A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (ötödik tanács)
2014. november 5.(*)
„A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén – 80/987/EGK irányelv – Érvényes tartózkodási engedéllyel nem rendelkező harmadik országbeli állampolgár munkavállaló – A fizetésképtelenség esetén járó támogatáshoz való jog megtagadása”
A C‑311/13. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Centrale Raad van Beroep (Hollandia) a Bírósághoz 2013. június 7‑én érkezett, 2013. június 4‑i határozatával terjesztett elő az előtte
O. Tümer
és
a Raad van bestuur van het Uitvoeringsinstituut werknemersverzekeringen
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (ötödik tanács),
tagjai: T. von Danwitz (előadó) tanácselnök, A. Rosas, E. Juhász, D. Šváby és C. Vajda bírák,
főtanácsnok: Y. Bot,
hivatalvezető: V. Tourrès tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. május 15‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– O. Tümer képviseletében G. T. M. Evers advocaat,
– a Raad van bestuur van het Uitvoeringsinstituut werknemersverzekeringen képviseletében I. Eijkhout, meghatalmazotti minőségben,
– a holland kormány képviseletében B. Koopman, M. Bulterman, H. Stergiou és M. de Ree, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében M. van Beek és J. Enegren, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2014. június 12‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2002. szeptember 23‑i 2002/74/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 270., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 261. o.) módosított, a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló, 1980. október 20‑i 80/987/EGK tanácsi irányelv (HL L 283., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 217. o.; a továbbiakban: 80/987 irányelv) értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet az O. Tümer és a Raad van bestuur van het Uitvoeringsinstituut werknemersverzekeringen (a munkavállalók biztosításának kezeléséért felelős intézet igazgatótanácsa, a továbbiakban: Uwv) között annak tárgyában folyamatban lévő eljárás során terjesztették elő, hogy ez utóbbi megtagadta O. Tümer számára a munkáltató fizetésképtelensége esetén járó támogatás folyósítását azzal az indokkal, hogy Hollandiában nem jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár.
Jogi háttér
Az uniós jog
A 80/987 irányelv
3 Az 2002/74 irányelv (1) preambulumbekezdése kimondja:
„A munkavállalók alapvető szociális jogairól 1989. december 9‑én elfogadott közösségi charta 7. pontja értelmében a belső piac megvalósulásának a munkavállalók élet‑ és munkakörülményeinek javulását kell eredményeznie az Európai Közösségben, és ennek a javulásnak szükség esetén ki kell terjednie a foglalkoztatási rendelkezések egyes olyan elemeinek kidolgozására, mint a csoportos létszámcsökkentés és a csőd esetén alkalmazandó eljárások.”
4 A 80/987 irányelv 1. cikke ekként rendelkezik:
„(1) Ezen irányelvet a munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, a 2. cikk (1) bekezdésének értelmében fizetésképtelen munkáltatókkal szembeni munkavállalói követelések esetén kell alkalmazni.
(2) A tagállamok ezen irányelv hatálya alól kivételes esetekben kizárhatják a munkavállalók bizonyos kategóriáinak követeléseit egyéb olyan garanciaformák fennállása esetén, amelyekről megállapítást nyert, hogy a munkavállalónak az ezen irányelvből származó védelemmel azonos védelmet nyújtanak.
(3) Amennyiben a tagállamokban egy ilyen rendelkezés a nemzeti jog alapján már alkalmazandó, a tagállamok továbbra is kizárhatják ennek az irányelvnek a hatálya alól:
a) a természetes személy által alkalmazott háztartási alkalmazottakat;
b) az olyan halászokat, akik bérezése a bevételből való részesedés formájában történik.”
5 Az említett irányelv 2. cikkének (2) és (3) bekezdése a következőképpen szól:
„(2) Ezen irányelv nem sérti az egyes tagállamok jogszabályaiban szereplő munkavállaló, munkáltató, díjazás, megszerzett jogosultság és jövőbeli jogosultság kifejezések meghatározásait.
