A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)
2022. március 31.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Fogyasztóvédelem – 2011/83/EU irányelv – Elállási jog a távollévők között és az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetében – Az elállási jog alóli kivételek – A 16. cikk l) pontja – Szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtása – Meghatározott teljesítési időpontot vagy időszakot meghatározó szerződés – Jegyárusítási szolgáltatások nyújtása – A saját nevében, de a szabadidős tevékenység szervezőjének javára eljáró közvetítő – Az elállási jog gyakorlásához kapcsolódó kockázat”
A C‑96/21. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Amtsgericht Bremen (brémai helyi bíróság, Németország) a Bírósághoz 2021. február 16‑án érkezett, 2021. január 8‑i határozatával terjesztett elő a
DM
és
a CTS Eventim AG & Co. KGaA
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (nyolcadik tanács),
tagjai: N. Jääskinen tanácselnök, M. Safjan (előadó) és N. Piçarra bírák,
főtanácsnok: L. Medina,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a CTS Eventim AG & Co. KGaA képviseletében M. Schlingmann és M. Gerecke Rechtsanwälte,
– a finn kormány képviseletében H. Leppo, A. Laine és S. Hartikainen, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében B.‑R. Killmann és I. Rubene, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. október 25‑i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 304., 64. o.) 16. cikke l) pontjának az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a DM és a jegyárusítási szolgáltatásokat nyújtó CTS Eventim AG & Co. KGaA (a továbbiakban: CTS Eventim) között a koncertre szóló belépőjegyek vásárlására irányuló szerződéssel kapcsolatos elállási jog megléte tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2011/83 irányelv (4) és (49) preambulumbekezdésének szövege a következő:
„(4) Az EUMSZ 26. cikke (2) bekezdésével összhangban a belső piacnak egy olyan, belső határok nélküli térséget kell alkotnia, amelyben biztosított az áruk és szolgáltatások, valamint a letelepedés szabadsága. A távollevők között és az üzlethelyiségen kívül kötött fogyasztói szerződések egyes vonatkozásainak harmonizációja szükséges az olyan valódi fogyasztói belső piac előmozdításához, amely megfelelő egyensúlyt teremt a fogyasztóvédelem magas szintje és a vállalkozások versenyképessége között, a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása mellett.
[…]
(49) Az elállási jog tekintetében meg kell határozni bizonyos kivételeket, mind a távollevők között, mind az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések tekintetében. […] Az elállási jog gyakorlása szintén célszerűtlen lehet egyes olyan szolgáltatások esetében is, amikor a szerződés megkötése olyan kapacitás lekötését jelenti, amelyet – az elállási jog gyakorlása esetén – a kereskedőnek nehéz lenne kihasználnia. Ez a helyzet állna fenn például a szállodai és üdülőhelyi foglalások, vagy a kulturális és sporteseményekre való helyfoglalások esetében.”
4 A 2011/83 irányelvnek „Az irányelv tárgya” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Ennek az irányelvnek az a célja, hogy a fogyasztóvédelem magas szintjének elérése révén hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez azáltal, hogy közelíti a fogyasztók és kereskedők [helyesen: eladók vagy szolgáltatók] között kötött szerződésekre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések bizonyos vonatkozásait.”
