A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített negyedik tanács)

2023. július 5.(*)

„Közszolgálat – Ideiglenes alkalmazottak – Felvétel – Munkaszerződés – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja – A pályázat elutasítása – Előléptetés – Átsorolás – Új szerződés – A szerződés lejárta – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdése és 10. cikkének (3) bekezdése – Téves jogalkalmazás – Egyenlő bánásmód – Megsemmisítés iránti kereset – Elfogadhatóság”

A T‑223/21. sz. ügyben,

SE (képviseli: L. Levi ügyvéd)

felperes

az Európai Bizottság (képviselik: T. Bohr, L. Vernier és I. Melo Sampaio, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács),

tagjai: R. da Silva Passos elnök, S. Gervasoni, N. Półtorak (előadó), I. Reine és T. Pynnä bírák,

hivatalvezető: P. Cullen tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2023. január 19‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 270. cikken alapuló keresetével a felperes SE egyrészt a COM/2020/1474. számon közzétett üres álláshelyre benyújtott pályázatát elutasító, 2020. augusztus 4‑i európai bizottsági határozat (a továbbiakban: pályázatot elutasító határozat) és az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 90. cikkének (1) bekezdésén alapuló, az előléptetésre, az átsorolásra és az új álláshelyre történő beosztásra vonatkozó jogosultsága tárgyában benyújtott kérelmére adott 2020. október 28‑i válasz (a továbbiakban: 2020. október 28‑i válasz) megsemmisítését kéri, másrészt az e határozatok következtében őt ért kár megtérítését.

 A jogvita előzményei

2        2018. május 16‑án a felperes az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek (a továbbiakban: egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek) 2. cikkének b) pontja alapján hároméves időtartamra a Bizottság szolgálatába lépett AST 3 besorolási fokozatú ideiglenes alkalmazottként (a továbbiakban: eredeti szerződés). 2021. január 18‑án az eredeti szerződést egy szerződésmódosítással két évvel meghosszabbították, amely 2023. május 15‑én járt le.

3        A felvételétől 2018. június 30‑ig a felperes a „[bizalmas]” egységen végzett munkát „[bizalmas]” minőségben. 2018. július 1‑jén a „[bizalmas]” Főigazgatóság átszervezése miatt ugyanezen az egységen belül áthelyezték „[bizalmas]” minőségbe.

4        2020. április 1‑jén a felperes egységén belül megüresedett egy tanácsosi (AD) besorolási csoportba tartozó állandó álláshely. A felperes pályázott erre az álláshelyre, amelyet a COM/2020/816. számú álláshirdetésben írtak ki.

5        2020. május 15‑én a felperes egységvezetője arról tájékoztatta a felperest, hogy a „Humánerőforrásügyi és Biztonsági” Főigazgatóság kifogást emelt a pályázatával szemben azzal az indokkal, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdése értelmében az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideglenes alkalmazottak, mint a felperes, a pályafutásuk során csak egyetlen ilyen típusú szerződést köthetnek.

6        2020. június 29‑én a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése alapján kérelmet nyújtott be (a továbbiakban: 2020. június 29‑i kérelem) annak érdekében, hogy az adminisztráció foglaljon véglegesen állást többek között azzal kapcsolatban, hogy jogosult‑e magasabb besorolási fokozatba tartozó álláshelyre történő előléptetésre, átsorolásra vagy beosztásra, valamint hogy benyújthatja‑e pályázatát, és áthelyezhetik‑e a Bizottságon belüli egyéb ideiglenes alkalmazotti álláshelyekre.

7        2020. július 10‑én a felperes benyújtotta pályázatát az AD besorolási csoportba tartozó, az egységén megüresedett és a COM/2020/1474. számú álláshirdetés tárgyát képező másik állandó álláshelyre (a továbbiakban: vitatott álláshely).

8        2020. július 24‑én a felperes egységvezetője feljegyzést készített, amelyben azt javasolta, hogy tekintettel arra, hogy egyetlen megfelelő belső vagy külső pályázó sem nyújtott be pályázatot, a felperest vegyék fel a vitatott álláshelyre.

9        2020. július 29‑én a felperes egységvezetője szóban jelezte a felperesnek, hogy a „Humánerőforrásügyi és Biztonsági” Főigazgatóság az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottként meglévő jogállása miatt kifogást emelt a vitatott álláshelyre benyújtott pályázatával kapcsolatban.

10      2020. augusztus 4‑én a felperes nevének kódolási hibája miatt a vitatott álláshelyre benyújtott pályázatának elutasításáról szóló értesítést küldtek a Bizottság „SysPer 2” elnevezésű informatikai személyzeti igazgatási rendszerén keresztül egy téves e‑mail‑címre. E határozat másolatát 2021. március 4‑én e‑mailben megküldték a felperesnek.

11      2020. szeptember 10‑én, miután a felperes tájékoztatást kért a pályázatának állásáról, a „Humánerőforrásügyi és Biztonsági” Főigazgatóság egységvezető‑helyettese e‑mailben válaszolva tájékoztatta őt, hogy „a Bizottság ideiglenes alkalmazottja a pályafutása alatt nem kaphat második szerződést a Bizottság ideiglenes alkalmazottjaként”, és felhívta, hogy várja meg a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak a 2020. június 29‑i kérelemre vonatkozó következtetéseit.

12      2020. szeptember 15‑én a felperes tudomást szerzett arról, hogy a vitatott álláshelyen egy másik személy lépett hivatalba.

13      2020. szeptember 16‑án a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a pályázatot elutasító határozat vitatása érdekében (a továbbiakban: R/440/20. sz. panasz).

14      2020. október 28‑án a felperes választ kapott az adminisztrációtól a 2020. június 29‑i kérelemre (a továbbiakban: 2020. október 28‑i válasz).

15      2020. november 2‑án a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a 2020. október 28‑i válasszal szemben (a továbbiakban: R/507/20. sz. panasz).

16      2020. november 3‑án a felperes az R/440/20. sz. panasz keretében további észrevételeket és jogalapokat terjesztett elő.

17      2021. január 18‑i határozatával az adminisztráció elutasította az R/440/20. sz. panaszt (a továbbiakban: R/440/20. sz. panaszt elutasító határozat).

18      2021. január 19‑én a felperes, miután tudomást szerzett az R/440/20. sz. panasz elutasításáról, a Bizottság mediációs szolgálatához fordult annak érdekében, hogy az R/507/20. sz. panasz keretében avatkozzon be, és győződjön meg arról, hogy a Bizottság megfelelően megvizsgálja a felvetett főbb kérdéseket.

19      2021. március 3‑án a Bizottság az R/507/20. sz. panasz elfogadhatatlanságát megállapító határozatot fogadott el, amely mindazonáltal másodlagosan megvizsgálja a felperes bizonyos érveit (a továbbiakban: az R/507/20. sz. panaszt elutasító határozat).

 A felek kérelmei

20      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a pályázatot elutasító határozatot;

–        semmisítse meg a 2020. október 28‑i választ;

–        amennyiben szükséges, semmisítse meg az R/440/20. sz. panaszt elutasító határozatot és az R/507/20. sz. panaszt elutasító határozatot;

–        kötelezze a Bizottságot azon vagyoni kár megtérítésére, amely őt annak következtében érte, hogy 2020. szeptember 1‑jétől elvesztette a vitatott álláshelyre való kinevezésének vagy áthelyezésének esélyét;

–        kötelezze a Bizottságot a 2020. május 16‑tól történő előléptetés esélyének elvesztése miatt elszenvedett, 24 245 euróra becsült vagyoni kár megtérítésére;

–        kötelezze a Bizottságot az őt amiatt ért vagyoni kár megtérítésére, hogy elvesztette annak esélyét, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak számára fenntartott belső versenyvizsgákon való részvétel útján véglegesített tisztviselővé váljon;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

21      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a keresetet mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant utasítsa el;

–        mindenesetre utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

 A jogvita tárgyáról

22      A felperes a pályázatot elutasító határozat és a 2020. október 28‑i válasz megsemmisítésén kívül azt kéri a Törvényszéktől, hogy szükség esetén semmisítse meg az R/440/20. és R/507/20. sz. panaszt elutasító határozatot.

23      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a formálisan a panaszt elutasító határozat megsemmisítésére irányuló kérelem – abban az esetben, ha e határozat önálló tartalommal nem rendelkezik – azon aktusnak a Törvényszék előtti megtámadását jelenti, amellyel szemben a panaszt benyújtották (lásd: 2019. június 5‑i Bernaldo de Quirós kontra Bizottság ítélet, T‑273/18, nem tették közzé, EU:T:2019:371, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

24      A panaszt – akár hallgatólagosan, akár kifejezetten – elutasító határozatok ugyanis csupán megerősítik azt az aktust vagy mulasztást, amelyet a panaszos kifogásol, és önmagában véve nem minősülnek megtámadható aktusnak, így az ilyen, az eredeti határozathoz képest önálló tartalommal nem bíró határozat ellen előterjesztett kérelmeket az eredeti aktussal szembeni kérelmeknek kell tekinteni (2019. szeptember 12‑i XI kontra Bizottság ítélet, T‑528/18, nem tették közzé, EU:T:2019:594, 20. pont).

25      Előfordulhat azonban, hogy a panaszt kifejezetten elutasító határozat a tartalma alapján nem minősül a felperes által vitatott aktust megerősítő jellegűnek. Ez a helyzet áll elő, amikor a panaszt elutasító határozat a felperes helyzetét új jogi és ténybeli körülmények alapján vizsgálja felül, vagy ha az az eredeti határozatot megváltoztatja vagy kiegészíti. Ezekben az esetekben a panasz elutasítása a bírósági felülvizsgálat tárgyát képező aktusnak minősül, amelyet a bíróság figyelembe vesz a vitatott határozat jogszerűségének megítélésekor, sőt az utóbbi határozat helyébe lépő, sérelmet okozó aktusnak tekint (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 12‑i XI kontra Bizottság ítélet, T‑528/18, nem tették közzé, EU:T:2019:594, 21. pont).

26      Először is, ami a pályázatot elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelmet illeti, meg kell jegyezni, hogy az R/440/20. sz. panaszt elutasító határozat megerősíti, hogy a Bizottság megtagadta, hogy a felperest jogosultnak tekintse arra, hogy a vitatott álláshelyre pályázatot nyújtson be, pontosítva e megtagadás indokait. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a jelen keresettel a Törvényszék elé terjesztik a pályázatot elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelmeket, amely határozat jogszerűségét az R/440/20. sz. panaszt elutasító határozatban szereplő indokolás figyelembevételével kell megvizsgálni.