Mindamellett a tagállamok nem zárhatják ki ezen irányelv hatályából:
a) a 97/81/EK irányelv szerint részmunkaidőben dolgozó munkavállalókat;
b) az 1999/70/EK irányelv szerint határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott munkavállalókat;
c) a 91/383/EGK irányelv 1. cikkének (2) bekezdése szerint munkaerő‑kölcsönzésre irányuló munkajogviszonnyal rendelkező munkavállalókat.
(3) A tagállamok nem írhatnak elő minimális időtartamot a munkaszerződés vagy a munkaviszony tekintetében azokra a munkavállalókra nézve, akik ezen irányelv alapján terjesztenek elő követeléseket.”
6 A 80/987 irányelv 3. cikke értelmében:
„A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a 4. cikk alá tartozó garanciaintézetek [helyesen: a garanciaintézetek a 4. cikk sérelme nélkül] biztosítsák a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó, fennálló követeléseinek a kielégítését, és amennyiben a nemzeti jog ezt előírja, a végkielégítést is a munkaviszony megszűnése esetén.
A garanciaintézet által átvállalt követelések azok a fennálló fizetési követelések, amelyek a tagállamok által meghatározott időpont előtti és/vagy – adott esetben – utáni időszakra vonatkoznak.”
7 Ezen irányelv 4. cikke kimondja:
„(1) A garanciaintézetek 3. cikkben említett felelősségét a tagállamok korlátozhatják.
(2) Amennyiben a tagállamok az (1) bekezdésben említett lehetőséget választják, akkor meghatározzák annak az időszaknak a hosszát, amely alatt a garanciaintézet köteles kifizetni a fennálló követeléseket. Ez az időszak azonban nem lehet rövidebb, mint a 3. cikkben említett időpont előtt és/vagy után a munkaviszony utolsó három hónapjára járó fizetési igényre vonatkozó időszak. A tagállamok ezt a három hónapos minimális időszakot beszámítják a legalább hat hónapos referencia‑időszakba.
A legalább 18 hónapos referencia‑időszakot előíró tagállamok nyolc hétre korlátozhatják azt az időszakot, amely alatt a garanciaintézet teljesíti a fennálló követeléseket. Ebben az esetben a munkavállaló számára a legkedvezőbb időszakokat alkalmazzák a minimális időszakok kiszámítására.
(3) Ezenkívül a tagállamok felső határt állapíthatnak meg a garanciaintézet által teljesítendő kifizetésekre. Ezek a felső határok nem lehetnek alacsonyabb mértékűek, mint ami szociálisan összeegyeztethető ezen irányelv szociális céljával.
Ha a tagállamok élnek e lehetőséggel, akkor tájékoztatják a Bizottságot arról, hogy a kötelezettség felső határát milyen módszerekkel állapították meg.”
8 A 80/987 irányelvet a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló, 2008. október 22‑i 2008/94/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 283., 36. o.) kodifikálta, amely ugyanazon kifejezésekkel megismétli a 80/987 irányelv 2–4. cikkének tartalmát. A 2008/94 irányelv 2008. november 17‑án lépett hatályba.
A 2003/109/EK irányelv
9 A harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25‑i 2003/109/EK tanácsi irányelv (HL L 16., 44. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 272. o.) 3. cikkének (1) bekezdése ekként rendelkezik:
„Ezen irányelvet harmadik országok olyan állampolgáraira kell alkalmazni, akik jogszerűen tartózkodnak valamely tagállam területén.”
10 Ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:
„A tagállamok harmadik országok olyan állampolgárainak adják meg a »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállást, akik közvetlenül a jogállásra irányuló kérelem benyújtását megelőzően jogszerűen és folyamatosan öt éven át a tagállam területén tartózkodtak.”
11 Az említett irányelv 11. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek az állampolgárokkal egyenlő elbánást élveznek a „társadalombiztosítás [helyesen: szociális biztonság], szociális ellátás és szociális védelem [tekintetében] a nemzeti jog által meghatározottak szerint”.
