AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ELNÖKÉNEK VÉGZÉSE
2009. január 23.(*)
„Ideiglenes intézkedés iránti kérelem – Állami támogatások – A Magyarország által az egyes villamosenergia‑termelők számára villamosenergia‑vásárlási megállapodások keretében nyújtott állami támogatást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító bizottsági határozat – Végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem – A sürgősség hiánya – Az érdekek mérlegelése”
A T‑352/08. R. sz. ügyben,
a Pannon Hőerőmű Energiatermelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (Pannon Hőerőmű Zrt.) (székhelye: Pécs [Magyarország], képviselik: Kohlrusz M., Simon P. és Ormai G. ügyvédek)
felperesnek
az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: C. Giolito és Ritzné Talabér K., meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
a Magyarország által a hosszú távú villamosenergia‑vásárlási megállapodások keretében nyújtott állami támogatásról szóló, 2008. június 4‑i C (2008) 2223 végleges bizottsági határozat végrehajtásának felfüggesztése iránt előterjesztett kérelme tárgyában,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGÁNAK ELNÖKE
meghozta a következő
Végzést
A jogvita előzményei
1 A Magyar Köztársaság a ’90‑es évek közepén azt a célt tűzte ki az energiaágazatban, hogy az ellátás biztonsága érdekében korszerűsíti a villamosenergia‑termelési infrastruktúrát. E tőkeigényes cél elérése érdekében, a villamosenergia‑termelők magyarországi beruházásainak ösztönzésére szolgáló eszközként hozta létre a magyar állam a hosszú távú villamosenergia‑vásárlási megállapodások (a továbbiakban: HTM‑ek) rendszerét. Az 1995 és 2001 között megkötött ilyen HTM‑ek keretében a Magyar Villamos Művek Rt. (MVM) mint „egyetlen vásárló” kötelezettséget vállalt arra, hogy meghatározott mennyiségű megtermelt energiát rögzített áron megvásárol. Ily módon a HTM‑ek lehetővé tették, hogy a termelők számára biztosított legyen a beruházásaik megtérülése.
2 A magyar villamosenergia‑piacon három egymást követő szabályozási modell érvényesült. Az első modell (1992–2002) keretében az volt az MVM kötelezettsége, hogy a lehető legkisebb költség elve mellett biztosítsa az energiaellátás biztonságát. A második modell, amely 2003‑ban lépett hatályba, két ágazatra osztotta a piacot, mégpedig a termelés nagyjából 30%‑át képviselő liberalizált ágazatra, valamint az MVM által ellátott és a termelés nagyjából 70%‑át képviselő közüzemi ágazatra. E szabályozási modell keretében az energiatermelőknek jogszabályi kötelezettsége volt, hogy a közüzemi ágazatra vonatkozóan szabályozott árakon felajánlják az MVM részére a közüzemi célra lekötött villamosenergia‑mennyiséget. A harmadik szabályozási modell 2004‑ben történt bevezetését követően az energiatermelőknek továbbra is el kellett látniuk az MVM‑et, az árszabályozás azonban megszűnt, a villamos energia árát pedig a továbbiakban az egyes HTM‑ekben foglalt árképletek alapján határozták meg.
3 A felperes, vagyis a Pannon Hőerőmű Energiatermelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (Pannon Hőerőmű Zrt.) – 1998‑ban privatizált korábbi állami vállalat – fő tevékenységét a villamos energia termelése képezi. A felperes 1995‑ben HTM‑et kötött az MVM‑mel, amelynek jogai és kötelezettségei utóbb az MVM Kereskedelmi Zrt‑re (a továbbiakban ez utóbbi is: MVM) szálltak. Az MVM rendelkezésére bocsátott villamos energiát eredetileg három széntüzelésű erőműblokk termelte, amelyek közül kettő 2001‑ben vagy 2002‑ben kikerült a HTM hatálya alól. A HTM hatálya alá tartozó utolsó erőműblokk 2005‑től gázüzeműként működött tovább, amely a szerződésben előírt évenkénti teljes mennyiségnek csak 0,37%‑át termelte. Az MVM‑mel kötött HTM‑et 2008. június 30‑án, az erőmű átalakításával összefüggésben felmerült költségek megtérítése céljából az MVM által a felperesnek fizetett kompenzáció ellenében megszüntették.
4 A Bizottság a HTM‑ek tekintetében 2005 novemberében megindította az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást. A Bizottságnak ugyanis korábban kétségei merültek fel a HTM‑eknek az állami támogatásokra vonatkozó közösségi szabályokkal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban, mivel e HTM‑ek az érintett termelők vonatkozásában kizárnak minden kereskedelmi kockázatot, és e termelőknek a piacon szereplő többi termelőhöz képest előnyösebb helyzetet biztosítanak.
5 A Bizottság 2008. június 4‑én elfogadta a Magyarország által a HTM‑ek keretében nyújtott állami támogatásról szóló C (2008) 2223 végleges határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelynek rendelkező része a következő:
„1. cikk
1. A[z MVM], valamint [a felperes és hat másik villamosenergia‑termelő] között kötött [HTM‑ekben] meghatározott vételi kötelezettség az [EK] 87. cikk[…] (1) bekezdése szerinti állami támogatást tartalmaz a villamosenergia‑termelőknek.
2. Az 1. cikk (1) bekezdésében említett állami támogatás összeegyeztethetetlen a közös piaccal.
3. [A Magyar Köztársaság] az e határozatról való értesítést követő hat hónapon belül megszünteti az (1) bekezdésben említett állami támogatás nyújtását.
2. cikk
1. [A Magyar Köztársaságnak] a kedvezményezettekkel vissza kell fizettetnie az 1. cikkben említett támogatást.
[…]
3. cikk
1. Az e határozatról való értesítését követő két hónapon belül a Magyar Köztársaság tájékoztatja a Bizottságot a határozatnak való megfelelés érdekében már megtett és tervezett intézkedésekről, és különösen a visszafizetendő összeg megállapítása érdekében a nagykereskedelmi piac megfelelő szimulációjának elvégzése érdekében tett lépésekről, az alkalmazni kívánt módszerek részleteiről, és az előbbi célra használni kívánt adatok részletes leírásáról.
[…]
4. cikk
1. [A Magyar Köztársaság] a nagykereskedelmi villamosenergia‑piac azon helyzetének megfelelő szimulációja segítségével számítja ki a visszatérítendő támogatás pontos összegét, amely akkor alakult volna ki, ha az 1. cikk (1) bekezdésében említett [HTM‑ek] egyike sem lett volna hatályban 2004. május 1‑je óta.
