AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE
(harmadik tanács)
2007. január 31.
T‑166/04. sz. ügy
C
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Tisztviselők – Az Elsőfokú Bíróság ítéletének végrehajtása – Megsemmisítés iránti kereset – Okafogyottság – Kártérítési kereset – Közszolgálati kötelezettségszegés – Esély elvesztése”
Tárgy: Egyrészt az Elsőfokú Bíróság ítéletének végrehajtása iránti felperesi kérelem hallgatólagos elutasításáról szóló határozat, valamint szükség szerint a felperes 2004. február 12‑i panaszát elutasító határozat megsemmisítése, másrészt pedig az állítólag elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár megtérítése iránti kereset.
Határozat: A megsemmisítés iránti kereseti kérelemről már nem szükséges határozni. Az Elsőfokú Bíróság kötelezi a Bizottságot, hogy fizessen C. felperesnek 15 000 eurót. Az Elsőfokú Bíróság a Bizottságot kötelezi a költségek viselésére.
Összefoglaló
1. Tisztviselők – Kereset – Az eljáráshoz fűződő érdek
(EK 233. cikk; személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk)
2. Tisztviselők – Kereset – Megsemmisítést kimondó ítélet – Joghatások – Végrehajtási intézkedések hozatalára vonatkozó kötelezettség
(EK 233. cikk)
3. Tisztviselők – Az intézmények szerződésen kívüli felelőssége
(EK 233. cikk; személyzeti szabályzat, 91. cikk)
1. Főszabály szerint a valamely intézmény aktusát megsemmisítő ítélet címzettjét közvetlenül érinti az a mód, ahogyan az intézmény ezt az ítéletet végrehajtja. A címzett tehát kérheti a közösségi bíróságtól annak megállapítását, hogy az intézmény nem tett eleget az alkalmazandó rendelkezésekből fakadó kötelezettségeinek.
Nem ez a helyzet, és már nem szükséges határozatot hozni a megsemmisítés iránti olyan kereseti kérelmekről, amelyeket a betöltetlen állásra benyújtott felperesi pályázatot elutasító határozatot megsemmisítő ítéletnek valamely intézmény általi végrehajtása módját vitató kereset keretében terjesztettek elő, ha a felperest a kereset előterjesztését követően nyugdíjba helyezik. Az érintett intézmény ugyanis ezt követően már nem tudná újból értékelni a felperesnek a szóban forgó állásra vonatkozó pályázatát, aminek következtében a felperes tekintetében az egyetlen számításba vehető végrehajtási intézkedés a kártérítés lenne. Mindazonáltal, ha az említett keresetben kártérítési kérelem is szerepel, az intézménynek felrótt magatartás jogszerűségének megítélésekor a megsemmisítés iránti kérelemben kifejtett jogalapokra és érvekre kell hivatkozni.
(lásd a 25–27. és 29. pontot)
Hivatkozás: a Bíróság 341/85., 251/86., 258/86., 259/86., 262/86., 266/86., 222/87. és 232/87. sz., Van der Stijl és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1989. február 28‑án hozott ítéletének (EBHT 1989., 511. o.) 18. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑148/96. és T‑174/96. sz., Brognieri kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. április 22‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑65. o. és II‑329. o.) 22. pontja és az idézett ítélkezési gyakorlat.
2. Az adminisztráció megsérti az EK 233. cikket, és a felelősségét megalapozó közszolgálati kötelezettségszegést követ el, ha a végrehajtás lehetetlenségére hivatkozva semmilyen intézkedést nem hoz a megsemmisítést kimondó ítélet végrehajtására, sőt semmilyen lépést nem tesz a felperesre vonatkozóan a rendezés lehetőségeinek feltárására. Ugyanis, még ha objektív körülmények gátolják is az intézményt a megsemmisítést kimondó ítélet tényleges végrehajtásában, a gondoskodási kötelezettség alapján erről a lehető leghamarabb értesítenie kell felperest, valamint párbeszédet kell vele kezdenie az őt ért kár méltányos rendezése érdekében.
(lásd a 49. és 52. pontot)
Hivatkozás: az Elsőfokú Bíróság T‑11/00. sz., Hautem kontra EBB ügyben 2000. december 12‑én hozott ítéletének (EBHT 2000., II‑4019. o.) 43. pontja és az idézett ítélkezési gyakorlat.
3. Ha az adminisztráció a betöltetlen állásra benyújtott felperesi pályázatot elutasító határozatot megsemmisítő ítélet végrehajtására vonatkozó kötelezettsége teljesítésének elmulasztásával közszolgálati kötelezettségszegést követ el, a díjazás és a nyugdíjjogosultság azon növekménye, amelyben a felperes akkor részesült volna, ha kinevezik a szóban forgó állásra, nem tekinthető kellően biztos kárnak ahhoz, hogy kártérítéshez való jogot keletkeztessen. Ugyanis, még ha a pályázatát elutasító határozat megsemmisítésére okot adó jogellenesség nem is valósult volna meg, a felperes végleges kinevezése akkor sem lett volna garantálva, mivel ez jellegéből adódóan feltételezett esemény annyiban, amennyiben a kinevezésre jogosult hatóság azon széles mérlegelési jogkörének gyakorlásával jár, amellyel a felvétel és az előléptetés terén rendelkezik, mind a pályázók érdemeinek összehasonlító vizsgálatát, mind az alkalmazottak felvételi eljárásának megszervezését illetően.
Ezzel szemben nem vagyoni szempontból az adminisztráció által elkövetett jogellenességből eredő kár tényleges és bizonyos. Ugyanis, mivel a felperes érdemeit nem vették kellően figyelembe, őt szükségszerűen nem vagyoni kár érte abból az érzésből fakadóan, hogy elvesztette a szóban forgó állás betöltésére és a képességei elismerésére vonatkozó esélyét, mindezt pedig az adminisztráció jogellenes magatartása következtében. Mivel az adminisztráció semmilyen arra irányuló intézkedést nem hozott, hogy az előírt feltételek keretében figyelembe vegye a felperes pályázatát, az esély felperes általi elvesztése véglegessé és bizonyossá vált azon a napon, amikor az adminisztráció megtagadta a megsemmisítést kimondó ítélet tényleges végrehajtását.
E tekintetben az adminisztráció nem hivatkozhat arra az ítélkezési gyakorlatra, amely szerint az ilyen nem vagyoni kárt okozó határozat közösségi bíróság általi megsemmisítése főszabály szerint elegendő e kár megtérítéséhez. Ez a megállapítás ugyanis az adminisztráció azon kötelezettségén alapul, hogy meg kell hoznia az ítélet végrehajtásához szükséges intézkedéseket.
(lásd a 66., 68. és 70–72. pontot)
Hivatkozás: a Bíróság 126/75., 34/76. és 92/76. sz., Giry kontra Bizottság egyesített ügyekben 1977. október 27‑én hozott ítéletének (EBHT 1977., 1937. o.) 28. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑365/00. sz., AICS kontra Parlament ügyben 2002. június 11‑én hozott ítéletének (EBHT 2002., II‑2719. o.) 79. és 80. pontja.