A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített nyolcadik tanács)
2019. november 7.(*)
„Intézményi jog – Európai Parlament – Valamely politikai párt egyes költségeit a 2015. évre nyújtandó támogatás tekintetében támogatásra nem jogosultnak nyilvánító határozat – A 2017. évre nyújtandó támogatásról szóló, a támogatás maximális összegének 33%–át kitevő előfinanszírozást, valamint bankgarancia nyújtására vonatkozó kötelezettséget előíró határozat – Pártatlansági kötelezettség – Védelemhez való jog – Költségvetési rendelet – A költségvetési rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok – 2004/2003/EK rendelet – Arányosság – Egyenlő bánásmód”
A T‑48/17. sz. ügyben,
az Alliance for Direct Democracy in Europe ASBL (ADDE) (székhelye: Brüsszel [Belgium], képviselik kezdetben: L. Defalque és L. Ruessmann, később: M. Modrikanen, végül: Y. Rimokh ügyvédek)
felperesnek
az Európai Parlament (képviselik: C. Burgos és S. Alves, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
egyrészt a bizonyos kiadásokat a 2015. pénzügyi évre vonatkozó szubvenció tekintetében támogatásra nem jogosultnak nyilvánító 2016. november 21‑i parlamenti határozat, másrészt – amennyiben e határozat az előfinanszírozást bankgarancia nyújtása mellett a támogatás maximális összegének 33%‑ára korlátozza – a 2017. pénzügyi évre nyújtandó támogatásnak a felperes javára történő megállapításáról szóló, 2016. december 12‑i FINS‑2017‑13 parlamenti határozat megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács),
tagjai: A. M. Collins elnök (előadó), M. Kancheva, R. Barents, J. Passer és G. De Baere bírák,
hivatalvezető: F. Oller tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2019. május 8‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes, az Alliance for Direct Democracy in Europe ASBL (ADDE) az európai szintű politikai pártokra irányadó előírásokról és finanszírozásuk szabályairól szóló, 2003. november 4‑i 2004/2003/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2003. L 297., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 500. o.) 2. cikkének (3) bekezdése értelmében európai szintű politikai párt.
2 2014. szeptember 30‑án a felperes a 2004/2003 rendelet 4. cikk alapján az Európai Unió általános költségvetéséből a 2015. pénzügyi évre vonatkozóan pénzügyi támogatást igényelt.
3 Az Európai Parlament elnöksége a 2014. december 15‑i ülésén meghozta a FINS‑2015‑14. sz. határozatát, amelyben a felperesnek legfeljebb 1 241 725 euró támogatást nyújtott a 2015. pénzügyi évre vonatkozóan.
4 2016. április 18‑án a külső könyvvizsgáló elfogadta könyvvizsgálói jelentését, amely a 2015. pénzügyi évre nem minősített támogathatónak 157 935,05 euró összegű kiadást.
5 2016 májusától a Parlament szolgálatai további ellenőrzéseket végeztek. Ezen ellenőrzéseket követően a Parlament 2016. május 23–án levelet küldött a felperesnek, amelyben tájékoztatta elnökségének 2016. május 9‑i határozatáról, amely pontosította a népszavazási kampányok finanszírozásának tilalmára vonatkozó értelmezési szempontokat.
6 2016. szeptember 27‑én és 26‑án a Parlament szolgálatai helyszíni vizsgálatot folytattak a felperes helyiségeiben.
7 2016. szeptember 30‑án a felperes az Európai Unió általános költségvetéséből a 2017. pénzügyi évre vonatkozóan pénzügyi támogatást igényelt.
8 2016. október 14‑i levelében a Parlament pénzügyi főigazgatója arról tájékoztatta a felperest, hogy a külső ellenőrzési jelentés és a Parlament szolgálatai által lefolytatott további ellenőrzésekről készült jelentés alapján a 2015. pénzügyi évre vonatkozóan egy sor kiadás nem minősült támogathatónak. A felperest felszólították, hogy legkésőbb 2016. november 4‑ig nyújtsa be észrevételeit.
9 2016. november 2‑án a felperes megtette észrevételeit a Parlament pénzügyi főigazgatójának 2016. október 14‑i levelére. A felperes egyébiránt azt kérte, hogy hallgassák meg a Parlament elnökségének a felperes által a 2015. pénzügyi évre vonatkozóan benyújtott végleges jelentésre vonatkozó határozat meghozatala céljából tartott ülésén.
10 2016. november 10‑én a Parlament főtitkára arra hívta fel a Parlament elnökségét, hogy a felperes által a 2015. pénzügyi évre vonatkozóan benyújtott végleges jelentésre vonatkozó határozatának meghozatalakor bizonyos kiadásokat nyilvánítson támogatásra nem jogosultnak.
11 A Parlament elnöksége 2016. november 21‑i ülésén megvizsgálta a felperes által a 2015. pénzügyi évre vonatkozó elszámolásainak lezárását követően az említett pénzügyi évre vonatkozóan benyújtott végleges jelentést. A Parlament elnöksége a kampányhoz kapcsolódóan 500 615,55 euró összeget nyilvánított támogatásra nem jogosultnak, és a felperesnek nyújtott pénzügyi támogatás összegét 820 725,08 euróban határozta meg. Ennélfogva a felperestől 172 654,92 euró összeg visszatérítését kérte (a továbbiakban: a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat).
12 2016. december 5‑én a Parlament főtitkára felhívta az elnökséget, hogy hozza meg határozatát az Európai Unió általános költségvetése által a 2017. pénzügyi évre vonatkozóan egy sor európai szintű politikai párt és politikai alapítvány – köztük a felperes – által benyújtott, finanszírozási kérelmek tárgyában.
13 Az Európai Parlament elnöksége 2016. december 12‑i ülésén elfogadta a FINS‑2017‑13. sz. határozatát, amelyben a 2017. pénzügyi évre vonatkozóan a felperesnek 1 102 642,71 euró maximális támogatást nyújtott, és előírta, hogy az előfinanszírozás az első kérelemre vonatkozó bankgarancia nyújtása mellett a támogatás maximális összegének 33%–ára korlátozódik (a továbbiakban: a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat). Ezt a határozatot 2016. december 15‑én kézbesítették a felperes részére.
Az eljárás és a felek kérelmei
14 A Törvényszék Hivatalához 2017. január 27‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
15 A Törvényszék Hivatalához ugyanazon a napon benyújtott külön beadványában a felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmet terjesztett elő. E kérelmet a Törvényszék a 2017. március 14‑i ADDE kontra Európai Parlament végzésben (T‑48/17 R, nem tették közzé, EU:T:2017:170) elutasította. A Törvényszék ezen eljárás költségeiről akkor nem határozott.
16 Az eljárás írásbeli szakaszának lezárását követően a felperest az eredetileg 2018. június 6–ára tervezett tárgyalásra idézték meg, amelyet amiatt halasztottak el, mert a felperes képviselője nem jelent meg.
17 A Törvényszék Hivatalához 2018. július 30‑án benyújtott iratával a felperes a Törvényszék eljárási szabályzatának 147. cikke alapján költségmentességet kért. A Parlament észrevételeinek fényében, és azt követően, hogy a Parlament bizonyos kérdéseket intézett a felpereshez, és az eljárási szabályzat 89. cikk előírt pervezető intézkedések keretében felhívta őt bizonyos dokumentumok benyújtására, a Törvényszék a 2019. február 5‑i ADDE kontra Európai Parlament végzésben elutasította a költségmentesség iránti kérelmet (T‑48/17 AJ, nem tették közzé).
18 Miután a felperes újabb képviselőt nevezett meg, a Törvényszék a 2019. május 8‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.
19 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozatot;
– semmisítse meg a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozatot annyiban, amennyiben az az előfinanszírozást bankgarancia nyújtása mellett a támogatás maximális összegének 33%–ára korlátozza;
– a Parlamentet kötelezze a költségek viselésére.
20 A Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárás során felmerült költségeket is.
A jogkérdésről
A 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelemről
21 A bizonyos kiadásokat a 2015. pénzügyi évben támogatásra nem jogosultnak nyilvánító határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására a felperes három jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első a megfelelő ügyintézés elvének és a védelemhez való jognak a megsértésén, a második a 2004/2003 rendelet 7–9. cikkének megsértésén, a harmadik pedig az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul.