5 Ezen irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke a következőket írja elő:
„Ezen irányelv alkalmazásában:
[…]
2. »kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató]«: bármely természetes vagy – akár magán‑, akár köztulajdonban álló – jogi személy, aki vagy amely az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések vonatkozásában kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el, ideértve bármely olyan személyt, aki vagy amely a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] nevében vagy javára jár el;
3. »áru«: bármely ingóság, kivéve a végrehajtás vagy más bírósági intézkedés alapján értékesített ingóságokat; az irányelv értelmében árunak minősül a víz, gáz és a villamos energia is, amennyiben korlátozott térfogatban vagy meghatározott mennyiségben kínálják értékesítésre;
[…]
5. »adásvételi szerződés«: bármely olyan szerződés, amelynek értelmében a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] átruházza vagy vállalja, hogy átruházza a fogyasztóra valamely áru tulajdonjogát, a fogyasztó pedig megfizeti vagy vállalja, hogy megfizeti annak vételárát; az adásvételi szerződések vonatkozhatnak árukra és szolgáltatásokra egyaránt;
6. »szolgáltatási szerződés«: az adásvételi szerződéstől eltérő bármely olyan szerződés, amelynek alapján a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] a fogyasztó részére szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, a fogyasztó pedig megfizeti vagy vállalja, hogy megfizeti a szolgáltatás árát;
7. »távollevők között kötött szerződés«: a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] és a fogyasztó között áru vagy szolgáltatás értékesítésére szervezett távértékesítési rendszer keretében, a kereskedő [helyesen: eladó vagy szolgáltató] és a fogyasztó egyidejű fizikai jelenléte nélkül – a szerződés megkötésének időpontjával bezárólag kizárólag egy vagy több távközlő eszköz alkalmazásával – kötött szerződés;
[…]”
6 Az említett irányelv „Tájékoztatási követelmények a távollevők között és az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetében” című 6. cikke értelmében:
„(1) A fogyasztót a távollevők között vagy az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés, illetve annak megfelelő ajánlat mindaddig nem köti, amíg a kereskedő egyértelműen és érthető módon tájékoztatást nem nyújt a fogyasztónak a következőkről:
[…]
c) a kereskedő letelepedési helyének postai címe, valamint telefonszáma, faxszáma és e‑mail címe – ha van –, hogy a fogyasztó gyorsan és hatékonyan kapcsolatba tudjon lépni vele, továbbá adott esetben annak a kereskedőnek a földrajzi címe és azonosító adatai, akinek a nevében eljár;
d) ha a c) pont szerint megadott címétől eltérő, a kereskedő üzleti tevékenysége helyének postai címe, és adott esetben annak a kereskedőnek a postai címe, akinek a nevében eljár, ahova a fogyasztó a panaszait címezheti;
[…]”
7 Ugyanezen irányelv „Elállási jog” című 9. cikke az (1) bekezdésében az alábbiakat mondja ki:
„Azon esetet kivéve, amikor a 16. cikkben említett kivételek alkalmazandók, a fogyasztó 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a távollevők között vagy az üzlethelyiségen kívül kötött szerződéstől […]”
8 A 2011/83 irányelvnek „Az elállás joghatásai” című 12. cikke a) pontjának szövege a következő:
„Az elállási jog gyakorlása megszünteti a felek kötelezettségeit:
a) a távollevők között vagy üzlethelyiségen kívül kötött szerződés teljesítésére vonatkozóan […]”
9 Ezen irányelvnek „Az elállási jog alóli kivételek” című 16. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A távollevők között és az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetében a tagállamok nem írják elő a 9–15. cikkben megállapított elállási jogot az alábbiakra vonatkozóan:
[…]
l) szállásnyújtás esetében a lakáscélú szolgáltatás kivételével, árufuvarozás, autókölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatások esetében, amennyiben a szerződésben meghatározott teljesítési időpontot vagy időszakot kötöttek ki;
[…]”
A német jog
10 A Bürgerliches Gesetzbuch (polgári törvénykönyv) „Elállási jog” című 312 g. §‑a a következőket írja elő:
„(1) Üzlethelyiségen kívül kötött és távollevők között kötött szerződések esetében a fogyasztót a 355. § szerint elállási jog illeti meg.
(2) A felek eltérő megállapodásának hiányában az alábbi szerződések esetében nem áll fenn elállási jog:
[…]
9. szállásnyújtásra irányuló szerződések esetében a lakáscélú szolgáltatás kivételével, árufuvarozásra, gépjárműkölcsönzésre, étkeztetésre vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtására irányuló szerződések esetében, amennyiben a szerződésben meghatározott teljesítési időpontot vagy időszakot kötöttek ki,
[…]”
11 E törvénykönyvnek „Az elállási jog a fogyasztói szerződések esetén” című 355. §‑a értelmében:
„(1) Ha törvény e rendelkezéssel összhangban elállási jogot biztosít a fogyasztónak, a fogyasztót, illetve az eladót vagy szolgáltatót a szerződés megkötésére irányuló szándéknyilatkozatuk nem köti, ha a fogyasztó a megadott határidőn belül visszavonja az erre vonatkozó nyilatkozatát.
