A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített ötödik tanács)
2023. október 11.(*)
„Közszolgálat – Az EBB személyi állománya – Díjazás – Eltartott gyermek után járó támogatás – Iskoláztatási támogatások – Jogalap nélkül fizetett összeg visszakövetelése – Az aktus kibocsátója hatáskörének hiánya – Az elévülési idő megsértése”
A T‑529/22. sz. ügyben,
QT (képviseli: L. Levi ügyvéd)
felperes
az Európai Beruházási Bank (EBB) (képviselik: G. Faedo és J. Pawlowicz, meghatalmazotti minőségben, segítőik: A. Glavasevic és V. Wellens ügyvédek)
alperes ellen,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített ötödik tanács),
tagjai: J. Svenningsen elnök, C. Mac Eochaidh, J. Laitenberger, J. Martín y Pérez de Nanclares (előadó) és M. Stancu bírák,
hivatalvezető: H. Eriksson tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,
tekintettel a 2023. június 20‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az EUMSZ 270. cikken és az Európai Unió Bírósága alapokmányának 50a. cikkén alapuló keresetében a felperes QT egyrészt az Európai Beruházási Bank (EBB) által 2021. szeptember 28‑án hozott, a 2014 júliusától 2017 júniusáig terjedő időszakban iskoláztatási támogatások, eltartott gyermek után járó támogatások és kapcsolódó előnyök címén jogalap nélkül kifizetett 61 186,61 euró összeg visszafizetését elrendelő határozat (a továbbiakban: visszafizetést elrendelő határozat), valamint az EBB által 2022. május 20‑án hozott, QT fellebbezését elutasító határozat (a továbbiakban: fellebbezést elutasító határozat) megsemmisítését, másrészt pedig az e határozatok következtében őt ért kár megtérítését kéri.
A jogvita előzményei
2 A felperes 2006. március 16. óta az EBB alkalmazottja. 2014 júliusától 2017 júniusáig fia után többek között eltartott gyermek után járó támogatásban és iskoláztatási támogatásban (a továbbiakban: vitatott támogatások) részesült a fia által ebben az időszakban az adejei (Spanyolország) Apnea Academy West Europe‑nál folytatott búvárképzés címén.
3 Miután az EBB egyik alkalmazottja az iskoláztatási támogatások és származékos jogok nyújtása során az EBB‑ben felmerülő esetleges szabálytalanságokról tájékoztatta az Európai Csalás Elleni Hivatalt (OLAF), az 2017 novemberében vizsgálatot indított az EBB 70 alkalmazottjával, köztük a felperessel szemben.
4 Az OLAF 2018. április 16‑án tájékoztatta a felperest a vele szembeni vizsgálat megindításáról.
5 2020. december 7‑én az OLAF közölte az EBB‑vel a 2020. december 4‑én készített végleges jelentését, amelyben azt javasolta az EBB‑nek, hogy egyrészt indítson fegyelmi eljárást a felperessel szemben, másrészt indítson eljárást a 2014 júliusától 2017 júniusáig terjedő időszakra vonatkozóan a vitatott támogatások, valamint származékos előnyök visszatéríttetése iránt.
6 A felperest a 2021. január 29‑i levélben tájékoztatták arról, hogy az EBB‑vel közölték az OLAF vizsgálatát lezáró jelentést és az OLAF ajánlásait, valamint azt is közölték vele, hogy a két eljárást az EBB külön fogja lefolytatni.
7 Az EBB a 2021. június 21‑i elektronikus levelében részletezte az EBB által a visszafizettetés céljából visszatartott, összesen 61 186,61 eurót kitevő összeget, és felhívta a felperest arra, hogy tegye meg észrevételeit, amit 2021. augusztus 17‑én megtett.
8 2021. június 28‑án az EBB közölte a felperessel az OLAF végleges jelentését, és a fegyelmi eljárást megelőző meghallgatásra hívta.
