AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2007. szeptember 12.(*)
„Közösségi védjegy − A »La Española« közösségi ábrás védjegy bejelentése − A »Carbonell« nemzeti ábrás és közösségi védjegyek jogosultjának felszólalása − Felszólalás elutasítása − Domináns elemek − Hasonlóság − Összetéveszthetőség − Megváltoztatási jogkör”
A T‑363/04. sz. ügyben,
a Koipe Corporación, SL (székhelye: San Sebastián [Spanyolország], képviseli: M. Fernández de Béthencourt ügyvéd)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: J. García Murillo, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
a másik fél az OHIM fellebbezési tanácsa előtti eljárásban, beavatkozó az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban:
az Aceites del Sur, SA (székhelye: Sevilla [Spanyolország], képviselik: C. L. Fernández‑Palacios és R. Jiménez Díaz ügyvédek)
az OHIM negyedik fellebbezési tanácsának 2004. május 11‑i (R 1109/2000‑4. sz. ügy), a Koipe Corporación, SL és az Aceites del Sur, SA közötti felszólalási eljárás ügyében hozott határozata ellen benyújtott keresete tárgyában,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA(első tanács),
tagjai: J. D. Cooke elnök, R. García‑Valdecasas és V. Ciucă bírák,
hivatalvezető: B. Pastor hivatalvezető‑helyettes,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. március 14‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
Jogi háttér
1 A közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendelet (HL 1994., L 11, 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja az alábbiak szerint rendelkezik:
„(1) A korábbi védjegy jogosultjának felszólalása alapján a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha
[...]
b) azt azon a területen, ahol a korábbi védjegy oltalom alatt áll, a fogyasztók összetéveszthetik a korábbi védjeggyel való azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt; az összetéveszthetőség magában foglalja azt az esetet is, ha a fogyasztók a megjelölést gondolati képzettársítás (asszociáció) útján kapcsolhatják a korábbi védjegyhez.
2 E rendelet 8. cikkének (2) bekezdése előírja:
„Az (1) bekezdés alkalmazásában »korábbi védjegy«:
a) a következőkben felsorolt minden olyan védjegy, amelynek bejelentési napja korábbi, mint a közösségi védjegybejelentés bejelentési napja – ha ennek helye van –, figyelembe véve az igényelt elsőbbségek napját:
(i) közösségi védjegy;
(ii) valamely tagállamban, illetve – Belgium, Hollandia és Luxemburg esetében – a Benelux Védjegyhivatalnál lajstromozott védjegy […]”.
3 E rendelet 8. cikkének (5) bekezdése megjelöli:
„A (2) bekezdés szerinti korábbi védjegy jogosultjának felszólalása alapján nem részesülhet továbbá oltalomban a korábbi védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölés, ha az érintett áruk, illetve szolgáltatások nem hasonlóak, feltéve, hogy – közösségi védjegy esetén – a korábbi közösségi védjegy a Közösségben, – korábbi nemzeti védjegy esetén – a korábbi nemzeti védjegy pedig az érintett tagállamban jó hírnevet élvez, és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a korábbi védjegy megkülönböztető képességét vagy jó hírnevét.”
4 Az említett rendelet 55. cikkének (3) bekezdése megjelöli:
„A megszűnés megállapítására irányuló, illetve a törlési kérelmet el kell utasítani, ha ugyanazon felek között ugyanazon kérdésben és jogalapon benyújtott kérelem tárgyában a tagállamok valamelyikének bírósága korábban már jogerős ítéletet hozott.”
A jogvita előzményei
5 1996. április 23‑án az Aceites del Sur, SA a 40/94 rendelet alapján közösségi védjegybejelentést tett a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).
6 A lajstromoztatni kívánt védjegy (a továbbiakban: a bejelentett védjegy vagy a La Española védjegy) az alábbi ábrás megjelölés volt:
7 A bejelentését a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás (a továbbiakban: Nizzai Megállapodás) szerinti 29. és 30. osztályába tartozó árukkal kapcsolatban tették a következő leírással:
– 29. osztály: „Hús, hal-, baromfi- és vadhús; húskivonatok; tartósított, szárított és főzött gyümölcsök és zöldségek; zselék, lekvárok (dzsemek), kompótok; tojások, tej és tejtermékek; étkezési olajok és zsírok”;
– 30. osztály: „Kávé, tea, kakaó, cukor, rizs, tapióka, szágó, kávépótló szerek; lisztek és más gabonakészítmények, kenyér, péksütemények és cukrászsütemények, fagylaltok; méz, melaszszirup; élesztő, sütőporok; só, mustár; ecet, fűszeres mártások; fűszerek; jég”.
8 A bejelentést a Közösségi Védjegyértesítő 1998. november 23‑i, 89/98. számában tették közzé.
9 1999. február 19‑én a La Española Alimentaria Alcoyana, SA felszólalt a bejelentett védjegy lajstromozásával szemben (a továbbiakban: első felszólalás vagy első felszólalási eljárás). Az első felszólalás a közösségi védjegybejelentésben megjelölt valamennyi árura vonatkozott.
10 E felszólalás alátámasztására hivatkozott indok a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában érintett összetéveszthetőség volt, amely a bejelentett védjegy és a La Española Alimentaria Alcoyanához tartozó, egy ábrás elemből, valamint a „la española” szóelemből álló – a 15909. közösségi lajstromszámon és 1816147. spanyol lajstromszámon oltalmazott – védjegy között állt fenn. A 15909. sz. közösségi védjegyet a Nizzai Megállapodás szerinti 29. osztályba tartozó egyes áruk vonatkozásában lajstromozták, amelyek között nem szerepeltek az étkezési olajok és zsírok. A 15909. sz. közösségi védjegyet, a 1816147. sz. spanyol védjegyhez hasonlóan számos, a Nizzai Megállapodás szerinti 30. osztályba tartozó áru vonatkozásában lajstromozták.
11 1999. február 23‑án az Aceites Carbonell, későbbi nevén Koipe Corporation vállalkozás felszólalt a bejelentett védjegy lajstromozásával szemben a védjegybejelentésben megjelölt valamennyi áruval kapcsolatban. E felszólalás alátámasztására a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában, a 8. cikke (2) bekezdésének c) pontjában és a 8. cikkének (5) bekezdésében meghatározott összetéveszthetőségre hivatkozott, a bejelentett védjegy és a felperes következő korábbi ábrás Carbonell védjegye (a továbbiakban: korábbi védjegy vagy Carbonell védjegy) között:
12 A korábbi védjegy létezésének bizonyítékaként a felperes a 994364. sz., 1238745. sz., 1698613. sz., 28270. sz., 252783. sz., 994365. sz. lajstromozott spanyol védjegyekre, a 338681. sz. lajstromozott közösségi védjegyekre, a 244428. sz. és az 528639. sz. lajstromozott nemzetközi védjegyekre, valamint brit, ír, dán és svéd nemzeti lajstromozott védjegyekre hivatkozott. A hivatkozott jogok fennállásának és érvényességének bizonyítására benyújtott okiratok megvizsgálását követően az OHIM felszólalási osztálya úgy ítélte meg, hogy a felperesnek csak a következő négy védjegy lajstromozását sikerült bizonyítania:
– a Nizzai Megállapodás szerinti 29. osztályba tartozó „tiszta olívaolaj” vonatkozásában 1982. október 20‑án, a 994364. sz. lajstromozott spanyol védjegy;
– a Nizzai Megállapodás szerinti 29. osztályba tartozó „olívaolaj” vonatkozásában 1988. június 20‑án, a 1238745. sz. lajstromozott spanyol védjegy;
– a Nizzai Megállapodás szerinti 29. osztályba tartozó „olívaolaj” vonatkozásában 1994. január 5‑én, a 1698613. sz. lajstromozott spanyol védjegy;
– a Nizzai Megállapodás szerinti 29. osztályba tartozó „olívaolaj” vonatkozásában 2000. január 24‑én, a 338681. sz. lajstromozott spanyol védjegy.
13 A beavatkozó az OHIM-hoz 1999. szeptember 29‑én intézett levelében utólag a következőkre korlátozta a védjegybejelentésben szereplő áruk jegyzékét:
– 29. osztály: „étkezési olajok és zsírok”;
– 30. osztály: „majonéz és ecet”.
