PAOLO MENGOZZI
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2016. július 28.(1)
C‑173/15. sz. ügy
GE Healthcare GmbH
kontra
Hauptzollamt Düsseldorf
(a Finanzgericht Düsseldorf [düsseldorfi adóügyi bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatalra utalás – Vámunió – Közösségi Vámkódex – 2913/92/EGK rendelet – 2454/93/EGK rendelet – Vámérték – Védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak vámértékbe való beszámítása – Védjeggyel kapcsolatos jogdíjaknak és licencdíjaknak az áruk eladójával és vevőjével is kapcsolatban álló társaság javára történő megfizetése – Áruk eladása, szolgáltatás nyújtása és oltalom alatt álló név használata címén járó jogdíjak és licencdíjak – Objektív és számszerűsíthető adatok alapján történő arányos megosztás”
I – Bevezetés
1. Be lehet‑e számítani a védjeggyel kapcsolatos jogdíjakat és licencdíjakat az importált áruk vámértékébe annak ellenére, hogy összegük a vámtartozás keletkezésének időpontjában nem volt ismert? Amennyiben igen, e jogdíjakat és licencdíjakat akkor is meg kell‑e fizetni, és mely feltételek mellett, ha nem kizárólag az importált árukhoz kapcsolódnak, valamint az eladó, a vevő és a díjakra jogosult vállalkozás is egyazon vállalkozáscsoporthoz tartozik?
2. Ezek lényegében a Finanzgericht Düsseldorf (düsseldorfi adóügyi bíróság, Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések, amelyek a 2006. november 20‑i 1791/2006/EK tanácsi rendelettel(2) módosított, a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet(3) (a továbbiakban: Vámkódex)(4) rendelkezéseinek, valamint a 2006. október 23‑i 1792/2006/EK bizottsági rendelettel(5) módosított, a 2913/92/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2‑i 2454/93/EGK bizottsági rendelet(6) (a továbbiakban: végrehajtási rendelet)(7) rendelkezéseinek értelmezésére vonatkoznak.
3. A fenti kérdések a GE Healthcare GmbH és a Hauptzollamt Düsseldorf (düsseldorfi fővámhivatal) közötti perben merültek fel, amelyet a GE Healthcare indított behozatali vám visszatérítése iránt, keresetét arra alapítva, hogy az M. társaságnak folyósított védjegyhasználati licencdíjak összegét nem kellett volna azon áruk vámértékéhez hozzászámítani, amelyeket a GE Healthcare a General Electric cégcsoportjába (a továbbiakban: GE‑csoport) tartozó harmadik országbeli eladótól hozott be a Közösség területére.
4. Pontosabban, az iratok alapján megállapítható, hogy az a társaság, amelynek a GE Healthcare általános jogutódja lett, 2003. január 1‑jén hasznosítási szerződést (trademark agreement) kötött a szintén a GE‑csoporthoz tartozó M. társasággal. A szerződés II A cikke szerint M. társaság díjköteles, nem kizárólagos engedély keretében lehetővé tette, hogy a GE Healthcare használja a cégcsoport védjegyét a gyártott és értékesített termékekkel és a nyújtott szolgáltatásokkal összefüggésben, a minőségi szabványoknak való pontos megfelelés mellett.(8) A minden naptári év decemberének 31. napján esedékes licencdíjak mértéke a védjegy használata vonatkozásában a GE Healthcare éves forgalmának 0,95%‑a, a GE név használata vonatkozásában pedig éves forgalmának 0,05%‑a volt. A licencdíjak kiszámításával kapcsolatban a szerződés szabályozta többek között azt, hogy a GE Healthcare hogyan tájékoztatja M. társaságot az árakról, továbbá hogy M. társaság hogyan jogosult ellenőrizni e számításokat.
5. M. társaság ezen túlmenően díjmentes, nem kizárólagos engedély keretében lehetővé tette, hogy a GE Healthcare az általa használt termékeken saját mérlegelése szerint láthatóvá tegye a védjegyet rutinvizsgálatok, termékminták, hibás áru vagy hulladék vonatkozásában. A GE Healthcare jogdíj‑ és licencdíjmentesen rendelkezhetett a védjeggyel ellátott termékekkel azon (a cégcsoporthoz tartozó) társasággal szemben is, amely a hasznosítási szerződésben foglaltakhoz hasonló feltételek mellett jogosult az engedély használatára.
6. A kérdést előterjesztő bíróság szerint a hasznosítási szerződés értelmében M. társaság széles körű felügyeleti jogokkal és – a minőségi szabványok megsértése körében – rövid határidejű felmondási jogokkal rendelkezett.
7. A düsseldorfi fővámhivatal a 2007. év és a 2009. év közötti időszakra vonatkozó vámvizsgálata során többek között megállapította, hogy a GE Healthcare harmadik országokból származó árukat szerzett be a GE‑csoporthoz tartozó cégektől, de az ezen áruk vámértékéről szóló nyilatkozatban jogellenesen nem tüntette fel a licencdíjakat. Ezért a düsseldorfi fővámhivatal behozatali vámot utólagosan megállapító határozatot hozott.
8. E díj megfizetését követően a GE Healthcare a Vámkódex 236. cikkében rögzített eljárásnak megfelelően annak visszatérítését kérelmezte. E kérelmet arra alapította, hogy ezek a hasznosítási szerződésen alapuló licencdíjak nem minősülnek olyan jogdíjaknak vagy licencdíjaknak, amelyeket a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében hozzá kell számítani az importált áruk vámértékéhez. A GE Healthcare szerint ugyanis ezek a díjak nem kapcsolódtak az importált árukhoz, és semmiképp nem képezték az e cikk értelmében vett „áruk eladásának feltételét”.
9. A GE Healthcare kérelmét a düsseldorfi fővámhivatal elutasította, így keresetet indított a kérdést előterjesztő bíróság előtt.
10. Mivel a kérdést előterjesztő bíróság úgy vélte, hogy a jogvita elbírálása a Vámkódex és a végrehajtási rendelet értelmezésétől függ, akként határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Be lehet‑e vonni a [Vámkódex] 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett jogdíjakat és licencdíjakat a vámértékbe annak ellenére, hogy sem a szerződéskötéskor, sem a vámtartozás keletkezése szempontjából releváns – a jelen ügyben [e kódex] 201. cikkének (2) bekezdéséből és 214. cikkének (1) bekezdéséből eredő – időpontban nem állapítható meg jogdíj‑ és licencdíjfizetési kötelezettség keletkezése?
2) Abban az esetben, ha az első kérdésre igenlő a válasz: vonatkozhatnak‑e a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett, védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak az importált árukra annak ellenére, hogy szolgáltatásokért és a közös cégcsoport neve fő elemének használatáért is fizetik azokat?
