Language of document : ECLI:EU:T:2022:556

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített hatodik tanács)

2022. szeptember 14.(*)

„Dokumentumokhoz való hozzáférés – 1049/2001/EK rendelet – Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottsága – A növényvédő szerek méhekkel kapcsolatos kockázatértékeléséről szóló EFSA‑útmutató – A tagállamok egyéni álláspontjai – A hozzáférés megtagadása – Az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (3) bekezdése – A döntéshozatali eljárás védelmével kapcsolatos kivétel”

A T‑371/20. és T‑554/20. sz. egyesített ügyekben,

a Pollinis France (székhelye: Párizs [Franciaország], képviselik: C. Lepage és T. Bégel ügyvédek)

felperes

az Európai Bizottság (képviselik: S. Delaude, C. Ehrbar és G. Gattinara, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hatodik tanács)

tagjai: A. Marcoulli elnök (előadó), S. Frimodt Nielsen, J. Schwarcz, C. Iliopoulos és R. Norkus bírák,

hivatalvezető: P. Cullen tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a T‑371/20. és a T‑554/20. sz. ügynek az eljárás szóbeli szakaszának lefolytatása és az eljárást befejező határozat meghozatala céljából való egyesítését elrendelő, 2020. december 15‑i végzésre,

tekintettel a 2022. május 6‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        A felperes, a Pollinis France az EUMSZ 263. cikkre alapított keresetében a 2020. június 19‑i C(2020) 4231 final bizottsági határozat (a továbbiakban: első megtámadott határozat) és a 2020. július 21‑i C(2020) 5120 final bizottsági határozat (a továbbiakban: második megtámadott határozat) megsemmisítését kéri, amely határozatokkal a Bizottság megtagadta tőle a hozzáférést az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által 2013. június 27‑én elfogadott, eredetileg 2013. július 4‑én közzétett és 2014. július 4‑én újra közzétett, a növényvédő szerek méhekkel kapcsolatos kockázatértékeléséről szóló EFSA‑útmutatóra (a továbbiakban: méhekről szóló 2013. évi útmutató) vonatkozó egyes dokumentumokhoz, és részleges hozzáférést biztosított számára a méhekről szóló 2013. évi útmutatóra vonatkozó más dokumentumokhoz.

I.      A jogvita előzményei

2        A felperes egy francia nem kormányzati szervezet, amely a környezet védelmében tevékenykedik, és amelynek célja a vadon élő és közönséges méhek védelme, valamint a fenntartható mezőgazdaság előmozdítása a beporzók megőrzése érdekében.

A.      A T371/20. sz. ügy

3        2020. január 27‑én a felperes az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2001, L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) és a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló Aarhusi Egyezmény rendelkezéseinek a közösségi intézményekre és szervekre való alkalmazásáról szóló, 2006. szeptember 6‑i 1367/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2006. L 264., 13. o.) alapján hozzáférést kért az Európai Bizottságtól a méhekről szóló 2013. évi útmutatóra vonatkozó egyes dokumentumokhoz.

4        A Bizottság és a felperes közötti, a kérelem körének meghatározása és szűkítése érdekében folytatott levélváltást követően a kérelem lényegében a tagállamoknak, a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottsága (Standing Committee on Plants, Animals, Food and Feeds) tagjainak és a Bizottságnak a méhekről szóló 2013. évi útmutatóra vonatkozó álláspontját rögzítő dokumentumokra, valamint az e témával kapcsolatosan 2018 októbere óta a Bizottsághoz beérkezett vagy a Bizottság által kidolgozott tervezetekre korlátozódott.

5        A Bizottság 2020. március 16‑án kelt levelében 25 olyan dokumentumot talált, amelyre kiterjedt a felperes hozzáférés iránti kérelme, és rámutatott, hogy 6 dokumentum (20–25. sz. dokumentum) elérhető az Europa honlapon, a fennmaradó 19 dokumentum (1–19. sz. dokumentum) tekintetében pedig az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének második albekezdésében foglalt kivétel alapján elutasította a hozzáférés iránti kérelmet. Az e levélhez csatolt táblázatból kitűnik, hogy az említett 1–19. sz. dokumentumok olyan, esetenként mellékletekkel ellátott e‑mailek, amelyeket egyes tagállamok 2019 januárja és júliusa között küldtek a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságán belül, és amelyek lényegében a méhekről szóló 2013. évi útmutatóra vagy annak végrehajtására, többek között a növényvédő szerek forgalomba hozataláról, valamint a 79/117/EGK és a 91/414/EGK tanácsi irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21‑i 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2009. L 309., 1. o.) 29. cikkének (6) bekezdésében említett egységes elvek (a továbbiakban: egységes elvek) módosításának tervezetére vonatkoznak.

6        A felperes 2020. március 25‑én a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti megerősítő kérelmet nyújtott be.

7        A Bizottság 2020. április 15‑én kelt elektronikus levelében tájékoztatta a felperest, hogy a hozzáférés iránti megerősítő kérelemre való válaszadás határidejét meg kell hosszabbítani, majd 2020. május 11‑én kelt elektronikus levelében arról tájékoztatta a felperest, hogy a meghosszabbított határidőn belül nem áll módjában válaszolni a megerősítő kérelemre.

8        A megerősítő kérelemre adott kifejezett válasz hiányában a felperes 2020. június 15‑én keresetet indított, amelyben az 1049/2001 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése alapján a hallgatólagos elutasító határozat (a továbbiakban: hallgatólagos elutasító határozat) megsemmisítését kérte.

9        Az első megtámadott határozatban, amelyet 2020. június 22‑én e‑mailben küldtek meg a felperes részére, a Bizottság kifejezetten válaszolt a megerősítő kérelemre, és részleges hozzáférést biztosított a 2. sz. dokumentumhoz, azonban az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és a 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírt kivételek alapján megtagadta a hozzáférést e dokumentum bizonyos részeihez, és az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírt kivétel alapján megtagadta a hozzáférést a kérelemben szereplő összes többi dokumentumhoz (1. és 3–19. sz. dokumentum).

B.      T554/20. sz. ügy

10      A felperes 2020. április 8‑án másodszor is kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz a méhekről szóló 2013. évi útmutatóra vonatkozó egyes dokumentumokhoz való hozzáférés iránt. A kérelem lényegében a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottsága tagjai és a Bizottság egyes tisztviselői, illetve tagjai közötti, a 2013 júliusától 2018 szeptemberéig tartó időszakban a méhekről szóló 2013. évi útmutatóval kapcsolatos levelezésre, napirendekre, jegyzőkönyvekre vagy jelentésekre vonatkozott.

11      A Bizottság 2020. május 8‑án kelt levelében 59 olyan dokumentumot talált, amelyekre a felperes hozzáférés iránti második kérelme kiterjedt, és az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében foglalt kivétel alapján valamennyi dokumentumra vonatkozóan elutasította a kérelmet. Az említett levélhez csatolt táblázatból kitűnik, hogy ezek a dokumentumok olyan, esetenként mellékletekkel ellátott e‑mailek vagy „hozzászólások”, amelyeket egyes tagállamok 2013 szeptembere és 2018 júniusa között küldtek a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságán belül, és amelyek lényegében a méhekről szóló 2013. évi útmutatóra vagy annak végrehajtására vonatkoznak (a továbbiakban a fenti 5. pontban említett 1–19. sz. dokumentummal együtt: a kért dokumentumok).

12      A felperes 2020. május 25‑én az említett dokumentumokhoz való hozzáférés iránti megerősítő kérelmet nyújtott be.

13      A Bizottság 2020. június 17‑én kelt elektronikus levelében tájékoztatta a felperest, hogy a hozzáférés iránti megerősítő kérelemre való válaszadás határidejét meg kell hosszabbítani,

14      A második megtámadott határozatban a Bizottság válaszolt a megerősítő kérelemre, és részleges hozzáférést biztosított négy dokumentumhoz (3., 10., 12. és 33. sz. dokumentum), azonban az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontjában és a 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírt kivételek alapján megtagadta a hozzáférést e dokumentum bizonyos részeihez, és az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírt kivétel alapján megtagadta a hozzáférést a kérelemben szereplő összes többi dokumentumhoz (1., 2., 4–9., 11., 13–32. és 34–59. sz. dokumentum). A Bizottság azt is kijelentette, hogy a dokumentumok mindegyike e‑mail.

II.    A felek kérelmei

15      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a T‑371/20. sz. ügyben a keresetlevelet kiigazító beadványt nyilvánítsa elfogadhatónak és megalapozottnak;

–        a T‑554/20. sz. ügyben nyilvánítsa a keresetet elfogadhatónak és megalapozottnak;

–        semmisítse meg az első és a második megtámadott határozatot;

–        mindkét ügyben kötelezze a Bizottságot arra, hogy költségek címén fizessen a részére 3000 eurót.

16      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a T‑371/20. sz. ügyben a hallgatólagos elutasító határozat ellen indított keresetet nyilvánítsa okafogyottnak, és nyilvánítsa a keresetlevelet kiigazító beadványt elfogadhatatlannak, másodlagosan pedig a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;

–        a T‑554/20. sz. ügyben a keresetet utasítsa el;

–        mint elfogadhatatlant utasítsa el a Bizottságot az egyesített ügyenként 3000 euró költség megfizetésére való kötelezés iránti kérelmet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

III. A jogkérdésről

17      A felperes a megtámadott határozatokkal szemben négy, lényegében azonos jogalapra hivatkozik.

18      Az első jogalap lényegében az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének megsértésére vonatkozik, amennyiben a Bizottság nem indokolta a döntéshozatali eljárás védelmére vonatkozó kivétel alkalmazását. A második jogalap lényegében az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének megsértésére vonatkozik, amennyiben a kért dokumentumok közzétételéhez nyomós közérdek fűződik, így azokhoz a jogalkotási dokumentumokéhoz hasonló szélesebb hozzáférést kell biztosítani. A harmadik jogalap az 1367/2006 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének megsértésére vonatkozik, mivel az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (3) bekezdésében foglalt kivételt még szigorúbban kell értelmezni és alkalmazni, amennyiben a kért információk a környezetbe történő kibocsátásokra vonatkoznak. A negyedik jogalap az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdése b) pontjának és 4. cikke (6) bekezdésének téves alkalmazásán alapul.

19      E jogalapok vizsgálata előtt pontosítani kell a T‑371/20. sz. ügyben indított kereset tárgyát, tekintettel a Bizottság által a kereset okafogyottságának megállapítása iránt előterjesztett kérelemre, továbbá a felperesnek a keresetlevelet kiigazító beadványára.

A.      A T371/20. sz. ügyben indított kereset tárgyáról

20      A Bizottság 2020. július 15‑én a T‑371/20. sz. ügyben a kereset okafogyottságának megállapítása iránti kérelmet terjesztett elő. A felperes 2020. augusztus 18‑án a keresetlevelet kiigazító beadványt terjesztett elő. A felperes a kereset okafogyottságának megállapítása iránti kérelemre vonatkozó észrevételeit 2020. augusztus 31‑én, a Bizottság a keresetlevelet kiigazító beadványra vonatkozó észrevételeit 2020. október 1‑jén nyújtotta be. A Törvényszék 2020. november 13‑án úgy határozott, hogy a kereset okafogyottságának megállapítása iránti kérelmet a kereset érdemi részével együtt vizsgálja meg.

21      Először is, a felek között nem vitatott, hogy a hallgatólagos elutasító határozatot az első megtámadott határozat felváltotta, mivel ez utóbbi kifejezett választ ad a felperes által 2020. március 25‑én benyújtott megerősítő kérelemre.

