T‑344/19. és T‑356/19. sz. egyesített ügyek
Front populaire pour la libération de la Saguia el‑Hamra et du Rio de oro (Front Polisario)
és
az Európai Unió Tanácsa
A Törvényszék ítélete (kibővített kilencedik tanács), 2021. szeptember 29.
„Külkapcsolatok – Nemzetközi megállapodások – EK–Marokkó euromediterrán társulási megállapodás – Az Unió és Marokkó közötti fenntartható halászati partnerségi megállapodás – A partnerségi megállapodás végrehajtási jegyzőkönyve – A partnerségi megállapodást kísérő levélváltás – A megkötésről szóló határozat – A halászati lehetőségeknek a tagállamok közötti elosztásáról szóló rendelet – Megsemmisítés iránti kereset – Elfogadhatóság – Perképesség – Közvetlen érintettség – Személyében való érintettség – Területi hatály – Hatáskör – A nemzetközi jognak a Bíróság által elfogadott értelmezése – Az önrendelkezés elve – A szerződések relatív hatályának elve – Felhívhatóság – A beleegyezés fogalma – Végrehajtás – Mérlegelési jogkör – Korlátok – A megtámadott határozat joghatásainak fenntartása”
1. Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Jogi személy – Az uniós jog önálló fogalma – A jogi személyiség és a perképesség követelménye
(EUMSZ 263. cikk, negyedik bekezdés)
(lásd: 134–136. pont)
2. Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Perképesség – Jogi személyek – Fogalom – Önkormányzattal nem rendelkező terület népének képviselőjeként nemzetközi szinten elismert jogalany – Bennfoglaltság
(EUMSZ 263. cikk, negyedik bekezdés)
(lásd: 141., 142., 146–148., 150., 151. pont)
3. Bírósági eljárás – A felek képviselete – Magánjogi jogi személy keresete – Az ügyvédnek adott meghatalmazás – Érvényesség – A magánjogi jogi személy szerveinek a keresetindításra való felhatalmazása – A jogi személy jellegének figyelembevétele – Jogi személy, amely nem a rendszerint alkalmazandó jogszabályok szerint jött létre
(A Törvényszék eljárási szabályzata, 51. cikk, (3) bekezdés)
(lásd: 161., 165. pont)
4. Európai Unió – Az intézmények jogi aktusai jogszerűségének bírósági felülvizsgálata – Terjedelem – Az Unió által megkötött nemzetközi megállapodás jóváhagyásáról szóló jogi aktus – Bennfoglaltság
(EUMSZ 263. cikk)
(lásd: 171. pont)
5. Nemzetközi megállapodások – Az Unió megállapodásai – Megkötés – Harmadik személyek tekintetében fennálló joghatások – A szerződések relatív hatályának általános nemzetközi jogi elve – Megállapodás, amely érinthet valamely harmadik személyt
(EUMSZ 218. cikk, (6) bekezdés)
(lásd: 182., 183. pont)
6. Európai Unió – Az intézmények jogi aktusai jogszerűségének bírósági felülvizsgálata – Nemzetközi megállapodások – Keresettel megtámadható aktusok – Az Unió nemzetközi megállapodás megkötéséről szóló jogi aktusa – Az ilyen megállapodás megkötéséről szóló határozat érvényességének felülvizsgálata – Magának a megállapodás tartalmának a figyelembevétele – A hatékony bírói jogvédelem elvének tiszteletben tartása
(EUMSZ 263. cikk)
(lásd: 185–187. pont)
7. Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Őket közvetlenül és személyükben érintő jogi aktusok – Közvetlen érintettség – Személyében való érintettség – Szempontok – Az Unió és Marokkó közötti fenntartható halászati partnerségi megállapodás – 2019/441 határozat – Magának a nemzetközi megállapodás tartalmának, valamint az e megállapodás által valamely harmadik területre gyakorolt joghatásoknak a figyelembevétele – A hatékony bírói jogvédelem elvének tiszteletben tartása
(EUMSZ 263. cikk, negyedik bekezdés)
(lásd: 188., 189., 231–233., 255., 262., 265. pont)
