A TÖRVÉNYSZÉK VÉGZÉSE (nyolcadik tanács)
2010. szeptember 2.(*)
„Megsemmisítés iránti kereset – Összefonódások – A tervezett összefonódásról való lemondás – A 139/2004/EK rendelet 21. cikkének (4) bekezdése alapján indított eljárást befejező határozat – Keresettel meg nem támadható aktus – Elfogadhatatlanság”
A T‑58/09. sz. ügyben,
a Schemaventotto SpA (székhelye: Milánó [Olaszország], képviselik: M. Siragusa, G. Scassellati Sforzolini, G. Rizza és M. Piergiovanni ügyvédek)
felperesnek,
támogatja:
az Abertis Infraestructuras, SA (székhelye: Barcelona [Spanyolország], képviselik: M. Roca Junyent és P. Callol García ügyvédek)
beavatkozó,
az Európai Bizottság (képviselik: V. Di Bucci és É. Gippini Fournier, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20‑i 139/2004/EK tanácsi rendelet (HL L 24., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 40. o.) 21. cikkének (4) bekezdése alapján indított eljárásra vonatkozó, állítólagosan a Bizottság 2008. augusztus 13‑i levelében foglalt határozatnak vagy határozatoknak a beavatkozó és az Autostrade SpA közötti összefonódást érintő részében történő megsemmisítése iránti keresete tárgyában (COMP/M.4388 – Abertis/Autostrade ügy),
A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),
tagjai: M. E. Martins Ribeiro elnök, N. Wahl és A. Dittrich (előadó) bírák,
hivatalvezető: E. Coulon,
meghozta a következő
Végzést
Jogi háttér
1 A vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20‑i 139/2004/EK tanácsi rendelet (HL L 24., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 40. o.) azon közösségi léptékű összefonódások Európai Bizottság általi ellenőrzési rendszerét írja elő, amelyeket a fent említett rendelt 1. és 3. cikke határoz meg. Ezeket az összefonódásokat a Bizottságnál a végrehajtásukat megelőzően kell bejelenteni (a 139/2004 rendelet 4. cikke). A Bizottság a közös piaccal való összeegyeztethetőségüket vizsgálja (a 139/2004 rendelet 2. cikke).
2 A 139/2004 rendelet 21. cikke ekképp rendelkezik:
„A rendelet alkalmazása, hatáskör
(1) Egyedül ezt a rendeletet kell alkalmazni a 3. cikkben meghatározott összefonódásokra, az 1/2003/EK rendelet, az 1017/68/EGK rendelet, a 4056/86/EGK rendelet és a 3975/87/EGK rendelet nem alkalmazható, kivéve az olyan közös vállalatokkal összefüggésben, amelyek nem közösségi léptékűek, és amelyek célja vagy hatása a függetlennek megmaradó vállalkozások versenymagatartásának egyeztetése.
(2) A Bíróság felülvizsgálatára is figyelemmel, kizárólag a Bizottság rendelkezik hatáskörrel az e rendeletben előírt határozatok meghozatalára.
(3) A tagállamok nem alkalmazhatják versenyjogi nemzeti jogszabályaikat közösségi léptékű összefonódásra.
Az első albekezdés nem sérti a tagállamok azon jogát, hogy a 4. cikk (4) bekezdésének és a 9. cikk (2) bekezdésének az alkalmazásához szükséges vizsgálatokat lefolytassák, vagy az áttételt követően a 9. cikk (3) bekezdése első albekezdésének b) [pontja], vagy a 9. cikk (5) bekezdése szerint a 9. cikk (8) bekezdésének alkalmazásához feltétlenül szükséges intézkedéseket meghozzák.
(4) A (2) és (3) bekezdéstől függetlenül a tagállamok az e rendeletben figyelembe vetteken kívül más jogos érdekek védelmére megfelelő intézkedéseket hozhatnak, ha ezek az érdekek a közösségi jog általános elveivel és egyéb rendelkezéseivel összhangban állnak.
A közbiztonságot, a média pluralitását és a prudenciális szabályokat az első albekezdés szerinti jogos érdekeknek kell tekinteni.
Az érintett tagállam köteles bármely egyéb közérdekről a Bizottságot tájékoztatni, és a Bizottságnak azt a közösségi jog általános elveivel és egyéb rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségének kiértékelése után el kell ismernie, mielőtt a fentiekben említett intézkedések meghozatalára sor kerülhetne. A fent említett tájékoztatást követő 25 munkanapon belül a Bizottság az érintett tagállamot tájékoztatja határozatáról.”
A jogvita előzményei
3 A felperes egy olasz társaság, a Schemaventotto SpA. Ellenőrzést gyakorol az Atlantia SpA, korábban Autostrade SpA felett, ez a társaság pedig az Autostrade per l’Italia SpA (ASPI) felett gyakorol ellenőrzést, amely díjköteles autópályák építésére és kezelésére vonatkozó koncesszióra jogosult szervezet Olaszországban. A beavatkozó egy spanyol társaság, az Abertis Infraestructuras, SA, amelynek fő tevékenysége díjköteles autópályák kezelése.
4 2006. április 23‑án az Autostrade és a beavatkozó igazgatósága jóváhagyta az „Abertis/Autostrade összefonódást”, egy olyan egyesülési tervet, amely az Autostradénak a beavatkozó társaságba történő beolvadása révén létrejövő egyesülést és egy Spanyolországban székhellyel rendelkező új társaság létrehozatalát eredményezi. Ezt az összefonódást a későbbiekben az Autostrade és a beavatkozó részvényesi közgyűlése is jóváhagyta.
5 Az olasz infrastrukturális miniszter és az olasz gazdasági és pénzügyminiszter 2006. augusztus 4‑i kötelező véleményében, valamint az Azienda nazionale autonoma delle Strade (ANAS, az autópálya‑koncessziók odaítéléséért felelős közjogi szervezet Olaszországban) 2006. augusztus 5‑i határozatában elutasította a beavatkozó és az Autostrade közötti összefonódás engedélyezésére irányuló, ez utóbbi társaság által előterjesztett kérelmet. Az ANAS véleménye szerint az összefonódás előzetes hatósági engedélytől függ, mivel módosítja a koncessziós jogosultat.
6 2006. augusztus 18‑án az Autostrade és a beavatkozó a 139/2004 rendeletnek megfelelően bejelentette a tervezett összefonódást a Bizottságnak. 2006. szeptember 22‑i határozatában a Bizottság – miután megállapította, hogy az összefonódás közösségi léptékű, és hogy nincs olyan hatása, hogy a közös piacon vagy annak egy jelentős részén a hatékony versenyt jelentősen akadályozza – úgy határozott, hogy nem tiltja meg a bejelentett összefonódást, és a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánította azt.
7 Habár a Bizottság jóváhagyta az összefonódást, az Autostrade és a beavatkozó lemondott annak végrehajtásáról, mivel az ANAS megtagadta az engedély megadását. Attól tartottak, hogy ha az összefonódást engedély hiányában valósítanák meg, az olasz hatóságok visszavonnák az olaszországi autópálya‑koncessziót, amely az Autostrade fő tevékenységi körét képezi.
8 2006. szeptember 29‑én az olasz kormány elfogadta a decreto‑legge n° 262 (su) disposizioni urgenti in materia tributaria e finanziariát (az adózásra és pénzügyekre vonatkozó sürgős rendelkezésekről szóló 262. sz. törvényerejű rendelet, a GURI 2006. október 3‑i 230. száma, a továbbiakban 262. sz. törvényerejű rendelet). 2006. november 24‑én a 262. sz. törvényerejű rendeletet a legge n° 286 (286. sz. törvény, a GURI 2006. november 28‑i rendes mellékletének 277. száma) módosítást követően törvénnyé alakította.
9 A 262. sz. törvényerejű rendelet bevezette az egységes szerződési mintát, előírva, hogy a hatálybalépését követően megkötött minden autópálya‑koncessziós szerződést ugyanazon minta alapján és ugyanazokat az elveket tiszteletben tartva kell megszövegezni. Ennek az egységes szerződésnek valamennyi fennálló autópálya‑szerződést fel kell váltania a 262. sz. törvényerejű rendelet hatálybalépését követő első időszaki felülvizsgálatakor, a fennálló szerződés automatikus visszavonásának terhe mellett abban az esetben, ha a koncessziós jogosult nem fogadja el az új feltételeket.
10 A Bizottság – miután tudomást szerzett a fent említett módosításokról – 2006. október 18‑i levelében tájékoztatta az olasz hatóságokat azon előzetes értékeléséről, hogy az Olasz Köztársaság megsértette a 139/2004 rendelet 21. cikkét, mivel indokolatlanul akadályozta az összefonódást.
11 Az olasz hatóságok, miután megkapták a Bizottság előzetes értékelését, úgy határoztak, hogy hatályon kívül helyezik az olasz infrastrukturális miniszter és az olasz gazdasági és pénzügyminiszter által 2006. augusztus 4‑én együttesen hozott kötelező véleményt, valamint az ANAS 2006. augusztus 5‑i határozatát.
12 2006. november 14‑én a Bizottság az EK 226. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást indított az Olasz Köztársaság ellen az EK 43. cikknek és az EK 56. cikknek az olaszországi autópályák működtetésére irányuló koncessziós rendszer reformja, valamint az Autostrade és a beavatkozó között tervezett összefonódás keretében történő esetleges megsértésére vonatkozóan.
