AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (kibővített harmadik tanács)

2001. október 2.(*)

„Megsemmisítés iránti kereset ─ Az Európai Parlamentnek az Eljárási Szabályzata egyik rendelkezésére vonatkozó aktusa ─ Képviselőcsoport alakításának az Európai Parlament Eljárási Szabályzatának 29. cikke alapján történő bejelentése ─ Elfogadhatóság ─ Jogellenességi kifogás ─ Egyenlő bánásmód ─ Az alapjogok tiszteletben tartása ─ A demokrácia és az arányosság elve ─ Egyesülési szabadság ─ Bizalomvédelem ─ A tagállamok parlamenti hagyományai ─ Lényeges eljárási szabályok megsértése ─ Eljárással való visszaélés”

A T‑222/99., T‑327/99. és T‑329/99. sz. egyesített ügyekben,

Jean-Claude Martinez, az Európai Parlament képviselője (lakóhelye: Montpellier [Franciaország]),

Charles de Gaulle, az Európai Parlament képviselője (lakóhelye: Párizs [Franciaország])

(képviseli őket: F. Wagner ügyvéd)

         a T‑222/99. sz. ügy felpereseinek,

a Front national (székhelye: Saint-Cloud [Franciaország]; képviseli A. Nivière ügyvéd)

         a T‑327/99. sz. ügy felperesének,

Emma Bonino, az Európai Parlament képviselője (lakóhelye: Róma [Olaszország]),

Marco Pannella, az Európai Parlament képviselője (lakóhelye: Róma),

Marco Cappato, az Európai Parlament képviselője (lakóhelye: Vedano al Lambro [Olaszország]),

Gianfranco Dell'Alba, az Európai Parlament képviselője (lakóhelye: Livornó [Olaszország]),

Benedetto Della Vedova, az Európai Parlament képviselője (lakóhelye: Tirano [Olaszország]),

Olivier Dupuis, az Európai Parlament képviselője (lakóhelye: Róma),

Maurizio Turco, az Európai Parlament képviselője (lakóhelye: Pulsano [Olaszország]),

a Lista Emma Bonino (székhelye: Róma)

(képviselik őket kezdetben: A. Tizzano és G. M. Roberti ügyvédek, később: G. M. Roberti)

a T‑329/99. sz. ügy felpereseinek,

az Európai Parlament (képviselik: G. Garzón Clariana, J. Schoo, H. Krück és A. Caiola, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes ellen

a T‑222/99. sz. ügyben az Európai Parlament 1999. szeptember 14‑i, az Európai Parlament Eljárási Szabályzata 29. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozó határozatának, a T‑327/99. sz. ügyben az Európai Parlamentnek a „Független Képviselők Technikai Frakciója (TDI) – Vegyes képviselőcsoport” visszaható hatállyal való feloszlatására vonatkozó 1999. szeptember 14‑i határozatának és a T‑329/99. sz. ügyben az Európai Parlament 1999. szeptember 14‑i, az alkotmányügyi bizottság álláspontját a „Független Képviselők Technikai Frakciója (TDI) – Vegyes képviselőcsoport” megalakításáról szóló nyilatkozatnak az Európai Parlament Eljárási Szabályzata 29. cikkével való összeegyeztethetősége kérdésében hozott határozatának megsemmisítése iránti keresete tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA

(kibővített harmadik tanács),

tagjai: J. Azizi elnök, K. Lenaerts, R. M. Moura Ramos, M. Jaeger és M. Vilaras bírák,

hivatalvezető: J. Palacio González tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2001. február 13‑i tárgyalást követően,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

1        Az Európai Parlament Eljárási Szabályzata 1999. május 1‑jétől hatályos változatának (HL 1999. L 202., 1. o.; a továbbiakban: Eljárási Szabályzat) „A képviselőcsoport megalakítása” című 29. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1) A képviselők politikai hovatartozásuknak megfelelően csoportokat alakíthatnak.

(2) A képviselőcsoportnak több tagállam képviselőiből kell állnia. A képviselőcsoport megalakításához, amennyiben az két tagállam képviselőiből áll, legalább huszonhárom képviselő, amennyiben három tagállam képviselőiből áll, tizennyolc képviselő, amennyiben pedig négy vagy több tagállam képviselőiből áll, tizennégy képviselő szükséges. [Helyesen: A képviselőcsoportnak egynél több tagállam képviselőiből kell állnia. A képviselőcsoport megalakításához, amennyiben az két tagállam képviselőiből áll, legalább huszonhárom képviselő, amennyiben három tagállam képviselőiből áll, legalább tizennyolc képviselő, amennyiben pedig négy vagy több tagállam képviselőiből áll, legalább tizennégy képviselő szükséges.]

(3) Egy képviselő csak egy képviselőcsoporthoz tartozhat.

(4) Az Elnököt nyilatkozatban kell értesíteni képviselőcsoport létrehozásáról. A nyilatkozatban meg kell határozni a csoport nevét, tagjait és elnökségének összetételét.

(5) A nyilatkozatot az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában közzéteszik.”

2        Az Eljárási Szabályzat 30. cikke a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőkről ekként rendelkezik:

„(1) A képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők számára titkárságot bocsátanak rendelkezésre. Az erre vonatkozó részletes szabályokat az Elnökség a főtitkár javaslata alapján állapítja meg.

(2) Az Elnökség meghatározza az ilyen képviselők jogállását és parlamenti jogait.”

3        Ugyanezen jogszabály 23. cikkének értelmében az elnökök értekezlete a Parlament elnökéből és a képviselőcsoportok vezetőiből áll, akik szavazati joggal rendelkeznek, valamint a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők által delegált, szavazati joggal nem rendelkező két képviselőből. A képviselőcsoportok állásfoglalási indítványt nyújthatnak be a Bizottság megválasztásával kapcsolatos vita lezárása céljából (33. cikk), valamint részt vehetnek az egyeztető bizottságba delegált parlamenti küldöttségben (82. cikk). Másrészt, az Eljárási Szabályzat 137. cikke elismeri a képviselőcsoportok azon jogát, hogy legfeljebb két perces indoklást fűzzenek a szavazáshoz.

4        Az Eljárási Szabályzat azt is előírja, hogy képviselőcsoport, vagy legalább harminckét képviselő kezdeményezésére van szükség az alábbiakat érintően:

–        az elnök, az alelnökök és a quaestorok jelölése (13. cikk);

–        szóbeli választ igénylő kérdések intézése a Tanácshoz vagy a Bizottsághoz, valamint az a kérés, hogy ezt a Parlament napirendjére tűzzék (42. cikk);

–        a Tanácsnak címzett ajánlási javaslat benyújtása az EU‑Szerződés V. és VI. címének hatálya alá tartozó ügyekben, illetve akkor, ha a 97. vagy 98. cikk hatálya alá tartozó nemzetközi megállapodásról nem konzultáltak a Parlamenttel (49. cikk);

–        aktuális, sürgős és jelentősebb problémákról vita kérése (50. cikk);

–        az Eljárási Szabályzat 71. cikkének (3) bekezdése alapján ismételt Parlament elé utalás iránti kérelem;

–        a Tanács közös álláspontjának elutasítására irányuló javaslat előterjesztése (79. cikk);

–        a Tanács közös álláspontjának módosítására irányuló javaslat benyújtása (80. cikk);

–        a felvételt kérő állammal folytatandó tárgyalások megkezdése előtt a Bizottság és a Tanács vitában való részvételére irányuló javaslat benyújtása (96. cikk);

–        arra irányuló javaslat benyújtása, hogy a Tanács ne engedélyezze a nemzetközi megállapodások megkötésére, megújítására vagy módosítására irányuló tárgyalások megkezdését, amíg a Parlament – az illetékes bizottság jelentése alapján – nem ismertette a javasolt tárgyalási meghatalmazással kapcsolatos álláspontját (97. cikk);

–        arra irányuló javaslat benyújtása, hogy a közös kül- és biztonságpolitika tekintetében illetékes bizottság a hatáskörébe tartozó ügyekben ajánlásokat fogalmazzon meg a Tanácsnak (104. cikk);

–        a Parlament napirendtervezetének módosítására irányuló javaslat előterjesztése (111. cikk);

–        sürgős tárgyalásra irányuló kérelem benyújtása (112. cikk);

–        részenkénti szavazás iránti kérelem (131. cikk);

–        név szerinti szavazás iránti kérelem (134. cikk);

–        a módosítás plenáris ülés elé utalása iránti kérelem (139. cikk);

–        bizottsághoz történő visszautalás iránti kérelem (144. cikk);

–        a vita lezárása iránti kérelem (145. cikk);

–        a vita elnapolása iránti kérelem (146. cikk);

–        az ülés félbeszakítása vagy berekesztése iránti kérelem (147. cikk);

–        lehetőség arra, hogy az Eljárási Szabályzatnak az illetékes bizottság által javasolt értelmezését vitassa.

5        Az Eljárási Szabályzatnak a Szabályzat alkalmazására vonatkozó 180. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1) Amennyiben ezen Eljárási Szabályzat alkalmazása és értelmezése során kétség merül fel, az Elnök, az e területen hozott korábbi határozatok sérelme nélkül, az ügyet vizsgálat céljából az illetékes bizottsághoz utalhatja.

A 142. cikk szerinti, az Eljárási Szabályzat alkalmazására irányuló felhívás esetén az Elnök az ügyet az illetékes bizottsághoz utalhatja.

(2)      A bizottság határoz, hogy szükséges‑e az Eljárási Szabályzathoz módosítást javasolni. Ebben az esetben a 181. cikknek megfelelően jár el.

(3)      Amennyiben a bizottság úgy határoz, hogy a hatályos szabályzat rendelkezéseinek értelmezése elegendő, az értelmezést továbbítja az Elnöknek, aki tájékoztatja a Parlamentet.

(4)      Amennyiben egy képviselőcsoport vagy legalább harminckét képviselő a bizottság értelmezését vitatja, a kérdést a Parlamentben szavazásra bocsátják. A szöveget egyszerű többséggel fogadják el, azzal a feltétellel, hogy a parlamenti képviselők legalább egyharmada jelen van. Elutasítás esetén az ügyet visszautalják a bizottsághoz.

(5)      A nem vitatott vagy a Parlament által elfogadott értelmezéseket az Eljárási Szabályzat alkalmazásáról szóló határozatokkal együtt dőlt betűvel szedve a megfelelő cikkhez vagy cikkekhez magyarázatként mellékelik.

(6)      Ezen értelmezések az érintett cikkek későbbi alkalmazása és értelmezése szempontjából irányadónak számítanak.

[...]”

 A jogvita alapját képező tényállás

6        1999. július 19‑i keltezéssel különböző képviselőcsoportokhoz tartozó parlamenti képviselők – az Eljárási Szabályzat 29. cikke (4) bekezdésének megfelelően – nyilatkozattal értesítették az elnököt a „Független Képviselők Technikai Frakciója (TDI) – Vegyes Képviselőcsoport” megalakításáról, amelynek bejelentett célja az volt, hogy minden képviselő számára biztosítsa parlamenti mandátumának korlátozásmentes gyakorlását.

7        Az előző pontban szereplő levélhez csatolt, a TDI‑csoport „alapszabályai” között az alábbi kijelentések szerepeltek:

„Az egyes aláíró tagok megerősítik kölcsönös és teljes politikai függetlenségüket. Következésképpen:

–        a tagok szabadon szavaznak a bizottságokban és a plenáris üléseken is,

–        a tagok tartózkodnak attól, hogy a csoport valamennyi képviselője nevében beszéljenek,

–        a csoport értekezleteinek kizárólagos célja a beszédidő egyeztetése és a csoportot érintő adminisztratív és pénzügyi kérdések megoldása,

–        a csoport elnökségét a csoportosulások képviselői alkotják.”

8        Az 1999. július 20–i plenáris parlamenti ülés jegyzőkönyve megállapítja, hogy a Parlament elnöke bejelentette, hogy „29 képviselőtől egy új, »Független Képviselők Technikai Frakciója« (TDI) nevű képviselőcsoport megalakulásáról szóló nyilatkozatot kapott.” A Parlament elnökéhez még ugyanazon a napon címzett levelükkel a többi képviselőcsoport vezetői – úgy vélvén, hogy ez esetben nem teljesült az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdése szerinti politikai összetartozás követelménye – azt kérelmezték, hogy a Parlament alkotmányügyi bizottsága értelmezze a vonatkozó rendelkezést, és ennek megtörténtéig az érdekelt képviselőket tekintsék képviselőcsoporthoz nem tartozóknak.

9        1999. július 28‑i levelében az alkotmányügyi bizottság elnöke a következőkről tájékoztatta a Parlament elnökét:

„Az alkotmányügyi bizottság 1999. július 27‑i és 28‑i ülésén megvizsgálta az elnökök konferenciája 1999. július 21‑i ülésén előterjesztett, az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) [bekezdésének] értelmezése iránti kérelmet.

Beható eszmecserét követően az alkotmányügyi bizottság 15 szavazattal 2 ellenében és 1 tartózkodás mellett a következőképpen értelmezte az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) [bekezdését]:

A [TDI‑csoport] megalakításáról szóló nyilatkozat nem felel meg az [Eljárási Szabályzat] 29. cikke (1) [bekezdésének].

Ugyanis a képviselőcsoport megalakításáról szóló nyilatkozat, kiváltképpen az Európai Parlament elnökének címzett értesítés 2. melléklete, kizár minden politikai összetartozást. A nyilatkozat minden aláírójának teljes politikai függetlenséget biztosít a képviselőcsoporton belül.

Az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) [bekezdéséhez] magyarázatként a következő szöveg mellékelését javaslom:

»E cikk nem teszi lehetővé olyan képviselőcsoport alakítását, mely bármiféle politikai jelleget és a tagjai közötti bármiféle politikai összetartozást nyíltan tagad.«

[...]”

10      A Parlament elnöke az 1999. szeptember 13‑i plenáris ülésen az Eljárási Szabályzat 180. cikkének (4) bekezdésével összhangban tájékoztatta a Parlamentet a fenti pontban ismertetett, 1999. július 28‑i levél tartalmáról. A TDI‑csoport az Eljárási Szabályzat 180. cikkének (4) bekezdése alapján vitatta az alkotmányügyi bizottság által javasolt értelmezést.

11      Az 1999. szeptember 14‑i plenáris ülésen az utóbbi rendelkezés alapján parlamenti szavazásra bocsátották a javasolt értelmezést, melyet a képviselők többsége elfogadott.

 Eljárás

12      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1999. október 5‑én, november 19‑én és november 22‑én benyújtott keresetleveleikkel a T‑222/99. sz. ügyben Martinez és de Gaulle képviselők, a T‑327/99. sz. ügyben a Front national, és a T‑329/99. sz. ügyben Pannella, Cappato, Dell'Alba, Della Vedova, Dupuis, Turco képviselők és a Lista Emma Bonino (a továbbiakban: Bonino képviselő és társai) a jelen megsemmisítés iránti keresetet kezdeményezték.

13      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1999. október 5‑én benyújtott önálló beadványban Martinez és de Gaulle képviselők az EK 242. cikk alapján a Parlament 1999. szeptember 14‑i aktusa végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmet terjesztett elő. A T‑222/99. R. sz., Martinez és de Gaulle kontra Parlament ügyben 1999. november 25‑én hozott végzésével (EBHT 1999., II‑3397. o.) az Elsőfokú Bíróság elnöke helyt adott ennek a kérelemnek, de nem határozott a költségekről.

14      Az ügyeket eredetileg három bíróból álló tanács elé utalták. A felek meghallgatását követően azonban az Elsőfokú Bíróság, eljárási szabályzata 51. cikkének 1. §‑a alapján, 2000. november 14‑i határozatával az ügyeket öttagú tanács elé utalta.

15      Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (kibővített harmadik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt. Pervezető intézkedésként felhívta a feleket bizonyos iratok benyújtására és bizonyos írásban feltett kérdések megválaszolására. A felek e felhívásoknak az előírt határidőn belül eleget tettek.

16      A 2001. február 13‑án tartott tárgyaláson az Elsőfokú Bíróság meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a kérdéseire adott válaszait.

17      Miután erről a feleket a tárgyaláson meghallgatta, az Elsőfokú Bíróság (kibővített harmadik tanács) úgy határozott, hogy az Eljárási Szabályzat 50. cikkének alkalmazásával egyesíti a jelen ügyeket az ítélet meghozatala céljából.

 A felek kérelmei

18      A T‑222/99. sz. ügyben Martinez és de Gaulle képviselő azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a Parlamentnek az Eljárási Szabályzata értelmezésére vonatkozó 1999. szeptember 14‑i határozatát;

–        az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének a Parlament alkotmányügyi bizottsága által javasolt értelmezését nyilvánítsa a közösségi jogrenddel, a jogállamisággal, az Unió alapvető elveivel és az alapvető jogokkal ellentétesnek;

–        kötelezze az alperest a költségek viselésére.

