T‑409/21. sz. ügy
Németországi Szövetségi Köztársaság
kontra
Európai Bizottság
A Törvényszék ítélete (kibővített nyolcadik tanács), 2024. január 24.
„Állami támogatások – A kapcsolt hő‑ és villamosenergia‑termelésről szóló módosított német törvény egyes rendelkezései által nyújtott támogatások – A kapcsolt energiatermelés támogatási rendszerének reformja – A támogatásokat a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánító határozat – Az »állami támogatás« fogalma – Állami források”
1. Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – Állami forrásból származó támogatások – Állami források fogalma – A nemzeti szabályozás értelmében adóból vagy más kötelező díjból származó, és e szabályozásnak megfelelően kezelt és felosztott pénzeszközök – Folyamatosan állami ellenőrzés alatt maradó és az illetékes nemzeti hatóságok rendelkezésére álló összegek – Vagylagos feltételek
(EUMSZ 107. cikk, (1) bekezdés)
(lásd: 34–36. pont)
2. Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – Állami forrásból származó támogatások – Állami források fogalma – A villamosenergiahálózat‑üzemeltetők azon jogi kötelezettsége, hogy pénzügyi támogatást nyújtsanak a kapcsolt hő‑ és villamosenergia‑termelő létesítmények üzemeltetőinek – A hálózatüzemeltetők azon egyszerű lehetősége, hogy az e kötelezettségből eredő többletköltségeket egy pótdíj révén áthárítsák az ügyfeleikre – Bennfoglaltság – Feltételek – A nemzeti szabályozás értelmében adóból vagy más kötelező díjból származó, és e szabályozásnak megfelelően kezelt és felosztott pénzügyi támogatás – Nem teljesített feltétel
(EUMSZ 107. cikk, (1) bekezdés)
(lásd: 56–90. pont)
3. Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – Állami forrásból származó támogatások – Állami források fogalma – A villamosenergiahálózat‑üzemeltetők azon jogi kötelezettsége, hogy pénzügyi támogatást nyújtsanak a kapcsolt hő‑ és villamosenergia‑termelő létesítmények üzemeltetőinek – Bennfoglaltság – Feltételek – Folyamatosan állami ellenőrzés alatt maradó és az illetékes nemzeti hatóságok rendelkezésére álló összegek – Nem teljesített feltétel
(EUMSZ 107. cikk, (1) bekezdés)
(lásd: 95–100. pont)
4. Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – Állami forrásból származó támogatások – Állami források fogalma – A villamosenergiahálózat‑üzemeltetők azon jogi kötelezettsége, hogy pénzügyi támogatást nyújtsanak a kapcsolt hő‑ és villamosenergia‑termelő létesítmények üzemeltetőinek – Magánjogi jogalanyokról magánjogi jogalanyokra átszálló pénzeszközök, amelyek ennek során mindvégig megőrzik magánjogi jellegüket – Állami források átruházásának hiánya
(EUMSZ 107. cikk, (1) bekezdés)
(lásd: 101–118. pont)
5. Államok által nyújtott támogatások – Fogalom – Állami forrásból származó támogatások – Állami források fogalma – A villamosenergiahálózat‑üzemeltetők azon jogi kötelezettsége, hogy pénzügyi támogatást nyújtsanak a kapcsolt hő‑ és villamosenergia‑termelő létesítmények üzemeltetőinek – A hálózatüzemeltetők azon egyszerű lehetősége, hogy az e kötelezettségből eredő többletköltségeket egy pótdíj révén áthárítsák az ügyfeleikre – A hidrogéngyártók javára szóló pótdíjkorlátozás – Állami forrásokról való lemondás hiánya
(EUMSZ 107. cikk, (1) bekezdés)
(lásd: 121–126. pont)
Összefoglalás
A Németországi Szövetségi Köztársaság által benyújtott megsemmisítés iránti kereset tárgyában eljáró Törvényszék megsemmisíti az Európai Bizottság azon határozatát, amely állami támogatásnak minősíti az e tagállam által a kapcsolt hő‑ és villamosenergia‑termelést (a továbbiakban: CHP) végző erőművek villamosenergia‑termelésének támogatására irányuló különböző intézkedéseket.(1) Ezáltal a Törvényszék pontosítja az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében előírt azon feltételt, amely szerint kizárólag az állami beavatkozás vagy állami forrásból történő beavatkozás minősíthető az e rendelkezés értelmében vett állami támogatásnak.
