A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)
2015. július 14.(*)
„Közösségi védjegy – A Lembergerland közösségi szóvédjegy bejelentése – Feltétlen kizáró ok – Földrajzi jelzéseket tartalmazó borvédjegy – A 207/2009/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének j) pontja”
A T‑55/14. sz. ügyben,
a Genossenschaftskellerei Rosswag‑Mühlhausen eG (székhelye: Vaihingen an der Enz [Németország], képviseli: H. Steffan ügyvéd)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: A. Poch, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
az OHIM első fellebbezési tanácsának a Lembergerland szómegjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozása iránti kérelme tárgyában 2013. november 14‑én hozott határozata (R 566/2013‑1. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),
tagjai: H. Kanninen elnök, I. Pelikánová és E. Buttigieg (előadó) bírák,
hivatalvezető: E. Coulon,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2014. január 21‑én benyújtott keresetlevélre,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2014. április 10‑én benyújtott válaszbeadványra,
tekintettel arra, hogy az írásbeli szakasz lezárásáról való értesítést követő egy hónapos határidőn belül a felek nem terjesztettek elő tárgyalás tartása iránti kérelmet, ennélfogva a Törvényszék az előadó bíró jelentése alapján úgy határozott, hogy a Törvényszék 1991. május 2‑i eljárási szabályzatának 135a. cikke alapján a kereset elbírálására a szóbeli szakasz mellőzésével kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 2012. augusztus 22‑én a felperes, a Genossenschaftskellerei Rosswag‑Mühlhausen eG a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 78., 1. o.) alapján közösségi védjegybejelentést tett a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).
2 A lajstromoztatni kívánt védjegy a Lembergerland szómegjelölés volt.
3 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 33. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették, az alábbi leírással: „alkoholtartalmú italok (a sörök kivételével)”.
4 2013. január 30‑i határozatával az elbíráló a fenti 3. pontban megjelölt áruk tekintetében elutasította a lajstromozás iránti kérelmet azzal az indokkal, hogy a bejelentett védjegy a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének j) pontjában foglalt feltétlen kizáró okba ütközik.
5 2013. március 25‑én a felperes a 207/2009 rendelet 58–64. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az OHIM‑hoz az elbíráló határozatával szemben.
6 2013. november 14‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az OHIM első fellebbezési tanácsa elutasította a fellebbezést. Megállapította, hogy a bejelentett védjegy a Lemberg földrajzi jelzést tartalmazza, amely az Európai Közösség és a Dél‑afrikai Köztársaság között a borkereskedelemről létrejött egyezmény (HL 2002 L 28., 4. o. magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 40. kötet, 203. o.) (a továbbiakban: a Közösség és a Dél‑afrikai Köztársaság között létrejött egyezmény) II. mellékletével összefüggésben értelmezett 8. cikke b) pontjának ii. alpontja alapján az Európai Unióban oltalmat élvez a dél‑afrikai származású borok tekintetében, és hogy a bejelentett védjeggyel érintett bor nem erről a földrajzi területről származik. A fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a bejelentett védjegy nem tekinthető a Lemberg földrajzi jelzéshez képest új, egyszerűen fantázia szülte kifejezésnek, és lajstromozása 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének j) pontja szerinti ok alapján történő elutasításának igazolásához elegendő, hogy olyan elemeket tartalmaz, vagy olyan elemekből áll, amelyek lehetővé teszik e földrajzi jelzés minden kétséget kizáró azonosítását. A fellebbezési tanács úgy vélte továbbá, hogy az, hogy a „Lemberg” kifejezés egy (szőlő‑)„birtokra”, nem pedig egy régióra vagy területre utal, nem teszi kétségessé, hogy földrajzi jelzésről van szó, amely a Közösség és a Dél‑afrikai Köztársaság között létrejött egyezménynek megfelelően oltalmat élvez. A fellebbezési tanács megállapította, hogy a felperes által az ugyanezen egyezmény értelmében oltalom alatt álló egyéb földrajzi jelzésekre történő hivatkozás jelen ügyben a lajstromozás iránti kérelem elbírálása szempontjából irreleváns. Végül a fellebbezési tanács megállapította, hogy az ipari tulajdon oltalmára létesült, 1883. március 20‑án Párizsban aláírt, felülvizsgált és módosított Párizsi Uniós Egyezmény (a továbbiakban: Párizsi Uniós Egyezmény) 6ter cikke a jelen ügyben nem alkalmazható, mivel az a védjegyként történő lajstromozás tilalmát kizárólag állami jelvények, hivatalos ellenőrzési jegyek és kormányközi szervezetek jelvényei tekintetében írja elő.
