A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített nyolcadik tanács)

2019. november 28.(*)

„Gazdasági és monetáris unió – Bankunió – A hitelintézetekre és bizonyos befektetési vállalkozásokra vonatkozó Egységes Szanálási Mechanizmus (ESZM) – Egységes Szanálási Alap (ESZA) – Az ESZT 2016. évi előzetes hozzájárulásokról szóló határozata – Megsemmisítés iránti kereset – Közvetlen és személyében való érintettség – Elfogadhatóság – Lényeges eljárási szabályok – A határozat hitelesítése – A határozat elfogadására irányuló eljárás – Indokolási kötelezettség – Az ítélet időbeli hatályának korlátozása”

A T‑377/16., T‑645/16. és T‑809/16. sz. egyesített ügyekben,

a Hypo Vorarlberg Bank AG, korábban Vorarlberger Landes‑ und Hypothekenbank AG (székhelye: Bregenz [Ausztria], képviselik: G. Eisenberger és A. Brenneis ügyvédek)

felperesnek,

támogatja:

az Olasz Köztársaság (képviseli: G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél a T‑645/16. sz. ügyben,

az Egységes Szanálási Testület (ESZT) (képviselik: B. Meyring, S. Schelo, T. Klupsch és S. Ianc ügyvédek)

alperes ellen

egyrészt az ESZT ügyvezetői testületének az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulásokról szóló 2016. április 15‑i határozatának (SRB/ES/SRF/2016/06), másrészt az ESZT ügyvezetői testületének az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulásokról szóló 2016. április 15‑i határozatát kiegészítő, az ESZT ügyvezetői testületének az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulások kiigazításáról szóló 2016. május 20‑i határozatának (SRB/ES/SRF/2016/13) a felperest érintő részében történő megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács),

tagjai: A. M. Collins elnök, M. Kancheva, R. Barents, J. Passer (előadó) és G. De Baere bírák,

hivatalvezető: N. Schall tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2019. február 13‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

1        A jelen ügyek a bankuniónak az Egységes Szanálási Mechanizmusra (ESZM) vonatkozó második pillérébe illeszkednek, amelyet a hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az Egységes Szanálási Mechanizmus keretében történő szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás kialakításáról, valamint az Egységes Szanálási Alap létrehozásáról és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. július 15‑i 806/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 225., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 372., 9. o.) vezetett be. Az ESZM bevezetésének az a célja, hogy megerősítse a szanálási keretrendszer integrációját az euróövezet tagállamaiban és azon tagállamokban, amelyek nem képezik az euróövezet részét, és amelyek az Egységes Felügyeleti Mechanizmusban (EFM) való részvételt választják (a továbbiakban: részt vevő tagállamok).

2        Konkrétabban ezek az ügyek a 806/2014 rendelet 67. cikkének (1) bekezdése által létrehozott Egységes Szanálási Alapra (ESZA) vonatkoznak. Az ESZA‑t az ugyanezen rendelet 67. cikke (4) bekezdésének végrehajtása keretében az intézmények hozzájárulásai révén finanszírozzák, amelyeket többek között előzetes hozzájárulások formájában nemzeti szinten szednek be. Az említett rendelet 3. cikke (1) bekezdésének 13. pontja értelmében az intézmény fogalma az ugyanezen rendelet 2. cikkének c) pontjával összhangban az összevont felügyelet alá tartozó hitelintézetet vagy befektetési vállalkozást foglalja magában. A hozzájárulásokat az Európai Unió szintjén az ESZA‑ba fizetendő hozzájárulásoknak az alapba való átutalásáról és közös felhasználásúvá tételéről szóló, 2014. május 21‑én Brüsszelben aláírt kormányközi megállapodás (a továbbiakban: kormányközi megállapodás) alapján utalják át.

3        A 806/2014 rendelet „Előzetes hozzájárulások” című 70. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Az egyes intézmények hozzájárulását legalább évente be kell szedni és az intézmény biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) kötelezettségei összegének és az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény aggregált, biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) kötelezettsége összegének az aránya alapján kell megállapítani.

(2)      A Testület minden évben, az EKB‑val vagy a nemzeti illetékes hatósággal folytatott konzultációt követően és a nemzeti szanálási hatóságokkal szoros együttműködésben kiszámolja az egyéni hozzájárulások összegét annak biztosítása érdekében, hogy az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény által befizetendő hozzájárulás ne haladja meg a célszint 12,5%‑át.

Az egyes intézmények hozzájárulásának kiszámítása minden évben a következők alapján történik:

a)      átalányjellegű hozzájárulás, melyet az adott intézmény biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) kötelezettségei összegének és a részt vevő tagállamok területén engedélyezett valamennyi intézmény összesített, biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) kötelezettsége összegének az aránya alapján kell megállapítani; továbbá

b)      a kockázatokkal kiigazított hozzájárulás, melynek megállapítása a 2014/59/EU irányelv 103. cikkének (7) bekezdésében meghatározott kritériumok alapján történik az arányosság elvének figyelembevételével, anélkül, hogy a tagállamok bankszektorában működő struktúrák között piaci torzulások jönnének létre.

Az átalányjellegű hozzájárulás és a kockázatokkal kiigazított hozzájárulások közötti viszonyt a hozzájárulások különböző típusú bankok közötti kiegyensúlyozott elosztásának figyelembevételével kell meghatározni.

Az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény által befizetendő egyéni hozzájárulásoknak az a) és b) pontban foglaltak szerint kiszámított aggregált összege azonban egy évben sem haladhatja meg a célszint 12,5%‑át.

[…]

(6)      Alkalmazni kell a hozzájárulások intézményi kockázati profil arányában történő kiigazításának fogalmát meghatározó, felhatalmazáson alapuló azon jogi aktusokat, amelyeket a Bizottság a 2014/59/EU irányelv 103. cikkének (7) bekezdésével összhangban fogad el.

(7)      A Tanács a Bizottság javaslata alapján eljárva a (6) bekezdésben említett felhatalmazáson alapuló jogi aktusok keretében végrehajtási aktusokat fogad el az (1), (2) és (3) bekezdések végrehajtása feltételeinek megállapítása céljából és különösen a következőkre vonatkozóan:

a)      az egyéni hozzájárulások kiszámítására vonatkozó módszertan alkalmazása;

b)      az intézmények felhatalmazáson alapuló jogi aktusban foglalt kockázati tényezőkhöz való hozzárendelésének gyakorlati módozatai.”

4        A 806/2014 rendeletet az említett előzetes hozzájárulások tekintetében kiegészítette a 806/2014 rendelet egységes alkalmazási feltételeinek az ESZA‑hoz való előzetes hozzájárulás tekintetében történő meghatározásáról szóló, 2014. december 19‑i (EU) 2015/81 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2015. L 15., 1. o.).

5        Egyébiránt a 806/2014 rendelet és a 2015/81 végrehajtási rendelet egyes olyan rendelkezésekre utal, amelyek két másik jogi aktusban szerepelnek:

–        egyrészt a hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról és a 82/891/EGK tanácsi irányelv, a 2001/24/EK, 2002/47/EK, 2004/25/EK, 2005/56/EK, 2007/36/EK, 2011/35/EU, 2012/30/EU és 2013/36/EU irányelv, valamint az 1093/2010/EU és a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló 2014. május 15‑i 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvben (HL 2014. L 173., 190. o.; helyesbítés: HL 2019. L 165., 129. o.);

–        másrészt a 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a szanálásfinanszírozási rendszerhez való előzetes hozzájárulás tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2014. október 21‑i (EU) 2015/63 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletben (HL 2015. L 11., 44. o.; helyesbítés: HL 2017. L 156., 38. o.).

6        Az Egységes Szanálási Testület (ESZT) mint uniós ügynökség került bevezetésre (a 806/2014 rendelet 42. cikke). Többek között egy plenáris testületet és egy ügyvezetői testületet foglal magában (a 806/2014 rendelet 43. cikkének (5) bekezdése). Az ESZT ügyvezetői testülete hoz meg minden határozatot, amely a 806/2014 rendelet végrehajtásához szükséges, kivéve, ha az említett rendelet másként nem rendelkezik (a 806/2014 rendelet 54. cikke (1) bekezdésének b) pontja).

7        Az ESZT plenáris testülete 2015. április 29‑i határozatával (SRB/PS/2015/8) elfogadta az ESZT ügyvezetői testületének eljárási szabályzatát (a továbbiakban: ÜTESZ).

8        Az ÜTESZ 9. cikkének (1)–(3) bekezdése szerint:

„(1)      Írásbeli eljárás útján is hozható határozat, kivéve ha az ezen írásbeli eljárás megindítását követő első 48 órában az ügyvezetői testületnek a 3. cikk (1) bekezdésében említett és az írásbeli eljárásban részt vevő legalább két tagja kifogást emel ez ellen. Ebben az esetben a kérdést a következő ügyvezetői testületi ülés napirendjére fel kell venni.

(2)      Az írásbeli eljárás rendes körülmények között az ügyvezetői testület minden egyes tagja részéről elvégzett vizsgálat céljából legalább öt munkanapot igényel. Ha sürgős fellépés szükséges, az elnök rövidebb időszakot állapíthat meg a konszenzusos döntés elfogadásához. Az időszak lerövidítésének indokát meg kell adni.

(3)      Amennyiben a konszenzus nem érhető el írásbeli eljárásban, az elnök rendes szavazási eljárást indíthat a 8. cikknek megfelelően.”

 A jogvita előzményei

9        |A felperes, a Hypo Vorarlberg Bank AG, korábban Vorarlberger Landes‑ und Hypothekenbank AG, egy részt vevő tagállamban letelepedett hitelintézet.

10      Az ESZA‑ba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulásokról szóló 2016. április 15‑i határozatával (SRB/ES/SRF/2016/06) (a továbbiakban: első megtámadott határozat) az ESZT ügyvezetői testülete a 806/2014 rendelet 54. cikke (1) bekezdésének b) pontja és 70. cikkének (2) bekezdése alapján döntött minden intézmény, köztük a felperes 2016. évi előzetes hozzájárulásának összegéről. E határozat melléklete egy táblázatban tartalmazza az összes intézmény 2016. évi előzetes hozzájárulásának összegét, valamint számos más rovatot, többek között a „Method (EA)” (módszertan [euróövezet]) és a „Risk adjustment factor in the EA environment” (kockázatkiigazítási tényező az euróövezet kontextusában) című rovatot.

11      Ugyanezen a napon az ESZT továbbította a nemzeti szanálási hatóságok (a továbbiakban: NSZH) részére az illetékességi területeiken található intézményekre vonatkozó adatokat tartalmazó fájl másolatát.

12      A Finanzmarktaufsichtsbehörde (pénzpiac‑felügyeleti hatóság, Ausztria) a 806/2014 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének 3. pontja értelmében vett osztrák nemzeti szanálási hatóság minőségében (a továbbiakban: osztrák NSZH) a 2016. április 26‑án kelt beszedési értesítésben felszólította a felperest, hogy előzetes hozzájárulás címén 2016. május 20‑ig bankszámlái egyikére fizessen meg egy meghatározott összeget.

13      2016. május 11‑én a felperes kérte az osztrák NSZH‑tól, hogy közölje vele az ESZT őt érintő számításait, határozatait és egyéb dokumentumait.

14      A felperes 2016. május 19‑én az osztrák NSZH számlájára átutalta a 2016. évi előzetes hozzájárulását.

15      Az első megtámadott határozatot kiegészítő, az ESZA‑ba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulások kiigazításáról szóló 2016. május 20‑i határozattal (SRB/ES/SRF/2016/13) (a továbbiakban: második megtámadott határozat) az ESZT csökkentette a felperes hozzájárulását.

16      E határozat melléklete minden egyes intézmény tekintetében kimutatja a 2016. évi előzetes hozzájárulás eredeti összegeit, a 2016. évi előzetes hozzájárulás összegeit „after IPS impact” (az intézményvédelmi rendszerhez tartozásra vonatkozó mutató hatását követően) és ezen összegek, valamint többek között a módszertan (euróövezet) és az euróövezeti kontextust érintő kockázatkiigazítási tényező közötti különbséget.

17      2016. május 22‑én az ESZT továbbította az NSZH‑k részére az illetékességi területeiken található intézményekre vonatkozó adatokat tartalmazó fájl másolatát. Emellett az ESZT a második megtámadott határozatot az alelnöke által aláírt, a 2016. évi előzetes hozzájárulások kiigazításáról szóló levél mellékleteként közölte, amely levelet az intézmények közötti megfelelő kommunikáció biztosítását szolgáló, de az NSZH‑k belátása szerint közlendő levélminta kíséretében ez utóbbi hatóságok részére is megküldött.

18      2016. május 23‑án az osztrák NSZH az ESZT 2016. május 23‑i levelével együtt egy második, „Information zum Beitrag zum Abwicklungsfonds 2016” (az ESZA‑hoz való 2016. évi hozzájárulásról szóló tájékoztatás) című beszedési értesítést küldött a felperesnek, amelyben értesítette a 2016. évi előzetes hozzájárulásai kiigazításáról. Ezen értesítés szerint a 2016. évi hozzájárulást tévesen számították ki, és a felperes túlzott összegű hozzájárulást fizetett. Egyebekben azt a pontosítást tette, hogy ezt az összeget csak 2017‑ben fogják visszatéríteni. A második megtámadott határozatot nem csatolták ehhez az értesítéshez.

19      Ezzel összefüggésben a 2016. évi előzetes hozzájárulások eredeti számításában – amelyet az ESZT az első megtámadott határozatban hagyott jóvá – a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének b) pontjában említett egyik intézményvédelmi rendszerhez tartozásra vonatkozó mutatót a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkében előírt kockázatkiigazítási tényezőre vonatkozóan tévesen számították ki. Ezt a számítási hibát az ESZT a második megtámadott határozatban kiigazította. Jóllehet a felperes nem tagja intézményvédelmi rendszernek, az előzetes hozzájárulások számításánál alkalmazott módszer minden kockázati profil alapján hozzájárulást fizető egyéb intézmény – így a felperes – esetében is újraszámítást tettek szükségessé. A javított számítás a felperes 2016. évi előzetes hozzájárulását illetően valamelyest alacsonyabb fizetési kötelezettséget eredményezett. Mivel a felperes az eredeti számítás alapján 2016‑ban előzetesen már megfizette a 2016. évi előzetes hozzájárulását, visszatérítésre volt jogosult.

20      A 2016. évi előzetes hozzájárulásokat a részt vevő tagállamoknak legkésőbb 2016. június 30‑ig át kellett utalniuk az ESZA részére (lásd a kormányközi megállapodás 3. cikkének (2) bekezdését).

21      2016. június 14‑én a felperes ismét kérte az osztrák NSZH‑tól bizonyos dokumentumok megküldését, köztük a 2016. április 26‑i és május 23‑i beszedési értesítésben említett első és a második megtámadott határozatot (a továbbiakban együttesen: megtámadott határozatok). Emellett kérte a túlfizetés haladéktalan visszatérítését.

22      2016. június 28‑i levelében az osztrák NSZH megküldte a felperesnek a második megtámadott határozatot, de nem csatolta e határozat mellékletét.

23      2016. július 7‑én a felperes újra kérte az osztrák NSZH‑tól a korábban kért dokumentumok megküldését, és e kérelmét az ESZT részére is továbbította.