9 A 2021. szeptember 28‑i elektronikus levelében az EBB törlesztési tervet tartalmazó, visszafizetést elrendelő határozatot fogadott el, amely szerint a felperes havi illetményéből 2021 szeptemberétől 2030 decemberéig 565,79 euró összeg kerül levonásra.
10 2022. május 20‑án az EBB elfogadta a felperes által 2021. november 29‑én benyújtott fellebbezést elutasító határozatot.
A felek kérelmei
11 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a visszafizetést elrendelő és a fellebbezést elutasító határozatot (a továbbiakban együttesen: megtámadott határozatok);
– kötelezze az EBB‑t a visszafizettetett összegeknek az Európai Központi Bank (EKB) által alkalmazott kamatláb két százalékponttal emelt mértékű késedelmi kamattal növelt összegének megtérítésére;
– az EBB‑t kötelezze a költségek viselésére.
12 Az EBB azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;
– a felperest kötelezze az összes költség viselésére.
A jogkérdésről
A megsemmisítés iránti kérelem tárgyáról
13 Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a pert megelőző eljárásban benyújtott, a sérelmet okozó aktust vitató kérelem elutasításáról szóló határozat megsemmisítésére irányuló kereseti kérelmek magukban foglalják ezen aktus Törvényszék előtti felülvizsgálatát, amennyiben e kérelmek önmagukban véve nem rendelkeznek önálló tartalommal (lásd ebben az értelemben: 2022. szeptember 7‑i KL kontra EBB ítélet, T‑651/20, nem tették közzé, EU:T:2022:512, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
14 Mindazonáltal a pert megelőző eljárásban benyújtott kérelmet elutasító kifejezett határozat a tartalmára tekintettel nem megerősítő jellegű a vitatott határozat vonatkozásában. Ez a helyzet, amikor a pert megelőző eljárásban benyújtott kérelmet elutasító határozat új jogi vagy ténybeli elemek alapján újraértékeli az érintett helyzetét, illetve amikor módosítja vagy kiegészíti az eredeti határozatot. Ezekben az esetekben a pert megelőző eljárásban benyújtott kérelem elutasítása minősül a bírósági felülvizsgálat tárgyát képező aktusnak, amelyet a Bíróság figyelembe vesz a vitatott határozat jogszerűségének megítélésekor, sőt az utóbbi határozat helyébe lépő, sérelmet okozó aktusnak tekint (lásd ebben az értelemben: 2017. április 24‑i HF kontra Parlament ítélet, T‑584/16, EU:T:2017:282, 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
15 A jelen ügyben a felperes azzal érvel, hogy a fellebbezést elutasító határozat ellen irányuló kérelme elfogadható, mivel – a visszafizetést elrendelő határozat kibocsátója hatáskörének hiányára alapított kifogásra válaszul – e határozat mellékletében egy új iratot, nevezetesen az ügy irataihoz csatolt 2022. április 26‑i feljegyzést közöltek vele.
16 Bár a fellebbezést elutasító határozat nem módosítja a visszafizetést elrendelő határozat rendelkező részét a visszafizetés összegét és részletszabályait illetően, e határozat nem teljesen nélkülözi az önálló tartalmat. A fellebbezést elutasító határozat ugyanis, miközben megerősíti a visszafizetést elrendelő határozatot, e fellebbezésre válaszul kiegészítő indokokat tartalmaz, amelyek pontosítják a felperes által hivatkozott kifogásokat, különösen a visszafizetést elrendelő határozat kibocsátója hatáskörének hiányára alapított kifogást.
17 Ilyen körülmények között, és tekintettel arra, hogy a felperes az egyes megtámadott határozatok tekintetében nem részletezi az érveit, azokat együttesen kell vizsgálni (lásd ebben az értelemben: 2018. szeptember 18‑i Dreute kontra Parlament végzés, T‑732/17, nem tették közzé, EU:T:2018:582, 42. pont).
