A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)
2015. február 13.(*)
„Közösségi védjegy – Megszűnés megállapítására irányuló eljárás – A HUSKY közösségi szóvédjegy – A védjegy tényleges használata – Részleges megszűnés – A határidő meghosszabbítása – A 2868/95/EK rendelet 71. szabályának (2) bekezdése – Az eljárás nyelvére történő fordítás”
A T‑287/13. sz. ügyben,
a Husky CZ s.r.o. (székhelye: Prága [Cseh Köztársaság], képviseli: L. Lorenc ügyvéd)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviselik: P. Geroulakos és I. Harrington, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
a másik fél az OHIM fellebbezési tanácsa előtti eljárásban:
a Husky of Tostock Ltd (székhelye: Woodbridge [Egyesült Királyság]),
az OHIM első fellebbezési tanácsának a Husky CZ s.r.o. és a Husky of Tostock Ltd közötti megszűnés megállapítására irányuló eljárással kapcsolatban 2013. március 14‑én hozott határozata (R 748/2012‑1. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),
tagjai: H. Kanninen elnök (előadó), I. Pelikánová és E. Buttigieg bírák,
hivatalvezető: J. Weychert tanácsos,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2013. május 24‑én benyújtott keresetlevélre,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2013. augusztus 1‑jén benyújtott ellenkérelemre,
a 2014. július 1‑jei tárgyalást követően,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 1996. április 1‑jén a Husky of Tostock Ltd (a továbbiakban: védjegyjogosult) a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) (helyébe lépett a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet [HL L 78., 1. o.]) alapján közösségi védjegybejelentést nyújtott be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).
2 A lajstromoztatni kívánt védjegy a HUSKY szómegjelölés volt.
3 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 3., 9., 14., 16., 18. és 25. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették, amelyek az egyes osztályok vonatkozásában az alábbi leírásnak felelnek meg:
– 3. osztály: „Fehérítőkészítmények és egyéb, mosásra szolgáló anyagok; tisztító‑, fényesítő‑, súroló‑, és csiszolószerek; szappanok; illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek, hajmosó szerek; kozmetikai készítmények és illatszerek nem orvosi használatra; fogkrémek”;
– 9. osztály: „Szemüvegek; napszemüvegek; vakításgátló szemüvegek, szemellenzők, szemellenzős sapkák; binokuláris távcsövek; szemüvegtokok; szemüvegláncok; kronográfok; iránytűk; kontaklencsetartók; szemüvegkeretek; szemüveglencsék; optikai készülékek és eszközök; teleszkópok”;
– 14. osztály: „Ékszerek, drágakövek; órák és más időmérő eszközök”;
– 16. osztály: „Papír, karton és ezen anyagokból készült termékek, amelyek nem tartoznak más osztályokba; nyomdaipari termékek; könyvkötészeti anyagok; fényképek; papíripari cikkek; anyagok művészek részére, ecsetek; írógépek és irodai cikkek (bútorok kivételével); tanítási és oktatási anyagok (készülékek kivételével); csomagolásra szolgáló műanyagok (amelyek nem tartoznak más osztályokba); játékkártyák; nyomdabetűk; klisék”;
– 18. osztály: „Bőr és bőrutánzatok, ezen anyagokból készült olyan termékek, amelyek nem tartoznak más osztályokba; állatbőrök és irhák; táskák, utazótáskák és bőröndök; esernyők, napernyők és sétapálcák; ostorok és lószerszámok”;
– 25. osztály: „Ingek, sortok, szoknyák, blúzok, hosszúnadrágok, dzsekik, kabátok, mellények, sapkák, nyakkendők, alsóneműk; női fehérneműk, hurkolt/kötöttáruk, pizsamák, hálóingek, háziköntösök, pongyolák, házikabátok, ingblúzok, kardigánok, pulóverek, trikók, munkaköpenyek, fürdőruhák; ruhák, overallok, melegítők, csizmák, cipők, szandálok, papucsok, sapkák, szemellenzők sapkák, sálak, hálóköntösök, ujjatlan köpenyek, kötények, farmernadrágok, zoknik, lábszármelegítők, táncruhák, karkötők, hajpántok, kesztyűk; ujjatlan félkesztyűk, övek; kalapáruk és cipők”.
4 1998. november 30‑án a bejelentett védjegyet 152546. számon lajstromozták.
5 2006. április 2‑án megújították a védjegy oltalmát.
6 2009. március 11‑én a felperes, a Husky CZ, s.r.o., a 40/94 rendelet 50. cikke (1) bekezdésének a) pontja (jelenleg a 207/2009 rendelet 51. cikke (1) bekezdésének a) pontja) alapján kérelmet terjesztett elő a megújított védjegy (a továbbiakban: megtámadott védjegy) megszűnésének megállapítása iránt, azzal az indokkal, hogy e védjegy az árujegyzékbe bejegyzett áruk tekintetében nem képezte tényleges használat tárgyát.
7 2009. március 17‑én az OHIM „Védjegy‑ és törlési” osztálya felhívta a védjegyjogosultat az említett védjegy tényleges használatára vonatkozó bizonyítékok 2009. június 17‑ig történő benyújtására.
8 2009. június 16‑án a védjegyjogosult benyújtott néhány bizonyítékot, de kifejtette, hogy a megtámadott védjegyet egy engedélyes használta, és emiatt kérte a határidő meghosszabbítását annak érdekében, hogy teljes körűen eleget tudjon tenni a kérésnek.
