mint amilyet a Bizottság kapott a verseny területén. Ezért az a tény, hogy a Bizottság különböző prioritási fokokat állapít meg a versennyel kapcsolatban hozzá benyújtott ügyekre, összeegyeztethető a közösségi jog által számára előírt kötelezettségekkel.
78 Ez az értékelés nincs ellentmondásban sem a Bíróság által a fent hivatkozott, 210/81. sz. ügyben 1983. október 11-én hozott ítélettel, sem a 298/83. sz., CICCE kontra Bizottság ügyben 1985. március 28-án hozott ítélettel (EBHT 1985., 1105. o.), sem pedig a 142/84. és 156/84. sz., BAT és Reynolds kontra Bizottság egyesített ügyekben 1987. november 17-én hozott ítélettel (EBHT 1987., 4487. o.). A Demo-Studio Schmidt ítéletben ugyanis a Bíróság anélkül mondta ki, hogy a Bizottság „köteles volt megvizsgálni a panaszt tevő által előterjesztett tényeket”, hogy eldöntötte volna azt a kérdést, hogy a Bizottság a panasz kivizsgálásától eltekinthet-e, mivel ebben az ügyben a Bizottság megvizsgálta a panaszban ismertetett tényeket, és elutasította a panaszt azzal az indokolással, hogy semmi nem utalt jogsértés fennállására. Hasonlóképpen, ez a kérdés nem merült fel a későbbi CICCE (fent hivatkozott, 298/83. sz. ügy), illetve BAT és Reynolds (fent hivatkozott, 142/84. sz. és 156/84. sz.) ügyben.
79 Bár a Bizottság nem köteles a vizsgálat lefolytatására, a 17. rendelet 3. cikkében és a 99/63 rendelet 6. cikkében előírt eljárási biztosítékok mindazonáltal kötelezik arra, hogy figyelmesen megvizsgálja a panaszt tevő által tudomására hozott ténybeli és jogi elemeket annak érdekében, hogy meg tudja ítélni, hogy ezek az elemek olyan magatartásra utalnak-e, amely torzítja a versenyt a közös piacon, és hatással van a tagállamok közti kereskedelemre (lásd a Bíróság fent hivatkozott, Demo-Studio Schmidt ügyben 1983. október 11-én, a CICCE-ügyben 1985. március 28-án, valamint a BAT és Reynolds ügyben 1987. november 17-én hozott ítéletet).
80 Abban az esetben, amikor – mint ebben az ügyben is – a Bizottság a panasszal kapcsolatos ügyet határozatával lezárja anélkül, hogy a vizsgálatot lefolytatatta volna, az Elsőfokú Bíróság által elvégzendő, a határozat jogszerűségére vonatkozó vizsgálat annak ellenőrzésére irányul, hogy a vitatott határozat nem alapul-e pontatlan tényeken, az nem szenved-e jogi hibában, a mérlegelés során nem követtek-e el nyilvánvaló hibát, illetve nem áll-e fenn hatáskörrel való visszaélés.
81 Ezen elvek fényében kell az Elsőfokú Bíróságnak ellenőriznie először is azt, hogy a Bizottság megvizsgálta-e a panaszt – amelyre köteles volt –, kellő gondossággal értékelve a kérelmező által a panaszában leírt ténybeli és jogi elemeket, majd ezt követően, hogy a Bizottság megfelelően indokolta-e a panasszal kapcsolatos ügy lezárásáról szóló határozatot, egyrészt azon jogkörére hivatkozva, amely alapján „az elé terjesztett ügyek vizsgálatával kapcsolatban különböző prioritási fokokat állapíthat meg”, másrészt az ügy által felvetett közösségi érdekre, mint prioritási szempontra hivatkozva.
82 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság először is megállapítja, hogy a Bizottság figyelmesen megvizsgálta a panaszt, amelynek keretében nemcsak hogy figyelembe vette a panaszban bemutatott ténybeli és jogi elemeket, hanem az álláspontok és információk informális cseréjét is lefolytatta a panaszt tevővel és ügyvédeivel. A Bizottság csak azt követően utasította el a panaszt, hogy megismerte a panaszt tevő ez alkalommal adott pontosításait, és a 99/63 rendelet 6. cikke szerint elküldött levélre adott válaszban szereplő észrevételeit. A panaszban szereplő ténybeli és jogi elemekre is figyelemmel tehát a Bizottság lefolytatta a panasz megfelelő vizsgálatát, és ezért nem róható fel neki a gondosság hiánya.
