A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hetedik tanács)
2015. május 5.(*)
„Közös kül‑ és biztonságpolitika – Iránnal szemben az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása érdekében hozott korlátozó intézkedések – A pénzeszközök befagyasztása – Indokolási kötelezettség – Mérlegelési hiba – Jogellenességi kifogás – A gazdasági tevékenység végzéséhez való jog – A tulajdonhoz való jog – A közegészség, a biztonság és a környezet védelme – Az elővigyázatosság elve – Arányosság – Védelemhez való jog”
A T‑433/13. sz. ügyben,
a Petropars Iran Co. (székhelye: Kish Island [Irán]),
a Petropars Oilfields Services Co. (székhelye: Kish Island),
a Petropars Aria Kish Operation and Management Co. (székhelye: Teherán [Irán]),
a Petropars Resources Engineering Kish Co. (székhelye: Teherán)
(képviselik: S. Zaiwalla, P. Reddy, Z. Burbeza solicitors, R. Blakeley, G. Beck barristers és M. Brindle QC)
felpereseknek
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: V. Piessevaux és M. Bishop, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
egyrészt az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2010/413/KKBP határozat módosításáról szóló, 2013. június 6‑i 2013/270/KKBP tanácsi határozat (HL L 156., 10. o.), valamint az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 267/2012/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2013. június 6‑i 522/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL L 156., 3. o.) megsemmisítése iránt benyújtott kérelme tárgyában, másrészt pedig az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. július 26‑i 2010/413/KKBP tanácsi határozat (HL L 195., 39. o.; helyesbítés: HL L 197., 19. o.) 20. cikke (1) bekezdése c) pontja, valamint az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 961/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. március 23‑i 267/2012/EU tanácsi rendelet (HL L 88., 1. o.) 23. cikke (2) bekezdése d) pontja alkalmazhatatlanságának megállapítása iránt benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (hetedik tanács),
tagjai: M. Jaeger elnök, M. van der Woude (előadó) és E. Buttigieg bírák,
hivatalvezető: C. Kristensen tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. november 19‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperesek, a Petropars Iran Co. (a továbbiakban: PPI), a Petropars Oilfields Services Co. (a továbbiakban: POSCO), a Petropars Aria Kish Operation and Management Co. (a továbbiakban: POMC) és a Petropars Resources Engineering Kish Co. (a továbbiakban: PRE) olyan iráni társaságok, amelyek a kőolaj‑, a gáz‑ és a petrokémiai ágazatokban végzik tevékenységeiket.
2 A jelen ügy az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben nyomásgyakorlás céljából elfogadott korlátozó intézkedések keretébe illeszkedik, amely intézkedések arra irányulnak, hogy Irán hagyja abba az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységeket és az atomfegyverek célba juttatására szolgáló rendszerek fejlesztését.
3 Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa (a továbbiakban: Biztonsági Tanács) 2010. június 9‑én elfogadta az 1929 (2010) sz. határozatot (a továbbiakban: 1929 (2010). sz. ENSZ BT‑határozat), amelynek az volt a célja, hogy kiterjessze az 1737 (2006) sz. határozatban, az 1747 (2007) sz. határozatban és az 1803 (2008) sz. határozatban előírt korlátozó intézkedések hatályát, valamint további korlátozó intézkedéseket vezetett be az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben.
4 2010. június 17‑én az Európai Tanács hangsúlyozta, hogy egyre aggasztóbbnak tartja Irán nukleáris programját, és üdvözölte az 1929 (2010). sz. ENSZ BT‑határozat elfogadását. Emlékeztetve 2009. december 11‑i nyilatkozatára, az Európai Tanács felkérte az Európai Unió Tanácsát, hogy fogadjon el az 1929 (2010) sz. ENSZ BT‑határozatban foglalt intézkedéseket végrehajtó, illetve azokat kísérő intézkedéseket, annak érdekében, hogy hozzájáruljon a nukleáris programot és rakétaprogramot támogató érzékeny technológiák Iráni Iszlám Köztársaság általi fejlesztésével kapcsolatban továbbra is élő aggályokra tárgyalásos úton adandó válaszhoz. Ezen intézkedéseknek a kereskedelem területeire, a pénzügyi szektorra, az iráni közlekedési ágazatra, a földgáz‑ és kőolajipar kulcsfontosságú ágazataira, valamint további – különösen az Iszlám Forradalmi Gárdához kapcsolódó – meghatározott célokra kell irányulniuk.
5 A Tanács 2010. július 26‑án elfogadta az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló 2010/413/KKBP határozatot (HL L 195., 39. o.), amelynek II. melléklete felsorolja azon – az I. mellékletben említett, a Biztonsági Tanács vagy az 1737 (2006). sz. határozattal létrehozott szankcióbizottság által meghatározottaktól eltérő – személyek és szervezetek nevét, akik, illetve amelyek vagyonát befagyasztották. Az említett határozat (22) preambulumbekezdése az 1929 (2010). sz. ENSZ BT‑határozatra hivatkozik, és megemlíti, hogy e határozat megállapítja, hogy potenciális kapcsolat áll fenn az Iráni Iszlám Köztársaság energiaágazatból származó bevételei és az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységei finanszírozása között.
6 A Tanács 2012. január 23‑án elfogadta a 2010/413 határozat módosításáról szóló 2012/35/KKBP határozatot (HL L 19., 22. o.). E határozat (13) preambulumbekezdése szerint a belépési korlátozásokat, valamint a pénzeszközök és gazdasági erőforrások befagyasztását alkalmazni kell további olyan személyekre és szervezetekre, akik, illetve amelyek az iráni kormány támogatása révén lehetővé teszik, hogy az iráni kormány az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységeket végezzen vagy az atomfegyverek célba juttatására szolgáló rendszereket fejlesszen, különösen az említett kormánynak pénzügyi, logisztikai vagy anyagi támogatást nyújtó személyekre és szervezetekre.
7 A 2012/35 határozat 1. cikke (7) bekezdése a) pontjának ii. alpontja az alábbi pontot illesztette be a 2010/413 határozat 20. cikkének (1) bekezdésébe, amely a következő személyekhez és szervezetekhez tartozó pénzeszközök befagyasztását írja elő:
„c) az I. mellékletben nem szereplő egyéb személyek és szervezetek, akik támogatást nyújtanak az iráni kormánynak, és az azokhoz kapcsolódó személyek és szervezetek, akik felsorolását a II. melléklet tartalmazza.”
8 Következésképpen a Tanács 2012. március 23‑án elfogadta az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 961/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 267/2012/EU rendeletet (HL L 88., 1. o.). A 2012/35 határozat 1. cikke (7) bekezdése a) pontja ii. alpontjának végrehajtása céljából e rendelet 23. cikkének (2) bekezdése előírja a IX. mellékletében felsorolt azon személyek, szervezetek és szervek pénzeszközeinek befagyasztását, akik, illetve amelyek úgy minősülnek, mint:
„d) azok az egyéb személyek, szervezetek és szervek, akik támogatást, így például anyagi, logisztikai vagy pénzügyi támogatást nyújtanak az iráni kormánynak, valamint az azokhoz kapcsolódó személyek és szervezetek”.
9 A Tanács 2012. október 15‑én elfogadta a 2010/413 határozat módosításáról szóló 2012/635/KKBP határozatot (HL L 282., 58. o.). E határozat (16) preambulumbekezdése szerint további személyeket és szervezeteket kell felvenni a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek 2010/413 határozat II. mellékletében szereplő jegyzékébe, különös tekintettel az iráni állam tulajdonában álló, a kőolaj‑ és gázágazatban tevékenykedő szervezetekre, mivel Irán kormányának jelentős bevételi forrását képezik.
10 A 2012/635 határozat 1. cikke (8) bekezdésének a) pontja módosította a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontját, amely azóta előírja, hogy korlátozó intézkedések hatálya alá tartoznak:
„c) az I. mellékletben nem szereplő azon személyek és szervezetek, akik Irán kormánya, illetve a tulajdonában álló, vagy általa ellenőrzött szervezetek részére, vagy velük kapcsolatban álló személyek és szervezetek részére támogatást nyújtanak; ezek felsorolását a II. melléklet tartalmazza.”
11 A 2012/635 határozat 2. cikke felvette a 2010/413 határozat II. mellékletébe a National Iranian Oil Co.‑ként (a továbbiakban: NIOC) megjelölt szervezet nevét – azzal az indokkal, hogy az iráni állam tulajdonában lévő és államilag működtetett ezen szervezet pénzügyi forrásokat biztosított az iráni kormánynak –, valamint a Naftiran Intertrade Co.‑ként (a továbbiakban: NICO) – amely a NIOC 100%‑os tulajdonában álló szervezet – és a Petropars Ltd‑ként – amely a NICO leányvállalata – (a továbbiakban: PPL) megjelölt szervezet nevét.
12 Következésképpen a Tanács ugyanezen a napon elfogadta a 267/2012 rendelet végrehajtásáról szóló 945/2012/EU végrehajtási rendeletet (HL L 282., 16. o.). Az említett végrehajtási rendelet 1. cikke felvette a NIOC‑ként, NICO‑ként, illetve PPL‑ként megjelölt szervezetek nevét a 267/2012 rendelet IX. mellékletébe a 2012/635 határozatban kifejtettekkel megegyező indokok miatt.
