2016. 12. 15‑I ÍTÉLET – T‑466/14. SZ. ÜGY

SPANYOLORSZÁG KONTRA BIZOTTSÁG

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (ötödik tanács)

2016. december 15.(*)(1)

„Vámunió – Tonhalból készülő termékek Salvadorból származó behozatala – Behozatali vámok utólagos beszedése – Behozatali vámok beszedésének mellőzése iránti kérelem – A 2913/92/EGK rendelet 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja és 236. cikke – A megfelelő ügyintézéshez való jog a 2454/93/EGK rendelet 872a. cikke keretében – Az illetékes hatóságok észszerűen nem észlelhető hibája”

A T‑466/14. sz. ügyben,

a Spanyol Királyság (képviseli kezdetben: A. Rubio González, később: V. Ester Casas abogado del Estado)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: P. Arenas, A. Caeiros és B.‑R. Killmann, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

a behozatali vámok elengedését egy konkrét esetben bizonyos összeg tekintetében igazoltnak nyilvánító, de egy másik összeg tekintetében annak igazolatlanságát megállapító (REM 02/2013), 2014. április 14‑i C(2014) 2363 final bizottsági határozatnak a 14 417 193,41 euró összegű behozatali vám visszatérítésének az igazolatlanságát megállapító részében való megsemmisítése iránti, az EUMSZ 263. cikken alapuló kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács),

tagjai a tanácskozás során: A. Dittrich elnök, J. Schwarcz (előadó) és V. Tomljenović bírák,

hivatalvezető: J. Palacio González tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2016. április 6‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita alapját képező tényállás

1        A Calvo csoporthoz tartozó két spanyolországi székhelyű társaság, a Calvo Conservas, SL és a Calvo Distribución Alimentaria, SL (a továbbiakban együttesen: adós) 2007 és 2009 között tonhal feldolgozásából származó termékeket importált Spanyolországba, nevezetesen tonhalkonzerveket és fagyasztott tonhalfilét, melyeket Salvadorból származónak jelentettek be (a továbbiakban: vitatott importok).

2        Az adós kérelmezte a spanyol vámhatóságoknál az általános tarifális preferenciarendszernek (GSP) a vitatott importokra való alkalmazását, ami azzal járt, hogy a 24%‑os közös vámtarifát felfüggesztik, ha benyújtják azokat a FORM „A” származási bizonyítványokat, amelyeket a salvadori vámhatóságok állítottak ki az exportőr által előterjesztett kérelemre, mely exportőr egy a Calvo csoporthoz tartozó másik társaság volt, a Calvo Conservas Salvador, SA de CV, amely a salvadori vámhatóságok számára benyújtotta azokat a dokumentumokat, amelyek a GSP‑hez szükséges módon tanúsítják a termékek származását.

3        A spanyol vámhatóságok az adós által benyújtott származási bizonyítványok alapján elismerték a termékek salvadori származását, és az adós kérelmére hozzájárultak ahhoz, hogy a vitatott importok preferenciális tarifális bánásmódban részesüljenek.

4        Az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) és az Európai Unió számos tagállamának a képviselői 2009. november 8‑tól 20‑ig vizsgálatot folytattak Salvadorban, mivel a tonhal feldolgozásából származó termékek behozatala területén csalás gyanúja merült fel.

5        Az OLAF 2009. június 2‑i és december 9‑i vizsgálati jelentéseiből, valamint a 2010. szeptember 16‑i végső jelentéséből kitűnik, hogy a GSP szabályait nem tartották be. Számos szabálytalanságot állapítottak meg a vitatott importok származását illetően. E szabálytalanságok abban valósultak meg, hogy a GSP tekintetében nem megfelelő származási bizonyítványokat használtak, nem tartották be azon feltételt, amely szerint a hajók legénységének legalább 75%‑ban a kedvezményezett ország vagy a tagállamok állampolgáraiból kell állnia ahhoz, hogy a hajót a kedvezményezett ország honosságával rendelkezőnek lehessen tekinteni, valamint a Montelape és a Montealegre tonhalászhajók tekintetében, amelyek a Calvo csoporthoz tartoztak, kétféle lobogót is használtak, nevezetesen a salvadori és a seychelle‑szigeteki lobogót, így e két hajót honosság nélkülinek kellett tekinteni, következésképpen az azok által kihalászott tonhalak nem minősülhettek salvadori származásúnak.

6        A Montelape és a Montealegre tonhalászhajók kettős lobogójához kapcsolódó szabálytalanság tekintetében az OLAF vizsgálatot folytatott a Calvo csoporthoz tartozó társaságnak, a Calvopesca, SA‑nak nyújtott halászati strukturális alapok felhasználásának az ellenőrzése céljából. Az OLAF végső jelentése megállapította, hogy e hajók tekintetében, melyeket a Seychelles‑szigeteken lajstromoztak, súlyos szabálytalanságokat követtek el a halászati strukturális alapok finanszírozásának a megszerzése érdekében, és e hajók lobogóját két éven át tartó üzemelést követően salvadori lobogóra cserélték annak érdekében, hogy a kihalászott halmennyiséget salvadori származásúnak tüntessék fel a GSP preferenciális tarifális bánásmódjában való részesülés érdekében.

7        A spanyol hatóságok 2010‑ben az OLAF jelentései nyomán a behozatali vámok utólagos beszedésére vonatkozó eljárást indítottak, és a vitatott importokra a 24%‑os közös vámtarifát alkalmazták. A követelt vám összege 15 292 471,19 eurót tett ki.

8        A megfizetésért felelős személy 2011. július 1‑jén az importvámok elengedése iránti kérelmet terjesztett elő a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL 1992. L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.; a továbbiakban: Vámkódex) 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 236. cikke alapján.

9        Miután az Európai Bizottság a megfizetésért felelős személyt arról értesítette, hogy kedvezőtlen véleményt kíván elfogadni, az említett személy egy 2012. szeptember 5‑én kelt levélben visszavonta a vámok elengedése iránti kérelmét.

10      A Bizottság ezt követően 2012. szeptember 10‑én értesítette a megfizetésért felelős személyt arról, hogy úgy tekinti, hogy a vámok elengedésére vonatkozó dossziét nem nyitották meg.

11      A spanyol hatóságok 2013. január 16‑án hivatalból a vámok elengedése iránti kérelmet terjesztettek a Bizottság elé a Vámkódexnek a 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 236. cikke alapján.

12      A megfizetésért felelős személy úgy vélte, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 236. cikkében előírt feltételek teljesülnek, és az okfejtést megosztotta a spanyol hatóságokkal, de ellenezte, hogy a dossziét a Bizottság elé terjesszék az Audiencia Nacional (központi bíróság, Spanyolország) 2012. május 21‑i ítélete alapján, amely azt állapította meg, hogy a GSP preferenciális tarifális bánásmódjának a kedvezménye a jelen ügyben megadható. Álláspontja szerint ugyanis a dossziét a nemzeti hatóságok elé kellett volna terjeszteni, mivel adott esetben előzetes döntéshozatal iránti kérelem terjeszthető a Bíróság elé.

13      A Bizottság ugyanakkor megállapította, hogy a spanyol bíróság határozata nem jár azzal a hatással, hogy ne fogadhatna el határozatot a saját hatáskörébe tartozó területen.

14      A Bizottság 2013. február 13‑án, július 16‑án és október 8‑án kiegészítő információkat kért, amelyeket a spanyol hatóságok rendelkezésre bocsátottak. A megfizetésért felelős személy ezen információkérésekről értesült, és a spanyol hatóságok által megküldeni kívánt válaszra vonatkozóan észrevételeket tehetett.

15      A Bizottság a Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2‑i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (HL 1993. L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o.) 872a. cikke alapján a 2010. december 10‑i levélben felhívta a megfizetésért felelős személyt arra, hogy tegye meg az észrevételeit azokra a jogi és ténybeli kérdésekre vonatkozóan, amelyek a kérelmének az elutasításához vezethetnek (a továbbiakban: kifogásközlés).

16      A megfizetésért felelős személy egy 2014. január 9‑i keltezésű levélben azt állította, hogy a salvadori hatóságok hibát követtek el. A saját jóhiszeműségére hivatkozott, és arra, hogy betartotta a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó rendelkezéseket. Ezenfelül kifogásolta a Bizottság által a zászlóra vonatkozó rendelkezéseket érintően alkalmazott értelmezést, és hangsúlyozta a 2454/93 rendelet 68. cikkének (2) bekezdésében a hajó legénységének az összetételére vonatkozóan előírt kritériumnak való megfelelés nehézségét. Végezetül azzal érvelt, hogy a Bizottság nem továbbította a megfelelő bélyegzőlenyomatokat a salvadori hatóságoknak, és nem tartotta tiszteletben a védelemhez való jogát, mivel nem továbbította a számára az összes olyan dokumentumot, amelyekre a határozatát alapította.

17      2014. február 7‑én a 2454/93 rendelet 873. cikke alapján a tagállamok képviselőiből álló szakértői csoport találkozót tartott a dosszié vizsgálata céljából.

18      A Bizottság a 2014. április 14‑i C(2014) 2363 final határozatban megállapította, hogy egy konkrét esetben bizonyos összeg tekintetében a behozatali vámok elengedése igazolt, de egy másik összeg tekintetében nem (REM 02/2013) (a továbbiakban: megtámadott határozat).

19      A megtámadott határozat (27) preambulumbekezdésében a Bizottság emlékeztet arra, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében a hibás igazolásnak a harmadik országok vámhatóságai által való kiállítása olyan hibának minősül, amelyet a gazdasági szereplő észszerűen nem észlelhetett, mivel ezen utóbbi a maga részéről jóhiszeműen járt el, és betartotta a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó hatályos szabályozásban előírt rendelkezéseket.

20      A hiba észlelhető jellegére vonatkozó feltétel tekintetében a Bizottság a megtámadott határozat (28) preambulumbekezdésében megállapítja, hogy a salvadori hatóságok hibát követtek el azáltal, hogy a FORM „A” származási bizonyítványt a 2454/93 rendelet figyelmen kívül hagyásával állították ki. A megtámadott határozat (30)–(32) preambulumbekezdésében a Bizottság azt állítja, hogy nem követett el hibát sem a bélyegzőlenyomatoknak a salvadori hatóságok számára való továbbításakor, sem pedig a határozata alapjául szolgáló dokumentumoknak a közlésekor. Az előbbi vonatkozásában azzal érvel, hogy még ha ilyen hibát meg is lehetne állapítani, annak csak akkor lenne bármilyen relevanciája, ha a származási bizonyítványokat meghamisították volna. Márpedig erről nincs szó. Az utóbbi tekintetében megerősíti, hogy minden szükséges dokumentumot továbbított a megfizetésért felelős személynek, és megadta a számára a lehetőséget arra, hogy a dokumentumokra vonatkozóan észrevételeket tegyen.

21      A Bizottság emlékeztet arra, hogy ezen első feltétel értékelése során az adott ügy valamennyi körülményét, a hiba jellegét, valamint a megfizetésért felelős személy tapasztalatát és gondosságát is figyelembe kell vennie. Hozzáfűzi, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a hiba jellegét az alkalmazandó szabályozás összetettségére tekintettel kell értékelni. Márpedig egyrészt a Bizottság a megtámadott határozat (35) preambulumbekezdésében megállapítja, hogy a megfizetésért felelős személy megsértette a származási szabályokat azáltal, hogy nem biztosította annak a követelménynek a teljesítését, hogy a tonhalat kifogó hajó legénységének legalább 75%‑ban az Unió tagállamainak vagy a kedvezményezett országnak az állampolgáraiból kell állnia. Ezenfelül a megtámadott határozat (36) és (37) preambulumbekezdésében megállapítja, hogy a preferenciális tarifális bánásmódot nem megfelelő bizonyítványok alapján biztosították, mégpedig EUR.1 bizonyítványok alapján, amelyeket a seychelles‑szigeteki és elefántcsontparti hatóságok állítottak ki, valamint olyan nem preferenciális származási bizonyítványok alapján, amelyeket Spanyolország és Franciaország kereskedelmi kamarái állítottak ki. E helyzetekben nem volt lehetséges a tonhal származásának a megállapítása. Márpedig, mivel az exportőr a Calvo csoport tagja, amely csoporthoz a megfizetésért felelős személy is tartozik, az említett személynek a hibát észlelnie kellett volna. A megtámadott határozat (38) preambulumbekezdésében azonban a Bizottság úgy véli, hogy a Panama által kiállított származás bizonyítványok tekintetében, mely ország Salvadorral együtt a II. regionális csoportba tartozik, a megfizetésért felelős személy nem tudhatta, hogy azokat a salvadori hatóságok megfelelő módon állították‑e ki.

22      A megfizetésért felelős személy jóhiszeműségére vonatkozó második feltételt illetően a Bizottság a megtámadott határozat (40) és (41) preambulumbekezdésében megállapítja, hogy a megfizetésért felelős személy tevékenységére, és arra tekintettel, hogy olyan csoporthoz tartozik, amely több kontinensen tevékenykedik, és ezért különböző szabályokat kell betartania, nem bizonyította azt, hogy a szükséges gondossággal járt el a hajó legénységének az összetételére vonatkozó feltételnek való megfelelés tekintetében.

23      A megtámadott határozat (42) preambulumbekezdésében a Bizottság annak hangsúlyozásával folytatja, hogy bizonyos esetekben az exportőr egyidejűleg olyan nem preferenciális származási bizonyítványokat nyújtott be, amelyeket Spanyolország és Franciaország kereskedelmi kamarái állítottak ki, és az egyrészről az afrikai, karibi és csendes‑óceáni államok között és másrészről az Európai Közösség és tagállamai között létrejött, 2000. június 23‑án Cotonouban aláírt és a 2002. december 19‑i 2003/159/EK tanácsi határozattal (HL 2003. L 65., 27. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 46. kötet, 121. o.) jóváhagyott partnerségi megállapodáshoz (HL 2000. L 317., 3. o.) kapcsolódó, nem az uniós vámhatóságok által kiállított EUR.1 bizonyítványokat, vagy egyidejűleg a seychelles‑szigeteki hatóságok által kiállított EUR.1 bizonyítványokat, és a panamai hatóságok általi kiállított FORM „A” bizonyítványokat. A megfizetésért felelős személy azáltal, hogy olyan származási bizonyítványokat nyújtott be, amelyek nem teszik lehetővé a tonhal származásának a megállapítását, figyelmen kívül hagyta a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó rendelkezéseket és az alkalmazandó származási szabályokat.

24      Végezetül a Bizottság a megtámadott határozat (43)–(45) preambulumbekezdésében megállapítja, hogy a Calvo csoporthoz tartozó két tonhalászhajó kettős lobogót használt, és azokat két államban lajstromozták, jóllehet az uniós szabályozás a preferenciális tarifális bánásmódban való részesüléshez egyértelműen azt követeli meg, hogy minden hajót egyetlen országban lajstromozzanak, és ennek az országnak a lobogója alatt hajózzon. A megfizetésért felelős személy azáltal, hogy nem tartotta tiszteletben a 2454/93 rendelet 68. cikkének (2) bekezdését, megszegte az elvárt gondosságra vonatkozó kötelezettségét.