9 2009. június 19‑én a „Védjegy‑ és törlési” osztály helyt adott a határidő‑hosszabbítás iránti kérelemnek, és a határidőt 2009. szeptember 17‑éig meghosszabbította.
10 2009. szeptember 9‑én a védjegyjogosult további bizonyítékokat terjesztett elő, és közölte, hogy szeretne információkat szolgáltatni a megtámadott védjegy promóciójára fordított kiadásokra vonatkozóan. Ismét kérte a határidő – 2009. október 17‑éig történő – meghosszabbítását.
11 A „Védjegy‑ és törlési” osztály engedélyezte e határidő‑hosszabbítást.
12 2009. október 19‑én a védjegyjogosult számlákat csatolt be a promócióra fordított kiadásokra vonatkozóan.
13 Mivel a felperes kifogást terjesztett elő, a „Védjegy‑ és törlési” osztály erről értesítette a védjegyjogosultat, és felhívta, hogy 2010. március 13‑áig terjessze elő észrevételeit. 2010. március 12‑én az említett jogosult közölte, hogy a bizonyítékok már majdnem teljes körűen rendelkezésére állnak, és újabb egy hónapot kért, benyújtva a határidő‑hosszabbítási kérelemhez szükséges alátámasztó iratokat. Az említett osztály helyt adott a kérelmének.
14 2010. április 9‑én a védjegyjogosult további bizonyítékokat nyújtott be.
15 2012. február16‑i határozatával az OHIM törlési osztálya részben helyt adott a megszűnés megállapítására irányuló kérelemnek. A törlési osztály úgy döntött, hogy a megtámadott védjegy az alábbi leírásnak megfelelő áruk tekintetében továbbra is szerepelhet a védjegylajstromban:
– a 18. osztályba tartozó „táskák”;
– a 25. osztályba tartozó „ingek, hosszúnadrágok, dzsekik, kabátok, mellények, ingblúzok, pulóverek, trikók, csizmák, cipők, sapkák, farmernadrágok, övek; cipők”.
16 2012. február 16‑án a felperes a 207/2009 rendelet 58–64. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az OHIM‑hoz a törlési osztály határozatával szemben.
17 2013. március 14‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az OHIM első fellebbezési tanácsa elutasította a fellebbezést.
18 Először is, ami a felperes azon érvét illeti, miszerint a határidő több ízben történt meghosszabbítását – a másik féllel való előzetes megállapodás hiányában – jogszerűtlenül engedélyezték a védjegyjogosult részére, a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a közösségi védjegyről szóló 40/94/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 1995. december 13‑i 2868/95/EK bizottsági rendelet (HL 1995. L 303., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o.; a továbbiakban: végrehajtási rendelet) 71. szabálya (2) bekezdésének angol változatát e rendelkezés többi nyelvi változatára, valamint az említett szabály (1) bekezdésére figyelemmel kell értelmezni. A fellebbezési tanács szerint, amikor valamelyik fél határidő‑hosszabbítást kér, az OHIM kérheti – anélkül, hogy erre köteles lenne – a másik fél hozzájárulását, vagy a határidő‑hosszabbítást alátámasztó körülmények figyelembevételével dönthet úgy is, hogy nem kér ilyen hozzájárulást.
19 Azon ténybeli körülmény igazolásaként, hogy a „Védjegy‑ és törlési” osztály helyesen döntött úgy, hogy a határidő‑hosszabbításokat anélkül engedélyezi, hogy azokat a másik fél hozzájárulásához kötné, a fellebbezési tanács hangsúlyozta, hogy a jelen esetben ezen osztály figyelembe vette, hogy a megtámadott védjegy tényleges használatát bizonyító egyes iratok csak egy külföldön letelepedett harmadik féltől szerezhetők be, ami a méltányolható körülmények egyikét képezi. Ezenkívül, a védjegyjogosult szerinte bizonyítékokat és méltányolható indokokat terjesztett elő a határidő‑hosszabbítás iránti kérelmeinek alátámasztásaként. Egyébként a meghosszabbítani kért határidő szerinte rövid, és az eljárás szempontjából is inkább ahhoz fűződik érdek, hogy egy olyan fontos kérdésben hozott határozatot, mint a megszűnés, ne elhamarkodottan hozzanak meg. Hasonlóképp, miután a felperes azt állította, hogy a megtámadott védjegyet egy harmadik fél és nem a védjegyjogosult használta, a „Védjegy‑ és törlési” osztály a fellebbezési tanács szerint jogosan hívta fel az említett jogosultat észrevételeinek benyújtására ezzel kapcsolatban, és joggal fogadta el az utóbbi által szolgáltatott bizonyítékokat.
20 A fellebbezési tanács hangsúlyozta, hogy bár a jelen esetben a megszűnés megállapítására irányuló eljárásokban megszokottnál több lehetőség adódott a bizonyítékok benyújtására, a törlési osztály rugalmasságról tett tanúbizonyságot a határidő‑hosszabbítások engedélyezése során, figyelemmel az ügy bonyolultságára, és arra való tekintettel, hogy a megtámadott védjegyet a referencia‑időszakban több társaság is használta.