13 A Tanács 2012. december 21‑én elfogadta a 267/2012 rendelet módosításáról szóló 1263/2012/EU rendeletet (HL L 356., 34. o.). E rendelet 1. cikkének (11) bekezdése módosította a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontját, amely azóta előírja a IX. mellékletében felsorolt azon személyek, szervezetek és szervek pénzeszközeinek a befagyasztását, akik, illetve amelyek úgy minősülnek mint:
„d) azok az egyéb személyek, szervezetek és szervek, akik [helyesen: akik, illetve amelyek] támogatást, így például anyagi, logisztikai vagy pénzügyi támogatást nyújtanak az iráni kormánynak és az annak tulajdonában lévő vagy ellenőrzése alatt álló szervezeteknek, valamint az azokhoz kapcsolódó személyek és szervezetek [helyesen: az iráni kormánynak és az azok tulajdonában lévő vagy ellenőrzése alatt álló szervezetek, valamint az azokhoz kapcsolódó személyek és szervezetek]”.
14 A Tanács 2013. június 6‑án elfogadta a 2010/413 határozat módosításáról szóló 2013/270/KKBP határozatot (HL L 156., 10. o., a továbbiakban: megtámadott határozat). E határozat 1. cikke felvette a felperesek nevét a 2010/413 határozat II. mellékletébe, amely „[a] nukleáris tevékenységekben vagy ballisztikus rakétákkal kapcsolatos tevékenységekben részt vevő személyek és szervezetek, valamint az [iráni] kormányt támogató személyek és szervezetek” jegyzékét tartalmazza.
15 Következésképpen ugyanezen a napon a Tanács elfogadta a 267/2012 rendelet végrehajtásáról szóló 522/2013/EU végrehajtási rendeletet (HL L 156., 3. o., a továbbiakban: megtámadott rendelet). E rendelet 1. cikke felvette a felperesek nevét a 267/2012 rendelet IX. mellékletébe, amely „[a] nukleáris tevékenységekben vagy ballisztikus rakétákkal kapcsolatos tevékenységekben részt vevő személyek és szervezetek, valamint az [iráni] kormányt támogató személyek és szervezetek” jegyzékét tartalmazza.
16 A PPI‑t a megtámadott határozattal és rendelettel (a továbbiakban együttesen: megtámadott jogi aktusok) felvették a 2010/413 határozat II. mellékletében, valamint a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő jegyzékbe (a továbbiakban együttesen: jegyzékek) azzal az indokkal, hogy a „Petropars Ltd‑ként megjelölt szervezet leányvállalata” volt. Ami a többi három felperest illeti, a Tanács a következő indokokat hozta fel: „a [PPI‑ként] megjelölt szervezet leányvállalata”.
17 A megtámadott jogi aktusokat a 2013. június 10‑i levelekben közölték a felperesekkel.
18 A 2013. augusztus 7‑i levélben a felperesek vitatták a velük szemben elfogadott korlátozó intézkedéseket, és azt kérték a Tanácstól, hogy pontosítsa a jegyzékbe vételük jogalapját, mutassa be azokat az indokokat, amelyek igazolták ezt a jegyzékbe vételt, nyújtsa be mindazon információk és bizonyítékok másolatait, amelyekre a megtámadott jogi aktusok elfogadását alapította, valamint az ügyirataiban szereplő valamennyi dokumentumot. Továbbá e levélben hangsúlyozták, hogy az említett jogi aktusokat csak a PPI‑vel közölték.
19 A Tanács 2013. augusztus 12‑én elismerte a felperesek 2013. augusztus 7‑i levelének az átvételét és utalt arra, hogy e levél vizsgálata folyamatban van.
Az eljárás és a felek kérelmei
20 A Törvényszék Hivatalához 2013. augusztus 20‑án benyújtott keresetlevéllel a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.
21 Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót a hetedik tanácshoz osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.
22 A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott jogi aktusokat, amennyiben azok a felperesekre vonatkoznak;
– állapítsa meg a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdése c) pontjának és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdése d) pontjának a felperesekre való alkalmazhatatlanságát;
– kötelezze a Tanácsot a költségek viselésére.
23 A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:
– állapítsa meg a kereset megalapozatlanságát;
– kötelezze a felpereseket a költségek viselésére.
24 Mivel a tanács két tagja nem tudott részt venni az ügy elbírálásában, a Törvényszék elnöke a Törvényszék eljárási szabályzata 32. cikkének 3. §‑a alapján a tanács létszámának kiegészítése érdekében kijelölte magát és egy másik bírót.
A jogkérdésről
25 Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek öt jogalapra hivatkoznak. Az első jogalap a felperesek jegyzékbe vétele jogalapjának a hiányán alapul. A második jogalap mérlegelési hibán alapul. A harmadik jogalap a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdése c) pontjának, valamint a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdése d) pontjának a jogellenességén alapul, amennyiben e rendelkezések a jegyzékbe vett szervezetek leányvállalataira vonatkoznak. A negyedik jogalap a tulajdonhoz való jognak, a kereskedelmi tevékenység végzéséhez való jognak, a környezet védelme elvének, valamint az Európai Unió humanitárius értékeinek, mindenestre pedig az arányosság és az elővigyázatosság elvének a megsértésén alapul. A másodlagosan hivatkozott ötödik jogalap két felperes esetében a közlés hiányán, továbbá az indokolási kötelezettség, a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésén alapul.
26 A tárgyaláson a felperesek elálltak a harmadik jogalapra való hivatkozástól, amit feljegyeztek az említett tárgyalás jegyzőkönyvében. Mivel a harmadik jogalap volt az egyetlen jogalap, amelyet a keresetlevélben a második kereseti kérelem alátámasztása érdekében hoztak fel, ez utóbbit tehát mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
A felperesek jegyzékbe vétele jogalapjának a hiányára alapított első jogalapról
27 A felperesek lényegében azt állítják, hogy nevük jegyzékbe vételének nincs semmilyen jogalapja. Véleményük szerint az a tény, hogy valamely jegyzékbe vett szervezet leányvállalatai, nem szerepel sem a 2010/413 határozat 20. cikkének (1) bekezdésében, sem pedig a 267/2012 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében előírt kritériumok között.
28 A felperesek a válaszban mindenekelőtt hangsúlyozzák, hogy a Tanács csak az ellenkérelemben igazolta nevük jegyzékbe vételét azon az alapon, hogy a felperesek a NIOC tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álltak.
29 Továbbá a felperesek azt állítják, hogy az a tény, hogy az iráni kormánynak támogatást nyújtóként megjelölt szervezet leányvállalatai, nem minősül olyan indoknak, amely lehetővé teszi nevük jegyzékbe vételét, mivel ez nem jelenti azt, hogy e leányvállalat e szervezet tulajdonában vagy ellenőrzése alatt áll.
30 Végül a felperesek hangsúlyozzák, hogy a Tanács csak akkor veheti jegyzékbe a valamely szervezet tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló szervezet nevét, ha magát az első szervezetet a korlátozó intézkedések elfogadásához kapcsolódó jogi kritérium alapján vették jegyzékbe. Márpedig a jelen esetben a PPL és a PPI nevét nem ilyen kritérium alapján vették jegyzékbe.
31 A Törvényszék úgy véli, hogy az első jogalap keretében felvetett kérdés arra vonatkozik, hogy a megtámadott jogi aktusok lehetővé tették‑e a felperesek számára azon kritérium azonosítását, amely a jegyzékbe vételük jogalapját képezte. Ezt a kérdést tehát a Tanácsra a korlátozó intézkedések elfogadásakor háruló indokolási kötelezettségre vonatkozó ítélkezési gyakorlat fényében kell megvizsgálni. A megtámadott jogi aktusok érdemi jogszerűségére, különösen a PPI által a leányvállalatai felett gyakorolt ellenőrzés hiányára és a PPL privatizációjára vonatkozó érvek tehát a mérlegelési hibára alapított második jogalap keretében kerülnek megvizsgálásra.
32 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a sérelmet okozó jogi aktus indokolására vonatkozó kötelezettségnek, amely a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó elvből következik, a célja egyrészt az érintettnek elegendő tájékoztatás nyújtása annak eldöntéséhez, hogy a jogi aktus megalapozott‑e, vagy hogy tartalmaz‑e esetleg az érvényességének vitatását uniós bíróság előtt lehetővé tévő valamilyen hibát, másrészt pedig annak lehetővé tétele, hogy az uniós bíróság felülvizsgálhassa e jogi aktus jogszerűségét (lásd: 2012. november 15‑i Tanács kontra Bamba ítélet, C‑417/11 P, EU:C:2012:718, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
33 Az EUMSZ 296. cikk által megkövetelt indokolásnak világosan és egyértelműen fel kell tüntetnie a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelését úgy, hogy az érdekelt megismerhesse a meghozott intézkedések indokait, és a hatáskörrel rendelkező bíróság gyakorolhassa felülvizsgálatát (Tanács kontra Bamba ítélet, fenti 32. pont, EU:C:2012:718 50. pont). Az indokolást ezért főszabály szerint ugyanakkor kell közölni az érdekelttel, mint a számára sérelmet okozó aktust, mivel az indokolás hiányát nem teheti szabályossá azon tény, hogy az érdekelt az uniós bíróság előtti eljárás során megismeri a jogi aktus indokait (2006. december 12‑i Organisation des Modjahedines du peuple d’Iran kontra Tanács, ún. „OMPI I”‑ítélet, T‑228/02, EBHT, EU:T:2006:384, 139. pont).