2. [A Magyar Köztársaság] az e határozatról való értesítést követő hat hónapon belül az (1) bekezdésben említett módszer alapján kiszámítja a visszafizettetendő összegeket, valamint a Bizottság elé terjeszt az említett szimulációra vonatkozó valamennyi releváns információt, különösen annak eredményeit, az alkalmazott módszerek részletes leírását, és a szimuláció elvégzéséhez használt adatokat.
5. cikk
[A Magyar Köztársaság] biztosítja, hogy az 1. cikkben említett támogatást a jelen határozatról való értesítésétől számított tíz hónapon belül visszafizetteti.
6. cikk
E határozat címzettje a Magyar Köztársaság.”
Az eljárás és a felek kérelmei
6 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. augusztus 25‑én benyújtott keresetlevelével a felperes keresetet indított a megtámadott határozat megsemmisítése iránt.
7 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. október 21‑én benyújtott külön beadványában a felperes előterjesztette az ideiglenes intézkedés iránti jelen kérelmet, amelyben lényegében azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság elnöke a felperes vonatkozásában függessze fel a megtámadott határozatban a Magyar Köztársaság számára előírt visszatéríttetési kötelezettség végrehajtására irányuló eljárást.
8 A Bizottság az ideiglenes intézkedés iránti kérelemre tett, az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2008. november 11‑én benyújtott írásbeli észrevételeiben azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság elnöke:
– utasítsa el az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
9 A Bizottság észrevételeinek benyújtását követően a felperes 2008. november 25‑i beadványában választ terjesztett elő. A Bizottság e válasszal kapcsolatban a 2008. december 3‑i beadványában foglalt állást.
A jogkérdésről
10 Egyrészt az EK 242. és az EK 243. cikkben, másrészt pedig az EK 225. cikk (1) bekezdésében foglalt, egymással összefüggésben értelmezett rendelkezések értelmében az ideiglenes intézkedésről határozó bíró, ha a körülmények alapján azt szükségesnek tartja, elrendelheti az Elsőfokú Bíróság előtt megtámadott jogi aktus végrehajtásának felfüggesztését, vagy bármely szükséges ideiglenes intézkedést elrendelhet.
11 Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 104. cikkének 2. §‑a akként rendelkezik, hogy az ideiglenes intézkedés iránti kérelemben meg kell jelölni a jogvita tárgyát, a sürgősségre okot adó körülményeket, valamint azokat a ténybeli és jogi alapokat, amelyek valószínűsítik a kért ideiglenes intézkedés szükségességét. Ekképpen az ideiglenes intézkedésről határozó bíró csak akkor rendelheti el a végrehajtás felfüggesztését és az ideiglenes intézkedéseket, ha azok szükségességét a ténybeli és jogi alapok első látásra valószínűsítik (fumus boni iuris), és azok olyan értelemben sürgősek, hogy a kérelmező érdekeiben bekövetkező súlyos és helyrehozhatatlan kár megakadályozásához az szükséges, hogy azokat már az érdemi döntés előtt elrendeljék, és már ekkor kifejtsék hatásukat. E feltételek konjunktívak, vagyis ha azok egyike nem teljesül, az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet el kell utasítani (a Bíróság elnöke C‑268/96. P(R). sz., SCK és FNK kontra Bizottság ügyben 1996. október 14‑én hozott végzésének [EBHT 1996., I‑4971. o.] 30. pontja). Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró adott esetben a fennálló érdekeket is mérlegeli (lásd a Bíróság elnöke C‑445/00. R. sz., Ausztria kontra Bizottság ügyben 2001. február 23‑án hozott végzésének [EBHT 2001., I‑1461. o.] 73. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
12 Egyebekben ezen együttes vizsgálat során az ideiglenes intézkedésről határozó bíró széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, és az ügy jellegzetességeire tekintettel szabadon határozza meg e különböző feltételek vizsgálatának módját és rendjét, minthogy semmilyen közösségi szabály nem ír elő számára előre meghatározott vizsgálati módot az ideiglenes intézkedés szükségességének értékeléséhez (a Bíróság elnöke C‑149/95. P(R). sz., Bizottság kontra Atlantic Container Line és társai ügyben 1995. július 19‑én hozott végzésének [EBHT 1995., I‑2165. o.] 23. pontja, valamint a C‑459/06. P(R). sz., Vischim kontra Bizottság ügyben 2007. április 3‑án hozott végzésének [EBHT 2007., I‑53. o.] 25. pontja).
13 Végül fontos hangsúlyozni, hogy az EK 242. cikk azt az elvet állítja fel, mely szerint a kereseteknek nincs halasztó hatályuk (a Bíróság elnöke C‑377/98. R. sz., Hollandia kontra Parlament és Tanács ügyben 2000. július 25‑én hozott végzésének [EBHT 2000., I‑6229. o.] 44. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróság elnöke T‑191/98. R. II. sz., Cho Yang Shipping kontra Bizottság ügyben 2000. június 28‑án hozott végzésének [EBHT 2000., II‑2551. o.] 42. pontja). Ezért az ideiglenes intézkedésről határozó bíró csak kivételes esetben rendelheti el az Elsőfokú Bíróság előtt megtámadott jogi aktus végrehajtásának felfüggesztését, vagy rendelhet el ideiglenes intézkedéseket.
14 Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró az ügy iratai alapján úgy ítéli meg, hogy az ideiglenes intézkedés iránti jelen kérelem elbírálásához szükséges valamennyi adat a rendelkezésére áll, anélkül, hogy célszerűnek bizonyulna a felek szóbeli előterjesztéseinek előzetes meghallgatása.
15 A jelen ügy körülményei között először azt kell megvizsgálni, hogy a sürgőséggel kapcsolatos feltételek teljesülnek‑e.
A felek érvei
16 A felperes azt állítja, hogy ha az ideiglenes intézkedés iránti kérelmét elutasítanák, a Magyar Köztársasággal szemben előírt visszatéríttetési kötelezettség végrehajtása súlyos és helyrehozhatatlan kárnak tenné ki őt. A Magyar Köztársaságnak ugyanis meg kell kezdenie az állítólagos állami támogatások visszatéríttetése alapjául szolgáló képlet és módszer kidolgozását, továbbá biztosítania kell, hogy a támogatásokat a megtámadott határozatról való értesítéstől számított tíz hónapon belül visszatérítteti, végül pedig a visszatérítendő összeg mértékét a nagykereskedelmi villamosenergia‑piac azon helyzetének megfelelő szimuláció segítségével kell kiszámítania, amely akkor alakult volna ki, ha a HTM‑eket 2004. május 1‑jétől kezdve nem alkalmazták volna.
