A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített negyedik tanács)

2022. december 14.(*)

„Támogatások – Indonéziából származó biodízel behozatala –(EU) 2019/2092 végrehajtási rendelet – Végleges kiegyenlítő vám – Az (EU) 2016/1037 rendelet 3. cikkének 1.a) pontja – Pénzügyi támogatás – A 2016/1037 rendelet 3. cikkének 2. pontja – Előny – A 2016/1037 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének a) pontja – A kiegyenlíthető támogatás összegszerűségének kiszámítása – A 2016/1037 rendelet 3. cikke 1.a) pontjának iv. alpontja és 2. pontja – Valamely magánjogi szervezet támogatásnak minősülő feladat ellátásával való »megbízásában« vagy azok ellátására való »utasításában« megnyilvánuló cselekmény – A megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg – Jövedelempótló‑ vagy ártámogató intézkedés – A 2016/1037 rendelet 28. cikkének (5) bekezdése – A rendelkezésre álló adatok felhasználása – A 2016/1037 rendelet 3. cikkének 2. pontja és 6. cikkének d) pontja – Előny – A 2016/1037 rendelet 8. cikkének (8) bekezdése – Az uniós gazdasági ágazatot érintő jelentős mértékű kár bekövetkeztének lehetősége – A 2016/1037 rendelet 8. cikkének (5) és (6) bekezdése – Okozati összefüggés – A betudhatóságra vonatkozó elemzés – A be nem tudhatóságra vonatkozó elemzés”

A T‑111/20. sz. ügyben,

a PT Wilmar Bioenergi Indonesia (székhelye: Medan [Indonézia]),

a PT Wilmar Nabati Indonesia (székhelye: Medan),

a PT Multi Nabati Sulawesi (székhelye: Észak‑Sulawesi [Indonézia]),

(képviselik őket: P. Vander Schueren és T. Martin‑Brieu ügyvédek)

felperesek

az Európai Bizottság (képviselik: P. Kienapfel, G. Luengo és P. Němečková, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

a European Biodiesel Board (EBB) (székhelye: Brüsszel [Belgium], képviselik: M.‑S. Dibling és L. Amiel ügyvédek)

beavatkozó fél,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács),

a tanácskozások során tagjai: S. Gervasoni elnök (előadó), L. Madise, P. Nihoul, R. Frendo és J. Martín y Pérez de Nanclares bírák,

hivatalvezető: I. Kurme tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2022. január 13‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetükben a felperesek, a PT Wilmar Bioenergi Indonesia, a PT Wilmar Nabati Indonesia és a PT Multi Nabati Sulawesi az Indonéziából származó biodízel behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vám kivetéséről szóló, 2019. november 28‑i (EU) 2019/2092 bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2019. L 317., 42. o.; a továbbiakban: megtámadott rendelet) őket érintő részében való megsemmisítését kérik.

 A jogvita előzményei

2        A felperesek indonéz társaságok, amelyek biodízelt gyártanak és exportálnak.

3        2013. november 19‑én az Európai Unió Tanácsa elfogadta az Argentínából és Indonéziából származó biodízel behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló 1194/2013/EU végrehajtási rendeletet (HL 2013. L 315., 2. o.), amely a felperesekre végleges dömpingellenes vámot alkalmazott.

4        2013. november 25‑én az Európai Bizottság elfogadta az Argentínából és Indonéziából származó biodízel behozatalára vonatkozó szubvencióellenes eljárás megszüntetéséről, valamint az ilyen behozatalok nyilvántartásba vételének elrendeléséről szóló 330/2013/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1198/2013/EU rendeletet (HL 2013. L 315., 67. o.).

5        2016. szeptember 15‑én a Törvényszék az első fellebbezőre vonatkozó részében megsemmisítette az 1194/2013 végrehajtási rendelet 1. és 2. cikkét (2016. szeptember 15‑i PT Wilmar Bioenergi Indonesia és PT Wilmar Nabati Indonesia kontra Tanács ítélet, T‑139/14, nem tették közzé, EU:T:2016:499).

6        2018. január 25‑én az Indonéz Köztársaság kérelmére a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vizsgálóbizottsága jelentést készített az 1194/2013 végrehajtási rendelet által az Indonéziából származó biodízel behozatalára vonatkozóan előírt dömpingellenes intézkedésekről (a WTO vizsgálóbizottságnak az „Európai Unió – Az Indonéziából származó biodízelre kivetett dömpingellenes intézkedések” című, 2018. január 25‑én elfogadott jelentése). A WTO vizsgálóbizottsága megállapította, hogy az EU az Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) és a WTO‑t létrehozó egyezmény (HL 1994. L 336., 3. o.) 1A. mellékletében található GATT VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás (HL 1994. L 336., 103. o.) több rendelkezésével ellentétesen járt el.

7        2018. október 22‑én a European Biodiesel Board (EBB) a 2018. május 30‑i (EU) 2018/825 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2018. L 143., 1. o.; helyesbítés: HL 2018. L 189., 31. o.) módosított, az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező országokból érkező támogatott behozatallal szembeni védelemről szóló, 2016. június 8‑i (EU) 2016/1037 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2016. L 176., 55. o.; a továbbiakban: alaprendelet) 10. cikke alapján panaszt nyújtott be a Bizottsághoz. E panasz szerint az Indonéziából származó biodízel behozatala támogatásban részesült, és ezáltal kárt okozott az uniós gazdasági ágazatnak.

8        Az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2018. december 6‑án közzétett értesítéssel (HL 2018. C 439., 16. o.) a Bizottság szubvencióellenes eljárást indított az Indonéziából származó biodízel behozatalára vonatkozóan.

9        A vizsgálat tárgyát képező termék a „termékszintézissel és/vagy hidrogénezéssel előállított, nem fosszilis eredetű zsírsav‑monoalkil‑észterek és/vagy paraffingázolajok akár tisztán, akár keverék formájában (közismert nevén »biodízel«)”.

10      Az Indonéziában gyártott biodízel elsődlegesen nyers pálmaolajból (a továbbiakban: CPO) kinyert pálmaolaj‑metil‑észter (a továbbiakban: PME). Ezzel szemben az Unióban előállított biodízel ehelyett főként repce‑metil‑észterből (a továbbiakban: RME) áll, de készülhet más alapanyagból is, ideértve a CPO‑t is.

11      A PME és az RME egyaránt a zsírsav‑monoalkil‑észterek kategóriájába tartozik. Az „észter” kifejezés a növényi olajok átészterezésére, azaz az olaj alkohollal való keverésére utal, amelynek következtében biodízel és melléktermékként glicerin keletkezik. A „metil” kifejezés a metanolra, a szóban forgó folyamatban leggyakrabban használt alkoholra utal. A zsírsav‑monoalkil‑észterekre zsírsav‑metil‑észterekként is szoktak hivatkozni (a továbbiakban: FAME). Bár a PME és az RME is FAME, részben eltérő fizikai és kémiai tulajdonságokkal, így különösen eltérő hidegszűrhetőségi határhőmérséklettel (a továbbiakban: CFPP) rendelkeznek. A CFPP az a hőmérséklet, amelyen egy adott üzemanyag egyes komponensek kristályosodása vagy zselésedése miatt eltömíti az üzemanyagszűrőt. Az RME esetében a CFPP lehet – 14 °C, míg a PME esetében körülbelül 13 °C. A piacon a meghatározott CFPP‑vel rendelkező biodízelt gyakran „FAMEX” alakban írják le, például FAME0 vagy FAME5.

12      A támogatás és a kár vizsgálata a 2017. október 1. és 2018. szeptember 30. közötti időszakra (a továbbiakban: vizsgálati időszak) terjedt ki. A kárra vonatkozó értékelés szempontjából lényeges tendenciák vizsgálata a 2015. január 1‑jétől a vizsgálati időszak végéig tartó időszakra terjedt ki. A Bizottság a vizsgálati időszakot követő adatokat is megvizsgálta, amennyiben ezt indokoltnak tartotta.

13      2019. január 25‑i levelében a PT Wilmar Bioenergi Indonesia benyújtotta a Bizottság által 2018. december 19‑én neki megküldött támogatásellenes kérdőívre adott válaszokat. A Bizottság 2019. március 18‑től 21‑ig helyszíni ellenőrzéseket végzett a felperesek Indonéziában található helyiségeiben.

14      Ezzel párhuzamosan a felperesek a következő észrevételeket tették: 2019. január 17‑én a panasz kapcsán; 2019. február 14‑én az EBB és a mintában szereplő uniós biodízelgyártók által benyújtott adatok és a kár bekövetkeztének lehetőségére vonatkozó állítások vonatkozásában; 2019. február 14‑én a kiegyenlítő intézkedések állítólagos támogatási programokra való alkalmazhatóságát illetően; 2019. június 19‑én az EBB 2019. április 29‑i észrevételeiben a kár bekövetkeztének lehetőségére vonatkozó állítások, illetve az EBB behozatalok nyilvántartásba vétele iránti kérelme kapcsán.

15      2019. augusztus 12‑én a Bizottság elfogadta az Indonéziából származó biodízel behozatalára vonatkozó ideiglenes kiegyenlítő vám kivetéséről szóló (EU) 2019/1344 végrehajtási rendeletet (HL 2019. L 212., 1. o.; a továbbiakban: ideiglenes rendelet). A PT Wilmar Bioenergi Indonesiára és a PT Wilmar Nabati Indonesiára kivetett ideiglenes kiegyenlítő vám 15,7% volt. Az ideiglenes rendelet 1. cikkében kifejezetten említettektől eltérő, „[m]inden más vállalat[ra]” alkalmazandó ideiglenes kiegyenlítő vám 18% volt.

16      2019. augusztus 13‑án a Bizottság közölte a felperesekkel azokat a lényeges tényeket és megfontolásokat, amelyek alapján elfogadta az ideiglenes rendeletet.

17      2019. augusztus 28‑án a felperesek benyújtották az ideiglenes rendelettel, valamint az elfogadásának alapjául szolgáló alapvető tényekkel és megfontolásokkal kapcsolatos észrevételeiket.

18      2019. október 4‑én a Bizottság közölte azokat a lényeges tényeket és megfontolásokat, amelyek alapján végleges kiegyenlítő intézkedéseket szándékozott bevezetni az Indonéziából származó biodízelre. A felperesek 2019. október 14‑én előterjesztették az azokkal kapcsolatos észrevételeiket.

19      A szubvencióellenes eljárás végén a Bizottság elfogadta a megtámadott rendeletet, amelyben megerősítette az ideiglenes rendeletben levont következtetéseit. Úgy ítélte meg, hogy az indonéz kormányzat az alaprendelet 3. cikkének 1. pontja értelmében vett támogatások révén támogatta a biodízel‑ágazatot. A Bizottság megállapította, hogy e támogatásra bizonyos programok révén került sor. Többek között arról volt szó, hogy az olajpálma‑telepítési alap, egy közjogi szerv a biodízelt a „Petrofuel‑szervezetek” nevű vállalatoknak szállító biodízelgyártók részére megfizette meg az ásványi dízelnek az e szervezetek által fizetett referenciaára és a biodízel energiaügyi és ásványi erőforrásokért felelős miniszter által megállapított referenciaára közötti különbözetet. Ezért a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a kormányzat többek között exportkorlátozások és árszabályozás révén, a PT Perkebunan Nusantara állami vállalatcsoporton (a továbbiakban: PTPN) keresztül kötelezte vagy utasította a CPO – a biodízelgyártók által a biodízel előállítása céljából vásárolt nyersanyag – gyártóit, hogy a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg ellenében szállítsák ezt a nyersanyagot.

20      A PT Wilmar Bioenergi Indonesiára és a PT Wilmar Nabati Indonesiára alkalmazandó végleges kiegyenlítő vám 15,7% volt. A megtámadott rendelet 1. cikkében kifejezetten említettektől eltérő „[m]inden más társaság[ra]” alkalmazandó végleges kiegyenlítő vám 18% volt.

 A felek kérelmei

21      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        az őket érintő részében semmisítse meg a megtámadott rendeletet;

–        a Bizottságot kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

22      Az EBB által támogatott Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a keresetet a PT Multi Nabati Sulawesi tekintetében mint elfogadhatatlant utasítsa el;

–        a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

23      Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek lényegében négy jogalapra hivatkoznak, amelyek a következőkön alapulnak:

–        az első jogalap az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontja i. alpontjának és 2. pontjának, valamint 7. cikke (1) bekezdése a) pontjának a megsértésén, valamint a Bizottság által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákon alapul, amelyeket annak megállapításával követett el, hogy az olajpálma‑telepítési alapból származó kifizetések kiegyenlíthető támogatásnak minősülnek, és azáltal, hogy nem igazította ki a felperesek által állítólagosan szerzett előnyt az engedélyezett csökkentések, valamint az állítólagos támogatások megszerzése érdekében viselt szállítási és hitelezési költségek figyelembevétele érdekében;

–        a második jogalap az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontja iv. alpontjának, 1.b) pontjának és 2. pontjának, 6. cikke d) pontjának és 28. cikke (5) bekezdésének megsértésén, valamint a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibáin alapul, amennyiben arra a következtetésre jutott, hogy a CPO megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg mellett történő szállítása kormányzati támogatásban részesült;

–        a harmadik jogalap az alaprendelet 8. cikke (8) bekezdésének megsértésén és a Bizottság által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibán alapul, amennyiben megállapította, hogy az uniós gazdasági ágazatot érintő jelentős kár bekövetkeztének lehetősége áll fenn;

–        a negyedik jogalap az alaprendelet 8. cikke (5) és (6) bekezdésének megsértésén, valamint a Bizottság által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibán alapul, amennyiben megállapította, hogy az Indonéziából származó behozatal kárt okozott az uniós gazdasági ágazatnak, és figyelmen kívül hagyta az Argentínából származó behozatal hatását.

 Az első, az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontjának, 1. a) pontja i. alpontjának, 2. pontjának és 7. cikke (1) bekezdése a) pontjának a megsértésén, valamint a Bizottság által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákon alapuló jogalapról, amelyeket annak megállapításával követett el, hogy az olajpálma‑telepítési alapból származó kifizetések kiegyenlíthető támogatásnak minősülnek, és azáltal, hogy nem igazította ki a felperesek által állítólagosan szerzett előnyt az engedélyezett csökkentések, valamint az állítólagos támogatások megszerzése érdekében viselt szállítási és hitelezési költségek figyelembevétele érdekében

24      Az első jogalap négy részből áll, amelyeket az EBB által támogatott Bizottság vitat.

 Az első jogalap első, az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontjának megsértésén és nyilvánvaló mérlegelési hibán alapuló részéről, amennyiben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az olajpálma‑telepítési alapból származó kifizetések kormányzat vagy közjogi szerv által nyújtott pénzügyi támogatásnak minősülnek

25      Az első részben a felperesek arra hivatkoznak, hogy az olajpálma‑telepítési alap által teljesített kifizetések nem minősülnek kormányzat vagy közjogi szerv által nyújtott pénzügyi támogatásnak.

26      Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a közös kereskedelempolitika és különösen a kereskedelempolitikai védintézkedések területén az uniós intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az általuk vizsgálandó gazdasági és politikai helyzetek összetettségéből adódóan (2018. október 18‑i Gul Ahmed Textile Mills kontra Tanács ítélet, C‑100/17 P, EU:C:2018:842, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

27      Az uniós intézményeket a kereskedelempolitikai védintézkedések területén megillető széles mérlegelési jogkör annak meghatározására is kiterjed, hogy fennáll‑e az alaprendelet 3. cikkének 1. pontja értelmében vett pénzügyi támogatás (lásd ebben az értelemben: 2012. október 11‑i Novatex kontra Tanács ítélet, T‑556/10, nem tették közzé, EU:T:2012:537, 34. és 35. pont).

28      E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az alaprendelet 3. cikke úgy rendelkezik, hogy támogatás akkor áll fenn, ha az annak 1. és 2. pontjában meghatározott feltételek teljesülnek, vagyis ha a származási ország vagy az exportáló ország kormányzata „pénzügyi támogatást” nyújt, és így „előny” nyújtására kerül sor.

29      Az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontjának célja a „pénzügyi támogatás” fogalmának oly módon való meghatározása, hogy kizárja annak hatálya alól a kormányzati intézkedéseket, amelyek az e rendelkezésben felsorolt egyik kategóriába sem sorolhatók be. Ebből a szempontból az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontjának i–iii. alpontja felsorolja azokat a konkrét helyzeteket, amelyeket úgy kell tekinteni, mint amelyek egy kormányzat pénzügyi támogatását foglalják magukban, azaz pénzeszközök közvetlen vagy közvetett átadását, az állami bevételek elengedését, valamint áruk vagy szolgáltatások rendelkezésre bocsátását vagy áruk vásárlását, míg az említett cikk 1.a) pontja iv. alpontjának második franciabekezdése úgy rendelkezik, hogy egy magánszervezet megbízása vagy utasítása a kormányzat részéről az i., ii. és iii. alpontban felsorolt egy vagy több típusú feladat ellátására egyenértékű az alaprendelet 3. cikkének 1.a) pontja értelmében vett pénzügyi támogatás e kormányzat által való nyújtásával (2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑300/16, EU:T:2019:235, 106. pont).

30      Az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontjának, és különösen a „kormányzat pénzügyi támogatása” megfogalmazásnak az olvasatából kitűnik, hogy a pénzügyi támogatásnak betudhatónak kell lennie a kormányzatnak. E rendelkezés azonban semmilyen pontosítást nem tartalmaz az átadott pénzeszközök eredetére vonatkozóan. Így e cikk 1.a) pontjának i. alpontjában a „pénzügyi támogatás” fogalma kiterjed a „kormányzat gyakorlatára”, amely magában foglalja a pénzeszközök közvetlen átadását, anélkül hogy követelményeket támasztana e pénzeszközök eredetére vonatkozóan. Az a tény, hogy a pénzeszközök eredete nincs hatással arra, hogy a kormányzat gyakorlata a „kormányzat pénzügyi támogatásának” minősül‑e, egyértelműen kiderül a 3. cikk 1.a) pontjának iv. alpontjában szereplő azon esetben, amikor a kormányzat bizonyos feladatokkal – mint például a pénzeszközök közvetlen átadásával – egy magánszervezetet bíz meg vagy utasít ezekre, anélkül hogy pontosítanák, hogy honnan kell származniuk a felhasznált pénzeszközöknek. E rendelkezésekből kitűnik, hogy a „kormányzat pénzügyi támogatása” fogalma magában foglal minden olyan pénzügyi eszközt, amelyet a kormányzat ténylegesen felhasználhat.

31      A jelen ügyben a megtámadott rendelet (30)–(33) preambulumbekezdéséből következik, és azt a felperesek sem vitatják, hogy az olajpálma‑telepítési alap közjogi szerv. E szervezetet arra használják, hogy támogassa az állami szervezetek által kijelölt szervezetek biodízel‑vásárlását, és az megbízott egy ügynökséget, az alapkezelő ügynökséget (a továbbiakban: kezelő ügynökség) a finanszírozását szolgáló, a pálmaolajáruk kivitelét terhelő exportilleték beszedésével (az ideiglenes rendelet (41)–(43) preambulumbekezdése).

32      Az ideiglenes rendeletből kitűnik, hogy a biodízel‑támogatási alapot, amely az olajpálma‑telepítési alap részét képezi, a 61/2015. sz. elnöki rendelet hozta létre (a (40) preambulumbekezdés), és a kezelő ügynökséget bízták meg a pálmaolaj‑áruk kivitelét terhelő exportilleték beszedésének feladatával, amely az olajpálma‑telepítési alap finanszírozását képezte (a (41) és (42) preambulumbekezdés). A 61/2015. sz. elnöki rendelet 1. cikkének (4) bekezdése révén az indonéz kormányzat feljogosította a kezelő ügynökséget a CPO‑ra és származékaira kivetett exportilletékek és exportadók felhasználására, míg a 66/2018. sz. elnöki rendelet 18. cikkének (1) bekezdése kifejezetten rögzíti, hogy „az [alap] felhasználása a dízel piaci indexára és a biodízel piaci indexára közötti különbség fedezésére szolgál” (az (58) és (60) preambulumbekezdés). Így a dízelüzemanyag referenciaára és a biodízel referenciaára közötti különbséget a kezelő ügynökség kifizeti a biodízelgyártóknak az olajpálma‑telepítési alapból (a (47) preambulumbekezdés).

33      Először is a felperesek azt állítják, hogy a kezelő ügynökség által a biodízelgyártók részére teljesített kifizetésekhez felhasznált pénzeszközök eredete és jellege, azaz az exportáló gyártók által fizetett exportilleték releváns annak meghatározása szempontjából, hogy fennáll‑e pénzügyi támogatás. Másodszor, az exportilleték kifejezetten az olajpálma‑telepítési alap finanszírozására szolgált, és az indonéz kormányzat nem tudott másként rendelkezni azzal. Harmadszor, az olajpálma‑telepítési alapot a CPO ellátási lánc finanszírozta ugyanezen lánc javára, és a kifizetések ezért nem jelentettek költséget az indonéz kormányzat számára.

34      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 30. pontban megállapításra került – az alaprendelet 3. cikkének 1.a) pontja nem tartalmaz semmilyen pontosítást az átadott pénzeszközök eredetére vonatkozóan, és így kiterjed minden olyan pénzügyi eszközre, amelyet a kormányzat ténylegesen felhasználhat.

35      Így el kell utasítani e rendelkezésnek a felperesek által javasolt azon értelmezését, amely a kormányzat által pénzügyi támogatás formájában nyújtott források eredetét veszi figyelembe, valamint azt, hogy e kormányzat a nemzeti szabályozás értelmében milyen módon rendelkezhet ezekkel. Ezenkívül az a tény, hogy az olajpálma‑telepítési alap rendelkezésére álló pénzeszközök az exportáló gyártók által fizetett exportilletékből származnak, nem jelenti azt, hogy amennyiben e pénzeszközöket a biodízelgyártóknak adják át a dízelpiaci árindex és a biodízel piaci árindexe közötti különbség lefedésére, úgy az azokat folyósító közjogi szerv nem visel terheket.

36      Hozzá kell tenni, először is, hogy ezt a következtetést nem kérdőjelezi meg a felperesek által hivatkozott 1988. július 14‑i Fediol kontra Bizottság ítélet (188/85, EU:C:1988:400). Ebben az ügyben, amelynek tárgya a Bizottság azon határozatának megsemmisítésére irányuló kereset volt, amellyel az a felperes panaszára indított szubvencióellenes eljárást lezárta, a Bíróság kétségkívül elutasította azt az érvet, amely szerint a támogatás fogalmát tágan kell értelmezni, és hogy támogatásról van szó, amennyiben az elfogadott intézkedések összessége azt eredményezi, hogy a kedvezményezettek előnyben részesülnek. Ugyanebben az ítéletben azonban a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az Európai Gazdasági Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt vagy támogatott behozatallal szembeni védelemről szóló, 1984. július 23‑i 2176/84/EGK tanácsi rendelet (HL 1984. L 201., 1. o.) 3. cikkében hivatkozott exporttámogatás fogalmát az uniós jogalkotó úgy fogta fel, hogy az szükségszerűen a közjogi szervek által közvetlenül vagy közvetve viselt pénzügyi terhet jelent, és hogy a teher fogalma nemcsak azt az esetet foglalja magában, amikor az állam pénzeszközöket ad át, hanem azt is, amikor lemond az adókövetelések behajtásáról (1988. július 14‑i Fediol kontra Bizottság ítélet, 188/85, EU:C:1988:400, 12. pont). Ez az ítélet, amely nem veszi figyelembe a felhasznált eszközök eredetét, nem zárja ki, hogy a kezelő ügynökség által a jelen ügyben teljesített kifizetések, amelyeket e szerv exportilleték beszedésével finanszírozott, közvetlenül közjogi szerv által viselt pénzügyi terhet jelentenek.

37      Másodszor, nem lehet helyt adni a felperesek által a WTO Vitarendezési Testülete fellebbezési testületének az „Egyesült Államok – A nagy polgári légi járművek kereskedelmét érintő intézkedések (Második panasz)” című, 2012. március 12‑én elfogadott jelentésére (WT/DS 353/AB/R, 617. pont; a továbbiakban: a fellebbezési testület Egyesült Államok – Nagy polgári légi járművek [Második panasz] című jelentése) alapított érvnek.

38      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a WTO‑t létrehozó megállapodás 1A. mellékletében szereplő, a szubvenciókról és a kiegyenlítő intézkedésekről szóló megállapodás (HL 1994. L 336., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 80. o.; a továbbiakban: TKI‑megállapodás) e szerv által elfogadott értelmezése nem köti a Törvényszéket a megtámadott rendelet érvényességének mérlegelésében (lásd e tekintetben, analógia útján: 2005. március 1‑jei Van Parys ítélet, C‑377/02, EU:C:2005:121, 54. pont; 2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑300/16, EU:T:2019:235, 103. pont; 2021. május 19‑i China Chamber of Commerce for Import and Export of Machinery and Electronic Products és társai kontra Bizottság ítélet, T‑254/18, fellebbezés alatt, EU:T:2021:278, 419. pont).

39      A Bíróság azonban azt is hangsúlyozza, hogy a szerződéses kötelezettségek tiszteletben tartásának általános nemzetközi jogi elve (pacta sunt servanda), amelyet a szerződések jogáról szóló, 1969. május 23‑i bécsi egyezmény (kihirdette: az 1987. évi 12. tvr.) 26. cikke rögzít, magában foglalja, hogy az uniós bíróságnak a TKI‑megállapodás értelmezése és alkalmazása során figyelembe kell vennie e megállapodás különböző rendelkezéseinek a WTO Vitarendezési Testülete által elfogadott értelmezését (lásd analógia útján: 2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 32. pont; Pitruzella főtanácsnok Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ügyre vonatkozó indítványa, C‑891/19 P, EU:C:2021:533, 24. pont, amelyet a Bíróság követett ebben az ügyben; lásd még analógia útján: 2020. október 6‑i Bizottság kontra Magyarország [Felsőoktatás] ítélet, C‑66/18, EU:C:2020:792, 92. pont). Így semmi nem gátolja a Törvényszéket abban, hogy az alaprendelet azon rendelkezéseinek értelmezésekor, amelyek a TKI‑megállapodás rendelkezéseihez kapcsolódnak, ezen értelmezésekre hivatkozzék (2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑300/16, EU:T:2019:235, 103. pont).

