MACIEJ SZPUNAR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2022. szeptember 22.(1)
C‑290/21. sz. ügy
Staatlich genehmigte Gesellschaft der Autoren, Komponisten und Musikverleger Reg. Gen. mbH (AKM)
kontra
Canal+ Luxembourg Sàrl;
a Tele 5 TM‑TV GmbH,
az Österreichische Rundfunksender GmbH & Co KG,
a Seven.One Entertainment Group GmbH,
a ProSiebenSat.1 PULS 4 GmbH
részvételével
(az Oberster Gerichtshof [legfelsőbb bíróság, Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Szellemi tulajdon – Szerzői és szomszédos jogok – Műholdas műsorsugárzás és vezetékes továbbközvetítés – 93/83/EGK irányelv – Az 1. cikk (2) bekezdése – Műholdasprogramcsomag‑szolgáltató – Másik tagállamban történő műsorsugárzás – A felhasználási cselekmény megvalósulásának helye – Nagyfelbontású, előfizetéses és szabadon hozzáférhető műsorok díj ellenében történő szolgáltatása – E műsorok normál felbontásban való elérhetősége a vétel helye szerinti államban, műholdon keresztül is”
Bevezetés
1. „Ha újra kellene kezdenem az egészet, a kultúrával kezdeném” – mondta Jean Monnet az európai integráció folyamatáról. A kultúrát azonban, legalábbis gazdasági dimenzióját tekintve, nagyrészt a szerzői jog szabályozza. Van ugyanakkor egy elem, amely ellenáll az integráció előrehaladásának ezen a téren, és hozzájárul a belső piac nemzeti határok mentén való széttagoltságához: a szerzői jog (a nemzeti terület értelmében vett) territorialitásának megváltoztathatatlan elve, valamint a piaci szereplők gyakorlata, beleértve az ezen elv alapján létrehozott közös jogkezelő szervezetek gyakorlatát is. Paradox módon, minél inkább lehetővé teszi a technológia, különösen a – a jelen ügy tárgyát képező – műholdas műsorsugárzás és újabban az internet az államok közötti kulturális cserét, annál inkább érezteti akadályozó hatását a szerzői jog territorialitásának elve.
2. Természetesen igaz, hogy a piac széttagoltságának objektív oka is van, nevezetesen a nyelvi sokszínűség, amely a kultúra meghatározó eleme. A jelen ügy azonban azt mutatja, hogy még olyan helyzetekben is, amikor a nyelvi akadály egyébként nem létezik, az érintettek foggal‑körömmel védik a nemzeti határok szerinti territorialitás elvét, amelyet a belső piacon már megszüntettek. A Bíróságnak a jelen ügyben lehetősége lesz arra, hogy az uniós jogalkotó közel 30 évvel ezelőtt kifejezett akaratával összhangban hozzájáruljon Európa kulturális integrációjának előmozdításához.
Jogi háttér
Az uniós jog
3. A műholdas műsorsugárzásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői és szomszédos jogi szabályok összehangolásáról szóló, 1993. szeptember 27‑i 93/83/EGK tanácsi irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a)–c) pontja szerint:(2)
„(2) a) Ezen irányelv alkalmazásában »műholdas [helyesen: műhold útján történő] nyilvánossághoz közvetítés« az a cselekmény, amikor a műsorsugárzó szervezet ellenőrzése és felelőssége mellett a nyilvánosság általi vételre szánt műsorhordozó jeleket a műhold felé, majd onnan a Föld felé vezető megszakítatlan közvetítési láncba juttatják.
b) A műholdas [helyesen: műhold útján történő] nyilvánossághoz közvetítésre csak abban a tagállamban kerül sor, ahol a műsorsugárzó szervezet ellenőrzése és felelőssége mellett a műsorhordozó jeleket a műhold felé, majd onnan a Föld felé vezető megszakítatlan közvetítési láncba juttatják.
c) A kódolt műsorhordozó jelek esetén a műholdas [helyesen: műhold útján történő] nyilvánossághoz közvetítés akkor valósul meg, ha a kód feloldásához szükséges eszközt a műsorsugárzó szervezet vagy annak hozzájárulásával más bocsátotta a nyilvánosság rendelkezésére.”
4. Ezen irányelv 2. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok kizárólagos jogot biztosítanak a szerző számára szerzői jogi védelemben részesülő műveinek műholdas [helyesen: műhold útján történő] nyilvánossághoz közvetítése engedélyezésére e fejezet rendelkezéseinek megfelelően.”
5. Az említett irányelv 4. cikke a 92/100/EGK irányelv által az előadók, a hangfelvétel‑előállítók és a műsorsugárzó szervezetek számára biztosított védelmet kiterjeszti a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítésre.(3)
6. Az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(4) 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja a következőképpen rendelkezik:
„Ez az irányelv – a 11. cikkben[(5)] említett esetek kivételével – nem érinti és semmilyen módon nem befolyásolja
[…]
c) a műholdas műsorsugárzásra és a vezeték útján történő továbbközvetítésre alkalmazandó szerzői és szomszédos jogokkal […] kapcsolatos hatályos közösségi rendelkezéseket.”
7. Ugyanezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„A tagállamok a szerzők számára kizárólagos jogot biztosítanak műveik vezetékes vagy vezeték nélküli nyilvánossághoz közvetítésének engedélyezésére, illetve megtiltására […].”
Az osztrák jog
8. Az 1936. április 9‑i Urheberrechtsgesetz (szerzői jogi törvény) 17b. §‑ának (1) bekezdése a jelen ügyben alkalmazandó 2018. december 27‑i hatályos változatában(6) a következőképpen rendelkezik:
„A műholdas műsorsugárzás esetén a szerzőt érintő felhasználási cselekmény, amikor a műsorsugárzó szervezet ellenőrzése és felelőssége mellett a műsorhordozó jeleket a műhold felé, majd onnan a Föld felé vezető megszakítatlan közvetítési láncba juttatják. A (2) bekezdésre tekintettel a műholdas műsorsugárzás tehát csak abban az államban valósul meg, ahol erre a [közvetítési láncba] juttatásra sor kerül.”