12 Ugyanezen irányelvnek a „Kedvezőbb rendelkezések” című 13. cikke ekként rendelkezik:
„A tagállamok állandó vagy korlátlan érvényességű tartózkodási engedélyt bocsáthatnak ki olyan feltételekkel, amelyek kedvezőbbek az ezen irányelvben megállapítottaknál. E tartózkodási engedélyek nem jogosítanak fel a más tagállamban való tartózkodásra, az ezen irányelv III. fejezetében megállapítottak szerint.”
Az 1/80 határozat
13 Az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás létrehozásáról szóló, egyrészről a Török Köztársaság, másrészről az EGK tagállamai és a Közösség által 1963. szeptember 12‑én Ankarában aláírt, a Közösség nevében az 1963. december 23‑i 64/732/EGK tanácsi határozattal (HL 1964. 217., 3685. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 10. o.) megkötött, jóváhagyott és megerősített megállapodás létrehozta a Társulási Tanácsot.
14 A társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19‑i 1/80 társulási tanácsi határozat 6. cikkének (1) bekezdése kimondja:
„A családtagok szabad munkavállalásra való jogosultságáról szóló 7. cikk sérelme nélkül, valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló ebben a tagállamban:
– egy év rendes foglalkoztatás után jogosult arra, hogy munkavállalási engedélyét ugyanannál a munkaadónál megújítsa, amennyiben munkahellyel rendelkezik;
– három év rendes foglalkoztatás után – és a Közösség tagállamai munkavállalóinak biztosítandó elsőbbségre is figyelemmel – jogosult arra, hogy ugyanazon foglalkozás vonatkozásában a választása szerinti munkaadónál pályázzon rendes feltételek mellett e tagállam munkaügyi hatóságánál bejelentett állásajánlatra;
– négy év rendes foglalkoztatás után jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő munkavállalásra.” [nem hivatalos fordítás].
15 Az 1/80 határozat 7. cikke a következőképpen szól:
„Valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló családtagja, aki engedélyt kapott arra, hogy hozzá költözzön,
– jogosult – a Közösség tagállamai munkavállalóinak biztosítandó elsőbbségre is figyelemmel – bármely állásajánlatra pályázni, amennyiben ott már legalább három éve szabályszerű lakóhellyel rendelkezik;
– jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő szabad munkavállalásra, amennyiben ott legalább öt éve szabályszerű lakóhellyel rendelkezik.
[…]”[nem hivatalos fordítás]
A holland jog
16 A Werkloosheidswet (a munkanélküliségről szóló törvény, a továbbiakban: WW) 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól:
„»Munkavállaló« az a 65 év alatti természetes személy, aki magánjogi vagy közjogi foglalkoztatási jogviszonyban áll.”
17 A WW 3. cikkének (3) bekezdése értelmében az említett cikk (1) bekezdésétől eltérve nem tekinthetők munkavállalónak azok a harmadik országbeli állampolgárok, akik a Vreemdelingenwet 2000 (a külföldiekről szóló 2000. évi törvény, a továbbiakban: Vw 2000) 8. cikkének a)–e) és l) pontja szerint nem jogszerűen tartózkodnak Hollandiában.
18 A WW 61. cikke értelmében a munkavállaló e törvény IV. fejezete alapján jogosult a munkáltató fizetésképtelensége esetén járó támogatásra, amennyiben munkabér, szabadságilletmény vagy szabadságpótlék iránti követelése áll fenn a fizetésképtelenséget jelentett munkáltatóval szemben, vagy vagyoni kárt szenvedett azáltal, hogy a munkáltató nem fizette meg a munkavállaló munkaviszonyával összefüggésben harmadik személyeknek általa megfizetendő összegeket.
