L. M. POIARES MADURO
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2006. január 11.1(1)
C‑343/04. sz. ügy
Land Oberösterreich
kontra
ČEZ, a. s.
(Az Oberster Gerichtshof [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„A Brüsszeli Egyezmény 16. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmezése – Kizárólagos joghatóság „az ingatlanon fennálló dologi jogokkal” kapcsolatban – Nem szerződő állam területén fekvő atomerőmű által mezőgazdasági földterület tekintetében megvalósított birtokháborítás megszüntetése iránti kereset
1. A mindennapi élet egyszerű helyzeteiről általában azt feltételezzük, hogy olyan jogi kérdéseket vetnek fel, amelyeket könnyű megoldani. Ez azonban nem érvényes a szomszédok közötti viszonyokra. Bár némely szomszédi viszony a testvériesség képét nyújtja, alátámasztva ezzel a mondást, amely szerint „a közeli szomszéd jobb, mint a távoli testvér”(2) mégsem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a szomszédság, mint azt egy kiváló jogász egyszer megjegyezte, elsősorban „negatív testvériességre tanít: férj össze a szomszédoddal, és ne árts neki.”, hiszen a szomszédot „gyakran nehezebb szeretni, vagy éppen nem gyűlölni, mint bárhol máshol lévő rokonunkat”(3) Éppen ezért a szomszédi viszonyok bonyolult és gyakran szenvedélyes jogi vitákra adnak alkalmat.
2. Az Oberster Gerichtshof által benyújtott előzetes döntéshozatali kérelemben a Bíróság egy egyszerű, klasszikus helyzettel áll szemben, amelyben egy földterület tulajdonosa igyekszik a szomszéd területről származó birtokháborításnak a tulajdonára gyakorolt állítólagos hatásait megelőzni. Az a tény, hogy az érintett két területnek csak egyike található osztrák területen, és hogy az állítólagos birtokháborítás egy atomerőműtől származik, az ügynek nemzetközi jelleget és egyfajta komplexitást ad.
3. Az eset a Dánia, Írország, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága csatlakozásáról szóló, 1978. október 9-i egyezménnyel(4), a Görög Köztársaság csatlakozásáról szóló, 1982. október 25-i egyezménnyel(5), a Spanyol Királyság és a Portugál Köztársaság csatlakozásáról szóló, 1989. május 26-i egyezménnyel(6) valamint az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozásáról szóló, 1996. november 29-i egyezménnyel(7) módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27-i egyezmény(8) (a továbbiakban Brüsszeli Egyezmény vagy Egyezmény) fényében kerül elemzésre.
4. A Bíróság elé terjesztett kérdés lényegében arra vonatkozik, hogy az Egyezménynek „az ingatlanon fennálló dologi jogokra vonatkozó eljárásokról” szóló 16. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján a bíróságok Ausztriában, ahol az állítólagosan érintett terület fekszik, rendelkeznek-e joghatósággal ilyen jellegű megelőző kereset tekintetében történő eljárásra.
I – Az alapeljárások tényállásai, a vonatkozó jogszabályok és a Bíróság elé terjesztett kérdések
5. A felperes – az ausztriai Oberösterreich tartomány – (a továbbiakban a felperes vagy Land Oberösterreich) tulajdonában van egy Oberösterreich északi részén fekvő földterület, amelyet mezőgazdasági célokra használnak, beleértve a növénytermesztés terén végzett kísérleteket, és amelyen egy mezőgazdasági iskola is működik. Az alperes egy cseh energiaszolgáltató vállalat, a ČEZ a.s. (a továbbiakban ČEZ), amely a tulajdonában lévő Temelin atomerőművet üzemelteti, amely körülbelül 60 km-re fekszik a felperes földterületétől.
6. A Land Oberösterreich, az állítólagos birtokháborítástól védeni kívánt földterület tulajdonosaként fellépve, 2001. július 31-én keresetet indított a ČEZ ellen a Linz Landesgericht előtt. Lényegében a ČEZ elleni kereset arra irányult, hogy az vessen véget a felperes tulajdonát állítólagosan érintő, a Temelin atomerőmű működési területéről származó ionizáló sugárzás hatásainak, amennyiben a felperes tulajdonára gyakorolt hatások meghaladják azt a mértéket, amely a műszaki fejlettség jelenleg ismert szintjén üzemeltetett atomerőműből származhat.
7. Másodlagosan a felperes annak kimondását kérte, hogy az alperes hagyjon fel a területéről származó sugárzással előidézett veszélyeztetéssel, amennyiben az meghaladja a műszaki fejlettség jelenleg ismert szintjén üzemeltetett atomerőműtől származó mértéket.
8. A keresetet a Linz Landesgericht előtt az osztrák polgári törvénykönyv, az Allgemeines bürgerliches Gesetzbuch (továbbiakban ABGB) 364. §-ának (2) bekezdése alapján indult, amely szerint: „Az ingatlan tulajdonosa megtilthatja a szomszéd ingatlanról származó szennyvíz, füst, gáz, hő, szag, zaj, rezgés és más hasonló tényezők által okozott környezeti ártalmat, amennyiben azok túllépik a helyben szokásos mértéket, és jelentősen akadályozzák az ingatlan helyi szokásoknak megfelelő használatát. A jogcím nélküli közvetlen vízelvezetés minden körülmények között jogellenes.”
9. Az ABGB 354. §-a szerint „[a] tulajdonjog valamely dolgok lényege és gyümölcsei feletti rendelkezésre irányuló, és mindenki más abból való kizárásához való jog.” Az osztrák jog szerint a tulajdonos jogosult tulajdonát a másoktól származó beavatkozástól action negatoria révén védeni, amely a másoknak a tulajdonon fennálló dologi jogai tagadására hatalmazza fel a felperest, és amely hatékonyan védi a jogalap nélküli beavatkozásoktól. Az előzetes döntéshozatali kérdést előterjesztő bíróság szerint az ABGB 364. §-ának (2) bekezdése szerinti birtokháborítás megszüntetésére irányuló kereset (az úgynevezett Immissionsabwehrklage) actio negatoria, avagy „Eigentumsfreiheitsklage” jellegű keresetnek tekinthető, amelynek célja, hogy az ingatlan zavartalansága biztosítható legyen.
10. A felperes a Linz Landesgericht előtt előadta, hogy a radioaktív és ionizáló sugárzás olyan kibocsátás, amely az AGBG 364. §-a (2) bekezdésének hatálya alá tartozik, és hogy próbaüzeme alatt az atomerőműből származó sugárzás és a talajnak az erőmű normál üzemmódja vagy meghibásodása során várhatóan bekövetkező radioaktív szennyeződése meghaladja a szokásos helyi értékeket, és maradandó jelleggel megakadályozza a földterület szokásos lakó-, oktatási és mezőgazdasági célokra való hasznosítását. Ennek megfelelően a birtokháborítás megszüntetésére indítható keresetnek az ABGB 364. §-e (2) bekezdése szerinti feltételei fennállnak, és a Linz Landesgericht is rendelkezik joghatósággal a Brüsszeli Egyezmény 16. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti ügyekben.
11. A Brüsszeli Egyezmény 16. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerint azon szerződő állam bíróságai, amelynek területén a tulajdon fekszik, lakóhelyre tekintet nélkül kizárólagos joghatósággal rendelkeznek az „olyan eljárásokra, amelynek tárgya ingatlanon fennálló dologi jog vagy ingatlan bérlete, illetve haszonbérlete”.
12. A ČEZ azon az alapon védekezett a joghatóság hiányával, hogy a Brüsszeli Egyezmény 16. cikke a birtokháborítás megszüntetésére irányuló keresetek esetében, mint amilyen a Immissionsabwehrklage is, nem ad jogi alapot a joghatóság meghatározására. Az alperes szerint az ilyen keresetek kártérítési jellegűek, és inkább a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke (3) bekezdésének hatálya alá tartoznak. E rendelkezés szerint:
„Valamely szerződő államban lakóhellyel rendelkező személy más szerződő államban perelhető:
[…]
3. jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel kapcsolatos ügyekben annak a helynek a bírósága előtt, ahol a káresemény bekövetkezett […]”
13. Ez különös joghatósági szabályt állít fel az egyezmény 2. cikke szerinti általánoshoz képest, amely cikk szerint: a „valamely szerződő államban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott szerződő állam bíróságai előtt perelhető.”