27      Másodszor, ami a 2020. október 28‑i válasz megsemmisítése iránti kérelmeket illeti, meg kell állapítani, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság mint elfogadhatatlant elutasítja az R/507/20. sz. panaszt, de mindazonáltal másodlagosan megvizsgálja a felperes által a 2020. október 28‑i válasszal szemben felhozott érveket. Ezen okok miatt az említett indokokat figyelembe kell venni a 2020. október 28‑i válasz jogszerűségének a fenti 25. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett értékelése során.

 A pályázatot elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelemről

 Az elfogadhatóságról

28      Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a Törvényszék eljárási szabályzata 130. cikkének (1) bekezdése alapján a jelen kérelmek elfogadhatatlanságra hivatkozott, lényegében azt állítva, hogy a felperesnek nem fűződik érdeke a pályázatot elutasító határozat megsemmisítéséhez.

29      Mindazonáltal pontosítani kell, hogy a tárgyaláson a Bizottság jelezte, hogy eláll a pályázatot elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelmek elfogadhatatlanságára vonatkozó kérelmeitől, amit a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítettek.

 Az ügy érdeméről

30      A felperes a pályázatot elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelme alátámasztására négy jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt a határozat közlésének elmulasztására és az indokolás hiányára, a másodikat az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének és 10. cikke (3) bekezdésének helytelen értelmezésére, valamint az említett cikkek megsértésére, a harmadikat a bevett közigazgatási gyakorlat követésének hiányára, az egyenlőtlen bánásmódra és az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésre, a negyediket pedig az átláthatóság hiányára, a meghallgatáshoz való jog és a hatékony jogorvoslathoz való jog megsértésére alapítja.

–       Az első, a pályázatot elutasító határozat közlésének elmulasztására és az indokolás hiányára alapított jogalapról

31      A felperes azt állítja, hogy a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdésében előírt kötelezettséggel és az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 41. cikkében foglalt megfelelő ügyintézés elvével ellentétesen soha nem kapott hivatalos értesítést a vitatott álláshelyre benyújtott pályázatának eredményét illetően. Állítása szerint csak 2020. szeptember 15‑én tudta meg, hogy pályázatát elutasították, amikor a vitatott álláshelyen egy másik személy lépett hivatalba az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideigenes alkalmazottként. Így nem tekinthető úgy, hogy az R/440/20. sz. panaszt elutasító határozat orvosolta a pályázatot elutasító határozat indokolásának hiányát.

32      A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

33      Előzetesen meg kell állapítani, hogy a felperes lényegében azt állítja, hogy a pályázatot elutasító határozat indokait nem közölték vele az említett határozat téves közlése miatt. A felperes tehát azt kívánja bizonyítani, hogy a Bizottság megsértette az indokolási kötelezettségét.

34      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdésében előírt indokolási kötelezettségnek, amely pusztán az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében kimondott általános kötelezettség átvétele, a célja egyrészt az érintettnek elegendő tájékoztatás nyújtása annak eldöntéséhez, hogy a neki sérelmet okozó jogi aktus megalapozott‑e, és célszerű‑e kereset indítani a Törvényszék előtt, másrészt pedig annak lehetővé tétele, hogy ez utóbbi felülvizsgálhassa a jogi aktus jogszerűségét (lásd: 2019. október 16‑i ZV kontra Bizottság ítélet, T‑684/18, nem tették közzé, EU:T:2019:748, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35      Az indokolás elégséges voltát az adott ügy konkrét körülményeire, így többek között a jogi aktus tartalmára, a felhozott indokok jellegére és a címzett magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell értékelni (2019. július 9‑i VY kontra Bizottság ítélet, T‑253/18, nem tették közzé, EU:T:2019:488, 49. pont). A határozat különösen akkor kellően indokolt, ha az érintett tisztviselő előtt ismert olyan összefüggésben hozzák meg, amely lehetővé teszi számára a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését (2005. szeptember 29‑i Napoli Buzzanca kontra Bizottság ítélet, T‑218/02, EU:T:2005:343, 64. pont).

36      Emlékeztetni kell arra, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nem köteles megindokolni a pályázatot elutasító határozatokat. Ezzel szemben köteles megindokolni a pályázó által a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján benyújtott panaszt elutasító határozatát, mivel e határozat indokolásának egybe kell esnie annak a határozatnak az indokolásával, amely ellen a panasz irányult (lásd: 2019. július 9‑i VY kontra Bizottság ítélet, T‑253/18, nem tették közzé, EU:T:2019:488, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37      A felperes azt állítja, hogy a SysPer 2 útján soha nem kapott értesítést a „Humánerőforrásügyi és Biztonsági” Főigazgatóság 5. „Számlakezelési központ” egységétől, amely jelezte volna számára, hogy nem jogosult pályázatot benyújtani a vitatott álláshelyre. Egyébiránt, még ha feltételezzük is, hogy kapott ilyen értesítést, annak tartalma nem lenne elegendő ahhoz, hogy megfelelően tájékoztassa őt.

38      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az iratanyagból kitűnik, hogy a Bizottság elismerte, hogy hibát követett el a pályázatot elutasító határozatról szóló értesítés címzettjének a SysPer 2‑ben történő kódolása során. Jóllehet az említett értesítést 2020. augusztus 4‑én megküldték, az nem érkezett meg a felpereshez ebben az időpontban, mivel azt vele csak 2021. március 4‑én közölték.

39      E körülmények között arról a kérdésről kell határozni, hogy a pályázatot elutasító határozat késedelmes közlése esetén a felperesnek ennek ellenére módjában állt‑e megérteni azokat az indokokat, amelyek igazolták, hogy a Bizottság miért tekinti úgy, hogy nem jogosult a vitatott álláshelyre pályázatot benyújtani.

40      Először is meg kell jegyezni, hogy a felperes egységvezetője 2020. július 29‑én szóban tájékoztatta a felperest arról, hogy a „Humánerőforrásügyi és Biztonsági” Főigazgatóság vagy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság kifogást emel a vitatott álláshelyre való kinevezésével kapcsolatban az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazotti jogállása miatt.

41      Másodszor, 2020. szeptember 10‑én a felperes, miután tájékoztatást kért a pályázatának állásáról, rövid közleményt kapott a „Humánerőforrásügyi és Biztonsági” Főigazgatóságtól a vitatott álláshelyre benyújtott pályázata tárgyában (a továbbiakban: 2020. szeptember 10‑i e‑mail). Ez többek között arról tájékoztatta a felperest, hogy „a Bizottság ideiglenes alkalmazottja a pályafutása alatt nem kaphat egy második ideiglenes alkalmazotti szerződést a Bizottság ideiglenes alkalmazottjaként”.

42      Harmadszor, a felperes, amint azt a keresetlevélben elismeri, 2020. szeptember 15‑én, amikor a vitatott álláshelyen egy másik személy lépett hivatalba, tudomást szerzett arról, hogy a pályázatát elutasították.

43      A fentiekre tekintettel a felperes, abban az időpontban, amikor tudomást szerzett a pályázatot elutasító határozat létezéséről, vagyis legkésőbb 2020. szeptember 15‑én, a fenti 35. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében véve ismerte azt az összefüggést, amelyben az említett határozatot meghozták.

44      E tekintetben különösen a 2020. szeptember 10‑i e‑mail tartalmaz egy olyan indokolást, amely nem kevésbé pontos és részletes, és megmagyarázza azt az okot, amely miatt a felperes nem jogosult a vitatott álláshelyre pályázni, vagyis azt, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján nem kaphat második ideiglenes alkalmazotti szerződést a Bizottságon belül.

45      Az a körülmény, hogy a felperes az R/440/20. sz. panaszban vitathatta az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének Bizottság általi értelmezését, azt bizonyítja, hogy megértette, hogy a pályázata elutasításának indoka az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazotti jogállásához kapcsolódik.

46      Végül, mivel a pályázatot elutasító határozatot a fenti 36. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően nem kellett feltétlenül indokolni, a felperesnek az indokolás hiányára alapított érvelésének elutasításához elegendő annak megállapítása, hogy 2021. január 18‑án a Bizottság az R/440/20. sz. panaszt kifejezetten elutasító határozatot fogadott el, és hogy e határozatban a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság elegendő tájékoztatást nyújtott a felperes számára ahhoz, hogy értékelje a pályázatot elutasító határozat megalapozottságát, és vitathassa annak jogszerűségét. Hasonlóképpen, az R/440/20. sz. panaszt elutasító határozatban szereplő indokolás lehetővé teszi a Törvényszék számára, hogy felülvizsgálja a pályázatot elutasító határozat jogszerűségét.

47      A felperes azon állítását illetően, amely szerint a 2020. szeptember 10‑i e‑mail küldője nem rendelkezett hatáskörrel a pályázatot elutasító határozat elfogadására, meg kell állapítani, hogy ez az e‑mail nem pályázatot elutasító határozat, hanem megerősíti és megmagyarázza a pályázatot elutasító határozat indokait. Figyelembe kell venni a felperes által ismert azon összefüggést is, amely lehetővé tette számára – amint az a fenti 43. pontban megállapításra került – a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését. Következésképpen meg kell állapítani, hogy ez az érv nem releváns az indokolás elégséges jellegének vizsgálata szempontjából.

48      Következésképpen az első jogalapot el kell utasítani.

–       A második, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének és 10. cikke (3) bekezdésének helytelen értelmezésére alapított jogalapról

49      A felperes azzal érvel, hogy a Bizottság megsértette az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdését, mivel úgy ítélte meg, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottként nem köthetett második, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazotti szerződést a Bizottságon belül.

50      E tekintetben a felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság állításával ellentétben az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek egyetlen rendelkezéséből sem tűnik ki, hogy a Bizottságnak az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottja ne lenne jogosult ugyanezen minőségben második szerződést kötni a pályafutása során. Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdéséből különösen nem következik, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott ezen az alapon csak egyetlen ideiglenes alkalmazotti szerződést köthet.

