A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hatodik tanács)
2019. június 27.(*)
„Intézményi jog – Az európai parlamenti képviselőket megillető költségtérítésekre és juttatásokra vonatkozó szabályzat – Útiköltségek – Parlamenti asszisztensi költségek – Jogalap nélkül kifizetett összegek behajtása – Védelemhez való jog – Bizonyítékok közlése – Indokolási kötelezettség – Ténybeli hiba – Arányosság”
A T‑135/18. sz. ügyben,
Szegedi Csanád (lakóhelye: Budapest [Magyarország], képviseli: Bodó K. ügyvéd)
felperesnek
az Európai Parlament (képviselik: N. Görlitz, S. Seyr és Simon B., meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
a Parlament főtitkára által 2017. november 30‑án hozott, útiköltségek és parlamenti asszisztensi költségek címén jogalap nélkül kifizetett 264 196,11 euró összegnek a felperestől való behajtásáról szóló határozat, valamint az ehhez kapcsolódó 2017. december 19‑i terhelési értesítés megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),
tagjai: G. Berardis elnök, S. Papasavvas (előadó) és O. Spineanu‑Matei bírák,
hivatalvezető: P. Cullen tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2019. március 7‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes, Szegedi Csanád, 2009‑től 2014‑ig európai parlamenti képviselő volt.
2 Az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 5a. cikke alapján akkreditált parlamenti asszisztensi minőségben történő foglalkoztatás céljából a Parlament szerződést kötött E. L. T.‑vel és V. J.‑vel. E szerződéseknek, valamint az utólag kötött kiegészítő megállapodásoknak megfelelően E. L. T.‑t 2011. június 1‑jétől, V. J.‑t pedig 2012. szeptember 11‑től a parlamenti ciklus végéig, 2014. július 1‑jéig a felperes segítése céljából foglalkoztatták.
3 2013. február 12‑én az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) vizsgálatot indított az E. L. T.‑vel és a V. J.‑vel kötött szerződésekkel kapcsolatban a felperes által benyújtott költségtérítési kérelmekkel összefüggő jogsértések tárgyában.
4 2015. december 18‑án az OLAF átadta végleges vizsgálati jelentését a Parlamentnek, amely bizonyos szabálytalanságokat állapított meg a felperes útiköltségeinek és parlamenti asszisztensi költségeinek megtérítése iránti kérelmek tekintetében (a továbbiakban: OLAF‑jelentés).
5 2017. január 24‑én a Parlament főtitkára tájékoztatta a felperest arról, hogy az Európai Parlament tagjainak statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedésekről szóló, 2008. május 19‑i és július 9‑i parlamenti elnökségi határozat (HL 2009. C 159., 1. o.; a továbbiakban: végrehajtási intézkedések) 68. cikke alapján behajtási eljárást indít, és felhívta őt észrevételeinek előadására (a továbbiakban: 2017. január 24‑i levél).
6 2017. május 2‑án a felperes előadta észrevételeit (a továbbiakban: 2017. május 2‑i észrevételek).
7 A 2017. november 30‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) a Parlament főtitkára megállapította, hogy útiköltségek, valamint E. L. T. és V. J. szerződése keretében vállalt költségek címén 264 196,11 euró összeget jogalap nélkül fizettek ki a felperesnek, és azt be kell hajtani. Egyben megbízta a Parlament engedélyezésre jogosult tisztviselőjét, hogy intézkedjen a szóban forgó összeg behajtása iránt.
8 2017. december 19‑én a Parlament Pénzügyi Főigazgatóságának főigazgatója – a Parlament engedélyezésre jogosult tisztviselőjeként – kibocsátotta a 2017‑1635. sz. terhelési értesítést, amely elrendelte 264 196,11 euró összeg 2018. január 5‑ig történő behajtását (a továbbiakban: terhelési értesítés).
9 2018. február 26‑án a felperes a végrehajtási intézkedések 72. cikkének (2) bekezdése alapján reklamációt intézett a quaestorokhoz a megtámadott határozat ellen.
Az eljárás és a felek kérelmei
10 A Törvényszék Hivatalához 2018. március 5‑én benyújtott keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet.
11 2018. szeptember 13‑án a felperes a Törvényszék eljárási szabályzatának 91. cikke szerinti bizonyításfelvétel címén a személyes meghallgatását, valamint E. L. T. és V. J. tanúkénti meghallgatását kérte. A Parlament az előírt határidőn belül benyújtotta észrevételeit e kérelemre.
12 Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (hatodik tanács) az eljárás szóbeli szakaszának megnyitásáról határozott.
13 A Törvényszék a 2019. március 7‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.
14 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– semmisítse meg a terhelési értesítést.
15 A felperes keresetlevelében a terhelési értesítés végrehajtásának felfüggesztését is kéri.
16 A Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:
– mint elfogadhatatlant utasítsa el a terhelési értesítés végrehajtásának felfüggesztésére irányuló kérelmet;
– mint részben elfogadhatatlant és részben megalapozatlant utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
Az elfogadhatóságról
A kereset elfogadhatóságáról
17 A Parlament megítélése szerint a keresetlevél nem tartalmazza a felhozott jogalapok felsorolását, és így nem tesz eleget az eljárási szabályzat 76. cikke d) pontjának. Ezért legalábbis részben elfogadhatatlan.
18 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 21. cikkének első albekezdése szerint, amely ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése, valamint az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontja alapján a Törvényszék előtti eljárásra is irányadó, a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid összefoglalását. Ezeknek kellően egyértelműnek és pontosnak kell lenniük, hogy lehetővé tegyék az alperes számára védekezése előkészítését és a Törvényszék számára a keresetről való határozathozatalt, adott esetben további információ nélkül. A jogbiztonság és a gondos igazságszolgáltatás biztosítása érdekében a kereset elfogadhatóságához szükséges, hogy maga a keresetlevél szövege tartalmazza az alapjául szolgáló alapvető jogi és ténybeli elemeket, ha összefoglaló jelleggel is, de összefüggő és érthető módon (1993. április 28‑i De Hoe kontra Bizottság végzés, T‑85/923, EU:T:1993:39, 20. pont; 1999. május 21‑i Asia Motor France és társai kontra Bizottság végzés, T‑154/98, EU:T:1999:109, 49. pont; 1999. június 15‑i Ismeri Europa kontra Számvevőszék ítélet, T‑277/97, EU:T:1999:124, 28. és 29. pont).