14. Az alperes szerint nemcsak hogy a 16. cikket kell úgy értelmezni, mint amelyből nem származik joghatóság a nem szerződő államok vonatkozásában a birtokháborítás megszüntetésére irányuló keresetek esetében, hanem a nemzetközi közjog szerint is az osztrák bíróság által kibocsátott végzés jogellenes beavatkozást jelentene a Cseh Köztársaság területi és állami szuverenitásába, és így ott nem is lenne végrehajtható.
15. A Linz Landesgericht elutasította a felperes keresetét. Megállapította, hogy a Brüsszeli Egyezmény 16. cikke (1) bekezdésének a) pontjából származó kizárólagos joghatóság szűken értelmezendő. Ezen bíróság szerint a dologi jogokra irányuló eljárások ezért úgy határozandóak meg, mint amelyekben a dolog feletti tulajdon- és birtokjog fennállása és mértéke érintett, azaz a dologi jogoknak az eljárás tárgyát kell képezniük.
16. Emellett a Linz Landesgericht úgy vélte, hogy nem hozhat döntést a kereset tárgyában anélkül, hogy megvizsgálná, létezik-e az ABGB 364a. §-a szerinti hatóságilag engedélyezett létesítmény. Az e 364. § (2) bekezdése szerinti általános szabály alól kivételt tévő szakasz szerint „ha […] a szomszédos telken lévő bánya vagy hatóságilag engedélyezett létesítmény okoz ilyen mértékű birtokháborítást, az ingatlan birtokosa bírósági úton csak az okozott kár megtérítését követelheti abban az esetben is, ha a kár olyan körülményekből ered, amelyeket a hatósági engedélyezési eljárásban nem vettek figyelembe”. A hatóságilag engedélyezett létesítmény létére irányuló vizsgálat a Linz Landesgericht szerint túlzott beavatkozást jelentene a Cseh Köztársaság szuverenitásába.
17. A felperes fellebbezése nyomán a fellebbviteli bíróság részben megváltoztatta az ítéletet, arra hivatkozva utasítva el az alperes által a joghatóság hiányára vonatkozóan előterjesztett védekezést, hogy a birtokháborítás megszüntetésére irányuló keresetekre ‑ mint amilyen az ABGB 364. §-ának (2) bekezdése szerinti kereset ‑ a Brüsszeli Egyezmény 16. cikke is vonatkozik.
18. Az alperes rendkívüli fellebbezéssel fordult ezen ítélettel szemben az Oberster Gerichtshofhoz, amely ezt követően előzetes döntést kért az Európai Bíróságtól az alábbi kérdésben:
„Úgy kell-e értelmezni [a Brüsszeli] egyezmény 16. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő »eljárások, amelyek tárgya ingatlanon fennálló dologi jog« fordulatot, mint amely magában foglalja azokat a (megelőző) eljárásokat is, amelyeket valamely szomszédos államban – amely nem tagja az Európai Uniónak – fekvő ingatlanról származó és a felperes ingatlanát érintő környezeti ártalmak (a konkrét ügyben egy csehországi atomerőmű által kibocsátott ionizáló sugárzás) megtiltása érdekében az [ABGB] 364. §-ának (2) bekezdése alapján indítanak?”
II – Álláspont
19. Következésképp a joghatósági összeütközés tekintetében még nagyobb jogi összetettség mutatkozik, ha az ilyen viszonyok nemzetközi jelleget kapnak, mint amilyen jelen ügy is, ahol a szomszédos tulajdonok két különböző államban fekszenek.
20. Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy nem került sem vitatásra, sem bizonyításra, hogy a jelen ügyben a felperes bármilyen releváns szempontból is másként minősül, mint bármely más magánvállalkozás. A Land Oberösterreich nem mint állami szerv jár el, hanem kizárólag mint az Oberösterreich északi részén található földterület tulajdonosa, amelyen mezőgazdasági iskola működik. Ugyanez mondható el a ČEZ esetében is. Az a tény, hogy a ČEZ részvényeinek többsége a cseh államé, nem releváns a jelen ügy szempontjából. Világos tehát, hogy a felek közötti per mint polgári jogi ügy az Egyezmény tárgyi hatálya alá tartozik annak 1. cikke alapján.(9)
21. Ugyancsak előzetesen tisztázandó a Brüsszeli Egyezmény és a többi, az atomenergia speciális területén okozott károk joghatósági kérdéseire vonatkozó egyezmény alkalmazásának kapcsolata.(10) Ide tartozik az atomenergia területén való polgári jogi felelősségről szóló, 1960. július 29-i Párizsi Egyezmény és az atomkárokért való polgári jogi felelősségről szóló, 1963. május 21-i Bécsi Egyezmény, valamint a Párizsi és Bécsi Egyezmény alkalmazásáról szóló, 1988. szeptember 21-i közös jegyzőkönyv. Jóllehet a Cseh Köztársaság csatlakozott a Bécsi Egyezményhez és a közös jegyzőkönyvhöz, sem a Bécsi Egyezmény, sem a Párizsi Egyezmény nem alkalmazandó jelen ügyben, mivel Ausztria egyik egyezményben sem szerződő fél.(11)
22. Az utolsó előzetesen tisztázandó kérdés az Egyezmény alkalmazási körére vonatkozik, és az ügy lényegi elemének tekinthető. Az alperes ténylegesen nem valamely szerződő államban rendelkezett székhellyel az eljárás Ausztriában, 2001-ben való megindításakor. A Cseh Köztársaság 2004. május 1-jén lett az Európai Unió tagja.(12) Az Egyezmény 4. cikke kifejezetten úgy rendelkezik, hogy ha az alperes nem rendelkezik lakóhellyel valamely szerződő államban, valamennyi szerződő állam bíróságainak joghatóságát a 16. cikk alapján az adott szerződő állam joga határozza meg. A 4. cikk ugyanakkor a 16. cikk szerinti kizárólagos joghatóság eseteit kizárja a nemzeti jog ezen nemzetközi kérdésben való alkalmazási lehetősége alól.(13) Ily módon a 16. cikk központi szerepet játszik, amennyiben olyan esetben is az Egyezmény alapján ad joghatóságot, amikor az egyébként nem lenne elérhető, tekintettel arra, hogy az alperes nem valamely szerződő államban rendelkezik lakóhellyel.
23. Ennek kapcsán az Európai Bíróság nemrégiben az Owusu-ügyen hozott ítéletében megállapította, hogy „a Brüsszeli Egyezménynek a kizárólagos joghatóságra és a kifejezett joghatóság-kiterjesztésre vonatkozó szabályai vélhetőleg a csupán egy szerződő államot és egy vagy több harmadik államot érintő jogviszonyokra is alkalmazandóak. Ugyanez a helyzet a Brüsszeli Egyezmény 16. cikke tekintetében a valamely nem szerződő államban lakóhellyel rendelkező személyek között valamely szerződő államban lévő ingatlanon fennálló dologi jogra vagy bérleti, illetve haszonbérleti jogviszonyra vonatkozó per esetén”(14) Amennyiben a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja a szerződő államok számára közös és egységes alapot ad a dologi jogi keresetekre vonatkozó kizárólagos joghatóság megállapítására, alkalmazásának értelemszerűen ki kell zárnia a párhuzamos, ellentétes, a dologi jogi keresetek joghatósági kérdéseire vonatkozó nemzeti szabályok alkalmazhatóságát.(15)
24. Ha valamely, a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján a dologi jogra irányuló kereset elbírálására joghatósággal nem rendelkező szerződő állam alappal hivatkozhatna arra, hogy nemzeti joga alapján rendelkezik joghatósággal a dologi jogi igény elbírálására, illetve jogerős ítélet meghozatalára, illetőleg végül számíthatna arra, hogy ezen ítéletet más szerződő államokban elismerik, akkor az pontosan olyan konfliktusok kialakulására vezetne, mint amilyeneket a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja kíván megelőzni. Az Egyezmény hatályosulását nyilvánvalóan csorbítaná a dologi jogok elbírálására kizárólagos joghatóságot biztosító nemzeti szabályoknak a 16. cikk (1) bekezdése a) pontjával ütköző, párhuzamos alkalmazása.(16) Emellett egyértelműen összeütközésben állna a kizárólagos joghatóságnak a szerződő államok közötti egységes és kötelező megosztásával(17) és az Egyezmény alapjának minősülő jogbiztonság elvével.(18)
25. Jelen ügyben minden más értelmezésnek kifejezetten előre nem látható következményei lennének. Ha az ausztriai bíróságok a párhuzamos nemzeti szabályokkal a dologi jogi kérdésekben rájuk ruházott nemzetközi joghatóság alapján ítéletet hozhatnának, és azok végrehajtását és elismerését várnák a Cseh Köztársaságban, akkor ezen ítélet végrehajtása és elismerése kapcsán merülne fel összeütközés. Ezen két, tagállamnak is minősülő államot magában foglaló összeütközés kívül esne a közösségi jog által az Egyezmény és legújabban az Ausztriát és a Cseh Köztársaságot egyaránt kötelező 44/2001/EK tanácsi rendelettel az ítéletek szabad mozgására meghatározott kereteken.(19)
26. Először is, a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti „ingatlanon fennálló dologi jogokra vonatkozó eljárások” fogalmának értelmezésére kell koncentrálnom. Másodszor, lényegük és céljuk alapján áttekintem az olyan keresetek jellemzésének problémáját, mint amilyen az Immissionsabwehrklage, annak megállapíthatósága érdekében, hogy az a 16. cikk (1) bekezdése a) pontjának körébe tartozik-e. Végül, megfontolom a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontjából fakadó dologi jogi kérdésekre vonatkozó joghatóság és az Egyezmény 5. cikkének (3) bekezdése szerinti különös joghatósági szabály jellemzéséből és kapcsolatából származó kérdéseket a jogellenes károkozással, illetve jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel kapcsolatos ügyekben.
