AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2004. július 8. (*)

„Verseny – Kartellek – Varrat nélküli acélcsövek piaca – A jogsértés időtartama – Bírság”

A T‑48/00. sz. ügyben,

a Corus UK Ltd, korábban British Steel plc (székhelye: London [Egyesült Királyság], képviselik: J. Pheasant és M. Readings solicitors, kézbesítési cím: Luxembourg)

felperesnek,

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik kezdetben: M. Erhart és B. Doherty, később M. Erhart és A. Whelan, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: N. Khan barrister, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes ellen

az EK‑Szerződés 81. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/E‑1/35.860‑B varrat nélküli acélcsövek-ügy) 1999. december 8-án hozott 2003/382/EK bizottsági határozat (HL 2003. L 140., 1. o.) megsemmisítése, vagy másodlagosan a felperesekre kiszabott bírság mérséklése iránt benyújtott keresete tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (második tanács),

tagjai: N. J. Forwood elnök, J. Pirrung és A. W. H. Meij bírák,

hivatalvezető: J. Plingers tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2003. március 19., 20. és 21-i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Tényállás és eljárás

1        A jelen eljárás tárgya az EK‑Szerződés 81. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/E‑1/35.860‑B varrat nélküli acélcsövek-ügy) 1999. december 8-án hozott 2003/382/EK bizottsági határozat (HL 2003. L 140., 1. o., a továbbiakban: a megtámadott határozat).

2        A Bizottság a megtámadott határozatot nyolc vállalkozásnak címezte, amelyek varrat nélküli acélcsöveket gyártanak (a továbbiakban: a megtámadott határozat címzettjei). A vállalkozások közül négy európai (a továbbiakban: az európai termelők vagy a közösségi termelők): a Mannesmannröhren-Werke AG (a továbbiakban: Mannesmann), a Vallourec SA, a Corus UK Ltd (korábban British Steel plc, később British Steel Ltd, a továbbiakban: Corus vagy a felperes) és a Dalmine SpA. A négy további címzett japán vállalkozás (a továbbiakban: a japán termelők): az NKK Corp., a Nippon Steel Corp. (a továbbiakban: Nippon), a Kawasaki Steel Corp. (a továbbiakban: Kawasaki) és a Sumitomo Metal Industries Ltd (a továbbiakban: Sumitomo).

 Közigazgatási eljárás

3        Az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) Felügyeleti Hatósága 1994. november 17-i határozatával az Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodás – amelyet az Európai Közösségek, azok tagállamai, valamint az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság, az Izlandi Köztársaság, a Liechtensteini Hercegség, a Norvég Királyság, a Svéd Királyság és a Svájci Államszövetség között az Európai Gazdasági Térségről létrejött megállapodás megkötéséről szóló, 1993. december 13-i 94/1/ESZAK, EK tanácsi és bizottsági határozat hagyott jóvá (HL 1994. L 1., 1. o., a továbbiakban: EGT-megállapodás) – 23. jegyzőkönyve 8. cikkének (3) bekezdése alapján eljárva felhatalmazta a versenyügyekért felelős tagját arra, hogy felkérje a Bizottságot a norvég olajiparban fúráskor és szállításkor használt szénacél csöveket érintő lehetséges versenyellenes magatartásra vonatkozó vizsgálat lefolytatására a Közösségen belül.

4        A Bizottság 1994. november 25-i közzé nem tett határozatával vizsgálatot indított (IV/35.304 ügy, a továbbiakban: az 1994. november 25-i határozat, másolatát lásd a Bizottság aktájának 3. oldalán), amelyet a Szerződés [81.] és [82.] cikkének végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6-i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.) 14. cikke (3) bekezdésének és az EFTA Felügyeleti Hatóság 1994. november 17-i határozatának kettős jogalapjára hivatkozva fogadtak el. A vizsgálat tárgya az EFTA Felügyeleti Hatóság 1994. november 17-i határozatában leírt magatartás volt, amennyiben az nem kizárólag az EGT-megállapodás 53. cikkét (a továbbiakban: EGT 53. cikk), hanem az EK 81. cikket is sérti. A Bizottság 1994. november 25-i határozatának másolatát nyolc vállalkozásnak küldte meg, így a Mannesmann-nak, a Corus-nak, a Vallourec-nek és a Sumitomo csoporthoz tartozó Sumitomo Deutschland GmbH-nak. A fent említett határozat alapján a Bizottság tisztviselői és a tagállami versenyhatóságok képviselői 1994. december 1-jén és 2-án vizsgálatot végeztek a vállalkozásoknál.

5        Az EFTA Felügyeleti Hatóság 1995. december 6-i határozatával megállapította, hogy az előtte lévő ügy az EGT-megállapodás 56. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében az EK‑Bizottság hatáskörébe tartozik, mivel az jelentős hatással van a Közösség tagállamai közötti kereskedelemre. Ezért úgy döntött, hogy átadja az ügyet a Bizottságnak az EGT-megállapodás 23. jegyzőkönyve 10. cikkének (3) bekezdése alapján. Ettől a naptól számítva a Bizottság új számmal jelölte meg az ügyet (IV/E‑1/35.860).

6        1996 szeptembere és 1997 decembere között a Bizottság további vizsgálatokat folytatott le a 17. rendelet 14. cikkének (2) bekezdése alapján a Vallourec, a Dalmine és a Mannesmann vállalkozásoknál. A Vallourec vállalkozásnál 1996. szeptember 17-én folytatott vizsgálatot, amely során a Vallourec Oil & Gas elnöke nyilatkozatot tett (a továbbiakban: Pierre Verluca 1996. szeptember 17-i nyilatkozata, másolatát lásd a Bizottság aktájának 6356. oldalán), amelyre a Bizottság a megtámadott határozatot alapozta. Ezt követően a Bizottság a 17. rendelet 11. cikke alapján információkérő levelet küldött a megtámadott határozat összes címzettjének, valamint bizonyos más vállalkozásoknak.

7        Mivel a Dalmine és az argentin Siderca SAIC (a továbbiakban: Siderca), illetve a Techint Group megtagadta bizonyos információk szolgáltatását, a Bizottság 1997. október 6-én határozatot intézett hozzájuk a 17. rendelet 11. cikkének (5) bekezdése értelmében [C(1997) 3036, IV/35.860 acélcsövek-ügy, nem tették közzé]. A Siderca és a Dalmine keresetet indított az Elsőfokú Bíróság előtt a határozat megsemmisítése iránt. Az Elsőfokú Bíróság a T‑596/97. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 1998. június 24-én hozott végzésében (EBHT 1998., II‑2383. o.) nyilvánvalóan elfogadhatatlannak minősítette a Dalmine keresetét, míg a Siderca megsemmisítés iránti keresetét a T‑8/98. sz., Siderca kontra Bizottság ügyben 1998. június 7-én hozott végzésével (az EBHT-ban nem tették közzé) törölte, miután a Siderca elállt keresetétől.

8        A Mannesmann szintén megtagadta a Bizottság által kért bizonyos információk szolgáltatását. Bár 1998. május 15-i határozatával a Bizottság információk szolgáltatását követelte a 17. rendelet 11. cikkének (5) bekezdése értelmében [C(1998) 1204, IV/35.860 „acélcsövek”-ügy, nem tették közzé], a Mannesmann továbbra is megtagadta azt. A Mannesmann ugyancsak keresetet indított az Elsőfokú Bíróság előtt a határozat ellen. Az Elsőfokú Bíróság a T-112/98. sz. Mannesmannröhren-Werke kontra Bizottság ügyben 2001. február 20-án hozott ítéletével (EBHT 2001., II-729. o.) a határozatot részben megsemmisítette, és a keresetet ezt meghaladó részében elutasította.

9        1999 januárjában a Bizottság elfogadott két kifogásközlést, amelyek közül az egyik a hegesztett acélcsövekkel, a másik a varrat nélküli acélcsövekkel volt kapcsolatos. Ezzel az ügyet kettéosztotta, a hegesztett acélcsövekre vonatkozó IV/E‑1/35.860‑A ügyre és a varrat nélküli acélcsövekre vonatkozó IV/E‑1/35.860‑B ügyre.

10      A varrat nélküli acélcsövekre vonatkozó ügyben a Bizottság elküldte a kifogásközlést a megtámadott határozat nyolc címzettjének, valamint a Sidercának és a mexikói Tubos de Acero de México SA-nak. 1999. február 11-e és április 20-a között a vállalkozások betekinthettek a Bizottság által az ügyben összeállított aktába. Ezen túlmenően a Bizottság az 1999. május 11-i leveleivel megküldte a vizsgálatokkal kapcsolatos, 1994. novemberi határozatok másolatát azoknak a vállalkozásoknak, amelyek e határozatnak nem voltak címzettjei, és emiatt azokról nem szereztek tudomást.

11      Miután a két kifogásközlés címzettjei benyújtották írásbeli észrevételeiket, a Bizottság meghallgatta őket, 1999. június 9-én a hegesztett, 1999. június 10-én a varrat nélküli acélcsövekre vonatkozó ügyben. 1999 júliusában a Bizottság tájékoztatta a hegesztett acélcsövekre vonatkozó IV/E-1/35.860-A ügyben a kifogásközlés címzettjeit, hogy nem folytatja tovább az e termékekkel kapcsolatos eljárást. A IV/E-1/35.860-B ügyben viszont folytatta az eljárást.

12      E körülmények között fogadta el a Bizottság 1999. december 8-án a megtámadott határozatot.

 Érintett termékek

13      A IV/E-1/35.860-B ügyben érintett termékek az olaj- és gáziparban használt varrat nélküli acélcsövek, amelyeknek két fő csoportja van.

14      Az első csoportba a fúrócsövek tartoznak, amelyet általában „Oil Country Tubular Goods”-nak vagy „OCTG”-nak neveznek. Menet nélküli (sima végű) vagy menetes változatban árulják őket. A menet arra szolgál, hogy az OCTG csöveket egymáshoz lehessen csatlakoztatni. Az American Petroleum Institute (API) szabványainak megfelelően (e csövek megnevezése a továbbiakban: szabvány menetes OCTG csövek), vagy speciális, általában szabadalmaztatott eljárással gyárthatók. Az utóbbi esetben a menet vagy „illesztés” „kiváló minőségű” vagy „kiváló” (e módszer szerint gyártott csövek elnevezése a továbbiakban: kiváló minőségű menetes OCTG csövek).

15      A második termékcsoportba az olaj vagy gáz szállítására szolgáló, varrat nélküli acél csővezetékek tartoznak („line pipe”), amelyek között megkülönböztethetők a szabvány gyártási előírások alapján készült és a meghatározott projektek kivitelezésére gyártott csővezetékek (a továbbiakban: egyedileg gyártott csővezetékek).

 A megtámadott bizottsági határozatban megállapított jogsértések

16      A megtámadott határozatban a Bizottság egyrészt úgy vélte, hogy a határozat nyolc címzettje megállapodást kötött többek között egymás nemzeti piacának tiszteletben tartása céljából (a megtámadott határozat 62-67. preambulumbekezdése). A megállapodás szerint minden egyes vállalkozás kötelezte magát arra, hogy nem ad el szabvány menetes OCTG csövet vagy egyedileg gyártott csővezetéket a megállapodás többi felének nemzeti piacán. A megállapodást a közösségi és a japán gyártók közötti „Európa-Japán klub” nevű találkozókon kötötték. A nemzeti piacok tiszteletben tartásának elvét az „alapszabályok” („Fundamentals”) névvel illették. A Bizottság azt is megállapította, hogy a klub tagjai az alapszabályokat ténylegesen tiszteletben tartották, és hogy ennek következtében a megállapodásnak a közös piacon versenykorlátozó hatása volt (a megtámadott határozat 68. preambulumbekezdése).

17      A Bizottság úgy vélte, hogy a megállapodásra vonatkozik az EK 81. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom (a megtámadott határozat 109. preambulumbekezdése). Következésképpen a Bizottság a megtámadott határozat 1. cikkében megállapította, hogy megsértették az EK 81. cikk (1) bekezdését, és az érintett nyolc vállalkozásra bírságot szabott ki.

18      A jogsértés időtartamával kapcsolatban a Bizottság úgy vélte, hogy bár az Európa-Japán klub először 1977-ben gyűlt össze (a megtámadott határozat 55. preambulumbekezdése), bírságkiszabás céljára az 1990-es évet kell a jogsértés kezdő időpontjának tekinteni, mivel 1977 és 1990 között az Európai Közösség és Japán megállapodásokat kötött az export önkéntes korlátozásáról (a megtámadott határozat 108. preambulumbekezdése, a továbbiakban: önkorlátozási szerződések). A Bizottság szerint a jogsértés 1995-ben megszűnt (a megtámadott határozat 96-97. preambulumbekezdése).

19      A megtámadott határozat nyolc címzettjére kiszabott bírság összegének meghatározása céljából a Bizottság a jogsértést különösen súlyosnak minősítette azon az alapon, hogy a megállapodást a nemzeti piacok tiszteletben tartása céljából kötötték, és így az egységes piac megfelelő működését veszélyeztette. A Bizottság azonban azt is megállapította, hogy a négy érintett tagállamban a varrat nélküli acélcsöveknek a címzett vállalkozások általi értékesítése évente csak kb. 73 millió eurót tett ki. Következésképpen a jogsértés súlyára tekintettel kiszabott bírság összegét a nyolc vállalkozásra nézve 10-10 millió euróban állapította meg. Mivel mind nagyméretű vállalkozások voltak, a Bizottság úgy vélte, hogy nem kell különbséget tenni a kiszabott összegek között (a megtámadott határozat 162-163. és 165. preambulumbekezdése).

20      Mivel a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a jogsértés közepes időtartamú volt, az egyes vállalkozásokra kiszabott bírság alapösszegének rögzítése végett a jogsértésben való részvétel minden egyes éve után 10%-kal megnövelte a jogsértés súlya alapján megállapított bírságösszeget, (a megtámadott határozat 166. preambulumbekezdése). A Bizottság azonban enyhítő körülmény címén az alapösszeget 10%-kal csökkentette arra tekintettel, hogy az acélcsőágazat már régóta válságban volt és 1991-től az ágazat helyzete romlott (a megtámadott határozat 168-169. preambulumbekezdése). Végül a Bizottság a kartell ügyek esetében a pénzbírságok alóli mentességről és a pénzbírságok csökkentéséről szóló, 96/C 207/04 bizottsági közlemény (HL 1996. C 207., 4. o., a továbbiakban: engedékenységi közlemény) D.2. pontjával összhangban a Vallourec-re kiszabott bírságot 40%-kal, a Dalmine-ra kiszabott bírságot pedig 20%-kal csökkentette annak figyelembevétele érdekében, hogy a közigazgatási eljárás során a két vállalkozás együttműködött a Bizottsággal (a megtámadott határozat 170-173. preambulumbekezdése).

21      Az előbbi két pontban leírt számításokat követően az egyes vállalkozásokra kiszabott bírság összegét a megtámadott határozat 4. cikke jelöli meg (lásd lent a 33. pontban).

22      A megtámadott határozat 2. cikkében a Bizottság másrészt azt állapította meg, hogy a közösségi gyártók között létrejött, a sima végű csöveknek a brit piacon történő értékesítésével kapcsolatos szerződések jogsértést valósítanak meg (a megtámadott határozat 116. preambulumbekezdése). Ennek ellenére e jogsértésre nézve nem szabott ki további bírságot, mivel e szerződések végső soron csak a nemzeti piacok tiszteletben tartására irányuló azon elv végrehajtásának módját képezték, amelyben az Európa-Japán klub keretei között megállapodtak (a megtámadott határozat 164. preambulumbekezdése).

 A Bizottság által a megtámadott határozatában megállapított lényeges tények

23      Az Európa-Japán klub 1977-től kezdve tartott üléseket, körülbelül évente kétszer, 1994-ig (a megtámadott határozat 60. preambulumbekezdése). A Bizottság többek között azt állapította meg, hogy Pierre Verluca 1996. szeptember 17-i nyilatkozata szerint ilyen találkozót tartottak 1992. április 14-én Firenzében, 1992. október 23-án Tokióban, 1993. május 19-én Párizsban, 1993. november 5-én Tokióban és 1994. március 16-án Cannes-ban. A Bizottság továbbá arra hivatkozott, hogy a Vallourec „Tájékoztató az Európai-Japán klub kapcsán” című 1991. november 4-i feljegyzése (másolatát lásd a Bizottság aktájának 4350. oldalán), és az „1990. július 24-i találkozó a British Steellel” című 1990. július 24-i feljegyzése (másolatát lásd a Bizottság aktájának 15586. oldalán) arra utalnak, hogy az Európa-Japán klub 1989-ben és 1991-ben is összeült.

24      Az Európa-Japán klubban született megállapodás három részből állt: az első a nemzeti piacokra vonatkozó alapszabályok (leírását lásd fent a 16. pontban), amelyek a megtámadott határozat 1. cikkében megállapított jogsértést valósítják meg; a második árak rögzítése a pályázati felhívásokra és minimum árak rögzítése a „különleges piacokra” („special markets”) nézve; a harmadik rész pedig a világpiac többi részének (Kanada és az Amerikai Egyesült Államok kivételével) felosztása „piacfelosztási kulcsok” útján („sharing keys”) (a megtámadott határozat 61. preambulumbekezdése). A Bizottság az alapszabályok létezésére vonatkozó következtetését a megtámadott határozat 62-67. preambulumbekezdésében felsorolt dokumentumokra és a 68. preambulumbekezdésben foglalt táblázatra alapozta. Ebből a táblázatból kitűnik, hogy a nemzeti gyártók részesedése nagyon magas volt az OCTG csöveknek és a csővezetékeknek a megtámadott határozat címzettjei által Japánban és a négy közösségi gyártó saját hazai piacán megvalósított értékesítésében. A Bizottság ebből arra következtetett, hogy a megállapodás felei egészében véve ténylegesen tiszteletben tartották a nemzeti piacokat. Ami a megállapodás másik két részét illeti, a Bizottság az ezekre vonatkozó bizonyítékokat a megtámadott határozat 70-77. preambulumbekezdésében adja elő.

25      Amikor 1990-ben a Corus megszüntetni készült a sima végű csövek gyártását, a közösségi gyártóknál felvetődött a kérdés, hogy az alapszabályokkal összefüggésben a nemzeti piacok tiszteletben tartásának elve továbbra is alkalmazandó marad-e az egyesült királysági piacra nézve. E körülmények között a Vallourec és a Corus felvetette a „javított alapszabályok” („fundamentals improved”) ötletét, amely a Corus visszavonulása esetére fenn kívánta tartani a japán termelőknek a brit piacra való belépésére vonatkozó korlátozásokat. 1990 júliusában, amikor a VAM menetvágási technológiával kapcsolatos hasznosítási szerződést megújították, a Vallourec és a Corus egyúttal megállapodtak abban, hogy a sima végű csövek Corus-nak történő szállítását elosztják a Vallourec, a Mannesmann és a Dalmine között (a megtámadott határozat 78. preambulumbekezdése).