19 A jelen ügyben egyfelől meg kell jegyezni, hogy nem vitatott, hogy a keresetlevél nem tartalmazza a kereset alátámasztására felhozott jogalapok felsorolását és az egyes szakaszai előtt nem szerepel cím. Az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontja azonban nem követel meg ilyen felsorolást és címeket, hanem azt követeli meg, hogy a hivatkozott jogalapok rövid összefoglalás tárgyát képezzék. A Törvényszék eljárási szabályzatának gyakorlati végrehajtási rendelkezései (HL 2015. L 152., 1. o.) – a keresetindítás időpontjában alkalmazandó szövege – 127. pontjának második és harmadik mondata hasonlóképpen annak kifejtésére szorítkozik, hogy „[á]ltalában célszerű” a felhozott jogalapoknak a jogi érvelést megelőző, vázlatos ismertetése, és „különösen célszerű” a felhozott jogalapok mindegyikét címmel ellátni annak érdekében, hogy azok könnyen azonosíthatók legyenek. E rendelkezés azonban nem támaszt semmilyen szigorú követelményt e tekintetben. Így bármennyire is sajnálatos a jogalapok felsorolásának és azok némelyike címének hiánya, ez önmagában nem eredményezheti a kereset elfogadhatatlanságát.
20 Másfelől meg kell állapítani, hogy a keresetlevél kilenc részre oszlik, amelyeket – a harmadik, az ötödik és a hatodik kivételével – a tárgyat röviden megjelölő címmel láttak el. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a kilencedik rész különösen a keresetindítási határidőre, a Törvényszék hatáskörére, az eljárás nyelvére, a tanúkénti meghallgatás iránti kérelemre és a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelemre vonatkozó észrevételeket tartalmaz. Az előző nyolc részt illetően a keresetlevélből világosan kitűnik, hogy a felperes által a kereset alátámasztására felhozott jogalapokra vonatkoznak. Így, noha e részek némelyike nincs címmel ellátva, a keresetlevél szövegéből könnyen levezethető, hogy a felperes lényegében nyolc jogalapra hivatkozik, amelyeket ténybeli hibákra, a védelemhez való jognak, valamint a tisztességes eljárás és a fegyveregyenlőség elvének megsértésére, a bizonyítási teher megfordítására, a szóban forgó összegek behajtása jogalapjának hiányára, az arányosság elvének megsértésére, a végrehajtási intézkedések 39a. cikke relevanciájának hiányára, az indokolási kötelezettség megsértésére, valamint a végrehajtási intézkedések 13. és 15. cikkének megsértésére alapít.
21 E körülmények között meg kell állapítani, hogy a keresetlevél az eljárási szabályzat 76. cikke d) pontjának megfelelően tartalmazza a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Meg kell egyébként jegyezni, hogy a Parlament az ellenkérelmében azonosította a felperes által felhozott összes kifogást, és módjában állt azokra válaszolni, azon körülménytől függetlenül, hogy azt az említett kifogásokat négy jogalap köré csoportosítva tette.
22 Következésképpen a Parlament által felhozott elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.
A terhelési értesítés végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelem elfogadhatóságáról
23 A felperes keresetlevelében a terhelési értesítés végrehajtásának felfüggesztését is kéri.
24 A Parlament e kérelem elfogadhatatlanságára hivatkozik, mivel azt nem külön beadványban nyújtották be.
25 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 156. cikkének (5) bekezdése értelmében a valamely intézmény által hozott jogi aktus végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmet külön beadványban kell benyújtani.
26 Mivel a jelen ügyben a terhelési értesítés végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmet nem külön beadványban nyújtották be, azt mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
Az ügy érdeméről
27 A felperes keresetének alátámasztására lényegében nyolc, a fenti 20. pontban felidézett jogalapra hivatkozik.
28 A Törvényszék legelőször a hetedik, a második és az első jogalap vizsgálatát tartja célszerűnek, majd a harmadik és a negyedik jogalap együttes vizsgálatát, végül pedig a hatodik, nyolcadik és ötödik jogalap vizsgálatát.
A hetedik, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapról
29 A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat és a terhelési értesítés sem tartalmaz igazolást, azokban nincs kimunkálva és levezetve a visszafizetni kért összegek megállapítása. Az ezen összeg és az állítólagos jogsértések közötti kapcsolat nincsen levezetve.
30 A Parlament vitatja ezt az érvelést.
31 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében előírt indokolásnak a kérdéses jogi aktus jellegéhez kell igazodnia, és abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie az aktust kibocsátó intézmény érvelésének, oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, illetve hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Az indokolási kötelezettséget az adott eset körülményei alapján kell megítélni. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, amennyiben azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk második bekezdése követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is. Az érintett intézmény különösen nem köteles állást foglalni az érdekeltek által elé terjesztett minden érvet illetően, hanem elegendő, ha a határozat rendszere szempontjából alapvető fontosságú tényeket és jogi megfontolásokat ismerteti (lásd: 2014. április 30‑i Hagenmeyer et Hahn kontra Bizottság ítélet, T‑17/12, EU:T:2014:234, 173. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
32 A jelen ügyben egyfelől, az útiköltségeket illetően, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat (14)–(17) preambulumbekezdése részletesen kifejti legelőször is azon, nyolc úttal kapcsolatos költségtérítési kérelmekre vonatkozóan feltárt szabálytalanságokat, amelyek igazolták, hogy a Parlament szolgálatai – amint az említett határozat (17) preambulumbekezdéséből kiderül – ellenőrizzék, hogy az e címen visszatérített költségeket egészben vagy részben jogalap nélkül fizették‑e ki, és azokat be kell‑e hajtani. A megtámadott határozat ezt követően a (18) preambulumbekezdésében kifejti, hogy a Parlament szolgálatai megállapították, hogy a felperes félrevezető dokumentumokkal alátámasztott, az utazási költségek visszatérítése iránti kérelmeket nyújtott be a Parlamentnek, és ez utóbbi e címen 8273,83 euró összeget fizetett ki. Ugyanezen preambulumbekezdés továbbá részletezi az érintett nyolc utazás mindegyikének teljes összegét is. A megtámadott határozat (19) preambulumbekezdésében az a következtetés szerepel, hogy a Parlament a felperes útiköltségeire jogalap nélkül fizetett ki 8273,83 euró összeget. Végül a megtámadott határozat (35)–(41) preambulumbekezdése a felperes által a 2017. május 2‑i észrevételeiben előterjesztett érvek elemzését tartalmazza, amelyeket – különösen a felperes által benyújtott bizonyítékok hiányában – a Parlament elutasított.