19 A Vw 2000 8. cikkének a)–e) és l) pontja értelmében a külföldi személy csak akkor tartózkodik jogszerűen Hollandiában, ha:
„a) a 14. cikk értelmében vett, határozott időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezik,
b) a 20. cikk értelmében vett, határozatlan időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezik,
c) a 28. cikk értelmében vett határozott időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezik,
d) a 33. cikk értelmében vett határozatlan időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezik,
e) közösségi polgárnak minősül, amennyiben e polgár az Európai Közösséget létrehozó szerződés vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás szerinti szabályozás alapján tartózkodási joggal rendelkezik,
[…]
l) a tartózkodási jog a külföldi személyt az EGK–Törökország Társulási Tanács 1/80 határozata alapján illeti meg.
[...]”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
20 O. Tümer török állampolgár, aki 1988 óta tartózkodik Hollandiában.
21 Az 1988. augusztus 18‑tól 1995. március 31‑ig terjedő időszakban határozott időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezett, amelyet a házastársnál történő tartózkodás feltételének kikötése mellett állítottak ki. 1996‑ban elvált.
22 O. Tümer 2005. október 14‑én határozatlan időre szóló tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be. E kérelmet az igazságügyi államtitkár elutasította. Az e határozattal szemben benyújtott panaszt megalapozatlannak nyilvánította a 2007. április 16‑i határozat. 2008. augusztus 28‑án a Rechtbank ’s‑Gravenhage (hágai elsőfokú bíróság) elutasította az e határozattal szemben előterjesztett keresetet azzal az indokkal, hogy az alapügy felperesének nem származik semmilyen jogosultsága az 1/80 határozat 6., illetve 7. cikkéből. E bíróság határozatával szemben nem nyújtott be fellebbezést. O. Tümer 2007. április 25. óta nem rendelkezik tartózkodási engedéllyel.
23 O. Tümer megszakításokkal 1997 óta áll munkaviszonyban Hollandiában. 2005. január 3‑án a Halfmoon Cosmetics BV (a továbbiakban: Halfmoon Cosmetics) alkalmazta, amely a WW alapján járulékokat fizetett utána 2007‑ben. A Halfmoon Cosmetics 2007 augusztusától már csak a munkabér egy részét fizette, 2008. január 22‑én pedig megállapították a fizetésképtelenségét. 2008. január 26‑án felmondtak az alapeljárás felperesének.
24 O. Tümer a munkáltató fizetésképtelensége esetén járó támogatás iránti kérelmet nyújtott be a WW alapján azon követelésekre vonatkozóan, amelyeket a Halfmoon Cosmetics nem fizetett meg 2007 augusztusától a felmondásáig, nevezetesen azon időszakra vonatkozóan, amelynek során nem rendelkezett tartózkodási engedéllyel. E kérelmet a 2008. február 8‑i határozat elutasította. O. Tümer megtámadta e határozatot. Az Uwv 2008. június 10‑án megalapozatlannak nyilvánította a panaszt azzal az indokkal, hogy O. Tümer nem volt „munkavállaló” a WW 3. cikkének (3) bekezdése értelmében, mivel nem jogszerűen tartózkodott Hollandiában. 2009. december 18‑i ítéletével a Rechtbank ‘s‑Hertogenbosch (’s‑hertogenboschi elsőfokú bíróság) ugyanezen indokkal elutasította az O. Tümer által a 2008. június 10‑i határozattal szemben benyújtott keresetet.
25 Az alapügy felperese fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a Centrale Raad van Beroephoz (társadalombiztosítási fellebbviteli bíróság), amely előtt arra hivatkozott, hogy munkavállalónak minősül még akkor is, ha valamelyik harmadik ország állampolgára, és hogy úgy kell tekinteni, mint aki jogellenesen tartózkodik Hollandiában. Az Uwv azt állította, hogy a 80/987 irányelv hatálya nem lehet szélesebb, mint az alapjául szolgáló jogalap, nevezetesen az EK 137. cikk, és ennélfogva nem alkalmazható olyan harmadik országbeli állampolgárokra, akik nem jogszerűen tartózkodnak Hollandiában. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a 2003/109 irányelv, mely szerint a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárok egyenlő bánásmódban részesülnek a szociális biztonság tekintetében, szintén csak az olyan harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozik, akik jogszerűen tartózkodnak az Európai Unió területén.