22 Tekintve, hogy a keresetlevél nem tartalmaz semmilyen olyan érvelést, amely a harmadik – elvont módon megfogalmazott – jogalapot támasztja alá, az említett jogalap elfogadhatatlan, mivel a valamely uniós jogi elvre való egyszerű hivatkozás az ezen állítást alátámasztó ténybeli és jogi elemek megjelölése nélkül nem teljesíti az eljárási szabályzat 76. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti követelményeket (2007. május 3‑i Spanyolország kontra Bizottság ítélet, T‑219/04, EU:T:2007:121, 89. pont).
A megfelelő ügyintézés elvének és a védelemhez való jognak az állítólagos megsértéséről
23 A 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett első jogalap két részből áll. Az említett jogalap első részében a felperes arra hivatkozik, hogy a Parlament megsértette a megfelelő ügyintézés elvét, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 41. cikkét, mivel a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat a Parlament elnökségének összetételére tekintettel nem tisztességes és nem pártatlan. A felperes különösen azt állítja, hogy ezen elnökségnek, amely az Európai Parlament elnökéből és tizennégy alelnökéből áll, egyetlen ún. „euroszkeptikus” párt képviselője sem tagja. Ennélfogva az említett elnökség összetételére tekintettel nem képes biztosítani az európai politikai pártok és az azokhoz kapcsolódó politikai alapítványok rendelkezésére bocsátott támogatások pártatlan és objektív ellenőrzését. Ezt egyébként megerősíti az is, hogy az európai politikai pártok és az európai politikai alapítványok jogállásáról és finanszírozásáról szóló, 2014. október 22‑i 1141/2014/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 317., 1. o.) 6. cikke alapján e célból független hatóságot is létrehoztak.
24 Ezenkívül a felperes azt állítja, hogy Ulrike Lunacek, a Parlamentnek a Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoportba tartozó alelnöke és a Parlament Elnökségének tagja, azon ülést megelőzően, amelyen a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozatot elfogadták, nyilvánosan olyan nyilatkozatot tett, amely a vele szembeni ellenséges hozzáállásról és pártatlanságának hiányáról tanúskodott.
25 A 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett első jogalap második részében a felperes a védelemhez való jog, különösen a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja és a Parlament akkoriban hatályban lévő belső szabályzatának 224. cikke által biztosított meghallgatáshoz való jog megsértésére hivatkozik. Úgy érvel, hogy a 2016. november 2‑i írásbeli észrevételeit nem közölték a Parlament elnökségével. A felperes álláspontja szerint a Parlament főtitkárának az említett elnökséghez címzett feljegyzése annak jelzésére szorítkozott, hogy az említett észrevételek kérelemre rendelkezésre bocsáthatók. A felperes azt is állítja, hogy az erre irányuló kérelem ellenére az elnökség nem kívánta őt meghallgatni azon az ülésen, amelyen elfogadták a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozatot. Végül rámutat arra, hogy a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozatot már a Parlament elnökségének 2016. november 21‑i ülését megelőzően elfogadták és aláírták, mivel e határozatot a hivatkozott találkozó vége előtt e‑mailben megküldték számára.
26 A felperes a válaszban hozzáteszi, hogy a 2016. november 2‑i írásbeli észrevételeit a Parlament pénzügyi főigazgatója vagy a Parlament főtitkára a Parlament elnökségéhez intézett feljegyzésében nem vette figyelembe, nem fűzött hozzá megjegyzést, illetve nem cáfolta. Álláspontja szerint az említett pénzügyi főigazgató neki címezett 2016. október 14‑i levele, és az említett főtitkárnak az említett elnökséghez intézett 2016. november 10–i feljegyzése azonos. E megfontolásokra tekintettel a felperes azt állítja, hogy megsértették a hatáskörrel rendelkező hatóság – azaz az elnökség – általi meghallgatáshoz való jogát.
27 A Parlament vitatja a felperes érveit.
28 Ami a megfelelő ügyintézés elvének megsértését illeti, a Parlament azt állítja, hogy a felperes semmilyen bizonyítékot nem terjeszt elő az irodája állítólagos elfogultságára vonatkozóan. Egyébiránt az említett hivatalnak az európai szintű politikai pártok finanszírozására vonatkozó határozatok meghozatalára vonatkozó hatásköre a Parlament akkoriban hatályban lévő belső szabályzata 224. cikkéből és a módosított, a 2004/2003 rendelet végrehajtására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 2004. március 29‑i európai parlamenti elnökségi határozat (HL 2014. C 63., 1. o.; a továbbiakban: a 2004. március 29‑i elnökségi határozat) 4. cikkéből következik, és a felperes e rendelkezésekkel szemben nem emelt semmilyen jogellenességi kifogást. Egyébiránt a Parlament megjegyzi, hogy az 1141/2014 rendelet a jelen ügyben nem alkalmazható, és a finanszírozási kérelmekkel kapcsolatos határozatok meghozatalára vonatkozó hatáskör továbbra is a Parlament, nem pedig az e rendelet által létrehozott független hatóság hatáskörébe tartozik.
29 A Parlament a viszonválaszban arra hivatkozik, hogy a felperes által előadott, az elnöksége egyik tagja pártatlanságának hiányára vonatkozó állítások e szervnek csupán egy tagjára vonatkoztak. Egyébként szerinte a szóban forgó nyilatkozatok nem bizonyítják a pártatlanság hiányát, hanem csak azt mutatják, hogy e tag már megvizsgálta a kérdést, és döntött arról, hogy milyen irányú szavazatot ad le az említett elnökség ülésén.
30 A védelemhez való jog és a meghallgatáshoz való jog állítólagos megsértését illetően a Parlament arra hivatkozik, hogy a felperest felkérték, hogy tegye meg észrevételeit azzal kapcsolatban, hogy a 2015. pénzügyi évre vonatkozóan egy sor kiadás nem tekinthető támogathatónak, ezt a felperes 2016. november 2‑án meg is tette. Álláspontja szerint a pénzügyi főigazgatója megvizsgálta ezen észrevételeket, és úgy ítélte meg, hogy azok nem alkalmasak annak kétségbe vonására, hogy a szóban forgó kiadások nem támogathatók. Rámutat továbbá arra, hogy főtitkárának 2016. november 10–i feljegyzése, amelyben felhívta az elnökégét a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat elfogadására, kifejezetten hivatkozott az említett észrevételekre. Egyébiránt a Parlament jelzi, hogy e feljegyzés azt is hozzátette, hogy ugyanezen észrevételek kérelemre rendelkezésre állnak a titkárságán. Végül azon állítást illetően, amely szerint az említett határozatot az említett elnökség ülését megelőzően fogadták el és írták alá, azt állítja, hogy noha ezt a határozatot az ülést megelőzően készítették ugyan elő, de azt a felperes részére csak azt követően küldték meg, hogy az elnökség azt megvizsgálta és elfogadta.
31 A Törvényszék úgy véli, hogy először a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett első jogalap második részét kell megvizsgálni.
32 A Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a megfelelő ügyintézés elve magában foglalja többek között azt a mindenkit megillető jogot, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák.
33 A Parlament akkoriban hatályban lévő belső szabályzata 224. cikkének (3) bekezdése szerint a Parlament elnöksége a költségvetési év végét követően jóváhagyja a kedvezményezett politikai párt végleges tevékenységi jelentését és pénzügyi elszámolását. Ugyanezen cikk (5) bekezdése értelmében az elnökség a főtitkár javaslata alapján jár el. Az elnökség határozathozatala előtt, az e cikk (1)–(4) bekezdésében említett eseteket kivéve, meghallgatja az érintett politikai párt képviselőit.
34 Ráadásul a védelemhez való jog tiszteletben tartása az uniós jog általános alapelvének minősül, amelyet akkor kell alkalmazni, ha a közigazgatási szervek valamely személlyel szemben olyan aktus meghozatalát helyezik kilátásba, amely e személlyel számára sérelmet okoz. Ezen elv értelmében azon határozatok címzettjei számára, amelyek e címzettek érdekeit érzékenyen érintik, lehetővé kell tenni, hogy érdemben kifejthessék álláspontjukat azon elemekkel kapcsolatban, amelyekre a közigazgatási szerv határozatát alapítani kívánja. E célból megfelelő határidőt kell biztosítani a számukra (2008. december 18‑i Sopropé ítélet, C‑349/07, EU:C:2008:746, 36. és 37. pont).