14 A bejelentett védjegy lajstromozását a Nizzai Megállapodás szerinti 30. osztályba tartozó áruk esetében az első felszólalási eljárás keretében megtagadták a felszólalási osztály 2000. február 22‑i 259/2000. sz. határozata alapján. Ebben a határozatban a felszólalási osztály mindamellett elutasította a La Española Alimentaria Alcoyana felszólalását a Nizzai Megállapodás szerinti 29. osztályba tartozó áruk vonatkozásában. Ezt a határozatot megerősítette az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa az R 326/2000‑4. sz. ügyben, 2003. február 17‑én hozott határozatában. Ennélfogva a beavatkozó közösségi védjegybejelentése kizárólag a Nizzai Megállapodás szerinti 29. osztályba tartozó termékekre vonatkozik.
15 Az 1999. február 23‑i felszólalást az OHIM felszólalási tanácsa a 2000. szeptember 21‑i 2084/2000. sz. határozatában elutasította, azzal az indokolással, hogy a szóban forgó megjelölések összességében különböző vizuális benyomást keltenek, hangzásbeli szempontból nincsenek hasonló elemeik és gyenge az áruk mezőgazdasági jellegéhez és eredetéhez kapcsolódó fogalmi kapcsolat, ami kizárja az ütköző megjelölések közötti összetéveszthetőséget.
16 2001. január 19‑én a felperes fellebbezést nyújtott be az OHIM előtt a felszólalási osztály határozata ellen. Ezt a fellebbezést 2004. május 11‑én az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa a R 1109/2000‑4. sz. határozattal (a továbbiakban: megtámadott határozat) elutasította. A fellebbezési tanács megerősítette, hogy az e megjelölések által keltett vizuális benyomás összességében különböző. A fellebbezési tanács ugyanis megjegyezte, hogy a lényegében egy olajfaligetben ülő emberalak képéből álló ábrás elemek az olívaolaj esetében csak csekély megkülönböztető képességgel rendelkeznek, aminek következtében a „la española” és a „carbonell” szóelemek elsőrendű jelentőséget kapnak. A megjelölések hangzásbeli és fogalmi összehasonlítása esetében a fellebbezési tanács megállapította, hogy a felperes nem cáfolta sem a szóelemek egybeesésének teljes hiányát, sem az ütköző megjelölések közötti csekély fogalmi kapcsolatot. Végül a fellebbezési tanács elismerte, hogy a felszólalási osztálynak határoznia kellett volna a korábbi védjegyek közismertségéről. A fellebbezési tanács azonban úgy vélte, hogy ez az értékelés, valamint az említett közismertség bizonyítására a fellebbezési tanácshoz benyújtott dokumentáció vizsgálata nem feltétlenül szükséges, mivel a jó hírnevet élvező vagy közismert védjeggyel való összetéveszthetőség értékelésének egyik előzetes feltétele, azaz a megjelölések közötti hasonlóság nem teljesült.
Az eljárás és a felek kereseti kérelmei
17 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2004. augusztus 31‑én érkezett keresetlevelével a felperes a jelen keresetet terjesztette elő.
18 Az Elsőfokú Bírósághoz intézett 2004. november 8‑i levelében a felperes kérte Spanyolország, Belgium és Luxemburg kereskedelmi kamarájának a Carbonell védjegy közismert jellegére vonatkozó igazolásának az iratokhoz csatolását. Ezt az igazolást kereset benyújtását követően küldték el a felperesnek, jóllehet azt ezen időpontot megelőzően kérték. Az Elsőfokú Bíróság a 2004. november 17‑i határozatában helyt adott ennek a kérelemnek.
19 2005. március 1‑jén az OHIM benyújtotta a válaszbeadványát. 2005. január 17‑én a beavatkozó benyújtotta a beavatkozási beadványt. A 2005. május 10‑i levelében a felperes válasz benyújtására kért engedélyt, amelyet az Elsőfokú Bíróság a 2005. május 23‑án hozott határozatában elutasított.
20 Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (első tanács) megnyitotta a szóbeli szakaszt.
21 Az Elsőfokú Bíróság a felek szóbeli előadásait, és az általa feltett kérdésekre adott válaszaikat a 2007. március 14‑i tárgyaláson hallgatta meg.
22 A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– törölje a bejelentett védjegyet, vagy adott esetben utasítsa el a közösségi védjegybejelentést;
– az OHIM‑ot és a beavatkozót kötelezze a jelen eljárás költségeinek és a negyedik fellebbezési tanács előtt felmerült költségeknek a viselésére.
23 Az OHIM azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
24 A beavatkozó azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– utasítsa el a keresetet teljes egészében, és tartsa fenn hatályában a megtámadott határozatot;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
25 A tárgyalás során a beavatkozó elállt attól a kérelmétől, hogy a személyes képviselője megjelenjen, valamint elállt a felperes képviselőjének ügyvédi minőségére vonatkozó elfogadhatatlansági kifogástól.
Az elfogadhatóságról
Azon kérelem elfogadhatóságáról, hogy az Elsőfokú Bíróság törölje a bejelentett védjegyet, vagy adott esetben rendelkezzen a védjegybejelentés elutasításáról
A felek érvei
26 Az OHIM úgy véli, hogy a felperes második kereseti kérelme, amelyben azt kéri az Elsőfokú Bíróságtól, hogy törölje a La Española védjegyet, vagy adott esetben utasítsa el a közösségi védjegybejelentést, elfogadhatatlan, mivel az Elsőfokú Bíróságnak nem feladata az, hogy utasítsa az OHIM‑ot, ez utóbbinak kötelessége ugyanis az Elsőfokú Bíróság ítéleteinek rendelkező részéből és indokolásából levonni a következtetéseket (az Elsőfokú Bíróság T‑388/00. sz., Institut fur Lernsysteme kontra OHIM – Educational Services [ELS] ügyben 2002. október 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑4301. o.] 19. pontja).
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
27 A felperes második kereseti kérelme két részre oszlik. Az első részben a felperes a La Española védjegy törlését kéri. A második részben a felperes az említett védjegy lajstromozásának megtagadását kéri.
28 A La Española védjegy törlése iránti kérelem esetében emlékeztetni kell, hogy a 40/94 rendelet 62. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy a fellebbezési tanács határozata, ha a Bírósághoz keresetet nyújtottak be, a kereset elutasításának napjától hajtható végre. Ebből következően, ahogyan az OHIM helyesen megjelöli, a még nem lajstromozott bejelentett védjegyet nem lehet törölni. Ennélfogva a felperes második kereseti kérelmének első része okafogyott.
29 A kereseti kérelem említett pontjának második része esetében a felperes lényegében azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság fogadja el azt a határozatot, amelyet a felperes szerint az OHIM-nak kellett volna meghoznia, azaz egy olyan határozatot, amely megállapítja, hogy a felszólalás feltételei teljesültek, ezért az OHIM azt a bejelentett védjegy lajstromozásának megtagadásával hajtja végre.
30 Ebből következően a felperes a 40/94 rendelet 63. cikkének (3) bekezdésében előírtak szerint a megtámadott határozat megváltoztatását kéri. Ennek a kérelemnek ugyanis nem az a lényege, hogy az Elsőfokú Bíróságtól az OHIM-nak valamilyen kötelezettség megtételére vagy meg nem tételére való kötelezését kérje, ami az OHIM-hoz intézett utasításnak minősülne. Ez a kérelem éppen ellenkezőleg arra irányul, hogy az Elsőfokú Bíróság a fellebbezési tanáccsal azonos jogcímen határozzon arról, hogy a bejelentett védjegy a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjára tekintettel lajstromozható‑e. Az ilyen határozat az Elsőfokú Bíróság megváltoztatási jogköre alapján hozható határozatok között is szerepel (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑334/01. sz., MFE Marienfelde kontra OHIM – Vétoquinol [HIPOVITON] ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2787. o.] 19. pontját és a T‑190/04. sz. Freixenet kontra OHIM [csiszolt fehér palack alakja] ügyben 2006. október 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑79. o.] 17. pontját).
31 Ebből következik, hogy a felperes második kereseti kérelmének második része elfogadható.
A felperes képviselője meghatalmazásának terjedelméről
A felek érvei
32 A beavatkozó megjegyzi, hogy a felperes ügyvédjének adott meghatalmazás alapján az ügyvéd nem képviselheti a felperest az Elsőfokú Bíróság előtt. A beavatkozó szerint a felperes által J. Munguía Arsuaga javára benyújtott közjegyző által hitelesített meghatalmazás ez utóbbit a felperesnek a spanyol bíróságok előtti képviseletére és nem a közösségi bíróság előtti képviseletre hatalmazza fel. Ebből következően a M. Fernández de Béthencourt-nak – annak az ügyvédnek, aki a felperes nevében aláírta a keresetlevelet – J. Munguía Arsuaga által adott meghatalmazás meghaladja azt a jogkört, amellyel ez utóbbit felruházták.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
33 Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 44. cikke 5. §‑ának b) pontja előírja, hogy amennyiben a felperes a magánjog hatálya alá tartozó jogi személy, a keresetleveléhez csatolni kell a bizonyítékot arról, hogy az ügyvédje számára adott meghatalmazás erre felhatalmazott személy által, szabályszerűen lett kiállítva.