25      Következésképpen a Bizottság megállapította, hogy a 230 879,88 euró összegű behozatali vám elengedése igazolt azon importok vonatkozásában, amelyek esetében a Salvadorban feldolgozott tonhal származására vonatkozó bizonyíték a panamai hatóságok által kiállított FORM „A” származási bizonyítványon alapult, de a behozatali vámok elengedése nem igazolt azon 14 417 193,41 eurós összeg tekintetében, amely esetében ez nem teljesül.

 Az eljárás és a felek kérelmei

26      A Spanyol Királyság a Törvényszék Hivatalához 2014. június 24‑én benyújtott keresetlevéllel előterjesztette a jelen keresetet. A Bizottság 2014. szeptember 18‑án előterjesztette ellenkérelmét. A Spanyol Királyság 2014. november 17‑én előterjesztette a választ, a Bizottság pedig 2015. január 22‑én benyújtotta a viszonválaszt.

27      Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (ötödik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát.

28      A 2016. április 6‑i tárgyaláson a Törvényszék meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék kérdéseire adott válaszait.

29      A Spanyol Királyság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot abban a részében, amelyben az megállapítja, hogy a 14 417 193,41 euró összegű behozatali vám elengedése nem igazolt;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

30      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet teljes egészében;

–        a Spanyol Királyságot kötelezze a költségek viselésére.

 A felek érvei

31      A Spanyol Királyság a keresetének alátámasztása érdekében két jogalapra hivatkozik. Az első jogalap a megfelelő ügyintézéshez való jog megsértésén alapul a 2454/93 rendelet 872a. cikkével összefüggésben, a második jogalap pedig a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának a megsértésén alapul.

 Az első, a megfelelő ügyintézéshez való jognak a 2454/93 rendelet 872a. cikke keretében való megsértésére alapított jogalapról

32      A Spanyol Királyság azzal érvel, hogy az előzetesen nem közölt indokokon alapuló határozat sérti a megfelelő ügyintézéshez való jogot a 2454/93 rendelet 872a. cikke keretében, valamint sérti az Európai Unió Alapjogi Chartájának a 41. cikkét.

33      A Spanyol Királyság hangsúlyozza, hogy a behozatali vámok elengedése iránti eljárás keretében a 2454/93 rendelet 872a. cikke előírja, hogy amennyiben a Bizottság kedvezőtlen határozat meghozatalát tervezi, köteles írásban közölni a kifogásait, és az alapul vett dokumentumokat annak érdekében, hogy lehetővé tegye az érdekelt számára az álláspontja kifejtését. A Spanyol Királyság a Bizottság által a megfizetésért felelős személyhez intézett három kérelemre tekintettel, melyek arra vonatkoztak, hogy nyújtson be kiegészítő információkat, úgy véli, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja által a behozatali vámok elengedésére vonatkozóan előírt három feltétel teljes elemzésére sor került, és a kifogásközlésben nem említett feltételeket teljesítettnek kell tekinteni.

34      A Bizottság a kifogásközlésben kizárólag arra a feltételre vonatkozóan fogalmazott meg kifogásokat, hogy a megfizetésért felelős személy számára lehetségesnek kell lennie annak, hogy a hibát észlelje, és nem tért ki a jóhiszeműségre és a vámáru nyilatkozatra vonatkozó szabályozásnak való megfelelést érintő feltételekre. Ugyanakkor ezen utóbbi feltételeket a megtámadott határozat (40)–(42) preambulumbekezdésében elemezte, ily módon megsértve az Alapjogi Charta 41. cikkét.

35      A Spanyol Királyság a válaszában úgy véli, hogy a származási szabályok megsértésének a kifogásközlésben való említése nem elég, hiszen olyan feltételről van szó, amely meghatározza a behozatali vámok elengedésére irányuló eljárás megindítását. Azt állítja, hogy az, hogy a Bizottság a kifogásközléshez a jóhiszeműséggel és a vámáru‑nyilatkozatot érintő szabályozással összefüggő feltételeknek való megfelelésre vonatkozó dokumentumokat mellékelt, nem pótolhatja a megtámadott határozat indokolásának a hiányát. Ezenfelül megállapítja, hogy az, hogy a megfizetésért felelős személy által a kifogásközlésre adott válasz a jóhiszeműségre és a vámáru nyilatkozatra vonatkozó észrevételeket tartalmaz, nem jelenti azt, hogy az említett kifogásközlésnek megfelelő volt az indokolása. Végezetül az eljárás eltérő eredményre vezethetett volna, mivel a hiba nem volt észlelhető, és az exportőr nem ismertette helytelen módon a tényeket.

36      A Bizottság arra hivatkozik, hogy teljesítette a 2454/93 rendelet 872a. cikkében előírt kötelezettséget azáltal, hogy a megfizetésért felelős személlyel közölte a kifogásokat és rendelkezésére bocsátotta a kifogásai alapjául szolgáló valamennyi dokumentumot, az említett személy pedig a 2014. január 9‑i levélben megtette az észrevételeit többek között a jóhiszeműségre vonatkozóan. A Bizottság azzal érvel, hogy a kifogásközlés a jóhiszeműséget és a vámáru‑nyilatkozatot érintő feltételekre vonatkozott. Megállapítja, hogy a kifogásközlés egy teljes bekezdést tartalmaz a megfizetésért felelős személy jóhiszeműségére vonatkozóan, mivel e feltétel az álláspontja szerint elválaszthatatlan a hiba észlelhető jellegétől. Ha ugyanis a megfizetésért felelős személy értesült a hibáról, és kérelmezte a preferenciális tarifális bánásmódot, e személyt nem lehet jóhiszeműnek tekinteni, mivel a jóhiszeműségre csak akkor lehet hivatkozni, ha a megfizetésért felelős személy a szabályozás valamennyi rendelkezésének megfelelt. A Bizottságnak ezért az a véleménye, hogy az indokolási kötelezettségnek eleget tett a megfizetésért felelős személy gondosságának és a hiba észlelhető jellegének a vizsgálatával.

37      A Bizottság úgy véli, hogy mind a megtámadott határozat, mind a kifogásközlés említi a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó szabályozás betartását érintő feltételt, és a megfizetésért felelős személy a 2014. január 9‑i levélben előterjesztette az erre vonatkozó észrevételeit, így nem hivatkozhat a meghallgatáshoz való jogának a megsértésére. Megállapítja, hogy az indokolási kötelezettség terjedelmét többek között annak kontextusára tekintettel kell értékelni, így tehát a kifogásközléshez mellékelt dokumentumokra figyelemmel, melyek többek között a jóhiszeműség és a vámáru‑nyilatkozat feltételeinek a származási szabályokra tekintettel való betartására vonatkoztak.

38      A Bizottság ezenfelül kitartóan arra hivatkozik, hogy a meghallgatáshoz való jog megsértése csak abban az esetben vonja maga után a megtámadott határozat megsértését, ha e szabálytalanság hiányában az eljárás eltérő eredményhez vezethetett volna. Márpedig, mivel a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételek kumulatívak, a Bizottság álláspontja szerint az a körülmény, hogy a megtámadott határozat kifejti azt, hogy a hivatkozott hiba a jelen ügyben a megfizetésért felelős személy számára észlelhető volt, elég a behozatali vámok elengedése megtagadásának az igazolásához. Ezenfelül semmi nem utal arra, hogy a megfizetésért felelős személynek voltak olyan más észrevételei, amelyek eltérő határozat elfogadásához vezethettek volna.

39      A védelemhez való jog tiszteletben tartása az uniós jog egyik alapelve, mely a teljes eljárásban való meghallgatáshoz való jog szerves részét képezi (2008. december 18‑i Sopropé‑ítélet, C‑349/07, EU:C:2008:746, 33. és 36. pont; 2014. július 3‑i Kamino International Logistics és Datema Hellmann Worlwide Logistics ítélet, C‑129/13 és C‑130/13, EU:C:2014:2041, 28. pont).

40      A bármely eljárásban történő meghallgatáshoz való jogot nemcsak az Alapjogi Charta 47. és 48. cikke írja elő, amely biztosítja a védelemhez való jognak és a méltányos eljáráshoz való jognak a valamennyi bírósági eljárás keretében történő tiszteletben tartását, hanem a Charta 41. cikke is, amely a megfelelő ügyintézéshez való jogot biztosítja. Az említett 41. cikk (2) bekezdése előírja, hogy a megfelelő ügyintézéshez való ezen jog magában foglalja többek közt mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák (2014. július 3‑i Kamino International Logistics és Datema Hellmann Worlwide Logistics ítélet, C‑129/13 és C‑130/13, EU:C:2014:2041, 29. pont).

41      Ezen elv szerint, amelyet alkalmazni kell, ha a közigazgatási szervek valamely személlyel szemben olyan aktus meghozatalát helyezik kilátásba, amely e személynek sérelmet okoz (2008. december 18‑i Sopropé‑ítélet, C‑349/07, EU:C:2008:746, 36. pont; 2014. július 3‑i Kamino International Logistics és Datema Hellmann Worlwide Logistics ítélet, C‑129/13 és C‑130/13, EU:C:2014:2041, 30. pont), azon határozatok címzettjei számára, amelyek e címzettek érdekeit érzékelhetően érintik, lehetővé kell tenni, hogy hasznosan kifejthessék álláspontjukat azon elemekkel kapcsolatban, amelyekre a közigazgatási szerv határozatát alapozni kívánja (2008. december 8‑i Sopropé‑ítélet, C‑349/07, EU:C:2008:746, 37. pont).

42      Emlékeztetni kell arra is, hogy a vámok területén a védelemhez való jogot a 2454/93 rendelet 872a. cikkének a rendelkezései biztosítják, amelyek azt írják elő, hogy ha a Bizottság a 872. és 873. cikkben meghatározott eljárás során bármikor kedvezőtlen döntést szándékozik hozni az előterjesztett ügyben érintett személlyel szemben, kifogásait írásban közölnie kell az érintettel, csatolva minden olyan okmányt, amelyekre a kifogásokat alapozza, és a Bizottság elé terjesztett ügyben érintett személynek álláspontját a kifogás megküldésének időpontjától számított egy hónapon belül írásban kell kifejtenie, és ha e határidőn belül nem közli álláspontját, úgy kell tekinteni, mintha lemondott volna állásfoglalási jogáról.

43      E megfontolásokra figyelemmel kell a kereset első jogalapját megvizsgálni.

44      A jelen ügyben a Bizottság a megfizetésért felelős személyhez kifogásközlést intézett, amelyre e személy válaszolt (lásd a fenti 15. és 16. pontot).

45      A Spanyol Királyság azonban lényegében azt állítja, hogy mivel a kifogásközlés nem vonatkozott a megfizetésért felelős személy jóhiszeműségét és a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó szabályozás betartását érintő feltételekre, ebből arra kell következtetni, hogy a Bizottságnak nem volt kifogása a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának e két alkalmazási feltételét illetően, és úgy kell tekinteni, hogy a megfizetésért felelős személy e feltételeket teljesítette. A Bizottság azzal, hogy e vonatkozásokat megvizsgálta a megtámadott határozat (40)–(42) preambulumbekezdésében, megsértette az Alapjogi Charta 41. cikkét, figyelmen kívül hagyva a meghallgatásnak a megfizetésért felelős személyt megillető jogát.

46      Anélkül, hogy szükséges lenne határozni arról, hogy a meghallgatáshoz való jog megsértésére alapított jogalap elfogadható‑e a Spanyol Királyság azon lehetősége tekintetében, hogy a megfizetésért felelős személyt érintő ilyen jogsértésre hivatkozzon, mivel jellegében szubjektív jogsértésről van szó (lásd analógia útján: 2010. július 1‑jei Nuova Terni Industrie Chimiche kontra Bizottság ítélet, T‑64/08, nem tették közzé, EU:T:2010:270, 186. pont), az első jogalapot mindenesetre el kell utasítani megalapozatlanság miatt.

47      Először is e tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerint a hatóságok nem intézkednek a behozatali vám utólagos könyvelésbe vétele iránt, ha három konjunktív feltétel teljesül. Ehhez először is az szükséges, hogy a vámot az illetékes hatóságok hibájából ne fizessék be, a hatóságok által elkövetett hibának továbbá olyannak kell lennie, amelyet a megfizetésért felelős jóhiszemű személy észszerűen nem észlelhetett, és végül e személynek teljesítenie kell a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó hatályos jogszabályokban megállapított rendelkezéséket. Amennyiben ezek a feltételek teljesülnek, a megfizetésért felelős személynek jog van ahhoz, hogy tekintetében mellőzzék az utólagos vámbeszedést (lásd: 2007. október 18‑i Agrover‑ítélet, C‑173/06, EU:C:2007:612, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2011. december 15‑i Afasia Knits Deutschland ítélet, C‑409/10, EU:C:2011:843, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48      Az első feltétellel kapcsolatban emlékeztetni kell, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának célja, hogy védelmezze a megfizetésért felelős személynek a vám beszedéséről vagy annak mellőzéséről szóló határozat alapjául szolgáló valamennyi körülmény megalapozottságába vetett jogos bizalmát. A megfizetésért felelős személy jogos bizalma kizárólag akkor méltó az e rendelkezés által biztosított védelemre, ha maguk az illetékes hatóságok adtak alapot a megfizetésért felelős személy bizalmára. Így tehát csak olyan hibák alapozzák meg az utólagos vámbeszedés mellőzéséhez fűződő jogot, amelyek az illetékes hatóságok tevőleges magatartására vezethetők vissza (lásd: 2007. október 18‑i Agrover‑ítélet, C‑173/06, EU:C:2007:612, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49      Ami a fent említett második feltételt illeti, az illetékes vámhatóságok által elkövetett hiba észlelhetőségét a hiba jellege, az érintett piaci szereplők szakmai tapasztalata és az általuk tanúsított gondosság figyelembevételével kell megítélni. A hiba jellegét a szóban forgó szabályozás összetettsége vagy éppen ellenkezőleg, annak kellőképpen egyszerű volta és azon idő alapján kell megítélni, amelyen át a hatóságok kitartottak a hibájuk mellett (lásd: 2007. október 18‑i Agrover‑ítélet, C‑173/06, EU:C:2007:612, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50      A harmadik feltétellel kapcsolatban a nyilatkozattevő köteles az illetékes vámhatóságok rendelkezésére bocsátani az uniós és nemzeti jogszabályok által előírt összes szükséges információt, és a vámhatóságok adott esetben ezeket kiegészítik vagy átfogalmazzák az érintett árura kért vámkezelés függvényében (2007. október 18‑i Agrover‑ítélet, C‑173/06, EU:C:2007:612, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51      Meg kell állapítani, hogy a Spanyol Királyság állításaival ellentétben a kifogásközlésből, és különösen annak B részéből, melynek címe először is a hiba észlelhető jellegére vonatkozó feltételre, másodszor a megfizetésért felelős személy jóhiszeműségére, és harmadszor arra utal, hogy ezen utóbbi személy a vámáru‑nyilatkozatásra vonatkozóan hatályban lévő szabályozás rendelkezéseinek megfelelt, az következik, hogy a Bizottság többek között úgy vélte, hogy annak értékeléséhez, hogy a megfizetésért felelős személy jóhiszemű volt‑e, meg kell vizsgálni azt, hogy észlelhette‑e a salvadori hatóságok által elkövetett hibát.