13 2006. december 13‑án az Autostrade és a beavatkozó úgy döntött, hogy lemond az összefonódás megvalósításáról, mivel azt lehetetlen 2006. december 31‑ig, tehát azon határidőig végrehajtani, amelyet a mindkét vállalkozás részvényesei által jóváhagyott egyesülési tervben előírtak. A két társaság a 2006. december 13‑i sajtóközleményében ezen határozat indokai között említette a 262. sz. törvényerejű rendelet hatálybalépésén kívül az új szabályozási környezetben az ANAS engedélyének megszerzésével kapcsolatos nehézségeket.
14 2007. január 31‑én a Bizottság tájékoztatta az olasz hatóságokat a 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti új előzetes értékelésről. Arra az előzetes következtetésre jutott, hogy az, hogy az olasz hatóságok nem határozták meg előre és kellő pontossággal az engedélyezési eljárás alkalmazása érdekében hivatkozott közérdekű feltételeket, valamint az, hogy nem fogadták el az Autostrade és az ASPI által kért engedélyező határozatokat, a 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti intézkedéseknek minősülnek, amelyek hozzájárultak egy közösségi léptékű összefonódás megvalósításának tényleges tilalmához vagy komoly veszélyeztetéséhez. Az ilyen intézkedéseknek a Bizottság előzetes tájékoztatása és jóváhagyása nélkül történő végrehajtása a 139/2006 rendelet 21. cikkében foglalt tájékoztatási és „nemtevési” kötelezettség olasz hatóságok általi megsértésének minősül. A szóban forgó intézkedések összeegyeztethetetlenek a jogbiztonság elvével, és a rendelkezésre álló információk alapján úgy tűnik, hogy indokolatlanul korlátozzák a tőke szabad mozgását és a letelepedési szabadságot (EK 43. cikk és EK 56. cikk). A Bizottság hozzáfűzte, hogy ha megerősítést nyer ez az előzetes értékelés, olyan határozatot fogadhat el, amely megállapítja, hogy az Olasz Köztársaság megsértette a 139/2004 rendelet 21. cikkét.
15 Az olasz hatóságokkal folytatott megbeszéléseket követően a Bizottság 2007. július 18‑án sajtóközleményt adott ki, amelyben kedvezően nyilatkozott az olasz hatóságok által előterjesztett azon tárcaközi iránymutatás‑tervezetről, amely az autópálya‑koncessziók átruházására vonatkozó engedélyek jogi hátterének tisztázására irányul Olaszországban. A Bizottság megjegyezte, hogy ha ezen iránymutatás és annak végrehajtó rendelkezései hatályba lépnek, lezárhatja az Olasz Köztársaság ellen a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján kezdeményezett eljárást.
16 2007. július 30‑án az olasz infrastrukturális miniszter az olasz gazdasági és pénzügyminiszterrel együttesen elfogadta a Direttiva (su) criteri di autorizzazione alle modificazioni del concessionario autostradale derivanti da concentrazione comunitariát (a közösségi összefonódásokat követően az autópálya‑koncessziók jogosultjainak módosítására irányuló engedélyezési feltételekre vonatkozó iránymutatás, a GURI 2007. szeptember 26‑i 224. száma). A végrehajtási rendeletet 2008. február 29‑én fogadták el (a GURI 2008. március 3‑i 52. száma).
17 2008. március 19‑i levelében a felperes arra kérte a Bizottságot, hogy az Olasz Köztársaság ellen az összefonódás tárgyában indított eljárást az azt megállapító határozattal zárja le, hogy az Olasz Köztársaság megsértette a 139/2004 rendelet 21. cikkét.
18 2008. május 22‑én a Bizottság „Versenypolitika” főigazgatósága (DG) tájékoztatta a felperest azon szándékáról, hogy a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján indított eljárást megszüntető határozat elfogadását javasolja, és felkérte arra, hogy közölje az ezzel kapcsolatos észrevételeit. A felperes a 2008. június 5‑i levéllel válaszolt.
19 2008. augusztus 13‑án a Bizottság elküldte az olasz hatóságoknak a jelen kereset tárgyát képező levelet.
20 Ebben a levélben a Bizottság tájékoztatta az olasz hatóságokat, hogy kedvezően fogadta a közelmúltbeli fejleményeket, és kijelentette, hogy úgy ítéli meg, hogy a 2007. július 30‑i iránymutatás közzététele, valamint a 2008. február 29‑i végrehatási rendelet elfogadása és közzététele biztosítja, hogy a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján 2006. október 18‑án és 2007. január 31‑én elfogadott előzetes értékelésében kifejtett aggodalmak nem válnak valóra a jövőben. Ezen megfontolásokra tekintettel a Bizottság jelezte, hogy úgy határozott, nem folytatja le az Abertis/Autostrade ügyben a 2007. január 31‑i előzetes vizsgálat során megállapított esetleges jogsértésekre vonatkozó, a 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti eljárást.
21 Hozzáfűzte ebben a levélben, hogy – habár úgy ítéli meg, hogy már nem szükséges a 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti eljárást lefolytatni – a koncessziók átruházására irányuló engedélyezési eljárásra vonatkozó szabályozásnak mindenképpen meg kell felelnie a belső piaci szabályokban előírt általános feltételeknek. A Bizottság kifejtette, hogy fenntartja a jogát az ezzel kapcsolatos álláspontjának későbbi kialakítására.
22 Ezen túlmenően a Bizottság megjegyezte, hogy mindenesetre folytatja minden, az új szabályozás alapján elfogadott, a jövőbeni közösségi léptékű összefonódásokra esetlegesen alkalmazandó különös intézkedés ellenőrzését.
23 Végezetül a Bizottság ebben a levélben megjegyezte, hogy nem ítél meg előre egyetlen jelenlegi vagy jövőbeni egyéb vizsgálatot, különösen nem a DG „Belső piac” és a DG „Energiaügy és közlekedés” által indított egyedi eljárásokat.
24 A 2008. szeptember 4‑i leveleiben a Bizottság tájékoztatta a felperest és a beavatkozót a 2008. augusztus 13‑i leveléről.
25 A 2008. október 15‑i levélben a felperes másolatot kért a Bizottságtól a 2008. augusztus 13‑i levélről.
26 2008. október 16‑án a Bizottság lezárta az Olasz Köztársaság ellen az EK 226. cikk alapján 2006. október 14‑én indított kötelezettségszegés megállapítása iránti azon eljárást is, amely a tőke szabad mozgásának és a letelepedés szabadságának az olaszországi autópályák működtetésére irányuló koncessziós rendszer reformja, valamint az Autostrade és a beavatkozó között tervezett összefonódás keretében való korlátozására vonatkozott.
27 A 2008. december 1‑jei levélben a Bizottság továbbította a felperesnek a 2008. augusztus 13‑i levelét.
Eljárás és a felek kérelmei
28 A Törvényszék Hivatalához 2009. február 11‑én érkezett keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet.
29 A Törvényszék Hivatalánál 2009. május 4‑én nyilvántartásba vett beadvánnyal a Bizottság a Törvényszék eljárási szabályzata 114. cikkének 1. §‑a szerinti elfogadhatatlansági kifogást emelt.
30 A Törvényszék Hivatalánál 2009. május 25‑én nyilvántartásba vett beadvánnyal a beavatkozó kértre, hogy a felperes kérelmének támogatása végett beavatkozhasson a jelen eljárásba. A Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke 2009. július 23‑i végzésével helyt adott ennek a kérelemnek.
31 A felperes 2009. június 15‑én benyújtotta az elfogadhatatlansági kifogással kapcsolatos észrevételeit.
32 A beavatkozó 2009. szeptember 29‑én benyújtotta a kereset elfogadhatóságának kérdésére szorítkozó beavatkozási beadványát. A Törvényszék Hivatalához 2009. november 23‑án érkezett beadványával a felperes előterjesztette az e beadvánnyal kapcsolatos észrevételeit. A Bizottság nem terjesztett elő észrevételeket ezzel a beadvánnyal kapcsolatban.
33 A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a Bizottságnak a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján indított eljárásra vonatkozó, 2008. augusztus 13‑i levelében szereplő határozatot vagy határozatokat a beavatkozó és az Autostrade közötti összefonódást érintő részében;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére;
– rendeljen el minden egyéb olyan intézkedést – beleértve a bizonyításfelvételt is –, amelyet szükségesnek ítél.
34 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– az ügy érdemét nem érintve utasítsa el a keresetet mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant;
– másodlagosan mint elfogadhatatlant utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
35 Az elfogadhatatlansági kifogással kapcsolatos észrevételeiben a felperes fenntartja, hogy a kereset elfogadható, és megerősíti a keresetlevélben előterjesztett kérelmeket.
36 Beavatkozási beadványában a beavatkozó azt állítja, hogy a kereset elfogadható.
Indokolás
37 Az eljárási szabályzat 114. cikkének 1. §‑a értelmében a fél kérelmére a Törvényszék az ügy érdemét nem érintve dönthet az elfogadhatatlansági kifogásról. Ugyanezen cikk 3. §‑a szerint, ha a Törvényszék másként nem határoz, az eljárás a továbbiakban szóbeli. A Törvényszék a jelen ügyben úgy ítéli meg, hogy az ügy iratai alapján kellő információ áll rendelkezésre, és nem szükséges a szóbeli szakaszt megnyitni.