51      A felperes hozzáteszi, hogy még ha feltételezzük is, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdése valamilyen módon korlátozza az eredeti alkalmazás alatti szerződések számát, e cikk nem alkalmazható, mivel az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 10. cikkének (3) bekezdése értelmében szerződése módosításával továbbra is kinevezhető új álláshelyre, magasabb besorolási fokozatba is, tehát anélkül, hogy új szerződés megkötésére lenne szükség.

52      A Bizottság vitatja a felperes érveit.

53      A Bizottság azt állítja, hogy a vitatott álláshely állandó álláshely volt, amelyet az ideiglenes alkalmazottak esetében tehát csak az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak számára lehetett megnyitni, kizárva az ideiglenes alkalmazottak egyéb kategóriáit. Márpedig, mivel a felperes már az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott volt, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének megfelelően nem kaphatott más, ugyanezen az alapon felvett ideiglenes alkalmazotti szerződést a Bizottságon belül. Ezenkívül a felperes ezen álláshelyen való alkalmazása csak akkor lett volna lehetséges, ha az nem tette volna szükségessé új szerződés megkötését.

54      Előzetesen meg kell jegyezni, hogy amikor a felperes benyújtotta pályázatát a vitatott álláshelyre, feladatait az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett, AST 3 besorolási fokozatú ideiglenes alkalmazottként kötött szerződés keretében látta el, egy kezdeti hároméves időszakban, mielőtt azt kétéves időtartamra meghosszabbították, amely időszak a tervek szerint 2023 májusában járt le. A felperes tehát az eredeti szerződés keretében nyújtotta be pályázatát a vitatott álláshelyre, amely azon szervezeti egységen belül megüresedett tanácsosi állandó álláshelynek felelt meg, amelyben a pályázata benyújtásának időpontjában dolgozott.

55      A pályázatot elutasító határozatban a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság úgy ítélte meg, hogy a felperes nem jogosult a vitatott álláshelyre pályázatot benyújtani, mivel az említett álláshelyre való felvétele az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján új ideiglenes alkalmazotti szerződés megkötését tette volna szükségessé, ami a Bizottság szerint ellentétes lett volna az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdésével. Így a Bizottság a határozatát kizárólag az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének általa elfogadott értelmezésére alapítja.

56      Ezt az értelmezést vitatja a felperes, aki azt állítja, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott, akinek az eredeti szerződése a felpereshez hasonlóan folyamatban volt, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján másik ideiglenes alkalmazotti szerződést kaphat.

57      Emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 1a. cikke (1) bekezdésének és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2–5. cikkének együttes olvasatából az következik, hogy az intézményeknél fennálló állandó beosztásokat főszabály szerint tisztviselőknek kell betölteniük, ezért csak kivételképpen lehetséges, hogy ilyen beosztásokat más alkalmazottak töltsenek be (lásd: 2022. július 13‑i TL kontra Bizottság ítélet, T‑438/21, nem tették közzé, EU:T:2022:455, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58      Így, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontjában kifejezetten szerepel, hogy állandó beosztás betölthető ideiglenes alkalmazott alkalmazásával, e cikk azonban azt is rögzíti, hogy ez csak ideiglenesen történhet. Ezenkívül az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének a jelen jogvitára alkalmazandó változata értelmében a 2. cikk b) és d) pontjának hatálya alá tartozó alkalmazottak legfeljebb négy évre alkalmazhatók, de alkalmazásuk bármilyen rövidebb időtartamra is korlátozható; szerződésük legfeljebb egy alkalommal, legfeljebb két évre hosszabbítható meg, ha a szerződéshosszabbítás lehetőségéről az eredeti szerződés rendelkezett, és az abban a szerződésben előírt korlátokon belül. Ezen időszak végén e rendelkezések szerint nem alkalmazhatók tovább ideiglenes alkalmazottként. Szerződésük lejártakor ezen alkalmazottak csak abban az esetben nevezhetők ki állandó beosztásba az intézményekben, ha a személyzeti szabályzattal összhangban tisztviselőkké nevezik ki őket.

59      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamely európai uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi. Valamely uniós jogi rendelkezés értelmezése szempontjából annak keletkezése is relevánsnak bizonyulhat (lásd: 2022. szeptember 7‑i LR kontra EBB ítélet, T‑529/20, EU:T:2022:523, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

60      Először is, ami az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének a fenti 58. pontban ismertetett szó szerinti értelmezését illeti, először is meg kell jegyezni, hogy e cikk nem ír elő kifejezett számszerű korlátozást azon szerződések tekintetében, amelyeket az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottként a teljes szolgálati idejük alatt megköthetnek, amely időt hat évben határoz meg. Egyébiránt az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének angol változata az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott esetében több szerződésre hivatkozik, nem pedig egyetlen szerződésre. Így e változat kifejezetten többes számot használ a „[t]heir contrats may be renewed” és az „[o]n the expiry of their contracts” kifejezések esetében.

61      Mindazonáltal a Bizottság szerint az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének szó szerinti értelmezéséből, és különösen az „[e]zen időszak végén” és a „[s]zerződésük lejártakor” kifejezések használatából az következik, hogy az uniós jogalkotó meg kívánta akadályozni, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott – amennyiben az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontján alapuló ideiglenes alkalmazotti szerződése megszűnik – az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján új ideiglenes alkalmazotti szerződést kössön. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott ugyanezen az alapon nem köthet másik ideiglenes alkalmazotti szerződést pályafutása fennmaradó részében. Ebből a szempontból, ha az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott, aki a személyzeti szabályzatban meghatározott feltételek mellett nem teljesítette a tisztviselővé való kinevezést lehetővé tévő versenyvizsgát, állandó álláshelyre pályázik, szükségszerűen nem jogosult pályázni, kivéve ha megállapítható, hogy átsorolása nem teszi szükségessé új ideiglenes alkalmazotti szerződés megkötését az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján.

62      A felperes véleménye szerint a szerződés lejártát meg kell különböztetni a szerződés idő előtti megszűnésétől vagy felmondásától. Ezzel kapcsolatban úgy véli, hogy a szerződés „lejárta” kifejezést az alkalmazott értelmezési módszertől függetlenül nem lehet úgy értelmezni, hogy az magában foglalja a szerződés idő előtti megszűnését vagy felmondását. Ezt az értelmezést megerősíti az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke b) pontjának szövege.

63      Először is az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdésében szereplő „ezen időszak” kifejezést illetően meg kell jegyezni, hogy az az eredeti szerződésnek az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének második mondatában említett időtartamát jelenti, amely nem haladhatja meg a négy évet, és ami adott esetben legfeljebb két évre meghosszabbítható.

64      Következésképpen úgy kell érteni, hogy az „ezen időszak végén” mondatrész az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott alkalmazásának végét jelenti, amely a meghosszabbítás hiánya esetén úgy értendő mint az eredeti szerződés lejárta, vagy meghosszabbítás esetén mint a megadott meghosszabbítás lejárta.

65      Márpedig a pályázatot elutasító határozat elfogadásának időpontjában a felperesnek az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontján alapuló ideiglenes alkalmazotti szerződése, amelyet még nem hosszabbítottak meg, még mindig folyamatban volt, és a felperes tehát nem volt az említett rendelkezés értelmében vett „ezen időszak végén”.

66      Másodszor, ami az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdésében szereplő „szerződésük lejártakor” kifejezést illeti, mivel a személyzeti szabályzat nem határozza meg a „lejárat” fogalmát, e fogalmat az általánosan elfogadott jelentésének megfelelően kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2022. szeptember 7‑i LR kontra EBB ítélet, T‑529/20, EU:T:2022:523, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

67      Márpedig meg kell jegyezni, hogy a „lejárat” kifejezés szokásos értelmében „egy időtartam végét” jelenti, azaz a jelen esetben azon időtartam végét, amelyre vonatkozóan az ideiglenes alkalmazott szerződését megkötötték.

68      Másodszor, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdése negyedik mondatának rendszertani értelmezése megerősíti e rendelkezés szó szerinti értelmezését.

69      E tekintetben ugyanis meg kell állapítani, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikke b) pontjának ii. alpontja úgy rendelkezik, hogy „[ha] az intézmény mondja fel a szerződést, az alkalmazott szolgálati alapilletménye egyharmadának megfelelő juttatásra jogosult szolgálati jogviszonya megszűnésének és a szerződés lejártának napja közötti időszakban”. Ily módon különbséget tesz az ideiglenes alkalmazott szerződésének felmondása és lejárta között.

70      Márpedig mivel ugyanazon a jogi aktuson belül az azonos kifejezéseket azonos módon kell értelmezni (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2019. szeptember 18‑i Peters ítélet, C‑700/17, EU:C:2019:753, 18. pont), nincs ok megkérdőjelezni, hogy a jogalkotó a személyzeti szabályzat rendelkezéseivel különbséget tett a szerződés felmondása és lejárta között.

71      Így a Bizottság állításával ellentétben a „szerződés lejártának” az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének negyedik mondatában említett fogalma nem azonos a „szerződés felmondásának” fogalmával.

72      Következésképpen abban az esetben, ha – amint azt a Bizottság állítja – a felperesnek a vitatott álláshelyre való felvétele szükségszerűen maga után vonta volna az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján kötött ideiglenes alkalmazotti szerződésének felmondását, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének negyedik mondata nem lenne alkalmazható a felperes helyzetére.

73      A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének szövegéből nem következik, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott az eredeti szerződésének időtartama alatt nem köthet új ideiglenes alkalmazotti szerződést az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján.

74      Harmadszor, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének teleologikus értelmezése megerősíti e rendelkezés szó szerinti és rendszertani értelmezését.

75      A fenti 59. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdését különösen annak céljaira és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek alapjául általánosabban véve szolgáló célokra tekintettel kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2014. február 5‑i Drakeford kontra EMA ítélet, F‑29/13, EU:F:2014:10, 45. pont).

76      Először is emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 57. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az intézményeknél fennálló állandó beosztásokat főszabály szerint tisztviselőknek kell betölteniük, ezért csak kivételképpen lehetséges, hogy ilyen beosztásokat más alkalmazottak töltsenek be, mint például az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak.

