Language of document : ECLI:EU:T:2022:15

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített hetedik tanács)

2022. január 19.(*)

„Megsemmisítés iránti és kártérítési kereset – Verseny – Erőfölénnyel való visszaélés – A széles sávú távközlési szolgáltatások szlovák piaca – Az EUMSZ 102. cikkbe és az EGT‑Megállapodás 54. cikkébe ütköző jogsértést megállapító határozat – A határozatot részlegesen megsemmisítő és a kiszabott bírság összegét csökkentő ítélet – Késedelmi kamatok fizetésének a Bizottság általi megtagadása – EUMSZ 266. cikk – Az 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikke (4) bekezdésének a) pontja – Magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése – A jogalap nélkül megfizetett bírság összege által nyújtott előnyök élvezetétől való megfosztás – Elmaradt haszon – Késedelmi kamatok – Kamatláb – Kár”

A T‑610/19. sz. ügyben,

a Deutsche Telekom AG (székhelye: Bonn [Németország], képviselik: P. Linsmeier, U. Soltész, C. von Köckritz és P. Lohs ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: P. Rossi és L. Wildpanner, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

egyrészt az EUMSZ 263. cikk alapján a Bizottság 2019. június 28‑i azon határozatának megsemmisítése iránt benyújtott kérelme tárgyában, amelyben a Bizottság megtagadta, hogy a felperes részére késedelmi kamatokat fizessen a bírság azon részének tőkeösszege után, amelyet a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletet (T‑827/14, EU:T:2018:930) követően visszatérített, másrészt pedig az EUMSZ 268. cikk alapján benyújtott azon kérelme tárgyában, amely arra irányul, hogy a Bizottság térítse meg azt az elmaradt hasznot, amely az e tőkeösszeg által nyújtott előnyök élvezetétől való megfosztás következtében keletkezett, vagy másodlagosan azt a kárt, amely abból ered, hogy a Bizottság ezen összeg után megtagadta a késedelmi kamatfizetést,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hetedik tanács),

tagjai: R. da Silva Passos elnök (előadó), V. Valančius, I. Reine, L. Truchot és M. Sampol Pucurull bírák,

hivatalvezető: S. Jund tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2021. június 30‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        Az Európai Bizottság 2014. október 15‑én elfogadta a 2014. december 16‑i C(2014) 10119 final határozatával, valamint a 2015. április 17‑i C(2015) 2484 final határozatával helyesbített, az EUMSZ 102. cikk és az EGT‑Megállapodás 54. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39523 – Slovak Telekom ügy) hozott C(2014) 7465 final határozatot (a továbbiakban: 2014. évi határozat). A 2014. évi határozat 1. és 2. cikkének szövege a következő:

1. cikk

(1) A Deutsche Telekom AG és a Slovak Telekom a.s. által alkotott vállalkozás az EUMSZ 102. cikkbe és az EGT‑Megállapodás 54. cikkébe ütköző egységes és folyamatos jogsértést követett el.

(2) A jogsértés 2005. augusztus 12‑től 2010. december 31‑ig tartott, és a következő magatartásokból állt:

a)      a hálózatra vonatkozó, a helyi hurkok átengedéséhez szükséges információk eltitkolása az alternatív szolgáltatókkal szemben;

b)      a helyi hurkok átengedésével kapcsolatos kötelezettségei terjedelmének leszűkítése;

c)      az átengedésre vonatkozó referenciaajánlatában a helymegosztást, a minősítést, az előrejelzéseket, a javításokat és a bankgaranciát illetően tisztességtelen szabályok és feltételek rögzítése;

d)      olyan tisztességtelen díjak alkalmazása, amelyek valamely megegyező hatékonyságú szolgáltató számára nem tették lehetővé, hogy a Slovak Telekom a.s. átengedett helyi hurokjaihoz való nagykereskedelmi hozzáférés révén veszteségek nélkül tudja kínálni a Slovak Telekom a.s. által nyújtott kiskereskedelmi szolgáltatásokat.

2. cikk

Az 1. cikkben megállapított jogsértés miatt a következő bírságok kerülnek kiszabásra:

a)      38 838 000 EUR bírság a Deutsche Telekom AG‑vel és a Slovak Telekom a.s.‑szel szemben egyetemlegesen;

b)      31 070 000 EUR bírság a Deutsche Telekom AG‑vel szemben.

A bírságokat euróban, a jelen határozat közlésétől számított három hónapon belül kell megfizetni az Európai Bizottság nevére nyitott alábbi bankszámlára:

[…]

A bírságok után a fent említett határidő lejártától kezdve ipso iure kamatfizetési kötelezettség keletkezik azon kamatláb szerint, amelyet az Európai Központi Bank a fő refinanszírozási műveleteire azon hónap első napján alkalmaz, amelynek során a jelen határozatot elfogadták, növelve e kamatlábat 3,5 százalékponttal.

Ha az 1. cikkben említett valamely vállalkozás keresetet indít, e vállalkozásnak az előírt határidőn belül fedeznie kell a bírságot, akár azáltal, hogy elfogadható bankgaranciát nyújt, akár pedig azáltal, hogy a bírság összegét [az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról szóló 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályairól szóló, 2012. október 29‑i] 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet [(HL 2012. L 362., 1. o.)] 90. cikkének megfelelően ideiglenesen megfizeti.”

2        A felperes, a Deutsche Telekom AG 2014. december 24‑én keresetet nyújtott be a 2014. évi határozattal szemben. E keresetet T‑827/14. szám alatt vették nyilvántartásba.

3        A felperes 2015. január 16‑án megfizette azt a 31 070 000 euró összegű bírságot, amely kizárólag őt terhelte.

4        A Törvényszék a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletben (T‑827/14, EU:T:2018:930) megállapította, hogy a Bizottság a 2014. évi határozatban elmulasztotta bizonyítani, hogy a Slovak Telekom a.s. által alkalmazott, az említett határozat 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjában említett díjszabási gyakorlat 2006. január 1‑je előtt kiszorító hatásokat eredményezett volna. Egyébiránt a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a felperes forgalma nem volt alkalmas arra, hogy tükrözze a felperes által a szóban forgó jogsértés megvalósításában tanúsított egyéni magatartást, vagyis az említett forgalom nem szolgálhatott olyan kiegészítő bírság kiszámításának alapjául, amelyet kizárólag a felperessel szemben, elrettentés címén szabtak ki.

5        Így a Törvényszék először is megsemmisítette a 2014. évi határozat 1. cikke (2) bekezdésének d) pontját annyiban, amennyiben e rendelkezés megállapította, hogy a felperes a 2005. augusztus 12. és december 31. közötti időszakban olyan tisztességtelen díjakat alkalmazott, amelyek nem tették lehetővé valamely megegyező hatékonyságú szolgáltató számára, hogy a Slovak Telekom átengedett helyi hurokjaihoz való nagykereskedelmi hozzáférés útján veszteségek nélkül tudja kínálni a Slovak Telekom által nyújtott kiskereskedelmi szolgáltatásokat.

6        Másodszor, a Törvényszék megsemmisítette a 2014. évi határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az annak a bírságnak az összegét, amelynek megfizetésére a Slovak Telekom és a felperes egyetemlegesen volt köteles, 38 838 000 euróban állapította meg, valamint annyiban, amennyiben az annak a bírságnak az összegét, amelynek megfizetésére kizárólag a felperes volt köteles, 31 070 000 euróban állapította meg.

7        Harmadszor, a Törvényszék egyrészt azon bírság összegét, amelynek megfizetésére a Slovak Telekom és a felperes egyetemlegesen volt köteles, 776 037 euróval csökkentette, és ezt az összeget 38 061 963 euróban állapította meg. Másrészt, a Törvényszék azon bírság összegét, amelynek megfizetésére kizárólag a felperes volt köteles, 12 039 019 euróval csökkentette, és ezt az összeget 19 030 981 euróban állapította meg.

8        Negyedszer, a Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasította, és megosztotta a költségeket.

9        A 2018. december 13‑án kezdődött levélváltást követően a Bizottság 2019. február 19‑én visszatérített 12 039 019 euró összeget a felperesnek.

10      A felperes 2019. március 12‑én azt kérte a Bizottságtól, hogy fizessen neki késedelmi kamatokat arra az időszakra, amely 2015. január 16‑tól, vagyis a kizárólag őt terhelő bírságösszeg megfizetésének időpontjától (lásd a fenti 3. pontot) 2019. február 19‑ig, vagyis addig az időpontig terjed, amikor a Bizottság visszatérítette neki a bírság azon részét, amelyet a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítélet (T‑827/14, EU:T:2018:930) jogalap nélkülinek ítélt (lásd a fenti 9. pontot). A felperes által követelt késedelmi kamatok 1 750 522,83 eurót tettek ki, és a Bizottság által részére visszatérített 12 039 019 euró összeg vonatkozásában 3,55%‑os kamatláb alkalmazásának feleltek meg. A 3,55%‑os kamatláb azt a kamatlábat jelentette, amelyet az Európai Központi Bank (EKB) 2015 januárjában alkalmazott a fő refinanszírozási műveleteire, vagyis 0,05%‑ot, növelve azt 3,5 százalékponttal.

11      2019. június 28‑i levelében (a továbbiakban: megtámadott határozat) a Bizottság megtagadta, hogy a felperesnek késedelmi kamatokat fizessen.

12      Először is, a Bizottság a megtámadott határozatban kijelentette, hogy 2019. február 19‑én visszatérítette a túlfizetett bírság névértékét, vagyis a felperessel szemben a 2014. évi határozatban eredetileg kiszabott bírság összege és a Törvényszék által a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletben (T‑827/14, EU:T:2018:930) alkalmazott csökkentést követően ténylegesen fizetendő bírságösszeg közötti különbözetet. A Bizottság pontosította, hogy a túlfizetett bírság névértéke után nem járnak kamatok, azzal az indokkal, hogy ezen összeg hozama negatív volt.

13      A megtámadott határozatban a Bizottság az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról szóló 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazási szabályairól szóló, 2012. október 29‑i 1268/2012/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2012. L 362., 1. o.) 90. cikkére hivatkozott.

14      E tekintetben a Bizottság kifejtette, hogy amikor a bírságokat a jogorvoslati lehetőségek kimerítésére várva ideiglenesen megfizetik, a Bizottságnak akként kell gondoskodnia az ideiglenesen megfizetett összegek értékének megőrzéséről, hogy „azokat pénzügyi eszközökbe fekteti, biztosítva ezáltal a források biztonságát és likviditását, miközben a befektetés utáni pozitív hozam elérésére törekszik”. E magyarázatok lényegében megfelelnek az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek.

15      A Bizottság emlékeztetett továbbá az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikke (4) bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezésekre, vagyis arra, hogy amennyiben „a pénzbírságot […] eltörölték vagy csökkentették, […] az indokolatlanul beszedett összeget és annak kamatát vissza kell fizetni […] [,] [ha pedig] a vonatkozó időszakban elért hozam összességében negatív, az indokolatlanul beszedett összeg névértékét kell visszafizetni”.

16      Másodszor, a megtámadott határozatban a Bizottság megvizsgálta a felperes azon érvét, amely szerint a felperes a 2019. február 12‑i Printeos kontra Bizottság ítélet (T‑201/17, EU:T:2019:81) értelmében jogosult volt arra, hogy az EKB által a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott kamatláb 3,5 százalékponttal növelt mértékéig késedelmi kamatokban részesüljön. Ezen érvre válaszul a Bizottság kifejtette, hogy ez az ítélet nem képezi jogi alapját a felperes által követelt késedelmi kamatok megfizetésének. Ezenkívül azt állította, hogy az említett ítélet nem szüntette meg azokat a kötelezettségeket, amelyek az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikke (4) bekezdésének a) pontja alapján terhelik a Bizottságot. Végül jelezte, hogy ezen ítélet ellen fellebbezést nyújtott be, így az nem jogerős.

17      E magyarázatok alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy nem áll módjában eleget tenni a felperes által az iránt előterjesztett kérelemnek, hogy a Bizottság fizessen neki késedelmi kamatokat a bírság összegének azon része után, amelyet a Törvényszék a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletben (T‑827/14, EU:T:2018:930) jogalap nélkülinek ítélt.