17 Ezzel kapcsolatban a felperes az ideiglenes intézkedés iránti kérelmében arra a törvényjavaslatra hivatkozik, amelyet a magyar kormány a megtámadott határozatnak való megfelelés érdekében nyújtott be a magyar Országgyűlésnek, és hangsúlyozza, hogy e törvényjavaslat veszélyeztetheti az ő működését, fennmaradását és magát a létét. A felperes ésszerűen nem várhatta meg a visszatéríttetési eljárás magyar jogszabályi környezetének véglegessé válását, és a támogatások visszatéríttetésére irányuló kötelezettség végrehajtásának felfüggesztését minél előbb, még azt megelőzően meg kellett próbálnia elérni, hogy e végrehajtás megkezdődne. Az említett törvényjavaslat tartalmával kapcsolatban a felperes előadta, hogy e törvényjavaslat meghatározza a „visszafizetendő állami támogatás” fogalmát, a termelőkkel szemben visszatérítési kötelezettséget ír elő, meghatározza az „átállási költség” fogalmát, amely összeggel a visszatérítendő támogatás összege csökkenthető, valamint felhatalmazást ad a magyar kormánynak arra, hogy a szimulációs modell részleteit és a visszatérítendő összeg kiszámításának módszertanát rendeletben határozza meg.
18 A felperes a 2008. november 25‑i beadványában jelezte, hogy a magyarországi jogalkotási eljárás eredményeként 2008. november 15‑én elfogadták a fent említett törvényjavaslatot (a továbbiakban: a 2008. november 15‑i törvény). Márpedig e jogalkotási eljárás során a felperes nem vehetett részt az említett törvény tartalmának kialakításában. Ezenkívül a 2008. november 15‑i törvényt kizárólag a magyar Alkotmánybíróság előtt lehetne megtámadni, amely azonban nem tekinthető rendes igazságszolgáltatási fórumnak a magyar jogrendszerben, jogköre korlátozott, eljárása pedig meglehetősen lassú, illetve a szóban forgó jogszabály végrehajtását sem függesztheti fel. Ugyanez irányadó a magyar kormány által később, a piaci helyzet szimulációjának részleteivel és a visszatérítendő összeg kiszámításával kapcsolatban meghozandó kormányrendeletek tekintetében is.
19 A felperes hozzátette, hogy a Magyar Energia Hivatal jár el illetékes hatóságként a visszatérítendő állami támogatás összegének meghatározása során, figyelembe véve az átállási költségek jogcímén történő esetleges csökkentést. Márpedig a felperes nem kérheti, hogy az őt érintő összeg meghatározása előtt egyeztessenek vele. Másfelől a 2008. november 15‑i törvény 6. §‑a szerint a Magyar Energia Hivatalnak a Bizottság átállási költségekre vonatkozó jóváhagyó határozatának meghozatalát követő tíz napon belül kell meghoznia a határozatát, az adós felperesnek pedig hatvan napos határidő áll rendelkezésére ahhoz, hogy a megállapított összeget visszatérítse. A magyar jogszabályokban előírt jogorvoslati lehetőségeket illetően az adós felperes kizárólag bírósági felülvizsgálatot kezdeményezhet közigazgatási per keretében, anélkül hogy a végrehajtás felfüggesztését kérhetné, illetve a bíróság a Magyar Energia Hivatal határozatát megváltoztathatná.
20 A súlyos és helyrehozhatatlan kár közeli bekövetkezésével kapcsolatban a felperes az ideiglenes intézkedés iránti kérelmében elismerte, hogy a törvényjavaslat szövege nem volt véglegesnek tekinthető. A felperes ugyanakkor úgy vélte, hogy az ő vonatkozásában ebből esetleg származó pénzügyi következmények annak az összegnek fognak megfelelni, amelyet a törvényjavaslat értelmében adott esetben vissza kell majd térítenie, ennek az összegnek a nagysága pedig meghatározó lesz abból a szempontból, hogy a felperes léte, működése és piaci helyzete mennyiben lesz veszélyeztetve. Ezzel kapcsolatban a felperes azt állította, hogy a 2004. május 1‑jétől (azaz a megtámadott határozatban vizsgált időszak kezdetétől) 2008. június 30‑ig (azaz a felperessel kötött HTM megszűnéséig) terjedő időszakban nyújtott állami támogatások teljes összegének meghatározása során csak megközelítő becslést lehet adni, figyelembe véve, hogy a magyar állam még nem határozta meg a szimulációs képletet, továbbá annak a villamos energiának az értéke, amelyet a felperes a vizsgált időszakban szabad piacon termelt volna, nehezen modellezhető.
21 E becslés számszerűsítése érdekében a felperes az ideiglenes intézkedés iránti kérelmében táblázatot állított össze, amely éves lebontásban tartalmazza a HTM hatálya alá tartozó erőműblokkban megtermelt és értékesített villamosenergia‑mennyiséget, az e HTM‑ben meghatározott kilowattóránkénti (kWh) egységárat, a kWh‑kénti zsinór szabadpiaci egységárat, valamint az ebből származó állami támogatás becsült értékét. E számítások alapján a felperes arra a következtetésre jutott, hogy akár hozzávetőleg 4 milliárd forintot (HUF) is vissza kell térítenie a magyar államnak. A felperes szerint a törvényjavaslat alapján előírt visszatérítési kötelezettség rövid időn belül biztosan elő fog állni, ez pedig felveti azt a kérdést, hogy a felperes rövid távú fizetőképessége egyáltalán lehetővé teszi‑e, hogy ekkora összeget kifizessen, illetve az összeg kifizetése alapjaiban lehetetlenítené el a felperes működését és súlyosan veszélyeztetné magát a létét. Márpedig, mint az a felperes 2007. december 31‑i mérlegéből és eredménykimutatásából következik, a felperes képtelen lenne hozzávetőleg 4 milliárd HUF összeget visszatéríteni anélkül, hogy ez magát a létét veszélyeztetné.
22 A felperes a 2008. november 25‑i beadványában azt állította, hogy az általa hivatkozott kár nem hipotetikus, mivel annak bekövetkezése, vagyis a Magyar Energia Hivatal azon határozatának meghozatala, amely a 2008. november 15‑i törvény 6. §‑a alapján előírja a visszatérítési kötelezettséget, teljesen bizonyos. Másfelől a Bizottság maga is elismeri, hogy a visszatérítendő összeg nagyságáról semmilyen előrejelzése vagy tudomása nincs. A felperes hozzátette, hogy a visszatérítendő támogatás pontos összege csak később, a kormányrendelet kihirdetését követően határozható meg. E kormányrendelet kihirdetése és a Magyar Energia Hivatal visszatérítési kötelezettséget közvetlenül előíró határozatának meghozatala között nem telik el annyi idő, amennyi idő alatt a felperes a végrehajtás felfüggesztését kérhetné, a közösségi bíróság pedig dönthetne e kérelem tárgyában. A felperes nem fogja időben megtudni, hogy mekkora összeget kell majd visszatérítenie, vagyis nem lesz elég ideje ahhoz, hogy a visszatérítésre felkészüljön. A felperes egyetlen lehetősége tehát, hogy a számára legkedvezőtlenebb esettel számolva felmérje, hogy biztosított‑e az így kiszámított összeg visszatérítése.
