A Közszolgálati Törvényszék F-103/09. sz., Allen és társai kontra Bizottság ügyben 2010. július 13-án hozott végzése ellen Allen és társai által 2010. szeptember 20-án benyújtott fellebbezés
(T-433/10. P. sz. ügy)
Az eljárás nyelve: angol
Felek
Fellebbezők: John Allen (Horspath, Egyesült Királyság) és társai (képviselők: K. Lasok QC és B. Lask barrister)
A másik fél az eljárásban: az Európai Bizottság
A fellebbezők kérelmei
A Törvényszék adjon helyt a fellebbezésnek;
a Törvényszék helyezze hatályon kívül a Közszolgálati Törvényszék (első tanács) F-103/09. sz. ügyben 2010. július 13-án hozott végzését;
a Törvényszék utasítsa el az elsőfokú eljárás alperese által felhozott, elfogadhatóságra vonatkozó első és második kifogást;
a Törvényszék az alperest kötelezze jelen fellebbezés költségeinek viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
Jelen fellebbezésükben a fellebbezők az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének F-103/09. sz., Allen és társai kontra Bizottság ügyben 2010. július 13-án hozott végzésének hatályon kívül helyezését kérik, amelyben a Közszolgálati Törvényszék mint elfogadhatatlant elutasította a fellebbezők kártérítés megfizetésére, valamint azon határozat megsemmisítésére irányuló keresetét, amelyben elutasították az őket amiatt ért károk megfizetésére irányuló kérelmüket, hogy a Joint European Torus (JET) közös vállalkoznál való foglalkoztatásuk időtartamára nem vették fel őket a Közösségek ideiglenes alkalmazottainak.
Fellebbezésük alátámasztására a fellebbezők előadják, hogy a Közszolgálati Törvényszék a Bíróság ítélkezési gyakorlatával és az uniós jog alapelveivel ellentétes határozatot hozott annyiban, amennyiben azt állapította meg, hogy a jelen esetben fennállt az ésszerű határidőn belül való fellépés kötelezettsége, de legalábbis oly módon, ahogyan ezen időszak kezdetét és időtartamát mérlegelte.
____________