A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kilencedik tanács)

2016. szeptember 8.(*)

„Verseny – Kartellek – Az északi‑tengeri garnélarák belga, német, francia és holland piaca – Az EUMSZ 101. cikk megsértését megállapító határozat – Az árak rögzítése és az értékesítési mennyiségek elosztása – A bizonyítékok elfogadhatósága – Telefonbeszélgetésekről titokban készített felvételek bizonyítékként való felhasználása – A fizetési képesség értékelése – Korlátlan felülvizsgálat”

A T‑54/14. sz. ügyben,

a Goldfish BV (székhelye: Zoutkamp [Hollandia]),

a Heiploeg BV (székhelye: Zoutkamp),

a Heiploeg Beheer BV (székhelye: Zoutkamp),

a Heiploeg Holding BV (székhelye: Zoutkamp)

(képviselik őket: P. Glazener és B. Winters ügyvédek)

felpereseknek

az Európai Bizottság (képviseli kezdetben: F. Ronkes Agerbeek és P. Van Nuffel, később: P. Van Nuffel és H. van Vliet, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az egyrészről az EUMSZ 101. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39633 – „garnélarákok”‑ügy) 2013. november 27‑én hozott C(2013) 8286 final bizottsági határozat felpereseket érintő részében történő megsemmisítése érdekében, másrészt pedig a velük szemben kiszabott bírságok összegének csökkentése érdekében benyújtott, az EUMSZ 263. cikkre alapított kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács),

tagjai: G. Berardis elnök, Czúcz O. és A. Popescu (előadó) bírák,

hivatalvezető: J. Plingers tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2015. december 10‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A Goldfish BV, a Heiploeg BV, a Heiploeg Beheer BV és a Heiploeg Holding BV (a továbbiakban együtt: felperesek vagy Heiploeg) egy olyan vállalatcsoport részét képezik, amelynek fő tevékenysége a garnélarákkal, kagylókkal és más rákfélékkel folytatott kereskedelem.

2        A jelen ügyben érintett termék az északi‑tengeri garnélarák (crangon crangon), amely egy, az Északi‑tengerben halászott rákfaj. A kifogott mennyiségek nagy részét Dániában, Németországban és Hollandiában rakodják ki. E kifogott mennyiségeket ezt követően közvetlenül a garnélarák felvásárlásával foglalkozó kereskedők veszik meg (contract fishing), vagy pedig Hollandiában árveréseken vásárolják fel azokat (free fishing).

3        A kereskedők ezután feldolgozzák és kezelik az északi‑tengeri garnélarákot, ami magában foglalja annak megtisztítását, mélyhűtését és csomagolását. E kereskedők az északi‑tengeri garnélarákot emberi fogyasztás céljából, tisztított vagy nem tisztított, fagyasztott vagy nem fagyasztott formában szállítják kiskereskedők, mint például élelmiszer‑áruházak, valamint tengeri állatokkal kereskedő nagykereskedők, élelmiszer‑feldolgozó vállalkozások vagy akár éttermek részére.

4        2003. január 14‑én a Nederlandse Mededingingsautoriteit (holland versenyhatóság, a továbbiakban: NMa) a holland nemzeti versenyjog és az EUMSZ 101. cikk alapján határozatot hozott több, az északi‑tengeri garnélarák ágazatában tevékenykedő vállalkozással és vállalkozások társulásával szemben. E határozat az 1998 januárjától 2000 januárjáig tartó időszakban a minimumárra és termelési korlátozásokra vonatkozó megállapodásokat, valamint arra irányuló megállapodásokat érintett, hogy 1999 októberében és novemberében megakadályozzák új kereskedők részvételét a holland garnélarák‑árveréseken. A Heiploeg BV, a Goldfish, a Klaas Puul & Zoon BV és az L. Kok International Seafood BV társasággal szemben bírságokat szabtak ki.

5        2004. december 28‑án közigazgatási fellebbezés keretében több kiskereskedő, többek között az L. Kok International Seafood bírságát is törölték, míg a Heiploeg BV, a Goldfish és a Klaas Puul & Zoon társasággal szemben kiszabott bírságokat csökkentették. Az NMa határozatát egyebekben nagyrészt helybenhagyta a Rechtbank Rotterdam (rotterdami bíróság, Hollandia) és a College van Beroep voor het bedrijfsleven (gazdasági ügyekben eljáró közigazgatási fellebbviteli bíróság, Hollandia, a továbbiakban: College van Beroep) határozata.

6        2009. január 13‑án a Klaas Puul BV, a Klaas Puul Beheer BV és a Klaas Puul Holding BV (a továbbiakban együtt: Klaas Puul), amely társaságok többféle tengeri állatot termeltek és forgalmaztak, közölték az Európai Bizottsággal azon szándékukat, hogy bírságmentesség iránti kérelmet nyújtanak be az északi‑tengeri garnélarák ágazatában fennálló kartellel kapcsolatban. A Bizottság ezt követően a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2006. C 298., 17. o., a továbbiakban: 2006. évi engedékenységi közlemény) 15. pontja alapján „markert” adott ki a Klaas Puul részére 2009. január 26‑ig, hogy lehetővé tegye számára a szükséges információk és bizonyítékok összegyűjtését.

7        2009. január 26‑án a Klaas Puul a 2006. évi engedékenységi közleménynek megfelelően engedékenység iránti kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz, amely 2009. március 17‑én feltételes mentességet nyújtott a számára.

8        2009. március 24‑én, 25‑én és 26‑án a Bizottság [az EUMSZ 101.] és [az EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 20. cikkének (4) bekezdése és 21. cikke alapján vizsgálatokat végzett Belgiumban, Dániában, Németországban, valamint Hollandiában, kereskedelmi helyiségekben és magánlakásokban. 2009. augusztus 3. és 2012. március 9. között a Bizottság többször is tájékoztatást kért. A Klaas Puul információkat, dokumentumokat és magyarázatokat szolgáltatva továbbra is együttműködött a Bizottsággal.

9        2012. július 12‑én a Bizottság határozatot hozott arról, hogy eljárást indít a Heiploeg, a Holding L. J. M. Kok BV, az L. Kok International Seafood (a továbbiakban együtt: Kok Seafood), a Klaas Puul és a Stührk Delikatessen Import GmbH & Co. KG (a továbbiakban: Stührk) társasággal szemben. Ugyanezen a napon a Bizottság e társaságokkal szemben kifogásközlést fogadott el.

10      Ezt követően a kifogásközlés valamennyi címzettje kért egy, a Bizottság aktájában lévő hozzáférhető dokumentumokat tartalmazó DVD‑t, amelyet meg is kaptak. A Bizottság helyiségeiben hozzáférhető dokumentumokba és nyilatkozatokba csak a Heiploeg tekintett be. A kifogásközlés többi címzettje nem kívánt azokba betekinteni. A kifogásközlés valamennyi címzettje írásban észrevételeket nyújtott be, és a 2013. február 7‑i tárgyaláson meghallgatták őket.

11      2013. november 27‑én a Bizottság elfogadta az EUMSZ 101. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39633 – „garnélarákok”‑ügy) 2013. november 27‑én hozott C(2013) 8286 final határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat).

 A megtámadott határozat

12      A megtámadott határozatban a Bizottság megállapította, hogy a Heiploeg, a Klaas Puul, a Kok Seafood és a Stührk, amely társaságok az északi‑tengeri garnélarák ágazatában tevékenykedtek, a 2000 júniusa és 2009 januárja közötti időszakokban különböző megállapodásokban és összehangolt magatartásokban vettek részt, és érzékeny információkat cseréltek, aminek következtében megsértették az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését.

13      A megtámadott határozattal érintett piac az északi‑tengeri szürke garnélarák piaca volt. A Bizottság megállapította, hogy e garnélarákokat elsősorban öt tagállam, azaz Belgium, Dánia, Németország, Franciaország és Hollandia fogyasztói számára értékesítették. Az északi‑tengeri garnélarák teljes fogyasztásának körülbelül 50%‑át Belgium, a fennmaradó fogyasztás legjelentősebb részét pedig Hollandia tette ki. Az Európai Unióban az északi‑tengeri garnélarák két legjelentősebb nagykereskedője a Heiploeg és a Klaas Puul volt.

14      A megtámadott határozattal érintett kartell az EUMSZ 101. cikkbe ütköző egységes, folyamatos és összetett jogsértésre vonatkozott. A Bizottság megállapította, hogy e kartell az északi‑tengeri garnélarák szállítói közötti, az árakra vonatkozó megállapodásokban, összehangolt magatartásokban és érzékeny információk cseréjében állt. A megtámadott határozat szerint e kartell célja az volt, hogy közösen befolyásolják az északi‑tengeri garnélarák árszintjeit, hogy korlátozzák a versenyt és stabilizálják a piacot.

15      A megtámadott határozat leírása szerint a kartell a társaságok közötti kétoldalú kapcsolatok alapján működött. Az érintett társaságok, különösen a Heiploeg és a Klaas Puul, régóta gyakran felvették a kapcsolatot egymással, hogy megvitassák üzleti ügyeiket. A Heiploeg és a Klaas Puul feltárta és összeegyeztette piaci magatartását, és érzékeny kereskedelmi információkat is megosztottak egymással. A két társaság többek között arra vonatkozó megállapodásokat kötött, hogy milyen árakat fizessenek a szállítóiknak, milyen árakat számlázzanak a különböző ügyfeleknek, és hogyan osszák el ezen ügyfeleket.

16      A Bizottság megállapította, hogy a Stührk is árrögzítő megállapodásokat kötött a Heiploeggel, és nyíltan kerülte a Heiploeggel és a Klaas Puullal való versenyt. Végül a megtámadott határozat szerint a Kok Seafood hosszú távú megállapodást kötött a Heiploeggel, amely értelmében a Kok Seafood olyan áron ad el garnélarákot a Heiploegnek, amelyet a Heiploeg által elért viszonteladási ár alapján állapítanak meg. E megállapodás célja különösen az volt, hogy a Kok Seafood ne váljon versenytárssá a garnélarákok piacán.

17      E megállapítások különösen a Klaas Puul által az engedékenység iránti kérelem keretében tett nyilatkozatokon és az e nyilatkozatok alátámasztása érdekében benyújtott igazoló iratokon, a Bizottság által a be nem jelentett vizsgálatok során a vállalkozásoknál talált dokumentumokon (a fenti 8. pont), többek között a Kok Seafoodnál talált, K. telefonbeszélgetéseiről készült egyes hangfelvételeken és a telefonbeszélgetésekről készített írásbeli feljegyzéseken, valamint a tájékoztatáskérésekre adott válaszokon és a Stührk általi megerősítéseken alapulnak.

18      A megtámadott határozat a fenti 17. pontban említett bizonyítékok alapján megállapította, hogy ezen, a különböző társaságok közötti különféle összetett megállapodások a piac összehangolására irányuló olyan magatartásoknak minősülnek, amelyek az EUMSZ 101. cikk értelmében vett versenyellenes megállapodásokból, illetve összehangolt magatartásokból állnak.