26      1991 áprilisában a Corus bezárta a Clydesdale-ben (Egyesült Királyság) található üzemét, ahol a sima végű csövek körülbelül 90%-át gyártották. A Corus ezután megállapodást kötött a sima végű csövek szállítására, 12 havi felmondási idő mellett automatikusan meghosszabbodó ötéves kezdeti időszakra, a Vallourec (1991. július 24.), a Dalmine (1991. december 4.) és a Mannesmann (1993. augusztus 9.) vállalkozásokkal (a továbbiakban: a szállítási szerződések). E három szerződés alapján (másolatukat lásd a Bizottság aktájának 12867., 12910. és 12948. oldalán) a kedvezményezett vállalkozások a kis átmérőjű csövek kivételével a Corus szükségletei 40%, 30% és 30%-ának megfelelő szállítási kvótához jutottak (a megtámadott határozat 79-82. preambulumbekezdése).

27      1993-ban három tényező az Európa-Japán klub működési elveinek felülvizsgálatához vezetett. Egyrészt átalakult az európai acélipar. Az Egyesült Királyságban a Corus a varrat nélküli menetes csövek gyártásának megszűntetését tervezte. Belgiumban a New Tubemeuse vállalkozást (a továbbiakban: NTM), amelynek fő tevékenysége a Közel- és Távol-Keletre történő exportálás volt, 1993. december 31-én felszámolták. Másrészt a latin-amerikai termelők beléptek az európai piacra, ami az Európa-Japán klub keretében megállapodott piaci részesedéseket fenyegette. Végül harmadrészt az olaj- és gázkitermelésre és -szállítására szolgáló csövek világpiacán a hegesztett acélcsövek aránya jelentősen megnőtt, bár az erős regionális különbségek megmaradtak (a megtámadott határozat 83-84. preambulumbekezdése).

28      E körülmények között találkoztak az Európa-Japán klub tagjai 1993. november 5-én Tokióban, hogy új piacfelosztó megállapodást kössenek a latin-amerikai termelőkkel. Az e találkozón elért megállapodás tartalmát az eljárásban félként részt nem vevő informátor által a Bizottságnak 1997. november 12-én átadott dokumentum tartalmazza (másolatát lásd a Bizottság aktájának 7320. oldalán), amelyben többek között szerepel a „piacfelosztási kulcs” („sharing key”) (a továbbiakban: a piacfelosztási kulcs-dokumentum). Az informátor szerint a dokumentum forrása a találkozó egyik résztvevőjének kereskedelmi ügynöke. A dokumentum különösen az európai ipar átalakulása következményeinek vonatkozásában megállapítja, hogy az NTM felszámolása lehetővé tette, hogy a közösségi termelők engedményeket szerezzenek a japán és latin-amerikai termelőktől, amelyek a fő haszonélvezői voltak az NTM exportpiacokról történő kivonulásának (a megtámadott határozat 85-89. preambulumbekezdése).

29      A Corus a maga részéről úgy döntött, hogy megszünteti a varrat nélküli csövek még fennmaradó gyártását. 1994. február 22-én a Vallourec irányítást szerzett a Corus csőmenetmetszési és -termelő üzemei felett, és erre a célra megalapította a Tubular Industries Scotland Ltd-t (a továbbiakban: TISL). 1994. március 31-én a TISL átvette a szállítási szerződéseket, amelyeket a Corus a Dalmine-nal és a Mannesmann-nal kötött. Így 1997. április 24-én a Mannesmann-nal kötött szerződés még hatályban volt. 1999. március 30-án a Dalmine felmondta a TISL-lel kötött szállítási szerződését (a megtámadott határozat 90-92. preambulumbekezdése).

30      A Bizottság úgy ítélte meg, hogy e szerződések útján a közösségi termelők felosztották a sima végű csövek brit piacra történő szállítását, amely az OCTG csövek közösségi fogyasztásának több mint felét képviseli. A Bizottság következésképpen megállapította, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdése által tiltott kartellről van szó (lásd fent a 22. pontban).

 A megtámadott határozat rendelkező része

31      A megtámadott határozat 1. cikkének (1) bekezdése szerint a nyolc vállalkozás – a határozat címzettjei – „[…] megsértették az EK‑Szerződés 81. cikke (1) bekezdését azáltal, hogy többek között a varrat nélküli szabvány menetes OCTG csövek és az egyedileg gyártott csővezetékek nemzeti piacainak tiszteletben tartását célzó […] megállapodásban vettek részt.”

32      A megtámadott határozat 1. cikkének (2) bekezdése szerint a jogsértés 1990-től 1995-ig tartott a Mannesmann, a Vallourec, a Dalmine, a Sumitomo, a Nippon, a Kawasaki Steel Corp. és az NKK Corp. esetén. A határozat szerint a jogsértés a Corus esetében 1990-től 1994 februárjáig tartott.

33      A megtámadott határozat egyéb vonatkozó rendelkezései a következők:

„2. cikk

1.      A [Mannesmann], a Vallourec […], a [Corus] és a Dalmine […] megsértették az EK-Szerződés 81. cikke (1) bekezdését azáltal, hogy az 1. cikkben leírt jogsértés keretében olyan szerződéseket kötöttek, amelyek eredménye az OCTG csövek [Corus] számára történő szállításának felosztása volt (a Vallourec számára 1994-től).

2.      A [Corus] esetében a jogsértés 1991. július 24-től 1994 februárjáig tartott. A Vallourec […] esetében a jogsértés 1991. július 24-től 1999. március 30-ig tartott. A Dalmine […] esetében a jogsértés 1991. december 4-től 1999. március 30-ig tartott. A [Mannesmann] esetében a jogsértés 1993. augusztus 9-től 1997. április 24-ig tartott.

[...]

4. cikk

A Bizottság a következő bírságokat szabja ki az 1. cikkben említett vállalkozásokra az ott leírt jogsértések elkövetése miatt:

(1)   [Mannesmann] 13 500 000 euró

(2)   Vallourec […] 8 100 000 euró

(3)   [Corus] 12 600 000 euró

(4)   Dalmine […] 10 800 000 euró

(5)   Sumitomo […] 13 500 000 euró

(6)   Nippon […] 13 500 000 euró

(7)   Kawasaki Steel Corp. […] 13 500 000 euró

(8)   NKK Corp. […] 13 500 000 euró

[...]”

 Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás

34      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2000. február 28-án és április 3-án benyújtott hét keresetlevéllel a Mannesmann, a Corus, a Dalmine, az NKK Corp., a Nippon, a Kawasaki és a Sumitomo keresetet indított a megtámadott határozat ellen.

35      A felek meghallgatása után az Elsőfokú Bíróság 2002. június 18-i végzésével a szóbeli szakasz lefolytatása végett egyesítette a hét ügyet, az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 50. cikkével összhangban. Az ügyek egyesítését követően a hét ügy felperesei az Elsőfokú Bíróság Hivatalánál betekinthettek a jelen eljárásra vonatkozó összes aktába. Az Elsőfokú Bíróság pervezető intézkedéseket is elfogadott.

36      Az Elsőfokú Bíróság (második tanács) az előadó bíró jelentésének meghallgatását követően megnyitotta a szóbeli szakaszt. A felek előadták szóbeli előterjesztéseiket, és a 2003. március 19., 20. és 21-i tárgyaláson megválaszolták az Elsőfokú Bíróság kérdéseit.

 A felek kérelmei

37      A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét;

–        semmisítse meg a megtámadott határozat 1. cikkét;

–        semmisítse meg a megtámadott határozat 1. cikkében foglalt jogsértés miatt rá kiszabott bírságot;

–        másodlagosan csökkentse a megtámadott határozat 1. cikkében foglalt jogsértés miatt rá kiszabott bírság összegét;

–        kötelezze a Bizottságot a bírság összegének visszatérítésére, vagy másodlagosan azon összeg visszatérítésére, amellyel csökkenti a bírságot, a teljes összeg kamataival együtt, vagy adott esetben azon összeg kamataival, amellyel csökkenti a bírságot, a Corus fizetésétől a Bizottság visszafizetéséig terjedő időszakra;

–        a Bizottságot kötelezze a felperesnél a jelen eljárásban felmerült költségek viselésére;

–        tegyen meg minden más intézkedést, amely az Elsőfokú Bíróság ítéletének végrehajtásához szükséges.

38      A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti kérelem

 A megtámadott határozat 2. cikkében foglalt jogsértés meg nem történtével kapcsolatos jogalapról

 A felek érvei

39      A Corus vitatja azon megállapítást, miszerint a Vallourec-kel, a Mannesmann-nal és a Dalmine-nal kötött, a sima végű csövek szállításáról szóló szerződései jogsértést valósítanak meg. E szerződéseket ugyanis jogos üzleti indokok alapján kötötte meg, és azokat egymástól függetlenül és önállóan tárgyalta meg. A Bizottság nem tudta bizonyítani, hogy a Corus összehangolt magatartást tanúsított.

40      A felperes fenntartja, hogy 1994 márciusáig megőrizte az Imperial tulajdonjogát, amely vállalkozás a sima végű OCTG csövek készre dolgozásával foglalkozott azzal a szándékkal, hogy független vállalkozásként tudja eladni. A clydesdale-i üzem 1991. áprilisi bezárását követően nem rendelkezett többé belső beszerzési forrással a sima végű csövek területén, amely szükséges lett volna az Imperial tevékenységének fenntartásához. Annak érdekében, hogy e vállalkozás értékét megőrizze, és hogy a lehető legvonzóbb legyen az esetleges vásárlók számára, fontos volt a Corus számára, hogy a jó minőségű sima végű csövek megbízható szállításának biztosítása végett harmadik vállalkozásokkal szerződést kössön, hosszú távon kielégítve ezzel a brit kontinentális talapzaton működő olajipari vállalkozások által támasztott, menetes OCTG csövek iránti keresletet. A termékek minősége a végtermék használatával járó kockázat miatt, különösen figyelembe véve az Északi-tenger brit kontinentális talapzati részének éghajlati és földtani feltételeit, lényeges elem volt.

41      Ezen érvelés alátámasztására a Corus benyújtotta a Conoco olajipari társasággal 1992-ben kötött szerződését, valamint az ahhoz csatolt műszaki leírást. A szerződésből kitűnik, hogy a Corus különösen a menetes OCTG csövek gyártásához felhasznált sima végű csövek minőségét illetően köteles volt tiszteletben tartani a Conoco által meghatározott előírásokat. A termékellenőrzési eljárás még a Corus számára sima végű csöveket gyártó acélművek független vizsgálatát is magában foglalta.

42      A Corus ezenkívül azt állítja, hogy a Vallourec-kel, a Mannesmann-nal és a Dalmine-nal automatikusan meghosszabbodó ötéves kezdeti időszakra kötött három szerződés, amelyek állítólag megvalósították a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt jogsértéseket, nem képeznek egységes megállapodást, mivel különböző napokon, 1991. július 24-én, 1991. december 4-én és 1993. augusztus 9-én írták alá azokat.

43      A Corus számára logikus lépés volt a sima végű csövek szállításának felosztása három különböző szállító között. Nagyobb számú szállító esetén nem tudta volna kielégíteni a vevők igényeit. A vevők általában ragaszkodnak az általuk megrendelt csövek gyártásában érintett szállítók számának korlátozásához, mert az általuk elvégzett minőségellenőrzés, figyelembe véve a termékbiztonságnak a kérdéses ágazatbeli elsőrendű fontosságát, nagyon költséges. A Corus-nak viszont több szállítóra volt szüksége, hogy megvédje magát az esetleges sztrájkokból vagy az üzemekben történt balesetekből eredő negatív pénzügyi következményektől, és hogy tekintettel legyen az OCTG csövek iránti kereslet változékonyságára.

44      Ezen túlmenően az OCTG csöveket általában hosszú távú szállítási szerződések keretében méretre gyártják. A jelen esetben így a hallgatólagosan meghosszabbodó ötéves időtartamra kötött szállítási szerződések nem tekinthetők szokatlannak. Ugyanis minden megrendelés ugyanis pontosan meghatározza a csövek minőségét és méreteit, ezért a közvetlenül raktárból történő eladás gyakorlatilag kizárt. A Corus továbbá fenntartja, hogy az olajipari ágazatban működő vállalkozások ragaszkodnak ahhoz, hogy az általuk megrendelt csövek a szükségleteiknek megfelelő szigorú szállítási határidőkön belül, különösen a fúrótornyok működtetésének magas költségeire tekintettel rendelkezésre álljanak.

45      Tekintettel a fent leírt minőségi követelményekre, nem érdemleges a Bizottság által a megtámadott határozat 152. preambulumbekezdésében tett észrevétel, amely az acélcsőágazatban a szállítási szerződések megkötése idején uralkodó szerkezeti túlkapacitásra, és különösen a Magyarországról, Lengyelországból, Csehszlovákiából és Horvátországból történő import lehetőségére vonatkozik, mivel az ezen országokból származó csövek nem voltak megfelelő minőségűek, ráadásul ezen államok akkoriban politikailag kevéssé voltak stabilak. Ami a más lehetséges szállítási forrásokat illeti, a Latin-Amerikából származó termékeknek ugyanazon minőségi problémáik voltak, mint a kelet-európai országokban gyártott termékeknek, Észak-Amerika pedig kizárt volt, mert az ottani termelők nem szándékoztak termékeiket exportálni. Ami a japán termékeket illeti, a szállítási költségek és határidők a behozatal akadályát képezték, figyelembe véve különösen azt, hogy az OCTG csövek ára viszonylag alacsony volt Európában. A három közösségi szállító kiválasztása így üzleti szempontból a Corus részéről logikus lépés volt.

46      A Corus elutasítja a Bizottságnak a megtámadott határozat 152. preambulumbekezdésében szereplő érvelését, miszerint az a tény, hogy a szállítási szerződések a szállítási határidőt öt-hat hétben rögzítették, és csak azt a büntetést írták elő szállítás elmaradásának esetére, hogy beleszámították a le nem szállított mennyiséget abba az éves mennyiségbe, amelyre a szállító jogosult volt, arra utal, hogy a szállítási határidő nem bírt nagy jelentőséggel a Corus számára.

47      A Corus szerint az Egyesült Királyság kontinentális talapzatán az OCTG csövek iránti kereslet ingadozása miatt a három szállító által szállítandó sima végű cső mennyiségének százalékos arányban, és nem rögzített mennyiségben való meghatározása az egyetlen gyakorlati módja volt szükségletei fedezésének. Valójában ez volt az egyetlen módszer, amellyel tekintetbe lehetett venni azokon a piacon uralkodó túlkínálatot vagy hiányt, amelyekre a sima végű csöveket szánták.

48      Egyebekben pedig annak a módszernek az elfogadásával, amely összekapcsolta a Corus által megvett csövekért fizetendő árat az általa eladott OCTG csövekért kapott árral, tekintetbe lehetett venni a kereslet változása miatti jelentős áringadozást. Ezzel kapcsolatban üzleti szempontból különösen nehéz lett volna olyan rögzített árban megállapodni a szállítókkal, amely kellőképpen alacsony ahhoz, hogy a Corus biztos lehessen benne, hogy az OCTG csövek eladása mindig jövedelmező marad. A Corus kijelenti, hogy nem tájékoztatta szállítóit az általa értékesített csövek mennyiségéről és a vevői által fizetett árról annak ellenére, hogy az árazási módszer ezen információkat figyelembe vette. Egyedül a sima végű csöveknek az e módszer alkalmazásából eredő árairól tájékoztatta szállítóit, akiknek egyébként joguk volt független könyvvizsgálóval megvizsgáltatni, hogy a Corus helyesen alkalmazta-e ezt a módszert.

49      A Corus szerint nem érdemleges a Bizottság érvelése, miszerint a szállítási szerződéseknek önmagukban nem volt értelmük, mivel szükségleteinek bizonyos százalékát juttatta minden egyes szállítónak. Ezen érvelés egyáltalán nem igazolja, hogy a szállítási szerződések a megtámadott határozattal szankcionált négy európai termelő közötti összejátszás eredményei lennének. A Corus mindegyik szerződést az általános szállítási stratégiájára tekintettel kötötte, amelyet önálló módon határozott el.

50      A Corus arra hivatkozik, hogy a kérdéses szállítási szerződések mögötti üzleti logika leírása révén magatartásának eltérő értelmezését nyújtotta, így a Bizottság feladata, hogy bizonyítsa a négy szankcionált vállalkozás közötti összejátszás megtörténtét anélkül, hogy e szerződések kikötéseire támaszkodna (Darmon főtanácsnoknak a C‑89/85., C‑104/85., C‑114/85., C‑116/85., C‑117/85. és C‑125/85-C‑129/85. sz., Ahlström Osakeytiö és társai kontra Bizottság, ún. „Woodpulp II”-ügyre vonatkozó indítványának [a Bíróság 1993. március 31-én hozott ítélete {EBHT 1993., I‑1307., I‑1445. o.}] 195. pontja). Ennek kapcsán azt állítja, hogy a párhuzamos magatartás csak akkor tekinthető az összejátszás bizonyítékának, ha annak egyetlen elképzelhető magyarázatát az összejátszás jelenti (a fent hivatkozott „Woodpulp II”-ítélet 71. pontja).

51      A Corus mindazonáltal hozzáteszi, hogy a Bizottság ellenkérelmében előterjesztett érvelés, miszerint a szállítási szerződéseknek az előző pontokban elemzett kikötései korlátozzák a versenyt, nem bizonyítja a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt konkrét jogsértés fennállását. Még ha ugyanis feltételezzük is, hogy e kikötések valóban versenykorlátozók, e körülmény − legalábbis önmagában − nem bizonyítja, hogy a négy európai termelő összejátszott a japán termelőknek a brit piacról való kizárása érdekében.

52      Ezenkívül a Bizottság érvelésének alátámasztására hivatkozott okirati bizonyítékok – különösen a megtámadott határozat 91. és 147. preambulumbekezdésében – nem erősítik meg a Corus és más európai csőgyártók közötti megállapodás létezését. Maga a Bizottság is vonakodott attól, hogy ellenkérelmében teljes mértékben e bizonyítékokra támaszkodjon. A Corus szerint ellentmondásos az, ahogyan a Bizottság elemezte a bizonyítékokat, különösen mivel nem magyarázta meg, hogyan és miért alakult át a Corus és a Vallourec közötti − az 1990-ből származó feljegyzések által állítólag tanúsított − kétoldalú szerződés a négy európai termelő közötti többoldalú megállapodássá. Ennek kapcsán fenntartja, hogy a Bizottság köteles bizonyítani azt, hogy a négy európai termelő összejátszott, ami a sima végű csövek szállítására kötött szerződésekhez vezetett, hogy az Elsőfokú Bíróság ne semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét.

53      Ezen túlmenően, mivel a Bizottság a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt jogsértést 1991 decemberétől kezdődően rótta a Dalmine terhére, a Corus arra hivatkozik, hogy az 1993-as keltezésű bizonyítékok nem érdemlegesek, ami az alapszabályok javított alapszabályokká való feltételezett átalakulását illeti. A Corus továbbá azt állítja, hogy a Bizottság a kifogásközlésben úgy vélte, hogy az 1990-ből származó feljegyzések a négy európai termelő közötti megállapodás létezését igazolják, de a megtámadott határozatban már figyelmen kívül hagyta ezen elemzést.