35 Először is, a felperes azon kifogását illetően, amely szerint azon ülést megelőzően, amelyen a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozatot elfogadták, nem hallgatták meg különösen tárgyalás keretében, elegendő megállapítani, hogy sem a szóban forgó szabályozás, sem pedig a védelemhez való jog tiszteletben tartásának alapelve nem biztosítja számára a formális meghallgatáshoz való jogot, mivel elegendő az észrevételei írásban való benyújtásának lehetősége (lásd analógia útján: 2005. szeptember 27‑i Common Market Fertilizers kontra Bizottság ítélet, T‑134/03 és T‑135/03, EU:T:2005:339, 108. pont; 2013. szeptember 6‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑35/10 és T‑7/11, EU:T:2013:397, 105. pont). Az sem vitatott, hogy a felperes 2016. november 2‑án megtehette írásbeli észrevételeit.
36 Másodszor, ami a felperes azon kifogását illeti, amely szerint a 2016. november 2‑i írásbeli észrevételeit nem közölték a Parlament elnökségével, rá kell mutatni, hogy a Parlament főtitkára által készített 2016. november 10–i feljegyzés 5. és 6. pontja, amelyben felhívta a Parlament elnökét, hogy fogadja el a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozatot, ezen észrevételekre utal, és jelzi, hogy azokat figyelembe vették, továbbá hozzáteszi, hogy az eredeti dokumentumok kérelemre rendelkezésre állnak a Parlament titkárságán. Ennélfogva e kifogás nem fogadható el.
37 Harmadszor el kell utasítani a felperes azon állítását, amely szerint a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozatot a Parlament elnökségének ülése előtt fogadták el és írták alá, mivel az említett határozatot 2016. november 21–én 19 óra 16 perckor, azaz az említett ülés vége előtt küldték meg a felperesnek. Amint arra a Parlament jogosan hivatkozik, semmi akadálya nincs annak, hogy egy határozattervezetet ezen ülés előtt készítsenek elő, mint a jelen ügyben is. Ezenkívül a Parlament pontosítja, hogy ezt a határozatot csak azt követően küldték meg a felperesnek, hogy az elnökség a kérdést megvizsgálta és a szóban forgó határozatot elfogadta. Meg kell állapítani, hogy a felperes nem szolgáltatott semmilyen olyan bizonyítékot, amely alapján úgy lehetne tekinteni, hogy ez utóbbi állítás helytelen. Ennélfogva ezt a kifogást el kell utasítani.
38 Negyedszer, a felperes azon érvét illetően, amely szerint a 2016. november 2‑i írásbeli észrevételeit a Parlament pénzügyi főigazgatója vagy a Parlament főtitkára a 2016. november 10‑i feljegyzésében nem vette figyelembe, azokhoz nem fűzött megjegyzést, illetve nem cáfolta azt, meg kell állapítani, hogy az említett feljegyzés kifejezetten utal ezekre az észrevételekre, és jelzi, hogy a szóban forgó javaslat szempontjából figyelembe vették azokat. Ennélfogva a Parlament nem tehető felelőssé azért, hogy a felperes védelemhez való jogát megsértették. Mivel a felperes úgy véli, hogy a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat nem ad megfelelő választ az észrevételeiben kifejtett érvekre, e határozat érdemi részét neki kell vitatnia, amint azt egyébként a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett második jogalap keretében tette.
39 Ennélfogva a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett első jogalap második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.
40 A 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett első jogalap első részét illetően meg kell állapítani, hogy a Charta „A megfelelő ügyintézéshez való jog” címet viselő 41. cikkének (1) bekezdése értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei és szervei részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék.
41 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 41. cikkének (1) bekezdésében biztosított azon jog, hogy mindenki ügyeit az Unió intézményei részrehajlás nélkül intézzék, az uniós jog egyik általános elvét fejezi ki (lásd ebben az értelemben: 2017. december 20‑i Spanyolország kontra Bizottság ítélet, C‑521/15, EU:C:2017:982, 88. és 89. pont).
42 Az ítélkezési gyakorlat szerint a megfelelő ügyintézés elve értelmében az illetékes intézménynek gondosan és pártatlanul kell megvizsgálnia minden, az adott ügyre vonatkozó tényt (lásd ebben az értelemben: 2017. június 8‑i Schniga kontra CPVO ítélet, C‑625/15 P, EU:C:2017:435, 47. pont).
43 Ráadásul a pártatlanság követelménye magában foglalja egyrészt a szubjektív pártatlanságot abban az értelemben, hogy az ügyben eljáró érintett intézmény egyik tagja sem mutathat elfogultságot vagy személyes előítéletet, másrészt pedig az objektív pártatlanságot abban az értelemben, hogy az intézménynek e tekintetben megfelelő biztosítékokat kell nyújtania az összes jogszerű kétely kizárására (2013. július 11‑i Ziegler kontra Bizottság ítélet, C‑439/11 P, EU:C:2013:513, 155. pont; 2017. december 20‑i Spanyolország kontra Bizottság ítélet, C‑521/15, EU:C:2017:982, 91. pont; 2019. március 27‑i August Wolff és Remedia kontra Bizottság ítélet, C‑680/16 P, EU:C:2019:257, 27. pont).
44 A pártatlanság követelményének kétségbe vonására alkalmas nyilatkozatokat illetően emlékeztetni kell arra közelebbről, hogy azok valódi tartalma számít, és nem a szó szerinti megfogalmazás. Ezenkívül azt a kérdést, hogy a nyilatkozatok a megfelelő ügyintézéshez való jog, és különösen a részrehajlás nélküli ügyintézéshez való jog megsértésének minősülhetnek‑e, azon különleges körülményekkel összefüggésben kell elbírálni, amelyek között a vitatott nyilatkozatot megfogalmazták. Különösképpen azt kell megvizsgálni, hogy a nyilatkozatok csupán az alkalmazandó szabályok megsértésének veszélye fennállásának hangsúlyozására szorítkoznak‑e, vagy e tekintetben megelőlegezik‑e a végeleges határozatot (lásd ebben az értelemben: 2003. szeptember 30‑i Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság ítélet, T‑191/98 és T‑212/98–T‑214/98, EU:T:2003:245, 445. és 448. o.).
45 Ezenkívül, mivel a Parlament széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, a bírósági felülvizsgálat e jogkör gyakorlása tekintetében az eljárási és az indokolási szabályok betartásának vizsgálatára, valamint a megállapított tények tárgyi pontosságának, továbbá a nyilvánvaló mérlegelési hiba és a hatáskörrel való visszaélés hiányának ellenőrzésére korlátozódik (lásd ebben az értelemben: 2009. május 20‑i VIP Car Solutions kontra Parlament ítélet, T‑89/07, EU:T:2009:163, 56. pont; 2015. november 10‑i GSA és SGI kontra Parlament ítélet, T‑321/15, nem tették közzé, EU:T:2015:834, 33. pont). Márpedig olyan esetekben, amikor az uniós intézmények ilyen mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, még inkább alapvető jelentősége van annak, hogy tiszteletben tartsák az uniós jogrend által a közigazgatási eljárásokban előírt biztosítékokat, köztük az indokolási kötelezettséget (lásd ebben az értelemben: 1991. november 21‑i Technische Universität München ítélet, C‑269/90, EU:C:1991:438, 14. pont). A jelen ügyben, mivel egy összetett jogi és számviteli értékelésekre vonatkozó közigazgatási eljárásról van szó, meg kell állapítani, hogy a Parlament bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak érdekében, hogy a felperes részéről a 2015. pénzügyi évre vonatkozóan – többek között a 2004/2003 rendelet 7. és 8. cikke alapján – felmerült kiadások támogathatóságáról határozatot hozzon.
