Ideiglenes változat
MACIEJ SZPUNAR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. április 30.(1)
C‑650/22. sz. ügy
Fédération internationale de football association (FIFA)
kontra
BZ;
az Union Royale Belge des Sociétés de Football-Association (URBSFA),
az SA Sporting du Pays de Charleroi,
a Fédération Internationale des Footballeurs Professionnels,
az Union Nationale des Footballeurs Professionnels,
a Fédération Internationale des Footballeurs Professionnels, Division Europe
részvételével
(a Cour d’appel de Mons [monsi fellebbviteli bíróság, Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatalra utalás – Munkavállalók szabad mozgása – Megállapodásokra vonatkozó tilalmak – A FIFA játékosok jogállásáról és átigazolásáról szóló szabályzata – Játékos és klub között létrejött szerződés idő előtti megszüntetése – A szóban forgó játékost alkalmazó másik klubot büntető rendelkezések – A játékos e másik klubhoz történő átigazolásához szükséges tanúsítvány kiállításának tilalma”
I. Bevezetés
1. A Cour d’appel de Mons (monsi fellebbviteli bíróság, Belgium) által előterjesztett, az EUMSZ 45. és az EUMSZ 101. cikk értelmezésére vonatkozó jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemre BZ – egy labdarúgó játékos – és a Fédération internationale de football association (Nemzetközi Labdarúgó‑szövetség, FIFA) közötti, a játékos által állítása szerint a FIFA‑nak a játékosok és klubok közötti szerződéses viszonyokra irányadó bizonyos szabályai következtében elszenvedett kárral kapcsolatos eljárás keretében kerül sor.
2. A szóban forgó szabályok a kártérítésre, a sportbüntetésekre és a kötelező átigazolásról szóló nemzetközi tanúsítvány kiállítására vonatkoznak egy olyan helyzetben, amikor állítólag alapos ok nélkül került sor a szerződés megszüntetésére.
3. A jelen indítványban megvizsgálom, hogy a vitatott rendelkezések ellentétesek‑e az EUMSZ 45. cikkel, az EUMSZ 101. cikkel vagy az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 15. cikkével.
II. A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
A. Az eljárásban részt vevő felek
4. BZ egykori hivatásos labdarúgó, aki Párizsban (Franciaország) lakik.
5. Az SA Sporting du Pays de Charleroi belga labdarúgóklub.
6. A FIFA 1904‑ben Párizsban alapított szövetség. Székhelye Zürichben (Svájc) található, és a svájci jog hatálya alá tartozik. A FIFA alapszabályának 2. cikkében leírt célja többek között „a labdarúgásra és az azzal kapcsolatos kérdésekre vonatkozó szabályok és rendelkezések megállapítása, és ezek betartásának biztosítása”,(2) valamint „a labdarúgás bármely formájának ellenőrzése minden olyan intézkedés meghozatalával, amelyek szükségesek vagy célszerűek az [a]lapszabályok, a szabályzatok, a FIFA határozatai és a [j]átékszabályok megsértésének megakadályozása érdekében”.(3) Szervei közé tartozik többek között a „kongresszus” mint „legfőbb és jogalkotó szerv”,(4) a „tanács” mint „stratégiai és felügyeleti szerv”,(5) és a „főtitkárság” mint „végrehajtó, operatív és adminisztratív szerv”.(6)
7. A FIFA alapszabályának 11. és 14. cikke értelmében egy adott ország bármely „labdarúgás szervezéséért és ellenőrzéséért felelős szövetsége” tagja lehet a FIFA‑nak, feltéve, többek között, hogy már tagja a FIFA által elismert és az alapszabály 22. cikkében említett hat kontinentális konföderáció valamelyikének. Ezek közé tartozik az Union des associations européennes de football (Európai Labdarúgó‑szövetség, UEFA). Egy ilyen szövetségnek először vállalnia kell, hogy megfelel a FIFA alapszabályának, szabályzatainak, irányelveinek és határozatainak, valamint azon kontinentális konföderáció alapszabályának, szabályzatainak, irányelveinek és határozatainak, amelynek a szövetség már tagja. A gyakorlatban jelenleg több mint 200 nemzeti labdarúgó‑szövetség tagja a FIFA‑nak. Ekként a FIFA alapszabályának 14. és 15. cikke értelmében kötelesek különösen „biztosítani, hogy saját tagjaik betartsák a FIFA alapszabályát, szabályzatait, irányelveit és határozatait”,(7) valamint kötelesek gondoskodni arról, hogy ezeket a labdarúgás minden szereplője, különösen a hivatásos ligák, klubok és játékosok betartsák. Ezenkívül „[a] tagszövetséghez tartozó klubok, ligák vagy más klubcsoportok ennek a tagszövetségnek vannak alárendelve, és általa kerülnek elismerésre”.(8)
B. A vitatott rendelkezések
8. 2014. március 22‑én a FIFA elfogadta „A játékosok jogállásáról és átigazolásáról szóló szabályzat” című rendelkezést (a továbbiakban: átigazolási szabályzat), amely ugyanezen év augusztus 1‑jén lépett hatályba. E szabályzat hatályon kívül helyezi és felváltja az azonos címet viselő korábbi szabályzatokat.
9. Az átigazolási szabályzat 9. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:
„A valamely egyesületnél igazolt játékos csak akkor igazolható át egy új egyesülethez, ha ez utóbbi egyesület megkapta a korábbi egyesület által kiállított, átigazolásról szóló nemzetközi tanúsítványt (ITC). Az ITC‑t feltétel nélkül, ingyenesen és időbeli korlátozás nélkül kell kiállítani. Minden ezzel ellentétes rendelkezés semmis. Az ITC‑t kiállító egyesület köteles e tanúsítványt másolatban megküldeni a FIFA‑nak. Az ITC kiállítására irányuló igazgatási eljárást e szabályzat 3. mellékletének […] 8. cikke ismerteti.”
10. Az átigazolási szabályzat 3. melléklete 8.2. cikkének (7) bekezdése kimondja, hogy „[a] korábbi egyesület nem állít ki ITC‑t, ha a korábbi klub és a hivatásos játékos között szerződéses jogvita merül fel a jelen melléklet 8.2. cikke (4) bekezdésének b) pontjában meghatározott körülmények alapján […]”.
11. Az átigazolási szabályzat 3. melléklete 8.2. cikke (4) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy „[a]z ITC iránti kérelem keltétől számított hét napon belül a korábbi egyesület köteles […] megtagadni az ITC kiállítását és megjelölni […] a megtagadás okát, amely lehet az a tény, hogy a régi klub és a hivatásos játékos közötti szerződés nem járt le, vagy hogy nem jött létre kölcsönös megállapodás a szerződés idő előtti megszüntetésére vonatkozóan”.
