JEAN RICHARD DE LA TOUR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2021. február 11.(1)
C‑648/20. PPU. sz. ügy
Svishtov Regional Prosecutor’s Office
kontra
PI
(a Westminster Magistrates’ Court [westminsteri általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Európai elfogatóparancs – 2002/584/IB kerethatározat – Nemzeti elfogatóparancs és valamely tagállam ügyészsége által kibocsátott európai elfogatóparancs – Hatékony bírói jogvédelem – A bírósági felülvizsgálat hiánya a kibocsátó államban a keresett személy e tagállamnak történő átadását megelőzően – A szabadsághoz való jog – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 6. és 47. cikke”
I. Bevezetés
1. A tagállamok között jelentős eltérések mutatkoznak az európai elfogatóparancs kibocsátására irányuló eljárások, különösen a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal(2) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat(3) 6. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóságként” és „végrehajtó igazságügyi hatóságként” kijelölt hatóságok vonatkozásában. Eltérések vannak a tagállamok által annak érdekében bevezetett jogorvoslati lehetőségeket illetően is, hogy az európai elfogatóparanccsal érintett személyek bíróság előtt vitathassák ezen elfogatóparancs kibocsátásának feltételeit, valamint az annak alapjául szolgáló nemzeti határozatot.
2. A Bíróság ezen eljárási rendszerek sokféleségével szembesülve olyan ítélkezési gyakorlat kidolgozására összpontosított, amely a 2002/584 kerethatározaton alapuló átadási eljárás keretében együttműködni köteles kibocsátó és végrehajtó hatóságok igazságszolgáltatási jellegére helyezi a hangsúlyt.(4)
3. Azon értelmezéssel, amely szerint ezen igazságügyi hatóságok közé nem kizárólag bírók vagy bíróságok tartoznak, hanem szélesebb értelemben olyan hatóságok is, amelyek – mint például az ügyészség tagjai – részt vesznek a kibocsátó vagy végrehajtó tagállam büntető igazságszolgáltatásában, a Bíróság elismerte, hogy a kerethatározat lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátására vagy végrehajtására vonatkozóan különböző eljárásokat vezessenek be.
4. Mindemellett a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az is kitűnik, hogy a tagállamoknak azt a mérlegelési mozgásteret, amellyel ily módon rendelkeznek, az európai elfogatóparanccsal érintett személyek hatékony bírói jogvédelmével összefüggő követelmények tiszteletben tartásával kell gyakorolniuk, mivel az európai elfogatóparancs sértheti az Európai Unió Alapjogi Chartájának(5) 6. cikkében biztosított szabadsághoz való jogot.
5. A Bíróságnak minden elé terjesztett ügyben vizsgálnia kell, hogy a szóban forgó eljárásjogi rendszer kiegyensúlyozott összhangot teremt‑e az európai elfogatóparanccsal érintett személyek hatékony bírói jogvédelemhez való joga és a 2002/584 kerethatározat által létrehozott átadási rendszer hatékonysága között.
6. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem lényegében azt a kérdést veti fel, hogy összeegyeztethető‑e e kerethatározattal egy olyan eljárási rendszer, amelynek értelmében a büntetőeljárás nyomozási szakaszában mind az európai elfogatóparancsot, mind pedig az ezen elfogatóparancs alapjául szolgáló nemzeti igazságügyi hatósági határozatot az ügyész hozza meg, és e határozatok bírósági felülvizsgálatára a kibocsátó államban csak azt követően kerülhet sor, hogy a keresett személyt e tagállamnak átadták.
7. A jelen indítványban kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt véleményem szerint egy ilyen eljárási rendszer nem felel meg a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeinek.
II. Jogi háttér
A. A 2002/584 kerethatározat
8. A 2002/584 kerethatározat „Az európai elfogatóparancs meghatározása és végrehajtásának kötelezettsége” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.
(2) A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.
(3) E kerethatározat nem érinti az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkében biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét.”
9. A 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) és (3) bekezdése előírja:
„(1) Kibocsátó igazságügyi hatóság a kibocsátó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes.
[…]
(3) A tagállamok mindegyike tájékoztatja a Tanács Főtitkárságát a joga szerinti illetékes igazságügyi hatóságról.”
10. E kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs tartalma és formája” című 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja a következőképpen rendelkezik:
„Az európai elfogatóparancs, a mellékletben szereplő formanyomtatványnak megfelelően az alábbi információkat tartalmazza:
[…]
c) annak tanúsítása, hogy az 1. és 2. cikk szerinti végrehajtható ítélet, elfogatóparancs vagy más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozat áll rendelkezésre;”
11. Az említett kerethatározat előírja, hogy a mellékletét képező külön formanyomtatványt a kibocsátó igazságügyi hatóságoknak ki kell tölteniük, megadva a kifejezetten kért információkat.(6) E formanyomtatványnak „[a]z elfogatóparancs alapjául szolgáló határozatra” vonatkozó b) pontja az 1. alpontjában az „[e]lfogatóparancs[ra] vagy azonos hatályú bírósági határozatra” utal.
B. A bolgár jog
12. A 2002/584 kerethatározatot a bolgár jogba a zakon za ekstraditsiata i evropeiskata zapoved za arest (a kiadatásról és az európai elfogatóparancsról szóló törvény, a továbbiakban: ZEEZA),(7) ültette át, amelynek 37. cikke az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó rendelkezéseket e kerethatározat 8. cikkével szinte azonos módon határozza meg.
13. A ZEEZA 56. cikke (1) bekezdésének 1. pontja értelmében az ügyész a büntetőeljárás nyomozási szakaszában hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a terhelttel szemben európai elfogatóparancsot bocsásson ki. A büntetőeljárás e szakaszában a bolgár jogszabályok sem az elfogatóparancs kibocsátását megelőzően, sem azt követően nem teszi lehetővé a bíróság számára, hogy részt vegyen az európai elfogatóparancs kibocsátásában, vagy hogy felülvizsgálja ezen elfogatóparancs érvényességét.(8)
14. A nakazatelno protsesualen kodeksnek (a büntetőeljárásról szóló törvény, a továbbiakban: NPK) a ZEEZA 66. cikkével összefüggésben értelmezett 200. cikke értelmében az európai elfogatóparancs ellen kizárólag a fellebbviteli főügyészségnél lehet jogorvoslattal élni.
15. A büntetőeljárás alá vont személy előzetes letartóztatását a büntetőeljárás nyomozási szakaszában az NPK 64. cikke szabályozza.
16. Az NPK 64. cikkének (1) bekezdése értelmében „[a]z előzetes letartóztatást a nyomozási szakasz során az ügyész indítványára az illetékes elsőfokú bíróság rendeli el”.
17. Az NPK 64. cikkének (2) bekezdése értelmében az ügyész legfeljebb 72 órás időtartamra rendelheti el a terhelt őrizetbe vételét annak érdekében, hogy lehetővé tegye e személy azon bíróság előtti megjelenését, amely adott esetben előzetes letartóztatás elrendelésére hatáskörrel rendelkezik. Az e rendelkezés alapján az ügyészség által hozott intézkedés képezi az európai elfogatóparancs alapját, amelyet szintén az ügyészség bocsát ki a büntetőeljárás nyomozási szakaszában.
III. Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
18. A Westminster Magistrates’ Court (westminsteri általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Egyesült Királyság) előtti eljárás egy, a rayonna prokuratura Svichtov (a szvistovi regionális ügyészség ügyésze, Bulgária) által 2020. január 28‑án– PI bolgár állampolgárnak az általa 2019. december 8‑án elkövetett lopás miatti büntetőeljárás lefolytatása céljából a Bolgár Köztársaság részére történő átadása végett – kibocsátott európai elfogatóparancsra vonatkozik. PI‑t ezen európai elfogatóparancs alapján 2020. március 11‑én az Egyesült Királyságban elfogták, és átadási letartóztatásba helyezték.
19. Az alapeljárás keretében PI vitatja a vele szemben kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, azt állítva, hogy a bolgár szabályozás nem biztosítja a jogvédelem azon kettős szintjét, amelyet az európai elfogatóparanccsal érintett személyek számára biztosítani kell. E tekintetben a Bíróságnak a 2019. május 27‑i OG és PI (Lübecki és zwickaui ügyészség) ítéletéből,(9) és a 2019. május 27‑i PF (Litvánia főügyésze)(10) ítéletéből eredő ítélkezési gyakorlatára támaszkodik, amelyeket a 2019. december 12‑i Parquet général du Grand‑Duché de Luxembourg és Openbaar Ministerie (Lyoni és tours‑i ügyész) ítélet(11) és a 2019. december 12‑i Openbaar Ministerie (Svéd ügyészség) ítélet(12) követett.
20. A bolgár jogban az ügyész az NPK 64. cikkének (2) bekezdése alapján legfeljebb 72 órás szabadságelvonással járó intézkedést rendelhet el, amely az európai elfogatóparancs ugyanezen ügyész által történő kibocsátásának alapjául szolgálhat. PI szerint a keresett személy alapvető és eljárási jogai egyik esetben sem részesülnek védelemben oly módon, hogy azok – ideértve az intézkedés arányosságát is – bírósági felülvizsgálat tárgyát képeznék. Mivel a szabadságelvonással járó intézkedés nemzeti elfogatóparancsnak minősül, az a kibocsátó tagállamban semmilyen bírósági felülvizsgálatnak nincs alávetve a keresett személy e tagállamnak történő esetleges átadása előtt. Ráadásul az európai elfogatóparancs sem a személy átadását megelőzően, sem pedig azt követően nem tartozik bírósági felülvizsgálat alá.
21. Ezzel szemben a szvistovi regionális ügyészség ügyésze a kérdést előterjesztő bíróság előtt azt állította, hogy az érintett személy érdekeinek védelmében mindig az e személyt képviselő ügyvéd működik közre. Az európai elfogatóparancs kibocsátásáról szóló határozat az NPK azon 64. cikkének (2) bekezdése alapján meghozott szabadságelvonással járó intézkedésen alapul, amely előírja, hogy e személy átadását követően e személyt a kibocsátó tagállamban bíróság elé kell állítani a letartóztatás és fogva tartás fenntartása vagy módosítása érdekében. Az érintett személynek vagy képviselőjének az átadást követően joga van arra, hogy e bíróság előtt a fogva tartás fenntartásával kapcsolatban kifogásokat emeljen. A bolgár rendszer tehát megfelel a 2002/584 kerethatározatnak és a Bíróság ítélkezési gyakorlatának, mivel biztosítja az abban megkövetelt kétszintű védelmet.
22. A kérdést előterjesztő bíróság az előtte képviselt két álláspont alapján arra keresi a választ, hogy a keresett személy jogainak a Bíróság ítélkezési gyakorlata által megkövetelt kétszintű védelme biztosított‑e abban az esetben, ha mind az európai elfogatóparancsot, mind pedig az annak alapjául szolgáló nemzeti elfogatóparancsot ügyész bocsátotta ki, és a keresett személy kibocsátó tagállamnak való átadását megelőzően egyáltalán nincs lehetőség e határozatok bírósági felülvizsgálatára. A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben kiemeli, hogy a bolgár jog szerint sem a szabadságelvonással járó nemzeti intézkedés, sem pedig az európai elfogatóparancs nem bíróság határozatán alapul, és a keresett személy e tagállamnak történő átadását megelőzően egyik esetben sincs helye bírósági jogorvoslatnak a kibocsátó tagállamban.
23. A kérdést előterjesztő bíróság szerint a Bulgáriában fennálló helyzet eltér a Bíróság által korábban vizsgált többi esettől, mivel az átadás előtt a nemzeti elfogatóparancs vagy az európai elfogatóparancs vonatkozásában semmiféle lehetőség sincs a bíróság beavatkozására, és mivel nincs lehetőség az ügyész európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozatának bírósági felülvizsgálatára.
24. E körülmények között a Westminster Magistrates’ Court (westminsteri általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Egyesült Királyság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Amennyiben az átadást a keresett személlyel szembeni büntetőeljárás lefolytatása céljából kérik, és mind az alapul szolgáló nemzeti elfogatóparancs kibocsátásáról szóló határozatot, mind az európai elfogatóparancs kibocsátásáról szóló határozatot – a bíróságok bármiféle, az átadást megelőző közreműködése nélkül – az ügyészség hozza meg, részesül‑e a keresett személy a Bíróság által a 2016. június 1‑jei Bob‑Dogi ítéletben (C‑241/15, EU:C:2016:385) előirányzott kétszintű védelemben, ha:
a) a nemzeti elfogatóparancs hatása arra korlátozódik, hogy az egyént a bíróság elé állítás céljából legfeljebb 72 óráig fogva tartsák, és
b) az átadást követően kizárólag a bíróság dönthet arról, az ügy összes körülményét figyelembe véve, hogy elrendeli a szabadon bocsátást vagy fenntartja a fogva tartást?”
25. A Bíróság helyt adott a kérdést előterjesztő bíróság azon kérelmének, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálja el.
IV. Elemzés
26. A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével lényegében azt kívánja megtudni a Bíróságtól, hogy a 2002/584 kerethatározatot úgy kell‑e értelmezni, hogy a büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparanccsal érintett személyt megillető hatékony bírói jogvédelem követelményei teljesülnek‑e, amennyiben a kibocsátó tagállam jogi szabályozása szerint az európai elfogatóparancsot és az alapjául szolgáló nemzeti igazságügyi határozatot olyan hatóság bocsátja ki, amely bár részt vesz e tagállam büntető igazságszolgáltatásában, de maga nem bíróság, és amennyiben e határozatok az említett tagállamban nem képezhetik bírósági felülvizsgálat tárgyát az érintett személy átadását megelőzően.