77      E logikát követve az ideiglenes alkalmazottak felvételére és foglalkoztatására vonatkozó politikáról szóló, 2013. december 16‑i C(2013) 9049 bizottsági határozat 3. cikkének (1) bekezdése többek között úgy rendelkezik, hogy „[m]ivel az állandó álláshelyeket alapvetően tisztviselők kinevezése útján kell betölteni, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja szerinti összes ideiglenes alkalmazott teljes száma nem haladhatja meg a Bizottság számára engedélyezett összes állandó álláshely 3%‑át” [nem hivatalos fordítás]. Ezenkívül az említett határozat 3. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a]z ilyen alkalmazás csak az álláshelynek a személyzeti szabályzat 4. és 29. cikkével összhangban történő sikertelen meghirdetését követően engedélyezhető” [nem hivatalos fordítás].

78      Ebből következik, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének fő célja az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak felvételének korlátozása, akik ideiglenesen tisztviselők által betöltendő állandó álláshelyeket töltenek be, és hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján ilyen minőségben felvett ideiglenes alkalmazott munkaviszonyának maximális teljes hatéves időtartama ezt a célt szolgálja.

79      Másodszor, az ilyen megközelítést akadályozó különös rendelkezés hiányában az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének értelmezéséhez az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28‑i 1999/70/EK tanácsi irányelv (HL 1999. L 175., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 368. o.) mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló, 1999. március 18‑án kötött keretmegállapodást (a továbbiakban: keretmegállapodás) kell alapul venni (2014. február 5‑i Drakeford kontra EMA ítélet, F‑29/13, EU:F:2014:10, 44. pont).

80      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az a körülmény, hogy valamely irányelv önmagában nem köti az intézményeket vagy ügynökségeket, nem zárhatja ki, hogy ez utóbbiak kötelesek azt közvetett módon figyelembe venni a tisztviselőkkel és az alkalmazottakkal fennálló kapcsolataikban (2011. április 13‑i Scheefer kontra Parlament ítélet, F‑105/09, EU:F:2011:41, 54. pont).

81      Ezenkívül az 1999/70 irányelvre és az általa végrehajtani kívánt keretmegállapodásra – az ítélkezési gyakorlat által meghatározott korlátok között – a jogalanyok hivatkozhatnak az uniós intézményekkel szemben a személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek szabályainak a keretmegállapodásban előírt követelményekkel lehetőség szerint összhangban álló értelmezése céljából (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 21‑i Adjemian és társai kontra Bizottság ítélet, T‑325/09 P, EU:T:2011:506, 57. pont).

82      Ebből következik, hogy a jogalkotó – az őt az EUMSZ 336. cikk alapján az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek megállapítása tekintetében megillető jogalkotó hatáskör gyakorolásakor – és a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság – az őt az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek rendelkezései által meghatározott keretek között megillető széles mérlegelési jogkör gyakorolásakor – köteles az Unió és alkalmazottai közötti viszonyra irányadó szabályok elfogadásakor vagy alkalmazásakor megakadályozni az egymást követő, határozott idejű munkaszerződések alkalmazásából származó esetleges visszaéléseket, a munkavállalók élet‑ és munkakörülményeinek javítására, valamint a megfelelő szociális védelmükre irányuló, az EUMSZ 151. cikkben előírt célkitűzéseknek megfelelően (2011. szeptember 21‑i Adjemian és társai kontra Bizottság ítélet, T‑325/09 P, EU:T:2011:506, 61. pont).

83      Márpedig a keretmegállapodás az Unión belüli munkavállalók védelmének fontos elemévé teszi a munkahely stabilitását (2012. március 8‑i Huet ítélet, C‑251/11, EU:C:2012:133, 35. és 44. pont). Pontosabban, 5. szakaszának 1. pontja kifejezetten a határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok egymást követő – a munkavállalók kárára történő visszaélés lehetséges forrásának tekintett – alkalmazásának behatárolására irányul azáltal, hogy a munkavállalók helyzete bizonytalanná válásának elkerülése érdekében bizonyos minimális védelmi rendelkezéseket ír elő. A keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjának c) alpontja előírja, hogy rögzíteni kell a határozott időre létrejött szerződések vagy jogviszonyok megújításának maximális számát (lásd: 2014. február 5‑i Drakeford kontra EMA ítélet, F‑29/13, EU:F:2014:10, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

84      Meg kell állapítani, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkét már a keretmegállapodással összeegyeztethetőnek ítélték, mivel az nem sértette annak céljait és minimumkövetelményeit (lásd ebben az értelemben: 2012. július 11‑i AI kontra Bíróság ítélet, F‑85/10, EU:F:2012:97, 140. pont).

85      Meg kell jegyezni, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdése rögzíti egyrészt az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja szerinti ideiglenes alkalmazott alkalmazásának maximális időtartamát, másrészt az ugyanezen alkalmazott esetében adható hosszabbítások számát, azaz a jelen esetben egyetlen meghosszabbítást.

86      Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének teleologikus értelmezése során az e két korlátozás megállapításával elérni kívánt célokat is figyelembe kell venni.

87      Ami az alkalmazás maximális időtartamát illeti, az ítélkezési gyakorlat szerint az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdése az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott munkaviszonya maximális teljes időtartamának meghatározásával tartalmazza a keretmegállapodás 5. szakaszában felsorolt, az egymást követő, határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozására irányuló intézkedések egyikét, a jelen esetben az említett szakasz 1. pontjának b) alpontjában előírt intézkedést (2012. július 11‑i AI kontra Bíróság ítélet, F‑85/10, EU:F:2012:97, 138. pont).

88      E tekintetben a felek a tárgyaláson megerősítették, hogy a felperesnek az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja szerinti ideiglenes alkalmazottként való alkalmazásának teljes időtartama – függetlenül attól, hogy felvették‑e a vitatott álláshelyre, vagy sem – nem haladhatja meg az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdésében előírt maximális hatéves időtartamot.

89      Ami a lehetséges meghosszabbítások számának korlátozását illeti, amint azt a Bizottság a tárgyaláson elismerte, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdése azáltal, hogy korlátozza az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott szerződése meghosszabbításának számát, tartalmazza a keretmegállapodás 5. szakaszában felsorolt, az egymást követő, határozott időre szóló munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazásának megakadályozására irányuló intézkedések egyikét is, a jelen esetben az említett szakasz 1. pontjának c) alpontjában előírt intézkedést, így az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott szerződése egyszeri meghosszabbításának lehetősége annak biztosítására irányul, hogy az őt alkalmazó intézmény tiszteletben tartsa az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottnak az egymást követő, rövid, határozott időre szóló szerződések alkalmazásából eredő visszaélésekkel szembeni védelmét (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 21‑i Adjemian és társai kontra Bizottság ítélet, T‑325/09 P, EU:T:2011:506, 66. pont).

90      Márpedig meg kell állapítani, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott azon lehetősége, hogy ugyanezen az alapon új ideiglenes alkalmazotti szerződést kössön az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdésében előírt legfeljebb hatéves időtartamot meg nem haladó időtartamra, önmagában nem sérti e rendelkezésnek az állandó álláshelyek ideiglenes alkalmazottakkal való betöltésének időbeli korlátozására irányuló célját.

91      Egyébiránt semmi nem utal arra, hogy az új szerződés megkötése az egymást követő, határozott időre szóló munkaszerződések alkalmazásából esetlegesen eredő, a felperes hátrányára való, joggal való visszaélés kockázatával járt volna.

92      Következésképpen az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdésével nem ellentétes az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott azon lehetősége, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján új ideiglenes alkalmazotti szerződést kössön, amennyiben tiszteletben tartják az említett rendelkezésben előírt hatéves időbeli korlátozást.

93      Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének ezen értelmezése összhangban van a többi uniós intézmény és ügynökség gyakorlatával is. Egy pervezető intézkedésre válaszul ugyanis a Bizottság benyújtotta annak a konzultációnak az eredményeit, amelyet 2022 júniusában kezdeményezett más uniós intézményekkel és ügynökségekkel az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott azon lehetőségéről, hogy ilyen minőségben új szerződést kössön az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdésében előírt maximális határidőn belül. Az említett eredmények azt mutatják, hogy a megkeresett intézmények és ügynökségek többsége mérlegeli vagy előirányozza ezt a lehetőséget.

94      A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a pályázatot elutasító határozat, amely szerint a felperes pályázat benyújtására nem jogosult, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének téves értelmezésén alapul.

95      Következésképpen a jelen jogalapnak helyt kell adni, és a pályázatot elutasító határozatot meg kell semmisíteni, anélkül hogy meg kellene vizsgálni a jelen jogalap többi érvét, valamint a pályázatot elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására előterjesztett többi jogalapot.

 A 2020. október 28‑i válasz megsemmisítése iránti kérelmekről

 Az elfogadhatóságról

96      A Bizottság az eljárási szabályzat 130. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadhatatlansági kifogást terjesztett elő a jelen kérelmekkel szemben, azzal az indokkal, hogy a 2020. október 28‑i válasz nem minősül a felperesnek sérelmet okozó aktusnak.

97      Először is a Bizottság azt állítja, hogy a 2020. október 28‑i válasz csupán a felperes által a 2020. június 29‑i kérelemben előterjesztett kérdésekre adott egyszerű válasz, és csupán a személyzeti szabályzat hivatkozott rendelkezéseinek értelmezésére irányul. Így az adott válaszok nem módosítják a felperes jogállását.

98      Másodszor a Bizottság azt állítja, hogy nem mulasztott el eljárni azzal, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak számára nem szervezett előléptetési eljárást, és amennyiben a felperes az előléptetés hiányát kívánta megtámadni, a nevét nem tartalmazó előléptetési határozatot kellene megtámadnia.

99      A felperes azt állítja, hogy a keresete elfogadható.

100    Meg kell állapítani, hogy a 2020. október 28‑i válaszában a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a felperes kérelmére a felperesre vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásáról, valamint négy kérdésről nyilatkozik, amelyek elsősorban a személyzeti szabályzat 45. cikke (1) bekezdésének, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 10. és 15. cikkének, valamint a keretmegállapodás 4. szakasza 1. pontjának a felperes egyéni helyzetére való alkalmazására vonatkoznak.