3) Abban az esetben, ha a második kérdésre igenlő a válasz: az importált áru közösségi exportra történő eladásának a Vámkódex 32. cikke (5) bekezdésének b) pontja szerinti feltételét képezhetik‑e a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett, védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak annak ellenére, hogy megfizetésüket az eladóval és a vevővel függőségi viszonyban lévő vállalkozástól követelték és azokat attól kapták meg?
4) A harmadik kérdésre adandó igenlő válasz esetén, és amennyiben a jogdíjak és licencdíjak – akárcsak a jelen ügyben – részben az importált árukra, részben pedig a behozatalt követő szolgáltatásokra vonatkoznak: az‑e a következménye a [végrehajtási] rendelet 158. cikkének (3) bekezdése értelmében csak objektív és számszerűsíthető adatok alapján megtehető, megfelelő arányú megosztásnak és a Vámkódex 32. cikkének (2) bekezdéséhez fűzött, a [végrehajtási] rendelet 23. mellékletében megtalálható értelmező megjegyzésnek, hogy csak a Vámkódex 29. cikke szerinti vámérték javítható ki, vagy amennyiben [e] 29. cikk[…]alapján nem határozható meg a vámérték, úgy a Vámkódex 31. cikke alapján meghatározandó vámérték megállapítása során is lehetőség van a [végrehajtási] rendelet 158. cikkének (3) bekezdésében előírt megosztásra, amennyiben e költségeket egyébként nem vennék figyelembe?”
II – A Bíróság előtti eljárás
11. E kérdések kapcsán az alapeljárásban részt vevő felek, a német és az olasz kormány, valamint az Európai Bizottság tett írásbeli észrevételeket. Az eljárás írásbeli szakaszának lezárultát követően a Bíróság eljárási szabályzata 76. cikke (2) bekezdésének megfelelően úgy ítélte meg, hogy elegendő információval rendelkezik a határozathozatalhoz tárgyalás tartása nélkül is.
III – Elemzés
A – Előzetes megállapítások
12. Egy behozott áru vámértékének megállapítására vonatkozó uniós szabályozás méltányos, egységes és semleges rendszer létrehozására irányul, amely kizárja az önkényes és fiktív vámértékek alkalmazását.(9)
13. A vámértéknek tehát tükröznie kell a behozott áru valós gazdasági értékét, ennélfogva figyelembe kell vennie ezen áru valamennyi elemét, ami gazdasági értékkel rendelkezik.(10)
14. Így tehát, a Vámkódex 29. cikke alapján az importált áru vámértéke az ügyleti értékéből, vagyis az Unió vámterületére irányuló kivitel céljából történő eladáskor az áruért ténylegesen kifizetett vagy kifizetendő árból tevődik össze, adott esetben azonban ezen kódex 32. cikkének megfelelően tett kiigazításokkal.(11)
15. A Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja rögzíti, hogy a „vámértéknek a 29. cikk alapján történő megállapításakor az importált áruért ténylegesen kifizetett vagy kifizetendő árhoz hozzá kell számítani […] a vevő által közvetve vagy közvetlenül, az értékelendő áru eladásának feltételeként fizetendő, az értékelendő áruval kapcsolatos jogdíjak[at] és licencdíjak[at], amennyiben azok a ténylegesen kifizetett vagy kifizetendő árban nincsenek benne”.
16. A végrehajtási rendelet 157. cikkének (1) bekezdése értelmében „a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazásában a jogdíjak és licencdíjak különösen az alábbiakra vonatkozó jogok használatáért történő kifizetéseket jelentenek: […] – importált áruk exportcélú eladása (különösen védjegyek, bejegyzett formatervezési minták), vagy – importált áruk felhasználása vagy újraeladása (különösen szerzői jogok, az importált árukban elválaszthatatlanul megtestesített gyártási eljárások)”.
17. A végrehajtási rendelet 157. cikkének (2) bekezdése pontosítja a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdése c) pontja alkalmazásának feltételeit azáltal, hogy rögzíti: „a ténylegesen kifizetett vagy fizetendő árhoz csak akkor kell hozzászámítani a jogdíjat vagy licencdíjat, ha ez a kifizetés az értékelendő árukra vonatkozik, és ezen áruk eladásának feltételét képezi”.
18. Ebből következően a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontjában rögzített jogdíjakra és licencdíjakra vonatkozó pontosítás a következő három feltétel együttes fennállására épül, azaz hogy a ténylegesen kifizetett vagy kifizetendő ár nem tartalmazza a jogdíjakat és licencdíjakat; hogy a díjak az importált árukhoz kapcsolódnak; hogy az importált áruk eladásának feltétele, hogy vevő megfizesse e jogdíjakat és licencdíjakat.
19. Az alapeljárásban az első feltétel nem képezi előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tárgyát. Nem vitatott ugyanis, hogy a GE Healthcare nem számította az általa harmadik országokból importált áruk vámértékébe azon, védjegy használatával kapcsolatos jogdíjakat és licencdíjakat, amelynek tárgyában M. társasággal kötött hasznosítási szerződést.(12)
20. Ezzel szemben, a két további feltétel – egyrészről a védjegyre vonatkozó jogdíjak és licencdíjak és az importált áruk közötti „kapcsolat” megléte, másrészről az a követelmény, hogy e díjak megfizetése az áruk „eladásának feltételét” képezze – áll az előzetes döntéshozatalra előterjesztő bíróság által feltett első három kérdés középpontjában.
21. A kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett első két kérdés alapvetően annak megállapítására irányul, hogy a jogdíjak és licencdíjak vajon az importált árukhoz „kapcsolódnak‑e”, jóllehet a hasznosítási szerződés megkötésekor vagy a vámtartozás keletkezésének időpontjában nem állapítható meg, hogy meg kell‑e fizetni e jogdíjakat és a licencdíjakat, és bár az utóbbiak a GE Healthcare által más vállalkozások számára végzett szolgáltatások és a GE‑csoport kereskedelmi nevének használata után is fizetendők. Az első kettőre adott igenlő válasz esetén teszi fel a kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdését, amely által azt kívánja megtudni, hogy a jogdíjak és licencdíjak vajon akkor is az importált áruk „eladásának feltételét” képezik‑e, ha az alapeljárásban az eladóval és a vevővel egyaránt kapcsolatban álló vállalkozás javára kell megfizetni e díjakat. Ahogy a későbbiekben kifejtjük, e kérdés vizsgálatához a végrehajtási rendelet 160. cikkének értelmezése szükséges, amely lényegében azt mondja ki, hogy ha az importált áruk vevője harmadik félnek fizet jogdíjat vagy licencdíjat, ez a díj csak akkor tekintendő az eladás feltételének, ha az eladó vagy egy vele kapcsolatban álló személy követeli meg a vevőtől annak megfizetését.