23 A felperes a jelenlegi pénzügyi helyzetét illetően a felfüggesztés iránti kérelmében azt állította, hogy a visszatérítést kizárólag hitelfelvétel útján tudná megoldani. Márpedig a felperes hitelfelvételi lehetőségei a jelenlegi világpiaci helyzet, valamint a hitelezési tevékenység erőteljes gyengülése következtében nagymértékben korlátozottak, sőt a hozzávetőleg 4 milliárd HUF összegű hitel esetében gyakorlatilag nem is állnak fenn. Ekkora összegű hitelt egyik bank sem folyósítana a felperesnek megfelelő fedezet és biztosíték hiányában, valamint a jelenleg fennálló hitelszerződéseket is azonnal felmondanák a bankok, aminek következtében a felperes fennálló összes hitelének visszafizetésére vonatkozó kötelezettsége is bekövetkezne. A magyar polgári jog szerint ugyanis a hitelező felmondhatja a kölcsönt, ha az adós vagyoni helyzetének romlása veszélyezteti a kölcsön visszafizetésének lehetőségét.
24 A felperes a 2008. november 25‑i beadványában a Bizottság észrevételeire adott válaszként kifejtette, hogy a felperes körül felépülő egész cégcsoport pénzügyi helyzete semmiben sem befolyásolja a felperes saját pénzügyi helyzetének értékelését. Egyetlen jogszabályi rendelkezés és a kereskedelmi gyakorlat sem írja ugyanis elő, hogy valamely társaságnak a többszörös áttételen keresztül hozzá kapcsolódó másik társaság részére pénzügyi segítséget kellene nyújtania. Ami a felperes körül felépülő cégcsoport tagjait illeti, sem a Dalkia International S.A., sem pedig a Dalkia Energia Energetikai Szolgáltató Zrt. nem kíván és nem is fog semmilyen pénzügyi segítséget nyújtani a felperesnek, különös tekintettel arra, hogy a felperest nem 100%‑ban, hanem csupán 89,94%‑ban tulajdonolja a Pannonpower Holding Vagyonkezelő Zrt., valamint ez utóbbit sem 100%‑ban, hanem csupán 99,94%‑ban tulajdonolja a Dalkia Energia Energetikai Szolgáltató, vagyis mindkét részvénytársaságnak vannak egyéb részvényesei.
25 Végül, a felperes szerint az érdekek mérlegelése alapján is helyt kell adni az ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek. Ha ugyanis a megtámadott határozatban előírt visszatéríttetési kötelezettség végrehajtása nem kerülne felfüggesztésre, de a megtámadott határozatot az Elsőfokú Bíróság az alapeljárásban végül megsemmisítené, már nem lehetne helyreállítani az ebből eredő súlyos következményeket, vagyis a felperes létének megszűnését és Pécs város (Magyarország) mintegy 30 000 lakása – amelyeket a felperes lát el villamos energiával – távhő‑ellátásának azonnali leállását. Ezenkívül a magyar termelők közül a felperes rendelkezik a legkisebb kapacitással, és ő termeli a legkevesebb villamos energiát, vagyis a tevékenysége nem gyakorol kimutatható hatást a versenyre és a kereskedelemre. Másfelől a felperes által kötött HTM‑et 2008. június 30‑i hatállyal már megszüntették.
26 A Bizottság szerint a végrehajtás kért felfüggesztésének sürgősségére vonatkozóan a felperes által előadott érvek csupán feltételezéseken alapulnak, azokat semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. Különösen, a felperes a visszatérítendő összeg számítása során nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a 2008. november 15‑i törvény lehetővé teszi az átállási költség kompenzációt, amellyel a visszatérítendő összeg csökkenthető. Végül, mivel a hivatkozott kár pénzügyi természetű, a felperesnek felvilágosítást kellett volna adnia azon cégcsoport pénzügyi helyzetéről, amelyhez ő maga tartozik, ezt pedig nem tette meg. Mindenesetre e cégcsoport igen tőkeerősnek minősül, és jelentős erőforrásokkal rendelkezik, aminek következtében a támogatás esetleges visszatérítése, amennyiben ez a kötelezettség ténylegesen fenn fog állni, a felperes létét egyáltalán nem veszélyezteti.
Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró álláspontja
27 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek az eljárási szabályzat 104. cikke 2. §‑ában említett sürgős voltát annak alapján kell mérlegelni, hogy az ideiglenes döntés meghozatala szükséges‑e azért, hogy elkerülhető legyen a felperes súlyos és helyrehozhatatlan károsodása. Az e rendelkezésben előírt követelmények teljesítéséhez nem elegendő csupán azt állítani, hogy a jogi aktus végrehajtása – amelynek a felfüggesztését kérik – közvetlenül várható, hanem a felperesnek bizonyítania kell, hogy nem várhat az ügy érdemben való eldöntéséig anélkül, hogy ilyen kárt ne szenvedne. Ahhoz, hogy az ideiglenes intézkedésről határozó bíró mérlegelni tudja, hogy a felperes által állított kár súlyos és helyrehozhatatlan‑e, következésképpen indokolja‑e a megtámadott határozat végrehajtásának kivételes felfüggesztését, olyan konkrét bizonyítékokkal kell rendelkeznie, amelyek lehetővé teszik azoknak a pontos következményeknek a mérlegelését, amelyek a kért intézkedések elmaradásából valószínűleg származnának (a Bíróság elnökének a 378/87. R. sz., Holzvertrieb kontra Bizottság ügyben 1988. január 22‑én hozott végzésének [EBHT 1988., 161. o.] 18. pontja; az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑196/01. R. sz., Aristoteleio Panepistimio Thessalonikis kontra Bizottság ügyben 2001. október 18‑án hozott végzésének [EBHT 2001., II‑3107. o.] 32. pontja, valamint a T‑163/00. R. sz., Carotti kontra Számvevőszék ügyben 2000. július 3‑án hozott végzésének [EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑133. o. és II‑607. o.] 8. pontja; az Elsőfokú Bíróság második tanácsa elnökének a T‑143/99. R. sz., Hortiplant kontra Bizottság ügyben 1999. július 16‑án hozott végzésének [EBHT 1999., II‑2451. o.] 18. pontja).