54      A Corus ezután megvizsgálja a megtámadott határozatnak a 78-81. preambulumbekezdésében elemzett, és később a 147. preambulumbekezdésben hivatkozott bizonyos feljegyzéseket, azaz a „Réflexions concernant le renouvellement du contrat VAM” című 1990. március 23-i feljegyzést (a továbbiakban: a VAM-szerződésről tett észrevételek, másolatát lásd az akta 15622. oldalán); a „Réflexions stratégiques concernant les relations de VLR” című 1990. május 2-i feljegyzést (a továbbiakban: stratégiai észrevételekről szóló feljegyzés, másolatát lásd az akta 15610. oldalán); valamint az 1990. július 24-i találkozóról szóló feljegyzést. Ennek kapcsán nem tesz kifejezett észrevételt a megtámadott határozat 62. preambulumbekezdésében, valamint a kifogásközlés 56. pontjában idézett „Entretien BSC” című keltezés nélküli feljegyzésre (a BSC tárgyalások, másolatát lásd az akta 15596. oldalán). A Corus azt állítja, hogy a VAM-szerződésről tett észrevételeket és a stratégiai észrevételekről szóló feljegyzést a Vallourec munkavállalói írták, és azok csupán szerzőik személyes véleményét fejezik ki. Ezért ezek egyáltalán nem bizonyítják a Corus és a Vallourec közötti megállapodás létezését. A Bizottság alaptalanul támaszkodik arra a körülményre, miszerint e két feljegyzés − más lehetőségek mellett − olyan megoldást javasol, amely a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt állítólagos megállapodásnak felel meg. A VAM-szerződésről tett észrevételek című feljegyzés szerzője kifejezetten elutasította e megoldást, mivel kevéssé volt megvalósítható, és egy olyan másik megoldást javasolt, amely a Corus számára lehetővé tette, hogy szabadon megválassza a sima végű csövek szállítási forrását.

55      Ami az 1990. július 24-i találkozóról szóló feljegyzést illeti, a Corus arra hivatkozik, hogy azok a munkavállalói, akik részt vettek a kérdéses találkozón, 1997 augusztusában már mind nyugdíjba vonultak, így e dokumentumnak csak korlátozott értékelését adhatja. Meglátása szerint e feljegyzésből nem tűnik ki egyértelműen, mely észrevételek tükrözik a találkozón elhangzottakat, és melyek a feljegyzés szerzőjének személyes véleményét. Ezenkívül e feljegyzésből nem lehet arra következtetni, hogy a Corus és a Vallourec megállapodtak valamely cselekvési irányban. Végül, amennyiben a Bizottság a négy európai termelő közötti megállapodás létezésének megállapítása érdekében e feljegyzésre hivatkozik, a Corus azt állítja, hogy nincs bizonyíték olyan további tárgyalásokra, amelyeken a Dalmine és a Mannesmann részt vettek volna.

56      Ami a Corus-nak a Vallourec számára küldött „BS együttműködési megállapodás” című 1993. január 22-i keltezésű faxüzenetét illeti („BS cooperation agreement”, az ahhoz csatolt 1993. január 21-i levél és 13 oldalas bizalmas feljegyzés), másolatát lásd a Bizottság aktájának 4626. oldalán, elemzését a megtámadott határozat 91. preambulumbekezdésében, a Corus arra hivatkozik, hogy azok nem igazolják bármilyen összejátszás megtörténtét. E faxüzenetet azon tárgyalásokkal összefüggésben küldték, amelyeket a Corus a Vallourec-kel, a Dalmine-nal és a Mannesmann-nal folytatott annak érdekében, hogy megvizsgálják egy összehangolt racionalizálási terv lehetőségét, és nem képezi semmiféle jogellenes összejátszás bizonyítékát. Különösképpen hangsúlyozza, hogy a BS együttműködési megállapodás című faxüzenet előírta, hogy tájékoztatni kell a nemzeti felügyeleti hatóságokat, mielőtt bármiféle ügyletet végrehajtanak.

57      Egyebekben a BS együttműködési megállapodás című faxüzenetből kitűnik, hogy a Corus megpróbálta nagyon alacsony szintre csökkenteni a varrat nélküli csövek piacán való jelenlétét, így e dokumentum, ellentétben azzal, amit a Bizottság állít, nem bizonyíthatja a jogsértő magatartás részéről való fennállását. A Corus-nak ugyanis a kérdéses szállítási szerződések már nem álltak üzleti érdekében azután, hogy 1994 márciusában eladta az Imperial vállalkozást a Vallourec-nek.

58      Ami „a varrat nélküli acélcsövekre kidolgozott rendszer és a piac fejlődése” című, a megtámadott határozat 91. preambulumbekezdésében elemzett dokumentumot illeti (Seamless steel tube system in Europe and market evolution, a továbbiakban: az acélcsövekre kidolgozott rendszer-dokumentum, másolatát lásd a Bizottság aktájának 2051. oldalán), a Corus úgy véli, hogy a Dalmine belső dokumentumáról van szó, amely nem bizonyítja a Corus részvételét olyan tárgyalásokon, amelyek jogellenes összejátszást valósítanak meg.

59      A Bizottság először is azt állítja, hogy a „Woodpulp II”-ítélet [hivatkozás az 50. pontban] 71. pontja, amelyre a Corus hivatkozik, csak olyan körülmények közt releváns, amikor a Bizottság az összehangolt magatartás létezésének igazolásakor kizárólag a párhuzamos magatartás bizonyítékára támaszkodik. A jelen esetben azonban a szállítási szerződések kikötései saját maguk egyértelműen tükrözik a felek azon szándékát, hogy a Corus maradjon az alapszabályok értelmében vett nemzeti termelő. Ráadásul az írásos bizonyítékok is alátámasztják ezen elméletet.

60      Egyebekben annak az érvelésnek, miszerint a sima végű csövek szállításáról szóló három szerződést egymástól függetlenül és önállóan tárgyalták meg, ellentmond az a körülmény, hogy az egyes szerződések a Corus által megvásárolt csövek rögzített százalékát juttatták minden egyes szállítónak.

61      Továbbá a Corus azon érvelése, hogy csak közösségi termelőkkel tudott szállítási szerződést kötni, kevéssé meggyőző. Hasonlóképpen a szállítási határidők jelentőségére vonatkozó érvelése is ellentmondásban áll saját szerződései kikötéseivel. A termékek minőségének jelentőségére vonatkozó érvelését pedig megcáfolja az a tény, hogy saját maga javasolta a sima végű csövek harmadik országok termelőitől történő beszerzését, amint arra a megtámadott határozat rámutat (78. preambulumbekezdés).

62      A Bizottság hozzáteszi, hogy a megtámadott határozat 152. preambulumbekezdése szerint szerkezeti túlkapacitás uralkodott a piacon, így a Közösségen belül is, így a Corus érvelése nem érdemleges a kelet-európai termelők által kínált csövek nem kielégítő minőségéről.

63      Mindenesetre nem számít a Corus azon érvelése, amellyel bizonyítani kívánja, hogy logikus lépes volt számára üzletet kötni a három közösségi termelővel, mivel az a tény valósította meg a jogellenes összejátszást, hogy a Corus és e termelők elfogadták a Corus üzletének olyan közös tulajdonként való kezelését, amelyet a korlátozó szállítási szerződések útján egymás között felosztottak.

64      A Bizottság arra hivatkozik, hogy még ha a Corus bizonyítani tudná is, hogy üzleti előnyökkel járt számára a sima végű csövek beszerzése bizonyos százalékának a három szállító közötti elosztása, az egyes szerződések ilyen értelmű kikötései akkor is versenykorlátozást jelentenek, ahogyan azt a megtámadott határozat 153. preambulumbekezdésében leírta.

65      Mindazonáltal nem igaz az, hogy a Corus beszerzéseinek százalékos felosztása az egyetlen módja volt annak, hogy a Corus megbízhatóan fedezze a sima végű csövek iránti változó szükségleteinek teljességét. A Bizottság fenntartja, hogy ugyanazon üzleti cél elérhető lett volna, ha egységárakat előíró keretszerződéseket köt a szállítókkal.

66      Ami a szállítási szerződéseknek azon kikötését illeti, amely a sima végű csövek árát a Corus által a menetes csövek viszonteladásáért kapott árra hivatkozással határozta meg, a Bizottság úgy véli, hogy az összes gyártó, aki azért vásárol meg valamely terméket, hogy készre dolgozás után azt újra eladja, viseli az árcsökkenés kockázatát a végtermékek piacán. A Corus nem magyarázza meg, miért volt szükséges a jelen esetben e kockázat megszüntetése. A Bizottság szerint a Corus arra sem ad magyarázatot, hogy a sima végű csövek szállítói miért fogadták el ezen üzleti kockázat megosztását.

67      Ami a megtámadott határozat 153. preambulumbekezdésében leírt körülményt illeti, miszerint a sima végű csövek árának számítási módszere magával vonta olyan üzleti információk jogellenes cseréjét, amelyeknek az ítélkezési gyakorlat szerint bizalmasaknak kell maradniuk (az Elsőfokú Bíróság T‑141/94. sz., Thyssen Stahl kontra Bizottság ügyben 1999. március 11-én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑347. o.] 403. pontja, és a T‑151/94. sz. British Steel kontra Bizottság ügyben 1999. március 11-én hozott ítélet [EBHT 1999., II‑629. o.] 383. és azt követő pontjai), a Corus által e módszer használatának védelmére előterjesztett érvelés nem meggyőző. A Corus által eladott menetes csövek mennyisége kapcsán a Bizottság megjegyzi, hogy szállítói könnyen kiszámíthatták azt, hogy a Corus e termékekből összesen mennyit értékesített, mivel mindegyikük a Corus szükségleteinek rögzített részét szállította.

68      A megtámadott határozat 78-81. preambulumbekezdésében idézett, az 1990-ből és 1993-ból származó bizonyítékokkal kapcsolatban a Bizottság először is fenntartja, hogy azokra nem mint egy meghatározott megállapodás létezésének bizonyítékaként hivatkozott, hanem annak érdekében, hogy bemutassa azon szállítási szerződések mögötti szándékot, amelyekre a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt jogsértés megtörténtének igazolásaként közvetlenül támaszkodott.

69      Ami a Corus azon érvelését illeti, hogy a megtámadott határozat nem magyarázta meg egyértelműen, hogyan alakult át később a Corus és a Vallourec közötti kétoldalú megállapodás négy fél közötti megállapodássá, a Bizottság először is azt állítja, hogy e második megállapodást az alapszabályok tiszteletben tartását előíró, a megtámadott határozat 1. cikkében megállapított szélesebb körű megállapodás − amelynek a szóban forgó négy európai termelő 1990 óta tagja volt − keretében fogalmazták meg. A Corus és a Vallourec tehát 1990-ben megkötötte a megtámadott határozat 2. cikkében leírt megállapodást, és már a kezdetektől arra számított, hogy a Dalmine-t és a Mannesmannt rá tudja venni a részvételre. A Bizottság megállapítja, hogy a Dalmine-nak és a Mannesmann-nak csatlakoznia kellett e második megállapodáshoz, mielőtt aláírták volna a szállítási szerződéseket, de mivel nincs bizonyíték ennek pontos dátumáról, jogsértésben való részvételüket csak a szerződések aláírásának napjától kezdve állapította meg. Következésképpen egyértelmű, hogy a Corus és legalábbis a Vallourec 1990-től kezdve felek voltak a megállapodásban. Másfelől a megállapodásban részt vevő négy fél 1993-ban találkozott egymással, amikortól kezdve mindannyian csatlakoztak a megállapodáshoz.

70      Ami azon érvelést illeti, miszerint a szállítási szerződések kikötéseiben lévő állítólagos versenykorlátozások nem azok, amelyek a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt jogsértést megvalósítják, a Bizottság azt állítja, hogy e korlátozások kizárólag a megállapodás írásbeli részét képviselik, a másik részét pedig nem foglalták írásba.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

71      Először is el kell utasítani a Corus azon érvelését, hogy olyan magyarázatot nyújtott a megtámadott határozat 2. cikkében említett szállítási szerződések mögötti üzleti logikáról, amely más megvilágításba helyezi a Bizottság által megállapított tényeket, és azoknak a közösségi versenyszabályok megsértésének megállapításához vezető bizottsági érvelést helyettesítő, hihető magyarázatát adják (lásd ilyen értelemben a Bíróság 29/83. és 30/83. sz., CRAM és Rheinzink kontra Bizottság ügyekben 1984. március 28-án hozott ítéletének [EBHT 1984., 1679. o.] 16 . pontját; a „Woodpulp II”-ítélet [hivatkozás az 50. pontban] 126-127. pontját; és az Elsőfokú Bíróság T‑305/94-T‑307/94., T‑313/94-T‑316/94., T‑318/94., T‑325/94., T‑328/94., T‑329/94. és T‑335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschaapij kontra Bizottság, ún. „PVC II”-ügyben 1999. április 20-án hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑931. o.] 725. pontját). Ennek következtében azon állítás tárgyát vesztette, hogy a jelen esetben a Bizottság feladata bizonyítani a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt, vállalkozások közötti megállapodás létezését anélkül, hogy a szállítási szerződések kikötéseire támaszkodna.

72      Meg kell állapítani, hogy a Corus érvelésének alapjául szolgáló ítélkezési gyakorlat olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben a Bizottság a jogsértés fennállásának bizonyításakor kizárólag az érintett vállalkozások piaci magatartására támaszkodik (lásd ilyen értelemben a „PVC II”-ítélet [hivatkozás a 71. pontban] 727-728. pontját). A „Woodpulp II”-ítélet (hivatkozás az 50. pontban) 71. pontjában leírt bizonyítási szabály csak olyan körülmények közt releváns, amikor a Bizottság az összehangolt magatartás létezésének igazolásakor kizárólag a párhuzamos magatartás bizonyítékára támaszkodik. A jelen esetben nem ez a helyzet, mivel a megállapított jogsértés magából a szállítási szerződések kikötéseiből ered, amelyek a közösségi versenyszabályok megsértését valósítják meg (lásd a megtámadott határozat 110. és azt követő preambulumbekezdéseit), másrészt mivel a Bizottság kiegészítő írásos bizonyítékok sorára hivatkozik ezen elméletének alátámasztására (lásd a megtámadott határozat 78. és azt követő preambulumbekezdéseit).

73      Ha a Dalmine bizonyítani tudná, hogy objektív üzleti érdekében állt a három szállítási szerződésnek a Vallourec-kel, a Dalmine-nal és a Mannesmann-nal való megkötése, ez egyáltalán nem gyengítené a Bizottság azon elméletét, miszerint e szerződések jogellenesek voltak. A versenykorlátozó magatartás valójában gyakran – legalábbis rövid távon – a vállalkozások üzleti érdekét szolgálja.

74      A szállítási szerződések célját és hatását a Bizottság a megtámadott határozat 111. preambulumbekezdésében írta le:

„E szerződések tárgya az északi-tengeri OCTG piac „vezetőjének” ellátása volt, céljuk pedig a hazai termelő megtartása volt az Egyesült Királyságban annak érdekében, hogy az Európa-Japán klub keretében biztosítsák az alapszabályok betartását. A szerződések fő célja és hatása többek közt versenytársuk, a [Corus] (1994 februárja után Vallourec) összes szükségletének elosztása volt a [Mannesmann], a Vallourec és a Dalmine között. A szerződések a sima végű csövek beszerzési árait a [Corus] által menetvágott csövek áraitól tették függővé. Ezen túlmenően korlátozták a [Corus] (1994 februárja után Vallourec) beszerzési szabadságát, és arra kényszerítették, hogy közölje versenytársaival az alkalmazott eladási árakat és eladott mennyiségeket. A [Mannesmann], a Vallourec (1994 februárjáig) és a Dalmine továbbá vállalták, hogy előre nem ismert mennyiségeket szállítanak egyik versenytársuk ([Corus], később Vallourec 1994 márciusától) részére.”

75      Az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott szállítási szerződések érdemben megerősítik a megtámadott határozat 111., valamint 78-82. és 153. preambulumbekezdésében leírt tényeket. E szerződések többek között felosztották a Corus-nak a sima végű csövek iránti szükségleteit a három másik európai termelő között (40% a Vallourec, 30% a Dalmine és 30% a Mannesmann számára), valamint előírták a Corus által a sima végű csövekért fizetendő ár megállapításának matematikai módszerét, amely figyelembe vette a Corus-nak a menetes csöveiért kapott árat.

76      Ezekből a megállapításokból az következik, hogy a szállítási szerződések célja, illetve legalábbis hatása az volt, hogy a négy európai termelő tekintetében helyettesítette a köztük folyó verseny kockázatát a menetes csövek brit piacon való eladásából származó nyereség egyeztetett módon történő felosztásával (az összehangolt magatartás kapcsán lásd hasonlóképpen az Elsőfokú Bíróság T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95-T‑32/95., T‑34/95-T‑39/95., T‑42/95-T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95-T‑65/95., T‑68/95-T‑71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság, ún. „Cement”-ügyben 2000. március 15-én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑491. o.] 3150. pontját).

77      E szállítási szerződések útján a Corus olyan módon kötötte le versenytársait, hogy a saját hazai piacán az ez utóbbiak közötti hatékony verseny, illetve a hatákony versenynek még a lehetősége is megszűnt.

78      A Corus ugyanis megerősítette helyzetét saját hazai piacán, amiért cserébe feladta beszerzési szabadságát, mert a menetes csövek brit piacán lévő potenciális versenytársai közül három vállalkozás a Corus-hoz kötötte magát olyan módon, hogy ha a Corus menetes csöveinek eladása csökkenne, e három versenytárs sima végű csöveinek eladásai is visszaesnének. Továbbá a sima végű csövek három szállító által vállalt eladásának haszonkulcsa szintén visszaesne, ha a Corus menetes csöveinek eladási ára csökkenne. Ilyen körülmények között gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy e három termelő hatékony versenyt támasztana a Corus-szal szemben a menetes csövek brit piacán, különösen az árak vonatkozásában (lásd a megtámadott határozat 153. preambulumbekezdését).

79      Másfelől viszont e szerződések megkötésével a Corus közösségi versenytársai közvetve részt vehettek a Corus hazai piacán, és részesülhettek az ott elért nyereségből. E kedvezmények érdekében ténylegesen lemondtak arról a lehetőségről, hogy menetes csöveket értékesítsenek a brit piacon, valamint arról –leginkább a harmadik, a Mannesmann-nak a fennmaradó 30%-ot juttató szerződés aláírásától, azaz 1993. augusztus 9-től kezdve –, hogy a Corus által vásárolt sima végű csövek nagyobb hányadát szállítsák annál, mint amit előzetesen a részükre kiosztottak. A Corus versenytársai továbbá elfogadták azt a terhes, és így üzleti szempontból szokatlan kötelezettséget, hogy olyan mennyiségű menetes csövet szállítsanak a Corus-nak, amelyet előzetesen csak ez utóbbi menetes csöveinek eladására tekintettel határoztak meg.

80      Meg kell jegyezni, hogy ha a szállítási szerződések nem léteztek volna, az alapszabályok hiányában a három európai termelőnek (ide nem értve a Corus-t) tényleges vagy legalábbis potenciális üzleti érdekében állt volna az utóbbival hatékonyan versenyezni a menetes csövek brit piacán, másrészt egymás között versenyezni, hogy ki szállítson sima végű csöveket a Corus-nak.

81      Meg kell továbbá jegyezni, hogy a szállítási szerződéseket ötéves kezdeti időszakra kötötték. Ez a viszonylag hosszú idő igazolja és megerősíti e szerződések versenykorlátozó jellegét.