21 Másodszor, ami a felperes azon érvét illeti, miszerint a védjegyjogosult nem nyújtotta be az olasz nyelvű iratok angol fordításait, ami akadályozta annak megállapítását, hogy a „husky” szó ez utóbbi nyelvben egy összefoglaló elnevezés, a fellebbezési tanács hangsúlyozta, hogy először is, a védjegyjogosult lefordította az iratokat, illetve az olyan iratok részleteit, amelyek hosszú szövegekből álltak. A fellebbezési tanács szerint a felperes nem jelölte meg, hogy szerinte mely okirati bizonyítékokat kellett volna lefordítani, és nem sérelmezte a fordítás hiányát, amikor felhívták a közölt iratokkal kapcsolatos észrevételeinek megtételére. Szerinte a felperes a fordítás hiányára csak egyetlen alkalommal tett utalást, egy olyan irat kapcsán, amely az ügy szempontjából nem volt döntő jelentőségű.
22 Egyébként a benyújtott fényképek alapján kiderült, hogy a „husky” szót egy lajstromozott védjegy megnevezéseként használják. A fellebbezési tanács szerint az olasz nyelvben ez a szó nem képez összefoglaló megnevezést. A „husky” szó egy online szótárban szerepel, mint „steppelt vízálló kabát bejegyzett [®] kereskedelmi neve” („Nome commerciale di un giaccone impermeabile trapuntato”), ami azt erősíti meg, hogy egy lajstromozott védjegyről van szó.
23 Harmadszor, a felperes azon érvét illetően, miszerint a törlési osztály olyan bizonyítékokat vizsgált, amelyek nem a releváns időszakra vonatkoztak, illetve amelyek nem voltak dátumozva, a fellebbezési tanács hangsúlyozta, hogy a felperes által hivatkozott iratok olyan számlákra vonatkoztak, amelyeket a releváns időszakon belül állítottak ki. A felperes által hivatkozott egyéb iratok egyetlen célja annak bizonyítása volt, hogy a védjegy miként szerepel azokon a ruházati cikkeken és azon termékek skáláján, amelyek tekintetében azt használták, és így annak a ténynek, hogy azok nincsenek dátumozva, nincs jelentősége.
24 Egyébként az arra alapított érvet illetően, hogy az iratok egy ábrás védjegy használatát tanúsítják, ami nem szolgálhat a megtámadott védjegy – amely egy szóvédjegy – javára, a fellebbezési tanács hangsúlyozta, hogy a jelen esetben egyetlen védjegyről volt szó, és hogy a felperes által hivatkozott 2007. szeptember 13‑i Il Ponte Finanziaria kontra OHIM ítélet (C‑234/06 P, EBHT, EU:C:2007:514) a jelen ügyben nem releváns.
25 A fellebbezési tanács hozzátette, hogy az áruk tekintetében használt HUSKY védjegy használatának a módja, vagyis a betűk enyhe stilizáltsága, illetve a „h” betűt ábrázoló logó, egy husky kutyát ábrázoló ábrás elemhez kapcsolva, nem volt kihatással a védjegy lajstromozott alakjának megkülönböztető képességére. E megkülönböztető képesség kizárólag a „husky” szó fogalmában rejlik, amely egy, a sarkvidékeken honos kutyafajtát jelent.
26 A fellebbezési tanács végül a felperesnek a védjegy jogosult általi használatával és az arra vonatkozó bizonyítékokkal kapcsolatos állításaira azt a választ adta, hogy úgy véli, hogy e jogosult kellő időn belül kifejtette, hogy a védjegyét az említett időszakban több engedélyes is használta, és hogy azt milyen formákban használták.
A felek kereseti kérelmei
27 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– az OHIM‑ot és a védjegyjogosultat kötelezze a költségek viselésére.
28 Az OHIM azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
29 A felperes három jogalapra hivatkozik. Az elsőt a határidő lejárta után benyújtott bizonyítékok figyelembevételére, a másodikat a le nem fordított iratok figyelembevételére, a harmadikat pedig a dátumozatlan iratok figyelembevételére alapítja.
A határidő lejárta után benyújtott bizonyítékok figyelembevételére alapított jogalapról
30 E jogalap alátámasztásaként a felperes kifejti, hogy az OHIM‑nak szerinte nem kellett volna figyelembe vennie a védjegyjogosult által előterjesztett azon bizonyítékokat, amelyeket a megszűnés megállapítására irányuló kérelemre való válaszadásra megállapított határidő lejárta után nyújtottak be. Először is, szerinte a végrehajtási rendelet 71. szabályának (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a valamely fél által kért határidő‑hosszabbítás megadása a másik fél hozzájárulásához van kötve. Az OHIM szerinte tévesen értelmezte e szabály angol nyelvű változatát. A felperes az említett rendelkezés cseh változatára támaszkodik, amelynek alkalmazása szerinte logikus lenne. Ez a változat szerinte azonos a rendelkezés angol és szlovák nyelvű változatával.
31 Az OHIM vitatja ezen érvelést.
32 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a végrehajtási rendelet 40. szabályának (1)–(5) bekezdése értelmében:
„(1) Minden benyújtottnak tekintett, a megszűnés megállapítására vagy a védjegy törlésére irányuló kérelemről értesítik a közösségi védjegy jogosultját. Amikor a[z OHIM] nem elfogadhatónak ítélt valamely kérelmet, felhívja a közösségi védjegy jogosultját, hogy az általa megjelölt határidőn belül nyújtsa be észrevételeit.
(2) Ha a közösségi védjegy jogosultja észrevételt nem nyújt be, a[z OHIM] az oltalom megszűnésének megállapításáról vagy a védjegy törléséről a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján dönt.