A felek kérelmei
7 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– utasítsa az OHIM‑ot a bejelentett védjegy lajstromozására;
– az OHIM‑ot kötelezze a költségek viselésére.
8 Az OHIM azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
9 Keresete alátámasztásául a felperes egyetlen, a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése j) pontjának megsértésére alapított jogalapra hivatkozik, és azt állítja, hogy a fellebbezési tanács alaptalanul tagadta meg e rendelkezés alkalmazásában a bejelentett védjegy lajstromozását. A felperes egyrészt lényegében arra hivatkozik, hogy az egyetlen szőlőbirtokot megjelölő Lemberg megnevezés nem tekinthető földrajzi jelzésnek különösen a borpiac közös szervezéséről, az 1493/1999/EK, az 1782/2003/EK, az 1290/2005/EK és a 3/2008/EK rendelet módosításáról, valamint a 2392/86/EGK és az 1493/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 29‑i 479/2008 tanácsi rendelet (HL L 148., 1. o.) értelmében. Másrészt a felperes azt állítja, hogy a bejelentett védjegy fantázia szülte kifejezésből áll, amely nem egyezik a Lemberg megnevezéssel, következésképpen nem vezetheti félre a közönséget a tekintetben, „mintha a használó és a szervezet között kapcsolat állna fenn” a Párizsi Uniós Egyezmény értelmében.
10 Az OHIM vitatja a felperes érveit.
11 A 207/2009 rendelet, 7. cikke (1) bekezdése j) pontjának értelmében nem részesülhetnek védjegyoltalomban azon borvédjegyek, amelyek a borok földrajzi származására utaló jelzést tartalmaznak vagy abból állnak, amennyiben e bor nem e földrajzi helyről származik.
12 A földrajzi jelzések oltalma a borok tekintetében egyrészt uniós rendeleteken, főként a borpiac közös szervezéséről szóló rendeleteken, másrészt az Unió és harmadik államok között a borkereskedelem tárgyában létrejött kétoldalú egyezményeken alapul (lásd ebben az értelemben: 2010. május 11‑i Abadía Retuerta kontra OHIM (CUVÉE PALOMAR) ítélet, T‑237/08, EBHT, EU:T:2010:185, 73 és 104–108. pont).
13 A Közösség és a Dél‑afrikai Köztársaság között létrejött egyezmény 8. cikke b) pontja ii. alpontjának értelmében az Unióban oltalom alatt állnak a Dél‑Afrikából származó borok tekintetében a II. mellékletben említett földrajzi árujelzők. Az említett egyezmény „A földrajzi árujelzők jegyzéke” című II. mellékletének „A Dél‑Afrikából származó borok földrajzi árujelzői” című B pontja „A Régiók, körzetek, »wardok«,»estate‑ek« nevei” című B 2 pontja „Part menti régió” című B 2.3. pontja „Tulbagh körzet”című B 2.3.7. pontjának „Estate” című b) alpontja kifejezetten említi Lemberget.
14 A fellebbezési tanács ebből a megtámadott határozat 13. és 18. pontjában arra következtetett, hogy a Lemberg az említett egyezmény értelmében oltalom alatt álló földrajzi jelzésnek tekintendő. A fellebbezési tanács, megállapítva, hogy a 33. osztályba tartozó „alkoholtartalmú italok (a sörök kivételével)” árukra vonatkozó bejelentett védjegy ezen, borok tekintetében oltalom alatt álló földrajzi jelzést anélkül tartalmazza, hogy az általa megjelölt bor az említett földrajzi jelzésnek megfelelő földrajzi területről származna, helyben hagyta az elbíráló azon határozatát, amely a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdése j) pontjának alkalmazásában a kért lajstromozást a 33. osztályba tartozó áruk vonatkozásában megtagadta.
15 A felperes először is vitatja ezt az értékelést, és azt állítja, hogy a „Lemberg” szó egyetlen szőlőbirtokot jelöl, következésképpen nem tekinthető földrajzi jelzésnek. A felperes e tekintetben főként a földrajzi jelzés 479/2008 rendelet 34. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő meghatározására hivatkozik.