22      Emlékeztetni kell arra, hogy mivel a Bizottság által később hozott határozat hatásaként a hozzáférést hallgatólagosan megtagadó határozatot visszavonták, a keresetről az e hallgatólagos határozatra irányuló részében már nem szükséges határozni (2015. július 2‑i Typke kontra Bizottság ítélet, T‑214/13, EU:T:2015:448, 36. pont; lásd még ebben az értelemben: 2014. október 2‑i Strack kontra Bizottság ítélet, C‑127/13 P, EU:C:2014:2250, 88. és 89. pont).

23      Következésképpen – amint arra a Bizottság hivatkozik – a hallgatólagos elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelemről már nem szükséges határozni.

24      Másodszor azonban a felperes az első megtámadott határozatnak a keresetlevél benyújtását követően történő elfogadására tekintettel Törvényszék eljárási szabályzatának 86. cikke alapján a keresetlevelet kiigazító beadványt nyújtott be, amelyben azt kérte, hogy a Törvényszék a keresetet ezentúl e kifejezett határozat megsemmisítésére irányuló keresetnek tekintse.

25      Márpedig, noha a felek beadványait főszabály szerint a megváltoztathatatlanság jellemzi, az eljárási szabályzat 86. cikke eltérést biztosít ettől az elvtől. Így az eljárási szabályzat 86. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében, ha a megsemmisíteni kért jogi aktus helyébe azonos tárgyú másik jogi aktus lép, a felperes az eljárás szóbeli szakaszának befejezését, illetve a Törvényszék azon határozatát megelőzően, hogy az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határozzon, ezen új körülmény figyelembevétele érdekében külön iratban és az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdése szerinti azon határidőn belül, amelyen belül a keresetlevél kiigazítását indokoló jogi aktus megsemmisítése kérhető, kiigazíthatja a keresetlevelet.

26      A jelen ügyben a kérelmet hallgatólagosan elutasító határozat helyébe az első megtámadott határozat lépett, és a keresetlevelet kiigazító beadványt az erre a célra előírt formában és határidőn belül nyújtották be, amint azt a Bizottság az említett kiigazítási beadvánnyal kapcsolatos észrevételeiben kifejezetten elismerte.

27      Egyrészt azonban a Bizottság általánosságban megjegyezte, hogy nem világos, hogy ez a beadvány a keresetlevél helyébe lépett‑e vagy kiegészítette azt, azonban ez utóbbi értelmezésből indult ki. A pervezető intézkedés keretében e tekintetben feltett kérdésre a felperes a Törvényszék Hivatalához 2022. március 25‑én benyújtott válaszában megerősítette, hogy a kiigazítási beadványa valóban kiegészítette a keresetet. Márpedig, mivel a felek együttesen ez utóbbi módon értelmezik ezt a beadványt, és ráadásul – amint az az eljárási szabályzat 86. cikkének (4) bekezdéséből kitűnik – a keresetlevelet kiigazító beadvány nem léphet a keresetlevél egészének helyébe, hanem tartalmaznia kell a kiigazított kereseti kérelmeket, továbbá adott esetben a kiigazított jogalapokat és érveket, valamint a kereseti kérelmek kiigazítására vonatkozó bizonyítékokat és bizonyítási indítványokat, a Bizottság észrevétele nem kérdőjelezheti meg magának a keresetlevélnek az elfogadhatóságát.

28      Másrészt a Bizottság a kiigazítási beadványban előterjesztett jogalapok elfogadhatatlanságára, hatástalanságára, illetve nyilvánvaló megalapozatlanságára is hivatkozott. Mindazonáltal, mivel ezek a kritikák az említett jogalapok elfogadhatóságára, hatásosságára, illetve megalapozottságára vonatkoznak, az egyes jogalapok értékelésének körébe tartoznak, és ezért a kiigazítási beadvány egészének elfogadhatósága szempontjából irrelevánsak.

29      Következésképpen, mivel az eljárási szabályzat 86. cikkének (1) és (2) bekezdésében előírt feltételek a jelen ügyben teljesülnek, a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott keresetet a továbbiakban az első megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelemnek kell tekinteni.

30      Egyébiránt ez utóbbi tekintetében a Bizottság az eljárás okafogyottá nyilvánítása iránti kérelemre a felperes által tett észrevételekben szereplő egyik mondat alapján rámutatott, hogy úgy tűnik, a felperes nem vitatja az első megtámadott határozatnak azt a részét, amelyben részleges hozzáférést kapott a 2. sz. dokumentumhoz (lásd: fenti 9. pont). Márpedig meg kell említeni egyrészt, hogy a felperesnek a Bizottság által hivatkozott mondata csupán az első megtámadott határozat megsemmisítéséhez fűződő érdekét fejezi ki, és emlékeztet arra, hogy ez a határozat továbbra is megtagadta a hozzáférést az összes többi dokumentumhoz (lásd: fenti 9. pont), másrészt pedig, hogy a keresetlevelet kiigazító beadvány indokolása nem korlátozza a kereset tárgyát kizárólag azokra a dokumentumokra, amelyekhez a hozzáférést teljes mértékben megtagadták. Végül a felperes a tárgyaláson feltett kérdésre válaszul megerősítette, hogy e keresetek a megtámadott határozatok vitatásara irányulnak, ide értve a határozatok azon részét is, amelyben részleges hozzáférést biztosítottak bizonyos dokumentumokhoz; és ezt a tárgyalás jegyzőkönyvében is rögzítették. Következésképpen, a Bizottság érvelésével ellentétben a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott keresetet az első megtámadott határozat egészének megsemmisítése iránti kérelemnek kell tekinteni.

B.      A lényegében az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének azáltal történő megsértésére alapított első jogalapról, hogy a Bizottság nem megfelelően alkalmazta a döntéshozatali eljárás védelmére vonatkozó kivételt

31      Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott kiigazítási beadványban és a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben kifejtett első jogalap címe, valamint első és utolsó pontjai az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének második albekezdésére hivatkoznak, és ezzel megismétlik a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben a hallgatólagos elutasító határozatra vonatkozóan előterjesztett első jogalap terminológiáját és szerkezetét. Ugyanakkor a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott kiigazítási beadványban és a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben az említett jogalappal kapcsolatos fejtegetések nem kizárólag e rendelkezés második albekezdésének állítólagos megsértésére, hanem közelebbről a Bizottság által a megtámadott határozatokban felhozott indokokra, valamint az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésére vonatkoznak.

32      Az első jogalap tehát lényegében két részből áll, amelyek közül az első az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdése második albekezdésének, a második pedig ugyanezen rendelkezés első albekezdésének megsértésére vonatkozik.

33      Ami az első jogalap első részét illeti – amint arra a Bizottság hivatkozik –, amennyiben a felperes az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdése második albekezdésének helytelen alkalmazására, vagy akár az említett rendelkezés alkalmazását lehetővé tévő indokok feltüntetésének hiányára hivatkozik, eleve meg kell állapítani, hogy ez a rész hatástalan, mivel nem vezethet a megtámadott határozatok megsemmisítéséhez. E határozatokban ugyanis a Bizottság nem az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének második albekezdését alkalmazta, hanem az említett rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében foglalt kivétel alapján tagadta meg a hozzáférést a kért dokumentumokhoz. Egyébként e tekintetben nem releváns az, hogy a Bizottság a 2020. március 16‑i levelében (lásd: fenti 5. pont) a 4. cikk (3) bekezdésének második albekezdésére hivatkozott, mivel a jelen ügyek nem e levél, hanem a megtámadott határozatok megsemmisítésére irányulnak, amelyekben a Bizottság a rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében foglalt kivételre hivatkozott. Az első jogalap első részét ezért mint hatástalant el kell utasítani.

34      Az első jogalap második része, amely az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdése első albekezdésének megsértésére vonatkozik, két kifogást tartalmaz. A felperes lényegében egyrészt a Bizottság által hivatkozott, e rendelkezésben előírt kivétel relevanciáját vitatja, mivel a szóban forgó döntéshozatali eljárás nincs folyamatban, másrészt vitatja a Bizottság által e kivétel alkalmazásának igazolására felhozott indokokat.

1.      Előzetes észrevételek

35      Az 1049/2001 rendelet az (1) preambulumbekezdésének megfelelően azon szándékhoz illeszkedik, hogy egy olyan egységet hozzon létre, amelyben a döntéseket a lehető legnyilvánosabban és az állampolgárokhoz a lehető legközelebb eső szinten hozzák meg. Amint arra e rendelet (2) preambulumbekezdése emlékeztet, az intézmények dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférés joga az intézmények demokratikus jellegéhez kapcsolódik (lásd: 2018. március 22‑i De Capitani kontra Parlament ítélet, T‑540/15, EU:T:2018:167, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36      E tekintetben az 1049/2001 rendelet célja – amint az a rendelet (4) preambulumbekezdéséből és 1. cikkéből kitűnik – az, hogy a nyilvánosság számára a lehető legszélesebb körű hozzáférési jogot biztosítsa (lásd: 2018. március 22‑i De Capitani kontra Parlament ítélet, T‑540/15, EU:T:2018:167, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37      E jogra ugyanakkor egyes, köz‑ vagy magánérdekkel kapcsolatos okokon alapuló korlátozások vonatkoznak. Konkrétabban, és (11) preambulumbekezdésével összhangban, az 1049/2001 rendelet a 4. cikkében olyan kivételrendszert határoz meg, amely feljogosítja az intézményeket, hogy megtagadják valamely dokumentumhoz való hozzáférést, ha e dokumentum közzététele sértené az e cikkel védett valamely érdeket (2018. március 22‑i De Capitani kontra Parlament ítélet, T‑540/15, EU:T:2018:167, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38      Az ilyen kivételeket, mivel eltérnek a dokumentumokhoz való lehető legszélesebb körű nyilvános hozzáférés elvétől, megszorítóan kell értelmezni és alkalmazni (2018. március 22‑i De Capitani kontra Parlament ítélet, T‑540/15, EU:T:2018:167, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39      A szigorú értelmezés elvével összhangban az érintett intézménynek, ha úgy dönt, hogy megtagadja a hozzáférést az olyan dokumentumhoz, amelynek a közlését kérték tőle, főszabály szerint magyarázatot kell adnia arra a kérdésre, hogy az e dokumentumhoz való hozzáférés konkrétan és ténylegesen miként sérthetné az 1049/2001 rendelet 4. cikkében előírt, az intézmény által hivatkozott kivétellel védett érdeket. Ráadásul az ilyen sérelem veszélyének észszerűen előre láthatónak, és nem pusztán feltételezésen alapulónak kell lennie. Önmagában az a körülmény, hogy valamely dokumentum egy kivétellel védett érdeket érint, nem elégséges e kivétel alkalmazásának igazolására (2018. március 22‑i De Capitani kontra Parlament ítélet, T‑540/15, EU:T:2018:167, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40      Emlékeztetni kell arra is, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében szereplő kivétel alkalmazása feltételezi annak alátámasztását, hogy a kért dokumentumokhoz való hozzáférés konkrétan és ténylegesen veszélyeztetheti az intézmény döntéshozatali eljárását, továbbá e veszély észszerűen előre látható, nem pusztán feltételezett (2018. március 22‑i De Capitani kontra Parlament ítélet, T‑540/15, EU:T:2018:167, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41      Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírt kivétel alkalmazásához a döntéshozatali eljárást fenyegető veszélynek súlyosnak kell lennie. Ez különösen akkor van így, ha az érintett dokumentumok hozzáférhetővé tétele jelentős hatást gyakorol a döntéshozatali eljárásra. A súlyosság értékelése az adott ügy valamennyi körülményétől függ, különösen a döntéshozatali eljárásra gyakorolt azon negatív hatásoktól, amelyekre az intézmény hivatkozik (2011. június 7‑i Toland kontra Parlament ítélet, T‑471/08, EU:T:2011:252, 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42      Az intézményektől nem lehet megkövetelni olyan bizonyítékok előterjesztését, amelyekből az ilyen kockázat fennállása megállapítható. E vonatkozásban elegendő, hogy a megtámadott határozatban szerepeljenek olyan kézzelfogható körülmények, amelyek lehetővé teszik annak megállapítását, hogy a döntéshozatali eljárást fenyegető ezen veszély a határozat elfogadásának időpontjában észszerűen előrelátható, nem pusztán feltételezett volt, például amelyek olyan objektív okok ezen időpontban való fennállását tanúsítják, amelyek miatt észszerűen számítani lehetett arra, hogy a felperes által kért dokumentumok hozzáférhetővé tétele sértené a döntéshozatali eljárást (2018. március 22‑i De Capitani kontra Parlament ítélet, T‑540/15, EU:T:2018:167, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