52      Ennek tükrében a Bizottság feltette azt a kérdést, hogy a tények puszta elemzése alapján lehetséges volt‑e az említett hatóságok hibájának a felfedezése. A Bizottság nyilvánvalóan kapcsolatba hozta a megfizetésért felelős személynek a saját jóhiszeműségére való hivatkozását, és azt a kérdést, hogy milyen mértékben tájékozódott vagy tájékozódhatott a hibáról. Hozzá kell fűzni, hogy a megfizetésért felelős személynek a 2014. január 9‑i válaszából az tűnik ki, hogy ezen utóbbi személy az említett állításokat így is értelmezte, és külön információkat szolgáltatott a jóhiszeműségére, valamint ezenfelül arra vonatkozóan, hogy megfelelt a releváns szabályozás követelményeinek.

53      Konkrétabban a hajó legénységének összetétele tekintetében annak a megállapításához, hogy a megfizetésért felelős személy alkalmazhatta volna helyesen a származási szabályokkal kapcsolatban a preferenciális tarifális bánásmódot érintő szabályozást, és ellenőriznie kellett volna, hogy e preferenciális bánásmód szabályai teljesülnek, a Bizottság figyelembe vette a megfizetésért felelős személy tevékenységét, és azt, hogy különböző óceánok és tengerek területén tevékenykedik, melyekre különböző szabályok vonatkoznak. A Bizottság azt állapította meg, hogy a kérdéses szabályozás nem minősíthető összetettnek. Álláspontja szerint az exportőr a jelen ügyben észlelhette a salvadori hatóságok hibáját.

54      A kifogott halmennyiség származására vonatkozó bizonyíték tekintetében a Bizottság megállapította, hogy a megfizetésért felelős személynek tudnia kellett volna, hogy a benyújtott bizonyítványok a regionális kumuláció tekintetében nem megfelelő dokumentumok, és azok a termékek, amelyekre vonatkozóan a salvadori hatóságok kiállították a FORM „A” származási bizonyítványt, nem felelnek meg a preferenciális származás elismeréséhez szükséges feltételeknek, és a Bizottság ebből arra a következtetésre jutott, hogy az exportőr észlelhette a salvadori hatóságok által elkövetett hibát.

55      A két hajó kettős lobogóját illetően, amelyet a fenti 6. pont említ, a Bizottság megállapította, hogy mivel a megfizetésért felelős személy ugyanahhoz a csoporthoz tartozik, mint e hajók tulajdonosa, tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy e hajók a Seychelles‑szigeteken is lajstromozásra kerültek, és ismeretekkel kellett volna, hogy rendelkezzen az e tekintetben alkalmazandó szabályokról, melyek nem minősíthetők összetettnek.

56      A megfizetésért felelős személy szakmai tapasztalatával kapcsolatban a Bizottság hangsúlyozta, hogy olyan csoporthoz tartozik, amely a halászathoz, valamint a hal alapú élelmiszeripari termékek előkészítéséhez, gyártásához, csomagolásához és forgalmazásához kapcsolódó tevékenységek területén vezető helyzetben van.

57      Ami a megfizetésért felelős személy esetleges gondosságát illeti, a Bizottság a fenti 53–56. pontból következő számos megállapítást és következtetést ismertetett, majd mindebből arra a következtetésre jutott, hogy e személy nem bizonyította azt a gondosságot, amely egy szakértelemmel rendelkező gazdasági szereplőtől elvárható, és a vámhatóságoknak nem nyújtotta be az összes olyan szükséges információt, amelyet a kérdéses áruk vámkezelésére vonatkozó uniós szabályok előírnak.

58      E körülmények között a kifogásközlés a fenti 47. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően kellőképpen világos és teljes módon tartalmazza azokat az indokokat, amelyek a Bizottságot annak megállapítására vezették, hogy a salvadori vámhatóságok által elkövetett hiba egy jóhiszemű gazdasági szereplő számára könnyen észlelhető volt. Következésképpen a Spanyol Királyság nem állíthatja, hogy a megfizetésért felelős személyt megillető, meghallgatáshoz való jogot megsértették az említett személy jóhiszeműségére vonatkozó kifogás hiánya miatt.

59      Meg kell továbbá állapítani, hogy a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó szabályozás betartására vonatkozó feltételt illetően a Bizottság a kifogásközlésben világosan és részletesen kifejtette azokat az okokat, amelyek miatt úgy véli, hogy azok nem teljesültek. Amint ugyanis azt a Bizottság hangsúlyozza, a kifogásközlés azt a közlést tartalmazza, amely szerint úgy véli, hogy a megfizetésért felelős személy nem tartotta be a 2454/93 rendelet IV. címének a GSP uniós származási szabályaival kapcsolatos 2. fejezetében foglalt, származási szabályokra vonatkozó rendelkezéseket. Ez a megállapítás a kifogásközlésben azt a ténymegállapítást követte, hogy az exportőr, aki ugyanahhoz a vállalkozáscsoporthoz tartozik, mint a megfizetésért felelős személy, tudhatta volna, hogy a felhasznált bizonyítványok nem megfelelőek a regionális kumulációban való részesüléshez, hogy a salvadori hatóságok által kiállított FORM „A” származási bizonyítványok tárgyát képező termékek nem felelnek meg ahhoz, hogy preferenciális származásként elismerjék Salvadort, és hogy a termékek nem részesülhetnek az uniós szabályozás által előírt referenciális tarifális bánásmódban.

60      A Bizottság ezen megállapításaival kételyeinek adott hangot azt illetően, hogy a megfizetésért felelős személy betartotta a vámáru‑nyilatkozatokra vonatkozó szabályozást. Az Unióba importált termékek származására vonatkozó szabályoknak a preferenciális tarifális bánásmódban való részesülés érdekében való hibás alkalmazása ugyanis hatással van az e termékekre vonatkozó vámáru‑nyilatkozatra, hiszen ezen áruk e nyilatkozatban hibás módon kerülnek egy olyan rendszer keretébe, amely azokra nem alkalmazható.

61      Így a 2454/93 rendelet 84. cikke előírja, hogy a származási bizonyítványt az importáló tagállam vámhatóságainál a Vámkódex 62. cikkének rendelkezéseiben meghatározott eljárásoknak megfelelően nyújtják be. Márpedig ezen utóbbi cikk az írásbeli vámáru‑nyilatkozatra vonatkozik. Azt írja elő, hogy a vámáru‑nyilatkozatot az erre a célra előírt hivatalos mintának megfelelő nyomtatvány felhasználásával kell elkészíteni, azt alá kell írni, és annak tartalmaznia kell minden olyan adatot, amelyek az azon vámeljárásra vonatkozó rendelkezések alkalmazásához szükségesek, amelyre az árut bejelentik, és ahhoz mellékelni kell azokat az iratokat, amelyek az azon vámeljárásra vonatkozó rendelkezések alkalmazásához szükségesek, amelyre az árut bejelentették. Az importőrnek ahhoz, hogy az importált termékek származása alapján megszerezze a preferenciális tarifális bánásmódot, a Vámkódex 62. cikkének és a 2454/93 rendelet 84. cikkének az együttes alkalmazásával a vámáru‑nyilatkozatához egy megfelelő FORM „A” származási bizonyítványt kell csatolnia.

62      Következésképpen az importált termékek származására vonatkozó szabályok megsértése a vámáru‑nyilatkozatot érintő szabályozás megsértését vonja maga után.

63      Így el kell utasítani a Spanyol Királyság azon érvelését, amely szerint a származási szabályoknak való meg nem felelésnek a kifogásközlésben való említése nem elég, hiszen arról a feltételről van szó, amely meghatározza a behozatali vámok elengedése iránti eljárás megindítását, mivel ha az a körülmény, hogy a származási bizonyítványokat a salvadori hatóságok nem megfelelően állították ki, ténylegesen az oka annak, hogy a spanyol vámhatóságoknak az OLAF jelentései nyomán meg kellett indítaniuk az utólagos vámbeszedési eljárást, ez a körülmény a termékek származására és a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó szabályozásnak a megfizetésért felelős személy általi be nem tartása körébe is tartozik.

64      Ezenfelül, bár a Bizottság említette a kifogásközléshez mellékelhető, az említett kifogások alapjául szolgáló dokumentumok kérdését, meg kell állapítani, hogy a Spanyol Királyság nem kifogásolja vele szemben azt, hogy nem továbbította a számára azokat a dokumentumokat, amelyek szükségesek lettek volna a megfizetésért felelős személy védelemhez való jogának a megóvásához. Ezenfelül a Spanyol Királyság a válaszban annak a megállapítására szorítkozik, hogy a Bizottság a kifogásait alátámaszthatja azokkal a dokumentumokkal, amelyeket a kifogásközléshez mellékelt, de az említett kifogásokat nem indokolhatja kizárólag ezekkel a dokumentumokkal.

65      A fentiekből következően a kereset első jogalapját mindenesetre megalapozatlanság miatt el kell utasítani.

 A második, az alaprendelet 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának a megsértésére alapított jogalapról

66      A Spanyol Királyság elsődlegesen azzal érvel, hogy a hibát a megfizetésért felelős személy észszerűen nem észlelhette, és másodlagosan azzal, hogy a megfizetésért felelős személy egyrészt gondosságot tanúsított, és másrészt betartotta a vámértékre vonatkozó rendelkezéseket. Bár a Spanyol Királyság olyan érvelést terjeszt elő, amely a második jogalapot három részben támasztja alá a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában az utólagos vámbeszedés mellőzésére vonatkozóan előírt három feltételnek megfelelően, vitatja e három feltétel kumulatív jellegét is.

67      Először is célszerű a válaszban előterjesztett egyik kifogás elfogadhatóságáról határozni.

 A megfizetésért felelős személy által a behozatali vámok iránt előterjesztett korábbi kérelemre vonatkozó kifogás elfogadhatóságáról

68      A Spanyol Királyság a válaszban azzal érvel, hogy mivel úgy tűnik, hogy a Bizottság a REM 01/11 dossziéra vonatkozó kérdéseket vet fel, az e dosszié tárgyát képező elengedést megadottnak kell tekinteni, amennyiben a 2454/93 rendelet 871. cikke (6) bekezdésének első vagy ötödik francia bekezdésében a visszaküldésre vonatkozóan előírt feltételek nem teljesültek. Az elengedésre a megtámadott határozat előtt sor került a jogszabályban előírt határidők leteltének eredményeképpen, és az említett dossziéban semmilyen dokumentum nem utal a tények vagy a jogi értékelés tekintetében bekövetkezett változásra, vagy a tények előterjesztését illető nézetkülönbség fennállására.

69      A Bizottság a viszonválaszban úgy véli, hogy a vámok elengedésére vonatkozó másik dossziét illető érvet elfogadhatatlannak kell minősíteni, mivel késedelmesen előterjesztett érvről van szó.

70      A tárgyaláson a Törvényszék egyik kérdésére válaszolva a Spanyol Királyság a REM 01/11 dossziét érintően a válaszban foglalt állításokra vonatkozóan pontosította, hogy nem új jogalapról van szó, hanem csupán a Bizottság állításaira válaszolt.

71      Mindenesetre a Törvényszék eljárási szabályzata 76. cikke d) pontjának és 84. cikke (1) bekezdésének együttes rendelkezéseiből az következik, hogy az eljárást megindító keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését, és hogy az eljárás további részében semmilyen új jogalapot vagy érvet nem lehet felhozni, kivéve, ha azok olyan jogi és ténybeli helyzetből származnak, amely az eljárás során merült fel (lásd ebben az értelemben: 2015. július 15‑i Dennekamp kontra Parlament ítélet, T‑115/13, EU:T:2015:497, 80. pont).

72      Márpedig, még ha úgy is kellene tekinteni, hogy a Spanyol Királyság a Bizottság bizonyos állításaira reagálva érvelt azzal a válaszban, hogy a jelen ügyben a vitatott behozatali vámokat el kell engedni amiatt, hogy eltelt a jogszabályi határidő arra vonatkozóan, hogy a Bizottság a megfizetésért felelős személy által 2011. július 1‑jén előterjesztett elengedés iránti kérelem nyomán határozatot hozzon, továbbra is igaz, hogy olyan kifogásról van szó, amelyet a keresetlevélben nem terjesztettek elő, jóllehet az olyan jogi és ténybeli elemeken alapszik, amelyek a Spanyol Királyság számára már ismertek voltak az említett kereset benyújtásakor, hiszen nem vitatott, hogy a spanyol hatóságok továbbították ezt a dossziét a Bizottságnak, és az sem, hogy a megfizetésért felelős személy visszavonta a vám elengedése iránti kérelmét, és e hatóságok értesültek arról, hogy a Bizottság úgy tekinti, hogy a dossziét nem nyitották meg.

73      Meg kell továbbá állapítani, hogy az említett kifogás, melyet először a válaszban terjesztettek elő, és amelyet emiatt késedelmesen hoztak fel, elfogadhatatlan.

 A Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt feltételek kumulatív jellegéről

74      A Spanyol Királyság a hiba nem észlelhető jellegére alapított kifogás keretében arra hivatkozik, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerint az exportáló ország hatóságai voltak felelősek a származási bizonyítványok kiállítása és a preferenciális rendszer alkalmazási feltételeinek az ellenőrzése tekintetében elkövetett hibákért, amennyiben a hiba az exportőr hibátlan adatszolgáltatását követte, vagy amennyiben az exportőr hibás adatszolgáltatását követte, de az említett hatóságok tudták, vagy tudniuk kellett, hogy a bizonyítványok nem megfelelőek. A Spanyol Királyság a salvadori hatóságok hibájának a fennállására és a spanyol hatóságokhoz intézett, kiegészítő információkra vonatkozó kérelmeket érintően a megtámadott határozatban levont következtetést illetően úgy véli, hogy az exportőr nem szolgáltatott hibás adatokat, és nem okozta az említett hatóságok hibáját, mivel minden információt a rendelkezésükre bocsátott, többek között a nyersanyag származására vonatkozó bizonyítékokat, és a hajó legénységének a listáját. Következésképpen el kellett volna ismerni, hogy a hiba észszerűen nem volt észlelhető.

75      A Spanyol Királyság lényegében úgy véli, hogy ha az exportáló ország vámhatóságainak a hibája nem a tényeknek az exportőr hibás adatszolgáltatásából következik, vagy még ha az adatszolgáltatás hibás is volt, de a hatóságok tudták, vagy tudniuk kellett, hogy a bemutatott bizonyítványok nem megfelelőek, az elkövetett hiba tekintetében meg kell állapítani, hogy a gazdasági szereplő azt nem észlelhette, mivel a hiba feltételei fennállnak. A Spanyol Királyság ezenfelül a preferenciális jogállásban részesülő árukat érintő rendelkezésre hivatkozik, amelyeket a 2000. november 16‑i 2700/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2000. L 311., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 10. kötet, 239. o.) módosított Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja ír elő, és amelyeket különösen alkalmazandó szabályoknak tekint a preferenciális rendszerek esetében, amelyek értelmében az olyan hiba fennállásának a megállapítása, amelyet az exportőr megfelelő információi alapján követtek el, ahhoz vezet, hogy az említett hiba nem volt észszerűen észlelhető.