19      A T‑327/99. sz. ügyben a Front national azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a Parlamentnek a TDI‑csoport feloszlatására irányuló 1999. szeptember 14‑i határozatát;

–        állítsa vissza a csoport tagjainak minden anyagi és erkölcsi jogait és előjogait a TDI‑csoport megalakításának a Parlament elnökével való közlésének időpontjára, 1999. július 19‑re visszaható hatállyal;

–        állítsa helyre a TDI‑csoport rendelkezésére bocsátott személyi állomány előmenetelét oly módon, hogy az asszisztensek, informatikusok és titkárok olyan helyzetbe kerüljenek vissza, mint amilyenben azon besorolási és fizetési fokozatban lettek volna, amellyel a képviselőcsoport személyi állományának tagjaként kellett volna rendelkezniük;

–        rendelje el, hogy a TDI‑csoportnak 1999. július 19‑i időponttól kezdődően folyósítsák a képviselőcsoportoknak a rájuk alkalmazandó szabályok alapján járó különböző támogatásokat;

–        kötelezze az alperest a költségek és az ügyvédi díjak viselésére, megközelítőleg 52 500 francia frank (FRF) összegben.

20      A tárgyaláson azonban a Front national elállt a második, a harmadik és a negyedik kereseti kérelmétől, melyet az Elsőfokú Bíróság tudomásul vett.

21      A T‑329/99. sz. ügyben Bonino képviselő és társai azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg az Elsőfokú Bíróság 1999. szeptember 14‑i, a TDI‑csoport megalakítását az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésével ellentétesnek nyilvánító határozatát;

–        másodlagosan, az EK 241. cikke alapján nyilvánítsa jogellenesnek és alkalmazhatatlannak az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének és 30. cikkének együttes rendelkezéseit;

–        kötelezze az alperest a költségek viselésére.

22      A Parlament mindegyik ügyben azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        a keresetet – mint elfogadhatatlant, vagy másodlagosan mint alaptalant – utasítsa el;

–        kötelezze a felperest vagy a felpereseket a költségek viselésére.

 Az elfogadhatóságról

23      Anélkül, hogy alakszerű elfogadhatatlansági kifogást emelt volna az Eljárási Szabályzat 114. cikke alapján, a Parlament előadja, hogy a megsemmisítés iránti keresetek elfogadhatatlanok. Állításának alátámasztására három jogalapot hoz fel.

24      Az első jogalap keretében, a T‑327/99. és T‑329/99. sz. ügyben a Parlament előadja, hogy a felperesek által megtámadott aktus nem létezik. A második jogalap keretében mindhárom ügyben úgy érvel, hogy az 1999. szeptember 14–i aktusát nem vizsgálhatja felül a közösségi bíróság. A harmadik, mindhárom ügyben felhozott jogalap pedig azon alapul, hogy ez az aktus nem érinti a felpereseket az EK 230. cikk szerint közvetlenül és személyükben.

 Az első jogalapról: a T‑327/99. és T‑329/99. sz. ügyben a megtámadott aktus nemlétezése

25      A T‑327/99. és T‑329/99. sz. ügyben a Parlament azoknak az aktusoknak a nemlétezésére hivatkozik, amelyeknek a felek a megsemmisítését kérték, tehát a TDI‑csoport visszaható hatállyal történő feloszlatására vonatkozó 1999. szeptember 14‑i állítólagos határozatának, valamint az ugyanazon a napon hozott állítólagos határozatának, melyben elfogadta az alkotmányügyi bizottság álláspontját a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozatnak az Eljárási Szabályzat 29. cikkével való összeegyeztethetőségére vonatkozóan. Fenntartja, hogy 1999. szeptember 14‑én mindössze a hivatkozott cikk fenti bizottság által adott értelmezését fogadta el, mely szerint „e cikk nem teszi lehetővé olyan képviselőcsoport alakítását, mely bármiféle politikai jelleget és a tagjai közötti bármiféle politikai összetartozást nyíltan tagad.”

26      Az Elsőfokú Bíróság azonban hangsúlyozza, hogy annak eldöntésekor, hogy valamely jogi aktust az EK 230. cikk alapján meg lehet‑e támadni, a jogi aktus tényleges tartalma az irányadó. A jogi aktus vagy határozat formája főszabály szerint lényegtelen abból a szempontból, hogy az adott jogi aktus vagy intézkedés ellen lehet‑e megsemmisítés iránti keresetet indítani (lásd a Bíróság 60/81. sz., IBM kontra Bizottság ügyben 1981. november 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1981., 2639. o.] 9. pontját, és a C–147/96. sz., Hollandia kontra Bizottság ügyben 2000. június 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., I–4723. o.] 27. pontját; a Bíróság C–50/90. sz., Sunzest kontra Bizottság ügyben 1991. június 13‑án hozott végzésének [EBHT 1991., I–2917. o.] 12. pontját).

27      Azt kell tehát megvizsgálni, hogy annak ellenére, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus formálisan az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének az alkotmányügyi bizottság által javasolt értelmezése Parlament általi elfogadásaként jelenik meg, a fenti aktus tekinthető‑e úgy, mint amely tartalmazza a felperesek által a T‑327/99 és T‑329/99. sz. ügyben vitatott határozatokat.

28      A T‑327/99. sz. ügyet illetően emlékeztetni kell arra, hogy miután a Parlament elnöke az 1999. július 20‑i plenáris ülésen kihirdette a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozatot, más képviselőcsoportok elnökei – megkérdőjelezve ennek a csoportnak az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségét – az alkotmányügyi bizottság tudomására hozták az ügyet, és kérték, hogy amíg a bizottság nem ad véleményt, az érintett képviselőket tekintsék képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőknek.

29      A Parlament 1999. július 22–i plenáris ülésének végleges jegyzőkönyvéből (HL C 301., 26. o.) kiderül, hogy az alkotmányügyi bizottságot megbízták, hogy foglaljon állást „az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdése alkalmazásának kérdéséről, különösen a [TDI]–csoport megalakítását illetően.” A bizottság 1999. július 27‑i és 28–i ülésén készült jegyzőkönyv 5. pontjából kitűnik, hogy a bizottság elnöke ismertette a bizottsághoz címzett, „a [TDI–csoport] megalakításának az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségének megállapítására vonatkozó” értelmezési kérdést.

30      1999. július 28–i levelével (lásd a fenti 9. pontot) az alkotmányügyi bizottság elnöke tájékoztatta a Parlament elnökét arról, hogy e bizottság úgy értelmezte az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdését, hogy azon az alapon nem teszi lehetővé a TDI–csoport megalakítását, hogy a fenti csoport megalakításáról szóló nyilatkozat kizár minden politikai összetartozást, és a nyilatkozat minden aláírójának teljes politikai függetlenséget biztosít a képviselőcsoporton belül. Javasolta azt, hogy az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdéséhez mellékeljék a fenti 9. pontban ismertetett magyarázatot, melyet a Parlament az 1999. szeptember 14–i plenáris ülésén elfogadott.

31      A fenti 28–30. pontban ismertetett információkból következik, hogy az alkotmányügyi bizottságtól azt követően kérték az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének értelmezését, hogy bejelentették a TDI–csoport megalakításáról szóló nyilatkozatot, és a többi képviselőcsoport elnöke vitatta ennek a nyilatkozatnak a fent említett rendelkezéssel való összeegyeztethetőségét. A rendelkezés magyarázatának – melyet az alkotmányügyi bizottság javasolt, és a Parlament 1999. szeptember 14‑én elfogadott– elfogadására a fenti nyilatkozat adott alkalmat, és tartalmát a nyilatkozat egyedi esetét figyelembe véve határozták meg.

32      E körülmények között a Parlament nem hivatkozhat arra, hogy az 1999. szeptember 14–i aktus tartalma mindössze az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének általános hatályú és elvonatkoztatott értelmezésére irányult.

33      Ugyanaznap, 1999. szeptember 14‑én döntött a Parlament az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdése általános értelmezésének elfogadásáról, melyet az alkotmányügyi bizottság javasolt neki, mint amikor a TDI–csoport megalakításáról szóló nyilatkozatról. Ezen általános értelmezés fényében megállapította, hogy ez a csoport nem felel meg az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének, és úgy tekintette, mintha soha nem is létezett volna. Következésképpen, és anélkül, hogy ehhez bármilyen kiegészítő aktus szükséges lett volna, a TDI–csoport megalakítását bejelentő képviselőket – akiknek a Parlament, amint a tárgyaláson jelezte, a közbenső időben megengedte, hogy ülésezzenek – azonnal képviselőcsoporthoz nem tartozóknak tekintették; ezt a Parlament nem vitatja.

34      A Parlament költségvetésének 3707. sorában szereplő titkársági, működési költségek, és a képviselőcsoportok, illetve független képviselők politikai tevékenységével kapcsolatos kiadási előirányzatok 1999. év második félévi megosztását illetően a Parlament Hivatala által 1999. szeptember 14‑én elfogadott határozatból következik, hogy a Parlament által ugyanazon a napon elfogadott, a TDI–csoport nemlétezését megállapító határozat visszaható hatályú. A Parlament Hivatalának fent említett határozata ugyanis nem említi a TDI‑csoportot a fenti félévre vonatkozó – az 1999. július 19‑e és szeptember 14‑e közötti időszakot lefedő – előirányzatok megosztásában érintett csoportok között.

35      A fenti 28–34. pontban ismertetett elemzés alapján meg kell állapítani, hogy 1999. szeptember 14‑én a Parlament megállapította a TDI‑csoport nemlétezését az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének való megfelelés hiánya miatt.

36      A Front national által a Parlament 1999. szeptember 14‑i, a TDI‑csoport visszaható hatállyal történő feloszlatására vonatkozó határozta ellen benyújtott megsemmisítés iránti keresetet úgy kell tekinteni, mint amely a fenti pontban említett határozat ellen irányult.

37      A fenti megállapításokra tekintettel, a T‑327/99. sz. ügyben el kell utasítani a megtámadott aktus nemlétezésére alapított jogalapot.

38      A T‑329/99. sz. ügyet illetően a Parlament 1999. szeptember 13‑i plenáris üléséről készített szó szerinti jegyzőkönyvből kiderül, hogy az ülés során a Parlament elnöke a következő bejelentést tette:

„Bizonyára emlékeznek, hogy az alkotmányügyi bizottság a július 27‑i és 28‑i ülésén megvizsgálta az elnökök konferenciája július 21‑i ülésén megfogalmazott, az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozó kérelmet.

Az alkotmányügyi bizottság az alábbi következtetésre jutott: »A Független Képviselők Technikai Frakciója – Vegyes képviselőcsoport, megalakításáról szóló nyilatkozat nem felel meg a[z Eljárási Szabályzat] 29. cikk[e] (1) bekezdésének. A képviselőcsoport megalakításáról szóló nyilatkozat ugyanis – folytatja az alkotmányügyi bizottság –, kiváltképpen az Európai Parlament elnökének címzett értesítés 2. melléklete, kizár minden politikai összetartozást. A nyilatkozat minden aláírójának teljes politikai függetlenséget biztosít a képviselőcsoporton belül.«

Az alkotmányügyi bizottság azt kéri, hogy az eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdéséhez magyarázatként a következő szöveget mellékeljék: »e cikk nem teszi lehetővé olyan képviselőcsoport alakítását, mely bármiféle politikai jelleget és a tagjai közötti bármiféle politikai összetartozást nyíltan tagad.«”

39      A Parlament 1999. szeptember 14‑i plenáris ülésének szó szerinti jegyzőkönyvéből kiderül, hogy Napolitano képviselő (PSE‑csoport) észrevételét követően, aki hangsúlyozta, hogy a Parlament 1999. szeptember 13‑i plenáris üléséről készített jegyzőkönyv ideiglenes kiadása hiányosan idézte a Parlament elnökének nyilatkozatát, mivel nem rögzítette a nyilatkozat első, arra vonatkozó részét, hogy a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozat nem felel meg az Eljárási Szabályzat 29. cikk (1) bekezdésének; a Parlament elnöke jelezte, hogy a jegyzőkönyv kijavításra és kiegészítésre kerül e tekintetben.

40      Gollnisch és Dell’Alba képviselők (TDI‑csoport) felszólalását követően, akik vitatták ezt a helyreigazítást, a Parlament elnöke kijelentette, hogy:

„Dell’Alba úr, egy dolog világos: tudom, hogy mit mondtam tegnap, és nemcsak, hogy tudom, hanem íme, itt van előttem az általam tegnap felolvasott szöveg, és ezt senki sem vitathatja.

Van egy eljárás, amely előírja számunkra a jegyzőkönyv elfogadását, és előírja azt is, hogy azok a kollégáink, akik úgy ítélik meg, hogy nem felel meg annak, ami korábban elhangzott, ne szavazzák meg. Én magam is úgy gondolom, hogy valóban nem jegyzőkönyvezték pontosan a szavaimat; eltér attól, amit elmondtam, az, amit itt olvasok.

Természetesen el kell hát fogadnom a Napol[i]tano úr által kért helyesbítést, mivel én vagyok leginkább abban a helyzetben, hogy valóban úgy ítéljem meg, hogy a szavaimat nem jegyzőkönyvezték megfelelően. Nem tehetem meg tehát azt, hogy nem fogadom el ezt a helyesbítést.”

41      Pannella képviselő (TDI‑csoport) megjegyzését követően a Parlament elnöke hozzátette:

„[...] Jelen pillanatban azt kérem, hogy aki szükségesnek tartja a jegyzőkönyv helyesbítését, jelezze. [...] Az általunk követett eljárásnak megfelelően ezt követően a nekem jelzett módosításokkal elfogadottnak nyilvánítom a jegyzőkönyvet. De csak akkor, ha szavaztunk az értelmezéssel szemben Önök által emelt kifogásról.”

42      Az 1999. szeptember 13‑i plenáris ülés jegyzőkönyvét – a Napolitano képviselő által kért helyesbítéssel – ezt követően elfogadta a Parlament. Ebből következik, hogy az alkotmányügyi bizottság által javasolt, a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozatnak az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségére vonatkozó, a fenti 38. pontban ismertetett álláspont a fenti cikk értelmezésének szerves részét képezi, és a Parlament megszavazta. Egyetlen tényezőből sem következik, hogy az értelmezés elfogadása során a Parlament a fenti álláspontra vonatkozóan fenntartással élt volna.

43      Ezekre a megállapításokra tekintettel, az alkotmányügyi bizottság által javasolt, az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésére vonatkozó magyarázat Parlament által történt 1999. szeptember 14‑i megerősítését úgy kell vizsgálni, mint amely a fenti bizottságnak a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozatnak ennek a cikkel való összeegyeztethetőségére vonatkozó álláspontja elfogadását tartalmazza.

44      A fenti 28–34. pontban kifejtett elemzés – melyből következik, hogy 1999. szeptember 14‑én a Parlament megállapította a TDI‑csoport nemlétezését azon az alapon, hogy nem felel meg az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének – mindenképpen igazolja, hogy a Parlament ugyanazon a napon határozta el a fenti álláspont elfogadását.

45      Ebből következik, hogy megtámadott aktus nemlétezésén alapuló jogalapot a T‑329/99. sz. ügyben is el kell utasítani. Ezt a jogalapot tehát teljes egészében el kell utasítani.

46      Ezen jogalap vizsgálatának végeztével azt a következtetést kell tehát levonni, hogy a Parlament 1999. szeptember 14‑i aktusával elfogadta az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének az alkotmányügyi bizottság által javasolt általános értelmezését, valamint az ezen bizottság által a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozatnak a fenti rendelkezéssel való összeegyeztethetősége tárgyában kifejtett álláspontot, és visszaható hatállyal megállapította a fenti csoport nemlétezését azon az alapon, hogy az nem teljesítette ezt a rendelkezést.

 A második jogalapról: az 1999. szeptember 14‑i aktus megtámadhatatlansága

47      A Parlament mindhárom ügyben fenntartja, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus nem támadható meg megsemmisítés iránti keresettel a közösségi bíróság előtt. Lényegében úgy érvel, hogy kizárólag a működés belső szervezésére vonatkozik, és nem fejt ki joghatásokat harmadik személlyel szemben.

48      Elöljáróban az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy az Európai Közösség egy jogközösség, amennyiben mind tagállamai, mind intézményei jogi aktusait a Közösség alkotmányos alapjának, azaz a Szerződésnek való megfelelés szempontjából kell vizsgálni, és hogy a Szerződés a keresetek és eljárások olyan teljes rendszerét hozta létre, melynek célja, hogy a Bíróságnak biztosítsa az intézmények jogi aktusainak jogszerűségére vonatkozó felülvizsgálat lehetőségét (a Bíróság 294/83. sz., Les Verts kontra Parlament ügyben 1986. április 23‑án hozott ítéletének [EBHT 1986., 1339. o.] 23. pontja; a 314/85. sz., Foto-Frost-ügyben 1987. október 22‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 4199. o.] 16. pontja, a C–314/91. sz., Weber kontra Parlament ügyben 1993. március 23‑án hozott ítéletének [EBHT 1993., I–1093. o.] 8. pontja; és a Bíróság C–2/88. Imm. sz., Zwartveld és társai ügyben 1990. július 13‑án hozott végzésének [EBHT 1990., I‑3365. o.] 16. pontja; lásd úgyszintén a Bíróság 1991. december 14–i 1/91. sz. véleményének [EBHT 1991., I‑6079. o.] 21. pontját).