A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
9. A Staatlich genehmigte Gesellschaft der Autoren, Komponisten und Musikverleger Reg. Gen. mbH (szerzők, zeneszerzők és kiadók államilag engedélyezett társaságának korlátolt felelősségű bejegyzett szövetsége, a továbbiakban: AKM) a zeneművek szerzői és szomszédos jogaira vonatkozó közös jogkezelést végző osztrák szervezet.
10. A Canal+ Luxembourg Sàrl (a továbbiakban: Canal+) egy luxemburgi jog szerint alapított társaság, amely Ausztriában különböző műsorsugárzó szervezetek műsorcsomagjait („műholdas programcsomagok”) kínálja díj ellenében.
11. A műsorhordozó műholdas jelek közvetítési láncba való juttatását (felszálló összeköttetés) többnyire maguk a műsorsugárzó szervezetek végzik, néha a Canal+ is, bár Ausztriában nem, csak a többi uniós tagállamban. Egy olyan sugárnyaláb kerül továbbításra, amely a teljes műsort tartalmazza nagy felbontású minőségben, az összes kiegészítő információval, például hangadatokkal, feliratadatokkal stb. együtt. A sugárnyalábot a műhold „visszaküldi”, majd a vételi területen belül a műholdvevő berendezések befogják. A sugárnyaláb ekkor szétválik, és a felhasználók egy berendezés segítségével érhetik el az egyes műsorokat. A műsorok kódolva vannak, és a vevőberendezésnek fel kell oldani a kódot ahhoz, hogy nézni lehessen őket. A Canal+ a műsorsugárzó szervezetek hozzájárulásával bocsátja ügyfelei rendelkezésére a hozzáférési kulcsokat. A „csomagok” a különböző műsorok hozzáférési kulcsainak kombinálásával jönnek létre.
12. A csomagok előfizetéses és ingyenes TV‑műsorokat egyaránt tartalmaznak. Ez utóbbiak nincsenek kódolva, és bárki által normál felbontású minőségben foghatók Ausztria területén.
13. Az AKM kérelmet nyújtott be, amelyben lényegében a műholdas jelek ausztriai sugárzásának megszüntetését és kártérítés megfizetését kérte, arra hivatkozva, hogy nem engedélyezte a sugárzást. Az AKM úgy véli, hogy annak ellenére, hogy a műsorsugárzó szervezetek kaptak esetleg engedélyt a művek műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítésére, a Canal+‑nek is rendelkeznie kellene ilyen engedéllyel, amit nem tudott bizonyítani. Az AKM úgy véli, hogy a Canal+ megsérti az AKM által kezelt jogokat.
14. Négy társaság, köztük a Seven.One Entertainment Group GmbH németországi székhelyű műsorsugárzó szervezet és a ProSiebenSat.1 PULS 4 GmbH ausztriai székhelyű műsorsugárzó szervezet (a továbbiakban: beavatkozó felek) a Canal+ támogatása végett beavatkoztak az alapeljárásba.
15. Az Oberlandesgericht Wien (bécsi regionális felsőbíróság, Ausztria) 2020. június 30‑i ítéletével másodfokon részben helyt adott a keresetnek. A bíróság többek között úgy vélte, hogy a Canal+ által kínált műholdas programcsomagok új nyilvánosságot érnek el, olyan nyilvánosságot, amely eltér a műsorszolgáltatók szabadon fogható adásainak nyilvánosságától. Mind az AKM, mind a Canal+ a beavatkozó felek támogatásával az ítélet felülvizsgálata iránt keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz.
16. E körülmények között az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság, Ausztria) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [93/83 irányelv] 1. cikke (2) bekezdésének b) pontját, hogy nemcsak a műsorsugárzó szervezet, hanem az oszthatatlan és egységes műsorsugárzási cselekményben közreműködő műholdasprogramcsomag‑szolgáltató is csupán abban az államban végez – adott esetben hozzájáruláshoz kötött – felhasználási cselekményt, ahol a műsorsugárzó szervezet ellenőrzése és felelőssége mellett a műsorhordozó jeleket a műhold felé, majd onnan a Föld felé vezető megszakítatlan közvetítési láncba juttatják, és ebből következően a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató műsorsugárzási cselekményben való közreműködése révén nem kerülhet sor a szerzői jogok megsértésére a vétel helye szerinti államban?
2) Az első kérdésre adandó nemleges válasz esetén: úgy kell‑e értelmezni a [93/83 irányelv] 1. cikke (2) bekezdésének a) és c) pontjában, valamint a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében szereplő »nyilvánossághoz közvetítés« fogalmát, hogy a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés során további szereplőként közreműködő műholdasprogramcsomag‑szolgáltatónak, amely különböző műsorsugárzó szervezetek ingyenes és előfizetéses televíziós műsorainak nagyfelbontású kódolt jeleit saját elképzelése szerint csomagba foglalja, és az ily módon előállított önálló audiovizuális terméket díj ellenében kínálja ügyfeleinek, a programcsomagban foglalt ingyenes televíziós műsorok védelemben részesülő tartalma tekintetében is be kell szereznie az érintett jogok jogosultjának külön engedélyét annak ellenére, hogy ügyfelei számára e tekintetben egyébként is csupán olyan művekhez biztosít hozzáférést, amelyek a vételi területen – jóllehet rosszabb, normál felbontású minőségben – már mindenki számára szabadon hozzáférhetők?”
17. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet 2021. május 5‑én nyújtották be. Az AKM, a Canal+, a beavatkozó felek és az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtottak be. A 2022. június 8‑i meghallgatáson ugyanezek a felek képviseltették magukat.
Elemzés
18. A kérdést előterjesztő bíróság két kérdést tesz fel előzetes döntéshozatal céljából, a második kérdés az elsőre adott választól függ. Tekintettel az első kérdésre általam javasolt válaszra, ha a Bíróság elfogadja az érvelésemet, nem szükséges megválaszolni a második kérdést. A teljesség kedvéért azonban röviden azt is megvizsgálom.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről
19. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésében a bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató köteles abban a tagállamban, ahol az így közvetített, szerzői jogi védelemben részesülő művek a nyilvánosság számára hozzáférhetőek (fogadó tagállam), a szerzői és szomszédos jogok jogosultjainak engedélyét beszerezni az ő közreműködésével végzett, műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítésre vonatkozóan.