82      Továbbá – amint azt a Bizottság megállapította – a sima végű csövek árának a három szállítási szerződésben kikötött számítási módszere magával vonta azon üzleti információk jogellenes cseréjét (lásd a megtámadott határozat 153. preambulumbekezdését, valamint a 111. preambulumbekezdését), amelyeknek bizalmasaknak kell maradniuk avégett, hogy a versenyző vállalkozások üzletpolitikájának önállósága ne sérüljön (lásd ilyen értelemben a Thyssen Stahl kontra Bizottság ítéletének [hivatkozás a 67. pontban] 403. pontját, és a British Steel kontra Bizottság ítéletének [hivatkozás a 67. pontban] 383. és azt követő pontjait).

83      A Corus azon érvelése, miszerint az általa eladott csövek mennyiségét és a vevői által fizetett árakat nem fedték fel szállítói előtt, a jelen ügy körülményei között nem menti fel a Corus-t.

84      Ami a Corus által eladott menetes csövek mennyiségét illeti, meg kell állapítani, hogy szállítói azt könnyen kiszámíthatták, mivel elvileg mindegyikük a Corus szükségleteinek rögzített részét szállította.

85      Ami az árakat illeti, igaz az, hogy a Corus nem közölte a szerződő felekkel a menetes csöveiért kapott árakat. Tehát a megtámadott határozat 111. preambulumbekezdésében szereplő megállapítás, miszerint a szállítási szerződések „kötelezték [a Corus-t], hogy közölje versenytársaival az alkalmazott eladási árakat és eladott mennyiségeket”, túloz a vonatkozó szerződéses kötelezettségek hatókörével kapcsolatban. Mindenesetre a Bizottság helyesen állapította meg a megtámadott határozat 153. preambulumbekezdésében és az Elsőfokú Bíróság előtt, hogy ezen árak matematikailag a sima végű csövekért fizetett árhoz kötődtek, így a három érintett szállító pontos információkat kapott a Corus által eladott menetes csövek áringadozásának irányáról, idejéről és nagyságáról.

86      Nem csupán azt kell megállapítani, hogy az információknak a versenytársak részére történő átadása sérti az EK 81. cikk (1) bekezdését, hanem ráadásul azt is, hogy a jogsértés jellege érdemben attól függetlenül ugyanaz, hogy a menetes csöveknek az árait vagy csak az ingadozásukra vonatkozó információkat közlik. Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy az előző pontban leírt pontatlanságnak nincs jelentősége a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt jogsértés tágabb összefüggései szempontjából, következésképpen nincs kihatása e jogsértés fennállásának megállapítására.

87      Ami a Corus általánosabb érvelését illeti, miszerint az előző pontokban leírt versenykorlátozások nem azok, amelyek a Bizottság által a megtámadott határozat 2. cikkében megállapított jogsértést megvalósítják, fel kell idézni, hogy e korlátozásokat egyértelműen kifejtik a megtámadott határozatnak e jogsértést leíró preambulumbekezdései, különösen a 111. preambulumbekezdés, amelyet teljes terjedelemben idéz a fenti 74. pont. Bár a megtámadott határozat 2. cikkének (1) bekezdése megállapítja, hogy a szállítási szerződéseket „az 1. cikkben leírt jogsértés keretében kötötték”, a megtámadott határozat 111. preambulumbekezdéséből világosan kitűnik, hogy a 2. cikkben foglalt jogsértést e szerződések puszta megkötése valósította meg.

88      Mindazonáltal ezen elemzés megalapozottságát megerősíti az a tény, hogy a megtámadott határozat 2. cikkének (2) bekezdésében a Bizottság az európai termelők terhére rótt jogsértés időtartamát attól az időszaktól teszi függővé, amely alatt az általuk kötött szerződés hatályban volt.

89      Továbbá e megállapítások elegendők ahhoz, hogy elutasítsuk a Corus azon érvelését is, miszerint a Bizottság nem igazolta, hogy a négy európai termelő a megtámadott határozatban leírt módon összehangolta magatartását. Bármekkora is volt a négy európai termelő közötti összehangolás tényleges mértéke, meg kell állapítani, hogy mindegyikük aláírt egyet, a Corus pedig mindhármat azon szállítási szerződések közül, amelyek korlátozták a versenyt, és a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt, az EK 81. cikk (1) bekezdése szerinti jogsértés részét képezték.

90      E körülmények között a Bizottságnak felesleges volt a szállítási szerződéseken kívüli bizonyítékokra támaszkodnia a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt jogsértés fennállásának bizonyítása során. Következésképpen e jogalap vizsgálata során nem szükséges a jelen esetben elemezni a felperes által ennek kapcsán előterjesztett összes érvet.

91      Mindenesetre e jogalappal összefüggésben, és amennyiben a négy közösségi termelő közötti összejátszás mértéke a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt jogsértés kapcsán lényeges a jelen ügyben előterjesztett bizonyos más jogalapok vizsgálata céljából, meg kell vizsgálni a Bizottság aktájában szereplő bizonyos dokumentumokat a Corus azon érvelésének értékelése céljából, miszerint a kérdéses három szállítási szerződést különböző napokon írták alá, és ezért a Bizottság nem vonhatta volna le azt a következtetést, hogy a négy európai termelő egységes jogsértést követett el.

92      Ezzel kapcsolatban a VAM-szerződésről tett észrevételek című 1990. március 23-i feljegyzés különösen lényeges. A „II. forgatókönyv” cím alatt Pierre Verluca arra a lehetőségre utal, hogy „ha meg tudjuk győzni a japánokat, hogy ne avatkozzanak be a brit piacon, és a problémát rendeznénk az európaiak között.” Így folytatja: „[e]bben az esetben, a sima végű csöveket eredményesen el lehet osztani a [Mannesmann], a [Vallourec] és a Dalmine között.” A következő bekezdésben ezt állapítja meg: „valószínűleg az állna érdekünkben, hogy a [Vallourec] eladásait a [Corus] által eladott VAM árához és mennyiségéhez kössük”. Mivel ezen utóbbi javaslat pontosan tükrözi a Vallourec és a Corus között 16 hónappal később kötött szerződés lényegi elemeit, egyértelmű, hogy e stratégiát a Vallourec ténylegesen követte, és e szerződést ennek végrehajtása érdekében írták alá.

93      El kell utasítani a Corus azon érvelését is, miszerint az alapszabályoknak a japán termelők számára az európai hazai piacok tiszteletben tartását előíró részének megerősítése nem az a stratégiai észrevételek és VAM-szerződésről tett észrevételek című feljegyzésekben leírt három megoldási javaslat egyike, amelyet Pierre Verluca végül elfogadott. E két feljegyzés szövegéből ugyanis egyértelműen következik, hogy szerzőjük e megoldást részesítette előnyben, és csak vonakodva utasította el azt, mivel kevéssé volt megvalósítható. A stratégiai észrevételek című feljegyzés szerint „a legkedvezőbb megoldás a [Vallourec] számára az, ha sikerül meggyőzni a japánokat, hogy tartsák tiszteletben az Egyesült Királyságot a buttress és a prémium tekintetében”. Pierre Verluca e feljegyzésben csak azért utasította el ezt a megoldást, mert „sajnos úgy gondol[ja], hogy e megoldás […] nem megvalósítható”. Mivel e megoldás volt az, amelyet 1991-től végrehajtottak, az e feljegyzésekben lévő kezdeti elutasításnak így nincs jelentősége.

94      Ezenkívül az a tény, hogy később a Corus gyakorlatilag azonos szerződéseket kötött az Európa-Japán klub európai tagjaival, azaz a Dalmine-nal, majd pedig a Mannesmann-nal, ezáltal az Európa-Japán klub másik három tagja között 1993 augusztusától kezdve ténylegesen felosztották a Corus-nak a sima végű csövek iránti szükségleteit – pontosan úgy, ahogy azt Pierre Verluca leírta –, megerősíti, hogy e három szerződést a fent említett klubban való összejátszásuk keretében javasolt közös stratégia megvalósítása céljából kötötték. Amint azt a Bizottság állítja, a Vallourec dolgozta ki ezt a stratégiát, és először ő kötötte meg a szállítási szerződést a Corus-szal. Ezután a Dalmine és a Mannesmann csatlakoztak hozzájuk, amely következtetést tanúsítja, hogy mindkét vállalkozás szállítási szerződést kötött a Corus-szal.

95      A fent elmondottakra tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban helyesen döntött úgy, hogy a szállítási szerződések megvalósítják a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt jogsértést, és így a jogilag megkövetelt módon állapította meg annak fennállását. Célszerű megjegyezni azt is, hogy a Bizottság által figyelembe vett kiegészítő bizonyítékok megerősítik azon megközelítésének helyességét, miszerint e szerződések egy szélesebb körű közös üzleti stratégia részét képezik.

96      Következésképpen e jogalapot el kell utasítani.

 Azon jogalapról, amely szerint a felperesek védelemhez való joga sérült a kifogásközlés és a határozat közötti, a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt jogsértés fennállásának igazolására felhasznált bizonyítékok elemzésével kapcsolatos ellentmondás miatt

 A felek érvei

97      A Corus szerint a megtámadott határozat 78-81. preambulumbekezdésében idézett 1990. évi feljegyzéseknek a kifogásközlésben és a megtámadott határozatban szereplő elemzése különböznek egymástól, különösen amennyiben a Bizottság utóbbi 147. preambulumbekezdésében már nem állítja, hogy e bizonyítékok igazolják azt, hogy a négy európai termelő a sima végű csövekről szóló megállapodást kötött.

98      A Bizottság ezen túlmenően a megtámadott határozat 91. preambulumbekezdésében idézett 1993. évi dokumentumokra (azaz a BS együttműködési megállapodás című faxüzenetre, amelyet a Corus küldött a Vallourec-nek, és az acélcsövekre kidolgozott rendszer-dokumentumra) először a megtámadott határozatban hivatkozott, annak megállapítása céljából, hogy a szállítási szerződések jogellenes megállapodást valósítottak meg. Így mivel a Corus-nak a megtámadott határozatban foglalt elemzéssel kapcsolatban a közigazgatási eljárás során nem volt alkalma megtenni észrevételeit, sérült a védelemhez való joga.

99      A Bizottság erre azt a választ adja, hogy a végleges határozatnak nem kell feltétlenül pontról pontra megegyeznie a kifogásközléssel. A jelen esetben mind a kifogásközlés, mind a megtámadott határozat azt a következtetést tartalmazza, miszerint a Corus részt vett a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt jogsértést megvalósító megállapodásban, 1990 óta legalább egy másik vállalkozással, 1993 óta pedig a három európai szállítóval együtt. Még ha feltételezzük is, hogy a kifogásközlés és a megtámadott határozat különböznek egymástól, ennek nincs kihatása a Corus védelemhez való jogára. E különbség csak akkor indokolná a végleges határozat megsemmisítését, ha a közigazgatási eljárás e feltételezett szabálytalanság hiányában más eredményhez vezetett volna (a Bíróság a 30/78. sz., Distillers kontra Bizottság ügyben 1980. július 10-én hozott ítéletének [EBHT 1980., 2229. o.] 26. pontja). A védelemhez való jog megsértésének megállapításához a Corus-nak így azt kellett volna bizonyítania, hogy a megtámadott határozat más lett volna, ha alkalma lett volna vitatni a három − nemcsak egy − másik vállalkozást magában foglaló megállapodás létezését is. Mivel a Corus vitatta bármiféle megállapodás létezését, a Bizottság úgy tekinti, hogy a kérdéses jogsértésben vele együtt részt vevő vállalkozások számától függetlenül ez lenne a Corus hozzáállása, és úgy véli, hogy a Corus-nak alkalma volt megfelelő módon megvédenie magát.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

100    Először is meg kell jegyezni, hogy a kifogásközlés és a végleges határozat közötti ellentmondás esetén a védelemhez való jog csak akkor sérül, ha a végleges határozat olyan kifogást tartalmaz, amely a kifogásközlésben nincs kifejtve olyan módon, hogy az alapján a határozat címzettjei meg tudják magukat védeni (lásd ilyen értelemben a „Cement”-ítélet [hivatkozás a 76. pontban] 852-860. pontját).

101    A kifogásközlésben szereplő értékelés másrészt gyakran tömörebb, mint amit a később elfogadott végleges határozat tartalmaz, mivel csak a Bizottság előzetes állásfoglalását képviseli. A kifogásközlés és a végleges határozat szövege közötti különbségek, amelyek e két dokumentum eltérő céljából következnek, főszabály szerint nem sérthetik meg a védelemhez való jogot. Tehát a jelen esetben teljesen természetes az, hogy a kifogásközlés nem tartalmaz a megtámadott határozat 147. preambulumbekezdésével megegyező pontot, amelyben a Bizottság kifejezetten a 78-81. és 91. preambulumbekezdésben megvizsgált bizonyítékok alapján von le következtetéseket. Sőt a kifogásközlési szakaszban az ilyen következtetést esetleg elhamarkodottnak lehetett volna tekinteni.

102    A Bizottság a megtámadott határozat 78. preambulumbekezdésében megjegyzi, hogy „a Vallourec és a Corus felvetette a »javított alapszabályok« ötletét”, a kifogásközlés 63. pontjában pedig azt, hogy „az európaiak” tettek így. Következésképpen már nem állítja a megtámadott határozatban, hogy a Vallourec feljegyzései igazolnák a négy európai termelő közötti megállapodásnak az 1990 utáni fennállását a brit piacon értékesített sima végű csövek vonatkozásában.

103    Meg kell jegyezni, hogy értékelésének megváltoztatásával a Bizottság – különösen a kifogásközlés címzettjeinek a kifogásközlésre adott válaszait követően – a megtámadott határozatban csak azokra a tényekre támaszkodott, amelyekről úgy vélte, hogy igazolásukra megfelelő bizonyítékkal rendelkezik. Mivel a kérdéses feljegyzések kizárólag a Vallourec-re és a Corus-ra vonatkoztak, a Bizottság úgy döntött, hogy körültekintőbben fogalmaz a megtámadott határozat 78. preambulumbekezdésében, mint ennek kapcsán a kifogásközlés 63. pontjában tette.

104    Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy e szövegezésbeli különbség − a kifogásközlés címzettjeinek érdekeivel egyáltalán nem ellentétesen − azt tükrözi, hogy a Bizottság kisebb bizonyító erőt tulajdonított a megtámadott határozatban a Vallourec feljegyzéseinek – mint a 2. cikkben megállapított jogsértés fennállását igazoló terhelő bizonyítékoknak –, mint a kifogásközlésben. E különbség miatt így nem lehet szó a védelemhez való jog megsértéséről.

105    Ami a Corus által a Vallourec-nek küldött BS együttműködési megállapodás című faxüzenetre és az acélcsövekre kidolgozott rendszer-dokumentumra vonatkozó érvelést illeti, elegendő azt megjegyezni, hogy a kifogásközlés 118. pontjának szövege azonos a megtámadott határozat 91. preambulumbekezdésével, ezért e dokumentum e két bizonyítékra ugyanolyan módon és ugyanolyan összefüggések közt hivatkozik. A Corus állításaival ellentétben mind a kifogásközlés, mind a megtámadott határozat azt állítja, hogy a BS együttműködési megállapodás című faxüzenet a megtámadott határozat  2. cikkében szankcionált szerződésekre utal: „a javaslatok egyike arról szólt, hogy a Vallourec-nek kell átadni az OCTG üzletágat, a sima végű csövek szállításáról szóló szerződéseket pedig hatályban tartani a [Corus], valamint a Vallourec, a [Mannesmann] és a Dalmine között, a részesedések változatlanul hagyásával” (a kifogásközlés 118. pontja és a megtámadott határozat 91. preambulumbekezdése).

106    Mindebből következik, hogy e jogalap megalapozatlan, és ennélfogva a megtámadott határozat 2. cikkének megsemmisítése iránti kérelmet el kell utasítani.

 A megtámadott határozat 1. cikkének megsemmisítése iránti kérelemről

 A megtámadott határozat 2. cikkében foglalt jogsértés meg nem történtének a megtámadott határozat 1. cikkében foglalt jogsértés fennállásának megállapítására gyakorolt hatására alapított jogalapról

 A felek érvei

107    A felperes szerint, ha az Elsőfokú Bíróság megsemmisíti a megtámadott határozat 2. cikkét, akkor nincs elegendő bizonyíték annak megállapításához, hogy 1991-től kezdve részt vett a megtámadott határozat 1. cikkében foglalt jogsértésben.

108    Először is úgy véli, hogy a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt jogsértést annak 164. preambulumbekezdése úgy írja le, mint amely biztosította a nemzeti piacoknak az Európa-Japán klub keretében való tiszteletben tartását. Ha az Elsőfokú Bíróság megsemmisíti a megtámadott határozat 2. cikkét, a megtámadott határozat 1. cikkében foglalt jogsértésben való részvételének bizonyítéka arra korlátozódik, hogy a Corus részt vett e klub találkozóin.

109    A Corus mindazonáltal úgy véli, hogy az e találkozókon való részvétele a varrat nélküli csövek piacáról történő kivonulási stratégiájának részét képezte, amelyről 1987-ben döntött, és amelyet 1991 áprilisában a sima végű csöveket gyártó clydesdale-i üzem bezárása útján hajtott végre. A „feljegyzés az elnökök számára” dokumentum („Paper for Presidents”, másolatát lásd a Bizottság aktájának 4902. oldalán), amelyre a Bizottság annak bizonyítása céljából hivatkozott, hogy a Corus részt vett a fent említett találkozókon, azt igazolja, hogy e találkozók során az európai acélipar esetleges átalakítását vitatták meg. A Corus az átalakítással összefüggésben igyekezett megtárgyalni a sima végű csövek piacán folytatott fennmaradó tevékenységének csökkentését. Nincs okirati bizonyíték arra, hogy a Corus-nak e találkozókon való részvétele a megtámadott bizottsági határozat 1. cikkében megállapított jogellenes összejátszáshoz vezetett volna.

110    A Bizottság arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat 1. cikkében foglalt jogsértés megállapításakor más bizonyítékokra támaszkodott, mint a 2. cikkben foglalt jogsértés megállapításakor. Ezenkívül azt állítja, hogy a Corus nem vitatta e bizonyítékokat, sem a piacfelosztó alapszabályok létezését.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

111    Először is meg kell jegyezni, hogy e jogalap elvben tárgytalan, mivel a fent kifejtett okok miatt az Elsőfokú Bíróság elutasította a megtámadott határozat 2. cikke megsemmisítése iránti kérelmet.

112    E jogalap ugyanis csak akkor lenne megalapozott, ha a Bizottság helytelenül támaszkodott volna a megtámadott határozat 2. cikkében leírt jogsértés fennállására annak megállapításakor, hogy a Corus részt vett az 1. cikkben foglalt jogsértésben. Ez lenne a helyzet egyrészt akkor, ha a Bizottság a megtámadott határozat 2. cikkében a sima végű csövekkel kapcsolatban megállapított jogsértés fennállását nem a jogilag megkövetelt módon állapította volna meg, másrészt pedig akkor, ha a Bizottság nem állapította volna meg, hogy e jogsértést a négy európai termelő közti jogellenes összejátszás valósította meg az Európa-Japán klub keretében a japán termelőkkel a menetes csövek downstream piacán elkövetett jogsértéssel összefüggésben, amely jogsértést az 1. cikkben állapított meg.