49      Az EK 230. cikk első bekezdése nevezetesen előírja, hogy a közösségi bíróság megvizsgálja az Európai Parlament harmadik személyekre joghatással járó aktusait.

50      Jelen esetben legelőször is meg kell jegyezni, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktust plenáris ülésen, a képviselők többségével fogadták el. Az elfogadhatóság vizsgálata szempontjából így ezeket a Parlament saját jogi aktusának kell tekinteni (analógia útján lásd a fenti 48. pontban hivatkozott, Les Verts kontra Parlament ügyben hozott ítélet 20. pontját).

51      Ezt követően hangsúlyozni kell, hogy a Parlament egy aktusával szemben kezdeményezett megsemmisítés iránti kereset elfogadhatósága szempontjából az EK 230. cikk az ítélkezési gyakorlat fényében előírja, hogy különbséget kell felállítani a kétfajta aktus között.

52      Nem lehetnek megsemmisítés iránti kereset tárgyai a Parlament azon aktusai, melyek csak a működés belső szervezését érintik (a Bíróság 78/85. sz., Groupe des droites européennes kontra Parlament ügyben 1986. június 4‑én hozott végzésének [EBHT 1986., 1753. o.] 11. pontja, valamint a C‑68/90. sz., Blot és Front national kontra Parlament ügyben 1990. május 22‑én hozott végzésének [EBHT 1990., I–2101. o.] 11. pontja; a fenti 48. pontban hivatkozott Weber kontra Parlament ügyben hozott ítélet 9. pontja). Ebbe az első csoportba tartoznak a Parlament azon aktusai, amelyek vagy nem váltanak ki joghatást, vagy csak a Parlamenten belül, a működés belső szervezését illetően váltanak ki joghatásokat és a Parlament Eljárási Szabályzatában meghatározott felülvizsgálati eljárás hatálya alá tartoznak (a fenti 48. pontban hivatkozott, Weber kontra Parlament ügyben hozott ítélet 10. pontja).

53      A második csoportba a Parlament azon aktusai tartoznak, amelyek harmadik személlyel szemben joghatást váltanak ki, vagy joghatás kiváltására irányulnak, vagy, másképpen kifejezve, azon aktusok, amelyek joghatásai túllépnek az intézmény működésének belső szervezésén. Ezek az aktusok megtámadhatók a közösségi bíróság előtt (a fenti 48. pontban hivatkozott, Weber kontra Parlament ügyben hozott ítélet 11. pontja).

54      A Parlament fenntartja, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus az első csoportba tartozik, és nem támadható meg megsemmisítés iránti keresettel. A felperesek ezzel szemben azzal érvelnek, hogy ez az aktus a második csoportba tartozik, és így a megsemmisítés iránti kérelmüket elfogadhatónak kell nyilvánítani.

55      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a jelenlegi kereset az 1999. szeptember 14‑i aktus megsemmisítésére irányul, mely aktussal a Parlament elfogadta az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének az alkotmányügyi bizottság által javasolt általános értelmezését, valamint az ezen bizottság által a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozat fenti rendelkezésnek való megfelelése tárgyában kifejtett álláspontot, és visszaható hatállyal megállapította a fenti csoport nemlétezését (lásd a fenti 46. pontot).

56      Kétségtelen, hogy egy közösségi intézmény eljárási szabályzatának a célja az, hogy a megfelelő igazgatás érdekében megszervezze belső szolgálatainak a működését, és az általa meghatározott szabályok alapvető célkitűzése az eljárás zavartalan menetének biztosítása (a Bíróság C–69/89. sz., Nakajima kontra Tanács ügyben 1991. május 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., I–2069. o.] 49. pontja).

57      Ez a megállapítás azonban önmagában nem zárja ki azt, hogy a Parlament egy olyan aktusa, mint az 1999. szeptember 14‑i, joghatásokat váltson ki harmadik személyekkel szemben (lásd a Bíróság C‑58/94. sz., Hollandia kontra Tanács ügyben 1990. április 30‑án hozott ítéletének [EBHT 1990., I–2169. o.] 38. pontját), és következésképpen megsemmisítésre irányuló eljárás kezdeményezhető vele szemben az EK 230. cikk alapján a közösségi bíróság előtt.

58      Az Elsőfokú Bíróság feladata tehát annak vizsgálata, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus a Parlament működésének belső szervezésén túllépő joghatásokat vált‑e ki, vagy ilyen joghatások kiváltására irányul‑e.

59      E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus a TDI‑csoport megalakítását bejelentő képviselőket oly módon fosztja meg attól a joguktól, hogy e csoport formájában az Eljárási Szabályzat 29. cikke szerinti képviselőcsoportot alakítsanak, hogy ők emiatt az Eljárási Szabályzat 30. cikke alapján képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőnek minősülnek. Amint a fenti 3. és 4. pontban említett kijelentésekből kiderül, ezek a képviselők a mandátumuk gyakorlásakor eltérő helyzetben vannak a képviselőcsoporthoz tartozókhoz képest, akiknek a helyzete rájuk is vonatkozna, ha az 1999. szeptember 14‑i aktust nem fogadták volna el.

60      Az 1999. szeptember 14‑i aktus tehát kihat az érintett képviselők parlamenti tevékenységének gyakorlására, és joghatásokat keletkeztet velük szemben.

61      Mint a Közgyűlés képviselőinek közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló, 1976. szeptember 20‑i okmány (HL L 278., 5. o.; a továbbiakban: 1976. évi okmány) 1. cikke alapján a Közösségben egyesült államok népeinek képviselői, a fenti 59. és 60. pontban említett képviselők a Parlament által elfogadott, és az említett megbízatás gyakorlásának feltételeit érintően joghatásokat kiváltó jogi aktus vonatkozásában az EK 230. cikk első bekezdése szerinti harmadik személyeknek tekintendők, függetlenül attól az állásponttól, amelyet az 1999. szeptember 14‑i plenáris ülésen az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének alkotmányügyi bizottság által javasolt magyarázatáról történő szavazás alkalmával személy szerint elfogadtak.

62      E körülmények között az 1999. szeptember 14‑i aktus nem tekinthető kizárólag a Parlament működésének belső szervezését meghatározó aktusnak. Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy nincsen lehetőség az eljárási szabályzat által meghatározott egyik felülvizsgálati eljárásra sem. Következésképpen a fenti 48. pontban hivatkozott, Weber kontra Parlament ügyben hozott ítélet 9. és 10. pontja alapján ez az aktus a közösségi bíróságnak az EK 230. cikke szerinti felülvizsgálata alá tartozik.

63      A fentiekből következően a második jogalapot el kell utasítani.

 A harmadik jogalapról: a felpereseket nem érinti közvetlenül és személyükben az 1999. szeptember 14‑i aktus

64      A Parlament mindhárom ügyben fenntartja, hogy a felpereseket az 1999. szeptember 14‑i aktus nem érinti az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében közvetlenül és személyükben, mivel az egy általános jellegű rendelkezés általános és deklaratív értelmezése.

65      Azzal kapcsolatban, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus közvetlenül érinti‑e a felpereseket, az Elsőfokú Bíróság a fenti 59. és 60. pontban kifejtett elemzésre utalva megállapítja, hogy a fenti aktus további intézkedés szükségessége nélkül megakadályozza Martinez és de Gaulle képviselőt, valamint a T‑329/99. sz. ügyben keresetet benyújtó képviselőket abban, hogy a TDI‑csoport formájában az Eljárási Szabályzat 29. cikke szerinti képviselőcsoportot hozzanak létre, ez pedig közvetlenül érinti mandátumgyakorlásuk feltételeit. Így ezt a jogi aktust úgy kell tekinteni, mint amely közvetlenül érinti a felpereseket.

66      A T‑327/99. sz. ügyet illetően hangsúlyozni kell, hogy a Front national francia politikai párt jogi személy, melynek alapszabályában rögzített célkitűzése az, hogy tagságán keresztül politikai eszméket és terveket mozdítson elő a nemzeti és európai intézményekben. A Front national listát állított a Parlament képviselőinek 1999. júniusi választására. Az e listáról parlamenti képviselővé választott tagjai mind szerepelnek a TDI‑csoport megalakítását bejelentő képviselők között. Az 1999. szeptember 14‑i jogi aktus következtében mindannyian a fenti 59. pontban leírt helyzetben vannak, ami közvetlenül érinti az Európai Parlamentben általuk képviselt párt eszméi és tervei előmozdításának, és így e politikai párt alapszabályában rögzített célkitűzések európai szintű megvalósításának feltételeit.

67      Az 1999. szeptember 14‑i jogi aktust ezért úgy kell tekinteni, mint amely közvetlenül érinti a Front nationalt.

68      Azzal kapcsolatban, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus személyükben érinti‑e a felpereseket, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egy természetes vagy jogi személy csupán akkor hivatkozhat személyes érintettségére, ha ez a határozat az ő meghatározott személyes tulajdonságai vagy egy őt minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rá (lásd például a Bíróság 25/62. sz., Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15‑én hozott ítéletét [EBHT 1963., 197. és 223. o.], és a C‑309/89. sz., Codorniu kontra Tanács ügyben 1994. május 18‑án hozott ítéletének [EBHT 1994., I–1853. o.] 20. pontját; az Elsőfokú Bíróság T‑12/93. sz., CCE de Vittel és társai kontra Bizottság ügyben 1995. április 27‑én hozott ítéletének [EBHT II‑1247. o.] 36. pontját).

69      Jelen esetben, bár az 1999. szeptember 14‑i aktus kétségtelenül az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének alkotmányügyi bizottság által javasolt általános értelmezését fogadja el, emlékeztetni kell ugyanakkor először is arra, hogy a fenti értelmezést azután kérték ettől a bizottságtól, hogy a Parlament elnöke az 1999. július 20‑i plenáris ülésen bejelentette azt, hogy a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozatot kapott a képviselők egy csoportjától, köztük Martinez és de Gaulle képviselőktől, a Front national tagjaitól és a T‑329/99. sz. ügyet kezdeményező képviselőktől, majd a képviselőcsoportok elnökei vitatták ezt a nyilatkozatot.

70      Ezt követően megállapításra került (lásd a fenti 29–31. pontot), hogy ezt a magyarázatot az alkotmányügyi bizottság a fenti nyilatkozat egyedi esetének figyelembevételével javasolta.

71      Végezetül az első jogalap keretében kifejtett elemzésből következik, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktussal a Parlament nemcsak a fenti 69. pontban említett általános értelmezést fogadta el, hanem magáévá tette az alkotmányügyi bizottság által a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozatnak az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének összeegyeztethetősége tárgyában kifejtett álláspontot is, és visszaható hatállyal megállapította a csoport nemlétezését azon az alapon, hogy az nem teljesítette ezt a rendelkezést (lásd a fenti 46. pontot).

72      Ebből következik, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus a TDI‑csoportra vonatkozó, az előző pontban említett sajátos döntések folytán oly módon érinti a T‑222/99. és T‑327/99. sz. ügy felpereseit, valamint a T‑329/99. sz. ügyben a keresetet benyújtó képviselőket, hogy minden más személytől megkülönbözteti ezeknek a felpereseknek a helyzetét. Személyükben érintettek tehát a fenti 68. pontban említett ítélkezési gyakorlat értelmében.

73      A T‑329/99. sz. ügyet illetően meg kell továbbá állapítani, hogy – mivel itt egy és ugyanazon keresetről van szó – miután megállapításra került, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus közvetlenül és személyükben érinti a keresetet benyújtó képviselőket, nem szükséges megvizsgálni, hogy közvetlenül és személyében érinti‑e a Lista Emma Bonino választói csoportosulást is, amely szintén felperes ebben az ügyben (a Bíróság C‑313/90. sz., CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben 1993. március 24‑én hozott ítéletének [EBHT 1993., I–1125. o.] 31. pontja).

74      A fenti megállapításokra tekintettel a harmadik jogalapot el kell utasítani.

75      Ilyen körülmények között a keresetet elfogadhatónak kell nyilvánítani.

 Az ügy érdeméről

76      Megsemmisítés iránti keresetük alátámasztására a felperesek egyrészt közösen, másrész a saját ügyükre vonatkozóan hoznak fel jogalapokat. Érvelésük lényegében kilenc jogalapból áll.

77      Az első jogalap a Parlament Eljárási Szabályzata 29. cikke (1) bekezdésének téves értelmezésén alapul. A második jogalap az egyenlő bánásmód elvének és az Eljárási Szabályzat rendelkezéseinek megsértésén, valamint a jogi megalapozottságának hiányán alapul, amennyiben a Parlament tévesen vizsgálta meg a TDI‑csoportnak az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének való megfelelését, és ítélte meg úgy, hogy a csoport tagjainak politikai hovatartozása nem azonos. A harmadik jogalap az egyenlő bánásmód elvének a TDI‑csoport tagjaival szemben történt megsértésén alapul. A negyedik jogalap a demokrácia elvének megsértésén alapul. Az ötödik jogalap az arányosság elvének megsértésén alapul. A hatodik jogalap az egyesülési szabadság elvének megsértésén alapul. A hetedik jogalap a tagállamok közös parlamenti hagyományainak téves értelmezésén alapul. A nyolcadik jogalap a lényeges formai előírások megsértésén alapul. A kilencedik jogalap az eljárással való visszaélés vélelmén alapul.

78      Az egyes jogalapok vizsgálatánál kerül pontosításra, hogy azt melyik felperes hozta fel.

 Az első jogalapról: az 1999. szeptember 14‑i aktus az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének téves értelmezésén alapul

79      A felperesek mindhárom ügyben előadják, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének téves értelmezésén alapul, és ellentétes a Szabályzat szellemével. Az e rendelkezésben szereplő, politikai hovatartozásra vonatkozó feltétel ugyanis fakultatív. Amellett, hogy a képviselők politikai hovatartozás alapján szabadon alakíthatnak csoportokat, arra is lehetőségük van, hogy más kritériumok alapján alakítsanak csoportokat. Az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdését úgy kell tehát értelmezni, hogy az lehetővé teszi a képviselőknek a politikai összetartozás alapján történő frakcióalakítást, azonban nem akadályozza meg az ilyen összetartozással nem rendelkező képviselők csoportosulását sem, amennyiben ez utóbbi a parlamenti közgyűlés hatékony szervezéséhez kapcsolódó követelmények és a képviselők teljes parlamenti mandátuma gyakorlásának biztosítása összeegyeztetésére irányul.

80      E kérdés kapcsán az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a képviselők politikai hovatartozásuknak megfelelően csoportokat alakíthatnak.

81      Egy ilyen rendelkezést, mely a képviselőcsoport megalakításával foglalkozó cikkben található, feltétlenül úgy kell érteni, hogy azt jelenti, hogy azok a képviselők, akik úgy határoznak, hogy képviselőcsoportot alakítanak a Parlamentben, kizárólag politikai összetartozás alapján tehetik ezt. Az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének e cikk címével összefüggésben értelmezett szövegével ellentétes tehát a felpereseknek az az állítása, hogy az e rendelkezésben szereplő, a politikai hovatartozásra vonatkozó kritérium fakultatív jellegű.

82      Az Eljárási Szabályzat – különösen annak a fenti 1–5. pontban említett rendelkezései – továbbá változatlanul a képviselőcsoportokra hivatkozik, amely vitathatatlanul az európai parlamenti közgyűlés kizárólag politikai jellegű képviselőcsoportok megalakításán alapuló szervezési elveként jelenik meg. Ez a megállapítás egybevág a Parlament által képviselt állásponttal, mely szerint az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésében szereplő, politikai összetartozásra vonatkozó kritérium a képviselőcsoport alakításának kötelező feltétele.

83      A felperesek mindhárom ügyben előadják, hogy az álláspontjukat alátámasztja az a tény, hogy a Parlament eddig még soha sem vizsgálta a politikai összetartozásra vonatkozó feltétel betartását, és korábban elismerték a technikai célra létrejött képviselőcsoportok magalakulását is. Így 1979‑ben engedélyezték a „Független Csoportok és Képviselők Technikai Koordinációs Képviselőcsoportja” (a továbbiakban: CDI–csoport), 1984‑ben a „Szivárványcsoport: az Európai Alternatív Zöld Szövetség, az Agalev-Écolo, az Európai Közösséghez való tartozás elleni dán népi mozgalom, és az Európai Parlament Európai Szabad Szövetsége közötti társulás”, 1987‑ben a „Független Csoportok és Képviselők Technikai-védelmi Képviselőcsoportja” (a továbbiakban: CTDI‑csoport) és 1989‑ben az „Európai Parlament Szivárványcsoportja” létrejöttét. A Front national továbbá az előző parlamenti ciklusban megalakított „Nemzetek Európája” képviselőcsoport megalakítására hivatkozik.

84      Azonban, még ha el is fogadjuk a felpereseknek az előző pontban szereplő, a különböző csoportok technikai jellegére vonatkozó állítását, annak a körülménynek, hogy az ilyen csoportok megalakítását nem kérdőjelezték meg az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésével azonos tartalmú rendelkezés alapján, nincsen jelentősége a fenti 80–82. pontban kifejtett elemzés szempontjából, melyből kétségtelenül kiderült, hogy az utóbbi rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy megköveteli a képviselőcsoport alakítását bejelentő képviselőktől azt, hogy osszák egymás politikai nézeteit.