19      A Heiploeget érintő kartelleket egy 2000. június 21‑től 2009. január 13‑ig tartó (a továbbiakban: érintett időszak) egységes és folyamatos jogsértésnek tekintették. A Heiploeg Holding felelősségét azonban csak egy két évig és tizenegy hónapig tartó időszak vonatkozásában, 2006. február 3‑tól állapították meg.

20      A bírságok összegének kiszámítását illetően a Bizottság a megtámadott határozatban az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás (HL 2006. C 210., 2. o., a továbbiakban: iránymutatás) rendelkezéseit alkalmazta. A Heiploeg esetében a Bizottság a bírság alapösszegének meghatározásakor a 2000–2001‑től 2007–2008‑ig tartó éveket magában foglaló elszámolási időszakban teljesített eladások értékét (80–90 millió euró) vette figyelembe a jogsértés súlya függvényében (16%), amely összeget megszorozta a vállalkozás részvétele éveinek számával (a Heiploeg esetében 8,5, a Heiploeg Holding esetében pedig 2,91). Ezt követően a Bizottság az iránymutatás 25. pontja alapján ehhez hozzáadott egy 16%‑os kiegészítő összeget. E számítások eredményeképpen a kiszabandó bírság alapösszege 124 596 000 eurót tett ki (ideértve a Heiploeg Holding bírságát is).

21      Az ügy sajátos körülményei miatt és az iránymutatás 37. pontja értelmében a Heiploeggel szembeni bírságot 75%‑kal csökkentették, hogy figyelembe vegyék a kartellel érintett termékkel teljesített eladások értékének a teljes forgalomhoz való arányát, valamint a felek egyéni részvételében megállapítható különbségeket. E kiigazítást követően a kiszabandó bírság összege 31 149 000 eurót tett ki (ideértve a Heiploeg Holding bírságát is).

22      Egyébiránt az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése alapján, amely szerint a bírság összege nem haladhatja meg a Bizottság határozatának meghozatalát megelőző év teljes forgalmának 10%‑át, a bírság összegét 27 082 000 euróban állapították meg (ideértve a Heiploeg Holding bírságát is).

23      Végül a Bizottság elutasította a Heiploeg által az iránymutatás 35. pontja alapján a fizetési képesség hiányára hivatkozva benyújtott, a bírság összegének csökkentése iránti kérelmet.

24      A megtámadott határozat rendelkező részének szövege a következő:

„[Első] cikk

A következő vállalkozások megsértették az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését azáltal, hogy az Európai Unióban az északi‑tengeri garnélarák ágazatában a megjelölt időszakokban olyan egységes és folyamatos jogsértésben vettek részt, amely az eladási és/vagy vételárak rögzítésében, valamint az árakra, az ügyfelekre és a mennyiségekre vonatkozó érzékeny kereskedelmi információk cseréjében állt, és néhányan közülük azáltal is, hogy felosztották a piacot, és elosztották az ügyfeleket:

a)      a Heiploeg 2000. június 21‑től 2009. január 13‑ig;

b)      a Klaas Puul 2000. június 21‑től 2009. január 13‑ig;

c)      a Stührk 2003. március 14‑től 2007. november 5‑ig;

d)      a Kok Seafood 2005. február 11‑től 2009. január 13‑ig.

2. cikk

Az 1. cikkben említett jogsértések miatt a következő bírságok kerülnek kiszabásra:

a)      Heiploeg BV,

Goldfish BV és

Heiploeg Beheer BV

egyetemlegesen: 14 262 000 [euró;]

Heiploeg BV,

Goldfish BV,

Heiploeg Beheer BV és

Heiploeg Holding BV

egyetemlegesen: 12 820 000 [euró;]

b)      Klaas Puul BV,

Klaas Puul Beheer BV és

Klaas Puul Holding BV

egyetemlegesen: 0 [euró;]

c)      Stührk Delikatessen Import Gmbh & Co. KG: 1 132 000 [euró;]

d)      L. Kok International Seafood BV és

Holding L. J. M. Kok BV

egyetemlegesen: 502 000 [euró;]

[…]”

 Az eljárás és a felek kérelmei

25      A Törvényszék Hivatalához 2014. január 23‑án benyújtott keresetlevelükkel a felperesek megindították a jelen eljárást.

26      A Törvényszék Hivatalához 2014. május 27‑én benyújtott válaszuk keretében a felperesek arról tájékoztatták a Törvényszéket, hogy a Rechtbank Noord‑Nederland (észak‑holland kerületi bíróság) 2014. január 28‑án fizetésképtelennek nyilvánította őket.

27      A Törvényszék Hivatalához 2015. március 23‑án benyújtott beadványukban a felperesek azt kérték, hogy a Törvényszék a jelen ügyet soron kívül bírálja el.

28      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (kilencedik tanács) az eljárás szóbeli szakaszának megnyitása mellett döntött, anélkül hogy a felperesek soron kívüli elbírálás iránti kérelmének helyt adott volna.

29      A felek szóbeli előadásait és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaikat a 2015. december 10‑i tárgyaláson hallgatták meg, amely során felkérték a felpereseket arra, hogy a tárgyalást követően közöljék a Törvényszékkel a különböző eszközeik eladási értékére és a vállalkozások tevékenységének a csődöt követően történő folytatására vonatkozó információkat. A felperesek e felhívásnak a kitűzött határidőn belül eleget tettek.

30      Az eljárás szóbeli szakasza 2016. január 18‑án fejeződött be.

31      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        egészben vagy részben semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        a velük szemben kiszabott bírság összegét törölje vagy legalábbis csökkentse;

–        hozza meg a Törvényszék által szükségesnek ítélt döntéseket;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

32      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

33      A tárgyaláson a felperesek a Törvényszék kérdésére válaszolva közölték, hogy a harmadik kereseti kérelem nem önálló kérelem, és hogy következésképpen nem kérik azt, hogy a Törvényszék e kérelemről határozzon, amit a tárgyalásról készült jegyzőkönyvbe felvettek.

 A jogkérdésről

34      Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek három jogalapot hoznak fel, amelyek közül az első lényegében az EUMSZ 101. cikk és az 1/2003 rendelet 2. cikkének amiatti megsértésén alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 101. cikkbe ütköző jogsértés bizonyítékaként használt fel titokban készített hangfelvételeket, a második az EUMSZ 101. cikk és az 1/2003 rendelet 2. cikkének amiatti megsértésén alapul, hogy a Bizottság az EUMSZ 101. cikkbe ütköző jogsértés bizonyítékaként használt fel titokban készített hangfelvételekkel kapcsolatos feljegyzéseket, a harmadik pedig azon alapul, hogy a Bizottság tévesen tagadta meg annak figyelembevételét, hogy az iránymutatás 35. pontja értelmében a felperesek nem rendelkeznek fizetési képességgel.

35      Mivel az első és a második jogalap egymással összefüggő kérdéseket vet fel, célszerű e jogalapokat együttesen vizsgálni.

 Az EUMSZ 101. cikk és az 1/2003 rendelet 2. cikkének amiatt való megsértésére alapított első és második jogalapról, hogy a Bizottság titokban készült hangfelvételeket, illetve ilyen felvételekkel kapcsolatos feljegyzéseket használt fel

36      Az első jogalap keretében a felperesek azzal érvelnek, hogy a telefonbeszélgetésekről titokban készített felvételek az EUMSZ 101. cikkbe ütköző jogsértés megállapításához felhasznált jogellenes bizonyítéknak minősülnek, és következésképpen a Bizottság a megtámadott határozatban az ilyen felvételeket nem használhatta volna fel bizonyítékként anélkül, hogy ne sértette volna meg e rendelkezést, valamint az 1/2003 rendelet 2. cikkét.

37      A második jogalap keretében a felperesek azzal érvelnek, hogy a telefonbeszélgetésekről titokban készített felvételeket kísérő feljegyzések, amelyekre a Bizottság a megtámadott határozatban támaszkodott, nagyon kevéssé megbízhatók, ily módon a megtámadott határozatban bizonyítékként való felhasználásuk szintén sérti az EUMSZ 101. cikket és az 1/2003 rendelet 2. cikkét.

38      Először is a felperesek által felhozott kifogásokra tekintettel a Törvényszéknek azt kell megvizsgálnia, hogy a telefonbeszélgetésekről titokban készített felvételek és az azokkal kapcsolatos feljegyzések milyen feltételek mellett fogadhatók el bizonyítékként valamely, az EUMSZ 101. cikkbe ütköző jogsértés megállapításához.

39      Amennyiben megállapításra kerül, hogy a Bizottság a jelen ügyben felhasználhatott ilyen bizonyítékokat, második lépésben a felpereseknek az említett telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos feljegyzések hitelességére vonatkozó érveit kell megvizsgálni annak megállapítása érdekében, hogy azok megkérdőjelezik‑e az 1/2003 rendelet 2. cikke első mondatának tiszteletben tartását, amely szerint az EUMSZ 101. cikkbe ütköző jogsértéssel kapcsolatos bizonyítási teher a Bizottságra hárul.

 A telefonbeszélgetésekről titokban készített felvételeknek és az azokkal kapcsolatos feljegyzéseknek az EUMSZ 101. cikkbe ütköző jogsértés elkövetésének bizonyítása érdekében való felhasználásának jogszerűségéről

40      A megtámadott határozat (262)–(268) preambulumbekezdésében a Bizottság a felperesek által a szóban forgó felvételek elfogadhatóságának vitatása érdekében a közigazgatási eljárásban előadott érvekre válaszolva lényegében arra hivatkozik, hogy e felvételeket Hollandiában készítették, ahol ez nem bűncselekmény, továbbá hogy még ha magánfelek jogellenesen szerezték is volna e bizonyítékokat, az uniós bíróságok és az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlatára tekintettel ez nem akadályozta volna meg a Bizottságot abban, hogy azokat felhasználja, valamint hogy a szóban forgó felvételek nem származnak sem tőle, sem pedig a nemzeti hatóságoktól, illetve hogy annak a vállalkozásnak, amelynél e felvételeket megtalálták, nem fűződött érdeke ahhoz, hogy e terhelő bizonyítékokat benyújtsa a Bizottsághoz.

41      A felperesek szerint először is a telefonbeszélgetések titokban való rögzítése több tagállamban is jogsértésnek minősül, következésképpen az EUMSZ 101. cikkbe ütköző jogsértés bizonyításakor jogellenes bizonyítékot jelent, másodszor a telefonbeszélgetésekről titokban készített felvételek bizonyítékként való felhasználása nem igazolható az EJEB ítélkezési gyakorlata alapján, harmadszor e felhasználást nem igazolhatja a Törvényszék ítélkezési gyakorlata sem, végül pedig negyedszer a holland jog a versenyjog területén nem engedi meg a telefonbeszélgetésekről titokban készített felvételek felhasználását.

42      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jogban a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve érvényesül, amelyből egyrészt az következik, hogy amennyiben valamely bizonyítékhoz jogszerűen jutottak, a bizonyíték elfogadhatósága a Törvényszék előtt nem vitatható, másrészt pedig az egyetlen releváns tényező, amelyet a szabályszerűen benyújtott bizonyítékok bizonyító erejének értékelésekor meg kell vizsgálni, a bizonyítékok hitelessége (2013. december 19‑i Siemens kontra Bizottság ítélet, C‑239/11 P, C‑489/11 P és C‑498/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:866, 128. pont).

