A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2015. január 28.(*)

„Verseny – Közigazgatási eljárás – A hidrogén‑peroxid és a perborát európai piaca – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat közzététele – Az engedékenységi közlemény alkalmazásával a Bizottságnak szolgáltatott információk bizalmas kezelése iránti kérelem elutasítása – Indokolási kötelezettség – Bizalmas jelleg – Szolgálati titok – Jogos bizalom”

A T‑341/12. sz. ügyben,

az Evonik Degussa GmbH (székhelye: Essen [Németország], képviselik: C. Steinle, M. Holm‑Hadulla és C. von Köckritz ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: C. Giolito, M. Kellerbauer és G. Meessen, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az Evonik Degussa által a Bizottság elnökének a meghallgatási tisztviselő egyes versenyjogi eljárásokban meglévő feladatáról és megbízatásáról szóló, 2011. október 13‑i 2011/695/EU határozata 8. cikke értelmében benyújtott, bizalmas kezelés iránti kérelmet elutasító 2012. május 24‑i C(2012) 3534 végleges bizottsági határozat (COMP/38.620 – „Hidrogén‑peroxid és perborát”‑ügy) megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),

tagjai: S. Papasavvas elnök, N. J. Forwood (előadó) és E. Bieliūnas bírák,

hivatalvezető: C. Heeren tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. április 9‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        Az Európai Közösségek Bizottsága 2006. május 3‑án elfogadta az Akzo Nobel NV, az Akzo Nobel Chemicals Holding AB, az Eka Chemicals AB, a Degussa AG, az Edison SpA, az FMC Corporation, az FMC Foret SA, a Kemira OYJ, a L’Air Liquide SA, a Chemoxal SA, a Snia SpA, a Caffaro Srl, a Solvay SA/NV, a Solvay Solexis SpA, a Total SA, az Elf Aquitaine SA és az Arkema SA vállalkozásokkal szemben az [EK 81. cikk] és az EGT‑megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásról szóló C(2006) 1766 végleges határozatot (COMP/38.620 – „Hidrogén‑peroxid és perborát”‑ügy) (a továbbiakban: PHP‑határozat).

2        A PHP‑határozatban a Bizottság megállapította többek között, hogy a felperes, az Evonik Degussa AG – amely Evonik Degussa GmbH‑vá alakult át – a hidrogén‑peroxid és a perborát ágazatában működő tizenhat másik társasággal együtt az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén az EK 81. cikk megsértésében vett részt. Mivel a felperes volt az első olyan társaság, amely a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.; a továbbiakban: 2002. évi engedékenységi közlemény) alapján 2002 decemberében kapcsolatba lépett a Bizottsággal, ez alkalommal pedig teljes mértékben együttműködött azáltal, hogy a jogsértés tárgyában rendelkezésére álló valamennyi információt közölte a Bizottsággal, a bírság alól teljes mentességben részesült.

3        A Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának (a továbbiakban: DG COMP) honlapján 2007‑ben közzétették a PHP‑határozat első nem bizalmas változatát.

4        A Bizottság 2011. november 28‑án a felperesnek küldött levelében arról tájékoztatta a felperest, hogy szándékában áll közzétenni a PHP‑határozat új, részletesebb nem bizalmas változatát, amely a bizalmas információk kivételével átveszi az említett határozat teljes tartalmát. Ez alkalommal a Bizottság felhívta a felperest, hogy jelölje meg a PHP‑határozatban azokat az információkat, amelyek bizalmas kezelését szándékozik kérni.

5        A felperes, mivel úgy ítélte meg, hogy e részletesebb nem bizalmas változat bizalmas információkat, illetve üzleti titkokat tartalmaz, a 2011. december 23‑i levélben tájékoztatta a Bizottságot, hogy ellenzi a tervezett közzétételt. Ezen ellenzés alátámasztása érdekében a felperes konkrétabban azt állította, hogy az említett nem bizalmas változat számos olyan információt tartalmaz, amelyeket a felperes az engedékenységi program keretében közölt a Bizottsággal, továbbá tartalmazza a felperes több munkatársának nevét, valamint az üzleti kapcsolataira vonatkozó adatokat. A felperes szerint így a tervezett közzététel megsérti többek között a bizalomvédelem és az egyenlő bánásmód elvét, továbbá sértheti a Bizottság vizsgálati tevékenységeit.

6        A Bizottság 2012. március 15‑i levelében arról tájékoztatta a felperest, hogy helyt ad azon kérelmének, hogy a közzétételre szánt új, nem bizalmas változatból törölje mindazon információkat, amelyek közvetlenül vagy közvetetten lehetővé teszik a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján szolgáltatott információk forrásának, valamint a felperes munkatársai neveinek azonosítását. A Bizottság ezzel szemben úgy ítélte meg, hogy nem indokolt bizalmas kezelést biztosítani azon egyéb információknak, amelyek bizalmas kezelését a felperes kérte.

7        A Bizottság elnökének a meghallgatási tisztviselő egyes versenyjogi eljárásokban meglévő feladatáról és megbízatásáról szóló, 2011. október 13‑i 2011/695/EU határozatában (HL L 275., 29. o.; a továbbiakban: a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat) biztosított lehetőséggel élve a felperes a meghallgatási tisztviselőhöz fordult annak érdekében, hogy e tisztviselő a közzétételre szánt nem bizalmas változatból zárjon ki minden olyan információt, amelyet a felperes a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján szolgáltatott.

 A megtámadott határozat

8        A meghallgatási tisztviselő a 2012. május 24‑i C(2012) 3534 végleges határozatban (a továbbiakban: megtámadott határozat) a Bizottság nevében elutasította a felperes által benyújtott, bizalmas kezelés iránti kérelmeket, következésképpen pedig engedélyezte a felperes által a Bizottsággal annak érdekében közölt információk közzétételét, hogy a Bizottság engedékenységi programjában részesüljön.

9        A megtámadott határozatban a meghallgatási tisztviselő mindenekelőtt hangsúlyozta a megbízatásának korlátait, amely megbízatás csak annak vizsgálatát tette lehetővé számára, hogy valamely információt bizalmasnak kell‑e tekinteni, nem pedig azt, hogy orvosolja a felperes Bizottsággal szembeni jogos elvárásainak állítólagos megsértését.

10      A meghallgatási tisztviselő továbbá megállapította, hogy a felperes egyedül abból az indokból ellenezte a PHP‑határozat új, részletesebb nem bizalmas változatának közzétételét, hogy e változat a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján szolgáltatott információkat tartalmaz, továbbá hogy az ilyen információk harmadik személyekkel való közlése a nemzeti bíróságok előtt indított kártérítési keresetekkel összefüggésben sérelmet okozhatna neki. Márpedig a meghallgatási tisztviselő szerint a Bizottság széles körű mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak eldöntéséhez, hogy a határozatainak fő tartalmánál többet tegyen közzé. Ráadásul a közigazgatási iratanyagban foglalt dokumentumokra utalások önmagukban nem minősülnek üzleti titoknak vagy egyéb bizalmas információnak.

11      A meghallgatási tisztviselő szerint a felperes nem bizonyította, hogy súlyos kárt okozhatna neki azon információk közzététele, amelyeket annak érdekében közölt a Bizottsággal, hogy a Bizottság részéről engedékenységben részesüljön. A versenyjog megsértéséért a Bizottság által megbírságolt vállalkozás ahhoz fűződő érdeke, hogy a vele szemben kifogásolt jogsértő magatartás részletei ne kerüljenek nyilvánosságra, mindazonáltal nem méltó semmilyen különleges védelemre. Ezzel kapcsolatban a meghallgatási tisztviselő emlékeztetett arra, hogy a kártérítési keresetek az Európai Unió versenypolitikájának szerves részét képezik, ezért pedig a felperes nem hivatkozhat az ahhoz fűződő jogos érdekre, hogy védelemben részesüljön azzal szemben, hogy a PHP‑határozat tárgyát képező kartellben való részvétele miatt ilyen kereseteket indítsanak ellene.

12      A meghallgatási tisztviselő azt is megállapította, hogy nem rendelkezik hatáskörrel a felperes azon érvének megválaszolására, amely szerint az általa az engedékenységi program keretében a Bizottsággal közölt információk harmadik személyek részére történő hozzáférhetővé tétele az említett program sérelmével járna, mivel e kérdés meghaladja a meghallgatási tisztviselő megbízatásának korlátait. E tekintetben emlékeztetett arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint egyedül a Bizottság mérlegelheti, hogy milyen mértékben lehet a nyilvánosság tudomására hozni azt a ténybeli és történeti hátteret, amelybe a kifogásolt magatartás illeszkedik, amennyiben e háttér nem tartalmaz bizalmas információkat.

13      A meghallgatási tisztviselő végül megjegyezte, hogy mivel a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikke értelmében rá ruházott megbízatás annak mérlegelésére korlátozódik, hogy az információk milyen mértékben tartoznak a szolgálati titok körébe, illetve milyen mértékben kell azokat egyéb jogcímen bizalmasan kezelni, nem rendelkezik hatáskörrel a felperes azon érvének megválaszolására, amely szerint a felperes által az engedékenységi program keretében a Bizottsággal közölt információk közzététele indokolatlanul eltérő bánásmódot eredményezett volna a PHP‑határozatban szankcionált jogsértés egyéb résztvevőihez képest, ezáltal pedig megsértette volna az egyenlő bánásmód elvét.

 Az eljárás és a felek kérelmei

14      A Törvényszék Hivatalához 2012. augusztus 2‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

15      A Törvényszék elnöke a T‑341/12. R. sz., Evonik Degussa kontra Bizottság ügyben 2012. november 16‑án hozott végzésében egyrészt úgy határozott, hogy felfüggeszti a megtámadott határozat végrehajtását, másrészt pedig kötelezte a Bizottságot, hogy tartózkodjék a PHP‑határozat olyan változatának közzétételétől, amely a felpereseket illetően részletesebb, mint a DG COMP honlapján 2007 óta közzétett változat.

16      Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele megváltozott, és az előadó bírót a harmadik tanácshoz osztották be, a jelen ügyet ennek a tanácsnak osztották ki.

17      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (harmadik tanács) az eljárás szóbeli szakaszának megnyitása mellett döntött, és az eljárási szabályzatának 64. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében dokumentum benyújtására hívta fel a Bizottságot. A Bizottság az előírt határidőn belül benyújtotta a kért dokumentumot.

18      A Törvényszék a 2014. április 9‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

19      A tárgyalás napján a felperes benyújtotta a Bizottságnak az Amerikai Egyesült Államokban folyamatban lévő választottbírósági eljárásra vonatkozó, 2014. február 11‑én kelt levelének másolatát. Miután a harmadik tanács elnöke felhívta a Bizottságot, hogy a tárgyalástól számított egyhetes határidőn belül tegye meg az ezen új iratra vonatkozó észrevételeit, a Bizottság a Törvényszék Hivatalához 2014. április 15‑én beérkezett levelében megerősítette, hogy az irat késedelmes benyújtása folytán ellenzi, hogy azt a Törvényszék a jelen eljárásban figyelembe vegye.

20      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

21      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

22      Keresetének alátámasztása érdekében a felperes lényegében öt jogalapra hivatkozik. E jogalapok a következőkre vonatkoznak: az első a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikkének, a megfelelő ügyintézéshez való jognak és a meghallgatáshoz való jognak a megsértésére; a második az indokolás elégtelenségére; a harmadik az EUMSZ 339. cikk, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 8. cikke által védelemben részesített szolgálati titok megsértésére, továbbá a Bizottság által közzétenni tervezett információk bizalmas jellegének megsértésére; a negyedik a jogos bizalom, a jogbiztonság és az egyenlő bánásmód elveinek megsértésére, az ötödik pedig [az EUMSZ 101. cikkben] és [az EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 28. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott célhoz kötöttségi elv megsértésére, továbbá [az EUMSZ 101. cikk] és [az EUMSZ 102. cikk], az EGT‑megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól szóló bizottsági közlemény (HL 2005. C 325., 7. o.; a továbbiakban: iratbetekintési közlemény) 48. pontjának megsértésére.

 Az első, a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikkének, a megfelelő ügyintézéshez való jognak és a meghallgatáshoz való jognak a megsértésére alapított jogalapról

23      E jogalap lényegében két részből áll. Az első részben a felperes azt kifogásolja, hogy a meghallgatási tisztviselő érdemben nem vizsgálta meg a jogos bizalom és az egyenlő bánámsód elveinek megsértését illetően elé terjesztett érveket, mint ahogy azt az érvet sem, amely szerint a Bizottság által tervezett közzététel megsérti az 1/2003 rendelet 28. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott azon elvet, amely szerint az említett rendelet 17–22. cikke értelmében gyűjtött információkat csak arra a célra lehet felhasználni, amelyre beszerezték azokat. Amikor a meghallgatási tisztviselő egyedül azon kérdés vizsgálatára szorítkozott, hogy bizalmasak‑e, vagy sem, azok az információk, amelyek közzétételét a felperes ellenezte, indokolatlanul korlátozta annak az ellenőrzésnek a terjedelmét, amelyet a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikke alapján jogosult gyakorolni.

24      A második részben a felperes azt állítja, hogy amikor a meghallgatási tisztviselő a felperes által előadott bizonyos érvekről nem határozott, a megtámadott határozatot a felperes megfelelő ügyintézéshez való, az Európai Unió alapjogi chartája 41. cikkének (2) bekezdésében biztosított jogának megsértésével fogadta el. E mulasztás a felperest az alapjogi charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján megillető azon jog megsértésének is minősül, hogy a közigazgatási eljárás keretében ténylegesen meghallgassák.

25      A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

26      Az első részt illetően elöljáróban meg kell állapítani, hogy ezen első jogalap keretében a felperes lényegében azt kifogásolja, hogy a meghallgatási tisztviselő nem válaszolt a felperes által előtte felhozott azon három különálló érvre, amelyek közül a felperes szerint mindegyik akadályát képezheti a PHP‑határozat teljesebb körű nem bizalmas változata Bizottság által tervezett közzétételének. Ezen érvek a következőkre vonatkoznak: először is az 1/2003 rendelet 28. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott azon célhoz kötöttségi elv megsértésére, amely szerint a Bizottság által az említett rendelet 17–22. cikke értelmében gyűjtött információkat csak arra a célra lehet felhasználni, amelyre beszerezték azokat; másodszor a felperes arra vonatkozó jogos bizalmának megsértésére, hogy a vitatott információkat nem fogják közzétenni, harmadszor pedig az egyenlő bánásmód elvének abból eredő megsértésére, hogy e közzététel hatásaként a felperes a PHP‑határozatban szankcionált versenyjogi jogsértés károsultjai által esetleg indított kártérítési keresetekkel összefüggésben kedvezőtlenebb helyzetbe kerül ezen határozat azon egyéb címzettjeihez képest, amelyek nem működtek együtt a Bizottsággal.