83 Ami az ügyet lezáró vitatott határozat indokolását illeti, az Elsőfokú Bíróság először is felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a Bizottság jogosult különböző prioritási fokokat megállapítani az elé terjesztett panaszok vizsgálata során.
84 Ezt követően meg kell vizsgálni, hogy jogszerű-e – amint azt a Bizottság állította – az ügy által felvetett közösségi érdekre, mint prioritási szempontra történő hivatkozás.
85 E tekintetben fel kell idézni, hogy a polgári ügyekben eljáró bíróságtól eltérően, amelynek az a feladata, hogy magánszemélyek alanyi jogait védje egymás közötti kapcsolataikban, a közigazgatási hatóságnak a köz érdekében kell eljárnia. Következésképpen a Bizottság jogszerűen hivatkozhat a közösségi érdekre az elé terjesztett különböző ügyekre megállapítandó prioritási fokok meghatározása céljából. Ez nem vonja ki a Bizottság eljárását a bírósági felülvizsgálat alól, mivel a Szerződés 190. cikkében meghatározott indokolási kötelezettség értelemében a Bizottság nem hivatkozhat a közösségi érdekre csak általánosságban. Köteles ismertetni azon ténybeli és jogi megfontolásait, amelyek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a közösségi érdek nem olyan mértékű, hogy az a vizsgálati intézkedések megtételét indokolná. Tehát ezen indokok jogszerűségének vizsgálatán keresztül gyakorolja az Elsőfokú Bíróság a Bizottság tevékenysége feletti felülvizsgálatot.
86 Annak megítélése érdekében, hogy egy ügy további vizsgálatához szükséges közösségi érdek fennáll-e, a Bizottságnak figyelembe kell vennie az adott ügy körülményeit, így az elé terjesztett panaszban bemutatott ténybeli és jogi elemeket. A Bizottságnak kell mérlegelnie különösen az állítólagos jogsértésnek a közös piac működése szempontjából való jelentőségét, annak valószínűségét, hogy a jogsértés fennállását bizonyítani tudja, és a szükséges vizsgálati intézkedések terjedelmét, annak érdekében, hogy a legmegfelelőbben lássa el a 85. és 86. cikk tiszteletben tartásának biztosítására vonatkozó feladatát.
87 Ebben az összefüggésben meg kell vizsgálni, hogy a jelen ügyben helyesen állapította-e meg a Bizottság, hogy a közösségi érdek nem olyan mértékű, amely az ügy további vizsgálatát indokolná, azzal az indokolással, hogy a felperes – aki már az olasz bíróságoknál eljárást indított a forgalmazási szerződés megszüntetésére vonatkozóan – e bíróságokhoz is fordulhatna a BMW Italia forgalmazási rendszerének a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségére vonatkozó kérdésben.
88 Fontos megállapítani e tekintetben, hogy a Bizottság mindeközben nem csak azt állapította meg, hogy az általános szabály szerint meg kell szüntetnie egy eljárást, amennyiben a nemzeti bíróság rendelkezik hatáskörrel annak lefolytatására. A nemzeti bíróság előtt ugyanis már folyamatban volt olyan, az Automec és a BMW Italia közötti – ez utóbbi forgalmazási rendszerére vonatkozó – jogvitával kapcsolatos eljárás, amely kapcsolódott az adott ügyhöz, és a felperes nem vitatta, hogy az olasz bíróságok már ismerik a BMW Italia és forgalmazói közötti szerződéses jogviszonyokat. Az adott ügy egyedi körülményei között a pergazdaságossággal és az igazságszolgáltatás hatékonyságával kapcsolatos indokok amellett szólnak, hogy az ügyet az a bíróság vizsgálja ki, amelyet már korábban megkerestek az ügyhöz kapcsolódó kérdésekkel.
89 Az ügyet lezáró vitatott határozat jogszerűségének megítélése érdekében azonban meg kell állapítani, hogy a panaszt tevő vállalkozásnak a nemzeti bíróság elé történő visszautalásával a Bizottság nem ítélte-e meg tévesen annak a védelemnek a terjedelmét, amelyet a nemzeti bíróság a panaszt tevőnek a Szerződés 85. cikke (1) bekezdéséből eredő jogai tekintetében biztosítani tud.