Az ügy érdeméről
A felperes első kereseti kérelméről
18 A megsemmisítés iránti kérelmének alátámasztása érdekében a felperes négy jogalapot terjeszt elő. Az első jogalap a visszafizetést elrendelő határozat kibocsátója hatáskörének hiányán, a második az EBB személyi állományára alkalmazandó igazgatási rendelkezések (a továbbiakban: IR) 16.3. cikkében előírt ötéves elévülési idő megsértésén, a harmadik ugyanezen rendelkezésnek a visszafizettetéshez szükséges feltételek tekintetében történő megsértésén, a negyedik pedig az IR 2.2.3. és 2.2.4. cikkének megsértésén, valamint nyilvánvaló értékelési hibán alapul.
– Az első, a visszafizetést elrendelő határozat kibocsátója hatáskörének hiányára alapított jogalapról
19 Az első jogalap lényegében két részből áll, amelyek közül az első a visszafizetést elrendelő határozat elfogadására vonatkozó rendes hatáskörnek az „Egyéni jogok és kifizetések” egység vezetőjére (a továbbiakban: egységvezető) való továbbruházásának hiányán, a második pedig az említett határozat kettős aláírásának hiányán alapul.
20 Először is az EBB azt állítja, hogy a visszafizetést elrendelő határozatot az egységvezető valóban hatáskör‑továbbruházás alapján fogadta el, amelyet utólag megerősített az ügy irataihoz csatolt 2022. április 26‑i feljegyzés is. Másodsorban azt állítja, hogy az e határozatot tartalmazó elektronikus levelet a saját szabályaiban meghatározott továbbruházási kereteken kívül küldték, és e szabályok nem említik az OLAF vizsgálatát követően hozott, visszafizetést elrendelő határozatokat.
21 Előzetesen meg kell állapítani, hogy a felek egyetértenek abban, hogy az EBB‑ben a jogalap nélkül kifizetett összegek visszafizetést elrendelő határozatok meghozatalára hatáskörrel rendelkező hatóság főszabály szerint a személyzeti főigazgató. Az sem vitatott, hogy a visszafizetést elrendelő vitatott határozat kibocsátója nem a személyzeti főigazgató, hanem az egységvezető. Az EBB szerint viszont az említett igazgató rendes hatásköröket ruházott át az egységvezetőre e célból.
22 Először is emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a hatáskörök átruházása nem vélelmezhető, és még akkor is, ha az átruházó hatóság jogosult a hatáskörök átruházására, kifejezett határozatot kell hoznia azok átruházásáról, és a hatáskör‑átruházás csak pontosan meghatározott végrehajtási hatáskörökre vonatkozhat (lásd ebben az értelemben: 1958. június 13‑i Meroni kontra Főhatóság ítélet, 9/56, EU:C:1958:7, 42–44., 46. és 47. o.; 2005. május 26‑i Tralli kontra EKB ítélet, C‑301/02 P, EU:C:2005:306, 43. pont).
23 A jelen ügyben az EBB a tárgyaláson pontosította, hogy a hatáskörök továbbruházása, amely alapján az egységvezető elfogadta a visszafizetést elrendelő határozatot, írásba nem foglalt továbbruházás volt. Ez a továbbruházás azonban kitűnik a személyzeti főigazgató felperesnek címzett 2021. január 29‑i azon leveléből, amelyben bejelentették a felperesnek a főigazgató visszafizettetésre irányuló szándékát, valamint ezen főigazgatónak a visszafizetést elrendelő határozatban kifejezetten említett egyetértéséből.
24 Márpedig meg kell állapítani, hogy az ügy iratai nem támasztják alá az ilyen hatáskör‑továbbruházást.
25 A személyzeti főigazgató 2021. január 29‑i levelének tartalma ugyanis nem bizonyítja, hogy ez utóbbi úgy döntött volna, hogy a vitatott támogatások visszatéríttetésének anyagi jogi végrehajtását az irányítása alatt álló szervezeti egységekre ruházza, amelyek közé az „Egyéni jogosultságok és kifizetések” egység is tartozik. Ez a levél mindössze tájékoztatja a felperest az OLAF által a vele szemben folytatott vizsgálatot követően tett ajánlásokról, az EBB azon szándékáról, hogy azokat a lehető legrövidebb időn belül végrehajtja, és ezeket az ajánlásokat külön hajtja végre.