2019 és 2021 között a Németországi Szövetségi Köztársaság törvénymódosításokat jelentett be a Bizottságnak, amelyek egyrészt a CHP‑erőművek és a kapcsolt hő‑ és villamosenergia‑termeléshez kapcsolódó egyéb létesítmények üzemeltetői (a továbbiakban együttesen: CHP‑üzemeltetők) számára pénzügyi támogatási intézkedéseket, másrészt ezzel összefüggésben a hidrogéngyártókkal szemben felszámítható pótdíj korlátozását írták elő.
A megtámadott határozatban a Bizottság megállapította, hogy ezek az intézkedések az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősülnek, amelyek mindazonáltal az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja értelmében összeegyeztethetők a belső piaccal.
A bejelentett intézkedések állami támogatásnak való minősítésének alátámasztása érdekében a Bizottság többek között úgy ítélte meg, hogy ezeket az intézkedéseket állami forrásokból nyújtották. Megsemmisítés iránti keresetében a Németországi Szövetségi Köztársaság vitatja a Bizottság e megállapítását.
A Törvényszék álláspontja
A Törvényszék emlékeztet arra, hogy valamely intézkedés EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősítéséhez több feltételnek kell teljesülnie, köztük azon feltételnek, hogy állami beavatkozásnak vagy állami forrásból történő beavatkozásnak kell fennállnia.
Az ítélkezési gyakorlat szerint állami forrásoknak minősíthetők egyrészt a nemzeti szabályozás értelmében valamely adóból vagy más kötelező díjból származó, és e szabályozásnak megfelelően kezelt és felosztott pénzeszközök (első kritérium), másrészt pedig azon összegek, amelyek folyamatosan állami ellenőrzés alatt maradnak, és így az illetékes nemzeti hatóságok rendelkezésére állnak (második kritérium). E két kritérium az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami források” fogalmának vagylagos kritériumát képezi.
Először is, a CHP‑üzemeltetőknek nyújtott pénzügyi támogatásra vonatkozó intézkedéseket illetően a Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy ezen intézkedéseket az állam által előírt, a jogszabály rendelkezéseinek megfelelően kezelt és felhasznált, jogilag kötelező hozzájárulásból származó bevételekből finanszírozták (első kritérium).
E tekintetben a Törvényszék megállapítja, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság által bejelentett, CHP‑üzemeltetőket támogató intézkedéseket „két szint” jellemzi a villamosenergia‑ellátási láncban, az „első szint” a CHP‑üzemeltetők és a hálózatüzemeltetők közötti kapcsolatnak, a „második szint” pedig az e hálózatüzemeltetők és ügyfeleik közötti kapcsolatnak felel meg.
Az ellátási lánc „első szintjének” keretében a bejelentett intézkedések azon jogi kötelezettséget róják a hálózatüzemeltetőkre, amelyek magánjogi jogalanyok, hogy nyújtsanak pénzügyi támogatást a CHP‑üzemeltetőknek. A „második szint” keretében e hálózatüzemeltetők az e kötelezettségből eredő pénzügyi terhet pótdíj útján átháríthatják ügyfeleikre, anélkül hogy erre törvény kötelezné őket.
E pontosításokra tekintettel a Törvényszék megállapítja, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a hálózatüzemeltetőket terhelő azon kötelezettség, hogy a CHP‑üzemeltetők részére az ellátási lánc „első szintjén” fizessenek bizonyos összegeket, elegendő egy olyan adó vagy más kötelező díj fennállásának megállapításához, amely alkalmas arra, hogy állami források elkötelezésének minősüljön, anélkül hogy meg kellene határozni az ellátási lánc egy másik „szintjén” meglévő más kötelező hozzájárulást, mivel az említett lánc „második szintjén” meglévő pótdíj nem minősül jogilag kötelező pótdíjnak.