(3) A közösségi védjegy jogosultjának észrevételeit a kérelmezővel közölni kell; a[z OHIM] – ha ezt szükségesnek ítéli – a kérelmezőt felhívhatja, hogy a megjelölt határidőn belül nyilatkozzon az észrevételekre.
(4) A 69. szabály eltérő rendelkezése vagy engedélye kivételével a felek által benyújtott minden észrevételt megküldenek a másik érintett félnek.
(5) A rendelet 50. cikke (1) bekezdése a) pontja szerinti, a megszűnés megállapítására irányuló kérelem esetében a[z OHIM] felszólítja a közösségi védjegy jogosultját, hogy az általa megadott határidőn belül szolgáltasson bizonyítékot a védjegy tényleges használatára. Ha a megadott határidőn belül nem nyújtják be a bizonyítékot, a közösségi védjegy oltalma megszűnik. A 22. szabály (2), (3) és (4) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.”
33 Emlékeztetni kell arra, hogy a végrehajtási rendeletnek a határidők hosszára vonatkozó 71. szabályának (1) bekezdése értelmében:
„Az a határidő, amelyet a [40/94] rendelet vagy e szabályok előírásainak megfelelően a[z OHIM] állapít meg – ha az érintett fél a Közösség területén lakóhellyel, székhellyel vagy telephellyel rendelkezik –, nem lehet egy hónapnál rövidebb, illetve ha e feltételek nem teljesülnek, két hónapnál rövidebb és hat hónapnál hosszabb. Különösen indokolt esetben a[z OHIM] a megjelölt határidőt az érintett félnek a határidő lejártát megelőzően benyújtott kérelmére meghosszabbíthatja.”
34 A végrehajtási rendelet 71. szabálya (2) bekezdésének angol nyelvű változata [szó szerint fordítva] úgy rendelkezik, hogy „[a]mikor az eljárásban [k]ét vagy több fél vesz részt, a[z OHIM] a határidőt a többi fél beleegyezésével meghosszabbíthatja [nem hivatalos fordítás]”. A felperes hangsúlyozza, hogy az említett rendelkezés cseh és szlovák nyelvű változata hasonló az angolhoz, és hogy figyelemmel a letelepedési helyére, logikus lenne jelen esetben a cseh nyelvű változatot alkalmazni.
35 Nem vitás, hogy az érintett rendelkezés angol nyelvű változata, valamint bizonyos más nyelvű változatai eltérnek az említett rendelkezés német, spanyol, francia és olasz nyelvű változataitól, amelyek az angollal együtt az OHIM öt munkanyelvét képezik. A végrehajtási rendelet 71. szabályának (2) bekezdése, a német, a spanyol, a francia és az olasz, de akár a bolgár, a görög, a portugál vagy a román változat szerint is [szó szerint fordítva], úgy rendelkezik, hogy „[a]mikor az eljárásban két vagy több fél vesz részt, a[z OHIM] a határidő meghosszabbítását a többi fél hozzájárulásától teheti függővé [nem hivatalos fordítás]”.
36 Az OHIM hangsúlyozza, hogy hivatalos kiadványaiban és az internetes honlapján a végrehajtási rendelet 71. szabálya (2) bekezdésének angol nyelvű változatánál egy lábjegyzetet illesztett be annak jelzésére, hogy e rendelkezést a következőképpen kell érteni: „[…] a[z OHIM] a határidő meghosszabbítását a többi fél hozzájárulásáról teheti függővé”. Szerinte ez lenne – a német, a spanyol, a francia és az olasz nyelvű változat alapján – az alkalmazandó rendelkezés.
37 Először is, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az európai uniós jogi aktusok egységes alkalmazásának, és ebből következően egységes értelmezésének szükségessége kizárja azt, hogy azokat csupán egyik változatuk alapulvételével – elszigetelten – vizsgálják, sőt, éppen azt követeli meg, hogy azokat mind a kibocsátójuk tényleges szándékára, mind az általa elérni kívánt célra figyelemmel értelmezzék, különösen a többi hivatalos nyelven elfogadott változatok fényében (2010. június 3‑i Internetportal und Marketing ítélet, C‑569/08, EBHT, EU:C:2010:311, 35. pont; 2011. június 9‑i Eleftheri tileorasi és Giannikos ítélet, C‑52/10, EBHT, EU:C:2011:374, 23. pont).
38 Így tehát – annak alkalmazása és értelmezése céljából – a végrehajtási rendelet 71. szabályának (2) bekezdése nem vizsgálható mindössze egyetlen nyelvi változat alapján.
39 A végrehajtási rendelet rendelkezéseinek szövegéből nem az derül ki, hogy a 71. szabály (2) bekezdését ne e szabály (1) bekezdésével együttesen kellene alkalmazni és értelmezni.
40 Ugyanis hangsúlyozni kell, hogy amint az már a végrehajtási rendelet 71. szabálya (1) bekezdésének második mondatát illetően korábban megállapításra került, a határidő meghosszabbítása nem automatikus, hanem minden egyes eset sajátos, e meghosszabbítás igazolására alkalmas körülményei, továbbá a meghosszabbítás iránti kérelem benyújtásának függvénye (2007. december 12‑i K & L Ruppert Stiftung kontra OHIM – Lopes de Almeida Cunha és társai [CORPO livre] ítélet, T‑86/05, EBHT, EU:T:2007:379, 21. pont). A Törvényszék ehhez még hozzátette azt is, hogy bár a meghosszabbítás minden egyes eset sajátos körülményeinek, valamint a meghosszabbítás iránti kérelem benyújtásának függvénye, még inkább ez a helyzet áll fenn inter partes eljárás esetén, amelynek keretében a felek egyikének biztosított valamely előny a másik fél számára hátrányt jelent, és ilyenkor az OHIM‑nak ügyelnie kell arra, hogy megőrizze pártatlanságát a felek vonatkozásában (a felszólalási eljárást illetően lásd: fent hivatkozott CORPI livre ítélet, EU:T:2007:379, 21. pont).