85      A Parlamentnek a fenti 83. pontban szereplő csoportok megalakításáról szóló nyilatkozatokkal kapcsolatban kialakított álláspontját úgy kell tekinteni, hogy az a politikai összetartozás követelményének betartását illetően a jelenlegitől – az egyes nyilatkozatok sajátos tartalma és összefüggései tekintetében – eltérő értékelést tükröz. Ezzel szemben nem lenne kívánatos egy olyan jogi értelmezés, mely szerint a Parlament korábbi eljárási szabályaiban a politikai összetartozásra vonatkozó feltétel fakultatív jellegét kellene kimondani.

86      A Front national, valamint Bonino képviselő és társai fenntartják, hogy az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésével kapcsolatos értelmezésüket szerintük alátámasztja az a tény, hogy a Parlament a legutóbbi választásokat követő összetételében elismerte a „Demokráciák és Különbségek Európájáért Képviselőcsoport” (a továbbiakban: EDD‑csoport) megalakítását, mivel ez nyilvánvalóan egy technikai jellegű csoport.

87      Az Elsőfokú Bíróság azonban megjegyzi, hogy ennek a csoportnak a megnevezése a tagjai számára egy közös Európa politikai víziójaként jelenik meg, és ez magyarázza, hogy a Parlament – a jelenlegi esettől eltérően – teljesítettnek tekintette az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésében előírt, politikai összetartozásra vonatkozó feltételt.

88      Azonban, még ha el is fogadjuk a felpereseknek az EDD‑csoport technikai jellegére vonatkozó állítását, a fenti 80­82. cikkben végzett vizsgálat tekintetében nem bírna jelentőséggel, hogy a Parlament nem vitatta ennek a csoportnak az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségét. Ez mindössze azt bizonyítja, hogy a Parlament az EDD‑csoport megalakításához másképpen viszonyult, mint a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozathoz.

89      Az utolsó két pontban kifejtett elemzésből következik, hogy a felperesek egyik esetben sem hivatkozhatnak eredményesen az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésében előírt, politikai összetartozásra vonatkozó feltétel kötelező jellegének megdöntése érdekében arra, hogy a Parlament nem vitatta az EDD‑csoport megalakítását.

90      Bonino képviselő és társai előadják továbbá, hogy az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének általuk képviselt értelmezése melletti érvként szól az a tény, hogy a Parlament soha nem vonta kétségbe a jelenlegi képviselőcsoportok legitimitását, habár azok politikai identitása kétségesnek tűnt a plenáris ülésen a közelmúltban lezajlott szavazások során.

91      Az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésére vonatkozóan semmilyen tanulság sem vonható le a plenáris ülésen történő szavazásokon a jelenlegi parlamenti közgyűlést alkotó képviselőcsoportok tagjai által tanúsított magatartásból. Az egy csoporton belüli képviselők közötti politikai összetartozásra vonatkozó követelmény nem zárja ki ugyanis azt, hogy az 1976. évi okmány 4. cikkének (1) bekezdésében és az Eljárási Szabályzat 2. cikkében kimondott szabad mandátum elvével összhangban, mindennapi magatartásuk során eltérő politikai véleményeket fejtsenek ki erről vagy arról az adott témáról. Az ugyanazon képviselőcsoporton belüli tagok különböző szavazatát e körülmények között nem úgy kell tekinteni, mint az e tagok közötti politikai összetartozás hiányát, hanem a képviselői mandátum szabadságára vonatkozó elv megnyilvánulását.

92      Következésképpen egy képviselőcsoport tagjainak eltérő magatartása a plenáris üléseken zajló szavazások alkalmával, valamint a Parlament erre vonatkozó reakciójának hiánya semmiképpen sem értelmezhető úgy, mint amely bizonyítja az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésében szereplő politikai összetartozásra vonatkozó feltétel fakultatív jellegét.

93      Bonino képviselő és társai tovább úgy érvelnek, hogy mivel az Eljárási Szabályzat nem írja elő a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőknek az automatikus belépését egy – a képviselőcsoportok előjogaival azonos előjogokat élvező – vegyes képviselőcsoportba, ez az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének általuk képviselt, rugalmas értelmezése melletti érvként szól.

94      A Parlament által a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők számára fenntartott jogállás alapján azonban semmiképpen sem tartható az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének olyan értelmezése, mely ennek a rendelkezésnek a szövegével és a fenti 80–82. pontban meghatározott egyéb szempontokkal ellentétes.

95      A fentiekből következik, hogy az első jogalapot el kell utasítani.

 A második jogalapról: az egyenlő bánásmód elvének és az Eljárási Szabályzat rendelkezéseinek megsértése, valamint a jogi megalapozottság hiánya, amennyiben a Parlament tévesen vizsgálta meg a TDI‑csoportnak az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének való megfelelését, és ítélte meg úgy, hogy a csoport tagjainak politikai hovatartozása nem azonos

96      Martinez és de Gaulle képviselő, valamint a Front national úgy érvel, hogy az Eljárási Szabályzat egyetlen rendelkezése sem ad jogot a Parlamentnek arra, hogy megvizsgálja azon képviselők politikai hovatartozását, akik bejelentik egy csoport megalakítását. A csoportok megalakítását a képviselők kezdeményezhetik, és kizárólag a Parlament elnökének kötelesek azt bejelenteni. Az elismerésükre vonatkozóan nincsen semmilyen eljárás sem előírva. Jelen esetben azonban a Parlament felülvizsgálatot gyakorolt a TDI‑csoport megalakításának politikai lehetősége felett, és ennek körében saját maga ítélte meg a politikai hovatartozást és a csoport megalakításához vezető indokokat. Ennek során megsértette az Eljárási Szabályzat betűjét és szellemét.

97      Ugyanezek a felperesek fenntartják, hogy a Parlament tévesen következtetett a TDI‑csoport megalakítását bejelentő képviselők közötti politikai összetartozás hiányára. Ez utóbbiak közös politikai meggyőződése ugyanis, hogy minden képviselőnek biztosítani kell a mandátuma korlátozásmentes gyakorlását. Nem zárja ki az ilyen összetartozás létezését az, hogy a TDI‑csoport megalakítására vonatkozó szabályok között szerepel a politikai függetlenség kinyilvánítása. Az 1999. szeptember 14‑i aktus teljes egészében politikai döntés, semmilyen objektív indoka nincs, és szabad folyást enged a Parlamentben a képviselőcsoportok visszaélésszerű magatartásának.

98      A Front national hozzáteszi, hogy a TDI‑csoport tagjai soha nem vállaltak formálisan kötelezettséget arra, hogy semmilyen módon nem működnek együtt. Éppen ellenkezőleg, a fenti 13. pontban hivatkozott, Martinez és de Gaulle kontra Parlament ügyben hozott végzés óta a TDI‑csoport ugyanúgy működik, mint a Parlament összes többi csoportja. Jelentésekhez módosításokat és állásfoglalási indítványokat nyújtott be.

99      Martinez és de Gaulle képviselő továbbá azzal érvel, hogy egy csoport politikai összetartozása kizárólag a csoport tagjai által az ülésen tanúsított magatartás alapján ítélhető meg. E tekintetben – a Front nationalhoz hasonlóan – a közelmúltban lezajlott név szerinti szavazás példáira hivatkoznak, melyből kitűnt a TDI‑csoport tagjainak nézőpontjai közötti összetartás.

100    Az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a felperesek által e jogalap keretében előadott érvelés megválaszolásához elsőként azt kell megvizsgálni, hogy van‑e a Parlamentnek hatásköre arra, hogy ellenőrizze – ahogyan a jelen esetben is tette – az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének egy olyan csoport általi betartását, amelynek a megalakítását több képviselő az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (4) bekezdése alapján nyilvánította ki. Amennyiben ez az eset áll fenn, az Elsőfokú Bíróságnak másodsorban a Parlament számára e hatáskör címén biztosított mérlegelési jogkör terjedelmét kell megvizsgálnia, harmadsorban pedig a Parlament azon megállapításának megalapozottságát, hogy a TDI‑csoport nem tartotta be az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésében szereplő, a politikai összetartozásra vonatkozó követelményt.

101    Az első kérdést illetően hangsúlyozni kell, hogy amint az Eljárási Szabályzat 180. cikkéből következik, a Parlamentnek – adott esetben az alkotmányügyi bizottság megkeresése útján – hatásköre van az Eljárási Szabályzat rendelkezéseinek helyes alkalmazása és értelmezése felett őrködni. Ennek alapján hatáskörrel rendelkezik különösen annak ellenőrzésére – amit jelen esetben is vizsgált –, hogy egy csoport, melynek a megalakításáról az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (4) bekezdése alapján a Parlament elnökét értesítették, betartja‑e az ugyanezen cikk (1) bekezdésében szereplő, a politikai összetartozásra vonatkozó követelményt. A Parlament ezen ellenőrzési hatáskörének megtagadása egyenlő lenne ez utóbbi rendelkezésnek a bármiféle hatékony érvényesüléstől való megfosztásával.

102    Ezt követően a Parlament ezen ellenőrzési hatáskör címén birtokolt mérlegelési jogkörének terjedelmét illetően az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy sem a 29. cikk, sem pedig az Eljárási Szabályzat más rendelkezése nem határozza meg a fenti cikk (1) bekezdésében szereplő politikai összetartozás fogalmát. Az Eljárási Szabályzat továbbá nem követeli meg, hogy a szabályzat 29. cikke szerinti csoport megalakításának bejelentéséhez csatoljanak a csoport tagjainak politikai összetartozására vonatkozó bármilyen információt.

103    E körülmények között a politikai összetartozás fogalmát úgy kell érteni, hogy minden egyes esetben annak felel meg, amit az Eljárási Szabályzat 29. cikke alapján csoportot alakító képviselők értenek alatta, anélkül, hogy arról feltétlenül nyíltan nyilatkozniuk kellene. Ebből következik, hogy azokról a képviselőkről, akik kijelentik, hogy e rendelkezés alkalmazásával képviselőcsoportot alakítanak, vélelmezni kell, hogy politikailag – ha csak minimális mértékben is, de – összetartoznak.

104    Ez a vélelem azonban nem tekinthető megdönthetetlennek. A fenti 10. pontban említett ellenőrzési jogkörében a Parlamentnek joga van az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdése által előírt követelmény betartását ellenőrizni, amennyiben – amint azt a rendelkezés 1999. szeptember 14‑én elfogadott magyarázata (lásd a fenti 9. pontot) előírja – a csoport megalakítását bejelentő képviselők nyíltan kizárják a közöttük fennálló politikai összetartozást, nyilvánvalóan félreértelmezve a fenti követelményt.

105    Ezzel a megközelítésmóddal összhangba hozható egyrészt a politikai összetartozás fogalmának az ilyen fogalomra jellemző szubjektív jelleg miatt adandó tág felfogása, másrészt az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdése által meghatározott követelmény betartása.

106    Jelen esetben a Parlament, elfogadva az alkotmányügyi bizottság által kifejtett álláspontot, úgy ítélte meg, hogy a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozat nem felel meg az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének, azon az alapon, hogy ez a nyilatkozat kizár minden politikai összetartozást, és teljes politikai függetlenséget biztosít a fenti csoporton belül minden aláírónak. Egy ilyen megállapítás megmarad a fenti 104. pontban hivatkozott mérlegelési jogkör korlátai között.

107    E körülmények között az Elsőfokú Bíróságnak a következőkben – a fenti 100. pontban kifejtetteknek megfelelően – a megállapítás megalapozottságát kell megvizsgálnia.

108    E tekintetben a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozatban szereplő kijelentés alapján, mely szerint az aláírók megőrzik függetlenségüket mind a bizottsági, mind pedig a plenáris ülésen történő szavazások alkalmával, nem lehet a fenti aláírók közötti politikai összetartozás hiányára vonatkozó következtetést levonni. Ez a kijelentés ugyanis az 1976. évi okmány 4. cikkének (1) bekezdésében és az Eljárási Szabályzat 2. cikkében kimondott szabad mandátum elvének kifejeződése, és nincsen hatással a képviselőcsoportnak az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdése szempontjából való megfelelésének megítélésére (lásd a fenti 91. pontot).

109    Azon tény alapján, hogy a csoportot alakító képviselők kinyilvánították, hogy megőrzik kölcsönös és teljes politikai függetlenségüket, nem lehet önmagában úgy tekinteni, hogy nem azonos a politikai hovatartozásuk. Egy ilyen természetű nyilatkozat úgyszintén összeegyeztethető a fenti pontban hivatkozott szabad mandátum elvével.

110    Jelen esetben azonban meg kell állapítani, hogy a TDI‑csoport tagjai által a politikai függetlenségük – tehát egyrészt a csoport minden tagja számára előírt, a csoport összes tagja nevében történő felszólalásra vonatkozó tilalom, másrészt a csoport üléseinek a beszédidő megadása és a csoportot érintő adminisztratív és pénzügyi kérdések témáira történő korlátozása – kinyilvánításához kapcsolódó sajátos következmények egyöntetűen bizonyítják, hogy a fenti csoport tagjai mindenképpen el kívánták kerülni, hogy a politikai hovatartozás tekintetében egységesnek tűnjenek, és teljesen kizárták, hogy a parlamenti ciklus során közös politikai akarat, ötletek, tervek kifejtésén munkálkodjanak, akár minimális mértékben is. Ezek a tények bizonyítják, hogy a TDI‑csoport tagjai elismerték, hogy minden kockázatot kizártak, mely a politikai összetartozás látszatát keltené, és elutasították azt a felfogást, mely szerint a csoport közös politikai cselekvés kerete lehetne, szigorúan csak adminisztratív és pénzügyi feladatokat bízva rá.

111    A TDI‑csoport tagjai ily módon kategorikusan elutasítottak minden politikai összetartozást maguk között, és arra vállalkoztak, hogy semmilyen körülmények között se keltsenek olyan látszatot, hogy valamilyen módon azonos a politikai hovatartozásuk, és előre kizártak tehát minden – akár alkalmi – cselekvést, mely a parlamenti ciklus során adódhatott.

112    A TDI-csoport tagjai között a politikai összetartozás szándékos tagadását megerősíti néhány, a Lista Bonino képviselői által más képviselőkhöz 1999. szeptember 13‑án – tehát azon plenáris ülést megelőző napon, amikor a Parlament határozatot hozott az Eljárási Szabályzat 29. cikkének az alkotmányügyi bizottság által javasolt értelmezéséről – írt levélrészlet.

113    Ez a levél ugyanis a következő megállapításokat tartalmazza:

„[...]

A Parlamentünk alakuló ülésén a Bonino‑lista képviselői kezdeményezték azt a javaslatot, hogy minden olyan képviselő, aki nem tartozik képviselőcsoporthoz, alakítson egyetlen vegyes képviselőcsoportot, melynek a célja az, hogy véget vessen a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőket érintő, egyrészt az Eljárási Szabályzatunkból, másrészt a belső adminisztratív és pénzügyi rendelkezésekből fakadó diszkriminációnak. Egy olyan időszakban, amikor az Európai Parlamentre új feladatokat és új felelősséget ruháztak, úgy véljük, hogy – még ha úgy tűnik is, hogy természetellenes politikai szövetség létrehozása a szándékunk – a mi feladatunk újból leleplezni egy húsz éve tartó, a parlamenti demokráciához méltatlan diszkriminációt, mivel mindazt kigúnyolja, mely méltó a népakarat tiszteletére.

[...]

Az Eljárási Szabályzatnak az alkotmányügyi bizottság által megszavazott értelmezése, melyet ezen az ülésen Önöknek kell jóváhagyniuk vagy elutasítaniuk, kimondja [...], hogy a TDI‑csoportot fel kell oszlatni, mivel a tagjai aláírtak egy nyilatkozatot, mely kizár minden politikai összetartozást, és elismeri az azt alkotó képviselők teljes politikai függetlenségét. Ugyanis természetesen vegyes képviselőcsoportot kívánunk létrehozni, mielőtt az [Eljárási Szabályzat] végre közvetlenül elismeri azt.”

114    A levél aláírói ezekkel a kifejezésekkel azt szerették volna megértetni a többi képviselővel, hogy azon első benyomás ellenére, amelyet a TDI‑csoport kiválthat, nem azonos a politikai összetartozásuk a csoport többi tagjával, és a kezdeményezésük célja kizárólag annak lehetővé tételére irányul, hogy minden olyan képviselő, aki éppen nem rendelkezik semmilyen másokkal azonos politikai hovatartozással, alakíthasson egy vegyes képviselőcsoportot, mely jogosult a képviselőcsoportok számára elismert előjogokkal élni, a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselői jogállásuk miatt általuk elszenvedett eltérő bánásmód megszüntetése érdekében.