8. Nemzetközi megállapodások – Az Unió megállapodásai – Értelmezés – Az uniós bíróság hatásköre – Feltételek – A nemzetközi jog hatálya alá tartozó megállapodások – A szerződések jogáról szóló Bécsi Egyezmény alkalmazása – Államközi kapcsolatok – Jognak valamely harmadik állam számára, szerződéses rendelkezés által történő keletkeztetése – Elvek – Hatály – Egyéb nemzetközi jogi jogalanyok – Bennfoglaltság
(EUMSZ 216. cikk, és EUMSZ 267. cikk, első bekezdés, b) pont)
(lásd: 308. pont)
9. Nemzetközi megállapodások – Az Unió megállapodásai – Értelmezés – Az uniós bíróság hatásköre – Feltételek – A nemzetközi jog hatálya alá tartozó megállapodások – A szerződések jogáról szóló Bécsi Egyezmény alkalmazása – Szerződések és harmadik államok – A szabad beleegyezés elve – Követelmények és joghatások
(lásd: 316., 317. pont)
10. Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett rendeleti jellegű jogi aktus fogalma – Valamennyi általános hatályú aktus, a jogalkotási aktus kivételével – Az Európai Unió és a Marokkói Királyság közötti fenntartható halászati partnerségi megállapodással és végrehajtási jegyzőkönyvével előírt halászati lehetőségek elosztásáról szóló tanácsi rendelet – Bennfoglaltság
(EUMSZ 43. cikk, (3) bekezdés, és EUMSZ 263. cikk, negyedik bekezdés; 2019/440 tanácsi rendelet)
(lásd: 377–379. pont)
11. Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Őket közvetlenül és személyükben érintő jogi aktusok – Közvetlen érintettség – Az Európai Unió és a Marokkói Királyság közötti fenntartható halászati partnerségi megállapodással és végrehajtási jegyzőkönyvével előírt halászati lehetőségek elosztásáról szóló tanácsi rendelet – Kizárólag az Unió és a tagállamai közötti kapcsolatokra vonatkozó jogi aktus – Nyugat‑Szahara népének közvetlen érintettsége – Hiány – Tisztán automatikus jellegű végrehajtás
(EUMSZ 263. cikk, negyedik bekezdés; 2019/440 tanácsi rendelet)
(lásd: 381–387., 390., 391. pont)
Összefoglalás
A Törvényszék megsemmisíti a Tanács azon határozatait, amelyek egyrészt az EU és Marokkó közötti, az EU által a marokkói származású termékeknek biztosított vámkedvezmény‑rendszert módosító megállapodásra, és másrészt az EU és Marokkó közötti fenntartható halászati partnerségi megállapodásra vonatkoznak. Az említett határozatok joghatásai azonban egy bizonyos időszakon át fennmaradnak az Unió külső tevékenységének és a nemzetközi kötelezettségvállalásait érintő jogbiztonságnak a védelme érdekében.
A jelen ügyek olyan megsemmisítés iránti keresetekre vonatkoznak, amelyeket a Front populaire pour la libération de la Saguia el‑Hamra et du Rio de oro (Front Polisario) (a továbbiakban: felperes) indított a Tanácsnak az Európai Unió és a Marokkói Királyság közötti megállapodások megkötését jóváhagyó két határozatával(1) szemben.
A megtámadott határozatokkal jóváhagyott megállapodások (a továbbiakban: vitatott megállapodások) az Unió nevében Marokkóval folytatott, azon tárgyalások eredményei, amelyek a Bíróság által hozott két ítéletet(2) követően a korábbi megállapodások módosítását célozták. Egyrészt olyan megállapodás megkötéséről volt szó, amely az euromediterrán társulási megállapodásnak(3) a Marokkóból származó mezőgazdasági termékeknek az Európai Unióba történő behozatalára alkalmazandó rendszerre, és a „származó termékek” fogalmának a meghatározására vonatkozó jegyzőkönyveit oly módon módosítja, hogy az Unióba exportált, marokkói származású termékekre vonatkozóan nyújtott vámkedvezmények a Nyugat‑Szaharából származó, és a marokkói vámhatóságok ellenőrzésével exportált termékekre is kiterjedjenek. Másrészt az volt a cél, hogy módosítsák az Európai Közösség és Marokkó között létrejött halászati megállapodást(4), és többek között e megállapodás hatálya alá vonják a Nyugat‑Szahara területével szomszédos vizeket.