46 A jelen ügyet e megfontolások alapján kell megvizsgálni.
47 Először is a felperes úgy véli, hogy a Parlament elnökségének összetétele természeténél fogva önmagában elegendő e szerv pártatlanságának megkérdőjelezéséhez. Ezen érvnek három okból nem lehet helyt adni.
48 Először is meg kell állapítani, hogy a Parlament elnöksége egy testületi szerv, amely a Parlament elnökéből és tizennégy alelnökéből áll, akiket a Parlament akkoriban hatályban lévő belső szabályzatának 16. és 17. cikke alapján a Parlament tagjai választanak. Ennélfogva e szerv összetétele úgy került kialakításra, hogy tükrözze a magán a Parlamenten belül létező sokszínűséget.
49 Ezt követően nincs jelentősége annak, hogy a 1141/2014 rendelet az európai szintű politikai alapítványok tekintetében bizonyos feladatok ellátása céljából független hatóságot hozott létre, mivel az említett rendelet nem alkalmazható a jelen jogvita alapjául szolgáló tényállásra. E rendelet 41. cikke értelmében ugyanis e rendeletet csak 2017. január 1‑jétől kell alkalmazni. A 1141/2014 rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló, 2017. június 12‑i parlamenti elnökségi határozat (HL 2017. C 205., 2. o.) 5. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 18. cikkének (4) bekezdése szerint a finanszírozási kérelmekkel kapcsolatos határozatok meghozatala továbbra is az elnökség hatáskörébe tartozik.
50 Végül, amint arra a Parlament helyesen rámutat, meg kell állapítani, hogy a felperes nem terjesztett elő jogellenességi kifogást az EUMSZ 277. cikk értelmében a Parlament elnökségének összetételére és annak az arra irányuló hatáskörére vonatkozó rendelkezésekkel – különösen az Parlament akkoriban hatályban lévő belső szabályzata 24. és 25. cikkével, valamint az elnökség 2004. március 29–i határozatának 4. cikkével – szemben, hogy meghozza az európai szintű pártok és politikai alapítványok finanszírozására vonatkozó határozatokat.
51 Másodszor, a Parlament elnöksége egyik tagjának magatartását illetően a felperes arra hivatkozik, hogy az említett tag olyan nyilatkozatokat tett nyilvánosan, amelyek bizonyítják, hogy az említett elnökség 2016. november 21‑i ülését megelőzően nem volt pártatlan vele szemben.
52 Annak megítélése érdekében, hogy a felperesnek a Parlament elnökségének egyik tagja által tett nyilatkozatokkal kapcsolatos kifogása megalapozott–e, számos tényezőt kell figyelembe venni, mint például a vitatott nyilatkozatok tartalmát, a nyilatkozatokat tévő személy feladatait és az e személy által a döntéshozatali eljárásban ténylegesen játszott szerepet.
53 Ami a vitatott nyilatkozatokat illeti, a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy 2016. november 17–én az a politikai csoport, amelyhez a Parlament elnökségének szóban forgó tagja tartozik, közzétette az említett tag nyilatkozatát tartalmazó sajtóközleményt, amely szerint „[a]rra számítunk, hogy a könyvvizsgálói jelentés megerősítést nyer az Európai Parlament elnökségének hétfői ülésén, és hogy a Parlament szervei végleges és egyértelmű választ adnak”, valamint hogy „[a] támogatást vissza kell fizetni, és a UKIP–nek felelnie kell a brit választók jogellenes manipulálásáért”. E sajtóközlemény azt is hozzátette, hogy a felperes a UKIP által uralt európai szintű politikai párt, azaz a UK Independence Party.
54 Egyébiránt 2016. november 18–án a Parlament elnökségének szóban forgó tagja közzétette a közösségi hálókon azt a kommentárt, amely szerint „[v]astag bőr kell az ember képére ahhoz, hogy az [Uniót] minden egyes alkalommal lejárassa, miközben jogellenesen felveszi [az uniós] támogatásokat”. Az elnökség tagja egy harmadik személynek a közösségi hálókon írt kommentárjára az alábbiakat válaszolta: „[é]n itt a támogatások csalárd felhasználásáról beszélek! […]”.
55 A Parlament elnökségének 2016. november 21‑i üléséről készült jegyzőkönyv, amely a Parlament honlapján elérhető, és amelyre vonatkozóan a Törvényszék a tárgyaláson kérdést intézett a Parlamenthez, megemlíti, hogy az elnökség tagja jelen volt az ülésen, és részt vett a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat elfogadását megelőző vitákban. Egyébiránt e jegyzőkönyv szerint e napirendi pont megvitatása során az elnökség tagjai részéről az egyetlen hozzászólás a szóban forgó tag felszólalása volt, ami lehetővé teszi annak megállapítását, hogy e személy aktív szerepet játszott a viták során, jóllehet a határozatot a Parlament főtitkárának javaslatára hozták meg.
56 Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Parlament elnökségének tagja olyan megjegyzéseket tett, amelyek egy külső megfigyelő számára úgy tűnhettek, hogy az említett tag a kérdést a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat elfogadása előtt előre eldöntötte. A szóban forgó kijelentések ugyanis nem csupán az alkalmazandó szabályok megsértése veszélyének megállapítására szorítkoztak, hanem arra utaltak, hogy a támogatások felvétele „jogellenes” és „csalárd” volt. Továbbá, még ha e tagnak nem is volt előadói vagy elnöki feladatköre, a Parlament a tárgyaláson elismerte, hogy a szóban forgó tag egy másik taggal együtt volt felelős az elnökségen belül az európai szintű politikai pártok finanszírozásának nyomon követéséért.
57 Ezenkívül nem meggyőzőek a Parlament által a viszonválaszban előadott azon érvek, amelyek szerint ezek a megjegyzések elnökségének egyetlen tagjától származnak, és azok pusztán azt bizonyítják, hogy a szóban forgó tag megvizsgálta a kérdést, és már döntött arról, hogy milyen irányú szavazatot ad le.
58 Először is az a tény, hogy a pártatlanság látszatával kapcsolatos kétségek csak egyetlen személyt érintenek a tizenöt tagból álló testületi szervben, nem szükségszerűen meghatározó, tekintettel arra, hogy e személy döntő befolyást gyakorolhatott volna a tanácskozásokra (lásd analógia útján: EJEB, 2015. április 23., Morice kontra Franciaország, CE:ECHR:2015:0423JUD002936910, 89. §). E tekintetben emlékeztetni kell a szóban forgó tag által az elnökség ülése során játszott aktív szerepre, amint az a jegyzőkönyvből is kitűnik (lásd: fenti 55. pont).
59 Másodszor, ami a Parlament azon érvét illeti, amely szerint a vitatott nyilatkozatok annak megjelölésére szorítkoznak, hogy az elnökségének kérdéses tagja milyen irányú szavazatot ad le, meg kell állapítani, hogy nemcsak az bír jelentőséggel, hogy az említett elnökség pártatlan módon hozza meg a döntéseit, hanem az is, hogy a fenti 43. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően elegendő biztosítékokat kínál az e tekintetben felmerülő összes jogos kétség kizárására. Az említett, a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat elfogadását megelőzően megfogalmazott nyilatkozatok kategorikus és egyértelmű tartalmára tekintettel meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben súlyosan veszélyeztették a pártatlanság látszatát.
60 Ebben az összefüggésben a Parlament nem hivatkozhat érvényesen arra a tényre, hogy elnökségének a vitatott nyilatkozatokat tévő tagja kifejezheti személyes álláspontját, mivel főszabály szerint egy testületi döntéshozó szerv tagjai nem fejezhetik ki nyilvánosan egy folyamatban lévő üggyel kapcsolatos személyes álláspontjukat, különben kiüresedne a pártatlanságra vonatkozó követelmény.
61 A Parlamentnek ugyanis megfelelő biztosítékokat kell nyújtania annak érdekében, hogy a közigazgatási határozatok meghozatala során a tagjai pártatlanságára vonatkozó minden kétséget kizárjanak, ami azt jelenti, hogy amíg az ügyek vizsgálata folyamatban van, a tagjai nem tehetnek nyilvános kijelentéseket arról, hogy az európai szintű politikai pártok megfelelően vagy nem megfelelően kezelik a számukra nyújtott támogatásokat.