41 Mivel a jelen esetben egy inter partes eljárásról van szó, azt kell megállapítani, hogy a határidő meghosszabbítását a körülményeknek is alá kell támasztaniuk, amikor a védjegyjogosult e hosszabbítást azért kéri, hogy a megtámadott védjegy használatára vonatkozó bizonyítékokat be tudja nyújtani. A felek egyébként elismerték, hogy a végrehajtási rendelet 71. szabályának (2) bekezdése értelmében a körülményeknek alá kell támasztaniuk a határidő‑hosszabbítást, amikor azokat az említett szabály (2) bekezdése alapján kérik.
42 A határidő meghosszabbítását kérő félnek kell az ennek igazolására alkalmas körülményekre hivatkoznia, lévén, hogy a meghosszabbítást a saját érdekében szorgalmazza, és adott esetben az OHIM azt ugyancsak az ő érdekében biztosítja. Egyébiránt, amennyiben a jelen esethez hasonlóan, e körülmények a határidő meghosszabbítását kérő fél részéről merülnek fel, ezekről kizárólag ez a fél tudja tájékoztatni az OHIM‑ot (lásd ebben az értelemben: CORPO livre ítélet, fenti 40. pont, EU:T:2007:379, 22. pont).
43 Márpedig, ha a végrehajtási rendelet 71. szabályának (2) bekezdését ugyanezen szabály (1) bekezdésével együttesen kell értelmezni, e bekezdést úgy kell tekinteni, mint amely csupán lehetővé teszi az OHIM számára azt, hogy amikor az eljárásban két vagy több fél vesz részt, a határidő meghosszabbítását a többi fél hozzájárulásától tegye függővé, de a meghosszabbítást nem köti a többi fél hozzájárulásához.
44 A felperes által javasolt értelmezés arra vezetne, hogy kizárólag a felekre – jelen esetben a felperesre – bízná annak eldöntését, hogy a kért határidő‑hosszabbítást engedélyezik‑e, vagy sem, miközben e döntés az OHIM mérlegelési jogkörébe, illetve az OHIM azon lehetőségeinek körébe tartozik, hogy pártatlansága keretében a végrehajtási rendelet 71. szabályának (1) bekezdése alapján meghosszabbíthassa a határidőket.
45 Végül pedig, ha a határidők meghosszabbítását kizárólag a felek hozzájárulásától tennénk függővé, az azzal a hatással járhatna, amint azt az OHIM helyesen hangsúlyozza, hogy a hosszabbítást kérelmező felet megfosztanánk a védekezéshez való lehetőségtől. Ez ellentétes lenne az eljárás megfelelő lefolytatásával és a 71. szabály által elérni kívánt céllal, amely éppen az, hogy lehetővé tegye a határidők meghosszabbítását olyankor, amikor a körülmények azt indokolják.
46 A fellebbezési tanács tehát nem vétett hibát azzal, hogy úgy ítélte meg, hogy a végrehajtási rendelet 71. szabályának (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amikor valamelyik fél egy inter partes eljárásban határidő‑hosszabbítást kér, az OHIM kérheti – anélkül, hogy erre köteles lenne – a másik fél hozzájárulását, és hogy e rendelkezést ugyanezen szabály (1) bekezdésével együttesen kell értelmezni, ami azt eredményezi, hogy az OHIM‑nak figyelembe kell vennie – különösen olyankor, amikor úgy dönt, hogy nem kéri a másik fél hozzájárulását – a határidő meghosszabbítása iránti kérelem alapját képező körülményeket.
47 Másodszor, a felperes azt állítja, hogy azok a körülmények, amelyeknek a végrehajtási rendelet 71. szabályának (2) bekezdése értelmében a határidő‑hosszabbítást alá kellene támasztaniuk, a jelen esetben nem álltak fenn, hiszen a védjegyjogosult egyrészt kezdettől fogva birtokában volt annak az iratnak, amely a megtámadott védjegy harmadik fél általi használatát igazolja.
48 Márpedig elegendő kiemelni, hogy még ha e tény bizonyított is lenne, a használati szerződés önmagában nem alkalmas a megtámadott védjegy használatának bizonyítására, és ennek bizonyításához további bizonyítékok benyújtására volt szükség, ami tehát indokolttá tehette a határidők meghosszabbításának engedélyezését.
49 Másrészt, a felperes azt állítja, hogy a védjegyjogosult arra használta fel a határidő‑hosszabbításokat, hogy új bizonyítékokat dolgozzon ki. Ez az érv semmi esetre sem fogadható el, hiszen azt semmiféle bizonyíték nem támasztja alá.
50 A felperes által kifogásának alátámasztásaként előterjesztett érvekre tekintettel a fellebbezési tanács tehát nem vétett hibát annak megállapításakor, hogy figyelemmel a benyújtandó iratokra, a védjegyjogosult magatartására és az utóbbi által előterjesztett indokokra, a határidők meghosszabbítását a körülmények indokolhatták.