43      Az első jogalap második részét e rendelkezések és elvek fényében kell megvizsgálni.

2.      Az első jogalap második részének a folyamatban lévő döntéshozatali eljárás hiányán alapuló első kifogásáról

44      A felperes arra hivatkozik, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírt kivételnek a Bizottság általi értelmezése és alkalmazása nem indokolt. A felperes szerint a Bizottság által a hozzáférés megtagadására hivatkozott indok, nevezetesen a folyamatban lévő döntéshozatali eljárás védelme, ellentmond a Bizottság azon kijelentésének, hogy a döntéshozatali eljárást leállították. Ez utóbbi állítás zavar és félreértés forrása lehet, mivel az eljárás vagy „leállt”, vagy „folyamatban van”. Még ha feltételezhető lenne is, hogy a döntéshozatali eljárást felfüggesztik, és az a méhekről szóló 2013. évi útmutató felülvizsgált változatával folytatódik, ez a dokumentum többé nem lesz ugyanaz.

45      A Bizottság azt válaszolja, hogy a szóban forgó döntéshozatali eljárás nem fejeződött be, és pontosítja, hogy a megtámadott határozatokban a „leállított” kifejezést a „felfüggesztett” vagy „szüneteltetett” kifejezés értelmében használta. Továbbá az a körülmény, hogy a méhekről szóló 2013. évi útmutató módosítható, az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében foglalt kivétel alkalmazása szempontjából nem releváns. Az egyes megtámadott határozatok indokolása tehát nem ellentmondásos.

46      Előzetesen meg kell jegyezni, hogy noha a Bizottság vitatta a felperes által az első jogalap második részében felhozott számos érv elfogadhatóságát és relevanciáját, mivel azok nem a megtámadott határozatokban alkalmazott kivételhez kapcsolódnak, vagy mivel azokat helytelenül a válaszadási szakaszban terjesztették elő, ez nem feltétlenül igaz a fenti 44. pontban említett, a döntéshozatali eljárás folyamatban lévő jellegére vonatkozó érvekre. A T‑371/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevelet kiigazító beadványra vonatkozó észrevételeiben a Bizottság elismerte, hogy ezek az érvek szerepelnek az említett kiigazítási beadványban, és a megtámadott határozatokban hivatkozott kivételre vonatkoznak, továbbá rámutatott, hogy „a kiigazítási beadványban, azon […] pontjaitól eltekintve, amelyek a döntéshozatali eljárás folyamatban lévő jellegére utalnak, a felperes nem igazította jogalapjait a [első megtámadott határozatban] hivatkozott új jogalaphoz”. Meg kell állapítani, hogy ezek az érvek a T‑371/20. sz. ügyben előterjesztett kiigazítási beadványban szerepelnek. Ezen túlmenően a felperes ezeket az érveket azonos formában a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben is előadta. Következésképpen a Bizottság minden későbbi, különösen a védekezésében vagy a tárgyaláson tett olyan állítását, amely azt sugallja, hogy ezek az érvek elfogadhatatlanok vagy hatástalanok, illetve, hogy a felperes nem vitatja, hogy a szóban forgó döntéshozatali eljárás folyamatban van, mint megalapozatlant el kell utasítani.

47      Ezért a felperes első panaszának érdemi részét meg kell vizsgálni.

48      Az ügyiratokból kitűnik, hogy a méhekről szóló 2013. évi útmutatót az EFSA 2013‑ban a Bizottság kérésére készítette el. Ezt a dokumentumot a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16‑i 182/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL 2011. L 55., 13. o.) előírt tanácsadó‑bizottsági eljárás szerint, és az 1107/2009/EK rendelet 77. cikkével és 79. cikkének (2) bekezdésével összhangban történő elfogadása céljából a Bizottság 2013‑ban véleményezésre benyújtotta a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságához.

49      A felek egyetértettek abban, hogy a méhekről szóló 2013. évi útmutatót több éven keresztül vitatták meg a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságán belül anélkül, hogy megállapodás született volna annak szövegéről, mivel e kérdésben a tagállamok nem értettek egyet, és anélkül, hogy a Bizottságnak sikerült volna elfogadnia az említett útmutatót.

50      A méhekről szóló 2013. évi útmutató elfogadásának hiányában és 2018‑as részleges végrehajtása céljából a Bizottság javasolta ezen útmutató egyes részeinek az 1107/2009 rendeletnek a növényvédő szerek értékeléséhez és engedélyezéséhez használt egységes alapelvek tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2011. június 10‑i 546/2011/EU bizottsági rendelet (HL 2011. L 155., 127. o.) előírt egységes elvek módosításával történő végrehajtását. A Bizottság ezért az 546/2011 rendelet módosítására irányuló rendelettervezetet 2018‑ban véleményezésre benyújtotta a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságához abból a célból, hogy azt az 1107/2009/EK rendelet 29. cikkének (6) bekezdésével, 78. cikke (1) bekezdésének c) pontjával és 79. cikkének (4) bekezdésével összhangban a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28‑i 1999/468/EK tanácsi határozatban (HL 1999. L 184., 23. o., magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 124. o.) meghatározott ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás szerint elfogadja.

51      A felek között egyetértés van abban, hogy a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottsága 2019 júliusában pozitív véleményt adott az 546/2011 rendeletet módosító rendelettervezetről, de a Bizottság ezt a tervezetet sem fogadta el, tekintve, hogy az Európai Parlament az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás keretében 2019 októberében ellenezte az elfogadását, mivel lényegében úgy vélte, hogy ez a tervezet nem biztosít megfelelő szintű védelmet.

52      Míg 2018‑ig a Bizottság nem tervezte a méhekről szóló 2013. évi útmutató felülvizsgálatát, 2019 márciusában a Bizottság felkérte az EFSA‑t, hogy a 2013 óta bekövetkezett tudományos fejlődés figyelembevétele érdekében vizsgálja felül a dokumentumot.

53      Ebben az összefüggésben tehát a 2020 júniusában és júliusában elfogadott megtámadott határozatokban a Bizottság rámutatott, hogy a méhekről szóló 2013. évi útmutató felülvizsgálatának az EFSA általi véglegesítéséig a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottsága keretében végzett vizsgálatát „leállította”, és ez azt jelenti, hogy a döntéshozatali eljárást „folyamatban lévőnek” kell tekinteni, mivel azt csak azt követően folytatják, hogy az EFSA befejezte az említett útmutató felülvizsgálatát. A megtámadott határozatokban a Bizottság egyébként arra is rámutatott, hogy hangsúlyozta az EFSA felé, hogy 2021 márciusáig be kell nyújtania a „felülvizsgált jelentését”, és arra kérte az EFSA‑t, hogy vonja be a tagállamok szakértőit és az érdekelt feleket, hogy minden véleményt figyelembe lehessen venni, ami lehetővé teszi a méhekről szóló felülvizsgált útmutató gyors elfogadását.

54      A Bizottság a tárgyaláson a méhekről szóló felülvizsgált útmutató státuszára vonatkozóan feltett kérdésre válaszul rámutatott, hogy a dokumentum tartalmára és esetleges kötelező erejére vonatkozó bármely megállapítás elméleti, mivel az említett útmutató EFSA általi felülvizsgálata még nem fejeződött be. Ugyanez vonatkozik az útmutatónak a Bizottság általi esetleges elfogadása formájára és az e célból követendő eljárásra vonatkozó valamennyi megállapításra is.

55      A fenti 48–54. pontban ismertetett körülményekből következik, hogy a megtámadott határozatokban foglalt bizottsági megállapításokkal ellentétben az a döntéshozatali eljárás, amelyre a kért dokumentumok vonatkoznak, nem tekinthető úgy, hogy e határozatok elfogadásának időpontjában folyamatban volt.

56      Kétségkívül megállapítható ugyanis, hogy a kért dokumentumok egy 2013 és 2019 között zajló bizottsági döntéshozatali eljáráshoz kapcsolódnak, amelynek célja a méhekről szóló 2013. évi útmutató teljes vagy részleges Bizottsági általi végrehajtása volt, akár az említett útmutatónak a 182/2011 rendeletben előírt tanácsadó‑bizottsági eljárás szerinti elfogadásával, akár az 546/2011 rendeletben meghatározott egységes elveknek az 1999/468 rendeletben előírt meghatározott ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás szerinti módosításával. Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozatok elfogadásának időpontjában már nem volt folyamatban olyan döntéshozatali eljárás, amelynek célja az említett 2013. évi útmutató – akár önmagában, akár az egységes elvek módosítása formájában történő – végrehajtása lett volna. Ezzel szemben a Bizottság hallgatólagosan, de szükségszerűen úgy döntött, hogy a 2013. évi útmutatót a továbbiakban nem hajtja végre, sőt kifejezetten felkérte az EFSA‑t annak felülvizsgálatára, amely felülvizsgálat a megtámadott határozatok elfogadásakor még folyamatban volt, és amely ráadásul lehetetlenné tette a felülvizsgált útmutató tartalmának, esetleges elfogadása formájának és az e célból követendő eljárásnak a meghatározását. Ez a felülvizsgálat tehát azt jelenti, hogy a megtámadott határozatok elfogadásának időpontjában még a Bizottság döntéshozatali eljárásának tárgya is hiányzott.

57      Nem vezethet más következtetésre a Bizottság azon érvelése, hogy a fenti 48–54. pontban említett körülmények ellenére továbbra is az volt a célja, hogy végrehajtsa a méhekről szóló útmutatót abból a célból, hogy a tagállamok hatóságai számára az 1107/2009 rendelet 36. cikkének (1) bekezdésével összhangban a „legfrissebb tudományos és műszaki ismereteket” tartalmazó útmutatót biztosítson. Még ha feltételezhető lenne is, hogy ez a célkitűzés megállapítást nyer, ez önmagában nem jelenti azt, hogy a megtámadott határozatok elfogadásának időpontjában olyan döntéshozatali eljárás volt folyamatban, amelynek tárgya egy ilyen útmutató volt. Ezzel szemben az ügyiratban szereplő bizonyítékok azt mutatják, hogy a Bizottság úgy döntött, hogy nem hajtja végre a méhekről szóló 2013. évi útmutatót, és hogy adott esetben a méhekről szóló, felülvizsgált útmutatóra vonatkozó döntéshozatali eljárásra akkor kerülhetett volna sor, miután az EFSA benyújtotta ezen útmutatót a Bizottságnak, és ez utóbbi úgy döntött, hogy végrehajtja azt, ami egyébként a megtámadott határozatok elfogadásakor, és a tárgyalás időpontjában is elméleti volt. Ugyanezen okokból, a Bizottság állításával ellentétben, az a tény, hogy a felperes a méhekről szóló 2013. évi útmutató teljes egészében történő elfogadását kérte, sőt még mindig kéri, semmiképpen sem jelenti azt, hogy a megtámadott határozatok elfogadásakor folyamatban volt vagy még most is folyamatban van az ezen útmutatóval kapcsolatos döntéshozatali eljárás.