101    E tekintetben a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság először is megjegyzi, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 10. és 15. cikke nem biztosít a személyi állomány tagjai számára „közvetlen jogot” az előléptetésre, és az adminisztráció számára sem ír elő semmilyen kötelezettséget az ideiglenes alkalmazottak átsorolási eljárásának lefolytatására. Másodszor, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság pontosítja, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján második szerződés megkötése nem lehetséges a felperes esetében, és hogy főszabály szerint és kivételes körülményektől eltekintve a felperesnek az általa betöltött álláshelytől eltérő állandó álláshelyre való átsorolása nem lehetséges. Harmadszor kifejti, hogy a személyzeti szabályzat 45. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazható közvetlenül a helyzetére, és negyedszer, hogy a keretmegállapodás nem alkalmazható a felperes esetében, mivel ténybeli helyzete – az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottként – különbözik a más jogi rendelkezések alapján felvett ideiglenes alkalmazottakétól.

102    Így a 2020. október 28‑i válasz lényegében két témakört érint, amelyek közül az első az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott „előléptetésének” vagy „átsorolásának” lehetőségére, a második pedig az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott azon lehetőségére vonatkozik, hogy új szerződést kössön, miközben szerződése folyamatban van.

103    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a hatáskörrel rendelkező hatóságtól származó és az adminisztráció végleges álláspontját tartalmazó olyan jogi aktus minősül sérelmet okozó aktusnak, amely a felperes jogi helyzetének jelentős megváltoztatásával a felperes érdekeit közvetlenül és azonnal érintő kötelező joghatást váltanak ki (lásd: 2021. szeptember 10‑i Kühne kontra Parlament végzés, T‑691/20, nem tették közzé, EU:T:2021:600, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

104    Ami a 2020. október 28‑i válasz megsemmisítése iránti kérelmeket illeti, amelyek az indokolás azon részére vonatkoznak, amely a felperes számára kifejti, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdése alapján nem kaphat az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja szerinti más ideiglenes alkalmazotti szerződést, meg kell állapítani, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság indokolása e tekintetben megelégszik azzal, hogy megismétli a pályázatot elutasító határozatban megfogalmazott álláspontját. Ebből következik, hogy a 2020. október 28‑i válasznak ez a része, amelyet már megelőzött a pályázatot elutasító határozat elfogadása, nem módosítja jelentősen a felperesnek a fenti 103. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett jogi helyzetét.

105    A 2020. október 28‑i válasz megsemmisítése iránti kérelmeket tehát mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani az indokolás azon részére vonatkozó részükben, amely a felperes számára kifejti, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdése alapján nem kaphat az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja szerinti más ideiglenes alkalmazotti szerződést.

106    A 2020. október 28‑i válasz megsemmisítése iránti kérelmek ezt meghaladó részét illetően emlékeztetni kell arra, hogy az uniós bíróság jogosult mérlegelni az egyes ügyek körülményei alapján, hogy a gondos igazságszolgáltatás indokolja‑e a kereset érdemi elutasítását, anélkül hogy ezt megelőzően határozna annak elfogadhatóságáról (lásd ebben az értelemben: 2002. február 26‑i Tanács kontra Boehringer ítélet, C‑23/00 P, EU:C:2002:118, 52. pont).

107    Márpedig a jelen ügy körülményeire, valamint a megfelelő igazságszolgáltatás elvére tekintettel meg kell vizsgálni a 2020. október 28‑i válasz megsemmisítése iránti kérelmeket azon részük tekintetében, amely valamely ideiglenes alkalmazottnak az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján a Bizottságon belül történő előléptetésének vagy átsorolásának lehetőségére vonatkozik, anélkül hogy előzetesen határozni kellene e kérelmek elfogadhatóságáról, mivel azok az alábbiakban kifejtett indokok miatt mindenesetre megalapozatlanok.

 Az ügy érdeméről

108    A 2020. október 28‑i válasz megsemmisítése iránti kérelmeinek alátámasztása érdekében a felperes lényegében két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének és 10. cikke (3) bekezdésének a helytelen értelmezésén és megsértésén, a második pedig az egyenlő bánásmód elvének a megsértésén alapul.

–       Az első, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének és 10. cikke (3) bekezdésének a helytelen értelmezésére és megsértésére alapított jogalapról

109    A felperes úgy véli, hogy az adminisztráció válasza, amelyet szerinte úgy kell értelmezni, hogy megtagadja az előléptetést, az átsorolást vagy a kinevezést egy másik álláshelyre, nyilvánvalóan téves, és sérti a személyzeti szabályzat 45. cikkét, valamint az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdését és 10. cikkének (3) bekezdését.

110    A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

111    Először is a felperes azon lehetőségét illetően, hogy a személyzeti szabályzat 45. cikke szerinti előléptetésben részesüljön, meg kell állapítani, amint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek nem utalnak az előléptetésre. A személyzeti szabályzat 45. cikke értelmében az előléptetés „kizárólag olyan tisztviselők közüli választással történhet, akik besorolási fokozatukban minimum két év szolgálati időt töltöttek”.

112    Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek tehát nem az ideiglenes alkalmazottak előléptetésének lehetőségéről rendelkeznek, hanem annak a lehetőségéről, hogy a 15. és 16. cikke alapján a szerződésük időtartama alatt ellátandó feladatoknak megfelelő besorolási fokozatba sorolják be őket (lásd ebben az értelemben: 2016. december 14‑i Todorova Androva kontra Tanács és társai, T‑366/15 P, nem tették közzé, EU:T:2016:729, 48. pont).

113    Meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottság a 2020. október 28‑i válaszában megalapozottan állapította meg, hogy a személyzeti szabályzat 45. cikke szerinti előléptetési eljárás csak a tisztviselőkre vonatkozik.

114    Másodszor, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 10. cikkének (3) bekezdése értelmében vett átsorolás lehetőségét illetően meg kell állapítani, hogy a 2020. október 28‑i válaszban a Bizottság a felperes állításaival ellentétben nem állítja, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdése tiltja az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak átsorolását. Megelégszik annak kijelentésével, hogy tekintettel az őt e tekintetben megillető széles mérlegelési mozgástérre, lehetősége van arra, hogy nem írja elő a határozott idejű szerződéssel rendelkező ideiglenes alkalmazottak – köztük az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak – átsorolási eljárásának a megszervezését.

115    Egyébiránt hangsúlyozni kell, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 10. cikkének (3) bekezdése, amely az átsorolás lehetőségéről szól, semmilyen módon nem teremt jogot bármely ideiglenes alkalmazott számára arra, hogy kérelmére átsorolják.

116    Emlékeztetni kell arra, hogy bár a közszolgálat egységességének elve szerint az Unió valamennyi tisztviselője ugyanazon személyzeti szabályzat hatálya alá tartozik, ezen elv nem jelenti azt, hogy az intézményeknek ugyanúgy kell gyakorolniuk a számukra a személyzeti szabályzatban biztosított mérlegelési jogkört, miközben – ezzel éppen ellentétben – ezen intézményekre a személyzeti igazgatás területén az „önállóság elve” vonatkozik (2021. június 9‑i KZ kontra Bizottság ítélet, T‑453/20, nem tették közzé, EU:T:2021:339, 52. pont). Hasonlóképpen kell érvelni az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek hatálya alá tartozó ideiglenes alkalmazottakat illetően is.

117    Következésképpen meg kell állapítani, hogy mivel az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek nem írják elő az adminisztráció számára az ideiglenes alkalmazottak átsorolási eljárásának a megszervezésére vonatkozó kötelezettséget, a Bizottság nem sértette meg az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikkének második bekezdését és 10. cikkének (3) bekezdését azzal, hogy az őt megillető igazgatási autonómia keretében nem írta elő az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak átsorolási eljárásának a megszervezését.

118    E megállapítást nem kérdőjelezheti meg a felperes azon érve, amely szerint a 2021. április 28‑i Correia kontra EGSZB ítélet (T‑843/19, EU:T:2021:221) 60–63. pontjában a Törvényszék lényegében pontosítja, hogy az írásbeli szabályok hiánya és az ad hoc határozatok gyakorlata közzététel nélkül az átláthatóság hiányát jelenti, ami sérti a jogbiztonság elvét.

119    A fenti 118. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat ugyanis arra az esetre vonatkozik, amikor az intézmény rendelkezik az ideiglenes alkalmazottai átsorolásának lehetőségéről, de nem ír elő kifejezett kritériumokat az ilyen eljárásokra. Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet. Egyébiránt ez az érv nem kérdőjelezi meg a Bizottság azon döntés tekintetében fennálló autonómiáját, miszerint az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak átsorolását nem teszi lehetővé.

120    Egyébiránt a felperes a SysPer 2 képernyőképére tekintettel azt állítja, hogy a Bizottság valószínűleg 2017‑ig külön előléptetési eljárásokat indított a tisztviselők, a szerződéses alkalmazottak és az ideiglenes alkalmazottak számára.

121    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság magát az ideiglenes alkalmazottak esetében az ilyen különböző előléptetési eljárásokra vonatkozó gyakorlat fennállását tagadja, és előadja, hogy a felperes által benyújtott adatok a SysPer 2 technikai hibájából származnak, amely megoldódott. Mindazonáltal, még ha feltételezzük is, hogy létezett ilyen gyakorlat, a Bizottság a fenti 116. pontban hivatkozott igazgatási autonómia elvének megfelelően jogosan módosíthatta ezt a gyakorlatot.

122    Következésképpen az első jogalapot el kell utasítani.

–       A második, a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére alapított jogalapról

123    Második jogalapjával a felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság a 2020. október 28‑i válasz elfogadásával több tekintetben megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét.

124    A jelen jogalap három részre osztható. Az első rész a Junior Professionals Pilot program (a továbbiakban: JPP‑program) résztvevői és a Bizottságon belül az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak közötti egyenlőtlen bánásmódon és hátrányos megkülönböztetésen, a második rész az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak és a Bizottság egyéb ideiglenes alkalmazottai közötti egyenlőtlen bánásmódon, a harmadik pedig a különböző uniós intézményekhez, szervekhez vagy hivatalokhoz az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak közötti egyenlőtlen bánásmódon alapul.