113    Mindenesetre az Elsőfokú Bíróság a fenti 71-96. pontban úgy ítélte meg, hogy a Bizottság a jogilag megkövetelt módon állapította meg a megtámadott határozat 2. cikkében leírt jogsértés fennállását. Ezenkívül a fenti 91-96. pontban úgy ítélte meg, hogy az e jogsértést megvalósító szerződéseket a négy európai termelő − a megtámadott határozat címzettjei − közötti összejátszással összefüggésben többek között annak érdekében írták alá, hogy ezáltal megerősítsék az Európa-Japán klub keretében kötött jogellenes megállapodást.

114    Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat 1. cikkében nemcsak azt állapította meg, hogy a Corus a sima végű csövek upstream piacán tanúsított − a 2. cikkben foglalt jogsértést megvalósító − versenykorlátozó magatartása révén vett részt az ott leírt jogsértésben, hanem azt is leírta, hogy e vállalkozás emellett közvetlenül részt vett más európai termelőkkel és a japán termelőkkel a menetes csövek piacát felosztó szerződésben.

115    Bár a megtámadott határozat 2. cikkében foglalt jogsértés fennállása alátámasztja a Bizottságnak az 1. cikkben foglalt jogsértésről szóló értékelését, ezen utóbbi jogsértést és a Corus részvételét lényegében olyan bizonyítékokra − különösen Pierre Verluca vallomására − alapította, amelyek különböznek a 2. cikkben foglalt jogsértés fennállását igazoló bizonyítékoktól (lásd különösen a megtámadott határozat 62-67. preambulumbekezdését). A Corus nem vitatta e bizonyítékok felhasználását a megtámadott határozat 1. cikkében foglalt jogsértés fennállásának megállapítása céljára. Tehát még ha feltételezzük is, hogy a fent elmondottak ellenére meg kellene semmisíteni a megtámadott határozat 2. cikkét, ez nem vonhatná maga után az 1. cikk megsemmisítését.

116    Ami a felperes azon indokait illeti, hogy miért vett részt az Európa-Japán klub találkozóin, a következetes ítélkezési gyakorlat szerint amennyiben valamely vállalkozás részt vesz − akár passzívan is − vállalkozások közti versenyellenes célú találkozókon, és nem határolódik el nyilvánosan azok tartalmától, ezáltal a többi résztvevő előtt azt a benyomást kelti, hogy a találkozók eredményével egyetért, és azokhoz igazodni fog, ezt a kérdéses kartellben való részvételként lehet értékelni (lásd különösen az Elsőfokú Bíróság T‑7/89. sz., Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1991. december 17-én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑1711. o.] 232. pontját).

117    A jelen esetben a Corus nem tagadta az Európa-Japán klub találkozóin való részvételét, és amint azt fent megállapítottuk, nem vonta kétségbe a Bizottság által a megtámadott határozat 1. cikkben foglalt jogsértés fennállásával kapcsolatban előterjesztett bizonyítékok valódiságát és bizonyító erejét.

118    A fent elmondottakból következik, hogy e jogalapot el kell utasítani.

 A megtámadott határozat 1. cikkében megállapított jogsértés időtartamával kapcsolatban elkövetett mérlegelési hibára alapított jogalapról

 A felek érvei

119    A Corus előterjeszti azon jogalapot is, miszerint a megtámadott határozat 1. cikkében megállapított jogsértés időtartamával kapcsolatban mérlegelési hiba történt. Szerinte e jogalapnak az 1. cikk részleges megsemmisítéséhez, valamint a Corus-ra kiszabott bírság összegének csökkentéséhez kell vezetnie.

120    A Corus arra hivatkozik, hogy a Bizottság kijelentette, hogy a megtámadott határozat 1. cikkében leírt jogsértés fennállását 1990-től kezdve állapította meg, mivel előtte önkorlátozási szerződések voltak hatályban (a megtámadott határozat 108. preambulumbekezdése). A Corus szerint e szerződéseket 1991 elejéig meghosszabbították, így a Bizottság saját okfejtése alapján 1991 előtt nem állhatott fenn jogsértés. A Corus hozzáteszi, hogy a megtámadott határozat másik címzettje fog bizonyítékot szolgáltatni e hosszabbításról. Miután a Corus keresetlevelében kérte az Elsőfokú Bíróságot, hogy szükség esetén rendeljen el előzetes vizsgálatot, válaszában azt kérte az Elsőfokú Bíróságtól, hogy kötelezze a Bizottságot vagy bármely harmadik felet a jelen eljárásban érdemleges dokumentumok benyújtására, különös tekintettel azon dokumentumokra, amelyek bizonyítékot szolgáltatnak az önkorlátozási szerződések meghosszabbításáról.

121    A Bizottság megállapítja, hogy a Corus nem terjesztett elő semmiféle bizonyítékot azon érvelésének alátámasztására, miszerint a japán kormánnyal kötött önkorlátozási szerződések csak 1991-ben szűntek meg. Abbéli reményük kifejezésre juttatása, hogy valamely másik fél be fogja nyújtani e bizonyítékot, nem helyettesítheti a tényleges bizonyítást, ezért a Bizottság úgy tekinti, hogy nem kell válaszolnia ezen érvelésre. Mindenesetre a Bizottság már azáltal engedményt tett, hogy a Japánból származó termékek Közösségbe történő behozataláról szóló bizottsági közleményre (HL 1972. C 111., 13. o.) tekintettel nem szabott ki bírságot az önkorlátozási szerződések hatálya alatti időszakra.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

122    Először is meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat 108. preambulumbekezdésében leírta, hogy a jogsértés kezdő időpontjaként meghatározhatta volna az 1977-es évet, de az önkorlátozási szerződések miatt nem tette. A megtámadott határozat 1. cikkében a jogsértés fennállását 1990-től állapította meg. Meg kell jegyezni, hogy ezen állásponttal a Bizottság engedményt tett a megtámadott határozat címzettjei számára.

123    Fontos megállapítani, hogy egyik fél sem állította az Elsőfokú Bíróság előtt, hogy ezen engedményt a jelen ügyben meg kell változtatni. Ebből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság vizsgálata nem irányulhat ezen engedmény jogszerűségének vagy célszerűségének a felülvizsgálatára, hanem csak arra a kérdésre, hogy a Bizottság helyesen alkalmazta-e az engedményt ebben az ügyben, amikor azt kifejezetten megtette a megtámadott határozat indokolásában. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy a Bizottságnak pontos és ellentmondásmentes bizonyítékot kell szolgáltatnia azon szilárd meggyőződésének alátámasztására, hogy az állítólagos jogsértés megtörtént, mivel a jogsértés fennállásával, így annak időtartamával kapcsolatos bizonyítási teher rá hárul (a CRAM és Rheinzink kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a 71. pontban] 20. pontja; a „Woodpulp II”-ítélet [hivatkozás az 50. pontban] 127. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑68/89., T‑77/89. és T‑78/89. sz., SIV és társai kontra Bizottság ügyekben 1992. március 10-én hozott ítéletének [EBHT 1992., II‑1403. o.] különösen 193-195., 198-202., 205-210., 220-232., 249-250. és 322-328. pontja; és az Elsőfokú Bíróság T‑62/98. sz., Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2000. július 6-án hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑2707. o.] 43. és 72. pontja).

124    A fent leírt engedmény így az önkorlátozási szerződések megszűnését teszi döntő tényezőnek annak meghatározásához, hogy a jogsértés 1990-ben fennállt-e. Mivel a kérdéses megállapodásokat nemzetközi szinten, a Japán Ipari és Külkereskedelmi Minisztérium (MITI) által képviselt japán kormány és a Bizottság által képviselt Közösség között kötötték, meg kell állapítani, hogy a Bizottságnak a gondos ügyintézés elvének megfelelően meg kellett volna őriznie azon iratokat, amelyek igazolják e megállapodások megszűnésének időpontját. Ennélfogva ezen iratokat be kellett volna tudnia mutatni az Elsőfokú Bíróság előtt. Ennek ellenére a Bizottság arról tájékoztatta az Elsőfokú Bíróságot, hogy kutatást végzett irattárában, de nem tud olyan dokumentumot benyújtani, amely tanúsítaná e megállapodás megszűnésének dátumát.

125    Bár általában a felperes nem ruházhatja át a bizonyítási terhet az alperesre olyan körülményekre hivatkozva, amelyeket nem tud igazolni, a jelen ügyben a bizonyítási teher fogalma nem alkalmazható a Bizottság javára az általa kötött nemzetközi megállapodások megszűnésének időpontját illetően. A Bizottság megmagyarázhatatlan képtelensége arra, hogy bizonyítékot szolgáltasson olyan körülményről, amely őt közvetlenül érinti, megfosztja az Elsőfokú Bíróságot attól, hogy a tények megfelelő ismeretében hozhasson ítéletet a megállapodások megszűnésének ideje vonatkozásában. Ellentétes lenne a gondos igazságszolgáltatás elvével, ha a Bizottság képtelenségének következményeit a megtámadott határozat címzettjeinek kellene viselniük, akiknek − az alperes intézménnyel ellentétben − nem állt módjukban szolgáltatni a hiányzó bizonyítékot.

126    E körülmények között meg kell állapítani, hogy kivételesen a Bizottságnak kellett volna bizonyítékot szolgáltatni a megszűnéssel kapcsolatban. A Bizottság azonban nem szolgáltatott bizonyítékot arról, hogy mikor szűntek meg az önkorlátozási szerződések, sem a megtámadott határozatban, sem az Elsőfokú Bíróság előtt.

127    Továbbá sem a Corus, sem – különösképpen – a Bizottság nem állította, hogy 1991-ben az önkorlátozási megállapodások még hatályban voltak.

128    Ilyen körülmények között a jelen eljárásban meg kell állapítani, hogy a Bizottság és a japán hatóságok által kötött önkorlátozási megállapodások 1990 végéig maradtak hatályban.

129    Mindenesetre a japán felperesek bizonyítékot szolgáltattak arról, hogy az önkorlátozási szerződéseket – legalábbis japán szinten – 1990. december 31-ig meghosszabbították, ami alátámasztja a Corus megközelítését a jelen eljárásban (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑67/00., T‑68/00., T‑71/00. és T‑78/00. sz., JFE Engineering és társai kontra Bizottság ügyben ma hozott ítéletének [az EBHT-ban még nem tették közzé] 345. pontja). Meg kell állapítani, hogy az olyan egyesített ügyekben, ahol a felek betekinthettek az akta teljességébe, az Elsőfokú Bíróság hivatalból figyelembe veheti a párhuzamos ügyek aktáiban lévő bizonyítékokat (lásd ilyen értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑113/89. sz., Nefarma és Bond van Groothandelaren in het Farmaceutische Bedrijf kontra Bizottság ügyben 1990. december 13-án hozott ítéletének [EBHT 1990., II‑797. o.] 1. pontját, valamint a T‑116/89. sz., Prodifarma és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 1990., II‑843. o.] 1. pontját). Márpedig a jelen esetben az Elsőfokú Bíróságnak olyan, a szóbeli szakasz lefolytatása céljára egyesített ügyekben kell ítéletet hoznia, amelyek tárgya a jogsértést megállapító ugyanazon határozat, és amelyekben mindegyik felperes kérte a rájuk kiszabott bírság összegének módosítását.

130    Következésképpen az Elsőfokú Bíróság a jelen ügyben hivatalos tudomással bír a négy japán felperes által benyújtott bizonyítékokról, és így nem szükséges dönteni a Corus azon kérelméről, hogy az Elsőfokú Bíróság kötelezze a Bizottságot e dokumentumok benyújtására a jelen eljárásban.

131    Meg kell állapítani továbbá, hogy a Corus nemcsak az 1. cikkben foglalt jogsértés kezdő időpontja és ennyiben a jogsértés időtartama kapcsán kérte az Elsőfokú Bíróságot a megtámadott határozat megsemmisítésére, hanem az időtartam csökkentését figyelembe veendő, a rá kiszabott bírság összegének mérséklésére is, az Elsőfokú Bíróságra a 17. rendelet 17. cikke által az EK 229. cikkel összhangban ruházott korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása keretében. E korlátlan felülvizsgálati jogkör következménye az, hogy ha az Elsőfokú Bíróság a Bizottság által kiszabott bírság összegének megváltoztatásával módosítja a megtámadott intézkedést, figyelembe kell vennie az összes releváns ténybeli körülményt (lásd ilyen értelemben a Bíróság C‑238/99. P., C‑244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P.-C‑252/99. P. és C‑254/99. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ügyben 2002. október 15-én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑8375. o.] 692. pontját). Ilyen körülmények között, és mivel mindegyik felperes kifogásolta, hogy a Bizottság 1990. január 1-jétől vette tekintetbe a jogsértést, nem lenne helyes, ha az Elsőfokú Bíróság a jelen ügy körülményei között egymástól elkülönítve értékelné az egyes felperesek helyzetét, azaz úgy, hogy kizárólag azokat a tényezőket veszi figyelembe, amelyekre a felperesek saját ügyükben hivatkoztak, azokat pedig, amelyekre a többi felperes vagy a Bizottság hivatkozott, figyelmen kívül hagyja.

132    Ezen túlmenően a fent leírt megfontolások összességéből az következik, hogy a jelen ügy körülményei között a Bizottság azon érvelése, miszerint a Corus nem a megfelelő módon terjesztette elő e jogalapot, tárgyát vesztette.

133    A fent elmondottakból következik, hogy a Bizottságnak a megtámadott határozatban tett engedményére tekintettel a határozat 1. cikkében foglalt jogsértés időtartamát egy évvel csökkenteni kell. Következésképpen a megtámadott határozat 1. cikkét meg kell semmisíteni annyiban, amennyiben az megállapítja a Corus terhére rótt jogsértés 1991. január 1-je előtti fennállását.

134    A megtámadott határozat 1. cikkének megsemmisítése iránti kérelmet ezt meghaladó részében el kell utasítani.

 A bírság megsemmisítése iránti kérelemről

 A felek érvei

135    A Corus e kérelme keretében egyetlen jogalapra hivatkozik, a védelemhez való jogának megsértésére. Úgy tekinti, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében a kifogásközlésnek egyértelműen le kell írnia azon lényeges tények összességét, amelyekre a Bizottság támaszkodik, hogy a kifogásközlés címzettjei meg tudják védeni magukat a jogsértés megállapítása és adott esetben a bírság kiszabása ellen. A címzettek védelemhez való jogának tiszteletben tartása érdekében a Bizottság így köteles a rendelkezésére álló információk alapján a kifogásközlési szakaszban megfelelő módon jelezni a feltételezett jogsértés időtartamát, súlyát, valamint szándékos vagy gondatlan jellegét (a Bíróság 100/80-103/80. sz., Musique diffusion française és társai kontra Bizottság ügyekben 1983. június 7-én hozott ítéletének [EBHT 1983., 1825. o.] 14., 15. és 21. pontja; a 322/81. sz., Michelin kontra Bizottság ügyben 1983. november 9-én hozott ítéletének [EBHT 1983., 3461. o.] 20. pontja; és a C‑395/96. P. és C‑396/96. P. sz., Compagnie Maritime Belge Transports és társai kontra Bizottság ügyben 2000. március 16-án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑1365. o.] 142. pontja).

136    Ami a jogsértés időtartamát illeti, a Corus hozzáteszi, hogy a Bíróság kifejezetten úgy ítélte meg, hogy a kifogásközlési szakaszban a birtokában lévő információk alapján a Bizottságnak jeleznie kell a jogsértés előzetesen megállapított időtartamát, és nem szorítkozhat annak jelzésére, hogy a jogsértés időtartamát figyelembe fogja venni a bírság meghatározásakor, amint azt a Bizottság állítja (Musique diffusion française és társai kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a 135. pontban] 15. pontja). A Corus szerint ez a kötelezettség vonatkozik a jogsértés súlyára, valamint gondatlan vagy szándékos jellegére is annak érdekében, hogy a kifogásközlés címzettjei e tényezőkkel kapcsolatban hatékonyan tudják gyakorolni védelemhez való jogukat. Az Elsőfokú Bíróság ezen értelmezést megerősítette a „Cement”-ítélet (hivatkozás a 76. pontban) 483-484. pontjában. Különben e kötelezettséget megfosztanák tartalmától, mivel a kifogásközlésnek csak az érdemleges kritériumokat kellene leírnia, amelyek egyébként is világosan következnek a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdéséből.

137    A jelen esetben a Bizottság nem teljesítette e kötelezettségét a jogsértés súlyával, valamint gondatlan vagy szándékos jellegével kapcsolatban, mivel a kifogásközlés 153-154. pontja nem említi e tényezőket. A Corus leírja, hogy a kifogásközlésre adott válaszának 6.7. pontjában (a keresetlevél 11. melléklete) felhívta a Bizottság figyelmét erre a hiányosságra, és hogy a Bizottság nem adott ezzel kapcsolatban kiegészítő információkat.

138    A Corus fenntartja, hogy ilyen feltételek között nem volt alkalma észrevételeket tenni a Bizottság e kérdésekre vonatkozó értékelésére, mielőtt a Bizottság elfogadta a megtámadott határozatot, amelyben úgy döntött, hogy a Corus által állítólag elkövetett jogsértés különösen súlyos, és hogy a Corus tudatában volt magatartása jogellenes voltának (a megtámadott határozat 161. preambulumbekezdése). Ezáltal a Bizottság megsértette a Corus védelemhez való jogát, így a rá kiszabott bírságot meg kell semmisíteni.

139    A Bizottság szerint a Corus rosszul értelmezi a Musique diffusion française és társai kontra Bizottság ítélet (hivatkozás a 135. pontban) 21. pontját, amennyiben ezen ítéletből arra következtet, hogy a Bizottságnak a kifogásközlésben le kell írnia mindazoknak a tényezőknek az előzetes értékelését, amelyeket figyelembe kíván venni a bírság összege meghatározásakor. Valójában a Bíróság csak azt írta elő, hogy a Bizottságnak meg kell állapítania azokat a kritériumokat, amelyek alkalmazásával kiszabja ezen összeget. A Corusnak a fent hivatkozott Musique diffusion française és társai kontra Bizottság ítéletről alkotott értelmezése összeegyeztethetetlen a Michelin kontra Bizottság ítélet (hivatkozás a 135. pontban) 19. pontjában elfogadott értelmezéssel, amely szerint ha a Bizottság jelezné a bírság tervezett szintjét, mielőtt a vizsgálat alatt álló vállalkozásnak alkalma lenne megtenni észrevételeit az ellene felhozott kifogásokról, ez – nem helyénvaló módon – megelőlegezné a végleges határozatot.

140    Egyebekben a „Cement”-ítélet (hivatkozás a 76. pontban) 483-484. pontjára alapított érvelés nem érdemleges, mivel e pontok arra a kérdésre vonatkoznak, hogy a Bizottság a kifogásközlésben jelezte-e, hogy bírságot kíván kiszabni bizonyos vállalkozásokra. A jelen esetben azonban kétségtelen, hogy a kifogásközlés 154. preambulumbekezdése egyértelműen jelezte a Bizottság azon szándékát, hogy bírságot kíván kiszabni a Corus-ra.

141    Márpedig a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottságnak a jogsértés súlyát és időtartamát is figyelembe kell vennie. Így a Corus-nak ennek kapcsán nyilvánvalóan ismernie kellett e tényezők fontosságát. Ezenkívül mivel az elkövetett jogsértés szándékos vagy gondatlan jellege e rendelkezés alapján a bírságkiszabás egyik feltétele, e figyelmeztetésnek elégségesnek kellett volna lennie arra, hogy a Corus-t tájékoztassa a Bizottságnak az e tényezőkkel kapcsolatos álláspontjáról. Mivel a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK-Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás (HL 1998. C 9., 3. o., a továbbiakban: bírságkiszabási iránymutatás) közzététele megelőzte a kifogásközlésnek a címzettek részére történő megküldését, a Corus-nak le kellett volna vonnia azt a következtetést, hogy a terhére rótt piacfelosztó megállapodás az EK 81. cikk (1) bekezdés különösen súlyos megsértését valósítja meg.