12. Az átigazolási szabályzat 17. cikke szerint:
„A következő rendelkezéseket kell alkalmazni a szerződés alapos ok nélkül történő felmondása esetén:
(1) A szerződést megszegő fél minden esetben köteles kártérítést fizetni. A képzési kártérítésre vonatkozó 20. cikkre és a 4. melléklet rendelkezéseire is figyelemmel, a szerződés eltérő rendelkezése hiányában a szerződés megszegése miatti kártérítést az érintett országban hatályos jog, a sport sajátosságai és bármely más objektív kritérium figyelembevételével kell kiszámítani. E kritériumok közé tartozik többek között a fennálló szerződés és/vagy az új szerződés alapján a játékosnak járó díjazás és egyéb juttatások, a fennálló szerződés hátralévő időtartama, amely nem haladhatja meg az öt évet, a korábbi klub részéről felmerült vagy kifizetett költségek és kiadások (amelyek a szerződés időtartama alatt amortizálódtak), valamint az, hogy a szerződés megszegésére védett időszak alatt került‑e sor.
(2) Az ilyen kártérítéshez való jog nem ruházható át harmadik személyre. Ha egy hivatásos játékos kártérítést köteles fizetni, a hivatásos játékos és annak új klubja egyetemlegesen felel annak megfizetéséért. Az összeget a felek kiköthetik a szerződésben, vagy kölcsönös megállapodásuk tárgya lehet.
[…]
(4) A kártérítés megfizetésének kötelezettségén kívül sportbüntetéseket kell alkalmazni azokkal a klubokkal szemben, amelyekről bebizonyosodik, hogy a védett időszak alatt megszegték a szerződést, vagy annak megszegésére ösztönöztek. Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a korábbi szerződését alapos ok nélkül megszüntető hivatásos játékost a szerződés megszegésére ösztönözte az a klub, amely e hivatásos játékossal szerződést köt. A büntetés a klub számára annak tilalmában nyilvánul meg, hogy két teljes és egymást követő átigazolási időszak alatt nemzeti vagy nemzetközi szinten új játékosokat igazoljon le. A klub nemzeti vagy nemzetközi szinten csak a szóban forgó sportbüntetés teljes időtartamának leteltét követő következő átigazolási időszaktól kezdve igazolhat le új játékosokat. Ezen időszak előtt különösen nem élhet a jelen szabályzat 6. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kivételekkel, és nem alkalmazhatja az ott meghatározott ideiglenes intézkedéseket a játékosok leigazolása érdekében”.
C. Az alapeljárás
13. BZ 2004 és 2019 között hivatásos labdarúgó játékos volt.
14. 2013. augusztus 20‑án négyéves szerződést írt alá a Futbolny Klub Lokomotiv orosz hivatásos labdarúgóklubbal (a továbbiakban: Lokomotiv Moszkva).
15. 2014. augusztus 22‑én a Lokomotiv Moszkva megszüntette ezt a szerződést, és kérte a FIFA vitarendezési tanácsától (a továbbiakban: vitarendezési tanács), hogy kötelezze BZ‑t 20 millió euró összegű kártérítés megfizetésére, a szerződés megszegésére és annak az átigazolási szabályzat 17. cikke értelmében vett „alapos ok nélküli felmondására” hivatkozva. BZ ekkor viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben kérte a kifizetetlen munkabér, valamint azon díjazás összegének megfelelő kártérítés Lokomotiv Moszkva általi megfizetését, amely őt a szerződés alapján a szerződés eredeti időtartama alatt megillette volna.
16. Ezt követően BZ elkezdett új klubot keresni, amely alkalmazni tudná őt, ami nehéznek bizonyult. BZ állítása szerint ez az új klubot fenyegető azon kockázat miatt volt így, hogy e klubot BZ‑vel egyetemlegesen kötelezik a Lokomotiv Moszkvának járó kártérítés megfizetésére.
17. BZ rámutat, hogy annak ellenére, hogy több klub is érdeklődött iránta, a Sporting du pays de Charleroi volt az egyetlen, amelytől 2015. február 19‑én az alábbi két együttes felfüggesztő feltételt tartalmazó ajánlatot kapta: (1) az SA Sporting du Pays de Charleroi szabályszerűen igazolja le és minősítse abból a célból, hogy legkésőbb 2015. március 30‑ig részt vehessen az Union Royale Belge des Sociétés de Football-Association ASBL (belga királyi labdarúgó‑szövetség, a továbbiakban: URBSFA), az UEFA és a FIFA által szervezett bármely hivatalos versenyen az első osztályban; és (2) ugyanezen határidőn belül szerezzen írásbeli és feltétel nélküli megerősítést arról, hogy a Sporting du Pays de Charleroi‑t nem terheli egyetemleges kötelezettség egyetlen olyan kártérítési követelésért (többek között szerződés megszüntetése miatti kártérítésért) sem, amelyért BZ esetlegesen a Lokomotiv Moszkvával szemben felelősséggel tartozik.
18. 2015. február 20‑i és március 5‑i leveleikben BZ és a Sporting du Pays de Charleroi képviselői mind a FIFA‑tól, mind az URBSFA‑tól BZ szabályszerű leigazolásának és minősítésének jóváhagyását kérték, annak érdekében, hogy BZ a Sporting du Pays de Charleroi első osztályába léphessen, valamint azt, hogy tekintsenek el a FIFA átigazolási szabályzata 17. cikke (2) és (4) bekezdésének a Sporting du Pays de Charleroi‑val szemben való alkalmazásától.
19. 2015. február 23‑i levelében a FIFA azt válaszolta, hogy kizárólag a hatáskörrel rendelkező döntéshozó szerv, és nem saját igazgatási szerve jogosult a FIFA átigazolási szabályzata rendelkezéseinek alkalmazására. Az URBSFA 2015. március 6‑án tudatta, hogy a FIFA szabályainak megfelelően BZ átigazolására mindaddig nem kerülhet sor, amíg korábbi klubja nem állít ki ITC‑t.
20. 2015. május 18‑i határozatával a vitarendezési tanács részben helyt adott a Lokomotiv Moszkva kérelmének, és a BZ által fizetendő kártérítés összegét 10,5 millió euróban állapította meg, BZ kérelmeit pedig elutasította. A vitarendezési tanács azt is kimondta, hogy a FIFA átigazolási szabályzata 17. cikkének (2) bekezdése a jövőben nem alkalmazható BZ‑re. E határozatot a Sport Választottbíróság fellebbezés keretében 2016. május 27‑én helybenhagyta.
21. A 2015. július 24‑i szerződéssel a club de l’Olympique de Marseille (Franciaország) alkalmazta BZ‑t.
22. 2015. december 9‑én BZ a Tribunal de l’entreprise du Hainaut, division de Charleroi (hainaut‑i kereskedelmi bíróság, charleroi‑i kollégium, Belgium) előtt keresetet nyújtott be a FIFA‑val és az URBSFA‑val szemben 6 millió euró elmaradt haszon megtérítése iránt, amelynek elmaradása a fent hivatkozott, általa az uniós jog értelmében jogellenesnek tekintett, vitatott rendelkezések alkalmazása folytán következett be.