38 A kérelmének alátámasztására a Bizottság egy, a megtámadott aktus jellegére alapított elfogadhatatlansági kifogásra hivatkozik.
A felek érvei
39 A Bizottság azzal érvel, hogy a 2008. augusztus 13‑i levelének nincsen olyan tartalma, mint amilyet a felperes tulajdonít neki.
40 A fent említett levél ugyanis nem tartalmazza sem az olasz hatóságok által 2007 júliusában és 2008 februárjában elfogadott szabályozási intézkedések kifejezett jóváhagyását, sem azoknak a nemzeti intézkedéseknek a közösségi joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozó hallgatólagos értékelést, amelyek a 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti eljárás tárgyát képezték. Ez a levél mindössze azt a határozatot tartalmazta, hogy a fent említett rendelet 21. cikke alapján korábban indított eljárást nem folytatja le a Bizottság.
41 A 139/2004 rendelet 21. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdése alapján meghozott határozatok jellegét és szerepét illetően a Bizottság hatáskörrel rendelkezik valamely tagállam által védelemben részesített, az ugyanezen bekezdés második albekezdésében kifejezetten jogos érdekként elismert közérdekeken kívüli más körérdekeknek a közösségi jog általános elveivel és egyéb rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségére vonatkozó határozat elfogadására, még akkor is, ha az érintett tagállam nem közli ezeket az érdekeket.
42 A Bizottság szerint a 139/2004 rendelet 21. cikke a nemzeti hatóságok és a közösségi hatóságok beavatkozása közötti hatáskörmegosztás biztosítására irányul. A jogalkotó a Bizottság számára kívánta biztosítani a közösségi léptékű összefonódások ellenőrzésére irányuló kizárólagos hatáskört, továbbá azt kívánta biztosítani, hogy ez az ellenőrzés rövid határidőn belül elvégezhető legyen.
43 Ennek két következménye van. Elsőként, ha egy tagállam olyan intézkedéseket fogad el, amelyek nem indokoltak a 139/2004 rendelet 21. cikke (4) bekezdésének második albekezdése értelmében, az a határozat, amelynek elfogadására a Bizottság e rendelkezés harmadik albekezdése értelmében hatáskörrel rendelkezik, az EK 226. cikk szerinti eljárásban hozott határozathoz hasonló szerepet tölt be. Másodsorban ez a határozat különösen alkalmas eszköz az összefonódások ellenőrzésével szorosan összefüggő gyorsaság különleges követelményeinek való megfelelés érdekében, mivel a közösségi határozatnak a 139/2004 rendeletben szereplő rövid határidőn belüli meghozatalát és azon veszély elkerülését célozza, hogy az ilyen jellegű határozat csupán azután születik meg, hogy a nemzeti intézkedések véglegesen meggátolták a közösségi léptékű összefonódást.
44 A Bizottság azt állítja, hogy nem megtámadható aktus a Bizottság azon határozata, amely nem adott helyt a 139/2004 rendelet 21. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdése szerinti eljárásnak.
45 Ezzel kapcsolatban megjegyezi, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében elfogadhatatlan a Bizottság azon határozata ellen indított megsemmisítés iránti kereset, amelyben úgy határozott, hogy valamely tagállam ellen nem indít kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást. Az EK 226. cikk rendszeréből ugyanis kiderül, hogy a Bizottság nem köteles e rendelkezés szerinti eljárást indítani, hanem olyan mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amely kizárja a magánszemélyek jogát arra, hogy a Bizottságtól valamely meghatározott álláspont elfogadását követeljék, vagy az eljárás megtagadása miatt ellene megsemmisítés iránti keresetet indítsanak.
46 Ugyanezt az elvet erősítette meg a Bíróság az EK 86. cikk (3) bekezdése alapján valamely tagállamnak címzett határozat elfogadásának a Bizottság általi megtagadásával szemben benyújtott kereset kapcsán.
47 A Bizottság szerint – ahhoz az esethez hasonlóan, amikor megtagadja az EK 226. cikk szerinti tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás indítását vagy lefolytatását, vagy az EK 86. cikk (3) bekezdése szerinti határozat elfogadását – a 139/2004 rendelet 21. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdése szerinti határozat elfogadásának megtagadása, vagy mindenesetre az eljárás megindításának vagy lefolytatásának megtagadása sem vált ki kötelező joghatásokat, és egy magánszemély nem támadhatja meg azt megsemmisítés iránti eljárásban.
48 A 139/2004 rendelet 21. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdése szerinti bizottsági határozat nagyon széles mérlegelési jogkör gyakorlását foglalja magában. A Bizottsághoz tartozik annak meghatározása, hogyan és mikor kell megindítani vagy lefolytatni a szóban forgó eljárást, csakúgy, mint a közösségi jog valamely tagállam általi feltételezett megsértésének azon hasonló eseteiben, amelyek az EK 226. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás vagy az EK 86. cikk (3) bekezdése szerinti határozat tárgyai lehetnek. Ez az érvelés még inkább alkalmazandó a tagállami tájékoztatás hiánya esetén.
49 A Bizottság kiemeli, hogy a jelen esetben szereplő helyzet nem hasonlít az állami támogatások területére vonatkozó panaszok helyzetéhez. Az ítélkezési gyakorlat ugyanis – amely kimondja a Bizottság azon kötelezettségét, hogy az ilyen panaszt követően a tagállamhoz címzett határozatot fogadjon el, és amely elismeri az e határozatok ellen benyújtott megsemmisítés iránti keresetek elfogadhatóságát – azon a végső megállapításon alapul, hogy a Bizottság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik valamely támogatás közös piaccal való esetleges összeegyeztethetetlenségének megállapítása terén.
50 A Bizottság semmiképp nem rendelkezik kizárólagos hatáskörrel valamely tagállam által elfogadott intézkedéseknek a 139/2004 rendelet 21. cikkével vagy a közösségi jog más szabályaival való összeegyeztethetőségének értékelése terén. A 139/2004 rendelet 21. cikke egy olyan rendelet rendelkezése, amely az EK 249. cikk második bekezdése értelmében teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban. Valamennyi nemzeti bíróság alkalmazhatja e rendeletet.
51 A Bizottság hozzáfűzi, hogy közvetlen hatállyal rendelkeznek az azon nemzeti intézkedések által esetlegesen megsértett rendelkezések, amelyeknek a Bizottság köteles a 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti határozattal megvizsgálni az összeegyeztethetőségét. Az EK‑Szerződés alapvető szabadságokra vonatkozó rendelkezéseiről, mégpedig az EK 43. cikkről és az EK 56. cikkről van szó.
52 Még ha a Bizottság nem is fogadta el 139/2004 rendelet 21. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdése szerinti határozatot, a jogalanyok valamely nemzeti bírósághoz fordulhatnak akár a fent említett 21. cikk, akár az EK‑Szerződésnek a tőke szabad mozgására és a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezései megsértésének megállapítását kérve. A Bizottság pontosítja, hogy éppen ezzel függ össze a jelen ügyben szereplő mechanizmus és az állami támogatásokra alkalmazandó mechanizmus közötti alapvető különbség. Az utóbbi esetben a nemzeti bíróság mindössze alárendelt szerepet játszik a Bizottság számára fenntartott összeegyeztethetőségi vizsgálatban.
53 Ebből következik, hogy a bírói jogvédelem biztosított, anélkül hogy szükséges lenne a Bizottság határozatának meghozatalát kérni vagy a közösségi bírósághoz fordulni.
54 Végezetül a Bizottság megjegyzi, hogy a kereset annál is inkább elfogadhatatlan, mivel az érintett vállalkozások lemondtak az összefonódásról. A Bizottság azután hozta meg azon határozatát, hogy nem folytatja le a 139/2004 rendelet 21. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdése szerinti eljárást, hogy az összefonódásban részt vevő felek lemondtak annak megvalósításáról.
55 A Bizottság nem köteles határozatot hozni, ha a határozat tárgyát képező összefonódásról lemondtak, és ha a határozat elfogadását követően már nem lehetséges, hogy a tagállam megfeleljen e határozatnak. Annál is inkább el kell ismerni a Bizottságnak az eljárás lefolytatásának megtagadására vonatkozó mérlegelési jogkörét, mivel – ahogyan a jelen esetben is – a nemzeti szabályozást időközben pozitív irányba módosították.
56 A felperes ezzel szemben azt kifogásolja, hogy a Bizottság 2008. augusztus 13‑i levele egy „összetett határozatot” vagy két különálló határozatot tartalmaz.
57 Az első, egyértelmű kifejezésekkel megfogalmazott határozat tartalmazza a 2007 júliusában és 2008 februárjában az olasz jogrendben bevezetett, az autópálya‑koncessziók átruházására irányuló engedélyezési eljárásokra vonatkozó szabályozási intézkedések Bizottság általi jóváhagyását. A második, hallgatólagos határozat azon nemzeti intézkedések közösségi joggal való összeegyeztethetőségének értékelésére vonatkozik, amelyek a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján indított eljárás tárgyát képezték.