28 Ezenkívül az állítólagos kárnak bizonyosnak vagy legalább kellően valószínűsítettnek kell lennie, a felperesnek pedig bizonyítania kell az e kárt alátámasztó tényeket. A tisztán hipotetikus jellegű kár, mivel az jövőbeli és bizonytalan események bekövetkezésén alapul, nem indokolhatja ideiglenes intézkedések elrendelését (lásd ebben az értelemben a Bíróság elnökének a C‑335/99. (P)R. sz., HFB és társai kontra Bizottság ügyben 1999. december 14‑én hozott végzésének [EBHT 1999., I‑8705. o.] 67. pontját, az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑241/00. R. sz., Le Canne kontra Bizottság ügyben 2001. január 15‑én hozott végzésének [EBHT 2001., II‑37. o.] 37. pontját, valamint a T‑195/01. R. és T‑207/01. R. sz., Government of Gibraltar kontra Bizottság egyesített ügyekben 2001. december 19‑én hozott végzésének [EBHT 2001., II‑3915. o.] 101. pontját).
29 Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a felperes jelen esetben megfelelően bizonyította‑e az állítólagos súlyos és helyrehozhatatlan kár bizonyos vagy legalább kellően valószínű voltát, hangsúlyozni kell, hogy – mint azt a Bizottság helyesen megjegyezte – a sürgősségre okot adó körülményeket főszabály szerint az ideiglenes intézkedés iránti kérelem benyújtásának időpontjában fennálló ténybeli és jogi háttér alapján kell alátámasztani, ahogyan azt maga a kérelem ismerteti.
30 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek önmagában, adott esetben a kérelem alátámasztására szolgáló egyéb információk nélkül is, lehetővé kell tennie az alperes számára az észrevételei megtételét és az ideiglenes intézkedésről határozó bíró számára a kérelemről való döntéshozatalt: a kérelem alapjául szolgáló lényeges ténybeli és jogi körülményeknek magából az ideiglenes intézkedés iránti kérelem szövegéből ki kell tűnniük (az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑236/00. R. sz., Stauner és társai kontra Parlament és Bizottság ügyben 2001. január 15‑én hozott végzésének [EBHT 2001., II‑15. o.] 34. pontja, a T‑306/01. R. sz., Aden és társai kontra Tanács és Bizottság ügyben 2002. május 7‑én hozott végzésének [EBHT 2002., II‑2387. o.] 52. pontja, valamint a T‑85/05. R. sz., Dimos Ano Liosion és társai kontra Bizottság ügyben 2005. május 23‑án hozott végzésének [EBHT 2005., II‑1721. o.] 37. pontja).
31 A fentiekből következik, hogy az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nem lehet utólag, a felperes által adott esetben az ellenérdekű fél észrevételeire adott válaszként benyújtott beadvánnyal a hiányok pótlása végett kiegészíteni. Az ilyen „hiánypótlási” lehetőség biztosítása nem csupán az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban megkívánt gyorsasággal lenne összeegyeztethetetlen, hanem – és főként – az eljárási szabályzat 109. cikkének szellemével is, amely cikk szerint az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elutasítása esetén a felperes csak „új tények alapján” terjeszthet elő újabb kérelmet.
32 Jelen esetben tehát eleve el kell utasítani minden olyan érvet – a köztudomású tényekre, mint például a 2008. november 15‑i törvény elfogadására vonatkozó érvek kivételével –, amelyekre a felperes első alkalommal a 2008. november 25‑i beadványában hivatkozott a sürgősség alátámasztása érdekében, amennyiben azokat már az ideiglenes intézkedés iránti kérelmében is előterjeszthette volna.
33 A fenti megállapítás alapján magától értetődő, hogy az ideiglenes intézkedés iránti jelen kérelem benyújtásának időpontjában, vagyis 2008. október 21‑én azt a kárt, amely a felperes állítása szerint az állítólagos állami támogatás visszatéríttetése esetén érné őt, nem lehetett bizonyos vagy kellően valószínűsített kárnak tekinteni. A megtámadott határozat ugyanis, amelyet 2008. június 4‑én fogadtak el, a határozatról való értesítéstől számított tíz hónapos határidőt ír elő az érintett állami támogatások visszatéríttetésére (5. cikk), a visszatéríttetendő támogatás pontos összegét pedig a Magyar Köztársaságnak kell kiszámítania, megfelelő szimuláció alapján és sajátos módszertan segítségével (4. cikk). Márpedig a felperes 2008. október 21‑én még csak egy törvényjavaslatról tudott, amelyről ő maga elismerte, hogy annak tartalma a parlamenti megvitatás során módosulhat (az ideiglenes intézkedés iránti kérelem 49. és 54. pontja). Ebben az időpontban tehát Magyarországon még nem létezett a visszatéríttetési eljárást szabályozó végleges jogszabályi környezet, különösen pedig a visszatérítendő állami támogatásoknak a megtámadott határozat 4. cikkében írt módszerek (megfelelő szimuláció és sajátos módszertan) szerinti számítására vonatkozó részletek nem voltak ismertek. E feltételek mellett az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet időelőttinek kell tekinteni.
34 E mérlegelésen lényegében az sem változtat, ha figyelembe vesszük az ideiglenes intézkedés iránti kérelem benyújtását követően felmerült köztudomású tényeket, vagyis a 2008. november 15‑i törvény elfogadását, mivel az állítólagos kár továbbra is tisztán hipotetikus jellegű, amennyiben az jövőbeli és bizonytalan események bekövetkezésén alapul.
35 A 2008. november 15‑i törvény 4. és 5. §‑a ugyanis egyrészt akként rendelkezik, hogy a magyar államnak visszatérítendő állami támogatás összegét a Bizottság által előzetesen jóváhagyott és külön jogszabályban rögzített módszertan alapján kell meghatározni, másrészt pedig a visszatérítendő összeg csökken az átállási költség (amelynek meghatározását a 2. § 1. pontja tartalmazza) összegével, azzal, hogy az átállási költség kiszámításának a Bizottság által jóváhagyott módját és eladónkénti összegét külön jogszabály határozza meg. Az említett törvény 6. §‑a szerint mind a visszatérítendő állami támogatások összegét, mind pedig az abból esetleg levonható átállási költségek összegét a Magyar Energia Hivatal állapítja meg. Végül, a 2008. november 15‑i törvény 11. §‑a felhatalmazza a magyar kormányt, hogy rendelettel szabályozza a visszatérítendő és levonandó összegek számításának valamennyi részletét.
36 Márpedig az ügy irataiból kiderül, hogy a felperes által visszatérítendő összeg meghatározására irányuló eljárás e különböző szakaszait a jelen végzés meghozatalának időpontjáig még nem folytatták le. Figyelembe véve tehát a visszatérítendő végleges összeggel kapcsolatban fennálló számos bizonytalansági tényezőt, nem állapítható meg, hogy a felperest fenyegető súlyos és helyrehozhatatlan kár közvetlenül várható bekövetkeztéről lenne szó.