27      A meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 1. cikke szerint a versenyjogi eljárásokban részt vevő meghallgatási tisztviselők feladat‑ és hatáskörét e határozat állapítja meg.

28      A meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikkének (1)–(3) bekezdése így rendelkezik:

„(1)      Amennyiben a Bizottság olyan információt szándékozik nyilvánosságra hozni, amely bármely vállalkozás vagy személy üzleti titkának vagy egyéb bizalmas információjának minősülhet, a [DG COMP] írásban tájékoztatja az utóbbiakat erről a szándékáról és annak indokairól. Meg kell határozni egy olyan határidőt, amelyen belül az érintett vállalkozás vagy személy előterjesztheti az írásbeli észrevételeit.

(2)      Ha az érintett vállalkozás vagy személy ellenzi az információk nyilvánosságra hozatalát, a meghallgatási tisztviselő elé terjesztheti az ügyet. Ha a meghallgatási tisztviselő megállapítása szerint az információk nyilvánosságra hozhatók, mivel nem minősülnek üzleti titoknak vagy egyéb bizalmas információnak, illetve nyomós érdek fűződik a nyilvánosságra hozatalhoz, erről a megállapításról indokolt határozatban értesíteni kell az érintett vállalkozást vagy személyt. A határozat meghatározza azt az időpontot, amelyet követően az információt nyilvánosságra hozzák. Az értesítés és a nyilvánosságra hozatal között legalább egy hétnek kell eltelnie.

(3)      Az (1) és (2) bekezdés értelemszerűen vonatkozik az információnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzététel útján történő nyilvánosságra hozatalára is.”

29      Mindenekelőtt ami a meghallgatási tisztviselővel szemben megfogalmazott azon kifogást illeti, amely szerint a meghallgatási tisztviselő nem vizsgálta meg a célhoz kötöttség elvének megsértésére alapított érvet, amennyiben megállapítható, hogy a felperes a 2012. április 10‑i kérelmében konkrétan felhozott ilyen érvet a meghallgatási tisztviselő előtt, helyben kell hagyni a Bizottság azon álláspontját, amely szerint a megtámadott határozat lényegében választ ad erre az érvre. A megtámadott határozat 19. pontjában ugyanis a meghallgatási tisztviselő megjegyezte, hogy a szolgálati titok tiszteletben tartása mellett a Bizottság feladata annak eldöntése, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikke alapján az általa hozott határozatok fő tartalmán kívül milyen információkat szándékozik közzétenni. Márpedig a megtámadott határozat 20. és 21. pontjában a meghallgatási tisztviselő másfelől elutasította a felperes azon érvét, amely szerint az ilyen közzététel kizárt az olyan információk esetében, amelyeket a felperes az engedékenységi program előnyeiben való részesülés érdekében közölt a Bizottsággal.

30      Így – az e megközelítés helytállóságára vonatkozóan az ötödik jogalap keretében lefolytatandó vizsgálat sérelme nélkül – a megtámadott határozatból közvetetten, de szükségképpen az következik, hogy az engedékenységi programban való részesülést kérelmező vállalkozás által közölt információknak az említett vállalkozás egyet nem értése ellenére történő közzététele nem sérti meg az 1/2003 rendelet 28. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott azon elvet, amely szerint a Bizottság által a versenyjogi jogsértésre vonatkozóan lefolytatott vizsgálat során beszerzett információkat csak arra a célra lehet felhasználni, amelyre beszerezték azokat.

31      Ezt követően az arra alapított érveket illetően, hogy a meghallgatási tisztviselő nem válaszolt az arra vonatkozó jogos bizalom megsértésével kapcsolatos kifogásokra, hogy a vitatott közzétételre nem kerül majd sor, valamint az egyenlő bánásmód elvének megsértésével kapcsolatos kifogásokra, meg kell állapítani, hogy ezeket az érveket a felperes a meghallgatási tisztviselőhöz 2012. április 10‑én benyújtott kérelmében igenis előadta.

32      Ezért azt kell eldönteni, hogy a meghallgatási tisztviselő a megtámadott határozat 15. és 24. pontjában helyesen állapította‑e meg a hatáskörének hiányát ezen érvek elbírálására, figyelembe véve a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikke értelmében rá ruházott megbízatás korlátait.

33      E tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy amikor a meghallgatási tisztviselő az egyes versenyjogi eljárásokban a meghallgatási tisztviselők megbízásáról szóló, 2001. május 23‑i 2001/462/EK, ESZAK bizottsági határozat (HL L 162., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 151. o.) 9. cikkének harmadik bekezdése – amelynek helyébe a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikkének (3) bekezdése lépett – alapján határozatot hoz, nem csupán azt kell megvizsgálnia, hogy az EK 81. cikk megsértését szankcionáló határozat általa vizsgálandó változata tartalmaz‑e üzleti titkokat vagy hasonló védelemben részesülő egyéb bizalmas információkat, hanem arról is meg kell győződnie, hogy e változat tartalmaz‑e olyan egyéb információkat, amelyeket nem lehet nyilvánosságra hozni vagy azért, mert a közösségi jogszabályok alapján sajátos védelemben részesülnek, vagy azért, mert olyan információk körébe esnek, amelyek jellegüknél fogva szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartoznak (a Törvényszék T‑198/03. sz., Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben 2006. május 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1429. o.] 34. pontja, valamint a T‑474/04. sz., Pergan Hilfsstoffe für industrielle Prozesse kontra Bizottság ügyben 2007. október 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑4225. o.] 66. pontja).

34      Ugyanezen ítélkezési gyakorlatból következik az is, hogy ezen, a bizonyos információkat sajátos védelemben részesítő szabályok között szerepel a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása [helyesen: kezelése] tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 2000. december 18‑i 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2001. L 8., 1. o; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 26. kötet, 102. o.), valamint az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) 4. cikke, amely kivételeket határoz meg az intézmények dokumentumaihoz való, az ugyanezen rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében biztosított hozzáférési jog alól (a fenti 33. pontban hivatkozott Pergan Hilfsstoffe für industrielle Prozesse kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 64. pontja).

35      Ezt követően hangsúlyozni kell, hogy a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet, valamint a fenti 33. pontban hivatkozott Pergan Hilfsstoffe für industrielle Prozesse kontra Bizottság ügyben hozott ítélet kihirdetésének idején a 2001/462 határozat 9. cikke a versenyjog megsértése miatt vizsgálat alá vont vállalkozásoknak kizárólag az üzleti titkait megillető védelemre hivatkozott. Így e rendelkezés e tekintetben eltért a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikkétől, amely az említett rendelkezés helyébe lép, mivel e cikk a vállalkozásoknak már mind az üzleti titkaira, mind pedig az egyéb bizalmas információkra is hivatkozik.

36      Mint azt a fenti 33. pont hangsúlyozta, a Törvényszék ugyanakkor az e pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatban a 2001/462 határozat 9. cikkének (3) bekezdését illetően az e rendelkezés összefüggéseinek és céljainak elemzésén alapuló olyan értelmezést alakított ki, amely túlmutat e rendelkezés szövegén.

37      Így a Törvényszék mindenekelőtt megállapította, hogy a 2001/462 határozat 9. cikke azon információk közösségi jogban szabályozott védelmének eljárási szintű biztosítására irányul, amelyek a versenyszabályok alkalmazása során jutnak a Bizottság tudomására (a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 28. pontja). E tekintetben emlékeztetve az olyan informcáiók védelmére, amelyek [az EK 81. cikk] és [az EK 82. cikk] végrehajtásáról szóló 17. (első) tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 20. cikkének (2) bekezdése értelmében jellegüknél fogva szolgálati titkotartási kötelezettség alá tartoznak, a Törvényszék megjegyezte, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében a szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartozó információk köre túlmutat a vállalkozások üzleti titkain (a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontja).

38      A Törvényszék ezt követően megjegyezte egyrészt, hogy a 2001/462 határozat 9. cikkének első két bekezdése az információknak a személyek, vállalkozások vagy vállalkozások társulásai számára annak érdekében történő nyilvánosságra hozatalára vonatkozott, hogy azok a versenyszabályok alkalmazására irányuló eljárás során gyakorolhassák a meghallgatáshoz való jogukat, másrészt pedig, hogy az e két bekezdésben szabályozott eljárás csak mutatis mutandis volt alkalmazandó az információknak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételük útján történő hozzáférhetővé tételére, amelyet e rendelkezés harmadik bekezdése szabályozott. Ez többek között azzal járt, hogy amikor a meghallgatási tisztviselő a 2001/462 határozat 9. cikkének harmadik bekezdése alapján határozatot hozott, ügyelnie kellett a szolgálati titoktartási kötelezettség betartására azon információk tekintetében, amelyek nem igénylik az üzleti titok számára biztosítotthoz hasonló védelmet, és különösen azon információk tekintetében, amelyek közölhetők az információk tárgyára vonatkozóan meghallgatáshoz való joggal rendelkező harmadik személyekkel, de amelyek bizalmas jellegével ellentétben áll a nyilvánosságra hozatal (a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 31. pontja).

39      A Törvényszék a 2001/462 határozat 9. cikkének tág értelmezését az e határozat (9) preambulumbekezdésére hivatkozással is indokolta, amelynek értelmében „[a] természetes személyekre vonatkozó információk közlése során különös figyelmet kell[ett] szentelni a […] [45/2001] rendeletnek […]” (a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 32. pontja).

40      E megállapítások a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat rendszerében is relevánsak.

41      A meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikke ugyanis – a 2001/462 határozat 9. cikkéhez hasonlóan – azon információk uniós jogban szabályozott, jelenleg már az 1/2003 rendelet 28. cikkének (2) bekezdésében előírt védelmének eljárási szintű biztosítására irányul, amelyek a versenyszabályok alkalmazása során jutnak a Bizottság tudomására. Így az említett 8. cikk a fenti 38. pontban felidézettel azonos különbséget tesz az információk bizalmasságának a versenyszabályok alkalmazására irányuló eljárás során meghallgatáshoz való joggal rendelkező harmadik személyekkel szembeni védelme, valamint azon szélesebb körű védelem között, amelyre akkor kell ügyelni, amikor a Hivatalos Lapban való közzétételt terveznek. Ráadásul a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat (23) preambulumbekezdése lényegében átveszi a 2001/462 határozat (9) preambulumbekezdésének tartalmát, hivatkozva annak szükségességére, hogy a meghallgatási tisztviselő a természetes személyekre vonatkozó információk hozzáférhetővé tétele során vegye figyelembe különösen a 45/2001 rendeletet.

42      A jelen ügyben ugyanakkor a bizalomvédelemnek és az egyenlő bánásmódnak a felperes által a meghallgatási tisztviselő előtt hivatkozott elvei nem minősülnek az olyan információk nyilvánosságra hozatalával szemben sajátos védelmet biztosító szabályoknak, mint amelyeket a felperes az engedékenységben való részesülés érdekében a Bizottsággal közölt.

43      Ellentétben ugyanis a 45/2001 rendeletben szereplő, a személyes adatoknak az uniós szervek vagy intézmények általi feldolgozásával kapcsolatos szabályokkal, vagy akár az 1049/2001 rendeletnek a dokumentumokhoz való hozzáférés alóli kivételekkel kapcsolatos 4. cikkével, az ilyen elvek konkrét célja nem az információk vagy dokumentumok bizalmasságának védelmezése. Ezért, mivel ezek az elvek önmagukban nem tartoznak az olyan információk uniós jogban szabályozott védelme körébe, amelyekről a Bizottság a versenyszabályok alkalmazására irányuló eljárások keretében szerzett tudomást, kívül esnek azon hatáskör keretein, amelyet a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikke ruház a meghallgatási tisztviselőre.

44      Ebből következik, hogy a jelen ügyben a meghallgatási tisztviselő helyesen állapította meg a vitatott közzététellel szembeni azon kifogások megválaszolására való hatáskörének hiányát, amelyeket a felperes a bizalomvédelem és az egyenlő bánásmód elvei alapján hozott fel.

45      Másfelől azon kifogásnak sem lehet helyt adni, amely szerint a megtámadott határozat nyilvánvaló mérlegelési hibát tartalmaz, mivel a Bizottság egyetlen szervezeti egysége sem vizsgálta meg a felperes által a PHP‑határozat részletesebb nem bizalmas változatának közzétételével szemben megfogalmazott azon elvi kifogásokat, amelyeket a felperes az első jogalap alátámasztása érdekében adott elő.

46      E kifogás ugyanis – mint azt a Bizottság helyesen állítja – azon a téves előfeltevésen alapul, amely szerint a Bizottság általános jelleggel elmulasztott volna e kérdésben állást foglalni.

47      Így a DG COMP által 2011. november 28‑án a felperesnek küldött levélben a Bizottság jelezte, hogy úgy döntött, hogy átláthatósági okokból közzéteszi a PHP‑határozat új, részletesebb nem bizalmas változatát.

48      Másfelől a DG COMP által 2012.március 15‑én a felperesnek küldött levélből kitűnik, hogy a vitatott közzététellel szembeni elvi kifogások elemzése keretében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy egyensúlyba kell hoznia többek között a vizsgálati tevékenységei céljainak védelmét – amelyre vonatkozik az átláthatóság elve alól az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében meghatározott kivétel – a felek jogos érdekeivel. A Bizottság másfelől megjegyezte, hogy valamely dokumentum – mint például a vállalkozás által tett nyilatkozat – nem részesül védelemben önmagában amiatt, hogy azt engedékenység iránti kérelem keretében közölték vele, továbbá hogy a tervezett közzététel nem járt a vizsgálati tevékenységei céljainak sérelmével. A Bizottság ezenkívül hangsúlyozta, hogy a jelen ügyben figyelembe kell venni a 1049/2001 rendelet 4. cikkének (7) bekezdését, amelynek értelmében a dokumentumokhoz való hozzáférés joga alóli, az e cikk első három bekezdésében meghatározott kivételek kizárólag arra az időszakra érvényesek, amelynek során az azokban biztosított védelem a dokumentum tartalma alapján indokolt. A Bizottság ebből azt vezette le, hogy a vitatott közzététel nem eredményezi a felperesek jogos bizalmának megsértését.

49      Következésképpen a felperes állításával ellentétben a Bizottság igenis megvizsgálta a tervezett közzététellel szemben a felperes által megfogalmazott elvi kifogásokat.