27. Ezzel szemben a kérdést előterjesztő bíróság nem vonja kétségbe, hogy a bolgár ügyész a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóságnak” minősül a Bíróság által e minősítés vonatkozásban kidolgozott körülményekre – vagyis egyrészt a büntető igazságszolgáltatásban való részvételére,(13) másrészt pedig az európai elfogatóparancs kibocsátásával járó feladatok ellátása során tanúsított függetlenségére – tekintettel.(14)
28. Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság szerint „az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó, valamely más hatóság, nem pedig bíróság által hozott határozattal szembeni bírósági felülvizsgálat lehetőségének fennállása nem feltétele annak, hogy ez a hatóság a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kibocsátó igazságügyi hatóságnak minősülhessen. Az ilyen követelmény nem az említett hatóság jogállására és szervezetére vonatkozó szabályokhoz kapcsolódik, hanem az ilyen elfogatóparancs kibocsátására irányuló eljáráshoz, amelynek meg kell felelnie a hatékony bírói jogvédelem követelményének”(15).
29. Mivel a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóság” minőségnek nem feltétele az európai elfogatóparancs kibocsátásáról szóló határozat és az annak alapjául szolgáló nemzeti határozat bírósági felülvizsgálata, a Bíróságnak kizárólag arról kell határoznia, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó bolgár eljárás megfelel‑e a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek.
30. A Bíróságnak a közelmúltban már kellett határoznia erről a bolgár eljárásról, de eltérő körülmények között és eltérő nézőpontból.
31. Ily módon az MM ítélet alapjául szolgáló ügyben a Bíróság azon helyzettel szembesült, amelyben a kibocsátó tagállam bírósága – amelyhez az NPK 270. cikke szerinti előzetes letartóztatás törvényességének vitatása iránti kérelemmel fordultak – azt kívánta megtudni, hogy milyen következtetéseket kell levonnia abból a megállapításból, amely szerint az európai elfogatóparancs nem a – 2002/584 kerethatározat 8. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmében vett – „[nemzeti] elfogatóparancson vagy […] bármely más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozaton” alapult, és emiatt érvénytelen volt. E tekintetben a bíróság jelezte, hogy ilyen eljárás keretében nincs lehetősége arra, hogy esetlegesen felülvizsgálja a nemzeti vagy európai elfogatóparancs érvényességét, mivel álláspontja szerint nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy az ügyész elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozatáról döntsön, mivel ez utóbbival szemben csak a magasabb szintű ügyészség előtt lehet jogorvoslattal élni.
32. A Bíróság az MM ítéletében megállapította, hogy „a kibocsátó tagállam jogszabályai olyan rendelkezéseinek hiányában, amelyek bírósági jogorvoslatot biztosítanak azon feltételek felülvizsgálata céljából, amelyek mellett az e tagállam igazságszolgáltatásának részét képező, azonban bíróságnak nem minősülő hatóság az európai elfogatóparancsot kibocsátotta, a 2002/584 kerethatározatot a Charta 47. cikkében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való jog fényében úgy kell értelmezni, hogy az a nemzeti bíróságnak – amely az e kerethatározat 8. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmében vett »[nemzeti] elfogatóparancs[nak] vagy más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozat[nak]« nem minősíthető nemzeti jogi aktus alapján kibocsátott európai elfogatóparancs alapján átadott személy előzetes letartóztatása fenntartása jogszerűségének vitatására irányuló jogorvoslat keretében jár el, amely jogorvoslat keretében az ezen európai elfogatóparancs uniós jog szerinti érvénytelenségére alapított jogalapot hoznak fel – lehetővé teszi, hogy megállapítsa az érvényesség ilyen felülvizsgálatára vonatkozó hatáskörének fennállását”(16). Ugyanezen ítéletében a Bíróság vizsgálta a már végrehajtott európai elfogatóparancs érvénytelenségéből a bolgár bíróságok által levonható következményeket.
33. Ezen ítéletben ugyanakkor a Bíróság közvetlenül nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy az európai elfogatóparancsnak az ügyész által a büntetőeljárás nyomozási szakaszában történő kibocsátására vonatkozó bolgár eljárás megfelel‑e a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek.
34. Amikor ugyanis a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Charta 47. cikkében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való jogra tekintettel értelmezett 2002/584 kerethatározat felhatalmazza a kibocsátó tagállam nemzeti bíróságát arra, hogy járulékos jelleggel felülvizsgálja az európai elfogatóparancs kibocsátásának feltételeit, amennyiben annak érvényességét előtte vitatják, pusztán annak pontosítására szorítkozott, hogy – a tagállami jogban biztosított külön jogorvoslati lehetőség hiányában – az uniós jog ruház ilyen hatáskört a nemzeti bíróságra. Ebből nem vonható le az a következtetés, hogy a Charta 47. cikke által a kibocsátó tagállam bíróságának biztosított hatáskör miatt az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó nemzeti eljárást úgy kellene tekinteni, mint amely megfelel a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek. A Bíróság által elfogadott megoldás ily módon nem járhat azzal a következménnyel, hogy megszünteti a kibocsátó tagállamot terhelő azon kötelezettséget, hogy a nemzeti eljárásjogában egyértelműen és teljes jogbiztonsággal hozza létre azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik az ügyész által kibocsátott nemzeti elfogatóparancs alapján később szintén az ügyész által kibocsátott európai elfogatóparanccsal érintett személyek számára, hogy e határozatok bírósági felülvizsgálatát kérjék.
35. Hangsúlyozom továbbá, hogy – az MM ítélet alapjául szolgáló ügytől eltérően – a végrehajtó igazságügyi hatóság, nem pedig a kibocsátó tagállam bírósága az, amely a jelen ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést vet fel. Egyébiránt a 2002/584 kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett „[nemzeti] elfogatóparancs vagy más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozat” léte nem vitatott az alapeljárás keretében.
36. E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az a nemzeti jogi aktus, amelyen az európai elfogatóparancsnak a 2002/584 kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében alapulnia kell, bírósági határozatnak minősül. Így a Bíróság megállapította, hogy a 2002/584 kerethatározat különféle rendelkezéseinek értelmezése közötti koherencia biztosításának szükségessége miatt úgy tűnik, hogy főszabály szerint átültethető e kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontjára az az értelmezés, amely szerint az e kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „igazságügyi hatóság” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az a tagállamok büntető igazságszolgáltatásában részt vevő hatóságokat jelöli. Ez utóbbi rendelkezést tehát úgy kell értelmezni, hogy a „bírósági határozat” fogalma a tagállamok büntető igazságszolgáltatásában részt vevő hatóságok határozataira vonatkozik.(17)
37. Következésképpen, mivel a bolgár kormány által a Bíróságnak adott magyarázatokból kitűnik, hogy az ügyész Bulgáriában a büntető igazságszolgáltatásban részt vevő hatóság, az általa az NPK 64. cikkének (2) bekezdése alapján hozott határozatot a 2002/584 kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett „bírósági határozatnak” kell tekinteni.(18)
38. Ezenkívül – tekintettel az e kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett, „[nemzeti] elfogatóparancs vagy más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozat” Bíróság által az MM ítéletben(19) elfogadott meghatározására – úgy vélem, hogy az említett fogalom kiterjed az ügyész által az NPK 64. cikkének (2) bekezdése alapján hozott olyan intézkedésre, amely a terhelt fogva tartását legfeljebb 72 órás időtartamra rendeli el, annak érdekében, hogy lehetővé tegyék e személy megjelenését az adott esetben az előzetes letartóztatás elrendelésére jogosult bíróság előtt.