37 A levonható átállási költségek összege és a visszatérítendő végleges összeg számítására vonatkozó, a Bizottság által jóváhagyott módszertan hiányában annak a számításnak, amelyet a felperes maga végzett el, és amelynek eredményeként hozzávetőleg 4 milliárd HUF összeget kapott, az ideiglenes intézkedés iránti jelen eljárásban nincs jelentősége. A felperes ugyanis elismerte, hogy ez a számadat megközelítő becslésen, valamint nehezen modellezhető villamosenergia‑árakon alapul (az ideiglenes intézkedés iránti kérelem 56. pontja). Ezenkívül a felperes elismerte, hogy a hozzávetőleg 4 milliárd HUF összeg számítása során nem vette figyelembe az ebből levonható esetleges átállási költségeket (a 2008. november 25‑i beadvány 22. pontja).
38 Mindenesetre, mint ahogy a felperes kifejezetten utalt rá, a hozzávetőleg 4 milliárd HUF összeg a visszatérítendő összegre vonatkozó, a számára legkedvezőtlenebb eseten alapuló becslés eredménye. Márpedig magától értetődő, hogy az a kár, amelyet a felperes számára legkedvezőtlenebb olyan feltételezés alapján számítottak ki, amely egyébként nem veszi figyelembe a kompenzációnak a vonatkozó szabályozásban kifejezetten előírt lehetőségét, nem képez a fenti 28. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett bizonyos, vagy legalább kellően valószínűsített kárt. A felperes által végzett, hozzávetőleg 4 milliárd HUF összeget eredményező számítás tehát adott esetben csak magának a felperesnek a pénzügyi szükségletei szempontjából lehet bizonyos mértékben hasznos, amennyiben a felperes a számára legkedvezőtlenebb előrejelzésre alapítva időben megteheti az előírt visszatérítés biztosításához szükséges intézkedéseket addigra, amikor a fizetendő végleges összeget meghatározzák.
39 Hozzá kell tenni, hogy a felperes által jelen esetben hivatkozott kár tisztán pénzügyi természetű, mivel olyan pénzösszegben nyilvánul meg, amelyet a felperes köteles visszatéríteni a magyar állam részére.
40 Márpedig az ítélkezési gyakorlat következetes abban a kérdésben, hogy a tisztán pénzügyi természetű kár csak kivételes körülmények között tekinthető helyrehozhatatlannak vagy akár nehezen helyrehozhatónak, mivel az általában utólagos pénzügyi ellentételezés tárgyát képezheti (a Bíróság elnökének a C‑471/00. P(R). sz., Bizottság kontra Cambridge Healthcare Supplies ügyben 2001. április 11‑én hozott végzésének [EBHT 2001., I‑2865. o.] 113. pontja, az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑339/00. R. sz., Bactria kontra Bizottság ügyben 2001. június 15‑én hozott végzésének [EBHT 2001., II‑1721. o.] 94. pontja).
41 A tisztán pénzügyi természetű kár kockázata esetében a kért ideiglenes intézkedés csak akkor indokolt, amennyiben kitűnik, hogy ilyen intézkedés hiányában a felperes olyan helyzetbe kerülne, amely az alapeljárást lezáró ítélet meghozatala előtt veszélyeztetheti a létét (az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑181/02. R. sz., a Neue Erba Lautex kontra Bizottság ügyben 2002. december 3‑án hozott végzésének [EBHT 2002., II‑5081. o.] 84. pontja).
42 Az ítélkezési gyakorlat ugyanakkor azt is megállapította, hogy még valamely vállalkozás esetleges fizetésképtelensége sem jelenti feltétlenül azt, hogy a sürgősségre vonatkozó feltétel teljesül. Valamely vállalkozás vagyoni helyzetének értékelése során ugyanis figyelembe kell venni többek között azon cégcsoport tulajdonságait, amelyhez e vállalkozás a részvényesei révén kapcsolódik (az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑297/05. R. sz., IPK International – World Tourism Marketing Consultants kontra Bizottság ügyben 2007. május 2‑án hozott végzésének [EBHT 2007., II‑37. o.] 59. pontja; lásd ebben az értelemben a Bíróság elnökének a C‑12/95. P. sz., Transacciones Marítimas és társai ügyben 1995. március 7‑én hozott végzésének [EBHT 1995., I‑467. o.] 12. pontját is), aminek alapján az ideiglenes intézkedésről határozó bíró arra a következtetésre juthat, hogy a sürgősséggel kapcsolatos feltétel a vállalkozás előrelátható fizetésképtelensége ellenére nem teljesül (lásd a Bíróság elnökének a C‑232/02. P(R). sz., Bizottság kontra Technische Glaswerke Ilmenau ügyben 2002. október 18‑án hozott végzésének [EBHT 2002., I‑8977. o.] 56. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
43 Ebben az összefüggésben többek között a felperes vállalkozás méretére és üzleti forgalmára, valamint a körülötte felépülő cégcsoport tulajdonságaira tekintettel kell mérlegelni, hogy az állítólagos kár súlyosnak minősíthető‑e (lásd ebben az értelemben a Bíróság elnökének a C‑51/90. R. és C‑59/90. R. sz., Comos‑Tank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1990. május 23‑án hozott végzésének [EBHT 1990., I‑2167. o.] 26. pontját és a C‑43/98. P(R). sz., Camar kontra Bizottság és Tanács ügyben 1998. április 15‑én hozott végzésének [EBHT 1998., I‑1815. o.] 36. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; továbbá a fenti 42. pontban hivatkozott Transacciones Marítimas és társai kontra Bizottság ügyben hozott végzés 12. pontját, valamint a fenti 42. pontban hivatkozott IPK International – World Tourism Marketing Consultants kontra Bizottság ügyben hozott végzés 59. pontját).
44 A felperes arra hivatkozva vitatja ezt a megközelítést, hogy a személyében őt ért kár súlyosságának mérlegelése szempontjából a körülötte felépülő cégcsoport üzleti forgalmának nincs jelentősége, mivel egyrészt a felperes felett irányítást gyakorló társaságok közül egyik sem köteles és egyébként nem is hajlandó akár a legcsekélyebb pénzügyi segítséget nyújtani a felperesnek, másrészt pedig a felperes nem 100%‑ban leányvállalata az anyavállalatának (a Pannonpower Holding Vagyonkezelőnek), továbbá ez utóbbit sem 100%‑ban tulajdonolja a saját anyavállalata (a Dalkia Energia Energetikai Szolgáltató).