 Az eljárás és a felek kérelmei

18      A Törvényszék Hivatalához 2019. szeptember 9‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

19      A Bizottság 2019. október 2‑án kérte, hogy az eljárást a Törvényszék eljárási szabályzata 69. cikkének a) pontja alapján függesszék fel az azon eljárást befejező határozat meghozataláig, amely a 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet (C‑301/19 P, EU:C:2021:39) alapjául szolgált. A felperes 2019. október 10‑én e kérelemmel szemben foglalt állást. A Törvényszék hetedik tanácsának elnöke 2019. október 22‑én úgy határozott, hogy az eljárást nem függeszti fel.

20      Az eljárás írásbeli szakasza 2020. május 8‑án fejeződött be.

21      A Törvényszék az eljárási szabályzat 89. cikkében szabályozott pervezető intézkedések keretében 2021. február 25‑én felhívta a feleket arra, hogy terjesszék elő észrevételeiket azzal kapcsolatban, hogy a jelen ügy keretében milyen következtetéseket vonnak le a 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítéletből (C‑301/19 P, EU:C:2021:39). A felek az előírt határidőn belül eleget tettek e felhívásnak.

22      A hetedik tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzat 28. cikkét alkalmazva úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

23      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (kibővített hetedik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és felhívta a feleket több írásbeli kérdés megválaszolására. A Bizottságot arra is felhívta, hogy nyújtson be egy dokumentumot. A felek az előírt határidőn belül eleget tettek e felhívásoknak.

24      A Törvényszék a 2021. június 30‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által szóban feltett kérdésekre adott válaszaikat.

25      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

–        kötelezze a Bizottság által képviselt Európai Uniót, hogy fizessen meg a felperesnek 2 580 374,07 euró pénzbeli kártérítést azon kár jogcímén, amely annak következtében érte őt, hogy a 2015. január 16‑tól 2019. február 19‑ig terjedő időszakban nem állt módjában használni azt az összeget, amelyet jogalap nélkül fizetett meg, vagyis nem tudta elérni azt a hozamot, amelyet ez az összeg rendes körülmények között lehetővé tehetett volna számára, illetve ennek következtében csökkenthette volna a tőkeköltségét;

–        másodlagosan, arra az esetre, ha a Törvényszék nem adna helyt a második kereseti kérelemnek, ítéljen meg a felperes részére 1 750 522,83 euró összegű kártérítést azon kár jogcímén, amely annak következtében érte őt, hogy a Bizottság a 2015. január 16‑tól 2019. február 19‑ig terjedő időszak vonatkozásában megtagadta, hogy a 12 039 019 euró összeg után késedelmi kamatokat fizessen neki, mindezt pedig az EKB által a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott, 3,5 százalékponttal növelt kamatláb szerint;

–        harmadlagosan, ítéljen meg a felperes részére olyan egyéb összegű kártérítést, amelyet a Törvényszék megfelelőnek ítél, a Törvényszék által megfelelőnek tekintett késedelmi kamatlábak szerint számítva;

–        állapítsa meg, hogy a Bizottság által a második, a harmadik vagy a negyedik kereseti kérelem alapján fizetendő összeg után a jelen ügyben hozott ítélet kihirdetésétől a Bizottság által történő teljes kifizetés időpontjáig terjedő időszakban kamatot kell fizetni az EKB által a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott kamatláb 3,5 százalékponttal növelt mértéke szerint, vagy másodlagosan, olyan egyéb késedelmi kamatláb szerint, amelyet a Törvényszék megfelelőnek ítél;

–        a Bizottságot és az Uniót kötelezze a költségek viselésére.

26      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

27      Első kereseti kérelmével a felperes a megtámadott határozat megsemmisítését kéri. Második, harmadik és negyedik kereseti kérelmével elsődlegesen azon elmaradt haszon megtérítését kéri, amely annak következtében keletkezett, hogy megfosztották őt a bírság jogalap nélkül megfizetett részének tőkeösszegével járó előnyök élvezetétől, másodlagosan pedig azon kár megtérítését kéri, amely annak következtében érte őt, hogy a Bizottság megtagadta az ezen összeg után járó késedelmi kamatok megfizetését. Ötödik kereseti kérelmével azt kéri, hogy a Törvényszék kötelezze a Bizottságot arra, hogy a meghozandó ítélet kihirdetésétől a teljes kifizetésig fizessen késedelmi kamatot azon összeg után, amelyet a Bizottságnak a második, a harmadik vagy a negyedik kereseti kérelem alapján kell fizetnie.

28      A jelen ügy körülményei között a Törvényszék úgy ítéli célszerűnek, hogy első lépésben a kártérítés iránti kérelmeket, valamint a jelen ítélet kihirdetésétől kezdve késedelmi kamatok fizetésére történő kötelezés iránti kérelmet vizsgálja meg. Második lépésben a megsemmisítés iránti kérelmet kell majd megvizsgálni.

 A kártérítés iránti kérelmekről

29      Második kereseti kérelmében a felperes elsődlegesen azon elmaradt haszon megtérítését kéri, amely annak következtében keletkezett, hogy megfosztották őt a bírság azon összegével járó előnyök élvezetétől, amelyet a 2015. január 15‑től 2019. február 19‑ig terjedő időszakban jogalap nélkül fizetett meg. Harmadik kereseti kérelmében másodlagosan azon kár megtérítését kéri, amely ugyanezen időszakban annak következtében érte őt, hogy a Bizottság az EUMSZ 266. cikk első bekezdésével ellentétes módon megtagadta, hogy az EKB által a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott kamatláb szerint, azt 3,5 százalékponttal növelve késedelmi kamatokat fizessen a felperes részére. Negyedik kereseti kérelmében harmadlagosan, a Törvényszék által megfelelőnek ítélt késedelmi kamatláb szerint azon kár megtérítését kéri, amely a meg nem fizetett késedelmi kamatok következtében érte őt. Ötödik kereseti kérelmében azt kéri, hogy a Törvényszék kötelezze a Bizottságot a meghozandó ítélet kihirdetésétől számított késedelmi kamatok megfizetésére.

30      Az EUMSZ 340. cikk második bekezdése akként rendelkezik, hogy szerződésen kívüli felelősség esetén az Unió a tagállamok jogában közös általános elveknek megfelelően megtéríti az intézményei vagy alkalmazottai által feladataik teljesítése során okozott károkat.

31      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapításához több feltétel együttes teljesülése szükséges, nevezetesen a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértésének fennállása, a kár tényleges jellege, valamint az aktus kibocsátóját terhelő kötelezettség megsértése és a sérelmet szenvedett személyek kára közötti okozati összefüggés fennállása (lásd: 2019. szeptember 10‑i HTTS kontra Tanács ítélet, C‑123/18 P, EU:C:2019:694, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

32      Amennyiben e feltételek egyike nem teljesül, a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy vizsgálni kellene az Unió szerződésen kívüli felelősségére vonatkozó többi feltételt. Ezenkívül az uniós bíróság nem köteles e feltételeket egy adott sorrendben vizsgálni (lásd: 2019. szeptember 5‑i Európai Unió kontra Guardian Europe és Guardian Europe kontra Európai Unió ítélet, C‑447/17 P és C‑479/17 P, EU:C:2019:672, 148. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33      A felperes által előterjesztett kérelmeket e megállapítások fényében kell megvizsgálni.

 Az elsődlegesen előterjesztett kártérítési kérelemről, amely azon elmaradt haszon megtérítésére irányul, amely a jogalap nélkül megfizetett bírság összegével járó előnyök élvezetétől való megfosztás következtében keletkezett

34      A felperes elsődlegesen olyan elmaradt haszon megtérítését kéri, amely 2 580 374,07 eurót tesz ki, és amely lényegében annak felel meg, hogy a 2015 és 2018 közötti időszak folyamán mennyi volt a lekötött tőkéi éves hozama (a továbbiakban: LTH) vagy a súlyozott átlagos tőkeköltsége (a továbbiakban: SÁTK). A felperes azt állítja, hogy e kárt az okozta neki, hogy kellően súlyosan megsértették az EUMSZ 266. cikk első bekezdését, valamint a[z EUMSZ 101.] és [EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 23. cikkének (2) és (3) bekezdését.

35      Pontosabban, a felperes azt állítja, hogy azért keletkezett elmaradt haszna, mert ha továbbra is kezelhette volna azt az összeget, amelytől jogellenesen megfosztották őt, nyereséget érhetett volna el. A felperes kifejti, hogy a jogalap nélkül megfizetett bírság összegének megfelelő összeggel megtehette volna, hogy gazdasági tevékenységeket gyakorol és befektetéseket finanszíroz. Ebben az esetben kevesebb külső tőkét vett volna igénybe (ezáltal pedig tőkeköltséget takarított volna meg), vagy a jogalap nélkül megfizetett bírság összegével további beruházásokat finanszírozhatott volna, és jelentősebb hozamot érhetett volna el.

36      E tekintetben a felperes egyrészt részletezi a 2015 és 2018 közötti LTH‑ját. Kifejti, hogy amennyiben e hozamot a 12 039 019 euró összegre, vagyis a jogalap nélkül megfizetett bírság összegére alkalmazzuk, a felperes kára 2 580 374,07 euróban határozható meg. A felperes pontosítja, hogy 2015 és 2018 között számos konkrét befektetési lehetőséget határozott meg, mint például optikai szálas hálózat kifejlesztését, új mobiltelefonos hálózati antennák kiépítését vagy a felhőalapú informatika keretében nyújtott tárolási szolgáltatások kínálatának bővítését. Ebből levezeti, hogy ha rendelkezésére állt volna a Bizottság részére jogalap nélkül megfizetett összeg, azt az említett beruházási tevékenységekhez is felhasználhatta volna.

37      Másrészt, a felperes kifejti, hogy nagyon hasonló kép rajzolódik ki, ha a kárának számítását arra alapítja, hogy ugyanebben az időszakban mennyi volt az adózás utáni SÁTK‑ja. Pontosítja, hogy a távközlési ágazatban az SÁTK elismert referenciaértéknek minősül a beruházási intézkedések gazdasági becsléséhez, és meghatározó jelentőségű valamely vállalkozás megtérülési céljai szempontjából. E tekintetben utal az uniós elektronikus hírközlési ágazatban a hagyományos infrastruktúrákra vonatkozóan a nemzeti bejelentések bizottsági felülvizsgálatával összefüggésben végzett tőkeköltség‑számításról szóló bizottsági közlemény (HL 2019. C 375., 1. o.) 2. pontjára. Álláspontja szerint az, hogy az SÁTK értékei rá vonatkozóan pontos egyedi adatoknak minősülnek, azokból az értékekből következik, amelyeket a Bundesnetzagentur (szövetségi hálózati ügynökség, Németország) évente határoz meg, és amelyek meghaladják azt az átlagos SÁTK‑t, amelyre a felperes a kártérítési igényét alapítja. A felperes egy tanácsadó iroda által végzett becsléssel is szolgál a tagállamokban fennálló szabályozói SÁTK‑król.

38      A Bizottság vitatja a felperes állításait.

39      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint annak a kárnak, amelynek megtérítését az Unió szerződésen kívüli felelősségére alapított kereset keretében kérik, ténylegesnek és biztosnak kell lennie, amit a felperesnek kell bizonyítania (lásd: 2006. november 9‑i Agraz és társai kontra Bizottság ítélet, C‑243/05 P, EU:C:2006:708, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A felperes feladata, hogy meggyőző bizonyítékokkal szolgáljon az általa hivatkozott kárnak mind a fennállásáról, mind pedig a terjedelméről (lásd: 1997. szeptember 16‑i Blackspur DIY és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑362/95 P, EU:C:1997:401, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40      Először is ki kell emelni, hogy a felperes nem bizonyítja, hogy azt az összeget, amelytől meg volt fosztva, szükségképpen befektette volna a tevékenységeibe. Azt az összeget ugyanis, amelyet a Törvényszék jogalap nélkülinek ítélt meg, és amelyet a felperes korábban túlfizetett, számos egyéb célra fel lehetett volna használni.

41      Másodszor, a felperes nem bizonyítja, hogy a Bizottság részére jogalap nélkül megfizetett bírságösszeg használatától való megfosztás arra vezette volna őt, hogy elálljon olyan konkrét projektektől, amelyek az LTH‑val vagy az SÁTK‑val egyenértékű összeget keletkeztethettek volna számára.