90 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 85. cikk (1) bekezdése és a 86. cikk közvetlen hatállyal rendelkezik a magánszemélyek közötti kapcsolatokban, és olyan jogokat ruház a magánszemélyekre, amelyeket a nemzeti bíróságoknak védelemben kell részesíteniük (lásd a Bíróság fent hivatkozott, 127/73. sz. ügyben 1974. január 30-én hozott ítéletét). Az említett rendelkezések alkalmazására vonatkozó hatáskör egyaránt megilleti a Bizottságot és a nemzeti bíróságokat (lásd különösen a Bíróság fent hivatkozott, C-234/89. sz. ügyben 1991. február 28-án hozott ítéletét). A hatáskörök e megosztását egyébként a Bizottság és a nemzeti bíróságok közötti jóhiszemű együttműködés kötelezettsége jellemzi, ami a Szerződés 5. cikkéből ered (lásd a Bíróság fent hivatkozott, C-234/89. sz. ügyben 1991. február 28-án hozott ítéletét).
91 Meg kell tehát vizsgálni, hogy a Bizottság számolhatott-e ezzel az együttműködéssel a BMW Italia forgalmazási rendszerének a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének való megfelelősége értékelésének biztosítása szempontjából.
92 E célból az olasz bíróság vizsgálhatja meg először is azt, hogy ez a rendszer tartalmaz-e versenykorlátozásokat a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének értelmében. Kétség esetén előzetes döntéshozatal céljából kérdést terjeszthet a Bíróság elé. Ha a 85. cikk (1) bekezdésével ellentétes versenykorlátozást állapít meg, ezt követően meg kell vizsgálnia, hogy a rendszer a 123/85 rendelet alapján csoportmentesítés hatálya alá tartozik-e. Ennek vizsgálata szintén hatáskörébe tartozik (lásd a Bíróság fent hivatkozott, C-234/89. sz. ügyben 1991. február 28-án hozott ítéletét). Amennyiben kétsége merül fel az említett rendelet érvényességét vagy értelmezését illetően, a nemzeti bíróság a Szerződés 177. cikkével összhangban kérdését előzetes döntéshozatal céljából ugyancsak a Bíróság elé terjesztheti. A nemzeti bíróság valamennyi említett esetben határozhat a forgalmazási rendszernek a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének való megfeleléséről.
93 Noha a nemzeti bíróságnak bizonyosan nincs hatásköre elrendelni az általa megállapított jogsértés megszüntetését, vagy bírságot kivetni azokra a vállalkozásokra, amelyek a jogsértést elkövették – amint azt a Bizottság megteheti –, mindamellett feladata a magánszemélyek közötti kapcsolatokban a Szerződés 85. cikke (2) bekezdésének alkalmazása. Amikor kifejezetten előírja ezt a polgári jogi szankciót, a Szerződés azt feltételezi, hogy a nemzeti jog hatáskört biztosít a nemzeti bíróság számára ahhoz, hogy a versenyellenes magatartást elszenvedő vállalkozások jogait megvédje.
94 Márpedig a jelen esetben a felperes nem mutatott be egyetlen olyan bizonyítékot sem, amely arra engedne következtetni, hogy az olasz jog nem rendelkezik egyetlen olyan jogi eszközről sem, amely lehetővé tenné a nemzeti bíróságnak, hogy a felperes jogait megfelelően megvédje.
95 Meg kell továbbá jegyezni, hogy a jelen ügyben mentesítési rendelet megléte – azzal a feltétellel hogy az alkalmazandó is – olyan tényező volt, amelyet a Bizottság jogosan vett figyelembe az ilyen forgalmazási rendszerre vonatkozó vizsgálat lefolytatásában rejlő közösségi közérdek értékelésénél. Ahogy azt a Bizottság helyesen megállapította, a csoportmentesítési rendelet fő célkitűzése ugyanis az adott tevékenységi ágazatban alkalmazott forgalmazási megállapodások egyedi bejelentésének és vizsgálatának korlátozása. Ezen kívül ilyen rendelet megléte megkönnyíti a versenyjog nemzeti bíróság általi alkalmazását.
96 Ezért a felperesnek a nemzeti bíróság elé történő visszautalásával a Bizottság nem ítélte meg tévesen annak a védelemnek a terjedelmét, amelyet a nemzeti bíróság biztosíthat a Szerződés 85. cikkének (1) és (2) bekezdése alapján fennálló jogoknak.
97 A fentiek összességéből az következik, hogy vitatott határozat Elsőfokú Bíróság általi vizsgálata nem állapított meg sem jogi vagy ténybeli hibát, sem nyilvánvaló értékelési hibát. Ebből következik, hogy a közösségi jog, különösen a Szerződés 155. cikkének, a 17. rendelet 3. cikkének, és a 99/63 rendelet 6. cikkének megsértésére alapított jogalap nem megalapozott.
