A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2021. október 6.(*)
„Állami támogatások – A lengyel villamosenergia‑piac – Kapacitásmechanizmus – Kifogást nem emelő határozat – Támogatási program – Az EUMSZ 108. cikk (2) és (3) bekezdése – A kétség fogalma – Az (EU) 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) és (4) bekezdése – Komoly nehézségek – Az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja – A 2014–2020 közötti időszakban nyújtott környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás – Az érintett felek eljárási jogai – Indokolási kötelezettség”
A T‑167/19. sz. ügyben,
a Tempus Energy Germany GmbH (székhelye: Berlin [Németország]),
a T Energy Sweden AB (székhelye: Göteborg [Svédország])
(képviselik őket: D. Fouquet és J. Derenne ügyvédek)
felpereseknek
az Európai Bizottság (képviselik: K. Herrmann és P. Němečková, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
támogatják:
a Lengyel Köztársaság (képviseli: B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben),
a PGE Polska Grupa Energetyczna S.A., (székhelye: Varsó [Lengyelország], képviselik: A. Ryan és A. Klosok solicitors, T. Janssens és K. Bojarojć‑Bartnicka ügyvédek),
az Enel X Polska z o.o. (székhelye: Varsó, képviselik: V. Cannizzaro, S. Ventura és L. Caroli ügyvédek)
és
az Enspirion sp. z o.o. (székhelye: Gdańsk [Lengyelország] képviseli: A. Czech ügyvéd)
beavatkozó felek,
a 2018. február 7‑i C(2018) 601 final bizottsági határozat (SA.46100 állami támogatás [2017/N]) megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában, amely határozatban a Bizottság úgy döntött, nem emel kifogást a lengyelországi kapacitásmechanizmussal összefüggő támogatási programmal kapcsolatban, azzal az indokkal, hogy e program az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja értelmében összeegyeztethető a belső piaccal,
A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),
tagjai: A. M. Collins elnök, V. Kreuschitz (előadó) és G. Steinfatt bírák,
hivatalvezető: E. Coulon,
meghozta a következő
Ítéletet(1)
I. A jogvita előzményei
A. A felperesekről
1 A Tempus Energy Germany GmbH és a T Energy Sweden AB társaságok (a továbbiakban együttesen: Tempus) társaságok villamosenergia‑fogyasztás kezelésére szolgáló, más szóval a „keresletkezelési” technológiát forgalmaznak magánszemélyek és szakemberek számára, különösen a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Svéd Királyság villamosenergia‑piacain.
2 A Tempus ügyfeleinek szóló ajánlata a villamosenergia‑nyújtási lánc költségeinek a fogyasztóoldali szabályozásra irányuló technológia és a villamosenergia‑szolgáltató által nyújtott szolgáltatások összekapcsolása révén történő csökkentésére irányul. A Tempus villamos energiát értékesít, és abban segít ügyfeleinek, hogy az időkorláthoz nem kötött energiafogyasztásukat olyan időszakokra tolják el, amikor a nagykereskedelmi árak vagy azért alacsonyak, mert gyenge a kereslet, vagy mert a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia elegendő mennyiségben áll rendelkezésre, és ezért olcsóbb.
B. Az igazgatási eljárásról és a megtámadott határozatról
3 Keresetével a Tempus az Európai Bizottság 2018. február 7‑i C(2018) 601 final határozatának megsemmisítését kéri, amely alapján nem emel kifogást a lengyelországi kapacitásmechanizmussal kapcsolatos támogatási programmal (a továbbiakban: támogatási program) szemben, amely program négymilliárd lengyel złoty (PLN) kapacitásszolgáltatók részére történő éves kifizetését írja elő, mivel az említett program az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja értelmében összeegyeztethető a belső piaccal (SA.46100 állami támogatás [2017/N], a továbbiakban: megtámadott határozat).
[omissis]
D. A támogatási rendszer
10 A támogatási program olyan kapacitásmechanizmust, illetve ‑piacot hoz létre, amelynek célja, hogy kiegyenlítse a kereslet és a kapacitás között várt különbséget, és ezáltal a lengyelországi villamosenergia‑piacon tartósan biztosítsa az ellátás biztonságát, tekintettel a lengyel hatóságok azon előrejelzésére, amely szerint e piac 2020‑ra kritikus állapotba kerülhet a források vagy termelési kapacitások elégséges szintje tekintetében. Pontosabban e hatóságok szerint a régi termelési egységek 2020‑ig való fokozatos megszüntetésére és tartalékba helyezésére irányuló átfogó program miatt várható, hogy olyan kapacitáshiányok merülnek fel, amelyeket a piaci erők önmagukban nem tudnak pótolni, amit a „hiányzó pénz problémájának” neveznek (a megtámadott határozat (6)–(8) preambulumbekezdése). E piaci hiányosság kimutatása érdekében a lengyel hatóságok többek között a PSE kapacitásmegfelelőségre vonatkozó adataira és középtávú előrejelzéseit (a továbbiakban: a PSE kapacitásmegfelelőséggel kapcsolatos értékelése) vették alapul, 2020‑ban, 2025‑ben és 2030‑ban lényegében a megbízhatósági szintet meghaladó, évi háromórás terhelésveszteséget (a továbbiakban: az érintett megbízhatósági szabvány) várva, ami 99,97%‑os rendszerbiztonsági szintnek felel meg (a megtámadott határozat (31) preambulumbekezdése). Az ezen értékelés alapját képező adatokat megküldték a villamosenergia‑piaci átvitelirendszer‑üzemeltetők európai hálózatának (European Network of Transmission System Operators for Electricity, ENTSO‑E) annak 2017‑es, „Mid‑term Adequacy Forecast (MAF) 2017” című jelentésének (a továbbiakban: 2017‑es MAF‑jelentés) elkészítése keretében, és a PSE előrejelzései független ellenőrzés tárgyát képezték, amelyet egy tanácsadó cég végzett el (a megtámadott határozat (9)–(13) preambulumbekezdése). Amint az a megtámadott határozat (15) és (16) preambulumbekezdéséből kitűnik, a lengyel hatóságok kötelezettséget vállaltak arra, hogy a hiányidőszakok alatt az árjelzéseket egy sor intézkedéssel javítják, ideértve azt a biztosítékot is, hogy 2021. január 1‑jétől a felhasználóoldali választ biztosító szolgáltatók a többi piaci szereplővel azonos módon részt vehetnek a nagykereskedelmi villamosenergia‑ és kiegyenlítő piacokon (a megtámadott határozat (16) preambulumbekezdésének f) pontja).
11 A kapacitáspiac irányítása a PSE feladata, amelynek egyik fő feladata, hogy központosított árveréseket szervezzen a szükséges kapacitások biztosítása érdekében. Ezek az árverések főszabály szerint nyitottak a Lengyelországban vagy a szomszédos európai TSO szabályozási területen letelepedett termelők, felhasználóoldali választ biztosító szolgáltatók, valamint meglévő és új tárolási szolgáltatók előtt (a megtámadott határozat (4) preambulumbekezdése). A kiválasztott szolgáltatók a kiosztott kapacitásmegállapodás időtartama alatt rögzített kifizetésben (a továbbiakban: kapacitáskifizetések) részesülnek azon kötelezettségvállalás ellenében, hogy a PSE kérésére kapacitást bocsátanak rendelkezésre, amennyiben a hálózat nyomásnak van kitéve (a továbbiakban: kapacitáskötelezettség). A kapacitási kötelezettségnek megfelelő energiamennyiség biztosítása hiányában a kiválasztott szolgáltatóknak pénzügyi szankcióval kell számolniuk. A kapacitáskifizetéseket az éves vagy a „nap kiválasztott órái” során mért villamosenergia‑fogyasztás alapján a végső fogyasztótól beszedett villamosenergia‑ellátási díjból (a továbbiakban: kapacitásdíj) finanszírozzák.
[omissis]
13 A lengyel kapacitásmechanizmust az Ustawa o rynku mocy (a kapacitáspiacról szóló, 2017. december 8‑i lengyel törvény; a továbbiakban: törvény; Dz. U., 2018., 9. tétel) hozta létre, amely 2018. január 18‑án lépett hatályba. E törvény 34. cikke alapján a lengyel energiaügyi miniszter végrehajtási rendeleteket fogadott el, amelyek rögzítik a kapacitáspiac működését szabályozó rendelkezéseket. 2018. március 30‑án az Urzęd Regulacji Energetyki (a lengyel energiaszabályozási hivatal, Lengyelország) elnöke jóváhagyta ezeket a végrehajtási rendeleteket. 2018. augusztus 24‑én a lengyel energiaügyi miniszter elfogadta a 2021 és 2023 közötti szállítási időszakra vonatkozó árverési paraméterekre vonatkozó végrehajtási rendeletet.
14 A törvény célja, hogy a fogyasztók számára a közép‑ és hosszú távú villamosenergia‑ellátás biztonságát a legjobb költségen, hátrányos megkülönböztetéstől mentesen és tartósan biztosítsa (az 1. cikk (2) bekezdése). A lengyel kapacitáspiac célja kapacitási kötelezettségek – azaz a gazdasági szereplő azon kötelezettsége, hogy biztosítsa a kapacitásellátást a szállítási időszakban és a tényleges kapacitásellátást a sürgősségi időszakban – létrehozása, és az azokkal való kereskedés. E kapacitások rendelkezésre bocsáthatók akár villamos energia előállítása és szállítása révén, akár a fogyasztóoldali szabályozás útján a hálózati egyensúlyhiány idején csökkentve a keresletet. A kapacitáskötelezettségeket biztosító árveréseket nyilvántartásba vételi és tanúsítási eljárás előzi meg (a törvény 11–28. cikke; a megtámadott határozat (20)–(26) preambulumbekezdése) a felhasználóoldali választ biztosító szolgáltatók tanúsítására vonatkozó sajátosságokkal (a megtámadott határozat (27) és (28) preambulumbekezdése). A kapacitásszolgáltatók az árveréseken és a lengyel kapacitáspiacon kapacitáspiaci egységek (a továbbiakban: CMU) formájában vesznek részt, amelyek közelebbről termelési vagy fogyasztóoldali szabályozási CMU‑k lehetnek, és egy vagy több olyan fizikai egységből állnak, amelyek egy vagy több, azonos csoporton belül az ajánlatkérésekre adandó válasz érdekében összegyűjtött fizikai egységből állnak (a törvény 16. cikke; a megtámadott határozat (17) preambulumbekezdése). Ahhoz, hogy CMU‑nak minősülhessen, a fizikai termelési vagy fogyasztóoldali szabályozási egységeknek, beleértve a külföldieket is, el kell érniük a (nettó) 2 megawatt (MW) kapacitási küszöbértéket (a törvény 16. cikke (1) bekezdésének 1., 2., 5. és 6. pontja). A termelési vagy fogyasztóoldali szabályozási egységek csoportjai esetében, beleértve a külföldieket is, a maximális kapacitás 50 MW, és egyik fizikai egység sem haladhatja meg a (nettó) 10 MW‑os maximális kapacitást (a törvény 16. cikke (1) bekezdésének 3., 4., 7. és 8. pontja).