20. Ez a kérdés a Bíróságnak többek között a 2011. október 13‑i Airfield és Canal Digitaal ítéletből (C‑431/09 és C‑432/09, a továbbiakban: Airfield‑ítélet, EU:C:2011:648) eredő ítélkezési gyakorlatára vonatkozik, és valójában az említett ítélet értelmezésével kapcsolatos.
21. Mielőtt rátérnénk az Airfield ítélet elemzésére, szükséges néhány előzetes megjegyzést tenni.
A 93/83 irányelv a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítésről
22. A kezdeti időkben a televíziós műsorszolgáltatás természetesen az országhatárokon belülre korlátozódott – a televíziós műsorszolgáltatás a rádióhullámokat használta, amelyek frekvenciái az államok rendelkezésére álltak, amelyek azokat a nemzeti területre korlátozott műsorsugárzás céljából kiosztották a szolgáltatóknak. A jel vételi területe tehát lényegében a sugárzás kibocsátása szerinti állam területének felelt meg, amely egyúttal az adott állam szerzői jogának területi hatályát is jelentette.
23. A műholdas televíziózás megjelenése megváltoztatta ezt a helyzetet, és lehetővé tette, hogy egy államnál sokkal nagyobb területet fedjenek le. Felmerült tehát a kérdés, hogy melyik szerzői jog alkalmazandó: csak annak az államnak a joga, ahonnan a jelet a műholdra továbbítják, vagy azon állam(ok) joga(i) is, ahol a jel vételére lehetőség van?(7)
24. A 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének b) pontja az uniós jog szempontjából válaszol erre a kérdésre. Bár ez a rendelkezés a „Fogalommeghatározások” cím alatt szerepel, az irányelv egyik fő anyagi jogi szabályát, nevezetesen a kibocsátás szerinti tagállam elvét állapítja meg. Ezen elv szerint az említett irányelvben meghatározott műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés csak abban a tagállamban valósul meg, ahonnan a jelet a műholdra küldték. Ezért ennek az állam a szerzői joga is alkalmazandó az ilyen cselekményre.
25. Ezzel párhuzamosan a 93/83 irányelv biztosítja a szerzői és szomszédos jogok azonos szintű védelmét valamennyi tagállamban, azáltal hogy a 2. és 4. cikkben harmonizálja ezt a védelmet, a 3. cikk (1) bekezdésében pedig kizárja a kényszerengedélyeket. A jogosultaknak a műveknek a vétel helye szerinti tagállamban történő felhasználásával kapcsolatos jogai tehát a sugárzás kibocsátása szerinti tagállam szerzői jogával azonos szintű védelemben részesülnek.(8) A 93/83 irányelv (17) preambulumbekezdésének megfelelően az ő feladatuk gondoskodni arról, hogy e jogok felhasználásáért járó díjazás a teljes potenciális közönség figyelembevételével történjen.
26. A kibocsátás szerinti tagállam elve megállapításának fő célja az volt, hogy a jogbiztonság és az összes érintett szereplő érdekei megfelelő szintű védelmének biztosítása révén megkönnyítse a rádió‑ és televízióműsorok határokon átívelő, műholdas közvetítését.(9)
27. A kibocsátás szerinti tagállam elve azonban csak a 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítésre vonatkozik. Ez a fogalommeghatározás több elemből áll. A cselekmény először is abból áll, hogy a műsorhordozó jeleket a műhold felé, majd onnan a Föld felé vezető közvetítési láncba juttatják. Másodszor, a jelek [közvetítési láncba] juttatásának egy műsorsugárzó szervezet ellenőrzése és felelőssége mellett kell történnie. Harmadszor, a műsorhordozó jeleknek a nyilvánosság általi vételre kell irányulniuk. Negyedszer, a szóban forgó közvetítési láncnak megszakítás nélkül kell működnie a jelek [közvetítési láncba] juttatásától a nyilvánosság általi (potenciális(10)) vételig. Végül ötödször, ha a jeleket kódolják, a kód feloldásához szükséges eszközt annak a műsorsugárzó szervezetnek kell a nyilvánosság rendelkezésére bocsátania, amelynek ellenőrzése és felelőssége mellett vagy amelynek hozzájárulásával a cselekményt végzik.(11)
28. Az e feltételeknek megfelelő cselekmény a 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében vett „műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítésnek” minősül, és a kibocsátás szerinti tagállam elve vonatkozik rá. Ez az elv nemcsak magára a kibocsátásra, azaz a műsorhordozó jelnek a műholdas műsorátvivő rendszerbe való belefoglalására vonatkozik, hanem a teljes közvetítésre, beleértve a jelnek a végfelhasználókhoz történő továbbítását is. Ezért a közvetítés egészére kizárólag a kibocsátás szerinti tagállam joga alkalmazandó. Ugyanakkor a szerzői vagy szomszédos jogi védelemben részesülő művek olyan távolról – akár műhold útján – történő felhasználása, amely nem felel meg a 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) és c) pontjában foglalt feltételeknek, nem minősülhet a fent említett rendelkezés értelmében vett „műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítésnek,” és nem vonatkozik rá a kibocsátás szerinti tagállam elve sem.
Az Airfield ítélet és annak alkalmazása a jelen ügyre
29. Az Airfield ítéletben a Bíróságnak egy műholdasprogramcsomag‑szolgáltatónak a jelen ügyben szereplő Canal+‑höz hasonló tevékenységét kellett megvizsgálnia. Megállapította, hogy ez a tevékenység a 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a)–c) pontja szerinti műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés körébe tartozik.(12)
30. A jelen esetben meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság viszonylag kevés információt közöl az alapügyben szóban forgó közvetítés technikai részleteiről. Mivel azonban az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdése b) pontjának és közvetve az Airfield‑ügyben hozott ítéletnek az értelmezésére vonatkoznak, azt feltételezem, hogy a Bíróság által az említett ítéletben a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató tevékenységének minősítésére vonatkozó következtetés átültethető a jelen ügyre.