34 Ezt követően, a közös kül‑ és biztonságpolitika keretében elfogadott korlátozó intézkedéseket illetően, hangsúlyozni kell, hogy amennyiben az érintett személy a jegyzékbe vételre vonatkozó eredeti határozat elfogadását megelőzően nem rendelkezik a meghallgatáshoz való joggal, annál is inkább fontos az indokolási kötelezettség tiszteletben tartása, hiszen ez az egyetlen olyan biztosíték, amely legalább ezen határozat elfogadását követően lehetővé teszi az érdekelt számára, hogy érdemben érvényesítse a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket az említett határozat jogszerűségének vitatása érdekében (Tanács kontra Bamba ítélet, fenti 32. pont, EU:C:2012:718, 51. pont; „OMPI I”‑ítélet, fenti 33. pont, EU:T:2006:384, 140. pont).
35 Következésképpen valamely korlátozó intézkedést előíró tanácsi aktus indokolásának nemcsak ezen intézkedés jogalapját kell azonosítania, hanem meg kell határoznia azokat az egyedi és konkrét okokat, amelyek miatt a Tanács mérlegelési jogköre gyakorlása során úgy ítéli meg, hogy az érintettel szemben ilyen intézkedést kell hozni (lásd ebben az értelemben: „OMPI I”‑ítélet, fenti 33. pont, EU:T:2006:384, 146. pont; 2009. október 14‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑390/08, EBHT, EU:T:2009:401, 83. pont; Tanács kontra Bamba ítélet, fenti 32. pont, EU:C:2012:718, 52. pont).
36 Az indokolásnak azonban a szóban forgó jogi aktus jellegéhez és elfogadásának körülményeihez kell igazodnia. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy az indokolás megfelelőségét nemcsak a szövegére, hanem a körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére figyelemmel is meg kell vizsgálni. Így különösen, a sérelmet okozó aktus indokolása megfelelő, ha az érintett előtt ismert olyan összefüggésben hozzák meg, amely lehetővé teszi számára a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését (Tanács kontra Bamba ítélet, fenti 32. pont, EU:C:2012:718, 53. és 54. pont; „OMPI I”‑ítélet, fenti 33. pont, EU:T:2006:384, 141. pont; Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, fenti 35. pont, EU:T:2009:401, 82. pont).
37 A jelen esetben emlékeztetni kell arra, hogy a PPI nevét azzal az indokkal vették fel a jegyzékekbe, hogy a PPL‑ként megjelölt szervezet leányvállalata volt, míg a másik három felperest azzal az indokkal, hogy a PPI leányvállalatai voltak.
38 Meg kell állapítani, hogy ezen indokolás nem jelöli meg kifejezetten a megtámadott jogi aktusok jogalapját. Mindazonáltal, ahogy az a fenti 36. pontban említett ítélkezési gyakorlatból kitűnik, az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire tekintettel kell értékelni. A megtámadott jogi aktusok indokait tehát nemcsak a szövegükre, hanem az említett jogi aktusok elfogadásának a körülményeire, valamint a NIOC‑kal és az e társaság ellenőrzése alatt álló csoporthoz tartozó egyéb szervezetekkel szemben felhozott indokokra is figyelemmel kell vizsgálni.
39 E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontja, valamint a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontja azon szervezetek pénzeszközeinek és gazdasági erőforrásainak a befagyasztását írja elő, amelyek támogatást nyújtanak az iráni kormánynak. A fent említett rendelkezések az említett kormánynak támogatást nyújtó szervezet tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló szervezetekkel szembeni korlátozó intézkedések elfogadását is előírják. Ahogy azt a felperesek hangsúlyozzák, valamely szervezetet tehát ez utóbbi kritérium alapján csak akkor lehet jegyzékbe venni, ha az anyavállalat – amelynek e szervezet a tulajdonában vagy ellenőrzése alatt áll – ilyen támogatást nyújt, amit a Tanács nem vitat.
40 Másodszor meg kell állapítani, hogy valamennyi felperes nevének a jegyzékbe vételével kapcsolatos indokolásban a „leányvállalat” kifejezés említése lehetővé tette a felperesek számára annak megértését, hogy a Tanács nevük jegyzékbe vételéről nem az iráni kormánynak támogatást nyújtó szervezeteket érintő, hanem az említett kormánynak támogatást nyújtó szervezet tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló szervezeteket érintő jegyzékbe vételi kritérium alapján határozott. E kifejezés ugyanis szükségszerűen az anyavállalat által gyakorolt ellenőrzés fennállására utal, amely többek között ez utóbbi és a kérdéses leányvállalat közötti tőkekapcsolatok fennállásából eredhet. Annak említésével, hogy a felperesek „leányvállalatok”, az indokolás tehát egyértelműen a 2010/413 határozat és a 267/2012 rendelet értelmében vett tulajdonban állás vagy ellenőrzés fennállására utal.
41 Harmadszor meg kell állapítani, hogy nem vitatott, hogy a megtámadott jogi aktusok nem jelölik meg kifejezetten, hogy melyik olyan szervezet tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állnak a felperesek, amelynek a nevét az iráni kormánynak nyújtott támogatás miatt jegyzékbe vették. A másik három felperes anyavállalata, a PPI nevét ugyanis nem azért vették jegyzékbe, mert támogatást nyújtott az említett kormánynak, hanem azzal az indokkal, hogy a PPL leányvállalata volt, amelynek magának a nevét azért vették jegyzékbe, mert a NICO leányvállalata volt.
42 Mindazonáltal a jelen esetben a megtámadott jogi aktusok elfogadásának a hátterére, különösen pedig a NIOC nevének, valamint az e szervezet tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló egyéb szervezetek nevének a jegyzékbe vételére tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperesek ésszerűen azonosíthatták a NIOC‑ot azon anyavállalatként, amelynek a tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állnak, következésképpen pedig a jegyzékbe vételük jogalapját anélkül, hogy erről bővebb magyarázatot kaptak volna.
43 Először is ugyanis meg kell állapítani, hogy a 2010/413 határozat II. mellékletében, valamint a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő jegyzékek, amelyekbe a felperesek felvételre kerültek, „[a] nukleáris tevékenységekben vagy ballisztikus rakétákkal kapcsolatos tevékenységekben részt vevő személyek és szervezetek, valamint az [iráni] kormányt támogató személyek és szervezetek” nevét említik. E nevek között nemcsak a NIOC neve szerepel – amelynek a jegyzékbe vételét az indokolta, hogy az említett társaság pénzügyi forrásokat nyújt az említett kormánynak –, hanem számos olyan szervezeté is, amelyek e társaság közvetlen vagy közvetett tulajdonában állnak. A NIOC tehát társaságok nagy csoportjának az élén áll, és az e társaságot a felperesekkel összekapcsoló tulajdonosi lánc az e csoporthoz tartozó különböző szervezetek jegyzékbe vételének az indokaira tekintettel könnyen azonosítható.
44 Különösen a PPI anyavállalataként azonosított PPL nevének az a miatti jegyzékbe vétele, hogy a NICO leányvállalata – miközben a NICO nevét is jegyzékbe vették azzal az indokkal, hogy a NIOC leányvállalata –, lehetővé tette a PPI, valamint a többi felperes számára annak megértését, hogy a korlátozó intézkedések azért érintették őket, mert közvetetten a NIOC tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álltak, amely utóbbi volt a csoporton belül az egyetlen szervezet, amelynek a nevét a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában, valamint a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában előírt, az iráni kormánynak nyújtott támogatás miatt vették jegyzékbe. A megtámadott jogi aktusok indokolása – az e jegyzékekkel összefüggésben vizsgálva – következésképpen lehetővé tette a felperesek számára a fent említett rendelkezésekben előírt kritérium azonosítását, amely nevük jegyzékbe vételének jogalapját képezte.
45 Másodszor meg kell állapítani, hogy mivel a felperesek a NIOC által ellenőrzött csoport részét képezték, tudomással kellett bírniuk az e csoporthoz tartozó más szervezetekkel szemben elfogadott korlátozó intézkedésekről, következésképpen pedig megérthették– ahogy e többi szervezet –, hogy nevük jegyzékbe vétele a köztük és a NIOC között fennálló tulajdonosi vagy ellenőrzési kapcsolatokra tekintettel igazolt volt.
46 Harmadszor a keresetlevél tartalmából kitűnik, hogy a felperesek a megtámadott jogi aktusok elfogadásakor rendelkeztek a szükséges információkkal ahhoz, hogy megértsék nevük jegyzékbe vételének indokait, következésképpen pedig azonosítsák e jegyzékbe vétel jogalapját. A keresetlevél ugyanis olyan sémát tartalmaz, amely világosan megjelöli a NIOC jegyzékbe vételét igazoló kritériumot – nevezetesen az iráni kormánynak támogatást nyújtó szervezeteket érintő jegyzékbe vételi kritériumot –, valamint a NIOC‑ot valamennyi felperessel összekapcsoló tulajdonosi láncot.