[omissis]
III. A jogkérdésről
A. Az elfogadhatóságról
[omissis]
35 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 40. cikkének negyedik bekezdése alapján, mely ugyanezen alapokmány 53. cikkének megfelelően a Törvényszék előtti eljárásra is alkalmazandó, a beavatkozási kérelem tárgya nem lehet más, mint a felperes vagy az alperes kérelmeinek támogatása. Továbbá a Törvényszék eljárási szabályzata 142. cikkének (3) bekezdése szerint a beavatkozónak a jogvitát a beavatkozáskor fennálló állapotban kell elfogadnia. Így, noha e rendelkezések nem zárják ki, hogy a beavatkozó új vagy az általa támogatott fél érveitől eltérő érveket terjesszen elő, ezen érvek nem változtathatják meg a jogvita keretét. (lásd: 2013. március 20‑i Andersen kontra Bizottság ítélet, T‑92/11, nem tették közzé, EU:T:2013:143, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd szintén ebben az értelemben: 2019. június 20‑i a&o hostel and hotel Berlin kontra Bizottság ítélet, T‑578/17, nem tették közzé, EU:T:2019:437, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
36 Kétségtelen, hogy a Bíróság még nem döntött arról a kérdésről, hogy a beavatkozó fél hivatkozhat‑e a kereset elfogadhatatlanságára, ha azt a felperes vagy az alperes nem tette meg, és hogy az ilyen kifogás kívül esik‑e a felperes vagy alperes kérelmeiben meghatározott kereteken (2016. november 10‑i DTS Distribuidora de Televisión Digital kontra Bizottság ítélet, C‑449/14 P, EU:C:2016:848, 121. pont; 2020. június 4‑i Magyarország kontra Bizottság ítélet, C‑456/18 P, EU:C:2020:421, 22–24. pont). Mindazonáltal, mivel az elfogadhatatlanság a közrenden alapuló eljárásgátló okok közé tartozik, a Törvényszéknek azt mindenképpen hivatalból kell vizsgálnia (lásd ebben az értelemben: 2016. június 9‑i Magic Mountain Kletterhallen és társai kontra Bizottság ítélet, T‑162/13, nem tették közzé, EU:T:2016:341, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. június 20‑i a&o hostel and hotel Berlin kontra Bizottság ítélet, T‑578/17, nem tették közzé, EU:T:2019:437, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
37 Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett kereshetőségi joggal kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a Lengyel Köztársaság, a PGE és az Enspirion állításával ellentétben a Tempus az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése értelmében vett „érintett félnek” vagy a 2015/1589 rendelet 1. cikkének h) pontja értelmében vett „érdekelt félnek” minősül. Így keresete, beleértve az annak alátámasztására felhozott valamennyi jogalapot és kifogást annak bizonyítása érdekében, hogy a Bizottság részéről olyan kétségeknek vagy komoly nehézségeknek kellett volna felmerülniük, amelyek alapján meg kellett volna indítania az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást, elfogadható, amennyiben a Tempust e rendelkezés alapján megillető eljárási jogok védelmére irányul (lásd ebben az értelemben: 2011. május 24‑i Bizottság kontra Kronoply és Kronotex ítélet, C‑83/09 P, EU:C:2011:341, 59. és 63–65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. szeptember 3‑i Vereniging tot Behoud van Natuurmonumenten in Nederland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑817/18 P, EU:C:2020:637, 81. pont; 2019. június 20‑i a&o hostel and hotel Berlin kontra Bizottság ítélet, T‑578/17, nem tették közzé, EU:T:2019:437, 45., 46. és 49. pont).
38 Ugyanis a 2015/1589 rendelet 1. cikkének h) pontja az „érdekelt fél” fogalmát, az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése értelmében vett „érintett fél” szinonimáját úgy határozza meg, mint többek között „olyan […] személy, vállalkozás vagy vállalkozások társulása, amelyek, illetve akinek érdekeit a támogatás nyújtása érintheti, különösen a támogatás kedvezményezettje, a versenytárs vállalkozások és a szakmai szövetségek”. A „különösen” kifejezés használata arra utal, hogy e rendelkezés csupán nem kimerítő felsorolását tartalmazza azon személyeknek, akik érdekelt félnek minősülhetnek, így e fogalom a címzettek meghatározatlan körére utal (lásd ebben az értelemben: 1984. március 20‑i Németország kontra Bizottság ítélet, 323/82, EU:C:1984:345, 16. pont; 2011. május 24‑i Bizottság kontra Kronoply és Kronotex ítélet, C‑83/09 P, EU:C:2011:341, 63. pont; 2019. június 13‑i Copebi ítélet, C‑505/18, EU:C:2019:500, 34. pont).
39 E meghatározásra tekintettel az uniós bíróság tágan értelmezte az érdekelt fél fogalmát. Így az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a 2015/1589 rendelet 1. cikkének h) pontja nem zárja ki, hogy valamely vállalkozás, amely nem közvetlen versenytársa a támogatás kedvezményezettjének, érdekelt félnek minősüljön, amennyiben arra hivatkozik, hogy érdekeit érintheti a támogatás nyújtása, és hogy e célból elegendő, ha a jogilag megkövetelt módon bizonyítja, hogy fennáll annak kockázata, hogy a támogatás konkrét hatást gyakorol a helyzetére (lásd ebben az értelemben: 2011. május 24‑i Bizottság kontra Kronoply és Kronotex ítélet, C‑83/09 P, EU:C:2011:341, 63–65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ugyanígy valamely munkavállalói érdekképviseleti szervezet akkor minősülhet az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése értelmében vett „érintett félnek”, ha bizonyítja, hogy saját maga vagy tagjai érdekeit esetleg sérti valamely támogatás nyújtása, feltéve hogy e szervezet a jogilag megkövetelt módon bizonyítja, hogy fennáll annak a veszélye, hogy a támogatásnak konkrét hatása lesz a saját vagy az általa képviselt tagok helyzetére (lásd ebben az értelemben: 2009. július 9‑i 3F kontra Bizottság ítélet, C‑319/07 P, EU:C:2009:435, 33. pont).
40 Következésképpen nem lehet helyt adni a PGE és a Lengyel Köztársaság azon érvének, amely szerint a Tempus nem igazolja az érintetti minőséget azzal az indokkal, hogy nem minősül a lengyel kapacitáspiacon jelen lévő „közvetlen versenytársnak”, vagy nem kezdeményezett az említett piacra való belépésre irányuló, kellően konkrét projekteket. A Tempus jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy érdekeit érintheti a támogatási program, és hogy mind a megállapodások, mind a kapacitáskifizetések nyújtása konkrét hatást gyakorolhat a helyzetére. Így hihetően módon elmagyarázta, hogy legalábbis potenciális versenytárs a lengyel kapacitáspiacon, mivel határozottan szándékában áll belépni a közeljövőben, és erre megvannak saját erőforrásai, valamint hogy a támogatási program e piacra lépést megnehezítő akadályokat okoz (lásd: 2020. január 30‑i Generics [UK] és társai ítélet, C‑307/18, EU:C:2020:52, 36–58. pont). Ezenkívül a Tempus érdekelt fél jogállását megerősíti aktív szerepe a szomszédos német és svéd villamosenergia‑piacokon, amely lehetővé teszi számára, hogy a rendszerösszekötők, illetve a svéd piacon egy piacösszekapcsolási mechanizmus (lásd a fenti 9. pontot) révén, részt vegyen a lengyel kapacitáspiacon. Ezt az értékelést nem gyengíti az a tény, hogy a Tempus nem lépett fel sem a nemzeti konzultációs eljárásokban, sem a Bizottság előtti bejelentést megelőző és előzetes vizsgálati eljárásokban, mivel ez utóbbiak keretében – amint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozta – semmiképpen nem rendelkezik olyan alanyi eljárási státusszal, amely lehetővé tette volna számára, hogy észrevételeket tegyen.
41 Mindenesetre önmagában az a tény, hogy a Tempus Energy Germany alapító okirata 2018. július 26‑án kelt, azaz több mint öt hónappal a megtámadott határozat elfogadását követően, így nem feltétlenül vehetett volna részt az ugyanazon a napon hozott, eljárást megindító határozat alapján indult hivatalos vizsgálati eljárásban, nem érinti keresetének elfogadhatóságát. Tekintettel arra, hogy a T Energy Sweden, amellyel közösen nyújtotta be a jelen keresetet, a fenti 39. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében érintett fél jogállásával és kereshetőségi joggal rendelkezik, a Tempus Energy Germany kereshetőségi jogát külön nem szükséges vizsgálni. (lásd ebben az értelemben: 2016. június 9‑i Magic Mountain Kletterhallen és társai kontra Bizottság ítélet, T‑162/13, nem tették közzé, EU:T:2016:341, 40. és 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. szeptember 20‑i Le Port de Bruxelles és Région de Bruxelles‑Capitale kontra Bizottság ítélet, T‑674/17, nem tették közzé, EU:T:2019:651, 36. pont).