42      Ami a felperes által hivatkozott LTH‑t illeti, ki kell emelni, hogy az annak felel meg, hogy mekkora volt az összes olyan beruházásának átlagos jövedelmezősége, amelyeket az összes tőke (saját források és hosszú lejáratú tartozások) felhasználásával valósított meg.

43      Kétségtelen, hogy a válaszban a felperes az SÁTK tárgyában több beruházást is említ, nevezetesen a mobiltelefonos szolgáltatásokra vonatkozó új engedélyek megszerzése érdekében hozzávetőleg 1,7 milliárd euró összegű beruházásokat, kutatási és fejlesztési kiadásokra hozzávetőleg 108,1 millió euró összegű beruházásokat, valamint az aktiválandó olyan immateriális javakba történő, hozzávetőleg 101,3 millió euró összegű beruházásokat, amelyeket ő maga hozott létre.

44      Ugyanakkor a felperes további pontosítások nélkül annak kijelentésére szorítkozik, hogy azzal az összeggel, amelytől meg volt fosztva, további beruházásokat finanszírozhatott volna. Egyedileg tehát nem jelöl meg olyan konkrét projektet, amelybe beruházhatott volna, és amelytől elállt volna. Épp ellenkezőleg, azt állítja, hogy 2015 és 2018 között számos konkrét befektetési lehetőséget határozott meg. Másfelől a felperes nem adja meg, hogy mennyi volt az általa hivatkozott egyes projektek hozama.

45      Ami az SÁTK‑t illeti, az a vállalkozás összes finanszírozási forrása költségének súlyozott átlagaként határozható meg. Pontosabban, annak képezi a súlyozott átlagát, hogy mennyi a saját tőke költsége (egy béta‑együtthatón keresztül a vállalkozás jellemzőihez igazított piaci kockázati felárhoz társított kockázatmentes mérték), valamint a tartozás költsége. A saját tőke költsége és a tartozás költsége előre meghatározott költségek, nem pedig múltbeli költségek. Az SÁTK ugyanis annak felel meg, hogy valamely kockázatvállalás ellenében a befektetők előzetesen mire számítanak.

46      Márpedig a felperes az állításainak alátámasztása érdekében egy éves SÁTK‑ra, vagyis a projektjeinek összességét érintő átlagos mértékre, nem pedig egy konkrét projekt esetében irányadó mértékre hivatkozik. Az LTH‑n alapuló kérelméhez hasonlóan itt sem jelölt meg olyan konkrét projektet, amelyre azt az összeget fordította volna, amelytől meg volt fosztva, és nem határozza meg azt a megtérülési rátát sem, amelyet akkor ért volna el, ha a szóban forgó konkrét projektet ténylegesen megvalósította volna, amit a tárgyalás során a Törvényszék kérdésére adott válaszában még meg is erősített.

47      Harmadszor, a felperes nem bizonyítja, hogy nem rendelkezett az ahhoz szükséges forrásokkal, hogy megragadjon egy konkrét beruházással kapcsolatos befektetési lehetőséget, vagy általánosabban, hogy nem rendelkezett alternatív finanszírozási forrással. E tekintetben igaz, hogy a válaszban a felperes kifejti, hogy jelentősen el van adósodva, és a pénzügyi lehetőségeinek határán működik. Ugyanakkor ki kell emelni, hogy az az összeg, amelytől a felperes meg volt fosztva, szerény a mérlegéhez, a saját forrásaihoz és a tartozásaihoz képest, amelyek több tízmilliárd eurót tesznek ki. Mint azt a Bizottság is kiemeli, a felperes által a válaszban szolgáltatott bizonyítékok azt mutatják, hogy a felperes a 2019. év harmadik negyedévére 45,6 milliárd euró összegű saját tőkével rendelkezett. Másfelől a felperes által szolgáltatott bizonyítékokból kitűnik, hogy a felperes jelentős pénzeszközökkel és azokkal egyenértékű eszközökkel is rendelkezett a 2015 és 2019 közötti időszak vonatkozásában, amelyek átlagosan 5,4 milliárd eurót tettek ki. Márpedig a jogalap nélkül megfizetett bírság összege e pénzeszközök és azokkal egyenértékű eszközök hozzávetőleg 0,22%‑ának felel meg.

48      Így a felperes nem bizonyította, hogy akadályoztatva lett volna abban, hogy végrehajtson egy olyan beruházást, amely az általa hivatkozott LTH‑nak vagy SÁTK‑nak megfelelő hozamot eredményezett volna.

49      E következtetést nem kérdőjelezik meg a felperes által arra alapított érvek, hogy a távközlési ágazatban az SÁTK elismert referenciaértéknek minősül a beruházási intézkedések gazdasági becsléséhez, és meghatározó jelentőségű valamely vállalkozás megtérülési céljai szempontjából.

50      Egyrészt ugyanis a Bizottság az uniós elektronikus hírközlési ágazatban a hagyományos infrastruktúrákra vonatkozóan a nemzeti bejelentések bizottsági felülvizsgálatával összefüggésben végzett tőkeköltség‑számításról szóló közleményének 2. pontjában kifejti, hogy „a tőkeköltség az az alternatív költség, amely egy adott befektetésnek egy azonos kockázatú másik befektetés helyetti végrehajtása kapcsán merül fel”. Hozzáteszi, hogy „[a] tőkeköltség alatt tehát az a megtérülési ráta értendő, amelyet egy gazdasági társaság az adott beruházás feltételéül szab”. Másrészt, ha a felperes SÁTK‑ját automatikusan alkalmaznánk a pénzösszegtől való megfosztás bármely olyan esetére, amely a felperes sérelmére történt, ez annak megállapításához vezetne, hogy a felperes biztosan meg volt fosztva egy olyan adott projektbe történő befektetés lehetőségétől, amely az ezen SÁTK‑val egyenértékű hozamot eredményezett volna. Márpedig az ilyen megközelítés nem lenne összeegyeztethető azzal, hogy az SÁTK kockázati felárat foglal magában. Nem lenne összeegyeztethető a felperest terhelő azon kötelezettséggel sem, hogy bizonyítsa, hogy tényleges és biztos kár érte őt.

51      E körülmények között a felperes nem bizonyította, hogy olyan tényleges és biztos elmaradt haszna keletkezett volna, amely akár az LTH‑n, akár pedig az SÁTK‑n alapulhatna.

52      A fentiekből következik, hogy az elsődlegesen előterjesztett azon kérelmet, amely arra irányul, hogy a Bizottság térítse meg a felperes LTH‑jával vagy SÁTK‑jával egyenértékű azon elmaradt hasznot, amely a jogalap nélkül megfizetett bírság összegével járó előnyök élvezetétől való megfosztás következtében keletkezett, el kell utasítani azzal az indokkal, hogy a kár tényleges és biztos jellegének bizonyításával kapcsolatos feltétel nem teljesül, anélkül hogy szükséges lenne megvizsgálni egyrészt azt, hogy a Bizottság kellően súlyosan megsértett‑e valamely olyan jogi szabályt, amely a magánszemélyek számára jogokat keletkeztet, másrészt pedig azt, hogy okozati összefüggés áll‑e fenn az említett kellően súlyos jogsértések és az állítólagos elmaradt haszon között (lásd a fenti 32. pontot).

 A másodlagosan előterjesztett kártérítési kérelemről, amely azon kár megtérítésére irányul, amely abból ered, hogy a Bizottság nem volt hajlandó késedelmi kamatokat fizetni

53      Először is, a felperes állítása szerint az, hogy a Bizottság megtagadta vele szemben a késedelmi kamatok megfizetését, nem csupán olyan jogsértésnek minősül, amely a megtámadott határozatot érinti, hanem az EUMSZ 266. cikk első bekezdése kellően súlyos megsértésének is. Másodszor, a felperes azt állítja, hogy e kellően súlyos jogsértés az általa elszenvedett azon kár közvetlen oka, amely azon késedelmi kamatokból áll, amelyektől megfosztották őt.

–       Az EUMSZ 266. cikk első bekezdése kellően súlyos megsértésének fennállásáról

54      A felperes mindenekelőtt azt állítja, hogy amennyiben az uniós bíróság megállapítja, hogy valamely bírság összegét jogalap nélkül fizették meg, az EUMSZ 266. cikk első bekezdése arra kötelezi a Bizottságot, hogy ezen összeg visszatérítésekor fizessen késedelmi kamatot. Így a késedelmi kamatfizetés teljes megtagadása kellően súlyosan sérti az említett rendelkezést.

55      A felperes továbbá azt állítja, hogy a késedelmi kamatfizetéshez való jogot nem érinti az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikke (4) bekezdésének a) pontja. Feltételezve, hogy e rendelkezés értelmezhető úgy, hogy az a késedelmi kamatfizetéshez való jogot szabályozza, a felperes az EUMSZ 277. cikk alapján e rendelkezés jogellenességére hivatkozik.

56      A felperes végül úgy véli, hogy a késedelmi kamatfizetési kötelezettség attól az időponttól kezdve fennáll, amikor a források már nem állnak az érintett rendelkezésére, vagyis a jelen esetben attól az időponttól, amikor a felperes megfizette a bírságot.

57      A Bizottság a megsemmisítés iránti kérelemre válaszul előadott érvek alapján a fentiekkel szemben azt állítja, hogy nem sértette meg az EUMSZ 266. cikk első bekezdését, ha pedig mégis meg kellene állapítani ilyen jogsértést, az nem kellően súlyos.

58      A Bizottság először is azt állítja, hogy az EUMSZ 266. cikk első bekezdéséből az következik, hogy kizárólag a jogalap nélküli gazdagodás elve alapján köteles visszatérítést teljesíteni. Másként fogalmazva, az említett rendelkezés nem kötelezi őt arra, hogy jogalap nélkül beszedett bírság visszatérítése esetén késedelmi kamatot fizessen. A Bizottság hozzáteszi, hogy az uniós bíróságok különböző típusú kamatokat különböztetnek meg, nevezetesen a késedelmi kamatokat, amelyek átalányjellegűek, és a késedelmes fizetést szankcionálják; a kompenzációs kamatokat, amelyek jogellenesen okozott kár után járnak, valamint a felhalmozódott kamatokat, amelyeket visszatérítés esetén vissza kell fizetni.

59      Másodszor, a Bizottság azt állítja, hogy az a kifizetés, amelyet a felperes részére teljesített, figyelembe veszi az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikkében, valamint az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25‑i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 298., 1. o.; a továbbiakban: költségvetési rendelet) 83. cikkében foglalt, egymással összefüggésben értelmezett rendelkezéseknek megfelelően felhalmozódott kamatokat. A Bizottság szerint a felhalmozódott kamatok kifizetése arra irányul, hogy kártalanítsa a felperest amiatt, hogy a Bizottság a túlfizetett bírság folytán jogalap nélkül gazdagodott. A Bizottság kifejti, hogy a jelen ügyben a felperes által megfizetett bírság összegét befektette, viszont e befektetés hozama negatív volt. Így a felperes által túlfizetett bírság folytán a Bizottság részéről keletkező „gazdagodás” negatív vagy nullával egyenlő volt. Ráadásul a Bizottság azt állítja, hogy a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítélet (T‑827/14, EU:T:2018:930) kihirdetését követően haladéktalanul figyelembe vette a felhalmozódott kamatokat annak érdekében, hogy a felperes részére visszatérítse azt a jogalap nélküli gazdagodást, amely az indokolatlanul beszedett bírság összegéből ered.

60      Harmadszor, a Bizottság azt állítja, hogy nem volt köteles késedelmi kamatokat fizetni.

61      A Bizottság mindenekelőtt kifejti, hogy a késedelmi kamatoknak nem lehet az a céljuk, hogy arra ösztönözzék a Bizottságot, hogy a bírság összegét csökkentő ítélet kihirdetése előtt visszatérítse azt az összeget, amelyet jogalap nélkül szedett be. A Bizottság hozzáteszi, hogy az említett kamatokat nem a bírság megfizetésének időpontjától, vagyis a jelen esetben nem 2015. január 16‑tól kell számítani. Úgy véli ugyanis, hogy nem eshet fizetési késedelembe még azt megelőzően, hogy a Törvényszék megállapította volna az őt terhelő fizetési kötelezettség fennállását, vagyis a jelen esetben a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítélet (T‑827/14, EU:T:2018:930) előtt.

