T‑398/13. sz. ügy
TVR Automotive Ltd
kontra
Belső Piaci Harmonizációs Hivatal
(védjegyek és formatervezési minták) (OHIM)
„Közösségi védjegy – Felszólalási eljárás – A TVR ITALIA közösségi védjegy bejelentése – TVR korábbi nemzeti és közösségi szóvédjegyek – Viszonylagos kizáró ok – Összetéveszthetőség – A 207/2009/EK rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja – Megszűnés megállapítása iránti eljárás – A korábbi védjegy tényleges használata – A 207/2009 rendelet 42. cikkének (2) és (3) bekezdése – A 207/2009 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése”
Összefoglaló – a Törvényszék ítélete (negyedik tanács), 2015. július 15.
1. Közösségi védjegy – Harmadik személyek észrevételei és felszólalás – A felszólalás vizsgálata – A megszűnés vagy a törlés tárgyában hozott végleges határozat és a felszólalási eljárás közötti összefüggés – Jogerő – Terjedelem
(207/2009 tanácsi rendelet, 42. cikk, (2) bekezdés, 53. cikk, (4) bekezdés, 57. cikk, (2) bekezdés és 100. cikk, (2) bekezdés)
2. Közösségi védjegy – Harmadik személyek észrevételei és felszólalás – A felszólalás vizsgálata – A korábbi védjegy használatának igazolása – Tényleges használat – Fogalom – Értékelési szempontok
(207/2009 tanácsi rendelet, 15. cikk, (1) bekezdés és 42. cikk (2) bekezdés; 2868/95 bizottsági rendelet, 1. cikk, 22. szabály, (3) bekezdés)
3. Közösségi védjegy – Harmadik személyek észrevételei és felszólalás – A felszólalás vizsgálata – A korábbi védjegy használatának igazolása – Tényleges használat – Fogalom – A 207/2009 rendelet 42. cikke (2) és (3) bekezdésének ratio legise figyelembevételével történő értelmezés
(207/2009 tanácsi rendelet, 42. cikk, (2) és (3) bekezdés)
4. Közösségi védjegy – Jogorvoslati eljárás – Az uniós bírósághoz benyújtott kereset – A Törvényszéknek a megtámadott határozat megváltoztatására vonatkozó jogosultsága – Korlátok
(207/2009 tanácsi rendelet, 65. cikk, (3) bekezdés)
1. A jogerő elve, amely megköveteli, hogy a bírósági határozat végleges jellegét ne vonják kétségbe, nem alkalmazható a felszólalás tárgyában hozott végleges határozat és valamely törlés iránti kérelem közötti viszonyra, különösen mivel egyrészt a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) előtti eljárások közigazgatási, nem pedig igazságszolgáltatási jellegűek, másrészt a közösségi védjegyről szóló 207/2009 rendelet irányadó rendelkezései, azaz 53. cikkének (4) bekezdése és 100. cikkének (2) bekezdése, erre vonatkozóan nem írnak elő szabályt Ugyanez fordított esetben is igaz, nevezetesen a végleges határozathoz vezető megszűnés megállapítása iránti, törlési és a felszólalási eljárások közötti viszony esetében. Azonban a megszűnés megállapítása vagy a törlés tárgyában hozott végleges határozatban tett megállapításokat nem hagyhatja teljesen figyelmen kívül az OHIM, amikor az ugyanazon felek közötti felszólalásról kell határozni, amelynek ugyanaz a tárgya és ugyanazon indokokon alapul, feltéve hogy ezeket a megállapításokat vagy eldöntött kérdéseket nem érintik új tényállási elemek, új bizonyítékok vagy új indokok. Ugyanis ez a megállapítás csak sajátos kifejeződése annak az ítélkezési gyakorlatnak, amely szerint az OHIM korábbi határozathozatali gyakorlata olyan tényezőnek minősül, amelyet valamely megjelölés lajstromozhatóságának értékelése céljából figyelembe lehet venni.
Ennek megfelelően a fellebbezési tanács nem köteles hűen követni a törlési osztály határozatában elfogadott megállapításokat és következtetéseket. Ezzel ellentétes esetben egyrészt a közösségi védjegy lajstromozásával szembeni felszólalásra, másrészt a lajstromozott közösségi védjegy megszűnésének megállapítására és törlésére vonatkozó jogorvoslati lehetőségek hatékony érvényesülése sérülne, jóllehet ezeket az eljárásokat a 207/2009 rendelet értelmében egymást követően és párhuzamosan is lehet indítani. Ezt az értékelést alátámasztja az a tény, hogy a 207/2009 rendelet 42. cikkének (2) bekezdésére és 57. cikkének (2) bekezdésére tekintettel – vagy a megszűnés megállapítása, illetve a törlés iránti kérelem előterjesztésének időpontjától, vagy a védjegybejelentés meghirdetésének időpontjától függően – eltérhetnek egymástól azok az ötéves időszakok, amelyek tekintetében a tényleges használat igazolását megkövetelik.