47 E körülményekre tekintettel azt a következtetést kell levonni, hogy a megtámadott jogi aktusok indokolása – jóllehet tömör, és nem pontosítja az összes releváns ténybeli és jogi információt – lehetővé tette a felperesek számára a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában, valamint a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában előírt azon kritérium azonosítását, amely nevük jegyzékbe vételének a jogalapjaként szolgált. Egyrészt ugyanis a „leányvállalat” kifejezés használata egyértelműen rámutat arra, hogy a felperesek jegyzékbe vétele az említett kormánynak támogatást nyújtó szervezet tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló szervezeteket érintő jegyzékbe vételi kritériumon alapult, másrészt pedig a megtámadott jogi aktusok elfogadásának a háttere lehetővé tette azon kérdéses szervezet – nevezetesen a NIOC – azonosítását, amelynek tulajdonában vagy ellenőrzése alatt a Tanács szerint a felperesek álltak, és amely nevének a felperesek által ismert jegyzékbe vétele a fent említett rendelkezések által előírt, az e kormánynak támogatást nyújtó szervezeteket érintő jegyzékbe vételi kritériumon alapult.
48 A fentiekre tekintettel tehát az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
A mérlegelési hibára alapított második jogalapról
49 A felperesek lényegében azt állítják, hogy a Tanács mérlegelési hibát követett el annak megállapításával, hogy a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában, valamint a 267/2012 rendelet 23. cikke (3) bekezdésének d) pontjában előírt jegyzékbe vételi kritérium teljesült.
50 E tekintetben a felperesek arra hivatkoznak, hogy a PPI‑nek a POSCO 97%‑os, a POMC 48%‑os, illetve a PRE csak 49%‑os tulajdonában állt, ezért nem vélelmezhető, hogy a POSCO, a POMC és a PRE a PPI tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állt.
51 Továbbá a felperesek hangsúlyozzák, hogy a PPL 2012 márciusa óta már nem áll a NIOC vagy a NICO tulajdonában, mivel a PPL teljes tőkéjét az iráni nemzeti nyugdíjalapokba, valamint a társadalombiztosítási szervhez utalták át. A felperesek következésképpen úgy vélik, hogy nevük jegyzékbe vételének az időpontjában – a Tanács által felhozott egyéb bizonyítékok hiányában – már nem lehetett őket a NIOC tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állónak tekinteni.
52 Elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy a felperesek a keresetlevélben nagyon röviden említik azt, hogy a PPL – amely a PPI anyavállalata – független a felette elhelyezkedő szervezetektől – nevezetesen a NICO‑tól és a NIOC‑tól – anélkül, hogy e tekintetben valamilyen pontosítást tennének. A felperesek csak a válaszban hivatkoznak erre a tulajdonátruházásra annak bizonyítása érdekében, hogy nevük jegyzékbe vételekor már nem álltak a NIOC tulajdonában.
53 A Tanács a viszonválaszban arra hivatkozik, hogy a felperesek azon érve, amely szerint a PPL már nem képezi részét a NIOC által ellenőrzött csoportnak, ellentmondásban áll a keresetlevél tartalmával.
54 Emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑a c) pontjának, valamint 48. cikke 2. §‑ának együttesen értelmezett rendelkezéseiből kitűnik, hogy a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését, valamint az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve, ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. Azon jogalapot azonban, amely valamely korábban a keresetlevélben közvetlenül vagy közvetve kifejtett jogalap kiegészítését jelenti, és amely ahhoz szorosan kapcsolódik, elfogadhatónak kell nyilvánítani (1990. szeptember 20‑i Hanning kontra Parlament ítélet, T‑37/89, EBHT, EU:T:1990:49, 38. pont). Hasonló követelmények érvényesülnek a jogalap alátámasztására felhozott kifogás tekintetében is (lásd például: 1998. május 14‑i Mo Och Domsjö kontra Bizottság ítélet, T‑352/94, EBHT, EU:T:1998:103, 333. pont).
55 A jelen esetben meg kell állapítani, hogy a felperesek által a válaszban kifejtett érvelés – amelyben vitatják, hogy a PPL a NICO tulajdonában áll – nem alapul semmilyen olyan új információn, amely az eljárás során merült fel. Továbbá ezen érvelés nem tekinthető a keresetlevélben korábban kifejtett kifogás kiegészítésének, mivel egyáltalán nem felel meg a felperesek által a kereset előterjesztésekor bemutatott ténybeli helyzetnek.
56 Először ugyanis a felperesek a keresetlevélben a NIOC által ellenőrzött csoport hierarchikus szerkezetének olyan sémáját mutatták be, amely szerint a NIOC a NICO‑ban kizárólagos részesedéssel rendelkezett, a NICO‑nak a PPL 100%‑os tulajdonában állt, utóbbinak a PPI kizárólagos tulajdonában állt, a PPI pedig a többi felperes tőkéjében, a POSCO‑t illetően 97%‑os, a POMC‑t illetően 48%‑os, a PRE‑t illetően pedig 49%‑os részesedéssel rendelkezett. Márpedig meg kell állapítani, hogy az így felvázolt tulajdonosi lánc a felpereseket a NIOC‑kal egyesítő tulajdonosi kapcsolatokban semmilyen töréspontot nem mutat.
57 Másodszor a felperesek a keresetlevélben soha nem említették, hogy a köztük és a NIOC között fennálló kapcsolatok 2012 márciusában megszakadtak, hanem kizárólag azt hozták fel, hogy e kapcsolatok túlságosan távoliak ahhoz, hogy teljesítsék a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában, valamint a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában előírt jegyzékbe vételi kritériumot.
58 Harmadszor, amikor a keresetlevélben a felperesek azt említik, hogy a PPL nevét azzal az indokkal vették jegyzékbe, hogy a NICO leányvállalata volt, ezen indok vitatására semmilyen érvet nem hoztak fel. Éppen ellenkezőleg a felperesek azon érvelésük alátámasztása érdekében hivatkoznak erre a tényre, amely szerint nem tekinthetők az iráni kormánynak támogatást nyújtó szervezethez kapcsolódó szervezeteknek, mivel anyavállalatuk nevét nem az ilyen támogatás nyújtása miatt vették jegyzékbe, hanem az e támogatást nyújtó szervezet tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló szervezetként.
59 Következésképpen elfogadhatatlanként el kell utasítani azt az állítást, amely szerint a PPL 2012 márciusa óta már nem tartozott a NIOC által ellenőrzött csoporthoz, és a megtámadott jogi aktusok megalapozottságát kizárólag a fenti 56. pontban leírt tulajdonosi láncra tekintettel kell megvizsgálni.
60 Elsődlegesen emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkében biztosított bírósági felülvizsgálat hatékonysága különösen azt követeli meg, hogy azon indokok jogszerűsége vizsgálatának keretében, amelyeken valamely meghatározott személy nevének a jegyzékekbe történő felvételére vagy az azokban történő fenntartására vonatkozó határozat alapul, az uniós bíróság meggyőződjön arról, hogy e határozat kellően biztos ténybeli alappal rendelkezik. Ez magában foglalja az említett határozat alapjául szolgáló indokolásban hivatkozott tények ellenőrzését, amely folytán a bírósági felülvizsgálat nem a hivatkozott indokok absztrakt valószínűségének értékelésére korlátozódik, hanem arra irányul, hogy ezen indokok – vagy legalább azok közül egy, ugyanezen határozat alátámasztására önmagában elengedőnek tekintett indok – megalapozottak‑e (2013. július 18‑i Bizottság és társai kontra Kadi, ún. „Kadi II”‑ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EBHT, EU:C:2013:518, 119. pont).
61 Vitatás esetén az Unió illetékes hatóságának kell az érintett személlyel szemben felhozott indokok megalapozottságát bizonyítani, és nem az érintett személynek kell az említett indokok megalapozottságának hiányára vonatkozó bizonyítékot szolgáltatni. Az szükséges, hogy a szolgáltatott információk vagy bizonyítékok alátámasszák az érintett személlyel szemben felhozott indokokat. Amennyiben ezen információk nem teszik lehetővé valamely indok megalapozottságának megállapítását, az uniós bíróság nem veszi figyelembe utóbbit a felvételre vagy a szóban forgó felvétel fenntartására vonatkozó határozat alátámasztásaként („Kadi II”‑ítélet, fenti 60. pont, EU:C:2013:518, 121–123. pont).
62 Továbbá az ítélkezési gyakorlat szerint, amikor valamely az iráni kormánynak támogatást nyújtóként elismert szervezet pénzeszközeit befagyasztják, fennáll egy nem elhanyagolható mértékű veszély, hogy az nyomást gyakorol a tulajdonában álló vagy általa ellenőrzött, illetve hozzá tartozó szervezetekre a rá vonatkozó intézkedések hatásának megkerülése érdekében. Következésképpen e szervezetek pénzeszközeinek befagyasztása, amire a Tanács a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontja, és a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében köteles, szükséges és megfelelő a meghozott intézkedések hatékonyságának biztosítása és annak garantálása érdekében, hogy ezen intézkedéseket ne kerüljék meg (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2012. március 13‑i Melli Bank kontra Tanács ítélet, C‑380/09 P, EBHT, EU:C:2012:137, 39. és 58. pont).