62      A Bizottság továbbá azt állítja, hogy kizárólag akkor köteles késedelmi kamatokat fizetni, ha megtagadja, hogy visszatérítse a bírságot és azokat a kamatokat, amelyek az uniós bíróság azon ítéletének kihirdetését követően halmozódtak fel, amely csökkenti e bírság összegét, vagy megsemmisíti e bírságot. Ebben az esetben a késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontjaként a szóban forgó ítélet kihirdetését követő időpontot állapítanak meg.

63      A Bizottság végül úgy véli, hogy az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikke (4) bekezdésének a) pontjával szemben felhozott jogellenességi kifogás nem megalapozott.

64      Negyedszer, a Bizottság úgy véli, hogy a 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet (C‑301/19 P, EU:C:2021:39) azt a kötelezettséget vezeti be vele szemben, hogy olyan új típusú kamatokat fizessen, amelyeket a Bíróság szintén „késedelmi kamatoknak” minősít. A Bizottság akként értelmezi az említett ítéletet, hogy az ilyen típusú kamatokat még akkor is meg kell fizetnie, ha nincs fizetési késedelemben, vagyis anélkül terheli őt e kötelezettség, hogy olyan adós helyzetében lenne, aki határidőn belül nem fizetett meg egy esedékes és meghatározott összeget. A Bizottság szerint éppen ellenkezőleg, kompenzációs jellegű kamatokról van szó.

65      A Bizottság ezenkívül kifejti, hogy a késedelmi kamatfizetési kötelezettség két célt követ, vagyis a hitelező kártalanítását és az adós azon magatartása jogellenességének szankcionálását, amely a tartozásának késedelmes megfizetéséhez vezetne. Márpedig a Bizottság úgy véli, hogy e két célkitűzés között egyfajta ellentmondás áll fenn. Az általa kiszabott bírság esetében ugyanis nem lehetséges, hogy e bírságot ugyanazon időszak folyamán és egyidejűleg egyfelől követelni lehessen olyan határozat alapján, amely érvényes és az EUMSZ 299. cikk alapján végrehajtható, másfelől pedig a Bizottságnak e bírságot vissza kelljen térítenie. Az, hogy a bírság megfizetésére vonatkozóan a Bizottság határozatában előírt kötelezettség ex tunc bizonyuljon minden jogi alapot nélkülözőnek, csak abban a kivételes helyzetben fordulhat elő, ha e határozatot nemlétezőnek minősítik. Így a 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítéletet (C‑301/19 P, EU:C:2021:39) a Bizottság szerint akként kellene értelmezni, hogy a késedelmi kamatfizetési kötelezettségnek nem célja, hogy a bírság visszatérítésében bekövetkező késedelmet szankcionálja. A bírság visszatérítésére vonatkozó kötelezettség a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítélettől (T‑827/14, EU:T:2018:930) kezdve áll fenn, mint az az EUMSZ 266. cikk első bekezdéséből következik.

66      Ötödször, a Bizottság úgy véli, hogy a 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítéletben (C‑301/19 P, EU:C:2021:39) meghatározott elvek a jelen ügyben nem alkalmazhatók.

67      E tekintetben a Bizottság kifejti, hogy a 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet (C‑301/19 P, EU:C:2021:39) alapjául szolgáló ügyben a Törvényszék az indokolás elégtelensége folytán először teljes egészében megsemmisítette a Bizottság határozatának azon részét, amely a Printeos SA‑val szemben bírságot szabott ki. Így a 2019. február 12‑i Printeos kontra Bizottság ítéletet (T‑201/17, EU:T:2019:81) követően a Bizottság megtehette, hogy a megállapított szabálytalanság szakaszától kezdve ismét lefolytatja az eljárást, és újból gyakorolja a bírságkiszabási hatáskörét.

68      Ezzel szemben a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletben (T‑827/14, EU:T:2018:930) a Törvényszék az EUMSZ 261. cikk és az 1/2003 rendelet 31. cikke alapján, korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva csökkentette, következésképpen pedig módosította a bírság összegét.

69      A 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítélet (T‑827/14, EU:T:2018:930) alapjául szolgáló ügyben a szankciók kiszabására vonatkozó hatáskör átszállt az uniós bíróságra, a Törvényszék pedig a Bizottság helyébe lépett annak érdekében, hogy a bírság összegét újból megállapítsa. E hatáskörnek a Törvényszék általi gyakorlása kizárólag ex nunc hatásokkal járhat. A bírság összegének csökkentése a Törvényszék saját értékelésének eredménye, amely felváltotta a Bizottság által végzett értékelést. A Törvényszék maga értékelte a ténybeli helyzetet, és gyakorolta a szankciók kiszabásával kapcsolatos hatáskört. A bírság összegének e csökkentése abban az időpontban került első alkalommal megállapításra, amikor a Törvényszék kihirdette az ítéletet. Ezt megelőzően a Bizottság terhére nem állt fenn tartozás, még kevésbé egy meghatározott összeg.

70      A Bizottság a fentiekből azt a következtetést vonja le, hogy amikor az uniós bíróságok a korlátlan felülvizsgálati jogkörüket gyakorolják, nem lehet ex tunc késedelmi kamatokat alkalmazni.

71      Elöljáróban meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 266. cikk első bekezdése olyan jogi szabálynak minősül, amelynek az a célja, hogy magánszemélyek számára jogokat keletkeztessen. E rendelkezés ugyanis abszolút és feltétlen kötelezettséget ír elő a megsemmisített aktus kibocsátójának minősülő intézménnyel szemben arra vonatkozóan, hogy a pernyertes felperes érdekében tegye meg a megsemmisítést kimondó ítélet teljesítéséhez szükséges intézkedéseket, amelynek megfeleltethető a felperes e kötelezettség tiszteletben tartásához fűződő joga.

72      Az EUMSZ 266. cikk első bekezdése kellően súlyos megsértésének fennállását illetően emlékeztetni kell arra, hogy amikor az uniós jog megsértésével szedtek be bizonyos összegeket, e jogból következik, hogy ezen összegeket kamatokkal együtt kell visszafizetni. Ez az eset áll fenn többek között akkor, ha az összegeket az Unió olyan jogi aktusa alapján szedték be, amelyet az uniós bíróság érvénytelennek nyilvánított vagy megsemmisített (lásd: 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 66. és 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73      Közelebbről, amikor az uniós bíróság olyan aktust semmisít meg, amely bizonyos összegnek az Unió részére történő megfizetését foglalja magában, a késedelmi kamatok fizetése az EUMSZ 266. cikk első bekezdése értelmében vett, a megsemmisítést kimondó ítéletben foglaltak teljesítésére irányuló intézkedésnek minősül, mivel annak célja, hogy átalányösszegben kompenzálja a követelés nyújtotta előnyök élvezetétől való megfosztást, és hogy az adóst ösztönözze a megsemmisítést kimondó ítéletben foglaltak mielőbbi teljesítésére (2015. február 12‑i Bizottság kontra IPK International ítélet, C‑336/13 P, EU:C:2015:83, 30. pont; 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 68. pont; lásd továbbá ebben az értelemben: 2019. szeptember 5‑i Európai Unió kontra Guardian Europe és Guardian Europe kontra Európai Unió ítélet, C‑447/17 P és C‑479/17 P, EU:C:2019:672, 55. pont).

74      Ami azon kötelezettségek meghatározását illeti, amelyek az EUMSZ 266. cikk alapján akkor hárulnak a Bizottságra, amikor olyan ítéletet kell végrehajtania, amely megsemmisíti a versenyszabályok megsértése miatt a vállalkozással szemben kiszabott bírságot, és csökkenti annak összegét, e kötelezettségek első helyen azt foglalják magukban, hogy a Bizottság egészben vagy részben térítse vissza a szóban forgó vállalkozás által megfizetett bírság összegét, amennyiben annak megfizetését az ítélet értelmében jogalap nélkülinek kell minősíteni. E kötelezettség a jogalap nélkül megfizetett bírságnak nem csupán a tőkeösszegére terjed ki, hanem az ezen összeg után keletkező késedelmi kamatokra is (lásd ebben az értelemben: 2001. október 10‑i Corus UK kontra Bizottság ítélet, T‑171/99, EU:T:2001:249, 52. és 53. pont; 2004. július 8‑i Corus UK kontra Bizottság ítélet, T‑48/00, EU:T:2004:219, 223. pont; 2005. május 4‑i Holcim [France] kontra Bizottság végzés, T‑86/03, EU:T:2005:157, 30. pont).

75      A jogalap nélkül átutalt összeg utáni késedelmi kamatfizetés az eredeti állapot helyreállítására irányuló azon kötelezettség elengedhetetlen összetevőjeként jelenik meg, amely olyan ítéletet követően terheli a Bizottságot, amely megsemmisítést mond ki, vagy korlátlan felülvizsgálati jogkört gyakorol (2001. október 10‑i Corus UK kontra Bizottság ítélet, T‑171/99, EU:T:2001:249, 54. pont; lásd továbbá ebben az értelemben: 2019. február 12‑i Printeos kontra Bizottság ítélet, T‑201/17, EU:T:2019:81, 56. pont).

76      A fentiekből következik, hogy amennyiben a Bizottság nem fizet semmilyen késedelmi kamatot a bírság azon tőkeösszege után, amelyet a vállalkozással szemben a versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírságot megsemmisítő vagy az összegét csökkentő ítéletet követően térít vissza, elmulasztja megtenni az ezen ítélet végrehajtásának részét képező intézkedést, ezáltal pedig megsérti az EUMSZ 266. cikkből eredő kötelezettségeit (2005. május 4‑i Holcim [France] kontra Bizottság végzés, T‑86/03, EU:T:2005:157, 31. pont; lásd továbbá ebben az értelemben: 2008. július 8‑i BPB kontra Bizottság ítélet, T‑53/03, EU:T:2008:254, 488. pont).

77      Igaz mindenekelőtt, hogy az EUMSZ 299. cikk értelmében a Bizottság azon határozatai, amelyek a tagállamokon kívüli személyekre vagyoni kötelezettséget rónak, végrehajthatók. Továbbá az EUMSZ 278. cikk értelmében az ilyen típusú határozatok ellen a Bírósághoz benyújtott kereseteknek nincs halasztó hatályuk. Végül a Bizottság határozatainak érvényességét mindaddig vélelmezni kell, amíg azokat meg nem semmisítik vagy vissza nem vonják (lásd: 2010. június 17‑i Lafarge kontra Bizottság ítélet, C‑413/08 P, EU:C:2010:346, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

78      Igaz az is, hogy a késedelmi kamatfizetési kötelezettség csak akkor jöhet szóba, ha a főkövetelés az összege tekintetében egyértelmű, vagy legalábbis előre megállapított objektív körülmények alapján meghatározható (2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 55. pont).

79      Mindazonáltal először is ki kell emelni, hogy a költségvetési rendeletnek a jelen ügyben alkalmazandó 83. cikke többek között így rendelkezett:

„(1) A pénzbírságok, büntetések és szankciók útján befolyt összegek és minden felhalmozott kamat vagy ezek által generált egyéb bevétel mindaddig nem számolható el költségvetési bevételként, amíg az azokat kivető határozatokat [a Bíróság] semmissé nyilváníthatja.

(2) Az (1) bekezdésben említett összegeket mihamarabb, és legkésőbb a valamennyi jogorvoslati lehetőség kimerülését követő évben kell költségvetési bevételként nyilvántartásba venni. A kifizető jogalanynak [a Bíróság] ítélete nyomán visszafizetett összegeket nem lehet költségvetési bevételként feltüntetni.

[…]

(4) A Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy […] felhatalmazáson alapuló jogi aktust fogadjon el a pénzbírságok, büntetések és felhalmozott kamat útján befolyt összegekkel kapcsolatos részletes szabályokra vonatkozóan.”

80      Az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendeletnek a jelen ügyben alkalmazandó 90. cikke többek között így rendelkezett:

„(1) Amennyiben [a Bíróságnál] keresetet nyújtanak be egy az EUMSZ vagy az Euratom‑Szerződés szerinti pénzbírságot vagy egyéb büntetést kiszabó bizottsági határozattal szemben, és amíg valamennyi jogorvoslati lehetőség ki nem merül, az adós ideiglenesen átutalja az érintett összeget a számvitelért felelős tisztviselő által megjelölt bankszámlára, vagy a számvitelért felelős tisztviselő számára elfogadható pénzügyi biztosítékot nyújt. A biztosítéknak függetlennek kell lennie a pénzbírság vagy egyéb büntetés megfizetési kötelezettségétől, és első lehívásra végrehajthatónak kell lennie. E biztosíték az alapkövetelésre és a 83. cikk (4) bekezdésében meghatározott esedékes kamatra nyújt fedezetet.