42 Következésképpen a keresetet elfogadhatónak kell nyilvánítani.
B. Az ügy érdeméről
1. A jogvita tárgyáról és a jogszerűség érdemi vizsgálatáról
43 A Tempus keresete alátámasztására két megsemmisítési jogalapra hivatkozik.
44 Az első jogalap azon alapul, hogy a Bizottság nem teljesítette a hivatalos vizsgálati eljárás megindítására vonatkozó kötelezettségét, és ennélfogva azon, hogy megsértették a Tempust mint érdekelt felet az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése és a 2015/1589 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése alapján megillető eljárási jogokat. E jogalap két fő részből áll, amelyek közül a második több részből és alrészekből áll, amelyek célja a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) és (4) bekezdése értelmében vett kétségek, illetve az ítélkezési gyakorlat értelmében vett komoly nehézségek fennállásának bizonyítása, amelyeket a Bizottságnak az előzetes vizsgálata során figyelembe kellett volna vennie.
45 A második jogalap azon alapul, hogy a Bizottság megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében előírt indokolási kötelezettségét.
46 Az első jogalapot és a Törvényszék által e tekintetben elvégzendő jogszerűségi felülvizsgálat terjedelmét illetően emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése és a 2015/1589 rendelet 4. cikke a bejelentett támogatási intézkedések előzetes vizsgálatának szakaszát vezeti be. E szakaszt követően a Bizottság megállapítja, hogy ezen intézkedés vagy nem minősül támogatásnak, vagy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik. Az utóbbi esetben a hivatkozott intézkedéssel kapcsolatosan vagy nem merülnek fel a támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségére vonatkozó kétségek, vagy éppen ellenkezőleg, felmerülnek (lásd ebben az értelemben: 2011. május 24‑i Bizottság kontra Kronoply és Kronotex ítélet, C‑83/09 P, EU:C:2011:341, 43. pont).
47 Amikor az előzetes vizsgálati szakasz végén a Bizottság a jelen esethez hasonlóan olyan határozatot hoz, amelyben megállapítja, hogy valamely állami intézkedés nem minősül a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatásnak, hallgatólagosan megtagadja a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását. Ezen elv ugyanúgy érvényesül abban az esetben, amikor a Bizottság a határozatot a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) bekezdése alapján azért hozta, mert úgy véli, hogy a támogatás a belső piaccal összeegyeztethető, vagyis úgynevezett „kifogást nem emelő határozatot” hoz, mind pedig akkor, ha a Bizottság álláspontja szerint az intézkedés nem tartozik az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá, tehát nem minősül állami támogatásnak ugyanezen rendelet 4. cikkének (2) bekezdése alapján (lásd ebben az értelemben: 2019. június 19‑i Ja zum Nürburgring kontra Bizottság ítélet, T‑373/15, EU:T:2019:432, 111. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben: 2021. március 16‑i Bizottság kontra Lengyelország ítélet, C‑562/19 P, EU:C:2021:201, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
48 Ezzel szemben az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, amikor a Bizottság az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerinti eljárás keretében végzett első vizsgálatot követően nem tudott megbizonyosodni afelől, hogy a kérdéses állami támogatási intézkedés vagy nem képez az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „támogatást”, vagy ha az támogatásnak minősül, akkor arról, hogy összeegyeztethető az EUM‑Szerződéssel, illetve ha az említett eljárás nem tette számára lehetővé azt, hogy az érintett intézkedés összeegyeztethetőségének értékelése során felmerült komoly nehézségeken túljusson, akkor köteles megindítani az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésében említett hivatalos vizsgálati eljárást, anélkül hogy e tekintetben mérlegelési jogköre lenne. E kötelezettség megfelel a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (4) bekezdésében foglaltaknak, amelyek értelmében a Bizottság köteles megindítani az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárást, amennyiben a szóban forgó intézkedés kétségeket támaszt a belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően (lásd ebben az értelemben: 2019. június 20‑i a&o hostel and hotel Berlin kontra Bizottság ítélet, T‑578/17, nem tették közzé, EU:T:2019:437, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
49 A komoly nehézségek fogalma egybeesik a kétségek fogalmával (lásd: 2020. szeptember 9‑i Kerkosand kontra Bizottság ítélet, T‑745/17, EU:T:2020:400, 106. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és objektív jellegű. Az ilyen nehézségek meglétét nemcsak az előzetes vizsgálatot követően hozott bizottsági határozat elfogadásának körülményei között kell keresni, hanem azon értékelésekben is, amelyekre a Bizottság támaszkodott. Ebből következik, hogy a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) bekezdésén alapuló, kifogást nem emelő határozat jogszerűsége attól függ, hogy azon információknak és bizonyítékoknak, amelyek a Bizottság rendelkezésére álltak vagy állhattak, a bejelentett intézkedés előzetes vizsgálati szakaszban történő értékelésének objektív módon kétségeket kellett volna‑e ébresztenie ezen intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatosan, mivel az ilyen kétségek felmerülése esetén meg kell indítani a hivatalos vizsgálati eljárást, amelyben az ugyanezent rendelet 1. cikkének h) pontja szerinti érintett felek is részt vehetnek (lásd: 2020. szeptember 3‑i Vereniging tot Behoud van Natuurmonumenten in Nederland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑817/18 P, EU:C:2020:637, 79. és 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd szintén: 2019. június 20‑i a&o hostel and hotel Berlin kontra Bizottság ítélet, T‑578/17, nem tették közzé, EU:T:2019:437, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
50 Az ítélkezési gyakorlat ugyanis e tekintetben ezenfelül pontosította, hogy az ilyen határozat jogszerűségét azon információk alapján kell megítélni, amelyekkel a határozat meghozatalakor a Bizottság rendelkezhetett, azzal, hogy azok az információk, amelyekkel „rendelkezhetett”, azok az információk, amelyek relevánsak tűntek az elvégzendő értékelés szempontjából, és amelyek benyújtását kérhette volna az előzetes vizsgálati szakaszban (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 20‑i Bizottság kontra Frucona Košice ítélet, C‑300/16 P, EU:C:2017:706, 70. és 71. pont).
51 A súlyos nehézségek és a kétségek fennállásával kapcsolatos bizonyítási teher a felperest terheli. Ez utóbbi ilyen bizonyítékot egybehangzó valószínűsítő körülmények együttese révén terjeszthet elő, többek között az előzetes vizsgálati eljárás során a Bizottság által vezetett vizsgálat elégtelen vagy hiányos jellegére hivatkozva és azt bizonyítva (lásd ebben az értelemben: 2020. szeptember 3‑i Vereniging tot Behoud van Natuurmonumenten in Nederland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑817/18 P, EU:C:2020:637, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. június 20‑i a&o hostel and hotel Berlin kontra Bizottság ítélet, T‑578/17, nem tették közzé, EU:T:2019:437, 59. és 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
52 Az első jogalap megalapozottságát az ítélkezési gyakorlat ezen elveinek fényében kell elemezni.
2. Az arra alapított első jogalapról, hogy a Bizottság nem teljesítette az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárás megindítására vonatkozó kötelezettségét
[omissis]
a) Az első jogalapnak az eljárás lefolyásával és időtartamával kapcsolatos kétségek fennállására alapított első részéről
[omissis]
2) A Törvényszék álláspontja
63 Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a Tempus által az első jogalap első részében kifejtett érvelést nagymértékben alátámasztják a 2018. november 15‑i Tempus Energy és Tempus Energy Technology kontra Bizottság ítélet (T‑793/14, EU:T:2018:790) 78–115. pontjában kifejtett megfontolások. Az említett ítélet 90. és 91. pontjában a Törvényszék kétségkívül úgy ítélte meg, hogy a bejelentést megelőző szakasznak nem az volt a célja, hogy értékelje egy jelentős, összetett és új intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét, és hogy a Bizottság nem téveszthette össze ezen, a bejelentés előkészítésének – adott esetben előzetes – szakaszát a bizottsági vizsgálat szakaszával, amely kezdetben előzetes vizsgálat, később pedig hivatalos vizsgálat lesz, amennyiben szükségesnek bizonyult számára, hogy megkapjon minden, a támogatás összeegyeztethetőségének értékeléséhez szükséges információt, és e célból beszerezze az érintett felek észrevételeit.
64 Márpedig az előbbiekből nem következik, hogy a Bizottságnak általában tartózkodnia kell a tervezett támogatás összeegyeztethetőségének minden – akár ideiglenes – értékelésétől a bejelentést megelőző szakaszban. Ez a megállapítás megfelel a gyakorlati kódex 11., 12. és 16. pontja tartalmának, amelyek megszövegezésével és közzétételével a Bizottság korlátozta magát a mérlegelési jogköre gyakorlásában az eljárások megszervezését illetően (lásd ebben az értelemben: 2020. szeptember 3‑i Vereniging tot Behoud van Natuurmonumenten in Nederland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑817/18 P, EU:C:2020:637, 100. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és amelyek szerint a bejelentést megelőző szakasznak lényegében az a célja, hogy lehetővé tegye a Bizottság szolgálatai és az érintett tagállam számára, hogy – különösen új vagy összetett esetekben is – jelentős versenyproblémákat oldjanak meg, gazdasági elemzést végezzenek, és szükség esetén külső szakértelmet vegyenek igénybe annak érdekében, hogy meggyőződjenek valamely „tervezett projekt belső piaccal való összeegyeztethetőségéről”. E tekintetben a Lengyel Köztársaság és az Enel X joggal hivatkozik arra, hogy e szakaszban a Bizottságnak szükségszerűen mérlegelnie kell tudnia ezen információkat annak meghatározása érdekében, hogy a hivatalos bejelentést követően ezek elegendőek‑e ahhoz, hogy lehetővé tegye számára a támogatási terv belső piaccal való összeegyeztethetőségének teljes körű vizsgálatát. Ez annál is inkább igaz, mivel ennek hiányában, az említett kódex 16. pontjával ellentétesen, a bejelentés előtti szakasz végén a Bizottság még csak informális és nem kötelező ideiglenes értékelést sem tudna adni a nemzeti hatóságoknak.