63 Következésképpen valamely határozatnak a fent említett rendelkezések alapján történő elfogadásakor a Tanácsnak vizsgálnia kell az adott ügy körülményeit annak meghatározásához, hogy mely szervezetek rendelkeznek a tulajdonban vagy ellenőrzés alatt álló szervezetek minőségével. Ellenben az érintett szervezet tevékenységének a jellege, valamint az e tevékenység és az iráni kormány számára történő támogatásnyújtás közötti kapcsolat esetleges hiánya ebben az összefüggésben nem releváns kritériumok, mivel a tulajdonban vagy ellenőrzés alatt álló szervezetet érintő, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedés elfogadását nem az indokolta, hogy maga a szervezet közvetlenül támogatást nyújtott az említett kormánynak (lásd ebben az értelemben és analógia útján: Melli Bank kontra Tanács ítélet, fenti 62. pont, EBHT, EU:C:2012:137, 40–42. pont).
64 Végül, továbbra is az ítélkezési gyakorlat szerint, amikor valamely szervezet az iráni kormánynak támogatást nyújtó szervezet kizárólagos tulajdonában áll, teljesül a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában, valamint a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában előírt jegyzékbe vételi kritérium (lásd ebben az értelemben és analógia útján: Melli Bank kontra Tanács ítélet, fenti 62. pont, EBHT, EU:C:2012:137, 79. pont).
65 A jelen esetben a Tanács úgy vélte, hogy mivel a NIOC 100%‑os tulajdonában állt a NICO, magának a NICO‑nak 100%‑os tulajdonában állt a PPL, utóbbinak kizárólagos tulajdonában állt a PPI, a PPI pedig a többi felperes tőkéjében, a POSCO‑t illetően 97%‑os, a POMC‑t illetően 48%‑os, a PRE‑t illetően pedig 49%‑os részesedéssel rendelkezett, valamennyi felperest úgy kell tekinteni, hogy azok a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontja, valamint a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében a NIOC tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álltak.
66 Meg kell tehát vizsgálni, hogy – e tulajdonosi láncra tekintettel és valamennyi felperes esetében – a Tanács követett‑e el mérlegelési hibát annak megállapításával, hogy az iráni kormánynak támogatást nyújtó szervezet tulajdonában álló szervezeteket érintő jegyzékbe vételi kritérium teljesült.
67 Először is, a PPI esetében – amely a NIOC leányvállalata – meg kell állapítani, hogy a Tanács e szervezet nevének jegyzékbe vételével nem követett el mérlegelési hibát.
68 A fenti 64. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel ugyanis valamely szervezetnek az iráni kormánynak támogatást nyújtó szervezet kizárólagos tulajdonában állása önmagában azt vonja maga után, hogy a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában, valamint a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában előírt jegyzékbe vételi kritérium teljesül. Továbbá meg kell állapítani, hogy a versenyjog területén – amely szintén foglalkozik a leányvállalat és az anyavállalata közötti kapcsolatok kérdésével – az e két társaság közötti közbenső társaságok jelenléte egyáltalán nincs kihatással azon megdönthető vélelem alkalmazására, amely szerint a kérdéses anyavállalat meghatározó befolyást gyakorol leányvállalatának magatartására. Megállapításra került ugyanis, hogy az ilyen befolyást a közbenső társaságok útján lehet közvetetten gyakorolni (lásd ebben az értelemben: 2011. január 20‑i General Química és társai kontra Bizottság ítélet, C‑90/09 P, EBHT, EU:C:2011:21, 88. pont; 2012. szeptember 27‑i Shell Petroleum és társai kontra Bizottság ítélet, T‑343/06, EBHT, EU:T:2012:478, 52. pont).
69 Következésképpen meg kell állapítani, hogy amikor valamely szervezet közvetetten az iráni kormánynak támogatást nyújtó szervezet tulajdonában áll, a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában, valamint a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában előírt jegyzékbe vételi kritérium teljesül, függetlenül az ezen anyavállalat és a tulajdonban lévő szervezet közötti közbenső társaságok jelenlététől és számától, amennyiben a tulajdonosi láncban így jelenlévő valamennyi szervezet teljes mértékben a közvetlen anyavállalatának a tulajdonában áll. Ilyen körülmények között ugyanis az anyavállalat megőrzi a valamennyi leányvállalata feletti egyedüli és kizárólagos ellenőrzést, tehát a közbenső társaságok útján nyomást gyakorolhat a közvetett tulajdonában lévő szervezetre az őt érintő intézkedések hatásának a megkerülése érdekében, ami következésképpen igazolja az ezen közvetett tulajdonban lévő szervezettel szembeni korlátozó intézkedések elfogadását.
70 A jelen esetben tehát azt a következtetést kell levonni, hogy a PPI nevének jegyzékbe vétele – amely a PPL 100%‑os tulajdonában van, amely utóbbiban a NICO kizárólagos részesedéssel rendelkezik, a NICO pedig a NIOC 100%‑os tulajdonában áll – az iráni kormánynak támogatást nyújtó szervezet tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló szervezeteket érintő kritériumra tekintettel igazolt.
71 Másodszor a POSCO esetében emlékeztetni kell arra, hogy e szervezetben majdnem kizárólagos, tehát 97%‑os részesedéssel a PPI rendelkezik.
72 E tekintetben a versenyjog területén fennálló ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az anyavállalatnak módjában áll, hogy meghatározó befolyást gyakoroljon a leányvállalata magatartására, ha az anyavállalat e leányvállalatának kizárólagos vagy majdnem kizárólagos tulajdonosa (lásd ebben az értelemben: 2009. szeptember 30‑i Arkema kontra Bizottság ítélet, T‑168/05, EU:T:2009:367, 71. pont).
73 Következésképpen meg kell állapítani, hogy amikor valamely szervezet kizárólagos vagy majdnem kizárólagos tulajdonosa az iráni kormánynak támogatást nyújtó szervezet, a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában, valamint a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában előírt jegyzékbe vételi kritérium teljesül.
74 A jelen esetben a NIOC és a POSCO közötti három közbenső társaság jelenléte, valamint azon tény ellenére, hogy a PPI nem kizárólagos tulajdonosa a POSCO‑nak, a Tanács az ez utóbbit érintő korlátozó intézkedések elfogadásával nem követett el mérlegelési hibát.
75 Ahogy ugyanis az a fenti 68. és 69. pontban megállapításra került, a közbenső társaságok száma nincs kihatással az anyavállalat azon képességére, hogy jelentősen befolyásolja leányvállalatának a magatartását, ha ez utóbbi, valamint a közbenső társaságok mindegyike teljes mértékben az említett anyavállalat tulajdonában áll. Ugyanaz a következtetés alkalmazandó, amikor a leányvállalatban és az említett társaságokban való részesedés majdnem kizárólagos, mint a jelen esetben, ahol a POSCO‑ban – a PPI közvetítésével – a NIOC 97%‑os részesedéssel rendelkezik. Ésszerűen tekinthető ugyanis úgy, hogy a NIOC és a PPI közötti kizárólagos vagy majdnem kizárólagos tulajdonosi kapcsolatok fennállása miatt a PPI továbbra is ezen anyavállalat kizárólagos és egyedüli ellenőrzése alatt áll.
76 Azt a következtetést kell tehát levonni, hogy a Tanács nem követett el mérlegelési hibát annak a megállapításával, hogy a POSCO a NIOC tulajdonában állt, és a második jogalapot mint megalapozatlant e felperes tekintetében el kell utasítani.
77 Harmadszor a POMC és a PRE esetében a Tanács arra hivatkozik, hogy a versenyjoggal kapcsolatos ítélkezési gyakorlat szerint az anyavállalat által leányvállalatára történő meghatározó befolyás tényleges gyakorlásával összefüggő vélelem akkor is alkalmazandó, amikor két társaság ahhoz hasonló helyzetben van, mint amikor egyetlen társaság kizárólagos tulajdonában áll a leányvállalata. A jelen esetben tekintettel arra, hogy a POMC a PPI és a Global O & M Company közös tulajdonában áll, amelyek 48%‑os, illetve 47%‑os részesedéssel rendelkeznek, valamint hogy a PRE olyan közös vállalkozás, amely a PPI 49%‑os, illetve a Telford International 47%‑os tulajdonában áll, a Tanács úgy véli, hogy a 64. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat releváns, valamint hogy a POMC‑t és a PRE‑t következésképpen úgy kell tekinteni, hogy azokat a NIOC különösen a PPI útján közvetetten ellenőrzi.
78 Továbbá a Tanács a tárgyaláson azt állította, hogy mivel a PPI‑nek a Global O & M Companyhoz képest a POMC nagyobb százalékban állt a tulajdonában, valamint a Telford Internationalhez képest a PRE nagyobb százalékban állt a tulajdonában, vélelmezhető volt, hogy a PPI rendelkezett az utolsó szó jogával, és határozatait rákényszeríthette a POMC‑re és a PRE‑re.
79 A Törvényszék azonban úgy véli, hogy a jelen esetben a POMC és a PRE esetében az anyavállalatuk által az e leányvállalatokra történő meghatározó befolyás tényleges gyakorlásával összefüggő vélelem nem alkalmazható.
80 Mindenekelőtt ugyanis a POMC és a PRE közös tulajdonban állására vonatkozó érvet illetően meg kell jegyezni, hogy a PPI‑vel ellentétben a Global O & M Company és a Telford International nem tartozik a korlátozó intézkedések hatálya alá. Márpedig ilyen körülmények között e két utóbbi társaságnak nem áll érdekében, hogy segítsen a PPI‑nek a közös leányvállalatukra történő nyomásgyakorlásban a kizárólag a PPI‑t érintő korlátozó intézkedések hatásának a megkerülése érdekében. Következésképpen nem tekinthető úgy, hogy a helyzet hasonló ahhoz, amikor egyetlen szervezet kizárólagos tulajdonában áll leányvállalata, amennyiben a jelen esetben a közös ellenőrzés fennállása megakadályozhatja a PPI‑t, következésképpen pedig a NIOC‑ot abban, hogy a POMC‑re és a PRE‑re nyomást gyakoroljon a PPI‑t érintő korlátozó intézkedések hatásának a megkerülése érdekében.