62 A fentiekre tekintettel a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett első jogalap első részének helyt kell adni.
A 2004/2003 rendelet 7–9. cikkének állítólagos megsértéséről
63 A 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett második jogalappal a felperes azt állítja, hogy a Parlament megsértette a 2004/2003 rendelet 7–9. cikkét, amikor azt állapította meg, hogy bizonyos kiadások nem támogathatók, mivel azokat a nemzeti politikai pártok és egy népszavazási kampány finanszírozására használták fel. Különösen azokat a támogathatóságot kizáró megállapításokat vitatja, amelyek először is az Egyesült Királyságban bizonyos közvélemény–kutatások finanszírozására, másodszor három, egyesült királysági tanácsadó részére teljesített kifizetésekre, harmadszor pedig bizonyos, Belgiumból származó kifizetésekre vonatkoznak. Negyedszer az említett határozat megalapozottságát vitatja annyiban, amennyiben az állítólagos összeférhetetlenség miatt nem tekinti támogathatónak a beszállító részére teljesített kifizetéseket.
64 Tekintettel a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett első jogalap vizsgálatából következő megállapításra, a jelen ügyben a Törvényszék úgy véli, hogy a második jogalap keretében célszerű kizárólag a hét tagállamban 2015. december végzett közvélemény–kutatással kapcsolatos kiadások támogathatóságának megállapítására vonatkozó kifogásról határozni.
65 A felperes vitatja a Parlament azon értelmezését, amely szerint a hét tagállamban végzett közvélemény‑kutatás finanszírozása ellentétes a 2004/2003 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésével, amely a nemzeti politikai pártok közvetett finanszírozásának tilalmáról szól. Ezenkívül vitatja azt a tényt, hogy az erre a közvélemény–kutatásra vonatkozó kiadásokat a népszavazási kampányok finanszírozására vonatkozó, az említett rendelet 8. cikkének negyedik bekezdésében előírt tilalom miatt támogatásra nem jogosultnak lehet nyilvánítani.
66 A Parlament vitatja a felperes érveit.
67 A Parlament hangsúlyozza, hogy az egyesült királysági törvényhozási választásokat követően 2015 decembere és júniusa között végrehajtott közvélemény‑kutatások részben nemzeti politikai kérdésekre is, főként azonban a Brexitre vonatkozó népszavazásra vonatkoztak. A viszonválaszban azt sugallja, hogy a hét tagállamban végzett közvélemény–kutatás az Egyesült Királyság Unióhoz való tartozására és a megkérdezetteknek a Brexitre vonatkozó népszavazással kapcsolatos álláspontjára irányuló kérdéseket tartalmazott.
68 A Törvényszék által a tárgyaláson feltett kérdésekre válaszolva a Parlament előadta, hogy a hét tagállamban végzett közvélemény–kutatás az Egyesült Királyságra irányult, és alapvetően – a UKIP javára – a Brexittel kapcsolatos népszavazásra vonatkozott.
69 Ami az egyesült királysági törvényhozási választásokat követő, 2015 júniusa és decembere közötti közvélemény‑kutatásokat illeti, a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozatból az következik, hogy az ehhez kapcsolódó kiadásokat két okból, azaz a nemzeti politikai pártok közvetett finanszírozásának a 2004/2003 rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében előírt tilalma és a népszavazási kampányoknak az ugyanezen rendelet 8. cikkének negyedik bekezdésében meghatározott tilalma miatt támogatásra nem jogosultnak minősítették. Az említett határozat szerint ugyanis e közvélemény–kutatások főként a Brexittel kapcsolatos népszavazásra vonatkoztak, és némelyikük részben nemzeti politikai kérdéseket is érintett.
70 A 2004/2003 rendelet 7. cikkének (1) bekezdése értelmében európai szintű politikai párt részére az Európai Unió általános költségvetéséből vagy más forrásból biztosított finanszírozást nem lehet felhasználni más politikai párt, különösen nemzeti politikai párt vagy jelölt közvetlen vagy közvetett finanszírozására.
71 Emlékeztetni kell arra, hogy közvetett finanszírozás áll fenn, amikor egy nemzeti politikai párt pénzeszközök átruházása nélkül is pénzügyi előnyhöz jut például olyan költségek elkerülésével, amelyeket viselnie kellett volna (2018. november 27‑i Mouvement pour une Europe des nations et des libertés kontra Parlament ítélet, T‑829/16, fellebbezés alatt, EU:T:2018:840, 72. pont). Ezen értékelés céljából egy sor, a finanszírozott aktusra vonatkozó időbeli, földrajzi és a tartalommal kapcsolatos mutatókat kell figyelembe venni (lásd ebben az értelemben: 2018. november 27‑i Mouvement pour une Europe des nations et des libertés kontra Parlament ítélet, T‑829/16, fellebbezés alatt, EU:T:2018:840, 83. pont).
72 A népszavazási kampányok finanszírozásának tilalmát illetően meg kell állapítani, hogy a 2004/2003 rendelet 8. cikkének negyedik bekezdése megállapítja, hogy a támogatható kiadások nem a népszavazási kampányok finanszírozására szolgálnak.
73 Egyébiránt a Parlament elnöksége 2016. május 9‑i határozatában kifejtette, hogy az a kérdés, hogy az európai szintű politikai pártok tevékenysége népszavazási kampánynak minősül‑e, különösen bizonyos feltételektől függ, azaz először is, ha az ilyen népszavazás esetleges megtartását már a nyilvánosság tudomására hozták, még ha azt hivatalosan nem is hirdették ki; másodszor, ha a politikai párt szóban forgó tevékenysége és a népszavazás tárgyát képező kérdés között közvetlen és nyilvánvaló kapcsolat áll fenn; harmadszor, ha a politikai párt szóban forgó tevékenysége és a népszavazás – akár csak félhivatalos – tervezett időpontja időben közel áll egymáshoz. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Parlament nem vitatja, hogy a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat az említett elnökség 2016. május 9–i határozatában kifejtett konkrét szempontokat alkalmazza.
74 E megfontolások fényében kell megvizsgálni a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megalapozottságát, amennyiben az a hét tagállamban végzett közvélemény–kutatáshoz kapcsolódó kiadásokat támogatásra nem jogosultnak tekinti.
75 A hét tagállamban elvégzett közvélemény‑kutatás eredményeit tartalmazó dokumentum vizsgálatából kitűnik, hogy arra Belgiumban, Franciaországban, Magyarországon, Hollandiában, Lengyelországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban került sor, tagállamonként hozzávetőleg 1000 fős mintán. A kérdések, amelyek a hét tagállamban ugyanazok voltak, e tagállamok Unióhoz való tartozására, a résztvevőknek az Unióhoz való esetleges népszavazáson adandó szavazatára, az Unióhoz való tartozás feltételeinek reformjára, a menekültek válságának a Németországi Szövetségi Köztársaság általi kezelésére, a menekülteknek a hét tagállamban történő befogadására, a hét tagállam biztonságának fenyegetettségére, a hét tagállam európai haderőben való részvételére és a schengeni térségre vonatkoztak.
76 Először is meg kell állapítani, hogy a hét tagállamban végzett közvélemény–kutatásnak az Egyesült Királysággal kapcsolatos részére a népszavazási kampányok finanszírozásának a 2004/2003 rendelet 8. cikkének negyedik bekezdésében előírt tilalma vonatkozik, mivel az Egyesült Királyságban a népszavazás megtartására vonatkozó szabályozást véglegesen 2015 decemberében, azaz az említett közvélemény‑kutatás időpontjában hagyták jóvá, és e rész tartalma nagymértékben összefügg e népszavazással.
77 Ezzel szemben meg kell állapítani, hogy e megfontolások nem alkalmazhatók a közvélemény‑kutatás azon részét illetően, amelyet azon hat másik tagállamban végeztek, ahol abban az időszakban semmilyen népszavazást nem terveztek. Ráadásul a Parlament nem hivatkozott arra, illetve nem bizonyította, hogy az említett rész bármilyen szempontból is hasznos lehet az Egyesült Királyságban a Brexitre vonatkozó népszavazásra irányuló kampány szempontjából. Ennélfogva ebből a szempontból a közvélemény‑kutatás ezen része nem tekinthető úgy, hogy az népszavazási kampány finanszírozására szolgálna.