[…]”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
12 2019. november 12‑én DM fogyasztói minőségében a jegyárusítási szolgáltatásokat nyújtó CTS Eventim által üzemeltetett online foglalási platformon keresztül belépőjegyet rendelt egy harmadik személy által szervezett koncertre.
13 A Brunswickban (Németország) 2020. március 24‑re tervezett koncertet a német hatóságok által a Covid19‑világjárvány összefüggésében elfogadott igazgatási korlátozások miatt törölték. Amint az az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, felmerült e koncert későbbi időpontban való megtartásának lehetősége.
14 2020. április 19‑én DM a belépőjegyek árának, valamint a járulékos költségeknek, azaz összesen 207,90 eurónak a visszatérítését kérte a CTS Eventimtől. A kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy DM e ráutaló magatartással elállt a CTS Eventimmel kötött szerződésétől.
15 Ezt követően a szabadidős tevékenységeknek a Covid19‑világjárvánnyal összefüggésben való törléséről szóló német szabályozással összhangban a CTS Eventim a koncert szervezőjének javára eljárva az e szervező által kibocsátott, a jegyárnak megfelelő 199 euró összegű utalványt juttatott el DM‑hez.
16 A kérdést előterjesztő bíróság előtt DM a belépőjegyek vételárának visszatérítését, valamint a járulékos költségek megtérítését követeli a CTS Eventimtől.
17 Az előterjesztő bíróság, amelynek állást kell foglalnia DM elállásának érvényességéről, úgy véli, hogy a 2011/83 irányelv 16. cikkének l) pontjában szereplő, elállási jog alóli kivétel az alapügyben nem alkalmazható. Véleménye szerint ugyanis e kivételre csupán a szabadidős tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatást közvetlenül nyújtó személy – azaz a jelen esetben a koncert szervezője – hivatkozhat, a jegyárusítási szolgáltatásokat nyújtó olyan szolgáltató azonban nem, akinek a tevékenysége a koncertre való belépés jogának átruházására korlátozódik. A kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy az ezen esemény tervezett időpontja előtt több hónappal történt elállást követően a kereskedőnek lehetősége van arra, hogy a már lefoglalt kapacitások más módon történő kihasználása érdekében a szóban forgó jegyeket más személyeknek értékesítse tovább.
18 E körülmények között az Amtsgericht Bremen (brémai helyi bíróság, Németország) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni a [2011/83 irányelv] 16. cikkének l) pontját, hogy a fogyasztó elállási jogának kizárásához elegendő, ha az eladó vagy szolgáltató nem közvetlenül nyújt szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatást a fogyasztó számára, hanem ilyen szolgáltatáshoz való hozzáférési jogot értékesít a fogyasztó részére?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
19 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ennek érdekében adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia a feltett kérdéseket (2021. október 26‑i PL Holdings ítélet, C‑109/20, EU:C:2021:875, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
20 Ezenfelül a Bíróság hatásköre kiterjed arra, hogy az alapeljárás iratai, valamint a hozzá előterjesztett észrevételek alapján olyan iránymutatásokat nyújtson a kérdést előterjesztő bíróságnak, amelyek lehetővé teszik számára a határozathozatalt (lásd ebben az értelemben: 2015. február 24‑i Grünewald ítélet, C‑559/13, EU:C:2015:109, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
21 A jelen ügyben rá kell mutatni egyrészt arra, hogy mivel a CTS Eventim tevékenysége egy harmadik személy által szervezett szabadidős tevékenységhez való hozzáférés jogának átruházására korlátozódik, az előterjesztő bíróság szerint e társaság nem nyújt közvetlenül az e tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatást a fogyasztó számára, mivel ilyen szolgáltatást közvetlenül kizárólag a koncert szervezője nyújt.