39. E pontosításokat követően azt kell megvizsgálni, hogy azon bolgár eljárási rendszer – amelyben a büntetőeljárás nyomozási szakaszában az ügyész az a hatóság, amely hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az általa az NPK 64. cikkének (2) bekezdése alapján elfogadott nemzeti határozat alapján európai elfogatóparancsot bocsásson ki, anélkül hogy e határozatok valamelyike a kibocsátó tagállamban a keresett személy e tagállamnak történő átadása előtt bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetné – tiszteletben tartja‑e a Bíróság által megkövetelt, az európai elfogatóparanccsal érintett személy jogainak kétszintű védelmét.
40. Másképpen fogalmazva, a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem által felvetett probléma az, hogy amennyiben mind a nemzeti elfogatóparancsot, mind pedig az európai elfogatóparancsot ügyész bocsátja ki, így azok bírósági határozatnak minősülnek, akkor a keresett személy számára biztosítandó jogok kétszintű védelme feltételezi‑e azt is, hogy e határozatok – a személy átadása előtt – bírósági felülvizsgálat tárgyát kell, hogy képezzék a kibocsátó tagállamban.
41. E kérdés megválaszolásához emlékeztetni kell a Bíróságnak az európai elfogatóparanccsal érintett személyt a kibocsátó tagállamban megillető jogok kétszintű védelmére vonatkozó ítélkezési gyakorlatára.
42. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy – amint azt a Bíróság már megállapította – „az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos eljárást illetően, azon személy jogai tiszteletben tartásának biztosítása, akinek az átadását kérték, elsősorban a kibocsátó tagállam felelőssége, amelyről feltételezhető, hogy tiszteletben tartja az uniós jogokat és különösen az Unió által elismert alapvető jogokat”(20).
43. Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „az európai elfogatóparancs rendszere a keresett személyt megillető eljárási jogok és alapvető jogok kétszintű védelmét tartalmazza, mivel a nemzeti határozat – mint amilyen egy nemzeti elfogatóparancs – meghozatala során első szinten biztosított bírósági védelemhez hozzájárul az a bírósági védelem, amelyet az európai elfogatóparancs kibocsátása során második szinten kell biztosítani, amely elfogatóparancs kibocsátására adott esetben az említett nemzeti bírósági határozat meghozatalát követően rövid határidőn belül sor kerülhet”(21).
44. Így a Bíróság szerint „az olyan intézkedést illetően, mint az európai elfogatóparancs kibocsátása, amely sértheti az érintett személy szabadsághoz való jogát, e védelem magában foglalja, hogy a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek megfelelő határozatot hozzanak, legalább az említett védelem egyik szintjén”(22).
45. Ebből következik, hogy „amikor a kibocsátó tagállam az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó hatáskört az e tagállam igazságszolgáltatásában részt vevő olyan hatóságra bízza, amely nem valamely bíró vagy bíróság, a nemzeti bírósági határozatnak – mint amilyen a nemzeti elfogatóparancs, amelyhez az európai elfogatóparancs kapcsolódik – meg kell felelnie az ilyen követelményeknek”(23).
46. A Bíróság szerint „[e] követelmények teljesítése teszi lehetővé a végrehajtó igazságügyi hatóság számára annak biztosítását, hogy a büntetőeljárás lefolytatása céljából európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat bírósági felülvizsgálatnak alávetett nemzeti eljáráson alapul, és hogy az e nemzeti elfogatóparanccsal érintett személy számára biztosítottak az ilyen jellegű határozatok elfogadásához kapcsolódó garanciák, különösen a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdésében szereplő alapvető jogokból és alapvető jogelvekből eredő garanciák”(24).
47. Ebből az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy egy olyan eljárási rendszerben, amely az ügyész számára biztosít hatáskört az európai elfogatóparancs kibocsátására, a védelem első szintje megköveteli egy olyan nemzeti igazságügyi hatósági határozat előzetes elfogadását, mint amilyen a nemzeti elfogatóparancs, amelynek bírósági felülvizsgálat tárgyát kell képeznie.
48. Ezenkívül „az érintett személy jogai védelmének második szintje magában foglalja különösen, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság ellenőrzi az európai elfogatóparancs kibocsátásához szükséges feltételek tiszteletben tartását, és objektív módon megvizsgálja a kibocsátás arányos jellegét, figyelembe véve minden terhelő és mentő bizonyítékot, anélkül hogy ki lenne téve a kívülről – különösen a végrehajtó hatalom részéről – történő utasíthatóság kockázatának”(25).
49. Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy „amikor a kibocsátó tagállam joga az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó hatáskört az e tagállam igazságszolgáltatásában közreműködő olyan hatóságra bízza, amely maga nem bíróság, az ilyen elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozattal és különösen az ilyen határozat arányos jellegével kapcsolatban az említett tagállamban olyan bírósági jogorvoslattal kell tudni élni, amely teljes mértékben megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek”(26).
50. A Bíróság szerint „[a]z igazságszolgáltatásban ugyan részt vevő és a végrehajtó hatalomtól független, de bíróságnak nem minősülő hatóságnak az európai elfogatóparancs kibocsátásával kapcsolatos határozatával szemben benyújtott jogorvoslat célja annak biztosítása, hogy a büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs kibocsátásához szükséges feltételek tiszteletben tartását, különösen pedig annak arányosságát olyan eljárás keretében ellenőrizzék, amely tiszteletben tartja a hatékony bírói jogvédelemből következő követelményeket”(27).
51. Ennélfogva a tagállamok feladata „annak biztosítása, hogy jogrendjeik hatékonyan garantálják a bírói jogvédelemnek a 2002/584 kerethatározat által megkövetelt – a Bíróság ítélkezési gyakorlata által értelmezett – szintjét, az általuk alkalmazott eljárási szabályok segítségével, amelyek jogrendszerenként eltérőek lehetnek”(28).
52. Ebben az összefüggésben „valamely bíróságnak nem minősülő igazságügyi hatóság által hozott, az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozattal szemben külön jogorvoslati jog bevezetése csak egy a lehetőségek közül”(29).
53. Egyébiránt a Bíróság elismerte, hogy „az, hogy a nemzeti jogrendben léteznek olyan eljárási szabályok, amelyek alapján az európai elfogatóparancs kibocsátásának feltételei, és különösen annak arányos jellege a kibocsátó tagállamban annak elfogadását megelőzően vagy azzal egyidejűleg, de akár ezt követően is bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetik, megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményének”(30).