45 Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az érintett társaság körül felépülő cégcsoport üzleti forgalmának figyelembevétele azon az elgondoláson alapul, hogy az érintett társaság objektív érdekei nem függetleníthetők azon személyek érdekeitől, amelyek irányítást gyakorolnak felette. Az állítólagos kár súlyosságának mérlegelése során tehát az említett személyek pénzügyi helyzetére is tekintettel kell lenni. Az érdekek ezen egybeesése indokolja, hogy az érintett társaság további működéshez fűződő érdekét nem lehet a felette irányítást gyakorló személyek ugyanezen társaság fennmaradásához fűződő érdekeitől függetlenül vizsgálni (lásd ebben az értelemben a fenti 28. pontban hivatkozott HFB és társai ügyben hozott végzés 62. pontját; az Elsőfokú Bíróság elnökének a fenti 28. pontban hivatkozott Le Canne kontra Bizottság ügyben hozott végzésének 40. pontját, valamint a T‑192/01. R. sz., Lior kontra Bizottság ügyben 2001. december 7‑én hozott végzésének [EBHT 2001., II‑3657. o.] 55. pontját).
46 Mindenesetre az olyan társaság pénzügyi helyzetének értékelése során, amely saját kárának bekövetkezésére hivatkozik, az minősül a legfontosabb kérdésnek, hogy e társaság rendelkezik‑e olyan egyéb potenciális jövedelemforrásokkal, amelyek elősegíthetik a kárának enyhítését, ez pedig esetről esetre történő, az egyes ügyek ténybeli és jogi hátterét figyelembe vevő mérlegelést kíván (lásd ebben az értelemben a fenti 28. pontban hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott végzés 57. pontját). Márpedig a valamely cégcsoporthoz tartozó, illetőleg egy vagy több nagyrészvényessel rendelkező társaságok a más személyek részéről történő segítségnyújtás lehetősége kapcsán sajátos helyzetben vannak, amelyet az ideiglenes intézkedésről határozó bírónak figyelembe kell vennie (lásd ebben az értelemben a Bíróság elnökének a C‑364/99. P(R). sz., DSR‑Senator Lines kontra Bizottság ügyben 1999. december 14‑én hozott végzésének [EBHT 1999., I‑8733. o.] 55. pontját).
47 Hangsúlyozni kell, hogy a súlyos és helyrehozhatatlan kárra hivatkozó társaság körül felépülő cégcsoport helyzetének figyelembevételével kapcsolatos ítélkezési gyakorlat nem követeli meg, hogy a cégcsoport egyes tagjainak egymásban fennálló részesedése elérje a 100%‑ot. Így az anyavállalat méretét és üzleti forgalmát akkor is figyelembe kell venni, ha nem tulajdonolja az érintett leányvállalat összes részvényét, feltéve, hogy e leányvállalat „közvetlenül vagy közvetve” az anyavállalattól függ (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑11/06. R. sz., Romana Tabacchi kontra Bizottság ügyben 2006. július 13‑án hozott végzésének [EBHT 2006., II‑2491. o.] 111. pontját, valamint a T‑384/06. R. sz., International Building Products France kontra Bizottság ügyben 2007. március 28‑án hozott végzésének [EBHT 2007., II‑30. o.] 66. pontját). Ezenkívül elegendő, ha az a személy, aki az érintett társaság felett irányítást gyakorol, e társaság „fő részvényese” (a fenti 28. pontban hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ügyben hozott végzés 64. pontja), vagy a részvények 80%‑ával rendelkező „többségi részvényes” (az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑191/98. R. sz., DSR‑Senator Lines kontra Bizottság ügyben 1999. július 21‑én hozott végzésének [EBHT 1999., II‑2531. o.] 65. és 69. pontja).
48 Jelen esetben nem vitatott, hogy a felperes 89,94%‑ban a Pannonpower Holding Vagyonkezelő társaság – amely tehát a felperes „fő részvényesének” tekinthető – leányvállalata, maga ez utóbbi társaság pedig 99,94%‑ban a Dalkia Energia Energetikai Szolgáltató tulajdonában áll. A felperes tehát a Dalkia cégcsoport tagja, amelytől legalábbis közvetett formában függ; e cégcsoport a honlapján található információk szerint Európában vezető szerepet tölt be az energetikai szolgáltatások területén, részvényeseit 66%‑ban a Veolia Environnement (korábban Vivendi), 34%‑ban pedig az Électricité de France (EDF) képezik.
49 Márpedig meg kell állapítani, hogy a felperes az eljárás egyetlen szakaszában sem terjesztett elő semmilyen bizonyítékot, amely lehetővé tette volna a Dalkia cégcsoport pénzügyi sajátosságainak mérlegelését, továbbá nem csatolt egyéb olyan dokumentumot sem – mint például a Dalkia valamely erre felhatalmazott vezető tisztségviselőjének nyilatkozatát –, amely alátámaszthatta volna az anyavállalatnak a felperes támogatásához fűződő érdeke hiányát, jóllehet az ilyen pontosításokat az ideiglenes intézkedés iránti kérelem szövegében kellett volna kifejteni (lásd a fenti 30. pontot). A felperes azt sem állította, és még inkább nem bizonyította, hogy az anyavállalata vagy a Dalkia cégcsoporthoz tartozó más társaságok akadályozva lennének abban, hogy pénzügyi segítséget nyújtsanak neki (lásd ebben az értelemben a fenti 46. pontban hivatkozott DSR‑Senator Lines kontra Bizottság ügyben hozott végzés 52. pontját).
50 Következésképpen az ideiglenes intézkedésről határozó bíró nem tudja mérlegelni a felperes által állított kár súlyosságát azon cégcsoport teljes üzleti forgalmához viszonyítva, amelyhez a felperes tartozik (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑416/06. R. sz., Sumitomo Chemical Agro Europe kontra Bizottság ügyben 2007. február 26‑án hozott végzésének [EBHT 2007., II‑18. o.] 71. és 72. pontját).
51 Mivel a felperes semmilyen módon nem támasztotta alá a megtámadott határozatban előírt visszatéríttetési kötelezettség végrehajtásából eredő pénzügyi természetű kár súlyosságával kapcsolatos állításait, a sürgősségre vonatkozó feltétel nem teljesül.
52 A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy a fenti következtetést a nyilvánosan hozzáférhető adatok vizsgálata is megerősíti. Az egyes honlapokon közzétett adatokból ugyanis kiderül egyrészt, hogy a Dalkia cégcsoportnak 38 országban több mint 54 000 alkalmazottja van és az üzleti forgalma 2007‑ben elérte a 7 milliárd eurót, másrészt pedig, hogy a Veolia Environnement és az EDF vállalkozások üzleti forgalma 2007‑ben 32 milliárd euró, illetve 59 milliárd euró volt. E számadatokra tekintettel egyrészt a legkevésbé sem tűnik valószínűnek, hogy a Dalkia cégcsoporthoz tartozó felperes által hivatkozott pénzügyi természetű kárt súlyosnak lehetne tekinteni. Másrészt semmi nem enged arra következtetni, hogy e cégcsoport adott esetben ne lenne hajlandó pénzügyi támogatást nyújtani annak érdekében, hogy biztosítsa a felperes fennmaradását a magyarországi piacon, annál is inkább, mivel a Dalkia cégcsoport 2007‑ben „Magyarország legjelentősebb biomassza erőműveként” szerezte meg a felperest.