40      Mindenesetre a fellebbezési testület felperesek által hivatkozott, Egyesült Államok – Nagy polgári légi járművek (Második panasz) című jelentésének 617. pontja pontosítja, hogy „a pénzeszközök közvetlen átadása általában állami finanszírozással jár, amelyet a kormányzat nyújt a kedvezményezettnek”. Meg kell állapítani, hogy e jelentés arra a következtetésre jut, hogy a pénzügyi támogatást „rendszerint […] a kormányzat” nyújtja, azonban a felperesek állításával ellentétben nem ír elő követelményeket azon források eredetével kapcsolatban, amelyekkel az említett kormányzat rendelkezik.

41      Mivel a Törvényszék a felperesek érveit teljes egészében elutasította, az első jogalap első részét el kell utasítani.

 Az első jogalap második, az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontja i. alpontjának megsértésén és nyilvánvaló mérlegelési hibán alapuló részéről, amennyiben a Bizottság megállapította, hogy az olajpálma‑telepítési alapból származó kifizetések támogatásnak minősülnek

42      Az első jogalap második részében a felperesek azt állítják, hogy az olajpálma‑telepítési alap által teljesített kifizetések nem eszközök támogatás formájában történő közvetlen átadásának, hanem biodízel vásárlása utáni kifizetésnek minősülnek.

43      Emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 29. és 30. pontban megállapításra került – az alaprendelet 3. cikkének 1.a) pontja felsorolja azokat a konkrét helyzeteket, amelyek úgy tekintendők, mint amelyek a kormányzat által nyújtott pénzügyi támogatást foglalnak magukban, többek között a pénzeszközök közvetlen vagy közvetett átadását, és hogy e pénzügyi támogatásnak betudhatónak kell lennie a kormányzatnak.

44      Ezenkívül annak értékeléséhez, hogy a pénzeszközök közvetlen átadása az alaprendelet 3. cikke értelmében vett támogatásnak minősülő olyan előnyt jelent‑e, amely igazolhatja a kiegyenlítő vám kivetését, figyelembe kell venni az azon vállalkozás részéről való ellenszolgáltatás vagy egyenértékű ellenszolgáltatás hiányát, amely e támogatásban részesül.

45      A jelen ügyben a Bizottság által „a pénzeszközök közvetlen átadásának” minősített eljárás az ideiglenes rendelet (45)–(50) preambulumbekezdése értelmében (a megtámadott rendelet (37) preambulumbekezdésében is) a következő volt:

„(45) Pontosabban, a 26/2016. sz. elnöki rendelet 9. cikkének (1) bekezdése rögzíti, hogy »[a]z [Új Megújuló Energia és Energiamegtakarítás Főigazgatóság] főigazgatója kijelöli azt a benzinüzemanyag‑szervezetet, amely [a kezelő] ügynökség irányítóbizottsága által meghatározott politikának megfelelően [a kezelő] ügynökség finanszírozási keretrendszerének 4. cikke értelmében elvégzi a biodízel beszerzését«, az ezt követő 9. cikk (8) bekezdése szerint pedig »[a] miniszter (7) bekezdés szerinti jóváhagyása alapján az [Új Megújuló Energia és Energiamegtakarítás Főigazgatóság] főigazgatója a miniszter nevében kijelöli: a) azokat a biodízelgyártókat, amelyek részt vesznek a biodízel beszerzésében; és b) az egyes biodízelgyártók számára meghatározott biodízel‑mennyiséget«. […]

(46) Azon biodízelgyártókat, amelyek a részvétel mellett döntenek, és amelyek részére e rendelet alapján kvótát állapítanak meg, arra vonatkozó kötelezettség terheli, hogy a havi biodízel‑mennyiséget az úgynevezett »benzinüzemanyag‑szervezet« részére értékesítsék. Az indonéz kormány eddig a következőket jelölte ki benzinüzemanyag‑szervezetként:

a) PT Pertamina (a továbbiakban: Pertamina), egy állami tulajdonban lévő olaj‑ és gázvállalat, és

b) PT AKR Corporindo Tbk (a továbbiakban: AKR), egy magántulajdonban levő olaj‑ és gázvállalat.

(47) Az [olajpálma‑telepítési alap] különös fizetési mechanizmust irányoz elő, amelynek keretében a Pertamina (és bizonyos kis mennyiségek esetében az AKR) a biodízelgyártóknak a dízel referenciaárát fizeti ki (a biodízel tényleges ára helyett, amely a vizsgálati időszakban magasabb lett volna), míg a dízel e referenciaára és a biodízel referenciaára közötti különbséget a kezelő ügynökség fizeti ki a biodízelgyártóknak az [olajpálma‑telepítési alapból].

(48) A dízel és a biodízel referenciaárát az energiaügyi és ásványi erőforrásokért felelős miniszter […] a következőképpen határozza meg:

a) A dízel referenciaára a Platts Singapore által az olajra vonatkozóan jelentett árakon […], valamint a dízel indonéziai előállítási költségén alapul.

b) […] a biodízel referenciaára a CPO belföldi árán alapul, amelyhez hozzáadják az átalakítási költségeket […].

(49) Pontosabban, minden biodízelgyártó – az összes exportáló gyártót is beleértve – kiszámlázza a Pertaminának (vagy adott esetben az AKR‑nek) azt a biodízel‑mennyiséget, amelyet a vevő a keverési kötelezettség [amely szerint a piaci szereplőket számos területen, például a tömegközlekedés területén arra vonatkozó kötelezettség terheli, hogy üzemanyagként az ásványi dízel és biodízel olyan keverékét használják, amely legalább 20%‑ban biodízelt tartalmaz] alapján köteles felhasználni, és a Pertamina (vagy AKR) kifizeti a gyártónak a dízel adott időszakra vonatkozó referenciaárát. […]

(50) A biodízelgyártó ahhoz, hogy megtérítsék a részére a Pertamina és az AKR által fizetett (a dízel referenciaárán alapuló) ár és a biodízel referenciaára közötti különbséget, ezt követően egy további számlát küld a kezelő ügynökségnek ugyanarról a mennyiségről, mellékelve bizonyos dokumentumok listáját. Amint a kezelő ügynökség megkapta a számlát, és az abban szereplő információk ellenőrzését követően a kezelő ügynökség kifizeti az adott biodízelgyártónak a dízel referenciaára (amelyet a Pertamina vagy adott esetben az AKR kifizetett) és a biodízel adott időszakra vonatkozóan meghatározott referenciaára közötti különbséget.”

46      Elsősorban, a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottság tévesen minősítette az olajpálma‑telepítési alap által teljesített kifizetéseket pénzeszközök közvetlen átadásának, nem pedig a biodízel vásárlásáért teljesített kifizetéseknek. Először is azt állítják, hogy az olajpálma‑telepítési alap kifizetési rendszere kölcsönös kötelezettségeket tartalmazott az indonéz kormányzat és a biodízelgyártók részéről, nevezetesen a biodízel ár megfizetése ellenében történő értékesítését. Ebben az értelemben figyelembe kell venni a felperesek és az olajpálma‑telepítési alap közötti előzetes szerződések fennállását, valamint azt, hogy az előbbiek a kifizetések fogadása céljából számlákat küldtek ki az utóbbinak. A szóban forgó támogatás jellegének meghatározásához figyelembe kellett volna venni az olajpálma‑telepítési alap jellegét, amely az indonéz kormányzat által a biodízel keverésére vonatkozóan előírt kötelezettség végrehajtása érdekében a biodízel vásárlásának és felhasználásának támogatására irányult. Másodszor, a felperesektől származó biodízel vásárlásainak többségét a PT Pertamina (a továbbiakban: Pertamina), az indonéz kormányzat körébe tartozó közjogi szerv végezte. Harmadszor, ezen elemek alapján a felperesek azt állítják, hogy a Bizottságnak az olajpálma‑telepítési alap által teljesített kifizetéseket az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontjának iii. alpontja értelmében vett áruvásárlás részének kellett volna minősítenie.

47      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet (38) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy „[az olajpálma‑telepítési alapból] a biodízelgyártók javára történő kifizetés nem minősülhet az indonéz kormány és a biodízelgyártók közötti adásvételi szerződés keretében esedékes kifizetésnek, hanem közvetlen transzfernek minősül”.

48      A jelen ügynek az ideiglenes rendelet (45)–(50) preambulumbekezdésében és a megtámadott rendelet (37) preambulumbekezdésében ismertetett ténybeli összefüggéséből (lásd a fenti 45. pontot), kitűnik – amint azt a felperesek sem vitatják –, hogy a 26/2016. sz. elnöki rendelettel létrehozott rendszerrel összefüggésben a kezelő ügynökség nem vett részt a biodízelgyártók és a Pertamina és a PT AKR Corporindo Tbk (a továbbiakban: AKR) közötti ügyletben. Az Új Megújuló Energia és Energiamegtakarítás Főigazgatóság főigazgatója jelölte ki ugyanis először is a biodízel beszerzésével megbízott szervezeteket (a kezelő ügynökség igazgatótanácsa által meghatározott politikát alkalmazva), másodszor pedig a miniszter nevében azokat a biodízelgyártókat, amelyek részt vettek a biodízel közbeszerzéseiben, valamint az egyes gyártók tekintetében meghatározott biodízelmennyiséget. A dízel, valamint a biodízel referenciaárát az energiaügyi és ásványi erőforrásokért felelős miniszter határozta meg. Ezt követően minden gyártó kiszámlázta a Pertaminának vagy az AKR‑nek azon biodízel‑mennyiséget, amelyet e vállalkozások a keverési kötelezettség értelmében kötelesek voltak használni, és ez utóbbiak kifizették a gyártónak a dízelüzemanyag referenciaárát. A biodízelgyártók csak az ügylet lezárása után küldtek a kezelő ügynökségnek egy további számlát ugyanarról a biodízel‑mennyiségről, hogy megkapják a dízel referenciaára és a biodízel referenciaára közötti különbség kifizetését, és mellékelték az Új Megújuló Energia és Energiamegtakarítás Főigazgatóság határozatának másolatát, amely igazolta, hogy jogosultak a biodízel‑piacon való részvételre, és feltüntette a kiosztott biodízelkvótákat, a Pertaminával vagy az AKR‑el kötött biodízel‑vásárlási szerződés másolatát, a Pertamina vagy az AKR és az érintett biodízeltermelő által aláírt, az indonéz kormányzat által lepecsételt, a szállítási helyre, a biodízel mennyiségére és típusára, valamint a szállítási költségekre vonatkozó információkat tartalmazó igazolást, továbbá a kezelő ügynökség és az érintett biodízeltermelő közötti megállapodás másolatát.

49      Ezenkívül a Bizottság a megtámadott rendelet (67) és (69) preambulumbekezdésében azt is megállapította, hogy a biodízel független beszállítók számára fizetett árának kiszámítása a kormányzati beavatkozás nélkül nem tükrözi a rendes piaci feltételek melletti keresletet és kínálatot, és hogy az indonéz kormányzat által a biodízel referenciaárának kiszámításához használt képlet részeként kiszámított átalakítási költségek összege túl magas. A Bizottság nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor e helyzetből a megtámadott rendelet (68) preambulumbekezdésében azt a következtetést vonta le, hogy e kifizetések nélkül a biodízel ára Indonéziában alacsonyabb lenne. A kezelő ügynökség által a biodízelgyártók részére teljesített kifizetések, mivel azokat nem a biodízel rendes piaci feltételekből eredő referenciaára alapján számítják ki, nem tekinthetők olyan árkiegészítésnek, amelyet a gyártók a Pertamina vagy az AKR részére történő szállításuk ellenértékeként kaphatnának.

50      E ténybeli elemek alapján a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor a fenti 27. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat által a számára az alaprendelet 3. cikkének 1. pontja értelmében vett pénzügyi támogatás és az ugyanezen rendelkezés 2. pontja értelmében vett előny fennállásának meghatározásával kapcsolatban elismert széles mérlegelési mozgástérre tekintettel a megtámadott rendelet (37) preambulumbekezdésében úgy ítélte meg, hogy az olajpálma‑telepítési alap által folyósított eszközök „nem [képezik] a mérlegelendő [helyesen: visszterhes] szerződés részét (például a kormány által az ár fejében vásárolt biodízel [vásárlása])”. A tényállás ismertetéséből ugyanis nem tűnik ki, hogy az olajpálma‑telepítési alap részt vett a biodízelgyártók és a „benzinüzemanyag‑szervezetek”, azaz a Pertamina és az AKR közötti ügyletben, sem pedig az, hogy az említett alap bármilyen ellentételezésben részesült volna az általa teljesített kifizetések fejében. Így az ügylet jellege, amelyre a felperesek a tárgyaláson a hangsúlyt fektették, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az említett alap által teljesített kifizetések kölcsönös kötelezettségek rendszerének részét képezték.

51      E következtetést nem kérdőjelezheti meg az olajpálma‑telepítési alap jellege sem, amely a felperesek szerint az indonéz kormányzat által a biodízel‑keverésre vonatkozóan előírt kötelezettség végrehajtása érdekében a biodízel vásárlásának és felhasználásának támogatását célozta. A jelen ügyben ugyanis az említett alap jellegét és célját a Bizottság az ideiglenes rendelet (56)–(61) preambulumbekezdésében és a megtámadott rendelet (30) preambulumbekezdésében helyesen vette figyelembe annak érdekében, hogy az általa teljesített kifizetéseket „pénzügyi támogatásnak” minősítse.

52      Ezenkívül e következtetést nem kérdőjelezheti meg a felperesek részéről a fellebbezési testületnek az Egyesült Államok – Nagy polgári légi járművek (Második panasz) című jelentésének 616. és 617. pontjára való hivatkozás sem, amelyben az szerepel, hogy „[a]z ilyen ügyletben [vissza nem térítendő támogatás] a pénzt vagy a fizetőeszközt a kedvezményezett rendszerint anélkül kapja meg, hogy köteles lenne cserében az adományozónak bármit nyújtani”, hogy „a pénzeszközök közvetlen átadása általában a kormányzat által a kedvezményezettnek nyújtott finanszírozással jár”, valamint hogy „[b]izonyos esetekben, mint a vissza nem térítendő támogatások esetében, a pénzeszközök átadása nem jár kölcsönös kötelezettséggel a kedvezményezett részéről”.

53      E tekintetben előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a TKI‑megállapodás e szerv által elfogadott értelmezése nem köti a Törvényszéket a megtámadott rendelet érvényességének értékelése során (lásd a fenti 38. és 39. pontot).

54      Végeredményben a felperesek által idézett kivonat olvasata alapján úgy tűnik, hogy a pénzeszközök közvetlen átadásának fogalma „rendszerint” a „kormányzat által” nyújtott finanszírozást foglal magában, és hogy „vissza nem térítendő támogatás” esetén „a pénzeszközök átadása nem jár kölcsönös kötelezettséggel”, és „[arra] rendszerint anélkül [kerül sor], hogy [a kedvezményezett] köteles lenne cserében az adományozónak bármit nyújtani”.

55      Ami a felperesek fenti 46. pontban kifejtett érveit illeti, először is, amint az a fenti 48. és 49. pontból kitűnik, a kezelő ügynökség által a biodízelgyártók részére teljesített kifizetések, mivel azokat nem a biodízel rendes piaci feltételekből eredő referenciaára alapján számítják ki, nem tekinthetők olyan árkiegészítésnek, amelyet a gyártók a Pertamina vagy az AKR részére történő szállításuk ellenértékeként kaphatnának. Ennélfogva a felperesek ezen érvét el kell utasítani.

56      Másodszor, meg kell jegyezni, hogy az ideiglenes rendelet (46) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Pertamina az indonéz államhoz tartozik. Még ha feltételezzük is, hogy a Bizottságnak a megtámadott rendelet (48) és (49) preambulumbekezdésében szereplő megállapításaival ellentétben a Pertamina közjogi szerv, az olajpálma‑telepítési alaptól és a kezelő ügynökségtől elkülönülő jogalanyról van szó, és semmi nem utal arra, hogy a Pertamina az olajpálma‑telepítési alappal együtt a biodízel vevőjeként járt volna el, amint azt a felperesek állítják. Amint ugyanis a Bizottság helyesen hangsúlyozza, a Pertamina nem a kormányzat által megbízott ügynökség volt, hanem – amint az az ideiglenes rendelet (46) preambulumbekezdéséből és a megtámadott rendelet (55) preambulumbekezdéséből kitűnik – egy olaj‑ és gázvállalat, amely ugyanazokat a feladatokat látta el, mint a magántulajdonban lévő AKR olaj‑ és gázvállalat, amit a felperesek sem vitattak.

57      A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell jegyezni, hogy még ha helyesek is lennének a felperesek azon állításai, amelyek szerint a Pertamina közjogi szerv, a Bizottság által e tekintetben elkövetett hiba csak akkor igazolná a megtámadott rendelet megsemmisítését, ha az megkérdőjelezhetné e rendelet jogszerűségét, érvénytelenítve ezzel a támogatás fennállására vonatkozó elemzését (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2011. október 25‑i Transnational Company „Kazchrome” és ENRC Marketing kontra Tanács ítélet, T‑192/08, EU:T:2011:619, 119. pont), ami a jelen ügyben nem áll fenn.

58      Harmadszor az, hogy a szóban forgó kifizetések nem minősíthetők a biodízel vásárlásáért járó ellenszolgáltatásnak, azt jelenti, hogy a jelen ügyben szóban forgó ügylet nem minősíthető áruk indonéz kormányzat részéről történő „vásárlásának”, és így nem tartozhat az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontja iii. alpontjának hatálya alá. Ennélfogva a felperesek erre vonatkozó érveit el kell utasítani.

59      Másodsorban, a felperesek egy sor érvet terjesztenek elő annak alátámasztására, hogy ha a Törvényszék úgy ítélné meg, hogy a Pertamina nem közjogi szerv, azt az indonéz kormányzat „utasította” a biodízel vásárlására, és hogy a biodízelgyártókat az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontjának iv. alpontja értelmében „megbízták” vagy „utasították” annak eladására.

60      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem a dízel referenciaárának a Pertamina által a biodízel vásárlása ellenértékeként való kifizetését tekintette „pénzeszközök közvetlen átadásának”, illetve a biodízel biodízelgyártók általi értékesítésének, hanem a szóban forgó időszak tekintetében a dízel referenciaára és a biodízel referenciaára közötti különbségnek a kezelő ügynökség, vagyis egy közjogi szerv részéről az érintett biodízelgyártó részére történő kifizetését. Ennélfogva az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontjának iv. alpontja, amely a magánszervezetek magatartására vonatkozik (lásd a lenti 111. és 116. pontot), nem alkalmazható.

61      Következésképpen az első jogalap második részét teljes egészében el kell utasítani.

 Az első jogalap harmadik, az alaprendelet 3. cikke 2. pontjának megsértésén és nyilvánvaló mérlegelési hibán alapuló részéről, amennyiben a Bizottság megállapította, hogy az olajpálma‑telepítési alapból származó kifizetések előnyt biztosítottak

62      A harmadik részben a felperesek arra hivatkoznak, hogy az olajpálma‑telepítési alap által teljesített kifizetések nem biztosítanak előnyt a biodízelgyártók számára.

63      E tekintetben meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 3. cikke szerint támogatás akkor áll fenn, ha valamely kormányzat „pénzügyi támogatást” vagy „jövedelempótló‑ vagy ártámogató intézkedés[t]” nyújt, vagy „bevételeket vagy árakat” támogat, és az azokból származó „gazdasági előny” átruházása megtörténik. Az említett rendelet 6. és 7. cikke pontosítja az átruházott „előny” kiszámításának részletes szabályait. Az ítélkezési gyakorlat szerint a kedvezményezett akkor részesül előnyben, ha kedvezőbb helyzetben van annál, mint amelyben a támogatási program hiányában lett volna. Ezenkívül az alaprendelet 3. cikkének 1. és 2. pontjából kitűnik, hogy az exportáló gyártó tekintetében kizárólag azon esetben áll fenn támogatás, ha a kormányzat által nyújtott pénzügyi támogatás ténylegesen előnyt biztosít ezen exportáló gyártó részére (lásd ebben az értelemben: 2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑300/16, EU:T:2019:235, 195. és 210. pont).

64      Első kifogásukban a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság nyilvánvalóan hibás kontrafaktuális forgatókönyvre támaszkodott, amikor arra a következtetésre jutott, hogy az olajpálma‑telepítési alap és kifizetései hiányában a biodízelgyártók nem értékesíthették volna terméküket az indonéz piacon, és hogy a biodízel ára alacsonyabb lenne. Az olajpálma‑telepítési alap hiányában a keverési kötelezettség mégis fennállna, és a keverők kötelesek lennének biodízelt vásárolni annak érdekében, hogy megfeleljenek a keverési kötelezettségnek, a biodízelgyártók pedig ugyanazt az árat számláznák ki, mint amelyet a világpiacon elérhettek volna.

65      A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott rendelet (65) preambulumbekezdésében arra a következtetésre jutott, hogy a megfelelő kontrafaktuális forgatókönyv nem az, hogy az olajpálma‑telepítési alap hiányában a keverők megfizetnék a biodízel referenciaárát. A Bizottság szerint a keverési kötelezettség, az olajpálma‑telepítési alap és annak kifizetései nélkül a keverőknek semmilyen érdeke nem fűződne ahhoz, hogy biodízelt vásároljanak, és a biodízelgyártók nem kapnák meg a dízel referenciaára és a biodízel indonéz kormányzat által meghatározott referenciaára közötti különbözetnek megfelelő kiegészítést.

66      Az ideiglenes rendeletből kitűnik, hogy a keverési kötelezettséget az energiaügyi és ásványi erőforrásokért felelős miniszter 12/2015. sz. rendelete vezette be (a (189) preambulumbekezdés). Ugyanezen 2015. évben hozta létre a 61/2015. sz. elnöki rendelet az olajpálma‑telepítési alap részét képező biodízel‑támogatási alapot (a (40) preambulumbekezdés), a kezelő ügynökséget pedig megbízták a pálmaolaj‑termékeket terhelő exportilletékek beszedésével, amelyek az olajpálma‑telepítési alap finanszírozását képezik (a (41) és (42) preambulumbekezdés). Ugyanezzel a rendelkezéssel (a 61/2015. sz. elnöki rendelet 1. cikkének (4) bekezdése) az indonéz kormányzat feljogosította a kezelő ügynökséget a CPO‑ra és származékaira kivetett exportilletékek és exportadók felhasználására, valamint a biodízel beszerzésére és felhasználására vonatkozó kötelezettséget írt elő (a (60) preambulumbekezdés). A dízel és a biodízel referenciaára közötti különbözetnek a biodízelgyártók részére történő kifizetésére szolgáló pénzeszközök a kezelő ügynökségnek ily módon juttatott pénzeszközökből származtak.

67      Úgy tűnik, hogy a keverési kötelezettség indonéz kormányzat által kialakított rendszerben való végrehajtása a kezelő ügynökség általi finanszírozástól függött. Olyan összetett rendszerről van szó, amelyet az indonéz kormányzat abból a célból hozott létre, hogy – amint az a 24/2016. és 26/2016. sz. elnöki rendeletekből kitűnik (az ideiglenes rendelet (44) preambulumbekezdése) – támogassa az állami szervek által kijelölt szervezetek biodízel‑vásárlását. A keverési kötelezettség kezelő ügynökség általi finanszírozás nélküli fennállása tehát tisztán hipotetikus jellegű, és nem róható fel a Bizottságnak, hogy elemzését nem erre alapozta.

68      Ennélfogva a Bizottság a fenti 26. és 27. pontban hivatkozott, a támogatás kedvezményezettjének nyújtott előny fennállásának meghatározására is alkalmazandó ítélkezési gyakorlat értelmében nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor e rendszert az előny fennállásának megállapítása szempontjából egyetlen egységnek tekintette.

69      Második kifogásuk keretében a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy az olajpálma‑telepítési alap nélkül a biodízel referenciaára alacsonyabb lett volna.

70      Elöljáróban el kell utasítani a Bizottság azon érvét, amely szerint a felperesek e kifogása hatástalan. Kétségtelen, hogy a Bizottság jogosan hangsúlyozta beadványaiban és a tárgyaláson is, hogy az alaprendelet 3. cikkének 2. pontja nem az előny összegének pontos kiszámítását, hanem az előny fennállásának meghatározását követeli meg. Az előny kiszámítása az alaprendelet 6. és 7. cikkének hatálya alá tartozott. Mindazonáltal az a tény, hogy a biodízel referenciaára magasabb volt, mint amely a piaci feltételekből következett volna, anélkül hogy az elemzés e szakaszában pontosan számszerűsíteni kellene ezt, az olajpálma‑telepítési alap által nyújtott kifizetések rendszerének egyik olyan eleme, amely lehetővé teszi az előny fennállásának megállapítását. Az a tény, hogy az olajpálma‑telepítési alap kifizetéseinek összege adott esetben figyelembe vehető a kedvezményezettnek nyújtott előny kiszámítása során, nem jelenti azt, hogy az eleve nincs hatással az ilyen előny fennállásának meghatározására.