24      2016. augusztus 2‑án a felperes levelet kapott az ESZT‑től, amelyben az megerősítette a dokumentumok megküldése iránti kérelem kézhezvételét, és a szolgálatok közötti egyeztetés szükségességére hivatkozva a felperes elnézését kérte a válasszal való késlekedése miatt.

25      2016. szeptember 20‑án az ESZT megküldte az első megtámadott határozatot a felperesnek, de nem csatolta e határozat mellékletét.

 Az eljárás és a felek kérelmei

26      A Törvényszék Hivatalához 2016. július 14‑én, szeptember 7‑én és november 18‑án benyújtott beadványaiban a felperes előterjesztette a T‑377/16., T‑645/16. és T‑809/16. számon nyilvántartásba vett kereseteket.

27      A Törvényszék Hivatalához 2016. szeptember 16‑án benyújtott beadványában a felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztett elő, amelyben egyfelől az első megtámadott határozat felfüggesztését kérte, másfelől azt, hogy az ESZT a megsemmisítés iránti kereset elbírálása előtt előzetesen térítse vissza részére a hozzájárulását.

28      A Törvényszék Hivatalához 2016. december 22‑én benyújtott beadványában az Olasz Köztársaság kérelmezte, hogy a T‑645/16. sz. ügyben beavatkozó félként részt vehessen a felperes kérelmeinek támogatása végett.

29      A Törvényszék az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet a 2017. február 6‑i Vorarlberger Landes‑ und Hypothekenbank kontra ESZT végzéssel (T‑645/16 R, nem tették közzé, EU:T:2017:62) a sürgősség hiánya miatt elutasította. A Törvényszék a költségekről nem határozott.

30      A Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke 2017. február 9‑i határozatával helyt adott az Olasz Köztársaság T‑645/16. sz. ügyre vonatkozó beavatkozási kérelmének.

31      Mivel az alapügyek felei az eljárási iratokban nyilatkoztak az esetleges egyesítéséről, a Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke 2018. november 8‑i végzésével úgy határozott, hogy mindhárom ügyet a Törvényszék eljárási szabályzatának 68. cikkével összhangban a szóbeli szakasz lefolytatása és az eljárást befejező határozat meghozatala céljából egyesíti.

32      A Törvényszék eljárási szabályzatának 89. cikke alapján 2017. október 9‑én elfogadott első pervezető intézkedés keretében a Törvényszék felhívta az ESZT‑et arra, hogy nyújtsa be a megtámadott határozatok eredeti példányának teljes másolatát, beleértve azok mellékleteit is.

33      2017. október 26‑i beadványában az ESZT jelezte, hogy nem tud eleget tenni a 2017. október 9‑én hozott pervezető intézkedésnek, és többek között a megtámadott határozatok mellékleteiben szereplő adatok bizalmas jellegére hivatkozott.

34      2017. december 14‑i bizonyításfelvételt elrendelő végzésével (a továbbiakban: első végzés) a Törvényszék az egyrészt az Európai Unió Bírósága alapokmánya 24. cikkének első bekezdése, másrészt az eljárási szabályzat 91. cikkének b) pontja, 92. cikkének (3) bekezdése és 103. cikke alapján felhívta az ESZT‑et arra, hogy nyújtsa be a megtámadott határozatok eredeti példányának teljes másolatát nem bizalmas és bizalmas változatokban, beleértve azok mellékleteit is.

35      2018. január 15‑i beadványában az ESZT teljesítette az első végzésben foglaltakat, és négy dokumentumot nyújtott be nem bizalmas és bizalmas változatokban, két dokumentumot az első megtámadott határozat és két dokumentumot a második megtámadott határozat tekintetében, mégpedig az egyes megtámadott határozatok kapcsán először is a szöveget illetően egy kétoldalas dokumentumot, amely egy papíralapú aláírt dokumentum PDF‑formátumú szkennelt változata, másodszor pedig egy digitális adatokat tartalmazó, az érintett megtámadott határozat mellékletét képező, PDF‑formátumú digitális dokumentumot.

36      Tekintettel arra, hogy az ESZT teljesítette az első végzésben foglaltakat, a Törvényszék 2018. március 12‑én meghozta a második pervezető intézkedést, és felhívta az ESZT‑et, hogy először is tisztázza, milyen formátumúak voltak a mellékletek a megtámadott határozatok elfogadásának időpontjában, másodszor arra az esetre, ha e mellékleteket digitális formátumban adták ki, fejtse ki és adja meg mindazon technikai hitelesítési elemet, amely annak igazolásához szükséges, hogy a Törvényszék elé terjesztett, digitális adatokat tartalmazó PDF‑változat megfelel annak, amelyet az ESZT ügyvezetői testülete 2016. április 15‑i és május 20‑i ülésein konkrétan aláírásra bocsátottak és elfogadtak, harmadszor pedig tegye meg észrevételeit a megtámadott határozatok jogi létezésének és a lényeges eljárási szabályok tiszteletben tartásának kérdésével kapcsolatban.

37      2018. március 27‑i beadványában az ESZT választ adott a második pervezető intézkedésre. Ami a fenti 36. pontban említett második kérést illeti, az ESZT jelezte, hogy nem tudja azt teljesíteni az általa benyújtandó bizonyos dokumentumok bizalmas jellege miatt, és bizonyításfelvétel elrendelését indítványozta.

38      2018. május 2‑án a Törvényszék bizonyításfelvételt elrendelő új végzést hozott, amelyben felhívta az ESZT‑et a 2018. március 12‑i pervezető intézkedésben szereplő második kérés teljesítésére (a továbbiakban: második végzés).

39      A felperes a 2018. május 22‑i határozattal az ügy irataihoz csatolt 2018. május 9‑i levelében új bizonyítékokat, vagyis az ESZT‑nek a 2016. évi hozzájárulások számítási módjának tényezőit meghatározó tizenhat közbenső határozatát nyújtotta be.

40      A 2018. május 18‑án kelt, 2018. június 29‑én korrigált beadványában az ESZT teljesítette a második végzésben foglaltakat, és előterjesztette bizalmas és nem bizalmas változatban „Az azonosításra vonatkozó technikai információk” című dokumentumot, az ESZT négy elektronikus levelét, amelyek kelte 2016. április 13‑a 17 óra 41 perc, 2016. április 15‑e 19 óra 04 perc és 20 óra 06 perc, valamint 2016. május 19‑e 21 óra 25 perc, továbbá benyújtott egy USB‑kulcsot, amely két XLSX‑formátumú és két TXT‑formátumú fájlt tartalmazott.

41      2018. július 12‑i határozatával, az eljárási szabályzat 103. cikkének (1) bekezdésében előírt vizsgálatot követően a Törvényszék eltávolította az iratokból az ESZT által az első és a második végzés teljesítése céljából benyújtott dokumentumok bizalmas változatait, az ESZT által 2018. május 18‑án benyújtott USB‑kulcson tárolt, bizalmas információkat nem tartalmazó, TXT‑formátumú fájlok kivételével, amelyeket papírformátumban csatoltak az iratanyaghoz.

42      2018. július 12‑én a Törvényszék az eljárási szabályzat 89. cikke alapján hozott harmadik pervezető intézkedéssel felhívta a felperest és a beavatkozó felet, hogy terjesszék elő észrevételeiket az ESZT által a fenti 32., 34., 36. és 38. pontban említett pervezető intézkedésekre és a bizonyításfelvétel elrendelésére adott válaszokkal kapcsolatban.

43      A felperes a 2018. július 30‑án kelt levelében nyújtotta be az észrevételeit. A beavatkozó fél nem nyújtott be észrevételeket.

44      A Törvényszék nyolcadik tanácsának javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzatának 28. cikkét alkalmazva úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

45      A T‑377/16. számon nyilvántartásba vett keresetben a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a megtámadott határozatokat nyilvánítsa semmisnek;

–        másodlagosan annyiban nyilvánítsa semmisnek a második megtámadott határozatot, amennyiben az elrendeli, hogy a túlfizetett hozzájárulás visszatérítésére az ESZA‑ba fizetendő 2017. évi hozzájárulás meghatározása keretében kerül sor;

–        az ESZT‑et kötelezze a költségek viselésére.

46      A T‑645/16. számon nyilvántartásba vett keresetben a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        az első megtámadott határozatot, legalábbis a felperest érintő részében, nyilvánítsa semmisnek;

–        az ESZT‑et kötelezze a költségek viselésére.

47      A T‑809/16. számon nyilvántartásba vett keresetben a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a megtámadott határozatokat, legalábbis a felperest érintő részében, nyilvánítsa semmisnek;

–        az ESZT‑et kötelezze a költségek viselésére.

48      Az ESZT azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a T‑377/16., T‑645/16. és T‑809/16. számon nyilvántartásba vett mindhárom keresetet nyilvánítsa elfogadhatatlannak vagy – másodlagosan – mint megalapozatlant elutasítsa el;

–        harmadlagosan, amennyiben a Törvényszék megállapítja, hogy a felperes jogalapjainak helyt kell adni, a T‑377/16., T‑645/16. és T‑809/16. számon nyilvántartásba vett mindhárom keresetet illetően oly módon korlátozza az érvénytelenség megállapításának időbeli hatályát, hogy e megállapítás a jelen esetben csak hat hónappal ezen ítélet jogerőre emelkedését követően legyen alkalmazható;

–        a T‑377/16., T‑645/16. és T‑809/16. számon nyilvántartásba vett mindhárom keresetet illetően minden esetben kötelezze a felperest az EKSZT által viselt eljárási és egyéb költségek viselésére;

–        amennyiben a Törvényszék a felperes által a T‑377/16., T‑645/16. és T‑809/16. sz. ügyben benyújtott megsemmisítés iránti kereseteket részben vagy egészben elfogadhatónak nyilvánítja, az eljárási szabályzat 68. cikkének megfelelően egyesítse a T‑645/16. és T‑809/16. sz. ügyeket.

49      A T‑645/16. számú ügyben az Olasz Köztársaság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        nyilvánítsa elfogadhatónak a keresetet;

–        a második jogalapnak anélkül adjon helyt, hogy a többi jogalapról határozna.

 A jogkérdésről

 Az elfogadhatóságról

50      Az ESZT először is emlékeztet arra, hogy megsemmisítés iránti kereset kizárólag olyan jogi aktussal szemben indítható, amely harmadik személyekkel szemben joghatásokat válthat ki, ami nem valósult meg sem az első, sem a második megtámadott határozat esetén. A 2016. évi előzetes hozzájárulások összegének az ESZT ügyvezetői testülete általi jóváhagyása, és az eredményeknek ez utóbbi testület által az NSZH‑k részére történő későbbi továbbítása ugyanis semmilyen kötelezettséget nem keletkeztet az intézmények számára. E kötelezettség csak abban az esetben és akkor keletkezik, ha az illetékes NSZH a nemzeti jog alapján jogi aktust bocsát ki.

51      Másodszor, az ESZT arra hivatkozik, hogy a felperes nem címzettje a határozatainak (a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdése), és hogy a megtámadott határozatok közvetlenül nem érintik őt. Az ESZT az egyes intézmények által fizetendő előzetes hozzájárulásokat a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben és a 2015/81 végrehajtási rendeletben meghatározott módszert követve, az NSZH‑kkal szorosan együttműködve számítja ki (a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikke és a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdése). Az ESZT ezen számítása nem keletkeztet közvetlen hatályt az intézmények felé abban az értelemben, hogy önmagában nem érinti az intézmények jogállását. Noha az ESZT az NSZH‑khoz hasonlóan szerepet játszott a hozzájárulások kiszámításának folyamatában, az intézmények mégis csak akkor közvetlenül érintettek, ha az NSZH‑k szedik be a hozzájárulásokat. Nem az ESZT, hanem kizárólag az NSZH‑k jogosultak annak felügyeletére – szükség esetén előírására –, hogy az intézmények az alkalmazandó nemzeti anyagi és eljárásjognak megfelelően megfizessék a hozzájárulásaikat.

52      Az uniós jogalkotó azáltal, hogy az előzetes hozzájárulások beszedésének feladatát az NSZH‑kra bízza, úgy döntött, hogy az ESZT által ily módon kiszámított ezen hozzájárulások beszedését nemzeti anyagi jogban és eljárásjogban az NSZH‑kra ruházott hatáskörük alapján e hatóságokra hagyja. Ez egyébként megfelel a kormányközi megállapodás indokainak. Ennélfogva az NSZH‑k által a nemzeti jog alapján elfogadott jogi aktusokat a nemzeti bíróságok előtt kell megtámadni, és ha a nemzeti bíróság előtt uniós intézmény, vagy ügynökség jogi aktusainak értelmezésére vagy érvényességére vonatkozó kérdések merülnek fel, e bíróság az EUMSZ 267. cikk értelmében előzetes döntéshozatalra kérheti a Bíróságot. Az a tény, hogy a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Ausztria) 2016. augusztus 24‑i ítéletében úgy vélte, hogy a Bíróság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik az előzetes hozzájárulások kiszámítására és beszedésére vonatkozó határozatok megsemmisítése iránti kereset elbírálására, nem releváns, mivel egy nemzeti bíróság ilyen következtetése a jelen esetben nem bír jelentőséggel. Ugyanis kizárólag a Bíróság jogosult a hatásköre meghatározására.

53      Harmadszor, az ESZT előadja, hogy a Bíróság feladata hivatalból ellenőrizni az EUMSZ 263. cikk (6) bekezdésében előírt határidő tiszteletben tartását, és ennek hiányában minden kérelmet köteles elutasítani. Az ESZT megjegyzi, hogy a megtámadott határozatokat nem tették közzé, azokat megküldték az NSZH‑knak mint a határozatok címzettjeinek, és a felperes nem tartozik e címzettek közé. A felperes azonban a megtámadott határozatokról egyéb módon tudomást szerzett. Ennélfogva a keresetét a tudomásszerzést, vagyis e határozatok lényeges tartamának megismerését követő két hónapon belül be kellett volna nyújtania.

54      Az ESZT szerint az osztrák NSZH által 2016. április 26‑án elküldött beszedési értesítés elegendően pontos információkat tartalmazott ahhoz, hogy a felperes kellőképpen megismerje az első megtámadott határozatot, így a keresetindítás határideje 2016. április 27‑én, az említett értesítés kézhezvételének napján kezdődött, és 2016. július 7‑én járt le. Következésképpen a három keresetet határidőn túl, az első megtámadott határozat vonatkozásában késedelmesen nyújtották be. Ez a keresetek elfogadhatóságára a második megtámadott határozatra vonatkozóan is kihat. Mivel ugyanis ez utóbbi határozat kizárólag a 2016. évi előzetes hozzájárulás összegének csökkentésére irányul, a felperesnek nem fűződik jogi érdeke e határozat külön megtámadásához. Egyébiránt a T‑809/16. számon nyilvántartásba vett kereset keretében az ESZT pontosítja, hogy a felperes 2016. május 27‑én kapta kézhez az osztrák NSZH beszedési értesítését, így különösen e kereset a határidő túllépése miatt szintén elfogadhatatlan.

55      Negyedszer, az ESZT azt állítja, hogy a T‑645/16. és a T‑809/16. számon nyilvántartásba vett kereset elfogadhatatlan, mivel ugyanarra a tárgyra és felekre vonatkozik, mint a T‑377/16. számon nyilvántartásba vett kereset.