53 Végeredményben elvileg még az sem zárná ki a Dalkia cégcsoport pénzügyi helyzetének figyelembevételét, ha e cégcsoport egyoldalúan elutasítaná a segítségnyújtást. A felperes helyzetéhez hasonló olyan helyzetben ugyanis, amelyben az ugyanazon cégcsoporthoz tartozó társaságok érdekei objektíve összefüggenek, az állítólagos kár terjedelme nem lehet azon anyavállalat egyoldalú akaratának függvénye, amelyhez a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet előterjesztő társaság tartozik (lásd ebben az értelemben analógia útján a Bíróság elnökének a fenti 46. pontban hivatkozott DSR‑Senator Lines kontra Bizottság ügyben hozott végzésének 50. és 54. pontját, valamint a C‑7/01. P(R). sz., FEG kontra Bizottság ügyben 2001. március 23‑án hozott végzésének [EBHT 2001., I‑2559. o.] 46. pontját). Ez csak akkor lehetne másként, ha a felperes bizonyítaná, hogy az anyavállalata akadályozva van abban, hogy pénzügyi segítséget nyújtson neki (a fenti 46. pontban hivatkozott DSR‑Senator Lines kontra Bizottság ügyben hozott végzés 52. pontja). A felperes azonban ilyen bizonyítékot nem terjesztett elő.
54 Mindenesetre az állítólagos kár nem tekinthető helyrehozhatatlannak, de még csak nehezen helyrehozhatónak sem, ha a megtámadott határozat megsemmisítése esetén a Bizottság által nyújtott utólagos pénzügyi ellentételezés tárgyát képezheti. A felperes többek között nem bizonyította, hogy akadályoztatva lenne abban, hogy ilyen ellentételezésben részesüljön az EK 288. cikk alapján benyújtott esetleges kártérítési kereset útján (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑303/04. R. sz., European Dynamics kontra Bizottság ügyben 2004. november 10‑én hozott végzésének [EBHT 2004., II‑3889. o.] 72. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
55 Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a pénzügyi természetű kárnak az esetleges kártérítési kereset útján történő helyrehozatalához fűződő bizonytalanság önmagában nem tekinthető olyan körülménynek, amely alátámaszthatná az ilyen kár helyrehozhatatlan jellegét. Az ideiglenes intézkedés iránti eljárás szakaszában ugyanis a pénzügyi természetű kár olyan kártérítés iránti kereset útján történő utólagos helyrehozatalának lehetősége, amelyet a megtámadott jogi aktus esetleges megsemmisítését követően indítanak, szükségképpen bizonytalan. Márpedig az ideiglenes intézkedés iránti eljárás nem arra irányul, hogy e bizonytalanság megszüntetése érdekében az ilyen kártérítés iránti kereset helyébe lépjen (a Bíróság elnökének a C‑404/01. (P(R). sz., Bizottság kontra Euroalliages és társai ügyben 2001. december 14‑én hozott végzésének [EBHT 2001., I‑10367. o.] 71–73. pontja).
56 A fenti megfontolások összessége alapján a felperesnek nem sikerült bizonyítania, hogy a végrehajtás kért felfüggesztésének elmaradása esetén súlyos és helyrehozhatatlan kárt szenvedne.
57 Az ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek a sürgősség hiányából következő elutasítását a jelen esetben fennálló különböző érdekek mérlegelése is megerősíti.
58 Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az EK 88. cikk (2) bekezdésének első albekezdése akként rendelkezik, hogy ha a Bizottság megállapítja, hogy valamely állami támogatás nem egyeztethető össze a közös piaccal, úgy határoz, hogy az érintett állam köteles a Bizottság által kitűzött határidőn belül a támogatást megszüntetni vagy módosítani. Ebből következően különös jelentősége van annak az általános érdeknek, amelynek alapján a Bizottság az EK 88. cikk (2) bekezdésében, valamint az EK [88.] cikk alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 7. cikkében részére biztosított hatáskört gyakorolja annak biztosítása érdekében, hogy a közös piac működése ne torzuljon a verseny szempontjából hátrányos állami támogatások következtében. Az érintett tagállamnak a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatás megszüntetésére irányuló kötelezettsége ugyanis az eredeti állapot helyreállítására irányul (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság elnökének a T‑198/01. R. sz., Technische Glaswerke Ilmenau kontra Bizottság ügyben 2002. április 4‑én hozott végzésének [EBHT 2002., II‑2153. o.] 113. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
59 Következésképpen az ítélkezési gyakorlatban megállapítást nyert, hogy a jogellenesen nyújtott és a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánított támogatás visszatérítésére irányuló, a Bizottság által előírt kötelezettség végrehajtásának felfüggesztésére irányuló kérelem kapcsán a közösségi érdeknek rendszerint – azaz majdnem mindig – elsőbbséget kell élveznie a támogatás kedvezményezettjének azon érdekével szemben, hogy elkerülje a visszatérítési kötelezettségnek az alapeljárást lezáró ítélet meghozatala előtti teljesítését (a fenti 58. pontban hivatkozott Technische Glaswerke Ilmenau kontra Bizottság ügyben hozott végzés 114. pontja).
60 Az ilyen támogatás kedvezményezettje csak kivételes körülmények fennállása esetén, és különösen csak abban az esetben érheti el ideiglenes intézkedések meghozatalát, ha a sürgősségre vonatkozó feltétel teljesül (lásd ebben az értelemben a fenti 58. pontban hivatkozott Technische Glaswerke Ilmenau kontra Bizottság ügyben hozott végzés 115. és 116. pontját).
61 Márpedig jelen esetben a felperes nem felel meg a sürgősségre vonatkozó feltételnek, és nem bizonyítja, hogy az ő esetében olyan kivételes körülmények állnának fenn, amelyek indokolhatnák a szóban forgó érdekeknek ideiglenes intézkedések elrendeléshez vezető mérlegelését.
62 Következésképpen az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet el kell utasítani, anélkül hogy szükséges lenne vizsgálni, hogy a fumus boni iuris fennállására vonatkozó feltétel teljesül‑e.
A fenti indokok alapján
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ELNÖKE
a következőképpen határozott:
1) Az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet elutasítja.
2) A költségekről jelenleg nem határoz.
Luxembourg, 2009. január 23.