98 Ezenkívül a fenti megfontolásokból szükségszerűen következik, hogy a vitatott határozat indokolása elégséges, mivel a felperes jogszerűen érvényesíthette jogait az Elsőfokú Bíróság előtt, és ez utóbbi gyakorolhatta a jogszerűségre vonatkozó felülvizsgálatát.
b) A 123/85 rendelet jogszerűtlenségére alapított harmadik jogalapról
A felek érvelése
99 Keresetlevelében a felperes kérte a 123/85 rendelet megsemmisítését, amennyiben ez a megtámadott határozat „elkerülhetetlen előfeltételét” jelenti, anélkül, hogy e kérelem alátámasztására jogalapokat hozott volna fel. Válaszában a felperes fenntartja, hogy ez a rendelet nem alkalmazható ebben az esetben, mert az csak a kizárólagos forgalmazási rendszert szabályozza, a szelektív forgalmazást nem. Hozzáteszi, hogy ha nem így volna, az említett rendelet érvénytelen lenne, mert két nagymértékben különböző gazdasági helyzet, nevezetesen a kizárólagos és a szelektív forgalmazás hasonló szabályozása nyilvánvalóan ellentétes a logikával és egyértelműen igazságtalan.
100 A Bizottság megismétli, hogy nem határozott arról, hogy az említett rendelet alkalmazható-e vagy sem a BMW Italia forgalmazási rendszerére, így a felperes helytelenül tulajdonítja neki azt az álláspontot, amely szerint ez a rendelet a jelen esetben alkalmazható lenne, és alkalmazható lenne mind a szelektív, mind a kizárólagos forgalmazási rendszerekre. Külön hangsúlyozza azt a tényt, hogy csak a kérelemben bemutatott tények alapos és megfelelő vizsgálatát követően tudta volna meghatározni e forgalmazási rendszer jellegét, ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy nem áll fenn elégséges közösségi érdek ennek elvégzéséhez.
Az Elsőfokú Bíróság értékelése
101 Mivel nyilvánvaló, hogy a megtámadott határozat – amely egyébként semmilyen hivatkozást nem tartalmaz a 123/85 rendeletre vagy a BMW Italia forgalmazási rendszerének ez utóbbival való esetleges összeegyeztethetőségére – semmilyen formában nem szól a 123/85 rendeletnek az adott esetben való alkalmazhatóságáról, a kérdéses jogalap hatástalan. Így tehát azt mindenképpen el kell utasítani.
c) A hatalommal való visszaélésre alapított negyedik jogalapról
A felek érvelése
102 A felperes e jogalapjával keresetlevelében azt állította, hogy a Bizottság a közösségi szabályokat egy vállalkozás, és nem általában a verseny védelmének céljával alkalmazta. Válaszában hozzátette, hogy a vizsgálat megindításának elutasítása – még az 1988. július 7-i körlevél fényében is, amelyben a BMW nyomatékosan arra kérte forgalmazóit, hogy ne adjanak el gépjárműveket a nem szerződéses kereskedőknek, és „közvetítő kereskedőknek vagy ügynököknek” – megerősíti a Bizottság azon szándékát, hogy kedvezményes bánásmódban részesítse a BMW-t, „még attól a gondtól is megkímélve őt, hogy indokolást kelljen adnia”. Ezenkívül azt állítja, hogy a Bizottság által neki küldött három levél közül egyik sem tartalmazza az igazi indokokat, amelyek arra vezették a Bizottságot, hogy panaszát és az általa bemutatott bizonyítékokat ne vegye figyelembe.
103 A Bizottság vitatja, hogy megsértette volna a panasz teljesen pártatlan megvizsgálására vonatkozó kötelezettségét. Úgy véli, hogy objektíven gyakorolta diszkrecionális jogkörét a hozzá benyújtott panaszok kivizsgálása tekintetében, és felhívja a figyelmet arra, hogy a felperesnek azt nem csak állítania kell, hanem bizonyítania is, hogy ebben az esetben a Bizottság az említet hatáskörrel visszaélt és/vagy azt részrehajlóan gyakorolta, más célt tartva szem előtt, mint amelynek érdekében ezt a hatáskört a közösségi jogalkotó ráruházta. A Bizottság azt állítja, hogy egyáltalán nem volt olyan szándéka, hogy eleve „tisztázza” a BMW Italiát a versenyszabályok megsértésének vádja alól, és még kevésbé, hogy úgymond az ártatlanság vélelmében részesítse.