A – A 16. cikk szerinti, „ingatlanon fennálló dologi jogokra vonatkozó eljárások” fogalmának értelmezése
27. Az Európai Bíróságnak már volt alkalma az Egyezmény 16. cikke (1) bekezdésének a) pontját értelmezni és értékelni az ezen, az ingatlanra vonatkozó dologi jogi keresetekre vonatkozó kizárólagos joghatósági rendszer hatályát.
28. Az Európai Bíróság először is megállapította, hogy ezen fogalom önálló értelmezése szükséges. Ahogyan a 16. cikkben lefektetett kizárólagos joghatóság más eseteiben is, szükséges az „ingatlanon fennálló dologi jogokra vonatkozó eljárások” olyan meghatározását, amely „független” minden, a szerződő államok(20) nemzeti jogi szabályozásában alkalmazott azonos fogalomtól.(21)
29. Másodszor az Európai Bíróság szerint ezen fogalom „nem értelmezhető a célja által megköveteltnél szélesebben”, mivel a 16. cikk (1) bekezdése a) pontja alkalmazásának „eredménye, hogy megfosztja a feleket egyébként saját bírói fórumuk választásától, és esetenként olyan bíróság elé viszi őket, amely egyiküknek sem sajátja”.(22)
30. A 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti kizárólagos joghatósági rendszer céljának elemzése ezért ezen fogalom értelmezésében, hatályának meghatározásakor központi szerepet játszik. Ezen kérdést most kell tárgyalnom. Ezt követően ennek fényében át kell tekintenem az in rem (dologi jogi) és az in personam (személyekkel kapcsolatos) perek közötti különbséget, amely alapvető fontosságú a 16. cikk (1) bekezdése a) pontjának értelmezésében, és amely különbséget az Európai Bíróság arra használta fel, hogy a 16. cikk hatályát pontosabban határozhassa meg.
1. A 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti kizárólagos joghatóság teleológiája
31. A dologi jog keresetekre a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti rendszer célja vonatkozásában az Európai Bíróság megállapította, hogy „közelségük miatt a locus rei sitae bíróságai vannak a legalkalmasabb helyzetben ahhoz, hogy a tényeket megfelelően megítéljék, és hogy alkalmazzák azon állam szabályait és gyakorlatát, amelyen az ingatlan fekszik”(23). A 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti kizárólagos joghatóság feltételezését ugyancsak alátámasztani látszik az Európai Bíróságnak a „hatékony igazságszolgáltatásra”(24) vonatkozó ítélkezési gyakorlata, mivel „az ingatlanon fennálló dologi jogokra vonatkozó eljárások” gyakran foglalnak magukban olyan ellentmondásokat, amelyek a helyszínen való gyakori ellenőrzést, vizsgálatot és szakértői véleményt igényelnek.(25)
32. Ezen célhoz kötött megközelítés alapján az Európai Bíróság az „ingatlanon fennálló dologi jogokra vonatkozó eljárások” önálló fogalmának még specifikusabb meghatározását adta. Ezen fogalom csak „azon kereseteket foglalja magában, amelyek az ingatlanon fennálló tulajdon- vagy birtokjog mértékére és tartalmára, valamint az ezen jogok birtokosai érdekeihez kapcsolódó előjogok védelmére irányulnak”.(26)
33. A Bizottság, a ČEZ és az Egyesült Királyság kormánya nagymértékben támaszkodik a közelségre vonatkozó ezen megfontolásokra, valamint a hatékony igazságszolgáltatásra annak alátámasztására, hogy jelen ügy megoldása meglehetősen egyértelmű. Amennyiben a jelen ügyben a Cseh Köztársaság területén folytatandó vizsgálatok és igazolások annak meghatározására irányulnának, hogy a Temelin atomerőmű a modern erőműveknél elfogadható szinthez képes nagyobb mértékű radioaktív vagy ionizáló sugárzást bocsát ki, megalapozott annak megállapítása, hogy az Immissionsabwehrklage kívül esik a dologi jogra irányuló keresetek fogalmán a 16. cikk (1) bekezdése a) pontjának megszorító értelmezése esetén.(27) Ezen érveléssel két okból nem értek egyet.
34. Először is, mivel a közelségre és a hatékony igazságszolgáltatásra vonatkozó megfontolások nem csak a cseh bíróságok joghatósága mellett szólnak. Amint a Land Oberösterreich és Lengyelország kormánya megjegyezte, ezen megfontolások alátámasztják az osztrák bíróságok joghatóságát is, amelyek közelebb vannak az érintett ingatlanhoz, és így kedvezőbb helyzetben vannak az azt érintő környezeti ártalmak lehetséges hatásának megítéléséhez.
35. Másodszor, nem vagyok meggyőződve arról, hogy a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontján alapuló, a dologi jogokra vonatkozó eljárások kizárólagos joghatósági rendszere értelmezhető kizárólag a hatékony igazságszolgáltatás és végső soron az ingatlan fekvése szerinti állam bíróságai közelségének megközelítésével.
36. Ezen megfontolások bizonyára igazolhatóak a forum rei sitae alapján azzal, hogy a legközelebbi kapcsolatban vannak az ügy tényeivel, jóllehet ‑ mint jelen esetben is ‑ ahol két tulajdon is érintett, nem mindig könnyű ezt meghatározni, és így az érintett fórum joghatóságát megállapítani. Ezen teleologikus elemzés hibája, hogy nem elégséges a joghatóság kizárólagosságára vonatkozó magyarázata. Más szóval, miért lenne azon állam bíróságainak, amelyen az ingatlan fekszik, joghatósága a tulajdon- és birtokjog, illetve az ingatlanon esetlegesen fennálló korlátozott jogok meghatározására, és az ezen előjogokhoz fűződő érdekek védelmére az Egyezmény alapján az összes többi bíróság joghatóságának kizárásával?(28)
37. Azon érv, miszerint a nyomozások, ellenőrzések és vizsgálatok szükségszerűen csak a locus rei sitae alapján folytathatók le, valójában nem ad választ a kérdésre. Valós lehetősége van a bíróságok közötti együttműködésnek az ügy szempontjából fontos tényeknek az ingatlan fekvése helyén való megállapítására.(29) A közelségre és a hatékony igazságszolgáltatásra vonatkozó érvek az egyszerűség vagy az opportunitás gyakorlati megfontolásain alapulnak. Ezen megfontolások elégségesek a dologi jogi keresetekre vonatkozó különös joghatóság(30) megállapításához, a kizárólagos joghatóság megállapításához azonban ‑ amely kizárná, hogy az ilyen kereseteket bármely másik állam bírósága elbírálja még abban az esetben is, ha az alperes honossága megállapítható ‑ nem.
38. A dologi jogi kérdésekben meglévő joghatóság kizárólagosságát alátámasztó indokok elemzése nem pusztán akadémiai jellegű. Ellenkezőleg, ahogyan azt az Európai Bíróság felismerte, alapvető fontosságú az ingatlanra vonatkozó dologi jogokra irányuló eljárások fogalma tartalmi és terjedelmi kérdéseinek pontos meghatározásához, és végeredményben annak megállapításához, hogy az olyan kereset, mint az Immissionsabwehrklage ezen fogalmi körbe tartozik-e. Nézetem szerint amit az Európai Bíróságnak e tekintetben el kellene kerülnie, az az, hogy a dologi jogi keresetek vonatkozásában a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti kizárólagos joghatóságot olyan alapokra támaszkodva állapítsa meg, amelyek nem elégségesek ezen joghatóság kizárólagos jellegének megokolására.