(vö. 38., 39. pont)
2. Az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy valamely védjegy akkor képezi „tényleges használat” tárgyát, ha alapvető rendeltetésének megfelelően használják, amely abban áll, hogy a védjegy biztosítja azon áruk vagy szolgáltatások eredetének azonosíthatóságát, amelyekre vonatkozóan a védjegyet lajstromozták, abból a célból, hogy ezeknek az áruknak és szolgáltatásoknak piacot hozzon létre vagy tartson fenn, kivéve a szimbolikus jellegű használatot, amelynek egyetlen célja a védjegy által biztosított jogok fenntartása. A védjegyhasználat ténylegességének mérlegelése során figyelembe kell venni minden olyan tényt és körülményt, amelyek alapján megállapítható, hogy a védjegy kereskedelmi használata valóságos‑e; idesorolhatók különösen az érintett gazdasági szektorban igazoltnak tekintett olyan használatok, amelyek feladata az, hogy a védjeggyel ellátott áruk vagy szolgáltatások számára megteremtsék és fenntartsák a piaci részesedést, ezen áruk vagy szolgáltatások természete, a piac jellegzetességei, valamint a védjegy használatának terjedelme és gyakorisága. Mindazonáltal a korábbi védjegy tényleges használatának elemzése nem korlátozódhat mindössze e védjegy gazdasági tevékenység körében való használatának megállapítására, mivel annak ezen túlmenően a közösségi védjegyről szóló 207/2009 rendelet 42. cikke (2) bekezdése megfogalmazásának megfelelően tényleges használatot kell jelentenie. Egyébiránt valamely védjegy esetében a „tényleges használat” minősítés a szóban forgó árunak vagy szolgáltatásnak az érintett piacon mutatott jellegzetességeitől függ. Ennélfogva nem lehet minden bizonyított kereskedelmi hasznosítást automatikusan a szóban forgó védjegy tényleges használatának minősíteni.
A korábbi védjegy használatának jelentőségét illetően figyelembe kell venni különösen egyrészt a használati cselekmények összességének kereskedelmi mértékét, másrészt a használati cselekmények lefolytatásának időtartamát, valamint a cselekmények gyakoriságát. A korábbi védjegy tényleges használatának konkrét esetben történő megvizsgálásához az eset összes releváns tényezőjét figyelembe vevő, átfogó mérlegelést kell végezni. Ez a mérlegelés magában foglalja a számításba vett tényezők bizonyos kölcsönös függőségét. Így az érintett védjeggyel ellátott áruk csekély mennyiségben történő értékesítését kompenzálhatja e védjegy használatának intenzitása vagy nagymértékű időbeli tartóssága, és fordítva. Végül valamely védjegy tényleges használatát nem lehet valószínűsítés vagy feltételezések alapján igazolni, ehhez konkrét és objektív bizonyítékokra kell támaszkodni, amelyek igazolják az érintett piacon történő tényleges és elegendő használatot.
A használat időtartamát illetően a Törvényszék már kimondta, hogy a 207/2009 rendelet 15. cikkének (1) bekezdésében előírt jogkövetkezmények kizárólag olyan védjegyekre vonatkoznak, amelyek tényleges használata ötéves – megszakítatlan – időtartamra felfüggesztésre került. Következésképpen a fenti jogkövetkezmények elkerüléséhez elegendő, ha ezen időszak egy része alatt ténylegesen használják a védjegyet. Ehhez hasonlóan a 207/2009 rendelet végrehajtásáról szóló 2868/95 rendelet 22. szabályának (3) bekezdése annak előírása nélkül fogalmazza meg a használat idejének kritériumát, hogy az ötéves időszak vonatkozásában igazolni kellene a használat folyamatos jellegét, és az említett kritériumot megkülönbözteti többek között a használat mértékének és a jellegének kritériumaitól, amelyek kizárólag együttesen teszik lehetővé a korábbi védjegy használata tényleges jellegének megállapítását. Ugyanis kizárólag a fellebbezési tanács mérlegelésére bízott bizonyítékok összessége figyelembevételének kell lehetővé tennie a megtámadott védjegy tényleges használatának bizonyítását.
Így a 207/2009 rendelet 42. cikke (2) bekezdésének és 15. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseiben előírt ötéves határidőből nem következik, hogy az említett határidőt magában foglaló minden egyes év tekintetében külön kellene bizonyítani a korábbi védjegy tényleges használatát, hanem elegendő azt igazolni, hogy a jelen esetre jellemző valamennyi releváns tényezőt figyelembe véve a védjegyet ezen időszaknak legalább egy részében nem pusztán szimbolikus jelleggel, hanem ténylegesen használták abból a célból, hogy a szóban forgó áruknak és szolgáltatásoknak piacot hozzanak létre vagy tartsanak fenn. Máskülönben a szóban forgóhoz hasonló esetben a többek között a korábbi védjegy használatát rövid ideig megakadályozó, pusztán átmeneti pénzügyi válság – annak ellenére, hogy a jogosult a közeli jövőben folytatni tervezi az említett védjegy használatát – elég lehetne ahhoz, hogy a jogosult már ne szólalhasson fel valamely hasonló védjegy lajstromozásával szemben.
(vö. 44., 46., 52., 53. pont)
3. Lásd a határozat szövegét.
(vö. 45. pont)
4. Lásd a határozat szövegét.
(vö. 62. pont)