56      Ötödször, a T‑809/16. számon nyilvántartásba vett keresetre vonatkozóan az ESZT megállapítja, hogy hibás a felperes által előadott azon érv, amely szerint az ESZT határozataihoz az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2001. L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) értelmében vett hozzáféréssel az ESZT részéről a címzettnek küldött hivatalos értesítés egyenértékű, és a megsemmisítés iránti kereset benyújtására nyitva álló határidő új kezdő időpontját jelenti. Az ESZT szerint ugyanis a határozatok címzettjeit azok elfogadásának időpontjában, és az alkalmazandó jogi keret alapján határozzák meg. Az a tény, hogy ezeket a határozatokat később harmadik felekkel közlik, nem jelenti azt, hogy utóbbiakat címzettnek kell tekinteni. Következésképpen a harmadik keresetet, amelynek egészen pontosan ugyanaz a tárgya, amelyben ugyanazok a felek szerepelnek, ugyanazokra a jogalapokra és határozatokra vonatkozik, mint az első két kereset, elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

57      A felperes vitatja ezeket az érveket, és véleménye szerint a három kereset elfogadható.

58      Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése szerint bármely természetes vagy jogi személy az első és második bekezdésben említett feltételek mellett eljárást indíthat a neki címzett vagy az őt közvetlenül és személyében érintő jogi aktusok ellen, továbbá az őt közvetlenül érintő olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen, amelyek nem tartalmaznak végrehajtási intézkedéseket.

59      Így az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése három csoportra szűkíti a természetes vagy jogi személy által indított megsemmisítés iránti kereseteket, mégpedig először is azon jogi aktusokra, amelyeket neki címeztek, másodsorban azon jogi aktusokra, amelyeknek nem címzettje, de őt közvetlenül és személyében érintik, harmadsorban az olyan rendeleti jellegű jogi aktusokra, amelyeknek nem címzettje, de őt közvetlenül érintik, és nem tartalmaznak végrehajtási intézkedéseket (lásd: 2013. december 10‑i von Storch és társai kontra EKB végzés, T‑492/12, nem tették közzé, EU:T:2013:702, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

60      Az EUMSZ 263. cikk első bekezdésében foglalt feltételt illetően a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint csak azok az intézkedések képezhetnek megsemmisítés iránti keresettel megtámadható aktust vagy határozatot, amelyek olyan kötelező joghatásokat váltanak ki, amelyek a felperes érdekeit érinthetik, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét (lásd: 2016. április 21‑i Borde és Carbonium kontra Bizottság végzés, C‑279/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:297, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61      Egyébiránt olyan jogi aktusok vagy határozatok esetén, amelyek kidolgozása több szakaszban, különösen pedig belső eljárás során történik, főszabály szerint csak azon intézkedések minősülnek megtámadható aktusnak, amelyek ezen eljárás végén rögzítik az intézmény végleges álláspontját, a végső határozat előkészítésére irányuló közbenső intézkedések azonban nem ilyenek (lásd: 2016. március 9‑i Port autonome du Centre et de l’Ouest és társai kontra Bizottság végzés, T‑438/15, EU:T:2016:142, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62      Továbbá az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy amikor egy nem privilegizált felperes terjeszt elő megsemmisítés iránti keresetet azon jogi aktussal szemben, amelynek nem címzettje, az a követelmény, miszerint a megtámadott intézkedés kötelező joghatásainak érinteniük kell a felperes érdekeit, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét, együttesen érvényes az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében meghatározott feltételekkel (lásd: 2014. március 6‑i Northern Ireland Department of Agriculture and Rural Development kontra Bizottság végzés, C‑248/12 P, nem tették közzé, EU:C:2014:137, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63      E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egyrészt azon természetes vagy jogi személy, aki nem címzettje egy határozatnak, csak akkor állíthatja, hogy személyében érintett, ha a határozat bizonyos sajátos jellemzői vagy egy őt minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rá, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őt (1963. július 15‑i Plaumann kontra Bizottság ítélet, 25/62, EU:C:1963:17, 223. o.; 1998. április 2‑i Greenpeace Council és társai kontra Bizottság ítélet, C‑321/95 P, EU:C:1998:153, 7. és 28. pont).

64      Másrészt az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az a feltétel, miszerint a kereset tárgyát képező határozatnak közvetlenül kell érintenie a természetes vagy jogi személyt, azt kívánja meg, hogy a vitatott intézkedés közvetlen hatást gyakoroljon a jogalany jogi helyzetére, és egyáltalán ne hagyjon mérlegelési lehetőséget a jogi aktus végrehajtására kötelezett címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül az uniós szabályozás alapján történik (2007. március 22‑i Regione Siciliana kontra Bizottság ítélet, C‑15/06 P, EU:C:2007:183, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

65      Márpedig az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy még ha a vitatott jogi aktus – ahhoz, hogy a jogalanyok jogi helyzetére hatást gyakoroljon – szükségszerűen végrehajtási intézkedések elfogadását is vonja maga után, a közvetlen érintettség feltétele mindazonáltal teljesítettnek tekintendő, ha e jogi aktus végrehajtása érdekében a címzettjére kötelezettségeket ír elő, valamint ha e címzettnek automatikusan olyan intézkedéseket kell elfogadnia, amelyek módosítják a felperes jogi helyzetét (lásd ebben az értelemben: 2015. július 7‑i Federcoopesca és társai kontra Bizottság ítélet, T‑312/14, EU:T:2015:472, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

66      Amint ugyanis Wathelet főtanácsnok a Stichting Woonpunt és társai kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványában (C‑132/12 P, EU:C:2013:335, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) emlékeztetett, a tagállami mozgástér hiánya szertefoszlatja az uniós aktus és a jogalany közötti közvetlen kapcsolat látszólagos hiányát, Másként kifejezve, a közvetlen érintettség megakadályozása érdekében az uniós aktus végrehajtására irányuló közvetítő aktus megalkotójának mérlegelési mozgástere nem lehet pusztán formális. Annak kell lennie a felperes jogi érintettsége forrásának.

67      A jelen esetben először is az alkalmazandó szabályozásból és különösen a 806/2014 rendelet 54. cikke (1) bekezdésének b) pontjából és 70. cikkének (2) bekezdéséből az következik, hogy mind az egyéni hozzájárulások számítását végző, mind pedig az e hozzájárulásokat jóváhagyó határozatot meghozó szerv az ESZT. Az a körülmény, hogy az ESZT és az NSZH‑k között együttműködés áll fenn, nem változtat e megállapításon (2018. november 19‑i Iccrea Banca kontra Bizottság és ESZT végzés, T‑494/17, EU:T:2018:804, 27. pont).

68      Ugyanis kizárólag az ESZT rendelkezik hatáskörrel arra, hogy „az EKB‑val vagy a nemzeti illetékes hatósággal folytatott konzultációt követően és [az NSZH‑kkal] szoros együttműködésben” kiszámolja az intézmények előzetes hozzájárulásait (a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdése). Egyébiránt az NSZH‑k uniós jogból eredő kötelezettsége, hogy beszedjék az említett hozzájárulásokat, ahogyan azokat az ESZT határozata megállapította (a 806/2014 rendelet 67. cikkének (4) bekezdése).

69      Az ESZT határozata tehát, amely a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdése alapján megállapítja az előzetes hozzájárulásokat, végleges jellegű.

70      Következésképpen a megtámadott határozatok nem minősíthetők tisztán előkészítő vagy közbenső intézkedéseknek, mivel az eljárás végén véglegesen rögzítik az ESZT hozzájárulásokkal kapcsolatos álláspontját.

71      Másodszor rá kell mutatni arra, hogy a 2015/81 végrehajtási rendelet 5. cikkének nyelvi változatai közötti terminológiai eltérésektől függetlenül az NSZH‑k, nem pedig az intézmények azok a szervek, amelyekhez az előzetes hozzájárulások mértékét rögzítő határozat kibocsátója, az ESZT mint címzettekhez fordul. Ténylegesen és az alkalmazandó szabályozás alapján kizárólagosan az NSZH‑k azok a szervek, amelyeknek a szóban forgó határozat kibocsátója köteles megküldeni a határozatot, és ezért végeredményben ők e határozat címzettjei az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében (2018. november 19‑i Iccrea Banca kontra Bizottság és ESZT végzés, T‑494/17, EU:T:2018:804, 28. pont).

72      Azt a megállapítást, hogy az NSZH‑k az ESZT által hozott határozat címzettjeinek minősülnek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében, egyébként az a tény is alátámasztja, hogy a 806/2014 rendelettel létrehozott rendszerben és e rendelet 67. cikkének (4) bekezdése alapján az NSZH‑k felelnek az ESZT által meghatározott egyéni hozzájárulásoknak az intézményektől való beszedéséért (2018. november 19‑i Iccrea Banca kontra Bizottság és ESZT végzés, T‑494/17, EU:T:2018:804, 29. pont).

73      Bár így az intézmények a beavatkozó fél állításával ellentétben nem címzettjei a megtámadott határozatoknak, e határozatok személyükben és közvetlenül érintik őket, amennyiben e határozatok sajátos jellemzőik vagy egy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkoznak rájuk, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyénítik őket, és mivel közvetlen hatást gyakorolnak a jogi helyzetükre, és nem hagynak semmilyen mérlegelési jogkört az ezen intézkedés végrehajtásával megbízott címzettek számára.

74      E tekintetben egyrészt a megtámadott határozatok név szerint említik az egyes intézményeket, és meghatározzák, vagy a második megtámadott határozat esetében kiigazítják az egyéni hozzájárulását. Ebből következik, hogy a megtámadott határozatok személyükben érintik az intézményeket, amelyek között szerepel a felperes is.

75      Másrészt a közvetlen érintettséget illetően meg kell említeni, hogy a megtámadott határozatok végrehajtásával megbízott NSZH‑k semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkeznek az e határozatokban megállapított egyéni hozzájárulások összegét illetően. Az NSZH‑k különösen nem módosíthatják ezeket az összegeket, és kötelesek azokat az érintett intézményektől beszedni.

76      Egyébiránt, ami a felperes közvetlen érintettségének vitatása érdekében az ESZT által a kormányközi megállapodásra tett hivatkozást (T‑809/16) illeti, meg kell állapítani, hogy e megállapodás nem a 2016. évi előzetes hozzájárulások NSZH‑k általi beszedésére, hanem csupán e hozzájárulásoknak az ESZA‑ba való átutalására vonatkozik.

77      Amint ugyanis a 806/2014 rendeletből (lásd az említett rendelet (20) preambulumbekezdését és 67. cikkének (4) bekezdését) és a kormányközi megállapodás rendelkezéseiből (lásd a kormányközi megállapodás (7) preambulumbekezdését, 1. cikkének a) pontját és 3. cikkét) következik, a hozzájárulások beszedése az uniós jog (mégpedig a 2014/59 irányelv és a 806/2014 rendelet) alapján történik, e hozzájárulásoknak az ESZA‑ba való átutalása pedig a kormányközi megállapodáson alapul.

78      Így, még ha az intézmények arra vonatkozó jogi kötelezettsége, hogy az NSZH‑k által megjelölt számlákra befizessék az előzetes hozzájárulásuk címén esedékes összegeket, meg is követeli, hogy az NSZH‑k nemzeti jogi aktusokat fogadjanak el, ezeket az intézményeket mégis közvetlenül érinti az ESZT azon határozata, amely az egyéni hozzájárulásaik összegét rögzítette.

79      A fenti megfontolásokból következik, hogy a megtámadott határozatok a felperest személyében és közvetlenül érintik.

80      A keresetindítási határidőt illetően emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdése értelmében a megsemmisítés iránti kereseteket az esettől függően, az intézkedés kihirdetésétől vagy a felperessel történő közlésétől, illetve ennek hiányában attól a naptól számított két hónapon belül kell megindítani, amikor arról a felperes tudomást szerzett.

81      A jelen ügyen a megtámadott határozatokat nem hirdették ki, és nem közölték a címzettjüknek nem minősülő felperessel sem.

82      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint kihirdetés vagy közlés hiányában a keresetindítási határidő csak akkor kezdődik, amikor az érintett fél pontosan megismerte a szóban forgó jogi aktus tartalmát és indokolását, feltéve hogy észszerű határidőn belül elkérte a jogi aktus teljes szövegét. Ennek figyelembevétele mellett a keresetindítási határidő csak akkor kezdődik, amikor az érintett harmadik fél pontosan megismerte a szóban forgó jogi aktus tartalmát és indokolását oly módon, hogy keresetindítási jogával élni tudjon (lásd: 2018. november 19‑i Iccrea Banca kontra Bizottság és ESZT végzés, T‑494/17, EU:T:2018:804, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

83      Így az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdésében előírt két hónapos határidő, amely a megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktus kihirdetése vagy közlése hiányában azon a napon kezdődik, amikor arról a felperes tudomást szerzett, nem azonos azzal az észszerű határidővel, amellyel e fél az adott jogi aktus pontos megismerése érdekében a teljes szöveg közlésére irányuló kérelmét illetően rendelkezik (lásd: 2018. november 19‑i Iccrea Banca kontra Bizottság és ESZT végzés, T‑494/17, EU:T:2018:804, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

84      A jelen esetben rá kell mutatni arra, hogy a felperes, csakúgy, mint minden, az ESZA‑ba történő 2016. évi előzetes hozzájárulás befizetésével érintett intézmény, megkapta az egyéni hozzájárulások ESZT általi kiszámítását lehetővé tévő adatok szolgáltatásához szükséges dokumentumokat és kérdőíveket. Ezek a dokumentumok és kérdőívek tájékoztatták a felperest az irányadó jogi alapokról, valamint arról, hogy az ESZA‑nak fizetendő hozzájárulást az ESZT számítja ki.

85      Emellett a felperes az első megtámadott határozatról az osztrák NSZH 2016. április 27‑én megküldött, 2016. április 26‑i beszedési értesítéséből, a második megtámadott határozatról pedig az említett NSZH‑nak a 2016. május 27‑én kézhez vett, 2016. május 23‑i beszedési értesítéséből tudomást szerzett.

86      A felperes a T‑377/16. számon nyilvántartásba vett első keresetét 2016. július 14‑én, azaz több mint két hónappal és tíz nappal az osztrák NSZH 2016. április 26‑i beszedési értesítésének 2016. április 27‑i kézhezvételét követően nyújtotta be. A keresetindítási határidő esetleges túllépésének e kérdése azonban e kereset esetén a második megtámadott határozat vonatkozásában nem merül fel.

87      Meg kell azonban említeni, hogy a felperes elővigyázatosságból nyújtotta be a keresetet, a megtámadott határozatok vele való közléséig, amely révén pontosan megismerheti ezek pontos tartalmát.

88      Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 13., 21. és 23. pontban kifejtettek szerint a felperes a megtámadott határozatok megszerzése érdekében számos kérelmet nyújtott be, először az osztrák NSZH‑hoz, majd az ESZT‑hez. Ezért azt kell ellenőrizni, hogy ezeket a kérelmeket a megtámadott határozatok létezéséről való tudomásszerzést követően a fenti 82. és 83. pontban említett észszerű határidőn belül nyújtotta‑e be.