34 Márpedig a 2004. augusztus 16‑án a felperes képviselője J. Munguía Arsuaga számára kiállított közjegyző által hitelesített meghatalmazásaiból kitűnik, hogy ez utóbbi jogosult volt a felperest saját maga képviselni, vagy ebben a tekintetben ügyvédeknek meghatalmazást adni „mind nemzeti, mind szupranacionális területen”, ami magában foglalja az Elsőfokú Bíróság előtti képviseletet is. Ennélfogva meglepő a beavatkozó azon feltevése, amely szerint J. Munguía Arsuaga által M. Fernández de Béthencourt-nak adott meghatalmazás meghaladja az előbbire ruházott jogkört. Ez a feltevés magától értetődően és egyértelműen ellentmondásban áll a tényekkel.
35 Ebből következően a jelen elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.
A jogerő elvének alkalmazásáról
A felek érvei
36 A beavatkozó úgy véli, hogy a jelen esetben a 40/94 rendelet 55. cikkének (3) bekezdésében előírt jogerőre alapított kifogás alkalmazandó, amely szerint a megszűnés megállapítására irányuló, illetve a törlési kérelmet el kell utasítani, ha ugyanazon felek között ugyanazon kérdésben és jogalapon benyújtott kérelem tárgyában a tagállamok valamelyikének bírósága korábban már jogerős ítéletet hozott.
37 A beavatkozó úgy véli, hogy egy spanyol bíróság, a sevillai Audiencia Provincial (tartományi törvényszék, Sevilla, Spanyolország) 1997. július 7‑i ítéletét jogerősnek kell tekinteni a 40/94 rendelet 55. cikkének (3) bekezdése alapján, mivel az ugyanazon felek között ugyanarra a kérdésre és jogalapra vonatkozik, mint a jelen ügy. A kérdéses ítélet ugyanis a felperes és a beavatkozó közötti jogvitára vonatkozik, amelyben a felperes megpróbálta megtiltani a beavatkozó számára a La Española védjeggyel azonos spanyol védjegy használatát az 1991. január 10‑i, ley 3/1991 de competencia desleal-ban (a tisztességtelen versenyről szóló 1991. január 10‑i spanyol törvény) (BOE 23. sz., 1991. január 26., 2861. o.) foglalt jellegbitorlásra vonatkozó rendelkezések alapján. A kérdéses ítélet a felperes állítását megcáfolva a két ütköző védjegy összeegyeztethetőségéről határozott. Ez az ítélet a felperes által benyújtott fellebbezés Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) általi 1999. február 16‑i végzésével való elutasítása időpontjában vált jogerőssé. Következésképpen a beavatkozó azt kéri, hogy megállapításra kerüljön a jelen kereset elfogadhatatlansága.
38 A felperes és az OHIM a tárgyaláson előadták, hogy a 40/94 rendelet 55. cikke a jelen esetre nem alkalmazandó, mert a jelen ügynek és az Audiencia Provincial (Sevilla) ítéletének alapul szolgáló ügynek sem a jogalapja, sem a tárgya nem azonos.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
39 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közösségi védjegyek rendje szabályok együtteséből álló autonóm és sajátos célokat követő rendszer, alkalmazása független a nemzeti rendszerektől (az Elsőfokú Bíróság T‑32/00. sz., Messe München kontra OHIM [electronica] ügyben 2000. december 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3829. o.] 47. pontja és a T‑346/04. sz. Sadas kontra OHIM – LTJ Diffusion [ARTHUR ET FELICIE] ügyben 2005. november 24‑én hozott ítélet [EBHT 2005., II‑4891. o.] 70. pontja).
40 Ennélfogva a fellebbezési tanács határozatainak jogszerűségét kizárólag a közösségi bíróság által értelmezett 40/94 rendelet alapján kell értékelni, nem pedig valamely tagállam ítélkezési gyakorlata alapján (az Elsőfokú Bíróság T‑162/01. sz., Laboratorios RTB kontra OHIM – Giorgio Beverly Hills [GIORGIO BEVERLY HILLS] ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑2821. o.] 53. pontja és a T‑115/02. sz. AVEX kontra OHIM – Ahlers [a] ügyben 2004. július 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2907. o.] 30. pontja).
41 A közösségi rendszer autonómiájának elve annál inkább alkalmazható a jelen esethez hasonló helyzetekre, mivel az Audiencia Provincial (Sevilla) ítélete nem a 40/94 rendelet szabályaihoz hasonló szabályokon alapult, hanem a tisztességtelen versenyről szóló törvényen.
42 Arra is rá kell mutatni, hogy a 40/94 rendelet 55. cikkének (3) bekezdése kivételt képez a fent említett elv alól. Márpedig ez a rendelkezés csak azt írja elő, hogy az OHIM-nak elfogadhatatlannak kell tekintenie egy már lajstromozott közösségi védjeggyel szemben benyújtott megszűnés megállapítására irányuló, illetve törlési kérelmet, ha ugyanazon tárgyban, azaz az említett közösségi védjegy törlése vagy megszűnése tárgyában és ugyanazon jogalapon, ugyanazon felek között benyújtott kérelem tárgyában a tagállamok valamelyikének bírósága korábban már jogerős ítéletet hozott.
43 Ennélfogva ennek a rendelkezésnek semmilyen kihatása nem lehet a jelen kereset elfogadhatóságára, mivel az nem minősül megszűnés megállapítására irányuló, illetve törlési kérelemnek, és azt nem az OHIM, hanem az Elsőfokú Bíróság előtt nyújtották be.
44 Végül a teljesség kedvéért rá kell arra mutatni, hogy a beavatkozó állításával ellentétben azon ügynek, amelyről az Audiencia Provincial (Sevilla) az 1997. július 7‑i ítéletével határozott, sem a jogalapja, sem a tárgya nem azonos a jelen ügyével. A jogalap esetében az az ügy a tisztességtelen versenyről szóló spanyol törvény megsértésére vonatkozott, míg a jelen ügyben a 40/94 rendeletre vonatkozó kérdésről van szó. Az említett ügy tárgya esetében rá kell mutatni, hogy az Audiencia Provincial (Sevilla) ítélete lényegében a Tribunal Supremo (Legfelsőbb Bíróság) 1987. június 10‑i ítéletén alapul, amely nem állapította meg a Carbonell védjegynek a bejelentett védjeggyel való összeegyeztethetőségét. Ennek ellenére a Tribunal Supremo ezen ítélete csak a beavatkozónak a bejelentett védjegyhez nagymértékben hasonló védjegyének, a felperesnek a Nizzai Megállapodás szerinti 29. osztályába tartozó „hentesáruk” vonatkozásában lajstromozott La Española védjegyével való összeegyeztethetőségére vonatkozott. Ebből következően egyáltalán nem állapítható meg a tárgy azonossága, mivel a szóban forgó védjegyek különböznek a jelen ügyben szereplő ütköző megjelölésektől.
45 A jelen elfogadhatatlansági kifogást tehát el kell utasítani.
Az ügy érdeméről
46 A felperes egyrészt a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának, másrészt a korábbi védjegy jó hírnevére vonatkozó bizonyítékok megvizsgálása kötelezettségének megsértésére alapított két hatályon kívül helyezés iránti jogalapra hivatkozik.
Előzetes észrevételek
47 A felek között vita áll fenn a felperes által igényelt felszólalási jog fennállásának értékelésénél figyelembe veendő védjegyeket illetően. A felperes úgy véli, hogy nem csak a felszólalási osztály és a fellebbezési tanács által figyelembe vett spanyol és közösségi védjegyekről van szó, hanem az általa hivatkozott más védjegyekről is. Az OHIM és a beavatkozó vitatják ezt a feltevést, és úgy válaszolnak, hogy mivel a felperes 338681. sz. közösségi védjegye benyújtásának időpontja későbbi, mint a közösségi védjegybejelentés benyújtásának időpontja, a fellebbezési tanács azt nem vehette figyelembe.