33 Ami másfelől a parlamenti asszisztensi költségeket illeti, a megtámadott határozat legelőször is a (20)–(25) preambulumbekezdésében kifejti az E. L. T. és V. J. szerződéseivel kapcsolatos szabálytalanságokra vonatkozó OLAF‑jelentés főbb megállapításait. A (28) preambulumbekezdés kiemeli, hogy a Parlament szolgálatai ellenőrizték, hogy az e szerződések alapján esedékes összegek kifizetésére részben vagy egészben jogalap nélkül került‑e sor, és be kell‑e azokat hajtani. A megtámadott határozat a (29) preambulumbekezdésében ezt követően kifejti, hogy a Parlament szolgálatai megállapították, hogy a felperes és a parlamenti asszisztensek közötti hatékony munkakapcsolat valódisága nem bizonyított, és ilyen körülmények között a Parlament jogalap nélkül fizette ki ez utóbbiak díjazását (az alapilletményt, a családi támogatásokat és a külföldi munkavégzési támogatást), nevezetesen E. L. T. esetében 200 833,65 eurót, V. J. esetében pedig 55 088,63 eurót, amely összegeket vissza kell fizettetni. Végül a megtámadott határozat (42)–(46) preambulumbekezdése a felperes által a 2017. május 2‑i észrevételeiben előterjesztett érvek elemzését tartalmazza. A megtámadott határozat a (46) preambulumbekezdésében e tekintetben kifejti, hogy az OLAF‑jelentés megállapította, hogy az érintett asszisztensek külső tevékenységeket folytattak, és ennek következtében a munkaidő alatt nem voltak jelen a munkahelyükön, ráadásul a felperes semmilyen további igazoló dokumentumot vagy magyarázatot nem nyújtott az előírt határidőn belül. A megtámadott határozat szerint nincs elegendő bizonyíték a parlamenti asszisztensi költségeknek E. L. T. és V. J. számára történő – az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata 12c., 20. és 60. cikkének, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 5a., 127. és 131. cikkének, valamint a végrehajtási intézkedések 33. cikke (1) bekezdésének, 39a. cikkének és 62. cikkének megfelelő – felhasználására.
34 A megtámadott határozat (47) preambulumbekezdésében az a következtetés szerepel, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a megtérített útiköltségek, valamint az E. L. T. és V. J. szerződéseivel kapcsolatban megtérített költségek ténylegesen felmerültek, és az említett határozat (49) preambulumbekezdése szerint az e címen megtérített költségeket a felperesnek vissza kell fizetnie.
35 A fentiekből az következik, hogy a megtámadott határozat a jogilag megkövetelt módon ismerteti annak indokait, amelyek miatt a kérdéses összeget vissza kell fizetni, valamint ezen összeg megállapításának módját.
36 Ebből következően a hetedik jogalapot el kell utasítani.
A második, a védelemhez való jog, valamint a tisztességes eljárás és a fegyveregyenlőség elvének megsértésére alapított jogalapról
37 A felperes kifejti, hogy kérte, hogy a megtámadott határozat alapját képező bizonyítékokat közöljék vele annak érdekében, hogy észrevételeket tehessen rájuk. Mivel a Parlament főtitkára elutasította e kérelmet, sérült a felperes védelemhez való joga, valamint a tisztességes eljárás és a fegyveregyenlőség elve. A felperes ezen összefüggésben kiemeli, hogy a magyar jogszabályok értelmében nem köteles 2010‑ből, illetve 2011‑ből származó igazoló dokumentumokat megőrizni, és így észrevételeket kifejteni kizárólag a Parlament birtokában lévő bizonyítékok megismerése után tud. Azt is hangsúlyozza válaszában, hogy – a 2017. január 24‑i levélben szereplő kifogásokra tekintettel – észrevétele e tekintetben E. L. T. és V. J. szokásos lakóhelyére és külső tevékenységeire vonatkozhatott. Márpedig a megtámadott határozat azt rója a terhére, hogy nem sikerült bizonyítania, hogy E. L. T. és V. J. ténylegesen parlamenti asszisztensként dolgozott volna. A megfogalmazott kifogások közötti ezen eltérésekre tekintettel a felperes megítélése szerint az észrevételek előterjesztésekor még nem volt abban a helyzetben, hogy bizonyítást ajánljon fel E. L. T. és V. J. tényleges munkavégzésével kapcsolatban.
38 A Parlament kiemeli, hogy a 2017. január 24‑i levél részletesen ismerteti az állított tényeket, így a felperesnek lehetősége volt kifejteni az azokra vonatkozó álláspontját, és ezáltal gyakorolni a védelemhez való jogát. A felperes egyébként ismertette álláspontját e tényekkel kapcsolatban. Ami az OLAF‑jelentés alapját képező bizonyítékok közlésére irányuló kérelmet illeti, a megtámadott határozat kifejti, hogy sem az OLAF, sem a Parlament nem köteles átadni az érintett képviselőnek az OLAF által készített jelentést. A 2017. január 24‑i levélben mégis tájékoztatták a felperest az OLAF‑jelentés legfontosabb megállapításairól. Az igazoló dokumentumok megőrzésére vonatkozó kötelezettséggel kapcsolatos érvet illetően a Parlament azt a választ adja, hogy a képviselő köteles előterjeszteni az ilyen dokumentumokat, így megőrizni is azokat. Azt is hangsúlyozza, hogy a parlamenti asszisztensek munkavégzésének valódisága számos konkrét bizonyítékkal igazolható. A Parlament szerint a felperesnek minden lehetősége megvolt arra, hogy előterjesszen olyan bizonyítékokat, amelyek cáfolják a terhére rótt tényeket. A 2017. január 24‑i levél és a megtámadott határozat közötti eltérésekre vonatkozó állítást illetően a Parlament vitatja az azok közötti eltéréseket. A Parlament szerint ugyanis a 2017. január 24‑i levélből a felperes számára nyilvánvalónak kellett lennie, hogy ha nem terjeszt elő a kérdéses összegeknek a végrehajtási intézkedésekkel összhangban történő felhasználását alátámasztó bizonyítékokat, akkor a Parlament főtitkára ezen összegeket jogalap nélkül kifizetettnek fogja tekinteni, és el fogja rendelni a behajtásukat. A Parlament álláspontja szerint a felperesnek a 2017. január 24‑i levél alapján tisztában kellett lennie azzal, hogy a behajtást elkerülendő elő is kell terjesztenie őket.
39 E tekintetben rögtön meg kell jegyezni, hogy az igazoló dokumentumok megőrzésére irányuló kötelezettséggel kapcsolatos érvelés főként a bizonyításfelvétel kérdésére vonatkozik, és a harmadik jogalap keretében kerül megvizsgálásra.
40 Ezen túlmenően emlékeztetni kell arra, hogy a védelemhez való jognak minden olyan eljárásban való tiszteletben tartása, amelyet valamely személy ellen indítottak, és amely esetleg e személyt elmarasztaló jogi aktus meghozatalához vezethet, az uniós jog egyik alapelvét képezi, amely jogot még az adott eljárásra vonatkozó szabályozás teljes hiányában is biztosítani kell (lásd: 2010. május 12‑i CPEM kontra Bizottság végzés, C‑350/09 P, nem tették közzé, EU:C:2010:267, 75. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
41 A jelen ügyben a felperes azt állítja, hogy bizonyítékokon kell nyugodniuk a megtámadott határozatban szereplő állításoknak, különösen az arra vonatkozóknak, hogy négy alkalommal diszkont légitársasággal utazott, hogy az általa használt gépjármű üzemanyagtípusa eltért a költségtérítési kérelemhez mellékelt számlákon szereplőtől, hogy a számlák alapján rekonstruált útvonal, illetőleg a költségtérítési igényben hivatkozott útvonal nem adekvát egymással, hogy V. J. Magyarországon főállásban volt bejelentve, E. L. T. pedig belsőépítészként tevékenykedett és bécsi (Ausztria) lakosként regisztrálta magát, továbbá hogy E. L. T. és V. J. jelenlétei csak eseti jellegűek voltak a Parlamentben. A kérelmei ellenére azonban a Parlament főtitkára nem közölte vele azon bizonyítékokat, amelyeken a fenti tényállítások alapulnak.