58      Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy az a körülmény, hogy a méhekről szóló 2013. évi útmutató EFSA általi felülvizsgálata továbbra is folyamatban volt, nem jelenti azt, hogy a megtámadott határozatok elfogadásának időpontjában az említett útmutató végrehajtásával kapcsolatos bizottsági döntéshozatali eljárás még folyamatban volt. Éppen ellenkezőleg, még ez a felülvizsgálati eljárás is azt a megállapítást támasztja alá, hogy az egységes elvek módosításának elutasítását követően, a megtámadott határozatok elfogadásának időpontjában a Bizottság már nem folytatott döntéshozatali eljárást a méhekről szóló 2013. évi útmutatóval kapcsolatban. Ugyanis – amint arra a felperes, anélkül, hogy a Bizottság ellentmondott volna neki, rámutatott – 2018‑ig a Bizottság nem tervezte, hogy ilyen felülvizsgálatot kérjen. Amint azonban a megtámadott határozatokból kitűnik, úgy tűnik, hogy ezt a felülvizsgálatot a méhekről szóló 2013. évi útmutató elfogadásának lehetetlensége miatt, valamint a felülvizsgált útmutató gyors elfogadásának lehetővé tétele érdekében tervezték.

59      Ebből következik, hogy a Bizottság döntéshozatali eljárása a méhekről szóló 2013. évi útmutatóval kapcsolatban a megtámadott határozatok elfogadásának időpontjában már lezárult, következésképpen a jelen ügyek sajátos körülményei között a Bizottság nem hivatkozhatott jogszerűen az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírt kivételre, amelynek célja az intézmény döntéshozatali eljárásának védelme olyan ügyekben, amelyekben még nem hozott határozatot.

60      Az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (3) bekezdése ugyanis egyértelműen különbséget tesz aszerint, hogy egy eljárás lezárult‑e már, vagy sem. A határozat elfogadását követően a döntéshozatali eljárás védelmének követelménye kevésbé jelentős, így az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének második albekezdésében említett dokumentumokon kívül valamennyi más dokumentum hozzáférhetővé tétele nem veszélyeztetheti az említett eljárást, és egy ilyen dokumentum hozzáférhetővé tételének megtagadása nem engedélyezhető, még akkor sem, ha a hozzáférhetővé tétel súlyosan veszélyeztette volna ezen eljárást, ha arra a szóban forgó határozat elfogadását megelőzően került volna sor. Így azon indokok, amelyekre az intézmény egy ilyen dokumentumnak azt megelőzően kért hozzáférhetővé tétele megtagadásakor, hogy az igazgatási eljárás befejeződött volna, hivatkozhat, nem elegendőek ugyanazon dokumentum hozzáférhetővé tétele megtagadásának indokolásaként a határozat elfogadást követően (lásd ebben az értelemben: 2011. július 21‑i Svédország kontra MyTravel és Bizottság ítélet, C‑506/08 P., EU:C:2011:496, 78., 80. és 82. pont).

61      Ezért az első jogalap második része első kifogásának helyt kell adni, és ezen az alapon a megtámadott határozatokat is meg kell semmisíteni, amennyiben azok az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján megtagadják a kért dokumentumokhoz való hozzáférést.

62      A jelen ügyek körülményei között azonban meg kell vizsgálni az első jogalap második részének második jogalapját is, amely a megtámadott határozatokban az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírt kivétel alkalmazásának igazolására a Bizottság által felhozott indokokra vonatkozik, feltételezve, hogy e rendelkezés a jelen ügyben alkalmazandó.

3.      Az első jogalap második részének a megtámadott határozatok indokolására vonatkozó második jogalapjáról

63      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatokban a Bizottság lényegében három, egymással összefüggő okra hivatkozott annak érdekében, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján megtagadja a hozzáférést a kért dokumentumokhoz. A Bizottság szerint először is a komitológiai eljárások biztosítják a tagállamok egyéni álláspontjainak titkosságát. Másodszor, a tagállamok bizalmasan megosztott álláspontjainak nyilvánosságra hozatala aláásná a tagállamok közötti együttműködést, valamint a tagállamok és a Bizottság közötti kölcsönös bizalmat. A méhekről szóló 2013. évi útmutatóval kapcsolatos viták bizonyos körülményei szilárd bizonyítékai a védendő szóban forgó döntéshozatali eljárás összetettségének és érzékenységének. Harmadszor, a Bizottságra külső nyomás nehezedett és továbbra is nehezedik a különböző, egymással ellentétes érdekeket képviselő érdekelt felek részéről, így a kért dokumentumok nyilvánosságra hozatala további külső nyomásgyakorlásnak tenné ki a hosszadalmas és összetett döntéshozatali eljárást. A kért dokumentumok nyilvánosságra hozatala csökkentené a tagállamok mozgásterét és rugalmasságát, amely tagállamoknak képesnek kell lenniük arra, hogy az állandó bizottságokban külső nyomásgyakorlástól mentesen, szabadon vizsgáljanak meg minden lehetőséget.

64      A Bizottság által a megtámadott határozatokban felhozott indokok vitatására a felperes részéről előadott érvek vizsgálata előtt, először is meg kell vizsgálni ezen érvek elfogadhatóságát, amit a Bizottság azzal az indokkal vitat, hogy ezek új jogalapnak minősülnek.

a)      A felperes érveinek elfogadhatóságáról

65      Válaszában a felperes kijelenti, hogy érvelésének annyiban történő módosításán kívül, hogy „a »második albekezdést« az »első albekezdésre« módosítja”, változtatás nélkül megerősíti, hogy a megtámadott határozatok az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdését is sértik, mivel az alkalmazandó jog ugyanaz. Mindenesetre a felperes a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevelet kiigazító beadványában és a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetében kifejezetten hivatkozott az említett első albekezdésre. Ez az érv tehát nem „új jogalap”, mivel az érvelés pontosan ugyanaz, és a felperes már hivatkozott rá. Ráadásul, a jogalapok kiegészítésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatra hivatkozva a felperes azt állítja, hogy a jelen ügyben a két albekezdés „a döntéshozatali eljárás védelmének szükségességére tekintettel a dokumentumok nyilvánosságra hozatalának feltételei szükségszerű kiegészítésének minősül”, és hogy a keresetlevélben és az egyesített ügyekben benyújtott válaszban szereplő érvelésének értelme ugyanaz. A felperes arra a következtetésre jut, hogy ezért az első jogalap nem elfogadhatatlan, amennyiben az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésére vonatkozik.

66      A Bizottság a viszonválaszában a felperes azon lehetőségét illetően, hogy pontosítsa az első jogalap hatályát, előzetesen megjegyzi, hogy a felperes érvelése azon a téves előfeltevésen alapul, amely szerint az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első és második albekezdése egy és ugyanazon kivételre vonatkozik, holott két különálló, vagylagosan alkalmazandó kivételről van szó. Ebben az összefüggésben a Bizottság egyrészről azt állítja, hogy a felperes megerősítette, hogy e rendelkezés második albekezdésének megsértésére kíván hivatkozni, azonban az ezen albekezdésre való hivatkozás nem lényeges hiba. Ezzel szemben e rendelkezés első albekezdésének említése (egyszer a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott kiigazítási beadványban, egyszer pedig a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben) lényeges hibának minősül, mivel e tekintetben hiányzik az önálló érvelés, különös tekintettel arra, hogy a két kivétel vagylagosan alkalmazandó. Ha a felperes az első albekezdéssel kapcsolatban kiegészítő vagy halmozott érvelést szándékozott kifejteni, ezt a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott kiigazítási beadványban vagy a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben kellett volna egyértelműen feltüntetnie; érvelésének ilyen kiterjesztését visszamenőlegesen nem végezhette volna el. Másrészről a Bizottság azt állítja, hogy a felperes válaszában nem hivatkozhat az első albekezdésre vonatkozó érvekre, mivel ezek az érvek szorosan kapcsolódnak a keresetben előadott érvekhez, tekintettel arra, hogy e két kivétel egymástól eltérő, és két különböző érdeket véd. Az a tény, hogy a dokumentumok mindkét kivétel alá tartozhatnak, nem befolyásolja a Bizottság által elvégzendő értékelést, amely attól függően változik, hogy a védett érdek egy folyamatban lévő vagy egy lezárt döntéshozatali eljárás. Egyébként az a tény, hogy a felperes ugyanarra az érvre hivatkozhatott volna, nem releváns. A Bizottság ezért arra a következtetésre jut, hogy a felperes válaszában új jogalapot terjesztett elő, amely elfogadhatatlan.

67      Először is, el kell utasítani a felperes azon állítását, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének második albekezdésével kapcsolatban kifejtett érvelése átültethető ugyanezen rendelkezés első albekezdésére, tekintettel arra, hogy az alkalmazandó jog ugyanaz, és ezért a felperes érvelése ugyanaz maradhat, ha egyszerűen az „első albekezdés” szavak helyébe a „második bekezdés” szavak lépnek. Ez az állítás ugyanis téves előfeltevéseken alapul. Amint az a fenti 60. pontból kitűnik, az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (3) bekezdésében előírt kivételek közül az egyik vagy másik esetében alkalmazandó érvelés nem azonos, mivel e két kivétel két különböző érdek védelmét szolgálja, és eltérő alkalmazási feltételekhez kötött. Emellett a felperes nem állíthatja érvényesen, hogy a hivatkozottakon kívül más rendelkezésekre is támaszkodhat, mivel elegendő, ha csupán megváltoztatja az érvelésében a szóban forgó rendelkezésekre való hivatkozást.

68      Másodszor azonban a felperes azt állítja, hogy az eljárást megindító iratokban mindenesetre hivatkozott az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdése első albekezdésének megsértésére, és hogy következésképpen a válaszban kiegészíthette az ilyen állítás alátámasztására kifejtett érveit.

69      E tekintetben egyrészt elegendő rámutatni arra, hogy – amint az a fenti 44–46. pontból kitűnik – a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevelet kiigazító beadványban, valamint a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben az első jogalap keretében a felperes kifejezetten az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében foglalt kivétel megsértésére hivatkozott, amikor rámutatott, hogy „a felperes szerint az […] 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírt kivételnek (a folyamatban lévő döntéshozatali eljárás védelme) a Bizottság általi értelmezése és alkalmazása nem indokolt”.

70      Ezen túlmenően, e hivatkozással összhangban a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott kiigazítási beadványban és a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben az első jogalap keretében kifejtett érvelésben a felperes kifejezetten emlékeztetett „a Bizottság által a dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadásának indokára, nevezetesen »a folyamatban lévő döntéshozatali eljárás védelmére«”.

71      Hasonlóképpen, a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott kiigazítási beadvány és a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevél bevezető részében a felperes emlékeztetett arra, hogy mindkét megtámadott határozat „az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében foglalt kivételen (a folyamatban lévő döntéshozatali eljárás védelme) alapul”.