22 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmaz pontos információkat arról, hogy a CTS Eventim milyen keretek között végzi a tevékenységét, különösen ami a CTS Eventim és az azon koncert szervezője közötti jogviszonyt szabályozó szerződéses kikötéseket illeti, amelynek lemondásából az alapeljárás ered. A Bíróság rendelkezésére álló iratokból és különösen a CTS Eventim által benyújtott írásbeli észrevételekből azonban kitűnik, hogy e feleket olyan szerződéses jogviszony köti, amelynek értelmében a CTS Eventim a saját nevében, de a szervező javára értékesít jegyeket.
23 Másrészt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó szerződés a 2011/83 irányelv 2. cikkének 7. pontja értelmében vett, „távollevők között kötött szerződésnek” minősül, mivel azt DM mint fogyasztó és a CTS Eventim mint az ezen irányelv 2. cikkének 2. pontja értelmében vett eladó vagy szolgáltató kötötte. Ezen utóbbi fogalom ugyanis nem csupán azt a természetes vagy jogi személyt foglalja magában, aki az említett irányelv hatálya alá tartozó szerződések vonatkozásában kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el, hanem azt a természetes vagy jogi személyt is, aki vagy amely ezen eladó vagy szolgáltató nevében vagy javára közvetítőként jár el (2022. február 24‑i Tiketa ítélet, C‑536/20, EU:C:2022:112, 31. pont).
24 Ahhoz, hogy hasznos választ lehessen adni az előterjesztő bíróság számára, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést tehát úgy kell érteni, hogy az lényegében arra irányul, hogy a 2011/83 irányelv 16. cikkének l) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy az elállási jog alóli, az e rendelkezésben előírt kivétel felhívható azzal a fogyasztóval szemben, aki a saját nevében, de a szabadidős tevékenység szervezőjének javára eljáró közvetítővel az e tevékenységhez való hozzáférés jogának megszerzésére irányuló, távollévők közötti szerződést kötött.
25 A 2011/83 irányelv 9–15. cikke többek között az ezen irányelv 2. cikkének 7. pontja értelmében vett, távollévők között kötött szerződés megkötését követően elállási jogot biztosít a fogyasztó számára, és meghatározza e jog gyakorlásának feltételeit és részletes szabályait.
26 Így a 2011/83 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének megfelelően a fogyasztónak főszabály szerint tizennégy nap áll a rendelkezésére, hogy elálljon a távollevők között kötött szerződéstől, mivel az elállási jog gyakorlása ezen irányelv 12. cikke a) pontjának megfelelően megszünteti a felek kötelezettségeit az említett szerződés teljesítésére vonatkozóan.
27 Ugyanakkor az említett irányelv 16. cikke kivételeket állapít meg ezen elállási jog alól, többek között az e cikk l) pontjában említett, a szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásnyújtás esetében, amennyiben a szerződésben meghatározott teljesítési időpontot vagy időszakot kötöttek ki.
28 E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést általában az egész Európai Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve nem csak annak szövegét, hanem e rendelkezés kontextusát és a szóban forgó szabályozás által követett célt is (lásd ebben az értelemben: 2020. október 21‑i Möbel Kraft ítélet, C‑529/19, EU:C:2020:846, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
29 Ebből következik, hogy az eladó vagy szolgáltató által a fogyasztónak nyújtott szolgáltatás nemzeti jog szerinti jogi jellege semmi esetre sem befolyásolhatja a 2011/83 irányelv 16. cikke l) pontjának értelmezését.
30 Ami először is azt a kérdést illeti, hogy a szabadidős tevékenységhez való hozzáférés jogának az e tevékenység szervezőjének javára eljáró közvetítő általi, fogyasztóra történő átruházása a 2011/83 irányelv 16. cikkének l) pontja értelmében vett, az e tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatásnak minősül‑e, egyrészt azt kell megvizsgálni, hogy a közvetítő és a fogyasztó közötti ilyen szerződéses jogviszony az ezen irányelv 2. cikkének 6. pontjában meghatározott „szolgáltatási szerződés” fogalma alá tartozhat‑e.