71      A felperesek érve tehát hatásos.

72      A jelen ügyben a megtámadott rendelet (69) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

„A Bizottság konkrétan megállapította, hogy az indonéz kormány által az [olajpálma‑telepítési alap] által kifizetett vissza nem térítendő támogatás összegének meghatározására alkalmazott referenciaárak nem adnak megfelelő iránymutatást a piaci árról, mivel a kiszámításukhoz használt képlet nem a torzítatlan piaci feltételeken alapul. Ennek az az oka, hogy egyrészt az egész piac, mind az upstream, mind a downstream piac torzult, és ezért nem tekinthető reprezentatívnak a rendes és versenyképes piaci feltételek szempontjából. Másrészt a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az indonéz kormány által a biodízel referenciaárának kiszámításához használt képlet részeként kiszámított átalakítási költségek összege (a CPO átlagos belföldi ára és az ehhez hozzáadott tonnánkénti 100 USD átalakítási díj) túl magas. A Bizottság ellenőrizte az exportáló gyártók némelyikének tényleges átalakítási költségeit, és megállapította, hogy az indonéz kormány számításai szerint e költségek magasabbak. Ezek a tényleges átalakítási költségek átlagosan 60–80 USD/tonna összeget tettek ki a vizsgálati időszak alatt.”

73      Így a megtámadott rendelet (69) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság az előny fennállásának megállapítása érdekében két körülményt vett figyelembe. Először is arra a következtetésre jutott, hogy az indonéz piac egésze, mind a downstream, mind pedig az upstream piac torzult, így az a rendes és versenyképes piaci feltételek szempontjából nem tekinthető reprezentatívnak, másodszor pedig úgy ítélte meg, hogy az átalakítási költségek összege, azaz 100 amerikai dollár (USD) tonnánként, amelyet a biodízel referenciaárának meghatározásához használtak, túlzott mértékű volt az általa ellenőrzött egyes exportáló gyártók tényleges költségeihez képest.

74      Elsősorban a felperesek előadják, hogy a biodízel referenciaára nem védte meg a biodízelgyártókat a piaci ingadozásoktól, mivel az a rotterdami (Hollandia) „költség, biztosítás, fuvardíj” (CIF) CPO‑jegyzésekkel összhangban alakult.

75      E tekintetben meg kell állapítani, hogy az a tény, hogy a biodízel indonéz referenciaára a CPO rotterdami CIF‑árainak függvényében alakult, még ha igaz is, nem jelenti azt, hogy az piaci árat képezett. Valójában, amint arra a Bizottság helyesen rámutat, az a tény, hogy a biodízel referenciaára követte a többi nemzetközi ár ingadozását, nem változtat azon a tényen, hogy ezt a referenciaárat a CPO belföldi ára alapján állapították meg (lásd az ideiglenes rendelet (48) preambulumbekezdését), amelyre kihatott az indonéz kormányzat beavatkozása (lásd a lenti 150. pontot). Ezenkívül a rotterdami CIF‑ár már magában foglalja a szállítási árat és a biztosítás árát, ami a belső piacon értékesített termék esetében nem áll fenn. Ennélfogva a felperesek érve önmagában nem érvénytelenítheti a Bizottság következtetéseit.

76      Másodszor a felperesek azzal érvelnek, hogy a biodízel referenciaárát az alapanyagok költségei alapján határozták meg, amelyekhez a különböző átalakításai költségek fedezése érdekében megfelelő összeget adtak hozzá. Márpedig a Bizottság elmulasztotta figyelembe venni azt a tényt, hogy ezek az „átalakítási költségek” nem korlátozódnak e költségekre, hanem magukban foglalták az „értékesítési költségek, adminisztratív kiadások és egyéb általános költségek, valamint a nyereség” észszerű összegét is.

77      A megtámadott rendelet (81) preambulumbekezdéséből kitűnik, és ezt a felperesek sem vitatták, hogy az átalakítási költségeket 2016. március 21. óta tonnánként 100 USD‑ben állapították meg. Ez a körülmény azt mutatja, hogy e költségeket nem érintették változások. Ezenkívül nem áll fenn nyilvánvaló kapcsolat az olyan költségvetési jogcímek, mint például az „értékesítési költségek, adminisztratív kiadások és egyéb általános költségek, valamint a nyereség” és az „átalakítási költségek” kategóriája között. Ennélfogva nem kifogásolható, hogy a Bizottság nem adta hozzá az exportáló gyártók tényleges feldolgozási költségeihez – amelyek a megtámadott rendelet (69) preambulumbekezdése szerint a vizsgálati időszak alatt tonnánként 60–80 USD között voltak – az ilyen költségvetési tételeket, amelyek láthatóan nem állnak kapcsolatban a termék átalakításával.

78      A fentiekből következik, hogy a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát a fenti 26. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében, amikor megállapította, hogy a biodízelre vonatkozó indonéz referenciaár túl magas.

79      Harmadik kifogásukban a felperesek azt állítják, hogy az olajpálma‑telepítési alap kifizetéseiből származó minden előnyt a „benzinüzemanyag‑szervezetekre” hárítottak át.

80      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felpereseknek az előnyt biztosító pénzügyi támogatás fennállásának vitatására irányuló érveit a Törvényszék az első jogalap első, második és jelen részében elutasította. Az sem vitatott, hogy a szóban forgó kifizetéseket, amelyek a dízel és a biodízel referenciaára közötti különbségnek felelnek meg, a kezelő ügynökség teljesítette a biodízelgyártók, köztük a felperesek részére. A felperesek nem terjesztettek elő elegendő bizonyítékot, amely arra utalna, hogy ezen összegek vagy a kifizetésükből származó előny egy részét átruházták az AKR‑re és a Pertaminára. Márpedig az ilyen bizonyíték szükséges annak alátámasztásához, hogy valamely uniós intézmény olyan nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amely a jogi aktus megsemmisítését indokolhatja (lásd analógia útján: 2014. szeptember 11‑i Gold East Paper és Gold Huasheng Paper kontra Tanács ítéletet, T‑444/11, EU:T:2014:773, 62. pont). Az a tény, hogy az indonéz kormányzat által bevezetett rendszer az AKR és a Pertamina számára is előnyös lehetett, nem jelenti azt, hogy a kedvezményezetteknek biztosított előnyt e vállalkozásokra hárították át. Ezenkívül, még ha feltételezzük is, hogy a keverők előnyös vásárlási feltételekben részesültek a biodízel tekintetében, mivel azt a dízel referenciaárán, nem pedig a biodízel referenciaárán szerezték be, e körülmény nem zárja ki, hogy ugyanezen rendszer keretében a biodízelgyártók más előnyben részesültek, amely a kezelő ügynökség által teljesített kifizetésekből eredt.

81      A fenti megfontolásokra tekintettel a harmadik kifogást el kell utasítani.

82      Negyedik kifogásuk keretében a felperesek azt állítják, hogy az előny Bizottság általi elemzése nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy az olajpálma‑telepítési alapot többek között a biodízelgyártók által fizetett exportilletékek révén finanszírozták. Ezen illetékek célja az olajpálma‑telepítési alap finanszírozása, és az említett alap és kifizetései hiányában nem léteznének.

83      Elöljáróban el kell utasítani a Bizottság azon érvét, amely szerint a felperesek e kifogása hatástalan. Mivel az exportilletékek beszedése az olajpálma‑telepítési alap finanszírozásának részét képezi, az említett alap kifizetési rendszerében betöltött szerepük hatással lehet a kedvezményezettet megillető előny fennállására. Az a tény, hogy az exportilletékek összege adott esetben figyelembe vehető a kedvezményezettnek nyújtott előny kiszámítása során, nem jelenti azt, hogy az eleve nincs hatással az ilyen előny fennállásának meghatározására.

84      A jelen ügyben az ideiglenes rendelet (89) preambulumbekezdéséből egyértelműen kitűnik, és azt a felperesek is elismerik, hogy az exportilleték nem kizárólag a biodízelre, hanem a „CPO‑ra és a továbbfeldolgozott termékekre”, köztük a biodízelre vonatkozik. Továbbá ugyanebből a preambulumbekezdésből kiderül, hogy a CPO esetében az exportilleték a vizsgálati időszak alatt sokkal magasabb volt, mint a biodízel esetében. Ebben az összefüggésben a felperesek nem fejtik ki, hogy a több terméket érintő exportilleték hogyan kompenzálná az e termékek egyike tekintetében nyújtott támogatást, és szüntetné meg ily módon az e támogatás kedvezményezettjei számára biztosított előnyt.

85      Ezenkívül, és a fenti 38. és 39. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat sérelme nélkül, a felperesek részéről a WTO szerveinek jelentéseire alapított érvek nem fogadhatók el.

86      Először is a felperesek a WTO vizsgálóbizottságának az „Egyesült Államok – A nagy polgári légi járművek kereskedelmét érintő intézkedések – második panasz” című, 2017. június 9‑én elfogadott jelentésére (az Európai Unió hivatkozása a vitarendezési testületről szóló egyetértési megállapodás 21.5. cikkére) (WT/DS 353/RW) hivatkoznak. E vita arra a kérdésre vonatkozott, hogy Dél‑Karolina állam pénzeszközeinek a Boeing társaság részére történő közvetlen átadását a Boeing által az érintett projekt területén megvalósított ingatlanberuházások formájában kompenzálták‑e, vagy azok támogatásnak minősültek. A fellebbezési testület úgy ítélte meg, hogy a Boeing által nyújtott kompenzáció nem nyert bizonyítást, mivel a Dél‑Karolina állam és a Boeing között létrejött megállapodásból nem tűnik ki, hogy az ingatlanok maradványértékét vissza fogják téríteni Dél‑Karolina állam részére. Ennélfogva e vita nem érintette azt a kérdést, hogy a termékek egy csoportjára vonatkozó exportilleték kompenzálja‑e az e termékek egyikének gyártóit megillető támogatást, és el kell utasítani a felperesek azon érvét, amely a vizsgálóbizottság jelentésének a contrario elemzésén alapul.

87      Másodszor, a felperesek a WTO fellebbezési testületének 2014. december 8‑án elfogadott, az „Egyesült Államok – Kiegyenlítő intézkedések egyes Indiából származó, melegen hengerelt szénacél síktermékekre” című jelentésére (WT/DS 436/AB/R) hivatkoznak. E vita arra a kérdésre vonatkozott, hogy figyelembe kell‑e venni bizonyos kölcsönök kedvezményezettjei által viselt költségeket annak meghatározása érdekében, hogy e kölcsönök előnyt biztosítottak‑e a kedvezményezetteknek. Ennélfogva e vita nem érintette azt a kérdést, hogy a termékek egy csoportjára vonatkozó exportilleték kompenzálja‑e az e termékek egyikének gyártóit megillető támogatást, és a felperesek analógiára alapított érvét el kell utasítani.

88      Ezen okokból a felperesek érveinek nem lehet helyt adni, következésképpen az első jogalap harmadik részét teljes egészében el kell utasítani.

 Az első jogalap negyedik, az alaprendelet 7. cikke 1. pontja a) alpontjának megsértésén és nyilvánvaló mérlegelési hibán alapuló részéről, amennyiben a Bizottság nem igazította ki a támogatás összegét az engedélyezett csökkentések, valamint az állítólagos támogatások megszerzése érdekében viselt szállítási és hitelezési költségek figyelembevétele érdekében

89      A negyedik részben a felperesek azt állítják, hogy a Bizottságnak a kiegyenlíthető támogatás összegének kiszámításakor le kellett volna vonnia a felperesek által viselt szállítási és hitelezési költségeket.

90      Az alaprendelet 7. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„[…] [A kiegyenlíthető támogatások összegének] a megállapításában a teljes támogatási összeg a következő elemekkel csökkenthető:

a)      minden kérelmezési díj, vagy más költség, amely szükségszerűen felmerül a támogatásra való jogosultság megszerzésekor vagy a támogatás megkapásakor;

b)      az Unióba kivitelre került termékekre kivetett exportadók, illetékek vagy más díjak összege, amelyeket kifejezetten a támogatás beszámítása céljából vetettek ki.

Ha egy érdekelt fél levonás alkalmazását igényli, igazolnia kell igényének jogosultságát.”

91      Elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy az alaprendelet 7. cikke (1) bekezdésének és különösen a „csökkenthető” megfogalmazás olvasatából egyértelműen kitűnik, hogy a Bizottság a fenti 26. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik e rendelkezés alkalmazása során. Ezen elemeknek a kiegyenlíthető támogatás összegéből való levonása azt feltételezi, hogy az érdekelt fél bizonyítja a levonási kérelme indokoltságát. E bizonyíték benyújtását követően a Bizottságnak el kell végeznie a kért levonást.

92      Elsősorban a felperesek azt állítják, hogy a Bizottságnak a kiegyenlíthető támogatás összegéből le kellett volna vonnia a biodízelnek a Pertamina és AKR részére történő értékesítés keretében történő szállításához kapcsolódó költségeket, amely szükséges volt az olajpálma‑telepítési alapból történő kifizetések megszerzéséhez. A felperesek úgy vélik, hogy a Törvényszéket az alaprendelet 7. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmezése során nem köti a szubvencióellenes vizsgálatok keretében a nyújtott támogatások összegének kiszámításáról szóló bizottsági közlemény (HL 1998. C 394., 6. o.; a továbbiakban: a támogatások összegének kiszámításáról szóló iránymutatás), amely a levonható szállítási költségeket a kormányzat vagy a közjogi szervek részére közvetlenül fizetett költségekre korlátozza.

93      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az iránymutatás célja – a magasabb szintű jogszabályok tiszteletben tartása mellett – azon feltételek pontosítása, amelyeket a Bizottság mérlegelési jogkörének gyakorlása során a kiegyenlíthető támogatások összegének kiszámítása során alkalmaz (lásd analógia útján: 2006. március 15‑i Daiichi Pharmaceutical kontra Bizottság ítélet, T‑26/02, EU:T:2006:75, 49. pont). Ebből következik, hogy amikor a Bizottság iránymutatásokat fogad el, nem térhet el attól a magasabb szintű normától, amelynek alkalmazási feltételeit meghatározza.

94      Ezenkívül az ítélkezési gyakorlat szerint a gazdasági szereplőket célzó iránymutatásokhoz hasonló, külső hatások előidézésére vonatkozó magatartási szabályok elfogadásával és közzétételével, ahol az intézmény kijelenti, hogy ezentúl alkalmazni fogja e szabályokat az általuk érintett esetekre, az érintett intézmény korlátozza magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát annak, hogy egyes esetekben az általános jogelvek – mint az egyenlő bánásmód és a bizalomvédelem elvének – megsértése címén határozatait felülvizsgálják. Következésképpen nem zárható ki, hogy az ilyen általános hatályú magatartási szabályok bizonyos feltételekkel és a tartalmuknak megfelelően joghatást fejthetnek ki (lásd analógia útján: 2005. június 28‑i Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P–C‑208/02 P és C‑213/02 P, EU:C:2005:408, 210. és 211. pont).

95      A támogatások összegének kiszámításáról szóló iránymutatás a „G. A támogatás összegéből levonható elemek” címben azt mondja ki, hogy hogy „az egyedüli, általában levonható díjak vagy költségek azok, amelyeket a vizsgálati időszakban közvetlenül a kormánynak fizetnek ki”, hogy „[b]izonyítani kell, hogy ez a kifizetés kötelező a támogatás elnyeréséhez”, valamint hogy „[í]gy a magánfeleknek, pl. az ügyvédeknek, könyvelőknek történő, a támogatásért folyamodáskor felmerült költségek fedezését szolgáló kifizetések nem vonhatók le”.

96      E pontosítások összhangban állnak azzal a magasabb szintű normával, amelyet egyértelművé kell tenniük. Először is, az a pontosítás, miszerint bizonyítani kell, hogy a levonható díjak és költségek „kötelező[ek] a támogatás elnyeréséhez”, megfelel az alaprendelet 7. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt feltételnek, amely szerint a levonható díjaknak és költségeknek „szükségszerűen [kell felmerülniük]” ahhoz, hogy a támogatásban részesülhessenek. Másodszor, az a pontosítás, hogy „az egyedüli, általában levonható díjak vagy költségek azok, amelyeket a vizsgálati időszakban közvetlenül a kormánynak fizetnek ki”, szintén összeegyeztethető ezzel a rendelkezéssel. Figyelembe véve a Bizottság e területen fennálló széles mérlegelési mozgásterét, a fenti 91. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Bizottság – a felperesek állításával ellentétben – nem korlátozta tévesen a levonható díjakat és költségeket, amikor az iránymutatásban kifejtette, hogy az alaprendelet 7. cikke (1) bekezdésének a) pontjában említett, „minden kérelmezési díj vagy más költség, amely szükségszerűen felmerül a támogatásra való jogosultság megszerzésekor” azon díjakat és költségeket foglalja magában, „amelyeket a vizsgálati időszakban közvetlenül a kormánynak fizetnek ki”.

97      Következésképpen a Bizottság helyesen alkalmazta a szállítási költségek levonása iránti kérelemre a megtámadott rendelet (87)–(92) preambulumbekezdésében a támogatások összegének kiszámításáról szóló iránymutatást.

98      Márpedig a jelen ügyben először is a felperesek nem hivatkoznak arra, hogy a biodízel szállításával kapcsolatos szállítási költségeket közvetlenül az indonéz kormányzat részére fizették a vizsgálati időszak során. Másodszor, nem fogadható el az arra alapított érvük, hogy szállítási költségek szükségesek voltak ahhoz, hogy megkapják az olajpálma‑telepítési alap azon kifizetéseit, amelyeket a biodízel leszállításától tettek függővé. E költségek ugyanis kizárólag a felperesek és a Pertamina, illetve az AKR közötti adásvételi szerződés teljesítéséhez kapcsolódtak. Az a tény, hogy a biodízelgyártóknak a kezelő ügynökség részéről történő kifizetésekhez számos igazolást kellett csatolniuk a számlájukhoz, ideértve a szállítási helyre, a szállított biodízel mennyiségére és típusára, valamint a szállítási költségek összegére vonatkozó információkat is, nem jelenti azt, hogy e költségek a támogatások összegének kiszámításáról szóló iránymutatás értelmében véve „a támogatás elnyeréséhez szükségesek” lennének, és nem változtat e következtetésen.

99      Következésképpen ezeket az érveket el kell utasítani.

100    Másodsorban, a felperesek előadják, hogy a Bizottságnak a kiegyenlíthető támogatás összegéből le kellett volna vonnia az olajpálma‑telepítési alap által teljesített kifizetésekhez kapcsolódó hitelköltségeket. A felperesek szerint csak akkor számlázhatják ki az olajpálma‑telepítési alapnak a biodízel értékesítésére vonatkozó árrészt, amelyet részükre annak ki kell fizetnie, ha kibocsátották a számlát a Pertamina vagy az AKR felé. Az alap a szolgáltatott adatokat számos ellenőrzésnek veti alá, és a felperesek csak a számla Pertamina vagy AKR részére történő továbbítását követő több hónap elteltével részesülnek kifizetésben. A felperesek a tárgyaláson kifejtették, hogy a hitelköltség a biodízel szállítása és az olajpálma‑telepítési alap általi kifizetések közötti időszakban keletkezett.

101    Meg kell állapítani, hogy e hitelköltségek – még ha feltételezzük is, hogy bizonyítottak – az ideiglenes rendelet (49) és (50) preambulumbekezdésében leírt eljárásnak megfelelően az indonéz kormányzat által megállapított eljárásból és a felperesek által a kezelő ügynökségnek benyújtott igazolások kezelésének idejéből következnek. Ebből következik, hogy nem az alaprendelet 7. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett olyan költségről van szó, amely „szükségszerűen felmerül a támogatásra való jogosultság megszerzésekor”. E költségek nem minősülnek a támogatások összegének kiszámításáról szóló iránymutatás értelmében vett „kormányzatnak közvetlenül kifizetett díjaknak és költségeknek”, mivel az olajpálma‑telepítési alap kezelési határidőihez kapcsolódó költségekként nem tekinthetők az említett alap részére „közvetlenül kifizetett” összegnek. Ezenkívül a felperesek a biodízel szállításának és a számla Pertamina vagy AKR részére történő megküldésének időpontja közötti időszakra hivatkoznak. Márpedig az annak értékelése szempontjából releváns időpontnak, hogy a hitelköltségek szükségszerűen a támogatás megszerzése érdekében merültek‑e fel, nem a biodízel szállítása vagy a számla Pertamina vagy AKR részére történő megküldése időpontjának kell lennie, hanem azon későbbi időpontnak, amikor a számlát megküldik az alap részére, amely formalitás szükséges az alap kifizetéseinek megszerzéséhez. A felperesek tehát ezzel az érvvel nem bizonyítják, hogy az alap által nyújtott támogatás kifizetése érdekében hitelköltségeket viselnének.

102    Ennélfogva ezt az érvet el kell utasítani.

103    Harmadsorban, a felperesek arra hivatkoznak, hogy az olajpálma‑telepítési alapból történő kifizetések megszerzése érdekében „alkalmazott csökkentésből eredő költséget” is viseltek, amelyet a Bizottságnak a kiegyenlíthető támogatás összegéből le kellett volna vonnia.

104    A Bizottság erre azt válaszolja, hogy a felperesek a vizsgálat során nem állították, hogy a Pertamina és az AKR részére értékesített biodízel jelenértékének figyelembevétele érdekében ki kell igazítani a támogatás összegét. A felperesek – anélkül, hogy előadnák, hogy erre irányuló igényt nyújtottak be – úgy érvelnek, hogy a Bizottságnak rendelkezésére álltak a szükséges információk, és hogy a gondos ügyintézés elve értelmében aktívabb szerepet kellett volna játszania, és úgy kellett volna tekintenie, hogy az érdekelt felek által előterjesztett bizonyítékok igazolják a levonást.

105    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 7. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy ha valamely fél levonást kér, „igazolnia kell igényének jogosultságát”. A jelen ügy fenti 104. pontban ismertetett tényállásából kitűnik, hogy a felperesek nem nyújtottak be ilyen igényt, és nem szolgáltak az e tekintetben szükséges pontosításokkal sem. Márpedig a kiegyenlíthető támogatás összegének a költségekből való levonásával összefüggésben a fenti 91. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Bizottság rendelkezésére álló széles mérlegelési mozgástérre tekintettel nem kifogásolható, hogy a Bizottság nem vonta le saját kezdeményezésére a költségeket.

106    A fenti megfontolásokra tekintettel ezt az érvet, és ennélfogva az első jogalap negyedik részének egészét el kell utasítani.

107    Mivel a Bíróság az első jogalap keretében előadott valamennyi érvet elutasította, e jogalapot el kell utasítani.

 A második, az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontja iv. alpontjának, 1.b) pontjának és 2. pontjának, 6. cikke d) pontjának, továbbá 28. cikke (5) bekezdésének megsértésén, valamint a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibáin alapuló jogalapról, amennyiben arra a következtetésre jutott, hogy a CPO megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg mellett történő szállítása kormányzati támogatásban részesült

108    A második jogalap három részre oszlik, amelyeket az EBB által támogatott Bizottság vitat.

 A második jogalap első, az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontja iv. alpontjának és 28. cikke (5) bekezdésének megsértésére, valamint a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibájára vonatkozó részéről, amennyiben arra a következtetésre jutott, hogy a CPO‑szállítókat azzal bízták meg vagy arra utasították, hogy a CPO‑t a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összegért szállítsák

109    Az első elem keretében a felperesek előadják, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy az indonéz kormányzat a CPO‑beszállítókat azzal bízta meg vagy arra utasította, hogy termékeiket a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összegért szállítsák, egyrészt exportadó és exportilleték, másrészt a PTPN, az indonéz kormányzat 100%‑os tulajdonában álló CPO‑gyártó által alkalmazott átlátható „árrögzítés” révén. A felperesek azt is állítják, hogy az indonéziai CPO‑beszállítókat semmilyen formában nem fenyegették vagy ösztönözték arra, hogy termékeiket alacsonyabb áron értékesítsék a belföldi piacon.

110    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az uniós intézményeket a kereskedelempolitikai védintézkedések területén megillető széles mérlegelési jogkör az alaprendelet 3. cikkének 1. pontja értelmében vett pénzügyi támogatás fennállásának meghatározására is kiterjed (lásd a fenti 26. és 27. pontot).

111    Az alaprendelet 3. cikke úgy rendelkezik, hogy támogatás akkor áll fenn, ha az annak 1. és 2. pontjában meghatározott feltételek teljesülnek, vagyis ha a származási vagy az exportáló ország kormányzata „pénzügyi támogatást” nyújt, és így „előnyt” biztosít. Az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontjának iv. alpontja értelmében „pénzügyi támogatás” akkor áll fenn, ha a kormányzat „egy magánszervezetet bíz meg az i., ii. és iii. pontban felsorolt olyan feladatok ellátásával”, vagy „utasítja azt ezen feladatok ellátására, amelyek szokásos esetekben a kormányzat feladatai lennének, és ez a gyakorlat valójában nem különbözik a kormányzat által követett szokásos gyakorlattól”.

112    A „megbízás” vagy „utasítás” fogalmakat az alaprendelet nem határozza meg.

113    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azon kifejezések jelentését és tartalmát, amelyekre az uniós jog semmilyen meghatározást nem ad, az általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentés alapján kell meghatározni, figyelembe véve azon szövegkörnyezetet, amelyben e kifejezést használják, és azon szabályozás célkitűzéseit, amelynek e kifejezés részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 3‑i Deckmyn és Vrijheidsfonds ítélet, C‑201/13, EU:C:2014:2132, 19. pont; 2017. április 5‑i Changshu City Standard Parts Factory és Ningbo Jinding Fastener kontra Tanács ítélet, C‑376/15 P és C‑377/15 P, EU:C:2017:269, 52. pont)

114    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 3. cikkének célja a kiegyenlítő vámmal sújtható „támogatás” fogalmának meghatározása.