78 Másodszor, a nemzeti politikai pártok közvetett finanszírozásának tilalmát illetően el kell utasítani a Parlament által előterjesztett azon érvet, amely szerint a közvélemény–kutatásnak a többi hat tagállamra vonatkozó része bármilyen haszonnal járna a UKIP számára. Nem bizonyították ugyanis, hogy az említett rész tartalma bármilyen módon hasznos lehet a UKIP számára. Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy ez a rész az Egyesült Királyságon kívüli hat másik olyan tagállamban is szerepelt, amelyben a UKIP nincs jelen.
79 A fentiek fényében a jelen kifogást el kell utasítani.
80 A fenti 62. és 79. pontban foglalt megállapításokra tekintettel meg kell semmisíteni a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozatot.
A 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelemről
81 A 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztása érdekében a felperes három jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első a megfelelő ügyintézés elvének és a védelemhez való jognak a megsértésén, a második az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25‑i 966/2012, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 298., 1. o.; a továbbiakban: költségvetési rendelet) 134. cikke és a 966/2012 rendelet alkalmazási szabályairól szóló, a Bizottság által hozott, a rendelet alkalmazási szabályairól szóló, 2012. október 29‑i 1268/2012, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 362., 1. o.; a továbbiakban: a költségvetési rendelet alkalmazási szabályainak) 206. cikke megsértésén, a harmadik pedig az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul.
A megfelelő ügyintézés elvének és a védelemhez való jognak az állítólagos megsértéséről
82 A 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett első jogalap két részből áll. Az első részben a felperes arra hivatkozik, hogy a Parlament megsértette a megfelelő ügyintézés elvét, valamint a Charta 41. cikkét. E tekintetben a felperes a fenti 23. pontban említett, a 2015. pénzügyi évre vonatkozó határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett első jogalap első részében kifejtett érvekre hivatkozik.
83 A 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett első jogalap második részében a felperes a Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja és a Parlament akkoriban hatályban lévő belső szabályzata 224. cikke által biztosított védelemhez való jog, különösen pedig a meghallgatáshoz való jog megsértésére hivatkozik. E rész alátámasztása érdekében a felperes a fenti 25. pontban említett, a 2015. pénzügyi évre vonatkozó határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett első jogalap első részében kifejtett érvekre utal. Másodszor hozzáteszi, hogy a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat a külső könyvvizsgálók által a pénzügyi életképességére vonatkozóan elkészített „kiegészítő véleményen” alapul, amelyet nem közöltek vele, és amelyhez nem tudott megjegyzéseket tenni. Harmadszor arra hivatkozik, hogy ez utóbbi megtámadott határozat hátrányosan érintette, mivel nem tudta megszerezni a kért bankgaranciát, és ez végül 2017. április 26–i felszámolásához vezetett.
84 A Parlament vitatja a felperes érveit.
85 Meg kell állapítani, hogy a 2017. pénzügyi évre vonatkozó határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett első jogalap első részét illetően a felperes a 2015. pénzügyi évre vonatkozó határozat megsemmisítése iránti kérelem keretében kifejtett érvekre utal, nem hivatkozik azonban a pártatlanságnak a Parlament elnökségének tagja által a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat elfogadását megelőzően tett megjegyzésiből következő hiányára.
86 Mivel a felperes a Parlament elnökségének az összetételére tekintettel a pártatlansága hiányára hivatkozik, a 2017. pénzügyi évre vonatkozó határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett első jogalap első részét mint megalapozatlant a fenti 40–50. pontban kifejtettekkel megegyező okokból el kell utasítani.
87 A 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett első jogalapnak a meghallgatáshoz való jog megsértésével kapcsolatos második részét illetően először is meg kell jegyezni, hogy a Parlament akkoriban hatályban lévő belső szabályzata 224. cikkének (1) bekezdése értelmében az európai szintű politikai pártok által benyújtott finanszírozási kérelem tárgyában a Parlament elnöksége dönt. Ráadásul ugyanezen cikk (5) bekezdése szerint az említett elnökség határozathozatala előtt – az (1)–(4) bekezdésben említett eseteket kivéve – meghallgatja az érintett politikai párt képviselőit.
88 Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Parlament akkoriban hatályban lévő belső szabályzatának 224. cikke nem biztosítja a politikai pártok számára azt a különös jogot, hogy meghallgassák őket, mielőtt a Parlament elnöksége elfogadja a finanszírozási kérelmeikre vonatkozó határozatát.
89 Márpedig a Parlament akkoriban hatályban lévő belső szabályzata 224. cikkére vonatkozó ezen megállapítás ellenére is meg kell vizsgálni, hogy a jelen ügy körülményei között a felperes érvényesen hivatkozhat–e közvetlenül a Charta 41. cikkének (2) bekezdéséből fakadó meghallgatáshoz való jogra. Az ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy a meghallgatáshoz való jog az uniós jog alapelve, amelyet még szabályozás hiányában is, illetve még akkor is biztosítani kell, ha az alkalmazandó szabályozás nem ír elő kifejezetten ilyen alakiságot (lásd ebben az értelemben: 2012. november 22‑i M. ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 86. pont; 1999. július 9‑i New Europe Consulting és Brown kontra Bizottság ítélet, T‑231/97, EU:T:1999:146, 42. pont).
90 Főszabály szerint, ha valamely személy egy – például finanszírozási – kérelmet nyújt be valamely uniós intézményhez, úgy kell tekinteni, hogy tiszteletben tartották a meghallgatáshoz való jogot, ha az intézmény a felperes által benyújtott bizonyítékok alapján az eljárás végén hozza meg határozatát, anélkül hogy további meghallgatás lehetőségét biztosítana számára azon érveken túl, amelyeket a kérelme benyújtásának időpontjában felhozhatott (lásd ebben az értelemben: 1995. december 13‑i Windpark Groothusen kontra Bizottság ítélet, T‑109/94, EU:T:1995:211, 48. pont; 2016. szeptember 15‑i AEDEC kontra Bizottság ítélet, T‑91/15, nem tették közzé, EU:T:2016:477, 24. pont; lásd még ebben az értelemben és analógia útján: 2014. április 30‑i Euris Consult kontra Parlament ítélet, T‑637/11, EU:T:2014:237, 119. pont).
91 Ugyanakkor kivételes esetekben hivatkozni lehet a meghallgatáshoz való jog megsértésére, amennyiben az uniós intézmény olyan ténybeli vagy jogi megfontolásokat vesz alapul, amelyekről a kérelmezőnek nem volt tudomása, vagy a kérelmező által benyújtott bizonyítékoktól eltérő bizonyítékokra támaszkodik (lásd ebben az értelemben: 1995. december 13‑i Windpark Groothusen kontra Bizottság ítélet, T‑109/94, EU:T:1995:211, 48. pont; 2014. április 30‑i Euris Consult kontra Parlament ítélet, T‑637/11, EU:T:2014:237, 119. pont; 2016. szeptember 15‑i AEDEC kontra Bizottság ítélet, T‑91/15, nem tették közzé, EU:T:2016:477, 24. pont) vagy ha bizonyos magatartást úgy ró fel a kérelmezőnek, hogy nem biztosít számára lehetőséget arra, hogy hasznosan ismertethesse álláspontját (lásd ebben az értelemben: 2012. november 22‑i M. ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 86. pont; 1999. július 9‑i New Europe Consulting és Brown kontra Bizottság ítélet, T‑231/97, EU:T:1999:146, 42–44. pont). Egyébiránt rá kell mutatni, hogy a vámok megfizetésének eljárása keretében megállapították, hogy a védelemhez való jog megsértésére került sor, amikor a felperes nem tudta ismertetni a megtámadott aktusban szereplő tények és dokumentumok relevanciájával kapcsolatos álláspontját (lásd ebben az értelemben: 1991. november 21‑i Technische Universität München ítélet, C‑269/90, EU:C:1991:438, 25. pont; 1998. február 19‑i Eyckeler & Malt kontra Bizottság ítélet, T‑42/96, EU:T:1998:40, 86–88. pont; 1998. szeptember 17‑i Primex Produkte ImporT‑export és társai kontra Bizottság ítélet, T‑50/96, EU:T:1998:223, 63–71. o.).