81 Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint valamely szervezet 60%‑os tulajdonlása önmagában nem jelenti azt, hogy teljesül a 2010/413 határozat 20. cikke (1) bekezdésének c) pontjában, valamint a 267/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában előírt jegyzékbe vételi kritérium (2013. szeptember 6‑i Persia International Bank kontra Tanács ítélet, T‑493/10, EBHT [Kivonatok], EU:T:2013:398, 106. pont). A jelen esetben szükségszerűen a POMC 48%‑os, illetve a PRE 49%‑os tulajdonlása önmagában nem elegendő a fenti 64. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel az e szervezeteket érintő korlátozó intézkedések elfogadásának az igazolásához.
82 A POMC és a PRE kizárólagos vagy majdnem kizárólagos PPI általi tulajdonlásának a hiányában következésképpen meg kell vizsgálni, hogy a jelen eset körülményeire tekintettel állt‑e fenn nem elhanyagolható mértékű veszély, hogy e két utóbbi társaság megkerüli a NIOC‑ot érintő korlátozó intézkedések hatását.
83 Márpedig meg kell állapítani, hogy a Tanács semmilyen bizonyítékot nem hoz fel, amely lehetővé tenné a Törvényszék számára annak a megállapítását, hogy a PPI‑nek lehetősége volt ellenőrzést gyakorolni a POMC vagy a PRE felett. Ugyanis noha a PPI által az ez utóbbiak tőkéjében való részesedés kissé nagyobb, mint az e szervezetek egyéb fő részvényesei tulajdonában álló részesedés, a PPI részesedése kisebbségi részesedés marad. Következésképpen nem vélelmezhető, hogy a PPI a POMC igazgatótanácsa tagjainak a felénél több tag vagy a PRE igazgatótanácsa tagjainak a fele tekintetében kijelölési jogkörrel rendelkezett, vagy hogy bármely más módon megillette az utolsó szó joga e szervezetek igazgatótanácsában.
84 Azt a következtetést kell tehát levonni, hogy a Tanács mérlegelési hibát követett el annak a megállapításával, hogy a POMC és a PRE a NIOC tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állt.
85 A fentiek összességére tekintettel a PPI és a POSCO esetében a második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani, valamint a POMC és a PRE esetében annak helyt kell adni. Következésképpen meg kell semmisíteni a megtámadott jogi aktusokat, amennyiben azok e két utóbbi felperesre vonatkoznak.
A tulajdonhoz való jognak, a kereskedelmi tevékenység végzéséhez való jognak, a környezet védelme elvének, valamint az Unió humanitárius értékeinek, mindenesetre pedig az arányosság és az elővigyázatosság elvének a megsértésére alapított negyedik jogalapról
86 A felperesek arra hivatkoznak, hogy a megtámadott jogi aktusok az alapvető jogok és szabadságok megsértésének minősülnek.
87 Mindenekelőtt a felperesek lényegében azt állítják, hogy a megtámadott jogi aktusok sértik a tulajdonhoz való jogukat és a kereskedelmi tevékenység végzéséhez való jogukat, valamint a kitűzött célhoz képest aránytalanok.
88 Ezt követően a felperesek arra hivatkoznak, hogy a megtámadott jogi aktusok a környezet, valamint a munkavállalók és az iráni polgárok – beleértve a gyerekeket – egészsége és biztonsága tekintetében jelentős károkat okozhatnak. A felperesek ugyanis azt állítják, hogy a szankciók miatt nem tudják megfelelően folytatni a South Pars kitermelési projektjének a 19. szakaszát, amelynek a megvalósítása Iránban télen a gázhiány elkerülése érdekében elengedhetetlen. Továbbá a válaszban pontosítják, hogy a felhasznált anyagok és technikai szolgáltatások jelentős része uniós tagországokból származik. Az ezen anyagok megszerzésének a lehetetlensége következésképpen arra kényszerítené az Iráni Iszlám Köztársaságot, hogy a környezetre ártalmasabb egyéb fűtőanyagokhoz forduljon, valamint növelné a kitermelési projektek közelében élő és dolgozó személyek egészségéhez és biztonságához kapcsolódó kockázatokat.
89 E kockázatokra tekintettel a felperesek úgy vélik, hogy a Tanács megsértette az elővigyázatosság elvét. A Tanácsnak ugyanis figyelembe kellett volna vennie a megtámadott jogi aktusok elfogadását megelőzően a vagyonuk befagyasztásának a hatásait.
90 Végül a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Tanács által elfogadott intézkedések a kitűzött céljukhoz képest aránytalanok.
91 A Törvényszék úgy véli, hogy el kell utasítani a felperesek által felhozott valamennyi érvet.
92 Először is a felperesek tulajdonhoz való jogát, valamint a kereskedelmi tevékenység végzéséhez való jogát illetően meg kell jegyezni mindenekelőtt, hogy az említett jogok az Alapjogi Charta 17., illetve 16. cikkében rögzített alapvető jogok szerves részét képezik, amely Charta tiszteletben tartását az uniós bíróság biztosítja. Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy az alapvető jogok nem abszolút jogok, és azok gyakorlását az Unió által kitűzött közérdekű célok korlátozhatják (2011. november 16‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, C‑548/09 P, EBHT, EU:C:2011:735, 113. pont).
93 Továbbá az ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog általános elvei közé tartozó arányosság elve megköveteli, hogy az intézmények jogi aktusai ne lépjék túl azt a mértéket, amely alkalmas és szükséges a szóban forgó szabályozás által elérni kívánt jogszerű célok megvalósításához, így amikor több alkalmas intézkedés közül lehet választani, a legkevésbé kényszerítőt kell igénybe venni, és az okozott hátrányok nem lehetnek túlzottak az elérni kívánt célokhoz képest (1987. november 18‑i Maizena és társai ítélet, 137/85, EBHT, EU:C:1987:493, 15. pont).
94 A jelen esetben a felperesek gazdasági tevékenység végzéséhez való joga, valamint tulajdonhoz való joga a megtámadott jogi aktusok elfogadása miatt jelentős mértékben korlátozott, amennyiben meghatározott felhatalmazások nélkül nem rendelkezhetnek az Unió területén lévő pénzeszközeikkel, és a 267/2012 rendelet 23. cikke (3) bekezdésének értelmében közvetlenül vagy közvetetten semmilyen pénzeszköz vagy gazdasági erőforrás nem bocsátható a rendelkezésükre. Mindazonáltal a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának elsődleges jelentőségére tekintettel a Tanács joggal vélhette úgy, hogy a fent említett jogoknak az iráni kormánynak támogatást nyújtó szervezet tulajdonában álló szervezetek jegyzékbe vételéből eredő megsértése az említett kormányra történő nyomásgyakorlás érdekében megfelelő és szükséges volt ahhoz, hogy a kormányt az atomfegyverek elterjedésére vonatkozó tevékenységei abbahagyására kényszerítse (lásd ebben az értelemben és analógia útján: Melli Bank kontra Tanács ítélet, fenti 62. pont, EU:C:2012:137, 61. pont).
95 Következésképpen az ilyen jogsértések a kitűzött célokat tekintve nem tekinthetők olyan aránytalan és elfogadhatatlan beavatkozásnak, amely sértené a tulajdonhoz való jog és a kereskedelmi tevékenység végzéséhez való jog lényegét (lásd ebben az értelemben: Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, fenti 92. pont, EU:C:2011:735, 114. és 115. pont).
96 Továbbá a felperesek állításával ellentétben pénzeszközeik befagyasztása nem minősíthető aránytalannak érveik Tanács számára történő bemutatásához való joguk állítólagos megsértése miatt. Ahogy az ugyanis az ötödik jogalap vizsgálatának keretében majd megállapításra kerül (lásd a továbbiakban a 123. és az azt követő pontokat), a felpereseknek lehetőségük volt arra, hogy kifejthessék álláspontjukat.
97 Következésképpen mint megalapozatlant el kell utasítani a tulajdonhoz való jog és a kereskedelmi tevékenység végzéséhez való jog megsértésére, valamint a szóban forgó intézkedések aránytalan jellegére alapított érveket.
98 Másodszor a környezettel, valamint a munkavállalók és az iráni polgárok egészségével és biztonságával összefüggő károk kockázatát illetően mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a kulcsfontosságú anyagok és technikai szolgáltatások uniós székhelyű vállalkozásoktól történő beszerzésének a lehetetlensége – amelyet e kockázatok okaként jelöltek meg – egyáltalán nem következik a felpereseket érintő korlátozó intézkedésekből.
99 A felek érveléséből, valamint a válaszhoz mellékelt, az ezen érvelés alátámasztása érdekében bemutatott dokumentumokból ugyanis kitűnik, hogy a gáz hiányával vagy az egyéb fűtőanyagokhoz való fordulással kapcsolatos kockázatok nem azon esetleges pénzügyi nehézségeknek a következményei, amelyek a felpereseket a pénzeszközeik befagyasztását követően érik, és amelyek megakadályozzák őket abban, hogy a tevékenységeik folytatásához szükséges anyagokat beszerezzék, hanem az alapvető javak vagy technológiák, valamint az iráni gázipar céljára szolgáló e javakkal összefüggő technológiai szolgáltatások iráni szervezetek számára történő nyújtását illetően az Unió által előírt korlátozásokból erednek.