104 Viszonválaszában a Bizottság hozzáteszi, hogy a felperes állítása, amely szerint egymást követő levelei közül egyik sem tartalmazta határozatának valódi indokait, szándékának elfogadhatatlan megkérdőjelezését jelenti, és hogy a „valódi indokok”, amelyeken a megtámadott határozat második része alapul, kizárólag azok, amelyek az 1990. február 28-i levelében szerepelnek.
Az Elsőfokú Bíróság értékelése
105 Meg kell állapítani, hogy a hatáskörrel való visszaélésre történő hivatkozást csak akkor lehet figyelembe venni, ha a felperes objektív, releváns és egybehangzó, állításának alátámasztására alkalmas bizonyítékokat mutat fel (lásd például a Bíróság 361/87. és 362/87. sz., Caturla-Poch és De la Fuente kontra Európai Parlament egyesített ügyekben 1989. július 13-án hozott ítéletét [EBHT 1989., 2471. o, 2489. o.], és az Elsőfokú Bíróság T-156/89. sz., Valverde kontra Bíróság ügyben 1991. június 27-én hozott ítéletét [EBHT 1991., II-407. o., II-453. o.].
106 Fontos tehát megvizsgálni, hogy a felperes által bemutatott bizonyítékok arra utalnak-e, hogy ebben az ügyben a Bizottság a 17. rendelet által ráruházott határozathozatali hatáskört más célból használta, mint amilyen célból azt ráruházták, nevezetesen hogy felügyelje a Szerződés 85. és 86. cikkében megállapított elvek alkalmazását.
107 E tekintetben fontos megállapítani, hogy a felperes egyetlen olyan konkrét körülményt sem mutatott be, amelyből arra lehetne következtetni, hogy a Bizottság által az ügy lezárásának igazolásaként megjelölt indokok csak ürügyek lettek volna, és hogy a ténylegesen követett cél a versenyszabályok BMW-re való alkalmazásának elkerülése lett volna. Az a tény, hogy a Bizottság nem értékelte a BMW magatartásának a 85. cikkel való összeegyeztethetőségét, nem jelenti azt, hogy önkényesen járt el, különösen mivel a felperes nem vitatta, hogy ilyen értékelés széleskörű és összetett vizsgálatot igényelt volna. A BMW Italia 1988. július 7-i körlevele, amelyre a felperes szintén hivatkozott, egyáltalán nem utal hatáskörrel való visszaélésre a Bizottság részéről. Ez a levél csak utasításokat tartalmaz, amelyeket a BMW Italia címzett valamennyi forgalmazójához, és egyáltalán nem mutatja annak jelét, hogy a Bizottság meg akarta védeni a BMW-csoport társaságait a megtámadott határozat elfogadásával. Egyebekben a felperes olyan érveket hoz fel, amelyek a 85. cikk BMW által történő megsértésének bizonyítására irányulnak. Ugyanakkor ezek az érvek nem jelentenek olyan bizonyítékot, amelyekből arra lehetne következtetni, hogy a Bizottságot jogszerűtlen megfontolások vezették, amikor úgy határozott, hogy nem ellenőrzi ezeknek az állításoknak a megalapozottságát.
108 Meg kell tehát állapítani, hogy a hatáskörrel való visszaélés nem bizonyított, és hogy ezért ezt a jogalapot csak elutasítani lehet.
109 A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy a megsemmisítés iránti kereseti kérelmet el kell utasítani. Lévén, hogy a kártérítés iránti kereseti kérelem kizárólag ugyanazokon a jogalapokon alapul, mint a megsemmisítés iránti kereseti kérelem alátámasztására szolgálóak, a Bizottság által elkövetett jogszerűtlenség hiányában a kártérítési kérelmet is el kell utasítani anélkül, hogy dönteni kellene annak elfogadhatóságáról.
A költségekről
110 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a költségek viselésére kell kötelezni.
A fenti indokok alapján
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG
1) A keresetet elutasítja.
2) A felperest kötelezi a költségek viselésére.
Cruz Vilaça | Kirschner Vesterdorf | |
García-Valdecasas | Lenaerts Barrington | |
Kihirdetve Luxembourgban, az 1992. szeptember 18‑i nyilvános ülésen.
H. Jung | | J. L. Cruz Vilaça |