43      A bizonyíték fogalmára vonatkozó uniós szabályozás hiányában főszabály szerint minden olyan bizonyíték elfogadható, amelynek felhasználását a tagállamok eljárási joga hasonló eljárásokban megengedi (2000. március 23‑i Met‑Trans és Sagpol ítélet, C‑310/98 és C‑406/98, EU:C:2000:154, 29. pont).

44      Mindazonáltal egyes, az aktában foglalt bizonyítékok figyelmen kívül hagyhatók, különösen akkor, ha kétség áll fenn mind magának a vitatott dokumentumnak a jellegével, mind pedig azzal kapcsolatban, hogy a bizonyítékot az arra hivatkozó fél jogszerű eszközökkel szerezte‑e (lásd ebben az értelemben: 1981. december 17‑i Ludwigshafener Walzmühle Erling és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, 197/80–200/80, 243/80, 245/80 és 247/80, EU:C:1981:311, 16. pont). Az ilyen kizárás azonban nem automatikus, ugyanis az uniós bíróságok néhány alkalommal figyelembe vettek olyan iratokat, amelyekkel kapcsolatban nem volt bizonyított a jogszerű eszközökkel való megszerzés (lásd ebben az értelemben: 2008. július 8‑i Franchet és Byk kontra Bizottság ítélet, T‑48/05, EU:T:2008:257, 78. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45      Ezenkívül rá kell mutatni arra, hogy a vitatott bizonyítékok jogszerűségének vizsgálata során nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy az intézmények kötelesek tiszteletben tartani a felperesek alapvető jogait.

46      Ugyanis, amint az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, az alapvető jogok tiszteletben tartása az uniós jogi aktusok jogszerűségének feltétele, és nem engedhetők meg olyan intézkedések az Unión belül, amelyek összeegyeztethetetlenek ezek tiszteletben tartásával (lásd: 2008. szeptember 3‑i Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461, 284. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. december 12‑i Almamet kontra Bizottság ítélet, T‑410/09, nem tették közzé, EU:T:2012:676, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47      Az uniós jog következésképpen nem fogadhat el a bizonyítékok beszerzésére előírt és az érintettek alapvető jogainak védelmére irányuló eljárás teljes megsértésével megszerzett bizonyítékokat. Ezen eljárás alkalmazását tehát az EUMSZ 263. cikk második bekezdése értelmében vett lényeges eljárási szabálynak kell tekinteni. Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint valamely lényeges eljárási szabály megsértése attól függetlenül következményekkel jár, hogy e jogsértés okozott‑e kárt annak, aki arra hivatkozik (lásd ebben az értelemben: 2000. április 6‑i Bizottság kontra ICI ítélet, C‑286/95 P, EU:C:2000:188, 42. és 52. pont; 2012. december 12‑i Almamet kontra Bizottság ítélet, T‑410/09, nem tették közzé, EU:T:2012:676, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48      Egyébiránt a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta figyelembe kell venni az Európai Unió Alapjogi Chartáját, amely az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének első albekezdése szerint „ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések”.

49      Az Alapjogi Charta 52. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezményben (a továbbiakban: EJEE) biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek ezen egyezményben szerepelnek. Az e cikkhez fűzött magyarázat szerint a biztosított jogok tartalmát és terjedelmét nemcsak az EJEE szövege határozza meg, hanem különösen az EJEB ítélkezési gyakorlata is (2010. december 22‑i DEB‑ítélet, C‑279/09, EU:C:2010:811, 35. pont).

50      A jelen ügyben a vitatott bizonyítékoknak, azaz a magánszemélyek közötti telefonbeszélgetésekről készített felvételeknek a jellegére tekintettel emlékeztetni kell arra, hogy az Alapjogi Chartának a magán‑ és a családi élet tiszteletben tartására vonatkozó 7. cikke olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az EJEE 8. cikkének (1) bekezdésében biztosított jogoknak. Ennélfogva az említett 7. cikk tartalmát és terjedelmét az EJEB ítélkezési gyakorlata által értelmezett EJEE 8. cikkének (1) bekezdésében biztosított jogokéval azonosnak kell tekinteni (lásd ebben az értelemben: 2010. október 5‑i McB.‑ítélet, C‑400/10 PPU, EU:C:2010:582, 53. pont; 2011. november 15‑i Dereci és társai ítélet, C‑256/11, EU:C:2011:734, 70. pont).

51      Így, mivel a távközlési rendszerek útján való kommunikáció lehallgatása az EJEE 8. cikkének (1) bekezdésében biztosított jog gyakorlásába való beavatkozásnak minősül (EJEB, 1978. szeptember 6‑i Klass és társai kontra Németország ítélet, CE:ECHR:1978:0906JUD000502971, 41. §; EJEB, 1984. augusztus 2‑i Malone kontra Egyesült Királyság ítélet, CE:ECHR:1984:0802JUD000869179, 64. §; EJEB, 1990. április 24‑i Kruslin kontra Franciaország ítélet, CE:ECHR:1990:0424JUD001180185, 26. §; EJEB, 2006. június 29‑i Weber és Saravia kontra Németország ítélet, CE:ECHR:2006:0629DEC005493400, 79. §), az ilyen lehallgatás az Alapjogi Charta 7. cikkében biztosított hasonló jog gyakorlása korlátozásának is minősül.

52      Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy az Alapjogi Charta 47. cikkének első bekezdése kimondja, hogy mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az említett cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz. Ugyanezen cikk második bekezdése értelmében mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja.

53      Az Alapjogi Charta 47. cikkéhez fűzött magyarázatok szerint, amelyeket az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése harmadik albekezdésének és az Alapjogi Charta 52. cikke (7) bekezdésének megfelelően az említett cikk értelmezésekor figyelembe kell venni, e cikk megfelel az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének.

54      E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy az EJEB azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy büntetőügyben egy jogellenesen szerzett bizonyíték megfosztja‑e a vádlottat a tisztességes eljárástól, és az EJEE 6. cikkének megsértését jelenti‑e, a következőket mondta ki (EJEB, 2007. április 26‑i Popescu kontra Románia ítélet, CE:ECHR:2007:0426JUD007152501, 106. §):

„Noha az [EJEE] a 6. cikkében biztosítja a tisztességes eljáráshoz való jogot, nem szabályozza a bizonyítékok mint olyanok elfogadhatóságának kérdését, amely terület elsősorban a belső jog hatálya alá tartozik. A Bíróság tehát nem zárhatja ki a nemzeti jog rendelkezéseinek megsértésével szerzett bizonyítékok elfogadhatóságát […] A Bíróság egyébiránt emlékeztet arra, hogy a múltban már volt alkalma kimondani, hogy egy jogellenes felvétel – ráadásul egyetlen bizonyítékként való – felhasználása önmagában nem sérti a tisztességes eljárásnak [az EJEE] 6. cikk[ének] [(1) bekezdésében] rögzített elveit, ideértve azt az esetet is, amikor e bizonyítékot az [EJEE‑ben] és különösen [annak 8. cikkében] foglalt követelmények megsértésével szerezték”.

55      Az EJEB‑nek arra is alkalma volt, hogy kifejtse, meg kell vizsgálni, hogy a jogellenesen készített felvétel bizonyítékként való felhasználása nem fosztotta‑e meg a felperest a tisztességes eljárástól, és tiszteletben tartották‑e a védelemhez való jogát, melynek során különösen azt kell megvizsgálni, hogy a felperesnek lehetősége volt‑e vitatni az említett felvétel hitelességét és felhasználását. A Bíróság azt a kérdést is figyelembe vette, hogy az ilyen felvétel nem minősül‑e az elítélés indokolásaként figyelembe vett egyetlen bizonyítéknak (EJEB, 1988. július 12‑i Schenk kontra Svájc ítélet, CE:ECHR:1988:0712JUD001086284, 48. §).

56      A fenti hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel kell tehát megvizsgálni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban jogosan használta‑e fel a szóban forgó felvételeket bizonyítékként.

57      A jelen ügyben először is rá kell mutatni arra, hogy a vitatott felvételeket a Bizottság a kartellben részt vevő egyik vállalkozás, azaz a Kok Seafood helyiségeiben az 1/2003 rendelet 20. cikke alapján lefolytatott helyszíni vizsgálat során szerezte meg.

58      Hangsúlyozni kell tehát – amint azt a Bizottság is teszi –, hogy egyrészt e felvételeket nem a Bizottság és nem is valamely más hatóság készítette, hanem egy magánfél, aki az említett beszélgetésekben részt vett, másrészt pedig e bizonyítékokat a Bizottság jogszerűen szerezte, és a helyszíni vizsgálat jogszerűségét, amely vizsgálat során e bizonyítékokat lefoglalták, egyébiránt a felperesek sem vitatták.

59      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 42–47. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel a versenyjog megsértése miatt indult vizsgálat keretében a Bizottság által szabályszerűen szerzett bizonyítékok főszabály szerint elfogadhatók.

60      A jelen ügyben azonban felmerül a kérdés, hogy a Bizottság által szabályszerűen szerzett bizonyítékokat a Bizottság akkor is felhasználhatja‑e, ha azokat eredetileg egy harmadik személy adott esetben jogellenesen szerezte, például megsértve a vitatott felvételek tárgyát képező személynek a magánélet tiszteletben tartásához való jogát.

61      Közelebbről a felperesek szerint a szóban forgó felvételeket egy versenytárs alkalmazottja készítette az EJEE 8. cikkében biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához való jog megsértésével.

62      E tekintetben azonban az EJEB fenti 54. és 55. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatából következik, hogy valamely jogellenes felvétel bizonyítékként való felhasználása önmagában nem sérti a tisztességes eljárásnak az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében biztosított elveit, akkor sem, ha e bizonyítékot az EJEE 8. cikkében foglalt követelmények megsértésével szerezték, amennyiben egyrészt az érintett felperest nem fosztották meg a tisztességes eljárástól, sem a védelemhez való jogától, másrészt pedig e bizonyíték nem minősül az elítélés indokolásaként figyelembe vett egyetlen bizonyítéknak.

63      Márpedig a jelen ügyben rá kell mutatni arra – amint az a megtámadott határozat (37) preambulumbekezdéséből is kitűnik –, hogy a Bizottság a közigazgatási eljárásban valamennyi félnek lehetővé tette az aktában szereplő valamennyi hangfelvételbe és az e felvételeket kísérő írásos feljegyzésekbe való betekintést. A felperesek egyébiránt nem vitatják, hogy alkalmuk volt a hangfelvételek meghallgatására, az írásos feljegyzésekbe való betekintésre és az aktában szereplő bármely irattal kapcsolatban észrevételek megtételére.

64      Egyébiránt a felperesek a beadványaikban semmilyen olyan egyéb érvet nem adnak elő, amely kétséget keltene a szóban forgó közigazgatási eljárás tisztességes lefolyásával kapcsolatban.

65      Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a vitatott felvételek nem minősültek a Bizottság által felhasznált egyetlen bizonyítéknak, mivel a felperesek által elkövetett, az EUMSZ 101. cikkbe ütköző jogsértésnek a megtámadott határozatban való megállapítása a Bizottság által a közigazgatási eljárásban szerzett bizonyítékok csoportján alapul.