72      Egyébként a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott kiigazítási beadványban és a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben a felperes a harmadik jogalap keretében az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírt kivétellel kapcsolatban az 1367/2006 rendelet 6. cikke (1) bekezdésének megsértésére hivatkozott.

73      Az első jogalap és a keresetek egészének tartalmából következik tehát, hogy a felperes a keresetek első jogalapjára vonatkozó érvelése keretében kifejezetten az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésére hivatkozott. Ezért nem fogadható el a Bizottság azon érvelése, amely szerint ezek a hivatkozások a felperes elírásai.

74      Noha valóban sajnálatos, hogy a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott kiigazítási beadványban és a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetben a felperes az első jogalap keretében megkülönböztetés nélkül hivatkozott olyan eltérő hatályú rendelkezésekre, mint az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első és második albekezdése, mindazonáltal az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdése első albekezdésének megsértésére való hivatkozás mind a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott kiigazítási beadványból, mind a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetből kitűnik.

75      Másrészt kétségtelenül igaz, hogy a fenti 44. pontban már említett érveken túlmenően a felperes csak a válaszban, a Bizottság kritikáira válaszul, az első jogalap második részének további alátámasztására szolgáló érvelés keretében dolgozta ki az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésére való hivatkozást.

76      Az eljárási szabályzat 84. cikkének (1) bekezdése értelmében az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve, ha az olyan jogi és ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. Mindazonáltal azon jogalapot, amely valamely korábban közvetlenül vagy közvetve a keresetlevélben kifejtett jogalap kiegészítését jelenti, és amely ahhoz szorosan kapcsolódik, elfogadhatónak kell tekinteni. Azok a jogalapok tehát, amelyek lényege szorosan kapcsolódik a keresetlevélben kifejtett valamely jogalaphoz, nem minősíthetők új jogalapoknak, és az azokra történő hivatkozás megengedett mind a válasz, mind pedig a tárgyalás szakaszában (2018. november 8‑i „Pro NGO!” kontra Bizottság ítélet, T‑454/17, EU:T:2018:755, 70. pont).

77      Márpedig a jelen ügyben a Bizottság állításával ellentétben a felperes által a válaszban kifejtett érvelés nem minősül új jogalapnak, hanem szorosan kapcsolódik az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdése első albekezdésének megsértésére vonatkozó jogalaphoz, amelyet már a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott kiigazítási beadvány és a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevél is tartalmazott.

78      A T‑371/20. sz. ügyben benyújtott kiigazítási beadványban és a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben a felperes valóban arra hivatkozott, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdése első albekezdésének alkalmazása „nem indokolt”. Egyébiránt a felperes ezekben a jogi aktusokban – bár általános jelleggel – hozzátette, hogy „a Bizottság nem fejtette ki, hogy a kért dokumentumokhoz való hozzáférés hogyan veszélyeztetné konkrétan és ténylegesen a döntéshozatali eljárást”. Válaszában a felperes kifejtette, hogy véleménye szerint a Bizottság miért „nem bizonyította, hogy a kért dokumentumok nyilvánosságra hozatalának engedélyezése konkrét és tényleges veszélyt jelentett a folyamatban lévő döntéshozatali eljárásra”, és közelebbről, hogy a megtámadott határozatok indokolása miért nem bizonyította „megfelelő mértékben, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatalának engedélyezése konkrét, tényleges és súlyos veszélyt jelentett a folyamatban lévő döntéshozatali eljárásra”. A két ügyben adott válaszokban ismertetett érvek tehát közvetlenül az eljárást megindító iratokban szereplő, az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírt kivétel alkalmazását lehetővé tévő megfelelő indokolás hiányára vonatkozó kifogás kifejtésére irányulnak.

79      Következésképpen, mivel a jelen ügyben az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdése első albekezdésének megsértésére vonatkozóan a két ügyben benyújtott válaszokban előadott érvek a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott kiigazítási beadványban és a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben az ugyanezen rendelkezésre vonatkozóan kifejtett jogalap kiegészítésének minősülnek, ezen érveket elfogadhatónak kell tekinteni.

80      Meg kell továbbá említeni, hogy ezek az érvek, amennyiben a megtámadott határozatokban felhozott indokokra vonatkoznak, lényegében – bár az állítólagosan megsértett rendelkezéseket illetően olykor sajnálatos módon pontatlanul – egybeesnek a T‑371/20. sz. ügyben benyújtott kiigazítási beadványban és a T‑554/20. sz. ügyben benyújtott keresetlevélben a megtámadott határozatok konkrét tartalmával kapcsolatban kifejtett érvekkel (lásd: fenti 31. és 74. pont).

81      Ezért meg kell vizsgálni azokat az érveket, amelyeket a felperes abból a célból adott elő, hogy kétségbe vonja a fenti 63. pontban felidézett, a Bizottság által a megtámadott határozatokban ismertetett indokokat.

b)      A felperes érveinek megalapozottságáról

82      A felperes egyrészt azt állítja, hogy az eljárásiszabályzat‑minta bizottságok számára (HL 2011. C 206., 11. o., a továbbiakban: eljárásiszabályzat‑minta) nem élvezhet elsőbbséget az 1049/2001 rendelettel szemben, másrészt pedig arra, hogy a Bizottság nem fejtette ki, hogy a kért dokumentumok nyilvánosságra hozatala hogyan jelentett volna konkrét és tényleges veszélyt a folyamatban lévő döntéshozatali eljárásra. Először is, a Bizottság nem tudta bizonyítani, hogy a tagállamok és a Bizottság közötti kölcsönös bizalom megromlása hogyan veszélyeztetné súlyosan a döntéshozatali eljárást. Az a tény, hogy a méhekről szóló 2013. évi útmutató már több mint hét éve vita tárgya, vagy éppen felülvizsgálat alatt áll, ebben a tekintetben irreleváns. Másrészt, a Bizottság által hivatkozott külső nyomásgyakorlás sem bizonyítaná, hogy a nyilvánosságra hozatala komolyan veszélyeztetné a döntéshozatali eljárást. Ezt a nyomásgyakorlást nem is kell figyelembe venni, mivel az nem a dokumentumok nyilvánosságra hozatalának közvetlen következménye, és az intézményeknek kell megtenniük a szükséges intézkedéseket annak elkerülése érdekében. A jelen ügyben a Bizottság nemcsak az állítólagos nyomásgyakorlás valóságtartalmát nem tudta bizonyítani, de azt sem tudta megmagyarázni, hogy ez a nyomásgyakorlás miért jelentene „komoly kockázatot” a döntéshozatali eljárásra nézve. Harmadszor, a Bizottságnak bizonyítania kellett volna, hogy a kért dokumentumok mindegyikével kapcsolatban konkrét kockázat áll fenn.

83      A Bizottság azt állítja, hogy a felperes érvei megalapozatlanok. Először is, a felperes megsértette a vonatkozó jogi keretet, különösen az eljárásiszabályzat‑mintát. Másodszor, úgy tűnik, hogy a felperes most először, és korábbi érvelésével ellentétesen vitatja azt a tényt, hogy a Bizottság külső nyomásnak volt kitéve. A döntéshozatali eljárást érintő kockázat fennállását alátámasztó bizonyítékokat nem elszigetelten, hanem az alátámasztó bizonyítékok összességének részeként kell figyelembe venni. A Bizottság továbbá pontosítja, hogy nem általános vélelmet alkalmazott, hanem konkrétan értékelte az összes kért dokumentum tartalmát.

84      A felperes érveit mint megalapozatlanokat eleve el kell utasítani, amennyiben azok úgy értelmezhetők, hogy a megtámadott határozatok indokolási hiányosságaira vagy nem megfelelő indokolásra hivatkoznak. Amint ugyanis az a fenti 63. pontból kitűnik, a megtámadott határozatokban szerepelnek azok az indokok, amelyek alapján a Bizottság megtagadta a hozzáférést a kért dokumentumokhoz. Ezzel szemben az a kérdés, hogy a Bizottság által előadott indokolás érvényesen igazolhatja‑e az ilyen elutasítást, a megtámadott határozatok megalapozottságának, és nem az indokolás hiányának vagy az indokolás hiányos voltának a körébe tartozik. Ezért a továbbiakban ezen indokokat kell megvizsgálni.

1)      A tagállamok által a komitológiai eljárásokban képviselt egyéni álláspontokról

85      A megtámadott határozatokban a Bizottság rámutatott, hogy a komitológiai eljárások megőrzik a tagállamok egyéni álláspontjainak bizalmas jellegét, és hogy ez tükröződik a Bizottság által a 182/2001 rendelet 9. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadott eljárásiszabályzat‑minta egyes rendelkezéseiben, amelyek a Bizottság szerint „kifejezetten kizárják a tagállamok egyéni álláspontjait a nyilvánosság számára hozzáférhető dokumentumok köréből”.

86      A felperes azt állítja, hogy az eljárásiszabályzat‑minta nem élvezhet elsőbbséget az 1049/2001 rendelettel szemben.

87      A Bizottság azt válaszolja, hogy a felperes figyelmen kívül hagyja a vonatkozó jogi hátteret.

88      Előzetesen meg kell említeni, hogy a jelen jogvita nem általában a komitológiai bizottságok munkájára vonatkozó szabályokra, sem az e munkák irataihoz való közvetlen hozzáférésre vonatkozik, hanem kizárólag a felperes által az 1049/2001 rendelet alapján benyújtott hozzáférés iránti kérelmet követően a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságán belül a méhekről szóló 2013. évi útmutató vizsgálatára vonatkozó levélváltáshoz azon az alapon való hozzáférésre, hogy e dokumentumok olyan e‑mailek, amelyek lényegében a tagállamok által az említett útmutatóval, illetve az ezen útmutató végrehajtására vonatkozó egységes elvek módosításával kapcsolatban kialakított egyéni álláspontokat foglalják magukban (lásd: fenti 5., 11. és 14. pont).

89      Elsősorban a jelen ügyben meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatokban annak alátámasztására, hogy a tagállamok egyéni álláspontját a komitológiai eljárásokban védeni kell, és ezért ezek nem hozzáférhetőek a nyilvánosság számára, kizárólag az eljárásiszabályzat‑minta két rendelkezésének, nevezetesen 10. cikke (2) bekezdésének és 13. cikke (2) bekezdésének tartalmára hivatkozott: ezen első rendelkezés rámutat, hogy az „összefoglaló jegyzőkönyv nem térhet ki a bizottság vitáiban részt vevő tagok egyéni álláspontjára” míg e második rendelkezés szerint a „bizottság tanácskozásai bizalmasak”.

90      Másként megfogalmazva a Bizottság a megtámadott határozatokban nem támaszkodott az 1049/2001 rendelet, vagy a 182/2011 rendelet egyetlen rendelkezésére, de még a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottsága által ténylegesen alkalmazott eljárási szabályzat tartalmára sem.

91      Egyébiránt az ez utóbbi vonatkozásában pervezető intézkedés útján feltett azon kérdésre válaszul, hogy a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottsága rendelkezik‑e eljárási szabályzattal, a Bizottság a Törvényszék Hivatalához 2022. március 15‑én benyújtott válaszában rámutatott, hogy ez a bizottság nem fogadott el eljárási szabályzatot, hanem az eljárásiszabályzat‑minta szerint szervezte meg munkáját. A Bizottság azonban nem szolgáltatott bizonyítékot ez utóbbi állítása alátámasztására. A tárgyaláson a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságának e megközelítése alapjára vonatkozóan feltett kérdésre válaszul a Bizottság nem említett semmilyen konkrét alapot, de lényegében rámutatott, hogy a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottsága, amely nem fogadta el eljárási szabályzat keretében az eljárásiszabályzat‑mintát, munkája megszervezése során „gyakorlatilag” e mintára hivatkozott.