142    Amennyiben az Elsőfokú Bíróság a „Cement”-ítéletben (hivatkozás a 76. pontban) úgy ítélte meg, hogy a kifogásközlésnek tartalmaznia kell a jogsértés szándékos vagy gondatlan jellegére és súlyára vonatkozó részleteket, a Bizottság úgy tekinti, hogy e részletek kifejtethetők magában a kifogásközlés szövegében, és nem kell feltétlenül a kifogásközlés azon részében szerepelniük, amely a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésére utal. Ennek kapcsán a Bizottság azt állítja, hogy a Corus megfelelőnek találta a kifogásközlésben foglalt információkat a jogsértés időtartamával kapcsolatban. Mivel ezen információk a kifogásközlésnek nem azon szakaszaiban találhatók, amelyek a bírságkiszabással foglalkoznak, a Bizottság arra hivatkozik, hogy a Corus elfogadta azt az elvet, miszerint e tekintetben a kifogásközlés összességét kell figyelembe venni. Márpedig a kifogásközlés a jogsértés azon részletes leírását tartalmazza, amelyből kitűnik, hogy a Bizottság a jogsértést jelentősnek tekintette (lásd különösen a kifogásközlés 147. pontját). Ami a jogsértés szándékos jellegét illeti, a Bizottság arra hivatkozik, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében nem kell bizonyítania az erre irányuló egyéni szándék meglétét, hanem elegendő azt megállapítani, hogy a feleknek tudniuk kellett volna, hogy magatartásuk sérti az EK 81. cikk (1) bekezdését (a Bíróság 27/76. sz., United Brands kontra Bizottság ügyben 1978. február 14-én hozott ítéletének [EBHT 1978., 207. o.] 299. pontja). Ilyen körülmények között a kifogásközlésben elegendő azt jelezni, hogy a felek magatartása objektív módon szándékos vagy gondatlan jellegűnek volt tekinthető.

143    Mindazonáltal a Corus a kifogásközlésre adott válaszának 1.6., 3.14. és 3.15. pontjában a jogsértés jelentéktelen voltát igazoló érveket terjesztett elő, és válaszának 6.3., 6.4. és 6.7. pontjában kifejezetten hivatkozott e tényezőre. Ugyanezen válasz 3.12., 3.15. és 4.5-4.9. pontjában a Corus leírja azokat az indokokat, amelyek igazolják magatartását, mielőtt a válasz 6.1. és 6.2. pontjában, „A bírsággal kapcsolatos kérdések” fejezetben arra a következtetésre jut, hogy nem sértette meg az EK 81. cikk (1) bekezdését, tehát tagadja a jogsértés elkövetését, a jogsértés szándékos elkövetését pedig még inkább. A Bizottság e körülményekből arra következtet, hogy a Corus-nak a bírságra vonatkozó összes kérdésről alkalma volt megtenni észrevételeit, és ezt ki is használta, emiatt a Bizottság nem sértette meg a védelemhez való jogát. Következésképpen a Corus védelemhez való joga feltételezett megsértésének nem volt negatív kihatása a gyakorlatban arra, hogy megvédje magát, ezért a megtámadott határozat megsemmisítése ezen okból egyébként sem indokolt (lásd ilyen értelemben a „PVC II”-ítélet [lásd fent a 71. pontban] 1020. pontját).

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

144    Először is meg kell jegyezni, hogy a kifogásközlésnek egyértelműen le kell írnia azon lényeges tények összességét, amelyekre a Bizottság támaszkodik, hogy a kifogásközlés címzettjei meg tudják védeni magukat a jogsértés megállapítása és adott esetben a bírság kiszabása ellen. A címzettek védelemhez való jogának tiszteletben tartása érdekében a Bizottság így köteles a rendelkezésére álló információk alapján a kifogásközlési szakaszban megfelelő módon jelezni a feltételezett jogsértés időtartamát, súlyát, valamint szándékos vagy gondatlan jellegét (a Musique diffusion française és társai kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a 135. pontban] 14., 15. és 21. pontja; a Michelin kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a 135. pontban] 20. pontja; és a Compagnie Maritime Belge Transports és társai kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a 135. pontban] 142. pontja).

145    Ennek kapcsán az a kötelezettség, hogy a Bizottságnak jeleznie kell a jogsértés súlyát és szándékos vagy gondatlan jellegét, tartalmatlan lenne, ha teljesítéséhez elegendő lenne egyszerűen átfogalmazni a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdését (a „Cement”-ítélet [hivatkozás a 76. pontban] 483-484. pontja). Értelmetlen lenne ugyanis, ha a Bizottság − a jogsértést megállapító határozat megsemmisítésének terhe mellett − csak arra lenne köteles, hogy tájékoztassa a kifogásközlés címzettjeit a 17. rendelet rendelkezéseiről, amelyeket azoknak egyébként is ismerniük kell.

146    A fent elmondottakra tekintettel meg kell jegyezni, hogy − ellentétben azzal, amit a Bizottság állít − a Bizottságnak rövid előzetes értékelést kell adnia a kifogásközlésben a feltételezett jogsértés időtartamáról, súlyáról, és arról, hogy azt a jelen eset körülményei között szándékosan vagy gondatlanul követték-e el. Ezen előzetes értékelés – amelynek célja a kifogásközlés címzettjei számára lehetőséget adni a védekezésre – megfelelő jellegét azonban nemcsak a kérdéses jogi aktus szövege, hanem az összefüggései, valamint az adott területet szabályozó jogszabályok összessége tekintetében is mérlegelni kell (lásd hasonlóképpen az Elsőfokú Bíróság T‑371/94. és T‑394/94. sz., British Airways és társai kontra Bizottság ügyekben 1998. június 25-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑2405. o.] 89. és azt követő pontjait).

147    A jelen esetben meg kell állapítani, hogy a kifogásközlésben a jogsértés szándékos vagy gondatlan jellegéről nyújtott információk elegendők az ítélkezési gyakorlat követelményeinek teljesítéséhez.

148    A Bizottság a kifogásközlésben ugyanis több alkalommal (különösen a 129. és 137. pontban) leírta, hogy az Európa-Japán klub keretében kötött megállapodás célja a menetes csövek piacának felosztása, és így a verseny korlátozása volt. A versenyszabályok megsértését megállapító határozatban a Bizottságnak elégséges azt megállapítani, hogy a tényszerűen jogsértő magatartást szándékosan vagy gondatlanul követték el, hogy a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése alapján bírságot szabhasson ki. Egyértelmű, hogy a megtámadott határozat 1. cikkében megállapítotthoz hasonló piacfelosztó megállapodás megkötése szükségszerűen szándékos jellegre utal, mivel egy vállalkozás nem köthet hanyagságból ilyen megállapodást.

149    Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a jelen esetben a kifogásközlés nem hagyott semmi kétséget afelől, hogy a Bizottság az eljárásnak e szakaszában úgy tekintette, hogy később a megtámadott határozat 1. cikkében megállapított jogsértést szándékosan követték el.

150    A Bizottságnak a jogsértés súlyára vonatkozó előzetes értékelésével kapcsolatos érvelése viszont kevéssé meggyőző.

151    A kifogásközlés 153-154. pontjában a Bizottság a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének kikötéseire hivatkozva csupán kijelentette, hogy bírságot kíván kiszabni. Igaz ugyan, hogy a kifogásközlés 147. pontjában kifejtette, hogy olyan piacfelosztó megállapodásról van szó, amely jelentős („appreciable”) mértékben versenykorlátozó. Ennek ellenére meg kell jegyezni, hogy e kijelentés alapján nem állapítható meg, hogy a bírságkiszabási iránymutatás értelmében a Bizottság szerint „súlyos” vagy „különösen súlyos” jogsértésről van-e szó.

152    A Bizottságnak az iránymutatás közzétételére alapított érvelése sem meggyőző. Ismételten meg kell állapítani, ha az Elsőfokú Bíróság úgy tekintené, hogy e közzététel önmagában elégséges ahhoz, hogy az alapján a kifogásközlés címzettjei a jogsértés jellegének leírásából következtetni tudjanak arra, hogy a Bizottság melyik kategóriába sorolta a jogsértést, a jogsértés súlyának jelzésére vonatkozó, az ítélkezési gyakorlatból eredő kötelezettségnek semmi gyakorlati haszna nem lenne (lásd fent a 145. pontban).

153    Tehát meg kell állapítani, hogy a jelen esetben a Bizottság a kifogásközlésben hibát követett el, mivel nem írta le az elkövetett jogsértés súlyáról való előzetes értékelését.

154    E megállapítás azonban önmagában nem vezethet a megtámadott határozat megsemmisítéséhez. A Bizottság azon kötelezettsége ugyanis, hogy rövid előzetes értékelést kell adnia a kifogásközlésben a feltételezett jogsértés időtartamáról, súlyáról, és arról, hogy a jelen eset körülményei közt szándékosan vagy gondatlanul követték-e azt el, nem öncélú, hanem az a rendeltetése, hogy a kifogásközlés címzettjei megfelelően meg tudják védeni magukat (lásd fent a 146. pontban, valamint hasonlóképpen a „Cement”-ítélet [hivatkozás a 76. pontban] 156. pontját).

155    Tehát e kötelezettség elválaszthatatlan a védelemhez való jog elvétől, és attól függ (lásd hasonlóképpen a „Cement”-ítélet [hivatkozás a 76. pontban] 156. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A közösségi bíróság nem semmisítheti meg a közösségi jogi aktusokat a kifogásközléshez hasonló előkészítő iratok olyan hiányosságai miatt, amelyek nem befolyásolják a kérdéses vállalkozások védekezését. Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy a 153. pontban leírt hiba érintette-e a Corus védekezését.

156    Márpedig a jelen esetben a Corus a kifogásközlésre adott válaszának 6. fejezetében kifejezetten előterjesztett az elkövetett jogsértés jelentéktelen voltát igazoló érveket. A Corus különösen arra hivatkozott, hogy a kérdéses piacfelosztó megállapodás körülményeiből adódik, hogy az általa esetleg elkövetett jogsértés nem olyan súlyú, hogy az bírság kiszabását indokolná (lásd a kifogásközlésre adott válasz 6.3. pontját), mivel éppen kivonulóban volt a varrat nélküli OCTG csövek és csővezetékek piacáról, így éppen akkor csökkentette szerepét a jogsértésben, amikor azt állítólag elkövetették (lásd a kifogásközlésre adott válasz 6.4. pontjának (3) bekezdését), és végül, hogy részvételének földrajzi hatóköre és a jogsértés által érintett termékek köre korlátozott volt (lásd a kifogásközlésre adott válasz 6.4. pontjának (2) bekezdését és 6.5. pontját). Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a Corus e tényezőkkel kapcsolatban részletes ténybeli érvelést terjesztett elő a kifogásközlésre adott válaszának 3. fejezetében.

157    Következésképpen a Corus nem bizonyította, hogy a közigazgatási eljárás lefolytatása és a megtámadott határozat tartalma mennyiben lett volna más a jogsértés súlyával és a bírság összegével kapcsolatban, ha a Bizottság a kifogásközlésben pontosította volna azt, hogy súlya alapján melyik kategóriába sorolja az Európa-Japán klub keretében kötött piacfelosztó megállapodást megvalósító jogsértést (lásd ilyen értelemben a „PVC II”-ítélet [hivatkozás a 71. pontban] 1021. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A Corus válaszának 6.7. pontjában tett megjegyzés, miszerint feltételezi, hogy lesz még alkalma észrevételeinek megtételére a bírságkiszabási iránymutatásban említett kritériumokra nézve, nem módosíthatja az ezzel kapcsolatos jogi helyzetét.

158    Végül a teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy e következtetést megerősíti az a tény, hogy a Corus az Elsőfokú Bíróság előtt lényegében ugyanazokat az érveket terjesztette elő (lásd a 161. és azt követő pontokat), mint amelyek a kifogásközlésre adott válaszának 6. fejezetében szerepelnek (lásd fent a 156. pontban), annak érdekében, hogy kifejezetten a megtámadott határozat 1. cikkében foglalt jogsértés súlyának − a 159-165. preambulumbekezdésben szereplő − megállapítását vonja kétségbe. Márpedig a közösségi bíró korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkezik a 17. rendelet 17. cikke alapján kiszabott bírság összegének megváltoztatására. Ebből következik, hogy ha valamelyik fél úgy véli, hogy a Bizottság helytelenül alkalmazta az e kérdéssel kapcsolatos tényezők egyikét, ezen álláspontját alátámasztó összes érvét az Elsőfokú Bíróság elé terjesztheti.

159    Ilyen körülmények között, még ha a Bizottság le is írta volna a kifogásközlésben a jogsértés súlyára vonatkozó előzetes értékelését, nem indokolt azt feltételezni, hogy a Corus más érveket adott volna elő a kifogásközlésre adott válaszában, mint amelyeket e válasz 6. fejezetében ténylegesen leírt.

160    A fent elmondottakra tekintettel e jogalapot és emiatt a bírság megsemmisítése iránti kérelmet el kell utasítani.

 A bírság összegének csökkentése iránti kérelemről

 A jogsértés súlyával kapcsolatban elkövetett mérlegelési hibára alapított jogalapról

 A felek érvei

161    A Corus arra hivatkozik, hogy még ha részt vett is a megtámadott határozat 1. cikkében foglalt jogsértésben, az a körülmény, hogy kivonulóban volt a varrat nélküli csövek piacáról, azzal a következménnyel járt, hogy kereskedelmi helyzete teljesen más volt, mint a többi szankcionált termelőé. A Bizottságnak ezért meg kellett volna állapítania, hogy az általa elkövetett jogsértés kevésbé volt súlyos, és emiatt a rá kiszabott bírság összegét alacsonyabb szinten kellett volna meghatároznia, mint a jogsértés többi résztvevője esetében.

162    A Corus ezen túlmenően hangsúlyozza, hogy tevékenysége hagyományosan az Egyesült Királyság piacára irányult, amely a Bizottság szerint „részben védett” volt (a megtámadott határozat 62. preambulumbekezdése), és ahol a japán termelők jelentős versenytársak voltak. Ezenkívül a Corus által az e piacon megvalósított varrat nélküli OCTG csövek eladásai lényegében kiváló minőségű menetes csövekre és nem a megtámadott határozat 1. cikkében említett szabvány menetes csövekre vonatkoztak. A Corus szerint a Bizottságnak így az általa elkövetett jogsértés súlyának értékelésekor tekintetbe kellett volna vennie e tényezőket is.

163    A Corus ezenkívül arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat 2. cikkében megállapított jogsértést a Bizottság úgy tekinti, mint amely kiegészítette az 1. cikkben foglalt jogsértést. Tehát a 2. cikk esetleges megsemmisítése szükségszerűen kihatással van a Corus-nak az 1. cikkben foglalt fő jogsértésben történő feltételezett részvételének súlyára.

164    A Bizottság azt állítja, hogy a megtámadott határozat 106. és 162. preambulumbekezdésében kifejezetten figyelembe vette, hogy az 1. cikkben foglalt jogsértésnek a piacra gyakorolt tényleges hatása korlátozott volt, és ennek megfelelően csökkentette a bírság összegét. A Corus azon érvelése, miszerint a jogsértésben való részvételének hatása korlátozott volt, a jelen eljárás keretében így nem érdemleges.

165    Ezenkívül a megtámadott határozat 2. cikkének esetleges megsemmisítése nem lenne kihatással a bírság összegére, mivel e rendelkezés nem vezetett semmiféle önálló büntetéshez, amint arra a Corus is hivatkozik.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

166    Először is meg kell jegyezni, hogy bár a Bizottság a megtámadott határozatban nem hivatkozott kifejezetten a bírságkiszabási iránymutatásra, a megtámadott határozat címzettjeire kiszabott bírság összegét a bírságkiszabási iránymutatásban leírt, a saját magára kötelező módszer alkalmazásával határozta meg (lásd a Hercules Chemicals kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a 44. pontban] 53. pontját, amelyet a Bíróság megerősített az ellene előterjesztett fellebbezés keretében a Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1999. július 8-én hozott ítéletében [EBHT 1999., I-4235. o.], valamint lásd az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

167    A bírságkiszabási iránymutatás 1.A. pontja értelmében „a jogsértés súlyosságának megállapításánál figyelembe kell venni a jogsértés jellegét, a piacra gyakorolt tényleges hatását, ha ez a hatás mérhető, valamint az érintett földrajzi piac méretét”. A megtámadott határozat 159. preambulumbekezdésében a Bizottság azt állítja, hogy a jogsértés súlyosságának megállapításakor ugyanezen három tényezőt vette figyelembe.

168    Ezzel ellentétben a Bizottság a megtámadott határozat 161. preambulumbekezdésében alapvetően a vállalkozások jogsértő magatartásának jellegére támaszkodott azon következtetésének alátámasztására, hogy a megtámadott határozat 1. cikkében foglalt jogsértés „különösen súlyos” volt. Ennek kapcsán a szankcionált piacfelosztó megállapodás súlyosan versenyellenes természetére, az egységes piac zavartalan működésének megzavarására, a jogellenes magatartás szándékos jellegére és a versenykorlátozás céljából megalkotott rendszer intézményes jellegére utal. A Bizottság ugyanebben a preambulumbekezdésben tekintetbe vette azt is, hogy „a négy kérdéses tagállam a varrat nélküli OCTG [csövek és a csővezetékek] közösségi fogyasztásának legnagyobb részét képviselik, és így kiterjedt földrajzi piacot képeznek”.

169    A Bizottság viszont a megtámadott határozat 160. preambulumbekezdésében azt állapította meg, hogy „a jogsértés tényleges hatása a piacon korlátozott volt”, mivel az általa érintett két termék, azaz a szabvány menetes OCTG csövek és az egyedileg gyártott csővezetékek a varrat nélküli OCTG csövek és a csővezetékek közösségi fogyasztásának csupán 19%-át teszik ki, és mivel a hegesztett csövek a technológiai fejlődésnek köszönhetően ma már kielégítik a varrat nélküli csövek iránti kereslet egy részét.

170     A megtámadott határozat 162. preambulumbekezdésben a Bizottság – miután a 161. preambulumbekezdésben leírt tényezők alapján „különösen súlyosnak” minősítette a jogsértést – figyelembe vette, hogy a megtámadott határozat címzettjei viszonylag keveset értékesítettek a kérdéses termékekből az érintett négy tagállamban (évi 73 millió euró értékben). Az érintett piac méretére tett utalás megfelel a megtámadott határozat 160. preambulumbekezdésében leírt megállapításnak, miszerint a jogsértésnek a piacra gyakorolt tényleges hatása korlátozott volt. A Bizottság ezért úgy döntött, hogy a jogsértés súlya alapján meghatározott összeget 10 millió euróban rögzíti. Márpedig a bírságkiszabási iránymutatás különösen súlyos jogsértés esetén elvileg „20 millió [euró] feletti” bírságösszeget ír elő. Meg kell állapítani, hogy a jogsértés súlyára tekintettel meghatározott összegnek a „különösen súlyos” jogsértés esetén általában alkalmazott legkisebb összeg 50%-ára történő csökkentése megfelelően figyelembe veszi a jogsértésnek a piacra gyakorolt korlátozott hatását a jelen ügyben.

