T‑246/08. és T‑332/08. sz. egyesített ügyek

Melli Bank plc

kontra

az Európai Unió Tanácsa

„Közös kül- és biztonságpolitika – Az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása céljából az Iráni Iszlám Köztársasággal szembeni korlátozó intézkedések – A pénzkészletek befagyasztása – Megsemmisítés iránti kereset – Bírósági felülvizsgálat – Arányosság – Egyenlő bánásmód – Indokolási kötelezettség – Jogellenességi kifogás – Indokolás – A 423/2007/EK rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja”

Az ítélet összefoglalása

1.      Európai Közösségek – Az intézmények jogi aktusai jogszerűségének bírósági felülvizsgálata – Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló rendelet

2.      Európai Unió – Közös kül- és biztonságpolitika – Iránnal szembeni korlátozó intézkedések

(423/2007 tanácsi rendelet, 7. cikk, (2) bekezdés, d) pont)

3.      Európai Unió – Közös kül- és biztonságpolitika – Iránnal szembeni korlátozó intézkedések

(423/2007 tanácsi rendelet, 7. cikk, (2) bekezdés, a), b) és d) pont)

4.      Európai Unió – Közös kül- és biztonságpolitika – Iránnal szembeni korlátozó intézkedések

(423/2007 tanácsi rendelet, 7. cikk, (2) bekezdés, d) pont)

5.      Intézmények jogi aktusai – Indokolás – Kötelezettség – Terjedelem

(EK 253. cikk; 423/2007 tanácsi rendelet, 7. cikk, (2) bekezdés, és 15. cikk, (3) bekezdés)

1.      A bírósági felülvizsgálat intenzitására vonatkozóan két szempontrendszer között kell különbséget tenni az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 423/2007 rendelet alapján. Ugyanis, egyrészt az említett rendelet cikkei általános szabályokat írnak elő, amelyek meghatározzák az általa bevezetendő korlátozó intézkedések módjait. Másrészt a rendelet V. melléklete, amely felsorolja a rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján elfogadott, pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedések által érintett jogalanyokat, a fent hivatkozott általános szabályok konkrét jogalanyokra történő végrehajtási intézkedéseinek összességét jelenti.

Az első szempontrendszert illetően a Tanács széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a közös kül- és biztonságpolitika keretében elfogadott közös álláspontnak megfelelően az EK 60. és EK 301. cikk alapján gazdasági és pénzügyi szankciós intézkedések meghozatala érdekében figyelembe veendő tényezők tekintetében. Különösen, mivel a közösségi bíróság nem helyettesítheti az ilyen intézkedések meghozatalának alapjául szolgáló bizonyítékokra, tényekre és körülményekre vonatkozóan a Tanács által tett értékelést a saját értékelésével, az Elsőfokú Bíróság által gyakorolt felülvizsgálatnak az eljárási és indokolási szabályok betartásának, a tények tényleges hitelességének, valamint a tények értékelésében rejlő nyilvánvaló hiba és hatáskörrel való visszaélés hiányának ellenőrzésére kell korlátozódnia. E korlátozott felülvizsgálat alkalmazandó különösen azon célszerűségi megfontolások mérlegelésére, amelyeken az ilyen határozatok alapulnak.

Ami azon határozat jogszerűségének vizsgálatát illeti, amellyel valamely jogalanyt a 423/2007 rendelet V. mellékletében foglalt listára felvettek a rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján, az Elsőfokú Bíróság feladata ellenőrizni – figyelembe véve az érdekelt jogalany által felhozott vagy hivatalból megállapított, megsemmisítésre vonatkozó jogalapokat – különösen, hogy a jelen eset megfelel a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének a)–d) pontjában említett négy feltevés valamelyikének. Ez azt vonja maga után, hogy a szóban forgó határozat jogszerűségének bírósági felülvizsgálata kiterjed a határozat indokolásaként felhozott tények és körülmények megítélésére, valamint azon bizonyítékok és információk vizsgálatára, amelyeken e megítélés alapszik. Az Elsőfokú Bíróságnak meg kell bizonyosodnia e tekintetben a védelemhez való jog és az indokolási követelmény tiszteletben tartásáról is, valamint adott esetben a Tanács által annak érdekében kivételként felhozott kényszerítő megfontolások megalapozottságáról, hogy e kötelezettségek tiszteletben tartásától eltekintsen.