58 A hallgatólagos határozat a szóban forgó eljárás befejezéséből következik, amiről a 2008. augusztus 13‑i levéllel tájékoztatták az Olasz Köztársaságot. Ez a befejezés értelemszerűen kizárja a közösségi jogsértés fennállásának az eredetileg a Bizottság 2007. január 31‑i, a 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti előzetes értékelésében szereplő megállapítását. Ha a Bizottság ezzel szemben úgy ítélte volna meg, hogy fennáll a jogsértés, az eljárás befejezése helyett kifejezetten meg kellett volna állapítania e jogsértést egy alakszerű határozatban. A felperes hozzáfűzi, hogy abban az esetben, ha a 2008. augusztus 13‑i levél nem tartalmazza a hallgatólagos határozatot, ez azt jelentené, hogy a Bizottság még nem foglalt állást az eredetileg az előzetes értékelésben szereplő közösségi jogsértés fennállása tekintetében, amely a kifejezett határozatot önkényessé és értelmetlenné teszi.
59 A felperes szerint a 2008. augusztus 13‑i levél ezen értékelése különösen ez utóbbi levélnek a 2006. október 18‑i és a 2007. január 31‑i előzetes értékeléssel való összehasonlításából következik. Ezekben az időpontokban a Bizottság ugyanis jogellenesnek tekintette az Olasz Köztársaság által hozott intézkedéseket. Az olasz jogrend 2007. júliusi és 2008. februári módosítását követően ezek az intézkedések már nem akadályozták meg az eljárás befejezését. A 2008. augusztus 13‑i levél tehát ezen intézkedések új és eltérő értékelésének az eredménye.
60 A felperes hozzáfűzi, hogy a 2008. augusztus 13‑i levél általa hivatkozott értelmezését megerősítik a Bizottság által a beavatkozónak küldött, 2009. március 16‑i levelében adott magyarázatok (lásd a lenti 74. és 75. pontot).
61 A felperes emlékeztet arra, hogy az EK 226. cikk alapján 2006. november 14‑én indított, az EK 43. cikk és az EK 56. cikk esetleges megsértésére vonatkozó kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás 2008. október 16‑án befejeződött. Az eljárás befejezése minden joghatásától megfosztotta a 2008. augusztus 13‑i levélben szereplő, az autópálya‑koncessziók átruházásának engedélyezésére irányuló eljárásra vonatkozó olasz szabályozásnak a belső piac szabályaival való összeegyeztethetőségére vonatkozó fenntartást.
62 A felperes szerint a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése alapján indított eljárás nem hasonlítható teljes mértékben az EK 226. cikk alapján indított eljáráshoz. A 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése szerinti vizsgálat keretében a Bizottság hatáskörei szorosan kapcsolódnak azon meghatározott és közösségi léptékű összefonódás értékelésének az összefüggéseihez, amelyhez a vitatott nemzeti intézkedések fűződnek. Ebből ered annak szükségessége, hogy a határozatot az összefonódásban részt vevő felek üzleti érdekeivel összeegyeztethető legrövidebb időn belül meghozzák. Az EK 226. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás nem képes ezen követelmény kielégítésére. Ezen túlmenően a 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti eljárás – az EK 226. cikk szerinti eljárás eredményével ellentétben – olyan jogilag kötelező határozat Bizottság általi elfogadását eredményezi valamely tagállammal szemben, amelyet megsemmisítés iránti keresetben megtámadhat e tagállam.
63 A felperes szerint a Bizottságnak nincsen hatásköre annak értékelésére, hogy meg kell‑e vizsgálni vagy sem a 139/2004 rendelet 21. cikke (4) bekezdésének második albekezdésében említett érdekektől eltérő érdeken alapuló összefonódás megakadályozására irányuló nemzeti intézkedéseket, és az esetleges kereset benyújtására megfelelő időpontot sem határozhatja meg. A Bizottságnak azonnal kell cselekednie, még mielőtt az eljárása elkésetté és feleslegessé válna az összefonódásról való azon lemondás miatt, amelyre – az összefonódás Bizottság általi tényleges engedélyezése ellenére – az érintett tagállam által emelt akadály kényszeríti a feleket. Értelemszerűen a Bizottságnak arra sincs hatásköre, hogy miután a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése alapján megindította az eljárást, ne folytassa le az ügy vizsgálatát.
64 A felperes továbbá kiemeli a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdésében és az EK 86. cikk (3) bekezdésében szereplő eljárások közötti különbségeket. Az első eljárás ugyanis – a másodikkal szemben – a közösségi léptékű összefonódások feletti ellenőrzés területén gyakorolt kizárólagos bizottsági hatáskör elvének biztosítására irányul. Azt a jelentős értékelési jogkört továbbá, amellyel a Bizottság az EK 86. cikk (3) bekezdése alapján rendelkezik, össze kell kapcsolni azzal a kötelezettséggel, amellyel a Bizottság e cikk (2) bekezdése alapján arra vonatkozóan rendelkezik, hogy figyelembe vegye az érintett vállalkozások különleges szerepével szorosan összefüggő követelményeket, és azt, hogy a tagállami hatóságok bizonyos esetekben majdnem olyan széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek egyes, olyan területek szabályozására vonatkozóan, amelyek a fent említett vállalkozások tevékenységi körébe tartozhatnak. Ez az elv nem alkalmazható azon hatáskörökre, amelyekkel a Bizottság a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján rendelkezik.
65 A Bizottság állításával szemben a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése szerinti vizsgálati eljárást befejező határozat kötelező joghatással bír az összefonódásban részt vevő felekre nézve, különösen ha azt engedélyezi. A 139/2004 rendelet 21. cikke (4) bekezdésének alkalmazására irányuló bizottsági hatáskör kizárólagos jellegére tekintettel ennek a határozatnak kötelező joghatása van, amely – a bírósági eljárás kivételével – „véglegessé és megváltoztathatatlanná” teszi az összefonódás megvalósítása előtti azon akadályt, amelynek a gátló nemzeti intézkedés az eredete. A 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése szerinti vizsgálati eljárást befejező határozat hasonló az azon összefonódást nem engedélyező határozathoz, amelynek a vizsgálatot követően a fent említett rendelet 8. cikkének (3) bekezdése alapján megállapították a közös piaccal való összeegyeztethetetlenségét, ez utóbbi határozatot pedig nyilvánvalóan úgy tekintik, mint amelynek kötelező joghatásai vannak.
66 A felperes továbbá arra hivatkozik, hogy a Bizottság a 139/2004 rendelet 21. cikkének (2) bekezdése alapján kizárólagos hatáskörrel rendelkezik mind az e cikk (4) bekezdésének második albekezdésében kifejezetten jogszerűnek minősített jogos érdekektől különböző érdekek jogszerűségének megítélésére, mind pedig a tagállam által elfogadni szándékozott intézkedések közösségi joggal való összeegyeztethetőségének megítélésre. Következésképpen, ha a kereset elfogadhatatlannak minősül, a felperest megfosztják a hatékony bírói jogvédelemhez való jogától. Ezenfelül az érintett tagállamnak a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdésében szereplő tájékoztatási és „nemtevési” kötelezettségére tekintettel a szóban forgó eljárás nagymértékben hasonlít az állami támogatások ellenőrzésére irányuló eljárásra.
67 A Bizottság állításával ellentétben a nemzeti bíróságok nem rendelkeznek a Bizottság hatáskörével versengő hatáskörrel a 139/2004 rendelet 21. cikke (4) bekezdésének alkalmazása terén. Ez a rendelet a nemzeti és a közösségi ellenőrző szervek közötti hatáskörök pontos megosztásának elvén alapul. Kizárólag a Bizottság rendelkezik hatáskörrel a közösségi léptékű összefonódásokra vonatkozó valamennyi határozat meghozatalára. Amint a (17) preambulumbekezdéséből kitűnik, a 139/2004 rendelet kizárólagos hatáskört biztosít a Bizottságnak e rendelet alkalmazására, amelynek felülvizsgálata a Bíróság hatáskörébe tartozik.
68 Ezzel kapcsolatban a felperes hozzáfűzi, hogy ténylegesen nem lehetséges a nemzeti bíróság versengő hatáskörének esetét megvalósítani, mivel egyetlen egyértelmű és alkalmazható viszonyítási pont sem létezik.
69 Annak a nemzeti bíróságnak, amelyhez a felek fordulnak, a hatásköre hiányát kellene megállapítania, ha a 139/2004 rendelet 21. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdésében szereplő érdekek összeegyeztethetőségének, valamint ezek megfelelő, arányos és megkülönböztetéstől mentes jellegének értékelése a Bizottság számára lenne fenntartva e cikk (2) bekezdése értelmében. Annál is inkább kizárt a felperes azon lehetősége, hogy a nemzeti bíróság előtt a közösségi jogon alapuló és a nemzeti akadályozó intézkedésekkel megsértett jogainak védelmében részesüljön, mivel a szóban forgó ügyben az eljárást befejező határozat hallgatólagosan azon nemzeti intézkedések összeegyeztethetőségének értékelésén alapul, amelyek a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján indított eljárás tárgyát képezték. Ez felveti tehát azt a kérdést, hogy miért kellene a nemzeti bíróságnak a Bizottság által korábban elfogadott megközelítésmódtól eltérő megközelítésmódot elfogadnia.
70 A bírói jogvédelem megtagadásának elkerülése érdekében a jelen esetre átültethetőnek kell lennie azon ítélkezési gyakorlatnak, miszerint az a magánszemély, akit közvetlenül és személyében érint egy határozat, és akinek érdeke fűződik annak megsemmisítéséhez, kérheti ezt a bíróságtól a Bizottság azon határozata esetén, hogy az EK 88. cikk alapján nem indít eljárást valamely tagállam ellen. A Bizottság arra irányuló határozata tehát, hogy a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése szerinti eljárást nem folytatja le, megtámadható aktus.