115    Közelebbről, az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontjának célja a „pénzügyi támogatás” fogalmának oly módon történő meghatározása, hogy kizárja abból azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek nem tartoznak az e rendelkezésben felsorolt kategóriák valamelyikébe. Az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontjának i–iii. alpontja ebből a szempontból sorolja fel azokat a konkrét helyzeteket, amelyeket úgy kell tekinteni, mint amelyek a kormányzat pénzügyi támogatását foglalják magukban, nevezetesen az eszközök közvetlen vagy közvetett átadását, a kormányzati bevételek átengedését, illetve az áruk vagy szolgáltatások rendelkezésre bocsátását. Az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontjának iv. alpontja a második franciabekezdésében előírja, hogy valamely magánjogi szervezetnek a kormányzat által való egy vagy több, ezen alpontokban felsorolt feladatok ellátásával való megbízása vagy arra való utasítása egyenértékű az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontja értelmében vett pénzügyi támogatás ezen kormányzat által való nyújtásával (2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑300/16, EU:T:2019:235, 106. pont).

116    Ebben az összefüggésben az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontja iv. alpontjának második franciabekezdése lényegében olyan kijátszás elleni rendelkezésnek minősül, amelynek célja annak biztosítása, hogy a harmadik országok kormányai ne bújhassanak ki a támogatásokra vonatkozó szabályok alól olyan intézkedések elfogadásával, amelyek látszólag stricto sensu nem tartoznak az e rendelet 3. cikke 1.a) pontja i–iii. alpontjának hatálya alá, ugyanakkor gyakorlatilag egyenértékű következményekkel járnak (2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑300/16, EU:T:2019:235, 106. pont). Ez a WTO fellebbezési testületének a TKI‑megállapodás 1.1.a. cikke 1. pontjának iv. alpontjára vonatkozó értelmezése is, amelynek tartalma hasonló az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontja iv. alpontjának tartalmához (lásd a WTO fellebbezési testületének az „Egyesült Államok – A Koreából származó dinamikus véletlen hozzáférésű félvezető memóriákra [DRAM‑okra] kivetett kiegyenlítő vám vizsgálata” című, 2005. június 27‑én elfogadott jelentését [WT/DS 296/AB/R, 113. pont], a továbbiakban: a fellebbezési testület „Egyesült Államok – DRAM” jelentése).

117    Az általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentése szerint a „megbízni” kifejezés jelentése „feladatot vagy hivatalt átadni, meghatalmazni, felhatalmazni, rendelni”. Ily módon az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontja iv. alpontja második franciabekezdése hatékony érvényesülésének biztosítása érdekében az ítélkezési gyakorlat ezt a kifejezést úgy értelmezte, hogy az alatt „a kormányzat bármely olyan cselekményét kell érteni, amelynek révén közvetlenül vagy közvetve valamely magánjogi szervezetre ruházza az említett rendelet 3. cikke 1.a) pontjának i–iii. alpontja szerinti típusú feladatok végrehajtásával járó felelősséget” (2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑300/16, EU:T:2019:235, 108. pont). Ebből következik, hogy az „utasítani” kifejezés, amely az általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentése szerint „kérni, parancsolni, utasítani, kötelezni, előírni, felszólítani” jelentést hordoz, magában foglalja a kormányzat bármely olyan cselekményét, amely közvetlenül vagy közvetve arra irányul, hogy valamely magánszervezet felett gyakorolja a jogkörét annak érdekében, hogy az az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontjának i–iii. alpontja szerinti típusú feladatot lásson el.

118    Ezenkívül a „megbízás” és az „utasítás” között álló, alternatívát jelölő „vagy” kötőszóból egyértelműen kitűnik, hogy e két cselekményre egymástól függetlenül, de együttesen is sor kerülhet. Ráadásul az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontja iv. alpontjának második franciabekezdése – amely nem korlátozza a „megbízásra” vagy „utasításra” irányuló tevékenység jellegét vagy célját –, valamint a fenti 117. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat – amely a „kormányzat bármely […] cselekményét” figyelembe veszi – értelmezése alapján úgy tűnik, hogy e cselekmény nem feltétlenül egy elszigetelten figyelembe vett aktus vagy intézkedés következménye, hanem azt egyidejűleg több intézkedés együttesen is eredményezheti.

119    E megfontolások fényében kell elemezni a Bizottság azon következtetését, miszerint a kormányzat olyan intézkedésekkel, mint az exportadó és exportilleték, a PTPN‑en keresztül a CPO belföldi árainak tényleges ellenőrzése és a CPO‑gyártóknak nyújtott támogatások, arra törekedett, hogy a CPO‑gyártók a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg ellenében szállítsák a CPO‑t az indonéz piacra.

–       Az exportadóról és az exportilletékről

120    Az első kifogás keretében a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a vizsgálati időszak alatt nullában rögzített exportadó és az exportilleték, amely bevételek generálását célzó adó volt, és amelyet 2018 decemberében nullában határoztak meg, azzal a hatással járt, hogy a CPO‑szállítókat „megbízta”, vagy arra utasította, hogy termékeiket a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg ellenében szállítsák.

121    Az ideiglenes rendelet (113)–(117) preambulumbekezdéséből egyértelműen kitűnik, hogy ebben az esetben az indonéz kormányzat exportadót és exportilletéket vetett ki a CPO‑ra.

122    Az ideiglenes rendelet (87) és (88) preambulumbekezdése szerint az exportadót 1994‑ben vezették be, és a 2016‑os változatában a CPO‑ra, valamint más termékekre, többek között a biodízelre (amelynek adómértéke rendszeresen alacsonyabb volt, mint a CPO‑ra alkalmazott adómérték) vonatkozó progresszív tarifarendszerből állt. Az indonéz exportőrök a kormányzat referenciaárához kapcsolódó adót fizettek a CPO‑export után. Ily módon, amikor az indonéz kormányzat által meghatározott exportár megemelkedett, ugyanez történt a kiviteli vámok esetében is. Amikor a referenciaár tonnánként 750 USD‑nél alacsonyabb volt, az alkalmazandó exportadó 0% volt. A vizsgálati időszak alatt a CPO ára a 750 USD/tonna küszöbérték alatt maradt, ezért nem kellett exportadót fizetni.

123    Az ideiglenes rendelet (89) preambulumbekezdése szerint az indonéz kormányzat 2015‑ben exportilletéket is kivetett a CPO‑ra és a továbbfeldolgozott termékekre. A vizsgálati időszak alatt ezt az illetéket a CPO esetében tonnánként 50 USD‑ben, a biodízel esetében pedig tonnánként 20 USD‑ben állapították meg.

124    A pénzügyi támogatás fennállásának az ideiglenes rendeletben való megállapítása érdekében, amelynek megállapításait a megtámadott rendelet (a (102)–(161) preambulumbekezdésében) megerősíti, a Bizottság a WTO vonatkozó ítélkezési gyakorlatára alapított elemzést végzett.

125    Ezen elemzés alapján a Bizottság az ideiglenes rendelet (111)–(157) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az indonéz kormányzat CPO‑gyártókra irányuló intézkedése olyan intézkedés volt, amellyel „megbízta”, vagy „utasította” őket, hogy termékeiket a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg ellenében szállítsák a belföldi felhasználóknak, azért, hogy a CPO tekintetében mesterségesen alacsony árakkal rendelkező belföldi piacot hozzanak létre Indonéziában. A Bizottság ezután a rendelet (160) preambulumbekezdésében megjegyezte, hogy valamennyi indonéziai CPO‑gyártót magánszervezetnek kell tekinteni, és ugyanezen rendelet (162) és (169) preambulumbekezdésében megállapította, hogy ezek a vállalatok a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg ellenében szállítottak CPO‑t a belföldi piacra. Végül ugyanezen rendelet (170) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy vélte, hogy az indonéz területen található CPO indonéz biodízel‑ágazat részére történő rendelkezésre bocsátása olyan feladat, amely szokásos esetekben a kormányzatra hárul. A Bizottság ugyanis ugyanebben a preambulumbekezdésben úgy ítélte meg, hogy e feladat körébe tartozik az ország nyersanyagainak az ezen ország vállalkozásai részére történő szállítására vonatkozó jogszabályi feltételek meghatározása azon állam kormánya részéről, amely szuverenitással rendelkezik természeti erőforrásai felett.

126    A szóban forgó elemzéssel a Bizottság megállapította, amint az a megtámadott rendelet (134) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az exportadó és exportilleték révén, a megtámadott rendelet (103), (146) és (157) preambulumbekezdésében foglaltak szerint, más intézkedésekkel együttesen az indonéz kormányzat arra törekedett, hogy elérje, hogy a CPO‑gyártók a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg ellenében szállítsanak CPO‑t az indonéz piacra. Az említett kormányzat ugyanis olyan exportkorlátozási rendszert vezetett be, amely a CPO kivitelét kereskedelmi szempontból nem tette vonzóvá.

127    Azt a tényt, hogy az indonéz kormányzat ilyen rendszert alakított ki és vezetett be, a Bizottság által a megtámadott rendeletben és az ideiglenes rendeletben említett különböző tényezők is alátámasztják.

128    Az ideiglenes rendelet (116) preambulumbekezdésében például megjegyezték, hogy az indonéz kormányzat az exportrendszert közvetlenül a nemzetközi CPO‑árakhoz kötötte, és nem más adatokhoz (mint a termelési szint vagy a környezeti hatás), annak érdekében, hogy befolyásolja az exportáló gyártók által fizetett árakat. Az e preambulumbekezdésben szereplő 1. táblázatból kitűnik, hogy az indonéz kormányzat nyomon követte az árak nemzetközi szintű alakulását, és ezen árak függvényében kiigazította az exportvám mértékét, ami az export jövedelmezőségének csökkenését eredményezte.

129    A Bizottság az ideiglenes rendelet (119) preambulumbekezdésében azt is megjegyezte, hogy az indonéz vám‑ és jövedéki főigazgatóság 2015‑ben nyilvánosan kifejtette, hogy a kiviteli vámok célja az, hogy biztosítsák a nyersanyagok elérhetőségét, és ösztönözzék a belföldi downstream pálmaolaj‑ágazat növekedését, amely ágazatoknak a biodízelgyártás is szerves részét képezi.

130    Az exportilletéket illetően a Bizottság az ideiglenes rendelet (117) preambulumbekezdésében rámutatott, hogy annak 2015‑ös bevezetése egy olyan időszakkal esett egybe, amikor az indonéz árak közel azonosak voltak a világpiaci árakkal, és lehetővé tette a biodízelgyártók számára, hogy alacsonyabb árakon vásároljanak CPO‑t, mint amely egyébként elérhető lett volna. Ezenkívül a megtámadott rendelet (114) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette, hogy ez az illeték finanszírozta az olajpálma‑telepítési alapot, és ténylegesen kizárólag a biodízel‑ágazatot támogatja a támogatások révén.

131    A megtámadott rendelet a (128) és (129) preambulumbekezdésben a vizsgálati időszakot követő két olyan újságcikket is említ, amelyek megerősítik a Bizottság ezen időszakra vonatkozó megállapításait. Így egy 2018. december 19‑i cikkben az indonéz pálmaolaj‑szövetség főtitkára azt vetítette előre, hogy a CPO exportja az exportilleték nullára csökkentését követően megugorhat. Egy független elemző 2018. december 6‑i cikkében úgy ítéli meg, hogy az exportilleték megszüntetése növelni fogja az indonéz pálmaolaj‑termékek exportőreinek versenyképességét, olyan megtakarítások révén, amelyek nagy része valószínűleg a magasabb belföldi CPO‑árakon keresztül áramlik vissza az indonéz mezőgazdasági termelőkhöz.

132    E megfontolások alapján a Bizottság a megtámadott rendelet (118) preambulumbekezdésében arra a következtetésre jutott, hogy „az indonéz kormány által bevezetett általános exportkorlátozási rendszer a biodízel‑ágazat javát szolgálja azáltal, hogy mesterségesen alacsonyan tartja a belföldi CPO‑árakat”.

133    E tekintetben a felperesek elsősorban azzal érvelnek, hogy a vizsgálati időszak alatt nullában rögzített exportadó nem teheti lehetővé, hogy a CPO beszállítóit a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg ellenében bízzák meg vagy utasítsák termékeik szállítására.

134    Mindazonáltal, amint azt a fenti 122. és 128. pontban a Törvényszék megállapította, az indonéz kormányzat közvetlenül összekapcsolta az exportvámok rendszerét a CPO nemzetközi áraival. Ebből következik, hogy – amint azt a megtámadott rendelet (113) preambulumbekezdése hangsúlyozza – a piac konkrét körülményeinek tudható be az a tény, hogy a kiviteli vám nulla volt a vizsgálati időszak alatt. A nemzetközi árak alacsony szintje önmagában is elegendő volt ahhoz, hogy a CPO‑gyártókat a belföldi kereslet kielégítésére ösztönözze. Amint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza, ha az indonéz kormányzat szándéka az lett volna, hogy ne szedje be többé ezt az adót, akkor azt hatályon kívül helyezték volna. Ezenkívül, amint az többek között a megtámadott rendelet (118) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Bizottság az exportvám és exportilleték (amelyet a vizsgálati időszakban szedtek be) együttes hatását az indonéz kormányzat által bevezetett olyan átfogó exportkorlátozási rendszerként vette figyelembe, amely a biodízel‑ágazat javát szolgálja azáltal, hogy mesterségesen alacsonyan tartja a belföldi CPO‑árakat.

135    Ennélfogva el kell utasítani a felperesek azon érvét, amely szerint a Bizottság minden, az exportadóra vonatkozó hivatkozását figyelmen kívül kell hagyni.

136    Másodsorban, a felperesek arra hivatkoznak, hogy az indonéz kormányzat az exportilleték bevezetésével általános szabályozási jogkörét gyakorolta annak érdekében, hogy bevételt teremtsen az olyan alaptermékek exportjából, amelyek bár exportilleték alá esnek, az exportpiacokon versenyképesek maradnak.

137    Először is, a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság a megtámadott rendelet (62) preambulumbekezdésében elismerte, hogy amikor az indonéz kormányzat úgy döntött, hogy az olajpálma‑telepítési alapot exportilleték útján finanszírozza, egyszerűen általános szabályozási jogkörét gyakorolta, és a döntés nem minősíthető „megbízásnak” vagy „utasításnak”. A felperesek az érvelésük alátámasztása érdekében a fellebbezési testület „Egyesült Államok – DRAM” jelentésére hivatkoznak.

138    Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a szóban forgó exportkorlátozások olyan sajátos körülmények között történő elfogadásával, ahol egyrészt az exportadót a CPO nemzetközi áraihoz igazították, és emelték, amikor ezek az árak emelkedtek, másrészt az exportilletéket egy olyan időszakban vezették be, amikor az indonéziai árak szinte azonosak voltak a világpiaci árakkal, az említett kormányzat korlátozta e vállalkozások cselekvési szabadságát azzal, hogy a gyakorlatban leszűkítette üzleti döntéseiket arra vonatkozóan, hogy mely piacon értékesítsék termékeiket (lásd ebben az értelemben: 2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑300/16, EU:T:2019:235, 124. pont).

139    Ezt a következtetést nem kérdőjelezheti meg a Bizottságnak a megtámadott rendelet (62) preambulumbekezdésében szereplő elemzése, amelyben az ügy egy másik aspektusával, nevezetesen az előny fennállásával kapcsolatban megállapítja, hogy „a CPO‑értékláncban részt vevő valamennyi vállalat – köztük a biodízelgyártók – a rendelet erejénél fogva köteles megfizetni az [exportilletéket]”, és arra a következtetésre jut, hogy helytelen azt állítani, hogy az olajpálma‑telepítési alapot magánforrásokból finanszírozták, hanem annak finanszírozása „az indonéz kormány szokásos költségvetési és állami bevételgyűjtő tevékenységén keresztül történik”.

140    A fenti 38. és 39. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot nem sértve ugyanis a Bizottság ezen észrevétele a WTO fellebbezési testületének felperesek által hivatkozott értelmezésével, vagyis a fellebbezési testület „Egyesült Államok – DRAM” jelentésének 115. pontjával ellentétben nem azt jelenti, hogy a Bizottság az alaprendelet 3. cikke 1.a) pontja iv. alpontját olyan tágan értelmezte, hogy az „[lehetővé teszi], hogy a tagok a termékekre kiegyenlítő intézkedéseket vezessenek be, ha a kormányzat mindössze általános szabályozói hatáskörét gyakorolja”.

141    Jelen esetben az a tény, hogy az indonéz kormányzat bevezette és folyamatosan alakította a szóban forgó exportkorlátozásokat annak biztosítása érdekében, hogy az e korlátozásokkal elérni kívánt cél megvalósuljon, nem tekinthető pusztán a belföldi CPO‑gyártók ösztönzésének. Éppen ellenkezőleg, az indiai kormányzat részéről tanúsított magatartások arra késztették e gyártókat, hogy a belső piacon értékesítsék termékeiket a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg ellenében, amely következmény – a felperesek állításával ellentétben – nem tekinthető a fellebbezési testület „Egyesült Államok – DRAM” jelentésének 114. pontja értelmében vett „nem szándékos vagy csupán kormányzati szabályozás [melléktermékének] [helyesen: pusztán a kormányzati szabályozás nem várt következményének]” (lásd ebben az értelemben: 2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑300/16, EU:T:2019:235, 125. pont).

142    Ennélfogva a felperesek ezen érvét el kell utasítani.

143    Másodszor, a felperesek előadják, hogy a Bizottság által az ideiglenes rendelet (118)–(121) preambulumbekezdésében azon megállapítás alátámasztása érdekében hivatkozott dokumentumok és közlemények, hogy az indonéz kormányzat kifejezetten stratégiai célkitűzésként kifejezetten törekedett a biodízel‑ágazat támogatására és fejlesztésére, többek között a CPO árának csökkentésére törekedve, az exportvámot érintik, amelyet nullában rögzítettek, és amely következésképpen nem volt hatással a CPO‑gyártókra, nem pedig az exportilletéket. A felperesek szerint a két eszköz elkülönült egymástól, és az exportilleték célja az olajpálma‑telepítési alap finanszírozása volt, nem pedig a CPO belföldi árának csökkentése.

144    A felperesek ezen érve az ideiglenes rendelet téves értelmezésén alapul. A Bizottság ugyanis, miután az említett rendelet (118) preambulumbekezdésében jelezte, hogy néhány dokumentum utal az indonéz kormányzat stratégiai célkitűzésére, az indonéz kormányzat nyilvános nyilatkozataira hivatkozott, amelyek az exportadóra és a kiviteli vámokra (a (19) preambulumbekezdés), valamint a WTO és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) exportadóra vonatkozó jelentéseire vonatkoztak (a (120) és (121) preambulumbekezdés). Ezt követően a (122) preambulumbekezdésben a Bizottság elemzése az exportilletékre irányult, és úgy vélte, hogy ez az illeték, amelyet az olajpálma‑telepítési alapba utaltak, a biodízel‑ágazat támogatását szolgálta, csakúgy, mint az említett alap forrásainak jelentős része. E preambulumbekezdésekből következik, hogy a Bizottság az ideiglenes rendelet (123) preambulumbekezdésében és a megtámadott rendelet (118) preambulumbekezdésében megvizsgálta mind az exportadót, mind az exportilletéket, majd levonta az e korlátozásokkal kapcsolatos célkitűzésekre vonatkozó következtetéseket. Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 134. pontban a Törvényszék már elutasította a felperesek arra alapított érveit, hogy az exportadót a vizsgálati időszak alatt nullában rögzítették.

145    Az a körülmény, hogy – amint arra a felperesek hivatkoznak – az exportilleték a biodízel exportjára is alkalmazandó, és hogy azt az olajpálma‑telepítési alap támogatása érdekében alakították ki, nem érvénytelenítheti ezeket a megfontolásokat. Egyrészt az ideiglenes rendelet (117) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy ez az illeték a CPO esetében lényegesen magasabb volt, mint a finomított termékek, például a biodízel esetében, másrészt pedig az a tény, hogy az exportilletéket az olajpálma‑telepítési alapba utalták, amely viszont a fenti 45. pontban ismertetett rendszer szerinti kifizetésekért volt felelős, alátámasztja a Bizottság megállapításait.

146    Következésképpen a Bizottság az ideiglenes rendelet (123) preambulumbekezdésében nem követett el a 26. és 27. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor az ideiglenes rendelet (123) preambulumbekezdésében megállapította, hogy „az indonéz kormány által bevezetett exportkorlátozások célkitűzése valóban az volt, hogy közvetlenül és közvetetten támogassák a biodízel‑ágazatot, és ez nem csupán az általános szabályozói hatáskör gyakorlásának »mellékhatása«”, amit a megtámadott rendelet (118) preambulumbekezdése is megerősít.

147    Harmadszor, a felperesek előadják, hogy a Bizottságnak a megtámadott rendelet (115) preambulumbekezdésében tett azon megállapítása, miszerint „az exportilletéknek az indonéz kormány általi 2015. évi bevezetése egy olyan időszakkal esett egybe, amikor az indonéz CPO‑árak közel azonosak voltak a világpiaci árakkal”, pusztán feltételezés, és nem bizonyítja, hogy az exportilletéket a CPO‑árak csökkentése érdekében vezették be, amelyek folyamatosan a világpiaci árakkal összhangban mozogtak. A felperesek azt is állítják, hogy a Bizottság tévesen állapította meg a megtámadott rendelet (116) preambulumbekezdésében, hogy az exportilleték a gyakorlatban megvalósította a belföldi CPO‑árak leszorítására irányuló célt. A felperesek szerint a CPO belföldi és exportárai közötti ezen különbség megfelelt a tonnánként 50 USD exportilletéknek. Ezenkívül a CPO‑árak csökkenését az indonéziai piacon a világpiaci nyersanyagpiac összeomlása magyarázta.

148    Hangsúlyozni kell, hogy a felperesek nem kérdőjelezik meg a Bizottság ténybeli megállapításait, vagyis egyrészt azt, hogy az exportilleték bevezetése egybeesett a CPO‑árak az indonéz piacon való csökkenésével, másrészt pedig azt, hogy a biodízel előállításának az ideiglenes rendelet (192) preambulumbekezdésében szereplő 2. táblázatban megállapított növekedése a CPO belföldi fogyasztásának emelkedésével járt 2016‑ban, amint azt az ideiglenes rendelet (117) preambulumbekezdése megállapítja. A felperesek által a válaszban benyújtott táblázatból az is kitűnik, hogy a CPO ára az indonéz belföldi piacon ebben az időszakban csökkent, és hogy az indonéziai CPO‑árak általában alacsonyabbak voltak a világpiaci áraknál.

149    Ezen érveléssel a felperesek nem a Bizottság által tett ténybeli megállapítások pontosságát, hanem e tényeknek az említett intézmény általi értékelését kérdőjelezik meg. Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint azon bizonyítékok Törvényszék általi felülvizsgálata, amelyekre az uniós intézmények megállapításaikat alapítják a szubvencióellenes politika terén, nem minősül olyan új tényértékelésnek, amely az intézmények tényértékelésének helyébe lép. E felülvizsgálat nem veszi át ezen intézményeknek a kereskedelempolitika területén fennálló széles mérlegelési jogkörét, hanem annak megállapítására korlátozódik, hogy ezen elemek alátámaszthatják‑e az intézmények következtetéseit. Következésképpen a Törvényszéknek nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és következetességét kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy a bizonyítékok tartalmazzák‑e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot, valamint hogy e bizonyítékok alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket (lásd: 2018. október 18‑i Gul Ahmed Textile Mills kontra Tanács ítélet, C‑100/17 P, EU:C:2018:842, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

150    A jelen ügyben a Bizottság a szóban forgó adatokat azon cél alapján értékelte, amelyet követve az exportkorlátozások átfogó rendszerét létrehozták. Márpedig a Törvényszék megállapítja, hogy a Bizottság nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát, amikor a megtámadott rendelet (118) preambulumbekezdésében adatok csoportja – azaz az exportvám és az exportilleték fennállása, az indonéz kormányzat nyilvános nyilatkozatai, a WTO és az OECD jelentései, a belföldi CPO‑fogyasztás növekedése, valamint e termék árának az exportilleték bevezetését követően az indonéz piacon bekövetkezett csökkenése – alapján megállapította, hogy az általános exportkorlátozási rendszer a biodízel‑ágazat javát szolgálja azáltal, hogy mesterségesen alacsonyan tartja a belföldi CPO‑árakat, és nem csupán az állami bevételek beszedésére irányuló kormányzati intézkedések mellékhatásának tekintendő.

151    Negyedszer, a felperesek arra hivatkoznak, hogy az exportilleték nem járt azzal a hatással, hogy korlátozta a CPO exportját, mivel a CPO‑gyártók termelésük 70%‑át még mindig exportálják.

152    Ennek az érvnek nem lehet helyt adni. Az a tény ugyanis, hogy az indonéz CPO 70%‑át exportálták, nem jelenti azt, hogy a CPO‑gyártók szabadon dönthettek arról, hogy termékeiket exportálják, és ebből megfelelő díjazásra tehettek szert. Ellenkezőleg, amint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza, a CPO‑gyártók először is kielégítették a belső keresletet, amely a megtámadott rendelet (153) preambulumbekezdésében hivatkozott nyilvános források szerint a termelés 30%‑ának felelt meg, és csak ezt követően exportáltak. Ebből következik, hogy e gyártók nem törekedtek arra, hogy termelésük nagyobb részét ott exportálják, ahol az árak magasabbak voltak, mivel az indonéz hatóságok által bevezetett exportkorlátozások szűkítették a lehetséges további exportnyereséget.

153    Mivel ez az érv elutasításra került, az első kifogást teljes egészében el kell utasítani.

–       Az árak PTPN általi ellenőrzéséről

154    Második kifogásukban a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a kormányzat a PTPN‑en keresztül elérte a CPO belföldi árainak csökkenését.