54. Ez az ítélkezési gyakorlat a Bíróság bizonyos fokú rugalmasságáról tanúskodik, amely tiszteletben tartja a tagállamok eljárási autonómiáját,(31) a kibocsátó tagállamban elvégzendő bírósági felülvizsgálat részletszabályait és az ilyen felülvizsgálat lefolytatásának időpontját illetően.
55. Ezenkívül ezen ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az európai elfogatóparanccsal érintett személy jogai védelmének kettős szintjéhez nem elegendő, hogy „a tagállamok közötti, a [2002/584] kerethatározatban előírt átadási eljárás egészére bírósági felülvizsgálat alatt [kerül] sor”(32). Ha ugyanis az európai elfogatóparancsot olyan hatóság bocsátja ki, amely ugyan részt vesz a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásában, de nem bíróság, az ilyen elfogatóparancs elfogadásához vezető nemzeti eljárásnak bírósági felülvizsgálat alá kell tartoznia.
56. A jelen ügyben arra kérik a Bíróságot, hogy pontosítsa azt az időpontot, amikor e bírósági felülvizsgálatnak meg kell történnie ahhoz, hogy a bírói jogvédelmet hatékonynak lehessen tekinteni.
57. Hangsúlyozom, hogy a bolgár jogban sem az ügyész által az NPK 64. cikkének (2) bekezdése alapján hozott nemzeti határozat, sem ugyanezen ügyész európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozata nem képezheti bíróság előtti jogorvoslat tárgyát. Ezenkívül az MM ítélet alapjául szolgáló ügyből bizonytalanság tűnik ki már magának azon lehetőségnek a bolgár jog szerinti fennállását illetően is, hogy az európai elfogatóparanccsal érintett személlyel szemben – az átadását követően – eljáró bíróságnak van‑e lehetősége az elfogatóparancs kibocsátása feltételeinek járulékos módon történő felülvizsgálatára.
58. Feltételezve azonban, hogy a bolgár jogban valóban létezik a bírósági felülvizsgálat ilyen járulékos lehetősége, a bolgár kormány és az Európai Bizottság – többek között a Parquet général du Grand‑Duché de Luxembourg és az Openbaar Ministerie (Lyoni és tours‑i ügyész) ítéletekből eredő tanulságokra támaszkodva – arra hivatkoznak, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátásához vezető nemzeti eljárás megfelel a keresett személy számára biztosítandó – a Bíróság által megkövetelt – kétszintű védelemnek, mivel e személynek az átadását követő rövid határidőn belül meg kell jelennie a kibocsátó tagállam illetékes bírósága előtt az előzetes letartóztatásának megszüntetése vagy, éppen ellenkezőleg, meghosszabbítása céljából. Ennélfogva a bolgár kormány és a Bizottság szerint az, hogy a bolgár jogrendben a keresett személy átadását követően fennáll az európai elfogatóparancs kibocsátási feltételeire vonatkozó bírósági felülvizsgálat lehetősége, elegendő annak megállapításához, hogy az európai elfogatóparancsnak a büntetőeljárás nyomozási szakaszában az ügyész által történő kibocsátására irányuló eljárás megfelel a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek.
59. Mindazonáltal én úgy vélem – amint azt lényegében PI is előadja –, hogy az, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátásához vezető nemzeti eljárás kibocsátó tagállambeli bírósági felülvizsgálatára csak az érintett személy e tagállamnak való átadása után kerülhet sor, nem felel meg a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó – a Bíróság által meghatározott és a Charta 6. és 47. cikkével összefüggésben értelmezett 2002/584 kerethatározatból eredő – követelményeknek.
60. Véleményem szerint az a rugalmasság, amelyet a Bíróság eddig az értékelés céljából elé terjesztett eljárási rendszerek azon vizsgálata során tanúsított, hogy a bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelmények teljesülnek‑e, nem terjedhet odáig, hogy elismerje egy olyan rendszer e követelményeknek való megfelelését, amelyben az európai elfogatóparanccsal érintett személyt megillető bírói jogvédelem kizárólag e személynek a kibocsátó tagállam részére történt átadása után biztosítható.
61. Mivel az átadni kért személy jogai tiszteletben tartásának biztosítása – amint azt korábban jeleztem – elsősorban a kibocsátó tagállam feladata, úgy vélem, hogy az európai elfogatóparanccsal érintett személy bírói jogvédelmének teljes mértékű hatékonyságához az érintett személynek e védelemben már az említett tagállamnak való átadása előtt részesülnie kell, legalábbis a Bíróság ítélkezési gyakorlata által megkövetelt két védelmi szint egyikén.
62. Ellentétben azzal, amit a bolgár kormány és a Bizottság állít, nem gondolom, hogy a Parquet général du Grand‑Duché de Luxembourg és Openbaar Ministerie (Lyoni és tours‑i ügyész) ítéletből, valamint az Openbaar Ministerie (Svéd ügyészség) ítéletből arra lehet következtetni, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló nemzeti eljárás tiszteletben tartja a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeket.
63. A Bíróság ugyanis ezen ítéletek mindegyikében átfogóan vizsgálta a szóban forgó nemzeti jogi szabályozást, mégpedig az európai elfogatóparanccsal érintett személyt megillető védelem két szintjén, annak ellenőrzése érdekében, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás tiszteletben tartja‑e a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeket.
64. Így, a Parquet général du Grand‑Duché de Luxembourg és Openbaar Ministerie (Lyoni és tours‑i ügyész) ítéletében a Bíróság kiemelte, hogy „az európai elfogatóparancsnak a büntetőeljárás lefolytatása céljából történő kibocsátása a francia jogrendben szükségszerűen a valamely bíróság, rendszerint a vizsgálóbíró által kibocsátott nemzeti elfogatóparancsot követi”(33). Emellett a Bíróság figyelembe vette, hogy „ha az európai elfogatóparancsot büntetőeljárás lefolytatása céljából az ügyészség bocsátotta ki, az európai elfogatóparancs kibocsátásának alapjául szolgáló nemzeti elfogatóparancsot kibocsátó bíróság egyidejűleg európai elfogatóparancs kibocsátására kéri fel az ügyészséget, és értékeli az európai elfogatóparancs kibocsátásához szükséges feltételeket, különösen pedig a kibocsátás arányosságát”(34).
65. Egyébiránt a Bíróság figyelembe vette, hogy a francia jogrendben létezik – a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 170. cikkén alapuló – semmisség megállapítása iránti kereset, amely az ügyészségnek az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozatával szemben indítható meg a keresett személy átadását és a vizsgálóbíró előtti megjelenését követően, amennyiben az európai elfogatóparancsot olyan személlyel szemben bocsátották ki, aki félként még nem vesz részt az eljárásban.(35)
66. A Bíróság ezekből a tényezőkből azt a következtetést vonta le, hogy az, hogy „[a] francia jogrendben ilyen eljárási szabályok léteznek, nyilvánvalóvá teszi, hogy az ügyészségnek az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozatának arányos jellege előzetes bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti, mégpedig a kibocsátással kvázi egyidejűleg, de mindenesetre az európai elfogatóparancs kibocsátását követően, mivel e vizsgálatra – esettől függően – a keresett személy tényleges átadása előtt vagy azt követően is sor kerülhet”(36).