(2) Az ideiglenesen beszedett összegeket a Bizottság pénzügyi eszközökbe fekteti, garantálva ezáltal azok biztonságát és likviditását, és arra törekedve, hogy azok pozitív hozamot eredményezzenek.

[…]

(4) Miután valamennyi jogorvoslati lehetőség kimerült, és a pénzbírságot vagy büntetést eltörölték vagy csökkentették, az alábbi intézkedések valamelyikére kerülhet sor:

a)      az indokolatlanul beszedett összeget és annak kamatát vissza kell fizetni az érintett harmadik fél számára; amennyiben a vonatkozó időszakban elért hozam összességében negatív, az indokolatlanul beszedett összeg névértékét kell visszafizetni;

b)      pénzügyi biztosíték nyújtása esetén fel kell szabadítani a biztosítékot.”

81      A közvetlen gazdálkodásból eredő követelések behajtására és a Szerződések alapján a bírságok, átalányösszegek és kényszerítő bírságok behajtására vonatkozó belső eljárási rendelkezésekről szóló, 2013. május 2‑i C(2013) 2488 final bizottsági határozat – amely a 2011. június 17‑i C(2011) 4212 végleges bizottsági határozat helyébe lép, és amelyet módosított a 2014. április 30‑i C(2014) 2786 bizottsági határozat – 24. cikkének (2) bekezdése szintén azt mutatja, hogy amennyiben az adós keresetet indít az Unió valamely bírósága előtt a Bizottság bírságkiszabó határozatával szemben, a számvitelért felelős tisztviselő a szóban forgó összegeket „ideiglenesen” beszedi az adóstól. E rendelkezés ezenkívül kimondja, hogy a jogerős bírósági határozat függvényében az ideiglenesen beszedett összegeket – mind a tőkeösszeget, mind pedig annak kamatait – vagy véglegesen el kell számolni bevételként, vagy pedig az e határozat által előírt arányban „vissza kell téríteni” a gazdasági szereplőknek.

82      Így a fenti 79–81. pontban említett alkalmazandó szabályozásból kitűnik, hogy amennyiben valamely társaság keresetet indít az uniós bíróság előtt egy olyan határozat vitatása érdekében, amelyben a Bizottság vele szemben bírságot szabott ki, a bírság e társaság általi megfizetése mindaddig ideiglenes jellegű, amíg ki nem merítették a jogorvoslati lehetőségeket. Az említett szabályozás előzetesen azt is előírja, hogy az a társaság, amely olyan bírságot fizetett meg, amelyet utóbb megsemmisítettek vagy csökkentettek, jogosult a jogalap nélkül beszedett összegek visszafizetésére, ezáltal pedig visszatérítési követeléssel rendelkezik.

83      Másodszor, a Bizottság arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletben (T‑827/14, EU:T:2018:930) a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében csökkentette a bírság összegét.

84      Mindenekelőtt azonban meg kell állapítani, hogy mielőtt gyakorolta volna a korlátlan felülvizsgálati jogkörét, és csökkentette volna a felperessel szemben kiszabott bírságot, a Törvényszék a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletben (T‑827/14, EU:T:2018:930) részlegesen megsemmisítette azt a rendelkezést, amely megállapította a 2014. évi határozat 1. cikke (2) bekezdésének d) pontjával érintett magatartás mibenlétét. Másfelől a Törvényszék ugyanezen határozat 2. cikkét megsemmisítette annyiban, amennyiben az azon bírság összegét, amelynek megfizetésére kizárólag a felperes volt köteles, 31 070 000 euróban állapította meg (lásd a fenti 6. pontot).

85      Azzal kapcsolatban, hogy valamely jogi aktusnak az uniós bíróság általi megsemmisítése milyen hatásokkal jár, emlékeztetni kell arra, hogy e megsemmisítés ex tunc érvényesül, vagyis az a hatása, hogy a megsemmisített jogi aktust visszaható hatállyal törli a jogrendből (lásd ebben az értelemben: 1988. április 26‑i Asteris és társai kontra Bizottság ítélet, 97/86, 99/86, 193/86 és 215/86, EU:C:1988:199, 30. pont; 1995. december 13‑i Exporteurs in Levende Varkens és társai kontra Bizottság ítélet, T‑481/93 és T‑484/93, EU:T:1995:209, 46. pont; 2001. október 10‑i Corus UK kontra Bizottság ítélet, T‑171/99, EU:T:2001:249, 50. pont).

86      Hangsúlyozni kell továbbá, hogy sem a fenti 79–81. pontban említett rendelkezések vagy jogforrások, sem pedig a fenti 74–76. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat nem tesz különbséget aszerint, hogy az uniós bíróság kizárólag annyit tett, hogy a felperessel szemben kiszabott bírságot egészben vagy részben megsemmisítette, vagy pedig e bírságot a megsemmisítését követően csökkentette is.

87      Végül, amikor az uniós bíróság a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesíti, és a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében csökkenti a bírság összegét, a Bizottság határozatán belül azt az összeget, amelyet e határozat eredetileg megjelölt, a saját értékeléséből eredő összeggel váltja fel. E csökkentés a Bizottság határozatának visszaható hatályú módosítását eredményezi. Az uniós bíróság általi új értékelést követően csökkentett bírságot úgy kell tekinteni, mintha mindig is az lett volna a Bizottság által kiszabott bírság. Ami az említett csökkentést illeti, a Bizottság határozatát az uniós bíróság által hozott ítélet helyettesítő hatása folytán tehát úgy kell tekinteni, mintha az mindig is az e bíróság által lefolytatott értékelésből eredt volna (lásd ebben az értelemben: 1995. július 14‑i CB kontra Bizottság ítélet, T‑275/94, EU:T:1995:141, 60–65. és 85–87. pont).

88      Harmadszor: egyrészt, „a megsemmisítést kimondó ítéletben foglaltak mielőbbi teljesítésére” való ösztönzés csupán egyikét képezi a késedelmi kamatfizetés azon két céljának, amelyeket a Bíróság a 2015. február 12‑i Bizottság kontra IPK International ítélet (C‑336/13 P, EU:C:2015:83) 30. pontjában megjelölt. Márpedig az, hogy a szóban forgó bírság ideiglenes megfizetésének időpontjától kezdve ítéljenek meg késedelmi kamatokat, a Bíróság által meghatározott másik célt szolgálja, nevezetesen azt, hogy az e bírságot megfizető vállalkozást átalányösszegben kompenzálják azért, hogy az említett bírság ideiglenes megfizetésének időpontjától e bírság visszatérítésének időpontjáig terjedő időszak során meg volt fosztva a pénzeszközeinek élvezetétől. Másrészt, a versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírsághoz hasonló összeg ideiglenes megfizetését magában foglaló határozat megsemmisítése esetén az a kötelezettség, hogy a megfizetett összeget olyan késedelmi kamatokkal növelve térítsék vissza, amelyeket ezen összeg megfizetésének időpontjától számítanak fel, arra ösztönzi az érintett intézményt, hogy különös figyelmet tanúsítson az ilyen határozatok elfogadása során, amelyek azzal a kötelezettséggel járhatnak a magánszemélyek számára, hogy azonnal fizessenek meg jelentős összegeket (lásd ebben az értelemben: 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 85. és 86. pont).

89      A 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítéletben (C‑301/19 P, EU:C:2021:39) a Bíróság tehát úgy ítélte meg, hogy a késedelmi kamatoknak a bírság ideiglenes megfizetésének időpontjától kezdve történő odaítélése nem azt a célt követte, hogy „a megsemmisítést kimondó ítéletben foglaltak mielőbbi teljesítésére” ösztönözze a Bizottságot.

90      Így kétségtelen, hogy a késedelmi kamatfizetési kötelezettségnek nem lehet az a célja, hogy arra ösztönözze a Bizottságot, hogy az általa kiszabott bírságot megsemmisítő vagy az összegét csökkentő ítélet kihirdetése előtt térítse vissza azt az összeget, amelyet jogalap nélkül szedett be. Ugyanakkor a Bizottság által kiszabott bírságnak az uniós bíróság általi megsemmisítése vagy e bírság összegének csökkentése esetén történő késedelmi kamatfizetési kötelezettség nem azt a célt követi, hogy ezen intézmény felróható késedelmét szankcionálja. Ilyen esetben a késedelmi kamatfizetési kötelezettség többek között arra irányul, hogy átalányösszegben kompenzáljon egy olyan objektív késedelmet, amely először is abból ered, hogy mennyi ideig tartott az uniós bíróság előtti eljárás; másodszor abból, hogy a releváns költségvetési szabályozás akként rendelkezik, hogy annak a társaságnak, amely ideiglenesen megfizetett egy olyan bírságot, amelyet utóbb töröltek vagy csökkentettek, visszatérítési követelése áll fenn (lásd a fenti 79–82. pontot), harmadszor pedig abból, hogy a bírságösszeg uniós bíróság általi csökkentésének visszaható hatálya van (lásd a fenti 84–87. pontot).

91      A Bizottság állítása szerint, ha úgy kellene tekinteni, hogy ő már olyan időpontban késedelmi kamatokkal tartozik, amely megelőzi az uniós bíróságnak a bírságot megsemmisítő vagy az összegét csökkentő ítéletét, ez ellentétes lenne a versenyjogi ügyekben a bírságok elrettentő szerepével. E tekintetben a Bizottság mindenekelőtt kifejti, hogy lényegi kapcsolat áll fenn a versenyellenes magatartásoknak az EUMSZ 101. cikk és EUMSZ 102. cikk szerinti tilalma és a bírságok kiszabása között, továbbá hogy az említett cikkek hatástalanok lennének, ha azokhoz nem kapcsolódnának az EUMSZ 103. cikk (2) bekezdésének a) pontjában előírt szankciók, végül pedig szükséges, hogy a bírságokat ne mérsékeljék külső körülmények.

92      Ugyanakkor először is emlékeztetni kell arra, hogy az elrettentés fogalma az egyik olyan tényező, amelyet a bírság összegének kiszámításakor figyelembe kell venni (2013. szeptember 26‑i Alliance One International kontra Bizottság ítélet, C‑679/11 P, nem tették közzé, EU:C:2013:606, 73. pont; 2014. szeptember 4‑i YKK és társai kontra Bizottság ítélet, C‑408/12 P, EU:C:2014:2153, 84. pont). Ebből következik, hogy a bírságok elrettentő szerepét a Törvényszék szükségszerűen figyelembe vette a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletben (T‑827/14, EU:T:2018:930), amikor a korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolta annak érdekében, hogy visszaható hatállyal csökkentse a felperes által megfizetendő bírság összegét (lásd a fenti 87. pontot).

93      Másodszor, ki kell emelni, hogy a bírságok elrettentő szerepét össze kell egyeztetni az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében szereplő hatékony bírói jogvédelem elvével. Márpedig az említett elv tiszteletben tartását az EUMSZ 263. cikkben előírt jogszerűségi felülvizsgálat biztosítja, kiegészítve az 1/2003 rendelet 31. cikkében előírt, a bírság összegére vonatkozó korlátlan felülvizsgálati jogkörrel. Az uniós bíróságnak ugyanis jogában áll mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból felülvizsgálatot gyakorolni, továbbá jogosult a bizonyítékokat értékelni, a megtámadott határozatot megsemmisíteni és a bírságok összegét módosítani (lásd ebben az értelemben: 2012. november 6‑i Otis és társai ítélet, C‑199/11, EU:C:2012:684, 62. és 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Megállapítást nyert az is, hogy az Alapjogi Charta 47. cikke értelmében vett korlátlan felülvizsgálat követelményeinek a bírság tekintetében történő teljesítéséhez az uniós bíróság az EUMSZ 261. cikkben és az EUMSZ 263. cikkben foglalt hatásköreinek gyakorlása során köteles megvizsgálni minden, annak bizonyítására irányuló jogi, illetve ténybeli kifogást, hogy a bírság összege nem felel meg a jogsértés súlyának és időtartamának (2014. július 10‑i Telefónica és Telefónica de España kontra Bizottság ítélet, C‑295/12 P, EU:C:2014:2062, 200. pont; 2018. szeptember 26‑i Infineon Technologies kontra Bizottság ítélet, C‑99/17 P, EU:C:2018:773, 195. pont). A korlátlan felülvizsgálati jogkör a vállalkozásokat megillető többletgaranciát jelent (lásd ebben az értelemben: 2005. június 28‑i Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P‑C‑208/02 P és C‑213/02 P, EU:C:2005:408, 445. pont; 1994. október 6‑i Tetra Pak kontra Bizottság ítélet, T‑83/91, EU:T:1994:246, 235. pont; 2015. december 17‑i Orange Polska kontra Bizottság ítélet, T‑486/11, EU:T:2015:1002, 91. pont).