39. Ilyen igazolás nem csak az ügy tényeihez való közelség, az egyszerűség és a hatékony igazságszolgáltatás esetében látható. Szorosan kapcsolódik ugyanis az egyes szerződő államok arra irányuló hagyományos szuverenitásának normatív jogi alapelvéhez is, hogy ellenőrizzék, elbírálják és védjék a magánszemélyeknek az ő területükön elhelyezkedő ingatlanokon fennálló valódi jogait.(31) A vagyoni jogoknak az ingatlanokra vonatkozó része tipikusan olyan terület, amelyen kötelező erejű politikai és gazdasági okok miatt az ingatlan fekvése szerint érintett állam jogalkotói fennhatóságot tart fenn, amely természetszerűleg kiterjed a dologi jogi keresetek elbírálására.(32) Ez tehát az az alapelv, amelyre hivatkozva minden egyes szerződő állam fenntartja igazságszolgáltatási monopóliumát a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti dologi jogi keresetekre.(33)
40. Nézetem szerint ugyancsak nem lenne kielégítő úgy érvelni, ahogyan egyes szerzők teszik, hogy az Egyezmény által létrehozott kizárólagos joghatóság magyarázható azzal a puszta ténnyel, hogy a dologi jogi keresetekben hozott ítéleteket szükségszerűen abban az államban kell végrehajtani, amelyben azokat meghozták. Az ilyen „gyakorlati szükségszerűségek”(34) bizonyára helytállóak, de csupán egyek számos más, összetett indok közül, amelyek a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti kizárólagos joghatóságot alátámasztják.
41. Az Európai Bíróság emellett, a szintén a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti kizárólagos joghatósági rendbe tartozó ingatlanbérleti szerződések párhuzamos kontextusában megerősítette az ingatlan fekvése szerinti hely bíróságainak kizárólagos joghatóságát, jóllehet a priori az ítéletet másik joghatóság területén kellett volna végrehajtani. Pontosan ugyanez a helyzet azon kártérítési keresetek esetében(35), amelyeket az Európai Bíróság a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti kizárólagos joghatóság körébe vont. Ez még akkor is így van, ha az alperes lakóhelye azon szerződő állam területén kívül található, és az ítéletet is valamely másik államban kell végrehajtani, mint ahol az ingatlan fekszik.(36)
42. Nézetem szerint tehát amennyiben általában minden állam kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a területén fekvő ingatlanokhoz kapcsolódó dologi jogok rendszere szervezésének, szerkezetének és hatókörének felügyeletére és védelmére, logikusan kizárólagos joghatósággal bírnak tehát az ezen jogokról való ítéletek meghozatalára, valamint azok vonatkozásában a korlátok és korlátozások meghatározására is.
43. Ebben az értelemben kell tehát értelmezni az Európai Bíróság központi előírását a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti dologi jogi keresetek önálló fogalmára vonatkozóan, amely szerint „azon szerződő állam bíróságai, amelynek a területén a tulajdon tárgya található”, csak azon keresetek esetében bírnak kizárólagos joghatósággal, „amelyek az ingatlanon fennálló tulajdon- vagy birtokjog mértékére és tartalmára vagy más dologi jogok létére, valamint arra irányulnak, hogy biztosítsák a jogosultakat jogcímük alapján megillető előjogokat”.(37)
2. Az in rem és az in personam keresetek közötti különbségtétel
44. A „dologi jogokra vonatkozó eljárások” önálló fogalmának megalkotása nem egyfajta jogi vákuumban történt. Az ugyanis az in rem keresetek, azaz a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerint „a dologi jogokra vonatkozó eljárások” és az in personam keresetekre vonatkozó eljárások klasszikus jogi megkülönböztetésén alapul. Ezen a szerződő államokban jól ismert, jóllehet a common law jogászok számára kevésbé ismerős különbségtétel(38), ahogyan azt az Európai Bíróság egyértelműen kifejtette(39) az Egyezmény, különösen a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja központi kérdésének tekinthető. Igen hasznos a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti joghatósági monopólium gyakorlati hatókörének részletes, a fentiekben bemutatott kizárólagos joghatósági rendszer célja fényében történő kifejtése.
45. Ez a különbségtétel azon jog jellegéből fakad, amely jog a kereset alapját képezi. Valamely, a „16. cikk (1) bekezdése szerinti dologi jogi eljárás” esetében a felperes azt állítja, hogy „a tulajdonra irányuló közvetlen jogokat élvez, amelyek az egész világgal szemben érvényesíthetőek”.(40) Ezen eljárások közvetlen célja a dologi jog, azaz valamely dolog (res) feletti hatalom, amely kizár minden jogosulatlan beavatkozást ezen dologra nézve. Másfelől az in personam keresetek esetében a felperes csak meghatározott személyekkel szemben „kívánja jogait érvényesíteni”.(41) Ezen jogok forrása sokféle lehet (szerződés, károkozás, megbízás nélküli ügyvitel stb.), mindenesetre azonban a jog közvetlenül arra a személyre vagy személyekre vonatkozik, akikre forrása utal.(42)
46. Ahogy az a jog esetében gyakori, ezen különbségtételt könnyebb megállapítani, mint a gyakorlatban alkalmazni. Például a károkozás miatti in personam keresetnek valamely in rem keresettől való megkülönböztetése meglehetősen egyértelmű. A károkozói felelősségből származó kereset középpontjában a kár megtérítésére irányuló kötelezettség és/vagy az áll, hogy a károkozó hagyjon fel a kárt kiváltó magatartással. A károkozói felelősség az, ami ezen kötelezettség kiváltója, amely mint minden kötelezettség szükségszerűen meghatározott személyek, nevezetesen a károkozó és a károsult között áll fenn. Így a károsult által indított, a kártérítési kötelezettség teljesítésére vagy a károkozó magatartással való felhagyásra irányuló kereset szükségszerűen meghatározott személy, az adós ellen irányul, azaz in personam keresetnek minősül. Ezért a kereset akkor is személy elleni, ha ‑ mint a Henkel-ügyben(43) ‑ megelőző kereset, amely azt célozza, hogy megakadályozza a károkozás (vagy deliktum) közvetlen bekövetkezését és a károsultat annak következtében érő kárt.
47. Ezzel szemben az in rem kereset középpontjában valamely meghatározott adós kötelezettsége helyén a res feletti dologi jog mint közvetlen hatalom áll, amely erga omnes hatállyal érvényesíthető. Az ezen jogból fakadó kötelezettségről szólva, az az egész világra kiterjedő kötelezettség a jogtulajdonos beleegyezése nélküli beavatkozástól való tartózkodásra. A dologi jog esetében a tulajdonosnak a dolog feletti hatalma áll a középpontban. Az in rem jogosultság esetében ezzel szemben ez a jogi kötelezettség, amely meghatározott személyeket köt.(44)
48. Az ingatlanra vonatkozó in rem kereset esetében a felperes így dologi jogára hivatkozik, hogy annak terjedelme, tartalma, esetleges terhei, azt terhelő szolgalmak vagy más korlátozások létének megállapítása érdekében és amiatt, hogy megvédje azt minden beavatkozástól, amely összeegyeztethetetlen a jogosultságaiban foglalt előjogaival. Ezzel szemben az in personam kereset esetében olyan, különleges forrásból származó (pl: károkozási felelősség) kötelezettségre hivatkozik, amely őt az alperessel összekapcsolja. A kártérítésre vonatkozó jogi igény tehát nem közvetlenül a dologi jogból, hanem ebből a különös kapcsolatból származik. Ahogyan azt az Európai Bíróság következetesen megállapította, a 16. cikk (1) bekezdése a) pontjának alkalmazhatóságához nem elegendő, „hogy a kereset ingatlanra vonatkozó dologi jogot foglal magában, vagy hogy a kereset ingatlanra vonatkozik, hanem a keresetnek in rem jogon, nem pedig in personam jogon kell alapulnia […]”.(45)
49. A két kereset egymástól teljesen eltér, függetlenül attól, hogy mindkettőben lehet olyan dologi jog, amelynek védelmére a keresetek ‑ jóllehet eltérő módon ‑ irányulnak. A Bier v Mines de Potasse d’Alsace-ügy(46) tanulságos a tekintetben, hogy a kártérítési jogból fakadó személy elleni kereset hogyan szolgálja a tulajdonjog védelmét. A Bier szerint a Mines de Potasse nagymennyiségű maradék sókat bocsátott Franciaországban a Rajnába, érintve ezzel a Bier hollandiai ingatlanát. A Bier annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy a Mines de Potasse ezen kibocsátása jogellenes volt, valamint rendelje el, hogy a nevezett vállalat a tulajdonában okozott kárt térítse meg. Ezen kereset kétségkívül in personam kereset volt. Célja a Mines de Poteasse Bierrel szemben fennálló kötelezettségének érvényesítése volt, amely kötelezettség különös forrása a károkozásért való felelősség volt.(47) Másfelől a dologi jogi kérdés, amely nem merült fel a Mines de Potasse ügyben, közvetlenül a valamely dolog (pl. ingatlan) feletti jog elhatárolására, és azon beavatkozások elhárítására irányulna, amelyeket létező jog vagy előjog nem alapoz meg.