42 E tekintetben legelőször is emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának „A megfelelő ügyintézéshez való jog” című 41. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírja mindenkinek a jogát arra, hogy a személyére vonatkozó iratokba a bizalmas adatkezeléshez, illetőleg a szakmai és üzleti titokhoz fűződő jogos érdekek tiszteletben tartása mellett betekintsen. Ezen iratbetekintési jog azt jelenti, hogy a szóban forgó intézmény köteles az érintett személy számára lehetőséget biztosítani arra, hogy tanulmányozza a vizsgálati aktában található valamennyi olyan iratot, amely releváns lehet a védekezéséhez.
43 Ezt követően meg kell jegyezni, hogy az OLAF által lefolytatott vizsgálatokról, valamint az 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és az 1074/1999/Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. szeptember 11‑i 883/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 248., 1. o.) 10. cikkének (2) bekezdése szerint a belső vizsgálatok lefolytatása során bármilyen formában továbbított vagy megszerzett információ szakmai titoktartás tárgyát képezi, és azt az Unió intézményeire vonatkozó szabályok értelmében védelemben kell részesíteni.
44 Ki kell továbbá emelni, hogy a 883/2013 rendelet 11. cikkének (4) bekezdése előírja, hogy a belső vizsgálatot követően készített jelentéseket, valamint az azokkal összefüggő összes vonatkozó dokumentumot meg kell küldeni az érintett intézménynek, szervnek, hivatalnak vagy ügynökségnek, amely a vizsgálat eredményének megfelelően fegyelmi vagy jogi jellegű intézkedéseket hoz. Egyetlen rendelkezés sem írja azonban elő azt, hogy a vizsgálati jelentést közöljék az érintett személlyel (lásd analógia útján: 2017. május 18‑i Panzeri kontra Parlament ítélet, T‑166/16, nem tették közzé, EU:T:2017:347, 98. pont).
45 Végül meg kell jegyezni, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az OLAF‑ra alkalmazandó jogszabályok főszabály szerint kizárják az érintett személyek OLAF ügyirataihoz való hozzáférésének jogát, és az OLAF végleges jelentése címzettjeinek minősülő hatóságoknak – a rájuk alkalmazandó eljárási szabályokkal összhangban – kizárólag akkor kell az érintett személyek számára hozzáférést biztosítaniuk e jelentéshez, lehetővé téve számukra a védelemhez való joguk gyakorlását, ha az e személyeknek sérelmet okozó aktusok elfogadása áll szándékukban (2016. május 26‑i International Management Group kontra Bizottság ítélet, T‑110/15, EU:T:2016:322, 36. pont).
46 A jelen ügyben meg kell jegyezni egyfelől azt, hogy a felperes nem fért hozzá sem az OLAF‑jelentéshez, sem pedig annak ügyirataihoz, másfelől a 2017. január 24‑i levélben és a megtámadott határozatban szereplő tényállítások alapjául szolgáló bizonyítékokat nem közölték vele, amit a tárgyaláson megerősítettek. Közelebbről, az útiköltségeket illetően, a megtámadott határozat a gépjárművel történő utazással kapcsolatos szabálytalanságokra hivatkozik, konkrétan az út személygépkocsi helyett repülőgéppel történő megtételével, valamint a használt gépkocsihoz szükséges üzemanyag és az üzemanyagszámlák megfelelésével kapcsolatos szabálytalanságokra. A parlamenti asszisztensi költségeket illetően a megtámadott határozat E. L. T. és V. J. külső tevékenységeire és lakóhelyére vonatkozó állításokra hivatkozik. Márpedig e megállapításokkal kapcsolatban egyetlen bizonyítékot sem közöltek a felperessel.
47 A 2017. január 24‑i levélben a Parlament főtitkára kétségkívül ismertette a felperessel az OLAF‑jelentés főbb következtetéseit, tájékoztatta őt a végrehajtási intézkedések 68. cikke szerinti eljárás megindításáról, és felhívta arra, hogy egy hónapon belül tegye meg észrevételeit, valamint terjesszen elő minden olyan bizonyítékot, amely megcáfolhatja a szóban forgó előzetes megállapításokat.
48 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Parlament főtitkára a 2017. január 24‑i levelével tiszteletben tartotta a felperes meghallgatáshoz való jogát. A meghallgatáshoz való jog alkalmazása ugyanis nem feltétlenül jelenti az érintett személyes meghallgatását, az észrevételek írásbeli előterjesztésének lehetősége szintén lehetővé teszi az e jognak való megfelelést (2017. november 29‑i Bilde kontra Parlament ítélet, T‑633/16, nem tették közzé, EU:T:2017:849, 101. pont). El kell tehát utasítani a felperes által a tárgyaláson kifejtett és azon körülményre vonatkozó érveket, hogy nem hallgatta meg őt a Parlament főtitkára.
49 Egyébként a 2017. január 24‑i levél keltét követően előterjesztett, 2017. május 2‑i észrevételek kellően részletesek, és egyaránt vonatkoznak az utazási és a parlamenti asszisztensi költségekre.
50 Annak meghatározása érdekében, hogy a felperesnek e körülmények között módjában állt‑e, hogy a védelemhez való jogára érvényesen hivatkozzon, különbséget kell tenni a parlamenti asszisztensi költségek és az utazási költségek között.