51 A fentiekből következik, hogy az első jogalapot – mint megalapozatlant – el kell utasítani.
A le nem fordított iratok figyelembevételére alapított jogalapról
52 A felperes azt állítja, hogy a „husky” szó az olasz nyelvben több szótár szerint is dzsekiket, pontosabban bélelt téli dzsekiket jelölő, szokásos elnevezés. Az általa benyújtott, internetes oldalakról származó kivonatok e tekintetben azt bizonyítják, hogy e dzsekiket valóban jelölik a „husky” szóval, továbbá az OHIM által említett online szótár szerinte azt tanúsítja, hogy a megtámadott védjegy oltalma kizárólag egyféle termékre, nevezetesen a bélelt dzsekikre korlátozódik. Önmagában a megtámadott védjegy oltalmának fennállása szerinte nem tudja megakadályozni azt, hogy a „husky” szó szokásos elnevezéssé váljon, hiszen e lehetőségről a 207/2009 rendelet 51. cikke (1) bekezdésének b) pontja is rendelkezik. Szerinte valamennyi iratot le kellett volna fordítani angolra, és a le nem fordított, olasz nyelvű iratokat nem lehetett volna elfogadni.
53 Az OHIM vitatja ezen érvelést.
54 Először is, ami azon érvet illeti, miszerint egyes iratokat – azok közlése előtt – le kellett volna fordítani, elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy a végrehajtási rendeletnek az OHIM által annak alátámasztásaként hivatkozott 22. szabályának (6) bekezdése, hogy a felperes kifejezett kérelme hiányában ő nem volt köteles kérni a védjegyjogosulttól az említett védjegy tényleges használatát igazoló iratoknak az eljárás nyelvére történő fordítását, a felszólalási eljárásokra vonatkozó rendelkezés. A végrehajtási rendeletnek a megszűnés megállapítására irányuló eljárásokra alkalmazandó 40. szabályának (5) bekezdése nem írja elő kifejezetten azt, hogy a végrehajtási rendelet 22. szabályának (6) bekezdését ezen eljárásokra is megfelelően alkalmazni kellene.
55 Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a végrehajtási rendelet 22. szabályának (6) bekezdése ugyanezen rendelet 22. szabályának (2)–(4) bekezdését egészíti ki és pontosítja, amelyeket az említett rendelet 40. szabályának (5) bekezdése értelmében a megszűnés megállapítására irányuló eljárásokra is megfelelően alkalmazni kell. E körülményekre tekintettel a végrehajtási rendelet 22. szabályának (6) bekezdése a 207/2009 rendelet 51. cikke (1) bekezdésének a) pontján alapuló, megszűnés megállapítására irányuló eljárásokra is alkalmazandó, amit egyébként a felek sem vitatnak.
56 A végrehajtási rendelet 22. szabályának (6) bekezdéséből az derül ki, hogy az OHIM kérheti az iratokat benyújtó féltől azon iratok fordítását, amelyeket nem az eljárás nyelvén nyújtottak be (2012. szeptember 27‑i El Corte Inglés kontra OHIM – Pucci International [Emidio Tucci] ítélet, T‑373/09, EU:T:2012:500, 24. pont).
57 Márpedig az OHIM nem vétett hibát azzal, hogy nem kérte az olasz nyelven benyújtott iratok angol nyelvre történő fordítását. Egyrészt, a felperes nem vitatta, hogy a megszűnés megállapítására irányuló eljárás során ő maga nem kérte, hogy a védjegyjogosult nyújtsa be az említett iratok fordítását. Másrészt, a felperes érvelése főként olyan online szótárakból származó kivonatokon alapul, amelyek a szavak angolról olaszra vagy olaszról angolra való fordítását tartalmazzák, ami szükségtelenné teszi a fordítás kérését.
58 Ami a 207/2009 rendelet 51. cikke (1) bekezdésének b) pontjára vonatkozó azon érvet illeti, amely szerint a benyújtott iratok azt bizonyítják, hogy a „husky” szó az olasz nyelvben egy „dzsekiket” jelölő, szokásos elnevezés, hangsúlyozni kell, hogy a tárgyaláson a felperes elismerte, hogy a megszűnés megállapítására irányuló kérelme kizárólag az említett rendelet 51. cikke (1) bekezdésének a) pontján alapult, és hogy e kérelemben nem hivatkozott arra, hogy a „husky” szó szokásos jellegű lett volna.
59 Az előzőekben kifejtettekből az következik, hogy a második jogalapot – mint megalapozatlant – el kell utasítani.
A dátumozatlan iratok figyelembevételére alapított jogalapról
60 A felperes szerint minden iraton dátumnak kell szerepelnie, és az iratoknak a 2004. március 11‑e és 2009. március 11‑e közötti időszakra kell vonatkozniuk. A védjegyjogosult által benyújtott, az árukról készült fényképeket illetően a felperes azt állítja, hogy az OHIM – azon áruk skálájának meghatározásakor, amelyek tekintetében a megtámadott védjegyet használják – hibát vétett azzal, hogy dátum nélküli, illetve olyan iratokra támaszkodott, amelyeken nincs arra utaló jel, amely alapján azok dátuma megállapítható lenne. Szerinte a jelen ügyben a fenti 24. pontban hivatkozott Il Ponte Finanziaria kontra OHIM ítélet (EU:C:2007:514) releváns, hiszen azzal a kérdéssel kapcsolatos, hogy vajon egy lajstromozott védjegy enyhén eltérő alakban történő használata kiterjeszthető‑e az ahhoz hasonló, megtámadott védjegyre is. Így a fellebbezési tanácsnak szerinte figyelmen kívül kellett volna hagynia azokat a bizonyítékokat, amelyek azt tanúsítják, hogy a HUSKY megjelölést a megtámadott védjegy lajstromban szereplő alakjától eltérő formában használták. Az OHIM szerinte hibát vétett, amikor azt állította, hogy az ésszerű mértékben figyelmes fogyasztó a logót úgy fogja fel, mint a „husky” szó rövidítését, a kutyát ábrázoló elemet pedig úgy, mint e szó jelentésének az ábrázolását. Ezen érvnek szerinte nincs jelentősége a 207/2009 rendelet 15. cikke (1) bekezdése a) pontjának alkalmazása szempontjából. Végül a védjegyjogosult által benyújtott számlák pedig szerinte nem teszik lehetővé annak kiderítését, hogy a jogosult melyik védjegyét vagy lajstromozatlan megjelölését használták a számlákon szereplő áruk tekintetében.