22. Abban az esetben, ha a harmadik kérdésére is igenlő választ kell adni, a kérdést előterjesztő bíróság negyedik kérdésével arra kíván választ kapni, hogy a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontjában írt kiigazítás, amely a végrehajtási rendelet 158. cikkének (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő arányos megosztást biztosítana egyrészről az importált árukhoz kapcsolódó, másrészről a GE Healthcare által nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó jogdíjak és licencdíjak között, vajon csak akkor alkalmazható, ha a vámérték meghatározása a Vámkódex 29. cikkében rögzített ügyleti érték alapján történik, viszont abban az esetben nem, ha a vámérték kiszámítására e kódex 31. cikkében biztosított másodlagos módszer alapján kerül sor, amely lehetőségre az említett kódex 32. cikke kifejezetten nem utal vissza.
23. E pontosításokat elvégezvén, vizsgáljuk meg sorra a kérdéseket.
B – Az első két előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdésről – a védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak kapcsolódnak‑e az importált árukhoz?
24. A kérdést előterjesztő bíróság először is lényegében azt kérdezi, hogy a jogdíjak és licencdíjak vajon az importált árukhoz kapcsolódnak‑e a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében, jóllehet a hasznosítási szerződés megkötésekor vagy a vámtartozás keletkezésének időpontjában bizonytalan, hogy meg kell‑e fizetni e jogdíjakat és licencdíjakat. Másodszor pedig kétségeit fejezi ki a fenti feltétel teljesülésével kapcsolatban, amennyiben ezen jogdíjak és licencdíjak megfizetése nem csupán az importált áruk forgalomba hozatalához, hanem a GE Healthcare által más vállalkozások részére nyújtott szolgáltatásokhoz, valamint a GE‑csoport kereskedelmi nevének használatához is fűződik.
25. Míg a GE Healthcare kizártnak tartja, hogy ilyen körülmények között a jogdíjak és licencdíjak az importált árukhoz kapcsolódnának, ily módon a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja nem alkalmazandó, az összes többi érdekelt ezzel ellenkező álláspontot képvisel.
26. A magam részéről mindenekelőtt arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy az előzetes döntéshozatallal kapcsolatban kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság, és nem a Bíróság feladata az alapeljárás tényállási elemeinek, különösen a GE Healthcare és az M. társaság közötti hasznosítási szerződés rendelkezéseinek megítélése.
27. E tekintetben, a kérdést előterjesztő bíróság által kifejtettek szerint, az e szerződés alapján a GE‑csoportba tartozó harmadik felektől származó, védjeggyel ellátott importált áruk GE Healthcare általi forgalomba hozatala jogdíj‑ és licencdíjköteles, ugyanakkor a GE Healthcare licencdíjmentesen jogosult egyes védjeggyel ellátott – kísérleti célt vagy termék bemutatását szolgáló, hibás árunak vagy hulladéknak minősülő – áruk behozatalára, valamint ezek továbbértékesítésére olyan GE‑csoporthoz tartozó társaság részére, amely azonos jogcímen licencdíj fizetésére kötelezett. Ráadásul, mint ahogy arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, a védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak összege a GE Healthcare éves forgalmától függően kerül meghatározásra, amely éves forgalom magában foglalja az importált áruk támogatásához nyújtott szolgáltatásokból származó bevételt is.
28. E tényállási elemek tehát kétségeket ébresztenek a kérdést előterjesztő bíróságban a jogdíjak és licencdíjak és az importált áruk közötti kapcsolatot illetően. Egyrészről úgy tűnik ugyanis, hogy előbbiek megfizetése utóbbiak felhasználásától, vagyis az áruk behozatalát követő ügylettől függ, amely időpontban a vámtartozás már fennáll, és ezen áruk pedig szabad forgalomba kerültek. Másrészről viszont a megfizetendő jogdíjak és licencdíjak összege nem az egyes importált áruk értéke alapján számítandó.
29. Az első pontot illetően, az iratokból megállapítható, hogy a hasznosítási szerződés alapján a GE Healthcare jogdíjak és licencdíjak fizetésére köteles azon védjegy használatához kapcsolódóan, amellyel az általa importált árukat megjelölték; e kötelezettség alól kivételt képeznek a fenti 27. pontban írt különleges esetek. Így tehát a jogdíjak és licencdíjak bizony az importált árukkal kapcsolatosak, akkor is, ha pontos összegüket sem a szerződés megkötésekor, sem később, a vámárunyilatkozat elfogadásakor vagy a vámtartozás keletkezésének időpontjában nem határozták meg.
30. Ahogy azt a német kormány és a Bizottság helytállóan megjegyezte, a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazási feltételei között nem szerepel az a követelmény, hogy az importált áruk vevője által fizetendő jogdíjak és licencdíjak összege már a vámtartozás keletkezésének időpontjában pontosan meghatározásra kerüljön.
31. A végrehajtási rendelet rendelkezései megerősítik, hogy a vámtartozás keletkezésének időpontját követő utólagos árkiigazítás teljes mértékben lehetséges. A végrehajtási rendelet 156a. cikke (1) bekezdésének értelmében a vámhatóságok az érintett személy kérelmére engedélyezhetik, hogy bizonyos, a vámtartozás keletkezése időpontjában nem számszerűsíthető elemeket, amelyek a ténylegesen fizetett vagy fizetendő árhoz hozzáadandók, megfelelő és konkrét kritériumok alapján állapítsanak meg. Továbbá e rendelet 254. cikke úgy rendelkezik, hogy a vámhatóság a nyilatkozattevő kérelmére hiányos formában is elfogadhat szabad forgalomba bocsátást célzó vámárunyilatkozatot, amely az említett rendelet 257. cikke szerint ideiglenes értékmegjelölést tartalmazhat. Az ugyanezen rendelet 256., 257. és 259. cikkének rendelkezéseiben rögzített feltételek mellett ez a nyilatkozat utólagosan kiegészíthető vagy helyettesíthető.
32. Ezen túlmenően, a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdése c) pontjának hatékony érvényesülését akadályozná az a megközelítés, amely a jogdíjakat és licencdíjakat onnantól nem tekintené az importált árukkal kapcsolatosnak, hogy a vámtartozás keletkezésének időpontjában pontos összegük nem került meghatározásra. Amint a Vámkódex Bizottság (Vámérték‑megállapítási részleg) a jogdíjak és licencdíjak vámértékben való figyelembevételéről szóló 3. számú magyarázatának 14. pontjából ugyanis kitűnik, e jogdíjakat és licencdíjakat általában az értékelendő áruk importálását követően számítják ki.(13) Ez a körülmény szükségképpen a vámérték végleges meghatározásának a végrehajtási rendelet 257. cikkében biztosítottak szerinti későbbi időpontra való halasztásához, vagy a 156a. cikkben rögzített utólagos árkiigazítás alkalmazásához vezet.