50      Végül a fenti 30., 44. és 49. pontban tett megállapításokat figyelembe véve megalapozatlanként el kell utasítani a jogalap azon második részét, amelyben a felperes azt állítja, hogy a vitatott közzététellel szemben általa megfogalmazott bizonyos kifogások megválaszolásának a meghallgatási tisztviselő általi megtagadása a megfelelő ügyintézéshez való, az alapjogi charta 41. cikkének (1) bekezdésében biztosított jogának, valamint a közigazgatási eljárás keretében a tényleges meghallgatáshoz való, az alapjogi charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában biztosított jogának megsértését eredményezi.

51      Következésképpen az első jogalap nem megalapozott, és azt el kell utasítani.

 A második, az indokolás elégtelenségére alapított jogalapról

52      A felperes azt kifogásolja, hogy a meghallgatási tisztviselő nem indokolta meg kellőképpen a megtámadott határozatot, megsértve egyrészt az EUMSZ 296. cikket és az alapjogi charta 41. cikke (2) bekezdésének c) pontját, másrészt pedig a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikkének (2) bekezdését. Így a megtámadott határozat nem fejti ki, hogy több mint öt évvel a PHP‑határozat első nem bizalmas változatának közzétételét követően mi indokolja e határozat teljesebb körű nem bizalmas változatának közzétételét. Jóllehet a felperes elismeri, hogy a Bizottság a 2011. november 28‑án neki küldött levélben átláthatósági indokokra hivatkozott, önmagában e hivatkozás szerinte nem teszi lehetővé azon indokok megértését, amelyek a Bizottságot annak megállapítására vezették, hogy a honlapján 2007‑ben közzétett első nem bizalmas változat nem felelt meg e követelménynek, illetve már nem felel meg annak. A felperes szerint ezzel kapcsolatban magában a megtámadott határozatban nyújtott konkrét indokolás annál inkább szükséges lett volna, hogy a Bizottság által hozott, a PHP‑határozat teljesebb körű nem bizalmas változatának közzétételére irányuló döntés eltért a korábbi adminisztratív gyakorlattól.

53      A Bizottság azt állítja, hogy a megtámadott határozat az összefüggéseiben szemlélve megfelelően meg van indokolva.

54      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyedi határozatok indokolására vonatkozó kötelezettség célja az, hogy lehetővé tegye az uniós bíróság számára a határozat jogszerűségére vonatkozó felülvizsgálati jogkörének gyakorlását, valamint hogy az érdekelt részére elégséges tájékoztatással szolgáljon arra vonatkozóan, hogy a határozat megalapozott‑e, vagy tartalmaz‑e esetleg olyan hibát, amely a határozat érvényességét is vitássá teheti; pontosítva ezt azzal, hogy e kötelezettség mértéke az adott aktustól, illetve azoktól a körülményektől függ, amelyek között az elfogadására sor került (a Bíróság 322/81. sz., Nederlandsche Banden‑Industrie‑Michelin kontra Bizottság ügyben 1983. november 9‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 3461. o.] 14. pontja; a Törvényszék T‑49/95. sz., Van Megen Sports kontra Bizottság ügyben 1996. december 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1799. o.] 51. pontja).

55      Így, jóllehet az EUMSZ 296. cikk értelmében a Bizottság köteles feltüntetni azokat a ténybeli és jogi elemeket, amelyektől a határozat jogi értelemben vett indokolása függ, valamint azokat a megfontolásokat, amelyek a határozat meghozatalára vezették, nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, mivel azt a kérdést, hogy az indokolás megfelel‑e az e rendelkezésben foglalt követelményeknek, nemcsak a szövegére, hanem a körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére figyelemmel is meg kell vizsgálni (lásd a Bíróság C‑367/95. P. sz., Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben 1998. április 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑1719. o.] 63. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a Törvényszék T‑53/12. sz., CF Sharp Shipping Agencies kontra Tanács ügyben 2012. október 26‑án hozott ítéletének 37. pontját). Különösen, valamely sérelmet okozó aktus indokolása akkor megfelelő, ha az érintett előtt ismert olyan összefüggésben hozzák meg, amely lehetővé teszi számára a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését (a Törvényszék T‑465/08. sz., Cseh Köztársaság kontra Bizottság ügyben 2011. április 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑1941. o.] 163. pontja).

56      Ezt az indokolási kötelezettséget a versenyszabályok alkalmazására irányuló eljárások keretében bizonyos információk bizalmas kezelése iránti kérelmek tárgyában a meghallgatási tisztviselő által hozandó határozatokat illetően a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikkének az e cikk (3) bekezdésével együtt értelmezett (2) bekezdése ülteti át a gyakorlatba.

57      A jelen ügyben mind a felperes által a DG COMP‑nak küldött 2011. december 23‑i levélből, mind pedig a meghallgatási tisztviselőnek általa küldött 2012. április 10‑i levélből kitűnik, hogy a felperes a közigazgatási eljárás során azt állította, hogy sértené a jogos elvárásait, ráadásul semmilyen nyomós közérdekkel nem lenne igazolható a PHP‑határozat olyan információkat tartalmazó új változatának közzététele, amelyeket a felperes annak érdekében közölt önként, hogy a 2002. évi engedékenységi közlemény előnyeiben részesüljön. Ezenkívül ugyanezen levelekből kitűnik, hogy a felperes azt állította, hogy az ilyen közzététel eltérne a Bizottság korábbi adminisztratív gyakorlatától, amely abban állt, hogy a vállalkozások által az engedékenységi program keretében vele közölt információkat harmadik személyek számára nem tette hozzáférhetővé.

58      Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy ha a meghallgatási tisztviselő nem adott konkrét érdemi választ az egyes említett érvekre, ez annak érdekében történt, hogy – mint ez lényegében kiderül az első jogalap vizsgálatából – tiszteletben tartsa azon megbízatás korlátait, amelyet a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikke ruházott rá.

59      Ugyanakkor – mint azt a fenti 49. pont már hangsúlyozta – a megtámadott határozatot olyan közigazgatási eljárás eredményeként hozták, amelynek során a Bizottságnak választ kellett adnia a tervezett közzététellel szemben a felperesek által felhozott azon elvi kifogásokra, amelyek kívül estek a meghallgatási tisztviselő hatáskörén.

60      E körülmények között, valamint a felperesek hatékony bírói jogvédelmének biztosítása érdekében a megtámadott határozatot az elfogadásához vezető összefüggésekre tekintettel kell vizsgálni, következésképpen pedig meg kell állapítani, hogy e határozat hallgatólagosan ugyan, de szükségképpen magában foglalja a Bizottság által a tervezett közzétételt illetően kialakított, a DG COMP útján kifejezésre juttatott állásfoglalásokat, amennyiben ezek az állásfoglalások olyan vetületekre vonatkoznak, amelyek nem tartoznak a meghallgatási tisztviselő megbízatása körébe.

61      Márpedig a megtámadott határozat ekként vizsgálva lehetővé teszi a felperesnek azon ténybeli és jogi elemek megértését, amelyektől a jogi értelemben vett indokolása függ.

62      Így először is – mint azt a fenti 47. pont már hangsúlyozta – a Bizottság a DG COMP által 2011. november 28‑án a felperesnek küldött levelében az átláthatóság célkitűzésére hivatkozással indokolta azt a szándékát, hogy közzétegye a PHP‑határozat részletesebb nem bizalmas változatát.

63      Másodszor, jóllehet kétségkívül igaz, hogy a meghallgatási tisztviselő a felperes jogos elvárásai esetleges megsértésének vizsgálatát illetően a hatáskörének hiányát állapította meg abból az indokból, hogy az ilyen vizsgálat meghaladná a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikke értelmében őt megillető megbízatás korlátait, a Bizottság a DG COMP által 2012. március 15‑én a felperesnek küldött levélben ugyanakkor kifejezetten válaszolt a felperes azon érvére, amely szerint a vitatott közzététel megsértené a jogos elvárásait.

64      Mint azt a fenti 48. pont már hangsúlyozta, az említett levélből ugyanis lényegében kitűnik, hogy a Bizottság a vitatott közzététellel szemben emelt elvi kifogások elemzése keretében úgy ítélte meg, hogy egyensúlyba kell hoznia többek között a vizsgálati tevékenységei céljainak védelmét – amelyre vonatkozik az átláthatóság elve alól az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében meghatározott kivétel – a felek jogos érdekeivel. A Bizottság másfelől megjegyezte, hogy valamely dokumentum nem részesül védelemben önmagában amiatt, hogy azt engedékenység iránti kérelem keretében közölték, továbbá hogy a tervezett közzététel nem járt a vizsgálati tevékenységei céljainak sérelmével. A Bizottság ezenkívül hangsúlyozta, hogy a jelen ügyben figyelembe kell venni a 1049/2001 rendelet 4. cikkének (7) bekezdését, amelynek értelmében a dokumentumokhoz való hozzáférés joga alóli, az e cikk első három bekezdésében meghatározott kivételek kizárólag arra az időszakra érvényesek, amelynek során az azokban biztosított védelem a dokumentum tartalma alapján indokolt. A Bizottság ebből azt vezette le, hogy a vitatott közzététel nem eredményezi a felperes jogos bizalmának megsértését.

65      Harmadszor, a megtámadott határozat a felperes által benyújtott, bizalmas kezelés iránti kérelem elutasításának alátámasztása érdekében több körülményt említ. A meghallgatási tisztviselő e határozatban elöljáróban hangsúlyozta, hogy a közigazgatási iratanyagban foglalt dokumentumokra való hivatkozások önmagukban nem minősülnek üzleti titoknak vagy egyéb bizalmas jellegű információknak. A bizalmas kezelés iránti kérelmek elutasítását ezt követően egyrészt a Bizottságot annak kapcsán megillető széles körű mérlegelési mozgástérrel indokolta, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikke alapján az általa hozott határozatok fő tartalmánál többet tegyen közzé; másrészt azzal a körülménnyel, hogy a felperes nem bizonyította, hogy esetében súlyos kár kockázatával járna azon információk közzététele, amelyeket a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján közölt a Bizottsággal; harmadrészt pedig azzal, hogy még ha feltételezzük is, hogy e kockázat fennáll, az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy nem méltó védelemre a felperes ahhoz fűződő érdeke, hogy a jogsértésben való részvétele részletei ne kerüljenek nyilvánosságra. A meghallgatási tisztviselő hozzátette, hogy az említett ítélkezési gyakorlat a jelen ügyben analógia útján alkalmazandó, mivel annak ellenére, hogy a PHP‑határozat a felperest nem kötelezte bírság fizetésére, e határozat megállapította, hogy a felperes részt vett az EK 81. cikknek, valamint az EGT‑megállapodás 53. cikkének e határozat szerinti egységes és folyamatos megsértésében.

66      Végül az előző pontban tett megállapítások alapján el kell utasítani a felperes azon érvét is, amely szerint a megtámadott határozat nem fejti ki, hogy a jelen ügyben mi indokolja a Bizottság korábbi adminisztratív gyakorlatától való eltérést. Még ha ugyanis bizonyítottnak is feltételezzük a felperes által hivatkozott, a negyedik jogalap keretében megvizsgált korábbi adminisztratív gyakorlatot, a megtámadott határozat az elfogadásának összefüggéseiben vizsgálva elegendő olyan adattal szolgál, amelyek lehetővé teszik a felperes számára azon indokok megértését, amelyek alapján a Bizottság úgy döntött, hogy a jelen ügyben eltér e gyakorlattól.

67      Következésképpen nem lehet helyt adni a felperes azon állításának, amely szerint a megtámadott határozatnak elégtelen az indokolása, a második jogalapot pedig mint megalapozatlant el kell utasítani.

 A harmadik, a szolgálati titok megsértésére, valamint a Bizottság által közzétenni tervezett információk bizalmas jellegének megsértésére alapított jogalapról

68      A felperes azt állítja, hogy a meghallgatási tisztviselő a megtámadott határozatban megsértette a vizsgálat során önként a Bizottság rendelkezésére bocsátott információk bizalmas jellegét. A megtámadott határozat ezen okból megsérti mind az EUMSZ 339. cikket, mind pedig az EJEE 8. cikkét.

69      A felperes szerint e bizalmas jelleg mindenekelőtt abból a körülményből ered, hogy ezek az információk maga a felperes vagy egyéb vállalkozások által az engedékenységi program címén tett nyilatkozatokból, sőt a vizsgálat során önként a Bizottság rendelkezésére bocsátott dokumentumokból származnak. Az ilyen információk a felperes magántevékenységei körébe tartoznak, amelyeket még tartalmuktól függetlenül is védelemben részesít az EJEE 8. cikkének (1) bekezdése. Másfelől a Bíróság 145/83. sz., Adams kontra Bizottság ügyben 1985. november 7‑én hozott ítéletéből (EBHT 1985., 3539. o.) következik, hogy különleges védelem illeti meg azokat az információkat és dokumentumokat, amelyeket azzal a feltétellel közöltek önként a Bizottsággal, hogy a Bizottság azokat nem hozza nyilvánosságra.

70      A felperes ezt követően azt állítja, hogy azok az információk, amelyeknek a bizalmas kezelését kéri, az EUMSZ 339. cikk, valamint az 1/2003 rendelet 30. cikkének (2) bekezdése által védelemben részesített szolgálati titok körébe tartoznak, mivel megfelelnek a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben ennek kapcsán megállapított három feltételnek. Így ezeket az információkat csak a személyek szűk köre ismeri, továbbá a nyilvánosságra hozataluk alkalmas arra, hogy súlyos kárt okozzon a felperesnek, ezen információk nyilvánosságra hozatalának mellőzése pedig objektíve, még a nyilvánosságra hozataluk mellett szóló ellentétes érdekeket figyelembe véve is szükséges.

71      A felperes e tekintetben azt állítja, hogy azokból az információkból, amelyek közzétételét a Bizottság a jelen ügyben tervezi, és amelyek nem szerepeltek a PHP‑határozat 2007‑ben közzétett ideiglenes nem bizalmas változatában, nem csupán a PHP‑határozattal érintett versenyellenes megállapodások és információcserék tűnnek ki részletesen, hanem az is, hogy a felperes azokban milyen módon vett részt. Ezen információk mellett az engedékenység iránti kérelmet előterjesztők által csatolt dokumentumokból vett számos idézet, valamint a Bizottság által szolgáltatott értelmezési segédanyag is szerepel. Az ilyen közzétételt a felperes, valamint a PHP‑határozatnak az engedékenység címén nyilatkozatokat tevő egyéb címzett vállalkozásai által tett nyilatkozatok olyan közvetlen közzétételével kell azonosítani, amely súlyosan sértheti a felperes jó hírnevét, és hátrányosan érintheti a piaci helyzetét. A felperes hozzáteszi, hogy a tervezett közzététel súlyosabb kárt okozna neki, mint a PHP‑határozatban szankcionált jogsértésben részt vevő többi vállalkozásnak, mivel a felperesnek a bírság alóli mentesülés érdekében nem volt más választása, mint hogy a jogsértésben való részvételét fenntartás nélkül elismerje, a tényállás feltárása érdekében pedig a lehető legteljesebb mértékben együttműködjék a Bizottsággal.