100 Márpedig ahogy azt a Tanács megállapítja, a többek között a 2010/413 határozat 4. cikkében, valamint a 267/2012 rendelet 8. és 9. cikkében előírt ezen korlátozások valamennyi iráni szervezetre vonatkoznak, tehát a felperesekre nevük jegyzékbe vételétől függetlenül kihatással lehetnek. Továbbá az említett rendelkezések jogszerűsége a jelen kereset keretében nem vitatható, mivel azok nem minősülnek a megtámadott jogi aktusok jogalapjának.
101 Azt a következtetést kell tehát levonni, hogy az az állítás, amely szerint a megtámadott jogi aktusok kockázatot jelentenek a környezet, valamint a munkavállalók és az iráni polgárok egészsége és biztonsága tekintetében, nem megalapozott.
102 Harmadszor az elővigyázatosság elvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy ezen elv az uniós jog általános elvét képezi, amely arra kötelezi az érintett hatóságokat, hogy a releváns szabályozásban a részükre biztosított hatáskörök gyakorlására szolgáló pontos kereten belül oly módon tegyenek megfelelő intézkedéseket a közegészségre, a biztonságra és a környezetre nézve meglévő, bizonyos potenciális kockázatok elkerülése céljából, hogy a gazdasági érdekekkel szemben elsőbbséget biztosítanak az említett érdekek védelmével összefüggő követelményeknek (lásd: 2002. november 26‑i Artegodan és társai kontra Bizottság ítélet, T‑74/00, T‑76/00, T‑83/00–T‑85/00, T‑132/00, T‑137/00 és T‑141/00, EBHT, EU:T:2002:283, 183. és 184. pont; 2003. október 21‑i Solvay Pharmaceuticals kontra Tanács ítélet, T‑392/02, EBHT, EU:T:2003:277, 121. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
103 Márpedig a jelen esetben, ahogy az a fenti 98–101. pontból kitűnik, a felperesek nem bizonyították az egészségre, a biztonságra vagy a környezetre való esetleges azon kockázatok fennállását, amelyek a pénzeszközeik befagyasztásából eredhetnek. Következésképpen nem róható fel a Tanácsnak az, hogy a megtámadott jogi aktusok elfogadásakor nem fontolta meg az elővigyázatosság elvének az alkalmazását.
104 A fentiek összességére tekintettel a negyedik jogalapot mint megalapozatlant el kell tehát utasítani.
Két felperest illetően a közlés hiányára, továbbá az indokolási kötelezettség, a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére alapított ötödik jogalapról
105 A felperesek úgy vélik, hogy a Tanács az eljárási jogokat, a védelemhez való jogot és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot érintő számos jogsértést követett el velük szemben.
106 Először is a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Tanács nem közölte egyedileg a megtámadott jogi aktusokat a POMC‑vel és a PRE‑vel.
107 Másodszor a felperesek azt állítják, hogy a Tanács nem indokolta az őket érintő korlátozó intézkedéseket előíró határozatát, következésképpen pedig nem tájékoztatta őket nevük jegyzékbe vételének jogalapjáról. A felperesek a válaszban pontosítják, hogy azon indok, amely szerint a NIOC tulajdonában vagy ellenőrzése alatt állnak, nem felel meg a megtámadott jogi aktusokban kifejtett indokolásnak.
108 Harmadszor a felperesek azt állítják, hogy a Tanács kérelmük ellenére nem közölte velük azon információkat és bizonyítékokat, amelyekre a megtámadott jogi aktusok elfogadásakor támaszkodott. A felperesek következésképpen úgy vélik, hogy nem terjeszthették elő érveiket és nem vitathatták kielégítően nevük jegyzékbe vételét.
109 Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a felperesek a Törvényszéktől az ötödik jogalap keretében felhozott érvek megvizsgálását kizárólag arra az esetre kérték, ha az első négy jogalap elutasításra kerül. Mivel a POMC és a PRE esetében a második jogalapnak helyt adott a Törvényszék, az ötödik jogalapot tehát kizárólag a PPI‑t és a POSCO‑t (a továbbiakban: első két felperes) illetően kell megvizsgálni. Következésképpen a megtámadott jogi aktusok POMC és PRE részére történő közlésének a hiányára vonatkozó érv ezen ötödik jogalap keretében nem kerül megvizsgálásra.
110 Elsődlegesen mindenekelőtt az indokolási kötelezettséget illetően az első jogalap vizsgálatából világosan kitűnik (lásd: fenti 27–48. pont), hogy a megtámadott jogi aktusok indokolása elegendő, mivel lehetővé tette az első két felperes számára nemcsak ezen jogi aktusok jogalapjának, hanem azon egyedi és konkrét okoknak az azonosítását is, amelyek miatt a Tanács úgy ítélte meg, hogy velük szemben a fenti 35. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően korlátozó intézkedéseket kell hoznia.
111 Továbbá, ami a védelemhez való jogot illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e jog, különösen pedig a meghallgatáshoz való jog minden olyan eljárásban történő tiszteletben tartása, amely valamely szervezettel szemben indult, és e szervezetre nézve hátrányos intézkedéshez vezethet, az uniós jog alapelvei közé tartozik, és ezt a jogot még a szóban forgó eljárásra vonatkozó szabályozás teljes hiánya esetén is biztosítani kell (Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, fenti 35. pont, EU:T:2009:401, 91. pont).
112 A védelemhez való jog tiszteletben tartásának elve megköveteli egyrészt, hogy az érdekelt szervezettel közöljék a számára sérelmet okozó jogi aktust megalapozó, őt terhelő bizonyítékokat. Másrészt lehetőséget kell adni számára arra, hogy az e bizonyítékokkal kapcsolatos álláspontját megfelelően kifejthesse (lásd analógia útján: „OMPI I”‑ítélet, fenti 33. pont, EU:T:2006:384, 93. pont).
113 Következésképpen, ami a valamely szervezet pénzeszközeinek befagyasztására vonatkozó első jogi aktust illeti, hacsak az Unió vagy a tagállamai biztonságát vagy a nemzetközi kapcsolataik irányítását érintő kényszerítő megfontolásokkal nem ellentétes, a terhelő bizonyítékok közlésének vagy az érintett jogi aktus elfogadásával egyidejűleg, vagy az elfogadást követően a lehető leghamarabb kell történnie. Az érintett szervezetnek – kérelmére – ahhoz is joga van, hogy ezen bizonyítékok tekintetében megfelelően kifejtse álláspontját a jogi aktus elfogadását követően (lásd analógia útján: „OMPI I”‑ítélet, fenti 33. pont, EU:T:2006:384, 137. pont).
114 Ezenkívül meg kell megjegyezni, hogy ha közölték azokat a kellően pontos információkat, amelyek alapján az érdekelt szervezet megfelelően ismertetheti az álláspontját azokról a tényekről, amelyeket a Tanács a terhére ró, a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elve alapján ezen intézmény nem köteles önként biztosítani az ügy irataiban szereplő dokumentumokhoz való hozzáférést. Csak az érdekelt fél kérelmére köteles a Tanács biztosítani az azokhoz a nem bizalmas jellegű adminisztratív dokumentumokhoz való hozzáférést, amelyek a szóban forgó intézkedésre vonatkoznak (lásd: Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, fenti 35. pont, EU:T:2009:401, 97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
115 Végül a hatékony bírói jogvédelem elve azt jelenti, hogy a szóban forgó uniós hatóság köteles közölni a korlátozó intézkedés indokait az érintett szervezettel, amennyiben lehetséges, vagy az említett intézkedés elfogadásának időpontjában, vagy legalábbis azután, hogy arra sor került, a lehető leghamarabb, hogy lehetővé tegye az érintett szervezetnek a jogorvoslathoz való joga határidőn belül történő gyakorlását. Az említett indokok közlésére vonatkozó ezen kötelezettség tiszteletben tartása ugyanis egyaránt szükséges ahhoz, hogy lehetővé tegye a korlátozó intézkedések címzettjeinek a jogaiknak a lehető legjobb feltételek mellett történő védelmét, és az ügy teljes ismeretében annak eldöntését, hogy hasznos‑e az uniós bírósághoz fordulni, valamint ahhoz, hogy utóbbinak teljes mértékben lehetővé tegye a szóban forgó jogi aktus jogszerűségére vonatkozó felülvizsgálat gyakorlását (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2008. szeptember 3‑i Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑402/05 P és C‑415/05 P, EBHT, EU:C:2008:461, 335–337. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
116 A jelen esetben először is, ami a terhelő bizonyítékok eredeti közlését illeti, emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy a megtámadott jogi aktusokat az első két felperessel a 2013. június 10‑i levelekben közölték, másrészt pedig arra, hogy az indokolási kötelezettségre vonatkozó első jogalap és a fenti 110. pont vizsgálatából kitűnik, hogy a megtámadott jogi aktusok kellően indokoltak, mivel lehetővé tették az első két felperes számára azon indokok megértését, amelyek miatt jegyzékbe vették őket.
117 Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Tanács a terhelő bizonyítékok eredeti közlésével kapcsolatban nem sértette meg az első két felperes védelemhez való jogát.