26 Ezenkívül az, hogy a visszafizetést elrendelő határozat tartalmazza azt, hogy a személyzeti főigazgató e határozattal egyetért, nem tekinthető egyenértékűnek az említett főigazgató által hozott, az OLAF által javasolt visszafizettetési eljárás lefolytatására vonatkozó hatáskört az egységvezetőre átruházó, a fenti 22. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerinti kifejezett határozattal. Ráadásul e főigazgató nem szerepel azon elektronikus levél másolatának címzettjei között, amelyben a visszafizetést elrendelő határozatot elfogadták.
27 Ami az ügy irataihoz csatolt 2022. április 26‑i feljegyzést illeti, amelyben a személyzeti főigazgató megerősítette, hogy az egységvezetőre ruházta a visszafizetést elrendelő határozat elfogadására vonatkozó hatáskört, az EBB beadványaiban és a tárgyaláson maga is elismerte, hogy az nem minősülhet rendes hatáskör‑továbbruházásnak, mivel azt az említett határozatot követően hozták meg.
28 Következésképpen, mivel a hatáskörök továbbruházása nem bizonyított, meg kell állapítani, hogy a visszafizetést elrendelő határozatot olyan hatóság hozta meg, amely nem rendelkezett hatáskörrel.
29 Másodsorban, az ítélkezési gyakorlatból kétségtelenül kitűnik, hogy a hatáskörrel nem rendelkező hatóság által a rá ruházott hatáskörök megosztására vonatkozó szabályok megsértése miatt hozott határozat csak akkor semmisíthető meg, ha az említett szabályok be nem tartása sérti az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzatában a tisztviselők számára biztosított garanciák valamelyikét vagy a személyzeti igazgatás területén a megfelelő ügyintézés szabályait (1973. május 30‑i Drescig kontra Bizottság ítélet, 49/72, EU:C:1973:58, 13. pont; 2007. február 7‑i Caló kontra Bizottság ítélet, T‑118/04 és T‑134/04, EU:T:2007:37, 68. pont; 2017. november 17‑i Teeäär kontra EKB ítélet, T‑555/16, nem tették közzé, EU:T:2017:817, 52. pont).
30 Arra is emlékeztetni kell azonban, hogy a személyzeti igazgatás területén a megfelelő ügyintézés szabályai többek között megkövetelik, hogy az intézményeken belüli hatáskörmegosztást világosan meghatározzák és közzétegyék. Ugyanez a kötelezettség vonatkozik az EBB szerveire is, amelyek az alkalmazottaikkal való kapcsolataik tekintetében nincsenek más helyzetben, mint az Unió más szerveinek és intézményeinek irányító szervei (lásd ebben az értelemben: 2017. november 17‑i Teeäär kontra EKB ítélet, T‑555/16, nem tették közzé, EU:T:2017:817, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31 Márpedig, amint az a fenti 22–28. pontból kitűnik, a visszafizetést elrendelő határozat kibocsátójának állítólagos hatáskörét nem határozták meg világosan, és nem is tették azt közzé.
32 Ebből következik, hogy a visszafizetést elrendelő határozat hatásköri hibában szenved, és sérti a személyzeti igazgatás területén a megfelelő ügyintézés szabályait, így az említett határozatot teljes egészében meg kell semmisíteni. Következésképpen a felperes fellebbezését elutasító határozat szintén téves jogalkalmazáson alapul, amennyiben megállapítja, hogy az egységvezető hatáskörrel rendelkezett a visszafizetést elrendelő határozat elfogadására.
33 Következésképpen az első jogalap első részének helyt kell adni, anélkül hogy elemezni kellene a kettős aláírásra vonatkozó második részét.
34 A Törvényszék mindazonáltal a gondos igazságszolgáltatás biztosítása érdekében célszerűnek tartja a második jogalap vizsgálatát is.
