A Törvényszék (harmadik tanács) 2014. január 23‑i ítélete – SKW Stahl‑Metallurgie Holding és SKW Stahl‑Metallurgie kontra Bizottság
(T‑384/09. sz. ügy)
„Verseny – Kartellek – Az EGT‑ben, Írországon, Spanyolországon, Portugálián és az Egyesült Királyságon kívül, az acél‑ és a földgázágazatban való felhasználásra szánt kalciumkarbid és magnézium piaca – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – Az árak rögzítése és a piac felosztása – Védelemhez való jog – A jogsértő magatartás betudhatósága – Indokolási kötelezettség – Bírságok – Egyenlő bánásmód – Enyhítő körülmények – Együttműködés a közigazgatási eljárás során – Arányosság – A bírság megfizetéséért való egyetemleges felelősség – A 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás”
1. Verseny – Közigazgatási eljárás – A védelemhez való jog tiszteletben tartása – A vállalkozások meghallgatása – Valamely vállalkozás arra irányuló kérelme, hogy egy másik vállalkozással fennálló üzleti kapcsolatának védelme érdekében zárt tárgyaláson adhassa elő érveit – E másik vállalkozás védelemhez való joga megsértésének veszélye – Elutasítás – A körülmények olyan megváltozása, amely szükségtelenné teszi az érvek zárt tárgyaláson való előadását – Új tárgyalás tartása iránti kérelem – Elutasítás – A meghallgatáshoz való jog megsértése – Hiány – Annak szükségessége, hogy a meghallgatási tisztviselő összhangot teremtsen a két vállalkozás védelemhez való joga között (1/2003 tanácsi rendelet, 27. cikk; 773/2004 bizottsági rendelet, 12. cikk, (1) bekezdés, és 14. cikk, (1) és (6) bekezdés) (vö. 20., 21., 35–39., 58., 61., 62. pont)
2. Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok – A leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat által e leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás vélelme – Megdönthető jelleg – Bizonyítási teher (EK 81. cikk és EK 82. cikk) (vö. 67–72., 82–86., 90., 99., 109–111., 123., 124. pont)
3. Bírósági eljárás – Új jogalapoknak az eljárás folyamán történő előterjesztése – Feltételek – Új jogalap – Fogalom (A Törvényszék eljárási szabályzata, 48. cikk, 2. §, első bekezdés) (vö. 129., 130. pont)
4. Bírósági eljárás – Keresetlevél – Alaki követelmények – A felhozott jogalapok rövid ismertetése – A Törvényszék korábbi ítéletére való egyszerű hivatkozás – Elfogadhatatlanság (A Bíróság alapokmánya, 21. cikk, első bekezdés, és 53. cikk, első bekezdés; a Törvényszék eljárási szabályzata, 44. cikk, 1. §, c) pont, és 48. cikk, 2. §) (vö. 131–134. pont)
5. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A Bizottság mérlegelési jogköre – Bírósági felülvizsgálat – Az uniós bíróság korlátlan felülvizsgálati jogköre – Terjedelem (EUMSZ 261. cikk és EUMSZ 263. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 31. cikk) (vö. 135. pont)
6. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A Bizottság által kibocsátott iránymutatás – A Bizottság azon lehetősége, hogy az iránymutatástól eltérjen – Korlátok – Az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása – A vállalkozás sajátos jellemzőinek figyelembevétele, különös tekintettel a bírság aránytalanságának veszélyére (1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 2006/C 210/02 bizottsági közlemény, 13., 25. és 37. pont) (vö. 147., 153., 164–168. pont)
7. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – Enyhítő körülmények – A bírságkiszabási iránymutatás módosítása – A Bizottság azon kötelezettsége, hogy tartsa magát a korábbi határozathozatali gyakorlatához – Hiány (EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) és (3) bekezdés; 2006/C 210/02 bizottsági közlemény, 29. pont) (vö. 185. pont)
8. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A bírság összegének csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt – Feltételek (EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 2006/C 210/02 bizottsági közlemény, 29. pont) (vö. 186., 188. pont)
9. Verseny – Bírságok – Megfizetésre vonatkozó egyetemleges kötelezettség – Feltételek – Gazdasági egység – Kivételek (EK 81. cikk) (vö. 194–197. pont)
10. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése által a Bizottságnak biztosított mérlegelési jogkör – A büntetések törvényessége elvének megsértése – Hiány (Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 49. cikk, (1) bekezdés; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 2006/C 210/02 bizottsági közlemény) (vö. 206. pont)
11. Verseny – Bírságok – Kiszabás – A vállalkozás jogsértésből eredő haszonszerzésének szükségessége – Hiány – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – Enyhítő körülmények – A haszon hiánya – Kizártság (EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 2006/C 210/02 bizottsági közlemény, 29. és 31. pont) (vö. 225. pont)
12. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A bírság alóli mentesítés vagy a bírság csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt – Kedvezményezett vállalkozás (EK 81. cikk; 2002/C 45/03 bizottsági közlemény) (vö. 237–240. pont)
13. Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Maximális összeg – Kiszámítás – Figyelembe veendő forgalom – A vállalkozásként tevékenykedő gazdasági egységet képező valamennyi társaság összesített forgalma – A gazdasági egységnek a megtámadott határozat elfogadását követő esetleges megszűnése – Hatás hiánya (EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés) (vö. 266., 267. pont)
Tárgy
| Az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39.396 – „kalciumkarbid‑ és magnéziumalapú reagensek az acél‑ és a földgázágazatban”‑ügy) 2009. július 22‑én hozott C(2009) 5791 végleges bizottsági határozat felpereseket érintő részének megsemmisítése iránti kérelem, valamint másodlagosan a felperesekkel szemben az említett határozatban kiszabott bírság törlése vagy összegének csökkentése iránti kérelem. |
Rendelkező rész
1) | | A Törvényszék a keresetet elutasítja. |
2) | | Az SKW Stahl‑Metallurgie Holding AG és az SKW Stahl‑Metallurgie GmbH saját költségein kívül viseli az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket. |
3) | | A Gigaset AG maga viseli saját költségeit. |