125    A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

126    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 20. cikkében foglalt egyenlő bánásmód elve az uniós jog alapelvének minősül, amelynek egyik sajátos kifejeződése a Charta 21. cikkének (1) bekezdésében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve. Ez az elv megköveteli, hogy a hasonló helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és hogy eltérő helyzeteket ne kezeljenek ugyanolyan módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható (lásd: 2018. november 27‑i Hebberecht kontra EKSZ ítélet, T‑315/17, EU:T:2018:842, 58. és 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

127    Ami a helyzetek összehasonlíthatóságára vonatkozó követelményt illeti, azt az azokat jellemző tényezők összességére tekintettel kell értékelni. E tényezőket – többek között – a szóban forgó különbségtételt létrehozó uniós aktus tárgyának és céljának fényében kell meghatározni és értékelni. Ezen túlmenően tekintetbe kell venni azon szabályozási terület elveit és céljait, amelyhez a szóban forgó aktus tartozik (lásd: 2019. december 19‑i HK kontra Bizottság ítélet, C‑460/18 P, EU:C:2019:1119, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

128    Az első részben a felperes azt állítja, hogy a Bizottság gyakorlata vele szemben hátrányos megkülönböztetést valósít meg a JPP‑program azon résztvevőihez képest, akik hozzá hasonlóan az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak. Mivel ugyanis a JPP‑program résztvevői olyan ideiglenes alkalmazottak, akiket – anélkül, hogy új szerződést kellene kötni – a Bizottság szervezeti egységeihez tartozó más, a tisztség lényegénél fogva lényegesen eltérő álláshelyekre át lehet helyezni, e pályázók kedvezőbb bánásmódban részesülnek, mint az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett egyéb ideiglenes alkalmazottak, akik esetében az adminisztráció úgy véli, hogy új szerződés megkötésére van szükség, és ami következésképpen tilos.

129    Először is, amint azt a Bizottság az R/507/20. sz. panaszt elutasító határozatban kifejtette, ha az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett, az AST besorolási csoportba tartozó ideiglenes alkalmazottat kell kiválasztani a JPP‑programban való részvételre, akkor neki az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja szerinti ideiglenes alkalmazotti szerződést ajánlanak fel, nem pedig az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja szerinti ideiglenes alkalmazotti szerződést.

130    Ezt követően, ami a felperes azon állítását illeti, amely szerint hátrányos megkülönböztetés érte amiatt, hogy a JPP‑program résztvevőinek rendszeres átsorolása nem teszi szükségessé új szerződések megkötését, elegendő emlékeztetni arra, hogy a felperest – amint arra a fenti 3. pont emlékeztet – már a szerződése módosításával átsorolták, tehát anélkül, hogy új szerződést kötöttek volna. Nem megalapozott tehát az az állítás, hogy esetében lehetetlen volt az átsorolás anélkül, hogy ez szükségszerűen új szerződés megkötését vonná maga után.

131    Végül, azt az állítást, amely szerint a felperest életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés érte, mivel a JPP‑program pályázói kizárólag legfeljebb hároméves szakmai tapasztalattal rendelkező fiatal szakemberek, el kell utasítani, tekintettel arra, hogy – amint az a fenti 129. és 130. pontból kitűnik – semmilyen eltérő bánásmódot nem állapítottak meg a JPP‑program résztvevői és az egyéb, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak között az új szerződés megkötésének szükségessége nélküli átsorolás tekintetében.

132    Következésképpen a felperes megalapozatlanul állítja, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett és a JPP‑program keretében felvett ideiglenes alkalmazottak kedvezőbb bánásmódban részesülnek, mint a felperes, mivel az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján új ideiglenes alkalmazotti szerződések megkötése nélkül átsorolhatók.

133    A második részben a felperes arra hivatkozik, hogy az a tény, hogy az adminisztráció nem szervez előléptetési eljárásokat, vagy nem engedélyezi az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak egyéni előléptetését, egyenlőtlen bánásmódhoz vezet a felperes, mint az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott és az egyéb ideiglenes alkalmazottak, különösen az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak között.

134    A felperes azt állítja, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak közvetlenül olyan személy mellett látnak el feladatokat, aki hivatalt lát el, míg az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottaknak nincs ilyen jellegű speciális feladatuk. Mindazonáltal az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikke nem tesz semmilyen jelentős különbséget a munkakörök jellege között, és e különbségtétel kevéssé releváns az egyenlő bánásmód területén.

135    Ezzel kapcsolatban a felperes azzal érvel, hogy a Bizottság az egyenlőtlen bánásmódot azzal próbálja igazolni, hogy kifejti, hogy a határozatlan időre szóló szerződéssel rendelkező ideiglenes alkalmazottak a személyi állomány igen korlátozott részét teszik ki. Egyébiránt a felperes azt állítja, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak közötti jelentős különbségtétel az álláshely költségvetési célú besorolásában rejlik. Márpedig e kritériumok nem relevánsak az egyenlőtlen bánásmódra vonatkozó elemzés szempontjából.

136    Amint arra a fenti 126. pont emlékeztet, az egyenlő bánásmód elve és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve megköveteli, hogy a hasonló helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és hogy eltérő helyzeteket ne kezeljenek ugyanolyan módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható.

137    Ami a különböző típusú ideiglenes alkalmazottak helyzete összehasonlításának kérdését illeti, először is emlékeztetni kell arra, hogy ami az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak helyzetét illeti, állásukat fel van véve a létszámtervbe, és azok állandó meghatározott közszolgálati feladatoknak felelnek meg, amelyek azonban a költségvetési hatóság döntése alapján nem felelnek meg az „állandó beosztásnak” (2012. november 27‑i Sipos kontra OHIM ítélet, F‑59/11, EU:F:2012:164, 39. pont).

138    Másodszor az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak intuitu personae munkaszerződéssel rendelkeznek, amelynek alapvető eleme a kölcsönös bizalom (lásd ebben az értelemben: 2006. október 17‑i Bonnet kontra Bíróság ítélet, T‑406/04, EU:T:2006:322, 47. és 101. pont).

139    Harmadszor, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak tekintetében, bár az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételekben kifejezetten szerepel, hogy állandó beosztás betölthető ideiglenes alkalmazottakkal, azt is leszögezi, hogy ez csak ideiglenesen történhet (lásd ebben az értelemben: 2011. szeptember 21‑i Adjemian és társai kontra Bizottság ítélet, T‑325/09 P, EU:T:2011:506, 79. pont).

140    E tekintetben a Bizottság helyesen állítja, hogy a jogalkotó az ideiglenes alkalmazottak különböző kategóriáit hozta létre, akik eltérő munkafeltételekkel rendelkeznek, ami össze nem hasonlítható helyzetekbe hozza őket, így nem lehet az ideiglenes alkalmazottak közötti olyan eltérő bánásmódot megállapítani, amely a Charta 21. cikkének (1) bekezdése értelmében vett hátrányos megkülönböztetésnek minősülne.

141    Mindazonáltal a felperes azzal érvel, hogy ez a gyakorlat ellentétes a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontjával, amely megtiltja, hogy a határozott időre foglalkoztatott munkavállalókat kedvezőtlenebb bánásmódban részesítsék, mint a velük összehasonlítható határozatlan időre alkalmazott munkavállalókat, csupán azért, mert az előbbiek határozott idejű munkaszerződéssel rendelkeznek, kivéve ha az eltérő bánásmód objektív okokkal igazolható.

142    Márpedig a Bizottság helyesen állapította meg, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak nincsenek összehasonlítható helyzetben az ideiglenes alkalmazottak más kategóriáival. Az ideiglenes alkalmazottak különböző kategóriái közötti alapvető különbség az egyes érintett kategóriák által betöltött „álláshely típusában” található, nem pedig közvetlenül a szerződés időtartamában. Az ideiglenes alkalmazottak e három kategóriájának célja ugyanis az intézmények, szervek vagy hivatalok eltérő igényeinek kielégítése. Ennélfogva az ideiglenes alkalmazottak különböző kategóriái által megköthető szerződések időtartama közvetlenül az általuk betölthető eltérő típusú álláshelyekből, és így azok eltérő jellegéből következik.

143    A harmadik részben a felperes azt állítja, hogy más uniós intézmények és szervek kifejezetten elismerték annak lehetőségét, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottakat átsorolják.

144    A Bizottság vitatja a harmadik rész elfogadhatóságát azzal az indokkal, hogy azt először a keresetlevélben terjesztették elő.

145    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a keresetlevél és a panasz közötti összhang szabálya elfogadhatatlanság terhe mellett megköveteli, hogy az uniós bíróság előtt felhozott kifogást már a pert megelőző eljárásban felhozzák annak érdekében, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság megismerhesse az érintett által a megtámadott határozattal szemben megfogalmazott kritikákat (lásd: 2013. október 25‑i Bizottság kontra Moschonaki ítélet, T‑476/11 P, EU:T:2013:557, 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

146    A jelen ügyben a 2020. június 29‑i kérelemben a felperes az átsoroláshoz való jogára alapított érvelésének alátámasztása érdekében megemlítette a többi uniós intézmény gyakorlatát. Ezenkívül a panaszban az állandó közigazgatási gyakorlatok megsértésére is hivatkozik. Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a panasz az állítólagos hátrányos megkülönböztetésre – többek között az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett különböző ideiglenes alkalmazottak életkorán alapuló hátrányos megkülönböztetésre –, valamint az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak és az ideiglenes alkalmazottak egyéb kategóriái közötti egyenlőtlen bánásmódra vonatkozó érveket tartalmaz. Keresetlevelében a felperes ezen állításokon túl a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére alapított jogalap tágabb összefüggésében a más intézményekben fennálló, eltérő gyakorlatokon alapuló állítólagos hátrányos megkülönböztetésre alapított harmadik részre hivatkozik.

147    Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy az a körülmény, hogy a felperes első alkalommal a keresetlevelében hivatkozott kifejezetten az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján a Bizottsághoz és más intézményekhez, szervekhez és hivatalokhoz felvett ideiglenes alkalmazottak közötti eltérő bánásmódra, nem változtatja meg sem a panasz indokát, sem annak tárgyát.

148    Ennélfogva el kell utasítani a Bizottságnak a harmadik rész elfogadhatóságára vonatkozó állításait.

149    A felperes azzal érvel, hogy mivel nem szerveznek előléptetési eljárásokat, és nem biztosítják ugyanazt az előléptetéshez való jogot az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottaknak, a Bizottság más olyan intézményekhez és szervekhez képest, mint az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) vagy az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége (Eurojust), ezeket az ideiglenes alkalmazottakat kedvezőtlenebb bánásmódban részesíti. Ezenkívül, bár a különböző uniós intézmények és ügynökségek bizonyos fokú igazgatási autonómiával rendelkeznek az átsorolási eljárások megszervezésének módját illetően, nem értelmezhetik eltérően az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek rendelkezéseit oly módon, hogy kevesebb jogot biztosítsanak az ideiglenes alkalmazottaknak.