Valamely adó vagy más, törvény értelmében kötelező díj fennállása ugyanis az előny nyújtására felhasznált pénzeszközök eredetére utal abban az értelemben, hogy ez lehetővé teszi annak megállapítását, hogy állami pénzeszközöket használtak fel ezen előny finanszírozására. Ez nem esik egybe e pénzeszközök törvénynek megfelelő felhasználásával. Márpedig a hálózatüzemeltetőkre az ellátási lánc „első szintjén” háruló jogi kötelezettség kizárólag a pénzeszközök törvénynek megfelelő felhasználására vonatkozik, de semmilyen utalást nem tartalmaz a hálózatüzemeltetők által e kötelezettség teljesítésére felhasznált pénzeszközök eredetére vonatkozóan.
Ezen összefüggésben a Bizottság nem hivatkozhat arra, hogy az állam kisajátítja a hálózatüzemeltetők forrásait, mivel ez utóbbiak nem feltétlenül a végső fizetésre kötelezettjei a CHP‑üzemeltetőket támogató intézkedésekből eredő pénzügyi tehernek.
Ezenkívül az a tény, hogy a német törvény részletesen előírja a CHP‑üzemeltetőknek nyújtott pénzügyi támogatás felhasználásának módjait, nem alkalmas arra, hogy állami források átruházásának minősüljön, hanem kizárólag e támogatási intézkedések államnak való betudhatóságát jelenti.
Következésképpen a Törvényszék megállapítja, hogy a Bizottság tévesen támaszkodott az adó vagy más kötelező díjak fennállására vonatkozó, fent kifejtett első kritériumra annak megállapításakor, hogy a CHP‑üzemeltetőknek nyújtott pénzügyi támogatásra vonatkozó intézkedéseket állami forrásokból finanszírozták.
A Törvényszék azt is megállapítja, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor kizárta a 2001. március 13‑i PreussenElektra ítéletből(2) eredő ítélkezési gyakorlat alkalmazását.
A megtámadott határozatban a Bizottság kizárta ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazását azzal az indokkal, hogy a CHP‑üzemeltetőket támogató intézkedések nem minősülnek „egyszerű árszabályozási” intézkedésnek. A Bizottság álláspontjával ellentétben azonban a PreussenElektra ítéletből eredő ítélkezési gyakorlat szerint az állami források átruházása fennállásának kizárásához nem az a döntő tényező, hogy a szóban forgó intézkedések „egyszerű árszabályozási” intézkedésnek minősülnek‑e, hanem az, hogy a szóban forgó magánjogi jogalanyokat az állam hatalmazta fel arra, hogy állami forrásokat kezeljenek.
Így a PreussenElektra ítéletből eredő ítélkezési gyakorlat alkalmazásának kizárása érdekében a Bizottságnak bizonyítania kellett volna, hogy a hálózatüzemeltetők a CHP‑üzemeltetőknek nyújtott előnyt nem a saját pénzügyi forrásaikból nyújtották, hanem az állam hatalmazta fel őket arra, hogy állami forrásokat kezeljenek, amit a Bizottság nem bizonyított.
Egyébiránt a Bizottság nem hivatkozhatott érvényesen az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatékony érvényesülésére annak érdekében, hogy a PreussenElektra ítéletből eredő ítélkezési gyakorlat alkalmazását az „egyszerű árszabályozás” eseteire korlátozza, mivel e cikk nem alkalmazható olyan állami magatartásokra, amelyek nem tartoznak e rendelkezés hatálya alá, a jelen esetben az állam által elhatározott, de magánvállalkozások által finanszírozott intézkedésre.
Másodszor, a hálózatüzemeltetők által a hidrogéngyártókkal szemben felszámítható pótdíj korlátozását illetően a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az állami forrásokról való lemondásnak minősül, amelyet állami források átruházásának lehet minősíteni.
A Törvényszék azonban emlékeztet arra, hogy a szóban forgó pótdíj a jogilag kötelező jelleg hiányában nem minősül állami forrásnak a fent kifejtett első kritérium szerint. Ebből következik, hogy a hidrogéngyártók esetében e pótdíj csökkentése egyáltalán nem minősül állami forrásokról való lemondásnak.
A fentiekre tekintettel a Törvényszék helyt ad a megsemmisítés iránti keresetnek annyiban, amennyiben a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság által bejelentett valamennyi intézkedés állami forrásból finanszírozott állami támogatásnak minősül.