76      A Spanyol Királyság ebből az érvelésből arra a következtetésre jut, hogy amennyiben a Bizottság a megtámadott határozatban nem állapította meg, hogy a hiba oka az, hogy az exportőr nem megfelelően tüntette fel a tényeket, vagy a salvadori hatóságok tudták, vagy tudniuk kellett, hogy a bemutatott bizonyítványok nem megfelelőek, a jóhiszeműségre és a vámáru‑nyilatkozatot érintő szabályozásra vonatkozó feltételekre való hivatkozások szabálytalanok voltak.

77      A Bizottság álláspontja szerint a Spanyol Királyság kifogása hatástalan, mivel az, hogy a vámok elengedésének a három feltétele közül az egyik teljesült, nem jelenti azt, hogy a másik kettő is. A Bizottság szintén részletesen válaszolt a Törvényszék előtt arra a kérdésre, hogy a salvadori hatóságok által elkövetett hiba észszerűen észlelhető volt‑e az ezen hatóságok által elkövetett hiba típusa alapján.

78      A Spanyol Királyság által felhozott kifogás megválaszolásához egyrészt meg kell határozni azt, hogy az exportáló ország hatóságai által a származási bizonyítványokra vonatkozóan elkövetett hiba nem észlelhető jellege a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontja második bekezdésének az alkalmazásában automatikusan következik‑e azon körülményekből, amelyek mellett a hibát elkövették, és másrészt abban az esetben, ha az említett hiba nem tekinthető a megfizetésért felelős személy által észlelhetőnek, meg kell határozni azt is, az e cikk alkalmazására vonatkozó többi feltételt emiatt teljesítettnek kell‑e tekinteni.

 A hiba nem észlelhető jellegéről

79      A Bíróság megállapította, hogy az utólagos ellenőrzés célja a FORM „A” származási bizonyítványban, vagy a korábban kiállított EUR.1 származási bizonyítványban az árura vonatkozóan megjelölt származás valódiságának ellenőrzése (lásd ebben az értelemben, az EUR.1 bizonyítványok vonatkozásában: 2006. március 9‑i Beemsterboer Coldstore Services ítélet, C‑293/04, EU:C:2006:162, 32. pont; 2011. december 15‑i Afasia Knits Deutschland ítélet, C‑409/10, EU:C:2011:843, 43. pont, valamint a FORM „A” származási bizonyítványok vonatkozásában: 2012. november 8‑i Lagura Vermögensverwaltung ítélet, C‑438/11, EU:C:2012:703, 17. pont).

80      Márpedig, ha az utólagos ellenőrzés alapján nem határozható meg a FORM „A” vagy EUR.1 származási bizonyítványban feltüntetett áru eredete, azt kell megállapítani, hogy az ismeretlen eredetű, tehát alaptalanul történt a származási bizonyítvány kiállítása, illetve a preferenciális vámtarifa alkalmazása (lásd ebben az értelemben: 2006. március 9‑i Beemsterboer Coldstore Services ítélet, C‑293/04, EU:C:2006:162, 34. pont; 2011. december 15‑i Afasia Knits Deutschland ítélet, C‑409/10, EU:C:2011:843, 44. pont; 2012. november 8‑i Lagura Vermögensverwaltung ítélet, C‑438/11, EU:C:2012:703, 18. pont).

81      Így, ha az exportáló ország hatóságai nem megfelelő FORM „A” vagy EUR.1 származási bizonyítványokat állítottak ki, ezt a kiállítást a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának második és harmadik bekezdése értelmében az említett hatóságok által elkövetett hibának kell tekinteni, kivéve ha bebizonyosodik, hogy e bizonyítványokat az exportőr hibás adatszolgáltatása alapján állították ki. Ha az említett bizonyítványokat az exportőr hamis nyilatkozatai alapján állították ki, következésképpen helye van a behozatali vámok utólagos beszedésének, kivéve ha – többek között – nyilvánvaló, hogy az ilyen bizonyítványokat kiállító hatóságok tudatában voltak, vagy tudatában kellett volna lenniük annak, hogy az áruk nem felelnek meg a preferenciális bánásmódra jogosító feltételeknek (lásd ebben az értelemben: 2011. december 15‑i Afasia Knits Deutschland ítélet, C‑409/10, EU:C:2011:843, 48. pont; 2012. november 8‑i Lagura Vermögensverwaltung ítélet, C‑438/11, EU:C:2012:703, 19. pont).

82      E megfontolásokra tekintettel kell megállapítani azt, hogy a salvadori hatóságok által elkövetett hibák a megfizetésért felelős személy számára észlelhetők voltak‑e.

83      A Spanyol Királyság a 2700/2000 rendelettel módosított Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának második bekezdésére hivatkozva úgy véli, hogy ha a Bizottság elismeri az illetékes hatóságok által elkövetett hiba fennállását, annak nem észlelhető jellege közvetlenül következik e rendelkezésből.

84      A Bizottság annak a viszonválaszban való részletes megállapítására szorítkozott, hogy a bizalomvédelem elvére, valamint azon elvre tekintettel, amely szerint a vámtartozás megfizetésére vonatkozó általános rendszer alóli kivételt szigorúan kell értelmezni, a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának első bekezdésében foglalt feltételek mindegyikének teljesülnie kell ahhoz, hogy a behozatali vámok utólagos beszedésének a mellőzése mellett lehessen dönteni.

85      Márpedig a Spanyol Királyság az érvelésével annak a meghatározására készteti a Törvényszéket, hogy melyek a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának a jelen ügyre alkalmazandó rendelkezései, és melyek az e rendelkezésekben előírt, ahhoz szükséges feltételek, hogy a vám beszedésének a mellőzése iránti kérelemnek helyt lehessen adni.

86      A Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának második bekezdése azt írja elő, hogy az első bekezdés értelmében a hiba észszerűen nem észlelhető abban az esetben, ha a hibás bizonyítványnak a harmadik ország hatóságai általi kiállítása olyan rendszer keretében történik, amelyben az áru preferenciális státusza az e hatóságokat magában foglaló adminisztratív együttműködés rendszerének keretén belül kerül megállapításra. Ugyanakkor a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának harmadik bekezdése azt írja elő, hogy a hibás bizonyítvány kiadása nem számít hibának, ha a bizonyítvány az exportőr által szolgáltatott adatok hibás feltüntetésén alapul, kivéve többek között, ha nyilvánvaló, hogy a kiadó hatóságok tudatában voltak vagy tudatában kellett volna lenniük annak, hogy az áru nem felel meg a preferenciális bánásmódra jogosító feltételeknek.

87      Először is tehát azt megelőzően, hogy a hibából következtetések kerülnének levonásra a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontja második és harmadik bekezdésének az alkalmazására vonatkozóan, meg kell állapítani a megtámadott határozat olvasata alapján azt, hogy milyen körülmények között követték el a hibát a salvadori hatóságok.

88      Először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság megállapította, hogy a GSP‑ben való részesülés érdekében szabálytalanul kiállított FORM „A” származási bizonyítványokkal jelentős mennyiségű tonhalat importáltak Salvadorból, és az említett bizonyítványokat érintő valamennyi szabálytalanság a származási szabályok megszegésének minősül, mely többek között EUR.1 bizonyítványok hibás használata útján valósult meg (a megtámadott határozat (6)–(9) preambulumbekezdése). A Bizottság ebből arra következtetett, hogy a kérdéses tonhalimportok nem részesülhettek volna a GSP által előírt preferenciális vámtarifában (a megtámadott határozat (10) preambulumbekezdése).

89      A megtámadott határozat (28) preambulumbekezdésében a Bizottság a jelen ügy körülményeire tekintettel megállapította, hogy a salvadori hatóságok hibát követtek el azáltal, hogy hibásan állították ki a FORM „A” származási bizonyítványokat, anélkül hogy megfeleltek volna a 2454/93 rendelet releváns rendelkezéseinek.

90      A Bizottság annak megállapítását követően, hogy ő maga nem követett el hibát a bélyegzőlenyomatok mintáinak a salvadori hatóságok rendelkezésére bocsátásakor (a megtámadott határozat (30)–(32) preambulumbekezdése), megvizsgálta azt, hogy az említett hatóságok által elkövetett hiba észszerűen észlelhető volt‑e a megfizetésért felelős személy számára (a megtámadott határozat (29) és (33)–(39) preambulumbekezdése), majd azt, hogy e személy jóhiszeműen járt‑e el (a megtámadott határozat (40)–(47) preambulumbekezdése).

91      Meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem állapította meg azt, hogy a hibás bizonyítványokat az adatoknak az exportőr általi hibás feltüntetése alapján állították ki, és a fortiori azt sem, hogy a salvadori hatóságoknak tudomásuk volt arról, vagy tudomással kellett volna rendelkezniük arról, hogy az áruk nem felelnek meg a preferenciális tarifális bánásmódra való jogosultsághoz szükséges feltételeknek, ellentétben azzal, amit a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának harmadik bekezdése előír.

92      Másodszor ezért meg kell állapítani, hogy a megfizetésért felelős személy részesülhet‑e a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának második bekezdésében előírt szabály kedvezményében, amelyből szabályból az következik, hogy vélelmezni kell a hibának az első bekezdés értelmében vett, észszerűen nem észlelhető jellegét abban az esetben, ha a hibás bizonyítványnak a harmadik országok hatóságai általi kiállítása olyan rendszer keretében belül történik, amelyben az áru preferenciális státusza az ezen hatóságokat magában foglaló adminisztratív együttműködés rendszerének keretén belül kerül megállapításra. Ez a szabály fogalmazódik meg tehát a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának első bekezdésében, amely előírja, hogy a hibás származási bizonyítvány kiállításának a konkrét említett esetében jogi vélelem áll fenn a hiba nem észlelhető jellegére vonatkozóan.

93      Először is a megtámadott határozat (7)–(9) és (35)–(38) preambulumbekezdéséből az tűnik ki, hogy a Bizottság által a FORM „A” származási bizonyítványok kiállítása tekintetében észlelt szabálytalanságok az Unióba importált áruk származására vonatkozó szabályokat érintik.

94      Ezenfelül a hibás FORM „A” származási bizonyítványok kiállítására a GSP alkalmazásában került sor, amelyet a tényállás időszakában egyrészt a tarifális preferenciák általános rendszerének alkalmazásáról szóló, 2005. június 27‑i 980/2005/EK tanácsi rendelet (HL 2005. L 169., 1. o.), és másrészt az általános tarifális preferenciák rendszerének 2009. január 1‑jétől 2011. december 31‑ig történő alkalmazásáról, illetve az 552/97/EK és az 1933/2006/EK rendelet, valamint az 1100/2006/EK és a 964/2007/EK bizottsági rendelet módosításáról szóló, 2008. július 22‑i 732/2008/EK tanácsi rendelet (HL 2008. L 211., 1. o.) írt elő.

95      A 980/2005 rendelet 5. cikkének (2) bekezdéséből és a 732/2008 rendelet 5. cikkének (2) bekezdéséből az tűnik ki, hogy az e rendeletek 1. cikkének (2) bekezdésében előírt rendszer – nevezetesen a tarifális preferenciák alkalmazására jogcímet biztosító rendszer – alkalmazásában az igazgatási együttműködés módszereire vonatkozó szabályokat a 2454/93 rendelet határozza meg.

96      A 2454/93 rendelet módosításáról szóló, 2005. június 10‑i 883/2005/EK bizottsági rendeletben foglalt változatában, amely a jelen ügy tényállására alkalmazandó, a 2454/93 rendelet 81. cikke azt írja, elő, hogy főszabály szerint a származónak minősülő termékek Unióba történő behozataluk esetén – amennyiben azokat közvetlenül szállították a Közösségbe – preferenciális tarifális bánásmódban részesülhetnek olyan FORM „A” származási bizonyítvány bemutatásával, amelyet a preferenciális bánásmódban részesülő kedvezményezett ország vámhatósága vagy más illetékes kormányzati hatósága állított ki. Ugyanezen rendelet 83. cikke azt írja elő, hogy mivel a FORM „A” származási bizonyítvány az e rendeletben meghatározott, a preferenciális tarifális bánásmóddal kapcsolatos előírások alkalmazásához szükséges igazoló okmány, az exportáló ország illetékes kormányzati hatóságának feladata megtenni minden szükséges intézkedést a termékek származásának és a bizonyítványon szereplő egyéb adatoknak az ellenőrzése érdekében.

97      A 2454/93 rendelet 93–95. cikke előírja a GSP kedvezményezett országai és a Bizottság közötti igazgatási együttműködés módszereit, melyek között szerepel a FORM „A” származási bizonyítványok utólagos ellenőrzése abban az esetben, ha az uniós vámhatóságok alapos okkal kételkedhetnek az okmány hitelességében vagy az érintett termékek származó helyzetét, illetve a rendelet GSP‑re vonatkozó szakasza egyéb követelményeinek teljesítését illetően, és az exportáló ország hatóságainak ezen ellenőrzést el kell végezniük, és annak eredményét az uniós vámhatóságokkal hat hónapos határidőn belül közölniük kell (a 2454/93 rendelet 94. cikkének (1) és (3) bekezdése). Ezenfelül a 2454/93 rendelet 94. cikkének (6) bekezdése azt írja elő, hogy amennyiben az ellenőrzési eljárás vagy bármilyen más rendelkezésre álló információ azt jelzi, hogy a GSP‑re vonatkozó szakasz rendelkezéseit megsértették, a kedvezményezett kiviteli ország saját kezdeményezésére vagy az Unió kérésére kellő sürgősséggel megfelelő vizsgálatot folytat vagy gondoskodik annak lefolytatásáról az ilyen szabályszegések megállapítása és megelőzése érdekében, és az Unió e célból e vizsgálatban részt vehet. Végezetül a 2454/93 rendelet 94. cikkének (7) bekezdése azt írja elő, hogy a kedvezményezett kiviteli ország illetékes kormányzati hatóságai legalább három évig megőrzik a FORM „A” származási bizonyítványok másolatait.

98      Így egyrészt a 980/2005 rendelet és a 732/2008 rendelet kombinált rendelkezéseiből, másrészt pedig a 2454/93 rendeletnek a 883/2005 rendeletből következő változatából az következik, hogy az érintett termékek preferenciális státuszát a harmadik ország, azaz, Salvador hatóságainak a részvételével lefolytatott igazgatási együttműködési rendszer alapján állapították meg.

99      Következésképpen a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának második bekezdése értelmében a salvadori hatóságok által a FORM „A” származási bizonyítványok kiállítása tekintetében elkövetett hiba olyan hiba, amellyel kapcsolatban az a vélelem áll fenn, hogy az e rendelkezés első bekezdése értelmében nem minősül észszerűen észlelhetőnek.

100    E körülmények között az okfejtést annak megállapításával kell folytatni, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának egyéb alkalmazási feltételeit a jelen ügyben teljesíteni kell‑e, vagy amint azt a Spanyol Királyság állítja, az nem szükséges, mivel a Bizottság a megtámadott határozatban nem állapította meg, hogy a hiba az adatoknak az exportőr általi hibás feltüntetéséből következik, vagy hogy a salvadori hatóságok tudták, vagy tudniuk kellett volna, hogy a bemutatott bizonyítványok hibásak.