115    A felperesek fenntartják, hogy a TDI‑csoport által kinyilvánított cél tehát minden képviselő számára biztosítani a mandátum korlátozásmentes gyakorlását (lásd a fenti 6. pontot), bizonyítja a csoport tagjai között fennálló politikai összetartozást. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy 1999. július 20‑a – vagyis azon időpont, amikor a többi parlamenti képviselőcsoport elnöke felvetette a TDI‑csoport megalakításának az Eljárási Szabályzat 29. cikkével való összeegyeztethetősége kérdését – és az aktus 1999. szeptember 14‑i elfogadása között a TDI‑csoport tagjai, szembesülve a csoportjuk politikai jellegének megkérdőjelezésével, soha nem hivatkoztak annak céljára a köztük fennálló politikai összetartozás bizonyítása érdekében.

116    Az általuk azokon az üléseken kidolgozott érvelés, amikor a TDI‑csoportnak a fenti Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségének kérdését vitatták meg, lényegében arra irányul, hogy az e rendelkezésben szereplő feltétel nem kötelező jellegű, nem követeli meg a csoportokba szerveződő képviselőktől, hogy bizonyítsák a politikai összetartozásukat, valamint sem a Parlament, sem más csoportok nem csaphatnak fel a TDI‑csoport tagjainak politikai összetartozását megítélő bírónak, illetve az azonos politikai összetartozással nem rendelkező képviselőkből létrejött csoportokat elismerték a múltban és a jelenlegi parlamenti ciklusban is. A TDI‑csoport tagjai továbbá vitatták a parlamenti képviselőcsoportok tagjai közötti politikai összetartozás fennálltát is. Kiemelték továbbá a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőknek a képviselőcsoportok tagjának minősülő képviselők helyzetéhez viszonyított kedvezőtlen bánásmódját, és az e tekintetben a Parlamentben és bizonyos tagállamok parlamenti hagyományaiban fennálló különbséget, valamint a TDI‑csoport megtiltásának precedenssé válásában rejlő veszélyt.

117    Soha nem állították, hogy a TDI‑csoport megalakítása mögött rejlő célt a köztük lévő politikai összetartozás bizonyítékaként lehetne elismerni. Éppen ellenkezőleg, a fenti 113. pontban ismertetett mondatokból az következik, hogy a TDI‑csoport célkitűzése akként jelent meg, mint amely lehetővé teszi a más képviselőkkel ilyen összetartozáson nem osztozó képviselőknek a képviselőcsoportok előjogaira jogosult, vegyes képviselőcsoport megalakítását.

118    A felperesek tehát nem kifogásolhatják azt, hogy a Parlament a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozatban szereplő, a csoport céljaira vonatkozó kijelentést nem úgy értelmezte, mint a csoport tagjai között fennálló politikai összetartozás fennálltának bizonyítékát.

119    Ezen kijelentés alapján azonban semmiképpen sem lehet elhatárolódni a fenti 111–115. pontban kifejtett elemzéstől, melyből kiderül, hogy a csoport tagjai nyíltan tagadták a csoport bármiféle politikai jellegét.

120    A fenti 110–119. pontban végzett vizsgálat lezárásaként levonható az a következtetés, hogy a Parlament helyesen ítélte meg úgy, hogy a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozat a fenti csoport tagjai közötti politikai összetartozás teljes és nyilvánvaló hiányát tükrözi. Ennek során a Parlament – a felperesek állításával éppen ellenkezőleg – nem a csoport tagjainak politikai hovatartozását ítélte meg, hanem mindössze a fenti nyilatkozat alapján megállapította, hogy ez utóbbiak nyíltan tagadnak minden ilyen jellegű összetartozást, maguk döntve meg a fenti 103–104. pontban hivatkozott politikai összetartozást alátámasztó megdönthető vélelmet. E körülmények között a Parlament nem tehetett mást, mint hogy arra a következtetésre jutott, hogy a TDI‑csoport nem tartotta be az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdését, különben megfosztotta volna e rendelkezést a hatékony érvényesüléstől.

121    Ez az elemzés nem vitatható a Front national által hivatkozott azon körülmény alapján sem, mely szerint a fenti 13. pontban hivatkozott, Martinez és de Gaulle kontra Parlament ügyben hozott végzés óta jelentésekhez módosításokat és állásfoglalási indítványokat nyújtottak be a TDI‑csoport nevében; továbbá Martinez és de Gaulle képviselő, valamint a Front national által a TDI‑csoport tagjainak a közelmúltban plenáris ülésen lezajlott szavazások alkalmával tanúsított magatartására vonatkozóan szolgáltatott bizonyítékok alapján sem.

122    A TDI‑csoport által előterjesztett kezdeményezéseket illetően ugyanis a Front national által az Elsőfokú Bíróság kérésére szolgáltatott iratokból kiderül, hogy ezeket a kezdeményezéseket mindig vagy a TDI‑csoport egy tagja, vagy a frakción belüli csoportosulás terjesztette elő. Egyetlen egyet sem terjesztettek elő a frakción belüli különböző csoportosulások képviselői közösen. Ez a megállapítás megerősíti a csoport tagjai közötti politikai összetartozás teljes hiányát, mely a csoport megalakításáról szóló nyilatkozatból kitűnik.

123    A TDI‑csoport tagjai által a legutóbbi plenáris ülésen lebonyolított szavazások alkalmával tanúsított magatartást illetően meg kell jegyezni, hogy a Parlament joggal hangsúlyozta az írásbeli beadványában, hogy a szavazások e csoporton belül vizsgált összetartása elfedheti az egyes képviselők szavazásának alapjául szolgáló egyéni politikai indokok közötti alapvető különbségeket. Nem tekinthető tehát a fenti csoport tagjai között fennálló politikai összetartozás bizonyítékának.

124    Fontos ehhez hozzátenni azt, hogy a fenti 121. pontban szereplő körülmények és tények az 1999. szeptember 14‑i aktus után következtek be, ily módon semmiképpen sem befolyásolhatta a Parlament aktusában található, a TDI‑csoportnak az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének nem megfelelő megalakításáról szóló megállapításának megalapozottságára irányuló vizsgálatot.

125    Az előző megállapítások alapján a második jogalapot el kell utasítani.

 A harmadik jogalapról: az egyenlő bánásmód elvének a TDI‑csoport tagjaival szembeni megsértése

126    Ez a jogalap három részből áll. Az első részben a felperesek arra hivatkoznak, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus a TDI‑csoport tagjai és a képviselőcsoporthoz tartozó képviselők közötti hátrányos megkülönböztetésnek minősül. A jogalap második részében fenntartják, hogy a fenti aktus megkülönbözteti a TDI‑csoportot más technikai csoportoktól. A jogalap harmadik részében a TDI‑csoport és a jelenlegi parlamenti közgyűlést alkotó képviselőcsoportok közötti megkülönbözetésre hivatkoznak.

 A jogalap első részéről

127    A felperesek mindhárom ügyben azzal érvelnek, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus hátrányosan megkülönbözteti a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőket.

128    Egy képviselőcsoporthoz való tartozás ugyanis számos előnnyel jár a parlamenti előjogok tekintetében, valamint pénzügyi, anyagi és adminisztratív téren is, amitől a TDI‑csoport képviselőit megfosztották, mivel az 1999. szeptember 14‑i aktus a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők jogállásával ruházza fel őket. A TDI‑csoportnak ezzel a megtiltásával a fenti aktus a csoport tagjai kárára a Parlamenten belül a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőkkel szemben fennálló hátrányos megkülönböztetést hagyja jóvá, és ezáltal sérti a képviselőknek a parlamenti mandátum gyakorlásának feltételeit illető egyenlőségét.

129    Ugyanezekre az érvekre hivatkoznak Bonino képviselő és társai a jogellenességi kifogásuk alátámasztása érdekében, melyet az EK 241. cikk alapján az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének és 30. cikkének együttes rendelkezéseivel szemben hoztak fel.

130    Az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy először a jogellenességi kifogást kell megvizsgálni.

131    A Parlament vitatja a kifogás elfogadhatóságát.

132    Úgy érvel, hogy az Eljárási Szabályzat nem tartozik az aktusok azon csoportjába, amelyekkel szemben az EK 241. cikk alapján jogellenességi kifogást lehetne felhozni. Egyébiránt az 1999. szeptember 14‑i aktusnak a jogalapja nem az Eljárási Szabályzat 30. cikke volt, és nem minősül az Eljárási Szabályzat 29. cikkét végrehajtó intézkedésnek sem, ily módon jelen esetben nem lehet a fenti két rendelkezés jogellenességére hivatkozni.

133    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 241. cikk egy alapelv kifejeződése, mely járulékos módon bármely fél számára biztosítja az őt közvetlenül és személyében érintő határozat megsemmisítése érdekében, a vitatott határozat jogi alapját képező korábbi intézményi jogi aktusok érvényessége megtámadásának jogát, ha az érintett fél nem rendelkezik azzal a joggal, hogy az EK 230. cikk alapján közvetlen keresetet nyújtson be az említett jogi aktusok ellen, amelyeknek következményei őt terhelik anélkül, hogy lehetősége lett volna annak megsemmisítését kérnie (lásd a Bíróság 92/78. sz., Simmenthal kontra Bizottság ügyben 1979. március 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1979., 777. o.] 39. pontját, valamint a 262/80. sz., Andersen és társai kontra Parlament ügyben 1980. január 19‑én hozott ítéletének [EBHT 1984., 195. o.] 6. pontját).

134    A jogellenességi kifogás ily módon nem korlátozódik az EK 241. cikk szerint rendelet formájában megjelent aktusokra. A jogellenességi kifogást tágan kell értelmezni az intézmények általános jellegű aktusai jogszerűségének hatékony felülvizsgálatának biztosítása érdekében, az ilyen aktusokkal szembeni közvetlen keresetekből kizárt személyek javára, amennyiben az őket közvetlenül és személyükben érintő végrehajtó határozatok hatással vannak rájuk (a fenti 133. pontban hivatkozott Simmenthal kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 40. és 41. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑6/92. és T‑52/92. sz., Reinarz kontra Bizottság ügyben 1993. október 26‑án hozott ítéletének [EBHT 1993., II–1047. o.] 56. pontja).

135    A fenti cikk hatályát ki kell továbbá terjeszteni az intézmények azon határozataira is, melyek a megsemmisítés iránti kereset tárgyát képező határozat elfogadása szempontjából relevánsak, még ha ezek az aktusok formálisan nem is szolgáltak a fenti határozat jogalapjául (az Elsőfokú Bíróság T‑146/96. sz., De Abreu kontra Európai Bíróság ügyben 1998. március 4‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1998., I–A 109. o. és II–281. o.] 27. pontja).

136    Hozzá kell ehhez tenni, hogy a jogellenességi kifogást a jogvita megoldásához feltétlenül szükségesre kell korlátozni. Az EK 241. cikknek ugyanis nem az a célja, hogy lehetővé tegye valamely fél számára, hogy bármely általános jellegű aktus alkalmazását bármilyen kereset alátámasztása érdekében vitathassa. Közvetlen jogi kapcsolatnak kell fennállnia a megtámadott egyéni határozat és a kérdéses általános aktus között (a Bíróság 21/64. sz., Macchiorlati Dalmas e Figli kontra Főhatóság ügyben 1965. március 31‑én hozott ítélete [EBHT 1965., 227., 245. o.] a 32/65. sz., Olaszország kontra Tanács és Bizottság ügyben 1966. július 13‑án hozott ítélete [EBHT 1966., 563., 594. o.] és a 140/82., 146/82., 221/82. és 226/82. sz. Walzstahl‑Vereinigung és Thyssen kontra Bizottság ügyben 1984. február 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1984., 951. o.] 20. pontja; a fenti 134. pontban hivatkozott Reinarz kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 57. pontja).

137    Jelen esetben nem vitatható, hogy az Eljárási Szabályzat 29. és 30. cikkének rendelkezései, melyek befolyásolják a képviselői mandátum gyakorlásának módját, általános jellegűek. Objektíven meghatározott helyzetekre alkalmazandók, valamint személyek általánosan és absztrakt módon meghatározható csoportjával szemben fejtenek ki joghatásokat (analógia útján lásd a Bíróság 44/74., 46/74. és 49/74. sz., Acton és társai kontra bizottság ügyben 1975. március 18‑án hozott ítéletének [EBHT 1975., 383. o.] 7. pontját, valamint a 206/87. sz., Lefebvre Frère et Soeur kontra Bizottság ügyben 1989. február 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1989., 275. o.] 13. pontját). A felperesek nem kezdeményezhetik tehát e rendelkezéseknek az EK 230. cikk alapján történő megsemmisítését.

138    A Parlament által az 1999. szeptember 14‑i aktussal elfogadott döntések (lásd a fenti 46. pontot) közvetlenül azon a tényen alapulnak, hogy az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdése egy parlamenti képviselőcsoport megalakítását az érintett képviselők közötti politikai összetartozás lététől teszi függővé. A fenti rendelkezés tehát abból eredt, hogy a többi képviselőcsoport elnöke vitatta a TDI‑csoport megalakítását, majd pedig a Parlament által 1999. szeptember 14‑én elfogadott értelmezés tárgya lett. Ezen rendelkezés, valamint annak fent említett értelmezése figyelembevételével állapította meg a Parlament a TDI‑csoport nemlétezését, és az Eljárási Szabályzat 30. cikke alapján képviselőcsoporthoz nem tartozóknak minősítette az érintett képviselőket. A két rendelkezés együttes alkalmazása befolyásolta tehát az 1999. szeptember 14‑i aktus megszületését és tartalmát.

139    Ezért elfogadható az a következtetés, hogy fennáll a közvetlen jogi kapcsolat az 1999. szeptember 14‑i aktus és az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdése, valamint 30. cikke között, melynek jogellenességére Bonino képviselő és társai hivatkoznak.

140    E körülmények között, és tekintettel arra a tényre, hogy a Bonino képviselő és társai által kezdeményezett megsemmisítés iránti keresetet az Elsőfokú Bíróság elfogadhatónak nyilvánította (lásd a fenti 75. pontot), az ezen felperesek által az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésével, valamint 30. cikkével szemben felhozott jogellenességi kifogást elfogadhatónak kell tekinteni.

141    A következőkben a kifogás megalapozottságát kell megvizsgálni, amennyiben az az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul.

142    A fenti 128. pontban kifejtett érveken kívül Bonino képviselő és társai fenntartják, hogy ha az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy megtiltja olyan csoport alakítását, melynek tagjai nem rendelkeznek azonos politikai hovatartozással, akkor az Eljárási Szabályzat ezen cikke és 30. cikke együttes rendelkezéseinek jogszerűsége a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve alapján vitatható. E rendelkezések együttes alkalmazása ugyanis azt jelenti, hogy azok a képviselők, akiknek nem azonos más képviselőkkel a politikai hovatartozásuk, nem alakíthatnak csoportot a szabályzat 29. cikke értelmében, és egy vegyes képviselőcsoportba való automatikus felvételüket sem kérhetik. Ezeket a képviselőket tehát képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőknek kell tekinteni, mely sérti a parlamenti mandátum korlátozásmentes gyakorlását.

143    Amint a tárgyaláson megerősítették, Bonino képviselő és társai vitatják a fenti rendelkezések jogszerűségét, amennyiben azok megakadályozzák a semmilyen közös politikai összetartozással nem rendelkező képviselőket technikai csoport önkéntes megalakításában, valamint az ilyen képviselők vegyes képviselőcsoporton belüli automatikus egyesülését.

144    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság először is emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a Parlament az ESZAK 25., EK 199. és EA 112. cikk által ráruházott, a belső szervezetük kialakításával kapcsolatos jogkör alapján meghozhatja a megfelelő működést és ügymenetet biztosító intézkedéseket (a Bíróság 230/81. sz., Luxembourg kontra Parlament ügyben 1983. február 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 255. o.] 38. pontja, valamint a C‑213/88. és C‑39/89. sz., Luxembourg kontra Parlament ügyben 1991. november 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑5643. o.] 29. pontja).

145    Jelen esetben – amint arra a Parlament helyesen mutatott rá – az intézmény képviselőcsoporti szervezete számos jogszerű célnak eleget tesz, ezeket egyrészt a parlamenti demokráciákra jellemző, a nemzeti parlamentekhez képest eltérő társadalom-politikai valóság, másrészt a Szerződés által a Parlamentre ruházott feladatok és felelősségek követelik meg. Az olyan, politikai összetartozáson nem osztozó képviselőket tömörítő technikai vagy vegyes képviselőcsoportok, mint a TDI‑csoport, nem tudja ezeket a célkitűzéseket megvalósítani.

146    Úgy tűnik, hogy a Parlament képviselőcsoporti szervezete, mely a több tagállamból származó, azonos politikai hovatartozással rendelkező képviselőket tömöríti magába, elsősorban az intézmény működésének és eljárásainak hatékony szervezése érdekében elfogadott szabály: lehetővé teszi többek között a közös politikai akarat kifejeződését és a kompromisszumok kialakítását, melyre különösen szükség van a fenti közgyűlést alkotó képviselők magas létszámára, a Parlamentben jelenlévő kultúrák, nemzetiségek, nyelvek és nemzeti politikai mozgalmak kivételes sokszínűségére, a Parlamenti tevékenységek sokféleségére és arra a tényre tekintettel, hogy – a nemzeti parlamentektől eltérően ‑ a Parlamentre nem jellemző a hagyományos, többség és ellenzék közötti megosztottság. Ebben az összefüggésben az Eljárási Szabályzat 29. cikke értelmében vett képviselőcsoport olyan funkciót tölt be, amelyet az egymás közötti politikai összetartozással nem rendelkező képviselők nem tudnának betölteni.