67. A Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy az ilyen rendszer emiatt megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek.(37)
68. Amint arra a bolgár kormány és a Bizottság által képviselt megközelítés rámutat, ezen ítéletet úgy lehetett értelmezni, hogy annak alapján ahhoz, hogy az európai elfogatóparancs ügyész általi kibocsátását előíró nemzeti eljárás megfeleljen a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek, elegendő az, hogy az ilyen elfogatóparancs kibocsátásának feltételei a kibocsátó tagállamban a keresett személy átadását követően bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetik.
69. Nem osztom a Parquet général du Grand‑Duché de Luxembourg és Openbaar Ministerie (Lyoni és tours‑i ügyész) ítélet ilyen értelmezését. Véleményem szerint ugyanis a Bíróság a francia jogi szabályozás által biztosított védelem két szintjét átfogóan értékelte, és azt vette figyelembe, hogy az európai elfogatóparancs ügyészség általi kibocsátásának feltételei az átadást megelőzően – már az első védelmi szinttől kezdődően – bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhetik, mivel e szabályozásban az európai elfogatóparancs egy bíró által kibocsátott nemzeti elfogatóparancson alapul, aki ráadásul az európai elfogatóparancs kibocsátásához szükséges feltételeket, így többek között annak arányosságát is értékeli.
70. Így nem vagyok meggyőződve arról, hogy amikor a Bíróság azon következtetést vonta le, hogy a francia eljárási rendszer megfelel a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek, megelégedett volna azzal, hogy a francia jogban létezik olyan bírósági jogorvoslat, amelyet – amennyiben a keresett személy félként még nem vesz részt az eljárásban – csak e személy átadását követően lehet gyakorolni. Véleményem szerint ugyanis az a megállapítás bír döntő jelentőséggel, amely szerint az európai elfogatóparancs kibocsátásának alapjául szolgáló nemzeti elfogatóparancs elfogadásához vezető nemzeti eljárás a kibocsátó tagállamban az átadást megelőzően minden esetben bírósági felülvizsgálat alá tartozik.(38)
71. Álláspontom szerint e véleményt megerősíti az Openbaar Ministerie (Svéd ügyészség) ítélet, amelyben a Bíróság arra a kérdésre adott választ, hogy a 2002/584 kerethatározatot úgy kell‑e értelmezni, hogy abban az esetben, ha az európai elfogatóparancs büntetőeljárás lefolytatása céljából történő kibocsátására irányuló hatáskör az e tagállam igazságszolgáltatásában részt vevő olyan hatóságot illeti meg, amely maga nem bíróság, a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelmények akkor teljesülnek, ha az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat meghozatalát megelőzően egy bíró értékelte ezen elfogatóparancs kibocsátásának feltételeit, különösen pedig annak arányos jellegét.
72. A Bíróság – mielőtt e kérdésre igenlő választ adott volna – ebben az esetben is átfogóan értékelte a svéd jogi szabályozás által biztosított védelem két szintjét annak ellenőrzése érdekében, hogy e szabályozás megfelel‑e a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek.
73. Így a Bíróság kiemelte, hogy „az európai elfogatóparancsnak a büntetőeljárás lefolytatása céljából történő kibocsátása a svéd jogrendben szükségszerűen a valamely bíróság által az érintett személy előzetes letartóztatásba vételét elrendelő határozatot követi”(39), azzal a pontosítással, hogy „az előzetes letartóztatás elrendelése szükségességének megállapítása céljából a hatáskörrel rendelkező bíróságnak értékelnie kell a más lehetséges intézkedések, így az európai elfogatóparancs kibocsátásának arányosságát is”(40). A Bíróság a rendelkezésére álló információkból azon következtetést vonta le, hogy „e bíróság által az előzetes letartóztatás elrendelése szükségességének vizsgálata keretében elvégzendő arányossági vizsgálat az európai elfogatóparancs kibocsátására is kiterjed”(41).
74. Ezenkívül a Bíróság figyelembe vette azt a tényt, hogy „az európai elfogatóparancs alapján keresett személynek joga van ahhoz, hogy az előzetes letartóztatását elrendelő határozat ellen időbeli korlátozás nélkül [jogorvoslattal éljen], még az európai elfogatóparancs kibocsátását és a végrehajtó tagállamban való elfogását követően is. Amennyiben az előzetes letartóztatást elrendelő, megtámadott határozatot megsemmisítik, az európai elfogatóparancs érvénytelenségének megállapítása automatikus, hiszen a kibocsátása ezen a határozaton alapul”(42).
75. A Bíróság a rendelkezésére álló ezen elemekből azt a következtetést vonta le, hogy „[a]z, hogy a svéd jogrendben ilyen eljárási szabályok léteznek, lehetővé teszi annak megállapítását, hogy még az ügyésznek az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozata elleni külön jogorvoslati lehetőség hiányában is a kibocsátási feltételek, és különösen a kibocsátás arányos jellege bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti a kibocsátó tagállamban, az elfogadását megelőzően vagy azzal egyidejűleg, de akár azt követően is”(43). Ennélfogva a Bíróság szerint az „[i]lyen rendszer tehát megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményének”(44).
76. Hangsúlyozni kell, hogy a Bíróság által a Parquet général du Grand‑Duché de Luxembourg és Openbaar Ministerie (Lyoni és tours‑i ügyész) ítéletben, valamint az Openbaar Ministerie (Svéd ügyészség) ítéletben vizsgált eljárási rendszerekben az ügyész által kibocsátott európai elfogatóparancs olyan nemzeti igazságügyi hatósági határozaton alapult, amely megfelel a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek. E nemzeti igazságügyi hatósági határozatot ugyanis mindkét rendszerben bíró vagy bíróság hozta.
77. Ráadásul a Bíróság minden egyes esetben arra helyezte a hangsúlyt, hogy az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló nemzeti határozatot meghozó bíró vagy bíróság elvégezte az ezen elfogatóparancs kibocsátásához szükséges feltételek, és különösen az elfogatóparancs arányosságának értékelését.
78. Következésképpen véleményem szerint a Parquet général du Grand‑Duché de Luxembourg és Openbaar Ministerie (Lyoni és tours‑i ügyész) ítéletből, valamint az Openbaar Ministerie (Svéd ügyészség) ítéletből kitűnik, hogy bár a Bíróság elfogadja, hogy a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelmények teljesítettnek tekinthetők, ha nem létezik külön jogorvoslati lehetőség az ügyész európai elfogatóparancsot kibocsátó határozatával szemben, vagy amennyiben az ügyész elfogatóparancsot kibocsátó határozata a keresett személy átadását követően a bíróság által felülvizsgálható, ennek az a feltétele, hogy a kibocsátó tagállam eljárási rendszere az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó olyan nemzeti eljárást vezessen be, amely mindenképpen a keresett személy átadását megelőző bírósági felülvizsgálatnak van alávetve, legalább a Bíróság által megkövetelt védelem első szintjén. Véleményem szerint e bírósági felülvizsgálat szükségképpen előzetes jellegét megfelelően figyelembe véve kell értelmezni a Bíróság által használt megfogalmazást, amely szerint a keresett személyt megillető eljárási jogok és alapvető jogok kétszintű védelme „magában foglalja, hogy a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek megfelelő határozatot hozzanak, legalább az említett védelem egyik szintjén”(45).