33. Mindebből következően, véleményem szerint a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja nem követeli meg az e cikkben előírt, importált árukra vonatkozó vámérték‑kiigazítás alkalmazási feltételeként, hogy a jogdíjak és licencdíjak összege legkésőbb a vámtartozás keletkezésének időpontjában kerüljön meghatározásra.
34. A második pont, amely szerint a hasznosítási szerződés rendelkezéseinek értelmében a fizetendő jogdíjak és licencdíjak összege az egyes importált áruk értékétől függetlenül rögzített, álláspontom szerint önmagában nem zárhatja ki a védjeggyel összefüggő jogdíjak és licencdíjak és az importált áruk közötti kapcsolat fennállását.
35. Igaz, hogy a végrehajtási rendelet 161. cikkének második bekezdése szerint feltételezhető, hogy a jogdíjnak vagy licencdíjnak a kifizetése az értékelendő árukra vonatkozik, ha a jogdíj vagy licencdíj összegének kiszámolási módját az importált áruk árából vezetik le.
36. Ugyanakkor ez a rendelkezés nem jelenti azt, hogy az alapeljárásbelihez hasonló olyan esetben, amikor a jogdíj és licencdíj meghatározása nem az egyes importált áruk árától függően történik, e jogdíj vagy licencdíj és az importált áruk közötti bármilyen kapcsolat fennállása kizárt lenne.
37. A végrehajtási rendelet 161. cikkének második bekezdése ugyanis kimondja, hogy a jogdíj vagy a licencdíj kifizetése „vonatkozhat az értékelendő árukra” abban az esetben is, ha e jogdíj vagy licencdíj összegét „az importált áruk árától függetlenül számolják ki”.
38. Márpedig a jelen esetben nem vitatott, hogy a fizetendő jogdíjak és licencdíjak összege a hasznosítási szerződés tárgyát képező védjeggyel ellátott importált áruk kereskedelméből származó árbevétel bizonyos százalékának felel meg. A licencdíjak tehát azon védjegy használatának ellenértékeként fizetendők, amellyel az importált árukat megjelölték.
39. E helyzet megfelel annak a végrehajtási rendelet 159. cikkében támasztott két kritériumnak, amely a védjegyekkel és kereskedelmi nevekkel összefüggésben a jogdíj‑ és licencdíjfizetés és az importált áruk közötti „kapcsolat” feltételének tisztázására irányul. Ez a cikk rögzíti, hogy a védjegy használatának jogára vonatkozó jogdíjat vagy licencdíjat csak akkor kell hozzáadni az importált áruk után ténylegesen kifizetett vagy fizetendő árhoz, „ha a jogdíj vagy licencdíj olyan árukra vonatkozik, amelyeket a behozatal után ugyanolyan állapotban adnak el újra, vagy amelyek a behozatalt követően csak kismértékű feldolgozáson mentek keresztül”, és ha „az árukat olyan védjeggyel – akár az áruk importálása előtt, akár utána látták el azzal az árukat – hozzák forgalomba, amiért jogdíjat vagy licencdíjat fizetnek”.
40. Minthogy az alapeljárásban éppen ez a helyzet, a jogdíjak és licencdíjak megfizetése a védjeggyel ellátott importált árukhoz, pontosabban azok eladásából származó éves nyereséghez „kapcsolódik”.(14)
41. A német kormány álláspontja szerint az a tény, hogy a jogdíjak és licencdíjak egyúttal részben az említett áruk behozatalát követően nyújtott szolgáltatásokhoz, valamint elenyésző mértékben a GE kereskedelmi név használatához is kapcsolódnak, nem jelenti a jogdíjak és licencdíjak és az importált áruk közötti, a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdése c) pontja értelmében vett kapcsolat teljes hiányát.
42. Valójában, ahogy azt a német kormány és a Bizottság is helyesen észrevételezte, a végrehajtási rendelet tartalmazza azt a feltételezést, hogy amennyiben a jogdíjak és licencdíjak csak részben kapcsolhatóak az importált árukhoz, e díjak megosztása szükségessé válhat. E rendelet 158. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[h]a a jogdíjak vagy licencdíjak részben az importált árukra, részben pedig egyéb olyan összetevőkre vagy alkotóelemekre vonatkoznak, amelyeket az árukhoz importálásuk után adnak hozzá, vagy az importálást követő tevékenységekre vagy szolgáltatásokra vonatkoznak, megfelelő arányú megosztást csak objektív és számszerűsíthető adatok alapján lehet tenni, a [Vám]kódex 32. cikke (2) bekezdéséhez fűzött, a [végrehajtási rendelet] 23. melléklet[é]ben megtalálható értelmező megjegyzéssel összhangban”.
43. A végrehajtási rendelet 158. cikkének (3) bekezdése tehát előfeltételezi, hogy a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdése c) pontjában támasztott feltétel akkor is teljesül, ha a jogdíjak és licencdíjak az importált árukhoz csupán részben kapcsolódnak. Ez esetben a szóban forgó áruk vámértékének kiigazításánál objektív és számszerűsíthető adatokat kell alapul venni, amelyek alapján – az egyéb elemekkel, utólagos tevékenységekkel vagy szolgáltatásokkal kapcsolatos, az importált árukhoz nem fűződő díjak elkülönítésével – megállapítható a kizárólag az importált árukra vonatkozó jogdíjak és licencdíjak összege.
44. Ebből következően a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontjában előírt feltétel, amely szerint a jogdíjaknak és licencdíjaknak kapcsolódniuk kell az importált árukhoz, akkor is teljesül, ha e jogdíjak és licencdíjak az importált árukra csupán részben vonatkoznak.
45. Így tehát azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első két kérdésre az alábbi választ adja: Egyrészről a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy az nem írja elő a védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak összegének a vámtartozás keletkezésének időpontjában annak érdekében történő meghatározását, hogy alkalmazni lehessen az e védjeggyel ellátott importált áruk vámértékének e cikkben előírt esetleges kiigazítását. Másrészről a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja elismeri, hogy a védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak az ugyanezen védjeggyel ellátott importált árukkal e cikk, valamint a végrehajtási rendelet 157. cikkének (2) bekezdése értelmében akkor is „kapcsolatosnak” tekintendők, ha e jogdíjak és licencdíjak csupán részben kapcsolódnak az említett árukhoz.
C – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről – a védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak megfizetése az importált áruk „eladásának feltételét” képezi‑e?