51 Ami egyrészt a parlamenti asszisztensi költségeket illeti, a Parlament főtitkára a 2017. január 24‑i levelében kifejtette a felperesnek azon indokokat, amelyek miatt úgy ítélte meg, hogy a felperes és a parlamenti asszisztensek közötti hatékony munkakapcsolat valódisága nem bizonyított. A felperesnek kellett tehát az ezzel kapcsolatos észrevételeit előadnia, és olyan bizonyítékokat benyújtania, amelyek lehetővé teszik e kapcsolatok valódiságának igazolását, amint arra az említett levél alkalmat adott számára. A Parlamentnek e célból nem kellett előzetesen közölnie vele azokat a dokumentumokat, amelyek alapján kételyei támadtak e tekintetben, hanem részletesen ismertetnie kellett – amint azt meg is tette a jelen ügyben (lásd a fenti 33. pontot) – annak indokait, amelyek miatt ilyen kételyeket táplált. A felperesnek ezt követően teljes mértékben lehetősége volt arra, hogy a szóban forgó kapcsolatok valódiságát alátámasztó, illetve a Parlament főtitkárának – különösen a parlamenti asszisztensek lakóhelyére, a munkavégzés helyén való tartózkodásukra, valamint a külső tevékenységeikre vonatkozó – állításait vitató, releváns bizonyítékokat benyújtsa. Ebből következik, hogy ahhoz, hogy a felperes érvényesen hivatkozhasson a védelemhez való jogára, a Parlamentnek nem kellett vele közölnie az ezen asszisztensek munkavégzésének valódiságával kapcsolatban táplált kételyekre vonatkozó iratokat. Ebből az is következik, hogy a felperes tévesen hivatkozik a 2017. január 24‑i levélben és a megtámadott határozatban szereplő kifogások közötti eltérésre, és tévesen állítja azt, hogy észrevételeinek az említett levelet követő előterjesztésekor nem volt lehetősége a parlamenti asszisztensek tényleges munkavégzésére vonatkozóan bizonyítékot szolgáltatni. A felperes egyébként a 2017. május 2‑i észrevételeiben kifejezetten kijelentette, hogy bőséges okirati bizonyítékot tud felmutatni annak igazolására, hogy az említett asszisztensek segítették munkáját, azonban nem csatolja azokat az említett észrevételekhez, mert azok „túl terjedelmesek”. E körülmények között el kell utasítani a jelen jogalapot a parlamenti asszisztensi költségekre vonatkozó részében.
52 Ami másfelől az útiköltségeket illeti, elöljáróban ki kell emelni, hogy – amint a végrehajtási intézkedésekből kiderül – e költségeket úti okmányok és egyéb igazoló dokumentumok alapján térítik meg, amelyeket az érintett képviselőnek a költségtérítési kérelem benyújtásakor kell bemutatnia. E helyzet tehát különbözik a parlamenti asszisztensi költségek kifizetésétől, amelyre anélkül kerül sor, hogy a felperes e költségek végrehajtási intézkedéseknek való megfelelőségét alátámasztó bizonyítékokat mutatna be e célból. Így a parlamenti asszisztensi költségek esetén az érintett képviselőnek kell bizonyítani azok végrehajtási intézkedéseknek való megfelelőségét, miután a valószínűsítő körülmények alapján a Parlament kételyeket táplál e tekintetben, az útiköltségek esetén pedig ezen intézménynek kell a birtokában lévő bizonyítékok alapján pontosan megfogalmaznia az e költségek végrehajtási intézkedéseknek való megfelelősének hiányára vonatkozó kifogásokat, és lehetővé kell tennie az érintett képviselő számára ezen állítások megcáfolását, ami az említett bizonyítékok közlését jelenti. A jelen ügyben az útköltségeket illetően a megtámadott határozat konkrét és részletes tényállításokon alapul. Az említett határozatból és a tárgyaláson ezzel kapcsolatban adott magyarázatokból így kiderül, hogy ezen állítások a felperes által az útiköltség‑térítési kérelmei benyújtásakor szolgáltatott információkon, valamint adott esetben más, különösen az OLAF, a magyar csaláselleni hivatalok, illetve a Parlament által gyűjtött információkon alapulnak. Márpedig meg kell állapítani, hogy ahhoz, hogy a felperes megfelelően elő tudja adni álláspontját és eredményesen tudja cáfolni a szóban forgó állításokat, közölni kellett vele azon bizonyítékokat, amelyekre a Parlament az említett állítások során támaszkodott, nevezetesen az általa nem közölt, valamint a költségtérítési kérelmeinek benyújtásakor általa közölt információkat egyaránt. Annál is inkább ezen eset áll fenn, hogy azok a tények, amelyekre ezen állítások vonatkoznak, igen régi keletűek, és a szóban forgó utazásokra vonatkozó igazoló dokumentumokat a költségtérítési kérelmek benyújtásakor közölni kellett a Parlamenttel, és így annak szükségessége, hogy a felperes megőrizzen egy másolatot, feleslegesnek tűnhetett számára. Hozzáférést kellett volna biztosítani tehát a felperes számára azon információkhoz, amelyeken a Parlament főtitkára által a 2017. január 24‑i levelében hivatkozott, az útiköltségekre vonatkozó állítások alapulnak. Márpedig ez nem történt meg. E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Parlament – mivel nem közölte a felperessel az útiköltségekkel kapcsolatos állítások alapjául szolgáló információkat – megsértette a felperes védelemhez való jogát.
53 Az ítélkezési gyakorlatból kétségkívül kiderül, hogy esetleges eljárási hiba fennállása esetén a bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az adott ügy sajátos ténybeli és jogi körülményeitől függően a szóban forgó eljárás eltérő eredményhez vezetett volna‑e, ha a felperes jobban biztosíthatta volna védelmét e szabálytalanság hiányában (lásd ebben az értelemben: 2009. december 17‑i M kontra EMEA [felülvizsgálat] ítélet, C‑197/09 RX‑II, EU:C:2009:804, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. szeptember 6‑i Storck kontra OHIM ítélet, C‑96/11 P, nem tették közzé, EU:C:2012:537, 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
54 A jelen ügyben azonban, amint a fentiekből következik, a Parlament főtitkára által a 2017. január 24‑i levélben hivatkozott, útiköltségekkel kapcsolatos állítások eredményes vitatásához szükséges volt az, hogy a felperessel közöljék az azok alapjául szolgáló információkat. Ha erre sor került volna, és a felperes jobban biztosíthatta volna védelmét, nem lett volna kizárt, hogy az eljárás eltérő eredményhez vezet.
55 A fentiekből következően a megtámadott határozatot és következésképpen a terhelési értesítést meg kell semmisíteni az útiköltségekre vonatkozó részükben, 8 273,83 euró összeg erejéig.
56 A felperes által felhozott többi jogalapot ezért csak annyiban kell vizsgálni, amennyiben azok a megtámadott határozatnak a parlamenti asszisztensi költségekre vonatkozó része ellen irányulnak.
Az első, ténybeli hibákra alapított jogalapról
57 A felperes vitatja a megtámadott határozatban megállapított tényállást, különösen az asszisztensi költségek megtérítése tekintetében.
58 A Parlament kifogásolja, hogy a felperes nem terjeszt elő semmilyen jogi érvelést állításai alátámasztására, és egyetlen olyan rendelkezésre sem hivatkozik, amelyet megsértettek volna. Az első jogalap ezért elfogadhatatlan.
59 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperes e jogalappal a megtámadott határozatban megállapított tényállást vitatja. A parlamenti asszisztensi költségeket illetően kifejti, hogy az érintett időszakban V. J. és E. L. T. egyaránt a képviselői munkáját segítette Brüsszelben (Belgium) és Strasbourgban (Franciaország), és hogy nem volt tudomása arról, hogy V. J. Magyarországon főállásban volt bejelentve, E. L. T. pedig belsőépítészként dolgozott és Bécsben lakott.