92 A felperes által előterjesztett kifogásokat e megállapítások fényében kell megvizsgálni.
93 A jelen ügyben először is a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat a felperessel szemben a Charta 41. cikkének (2) bekezdése értelmében vitathatatlanul egyedi intézkedésnek minősül.
94 Másodszor, a Parlament állításával ellentétben, őt kedvezőtlenül érintő intézkedésről van szó, mivel a finanszírozás nyújtásáról szóló határozat olyan feltételektől függ, amelyek nem elhanyagolható terheteket rónak rá, vagyis bankgarancia nyújtásának kötelezettségét és az előfinanszírozásnak a támogatás maximális összegének 33%‑ra való korlátozását (lásd ebben az értelemben és analógia útján a meghallgatáshoz való jogot illetően, azon rendelkezés szerinti feltételes kivétel keretében, amely jelenleg az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése: 1974. október 23‑i Transocean Marine Paint Association kontra Bizottság ítélet, 17/74, EU:C:1974:106, 15–17. pont).
95 Harmadszor, a felperes hozzáteszi, hogy a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat a külső könyvvizsgálók által a pénzügyi életképességére vonatkozóan elkészített „kiegészítő véleményen” alapul, amelyet nem közöltek vele, és amelyhez nem tudott megjegyzéseket tenni.
96 E tekintetben, jóllehet a Parlament elismeri, hogy a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat elfogadását megelőzően nem közölte a felperessel a szóban forgó „kiegészítő véleményt”, meg kell jegyezni, hogy a Parlament főtitkárának 2016. november 10–i és december 5–i, az elnökséget a megtámadott határozatok elfogadására felhívó feljegyzései, amelyeket a felperes maga nyújtott be, a külső könyvvizsgálóknak a felperes pénzügyi életképességét illetően táplált kételyekeiről tanúskodtak. A tárgyalás során feltett kérdés nyomán a felperes azt állítja, hogy az említett főtitkár 2016. november 10‑i feljegyzésének másolatát még ugyanebben a hónapban megkapta. Ezenkívül a felperes pénzügyi életképességével kapcsolatos kételyek a külső könyvvizsgálók 2016. április 18–i könyvvizsgálói jelentésében is szerepeltek, és a felperes a külső könyvvizsgálóknak írt 2016. május 10‑i levelében elismeri, hogy azokról tudomást szerzett.
97 Ennélfogva, figyelemmel arra a tényre, hogy a felperesnek már tudomása volt a pénzügyi életképességét illető kétségekről, amelyek a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat szempontjából meghatározóak voltak, a felperes nem hivatkozhat a meghallgatáshoz való jog megsértésére azon ténybeli körülmények tekintetében, amelyekről a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat elfogadása előtt már tudomása volt.
98 A fentiekre tekintettel a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
A költségvetési rendelet 134. cikkének és a költségvetési rendelet alkalmazási szabályai 206. cikkének állítólagos megsértéséről
99 A felperes a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat alátámasztására előterjesztett második jogalappal arra hivatkozik, hogy az előfinanszírozásnak bankgarancia nyújtása mellett a maximális támogatás összegének 33%‑ra történő korlátozása a költségvetési rendelet 134. cikkébe és a költségvetési rendelet alkalmazási szabályai 206. cikkébe ütközik.
100 E tekintetben a felperes azt állítja, hogy a költségvetési rendelet 134. cikkét és a költségvetési rendelet alkalmazási szabályai 206. cikkét a költségvetési rendeletbe az európai politikai pártok finanszírozása tekintetében történő módosításáról szóló, 2014. október 22‑i 1142/2014, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2014. L 317., 28. o.) beillesztett 204j. cikk fényében kell értelmezni. Úgy véli, hogy nem volt egyetlen olyan, ezen rendelkezésben említett helyzetben sem, amely lehetővé tenné a bankgarancia nyújtásának megkövetelését.
101 A felperes hozzáteszi, hogy az előfinanszírozásnak bankgarancia nyújtása mellett a támogatás maximális összegének 33%–ára történő korlátozása nyilvánvalóan téves, mivel a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozatot az ő 2015 végén és nem az említett intézkedések elfogadásának időpontjában, azaz 2016 decemberében fennálló pénzügyi helyzetére tekintettel hozták meg. Ezt a külső könyvvizsgáló is megerősítette. A felperes szerint 2016 decemberében egészséges pénzügyi helyzetben volt. Különösen azt állítja, hogy lehetséges adományozó elkötelezettnek mutatkozott felé, és több nemzeti küldöttség beleegyezett abba, hogy hozzájárulásukat 30 000–től 100 000 euróig terjedő összegben növeljék.
102 Végül a felperes megismétli, hogy a Parlament részéről a pénzügyi életképességére vonatkozó, vele nem közölt külső ellenőrzés figyelembevétele a védelemhez való jog megsértését jelenti.
103 A Parlament vitatja a felperes érveit.
104 A költségvetési rendelet „Előfinanszírozási garancia” című 134. cikkének (1) bekezdése értelmében az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő – amennyiben indokoltnak és arányosnak tartja – eseti alapon és kockázatelemzés elvégzését követően előzetes biztosítéknyújtást követelhet a kedvezményezettől, az előfinanszírozással kapcsolatos pénzügyi kockázatok korlátozása érdekében.
105 A költségvetési rendelet alkalmazási szabályai 206. cikkének (1) bekezdése szerint az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő annak érdekében, hogy korlátozza az előzetes finanszírozással kapcsolatos pénzügyi kockázatokat, kockázatelemzés alapján előzetesen biztosítékot követelhet a kedvezményezettől, amelynek összege – az alacsony értékű támogatások kivételével – elérheti az előfinanszírozás összegét, vagy a kifizetést több részletre oszthatja fel.
106 Ezenkívül az elnökség 2004. március 29–i határozatának 6. cikkéből kitűnik, hogy amennyiben a Parlament elnöksége másként nem rendelkezik, a támogatást a támogatás nyújtásáról szóló határozat időpontjától számított tizenöt napon belül a támogatás maximális összegének 80%–ával megegyező egyetlen részletben előfinanszírozásként fizetik ki a kedvezményezetteknek. Lehetőség van a támogatás maximális összegének 100%‑os mértékű előfinanszírozására is, ha a kedvezményezett a költségvetési rendelet alkalmazási szabályai 206. cikke értelmében a nyújtott támogatás 40%‑át fedező előfinanszírozási garanciát nyújt.
107 A fenti 104–106. pontban említett rendelkezések együttes olvasatából kitűnik, hogy a Parlament hatáskörrel rendelkezik egyrészt arra, hogy bankgarancia nyújtását követelje meg, másrészt pedig arra, hogy az előfinanszírozás összegét annak érdekében korlátozza, hogy csökkentse az Unió számára az előfinanszírozások kifizetésével kapcsolatos pénzügyi kockázatot.
108 A fenti 104–106. pontban említett rendelkezések vizsgálatából következik, hogy a Parlament mérlegelési mozgástérrel rendelkezik egyrészt az Uniót érintő pénzügyi kockázat fennállásának, másrészt pedig az Unió e kockázattal szembeni védelméhez megfelelő és szükséges intézkedések meghatározását illetően. A Parlament különösen arra vonatkozóan rendelkezik mérlegelési mozgástérrel, hogy eldöntse, hogy együttesen kell–e alkalmazni a fenti 107. pontban említett két intézkedésfajtát, továbbá arra, hogy adott esetben meghatározza az előfinanszírozás összegét.
109 Ezen elvek fényében kell megvizsgálni a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására a felperes által előterjesztett második jogalap keretében előadott érveket.
110 Először is, amint arra a Parlament helyesen hivatkozik, meg kell állapítani, hogy a 1142/2014 rendelettel a költségvetési rendeletbe beillesztett 204j. cikk nem alkalmazható a jelen jogvita alapjául szolgáló tényállásra. E rendelet 2. cikke értelmében ugyanis e rendeletet csak 2017. január 1‑jétől kell alkalmazni. Mindenesetre az említett rendelkezésnek a fellebbező által hivatkozott értelmezése téves, mivel annak szövegéből kitűnik, hogy a Parlament akkor is előírhatja az előzetes biztosíték nyújtását, ha a szóban forgó politikai pártot többek között fizetésképtelenség vagy felszámolás közvetlen veszélye fenyegeti, és nem csupán akkor, ha már ilyen helyzetben van.