 A Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt többi feltétel teljesítésének a kötelezettségéről

101    A Spanyol Királyság álláspontja szerint a Bizottság általi, a jóhiszeműségre és a vámáru‑nyilatkozatot érintő szabályozásra vonatkozó feltételekre való hivatkozások szabálytalanok, mivel a megtámadott határozatban nem állapította meg, hogy a salvadori hatóságok által elkövetett hiba oka az adatoknak az exportőr általi hibás feltüntetése.

102    A Bizottság lényegében úgy véli, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontja első bekezdésének három alkalmazási feltételét teljesíteni kell ahhoz, hogy a vámtartozás utólagos beszedésére ne kerüljön sor, és a Bizottság jogosan vizsgálta meg, hogy a megfizetésért felelős személy jóhiszemű volt‑e, és betartotta‑e a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó szabályozást. Ezenfelül a jóhiszeműség feltételét illetően a Bizottság azt az álláspontot képviseli, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának negyedik bekezdése, melyet a 2700/2000 rendelet vezetett be, alkalmazandó a megfizetésért felelős személy helyzetére, és azzal ellentétes, hogy a megfizetésért felelős személy, aki nem tanúsított gondosságot, hivatkozhasson a jóhiszeműségére.

103    Annak érdekében, hogy a Spanyol Királyság érvelésére választ lehessen adni, meg kell pontosan állapítani, hogy a 2700/2000 rendelet az utólagos beszedés mellőzése iránti kérelmeket illetően különös rendszert vezetett‑e be arra az esetre, ha az importált áruk preferenciális státusza alkalmazandó.

104    Márpedig már a fenti 92–99. pontból is az következik, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának második bekezdése értelmében abban az esetben, ha az áru preferenciális státusza valamely harmadik ország hatóságait magában foglaló adminisztratív együttműködés rendszerének keretén belül kerül megállapításra, a hibás bizonyítvány ezen hatóságok általi kiadása olyan hibának számít, amely az első albekezdés értelmében nem volt észszerűen észlelhető, e szabály tehát kivételes helyzetnek minősül, mivel az értékelés kiindulási pontjaként olyan jogi vélelmet ír elő, amelyet a szóban forgó kumulatív feltételek értékelésekor figyelembe kell venni (lásd a fenti 47. pontot).

105    Ezenfelül meg kell állapítani, hogy a 2700/2000 rendelet, amelyre a Spanyol Királyság egészen konkrétan hivatkozik annak alátámasztása érdekében, hogy az különös rendszert vezetett be a behozatali vámoknak a preferenciális rendszerek keretében való utólagos figyelembevétele tekintetében, kiegészítette a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját azáltal, hogy az első bekezdése mellé négy olyan bekezdést illesztett be, amelyek a teljes preferenciális rendszerre vonatkoznak (lásd ebben az értelemben: 2006. március 9‑i Beemsterboer Coldstore Services ítélet, C‑293/04, EU:C:2006:162, 3. és 4. pont). Ezenfelül ez az új szöveg azáltal, hogy a harmadik országokból származó árukra vonatkozó preferenciális bánásmód konkrét esetét érintő pontosítást tartalmaz (lásd ebben az értelemben: Kokott főtanácsnok Beemsterboer Coldstore Services ügyre vonatkozó indítványa, C‑293/04, EU:C:2005:527, 29. pont), megerősíti az érintett gazdasági szereplő jogos bizalmának védelmét a vámhatóságoknak a harmadik országokból származó áruk preferenciális státuszával kapcsolatban elkövetett hibái esetén (2006. március 9‑i Beemsterboer Coldstore Services ítélet, C‑293/04, EU:C:2006:162, 25. pont).

106    Ezen előzetes megfontolásokból tehát az következik, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának második, harmadik, negyedik és ötödik bekezdése olyan különös szabályokat vezet be, amelyek értelmében a megfizetendő behozatali vámok utólagos könyvelésbe vételére nem kerül sor abban az esetben, ha az áru preferenciális státusza valamely harmadik ország hatóságait magában foglaló adminisztratív együttműködés rendszerének keretén belül kerül megállapításra. A Bizottság állításával ellentétben a behozatali vámok utólagos beszedésének a mellőzése iránti kérelem vizsgálatát a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának második, harmadik, negyedik és ötödik bekezdését figyelembe véve kell elvégezni.

107    Ugyanakkor a behozatali vámok utólagos beszedésének a mellőzése iránti kérelem vizsgálata során a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának első bekezdésében foglalt rendelkezéseket, tehát az abban foglalt kumulatív feltételeket is figyelembe kell venni, mely feltételeknek az illetékes hatóságok által elkövetett hiba észszerűen észlelhető jellegére vonatkozó feltételen túlmenően szintén teljesülniük kell (lásd a fenti 92–99. pontot), és amely feltételek nevezetesen arra vonatkoznak, hogy a megfizetésért felelős személynek jóhiszeműnek kell lennie, és be kellett tartania a hatályos szabályozás által előírt valamennyi rendelkezést (lásd ebben az értelemben: 2009. október 1‑jei Agrar‑Invest‑Tatschl kontra Bizottság ítélet, C‑552/08 P, EU:C:2009:605, 52., 55. és 56. pont; 2011. december 15‑i Afasia Knits Deutschland ítélet, C‑409/10, EU:C:2011:843, 47. pont).

108    Először is a megfizetésért felelős személy jóhiszeműségére vonatkozó feltételt illetően a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának negyedik bekezdéséből az következik, hogy a megfizetésért felelős személy hivatkozhat jóhiszeműségére, ha bizonyítani tudja, hogy – az adott kereskedelmi műveletek során – kellő körültekintéssel járt el annak érdekében, hogy minden, a preferenciális bánásmódhoz szükséges feltételnek megfeleljen (2010. december 16‑i HIT Trading és Berkman Forwarding kontra Bizottság ítélet, T‑191/09, nem tették közzé, EU:T:2010:535, 53. pont).

109    Következésképpen a Spanyol Királyság tévesen állítja, hogy a Bizottság szabálytalanul hivatkozott a jóhiszeműségre vonatkozó feltételre annak megállapítását megelőzően, hogy a megfizetendő behozatali vámokat be kell‑e utólagosan szedni a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának a 2700/2000 rendeletből következő változata értelmében.

110    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a gazdasági szereplő jóhiszeműségére vonatkozó feltétel, valamint a vámhatóságok által elkövetett hiba ismeretének a hiányára vonatkozó feltétel között bizonyos kapcsolat áll fenn. Annak a kérdése, hogy a gazdasági szereplő jóhiszeműen járt‑e el, többek között annak a megállapítását vonja maga után, hogy e gazdasági szereplő észszerűen nem észlelhette‑e az illetékes hatóságok által elkövetett hibát (lásd analógia útján: 1996. május 14‑i Faroea Seafood és társai ítélet, C‑153/94 és C‑204/94, EU:C:1996:198, 83. és 98–102. pont; 2007. október 18‑i Agrover‑ítélet, C‑173/06, EU:C:2007:612, 30. pont; 2011. december 15‑i Afasia Knits Deutschland ítélet, C‑409/10, EU:C:2011:843, 47. pont).

111    Jelenleg azt kell értékelni, hogy a gazdasági szereplő jóhiszeműségére vonatkozó feltétel hogyan értelmezhető a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontja első négy bekezdésének az alkalmazása tekintetében, a 2700/2000 rendelet elfogadásából eredő jogi kontextusban, tehát a preferenciális rendszerek területén. Figyelembe kell venni azt az útmutatást, amelyet az említett rendelet indokolása, az elfogadásához vezető eljárás, valamint az ítélkezési gyakorlat adhat.

112    Először is a 2700/2000 rendelet indokolása tekintetében e rendelet (11) preambulumbekezdése megállapítja, hogy a preferenciális rendszerek vonatkozásában szükség van a vámhatóságok által elkövetett hibáknak és a fizetésért felelős személy jóhiszeműségének mint fogalmaknak a meghatározására. A preambulumbekezdés azt követően, hogy érinti a harmadik országok hatóságai által elkövetett hiba kérdését, általánosan annak a közlésével folytatódik, hogy a megfizetésért felelős személy hivatkozhat jóhiszeműségére, ha bizonyítani tudja, hogy kellő körültekintéssel járt el, kivéve ha az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában olyan közleményt tettek közzé, amely szerint megalapozott kételyek állnak fenn. Ezt a preambulumbekezdést úgy kell értelmezni, hogy az arra utal, hogy a megfizetésért felelős személy jóhiszeműségét abban az esetben kell megvizsgálni, ha a harmadik ország hatóságai által elkövetett hiba hibás bizonyítvány kiállításához vezetett, függetlenül attól, hogy a hiba minek az eredménye, és hogy azt ezen hatóságok okozták‑e, vagy az az adatoknak az exportőr általi hibás feltüntetése miatt következett be.

113    Másodszor, magát a 2700/2000 rendelet elfogadásához vezető eljárást illetően először is meg kell állapítani, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának a módosítását nem írta elő a Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92 tanácsi rendeletet módosító EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó javaslat (HL 1998. C 228., 8. o.).

114    Az Európai Parlamentnek az első olvasatra kiadott véleményét követően, mely vélemény arra tett javaslatot, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja egészüljön ki a második és a harmadik bekezdéssel, a Bizottság előterjesztette a Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendeletet módosító EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó módosított javaslatot (HL 2000. C 248., 1. o.).

115    Ezenfelül az Európai Unió Tanácsának a Brüsszelben, 2000. március 16‑án, a Vámkódex módosítására vonatkozó javaslatot érintő politikai egyetértés kialakulását követően tartott 2248. sz. „Belső piac” ülésére vonatkozó jegyzőkönyvből kitűnik, hogy e javaslat a „hatósági hibák” és az „importőr jóhiszeműsége” fogalmak pontos meghatározását célozta azon műveletek tekintetében, amelyek harmadik ország hatóságai által kiállított hibás bizonyítványok alapján preferenciális bánásmódban részesülő árukat érintenek.

116    A Tanács által elfogadott, a Vámkódexet módosító EK tanácsi rendelet elfogadása érdekében az EK 251. cikkben elfogadott eljárás keretében való állásfoglalásról szóló, 2000. május 25‑i 31/2000/EK közös álláspont (HL 2000. C 208., 1. o.) tartalmazza azokat a preambulumbekezdéseket és rendelkezéseket, amelyeket később a 2700/2000 rendelet formájában véglegesen elfogadtak.

117    Másodszor a 2000. október 5‑i IP/2000/1123. sz. sajtóközleményben a belső piacért felelős biztos közölte, hogy a szóban forgó módosítás új meghatározást vezet be a preferenciális rendszerek keretében javakat importáló gazdasági szereplők jóhiszeműségének a védelme tekintetében arra az esetre, ha a származási bizonyítvány hibásnak bizonyul, és az importőrök így tudni fogják, hogy nem mentesülnek automatikusan a felelősség alól abban az esetben, ha a harmadik ország exportőrei például hamis származási bizonyítványt szolgáltattak.

118    Következésképpen a 2700/2000 rendelet elfogadásához vezető eljárásból egyértelműen kitűnik, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának negyedik bekezdése, amely a megfizetésért felelős személy jóhiszeműségére vonatkozik, akkor alkalmazandó, ha harmadik ország hatóságai a preferenciális rendszerre jogosító, hibás bizonyítványt állítottak ki, ami megerősíti a fenti 112. pont végén tett megállapítást.

119    Harmadszor rá kell mutatni, hogy a Bíróság megállapította azt, hogy a 2700/2000 rendelet (11) preambulumbekezdése szerint a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontja módosításának az a célja, hogy a preferenciális rendszerek konkrét esetében meghatározza a „vámhatóságok által elkövetett hiba” és a „megfizetésért felelős személy jóhiszeműsége” fogalmakat, és e cikk érdemi módosítás helyett arra irányul, hogy pontosan kifejtse ezen, a 220. cikk eredeti változatában már szereplő és az ítélkezési gyakorlatban korábban részletesen kimunkált fogalmakat (lásd: 2006. március 9‑i Beemsterboer Coldstore Services ítélet, C‑293/04, EU:C:2006:162, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen az uniós bíróság megállapította, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának új szövege elsődlegesen értelmezési célt szolgál (2006. március 9‑i Beemsterboer Coldstore Services ítélet, C‑293/04, EU:C:2006:162, 23. pont).

120    A Bíróság tehát átvette a Kokott főtanácsnok Beemsterboer Coldstore Services ügyre vonatkozó indítványában (C‑293/04, EU:C:2005:527, 29. és 32. pont) foglalt érvelést, amely szerint egyrészt a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontja új szövegének a célja nem a módosítás volt, hanem csupán a harmadik országokból származó árukkal szemben alkalmazott preferenciális bánásmód konkrét esetének a tisztázása, és ennek során az uniós jogalkotó szükségesnek tartotta a „vámhatóságok által elkövetett hiba” és a „fizetésért felelős személy jóhiszeműsége” fogalmak pontosabb meghatározását, és másrészt e rendelkezés új szövege csupán a korábbi jogi helyzetnek a harmadik országból származó áruk preferenciális státuszával kapcsolatban a vámhatóságok által elkövetett hibák konkrét esetére vonatkozó kodifikálását és pontosítását szolgálja.

121    E körülmények között a behozatali vámok utólagos beszedésével kapcsolatos korábbi ítélkezési gyakorlat marad alkalmazandó. Márpedig, amint az a fenti 110. pontban kifejtésre került, ebből az következik, hogy a gazdasági szereplő jóhiszeműségére vonatkozó feltétel és a vámhatóságok által elkövetett hibáról való tudomás hiányára vonatkozó feltétel között bizonyos mértékű összefüggés áll fenn, mivel az a kérdés, hogy a gazdasági szereplő jóhiszeműen járt‑e el, többek között maga után vonja annak a megállapítását, hogy az illetékes hatóságok elkövetett hibát nem észlelhette volna‑e észszerű módon.

122    Következésképpen, függetlenül attól a körülménytől, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának második bekezdéséből az következik, hogy a harmadik ország hatóságai által a hibás bizonyítvány kiállítása során elkövetett hiba olyan jellegű, amelyre vonatkozóan vélelmezett, hogy az az első bekezdés értelmében nem volt észszerűen észlelhető (lásd a fenti 99. pontot), azt is figyelembe kell venni, hogy a gazdasági szereplő jóhiszeműségére vonatkozó feltétel és a vámhatóságok által elkövetett hibáról való tudomás hiányára vonatkozó feltétel között bizonyos mértékű összefüggés áll fenn (lásd a fenti 121. pontot), és ebből következően mindenesetre e feltételeket a jelen ügy konkrét körülményeire tekintettel, a szóban forgó rendelkezés második bekezdésében előírt jogi vélelem alapján kell értékelni.

123    Az ilyen értelmezés alapján szintén fennmarad a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontja negyedik bekezdésének hatékony érvényesülése, hiszen az e rendelkezésben meghatározott feltételek mellett hivatkozni lehet a megfizetésért felelős személy jóhiszeműségére, és azt a Bizottság esetről esetre, az adott ügy ténykörülményeinek összességét figyelembe véve megvizsgálhatja még akkor is, ha az a vélelem áll fenn, hogy a megfizetésért felelős személy észszerűen nem észlelhette a hibát.

