A Törvényszék (kibővített nyolcadik tanács) T-411/17. sz., Landesbank Baden-Württemberg kontra Egységes Szanálási Testület ügyben 2020. szeptember 23-án hozott ítélete ellen az Európai Bizottság által 2020. november 6-án benyújtott fellebbezés

(C-584/20. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: német

Felek

Fellebbező: Európai Bizottság (képviselők: D. Triantafyllou, A. Nijenhuis, A. Steiblytė, V. Di Bucci meghatalmazottak)

A többi fél az eljárásban: Landesbank Baden-Württemberg, Egységes Szanálási Testület

A fellebbező kérelmei

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

helyezze hatályon kívül a Törvényszék ítéletét;

az ellenérdekű felet kötelezze az eljárási költségek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

A fellebbező szerint a megtámadott ítéletet, amellyel a Törvényszék megsemmisítette az Egységes Szanálási Testület (ESZT) ügyvezetői testületének az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2017. évi előzetes hozzájárulások kiszámításáról szóló 2017. április 11-i határozatát (SRB/ES/SRF/2017/05) a Landesbank Baden-Württemberget érintő részében (vitatott határozat), hatályon kívül kell helyezni az alábbi indokok alapján:

Először is a vitatott határozat mellékletének minősítése téves annyiban, amennyiben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy e melléklet „nem kapcsolódik elválaszthatatlanul” e határozathoz. Ez a tények elferdítésének minősül. Ezenkívül a Törvényszék ezzel összefüggésben megsértette a kontradiktórius eljárás elvét és az Egységes Szanálási Testület védelemhez való jogát. A vitatott határozat melléklete e határozat szerves részét képezi. E mellékletet a határozat szövegével együtt elektronikus úton terjesztették az ESZT ügyvezetése elé, amely azt jóváhagyta. A határozatnak a saját kezű aláíráshoz kapcsolódó továbbítási jegyzékén az említett melléklet ugyanazon kódszám alatt szerepel. A Törvényszék ezt nem vette figyelembe, és nem biztosított lehetőséget az Egységes Szanálási Testület számára a két dokumentum kapcsolódásának bizonyítására, noha a Törvényszék által hivatalból észlelt jogalkalmazási hibáról volt szó.

Másodszor, a Törvényszék a jogot tévesen alkalmazva és indokolás nélkül tekintette elfogadhatónak az (EU) 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelettel¹ szemben első fokon felhozott jogellenességi kifogást. A Törvényszék figyelmen kívül hagyta, hogy a felhatalmazáson alapuló rendelet állítólagos jogellenessége a 806/2014/EU rendeletre² és a 2014/59 irányelvre³ vezethető vissza. Mivel e két jogi aktus jogszerűségét nem vitatták, a Törvényszéknek nem kellett volna vizsgálnia a felhatalmazáson alapuló rendelet jogellenességét, amely végső soron a két magasabb szintű jogi aktus egyikén alapul. A Törvényszék azt sem fejti ki, hogy a felhatalmazáson alapuló rendeletben megállapított téves jogalkalmazás milyen mértékben tudható be a magasabb szintű jognak.

Harmadszor, a Törvényszék tévesen értelmezte a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdését és 70. cikkének (2) bekezdését a célszint és az éves alapösszeg tekintetében. A Törvényszék abból indult ki, hogy a célszint és az éves alapösszeg meghaladható vagy alacsonyabb lehetett. Márpedig a Törvényszék nem veszi figyelembe, hogy egy olyan szervezet, mint az Egységes Szanálási Testület, nem rendelkezhet hatáskörrel ezen összegek meghatározására. A rögzített referenciaösszeg maga után vonja annak szükségességét, hogy a terhet a hozzájárulás fizetésére kötelezett összes jogalany között arányosan osszák el.

Negyedszer, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a felhatalmazáson alapuló rendeletet, különösen annak 4–7. cikkét, 9. cikkét, valamint I. mellékletét, tévesen „kölcsönhatásban” lévőnek tekintette, amikor a hozzájárulások kockázati profilhoz való hozzáigazítását minősítette. A Törvényszék a hozzájárulások „kölcsönhatására” vonatkozó álláspontját az egyéni hozzájárulásoknak a fizetésre kötelezett intézmények kockázati profiljához való hozzáigazítására alapozza. Márpedig ez a kiigazítás az egyes intézmények versenytársaikkal való összehasonlításának eredménye, amelyet nem szabad összekeverni a „kölcsönös függéssel”.

Ötödször, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor kiterjesztette az Európai Bizottságot az EUMSZ 296. cikk alapján terhelő indokolási kötelezettséget. A Törvényszék a hozzájárulások kiszámításának módszerét mint nem átláthatót kifogásolta, általános jelleggel kifogásolva a felhatalmazáson alapuló rendelet több együttes rendelkezését, noha elismerte a versenytárs intézmények adatainak bizalmas jellegét. Márpedig a fellebbező szerint elegendő, ha az alkalmazott módszert, annak értelmét és terjedelmét az adott határozatban oly módon fejtik ki, hogy a hozzájárulás fizetésére kötelezett minden egyes jogalany azt kapcsolatba tudja hozni a rá vonatkozó releváns adatokkal. Számos versenytársának adatai e tekintetben nem relevánsak. Az ítélkezési gyakorlat számos példát ismer, amelyekben a versenytárs személyek adatainak titkossága megmarad anélkül, hogy a szóban forgó szabályozásokat aggályosnak tartanák. Végül a Törvényszék nem alkalmazta a bizalmas információkhoz való hozzáférésre vonatkozó eljárási szabályait.

____________

¹ A 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a szanálásfinanszírozási rendszerhez való előzetes hozzájárulás tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2014. október 21-i (EU) 2015/63 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2015. L 11., 44. o.).

² A hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az Egységes Szanálási Mechanizmus keretében történő szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás kialakításáról, valamint az Egységes Szanálási Alap létrehozásáról és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. július 15-i 806/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 225., 1. o.).

³ A hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról és a 82/891/EGK tanácsi irányelv, a 2001/24/EK, 2002/47/EK, 2004/25/EK, 2005/56/EK, 2007/36/EK, 2011/35/EU, 2012/30/EU és 2013/36/EU irányelv, valamint az 1093/2010/EU és a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15-i 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 190. o.).)