65 A Tempus elismeri, hogy nem rója fel a Bizottságnak, hogy túl hosszú vizsgálatot folytatott le a bejelentett támogatási program tárgyában a lengyel hatóságok által annak teljes bejelentését követően indított előzetes vizsgálati eljárás keretében, amely csak két hónapig tartott, amint azt a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (5) bekezdése előírja, de úgy véli, hogy a bejelentést megelőző szakasz állítólagos elhúzódása kétség vagy komoly nehézségek fennállására utaló jel. Márpedig meg kell állapítani, hogy még ha a Bizottság nem is élhet vissza a bejelentést megelőző szakasszal az előzetes vizsgálati eljárás korlátainak – különösen időbeli hatályának – elkerülése érdekében, sőt az eljárás megkerülése érdekében (lásd a fenti 63. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, amely olyan esetre vonatkozik, amelyben a határozattervezet már az értesítés időpontjában is kész volt), összetett esetekben a bejelentést megelőző kapcsolatfelvételek több hónapig is eltarthatnak (lásd a gyakorlati kódex 14. pontját).
66 A Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a jelen ügyben nem lehet úgy tekinteni, hogy a bejelentést megelőző körülbelül egyéves szakasz ilyen visszaélés fennállására vagy megkerülésre utal, sem úgy, hogy ez az időtartam kétségre utaló jelnek minősül, még akkor sem, ha összetett esetről van szó. Paradox módon maga a Tempus is úgy véli, hogy a támogatási program olyan összetett, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás keretében alapos vizsgálatot igényelt. Mindazonáltal a gyakorlati kódex 14. pontjának megfelelően ilyen összetett esetben a Bizottság jogszerűen haladhatta meg a két hónapos tájékoztató jellegű határidőt, és folytathatta „több hónapig” a bejelentést megelőző szakaszt annak biztosítása érdekében, hogy a tagállam teljes bejelentést nyújtson be annak érdekében, hogy előzetes vizsgálatát az ügy teljes ismeretében végezhesse. A jelen ügyben ugyanis, amint arra a Bizottság rámutat, a bejelentést megelőző szakaszban a törvénytervezet még nem volt végleges, és a jogalkotási eljárás több szakaszán is át kellett esnie Lengyelországban, köztük egy nyilvános konzultáción is, hogy azt a lengyel parlament 2017. december 8‑án, vagyis csupán két nappal a hivatalos bejelentését követően fogadja el. Így a lengyel hatóságok az állami támogatásokra vonatkozó szabályoknak való megfelelés érdekében, valamint a gyakorlati kódex 10–18. pontjában kifejtett ajánlások alapján a belső döntéshozatali eljárás korai szakaszában vették fel a Bizottsággal a bejelentést megelőző kapcsolatot annak érdekében, hogy ezen eljárás egésze során figyelembe tudják venni ezen intézmény ideiglenes állásfoglalásait, és biztosítsák, hogy a végül bejelentett projekt megfelelhessen az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja és a 2014–2020 közötti időszakban nyújtott környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról szóló iránymutatás (HL 2014. C 200., 1. o.; a továbbiakban: iránymutatás) szerinti összeegyeztethetőségi kritériumoknak. Következésképpen a visszaélésszerű jellegre utaló, a jelen ügyben nem szereplő egyéb tényezők hiányában (lásd az alábbi 67. és 68. pontot) a lengyel hatóságok és a Bizottság ilyen együttműködő megközelítése, amelyet az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése szerinti lojális együttműködés elve ösztönöz, önmagában nem tekinthető úgy, hogy kétségeket vagy komoly nehézségeket alapozna meg.
67 Ezenkívül a Bizottság és a beavatkozók helyesen állítják, hogy – a 2018. november 15‑i Tempus Energy és Tempus Energy Technology kontra Bizottság ítélet (T‑793/14, EU:T:2018:790, 101–105. pont) tárgyát képező, az Egyesült Királyság kapacitáspiacára vonatkozó eljárástól eltérően – a jelen ügyben nem áll fenn arra utaló jel, hogy a nemzeti szinten és a Bizottság előtt, különösen a törvénytervezettel kapcsolatos, annak előzetes bejelentését követően a lengyel hatóságok által kezdeményezett nyilvános konzultáció során érdekelt felek, és különösen felhasználóoldali választ biztosító szolgáltatók, megkérdőjelezték volna a tervezett támogatási programot. A Tempus maga nem állítja, hogy részt vett volna ebben a konzultációban, és észrevételeket vagy panaszt sem tett a Bizottság előtt, eltérően a felpereseknek mint a UK Demand Response Association (UKDRA) (az Egyesült Királyság fogyasztóoldali szabályozási szövetsége) tagjainak e másik, az Egyesült Királyság kapacitáspiacára vonatkozó ügyben alkalmazott megközelítésétől.
68 E tekintetben a Tempus nem hivatkozhat megalapozottan arra, hogy az érdekelteknek a bejelentést megelőző és az előzetes vizsgálati szakaszok során nem biztosították eljárási garanciáknak, mivel az elővigyázatos és gondos gazdasági szereplőnek, aki jelentős reform tárgyát képező nemzeti villamosenergia‑piacra kíván belépni, az Egyesült Királyság kapacitáspiacára vonatkozó ügy felpereseihez hasonlóan minden szükséges lépést meg kell tennie kereskedelmi érdekeinek a hatáskörrel rendelkező hatóságok előtti megvédése érdekében. Így előzetes vizsgálata keretében a Bizottság nem csupán a tizenegy tagállam kapacitáspiacaira vonatkozó ágazati vizsgálatának eredményeire támaszkodhatott, amely már Lengyelországot is magában foglalta, hanem megalapozott kifogás hiányában támaszkodhatott azon nyilvános konzultáció eredményeire is, amely alkalmat adott az érintett felek – köztük a lengyel felhasználóoldali választ biztosító szolgáltatók, úgymint az Enel X és az Enspirion beavatkozó felek – által tett számos észrevételre. Ehhez hozzáadódik az Egyesült Királyság kapacitáspiacának felmérésében szerzett tapasztalata, amelynek szerkezete éppen a Tempus állításai szerint bizonyos hasonlóságokat mutat a lengyel kapacitáspiacéval.
[omissis]
71 Végül, ellentétben azzal, amit a Tempus állít, a támogatási program alapján nyújtandó támogatások nagysága vagy volumene önmagában nem minősíthető kételyre vagy komoly nehézségekre utaló jelnek. E tekintetben a Bizottság helyesen állítja, hogy – amint az a gyakorlati kódex 10–18. pontjából is kitűnik – főszabály szerint még a bizonyos nagyságrendű, összetett vagy új támogatási projekteket is ugyanolyan eljárási elbánásban kell részesíteni, mint más, kevésbé fontos projekteket, mivel az EUM‑Szerződés, a 2015/1589 rendelet és az említett kódex rendelkezései e tekintetben nem tesznek különbséget.
72 Következésképpen az első jogalapnak az eljárás lefolyásával és időtartamával kapcsolatos kétségek fennállására alapított első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.
[omissis]
b) Az első jogalapnak a megtámadott határozat tartalmával kapcsolatos kétségek fennállására alapított második részéről
1) Előzetes észrevételek
i) Az iránymutatás rendelkezéseire tekintettel felmerülő állítólagos komoly kétségekről vagy nehézségekről
75 Az első jogalap második része keretében a Tempus lényegében azzal érvel, hogy – amint azt a megtámadott határozat indokolásának a lengyel kapacitáspiacon rendelkezésre álló információkkal való összehasonlítása bizonyítja – a Bizottság részéről a támogatási programnak a vonatkozó rendelkezésekkel, különösen az iránymutatás 3.9. szakaszával összefüggésben értelmezett EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésére tekintettel a támogatási program belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően komoly kétségeknek vagy nehézségeknek kellett volna felmerülniük. Márpedig e kételyek eloszlatása érdekében nem vizsgált meg és nem kért gondosan és pártatlanul minden releváns információt. Különösen, a Bizottság értékelése elégtelen és hiányos először is a közös érdekű célkitűzést és az állami beavatkozás szükségességét (első rész), másodszor a támogatási program megfelelő jellegét (második rész), harmadszor az ösztönző hatást (harmadik rész), negyedszer a támogatások arányosságát (negyedik rész), ötödször pedig a versenyre és a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt nemkívánatos kedvezőtlen hatások elkerülését (ötödik rész) illetően.
ii) Az iránymutatás jogi jellegéről és az uniós bíróság jogszerűségi felülvizsgálatának terjedelméről e tekintetben
76 Ami az iránymutatás jogi természetét és az uniós bíróság által a rendelkezései alapján elvégzendő jogszerűségi felülvizsgálat terjedelmét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az ilyen magatartási szabályok elfogadásával és közzétételével, amely révén kijelenti, hogy ezentúl alkalmazni fogja e szabályokat az általuk érintett esetekre, a Bizottság korlátozza magát e mérlegelési jogköre gyakorlásában, és főszabály szerint nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát annak, hogy egyes esetekben az általános jogelveknek – mint az egyenlő bánásmód vagy a bizalomvédelem elvének – a megsértése címén felelősségre vonható legyen (lásd: 2020. szeptember 3‑i Vereniging tot Behoud van Natuurmonumenten in Nederland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑817/18 P, EU:C:2020:637, 100. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
77 Az ítélkezési gyakorlatban kialakított ezen elvekre tekintettel kell megvizsgálni az első jogalap második részének különböző részeit.
2) A közös érdekű célkitűzés értékelésének állítólagos hiányos jellegére és az állami beavatkozás szükségességére alapított első részről
i) A közös érdekű célkitűzést érintő első érvről
78 A Tempus azt állítja, hogy az iránymutatás (220) bekezdésének fényében több tényezőnek is kétségeket kellett volna ébresztenie a Bizottság részéről. Kifejti, hogy nem vitatja a lengyel kapacitásmechanizmus által követett közös érdekű célkitűzést, azaz a lengyelországi végső fogyasztók számára elegendő villamosenergia‑ellátás biztosítására irányuló célkitűzést. Mindazonáltal az iránymutatás általános célja „egy versenyképes, fenntartható és biztonságos energiarendszer létrehozásának biztosítása egy jól működő uniós energiapiacon” (a (30) bekezdés), és elismeri, hogy „[a] termelési kapacitások megfelelőségének biztosításához nyújtott támogatás ellentétes lehet a környezeti szempontból káros – többek között a fosszilis tüzelőanyagok tekintetében nyújtott – támogatások fokozatos megszüntetésével” (a (220) bekezdés). Ebből következik a tagállamok azon kötelezettsége, hogy a termelési kapacitások megfelelőségét ne tekintsék elszigetelt közös érdekű célkitűzésnek, hanem általánosabb célkitűzésbe illeszkedőnek az „erőforrás‑hatékony, versenyképes és alacsony szén‑dioxid‑kibocsátású gazdaság felé való elmozdulás” elősegítése érdekében (a (30) bekezdés). Ezt az értelmezést támasztja alá az EUMSZ 194. cikk (1) bekezdése is, amely az energiapiac működését, az energiahatékonyságot, az új és megújuló energiaforrások fejlesztését és az energiahálózatok összekapcsolásának előmozdítását az Unió által az ellátás biztonságával együttesen követendő célkitűzésként határozza meg.