31. Ez azt jelenti, hogy a műsorhordozó jeleket vagy maguk a műsorsugárzó szervezetek, vagy az előzőek hozzájárulásával a Canal+ juttatja a műhold felé, majd onnan a Föld felé vezető közvetítési láncba. A műsorsugárzó szervezetek tehát ellenőrzéssel bírnak a [közvetítési láncba] juttatás felett, és felelősséget vállalnak érte.(13) Ezeket a jeleket nyilvánosság általi vételre szánják. A szóban forgó tevékenység célja ugyanis a műsorok közvetítése a nyilvánosság általi közvetlen vétel érdekében.(14) A közvetítési lánc megszakítás nélkül működik a jeleknek a műholdas műsorátvivő rendszerbe való belefoglalása és a nyilvánosság általi potenciális vétele között. Az ezeken a jeleken végzett bármilyen beavatkozás, mint például a tömörítés vagy a kódolás és a kód feloldása, a jelek műholdas továbbításra való előkészítésének szokásos műszaki tevékenységei közé tartozik, és nem jelenti a közvetítési lánc megszakítását.(15) Végezetül, az sem vitatott, hogy a kód feloldásához szükséges eszközöket a Canal+ az érintett műsorsugárzó szervezetek hozzájárulásával bocsátja a nyilvánosság rendelkezésére.
32. Teljes mértékben egyetértek a Bíróságnak az Airfield ítéletben kifejtett elemzésével, amely szerint a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató tevékenysége műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítésnek minősül. Egyedül annak megállapításával kapcsolatban vannak jelenleg fenntartásaim, hogy egyrészt a 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontjában említett műsorsugárzó szervezet ellenőrzése és felelőssége nem a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés egészére vonatkozik, hanem csak a jeleknek a közvetítési láncba való juttatására, másrészt pedig, hogy ez az ellenőrzés és felelősség megosztható lenne.(16)
33. Először is, ha a fent említett rendelkezés értelmében a műsorhordozó jeleket – már abban a pillanatban, amikor azokat a közvetítési láncba juttatják – a nyilvánosságnak kell szánni,(17) és ennek a láncnak megszakítás nélkül kell működnie, akkor e jelek [közvetítési láncba] juttatásának ellenőrzése szükségszerűen és automatikusan a nyilvánossághoz közvetítés egészének ellenőrzését jelenti. A jelek [közvetítési láncba] juttatása után az ellenőrzés más személy általi átvétele, például a közvetítés időben történő elhalasztása vagy rendeltetésének megváltoztatása céljából, valójában a közvetési lánc megszakítását jelentené.
34. Ugyanez vonatkozik a felelősségre is. A jeleknek a megszakítatlan közvetítési láncba juttatásáról szóló döntés szükségszerűen a nyilvánosság általi hozzáférhetőséghez vezet, így a műsorsugárzó szervezet nem zárhatja ki a felelősségét az e jelek által továbbított műsorok nyilvánossághoz közvetítéséért. Ez a helyzet akkor is, ha a jeleket kódolják, mivel a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés végett a kód feloldásához szükséges eszközöket a műsorsugárzó szervezet hozzájárulásával kell a nyilvánosság rendelkezésére bocsátani, így a műsorszolgáltató szervezet ellenőrzést tud gyakorolni a közvetítési ezen művelete felett. Mivel ez a hozzájárulás szabad akaratból történik, felelősséggel is jár.
35. Másodszor, a 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerint a műsorsugárzó szervezet ellenőrzése és felelőssége feltétele annak, hogy a szóban forgó cselekmény műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítésnek minősüljön, és hogy az irányelv rendelkezései alkalmazhatók legyenek, különösen azon elv tekintetében, hogy a kibocsátás szerinti tagállam minősüljön a cselekmény megvalósulása helyszínének.
36. Ami az ellenőrzést illeti, számomra egyértelmű, hogy nem elegendő, ha a műsorsugárzó szervezet csak részleges ellenőrzést gyakorol. Az ellenőrzésnek teljesnek kell lennie ahhoz, hogy a feltétel teljesüljön.
37. Természetesen az ellenőrzés követelménye nem egyenlő azzal, hogy a műsorsugárzó szervezetnek magának kell elvégeznie a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítéssel kapcsolatos összes műveletet. Az ellenőrzés harmadik fél szolgáltatókkal – például egy műholdasprogramcsomag‑szolgáltatóval – kötött szerződéses megállapodások formájában valósul meg. Ezek a harmadik felek tehát a műsorsugárzó szervezet megbízottjaiként járnak el, amely megtartja az ellenőrzést a közvetítés felett.
38. Arról sincs szó, hogy a közvetítés minden – akármilyen jelentéktelen – aspektusát ellenőrizni kellene. A műsorsugárzó szervezetnek a szerzői jogi szempontból fontos elemek felett kell ellenőrzést gyakorolnia, mint például a közvetítés tényleges művelete, a közvetítés pontos tartalma és a célközönség. Ugyanakkor az olyan technikai kérdések, mint a jel tömörítése vagy a kódolási szabvány, nem relevánsak, és azokról azok a szolgáltatók dönthetnek, akiket a műsorsugárzó szervezet a közvetítés technikai lebonyolításával bíz meg.
39. Ami a műsorsugárzó szervezet felelősségét illeti, az sem osztható meg. A 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a)–c) pontjában az uniós jogalkotó nemcsak a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítést határozta meg a szerzői jogi értelemben vett egyetlen felhasználási cselekményként, e cselekmény megvalósulásának helyével együtt, hanem annak megvalósítóját is megjelölte a közvetítést kezdeményező műsorsugárzó szervezet személyében.(18) Ez a szervezet különösen a szerzői és szomszédos jogok jogosultjainak tartozik felelősséggel a szerzői jogi védelemben részesülő művek felhasználásáért. A műsorsugárzó szervezet felelőssége a kibocsátás szerinti tagállam elvét tükrözi. A 93/83 irányelv célja ugyanis nem csupán az volt, hogy a szerzői jog territoriális jellegéhez kapcsolódó akadályok megszüntetésével megkönnyítse a műsorok műholdas közvetítését, hanem az is, hogy a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés egészéért felelős gazdasági szereplő kijelölésével védje a szerzői és szomszédos jogokat.(19)
40. A 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés esetén tehát a műsorsugárzó szervezetnek kell teljes ellenőrzést gyakorolnia és teljes felelősséget viselnie a teljes cselekményért.(20)
Az AKM azon állításairól, amelyek a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítéssel kapcsolatos rendelkezéseknek a műholdasprogramcsomag‑szolgáltatókra való alkalmazhatóságára vonatkoznak
41. Az a megállapítás, hogy egy olyan műholdasprogramcsomag‑szolgáltató, mint a Canal+ tevékenysége a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés fogalmába tartozik,(21) lehetővé teszi számomra, hogy reagáljak az AKM által ebben az ügyben felhozott bizonyos állításokra.