A felperes a 2019‑ben benyújtott keresetleveleivel a megtámadott határozatok megsemmisítését kérte. Azt állítva, hogy „a szaharai nép nevében” jár el, többek között arra hivatkozik, hogy a Tanács azáltal, hogy a megtámadott határozatokkal a vitatott megállapodásokat az említett nép beleegyezése nélkül jóváhagyta, megsértette az Uniót a Marokkóval való kapcsolatai keretében az uniós jog és a nemzetközi jog alapján terhelő kötelezettségeket. A felperes álláspontja szerint ugyanis e megállapodások alkalmazandók Nyugat‑Szaharára, előírják a természeti erőforrásainak a kiaknázását, és elősegítik az e területnek a Marokkó általi annektálására irányuló politikát. Ezenkívül e megállapodások közül a második az e területtel szomszédos vizekre is alkalmazandó. A felperes különösen azzal érvel, hogy e megállapodások nincsenek összhangban a Bíróságnak a Tanács kontra Front Polisario ítéletben (C‑104/16 P) és a Western Sahara Campaign UK ítéletben (C‑266/16) foglalt ítélkezési gyakorlatával, amely kizárta az ilyen területi alkalmazást.
A Törvényszék az egyrészt a T‑279/19. sz. ügyben, és másrészt a T‑344/19. és T‑356/19. sz. egyesített ügyekben hozott ítéleteiben megsemmisíti a megtámadott határozatokat, és úgy határoz, hogy az említett határozatok joghatásai egy bizonyos időszakon át(5) fennmaradnak, mivel azok azonnali hatállyal történő megsemmisítése súlyos következményekkel járhat az Unió külső tevékenységére nézve, és veszélyeztetheti az Unió által tett nemzetközi kötelezettségvállalásokat érintő jogbiztonságot. A Törvényszék ugyanakkor elfogadhatatlanság miatt elutasítja a halászati megállapodás keretében biztosított halászati lehetőségek elosztásáról szóló rendelettel szemben a felperes által a T‑356/19. sz. ügyben benyújtott keresetet, mégpedig a közvetlen érintettség hiánya miatt.
A Törvényszék álláspontja
A keresetek elfogadhatóságáról
A Törvényszék először is megvizsgálja, hogy a felperes rendelkezik‑e perképességgel az uniós bíróságok előtt. A Tanács és a beavatkozó felek álláspontja szerint ugyanis a felperes nem rendelkezik jogi személyiséggel valamely tagállam belső joga alapján, nem minősül nemzetközi jogi jogalanynak, és nem felel meg az uniós bíróságok által a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet perképességének elismerésére vonatkozóan megállapított kritériumoknak. Véleményük szerint a felperes tehát nem minősül az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett jogi személynek.
A Törvényszék a korábbi ítélkezési gyakorlatra hivatkozva kifejti, hogy ezen ítélkezési gyakorlat nem zárja ki, hogy valamely jogalany számára – a belső jog szerinti jogi személyiségétől függetlenül, különösen, ha a hatékony bírói jogvédelem követelményei ezt megkövetelik – elismerjék az uniós bíróság előtti perképességet, és a jogi személy fogalma nem értelmezhető megszorítóan. A felperes nemzetközi közjogi jogi személyiségének kérdését vizsgálva a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a felperes szerepe és reprezentativitása az uniós bíróság előtt perképességet biztosíthat a számára.
E tekintetben a Törvényszék megállapítja, hogy a felperes Nyugat‑Szahara népének a képviselőjeként nemzetközi szinten elismert, még abban az esetben is, ha ez az elismerés e terület önrendelkezési folyamatának a korlátozott keretébe illeszkedik. Ezenkívül a felperes ezen eljárásban való részvétele magában foglalja, hogy rendelkezik az ennek keretében való fellépéshez szükséges önállósággal és felelősséggel. Végezetül a hatékony bírói jogvédelem követelményei megkövetelik annak elismerését, hogy a felperes jogosult keresetet indítani a Törvényszék előtt a nyugat‑szaharai nép önrendelkezéshez való jogának védelme érdekében. A Törvényszék ebből tehát azt a következtetést vonja le, hogy a felperes az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett jogi személy, és elutasítja a Tanács elfogadhatatlansági kifogását.