89      A határozat közlésének a határozat meglétéről való tudomásszerzést követő kérésére nyitva álló „észszerű határidő” nem előre megszabott határidő, amely automatikusan levezethető a megsemmisítés iránti kereset határidejének időtartamából, hanem az adott ügy körülményeitől függ (lásd: 2018. november 19‑i Iccrea Banca kontra Bizottság és ESZT végzés, T‑494/17, EU:T:2018:804, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

90      Egyebekben meg kell egyrészt jegyezni, hogy a Bíróság néhány ügyben kimondta, hogy a határozat közlésének kérésére nyitva álló, a határozat meglétéről való tudomásszerzéstől számított két hónapos határidő túllépi az észszerű határidő fogalmát (lásd ebben az értelemben: 1993. március 5‑i Ferriere Acciaierie Sarde kontra Bizottság végzés, C‑102/92, EU:C:1993:86, 19. pont; 2011. november 10‑i Agapiou Joséphidès kontra Bizottság és EACEA végzés, C‑626/10 P, nem tették közzé, EU:C:2011:726, 131. és 132. pont).

91      Másrészt a Törvényszék más ügyekben úgy ítélte meg, hogy a határozat teljes szövegének közlése iránt több mint négy hónappal azután benyújtott kérelem, hogy a felperes tudomást szerzett a jogi aktus meglétéről, minden észszerű határidőn túl megfogalmazott kérelemnek minősül (lásd ebben az értelemben: 1998. július 15‑i LPN és GEOTA kontra Bizottság végzés, T‑155/95, EU:T:1998:167, 44. pont; 2010. május 18‑i Abertis Infraestructuras kontra Bizottság végzés, T‑200/09, nem tették közzé, EU:T:2010:200, 63. pont).

92      Az adott ügy körülményeire tekintettel nem kell a Bíróság és a Törvényszék által kidolgozott értékeléstől eltérő álláspontra helyezkedni.

93      A jelen esetben a megtámadott határozatok közlése iránt az osztrák NSZH‑hoz több alkalommal, és az ESZT‑hez 2016. július 7‑én intézett, a fenti 13., 21. és 23. pontban leírt kérelmeket észszerű határidőn belül nyújtották be.

94      Kétségtelen, hogy az osztrák NSZH a mellélete nélkül küldte meg a felperesnek a második megtámadott határozatot 2016. június 28‑án, és az ESZT az első megtámadott határozatot 2016. szeptember 20‑án. A felperes tehát ezen időpontokban nem ismerhette meg a megtámadott határozatok mellékleteinek rá vonatkozó részét. A felperes csak a Törvényszék két, a fenti 34. és 38. pontban említett bizonyításfelvételt elrendelő végzése után férhetett hozzá a megtámadott határozatok mellékleteinek őt érintő részeihez.

95      Tekintettel arra, hogy egyrészről a megtámadott határozatok közlését észszerű határidőn belül kérték, és másrészről a T‑377/16., T‑645/16. és T‑809/16. számon nyilvántartásba vett keresetet a felperes azelőtt nyújtotta be, hogy hozzáférést kapott volna a megtámadott határozatokhoz, beleértve a mellékleteik rá vonatkozó részeit is, azt a következtetést kell levonni, hogy a három keresetet nem nyújtotta be késedelmesen.

96      Ugyanakkor a perfüggőségre vonatkozó érv kapcsán, amelyre az ESZT lényegében annak alátámasztására hivatkozik, hogy a T‑645/16. és a T‑809/16. számon nyilvántartásba vett keresetet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, mivel ugyanarra a tárgyra és ugyanazokra a felekre vonatkozik, mint a T‑377/16. számon nyilvántartásba vett kereset, emlékeztetni kell a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatára, amely szerint perfüggőség miatt mint elfogadhatatlant el kell utasítani egy keresetet követően benyújtott másik keresetet, amely ugyanazon feleket állítja szembe, ugyanazon jogalapokra alapították és ugyanazon jogi aktus megsemmisítésre irányul, mint az első kereset (2005. november 24‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑138/03, C‑324/03 és C‑431/03, EU:C:2005:714, 64. pont; ebben az értelemben lásd még: 1988. szeptember 22‑i Franciaország kontra Parlament ítéletet, 358/85 és 51/86, EU:C:1988:431, 12. pont).

97      A T‑377/16. és T‑645/16. számon nyilvántartásba vett kereseteket elővigyázatosságból, a megtámadott határozatok közlése előtt nyújtották be arra az esetre, ha az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdésében a megsemmisítés iránti kereset benyújtására meghatározott határidő már az első megtámadott határozattal kapcsolatos beszedési értesítés kézhezvételekor megkezdődhetett.

98      A felperes, mivel szerinte az ESZT 2016. szeptember 20‑án biztosított számára hozzáférést a megtámadott határozatokhoz, a T‑809/16. számon nyilvántartásba vett harmadik kereset kapcsán úgy véli, hogy ez a nap minősül a megsemmisítés iránti kereset benyújtására nyitva álló határidő kezdő időpontjának, és így e kereset benyújtása nem késedelmes. Ezen értelmezésre tekintettel a felperes elismeri, hogy a megelőző jelleggel benyújtott megsemmisítés iránti kereset esetleg túl korai lehetett. Ugyanakkor azt állítja, hogy mivel a megtámadott határozatok szövegét csak 2016. szeptember 20‑án ismerte meg, azóta kiderült, hogy a megtámadott határozatok között elválaszthatatlan kapcsolat állhat fenn, amelyről a felperes szerint az első két megsemmisítés iránti kereset benyújtásakor nem lehetett tudomása. Ezért a felperes a jogorvoslati lehetőségek biztosítása érdekében egy harmadik keresetet indított a megtámadott határozatok ellen.

99      Véleménye szerint a T‑809/16. sz. ügyben benyújtott kereset nem egyezik meg a T‑377/16. és a T‑645/16. sz. ügyben benyújtott keresettekkel, mind az önálló tárgya, mind a két megtámadott határozat 2016. szeptember 20‑i mellékletek nélküli közlése következtében a fennálló helyzetben bekövetkező változások miatt.

100    A jelen esetben a három kereset a T‑645/16. sz. ügy kivételével – amelyben egy beavatkozó fél is szerepel – ugyanazokat a feleket állítja szembe. A felek személyének azonosságával kapcsolatos perfüggőségre alapított elfogadhatatlansági feltétel a felperesekre és alperesekre vonatkozik, nem pedig a beavatkozó felekre, így ez a feltétel teljesült.

101    Emellett a három kereset a T‑645/16. sz. kereset kivételével – amely csak az első megtámadott határozat megsemmisítését célozza – ugyanazon jogi aktusok megsemmisítésére irányul. Mivel a T‑645/16. sz. ügy tárgya a másik két ügy, a két megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló T‑377/16. és a T‑809/16. sz. ügy tárgyának részét képezi, a vitatott jogi aktusok azonosságával kapcsolatos perfüggőségre alapított elfogadhatatlansági feltétel a jelen esetben szintén teljesült.

102    Végül, ami a jogalapok azonosságával kapcsolatos perfüggőségre alapított elfogadhatatlansági feltételt illeti, meg kell állapítani, hogy a T‑645/16. és a T‑809/16. sz. ügyben indított kereseteket két olyan jogalap támasztja alá, amelyre a felperes az T‑377/16. sz. ügyben benyújtott, négy jogalapot tartalmazó keresetében már hivatkozott. A T‑645/16. és T‑809/16. sz. újabb ügyekben hivatkozott jogalapok tehát szerepelnek a T‑377/16. sz. ügyben benyújtott első keresetben.

103    A fenti megfontolásokra tekintettel ki kell jelenteni, hogy a T‑377/16. sz. ügyben benyújtott kereset elfogadható, és a T‑645/16. és a T‑809/16. sz. ügyben indított keresetek perfüggőség miatt elfogadhatatlanok.

 Az ügy érdeméről

104    A felperes a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló keresetének alátámasztása érdekében négy jogalapra hivatkozik. A felperes szerint az ESZT a megtámadott határozatok elfogadásakor lényeges eljárási szabályokat sértett, először az indokolási kötelezettsége megsértésével (első jogalap), és másodszor a megtámadott határozatok hiányos közlésével (második jogalap). Ezen túlmenően a felperes két jogalapra hivatkozik, egyrészt arra, hogy a 2016. évre szóló hozzájárulásának kiigazítása csak jelentéktelen mértékű volt (harmadik jogalap), másrészt arra, hogy jogellenes a túlfizetett hozzájárulásnak csak 2017‑ben történő visszatérítése (negyedik jogalap).

105    Előzetesen meg kell állapítani, hogy a felperes csak az ESZT által az első és második végzésre adott válaszok kézhezvételét követően a Törvényszéknek megküldött 2018. május 9‑én és július 30‑án kelt két levelében fogalmazott meg kifogásokat a megtámadott határozatok elfogadásával kapcsolatos eljárással szemben. A felperes az ezzel kapcsolatban felhozott érveire elsősorban azon érvelése alátámasztására hivatkozik, amely az indokolás és a megtámadott határozat teljes közzétételének hiányára alapított jogalapokban szereplő, lényeges eljárási szabályok megsértésének bizonyítására irányul.

106    Először is az eljárási jellegű szabályok megsértésére vonatkozó kifogásokat és az indokolási kötelezettség megsértésén alapuló jogalapot kell megvizsgálni.

 A megtámadott határozat elfogadására vonatkozó eljárási szabályok tiszteletben tartásáról

107    Egyrészről, a felperes a 2018. május 9‑i és július 30‑i levelében megállapította, hogy a megtámadott határozatokon szereplő aláírások tökéletesen megegyeznek, és az ESZT nem fejtette ki, miként biztosított az elektronikus aláírások használatára vonatkozóan az ESZT elnöke által kibocsátott esetleges utasítás hitelessége. Egyébként a felperes megjegyezte, hogy a határozatok mellékleteit digitális formátumban, elektronikus levélben küldték meg az ügyvezetői testület tagjainak és a megfigyelőknek, míg 2016. szeptember 13‑i levelében az ESZT biztonsági okokból szigorúan megtagadta ugyanezen dokumentumok elektronikus vagy postai úton történő megküldését. A felperes 2018. május 9‑i levelében kérte a Törvényszéktől, hogy a Bíróság alapokmánya 24. cikkének az eljárási szabályzat 89. cikke (3) bekezdésének a) és b) pontjával együttesen értelmezett (1) bekezdése alapján fogadjon el pervezető intézkedéseket, különösen abból a célból, hogy eljárási jellegű kérdéseket intézzen az ESZT‑hez.

108    Másrészről a felperes a 2018. július 30‑i levelében számos, az első megtámadott határozatot érintő eljárási szabálytalanságot állapított meg. Mindenekelőtt megemlítette, hogy az ESZT ügyvezetői testületének tagjai által elektronikus levélben küldött válaszokat, amelyekből a döntés írásbeli eljárás útján történő elfogadására vonatkozó egyetértésüknek kellene kiderülnie, nem nyújtották be a Törvényszéknek. Ezt követően megjegyezte, hogy a számítások pontatlanságának megállapítását követően az írásbeli eljárás útján hozott határozatot 2016. április 15‑én este oly módon módosították, hogy a tagok válaszának hiányát hozzájárulásként értelmezték anélkül, hogy az ESZT és az ügyvezetői testületének tagjai közötti kommunikációban az esetleges kifogások közlésére határidőt határoztak volna meg. A felperes megjegyezte, hogy ezeket az üzeneteket nem címezték külön az ügyvezetői testület egyes tagjai számára, az adott tagok más módon történő értesítésére vonatkozóan sem magyarázatot, sem bizonyítékot nem nyújtottak be a Törvényszéknek. A határozathozatalra irányuló ezen eljárás ellentétes mind az ítélkezési gyakorlatban meghatározott, és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkében átvett megfelelő ügyintézés elvével, mind az ÜTESZ‑szel, és különösen annak 9. cikke (1) és (2) bekezdésével, valamint 11. cikkével. Végül a felperes a 2016. április 15‑én és május 19‑én elküldött határozattervezetek formátumát kifogásolta, vagyis azt, hogy a dokumentumokat elektronikus úton, XLSX‑fájlformátumban küldték ki. A számítást nem XLSX típusú dokumentumban kellett volna végezni, amelyben az adott, vagy köztes értékek bármikor, akár véletlenül, akár szándékosan is módosíthatók. Egyebekben az olyan ellenőrizhető elektronikus aláírás hiányában, amely biztosíthatja, hogy ne következzen be a hozzájárulásokra vonatkozóan megállapított összegek meghamisítása vagy módosítása, nem lehet megállapítani, melyik DOCX‑, XLSX‑ vagy PDF‑dokumentum alkotja az egyes intézményekre meghatározott összegek „aláírt eredeti példányát”.

109    Az ESZT 2018. március 27‑i levelében arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozatok elfogadására irányuló eljárás során nem merült fel jogsértés. 2018. június 6‑i levelében az ESZT pontosította, hogy a levélforgalom mindig biztonságos volt, és nem volt hatással az előzetes hozzájárulások számításának tartalmára és jogszerűségére. Ennélfogva ez a tényező a kereset elbírálása szempontjából nem bír relevanciával.

110    Egyébiránt a felperes pervezető intézkedések iránti kérelme tekintetében az ESZT 2018. szeptember 11‑i levelében lényegében arra kérte a Törvényszéket, hogy az eljárási szabályzat 88. cikke (2) bekezdésének megsértése miatt utasítsa el e kérelmet, mivel a felperes nem magyarázta meg, hogy ezek az intézkedések miként lehetnek hasznosak az eljárás céljai, és relevánsak az eljárás kimenetele szempontjából.

111    Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság úgy ítélte meg, hogy mivel az intellektuális elem és a formai elem szétválaszthatatlan egységet alkot, a jogi aktus írásba foglalása az azt elfogadó hatóság akaratának szükséges kifejeződése (1994. június 15‑i Bizottság kontra BASF és társai ítélet, C‑137/92 P, EU:C:1994:247, 70. pont; 2000. április 6‑i Bizottság kontra ICI ítélet, C‑286/95, EU:C:2000:188, 38. pont).

112    A jogi aktus hitelesítésének célja, hogy a jogi aktus kibocsátója által elfogadott szöveg rögzítésével garantálja a jogbiztonságot, és így az lényeges eljárási szabálynak minősül (1994. június 15‑i Bizottság kontra BASF és társai ítélet, C‑137/92 P, EU:C:1994:247, 75. és 76. pont; 2000. április 6‑i Bizottság kontra ICI ítélet, C‑286/95 P, EU:C:2000:188, 40. és 41. pont).

113    A Bíróság azt is megállapította, hogy egy lényeges eljárási szabály megsértése a jogi aktus hitelesítésének hiányában anélkül is megvalósul, hogy szükség lenne többek között annak megállapítására, hogy a jogi aktust egy másik hiba is érinti, vagy hogy a hitelesítés hiánya kárt okozott a rá hivatkozó személynek (2000. április 6‑i Bizottság kontra ICI ítélet, C‑286/95 P,EU:C:2000:188, 42. pont).

114    A hitelesítésre vonatkozó eljárási szabály betartására, és így a jogi aktus rögzült jellegére irányuló felülvizsgálatnak meg kell előznie minden más felülvizsgálatot, mint például a jogi aktus kibocsátója hatáskörének, a kollegialitás elvének vagy még a jogi aktusok indokolására vonatkozó kötelezettség tiszteletben tartásának felülvizsgálatát (2000. április 6‑i Bizottság kontra ICI ítélet, C‑286/95 P, EU:C:2000:188, 46. pont).