(vö. 44–46. pont)

2.      Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja kötelezi a Tanácsot valamely olyan jogalany tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló jogalany pénzeszközeinek befagyasztására, amelyet a rendelet 7. cikke (2) bekezdésének a) vagy b) pontja értelmében úgy minősítettek, mint amely részt vesz az atomfegyverek elterjedésében, és a Tanács esetenként értékeli az érintett jogalanyok „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt” álló jogalany minőségét.

Így egyrészt a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedéseknek a tulajdonban vagy ellenőrzés alatt álló jogalanyokra történő kiterjesztése kötelező, a Tanács e tekintetben nem rendelkezik mérlegelési jogkörrel.

Másrészt amennyiben a Tanácsnak értékelnie kell valamely jogalany „tulajdonban vagy ellenőrzés alatt” álló minőségét, figyelembe kell vennie az adott eset valamennyi releváns körülményét, mint például a szóban forgó jogalany működési függetlenségét vagy valamely hatóság által felette gyakorolt felügyelet esetleges hatását. Ellenben az érintett jogalany tevékenységének jellege, valamint az e tevékenység és az atomfegyverek elterjedése közötti kapcsolat hiánya ebben az összefüggésben nem releváns szempont.

(vö. 63., 67., 69. pont)

3.      A közösségi jog általános elveinek részét képező arányosság elve alapján valamely gazdasági tevékenység tilalmának jogszerűsége annak a feltételnek van alárendelve, hogy a tiltó intézkedések a szóban forgó szabályozás által követett jogszerű célkitűzések elérésére alkalmasak és ahhoz szükségesek legyenek, azaz amennyiben több megfelelő intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, és az okozott hátrányok a tekintetbe vett célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok.

Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 423/2007 rendelet célja az atomfegyverek elterjedésének és finanszírozásának megakadályozása és így az Iráni Iszlám Köztársaságra nyomás gyakorlása az érintett tevékenységek megszüntetése érdekében. E célkitűzés a nemzetközi béke és biztonság fenntartásához kapcsolódó erőfeszítések általánosabb keretébe illeszkedik, és következésképpen jogszerű. Az említett rendelet 7. cikke (2) bekezdésének a) vagy b) pontja értelmében az atomfegyverek elterjedésében részt vevőnek minősített jogalany tulajdonában álló vagy általa ellenőrzött jogalanyok pénzeszközeinek befagyasztása e célkitűzéshez kapcsolódik. Ugyanis, amikor valamely, az atomfegyverek elterjedésében részt vevőként minősített jogalany pénzeszközeit befagyasztják, fennáll egy nem elhanyagolható mértékű veszély, hogy az nyomást gyakorol a tulajdonában álló vagy általa ellenőrzött jogalanyokra a rá vonatkozó intézkedések hatásának megkerülése érdekében azáltal, hogy arra ösztönzi őket, hogy vagy közvetlenül vagy közvetve utalják át neki a pénzeszközeiket, vagy hogy valósítsanak meg olyan ügyleteket, amelyeket ő maga nem tud megvalósítani a pénzeszközei befagyasztása miatt. Ilyen körülmények között úgy kell tekinteni, hogy valamely, az atomfegyverek elterjedésében részt vevőnek minősített jogalany tulajdonában álló vagy általa ellenőrzött jogalanyok pénzeszközeinek befagyasztása szükséges és megfelelő az említett jogalannyal szemben meghozott intézkedések hatékonyságának biztosítása és annak garantálása érdekében, hogy ezen intézkedéseket ne kerüljék meg.

A 423/2007 rendelethez hasonló szabályozás által követett célkitűzések jelentősége igazolhat bizonyos gazdasági szereplők tekintetében hátrányos következményeket, még akkor is, ha azok jelentősek. Még ha valamely gazdasági tevékenység szabad gyakorlását, valamint a Közösség területén letelepedett bank tulajdonhoz való jogát pénzeszközök befagyasztása jelentősen korlátozza is, az okozott kellemetlenségek nem aránytalanok a kitűzött célokhoz képest.