147    Másodsorban, a képviselőcsoportokba való szerveződést – különösen az Európai Unióról szóló szerződés és az Amszterdami Szerződés elfogadása óta – igazolja a Parlament felelősségének az EK‑Szerződés által a Közösségre bízott feladatok megvalósítása terén, valamint az e feladatok teljesítéséhez szükséges közösségi aktusok elfogadására irányuló eljárásban (lásd az EK 7., EK 192, EK 195., EK 200. és EK 201. cikket) betöltött jelentősége. Különösen az EK 251. cikke által szabályozott, a közösségi aktusok Parlament és Tanács általi együttes elfogadására vonatkozó eljárás (ún. együttdöntési eljárás) megfelelő menete és az eljárás hatékony szervezése követeli meg, hogy amennyiben a fenti rendelkezés (3) és (5) bekezdésében szereplő egyeztetőbizottság megkeresése bizonyul szükségesnek ahhoz, hogy megállapodásra jussanak egy közös szövegtervezetről, a politikai kompromisszumokat előzetesen eldöntsék a Parlamentben. További követelmény, hogy a fenti bizottságban a Tanáccsal folytatandó tárgyalásokkal megbízott parlamenti delegáció képviselői összetétele tükrözze a közgyűlés politikai összetételét, legyen joga más képviselők nevében nyilatkozni, és támogatásra találjon, ha megállapodásra jutottak a Tanáccsal. Ebben egy képviselőcsoport tud hatékonyan közreműködni, ezzel szemben a politikai összetartozással nem rendelkező képviselők csoportja nem.

148    Harmadsorban, a politikai összetartozás és az egynél több tagállamhoz való tartozás kettős követelménye, melyen a képviselőknek a képviselőcsoportokba való szerveződése alapul, túlmutat a helyi politikai sajátosságokon és előmozdítja a Szerződésben szereplő európai integrációt. A képviselőcsoportok ily módon az EK 191. cikk által követett célkitűzés megvalósításához is hozzájárulnak, tehát az európai szintű politikai pártok kialakulásához, melyek az Unión belüli integráció fontos tényezői, valamint az európaiság-tudat kialakításához, és az uniós polgárok politikai akaratának kinyilvánításához. Ezt a feladatot nem tudná ellátni egy technikai vagy vegyes csoport, mely olyan képviselőkből áll, akik egymás között minden politikai összetartozást tagadnak.

149    Az előző elemzésből az következik, hogy az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének, valamint 30. cikkének együttes rendelkezései, melyek a Parlamentben kizárólag politikai összetartozáson alapuló csoportok megalakítását fogadják el, és előírják, hogy a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők a Parlament Hivatala által meghatározott feltételek mellett, képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőkként üléseznek, ahelyett, hogy engedélyeznék számukra technikai csoport alakítását vagy vegyes képviselőcsoportba való belépést; olyan belső szervezeti intézkedésnek minősülnek, melyet igazolnak a Parlament sajátos jellemzői, a működését meghatározó kötöttségek, és a Szerződésben számára kijelölt célkitűzések.

150    Ezt követően hangsúlyozni kell, hogy – az ítélkezési gyakorlat szerint – a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve, mely egy alapvető jogelv, tiltja, hogy összehasonlítható helyzeteket különbözően kezeljenek, vagy hogy különböző helyzeteket egyenlően kezeljenek, hacsak objektíve nem igazolt az ilyen bánásmód (lásd többek között a Bíróság C–174/89. sz., Hoche-ügyben 1990. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1990., I–2681. o.] 25. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

151    Jelen esetben a Parlament képviselői mindannyian olyan mandátummal vannak felruházva, melyet a választók demokratikusan bíztak rájuk, és ugyanazt a funkciót látják el: az európai szintű politikai képviseletet (lásd a fenti 61. pontot). E tekintetben mindannyian ugyanolyan helyzetben vannak.

152    Az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének, valamint 30. cikkének együttes rendelkezései valóban különbséget vezetnek be a képviselők két csoportja között, tehát egyrészt azok között, akik a Parlament belső szabályzata értelmében vett képviselőcsoporthoz tartoznak, és azok között, akik a Parlament Hivatala által meghatározott feltételek mellett, képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőkként üléseznek. Ezt a különbségtételt mindazonáltal igazolja az a tény, hogy ez az első csoport – a másodikkal ellentétben – teljesíti az Eljárási Szabályzat jogszerű célkitűzések követése által diktált követelményét (lásd a fenti 145–149. pontot).

153    Ezért nem állapítható meg a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének az ítélkezési gyakorlat által kialakított értelemben vett megsértése (lásd a fenti 150. pontot).

154    A felperesek az írásbeli beadványaikban érvelésük alátámasztására úgy érvelnek, hogy az Eljárási Szabályzat 30. cikke szerinti képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőket hátrányosan megkülönböztető bánásmód érte a képviselőcsoportok tagjaihoz képest. A képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők és a képviselőcsoport tagjai közötti eltérő bánásmódra számos példát neveznek meg a parlamenti előjogok, és a pénzügyi, adminisztratív, valamint anyagi előnyök területén, melyek jogellenes hátrányos megkülönböztetésnek minősülnek.

155    A felek írásbeli beadványaiból és az Elsőfokú Bíróság kérésére általuk bemutatott dokumentumokból kiderül, hogy ez az eltérő bánásmód – melyet a Parlament nem vitat – nem az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének, valamint 30. cikkének együttes rendelkezéseiből ered, hanem a Parlament egyéb belső rendelkezéseiből.

156    Így:

–        az Eljárási Szabályzat 23. cikkéből ered, hogy az elnökök értekezletén a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők által delegált két képviselő szavazati jogát nem ismerik el, míg a képviselőcsoportok vezetőinek, vagy esetleges képviselőiknek a szavazati jogát igen;

–        az Eljárási Szabályzat 33. cikkéből ered, hogy a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők – a képviselőcsoportokkal szemben – nem nyújthatnak be állásfoglalási indítványt a Bizottság megválasztásával kapcsolatos vita lezárása céljából;

–        az Eljárási Szabályzat 82. cikkéből ered, hogy a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők ki vannak zárva a Parlament egyeztető bizottságába delegált parlamenti küldöttség munkáiból, míg a képviselőcsoportok részt vehetnek mind a küldöttség, mind pedig annak belső előkészítő ülésein;

–        az Eljárási Szabályzat különböző, a fenti 4. pontban megjelölt rendelkezéseiből ered, hogy a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők csak másik harmincegy képviselő támogatásával élhetnek a képviselőcsoportok számára biztosított előjogokkal;

–        az Eljárási Szabályzat 137. cikkéből ered, hogy a képviselőcsoporthoz nem tartozó, de ugyanazon politikai alakulathoz tartozó képviselőknek ‑ a képviselőcsoportokkal szemben – nincs joguk a zárószavazás előtt kifejteni a közös álláspontjukat;

–        a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőket nem veszik figyelembe a Parlament elnöke, a questor, az Eljárási Szabályzat XX. és XXI. fejezetében szereplő bizottsági és parlamentközi küldöttségi elnöki és alelnöki tisztségek elosztásakor, másodlagosan azonban figyelembe veszik őket a bizottságok és küldöttségek összetételének meghatározásakor, továbbá ki vannak zárva az elnökök konferenciája által létrehozott ad hoc küldöttségekből és az Eljárási Szabályzat 56. cikkében szereplő Európai Ügyekkel Foglalkozó Bizottságok Konferenciájába delegált küldöttségből; a Parlament által a fenti tisztségek elosztására alkalmazott, ún. „D’Hondt” módszer alkalmazásából és abból eredően, hogy a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőknek az e területen hatáskörrel rendelkező szervben, az elnökök konferenciájában ülésező képviselői nem rendelkeznek szavazati joggal;

–        a Parlament Hivatala által az Eljárási Szabályzat 22. cikke alapján hozott határozatokból ered a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők és a képviselőcsoportok között a titkárság területén fennálló eltérő bánásmód;

–        a Parlament Hivatala által az Eljárási Szabályzat 22. cikke alapján hozott határozatokból ered a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők és a képviselőcsoportok között, a költségvetés 3707. sorában szereplő, titkársági, működési költségek, és a képviselőcsoportok, illetve független képviselők politikai tevékenységével kapcsolatos kiadásokra vonatkozó előirányzatok megosztása területén fennálló eltérő bánásmód;

–        a Parlament képviselőcsoportok üléseire vonatkozó adminisztratív szabályozás következménye az, hogy a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők – a képviselőcsoportokkal szemben – ki vannak zárva a Parlament szolgáltatásaiból, nevezetesen a szinkrontolmácsolásból.

157    Valóban a Parlament hatáskörébe tartozik annak vizsgálata, hogy a fenti pontban meghatározott, különböző belső rendelkezések alkalmazásából eredő helyzet minden szempontból megfelel‑e az egyenlő bánásmód elvének, ahogyan azt az ítélkezési gyakorlat pontosította (lásd a fenti 150. pontot). E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy amennyiben a Parlament által a képviselőcsoportokba való szerveződésen keresztül elérni kívánt jogszerű cél megvalósítását igazolja az, hogy ezek a csoportok, és rajtuk keresztül a hozzájuk csatlakozott képviselők a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőkhöz képest bizonyos előjogokkal és lehetőségekkel rendelkeznek; a Parlamentnek kell megvizsgálnia az e célra előírt belső eljárások betartása mellett, hogy a képviselők két csoportja közötti eltérő bánásmód, mely a fenti hivatkozott belső rendelkezésekből ered, teljes egészében szükséges‑e, és a fenti célokra tekintettel objektív módon igazolt‑e. Adott esetben a Parlamentnek kell a belső szervezet meghatározására vonatkozó jogkörén belül orvosolnia a fenti rendelkezésekben szereplő olyan egyenlőtlenségeket, melyek nem felelnek meg a szükségesség követelményének, következésképpen az ezen rendelkezések alkalmazására a Parlament által elfogadott aktusok felülvizsgálatának kezdeményezése esetén hátrányos megkülönböztetésnek minősülnének (lásd a fenti 48–62. pontot).

158    Jelen esetben azonban meg kell állapítani, hogy Bonino képviselő és társai nem hivatkoztak a fenti 156. pontban meghatározott különböző rendelkezések jogellenességére. A tárgyaláson megerősítették, hogy a megsemmisítés iránti keresetükben megfogalmazott jogellenességi kifogás az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésére és 30. cikkére irányul, és nem a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők jogállását meghatározó belső parlamenti rendelkezésekre.

159    Ha a belső rendelkezések valamelyike esetlegesen sértené az egyenlő bánásmód elvét, ez a jogsértés mindenképpen csak az érintett rendelkezés és azon aktus jogszerűségére lenne hatással, melyet a Parlament a rendelkezés végrehajtására elfogadott. Nem lesz azonban ellentétes a fenti 144–153. pontban végzett elemzéssel.

160    A fenti elemzésből (lásd a fenti 144–159. pont) következik, hogy az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésére és 30. cikkére alapított jogellenességi kifogást, amennyiben az az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul – mint megalapozatlant –, el kell utasítani.

161    Ugyanezen elemzés alapján kell elutasítani a felperesek által a vizsgált jogalap első részében kifejtett érvelést, amely ugyanazokon a tényezőkön alapul, mint amire Bonino képviselő és társai hivatkoztak az Eljárási Szabályzat 29. cikk (1) bekezdése és 30. cikke együttes rendelkezéseinek az egyenlő bánásmód elvével való összeegyeztethetőségének vitatása végett (lásd a fenti 127–129. pontot).

162    Meg kell ugyanis állapítani, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus, amennyiben megfosztja a Parlament belső szabályzata szerinti képviselőcsoport közös megalakításának lehetőségétől az olyan képviselőket, akik között – mint a TDI‑csoport magalakítását bejelentető képviselők – nincs politikai összetartozás, és a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselő jogállásával ruházza fel őket, mindössze megállapítja annak következményeit, hogy nem tartották be a képviselők az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésében előírt, politikai összetartozásra vonatkozó követelményt, és alkalmazza rájuk az Eljárási Szabályzat 30. cikkében szereplő, az e követelményt nem teljesítő képviselőkre vonatkozó megoldást.

163    Márpedig nem vitatható, hogy ez a két rendelkezés megfelel az egyenlő bánásmód elvének (lásd a fenti 144–159. pontot).

164    Ebből következik, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus nem tekinthető a fenti elvvel ellentétesnek.

165    Hozzá kell még tenni, hogy az eltérő bánásmód, melyre a felperesek érvelésük alátámasztása érdekében hivatkoznak, és amely képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőkénti minőségükben az 1999. szeptember 14‑i aktus miatt a mandátumuk gyakorlása terén érte őket (lásd a fenti 155. és 156. pontot), nem ebből az aktusból ered, hanem a Parlamentnek a fenti 156. pontban meghatározott belső rendelkezéseiből, melyek jogszerűségét a felperesek azonban nem vitatták.

166    Így – a fenti 158. pontban megállapítottakon felül – a T‑327/99. sz. ügyet illetően meg kell jegyezni, hogy a Front national, miután hangsúlyozta a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőknek a képviselőcsoporthoz tartozó képviselőkhöz képest több tekintetben fennálló eltérő bánásmódját, kijelenti, hogy:

„Ezen a ponton jogosan feltehető a kérdés, hogy nem ezek‑e az [e]ljárási [s]zabályzat azon rendelkezései, amelyeket – mivel ilyen megkülönböztetést alapoznak meg – vitatni kellene. A jelenlegi keresetnek azonban nem ez a tárgya” (Keresetlevél, 8. o.).

167    A tárgyaláson a felperesek megerősítették, hogy nem hivatkoznak a fenti 156. pontban szereplő belső rendelkezések jogellenességére.

168    A fenti megállapításokra tekintettel a vizsgált jogalap első részét el kell utasítani.

 A jogalap második részéről

169    A felperesek mindhárom ügyben úgy érvelnek, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus indokolatlan hátrányos megkülönbözetésnek minősül, mivel megtiltja a TDI‑csoport megalakítását, míg a korábbi parlamenti ciklus alatt számos technikai csoport, így a CDI‑csoport, a „Szivárványcsoport: az Európai Alternatív Zöld Szövetség, az Agalev-Écolo, az Európai Közösséghez való tartozás elleni dán népi mozgalom, és az Európai Parlament Európai Szabad Szövetsége közötti társulás”, CTDI‑csoport és az „Európai Parlament Szivárványcsoportja” megalakítását engedélyezték. A Front national továbbá a „Nemzetek Európája” képviselőcsoport korábbi parlamenti ciklusokban való elismerésére hivatkozik.

170    A jelenlegi parlamenti ciklus alatt a teljes mértékben technikai jellegű EDD‑csoport megalakításának engedélyezése a felperesek szerint megerősíti az 1999. szeptember 14‑i aktusnak a TDI‑csoport tagjaira nézve hátrányosan megkülönböztető jellegét.

171    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a fenti 100–124. pontban kifejtett elemzésből az következik, hogy a Parlament helyesen állapította meg a TDI‑csoport nemlétezését azért, mert nem felelt meg az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének azon az alapon, hogy a fenti csoport tagjai nyíltan kizártak egymás között mindenfajta politikai összetartozást, és tagadták a csoport politikai jellegét. E körülmények között a felperesek semmiképpen sem hivatkozhatnak eredményesen a fenti két pontban szereplő csoportok megalakításáról szóló nyilatkozatok tekintetében a Parlament által képviselt eltérő álláspontra.

172    Hozzá kell még ehhez tenni azt, hogy a felperesek nem vitatták a Parlament azon állítását, mely szerint – a TDI‑csoport megalakítását bejelentő képviselőktől eltérően – a többi csoportot megalakító képviselők egyik esetben sem határolódtak el nyíltan az egymás között fennálló politikai összetartozástól. A TDI‑csoport és a többi csoport helyzete tehát nem hasonlítható össze, így az első és a második közötti eltérő bánásmód indokolt.

173    Bonino képviselő és társai e tekintetben azt a választ adták, hogy a Parlament állítása azt eredményezi, hogy a politikai összetartozásra vonatkozó követelmény teljes mértékben formálissá válik, mely azonnal teljesül, ha a csoportot alakító képviselők nem tagadják nyíltan az egymás közötti politikai összetartozást. Ez az állítás azonban eltorzítaná az Eljárási Szabályzat 29. cikkének tartalmát. Továbbá, a fenti 169. és 170. pontban szereplő csoportok tagjai részéről a politikai összetartozás kifejezett tagadásának hiánya nem leplezné a tagok között fennálló mélyreható politikai különbségeket. Nem lenne továbbá különbség egy olyan csoport, mint a TDI‑csoport, mely nyíltan tagadja a tagjai közötti politikai összetartozást, és egy olyan csoport, mint a CDI‑csoport között, amely kifejezetten kijelenti, hogy minden tagja megőrzi a saját politikai programját, valamint a felszólalás és a szavazás szabadságát mind a plenáris, mind pedig a bizottsági üléseken.