155    Előzetesen emlékeztetni kell arra – amint az az ideiglenes rendelet (91)–(99) és (126) preambulumbekezdéséből, valamint a megtámadott rendelet (120) és (123) preambulumbekezdéséből kitűnik –, hogy a Bizottság a CPO‑beszállítók és a PTPN együttműködésének hiányára tekintettel az alaprendelet 28. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseit alkalmazta, és a rendelkezésre álló adatokra támaszkodott következtetései alátámasztása érdekében.

156    Elsősorban, a felperesek azt kifogásolják, hogy a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a PTPN mesterségesen alacsony szinten határozta meg a CPO árait, és nem racionális piaci szereplőként járt el. Azt állítják, hogy a PTPN, amely Indonéziában a CPO összesített beszállításának csak 6–9%‑át tette ki, nem rögzítette árait, mivel egyrészt ezeket az árakat az indonéziai keresletet és kínálatot tükröző napi árverések útján határozták meg, másrészt pedig az, hogy a CPO indonéziai árai alacsonyabbak voltak, mint a nemzetközi piacokon, mivel Indonézia a CPO fő gyártója. A nyolc CPO‑beszállító által szolgáltatott információkból álláspontjuk szerint az következik, hogy CPO‑értékesítései nyereségesek voltak, ami azt mutatja, hogy azért követték a PTPN árait, mert azokat nyereségesnek tartották, és ez azt is jelenti, hogy a PTPN racionális piaci szereplőként járt el.

157    E tekintetben az ideiglenes rendelet (128)–(131) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a PTPN 100%‑os kormányzati tulajdonban álló vállalatcsoport, amely különböző árukat termel, köztük CPO‑t.

158    Az ideiglenes rendelet (132) és (133) preambulumbekezdése kifejti, és a felek nem vitatják, hogy a PTPN a CPO‑ja értékesítése érdekében napi árveréseket szervezett. A napi ajánlattételi eljárás megindítása előtt a PTPN meghatározott egy, az adott napra vonatkozó „árelképzelést”, de nem volt köteles elutasítani az „árelképzelés” alatti ajánlatokat.

159    A Bizottság több rendelkezésre álló adat alapján arra a következtetésre jutott, hogy a PTPN mesterségesen alacsony szinten állapította meg a CPO árait. Először is, a megtámadott rendelet (151) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az indonéz kormányzat befolyásolta a PTPN árpolitikájával kapcsolatos döntéseit. Ha a CPO megvásárlásáért kínált ár alacsonyabb volt, mint az aznapra meghatározott „árelképzelés”, a PTPN igazgatósága, amelyben csak az indonéz kormányzat képviseltette magát, dönthetett az ajánlat elfogadásáról, ami rendszeresen megtörtént. Másodszor, a megtámadott rendelet (125) preambulumbekezdéséből és az ideiglenes rendelet (135) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a rendelkezésre álló információkból kiderül, hogy az indonéz kormányzat irányelveit követve a PTPN az utóbbi években veszteséget szenvedett el. Harmadszor, amint az a megtámadott rendelet (122)–(124) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Bizottságnak nem sikerült olyan információt beszereznie, amely bizonyította volna, hogy az „árelképzelés” versenyalapú ajánlattételi eljárásból eredő piaci árat tükröz. Épp ellenkezőleg, a CPO belföldi ára valamennyi nemzetközi referenciaértéknél alacsonyabb volt.

160    Ezeket a következtetéseket nem kérdőjelezi meg az a tény, hogy az ideiglenes rendelet (146) preambulumbekezdésében foglaltak szerint a PTPN a CPO teljes indonéziai kínálatának mindössze 6–9%‑át képviseli, ami a kérelmezők szerint azt jelenti, hogy a CPO vásárlói, amelyek nagyvállalatok, a kereslet és kínálat törvényének megfelelően képesek áraikat a PTPN‑re és a kisebb CPO‑beszállítókra egyaránt rákényszeríteni.

161    Rá kell ugyanis mutatni arra, hogy a piacot olyan egyensúlyhiány jellemzi, amely a CPO vásárlói – amelyek „kompenzációs vásárlóerővel” rendelkező nagyvállalkozások – számára kedvező. A Bizottság ezt az ideiglenes rendelet (146) preambulumbekezdésében elismerte. E körülmény azonban nem kérdőjelezheti meg azt a következtetést, amely szerint az indonéz kormányzat a PTPN közvetítésével árrögzítő mechanizmust alkalmazhatott. Amint azt a Bizottság az ideiglenes rendelet (146) preambulumbekezdésében megjegyezte, anélkül, hogy ezt cáfolták volna, a CPO‑piac másik jellemzője – ezúttal a kínálati oldalon – a nagyszámú kisvállalkozás, többek között az egyéni gazdálkodók közötti széttagoltság volt. Ebben az összefüggésben, miután a PTPN napi árat határozott meg, azon CPO‑beszállítók számára, amelyek egyenként kis piaci részesedéssel rendelkeztek, nagyon nehéz volt magasabb eladási árakat megállapítani a jelentős vásárlóerővel rendelkező vásárlókkal szemben. Ennélfogva el kell utasítani a felperesek azon állításait, amelyek szerint a piac szerkezete megakadályozta a PTPN‑t az árak rögzítésében. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy ez a piaci struktúra olyan tényező volt, amely lehetővé tette a PTPN számára a CPO árainak rögzítését.

162    A fentiek alapján meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor a rendelkezésre álló tények alapján a megtámadott rendelet (124) és (125) preambulumbekezdésében arra a következtetésre jutott, hogy a PTPN nem racionális piaci szereplőként járt el, és a CPO árát a referenciaérték alatt határozta meg.

163    Másodsorban, a felperesek vitatják a Bizottság által az ideiglenes rendelet (145) preambulumbekezdésében tett következtetését, miszerint „azzal, hogy nyilvánosságra hozza a CPO napi egységárát, az indonéz kormány valójában meghatározza azt a legmagasabb árat, amelyen az árut az adott napon értékesíteni fogják”. A felperesek szerint a CPO olyan alaptermék, amelyet különböző, széles körben hozzáférhető mutatók alapján hoznak forgalomba az egész világon, és nem szokatlan, hogy az árai sajátos tendenciákat követnek, a Bizottság elemzése pedig azt bizonyítja, hogy a CPO indonéz piaca erősen versengő piac.

164    A megtámadott rendelet (160) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a jelen ügyben az indonéz kormányzat a PTPN közvetítésével ármeghatározóként járt el az indonéz belföldi piacon, és hogy az összes független CPO‑beszállító követi ezeket az árakat. A Bizottság ugyanis mindenekelőtt megállapította – és a felperesek nem vitatják érvényesen e megállapításokat, amint az a fenti 157–159. pontból kitűnik –, hogy a PTPN mesterségesen alacsony szinten határozta meg a CPO árait. Ezt követően a Bizottság az ideiglenes rendelet (140) és (141) preambulumbekezdésében megjegyezte, hogy a PTPN online platformján továbbra is közzétette a napi ajánlati felhívások eredményét az ajánlati felhívás napján 15 óra 30 perckor, megjelölve a CPO‑ra vonatkozó pontos odaítélési egységárat, valamint hogy a PTPN‑től eltérő CPO‑beszállítók és a CPO vásárlói közötti napi tárgyalásokra, amelyek során az kiindulási ár megegyezett a PTPN által megállapított napi árral, rendszerint azt követően került sor, hogy a PTPN ajánlati felhívásainak eredményei rendelkezésre állnak. A CPO napi ára a belső piacon szorosan tükrözte a PTPN által szervezett napi árverések odaítélési árát, ezenkívül az exportáló gyártók által a nem állami tulajdonban álló CPO‑gyártók részére fizetett egységár a vizsgálati időszak alatt mindig azonos volt az aznapi PTPN‑árral, vagy alacsonyabb volt annál. Végül, amint az a megtámadott rendelet (138) preambulumbekezdéséből kitűnik, e tények olyan összefüggésben következtek be, amelyben az indonéz kormányzat olyan intézkedéseket fogadott el, amelyek korlátozták a szállítók arra vonatkozó lehetőségét, hogy CPO‑t exportáljanak.

165    Ebben az összefüggésben a Bizottság nyilvánvaló értékelési hiba elkövetése nélkül állapította meg, hogy az indonéz kormányzat a fenti 116–118. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a PTPN által végzett átlátható „árrögzítés” révén a CPO‑beszállítók felé megbízást vagy utasítást adott.

166    Harmadsorban, a felperesek előadják, hogy a Bizottság megsértette az alaprendelet 28. cikkének (5) bekezdését azzal, hogy nem vette figyelembe az általuk a PTPN cselekményeivel kapcsolatban szolgáltatott információkat.

167    Az ítélkezési gyakorlat szerint az alaprendelet 28. cikke lehetővé teszi az intézmények számára a rendelkezésre álló adatok felhasználását, hogy ne veszélyeztessék az uniós kereskedelmi védintézkedések hatékonyságát, valahányszor az uniós intézmények az együttműködés megtagadásával szembesülnek kijátszás megállapítására irányuló vizsgálat keretében (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2017. január 26‑i Maxcom kontra City Cycle Industries ítélet, C‑248/15 P, C‑254/15 P és C‑260/15 P, EU:C:2017:62, 67. pont), anélkül azonban, hogy a rendelkezésre álló legmegfelelőbb adatok felhasználására kötelezné őket (2014. szeptember 11‑i Gold East Paper és Gold Huasheng Paper kontra Tanács ítélet, T‑444/11, EU:T:2014:773, 94. pont). Ebből következik, hogy a Bizottságnak a kereskedelempolitikai védintézkedések területén fennálló széles mérlegelési jogköre a fenti 26. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően akkor is gyakorolható, amikor az alaprendelet 28. cikkének alkalmazásáról van szó.

168    Ebben az összefüggésben az alaprendelet 28. cikkének (5) bekezdése előírja, hogy amennyiben a Bizottság következtetései e cikk (1) bekezdésének rendelkezésein alapulnak – ez vonatkozik a panaszigényekkel benyújtott információkra is –, az ilyen megállapításokat „más rendelkezésre álló független forrásokkal […] vagy a vizsgálat során másik érdekelt felektől származó információkkal összevetve ellenőrzik”, „a vizsgálat lefolytatási határidejének megfelelő figyelembevételével, és amikor az a gyakorlatban végrehajtható”.

169    A jelen ügyben meg kell állapítani, amint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza, hogy a felperesek nem vitatják az alaprendelet 28. cikke (1) bekezdésének alkalmazását (lásd a fenti 155. pontot). Azt állítják, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie az alaprendelet 28. cikkének (5) bekezdése alapján általuk a vizsgálat során szolgáltatott információkat.

170    Márpedig a felperesek a beadványaikban nem a Bizottság ténybeli megállapításait, hanem azok értékelését kérdőjelezik meg. Az általuk hivatkozott ténybeli elemek, nevezetesen az, hogy a Wilmar‑csoporthoz kapcsolódó nyolc CPO‑beszállító értékesítései jövedelmezők voltak, és hogy a CPO az egész világon széles körben rendelkezésre álló mutatók alapján forgalmazott alaptermék, nem kérdőjelezhetik meg a Bizottság következtetéseit.

171    Mindenesetre a kereskedelempolitikai védintézkedések hatékonysága biztosításának szükségessége a jelen ügy körülményeihez hasonló körülmények között azt is igazolja, hogy az említett intézmények a fenti 158–159. pontban ismertetett, egybehangzó valószínűsítő körülmények együttesére támaszkodhassanak annak megállapítása érdekében, hogy a CPO‑t a megfelelőnél alacsonyabb áron szállították (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2017. január 26‑i Maxcom kontra Chin Haur Indonesia ítélet, C‑247/15 P, C‑253/15 P és C‑259/15 P, EU:C:2017:61, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

172    Ennélfogva a felperesek ezen érvelését, és ennélfogva a második kifogás egészét el kell utasítani.

–       A „megbízási” vagy „utasítási” cselekményről

173    Harmadik kifogásukban a felperesek egy sor érvet hoznak fel annak bizonyítására, hogy az indonéziai CPO‑beszállítókat semmilyen formában nem fenyegették meg, vagy ösztönözték arra irányulóan, hogy a CPO‑t alacsonyabb áron értékesítsék az indonéz piacon.

174    Meg kell állapítani, hogy e kifogás keretében a felperesek megismételnek néhány, az exportilleték hatásaira vonatkozó érvet, amelyeket a Törvényszék az előző kifogások elemzése során már elutasított. Az exportilleték hatásával kapcsolatos érveket, nevezetesen azt a tényt, hogy az indonéziai CPO‑termelés nagy részét exportálják, a CPO‑beszállítók döntését, hogy a belföldi vagy a világpiacon értékesítenek‑e, az exportilleték belföldi CPO‑árakra gyakorolt hatását, valamint az indonéziai CPO‑árak és a világpiaci árak közötti kapcsolatot a Törvényszék a fenti 136–153. pontban már elutasította.

175    A felperesek vitatják a Bizottság által az ideiglenes rendelet (153) és (154) preambulumbekezdésében hivatkozott két újságcikkből levont következtetéseket is, arra hivatkozva, hogy a Bizottság nem alapozta meg az okozati összefüggést az indonéz kormányzat által a CPO‑ágazatnak nyújtott támogatás, és azon állítások között, amelyek szerint e támogatást arra használták fel, hogy meggyőzzék őket arról, hogy a CPO‑t a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg ellenében szállítsák. A felperesek szerint a szóban forgó cikkek az indonéz kormányzat által a kistermelőknek nyújtott támogatásra vonatkoztak, amelynek célja, hogy a CPO‑fogyasztás növekedését a mennyiség, nem pedig az ár tekintetében elégítse ki. Nem történt semmilyen ösztönzés vagy fenyegetés arra irányulóan, hogy ezeket a CPO‑mennyiségeket a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg ellenében szállítsák.

176    A felperesek ezen érvelése az ideiglenes rendelet téves értelmezésén alapul. A szóban forgó két sajtócikk azt hivatott bizonyítani – amint azt a Bizottság a beadványaiban és az ideiglenes rendelet (153) preambulumbekezdésében állítja –, hogy az indonéz kormányzat proaktív módon beavatkozott a CPO‑piacon annak érdekében, hogy a magán‑CPO‑beszállítókat arra ösztönözze, hogy eleget tegyenek a számukra előírt követelményeknek, és e célból támogatást nyújtott annak érdekében, hogy a CPO‑gyártókat ne érje hátrányos megkülönböztetés az indonéz kormányzat célkitűzéseinek megvalósítása során. A Bizottság ugyanebben a preambulumbekezdésben kifejti, hogy az indonéz kormányzat lényegében a biodízelgyártók érdekében támogatta a CPO‑gyártókat. Továbbá a Bizottság ezeket a támogatásokat nem elszigetelten vizsgálta, hanem egy olyan intézkedéscsomag részeként, amellyel az indonéz kormányzat arra ösztönözte a CPO‑gyártókat, hogy termékeiket helyben alacsonyabb áron értékesítsék, mint amennyit egyébként felszámítottak volna (az ideiglenes rendelet (162) preambulumbekezdése).

177    Ennélfogva e kifogást, és ennélfogva a második jogalap első részének egészét el kell utasítani.

 A második jogalap második, az alaprendelet 3. cikke 1.b) alpontjának megsértésére és a Bizottság által annak megállapításakor elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított részéről, hogy az indonéz kormányzat támogatta a biodízelgyártók jövedelmeit

178    A második jogalap második részében a felperesek azt kifogásolják, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az alaprendelet 3. cikke 1.b) pontjának értelmében vett jövedelempótló támogatás és ártámogatás áll fenn a biodízelgyártók javára.

179    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperesek e rész keretében nem az indonéz kormányzat által elfogadott, a Bizottság által az ideiglenes rendelet (188)–(190) preambulumbekezdésében ismertetett intézkedések fennállását vitatják, amelynek következtetéseit a megtámadott rendelet (169) preambulumbekezdése megerősítette, hanem azoknak az alaprendelet 3. cikke 1.b) pontjának értelmében vett „jövedelempótló támogatásként vagy ártámogatásként” való minősítését.

180    Mivel az alaprendelet nem határozza meg e kifejezést, azt a fenti 113. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint az általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentésének megfelelően kell értelmezni, figyelembe véve azon szövegkörnyezetet, amelyben e kifejezést használják, és azon szabályozás célkitűzéseit, amelynek az a részét képezi.

181    Az alaprendelet 3. cikkének célja, hogy meghatározza a „támogatás” fogalmát, amely igazolja a kiegyenlítő vám kivetését. A rendelet 3. cikkének 1.a) pontja kimondja, hogy támogatásnak minősül, ha „pénzügyi hozzájárulás” áll fenn, vagy ha „az 1994. évi GATT XVI. cikke értelmében bármiféle jövedelempótló‑ vagy ártámogató intézkedés alkalmazására kerül sor”. Ebből következik, hogy az alaprendelet 3. cikke 1.b) pontjának az a célja, hogy az a) pontban említett támogatáshoz képest alternatív támogatási formát írjon elő, amint azt az alternatívát jelölő „vagy” kötőszónak az e rendelkezés hatálya kiterjesztése érdekében való használata egyértelműen jelzi.

182    E rendelkezést a támogatás fennállásának meghatározásával összefüggésben használják, és értelmezése céljából kifejezetten visszautal a GATT XVI. cikkére, amelyből kitűnik az uniós jogalkotó azon szándéka, hogy a GATT és a WTO szabályainak alkalmazása terén maga korlátozza a cselekvési szabadságát (lásd ebben az értelemben: 2015. július 16‑i Bizottság kontra Rusal Armenal ítélet, C‑21/14 P, EU:C:2015:494, 40. és 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E cikk „a jövedelem‑ vagy ártámogatás bármelyik [formájára utal], amely közvetve vagy közvetlenül növeli bármely termék területéről történő kivitelét vagy csökkenti bármely termék területére történő behozatalát”. Ebből következik, hogy e rendelkezés értelmében a „jövedelem‑ vagy ártámogatás” a támogatás egyik formája, és e rendelkezés e támogatás exportra és importra gyakorolt hatásaira összpontosít.

183    Az általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentése szerint a „támogatás” kifejezés „segélyt”, „támaszt”, „védelmet”, „alátámasztást” jelent, míg a „támogatási” cselekmény jelentése „fenntartani, hordozni, alátámasztani”, illetve „segíteni, megalapozni, ösztönözni, megtámasztani”. Az alaprendelet 3. cikke 1.b) pontjának, valamint a GATT XVI. cikkének szövegéből kitűnik, hogy ez az eljárás „bármiféle” lehet vagy „bármelyik formát” öltheti, amely megfogalmazás nyitva hagyja a „megjelenést”, a „vetületet”, illetve a „fellépés vagy eljárás módját”. Így a „jövedelempótló‑ vagy ártámogató intézkedés” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az magában foglalja a kormányzat minden olyan tevékenységét, amely közvetlenül vagy közvetve a jövedelmek vagy az árak stabilitásának fenntartására vagy azok emelésére irányul. Az alaprendelet 3. cikkének 1.b) pontjában a GATT XVI. cikkére tett utalás magában foglalja e fellépés exportra és importra gyakorolt hatásainak a figyelembevételét is.

184    A jelen ügyben a Bizottság a jövedelempótló‑ vagy ártámogató intézkedés fennállásának megállapítása érdekében az ideiglenes rendeletben – amelynek következtetéseit a megtámadott rendelet (169) preambulumbekezdése megerősíti – megállapította, hogy egy sor intézkedéssel, amelyeket a biodízel‑ágazat fejlesztésének – többek között kötelező keverési követelményeken, valamint az olajpálma‑telepítési alap biodízelgyártók érdekében való létrehozásán keresztül történő – ösztönzése jelentette tágabb összefüggésben vizsgált, nevezetesen a CPO‑ra vonatkozó exportkorlátozások rendszerével, a CPO belföldi piaci árának mesterségesen alacsony szinten történő de facto rögzítésével és a CPO‑gyártók részére nyújtott közvetlen támogatásokkal, amelyekkel a kormányzat célkitűzéseinek való megfelelésre ösztönzik őket, az indonéz kormányzat szándéka az volt, hogy meghatározott eredmény biztosítása érdekében, nevezetesen annak biztosítása céljából, hogy a biodízelgyártók gazdasági előnyre tegyenek szert a mesterségesen alacsony CPO‑árakból, amelyek termelési költségeik körülbelül 90%‑át teszik ki, beavatkozzon a piacba.

185    A Bizottság az ideiglenes rendelet (191) preambulumbekezdésében arra a következtetésre jutott, hogy az indonéz kormányzat ezen intézkedései hozzájárultak a biodízelgyártók által elért jövedelemhez, lehetővé téve számukra, hogy a világpiaci árnál alacsonyabb áron jussanak hozzá a fő nyersanyagukhoz és költségelemükhöz, ami ezt követően mesterségesen magasabb szintű, főként harmadik piacokra történő kivitelből eredő nyereséghez vezetett. A Bizottság azt is megállapította, hogy 2018‑ban jelentősen nőtt a biodízel exportja, amint az az ideiglenes rendelet (192) preambulumbekezdésében szereplő 2. táblázatból is kitűnik. Ezt az elemzést a megtámadott rendelet teljes egészében megerősítette (lásd a megtámadott rendelet (169) preambulumbekezdését).

186    A felperesek elsősorban arra hivatkoznak, hogy a bevételek vagy az árak támogatása fogalmának értelmezése ellentétes a WTO ítélkezési gyakorlatával, azaz a WTO vizsgálóbizottságának a „Kína – Az Amerikai Egyesült Államokból származó, elektromos acélból készült szemcseorientált síkhengerelt termékek behozatalára alkalmazandó kiegyenlítő és dömpingellenes vámok” című, 2012. június 15‑én elfogadott jelentésében (WT/DS 414/R) szereplő megfontolásokkal. Konkrétabban e jelentés 7.85. pontjára hivatkoznak, amelyben megállapítást nyert, hogy „az »ártámogatás« kifejezés nem foglalja magában a kormányzat minden olyan beavatkozását, amely hatással lehet az árakra, mint például a vámok és a mennyiségi korlátozások”, és hogy „[k]özelebbről nem derül ki egyértelműen, hogy az [1.1. cikk a) pontja 2. alpontjának] magában kell foglalnia a kormányzat minden olyan intézkedését, amely egyébként nem minősül pénzügyi támogatásnak, de amely közvetett hatással lehet a piacra, az árakat is beleértve”.

187    A fenti 38. és 39. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat sérelme nélkül meg kell jegyezni, hogy ebben az ügyben a vizsgálóbizottság az Egyesült Államokba irányuló acélbehozatalt korlátozó önkorlátozási szerződésekről határozott, amelyekről úgy vélte, hogy azoknak csupán véletlenszerű, járulékosan kapcsolódó másodlagos hatásuk van az árakra. Úgy ítélte meg, hogy a TKI‑megállapodás 1. cikke 1.1. bekezdése a) pontjának 2. alpontjában szereplő „bármiféle […] ártámogató intézkedés” fordulat nem elég széles terjedelmű ahhoz, hogy magában foglalja az ilyen megállapodásokat. Ennélfogva e vita nem egy sor olyan intézkedésre vonatkozott, amelyeknek ugyanaz a célja és jellege, mint amelyeket a megtámadott rendelet vizsgál, így különösen a konkrét exportkorlátozások és az indonéz kormányzat 100%‑os tulajdonában álló vállalkozáson keresztüli de facto árrögzítés.

188    Másodsorban, a felperesek az ideiglenes rendelet több preambulumbekezdésére hivatkozva azt róják fel a Bizottságnak, hogy tévesen jutott arra a következtetésre egyrészt, hogy az indonéz kormányzat a CPO árainak csökkentésével elő kívánja mozdítani a biodízel Indonéziában történő felhasználását, másrészt hogy fennáll a biodízel‑ágazat támogatására irányuló és jövedelemtámogatást bizonyító intézkedéscsomag.

189    Az első pontot illetően meg kell jegyezni, hogy a felperesek nem a Bizottság által az indonéz kormányzat azon szándékának alátámasztására felhasznált bizonyítékokat kérdőjelezik meg, hogy támogassa a nemzeti biodízel‑ágazatot, hanem azt, hogy e bizonyítékok az említett kormányzat azon szándékára vonatkoznak, hogy e támogatást a CPO árainak csökkentésével nyújtsa.

190    Márpedig ez az érv az ideiglenes rendelet téves értelmezésén alapul. Egyrészt az ideiglenes rendelet (182) preambulumbekezdésében említett exportadó és vámok azon intézkedések közé tartoznak, amelyek lehetővé tették a Bizottság számára annak megállapítását, hogy a CPO‑beszállítókat megbízták azzal, hogy a CPO‑t a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg ellenében szállítsák, vagy erre utasították őket (lásd a fenti 121–132. pontot). Ugyanez a megfontolás vonatkozik az ideiglenes rendelet (186) preambulumbekezdésében említett olajpálma‑telepítési alapra, amelyet a CPO‑ra és származékaira kivetett exportilletékből finanszíroztak (az ideiglenes rendelet (117) preambulumbekezdése). Másrészt az ideiglenes rendelet tanulmányozása alapján kitűnik, hogy a Bizottság először is a (182)–(186) preambulumbekezdésben megállapította az indonéz kormányzat azon szándékát, hogy támogatja a nemzeti biodízel‑ágazatot, majd a (188)–(190) preambulumbekezdésben ismertette azokat a különböző eszközöket, amelyek révén az indonéz kormányzat beavatkozik a biodízel‑ágazat fejlődésének fokozása érdekében a CPO piacán.

191    Az előző pontban hivatkozott preambulumbekezdésekből kitűnik, hogy a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította az indonéz kormányzat azon szándékát, hogy a biodízel‑ágazatot a CPO piacán való beavatkozás útján fejlessze, és hogy a felperesek ezen érvét el kell utasítani.