– A második, az ötéves elévülési idő megsértésére alapított jogalapról
35 A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy az EBB megsértette az IR 16.3. cikkében előírt ötéves elévülési időt azzal, hogy a felperes részére 2014 júliusa és 2017 júniusa között kifizetett vitatott támogatásokat téríttette vissza. A fent említett ötéves elévülési idő alapján ugyanis a visszatéríttetés nem vonatkozhatott volna a 2016. szeptember 28., vagyis öt évvel a visszafizetést elrendelő határozat elfogadásának időpontja előtt kifizetett összegekre.
36 Az EBB ezzel szemben azt állítja, hogy a vizsgálat OLAF általi megindítása szükségszerűen maga után vonta a vitatott támogatások visszakövetelésére vonatkozó elévülési idő megszakadását attól az időponttól kezdve, amikor a felperest 2018. április 16‑án tájékoztatták arról, hogy vele szemben vizsgálatot indítottak, az OLAF végleges jelentéséig, azaz 2020. december 4‑ig, amelyet 2020. december 7‑én közöltek vele.
37 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 85. cikkében előírtakhoz hasonlóan az IR 16.3. cikke a következőképpen rendelkezik:
„16.3 Jogosulatlan kifizetések visszatérítése
A jelen [IG] szerinti alkalmazottak vagy jogutódaik kötelesek a jogalap nélkül kifizetett összegeket visszafizetni, ha a kedvezményezett tudott a kifizetés szabálytalanságáról, vagy ha ez annyira nyilvánvaló volt, hogy azt nem hagyhatta figyelmen kívül.
A visszafizetés több hónapra ütemezhető. A visszafizetés havi összege nem haladhatja meg az alkalmazott alapilletményének egyötödét.
Az összeget a jogalap nélküli kifizetésétől számított öt éven belül vissza kell követelni, kivéve, ha az [EBB] bizonyítani tudja, hogy a kedvezményezett az adott összeg kifizetése érdekében szándékosan tévesztette meg az adminisztrációt. Ebben az esetben a visszafizetési kérelem az ötéves határidő elteltével sem érvényteleníthető.”
38 A jelen ügyben egyrészt pontosítani kell, hogy az EBB nem állítja, hogy a jelen eset az IR 16.3. cikk (3) bekezdésének második mondatában szereplő elévülési idő alkalmazása alóli kivételnek minősül. Másrészt az EBB beadványaiban emlékeztet arra, hogy azt a kérdést, hogy a felperes szándékosan megtévesztette‑e őt a vitatott támogatások folyósítása érdekében, egy esetleges, a visszatéríttetésre irányuló eljárástól különálló fegyelmi eljárás keretében kell eldönteni. A tárgyaláson közölte a Törvényszékkel, hogy ilyen eljárást indított, amely ebben az időpontban még folyamatban volt.
39 Ezzel szemben az EBB úgy véli, hogy a jelen ügyben alkalmazandó ötéves elévülési idő az OLAF vizsgálatának időtartama alatt megszakadt. Az ilyen megszakadás levezethető az OLAF által lefolytatott vizsgálatokról, valamint az 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és az 1074/1999/Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. szeptember 11‑i 883/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 248., 1. o.) rendelkezéseiből, különösen az 5. cikkének (3) bekezdéséből. Az EBB azt állítja, hogy az említett rendelkezés értelmében, az alatt az idő alatt, amíg az OLAF belső vizsgálatot folytat, az érintett szervek és hivatalok nem indíthatnak párhuzamosan vizsgálatot ugyanabban az ügyben. Ezenfelül arra hivatkozik, hogy az OLAF a 2018. június 14‑i elektronikus levelében hivatalosan felszólította, hogy tartózkodjon a párhuzamos vizsgálatok lefolytatásától mindaddig, amíg az említett vizsgálat le nem zárul. Így azt állítja, hogy egyáltalán nem járhatott el, így az elévülés vele szemben nem kezdődhetett meg.