72      Ezenkívül a felperes szerint az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a társaságok üzleti kapcsolataira, a termékeik áraira, a költségszerkezetükre, a piaci részesedéseikre vagy hasonló körülményekre vonatkozó, a jelen ügyben közzétenni tervezettekhez hasonló információk az említett társaságok kereskedelmi érdekei körébe tartoznak és védelemre méltók, még akkor is, ha olyan magatartásokra vonatkoznak, amelyek jogellenessége megállapítást nyert. Ráadásul a tervezett közzététel azon megnövekedett kockázatnak teszi ki a felperest, hogy a nemzeti bíróságok előtt indított keresetek keretében kártérítés fizetésére kötelezik őt. Márpedig a felperes a tárgyalás során hangsúlyozta, hogy az ilyen felelősségre alapított keresetekkel szemben védelemben kell őt részesíteni.

73      A felperes másfelől azt állítja, hogy a bizalmas kezelés iránti kérelmeinek a meghallgatási tisztviselő általi elutasítása megsérti a jogellenesség azon információk közzétételéhez kapcsolódó általános vélelmét, amelyek a vállalkozások által a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján tett nyilatkozatokból, valamint az e vállalkozások által a Bizottsággal önként közölt dokumentumokból származnak. El kell kerülni ugyanis, hogy a Hivatalos Lapban történő közzétételek révén megfosszák lényegi tartalmuktól az olyan információk feldolgozására vonatkozó szigorú szabályokat, amelyeket a Bizottság a kartellügyekben folytatott, különösen a 2002. évi engedékenységi közleményből eredő eljárások keretében szerez be. Hasonlóképp, a felperes a tárgyalás során hangsúlyozta, hogy a Bizottság valamely közzététel révén nem foszthatja meg hatásától a bizonyos információk nyilvánosságra hozatalával szemben biztosított azon védelmet, amelyet az 1049/2001 rendelet 4. cikke biztosít.

74      A felperes még azt is előadja, hogy a megtámadott határozat nem hivatkozik semmi olyan nyomós közérdekre, amely a vitatott információk bizalmas jellege ellenére indokolná a tervezett közzétételt. Mivel a nyilvánosság a nem bizalmas változat 2007‑ben történő közzététele révén már kellő tájékoztatásban részesült, ilyen közérdek a jelen ügyben mindazonáltal nem áll fenn. Ami a PHP‑határozatban szankcionált jogsértés károsultjainak ahhoz fűződő esetleges érdekét illeti, hogy közzétegyék az említett határozat részletesebb változatát, a felperes szerint ez szigorúan magánérdeknek minősül. Ez utóbbit illetően a felperes a tárgyaláson hozzátette, hogy mindazonáltal a megtámadott határozat nem fejti ki, hogy a tervezett közzététel mennyiben lenne szükséges a PHP‑határozatban szankcionált kartell károsultjai tényleges keresetindítási jogának érvényesítéséhez.

75      A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

76      E jogalap lényegében három részből áll, amelyek a következőkön alapulnak: az első a felperes üzleti titkainak, vagy legalábbis a felperessel kapcsolatos kereskedelmi információk bizalmasságának megsértésén; a második az engedékenységi program címén a Bizottsággal közölt információk bizalmasságának megsértésén, a harmadik pedig pedig a magánélet védelméhez való jog megsértésén.

77      E tekintetben a Törvényszék elöljáróban megállapítja, hogy a felperesek esetében a 2002. évi engedékenységi közlemény, valamint a Bizottság korábbi gyakorlata folytán állítólag kialakult jogos bizalom megsértésére vonatkozó, a harmadik jogalap alátámasztása érdekében felhozott érvek lényegében keverednek a negyedik jogalap alátámasztása érdekében kifejtett érvelés egy részével. Ezért a Törvényszék az említett érveket ennek keretében vizsgálja meg.

78      Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 339. cikk értelmében az Unió intézményeinek tagjai, a bizottságok tagjai, valamint az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai szolgálati jogviszonyuk megszűnését követően sem fedhetik fel a szolgálati titoktartási kötelezettség alá eső információkat, így különösen a vállalkozásokra, az ezek üzleti kapcsolataira vagy költségösszetevőire vonatkozó információkat.

79      Az 1/2003 rendelet 28. cikkének (1) bekezdése szerint ugyanezen rendelet 12. és 15. cikk sérelme nélkül, a Bizottság által a vizsgálatainak lefolytatása során az e rendelet 17–22. cikke értelmében gyűjtött információkat csak arra a célra lehet felhasználni, amelyre beszerezték azokat. Az 1/2003 rendelet 28. cikkének (2) bekezdése – amely az említett rendelet alkalmazásának területén az EUMSZ 339. cikkben megállapított magatartási szabályt egészíti ki – többek között akként rendelkezik, hogy a Bizottság és a tagállami versenyhatóságok közötti együttműködés, valamint a kifogásközlés címzettjeinek biztosított azon lehetőség sérelme nélkül, hogy a vizsgálat iratanyagába betekinthessenek, a Bizottság és az említett versenyhatóságok, ezek tisztviselői, alkalmazottai és az e hatóságok felügyelete alatt dolgozó egyéb személyek, valamint a tagállamok egyéb hatóságainak tisztviselői és köztisztviselői nem tárhatják fel az e rendelet alapján általuk szerzett vagy közöttük kicserélt olyan jellegű információkat, amelyek a jellegüknél fogva szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartoznak.

80      Továbbá az 1/2003 rendelet 30. cikkének (1) bekezdése értelmében a Bizottság többek között azokat a határozatokat teszi közzé, amelyekkel bírságot szab ki az uniós kartelljog megsértéséért általa felelősségre vont vállalkozásokra vagy vállalkozások társulásaira. E rendelet 30. cikkének (2) bekezdése szerint a közzététel során a Bizottság megadja a felek nevét és a határozat fő tartalmát, ideértve a kiszabott szankciókat, viszont tekintetbe veszi a vállalkozások ahhoz fűződő jogos érdekét, hogy üzleti titkaikat megőrizzék.

81      Végül a Bizottság által az [EK 81. cikk] és [az EK 82. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004/EK bizottsági rendelet (HL L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.) 16. cikkének (1) bekezdése lényegében akként rendelkezik, hogy a Bizottság nem közli és nem teszi hozzáférhetővé a vizsgálat iratanyagában foglalt információkat – a dokumentumokat is beleértve –, amennyiben azok bármely személy üzleti titkait vagy más bizalmas információit tartalmazzák.

82      A jelen ügyben a felperes nem vitatja, hogy részt vett a PHP‑határozattal érintett kartellben. Ezzel szemben egyrészt azt állítja, hogy a vitatott információk bizalmas jellege önmagában abból ered, hogy ezeket az információkat az engedékenységi program keretében önként közölte a Bizottsággal, ezáltal pedig a tervezett közzététel veszélyeztetheti a Bizottság vizsgálati tevékenységei céljainak védelmét.

83      Másrészt a felperes mindenekelőtt arra hivatkozik, hogy a PHP‑határozat részletesebb nem bizalmas változatának a Bizottság által tervezett közzététele indokolatlanul sértené az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdése értelmében vett kereskedelmi érdekeit, mivel az említett változat a következőkre vonatkozó információkat tartalmaz: a felperes által alkalmazott árszintek, a tervezett áremelések, a felperes által a versenytársak közötti találkozókon betöltött szerep, az ilyen találkozók helyszínei, valamint e találkozók időpontjai, a találkozókon részt vevő személyek és a találkozók tartalma. A felperes szerint a tervezett közzététel így súlyosan sérti az ő jó hírnevét, továbbá növeli annak kockázatát, hogy a felperes a PHP‑határozatban szankcionált jogsértés károsultjai által indított kártérítési kereseteknek vagy az említett jogsértésben részt vevő többi vállalkozás által ellene indított megtérítési kereseteknek legyen kitéve. A felperes ezt követően azt állítja, hogy a vitatott információk mindazonáltal üzleti titkoknak, vagy legalábbis olyan bizalmas jellegű kereskedelmi információknak minősülnek, amelyek közzététele az 1/2003 rendelet 28. cikkének (2) bekezdése és 30. cikkének (2) bekezdése értelmében kizárt. A felperes ezek után arra hivatkozik, hogy bírósági eljárásoknak és jogi véleményeknek az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdésében biztosított védelme akadályát képezi a vitatott közzétételnek, mivel e közzététel azzal a hatással járna, hogy a nemzeti bíróságok előtt indított polgári jogi keresetek keretében – az alapjogi charta 41. cikkében szabályozott pártatlansági elv megsértésével – megszüntetné a fegyveregyenlőséget. Végül a vitatott információk bizalmassága abból ered, hogy ezen, a vizsgálat során a Bizottsággal önként közölt információk a felperes magántevékenységei körébe tartoznak, ezért pedig az EJEE 8. cikkének (1) bekezdése védelemben részesíti azokat.

 Az arra vonatkozó első részről, hogy a vitatott információk üzleti titkoknak vagy legalábbis bizalmas jellegű kereskedelmi információknak minősülnek

84      Emlékeztetni kell arra, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat értelmében nem minősülnek sem titkosnak, sem bizalmasnak azok az információk, amelyek korábban azok voltak, viszont több mint öt éve keletkeztek, és ezért elavultnak tekintendők, hacsak a felperes kivételesen nem bizonyítja, hogy koruk ellenére ezek az információk még mindig lényegi elemét képezik saját vagy valamely harmadik személy piaci helyzetének (a Törvényszék T‑1/89–T‑4/89. és T‑6/89–T‑15/89. sz., Rhône‑Poulenc és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1990. november 15‑én hozott végzésének [EBHT 1990., II‑637. o.] 23. pontja; lásd a Törvényszék negyedik tanácsa elnökének T‑383/03. sz., Hynix Semiconductor kontra Tanács ügyben 2005. február 22‑én hozott végzésének [EBHT 2005., II‑621. o.] 60. pontját; a Törvényszék nyolcadik tanácsa elnökének T‑108/07. sz., Diamanthandel A. Spira kontra Bizottság ügyben 2012. május 8‑án hozott végzésének 65. pontját, valamint a T‑354/08. sz., Diamanthandel A. Spira kontra Bizottság ügyben 2012. május 10‑én hozott végzésének 47. pontját).

85      A jelen ügyben kétségtelen, hogy valamennyi vitatott információ több mint öt éve keletkezett, legtöbbjük még tíz évnél is régebbi. Márpedig meg kell állapítani, hogy a felperes nem terjesztett elő semmilyen kifejezett érvelést annak alátámasztása érdekében, hogy koruk ellenére az említett információk még jelenleg is lényegi elemét képezik saját vagy valamely harmadik személy piaci helyzetének. Így a felperes megelégedett annak kijelentésével, hogy a PHP‑határozat számos, a Bizottság által közzétenni tervezett szövegrésze a jogsértés tényállási elemeinek ismertetése mellett a felperes üzleti kapcsolataira és árpolitikájára vonatkozó információkat is tartalmaz, továbbá hogy a jogellenes magatartásokkal kapcsolatos információkat illetően nincs kizárva az üzleti titkok védelme, végül pedig, hogy az üzleti titkokat megillető védelem nem korlátozható mereven meghatározott hosszúságú időtartamra.

86      A fentiekből következik, hogy még ha feltételezzük is, hogy a PHP‑határozatban foglalt egyes olyan információk, amelyek közzétételét a Bizottság első alkalommal tervezi, bizonyos időszakban üzleti titkoknak minősülhettek, ezeket az információkat már mindenképp elavultaknak kell tekinteni, ráadásul nem nyert bizonyítást, hogy miért lenne még mindig indokolt, hogy ezekre az információkra kivételesen kiterjedjék az 1/2003 rendelet 30. cikkének (2) bekezdésében e címen biztosított védelem.

87      Következésképpen az első rész nem megalapozott, és azt el kell utasítani.

 Az engedékenységi program címén a Bizottsággal közölt információk bizalmas jellegére vonatkozó második részről

88      Mivel a szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartozó információk köre túlmutat a vállalkozások üzleti titkain (lásd ebben az értelemben a fenti 69. pontban hivatkozott Adams kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 34. pontját, valamint fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontját), a negyedik jogalap megalapozottsága vizsgálatának sérelme nélkül el kell dönteni, hogy vajon az információk – mint azt a felperes állítja – védelemben részesülhetnek‑e önmagában azon az alapon, hogy azokat egy vállalkozás önként közölte a Bizottsággal annak érdekében, hogy az engedékenységi program előnyeiben részesüljön.

89      Az EUSZ 1. cikk második bekezdése szerint az Európai Unióban a döntéseket a lehető legnyilvánosabban hozzák meg. Ez az elv az EUMSZ 15. cikkre utal, amely bizonyos feltételek mellett jogot biztosít a polgárok számára az intézmények irataiba való betekintéshez. Ezen elvnek megfelelően, valamint olyan rendelkezések hiányában, amelyek kifejezetten elrendelik vagy megtiltják a közzétételt, főszabálynak minősül az intézmények azon lehetősége, hogy az általuk elfogadott jogi aktusokat közzétegyék, amely főszabályhoz képest kivételek léteznek annyiban, amennyiben az uniós jog – különösen a szolgálati titoktartási kötelezettség betartását biztosító rendelkezések révén – tiltja e jogi aktusok vagy az azokban foglalt egyes információk nyilvánosságra hozatalát (lásd a fenti 59. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 69. pontját).

90      Sem az EUMSZ 339. cikk, sem pedig az1/2003 rendelet nem határozza meg kifejezetten, hogy az üzleti titkokon kívül mi tartozik a szolgálati titok körébe. Márpedig az 1/2003 rendelet 28. cikkének (2) bekezdéséből nem vezethető le, hogy – azon információk kivételével, amelyek közzététele a rendelet 30. cikke alapján kötelező – a rendelet alkalmazása során szerzett valamennyi információ esetében erről lenne szó. Az EUMSZ 339. cikkhez hasonlóan ugyanis az 1/2003 rendelet 28. cikke, amely az elsődleges jog e rendelkezését egészíti ki és hajtja végre a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok terén, kizárólag azon információk nyilvánosságra hozatalát tiltja, amelyek a jellegüknél fogva szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartoznak (lásd analógia útján a fenti 59. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 70. pontját).