124    A vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó hatályos szabályozás betartását érintő feltétel tekintetében továbbá meg kell állapítani, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjába beiktatott új rendelkezések arra semmilyen módon nem hivatkoznak. Emlékeztetni kell azonban arra, hogy a behozatali vámok utólagos beszedésének a mellőzése iránti kérelem vizsgálatát szintén a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjába beiktatott új rendelkezések, azaz, az azokban előírt kumulatív feltételek figyelembevételével kell elvégezni, mely feltételeknek teljesülniük kell (lásd a fenti 92–99. pontot), és amely feltételek nevezetesen a megfizetésért felelős személy jóhiszeműségére, valamint arra vonatkoznak, hogy e személy a hatályos szabályozás által előírt valamennyi rendelkezést betartotta (lásd ebben az értelemben: 2009. október 1‑jei Agrar‑Invest‑Tatschl kontra Bizottság végzés, C‑552/08 P, EU:C:2009:605, 52., 55. és 56. pont; 2011. december 15‑i Afasia Knits Deutschland ítélet, C‑409/10, EU:C:2011:843, 47. pont).

125    Következésképpen a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó hatályos szabályozás betartását érintő feltétel abban az esetben alkalmazandó, ha az utólagos beszedési eljárás valamely áru preferenciális státuszára vonatkozik, és a harmadik ország hatóságai e tekintetben hibás bizonyítványt állítottak ki.

 A Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontja többi alkalmazási feltételének a vizsgálatáról

126    Amint az a fenti 123. pontból kitűnik, azzal a körülménnyel, hogy az illetékes hatóságok által elkövetett hiba tekintetében vélelmezni kell, hogy az észszerűen nem volt észlelhető, semmiképpen nem ellentétes, ha a Bizottság megvizsgálja a fenti 121. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, az adott ügy valamennyi konkrét körülményét figyelembe véve azt, hogy a megfizetésért felelős személy jóhiszemű‑e.

127    Ezenfelül a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó szabályozás betartását érintő feltételt a Bizottságnak szintén meg kell vizsgálnia, és így a Spanyol Királyság érveire tekintettel meg kell állapítania, hogy a megtámadott határozat tekintetében ezzel kapcsolatban nem állnak‑e fenn hibák.

–       A megfizetésért felelős személy jóhiszeműségére vonatkozó elemekről

128    Először is rá kell mutatni arra, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban megállapított két elem különösen figyelembe veendő annak a kérdésnek az értékelésekor, hogy a jelen ügyben a megfizetésért felelős személy jóhiszemű volt‑e.

129    Először is a megfizetésért felelős személy egy olyan csoport tagja, amely az egész világon tevékenykedik a halászat, valamint a friss, fagyasztott vagy tartósított halból készült termékek előkészítése, gyártása, csomagolása és forgalmazása területén (a megtámadott határozat (39) preambulumbekezdése).

130    Másodszor a szóban forgó termékek exportőre, aki rendelkezésre bocsátotta azokat az információkat, amelyek alapján kiállították a FORM „A” származási bizonyítványokat, olyan társaság, amely ugyanahhoz a csoporthoz tartozik, mint a megfizetésért felelős személy (a megtámadott határozat (37) és (46) preambulumbekezdése), és a kettős lobogót alkalmazó két hajó az említett csoporthoz tartozik (a megtámadott határozat (43) preambulumbekezdése). E körülmények között a Bizottság álláspontja szerint nem ismerhető el, hogy az, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának második bekezdése alapján vélelmezett, hogy a hiba nem volt észszerűen észlelhető, a megfizetésért felelős személy jóhiszeműségének az elismeréséhez vezet.

131    E tekintetben konkrétabban az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az illetékes hatóságok által elkövetett hibának olyan jellegűnek kell lennie, hogy azt a megfizetésért felelős jóhiszemű személy a szakmai tapasztalata és az általa tanúsítandó gondosság ellenére észszerűen nem észlelhette (lásd ebben az értelemben: 2002. november 14‑i Ilumitrónica‑ítélet C‑251/00, EU:C:2002:655, 38. pont).

132    Először is meg kell állapítani, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban a megfizetésért felelős személy szakmai tapasztalatára vonatkozóan megállapított elemeket (lásd a fenti 129. pont) a Spanyol Királyság nem vitatja, éppen ellenkezőleg, elismeri, hogy a Bizottság jogosan mutatott rá a megtámadott határozat (39) preambulumbekezdésében arra, hogy a megfizetésért felelős személy igen tapasztalt gazdasági szereplő, de a Spanyol Királyság arra is hivatkozik, hogy a megfizetésért felelős személy szakmai tapasztalata nem határozza meg a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt feltételek betartásának az elmulasztását.

133    Valóban igaz, hogy amint azt a Spanyol Királyság hangsúlyozza, a szakmai tapasztalat önmagában nem zárja ki a gazdasági szereplő jóhiszeműségét vagy a hiba nem észlelhető jellegét. Meg kell azonban állapítani, hogy egy tapasztalt szakembertől elvárható, hogy fokozott figyelmet fordítson azokra az igazgatási és ténybeli elemekre, amelyek értékelése a tevékenységének a szokásos keretébe tartozik, különösen oly módon, hogy könnyebben meg tudja állapítani, ha a szokásos helyes gyakorlattól való eltérés merül fel.

134    Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy a gondosságot érintően a kételyeket tápláló gazdasági szereplő köteles tájékozódni, és az összes lehetséges módon felvilágosítást kérni annak érdekében, hogy elkerülje az érintett rendelkezések megkerülését (lásd analógia útján: 1999. november 11‑i Söhl & Söhlke ítélet, C‑48/98, EU:C:1999:548, 58. pont; 2007. szeptember 13‑i Common Market Fertilizers kontra Bizottság ítélet, C‑443/05 P, EU:C:2007:511, 191. pont).

135    A megtámadott határozatból következik, hogy a Bizottság a gazdasági szereplő gondosságára vonatkozó feltételt olyan különböző elemekre tekintettel vizsgálta, amelyekkel kapcsolatban az került megállapításra, hogy azok a származási szabályok megsértését képezték.

136    Először is a halászhajó legénységének az összetételére vonatkozó feltétel tekintetében a Bizottság azt állapította meg, hogy a megfizetésért felelős személy a tevékenységének a jellegére, valamint arra tekintettel, hogy egy több óceánon tevékenykedő, és emiatt különböző szabályoknak alávetett csoporthoz tartozik, nem tanúsított gondosságot azáltal, hogy nem tartotta tiszteletben a 980/2005 és a 732/2008 rendelet rendelkezései által a preferenciális tarifális bánásmódban való részesülésre vonatkozóan előírt feltételeket.

137    Másodszor a Bizottság megállapította, hogy az exportőr bizonyos esetekben egyidejűleg a spanyol és a francia kereskedelmi kamara által kiállított, nem preferenciális származási bizonyítványokat, és az APC‑megállapodásra vonatkozó, nem az uniós vámhatóságok által kiállított EUR.1 bizonyítványokat nyújtott be, vagy egyidejűleg a seychelles‑szigeteki hatóságok által kiállított EUR.1 bizonyítványokat, és a panamai hatóságok általi kiállított FORM „A” bizonyítványokat. Megállapította, hogy e tények alapján a szükséges nyomonkövethetőség hiányában nem volt megállapítható a tonhal származása, és arra a következtetésre jutott, hogy a megfizetésért felelős személy nem tartotta be a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó rendelkezéseket és az alkalmazandó származási szabályokat.

138    Harmadszor a Bizottság megállapította, hogy a hajót érintő „kettős lajstromozás” és „lajstromozási szám” fogalmai nem homályosak, hanem azokat az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) joga egyértelműen meghatározza. Hozzáfűzte, hogy az uniós jog a GSP‑ben való részesüléshez egyértelműen megköveteli, hogy a halászhajót egyetlen államban lajstromozzák, és egyetlen lobogó alatt közlekedjen. Márpedig a Bizottság megerősítette, hogy a szóban forgó két hajót a Seychelles‑szigeteken lajstromozták, és öt éven át ezen ország lobogójával közlekedtek, miközben Salvadorban is lajstromozásra kerültek, és ennek az országnak a lobogóját is viselték, a megfizetésért felelős személy pedig ennek ellenére azt nyilatkozta, hogy a 2454/93 rendelet 68. cikkének (2) bekezdésében a GSP‑ben való részesülésre vonatkozóan előírt feltételek teljesültek.

139    Negyedszer a Bizottság megállapította, hogy azokat az információkat, amelyek alapján a salvadori hatóságok a FORM „A” származási bizonyítványt kiállították, a megfizetésért felelős személy csoportjának az egyik leányvállalata bocsátotta rendelkezésre.

140    A Bizottság ebből arra a következtetésre jutott, hogy a megfizetésért felelős személy a szóban forgó termékek tekintetében megkövetelt vámkezelés során nem mutatta a szakértelemmel rendelkező gazdasági szereplőtől elvárt figyelmet a Bizottság által megállapított helyzetekre tekintettel.

141    Harmadszor választ kell adni a Spanyol Királyság által a megfizetésért felelős személy gondatlanságának a vitatása céljából előterjesztett különböző érvekre.

142    Először és előzetesen, a Spanyol Királyság azt állítja, hogy mindennek ellentmond a megtámadott határozatban az az állítás, amely szerint a salvadori hatóságok hibát követtek el, anélkül hogy az exportőr az adatokat hibásan tüntette volna fel, vagy a megfizetésért felelős személy ezen adatokkal kapcsolatban gondatlanságot tanúsított volna.

143    Ezzel kapcsolatban valóban meg kell állapítani, hogy tagadhatatlan az, hogy az illetékes hatóságok által elkövetett hibának a nem észlelhető jellegére vonatkozó feltétel bizonyos mértékig kapcsolódik a megfizetésért felelős személy jóhiszeműségének a kérdéséhez, amint azt az ítélkezési gyakorlat megállapítja. Ugyanakkor nem lehet elismerni azt, hogy az a tény, hogy a hiba feltehetően észszerűen nem észlelhető – amely megállapítás a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának a 2700/2000 rendelet által bevezetett második bekezdésének az alkalmazásából következik –, automatikusan és szükségszerűen azzal a következménnyel járna, hogy megállapítható a megfizetésért felelős személy jóhiszeműsége, főleg a jelen ügyben, a fenti 128–130. pontban már ismertetett körülményekre tekintettel. Ami azt az ellentmondást illeti, amelyre a Spanyol Királyság rámutat az elkövetett hiba megállapítása és az adatoknak az exportőr általi hibás feltüntetésének a hiánya között, semmilyen érv nem került kifejtésre ezen érvelés alátámasztása céljából, melynek logikája az ítélkezési gyakorlatból sem következik. Ugyanez igaz az adatoknak az exportőr általi hibás feltüntetésének a hiánya, valamint a megfizetésért felelős személynek az ugyanezen adatok tekintetében tanúsított gondatlansága közötti esetleges ellentmondással kapcsolatban. Konkrétan nem lehet azt vélelmezni, hogy a megfizetésért felelős személy jóhiszeműsége közvetlenül következik az exportőr magatartásából, mivel a megfizetésért felelős személy többek között nem húzhat hasznot ezen utóbbinak a magatartásából akkor, ha az exportőr által megadott ténybeli információk nem vezethetnek a FORM „A” származási bizonyítványnak a szóban forgó harmadik ország illetékes hatóságai általi kiállításához. Meg kell tehát állapítani, hogy a Spanyol Királyság fent ismertetett állításait arra tekintettel kell értékelni, hogy a salvadori vámhatóságok által elkövetett bizonyos hibák azon eredeti bizonyítványoknak a figyelembevételéből származtak, amelyek nyilvánvalóan nem tekinthetők a preferenciális bánásmódra feljogosító jellegűnek, és más ilyen hibák a szóban forgó hajók legénységére és lobogójára vonatkozó kötelezettségek jelentős mértékű megsértésére vezethetők vissza.

144    A Spanyol Királyság érvét tehát el kell utasítani.

145    Másodszor egyrészt a Spanyol Királyság úgy véli, hogy aránytalan lenne annak a megkövetelése, hogy a megfizetésért felelős személy minden egyes hajó legénységének ismerje az összetételét azon különböző halkifogások időpontjában, amelyeket nem a Calvo csoporthoz tartozó hajók hajtottak végre, és amelyek esetében így ezen utóbbi személy nem kérhetett információkat a legénység összetételére vonatkozóan. Állítása szerint a megfizetésért felelős személy kiegészítő elővigyázatossági intézkedéseket tett azáltal, hogy a szállítóitól igazolást kért a tulajdonosra vonatkozóan, ami tanúsítja a legénység összetételére vonatkozó szabály betartását. Másrészt megállapítja, hogy a halászati termékekre vonatkozó, a származást érintő szabályozás összetettsége a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételek értékelésének az egyik releváns eleme, és ezzel kapcsolatban a jelen ügyben nem áll fenn semmilyen kétely.

146    Az első érvvel kapcsolatban, amely a szóban forgó termékeket kihalászó hajók legénysége összetételének a megfizetésért felelős személy általi ismeretét érintő követelmény aránytalan jellegére vonatkozik, meg kell állapítani, hogy bár a Bizottság a megtámadott határozatban ilyen követelményt fogalmaz meg a megfizetésért felelős személlyel szemben, azt a Törvényszékhez benyújtott írásbeli beadványaiban az exportőr számára is kötelezővé teszi. Meg kell mindenesetre állapítani, hogy tekintettel arra, hogy a megfizetésért felelős személy és az exportőr ugyanahhoz a csoporthoz tartozik, a hajók legénységének az összetételére vonatkozó feltétel ellenőrzését érintően az exportőr által tanúsított gondatlanság a megfizetésért felelős személynek is betudható, többek között azon lehetőségek miatt, amelyek az ugyanazon csoporthoz tartozó vállalkozások közötti tájékozódásra vonatkozóan állnak fenn. Ezenfelül kell állapítani, hogy a Spanyol Királyság azáltal, hogy a hajók tulajdonára vonatkozó olyan igazolásokat nyújt be, amelyekből kitűnik a legénység összetétele, és amelyeket a Calvo csoport szokásszerűen kiállíttatott a hajó tulajdonosaival, valójában egyértelműen arra utaló körülményt terjeszt elő, hogy a hajók legénysége összetételének az exportőr vagy a megfizetésért felelős személy általi ismeretét érintő követelmény nyilvánvalóan nem aránytalan, éppen ellenkezőleg, a halászati tevékenységek ágazatában viszonylag szokásoson gyakorlatról van szó, különösen ha az ezen hajók által kifogott halmennyiséget a GSP keretében az Unióba kívánják importálni. E körülmények között nem tekinthető kizártnak, hogy az exportőr vagy a megfizetésért felelős személy a GSP kedvezményében való részesedésre törekedve a szerződéses kapcsolat keretében még a Calvo csoporton kívüli szállítóktól is megkérheti a legénység összetételére vonatkozó adatokat, függetlenül a Spanyol Királyság azon állításaitól, amelyek szerint az ilyen információk beszerzése nehézséget okoz, különösen azon lehetőség miatt, hogy az egyes halkifogások végrehajtásának időpontjában a legénység megváltozik, vagy egyes személyek ideiglenesen tartózkodnak a fedélzeten. Ezenfelül a Spanyol Királyság állításaival ellentétben a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályozás tiszteletben tartásával nem ellentétes ez a megközelítés, mivel számos olyan lehetőség létezik, amelynek keretében a gyakorlatban meg lehet kérni, és tárolni lehet az ilyen adatokat a fent említett szabályozás megsértése nélkül, mégpedig oly módon, hogy e tekintetben kérelmezik az érintett személyek szükséges hozzájárulását, különösen az exportőr és a megfizetésért felelős személy csoportján kívüli hajók esetében. Ezenfelül a Spanyol Királyság ezzel kapcsolatos állításának az elfogadása kiüresítené a hajókon a halászat időpontjában alkalmazott legénység igazolására vonatkozó kötelezettséget, pedig egyértelmű, hogy a jelen ügyben fennállt ilyen kötelezettség a releváns időpontban hatályos szabályok alapján.