71 A Bizottság azon érvét illetően, miszerint a kereset elfogadhatatlan, mert az Autostrade és a beavatkozó 2006. december 13‑án úgy határozott, hogy lemond az összefonódásról, a felperes megállapítja, hogy – amennyiben ez az érv releváns – a Bizottság magatartását a gondos ügyintézés elvével ellentétesnek kell minősíteni, amely intézmény 2007. január 31‑én tájékoztatta az olasz hatóságokat a második előzetes értékeléséről.
72 A felperes tényleges és aktuális érdeke továbbá összefügg azon a szándékával is, hogy az összefonódásról való kényszerű lemondás miatt elszenvedett kár megtérítése érdekében az Olasz Köztársaságnak a közösségi jog megsértése miatt fennálló felelősségére hivatkozik a nemzeti bíróságok előtti polgári eljárásban.
73 A jelen esetben nem releváns a Bizottság által hivatkozott azon ítélkezési gyakorlat, miszerint a kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet okafogyottnak kell tekinteni, ha a felek a Bizottság által az EK 226. cikk alapján elfogadott indokolással ellátott véleményben a „jogsértés megszüntetésére” megállapított határidő lejárta előtt lemondanak az összefonódásról. A Bizottság ugyanis nem az EK 226. cikkben számára biztosított hatásköröket gyakorolta.
74 A beavatkozó fenntartja a felperes érvelését. A 2008. augusztus 13‑i levél tartalmát illetően hozzáfűzi, hogy a Bizottság arról a 2008. szeptember 4‑i levélben tájékoztatta. A 2008. szeptember 4‑i levél egyértelműségének hiánya miatt a 2009. március 9‑i levélben magyarázatot kért a Bizottságtól, amelyet 2009. március 16‑án kapott meg.
75 A Bizottság 2009. március 16‑i levele megerősíti a felperes azon értelmezését, miszerint a Bizottság az olasz hatóságok által 2007 júliusában és 2008 februárjában elfogadott szabályozási intézkedéseket jóváhagyó kifejezett határozatot fogadott el. A Bizottság ugyanis jelezte ebben a levélben, hogy úgy határozott, nem folytatja le a 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti jogsértési eljárást, mivel úgy ítéli meg, hogy az olasz hatóságok által bevezetett szabályozás, amely az olaszországi autópálya‑koncessziók átruházására irányuló eljárásokat pontosítja, véget vetett a Bizottság által 2007. január 31‑én az Olasz Köztársaságnak küldött előzetes értékelésében kifejtett kétségeknek.
76 Ezen túlmenően, a beavatkozó szerint a 2008. augusztus 13‑i levél Bizottság általi értelmezése nincs összhangban a 139/2004 rendelet 21. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdésével, mivel ugyanezen cikk értelmében a Bizottság köteles a nemzeti intézkedéseknek a közösségi jog általános elveivel és egyéb rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségét megvizsgálni, mielőtt a szóban forgó közérdeket elismerné.
77 Egyfelől az EK 226. cikk szerinti eljárás és az EK 86. cikk (3) bekezdése szerinti eljárás, másfelől a 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti eljárás közötti állítólagos hasonlóságot illetően a beavatkozó azt állítja, hogy a fent említett rendelet 21. cikke szerinti eljárás célja és rendeltetése különbözik az EK 226. cikk és az EK 86. cikk (3) bekezdése szerinti eljárás céljától és rendeltetésétől.
78 A beavatkozó ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a 139/2004 rendelet 21. cikkét, amely a Bizottság kizárólagos hatáskörének védelmére irányul, összefüggésében és az e rendelet által követett célok keretei között kell értelmezni. Abban az esetben, ha a 139/2004 rendelet szabályozza a magánszemélyek közötti jogviszonyokat, a fent említett rendelet 21. cikke szerinti eljárás nem választható el a szóban forgó összefonódásban érintett felek jogaitól és elvárásaitól, főként abban az esetben nem, ha ez utóbbi személyeket sértette az a tagállami eljárás, amelynek az orvoslására irányul a 139/2004 rendelet 21. cikke. Az EK 226. cikk azon „általános célja”, amelynek keretei között a magánszemélyek közötti jogviszonyok nem játszanak szerepet, és a kizárólagos hatáskör védelmére irányuló követelmény ellentétes ezen megfontolásokkal.
79 Ezenfelül a beavatkozó szerint a 139/2004 rendelet 21. cikke lex specialis jellegű az EK 226. cikkhez képest.
80 A beavatkozó azzal érvel, hogy azok a megfontolások, amelyek kizárják az EK 226. cikk és a 139/2004 rendelet 21. cikke közötti analógiát, értelemszerűen lehetővé teszik ez utóbbi rendelkezés és az EK 86. cikk (3) bekezdése közötti analógia elutasítását.
81 A Bizottság arra irányuló kizárólagos hatásköre miatt továbbá, hogy meghozza a közösségi léptékű összefonódásokra vonatkozó valamennyi határozatot, a felperes a kereset elfogadhatatlansága esetén meg lenne fosztva a hatékony bírói jogvédelemhez való jogtól.
82 A 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti eljárás és az EK 88. cikk szerinti eljárás közötti hasonlóságot illetően a beavatkozó hozzáfűzi, hogy a Bizottság hatáskörrel rendelkezik mind a közösségi léptékű összefonódások közös piaccal való összeegyeztethetőségének a megállapítása, mind pedig az állami támogatásoknak a közös piac szabályaival való összeegyeztethetőségének az értékelése terén. Ezen túlmenően a két eljárás előírja az előzetes tájékoztatási és a „nemtevési” kötelezettséget, és megfelelnek a gyorsaság követelményének. Ezenfelül, csakúgy mint az EK 88. cikk (3) bekezdése esetén, amelyek utolsó mondata közvetlen hatállyal rendelkezik, a nemzeti bíróság a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján is megakadályozhatja, hogy a Bizottság kizárólagos hatáskörét veszélyeztető állami rendelkezéseket fogadjanak el.
83 Mindenesetre a nemzeti bíróság nem ad helyt egy, a 139/2004 rendelet 21. cikkében szereplő „nemtevési” kötelezettség megsértésén alapuló kártérítési keresetnek, ha ez a kérelem a tervezett összefonódás megakadályozásán alapul. A nemzeti bíróság ugyanis nincs olyan helyzetben, hogy megállapítsa az okozott kár és a „nemtevési” kötelezettség közötti okozati kapcsolat fennállását. A Bizottságnak kell megállapítania, hogy a 139/2004 rendelet 21. cikkében előírt kötelezettségeket megsértették. A Bizottságnak kell tehát e jogsértésről határozatot hoznia ahhoz, hogy a nemzeti bíróság határozhasson a kártérítésről. A Bizottság azon határozata, hogy nem folytatja le a 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti eljárást, megfosztja a felperest és a beavatkozót attól a jogától, hogy az államtól kártérítést kapjanak egy olyan határozat miatt, amelyet ugyanezen rendelkezés alapján kizárólag a Bizottság fogadhatott volna el.
84 A beavatkozó szerint továbbá az EK 88. cikk (3) bekezdésében foglalt eljárástól eltérően, amely lehetővé teszi az érintett tagállamnak, hogy visszatéríttesse a nyújtott támogatást, a 139/2004 rendelet 21. cikkében foglalt eljárás nem írja elő az összefonódásban részt vevő felek számára azt a lehetőséget, hogy a Bizottság által eredetileg jóváhagyott helyzetbe kerüljenek vissza, ha egyszer már le kellett mondaniuk a tervezett összefonódásról. Szükség van tehát arra, hogy a Bizottság az összeegyeztethetőségre vonatkozó határozatot hozzon a fent említett rendelet 21. cikke alapján.
85 A Bizottságnak a szóban forgó összefonódásról való lemondásra vonatkozó érvelését illetően a beavatkozó megjegyzi, hogy az összefonódásban részt vevő felek érdekei csak akkor védhetők, ha a Bizottság határozatot hoz a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján. A Bizottság az egyetlen olyan intézmény, amely hatáskörrel rendelkezik e határozat meghozatalára. Ezen túlmenően a Bizottság értelmezése megfosztja tartalmától a 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti eljárást, ha – amennyiben a Bizottság nem köteles határozatot hozni az eljárás megindítását követően – minden, valamely összefonódást megakadályozni kívánó állam megtehetné ezt olyan rendelkezések elfogadásával, amelyek a Bizottság által jóváhagyott összefonódás megvalósításának megakadályozására irányulnak.
A Törvényszék álláspontja
86 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusoknak vagy határozatoknak minősülnek a felperes érdekeit érinteni képes, annak jogi helyzetét jelentős mértékben módosító, kötelező joghatásokat kiváltó intézkedések. Annak meghatározásához, hogy a megtámadott aktus ilyen joghatásokat vált‑e ki, a jogi aktus tartalmát kell vizsgálni. Elméletileg e jogi aktusok vagy határozatok elfogadásának formája a megsemmisítés iránti keresettel történő megtámadásuk lehetőségét illetően közömbös (lásd a Bíróság 60/81. sz., IBM kontra Bizottság ügyben 1981. november 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1981., 2639. o.] 9. pontját, valamint a Törvényszék T‑295/06. sz., Base kontra Bizottság ügyben 2008. február 22‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 56. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
87 A jelen kereset tárgya a Bizottság 2008. augusztus 13‑i azon levelében foglalt határozat vagy határozatok, amelyben a Bizottság tájékoztatta az Olasz Köztársaságot azon döntéséről, hogy nem folytatja le az Abertis/Autostrade ügyben a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján indított, a 2007. január 30‑i előzetes vizsgálat során felfedett esetleges jogsértésekre vonatkozó eljárást.