92      Meg kell tehát állapítani, hogy a Törvényszék által a ViaSat kontra Bizottság ügyben 2020. május 28‑án hozott ítélet (T‑649/17, nem tették közzé, EU:T:2020:235) 86. pontjában figyelembe vett esettől – amely egy másik komitológiai bizottság bizonyos tevékenységeire vonatkozik – eltérően a jelen ügyben az ügyiratban nincs arra utaló bizonyíték, hogy a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottsága rendelkezik olyan eljárási szabályzattal, amely megfelel a Bizottság által a megtámadott határozatokban hivatkozott eljárásiszabályzat‑minta rendelkezéseinek, és amely kiemelné azt, hogy milyen fontosságot tulajdonít e bizottság a bizottságon belül kicserélt bizonyos információk és a belső tanácskozások bizalmas jellegének.

93      Másodsorban, még ha a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottsága „gyakorlatilag” elfogadta vagy követte volna is az eljárásiszabályzat‑minta szabályait, beleértve a Bizottság által a megtámadott határozatokban hivatkozott rendelkezéseket, ez a körülmény akkor sem teszi lehetővé, hogy e rendelkezések – még ha úgy kell is értelmezni őket, mint amelyek a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottsága tanácskozásainak és a tagállamok által e keretek között kifejtett álláspontoknak a bizalmas jellegét hangsúlyozzák – alkalmasnak minősüljenek arra, hogy bizonyos dokumentumokat főszabály szerint kizárjanak az 1049/2001 rendelet hatálya alól.

94      Meg kell ugyanis említeni, hogy a 182/2011 rendelet (19) preambulumbekezdése kimondja, hogy az 1049/2001 rendelettel összhangban biztosítani kell a bizottsági eljárásokra vonatkozó információkhoz való nyilvános hozzáférést. Ezzel összefüggésben a 182/2011 rendelet 9. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférésre és az adatvédelemre vonatkozó, a Bizottságra alkalmazandó elveket, feltételeket és szabályokat a bizottságokra is alkalmazni kell (ugyanez a rendelkezés az 1999/468 határozat 7. cikkének (2) bekezdésében is szerepel). A 182/2011 rendelet tehát emlékeztet arra, hogy a bizottságokra ugyanazok a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférésre vonatkozó szabályok vonatkoznak, mint a Bizottságra, nevezetesen az 1049/2001 rendelet szabályai, és nem tartalmaz külön szabályt a bizottságok munkájával kapcsolatos dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférésre vonatkozóan.

95      A 182/2011 rendelet 9. cikkének (1) bekezdése valóban előírja, hogy minden bizottság elfogadja saját eljárási szabályzatát a Bizottság által a tagállamokkal folytatott konzultációt követően kidolgozott és az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett eljárásiszabályzat‑minta alapján.

96      Ugyanakkor valamely bizottság eljárási szabályzatának rendelkezései, vagy akár az eljárásiszabályzat‑minta rendelkezései – függetlenül attól, hogy azokat a bizottság beépítette‑e, vagy sem, az eljárási szabályzatába – nem teszik lehetővé, hogy egy hozzáférés iránti kérelemre válaszul az 1049/2001 rendelet által előírtakat meghaladó védelmet biztosítsanak a dokumentumoknak.

97      Így a Bizottság által a megtámadott határozatokban hivatkozott eljárásiszabályzat‑minta rendelkezései nem biztosítanak az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében foglaltakat meghaladó mértékű védelmet ki a tagállamok által kifejtett egyedi álláspontokra (lásd analógia útján: 2008. december 18‑i Muñiz kontra Bizottság ítélet, T‑144/05, nem tették közzé, EU:T:2008:596, 92. pont).

98      Egyébiránt az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az Uniónak a dokumentumokhoz való hozzáférésre vonatkozó szabályai nem indokolhatják, hogy egy intézmény főszabály szerint megtagadja a tanácskozásaira vonatkozó dokumentumokhoz való hozzáférést azon az alapon, hogy azok a tagállamok képviselői által képviselt álláspontra vonatkozó információkat tartalmaznak (lásd ebben az értelemben: 2001. október 10‑i British American Tobacco International [Investments] kontra Bizottság ítélet, T‑111/00, EU:T:2001:250, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

99      Ebből következik, hogy a komitológiai bizottságok munkájához kapcsolódó dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférést illetően a Bizottság nem tekintheti úgy, hogy a vonatkozó jogi keret főszabály szerint kizárja a tagállamok egyéni álláspontjaihoz való nyilvános hozzáférést.

100    Emellett harmadsorban meg kell jegyezni, hogy az eljárásiszabályzat‑mintának a Bizottság által a megtámadott határozatokban hivatkozott rendelkezései nem értelmezhetők úgy, hogy azok kizárják a tagállamok egyéni álláspontjaihoz való nyilvános hozzáférést.

101    Először is, az eljárásiszabályzat‑minta 10. cikkének (2) bekezdése a bizottság munkájáról készített „összefoglaló jegyzőkönyvek” tartalmára vonatkozik. Márpedig, amint az a 182/2011 rendelet 10. cikke (1) bekezdésének c) pontjából kitűnik, hogy az összefoglaló jegyzőkönyvek azon dokumentumok közé tartoznak, amelyek a Bizottság által az ez utóbbi rendelkezés alapján a bizottsági eljárásokról vezetett nyilvántartás részét képezik, és amelyek hivatkozási számát az ugyanezen rendelkezés (5) bekezdésnek megfelelően az említett nyilvántartásban közzé kell tenni. Az eljárásiszabályzat‑minta 10. cikke a (2) bekezdésben hozzáteszi, hogy bár az összefoglaló jegyzőkönyv ismerteti a napirendi pontokat és a szavazások eredményeit, azonban „nem térhet ki a bizottság vitáiban részt vevő tagok egyéni álláspontjára”. Ez utóbbi rendelkezés azonban nem a bizottsági dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférésre, hanem a bizottsági eljárások nyilvántartásának, különösen a nyilvántartást részét képező egyik dokumentumnak, az összefoglaló jegyzőkönyvnek a tartalmára vonatkozik. Márpedig a dokumentumokhoz való hozzáférés szempontjából nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy az összefoglaló jegyzőkönyv nem tesz említést a tagállamok egyéni álláspontjairól, és ezért ez a tény nem sértheti az említett egyéni álláspontokra hivatkozó dokumentumokhoz kérésre történő hozzáférést. Ezenfelül, a Bizottság által a tárgyaláson előadott érveléssel ellentétben, az említett rendelkezés nem értelmezhető úgy, hogy a tagállamok egyéni álláspontját egyetlen dokumentumban sem szabad rögzíteni, mivel ez a rendelkezés kizárólag az összefoglaló jegyzőkönyvek tartalmára vonatkozik.

102    Egyébként, tekintettel arra, hogy a Bizottság a Törvényszék előtt a 182/2011 rendelet 10. cikkének (1) bekezdésére is hivatkozott annak alátámasztására, hogy a tagállamok egyéni álláspontját védeni kell, mivel a bizottsági eljárásokról vezetett nyilvántartásban csak a szavazások eredményei szerepelnek, ugyanezen logika alapján ezt az érvet is el kell elutasítani. Az említett rendelkezés ugyanis csak a bizottsági eljárásokról vezetett nyilvántartás tartalmára vonatkozik, nem pedig a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférésre, amelyre – amint az a 182/2011 rendelet 9. cikkének (2) bekezdéséből következik – az 1049/2001 rendelet szerint sor kerülhet.

103    Másodszor, az eljárásiszabályzat‑minta 13. cikkének (2) bekezdése kétségtelenül kimondja, hogy „a bizottság tanácskozásai bizalmasak”.

104    Egyrészt azonban az említett rendelkezés csupán a „bizottság tanácskozásainak” bizalmas jellegére hivatkozik, nem pedig az egész eljárásra, amelynek végén a bizottság tagjai tanácskoznak (lásd analógia útján: 2017. július 13‑i Gobain Glass Deutschland kontra Bizottság ítélet, C‑60/15 P, EU:C:2017:540, 81. pont). Másrészt, anélkül, hogy szükség lenne a „bizottság tanácskozásai” fogalomnak az e rendelkezés értelmében történő meghatározására, elegendő megjegyezni, hogy úgy tűnik, e rendelkezés hatályát az eljárásiszabályzat‑minta teljes 13. cikke relativizálja. Az (1) bekezdés ugyanis kimondja, hogy a bizottság dokumentumaihoz való hozzáférés iránti kéréseket az 1049/2001 rendeletnek megfelelően kezelik, és (3) bekezdése hozzáteszi, hogy „[a] bizottság tagjaihoz, a szakértőkhöz és a harmadik felek képviselőihez eljuttatott dokumentumok bizalmasak […], kivéve ha a dokumentumokhoz az (1) bekezdés alapján engedélyezett a hozzáférés, vagy ha a Bizottság más módon közzétette azokat”.

105    Így az eljárásiszabályzat‑minta 13. cikkének (1) és (3) bekezdése lehetőséget biztosít arra, hogy az 1049/2001 rendeletnek megfelelően hozzáférést biztosítsanak többek között a bizottság egyik tagja által a bizottság többi tagjához eljuttatott dokumentumokhoz, és ebben az esetben e dokumentumok nem minősülnek bizalmasaknak, illetve elveszítik ilyen jellegüket. Márpedig ezek a rendelkezések semmiképpen sem zárhatják ki a bizottság valamely tagjának az intézkedéstervezetre vonatkozó észrevételeit vagy javaslatait tartalmazó dokumentumokat, például e‑maileket anélkül, hogy indokolatlanul szűkítenék a dokumentumokhoz való hozzáférésről szóló (3) bekezdés hatályát.

106    Egyébként, ellentétben azzal, amit a Bizottság a tárgyaláson állított, semmi sem támasztja alá azt az értelmezést, amely szerint a bizottság tanácskozásai – az eljárásiszabályzat‑minta 13. cikkének (2) bekezdéséből eredő állítólagos bizalmas jellegére tekintettel – főszabály szerint – érzékenyek.

107    A fentiekből következik, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatokban állítottakkal ellentétben a komitológiai eljárások, és különösen az eljárásiszabályzat‑minta önmagában nem írja elő, hogy a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottsága döntéshozatali eljárásának védelme érdekében az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdése értelmében meg kell tagadni a hozzáférést a tagállamok egyéni álláspontját tartalmazó dokumentumokhoz, ez azonban egyáltalán nem akadálya annak, hogy a Bizottság kellően indokolt esetben megtagadja a hozzáférést a tagállamok e bizottságon belüli egyéni álláspontjára vonatkozó dokumentumokhoz, amennyiben azok közzététele konkrétan sértené az 1049/2001 rendelet 4. cikkében előírt kivételek által védett érdekeket.