94      Harmadszor, a bírságok elrettentő szerepét össze kell egyeztetni a késedelmi kamatok azt követő odaítélése által követett célokkal is, hogy az uniós bíróság gyakorolta a hatásköreit, különösen pedig a korlátlan felülvizsgálati jogkörét, vagyis egyrészt azzal, hogy azt a vállalkozást, amely e bírságot ideiglenesen megfizette, átalányösszegben kompenzálják azért, hogy az említett bírság ideiglenes megfizetésétől az annak visszatérítéséig terjedő időszakban meg volt fosztva a forrásaival járó előnyök élvezetétől, másrészt pedig azzal, hogy az érintett intézményt arra ösztönözzék, hogy különös figyelmet tanúsítson a bírságokat kiszabó határozatokhoz hasonló olyan határozatok elfogadása során, amelyek a magánszemélyek számára azzal a kötelezettséggel járhatnak, hogy azonnal fizessenek meg jelentős összegeket (lásd a fenti 88. pontot).

95      Következésképpen a fenti 79–94. pontban kifejtett indokok fényében meg kell állapítani egyrészt azt, hogy a jelen ügyben a felperest megillető főkövetelés fennállt, a legmagasabb összege tekintetében pedig egyértelmű volt, vagy legalábbis előre megállapított objektív körülmények alapján meghatározható volt akkor, amikor a felperes ideiglenesen megfizette a bírságot, vagyis 2015. január 16‑án. Másrészt, a Bizottság az EUMSZ 266. cikk első bekezdése alapján köteles volt késedelmi kamatot fizetni a bírságösszeg azon része után, amelyet a Törvényszék a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletben (T‑827/14, EU:T:2018:930) jogalap nélkülinek ítélt; e kamatot arra az időszakra kell megfizetni, amely a bírság ideiglenes megfizetésének időpontja és a bírságösszeg jogalap nélkülinek ítélt részének visszatérítése között telt el.

96      E következtetést nem kérdőjelezik meg a Bizottság azon érvei, amelyeket először is az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikke (4) bekezdésének rendelkezéseire, másodszor pedig arra alapít, hogy a bírság megfizetésétől számított kamatokat kompenzációs kamatoknak kell minősíteni.

97      Ami ugyanis a Bizottság által az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikkének rendelkezéseire alapított érveket illeti (lásd a fenti 80. pontot), e cikkből nem következik, hogy amikor a Bizottság köteles visszatéríteni egy ideiglenesen beszedett bírság összegét, minden esetben mentesülne azon kötelezettség alól, hogy ezen összeg után késedelmi kamatot fizessen (2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 73. pont).

98      Ezenkívül, amennyiben az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikkének (4) bekezdésében említett „felhalmozódott” kamatok összege alacsonyabb, mint a fizetendő késedelmi kamatok összege, sőt ha egyáltalán nem halmozódnak fel kamatok, mivel a befektetett tőke hozama negatív volt, a Bizottság az EUMSZ 266. cikkből eredő kötelezettségének teljesítése érdekében köteles megfizetni az érintettnek azt a különbözetet, amely az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikkének (4) bekezdése értelmében vett esetleges „felhalmozódott kamatok” összege és azon késedelmi kamatok összege között áll fenn, amelyek a szóban forgó összeg megfizetésének időpontjától a visszatérítésének időpontjáig terjedő időszakra járnak (lásd ebben az értelemben: 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 75. és 76. pont).

99      Így a jelen esetben, mivel nem vitatott, hogy a felperes által a 2014. évi határozat teljesítéseképpen megfizetett bírság összegének a Bizottság általi befektetése nem keletkeztetett kamatokat, a Bizottság a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletet (T‑827/14, EU:T:2018:930) követően köteles volt késedelmi kamatokkal együtt visszatéríteni a felperes részére a bírságösszeg jogalap nélkülinek ítélt részét, anélkül hogy ezt az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikke megakadályozta volna (lásd analógia útján: 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 77. pont).

100    Hozzá kell tenni, hogy a Bizottság nem hivatkozhat megalapozottan arra a körülményre, hogy a felperes a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítélet (T‑827/14, EU:T:2018:930) alapjául szolgáló ügyben nem vitatta a 2014. évi határozat 2. cikkét, amelynek negyedik bekezdése az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikkén alapult. Nem hivatkozhat továbbá arra a körülményre sem, hogy a Törvényszék anélkül rendelkezett az említett határozat 2. cikkének részleges megsemmisítéséről, hogy megkérdőjelezte volna az e felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikkére utalást.

101    Kétségtelen, hogy a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletben (T‑827/14, EU:T:2018:930) a Törvényszék kizárólag abban a részében semmisítette meg a 2014. évi határozat 2. cikkét, amennyiben az 31 070 000 euróban állapította meg azon bírság összegét, amelynek megfizetésére kizárólag a felperes volt köteles. Egyébiránt a Törvényszék a kizárólag a felperes által megfizetendő bírság összegét 19 030 981 euróban állapította meg.

102    Ugyanakkor a 2014. évi határozat 2. cikkének negyedik bekezdése nem vonatkozik azokra a feltételekre, amelyek mellett a Bizottság az említett határozat megsemmisítése és az e határozatban megjelölt bírságösszeg csökkentése esetén visszatéríti az említett vállalkozás által ideiglenesen megfizetett bírság összegét (lásd ebben az értelemben: 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 92. pont).

103    Egyébiránt a versenyszabályok megsértése miatt bírságot kiszabó határozat megsemmisítése és az e határozatban megjelölt bírságösszeg csökkentése esetén a Bizottság azon kötelezettsége, hogy egészben vagy részben, olyan késedelmi kamatokkal együtt térítse vissza az ideiglenesen megfizetett bírság összegét, amelyek az e bírság ideiglenes megfizetésének időpontjától az annak visszatérítéséig terjedő időszakra járnak, közvetlenül az EUMSZ 266. cikkből ered (lásd ebben az értelemben: 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 94. pont).

104    A fentiekből következik, hogy a Bizottság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy egyedi határozattal megállapítsa azokat a feltételeket, amelyek mellett késedelmi kamatot fog fizetni azon határozat megsemmisítése esetén, amely bírságot szabott ki, valamint azon bírságösszeg csökkentése esetén, amelyről e határozat rendelkezik, és amelyet ideiglenesen megfizettek (lásd ebben az értelemben: 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 95. pont).

105    Ezért a Bizottság által az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikkének rendelkezéseire alapított érveket el kell utasítani, anélkül hogy határozni kellene a felperes által e rendelkezéssel szemben felhozott jogellenességi kifogásról.

106    A Bizottság arra alapított érveit illetően, hogy a bírság megfizetésétől számított kamatokat kompenzációs kamatoknak kell minősíteni, hangsúlyozni kell, hogy a kompenzációs kamatok kategóriájának az a célja, hogy a kár összegének bíróság által történő értékeléséig bekövetkezett időmúlást kompenzálja, az adósnak felróható bármely késedelemtől függetlenül (lásd ebben az értelemben: 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

107    Márpedig a Bizottság azon kötelezettsége, hogy a jelen ügyben a felperes által teljesített ideiglenes fizetéstől kezdődően fizessen késedelmi kamatokat, közvetlenül abból a kötelezettségből ered, hogy az EUMSZ 266. cikk első bekezdésének megfelelően tegyen eleget a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletnek (T‑827/14, EU:T:2018:930).

108    A felperes főkövetelése olyan visszatérítési követelés volt, amely egy ideiglenesen teljesített bírságfizetéshez kapcsolódott. E követelés fennállt, a legmagasabb összege tekintetében pedig egyértelmű volt, vagy legalábbis előre megállapított objektív körülmények alapján meghatározható volt az említett fizetéskor (lásd a fenti 79–95. pontot), és nem kellett bírósági értékelés tárgyát képeznie.

109    Az ilyen esetben járó kamatok késedelmi kamatoknak minősülnek, a jelen ügyben pedig nem merülhet fel kompenzációs kamatok fizetése (lásd ebben az értelemben: 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 78. és 79. pont).

110    A Bizottság tehát megalapozatlanul állítja, hogy kompenzációs kamatoknak kellene minősíteni azokat a kamatokat, amelyek a felperes által a bírság ideiglenes megfizetésének időpontja és a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítélet (T‑827/14, EU:T:2018:930) teljesítési határidejének lejárta közötti időszak vonatkozásában terhelhetik őt.

111    A fentiekből következik, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 266. cikk első bekezdését, amikor megtagadta, hogy a bírságösszeg azon része után, amelyet jogalap nélkül szedett be, késedelmi kamatokat fizessen a felperes részére a 2015. január 16., vagyis a bírság megfizetésének időpontja és 2019. február 19., vagyis a bírságösszeg azon része visszatérítésének időpontja közötti időszak vonatkozásában, amelyet a Törvényszék a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletben (T‑827/14, EU:T:2018:930) végül jogalap nélkülinek nyilvánított.

112    Végül a fenti 71–95. pontból kitűnik, hogy a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletet (T‑827/14, EU:T:2018:930) követően a Bizottság az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően köteles volt késedelmi kamatokkal együtt visszatéríteni a felperes részére a bírság összegének azon részét, amelynek ideiglenes megfizetése jogalap nélkül történt, és nem rendelkezett semmilyen mérlegelési mozgástérrel abban a kérdésben, hogy helye van‑e ilyen kamatok fizetésének (lásd ebben az értelemben: 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 104. pont).

113    Következésképpen, tekintettel az EUMSZ 266. cikk első bekezdése által a Bizottsággal szemben támasztott azon abszolút és feltétlen kötelezettségre, hogy késedelmi kamatokat fizessen, anélkül hogy e vonatkozásban mérlegelési mozgástérrel rendelkezne, meg kell állapítani, hogy a jelen esetben fennáll e jogi szabály kellően súlyos megsértése, amely kiválthatja az Uniónak az EUMSZ 340. cikk második bekezdésével együtt értelmezett EUMSZ 266. cikk második bekezdése értelmében vett, szerződésen kívüli felelősségét.

–       Az okozati összefüggésről és a megtérítendő kárról

114    A felperes azt állítja, hogy az EUMSZ 266. cikk első bekezdésének a Bizottság általi kellően súlyos megsértése az általa elszenvedett kár közvetlen oka, amely kár azokból a késedelmi kamatokból áll, amelyektől a felperes meg volt fosztva. Kifejti, hogy az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 83. cikke (2) bekezdésének b) pontja és 111. cikke (4) bekezdésének a) pontja alapján a késedelmi kamat megfelelő mértéke az EKB által a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott, 3,5 százalékponttal növelt kamatláb. A felperes szerint a jelen ügyben alkalmazandó késedelmi kamat mértéke 3,55%, amely megfelel az EKB által a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott mértéknek, vagyis a 2015 januárjában irányadó 0,05%‑nak, növelve azt 3,5 százalékponttal. A felperes úgy véli, hogy ha e kamatlábat az általa jogalap nélkül megfizetett 12 039 019 euró összegre alkalmazzuk, a kára 1 750 522,83 euróra értékelhető.