88 A felperes szerint egyrészt ez a levél azt a kifejezett határozatot tartalmazza, amely az olasz hatóságok által elfogadott, az autópálya‑koncessziók átruházására irányuló engedélyezési eljárásokra vonatkozó szabályozási intézkedések – nevezetesen a 2007. július 30‑i iránymutatás és a 2008. február 29‑i végrehajtási rendelet – Bizottság általi jóváhagyására vonatkozik (lásd a fenti 16. pontot). E levél másfelől tartalmaz egy hallgatólagos határozatot is, amely az olasz hatóságok azon intézkedéseinek a közösségi joggal való összeegyeztethetőségének az értékelésére vonatkozik, amelyek a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján indított eljárás tárgyát képezték, nevezetesen az engedélyezési eljárás alkalmazása érdekében hivatkozott közérdekű feltételek előre és kellő pontossággal történő meghatározásának hiánya, valamint az Autostrade és az ASPI által kért engedélyező határozat elfogadásának hiánya (lásd a fenti 14. pontot).
89 Elsőként, az olasz szabályozási intézkedésekre vonatkozó állítólagos kifejezett határozatot illetően meg kell jegyezni, hogy a 2008. augusztus 13‑i levél szövege nem támasztja alá a felperes értelmezését. A 2007. július 30‑i iránymutatást és a 2008. február 29‑i végrehajtási rendeletet illetően a Bizottság ugyanis megjegyezte, hogy kedvezően fogadta ezeket a fejleményeket, és úgy ítéli meg, hogy ezek a jogszabályi intézkedések biztosítják, hogy a 2006. október 18‑án és 2007. január 31‑én elfogadott előzetes értékelésében kifejtett aggodalmak nem válnak valóra a jövőben. Pontosította ebben a levélben, hogy ezen megfontolásokra tekintettel úgy határozott, nem folytatja le az Abertis/Autostrade ügyben a 2007. január 31‑i előzetes vizsgálat során megállapított esetleges jogsértésekre vonatkozó, a 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti eljárást (lásd a fenti 20. pontot). Ezzel kapcsolatban a levél tehát szigorúan eljárásjogi jellegű. Ez a levél továbbá egyértelműen különbséget tesz a Bizottságnak a szóban forgó szabályozási intézkedések értékelése és a 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti eljárás lefolytatására vonatkozó határozata között.
90 A levél felépítéséből ugyanis kiderül, hogy a szóban forgó szabályozási intézkedésekre vonatkozó megállapítások mindössze arra irányulnak, hogy magyarázzák és indokolják a Bizottság által hozott azon határozatot, hogy nem folytatja le az eljárást az Abertis/Autostrade ügyben a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján.
91 Ezt az értelmezést megerősíti a Bizottság e levélben szereplő azon kijelentése, miszerint – habár úgy ítéli meg, hogy már nem szükséges a 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti eljárást lefolytatni – a koncessziók átruházására irányuló engedélyezési eljárásra vonatkozó szabályozásnak mindenképpen meg kell felelnie a belső piaci szabályokban előírt általános feltételeknek. A Bizottság kifejtette, hogy fenntartja az ezzel kapcsolatos álláspontját (lásd a fenti 21. pontot).
92 Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság 2006. november 14‑én beadványával kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást indított az Olasz Köztársaság ellen az EK 226. cikk alapján, az EK 43. cikknek és az EK 56. cikknek az olaszországi autópályák működtetésére irányuló koncessziós rendszer reformja, valamint az Autostrade és a beavatkozó között tervezett összefonódás keretében történő esetleges megsértésére vonatkozóan, amely eljárást 2008. október 16‑án befejezett (lásd a fenti 12. és 26. pontot). A 139/2004 rendelet 21. cikke szerinti eljárás befejezésének időpontjában tehát még nem ért véget az autópálya‑koncessziók átruházására alkalmazandó szabályozás vizsgálata.
93 A felperesnek és a beavatkozónak a 2009. március 16‑i levél szövegére vonatkozó érvét illetően meg kell jegyezni, hogy a Bizottság e levélhez csatolta a 2008. augusztus 13‑i levelét, amely az állítások szerint tartalmazza az állítólagos kifejezett határozatot. Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a 2008. augusztus 13‑i levél azon félre nem érthető tartalmára tekintettel, miszerint a Bizottság elfogadta‑e az állítólagos kifejezett határozatot (lásd a fenti 89–91. pontot), ez az érv nem fogadható el.
94 Ebből következik, hogy – a felperes állításával ellentétben – a 2008. augusztus 13‑i levél nem tartalmazza a 2007. július 30‑i iránymutatást és a 2008. február 29‑i végrehajtási rendeletet jóváhagyó kifejezett határozatot.
95 Másodsorban az olasz hatóságoknak a szóban forgó tervezett összefonódásra vonatkozó intézkedéseit érintő állítólagos hallgatólagos határozatot illetően a felperes lényegében a 2008. augusztus 13‑i levél, valamint a 2006. október 18‑i és a 2007. január 31‑i előzetes értékelés összehasonlítására alapozza az érvelését. Azt állítja, hogy tekintettel arra, hogy az olasz hatóságok intézkedései ezen előzetes értékelések tárgyát képezték, amelyek szerint nincsen akadálya a szóban forgó eljárás befejezésének, a szóban forgó levél hallgatólagosan ezen intézkedések új és eltérő értékelését tartalmazza.
96 Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy ezt az értelmezést semmiképpen nem támasztja alá a 2008. augusztus 13‑i levél szövege.
97 Igaz ugyan, hogy a 2006. október 18‑i és a 2007. január 31‑i előzetes értékelésében a Bizottság az Autostrade és a beavatkozó között tervezett összefonódással kapcsolatban úgy ítélte meg, hogy az Olasz Köztársaság megsértette a 139/2004 rendelet 21. cikkét, és az olasz hatóságok által hozott intézkedések összeegyeztethetetlenek a jogbiztonság elvével, továbbá indokolatlanul korlátozni látszanak a tőke szabad mozgását és a letelepedési szabadságot (lásd a fenti 10. és 14. pontot).
98 A 2008. augusztus 13‑i levélből azonban kiderül, hogy a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése alapján indított eljárást befejező határozatot a 2007. január 31‑i előzetes bizottsági értékelés elfogadását követően történt jogszabályi változásokra tekintettel hozták meg Olaszországban. A szóban forgó eljárás befejezésének ezen indoka a Bizottság 2007. június 18‑i sajtóközleményéből is kiderül, amelyben kedvezően nyilatkozott az olasz hatóságok azon tárcaközi iránymutatás‑tervezetéről, amely az olaszországi autópálya‑koncessziók átruházására vonatkozó engedélyek jogi hátterének tisztázására irányult. A Bizottság ebben ugyanis megjegyezte, hogy ha ezen iránymutatás és annak végrehajtó rendelkezései hatályba lépnek, lezárja az Olasz Köztársaság ellen a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján kezdeményezett eljárást (lásd a fenti 15. pontot). A fent említett rendelet 21. cikkének (4) bekezdése alapján indított eljárást tehát az olasz hatóságoknak az ezen eljárás tárgyát képező intézkedéseknek a közösségi joggal való összeegyeztethetőségére vonatkozó bizottsági értékeléstől függetlenül fejezte be.
99 A Bizottság 2007. január 31‑i előzetes értékeléséből kiderül továbbá, hogy ez utóbbi úgy ítélte meg, hogy mérlegelési jogkörrel rendelkezik a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése alapján indított eljárás lefolytatására vonatkozóan. Miután ugyanis megállapította ebben az értékelésben, hogy az Olasz Köztársaság megsértette a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdését, és hogy az olasz hatóságok által elfogadott intézkedések összeegyeztethetetlenek a közösségi joggal, a Bizottság megjegyezte, hogy ha megerősítést nyer az előzetes értékelése, olyan határozatot fogadhat el, amely megállapítja, hogy az Olasz Köztársaság megsértette a fent említett rendelet 21. cikkét (lásd a fenti 14. pontot). A Bizottság tehát úgy ítélte meg, hogy lehetősége van ezen határozat elfogadására, azonban nem köteles elfogadni azt. Az Olasz Köztársaságnak – a 2008. augusztus 13‑i levél címzettjeként – be kellett volna látnia, hogy a Bizottság mindössze azon hivatkozott mérlegelési jogkörét kívánja gyakorolni, hogy nem folytatja le a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése alapján indított eljárást.
100 A felperest továbbá tájékoztatták arról is, hogy a Bizottság úgy ítéli meg, hogy rendelkezik erre vonatkozóan mérlegelési jogkörrel. A felperesnek küldött 2008. május 22‑i levelében (lásd a fenti 18. pontot) ugyanis a Bizottság tájékoztatta őt azon szándékáról, hogy befejezi a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján indított eljárást. Ezzel kapcsolatban pontosította, hogy mérlegelési jogkörrel rendelkezik az e rendelkezés szerinti eljárás megindítására és lefolytatására, és határozhatott úgy, hogy nem indít eljárást vagy nem folytatja le azt, ha véleménye szerint a nemzeti hatóságok együttműködő magatartásából fakadó előnyök kiegyenlítik az ezen hatóságok múltbéli kötelezettségszegései miatt kiszabandó szankciók szükségességét.