16 E tekintetben meg kell állapítani, a fellebbezési tanáccsal egyetértésben, hogy a Lemberg olyan földrajzi jelzés, amely a Közösség és a Dél‑afrikai Köztársaság között létrejött, a fenti 13. pontban hivatkozott egyezmény rendelkezéseinek értelmében a Dél‑Afrikából származó borok tekintetében oltalmat élvez az Unió területén. A felperes állításával ellentétben, az hogy ez a megnevezés egy „estate‑re” (szőlőbirtokra), nem pedig egy régióra, településre vagy körzetre utal, nem kérdőjelezheti meg azt a tényt, hogy e megnevezés mint földrajzi jelzés az említett egyezmény értelmében kifejezetten oltalom alatt áll.
17 Ugyanis, amint azt az OHIM megjegyzi, magából az egyezményből semmi nem enged arra következtetni, hogy a II. mellékletében említett szőlőbirtokokat ne ugyanazon, az egyezmény 8. cikke b) pontjának ii. alpontja értelmében fennálló oltalom illetné meg, mint az itt ugyancsak említett régiókat, körzeteket (districts) vagy borvidékeket (wards).
18 Egyébként, amint azt az OHIM helytállóan megjegyzi, a Közösség és a Dél‑afrikai Köztársaság között létrejött egyezmény 3. cikkének b) pontja a „földrajzi árujelzők” meghatározásával kapcsolatban a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) létrehozásáról szóló Egyezmény 1 C. mellékletében található, 1994. április 15‑én Marrakeshben aláírt és a többoldalú tárgyalások uruguayi fordulóján (1986–1994) elért megállapodásoknak a Közösség nevében a hatáskörébe tartozó ügyek tekintetében történő megkötéséről szóló, 1994. december 22‑i 94/800/EK tanácsi határozattal (HL L 336., 1. o.) jóváhagyott, a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (a továbbiakban: TRIPs‑Megállapodás) 22. cikkének (1) bekezdésére utal. E rendelkezésben az áll, hogy „földrajzi megjelölés valamely Tag területéről, vidékéről vagy helységéből származó olyan termékre vonatkozó megjelölés, amelynek meghatározott minőségét, hírnevét vagy egyéb jellemzőit lényegében a földrajzi eredet határozza meg”. Semmi nem enged arra következtetni, hogy ne lehetne e rendelkezés értelmében vett „helységnek” tekinteni egy szőlőbirtokot, vagy hogy a „helység” e fogalmát egy területre kellene korlátozni, méretétől vagy formális közigazgatási behatárolásától függően.
19 Valamely helységnév etimológiai magyarázata, a helységnevek földrajzi és történelmi jellemzői, a Lemberg nevet viselő különböző németországi helységnevekre vonatkozó példák, amelyekre a felperes hivatkozik, továbbá az arra vonatkozó megjegyzés, hogy a Lemberg megnevezés egy Ukrajnában található városra utal, nem kérdőjelezhetik meg azt a megállapítást, amely szerint a Lemberg földrajzi jelzés, amely a Közösség és a Dél‑afrikai Köztársaság között létrejött egyezmény alapján oltalom alatt áll, amint az a fenti 16–18. pontból következik.
20 Ugyanez vonatkozik azon érvre, amelyet a felperes a „földrajzi jelzés” 479/2008 rendelet 34. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt meghatározására kíván alapítani. A Lemberg ugyanis nem a 479/2008 rendelet 36. cikk alkalmazásában, hanem a Közösség és a Dél‑afrikai Köztársaság között létrejött egyezmény értelmében oltalom alatt álló földrajzi jelzés, amely egyezmény „földrajzi árujelzők” meghatározása tekintetében a TRIPs‑Megállapodás 22. cikkének (1) bekezdésére utal, amint az a fenti 18. pontban megállapítást nyert. Következésképpen a 479/2008 rendelet nem bír relevanciával a jelen ügyben annak értékelése szempontjából, hogy a Lemberg a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének j) pontja értelmében vett földrajzi jelzésnek minősül‑e. Mindenesetre a „földrajzi jelzés” 479/2008 rendelet 34. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt meghatározása nincs ellentmondásban a TRIPs‑Megállapodás 22. cikkének (1) bekezdésében foglalt meghatározással, amint azt az OHIM helytállóan megjegyzi.