46. A kérdést előterjesztő bíróság az első két kérdésére adott igenlő válasz esetén teszi fel harmadik kérdését, amely által azt kívánja megtudni, hogy a jogdíjak és licencdíjak vajon akkor is az importált áruk „eladásának feltételét” képezik‑e a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében, jóllehet az alapeljárásban az ezen áruk eladójával és a vevőjével egyaránt kapcsolatban álló vállalkozástól követelik meg, és ugyanezen vállalkozás javára kell megfizetni e díjakat.
47. Emlékeztetek arra, hogy a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerint a jogdíjak és licencdíjak akkor számítanak az importált áruk vámértékébe, ha a vevő által közvetve vagy közvetlenül, az értékelendő áru „eladásának feltételeként” fizetendőek. A végrehajtási rendelet 157. cikkének (2) bekezdése megismétli ezt a feltételt.
48. Ugyanakkor sem a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja, sem a végrehajtási rendelet 157. cikkének (2) bekezdése nem tisztázza, hogy pontosan mi is értendő az importált áruk „eladásának feltétele” alatt.
49. A Vámkódex Bizottság (Vámérték‑megállapítási részleg) a jogdíjak és licencdíjak vámértékben való figyelembevételéről szóló 3. számú magyarázatának 12. pontja szerint azt a kérdést kell megválaszolni, hogy az eladó hajlandó lenne‑e az áruk értékesítésére a jogdíj vagy a licencdíj fizetése nélkül. A feltétel lehet kifejezett vagy hallgatólagos, a licencmegállapodásban nem feltétlenül szükséges kikötni.
50. Ahogy azt korábban említettem, a Vámkódex Bizottság véleményei és megállapításai, bár nem kötelező erejűek, mégis fontos szerepet játszanak abban, hogy a tagállamok vámhatóságai egységesen alkalmazzák a Vámkódexet, és ily módon e kódex értelmezéséhez is értékes segítséget nyújthatnak.(15)
51. Véleményem szerint teljes mértékben helytálló ugyanis a jogdíj vagy licencdíj megfizetését az importált áruk „eladási feltételének” tekinteni, amennyiben az eladó (vagy a vele kapcsolatban álló személy) a jogdíj vagy licencdíj megfizetése hiányában az árukat nem lenne hajlandó, vagy nem tudná eladni; más szempontból közelítve, ha a vevő a jogdíj vagy licencdíj kiegyenlítése nélkül az importált árukhoz nem juthatna hozzá.(16)
52. E feltétel teljesülésének megítélése a kérdést előterjesztő bíróság feladata a teljes iratanyag, különösen a licencmegállapodás és az áruk adásvételi szerződésének, valamint az alapeljárás körülményeinek áttekintése alapján.
53. Ebben a tekintetben számomra úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdése abból a feltételezésből indul ki, hogy a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontjában és a végrehajtási rendelet 57. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételt a priori teljesítettnek tekinti.
54. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor arra keresi a választ, hogy az alapügy tényállása, melyet egyazon cégcsoporton belül létrejött háromoldalú jogviszony határoz meg (vevő‑licenciavevő, eladó és licenciaadó) megfeleltethető‑e a végrehajtási rendelet 160. cikkében vázolt helyzetnek. E rendelkezés értelmében ugyanis „ha a vevő harmadik félnek fizet jogdíjat vagy licencdíjat, a [végrehajtási rendelet] 157. cikk[ének] (2) bekezdésében foglalt feltételek nem tekintendők teljesítettnek, kivéve, ha az eladó vagy egy vele függőségi viszonyban lévő személy követeli meg a vevőtől annak megfizetését”(17).
55. Az alapeljárásban nem vitatott, hogy a jogdíjak és licencdíjak kedvezményezettje ugyanaz a jogalany, amely ezek megfizetését a GE Healthcare‑től követeli.
56. A végrehajtási rendelet 160. cikkének értelmezése szempontjából azt szükséges megtudni, hogy a kedvezményezett „harmadik fél” és az eladóval „függőségi viszonyban lévő személy” ténylegesen lehet‑e egy és ugyanazon személy. Amennyiben így lenne, a gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontjában, valamint a végrehajtási rendelet 57. cikkének (2) bekezdésében előírt azon feltételt, amely szerint a jogdíjak és licencdíjak megfizetése az importált áruk „eladásának feltételét” kell képeznie, teljesítettnek lehetne tekinteni.
57. Az alapügy felperesén kívül, aki alapvetően a végrehajtási rendelet 160. cikkének német nyelvi változatára támaszkodik, és tulajdonképpen úgy ítéli meg, hogy e cikk kizárólag négyoldalú jogviszonyokra alkalmazható, amelyben a „harmadik fél” a vevőtől, az eladótól és utóbbival kapcsolatban álló személytől egyaránt elkülönülő személy, az írásbeli észrevételeket előterjesztő valamennyi fél azon a véleményen van, hogy sem a Vámkódex, sem a végrehajtási rendelet nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a jogdíjak és licencdíjak kedvezményezettje és az importált áruk eladójával kapcsolatban álló személy egy és ugyanazon jogalany vagy személy legyen.
58. Én is ezzel az állásponttal értek egyet.
59. Először is pontosítom, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem az eladó és a „vele függőségi viszonyban lévő” személy közötti kapcsolat természetének vagy intenzitásának tisztázása érdekében fordult a Bírósághoz. Feltételezi ugyanis, hogy az M. társaság függőségi viszonyban van a GE Healthcare által importált áruk eladó(i)val, tekintettel arra, hogy ezek a vállalkozások kivétel nélkül a GE‑csoportba tartoznak, és ez utóbbi anyavállalatának közvetett vagy közvetlen irányítása alatt állnak.
60. A kérdést előterjesztő bíróság által rendelkezésre bocsátott információk ismeretében ez a feltételezés helytállónak tűnik. A végrehajtási rendelet 143. cikke (1) bekezdésének f) pontja – amely a Vámkódexben és végrehajtási rendeletében foglalt, az áruk vámértékére vonatkozó rendelkezések értelmezésére irányadó – alapján ugyanis személyek akkor tekinthetők egymással kapcsolatban állónak, ha „harmadik személy közvetve vagy közvetlenül mindkettőjüket ellenőrzi”.
61. A német kormány ugyanakkor elismerte, hogy a végrehajtási rendelet német nyelvű verziójában a 160. cikk második fordulata külön személyként említi a harmadik felet, az eladót és az utóbbival kapcsolatban álló személyt,(18) ily módon indokolt lehet az alapeljárás felperesének értelmezése.