101 Következésképpen a Bizottságnak a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján indított eljárást befejező határozata nem követeli meg a szóban forgó nemzeti intézkedések újbóli értékelését.
102 A felperes és a beavatkozó azon érvét illetően, miszerint a 2008. augusztus 13‑i levélnek a 139/2004 rendelet 21. cikke (4) bekezdésének megfogalmazása miatt tartalmaznia kellett az állítólagos hallgatólagos határozatot, meg kell jegyezni, hogy az nem veszi figyelembe a Bizottság által hivatkozott mérlegelési jogkört (lásd a fenti 99. és 100. pontot). A szóban forgó nemzeti intézkedéseknek a közösségi jog általános elveivel és egyéb rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségére vonatkozó határozat elfogadása helyett a Bizottság a 2008. augusztus 13‑i levélben kifejezetten megjegyezte, hogy úgy döntött, nem folytatja le a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése szerinti eljárást. Ez a határozat a Bizottság erre vonatkozó állítólagos mérlegelési jogkörén alapult. A felperes és a beavatkozó állításával ellentétben ez a határozat nem egyenértékű a szóban forgó tervezett összefonódásra vonatkozó, az olasz hatóságok által hozott intézkedések összeegyeztethetőségére vonatkozó határozattal.
103 Következésképpen a 2008. augusztus 13‑i levél nem tartalmazza a felperes által hivatkozott hallgatólagos határozatot.
104 A Bizottság ebben a levélben mindössze azon döntését közli, hogy nem folytatja le az Abertis/Autostrade ügyben a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján indított, a 2007. január 31‑i előzetes vizsgálat során megállapított esetleges jogsértésekre vonatkozó eljárást.
105 Ezért azt kell megvizsgálni, hogy ez az intézkedés megtámadható aktusnak minősül‑e a fenti 86. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében.
106 A szóban forgó intézkedés a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése alapján indított eljárásra vonatkozik.
107 Ezzel kapcsolatosan elsőként emlékeztetni kell arra, hogy a 139/2004 rendelet 21. cikke a fenti rendelet alkalmazására, valamint a Bizottság és a tagállamok közötti hatáskörök megosztására vonatkozik. Az e rendelettel nem érintett összefonódások elvben a tagállamok hatáskörébe tartoznak. Ezzel szemben kizárólag a Bizottság rendelkezik hatáskörrel a közösségi léptékű összefonódásokkal kapcsolatos valamennyi határozat meghozatalára (lásd ebben az értelemben, analógia útján a Bíróság C‑170/02. P. sz., Schlüsselverlag J. S. Moser és társai kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑9889. o.] 32. pontját, és a C‑42/01. sz., Portugália kontra Bizottság ügyben 2004. június 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2004. I‑6079. o.] 50. pontját).
108 A 139/2004 rendelet 21. cikke (4) bekezdésének első albekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság ezen cikk (2) bekezdésében kimondott kizárólagos hatásköre csak az e rendeletben figyelembe vett jogos érdekek – azaz a verseny védelmére vonatkozó érdekek ‑ védelmére vonatkozik. Ezen érdekekre tekintettel a Bizottság a 139/2004 rendelet 8. cikkének (1)–(3) bekezdése alapján jogosult olyan határozatot hozni, amely a közös piaccal összeegyeztethetőnek vagy összeegyeztethetetlennek nyilvánít valamely összefonódást.
109 Ezzel szemben a Bizottság ezen kizárólagos hatásköre nem akadályozza meg a tagállamokat abban, hogy megfelelő intézkedéseket hozzanak a 139/2004 rendeletben nem érintett jogos érdekek védelmére, amint azt a fent említett rendelet (19) preambulumbekezdése kiemeli. A Bizottság azonban e tekintetben az ugyanezen rendelet 8. cikke alapján elfogadott határozat hatékonyságának biztosítása érdekében a 139/2004 rendelet 21. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében ellenőrzési jogkörrel rendelkezik arra vonatkozóan, hogy a tagállam tiszteletben tartotta‑e a közösségi jog általános elveit és egyéb rendelkezéseit.
110 Másodsorban meg kell állapítani, hogy a 139/2004 rendelet csak a vállalkozások közötti tényleges összefonódások ellenőrzésére vonatkozik. A fent említett rendelet 4. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében ugyanis az e rendeletben megjelölt, közösségi léptékű összefonódásokat a Bizottságnál az összefonódás végrehajtását megelőzően, a megállapodás megkötését, a nyilvános ajánlat közzétételét, vagy az irányítást megalapozó részesedés megszerzését követően kell bejelenteni. Ezen túlmenően a 139/2004 rendelet 8. cikkének (1)–(3) bekezdése értelmében a Bizottság jogosult a bejelentett összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek vagy összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozatot hozni.
111 A fentiekből az következik, hogy a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdésében előírt eljárás a tényleges összefonódásoknak a Bizottság által a fent említett rendelet alapján történő ellenőrzésére vonatkozik. A verseny védelméhez fűződő, a 139/2004 rendeletben szereplő érdekeket illetően a Bizottság a fent említett rendelet 8. cikke alapján kizárólagos hatáskörrel rendelkezik valamely összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek vagy összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozat meghozatalára. A 139/2004 rendeletben figyelembe vetteken kívüli más jogos érdekeket illetően, ezeknek a Bizottság által a fent említett rendelet 21. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdése alapján történő ellenőrzése biztosítja az ugyanezen rendelet 8. cikke alapján meghozott bizottsági határozat hatékonyságát.
112 Amennyiben egy tagállam a 139/2004 rendeletben figyelembe vetteken kívüli más olyan közérdekről tájékoztatja, amelynek a védelmét biztosítani kívánja, a Bizottság megindítja az e rendelet 21. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdésében foglalt ellenőrzési eljárást. Ezt követően köteles értékelni, hogy e közérdek összeegyeztethető‑e a közösségi jog általános elveivel és egyéb rendelkezéseivel, mielőtt a fent említett tájékoztatást követő 25 munkanapon belül a Bizottság az érintett tagállamot tájékoztatja határozatáról, amennyire lehetséges elkerülve azt, hogy a határozatát csak azt követően hozza meg, hogy a nemzeti intézkedések véglegesen meggátolták a tervezett összefonódást (analógia útján lásd a fenti 107. pontban hivatkozott, Portugália kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 55. pontját). Ebben az esetben a Bizottság köteles tehát a 139/2004 rendelet 8. cikke alapján meghozott határozata hatékonyságának biztosítása érdekében az érintett tagállammal szemben olyan határozatot hozni, amely vagy elismeri a szóban forgó érdek összeegyeztethetőségét a közösségi jog általános elveivel és egyéb rendelkezéseivel, vagy pedig az ezen elvekkel és rendelkezésekkel való összeegyeztethetetlensége miatt nem ismeri el ezt az érdeket.
113 Ugyanezek a megfontolások érvényesek abban az esetben is, amikor – ahogyan a jelen esetben is – a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdésében foglalt eljárás nem a tagállami tájékoztatással indult meg, hanem a Bizottság hivatalból kezdeményezte, ahogyan azt a Bíróság a fenti 107. pontban hivatkozott, Portugália kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 60. pontjában elismerte, mivel ráadásul a szóban forgó eljárás jellege sem változott meg.
114 Márpedig meg kell jegyezni, hogy a jelen esetben az Autostrade és a beavatkozó közötti összefonódásról 2006. december 13‑án lemondtak. A két társaságnak az e terv megvalósításáról való lemondásra vonatkozó határozatát az e társaságok által ugyanezen a napon közzétett sajtóközleményükben hozták nyilvánosságra (lásd a fenti 13. pontot).
115 Ezzel kapcsolatban elsőként meg kell jegyezni, hogy amint a fenti 107–111. pontban kifejtésre került, a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése szerinti eljárás a tényleges összefonódásoknak a Bizottság által a fent említett rendelet alapján történő ellenőrzésére vonatkozik. A fent említett rendelet 21. cikke (4) bekezdésének harmadik albekezdésében szereplő érdekek Bizottság általi ellenőrzésének célja az ugyanezen rendelet 8. cikke alapján meghozott bizottsági határozatok hatékonyságának biztosítása.
116 Másodsorban, a Bizottság azon hatásköre, hogy a 139/2004 rendelet 8. cikke alapján határozatot hozzon, amint azt a fenti rendelet 4. cikke (1) bekezdésének első albekezdése is kifejti, az összefonódási „megállapodás megkötés[étől]” függ. Ugyanúgy, ahogy a Bizottság a 139/2004 rendelet alapján nem rendelkezik határozathozatali hatáskörrel ilyen megállapodás megkötését megelőzően, hatásköre haladéktalanul meg is szűnik, amikor ezt a megállapodást megszüntetik, még akkor is, ha az érintett vállalkozások a megállapodás „más formában” való megkötése céljából továbbra is tárgyalásokat folytatnak (analógia útján lásd a Törvényszék T‑310/00. sz., MCI kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑3253. o.] 89. pontját).