31 A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy e fogalmat olyan tág értelemben határozták meg, hogy az a 2011/83 irányelv 2. cikke 5. pontja értelmében vett adásvételi szerződésen kívül bármely olyan szerződés lehet, amelynek értelmében az eladó vagy szolgáltató a fogyasztó részére szolgáltatást nyújt vagy szolgáltatás nyújtását vállalja, a fogyasztó pedig megfizeti vagy vállalja, hogy megfizeti a szolgáltatás árát (lásd ebben az értelemben: 2020. május 14‑i NK [Családház‑terv] ítélet, C‑208/19, EU:C:2020:382, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
32 A 2011/83 irányelv 2. cikkének 5. pontja az „adásvételi szerződés” fogalmát akképpen határozza meg, hogy az bármely olyan szerződés, amelynek értelmében az eladó vagy szolgáltató átruházza vagy vállalja, hogy átruházza a fogyasztóra valamely áru tulajdonjogát, a fogyasztó pedig megfizeti vagy vállalja, hogy megfizeti annak vételárát, ideértve azokat a szerződéseket is, amelyek árukra és szolgáltatásokra egyaránt vonatkoznak. Egyébiránt az „áru” fogalmát ezen irányelv 2. cikkének 3. pontja úgy határozza meg, hogy az főszabály szerint bármely ingóság, kivéve a végrehajtás vagy más bírósági intézkedés alapján értékesített ingóságokat.
33 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a DM és a CTS Eventim közötti szerződéses jogviszony keretében a CTS Eventim alapvető kötelezettsége az alapügyben szóban forgó jegyeken feltüntetett szabadidős tevékenységhez való hozzáférés jogának átruházása.
34 Következésképpen meg kell állapítani, hogy az ilyen szerződéses jogviszony, amely alapvetően egy jog, nem pedig egy ingóság átruházására vonatkozik, alapjában a 2011/83 irányelv 2. cikkének 6. pontja értelmében vett „szolgáltatási szerződés” fogalma alá tartozik. Ebből következik, hogy e szerződés eladó vagy szolgáltató általi teljesítése az irányelv 16. cikkének l) pontja értelmében vett szolgáltatásnyújtást képez.
35 E tekintetben pontosítani kell, hogy az, hogy valamely jogot vagy engedélyeket külön okiratban rögzítenek, amely mint olyan adásvétel tárgyát képezheti, nem elegendő ahhoz, hogy ezen okirat a Szerződésnek az áruk szabad mozgásáról szóló rendelkezései hatálya alá tartozzon a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezések helyett (lásd ebben az értelemben: 1999. október 21‑i Jägerskiöld ítélet, C‑97/98, EU:C:1999:515, 35. és 36. pont).
36 Másrészt meg kell vizsgálni, hogy a szabadidős tevékenységhez való hozzáférés jogának az e tevékenység szervezőjének javára eljáró közvetítő általi átruházása a 2011/83 irányelv 16. cikkének l) pontja értelmében vett, az e tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatásnak tekinthető‑e.
37 E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az e rendelkezésben felsorolt különböző szolgáltatástípusok olyan ágazati kivételeknek felelnek meg, amelyek általában az érintett ágazatok területén nyújtott szolgáltatásokra vonatkoznak azon szolgáltatások kivételével, amelyek teljesítése nem egy bizonyos napon vagy egy meghatározott időszakban esedékes (lásd analógia útján: 2005. március 10‑i EasyCar ítélet, C‑336/03, EU:C:2005:150, 22. és 24. pont).
38 Mivel a 2011/83 irányelv 16. cikkének l) pontja főszabály szerint tehát a szabadidős tevékenységek ágazatában nyújtott valamennyi szolgáltatásra vonatkozik, a „kapcsolódó” kifejezés használatából az következik, hogy az e rendelkezésben előírt kivétel nem korlátozódik kizárólag azokra a szolgáltatásokra, amelyek közvetlenül a szabadidős tevékenység mint olyan megvalósítására irányulnak.
39 Következésképpen meg kell állapítani, hogy önmagában a szabadidős tevékenységhez való hozzáférés jogának átruházása a 2011/83 irányelv 16. cikkének l) pontja értelmében vett, az e tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatásnak minősül.
40 Ezzel szemben e rendelkezés szövegéből nem tűnik ki, hogy az említett rendelkezés hatálya alá tartozó ilyen szolgáltatást mennyiben nyújthatja olyan személy, aki önmaga nem a szabadidős tevékenység szervezője.