21 Másodszor a felperes arra hivatkozik, hogy a Lembergerland bejelentett védjegy nem a Közösség és a Dél‑afrikai Köztársaság között létrejött egyezményben említett Lemberg földrajzi jelzésnek felel meg, hanem olyan új, fantázia szülte kifejezés, amely két véletlenszerűen kiválasztott szóból, összesen tizenhárom betűből áll, amelyek közül csak hét egyezik az említett földrajzi jelzéssel. A felperes szerint a bejelentett védjegynek saját jelentése van, jelesül „hegyes, mocsaras vidéket” jelöl, és nem szándékozik azt a „látszatot kelteni, mintha [a bor] a Dél‑Afrikában található Nyugati‑Fokföld legkisebb szőlőbirtokáról származna”.
22 E tekintetben meg kell állapítani, amint azt helytállóan tette a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 16. pontjában, hogy ahhoz, hogy a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének j) pontjában előírt feltétlen kizáró ok alkalmazható legyen, elegendő, hogy a bejelentett védjegy olyan földrajzi jelzést tartalmazzon vagy abból álljon, illetve olyan elemeket tartalmazzon vagy azokból álljon, amelyek lehetővé teszik a szóban forgó földrajzi jelzés bizonyossággal történő azonosítását (lásd ebben az értelemben: CUVÉE PALOMAR ítélet, fenti 12. pont, EU:T:2010:185, 125 és 131. pont).
23 A jelen ügyben a Lembergerland bejelentett megjelölés egy összetett szó, amely többek között az oltalom alatt álló Lemberg földrajzi jelzést tartalmazza, amely e megjelölésen belül bizonyossággal azonosítható, amit a felperes a jelen ügyben nem vitatott.
24 Ezzel szemben a felperes lényegében azt állítja, hogy a bejelentett védjegy, összességében tekintve, nem vezethet a szóban forgó földrajzi jelzéssel való összetévesztéshez, mivel jelentése eltér azétól (lásd a fenti 21. pontot).
25 Márpedig, amint azt a fellebbezési tanács helytállóan jegyezte meg a megtámadott határozat 17. pontjában a közösségi védjegyről szóló 40/94/EK rendeletnek az Uruguayi Forduló keretében megkötött megállapodások végrehajtása érdekében történő módosításáról szóló, 1994. december 22‑i 3288/94 tanácsi rendelet (HL L 349., 83. o.) negyedik preambulumbekezdésére hivatkozva, amely a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.)7. cikkének (1) bekezdését egy új j) ponttal egészítette ki [jelenleg a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének j) pontja], nem részesíthető védjegyoltalomban a földrajzi származásra utaló jelzést tartalmazó vagy abból álló megjelölés, függetlenül attól, hogy a bejelentett védjegy megtévesztheti‑e a fogyasztót az általa megjelölt borok földrajzi származása tekintetében.
26 Ugyanis a 3288/94 rendelet negyedik preambulumbekezdése meghatározza, hogy a TRIPs‑Megállapodás 23. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy nem részesíthető védjegyoltalomban a borok vagy a szeszes italok földrajzi származására utaló jelzést tartalmazó vagy abból álló megjelölés, illetve az ilyen védjegyet törölni kell, ha a szóban forgó bor vagy szeszes ital nem a jelzésnek megfelelő földrajzi területről származik, anélkül hogy ennek feltételeként megkövetelné, hogy a megjelölésnek, illetve a védjegynek alkalmasnak kell lennie a fogyasztók megtévesztésére. Következésképpen a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének j) pontjában előírt feltétlen kizáró ok arra való tekintet nélkül alkalmazandó, hogy a lajstromoztatni kívánt védjegy alkalmas‑e a közönség megtévesztésére, vagy hogy a termék származását illetően fennáll‑e az összetévesztés veszélye (CUVÉE PALOMAR ítélet, fenti 12. pont, EU:T:2010:185, 119 és 120. pont).
27 Ebben az összefüggésben ugyancsak el kell utasítani – mint hatástalant – a felperes azon érvét, amely szerint a bejelentett védjegy lajstromozása nem tagadható meg, mivel az „nem vezetheti félre a közönséget az irányban, mintha a használó és a szervezet között kapcsolat állna fenn” a Párizsi Uniós Egyezmény 6ter cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében. Ugyanis, amint azt a fellebbezési tanács megjegyzi a megtámadott határozat 23. pontjában, e rendelkezés a jelen ügyben nem alkalmazható, mivel a Párizsi Uniós Egyezmény 6ter cikke kizárólag bármely ország, illetve nemzetközi‑kormányközi szervezet címere, zászlója és egyéb állami jelvénye, az általuk elfogadott hivatalos ellenőrzési és hitelesítési jegyek és bélyegek védjegyként történő lajstromozásának tilalmára, nem pedig a földrajzi jelzések oltalmára vonatkozik.