42. Először is, az AKM azt állítja, hogy a 93/83 irányelv elfogadásakor a műholdas programcsomagok üzleti modellje nem létezett, és hogy az irányelv alkotói nem számoltak az ilyen csomagok nyújtásával. Az irányelv rendelkezései, különösen a kibocsátás szerinti tagállam elve ezért nem alkalmazható.
43. Könnyen lehet, hogy a 93/83 irányelv szerzői nem voltak tisztában a műholdasprogramcsomag‑modellel. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az ilyen csomagok szolgáltatóinak tevékenysége teljes mértékben összhangban van ezen irányelv műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítésre vonatkozó rendelkezéseivel. Egy ilyen közvetítést nem szükséges, hogy feltétlenül egy műsorsugárzó szervezet végezze, elegendő, ha ez a szervezet ellenőrzést gyakorol felette. Bizonyos feladatokat más gazdasági szereplőre, például egy műholdasprogramcsomag‑szolgáltatóra is rábízhat. Az ilyen csomagok szolgáltatása nem teszi szükségessé a közvetítési láncnak – a műsorhordozó jeleknek [a közvetítési láncba] juttatása és a nyilvánosság általi potenciális vétele közötti – megszakítását sem. A kódolás és kód feloldása tekintetében ezek a rendelkezések csak azt írják elő, hogy azokat az érintett műsorsugárzó szervezet hozzájárulásával kell elvégezni. Semmi sem akadályozza tehát az említett rendelkezések alkalmazását egy olyan tevékenységre, amely műholdas programcsomagok nyújtásából áll.
44. Másodszor, az AKM azt állítja, hogy a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató tevékenységét a 93/83 irányelv 1. cikkének (3) bekezdésében meghatározott továbbközvetítésnek kell tekinteni. A kérdést előterjesztő bíróság elutasítja ezt az érvelést, mivel a továbbközvetítés eredeti közvetítést feltételez, amely jelen esetben hiányzik. Egyetértek ezzel a véleménnyel. Ha a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató tevékenysége a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés egyetlen cselekménye, akkor nem lehet szó eredeti közvetítésről és továbbközvetítésről.
45. Igaz, hogy az új (EU) 2019/789 irányelv(22) alapján esetleg más következtetésre lehetne jutni, és hogy a jelen ügyben szóban forgó tevékenység – a jelnek a műholdas műsorátvivő rendszerbe való belefoglalásának módjától függően, valamint attól függően, hogy az érintett műsorsugárzó szervezet a műholdas programcsomagban szereplő műsorokat önállóan és szabadon hozzáférhetően kínálja‑e – az irányelv 8. cikkének (1) bekezdése szerinti „műsorok közvetlen betáplálás útján történő közvetítés[ének]” vagy az irányelv 2. cikkének (2) bekezdése szerinti „továbbközvetítés[nek]” minősülhetne. Ez tehát a 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja hallgatólagos módosítása lenne, az említett irányelv 1. cikke (3) bekezdésének a 2019/789 irányelv 9. cikkében előírt kifejezett módosítása mellett.
46. Amint azonban a Bizottság az észrevételeiben kifejtette, a 2019/789 irányelv időbeli hatály tekintetében nem alkalmazható az alapeljárásra. Ezenfelül az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben sem említették, és felek sem vitatták meg. Ezért a jelen ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolásához nem szükséges figyelembe venni ezt az irányelvet.
A műholdasprogramcsomag‑szolgáltatónak az új nyilvánosság számára nyújtott közvetítéssel kapcsolatos felelősségének kérdéséről
47. A Bíróság az Airfield ítéletében megállapította, hogy a televíziós műsorok műholdon keresztül történő sugárzása és a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató általi terjesztése egyetlen és oszthatatlan műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítésnek minősül,(23) majd ezt követően elemezte az ilyen szolgáltató szerzői jogi felelősségét. Véleménye szerint bár a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés egységes és oszthatatlan cselekményében működik közre, köteles a műsorsugárzó szervezettől függetlenül engedélyt kérni a szerzői és szomszédos jogok jogosultjaitól azon új nyilvánosság tekintetében, amelynek hozzáférést biztosított az ilyen módon közvetített, szerzői jogi védelemben részesülő művekhez.(24)
48. A Bíróság elemzése számomra problematikusnak tűnik, mivel véleményem szerint összeegyeztethetetlen a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítésnek az Airfield ítéletben megállapított egységes és oszthatatlan jellegével, amely egységes és oszthatatlan jelleg viszont feltétele annak, hogy egy cselekmény a 93/83 irányelv értelmében vett „műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítésnek” minősüljön. Ezt a gondolatot a jelen indítvány további részében fogom kifejteni.