61 Az OHIM vitatja ezen érvelést.
62 Először is, ami azon érvet illeti, miszerint egyik dátum nélküli iratot sem lehetett volna figyelembe venni, és azok nem bizonyíthatják a megtámadott védjegy releváns időszakban történt használatát, emlékeztetni kell arra, hogy a végrehajtási rendelet 22. szabályának (3) bekezdése szerint, amelyet ugyanezen rendelet 40. szabályának (5) bekezdése értelmében a megszűnés megállapítására irányuló eljárásokban is megfelelően alkalmazni kell, a védjegyhasználat bizonyításának – kumulatív feltételekként – a védjegy használatának helyére, időtartamára, mértékére és jellegére kell irányulnia (lásd ebben az értelemben: 2004. július 8‑i Sunrider kontra OHIM – Espadafor Caba [VITAFRUIT] ítélet, T‑203/02, EBHT, EU:T:2004:225, 37. pont; 2007. szeptember 27‑i La Mer Technology kontra OHIM – Laboratoires Goëmar [LA MER] ítélet, T‑418/03, EU:T:2007:299, 52. pont).
63 A védjegyhasználat ténylegességének mérlegelése során figyelembe kell venni minden olyan tényt és körülményt, amelyek alapján megállapítható, hogy a védjegy kereskedelmi használata valóságos‑e; idesorolhatók különösen az érintett gazdasági szektorban igazoltnak tekintett olyan használatok, amelyek feladata az, hogy a védjeggyel ellátott áruk és szolgáltatások számára megteremtsék és fenntartsák a piaci részesedést, ezen áruk és szolgáltatások természete, a piac jellegzetességei, valamint a védjegy használatának terjedelme és gyakorisága (lásd: LA MER‑ítélet, fenti 62. pont, EU:T:2007:299, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
64 A korábbi védjegy használata ténylegességének konkrét esetben történő megvizsgálásához az eset összes releváns tényezőjét figyelembe vevő, átfogó mérlegelést kell végezni. Ez a mérlegelés magában foglalja a számításba vett tényezők bizonyos kölcsönös függőségét (VITAFRUIT‑ítélet, fenti 62. pont, EU:T:2004:225, 42. pont).
65 Hangsúlyozni kell, hogy bár a 2868/95 rendelet 22. szabálya utalást tesz a használat helyére, idejére, mértékére és jellegére, és példákat sorol fel az olyan elfogadható bizonyítékokra, mint például a csomagolóanyagok, címkék, árjegyzékek, katalógusok, számlák, fényképek, újsághirdetések és írásbeli nyilatkozatok, e szabály egyáltalán nem utal arra, hogy minden egyes bizonyítéknak feltétlenül azon négy elem mindegyike vonatkozásában információkat kellene tartalmaznia, amelyekre – nevezetesen a használat helyére, idejére, mértékére és jellegére – a tényleges használat bizonyításának irányulnia kell (2011. november 16‑i Buffalo Milke Automotive Polishing Products kontra OHIM – Werner & Mertz [BUFFALO MILKE Automotive Polishing Products] ítélet, T‑308/06, EBHT, EU:T:2011:675, 61. pont; 2012. május 24‑i TMS Trademark‑Schutzrechtsverwertungsgesellschaft kontra OHIM – Comercial Jacinto Parera [MAD] ítélet, T‑152/11, EU:T:2012:263, 33. pont).
66 Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint nem zárható ki, hogy a bizonyítékok egésze lehetővé teszi a tények megállapítását, miközben e bizonyítékok egyesével, egymástól elkülönítve vizsgálva nem lennének alkalmasak e tények pontos megállapítására (2008. április 17‑i Ferrero Deutschland kontra OHIM ítélet, C‑108/07 P, EU:C:2008:234, 36. pont; MAD‑ítélet, fenti 65. pont, EU:T:2012:263, 34. pont).
67 Emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbezési tanács mérlegelésére bízott bizonyítékok egészének a figyelembevétele az, amelynek lehetővé kell tennie a megtámadott védjegy tényleges használatának bizonyítását.
68 Az az érv tehát, amellyel a felperes mindössze azt állítja, hogy a dátum nélküli iratok nem alkalmasak a megtámadott védjegy releváns időszakban való használatának bizonyítására, nem fogadható el, annál is inkább, mivel a felperes által a fellebbezési tanács előtti eljárásban dátum nélküli iratokra példaként hivatkozott fényképeknek, amint az a megtámadott határozatból kiderül, az lehetett a céljuk, hogy azt bizonyítsák, hogy a megtámadott védjegy miként szerepelt a ruházati cikkeken és azon áruk skáláján, amelyek tekintetében azt használták, amihez nem volt szükség arra, hogy azok dátumozottak legyenek. E körülmények alapján a fellebbezési tanács jogszerűen vélekedhetett úgy, hogy annak a ténynek, hogy a bizonyítékként becsatolt fényképek nem voltak dátumozva, nem volt jelentősége.