117 Következésképpen – mivel az Autostrade és a beavatkozó 2006. december 13‑án lemondott a szóban forgó tervezett összefonódásról, és tekintettel arra, hogy a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdésében szereplő érdekek ellenőrzésének célja a Bizottság által a 139/2004 rendelet 8. cikke alapján hozott határozatok hatékonyságának biztosítása – a Bizottság már nem rendelkezik hatáskörrel a fent említett rendelet 21. cikkének (4) bekezdése alapján indított eljárásnak a szóban forgó nemzeti intézkedésekkel védelemben részesített közérdek elismerésére vonatkozó határozat útján történő befejezésére.
118 Ezt a következtetést nem kérdőjelezi meg az, hogy a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdésében szereplő eljárásnak nem csak objektív szerepe van, hanem szubjektív szerepe is, mégpedig az érintett vállalkozásoknak a tervezett összefonódási tervvel kapcsolatos érdekeinek a védelme abból a szempontból, hogy biztosítsa a fent említett rendeletben foglalt eljárás jogbiztonságát és egyértelműségét. Erre tekintettel meg kell jegyezni, hogy mivel az érintett vállalkozások lemondtak a tervezett összefonódásról, a szubjektív szerep hatályát vesztette. Mivel a szóban forgó tervezett összefonódásról lemondtak, már nem szükséges az érintett vállalkozások e tervvel kapcsolatos érdekeit védeni.
119 Szintén a tervezett összefonódásról való lemondás következménye, hogy a szóban forgó eljárás Bizottság általi befejezése nem egyenértékű a Bizottságnak az összefonódást a 139/2004 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése alapján a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánító határozatával. Ez utóbbi rendelkezés ugyanis kizárólag azokra az esetekre vonatkozik, amikor a tervezett összefonódásról nem mondtak le az érintett vállalkozások (lásd a fenti 116. pontot).
120 Azt a következtetést kell tehát levonni, hogy a Bizottság már nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése szerinti eljárást a szóban forgó nemzeti intézkedésekkel védelemben részesített közérdek elismerésére vonatkozó határozattal zárja le. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy semmi sem utal arra, hogy a jelen esetben a Bizottság a hatásköreit túllépő határozatot fogadott volna el. A 2008. augusztus 13‑i határozat tehát nem váltott ki olyan jellegű kötelező joghatásokat, amelyek képesek a felperes érdekeit érinteni, annak jogi helyzetét jelentős mértékben módosítva. A Bizottság mindössze meghozhatta a szóban forgó eljárást megszüntető alakszerű határozatot. A fent említett eljárás nemfolytatására vonatkozó, 2008. augusztus 13‑i határozatnak nem volt más joghatása, és ezért nem minősülhet megtámadható aktusnak.
121 A felperes azon érvelése, miszerint a megsemmisítés iránti kereset legalább egy érdeket megőrzött az Olasz Köztársaság elleni esetleges felelősség megállapítása iránti kereset alapjaként, nem kompenzálhatja azt, hogy a tervezett összefonódásról való 2006. december 13‑i lemondás miatt a 2008. augusztus 13‑i határozat nem váltott ki kötelező joghatásokat a felperesre nézve.
122 Ezt a következtetést megerősíti az, hogy a szóban forgó tervezett összefonódásról való lemondás után a Bizottság által a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése alapján ténylegesen lefolytatott eljárás az Olasz Köztársaság ellen indított jogsértési eljárás jellegét ölti.
123 A 2007. január 31‑i előzetes értékelésének következtetéseiben a Bizottság ugyanis elsőként meghatározta az olasz hatóságok által a 139/2004 rendelet 21. cikke értelmében meghozott intézkedéseket, mielőtt megállapította, hogy azok végrehajtásával az Olasz Köztársaság megsértette a fent említett rendelet 21. cikkének (4) bekezdését, és hogy ezek az intézkedések összeegyeztethetetlenek a közösségi joggal. A Bizottság ezt követően megjegyezte, hogy ha megerősítést nyer ez az előzetes értékelés, olyan határozatot fogadhat el, amely megállapítja, hogy az Olasz Köztársaság megsértette a 139/2004 rendelet 21. cikkét.
124 A 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése alapján indított eljárásnak a szóban forgó tervezett összefonódásról való lemondás utáni lefolytatásával a Bizottság tehát már nem a szóban forgó nemzeti intézkedések által védelemben részesített közérdek elismerésére vonatkozó határozatot szándékozott hozni, hanem inkább azt megállapító határozatot, hogy az Olasz Köztársaság megsértette a fent említett rendelet 21. cikkét. Ezáltal a Bizottság tehát ténylegesen kilépett a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése alapján indított eljárás keretei közül, azt az EK 226. cikkben vagy az EK 86. cikk (3) bekezdésében foglalt kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásként folytatva.
125 Márpedig a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik az EK 226. cikk (a Bíróság 247/87. sz., Star Fruit kontra Bizottság ügyben 1989. február 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1989., 291. o.] 11. pontja, a C‑87/89. sz., Sonito és társai kontra Bizottság ügyben 1990. május 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑1981. o.] 6. pontja, és a C‑461/06. P. sz., AEPI kontra Bizottság ügyben 2007. július 10‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 24. pontja) és az EK 86. cikk (3) bekezdése szerinti kötelezettségszegési eljárások megindítására (a Bíróság C‑141/02. P. sz., Bizottság kontra max.mobil ügyben 2005. február 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑1283. o.] 69. pontja).
126 Következésképpen amiatt továbbá, hogy a szóban forgó tervezett összefonódásról való lemondást követően a Bizottság által a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése alapján ténylegesen lefolytatott eljárás jogsértési eljárás jellegét ölti, a 2008. augusztus 13‑i levélben foglalt határozat nem minősül megtámadható aktusnak.
127 A felperes és a beavatkozó többi érve nem helyezi hatályon kívül azt a következtetést, miszerint a Bizottság 2008. augusztus 13‑i azon határozata, hogy nem folytatja le az Abertis/Autostrade ügyben a 139/2004 rendelet 21. cikke alapján a vizsgálatot, nem minősül megtámadható aktusnak.
128 A felperes azon érvét illetően, miszerint a Bizottság megsértette a gondos ügyintézés elvét, mivel a tervezett összefonódásról való 2006. december 13‑i lemondás után elfogadta a 2007. január 31‑i előzetes értékelését, meg kell jegyezni, hogy feltételezve akár azt, hogy e határozat elfogadása sérti a gondos ügyintézés elvét, nem lehet olyan joghatása, hogy a Bizottság számára hatáskört biztosítson a szóban forgó nemzeti intézkedések által védelemben részesített közérdek elismerésére vonatkozó határozat meghozatalára, és a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése alapján indított eljárás nemfolytatására vonatkozó határozatot sem ruházza fel megtámadható aktusi jelleggel.
129 A felperes és a beavatkozó azon érvét illetően, miszerint a kereset elfogadhatatlansága esetén a felperest megfosztják a hatékony bírói jogvédelemhez való jogától, meg kell jegyezni, hogy a jelen esetben a nemzeti intézkedésekkel esetlegesen megsértett rendelkezések – nevezetesen az EK 43. cikk és az EK 56. cikk – közvetlen hatállyal rendelkeznek, és a jogalanyok valamely nemzeti bírósághoz fordulhatnak megsértésük megállapítása céljából.
130 Végezetül a felperes és a beavatkozó azon ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, amely elismeri valamely állami támogatás kedvezményezettjének versenytársa által benyújtott azon kereset elfogadhatóságát, amely annak megállapítására irányul, hogy a Bizottság nem hozott határozatot az állami támogatásoknak az EK 88. cikk (3) bekezdésében szereplő előzetes vizsgálati szakaszában (a Törvényszék T‑95/96. sz., Gestevisión Telecinco kontra Bizottság ügyben 1998. szeptember 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑3407. o.] 49–70. pontja).
131 Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy míg a jelen esetben az érintett vállalkozások lemondtak a tervezett összefonódásról, a fenti 130. pontban hivatkozott Gestevisión Telecinco kontra Bizottság ügyben szereplő támogatásokat nem térítették vissza.
132 Ezen túlmenően, habár a Bizottságnak kizárólagos jogköre van valamely állami támogatás közös piaccal való összeegyeztethetetlenségének megállapítására (lásd a fenti 130. pontban hivatkozott Gestevisión Telecinco kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 54. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), a jelen esetben a nemzeti bíróság határozhat a szóban forgó nemzeti intézkedéseknek az EK 43. cikkel és az EK 56. cikkel való összeegyeztethetőségről, ily módon a felperes nincs megfosztva a hatékony bírói jogvédelemhez való jogától (lásd a fenti 129. pontot).
133 Ezen különbségekre tekintettel a fenti 130. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat tehát nem ültethető át a jelen esetre.
134 Mindezekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság azon határozata, hogy nem folytatja le az Abertis/Autostrade ügyben a 139/2004 rendelet 21. cikkének (4) bekezdése alapján indított eljárást, nem minősül megsemmisítés iránti keresettel megtámadható aktusnak.
135 Ezért a keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
A költségekről
136 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a Bizottság költségeinek viselésére.
137 Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑ának harmadik albekezdése alapján a Törvényszék elrendelheti, hogy a beavatkozók maguk viseljék saját költségeiket. A jelen esetben a beavatkozó maga viseli a saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet mint elfogadhatatlant elutasítja.
2) A Schemaventotto SpA maga viseli saját költségeit, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket.
3) Az Abertis Infraestructuras, SA maga viseli a saját költségeit.
Kelt Luxembourgban, 2010. szeptember 2‑án.
E. Coulon | | M. E. Martins Ribeiro |