– Az „új nyilvánosság” fogalmáról
49. A Bíróság a 2006. december 7‑i SGAE ítéletében (C‑306/05, EU:C:2006:764) vezette be az „új közönség” fogalmát az ítélkezési gyakorlatába. Ezt a fogalmat úgy határozza meg, mint „a mű közvetítésével célba vett eredeti közönségtől eltérő közönség”.(25) A Bíróság a Berni Egyezmény útmutatójára(26) támaszkodott, amely a következőképpen szól:
„[…] a szerző, műve sugárzásának engedélyezésével csak a közvetlen felhasználókat veszi figyelembe, vagyis a jelvételre alkalmas készülékek azon birtokosait, akik egyénileg vagy magánéleti, családi körben veszik az adásokat. Ezen útmutató szerint, ha a vételt szélesebb közönségnek szánják, néha haszonszerzés céljából, a fogadóközönség egy új csoportja számára válik lehetővé a mű meghallgatása vagy megtekintése, és az adás hangszóró vagy hasonló eszköz útján történő közvetítése már nem magának az adásnak a puszta vételét eredményezi, hanem olyan önálló cselekmény, amellyel a sugárzott művet egy új közönséghez közvetítik. Ahogyan az útmutató is pontosítja, az ilyen nyilvános vétel esetén már felmerül a szerző kizárólagos engedélyezési joga.”(27)
50. Az „új nyilvánosság” fogalmát a Bíróság ítélkezési gyakorlatában akkor úgy határozták meg, hogy az olyan közönségre vonatkozik, „amelyet a védelem alatt álló művek szerzői nem vettek figyelembe akkor, amikor engedélyezték a műveknek az eredeti nyilvánosság számára való közvetítés útján való felhasználását”.(28) A mai napig ebben az értelemben használják.(29)
51. E fogalommeghatározásból két fontos elem rajzolódik ki a Berni Egyezmény útmutatója fenti szövegrészének fényében olvasva, amely szövegrész a Bíróság számára az uniós szerzői jog e fogalmának kidolgozásához ösztönzőleg hatott. Először is, e fogalom használatának csak két egymást követő nyilvánossághoz közvetítés(30) esetén van értelme: az elsődleges közvetítés, amelyet „eredeti közvetítésnek” is neveznek, és amelyre a szerzői jog jogosultjai engedélyt adtak, valamint a másodlagos közvetítés, amely az eredeti közvetítésből ered, és a szóban forgó új nyilvánosságnak szól. Másodszor, ha ez a másodlagos közlés az eredeti közvetítéstől függ, akkor az külön felhasználási cselekménynek minősül, és ezért külön engedélyt igényel.
52. Az új nyilvánosság létezése ekkor csak az eredeti közvetítéstől eltérő nyilvánossághoz közvetítés meglétének megállapítására szolgáló kritérium.
– A műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés célközönségéről
53. A közvetlen műholdas műsorsugárzás (azaz a 93/83 irányelv értelmében vett műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés) esetében a nyilvánosság egy és oszthatatlan, csakúgy, mint az a cselekmény, amellyel a nyilvánosság a szerzői jogi védelemben részesülő művek közvetítését fogadja. A szabadon fogható műsorsugárzás esetében ez a nyilvánosság azokból a személyekből áll, akik a műhold vételi területén (lábnyom) tartózkodnak. Ha a műsorsugárzás kódolva van, a nyilvánosság azon személyekből áll, akik számára a kód feloldásához szükséges eszközöket a műsorsugárzó szervezet vagy annak hozzájárulásával más a rendelkezésére bocsátotta.
54. Azt állítani, hogy egy közvetítésnek két külön nyilvánossága van, ellentmondást hordozna magában, mivel a nyilvánosságot pontosan a közvetítéshez viszonyítva határozzuk meg. A közvetítés által megcélzott nyilvánosság képezi a közvetítés nyilvánosságát, minden további nyilvánosság (új nyilvánosság) szükségszerűen új közvetítést jelent.
55. Ellentmondásos tehát egyrészt azt állítani, hogy a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés egységes és oszthatatlan, másrészt pedig azt, hogy e közvetítésnek van egy olyan további nyilvánossága, amelyet a szerzői jog jogosultjai nem vesznek figyelembe. Az Airfield‑ügyhöz és a jelen ügyhöz hasonló esetben, azaz amikor a kódolt műholdas műsorsugárzás műholdasprogramcsomag‑szolgáltató közreműködésével valósul meg, a nyilvánosság azon személyekből áll, akik számára a kód feloldásához szükséges eszközöket a fenti szolgáltató az előfizetési díj megfizetése ellenében – és azon műsorsugárzó szervezetek hozzájárulásával, amelyek ellenőrzése mellett a csomagokat alkotó műsorhordozó jeleket a közvetítési láncba juttatták – rendelkezésre bocsátotta.
56. A műsorsugárzó szervezetek mindenképpen figyelembe vették ezt a nyilvánosságot, mivel hozzájárultak ahhoz, hogy a kód feloldásához szükséges eszközök e nyilvánosság számára rendelkezésre álljanak. Könnyen lehet, hogy a műsorsugárzó szervezetek nem voltak eléggé transzparensek a szerzői jog jogosultjai felé, és hogy az utóbbiak más nyilvánosságot képzeltek el, mint amelynek a közvetítést valójában szánták. Ilyen esetben azonban a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés egésze jogellenes, mivel a jogosultak engedélye nélkül történt. Ezután a műsorsugárzó szervezetek feladata, hogy a közvetítés származási tagállamában ilyen engedélyt szerezzenek be.(31) Ez azonban nem jogosítja fel a jogosultakat arra, hogy a vétel helye szerinti tagállamban fellépjenek a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató tevékenységével szemben.
57. Ezt a következtetést nem befolyásolják az említett szolgáltató által nyújtott és a Bíróság által az Airfield ítéletben felsorolt különböző szolgáltatások.
58. Először is, ami a jel kódolását és a kód feloldására szolgáló eszközöknek a nyilvánosság rendelkezésére bocsátását illeti,(32) az ilyen szolgáltatás, amennyiben a műsorsugárzó szervezet hozzájárulásával nyújtják, a 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja szerinti műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés egységes és oszthatatlan cselekményének részét képezi. Amikor tehát a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató – azáltal, hogy lehetővé teszi a nyilvánosság tagjainak a műsorok dekódolását – hozzáférést biztosít a nyilvánosság tagjainak a szerzői jogi védelem alatt álló művekhez, e tagok a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés nyilvánosságának tagjai, azaz a nyilvánosság azon tagjai, akiket a közvetítést kezdeményező műsorsugárzó szervezetek figyelembe vettek.
59. Másodszor, ami azt a tényt illeti, hogy a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató előfizetési díjat számít fel, a Bíróság maga is megjegyzi, hogy ez az előfizetési díj a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítéshez való hozzáférés díja,(33) tehát a nyilvánosság által az említett közvetítésért fizetendő díj.