28 Mindenesetre a felperes állításával ellentétben, a bejelentett megjelölést alkotó további betűk nem kölcsönöznek neki fantázia szülte jelleget a Lemberg földrajzi jelzéshez képest, hiszen a „lemberger” szó a német nyelvben a „Lemberg” szóból képzett melléknév, a „Land” szó pedig ugyancsak a német nyelvben „régió, terület” jelentéssel bír, miáltal a bejelentett megjelölés úgy érthető, hogy egy „lembergi régióra” vagy egy „lembergi területre” utal, amint azt az OHIM helytállóan megállapítja. A bejelentett védjegy nem rendelkezik tehát olyan saját és önálló jelentéssel, amely lényeges módon megkülönböztetné azt a Lemberg földrajzi jelzéstől.
29 Következésképpen, a felperes állításával ellentétben, a fellebbezési tanács helytállóan állapította meg, hogy a Lembergerland bejelentett védjegy a Lemberg földrajzi jelzésből áll, vagy azt tartalmazza, amely a Közösség és a Dél‑afrikai Köztársaság között létrejött egyezmény alapján oltalom alatt áll az innen származó borok tekintetében. A bejelentett védjeggyel érintett áruk magukban foglalják a borokat, anélkül hogy a felperes azt állítaná, hogy azok Lembergből származnak. Következésképpen a fellebbezési tanács helytállóan állította meg, hogy a bejelentett védjegy a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének j) pontjában foglalt feltétlen kizáró okba ütközik.
30 E megállapítást a felperes többi érve sem kérdőjelezheti meg.
31 A felperes először előadja, hogy a fellebbezési tanács nem vette figyelembe a Lembergerland védjegy Németországban történt lajstromozását.
32 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közösségi védjegyszabályozás szabályok együtteséből álló, sajátos célokat követő önálló rendszer, amelynek alkalmazása független a nemzeti rendszerektől. Tehát sem az OHIM, sem adott esetben az uniós bíróság nincsen kötve az Unió valamely tagállamában vagy harmadik országban hozott, e megjelölés nemzeti védjegyként való lajstromozhatóságát elismerő határozatokhoz. A korábbi, uniós tagállami lajstromozások csupán olyan tényezőket képeznek, amelyeket a közösségi védjegyek lajstromozásakor figyelembe lehet venni, és a bejelentett védjegyet a vonatkozó uniós szabályozás alapján kell értékelni. Ebből következik, hogy az OHIM nem köteles a bejelentett védjegyet csupán abból a tényből kifolyólag lajstromozni, hogy az illetékes nemzeti védjegyhivatalnak van egy lajstromozásról szóló határozata (lásd ebben az értelemben: CUVÉE PALOMAR ítélet, fenti 12. pont, EU:T:2010:185, 137. pont és 138. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2013. május 16‑i Restoin kontra OHIM (EQUIPMENT) ítélet, T‑356/11, EU:T:2013:253, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
33 Következésképpen, amint azt az OHIM megállapítja, az a körülmény, hogy a bejelentett védjegyet Németországban lajstromozták, nem kérdőjelezheti meg a fellebbezési tanács határozatának jogszerűségét.
34 Másodszor a felperes arra hivatkozik, hogy az OHIM nem tartotta tiszteletben az egyenlőség elvét. A felperes felhívja a figyelmet arra, hogy a Közösség és a Dél‑afrikai Köztársaság között létrejött egyezmény több, a „fisch” vagy „sonne” elemből álló vagy azt tartalmazó földrajzi jelzést említ, noha számos olyan, a 33. osztályba tartozó áruk vonatkozásában lajstromozott védjegy létezik, amely tartalmazza e két elem egyikét.
35 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbezési tanácsok a megjelölések közösségi védjegyként történő lajstromozására vonatkozó, a 207/2009 rendelet alapján meghozandó határozatai nem diszkrecionális jogkörben, hanem mérlegelést nem engedő hatáskörben hozott határozatok. Ennek megfelelően, amint arra az OHIM helytállóan rámutat, a fellebbezési tanácsok határozatainak jogszerűségét kizárólag az uniós bíróság által értelmezett ezen rendelet alapján lehet értékelni, és nem a fellebbezési tanácsok korábbi határozathozatali gyakorlata alapján (lásd: 2007. április 26‑i Alcon kontra OHIM ítélet, C‑412/05 P, EBHT, EU:C:2007:252, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. május 2‑i Universal Display kontra OHIM (UniversalPHOLED) ítélet, T‑435/11, EU:T:2012:210, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
36 Egyébként az egyenlő bánásmód elvének a tiszteletben tartását össze kell egyeztetni a jogszerűség elvének tiszteletben tartásával (2011. március 10‑i Agencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítélet, C‑51/10 P, EBHT, EU:C:2011:139, 75. pont). Végeredményben a jogbiztonságon és a megfelelő ügyintézésen alapuló indokok miatt a lajstromozás iránti kérelmek vizsgálatának szigorúnak és teljes körűnek kell lennie a védjegyek indokolatlan lajstromozásának megakadályozása érdekében, és e vizsgálatot minden egyes konkrét esetben el kell végezni (fent hivatkozott Agencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítélet, EU:C:2011:139, 77. pont).