48 Az Elsőfokú Bíróság azonban úgy véli, hogy ennek a kérdésnek a jelen esetben nincs jelentősége. A megtámadott határozat ugyanis lényegében a Carbonell védjegy és a bejelentett védjegy ábrás elemei közötti hasonlóság hiányán alapul. Márpedig a Carbonell védjegy ábrás eleme a felperes által hivatkozott valamennyi védjegy esetében azonos, mind a fellebbezési tanács által figyelembe vett, mind az általa kizárt védjegyek esetében.
A 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított első jogalapról
A felek érvei
49 A felperes úgy véli, hogy a megtámadott határozat sérti a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontját, mivel sem azt a tényt nem veszi figyelembe, hogy az ütköző megjelölések első ránézésre összességében hasonlóak, tehát a piacon összetéveszthetőséget teremtenek, sem azt, hogy a védjegybejelentés tárgyát képező áruk azonosak a korábbi védjegy által megjelölt árukkal.
50 Az ütköző megjelölések által érintett áruk hasonlóságát illetően a felperes először is kijelenti, hogy a fellebbezési tanács tévedett, amikor a megtámadott határozat 17. pontjában akként határozott, hogy ezek az áruk részben azonosak (étkezési olajok és zsírok) részben nagyon hasonlók (só, mustár; ecet, fűszeres mártások; fűszerek) és az áruk fennmaradó részében különbözőek. A felperes előterjeszti, hogy tekintettel egyrészt az árujegyzéknek a beavatkozó által az 1999. szeptember 29‑i levélben tett korlátozására, másrészt arra a tényre, hogy a La Española védjegy lajstromozását a Nizzai Megállapodás szerinti 30. osztályba tartozó áruk vonatkozásában megtagadták, azok az áruk, amelyek vonatkozásában a lajstromozást kérték, azonosak a korábbi védjegy alatt forgalmazott árukkal, mivel a Carbonell védjeggyel megjelölt olívaolaj (a Nizzai Megállapodás szerinti 29. osztály) a közösségi védjegybejelentésben érintett „étkezési olajok és zsírok” között szerepel. A felperes előterjeszti, hogy ebből következően alkalmazni kell azt az ítélkezési gyakorlatot, amely szerint az összetéveszthetőség átfogó értékelése során a megjelölések közötti kismértékű hasonlóság e védjegyekkel megjelölt áruk azonosságával ellensúlyozható (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑39/97. sz., Canon-ügyben 1998. szeptember 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑5507. o.] 17. pontját és a C‑425/98. sz. Marca Mode ügyben 2000. június 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑4861. o.] 40. pontját).
51 A felperes úgy véli másodszor, hogy a fellebbezési tanács értékelési hibát követett el az ütköző védjegyek vizuális vizsgálata során azáltal, hogy az ábrás elemet csekély mértékben megkülönböztetőnek tekintette, és nagyobb jelentőséget tulajdonított a szóelemnek. A felperes szerint a fellebbezési tanácsnak az összehasonlító vizsgálata során az ütköző védjegyek domináns összetevőinek minősülő ábrás elemek hasonlóságait kellett volna fokozottabban középpontba állítani.
52 Így a felperes előterjeszti, hogy a korábbi védjegyéhez hasonló rajz nem szükséges és nem szokásos az olívaolaj forgalmazása esetében. Az olajfák és olajbogyók ábrázolásától eltérően nem megszokott az előtérben egy láthatólag hagyományos viseletű nő képe. Ebben a vonatkozásban a felperes egy olyan közjegyző által hitelesített, a spanyol területen forgalmazott és e piac 95%‑ára kiterjedő, olívaolaj védjegyekről készült fényképdossziéról kiállított igazolást csatol, amelyből kitűnik, hogy az ütköző védjegyek kivételével ezeken az árukon elhelyezett egyetlen címke sem ábrázol nőalakot.
53 A felperes rámutat, hogy ezzel ellentétben a „la española” elnevezés egyáltalán nem rendelkezik megkülönböztető képességgel. A felperes hangsúlyozza, hogy az „España” és az „española” szavakat gyakran használják, és azok jelentését még azok is jól ismerik, akik nem értik a spanyol nyelvet. A nem spanyol nyelvű országok esetében a „la española” elnevezést az áruk földrajzi eredetének leírásaként észlelik.
54 A felperes azt is jelzi, hogy a fellebbezési tanács nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az átlagfogyasztó a védjegyet egészében érzékeli, és nem vizsgálja egyenként annak a részleteit. A felperes hangsúlyozza, hogy a fogyasztó az árukat leggyakrabban bevásárlóközpontokban vásárolja meg, ahol a szóban forgó áruk polcokon vannak elhelyezve a vásárlóközönség számára elérhető helyen, azaz a fogyasztónak az árut nem szóban kell kérnie. A fogyasztó nem sok időt veszteget az egymást követő vásárlások között, amelyek az áruház különböző helyein történnek. Ilyen körülmények között a vásárlás tömeges, meggondolatlan és nem tudatos jellegű, amelyet tovább fokoz az a tény, hogy ezeket az árukat ugyanazon a helyen tárolják, ami növeli az összetévesztés veszélyét. A fogyasztót inkább egy benyomás irányítja, és nem a különböző védjegyek közvetlen összehasonlítása. A fogyasztó rendszerint kevésbé figyelmes, mint a szakavatott fogyasztó. A felperes ebből arra következtet, hogy az áru kiválasztása során meghatározó annak a címkének a vizuális hatása, amelyen a védjegy szerepel.
55 A felperes harmadszor felsorol tizenhat egyezést a korábbi védjegy és a bejelentett védjegy között.
56 A felperes megjegyzi, hogy a két ábra közötti egybeesések vizuális szempontból nagyon hasonló összbenyomást keltenek. Ebből következően az átlagos fogyasztó, még ha képes volna is felfogni bizonyos különbségeket a két megjelölés között, fennáll az a kockázat, hogy a két védjegyet egymással kapcsolatba hozza.
57 A felperes negyedszer jelzi, hogy az ütköző megjelölések hasonlóságára tekintettel a vásárlóközönség azt gondolhatja, hogy a bejelentett védjegy a Carbonell védjegynek egyszerű változata. A felperes megjegyzi, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az is lehetséges, hogy a vállalkozás származtatott védjegyeket használ, amelyek az alapvédjegyből származnak, és van közös domináns elemük az alapvédjeggyel, de amelyek a vállalkozás különböző termékcsaládja megkülönböztetésére szolgálnak (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑10/03. sz., Koubi kontra OHIM – Flabesa [CONFORTFLEX] ügyben 2004. február 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2004; II‑719. o.] 61. pontját). Ebben a tekintetben a felperes kifejti, hogy eltérő minőségű olívaolajokat forgalmaz, amelyeket ugyanaz az ábra azonosít, de amelyeket olyan különféle elnevezések különböztetnek meg, mint a „carbonell”, „fontana”, „finoliva”, „sotoliva” és „mezquita”.
58 A felperes végül megjegyzi, hogy az általa használt kép lényeges a Carbonell számára, mivel az a fogyasztó számára lehetővé teszi e termékek származásának automatikus azonosítását anélkül, hogy szükséges volna akár a „carbonell” elnevezést feltüntetni az üvegen.
59 Az OHIM elismeri, hogy a fellebbezési tanács tévedett, amikor nem vette figyelembe a védjegybejelentés tárgyát képező árujegyzék korlátozását. Az OHIM elismeri, hogy az olívaolaj (a korábbi védjeggyel érintett áru) azonos a bejelentés tárgyát képező étkezési olajokkal és zsírokkal, ha ez utóbbi az olívaolajra vonatkozik. Az OHIM és a beavatkozó azonban úgy vélik, hogy az ilyen tévedésnek nem volt alapvető befolyása a megtámadott határozatra, mivel ez utóbbi a felszólalás elutasítását az ütköző védjegyek hasonlóságának hiányára alapozza, és nem arra a tényre, hogy a szóban forgó áruk nem voltak sem azonosak, sem hasonlóak. A beavatkozó hozzáfűzi, hogy egyáltalán nem kell jelentőséget tulajdonítani annak a ténynek, hogy a megtámadott határozat más árukat említ, mivel a felszólalási osztály, éppúgy, mint a fellebbezési tanács, mindvégig elismerték, hogy az áruk részben azonosak.
60 Az OHIM megerősíti a fellebbezési tanács értékelését, amely szerint az ütköző megjelölések eltérő vizuális benyomást keltenek.