66      Amint a fenti 17. pontban kiemelésre került, az említett bizonyítékokat – a Kok Seafood alkalmazottja, K. irodáiban talált, telefonbeszélgetésekről készült felvételeken és az e felvételeket kísérő írásbeli feljegyzéseken kívül – különösen a Klaas Puul által tett nyilatkozatok és az e nyilatkozatok alátámasztása érdekében benyújtott írásbeli iratok, valamint a Bizottság által lefolytatott helyszíni vizsgálatok során feltárt más bizonyítékok és a Stührk kifogásközlésre adott válasza jelenti.

67      Ennélfogva, még ha a vitatott felvételeknek volt is bizonyos jelentősége a Bizottság azon döntése során, hogy bírságot szab ki, a felvételek a felperesek által előadottakkal ellentétben nem minősültek az egyetlen olyan bizonyítéknak, amely megalapozta volna a Bizottság meggyőződését a felperesek vétkességét illetően.

68      Ráadásul a felperesek csak szűkszavúan vitatják a felvételek hitelességét, és állítják azt, hogy a Bizottság nem vette kellően figyelembe az általános helyzetet és azon konkrét körülményeket, amelyek között azokat készítették.

69      E tekintetben először is rá kell mutatni arra, hogy a felperesek sosem tagadták a vitatott felvételek tartalmát, és nem vitatták azok hitelességét sem.

70      Másodszor meg kell állapítani, hogy a Bizottság megvizsgálta azt, hogy a szóban forgó felvételek egyeznek‑e az aktában szereplő többi bizonyítékkal.

71      Harmadszor emlékeztetni kell arra, hogy mivel a szóban forgó felvételek olyan, két versenytárs közötti telefonbeszélgetésekre vonatkoznak, amelyekben a szereplők érzékeny kereskedelmi információkat cseréltek, ideértve az áraikra vonatkozó információkat is, különösen érvényes bizonyítékokról van szó, tekintettel arra, hogy szoros és közvetlen kapcsolatban vannak a szóban forgó vizsgálat tárgyával.

72      Végül a Bizottsághoz hasonlóan rá kell mutatni arra, hogy az említett felvételek sérelmet okoztak az azokat készítő vállalkozásnak, azaz a Kok Seafoodnak is, amely megpróbált tiltakozni azok bizonyítékként való felhasználása ellen. E megfontolást nem kérdőjelezi meg a felperesek által előadott és a tárgyaláson is megismételt azon érv, miszerint a Kok Seafood azért készítette a szóban forgó felvételeket, hogy azokat a versenyhatóságok előtt felhasználja, akár a felperesek sérelmére, akár egy esetleges engedékenység iránti kérelem alátámasztása érdekében. E tekintetben elegendő rámutatni arra – azonkívül, hogy ez utóbbiak nem nyújtottak be engedékenység iránti kérelmet –, hogy a felperesek nem szolgáltak azt alátámasztó bizonyítékkal, hogy a Kok Seafoodnak ilyen szándékai lettek volna.

73      A fenti körülményekre tekintettel meg kell állapítani, hogy még ha úgy is kellene tekinteni, hogy a szóban forgó felvételeket a felperesekkel versenytárs vállalkozások egyike jogellenesen készítette, a felperesek állításával ellentétben a Bizottság a megtámadott határozatban jogosan használta fel azokat bizonyítékként az EUMSZ 101. cikkbe ütköző jogsértés megállapítása érdekében.

74      Ami a felperesek által a vitatott felvételek bizonyítékként való elfogadhatóságát illetően felhozott többi kifogást illeti, e kifogásoknak sem lehet helyt adni.

75      Közelebbről, ami azon érveket illeti, miszerint a telefonbeszélgetések titokban való rögzítése több tagállamban is jogsértésnek minősül, következésképpen az EUMSZ 101. cikkbe ütköző jogsértés bizonyításakor jogellenes bizonyítékot jelent, rá kell mutatni arra, hogy a felperesek egyáltalán nem támasztják alá azon állításukat, miszerint a hasonló telefonbeszélgetéseknek a versenyjog megsértésének megállapítására irányuló eljárások keretében bizonyítékként való felhasználása több tagállam joga szerint is tiltott. A felperesek ugyanis a válaszukban egyetlen konkrét példát hoznak fel. A francia Cour de Cassation (semmítőszék, plenáris ülés) egyik ítéletéről (2011. január 7., 09‑14.316 09‑14.667, a hivatalos lapban közzétették) van szó, amelyben a semmítőszék kimondta, hogy a telefonbeszélgetésekről titokban készített felvételek Franciaországban nem használhatók fel bizonyítékként a versenyjog megsértését megállapító eljárásokban.

76      Ráadásul nincs olyan uniós jogi rendelkezés, amely kifejezetten megtiltaná, hogy bírósági eljárásban figyelembe vegyenek jogellenesen, például az alapvető jogok megsértésével szerzett bizonyítékokat (lásd ebben az értelemben: 2008. július 8‑i Franchet és Byk kontra Bizottság ítélet, T‑48/05, EU:T:2008:257, 75. pont), és általában véve a fenti 42–55. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a felperesek állításával ellentétben nem létezik olyan elv, amely értelmében a jogellenesen szerzett bizonyítékokat nem lehetne felhasználni vizsgálat vagy bírósági eljárás keretében.

77      Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a versenyjogi eljárásokban a bizonyítékok Bizottság általi mérlegelését az uniós jog szabályozza. E tekintetben a fenti 42–47. pontban említett ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy még ha a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve is érvényesül, figyelembe kell venni az alapvető jogokat, valamint az uniós jog általános elveit.

78      Ennek keretében kétségtelenül igaz, hogy az uniós bíróság a tagállamok jogából is meríthet. Ez azonban nem foglalja magában azt, hogy azon tagállam jogát kell alkalmazni, amelynek a bizonyításfelvételre vonatkozó szabályozása a legszigorúbb, mivel mind a nemzeti jogrendekbe, mind pedig az uniós jogba fel kellett venni az EJEE által biztosított garanciákat.

79      Amikor ugyanis valamely jogi kérdést illetően nem ismerhető fel uralkodó tendencia az Unió tagállamainak jogrendjében, a bizonyítékok szabad mérlegelése elvének az Unióban való egységes értelmezése és alkalmazása elengedhetetlen ahhoz, hogy a Bizottság a kartelleljárásokban a vizsgálatokat az érintett vállalkozásokkal szemben az egyenlő bánásmód feltételei között folytathassa le. Ha ez nem így lenne, akkor az uniós jog egységét veszélyeztetné a nemzeti jog szabályaira vagy jogi fogalmaira, illetve valamely tagállam jogszabályaira való hivatkozás (lásd ebben az értelemben analógia útján: 2010. szeptember 14‑i Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ítélet, C‑550/07 P, EU:C:2010:512, 69–76. pont).

80      Mindenesetre el kell utasítani a felperesek azon érvét, miszerint a holland jog, amennyiben azt alkalmazhatónak kellene tekinteni, megtiltaná az ilyen felvételek felhasználását.

81      Közelebbről a felperesek előadják, hogy a Rechtbank Rotterdam (rotterdami bíróság) által a Nederlandse Autoriteit Consument en Markt (holland fogyasztó‑ és piacvédelmi hatóság, a továbbiakban: ACM) és magánjogi vállalkozások közötti jogvita keretében hozott két ítéletből arra lehet következtetni, hogy a telefonbeszélgetésekről titokban valamely versenytárs által készített felvételek a holland jog szerint nem használhatók fel bizonyítékként (Rechtbank Rotterdam, 2013. június 13., NL:RBROT:2013:CA3079; Rechtbank Rotterdam, 2013. július 11., NL:RBROT:2013:5042).

82      Meg kell állapítani azonban – amint arra a Bizottság is helyesen emlékeztet –, hogy a jelen ügyben arról van szó, hogy a Bizottság jogszerű eszközökkel fedezett fel egy vállalkozás által titokban felvett telefonbeszélgetéseket, és azokat a vizsgálata során felhasználta, miközben a Rechtbank Rotterdam ítéleteiben arról volt szó, hogy az Openbaar Ministerie (ügyészség, Hollandia) által rögzített telefonbeszélgetéseket továbbítottak az ACM‑nek.

83      Egyébiránt rá kell mutatni arra, hogy – amint azt a tárgyaláson megvitatták – a Rechtbank Rotterdam ítéleteit a College van Beroep 2015. július 9‑én hozott két ítélete hatályon kívül helyezte (College van Beroep voor het bedrijfsleven, 2015. július 9., NL:CBB:2015:192; College van Beroep voor het bedrijfsleven, 2015. július 9., NL:CBB:2015:193). A Rechtbank Rotterdammal szemben, amely azzal az indokkal törölte a bírságokat, hogy nem nyert bizonyítást, milyen okokból adták át e felvételeket az ACM‑nek, a College van Beroep kimondta, hogy az ACM jogszerűen felhasználhatta a felvételekből származó információkat, amelyeket az ügyészség egy büntetőügyben folytatott nyomozás keretében jogszerűen szerzett.

84      A College van Beroep többek között kifejtette, hogy az ACM‑nek átadott felvételek büntetőügyre vonatkozó információknak tekinthetők, és nincs olyan jogi rendelkezés, amely megkövetelné, hogy az ügyészség előzetes vizsgálatot folytasson le azt megelőzően, hogy valamely, adott esetben bírósági vizsgálatnak alávetett információt az ACM‑nek továbbítana. A College van Beroep kifejtette, hogy a felvételek átadásának egyetlen feltétele az, hogy az lényeges közérdekű okokból szükséges legyen. Márpedig a College van Beroep megállapította, hogy a kartelltilalom lényeges közérdekű célkitűzés, mivel az ország gazdasági jólétét hivatott elősegíteni. Végül a College van Beroep azt is kifejtette, hogy az ACM ezen információkat nem tudta volna megkapni más módon vagy kisebb beavatkozással járó módon.

85      A fentiek fényében meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem járt el jogellenesen, amikor az EUMSZ 101. cikkbe ütköző jogsértés bizonyításához felhasználta a telefonbeszélgetésekről készített vitatott felvételeket.

86      Ugyanezt e következtetést kell levonni az említett felvételekkel kapcsolatos feljegyzéseket illetően is, amelyek elfogadhatóságát a felperesek szintén vitatják. A felperesek ugyanis e tekintetben csupán arra hivatkoznak, hogy a felvételek felhasználásával kapcsolatos érveik mutatis mutandis alkalmazandók az említett feljegyzésekre is.

87      E körülmények között a fenti 42–85. pontban kifejtett megfontolások alapján ezen érveket is el kell utasítani. A felpereseknek az említett feljegyzések hitelességére vonatkozó érvei viszont a lenti 88. és azt követő pontokban kerülnek megvizsgálásra.