79. Összefoglalva tehát az, hogy a kibocsátó tagállam eljárási rendszerében a keresett személy e tagállamnak való átadását követően lehetőség van a bírói jogvédelemre, nem mentesíti e tagállamot az alól, hogy előírja az európai elfogatóparancs, illetve az alapjául szolgáló nemzeti határozat bírósági felülvizsgálatának olyan lehetőségét, amellyel az átadást megelőzően lehet élni.
80. Amint azt a Bíróság ítélkezési gyakorlata megköveteli, a végrehajtó igazságügyi hatóság számára ily módon biztosított az, hogy a „büntetőeljárás lefolytatása céljából európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat bírósági felülvizsgálatnak alávetett nemzeti eljáráson alapul, és hogy az e nemzeti elfogatóparanccsal érintett személy számára biztosítottak az ilyen jellegű határozatok elfogadásához kapcsolódó garanciák, különösen a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdésében szereplő alapvető jogokból és alapvető jogelvekből eredő garanciák”(46).
81. A bolgár eljárás jellemzőire tekintettel a bolgár ügyész által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtására hivatott igazságügyi hatóság nem rendelkezik ugyanezzel a garanciával, mivel sem az ezen európai elfogatóparancs alapjául szolgáló nemzeti igazságügyi hatósági határozat, sem az elfogatóparancs nem képezheti bírósági felülvizsgálat tárgyát a kibocsátó tagállamban, az érintett személy e tagállamnak való átadását megelőzően.
82. Bár nem kizárt, hogy egy olyan eljárási rendszerben, amelynek értelmében a vádlottnak rövid időn belül meg kell jelennie az esetleges előzetes letartóztatásáról történő határozathozatalra hatáskörrel rendelkező bíróság előtt,, az ügyész által kibocsátott európai elfogatóparancs járulékos felülvizsgálata, amelyet e bíróság az átadást követően végezhet el, megfelelhet a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek, azonban ennek feltétele az, hogy az ilyen elfogatóparancs kibocsátásához vezető nemzeti eljárás az érintett személy átadását megelőzően bírósági felülvizsgálat tárgyát képezze.
83. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából tehát véleményem szerint nem lehet azt a következtetést levonni, hogy ahhoz, hogy egy olyan eljárási rendszert, amelyben mind az európai elfogatóparancsot, mind pedig az annak alapjául szolgáló nemzeti elfogatóparancsot olyan hatóság bocsátja ki, amely nem bíró vagy bíróság, a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek megfelelő rendszernek lehessen tekinteni, elegendő, ha az ilyen határozatok az érintett személy e tagállamnak való átadását követően járulékos bírói felülvizsgálat tárgyát képezhetik a kibocsátó tagállamban.
84. Véleményem szerint a 2002/584 kerethatározatnak a Charta 6. és 47. cikke fényében történő értelmezése is ezt támasztja alá.
85. Tekintettel ugyanis azokra a következményekre, amelyeket a nemzeti elfogatóparancs kibocsátása, majd az európai elfogatóparancs kibocsátása gyakorolhat a keresett személynek a Charta 6. cikkében biztosított szabadsághoz való jogára, számomra alapvető fontosságúnak tűnik, hogy az ezen intézkedésekhez vezető nemzeti eljárás – e személy átadása előtt – legalább a védelem első szintjén, azaz az európai elfogatóparancs kibocsátásának alapjául szolgáló nemzeti elfogatóparancsot illetően bírósági felülvizsgálat alá vonható legyen.
86. Emlékeztetni kell arra, hogy a kölcsönös elismerés elve, amely az európai elfogatóparancs rendszerének alapja, azon a tagállamok közötti kölcsönös bizalmon alapul, hogy nemzeti jogrendjeik képesek az uniós szinten, különösen a Chartában elismert alapvető jogok tekintetében egyenértékű és hatékony védelmet biztosítani.(47)
87. Arra is emlékeztetni kell, hogy a 2002/584 kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése kifejezetten előírja, hogy e kerethatározat nem érinti az EUSZ 6. cikkben biztosított és a Chartában kifejezésre juttatott alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét, amely ezenkívül az összes tagállamra vonatkozik, többek között mind a kibocsátó, mind a végrehajtó tagállamra.(48)
88. Ennélfogva a 2002/584 kerethatározatot a Charta 6. cikkével összhangban kell értelmezni, amely előírja, hogy mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.(49)
89. Ezenkívül hangsúlyozandó – amint arra a Bíróság a 2013. május 30‑i F ítéletben(50) rámutatott –, hogy ugyanúgy, mint a kiadatási eljárásokban, a 2002/584 kerethatározattal bevezetett átadási eljárásokban az EJEE 13. cikkében és a Charta 47. cikkében foglalt hatékony jogorvoslathoz való jog különös jelentőséggel bír.(51)
90. Ezenkívül az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EJEE 5. cikke (1) bekezdésének a kiadatási eljárásokra vonatkozó f) pontjával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy kizárólag az ilyen eljárás lefolytatása igazolja az e cikken alapuló szabadságelvonást.(52) Egyébiránt az EJEE 5. cikkének (3) bekezdése azt írja elő, hogy az „[e] cikk 1. c) bekezdésének rendelkezésével összhangban letartóztatott vagy őrizetbe vett minden személyt haladéktalanul bíró, vagy a törvény által bírói hatáskörrel felruházott más tisztségviselő elé kell állítani”(53). Végül az EJEE 5. cikkének (4) bekezdése értelmében minden letartóztatott vagy őrizetbe vett személynek joga van ahhoz, hogy bíróság vizsgálja felül az őrizetbe vételének az EJEE 5. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „törvényességéhez” szükséges eljárási és anyagi jogi követelmények tiszteletben tartását.(54)
91. A Bizottság által képviselt álláspont szerint azt kell megállapítani, hogy a jelen ügyben e garanciák teljesülnek, mivel a bolgár jog értelmében az európai elfogatóparanccsal érintett személyt az átadását követő rövid határidőn belül a kibocsátó tagállam bírósága elé kell állítani.
92. Az igaz, hogy ha a helyzetet kizárólag nemzeti szempontból vizsgáljuk, akkor az ügyész által az NPK 64. cikkének (2) bekezdése alapján hozott nemzeti elfogatóparancsról szóló határozattal érintett személyt rövid határidőn belül azon bíróság elé kell állítani, amely dönt arról, hogy a tárgyalásig fenntartja‑e a fogva tartását.