61 Az OHIM és a beavatkozó úgy vélik, hogy a jelen jogvitában alkalmazni kell azt az ítélkezési gyakorlatot, amely szerint a összetéveszthetőség átfogó mérlegelésénél az ütköző megjelölések vizuális, hangzásbeli és fogalmi hasonlósága tekintetében az ezek által keltett együttes benyomást kell alapul venni, különösen a megkülönböztető és domináns jegyeik figyelembevételével (a Bíróság C‑251/95. sz., SABEL-ügyben 1997. november 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑6191. o.] 23. pontja és a C‑342/97. sz., Lloyd Schuhfabrik Meyer ügyben 1999. június 22‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑3819. o.] 25. pontja). Az OHIM úgy véli, hogy a felszólalási osztálynak a fellebbezési tanács által megismételt megállapításai az ütköző megjelölések által a fogyasztóban keltett együttes benyomásról megfelelnek az ítélkezési gyakorlatnak. Ezek a megállapítások ugyanis figyelembe veszik azt a tényt, hogy ezek az ábrás elemek kapcsolatba hozhatók az áruval, és ezáltal csekélyebb befolyásuk lesz a megjelölés észlelésére.
62 Az OHIM elismeri, hogy a hagyományos ruhát viselő ülő nő képe a szóban forgó áruk esetében megkülönböztető lehet. Az OHIM úgy véli azonban, hogy a jelen esetben a két ütköző megjelölés közös ábrás elemeinek nincs különösebb megkülönböztető erejük. Ebben a tekintetben azt állítja, hogy egy versenytárs kizárólagosan nem sajátíthatja ki az olajfák mezei háttérrel való ábrázolását (valamint az e háttérhez használt színek kombinációját), mivel mindez szorosan kapcsolódik az általa megjelölt áruhoz (az olívaolajhoz), és annak eredetéhez. Hasonlóképpen egy nő ábrázolásának ötlete nem vehető tulajdonba. A beavatkozó megjelöli, hogy az ütköző védjegyek közös ábrás elemei általános tárgyakra vagy tárgyak általános kategóriáira vonatkoznak, amelyeknek csekély a megkülönböztető képességük.
63 A beavatkozó bírálja a felperes által annak bizonyítása érdekében benyújtott közjegyzői okirat bizonyító erejét, hogy a spanyol területen forgalmazott olívaolaj védjegyek egyike sem ábrázol nőalakot. A beavatkozó ellenpéldaként hivatkozik más olyan védjegyekre, amelyek fodros ruhába vagy cigányviseletbe öltözött nő képét használják, és ebben a vonatkozásban különböző dokumentumokat csatol.
64 Az OHIM úgy véli a jelen esetben, hogy a szóban forgó megjelölések szóeleme rendkívül fontos szerepet játszik a megjelölések által keltett vizuális benyomásban, és nyilvánvaló, hogy a „la española” és a „carbonell” elemek vizuálisan nagyon eltérőek.
65 Az OHIM elismeri ugyan, hogy a „la española” kifejezés önmagában kevéssé megkülönböztető, azt azonban vitatja, hogy a felperes állításának megfelelően annak figyelembevételére nincs szükség az ütköző megjelölések összehasonlítása során. Az OHIM szerint figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az ábrás és szóelemekből álló összetett védjegyek esetében a szóelemek általában alapvető jelentőséghez jutnak, mivel a fogyasztó azokat könnyebben jegyzi meg, és azok kevéssé kétértelműek a védjegy azonosítását és harmadik személyekkel való közlését illetően. A beavatkozó maga részéről kifejti, hogy a szóelemek általános döntő súlya annak köszönhető, hogy egyrészt a fogyasztó az összetett védjegyeket a nevük alapján azonosítja, főként amikor a fogyasztó azt szóban kéri, és másrészt mivel az ábrás elem bizonyos esetekben szükségtelen, mint például a rádióreklámokban.
66 A beavatkozó megerősíti azt a következtetést, amely szerint a „la española” és a „carbonell” elnevezések meghatározó jellegűek. Az első elnevezés esetében a beavatkozó mindehhez hozzáfűzi, hogy ezt a meghatározó jelleget hangsúlyozza a La Española védjegy közismertsége.
67 A beavatkozó által támogatott OHIM megállapítja, hogy a szóban forgó megjelölések között jelentős különbségek vannak mind általában az ábrázolt nő külsejében, testtartásában, öltözetében és arcvonásaiban, mind abban a tényben, hogy a közösségi védjegybejelentésben a nő vizeskannát tart a kezében, míg a Carbonell védjegy a nőalakot felemelt kézzel olajfaágat tartva ábrázolja. Hasonlóképpen az OHIM megjegyzi, hogy a korábbi védjegyen a nő egy alacsony falon ül, amelyen egy dobozban, hagyományos kivitelezésben két kanna van, míg a bejelentett védjegy ábrázolásán nem látható az a tárgy, amelyen a nő ül.
68 Végül fogalmi szempontból az OHIM megjelöli, hogy a fogyasztó a „carbonell” kifejezést családnévként észleli, míg az ábrás elem az áru természetes és hagyományos eredetére vonatkozó képzettársítást idéz elő benne. A bejelentett védjegy esetében mind a tulajdonképpeni ábrás elemnek, mind a „la española” megjelölésnek a vásárlóközönség szemszögéből nyilvánvaló képzettársítást kellene kiváltania az áru természetes és földrajzi eredetével kapcsolatban. Az OHIM arra a következtetésre jut, hogy a szóban forgó megjelölések között olyan kapcsolat áll fenn, amelyet az áruk természeti eredetére való utalásként lehet meghatározni. Az OHIM kifejti, hogy egy ilyen kapcsolat egyszerűen az áruk jellemzőihez és minőségéhez kapcsolódik, és nem azok kereskedelmi eredetéhez.
69 Az OHIM ebből arra következtet, hogy a fellebbezési tanács nem követett el hibát a megjelölések összehasonlításának értékelése során, amikor arra a megállapításra jutott, hogy a megjelölések nem azonosak és nem hasonlóak, ennélfogva nem áll fenn a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti összetévesztés veszélye (a Bíróság C‑106/03. P. sz., Vedial kontra OHIM ügyben 2004. október 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑9573. o.] 53. és 54. pontja). Az OHIM ehhez hozzáfűzi, hogy ugyanebből az okból a tényezők kölcsönös függőségének elve a jogvitában nem alkalmazható.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
70 Rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozatban a fellebbezési tanács megállapítja (17. pont), hogy a Carbonell védjeggyel és a bejelentett védjeggyel érintett áruk részben azonosak (a Nizzai Megállapodás szerinti 29. osztályba tartozó étkezési olajok és zsírok), részben nagyon hasonlóak (a Nizzai Megállapodás szerinti 30. osztályba tartozó áruk: só, mustár; ecet, fűszeres mártások; fűszerek), és az áruk fennmaradó részében különbözőek.
71 Ahogyan azonban azt a felperes helyesen előadja, és ahogyan azt az OHIM és a beavatkozó a tárgyalás során elismerték, a megtámadott határozatban a fellebbezési tanácsnak arra a következtetésre kellett volna szorítkoznia, hogy a Carbonell védjeggyel és a bejelentett védjeggyel érintett áruk azonosak, amennyiben ezek a védjegyek az olívaolajra vonatkoznak, és a Carbonell védjeggyel és a bejelentett védjeggyel érintett áruk nagyon hasonlóak, amennyiben ezek a védjegyek más étkezési zsírokra vonatkoznak. Elkerülhetetlen ez a következtetés egyrészt az árujegyzéknek a beavatkozó által az 1999. szeptember 29‑i levélben tett korlátozása, másrészt a felszólalási osztálynak a Nizzai Megállapodás szerinti 30. osztályba tartozó áruk vonatkozásában a La Española védjegy lajsromozásának elutasításáról szóló, a 2002. február 22‑én elfogadott határozata alapján, amelyet a negyedik fellebbezési tanács 2003. február 17‑i határozatával megerősített.
72 E körülmények között az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a fellebbezési tanács tévesen hagyta figyelmen kívül azt az ítélkezési gyakorlatot, amely szerint az összetéveszthetőség átfogó értékelése során a védjegyek csekélyebb mértékű hasonlóságát kiegyenlítheti az áruk nagyobb fokú hasonlósága (a fent hivatkozott Canon-ügyben hozott ítélet 17. pontja és a fent hivatkozott Marca Mode ügyben hozott ítélet 40. pontja).
73 A megtámadott határozatban azonban a fellebbezési tanács arra a következtetésre jutott, hogy semmilyen hasonlóság nem áll fenn az ütköző védjegyek között, mivel azok ábrás elemei csekély megkülönböztető képességgel rendelkeznek az olívaolaj esetében, tehát a védjegyek teljesen különböző szóelemei döntő jelentőségre tettek szert. Ez az oka annak, hogy anélkül, hogy a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatot alkalmazta volna, a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy az ütköző védjegyek közötti bármilyen összetéveszthetőség kizárt.