150    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperes nem hivatkozhat érvényesen a más intézmények személyi állományára alkalmazandó belső szabályokra. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az intézmények széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, hogy saját szervezeti egységeiket speciális feladataiknak megfelelően alakítsák ki, valamint a rendelkezésükre álló személyi állományt ennek megfelelően oszthassák be (lásd: 2004. október 14‑i Pflugradt kontra EKB ítélet, C‑409/02 P, EU:C:2004:625, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

151    Következésképpen, amint az a fenti 117. pontban megállapításra került, a Bizottság az őt megillető igazgatási autonómia keretében dönthetett úgy, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazottak esetében nem szervezi meg az átsorolási eljárást. Az ilyen döntés egyáltalán nem ellentétes a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével, annál is inkább, mivel az ugyanazon intézményen belüli ideiglenes alkalmazottak ugyanazon kategóriáira vonatkozik.

152    A fentiek összességéből az következik, hogy a második jogalapot, és ennélfogva a 2020. október 28‑i válasz megsemmisítésére irányuló kérelmeket teljes egészében el kell utasítani.

 A kártérítési kérelmekről

153    A felperes azon vagyoni kár megtérítését kéri, amelyet állítása szerint a pályázatot elutasító határozat és a 2020. október 28‑i válasz állítólagos jogellenessége miatt szenvedett el. A felperes kártérítési kérelmei lényegében két részre oszthatók. A pályázatot elutasító határozathoz kapcsolódó első rész keretében a felperes azt állítja, hogy e határozat olyan vagyoni kárt okozott neki, amely egyrészt a vitatott álláshelyre való felvétel esélyének, másrészt az AD besorolási csoportba tartozó ideiglenes alkalmazottak számára fenntartott belső versenyvizsgákon való részvétel útján kinevezett tisztviselővé válás esélyének elvesztésében nyilvánul meg. A 2020. október 28‑i válaszhoz kapcsolódó második rész keretében a felperes azt állítja, hogy e válasz vagyoni kárt okozott neki, amely abban nyilvánult meg, hogy 2020. május 16‑tól elvesztette az AST 4 besorolási fokozatba való átsorolás esélyét.

154    A Bizottság vitatja a felperes érvelését.

 A pályázatot elutasító határozathoz kapcsolódó vagyoni kárról

155    A felperes azt állítja, hogy a pályázatot elutasító határozat miatt elvesztette a vitatott álláshelyre való felvétel esélyét. E tekintetben azt állítja, hogy mivel a kiválasztási bizottság 2020. július 24‑én kérelmet terjesztett elő a vitatott álláshelyre való felvétele és kinevezése iránt, a felvétel esélyének a pályázatot elutasító határozat miatti elvesztését 100%‑osnak kell becsülni. E jogcímen 24 245 euró összegű kártérítést kér, amely a jelenlegi illetménye, és azon illetmény közötti különbségnek felel meg, amelyre a vitatott álláshelyre, AD 5 besorolási fokozatba való felvétele esetén 2020. szeptember 1‑jétől a szerződésének lejártáig jogosult lett volna.

156    Ezenkívül a felperes elvesztette az AD csoportba tartozó ideiglenes alkalmazottak számára fenntartott belső versenyvizsgákon való részvétel útján kinevezett tisztviselővé válás esélyét. Ha ugyanis felvették volna a vitatott álláshelyre, és így 2020. szeptember 1‑jétől AD 5 besorolási fokozatba sorolták volna át, a felperes azt állítja, hogy részt vehetett volna a 2021‑ben és 2022‑ben szervezett említett belső versenyvizsgákon. Márpedig a felperes azt állítja, hogy a jelen kereset benyújtásakor megtartott versenyvizsga keretében a jogi területen 20 tisztviselői álláshely esetében mintegy 90 pályázó sikeresen teljesítette a számítógépes vizsgákat, ami lehetővé teszi azon értékelést, miszerint 44%–os valószínűséggel tisztviselővé vált volna. A tisztviselővé válás esélyének elvesztése címén a felperes 600 000 euró összegű kártérítést kér, amely azon illetmény összegének és az eltartott személyek után járó azon juttatásoknak az összegét magában foglaló jövedelem elvesztésének felel meg, amelyeket számára 20 éven keresztül havonta folyósítottak volna, és amelyre 0,44–es valószínűségi együtthatót kell alkalmazni.

157    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az Unió felelőssége feltételezi az összes következő feltétel teljesülését: az intézményeknek felrótt magatartás jogellenessége, a kár ténylegessége, valamint a magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása (2008. február 21‑i Bizottság kontra Girardot ítélet, C‑348/06 P, EU:C:2008:107, 52. pont). Mivel e feltételeknek együttesen kell teljesülniük, a kártérítési kereset elutasításához elegendő, ha azok egyike nem teljesül (1999. szeptember 9‑i Lucaccioni kontra Bizottság ítélet, C‑257/98 P, EU:C:1999:402, 14. pont).

158    Ami a fenti 155. és 156. pontban hivatkozott két kárt illeti, meg kell állapítani, hogy azok a pályázatot elutasító határozatból erednek.

159    Márpedig meg kell állapítani, hogy a pályázatot elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelmeket illetően, mivel az említett határozatra vonatkozó második jogalapnak a Törvényszék helyt adott, teljesül a Bizottság felelőssége megállapításának első feltétele, azaz a kifogásolt magatartás jogellenessége.

160    Meg kell tehát vizsgálni a Bizottság felelőssége megállapításának másik két feltételét, azaz a kár ténylegességét és az okozati összefüggést.

161    A kár ténylegességének az állandó ítélkezési gyakorlat szerint megfelelően bizonyítottnak és bizonyosnak kell tekinteni (lásd ebben az értelemben: 2008. február 21‑i Bizottság kontra Girardot ítélet, C‑348/06 P, EU:C:2008:107, 54. pont). Amikor az állítólagos kár – mint a jelen ügyben – konkrétan a lehetőség elvesztésében áll, egyrészt az elvesztett lehetőségnek valósnak kell lennie, másrészt e veszteségnek véglegesnek kell lennie (lásd: 2018. október 24‑i Fernández González kontra Bizottság ítélet, T‑162/17 RENV, nem tették közzé, EU:T:2018:711, 110. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

162    Az okozati összefüggés bizonyosságának mértéke megfelelő, ha az Unió valamely intézménye által elkövetett jogsértés valamely személyt nem szükségszerűen a felvételtől, mivel az az érintett soha nem tudná bizonyítani, hogy az bekövetkezett volna, hanem a tisztviselőként vagy alkalmazottként való felvétel komoly esélyétől biztosan megfosztott, amely az érdekelt számára jövedelemkiesés formájában megjelenő vagyoni kárt eredményez (lásd: 2018. október 24‑i Fernández González kontra Bizottság ítélet, T‑162/17 RENV, nem tették közzé, EU:T:2018:711, 111. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

163    Először is meg kell vizsgálni az esély állítólagos elvesztésének valós jellegére vonatkozó feltételt.

164    Az ítélkezési gyakorlat értelmében az elvesztett esély valós jellegének értékeléséhez figyelembe kell venni azt az időpontot, amikor a pályázatot elutasító határozatot elfogadták (lásd ebben az értelemben: 2022. április 12‑i SU kontra EIOPA ítélet, T‑296/21, EU:T:2022:808, 85. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

165    A jelen ügyben az iratanyagból kitűnik, hogy a pályázatot elutasító határozat jogellenessége hiányában a felperest fel lehetett volna venni a vitatott álláshelyre.

166    Először is, amint azt a felperes állítja, teljes mértékben megfelelt az általa a pályázatának benyújtásakor betöltött álláshelyen, amely hasonlóságot mutatott a vitatott álláshellyel. A felperes 2019. és 2020. évre vonatkozó értékelő jelentéseiből ugyanis kitűnik, hogy a feladatait nagyon kielégítő módon látta el, mivel teljesítménye kivételesnek minősült, így az eredeti hároméves időszakot követően, amelyre alkalmazták, megújították tisztségében. Márpedig nem vitatott, hogy a sikeres szakmai tapasztalat olyan fontos tényező, amelyet figyelembe kell venni a felveendő pályázó kiválasztásának meghatározásakor (lásd: 2011. szeptember 13‑i AA kontra Bizottság ítélet, F‑101/09, EU:F:2011:133, 91. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

167    Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a felperes egységvezetője 2020. július 24‑én feljegyzést készített, amelyben jelezte, hogy mivel a vitatott álláshelyet nem tudta betölteni megfelelő belső vagy külső pályázóval, ideértve az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) által szervezett nyílt versenyvizsga sikeres pályázóit is, és a felperes érdemei alapján kérte a felperes felvételét a vitatott álláshelyre.

168    E megfontolások egy sor, kellően pontos és elfogadható információt adnak annak bizonyításához, hogy a felperes a vitatott álláshelyre való kiválasztási eljárás keretében 2020‑ban valós eséllyel rendelkezett arra, hogy az említett álláshelyre felvegyék, az adminisztráció felvétellel kapcsolatos széles mérlegelési jogkörétől függetlenül (lásd ebben az értelemben: 2022. december 14‑i TM kontra EKB ítélet, T‑440/21, nem tették közzé, EU:T:2022:800, 113. pont).

169    Másodszor, az esély állítólagos elvesztésének végleges jellegét illetően emlékeztetni kell arra, hogy azt az uniós bíróság határozathozatalának időpontjában kell értékelni, figyelembe véve az ügy összes körülményét, ideértve a kárt okozó jogellenes aktus elfogadását követő körülményeket is (lásd: 2022. december 14‑i SU kontra EIOPA ítélet, T‑296/21, EU:T:2022:808, 90. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

170    E végleges jelleg értékelése érdekében meg kell vizsgálni, hogy a jelen ítélet kihirdetésének napján és a jelen ítéletben foglaltak teljesítésére irányuló azon intézkedések fényében, amelyeket a Bizottság köteles elfogadni, a felperes véglegesen elvesztette‑e annak esélyét, hogy a vitatott álláshelyre felvegyék (lásd ebben az értelemben: 2022. december 14‑i SU kontra EIOPA ítélet, T‑296/21, EU:T:2022:808, 91. pont).