111 Másodszor, a Parlament nem követett el hibát, amikor 2016. december 12‑én, a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat elfogadásának időpontjában figyelembe vette a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozatot, amelyet csupán néhány nappal korábban, azaz 2016. november 21–én hoztak meg, és amely 500 615,55 eurót támogathatónak minősített, valamint kérte 172 654,92 euró visszatérítését. Ráadásul a Parlament akkor sem követett el hibát, amikor a rendelkezésre álló információk alapján figyelembe vette a külső könyvvizsgáló „kiegészítő véleményét”, és pótlólagos saját források hiányában megkérdőjelezte a felperes pénzügyi életképességét.
112 Egyébként, még ha a felperes igazgatótanácsának 2016. december 6–i ülésén és az ugyanazon a napon tartott közgyűlésén szóba is került további, 100 000 euró összegű kiegészítő források megszerzésének szükségessége, ezen ülések emlékeztetője nem tartalmaz olyan elemeket, amelyek alapján észszerűen előre láthatta volna ezen összeg megszerzését.
113 E körülmények fényében ki kell mondani, hogy a Parlament megállapíthatta, hogy az Unió számára abból eredő pénzügyi kockázat állt fenn, hogy esetlegesen a 2017‑es pénzügyi évre vonatkozóan bocsátott támogatást a felperes rendelkezésére, anélkül hogy nyilvánvaló értékelési hibát követett volna el.
114 A felperesnek a védelemhez való jognak a „kiegészítő véleménnyel” kapcsolatos megsértésére vonatkozó, a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelme alátámasztására előterjesztett első jogalap második részét megismétlő érvét a fenti 87–95. pontban kifejtettekkel azonos okokból el kell utasítani.
115 A fentiekre tekintettel a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
Az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének állítólagos megsértéséről
116 A 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló harmadik jogalap keretében a felperes egyrészt az arányosság elvének megsértésére, másrészt az egyenlő bánásmód elvének megsértésére hivatkozik.
117 Először is a felperes arra hivatkozik, hogy a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat ellentétes az arányosság elvével, mivel a Parlament alternatív intézkedéseket is előirányozhatott volna, például a támogatás megszüntetését akkor, ha a támogatás kedvezményezettje fizetésképtelenné vált vagy felszámolási eljárás alatt áll, vagy az előfinanszírozásnak bankgarancia megkövetelése nélkül egyszerűen a támogatás 33%‑ra történő korlátozását.
118 Másodszor a felperes az egyenlő bánásmód elvének azáltal történő megsértésére hivatkozik, hogy a Parlament a többi kedvezményezettől – akiknek a pénzügyi életképességét szintén kétségbe vonták – azt kérte, hogy javasoljanak a pénzügyi helyzetüket javító intézkedéseket. Márpedig a Parlament, bár tervezte, de nem ajánlotta fel neki ezt a lehetőséget, és közvetlenül úgy döntött, hogy az előfinanszírozásának összegét bankgarancia nyújtása mellett korlátozza.
119 A Parlament vitatja a felperes érveit.
120 Egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jog általános jogelvei közé tartozó arányosság elve megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai ne haladják meg a szóban forgó szabályozás által kitűzött, jogos cél elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket, és több megfelelő intézkedés közül a kevésbé korlátozó jellegűt kell választani (2009. június 11‑i Agrana Zucker ítélet, C‑33/08, EU:C:2009:367, 31. pont).
121 Amint az a fenti 107. és 108. pontban megállapítást nyert, a jelen ügyben alkalmazandó rendelkezésekből az következik, hogy a Parlament mérlegelési mozgástérrel rendelkezik először is annak meghatározása tekintetében, hogy az Unió vonatkozásában fennáll–e pénzügyi kockázat, ezt követően pedig az Unió e kockázattal szembeni védelméhez megfelelő és szükséges intézkedések meghatározását illetően.
122 A jelen jogalap keretében a felperes vitatja a Parlament által elfogadott intézkedések szükségességét, azaz az előfinanszírozásnak bankgarancia megkövetelése mellet a maximális támogatás összegének 33%‑ra történő korlátozását.
123 Márpedig meg kell állapítani, hogy a felperes által említett alternatív intézkedések nem tették lehetővé az Unió pénzügyi érdekeinek ugyanolyan módon történő védelmét, mint a Parlament által elfogadott intézkedések. Ugyanis a támogatás megszüntetése olyan esetben, amikor a kedvezményezett fizetésképtelenné válik, vagy felszámolási eljárás alatt áll, nem teszi lehetővé annak biztosítását, hogy a Parlament adott esetben visszatéríttesse a kifizetett támogatásokat. Ugyanez vonatkozik az előfinanszírozásnak bankgarancia megkövetelése nélkül a támogatás összegének 33%‑ra történő egyszerű korlátozására is, amely nem biztosíthatja a támogatások Parlament általi esetleges visszatéríttetését.
124 Ennélfogva, tekintettel a Parlamentet az Unió pénzügyi kockázatokkal szembeni védelméhez megfelelő és szükséges intézkedések meghatározása tekintetében megillető mérlegelési mozgástérre, a felperesnek az arányosság elvének megsértésére vonatkozó kifogását el kell utasítani.
125 Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elve az uniós jog általános elve, amelynek különös kifejeződése a hátrányos megkülönböztetés tilalma. Ezen elv megköveteli, hogy a hasonló helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt (2017. július 5‑i Fries ítélet, C‑190/16, EU:C:2017:513, 29. és 30. pont).
126 E tekintetben meg kell jegyezni egyrészt, hogy a Parlament elnöksége 2016. december 12‑i ülésének – amely során a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozatot elfogadták – jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy az említett elnökség hasonló pénzügyi kockázatcsökkentő intézkedéseket fogadott el hét kedvezményezett – köztük a felperes – vonatkozásában.
127 Egyébiránt, bár helytálló, hogy a Parlament főtitkárának az elnökségnek címzett, más kedvezményezettekkel kapcsolatos 2016. szeptember 5‑i és a felperesre vonatkozó 2016. november 10‑i feljegyzése szerint a Parlament arra készült, hogy bizonyos kedvezményezettektől a pénzügyi helyzetüket javító intézkedéseket kérjen, e lehetőség a 2017. pénzügyi évre vonatkozó támogatás iránti kérelmek keretében mindenki számára nyitva állt. Egyébként nincs arra utalás, hogy a Parlament ezt a lehetőséget egyes kedvezményezetteknek ténylegesen felajánlotta volna, míg a felperesnek nem.
128 A fentiekre tekintettel el kell utasítani a felperesnek az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogását, és ezért a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelme alátámasztására előterjesztett harmadik jogalapot mint megalapozatlant teljes egészében el kell utasítani.
129 Következésképpen a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelmet mint megalapozatlant el kell utasítani.
A költségekről
130 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (3) bekezdése értelmében részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. A jelen ügyben, mivel a Bíróság csak a 2015. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelemnek adott helyt, míg a 2017. pénzügyi évre vonatkozó megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelmet elutasította, úgy kell határozni, hogy mindegyik fél maga viseli saját költségeit, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárás során felmerült költségeket is.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék megsemmisíti a bizonyos kiadásokat a 2015. pénzügyi évre vonatkozó szubvenció tekintetében támogatásra nem jogosultnak nyilvánító 2016. november 21‑i parlamenti határozatot.
2) A Törvényszék elutasítja a 2017. pénzügyi évre nyújtandó támogatásnak a felperes javára történő megállapításáról szóló, 2016. december 12‑i FINS‑2017‑13 parlamenti határozat megsemmisítése iránti kérelmet.
3) Az Alliance for Direct Democracy in Europe ASBL és az Európai Parlament maguk viselik saját költségeiket, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárás során felmerült költségeket is.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. november 7‑i nyilvános ülésen.
Aláírások