147    A Spanyol Királyság által a Törvényszékhez benyújtott hét bizonyítványt érintően a Bizottság hangsúlyozza, hogy azok nem bizonyítják, hogy a hajó legénységének az összetételére vonatkozó feltétel, mely szerint a tagok 75%‑ának az Unió országainak vagy a kedvezményezett országnak az állampolgárságával kell rendelkezniük, teljesült. E tekintetben meg kell állapítani, hogy amint azt a Bizottság jogosan állítja, e bizonyítványok csupán a legénység tagjainak azon százalékát jelzik, amely az Unió országainak vagy kumuláció alkalmazásában a GSP II. csoportja kedvezményezett országainak az állampolgáraiból áll („porcentaje de nacionales de un Pais miembro de la UE o del grupo II de Paises SPG”), és a bizonyítványok egyike az ACP‑megállapodás részes államainak az állampolgárságával rendelkező személyzeti tagok százalékarányára vonatkozik. Márpedig e körülmények között meg kell állapítani, hogy a szóban forgó bizonyítványok a pontatlan jellegükre tekintettel nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a legénység összetételére vonatkozó feltétel teljesült.

148    Végezetül a halászati termékekre vonatkozó, származással kapcsolatos szabályozás összetettségét illetően nem állapítható meg, hogy az a jelen ügyben vitatott jogkérdés tekintetében fennáll. A 2454/93 rendelet 68. cikke (1) bekezdésének f) és g) pontja, valamint 68. cikke (2) bekezdésének ötödik francia bekezdése a tényállás időszakában alkalmazandó változatában megállapítja, hogy teljes egészében valamely kedvezményezett országban vagy az Unióban létrejött vagy előállított árunak tekinteni az adott ország vagy az Unió hajóival, azok felségvizein kívül a tengerből kinyert tengeri halászati termékeket, illetve más, tengerből származó termékeket, vagy a kedvezményezett ország vagy az Unió feldolgozóhajói fedélzetén előállított termékeket, és „a kedvezményezett ország vagy az [Unió] hajói” és „a kedvezményezett ország vagy az [Unió] feldolgozóhajói” kifejezések csak olyan hajókra és feldolgozóhajókra vonatkoznak, amelyeknek legénysége legalább 75%‑ban a kedvezményezett ország vagy a tagállam állampolgáraiból áll.

149    Az ilyen szabály nem tekinthető olyan mértékben összetettnek, hogy az olyan, igen tapasztalt gazdasági szereplő számára, mint amilyen a megfizetésért felelős személy vagy az exportőr, túlzott nehézséget jelentene annak betartása. A Spanyol Királyságnak az azon határozatok számára vonatkozó érvelését, amelyekben a Bizottság mellőzte a tonhal szektorában a behozatali vámok utólagos könyvelésbe vételét, és amelyekkel kapcsolatban nem hivatkoznak arra, hogy a szabályozáshoz kapcsolódó nehézség éppen a legénység összetételének a kérdésére vonatkozik, következésképpen el kell utasítani, ugyanúgy, mint azt az érvelést, amely az uniós intézmények által a GSP‑vel kapcsolatos szabályozási keretben végrehajtott módosításokra vonatkozik. E körülmények ugyanis nem teszik lehetővé annak a megállapítását, hogy a legénység összetételére vonatkozó feltétel összetett jellegű. Ezenfelül az, hogy a Bizottság a preferenciális szabályokon belül a származási szabályok egyszerűsítésére irányuló, olyan folyamatot indított el, amely a legénység összetételére vonatkozó feltétel eltörléséhez vezet, legfeljebb arra utaló körülménynek minősülhet, hogy az intézmény a szóban forgó szabályok hatásainak az elemzése nyomán megfelelőbb szabályozási gyakorlatra törekedett, de ebből nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy e szabályok az érintett területen tájékozott szakemberek számára nehezen érthetőek. Ezenfelül, amint azt a Bizottság jogosan hangsúlyozza, nem bizonyított, hogy a Spanyol Királyságnak a szabályozás összetettségére vonatkozó megállapításai kifejezetten a legénységet érintő, szóban forgó követelményre vonatkoznak. Ugyanígy az, hogy e tekintetben az OLAF és a Bizottság jogi szolgálata között konzultációra került sor, szintén nem képez döntő bizonyítékot a szóban forgó jogi kérdés összetett jellegére vonatkozóan. Ezenfelül a legénység fogalmának a Bíróság általi, az 1996. május 14‑i Faroe Seafood és társai ítéletben (C‑153/94 és C‑204/94, EU:C:1996:198, 47. pont) foglalt értelmezése tekintetében e fogalomnak a hajó állandó személyzetére való korlátozása nem tekinthető a 2454/93 rendelet 68. cikkének (1) bekezdésében és (2) bekezdésének ötödik francia bekezdésében előírt szabály betartásának a biztosítását érintő további nehézség forrásának, hiszen az éppen ellenkezőleg ahhoz vezet, hogy a legénységnek csupán azon tagjaira vonatkozóan kell tájékozódni, akik tartós kapcsolatban állnak a GSP‑ben részesülő halászatot végrehajtó hajóval.

150    A Spanyol Királyság ezzel kapcsolatos érvelését tehát el kell utasítani.

151    Harmadszor a Spanyol Királyság úgy véli, hogy a megtámadott határozat ellentmondásos, mivel abban az kerül megállapításra, hogy a megfizetésért felelős személynek a tevékenysége miatt tudnia kellett volna, hogy a legénység összetételére vonatkozó feltétel nem teljesült, de e személy azon halmennyiségek esetében, amelyeknek a származását Panamában kiállított FORM „A” származási bizonyítványok tanúsították, nem észlelhette a hibát. A Bizottság továbbá eltér azon döntéshozatali gyakorlatától, amelynek keretében mindig elengedte a vámokat az olyan, tapasztalt gazdasági szereplők esetében, akik ugyanazt a tevékenységet folytatták, mint a megfizetésért felelős személy, ami a jelen ügyben figyelembe veendő, releváns körülmény, még abban az esetben is, ha e határozatokat a Vámkódex 239. cikkének vagy az ACP‑szabályoknak az alkalmazása céljából fogadták el.

152    A megtámadott határozat ellentmondásos jellegével kapcsolatban meg kell állapítani, hogy azok az indokok, amelyek miatt a Bizottság úgy vélte, hogy a Panamából származó nyersanyag helyzetét a többi helyzettől eltérően kell kezelni, világosan kitűnnek az említett határozat (38) preambulumbekezdéséből. A kérdéses nyersanyag származását a II. regionális csoportba tartozó Panama hatóságai által kiállított FORM „A” származási bizonyítványok tanúsították, és nem az ugyanezen regionális csoporton kívüli ország hatóságai által kiállított, eltérő jellegű bizonyítványok, mint a vitatott importok esetében. E körülmények között a Bizottság elismerte, hogy a megfizetésért felelős személy esetleg nem tudhatta, hogy a salvadori hatóságok által a vitatott importokra vonatkozóan kiállított FORM „A” származási bizonyítványok az ugyanilyen jellegű, és a panamai hatóságok által kiállított bizonyítványokra tekintettel megfelelően vagy hibásan kerültek‑e kiállításra. A megtámadott határozat esetében tehát nem áll fenn ellentmondás.

153    A Bizottság a korábbi döntéshozatali gyakorlattal kapcsolatban jogosan érvel azzal, hogy a REM 07/02 és a REM 08/02 határozat olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben nem merült fel az, hogy az exportőr nem megfelelő kezdeti származási bizonyítványt nyújtott be a GSP vonatkozásában, oly módon, amint a jelen ügyben, hogy a vámtartózás adósai különleges szakmai tapasztalattal rendelkeztek, vagy az adós és az exportőr ugyanahhoz a csoporthoz tartozott. E határozatok ugyanis inkább a legénység összetételéhez, és a második esetben a szóban forgó hajók tulajdonosának a kilétéhez kapcsolódó problémákat érintenek. A Spanyol Királyság által benyújtott egyéb határozatokra vonatkozóan meg kell állapítani, hogy egyik sem vonatkozik olyan helyzetre, amelyben a megfizetésért felelős személy és az exportőr ugyanahhoz a csoporthoz tartozik. Következésképpen olyan határozatokról van szó, amelyek a jelen ügyben vitatottól eltérő ténybeli helyzetekre vonatkoznak. E határozatok tehát nem képezhetik az alapját egy olyan döntéshozatali gyakorlatnak, amely releváns lehet a jelen ügy elbírálása szempontjából. Ezenfelül az említett határozatok közül egyik sem tartalmaz olyan megállapítást, amely szerint a szóban forgó szabályozás összetett, és emiatt igazolt a behozatali vámok elengedése.

154    A Spanyol Királyság ezzel kapcsolatos érvelését tehát el kell utasítani.

155    Negyedszer a Spanyol Királyság emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az az időszak, melynek során a vámhatóságok ugyanazt a magatartást tanúsítják, bizonyos jelentőséggel rendelkezik a gazdasági szereplők gondosságának az értékelése vonatkozásában. Márpedig a salvadori hatóságok a rendelkezésükre bocsátott bizonyítványokról való kellő információ birtokában éveken keresztül nem emeltek kifogást a FORM „A” bizonyítványok kiállításával szemben többek között amiatt, hogy a Bizottság a bélyegzőlenyomatokat nem adta át, ily módon elősegítve a hibás bizonyítványok kiállítását.

156    A Törvényszék a Bizottsággal egyetértve megállapítja, hogy az illetékes hatóságok álláspontjának a huzamos időn át való fenntartása önmagában nem meghatározó annak az elbírálása tekintetében, hogy a megfizetésért felelős személy gondosságot tanúsított‑e, bár hasznos vonatkozásról van szó annak ellenőrzése tekintetében, hogy az említett hatóságok hibát követtek‑e el (lásd ebben az értelemben: 2013. június 5‑i Recombined Dairy System kontra Bizottság ítélet, T‑65/11, EU:T:2013:295, 25. és 29. pont). A jelen ügyben releváns valamennyi tényezőre, és pontosabban a megfizetésért felelős személy tapasztalatára, az exportőrrel azonos csoporthoz való tartozására, valamint az elkövetett hiba jellegére tekintettel a salvadori hatóságok álláspontjának a huzamos időn át való fenntartása nem mentheti fel a megfizetésért felelős személyt a gondossági kötelezettsége alól. Meg kell továbbá állapítani, hogy a Bizottság által az említett hatóságoknak továbbítandó bélyegzőlenyomatok kérdése nem releváns az elkövetett hiba jellege, és következésképpen azon gondosság szempontjából, amelyet a megfizetésért felelős személynek tanúsítania kellett volna. A Spanyol Királyság ezenfelül annak hangsúlyozását követően, hogy a bélyegzőlenyomatok továbbításának az elmulasztása a Bizottságnak közvetlenül betudható kötelezettségszegés volt, amely az álláspontja szerint kétségtelenül hozzájárult a hibás bizonyítványok kiállításához, és a hiba huzamos fennállásához, maga közli, hogy „e tekintetben nem a hibás bizonyítványok kiállításának a fő okáról van szó”. Ugyanezen okból hozzá kell fűzni, hogy a jelen ügyben nem merült fel a FORM „A” bizonyítványok kiállításának alapjául szolgáló EUR.1 bizonyítványok esetleges meghamisításának a kérdése, így a releváns bélyegzőlenyomatok Bizottság általi továbbításának a hiánya nem járhatott semmilyen gyakorlati következménnyel.

157    A Spanyol Királyság ezzel kapcsolatos érvelését tehát el kell utasítani.

158    Ötödször a Spanyol Királyság megállapítja, hogy a származási szabály kizárólag azt írja elő, hogy a hajókat a kedvezményezett országban vagy valamelyik tagállamban kell lajstromozni vagy nyilvántartásba venni, és a preferenciális rendszereknek a kettős lajstromozás esetén való kizárása a Bizottság értelmezésének az eredménye, amely nem volt ismert a bizonyítványok iránti kérelmek benyújtásakor, melyek a seychelles‑szigeteki lobogó használatát jelezték. Így a dupla lajstromozás következményei az összetett szabályozásból erednek, amelyet az is bizonyít, hogy a salvadori hatóságok a lobogókra vonatkozó feltételt a Bizottságtól eltérően értelmezték.

159    E tekintetben, amint azt a Bizottság jogosan megállapítja, a Spanyol Királyság elismerte, hogy mind a megfizetésért felelős személy, mind az exportőr tudta azt, hogy a szóban forgó hajókat két országban lajstromozták. Inkább arra hivatkozik, hogy az exportőr jóhiszeműen értesítette a salvadori hatóságokat arról, hogy e hajók két zászlóval rendelkeznek. Ezenfelül nem vitatott, hogy a szóban forgó hajók egy olyan vállalkozáscsoporthoz tartoznak, amelynek a megfizetésért felelős személy és az exportőr is tagja.

160    A Spanyol Királyság érvelésével ellentétben nem állapítható meg az, hogy a 2454/93 rendelet 68. cikkének (2) bekezdésében előírt származási szabály különlegesen összetett jellegű. E rendelkezések ugyanis azt írják elő, hogy a GSP‑ben részesülő halkifogásokat végző hajókat a kedvezményezett országban vagy valamely tagállamban kell lajstromozni vagy nyilvántartásba venni, és azoknak a kedvezményezett ország vagy valamely tagállam lobogóját kell viselniük. Meg kell tehát állapítani, hogy az egyetlen olyan kérdés, amely releváns marad, azon körülmény következményeire vonatkozik, hogy a szóban forgó két hajót Salvadorban is és a Seychelles‑szigeteken is lajstromozták.

161    Rá kell mutatni, hogy amint azt a Bizottság több alkalommal is hangsúlyozza, az ENSZ joga előírja, hogy melyek a következményei annak, ha egy hajó több lobogó alatt közlekedik.

162    Így az Egyesült Nemzetek Szervezetének a Montego Bay‑ben 1982. december 10‑én aláírt, 1994. november 16‑án hatályba lépő tengerjogi egyezménye előírja, hogy az a hajó, amely több állam lobogóját viseli, és azokat érdekének megfelelően változtatja, más állammal szemben egyik honosságra sem hivatkozhat, és honosság nélküli hajónak tekinthető. E szabályból az következik, hogy a kettős lobogóval rendelkező hajó szabálytalan helyzetben van a nemzeti jog szempontjából.