(vö. 100., 102–103., 111–112. pont)

4.      Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében az atomfegyverek elterjedésében részt vevőnek minősített jogalany „tulajdonában álló” jogalany fogalom tartalma első ránézésre egyértelműnek tűnik, amennyiben az anyavállalatnak a leányvállalat tőkéjében való részvételére utal. A szóban forgó fogalom elemzése azonban nem alapulhat kizárólag a jelentéstani tartalmán, hanem ezen kívül figyelembe kell venni az említett rendelet 7. cikke (2) bekezdésének d) pontja és a rendelet célja között fennálló kapcsolatot. Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy azon tény, hogy a leányvállalat az anyavállalat tulajdonában áll nem elhanyagolható valószínűséggel arra indítja‑e a leányvállalatot, hogy megkerülje az anyavállalatával szemben meghozott intézkedéseket.

Annak értékeléséről van szó, hogy a leányvállalat – az anyavállalat döntő befolyásának fennállása miatt – arra indítható‑e, hogy ez utóbbi utasításait kövesse saját magatartásának önálló meghatározása helyett. A tulajdonban álló jogalany magatartásának jelentős befolyásolása érdekében az anyavállalat által gyakorolt nyomásnak lényegében ez utóbbi vezetőire és/vagy munkavállalóira kell irányulnia. Azon körülmény, hogy valamely jogalany teljes egészében egy másik tulajdonában áll, általában magában foglalja, hogy a második jogosult az első vezetőinek kinevezésére, tehát hatékonyan tudja ellenőrizni ez utóbbi személyzetének összetételét és végső soron az egész személyzetet. Mindazonáltal nem lehet kizárni, hogy kivételes körülmények között a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdése d) pontjának az anyavállalat akár kizárólagos tulajdonában álló jogalanyra történő alkalmazása nem igazolt az előbbi által az utóbbi feletti befolyást ellensúlyozó egyéb tényezők fényében.

(vö. 120–123. pont)

5.      A sérelmet okozó jogi aktus indokolására vonatkozó kötelezettségnek – amint azt az EK 253. cikk és konkrétabban az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 423/2007 rendelet 15. cikkének (3) bekezdése előírja – célja egyrészt az érintettnek elegendő tájékoztatás nyújtása annak eldöntéséhez, hogy a jogi aktus megalapozott‑e, vagy hogy tartalmaz‑e esetleg az érvényességének vitatását a közösségi bíróság előtt lehetővé tévő valamilyen hibát, másrészt annak lehetővé tétele, hogy a közösségi bíróság felülvizsgálhassa ezen aktus jogszerűségét. Az így megfogalmazott indokolási kötelezettség a közösségi jog lényeges alapelvének minősül, amelytől csak kényszerítő megfontolások miatt lehet eltérni. Az indokolást tehát főszabály szerint ugyanakkor kell közölni az érdekelttel, mint a számára sérelmet okozó aktust, és az indokolás hiányát nem teheti szabályossá azon tény, hogy az érdekelt a közösségi bíróság előtti eljárás során megismeri a jogi aktus indokait. Az indokolási kötelezettség betartása egyébként még inkább fontos azon első határozat esetében, amellyel valamely jogalany pénzeszközeit befagyasztották, amely az egyetlen biztosíték, amely lehetővé teszi az érdekelt számára, hogy érdemben érvényesítse a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket az említett határozat jogszerűségének vitatása érdekében, tekintettel arra, hogy a határozat meghozatala előtt nem rendelkezik előzetes meghallgatáshoz való joggal.

Ebből következően, hacsak nem ellentétes a Közösség és a tagállamai biztonságát vagy a nemzetközi kapcsolataik irányítását érintő kényszerítő megfontolásokkal, a Tanács az említett rendelet 15. cikkének (3) bekezdése alapján köteles az érintett jogalany tudomására hozni a különös és konkrét okokat valamely, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó határozat meghozatala során, mint amilyen a megtámadott határozat. Így meg kell említeni azon ténybeli és jogi elemeket, amelyektől a határozata jogszerű indokolása függ, valamint azon megállapításokat, amelyek a Tanácsot a határozat meghozatalára indították. Amennyire lehetséges, ezen indokolást a szóban forgó intézkedés elfogadásával vagy egyidejűleg, vagy azt követően a lehető legkorábban kell az érintettel közölni.

Azonban az indokolásnak a szóban forgó jogi aktus és elfogadási körülményeinek jellegéhez kell igazodnia. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy az indokolás megfelelőségét nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel kell vizsgálni. Különösen valamely sérelmet okozó aktus akkor kellően indokolt, ha az érintett előtt ismert összefüggésben került rá sor, amely lehetővé teszi a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését.

(vö. 143–145. pont)