115    A Bizottság ezzel szemben előadja, hogy ő kizárólag a 2019. június 28‑i megtámadott határozattól kezdődően tagadta meg a késedelmi kamatok megfizetését, így kártérítést is mindenképp csak ettől az időponttól lehetett volna követelni. Egyébiránt a Bizottság arra hivatkozik, hogy a felperes nem tartotta tiszteletben az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 111. cikkében szabályozott eljárást, tehát nem követelhet az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 83. cikkével összefüggésben értelmezett 111. cikke (4) bekezdésének a) pontja értelmében vett késedelmi kamatot. A Bizottság végül azt állítja, hogy abban az esetben, ha a Törvényszék úgy ítélné meg, hogy a jelen ügyben alkalmazandók a 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítéletben (C‑301/19 P, EU:C:2021:39) kialakított elvek, az alkalmazandó késedelmi kamatmértéknek az EKB által a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott, 1,5 százalékponttal növelt kamatlábnak kellene lennie, e felhatalmazáson alapuló rendelet 83. cikkének (4) bekezdésével való analógia útján.

116    Először is emlékeztetni kell arra, hogy ahhoz, hogy meg lehessen állapítani az Unió szerződésen kívüli felelősségét, a kárnak az intézmények jogellenes magatartásából kellőképpen közvetlenül kell következnie (2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 61. pont).

117    A jelen ügyben meg kell állapítani: az, hogy a Bizottság nem teljesítette azt a kötelezettségét, hogy az EUMSZ 266. cikk első bekezdése alapján késedelmi kamatokat fizessen, kellően közvetlen okozati összefüggésben áll azzal a kárral, amely abból áll, hogy a 2015. január 16. és 2019. február 19. közötti időszakban elvesztek a késedelmi kamatok azon összeg vonatkozásában, amelytől a felperes jogalap nélkül meg volt fosztva (lásd ebben az értelemben: 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 105. pont).

118    Másodszor, a fenti 39. pontban említett ítélkezési gyakorlat fényében a felperes megalapozottan állítja, hogy olyan tényleges és biztos kár érte őt, amely megegyezik azon késedelmi kamatoknak a 2015. január 16. és 2019. február 19. közötti időszak során történő elvesztésével, amelyek az ugyanezen időszakban jogalap nélkül megfizetett bírság összegének használatától való megfosztásért járó átalányösszegű kártérítést jelentik.

119    A Bizottság azt állítja, hogy még ha feltételezzük is, hogy késedelmi kamatokat kell fizetnie, e kamatok mértékét olyan átalánymértékben kellene meghatározni, amely a szóban forgó időszakban történő használattól való megfosztásnak felel meg, ami pedig legalábbis részben az adott ügy körülményeitől függ. Először is, a 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet (C‑301/19 P, EU:C:2021:39) nem teszi lehetővé a jelen ügyben alkalmazandó késedelmi kamatok mértékének meghatározását. Ez az ítélet ugyanis nem jelöli meg, hogy milyen kamatláb alkalmazandó a késedelmi kamatokra. Továbbá, még ha feltételezzük is, hogy a Bíróságnak szándékában állt volna analógia útján arra kötelezni a Bizottságot, hogy az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 83. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt kamatokat fizesse meg, a Bizottság úgy véli, hogy e kamatláb analógia útján nem alkalmazható a jelen ügyben. A Bizottság tartozásának összegét ugyanis kizárólag annak keretében határozták meg, hogy a Törvényszék a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletben (T‑827/14, EU:T:2018:930) a korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolta. Végül a 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet (C‑301/19 P, EU:C:2021:39) 81. pontját akként lehet értelmezni, hogy az e felhatalmazáson alapuló rendelet 83. cikkének (4) bekezdésében előírt kamatláb, vagyis az EKB által a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott, 1,5 százalékponttal növelt kamatláb mutatis mutandis alkalmazható a jelen ügyben.

120    Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság által kiszabott bírságot megfizető vállalkozás részére az e bírság megsemmisítését követően fizetendő késedelmi kamatok összegének meghatározása szempontjából a Bizottságnak azt a kamatlábat kell alkalmaznia, amelyet az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet e célból meghatároz (2019. szeptember 5‑i Európai Unió kontra Guardian Europe és Guardian Europe kontra Európai Unió ítélet, C‑447/17 P és C‑479/17 P, EU:C:2019:672, 56. pont).

121    A Bíróság szerint ebből az következik, hogy a Bizottságnak az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 83. cikkében meghatározott kamatlábat kell alkalmaznia, amely cikk a határidő lejártáig meg nem fizetett követelésekre irányadó kamatlábat határozza meg (lásd ebben az értelemben: 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet, C‑301/19 P, EU:C:2021:39, 81. pont).

122    Az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 83. cikke az említett felhatalmazáson alapuló rendelet IV. címe 5. fejezetének 3. szakaszában szerepelt. Az említett fejezet a „[b]evételi műveletek[re]”, az említett szakasz pedig a „[a] követelések megállapítás[ára]” vonatkozott. E cikk, amely a költségvetési rendelet 78. cikkét hajtotta végre, a „Késedelmi kamat” címet viselte, és a következőképpen rendelkezett:

„(1) Az ágazatspecifikus szabályozások alkalmazásából fakadó különös rendelkezések sérelme nélkül minden olyan követelés után, amelyet nem fizettek meg a 80. cikk (3) bekezdésének b) pontjában említett határidőig, e cikk (2) és (3) bekezdésével összhangban kamatot kell fizetni.

(2) A 80. cikk (3) bekezdésének b) pontjában említett határidőig meg nem fizetett követelés utáni kamat mértékét úgy kell megállapítani, hogy az Európai Központi Bank által az irányadó refinanszírozási műveletek esetében alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjának C sorozatában közzétett és az esedékesség napja szerinti hónap első naptári napján érvényes kamatlábból kell kiindulni, amelyhez hozzáadandó:

a)      nyolc százalékpont, ha a kötelezettség alapja az V. címben meghatározott, árubeszerzésre és szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződés;

b)      minden egyéb esetben három és fél százalékpont.

[…]

(4) Pénzbírságok esetében, amennyiben az adós olyan pénzügyi biztosítékot nyújt, amelyet a számvitelért felelős tisztviselő elfogad kifizetés helyett, a 80. cikk (3) bekezdésének b) pontjában említett határidőtől alkalmazandó kamatláb az e cikk (2) bekezdésében említett, a pénzbírságról szóló határozat elfogadása hónapjának első napján érvényes kamatlábnak felel meg, amelyet mindössze másfél százalékponttal kell növelni.”

123    Az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 111. cikke az említett felhatalmazáson alapuló rendelet IV. címe 6. fejezetének 5. szakaszában szerepelt. Az említett fejezet a „[k]iadási műveletek[re]”, az említett szakasz pedig a kiadási műveletek határidőire vonatkozott. E cikk, amely a költségvetési rendelet 92. cikkét hajtotta végre, a „Fizetési határidők és késedelmi kamat” címet viselte, és többek között a következőképpen rendelkezett:

„(1) A kifizetésre rendelkezésre álló idő tartalmazza a kiadások jóváhagyását, engedélyezését és kifizetését.

A kifizetésre rendelkezésre álló idő a kifizetés iránti kérelem kézhezvételétől fogva számítandó.

A kifizetés iránti kérelmet az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő feljogosított szolgálata a lehető legrövidebb időn belül nyilvántartásba veszi, és a kézhezvétel időpontjának a nyilvántartásba vétel napját kell tekinteni.

A kifizetés időpontja azon nap, amikor az intézmény számláját megterhelik.

[…]

(4) A költségvetési rendelet 92. cikkének (1) bekezdésben megállapított határidők lejáratát követően a hitelező az alábbi feltételeknek megfelelően kamatra jogosult:

a)      a kamatlábak az e rendelet 83. cikke (2) bekezdésében említett kamatlábak;

b)      a kamatot a költségvetési rendelet 92. cikkének (1) bekezdésében megállapított fizetési határidő lejáratát követő naptári naptól a kifizetés napjáig tartó időszakra kell fizetni.”

124    Elöljáróban ki kell emelni, hogy amikor a Bizottság arra a körülményre hivatkozik, hogy a tartozásának összegét a Törvényszék a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletben (T‑827/14, EU:T:2018:930) kizárólag a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében állapította meg, továbbra is azt állítja, hogy nem volt köteles késedelmi kamatokat fizetni a felperes részére a bírság megfizetésének időpontja és az általa teljesített visszatérítés időpontja közötti időszak vonatkozásában. Márpedig ezt az érvelést a fenti 71–95. pontban kifejtett indokok alapján el kell utasítani. Hozzá kell tenni, hogy a Bizottság azon kötelezettsége, hogy késedelmi kamatokat fizessen a felperes részére, közvetlenül az EUMSZ 266. cikk első bekezdéséből ered, így a Bizottság állításával ellentétben a felperes nem köteles az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 111. cikkében szabályozott eljárás szerint kifizetés iránti kérelmet előterjeszteni.

125    Először is emlékeztetni kell arra, hogy olyan határozat megsemmisítése esetén, amely egy bírság ideiglenes megfizetését foglalta magában, a késedelmi kamatok e megfizetés napjától történő megítélése egyrészt arra irányul, hogy az e bírságot megfizető vállalkozást átalányjelleggel kompenzálja a forrásainak használatától való megfosztásért, másrészt pedig arra, hogy a Bizottságot arra ösztönözze, hogy az ilyen határozat elfogadása során különös figyelmet tanúsítson (lásd a fenti 88. pontot).

126    Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha az uniós bíróság megsemmisíti a bírságot, és csökkenti annak összegét.

127    Másodszor, tekintettel a bírságot megsemmisítő és az összegét csökkentő ítéletet követően a Bizottság által fizetendő késedelmi kamatokkal elérni kívánt célokra, a Bizottság eltérő ténybeli és jogi helyzetben van, mint az a társaság, amely a vele szemben bírságot kiszabó határozat címzettje, és amely bankgaranciát nyújt. A Bizottságnak a bírságot megfizető társasággal szembeni jogai és kötelezettségei ugyanis különböznek az olyan társaság jogaitól és kötelezettségeitől, amely a Bizottsággal szemben bankgaranciát nyújt.

128    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy amikor a szankcionált vállalkozás azonnal megfizeti a kiszabott bírságot, nem tesz mást, mint a Szerződésben előírt általános szabályokkal összhangban megfelel egy végrehajtható határozat rendelkező részének (2007. december 12‑i Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság végzés, T‑113/04, nem tették közzé, EU:T:2007:377, 44. pont; lásd továbbá ebben az értelemben: 2005. április 21‑i Holcim [Deutschland] kontra Bizottság ítélet, T‑28/03, EU:T:2005:139, 126. pont). Ezzel szemben az, ha a bírság ilyen megfizetése helyett bankgarancia nyújtása mellett történő halasztott fizetésre kerül sor, a Szerződésben előírt általános szabályoktól való eltérést jelent (lásd ebben az értelemben: 2007. december 12‑i Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság végzés, T‑113/04, nem tették közzé, EU:T:2007:377, 44. pont).

129    Ha a szankcionált vállalkozás a bírság azonnali megfizetését választja, ezzel együtt keresetet indítva a bírság megsemmisítése vagy az összegének csökkentése iránt, akkor elvárhatja, hogy a Bizottság a kiszabott bírság megsemmisítése vagy az összegének csökkentése esetén ne csupán azt az összeget térítse vissza neki, amely a jogalap nélkül megfizetett bírság tőkeösszegének felel meg, hanem az ezen összeg után keletkező késedelmi kamatokat is (lásd ebben az értelemben: 2007. december 12‑i Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság végzés, T‑113/04, nem tették közzé, EU:T:2007:377, 43. pont, valamint a fenti 74–76. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

130    Kétségtelen, hogy a bírság azonnali megfizetése helyett bankgarancia nyújtása mellett történő halasztott fizetés lehetőségét most már a releváns költségvetési szabályozás biztosítja, és azt a Bizottság bizonyos feltételek mellett fel is ajánlja (lásd a fenti 80. és 122. pontot). Ugyanakkor a bírságot kiszabó határozat megsemmisítése vagy a bírság összegének csökkentése esetén a következmények eltérően alakulnak attól függően, hogy a vállalkozás a bírság azonnali megfizetését választotta, vagy pedig azt, hogy bankgarancia nyújtása mellett halasztott fizetést teljesítsen (lásd ebben az értelemben: 1995. július 14‑i CB kontra Bizottság ítélet, T‑275/94, EU:T:1995:141, 82–86. pont; 2007. december 12‑i Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság végzés, T‑113/04, nem tették közzé, EU:T:2007:377, 44. pont).