23. 2017. január 19‑i ítéletével e bíróság elviekben megalapozottnak nyilvánította BZ kérelmét, és ez utóbbi számára 60 001 euró ideiglenes összeg megfizetésére kötelezte a FIFA‑t és az URBSFA‑t.
24. Az ítélet ellen a FIFA fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz. A perbe hívott URBSFA szintén a 2017. január 19‑i ítélet megváltoztatását kéri.
D. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
25. A fentiek alapján a Cour d’appel de Mons (monsi fellebbviteli bíróság) a Bírósághoz 2022. október 17‑én érkezett, 2022. szeptember 19‑i végzésével a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:
„Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 45. és az EUMSZ 101. cikket, hogy azokkal ellentétes:
– az átigazolási szabályzat 17.2. cikkében foglalt, az ugyanezen szabályzat 17.4. cikkében előírt sportbüntetésekkel és a 17.1. cikkben előírt pénzügyi szankciókkal összefüggésben értelmezett, a játékos és az őt alkalmazni tervező klub egyetemleges felelősségének elve, amely az azon klubnak járó kártérítés megfizetése vonatkozásában áll fenn, amellyel a szerződést alapos ok nélkül megszüntették;
– annak lehetősége, hogy a szövetség, amelyhez a korábbi klub tartozik, megtagadja a játékos új klub általi alkalmazásához szükséges [ITC] kiállítását, amennyiben jogvita van e korábbi klub és a játékos között (az átigazolási szabályzat 9.1. cikke és 3. melléklete 8.2. cikkének (7) bekezdése)?”
26. Írásbeli észrevételeket nyújtott be a FIFA, BZ, az URBSFA, a Fédération Internationale des Footballeurs Professionnels (hivatásos labdarúgók nemzetközi szövetsége; a továbbiakban: FIFPro),(9) a Fédération Internationale des Footballeurs Professionnels, Division Europe (a továbbiakban: FIFPro Europe), az Union Nationale des Footballeurs Professionnels (a továbbiakban: UNFP), a görög, a francia, az olasz és a magyar kormány, valamint az Európai Bizottság. A 2024. január 18‑án tartott tárgyaláson a FIFA, BZ, az URBSFA, a FIFPro, a FIFPro Europe, az UNFP, a görög kormány és a Bizottság vett részt.
III. Értékelés
A. Az elfogadhatóságról
27. A FIFA és az URBSFA azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem kellően pontos, valamint arra hivatkozik, hogy az alapeljárást „tisztán belső” jellegűnek kell tekinteni, és ezért a jelen ügyet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani. A görög, a francia és a magyar kormánynak hasonló kétségei vannak az ügy elfogadhatóságát illetően.
28. Nem tudok egyetérteni ezzel az érvvel. A jogkérdések teljességgel egyértelműen kitűnnek az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből. Valamennyi érintett fél teljes mértékben megértette az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés jelentését és összefüggéseit, valamint a ténybeli és szabályozási hátteret, amelybe illeszkedik, továbbá azt a tényt, hogy a jogvita határokon átnyúló vonatkozással bír, mivel a francia állampolgárságú és Franciaországban lakóhellyel rendelkező labdarúgó játékos azt állította, hogy akadályoztatva volt abban, hogy szakmai célból Belgiumba költözzön.(10)
B. Az ügy érdeméről
29. Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 45. és az EUMSZ 101. cikkel ellentétes‑e a FIFA által elfogadott olyan szabályok alkalmazása, amelyek a következőket írják elő: (1) a játékos és az őt alkalmazni tervező klub egyetemlegesen felelős az azon klubnak járó kártérítés megfizetése vonatkozásában, amellyel a szerződést alapos ok nélkül megszüntették; és (2) a szövetségnek, amelyhez a korábbi klub tartozik, lehetősége van arra, hogy megtagadja a játékos új klub általi alkalmazásához szükséges ITC kiállítását, amennyiben jogvita van e korábbi klub és a játékos között.
1. Módszertani megjegyzések
30. Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság nemrégiben két elvi jelentőségű ítéletet hozott a világszinten, európai és nemzeti szinten a labdarúgás szervezéséért és ellenőrzéséért felelős magánjogi szervezetek által elfogadott szabályokról.(11) Ez azt jelenti, hogy nemrég került sor a korábbi ítélkezési gyakorlat szintetizálására és összefoglalására irányuló jelentős erőfeszítésre. Így, mivel a jelen indítványban ezekre a közelmúltbeli ítéletekre tudok támaszkodni, elsősorban a jelen ügy sajátosságaira fogok összpontosítani.(12)
31. A Bíróság a vitatott rendelkezésekhez hasonló szabályokat mind a versenyszabályokra, mind pedig a belső piac rendelkezéseire tekintettel vizsgálja.(13) Következésképpen az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 45. cikk főszabály szerint alkalmazandó a jelen ügyben. Ez egy pragmatikus megközelítés, amely mindazonáltal potenciális kényes helyzetekhez vezethet, amint azt röviden megpróbálom majd szemléltetni.
32. A Szerződések logikája szerint mind az alapvető szabadságok, mind a versenyszabályok célja a belső piac működésének biztosítása.(14) E tekintetben a belső piacról és a versenyről szóló (27.) jegyzőkönyv kifejezetten kimondja, hogy az EUSZ 3. cikkben meghatározott belső piac olyan rendszert foglal magában, amely biztosítja azt, hogy a verseny ne torzuljon.(15) A Szerződések eredeti felfogása az volt, hogy az alapvető szabadságok címzettjei a tagállamok mint közjogi jogalanyok, míg a versenyszabályok a magánvállalkozásokra nézve kötelezőek.
33. Az évek során azonban ez az elhatárolás elmosódott. Gyakran nehezen tagadható, hogy egyes magánjogi szervezetek az államhoz hasonló módon járnak el, akár puszta gazdasági erejük révén, akár azon mód miatt, ahogy „szabályokat” fogadnak el, miközben vannak más helyzetek, amelyekben pedig az állam cselekményei inkább egy magánvállalkozás cselekményeihez hasonlítanak. A Bíróságnak így lépést kellett tartania ezekkel a fejleményekkel, és az ítélkezési gyakorlat fejlődött: egyrészt bizonyos helyzetekben bizonyos belső piaci szabadságokat magánjogi szervezetekre alkalmaztak,(16) másrészt bizonyos más helyzetekben a tagállamok intézkedéseit a versenyjog hatálya alá tartozónak tekintették.(17) E kérdés átfogó és meggyőző értékelése meghaladná a jelen indítvány kereteit.