26 A kérdést előterjesztő bíróság által adott tájékoztatás szerint O. Tümernek olyan, nem teljesített munkabér iránti követelése áll fenn munkaszerződéséből eredően, amely követelés a 80/987 irányelv 3. cikke értelmében vett releváns időpont előtti időszakra járó munkabérre vonatkozik. Ami az ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének értelmében vett „munkavállalói” minőségét illeti, az említett bíróság megállapítja, hogy O. Tümer olyan harmadik országbeli állampolgárként, aki nem jogszerűen tartózkodik Hollandiában, nem „munkavállaló” a WW értelmében, mindazonáltal a holland polgári jog alapján a munkáltatóval fennálló jogviszonya munkaszerződésnek minősül, és ezért munkavállalónak tekintendő. E minőségében O. Tümer szintén bírósághoz fordulhatna, és a munkaszerződése alapján kérhetné munkabére munkáltató általi kifizetését.
27 E körülmények között a Centrale Raad van Beroep felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„Az EK 137. cikk (2) bekezdésében (jelenleg az EUMSZ 153. cikk (2) bekezdésében) foglalt jogalapra is figyelemmel úgy kell‑e értelmezni a [80/987 irányelvet], különösen annak 2–4. cikkét, hogy ezekkel ellentétes a WW 3. cikkének (3) bekezdéséhez és 61. cikkéhez hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a valamely harmadik ország állampolgárának minősülő és Hollandiában a [Vw 2000] 8. cikkének a)–e) és l) pontja értelmében nem jogszerűen tartózkodó külföldi személy akkor sem tekinthető munkavállalónak, ha [egy harmadik országbeli állampolgárhoz] hasonló olyan helyzetben van, hogy a munkáltató fizetésképtelensége esetén járó támogatást igényelt, polgári jogi szempontból munkavállalónak tekintendő, és teljesíti az említett támogatás nyújtásához szükséges egyéb feltételeket?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
28 A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 80/987 irányelv rendelkezéseit úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan, a munkavállalóknak a munkáltató fizetésképtelensége esetén biztosított védelmére vonatkozó nemzeti szabályozás, mint amilyen az alapügyben szerepel, és amelynek értelmében azon harmadik országbeli állampolgár, aki nem jogszerűen tartózkodik az érintett tagállam területén, nem tekinthető olyan munkavállalónak, aki – többek között a munkáltató fizetésképtelensége esetén nem teljesített munkabér iránti követelések címén – a munkáltató fizetésképtelensége esetén járó támogatásra lehet jogosult, noha e harmadik országbeli állampolgárt e tagállam polgári jogi rendelkezései olyan „munkavállalónak” minősítik, aki a nemzeti bíróságok előtt a munkáltatójával szembeni keresettel követelhető díjazásra jogosult.
29 A Bírósághoz benyújtott észrevételeiben a Bizottság arra kérte a Bíróságot, hogy vizsgálja meg az előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapjául szolgáló feltevést, nevezetesen azt, hogy az alapügyben érintett időszakban O. Tümer nem jogszerűen tartózkodott Hollandiában a Törökországgal kötött társulási megállapodás és különösen az 1/80 határozat alapján. Mivel a kérdést előterjesztő bíróság nem terjesztett elő erre vonatkozóan semmilyen kérdést, a Bizottság rámutatott arra, hogy a Rechtbank ’s‑Gravenhage 2008. augusztus 28‑án hozott ítéletében többek között az 1/80 határozat 6. és 7. cikke alapján elutasította O. Tümer határozatlan időre szóló tartózkodási engedély iránti kérelmét, amelyet ez utóbbi nem támadott meg.