50. Első látásra mindez szemantikai kérdésnek is tekinthető, amennyiben az, hogy ezen keresetek kártérítési vagy tulajdonjogból származnak pusztán más megközelítést jelent ugyanazon cél eléréséhez, azaz a tulajdoni helyzet védelméhez. Ezt a benyomást alátámasztja, hogy ezen védelem elérhető megelőző eljárásokkal is. Így csak választás kérdésének tűnik, hogy a megelőzést formálisan a tulajdonjogból vagy a kártérítési jogból származtatom.
51. Mindazonáltal vannak alapvető és lényegi különbségek az ingatlan tekintetében megvalósított birtokháborítás megszüntetésére irányuló in rem és az in personam keresetek között. Ezek ugyanis a szerződő államok kártérítési és tulajdonjogában hosszú idő alatt kifejlődő, eltérő jogi hagyományokból erednek.
52. A tulajdonba való beavatkozás megszüntetésére a legtöbb európai magánjogi rendszerben nem pusztán in personam , hanem az Egyezmény szerinti in rem keresetek révén is van lehetőség. E tekintetben jól ismert, hogy a kontinentális Európa legtöbb jogi rendszerében a tulajdon védelme elérhető olyan keresetekkel, amelyek közvetlen tárgya maga a res és az azon fennálló jog. Nézetem szerint az Európai Bíróság éppen ezt erősíti meg, amikor a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja alá von olyan kereseteket, amelyek „biztosítják a jogosultaknak a jogcímük alapján őket megillető előjogokat”(48). Ez az eset például az actio negatoria-val, amely jól ismert Németországban(49), Olaszországban(50) és az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnően Ausztriában is, amelynek révén a föld tulajdonosa szabadságát a másként szolgalmi jognak, terhelésnek, vagy tulajdona korlátozásának minősülő idegen beavatkozással szemben biztosítani akarja. Az actio negatoria a szomszédos ingatlanok feletti dologi jogok különös kontextusában végső soron lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a beavatkozás forrásának tekinthető ingatlan feletti tulajdonjog olyan mértékben kiterjedtnek tekinthető-e, amely igazolja magát a beavatkozást és abból következően az érintett ingatlan feletti tulajdonjog korlátozását.
53. Más európai jogrendszerek számára ismeretlen az olyan keresetek köre, mint az actio negatoria. Képesek ugyanakkor egyenértékű eredményre jutni az ingatlannak a szomszédos ingatlanról eredő birtokháborítással szembeni védelme vonatkozásában olyan jogintézmények révén, amelyek a birtokháborításért felelős személy magatartására fektetik a hangsúlyt. Ez a helyzet a jogellenes károkozással.(51) A különféle jogrendszerek, a maguk különös társadalmi és kulturális kontextusukban történelmileg eltérően egyenértékű, de eltérő jogintézményeket fejlesztettek ki a tulajdonnak a kívülről érkező birtokháborítással szembeni védelmére, amelyek közül egyesek magára a dologra és az azon fennálló jogra, míg mások az érintett személyek közötti kapcsolatokra, így a birtokháborítást jelentő emberi magatartásra koncentrálnak.(52)
54. Ebből következően tehát senki sem gondolhatja, hogy pusztán azon oknál fogva, mert valamely kereset, amelynek célja a tulajdonjoggal való ütközés megelőzése vagy megszüntetése, folyamatban van, e kereset szükségszerűen úgy tekintendő, mint amely a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének (3) bekezdése szerinti károkozás fogalmi körébe tartozik. Lényegében ez az az álláspont, amelyet a ČEZ, az Egyesült Királyság és a Bizottság jelen ügyben képvisel, és amely állásponttal én nem értek egyet.
55. Ezen álláspont ösztönösen megjelenhet a legtöbb, a tulajdonjogot kevésbé ismerő jogász számára Európa szinte valamennyi jogrendszerében.(53) Azt is ki lehet jelenteni, hogy szemben a kártérítési joggal, a tulajdonjogot sok jogász jogi definícióktól túlterhelt, túlontúl archaikus rendszernek tekinti a tulajdonnak a szomszédos ingatlanról származó birtokháborítással szembeni védelméhez. Vélhetőleg magának a „tulajdonnak” a hagyományos fogalma, mint a személy és dolog közötti uralmi jellegű jog kapcsolat az, amely egyre inkább háttérbe szorult a személyközi jogi megközelítésekkel szemben.(54)
56. A valóság azonban az, hogy ezen, a tulajdonjogból származó „archaikus” jogi fogalmak, és az azokból fakadó, az ingatlan tekintetében megvalósuló, minden előzetes jogalap nélküli birtokháborítás megszüntetésére irányuló keresetek léteznek, és igencsak megalapozottak az európai jogrendszerek jelentős részében. Ezen lényeges jogi realitást nem lehet figyelmen kívül hagyni, s pusztán arra jutni, hogy minden, az ingatlan birtokháborítással szembeni védelmére irányuló kereset csak úgy jellemezhető, mint az Egyezmény szerinti jogellenes károkozás vagy jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekményre vonatkozó in personam eljárás.
57. A Brüsszeli Egyezmény joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályai mindössze azt célozzák, hogy a joghatóság egységes megosztása jöjjön létre a szerződő államok között. E célból az 5. cikk (3) bekezdése joghatóságot ad a kártérítésre és/vagy a kár közvetlen bekövetkezésének elhárítására irányuló in personam keresetekre nézve.(55) Másfelől a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja egy ettől eltérő típusú keresetre nézve ad joghatóságot, amely keresetek a fentiek fényében magukban foglalhatnak a tulajdonon fennálló korlátok létezésének megállapítására (úgymint szolgalmak, terhek vagy a végeredményben a szomszédos ingatlan javára szóló jogszabályi korlátozások), valamint az ingatlan tekintetében gyakorolt bármely indokolatlan birtokháborítás megszüntetésére irányuló keresetet.
58. A joghatóság megosztása céljának függvényében az Egyezménynek tiszteletben kell tartania a nemzeti jogrendszerek intézményi választásait, amelyek, ha tökéletlenül is, de az ingatlan védelmének lényegét szabályozzák. A tulajdonjogból és a kártérítési jogból fakadó jogorvoslati lehetőségek mindegyikének az Egyezmény 5. cikkének (3) bekezdése szerinti kártérítés alá tartozása beavatkozás lenne ezen választásokba. Ez a megközelítés azt jelentené, hogy az egyik szerződő államban lévő ingatlantulajdonosok az ingatlan másik szerződő államból származó birtokháborításával szembeni védelmére az Egyezmény 2. és 4.cikke, illetve 5. cikkének (3) bekezdése szerint csak az előbbi államban kereshetnének védelmet, ha az alperes lakóhelye is abban az államban van.
59. Nem gondolom, hogy az Európai Bíróságnak a megalapozott jogi hagyományokkal szemben ily módon be kellene avatkoznia abba a kérdésbe, hogy a szomszédos ingatlanról származó birtokháborítással szemben az ingatlan védelmét a tulajdonjog törvényi korlátozásával vagy inkább a kártérítési jog révén kell biztosítani. Nézetem szerint az Egyezmény eljárási szabályainak alkalmazásakor el kell kerülni a szerződő államoknak az ingatlanvédelemre vonatkozó, a tulajdonjog vagy a kártérítési jog körébe tartozó anyagi jogi rendszereit kedvezményező értelmezést. Amennyiben az Egyezmény célja mindössze ‑ anyagi jogi rendszereik tiszteletben tartása mellett ‑ a joghatóság megosztása az egyes szerződő felek között, szabályai alkalmazásának és az egyes elemzett eljárások jellemzésének teljes mértékben tiszteletben kell tartania a szerződő államok jogrendszerei közötti eltéréseket.