60 Meg kell azonban állapítani, hogy a felperes pusztán állításokat tesz, semmilyen koherens jogi érvelést nem ad elő, és egyetlen olyan bizonyítékot sem terjeszt elő, amely alátámasztaná, hogy a Parlament főtitkára – annak megállapításával, hogy 255 922,28 euró összeget jogalap nélkül fizettek ki az E. L. T. és V. J. munkaszerződéséhez kapcsolódó parlamenti asszisztensi költségek címén –ténybeli hibákat vétett volna. Különösen nem nyújtotta be a jelen kereset alátámasztására azt a bőséges okirati bizonyítékot, amely igazolná, hogy a parlamenti asszisztensek segítették őt; e bizonyítékokra a 2017. május 2‑i észrevételekben hivatkozott, és – amint azt egyébként kifejezetten elismerte a tárgyaláson – soha nem közölte azokat a Parlament főtitkárával.
61 Ebből következik, hogy az első jogalapot mint nyilvánvalóan megalapozatlant el kell utasítani, anélkül hogy meg kellene vizsgálni a Parlament által felhozott elfogadhatatlansági kifogást.
A harmadik, a bizonyítási teher megfordítására alapított jogalapról, és a negyedik, a szóban forgó összegek behajtásához szükséges jogalap hiányára alapított jogalapról
62 A felperes a harmadik jogalap keretében kifejti, hogy a Parlament főtitkára által hivatkozott ítélkezési gyakorlat, amely szerint a képviselő feladata a költségek szabályszerűségének bizonyítása, nem releváns. Ezen ítélkezési gyakorlat ugyanis olyan tényállásokra vonatkozik, amelyekre a Parlament képviselőit megillető költségtérítésekre és juttatásokra vonatkozó szabályzat volt alkalmazandó, és nem – mint a jelen esetben – az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek módosításáról szóló, 2009. február 23‑i 160/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 55., 1. o.). Márpedig a felperes szerint az említett rendelet hatálybalépése óta az akkreditált parlamenti asszisztensek által végzett munkát érintő bizonyítási teher nem hárulhat a képviselőre, mivel a Parlament, és nem a képviselő köt szerződést velük és fizet díjazást számukra. A felperes válaszában hozzáteszi, hogy a szóban forgó szerződésekre, azok időtartamára és az azok címén kifizetett összegekre vonatkozó okirati bizonyítékok a Parlament, és nem az ő birtokában vannak.
63 A felperes a negyedik jogalappal összefüggésben kiemeli, hogy a helyi asszisztensekkel szemben az akkreditált parlamenti asszisztenseket a Parlament alkalmazza, és közvetlenül ő fizet díjazást számukra, és hogy a képviselő nem részese a velük kötött szerződéseknek. Ezért jogviszony és jogalap hiányában nem állhat fenn visszafizetési kötelezettsége a Parlament irányába a felperesnek.
64 A Parlament vitatja a felperes által a harmadik és a negyedik jogalap alátámasztására felhozott érvelést.
65 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a végrehajtási intézkedések 33. cikke (1) bekezdésének második mondata értelmében a Parlament megtéríti azokat a ténylegesen felmerülő költségeket, amelyek teljes egészükben és kizárólagosan egy vagy több asszisztens alkalmazásából származnak.
66 A végrehajtási intézkedések 33. cikke (2) bekezdésének első mondatával összhangban kizárólag azok a költségek fizethetők ki, amelyek a szükséges asszisztensi segítségnyújtásból fakadnak, és közvetlenül összefüggenek a képviselők parlamenti mandátumának gyakorlásával.
67 A végrehajtási intézkedések 33. cikkének (4) bekezdése továbbá meghatározza a 34. cikk szerinti munkatársakra – vagyis az akkreditált parlamenti asszisztensekre és a helyi asszisztensekre – vonatkozó havi költségtérítés legmagasabb összegét.
68 Az ítélkezési gyakorlat szerint a parlamenti asszisztensi költségek felhasználásának ellenőrzése esetén az érintett képviselőnek tudnia kell bizonyítani, hogy a kifizetett összegeket ténylegesen felmerülő költségek fedezésére használták fel, és azok teljes egészükben és kizárólagosan egy vagy több asszisztens alkalmazásából származnak, amint azt a végrehajtási intézkedések 33. cikke (1) bekezdésének második mondata előírja (lásd ebben az értelemben, analógia útján: 2014. október 10‑i Marchiani kontra Parlament ítélet, T‑479/13, nem tették közzé, EU:T:2014:866, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
69 E vonatkozásban pontosítani kell, hogy a felperes állításával szemben azon körülmény, hogy a megtámadott határozatban hivatkozott és a fenti 68. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat a Parlament képviselőit megillető költségtérítésekre és juttatásokra vonatkozó szabályzat hatálya alá tartozó helyzetekre vonatkozik, és nem – amint a jelen esetben – a 160/2009 rendelettel módosított, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek hatálya alá tartozó helyzetekre, nem bír relevanciával.
70 Egyfelől ugyanis az uniós bíróság alkalmazta ezen ítélkezési gyakorlatot akkreditált parlamenti asszisztenst érintő és a 160/2009 rendelettel módosított, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek hatálya alá tartozó tényállásra is (2018. június 19‑i Le Pen kontra Parlament ítélet, T‑86/17, nem tették közzé, EU:T:2018:357, 126. pont).