– Az első kifogásról
[omissis]
88 A Tempus a kifogását arra a fő előfeltevésre alapítja, amely szerint a termelési kapacitások megfelelőségének közös érdekű célja, amint azt az iránymutatás (220) bekezdése előírja, nem elszigetelt cél, hanem általánosabb célkitűzésbe illeszkedik, nevezetesen az iránymutatás (30) bekezdésében előírt, „erőforrás‑hatékony, versenyképes és alacsony szén‑dioxid‑kibocsátású gazdaság felé való elmozdulás” előmozdításának keretébe, amely az EUMSZ 194. cikk (1) bekezdésében meghatározott uniós célkitűzéseknek felel meg, köztük az energiapiac működésének, az energiahatékonyságnak, az új és megújuló energiák kifejlesztésének, valamint az összekapcsolás előmozdításának, amelyeknek együttesen kell megvalósulniuk az energiaellátás biztonságával.
89 E tekintetben a Tempus kétségkívül helyesen hivatkozik arra, hogy az iránymutatás (30) és (220) bekezdésének együttes olvasatából kitűnnek azok a közös érdekű célkitűzések, amelyeket a környezetvédelmi támogatásoknak követniük kell.
90 Ugyanis „Az általános megfelelési rendelkezések” keretében a „Közös érdekű célkitűzéshez való hozzájárulás” cím „Általános feltételek” alcímében az iránymutatás (30) bekezdése elismeri a környezetvédelmi támogatások „általános célját” az energetikai ágazatban is, amely abban áll, hogy javítsák „a környezetvédelem szintjé[t] a támogatás hiányában elérhető szinthez képest”. E tekintetben az „Európa 2020 stratégiára” utalnak, amely „a fenntartható növekedéssel kapcsolatos célokat jelöl ki, amelyek elősegítik az erőforrás‑hatékony, versenyképes és alacsony szén‑dioxid‑kibocsátású gazdaság felé való elmozdulást”. Az energiaágazaton belüli támogatások elsődleges célját „egy versenyképes, fenntartható és biztonságos energiarendszer[nek…] egy jól működő uniós energiapiacon [való biztosításában]” határozza meg. Az iránymutatás (31) bekezdése értelmében azon tagállamoknak, amelyek környezetvédelmi vagy energetikai támogatást kívánnak nyújtani, „pontosan meg kell határozniuk a megvalósítandó célkitűzést, és ki kell fejteniük, hogy az intézkedés várhatóan hogyan járul hozzá e célkitűzés megvalósításához”. A célkitűzések pontosítására vonatkozó e kötelezettséget felidézi az iránymutatás (221) bekezdése a termelési kapacitások megfelelőségének támogatását illetően.
91 A fenti általánosabb meghatározásokra tekintettel az iránymutatás (219) és (220) bekezdése pontosítja azon közös érdekű célkitűzés tartalmát, amelyet a termelési kapacitások megfelelőségének érdekében nyújtott, a jelen ügyhöz hasonló támogatások szándékoznak követni. A (219) bekezdés elismeri, hogy az ilyen támogatások „különböző célkitűzésekre irányulhatnak”, köztük „a szél‑ és napenergia‑termelés különböző formáinak gyors változásaihoz alkalmazkodó termelési kapacitások hiányával kapcsolatos, rövid távú problémák megoldás[ára]”, vagy „meghatározhatnak a termelési kapacitások megfelelőségével kapcsolatos olyan célt, amelyet a tagállamoknak a rövid távú megfontolásoktól függetlenül meg kívánnak valósítani”. Ez önmagában arra utal, hogy a tagállamok bizonyos mérlegelési jogkörrel rendelkeznek ezen részcélok meghatározása során, amelyeknek egyenértékűnek kell lenniük a közös érdekű célkitűzéssel.
92 A tagállamoknak az ezen részcélok meghatározására és egymás közötti mérlegelésre vonatkozó mérlegelési jogkörét megerősíti az iránymutatás (220) bekezdése, amely kimondja, hogy a termelési kapacitások megfelelőségének támogatását célzó támogatás „ellentétes lehet a környezeti szempontból káros – többek között a fosszilis tüzelőanyagok tekintetében nyújtott – támogatások fokozatos megszüntetésével”, és így eltérést képezhetnek az iránymutatás (30) bekezdésében foglalt közérdekű célkitűzéstől, hogy javítsák „a környezetvédelem szintjé[t]”. Ezt azonban korlátozza az iránymutatás (220) bekezdésében is szereplő azon ajánlás, amely szerint „A tagállamoknak ezért elsődlegesen a termelési kapacitások megfelelősége biztosításának olyan alternatív lehetőségeit – például a keresletoldali gazdálkodás ösztönzését és a rendszerösszekötő kapacitás növelését – kell mérlegelniük, amelyek nem hatnak kedvezőtlenül a környezeti vagy gazdasági szempontból káros támogatások fokozatos megszüntetésére irányuló célkitűzés megvalósítására”.
93 Ebből ugyanis az következik, hogy a tagállamok kötelesek egyensúlyba hozni az energiaellátás biztonságának és a környezetvédelem esetlegesen ellentmondó céljait, tiszteletben tartva a szigorú értelemben vett arányosság elvét annak érdekében, hogy a támogatások környezeti hatását szigorúan a szükséges és elfogadható minimumra csökkentsék. Ezenkívül az e célok közötti egyensúly megteremtésére vonatkozó ilyen követelmény teljes mértékben összeegyeztethető egyrészt az EUMSZ 194. cikk (1) bekezdésében foglalt, szintén esetlegesen egymásnak ellentmondó célokkal, amelyek mind az energiapiac működésének, mind az Unión belüli energiaellátás biztonságának a biztosítására, valamint az energiahatékonyság, az energiamegtakarítás, az új és megújuló energiaforrások kifejlesztésének, valamint az energiahálózatok összekapcsolásának ösztönzésére irányulnak, és másrészt az arányosság elvének az EUSZ 4. cikk (5) bekezdésében előírt követelményeivel. Így e követelményre emlékeztet „A támogatás megfelelősége” cím alatt az iránymutatás (42) és (43) bekezdése, amely szerint többek között „[a] termelési kapacitások megfelelőségével kapcsolatos problémát orvosolni kívánó intézkedés mellett érvényesülnie kell a környezeti vagy gazdasági szempontból káros, többek között a fosszilis tüzelőanyagok tekintetében nyújtott támogatások fokozatos megszüntetésére irányuló környezetvédelmi célkitűzésnek”.
94 Ebből következik, hogy a Tempus főszabály szerint helyesen állapítja meg, hogy az iránymutatás (220) bekezdése értelmében, amikor valamely tagállam kapacitásmechanizmust vezet be, figyelembe kell vennie a környezetvédelem közös érdekű célját, és tartózkodnia kell e célkitűzés torzításától azáltal, hogy egyoldalúan támogatja a fosszilis tüzelőanyag‑alapú termelési kapacitásokat, és e céllal ellentétben előmozdítja azokat „a fogyasztóoldali szabályozás megkönnyítésével”.
95 Meg kell azonban állapítani, hogy ebből, a tagállamnak a fenti 91. és 92. pontban felidézett mérlegelési jogkörére figyelemmel, ideértve a különböző energiaforrások közötti választást és energiaellátás biztonságának garantálását szolgáló általános ellátási struktúrát is (lásd ebben az értelemben: 2020. szeptember 22‑i Ausztria kontra Bizottság ítélet, C‑594/18 P, EU:C:2020:742, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), azonban nem következik sem e tagállam tekintetében (lásd: 2016. július 19‑i Kotnik és társai ítélet, C‑526/14, EU:C:2016:570, 44. pont), sem pedig a Bizottság számára egyértelmű és pontos kötelezettség arra vonatkozóan, hogy hogyan kell értékelni a fogyasztóoldali szabályozás potenciálját vagy előmozdítását. Hasonlóképpen, amint arra a Bizottság és a beavatkozók rámutatnak, e rendelkezést nem lehet úgy értelmezni, hogy az megtiltja a hagyományos erőművek – köztük a fosszilis tüzelőanyag‑alapú erőművek – javára szóló támogatási intézkedéseket, amennyiben azok szükségesnek bizonyulnak a termelési kapacitások megfelelőségének és így az energiaellátás biztonságának a biztosításához, sem pedig úgy, hogy azok abszolút elsőbbséget írnak elő olyan alternatív technológiák számára, mint a fogyasztóoldali szabályozás vagy a rendszerösszekötő kapacitások.
96 Márpedig a Tempus nem hivatkozik arra, hogy a jelen ügyben a lengyel jogalkotó a törvény megalkotásakor elmulasztotta e mérlegelési jogkör gyakorlását vagy a fenti 93. és 94. pontban felidézett, potenciálisan egymásnak ellentmondó célok mérlegelését, hanem annak állítására szorítkozik, hogy a megtámadott határozat (138) és (163) preambulumbekezdésében kifejtett értékelés „rossz szemponton” alapul, amennyiben elmulasztotta – az iránymutatás (220) bekezdésében állítólag előírtaknak megfelelően – értékelni azt, hogy mi a valós lehetősége a fogyasztóoldali szabályozásnak a „tiszta”, tehát a kapacitáspiac nélküli lengyel villamosenergia‑piacon.