40 Az EBB arra is hivatkozik, hogy az ötéves elévülési időnek az OLAF vizsgálat megindulásával történő megszakadása a megfelelő ügyintézés elve és az EUSZ 13. cikkből eredő lojális együttműködés elve alapján kötelező. Az EBB szerint az ezzel ellentétes megoldás minden olyan esetben megfosztaná őt attól a lehetőségtől, hogy visszakövetelje az alkalmazottai számára jogalap nélkül kifizetett összegeket, amikor az említett összegek az OLAF hosszú és összetett vizsgálatának tárgyát képezik.
41 Végül az EBB úgy véli, hogy az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról, az 1296/2013/EU, az 1301/2013/EU, az 1303/2013/EU, az 1304/2013/EU, az 1309/2013/EU, az 1316/2013/EU, a 223/2014/EU és a 283/2014/EU rendelet és az 541/2014/EU határozat módosításáról, valamint a 966/2012/EU, Euratom rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. július 18‑i (EU, Euratom) 2018/1046 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2018. L 193., 1. o., a továbbiakban: költségvetési rendelet) rendelkezései alapján az ítélkezési gyakorlat elismerte az OLAF vizsgálatai esetén az ötéves elévülési idő megszakadásának elvét. Álláspontja szerint tehát nincs jelentősége annak, hogy rendelkezik‑e ilyen megszakítást előíró pozitív jogi szabállyal, vagy sem.
42 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az elévülési idő célja a jogbiztonság biztosítása, és ezen alapvető követelménnyel ellentétes az, ha az adminisztráció határozatlan ideig késlekedhet jogkörei gyakorlásával (2021. június 9‑i DI kontra EKB ítélet, T‑514/19, EU:T:2021:332, 58. pont).
43 Márpedig a jogbiztonság biztosítására irányuló funkciójának betöltése érdekében az elévülési időt előre meg kell határozni, és időtartamának, valamint alkalmazási feltételeinek meghatározása az uniós jogalkotó hatáskörébe tartozik (1970. július 15‑i ACF Chemiefarma kontra Bizottság ítélet, 41/69, EU:C:1970:71, 19. és 20. pont; lásd még: 2021. március 17‑i EJ kontra EBB ítélet, T‑585/19, nem tették közzé, EU:T:2021:142, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. Az elévülés azáltal, hogy megakadályozza, hogy az idő folyása során megszilárdult helyzetek bármeddig megkérdőjelezhetőek legyenek, elősegíti a jogbiztonságot, de egyben lehetővé teheti olyan helyzetek megszilárdulását is, amelyek – legalábbis eredetileg – jogellenesek voltak. Az tehát, hogy mikor kell alkalmazni, a jogbiztonság és a jogszerűség követelményeinek az adott korban a társadalmat meghatározó történelmi és szociális körülmények alapján történő mérlegelésétől függ. Ezért az kizárólag a jogalkotó döntésétől függ, és miután a jogalkotó megállapította az elévülési időt, a bíróság egy meghatározott ügyben nem helyettesítheti azt egy másik határidővel (lásd analógia útján: 2022. március 23‑i ON kontra Bizottság ítélet, T‑730/20, nem tették közzé, EU:T:2022:155, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
44 A jelen ügyben az IR 16.3. cikkének egyértelmű szövegéből kitűnik, hogy az EBB köteles az alkalmazottjának jogalap nélkül kifizetett összegeket a kifizetésüket követő öt éven belül visszakövetelni, kivéve ha bizonyítja a szóban forgó alkalmazott azon szándékát, hogy e kifizetés folyósítása érdekében megtévesztette az adminisztrációt.
45 Ezzel szemben az IR 16.3. cikke nem tartalmaz semmilyen rendelkezést a visszafizettetési eljárás elévülési idejének abban az esetben történő megszakadására vagy nyugvására vonatkozóan, ha az OLAF vizsgálatot indít az e visszafizettetés alapjául szolgáló tényállásra vonatkozóan.
46 Ennélfogva a jogbiztonsággal ellentétes, hogy az EBB az OLAF vizsgálatának valamely alkalmazottal szembeni megindítására hivatkozhasson annak alátámasztása érdekében, hogy az elévülési idő megszakadt vagy nyugodott.