171    Végül a Bizottság a megtámadott határozat 165. preambulumbekezdésében úgy találta, hogy a megtámadott határozat címzettjei nagyméretű vállalkozások voltak, így nem kellett különbséget tennie a jogsértés egyes résztvevőire kiszabott bírságösszegek között.

172    Ennek kapcsán meg kell jegyezni, hogy a Bizottság ezen értékelés során nagymértékben a jogsértés jellegére támaszkodott azon következtetésének alátámasztására, hogy a megtámadott határozat 1. cikkében foglalt jogsértés „különösen súlyos” volt. A Vallourec-nek a megtámadott határozat 62., 67., 78. és 80. preambulumbekezdésében hivatkozott feljegyzéseiből következik, hogy a Corus és a Vallourec közötti együttműködés különösen szoros volt.

173    Ami a Corus azon érvelését illeti, miszerint kivonulóban volt az OCTG csövek és csővezetékek piacáról, és emiatt más gazdasági helyzetben volt, mint a megtámadott határozat többi címzettje, először is meg kell jegyezni, hogy valamely vállalkozásnak a jogsértés elkövetésére vonatkozó szubjektív indokai nem lényegesek a jogsértés objektív súlyának értékelése keretében. Mivel a Corus nem vonult ki a kérdéses piacokról, és továbbra is aktívan részt vett a terhére rótt jogsértésben, az e piacokon való jelenlétének időleges jellege nem érdemleges.

174    Meg kell jegyezni azonban, hogy a Bizottság a megtámadott határozat 92. preambulumbekezdésében megállapította, hogy a Corus 1994. február 22-én eladta menetvágási üzletét a Vallourec-nek, és hogy a jogsértés a Corus esetében 1990-től 1994 februárjáig tartott, amint azt e határozat 1. cikkének (2) bekezdése rögzíti. A megtámadott határozat 166. preambulumbekezdéséből következik, hogy a Bizottság a Corus terhére rótt jogsértésnek csak négy évét vette figyelembe, 1990-től a 1994-ig, amit megerősít az a tény, hogy a 167. preambulumbekezdésben a Corus kiszabott bírság alapösszegét 14 millió euróban határozta meg. A megtámadott határozat egészét tekintve meg kell állapítani, hogy a Bizottság az 1990-es évet belefoglalta e számításba, az 1994-es évet viszont nem.

175    Következésképpen a jelen esetben nem indokolt úgy tekinteni, hogy a Corus jogsértő magatartása kevésbé volt súlyos, mint az abban részt vevő más vállalkozásoké, különös tekintettel a Corus és a Vallourec fent említett szoros együttműködésére. A megtámadott határozat 1. cikkében megállapított jogsértés rövidebb időtartamának az előző pontban leírt figyelembe vétele a Corus esetén megfelelően tükrözi, hogy 1994 februárjában kivonult a menetes csövek piacáról.

176    Ezután emlékeztetni kell arra, hogy valamely vállalkozást akkor is felelősnek lehet tekinteni a teljes kartell miatt, ha bizonyított, hogy a kartellnek közvetlenül csak egy vagy néhány alkotó elemében vett részt, amennyiben egyfelől tudott vagy tudnia kellett volna, hogy az az összejátszás, amelyben közreműködött, különösen több évig rendszeresen szervezett találkozók révén, olyan átfogó rendszerbe illeszkedett bele, amelynek célja a versenyfeltételek torzítása volt, és amennyiben másfelől ezen átfogó rendszer magában foglalta a kartell összes alkotóelemét („PVC II”-ítélet [hivatkozás a 71. pontban] 773. pontja). Tekintettel a Corus és a Vallourec fent említett szoros együttműködésére (lásd még a megtámadott határozat 62., 67., 78. és 80. preambulumbekezdésében), egyértelmű, hogy a Corus közvetlenül részt vett az Európa-Japán klub keretében elfogadott közös stratégia kidolgozásában, és ismerte a büntetéssel sújtott jogsértést megvalósító piacfelosztó megállapodás minden részletét. A jelen esetben tehát nem indokolt úgy tekinteni, hogy a Corus nem volt felelős a kartell egészéért.

177    Ami azt a körülményt illeti, miszerint az Egyesült Királyság offshore piaca – a Corus hazai piacának fontos ágazata – csak részben volt védett, a Vallourec feljegyzéseiből (lásd a megtámadott határozat 62., 67., 78. és 80. preambulumbekezdésében), valamint a Corus munkavállalói által írt, az elnökök számára készített feljegyzésből és a „g) japán” elnevezésű dokumentumból [g) Japanese document, másolatát lásd a Bizottság aktájának 4909. oldalán] (lásd a 84. preambulumbekezdésben) kitűnik, hogy e piacon a Corus a japán eladások lehető legnagyobb korlátozására törekedett. Ilyen körülmények között a Corus nem hivatkozhat e korlátozott védelemre annak igazolása érdekében, hogy az általa elkövetett jogsértés nem volt „különösen súlyos”. Egyebekben a brit offshore piac védelmének korlátozott jellege egyáltalán nem gyengíti a Bizottságnak a megtámadott határozat 161. preambulumbekezdésében szereplő megállapítását, miszerint az érintett földrajzi piac széles volt.

178    Ami a Corus azon érvelését illeti, hogy a jogsértésben való részvételének korlátozott hatása volt az érintett piacokon, különösen mivel a japán vállalkozások versenyt támasztottak a hazai piacán, és mivel nagyrészt kiváló minőségű menetes OCTG csövet és nem szabvány menetes OCTG csövet adott el, ezzel összefüggésben ismételten fel kell idézni, hogy a Bizottság a jelen ügyben megfelelően figyelembe vette a jogsértésnek a piacra gyakorolt korlátozott hatását azáltal, hogy a jogsértés súlyára tekintettel meghatározott összeget a „különösen súlyos” jogsértés esetén általában alkalmazott legkisebb összeg 50%-ára csökkentette (lásd fent a 170. pontban).

179    A bírságkiszabási iránymutatás 1.A. pontjának hatodik bekezdése szerint „néhány esetben szükségessé válhat a három kategórián belül meghatározott összegek súlyozása annak figyelembevétele érdekében, hogy az egyes vállalkozások jogsértő magatartása milyen súlyú, és ebből következően milyen tényleges hatást gyakorol a versenyre”. E bekezdés szerint ez a megközelítés különösen akkor alkalmazandó, „ha az azonos típusú jogsértéseket elkövető vállalkozások mérete között jelentős különbség áll fenn”.

180    A bírságkiszabási iránymutatásban használt „néhány esetben” és „különösen” kifejezésekből viszont kitűnik, hogy az egyes vállalkozások méretei szerinti súlyozás nem állandó része annak a számításnak, amelyet a Bizottság magára nézve kötelezővé tett, hanem olyan rugalmassági lehetőség része, amelyet saját maga részére nyújt, olyan esetekre, amikor szükség van rá. Ezzel összefüggésben hivatkozni kell az ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik, hogy az ügy körülményeire tekintettel bizonyos tényezőket figyelembe vesz-e a kiszabni szándékozott bírság összegének meghatározásakor, vagy sem (lásd ilyen értelemben a Bíróság C‑137/95. P. sz., SPO és társai kontra Bizottság ügyben 1996. március 25-én hozott végzésének [EBHT 1996., I‑1611. o.] 54. pontját; a Bíróság C‑219/95. P. sz., Ferriere Nord kontra Bizottság ügyben 1997. július 17-én hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑4411. o.] 32-33. pontját; a Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítéletének [hivatkozás a 131. pontban] 465. pontját; és az Elsőfokú Bíróság T‑309/94. sz., KNP BT kontra Bizottság ügyben 1998. május 14-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1007. o.] 68. pontját). A bírságkiszabási iránymutatás 1.A. pontja hatodik bekezdésének szövege értelmében meg kell állapítani, hogy a Bizottság megőrzött bizonyos mérlegelési jogkört azzal kapcsolatban, hogy súlyozza-e a bírságot az egyes vállalkozások méretei szerint.

181    Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra is, hogy a versenyügyekben kiszabott bírság célja az elrettentő erő biztosítása (lásd e tekintetben a bírságkiszabási iránymutatás 1.A. pontjának negyedik bekezdését). Következésképpen a megtámadott határozat címzettjeinek nagy mérete miatt (lásd a megtámadott határozat 165. preambulumbekezdésében) a jogsértés súlyára tekintettel meghatározott összegnek a jelentősen nagyobb mértékű csökkentése megfosztotta volna a bírságot elrettentő hatásától.

182    Ennek következtében meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem lépte túl a fenti 180. pontban leírt mérlegelési jogkörét azáltal, hogy a jelen esetben nem alkalmazta a bírságkiszabási iránymutatás 1.A. pontjának hatodik bekezdését.

183    Ami a Corus azon érvelését illeti, miszerint a megtámadott határozat 2. cikke esetleges megsemmisítésének kihatással kellene lennie az 1. cikkben megállapított jogsértés büntetéseként kiszabott bírság összegére, elegendő megjegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat 2. cikkében említett jogsértésre nézve egyáltalán nem szabott ki bírságot, és hogy a Bizottság egyáltalán nem vette figyelembe e jogsértést, amikor meghatározta a Corusra végül kiszabott bírságot (a megtámadott határozat 164. preambulumbekezdése). Következésképpen ezen érvelés nem érdemleges.

184    A fent elmondottak összességére tekintettel e jogalapot el kell utasítani.

 A bizalomvédelem elvének megsértésére alapított jogalapról

 A felek érvei

185    A Corus arra hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette az engedékenységi közlemény D.2. pontján alapuló jogos feltevéseit azáltal, hogy nem csökkentette a rá kiszabott bírság összegét. Ezen előírás alapján az a vállalkozás, amely nem vitatja a kifogásközlésben szereplő tényeket, az együttműködés hiányában kiszabható bírság összegének 10-50%-ig terjedő csökkentésében részesülhet. A Corus hangsúlyozza azt is, hogy a Bizottság saját maga kifejezetten elismerte az engedékenységi közleményben, hogy az a vállalkozások szempontjából jogos elvárásokat alakíthat ki. Végül a Corus analógia útján az Elsőfokú Bíróság Hercules Chemicals ügyben 1991. december 17-én hozott ítéletére (hivatkozás a 116. pontban) hivatkozik.

186    Ami a Bizottság azon érvelését illeti, miszerint az engedékenységi közlemény nem hozhatott létre jogos elvárásokat a Corus részére, mivel e közleményt 1996-ban tették közzé, elegendő azt megjegyezni, hogy a kifogásközlést csak 1999-ben küldték meg számára. Egyebekben a Bizottság a megtámadott határozatban a Vallourec-re és a Dalmine-ra kiszabott bírság összegének csökkentésekor kifejezetten az engedékenységi közleményre hivatkozott.

187    A Corus ezenkívül azt állítja, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében a Bizottság kifogásait megalapozó tényeket nem vitató vállalkozásokra kiszabott bírság összegének csökkentése hátterében álló gondolat az, hogy ezen állítások megalapozottságának bizonyítékaként hivatkozni lehet a ténybeli állításoknak e beismerésére, ami hozzájárul a Bizottság feladatának a közösségi versenyszabályok megsértésének megállapítása és büntetéssel sújtása kapcsán való ellátásához (az Elsőfokú Bíróság T‑308/94. sz., Cascades kontra Bizottság ügyben 1998. május 14-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑925. o.] 256. pontja).

188    A jelen ügyben a Corus a kifogásközlésre adott válasz 1.5. pontjában megerősítette, hogy érdemben nem vitatja a megtámadott határozat 1. cikkében később megállapított jogsértésre vonatkozó tényeket, vitatja azonban e jogsértés megtörténtét. A Corus azt állítja, hogy különbséget kell tenni a feltételezett tények és azok jogi minősítése között. Az, hogy valamely vállalkozás vitatja a tények jogi minősítését, nem csökkenti a tények elismerésével tanúsított együttműködésének körét és hasznát. Arra hivatkozik, hogy a Bizottság a jogellenes kartellekre vonatkozó más határozatokban csökkentette az olyan vállalkozásokra kiszabott bírságot, amelyek pedig vitatták a jogsértést megvalósító összejátszás fennállását, vagy azt állították, hogy nem vettek részt az összejátszásban (lásd az ESZAK-Szerződés 65. cikke szerinti eljárásban [IV/35.814 „ötvözet felár”-ügy] 1998. január 21-én hozott 98/247/ESZAK bizottsági határozat [HL L 100., 55. o.] 98-100. preambulumbekezdését; valamint az EK-Szerződés 81. cikke szerinti eljárásban [IV/35.691/E-4 „előszigetelt csövek”-ügy] 1998. október 21-én hozott 1999/60/EK bizottsági határozat [HL L 24., 1. o.] 180. preambulumbekezdését). A Corus úgy véli, hogy a Bizottságnak ehhez hasonlóan csökkentenie kellett volna a rá kiszabott bírság összegét.

189    A Bizottság a Corus-nak a feltételezett együttműködésre alapított érvelésével kapcsolatban először is fenntartja, hogy az engedékenységi közleményt csak 1996-ban tették közzé. Mivel a Corus 1994 februárjában hagyta abba a megtámadott határozatban leírt jogsértéseket, e közleménynek ezzel összefüggésben semmi szerepe nem lehet.

190    Ezenkívül a megtámadott határozat 1. cikkében megállapított jogsértéssel kapcsolatosan a Corus a kifogásközlésre adott válaszában, különösen annak 3.15. pontjában nemcsak a tények értékelését vitatta, hanem magának a jogellenes megállapodásnak a létezését is. Ezáltal a Bizottságra köteles volt a kifogásközlésben állított tényeket bizonyítani. A Corus magatartása így nem könnyítette meg a Bizottság feladatát. Ennélfogva e magatartás nem tekinthető úgy, mint amely az együttműködésre tekintettel indokolná a bírság összegének csökkentését (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑347/94. sz., Mayr-Melnhof kontra Bizottság ügyben 1998. május 14-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1751. o.] 309. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint 332. pontját). Ennek kapcsán az Elsőfokú Bíróság kifejezetten úgy ítélte meg, hogy az olyan vállalkozás, amely vitatja az EK 81. cikk (1) bekezdése megsértésében való részvételét, nem jogosult a rá kiszabott bírság összegének az együttműködés címén való csökkentésére (az Elsőfokú Bíróság T‑311/94. sz., BPB de Eendracht kontra Bizottság ügyben 1998. május 14-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1129. o.] 59. pontja, és a T‑338/94. sz., Finnboard kontra Bizottság ügyben 1998. május 14-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1617. o.] 262. és 363. pontja).

191    A fent elmondottakból a Bizottság arra következtet, hogy a Corus az Elsőfokú Bíróság előtt továbbra is vitatja a megtámadott határozatban foglalt tényeket. Ennélfogva, ha együttműködés címén a Corus mégis jogosult lenne a rá kiszabott bírság összegének csökkentésére, a Bizottság arra kéri az Elsőfokú Bíróságot, hogy vonja vissza e kedvezményt, és növelje meg a kérdéses bírságösszeget. Ebben az esetben ugyanis olyan vállalkozásról lenne szó, amelynek részére a rá kiszabott bírságot együttműködés címén csökkentették, de keresetlevelében vitatja a tényeket, és ebben a helyzetben az engedékenységi közlemény utolsó mondata értelmében indokolt e kérés. A Corus-nak így a jelen eljárás keretében választania kell a jogsértést megkérdőjelező jogalapok és érvek, valamint az engedékenységi közleményre alapított érvelése között, mivel keresetlevelének e két része egymással összeegyeztethetetlen.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

192    Először is meg kell jegyezni, hogy az 1996-ban közzétett engedékenységi közlemény arra ösztönözhette a Corus-t, hogy a kifogásközlésre 1999. április 20-án adott válaszában ne vitassa „érdemben” („substantially”) az Európa-Japán klubbal kapcsolatos tényeket. Tehát semmiféle időbeli megfontolás nem zárja ki, hogy az engedékenységi közlemény jogos elvárásokat alakíthatott ki e társaság részéről.

193    Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az engedékenységi közlemény alapján a Corus-ra kiszabott bírság csökkentése a jelen esetben indokolt volt-e, és ezáltal a bizalomvédelem elve sérült-e, először is emlékeztetni kell arra, hogy a vállalkozásnak hozzá kell járulnia a Bizottság azon feladatának ellátásához, amely a közösségi versenyszabályok megsértésének megállapításából és a szankció kiszabásából áll (a Mayr-Melnhof kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a 190. pontban] 309. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint 332. pontja). Tehát nem elegendő, ha valamely vállalkozás általános jelleggel azt állítja, hogy e közleménnyel összhangban nem vitatja a feltételezett tényeket, ha az adott ügy körülményei között ezen állítás egyáltalán nem jelent segítséget a Bizottság számára.

194    A jelen esetben a Bizottság többek között azt állította a kifogásközlésben, hogy az Európa-Japán klub tagjai piacfelosztó célú és hatású versenykorlátozó megállapodást kötöttek. A Corus, bár azt állította, hogy nem vitatja az ezzel kapcsolatos tényeket, a kifogásközlésre adott válaszának 1.7. pontjában, valamint a 3.15. pontjának második bekezdésében ismételten kijelentette, hogy még ha feltételezzük is a megállapodás fennállását, annak versenykorlátozó hatása olyannyira elhanyagolható volt, hogy kereskedelmi létjogosultsága és emiatt fennállása is kétséges. A Corus az Elsőfokú Bíróság előtt azt állította, hogy különbséget kell tenni a tények, amelyeket nem vitatott, és jogi minősítésük között, amelyet azonban vitat.

195    Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy az olyan megállapodás adott esetében, amelynek célja a piacok felosztása, tekintet nélkül esetleges hatásaira, a tények beismerése főszabály szerint elégséges az EK 81. cikk (1) bekezdése megsértésének két lényeges eleme, azaz a megállapodás létezése és versenykorlátozó célja bizonyításához.

196    Meg kell jegyezni továbbá azt is, hogy a jelen esetben a Bizottság nagyrészt ugyanazon bizonyítékokra hivatkozott a kifogásközlésben és a megtámadott határozatban, és hogy a bizonyítékok jelentős része, különösen Pierre Verluca nyilatkozatai és a Vallourec különböző feljegyzései az Európa-Japán klub tagjai közötti, összejátszás jellegű stratégiai tárgyalások − különösen a közösségi piacokkal kapcsolatos − tartalmára vonatkoznak (lásd többek között a kifogásközlés 56., 60., 63. és 65. pontját, valamint a megtámadott határozat 62., 67., 73. és 78. preambulumbekezdését).

197    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Corus a kifogásközlésre adott válaszában nem vonhatta kétségbe a megállapodásban való részvételét, és a megtámadott határozat 1. cikkében később megállapított jogsértést megvalósító versenykorlátozó célt anélkül, hogy ne vitassa a kérdéses tárgyalásokra vonatkozó tényeket és azok tartalmát.