97 Ugyanakkor a fogyasztóoldali szabályozás lehetőségének kontrafaktuális vizsgálatára vonatkozó ilyen követelmény nem vezethető le sem e bekezdésből, sem az iránymutatás más releváns rendelkezéséből. Még ha a rendelet (30) bekezdése ki is mondja, hogy a környezetvédelmi támogatások célja, hogy javítsák „a környezetvédelem szintjé[t] a támogatás hiányában elérhető szinthez képest”, ebből nem következik a védelmi szint ilyen emelésének pontos számszerűsítésére vonatkozó követelmény, különösen a fogyasztóoldali szabályozás mint gazdaságos és hatékony, és következésképpen környezetbarát energiafelhasználási módszer alkalmazásával. A Tempus által előadottakkal ellentétben ilyen követelmény az iránymutatás (220) bekezdése második mondatának szövegéből sem tűnik ki, amely szerint „A tagállamoknak ezért elsődlegesen a termelési kapacitások megfelelősége biztosításának olyan alternatív lehetőségeit […] kell mérlegelniük, amelyek nem hatnak kedvezőtlenül a környezeti vagy gazdasági szempontból káros támogatások fokozatos megszüntetésére irányuló célkitűzés megvalósítására”. Ez a mondat csak a tagállamoknak címzett, a fenti 93. és 94. pontban felidézett, az esetlegesen egymásnak ellentmondó célok mérlegelésének elvégzésére irányuló követelményt tartalmazza, amelynek keretében ajánlják, hogy a továbbiakban ne mozdítsák elő az ilyen támogatásokat, és inkább olyan támogató intézkedéseket vegyenek igénybe, amelyek többek között a fogyasztóoldali szabályozás megkönnyítését és a rendszerösszekötő kapacitások növelését célozzák. Ugyanis csak magának a támogatás arányosságának vizsgálata keretében ír elő az iránymutatás (69) és (70) bekezdése a Tempus által hivatkozotthoz hasonló, kontrafaktuális forgatókönyvet.
98 Ennélfogva a jelen ügyben elegendő volt, hogy a Bizottság – azon információk alapján, amelyekkel a felhasználóoldali választ biztosító szolgáltatók ténybeli és jogi helyzetére, fejlesztési potenciáljára és a lengyel villamosenergia‑ és kapacitáspiacon való jövőbeli magatartására vonatkozóan a megtámadott határozat elfogadásának szakaszában rendelkezett – értékelje azt a kérdést, hogy a támogatási program elősegíthette‑e a fogyasztóoldali szabályozást. A Bizottság ennek alapján megalapozottan vehette figyelembe a fogyasztóoldali szabályozás lehetőségét annak érdekében, hogy értékelje valószínű növekedési kilátásait, és biztosítsa, hogy ne szenvedjen hátrányos megkülönböztetést a többi hagyományos kapacitásszolgáltatóhoz képest (lásd a második kifogás alábbi vizsgálatát), anélkül hogy e tekintetben benne kétségeknek kellet volna felmerülniük.
99 Következésképpen az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
[omissis]
ii) A lengyel állam beavatkozásának szükségességére vonatkozó második érvről
[omissis]
– A második kifogásról
[omissis]
132 Meg kell állapítani, hogy az iránymutatás (222)–(224) bekezdése „Az állami beavatkozás szükségessége” cím alatt nem ír elő semmilyen különös követelményt a tagállamok számára a megújuló energiaforrásokból előállított energia termelésének előmozdítására vonatkozóan, hanem kizárólag annak bizonyítását követeli meg, hogy szükség van‑e a termelési kapacitások megfelelőségével kapcsolatos támogatásra, tekintettel többek között bizonyos technológiák hatására, mint például a fogyasztóoldali szabályozás, valamint az rendszerösszekötők valós vagy potenciális meglétére (az iránymutatás (224) bekezdésének b) és c) pontja). Ez az állítólagos követelmény nem következik az iránymutatás (219) és (220) bekezdésében leírt „közös érdekű célkitűzésből” sem, amely bekezdésekre tekintettel a Tempus újból meg kívánja kérdőjelezni a megtámadott határozat (134)–(143) preambulumbekezdését (lásd szintén az első kifogásban). Kétségtelen, hogy e rendelkezések rögzítik a környezetkárosító támogatások fokozatos megszüntetésének célját, különösen a fosszilis tüzelőanyagok tekintetében, azonban nem tartalmaznak olyan konkrét, kapacitásmennyiségben meghatározott célt, hogy ennek ellensúlyozásaként előmozdítsák a megújuló energiaforrások alkalmazását, amint azt a 2009/28 irányelv tartalmazza. Ugyanez vonatkozik a Tempus azon homályos és kevéssé részletes érvére, amelyet a szilárd biomassza‑tüzelési technológia lengyel szénerőművekben való előmozdítására alapít. Ez azonban nem dönti el előre azt a kérdést, hogy e tényezők hatással lehetnek‑e az iránymutatás egyéb kritériumaira, mint például a támogatásoknak az iránymutatás (225) bekezdése értelmében vett megfelelő jellegére (lásd az alábbi 235. és azt követő pontokat).
[omissis]
3) A támogatási program megfelelő jellege értékelésének állítólagos hiányosságára alapított második részről
[omissis]
ii) A fogyasztóoldali szabályozás hátrányos megkülönböztetésére alapított második érvről
[omissis]
– Az első kifogásról
[omissis]
161 Emlékeztetni kell arra, hogy az állami támogatások területére irányadó állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód elve mint az uniós jog egyik alapelve megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne eltérő módon kezeljék, és hogy a különböző helyzeteket ne egyenlő módon kezeljék, kivéve ha ez a bánásmód objektíve igazolt (2008. április 15‑i Nuova Agricast ítélet, C‑390/06, EU:C:2008:224, 66. pont). Az eltérő helyzetek hasonló jellegét az azokat jellemző tényezők összességére tekintettel kell értékelni. E tényezőket – többek között – a szóban forgó különbségtételt létrehozó uniós aktus tárgyának és céljának fényében kell meghatározni és értékelni. Ezen túlmenően tekintetbe kell venni azon szabályozási terület elveit és céljait, amely alá a szóban forgó intézkedés tartozik (2014. december 12‑i Banco Privado Português és Massa Insolvente do Banco Privado Português kontra Bizottság ítélet, T‑487/11, EU:T:2014:1077, 139. pont).
162 Ezenkívül rá kell mutatni arra, hogy függetlenül attól, hogy a megtámadott határozat olyan jellegű, amely nem emel kifogást, és amelynek célja a kétségek vagy komoly nehézségek fennállásának értékelése (lásd a fenti 48–51. pontot) az egyenlő bánásmód elvének a Bizottság általi tiszteletben tartása olyan jogkérdés, amely semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem jár a Bizottság részéről, és ezért az uniós bíróság teljes körű felülvizsgálata tárgyát képezi (lásd ebben az értelemben: 2007. szeptember 11‑i Lindorfer kontra Tanács ítélet, C‑227/04 P, EU:C:2007:490, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2009. szeptember 17‑i Bizottság kontra Koninklijke FrieslandCampina ítélet, C‑519/07 P, EU:C:2009:556, 100–103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezen előfeltevésre tekintettel kell megvizsgálni, hogy a Bizottságban kétségeknek kellett‑e ébrednie többek között az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartását illetően, amelyet az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése c) pontjának (lásd ebben az értelemben: 1993. június 15‑i Matra kontra Bizottság ítélet, C‑225/91, EU:C:1993:239, 41. pont), valamint az iránymutatás azon szabályainak alkalmazása során tiszteletben kell tartania, amelyek e rendelkezés végrehajtására irányulnak.
163 Így a jelen ügyben az egyenlő bánásmód elvének betartását az iránymutatásban elismert célokra tekintettel kell értékelni (lásd a „Közös érdekű cél” címet viselő 3.9.1. szakaszt), amelyek rendeltetése, hogy végrehajtsák különösen az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontját az EUMSZ 194. cikk (1) bekezdésével összefüggésben (lásd az alábbi 88. és 93. pontot).
164 E célok közé tartozik többek között a termelési kapacitásoknak a tagállam által, bármely rövid távú megfontolástól függetlenül meghatározott megfelelési célkitűzése (az iránymutatás (219) bekezdése). E tekintetben kétségtelen, hogy a tagállamok engedélyezhetik olyan támogatás nyújtását, amely „ellentétes lehet a környezeti szempontból káros – többek között a fosszilis tüzelőanyagok tekintetében nyújtott – támogatások fokozatos megszüntetésével”, de „elsődlegesen a termelési kapacitások megfelelősége biztosításának olyan alternatív lehetőségeit – például a keresletoldali gazdálkodás ösztönzését és a rendszerösszekötő kapacitás növelését – kell mérlegelniük, amelyek nem hatnak kedvezőtlenül [… e] célkitűzés megvalósítására” (az iránymutatás (220) bekezdése). Ezenkívül e célkitűzésekre tekintettel, összekapcsolva azzal a céllal, hogy „mindössze […] a rendelkezésre állás iránti kötelezettségvállalás[t]” ellentételezzék, nem pedig a villamos energia értékesítését (lásd a „Megfelelőség” című 3.9.3. szakaszt), az ilyen támogatási intézkedéseknek „nyitva kell állniuk és megfelelő ösztönzőket kell biztosítaniuk mind a meglévő, mind a jövőbeli termelők, valamint a helyettesíthető technológiákat – például a keresletoldali visszajelzéseket vagy tárolási megoldásokat – alkalmazó termelők számára” (az iránymutatás (225) és (226) bekezdése).
165 Meg kell állapítani, hogy a fogyasztóoldali szabályozás CMU‑jai és a termelési CMU‑k, különösen az új és korszerűsítendő termelési CMU‑k a lengyel kapacitáspiac célkitűzéseire tekintettel eltérő ténybeli és jogi helyzetben vannak a kapacitásmegállapodások időtartamát meghatározó CAPEX‑kritériumok alkalmazását illetően, amit a Tempus önmagában nem vitat.