174    A felperesek állítása azonban nem fogadható el. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy – amint a fenti 110–114. pontban kifejtett elemzésből következik – a TDI‑csoport tagjai között a politikai összetartozás tagadása nem kizárólag formális természetű. A tagok megfontolt szándékának eredménye, akik el akarták kerülni azt a látszatot, hogy ilyen összetartozás van közöttük. Egy ilyen egyértelmű nyilatkozattal szemben a Parlament kizárólag csak tudomásul vehette a politikai összetartozás ezen hiányát, és megállapíthatta a TDI‑csoport nemlétezését az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésében meghatározott követelmény nem teljesítése miatt. Ha ezt nem állapítja meg, a Parlament megfosztotta volna e rendelkezést a hatékony érvényesüléstől.

175    Ezzel szemben a fenti 169. és 170. pontban szereplő csoportokat illetően a Parlament az egyes ügyek sajátosságait figyelembe véve a politikai összetartozás kifejezett tagadásának hiánya alapján juthatott arra a következtetésre, hogy ezen csoportok tagjainak politikai különbözőségei ellenére, bizonyos csoportoknak a technikai csoport megnevezéssel való felruházása, vagy – a CTDI‑csoport esetében – a csoport megalakításáról szóló nyilatkozatban az érintett képviselők által felhozott gyakorlati jellegű indokok nem zárják ki a csoport tagjai között fennálló minimális politikai összetartozást, és nem vonható kétségbe a fenti 103. pontban hivatkozott, politikai összetartozásra vonatkozó vélelem sem.

176    Még ha meg is állapítható a Bonino képviselő és társai által a CDI‑csoport tárgyában felhozott körülmény, mely szerint a fenti csoport megalakításáról szóló nyilatkozat fenntartotta a felszólalás és a szavazás szabadságát mind a plenáris, mind pedig a bizottsági üléseken; a fenti 91., 108. és 109. pontban kifejtett indokok alapján ez nem mond ellent az előző elemzésnek. Ugyanez igaz a CTDI‑csoport esetében a tagok politikai függetlenségének kinyilvánítására is.

177    Különösen az EDD‑csoportot illetően hozzá kell tenni, hogy – a Front national írásbeli beadványában fenntartottakkal ellentétben – a csoport neve a csoporthoz csatlakozó képviselők számára egy közös Európa politikai koncepciójaként jelenik meg, amelyet ezenfelül az 1999 novemberében elfogadott alapokmány is tükröz.

178    Ez az alapokmány, melyet a Parlament csatolt az ügy irataihoz, ugyanis a következő megjegyzéseket tartalmazza:

„A csoport azon képviselők előtt áll nyitva, akik csatlakoztak a Szuverén Nemzetállamok Európai Szövetségéhez, és elfogadják az ENSZ emberi jogokról és parlamenti demokráciáról szóló nyilatkozatát.

Az EDD támogatja az Európa népeinek sokszínűségén és kultúráin alapuló stabil és demokratikus nemzetállamok Európájának felépítését. Nyitva áll a megnövekedett európai integrációval és központosítással szemben fenntartásokkal viseltető személyek előtt.”

179    A fenti megjegyzések alapján megállapítható, hogy az EDD‑csoporthoz csatlakozó képviselők osztoznak a politikai hovatartozáson, melyet a tagállamok szuverenitása és az európai népek sokszínűsége biztosításának szándéka, valamint az európai integráció és központosítás túlzott jelentőségének ellenzése jellemez. Ezek a megállapítások megmagyarázzák, hogy a Parlament miért nem látta szükségesnek azt, hogy vitassa az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésében szereplő követelménynek e képviselőcsoport által történő betartását.

180    Hozzá kell tenni továbbá, hogy – a Front national által hivatkozottakkal ellentétben – az EDD‑csoport tagjai által a plenáris üléseken leadott szavazatok heterogén jellege a fenti 91. pontban kifejtett indokok miatt semmilyen jelentőséggel sem bír a csoportnak az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésével való összeegyeztethetősége megítéléskor. A Front national ezért nem hivatkozhat eredményesen erre a tényezőre a jelenlegi jogalap alátámasztása érdekében.

181    A fenti megállapításokból az következik, hogy a felpereseknek a TDI‑csoport és a fenti 169. és 170. pontban szereplő csoportok közötti indokolatlan hátrányos megkülönböztetésre alapított érvelését el kell utasítani.

182    Martinez és de Gaulle képviselő továbbá úgy érvel, hogy az utóbbi csoportokra vonatkozó példák alapján az utóbbi húsz évben kialakult a bizalomvédelem elve a technikai csoportoknak a Parlamenten belüli elfogadhatóságát illetően. Az 1999. szeptember 14‑i aktus a TDI‑csoport megtiltásával ezért megsértette a bizalomvédelem elvét.

183    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a bizalomvédelem elve a Közösség alapelvei közé tartozik (lásd többek között a Bíróság C‑104/97. P. sz., Atlanta kontra Európai Közösség ügyben 1999. október 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I–6983. o.] 52. pontját), és feltételezi, hogy az érintett közösségi intézmény megalapozott elvárásokat keltett azáltal, hogy egy egyén számára határozott ígéreteket tett (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑489/93. sz., Unifruit Hellas kontra Bizottság ügyben 1994. december 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., II–1201. o.] 51. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot és a T–113/96. sz., Dubois és Fils kontra Tanács és Bizottság ügyben 1998. január 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑125. o.] 68. pontját).

184    Jelen esetben azonban az, hogy a Parlament nem vitatta a csoportok megalakítását bejelentő, a TDI‑csoport nyilatkozatától eltérő jellemzőkkel rendelkező nyilatkozatokat (lásd a fenti 172–180. pontot), nem tekinthető úgy, mintha jogos várakozásokat keltett volna azáltal, hogy a csoport megalakítását bejelentő képviselők számára határozott ígéreteket tett a csoportnak az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségére vonatkozóan.

185    Hozzá kell ehhez tenni azt, hogy már a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozat bejelentésekor vitatták a csoportnak az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségét. Nem derül ki továbbá az ügy irataiból, hogy a nyilatkozatot bejelentő képviselők, a csoportjuk jogszerűségének vitatása és az 1999. szeptember 14‑i aktus elfogadása közötti időszakban kaptak volna a Parlament bármely szervétől olyan határozott ígéretet, mely megalapozta volna számukra a bizalomvédelmet a TDI‑csoportnak a fent említett rendelkezéssel való összeegyeztethetőségét illetően.

186    Következésképpen a Martinez és de Gaulle képviselők által a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított érvelést el kel utasítani.

187    A fentiekre tekintettel a vizsgált jogalap második részét is el kell utasítani.

 A jogalap harmadik részéről

188    A felperesek mindhárom ügyben úgy érvelnek, hogy a jelenlegi parlamentet alkotó képviselőcsoportok jogszerűségét sosem vonták kétségbe. Azonban a közelmúltban, érzékeny politikai kérdésekről tartott szavazások alkalmával, az ezen csoportok tagjai közötti politikai összetartozás kétségesnek tűnt, míg ezzel szemben a TDI‑csoport tagjai nagy politikai koherenciáról tettek tanúságot. Ez a megállapítás megerősíti 1999. szeptember 14‑i aktus hátrányosan megkülönböztető jellegét.

189    Az Elsőfokú Bíróság azonban megjegyzi, hogy a fenti 100–124. pontban kifejtett elemzésből kiderül, hogy a Parlament helyesen állapította meg a TDI‑csoport nemlétezését az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének való megfelelés hiánya miatt, a fenti csoport tagjai által minden politikai összetartozás kifejezett tagadása alapján. Ezen elemzés keretei között az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a Parlament megállapításának megalapozottságát nem gyengíti a csoport tagjai által a legutóbbi üléseken tartott szavazás homogenitása (lásd a fenti 123. és 124. pontot).

190    E körülmények között a felperesek nem hivatkozhatnak eredményesen a Parlament által a jelenlegi parlamenti közgyűlést alkotó képviselőcsoportok megalakításáról szóló nyilatkozatok tekintetében képviselt eltérő álláspontra sem.

191    Hozzá kell tenni, hogy a felperesek nem szolgáltattak bizonyítékot annak igazolására, hogy ezek a csoportok, csakúgy, mint a TDI‑csoport, nyíltan tagadtak minden politikai jelleget. A fenti 91. pontban előadott indokok alapján az ugyanazon csoporthoz tartozó tagok által egyedi kérdésekben leadott szavazatok heterogén jellege e tekintetben nem tekinthető ilyen jellegű bizonyítéknak.

192    A fenti megállapításokra tekintettel a vizsgált jogalap harmadik részét is el kell utasítani.

193    A harmadik jogalapot tehát teljes egészében el kell utasítani.

 A negyedik jogalapról: a demokrácia elvének megsértése

194    A T‑222/99. és T‑329/99. sz. ügyben a felperesek fenntartják, hogy a megtámadott aktus sérti a demokrácia elvét, amely közös a tagállamokban, és amelyen az európai integráció építménye alapul (EU 6., EU 7., EU 49. cikk, és EK 309. cikk; Tesauro főtanácsnoknak a fenti 57. pontban hivatkozott, Hollandia kontra Tanács ügyre vonatkozó indítványának [EBHT 1994., I–2171. o.] 19. pontja). Ez az elv magában foglalja azt, hogy a nép képviselői testületen keresztül részt vehessen a hatalomgyakorlásban (az Elsőfokú Bíróság T‑135/96. sz., UEAPME kontra Tanács ügyben 1998. június 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑2335. o.] 88. pontja).

195    Bonino képviselő és társai úgy érvelnek, hogy jelen esetben a TDI‑csoport megalakításának megtiltása megfosztja a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőket a képviselőcsoportok számára fenntartott előnyöktől, és súlyosan korlátozza a demokratikusan rájuk ruházott mandátum gyakorlását. Egy ilyen tilalom tehát befolyásolja a választók politikai képviseletét is.

196    A közösségi jogban lehetséges számos értelmezés közül azt célszerű választani, amely a leginkább lehetővé teszi az Unió demokratikus értékeinek teljes megvalósítását (Tesauro főtanácsnoknak a C–300/89. sz., Bizottság kontra Tanács ügyre vonatkozó indítványa [EBHT 1991., I‑2867. o.] [a Bíróság 1991. június 11‑én hozott az ügyben ítéletet, EBHT 1991., I‑2878. o.]).

197    Az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdését illetően, e rendelkezés számos lehetséges értelmezése közül azt kell előnyben részesíteni, amely a lehető legjobban biztosítja a demokrácia elvét és azt, hogy a népek képviselőikből álló testületen keresztül részt vehessenek a hatalomgyakorlásban (a fenti 196. pontban hivatkozott Bizottság kontra Tanács ügyben hozott ítélet).

198    A fenti 194–197. pontban kifejtett érveket Bonino képviselő és társai is felhozták annak alátámasztására, hogy az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének és 30. cikkének együttes rendelkezései jogellenesek, mivel ellentétesek a demokrácia elvével.

199    Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy először a fenti elv megsértésén alapuló és a fenti 133–140. pontban kifejtett indokok alapján elfogadható jogellenességi kifogást kell megvizsgálni a fenti 194–197. pontban kifejtett érvek és Bonino képviselő és társai által ezzel kapcsolatban ismertetett, a fenti 142. pontban szereplő állítások fényében.

200    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság hangsúlyozza, hogy a demokrácia elve valóban az Európai Unió egyik alapelve (a fenti 194. pontban hivatkozott UEAPME kontra Tanács ügyben hozott ítélet 89. pontja). Ez az elv azonban nem akadályozza meg azt, hogy a Parlament olyan belső szervezeti intézkedéseket fogadjon el, amelyek arra irányulnak – mint az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének és 30. cikkének együttes rendelkezései –, hogy saját jellegzetességeire tekintettel jobban elláthassa az intézményi szerepet és a Szerződésben számára kijelölt célkitűzéseket (lásd a fenti 144–149. pontot).

201    Igaz ugyan, hogy az Eljárási Szabályzat 30. cikke szerinti képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőket a feladataik gyakorlásának keretei között megfosztották a képviselőcsoportok számára elismert számos parlamenti, pénzügyi, adminisztratív és anyagi előjog kedvezményétől. Mindazonáltal, amint a fenti 155. és 156. pontban az Elsőfokú Bíróság megállapította, ez a helyzet nem az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének és 30. cikkének együttes rendelkezéseiből ered, hanem a Parlamentnek a fenti 156. pontban meghatározott belső szabályozásának egyes elemeiből.

202    A fenti 157. pontban szereplő feltételek és a közösségi bíróság esetleges felülvizsgálata mellett valóban a Parlament hatáskörébe tartozik annak ellenőrzése, hogy a fenti pontban hivatkozott helyzet minden szempontból megfelel‑e a demokrácia elvének. Ezzel az elvvel nem egyeztethető össze az, hogy a parlamenti mandátummal demokratikusan felruházott képviselők e mandátumuk gyakorlásának feltételeire olyan mértékben legyen hatással az, hogy az adott képviselő nem tagja képviselőcsoportnak, amely túllép azon, ami a Parlament által a képviselőcsoporti szervezeten keresztül követett jogszerű célkitűzések megvalósításához szükséges.

203    Jelen esetben azonban meg kell jegyezni, hogy Bonino képviselő és társai nem hivatkoznak a fenti 156. pontban meghatározott belső rendelkezések jogellenességére (lásd a fenti 158. pontot).

204    Ha azonban a belső rendelkezések valamelyike esetlegesen sértené a demokrácia elvét, a jogsértés mindenképpen csak az érintett rendelkezés és azon aktus jogszerűségére lenne hatással, melyet a Parlament a rendelkezés végrehajtására elfogadott. Nem gyengítené tehát a fenti 144–149. és 200. pontban végzett elemzést.

205    A fenti elemzésből (lásd a fenti 200–204. pontot) tehát az következik, hogy az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésével és 30. cikkével szemben felhozott jogellenességi kifogást, amennyiben az a demokrácia elvének megsértésén alapul, – mint alaptalant – el kell utasítani.

206    Ugyanezen elemzés alapján kell elutasítani a felperesek által a vizsgált jogalap keretében kifejtett érvelést, amely ugyanazokon a tényeken alapul, mint amelyekre Bonino képviselő és társai hivatkoztak az Eljárási Szabályzat 29. cikk (1) bekezdése és 30. cikke együttes rendelkezéseinek a demokrácia elvével való összeegyeztethetőségét vitatva (lásd a fenti 194–198. pontot).

207    Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus, amennyiben az olyan, egymás közötti politikai összetartozással nem rendelkező képviselőket, mint a TDI‑csoport megalakítását bejelentő képviselők, megfosztja a Parlament belső szabályzata szerinti képviselőcsoport megalakításának lehetőségétől, és a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselő jogállását biztosítja nekik; mindössze megállapítja annak következményeit, hogy nem tartották be a képviselők az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésében előírt, politikai összetartozásra vonatkozó követelményt, és alkalmazza rájuk az Eljárási Szabályzat 30. cikkében szereplő, az e követelményt nem teljesítő képviselőkre vonatkozó megoldást (lásd a fenti 162. pontot).

208    A fenti két rendelkezésnek a demokrácia elvével való összeegyeztethetősége azonban nem vitatható. A fenti 144–149. és 200. pontban kifejtett elemzésből következik ugyanis, hogy e rendelkezések arra irányulnak, hogy lehetővé tegyék, hogy a Parlament jobban elláthassa az intézményi szerepét és a Szerződésben számára kijelölt célkitűzéseket.

209    E körülmények között az 1999. szeptember 14‑i aktus nem ítélhető a demokrácia elvével ellentétesnek.

210    Hozzá kell tenni, hogy a felperesek által a jogalap alátámasztására felhozott (lásd a 195. pontot), az 1999. szeptember 14‑i aktussal érintett képviselők által a feladataik gyakorlása során elszenvedett akadályok nem a fenti aktusból erednek, hanem a Parlamentnek a fenti 156. pontban meghatározott belső rendelkezéseiből, melyek jogszerűségét azonban a felperesek a jelenlegi megsemmisítés iránti keresetben nem támadták meg (lásd a fenti 166. és 167. pontot).

211    A fenti megállapításokra tekintett a negyedik jogalapot el kell utasítani.

 Az ötödik jogalapról: az arányosság elvének megsértése

212    Bonino képviselő és társai fenntartják, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus sérti az arányosság elvét. Úgy érvelnek, hogy az Eljárási Szabályzat 29. cikkének rugalmas értelmezése, melyen a TDI‑csoport megalakítása alapul, a fenti aktussal ellentétben lehetővé teszi a parlamenti közgyűlés hatékony szervezéséhez és a mandátum valamennyi képviselő által történő korlátozásmentes gyakorlásának biztosításához fűződő követelmények összeegyeztetését.

213    Ezeket az érveket Bonino képviselő és társai felhozták az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének és 30. cikkének együttes rendelkezéseivel szembeni jogellenességi kifogásuk alátámasztására is.