131    Amikor ugyanis a fizetési halasztást engedélyezték, a Bizottságnak nem kell jogalap nélkül beszedett bírságot visszatérítenie, mivel e bírságot az eset lényegéből adódóan nem fizették meg. Ugyanezen okból tehát a szankcionált vállalkozás nem volt megfosztva a jogalap nélkül beszedett bírság összegének megfelelő összeg használatától. A pénzben kifejezhető egyetlen kár, amely az érintett vállalkozást adott esetben érte, e vállalkozás azon saját döntéséből ered, hogy bankgaranciát nyújtson (lásd ebben az értelemben: 2005. április 21‑i Holcim [Deutschland] kontra Bizottság ítélet, T‑28/03, EU:T:2005:139, 129. pont; 2007. december 12‑i Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság végzés, T‑113/04, nem tették közzé, EU:T:2007:377, 45. pont).

132    Harmadszor, a Bizottság konkrét adatokkal nem bizonyítja, hogy a késedelmi kamatokkal elérni kívánt célokhoz képest aránytalan lenne, ha a visszatérítési követelésekre az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 83. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt olyan késedelmi kamatokat alkalmaznának, amelyek mértéke az EKB által a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott kamatláb 3,5 százalékponttal növelt mértékének felel meg. A Bizottság azt sem fejti ki, hogy a késedelmi kamatok ezen az alapon történő kiszámítása kedvezőtlen hatással lenne a bírságot kiszabó határozat címzettjének minősülő vállalkozás azon kötelezettségére, hogy e bírság összegét haladéktalanul megfizesse.

133    Negyedszer, igaz, hogy a 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet (C‑301/19 P, EU:C:2021:39) 81. pontjában a Bíróság nem jelölte meg az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 83. cikkének azon pontos rendelkezéseit, amelyekre hivatkozott.

134    Mindazonáltal ki kell emelni, hogy ugyanebben a 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítéletben (C‑301/19 P, EU:C:2021:39) a Bíróság jogerősen határozott a jogvita tárgyában, miután a 2019. február 12‑i Printeos kontra Bizottság ítélet (T‑201/17, EU:T:2019:81) rendelkező részének 2) pontját megsemmisítette azzal az indokkal, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor elutasította a Printeos azon kérelmét, hogy a 2017. március 31‑től számított időszakra fizessenek neki késedelmi kamatokat. A Bíróság a 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet (C‑301/19 P, EU:C:2021:39) 129. pontjában így állapította meg, hogy késedelmi kamatokat kell megítélni a Printeos részére az EKB által a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott, 3,5 százalékponttal növelt kamatlábnak megfelelően, az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 83. cikke (2) bekezdésének b) pontjával való analógia útján.

135    Ötödször, a felperes releváns módon kifejti, hogy ha nem fizette volna meg a szabálytalanul meghatározott bírság összegét, neki is meg kellett volna fizetnie az EKB által a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott, 3,5 százalékponttal növelt kamatlábnak megfelelő, az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 83. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt késedelmi kamatokat. A felperes ebből helyesen vezeti le, hogy a bírság megsemmisítését és az összegének csökkentését követően a Bizottságnak ugyanezen kamatláb szerint és ugyanazon időszak vonatkozásában kell késedelmi kamatokat fizetnie, amelynek során tévesen szedte be a túlfizetett összeget.

136    A fentiekre tekintettel a felperes részére a forrásai használatáért való megfosztásért járó átalányösszegű kompenzációt akként lehet meghatározni, hogy analógia útján alkalmazzuk az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 83. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt kamatot, vagyis az EKB által a fő refinanszírozási műveleteire 2015 januárjában alkalmazott kamatlábat, azaz 0,05%‑ot, növelve azt 3,5 százalékponttal.

137    Helyt kell tehát adni a harmadik kereseti kérelem keretében másodlagosan előterjesztett kérelemnek, és a felperes részére 1 750 522,83 euró kártérítést kell megítélni azon kár helyreállítása jogcímén, amelyet az EUMSZ 266. cikk első bekezdésének kellően súlyos megsértése okozott neki, és amely abból áll, hogy a 2015. január 16. és 2019. február 19. közötti időszakban a felperes 3,55% mértékű késedelmi kamatokat veszített a bírság összegének azon része után, amelyet jogalap nélkül fizetett meg.

138    Következésképpen a felperes által a negyedik kereseti kérelmében harmadlagosan előterjesztett kérelemről nem szükséges határozni.

 A Törvényszék által a felperes részére megítélt kártérítés után járó kamatokról

139    A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék azt a kártérítést, amelyet adott esetben megítél számára, a meghozandó ítélet kihirdetésétől a teljes kifizetésig növelje késedelmi kamatokkal. E növelésnek az EKB által a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott kamatlábon kellene alapulnia, növelve azt 3,5 százalékponttal, vagy másodlagosan a Törvényszék által megfelelőnek ítélt egyéb késedelmi kamatlábat kellene alapul vennie.

140    A Bizottság e kérelem elutasítását kéri azzal az indokkal, hogy a felperes nem jogosult kártérítésre.

141    Az Unió szerződésen kívüli, az EUMSZ 340. cikk második bekezdésében szabályozott felelősségére alapított kérelmet illetően az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy különleges körülmények hiányában a késedelmi kamatfizetési kötelezettség a kártérítési kötelezettséget megállapító ítélettel keletkezik (lásd ebben az értelemben: 1990. június 26‑i Sofrimport kontra Bizottság ítélet, C‑152/88, EU:C:1990:259, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

142    A késedelmi kamatok mértékének megállapításakor figyelembe kell venni az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról, az 1296/2013/EU, az 1301/2013/EU, az 1303/2013/EU, az 1304/2013/EU, az 1309/2013/EU, az 1316/2013/EU, a 223/2014/EU és a 283/2014/EU rendelet és az 541/2014/EU határozat módosításáról, valamint a költségvetési rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. július 18‑i (EU, Euratom) 2018/1046 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2018. L 193., 1. o.) 99. cikke (2) bekezdésének b) pontját. E rendelkezés értelmében az alkalmazandó kamatlábat az EKB által a fő refinanszírozási műveletei esetében alkalmazott, az Európai Unió Hivatalos Lapjának C sorozatában közzétett, az esedékesség napja szerinti hónap első naptári napján érvényes kamatláb alapján kell kiszámítani, növelve azt 3,5 százalékponttal (lásd analógia útján: 2016. január 14‑i Bizottság kontra Marcuccio végzés, C‑617/11 P‑DEP, nem tették közzé, EU:C:2016:17, 12. pont; 2020. október 7‑i Argus Security Projects kontra Bizottság és EUBAM Libya végzés, T‑206/17 DEP, nem tették közzé, EU:T:2020:476, 61. pont).

143    A jelen ügyben a fenti 137. pont szerinti kártérítés után a jelen ítélet kihirdetésétől a teljes kifizetésig késedelmi kamatokat kell fizetni. A késedelmi kamatok mértéke az EKB által a jelen ítélet meghozatalának időpontjában a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott, 3,5 százalékponttal növelt kamatláb.

 A megsemmisítés iránti kérelemről

144    A felperes a megsemmisítés iránti kérelme keretében két jogalapra hivatkozik. Az első jogalap az EUMSZ 266. cikk első bekezdésének megsértésén alapul, amennyiben a Bizottság a megtámadott határozatban megtagadta, hogy a felperes részére késedelmi kamatokat fizessen. A második jogalap az EUMSZ 296. cikk második bekezdésének megsértésén alapul, amennyiben a megtámadott határozatnak hiányzik az indokolása, vagy az elégtelen.

145    A második, az EUMSZ 296. cikk második bekezdésének megsértésére alapított jogalapot illetően hangsúlyozni kell, hogy tekintettel a megtámadott határozat szövegére (lásd a fenti 12–17. pontot), az elfogadásának kontextusára (lásd a fenti 1–10. pontot), valamint az érintett területet szabályozó jogi szabályok összességére, a felperesnek módjában állt megérteni, hogy a Bizottság azzal az indokkal tagadta meg vele szemben a késedelmi kamatok megfizetését, hogy egyrészt, az EUMSZ 266. cikk kizárólag azt követeli meg a Bizottsággal szemben, hogy az 1268/2012 felhatalmazáson alapuló rendelet 90. cikke (4) bekezdésének a) pontjában említett „felhalmozódott” kamatokat fizesse meg, másrészt pedig, hogy a 2019. február 12‑i Printeos kontra Bizottság ítélet (T‑201/17, EU:T:2019:81) nem követeli meg a Bizottsággal szemben, hogy a jelen ügyben késedelmi kamatokat fizessen. Azt, hogy a felperes megértette a megtámadott határozatot, egyébiránt megerősítik azok az érvek, amelyeket a felperes a keresete keretében felhozott. Ezenkívül a fenti 72–111. pontból kitűnik, hogy a Törvényszéknek módjában állt érdemben értékelni azt, hogy a Bizottság jogszerűen tagadta‑e meg a felperessel szemben a késedelmi kamatfizetést.

146    A második jogalapot tehát el kell utasítani.

147    Ami az első, az EUMSZ 266. cikk első bekezdésének azáltal történő megsértésére alapított jogalapot illeti, hogy a Bizottság megtagadta a késedelmi kamatfizetést, a fenti 72–111. pontból kitűnik, hogy a Bizottság megsértette e rendelkezést, amikor a megtámadott határozatban megtagadta, hogy a bírság összegének az általa jogalap nélkül beszedett része után késedelmi kamatokat fizessen a felperes részére a 2015. január 16., vagyis a bírság megfizetésének időpontja és 2019. február 19., vagyis a bírságösszeg azon része visszatérítésének időpontja közötti időszak vonatkozásában, amelyet a Törvényszék a 2018. december 13‑i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletben (T‑827/14, EU:T:2018:930) végül jogalap nélkülinek nyilvánított.

148    Az első jogalapnak tehát helyt kell adni, és a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni.

 A költségekről

149    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (3) bekezdése értelmében részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. Ha azonban az ügy körülményei alapján indokoltnak látszik, a Törvényszék határozhat úgy, hogy a fél saját költségein felül viseli a másik fél költségeinek egy részét is.

150    A jelen ügyben a felperes a második kereseti kérelme tekintetében pervesztes lett. Az első, a harmadik és az ötödik kereseti kérelmének azonban a Törvényszék helyt adott. Másfelől a Törvényszék arra kötelezte a Bizottságot, hogy fizesse meg azon kártérítés nagy részét, amelyet a felperes által az általa elszenvedett helyreállítása jogcímén követelt. Végül az iratanyagból nem tűnik ki, hogy a 2021. január 20‑i Bizottság kontra Printeos ítélet (C‑301/19 P, EU:C:2021:39) kihirdetését követően a Bizottság úgy határozott volna, hogy a 2015. január 16. és 2019. február 19. közötti időszakra késedelmi kamatokat fizet a felperesnek. E körülmények között úgy kell határozni, hogy a Bizottság maga viseli saját költségeit, valamint a felperes részéről felmerült költségek felét. A felperes maga viseli saját költségeinek felét.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hetedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék kötelezi az Európai Bizottságot, hogy a bekövetkezett kár helyreállítása jogcímén fizessen 1 750 522,83 euró összegű kártérítést a Deutsche Telekom AG részére.

2)      Az 1) pont szerinti kártérítés után a jelen ítélet kihirdetésének napjától a teljes kifizetésig késedelmi kamatokat kell fizetni, amelyek mértéke az Európai Központi Bank (EKB) által a fő refinanszírozási műveleteire alkalmazott, 3,5 százalékponttal növelt kamatláb.

3)      A Törvényszék megsemmisíti a Bizottság 2019. június 28i azon határozatát, amelyben a Bizottság megtagadta, hogy a 2015. január 16. és 2019. február 19. közötti időszak vonatkozásában késedelmi kamatokat fizessen a Deutsche Telekom részére a bírság azon tőkeösszege után, amelyet a 2018. december 13i Deutsche Telekom kontra Bizottság ítéletet (T827/14, EU:T:2018:930) követően visszatérített.

4)      A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

5)      A Bizottság a saját költségein felül viseli a Deutsche Telekom részéről felmerült költségek felét.

6)      A Deutsche Telekom viseli saját költségeinek a felét.

da Silva Passos

Valančius

Reine

Truchot

 

      Sampol Pucurull

Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. január 19‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


Tartalomjegyzék



*Az eljárás nyelve: német.