118 Másodszor a dokumentumokhoz való hozzáférést illetően – anélkül, hogy szükséges lenne azon állítás tekintetében határozni, amely szerint a Tanács nem közölte megfelelő időben az első két felperessel az ügyirataikban szereplő iratokat – meg kell állapítani, hogy a Tanács nem sértette meg e felperesek védelemhez való jogát.
119 Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az olyan irat késedelmes közlése, amelyre a Tanács a valamely szervezettel szembeni korlátozó intézkedések elfogadása vagy fenntartása érdekében hivatkozott, csak akkor minősül a védelemhez való jog megsértésének, amely indokolja az érintett jogi aktusok megsemmisítését, ha bizonyítást nyer, hogy a szóban forgó korlátozó intézkedéseket nem lehetett volna jogosan elfogadni vagy fenntartani, mert a késedelmesen közölt irat terhelő bizonyítékként való elfogadását el kellett volna utasítani (Persia International Bank kontra Tanács ítélet, fenti 81. pont, EU:T:2013:398, 85. pont).
120 Következésképpen a jelen esetben még annak feltételezésével is, hogy a Tanács késedelmesen közölte a felperesek ügyirataiban szereplő iratokat, e körülmény csak akkor igazolhatja a megtámadott jogi aktusok megsemmisítését, ha egyébként bizonyítást nyer, hogy az első két felperessel szembeni korlátozó intézkedések elfogadását az ez utóbbiakkal megfelelő időben közölt bizonyítékokkal – nevezetesen a megtámadott jogi aktusokban szereplő indokokkal – nem lehetett igazolni.
121 Márpedig egyrészt meg kell állapítani, hogy az ellenkérelem benyújtásakor közölt iratok nem tartalmaznak az első két felperes védelme szempontjából semmilyen hasznos új információt, mivel a tartalmuk nem fed fel semmilyen őket érintő új információt. Másrészt a második jogalap vizsgálatából kitűnik, hogy a megtámadott jogi aktusokban szereplő indokok – amelyeket az első két felperessel közöltek – elegendőek voltak az őket érintő korlátozó intézkedések elfogadásának igazolásához.
122 Ilyen körülmények között azt a következtetést kell levonni, hogy a Tanács a dokumentumokhoz való hozzáférést illetően nem sértette meg az első két felperes védelemhez való jogát.
123 Harmadszor, ami az első két felperes azon lehetőségét illeti, hogy álláspontjukat megfelelően kifejtsék, meg kell állapítani, hogy a felperesek a megtámadott jogi aktusok elfogadását követően 2013. augusztus 9‑én olyan levelet küldtek a Tanácsnak, amelyben kifejtették álláspontjukat, és azt kérték, hogy közöljék velük a jegyzékbe vételük indokait, valamint az ügyirataikban szereplő bizonyítékokat.
124 Következésképpen az első két felperesnek lehetősége volt álláspontja megfelelő kifejtésére, ezért nem róható fel a Tanácsnak az, hogy e tekintetben megsértette a védelemhez való jogukat.
125 Ilyen körülmények között a Törvényszék úgy véli, hogy az első két felperes meg tudta védeni jogait, valamint hogy a Törvényszéknek teljes mértékben lehetősége volt a megtámadott jogi aktusok jogszerűsége felülvizsgálatának a gyakorlására. Az első két felperes tehát tévesen rója fel a Tanácsnak azt, hogy az megsértette a hatékony bírói jogvédelemhez való jogukat.
126 Következésképpen az első két felperes tekintetében az ötödik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
127 Az előzőekben kifejtettek összességére tekintettel a keresetet következésképpen el kell utasítani a PPI‑re és a POSCO‑ra vonatkozó részében, valamint helyt kell adni annak a POMC‑re és a PRE‑re vonatkozó részében.
A megtámadott jogi aktusok POMC‑t és PRE‑t érintő részében történő megsemmisítésének időbeli hatályáról
128 Az EUMSZ 264. cikk második bekezdése értelmében, ha a Törvényszék szükségesnek ítéli, megjelöli a semmisnek nyilvánított jogi aktusnak azokat a joghatásait, amelyek továbbra is fennmaradnak. Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy e rendelkezés lehetővé teszi az uniós bíróság számára azt, hogy határozzon a megsemmisítést kimondó ítéletei hatálybalépésének időpontjáról (2013. december 12‑i Nabipour és társai kontra Tanács ítélet, T‑58/12, EU:T:2013:640, 250. és 251. pont).
129 A jelen ügyben a Törvényszék a továbbiakban kifejtett indokok miatt úgy véli, hogy a megtámadott jogi aktusok joghatásait az Európai Unió Bírósága alapokmánya 56. cikkének első bekezdésében előírt fellebbezési határidő lejártának napjáig, vagy – ha e határidőn belül fellebbezést nyújtanak be – a fellebbezés elutasításának napjáig fenn kell tartani.
130 Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság által végrehajtott nukleáris program mind nemzetközi, mind európai téren komoly aggályok forrása. Ilyen körülmények között növelte fokozatosan a Tanács – a Biztonsági Tanács határozatainak végrehajtása keretében – az ezen állammal szemben hozott korlátozó intézkedések számát abból a célból, hogy megakadályozza a nemzetközi békét és biztonságot veszélyeztető tevékenységek fejlődését.
131 Ennélfogva a POMC‑nek és a PRE‑nek a megtámadott jogi aktusok őket érintő részében történő megsemmisítésének azonnali hatálybalépésére irányuló érdekét együtt kell mérlegelni az uniós politika által az Iráni Iszlám Köztársasággal szembeni korlátozó intézkedések terén követett általános érdekű célkitűzéssel. Valamely korlátozó intézkedés megsemmisítése időbeli hatályának változtatása ily módon a korlátozó intézkedések hatékonysága biztosításának szükségességével, és végső soron az Unió és tagállamai biztonságát vagy nemzetközi kapcsolatainak folytatását érintő kényszerítő megfontolásokkal igazolható (lásd analógia útján az érintett nevének eredeti jegyzékbe vétele indokolásának előzetes közlésére vonatkozó kötelezettség hiányával kapcsolatban: 2011. december 21‑i Franciaország kontra People’s Mojahedin Organization of Iran ítélet, C‑27/09 P, EBHT, EU:C:2011:853, 67. pont).
132 Márpedig a megtámadott jogi aktusoknak a POMC‑t és a PRE‑t érintő részükben azonnali hatállyal történő megsemmisítése lehetővé tenné ez utóbbiak számára teljes vagyonuknak vagy vagyonuk egy részének az Unión kívülre történő áthelyezését anélkül, hogy a Tanács adott esetben megfelelő időben alkalmazhatná az EUMSZ 266. cikket a jelen ítéletben megállapított szabálytalanságok orvoslása céljából, így súlyos és helyrehozhatatlan kárt szenvedhetne minden olyan vagyonbefagyasztás hatékony érvényesülése, amelyről a Tanács e szervezetekkel szemben a jövőben esetlegesen határoz.
133 Az EUMSZ 266. cikk jelen ügyben történő alkalmazását illetően ugyanis meg kell jegyezni, hogy a POMC és a PRE neve jegyzékbe vételének jelen ítélet általi megsemmisítése abból következik, hogy e jegyzékbe vétel indokait nem támasztották alá elegendő bizonyítékkal (lásd a fenti 77–84. pontot). Jóllehet a Tanács feladata határozni az ezen ítélet végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről, az említett nevek újabb jegyzékbe vételét nem lehet eleve kizárni. Ezen újabb vizsgálat keretében ugyanis a Tanácsnak lehetősége van arra, hogy jogilag megfelelő módon alátámasztott indokok alapján újra jegyzékbe vegye ezeket a neveket.
134 Ebből az következik, hogy a megtámadott jogi aktusok joghatásait a POMC és a PRE tekintetében a fellebbezési határidő lejártának napjáig, vagy – ha e határidőn belül fellebbezést nyújtanak be – a fellebbezés elutasításának napjáig fenn kell tartani.
A költségekről
135 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az eljárási szabályzat 87. cikkének 3. §‑a értelmében részleges pernyertesség esetén vagy különleges indokokból a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását vagy azt, hogy a felek mindegyike maga viselje saját költségeit.
136 A jelen ügy körülményei között úgy kell határozni, hogy mindegyik fél maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (hetedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék megsemmisíti a Petropars Aria Kish Operation and Management Co.‑t és a Petropars Resources Engineering Kish Co.‑t érintő részében:
– az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2010/413/KKBP határozat módosításáról szóló, 2013. június 6‑i 2013/270/KKBP tanácsi határozatot;
– az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 267/2012/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2013. június 6‑i 522/2013/EU tanácsi végrehajtási rendeletet.
2) A Törvényszék a 2013/270 határozat és az 522/2013 rendelet joghatásait a Petropars Aria Kish Operation and Management Co. és a Petropars Resources Engineering Kish Co. tekintetében az Európai Unió Bírósága alapokmánya 56. cikkének első bekezdésében előírt fellebbezési határidő lejártának napjáig, vagy – ha e határidőn belül fellebbezést nyújtanak be – a fellebbezés elutasításának napjáig fenntartja.
3) A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
4) A felek maguk viselik saját költségeiket.
Jaeger | Van der Woude | Buttigieg |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. május 5‑i nyilvános ülésen.
Aláírások