41 E tekintetben a 2011/83 irányelv 16. cikke l) pontjának szövegkörnyezetét illetően meg kell állapítani, hogy ezen irányelv 6. cikke (1) bekezdésének c) és d) pontja szerint a fogyasztót a távollevők között vagy az üzlethelyiségen kívül kötött szerződés, illetve annak megfelelő ajánlat mindaddig nem köti, amíg az eladó vagy szolgáltató adott esetben tájékoztatást nem nyújt a fogyasztónak annak az eladónak vagy szolgáltatónak az azonosító adatairól, akinek a nevében eljár.
42 Így a 2011/83 irányelv kifejezetten rendelkezik annak lehetőségéről, hogy a hatálya alá tartozó szerződést az eladó vagy szolgáltató olyan szerződéses jogviszony teljesítése keretében is megköthesse, amelynek értelmében az eladó vagy szolgáltató egy másik eladó vagy szolgáltató javára jár el.
43 Ebből következik, hogy az a körülmény, hogy valamely szolgáltatást nem maga a szabadidős tevékenység szervezője, hanem az annak javára eljáró közvetítő nyújt, nem akadálya annak, hogy az ilyen szolgáltatás az említett tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatásnak legyen tekinthető.
44 Ezenfelül a 2011/83 irányelv 16. cikkének l) pontja által követett célt illetően meg kell állapítani, hogy – amint az ezen irányelv (49) preambulumbekezdéséből kitűnik – az említett cél abban áll, hogy védelmet nyújtson az eladó vagy szolgáltató számára bizonyos olyan kapacitások lekötésében rejlő kockázatokkal szemben, amelyeket az elállási jog gyakorlása esetén az eladónak vagy szolgáltatónak nehéz lenne kihasználnia, különösen a kulturális és sportesemények esetében.
45 A Bíróság ítélkezési gyakorlatából az is kitűnik, hogy a 2011/83 irányelv 16. cikke l) pontjának célja többek között az, hogy védelmet nyújtson bizonyos szolgáltatásnyújtók számára annak érdekében, hogy azokat ne érjék aránytalan hátrányok az előzetes foglalás alapját képező szolgáltatás költségmentes és indokolatlan törlésével összefüggésben annak következményeként, hogy a fogyasztó kevéssel e szolgáltatás nyújtásának tervezett időpontja előtt áll el a szerződéstől (lásd analógia útján: 2005. március 10‑i EasyCar ítélet, C‑336/03, EU:C:2005:150, 28. pont).
46 Az előző két pontból az következik, hogy az e rendelkezésben előírt, az elállási jog alóli kivétel csupán azokra a szolgáltatásokra alkalmazható, amelyeket a fogyasztóval szembeni olyan szerződéses kötelezettség teljesítéseként nyújtanak, amelynek a 2011/83 irányelv 12. cikke a) pontjának megfelelő elállás útján történő megszűnése az érintett tevékenység szervezőjére hárítaná az így felszabaduló kapacitások lefoglalásával kapcsolatos kockázatot.
47 Következésképpen az érintett tevékenységhez való hozzáférés jogának a közvetítő általi átruházása csupán annyiban minősülhet a 2011/83 irányelv 16. cikkének l) pontja értelmében vett, az e tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatásnak, amennyiben e kockázat az érintett tevékenység szervezőjét terheli.
48 E tekintetben nincs jelentősége annak, hogy abban az időpontban, amikor a fogyasztó az elállási jogát gyakorolja, az eladónak vagy szolgáltatónak adott esetben lehetősége van‑e arra, hogy az e jog gyakorlása nyomán felszabaduló kapacitásokat más módon – különösen a szóban forgó jegyek más ügyfelek részére történő viszonteladása révén – kihasználják. A 2011/83 irányelv 16. cikke l) pontjának alkalmazása ugyanis nem függhet az egyes ügyek körülményeinek ilyen értékelésétől.
49 A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy a CTS Eventim és a koncert – amelynek lemondásából az alapeljárás ered – szervezője közötti szerződéses kikötések értelmében a jegy árának visszatérítése iránt a vásárló által benyújtott kérelem esetén e szervező köteles minden felelősség alól mentesíteni a CTS Eventimet. Így az alapügyben szóban forgó szerződésnek a DM általi elállás nyomán való megszűnése esetén a koncert szervezőjének a feladata, hogy visszatérítse DM‑nek a CTS Eventimtől vásárolt jegyek vételárát.