115    Ha az uniós bíróság megállapítja az elé terjesztett jogi aktus vizsgálatakor, hogy azt nem szabályszerűen hitelesítették, az ő feladata, hogy hivatalból figyelembe vegye a szabályszerű hitelesítés hiányán alapuló, lényeges eljárási szabály megsértésére vonatkozó jogalapot, és ennek következményeként megsemmisítse az ilyen hibát tartalmazó jogi aktust (2000. április 6‑i Bizottság kontra ICI ítélet, C‑286/95 P, EU:C:2000:188, 51. pont).

116    E tekintetben nincs jelentősége annak, hogy a hitelesítés hiánya következtében a jogvitában részt vevő egyik felet sem érte kár. Ugyanis a jogi aktusok hitelesítése az EUMSZ 263. cikk értelmében vett lényeges eljárási szabály, amely alapvetően szükséges a jogbiztonsághoz, és amelynek megsértése a hibás aktus megsemmisítését vonja maga után, anélkül hogy az ilyen kár fennállását bizonyítani kellene (2000. április 6‑i Bizottság kontra ICI ítélet, C‑286/95 P, EU:C:2000:188, 52. pont; lásd továbbá ebben az értelemben: 2016. szeptember 8‑i Goldfish és társai kontra Bizottság ítélet, T‑54/14, EU:T:2016:455, 47. pont).

117    A jelen esetben meg kell állapítani, hogy a felperes a megsemmisítés iránti keresete alátámasztására formális jogalapként nem állítja a hitelesítés hiányát, mégis kétségeit fejezi ki az ESZT elnökének a megtámadott határozatokon szereplő aláírásának hitelességét illetően.

118    A fenti 115. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból mindenképpen az következik, hogy egy olyan kérdésről van szó, amelyet az uniós bíróságnak hivatalból kell felvetnie.

119    Ezzel összefüggésben meg kell állapítani, hogy az ESZT válaszként az első végzésre, amelyben felszólították arra, hogy nyújtsa be a megtámadott határozatok eredeti példányának teljes másolatát, beleértve azok egyetlen mellékletét is, mindegyik határozat szövegét illetően 2018. január 15‑én egy kétoldalas dokumentumot csatolt be, amely egy papíralapú aláírt dokumentum PDF‑formátumú szkennelt változata, amely alapján arra lehetett következtetni, hogy ezek az oldalak az eredeti másolatai voltak, vagyis azon dokumentum másolatai, amelyet formálisan aláírásra bocsátottak, és amelyet az ESZT ügyvezetői testülete elfogadott. Az ESZT nem nyújtotta be a megtámadott határozatok mellékletei tekintetében az eredeti másolatát, hanem csupán mindegyik határozat esetében egy digitális adatokat tartalmazó, PDF‑formátumú digitális dokumentumot, amelyből hiányoztak azok az elemek, amelyek lehetővé tennék e dokumentum hitelességének tanúsítását.

120    A második pervezető intézkedéssel, majd a második végzéssel a Törvényszék felhívta az ESZT‑et, hogy tisztázza, milyen formátumúak voltak a mellékletek a megtámadott határozatok elfogadásának időpontjában, és arra az esetre, ha e mellékleteket digitális formátumban adták ki, fejtse ki és adja meg mindazon technikai hitelesítési elemet, amely annak bizonyításához szükséges, hogy a Törvényszék elé terjesztett, digitális adatokat tartalmazó PDF‑formátumú dokumentumok megfelelnek annak, amelyet az ESZT ügyvezetői testületének 2016. április 15‑i és 2016. május 20‑i ülésein konkrétan aláírásra bocsátottak és elfogadtak. A Törvényszék arra is felhívta az ESZT‑et, hogy tegye meg észrevételeit a megtámadott határozatok jogi létezésének és a lényeges eljárási szabályok tiszteletben tartásának kérdésével kapcsolatban.

121    A második pervezető intézkedésre és a második végzésre adott 2018. március 27‑i és május 18‑i válaszaiban az ESZT először hivatkozott arra, hogy a megtámadott határozatokat nem az ESZT ügyvezetői testülete tagjainak ülésein, hanem az ÜTESZ 7. cikke (5) bekezdésének – és 9. cikkének – megfelelően elektronikus formátumban írásbeli eljárás útján fogadták el, amelynek értelmében főszabály szerint az ügyvezetői testület számára minden releváns tájékoztatást és dokumentumot elektronikusan továbbítanak a bizalmas kezelésre vonatkozó szabályok tiszteletben tartásával, az ÜTESZ 15. cikkének megfelelően.

122    Különösen ami az első megtámadott határozat elfogadására irányuló eljárást illeti, az ügyiratokból kitűnik, hogy az ESZT által az ügyvezetői testület tagjai részére 2016. április 13‑án 17 óra 41 perckor küldött – három csatolt iratot, köztük egy „Memorandum2_Final results.pdf” című dokumentumot tartalmazó – elektronikus levél útján 2016. április 15‑én 12 órára kérték az ESZT ügyvezetői testületétől a 2016. évi előzetes hozzájárulások formális jóváhagyását.

123    A 2016. április 15‑én 19 óra 04 perckor küldött elektronikus levélben az ESZT jelezte, hogy a hozzájárulások számításába hiba csúszott, és bejelentette egy „Memorandum 2” című dokumentum módosított változatának megküldését, és megemlítette, hogy a már megadott jóváhagyást, amennyiben a címzettek nem emelnek kifogást, úgy kell tekinteni, hogy a kijavított összegekre is kiterjed.

124    A 2016. április 15‑én 20 óra 06 perckor továbbított levélben XLSX‑formátumban, „Final results15042016.xlsx” cím alatt megküldték a bejelentett dokumentumot.

125    Ami a második megtámadott határozat elfogadására irányuló eljárást illeti, az ESZT kifejtette, hogy 2016. május 19‑én 21 óra 25 perckor elektronikus levelet küldött az ügyvezetői testület tagjai részére az írásbeli eljárás megindítása céljából, kérve a 2016. évi előzetes hozzájárulások számítási eredményeire vonatkozó kiigazítás jóváhagyását, és e levél tartalmazott egy mellékletben csatolt, a kiigazított számítások eredményeit bemutató, „Delta” megnevezésű XLSX‑formátumú fájlt. A jóváhagyást – „az eset sürgőssége miatt” – 2016. május 20‑án 17 órára kérték.

126    Végül az ESZT a 2018. június 6‑i levelében azt állította, hogy a megtámadott határozatok okiratait az ESZT elnöke elektronikusan írta alá.

127    Meg kell azonban állapítani, hogy az ESZT – nem terjesztve elő, de még fel sem ajánlva ezen állítás bizonyítékát, amely főszabály szerint a végleges digitális okiratok és a hitelességet biztosító, elektronikus aláírást igazoló tanúsítványok benyújtásában állt volna – olyan elemekre hivatkozik, amelyek valójában ellentmondanak ezen állításnak.

128    A megtámadott határozatok szövegét illetően ugyanis az ESZT olyan PDF‑dokumentumokat mutatott be, amelyek az utolsó oldalon egy kézírásos aláírást tartalmaznak, amely úgy tűnik, hogy egy képfájl „másolása‑beillesztése” révén került oda, és hiányoznak róluk az elektronikus aláírást igazoló tanúsítványok.

129    Ami a megtámadott határozatok mellékleteit illeti, amelyek tartalmazzák a hozzájárulások és azok kiigazításának összegeit, és amelyek ennélfogva a határozatok alapvető részét képezik, szintén nem tartalmaznak egyáltalán semmilyen elektronikus aláírást, jóllehet nem elválaszthatatlanul kapcsolódnak a megtámadott határozatok szövegéhez.

130    A megtámadott határozatok mellékletei hitelességének megállapítása érdekében az ESZT a második végzésre válaszul TXT‑formátumú dokumentumokat terjesztett elő, amelyek célja annak bizonyítása volt, hogy e mellékletek hash értéke (hash value) megegyezik a 2016. április 15‑én 20 óra 06 perckor és 2016. április 19‑én 21 óra 25 perckor küldött elektronikus levélhez csatolt XLSX‑formátumú dokumentumok tekintetében kimutatott hash értékekkel.

131    Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy annak bizonyítása érdekében, hogy a megtámadott határozatok mellékletei elektronikus aláírás tárgyát képezték, amint azt az ESZT állította (lásd a fenti 126. pontot), ez utóbbinak az e mellékletekhez kapcsolódó elektronikus aláírást hitelesítő tanúsítványokat, nem pedig hash értéket tartalmazó TXT‑dokumentumokat kellett volna benyújtania. Az ilyen TXT‑dokumentumok benyújtása arra enged következtetni, hogy az ESZT nem rendelkezett elektronikus aláírást hitelesítő tanúsítványokkal, és hogy a megtámadott határozatok mellékletei tehát – az állításával ellentétben – nem képezték elektronikus aláírás tárgyát.

132    Ezenkívül az ESZT által bemutatott TXT‑formátumú dokumentumok egyáltalán nem kapcsolódnak objektív és szétválaszthatatlan módon a szóban forgó mellékletekhez.

133    Végül a teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a megkövetelt hitelesítés nem a 2016. április 15‑én 20 óra 06 perckor és 2016. április 19‑én 21 óra 25 perckor továbbított elektronikus levelekben megküldött tervezetek hitelesítése, hanem azon okiratok hitelesítése, amely e jóváhagyást követően jött létre. Ugyanis csak a jóváhagyást követően jön létre az okirat, és azt csak ezután hitelesítik egy aláírás rávezetésével.

134    A fenti megfontolásokból következik, hogy a megtámadott határozatok hitelesítésének követelménye nem teljesül.

135    E megállapításokon túl, amelyek a megtámadott határozat hitelesítésének hiányára vonatkoznak, amely a fenti 113–116. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint önmagában a megtámadott határozat megsemmisítését követeli meg, a Törvényszék célszerűnek tartja, hogy különösen az első megtámadott határozat elfogadására irányuló eljárással kapcsolatban bizonyos megállapításokat tegyen.

136    A jelen esetben, amint az a fenti 122. pontban megállapításra került, az első megtámadott határozat elfogadására irányuló írásbeli eljárást a 2016. április 13‑án 17 óra 41 perckor küldött elektronikus levéllel indították meg, amely az ESZT ügyvezetői testületének tagjai számára a határozattervezet jóváhagyására 2016. április 15‑i 12 órai határidőt, tehát két munkanapnál rövidebb határidőt állapított meg, noha az ÜTESZ 9. cikkének (2) bekezdésében szereplő határidő „rendes körülmények között […] legalább öt munkanap[…]”. Az ÜTESZ követelményeivel ellentétben a 2016. április 13‑i elektronikus levél nem tartalmaz olyan okot, amely indokolná a határidő csökkentését. E levél még az ÜTESZ 9. cikkének (2) bekezdését sem említi.

137    Végül a teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy az ESZT nem bizonyítja, hogy sürgős volt az, hogy 2016. április 15‑én hozzanak határozatot, 2016. április 20‑a helyett, amely időpont biztosította volna az eljárási szabályok tiszteletben tartását. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy 2016. április 15‑e nem a szabályozás által megkövetelt időpont. A határozathozatali határidő e csökkentése képezi az első eljárási szabálytalanságot.

138    Ezenkívül az ÜTESZ 9. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy írásbeli eljárás útján is hozható határozat, kivéve ha az ezen írásbeli eljárás megindítását követő első 48 órában az ügyvezetői testület legalább két tagja kifogást emel ez ellen.

139    E tekintetben úgy tűnik, hogy az ESZT abban a tekintetben is figyelmen kívül hagyta az ÜTESZ‑t, hogy az írásbeli eljárásra meghatározott időtartam hat órával rövidebb volt, mint az írásbeli eljárás igénybevételének kifogásolására előírt 48 óra. Márpedig, még azt feltételezve is, hogy a határozatot 2016. április 15‑én kellett meghozni, semmi akadálya nem volt annak, hogy a válaszadási határidőt e napon 18 órában állapítsák meg. Ez képezi a második eljárási szabálytalanságot.

140    Az ESZT tévesen próbálja igazolni az ÜTESZ megsértését azzal, hogy az ESZT ügyvezetői testületének tagjai nem emeltek kifogást. Elegendő egyrészt megjegyezni, hogy az ESZT köteles alkalmazni a döntéshozatali eljárására vonatkozó szabályozást, amely pontosan szabályozza a határidők csökkentését, feltéve hogy bizonyos szabályokat tiszteletben tartanak, másrészt pedig a kifogás állítólagos hiánya egyáltalán nem szünteti meg azt a jogsértést, amelyet kezdettől fogva elkövettek, amikor az ESZT az ÜTESZ előírásaiba ütköző határidőt állapított meg.

141    Ezenkívül, jóllehet a 2016. április 13‑i elektronikus levél felhívta az ESZT ügyvezetői testületének tagjait arra, hogy hivatalos jóváhagyásukat az ESZT funkcionális e‑mail‑címére küldött elektronikus levélben továbbítsák, az ESZT nem mutatott be semmilyen elektronikus jóváhagyó levelet. A jóváhagyásra utaló egyetlen elem az ESZT‑nek a 2016. április 15‑én pénteken 19 óra 04 perckor elküldött elektronikus levélben szereplő azon kijelentése, hogy a jóváhagyást megadták.

142    Ráadásul e 2016. április 15‑én pénteken 19 óra 04 perckor továbbított elektronikus levélben, amelyet nem küldtek meg az ügyvezetői testület valamennyi tagjának, legalábbis először (A, az ESZT ügyvezetői testületének tagja, nem volt címzettje ezen elektronikus levélnek, amelyet részére 21 perccel később továbbítottak), az ESZT hibát vétett az előzetes hozzájárulások számításában és bejelentette egy „memorandum 2” című dokumentum módosított változatának megküldését. A 19 óra 04 perckor elküldött elektronikus levél, anélkül hogy határidőt adott volna egy esetleges válaszra, hozzátette, hogy az ESZT ügyvezetői testületi tagjainak kifogása hiányában úgy tekintik, hogy a már megadott jóváhagyásuk kiterjed a hozzájárulások módosított összegeire. Ezáltal az ESZT egy kifogás hiányában történő elfogadási eljárást indított, amely ugyan az ÜTESZ rendelkezéseiben sem ismeretlen, ugyanakkor olyan konkrét feltételek mellett indult, amelyek szabálytalanok voltak, figyelemmel különösen a határozat elfogadására vonatkozó határidő megjelölésének elmulasztására. Ez a fenti 136–139. pontban már említett két szabálytalanságon felül egy harmadik eljárási szabálytalanságot is jelent.

143    Rá kell mutatni, hogy az ESZT a 2018. szeptember 11‑i levelének mellékletében bizonyítékot nyújtott arra, hogy a 19 óra 04 perckor küldött elektronikus levelet 21 perccel később, 19 óra 25 perckor elküldte A‑nak. Ez utóbbi ugyanazon a napon, 19 óra 34 perckor jelezte, hogy nincs kifogása azon kisebb módosításokkal szemben, amelyekről az ESZT a 19 óra 04 perckor kiküldött elektronikus levél 19 óra 25 perckor részére továbbított változatában tájékoztatta. Noha ez az elektronikus levél ténylegesen bemutatta a számítások módosított összegét három konkrét intézmény esetében, nem tartalmazta a módosított összegeket azon többi intézmény esetében, amelyeknél a hozzájárulás összege enyhe mértében csökkent.