62. Márpedig a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint egy uniós jogi rendelkezés valamely nyelvi változatának megfogalmazása nem szolgálhat e rendelkezés értelmezésének kizárólagos alapjául, illetve e tekintetben nem élvezhet elsőbbséget más nyelvi változatokkal szemben. Az uniós jog rendelkezéseit egységesen kell értelmezni és alkalmazni az Unió valamennyi nyelvén készült változatok figyelembevételével. Az uniós szövegek egyes nyelvi változatai közötti eltérés esetén a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás általános rendszerére és céljára tekintettel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi.(19)
63. Márpedig a végrehajtási rendelet 160. cikkének semelyik más nyelvi verziója nem tartalmaz külön hivatkozást olyan „harmadik személyre”, akinek a jogdíjakat és licencdíjakat kell megfizetni.(20)
64. Ez a kérdés ugyanakkor nem döntő jelentőségű. „[A]nnak megfizetése[ét]” (angolul: that payment) teljesítésének vevőre háruló kötelezettsége ugyanis egyértelműen a jogdíjak és licencdíjak vevő általi, „harmadik személyek” javára történő megfizetésére vonatkozik.
65. Az, hogy egy eladóval függőségi viszonyban lévő személy a végrehajtási rendelet 160. cikke alapján nem minősül „harmadik félnek”, nem jelenti azt, hogy a jogdíjak és licencdíjak megfizetése ne képezné a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében az importált áruk „eladásának feltételét”.
66. Sokkal inkább az a lényeges kérdés itt szerintem ugyanis, hogy – mint az már korábban is említésre került – az importált áruk vevője megszerezheti‑e, vagy sem ezeket az eladótól a jogdíjak és licencdíjak megfizetése nélkül, mintsem annak tisztázása, hogy mely személy részére kell a jogdíjakat és licencdíjakat megfizetni. Más szóval, ha az eladó vagy a vele kapcsolatban álló személy ilyen vagy olyan módon a jogdíjak és licencdíjak megfizetésének teljesítését követeli az importált áruk vevőjétől, nincs meghatározó jelentősége annak, hogy négyoldalú vagy háromoldalú jogviszony keretében teszi‑e ezt. Végeredményben arról van szó, hogy az eladóval kapcsolatban álló személy rendelkezik‑e olyan hatalommal vagy irányítással a vevő és/vagy eladó felett, amely biztosítja, hogy a hasznosítási szerződés tárgyát képező védjeggyel ellátott áruk importálása csak a védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak megfizetését követően váljék lehetővé.
67. Az bizonyos, hogy amennyiben a vevő köteles a jogdíjakat és licencdíjakat az importált áruk eladója részére megfizetni, a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett „eladási feltétel” teljesül, így annak kérdése, hogy a végrehajtási rendelet 160. cikke alkalmazható‑e, fel sem merül. Ugyanígy, ha a jogdíjak és licencdíjak megfizetése szükséges ahhoz, hogy az eladóval kapcsolatban álló személy az áruk vevőre történő átruházásához hozzájáruljon, feltételezhető, hogy a díjak kiegyenlítése ezen áruk „eladásának feltételét” képezi.
68. Az alapügyben fennálló helyzet alapján, ahol egy multinacionális cégcsoport keretén belül egymással összeköttetésben álló társaságokról van szó, úgy tűnik, hogy a védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak megfizetését ugyanaz az eladóval kapcsolatban álló személy követeli, mint akié az ebből származó bevétel; így az is feltételezhető, hogy az oltalom alatt álló védjeggyel ellátott árukat az eladó csak azért értékesíti a vevőnek, mert utóbbi a védjeggyel kapcsolatos jogdíjakat és licencdíjakat az eladóval kapcsolatban álló személynek fizeti meg.
69. Ezt az értelmezést támasztja alá a Vámkódex Bizottság (Vámérték‑megállapítási részleg) a jogdíjak és licencdíjak vámértékben való figyelembevételéről szóló 3. számú magyarázatának 13. pontja, amely szerint az áruk eladóját vagy a vele kapcsolt viszonyban álló személyt úgy lehet tekinteni, mint aki megkívánja a vevőtől, hogy akkor is fizesse meg a jogdíjakat és licencdíjakat, ha egy multinacionális csoportban vesz árut a csoport egyik tagjától, és e díjakat ugyanezen csoport másik tagja részére tartozik megfizetni.
70. Amin lényegében a német és az olasz kormány is érvelt, kizárólag ilyen értelmezés esetén biztosított multinacionális cégcsoportok esetében az, hogy az anyavállalat belső szabályzata szerint, kereskedelmi stratégia mentén meghatározott leányvállalatok közötti kapcsolatok vonatkozásában is alkalmazható legyen a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja.
71. Jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság megerősítette, hogy az eladókkal kapcsolatban álló, licenciaadó M. társaság széles felügyeleti jogkörrel rendelkezett a GE Healthcare felett.
72. Igaz, hogy az alapügyben szereplő helyzetben a vevő teremthet bizonyos mértékű versenyhelyzetet a csoporthoz tartozó eladók körében, lévén az oltalom alatt álló védjeggyel ellátott termékek importálása érdekében több szállítóhoz is fordulhat.
73. Márpedig a végrehajtási rendelet 159. cikkének harmadik francia bekezdése szerint a védjegy vagy kereskedelmi név használatának jogára vonatkozó jogdíjat vagy licencdíjat csak akkor kell hozzáadni az importált áruk után ténylegesen kifizetett vagy fizetendő árhoz, ha „a vevőnek nem áll módjában ilyen árukat az eladótól független más szállítóktól beszerezni”.
74. Ez a feltétel véleményem szerint teljesül, és a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti kiigazítás alkalmazandó, amennyiben bebizonyosodik – meggyőződésem szerint így van, és alappal feltételezhető is, ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az iratok összessége alapján megbizonyosodjon erről –, hogy miután magukat a szállítókat is köti a cégcsoport belső szabályzata, nem adhatják el az árukat a vevőnek anélkül, hogy ez utóbbi kifizetné a védjeggyel kapcsolatos jogdíjakat és licencdíjakat. Amennyiben ugyanis az oltalom alatt álló védjeggyel ellátott áruk adásvételét megelőzően megkötötték a hasznosítási szerződést a cégcsoport egy másik tagjával, általánosan vélelmezhető, hogy ezen áruk szállítói csak amiatt járulnak hozzá az áruk vevő részére történő eladásához, mert utóbbit már a hasznosítási szerződés köti.
75. Az az alapügy felperese által hivatkozott tény, hogy a jogdíjak és licencdíjak összege nem ismert az áruk behozatalának és a vámtartozás keletkezésének időpontjában, mivel ezen összeg GE Healthcare‑nek az oltalom alatt álló védjeggyel ellátott importált áruk forgalmazásából származó éves forgalmától függ, nem változtat azon a körülményen, hogy a szóban forgó áruk után a hasznosítási szerződés címén meg kell fizetni a jogdíjakat és licencdíjakat. Így tehát vélelmezhető, hogy egyazon cégcsoport tagjaként az eladó az említett jogdíjak és licencdíjak megfizetése hiányában nem járult volna hozzá az áruk GE Healthcare részére történő átadásához.