B – Az Immissionsabwehrklage-hez hasonló keresetek jellemzése
60. Nyilvánvaló, hogy „az ingatlanra vonatkozó dologi jogok” fogalma önállóan értelmezendő. Jóllehet ezen értelmezésnek tiszteletben kell tartania a nemzeti különbségeket az ingatlan védelmére szolgáló jogrendszer kiválasztásának vonatkozásában, mindazonáltal önálló közösségi értelmezésnek kell maradnia. Ezen értelmezés nem alapulhat a kérdéses fogalomnak valamely szerződő állam által neki tulajdonított jelentésen. Így meg kell határozni, hogy az szóban forgó kereset nemzeti szinten megalkotott jellemzése megfelel-e a fent meghatározott in rem kereset önálló fogalmának. Emellett, ahogyan azt az Európai Bíróság kifejtette, ezen önálló fogalom nem nyerhet olyan értelmezést, amely szélesebb annál, mint amely a forum rei sitae kizárólagos joghatóságának megállapításához indokolt.(56)
61. A megválaszolandó kérdés tehát az, hogy az olyan keresetek, mint az Immissionsabwehrklage a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti dologi jogi keresetek önálló fogalmi körébe tartozik-e, vagy sem. Ez egy tipikus feladat az egyes olyan kereseti formák jellemzésekor, mint amilyen jelen ügyben az Immissionsabwehrklage. E jellemzés nehézsége ‑ mint ahogyan az gyakori a nemzetközi magánjogban ‑ abból fakad, hogy az nem tények, hanem meghatározott nemzeti jogszabályi rendelkezéseken alapuló kereset jellemzését jelenti.
62. E tekintetben világos, hogy önmagában nem bír relevanciával, hogy Ausztriában az előzetes döntésre utaló határozat szerint az Immissionsabwehrklage dologi jogi keresetnek minősül.
63. E jellemzés ezzel szemben az Immissionsabwehrklage tartalmának és céljának objektív elemzését követeli meg, hogy ebből megállapítható legyen annak természete. Ezen elemzést az Immissionsabwehrklage objektív vizsgálata révén kell lefolytatni, összevetve azzal a jogrendszerrel, amelyhez tartozik. Meghatározva az Immissionsabwehrklage lényegét és célját, lehetővé válik annak megállapítása, hogy az ‑ a fentiekben leírt értelmezés és cél tükrében(57) ‑ megfelel-e a dologi jogi keresetek önálló fogalmának, amelyet az Egyezmény 16. cikke (1) bekezdésének a) pontja határoz meg.
64. Nézetem szerint végeredményben az előzetes döntéshozatali kérdést előterjesztő bíróság feladata ezen elemzésnek az Immissionsabwehrklage-ra ‑ mint belső joga részére ‑ vonatkozó elvégzése. Mindenesetre az Immissionsabwehrklage pontos tartalma és célja meghatározásának, amely azért szükséges, hogy megállapítható legyen, vajon az a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti dologi jogi keresetnek minősül-e, vagy sem, arra kell választ nyújtania, hogy mi ezen jellemzés leginkább központi kérdése, azaz hogy ezen kereset közvetlenül arra irányul-e, hogy megállapítsa a tulajdonon a szomszédos ingatlanokkal fennálló kapcsolatai okán fennálló korlátokat.
65. E tekintetben megjegyezném, hogy a legtöbb nemzeti rendszer ismer olyan jogintézményeket, amelyek a szomszédos ingatlanokról érkező birtokháborítások esetében a priori jelleggel állapítanak meg jogszabályi korlátokat az ingatlanon fennálló tulajdonjog tekintetében.(58)
66. Az ilyen rendelkezések közvetlenül az egyes szomszédos ingatlanokon fennálló tulajdonjogok hatókörébe foglalt hatalmak jogi úton való elhatárolására irányulnak. Így ha a bíróság ilyen jellegű szabályokon alapuló keresetet fogad be, amely arra irányul, hogy valamely birtokháborítást megszűntessen, joggal tekinthető úgy, hogy ezzel közvetlenül korlátozza a tulajdonjogot, akár a birtokháborítás forrásának számító ingatlan feletti tulajdonjog gyakorlásának korlátozásával, akár az érintett ingatlan feletti tulajdonjog korlátozásával, amennyiben úgy véli, hogy ez utóbbi tűrni köteles a birtokháborítást.(59)
67. Emellett minden korlátozás, amelyet a bíróság az érintett ingatlanra nézve kimondhat, megállapítva, hogy az a szomszédos ingatlanról származó birtokháborítást tűrni köteles, egyben a másik ingatlanra vonatkozóan megállapított előnynek is minősül, lehetővé téve számára, hogy bizonyos szintű birtokháborítást folytasson a másik ingatlan tekintetében. Ez a teher nem minősül szolgalomnak. Mindenesetre az ingatlanon fennálló tulajdonjog korlátját jelenti, amely végeredményben a másik félnek kedvez, és e korlátozás fennmarad függetlenül attól, hogy kik a szomszédos ingatlanok pillanatnyi tulajdonosai.(60)
68. Ha ez valamely, az ABGB 364. §-ának (2) bekezdése szerinti Immissionsabwehrklage-hez hasonló kereset esetében igaz, akkor aligha mondható, hogy ezen eljárásoknak az ingatlanra vonatkozó dologi jogok nem képezik közvetlen tárgyát. Az Immissionsabwehrklage ebben az esetben a kérdést előterjesztő bíróságnak azt a 16. cikk (1) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozó in rem keresetként kell minősítenie.
69. Ezen megfontolások fényében ezért arra az álláspontra helyezkedem, hogy a közvetlenül a tulajdonjogon fennálló, az ingatlanok szomszédi viszonyából származó törvényi korlátozások meghatározására és az ezen korlátozásokkal összeegyeztethetetlen birtokháborítás megszüntetésére irányuló kereset úgy tekintendő, mint amelynek tárgya a Brüsszeli Egyezmény 16. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerint „az ingatlanon fennálló dologi jog”. A nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy ez a helyzet áll-e fenn az ABGB 364. §-ának (2) bekezdése szerinti Immissionsabwehrklage esetében.
70. Eltérő, de kapcsolódó kérdés az ABGB 364a. §-ának esetleges alkalmazása, amely szerint „ha […] hatóságilag engedélyezett létesítmény okoz ilyen mértékű birtokháborítást, az ingatlan birtokosa bírósági úton csak az okozott kár megtérítését követelheti”.
71. E tekintetben hangsúlyozandó először is, hogy az ausztriai bíróságok az Egyezmény 1. cikke alapján nem rendelkeznek joghatósággal az ügyben felmerülő közigazgatási kérdésekben. Az atomerőmű hatóságilag engedélyezett tevékenység meglétére, tartalmára és jogi hatásaira vonatkozó kérdés tehát a „hatósági jogkört gyakorló illetékes cseh hatóságok feladata.(61)
72. Másodsorban, ennek az illetékes hatóságok általi megválaszolását követően a hatósági engedély az osztrák bíróságok által tényként vehető figyelembe az ABGB 364a. §-ának alkalmazásakor. Ennek az lehet az eredménye, hogy jóllehet a 364. § (2) bekezdése alapján az Immissionsabwehrklage az Egyezmény 16. cikke (1) bekezdésének a) pontja alá tartozik, az ABGB 364a. §-ában a kibocsátás megtiltására vonatkozó végzés feltételei nem teljesülnek jelen ügyben. Ezen körülmények között világos számomra, hogy bármely, az ABGB 364a. §-a szerinti alternatív kártérítési kereset nyilvánvaló esete lenne az in personam jellegű kereseteknek, kívül esve az ausztriai bíróságokra az Egyezmény 16. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján ruházott kizárólagos joghatóság körén. Természetesen, amennyiben ilyen kártérítési keresettel fordulnának az osztrák bíróságokhoz, azok joghatósággal rendelkeznének a mind Ausztriában, mind a Cseh Köztársaságban alkalmazandó 44/2001/EK rendelet 5. cikkének (3) bekezdése alapján, az Egyezmény 16. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján azonban nem.