 A telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos feljegyzések hitelességéről és e tekintetben a bizonyítási teher Bizottság általi tiszteletben tartásáról

88      A megtámadott határozat (312)–(334) preambulumbekezdésében a felperesek által a közigazgatási eljárásban a telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos feljegyzések hitelességének vitatása érdekében előadott érvekre válaszolva a Bizottság lényegében azzal érvel, hogy azokban az esetekben, amikor az eredeti hangfelvételek rendelkezésre álltak, azok fényében vizsgálta meg alaposan az írásbeli feljegyzéseket. A Bizottság közli, hogy figyelembe vette azt a tényt is, hogy az írásbeli feljegyzések nem szükségképpen jelentették a telefonbeszélgetések pontos másolatát, és hogy a szerző néha személyes megjegyzéseket is hozzájuk fűzött, illetve kihagyott bizonyos részleteket, amelyeket nem tekintett eléggé fontosnak. Hozzáteszi, hogy a feljegyzéseket objektíven és észszerűen értelmezte, és az aktában foglalt többi elem fényében vizsgálta meg.

89      A felperesek a telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos feljegyzések hitelességének vitatása érdekében lényegében öt kifogást hoznak fel. Először is az említett telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos feljegyzések szubjektív értelmezések. Másodszor e beszélgetések időpontja és az azokban részt vevő személyek listája nem világos. Harmadszor a Bizottság a bizonyítási teher megosztásakor hibákat követett el. Negyedszer a Bizottságnak úgy kellett volna megvizsgálnia a beszélgetések tartalmát, hogy tájékoztatáskérést intéz az említett beszélgetéseket rögzítő személy, azaz K. beszélgetőpartnereihez, és ötödször, amennyiben a hangfelvételeket és az írásbeli feljegyzéseket nem lehetne figyelembe venni bizonyítékként, a Heiploeggel szemben indított eljárás összeomlana.

90      E tekintetben az 1/2003 rendelet 2. cikkéből, valamint az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a versenyjog területén a jogsértés megtörténtével kapcsolatos jogvita esetén a Bizottságra hárul az általa megállapított jogsértések bizonyítása, és azon bizonyítékok előterjesztése, amelyek alkalmasak a jogsértést alkotó tényállás jogilag megkövetelt módon történő bizonyítására. Ennek érdekében kellőképpen pontos és egybehangzó bizonyítékokat kell bemutatnia annak bizonyítása érdekében, hogy az állítólagos jogsértés bekövetkezett (lásd: 2012. június 27‑i Coats Holdings kontra Bizottság ítélet, T‑439/07, EU:T:2012:320, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

91      Amikor a Bizottság az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk megsértésének megállapítása keretében okirati bizonyítékokra hivatkozik, az érintett vállalkozások feladata, hogy ne csak a Bizottság elméletének hihető alternatíváját mutassák be, hanem hivatkozzanak a megtámadott határozatban a jogsértés megtörténtének alátámasztására előterjesztett bizonyítékok elégtelen voltára is. Meg kell állapítani, hogy amikor a Bizottság közvetlen bizonyítékokra hivatkozik, az érintett vállalkozásoknak kell bizonyítaniuk, hogy e bizonyítékok nem elégségesek. Már született olyan döntés, amely szerint a bizonyítási teher ilyen megfordulása nem sérti az ártatlanság vélelmét (lásd: 2012. június 27‑i Coats Holdings kontra Bizottság ítélet, T‑439/07, EU:T:2012:320, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

92      Mindazonáltal nem szükséges, hogy a Bizottság által előterjesztett minden egyes bizonyíték a jogsértés összes elemét tekintve eleget tegyen e feltételeknek. Elegendő, ha az intézmény által felhozott valószínűsítő körülmények csoportja a maga teljességében értékelve megfelel e követelménynek (lásd: 2012. június 27‑i Coats Holdings kontra Bizottság ítélet, T‑439/07, EU:T:2012:320, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

93      A Bizottság által a határozatban az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése valamely vállalkozás általi megsértésének bizonyítására felhozott valószínűsítő körülményeket ugyanis nem elszigetelten, hanem összességükben kell értékelni (lásd: 2012. június 27‑i Coats Holdings kontra Bizottság ítélet, T‑439/07, EU:T:2012:320, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

94      Azt a tényt is figyelembe kell venni, hogy a versenyellenes tevékenységek titkosan folynak, ennélfogva az esetek nagy részében a versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezésére bizonyos egybeesésekből és valószínűsítő körülményekből kell következtetni, amelyek együtt figyelembe véve, más összefüggő magyarázat hiányában a versenyszabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak (lásd: 2012. június 27‑i Coats Holdings kontra Bizottság ítélet, T‑439/07, EU:T:2012:320, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

95      Amint arra a fenti 42. pont emlékeztetett, az egyetlen releváns tényező, amelyet a szabályszerűen benyújtott bizonyítékok értékelésekor meg kell vizsgálni, a bizonyítékok hitelessége. A bizonyítékokra vonatkozóan általában alkalmazandó szabályok szerint valamely dokumentum hitelessége, és ennélfogva bizonyító ereje az irat eredetétől, készítésének körülményeitől és címzettjétől, valamint attól függ, hogy tartalma értelmes és hiteles‑e. Így többek között nagy jelentőséget kell tulajdonítani annak a körülménynek, ha valamely dokumentum a tényekkel közvetlen összefüggésben vagy e tények közvetlen tanúja révén jött létre. Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a bizonyíték bizonyító erejét nem vonja kétségbe pusztán az a tény, hogy az információt olyan vállalkozások nyújtották, amelyek a 2006. évi engedékenységi közlemény velük szembeni alkalmazására irányuló kérelmet terjesztettek elő (lásd: 2012. június 27‑i Coats Holdings kontra Bizottság ítélet, T‑439/07, EU:T:2012:320, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

96      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog egyetlen rendelkezése vagy általános elve sem tiltja, hogy a Bizottság valamely vállalkozással szemben más, eljárás alá vont vállalkozások nyilatkozataira támaszkodjon. Ha ez nem így lenne, az EUMSZ 101. cikkbe és az EUMSZ 102. cikkbe ütköző magatartások bizonyításának a Bizottságra háruló terhe tarthatatlan és összeegyeztethetetlen lenne az EUM‑Szerződés alapján ráruházott azon feladattal, hogy e rendelkezések megfelelő alkalmazását felügyelje (lásd: 2012. június 27‑i Coats Holdings kontra Bizottság ítélet, T‑439/07, EU:T:2012:320, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

97      A valamely jogsértő kartell fő résztvevői által önkéntesen szolgáltatott bizonyítékokkal kapcsolatos bizonyos fenntartás érthető, mivel e résztvevők kicsinyíthetik a jogsértésben való közreműködésük jelentőségét, a többiekét pedig nagyíthatják. Ugyanakkor a 2006. évi engedékenységi közleményben előírt eljárás belső logikájára figyelemmel az a tény, hogy valaki a bírság összegének csökkentése érdekében kéri a közlemény alkalmazását, nem jelent szükségszerűen indítékot arra, hogy a kifogásolt kartell többi résztvevőjére vonatkozó elferdített bizonyítékokat terjesszen elő. Bármely, a Bizottság félrevezetésére irányuló szándék ugyanis megkérdőjelezheti a vállalkozás együttműködésének őszinteségét és teljességét, következésképpen veszélyeztetheti az említett közlemény kedvezményéből teljes mértékben való részesülésének lehetőségét (lásd analógia útján: 2012. június 27‑i Coats Holdings kontra Bizottság ítélet, T‑439/07, EU:T:2012:320, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

98      Meg kell állapítani különösen, hogy ha egy személy beismeri, hogy jogsértést követett el, és így a kérdéses dokumentumokból közvetlenül kikövetkeztethető tényeken túli körülményeket vall be, ez – az ennek ellenkezőjére utaló különleges körülmények hiányában – eleve azt jelzi, hogy e személy elhatározta az igazság feltárását. Így főszabály szerint különösen megbízható bizonyítéknak kell tekinteni azon nyilatkozatokat, amelyek a nyilatkozattevő érdekei ellen irányulnak (lásd: 2012. június 27‑i Coats Holdings kontra Bizottság ítélet, T‑439/07, EU:T:2012:320, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

99      Mindazonáltal az érintett vállalkozások által a 2006. évi engedékenységi közlemény velük szembeni alkalmazása iránt előterjesztett kérelmekben tett nyilatkozatokat körültekintően kell értékelni, és általában csak akkor lehet különösen megbízható bizonyítékoknak tekinteni, ha azokat más bizonyítékok is megerősítik (2012. június 27‑i Coats Holdings kontra Bizottság ítélet, T‑439/07, EU:T:2012:320, 49. pont).

100    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis egyetlen, kartellben való részvétellel vádolt vállalkozás nyilatkozata, amelynek pontosságát több más, megvádolt vállalkozás vitatja, nem tekinthető az utóbbiak által elkövetett jogsértés megfelelő bizonyítékának, ha más bizonyíték azt nem támasztja alá (lásd: 2012. június 27‑i Coats Holdings kontra Bizottság ítélet, T‑439/07, EU:T:2012:320, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

101    A fenti 90–100. pontban kifejtett ítélkezési gyakorlatra tekintettel kell megvizsgálni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban jogosan használta‑e fel kellően hiteles bizonyítékként a hangfelvételekre vonatkozó írásbeli feljegyzéseket.

102    A jelen ügyben a megtámadott határozat (31)–(39) preambulumbekezdése megemlíti, hogy a Bizottság a vizsgálatának lefolytatása érdekében helyszíni vizsgálatokat végzett az érintett vállalkozások helyiségeiben, valamint magánhelyiségekben. E helyszíni vizsgálatok során a Bizottság többek között a Heiploeg és a Kok Seafood közötti telefonbeszélgetésekről készített hangfelvételeket, valamint e felvételekkel kapcsolatos feljegyzéseket talált, amelyeket a Kok Seafood a Heiploeg tudta nélkül készített (lásd a megtámadott határozat (262), (266) és (268) preambulumbekezdését). Amint a fenti 58. pont felidézte, a felperesek nem vitatják e helyszíni vizsgálat jogszerűségét.

103    Az első kifogást illetően, amely szerint az írásbeli feljegyzések szubjektív értelmezések, elegendő arra emlékeztetni, hogy az egyetlen releváns tényező, amelyet a szabályszerűen benyújtott bizonyítékok értékelésekor meg kell vizsgálni, a bizonyítékok hitelessége (lásd a fenti 42. pontot).

104    A jelen ügyben rá kell mutatni arra, hogy a Bizottság elismeri, hogy az írásbeli feljegyzések nem minősülnek szükségképpen a telefonbeszélgetések pontos átiratának, és egyes felvételeket megsemmisítettek (lásd a megtámadott határozat (315) preambulumbekezdését), amit a Bizottság egyébiránt figyelembe vett az elemzésekor, amint azt a tényt is, hogy a feljegyzések készítője néha személyes megjegyzéseket is hozzájuk fűzött (lásd különösen a megtámadott határozat (321), (322), (324) és (325) preambulumbekezdését).

105    Ráadásul a Bizottság az írásbeli feljegyzéseket a hangfelvételek alapján elemezte, amennyiben azok rendelkezésre álltak, és az említett feljegyzések általa való értelmezését megerősítette a Kok Seafood is (lásd különösen a megtámadott határozat (138), (182) és (325) preambulumbekezdését).