60. Végül, harmadszor, ami azt a tényt illeti, hogy a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató a műsorsugárzó szervezetektől származó különböző közvetítéseit egy új audiovizuális termékbe gyűjti egybe,(34) a következőket kell megjegyezni. A szerzői jog nem audiovizuális termékekben, sem műholdas programcsomagokban, de még csak nem is műsorokban gondolkodik, hanem szerzői jogi védelem alatt álló művekben, ami szomszédos jogi védelem tárgyát képező műveket és teljesítményeket jelent, mivel a jogosultak ezen művek kapcsán gyakorolják kizárólagos jogaikat. Ezért, bár egy adott szolgáltató műholdas programcsomagjába egy szerzői jogi védelemben részesülő művet tartalmazó műsornak a beillesztése bizonyára befolyásolhatja az adott mű nyilvános közvetítésére vonatkozó engedély árát, és ez az ár a szóban forgó mű felhasználásából származó várható bevétel alapján határozható meg, ez semmiképpen nem minősül a szerzői jog által biztosított kizárólagos jogok körébe tartozó cselekménynek. Így a különböző műsorsugárzó szervezetektől származó műsoroknak egy műholdas programcsomagba történő egybegyűjtése nem releváns abból a szempontból, hogy a szerzői jog jogosultjainak engedélyéhez kötött cselekményről van‑e szó.
61. E cselekményekkel tehát – a Bíróság Airfield ítéletével ellentétben(35) – a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató nem terjeszti ki az e csomagokat alkotó műsorokhoz hozzáféréssel rendelkező személyek körét azokhoz a személyekhez képest, akiket az e műsorokat sugárzó műsorsugárzó szervezetek ellenőrzése és felelőssége mellett végzett műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés megcéloz. Tevékenysége ezért nem teszi szükségessé a szerzői és szomszédos jogok jogosultjainak engedélyét egyetlen új nyilvánosság tekintetében sem.
62. Ez csak akkor lenne másképp, ha a műholdasprogramcsomag‑szolgáltatót úgy kellene tekinteni, mint aki a saját nyilvánossága számára végez közvetítést.(36) Ez nem a 93/83 irányelv értelmében vett műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés lenne, amelyet szükségszerűen egy műsorsugárzó szervezet ellenőrzése és felelőssége mellett végeznek, hanem a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett nyilvánossághoz közvetítés. Ebben az esetben a 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott kibocsátás szerinti tagállam elve nem lenne alkalmazandó; a cselekményt a szerzői jog territorialitása elvével összhangban a vétel helye szerinti tagállamban kellene megvalósultnak tekinteni.
63. Egy ilyen megoldás azonban ellentétes lenne a Bíróságnak az Airfield ítélet 51–69. pontjában tett megállapításaival, amelyek – egy műholdasprogramcsomag‑szolgáltató közreműködésével megvalósuló – műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés egységes és oszthatatlan jellegére vonatkoznak. Véleményem szerint ez ellentétes lenne a 93/83 irányelv szellemével is, amely előírja, hogy az irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) és c) pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő közvetítést „műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítésnek” kell minősíteni, egy olyan egységes cselekménynek, amely abban a tagállamban valósul meg, ahol a műsorhordozó jelet a kommunikációs láncba juttatják.
– A szabadon fogható és a kódolt műsorsugárzás közötti kapcsolatról
64. A zavar abból adódhat, hogy egyes televíziós műsorokat ugyanazon a területen (műholdon keresztül) egyszerre sugároznak szabadon fogható és – gyakran jobb minőségben – kódolt formában, amelynek vételéért külön fizetni kell. Ezért úgy tűnhet, hogy a kódolt műsorsugárzás a szabadon fogható műsorsugárzás továbbközvetítése, és ezért az utóbbi nyilvánossághoz képest új nyilvánossághoz szól. Úgy tűnik, hogy a fellebbviteli bíróság az alapeljárásban ezt az álláspontot képviselte.
65. Véleményem szerint azonban ez nem így van. A szabadon fogható műsorsugárzás nem kerül vételre a későbbi, kódolt továbbközvetítés céljából, és a második (a kódolt műsorsugárzás) az első nélkül is létezhet. Két különálló és független műsorsugárzásról van szó, mindkettő elsődlegesnek minősül, és mindkettő más‑más nyilvánosságot céloz meg. Ez annál is inkább így van, mert a kódolt műsorsugárzás általában jobb minőségben, többek között nagyobb felbontásban történik, mint a szabadon fogható műsorsugárzás. A szabadon fogható műsorsugárzás esetében a nyilvánosság a vételi területen belül található valamennyi személyt magában foglalja, míg a kódolt műsorsugárzás esetében csak azokat a személyeket, akik rendelkeznek a kód feloldásához szükséges eszközzel. Ezért nincs szó arról, hogy az egyik műsorsugárzás új nyilvánossággal rendelkezne a másik műsorsugárzás nyilvánosságához képest. Amennyiben az ilyen műsorsugárzások a 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének a) és c) pontjában meghatározott feltételek mellett történnek, ezek két különálló, műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítésnek minősülnek, amelyek mindegyike annak a műsorsugárzó szervezetnek tulajdonítható, amelynek ellenőrzése és felelőssége mellett a műsorhordozó jelet a közvetítési láncba juttatják.
66. Az a tény, hogy e két műsorsugárzás vivőjelét a műholdra való átjátszás céljából egyetlen sugárnyalábba lehet tömöríteni és multiplexelni,(37) nem változtat ezen a következtetésen. Jogi szempontból csak az számít, hogy egy szerzői jogi védelem alatt álló művet egy bizonyos technikai eszközzel – jelen esetben műholddal – egy meghatározott nyilvánossághoz közvetítenek. A művet tartalmazó jel nyilvánossághoz való eljuttatásának technikai részletei ebből a szempontból lényegtelenek.