93. Ha azonban ezen nemzeti határozatot egy európai elfogatóparancs is követi, más a nézőpont. Ilyen helyzetben ugyanis a kibocsátó tagállamban gyakorolt bírósági felülvizsgálat, amelyet az ügyész által hozott ilyen határozatok tekintetében el kell végezni, mivel azok sérthetik a Charta 6. cikkében biztosított szabadsághoz való jogot, szükségszerűen az érintett személy e tagállamnak való átadását követő szakaszra tolódik.
94. Márpedig úgy vélem, hogy éppen az igazságügyi hatóságok között az európai elfogatóparanccsal létrejött együttműködés mechanizmusa miatt, amely bizonyos időt biztosít az európai elfogatóparancs végrehajtásával kapcsolatos eljárás lefolytatására, a keresett személyt nem lehet rövid határidőn belül a kibocsátó tagállam bírósága elé állítani, és mivel az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás – a 2002/584 kerethatározat 12. cikkében előírt feltételek mellett – alkalmas arra, hogy a keresett személy a végrehajtó tagállamban hosszú ideig fogva tartásban legyen, így elkerülhetetlen annak minimumkövetelményként történő biztosítása, hogy a személy felkutatását és elfogását – vagy a jelen ügyhöz hasonlóan az őrizetbe vételét – elrendelő határozat, amely egy ügyész által kibocsátott európai elfogatóparancson alapul, a határozat meghozatalának szakaszában bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhesse, vagy hogy az érintett személy azt legalább a végrehajtó tagállamban történt letartóztatásától kezdődően vitathassa a kibocsátó tagállamban benyújtható jogorvoslat útján.
95. Amennyiben – mint a bolgár eljárási rendszerben – a büntetőeljárás nyomozási szakaszában a nemzeti elfogatóparancsot ügyész bocsátja ki, a keresett személynek ily módon a végrehajtó tagállamban történő letartóztatásától kezdve lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a kibocsátó tagállam bíróságához fordulhasson, hogy ez utóbbi bíróság a nemzeti joga szerint határozatot hozhasson a letartóztatásának és fogva tartásának jogszerűségéről, ahhoz a helyzethez hasonlóan, mint amikor e személyt maximum 72 órán belül bíróság elé állítják az NPK 64. cikke (2) bekezdése értelmében az ügyész által kibocsátott nemzeti elfogatóparancs esetében. Ennek hiányában – az érintett személynek a kibocsátó tagállam részére történő átadása előtt – e személy letartóztatása és fogva tartása jogszerűségének egy egész vetülete mentesülne a bírósági felülvizsgálat alól, mivel a végrehajtó igazságügyi hatóság e vetület kérdésének eldöntésére nem rendelkezik hatáskörrel.
96. Mindenesetre az európai elfogatóparancs kibocsátásához vezető nemzeti eljárásnak – a keresett személy jogai védelmének két szintje közül legalább az egyik szinten – minden esetben bírósági felülvizsgálat tárgyát kell képeznie e személy kibocsátó tagállamnak történő átadása előtt, vagyis azt megelőzően, hogy az európai elfogatóparancs joghatásainak nagy részét kimerítette volna.(55)
97. Hozzáteszem, hogy a másodlagos uniós jogban előírt eljárási garanciák létének véleményem szerint együtt kell járnia azzal a garanciával, hogy minden eljárási rendszernek elő kell írnia az európai elfogatóparancs kibocsátásához vezető nemzeti eljárásnak az érintett személy átadását megelőzően elvégezhető bírósági felülvizsgálatát.
98. E tekintetben hangsúlyozom, hogy a Bíróság kifejtette, hogy „a 2002/584 kerethatározat a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén elfogadott más uniós szabályozásokban meghatározott, a hatékony bírói jogvédelemre vonatkozó biztosítékok átfogó rendszerébe illeszkedik, amely szabályozások célja, hogy az európai elfogatóparancs alapján keresett személy számára elősegítsék jogainak gyakorlását, akár már a kibocsátó tagállamnak való átadása előtt”(56).
99. Közelebbről, a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról szóló, 2013. október 22‑i 2013/48/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv(57) 10. cikke arra kötelezi a végrehajtó tagállam illetékes hatóságát, hogy a szabadságelvonás megkezdését követően indokolatlan késedelem nélkül tájékoztassa a keresett személyt arról, hogy jogában áll ügyvédet megbízni a kibocsátó tagállamban.(58)
100. A 2013/48 irányelv 10. cikkének (4) bekezdése értelmében „[a] kibocsátó tagállam ügyvédjének szerepe abban áll, hogy segítséget nyújtson a végrehajtó tagállam ügyvédjének azáltal, hogy információkkal és tanácsokkal látja el annak érdekében, hogy a keresett személy számára lehetővé tegyék a [2002/584] kerethatározat szerinti jogainak tényleges gyakorlását”. Véleményem szerint az ügyvéd ilyen módon meghatározott szerepe magában foglalja a kibocsátó tagállamban esetlegesen rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekre vonatkozó információk annak érdekében történő szolgáltatását, hogy az említett tagállam valamely bírósága felülvizsgálja az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó feltételek tiszteletben tartását, valamint az ezen elfogatóparancs alapjául szolgáló nemzeti határozat nemzeti joggal való összeegyeztethetőségét.
101. Ily módon e rendelkezések hatékony érvényesülése véleményem szerint magában foglalja, hogy a végrehajtó tagállamban letartóztatott személy az e tagállamnak történő átadását megelőzően a kibocsátó tagállam bírósága előtt megtámadhassa vagy az európai elfogatóparancsot, vagy az ennek alapjául szolgáló nemzeti határozatot, amennyiben e két határozat egyike sem képezte – azok kibocsátása során – bírósági felülvizsgálat tárgyát. Mindazonáltal pontosítani kell, hogy a jogorvoslatnak a kibocsátó tagállam bíróságához való benyújtása – az európai elfogatóparancs végrehajtásának gyorsaságára vonatkozó követelmény tiszteletben tartására tekintettel – nem sértheti a 2002/584 kerethatározatban az ilyen elfogatóparancs végrehajtására előírt feltételeket és határidőket.
102. E megfontolások összességéből az következik, hogy az európai elfogatóparancsnak a büntetőeljárás nyomozási szakaszában az ügyész által történő kibocsátására vonatkozó bolgár eljárás álláspontom szerint nem felel meg a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek.
V. Végkövetkeztetés
103. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Westminster Magistrates’ Court (westminsteri általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Egyesült Királyság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja:
A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározatot úgy kell értelmezni, hogy a büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparanccsal érintett személyt megillető hatékony bírói jogvédelem követelményei nem teljesülnek, amennyiben a kibocsátó tagállam jogi szabályozása szerint az európai elfogatóparancsot és az alapjául szolgáló nemzeti igazságügyi határozatot olyan hatóság bocsátja ki, amely bár részt vesz e tagállam büntető igazságszolgáltatásában, de maga nem bíróság, és amennyiben a határozatok az említett tagállamban nem képezhetik bírósági felülvizsgálat tárgyát az érintett személy átadását megelőzően.