2)      Az együttműködésről, a kölcsönös bizalomról, valamint a döntéshozatali eljárás összetettségéről és érzékenységéről

108    A megtámadott határozatokban a Bizottság kijelentette, hogy a tagállamok által bizalmasan megfogalmazott egyéni álláspontok nyilvánosságra hozatala hátrányosan befolyásolná e tagállamoknak a „komitológiai eljárásokban” való együttműködését, valamint a tagállamok és a Bizottság közötti kölcsönös bizalmat. A Bizottság lényegében azt tette hozzá, hogy az a tény, hogy a méhekről szóló 2013. évi útmutatóról több mint hat éve folyik vita, hogy ez idő alatt nem született megállapodás a tagállamok között, és hogy az említett útmutató felülvizsgálata folyamatban van, szilárd bizonyítéka a jelen ügyben védendő döntéshozatali eljárás összetettségének és érzékenységének. Továbbá a második megtámadott határozatban a Bizottság a méhekről szóló 2013. évi útmutató politikai érzékenységére hivatkozott, amit az ezzel kapcsolatos viták időtartama is alátámaszt.

109    A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság nem fejtette ki, hogy a kölcsönös bizalom érintettsége hogyan veszélyeztetné súlyosan a döntéshozatali eljárást, továbbá arra, hogy a megtámadott határozatokban hivatkozott körülmények irrelevánsak, ezek helyett inkább az átláthatóság hiánya az, ami a döntéshozatali eljárás akadályát képezi.

110    A Bizottság azt válaszolja, hogy a megtámadott határozatokban hivatkozott elemeket nem külön‑külön, hanem összességükben kell vizsgálni.

111    Először is, amennyiben a Bizottság a megtámadott határozatokban a tagállamok közötti együttműködés védelmének szükségességére hivatkozott, elegendő megjegyezni, hogy e tekintetben a Bizottság egy olyan elvont érvelésre támaszkodott, amely az ilyen együttműködésnek a komitológiai eljárásokban történő általános megőrzésére vonatkozik. Hasonlóképpen, amennyiben a Bizottság a megtámadott határozatokban a Bizottság és a tagállamok közötti kölcsönös bizalom védelmének szükségességére hivatkozott, mivel ez utóbbiak egyéni álláspontjaikat „bizalmasan” ismertették egymással, meg kell állapítani, hogy a Bizottság szintén egy általános érvelésre támaszkodott. Ezek az indokok azon az előfeltevésen alapulnak, hogy a komitológiai eljárások a tagállamok által a bizottságokon belül kifejtett egyéni álláspontok bizalmas jellegét védik a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmekkel szemben, amely előfeltevést azonban a fenti 107. pont már megcáfolta. Olyan indokokról van tehát szó, melyek nem kapcsolódnak konkrétan a jelen ügyben vitatott döntéshozatali eljárás konkrét körülményeihez.

112    Következésképpen – amint arra a felperes rámutat –, a megtámadott határozatokban szereplő magyarázatok nem alkalmasak annak bemutatására, hogy a kért dokumentumok nyilvánosságra hozatala hogyan sértheti a szóban forgó döntéshozatali eljárásban az együttműködést és a kölcsönös bizalmat.

113    Végül emlékeztetni kell arra, hogy a tagállamok az EUSZ 4. cikke értelmében lojális együttműködésre kötelesek egymással és az uniós intézményekkel, így a kért dokumentumok nyilvánosságra hozatala semmiképpen sem adhat okot az ilyen kötelezettség be nem tartásától és a tagállamok e tekintetben fennálló kötelezettségeinek gyengülésétől való félelemre.

114    Másodszor, amennyiben a Bizottság a megtámadott határozatokban bizonyos ténybeli körülményekre hivatkozva azt állította, hogy a jelen ügyben védendő döntéshozatali eljárás összetett és érzékeny, a méhekről szóló 2013. évi útmutató pedig politikailag érzékeny, meg kell jegyezni, hogy a Bizottság nem a kért dokumentumok tartalmára, hanem általában a szóban forgó döntéshozatali eljárás egészére, illetve a méhekről szóló 2013. évi útmutatóra utalt.

115    Ezzel összefüggésben mindenekelőtt meg kell említeni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatokban tehát nem állította, és még kevésbé bizonyította, hogy a kért dokumentumok érzékeny jellegűek, vagy hogy az 1049/2001 rendeletnek a jelen ügyben nem érintett 9. cikke értelmében vett érzékeny dokumentumokról van szó. A Bizottság arra sem hivatkozott, hogy valamely tagállam az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdésével összhangban arra kérte, hogy a méhekről szóló 2013. évi útmutatóval kapcsolatos álláspontját a beleegyezése nélkül ne hozza nyilvánosságra.

116    Ezt követően meg kell jegyezni, hogy az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a döntéshozatali eljárás állítólagos összetettsége sem minősül önmagában olyan különös oknak, amely miatt tartani kellene attól, hogy a kért dokumentumok hozzáférhetővé tétele súlyosan veszélyeztetné az említett eljárást (lásd ebben az értelemben: 2011. június 7‑i Toland kontra Parlament ítélet, T‑471/08, EU:T:2011:252, 81. pont). Hasonlóképpen az a körülmény, hogy egy téma érzékeny, önmagában nem minősül a döntéshozatali eljárás súlyos veszélyeztetésétől való félelemre a hozzáférhetővé tétel esetén elégséges okot adó objektív körülménynek (lásd ebben az értelemben: 2011. június 7‑i Toland kontra Parlament ítélet, T‑471/08, EU:T:2011:252, 80. pont; 2016. szeptember 20‑i PAN Europe kontra Bizottság ítélet, T‑51/15, nem tették közzé, EU:T:2016:519, 34. pont). Egy állítólagosan érzékeny téma nem téveszthető össze egy érzékeny dokumentummal (2021. április 21‑i Pech kontra Tanács ítélet, T‑252/19, nem tették közzé, fellebbezés alatt, EU:T:2021:203, 57. pont).

117    Így a Törvényszék már kimondta, hogy a viták összetettsége, a résztvevők közötti esetleges véleménykülönbségek vagy a vita érzékeny jellege önmagában nem indokolja az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírt kivétel alkalmazását (lásd ebben az értelemben: 2021. április 21‑i Pech kontra Tanács ítélet, T‑252/19, nem tették közzé, fellebbezés alatt, EU:T:2021:203, 56. pont).

118    Végezetül meg kell említeni, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatokban hivatkozott körülmények alapján nem lehet attól tartani, hogy a kért dokumentumok hozzáférhetővé tétele a döntéshozatali eljárást súlyosan veszélyezteti.

119    Először is, az a tény, hogy a méhekről szóló 2013. évi útmutatóról szóló vita több éve folyamatban van, valamint az, hogy ezen időtartam alatt nem született megállapodás a tagállamok között, nem támasztja alá a Bizottság által hivatkozott, a kért dokumentumok védelmére vonatkozó követelményt, éppen ellenkezőleg, a jelen ügy körülményei között inkább ellentmond ennek. A szóban forgó döntéshozatali eljárás ugyanis nem vezetett a méhekről szóló 2013. évi útmutató elfogadásához, jóllehet nem vitatott, hogy ezen eljárás anélkül zajlott le, hogy a nyilvánosság hozzáférhetett volna a tagállamok e tekintetben kialakított egyéni álláspontjaihoz. Így egyrészt az eljárás lezárásának hiánya nem kapcsolódik a nyilvánosság felé történő tájékoztatás vagy a nyilvánosság részére biztosított átláthatóság egyetlen formájához sem, másrészt pedig nem állapítható meg, hogy a kért dokumentumokhoz való hozzáférés hiánya lehetővé tenné az eljárás sikerét. Úgy tűnik, tehát, hogy e dokumentumok nyilvánosságra hozatala nem alkalmas arra, hogy veszélyeztesse a szóban forgó döntéshozatali eljárást.

120    Másodszor, az a tény sem támasztja alá a Bizottság által hivatkozott védelem szükségességét, hogy a méhekről szóló 2013. évi útmutatót az EFSA jelenleg felülvizsgálja. A kért dokumentumok nyilvánosságra hozatala nincs hatással az említett felülvizsgálatra, amelyet nem a Bizottság, hanem az EFSA végez.

121    A fentiekből következik, hogy a megtámadott határozatokban az együttműködésre és a kölcsönös bizalomra, valamint a döntéshozatali eljárás összetettségére és érzékenységére vonatkozó indokolás a jelen ügyek körülményei között nem alkalmas a szóban forgó döntéshozatali eljárás súlyos sérelme kockázatának bizonyítására.

3)      A külső nyomásgyakorlásról, a mozgástérről és a rugalmasságról

122    A megtámadott határozatokban a Bizottság rámutatott, hogy több, olykor eltérő érdekeket képviselő érdekelt fél részéről külső nyomásgyakorlásnak volt és van kitéve. Hozzátette, hogy a tagállamoknak és magának a Bizottságnak képesnek kell lennie arra, hogy „az állandó bizottságokban” külső nyomásgyakorlástól mentesen, szabadon vizsgáljon meg minden lehetőséget. A kért dokumentumok nyilvánosságra hozatala további külső nyomásgyakorlásnak tenné ki a hosszú és nehéz döntéshozatali eljárást. Így a Bizottság szerint a kért dokumentumok nyilvánosságra hozatala csökkentené a tagállamok mozgásterét a szavazások során, és a rugalmasságát, ami komolyan aláásná a Bizottságon belül újrainduló döntéshozatali eljárást.

123    A felperes arra hivatkozik, hogy a külső nyomásgyakorlást nem kell figyelembe venni, és az semmiképpen sem lenne a kért dokumentumok nyilvánosságra hozatalának következménye.

124    A Bizottság azt válaszolja, hogy a felperes maga is elismerte az ilyen nyomásgyakorlás létezését.

125    Először is, ami a megtámadott határozatokban hivatkozott külső nyomásgyakorlást illeti, az ítélkezési gyakorlatból világosan kitűnik, hogy a döntéshozatali eljárás célzott külső nyomásgyakorlás elleni védelme az e döntéshozatali eljárásra vonatkozó dokumentumokhoz való hozzáférés korlátozásának jogos indokát jelentheti. Mindazonáltal egy ilyen külső nyomásgyakorlás megvalósulását teljes bizonyossággal kell megállapítani, és bizonyítani kell, hogy észszerűen előre látható kockázata volt annak, hogy a meghozandó határozatot e külső nyomásgyakorlás lényegesen befolyásolná (lásd ebben az értelemben: 2008. december 18‑i Muñiz kontra Bizottság ítélet, T‑144/05, nem tették közzé, EU:T:2008:596, 86. pont).

126    Márpedig meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatokban a külső nyomásgyakorlás fennállására vonatkozó indokot általánosságban és homályosan ismertette.

127    Mindenekelőtt, bár a Bizottság rámutatott, hogy számos érdekelt fél részéről külső nyomásgyakorlásnak volt és van kitéve, meg kell jegyezni, hogy ez a nyomásgyakorlás csupán állítólagos volt, és a megtámadott határozatokban nem támasztotta alá. Egyébként a Bizottság olyan elvont módon említette ezeket a nyomásgyakorlásokat („[a] Bizottság több, olykor eltérő érdekeket képviselő érdekelt fél külső nyomásgyakorlásának volt és van kitéve”), hogy ez az indokolás bármely területen bármely döntéshozatali eljárásra alkalmazható lenne.

128    Kétségtelen, hogy – amint arra a Bizottság rámutat – a T‑371/20. sz. ügyben a keresetlevelet kiigazító beadványban a felperes kijelentette, hogy „elismeri, hogy ebben az eljárásban a Bizottság külső nyomás alatt állt”. Mindazonáltal azon túlmenően, hogy a Törvényszék törvényességi felülvizsgálata a megtámadott határozatokra vonatkozik, és hogy ezért a felperes ilyen kijelentése nem pótolhatja a megtámadott határozatokban foglalt információk hiányát, ez az állítás ugyanolyan homályos és általános, mint a Bizottságé. A felperes ugyanis, bár „ezen eljárásra” hivatkozik, nem határozza meg az érintett külső nyomásgyakorlást sem, így nem lehet arra következtetni, hogy e nyomásgyakorlás „megvalósulását” a fenti 125. pontban említett ítélkezési gyakorlat értelmében vett „teljes bizonyossággal” megállapították.