34. Ezenkívül a Bíróság bizonyos esetekben úgy ítélte meg, hogy ugyanazon tényekre egyszerre vonatkoznak az alapvető szabadságok és a versenyszabályok. Más szóval a megközelítés már nem bináris választás volt (versenyszabályok vagy alapvető szabadságok), hanem párhuzamos (vagy kumulatív) jellegű. A Szerződések fent ismertetett eredeti logikájára figyelemmel felmerülhet a kérdés, hogy milyen okok vezették a Bíróságot erre a megközelítésre. Nyilvánvaló, hogy míg a rendelkezések ilyen párhuzamos alkalmazása ahhoz a kívánatos helyzethez vezethet, hogy egy, a FIFA‑hoz hasonló szervezet által elfogadott szabályok nem esnek az uniós jog hatályán kívül, ez nem mentes minden nehézségtől: mi történik például akkor, ha egy vitatott rendelkezést az EUMSZ 101. cikkel összeegyeztethetőnek, de az EUMSZ 45. cikkel összeegyeztethetetlennek találnak, vagy fordítva? Az intuitív válasz egyértelmű: mindkét szabályozást (verseny és alapvető szabadságok) önállóan, érdemben kell értékelni.
35. Vegyük például a Bíróság Royal Antwerp Football Club ügyben(18) hozott ítéletét és képzeljük el, hogy a Bíróság megállapításainak alkalmazásával a kérdést előterjesztő bíróság olyan helyzetbe kerül, amelyben a vitatott rendelkezések (1) célja a verseny korlátozása az EUMSZ 101. cikk értelmében,(19) és (2) az EUMSZ 45. cikk szerinti korlátozásnak minősülnek. Ezt követően a kérdést előterjesztő bíróságnak – továbbra is a Royal Antwerp Football Club ítéletnek az előtte folyamatban lévő jogvitára történő alkalmazásával – meg kellene állapítania, hogy a cél általi korlátozás (EUMSZ 101. cikk) önmagában véve tilos, ami lehetetlenné teszi, hogy azt a Wouters és társai ítélet(20) szerinti egyéb célkitűzésekre tekintettel értékelje.(21) Ugyanakkor a nemzeti bíróság megvizsgálhatna az EUMSZ 45. cikk szerinti esetleges igazolásokat, és akár azt is megállapíthatná, hogy az adott esetben a korlátozások igazoltak. Következésképpen a vitatott rendelkezések összeegyeztethetetlenek lennének az EUMSZ 101. cikkel, de összeegyeztethetőek az EUMSZ 45. cikkel.
36. Végül szem előtt kell tartani, hogy az alapvető szabadságok, illetve a versenyszabályok megsértésének jogkövetkezményei alapvetően eltérnek: ha a Bíróság megállapítja, hogy a FIFA megsértette például az EUMSZ 45. cikket, a vitatott rendelkezések az Unió belső piacát illetően nem alkalmazhatók a FIFA hatáskörének keretében. Ugyanakkor továbbra is szükség van a tagállamok közötti határokon átnyúló elemre. Ezzel szemben az EUMSZ 101. cikk megsértésének megállapítása esetén a vitatott rendelkezések még egy tagállamon belül sem alkalmazhatók.
37. Mindenesetre a jelen indítványban ugyanazt a megközelítést fogom követni, mint a Bíróság a fent említett elvi jelentőségű ítéletekben: mind az EUMSZ 45. cikket, mind az EUMSZ 101. cikket megvizsgálom.
2. A vitatott rendelkezések
38. E szakaszban hasznosnak tartom, hogy gyorsan összefoglaljam a vitatott rendelkezéseket.
39. Az átigazolási szabályzat 17. cikkének (1), (2) és (4) bekezdése értelmében a játékos és az őt alkalmazni tervező klub egyetemlegesen felelős az azon klubnak járó kártérítés megfizetése vonatkozásában, amelynek a játékossal kötött szerződését alapos ok nélkül megszüntették. Ezenkívül a játékosra és a klubra sportbüntetéseket és pénzügyi szankciókat szabnak ki. A továbbiakban ezekre a szabályokra a „kártérítésre és szankciókra vonatkozó szabályokként” hivatkozom.
40. Az átigazolási szabályzat 9. cikkének (1) bekezdése és az átigazolási szabályzat 3. melléklete 8.2. cikkének (7) bekezdése értelmében a szövetség, amelyhez a játékos korábbi klubja tartozik, jogosult arra, hogy megtagadja a játékos új klub általi alkalmazásához szükséges ITC kiállítását, amennyiben e korábbi klub és a játékos között jogvita áll fenn.
3. Az EUMSZ 45. cikk szerinti korlátozás
41. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 45. cikkel ellentétes minden olyan intézkedés – függetlenül attól, hogy az állampolgárságon alapul, vagy állampolgárságra tekintet nélkül alkalmazandó –, amely hátrányosan érintheti az uniós polgárokat, amennyiben azok a származási tagállamuktól eltérő tagállam területén kívánnak gazdasági tevékenységet folytatni, megakadályozva őket abban, illetve eltántorítva őket attól, hogy elhagyják ez utóbbi tagállamot.(22)
42. A vitatott rendelkezések összességének korlátozó jellege aligha lehet kétséges, amint azt különösen az is mutatja, hogy a jelen eljárásban részt vevő felek egyike sem próbálja megkérdőjelezni ezt a korlátozó jelleget.
43. Azon rendelkezések ugyanis, amelyek a szerződés idő előtti, alapos ok nélkül történő megszüntetése esetén a hivatásos játékos által a korábbi klubjának a szerződés megszegése miatt fizetendő kártérítés megfizetése tekintetében az új klub egyetemleges felelősségét írják elő, alkalmasak arra, hogy a pénzügyi kockázattól való félelem révén visszatartsák vagy eltántorítsák a klubokat a játékos alkalmazásától. Ugyanez vonatkozik a nemzeti vagy nemzetközi szinten az új játékosok leigazolásának két teljes és egymást követő átigazolási időszak alatti tilalmában álló sportbüntetésre, valamint az ITC kiállításának elmaradására. Ez ténylegesen megakadályozhatja a játékost abban, hogy szakmáját egy másik tagállamban található klubnál gyakorolja.
44. E tekintetben hiábavaló annak vizsgálata, hogy a vitatott rendelkezések a más tagállamok állampolgáraival szembeni közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősülnek‑e, vagy csupán a személyek szabad mozgásának akadályát jelentik. Ami számít, az az, hogy a játékosok ténylegesen akadályoztatva vannak abban, hogy más tagállamokban található klubokhoz menjenek át. Pontosan ez történt a jelen esetben: BZ, aki francia állampolgár és keresőtevékenységet folytatott, Belgiumban, vagyis egy olyan államban kívánt munkát vállalni, amelynek nem volt állampolgára. A vitatott rendelkezések ténylegesen megakadályozták őt abban, hogy ezt megtegye.
4. Az EUMSZ 101. cikkről
45. Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében a belső piaccal összeegyeztethetetlen minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása.