192    A második pontot illetően a felperesek a biodízel‑ágazat támogatására irányuló intézkedéscsomagra vonatkozó állításaik alátámasztása érdekében az előző rész keretében kifejtett érveikre hivatkoznak. Mivel a felperesek második jogalapjának első részét a Törvényszék elutasította, ezt az érvet is el kell utasítani.

193    Harmadsorban, a felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy ezen intézkedéscsomag közvetlenül vagy közvetve mennyiben jár azzal a hatással, hogy növeli az Indonéziából származó termék kivitelét vagy csökkenti e termék területére történő behozatalát, amint azt a GATT XVI. cikke megköveteli. Az ideiglenes rendelet (192) preambulumbekezdésében található 2. táblázat adataiból egyrészt az tűnik ki, hogy az indonéziai biodízel‑kivitel jelentősen csökkent 2015 és 2018 között, másrészt pedig az, hogy valószínűbb, hogy ez az intézkedéscsomag a biodízel kivitelét csökkentette, mivel a belföldi fogyasztásnak kedvez, míg a CPO‑t állítólagosan érintő intézkedések a biodízelgyártók szempontjából ugyanazok lennének, függetlenül attól, hogy exportálnak‑e, vagy sem.

194    E tekintetben először is hangsúlyozni kell, amint azt a Bizottság is tette az ideiglenes rendelet (193) preambulumbekezdésében, hogy az említett rendelet (192) preambulumbekezdésében szereplő 2. táblázat adatai azt mutatják, hogy az indonéz biodízel exportja jelentősen csökkent azon időszakban, amelynek során (2013. november és 2018. március között) uniós kereskedelempolitikai védintézkedések álltak fenn, majd ezt követően a 2017. évhez képest 2018‑ban 847,59%‑os emelkedés történt (lásd az ideiglenes rendelet (281), (282), (322) és (323) preambulumbekezdését). Ezenkívül, amint azt a Bizottság a (193) preambulumbekezdésben megjegyzi, az exportnak az Unió kereskedelempolitikai védintézkedések alkalmazási időszaka alatti csökkenéséhez a készletek növekedése kapcsolódott.

195    Másodszor, amint azt a Bizottság az ideiglenes rendelet (191) preambulumbekezdésében helyesen hangsúlyozza, az indonéz kormányzat által bevezetett intézkedések lehetővé tették a biodízelgyártók számára, hogy a világpiaci árnál alacsonyabb áron jussanak hozzá a fő nyersanyagukhoz és költségelemükhöz, ami ezt követően mesterségesen magasabb szintű, főként harmadik piacokra történő kivitelből eredő nyereséghez vezet. Egyébiránt az a tény, hogy a keverési kötelezettség célja a biodízel belső fogyasztásának növelése, nem kérdőjelezi meg azt a következtetést, amely szerint az indonéz kormányzat által bevezetett intézkedéscsomag, ideértve a források olajpálma‑telepítési alapból történő közvetlen átutalását is, hatással volt a biodízel exportjára.

196    Ennélfogva a felperesek ezen érveit el kell utasítani.

197    E megállapításokból következik, hogy a Bizottság nem sértette meg az alaprendelet 3. cikkének 1.b) pontját, és nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor megállapította, hogy az indonéz kormányzat által végrehajtott intézkedések a biodízelgyártók javára jövedelempótló támogatásnak vagy ártámogatásnak minősíthetők.

 A második jogalap harmadik, az alaprendelet 3. cikke 2. pontjának és 6. cikke d) pontjának megsértésére, valamint a Bizottság által a biodízelgyártóknak biztosított előny meghatározása során elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított részéről

198    A második jogalap harmadik részében a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottság megsértette az alaprendelet 3. cikkének 2. pontját és 6. cikkének d) pontját azáltal, hogy megállapította az előny fennállását, és téves referenciaárat alkalmazott az említett előny kiszámításához.

199    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 3. cikke szerint akkor áll fenn támogatás, ha valamely kormányzat „pénzügyi támogatást” vagy „jövedelempótló‑ vagy ártámogató intézkedés[t]” nyújt, vagy „bevételeket vagy árakat” támogat, és az azokból származó „gazdasági előny” átruházása megtörténik. Az említett rendelet 6. és 7. cikke pontosítja az átruházott „előny” kiszámításának részletes szabályait. Az áruk kormányzat általi nyújtásában megnyilvánuló pénzügyi támogatást vagy jövedelempótló támogatást, illetve ártámogatást illetően az alaprendelet 6. cikkének d) pontja lényegében azt írja elő, hogy az abban az esetben tekinthető gazdasági előny nyújtásának, ha annak nyújtása a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg megfizetése ellenében történik (lásd ebben az értelemben: 2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑300/16, EU:T:2019:235, 195. és 196. pont).

200    Az említett rendelet 6. cikke rögzíti az annak meghatározására vonatkozó szabályokat, hogy az intézkedés az érintett intézkedés típusától függően a „címzettnek nyújtott előnynek” tekinthető‑e. E szabályoknak megfelelően előny áll fenn, ha konkrétan a címzett olyan pénzügyi támogatásban részesült, amely lehetővé teszi számára, hogy kedvezőbb feltételeket érjen el, mint amelyek számára a piacon hozzáférhetők. Ami az áruk nyújtását illeti, az alaprendelet 6. cikkének d) pontja előírja, hogy csak akkor áll fenn előny, ha „az áruk nyújtása a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg megfizetése ellenében történik”, „[mivel a] díjazás megfelelő nagyságának megállapítását annak az ilyen áru‑ vagy szolgáltatásnyújtás, illetve vétel helye szerinti országnak a piacán uralkodó piaci viszonyok alapján állapítják meg (beleértve az árat, a minőséget, beszerezhetőségi szempontokat, az értékesíthetőséget, a szállítási és egyéb adásvételi körülményeket)”. E megfogalmazásból az következik, hogy az „előny” meghatározása összehasonlítást foglal magában, valamint hogy ezen összehasonlításnak, mivel az a célja, hogy a díjazás megfelelő nagysága főszabály szerint az árunyújtás helye szerinti országnak a piacán uralkodó piaci viszonyok alapján kerüljön megállapításra, valamennyi olyan költségtényezőt figyelembe kell vennie, amely a kormányzat által nyújtott áru átvétele kapcsán a címzett részéről felmerül. Ennélfogva e rendelkezésből az következik, hogy a Bizottság által az előny kiszámításához alkalmazott módszernek a lehető legteljesebb mértékben lehetővé kell tennie, hogy abban a címzettnek ténylegesen nyújtott előny tükröződjön (lásd ebben az értelemben: 2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑300/16, EU:T:2019:235, 208–210. pont).

201    A jelen ügyben a megtámadott rendelet (170) és (171) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a Bizottság az előny fennállását úgy határozta meg, hogy az összehasonlításhoz referenciaárként az Indonéziából a világ többi részébe irányuló exportra szánt CPO FOB‑paritáson számított, az indonéz exportstatisztikákban szereplő árát használta, és a címzettnek nyújtott előnyt a CPO vizsgálati időszakra havi alapon kiszámított referenciaára és a belföldön vásárolt CPO‑ért fizetett árak különbségének összegeként számította ki.

202    A felperesek azt állítják, hogy a Bizottság a biodízelgyártóknak nyújtott előny meghatározása során téves referenciaértéket használt annak megállapításához, hogy a CPO‑t az indonéz piacon a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg ellenében szállították.

203    Elsősorban a felperesek úgy érvelnek, hogy a Bizottságnak a díjazás megfelelőségének elemzése során összehasonlítási alapként a piac által meghatározott, belföldön alkalmazott árakat kellett volna figyelembe vennie.

204    A Bizottság azonban arra a következtetésre jutott – és a felperesek részéről a következtetéseinek megkérdőjelezésére megfogalmazott érveket a Törvényszék a jelen jogalap első része keretében már elutasította –, hogy a CPO indonéziai piaci árait a PTPN határozta meg, és hogy a PTPN által javasolt „árelképzelés” nem tükrözi a versengő ajánlati felhívásból eredő piaci árat (lásd a megtámadott rendelet (124) és (148) preambulumbekezdését).

205    Ennélfogva az indonéz kormányzat beavatkozásából eredő piaci torzulásra tekintettel a Bizottság joggal állapíthatta meg az ideiglenes rendelet (197) preambulumbekezdésében, hogy a CPO beszerzési árait az alaprendelet 6. cikkének d) pontja alapján a megfelelő referenciaértékkel kell összevetni, így a felperesek érvét el kell utasítani.

206    Másodsorban, a felperesek előadják, hogy a Bizottság tévesen hasonlította össze a CPO indonéz belföldi piacon érvényesülő árait a malajziai belföldi árakkal és az indonéz exportárakkal. Közelebbről, az exportnál alkalmazott FOB‑paritásos árak magukban foglalják a belföldi ügyleteket nem terhelő exportilletéket. A Bizottságnak továbbá ki kellett volna igazítania a referenciaárat annak biztosítása érdekében, hogy az alkalmazott referenciaérték tükrözze azokat a feltételeket, amelyek mellett a CPO‑val piaci körülmények között kereskednének.

207    Mindenekelőtt mind a megtámadott rendelet (182) preambulumbekezdéséből, mind pedig az ideiglenes rendelet (198) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság nem használta a malajziai árakat referenciaárként a szóban forgó előny összegének meghatározásához. Az a tény, hogy – amint arra a felperesek hivatkoznak – a Bizottság összehasonlította a CPO indonéz belföldi árait a malajziai árakkal, és az ideiglenes rendelet egy másik részében arra a következtetésre jutott, hogy a PTPN által rögzített ár nem volt tisztességes, és hogy Indonéziában a belső piaci árak alacsonyabbak voltak a piaci árnál (a (163) preambulumbekezdés), nem bír jelentőséggel a biodízelgyártóknak nyújtott előny meghatározásával összefüggésben. Ennélfogva a felperesek ezen állítását el kell utasítani.

208    Ezt követően az ideiglenes rendelet (198) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az Indonéziából külföldre irányuló FOB CPO‑export árai megfelelő referenciaértéknek tekinthetők, mivel azokat szabadpiaci elveknek megfelelően határozzák meg, az Indonéziában uralkodó piaci viszonyokat tükrözik, és azokat nem torzítja kormányzati beavatkozás, és ennélfogva ezek jelentik a legközelebbi közelítő értéket az indonéz kormányzat beavatkozása nélküli torzítatlan indonéz belföldi ár tekintetében. Ezen elemzéssel szemben a felperesek arra hivatkoznak, hogy még ha feltételezzük is, hogy az indonéz belföldi piacon a CPO árai torzultak, az FOB‑exportár nem minősül érvényes referenciaárnak, mivel azt magát is torzítják az exportkorlátozások.

209    Ezt az érvet el kell utasítani. Az ugyanis, hogy a CPO Indonéziából kiinduló exportra vonatkozó FOB ára magában foglalja az exportilleték hatásait, amint azt a Bizottság a megtámadott rendelet (173) és (181) preambulumbekezdésében kifejti, nem jelenti azt, hogy ez az ár torzult. Éppen ellenkezőleg, mivel a CPO belföldi ára egy sor intézkedésnek köszönhetően, beleértve az exportadót és exportilletéket, valamint a PTPN általi ármegállapítást, a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb volt, a CPO exportára az exportilleték megfizetését követően – amint arra a Bizottság helyesen rámutat – megfelelt az eladók által kínált exportárnak. Bár az exportilleték az egyik olyan intézkedés, amely a CPO‑beszállítókat arra ösztönzi, hogy a megfelelő nagyságú díjazásnál alacsonyabb összeg ellenében értékesítsenek a belföldi piacon, az előny kiszámítása szempontjából referenciaárként nem teszi helytelenné az indonéz FOB exportárat. Amint ugyanis azt a Bizottság helyesen megállapította, ez az ár az alaprendelet 6. cikkének d) pontjában rögzített szabálynak és a fenti 200. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően lehetővé tette, hogy a lehető legnagyobb mértékben tükrözzék a címzettnek ténylegesen nyújtott előnyt.

210    Végül el kell utasítani a felperesek azon érvét is, amely szerint a Bizottságnak ki kellett volna igazítania a referenciaárat. Először is, ugyanis a felperesek azon megközelítését, amely szerint az exportilletéket le kellett volna vonni, a Törvényszék az előző pontban már elutasította. Másodszor, még ha feltételezzük is, hogy a felperesek arra hivatkoznak, hogy a referenciaár más kiigazítása is szükséges volt, nem szolgálnak elegendő olyan adattal, amelyből kitűnne, hogy melyek ezek a kiigazítások, és azok miért voltak szükségesek. Márpedig az ilyen bizonyíték szükséges annak alátámasztásához, hogy valamely uniós intézmény olyan nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amely a jogi aktus megsemmisítését indokolhatja (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 11‑i Gold East Paper és Gold Huasheng Paper kontra Tanács ítéletet, T‑444/11, EU:T:2014:773, 62. pont).

211    Harmadsorban, a felperesek érvelésük alátámasztására a WTO fellebbezési testületének az „Egyesült Államok – Kiegyenlítő intézkedések egyes Indiából származó, melegen hengerelt szénacél síktermékekre” című, 2014. december 8‑án elfogadott jelentésére (WT/DS 436/AB/R) hivatkoznak, amelyben a 4.148. és 4.151. pontban megállapításra került, hogy „annak meghatározása, hogy valamely díjazás az 14. cikk d) pontja értelmében vett »megfelelő díjazásnál alacsonyabb összeg‑e«, azt feltételezi, hogy kiválasztanak egy összehasonlítási alapot – azaz egy referenciaárat –, amellyel a kérdéses árura vonatkozó kormányzati árat össze lehet hasonlítani”, és hogy ennek a referenciaárnak „az olyan azonos vagy hasonló áruk piac által meghatározott árainak kell lennie, amelyek a kérdéses árura vonatkozó, az ellátó országban fennálló piaci feltételekre vonatkoznak, utalnak vagy azokhoz kapcsolódnak”. A fenti 38. és 39. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat sérelme nélkül meg kell állapítani, hogy az e jelentésben szereplő megállapítások nem kérdőjelezik meg a Bizottság fenti 201., 205. és 208. pontban kifejtett elemzését, amely szintén az ugyanazon termékre vonatkozóan rendelkezésre álló piaci árra utal, különösen az említett jelentés 4.155. pontjában szereplő azon megfontolásra tekintettel, amely szerint „[b]ár e referenciaárak elemzése a szóban forgó áru adott országban alkalmazott árának vizsgálatával kezdődik, nem helyes ezen árak alkalmazása, ha azokat nem a piac határozza meg”.

212    Következésképpen ezt az érvet és ennélfogva a második jogalap harmadik részének egészét el kell utasítani.

213    E megfontolásokra tekintettel a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 A harmadik, az alaprendelet 8. cikke (8) bekezdésének megsértésén és a Bizottság által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibán alapuló jogalapról, amennyiben az megállapította, hogy az uniós gazdasági ágazatot érintő jelentős kár bekövetkeztének lehetősége áll fenn

214    A harmadik jogalap keretében a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottság megsértette az alaprendelet 8. cikkének (8) bekezdését, és nyilvánvaló értékelési hibát követett el, mivel az uniós gazdasági ágazatot érintő jelentős kár bekövetkezte lehetőségének fennállását azon téves előfeltevés alapján állapította meg, hogy az uniós gazdasági ágazat sérülékeny helyzetben van.

215    Az EBB által támogatott Bizottság elutasítja ezt a jogalapot.

216    A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott rendelet (319) és (320) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az uniós gazdasági ágazatot nem érte jelentős kár a vizsgálati időszak során, még akkor sem, ha az említett gazdasági ágazat nem volt szilárd. Mindazonáltal úgy ítélte meg, hogy a jelen ügyben az említett gazdasági ágazatot érintő jelentős kár bekövetkeztének lehetősége áll fenn.

217    E tekintetben előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 2. cikkének d) pontja szerint a „kár”, amennyiben másként nincs meghatározva, az uniós gazdasági ágazatot ért jelentős mértékű kárt, vagy ágazatot érintő jelentős mértékű kár bekövetkeztének lehetőségét jelenti, és e fogalom értelmezése kapcsán visszautal a 8. cikk rendelkezéseire.

218    E rendelet 8. cikkének (1) bekezdése szabályozza a kár fennállásának megállapítását. Ennek egyrészt a támogatott behozatal mennyiségére és a támogatott behozatalnak az Unió piacain forgalmazott hasonló termékek áraira gyakorolt hatásaira, másrészt az ilyen behozatalnak az uniós gazdasági ágazatra gyakorolt hatásaira vonatkozó objektív vizsgálatot kell tartalmaznia.

219    Az alaprendelet 8. cikkének (4) bekezdése előírja, hogy a támogatott behozatalnak az érintett uniós gazdasági ágazatra gyakorolt hatását célzó vizsgálatnak ki kell terjednie az összes olyan vonatkozó közgazdasági tényező és mutatószám kiértékelésére, amelyek az adott gazdasági ágazat állapotát és fejlődési irányait jelzik, beleértve annak a ténynek a megállapítását, hogy az érintett ágazat még mindig egy múltbeli támogatás vagy dömpingáron értékesített termék hatásaiból való kilábalás szakaszában van‑e.

220    Az alaprendelet 8. cikkének (5) bekezdése pontosítja, hogy az uniós gazdasági ágazat helyzetére vonatkozó valamennyi releváns bizonyítékkal alátámasztva bizonyítani kell az ezen gazdasági ágazatot ért kár fennállását. E cikk különösen azt írja elő, hogy az ilyen bizonyíték annak alátámasztását vonja maga után, hogy az e cikk (2) bekezdésében említett mennyiség vagy árszint ugyanezen cikk (4) bekezdése értelmében véve hatással van az uniós gazdasági ágazatra, és hogy ez a hatás olyan mértékű‑e, amely jelentősnek tekinthető (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2013. december 19‑i Transnational Company „Kazchrome” és ENRC Marketing kontra Tanács ítélet, C‑10/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:865, 49. pont).

221    Az alaprendelet 8. cikkének (8) bekezdése szabályozza „[a] jelentős mértékű kár bekövetkezése lehetőségének [meghatározását]”. Itt pontosítják, hogy e meghatározásnak tényeken, és nem csupán állításokon, feltevéseken vagy távoli eshetőségeken kell alapulnia, valamint hogy a körülmények olyan megváltozásának, amely egy támogatás általi károkozás bekövetkeztéhez vezethet, egyértelműnek és azonnal felismerhetőnek kell lennie. Ebből következik, hogy a kár bekövetkeztére vonatkozó lehetőség megállapításának egyértelműen kell következnie az ügy tényállásából. Ebből az is levonható, hogy a fenyegető kárnak rövid időn belül be kell következnie (lásd analógia útján: 2014. január 29‑i Hubei Xinyegang Steel kontra Tanács ítélet, T‑528/09, EU:T:2014:35, 54. pont).

222    E rendelkezés nem kimerítő jelleggel felsorolja a jelentős kár bekövetkeztére vonatkozó lehetőség fennállásának megállapítása során figyelembe veendő tényezőket (lásd analógia útján: Mengozzi főtanácsnok ArcelorMittal Tubular Products Ostrava és társai kontra Tanács és Tanács kontra Hubei Xinyegang Steel ügyre vonatkozó indítványa, C‑186/14 P és C‑193/14 P, EU:C:2015:767, 44. pont).

223    Ezenkívül a Bíróság már pontosította, hogy a kár bekövetkeztére vonatkozó lehetőség fennállását, akárcsak a kár fennállását, a szubvencióellenes intézkedés elfogadásának időpontjában kell megállapítani, tekintettel az uniós gazdasági ágazat ezen időpontban fennálló helyzetére. Csak ezen állapotra tekintettel tudják ugyanis az uniós intézmények megállapítani, hogy a jövőbeli támogatott behozatal közeli növekedése ezen ágazat számára jelentős kárt okoz‑e abban az esetben, ha nem kerül sor kereskedelempolitikai védintézkedések meghozatalára. Az uniós intézmények azonban jogosultak arra, hogy bizonyos körülmények között figyelembe vegyék a vizsgálati időszak utáni adatokat (lásd analógia útján: 2021. február 4‑i eurocylinder systems ítélet, C‑324/19, EU:C:2021:94, 40. és 41. pont).

224    Emlékeztetni kell arra is, hogy a fenti 26. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a közös kereskedelempolitika és különösen a kereskedelempolitikai védintézkedések területén az Unió intézményei széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az általuk vizsgálandó gazdasági, politikai és jogi helyzetek összetettségéből adódóan. Ezen összefüggésre figyelemmel meg kell állapítani, hogy a kár bekövetkezte lehetőségének fennállására vonatkozó vizsgálat összetett gazdasági kérdések értékelését feltételezi, következésképpen ezen értékelés bírósági felülvizsgálatának a jogszabályok tiszteletben tartásának, a vitatott döntés meghozatalánál figyelembe vett tények valódiságának vizsgálatára, valamint a tények értékelésében való nyilvánvaló tévedés hiányának, illetve a hatáskörrel való visszaélés hiányának vizsgálatára kell szorítkoznia. E korlátozott bírósági felülvizsgálat nem jelenti azt, hogy az uniós bíróság nem vizsgálhatja felül a gazdasági jellegű tényeknek az intézmények általi értelmezését (lásd analógia útján: 2014. január 29‑i Hubei Xinyegang Steel kontra Tanács ítélet, T‑528/09, EU:T:2014:35, 53. pont; és ebben az értelemben: 2013. május 19‑i China Chamber of Commerce for Import and Export of Export of Machinery and Electronic Products és társai kontra Bizottság ítélet, T‑254/18, fellebbezés alatt, EU:T:2021:278, 149. pont). Közelebbről, a Törvényszéknek nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és következetességét kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy a bizonyítékok tartalmazzák‑e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot, valamint hogy e bizonyítékok alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket (lásd analógia útján: 2018. október 18‑i Gul Ahmed Textile Mills kontra Tanács, C‑100/17 P, EU:C:2018:842, 64. pont).

225    Végül a Bizottságnak az uniós gazdasági ágazat helyzetére vonatkozó, az uniós gazdasági ágazatnak okozott, az alaprendelet 8. cikkének (4) bekezdése értelmében vett jelentős kár bekövetkeztének lehetőségére vonatkozó elemzés keretében levont következtetése főszabály szerint releváns az e rendelet 8. cikkének (8) bekezdése értelmében vett, az ezen gazdasági ágazatot érő jelentős kárral való fenyegetés elemzése keretében (lásd analógia útján: 2021. február 4‑i eurocylinder systems ítélet, C‑324/19, EU:C:2021:94, 42. pont).

226    Ezen elvek fényében kell megvizsgálni, hogy a Bizottság megsértette‑e a 8. cikk (8) bekezdését, amikor az ideiglenes rendelet (360) preambulumbekezdésében – amelyet a megtámadott rendelet (405) preambulumbekezdése is megerősített – arra a következtetésre jutott, hogy az uniós gazdasági ágazat törékeny gazdasági helyzetét valószínűsíthetően súlyosbítja az Indonéziából érkező, azonnali és folyamatos támogatott biodízel‑behozatal, amely miatt a vizsgálati időszak alatt fennállt az uniós ágazatot érintő jelentős kár bekövetkezésének lehetősége.

227    A Bizottság azt állítja, hogy még ha feltételezzük is, hogy hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy az uniós gazdasági ágazat helyzete törékeny, mindenféleképpen megállapíthatja, hogy az uniós gazdasági ágazat helyzete a közeljövőben megváltozik, és azt jelentős kár éri. E körülmények között a felperesek harmadik jogalapját, amely nem vonja kétségbe a jelentős kár bekövetkezésének lehetőségére vonatkozó elemzés e részét, mindenképpen el kell utasítani.

228    Rá kell mutatni, hogy míg az alaprendelet 8. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a „kár [megállapításának]” többek között tárgyilagos vizsgálaton kell alapulnia a támogatott import uniós gazdasági ágazatra gyakorolt hatását illetően, amely vizsgálatnak az alaprendelet 8. cikke (4) bekezdése értelmében mindazoknak a gazdasági tényezőknek és mutatóknak az értékelésére ki kell terjednie, amelyek az uniós gazdasági ágazat helyzetét befolyásolják, ezt a vizsgálatot az alaprendelet a 8. cikke (8) bekezdése szerinti kár bekövetkezte lehetőségének elemzése esetén kifejezetten nem követeli meg. Ugyanakkor a kár bekövetkeztének lehetőségével összefüggésben szükségesnek tűnik az uniós gazdasági ágazat helyzetét befolyásoló releváns tényezők elemzése, mivel e vizsgálat lehetővé teszi az uniós gazdasági ágazat állapotának felmérését, amelyre tekintettel az intézmények az alaprendelet 8. cikke (8) bekezdése által előírtaknak megfelelően értékelni tudják, hogy a közvetlenül várható új támogatott behozatal bekövetkezte esetén az uniós gazdasági ágazatot érintő, jelentős kár bekövetkezésének lehetősége jelentős kárhoz vezetne‑e abban az esetben, ha nem fogadnak el védintézkedéseket. Másként fogalmazva, ahhoz, hogy az intézmények megállapíthassák, hogy az uniós gazdasági ágazatot érintő, jelentős kár bekövetkezésének lehetősége fennáll‑e annak ellenére, hogy e gazdasági ágazat a vizsgálati időszakban a támogatott behozatal hatásai ellenére per definitionem nem szenved tényleges vagyoni károkat, szükséges e gazdasági ágazat aktuális állapotának ismerete (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2016. április 7‑i ArcelorMittal Tubular Products Ostrava és társai kontra Hubei Xinyegang Steel ítélet, C‑186/14 P és C‑193/14 P, EU:C:2016:209, 31. pont; Mengozzi főtanácsnok ArcelorMittal Tubular Products Ostrava és társai kontra Tanács és Tanács kontra Hubei Xinyegang Steel ügyre vonatkozó indítványa, C‑186/14 P és C‑193/14 P, EU:C:2015:767, 43–48. pont).