Másodszor a Törvényszék megvizsgálja a Tanácsnak a felperes kereshetőségi jogának hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogását. Ami azt a kérdést illeti, hogy a felperest közvetlenül érintik‑e a megtámadott határozatok, megállapítja, hogy a nemzetközi megállapodásnak az Unió nevében történő megkötéséről szóló határozat az említett megállapodás alkotóeleme, és így az e megállapodás végrehajtása által valamely harmadik személy jogi helyzetére gyakorolt hatások relevánsak annak értékelése szempontjából, hogy a szóban forgó határozat ez utóbbit közvetlenül érinti‑e. A jelen ügyben azon jogok védelméhez, amelyeket a nyugat‑szaharai nép az Unióra kötelező nemzetközi jogi szabályokból származtat, a felperesnek lehetősége kell, hogy legyen arra, hogy a közvetlen érintettségének bizonyítása érdekében a vitatott megállapodás e jogokra gyakorolt hatásaira hivatkozzon. Márpedig a Törvényszék megállapítja, hogy mivel a vitatott megállapodások kifejezetten alkalmazandók Nyugat‑Szaharára, valamint – a második megállapodás esetében – az azzal szomszédos vizekre, e megállapodások érintik e terület népét, és azokhoz szükséges volt e nép beleegyezése. Így a Törvényszék arra a következtetésre jut, hogy a megtámadott határozatok közvetlen hatást gyakorolnak a felperesnek, mint e nép képviselőjének és az e területen zajló önrendelkezési folyamatban részt vevő félnek a jogi helyzetére. Végezetül a Törvényszék megállapítja, hogy a vitatott megállapodások végrehajtása a területi alkalmazásuk tekintetében tisztán automatikus jellegű, és nem hagy mérlegelési lehetőséget azok címzettjei számára.
Ami a felperes személyében való érintettségét illeti, a Törvényszék megállapítja, hogy azokra a körülményekre tekintettel, amelyek a felperes közvetlen érintettségének a megállapításához vezettek, különösen ideértve a felperesnek, mint a nyugat‑szaharai nép képviselőjének és az e területen zajló önrendelkezési folyamatban részt vevő félnek a jogi helyzetét, úgy kell tekinteni, hogy a felperest a megtámadott határozatok olyan sajátos jellemzői miatt érintik, amelyek a határozatok címzettjéhez hasonló módon egyénítik őt.
A keresetek megalapozottságáról
Ami az ügy érdemét, és konkrétabban azt a kérdést illeti, hogy a Tanács megsértette‑e azt a kötelezettséget, hogy megfeleljen a Bíróságnak a vitatott megállapodásokra alkalmazandó nemzetközi jogi szabályokra vonatkozó ítélkezési gyakorlatának, a Törvényszék megállapítja, hogy a Bíróság a Tanács kontra Front Polisario ítéletben az önrendelkezés elvéből és a szerződések relatív hatályának elvéből egyértelmű, pontos és feltétel nélküli kötelezettségeket vezetett le, amelyek Nyugat‑Szahara vonatkozásában kötelezőek az Unió és a Marokkói Királyság közötti kapcsolatok keretében, és e kötelezettségek nevezetesen egyrészt Nyugat‑Szahara elkülönülő jogállásának a tiszteletben tartására, másrészt pedig a társulási megállapodás e területre vonatkozó végrehajtása esetén a nyugat‑szaharai nép beleegyezésének a beszerzésére irányulnak. Következésképpen a felperesnek lehetőséggel kell rendelkeznie arra, hogy a megtámadott határozattal szemben e kötelezettségek megsértésére hivatkozzon, mivel e jogsértés érintheti az említett népet mint az Unió és Marokkó között létrejött megállapodásban nem részes harmadik személyt. Ebben az összefüggésben a Törvényszék elutasítja a felperes által előterjesztett azon érvet, amely szerint az Unió és Marokkó számára jogilag nem lehetséges olyan megállapodás megkötése, amely Nyugat‑Szaharára kifejezetten alkalmazandó, mivel ezt az esetet nem zárja ki a Bíróság általi értelmezése szerinti nemzetközi jog.