171    A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy 2021. január 18‑án a felperes által 2018. május 16‑án hároméves időtartamra kötött eredeti szerződést kétéves időtartamra meghosszabbították, amely 2023. május 15‑én járt le. Márpedig, mivel az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke második bekezdésének megfelelően az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett alkalmazott szerződésének lejártakor csak akkor tölthet be állandó álláshelyet az intézménynél, ha a személyzeti szabályzatban meghatározott feltételek szerint tisztviselővé nevezik ki, meg kell állapítani, hogy a jelen ítélet kihirdetésének napján a felperest az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján már nem lehet a szóban forgó álláshelyekre felvenni.

172    Egyébiránt hozzá kell tenni, hogy a jelen ügyhöz hasonló, a pályázatokat elutasító határozatokra vonatkozó jogvitákban a Törvényszék kimondta, hogy a felvétel esélye elvesztésének végleges jellege azon harmadik személyek jogainak védelméből ered, akiknek a pályázatát a szóban forgó álláshelyek tekintetében elfogadták (lásd ebben az értelemben a 2006. június 6‑i Girardot kontra Bizottság ítélet, T‑10/02, EU:T:2006:148, 49. pont; 2018. október 24‑i Fernández González kontra Bizottság ítélet, T‑162/17 RENV, nem tették közzé, EU:T:2018:711, 91. pont), és nem abból ered, hogy az adminisztráció nem tudja jogilag kijavítani az elkövetett jogellenességet (2022. december 14‑i SU kontra EIOPA ítélet, T‑296/21, EU:T:2022:808, 95. pont).

173    Így a fentiekre tekintettel a felperes megalapozottan állítja, hogy véglegesen elvesztette a vitatott álláshelyre való felvételének esélyét.

174    Következésképpen e tényezők alapján meg kell állapítani, hogy a Bizottság által elkövetett jogsértés megfosztotta a felperest a vitatott álláshelyre való felvétel valós esélyétől, így okozati összefüggés áll fenn a pályázatot elutasító határozat jogellenessége és az esély állítólagos elvesztése között.

175    A Bizottság felelőssége megállapításának második és harmadik feltétele tehát teljesül.

176    Az ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen esély elvesztése miatt fizetendő kártérítés összegének megállapításához meg kell határozni, hogy a tisztviselőt vagy alkalmazottat milyen esélytől fosztották meg, mely időponttól rendelkezhetett volna ezen eséllyel, továbbá ezen esélyt számszerűsíteni kell, végül meg kell határozni, hogy az esély elvesztése számára milyen pénzügyi következményekkel járt (lásd: 2022. december 14‑i SU kontra EIOPA ítélet, T‑296/21, EU:T:2022:808, 102. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

177    Az esély elvesztése megtérítésének módját és mértékét illetően, amennyiben lehetséges, az esélyt, amelytől a tisztviselőt vagy alkalmazottat megfosztották, objektív módon, pontos számításon alapuló matematikai együttható segítségével kell kiszámítani (lásd: 2022. december 14‑i SU kontra EIOPA ítélet, T‑296/21, EU:T:2022:808, 103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), annak ismeretében, hogy nagyon nehéz, ha ugyan nem lehetetlen az intézményben valamely álláshelyre való felvétel esélyének pontos számszerűsítését lehetővé tévő módszer meghatározása, és ebből következően az esély elvesztéséből eredő kár értékelése (lásd ebben az értelemben: 2008. február 21‑i Bizottság kontra Girardot ítélet, C‑348/06 P, EU:C:2008:107, 59. és 60. pont).

178    Egyébként az már megállapításra került, hogy a jövedelemvesztés kritériuma önmagában nem határozhatja meg a felvétel esélyének elvesztése miatt keletkezett kár megtérítésének mértékét. Ilyen esetben ugyanis az elszenvedett kárt nem lehetne egyenlővé tenni az ezen esély megvalósulása esetén járó díjazás összegével, mivel a tárgyban a Bizottság rendelkezésére álló mérlegelési jogkörre tekintettel az érdekelt nem hivatkozhat a felvételhez való jogra. Ebből következően az a kár, amelynek a megtérítésére az ilyen érintett jogosult, nem felelhet meg a valamely jog elvesztéséből eredő keresetveszteségnek (lásd ebben az értelemben: 2008. február 21‑i Bizottság kontra Girardot ítélet, C‑348/06 P, EU:C:2008:107, 65. pont).

179    A jelen ügyben a felperes számszerű értékelést adott az esély elvesztéséhez kapcsolódó kártérítés összege kiszámításának alapjául szolgáló összegről. Mindazonáltal ez az értékelés nem fogadható el. Nem lehet ugyanis számszerűsíteni ezt az esélyt, és pontosítani az esély elvesztéséből eredő pénzügyi következményeket, mivel a felperes vagyoni kárának helyes kiszámítása különböző hipotézisektől függene, többek között a szolgálati érdeknek a felperes alkalmazásának valószínűségére és ezen alkalmazás teljes időtartamára gyakorolt hatásától, mivel az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének b) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott munkaviszonyának maximális teljes időtartama hat év, és a jelen ügyben a felperes eredeti, hároméves időtartamra kötött szerződése 2018. május 16. óta volt folyamatban.

180    Következésképpen az ügy összes körülményét figyelembe véve méltányosan kell értékelni az elszenvedett kárt (lásd ebben az értelemben: 2020. december 16‑i VP kontra Cedefop ítélet, T‑187/18, nem tették közzé, EU:T:2020:613, 200. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

181    Ebben az összefüggésben a vitatott álláshelyre való felvétel esélyének elvesztése miatt a felperes által elszenvedett teljes vagyoni kár igazságos értékelésének minősül, ha a Bizottság méltányossági alapon 10 000 euró átalányösszeget köteles fizetni a felperesnek.

182    Ami a Bizottság által 2021‑ben és 2022‑ben szervezett és az AD besorolási csoportba tartozó ideiglenes alkalmazottak számára fenntartott belső versenyvizsgákon való részvétel útján történő tisztviselővé válás esélyének elvesztésében álló kárt illeti, meg kell állapítani, hogy nem teljesül a tényleges és biztos kár fennállásának bizonyítására, valamint az okozati összefüggésre vonatkozó feltétel, amely a Bizottság által 2021‑ben és 2022‑ben szervezett említett belső versenyvizsgák sikeressége esélyének elvesztésével, majd uniós tisztviselőként történő felvétellel függ össze. A pályázatot elutasító határozat ugyanis nem jár azzal a következménnyel, hogy megakadályozza a felperest abban, hogy a Bizottságon belül tanácsossá váljon. A pályázatot elutasító határozat nem képezte akadályát annak, hogy a felperes más AD besorolási csoportba tartozó álláshelyekre pályázatot nyújtson be, amelyek az említett határozat elfogadását követően a Bizottságnál betöltetlenek voltak, és nem akadályozta meg abban sem, hogy például az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének a) pontja alapján a jövőben AD szintű álláshelyre vegyék fel.

183    Következésképpen el kell utasítani a Bizottság által 2021‑ben és 2022‑ben szervezett, az AD besorolási csoportba tartozó ideiglenes alkalmazottak számára fenntartott belső versenyvizsgákon való részvétel útján történő tisztviselővé válás esélyének állítólagos elvesztéséből eredő vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet.

 A 2020. október 28‑i válaszhoz kapcsolódó vagyoni kárról

184    A felperes azzal érvel, hogy 2020. május 16‑tól elvesztette annak esélyét, hogy AST 4 besorolási fokozatba léphessen elő. Az előléptetés ezen esélyét 100%‑osra kell értékelni, tekintettel a kivételes teljesítményi szintjére, a kért kártérítés összege 13 152 euró.

185    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a vagyoni és nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet el kell utasítani, amennyiben az szoros összefüggésben áll egy olyan megsemmisítés iránti kérelemmel, amelyet mint elfogadhatatlant vagy megalapozatlant szintén elutasítottak (lásd: 2022. január 12‑i MW kontra Parlament ítélet, T‑630/20, nem tették közzé, EU:T:2022:3, 137. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

186    A jelen ügyben szoros kapcsolat áll fenn az AST 4 besorolási fokozatba való előléptetés esélyének 2020. május 16-tól való elvesztésére alapított kár és a 2020. október 28‑i válasz megsemmisítése iránti kérelmek között.

187    E körülmények között, mivel a 2020. október 28‑i válasz megsemmisítése iránti kérelmek alátámasztása érdekében előterjesztett jogalapok vizsgálata nem tárt fel semmilyen, a Bizottság által elkövetett jogsértést, az AST 4 besorolási fokozatba való előléptetés esélyének 2020. május 16‑tól való elvesztésére alapított kárt szintén ki kell zárni.

188    Ebből következik, hogy az AST 4 besorolási fokozatba való előléptetés esélyének 2020. május 16‑tól való állítólagos elvesztésén alapuló vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet el kell utasítani.

 A költségekről

189    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (3) bekezdése alapján részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. Azonban, ha az ügy körülményei alapján indokoltnak látszik, a Törvényszék határozhat úgy, hogy a fél saját költségein felül viseli a másik fél költségeinek egy részét is. E szabályzat 135. cikkének (1) bekezdése szerint, ha az a méltányosság alapján indokolt, a Törvényszék határozhat úgy, hogy a pervesztes felet a másik fél költségei csak egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.

190    A jelen ügyben a Bizottság a felperes kereseti kérelmeinek jelentős része tekintetében pervesztes lett. Egyébiránt a Bizottság elfogadhatatlansági kifogást nyújtott be a pályázatot elutasító határozat elleni kérelmek tekintetében, amelyeket később visszavont, ami hatással volt a költségekre. E körülmények között az ügy körülményeinek igazságos mérlegelése megkívánja, hogy a Törvényszék a Bizottságot az összes költség viselésére kötelezze.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék megsemmisíti az SE által a COM/2020/1474. számon közzétett üres álláshelyre benyújtott pályázatot elutasító, 2020. augusztus 4‑i európai bizottsági határozatot.

2)      A Törvényszék a Bizottságot kötelezi arra, hogy fizessen meg SE részére 10 000 euró kártérítést az általa elszenvedett vagyoni kár tekintetében.

3)      A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

4)      A Törvényszék a Bizottságot kötelezi a költségek viselésére.

da Silva Passos Gervasoni Półtorak

Reine       Pynnä

Kihirdetve Luxembourgban, a 2023. július 5‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: angol.