163    Az említett szabálynak a jelen ügyben való alkalmazhatósága tekintetében meg kell állapítani, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének a tengerjogi egyezményét az Unió jóváhagyta az Egyesült Nemzetek Szervezete 1982. december 10‑i tengerjogi egyezményének és az egyezmény XI. részének végrehajtásáról szóló, 1994. július 28‑i megállapodásnak az Európai Közösség általi megkötéséről szóló, 1998. március 23‑i 98/392/EK tanácsi határozatban (HL 1998. L 179., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 4. fejezet, 3. kötet, 260. o.). Az ilyen körülmény az Unió tekintetében kötelező erőt eredményez, és ezen egyezmény rendelkezései a továbbiakban az uniós jogrend szerves részévé válnak (2006. május 30‑i Bizottság kontra Írország ítélet, C‑459/03, EU:C:2006:345, 82. pont; 2008. június 3‑i Intertanko és társai ítélet, C‑308/06, EU:C:2008:312, 53. pont).

164    A Bizottság tehát jogosan alkalmazta a 2454/93 rendelet 68. cikkének (2) bekezdésében előírt származási szabályt oly módon, hogy figyelembe vette az Egyesült Nemzetek Szervezete tengerjogi egyezménye 92. cikkének (2) bekezdésében előírt szabályt. Tekintettel tehát az említett szabály valamely rendelkezésének az ezen egyezményre tekintettel való értelmezését érintő viszonylag egyszerű mechanizmusra, mely rendelkezés egyébiránt a releváns tények időpontjában semmiképpen nem minősült új elemnek, nem állapítható meg, hogy a szóban forgó szabályozás összetett. Ezenfelül az exportőr és a megfizetésért felelős személy tapasztalatára, valamint arra tekintettel, hogy e személyek a halászat területén nemzetközi szinten tevékenykedő csoporthoz tartoznak, a Spanyol Királyság nem hivatkozhat érvényesen arra, hogy nem ismerte a kettős lobogóra vonatkozó szabályt, és annak szigorú következményeit.

165    Ilyen körülmények között a kettős lobogóra vonatkozóan a megtámadott határozatban tett megállapítással szemben a Spanyol Királyság által előadott teljes érvelést el kell utasítani, ideértve azon állítását is, amely szerint az exportőr nem rejtegette azt a tényt, hogy a szóban forgó hajók kettős lobogót viselnek. Az a körülmény ugyanis, hogy a hatóságok e helyzetről értesültek, nincs hatással annak a ténynek a relevanciájára, hogy a fent említett szabályokkal ellentétes cselekedetről volt szó (lásd a fenti 162. és 163. pontot).

166    Végezetül a megfizetésért felelős személy szakmai tapasztalatára vonatkozó érvelést illetően, mely tapasztalat megállapítása a Spanyol Királyság álláspontja szerint nem akadályozhatja meg a Bizottságot abban, hogy a behozatali vámokat elengedje, amint az a gyakorlatából következik, rá kell mutatni arra, hogy ez már megválaszolásra került, többek között a fenti 128–133., 146. és 149. pontban, mivel úgy tűnik, hogy a jelen ügy körülményeire és különösen a megfizetésért felelős személy szakmai tapasztalatára tekintettel e személyek olyan szintű gondosságot kellett volna tanúsítania, amelyet a salvadori hatóságok által elkövetett hibákkal szemben nem tanúsított.

167    Ami azt a körülményt illeti, amely szerint az ilyen tapasztalat nem akadályozta azt, hogy a Panamából származó importok tekintetében mellőzzék a behozatali vámok beszedését, a fenti 152. pontból kellőképpen kitűnik, hogy a származásnak a II. regionális csoportba tartozó Panama hatóságai által kiállított FORM „A” származási bizonyítványokkal történő igazolása nem tette lehetővé a megfizetésért felelős személy számára, hogy tudomást szerezzen arról, hogy a salvadori hatóságok által a vitatott importok vonatkozásában kiállított FORM „A” származási bizonyítványok a panamai hatóságok által kiállított bizonyítványokra tekintettel hibásan kerültek‑e kiállításra, vagy sem. Következésképpen a Spanyol Királyság e megállapításból nem következtethet a Bizottságnak a megfizetésért felelős személy által végrehajtott importokat érintő két különböző ténybeli helyzetnek az értelmezésén alapuló indokolása tekintetében felmerült ellentmondásra.

168    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Bizottság jogosan jutott arra a következtetésre, hogy a megfizetésért felelős személy megsértette a gondossági kötelezettségét, és ezért a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának alkalmazásában nem tekinthető jóhiszeműnek.

–       A vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó szabályozás betartását érintő elemekről

169    A Spanyol Királyság elsődlegesen arra hivatkozik, hogy a Bizottság nem részletezte, hogy a vámértékre vonatkozóan mely rendelkezéseket nem tartotta be, és kizárólag a származási szabályok megsértésének a megállapítására szorítkozott. Márpedig az ilyen megállapítás nem teszi lehetővé a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó szabályozás megsértésének a bizonyítását. A megfizetésért felelős személy megfelelő vámáru‑nyilatkozatokat mutatott be, amelyek a preferenciális tarifális bánásmód alkalmazása iránti, az ehhez szükséges bizonyítványokon alapuló kérelmeket tartalmaztak. Nem kifogásolható tehát e személlyel szemben, hogy nem bocsátott rendelkezésre ilyen információkat, amelyeket észszerűen nem ismerhetett és nem szerezhetett be.

170    A Spanyol Királyság az érvelésének az alátámasztása érdekében az OLAF jelentésére hivatkozik, amely elismeri annak a lehetőségét, hogy egy halkifogási művelet alapján azonosítani lehessen a megszerzett végtermékeket és az Unióba irányuló azon küldeményeket, amelyek e termékeket tartalmazzák, anélkül hogy bármi is annak a lehetetlenségére utalna, hogy a halkifogási műveletek származását meg lehet állapítani. Ezenfelül az Unióba irányuló küldemények a jelen ügy tárgyát képező hajók által kifogott nyersanyagból származó termékeket tartalmaztak, de olyan termékeket is, amelyek esetében a nyersanyagot más hajó fogta ki. Következésképpen, ha valamennyi küldemény több hajó által kifogott nyersanyag feldolgozásából származó termékeket foglalt magában, a Bizottság azon állítása, amely szerint bizonyos olyan küldemények esetében, amelyekre ugyanazon FORM „A” bizonyítvány vonatkozott, nem tartották be a vámértékre vonatkozó rendelkezéseket, önkényes, mivel ez a körülmény minden esetre vonatkozott.

171    Végezetül a Spanyol Királyság azt állítja, hogy a hatályos nyomonkövetési rendszer lehetővé teszi a kifogott halak származásának a meghatározását, és az OLAF kifejezetten hivatkozik a megfizetésért felelős személy által benyújtott nyomonkövetési jelentésekre, ami bizonyítja azt, hogy megfelelő nyomonkövetési rendszer áll fenn, és lehetőség van arra, hogy minden küldemény esetében megkülönböztessék a származó termékeket a többi terméktől. Ezenfelül a Bizottság a 2014. március 14‑i, Ares(2014) 732193 számú levelében elismeri azt, hogy a jelen ügyben fennáll a nyomonkövethetőség, és e levél kapcsolatban áll a megtámadott határozattal, mivel a Tribunal de Cuentasnak (számvevőszék, Spanyolország) a 2009‑es évet érintő, a vitatott importokra vonatkozó vámbeszedési határozatát illető értékelést tartalmaz.

172    A Spanyol Királyság a válaszában azzal érvel, hogy az az értelmezés, amely szerint a hajó kettős lajstromozása kizárja a preferenciális rendszer alkalmazását, azt követően került kifejtésre, hogy a spanyol hatóságok az utólagos vámbeszedési aktusok többségét lezárták, és ezen aktusok nem különbözették meg az ugyanazon bizonyítvány tárgyát képező származó és nem származó termékeket.

173    Ezenfelül a Spanyol Királyság emlékeztet arra, hogy a származási szabály megsértése lehetővé teszi a vámtartozás megállapítását, amely szükséges a vám elengedése iránti eljárás megindításához, de nem az ilyen elengedés feltételéről van szó.

174    Először is meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat (42) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a tonhal származásának a meghatározását lehetővé nem tevő származási bizonyítványok benyújtásával a megfizetésért felelős személy megsértette a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó rendelkezéseket és az alkalmazandó származási szabályokat.

175    Meg kell állapítani, hogy az egyetlen olyan megfontolásról van szó, amely megalapozza a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó rendelkezések megsértését, mivel a Bizottság a Törvényszék előtt nem válaszolt hasznos módon a Spanyol Királyságnak arra az érvére, hogy e megsértés nem alapítható a származási szabályok megsértésére, amely az álláspontja szerint az utólagos beszedési eljárás kezdetét jelenti, és nem olyan elemet, amelyre tekintettel a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó feltétel teljesülését vagy annak hiányát kell megállapítani.

176    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a nyilatkozattevő köteles az illetékes vámhatóságok rendelkezésére bocsátani az uniós és nemzeti jogszabályok által előírt összes szükséges információt, és a vámhatóságok adott esetben ezeket kiegészítik vagy átfogalmazzák az érintett árura kért vámkezelés függvényében (1989. május 23‑i Top Hit Holzvertrieb kontra Bizottság ítélet, 378/87, EU:C:1989:209, 26. pont; 1996. május 14‑i Faroe Seafood és társai ítélet, C‑153/94 és C‑204/94, EU:C:1996:198, 108. pont).

177    Ugyanakkor amint azt a Bíróság megállapította, ez a kötelezettség nem lépheti túl azon információk körét, amelyeket a nyilatkozattevő észszerűen ismerhet és beszerezhet, így elegendő, ha ezeket az információkat, még ha azok tévesek is, jóhiszeműen rendelkezésre bocsátotta (1993. április 1‑jei Hewlett Packard France ítélet, C‑250/91, EU:C:1993:134, 29. pont; 1996. május 14‑i Faroe Seafood és társai ítélet, C‑153/94 és C‑204/94, EU:C:1996:198, 109. o.).

178    Márpedig a fenti 61. és 62. pontból az következik, hogy az importált termékek származására vonatkozó szabályok megállapított megsértése a jelen ügyben a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó szabályozás megsértését vonja maga után. A 2454/93 rendelet 84. cikke ugyanis előírja, hogy a származásra vonatkozó bizonyítékokat a behozatali tagállam vámhatóságai részére kell benyújtani a Vámkódex 62. cikkében megállapított eljárások szerint. Ezen utóbbi cikk pedig az írásbeli vámáru‑nyilatkozatra vonatkozik. Azt írja elő, hogy a vámáru‑nyilatkozatot az erre a célra előírt hivatalos mintának megfelelő nyomtatvány felhasználásával kell elkészíteni, azt alá kell írni, és annak tartalmaznia kell minden olyan adatot, amely az azon vámeljárásra vonatkozó rendelkezések alkalmazásához szükséges, amelyre az árut bejelentik, és ahhoz mellékelni kell azokat az iratokat, amelyek az azon vámeljárásra vonatkozó rendelkezések alkalmazásához szükségesek, amelyre az árut bejelentették. Az importőrnek ahhoz, hogy az importált termékek származása alapján járó preferenciális tarifális bánásmódot alkalmazzák, a Vámkódex 62. cikkében és 84. cikkében foglalt, kombinált rendelkezéseknek megfelelően a vámáru‑nyilatkozatához megfelelő FORM „A” származási bizonyítványt kell mellékelnie.

179    Meg kell állapítani továbbá, hogy amint arra a Bizottság jogosan mutat rá, a megfizetésért felelős személy által alkalmazott nyomonkövetési rendszer nem tette lehetővé a jelen ügyben releváns kifogott halmennyiség származását. A spanyol hatóságok által végrehajtott utólagos könyvelésbe vétel ugyanis csupán a nem származó árukra vonatkozott, és azokra az árukra, amelyek nem voltak elválaszthatóak a nem származó áruktól, így ugyanezen hatóságok elismerték az elégtelen nyomonkövethetőséget. Ugyanígy, amint azt a Bizottság előadja, a fenti 171. pontban említett, 2014. március 14‑i levélből az tűnik ki, hogy az csupán azokat az árukat érintette, amelyeket a nem származó áruktól elválaszthatatlan árukként ki lehetett zárni az utólagos vámbeszedés köréből. Összességében a termékek nyomonkövethetőségének a kérdése tehát, amint azt a Bizottság jogosan állapítja meg, a jelen eljárást megelőző szakaszt képez, azaz, a vámtartozás meghatározásának a szakaszát, amely a nemzeti hatóságok hatáskörébe tartozik, és nem a vámelengedés körébe. Ezenfelül az OLAF vizsgálati jelentései tekintetében meg kell állapítani, hogy azok a Spanyol Királyság által állítottakkal ellentétben szintén súlyos hiányosságokat említenek a nyomonkövetési rendszert érintően.

180    Végezetül nem lehet eredményesen érvelni azzal, hogy a Bizottság a bemutatott bizonyítványokhoz kapcsolódó különböző helyzeteket önkényesen értékelte, mivel, amint az a fenti 152. pontban említésre került, több objektíve eltérő és össze nem hasonlítható helyzetről van szó.

181    Így anélkül, hogy szükséges lenne megvizsgálni a Spanyol Királyság által e tekintetben előterjesztett többi, a fenti 170–173. pontban felidézett érvet, amelyek nem érvényteleníthetik sem azt a megállapítást, hogy a termékek esetleges nyomonkövethetősége a jelen ügy tárgyát képezőket nem érintette, sem a tények Bizottság általi önkényes értékelésének a hiányára vonatkozó következtetést, a második jogalap e kifogását, és ezáltal e jogalap egészét, valamint a jelen keresetet el kell utasítani.

 A költségekről

182    A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

183    A Spanyol Királyságot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeinek viselésén kívül a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére is.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács),

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Spanyol Királyság viseli a saját költségeit, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket.

Dittrich Schwarcz Tomljenović

Kihirdetve Luxembourgban, a 2016. december 15‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita alapját képező tényállás

Az eljárás és a felek kérelmei

A felek érvei

Az első, a megfelelő ügyintézéshez való jognak a 2454/93 rendelet 872a. cikke keretében való megsértésére alapított jogalapról

A második, az alaprendelet 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának a megsértésére alapított jogalapról

A megfizetésért felelős személy által a behozatali vámok iránt előterjesztett korábbi kérelemre vonatkozó kifogás elfogadhatóságáról

A Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt feltételek kumulatív jellegéről

A hiba nem észlelhető jellegéről

A Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt többi feltétel teljesítésének a kötelezettségéről

A Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontja többi alkalmazási feltételének a vizsgálatáról

–  A megfizetésért felelős személy jóhiszeműségére vonatkozó elemekről

–  A vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó szabályozás betartását érintő elemekről

A költségekről

* Az eljárás nyelve: spanyol.

1 A jelen szöveg 143. pontjában az első elektronikus közzétételt követően nyelvi módosítás történt.