144    Mindezekből következik, hogy A még azelőtt megadta a hozzájárulását, hogy hozzáférhetett volna az összes intézmény hozzájárulásáról szóló módosított változathoz, amelyet később küldtek meg a többieknek, neki azonban nem, ahogyan azt az alábbi 145. pont ismerteti. Márpedig ez a dokumentum tartalmazza azokat az összegeket, amelyeket végül az első megtámadott határozatban elfogadtak.

145    Majd ugyanezen a napon 20 óra 06 perckor megküldték az ESZT külön elektronikus levelét a mellékletben csatolt „Final results15042016.xlsxs” című XLSX‑dokumentummal együtt. Ezt az elektronikus levelet ismét nem küldték meg A. részére. Ez utóbbi körülmény képezi a negyedik eljárási szabálytalanságot.

146    Ezenkívül az első megtámadott határozat dátumából (2016. április 15.) következik, hogy noha a 2016. április 15‑én 19 óra 04 perckor küldött elektronikus levél semmilyen határidőt nem jelölt meg, a konszenzust ugyanazon a napon, vagyis logikusan éjfélkor létrejöttnek tekintették. Kétségtelen, hogy az ESZT kijelentette a 2016. április 13‑i elektronikus levelében (amelyet a 2016. április 15‑én 19 óra 04 perckor küldött elektronikus leveléhez csatolt), hogy április 15‑én kívánja elfogadni a határozatot. Még azt feltételezve is, hogy ez az információ elegendő volt annak jelzésére, hogy minden kifogást 2016. április 15‑e éjfél előtt kellett volna előterjeszteni, a jelen esetben egy konszenzusos jóváhagyási eljárást péntek este 19 óra 04 perckor indítottak úgy, hogy azt ugyanazon este éjfélkor befejezzék. E körülmények súlyosbítják a fenti 142. pontban megállapított harmadik eljárási szabálytalanság hatásait.

147    Annál is kevésbé bizonyított, hogy e konszenzusos eljárás szabályos volt, mivel azon túlmenően, hogy nem küldték meg a 20 óra 06 perces elektronikus levelet A. részére (lásd a fenti 145. pontot), ami önmagában véve szabálytalanná teszi az eljárást, az ESZT nem bizonyítja, hogy az ESZT ügyvezetői testületének többi tagja tudomást szerzett e 20 óra 06 perces (vagy akár a 19 óra 04 perces) elektronikus levél megküldéséről vagy annak tartalmáról. Az ESZT bizonyos vizsgálati iratokat nyújtott be annak bizonyítására, hogy a 19 óra 04 perces és 20 óra 06 perces küldemények megérkeztek a címzettek e‑mail‑címére. Mindazonáltal, függetlenül attól a ténytől, hogy ez a szúrópróbával végzett vizsgálat nem érinti az ESZT ügyvezetői testületének valamennyi tagját, az egyáltalán nem bizonyítja, hogy az ESZT ügyvezetői testületének tagjai konkrétan tudomást szereztek akár csak ezen elektronikus levélküldemények létezéséről még ugyanezen este éjfél előtt. Az ESZT bizonyos vizsgálati iratokat nyújtott be annak bizonyítására, hogy a 19 óra 04 perces és 20 óra 06 perces küldemények megérkeztek a címzettek e‑mail‑címére. Mindazonáltal, függetlenül attól a ténytől, hogy ez a szúrópróbával végzett vizsgálat nem érinti az ESZT ügyvezetői testületének valamennyi tagját, az egyáltalán nem bizonyítja, hogy az ESZT ügyvezetői testületének tagjai konkrétan tudomást szereztek akár csak ezen elektronikus levélküldemények létezéséről még ugyanezen este éjfél előtt.

148    Márpedig, figyelembe véve a konszenzusos eljárás jellegét, amely szerint a jóváhagyás a kifogás hiányából következik, az ilyen eljárás szükségszerűen és minimális mértékben megkívánja, hogy a határozat elfogadását megelőzően megállapítást nyerjen, hogy a konszenzusos jóváhagyási eljárásban részt vevő személyek tudomására jutott ezen eljárás és e személyek meg tudták vizsgálni a jóváhagyásukra bocsátott tervezetet. A jelen esetben az első megtámadott határozatot – figyelemmel mind a szövegében szereplő megjegyzésekre, mind pedig azon körülményre, hogy ugyanazon a napon megküldték az NSZH‑knak (lásd a fenti 11. pontot) – legkésőbb 2016. április 15‑én éjfélkor fogadták el. Márpedig az ESZT nem szolgáltatott bizonyítékot arról, hogy éjfél előtt megállapítást nyert volna, hogy az ESZT ügyvezetői testületének tagjai tudomást szerezhettek a módosított határozattervezetről, vagy akár csak a 19 óra 04 perces és a 20 óra 06 perces elektronikus levelek létezéséről.

149    Továbbá mellékesen meg kell említeni, hogy míg az első megtámadott határozatnak a 2016. április 13‑án jóváhagyásra javasolt melléklete PDF‑formátumú digitális dokumentum volt (lásd a fenti 122. és 136. pontot), a 2016. április 15‑én este jóváhagyásra javasolt melléklet egy XLSX‑formátumú digitális dokumentum volt (lásd a fenti 124. és 145. pontot).

150    Így meg kell jegyezni, hogy ha nem merült volna fel a 2016. április 15‑i esti elektronikus levelekben említett hiba (lásd a fenti 123. pontot), az első megtámadott határozat egy PDF‑formátumú digitális dokumentumot tartalmazott volna melléklet címén, nem pedig egy XLSX‑fájlt.

151    A Törvényszék ezen eltéréssel kapcsolatban csak azt állapíthatja meg, hogy az ESZT, bár ügyelnie kell a jóváhagyásra bocsátott, majd elfogadott iratok egységességére és formai koherenciájára, megváltoztatta az elektronikus formátumokat. Ez a pontatlanság olyan következményekkel jár, amelyek túlmutatnak a tisztán eljárási jellegen, mivel a PDF‑fájlon keresztül továbbított adatok egyáltalán nem mutatják az XLSX‑fájl számítási celláinak részleteit, és az ilyen PDF‑fájl – legalábbis a jelen esetben – kerekített értékeket tartalmaz, ellentétben az XLSX‑fájllal. Ily módon, ami az első megtámadott határozatban szereplő kockázati profil szerinti kiigazítási tényezőt illeti, nevezetesen az európai kontextusra vonatkozó tényezőt, az ESZT válaszaiban szereplő adatokból kitűnik, hogy az első végzésre adott válaszként benyújtott, megtámadott határozatban, azaz egy PDF‑fájlban szereplő érték nem az a pontos érték, mint amely az XLSX‑fájlban szerepel, amely tizennégy tizedesjegyet tartalmaz, hanem egy két tizedesjegyre kerekített összeg, amely használhatatlan a hozzájárulás kiszámításának ellenőrzésére.

152    A fenti megfontolásokból kitűnik, hogy magán a hitelesítés hiányán túl, amely a fenti 134. pontban nyert megállapítást, és amely a megtámadott határozatok megsemmisítését vonja maga után, az első megtámadott határozat elfogadására irányuló eljárást az e határozatnak az ESZT ügyvezetői testületének tagjai általi jóváhagyására és e jóváhagyás beszerzésére vonatkozó eljárási követelmények nyilvánvaló megsértésével folytatták le.

153    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az a tény, hogy a természetes vagy jogi személyek nem hivatkozhatnak olyan szabályok megsértésére, amelyeknek nem a magánszemélyek védelme a célja, hanem a megfelelő ügyintézés érdekében a szervezeti egységek belső működésének megszervezésére irányulnak (lásd ebben az értelemben: 1991. május 7‑i Nakajima kontra Tanács ítélet, C‑69/89, EU:C:1991:186, 49. és 50. pont), nem jelenti azt, hogy valamely magánszemély soha ne hivatkozhatna megalapozottan az uniós jogi aktusok elfogadásához vezető döntéshozatali folyamatra vonatkozó szabályok megsértésére. Az intézmények belső eljárásait szabályozó rendelkezéseken belül ugyanis különbséget kell tenni azok között, amelyeknek a megsértésére a természetes és jogi személyek azért nem hivatkozhatnak, mert e rendelkezések az intézmény belső működésének csak olyan részletkérdéseire terjednek ki, amelyek nem érinthetik e személyek jogi helyzetét, valamint azok között, amelyeknek a megsértésére ezzel szemben hivatkozni lehet, mivel e személyek számára jogokat keletkeztetnek és jogbiztonsági tényezőként szolgálnak (2011. február 17‑i Zhejiang Xinshiji Foods és Hubei Xinshiji Foods kontra Tanács ítélet, T‑122/09, nem tették közzé, EU:T:2011:46, 103. pont).

154    A jelen esetben az első megtámadott határozat elfogadására irányuló eljárás lefolytatásának elemzése jelentős számú, a határozatok elfogadására irányuló elektronikus írásbeli eljárás lebonyolítására vonatkozó szabály megsértését mutatja. Bár az ÜTESZ 9. cikke nem rendelkezik erről kifejezetten, magától értetődő, hogy minden írásbeli eljárás szükségszerűen magában foglalja a határozattervezet megküldését az ezen eljárás által érintett döntéshozatali szerv valamennyi tagjának. Így különösen az olyan konszenzusos határozathozatali eljárást illetően, mint amely a jelen ügyben szerepel (lásd a fenti 142–148. pontot), a határozat nem fogadható el anélkül, hogy megállapítást nyert volna legalább az, hogy a tagok összessége előzetesen tudomást szerezhetett a határozattervezetről. Végül ezen eljárás megköveteli egy olyan határidő megjelölését, amely lehetővé teszi az említett szerv tagjai számára, hogy állást foglaljanak a tervezettel kapcsolatban.

155    Márpedig a jelen esetben megsértették ezen eljárási szabályokat, amelyek célja az összes elektronikus írásbeli eljárás és a konszenzusos határozathozatali eljárás szerves részét képező lényeges eljárási szabályok tiszteletben tartásának biztosítása. E jogsértések közvetlen hatással vannak a jogbiztonságra, mivel olyan határozat elfogadásához vezetnek, amelynek tekintetében nemcsak az nem állapítható meg, hogy azt az illetékes szerv jóváhagyta, hanem az sem, hogy arról e szerv összes tagja előzetesen tudomást szerzett.

156    A hozzájárulás megadásához szükséges ilyen eljárási szabályok be nem tartása a lényeges eljárási szabályok olyan megsértésének minősül, amelyet az uniós bíróság hivatalból vizsgálhat (2015. június 24‑i Spanyolország kontra Bizottság ítélet, C‑183/16 P, EU:C:2015:415, 56. pont és 2017. szeptember 20‑i Tilly-Sabco kontra Bizottság ítélet, EU:C:2017:704, 116. pont).

157    Végül a második megtámadott határozattal kapcsolatban meg kell állapítani, hogy az nem helyettesíti az első megtámadott határozatot, amely a hozzájárulások összegét rögzítette, hanem csak egy korlátozott technikai szinten kiigazítja ezen összegeket. Az első megtámadott határozat megsemmisítése szükségképpen a második határozat megsemmisítését vonja maga után.

158    A fenti megfontolások összességéből, és anélkül, hogy határozni kellene az ÜTESZ 11. cikkének állítólagos megsértéséről és a felperesnek a fenti 107. pontban említett 2018. május 9‑i levelében szereplő pervezető intézkedések iránti kérelméről, az következik, hogy a megtámadott határozatokat a meghozatalukra vonatkozó lényeges eljárási szabályok megsértése miatt meg kell semmisíteni.

159    E megállapításon túl, a Törvényszék a gondos igazságszolgáltatás érdekében célszerűnek tartja, hogy határozzon az indokolási kötelezettség jelen ügybeli teljesítéséről is.

 Az indokolási kötelezettség megsértésén alapuló első jogalapról

160    A felperes szerint az ESZT a megtámadott határozatokban megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében előírt indokolási kötelezettséget. Az a tény, hogy a felperes ezeknek a határozatoknak nem címzettje, nem zárja ki, hogy erre a jogalapra hivatkozzon, mivel a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett személyeknek az indokolásokhoz fűződő érdekét az indokolási kötelezettség terjedelmének értékelésekor figyelembe kell venni.

161    A felperes emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az indokolásnak magában a szóban forgó jogi aktusban szerepelnie kell, és ezen felül érthetőnek kell lennie a jogalanyok számára is. Az indokolásnak fel kell tárnia a határozat alapját képező legfőbb ténybeli és jogi elemeket, amelyek szükségesek a határozat elfogadásához vezető érvelés megértéséhez.

162    Egyébiránt az, hogy a felperes részt vett az információgyűjtési folyamatban, nem teszi lehetővé számára, hogy elegendő információt szerezzen, mivel hozzájárulását nem kizárólag az általa továbbított adatok, hanem az összes érintett intézmény adatai között fennálló kapcsolat alapján számítják.

163    Ami azt az ESZT által hivatkozott állítást illeti, hogy a határozat nem indokolható anélkül, hogy más intézménytől származó üzleti titkokat fednének fel, a felperes a Bíróság ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, amely szerint az üzleti titkok megőrzésének kötelezettségét nem lehet annyira tágan értelmezni, hogy ez az érintett gazdasági szereplők meghallgatáshoz való jogának megsértésével érvénytelenítse az indokolási kötelezettséget. A jelen esetben a felperes által kért információk közlését a kezdetektől szisztematikusan megtagadták.

164    Végül a felperes vitatja az ESZT érvelését, amely szerint, még ha a Törvényszék az indokolást nem tartja is elegendőnek, az ESZT számítása akkor is érvényes marad. A felperes szerint automatikusan nem feltételezhető, hogy megsemmisítés esetén az új határozatot azonos tartalommal fogadják el.

165    Az ESZT azt állítja, hogy nem volt köteles közvetlenül a felperesnek részletes indokolással szolgálni, mivel határozatait nem ez utóbbinak, hanem az osztrák NSZH‑nak címezte. Ezenkívül az ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, amely szerint az indokolási követelményt az eset körülményeire, különösen a szóban forgó jogi aktus címzettjének a magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni.

166    Egyébiránt arra az esetre, ha a megtámadott határozatok közvetlenül érintik a felperest, az ESZT úgy ítéli meg, hogy teljesülnek az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdésének feltételei. Mivel ugyanis az ESZT határozatainak címzettje az osztrák NSZH, és nem a felperes, az indokolásnak ahhoz kell elegendőnek lennie, hogy ez az NSZH megértse a számítások alapjául szolgáló tényeket és jogi megfontolásokat, ami a jelen esetben teljesül. Érvelésének alátámasztására az ESZT az ítélkezési gyakorlatot idézi, amely szerint az érdekelteknek a jogi aktus kidolgozására vonatkozó eljárásban történő közreműködése csökkentheti az indokolási kötelezettség terjedelmét, mivel az hozzájárul az érdekeltek informálásához, és nem csupán szövege, hanem egyben kontextusa, valamint a tárgyra vonatkozó jogszabályok összessége alapján döntendő el az a kérdés, hogy egy határozat indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek.

167    A megtámadott határozatokat tehát a felperes által jól ismert körülmények között fogadták el. Jóllehet a jogi keret önmagában nem teszi lehetővé a pontos összeg kiszámítását, mégis egyértelmű iránymutatásokat nyújt a számítás során figyelembe vett fontosabb kritériumokat illetően.