71 Másfelől a felperes által hivatkozott azon tény, hogy a képviselő nem áll szerződéses jogviszonyban az akkreditált parlamenti asszisztensekkel, nem befolyásolja a Parlament azon lehetőségét, hogy az említett képviselőtől visszakövetelje az ilyen asszisztensnek jogalap nélkül kifizetett összegeket. Legelőször is, bár az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 5a. cikkéből az következik, hogy az akkreditált parlamenti asszisztenst közvetlen szerződés keretében a Parlament foglalkoztatja azért, hogy közvetlen segítséget nyújtson a képviselőnek parlamenti képviselői feladatai elvégzéséhez, e rendelkezésből mindazonáltal az is következik, hogy az akkreditált parlamenti asszisztenst a képviselő választja ki, és az a képviselő irányítása alatt és utasításai szerint látja el feladatait, kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolat keretében. Ezenfelül az akkreditált parlamenti asszisztens illetménye levonásra kerül az ezen asszisztenst kiválasztó képviselőnek nyújtott parlamenti asszisztensi juttatásból, amelyet a végrehajtási intézkedések 33. cikkének (4) bekezdése állapít meg. Meg kell egyébként jegyezni, hogy a parlamenti asszisztensek havi költségtérítésének az ez utóbbi rendelkezésben rögzített legmagasabb összege mind az akkreditált parlamenti asszisztensekre, mind pedig a helyi asszisztensekre vonatkozik. A végrehajtási intézkedések 33. cikkének (1) bekezdése továbbá nem tesz különbséget az érintett parlamenti asszisztensek kategóriája alapján, mivel a Parlament kizárólag azokat a ténylegesen felmerülő költségeket téríti meg, amelyek teljes egészükben és kizárólagosan egy vagy több asszisztens alkalmazásából származnak, függetlenül attól, hogy akkreditált parlamenti asszisztensekről vagy helyi asszisztensekről van‑e szó. A végrehajtási intézkedések 62. cikkének (1) bekezdése értelmében továbbá az ezen végrehajtási intézkedések és különösen az annak 33. cikke alapján folyósított összegek rendeltetése kizárólag a képviselői mandátum gyakorlásával kapcsolatos tevékenységek finanszírozására irányul. Végül a végrehajtási intézkedések 68. cikkének (1) bekezdése egyfelől pontosítja, hogy a végrehajtási intézkedések alkalmazásával jogalap nélkül kifizetett összegek behajtandók, másfelől a főtitkár utasítást ad arra, hogy ezen összegeket „az érintett képviselőktől” behajtsák, és nem tesz különbséget aszerint, hogy a szóban forgó összegeket a képviselővel fennálló szerződéses jogviszony alapján fizették‑e ki, vagy sem. A végrehajtási intézkedések 68. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy e cikk analóg módon alkalmazandó harmadik felekre, tehát a parlamenti asszisztensekre is. Tekintettel azonban különösen az akkreditált parlamenti asszisztens és az azon képviselő közötti alárendeltségi viszonyra, aki számára ezen asszisztens segítséget nyújt, azon körülményre, hogy a parlamenti asszisztensi költségek rendeltetése kizárólag a képviselői mandátum gyakorlásával kapcsolatos tevékenységek finanszírozása, valamint arra, hogy e költségeket levonják a képviselő számára nyújtott parlamenti asszisztensi juttatásból, meg kell állapítani, hogy a képviselő felelős e juttatásnak a végrehajtási intézkedésekkel összhangban történő felhasználásáért, és adott esetben köteles visszatéríteni az akkreditált parlamenti asszisztens számára jogalap nélkül kifizetett összegeket.
72 Ami a második jogalap keretében a felperes által felhozott, azon érvet illeti (lásd a fenti 37. és 39. pontot), amely szerint a magyar jogszabályok értelmében nem köteles 2010‑ből, illetve 2011‑ből származó iratokat megőrizni, ezen érv nem releváns. Azon a körülményen kívül ugyanis, hogy a magyar jog nem alkalmazandó a végrehajtási intézkedések 68. cikke szerinti eljárás keretében, a képviselőnek be kell tudnia mutatni a végrehajtási intézkedésekkel összhangban történő felhasználást igazoló dokumentumokat, így neki kell képesnek lennie e dokumentumok bemutatására, ennélfogva még a képviselő és az asszisztense közötti munkaviszony nyomainak megőrzését előíró uniós jogi rendelkezés hiányában is meg kell azokat őriznie (lásd ebben az értelemben: 2018. március 7‑i Gollnisch kontra Parlament ítélet, T‑624/16, nem tették közzé, EU:T:2018:121, 111. pont).
73 A fentiek összességéből az következik, hogy az érintett képviselőnek kell bizonyítania, hogy a kapott összegeket a végrehajtási intézkedések 33. cikkével összhangban, a ténylegesen felmerülő költségek fedezésére használták fel, és azok teljes egészükben és kizárólagosan egy vagy több asszisztens alkalmazásából származnak, továbbá hogy a Parlament főtitkára a végrehajtási intézkedések 68. cikkének (1) bekezdése alapján elrendelheti a képviselő mellé akkreditált parlamenti asszisztens részére jogalap nélkül kifizetett összeg behajtását.
74 Ebből következik, hogy a harmadik és a negyedik jogalapot el kell utasítani.
A hatodik, a végrehajtási intézkedések 39a. cikke relevanciájának hiányára alapított jogalapról
75 A felperes kiemeli, hogy a megtámadott határozat a végrehajtási intézkedések 39a. cikkére hivatkozik, noha a 2015. október 26‑i parlamenti elnökségi határozat (HL 2015. C 397., 2. o.), amely módosította a végrehajtási intézkedéseket és e cikket beiktatta, csak 2016. január 1‑jétől alkalmazandó. A hivatkozás tehát nem bírhat relevanciával.
76 A Parlament válaszul előadja, hogy a megtámadott határozat azon alapul, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a parlamenti asszisztensi költségek felhasználása megfelelt az alkalmazási feltételek 33. cikke (1) és (2) bekezdésének.
77 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a parlamenti asszisztensi költségek tekintetében a megtámadott határozatból lényegében az derül ki, hogy a jelen esetben a költségek különösen a végrehajtási intézkedések 39a. cikkének megsértésével merültek fel.
78 Márpedig egyfelől, a felpereshez hasonlóan meg kell állapítani, hogy a végrehajtási intézkedéseknek a munkaszerződés keretében fennálló kötelezettségekre vonatkozó 39a. cikkét a 2015. október 26‑i parlamenti elnökségi határozat 1. cikkének 5. pontja iktatta be, és e cikk – ugyanezen határozat 2. cikkének második bekezdése értelmében – 2016. január 1‑jétől alkalmazandó. Ebből következik, hogy a végrehajtási intézkedések 39a. cikke időbeli hatályát tekintve nem alkalmazható a jelen tényállásra. Másfelől rá kell mutatni, hogy a végrehajtási intézkedések 34. cikkének (3) bekezdésével összhangban, annak 35–42. cikke nem vonatkozik az akkreditált parlamenti asszisztensekre. Ezért a végrehajtási intézkedések 39a. cikke tárgyi hatályát tekintve nem alkalmazható a jelen tényállásra.
79 Ebből következik, hogy a Parlament tévesen hivatkozott a végrehajtási intézkedések 39a. cikkére a megtámadott határozatban.
80 E következtetés azonban nem befolyásolja a megtámadott határozat jogszerűségét. E határozat ugyanis a parlamenti asszisztensi költségekre vonatkozó részében nem kizárólag a végrehajtási intézkedések 39a. cikkének megsértésén alapul, hanem a végrehajtási intézkedések több rendelkezésének megsértésén. A megtámadott határozatból így kiderül, hogy különösen a parlamenti asszisztensek címén felmerült költségeknek a végrehajtási intézkedések 33. cikkének (1) bekezdésével való összhangjának hiánya igazolja a szóban forgó összegek visszatéríttetését.