229    A jelen ügyben, amint azt a felperesek helyesen hangsúlyozzák, az ideiglenes rendelet (360) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a kár bekövetkezésére vonatkozó lehetőség fennállásának megállapítása érdekében figyelembe vették az uniós gazdasági ágazat helyzetét. Ily módon a Bizottságnak az uniós gazdasági ágazat helyzetére vonatkozó következtetése a kár bekövetkezésének lehetőségére vonatkozó elemzéshez kapcsolódik (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2014. január 29‑i Hubei Xinyegang Steel kontra Tanács ítélet, T‑528/09, EU:T:2014:35, 58. pont). A harmadik jogalap tehát – amennyiben annak a Törvényszék helyt ad – alkalmas lehet arra, hogy megkérdőjelezze a Bizottság által a jelentős kár bekövetkezése lehetőségének fennállása kapcsán tett megállapítás megalapozottságát.

230    Ennélfogva el kell utasítani a Bizottság fenti 227. pontban kifejtett érvét, és meg kell vizsgálni a felperesek harmadik jogalapját.

231    A felperesek előadják, hogy az uniós gazdasági mutatók elemzése nem világít rá az uniós gazdasági ágazat törékeny gazdasági helyzetére. A piaci részesedések kivételével minden tényező javult 2015 és a vizsgálati időszak között, és a 2017‑es teljes év és a vizsgálati időszak között az értékesítések csak igen kis mértékben csökkentek. Állításaik alátámasztására a felperesek táblázatot nyújtottak be a Törvényszékhez az uniós gazdasági ágazat gazdasági helyzetére vonatkozó, a Bizottság által az ideiglenes rendeletben figyelembe vett reprezentatív adatok elemzésével.

232    Előzetesen meg kell állapítani, hogy a felperesek észrevételei a Bizottság olyan adatait veszik figyelembe, amelyek nemcsak a vizsgálati időszakra vonatkoznak, hanem a „figyelembe vett időszak” egészére, vagyis a 2015. január 1. és a vizsgálati időszak vége közötti időszakra is (az ideiglenes rendelet (13) preambulumbekezdése). Az ítélkezési gyakorlat szerint a „figyelembe vett időszak” meghatározása mögött meghúzódó elgondolás az, hogy lehetővé tegye a Bizottság számára, hogy a szűk értelemben vett vizsgálat által lefedettnél hosszabb időszakot vizsgáljon meg oly módon, hogy elemzését olyan valós és virtuális tendenciákra alapozza, amelyek ahhoz, hogy azonosíthatóak legyenek, kellően hosszú időtartamot igényelnek (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 1991. május 7‑i Nakajima kontra Tanács ítélet, C‑69/89, EU:C:1991:186, 87. pont; 2021. május 19‑i China Chamber of Commerce for Import and Export of Export of Machinery and Electronic Products és társai kontra Bizottság ítélet, T‑254/18, fellebbezés alatt, EU:T:2021:278, 337. pont).

233    Annak megállapításához, hogy az uniós gazdasági ágazat a vizsgálati időszak során nem volt szilárd, a Bizottság az ideiglenes rendelet (309)–(340) preambulumbekezdésében több mikro‑ és makrogazdasági mutatót is figyelembe vett, és a megtámadott rendelet – amelyben a (321)–(341) preambulumbekezdés keretében a vizsgálati időszakot követő gazdasági mutatókat is megvizsgált – a (279)–(317) preambulumbekezdésében megerősítette ezt az elemzést.

234    Elsősorban, a makrogazdasági mutatókat illetően a felperesek először is előadják, hogy az uniós termelés, a termelési kapacitás és a kapacitáskihasználás pozitívan fejlődött 2015 és a vizsgálati időszak között.

235    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az ideiglenes rendelet (268) preambulumbekezdésében szereplő 3. táblázatból kitűnik, hogy a 2015 és 2017 közötti növekedést követően az uniós termelés szinte stabil maradt 2017 és a vizsgálati időszak között (13 071 053 tonnáról 13 140 582 tonnára történő enyhe növekedés volt megfigyelhető, ami 111‑es stabil indexet jelent), míg ugyanebben az időszakban az uniós felhasználás az ideiglenes rendelet (271) preambulumbekezdésének 4. táblázatában foglaltak szerint nőtt (14 202 128 tonnáról 15 634 102 tonnára, ami 10,08%‑os növekedést jelent). Ebből következik, hogy az uniós termelés nem az uniós fogyasztás, tehát a kereslet növekedését követte. Az ideiglenes rendelet (309) preambulumbekezdésében található 8. táblázatból látható továbbá, hogy az uniós termelési kapacitás tekintetében enyhe növekedés volt megfigyelhető 2015 és 2016 között (16 009 878 tonnáról 16 561 814 tonnára), valamint 2017 és a vizsgálati időszak között (16 594 853 tonnáról 17 031 230 tonnára), míg a kapacitáskihasználás a 2015‑ben, 2016‑ban és 2017‑ben történt növekedést követően 2017 és a vizsgálati időszak között enyhén csökkent.

236    Ezen adatok alapján a Bizottság az ideiglenes rendelet (310) preambulumbekezdésében úgy ítélte meg, hogy az uniós gazdasági ágazat termelési kapacitásának növekedése jelentősen alacsonyabb volt a keresleténél, mivel az említett gazdasági ágazat a támogatott behozatal jelentős növekedése miatt csak nagyon korlátozott mértékben tudta kihasználni a piaci növekedés előnyeit.

237    Mivel e megállapítás megfelel az elemzett adatoknak, és mivel alátámasztja azt a következtetést, hogy az uniós gazdasági ágazat kényes helyzetben volt, a felperesek első érvét el kell utasítani.

238    Másodszor, a felperesek arra hivatkoznak, hogy az értékesítések volumene nőtt.

239    Mindazonáltal az ideiglenes rendelet (314) preambulumbekezdésében szereplő 9. táblázatból egyértelműen kitűnik, hogy bár az uniós piacon az értékesítések volumene 2015 és 2017 között nőtt, ezek az értékesítések 2017 és a vizsgálati időszak között csökkentek, amely időszak – amint azt a Bizottság az ideiglenes rendelet (317) preambulumbekezdésében megjegyzi – megfelelt az Indonéziából érkező behozatalt terhelő vámok megszüntetésének. Ennélfogva a felperesek ezen érvét el kell utasítani.

240    Harmadszor, a felperesek azt állítják, hogy az uniós gazdasági ágazat magas, 81 és 95% közötti piaci részesedést őrzött meg.

241    Meg kell azonban állapítani, hogy az ideiglenes rendelet (314) preambulumbekezdésében szereplő 9. táblázatból kitűnik, hogy az uniós gazdasági ágazat piaci részesedése 2017 és a vizsgálati időszak között jelentősen csökkent (91,6%‑ról 81,5%‑ra). A Bizottság az említett rendelet (317) preambulumbekezdésében kifejti – és a felperesek az Argentínából származó behozatal szerepén alapuló érvelésükkel (lásd a lenti 285–293. pontot) nem kérdőjelezik meg érvényesen ezt a kérdést –, hogy ez a csökkenés az Indonéziából érkező behozatalt terhelő vámok eltörlésével magyarázható, amely a vizsgálati időszak során, 2018 márciusában módosította a piaci helyzetet. Ezen adatokra tekintettel a felperesek ezen érvét el kell utasítani.

242    Negyedszer, a felperesek előadják, hogy a foglalkoztatás és a termelékenység kedvező tendenciákat mutat.

243    Az ideiglenes rendelet (319) preambulumbekezdésében szereplő 10. táblázatból ugyanis kitűnik, hogy az uniós gazdasági ágazat munkavállalóinak száma 2015 és a vizsgálati időszak között enyhén növekedett (78 munkavállalóval). A termelékenység azonban 2017 és a vizsgálati időszak között csökkent (az alkalmazottankénti 4782 tonnáról 4625 tonnára). Ebből következik, hogy a munkavállalók számának enyhe növekedése önmagában nem elegendő ahhoz, hogy érvénytelenítse a Bizottság makrogazdasági mutatók összességéből levont következtetéseit. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis, noha az intézmények vizsgálatának arra a következtetésre kell vezetnie, hogy a kár bekövetkeztének veszélye jelentős, nem követelmény, hogy valamennyi releváns gazdasági tényező és mutató negatív tendenciát bizonyítson (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2018. április 23‑i Shanxi Taigang Stainless Steel kontra Bizottság ítélet, T‑675/15, nem tették közzé, EU:T:2018:209, 93. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

244    Ebből következik, hogy a felperesek ezen érveit el kell utasítani.

245    Másodsorban, a mikrogazdasági mutatókat illetően a felperesek először is azt állítják, hogy az uniós eladási árak és a termelési költségek párhuzamos fejlődést mutattak.

246    Meg kell állapítani, hogy az ideiglenes rendelet (325) preambulumbekezdésében szereplő 11. táblázatból kitűnik, hogy miután 2015 és 2017 között, vagyis abban az időszakban, amikor az Indonéziából származó behozatalra vonatkozó vámok fennálltak, az árak nőttek, azok 2017 és a vizsgálati időszak között 832 euróról 794 euróra csökkentek. Az ideiglenes rendelet (325) preambulumbekezdésének 11. táblázatából az is kiderül, hogy a termelési költségek 2017 és a vizsgálati időszak között tonnánként 827 euróról 791 euróra csökkentek. E táblázat adatainak összességéből, különösen az eladási ár csökkenéséből azonban az következik, hogy az uniós gazdasági ágazat nem részesülhetett e költségcsökkenésben, mivel ezt a költségcsökkenést teljes mértékben tovább kellett hárítania a fogyasztóira, amint azt a Bizottság az ideiglenes rendelet (328) preambulumbekezdésében helyesen megjegyzi. Ennélfogva a felperesek ezen érvét el kell utasítani.

247    Másodszor, a felperesek előadják, hogy a munkavállalók átlagos munkaerőköltsége pozitívan változott.

248    Az ideiglenes rendelet (330) preambulumbekezdésében szereplő 12. táblázatból azonban kitűnik, hogy e költség, miután 2015 és 2016 között jelentősen csökkent, 2016 és a vizsgálati időszak között szinte stabil maradt. Ennélfogva a felperesek ezen érvét el kell utasítani.

249    Harmadszor a felperesek azt állítják, hogy a pénzforgalmi mutatók, az értékesítések jövedelmezősége és a beruházások megtérülése pozitívan változott.

250    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az ideiglenes rendelet (334) preambulumbekezdésében szereplő 14. táblázatból kitűnik, hogy a pénzforgalom 2015 és 2017 között nőtt (2016 és 2017 között jelentős mértékben), majd visszaesett a 2016‑os szintekre. A felperesek állításával ellentétben tehát nem lehet pozitív változást megállapítani.

251    Ami a beruházások megtérülését illeti, az 2015 és 2016 között jelentős növekedést mutatott, majd viszonylag stabil maradt (2016‑ban 18%, 2017‑ben 16%, a vizsgálati időszak során pedig 17%). Ezek a fejlemények, valamint a független vevők részére történő uniós értékesítések jövedelmezőségének 2017‑ben és a vizsgálati időszak alatt elért 0,8%‑os szinten történő stabilizálódása azonban nem alkalmas arra, hogy megkérdőjelezzék a Bizottság következtetéseit az uniós gazdasági ágazat általános helyzetéről. Amint azt a Bizottság a tárgyaláson előadta, e jövedelmezőségi szint alacsony, és nem elegendő egy gazdasági ágazat hosszú távú fennmaradásának biztosításához.

252    A felperesek a Bizottság által a vizsgálati időszakot követő időszakra vonatkozó számadatokból levont következtetéseket is vitatják.

253    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a vizsgálati időszak utáni adatok bizonyos körülmények közötti figyelembevételére való jogosultság nem a kár megállapítására, hanem a kár bekövetkezése lehetőségének megállapítására vonatkozó vizsgálatok keretében áll fenn, amely a jellegéből adódóan egy előretekintő elemzést foglal magában. Ezek az adatok tehát felhasználhatók az ideiglenes kiegyenlítő vám kivetéséről szóló bizottsági rendeletben szereplő előrejelzések megerősítéséhez vagy cáfolatához, és az első esetben végleges kiegyenlítő vám kivetéséhez. Azonban a vizsgálati időszak utáni adatok uniós intézmények általi felhasználása nem mentesülhet az uniós bíróság általi felülvizsgálat alól (lásd analógia útján: 2021. február 4‑i eurocylinder systems ítélet, C‑324/19, EU:C:2021:94, 41. pont).

254    A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott rendelet (321)–(341) preambulumbekezdésében megvizsgálta a 2018 októbere és 2019 júniusa közötti időszakra vonatkozó adatokat (a továbbiakban: a vizsgálatot követő időszak), és megállapította, hogy a vizsgálatot követő időszakban az uniós gazdasági ágazat gazdasági helyzete tovább romlott.

255    A felperesek előadják, hogy noha ezek az információk hiányosak, úgy tűnik egyrészt, hogy az eladások és a kapacitáskihasználás stabil maradt, másrészt pedig, mivel a termelési költségek jobban csökkentettek, mint az egységárak, a jövedelmezőség javult.

256    Márpedig meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet (325) preambulumbekezdésében szereplő 2. táblázatból – amelynek adatait a felperesek nem vitatták – kitűnik, hogy mind az uniós gazdasági ágazat termelése, mind pedig az eladások csökkentek (2 510 356 tonnáról 1 824 599 tonnára és 2 524 646 tonnáról 1 871 962 tonnára) a vizsgálati időszak és a vizsgálatot követő időszak között. A kapacitáskihasználás is enyhén csökkent (82%‑ről 80%‑ra). Ezenkívül, bár igaz, hogy az egységnyi termelési költség tonnánként 791 euróról 760 euróra csökkent, az egységár is tonnánként 4 euróval csökkent. E csökkenés árnyalja a jövedelmezőség enyhe javulását, amely nem kérdőjelezheti meg a Bizottság által az uniós gazdasági ágazat helyzetére vonatkozóan levont azon következtetéseket, amelyek az e tekintetben releváns elemek összességén alapulnak.

257    Ennélfogva a felperesek azon érveit, amelyek az uniós gazdasági ágazat helyzetére vonatkozó elemzés érvénytelenítésére irányulnak, következésképpen pedig a harmadik jogalapot is el kell utasítani.

 A negyedik, az alaprendelet 8. cikke (5) és (6) bekezdésének megsértésén, valamint a Bizottság által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibán alapuló jogalapról, amennyiben az megállapította, hogy az Indonéziából származó behozatal kárt okozott az uniós gazdasági ágazatnak, és figyelmen kívül hagyta az Argentínából származó behozatal hatását

258    A negyedik jogalap két részre oszlik, amelyeket az EBB által támogatott Bizottság vitat.

259    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az alaprendelet 1. cikkének (1) bekezdésével és 8. cikkének (5) bekezdésével összhangban a támogatott behozatal és az uniós gazdasági ágazatot ért kár közötti okozati összefüggés fennállása a kiegyenlítő vám kivetése egyik szükséges feltételének minősül (2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑300/16, EU:T:2019:235, 257. pont). Ugyanez az elv alkalmazandó, ha a végleges kiegyenlítő vám az uniós gazdasági ágazatot érő jelentős kár bekövetkezte lehetőségének fennállásán alapul.

260    Az alaprendelet 8. cikkének (5) és (6) bekezdése értelmében egyrészt az intézmények kötelesek megvizsgálni, hogy az a kár, amelyet alapul kívánnak venni, ténylegesen a támogatott behozatalból ered‑e. Ezt nevezzük betudhatósági elemzésnek. Másrészt figyelmen kívül kell hagyniuk minden egyéb tényezőből eredő kárt, így az ezen egyéb tényezők által okozott kárt nem lehet az említett behozatalnak betudni. Ez a be nem tudhatósági elemzés (lásd analógia útján: 2017. február 28‑i Yingli Energy [China] és társai kontra Tanács ítélet, T‑160/14, nem tették közzé, EU:T:2017:125, 189. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

261    E rendelkezések alapján az intézményeket semmiféle kötelezettség nem terheli az általuk végzendő betudhatósági, illetve be nem tudhatósági elemzés formájára vagy e vizsgálatok sorrendjére nézve. Ezzel szemben e rendelkezések szerint az említett elemzéseket úgy kell végezni, hogy a támogatott behozatal káros hatásait el lehessen választani és meg lehessen különböztetni az egyéb tényezők káros hatásaitól (lásd analógia útján: 2011. október 25‑i Transnational Company „Kazchrome” és ENRC Marketing kontra Tanács ítélet, T‑192/08, EU:T:2011:619, 38. pont).

262    Amint azt az uniós bíróság már megállapította, az alaprendelet 8. cikke (5) és (6) bekezdésének célja egyrészt annak biztosítása, hogy az uniós intézmények elválasszák és megkülönböztessék a támogatott behozatal káros hatásait az egyéb tényezők káros hatásairól, mivel ha nem választják el és különböztetik meg a különböző tényezők hatását, akkor nem juthatnak érvényesen arra a következtetésre, hogy a támogatott behozatal kárt okozott az uniós gazdasági ágazatnak. Másrészt e szabályok célja, hogy az uniós gazdasági ágazat számára ne biztosítsanak a szükséges mértéket meghaladó védelmet (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2009. szeptember 3‑i Moser Baer India kontra Tanács ítélet, C‑535/06 P, EU:C:2009:498, 90. pont; 2013. december 19‑i Transnational Company „Kazchrome” és ENRC Marketing kontra Tanács ítélet, C‑10/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:865, 39. pont; 2013. szeptember 6‑i Godrej Industries és VVF kontra Tanács ítélet, T‑6/12, EU:T:2013:408, 63. pont).

263    Ezenkívül azon széles mérlegelési jogkör, amellyel az uniós intézmények a fenti 26. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a közös kereskedelempolitika és különösen a kereskedelempolitikai védintézkedések területén rendelkeznek, többek között az uniós gazdasági ágazatnak okozott kár szubvencióellenes eljárás keretében való meghatározásának valamennyi feltételére vonatkozik, ideértve az okozati összefüggést is, és ennélfogva a felpereseknek kell olyan bizonyítékokat előterjeszteniük, amelyek lehetővé teszik a Törvényszék számára annak megállapítását, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát vétett a kár és annak okai értékelésekor (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2014. szeptember 11‑i Gold East Paper és Gold Huasheng Paper kontra Tanács ítélet, T‑443/11, EU:T:2014:774, 323–325. pont).

264    A negyedik jogalap első részében a felperesek a Bizottság által a megtámadott rendelet (406)–(415) preambulumbekezdésében lefolytatott betudhatósági elemzést vitatják. A második részben az ugyanezen rendelet (416) és azt követő preambulumbekezdéseiben elvégzett be nem tudhatósági elemzést kifogásolják.

 A negyedik jogalap első, az alaprendelet 8. cikke (5) bekezdésének megsértésére és a Bizottság által annak megállapítása során elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított részéről, hogy az Indonéziából származó behozatal kár bekövetkezésével fenyegetett

265    Negyedik jogalapjuk első részében a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy okozati összefüggés áll fenn az Indonéziából származó biodízel behozatala és az uniós gazdasági ágazatot érintő jelentős kár bekövetkeztének lehetősége között.

266    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a támogatott behozatal által az uniós piacon lévő hasonló termékek árára gyakorolt hatásnak az alaprendelet 8. cikke (1) bekezdése alapján történő meghatározása eltér az alaprendelet 8. cikkének (5) bekezdésében említett, a támogatott behozatal és az uniós gazdasági ágazatot ért kár közötti okozati összefüggés fennállásának megállapítására irányuló eljárástól. Az alaprendelet 8. cikkének (1) bekezdésében előírt meghatározás célja annak megállapítása, hogy a támogatott behozatal milyen hatást gyakorol a hasonló termékek uniós piaci árára. E meghatározás magában foglalja a támogatott behozatali árak és az uniós gazdasági ágazat hasonló termékeinek árai közötti kapcsolat vizsgálatát. Az alaprendelet 8. cikkének (5) bekezdésében előírt meghatározás célja a támogatott behozatal és az egészében vizsgált uniós gazdasági ágazat által elszenvedett kár közötti kapcsolat megállapítása. Mindazonáltal, még ha e két meghatározás célját tekintve el is tér egymástól, a kár fennállására vonatkozó bizonyítékokat, beleértve a behozatal által az uniós piacon a hasonló termékek árára gyakorolt hatással kapcsolatos bizonyítékokat is, a Bizottság által végzett, az okozati összefüggésre vonatkozó, az alaprendelet 8. cikkének (5) bekezdésében említett elemzés keretében figyelembe veszik. Ily módon kapcsolat áll fenn az áralákínálás és általánosabban a támogatott import által az uniós gazdasági ágazat hasonló termékének árára gyakorolt hatás, illetve az alaprendelet 8. cikkének (5) bekezdése szerinti okozati összefüggés megállapítása között (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2011. november 30‑i Transnational Company „Kazchrome” és ENRC Marketing kontra Tanács és Bizottság ítélet, T‑107/08, EU:T:2011:704, 59. pont; 2021. május 19‑i China Chamber of Commerce for Import and Export of Machinery and Electronic Products és társai kontra Bizottság ítélet, fellebbezés alatt, T‑254/18, EU:T:2021:278, 363. pont).

267    A jelen ügyben a Bizottság az okozati összefüggés fennállásának megállapítása céljából az ideiglenes rendelet (361) preambulumbekezdésében figyelembe vette az Indonéziából származó behozatal vizsgálati időszak alatti növekedését, az Indonéziából származó biodízel árát érintő áralákínálást, valamint azt a tényt, hogy e behozatal az uniós gazdasági ágazat árainak eróziójával járt. A Bizottság az ideiglenes rendelet (362) preambulumbekezdésében és a megtámadott rendelet (407) preambulumbekezdésében megjegyezte, hogy e helyzet a termelés és a kapacitások növekedése ellenére az uniós gazdasági ágazat piaci részesedésének elvesztését eredményezte, valamint azt, hogy az az egyébként kedvező piaci helyzetben nem volt képes javítani a nem kielégítő árrését. A Bizottság így az ideiglenes rendelet (365) preambulumbekezdésében, amelyet a megtámadott rendelet (415) preambulumbekezdése megerősített, arra a következtetésre jutott, hogy a támogatott indonéz biodízel‑behozatal felveti az uniós gazdasági ágazatnak okozott jelentős kár bekövetkezésének lehetőségét.

268    Elöljáróban el kell utasítani a felperesek azon állítását, amely szerint az Indonéziából származó behozatal nem minősült az uniós gazdasági ágazat sebezhetőségéhez vezető egyik oknak, és ennélfogva e behozatalok nem vethetik fel az ezen ágazatnak okozott kár bekövetkeztének lehetőségét. Amint azt ugyanis a Bizottság helyesen hangsúlyozza, a jelen ügyben releváns elemzés nem annak eldöntésére vonatkozik, hogy az Indonéziából származó behozatal az uniós gazdasági ágazat sebezhető helyzetének egyik okát képezi‑e, hanem annak megállapítására, hogy e behozatalok a közeljövőben jelentős kár bekövetkezésének lehetőségét vetik‑e fel.

269    A felperesek elsősorban arra hivatkoznak, hogy az ideiglenes rendeletben szereplő táblázatokban szereplő adatokból kitűnik, hogy az Indonéziából származó behozatalok piaci részesedésének 2017 és a vizsgálati időszak közötti növekedése, amely az indonéz behozatalt megszakító, jogellenesnek minősített dömpingellenes intézkedések megsemmisítésének logikus következménye (lásd a fenti 3–6. pontot), kevésbé volt jelentős, mint az uniós gazdasági ágazat piaci részesedésének csökkenése, ami azt jelenti, hogy az indonéz import pusztán egy olyan űrt töltött be, amelyet az uniós gazdasági ágazat nem fedett le, és nem indokolta a piaci részesedések uniós gazdasági ágazat általi elvesztését.

270    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperesek nem kérdőjelezik meg a Bizottság által a következtetéseinek levonása érdekében felhasznált adatokat. A felek tehát egyetértettek abban, hogy az uniós gazdasági ágazat termelése 2017 és a vizsgálati időszak között kismértékben, 13 071 053 tonnáról 13 140 852 tonnára nőtt (az ideiglenes rendelet (268) preambulumbekezdésében szereplő 3. táblázat), míg az uniós fogyasztás ugyanebben az időszakban jelentősebben, 14 202 128 tonnáról 15 634 102 tonnára nőtt (az ideiglenes rendelet (271) preambulumbekezdésében szereplő 4. táblázat). Ugyanebben az időszakban az Indonéziából származó behozatal 24 984 tonnáról 516 088 tonnára (az ideiglenes rendelet (280) preambulumbekezdésében szereplő 5. táblázat), azaz 1965,67%‑kal, illetve 491 104 tonnával nőtt, az uniós gazdasági ágazat értékesítési volumene pedig 13 004 462 tonnáról 12 741 791 tonnára esett vissza (az ideiglenes rendelet (314) preambulumbekezdésében szereplő 9. táblázat), ami 262 671 tonna csökkenést jelent. Ezenkívül ugyanebben az időszakban az uniós gazdasági ágazat a termelési kapacitásának csak 77%‑át használta ki (az ideiglenes rendelet (309) preambulumbekezdésében szereplő 8. táblázat).