168    Az ESZT azt állítja, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdése értelmében a számítási folyamat a közötte és az NSZH‑k közötti szoros együttműködésen alapul. Emiatt az osztrák NSZH‑nak tudomása volt a 2016. évi előzetes hozzájárulások kiszámításának módszeréről. Ez annál is inkább így van, mivel a 2015. évi előzetes hozzájárulásokat a 2015/63 meghatalmazáson alapuló rendeletnek megfelelően maguk az NSZH‑k számították ki és szedték be. Ezért az ESZT úgy véli, hogy a megtámadott határozatok indokolása elegendő volt az osztrák NSZH számára, amely éppúgy, mint az összes többi NSZH, tevékenyen részt vett az 2016. évi előzetes hozzájárulások kiszámításában.

169    Ezenkívül az ESZT úgy ítéli meg, hogy a felperes túllép az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdésében megállapított feltételeken, amikor azt állítja, hogy az ESZT indokolásának lehetővé kellene tennie számára, hogy kiszámítsa saját előzetes hozzájárulásait. A felperes 2016. évi előzetes hozzájárulásainak kiszámításához szükséges információk egy része más intézményekből származó bizalmas információkból áll. Az EUMSZ 339. cikk értelmében az ESZT köteles az intézmények valamennyi bizalmas adatának védelmére. Ezt a kötelezettséget az Alapjogi Charta 41. cikke (2) bekezdésének b) pontja, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 14. cikkének (7) bekezdése, a 806/2014 rendelet 88. cikke és a 2014/59 irányelv 84. cikke is előírja.

170    Az ESZT szerint a felperes nem említette meg, hogy a számításra vonatkozóan rendkívül részletes magyarázatot kapott az osztrák NSZH 2016. április 26‑i beszedési értesítésében, és hogy részletesen tájékoztatták a követett indokolásról.

171    Végül az ESZT azt állítja, hogy az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdésének megsértéséből nem következik a számítások semmissége. Ennek következtében, még ha a Törvényszék ezen indokkal meg is semmisítené a megtámadott határozatokat, ez a számítás akkor is érvényes maradna, és az ESZT haladéktalanul újra, azonos határozatokat hozhatna. Amint azt a Bíróság az 1983. július 6‑i Geist kontra Bizottság ítéletben (117/81, EU:C:1983:191, 7. pont) kimondta, a felperesnek nem fűződik semmiféle jogos érdeke a határozat alaki hiba miatti megsemmisítéséhez abban az esetben, ha az adminisztráció egyáltalán nem rendelkezik mérlegelési mozgástérrel, és úgy köteles eljárni, ahogyan azt tette.

172    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikkben megkövetelt indokolásnak a kérdéses jogi aktus jellegéhez kell igazodnia, és abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie az aktust kibocsátó intézmény érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd: 2017. december 20‑i Comunidad Autónoma de Galicia és Retegal kontra Bizottság ítélet, C‑70/16 P, EU:C:2017:1002, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

173    Az indokolási kötelezettséget az adott ügy körülményei alapján kell értékelni, többek között a jogi aktus tartalma, a felhozott indokok jellege, valamint a címzetteknek vagy egyéb, a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett személyeknek a magyarázatokhoz fűződő érdekei alapján. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, amennyiben azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (lásd: 2013. március 7‑i Acino kontra Bizottság ítélet, T‑539/10, nem tették közzé, EU:T:2013:110, 124. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

174    Az indokolásnak továbbá logikusnak kell lennie, és különösen nem tartalmazhat olyan belső ellentmondást, amely megakadályozza a jogi aktus indokainak megfelelő megértését (lásd: 2015. július 15‑i Pilkington Group kontra Bizottság ítélet, T‑462/12, EU:T:2015:508, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

175    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy bár a 806/2014 rendelet és a 2015/81 végrehajtási rendelet által bevezetett rendszerben az előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatokat az NSZH‑kkal kell közölni, az említett határozatok az e hozzájárulások fizetésére kötelezett intézményeket, köztük a felperest, az ESZT állításával ellentétben, személyükben és közvetlenül érintik (lásd a fenti 73–79. pontot.

176    Ennélfogva a szóban forgó határozatok indokolására vonatkozó kötelezettség terjedelmének értékelésekor figyelembe kell venni azt a magyarázathoz fűződő érdeket is, amellyel ezek az intézmények rendelkezhetnek. Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy az indokolásnak azt is lehetővé kell tennie, hogy az uniós bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét.

177    A jelen esetben meg kell állapítani, hogy az ESZT többször megsértette az indokolási kötelezettséget.

178    Egyrészt, ami az első megtámadott határozat szövegét illeti, az csupán a 806/2014 rendeletre, és különösen a 70. cikkének (2) bekezdésére, a szervezetek (Európai Központi Bank [EKB] és a nemzeti hatóságok) közötti konzultációkra és együttműködésre való hivatkozást, valamint azt a tényt tartalmazza, hogy a számítást oly módon kell elvégezni, hogy az összes egyéni hozzájárulás ne haladja meg a meghatározott szintet (vagyis a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdésében előírt célszint 12,5%‑át). E szöveg nem tartalmaz semmilyen információt sem a felperesi hozzájárulás kiszámításának egymást követő lépéseiről, sem pedig az e különböző lépésekre vonatkozó számadatokról.

179    Kétségtelen, hogy a 806/2014 rendelet, első megtámadott határozatban említett 70. cikkének, és különösen a (6) bekezdésének olvasata lehetővé teszi annak megértését, hogy az előzetes hozzájárulásokat az ESZT számolja ki többek között „a hozzájárulások intézményi kockázati profil arányában történő kiigazításának fogalmát meghatározó, felhatalmazáson alapuló azon jogi [aktusok alapján], amelyeket a Bizottság a 2014/59/EU irányelv103. cikkének (7) bekezdésével összhangban fogad el”, azaz a jelen esetben a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet alapján.

180    Ezenfelül a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet olyan részletes szabályokat tartalmaz, amelyeket az ESZT‑nek a hozzájárulások kiszámítása során alkalmaznia kell.

181    Ezek az elemek azonban nem elegendőek annak megértéséhez, hogy az ESZT miként alkalmazta e szabályokat a felperes esetére annak érdekében, hogy az első megtámadott határozat mellékletében feltüntetett hozzájárulás összegéhez jusson.

182    Hozzá kell tenni, hogy az első megtámadott határozat nem említi az ESZT által a hozzájárulások kiszámítására vonatkozó szabályozás végrehajtása érdekében hozott közbenső határozatokat (a továbbiakban: közbenső határozatok), azaz legalábbis a következő közbenső határozatokat.

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2015. szeptember 14‑én hozott határozat „a szanálási hatóság által meghatározandó kiegészítő kockázati mutatók” pillér meghatározásáról (SRB/ES/SRF/2015/00);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2015. november 30‑án hozott határozat az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulások kiszámításának közös szabályairól a biztosított betétek tekintetében (SRB/ES/SRF/2015/01);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2015. november 30‑án hozott határozat az ESZA‑ba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulások kiszámításának közös szabályairól az újonnan felügyelet alá került intézmények tekintetében (SRB/ES/SRF/2015/02);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2015. november 30‑án hozott határozat az ESZA‑ba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulások kiszámításának közös szabályairól a 2. lépésben történő diszkretizáció tekintetében (SRB/ES/SRF/2015/03);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2015. november 30‑án hozott határozat az ESZA‑ba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulások kiszámításához felhasznált adatokkal kapcsolatos kiegészítő garanciákról (SRB/ES/SRF/2015/04);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2015. november 30‑án hozott határozat az ESZA‑ba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulások kiszámításának közös szabályairól az állami támogatások referencia‑időpontja tekintetében (SRB/ES/SRF/2015/05);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2016. február 24‑én hozott határozat a végleges adatállományok rendelkezésre bocsátását követően a hiányzó adatok kezeléséről (SRB/ES/SRF/2016/00/A);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2016. március 10‑én hozott határozat a 2016. évi előzetes hozzájárulásoknak a 2015. évi előzetes hozzájárulásokra vonatkozóan benyújtott információk ismételt megállapítása vagy módosítása miatti kijavítása következtében a 2016. évi hozzájárulási időszakban fennálló negatív egyenlegekről (SRB/ES/SRF/2016/02);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2016. március 10‑én hozott határozat a 2015. évi előzetes hozzájárulásoknak a 2016. évi előzetes hozzájárulásokból való levonásáról (SRB/ES/SRF/2016/03);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2016. március 10‑én hozott határozat a befektetési társaságok számára biztosított egyszerűsített módszerről (SRB/ES/SRF/2016/03 A);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2016. április 6‑án hozott határozat a banki engedély elveszítése esetén a 2015. évi előzetes hozzájárulások levonásának kezeléséről (SRB/ES/SRF/2016/05);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2016. április 6‑án hozott határozat a végleges adatállományok rendelkezésre bocsátását követően a hiányzó adatok kezeléséről (SRB/ES/SRF/2016/05/A);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2016. április 6‑án hozott határozat a biztosított betétekre vonatkozó adatokról (SRB/ES/SRF/2016/05/B);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2016. április 13‑án hozott határozat a kedvezményes kölcsönökhöz kapcsolódó kötelezettségek kizárásáról (SRB/ES/SRF/2016/05/C);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2016. április 15‑én hozott határozat a 2016. évi előzetes hozzájárulások idejére szóló visszavonhatatlan fizetési kötelezettségek számításának alapjáról (SRB/ES/SRF/2016/10);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2016. április 15‑én hozott határozat a visszavonhatatlan fizetési kötelezettségekről és a garanciamechanizmusokról szóló megállapodásról (SRB/ES/SRF/2016/11).

183    Amint a fenti 39. pontban szerepel, a felperes, miután kérésére az ESZT‑től kézhez kapta ezt a tizenhat közbenső határozatot, 2018. május 9‑i levelében megküldte azokat a Törvényszéknek. Az ESZT 2018. január 15‑i levelében megemlítette azt a tényt, hogy még azelőtt, hogy elfogadta volna a megtámadott határozatokat, már külön‑külön meghatározta a számítási módszer és a számítási eljárás különböző tényezőit. E levelet követően a felperes kérte e dokumentumok részére történő megküldését, és 2018. április 20‑án postai úton megkapta az ESZT‑től a 2016‑ban a felperes hozzájárulásának kiszámításához alapul vett tizenhat közbenső határozatot, amelyet az ESZT a számítási folyamat során közbenső szakaszokként vett figyelembe.

184    Mivel ezt a tizenhat közbenső határozatot nem tették közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában, és nem közölték a felperessel sem, ez utóbbi úgy véli, hogy azokat jogilag nem létezőnek kell nyilvánítani, és nem képezhetik a vitatott hozzájárulások kiszabásának jogi alapját. Egyébiránt, mivel ezeket a közbenső határozatokat az ESZT‑nek tisztán előkészítő jellegűeknek, és nem teljes jogi aktusoknak kell tekintenie, a tartalmukat a 2016. évi előzetes hozzájárulás megállapításáról szóló határozat preambulumbekezdéseibe kellett volna illesztenie.

185    2018. június 6‑i levelében az ESZT azt válaszolta, hogy ezen új bizonyítékok benyújtása az eljárási szabályzat 85. cikke értelmében elfogadhatatlan, mivel a felperes nem igazolta a bizonyítékok késedelmes bemutatását, és hogy ez utóbbinak mindenképpen tudomása volt az ESZT‑nek a hozzájárulások beszedésére irányuló eljárásra és kiszámításuk módjára vonatkozó „külön‑külön történő meghatározásokat” tükröző belső dokumentumai létezéséről. Az ESZT a 2016. szeptember 13‑i levelével, vagyis több mint két évvel az új bizonyítékok benyújtása előtt több hasonló dokumentumhoz hozzáférést biztosított a felperes számára.

186    Az ESZT szerint mindenesetre a számítási módszerre vonatkozó dokumentumokat nem arra a célra szánták, hogy külső joghatásokat váltsanak ki. A felperes nem volt a számítási módszerre vonatkozó dokumentumok címzettje, ezért az ESZT‑nek nem kellett értesítenie ezekről az intézkedésekről. E dokumentumok tartalmáról az NSZH‑kat kellett tájékoztatni, vagy a hozzájárulási bizottság keretében az előzetes hozzájárulások kiszámítását megelőzően, kellő időben e hatóságokkal alapos tárgyalásokat kellett folytatni. Emellett, ezek a számítási módszerre vonatkozó dokumentumok az ügy kimenetele szempontjából nem szükségesek és nem is relevánsak. Az ESZT álláspontja szerint a bemutatott új bizonyítékok nem rendelkeznek bizonyító erővel a felperes által állított tények szempontjából.

187    A felperes által a 2018. május 9‑i levelében benyújtott új bizonyítékok elfogadhatóságát illetően meg kell jegyezni, hogy ezek olyan új elemek, amelyekről nem szerezhetett volna azelőtt tudomást, hogy az ESZT a 2018. január 15‑i levelében megemlítette, hogy már a megtámadott határozatok elfogadását megelőzően külön‑külön meghatározta a számítási módszer és folyamat különféle tényezőit.

188    Ami az ESZT azon érvét illeti, hogy az ESZT 2016. szeptember 13‑i levelének kézhezvételét követően a felperesnek mindenképpen tudomása volt az ESZT‑nek a hozzájárulások beszedésére irányuló eljárásra és kiszámításuk módszerére vonatkozó „külön‑külön történő meghatározásokat” tükröző belső dokumentumai létezéséről, meg kell vizsgálni az említett levél tartalmát.

189    E levelében az ESZT a felperes az őt érintő valamennyi határozathoz való hozzáférés iránti 2016. július 7‑i kérelmére válaszolt. Ebben a levelében az ESZT lehetővé tette a felperes számára, hogy a helyiségeiben a megtámadott határozatok és a számítási fájlok mellett öt közbenső határozatot is megtekintsen, amelyek a következő címeket viselik:

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2016. március 10‑én hozott határozat az ESZA 2016. évi célszintjéről (SRB/ES/SRF/2016/01);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2015. december 14‑én hozott határozat a visszavonhatatlan fizetési kötelezettségvállalások politikájáról (SRB/ES/SRF/2015/06);

–        az ESZT plenáris testülete által 2015. szeptember 30‑án hozott határozat a 2016. évi hozzájárulásokra vonatkozó nyilatkozat formanyomtatványáról (SRB/PS/SRF/2015/01);

–        az ESZT plenáris testülete által 2015. október 23‑án hozott határozat a 2016. évi hozzájárulásokra vonatkozó nyilatkozat formanyomtatványának módosításáról (SRB/PS/SRF/2015/02);

–        az ESZT ügyvezetői testülete által 2016. április 6‑án hozott határozat a 2016. évi hozzájárulásokra vonatkozó nyilatkozat formanyomtatványának módosításáról (SRB/ES/SRF/2016/04).

190    E válasz megfogalmazása alapján a felperes észszerűen gondolhatta úgy, hogy az ESZT‑nek nincs egyéb őt érintő közbenső határozata. Márpedig a két évvel később a felperesnek megküldött tizenhat közbenső határozat egyike sem szerepelt ezen, 2016. szeptember 13‑án továbbított határozatok között.

191    Egyébként az ESZT a 2016. szeptember 13‑i levelében rámutat, hogy a megtámadott határozatok a fenti 189. pontban említett három utolsó közbenső határozatra utalnak. Márpedig a megtámadott határozatokban egyáltalán nem szerepel utalás az említett közbenső határozatokra.