106    A felperesek azt is kifogásolják, hogy a Bizottság nem vette figyelembe a „Klaas Puullal” megjegyzést, amelyet a felperesek szerint K. fűzött a megtámadott határozat (206) preambulumbekezdésében említett írásbeli feljegyzésekhez, ami megváltoztatja a kimondott szavak értelmét. Ezen érv nem fogadható el, mivel egy ilyen megjegyzéssel való kiegészítés semmit nem változtat e feljegyzések bizonyító erején. Az említett kiegészítéstől függetlenül ugyanis a szóban forgó feljegyzések azt bizonyítják, hogy a Heiploeg és a Klaas Puul kapcsolatban állt egymással annak érdekében, hogy megegyezzenek az eladási ár emelésében, amint erre a Bizottság a megtámadott határozat (207) és (208) preambulumbekezdésében helyesen rámutatott.

107    Egyébiránt a felperesek semmilyen meggyőző elemet nem terjesztenek elő annak bizonyítására, hogy az említett kiegészítés más jelentést ad a szóban forgó feljegyzéseknek. Ezenkívül rá kell mutatni arra, hogy e feljegyzések megfelelnek az aktában foglalt más iratoknak, úgymint a Klaas Puul nyilatkozatainak és igazoló iratainak is.

108    E körülmények között a felperesek első kifogását el kell utasítani.

109    A második kifogást illetően, amely szerint e beszélgetések időpontja és az azokban részt vevő személyek listája nem eléggé világos, meg kell állapítani, hogy a felperesek ezen állításuk alátámasztására semmilyen konkrét példát nem említenek. Az általuk hivatkozott egyetlen példa a megtámadott határozat (206) preambulumbekezdésében idézett „Klaas Puullal” megjegyzéssel való kiegészítés. Márpedig, amint a fenti 106. pontban már megállapításra került, a feljegyzésekből az említett preambulumbekezdésben idézett részlet megerősíti, hogy a Heiploeg és a Klaas Puul kapcsolatban állt egymással annak érdekében, hogy összehangolják az eladási árakra vonatkozó stratégiájukat.

110    Mindenesetre a felperesek állításával ellentétben a fent említett feljegyzésekből következtetni lehet arra, hogy mely személyek vettek részt az azokban rögzített beszélgetésekben, és hogy mikor került sor e beszélgetésekre, amint arra különösen a megtámadott határozat (96) és (207) preambulumbekezdése helyesen rámutatott.

111    A fentiekre tekintettel a második kifogást el kell utasítani.

112    A harmadik kifogást illetően, amely azon alapul, hogy a Bizottság hibát követett el a bizonyítási teher megosztásakor, meg kell jegyezni, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint, amennyiben a Bizottság olyan bizonyítékokra hivatkozik, amelyek főszabály szerint elegendőek a jogsértés megtörténtének bizonyításához, nem elegendő, ha az érintett vállalkozás arra hivatkozik, hogy olyan körülmény állt fenn, amely alkalmas lehet e bizonyítékok bizonyító erejének befolyásolására. Éppen ellenkezőleg, azon eset kivételével, amikor az érintett vállalkozás magának a Bizottságnak a magatartása miatt nem képes ilyen bizonyítékot szolgáltatni, az érintett vállalkozásnak kell a jogilag megkövetelt módon bizonyítania egyrészt az általa hivatkozott körülmény fennállását, másrészt pedig azt, hogy e körülmény kétségessé teszi a Bizottság által hivatkozott bizonyítékok bizonyító erejét (lásd: 2014. február 6‑i AC‑Treuhand kontra Bizottság ítélet, T‑27/10, EU:T:2014:59, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

113    Márpedig a Bizottság a felperesek terhére rótt jogsértés ténybeli körülményeinek bizonyítása érdekében olyan okirati bizonyítékokra támaszkodott, amelyek közvetlenül a megtámadott határozat által érintett vállalkozásoktól származnak.

114    A Bizottság tehát jogosan emlékeztet arra, hogy amikor a Bizottság közvetlen bizonyítékokra támaszkodik, az érintett vállalkozás feladata, hogy ne csak a Bizottság álláspontjának hihető alternatíváját mutassa be, hanem bizonyítsa a jogsértés megtörténtének alátámasztására előterjesztett bizonyítékok elégtelen voltát is (lásd ebben az értelemben: 2004. január 7‑i Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑204/00 P, C‑205/00 P, C‑211/00 P, C‑213/00 P, C‑217/00 P és C‑219/00 P, EU:C:2004:6, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. február 6‑i AC‑Treuhand kontra Bizottság ítélet, T‑27/10, EU:T:2014:59, 63. és 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

115    Meg kell azonban állapítani, hogy – amint arra a Bizottság különösen a megtámadott határozat (334) és (342) preambulumbekezdésében helyesen rámutat –, a felperesek csak homályos kritikákat fogalmaztak meg magukról a bizonyítékokról, anélkül hogy megkérdőjelezték volna a Bizottság által azok alapján tett megállapításokat. Ezenkívül e megállapítások semmilyen hihető alternatív magyarázatával nem szolgáltak, és nem is bizonyították, hogy a bizonyítékok elégtelenek a jogsértés megállapításához.

116    E körülmények között a harmadik kifogást el kell utasítani.

117    A negyedik kifogást illetően, amely azon alapul, hogy a Bizottságnak úgy kellett volna megvizsgálnia a beszélgetések tartalmát, hogy tájékoztatáskérést intéz az említett beszélgetésekben résztvevőkhöz, rá kell mutatni arra – amint a Bizottság is teszi –, hogy az érintett vállalkozások mindegyikének, ideértve a Heiploeget és a Kok Seafoodot is, lehetősége volt arra, hogy megvizsgálja a Bizottság által adott értelmezést, és alternatív értelmezéssel szolgáljon.

118    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat (37) és (38) preambulumbekezdése megemlíti, hogy a megtámadott határozat valamennyi címzettje kapott egy, a bizottsági aktában foglalt dokumentumokat tartalmazó DVD‑t, és hogy a Heiploeg a Bizottság helyiségeiben még más dokumentumokba is betekintett. Egyébiránt a kifogásközlés valamennyi címzettje írásbeli észrevételeket nyújtott be, és a 2013. február 7‑i meghallgatáson meg is hallgatták őket.

119    Egyébiránt a Heiploeg a közigazgatási eljárás során betekintést nyert a szóban forgó feljegyzésekbe és hangfelvételekbe, amint ezt az a tény is bizonyítja, hogy a Heiploeg tanácsosa különböző hangfelvételekről kért és kapott is másolatot.

120    Azon tény ellenére, hogy a felvételek egy részét megsemmisítették (lásd a megtámadott határozat (315) preambulumbekezdését), a felpereseknek minden további nélkül lehetőségük volt arra, hogy megvizsgálják, az írásbeli feljegyzések megfelelnek‑e a felvételeknek, és sosem állították, hogy e tekintetben nehézségeik lettek volna. Mindenesetre az a tény, hogy a Bizottság nem küldött tájékoztatáskérést a telefonbeszélgetések résztvevőinek, nem érintheti a Kok Seafoodnál talált feljegyzések hitelességét.

121    Következésképpen a negyedik kifogás sem fogadható el.

122    Az ötödik kifogást illetően a felperesek azt állítják, hogy ha kizárták volna a hangfelvételek, valamint az azokkal kapcsolatos feljegyzések bizonyítékként való felhasználását, a Heiploeggel szemben indított eljárás összeomlana, mivel csupán a Klaas Puul engedékenység iránti kérelem keretében tett nyilatkozatai maradnának meg bizonyítéknak.

123    Amint arra a fenti 96. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat emlékeztet, az uniós jog egyetlen rendelkezése vagy általános elve sem tiltja, hogy a Bizottság valamely vállalkozással szemben más, eljárás alá vont vállalkozások nyilatkozataira támaszkodjon. Ha ez nem így lenne, az EUMSZ 101. cikkbe és az EUMSZ 102. cikkbe ütköző magatartások bizonyításának a Bizottságra háruló terhe tarthatatlan volna, és összeegyeztethetetlen lenne a Szerződés alapján ráruházott azon feladattal, hogy e rendelkezések megfelelő alkalmazását felügyelje.

124    A felperesek szerint egy olyan vállalkozás nyilatkozata, amelyet kartellben való részvétellel vádolnak, nem tekinthető az általuk elkövetett jogsértés megfelelő bizonyítékának, ha más bizonyíték azt nem támasztja alá.

125    Márpedig a fenti 100. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy egy kartellben részt vevő vállalkozás nyilatkozatának pontosságát több más megvádolt vállalkozásnak is meg kell kérdőjeleznie ahhoz, hogy a szóban forgó nyilatkozat bizonyító erejét illetően kétség merüljön fel. A jelen ügyben elegendő megállapítani, hogy a felperesek csupán a Klaas Puul nyilatkozatai felhasználásának vitatására szorítkoznak, anélkül hogy olyan érvet adnának elő, amely megkérdőjelezné az azokból levont ténybeli megállapítások pontosságát. Ráadásul egyetlen más, a kartellben részt vevő vállalkozás sem vitatja az említett nyilatkozatok pontosságát (lásd a megtámadott határozat (300)–(311) preambulumbekezdését).

126    Egyébiránt a felperesek tévesen helyezkednek arra az álláspontra, hogy ha a hangfelvételeket és az azokkal kapcsolatos feljegyzéseket nem vennénk figyelembe, kizárólag a Klaas Puul által az engedékenység iránti kérelem keretében tett nyilatkozatok maradnának meg bizonyítéknak. E tekintetben meg kell jegyezni – amint a fenti 17. és 66. pontban már kiemelésre került –, hogy a megtámadott határozat más olyan bizonyítékokon is alapul, amelyeknek a felperesek a jelen jogvita keretében nem vitatják a relevanciáját, azaz különösen a fennmaradó helyszíni vizsgálati anyagon, a Stührk kifogásközlésre adott válaszán, valamint a Klaas Puul által a nyilatkozatainak alátámasztása érdekében átadott írásbeli terhelő iratokon (lásd a megtámadott határozat (55)–(224) preambulumbekezdését).

127    Márpedig, amint a fenti 93. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatból kitűnik, és amint azt a Bizottság helyesen megjegyzi, az általa a határozatában annak érdekében hivatkozott valószínűsítő körülményeket, hogy bizonyítsa az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésébe ütköző jogsértés valamely vállalkozás általi elkövetését, nem külön‑külön, hanem összességükben kell értékelni.

128    E körülmények között az ötödik kifogás sem fogadható el.

129    A fentiek összességére figyelemmel meg kell állapítani, hogy nem nyert bizonyítást, hogy a Bizottság megsértette volna az EUMSZ 101. cikket vagy az 1/2003 rendelet 2. cikkét azáltal, hogy a jelen ügyben felhasználta a szóban forgó telefonbeszélgetések vitatott felvételeit, illetve az azokkal kapcsolatos feljegyzéseket.

130    Következésképpen az első és a második jogalapot el kell utasítani.

 Az arra alapított harmadik jogalapról, hogy a Bizottság tévesen tagadta meg annak figyelembevételét, hogy a felperesek az iránymutatás 35. pontja értelmében nem rendelkeznek fizetési képességgel

131    E jogalap keretében a felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság több ténybeli hibát is elkövetett, és tévesen alkalmazta a jogot, amikor elutasította a fizetési képességük hiányára alapított, a bírság összegének csökkentése iránti kérelmüket. Először is arra hivatkoznak, hogy a bírság megfizetése veszélybe sodorná életképességüket, másodszor, hogy a bírság megfizetése a vállalkozás eszközeit értéküktől jelentős mértékben megfosztaná, harmadszor pedig, hogy a jelen ügyben igen sajátos társadalmi és gazdasági környezet áll fenn.