30 E körülmények között azt kell megvizsgálni, hogy a 80/987 irányelv rendelkezéseivel ellentétes‑e az alapügyben szereplőhöz hasonló, olyan nemzeti szabályozás, amely jogellenes tartózkodása indokán kizárja az O. Tümerhez hasonló harmadik országbeli állampolgárt az ezen irányelv által a munkavállalók számára biztosított védelemből.
31 A Bírósághoz benyújtott észrevételeiben az Uwv és a holland kormány azt állítja, hogy a 80/987 irányelv nem alkalmazható a valamely tagállamban jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra, mivel az ezen irányelv alapjául szolgáló EK 137. cikk (2) bekezdés nem vonatkozik a harmadik országbeli állampolgárokra. Ezen alkalmazás továbbá ellentétes lenne az uniós bevándorlás‑politikával, és különösen a 2003/109 irányelvvel, amely csak azon harmadik országbeli állampolgárok számára biztosít egyenlő bánásmódhoz való jogot többek között a szociális biztonság területén, akik jogszerűen tartózkodnak valamely tagállamban.
32 E tekintetben egyfelől elegendő megjegyezni – amint azt a főtanácsnok indítványának 51. pontjában megállapította –, hogy az EK 137. cikk (2) bekezdése, amely a 2002/74 irányelv jogalapjának minősül, nem korlátozza a hatáskört arra, hogy – a harmadik országbeli állampolgárokat kizárva – kizárólag a tagállambeli állampolgárok tekintetében fogadjanak el olyan minimumszabályokat, amelyek többek között az EK 136. cikkben szereplő, a munkavállalók élet‑ és munkafeltételeinek javítására irányuló cél megvalósítására irányulnak.
33 Másfelől, ami a 2003/109 irányelvet illeti, meg kell jegyezni, hogy noha ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a jogszerű tartózkodás feltételéhez köti a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgári jogállás – amely egyenlő bánásmódhoz való jogot von maga után az említett irányelv 11. cikkében foglalt területeken – megszerzését, ugyanezen irányelv nem zárja ki, hogy más, olyan uniós jogi aktusok, mint a 80/987 irányelv, eltérő feltételek mellett jogokat biztosítsanak harmadik országbeli állampolgárok számára az ezen jogi aktusok saját céljainak megvalósítása érdekében.
34 A 80/987 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében ezen irányelvet a munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, a 2. cikk (1) bekezdésének értelmében fizetésképtelen munkáltatókkal szembeni munkavállalói követelések esetén kell alkalmazni.
35 Noha a 80/987 irányelv maga nem határozza meg a „munkavállaló” fogalmát, és 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében úgy rendelkezik, hogy nem sérti az egyes tagállamok jogszabályaiban szereplő e kifejezés meghatározását, ezen irányelv 1. cikkének (2) és (3) bekezdéséből, valamint 2. cikke (2) bekezdésének második albekezdéséből kiderül azonban, hogy azon mérlegelési mozgástér, amellyel a tagállamok ez utóbbi rendelkezés első albekezdése alapján a „munkavállaló” kifejezés meghatározása tekintetében rendelkeznek, nem korlátlan.
36 E tekintetben legelőször is meg kell jegyezni, hogy ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdése és más rendelkezései sem zárják ki a harmadik országbeli állampolgárokat a 80/987 irányelv hatálya alól, és kifejezetten nem teszik lehetővé a tagállamok számára ezt.
37 Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy a 80/987 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében ezen irányelv arra irányul, hogy a munkáltatókkal szembeni minden munkabér iránti követelés esetén alkalmazzák. A tagállamok számára ezen irányelv 1. cikkének (2) és (3) bekezdésében biztosított azon lehetőség viszont, hogy kizárják a munkavállalók bizonyos kategóriáit az említett irányelv hatálya alól, csak konkrét esetekre vonatkozhat, és feltételekhez van kötve.