46. A vitatott rendelkezések az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett, vállalkozások társulásai által hozott döntéseknek minősülnek,(23) amelyek ugyanezen rendelkezés értelmében hatással lehetnek a tagállamok közötti kereskedelemre.(24) E tekintetben hangsúlyozom, hogy az a tény, hogy a vitatott rendelkezések egy, általában a munkajog körébe tartozónak tekintett területre vonatkoznak, nem változtat ezen a megállapításon. Közelebbről, a jelen ügyben nem alkalmazható az úgynevezett „Albany‑kivétel”, azon egyszerű oknál fogva, hogy a vitatott rendelkezések nem minősülnek a munkáltatók és a munkavállalók közötti kollektív szerződéseknek.(25) Épp ellenkezőleg, amint azt BZ helyesen hangsúlyozza, a FIFA az ilyen szerződések hiánya miatt fogadta el az átigazolási szabályzatot.
47. Ezt követően megvizsgálom, hogy a vitatott rendelkezések olyan magatartásoknak minősülnek‑e, amelyek célja vagy hatása a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása.
48. BZ és a FIFPpro azt állítja, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a vitatott rendelkezések célja(26) a verseny korlátozása az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében. Az átigazolási szabályzat 17. cikkének, 9. cikke (1) bekezdésének és 3. melléklete 8.2. cikke (7) bekezdésének – a szövegükre, gazdasági és jogi összefüggéseikre, valamint az általuk követett objektív célra tekintettel – maga a célja, de legalábbis – mind tényleges, mind potenciális – hatása az, hogy minden olyan „vállalkozás” számára – amelyeket gazdasági szempontból a FIFA‑tagsággal rendelkező nemzeti labdarúgó‑szövetségekhez tartozó hivatásos labdarúgóklubok jelentenek – azon magas szintű játékosok szolgáltatásainak biztosítása érdekében, akik már nem állnak szerződésben valamely versenytárs klubbal, akiknek a szerződését azonban állítólag alapos ok nélkül szüntették meg, olyan feltételeket ír elő, amelyek olyannyira korlátozóak és visszatartó erejűek, hogy úgy tekintendő, hogy e feltételek jogi és gyakorlati szempontból túlzottan korlátozzák vagy kizárják e klubok azon lehetőségét, hogy ennek révén versenyezzenek egymással. Az ilyen korlátozás annál is inkább jelentős, mivel olyan elemre vonatkozik, amely a jogi és gazdasági szakirodalom szerint azon fő paraméterek egyike, amelyek révén a klubok versenyezhetnek egymással, mivel a játékosoknak maga az alkalmazása összekapcsolódik a labdarúgó‑versenyek szervezésével és közvetítésével. Ezenkívül e szabályok ugyanolyan módon és ugyanolyan mértékben korlátozzák maguknak a játékosoknak a versenyzésre való lehetőségét.
49. Ezzel szemben a FIFA és az URBSFA vitatja az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése szerinti korlátozás fennállását és a vitatott rendelkezések esetleges igazolására összpontosít. A görög és a magyar kormány hasonló elemzést ad elő. A francia kormány lényegében visszautalja az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése szerinti cél vagy hatás általi korlátozás kérdését a kérdést előterjesztő bíróság elé.(27)
50. A Bizottság úgy véli, hogy hatás általi versenykorlátozás áll fenn. Azt állítja, hogy a vitatott rendelkezések tartalmára, gazdasági és jogi összefüggésére, valamint az általuk követett célokra tekintettel nem tekinthető úgy, hogy e rendelkezések célja a verseny korlátozása, mivel e rendelkezések csak a szerződés alapos ok nélküli megszüntetése esetén alkalmazandók, és így semmilyen módon nem befolyásolják a klubok azon lehetőségét, hogy versenyezzenek azáltal, hogy játékosokat igazolnak le, akár a játékos és korábbi klubja közötti szerződés végén, akár annak tartama alatt, feltéve, hogy e leigazolásról az összes érintett megállapodik, és az megfelel a játékosok leigazolására irányadó különböző időbeli és anyagi jogi szabályoknak.
a) Cél általi versenykorlátozás (az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése)
51. Annak megállapítása érdekében, hogy cél vagy hatás általi versenykorlátozás áll‑e fenn, először is meg kell vizsgálni a szóban forgó magatartás célját. Abban az esetben, ha e vizsgálat alapján bebizonyosodik, hogy e magatartás versenyellenes célt követ, annak a versenyre gyakorolt hatását nem szükséges megvizsgálni. Csak abban az esetben kell tehát második lépésben megvizsgálni ezt a hatást, ha az említett magatartást nem lehet úgy tekinteni, mint amely ilyen versenyellenes célt követ.(28) Annak meghatározása érdekében, hogy valamely megállapodás, vállalkozások társulása által hozott döntés vagy összehangolt magatartás adott esetben jellegénél fogva(29) elegendő károssági fokot mutat‑e a verseny tekintetében ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy annak célja a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, először is meg kell vizsgálni a szóban forgó megállapodás, döntés vagy magatartás tartalmát, másodszor azt a gazdasági és jogi hátteret, amelybe e megállapodás illeszkedik, harmadszor pedig az általa elérni kívánt célokat.(30)
52. A vitatott rendelkezések összessége a következő forgatókönyvhöz vezet: az átigazolási szabályzat 17. cikke úgy rendelkezik, hogy amint a játékos alapos ok nélkül megszünteti a szerződést, kártérítést kell fizetni, és súlyos sportbüntetéseket kell alkalmazni. Ezenkívül az átigazolási szabályzat 3. mellékletének 8.2. cikke értelmében e játékos nem kapja meg az ITC‑t, amely lehetővé tenné valamely klub számára, hogy pályára állítsa.
53. Másként fogalmazva, a szerződés játékos általi, alapos ok nélkül történő megszüntetésének következményei annyira drákóiak, hogy igen valószínűtlen, hogy egy játékos ezt az utat válassza. A vitatott rendelkezéseket úgy alakították ki, hogy azok elrettentő hatást gyakoroljanak, és minden játékost kirázzon tőlük a hideg. Ugyanez vonatkozik a klubokra is, amelyek új lehetőségekre csábítanák a játékosokat, miközben azok szerződése még folyamatban van. Az e művelethez kapcsolódó „árcédula” elképesztően magas lenne.
54. Így a vitatott rendelkezések egy olyan helyzetben, amikor a játékos alapos ok nélkül megszüntette szerződését, jellegüknél(31) fogva korlátozzák a játékosok arra való lehetőségét, hogy klubot váltsanak, és fordítva, az (új) klubok arra való lehetőségét, hogy játékosokat alkalmazzanak. Amint azt a Bíróság kifejezetten elismerte, a tehetséges játékosok igazolása a „hivatásos labdarúgóklubok egymással folytatott versenyének egyik alapvető paraméterét” jelenti,(32) ami a játékosokat a legfontosabb „termelési tényezővé”(33) teszi a klubok számára.
55. Így a vitatott rendelkezések azáltal, hogy korlátozzák a klubok játékosok szerződtetésére való képességét, szükségképpen befolyásolják a klubok között a hivatásos játékosok megszerzésének piacán fennálló versenyt.