81 Ebből következően a hatodik jogalapot mint hatástalant el kell utasítani.
A nyolcadik, a végrehajtási intézkedések 13. és 15. cikkére vonatkozó jogalapról
82 A felperes kifejti, hogy a végrehajtási intézkedések 15. cikkének megfelelően az útiköltség‑térítés a megtett kilométer alapján, nem pedig az üzemanyag‑költség alapján kerül meghatározásra, ennek megfelelően semmifajta relevanciával nem bír a szóban forgó gépjármű által felhasznált üzemanyag típusa. Hangsúlyozza, hogy a végrehajtási intézkedések 13. cikke értelmében a benzinkútról származó számlának, nyugtának az adatai közül mindösszesen a hely és idő bír relevanciával, az ezen felüli adattartalomból a jogszabály rendelkezéseinek megfelelően további következtetések nem vonhatók le.
83 Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy e jogalap a megtámadott határozatnak az útiköltséggel kapcsolatos megfontolásaira vonatkozik. Ezért a megtámadott határozatnak az említett költségekre vonatkozó részében történő megsemmisítésére tekintettel (lásd a fenti 55. pontot) a fenti 56. ponttal összhangban a jelen jogalapról nem kell határozni.
Az ötödik, az arányosság elvének megsértésére alapított jogalapról
84 A felperes úgy ítéli meg, hogy feltéve akár, hogy a parlamenti asszisztensek külső tevékenységekben is részt vettek, ez nem igazolja a szóban forgó összegek behajtását. A hatóság ilyen tevékenységek végzésére vonatkozó engedélyének hiánya ugyanis nem szankcionálható a teljes említett összeg visszatérítésére irányuló kötelezettséggel.
85 A Parlament válaszul előadja, hogy a parlamenti asszisztensek és a felperes közötti alárendeltségi viszonyra tekintettel a felperesnek kellett volna megtiltania, hogy az említett asszisztensek a parlamenti asszisztensi tevékenység jellegétől eltérő tevékenységeket folytassanak. A Parlament szerint, mivel a felperes nem bizonyította, hogy ezen asszisztensek bármilyen parlamenti asszisztensi tevékenységet folytattak volna, a számukra kifizetett valamennyi összeg jogalap nélkül lett kifizetve, és azokat be kell hajtani.
86 E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a felperes által sugalltakkal ellentétben a parlamenti asszisztensi költségek címén jogalap nélkül kifizetett összegek behajtásának kötelezettsége nem kizárólag és kifejezetten azon a körülményen alapul, hogy V. J. és E. L. T. engedély nélkül folytatott külső tevékenységet. Ami ugyanis e költségeket illeti, a megtámadott határozat általánosságban azon alapul, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a V. J. és E. L. T. szerződésével kapcsolatban felmerült költségek szabályszerűek voltak, amint az különösen a megtámadott határozat (47) preambulumbekezdéséből kiderül.
87 Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy az arányosság elve az uniós jog alapelvének minősül, és megköveteli, hogy az uniós intézmények jogi aktusai ne lépjék túl azt a mértéket, amely alkalmas és szükséges a szóban forgó szabályozás által elérni kívánt jogszerű célok megvalósításához (lásd: 2013. október 17‑i Schaible ítélet, C‑101/12, EU:C:2013:661, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
88 A Parlament azonban a végrehajtási intézkedések 68. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében a jogalap nélkül felvett összeg visszakövetelése tekintetében nem rendelkezik semmilyen mérlegelési mozgástérrel a behajtandó összeg tekintetében. E rendelkezés értelmében ugyanis a végrehajtási intézkedések alkalmazásával jogalap nélkül felvett összegek behajtandók.
89 Márpedig, mivel a jelen kereset keretében nem nyert megállapítást, hogy a Parlament tévesen ítélte meg egyfelől úgy, hogy nem bizonyította a felperes, hogy V. J. és E. L. T. konkrétan a végrehajtási intézkedéseknek megfelelően látta el a feladatait, másfelől úgy, hogy ennélfogva a parlamenti asszisztensi költségek címén folyósított összegeket nem a végrehajtási intézkedéseknek megfelelően fizették ki e két személynek, a Parlamentet feltétel nélküli kötelezettség kötötte a velük kötött szerződések alapján kifizetett teljes összeg behajtására.
90 Így, mivel a Parlament nem rendelkezett mérlegelési mozgástérrel az őt terhelő, feltétel nélküli kötelezettség teljesítése keretében, nem járt el aránytalanul, amikor elrendelte a parlamenti asszisztensi költségek címén kifizetett összegek behajtását.
91 Következésképpen az ötödik jogalapot el kell utasítani.
A bizonyításfelvétel iránti kérelmekről
92 A felperes keresletlevelében kéri V. J. és E. L. T. tanúkénti meghallgatását. Külön beadványban kérte személyes meghallgatását is, valamint megismételte a V. J. és E. L. T. tanúkénti meghallgatása iránti kérelmét.
93 A Parlament ellenzi V. J. és E. L. T. tanúkénti meghallgatását, valamint a felperes személyes meghallgatását.
94 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék feladata a pervezető intézkedések szükségességének a megítélése (lásd: 2000. február 22‑i ACAV és társai kontra Tanács ítélet, T‑138/98, EU:T:2000:45, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
95 Márpedig az ügyiratok alapján, valamint a felperes által felhozott jogalapok, kifogások és érvek fényében bizonyos, hogy V. J. és E. L. T. tanúkénti meghallgatása nem releváns és nem is szükséges a jelen jogvita eldöntéséhez. E tekintetben ki kell emelni, hogy a felperes tévesen állítja azt, hogy az ilyen meghallgatás megtagadása kizárja annak lehetőségét, hogy bizonyítsa, hogy a parlamenti asszisztensek a szerződésüknek megfelelően végezték munkájukat. A felperesnek ugyanis a Parlament előtti eljárásban, a 2017. január 24‑i levelet követően lehetősége lett volna ilyen bizonyíték bemutatására.
96 Mindenestre az ügyiratokban szereplő információk és a tárgyaláson adott magyarázatok elegendőek ahhoz, hogy lehetővé tegyék a Törvényszék számára a határozathozatalt, a Törvényszék ugyanis érdemben tud határozni az eljárás során előadott kérelmek, jogalapok és érvek alapján, valamint a felek által benyújtott iratok fényében.
97 Ezért el kell utasítani V. J. és E. L. T. tanúkénti meghallgatása, valamint a felperes személyes meghallgatása iránti kérelmet.
A költségekről
98 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (3) bekezdése alapján részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. A jelen ügyben úgy kell határozni, hogy a felperes és a Parlament maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a Parlament főtitkára által 2017. november 30‑án hozott, 264 196,11 euró összeg Szegedi Csanádtól való behajtásáról szóló határozatot és az ehhez kapcsolódó 2017. december 19‑i terhelési értesítést megsemmisíti az útiköltségek címén folyósított 8273,83 euró összegre vonatkozó részükben.
2) A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
3) Szegedi Cs. és az Európai Parlament maga viseli saját költségeit.
Berardis | Papasavvas | Spineanu‑Matei |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. június 27‑i nyilvános ülésen.