74 Az Elsőfokú Bíróság egymást követően vizsgálja meg az ábrás elemek csekély megkülönböztető képességére, a szóelemek domináns jellegére, valamint az ütköző védjegyek hasonlóságára és azok összetéveszthetőségére vonatkozó kereseti kérelmeket.
– Az ábrás elemek megkülönböztető képességéről
75 A megtámadott határozat 18. pontjában a fellebbezési tanács annak érdekében, hogy az ütköző védjegyek ábrás elemeinek viszonylagos csekély megkülönböztető képességére vonatkozó következtetést alátámassza, arra szorítkozott, hogy ezek az ábrás elemek lényegében egy mezei háttér előtt, pontosabban egy olajfaligetben, ülő személyből állnak. Ezt a tömör következtetést úgy kell értelmezni, hogy a fellebbezési tanács magáévá teszi a felszólalási osztály következtetését, amely szerint az ütköző védjegyek ábrás elemei csekély megkülönböztető képességgel rendelkeznek, mivel azok az olívaolaj ágazatban szokványosak.
76 Márpedig a megtámadott határozatban a fellebbezési tanács semmilyen közelebbi meghatározást nem adott azokról az okokról, amelyek miatt úgy véli, hogy a vitatott ábrázolás az olívaolaj ágazatban szokványos, és az ütköző védjegyek kivételével semmilyen védjegyre nem hivatkozott, amely az utóbbiakéhoz hasonló ábrás elemet tartalmaz.
77 A felperes által benyújtott, a spanyol területen forgalmazott olívaolaj védjegyekről szóló, és összességében e piac 95%‑ára kiterjedő fényképdossziét hitelesítő közjegyző által kiállított igazolásból azonban kitűnik, hogy az ütköző védjegyek kivételével e védjegyek egyike sem használ nőábrázolást. Sem az OHIM, sem a felperes nem kérdőjelezték meg e dokumentum hitelességét. Az OHIM azonban a tárgyalás során vitatta azon indok elfogadhatóságát, mivel azt nem a közigazgatási eljárás szakaszában nyújtották be. Márpedig ezt a dokumentumot az eljárási szabályzat 44. cikkének 1. §‑ban előírtaknak megfelelő keresetlevéllel együtt nyújtották be, és azzal éppen azt kívánják bizonyítani, hogy a megtámadott határozatnak a kérdéses ábrás elemek szokványos jellegére vonatkozó vizsgálata helytelen. Ebből következően az indok elfogadható.
78 Nem fogadható el a beavatkozónak arra vonatkozó érve, hogy a nő képét használják más spanyol olívaolaj védjegyek is, és amely szerint a kérdéses ábrázolás nem szokatlan a spanyol olívaolaj védjegyek között. E védjegyek vizsgálatából ugyanis kitűnik, hogy az általuk használt nőábrázolások az ütköző védjegyek nőábrázolásaitól nagyon különböznek. Ezenkívül ezek a védjegyek nagyon kevéssé jellemzőek a spanyol olívaolaj-piacra. E védjegyek egyike sem jelenik meg az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott egyetlen dokumentumban, amely a különböző olívaolaj védjegyek elterjedtségét mutatja be Spanyolországban, azaz az AC Nielsen Company SL piacelemző társaság 2004. augusztus 18‑i jelentésében, amelynek a hitelességét egyik fél sem vitatta.
79 E körülmények között úgy kell tekinteni, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozatban tévesen vélte úgy, hogy az ütköző védjegyek ábrás eleme szokványos a spanyol olívaolaj-piacon.
80 Az OHIM azonban úgy véli, hogy a fellebbezési tanács nem azon okból következtet az ütköző védjegyek ábrás elemének csekély megkülönböztető képességére, mert ezen a piacon léteztek hasonló védjegyek, hanem ugyanazon okból, amely miatt az ütköző védjegyek közötti gyenge fogalmi kapcsolat fennállására következtetett, azaz, hogy az ábrás elemek az érintett áruk mezőgazdasági jellegéhez és eredetéhez kapcsolódtak (a megtámadott határozat 9. pontjának negyedik franciabekezdése). Ebből következően az átlagfogyasztó ezekben az elemekben nem az említett áruk kereskedelmi eredetének megjelölését látja, hanem a természetes és hagyományos feldolgozásukra való utalást.
81 Feltételezve, hogy a megtámadott határozat értelmezhető az OHIM által megjelölt jelentésben, ez utóbbi érvét az Elsőfokú Bíróság nem fogadja el.
82 Először is, jóllehet, úgy tekinthető, hogy az olajfaliget ábrázolása egy olyan elemre utal, amely elkerülhetetlenül kapcsolódik az olívaolajhoz, az ülő személy ábrázolása vonatkozásában nem lehet ugyanerre a következtetésre jutni. Az OHIM maga is elismeri a válaszbeadványában (50. pont), hogy egy hagyományos viseletű ülő nő képe megkülönböztető lehet a szóban forgó áruk esetében. Márpedig az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy semmi sem indokolja azt a következtetést, hogy egy ülő nő képe az átlagfogyasztó előtt inkább az áru természetes és hagyományos eredetére, mint a kereskedelmi eredetére utal.
83 Az OHIM azonban azt állítja, hogy egyetlen versenytárs sem sajátíthatja ki kizárólagosan egy nő ábrázolását. Márpedig az a kérdés, hogy valamely védjegy elemei a többi versenytárs által szabadon használhatóak legyenek, nem tartozik a védjegy ábrás eleme megkülönböztető képességének vizsgálatához (lásd értelemszerűen a Bíróság C‑329/02. P. sz., SAT.1 kontra OHIM ügyben 2004. szeptember 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑8317. o.] 36. pontját). Az egyetlen lényeges kérdés e vizsgálat keretében, hogy a vizsgált megjelölés rendelkezik‑e megkülönböztető képességgel vagy sem, amely kérdésre az ülő nő vonatkozásában az OHIM már igenlően válaszolt.
84 Ebben a vonatkozásban ki kell fejteni, hogy a felperes nem szándékozik absztrakt módon kisajátítani sem az olajfaliget ábrázolást, sem a nőábrázolást. A felperes a védjegye részét képező e két elem kombinációjából álló konkrét ábrázolás vonatkozásában igényel kizárólagosságot. Így a felperes nem a nőábrázolás használatát ellenzi a beavatkozó védjegyében, hanem egy olyan ábrázolás használatát, amelyet a saját védjegyéhez túlságosan hasonlónak tart.
85 Másodszor rá kell mutatni, hogy valamely védjegy ábrás eleme esetében a megkülönböztető képesség vizsgálható részekre bontva, minden egyes kifejezésnek vagy elemnek a külön-külön történő figyelembevételével, de annak minden esetben az elemei által alkotott összesség vizsgálatától kell függenie. Ugyanis kizárólag az a körülmény, hogy a védjegy külön-külön tekintetbe vett elemei megkülönböztetésre alkalmatlanok, nem zárja ki azt, hogy az általuk alkotott összetétel megkülönböztető képességgel rendelkezzék (lásd értelemszerűen a fent hivatkozott SAT.1 kontra OHIM ügyben hozott ítélet 28. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
86 Márpedig az OHIM és a beavatkozó az ütköző védjegyek ábrás eleme megkülönböztető képességét az egyes összetevők külön-külön történő elemzésével vizsgálják – nevezetesen egy olajfaliget és egy ülő nő ábrázolása, valamint az ütköző védjegyek mellékes elemei, mint a vörös keret és az elnevezéseknek fenntartott hely, valamint ezek alakja – anélkül, hogy figyelembe vennék, hogy bizonyos megkülönböztető képességgel külön-külön nem rendelkező elemek összetételük esetén rendelkezhetnek ezzel a képességgel.
87 Az előzőekből következik, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozatban tévesen következtetett az ütköző védjegyek ábrás elemeinek csekély megkülönböztető képességére.
– A szóelemek domináns jellegéről
88 A megtámadott határozat 18. pontjában a fellebbezési tanács kifejti, hogy az ütköző védjegyek szóelemei összehasonlításának elsőrendű jelentősége van, tekintettel az említett védjegyek ábrás elemeinek csekély megkülönböztető képességére, még akkor is, ha a La Española védjegy szóelemének önmagában csak csekély a megkülönböztető képessége.
89 Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a fellebbezési tanács értékelése téves.