91      Ezenkívül igaz, hogy a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 75. pontja, valamint a fenti 33. pontban hivatkozott Pergan Hilfsstoffe für industrielle Prozesse kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 64. pontja szerint, amennyiben bizonyos információk bizalmas jellege a dokumentumokhoz történő hozzáféréshez való jog alóli, az 1049/2001 rendelet 4. cikkében szabályozott kivétel révén védelemben részesül, e védelem releváns annak mérlegelése szempontjából, hogy a Bizottság tiszteletben tartotta‑e azt a tilalmat, amelyet az 1/2003 rendelet 28. cikkének (2) bekezdése azon információk nyilvánosságra hozatalát illetően ír elő vele szemben, amelyek a jellegüknél fogva szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartoznak.

92      Ugyanakkor a Bíróság a fenti ítéletek kihirdetését követően az 1049/2001 rendelet 4. cikkét akként értelmezte, hogy e tekintetben az intézmények megtehetik, hogy a dokumentumok bizonyos kategóriáira alkalmazandó általános vélelmekre alapítsák az álláspontjukat, mivel az azonos természetű dokumentumok hozzáférhetővé tételére irányuló kérelmek esetében hasonló általános megfontolások alkalmazhatók. Ez az értelmezés irányadó, amikor az eljárásra vonatkozó szabályozás is szigorú szabályokat ír elő az ilyen eljárás keretében megszerzett vagy keletkezett információk kezelésére vonatkozóan (a Bíróság C‑404/10. P. sz., Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ügyben 2012. június 28‑án hozott ítéletének 108., 116. és 118. pontja). Márpedig éppen ez a helyzet az 1/2003 rendelet 27. cikkének (2) bekezdését és 28. cikkét, valamint a 773/2004 rendelet 6., 8., 15. és 16. cikkét illetően, amelyek megszorítóan rendelkeznek az EUMSZ 101. cikk alkalmazására vonatkozó eljárás iratanyagában szereplő dokumentumok felhasználásáról (a Bíróság C‑365/12. P. sz., Bizottság kontra EnBW Energie Baden‑Württemberg ügyben 2014. február 27‑én hozott ítéletének 86. pontja). Ebben az összefüggésben az 1/2003 rendelet 30. cikkét a lényegétől fosztaná meg az 1049/2001 rendelet 4. cikkének oly módon történő figyelembevétele, amely megtiltaná a Bizottságnak bármely olyan információ közzétételét, amelynek tekintetében ez utóbbi rendelkezés alapján, általános vélelemre hivatkozva jogosult lenne megtagadni a hozzáférést. Az ilyen értelmezésnek ugyanis az lenne a hatása, hogy még a határozata fő tartalma közzétételének lehetőségétől is megfosztaná a Bizottságot, mivel e fő tartalomnak szükségképpen a vizsgálat iratanyagából kell következnie. Másrészt az ilyen értelmezés azzal a gyakorlati hatással is járna, hogy a bizalmas kezelést illetően az ilyen kezelés kérelmezőjére háruló bizonyítási terhet megfordítaná, mivel elegendő lenne, hogy e kérelmező arra az általános vélelemre hivatkozzék, amelyre az intézmények a fent ismertetett feltételek mellett hivatkozhatnak, továbbá ez az értelmezés ténylegesen annak bizonyítására kötelezné a Bizottságot, hogy a vitatott információ belefoglalható a határozatának közzétett változatába.

93      Márpedig, ellentétben azzal, amit a felperes lényegében állít, az uniós versenyjog megsértésére vonatkozó információknak az említett jogsértést szankcionáló határozatnak az 1/2003 rendelet 30. cikkén alapuló közzététele útján történő nyilvánosságra hozatala főszabály szerint nem keverhető össze a harmadik személyeknek a Bizottság ilyen jogsértésre vonatkozó vizsgálati iratanyagában szereplő dokumentumokhoz való hozzáférésével. Így, amennyiben a jelen ügyben sor kerülne a jogsértést megvalósító tényállásra vonatkozó azon információk közzétételére, amelyek a PHP‑határozat 2007‑ben közzétett nem bizalmas változatában nem szerepeltek, ez nem járna azzal az eredménnyel, hogy harmadik személyeknek kiadnák a felperes által a Bizottsághoz benyújtott engedékenység iránti kérelmeket, továbbá a felperes által az engedékenységi program címén tett szóbeli nyilatkozatokat tartalmazó jegyzőkönyveket, sőt azokat a dokumentumokat, amelyeket a felperes a vizsgálat során önként nyújtott be a Bizottsághoz.

94      Ezen elvek mentén kell megvizsgálni azt a három együttes feltételt, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy az információk jellegüknél fogva a szolgálati titoktartási kötelezettség alá essenek, ezáltal pedig védelemben részesüljenek a nyilvánosságra hozatallal szemben, vagyis: egyrészt ezen információkat csak a személyek szűk köre ismerje, másrészt a nyilvánosságra hozataluk alkalmas legyen arra, hogy súlyos kárt okozzon az információt nyújtóknak vagy harmadik személyeknek, harmadrészt pedig azok az érdekek, amelyek az információ nyilvánosságra hozatala révén sérülhetnek, objektíve védelemre méltók legyenek (a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 71. pontja, valamint a fenti 33. pontban hivatkozott Pergan Hilfsstoffe für industrielle Prozesse kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 65. pontja).

95      A Bizottság azt állítja, hogy az első feltétel a jelen ügyben nem teljesül abból az indokból, hogy a felperes által a vizsgálat során részére továbbított információk szerepeltek abban az iratanyagban, amelyhez a PHP‑határozat címzettjei hozzáférhettek.

96      Ezt az érvelést el kell utasítani. E tekintetben ugyanis azt a védelmet, amelyben a szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartozó információkat kell részesíteni a versenyszabályok alkalmazása során meghallgatáshoz való joggal rendelkező személyekkel, vállalkozásokkal vagy vállalkozások társulásaival szemben, meg kell különböztetni attól a védelemtől, amelyben az ilyen információkat a nagy nyilvánossággal szemben kell részesíteni (a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontja; lásd továbbá analógia útján a Bíróság elnökhelyettesének C‑278/13. P.(R). sz., Bizottság kontra Pilkington Group ügyben 2013. szeptember 10‑én hozott végzésének 56. és 57. pontját).

97      Így az intézmények tisztviselőinek és más alkalmazottainak arra vonatkozó kötelezettsége, hogy ne hozzák nyilvánosságra a birtokukban lévő, szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartozó információkat – e kötelezettséget az EUMSZ 339. cikk nyilvánítja ki, és a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok terén a 1/2003 rendelet 28. cikkének (2) bekezdése hajtja végre – enyhébb azon személyekkel szemben, akik részére az említett rendelet 27. cikkének (2) bekezdése jogot biztosít a meghallgatáshoz. A Bizottság az ilyen személyekkel közölhet bizonyos, szolgálati titoktartási kötelezettség alá eső információkat, amennyiben e közlés a vizsgálat megfelelő lefolytatásához szükséges. Ugyanakkor ilyen körülmények között úgy kell tekinteni, hogy ezeket az információkat csak a személyek szűk köre ismeri.

98      A fentiekből következik, hogy az 1/2003 rendelet 27. cikkének (2) bekezdésében foglalt, a Bizottság vizsgálatával érintett felek közigazgatási iratanyaghoz való hozzáférésnek jogával kapcsolatos szabály nem jár az olyan információk általános nyilvánosságra hozatalával szembeni védelem sérelmével, amelyeket a vizsgálat során közöltek a Bizottsággal, és amelyek a szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartoznak.

99      A második feltételt illetően a Törvényszék megállapítja, hogy a jelen ügyben az is teljesül.

100    Mint az a fenti 83. pontban szerepel, a felperes azt állítja, hogy a tervezett közzététel a jó hírnevén esett sérelem, valamint azon megnövekedett kockázat folytán okozna neki súlyos kárt, hogy e közzététel révén ki lenne téve annak, hogy a PHP‑határozatban szankcionált jogsértés károsultjai által indított kártérítési keresetek, sőt az említett jogsértésben részt vevő többi vállalkozás által ellene indított megtérítési keresetek keretében elmarasztalják őt.

101    E tekintetben kétségtelen, hogy azok a vitatott információk, amelyek közzététele a jogvita kimenetelétől függ, lényegében az EK 81. cikknek a Bizottság által a PHP‑határozatban szankcionált megsértését képező tényállási elemek ismertetéséből állnak.

102    Márpedig egyrészt a felperes azon állítását illetően, amely szerint a vitatott információk közzététele sértheti a jó hírnevét és hátrányosan érintheti az üzleti kapcsolatokban elfoglalt helyzetét, meg kell állapítani, hogy a PHP‑határozat első alkalommal közzétenni tervezett bizonyos szövegrészei az e határozat 2007‑ben közzétett nem bizalmas változatánál valóban érzékelhetően részletesebben megvilágítják a felperes jogsértő magatartását. Így például a PHP‑határozat (115), (116), (123), (126), (130), (140), (147), (149), (150), (151), (169), (170), (188), (189), (201), (211), (233), (260) és (277) preambulumbekezdésében foglalt, a Bizottság által közzétenni tervezett szövegrészek a felperes által az EK 81. cikk e határozat szerinti megsértésének nem csupán a létrejöttében, hanem a majdnem hét éven keresztül történő folytatásában betöltött jelentős szerep megértését is lehetővé teszik.

103    Másrészt, jóllehet a Bizottság kétségkívül nem kifejezetten akként indokolta a megtámadott határozatot, hogy a nemzeti bíróságok előtt történő kártérítési keresetindítás megkönnyítését szolgáló célra utalt volna, az iratanyagból mégis kitűnik, hogy a PHP‑határozat részletesebb nem bizalmas változatának – e határozaton belül különösen a kartell működését ismertető résznek – a Bizottság által tervezett közzététele prima facie lehetővé teheti a versenyjog e határozatban megállapított megsértésével magukat megkárosítottnak ítélő harmadik személyeknek, hogy könnyebben bizonyítsák a felperes, valamint az e jogsértésben részt vevő többi vállalkozás polgári jogi felelősségét, adott esetben pedig e felelősség terjedelmét.

104    Mint azt a PHP‑határozat nem bizalmas változatának a fenti 102. pontban említett, közzétenni tervezett szövegrészei szemléltetik, az említett változat ugyanis részletesen feltárja azokat az összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételeket, illetve versenyellenes megállapodásokat, amelyekben a felperes részt vett, megemlítve többek között az e kapcsolatfelvételekkel vagy megállapodásokkal érintett termékek neveit, az alkalmazott árakra vonatkozó számszerű adatokat, valamint a résztvevők által az árakat és a piaci részesedések felosztását illetően követett célkitűzéseket. Az ilyen információk alkalmasak arra, hogy az olyan természetes vagy jogi személyek számára, amelyek az EK 81. cikknek a PHP‑határozatban szankcionált megsértésével megkárosítottnak ítélik magukat, megkönnyítsék a káraik, valamint az említett jogsértés és az állítólagos kár közötti okozati összefüggés bizonyítását.

105    Következésképpen, anélkül hogy az okfejtés e szakaszában állást kellene foglalni abban a kérdésben, hogy vajon a vitatott információk közzététele, mint azt a felperes állítja, a kártérítési keresetek keretében hátrányos helyzetbe hozná‑e őt azon többi vállalkozáshoz képest, amelyek részt vettek a PHP‑határozatban szankcionált jogsértésben, viszont nem tanúsítottak a felperesével azonos együttműködési hajlandóságot, bizonyítottnak kell tekinteni, hogy okozhat a felperesnek súlyos kárt azon információk nyilvánosságra hozatala, amelyek bizalmas kezelését kérte.

106    Végül a harmadik feltételt illetően emlékeztetni kell arra, hogy e feltétel magában foglalja, hogy valamely információ bizalmas jellegének megítélése a nyilvánosságra hozatallal szembenálló jogos érdekeknek az intézmények tevékenységeinek lehető legnyilvánosabb folytatásához fűződő közérdekkel való egyensúlyba hozását igényli (a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 71. pontja, valamint a fenti 33. pontban hivatkozott Pergan Hilfsstoffe für industrielle Prozesse kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 65. pontja).

107    E tekintetben, mindenekelőtt a felperes azon érvét illetően, amely szerint a tervezett közzététel megsértené a jó hírnevét, ily módon pedig a kereskedelmi érdekeit, mindjárt az elején meg kell állapítani, hogy a versenyjog megsértése miatt a Bizottság által megbírságolt vállalkozás ahhoz fűződő érdeke, hogy a terhére rótt jogsértő magatartás részleteit ne hozzák nyilvánosságra, főszabály szerint nem méltó semmilyen sajátos védelemre, tekintettel a nyilvánosság ahhoz fűződő érdekére, hogy a lehető legrészletesebben megismerje a Bizottság valamennyi intézkedésének az indokait, továbbá a gazdasági szereplők ahhoz fűződő érdekére, hogy megtudják, melyek a joghátránnyal sújtható magatartások, valamint a jogsértéssel megkárosított személyek azon érdekére, hogy tudomást szerezzenek a részletekről annak érdekében, hogy adott esetben érvényesíthessék jogaikat a szankcionált vállalkozásokkal szemben, valamint figyelemmel e vállalkozás azon lehetőségére, hogy e határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezheti (a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 78. pontja, valamint a fenti 33. pontban hivatkozott Pergan Hilfsstoffe für industrielle Prozesse kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 72. pontja; lásd analógia útján az EFTA Bíróság E‑14/11. sz., DB Schenker kontra EFTA Felügyeleti Hatóság ügyben 2012. december 21‑én hozott ítéletének [Report of the EFTA Court, 1178. o.] 189. pontját).

108    A fentiekből következik, hogy a felperes nem ellenezheti megalapozottan a PHP‑határozatban szankcionált jogsértésben való részvételét részletesen feltáró információk Bizottság általi közzétételét abból az indokból, hogy az ilyen közzététel megváltoztathatja az üzleti kapcsolataiban képviselt arculatát, ezáltal pedig sértheti a kereskedelmi érdekeit.

109    Nem lehet továbbá helyt adni a felperes azon érvének sem, amely szerint a tervezett közzététel indokolatlan beavatkozást jelentene a folyamatban lévő vagy jövőben indítandó polgári jogi keresetekbe, mivel az ilyen keresetek tárgyában eljáró nemzeti bíróságokat megfosztaná annak lehetőségétől, hogy maguk mérlegeljék, hogy szükséges‑e az 1/2003 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése alapján kérni a Bizottságtól a jelen jogvita tárgyát képezőkhöz hasonló információk közlését.