132    Az iránymutatás 35. pontja, amely arra vonatkozik, hogy az EUMSZ 101. cikk megsértése miatt szankcionált vállalkozás fizetési képessége miként befolyásolhatja a vállalkozással szemben kiszabható bírság összegének kiszámítását, a következőképpen szól:

„Különleges körülmények fennállása esetén a Bizottság, kérelemre, figyelembe veheti a vállalkozás adott szociális és közgazdasági [helyesen: sajátos társadalmi és gazdasági] környezetben fennálló fizetési képességének hiányát. Ezen a címen a Bizottság nem csökkenti a bírságot csupán a vállalkozás kedvezőtlen vagy veszteséges pénzügyi helyzetének megállapítása miatt. A bírság csak abban az esetben csökkenthető, ha objektív bizonyíték szolgál arra, hogy a bírság kiszabása – a jelen Iránymutatásban meghatározott feltételek mellett – visszavonhatatlanul veszélybe sodorná a vállalkozás gazdasági életképességét, és aktív eszközeit értéküktől megfosztaná [helyesen: teljesen megfosztaná].”

133    Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Bizottság – amennyiben az iránymutatáshoz hasonló magatartási szabályokat fogad el, és azok közzétételével kijelenti, hogy ezentúl alkalmazni fogja e szabályokat az általuk érintett esetekre – korlátozza magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát egyes esetekben felelősségre vonásnak az általános jogelveknek, mint az egyenlő bánásmód vagy a bizalomvédelem elvének a megsértése címén (2005. június 28‑i Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P–C‑208/02 P és C‑213/02 P, EU:C:2005:408, 211. pont; 2012. december 12‑i Ecka Granulate és non ferrum Metallpulver kontra Bizottság ítélet, T‑400/09, nem tették közzé, EU:T:2012:675, 40. pont).

134    Mindjárt az elején ki kell emelni, hogy az iránymutatás 35. pontja alapján a bírság összege csak rendkívüli körülmények esetén csökkenthető, éspedig az említett pontban meghatározott feltételek mellett. Így egyrészt bizonyítani kell, hogy a kiszabott bírság „visszavonhatatlanul veszélybe sodorná a vállalkozás gazdasági életképességét, és aktív eszközeit értéküktől teljesen megfosztaná”. Másrészt, bizonyítani kell a „sajátos társadalmi és gazdasági környezet” meglétét is. Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a feltételek e két csoportját korábban az uniós bíróságok alakították ki.

135    A feltételek első csoportját illetően kimondták, hogy a Bizottság a versenyszabályok megsértése miatt kiszabandó bírság összegének meghatározása során főszabály szerint nem köteles figyelembe venni a vállalkozás veszteséges pénzügyi helyzetét, mivel az ilyen kötelezettség elismerése indokolatlan versenyelőnyhöz juttatná a piaci feltételekhez legkevésbé alkalmazkodó vállalkozásokat (2005. június 28‑i Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P–C‑208/02 P és C‑213/02 P, EU:C:2005:408, 327. pont; 2012. december 12‑i Ecka Granulate és non ferrum Metallpulver kontra Bizottság ítélet, T‑400/09, nem tették közzé, EU:T:2012:675, 94. pont).

136    Ebből adódóan pusztán az érintett vállalkozás kedvezőtlen vagy veszteséges pénzügyi helyzetének megállapítása nem lehet elegendő egy olyan kérelem megalapozásához, amely arra irányul, hogy a Bizottság a bírság összegének csökkentése érdekében vegye figyelembe az említett vállalkozás fizetési képességének hiányát.

137    Egyébiránt az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az a tény, hogy egy uniós hatóság által hozott intézkedés egy adott vállalkozás fizetésképtelenségéhez vagy felszámolásához vezet, önmagában az uniós jog szerint nem tiltott. Jóllehet egy ilyen intézkedés hátrányosan érintheti a tulajdonosok vagy részvényesek pénzügyi érdekeit, ez nem jelenti azt, hogy a társaság által képviselt személyi, materiális és immateriális elemek is elveszítenék értéküket (2004. április 29‑i Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítélet, T‑236/01, T‑244/01–T‑246/01, T‑251/01 és T‑252/01, EU:T:2004:118, 372. pont; 2012. december 12‑i Ecka Granulate és non ferrum Metallpulver kontra Bizottság ítélet, T‑400/09, nem tették közzé, EU:T:2012:675, 50. pont).

138    Nem tételezhető fel, hogy az iránymutatás 35. pontjának elfogadásával a Bizottság olyan kötelezettséget rótt magára, amely ellentétes lenne ezen ítélkezési gyakorlattal. Ezt bizonyítja az a tény, hogy az említett pont nem egy vállalkozás fizetésképtelenségére hivatkozik, hanem olyan „sajátos társadalmi és gazdasági környezetben” felmerült helyzetről ír, amelyben a bírság kiszabása „visszavonhatatlanul veszélybe sodorná a vállalkozás gazdasági életképességét, és aktív eszközeit értéküktől teljesen megfosztaná” (2012. december 12‑i Novácke chemické závody kontra Bizottság ítélet, T‑352/09, EU:T:2012:673, 188. pont).

139    Következésképpen a puszta tény, hogy a bírság versenyszabályok megsértése miatti kiszabása az érintett vállalkozás fizetésképtelenségének kockázatával jár, nem elegendő az iránymutatás 35. pontjának alkalmazásához. Egy társaság felszámolása ugyanis nem szükségképpen jelenti a szóban forgó vállalkozás eltűnését. Az továbbra is fennmaradhat, akár a társaság feltőkésítése, akár eszközei összességének egy másik jogalany általi átvétele révén. Ilyen átvételre sor kerülhet a működtetés folytonossága mellett a társaság eszközeinek önkéntes felvásárlásával vagy pedig kényszereladásával (2012. december 12‑i Novácke chemické závody kontra Bizottság ítélet, T‑352/09, EU:T:2012:673, 189. pont).

140    Az iránymutatás 35. pontjában szereplő, az érintett vállalkozás eszközeinek értéküktől való teljes megfosztására vonatkozó hivatkozást tehát úgy kell értelmezni, hogy az arra a helyzetre vonatkozik, amelyben a vállalkozás fenti 139. pontban hivatkozott feltételek szerinti átvétele valószínűtlennek, sőt lehetetlennek tűnik. Ilyen helyzetben e vállalkozás eszközeit külön próbálják értékesíteni, és valószínű, hogy sok ilyen eszköznek egyáltalán nem lesz vevője, vagy jobb esetben is csak jelentősen csökkentett áron értékesítik azokat (2012. december 12‑i Ecka Granulate és non ferrum Metallpulver kontra Bizottság ítélet, T‑400/09, nem tették közzé, EU:T:2012:675, 98. pont).

141    Ami a feltételek második, a sajátos társadalmi és gazdasági környezet meglétével kapcsolatos csoportját illeti, az az ítélkezési gyakorlat szerint a bírság megfizetésének esetleges következményeire utal, különösen a munkanélküliség emelkedése vagy a termelési láncban az érintett vállalkozáshoz képest feljebb vagy lejjebb álló szektorban a gazdasági helyzet romlása szempontjából (2006. június 29‑i SGL Carbon kontra Bizottság ítélet, C‑308/04 P, EU:C:2006:433, 106. pont; 2012. december 12‑i Ecka Granulate és non ferrum Metallpulver kontra Bizottság ítélet, T‑400/09, nem tették közzé, EU:T:2012:675, 99. pont).

142    Ennélfogva, amennyiben a fent felvázolt kumulatív feltételek teljesülnek, a vállalkozás eltűnésének kockázatával járó bírság kiszabása ellentétesnek bizonyulna az iránymutatás 35. pontja által követett céllal. Az említett pontnak az érintett vállalkozásokra való alkalmazása ilyen módon az arányosság elvének konkrét megvalósulását jelenti a versenyjog megsértése miatt kiszabott szankciók területén (lásd ebben az értelemben: 2012. december 12‑i Ecka Granulate és non ferrum Metallpulver kontra Bizottság ítélet, T‑400/09, nem tették közzé, EU:T:2012:675, 100. pont).

143    Végül, ahogy arra a Bizottság több alkalommal is megalapozottan emlékeztetett a Törvényszék előtti eljárások keretében, mivel az iránymutatás 35. pontjának alkalmazása a vállalkozásokra alkalmazandó versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírságok összegének megállapítása során figyelembe vett utolsó elem, a szankcionált vállalkozások fizetési képességének figyelembevétele az EUMSZ 261. cikk és az 1/2003 rendelet 31. cikke által előírt korlátlan felülvizsgálati jogkörbe tartozik.

144    E hatáskör terjedelmét illetően emlékeztetni kell arra, hogy az a hatékony bírói jogvédelem elve érvényesítésének egyik eszköze; ezt az általános uniós jogi elvet jelenleg az Alapjogi Charta 47. cikke rögzíti, amely az uniós jogban az EJEE 6. cikkének felel meg (lásd ebben az értelemben: 2011. december 8‑i Chalkor kontra Bizottság ítélet, C‑386/10 P, EU:C:2011:815, 51. pont; 2012. november 6‑i Otis és társai ítélet, C‑199/11, EU:C:2012:684, 47. pont; 2013. július 18‑i Schindler Holding és társai kontra Bizottság ítélet, C‑501/11 P, EU:C:2013:522, 36. pont).

145    Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az EJEE 6. cikkének tiszteletben tartása nem zárja ki, hogy egy közigazgatási jellegű eljárásban valamely „büntetést” elsőként egy közigazgatási hatóság szabjon ki. Feltételezi azonban, hogy valamely közigazgatási hatóság határozata, amely maga nem teljesíti az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételeket, korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkező bírói szerv utólagos felülvizsgálata alá vethető legyen. A korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkező bírói szerv jellemzői között szerepel az arra vonatkozó jogkör, hogy bármely ténybeli vagy jogkérdésben megváltoztathatja a meghozott határozatot. Egy ilyen szervnek hatáskörrel kell rendelkeznie különösen arra, hogy az előtte folyó jogvita szempontjából releváns összes ténybeli és jogkérdést megvizsgálja (2013. július 18‑i Schindler Holding és társai kontra Bizottság ítélet, C‑501/11 P, EU:C:2013:522, 35. pont).

146    Egyébiránt a teljes vitatott határozat hivatalból való felülvizsgálatának hiánya nem sérti a hatékony bírói jogvédelem elvét. Ezen elv tiszteletben tartásához nem nélkülözhetetlen az, hogy a Törvényszék – amely ugyan köteles megválaszolni a felhozott jogalapokat, és mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból felülvizsgálatot gyakorolni – köteles legyen hivatalból újból megvizsgálni az ügy összes iratát (2011. december 8‑i Chalkor kontra Bizottság ítélet, C‑386/10 P, EU:C:2011:815, 66. pont).