90 Először is az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozatban tévesen tulajdonított az ütköző védjegyek ábrás elemeinek csekély megkülönböztető képességet. Ebből következően a szóelemek összehasonlítása nem történhet ezen értékelés alapján.
91 Másodszor az ítélkezési gyakorlat megállapította, hogy azokban a helyzetekben, amikor valamely összetett védjegy szóeleme egyenértékű helyet foglal el az ábrás elemmel, ez utóbbit vizuális szempontból a megjelölés másik eleméhez képest nem lehet másodlagosnak tekinteni (lásd értelemszerűen az Elsőfokú Bíróság T‑110/01. sz., Vedial kontra OHIM – France Distribution [HUBERT] ügyben 2002. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑5275. o.] 53. pontja). Mindez még inkább vonatkozik azokra a helyzetekre, amelyekben az ábrás elem jóval fontosabb helyet foglal el – ami az elhelyezkedést illeti –, mint a szóelem.
92 Harmadszor az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a „la española” szóelem nagyon csekély megkülönböztető képességgel rendelkezik. Ezt a szót rendszeresen használják Spanyolországban, és azt az áruk földrajzi eredete vonatkozásában leírónak tekintik. Ahogyan ugyanis a Tribunal Supremo 1987. június 10‑i, a beavatkozó által az iratokhoz csatolt ítéletéből kitűnik, a „la española” szóelem közel 100 védjegyben szerepel Spanyolországban, amiből több mint tizenkettő tartozik a Nizzai Megállapodás szerinti 29. osztályba. Az első felszólalási eljárás keretében maga a beavatkozó terjesztette elő a felszólalási osztály előtt (lásd a felszólalási osztály 259/2000. sz. ügyben 2000. február 22‑én hozott határozata 3. oldalának utolsó bekezdését és 5. oldalának utolsó bekezdését), és a fellebbezési tanács előtt (lásd az OHIM fellebbezési tanácsának a R 326/2000‑4. sz. ügyben 2003. február 17‑én hozott határozata 4. oldalának harmadik és negyedik bekezdéseit), hogy a „la española” kifejezés a köznyelv szokásos kifejezésévé vált, amely csekély megkülönböztető képességgel rendelkezik, és az ágazatban általános hivatkozásnak minősült.
93 Más felszólalási eljárásokban maga az OHIM is ellentétes állásponton volt a jelen eljárás keretében képviselt álláspontjához képest. Így a felszólalási osztály a 259/2000. sz. ügyben 2000. február 22‑én hozott határozatában (6. oldal 5. bekezdés), amelyet megerősített a negyedik fellebbezési tanács (az R 326/2000‑4. sz. ügyben 2003. február 17‑én hozott határozat), az első felszólalási eljárás keretében és a 843/2000. sz. ügyben 2000. április 27‑én hozott határozatában (6. oldal 4. bekezdés) arra a következtetésre jutott, hogy a „la española” kifejezés csak csekély megkülönböztető képességgel rendelkezik, mivel az az élelmiszer ágazatban szokásos elnevezésnek minősül, és az áruk földrajzi eredetére való utalást foglal magában. Hasonlóképpen, és a jelen ügyben szereplő állítással ellentétben a felszólalási osztály a 2000. február 22‑i határozatában úgy döntött, hogy mivel a két védjegy közös eleme csekély megkülönböztető képességgel rendelkezik, a fogyasztó figyelme nem a „la española” kifejezésre irányul, hanem a bejelentett védjegy ábrás elemére.
– A védjegyek hasonlóságáról és az összetéveszthetőségről
94 A fellebbezési tanács úgy véli, hogy a szóban forgó védjegyek által keltett vizuális összbenyomás eltérő, és ebből következően azok átfogó értékelése alapján semmilyen hasonlóság nem állapítható meg közöttük, ami kizár bármilyen összetéveszthetőséget.
95 Emlékeztetni kell arra, hogy Bíróságnak a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21‑i 89/104/EGK első tanácsi irányelv (HL L 40., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1, kötet, 92. o.) 4. cikke (1) bekezdése b) pontjának – amelynek normatív tartalma lényegét tekintve megegyezik a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjával – értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlata szerint összetéveszthetőséget okozhat az, ha a közönség azt hiheti, hogy a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások ugyanattól a vállalkozástól, vagy adott esetben gazdaságilag egymással kapcsolatban álló vállalkozásoktól származnak (a fent hivatkozott Canon-ügyben hozott ítélet 29. pontja és a fent hivatkozott Lloyd Schuhfabrik Meyer ügyben hozott ítélet 17. pontja). Ugyanezen ítélkezési gyakorlat szerint azt, hogy a vásárlóközönség szemszögéből fennáll‑e az összetévesztés veszélye, az adott ügy minden lényeges elemét figyelembe véve, átfogóan kell vizsgálni (a fent hivatkozott SABEL ügyben hozott ítélet 22. pontja; a fent hivatkozott Canon-ügyben hozott ítélet 16. pontja és a fent hivatkozott Lloyd Schuhfabrik Meyer ügyben hozott ítélet 18. pontja).
96 Ez a mérlegelés magában foglalja a számításba vett tényezők bizonyos kölcsönös függőségét, és különösen a védjegyek, illetve a megjelölt áruk vagy szolgáltatások hasonlóságát. Így az érintett védjeggyel ellátott áruk vagy szolgáltatások közötti hasonlóság csekély fokát ellensúlyozhatja a védjegyek közötti hasonlóság és fordítva (a fent hivatkozott Canon-ügyben hozott ítélet 17. pontja és a fent hivatkozott Lloyd Schuhfabrik Meyer ügyben hozott ítélet 19. pontja).
97 Márpedig a tényezők közötti kölcsönös függőség elvéből az is következik, hogy a védjegyek közötti hasonlóság magas fokát erősíti a megjelölt áruk közötti hasonlóság magas foka, vagy még inkább az áruk azonossága.
98 Emlékeztetni kell arra is, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint két védjegy akkor hasonló, ha az érintett vásárlóközönség nézőpontjából legalább részleges azonosság áll fenn egy vagy több releváns aspektus vonatkozásában (az Elsőfokú Bíróság T‑6/01. sz., Matratzen Concord kontra OHIM – Hukla Germany [MATRATZEN] ügyben 2002. október 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑4335. o.] 30. pontját és a T‑168/04. sz. L & D kontra OHIM – Sämann [Aire Limpio] ügyben 2006. szeptember 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑2699. o.] 91. pontját).
99 Az összetéveszthetőség átfogó mérlegelésénél a szóban forgó védjegyek vizuális, hangzásbeli és fogalmi hasonlóságát illetően a védjegyek által keltett együttes benyomást kell alapul venni, különösen a megkülönböztető és domináns jegyeik, valamint azon tény figyelembevételével, hogy az átlagfogyasztó rendszerint egészében érzékeli a védjegyet, és nem vizsgálja egyenként annak részleteit (a fent hivatkozott SABEL ügyben hozott ítélet 23. pontja és a fent hivatkozott Lloyd Schuhfabrik Meyer ügyben hozott ítélet 25. pontja).
100 A vizuális szempont esetében az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a két ütköző védjegy elemeinek nagy többsége közös:
– a védjegyek címkéje négyszögletes, függőleges, szabályos és azonos méretű, a szegélye vörös, a szélén kerek pontokkal;
– a védjegyek az előtérben a címke függőleges tengelyén egy ülő nő ábrázolásából állnak, akiknek a ruhája hasonló színárnyalatú, mindkettő szoknyát, fehér inget és rongyos szélű vörös sálat visel;
– mindkét ábrázolt nő haja össze van fogva, a jobb fülük mellett virág és díszfésű van;
– mindkét ábrázolt nőnek fedetlen a karja, a fejük balra van fordítva, és okkerszínű falon ülnek;
– mindkét ábrázolt nő fejének közelében, az előtérben olajfaág van;
– a felső sávban az áru nevének beillesztésére üres helyet hagytak, amely a címke külső része felé görbe, a belső része felé domború formájú;
– a védjegy elnevezése fehér keretben, vörös háttérrel a címke alsó részén helyezkedik el;
– e keret formája a címke alsó része felé lapos, a címke belső része felé domború;
– a védjegy elnevezése azonos méretű fehér betűkkel a keret vörös háttere előtt szerepel;
– a nő mögött ugyanazzal a színskálával ábrázolt olajfaligetet ábrázoltak, amelynek a horizontja ugyanakkora részt foglal el.
101 Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a szóban forgó ábrás elemek hasonlósága – mind a színek, mind az ábrázolás szempontjából – jóval jelentősebb, mint a kis különbségek, amelyek csak pontos és kimerítő vizsgálatot követően vehetők észre.