C – A 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján az Immissionsabwehrklage kizárólagos joghatóság alá tartozó keresetként történő lehetséges minősítésének következményei
73. Ha a jelen ügyben érintett mindkét ingatlan Ausztria területén lenne található, akkor az Immissionsabwehrklage, mint a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján az osztrák bíróságok kizárólagos határkörébe tartozó eljárás, nem vetne fel különösebb problémákat.(62)
74. Jelen ügyben mindazonáltal, amennyiben az eljárás két külön államban található ingatlanra vonatkozik, az Immissionsabwehrklage-nak a 16. cikk (1) bekezdése a) pontja szerinti in rem keresetként való jellemzése kényesebb kérdéseket vet fel. Amíg az osztrák bíróságok hivatkozhatnak kizárólagos joghatóságukra a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján a területükön fekvő ingatlanokra vonatkozó dologi jogok korlátozására és védelmére irányuló keresetek megítélésében, addig nem kevésbé igaz az sem, hogy a Cseh Köztársaság bíróságai szintén jogosan hivatkozhatnak saját nemzeti joguk alapján kizárólagos joghatóságukra, tekintettel az állítólagos birtokháborítás forrását jelentő ingatlan fekvésére.
75. Nézetem szerint, tekintettel arra, hogy jelen ügyben az Immissionsabwehrklage úgy jellemezhető, mint a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti in rem kereset, az ausztriai bíróságoknak kizárólagos joghatóságuk van a kereset elbírálására, függetlenül attól, hogy a cseh bíróságok szintén alappal hivatkoznak saját kizárólagos joghatóságukra.
76. Ez tehát a joghatósági összeütközés kérdéséhez vezet bennünket. Ezen kényelmetlen helyzet első pillantásra úgy tűnik, logikai abszurditáshoz vezet. Ezen logikai abszurditás azonban nem minden esetben valós.
77. E tekintetben emlékezni kell arra, hogy jelen helyzet, amikor különféle bíróságok jogosan hivatkoznak saját kizárólagos joghatóságukra ugyanazon in rem kereset vagy jogi probléma esetében, ismert és szabályozott az Egyezmény 23. cikkében. Ezen rendelkezés szerint „ha a kereset több bíróság kizárólagos joghatósága alá tartozik, akkor az először megkeresett bíróság javára a többi bíróságnak le kell mondania saját joghatóságáról”.
78. Ezen rendelkezés alkalmazhatósága először is igen ritka, tekintettel az ingatlan fekvése helye szerinti állam joghatósági monopóliumának belső logikájára az in rem keresetek befogadása és tulajdonjogi rendszerének alkalmazása vonatkozásában. A 23. cikk ezen alkalmazhatósága azonban előfordulhat, ha az elemzett jogi probléma különös jellege miatt nincs lehetőség az ingatlan és a szomszédos ingatlanok különválasztására, vagy ha az adott ingatlan két állam határvonalán fekszik és nem megosztható.(63)
79. Az Európai Bíróság a Scherrens-ügyben burkoltan foglalkozott a 23. cikk alkalmazhatóságával.(64) Ebben az ügyben Scherrens úr állítása szerint (12 hektár) termőföld bérlője volt egyszerű bérleti szerződés alapján Hollandiában, és hét kilométernyi átnyúlás erejéig Belgiumban (5 hektár). A bérbeadók vitatták ezt az állítást. Scherrens úr, tekintettel a két külön földterületre, külön eljárásokat indított Hollandiában és Belgiumban, és az Európai Bíróságnak azt a kérdést tették fel, hogy a két ország bíróságai vajon kizárólagos joghatósággal rendelkeznek-e a saját országuk területén található földek vonatkozásában. Ítélete szerint „az Egyezmény 16. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, mint amely szerint a két külön államban az ingatlanon fennálló bérleti jog meglétét érintő jogvita esetén az ingatlanon fennálló kizárólagos joghatósággal azon állam bírósága rendelkezik, amelynek a területén a kérdéses ingatlan fekszik”.(65)
80. Ez a megoldás gyakorlatilag megkerülte annak elismerését, hogy a két állam bíróságai egymással konkuráló, kizárólagos hatáskörrel rendelkeznek arra nézve, hogy ítéletet hozzanak a kérdéses föld egésze tekintetében. Következésképpen a 23. cikk alkalmazásáról, amely mellett a Bizottság a Scherrens-ügyben hivatkozott, nem született döntés. Az Európai Bíróság ezen megközelítése érthető a tekintetben, hogy a különböző államokban fekvő földdarabok Mancini főtanácsnok szavai szerint: „jogi szempontból megoszthatóak voltak, így lehetséges volt, hogy különböző nemzeti bíróságok joghatósága alá tartozzanak”.(66)
81. Ha azonban a két ingatlan jogi szempontból elválaszthatatlan, az egymással ütköző kizárólagos joghatóságok megléte, kivételes jellege ellenére nem csupán egyértelmű, hanem egyben egyszerű megoldást is kívánó, mint amilyet a 23. cikk kínál. E tekintetben elegendő figyelembe venni a klasszikus helyzetet, amelyben a vita tárgya két szomszédos, de külön államban fekvő ingatlan esetében a szolgalom fennállása és mértéke. Az uralkodó telek tulajdonosa arra hivatkozik, hogy földje javára törvényi szolgalom áll fenn (például a közúthoz való hozzáféréshez) a szomszédos telek terhére. A szomszédos telek tulajdonosa pedig vitatja ezen jog fennállását.
82. Ezen szolgalom fennállásának vagy mértékének a meghatározására irányuló kereset az Egyezmény 16. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti in rem keresetként, nem pedig in personam keresetként minősíthető. A kereset tárgyában ítéletet hozó bíróság közvetlenül a dolgon fennálló dologi jogról hoz döntést. Az ingatlan tulajdonosainak személyében beállhat változás, de a szolgalom fennmarad az annak alapjául szolgáló helyzet fennálltáig. Ezenkívül, amennyiben valamely ilyen szolgalom alapítása azt jelenti, hogy e szolgalom a szolgáló telek feletti tulajdonjogot korlátozza, míg az uralkodó telket szolgálja, ez a helyzet mindaddig fennáll, amíg a két ingatlan jogi szempontból nem elkülöníthető. Jogilag lehetetlen lesz az egyik ingatlanon fennálló dologi jogok elemzése anélkül, hogy figyelembe vennénk a másik ingatlan feletti dologi jogokat. Nézetem szerint ez az ilyen ügyek az Egyezmény 23. cikkének hatálya alá tartoznak.
83. Jelen ügyben nem kifejezetten szolgalmakkal foglalkozunk. Amennyiben azonban a jelen kereset esetlegesen annak megállapítására irányul, hogy fennállnak-e korlátozások az egyik tulajdonjog terhére, s ez nem érthető meg a szomszédos ingatlanon fennálló tulajdonjog terjedelmétől való különválasztás nélkül, úgy el kell ismerni, hogy a két érintett ingatlan jogi szempontból egymástól elválaszthatatlannak tekintendő.
84. A 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti in rem keresetek kényelmesen szűk értelmezése, amely lehetővé teszi a 23. cikk alá tartozó kizárólagos joghatóságok összeütközésének elkerülését, és a felperesnek az ebből fakadó fórumválasztási képessége nyilvánvalóan figyelembe vehető szempont. Mindazonáltal nem hiszem, hogy megengedhető lehet, hogy a 16. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti in rem keresetek és a hatálya alá eső kereseti formák objektív jellemzésének értelmezése azon múljék, hogy utólag világossá válik, hogy másként egymással ütköző kizárólagos joghatóságok jönnének létre. Különösen, ha egyébként az Egyezmény 23. cikke az, amely kifejezetten rendelkezik és szabályozza az ütköző kizárólagos joghatóságok esetét.
85. A forum shopping problémájára tekintettel semmilyen rejtett rossz nincs a fórumválasztás lehetőségben azon ügyek esetében, amelyekben jogi szempontból meg nem oszthatóak az ingatlanok, azaz ha a bíróságok nem ítélkezhetnek az egyik ingatlanra vonatkozó dologi jogokról anélkül, hogy egyaránt figyelembe ne vennék a másik ingatlanon fennálló dologi jogokat.(67) E fórumválasztás pusztán annak a következménye, hogy csak egy bíróságnak szabad ítéletet hoznia az adott kérdésben, és hogy a legegyszerűbb mód annak meghatározására, hogy melyik bíróság jogosult erre, a 23. cikk szerint az, hogy melyik előtt indult előbb eljárás.