110    Meg kell állapítani ugyanis, hogy ezzel az érvvel a felperes lényegében azzal szemben próbálja védelmezni magát, hogy az EK 81. cikk megsértésében való részvétele miatt valamely nemzeti bíróság adott esetben kártérítés fizetésére kötelezze őt. Márpedig az EK 81. cikk megsértésében részt vevő vállalkozásnak az ilyen keresetek elkerüléséhez fűződő érdeke nem minősül védelemre méltó érdeknek, tekintettel arra, hogy bármely személynek joga van a verseny korlátozására vagy torzítására alkalmas magatartás által okozott kárért a nemzeti bíróság előtt kártérítést követelni (a Bíróság C‑453/99. sz., Courga és Crehan ügyben 2001. szeptember 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑6297. o.] 24. és 26. pontja; a C‑295/04–C‑298/04. sz., Manfredi és társai egyesített ügyekben 2006. július 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑6619. o.] 59. és 61. pontja, valamint a C‑199/11. sz., Otis és társai ügyben 2012. november 6‑án hozott ítéletének 41. pontja).

111    Ebből következik az is, hogy a felperes által az alapjogi charta 41. cikkében szabályozott pártatlansági elv esetleges megsértésére, valamint a nemzeti eljárások keretében a fegyveregyenlőség elvének megsértésére alapított kifogások nem megalapozottak, és azokat el kell utasítani.

112    Ugyanakkor a negyedik jogalaptól függetlenül a felperes lényegében azt állítja, hogy a megtámadott határozat, azáltal hogy a vállalkozásokat elrettenti az uniós versenyjog általuk ismert megsértéseinek jelentésétől, valamint az engedékenységi program előnyeiben való részesülés érdekében a Bizottsággal való együttműködéstől, árthat a kartellek területén az uniós jog megsértése elleni küzdelemre irányuló politika hatékonyságának. Márpedig ez az érdek a felperes szerint védelemre méltó, mivel az engedékenységi programnak lényegi hatása van a kartellek területén az uniós jog átfogó hatékonyságára. A felperes ebben az összefüggésben lényegében hozzáteszi, hogy mivel a közzétenni tervezett információk erősebben érintik őt, mint azokat az egyéb vállalkozásokat, amelyek nem kértek engedékenységet, e közzététel a nemzeti bíróságok előtti eljárások keretében aránytalanul hátrányos helyzetbe hozza őt, ami veszélyezteti az engedékenységi program hatékonyságát.

113    E tekintetben meg kell állapítani egyrészt, hogy az engedékenységi programok hatékonyságát befolyásolhatja az engedékenységi eljárásra vonatkozó dokumentumoknak a kártérítési keresetet indítani szándékozó személyekkel történő közlése, még akkor is, ha a nemzeti versenyhatóságok vagy a Bizottság az engedékenységet kérelmező részére teljes vagy részleges mentességet biztosítanak azon bírság alól, amelyet kiszabhattak volna (lásd analógia útján a Bíróság C‑360/09. sz. Pfleiderer‑ügyben 2011. június 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑5161. o.] 26. pontját). A versenyjog megsértésében részt vevő személy ugyanis e közlés eshetőségével szembesülve elrettenhet attól, hogy éljen az ilyen engedékenységi programok által nyújtott lehetőséggel, tekintettel különösen arra, hogy az ennek keretében a Bizottsággal közölt dokumentumok vagy a Bizottságnál tett nyilatkozatok saját magára nézve terhelőek lehetnek.

114    Másrészt, a verseny korlátozására vagy torzítására alkalmas megállapodással vagy magatartással okozott károk megtérítéséhez való jog jelentősen hozzájárulhat az Unión belüli hatékony verseny fenntartásához (lásd a fenti 110. pontban hivatkozott Otis és társai ügyben hozott ítélet 42. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), ezáltal pedig közérdekű célkitűzés megvalósítását segíti elő (lásd ebben az értelemben, analógia útján, a fenti 107. pontban hivatkozott DB Schenker kontra EFTA Felügyeleti Hatóság ügyben hozott ítélet 132. pontját).

115    A Bíróság – amelyhez a versenyjog megsértésével magukat megkárosítottnak ítélő vállalkozásoknak a nemzeti versenyhatóságok birtokában lévő vizsgálati iratanyagokhoz való hozzáférés iránti kérelmeivel kapcsolatos jogviták keretében kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárás során intéztek kérdést – ezen elvek alkalmazásával hívta fel az e jogviták tárgyában eljáró nemzeti bíróságokat arra, hogy az engedékenységet kérelmezők által önként szolgáltatott információk közlését igazoló érdekeket hozzák egyensúlyba ezen információk védelmével (a Bíróság fenti 113. pontban hivatkozott Pfleiderer‑ügyben hozott ítéletének 30. pontja, valamint a C‑536/11. sz., Donau Chemie és társai ügyben 2013. június 6‑án hozott ítéletének 30. és 31. pontja).

116    A jelen ügyben mérlegelni kell ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazási körét.

117    Mint azt a fenti 93. pont már hangsúlyozta, a jelen ügy tárgya nem valamely versenyügyben folytatott eljárásra vonatkozó dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadásának vitatása, ami a fenti 113. pontban hivatkozott Pfleiderer‑ügyben hozott ítélet, valamint a fenti 115. pontban hivatkozott Donau Chemie és társai ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló eljárás lényegi kérdése volt, hanem az olyan dokumentumokban vagy nyilatkozatokban foglalt bizonyos információknak a Bizottság által tervezett közzététele, amelyeket a felperes az engedékenységi program előnyeiben való részesülés érdekében önként terjesztett elé.

118    A jelen ügyben a felperes annak általános kijelentésére szorítkozik, hogy a Bizottság vizsgálati tevékenységeinek célját veszélyeztetné azon információk közzététele, amelyeket a felperesek a vizsgálat során önként közöltek a Bizottsággal abban a reményben, hogy az engedékenységi program előnyeiben részesülnek.

119    E feltételek mellett meg kell állapítani, hogy még ha a fenti állítást igaznak is feltételezzük, ebből az állításból nem lehet olyan jogi előírás létezésére következtetni, amelyet a Bizottság megsértett volna önmagában amiatt, hogy az engedékenység keretében szolgáltatott információk tervezett közzététele a jövőbeli vizsgálatok tekintetében kihatással lehet az említett program végrehajtására. Ezenkívül e konkrét érv magában foglalja a nyilvánosság ahhoz fűződő érdekét, hogy a lehető legrészletesebben megismerje a Bizottság valamennyi intézkedésének az indokait, továbbá a gazdasági szereplők ahhoz fűződő érdekét, hogy megtudják, melyek a joghátránnyal sújtható magatartások, végül pedig a Bizottság ahhoz fűződő érdekét, hogy megóvja az engedékenységi programjának hatékony érvényesülését. Márpedig e különleges érdekek nem a felperes saját érdekei, olyannyira, hogy egyedül a Bizottság feladata, hogy a jelen ügy körülményei között egyensúlyba hozza egyrészt az engedékenységi program hatékonyságát, másrészt pedig a nyilvánosság és a gazdasági szereplők ahhoz fűződő érdekét, hogy megismerjék a Bizottság határozatának tartalmát, és a jogaik védelme érdekében eljárjanak.

120    E következtetést nem vonhatja kétségbe a felperes azon érve, amelynek lényege, hogy azon információk, amelyeknek bizalmas kezelését kérte, a PHP‑határozat rendelkező részének megértése szempontjából nem lényegesek, ezért pedig nem tartoznak azon közzétételi kötelezettség alá, amely az 1/2003 rendelet 30. cikkének (2) bekezdése alapján terheli a Bizottságot. Anélkül ugyanis, hogy egyáltalán mérlegelni kellene, hogy ez így van‑e, elegendő megállapítani, hogy – tekintettel a fenti 80. pontban tett megállapításra – e rendelkezésnek nem célja a Bizottság azon lehetőségének korlátozása, hogy önként közzétegye a határozatának a szükséges minimumnál teljesebb változatát, és abba belefoglaljon olyan információkat is, amelyek közzététele nem kötelező, amennyiben az ilyen információk nyilvánosságra hozatala nem összeegyeztethetetlen a szolgálati titok védelmével (a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 79. pontja).

121    Ami a felperes által a Bíróság C‑67/91. sz., Asociación Española de Banca Privada és társai ügyben 1992. július 16‑án hozott ítéletére (EBHT 1992., I‑4785. o.) vonatkozóan megfogalmazott hivatkozást illeti, e hivatkozás jelen ügyben való relevanciájának elemzése az ötödik jogalap körébe tartozik, így azt a Törvényszék ennek keretében vizsgálja meg.

122    A fentiekből következik, hogy a második rész nem megalapozott, ezért azt el kell utasítani.

 A magánélet védelméhez való jog megsértésére vonatkozó harmadik részről

123    A felperes végül a magánélet védelméhez való, az EJEE 8. cikkének (1) bekezdésében biztosított, most pedig már az alapjogi charta 7. cikkében is szabályozott jogának megsértésére hivatkozik.

124    E tekintetben a felperessel egybehangzóan meg kell állapítani, hogy a fenti 92. pontban hivatkozott Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ügyben hozott ítélet 76. pontjából kitűnik: a Bizottság elismerte, hogy a valamely összefonódásban részt vevő vállalkozások által a részére benyújtott információkat a magántevékenységükbe tartozóknak kell tekinteni, ekként pedig azok tekintetében tiszteletben kell tartani az EJEE 8. cikkének rendelkezéseit.

125    Ugyanakkor, jóllehet e rendelkezéseket főszabály szerint a Bizottságnak is tiszteletben kell tartania, amikor az uniós kartelljog megsértése tárgyában folytatott vizsgálat keretében a vállalkozásoktól információkat szerez be, az Emberi Jogok Európai Bíróságának következetes ítélkezési gyakorlata szerint valamely személy nem hivatkozhat az EJEE 8. cikkére a jó hírnevén esett olyan sérelem kifogásolása érdekében, amely a saját magatartásából, így például egy bűncselekményből előrelátható módon következik (lásd az EJEB, 2004. július 27‑i Sidabras és Džiautas kontra Litvánia ítéletet, 55480/00. és 59330/00. sz. keresetlevél, 49. §, Ítéletek és Határozatok Tára 2004‑VIII, 367. o.; az EJEB, 2008. október 16‑i Taliadorou és Stylianou kontra Ciprus ítéletet, 39627/05. és 39631/05. sz. keresetlevél, 56. §, valamint az EJEB, 2012. április 3‑i Gillberg kontra Svédország ítéletet, 41723/06. sz. keresetlevél,67. §).

126    A fentiekből következik, hogy – mint azt a Bizottság helyesen állítja – a magánéletnek az EJEE 8. cikkében biztosított védelme nem képezheti akadályát az olyan információk közzétételének, amelyek – a jelen ügyben közzétenni tervezett információkhoz hasonlóan – valamely vállalkozásnak az uniós kartelljog olyan megsértésében való részvételére vonatkoznak, amelyet a Bizottság az 1/2003 rendelet 23. cikke alapján hozott és ugyanezen rendelet 30. cikkének megfelelően közzétenni tervezett határozatban állapított meg.

127    A harmadik részt tehát mint megalapozatlant, ezzel együtt pedig a harmadik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 A negyedik, a jogos bizalom, a jogbiztonság és az egyenlő bánásmód elveinek megsértésére alapított jogalapról

128    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat megsérti a 2002. évi engedékenységi közlemény, valamint a Bizottság több nyilatkozata alapján állítása szerint a tekintetben kialakult jogos bizalmát, hogy az általa az engedékenységi program keretében a Bizottsággal önként közölt információkat nem fogják nyilvánosságra hozni. A felperes azon jogos elvárása, hogy az általa a Bizottsággal önként közölt információkat bizalmasan kezeljék, szerinte vonatkozik mind a harmadik személyeknek a vizsgálat iratanyagában szereplő dokumentumokhoz vagy nyilatkozatokhoz való közvetlen hozzáférésére, mind pedig az ilyen dokumentumok vagy nyilatkozatok tartalmának teljes egészében vagy részben, a PHP‑határozat részletesebb változatának közzétéle révén történő nyilvánosságra hozatalára.

129    Ezért a felperes szerint a Bizottság e jogos elvárásnak és a korábbi adminisztratív gyakorlatának a megsértésével hozta meg azt a határozatát, hogy a vitatott információkat több évvel a PHP‑határozat meghozatalához vezető eljárás befejezését követően teszi közzé. Az ilyen közzététel a vállalkozásokat nem csupán elrettenti attól, hogy az EK 81. cikk megsértéseinek felderítése és üldözése keretében önként együttműködjenek a Bizottsággal, hanem az egyenlő bánásmód elvét is megsérti. E tekintetben a felperes szerint nincs jelentősége, hogy a vitatott információk öt évnél is régebbiek.

130    A felperes másfelől azt állítja, hogy a részéről arra vonatkozóan kialakult jogos bizalom, hogy a vitatott információkat nem fogják közzétenni, abból is következik, hogy a Bizottság a honlapján 2007‑ben már közzétette a PHP‑határozat nem bizalmas változatát, e közzététel során pedig figyelembe vette a felperes bizalmas kezelés iránti kérelmeinek többségét. Ezért e közzétételből a Bizottság olyan hallgatólagos határozata következik, amely helyt ad a felperes által a bizalmas kezelés iránt előterjesztett kérelmeknek. A megtámadott határozat, azáltal hogy kétségbe vonja e hallgatólagos határozatot, nem csupán a felperes jogos bizalmát sérti meg, hanem a jogbiztonság elvét is.

131    A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

132    E tekintetben elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy a fenti 58–60. pontban levezetett okfejtésnek megfelelően a megtámadott határozatot az elfogadásához vezető közigazgatási eljárás összefüggéseiben kell vizsgálni, ezért pedig az említett határozat magában foglalja a Bizottság által a tervezett közzétételt illetően kialakított állásfoglalásokat, amennyiben ezek az állásfoglalások olyan vetületekre vonatkoznak, amelyek nem tartoznak a meghallgatási tisztviselő megbízatása körébe.

133    Ebből következik, hogy önmagában az a körülmény, hogy a meghallgatási tisztviselő nem rendelkezett hatáskörrel arra, hogy a felperes által a jogos bizalom, a jogbiztonság és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított érvekről állást foglaljon, amely körülmény lényegében az első jogalap vizsgálatából következik, nem jár az uniós bíróság azon hatáskörének sérelmével, hogy a jelen kereset keretében elbírálja ezeket az érveket.

134    Az ügy érdemét illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a 2002. évi és a 2006. évi engedékenységi közleményben foglaltakhoz hasonló magatartási szabályok elfogadásával és közzétételével, mikor is kijelenti, hogy ezentúl e szabályokat fogja alkalmazni az általuk érintett esetekre, korlátozza magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól, anélkül hogy ne tenné ki magát adott esetben felelősségre vonásnak az általános jogelvek – mint az egyenlő bánásmód vagy a bizalomvédelem elve – megsértése címén (lásd ebben az értelemben, analógia útján, a Bíróság C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P.–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5425. o.] 211. pontját; a Törvényszék T‑73/04. sz., Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2661. o.] 71. pontját).