76. Végül, ha elfogadjuk a végrehajtási rendelet 160. cikkének az alapeljárás felperese által képviselt, szó szerinti értelmezését, az importált áruk eladója által csak a cégcsoporton kívüli harmadik fél részére teljesített jogdíjak és licencdíjak megfizetése képezné a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében az áruk „eladásának feltételét”. Márpedig nehezen látom be, hogy ez a feltétel miért ne teljesülne azonos körülmények között, pusztán azon oknál fogva, hogy a jogdíjak és licencdíjak megfizetése egy cégcsoporton belül történik.
77. Úgy vélem, hogy a végrehajtási rendelet 160. cikkének ilyen jellegű, szó szerinti értelmezése részben megfosztja hatékony érvényesülésétől a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontját. Ez az értelmezés ugyanis mindenféle gazdasági indok nélkül befolyásolja a hivatkozott cikk – sőt általában a Vámkódex egyéb, az áruk vámértékének meghatározására vonatkozó rendelkezései – által irányzott célt, amely – felidézem – azt hivatott biztosítani, hogy az importált árukért ténylegesen kifizetett vagy kifizetendő ár, figyelembe véve valamennyi, gazdasági értékkel rendelkező alkotóelemet, azok valós értékét tükrözze.
78. Ezért az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre azt a választ javaslom, hogy a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontját, valamint a végrehajtási rendelet 159. és 160. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a védjeggyel kapcsolatos jogdíjak vagy licencdíjak megfizetése képezheti az importált áruk „eladásának feltételét”, amennyiben valamely cégcsoporton belül az a vállalkozás, amely a védjeggyel kapcsolatos e jogdíjak és licencdíjak kedvezményezettje, egyaránt kapcsolatban áll az említett áruk eladójával és vevőjével, és ez utóbbi az eladó vagy a vele kapcsolatban álló vállalkozás kérésére köteles a védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak megfizetésére, valamint nem áll módjában az áruk beszerzése érdekében az eladótól független szállítóhoz fordulni. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapügyben teljesülnek‑e ezen feltételek.
D – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésről – a Vámkódex 32. cikkében biztosított kiigazítás csak a kódex 29. cikkével összhangban meghatározott vámértékre alkalmazható?
79. Az előző kérdésére adott igenlő válasz esetén teszi fel a kérdést előterjesztő bíróság negyedik kérdését, amellyel lényegében arra kíván választ kapni, hogy a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontjában előírt kiigazítás – amely a végrehajtási rendelet 158. cikkének (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően objektív és számszerűsíthető adatokon alapuló arányos megosztást biztosítana egyrészről az importált árukhoz kapcsolódó, másrészről a GE Healthcare által nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó jogdíjak és licencdíjak között –, vajon csak akkor alkalmazható, ha a vámérték meghatározása a Vámkódex 29. cikkében rögzített ügyleti érték alapján történik, viszont abban az esetben nem, ha a vámérték kiszámítására e kódex 31. cikkében biztosított szubszidiárius módszer alapján kerül sor, amely lehetőségre az említett kódex 32. cikke kifejezetten nem utal vissza.
80. Csupán magát az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést alapul véve, nem könnyű megérteni, hogy mi alapján merülhetett fel, ahogy azt sem, milyen haszonnal járhat a Bíróság válasza.
81. A Bíróság válaszának kialakítása szempontjából hasznos információkat ugyanakkor az iratok és az érdekelt felek észrevételei is tartalmaznak. Ezek alapján ugyanis kiderül, hogy a 2009‑es pénzügyi év tekintetében a düsseldorfi fővámhivatal – miután értesült arról, hogy a GE Healthcare éves forgalma megoszlik aszerint, hogy az oltalom alatt álló védjeggyel ellátott importált árukkal vagy az e vállalat által nyújtott szolgáltatásokkal függ‑e össze – alkalmazni tudta a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontjában írt kiigazítást (e kódex 29. cikke szerinti ügyleti értéket tehát megemelte) az importált áruk eladásából származó éves árbevétel százalékos arányának tekintetében.
82. Úgy tűnik viszont, hogy a düsseldorfi fővámhivatal több korábbi pénzügyi évre vonatkozóan sem kapta meg azokat a szükséges információkat, amelyek alapján az ügyleti érték ilyen kiigazítását elvégezhette volna. A düsseldorfi fővámhivatal tehát, mivel láthatóan sem a Vámkódex 29. cikkére, sem az e kódex 30. cikkében foglalt módszerre nem támaszkodhatott, úgy tűnik, hogy a vámértéket az említett kódex 31. cikkében biztosított szubszidiárius módszer alkalmazásával állapította meg.
83. Amennyiben a Vámkódex 32. cikkének az alkalmazandó kiigazításokra vonatkozó bevezető része nem hivatkozik kifejezetten a 31. cikkben rögzített módszerre, csupán „a vámértéknek [e kódex] 29. cikk[e] alapján történő” megállapítását említi, a kérdést előterjesztő bíróság tulajdonképpen arra vár választ, hogy az ügyleti érték megállapíthatatlansága, amelynek oka az, hogy a GE Healthcare a szóban forgó pénzügyi évek során bonyolított forgalom megoszlására vonatkozó információk szolgáltatását megtagadta, akadályát képezi‑e annak, hogy a düsseldorfi fővámhivatal a birtokában lévő 2009‑es pénzügyi évre vonatkozó adatok alapján megemelje az oltalom alatt álló védjeggyel jelölt importált áruk vámértékét.
84. E pontosításokat elvégezvén, hadd emlékeztessek arra, hogy nem vitatott, hogy az importált áruk vámértékét elsődlegesen a Vámkódex 29. cikkében foglalt ügyleti érték alapján kell meghatározni. Ha e cikk értelmében erre nincs lehetőség, a vámérték‑megállapítás e kódex 30. cikke alapján történik. Abban az esetben, ha az importált áruk vámértékét ez utóbbi cikk alapján sem lehet meghatározni, a vámértéket a Vámkódex 31. cikkében foglalt rendelkezéseknek megfelelően kell megállapítani. E három rendelkezés között tehát szubszidiárius viszony van.(21)
85. A Vámkódex 31. cikkének (1) bekezdésében foglalt szubszidiárius módszer alkalmazásával az importált áruk vámértéke „a Közösségben rendelkezésre álló adatok alapján, az [alábbi] elvekkel és általános rendelkezésekkel összhangban lévő indokolt eszközök segítségével” határozható meg, különösen „[e kódex áruk vámértékére vonatkozó 3.] […] fejezet rendelkezései” szerint.