198    A fent elmondottakból következik, hogy az, hogy a Corus a kifogásközlésre adott válaszában megkérdőjelezte a megállapodás létezését, az ügy körülményei között kétségessé tette az ugyanezen válaszban szereplő azon kijelentésének értékét, miszerint nem vitatta a tényeket, így e kijelentés jelentősége nem egyértelmű. E kétértelműséget megerősíti az a körülmény, hogy a Corus a „substantially” („érdemben”) kifejezés használatával viszonylagossá tette azon kijelentését, hogy nem vitatta a tényeket, anélkül, hogy megmagyarázta volna, mely tényeket érinti e fenntartás.

199    E körülmények között lehetetlen volt mind a Bizottság számára a közigazgatási eljárás során, mind az Elsőfokú Bíróság számára a jelen eljárás keretében, hogy pontosan azonosítsák a Corus által beismert tényeket, amelyek alapján együttműködése hozzájárult volna a Bizottság feladatának ellátásához. Ebből következik, hogy a jelen esetben a kifogásközlésben állított tényeknek a Corus részéről történő elismerése nem indokolja a rá kiszabott bírság összegének az engedékenységi közlemény alapján való csökkentését, amint azt az ítélkezési gyakorlat értelmezi.

200    A fent elmondottakra tekintettel e jogalapot el kell utasítani.

 Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított jogalapról

 A felek érvei

201    A Corus először is azt állítja, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód elve akkor sérül, ha azonos helyzeteket különböző módon kezelnek, vagy különböző helyzeteket azonos módon kezelnek anélkül, hogy e bánásmódot objektív indokok igazolnák (a Bíróság 106/83. sz. Sermide-ügyben 1984. december 13-án hozott ítéletének [EBHT 1984., 4209. o.] 28. pontja, és a C‑174/89. sz. Hoche-ügyben 1990. június 28-án hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑2681. o.] 25. pontja; ugyanebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑100/92. sz., La Pietra kontra Bizottság ügyben 1994. március 15-én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑83. és II‑275. o.] 50. pontja). A Corus hozzáteszi, hogy ezen elvet gyakran alkalmazzák a bírságkiszabás kapcsán (az Elsőfokú Bíróság Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1991. december 17-én hozott ítéletének [hivatkozás a 116. pontban] 295. pontja; a T‑141/89. sz., Trefileurope kontra Bizottság ügyben 1995. április 6-án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑791. o.] 185. pontja; a T‑142/89. sz., Boël kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑867. o.] 128-135. pontja; a T‑143/89. sz., Ferriere Nord kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑917. o.] 54-56. pontja; a T‑150/89. sz., Martinelli kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1165. o.] 57-61. pontja; a T‑49/95. sz., Van Megen Sports kontra Bizottság ügyben 1996. december 11-én hozott ítéletének [EBHT 1996., II‑1799. o.] 56. pontja; a Finnboard kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a 190. pontban], és a Mayr‑Melnhof kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a 190. pontban] 334-336. és 352-354. pontja).

202    A Corus úgy véli, hogy a Vallourec, amely a rá kiszabott bírság összegének 40%-os csökkentésében részesült, csupán válaszolt a helyszíni vizsgálat során a Bizottság alkalmazottai részéről neki feltett kérdésekre, amint erre jogilag köteles volt, illetve hogy a Corus ugyanígy tett. Ennek kapcsán azt állítja, hogy Pierre Verluca nyilatkozatait olyan kérdésekre válaszolván tette, amelyeket a Bizottság kizárólag a Vallourec-hez intézett.

203    Ráadásul a Dalmine, amely a rá kiszabott bírság összegének 20%-os csökkentésében részesült, csupán tájékoztatta a Bizottságot, hogy nem vitatja a tényeket, anélkül, hogy elismerte volna a jogsértésben való részvételét. Ezért együttműködése nem volt szélesebb, mint a Corus-é. A Corus-t hátrányosan érintő, a Bizottság által az ellenkérelmében nem indokolt eltérő bánásmód így egyértelműen megvalósult. Sőt a Dalmine kevésbé volt együttműködő, mint a Corus, különösen amennyiben kezdetben megtagadta, hogy a Bizottság által kért bizonyos információkat megadja, és ezután arra a jogra hivatkozott, miszerint senki sem kötelezhető arra, hogy önmagára nézve terhelő vallomást tegyen, hogy indokolja a bizonyos kérdésekre való válaszadás elutasítását a kifogásközlésre adott válaszában és a 17. rendelet 11. cikk (5) bekezdése alapján elfogadott bizottsági határozat ellen benyújtott azon keresetlevelében, amelyet az Elsőfokú Bíróság – mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant – elutasított. Ezenkívül a Dalmine vitatta azon határozatok jogszerűségét, amelyek alapján a Bizottság 1994 decemberében lefolytatta vizsgálatát, és következésképpen azt is, hogy a Bizottság felhasználhatja-e a vizsgálatok során beszerzett dokumentumokat (a megtámadott határozat 118. preambulumbekezdése).

204    A Corus egyebekben úgy véli, hogy a megtámadott határozatból következik (174. preambulumbekezdés), hogy a japán felperesek nem tanúsítottak hatékony együttműködést, és vitatták a megállapodás fennállását a közigazgatási eljárás során, ami megkülönbözteti helyzetüket a Corus-étól. A Dalmine-hoz hasonlóan, a japán termelők is vitatták azon határozatok jogszerűségét, amelyek alapján a Bizottság 1994 decemberében lefolytatta vizsgálatát, és azt, hogy a Bizottság felhasználhatja-e a vizsgálatok során beszerzett dokumentumokat. Ami a Mannesmannt illeti, a megtámadott határozatból (174. preambulumbekezdés) kitűnik, hogy soha nem jelezte egyértelműen, vitatja-e a tényeket vagy sem, és megtagadta a 17. rendelet 11. cikk (5) bekezdése szerint elfogadott bizottsági határozat alapján kért bizonyos információk szolgáltatását. A Bizottság így megsértette az egyenlő bánásmód elvét azáltal, hogy nem csökkentette a Corus-ra kiszabott bírságot, és ezzel ugyanolyan bánásmódban részesítette, mint a Mannesmannt és a négy japán termelőt.

205    A Bizottság először is azzal válaszol, hogy mérlegelési jogkört élvez a bírság összegének meghatározásában, így az egyenlő bánásmód fogalmát a bírságokkal kapcsolatban erre tekintettel kell értelmezni (a Martinelli kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a 201. pontban] 59. pontja). Mindenesetre ezen elv csak akkor alkalmazandó, ha azonos helyzeteket különböző módon kezelnek (az Elsőfokú Bíróság Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1991. december 17-én hozott ítéletének [hivatkozás a 116. pontban] 295. pontja).

206    A jelen esetben objektív különbségek állnak fenn a Corus és a megtámadott határozat más címzettjeinek helyzete között. Elsősorban a Vallourec egyrészt írásbeli nyilatkozatot adott át a Bizottságnak, amely nagyon hasznos volt (Pierre Verluca 1996. szeptember 17-i nyilatkozata; lásd különösen a megtámadott határozat 53. és 170. preambulumbekezdésében), másrészt pedig nem vitatta azokat a tényeket, amelyekre a Bizottság a kifogásközlést alapította. Másodsorban a Dalmine teljesen egyértelműen nem vitatta azokat a tényeket, amelyekre a Bizottság a határozatot alapította (a megtámadott határozat 172. preambulumbekezdése), míg a Corus kétségbe vonta a megállapodás létezését. Mindazonáltal még ha feltételezzük is, hogy a Bizottság hibát követett el azzal, hogy csökkentette a Vallourec-re és a Dalmine-ra kiszabott bírságot, ezen érvelésnek nincs kihatása a Corus bírságcsökkentési kérelmére. Végül pedig lényegtelen az, hogy a Corus, valamint a Mannesmann és a japán termelők más-más okok miatt nem részesülhettek a rájuk kiszabott bírság összegének csökkentésében, mivel a Corus – függetlenül a többi vállalkozás helyzetétől – nem teljesítette az engedékenységi közlemény ezzel kapcsolatos feltételeit.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

207    A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság nem sértheti meg az egyenlő bánásmód általános közösségi jogi elvét, amikor a vállalkozások részéről tanúsított együttműködést vizsgálja, amely elv az állandó ítélkezési gyakorlat alapján akkor sérül, ha azonos helyzeteket különböző módon kezelnek, vagy különböző helyzeteket azonos módon kezelnek, anélkül, hogy e bánásmódot objektív indokok igazolnák (az Elsőfokú Bíróság T‑45/98. és T‑47/98. sz., Krupp Thyssen Stainless és Acciai speciali Terni kontra Bizottság ügyben 2001. december 13-án hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑3757. o.] 237. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

208    Emlékeztetni kell arra is, hogy az együttműködés miatt nyújtott bírságcsökkentést az indokol, ha a vállalkozás magatartásával elősegíti a Bizottság feladatát, amely a közösségi versenyszabályok megsértésének megállapításából és a szankció kiszabásából áll (a Mayr-Melnhof kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a 190. pontban] 309. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint 332. pontja).

209    Meg kell állapítani, hogy a jelen esetben objektív és jelentős különbségek állnak fenn az utóbbi feltétel vonatkozásában a Corus helyzete, valamint a Vallourec és a Dalmine helyzete között.

210    Egyrészt a Vallourec nem csak hogy nem vitatta azokat a tényeket, amelyekre a Bizottság a kifogásközlést alapította, de a Corus-tól eltérően olyan írásbeli nyilatkozatokat is szolgáltatott, amelyek nagyon hasznosak voltak a Bizottság számára, különösen Pierre Verluca 1996. szeptember 17-i és 1996. október 14-i nyilatkozatai (lásd különösen a megtámadott határozat 60., 62., 72. és 108. preambulumbekezdésében).

211    A Corus egyik képviselője sem terjesztett elő olyan nyilatkozatot, amelynek bizonyító ereje és terjedelme összehasonlítható lenne Pierre Verluca nyilatkozataival. A Corus 1997. október 31-i válasza (lásd a megtámadott határozat 66. preambulumbekezdésében) ugyanis korlátozott terjedelmű és bizonyító erejű, annál is inkább, mivel nem egyértelmű, hogy a Bizottságnak címzett 1999. március 30-i levelével a Corus a varrat nélküli csövekre vonatkozó eljárás keretében vissza akarta-e azt vonni, vagy sem (lásd ennek kapcsán a JFE Engineering és társai kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a 129. pontban] 305-308. pontját).

212    Ami a Corus által leírt körülményt illeti, hogy Pierre Verluca nyilatkozatait olyan kérdésekre válaszul tette, amelyeket a Bizottság kizárólag a Vallourec-hez intézett, elegendő azt megjegyezni, hogy a Bizottság a vizsgálati szakaszban nem köteles a jogsértés elkövetésével gyanúsított mindegyik vállalkozásnak ugyanazon kérdéseket feltenni. Meg kell jegyezni, hogy az ilyen kötelezettség előírása megfosztaná mozgásterétől a Bizottságot a versenyfelügyeleti vizsgálatokban, és ezáltal gyengítené azok hatékonyságát.

213    Igaz ugyan, hogy amennyiben a vállalkozások – a közigazgatási eljárás ugyanazon szakaszában és hasonló körülmények között – hasonló információt szolgáltatnak a Bizottságnak a terhükre rótt tényekkel kapcsolatban, az általuk nyújtott együttműködést összehasonlíthatónak kell tekinteni (lásd hasonlóképpen a Krupp Thyssen Stainless és Acciai speciali Terni kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a 210. pontban] 243-246. pontját).

214    Egyértelmű azonban, hogy a jelen esetben nem ez a helyzet áll fenn (lásd fent a 211. pontban). Ezért ez az ítélkezési gyakorlat nem alkalmazható.

215    Ami a Dalmine-t illeti, mind a jelen eljárásban, mind a jelen üggyel a szóbeli szakasz lefolytatása céljára egyesített T‑50/00. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben elfogadott, hogy e társaság nem vitatta azokat a tényeket, amelyekre a Bizottság a határozatot alapította (lásd a megtámadott határozat 172. preambulumbekezdésében). Bár a Corus a kifogásközlésre adott válaszában kijelentette, hogy nem vitatja a Bizottság által a megtámadott határozat 1. cikkében később megállapított jogsértéssel kapcsolatban feltételezett tényeket, a fenti 192-199. pontban leírtaknak megfelelően e megállapítás nem indokolja a Corus-ra kiszabott bírság csökkentését, mivel bizonytalan és kétértelmű.

216    Elegendő megállapítani azt, hogy a Dalmine esetén a tények beismerése kapcsán nem lehetett kifogásolni ilyen kétértelműséget, és így a Bizottság e tekintetben nem különböztette meg hátrányosan a Corus-t. Ami a Corus által annak alátámasztására hivatkozott egyéb körülményeket illeti, hogy a Dalmine még kevésbé volt együttműködő, mint ő, meg kell jegyezni, hogy e körülmények a Dalmine-nak az információkérésekre való válaszadás megtagadására vonatkoznak, amely a kifogásközlés megküldése előtt történt, és hogy a Bizottság egyáltalán nem állapította meg azt, hogy a Dalmine a vizsgálat e részében együttműködött volna.

217    A Bizottság ezért helyesen tekintette úgy, hogy e körülményeknek nem volt kihatása arra, hogy a Dalmine a kifogásközlésre adott válaszában elismerte-e a tényeket, sem ebből kifolyólag a bírság összegének 20%-os csökkentésére, amelyet a Bizottság Dalmine-nak e címen az engedékenységi közleménynek megfelelően nyújtott.

218    Végül, amint azt a Bizottság kifejti, lényegtelen az, hogy a Corus, valamint a Mannesmann és a japán termelők más-más okok miatt nem részesülhettek a rájuk kiszabott bírság összegének csökkentésében, mivel a fent elmondottak értelmében a Corus nem teljesíti az engedékenységi közlemény ezzel kapcsolatos feltételeit, függetlenül a többi vállalkozás helyzetétől.

 A bírság kiszámításáról

219    A fent elmondottakból következik, hogy a Corus-ra kiszabott bírság összegét csökkenteni kell, figyelembe véve, hogy az Elsőfokú Bíróság a jelen ügyben a megtámadott határozat 1. cikkében foglalt jogsértés időtartamát 4 év helyett 3 évben állapította meg.

220    Mivel a bírság összegének a bírságkiszabási iránymutatásban rögzített, a Bizottság által a jelen ügyben alkalmazott számítási módszerét magát nem kifogásolták, így az Elsőfokú Bíróság az előző pontban tett megállapításra tekintettel korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása során e módszert alkalmazza.

221    Következésképpen az alapösszeg 10 millió euró, megnövelve 10%-kal a jogsértés minden egyes éve után, azaz összesen 30%-kal, aminek eredménye 13 millió euró. Ezt az összeget a megtámadott határozat 168-169. preambulumbekezdésében leírt enyhítő körülmények alapján 10%-kal csökkenteni kell, amelynek végső összege a Corus esetén 12 600 000 euró helyett 11 700 000 euró.

 Azon kérelemről, hogy az Elsőfokú Bíróság kötelezze a Bizottságot a bírság összegének visszatérítésére, vagy másodlagosan azon összeg kamatokkal együtt való visszatérítésére, amellyel csökkenti a bírságot

222    A Bíróság számos alkalommal megállapította, hogy a visszaható hatályú megsemmisítő ítéletet követően, amely a megsemmisített aktusnak a jogrendszerből visszaható hatállyal való törlésével jár (a Bíróság 97/86., 99/86., 193/86. és 215/86. sz., Asteris és társai kontra Bizottság ügyben 1988. április 26-án hozott ítéletének [EBHT 1988., 2181. o.] 30. pontja; Léger főtanácsnok C‑127/94. sz. Ecroyd-ügyre vonatkozó indítványának [a Bíróság 1996. június 6-án hozott ítélete {EBHT 1996., I‑2731., I‑2735. o. }] 74. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑171/99. sz., Corus UK kontra Bizottság ügyben 2001. október 10-én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑2967. o.] 50. pontja), az alperes intézmény az EK 233. cikke értelmében köteles megtenni a megállapított jogsértés hatásainak megsemmisítéséhez szükséges intézkedéseket; a már végrehajtott aktus esetén ez abban állhat, hogy a felperes számára helyre kell állítani az ezen aktust megelőző állapotot (a Bíróság 22/70. sz. Bizottság kontra Tanács ügyben 1971. március 31-én hozott ítéletének [EBHT 1971., 263. o.] 60. pontja; a 92/78. sz., Simmenthal kontra Bizottság ügyben 1979. március 6-án hozott ítéletének [EBHT 1979., 777. o.]  32. pontja, és a 21/86. sz. Samara kontra Bizottság ügyben 1987. február 17-én hozott ítéletének [EBHT 1987., 795. o.] 7. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑480/93. és T‑483/93. sz., Antillean Rice Mills és társai kontra Bizottság ügyben 1995. szeptember 14-én hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑2305. o.] 59-60. pontja, és a fent hivatkozott Corus UK kontra Bizottság ítélet 50. pontja).

223    Valamely vállalkozásra a Szerződésben foglalt versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírságot megsemmisítő vagy csökkentő ítélet esetén az EK 233 . cikkben említett intézkedések között a Bizottság először is köteles visszatéríteni a kérdéses vállalkozás által megfizetett bírság egészét vagy egy részét annyiban, amennyiben ez a megsemmisítő határozat értelmében jogtalan fizetésnek minősül. E kötelezettség nemcsak a jogtalanul fizetett bírság tőkeösszegére, hanem annak késedelmi kamataira is vonatkozik (a Corus UK kontra Bizottság ítélet [hivatkozás a 222. pontban] 52-53. pontja).

224    A jelen esetben nem feltételezhető, hogy a Bizottság el fogja mulasztani a jelen ítéletből és az EK 233. cikkből együttesen eredő kötelezettségét.

225    Következésképpen a jelen eljárás keretében e kérelemről nem szükséges határozni.

226    Hasonlóképpen meg kell jegyezni, hogy ugyanezen okok miatt nem szükséges határozni a Corus azon kérelméről, hogy az Elsőfokú Bíróság tegyen meg minden intézkedést, amely az ítélet végrehajtásához szükséges.

 A költségekről

227    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 3.§-a alapján az Elsőfokú Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását vagy azt, hogy a felek mindegyike maga viselje saját költségeit, ha a felek kereseti kérelmük bizonyos pontjai tekintetében pernyertesek, a többi pont tekintetében pervesztesek lettek. Mivel a jelen ügyben mindegyik fél pervesztes lett egy vagy több pont tekintetében, a felperes és a Bizottság maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján,

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (második tanács)

a következőképpen határozott:

1)      Az Elsőfokú Bíróság megsemmisíti az EK-Szerződés 81. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (IV/E-1/35.860-B varrat nélküli acélcsövek-ügy) 1999. december 8-án hozott 2003/382/EK bizottsági határozat 1. cikkének (2) bekezdését annyiban, amennyiben az e cikkben megállapítja a felperes terhére felrótt jogsértés elkövetését az 1991. január 1-jét megelőző időszakra vonatkozóan.

2)      A 2003/382 határozat 4. cikke alapján a felperesre kiszabott pénzbírság összegét 11 700 000 euróban állapítja meg.

3)      A keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

4)      A felperest és a Bizottságot kötelezi saját költségeik viselésére.

Forwood Pirrung Meij

Kihirdetve Luxembourgban, a 2004. július 8-i nyilvános ülésen.

H. Jung        J. Pirrung

hivatalvezető        elnök

Tartalomjegyzék

* Az eljárás nyelve: angol.