86. Úgy gondolom továbbá, hogy a javasolt megoldás az, amely a leginkább illeszkedik az 5. cikk (3) bekezdése rendszerének az Európai Bíróság Bier kontra Mines de Potasse ügyben adott értelmezéséhez.(68) Ezen rendszer szerint konkuráló különös joghatósága van a károkozó magatartás helye szerinti és a kár bekövetkezésének helye szerinti bíróságoknak a kártérítés kereset befogadására, azaz az alperes a felperes választása szerinti bármely hely bírósága előtt perelhető.
87. Néhány, az Egyezmény által a jelen ügyhöz hasonló ügyekben a nemzeti bíróságokra delegált joghatóság kihasználásának feltételeire vonatkozó végső megjegyzéssel szeretném zárni gondolataimat.
88. A rendszer, amely szerint az ingatlan tulajdonosa jogosult arra, hogy birtokvédelemhez folyamodjon a birtokháborítással szemben, illetve hogy bírósági meghagyást bocsássanak ki a részére a birtokháborítás megszüntetésére, tulajdonjogi szabály elfogadásának minősül. Ezzel szemben a kártérítési per tipikusan felelősségi szabály, amely szerint a tulajdonosnak el kell viselnie a kibocsátást, de a polgári felelősségi rendszer szabályai szerint kártérítést követelhet.(69) Mind a felelősségi, mind a tulajdonjogi szabályok célja a birtokháborításra vonatkozó viták megoldása, és a birtokháborítással érintett ingatlan feletti tulajdonjog védelmének eltérő módozatait jelentik. Lényegében, ha a döntéshozó vagy a bíróság a birtokháborítás kérdésével szembesül, végeredményben a tulajdoni szabály és a felelősségi szabály között kell választania.
89. Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy az Egyezmény értelmében nem a lényegi problémára vonatkozó jogi megoldások között választunk, hanem versengő joghatóságok között. Még akkor is, ha a felelősségi szabály választása jelentené a legjobb megoldást a határon átnyúló radioaktív sugárzás problémájára, ahogyan azt az ügyleti költség elemzése sugallja,(70) az Európai Bíróságnak nincs lehetősége arra, hogy ezen megoldásnak elsőbbséget adjon, ha feladata az Egyezmény joghatósági összeütközésről szóló szabályainak értelmezése. Az Egyezmény nem azon a szándékon alapul, hogy egységesítse a szerződő államok ingatlanok védelmére vonatkozó anyagi jogi szabályait azáltal, hogy minden kártérítési jogi és tulajdonjogi jogorvoslati lehetőséget egységesen az Egyezmény 5. cikkének (3) bekezdése alatt, mint kártérítési jogi fogalmat összesít. Ezzel szemben inkább a különféle joghatóságok közötti összehangolás és együttműködés ösztönzésén alapul.
90. Így az Egyezmény alapján az olyan ügyekben, mint az általunk vizsgált ügy, a nemzetközi joghatóságból a szerződő államok között felmerülő problémák kezelésére a legmegfelelőbb megoldás pontosan az, hogy összekapcsoljuk a kártérítésre irányuló kereseteket a dologi jogi keresetekkel. Ha a két szomszédos ingatlan más-más szerződő államban található, nézetem szerint mindkét állam bírósága hivatkozhat kizárólagos joghatóságára a területükön fekvő ingatlanon fennálló tulajdonjog korlátainak elemzése tekintetében. Hasonlóképpen mindkettő joghatósággal rendelkezőnek tekinthető az ügy kártérítési jogi elemzésére, ha a kár az egyik államban következik be, míg a kárt okozó magatartást másik államban folytatták.
91. Ha történetesen mindkét bíróság hajlandó ezen eltérő, a kártérítési jogból vagy a tulajdonjogból fakadó keresetek elbírálására, úgy fennáll az összeütköző ítéletek veszélye. Ilyenkor az Egyezménynek a 21. és 23. cikkben előírt, a folyamatban lévő perre és a kapcsolódó eljárásokra vonatkozó szabályait kell alkalmazni, hogy elkerülhető legyen ezen veszély tényleges bekövetkezése.(71)
92. A joghatóság biztosítása mindezen bíróságok számára, hogy a két különböző államban fekvő ingatlanokat érintő birtokháborítás kapcsán döntsenek a tulajdonjog korlátairól és/vagy a kártérítési felelősségről, mindenesetre felveti az egyik államból származó, és a másikat terhelő költségáthárítás problémáját. Valójában az egyetlen, tehát az először eljárást indító bíróság, amely végeredményben joghatósággal rendelkezik a kérdés egészének megítélésére, anélkül dönthet kizárólag a saját államában a kibocsátásból származó károk nagyságáról, hogy figyelembe venné a szennyezés forrásának államában a szennyezésből keletkező költség és haszon mértékét. Ezen költségáthárítás kockázata valós. Ezen problémára adott válasz azonban az ezen keresetekben elsőként eljárást indító nemzeti bíróságok által hozott külön bírósági határozatok szintjén keresendő.
93. E tekintetben az együttműködés és összehangolás Egyezményt átható szelleme a nemzeti bíróságok nemzetközi szerepe esetében a bizalom fontosságát hangsúlyozza. Ez különösen fontos a különböző államokban fekvő ingatlanokat magában foglaló, határokon átnyúló birtokháborításra vonatkozó ügyek különös összefüggésében. Az ilyen ügyekben a meghozandó ítéletnek különös figyelmet kell fordítania a helyzet nemzetközi jellegére. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi helyzetek elbírálására az Egyezmény szabályai szerint joghatósággal rendelkező nemzeti bíróságokat az ügy nemzetközi jellegéből fakadó különös kötelezettség terheli, nevezetesen a fentiekben említett költségáthárítás elkerülése érdekében.
94. Ezen kötelezettség elsősorban az ítéletek elismerésének korlátaiból fakad, amelyek nem tisztelik azon jogi rendszerek közpolitikai megfontolásait, amelyekben az elismerésre sor kellene, hogy kerüljön.(72) Amennyiben az ítélet nemzetközi helyzettel foglalkozik, úgymint a határon átnyúló birtokháborítás, az ítélet nem lesz mentes a másik államokra gyakorolt hatásoktól, és éppen emiatt merül fel a külföldön való elismerés szükségessége. A szerződő államban az ügy elbírálására joghatósággal rendelkező bíróságoknak így tiszteletben kell tartaniuk azon kötelezettségeket, amelyek annak megfontolásából származnak, hogy mely ítélet lenne összeegyeztethetetlen a külföldi közpolitikai rendelkezésekkel.(73)
95. A nemzetközi birtokháborításra vonatkozó ügyek összefüggéseiben figyelembe kell venni ezen kötelezettségeket, először is a legmegfelelőbb jogorvoslati eszköz kiválasztásakor. Ha a nemzeti jogrendszer lehetővé teszi a tulajdonnak akár tulajdonjogi, akár kártérítési jog szerinti védelmét, úgy a választáskor figyelemmel kell lenni a nemzetközi jellegére és annak esetleges nehézségére, hogy teljes körű költség-haszon elemzést végezzünk. Másodszor, a nemzetközi jelleg ugyanezen problémája a releváns körülmények mérlegelésekor értékelendő lehet, figyelemmel a bekövetkezett károk mértékére vagy a károk bekövetkezésének valószínűségére.
III – Végkövetkeztetések
96. Ezért azt indítványozom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszolja meg a Bundesverwaltungsgericht által elé utalt kérdést:
Valamely kereset, amely közvetlenül arra irányul, hogy meghatározza az ingatlanon fennálló tulajdonjognak az ingatlanok közötti szomszédi kapcsolatból fakadó törvényi korlátait, és hogy megszüntesse az ezen korlátokkal össze nem egyeztethető birtokháborításokat, úgy tekintendő, mint amely a a Dánia, Írország, valamint Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága csatlakozásáról szóló, 1978. október 9-i egyezménnyel a Görög Köztársaság csatlakozásáról szóló, 1982. október 25-i egyezménnyel a Spanyol Királyság és a Portugál Köztársaság csatlakozásáról szóló, 1989. május 26-i egyezménnyel, valamint az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozásáról szóló, 1996. november 29-i egyezménnyel módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27-i egyezmény 16. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti, „az ingatlanon fennálló dologi jogokra vonatkozó eljárások” fogalmába tartozik. A nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy az Allgemeines Bürgeliches Gesetzbuch 364. §-ának (2) bekezdése szerinti Immissionsabwehrklage ebbe a körbe tartozik-e.