Ezzel szemben a Törvényszék helyt ad a felperes azon érvének, amelynek keretében arra hivatkozik, hogy a nyugat‑szaharai népnek mint a szerződések relatív hatálya értelmében vett, megállapodásban nem részes harmadik személynek a beleegyezésére vonatkozó követelményt nem tartották tiszteletben.
E tekintetben a Törvényszék egyrészt megállapítja, hogy a nemzetközi jog azon szabálya, amely szerint valamely harmadik személynek a nemzetközi megállapodásba való beleegyezése vélelmezhető abban az esetben, ha az e megállapodásban részes felek jogokat kívántak biztosítani a számára, a jelen ügyben nem alkalmazható, mivel a vitatott megállapodások nem arra irányulnak, hogy jogokat biztosítsanak az említett nép számára, hanem arra, hogy rá vonatkozóan kötelezettségeket írjanak elő.
Másrészt a Törvényszék megállapítja, hogy amennyiben valamely nemzetközi jogi szabály valamelyik fél vagy harmadik személy beleegyezését igényli, e beleegyezés kifejezése a feltételét képezi azon jogi aktus érvényességének, amelyhez az szükséges, magának az említett beleegyezésnek az érvényessége pedig függ annak szabad és hiteles jellegétől, és az említett jogi aktus az abba érvényesen beleegyező féllel vagy harmadik személlyel szemben érvényesíthető. Ugyanakkor az uniós hatóságok által a vitatott megállapodások megkötése előtt tett lépések tekintetében nem tekinthető úgy, hogy azok lehetővé tették volna a nyaugat‑szaharai nép e megállapodásba való beleegyezésének a szerződések relatív hatályának a Bíróság általi értelmezés szerinti elvével összhangban való megszerzését. A Törvényszék e tekintetben pontosítja, hogy az intézményeknek a külkapcsolatok keretében fennálló mérlegelési jogköre a jelen ügyben nem tette lehetővé a számukra annak eldöntését, hogy megfelelhetnek‑e ennek a követelménynek, vagy sem.
A Törvényszék konkrétan először is megállapítja, hogy tekintettel egyrészt a „nép”, és másrészt a „beleegyezés” nemzetközi jogi fogalmára, az „érintett néppel” való, az intézmények által szervezett konzultációk nem eredményezhették a nyugat‑szaharai nép beleegyezésének a kifejezését. E megközelítés így legfeljebb az érintett felek véleményének a beszerzését tette lehetővé, anélkül, hogy e vélemény meghatározná a vitatott megállapodások érvényességét, és e feleket oly módon kötné, hogy azokra velük szemben hivatkozni lehet. A Törvényszék továbbá úgy véli, hogy a Nyugat‑Szahara sajátos helyzetére vonatkozó, a Tanács által hivatkozott különböző körülmények nem bizonyítják, hogy a gyakorlatban lehetetlen, hogy a nyugat‑szaharai népnek, mint a vitatott megállapodásokban nem részes harmadik személynek az e megállapodásokba való beleegyezését megszerezzék. Végezetül a Törvényszék megállapítja, hogy az intézmények nem hivatkozhatnak érvényesen az ENSZ jogtanácsosának 2002. január 29‑i levelére annak érdekében, hogy az említett beleegyezés követelményét a vitatott megállapodások által az érintett lakosság számára biztosított előnyök kritériumával helyettesítsék. A Törvényszék ennek alapján arra a következtetésre jut, hogy a Tanács nem vette kellőképpen figyelembe a Nyugat‑Szahara helyzetével kapcsolatos valamennyi releváns körülményt, és tévesen állapította meg, hogy mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak eldöntése tekintetében, hogy meg kell‑e felelni e követelménynek.