37 A jelen ügyben meg kell állapítani egyrészt, hogy a fellebbezési tanács nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a 207/2009 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének j) pontjában előírt feltételek teljesülnek, amint az a fenti 29. pontból kitűnik. Másrészt azon közösségi védjegyek, amelyekre a felperes hivatkozik, anélkül ugyanakkor, hogy konkrét példákkal szolgálna, esetlegesen olyan összetett földrajzi jelzéseket foglalnak magukban, amelyek a „fisch” vagy a „sonne” elemből állnak, vagy azt tartalmazzák, nem pedig a „lemberg” elemet. Márpedig a fellebbezési tanács előtt függőben lévő ügy tárgyát nem a „fisch” vagy a „sonne” elemből álló, vagy azokat tartalmazó földrajzi jelzések képezik, amelyek a Közösség és a Dél‑Afrikai Köztársaság között létrejött egyezmény alapján ugyancsak oltalom alatt állnak, amint azt a megtámadott határozat 20. pontja helytállóan megjegyzi. A ténybeli körülmények tehát egyáltalán nem hasonlóak a jelen ügy körülményeihez.
38 Következésképpen a felperes a fellebbezési tanács megtámadott határozatban foglalt megállapításának cáfolata céljából nem hivatkozhat eredményesen az OHIM korábbi, a „fisch” vagy „sonne” elemeket tartalmazó közösségi védjegyek lajstromozására vonatkozó határozataira (lásd ebben az értelemben: Agencja Wydawnicza Technopol kontra OHIM ítélet, fenti 36. pont, EU:C:2011:139, 78. és 79. pont; UniversalPHOLED ítélet, fenti 35. pont, EU:T:2012:210, 39. pont).
39 Harmadszor a felperes megjegyzi, hogy a dél‑afrikai lembergi származásra utaló földrajzi jelzés oltalma nem akadályozza, hogy az osztrák St. Magdalena am Lemberg szőlőbirtok ugyancsak oltalmat élvezzen földrajzi jelzésként a Közösség és a Dél‑afrikai Köztársaság között létrejött egyezmény alapján. A felperes ebből arra következtet, hogy a bejelentett védjegynek lajstromoztathatónak kellene lennie ugyanazon elvek alapján, mint amelyek ahhoz a megfontoláshoz vezettek, hogy a két fent említett jelzés nem ütközik egymással.
40 E tekintetben a fellebbezési tanács helytállóan jegyezte meg a megtámadott határozat 21. pontjában, hogy még ha az említett földrajzi jelzéseket homonim jelzéseknek kell is tekinteni, a Közösség és a Dél‑afrikai Köztársaság között létrejött egyezmény 7. cikke (4) bekezdésének a) pontjának megfelelően az oltalmat mindegyik jelzés vonatkozásában meg kell adni, ha az érintett földrajzi jelzéseket szokásosan és következetesen használják, valamint a fogyasztót a bor valós eredetét illetően nem vezetik félre. Ezt az álláspontot helyben kell hagyni. Helytálló továbbá a fellebbezési tanács azon megállapítása is, miszerint ezen állítólagos jogi probléma nem képezi a jelen eljárás tárgyát.
41 A fentiekből az következik, hogy az egyetlen jogalapot, és ezzel a keresetet teljes egészében el kell utasítani anélkül, hogy az OHIM által a második kérelemre vonatkozóan előadott elfogadhatatlansági kifogás tárgyában állást kellene foglalni.
A költségekről
42 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, az OHIM kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék a Genossenschaftskellerei Rosswag‑Mühlhausen eG‑t kötelezi a költségek viselésére.
Kanninen | Pelikánová | Buttigieg |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. július 14‑i nyilvános ülésen.
Aláírások