67. Az a tény, hogy a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató a csomagokba szabadon fogható műsorokat is felvesz, csupán az ügyfelei irányában alkalmazott kereskedelmi célú kommunikáció, amelynek célja a csomagban elérhető műsorok számának érzékelhető növelése. A szabadon fogható műsorok tekintetében azonban a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató legfeljebb a műsorok vételéhez szükséges műszaki berendezések, azaz a vevőkészülék és esetleg a parabolaantenna szolgáltatója. Ugyanakkor a többi szolgáltatása nem szükséges az ilyen vételhez.(38)
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre vonatkozó következtetés és válasz
68. A fentiekkel összhangban a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató csak akkor lehet felelős a szerzői és szomszédos jogok jogosultjaival szemben az új nyilvánossághoz történő közvetítésért, ha tevékenysége olyan nyilvánossághoz közvetítésnek minősül, amely különbözik attól a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítéstől, amely annak a műsorsugárzó szervezetnek tulajdonítható, amelynek ellenőrzése és felelőssége mellett a műsorhordozó jelet a közvetítési láncba juttatták. Ebben az esetben a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató által a nyilvánossághoz történő közvetítésre a vétel helye szerinti tagállamban kerülne sor. Véleményem szerint, amelyet az Airfield ítélet első része is megerősít, ez nem így van, mivel a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés során egységes és oszthatatlan cselekményben működik közre. Ezért nem céloz meg új nyilvánosságot.
69. Nem elemzem tovább azt a kérdést, hogy a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató és a közvetítést végző műsorsugárzó szervezet esetleg az új nyilvánossághoz történő közvetítéstől eltérő okból is felelősségre vonható‑e. Én nem osztom ezt a nézetet, mindazonáltal ez az első kérdésre adott válasz szempontjából lényegtelen. A kérdés ugyanis nem arra vonatkozik, hogy a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató felelős‑e a szerzői és szomszédos jogok jogosultjaival szemben, hanem arra, hogy a vétel helye szerinti tagállamban felelős‑e. A 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében a műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítés kizárólag a kibocsátás helye szerinti tagállamban történik. Ezért a szerzői jog jogosultjai ebben a tagállamban gyakorolhatják jogaikat a műholdasprogramcsomag‑szolgáltatóval szemben.
70. Ezért azt javaslom, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató nem köteles abban a tagállamban, ahol az így közvetített szerzői jogi védelemben részesülő mű a nyilvánosság számára hozzáférhető, a szerzői és szomszédos jogok jogosultjainak engedélyét beszerezni az olyan, műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítéssel kapcsolatban, amelyben a szolgáltató közreműködik.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről
71. Az előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra irányuló második kérdésében – az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban foglalt magyarázatok fényében olvasva a kérdést – lényegében azt kérdezi, hogy az „új nyilvánosság” doktrínáját úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben a műhold vételi területén a sugárzott műsorok normál felbontású minőségben szabadon hozzáférhetők, az a tény, hogy a műholdasprogramcsomag‑szolgáltatónak ugyanezen területen a nyilvánosság számára szánt csomagja ugyanezeket a műsorokat nagyfelbontásban is tartalmazza, nem minősül‑e új nyilvánossághoz közvetítésnek.
72. Ezt a kérdést csak abban az esetben tették fel, ha a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra irányuló első kérdésre adott válaszából az derülne ki, hogy a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató a vétel helye szerinti tagállamban új nyilvánosságnak közvetít szerzői jogi védelemben részesülő műveket. Ha a Bíróság elfogadná az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adott válaszomat, akkor a második kérdésre nem lenne szükséges válaszolni. Ezért a második kérdéssel kapcsolatban csak a teljesség kedvéért jegyzem meg a következőket.
73. Először is, amint azt már kifejtettem, az „új nyilvánosság” fogalmának csak akkor van értelme, ha a nyilvánosságnak szóló két közvetítés úgy kapcsolódik egymáshoz, hogy az egyik az elsődleges (eredeti) közvetítés, a másik pedig a másodlagos közvetítés, amely az elsőtől függ. Nehéz elképzelni, hogy egy nagyfelbontású televíziós műsor közvetítése egy normál felbontású műsor továbbközvetítésének minősülne. Az ilyen közvetítés létrehozójának valójában a normál felbontású közvetítéstől eltérő forráson keresztül kell hozzáférnie a nagyfelbontású műsorhoz. Ezért nincs szó másodlagos közvetítésről, és az „új nyilvánosság” fogalma nem alkalmazható.(39)
74. Másodszor, a képminőség fontos tényező lehet a mű nyilvánosság számára fennálló vonzereje szempontjából, különösen az audiovizuális művek esetében, és ezért befolyásolhatja azt az árat, amelyet a szerzői jog jogosultjai a mű felhasználási engedélyéért cserébe kaphatnak. Így az ilyen jogosultaknak lehetőségük van arra, hogy engedélyüket egy adott minőségű sugárzásra, például a normál felbontású műsorsugárzásra korlátozzák. Az a puszta tény, hogy a mű ugyanazon nyilvánosság számára alacsonyabb minőségben is elérhető, nem mentesíti tehát automatikusan a mű felhasználóját azon kötelezettség alól, hogy a magasabb minőségű sugárzáshoz a jogosultak engedélyét beszerezze.
75. A Canal+ által e tekintetben felhozott érv, miszerint a jelen esetben az AKM a zeneművek jogosultjait képviseli, és hogy a televíziós jel hangsávja a nagyfelbontású és a normál felbontású műsorsugárzásban azonos, véleményem szerint nem változtat ezen a következtetésen. Ennek oka, hogy a televíziós műsorokban a zeneművek általában audiovizuális művek részét képezik és azokkal együtt használják fel őket, így vonzerejük a műsorsugárzás egészének képi minőségétől is függhet.
76. Mindazonáltal tekintettel arra, hogy az új nyilvánosság elve a jelen esetben nem alkalmazható, tartózkodom attól, hogy választ adjak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre.
Végkövetkeztetés
77. A fentiekre tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság, Ausztria) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:
A műholdas műsorsugárzásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői és szomszédos jogi szabályok összehangolásáról szóló, 1993. szeptember 27‑i 93/83/EGK tanácsi irányelv 1. cikke (2) bekezdésének b) pontját
a következőképpen kell értelmezni:
az olyan, műhold útján történő nyilvánossághoz közvetítéshez, amelyben a szolgáltató közreműködik, a műholdasprogramcsomag‑szolgáltató nem köteles a szerzői és szomszédos jogok jogosultjaitól engedélyt beszerezni abban a tagállamban, ahol az így közvetített, szerzői jogi védelemben részesülő mű a nyilvánosság számára hozzáférhető.