135    Ezenkívül állandó ítélkezési gyakorlat, hogy a bizalomvédelem elvére való hivatkozás joga minden jogalanyt megillet, akiben valamely uniós intézmény – konkrét ígéretet téve neki – megalapozott várakozásokat kelt (a Bíróság 265/85. sz., Van den Bergh en Jurgens és Van Dijk Food Products [Lopik] kontra EGK ügyben 1987. március 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., I‑1155. o.] 44. pontja, valamint a C‑527/08. P. sz., Kahla Thüringen Porzellan kontra Bizottság ügyben 2010. december 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., I‑12917. o.] 63. pontja).

136    A jelen ügyben először is el kell utasítani a felperesek azon érvét, amely szerint a 2002. évi vagy akár a 2006. évi engedékenységi közleményből levezethető annak bármilyen körülmények között fennálló tilalma, hogy a Bizottság nyilvánosságra hozza az engedékenység iránti kérelmekben vagy az engedékenységi program alapján tett nyilatkozatokban foglalt információkat.

137    A 2002. évi engedékenységi közlemény 32. és 33. pontjából kétségkívül kitűnik, hogy „a Bizottsághoz [e címen] intézett bármely írásos nyilatkozat[ot] […] nyilvánosságra hozni vagy más célokra használni, mint az [EK 81. cikk] végrehajtása, nem szabad”, továbbá hogy „[a] Bizottság úgy ítéli meg, hogy azoknak a dokumentumoknak a bármely időpontbeli nyilvánosságra hozatala, amelyeket [az engedékenység iránti kérelem keretében] kap, általában ellentétes lenne a helyszíni vizsgálatok és vizsgálati tevékenységek céljának az 1049/2001/EK […] rendelet 4. cikkének (2) bekezdése szerinti védelmével”. Kétségtelen az is, hogy a Bizottság a 2006. évi engedékenységi közleményében – amelyet azon időszakot követően fogadott el, amelynek során a felperes együttműködött a PHP‑határozat elfogadásához vezető vizsgálatban – kimondta egyrészt azt, hogy a bizonyos vállalkozások által annak érdekében tett kezdeményezéseket illetően, hogy önként a Bizottság elé tárják, amit valamely kartellről vagy az e kartellben általuk játszott szerepről tudnak, „nemkívánatos, hogy [e kezdeményezéseket] elriasszák a polgári jogvita keretében hozott, az iratok felmutatására kötelező végzések” (a (6) pont), másrészt pedig azt, hogy „[m]ás résztvevők, mint például a panaszosok nem kapnak hozzáférést [az engedékenység címén tett] nyilatkozatokhoz” (a (33) pont).

138    Ugyanakkor, mint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza, e különböző kötelezettségvállalások csak azon dokumentumok nyilvánosságra hozatalára vonatkoznak, amelyeket az engedékenységi program előnyeiben részesülni kívánó vállalkozások önként nyújtottak be hozzá, valamint az ugyanezen vállalkozások által ennek kapcsán tett nyilatkozatokra. Másfelől különösen e kötelezettségvállalások fényében kell értelmezni a Bizottságnak a beadványaiban hivatkozott azon határozatát, amelyben az EnBW Energie Baden‑Württemberg AG‑vel szemben megtagadta a COMP/F/38.899 – „gázszigetelt kapcsolóberendezések”‑ügyben folytatott eljárásra vonatkozó közigazgatási iratanyagban szereplő összes dokumentumhoz való hozzáférést.

139    E kötelezettségek ráadásul megvilágítják a Bizottság azon döntésének alapjául szolgáló indokot is, hogy a PHP‑határozat közzétenni tervezett részletesebb nem bizalmas változatából töröljön minden olyan információt, amely lehetővé teheti azon információk forrásának közvetlen vagy közvetett azonosítását, amelyeket a felperes az engedékenységi program előnyeiben való részesülés érdekében közölt vele.

140    Másodszor, meg kell állapítani, hogy a fenti 136–139. pontban kifejezésre juttatott elhatárolásnak nem mondanak ellent a Bizottság által tett azon nyilatkozatok vagy állásfoglalások, amelyekre a felperes hivatkozik.

141    Így, mindenekelőtt ami a DG COMP főigazgatója által az Amerikai Egyesült Államok egyik magas rangú bírósági tisztviselőjének küldött levélben szereplő, a felperes által csatolt 2011. december 22‑i újságcikkben idézett szövegrészt illeti, az a felperes esetében nem keletkeztethetett olyan jogos bizalmat, amelyre a felperes hivatkozik. Az említett szövegrész értelmében ugyanis a DG COMP főigazgatója azt állította, hogy az EK 81. cikk megsértését megállapító bizottsági határozat bizalmas változatának az Amerikai Egyesült Államok valamely bírósága előtt folyamatban lévő eljárás keretében történő hozzáférhetővé tétele sértené az uniós közérdeket, továbbá jelentősen hátrányosan érintené az Unió azon képességét, hogy felderítse és szankcionálja a kartelleket. Márpedig nem vitatott, hogy az ilyen bizalmas változat – a PHP‑határozat jelen ügyben közzétenni tervezett nem bizalmas változatától eltérően – utalásokat tartalmaz többek között a vállalkozások által az engedékenységi program előnyeiben való részesülés érdekében a Bizottsággal önként közölt információk forrására, továbbá hogy az ilyen változatból ezért kitűnhetnek az e vállalkozások által tett, saját magukra nézve terhelő nyilatkozatok. Ráadásul e nem bizalmas változat az olyan vállalkozások munkavállalóinak neveit is tartalmazhatja, amelyeknek a jogsértésben való részvétele megállapítást nyert.

142    E körülmények között a DG COMP főigazgatója által küldött levélnek az előző pontban említett újságcikkben idézett, a felperes által hivatkozott szövegrészéből nem vezethető le olyan bizottsági politika, amely garantálja az engedékenységi programban való részvételt kérelmező vállalkozás által önként közölt bármilyen információ bizalmas jellegét, különösen a Bizottság által az 1/2003 rendelet 23. cikke alapján hozott határozatok közzététele keretében.

143    A fenti 141. és 142. pontban levezett okfejtés analógia útján irányadó az Amerikai Egyesült Államokban folyamatban lévő választottbírósági eljárásra vonatkozó, a DG COMP által 2014. február 11‑én egy ügyvédi irodának küldött és a felperes által a tárgyalás napján benyújtott levélre is. Anélkül ugyanis, hogy egyáltalán határozni kellene ezen iratnak a Bizottság által vitatott elfogadhatóságáról, meg kell állapítani, hogy ezen iratból – a fenti 141. pontban hivatkozott levélhez hasonlóan – az tűnik ki, hogy a Bizottság egyedül a bizalmas változat hozzáférhetővé tételét ellenezte egy olyan határozat esetében, amelyben megállapította az uniós kartelljog megsértését, e jogcímen pedig több vállalkozást szankcionált. Ráadásul a Törvényszék megállapítja, hogy az említett, 2014. február 14‑én kelt levél nem releváns annak mérlegelése szempontjából, hogy a megtámadott határozat – amelyet 2012 májusában fogadtak el – a felperes jogos bizalmának megsértését eredményezi‑e.

144    Ezt követően, ami a Bizottság által a High Court of Justice (England & Wales) (legfelsőbb bíróság [Anglia és Wales], Egyesült Királyság) előtt amicus curiae minőségben 2011 novemberében tett, pervezető intézkedés keretében csatolt észrevételeket illeti, a felperes esetében azok sem keletkeztethettek bizalmat arra vonatkozóan, hogy a Bizottság nem teszi közzé a PHP‑határozatnak a 2007‑ben közzétett változatánál részletesebb nem bizalmas változatát.

145    Ezen észrevételekben ugyanis a Bizottság kizárólag azt ellenezte, hogy harmadik személyek számára hozzáférhetővé tegyék egyrészt azon határozat bizalmas változatát, amelyben a Bizottság megállapította az uniós versenyjog megsértését, másrészt pedig azokat a dokumentumokat, amelyeket a vállalkozások az említett határozat elfogadásához vezető vizsgálat keretében önként közöltek vele annak érdekében, hogy az engedékenységi programjának előnyeiben részesüljenek, valamint az e vizsgálat során az engedékenység címén tett nyilatkozatokat. Így, mivel ezek az észrevételek az uniós versenyjog megsértését megállapító határozat bizalmas változatának hozzáférhetővé tételére vonatkoznak, a fenti 141. és 142. pontban levezetett okfejtés megfelelően alkalmazandó. Abból, hogy a Bizottság ellenezte az olyan dokumentumok és nyilatkozatok harmadik személyek számára történő hozzáférhetővé tételét, amelyeket a vállalkozások az engedékenységi program előnyeiben való részesülés érdekében önként nyújtottak be hozzá, nem vezethető le olyan bizottsági politika létezése, amely általános jelleggel bizalmas kezelést biztosítana az uniós versenyjog megsértésére vonatkozó összes olyan információnak, amelyeket az engedékenységi program előnyeiben való részesülést kérelmező vállalkozás közölt vele.

146    Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a szóban forgó észrevételek (20), (21) és (23) preambulumbekezdésében a Bizottság azt az álláspontját, amely szerint az érintett határozat bizalmas változatának harmadik személyek részére történő hozzáférhetővé tétele aránytalan lenne, többek között azzal a körülménnyel támasztotta alá, hogy e változat az említett határozat nyilvánosság számára hozzáférhető nem bizalmas változatához képest csak kevés többletinformációt tartalmaz az Egyesült Királyságra irányuló kartell működéséről. A Bizottság e konkrét esetben úgy ítélte meg, hogy a kérdéses határozat bizalmas változatának hozzáférhetővé tétele nem volt indokolt, figyelembe véve, hogy e hozzáférhetővé tétel igen csekély mértékben lett volna érdekes az említett kartell azon feltételezett károsultja számára, aki Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának bíróságai előtt kívánta érvényesíteni azon kárát, amely állítása szerint érte őt.

147    Ezzel szemben a jelen jogvita a PHP‑határozat azon nem bizalmas változatának a Bizottság általi közzétételével kapcsolatos, amely számos olyan, az említett határozatban szankcionált kartell működésére vonatkozó részletes információt tartalmaz, amelyek nem szerepeltek e határozatnak a DG COMP honlapján 2007‑ben közzétett változatában. Mint azt a fenti 103. pont hangsúlyozta, az ilyen közzététel prima facie lehetővé teheti az említett kartellel magukat megkárosítottnak ítélő harmadik személyeknek, hogy könnyebben bizonyítsák a felperes, valamint az e jogsértésben részt vevő többi vállalkozás polgári jogi felelősségét, csakúgy mint adott esetben e felelősség terjedelmét. Ebből következik, hogy a fenti 144. pontban hivatkozott észrevételekben a Bizottság által kifejtett álláspont olyan helyzetre vonatkozott, amely e ponton különbözött a jelen ügyben vizsgált helyzettől, továbbá hogy az említett észrevételek semmi esetre sem keletkeztethettek a felperes részéről olyan jogos elvárást, amelyre hivatkozik.

148    Másfelől nem lehet helyt adni az Egyesült Államokban indított polgári eljárások keretében a Bizottság által képviselt álláspontra vonatkozó azon érvnek sem, amely szerint a kartellek létezésének feltárása révén a Bizottsággal önként együttműködő vállalkozásokat az ilyen keresetek keretében nem lehet a kartell azon többi résztvevőjénél kedvezőtlenebb helyzetbe hozni, amelyek nem tanúsítottak ilyen együttműködési hajlandóságot.

149    E tekintetben először is, mivel a versenyjog megsértése miatt a Bizottság által megbírságolt vállalkozás ahhoz fűződő érdeke, hogy a terhére rótt jogsértő magatartás részleteit ne hozzák nyilvánosságra, főszabály szerint nem méltó semmilyen sajátos védelemre (lásd a fenti 107. pontot), a felperes nem kérhet ilyen védelmet azzal az ürüggyel, hogy őt a nemzeti bíróság előtt sajátos helyzetbe kell hozni azon vállalkozásokhoz képest, amelyek a Bizottsággal szemben nem tanúsítottak ugyanilyen együttműködési hajlandóságot. Továbbá, mivel a közzétett határozat ismerteti minden egyes címzettjének az EUMSZ 101. cikk megsértéséért való felelősségét megalapozó tényeket, a felperes e tekintetben nem kerül hátrányosabb helyzetbe a jogsértés többi résztvevőjéhez képest. Végül emlékeztetni kell arra, hogy a felperesnek a Bizottsággal való, a fenti 2. pontban ismertetett módon történő együttműködése teljes mentességet eredményezett a bírság alól, ami a 2002. évi engedékenységi közlemény szerinti rendes következménynek minősül. Mindenesetre a felperes nem adott elő semmi olyan körülményt, amely bizonyíthatná, hogy azoknak az információknak a közzététele, amelyeknek a jelen ügyben a bizalmas kezelését kéri, és amelyek az egészében vett kartell működésére vonatkoztak, a kártérítési keresetek keretében kedvezőtlenebb helyzetbe hozná őt a PHP‑határozat egyéb címzett vállalkozásaihoz képest. Ebből következik, hogy nem áll fenn semmilyen ellentmondás ezen állásfoglalás – amelyet egyébként a High Court of Justice előtt 2011 novemberében előadott, a fenti 144. pontban említett észrevételek is tükröznek – és a Bizottság által a jelen ügyben képviselt álláspont között.

150    Ami a Törvényszék T‑344/08. sz., EnBW Energie Baden‑Württemberg kontra Bizottság ügyben 2012. május 22‑én hozott ítéletének és a Bíróság fenti 92. pontban hivatkozott Bizottság kontra EnBW Energie Baden‑Württemberg ügyben hozott ítéletének meghozatalához vezető eljárásban a Bizottság által képviselt álláspontra vonatkozóan a felperesek által tett utalásokat illeti, azoknak a jelen ügyben nincs jelentőségük, mivel – mint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza – ezen ügynek a versenyjog megsértésére vonatkozó bizottsági iratanyagban szereplő összes dokumentumhoz való hozzáférés iránti kérelmet elutasító határozat volt a tárgya. Ebből következik, hogy a Bizottság által ennek keretében képviselt álláspont a felperes esetében nem keletkeztethetett jogos elvárást arra, hogy a Bizottság tartózkodni fog attól, hogy a nyilvánosság tudomására hozzon bármi olyan információt, amelyet a felperes a vizsgálat során az engedékenységi program előnyeiben való részesülés érdekében önként közölt vele.