56. Ezek az elemek komoly valószínűsítő körülményeknek minősülnek a cél általi versenykorlátozás fennállására vonatkozóan. Természetesen vannak más olyan helyzetek, amelyekben a játékosok klubot válthatnak és szerződtethetők. Ez azonban nem jelenti azt, hogy – amint azt a Bizottság az észrevételeiben sugallja – nem áll fenn cél általi versenykorlátozás.(34) Egy olyan helyzetben, amelyben egy szerződést alapos ok nélkül szüntetnek meg, a vitatott rendelkezések értelmében a versenynek le kell állnia. Nem látom be, hogy ez hogyan nem tekinthető cél általi versenykorlátozásnak.
b) Hatás általi versenykorlátozás (az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése)
57. Elemzésem következményeként már nem kell megvizsgálni, hogy a vitatott rendelkezések hatás általi versenykorlátozást eredményeznek‑e. Mindemellett számomra világosnak tűnik, hogy a vitatott rendelkezések legalábbis versenykorlátozó hatással járnak. A tárgyaláson a FIFA képviselője kifejtette, hogy gyakorlatilag nincsenek olyan esetek, amelyekben a szerződés alapos ok nélkül történő megszüntetésére kerülne sor, ami véleményem szerint több mint egyértelműen mutatja, hogy a vitatott rendelkezések kifejtik a fentiekben leírt visszatartó hatásukat.
c) Mentesség (az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése)
58. Számomra úgy tűnik, hogy nyilvánvalóan nem teljesülnek az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése szerinti lehetséges mentességhez szükséges feltételek, ezért ezeket a jelen indítványban nem vizsgálom.(35)
d) A 101. cikkel kapcsolatos következtetés
59. A vitatott rendelkezések ellentétesek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésével. Abban az esetben, ha a Bíróság nem cél általi, hanem hatás általi versenykorlátozás fennállását állapítaná meg, a következő lépés a vitatott rendelkezéseknek a Wouters és társai ítélet(36) szerinti egyéb célkitűzésekre tekintettel történő vizsgálata lenne, annak ellenőrzése érdekében, hogy e rendelkezéseket indokolja‑e egy vagy több olyan jogszerű közérdekű cél, amelyek önmagukban véve nem versenyellenesek.(37) E tekintetben a vizsgálat lényegében összehasonlítható lenne az EUMSZ 45. cikk szerinti igazolhatósági vizsgálattal, amelyre most térek rá.
5. Igazolhatóság
60. A munkavállalók szabad mozgásának korlátozása csak akkor igazolható, ha az egyrészt az EUMSZ 45. cikk (3) bekezdésében felsorolt igazoló okok(38) valamelyikét vagy a közérdeken alapuló kényszerítő indokot(39) szolgálja, másrészt tiszteletben tartja az arányosság elvét, vagyis alkalmas arra, hogy következetesen és koherens módon biztosítsa a kitűzött cél elérését, és nem lép túl az annak megvalósításához szükséges mértéken.(40)
a) A közérdeken alapuló kényszerítő indok azonosítása
61. A FIFA és az URBSFA azt állítja, hogy a vitatott rendelkezések célja a hivatásos labdarúgás ágazatában a szerződéses stabilitás fenntartása, pontosabban a játékosok és a klubok által vállalt kötelezettségek betartásának biztosítása.
62. Nem látok problémát e hivatkozott indokok közérdeken alapuló kényszerítő indokként való elfogadásában, mivel ezek nem tisztán gazdasági jellegű céloknak(41) minősülnek. Ezenkívül, amennyiben a szerződéses stabilitás állítólag hozzájárul a klubok közötti, bizonyos fokig egyenlő versenyfeltételekhez, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság kifejezetten elismerte azon célkitűzést, amely arra irányul, hogy fenntartson a klubok között egy bizonyos egyensúlyt, megőrizve az esélyegyenlőséget és az eredmények előre nem láthatóságát.(42)
b) Arányosság
63. A vitatott rendelkezéseknek továbbá tiszteletben kell tartaniuk az arányosság elvét, ami azt jelenti, hogy alkalmasnak kell lenniük arra, hogy következetesen és koherens módon biztosítsák a kitűzött cél elérését, és ne lépjék túl az annak megvalósításához szükséges mértéket. A kérdést előterjesztő bíróság feladata a vitatott rendelkezések arányosságának értékelése. Ebben az összefüggésben a vitatott rendelkezések arányosságának bizonyítása a FIFA‑t terheli.
1) Alkalmasság
64. Úgy tűnik, hogy a vitatott rendelkezések általában véve alkalmasak arra, hogy elősegítsék a szerződéses stabilitást, és ily módon hozzájáruljanak mind a sportversenyeken részt vevő csapatok összetételének stabilitására, mind pedig – bizonyos fokú esélyegyenlőség megőrzése révén – a sportversenyeken részt vevő klubok közötti bizonyos egyensúlyra irányuló cél eléréséhez. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a sportnak van egyfajta sajátossága, amennyiben a labdarúgókluboknak ellenfelekre van szükségük ahhoz, hogy a rendszer működjön.(43)
65. A játékos és az új klub kártérítés fizetésére vonatkozó kötelezettségének(44) arra kell ösztönöznie a játékosokat, hogy alapos ok nélkül ne szüntessék meg a szerződésüket, és vissza kell tartania a klubokat attól, hogy olyan játékost vegyenek fel, aki a szerződését alapos ok nélkül idő előtt megszüntette. Ugyanez vonatkozik a sportbüntetésekre,(45) valamint az ITC‑re(46) is, amelynek a ki nem állítása súlyosbítja a játékos nehéz helyzetét azáltal, hogy technikai akadályt állít a más szövetséghez tartozó új klubhoz történő átigazolása elé.
2) Szükségesség
66. A vitatott rendelkezések továbbá nem léphetik túl a szerződéses stabilitás céljának megvalósításához szükséges mértéket.(47)
i) A szerződés megszüntetése miatti kártérítés (az átigazolási szabályzat 17. cikkének (1) bekezdése)
67. A szerződés alapos ok nélkül történő megszüntetése miatti kártérítés fizetése észszerűen szükségesnek tekinthető a szerződéses stabilitásra irányuló cél eléréséhez. Mindazonáltal e kártérítés kiszámításának olyannak kell lennie, hogy az azon fél által fizetendő összeg, akinek az alapos ok hiányát betudják, ne haladja meg azt az összeget, amely észszerűen szükségesnek tekinthető a másik fél által a szerződés megszegése folytán elszenvedett kár megtérítéséhez, valamint ahhoz, hogy visszatartson – illetve a jelen esetben a játékost visszatartsa – a szerződés alapos ok nélkül történő megszüntetésétől.(48)
ii) Egyetemleges felelősség (az átigazolási szabályzat 17. cikkének (2) bekezdése) és sportbüntetések (az átigazolási szabályzat 17. cikkének (4) bekezdése)
68. Bár a FIFA szempontjából nehéz lehet megállapítani azokat az okokat, amelyek a hivatásos játékosnak a korábbi klubjával fennálló szerződése idő előtti megszüntetéséhez vezettek, álláspontom szerint az, hogy amennyiben a játékost felveszi egy másik klub, az új klubot szisztematikusan felelősnek tekintik, meghaladja a jogszerű cél eléréséhez szükséges mértéket egy olyan helyzetben, amikor az új klub semmilyen szerepet nem játszott a szerződés megszüntetésében. Az átigazolási szabályzat 17. cikkének (4) bekezdésében szereplő azon vélelem, hogy a játékost az új klub ösztönözte a szerződés megszüntetésére, drákóinak tűnik, mivel nem látom, hogy az új klub hogyan bizonyíthatja az „ártatlanságát”. Noha lehet azzal érvelni, amint azt a FIFA és a Bizottság teszi, hogy az átigazolási szabályzat 17. cikke (2) bekezdésének alkalmazásától el lehet térni, mivel a vitarendezési tanács jogosult arra, hogy korlátozza az egyetemleges felelősség elvének alkalmazását,(49) úgy vélem, hogy az ilyen mérlegelési mozgástér vitarendezési tanács számára történő elismerése nem biztosítja a játékosok és a klubok számára a szükséges jogbiztonságot, mivel minden egy eljárás – nehezen megállapíthatónak tűnő – kivitelezhetőségétől és gyorsaságától függ.