192    A fentiekből következik, hogy ezeket az új bizonyítékokat elfogadhatóaknak kell nyilvánítani.

193    Meg kell említeni, hogy a fenti 182. és 189. pontban említett közbenső határozatok olyan dokumentumok, amelyeknek a felperes nem volt címzettje, így az ESZT nem volt köteles ezeket a felperessel közölni.

194    Ugyanakkor egyrészt meg kell állapítani, hogy e közbenső határozatok meghatározzák a számítási eljárás elemeit, valamint magát a hozzájárulások kiszámítását. Másrészt ezek a közbenső határozatok nem csupán az alkalmazandó szabályozást hajtják végre, hanem közülük egyesek ki is egészítik azt. Mivel ezeket a közbenső határozatokat egyáltalán nem tették közzé, és azokat más módon sem hozták az intézmények tudomására, semmiképpen sem lehet helyt adni az ESZT azon érvének, amely szerint az első megtámadott határozat indokolása elegendő volt, mivel a 806/2014 rendelet, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet, a 2015/81 végrehajtási rendelet, valamint a 2014/59 irányelv részletesen kifejtette az előzetes hozzájárulás kiszámításához alkalmazandó módszert (lásd a fenti 167. pontot).

195    Elegendő két példát felhozni, mégpedig először is (a fenti 189. pont első francia bekezdésében felidézett) SRB/ES/SRF/2016/01. sz. közbenső határozatot, amelynek 1. cikke rögzíti a 2016‑ra vonatkozó célszintet, és amely a felperes előzetes hozzájárulásának kiszámítása során figyelembe veendő tényezőnek minősül (lásd a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikkét és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletének 6. lépését), másodszor (a fenti 182. pont első francia bekezdésében felidézett) SRB/ES/SRF/2015/00. sz. határozatot, amely a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (1) bekezdésének d) pontját hajtja végre a IV. kockázati pillért alkotó, kiegészítő kockázati mutatók ESZT általi meghatározása tekintetében.

196    Jóllehet a 182. és 189. pontban említett közbenső határozatokat az ESZT a felperessel közölte, erre azonban csak 2018. április 20‑án és 2016. szeptember 16‑án, tehát a jelen kereset benyújtását követően került sor.

197    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az indokolási kötelezettség betartását azon információk alapján kell megítélni, amelyekkel a felperes a kereset benyújtásakor rendelkezik (lásd: 2008. november 12‑i Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ítélet, T‑406/06, nem tették közzé, EU:T:2008:484, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

198    Ami az ESZT azon érvét illeti, amelyben a kartelleket szankcionáló bírságok számítására vonatkozó ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, és amely szerint a Bizottság nem köteles részletesebb indokolást, vagy a számítás módjára vonatkozó számszerű adatokat szerepeltetni, amennyiben megjelöli azon mérlegelési tényezőket, amelyek lehetővé tették számára a jogsértés súlyának és időtartamának meghatározását, meg kell állapítani egyfelől, hogy a jelen esetben a közbenső határozatokat a bírságok számítására vonatkozó módszerrel ellentétben nem tették közzé, és a kereset benyújtását megelőzően nem hozták a felperes tudomására sem. Másfelől, a jelen ügy tárgya, amely az intézmények által az ESZA finanszírozása céljából fizetendő előzetes hozzájárulások ESZT általi meghatározásáról szól, természeténél fogva, többek között az elrettentő jelleget tekintve eltér a kartelleket szankcionáló bírságoktól (lásd ebben az értelemben: 2014. december 17‑i Pilkington Group és társai kontra Bizottság ítélet, T‑72/09, nem tették közzé, EU:T:2014:1094, 247. és 248. pont). Ennélfogva ezt az érvet a jelen esetben nem lehet alkalmazni.

199    Összefoglalva, az ESZT megsértette az indokolási kötelezettséget, mivel a közbenső határozatokat a kereset benyújtása előtt nem közölte a felperessel.

200    Másrészt, ami az első megtámadott határozat mellékletét illeti, meg kell állapítani, hogy bár tartalmaz egy összeget az európai kontextust érintő kockázati profil szerinti kiigazítási tényező tekintetében, semmilyen hasonló utalást nem tartalmaz a nemzeti kontextusban végzett számítási részre vonatkozó kockázati profil szerinti kiigazítási tényező tekintetében. Ugyanígy ez a melléklet, jóllehet pontosan megadja az európai kontextusban használt számítási módszer típusát, egyáltalán nem utal az ESZT által a nemzeti kontextusra tekintettel alkalmazott számítási módszerre.

201    Pedig, amint az a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) pontjából kitűnik, a hozzájárulások számításának azon része, amelyet az ESZT a nemzeti kontextusra hivatkozással végzett, 2016‑ban 60%‑ot tesz ki az intézmények hozzájárulásának számításában, az európai rész pedig csupán 40%‑ot. Az első megtámadott határozatban foglalt indokolás tehát e tekintetben úgy tűnik, hogy nem elegendő.

202    Hozzá kell tenni, hogy ellentétben azzal, amit az ESZT állít, az első megtámadott határozat indokolásának elégtelensége nem pótolható az osztrák NSZH 2016. április 26‑i levelének tartalmával.

203    Ugyanis, eltekintve attól a ténytől, hogy ez a levél nem tartalmaz olyan lényeges elemeket, amelyek orvosolhatnák az első megtámadott határozat indokolásának hiányát, meg kell állapítani, hogy az előzetes hozzájárulásokról szóló határozatok kibocsátójaként mindenképpen az ESZT‑nek kell e határozatokat indokolnia.

204    E tekintetben az alkalmazandó szabályozás által létrehozott rendszerben az ESZT az, amely kiszámítja és meghatározza az előzetes hozzájárulásokat. Az említett hozzájárulások kiszámításával kapcsolatos ESZT határozatok címzettjei kizárólag az NSZH‑k (a 2015/81 végrehajtási rendelet 5. cikkének (1) bekezdése) és az NSZH‑k kötelesek azokat az intézményekkel közölni (a 2015/81 végrehajtási rendelet 5. cikkének (2) bekezdése), valamint a hozzájárulásokat az intézményektől az említett határozatok alapján beszedni (a 806/2014 rendelet 67. cikkének (4) bekezdése).

205    Ily módon, amikor az ESZT a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdése alapján jár el, végleges jellegű határozatokat fogad el, amelyek személyükben és közvetlenül érintik az intézményeket.

206    Következésképpen az e határozatokat kibocsátó szervként az ESZT‑nek kell azokat megindokolnia. Sem ez a kötelezettség nem ruházható át az NSZH‑kra, sem pedig az, hogy ők orvosolják e kötelezettség megsértését, máskülönben figyelmen kívül marad az említett határozatok tekintetében az ESZT kibocsátói jogállása és az erre vonatkozó felelőssége, valamint az NSZH‑k sokféleségére figyelemmel felmerül az intézmények egyenlőtlen bánásmódjának kockázata az ESZT határozatainak indokolása tekintetében.

207    Mindenesetre meg kell állapítani, hogy az osztrák NSZH 2016. április 26‑i beszedési értesítésének mellékletében szereplő adatokat, nem az ESZT adataiként azonosították. Éppen ellenkezőleg, azokat úgy mutatják be, mint amelyek a beszedési értesítés szerves részét képezik, amely az osztrák jog egy aktusa, így nem lehet megkülönböztetni az osztrák NSZH‑tól származó elemeket azoktól, amelyek adott esetben az ESZT‑től származnak.

208    Egyébiránt meg kell állapítani, hogy bár a kockázati profil szerinti kiigazítási tényezőnek szükségképpen tartalmaznia kell a szükséges tizedesjegyeket, máskülönben a számítás hozzávetőleges lesz, a 2016. április 26‑i beszedési értesítés mellékletében szereplő (két tizedesjegyű) kiigazítási tényező nem felel meg sem annak a tényezőnek, amely (tizennégy tizedesjeggyel) az első megtámadott határozat mellékletében szerepel, amelyet a Törvényszékkel a második végzésre adott válaszként közöltek.

209    A fentiekből következik, hogy az ESZT az első megtámadott határozat elfogadásával megsértette az indokolási kötelezettséget.

210    A második megtámadott határozattal kapcsolatban meg kell állapítani, hogy ez is sérti az indokolási kötelezettséget, azonos okok miatt, mint amelyek megállapítást nyertek az első megtámadott határozat tekintetében, és azon további ok miatt, hogy nem nevez meg semmilyen indokot a benne foglalt kiigazítással kapcsolatban.

211    Kétségtelen, hogy e kiigazítás indokait kifejtették a 2016. május 23‑i levélben, amelyet az osztrák NSZH a felperesnek küldött, és amelyhez mellékelt egy, az ESZT által a felperesnek küldött, szintén 2016. május 23‑i levelet.

212    A 2016. május 23‑i levél azonban csak a második megtámadott határozatban elvégzett kiigazítás indokainak általános magyarázatait tartalmazza.

213    Ami az osztrák NSZH levelében szereplő indokokat illeti, a fenti 202–206. pontban kifejtett megfontolásokra kell utalni.

214    Végül, ami az ESZT‑nek a fenti 171. pontban említett érvelését illeti, azt el kell utasítani. Ugyanis, bár az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a felperesnek nem fűződik semmiféle jogos érdeke a határozat alaki hiba, hiányos vagy elégtelen indokolás miatti megsemmisítéséhez abban az esetben, ha a határozat megsemmisítésével csak a megsemmisített határozattal érdemben azonos új határozat meghozatalára kerülhetne sor (lásd ebben az értelemben: 2017. május 4‑i Schräder kontra CPVO – Hansson [SEIMORA] ítélet, T‑425/15, T‑426/15 és T‑428/15, nem tették közzé, EU:T:2017:305, 109. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), meg kell állapítani, hogy a jelen esetben nem lehet kizárni, hogy a megtámadott határozatok megsemmisítésével eltérő határozatok meghozatalára kerülne sor. Mivel ugyanis hiányzik a teljes körű információ az ESZT meghatározásairól és köztes számításairól, továbbá nem áll rendelkezésre minden adat a többi intézmény vonatkozásában annak ellenére, hogy a felperes hozzájárulása szervesen összefügg minden egyes egyéb intézmény hozzájárulásával, a jelen esetben sem a felperes, sem a Törvényszék nem képes annak vizsgálatára, hogy e határozatok megsemmisítésével szükségszerűen egy érdemben azonos új határozat meghozatalára kerülne‑e sor.

215    A fentiekből az következik, hogy az első jogalapnak helyt kell adni.

216    Arra a következtetésre kell jutni, hogy a megtámadott határozatokat meg kell semmisíteni, anélkül hogy meg kellene vizsgálni a felperes által hivatkozott második, harmadik és negyedik jogalapot.

 A meghozandó ítélet időbeli hatályának korlátozásáról

217    Az ESZT arra hivatkozik, hogy ha a Törvényszék megsemmisíti az első vagy a második megtámadott határozatot a felperest érintő részében, e megsemmisítés időbeli hatályát korlátozni kell, amely megsemmisítés a jelen esetben csak hat hónappal e határozat jogerőre emelkedését követően alkalmazható.

218    Az ESZT rámutat, hogy ennek a kérelemnek az az oka, hogy újra jóvá kell hagynia a felperes 2016. évi előzetes hozzájárulásainak kiszámítását. Mivel az utóbbi nem vitatja azt a tényt, hogy köteles hozzájárulni az ESZA‑hoz, az ESZT szerint nem lenne célszerű a visszatérítés egy új határozat elfogadásáig.

219    A felperes e kérdésben nem nyilatkozott.

220    E tekintetben emlékeztetni kell arra a joggyakorlatra, amely szerint a Bíróság abban az esetben, ha ezt a jogbiztonságon alapuló kényszerítő erejű megfontolások indokolják, az EUMSZ 264. cikk második bekezdése alapján mérlegelési jogkörrel rendelkezik arra, hogy minden egyedi esetben megjelölje az érintett jogi aktusnak azokat a joghatásait, amelyek továbbra is fennmaradnak (lásd analógia útján: 2008. december 22‑i Régie Networks ítélet, C‑333/07, EU:C:2008:764, 121. pont).

221    A Bíróság a fenti ítélkezési gyakorlatnak megfelelően akkor élt azzal a lehetőséggel, hogy a valamely uniós jogi rendelkezés érvénytelenségének megállapításából eredő joghatásokat időben korlátozza, ha a jogbiztonságon alapuló, az érintett ügyekben szerepet játszó valamennyi köz‑ és egyéni érdekhez kapcsolódó kényszerítő erejű megfontolások megakadályozták, hogy a pénzösszegeknek az e rendelkezés alapján, az ítélet meghozatalát megelőző időszak vonatkozásában történt beszedését vagy kifizetését kétségbe lehessen vonni (2008. december 22‑i Régie Networks ítélet, C‑333/07, EU:C:2008:764, 122. pont).

222    A jelen esetben az ESZT nem bizonyította, hogy a jelen ítéletet követően a 2016. évi előzetes hozzájárulás címén a felperestől beszedett összegek visszatérítése hogyan veszélyeztetné a jogbiztonságon alapuló, a jelen esetben szerepet játszó valamennyi köz‑ és egyéni érdekhez kapcsolódó kényszerítő erejű megfontolásokat. Az az egyszerű tény ugyanis, hogy a visszatérítés nem lenne célszerű egy új határozat elfogadásáig, nem minősül a jogbiztonságon alapuló kényszerítő erejű megfontolásokra utaló indoknak.

223    Következésképpen a jelen ítélet időbeli hatálya nem korlátozható.

 A költségekről

224    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a T‑377/16. számon nyilvántartásba vett kereset vonatkozásában az ESZT pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell őt az ebben az ügyben a saját költségei, valamint a felperes részéről felmerült költségek viselésére. Mivel a Törvényszék a két másik keresetet, a T‑645/16. és a T‑809/16. számon nyilvántartásba vett keresetet elfogadhatatlannak nyilvánította, továbbá a T‑645/16. R. számon nyilvántartásba vett ideiglenes intézkedés iránti kérelmet elutasította, az ESZT kérelmének megfelelően a felperest kötelezni kell az ezekben az ügyekben a saját költségei, valamint az ESZT részéről felmerült költségek viselésére.

225    Az eljárási szabályzat 138. cikke (1) bekezdésének megfelelően az Olasz Köztársaság maga viseli a T‑645/16. számú ügyben felmerült saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a T‑645/16. és a T‑809/16. sz. ügyben a kereseteket mint elfogadhatatlanokat elutasítja.

2)      A Törvényszék a T‑377/16. sz. ügyben az Egységes Szanálási Testület (ESZT) ügyvezetői testületének az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulásokról szóló 2016. április 15‑i határozatát (SRB/ES/SRF/2016/06) és az ESZT ügyvezetői testületének az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulásokról szóló 2016. április 15‑i határozatát kiegészítő, az ESZT ügyvezetői testületének az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulások kiigazításáról szóló 2016. május 20‑i határozatát (SRB/ES/SRF/2016/13) a Hypo Vorarlberg Bank AG‑t érintő részében megsemmisíti.

3)      Az ESZT saját költségein felül viseli a Hypo Vorarlberg Bank részéről a T‑377/16. sz. ügyben felmerült költségeket.

4)      A Hypo Vorarlberg Bank saját költségein felül viseli az ESZT részéről a T‑645/16., T‑809/16. és T‑645/16. R. sz. ügyben felmerült költségeket.

5)      Az Olasz Köztársaság maga viseli saját költségeit.

Collins Kancheva Barents

Passer       De Baere

Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. november 28‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: német.