147    Ekképpen az imperatív jogalapok kivételével, amelyeket a bíróságnak hivatalból kell megvizsgálnia, illetve adott esetben felhoznia, az uniós bíróság feladata, hogy a hivatkozott jogalapok alátámasztása érdekében a felperes által előterjesztett elemek alapján végezze el vizsgálatát, és e tényezők értékelését illetően nem hivatkozhat a Bizottság rendelkezésére álló mérlegelési mozgástérre annak érdekében, hogy lemondjon a mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból alapos felülvizsgálat elvégzéséről (lásd ebben az értelemben: 2011. december 8‑i Chalkor kontra Bizottság ítélet, C‑386/10 P, EU:C:2011:815, 62. pont).

148    Végül a korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkező bíróságnak – főszabály szerint és a felek által előterjesztett körülmények vizsgálatára is figyelemmel – a döntésének időpontjában fennálló jogi és ténybeli helyzetet kell figyelembe vennie, amennyiben úgy ítéli meg, hogy indokolt, hogy éljen a megváltoztatásra irányuló jogkörével (lásd ebben az értelemben: 1974. március 6‑i Istituto Chemioterapico Italiano és Commercial Solvents kontra Bizottság ítélet, 6/73 és 7/73, EU:C:1974:18, 51. és 52. pont; 1995. július 14‑i CB kontra Bizottság ítélet, T‑275/94, EU:T:1995:141, 61. pont; 2011. október 5‑i Romana Tabacchi kontra Bizottság ítélet, T‑11/06, EU:T:2011:560, 282–285. pont).

149    Ezen ítélkezési gyakorlat fényében, valamint a felek által a Törvényszék előtt előadott érvekre és a felperesek által a tárgyalást követően szolgáltatott információkra tekintettel kell megvizsgálni a megtámadott határozatban foglalt érvelést.

150    A jelen ügyben a megtámadott határozat (562)–(566) preambulumbekezdésében a Bizottság elutasította a felperesek azon kérelmét, hogy fizetési képességük hiányára tekintettel csökkentse a bírság összegét, lényegében arra hivatkozva, hogy először is a bírság összegének csökkentése nem csökkentené a fizetésképtelenség kockázatát, másodszor pedig a felperesek nem bizonyították, hogy egy esetleges fizetésképtelenséget követően az eszközeiket már nem használnák az iparban, és hogy következésképpen az eszközeik értéke lényegesen csökkenne. A Bizottság szerint valószínű volt, hogy a Heiploeget vagy legalábbis a Heiploeg‑csoport bizonyos vállalkozásait átveszik, és „as a going concern” fogják folytatni tevékenységeiket. A Bizottság úgy vélte, hogy mindenesetre, még ha a Heiploeg eszközeit külön‑külön adnák is el, ezen eszközöket egy versenytársnak vagy egy, az ágazatba újonnan belépő vállalkozásnak értékesítenék, és továbbra is használnák az iparban.

151    A felperesek először is vitatják a Bizottság azon érvelését, miszerint pénzügyi helyzetük olyannyira rossz volt, hogy még bírság hiányában is lehetséges volt a fizetésképtelenség. A felperesek egy könyvvizsgálói vállalkozás által készített, 2012. október 24‑i keltezésű szakvélemény frissített változatára hivatkoznak (a továbbiakban: P szakvélemény), amelyet a közigazgatási eljárás során nyújtottak be a Bizottsághoz.

152    E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a P szakvéleményből kitűnik, hogy a felperesek már a Bizottság általi bírságkiszabást megelőzően is olyan különösen nehéz pénzügyi helyzetben voltak, amely a fizetésképtelenség szélére juttatta őket.

153    A P szakvélemény szerint a 2012 júniusában elvégzett pénzügyi szerkezetátalakítás alig tette lehetővé a felperesek számára a mindennapi ügyek intézésének bizonyos feltételek melletti elegendő finanszírozását.

154    Ugyanezen dokumentum ezenkívül rámutat arra, hogy az adósság, illetve a kamatfizetés, adózás, értékcsökkenési leírás és amortizáció előtti eredmény közötti arány, amely a vállalkozás arra vonatkozó kapacitását méri, hogy visszafizesse adósságát, különösen magas volt (2011‑ben 16,2), és hogy ezen, a kamatfizetés, adózás, értékcsökkenési leírás és amortizáció előtti eredmény a 2012–2013‑as pénzügyi év első hat hónapjában jóval az előrejelzések szerinti mérték alatt maradt (3,9 millió helyett 0,7 millió euró).

155    E körülmények között meg kell állapítani, hogy a P szakvélemény – a felperesek állításával ellentétben – nem bizonyítja, hogy a felperesek elkerülték volna a fizetésképtelenséget akkor, ha nem szabták volna ki velük szemben a bírságot.

156    Kétségtelenül igaz, hogy – amint a felperesek előadják – a bírság kiszabása megnövelte a fizetésképtelenség bekövetkezésének kockázatát. A fenti 137. pontban felidézettek alapján azonban egyrészt rá kell mutatni arra, hogy azt, hogy egy uniós hatóság által hozott intézkedés a vállalkozás fizetésképtelenségét vagy felszámolását idézi elő, önmagában nem tiltja meg az uniós jog.

157    Másrészt az iránymutatás 35. pontja alkalmazásához nem elég azt bizonyítani, hogy az érintett vállalkozást bírság kiszabása esetén fizetésképtelenné nyilvánítanák. Maga e pont szövege szerint „objektív bizonyíték[nak kell] szolgál[nia] arra, hogy a bírság kiszabása […] visszavonhatatlanul veszélybe sodorná a vállalkozás gazdasági életképességét, és aktív eszközeit értéküktől teljesen megfosztaná”, ami nem áll fenn automatikusan a szóban forgó vállalkozást működtető társaságok fizetésképtelensége esetén (lásd a fenti 138. pontot).

158    Ebből következik, hogy a Bizottság helyesen vélte úgy, hogy a bírság összegének csökkentése nem csökkentené a fizetésképtelenség kockázatát.

159    Másodszor a felperesek azon érvét illetően, miszerint a bírság megfizetése a vállalkozás eszközeit értéküktől jelentős mértékben megfosztaná, szintén nem indokolja a felperesek fizetési képességének annak érdekében való figyelembevételét, hogy csökkentsék a velük szemben kiszabott bírság összegét.

160    E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a Heiploeg könyv szerinti értékét, amely a P szakvélemény szerint 178 millió eurót tett ki, 2012. március 31‑én, azaz majdnem két évvel a vállalkozás 2014. január végén bekövetkezett fizetésképtelenségét megelőzően számították ki. Következésképpen a Heiploeg pénzügyi nehézségeire tekintettel nem zárható ki, hogy a vállalkozás könyv szerinti értéke 2014 elején, a fizetésképtelensége bekövetkezésének időpontjában alacsonyabb volt.

161    Kétségtelenül igaz, hogy – amint a felperesek előadják – a P szakvélemény megállapította, hogy a vállalkozás eszközeinek értéke fizetésképtelenség esetén 50%‑kal csökkenne, és hogy a felperesek által a tárgyalást követően szolgáltatott információkból kitűnik, hogy a Heiploeg fizetésképtelenségét követően a vállalkozás különböző eszközeinek értékesítéséből befolyt teljes bevétel kevesebb mint 70 millió eurót tett ki.

162    Rá kell mutatni azonban arra, hogy mind a felszámolók által készített jelentésből, mind pedig a felperesek által a tárgyalást követően szolgáltatott információkból kitűnik, hogy a szóban forgó eszközök jelentős részét, mint például a zoutkampi (Hollandia) feldolgozóüzemet, olyan vevők vették át, amelyek folytatják a vállalkozás működtetését az északi‑tengeri garnélarák feldolgozásának és forgalmazásának ágazatában.

163    Következésképpen a Heiploeg felszámolása nem járt a vállalkozás eltűnésével. Ellenkezőleg, a vállalkozás mint olyan továbbra is létezik, mivel más jogalanyok vették át a működtetését.

164    E körülmények között a felperesek állításával ellentétben a bírság kiszabása az iránymutatás 35. pontja értelmében nem fosztotta meg teljesen az érintett vállalkozás eszközeit az értéküktől.

165    Harmadszor a felperesek azon érveit illetően, miszerint a felperesek sajátos társadalmi és gazdasági környezetben működtek, rá kell mutatni arra, hogy a megtámadott határozat e tekintetben nem tartalmaz elemzést.

166    Mivel azonban a Bizottság helyesen állapította meg – amint a fenti 150–164. pontban kiemelésre került –, hogy a bírságösszeg fizetési képesség miatti csökkentése kumulatív feltételeinek első csoportja nem teljesül, nem követett el hibát annak megállapításakor, hogy a feltételek második csoportját nem szükséges megvizsgálni.

167    Mindenesetre, noha kétségtelenül igaz, hogy a P szakvélemény azt vetítette előre, a Heiploeg fizetésképtelensége munkahelyek elvesztésével járna, tehát növelné a munkanélküliség mértékét az egész Groningue tartomány (Hollandia), a felszámolóknak a fizetésképtelenségről szóló jelentése valójában arra mutatott rá, hogy a Heiploeg tevékenységeinek egy másik jogalany általi olyan átvétele, amely során fenntartják a vállalkozás székhelyét és a zoutkampi feldolgozóüzemet, jelentős részben lehetővé teszi a foglalkoztatás fenntartását a régióban, és azt, hogy körülbelül 200 garnélarákhalász jelentős részben továbbra is megőrizze felvevőpiacát.

168    A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy teljesülnek az iránymutatás 35. pontja értelmében vett, ahhoz szükséges feltételek, hogy fizetésképtelenségük állítólagos hiánya miatt csökkentsék a bírságuk összegét. Ennélfogva a harmadik jogalapot el kell utasítani.

169    A fentiek összességéből következik, hogy mivel a felperesek által a megsemmisítés, illetve megváltoztatás iránti kérelmeik alátámasztására felhozott jogalapok egyike sem megalapozott, a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

170    A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felpereseket, mivel pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kilencedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék a Goldfish BV‑t, a Heiploeg BV‑t, a Heiploeg Beheer BV‑t és a Heiploeg Holding BV‑t kötelezi a költségek viselésére.

Berardis Czúcz Popescu

Kihirdetve Luxembourgban, a 2016. szeptember 8‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményei

A megtámadott határozat

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

Az EUMSZ 101. cikk és az 1/2003 rendelet 2. cikkének amiatt való megsértésére alapított első és második jogalapról, hogy a Bizottság titokban készült hangfelvételeket, illetve ilyen felvételekkel kapcsolatos feljegyzéseket használt fel

A telefonbeszélgetésekről titokban készített felvételeknek és az azokkal kapcsolatos feljegyzéseknek az EUMSZ 101. cikkbe ütköző jogsértés elkövetésének bizonyítása érdekében való felhasználásának jogszerűségéről

A telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos feljegyzések hitelességéről és e tekintetben a bizonyítási teher Bizottság általi tiszteletben tartásáról

Az arra alapított harmadik jogalapról, hogy a Bizottság tévesen tagadta meg annak figyelembevételét, hogy a felperesek az iránymutatás 35. pontja értelmében nem rendelkeznek fizetési képességgel

A költségekről

* Az eljárás nyelve: holland.