86. A Vámkódex 3. fejezetének rendelkezéseire való e visszautalás magában foglalja azt is, hogy e fejezet alapelvei és általános rendelkezései, melyeknek e kódex 32. cikke is részét képezi, irányadóak abban az esetben is, amikor a vámérték meghatározására a Vámkódex 31. cikkének (1) bekezdése alapján kerül sor.
87. Arról van szó tehát, hogy e rendelkezés keretein belül a vámérték megállapítására szolgáló módszereket „megfelelő rugalmassággal”, különösen az értékmeghatározás alapelveinek tiszteletben tartásával szükséges kezelni.(22)
88. A Vámkódex 3. fejezetének alapelveire történő utalás egyrészt azt jelenti, hogy a vámérték‑meghatározási rendszer kizárja önkényes és fiktív vámértékek alkalmazását,(23) amelyet a Vámkódex 31. cikke (2) bekezdésének f) pontja is kiemel.
89. Ebben a tekintetben úgy vélem, hogy ennélfogva – ahogy azt a kérdést előterjesztő bíróság is javasolja – analógia útján alkalmazható megosztás a végrehajtási rendelet 158. cikkének (3) bekezdése alapján, amely így rendelkezik: „[h]a a jogdíjak vagy licencdíjak részben az importált árukra, részben pedig […] az importálást követő tevékenységekre vagy szolgáltatásokra vonatkoznak, megfelelő arányú megosztást csak objektív és számszerűsíthető adatok alapján lehet tenni”. Ahogy azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyezte, rá tartozik annak vizsgálata, hogy rendelkezésre állnak‑e olyan „objektív és számszerűsíthető adatok”, amelyek alapján a végrehajtási rendelet 158. cikkének (3) bekezdése szerinti megosztás elvégezhető.
90. Másrészről, egyben az előzőeknek megfelelően, a Vámkódex 31. cikkének (1) bekezdésével összhangban történő vámérték‑meghatározásnál annak az elvnek is eleget kell tenni, amely szerint a vámértéknek az importált áruk valós értékét kell tükröznie, figyelembe véve azok valamennyi és gazdasági értékkel rendelkező alkotóelemét.
91. Abban az esetben, ha egy vállalkozás nem, vagy hiányosan szolgáltat egy vagy több pénzügyi évre vonatkozó, oltalom alatt álló védjeggyel jelölt importált áruk ügyleti értékének meghatározásához szükséges információkat egy tagállami vámhatóság részére, ez a hatóság – a nemzeti bíróság felügyelete mellett – jogszerűen alkalmazhatja a Vámkódex 31. cikkének (1) bekezdésében foglalt módszert, és veheti figyelembe a Közösség területén rendelkezésre álló, birtokában lévő adatokat, különösen azokat, amelyek a szóban forgó vállalkozás valamely üzleti évére vonatkoznak. Ez utóbbi információk alapvetően a végrehajtási rendelet 158. cikkének (3) bekezdése értelmében vett „objektív és számszerűsíthető” adatoknak tekinthetőek, ily módon a hivatkozott rendelkezésben irányzott arányos megosztás alapjául szolgálhatnak. Amint a Bizottság és a német kormány helytállóan érvel, eltérő megítélés tisztességtelen előnyhöz juttatná az importált áruk vámértékének helyes kiszámításához szükséges információk szolgáltatását megtagadó gazdasági szereplőt.
92. Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a Vámkódex 32. cikke (1) bekezdésének c) pontjában írt kiigazítás, valamint a végrehajtási rendelet 158. cikkének (3) bekezdésében foglalt objektív és számszerűsíthető adatokon alapuló arányos megosztás alkalmazható egyrészről az importált árukhoz kapcsolódó, másrészről a behozatalt követően nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak között, abban az esetben, ha a Vámkódex 29. cikkében rögzített ügyleti érték alapján nem lehetséges a vámérték meghatározása, és a vámérték kiszámítására csak e kódex 31. cikkében biztosított szubszidiárius módszer alapján kerülhet sor.
IV – Végkövetkeztetések
93. A fenti megállapítások összességére tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Finanzgericht Düsseldorf (düsseldorfi adóügyi bíróság, Németország) által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemre a következő választ adja:
1) A 2006. november 20‑i 1791/2006/EK tanácsi rendelettel módosított, a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet 32. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy nem írja elő a védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak összegének a vámtartozás keletkezésének időpontjában annak érdekében történő meghatározását, hogy alkalmazható legyen a szóban forgó védjeggyel ellátott importált áruk vámértékének e cikk alapján történő kiigazítása.
2) Az 1791/2006 rendelettel módosított 2913/92 rendelet 32. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy elismeri, hogy a védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak az e védjeggyel ellátott importált árukkal „kapcsolatosnak” tekintendők e cikk, valamint a 2006. október 23‑i 1792/2006/EK bizottsági rendelettel módosított, a 2913/92/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2‑i 2454/93/EGK bizottsági rendelet 157. cikkének (2) bekezdése értelmében, akkor is, ha e jogdíjak és licencdíjak csupán részben kapcsolódnak az említett árukhoz.
3) Az 1791/2006 rendelettel módosított 2913/92 rendelet 32. cikke (1) bekezdésének c) pontját, valamint az 1792/2006 rendelettel módosított 2454/93 rendelet 159. és 160. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak megfizetése képezheti az importált áruk „eladásának feltételét”, amennyiben valamely cégcsoporton belül az a vállalkozás, amely a védjeggyel kapcsolatos e jogdíjak és licencdíjak kedvezményezettje, egyaránt kapcsolatban áll az említett áruk eladójával és vevőjével, és ez utóbbi az eladó vagy a vele kapcsolatban álló vállalkozás kérésére köteles a védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak megfizetésére, valamint nem áll módjában az áruk beszerzése érdekében az eladótól független szállítóhoz fordulni. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapügyben teljesülnek‑e ezen feltételek.
4) Az 1791/2006 rendelettel módosított 2913/92 rendelet 32. cikke (1) bekezdésének c) pontjában írt kiigazítás, valamint az 1792/2006 rendelettel módosított 2454/93 rendelet 158. cikkének (3) bekezdésében foglalt objektív és számszerűsíthető adatokon alapuló arányos megosztás alkalmazható egyrészről az importált árukhoz kapcsolódó, másrészről a behozatalt követően nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó védjeggyel kapcsolatos jogdíjak és licencdíjak között, abban az esetben, ha az 1791/2006 rendelettel módosított 2913/92 rendelet 29. cikkében rögzített ügyleti érték alapján nem lehetséges a vámérték meghatározása, és a vámérték kiszámítására csak az 1791/2006 rendelettel módosított 2913/92 rendelet 31. cikkében biztosított szubszidiárius módszer alapján kerülhet sor.