50 E körülmények között meg kell állapítani, hogy – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatok függvényében – egy olyan koncertre való belépés jogának DM‑re való átruházása, amelynek a lemondásából az alapeljárás ered, a CTS Eventim által nyújtott é a 2011/83 irányelv 16. cikkének l) pontja értelmében vett, szabadidős tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatásnak minősül.
51 Másodszor azon kérdést illetően, hogy az olyan szerződést, mint amelyről az alapügyben szó van, úgy kell‑e tekinteni, hogy abban meghatározott teljesítési időpontot vagy időszakot kötöttek ki, meg kell állapítani, hogy a szabadidős tevékenységhez való hozzáférés jogának átruházására irányuló szerződést a tárgyánál fogva szükségszerűen az átruházás időpontja és az azon tevékenység megvalósulásának időpontja közötti időszakban kell teljesíteni, amelyhez e jog hozzáférést biztosít.
52 E tekintetben nincs jelentősége annak, hogy a hozzáféréshez való jogot a szabadidős tevékenység szervezője maga vagy pedig egy közvetítő ruházza‑e át.
53 Következésképpen a szabadidős tevékenységhez való hozzáférés jogának átruházására irányuló szerződést, amelyet egy közvetítő a saját nevében, de e tevékenység szervezőjének javára köt, úgy kell tekinteni, mint amelyben meghatározott teljesítési időpontot vagy időszakot kötöttek ki, mivel e tevékenységnek a tervek szerint egy meghatározott időpontban vagy időszakban kell megvalósulnia.
54 Márpedig, amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, az alapügyben ez a helyzet, mivel a tervek szerint egy meghatározott időpontban kellett volna lezajlania annak a koncertnek, amelyhez a CTS Eventim által DM‑re ruházott jogok hozzáférést biztosítanak.
55 A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/83 irányelv 16. cikkének l) pontját úgy kell értelmezni, hogy az elállási jog alóli, az e rendelkezésben előírt kivétel felhívható azzal a fogyasztóval szemben, aki a szabadidős tevékenységhez való hozzáférés jogának megszerzésére irányuló, távollévők közötti szerződést kötött egy olyan közvetítővel, aki a saját nevében, de a szabadidős tevékenység szervezőjének javára jár el, feltéve egyrészt, hogy e szerződésnek a szóban forgó fogyasztó tekintetében való teljesítésére vonatkozó kötelezettségnek az ezen irányelv 12. cikkének a) pontjával összhangban történő elállás útján való megszűnése az így felszabaduló kapacitások lefoglalásával kapcsolatos kockázatot a szóban forgó tevékenység szervezőjére róná, másrészt pedig, hogy annak a szabadidős tevékenységnek, amelyhez e jog hozzáférést ad, meghatározott időpontban vagy időszakban kell megvalósulnia.
A költségekről
56 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nyolcadik tanács) a következőképpen határozott:
A fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. október 25‑i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 16. cikkének l) pontját úgy kell értelmezni, hogy az elállási jog alóli, az e rendelkezésben előírt kivétel felhívható azzal a fogyasztóval szemben, aki a szabadidős tevékenységhez való hozzáférés jogának megszerzésére irányuló, távollévők közötti szerződést kötött egy olyan közvetítővel, aki a saját nevében, de a szabadidős tevékenység szervezőjének javára jár el, feltéve egyrészt, hogy e szerződésnek a szóban forgó fogyasztó tekintetében való teljesítésére vonatkozó kötelezettségnek az ezen irányelv 12. cikkének a) pontjával összhangban történő elállás útján való megszűnése az így felszabaduló kapacitások lefoglalásával kapcsolatos kockázatot a szóban forgó tevékenység szervezőjére róná, másrészt pedig, hogy annak a szabadidős tevékenységnek, amelyhez e jog hozzáférést ad, meghatározott időpontban vagy időszakban kell megvalósulnia.
Aláírások