102 A fogalmi szempont esetében az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a megtámadott határozatban maga a fellebbezési tanács (9. és 19. pont) is úgy véli, hogy az ütköző védjegyek között – jóllehet csekély mértékű – fogalmi kapcsolat áll fenn, amely az oltalmazott áruk jellegéhez és eredetéhez kapcsolódik.
103 Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a szóban forgó két védjegy közös elemeinek együttese nagyon hasonló vizuális összbenyomást kelt, mivel a La Española védjegy nagyon pontosan ábrázolja a Carbonell védjegy által közölt üzenet és vizuális benyomás lényegét: jellegzetes ruhát viselő, meghatározott módon ülő nő egy olajfaág közelében, egy olajfaligetből álló háttér előtt, az együttes elrendezése szinte azonos az üres helyek, a színek, az elnevezések feliratának elhelyezése és a felirat kivitelezésének módja tekintetében.
104 Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy ez a hasonló összbenyomás a fogyasztó esetében elkerülhetetlenül az ütköző védjegyek összetévesztésének veszélyét idézi elő.
105 Ezt az összetéveszthetőséget nem csökkenti a különböző szóelemek megléte, mivel ahogy az már korábban megállapításra került, a bejelentett védjegy szóeleme nagyon csekély megkülönböztető képességgel rendelkezik, tekintettel arra, hogy az az áru földrajzi eredetére utal.
106 Emlékeztetni kell ugyanis először arra, hogy átlagos fogyasztónak csak ritkán adódik arra lehetősége, hogy a különböző védjegyeket közvetlenül összehasonlítsa, így kénytelen az azokról alkotott tökéletlen emlékképre hagyatkozni (a fent hivatkozott Lloyd Schuhfabrik Meyer ügyben hozott ítélet 26. pontja). Ez a körülmény a szóban forgó védjegyek vizsgálatánál megnöveli a súlyát azoknak a különösen látható és egyszerű elemeknek, mint a jelen esetben az ütköző védjegyek ábrás elemei (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott CONFORFLEX ügyben hozott ítélet 45. pontját).
107 Meg kell jegyezni másodszor, hogy az, hogy az átlagfogyasztó miként észleli a védjegyet a szóban forgó áruk és szolgáltatások tekintetében, meghatározó szerepet játszik az összetéveszthetőség átfogó értékelése során (a fent hivatkozott SABEL ügyben hozott ítélet 23. pontja és a fent hivatkozott Lloyd Schuhfabrik Meyer ügyben hozott ítélet 25. pontja). Ezen átfogó értékelés során az érintett áruk átlagos fogyasztóiról általában feltételezni kell, hogy szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, azonban tekintettel kell lenni arra is, hogy az átlagos fogyasztó figyelme változó lehet a kérdéses áruk vagy szolgáltatások kategóriájától függően (a fent hivatkozott Lloyd Schuhfabrik Meyer ügyben hozott ítélet 26. pontja).
108 Mivel az olívaolaj Spanyolországban nagyon elterjedt fogyasztási cikk, ezen áruk külső megjelenése tekintetében az átlagos fogyasztó figyelmi szintje alacsony (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑283/04. sz., Georgia-Pacific kontra OHIM [Nyomott minta] ügyben 2007. január 17‑én hozott ítéletének [az EBHT-ban még nem tették közzé] 41. pontját).
109 Harmadszor figyelembe kell venni azt a tényt, ahogyan azt a megtámadott határozatban a fellebbezési tanács elismeri, hogy az olívaolajat a fogyasztó leggyakrabban bevásárlóközpontokban, vagy olyan létesítményekben vásárolja meg, ahol a különböző védjegyek árui sorban, polcokon helyezkednek el. A felperes állítása szerint az ilyen típusú elárusítóhelyeken a fogyasztó nem sok időt veszteget az egymást követő vásárlások között, amelyek az áruház különböző helyein történnek, és nem kéri szóban az általa keresett különböző árukat, hanem saját maga megy oda ahhoz a polchoz, ahol ezek az áruk találhatók, aminek következtében nincs jelentősége az ütköző védjegyek közötti hangzásbeli különbségeknek az áruk megkülönböztetése vonatkozásában. E körülmények között a fogyasztót inkább egy benyomás irányítja, és nem a különböző védjegyek közvetlen összehasonlítása, és gyakran el sem olvassa az egyes olívaolajos üvegeken szereplő valamennyi tájékoztatást. A fogyasztó az esetek többségében egyszerűen azt az üveget választja, amelynek címkéje az általa keresett védjegy vizuális hatását idézi elő számára. E körülmények között az ütköző védjegyek ábrás eleme jut megnövekedett jelentőséghez – a megtámadott határozatban elfogadottakkal ellentétben –, ami fokozza a szóban forgó két védjegy összetéveszthetőségét.
110 Ebben a vonatkozásban meg kell jegyezni, hogy ha az ütköző védjegyeket abból a távolságból és azzal a sebességgel vizsgáljuk, ahogyan a fogyasztó a bevásárlóközpontban kiválasztja az általa keresett árukat, nehezebb felismerni az ütköző megjelölések közötti különbségeket és szembeötlőbbek a hasonlóságok, mivel az átlagos fogyasztó egészében érzékeli a védjegyet, és nem vizsgálja egyenként annak részleteit.
111 Végül figyelembe kell venni azt a körülményt, amely szerint az ütköző megjelölések hasonlóságára és arra a tényre tekintettel, hogy a bejelentett védjegy szóeleme csekély megkülönböztető képességgel rendelkezik, a fogyasztó a bejelentett védjegyet a Carbonell védjegyhez kapcsolódó származtatott védjegyként észlelheti, ami a Carbonell védjeggyel megjelölt olívaolajtól eltérő minőségű olívaolajat jelöl meg (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott CONFORTFLEX ügyben hozott ítélet 61. pontját). Ugyanis ahogy az iratokból kitűnik, a Spanyolországban 1904 óta jelen lévő Carbonell védjegyet a spanyol piacon az olívaolajjal azonosítják, és az említett védjegyet automatikusan azonosítja az általa használt kép.
112 Az előzőekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács tévesen határozott akként, hogy az ütköző védjegyek összetévesztésének bármilyen lehetősége kizárt (24. pont). Az Elsőfokú Bíróság megállapításainak egészéből ezzel ellentétben az következik, hogy az említett védjegyek között fennáll az összetévesztés veszélye.
113 Ebből következően helyt kell adni a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított első jogalapnak.
114 Következésképpen anélkül, hogy szükség volna a második jogalap vizsgálatára, a megtámadott határozatot a 40/94 rendelet 63. cikkének (3) bekezdése alapján meg kell változtatni úgy, hogy a felperes által a fellebbezési tanács előtt benyújtott fellebbezés megalapozott, és ebből következően a felszólalásnak helyt kell adni.
A költségekről
115 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az eljárási szabályzat 136. cikkének 2. §‑a alapján a feleknél a fellebbezési tanács előtti eljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségeket megtérítendő költségeknek kell tekinteni. Az OHIM‑ot és a beavatkozót, mivel pervesztesek lettek, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek – beleértve a fellebbezési tanács előtti eljárással kapcsolatban a felperes részéről szükségszerűen felmerült költségek – viselésére.
A fenti indokok alapján
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) negyedik fellebbezési tanácsának 2004. május 11‑i (R 1109/2000‑4. sz. ügy) határozatát megváltoztatja úgy, hogy a felperes által a fellebbezési tanács előtt benyújtott fellebbezés megalapozott, és ebből következően a felszólalásnak helyt kell adni.
2) Az OHIM‑ot és a beavatkozót kötelezi a költségek viselésére.
Cooke | García-Valdecasas | Ciucă |
Kihirdetve Luxemburgban, a 2007. szeptember 12‑i nyilvános ülésen.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Jogi háttér
A jogvita előzményei
Az eljárás és a felek kereseti kérelmei
Az elfogadhatóságról
Azon kérelem elfogadhatóságáról, hogy az Elsőfokú Bíróság törölje a bejelentett védjegyet, vagy adott esetben rendelkezzen a védjegybejelentés elutasításáról
A felek érvei
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
A felperes képviselője meghatalmazásának terjedelméről
A felek érvei
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
A jogerő elvének alkalmazásáról
A felek érvei
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
Az ügy érdeméről
Előzetes észrevételek
A 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított első jogalapról
A felek érvei
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
– Az ábrás elemek megkülönböztető képességéről
– A szóelemek domináns jellegéről
– A védjegyek hasonlóságáról és az összetéveszthetőségről
A költségekről