69 Hasonlóképp nem fogadható el a felperes azon érve sem, amely a védjegyjogosult által becsatolt számlák kizárására irányul, amiatt, hogy azok nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a megtámadott védjegyre vagy valamely más megjelölésre, illetve védjegyre vonatkoznak‑e. Az a tény, hogy ezek a számlák nem részletezik pontosan, hogy a megtámadott védjegy árujegyzékébe tartozó árukra vonatkoznak‑e, nem vezethet annak megállapításához, hogy azok ipso facto más védjegyekre vonatkoznak. A bizonyítékok egészének értékelése keretében e számlák bizonyító ereje legfeljebb relativizálható, de azokat nem lehet kizárni a bizonyítékok köréből.
70 Ezt követően, ami azon érvet illeti, miszerint a fellebbezési tanácsnak figyelembe kellett volna vennie, hogy a fenti 24. pontban hivatkozott Il Ponte Finanziaria kontra OHIM ítélet (EU:C:2007:514) a jelen ügyben releváns, először is hangsúlyozni kell, hogy az említett ítélet alapját képező ügyben a ténybeli háttér eltérő volt a jelen ügy ténybeli hátterétől. Ugyanis ugyanezen ítélet 85. pontjából kiderül, hogy mivel az első védjegy használatát nem bizonyították, így az nem szolgálhatott bizonyítékként a második védjegy használatának igazolására. Ezen ügytől eltérően, a jelen esetben úgy tűnik, hogy a HUSKY szóvédjegy használatának bizonyításához felhasznált, enyhén stilizált betűkkel szedett „husky” szóból és ® jelölésből álló ábrás védjegy használatát nem vitatták.
71 Másodszor hangsúlyozni kell, hogy a fenti 24. pontban hivatkozott Il Ponte Finanziaria kontra OHIM ítéletben (EU:C:2007:514, 86. pont) a Bíróság azt állapította meg, hogy valamely lajstromozott védjegy használata igazoltnak tekinthető, amennyiben az előterjesztett bizonyítékok a lajstromozott alaktól csupán enyhén eltérő alakban történt védjegyhasználatra vonatkoznak. Annak a ténynek, hogy ugyanebben az ítéletben a Bíróság azt is pontosította, hogy a használat igazolásával ugyanakkor nem terjeszthető ki valamely lajstromozott védjegy oltalma egy olyan másik lajstromozott védjegyre, amelynek a használatát nem igazolták, pusztán azzal az indokkal, hogy az utóbbi csupán egy enyhén eltérő változata az előbbinek, a jelen ügy szempontjából nincs jelentősége. A megtámadott védjegy jogosultja ugyanis nem akart az oltalom fennállására hivatkozni e védjegy vonatkozásában pusztán egy másik lajstromozott védjegy okán.
72 Harmadszor, valamely védjegy használatának bizonyításához annak jogosultja jogszerűen hivatkozhat annak a lajstromozott alakjától enyhén eltérő formában történő olyan használatára, amelynek során a két alak közötti eltérések nem változtatnak a védjegy megkülönböztető képességén, függetlenül attól, hogy maga az eltérő alak is oltalom alatt áll‑e mint védjegy (lásd ebben az értelemben: 2012. október 25‑i Rintisch‑ítélet, C‑553/11, EBHT, EU:C:2012:671, 30. pont). A jelen esetben a felperes nem hivatkozott a megtámadott védjegy megkülönböztető képességének megváltozására. Annak jogosultja tehát érvényesen hivatkozhatott annak lajstromozott alakjától enyhén eltérő formában történő használatára.
73 Végül nem vitatott az sem, hogy a HUSKY szóvédjegyet alapvetően fekete nagybetűkkel szedve használták. Az a tény tehát, hogy a fellebbezési tanács a használat bizonyításánál egy másik védjegyet vagy olyan megjelöléseket is figyelembe vett, mint a „h” betűt ábrázoló logó vagy egy husky kutyát ábrázoló ábrás elem, nem meghatározó jelentőségű, és így a felperes e figyelembevételt vitató érve nem lehet eredményes. Egyebekben hangsúlyozni kell, hogy a felperes nem tagadja sem azt, hogy a megtámadott védjegy és a másik védjegy közötti eltérések a betűk enyhe stilizálására korlátozódtak, és hogy a betűk nagyon sűrűn voltak szedve, sem azt, hogy egyrészről a megtámadott védjegy, másrészről pedig a „h” betűt ábrázoló logó, illetve a husky kutyát ábrázoló ábrás elem szisztematikus módon külön‑külön volt feltüntetve az árukon.
74 A fentiekből az következik, hogy a harmadik jogalapot megalapozatlannak kell minősíteni.
75 A keresetet következésképpen el kell utasítani.
A költségekről
76 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, az OHIM kérelmének megfelelően kötelezni kell az OHIM költségeinek a viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A keresetet elutasítja.
2) A Husky CZ s.r.o.‑t kötelezi a költségek viselésére.
Kanninen | Pelikánová | Buttigieg |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. február 13‑i nyilvános ülésen.
Aláírások