129    Ezt követően, mindenesetre – amint arra a felperes rámutat – a megtámadott határozatokban szereplő indokolás lényegében kizárólag arra a külső nyomásgyakorlásra vonatkozik, amelynek maga a Bizottság volt a célpontja. Ezzel szemben a megtámadott határozatok nem utalnak a tagállamokra gyakorolt külső nyomásra. A megtámadott határozatok továbbá nem szolgáltatnak bizonyítékot arra, hogy a Bizottságra gyakorolt külső nyomás – feltéve, hogy annak fennállása bizonyított – és a kért, a tagállamok egyéni álláspontjára vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatalából eredő kár között kapcsolat áll fenn.

130    Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatokban a Bizottság nem azt állította, hogy a döntéshozatali eljárás lezárásának elmaradása külső nyomásgyakorlás eredménye, hanem kifejezetten arra mutatott rá, hogy ez a tagállamok közötti véleményeltérés eredménye, amely nem áll összefüggésben a Bizottságra gyakorolt állítólagos nyomással.

131    Végül, noha a Bizottság kijelentette, hogy ő magának és a tagállamoknak képeseknek kell lenniük arra, hogy az „állandó bizottságokban” külső nyomásgyakorlástól mentesen, szabadon vizsgáljanak meg minden lehetőséget, elegendő annyit megjegyezni, hogy a Bizottság nem a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságán belül lefolytatott döntéshozatali eljárásra, hanem kifejezetten általánosságban valamennyi „állandó bizottságra” utalt.

132    Másodszor, ami a megtámadott határozatokban hivatkozott mozgásteret és rugalmasságot illeti, először is meg kell jegyezni, hogy a Bizottság általános kijelentésekre szorítkozott, amelyekből nem lehet megállapítani, hogy a kért dokumentumok nyilvánosságra hozatala a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságán belüli tagállami mozgástere vagy rugalmassága csökkenéséhez vezetne.

133    A Bizottság ugyanis nem hivatkozott egyetlen olyan konkrét bizonyítékra sem, amely alkalmas lenne e tagállamok helyzetének a kért dokumentumok nyilvánosságra hozatala esetén bekövetkező hátrányos alakulása bizonyítására. Épp ellenkezőleg – amint az a fenti 131. pontban szerepel –, a Bizottság, amikor kijelentette, hogy a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy minden lehetőséget megvizsgáljanak, nem a Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottságán belül a szóban forgó döntéshozatali eljárás keretében fennálló helyzetre, hanem általánosságban a tagállamoknak az „állandó bizottságokban” képviselt álláspontjára utalt.

134    Továbbá, amennyiben a megtámadott határozatokat úgy kell értelmezni, hogy azok kapcsolatot kívánnak teremteni a tagállamok mozgásterének csökkenése és a Bizottságra gyakorolt külső nyomás között, emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság nem szolgáltatott semmilyen bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a Bizottságra gyakorolt nyomás hatással lenne a tagállamok helyzetére, és hogy következésképpen a kért dokumentumok nyilvánosságra hozatala csökkentené a tagállamok mozgásterét vagy rugalmasságát.

135    Végül emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az a tény, hogy a tagállamok közötti mozgástér és a kompromisszumkötési képesség csökkenne, nem minősül eléggé súlyos és észszerűen előre látható kockázatnak ahhoz, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdése első albekezdésének alkalmazását indokolja (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 20‑i PAN Europe kontra Bizottság ítélet, T‑51/15, nem tették közzé, EU:T:2016:519, 36. pont).

136    A fentiekből következik, hogy a megtámadott határozatokban a külső nyomásgyakorlásra, a mozgástérre és a rugalmasságra hivatkozó indokolás nem alkalmas arra, hogy a jelen ügyek körülményei között a szóban forgó döntéshozatali eljárást súlyosan veszélyeztesse.

137    Következésképpen a Bizottság által a megtámadott határozatokban felhozott indokok a jelen ügyek körülményei között nem igazolhatják az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírt kivétel alkalmazását, még akkor sem, ha a fenti 62. pontban említettek szerint feltételezhető, hogy e rendelkezés a jelen ügyben alkalmazható.

138    Ezért az első jogalap második része második kifogásának is helyt kell adni, és ezen az alapon is meg kell semmisíteni a megtámadott határozatokat, amennyiben azok az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján megtagadják a kért dokumentumokhoz való hozzáférést.

4.      Az első jogalapra vonatkozó következtetések

139    A fentiekből következik, hogy a Bizottság a megtámadott határozatokban megsértette az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdését azzal, hogy a kért dokumentumok nyilvánosságra hozatalát azon indokkal tagadta meg, hogy az súlyosan veszélyeztetné a folyamatban lévő döntéshozatali eljárást.

140    Következésképpen nem szükséges megvizsgálni azt a kérdést, hogy fennáll‑e olyan nyomós közérdek, amely indokolná a kért dokumentumok nyilvánosságra hozatalát, tekintettel azok jogalkotási és környezetvédelmi jellegére, amely kérdés a második és harmadik jogalap keretében merült fel.

141    A negyedik jogalapot azonban meg kell vizsgálni.

C.      Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdése b) pontjának és 4. cikke (6) bekezdésének téves alkalmazásán alapuló negyedik jogalapról

142    A felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozatok nem alapulhatnak a személyek magánéletének és integritásának a kért dokumentumokban szereplő személyes adatok tekintetében történő védelme szükségességén, mivel, ha a dokumentumok ilyen információkat tartalmaznak, a Bizottságnak anonimizálnia kellene azokat, és a dokumentumok többi részét nyilvánosságra kellene hoznia.

143    A felperes hozzáteszi, hogy a Bizottságot nem köti a megtámadott határozatok tartalma, és azt állítja, hogy a Bizottság a személyes adatokra vonatkozó információk anonimizálása után is nyilvánosságra hozhatta volna a kért dokumentumokat: míg ezt az első megtámadott határozatban említett 2. sz. dokumentum, valamint a második megtámadott határozatban említett 3., 10., 12. és 33. sz. dokumentum esetében megtette, a többi dokumentumot még nem tette közzé.

144    A Bizottság azt válaszolja, hogy a negyedik jogalap ténybeli hibán alapul és hatástalan.

145    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatokban a Bizottság az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (6) bekezdése alapján részleges hozzáférést biztosított egyes kért dokumentumokhoz, nevezetesen az első megtámadott határozatban a 2. sz. dokumentumhoz, a második megtámadott határozatban pedig a 3., 10., 12. és 33. sz. dokumentumhoz (lásd: fenti 9. és 14. pont). Így a Bizottság, miközben hozzáférést biztosított a dokumentumok bizonyos részeihez, más részek vonatkozásában megtagadta azt. E célból a Bizottság az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdése szerinti, egyrészt a folyamatban lévő döntéshozatali eljárás, másrészt az ugyanezen rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti, az egyén magánéletének és integritásának védelmét szolgáló kivételekre támaszkodott. A Bizottság tehát a megtámadott határozatokban a felperes részére részlegesen hozzáférhetővé tett dokumentumokkal kapcsolatban az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontját az egyes személyek személyes adatainak védelme érdekében alkalmazta.

146    Márpedig, amint az a felperes által a negyedik jogalap kapcsán kifejtett érvelésből kitűnik, és amint azt a felperes a tárgyaláson megerősítette, e jogalapban nem azt állítja, hogy a Bizottság a felperes részére részlegesen hozzáférhetővé tett dokumentumok tekintetében megsértette az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontját azzal, hogy nem biztosított számára hozzáférést azokhoz a személyes adatokhoz, amelyekhez az említett rendelkezés alapján nem kapott hozzáférést. Más szóval a felperes, bár vitatja a megtámadott határozatokat, amennyiben azok részleges hozzáférést biztosítottak a kért dokumentumok egy részéhez, nem kér hozzáférést az e dokumentumokban szereplő, a Bizottság által védett személyes adatokhoz, ezenfelül nem terjesztett elő érvet abból a célból, hogy vitassa az említett kivételnek a Bizottság által ezzel összefüggésben történő alkalmazását. Ezzel szemben a felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottságnak ugyanezt a megközelítést kellett volna követnie a többi kért dokumentummal kapcsolatban is, amennyiben részleges hozzáférést kellett volna biztosítania számára ezekhez a dokumentumokhoz, és meg kellett volna elégednie az azokban szereplő személyes adatok védelmével. A felperes érvelése tehát lényegében arra irányul, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdését.

147    Ilyen körülmények között – amint arra a Bizottság hivatkozik – a negyedik jogalap hatástalan, mivel egyrészt nem kérdőjelezheti meg az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdése b) pontjának a Bizottság általi alkalmazását a jelen ügyben, másrészt az említett rendelkezés alkalmazása nem befolyásolja e rendelet 4. cikke (3) bekezdése első albekezdésének alkalmazását. Az első rendelkezés esetleges megsértése, még ha megállapítást is nyerne, önmagában nem vezethetne azon dokumentumok vagy dokumentumrészek nyilvánosságra hozatalához, amelyekhez való hozzáférést a második rendelkezés alapján tagadják meg.

148    A negyedik jogalapot ezért el kell utasítani.

149    Mivel a Törvényszék, helyt adott az első jogalap második része első (lásd: fenti 61. és 62. pont), és második kifogásának (lásd: fenti 137. és 138. pont), és mivel e kifogások mindegyikének elfogadása önmagában a megtámadott határozatok megsemmisítését eredményezi, az említett határozatokat meg kell semmisíteni.

IV.    A költségekről

150    A felperes azt kéri, hogy Törvényszék mindkét jelen ügyben kötelezze a Bizottságot arra, hogy fizessen a felperesnek költségek címén 3000 euró összeget.

151    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék az eljárást lezáró határozatban csak a költségek felek közötti megosztását határozza meg, anélkül, hogy e költségek összegéről határozna. Kétség esetén a behajtandó költségek összegének meghatározása az eljárási szabályzat 170. cikkének rendelkezései szerinti önálló eljárás tárgyát képezheti, amely elkülönül a költségek megosztásáról szóló határozattól. Így a költségek csak az eljárást befejező ítéletet vagy végzést követően állapíthatók meg (2019. február 6‑i Karp kontra Parlament ítélet, T‑580/17, nem tették közzé, EU:T:2019:62, 100. pont).

152    Következésképpen mint elfogadhatatlant el kell utasítani a felperes költségekre vonatkozó kérelmeinek azt a részét, amelyben azt kéri, hogy a Törvényszék a Bizottság részéről költség címén mindkét ügyben fizetendő összeget 3000 euróban állapítsa meg.

153    Ugyanakkor a felperes azt kéri, hogy a Bizottságot kötelezzék a költségek viselésére.

154    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

155    Mivel a Bizottság lényegében pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségein felül a felperes részéről felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a Bizottság 2020. június 19i C(2020) 4231 final és 2020. július 21i C(2020) 5120 final határozatát megsemmisíti abban a részében, amelyben a Bizottság az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdése alapján megtagadja a kért dokumentumokhoz történő hozzáférést.

2)      A Törvényszék a Bizottságot kötelezi a költségek viselésére.

Marcoulli

Frimodt Nielsen

Schwarcz

Iliopoulos

 

      Norkus

Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. szeptember 14‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: angol.