iii) Átigazolásról szóló nemzetközi tanúsítvány (az átigazolási szabályzat 3. melléklete 8.2. cikkének (7) bekezdése és 8.2. cikke (4) bekezdésének b) pontja)
69. E tekintetben az átigazolási szabályzat 3. melléklete 8.2. cikkének (7) bekezdésében benne rejlik annak kockázata, hogy megtagadják az ITC kibocsátását csupán azon állítás alapján, hogy a játékos nem tartotta be a szerződésének feltételeit, és hogy a klub azért volt kénytelen megszüntetni a szerződést, mert a játékos állítólag nem tett eleget szerződéses kötelezettségeinek. Itt is lehet azzal érvelni, hogy a rendszer magában foglalja a szükséges rugalmasságot, mivel a játékos és korábbi klubja közötti jogvita esetén a FIFA az új klub kérésére és kivételes körülmények között ideiglenes intézkedéseket fogadhat el.(50) Számomra azonban ismét úgy tűnik, hogy ezek az elemek túl bizonytalanok ahhoz, hogy arra a következtetésre lehessen jutni, hogy szükségesek a szerződéses stabilitás eléréséhez.
c) A Charta 15. cikkéről
70. Mivel egyes felek hivatkoznak a Charta 15. cikkére, a jelen indítványban célszerűnek tartom megvizsgálni ezt a rendelkezést.
1) Alkalmazási kör: a Charta 51. cikkének (1) bekezdése
71. Mielőtt rátérnék a Charta 15. cikkének tárgyi hatályára, mindenekelőtt tisztázni kell, hogy e cikk főszabály szerint alkalmazandó‑e egyáltalán a kérdést előterjesztő bíróság előtti ügyben. Másként fogalmazva, köti‑e a FIFA‑t a Charta, különösen annak 15. cikke egy olyan rendelkezés elfogadása során, mint az átigazolási szabályzat?
72. Véleményem szerint igen.
73. A Charta alkalmazási körét megállapító 51. cikkének (1) bekezdése szerint a Charta rendelkezéseinek címzettjei – a szubszidiaritás elvének megfelelő figyelembevétele mellett – az Unió intézményei, szervei és hivatalai, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre.
74. A FIFA szigorú értelemben véve nem tagállam, amely az Unió jogát hajtja végre.
75. Ugyanakkor, amint azt másutt kifejtettem, a jelen ügyben fennállóhoz hasonló helyzetben az olyan magánjogi szervezetek, mint a FIFA, funkcionálisan nem egy uniós intézményhez hasonlíthatók, hanem egy olyan tagállamhoz, amely valamely alapvető szabadság korlátozását kívánja igazolni.(51) A Bíróság a Walrave és Koch ítélet(52) óta következetesen azt állapította meg, hogy a Szerződés rendelkezései alkalmazandók az olyan szervezetekre, mint a FIFA. Az ilyen szervezetet úgy kell kezelni, mintha olyan tagállam lenne, amely valamely alapvető szabadság korlátozását (vagy adott esetben a verseny korlátozását) kívánja igazolni. Következésképpen csak logikus, hogy ilyen helyzetben a Charta rendelkezései alkalmazandók rá abban az értelemben, hogy azok kötik őt. Másként fogalmazva, ha a Bíróság számára nem jelentett problémát, hogy az EUMSZ 45. cikket horizontális jelleggel alkalmazza egy olyan szervezetre, mint a FIFA, ugyanez kell, hogy vonatkozzon a Charta alkalmazására is.(53)
76. Ami az „Unió jogát hajtják végre” kifejezést illeti, azt a Bíróság Åkerberg Franson ítélete(54) tisztázta, amelyben a Bíróság a Chartához fűzött magyarázatokra támaszkodva kimondta, hogy az Unióban meghatározott alapvető jogok tiszteletben tartásának kötelezettsége csak akkor köti a tagállamokat, ha az uniós jog hatálya alatt járnak el.(55) A Bíróság ezt követően megállapította, hogy mivel ha valamely nemzeti szabályozás az uniós jog alkalmazási körébe tartozik, a Charta által biztosított alapvető jogokat tiszteletben kell tartani, nem állhat fenn olyan tényállás, amelyre anélkül vonatkozna az uniós jog, hogy az említett alapvető jogokat alkalmazni kellene. Az uniós jog alkalmazhatósága magában foglalja a Charta által biztosított alapvető jogok alkalmazhatóságát.(56)
77. Véleményem szerint egy ilyen „tükör‑elv” teljes mértékben összhangban van a Charta 51. cikkének céljával, amely abban áll, hogy az uniós jog alkalmazási körében biztosítsa a Chartában foglalt jogok tiszteletben tartását.
78. Ezenkívül emlékeztetni szeretnék a régóta fennálló, a Charta hatálybalépését megelőző(57) és azt követő(58) ítélkezési gyakorlatra, amely szerint, ha egy tagállam valamely alapvető szabadság korlátozása keretében igazoló okra kíván hivatkozni, e tagállamnak tiszteletben kell tartania az uniós alapvető jogokat.