47 Ami a 883/2013 rendelet 5. cikkének (3) bekezdését illeti, az úgy rendelkezik, hogy „az alatt az idő alatt, amíg a[z OLAF] belső vizsgálatot folytat, a[z OLAF‑fal] való eltérő megállapodás hiányában az érintett intézmények, szervek, hivatalok vagy ügynökségek nem indíthatnak párhuzamosan vizsgálatot ugyanabban az ügyben.”
48 Márpedig hangsúlyozni kell, hogy a jogalap nélkül kifizetett összegek visszafizetését elrendelő határozat elfogadása nem hasonlítható a vizsgálathoz.
49 Ami az EBB‑nek a megfelelő ügyintézés és a lojális együttműködés elvére alapított érvét, és különösen az OLAF által a 2018. június 14‑i elektronikus levélben az EBB‑nek küldött állítólagos felszólítását illeti, meg kell állapítani, hogy ezen levél tartalmából nem lehet arra következtetni, hogy az OLAF kifejezetten azt kérte az EBB‑től, hogy ne követelje vissza a vitatott támogatásokat. Ezenkívül a tárgyaláson, a Törvényszék kérdésére válaszolva az EBB kifejtette, hogy nem konzultált erről az OLAF‑fal.
50 E körülmények között semmi sem akadályozta meg az EBB‑t abban, hogy az OLAF a felperessel szembeni vizsgálatának befejezése előtt visszakövetelje azokat az összegeket, amelyeket álláspontja szerint jogalap nélkül fizetett ki a felperesnek.
51 Így az EBB állításával ellentétben az, hogy az OLAF vizsgálatai nem eredményezik az IR 16.3. cikkében előírt elévülési idő megszakadását vagy nyugvását, nem fosztja meg az EBB‑t attól a lehetőségtől, hogy az ilyen kifizetések szabályszerűségére vonatkozó hosszú és összetett OLAF‑vizsgálat esetén visszakövetelje a jogalap nélkül kifizetett összegeket, és ez nem sérti az Unió pénzügyi érdekeinek védelmére vonatkozó követelményt.
52 Mindenesetre az EBB‑nek kellett volna a szabályozási keretében ilyen, az elévülési idő megszakadását vagy nyugvását előíró szabályt elfogadnia.
53 A fentiekből következik, hogy a jogbiztonság elvének megsértése nélkül nem lehet helyt adni az EBB azon érvének, amely szerint a lojális együttműködés és a megfelelő ügyintézés elve igazolja, hogy a vitatott kifizetéseket az IG 16.3. cikkében előírt ötéves határidőn túl is visszakövetelhesse.
54 Következésképpen a visszafizetést elrendelő határozat elfogadásának napján az EBB főszabály szerint már nem volt jogosult arra, hogy a felperesnek a vitatott támogatások címén 2016. szeptember 28. előtt kifizetett összegeket visszakövetelje. Az EBB más érvei sem alkalmasak e következtetés cáfolására.
55 El kell ugyanis utasítani az EBB azon érvelését, amely szerint a felperes az ötéves elévülési idő lejárta előtt tudatában volt annak, hogy a vitatott támogatásokra való jogosultságát az adminisztráció kétségbe vonja, mivel az IG 16.3. cikke ilyen esetben nem írja elő az elévülési idő megszakadását vagy nyugvását. Egyébiránt az említett rendelkezésből egyértelműen kitűnik, hogy a jogosulatlan összegek visszakövetelésére nyitva álló ötéves határidő kezdő időpontja ezen összegek kifizetése, nem pedig az az időpont, amikor a kedvezményezett tudomást szerzett annak szabálytalanságáról.