38 Ezzel kapcsolatban ki kell emelni, hogy a 80/987 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése, amely kivételesen lehetővé teszi egyéb garanciaformák fennállása esetén a munkavállalók bizonyos kategóriáinak kizárását, nem mentesíti a tagállamokat mindazon kötelezettségük alól, hogy e munkavállalók számára a munkáltatójuk fizetésképtelensége esetén védelmet nyújtsanak, hanem azt követeli meg, hogy az érintett munkavállalók az ezen irányelvből származó védelemmel azonos védelemben részesüljenek.
39 Ami az alapügyben szereplő szabályozást illeti, a kérdést előterjesztő bíróság által adott információkból kiderül, hogy a holland polgári jog állampolgárságától és e tagállambeli tartózkodása jogszerűségétől függetlenül „munkavállalónak” minősít minden olyan, a munkáltatójához munkaszerződéssel kapcsolódó személyt, aki díjazásra jogosult.
40 Noha a WW 3. cikkének (1) bekezdése főszabály szerint olyan „munkavállalónak” minősít minden olyan, 65 év alatti természetes személyt, aki magánjogi vagy közjogi foglalkoztatási jogviszonyban áll, és e törvény 61. cikkének megfelelően a munkáltató fizetésképtelensége esetén járó támogatásra tarthat igényt, az említett törvény 3. cikkének (3) bekezdése viszont kizárja az e tagállam területén jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat a „munkavállaló” fogalma alól, és ezért a munkáltató fizetésképtelensége esetén járó támogatásból.
41 Tekintetbe véve azt, hogy a munkáltató fizetésképtelensége esetén járó támogatás vonatkozásában e rendelkezés nem biztosít az ilyen harmadik országbeli állampolgárok számára azonos védelmet, kitűnik, hogy e rendelkezés nem teljesíti azon feltételeket, hogy a 80/987 irányelv 1. cikke (2) bekezdése alapján lehetővé tegye a „munkavállalók” bizonyos kategóriáinak kizárását. Nem vitatott továbbá, hogy az említett rendelkezés nem tartozik ezen irányelv 1. cikke (3) bekezdésének hatálya alá.
42 A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint továbbá ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdését az említett irányelv szociális céljára tekintettel kell értelmezni, amely arra irányul, hogy valamennyi munkavállaló számára garantáljon minimális szintű uniós védelmet a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó olyan fennálló követelések kielégítése révén, amelyek egy meghatározott időpont előtti időszak díjazását érintik. A tagállamok ezért nem határozhatják meg szabadon a „munkavállaló” fogalmát úgy, hogy veszélyeztessék az említett irányelv szociális célját (lásd analógia útján: van Ardennen‑ítélet, C‑435/10, EU:C:2011:751, 27. és 34. pont).
43 Azon, a jelen ítélet 35. pontjában felidézett mérlegelési mozgásteret, amellyel a tagállamok a „munkavállaló” fogalmának meghatározása terén e rendelkezés értelmében rendelkeznek, így a 80/987 irányelv szociális célja határolja le, amelyet a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani.
44 E tekintetben – a 80/987 irányelv szociális célját, valamint az 1. cikke (1) bekezdésének szövegét figyelembe véve, amely szerint ezen irányelvet „a munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó […] munkavállalói követelések esetén kell alkalmazni” – meg kell jegyezni, hogy a „munkavállaló” fogalmának meghatározása szükségképpen olyan munkaviszonyhoz kapcsolódik, amelyből a munkáltatóval szemben fennálló, azon jog származik, hogy az elvégzett munkáért díjazást kérjen. Ez vonatkozik a jelen ügyben a „munkavállaló” holland polgári jogban meghatározott fogalmára.
45 Így a 80/987 irányelvnek a jelen ítélet 42. pontjában felidézett szociális céljával ellentétes lenne az említett irányelvben a munkáltató fizetésképtelensége esetén előírt védelemtől megfosztani azon személyeket, akik munkavállalói minőségét a nemzeti szabályozás általában elismeri, és akik e szabályozás alapján az ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdése és 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése szerinti, munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, munkabér iránti követelésekkel rendelkeznek a munkáltatójukkal szemben.