79. A fentiek alapján nem látok okot arra, hogy ebben a konkrét esetben miért ne kellene alkalmazni a Charta rendelkezéseit olyan értelemben, hogy a magánszemélyek hivatkozhassanak azokra egy olyan szervezettel szemben, mint a FIFA.(59)
80. Végül egy másik rövid megjegyzést kívánok tenni a módszertannal kapcsolatban. A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy a vitatott rendelkezések Chartával való összeegyeztethetőségének vizsgálatát a FIFA és az URBSFA által előterjesztett igazolás elemzésének keretében kell elvégezni. E tekintetben teljes mértékben egyetértek Saugmandsgaard Øe főtanácsnok azon álláspontjával, amely szerint „amikor a Bíróság valamely nemzeti szabályozást az alapszabadságokra tekintettel vizsgál, a Chartában biztosított valamely alapvető jog állítólagos megsértése nem vizsgálható az alapszabadságok megsértésének kérdésétől függetlenül”.(60) Elegendő hozzátenni, hogy számomra úgy tűnik, a Bíróság eddig így is járt el: a szabad mozgással kapcsolatos ügyekben az alapvető jogokat érintő kérdésekkel a korlátozás igazolása keretében foglalkozik.(61)
2) A Charta 15. cikkéből eredő anyagi jogi követelmények
81. Már ebben a szakaszban szeretném leszögezni, hogy a Charta 15. cikkének (1) bekezdésére vonatkozó alábbi elemzésben(62) semmi olyan nem lesz, ami érdemben különbözne az EUMSZ 45. cikk elemzésétől.
82. Először is, egy olyan esetben, mint a jelen ügybeli, az EUMSZ 45. cikkben előírt (alapvető és egyéni) gazdasági alanyi jogot(63) a Charta 15. cikkével funkcionálisan egyenértékűnek kell tekinteni,(64) következésképpen a teljesség kedvéért az alábbi megfontolásokra szorítkozom.(65) Ebben az összefüggésben lehetséges problémákra kívánok rámutatni, amelyeket a Bíróságnak egy bizonyos ponton meg kell majd oldania.
83. Először is, amint az már a Charta 15. cikke (1) bekezdésének szövegéből is kitűnik, e rendelkezés a valamely foglalkozás vagy szakma választásához és gyakorlásához való jogot biztosít.(66) Mivel a vitatott rendelkezések a labdarúgói szakma gyakorlására vonatkoznak, a Charta 15. cikkének (1) bekezdése által biztosított védelem körébe tartoznak.
84. Másodszor, ami a szakma gyakorlásához való jog esetleges korlátozását illeti, a Charta 52. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a Charta által biztosított jogok gyakorlása csak a törvény által, és e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az arányosság elvére figyelemmel, korlátozásukra csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha és amennyiben az elengedhetetlen és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.
85. Először meg kell vizsgálni, hogy az átigazolási szabályzatot a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „törvénynek” kell‑e tekinteni.(67) Itt az intuitív és véleményem szerint végső soron meggyőző válasz az lenne, hogy absztrakt szinten egy olyan jogi aktus, mint az átigazolási szabályzat, „törvénynek” minősülhet, és az érvelés itt is hasonló a Charta 51. cikke (1) bekezdése szerinti, a fentiekben kifejtett érveléséhez: amennyiben a FIFA vagy az URBSFA valamely jogi aktusa a jelen ügyben fennállóhoz hasonló helyzetben a Charta hatálya alá tartozónak minősül, úgy e jogi aktust a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „törvénynek” kell tekinteni. Másként fogalmazva, a „törvény” kifejezés meghatározását illetően funkcionális megközelítést követnék, és az átigazolási szabályzatot „anyagi jogi jogszabálynak” tekinteném, mivel az absztrakt módon került megfogalmazásra és ilyen módon történő alkalmazásra szánják. Noha tisztában vagyok e megállapítás alkotmányos jelentőségével, amely minden bizonnyal alapos vizsgálatot érdemelne egy olyan helyzetben, amikor a Charta 15. cikkét nem „foglalja magában” az EUMSZ 45. cikk – ami a jelen esetben fennáll –, úgy vélem, hogy ez az utóbbi rendelkezésnek a FIFA‑hoz hasonló szervezetekre történő kiterjesztésének a következménye.
86. Ezt követően a szóban forgó szabályoknak megfelelően hozzáférhetőnek és kellően pontosan megfogalmazottnak kell lenniük.(68) Számomra úgy tűnik, hogy az átigazolási szabályzat esetében ez a helyzet.
87. Végül, ami a korlátozás fennmaradó vizsgálatát (igazoló ok azonosítása, arányosság) illeti, mivel az funkcionálisan egyenértékű az EUMSZ 45. cikk szerinti vizsgálattal, utalok a jelen indítványban fentebb kifejtett megfelelő megállapításokra.
IV. Végkövetkeztetés
88. A fentiekre tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Cour d’appel de Mons (monsi fellebbviteli bíróság, Belgium) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:
(1) Az EUMSZ 101. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétesek a világszintű labdarúgó‑bajnokságok szervezéséért felelős szövetség által elfogadott és az e szövetség és az annak tagjai közé tartozó nemzeti labdarúgó‑szövetségek által alkalmazott azon szabályok, amelyek előírják, hogy a játékos és az őt alkalmazni tervező klub egyetemlegesen felelős az azon klubnak járó kártérítés megfizetése vonatkozásában, amellyel a szerződést alapos ok nélkül megszüntették, valamint előírják, hogy a szövetség, amelyhez a korábbi klub tartozik, jogosult arra, hogy megtagadja a játékos új klub általi alkalmazásához szükséges átigazolásról szóló nemzetközi tanúsítvány kiállítását, amennyiben jogvita van e korábbi klub és a játékos között, ha megállapítást nyer egyrészt, hogy a vállalkozások társulásainak e döntései érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet, másrészt pedig hogy azok célja vagy hatása a hivatásos labdarúgóklubok közötti verseny korlátozása, kivéve ha a második esetben meggyőző érvekkel és bizonyítékokkal alátámasztják, hogy az említett döntéseket egy vagy több jogszerű cél igazolja, és azok e célból feltétlenül szükségesek.
(2) Az EUMSZ 45. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az európai szintű labdarúgó‑bajnokságok szervezéséért felelős szövetség által elfogadott és az e szövetség és az annak tagjai közé tartozó nemzeti labdarúgó‑szövetségek által alkalmazott azon szabályok alkalmazása, amelyek
– előírják, hogy a játékos és az őt alkalmazni tervező klub egyetemlegesen felelős az azon klubnak járó kártérítés megfizetése vonatkozásában, amellyel a szerződést alapos ok nélkül megszüntették, kivéve, ha bizonyítható, hogy észszerű időn belül ténylegesen lehetőség van ezen elv alkalmazásának mellőzésére, amennyiben megállapítható, hogy az új klub nem volt érintett a játékos szerződésének idő előtti és indokolatlan megszüntetésében;
– előírják, hogy a szövetség, amelyhez a korábbi klub tartozik, jogosult arra, hogy megtagadja a játékos új klub általi alkalmazásához szükséges átigazolásról szóló nemzetközi tanúsítvány kiállítását, amennyiben jogvita van e korábbi klub és a játékos között, kivéve, ha bizonyítható, hogy hatékony, tényleges és gyors ideiglenes intézkedések hozhatók egy olyan helyzetben, amelyben csupán állítják, hogy a játékos nem tartotta be a szerződésének feltételeit, és a klub azért volt kénytelen megszüntetni a szerződést, mert a játékos állítólag nem tett eleget szerződéses kötelezettségeinek.