[omissis]
– A második kifogásról
[omissis]
180 Amennyiben a Tempus az iránymutatás (43) bekezdésére hivatkozik, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés figyelembe veszi annak esetleges szükségességét, hogy egyensúlyba kell hozni a „termelési kapacitások megfelelőségével kapcsolatos problémát orvosolni kívánó intézkedés[eket…] a környezeti vagy gazdasági szempontból káros, többek között a fosszilis tüzelőanyagok tekintetében nyújtott támogatások fokozatos megszüntetésére irányuló környezetvédelmi célkitűzés[sel]”. Ebből tehát nem következik a környezetvédelmi célkitűzés mint olyan abszolút elsőbbsége, amely ökológiai jutalmazási rendszer részét képezné abban az értelemben, hogy annak általában minden olyan gazdasági szereplő esetben rendelkezésre kellene állnia, amely alacsony CO2‑kibocsátású technológiákat használ, mint például a fogyasztóoldali szabályozás. Ugyanígy az iránymutatás (221) bekezdése arra szorítkozik, hogy kimondja az érintett tagállammal szemben fennálló azon követelményt, hogy világosan meghatározza a termelésmegfelelőségi támogatási intézkedések által követett pontos célt, ami a jelen ügyben teljesül mind a közös érdekű cél (lásd a fenti 89. és azt követő pontokat), és mind az ökológiai jutalmazási rendszer (lásd a fenti 171. pontot) tekintetében. Végül azt a követelményt, hogy ezen intézkedésekkel a kevés szént kibocsátó termelőket előnyben kell részesíteni egyenértékű technológiai és gazdasági paraméterek mellett (az iránymutatás (226) bekezdésének e) pontja), szintén nem lehet abszolútnak tekinteni, hanem az szintén a fent említett mérlegelési követelmény keretébe tartozik.
[omissis]
– Az ötödik kifogásról
[omissis]
196 Az iránymutatás (226) bekezdéséből többek között kitűnik, hogy „[az] intézkedés[eknek] nyitva kell állniuk és megfelelő ösztönzőket kell biztosítaniuk mind a meglévő, mind a jövőbeli termelők, valamint a helyettesíthető technológiákat – például a keresletoldali visszajelzéseket vagy tárolási megoldásokat – alkalmazó termelők számára”, és azokat „ezért olyan mechanizmus útján kell nyújtani, amely lehetővé teszi a potenciálisan eltérő futamidőket, amelyek megfelelnek az új beruházások új termelők által és eltérő technológiákkal történő megvalósításához szükséges időnek”. Hasonlóképpen, „A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatások elkerülése” cím alatt az iránymutatás (232) bekezdésének a) pontjában az szerepel, hogy az intézkedést „úgy kell kidolgozni, hogy valamennyi olyan kapacitás esetében igénybe vehető legyen, amely képes hatékonyan hozzájárulni a termelési kapacitások megfelelőségével kapcsolatos problémák kezeléséhez, különösen figyelembe véve […] a különböző technológiákat alkalmazó termelők és az egyenértékű műszaki teljesítményt szavatoló intézkedéseket, például keresletoldali gazdálkodást, rendszerösszekötőket és tárolást kínáló gyártók részvétel[ét]”.
197 Amint azt a Bizottság és a beavatkozók előadják, e rendelkezések a technológiai semlegesség elvének kifejeződései, amely megköveteli, hogy egy kapacitásmechanizmus ne részesítsen egyoldalú előnyben egy adott energiaellátási vagy ‑termelési technológiát, köztük a fosszilis tüzelőanyagokat vagy megújuló energiaforrásokat tartalmazó technológiákat (lásd a fenti 90. és azt követő pontokat, valamint az alábbi 205. pontot). A kapacitások megfelelősége problémájának orvoslása érdekében e rendelkezések a technológiai semlegesség szellemében követelik meg, hogy megfelelő ösztönzőket hozzanak létre az egyenértékű műszaki tulajdonságokkal helyettesíthető technológiák – mint például a fogyasztóoldali szabályozás, rendszerösszekötők és tárolási megoldások – hatékonyabb alkalmazására.
[omissis]
iv) A negyedik, a külföldi kapacitás elégtelen részesedésére alapított alrészről
[omissis]
219 A külföldi kapacitásoknak a nemzeti kapacitáspiachoz való egyenlő és hátrányos megkülönböztetéstől mentes hozzáférése kérdését, beleértve a fogyasztóoldali szabályozást is, „A versenyre és a kereskedelemre gyakorolt indokolatlan negatív hatások elkerülése” című 3.9.6. szakasz szabályozza részletesen, és különösen az iránymutatás (232) bekezdésének b) pontja, amely szerint „[az] intézkedést úgy kell kidolgozni, hogy valamennyi olyan kapacitás esetében igénybe vehető legyen, amely képes hatékonyan hozzájárulni a termelési kapacitások megfelelőségével kapcsolatos problémák kezeléséhez, különösen figyelembe véve […] más tagállamok gyártóinak részvétel[ét] akkor, ha a részvétel fizikailag lehetséges, különösen regionális viszonylatban, azaz ha a kapacitás ténylegesen az intézkedést végrehajtó tagállam rendelkezésére bocsátható, és az intézkedésben meghatározott kötelezettségek végrehajthatók”. Ebből következik, hogy a kapacitáspiacot bevezető tagállamnak nem kötelezettsége, hogy e piacot azonnal kinyissa a külföldi kapacitások számára, és azokat a nemzeti kapacitásokkal azonos módon kezelje, hanem kizárólag arra köteles, hogy lehetővé tegye a hozzáférést, amennyiben ez a kapacitásmegfelelőség problémájának orvoslásához szükséges, és „ha a részvétel fizikailag lehetséges”, különösen akkor, ha „[a támogatási programban] meghatározott kötelezettségek végrehajthatók”. Az iránymutatás (233) bekezdésének a) pontja sem ír elő a nemzeti és a külföldi kapacitásokkal való tökéletesen egyenlő bánásmódra vonatkozó követelményt, hanem csupán azt írja elő negatív módon, hogy a támogatási program ne csökkentse „a rendszerösszekötő kapacitásba történő beruházás ösztönzőit”.
220 A nemzeti kapacitáspiac fokozatos megnyitásának e követelményeire tekintettel kell megvizsgálni, hogy a Tempusnak az átmeneti és célzott megoldások – amelyek e követelmények végrehajtására irányulnak – lengyel állam általi bevezetésére vonatkozó kifogásának (lásd a törvény 6. cikkét) kétségeket kellett volna ébresztenie a Bizottságban.
[omissis]
226 A negyedik alrész második részével a Tempus azt rója fel a Bizottságnak, hogy ideiglenesen elfogadta az átmeneti megoldást, jóllehet az nem megfelelő, és jogellenes is. Először is, a lengyel villamosenergia‑piacon árverésre bocsátott CMU‑k „őreiként” a szomszédos TSO‑knak súlyos érdekellentétekkel kellene szembesülniük, mivel mindenekelőtt arra ösztönözték őket, hogy védjék a források megfelelőségét a saját hálózatukon vagy belföldi piacukon, nem pedig arra, hogy gyorsan megállapodást érjenek el a PSE‑vel, amely megfosztaná őket ezen őri szerepüktől. Másodszor a TSO‑k nem részesítenék előnyben a fogyasztóoldali szabályozási CMU‑kat, mivel csökkenti az említett hálózatra vonatkozó kötöttségeket, és ennélfogva a kapacitásátruházás terjeszkedésének jövedelmezőségét. Harmadszor, a Bizottság elfogadta a TSO‑k szétválasztására vonatkozó uniós szabályok megsértését, amennyiben az ilyen független TSO – még ha átmeneti időszakra is – nem töltheti be párhuzamosan a termelői és a lengyel kapacitásmechanizmus árverésein aktívan részt vevő felhasználóoldali választ biztosító szolgáltatói szerepet.
[omissis]
228 Ami a TSO‑k állítólagos, CMU‑k „őreként” betöltött szerepét illeti, elegendő megjegyezni, hogy a Tempusnak a TSO‑k állítólagos összeférhetetlenségére alapított első érve nem hihető, és nem is megalapozott, tekintettel a Bizottság és a beavatkozók által nyújtott részletes, ezzel ellentétes magyarázatokra, ideértve a Törvényszék írásbeli kérdésére adott válaszokat is. Ily módon illogikusnak, sőt ellentmondásosnak tűnik úgy tekinteni, hogy a külföldi TSO‑knak mint a 2009/72 irányelv 12. cikkében előírt kötelezettségek hatálya alá tartozó összekötő félnek, illetve a lengyel kapacitásmechanizmus árverésén részt vevő ajánlattevőknek nem céljuk, hogy megkönnyítsék a külföldi kapacitásoknak a lengyel kapacitáspiacokon való részvételét. Éppen ellenkezőleg, az e TSO‑k által ezen árverések keretében szerzett kapacitásmennyiség célja éppen az, hogy az említett kapacitásokra tartsák fenn, amelyekhez a hátrányos megkülönböztetéstől mentes hozzáférést biztosítani kell (az említett irányelv 12. cikkének d) és f) pontja, összefüggésben az említett irányelv 2. cikkének 18. pontjával). Ráadásul az ilyen részvételből származó bevételek mind az összekapcsolt piacokon való ellátásbiztonság, mind pedig a villamosenergia‑áramlások biztonságos, megbízható és hatékony kezelése érdekében megerősíthetik e külföldi kapacitások piaci helyzetét, figyelembe véve a 2009/72 irányelv 12. cikkének d) pontjában foglalt célnak megfelelően a más összekapcsolt hálózatokkal való kereskedelmet. Ezenfelül a határokon átnyúló kereskedelem növelésével, amely kedvezően befolyásolhatja az összekapcsolt hálózatok kapacitásainak megfelelőségét, a külföldi TSO‑k hozzájárulása inkább előnyös a piacoknak az iránymutatás (232) bekezdésének d) pontjában említett összekapcsolása és a villamos energia belső piacának liberalizálása szempontjából, nem pedig fordítva. Mindenesetre a Tempusnak nem állt módjában bizonyítani, hogy az ilyen részvétel alkalmas lenne arra, hogy megakadályozza vagy csökkentse a külföldi kapacitások hozzájárulását az ellátás biztonságához a saját piacukon vagy a nemzeti piacaikon.