56 Ugyanez vonatkozik az EBB‑nek a költségvetési rendelet rendelkezéseivel való analógiájára. Ezzel az érvvel az EBB a 2016. július 19‑i HG kontra Bizottság ítéletre (F‑149/15, EU:F:2016:155) hivatkozik, amely elismerte az OLAF vizsgálata esetén az ötéves elévülési idő megszakadásának elvét, anélkül hogy azt a Törvényszék közvetlenül cáfolta volna a 2021. december 15‑i HG kontra Bizottság ítéletében (T‑693/16 P RENV‑RX, EU:T:2021:895). Márpedig meg kell állapítani, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a személyzeti szabályzat 85. cikkében előírt elévülési idő az említett ügyben nem alkalmazható a jogvitára. E jogvita alapja ugyanis nem jogalap nélküli összegeknek a szóban forgó tisztviselő részére történő kifizetése volt, hanem az a vagyoni kár, amelyet e tisztviselő magatartása okozott az adminisztrációnak. Ezenkívül az említett ítéletből egyértelműen kitűnik, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a költségvetési rendelet értelmében az Unió harmadik személyekkel szembeni követeléseire alkalmazandó ötéves elévülési idő, amely az ilyen követelés megállapításától kezdődik, és amelyet az e követelés behajtására irányuló bármely aktus megszakít, nem alkalmazható sem közvetlenül, sem az észszerű határidő paramétereként. Ez a megállapítás azon alapul, hogy az e rendelkezésekben előírt elévülési idő csak a követelés megállapítását követő szakaszra vonatkozhat, egy korábbi szakaszra nem, így például arra az időszakra sem, amikor a követelés alapjául szolgáló események bekövetkeztek (lásd ebben az értelemben: 2021. december 15‑i HG kontra Bizottság ítélet, T‑693/16 P RENV‑RX, EU:T:2021:895, 129. és 130. pont).
57 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatokat az IG 16.3. cikkében előírt ötéves elévülési idő megsértésével fogadták el a felperesnek 2016. szeptember 28. előtt kifizetett összegeket illetően.
58 A fentiek összességéből következik, hogy a második jogalapnak is helyt kell adni. Következésképpen a megtámadott határozatokat meg kell semmisíteni.
A felperes második kereseti kérelméről
59 Második kereseti kérelmével a felperes a megtámadott határozatok alapján visszafizetett összegeknek az EKB által alkalmazott kamatláb két százalékponttal emelt mértékű késedelmi kamattal növelt összegének visszatérítését kéri. A felperes a tárgyaláson pontosította, hogy kérelme arra irányul, hogy a Törvényszék gyakorolja a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdésében biztosított korlátlan felülvizsgálati jogkört.
60 Az EBB vitatja a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogköre gyakorlásának szükségességét, mivel a megtámadott határozatok megsemmisítését magukban foglaló intézkedések az e határozatok alapján visszafizetett összegek visszatérítését eredményezik.
61 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Törvényszék nem gyakorolhatja a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdésével ráruházott hatáskört anélkül, hogy ne fosztaná meg hatékony érvényesülésétől az EBB azon kötelezettségét, hogy az EUMSZ 266. cikk első bekezdése alapján megtegye a jelen ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. A megtámadott határozatok megsemmisítése következtében ugyanis az EBB‑nek új határozatot kell hoznia, amely különböző formákat ölthet, amit a Törvényszék nem dönthet előre el azáltal, hogy határoz a felperes második kereseti kérelméről.
62 E körülmények között a felperes kártérítési kérelmét el kell utasítani.
A költségekről
63 A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
64 Az EBB‑t, mivel kérelmei alapvető része tekintetében pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített ötödik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék megsemmisíti az Európai Beruházási Bank (EBB) által 2021. szeptember 28‑án hozott, a 2014 júliusától 2017 júniusáig terjedő időszakban iskoláztatási támogatások, eltartott gyermek után járó támogatások és kapcsolódó előnyök címén QT számára jogalap nélkül kifizetett 61 186,61 euró összeg visszafizetését elrendelő határozatot, valamint az EBB által 2022. május 20‑án hozott, QT fellebbezését elutasító határozatot.
2) A Törvényszék a kártérítési kérelmet elutasítja.
3) A Törvényszék az EBB‑t kötelezi a költségek viselésére.
Svenningsen | Mac Eochaidh | Laitenberger |
Martín y Pérez de Nanclares | | Stancu |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2023. október 11‑i nyilvános ülésen.
Aláírások