271    Az előző pontban ismertetett adatokból kitűnik, hogy annak ellenére, hogy az uniós piacon nőtt a fogyasztás, így a kereslet is, az uniós gazdasági ágazat ugyanezen piacon történt értékesítései a jelentős kihasználatlan termelési kapacitások fennállása ellenére csökkentek, míg az Indonéziából származó behozatal 1965,67%‑kal nőtt. Ennélfogva a Bizottság a fenti 263. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett nyilvánvaló mérlegelési hiba elkövetése nélkül állapította meg a megtámadott rendelet (407) preambulumbekezdésében, hogy a vizsgálati időszak alatt a behozatal növekedése, valamint az uniós gazdasági ágazatban az Indonéziából származó behozatal által okozott áralákínálás és árerózió miatt az uniós gazdasági ágazat piaci részesedése a termelés‑ és kapacitásnövekedés ellenére visszaesett, és megakadályozta, hogy az uniós gazdasági ágazat is részesüljön az egyébként kedvező piaci helyzet nyújtotta lehetőségekből.

272    A felperesek arra hivatkoznak, hogy az Indonéziából származó behozatal a jövőben sem fog növekedni. Először is, a magas CFPP‑vel rendelkező biodízel iránti kereslet korlátozott. Másodszor, két nemrég elfogadott jogszabály korlátozza a PME Unióban való felhasználását: a megújuló energiaforrásokból előállított energia felhasználásának előmozdításáról szóló, 2018. december 11‑i (EU) 2018/2001 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2018. L 328., 82. o.; helyesbítések: HL 2020. L 303., 23. o.; HL 2020. L 311., 11. o.; HL 2022. L41., 37. o.), valamint az (EU) 2018/2001 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a közvetett földhasználat‑változás szempontjából magas kockázatot jelentő azon alapanyagok meghatározása tekintetében történő kiegészítéséről, amelyek esetében a termőterület számottevő bővülése figyelhető meg a jelentős szénkészletekkel rendelkező földterületek rovására, továbbá az irányelvnek a közvetett földhasználat‑változás szempontjából alacsony kockázatot jelentő bioüzemanyagok, folyékony bio‑energiahordozók és biomasszából előállított üzemanyagok tanúsítása tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2019. március 13‑i (EU) 2019/807 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2019. L 133., 1. o.).

273    Először is, amint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza, a felperesek nem vitatták az Unióban gyártott biodízel és az Indonéziából származó biodízel versenyviszonyával kapcsolatos következtetéseit, valamint azt, hogy ez utóbbi nyomást gyakorol az árakra (a megtámadott rendelet (254) preambulumbekezdése). Ezenfelül, amint az a megtámadott rendelet (353) preambulumbekezdésében szereplő 4. táblázatból kitűnik, a vizsgálatot követő időszak három negyedévére vonatkozóan az Indonéziából származó behozatal mennyisége a vizsgálati időszak 4. negyedévében meghaladja e behozatalok volumenét.

274    Másodszor, a Bizottság helyesen állapította meg a megtámadott rendelet (360) preambulumbekezdésében, hogy a 2018/2001 irányelv hatása nem volt előre jelezhető, és „nem érinti az Indonéziából származó, a közeljövőben az uniós gazdasági ágazatra jelentett kárveszélyre vonatkozó jelenlegi elemzést”. Meg kell ugyanis állapítani, hogy ezt az irányelvet a vizsgálati időszakot követően fogadták el, valamint hogy annak átültetési határideje a 36. cikke (1) bekezdésének megfelelően csak 2021. június 30‑án járt le. Továbbá az említett irányelv 26. cikkének (2) bekezdése alapján 2023. december 31‑től ugyanezen irányelv 26. cikke (2) bekezdésének megfelelően fokozatosan bevezetésre kerül „a földhasználat közvetett megváltozása tekintetében magas kockázatot jelentő, azon élelmiszer‑ vagy takarmánynövény‑alapú bioüzemanyagokból, folyékony bio‑energiahordozókból és biomasszából előállított üzemanyagok [behozatalának teljes korlátozása], amely élelmiszer‑ vagy takarmánynövények esetében jelentős a nagy szénkészletekkel rendelkező földterületekre való termőterület‑kiterjesztés megfigyelt mértéke”.

275    Másodsorban, a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság nem állapított meg kapcsolatot az Indonéziából származó behozatal növekedése és az uniós gazdasági ágazat jövedelmezőségével kapcsolatos problémák között. Az ideiglenes rendeletben foglalt táblázatokban szereplő adatokból kitűnik, hogy az uniós gazdasági ágazat jövedelmezősége a vizsgálati időszak során pozitív maradt, és hogy nincs összefüggés az Indonéziából származó behozatal és az uniós gazdasági ágazat jövedelmezősége között. A vizsgálatot követő időszakra vonatkozó adatok megerősítik az összefüggés hiányát.

276    Az ideiglenes rendelet (334) preambulumbekezdésében szereplő 14. táblázatból ugyanis kitűnik, hogy az uniós gazdasági ágazat jövedelmezősége a vizsgálati időszak alatt stabil maradt (0,8%). Ugyanakkor, amint az a megtámadott rendelet (329) preambulumbekezdésében szereplő 3. táblázatból kitűnik, a vizsgálatot követő időszakban és a jövedelmezőség 2018 negyedik negyedévében történt 10,8%‑os emelkedését követően a jövedelmezőség 2019 második negyedévében a vizsgálati időszakhoz képest alacsonyabb szintre, vagy akár negatív (‑5%‑os) szintre csökkent. Ezenkívül a megtámadott rendelet (353) preambulumbekezdésében szereplő 4. táblázatból kitűnik, hogy az Indonéziából származó behozatal 2019 első és második negyedévében meghaladta a 2018. negyedik negyedéves behozatalt, amely utóbbi során nőtt az uniós gazdasági ágazat jövedelmezősége.

277    Következésképpen a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hiba elkövetése nélkül állapította meg, hogy okozati összefüggés áll fenn az Indonéziából származó biodízel behozatala és az uniós gazdasági ágazatot érintő jelentős kár bekövetkezése lehetőségének fennállása között.

278    A negyedik jogalap első részét tehát el kell utasítani.

 A negyedik jogalap második, az alaprendelet 8. cikke (6) bekezdésének megsértésére és az Argentínából származó biodízel‑behozatal hatásának elemzése során elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított részéről

279    Negyedik jogalapjuk második részében a felperesek azzal érvelnek, hogy a Bizottság a be nem tudhatósági elemzésében nem vette figyelembe az Argentínából származó biodízel behozatalával okozott kár bekövetkezésének lehetőségét, amely az Argentínából származó biodízel behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vám kivetéséről szóló, 2019. február 11‑i (EU) 2019/244 bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2019. L 40., 1. o.; helyesbítés: HL 2019. L 86., 116. o.) tárgyát képezte.

280    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 260. pontból kitűnik – az alaprendelet 8. cikkének (6) bekezdésében előírt be nem tudhatósági elemzés keretében a Bizottságnak figyelmen kívül kell hagynia minden egyéb tényezőből eredő kárt, oly módon, hogy az ezen egyéb tényezők által okozott kárt ne a támogatott tényezőknek tudják be.

281    E célból a Bizottságnak meg kell vizsgálnia, hogy ezen egyéb tényezők hatásai nem törhették‑e meg a szóban forgó behozatal és az uniós gazdasági ágazatnak okozott kár közötti okozati összefüggést. Azt is vizsgálnia kell, hogy az ezen egyéb tényezőknek betudható kár nem jöhet‑e számításba a kár meghatározásakor, mivel még ha egy másik tényező nem is alkalmas arra, hogy megtörje a vizsgált behozatal és az uniós gazdasági ágazat kára közötti okozati összefüggést, önálló kárt okozhat az uniós gazdasági ágazatnak. Ha azonban a Bizottság az ilyen tényezők ellenére megállapítja, hogy az említett behozatallal okozott kár jelentős, akkor felállítható az okozati összefüggés e behozatal és az uniós gazdasági ágazatnak okozott kár között (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2016. február 4‑i C & J Clark International és Puma ítélet, C‑659/13 és C‑34/14, EU:C:2016:74, 169. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. február 28‑i Canadian Solar Emea és társai kontra Tanács ítélet, T‑162/14, nem tették közzé, EU:T:2017:124, 182–185. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

282    Ezenkívül az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság a kár miatti felelősségét akkor is a támogatott behozatalnak tulajdoníthatja, ha a hatásaik csak egy részét teszik ki valamely olyan nagyobb kárnak, amely más tényezőknek tudható be. Akkor is lehetőség van kiegyenlítő vámok kivetésére, ha az uniós gazdasági ágazat számára más tényezők által okozott problémák továbbra is fennmaradnak (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 1988. október 5‑i Canon és társai kontra Tanács ítélet, 277/85 és 300/85, EU:C:1988:467, 62. és 63. pont; 1998. január 29‑i Sinochem kontra Tanács ítélet, T‑97/95, EU:T:1998:9, 99–103. pont; 2017. február 28‑i Yingli Energy [China] és társai kontra Tanács ítélet, T‑160/14, nem tették közzé, EU:T:2017:125, 192. pont). Így ahhoz, hogy az alaprendelet rendelkezései értelmében okozati összefüggés álljon fenn a támogatott behozatal és az uniós gazdasági ágazatot érő jelentős kár bekövetkeztének lehetősége között, nem szükséges, hogy e behozatal e kár egyedüli okának bizonyuljon.

283    Ebben az összefüggésben nem szükséges ismertetni, vagy akár csak számszerűsíteni vagy számokkal kifejezni a szóban forgó tényező pontos hatásait (lásd ebben az értelemben: 2017. február 28‑i Yingli Energy [China] és társai kontra Tanács ítélet, T‑160/14, nem tették közzé, EU:T:2017:125, 195. pont; lásd még analógia útján: 2006. október 4‑i Moser Baer India kontra Tanács ítélet, T‑300/03, EU:T:2006:289, 269. pont).

284    Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a vitatott rendelet jogellenességére hivatkozó felek feladata azon bizonyítékok előterjesztése, amelyek alkalmasak annak bizonyítására, hogy e tényezők olyan jelentős hatással járhattak, hogy az uniós gazdasági ágazatnak okozott kár, valamint az e kár és a dömpingelt vagy támogatott behozatal közötti okozati összefüggés fennállása nem megalapozott, és ezért azokat meg kell kérdőjelezni (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2013. november 28‑i CHEMK és KF kontra Tanács ítélet, C‑13/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:780, 75. pont; 2013. december 19‑i Transnational Company „Kazchrome” és ENRC Marketing kontra Tanács ítélet, C‑10/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:865, 28. pont).

285    A jelen ügyben a Bizottság a felperesek állításával ellentétben a megtámadott rendelet (416)–(460) preambulumbekezdésében értékelte azon egyéb tényezők hatásait, amelyek kárt okozhatnak az uniós gazdasági ágazatnak. Ebben az összefüggésben többek között a megtámadott rendelet (416)–(420) preambulumbekezdésében és az ideiglenes rendelet (368)–(370) preambulumbekezdésében értékelte az Argentínából származó biodízel behozatalának hatásait.

286    Közelebbről, a Bizottság az ideiglenes rendelet (368) preambulumbekezdésében megjegyezte, hogy az Argentínából érkező behozatal 2017‑ben 2,8%‑os piaci részesedést ért el, és a vizsgálati időszak alatt közel 10%‑ra emelkedett, ugyanakkor e behozatal vizsgálat tárgyát képezte, amely 2019 februárjában végleges kiegyenlítő vám kivetéséhez és a felajánlott kötelezettségvállalások elfogadásához vezetett. A megtámadott rendelet (417) és (418) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy az Argentínából származó behozatal a vizsgálati időszak alatt az uniós gazdasági ágazatot ért kár bekövetkezésének lehetőségét jelentette, ezért a Bizottság 2019 februárjában intézkedéseket vezetett be ezekre a behozatalokra, és árra vonatkozó kötelezettségvállalásokat fogadott el, de ez nem jelenti azt, hogy az Indonéziából származó behozatal nem jelentett ugyanilyen veszélyt, különösen az Argentínából származó behozatal elleni intézkedések hatálybalépését követően.

287    A felperesek elsősorban arra hivatkoznak, hogy az Argentínából származó behozatal növekedése háromszor nagyobb volt, mint az Indonéziából származó behozatal növekedése, és hogy az argentin behozatal árai sokkal alacsonyabbak voltak, ami azt jelenti, hogy azok képezték a kár bekövetkezte lehetőségének fő okát. Ezenkívül a felperesek szerint a vizsgálati időszakban az Indonéziából származó behozatal 516 088 tonna volt, ami 3,3%‑os piaci részesedést jelentett, a vizsgálatot követő időszakban pedig 581 086 tonna volt, ami 5%‑os piaci részesedést jelentett, amely a Bizottság szerint a 2019/244 végrehajtási rendelet (466) preambulumbekezdése alapján azt jelentette, hogy nem valószínű, hogy a közeljövőben e kivitel a kár fő okának bizonyulna. A vizsgálatot követő időszakban Argentína piaci részesedése 4,1%‑kal, míg Indonézia piaci részesedése 1,7%‑kal csökkent, Malajzia piaci részesedése pedig 0,9%‑kal nőtt, Kína piaci részesedése stabil maradt, míg az uniós gazdasági ágazat piaci részesedése 1,5%‑kal nőtt. Az indonéz biodízel árai alacsonyabbak maradtak az argentin biodízel árainál, és javult az uniós gazdasági ágazat jövedelmezősége.

288    A felperesek rámutatnak, hogy másfelől a Bizottság az Argentínából származó biodízel behozatalára vonatkozó végleges kiegyenlítő vámok kivetését követően felajánlott kötelezettségvállalások elfogadásáról szóló, 2019. február 11‑i (EU) 2019/245 végrehajtási határozattal (HL 2019. L 40., 71. o.; helyesbítés: HL 2019. L 86., 117. o.) a 2014‑től a vizsgálati időszak végéig tartó időszak átlagos éves uniós felhasználása mintegy 10%‑ának megfelelő behozatalt engedélyezett (ez a felperesek szerint évi 1 233 417 tonnának felel meg, ami több mint kétszerese az Indonéziából származó behozatalnak). A Bizottság ily módon úgy ítélte meg, hogy az argentin behozatal főszabály szerint nem befolyásolhatja az uniós gazdasági ágazat összesített teljesítményét. E behozatal a 2019/244 végrehajtási rendelet elfogadása ellenére továbbra is kár bekövetkezésével fenyegeti az uniós gazdasági ágazatot, mivel az csak akkor mentesül a kiegyenlítő vámok alól, ha nem haladja meg az évi 1 233 417 tonnás küszöbértéket, és tiszteletben tartja a minimális importárat. A megtámadott rendelet 2. és 6. táblázatából kitűnik, hogy az Argentínából származó behozatal mennyisége meghaladja az Indonéziából származó behozatal mennyiségét, és hogy az Indonéziából származó behozatal árai a 2019/244 végrehajtási rendeletben meghatározott vizsgálati időszakban meghaladták az Argentínából származó behozatal árait.

289    Ezen érvek összességével a felperesek lényegében azt állítják, hogy először is az Argentínából származó behozatal továbbra is kár bekövetkeztével fenyegeti az uniós gazdasági ágazatot, másodszor pedig, hogy a 2019/244 végrehajtási rendelet elfogadását követő átfogó összefüggésben az Indonéziából származó behozatal nem veti fel a kár bekövetkeztének lehetőségét az uniós gazdasági ágazat számára.

290    Mindazonáltal, az első pontot illetően emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 282. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Bizottság a kár miatti felelősségét akkor is a támogatott behozatalnak tulajdoníthatja, ha a hatásaik csak egy részét teszik ki valamely olyan nagyobb kárnak, amely más tényezőknek tudható be. Nem szükségszerű, hogy a támogatott behozatal legyen az egyedüli ok a kár vagy a kár bekövetkeztére vonatkozó lehetőség tekintetében. Az Argentínából származó biodízel behozatalával kapcsolatos kár bekövetkeztére vonatkozó lehetőség további fennmaradása tehát nem zárja ki, hogy a Bizottság a megtámadott rendeletben megállapítsa egy másik, a biodízel behozatala által eredményezett kárveszély fennállását.

291    A második pontot illetően a Bizottság helyesen állapította meg, hogy az Argentínából származó behozatal nem szakíthatta meg az okozati összefüggést egyrészt az Indonéziából származó behozatal, másrészt az uniós gazdasági ágazatot érő kár bekövetkeztének lehetősége között, mivel az Argentínából származó behozatal már kiegyenlítő intézkedések tárgyát képezte (a megtámadott rendelet (418) preambulumbekezdése). A Bizottság azt is helyesen állapította meg, hogy e behozatalok ellenére jelentős az Indonéziából származó behozatal által okozott kár bekövetkeztének lehetősége, és hogy megállapítható az e behozatal és az uniós gazdasági ágazatot érő kár bekövetkeztének lehetősége közötti okozati összefüggés. Amint ugyanis a megtámadott rendelet (430) preambulumbekezdésében szereplő 6. táblázatból – amelynek adatait a felperesek nem vitatták – kitűnik, a vizsgálatot követő időszakban az argentin és indonéz piaci részesedések szinte azonosak voltak (5,7% és 5%), míg az Indonéziából származó behozatal árai (tonnánként 655 euró) alacsonyabbak voltak, mint az Argentínából származó behozatal árai (tonnánként 673 euró). Ez az Indonéziából származó behozatal és Argentínából származó behozatal közötti árkülönbség alkalmas arra, hogy megerősítse a Bizottság azon következtetését, amely szerint az Indonéziából származó behozatal által okozott kár bekövetkezéséének lehetősége az Argentínából származó behozatal fennállása ellenére jelentős volt.

292    Mindenesetre a felperesek nem bizonyították – amelynek terhe a fenti 284. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően rájuk hárul –, hogy az Argentínából származó behozatal olyan jelentős hatással járhatott, hogy nem megalapozott az uniós gazdasági ágazatot érő kár bekövetkezése lehetőségének, valamint a támogatott behozatal és az uniós gazdasági ágazatot érő kár bekövetkezésének lehetősége közötti okozati összefüggés fennállása.

293    Ezenkívül nem fogadhatók el a felpereseknek a Bizottság által a 2019/244 végrehajtási rendelet (463) és (466) preambulumbekezdésében levont következtetésekre alapított állításai, nevezetesen hogy nem valószínű, hogy a közeljövőben a kár fő oka az Indonéziából származó biodízel behozatala lenne, amely 5%‑os piaci részesedésnek felel meg. Először is, a Bizottság e következtetései eltérő vizsgálati időszakra, nevezetesen a 2017. január 1. és december 31. közötti időszakra vonatkoznak, amelynek során az Indonéziából származó behozatallal szembeni dömpingellenes intézkedések még mindig hatályban voltak. Másodszor, a helyzet megváltozott a vizsgálati időszak során az Indonéziából származó behozatalok tekintetében, mivel – amint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza – az Argentínából származó behozatal negatív hatásait semlegesítették a 2019/244 végrehajtási rendelet 2019. februári elfogadásával, ami megváltoztatta az uniós piaci helyzetet. Harmadszor, a Bizottság, megállapítva, hogy nem valószínű, hogy az Indonéziából származó biodízel behozatala a közeljövőben a kár „fő” oka lenne, nem zárta ki, hogy e behozatal az uniós gazdasági ágazatot érő kár vagy a kár bekövetkezése lehetőségének okát képezheti.

294    Ebből következik, hogy a Bizottság elemzése megfelel a fenti 280–282. pontban kifejtett elveknek, és ez utóbbi nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor megállapította, hogy okozati összefüggés áll fenn az Indonéziából származó behozatal és az uniós gazdasági ágazatot érintő jelentős kár bekövetkeztének lehetősége között. Ennélfogva a felperesek érveit el kell utasítani.

295    Másodsorban a felperesek azt állítják, hogy a WTO szerveinek ítélkezési gyakorlata rávilágít a Bizottságnak a be nem tudhatósági elemzéssel kapcsolatos következetlenségére.

296    A felperesek állításaik alátámasztására a WTO vizsgálóbizottságának két jelentésére hivatkoznak. Egyrészt a WTO vizsgálóbizottságának a „Kína – A Kanadából származó cellulózpép behozatalára vonatkozó dömpingellenes intézkedések” című, 2017. április 25‑én elfogadott jelentésére (WT/DS 483/R), amely a 7.150. pontban a következőket tartalmazza:

„A nem dömpingelt behozatal piaci részesedésének növekedését, amelyet a dömpingelt behozatal áraihoz közeli áron adtak el, nem vizsgálták […] a dömpingelt behozatal és a jelentős kár közötti okozati összefüggés bizonyítása keretében. […] Márpedig azt várnánk, hogy az észszerű és objektív vizsgálatot végző hatóság ilyen körülmények között megvizsgálja legalább a nem dömpingelt behozatalnak az árerózióban játszott lehetséges szerepét, amelyről a [vizsgálatért felelős hatóság] megállapította, hogy az hozzájárult ahhoz, hogy jelentős kárt okozzanak a nemzeti termelési ágazatnak.”

297    Másrészt a WTO vizsgálóbizottságának az „Egyesült Államok – Egyes Indonéziából származó bevont papírra kivetett dömpingellenes és kiegyenlítő intézkedések” című, 2017. december 6‑án elfogadott jelentésére (WT/DS 491/R), amely a 7.211. és 7.233. pontban hangsúlyozza, hogy:

„Annak [a kérdésnek az elbírálásához, hogy a vizsgálattal megbízott hatóság ügyelt‑e arra, hogy a támogatott behozatalnak ne tulajdonítsanak olyan (jövőbeli) kárt, amelyet az állítólagos »egyéb tényezők« által okozott károk okozhatnak], megvizsgáljuk, hogy [a vizsgálattal megbízott hatóság] szolgáltatott‑e kielégítő magyarázatot az egyéb tényezők várható káros hatásainak természetéről és jelentőségéről – szemben a támogatott behozatal valószínű káros hatásaival –, és hogy a magyarázatok […] lehetővé teszik‑e annak megállapítását, hogy a következtetések olyan észszerűek‑e, mint amelyeket egy pártatlan és objektív vizsgálattal megbízott hatóság a tények és az előadott érvek fényében levonhatna. […] [A]bban az esetben, ha más tényezők is hozzájárultak a nemzeti termelési ágazat sérülékenységéhez, azt várjuk, hogy ezen egyéb tényezők valószínű jövőbeli hatásait a vizsgálattal megbízott hatóság vegye figyelembe és vizsgálja meg, annak érdekében, hogy biztosítsa, hogy az ezen egyéb tényezőkből eredő semmilyen jövőbeli valószínű kárt se tulajdonítsanak az érintett behozatalnak.”

298    Márpedig a fenti 38. és 39. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat sérelme nélkül a megtámadott rendelet és az ideiglenes rendelet okozati összefüggés vizsgálatával foglalkozó részéből, valamint különösen a megtámadott rendelet (416)–(420) preambulumbekezdéséből és az ideiglenes rendelet (368)–(370) preambulumbekezdéséből, amelyek az Argentínából származó behozatalra vonatkoznak, az következik, hogy a Bizottság elemzése összeegyeztethető a WTO vizsgálóbizottságának az e jelentéseiben rögzített elvekkel. A Bizottság ugyanis értékelte az Argentínából származó biodízel behozatalának szerepét és az uniós gazdasági ágazatra gyakorolt hatásait (a megtámadott rendelet (430)–(433) preambulumbekezdése és az ideiglenes rendelet (367)–(370) preambulumbekezdése), és kielégítő magyarázattal szolgált az említett behozatalok valószínű káros hatásainak jellegét és jelentőségét illetően, különösen az ideiglenes rendelet (370) preambulumbekezdésében és a megtámadott rendelet (431) preambulumbekezdésében, majd a megtámadott rendelet (431) preambulumbekezdésében megállapította, hogy azok már nem jelenthetnek veszélyt az uniós ágazatra.

299    Ennélfogva a felpereseknek a WTO e jelentéseire alapított érveit el kell utasítani.

300    Harmadsorban, a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottság megsértette a megfelelő ügyintézéshez való jogukat, mivel nem vizsgálta meg gondosan és pártatlanul a jelen ügy valamennyi releváns elemét az Argentínából származó behozatalokat illetően, és különösen nem vette figyelembe a 2019/244 végrehajtási rendeletben szereplő saját következtetéseit.

301    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a megfelelő ügyintézéshez való jog gondossági kötelezettséget feltételez, amely kötelezi a hatáskörrel rendelkező intézményt a szóban forgó ügy gondos és pártatlan vizsgálatára (lásd: 2014. december 12‑i Crown Equipment [Suzhou] és Crown Gabelstapler kontra Tanács ítélet, T‑643/11, EU:T:2014:1076, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

302    A jelen ügyben a megtámadott rendelet (416)–(420) preambulumbekezdéséből és az ideiglenes rendelet (368)–(370) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság gondosan és pártatlanul megvizsgálta a releváns tényezőket annak meghatározása érdekében, hogy az Argentínából származó behozatalok alkalmasak voltak‑e arra, hogy enyhítsék vagy megszakítsák az okozati összefüggést az Indonéziából származó támogatott behozatal és az uniós gazdasági ágazatot érő jelentős kár bekövetkeztének lehetősége között. Mivel a Törvényszék elutasította a felperesek ennek ellenkezőjének bizonyítására irányuló érveit, a negyedik jogalap második részét és ennélfogva e jogalapot egészében el kell utasítani.

303    A fentiekre tekintettel a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy pergazdaságossági okokból határozni kellene a Bizottság azon érveiről, amelyek kétségbe vonják a kereset elfogadhatóságát az egyik felperes, a PT Multi Nabati Sulawesi tekintetében (2002. február 26‑i Tanács kontra Boehringer ítélet, C‑23/00 P, EU:C:2002:118, 52. pont).

 A költségekről

304    A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felpereseket, mivel pervesztesek lettek, a Bizottság és az EBB kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeik, valamint a Bizottság és az EBB részéről felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék a PT Wilmar Bioenergi Indonesiát, a PT Wilmar Nabati Indonesiát és a PT Multi Nabati Sulawesit kötelezi a költségek viselésére.

Gervasoni Madise Nihoul

Frendo       Martín y Pérez de Nanclares

Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. december 14‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

*      Az eljárás nyelve: angol.