46 Ebből következik, hogy a 80/987 irányelv rendelkezéseivel ellentétes az olyan, a munkavállalóknak a munkáltató fizetésképtelensége esetén biztosított védelmére vonatkozó nemzeti szabályozás, mint amely az alapügyben szerepel, és amely valamely harmadik országbeli állampolgár jogellenes tartózkodása miatt kizárja azon jogot, hogy a munkáltató fizetésképtelensége esetén járó támogatást kapjon, noha e harmadik országbeli állampolgárt e tagállam polgári jogi rendelkezései olyan „munkavállalónak” minősítik, aki díjazásra jogosult.
47 Azon, az Uwv és a holland kormány által a Bíróságon tartott tárgyaláson hivatkozott körülmény, miszerint a Hollandiában jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárnak nincsen joga itt dolgozni, nem cáfolja e következtetést. A kérdést előterjesztő bíróságnak – az Uwv és e kormány által megerősített – tájékoztatása szerint az olyan, az érintett tagállamban jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok, akik engedély nélkül dolgoznak itt, a nemzeti polgári jog értelmében „munkavállalók”, akik az elvégzett munkáért díjazásra jogosultak, vagyis olyan követelésük van, amelynek biztosítására a 80/987 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése és 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése irányul.
48 Kétségtelen, hogy a 80/987 irányelv 10. cikkének a) pontja lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy megtegyék a visszaélések elkerüléséhez szükséges intézkedéseket. A Bíróság elé terjesztett iratokból és különösen a holland kormány észrevételeiből mindazonáltal nem derül ki, hogy az alapügy körülményei visszaélést valósítanak meg az említet rendelkezés értelmében. A Bíróság e tekintetben megjegyzi egyébiránt, hogy O. Tümer munkáltatója, a Halfmoon Cosmetics, az alapügyben szereplő időszakban teljesítette a járulékfizetési kötelezettségét a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók számára biztosítandó védelemre vonatkozó nemzeti jogszabályoknak megfelelően.
49 Az előző megfontolások összességére tekintettel az előerjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 80/987 irányelv rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan, a munkavállalóknak a munkáltató fizetésképtelensége esetén biztosított védelmére vonatkozó nemzeti szabályozás, mint amilyen az alapügyben szerepel, és amelynek értelmében azon harmadik országbeli állampolgár, aki nem jogszerűen tartózkodik az érintett tagállam területén, nem tekinthető olyan munkavállalónak, aki – többek között a munkáltató fizetésképtelensége esetén nem teljesített munkabér iránti követelések címén – a munkáltató fizetésképtelensége esetén járó támogatásra lehet jogosult, noha e harmadik országbeli állampolgárt e tagállam polgári jogi rendelkezései olyan „munkavállalónak” minősítik, aki a nemzeti bíróságok előtt a munkáltatójával szembeni keresettel követelhető díjazásra jogosult.
A költségekről
50 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:
A 2002. szeptember 23‑i 2002/74/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló, 1980. október 20‑i 80/987/EGK tanácsi irányelv rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan, a munkavállalóknak a munkáltató fizetésképtelensége esetén biztosított védelmére vonatkozó nemzeti szabályozás, mint amilyen az alapügyben szerepel, és amelynek értelmében azon harmadik országbeli állampolgár, aki nem jogszerűen tartózkodik az érintett tagállam területén, nem tekinthető olyan munkavállalónak, aki – többek között a munkáltató fizetésképtelensége esetén nem teljesített munkabér iránti követelések címén – a munkáltató fizetésképtelensége esetén járó támogatásra lehet jogosult, noha e harmadik országbeli állampolgárt e tagállam polgári jogi rendelkezései olyan „munkavállalónak” minősítik, aki a nemzeti bíróságok előtt a munkáltatójával szembeni keresettel követelhető díjazásra jogosult.
Aláírások