151    Végül harmadszor, meg kell vizsgálni a felperes azon érvét, amely szerint az ő jogos bizalmának megsértése a Bizottság azon korábbi gyakorlatából is ered, amely abban állt, hogy nem hozza nyilvánosságra azokat az információkat, amelyeket a vállalkozások az engedékenység iránti kérelmek kapcsán önként közöltek vele, és amelyeknek az említett vállalkozások a bizalmas kezelését kérték. A felperes szerint e gyakorlatot szemlélteti a PHP‑határozat 2007‑ben közzétett nem bizalmas változata, amely messzemenően figyelembe veszi a felperes által előterjesztett bizalmas kezelés iránti kérelmeket, és amelyet a Bizottság – az uniós versenyjog megsértéseit szankcionáló határozatok egyéb közzétett változataitól eltérően – nem minősített ideiglenesnek.

152    E tekintetben meg kell állapítani, hogy még ha az ilyen gyakorlatot bizonyítottnak is feltételezzük, ez a felperes esetében nem keletkeztethetett jogos bizalmat arra vonatkozóan, hogy a Bizottság e gyakorlatot a jövőben nem fogja megváltoztatni.

153    Jóllehet ugyanis a bizalomvédelem elve az uniós jog egyik alapvető elve, a gazdasági szereplők nem bízhatnak joggal az olyan helyzet fennmaradásában, amelyet az uniós intézmények a mérlegelési jogkörük keretein belül módosíthatnak (a Bíróság 245/81. sz. Edeka‑ügyben 1982. július 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1982., 2745. o.] 27. pontja; lásd a Törvényszék T‑29/05. sz., Deltafina kontra Bizottság ügyben 2010. szeptember 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑4077. o.] 426. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

154    A jelen ügyben a harmadik jogalap fenti vizsgálatából kitűnik, hogy azok az információk, amelyek közzétételét a felperes ellenzi, a közigazgatási eljárás során és a jelen bírósági eljárás keretében általa előadott érvelés alapján nem tekinthetők jellegüknél fogva bizalmasaknak.

155    Márpedig a Bizottság széles körű mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak eldöntéséhez, hogy az ilyen információkat közzétegye‑e, vagy sem. Figyelembe véve ugyanis a fenti 89. és 90. pontban felidézett elveket, az 1/2003 rendelet 30. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az a Bizottságra háruló közzétételi kötelezettséget csupán az érintett feleknek, valamint az e rendelkezés (1) bekezdésében hivatkozott határozatok fő tartalmának megemlítésére korlátozza a Bizottság azon feladatának megkönnyítése érdekében, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot e határozatok létezéséről és tartalmáról, figyelembe véve különösen a Hivatalos Lapban történő közzététellel járó nyelvi kötöttségeket. Ezzel szemben e rendelkezés nem korlátozza a Bizottság azon lehetőségét, hogy amennyiben célszerűnek ítéli és a forrásai lehetővé teszik, közzétegye – az üzleti titkok és egyéb bizalmas információk védelmének sérelme nélkül – a határozatainak teljes szövegét vagy legalább azok nagyon részletes változatát (lásd analógia útján a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 76. pontját).

156    Jóllehet tehát a Bizottságot olyan általános kötelezettség terheli, hogy határozatainak kizárólag a nem bizalmas változatát teheti közzé, e kötelezettség teljesítésének biztosítása érdekében nem szükséges úgy értelmezni az 1/2003 rendelet 30. cikkének (2) bekezdését, hogy az az említett rendelet 7–10., 23. és 24. cikke alapján hozott határozatok címzettjeinek sajátos jogorvoslati jogot biztosít azon információknak a Hivatalos Lapban (és adott esetben az intézmény internetes honlapján) való bizottsági közzétételével szemben, amelyek ugyan nem bizalmasak, de nem is „lényegesek” a határozatok rendelkező részének megértéséhez (lásd analógia útján a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 77. pontját). Így az 1/2003 rendelet 30. cikke (2) bekezdésének nem célja a Bizottság azon lehetőségének korlátozása, hogy önként közzétegye a határozatának a szükséges minimumnál teljesebb változatát, és abba belefoglaljon olyan információkat is, amelyek közzététele nem kötelező, amennyiben az ilyen információk nyilvánosságra hozatala nem összeegyeztethetetlen a szolgálati titok védelmével (a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 79. pontja).

157    Ezért e mérlegelési mozgástérből az következik, hogy a fenti 120. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a felpereseknek – még ha bizonyítottnak is feltételezzük az általuk hivatkozott korábbi közigazgatási gyakorlatot – nem keletkezhetett semmilyen jogos bizalma e gyakorlat fennmaradását illetően.

158    E következtetés a jelen ügyben annál is inkább irányadó, hogy a kartellügyekben az uniós jog megsértésével kapcsolatos részletes információk közzététele megkönnyítheti az ilyen jogsértésért felelős vállalkozások polgári jogi felelősségének megállapítását, ezáltal pedig megerősítheti az uniós jog magánjogi jogviszonyokban történő alkalmazását. E tekintetben figyelembe kell venni azt is, hogy a Bizottság a 2002. évi engedékenységi közleményének 31. pontjában, valamint a 2006. évi engedékenységi közleményének (39) pontjában hangsúlyozta, hogy „[a]z a tény, hogy biztosított a bírság alóli mentesség vagy a bírság csökkentése, nem védi meg a vállalkozást az [EK 81. cikk] megsértésében való részvételéből eredő polgári jogi következményektől”.

159    Nem lehet helyt adni a felperes azon érvének sem, amely szerint az arra vonatkozó jogos bizalma, hogy a Bizottság nem hozza nyilvánosságra a vizsgálat során önként közölt információkat, a PHP‑határozat első nem bizalmas változatának 2007‑ben történő azon közzétételéből ered, amelynek során figyelembe vették a felperes által előterjesztett bizalmas kezelés iránti kérelmeket.

160    Kétségtelen, hogy a Bizottság a PHP‑határozat ezen első, 2007‑ben közzétett nem bizalmas változatát kifejezetten nem minősítette ideiglenesnek.

161    Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy ebben az időben a Törvényszék a 17. rendelet 21. cikkének (2) bekezdését – amely lényegében megfelel az 1/2003 rendelet 30. cikke (2) bekezdésének – akként értelmezte, hogy e rendelkezéseknek nem célja a Bizottság azon lehetőségének korlátozása, hogy önként közzétegye a határozatának a szükséges minimumnál teljesebb változatát, és abba belefoglaljon olyan információkat is, amelyek közzététele nem kötelező, amennyiben az ilyen információk nyilvánosságra hozatala nem összeegyeztethetetlen a szolgálati titok védelmével (a fenti 33. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 79. pontja). Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy önmagában az a körülmény, hogy a Bizottság 2007‑ben közzétette a PHP‑határozat első nem bizalmas változatát, és azt nem minősítette ideiglenesnek, a fenti 135. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében nem nyújthatott semmilyen konkrét ígéretet a felpereseknek arra vonatkozóan, hogy a Bizottság később nem fogja közzétenni az említett határozat új, részletesebb nem bizalmas változatát.

162    Ráadásul a felperes a 2006 júliusában előterjesztett bizalmas kezelés iránti kérelmeit többek között azzal a körülménnyel indokolta, hogy szerinte a PHP‑határozat bizalmas változata vele kapcsolatban számos érzékeny kereskedelmi információt feltár. Márpedig a PHP‑határozat első nem bizalmas változata közzétételének időpontjában már megszilárdult az az ítélkezési gyakorlat, amelynek értelmében nem minősülnek sem titkosnak, sem bizalmasnak azok az információk, amelyek korábban azok voltak, viszont több mint öt éve keletkeztek, és ezért elavultnak tekintendők, hacsak az érintett vállalkozás kivételesen nem bizonyítja, hogy koruk ellenére ezek az információk még mindig lényegi elemét képezik saját vagy valamely harmadik személy piaci helyzetének (lásd a fenti 84. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Következésképpen a felperes ezen időszaktól kezdve megérthette, hogy ezen információk adott esetben bizalmas jellegét főszabály szerint nem lehet a végtelenségig biztosítani.

163    Másfelől, mivel a felperes nem terjesztett elő semmilyen bizonyítékot, amely alátámaszthatná, hogy a Bizottság vele szemben kifejezetten kötelezettséget vállalt arra, hogy nem teszi közzé a PHP‑határozat olyan nem bizalmas változatát, amely több információt tartalmaz, mint a DG COMP honlapján 2007 szeptemberében közzétett változat, önmagában e közzétételre nem támaszkodhat annak érdekében, hogy abból erre vonatkozó jogos bizalmat vezessen le.

164    Végül a jogbiztonság, valamint az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogásokat szintén el kell utasítani, mivel a felperes által azok alátámasztása érdekében előadott okfejtés lényegében összekeveredik a jogos bizalom elvének megsértésére alapított kifogás alátámasztása érdekében előadott okfejtéssel.

165    A fentiekből következően a negyedik jogalap nem megalapozott, ezért azt el kell utasítani.

 Az ötödik, az 1/2003 rendelet 28. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott célhoz kötöttségi elv megsértésére, valamint az iratbetekintési közlemény 48. pontjának megsértésére alapított jogalapról

166    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat, azáltal hogy az engedékenységet kérelmezőktől származó nyilatkozatok és dokumentumok közzétételét eredményezi, megsérti az 1/2003 rendelet 28. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott célhoz kötöttségi elvet. E rendelkezés értelmében az 1/2003 rendelet 17–22. cikke alapján folytatott eljárások keretében gyűjtött információkat csak arra a célra lehet felhasználni, amelyre beszerezték azokat. Márpedig a Bizottság iratanyagából származó információknak a több éve elfogadott PHP‑határozat teljesebb körű nem bizalmas változatának közzététele révén történő nyilvánosságra hozatala a felperes szerint idegen azoktól a céloktól, amelyek érdekében az említett információkat beszerezték. E következtetést megerősíti az iratbetekintési közlemény 48. pontja, amelyből kitűnik, hogy iratbetekintés csak azzal a feltétellel biztosítható, ha az ily módon megszerzett információ csak olyan bírósági vagy közigazgatási eljárás céljaira használható fel, amelynek tárgya a szóban forgó uniós versenyszabályoknak a kapcsolódó közigazgatási eljárásban történő alkalmazása.

167    A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

168    E tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy nem lehet helyt adni a felperes azon okfejtésének, amelynek keretében a megtámadott határozattal szemben a jelen jogalap címén megfogalmazott kifogásait az iratbetekintési közlemény 48. pontjára kívánja alapítani.

169    Mint azt ugyanis a Bizottság helyesen állítja, az iratbetekintési közlemény 48. pontjának szövegéből az következik, hogy az e pontban foglalt tilalom – amelynek értelmében a vizsgálati iratanyagban szereplő dokumentumokat nem lehet az olyan bírósági vagy közigazgatási eljárások céljaitól eltérő egyéb célokra felhasználni, amelyek tárgya a szóban forgó uniós versenyszabályoknak a kapcsolódó közigazgatási eljárásban történő alkalmazása – azon személyekre, vállalkozásokra és vállalkozások társulásaira vonatkozik, amelyekhez a Bizottság kifogásközlést intézett, és amelyek az iratbetekintési közlemény 3. pontja értelmében betekinthetnek az említett iratanyagba. A hivatkozott 48. pontnak tehát nem az a tárgya, hogy az EK 81. cikk megsértésével kapcsolatos vizsgálat során beszerzett nyilatkozatoknak vagy dokumentumoknak a Bizottság általi felhasználását keretek közé szorítsa.

170    Továbbá az 1/2003 rendelet 28. cikkének (1) bekezdésében megfogalmazott célhoz kötöttségi elv megsértésére alapított kifogást illetően emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés értelmében az említett rendelet 17–22. cikke alapján folytatott eljárások keretében gyűjtött információkat csak arra a célra lehet felhasználni, amelyre beszerezték azokat, mindez pedig e rendelet 12. és 15. cikkének sérelme nélkül, amelyek a tagállami versenyhatóságok és a Bizottság közötti információcserére, valamint a tagállami bíróságokkal való együttműködésre vonatkoznak.

171    E kifogásnak azonban nem lehet helyt adni, anélkül hogy egyáltalán határozni kellene a felek által megvitatott azon kérdésről, hogy a vizsgálat során a Bizottsággal önként közölt információk az említett rendelkezés hatálya alá tartoznak‑e, annak ellenére, hogy az 1/2003 rendelet 17–22. cikke a Bizottság vizsgálati hatásköreinek keretek közé szorítására irányul.

172    A Bizottság által az 1/2003 rendelet 23. cikke alapján hozott határozatok közzététele ugyanis főszabály szerint – mint azt e rendelet 30. cikke is tanúsítja – azon közigazgatási eljárás utolsó szakaszát képezi, amelynek során a Bizottság megállapítja és szankcionálja az EK 81. cikk megsértéseit.

173    A fentiekből – a Bizottság vizsgálati iratanyagában szereplő bizalmas információknak biztosítandó védelem sérelme nélkül – az következik, hogy amennyiben a Bizottság közzéteszi e határozatok olyan információkat tartalmazó nem bizalmas változatát, amelyeket a vállalkozások az engedékenységi program előnyeiben való részesülés érdekében önként közöltek vele, ez nem minősíthető idegennek azon indoktól, amelynek alapján az említett információkat beszerezték.

174    E megállapítás végeredményben lehetővé teszi a jelen ügynek a fenti 121. pontban hivatkozott Asociación Española de Banca Privada és társai ügyben hozott azon ítélettől való megkülönböztetését, amelyre a felperes utalt. Anélkül ugyanis, hogy egyáltalán emlékeztetni a 17. rendelet 20. cikkének (1) bekezdése és az e rendelet helyébe lépő 1/2003 rendelet 28. cikkének (1) bekezdése között fennálló különbségekre, elegendő megállapítani, hogy a hivatkozott ítélet arra vonatkozott, hogy a nemzeti hatóságok bizonyítékként felhasználhatják‑e a Bizottság által a vállalkozásoktól beszerzett azon információkat, amelyeket nem említett a Bizottságnak a versenyjog megsértését szankcionáló, a 17. rendelet 21. cikkében megállapított feltételeknek megfelelően közzétett határozata, a Bíróság pedig úgy ítélte meg, hogy az ilyen felhasználás tilos, mivel idegen attól az indoktól, amelynek alapján a Bizottság az ilyen információkat beszerezte (a fenti 121. pontban hivatkozott Asociación Española de Banca Privada és társai ügyben hozott ítélet 35–38. és 47–54. pontja).

175    Következésképpen az ötödik jogalap nem megalapozott, ezért azt, valamint a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

176    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a szerint a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

177    Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell őt a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék az Evonik Degussa GmbH‑t kötelezi a költségek viselésére, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban felmerült költségeket is.

Papasavvas Forwood Bieliūnas

Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. január 28‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: német.