229 Ennek az első érvnek következésképpen nem lehet helyt adni.
230 Meg kell állapítani, hogy a Tempus második, homályos és szűkszavú érve, amely szerint a TSO nem részesíti előnyben a fogyasztóoldali szabályozási CMU‑kat, mivel csökkenti a hálózati kötöttségeket, és ennélfogva a kapacitásátruházás terjeszkedésének jövedelmezőségét, nem meggyőző, és annak nem lehet helyt adni. Először is a kapacitások hálózati gazdaságosságára alapított érv, amelyek következésképpen rendelkezésre állnak a határ menti területeken való kivitelre, ellentmond a Tempus fenti 228. és 229. pontban elutasított első érvének, amelynek értelmében a TSO‑kat mindenekelőtt arra ösztönözik, hogy a saját vagy belföldi hálózatukon védjék az erőforrások megfelelőségét. Másodszor a termelési kapacitások és a felhasználóoldali választ biztosító szolgáltatók közötti hátrányos megkülönböztetést a külföldi TSO‑k által a lengyel kapacitásmechanizmus árverésein elnyert kapacitásmennyiséghez való hozzáférés tekintetében kifejezetten tiltja a 2009/72 irányelv 12. cikkének f) pontja a 2. cikkének 18. pontjával összefüggésben. Harmadszor, a Lengyel Köztársaság és a PGE valószerűen adták elő, hogy a fogyasztóoldali szabályozás nem érinti a hálózati infrastruktúra fejlesztésének szükségességét, mivel az energiaigényt a hálózaton csak az elégtelen időszakokban csökkentik, amelyek ezzel párhuzamosan a villamosenergia‑piac árainak emelkedését eredményezik, a felhasználóoldali választ biztosító szolgáltatók pedig a többi időszakban szokásosan kezelik ügyfeleiket, ami tehát a hálózati infrastruktúra megfelelő rendelkezésre állását követeli meg. A Tempus ugyanis nem állítja, hogy a fogyasztóoldali szabályozás hozzájárul a hálózati infrastruktúra szükségleteinek csökkentéséhez az ügyfelek általi stabil és folyamatos használat esetén, függetlenül a villamosenergia‑piaci árjelzésektől. Ügy tűnik, hogy az ilyen infrastrukturális szükségletcsökkentés nem képezi részét az aktuális kereskedelmi modellüknek, amely részben magyarázza korlátozott lehetőségeiket a lengyel kapacitáspiacon (lásd a 103. és azt követő pontokat). Végül, amint arra e beavatkozók helyesen emlékeztetnek, a villamosenergia‑termelőket és a felhasználóoldali választ biztosító szolgáltatókat nem lehet teljes mértékben elkülöníteni a TSO‑k tevékenységeitől, különösen a határokon átnyúló kereskedelem keretében (lásd a fenti 228. pontot).
231 Ennélfogva a második érvet is mint megalapozatlant el kell utasítani.
232 Ami a Tempus harmadik érvét illeti, amely a TSO‑k szétválasztására vonatkozó uniós szabályok megsértésén, valamint a termelői és a lengyel kapacitásmechanizmus árverésein részt vevő fogyasztóoldali választ biztosító szolgáltatói szerep egyidejű betöltésének állítólagos tilalmára vonatkozik, a Bizottság, az Enel X, a PGE és a Lengyel Köztársaság részletes, a Törvényszék írásbeli kérdésére tett észrevételeiből – amelyeket a Tempus csak nagyon homályosan és tömören vitatott – kitűnik, hogy ez az érv téves előfeltevésen alapszik.
233 A 2009/72 irányelv 9. cikkének (1) bekezdésében előírt szétválasztási kötelezettség, amelynek értelmében a tagállamok kötelesek a nemzeti energiapiacaikon elválasztani az átviteli hálózatokat, valamint a termelési és ellátási tevékenységek irányítását, nem érinti a TSO‑k mint az ugyanezen irányelv 12. cikke szerinti átvitelirendszer‑üzemeltetők által elvégzendő azon feladatokat, amelyek megfelelnek a PSE‑re és a külföldi TSO‑kra az átmeneti megoldás keretében bízott feladatoknak (lásd a fenti 228. pontot). Ezenkívül a Bizottság és e beavatkozók meggyőzően kifejtették, hogy e TSO‑k e minőségükben olyan közvetítői és segítői tevékenység végzésére szorítkoznak, amely lehetővé teszi a külföldi kapacitások számára, hogy hátrányos megkülönböztetéstől mentes hozzáférést kapjanak a külföldi TSO‑k által a lengyel kapacitásmechanizmus árverésein elnyert kapacitásmennyiséghez. Következésképpen a Tempus állításával ellentétben a TSO‑k tekintetében nem áll fenn összetévesztés egyrészt a hálózatkezelői és átvitelirendszer‑üzemeltetői minősége, másrészt pedig a villamosenergia‑termelési vagy ‑ellátással, illetve termelési kapacitásokkal, valamint a fogyasztóoldali szabályozással kapcsolatos tevékenységek között.
234 Következésképpen el kell utasítani a negyedik alrész második részének harmadik érvét is mint megalapozatlant, valamint ezen alrész egészét is el kell utasítani.
[omissis]
4) Az értékelés állítólagos hiányos jellegére és a támogatás ösztönző hatásának állítólagos figyelmen kívül hagyására alapított harmadik részről
i) A támogatási program állítólagos visszaható jellegére alapított első érvről
[omissis]
245 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy ami a támogatás ösztönző hatását illeti, figyelembe kell venni az iránymutatás 3.2.4. szakaszának rendelkezéseit (különösen (49)–(52) bekezdését). Az iránymutatás (49) bekezdésének megfelelően a támogatási program csak akkor tekinthető a belső piaccal összeegyeztethetőnek, ha ösztönző hatással bír. Ez azt feltételezi, hogy „a támogatás miatt a kedvezményezett a környezetvédelem szintjének javítása vagy a biztonságos, megfizethető és fenntartható [európai] energiapiac működésének javítása céljából megváltoztatja magatartását, amit a támogatás hiányában nem vállalna”. Ezenfelül „nem támogathatja valamely tevékenység azon költségeit, amelyek a vállalkozásnál amúgy is felmerültek volna, és nem kompenzálhatja valamely gazdasági tevékenység szokásos üzleti kockázatát”. Az iránymutatás (50) bekezdése szerint a támogatásokat lényegében akkor kell ügy tekinteni, hogy nem gyakorolnak ösztönző hatást a kedvezményezettjeikre, és következésképpen pedig összeegyeztethetetlenek a belső piaccal, ha ez utóbbi a támogatás iránti kérelmét a nemzeti hatóságokhoz a projekthez kapcsolódó munkálatok megkezdését követően nyújtotta be.
246 Ami az iránymutatás (49) bekezdését illeti, „a környezetvédelem szintjének javítása vagy a biztonságos, megfizethető és fenntartható [európai] energiapiac működésének javítása” szövegrészből kitűnik, hogy a kapacitások megfelelőségéhez nyújtott támogatás ösztönző hatása e célok egyikéhez vagy másikához is kapcsolódhat azon mérlegelés függvényében, amit a tagállamnak az általános célkitűzések alapján kell elvégeznie, amely utóbbiakat az iránymutatás (30), (219) és (220) bekezdése határozza meg (lásd a fenti 89. és azt követő pontokat). Ezt megerősíti az iránymutatás (69) bekezdése szerint a „környezetvédelmi és energetikai támogatás arányosnak tekinthető, ha a támogatás kedvezményezettenkénti összege a tervezett energiaügyi célkitűzés megvalósításához szükséges minimumra korlátozódik”. Így, amikor – mint a jelen ügyben is – a tagállam mindenekelőtt kapacitásmechanizmus révén kívánja biztosítani az ellátás biztonságát, és így „biztonságos, megfizethető és fenntartható [európai] energiapiac működésének javítását”, ez az ösztönző hatás elsődlegesen a gazdasági szereplők arra való ösztönzéséhez kapcsolódik, hogy az ehhez szükséges termelési kapacitásokat rendelkezésre bocsássák, és csak másodlagosan, a környezetvédelem célkitűzéséhez. Amint az a fenti 117. és azt követő pontokban kifejtésre került, a lengyel kapacitásmechanizmus keretében ezek az ösztönzők a CAPEX‑kritériumokon alapulnak, amelyek lehetővé teszik a gazdasági szereplők számára, hogy többéves kapacitásmegállapodásokat szerezzenek, ami biztosítja számukra a szükséges jövedelemstabilitást a termelési kapacitások létesítésébe vagy korszerűsítésére irányuló beruházások finanszírozásához vagy amortizálásához.
[omissis]
252 Először is ez az érvelés figyelmen kívül hagyja, hogy a szóban forgó támogatásokat, vagyis a kapacitáskifizetéseket csak a támogatási programnak a Bizottság által 2018. február 7‑én történt jóváhagyását, a törvény hatálybalépését, valamint a 2018‑re előirányzott első árverés lezárását követően lehetett nyújtani, amely alapján az első kapacitásmegállapodásokat a 2021‑es első szállítási évre vonatkozóan ítélték oda. Így a támogatások odaítélésének időpontja nem lehet korábbi, mint az első árverés lezárásának időpontja, amelynek eredménye a törvény értelmében a nyertes ajánlattevőnek jogszabályban biztosítja a kapacitáskifizetéshez való jogot (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2013. március 21‑i Magdeburger Mühlenwerke ítélet, C‑129/12, EU:C:2013:200, 40. és 41. pont; 2017. július 6‑i Nerea ítélet, C‑245/16, EU:C:2017:521, 32. és 33. pont; 2020. október 28‑i INAIL-ítélet, C‑608/19, EU:C:2020:865, 30–34. pont). Ezenkívül, még ha feltételezzük is, hogy a Tempus arra hivatkozik, hogy az ösztönző hatásnak a támogatási program hatálybalépéséhez, azaz 2017 decemberéhez kell kapcsolódnia, ez az érvelés ellentmondana saját megállapításának, amely szerint a korábbi beruházási kiadások öt éven át történő figyelembevétele elfogadható volt, és ilyen ösztönző hatással járt.
[omissis]
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Tempus Energy Germany GmbH és a T Energy Sweden AB maguk viselik saját költségeiket, valamint az Európai Bizottság, a PGE Polska Grupa Energetyczna S.A., az Enel X Polska z o.o. és az Enspirion sp. z o.o. részéről felmerült költségeket.
3) A Lengyel Köztársaság maga viseli saját költségeit.
Collins | Kreuschitz | Steinfatt |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. október 6‑i nyilvános ülésen.
Aláírások