214    Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy először az arányosság elvének megsértésén alapuló és a fenti 133–140. pontban kifejtett indokok alapján elfogadható jogellenességi kifogást kell megvizsgálni a fenti 212. pontban kifejtett érvek és a Bonino képviselő és társai által ezzel kapcsolatban ismertetett, a fenti 142. pontban szereplő állítások fényében.

215    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság hangsúlyozza, hogy az ítélkezési gyakorlat alapján az arányosság elve megköveteli, hogy a közösségi intézmények aktusai alkalmasak és szükségesek legyenek a kitűzött cél elérésére, és amennyiben több megfelelő intézkedés kínálkozik, a kevésbé korlátozó jellegűt kell választani közülük (lásd többek között a Bíróság 15/83. sz., Denkavit Nederland ügyben 1984. május 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1984., 2171. o.] 25. pontját, és a 265/87. sz., Schräder-ügyben 1989. július 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1989., 2237. o.] 21. pontját).

216    Jelen esetben a fenti 144–149. pontban kifejtett elemzésből következik, hogy az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének és 30. cikkének együttes rendelkezései a fenti pontokban leírt jogszerű célkitűzések tekintetében alkalmas és megfelelő belső szervezeti intézkedések. Ugyanis kizárólag az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdése szerinti, egymás iránt politikai összetartozást tanúsító képviselők által alkotott csoportok teszik lehetővé a Parlament számára azt, hogy – sajátos tulajdonságait és működési kötöttségeit figyelembe véve – az intézményi feladatokat és a Szerződéssel ráruházott célokat teljesítse. Ha az Eljárási Szabályzat 29. cikke szerinti csoport alakítását bejelentő képviselők között nincsen semmilyen politikai összetartozás, a Parlamentnek nincs más választása, mint hogy megtiltsa az ilyen csoport megalakítását, és úgy tekintse őket, mint képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőket, amint azt az Eljárási Szabályzat 30. cikke előírja, mivel másképpen veszélyeztetné a Parlament által követett jogszerű célkitűzések képviselőcsoporti szervezeten keresztül történő megvalósítását.

217    Következésképpen az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének és 30. cikkének együttes rendelkezései nem tekinthetők úgy, hogy az arányosság elvét megsértve túllépik azokat az intézkedéseket, amelyek a fenti pontban szereplő jogszerű célkitűzések elérésére alkalmasak, és ahhoz szükségesek.

218    Igaz ugyan, hogy az Eljárási Szabályzat 30. cikke szerinti képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők feladatuk gyakorlása során nem részesülnek ugyanazokban az előnyökben, mint amelyeket a képviselőcsoportok tagjai számára elismertek. Mindazonáltal, amint a fenti 155. és 156. pontban az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett rá, ez a helyzet nem az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének és 30. cikkének együttes rendelkezéseiből ered, hanem a Parlamentnek a fenti 156. pontban meghatározott belső szabályozásának egyes elemeiből.

219    A fenti 157. pontban szereplő feltételek, és a közösségi bíróság esetleges felülvizsgálata mellett valóban a Parlament hatáskörébe tartozik annak vizsgálata, hogy egy ilyen helyzet megfelel‑e az arányosság elvének, a fenti 156. pontban meghatározott, minden egyes belső szervezeti rendelkezés esetén igazolva azt is, hogy a kevésbé korlátozó megoldás ugyanannyira alkalmas‑e a Parlament által követett jogszerű célkitűzések képviselőcsoporti szervezeten keresztül történő megvalósítására.

220    Jelen esetben azonban meg kell jegyezni, hogy Bonino képviselő és társai nem hivatkoznak az előző pontban említett belső rendelkezések jogellenességére (lásd a fenti 158. pontot).

221    Ha azonban a belső rendelkezések valamelyike esetlegesen sértené az arányosság elvét, a jogsértés mindenképpen csak az érintett rendelkezés és azon aktus jogszerűségére lenne hatással, melyet a Parlament a rendelkezés végrehajtására elfogadott. Nem gyengítené tehát a fenti 144–149. és 215–217. pontban végzett elemzést.

222    A fenti elemzésből (lásd a fenti 215–221. pontot) tehát az következik, hogy az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésével és 30. cikkével szemben felhozott jogellenességi kifogást, amennyiben az az arányosság elvének megsértésén alapul – mint megalapozatlant –, el kell utasítani.

223    A fenti 144–160., 200–205. és 215–222. pontban kifejtett megállapításokra tekintettel el kell tehát utasítani a Bonino képviselő és társai által az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének és 30. cikkének együttes rendelkezéseivel szemben felhozott jogellenességi kifogást.

224    A fenti 215–221. pontban kifejtett elemzés alapján el kell utasítani azt a Bonino képviselő és társai által a vizsgált jogalap keretében kifejtett érvelést, amely ugyanazokon a tényeken alapul, mint amire Bonino képviselő és társai hivatkoztak az Eljárási Szabályzat 29. cikk (1) bekezdése és 30. cikke együttes rendelkezéseinek az arányosság elvével való összeegyeztethetőségének vitatása végett (lásd a fenti 212. és 213. pontot).

225    Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus, amennyiben az olyan, egymás iránt politikai összetartozást nem tanúsító képviselőket, mint a TDI‑csoport megalakítását bejelentő képviselők, megfosztja a Parlament belső szabályzata szerinti képviselőcsoport megalakításának lehetőségétől, és a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselő jogállását biztosítja nekik, mindössze megállapítja annak következményeit, hogy nem tartották be a képviselők az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésében előírt, politikai összetartozásra vonatkozó követelményt, és alkalmazza rájuk az Eljárási Szabályzat 30. cikkében szereplő, az e követelményt nem teljesítő képviselőkre vonatkozó megoldást (lásd a fenti 162. pontot).

226    A fenti két rendelkezésnek az arányosság elvével való összeegyeztethetősége azonban nem vitatható (lásd a fenti 144–149. és 215–217. pontot).

227    E körülmények között az 1999. szeptember 14‑i aktus nem tekinthető úgy, hogy sérti az arányosság elvét.

228    Hozzá kell tenni, hogy Bonino képviselő és társai által hivatkozott (lásd a fenti 212. pontot), a Parlament hatékony szervezésének követelménye és a mandátum valamennyi képviselő általi korlátozásmentes gyakorlásának biztosítása között fennálló egyensúlyhiány nem az 1999. szeptember 14‑i aktusból, hanem a Parlamentnek a fenti 156. pontban meghatározott belső rendelkezéseiből ered, melyek jogszerűségét azonban a felperesek nem vitatták (lásd a fenti 158. és 167. pontot).

229    A fenti megállapításokra tekintettel az ötödik jogalapot el kell utasítani.

 A hatodik jogalapról: az egyesülési szabadság megsértése

230    Martinez és de Gaulle képviselő úgy érvel, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus sérti az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (EJEE) 11. cikke által biztosított egyesülési jogot. Fenntartják, hogy e szabadság nevében a képviselők számára engedélyezni kellene azt, hogy frakciót alakíthassanak annak érdekében, hogy a demokrácia megfelelő működéséhez szükséges valamennyi előjoggal rendelkezhessenek, anélkül, hogy egy kötelező, a politikai függetlenségüket és a demokratikus folyamatokat sértő politikai programot kellene elfogadniuk. A TDI‑csoport megalakításának megtiltásával – melynek jogszerű célja a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők által elszenvedett hátrányos megkülönböztetés felszámolása lett volna – a Parlament politikai indokok alapján korlátozta az egyesülési jogot.

231    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság hangsúlyozza, hogy az egyesülési szabadság az EJEE 11. cikke által megerősített, és a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból eredő elv azon alapvető jogok körébe tartozik, amelyek a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint – amelyet az Egységes Európai Okmány preambuluma, valamint az EU 6. cikk (2) bekezdése is megerősített – a közösségi jogrendben védelem alatt állnak (lásd többek között a Bíróság C‑415/93. sz. Bosman-ügyben 1995. december 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., I‑4921. o.] 79. pontját és a C‑235/92. P. sz., Montecatini kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4539. o.] 137. pontját).

232    Mindazonáltal, ha még el is fogadnánk, hogy a fenti elvet alkalmazni kell a Parlament belső szervezetére is, hangsúlyozni kell, hogy az nem korlátlan jellegű. Az egyesülési jog gyakorlása jogszerű indokok alapján korlátozható, amennyiben ezek a korlátozások a kitűzött célra tekintettel nem jelentenek aránytalan és elviselhetetlen beavatkozást, amely a jog lényegét veszélyeztetné (lásd ebben az értelemben a Bíróság 5/88. sz. Wachauf-ügyben 1989. július 13‑án hozott ítéletének [EBHT 1989., 2609. o.] 18. pontját, valamint a C–292/97. sz., Karlsson és társai ügyben 2000. április 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I–2737. o.] 45. pontját; lásd továbbá az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Le Compte, Van Leuven és De Meyere ügyben 1981. június 23‑án hozott ítéletének [A. sorozat 43. szám] 65. pontját).

233    Jelen esetben az egyesülési szabadsággal nem ellentétes az, hogy a Parlament a belső szervezet kialakítására vonatkozó hatáskörén belül a képviselőkből álló csoportok megalakítását jogszerű célkitűzések megvalósítása által megkövetelt, politikai összetartozásra vonatkozó követelménynek rendelje alá (lásd a fenti 145–149. pontot) és megtiltsa – amint az az 1999. szeptember 14‑i aktusból következik – egy olyan csoport megalakítását, amely – mint a TDI‑csoport – nyilvánvalóan nem felel meg ennek a követelménynek. Az ilyen, jogszerű indokokon alapuló intézkedések nem befolyásolják az érintett képviselők jogát arra, hogy csoportba szerveződjenek, amennyiben betartják a Szabályzat által e célból előírt feltételeket.

234    E körülmények között Martinez és de Gaulle képviselő nem hivatkozhat eredményesen az egyesülési szabadság elvére annak érdekében, hogy vitassa az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének Parlament által elfogadott értelmezését és a TDI‑csoport el nem ismerését.

235    A fenti megállapításokra tekintettel a hatodik jogalapot el kell utasítani.

 A hetedik jogalapról: a tagállamok közös parlamenti hagyományainak téves értelmezése

236    Martinez és de Gaulle képviselő azzal érvel, hogy a Parlament – mivel megtiltotta a vegyes képviselőcsoport megalakítását, annak ellenére, hogy ilyen tilalom nem szerepel az Eljárási Szabályzat 29. cikkében – az 1999. szeptember 14‑i aktusban az Eljárási Szabályzat olyan értelmezését fogadta el, amely távol áll a legtöbb tagállam parlamenti jogszabályaitól és gyakorlatától. Az olasz és a spanyol parlamentben hatályos helyzetre hivatkoznak, ahol a független képviselőket hivatalból felveszik egy vegyes képviselőcsoportba, és ugyanazt a jogállást és ugyanazokat az előjogokat élvezik, mint a képviselőcsoportok.

237    A képviselők a német parlamenti rendszer jellemzőit is hangsúlyozzák. Ez a rendszer, amely az európai parlamenti rendszerhez hasonló koncepción alapul, a Bundestag jóváhagyásával engedélyezi vegyes képviselőcsoportok létrehozatalát. A német alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata továbbá ugyanazokat a jogokat biztosítja a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőknek, mint az ilyen csoport tagjainak minősülő képviselőknek. Az Európa legmerevebb rendszerének tartott német parlamenti rendszer kevésbé veszélyezteti tehát a képviselők egyéni jogait, mint az az 1999. szeptember 14‑i aktusban a Parlament által fenntartott értelmezésből ered.

238    A Front national megerősíti, hogy a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselők és a képviselőcsoporthoz tartozó képviselők között a Parlamentben fennálló hátrányos megkülönböztetés szintjét nem éri el egyetlen nemzeti parlament sem. A különböző tagállamokban hatályos nemzeti gyakorlatokra vonatkozó példákból (Spanyol Királyság, Olasz Köztársaság, Holland Királyság, Finn Köztársaság, Svéd Királyság, Osztrák Köztársaság és Német Szövetségi Köztársaság) kiderül, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus nyilvánvalóan ellentétes az összehasonlító parlamenti joggal.

239    Bonino képviselő és társai előadják, hogy több tagállam hatályos parlamenti gyakorlatával ellentétes az, hogy a Parlament nem ismeri el a képviselőcsoporthoz nem tartozó képviselőknek a képviselőcsoporthoz tartozáshoz kapcsolódó jogait.

240    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg mindenekelőtt, hogy feltételezve, hogy az az ítélkezési gyakorlat, melynek értelmében a közösségi bíróságnak az alapvető jogok védelmének biztosítása során a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból kell merítenie (lásd többek között a Bíróság 11/70. sz., Internationale Handelsgesellschaft ügyben 1970. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1970., 1125. o.] 4. pontját és a 4/73. sz., Nold kontra Bizottság ügyben 1974. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1974., 491. o.] 13. pontját), analógia útján alkalmazandó a tagállamok közös parlamenti hagyományaira is; az 1999. szeptember 14‑i aktus, amely megtiltja az olyan képviselőcsoportok alakítását, melynek tagjai – mint jelen esetben – tagadják az egymás közötti politikai összetartozást, nem ítélhető a tagállamok közös alkotmányos hagyományaival ellentétesnek.

241    A felperesek által az írásbeli beadványaikban szolgáltatott adatokból ugyanis legfeljebb az derül ki, hogy technikai vagy vegyes csoportok alakítása egyik vagy másik nemzeti parlamentben engedélyezett.

242    Ennek alapján azonban nem zárható ki, hogy azok a nemzeti parlamentek, amelyek – mint az Európai Parlament – a politikai összetartozás követelményének rendelik alá egy csoport megalakítását, a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozathoz hasonló nyilatkozat esetében a Parlament által az 1999. szeptember 14‑i aktusban elfogadott értelmezéssel megegyezőt fogadjanak el. Azt a következtetést sem lehet levonni ennek alapján, hogy a nemzeti parlamentek többségében lehetséges olyan képviselőcsoport alakítása, mint a TDI‑csoport, melynek tagjai kifejezetten jelezték, hogy nem rendelkeznek semmilyen politikai jelleggel.

243    Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy a képviselőcsoporthoz nem tartozó – a TDI‑csoport megalakítását bejelentő képviselőkhöz hasonló – képviselők és a képviselőcsoporthoz tartozó képviselők között a Parlamentben állítólagosan fennálló hátrányos megkülönböztetés nem az 1999. szeptember 14‑i aktusból, hanem a Parlament fenti, 156. pontban meghatározott aktusaiból ered.

244    E körülmények között anélkül, hogy szükséges lenne a képviselőcsoporthoz nem tartozó, illetve független képviselők jogállására vonatkozóan a különböző nemzeti parlamentekben fennálló helyzet összehasonlító jogi vizsgálatát elvégezni, el kell utasítani a felperesek azon érvét, mely szerint az 1999. szeptember 14‑i aktus a TDI‑csoport és a képviselőcsoportok tagjai között a tagállamok közös parlamenti hagyományaival ellentétes hátrányos megkülönbözetést tart fenn.

245    A fenti megállapításokra tekintettel a hetedik jogalapot el kell utasítani.

 A nyolcadik jogalapról: lényeges eljárási szabálysértés

246    A Front national lényeges eljárási szabályok megsértésére alapított jogalapra hivatkozik. Ez a jogalap három részből áll. Az első részében a Front national előadja, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus túllép az Eljárási Szabályzat értelmezésén. A második részben azzal érvel, hogy a TDI‑csoport feloszlatását nem szavazták meg a plenáris ülésen. A harmadik részben a kontradiktórius eljárás elvének megsértésére hivatkozik.

 A jogalap első részéről

247    A jogalap első részében a Front national előadja, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus több, mint egy általános és deklaratív értelmezés. Ez az aktus a TDI‑csoport megalakítása bejelentésének időpontjára visszamenően visszaható hatállyal rendelkezik, és a csoport megalakítását egy új feltételtől – a szóban forgó csoport tagjai közötti politikai összetartozás követelményétől – teszi függővé, mely az Eljárási Szabályzat 29. cikke értelmében fakultatív jellegű volt. Érvének alátámasztására a Front national a korábbi és a jelenlegi parlamenti ciklusban elismert technikai csoportok példájára hivatkozik, mely igazolja, hogy jelen esetben a Parlament egy fakultatív feltétel betartását mérlegelési jogkörén belül vizsgált felül, és megsértett egy addig soha nem vitatott szokásjogi szabályt.

248    Az Elsőfokú Bíróság úgy értelmezi a Front national érvelését a jogalap ezen részében, mint amely egyrészt arra irányul, hogy a Parlament lényeges eljárási szabályokat sértett meg akkor, amikor az 1999. szeptember 14‑i aktuson keresztül nem csak az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének az alkotmányügyi bizottság által javasolt általános értelmezését fogadta el, hanem visszaható hatállyal megállapította a TDI‑csoport nemlétezését is.

249    Ezt az érvelést el kell utasítani.

250    Az Elsőfokú Bíróság ugyanis egyrészt megállapítja, hogy a Front national nem határozta meg pontosan a Parlament által állítólagosan akkor megsértett lényeges eljárási szabályokat, amikor az 1999. szeptember 14‑i aktussal az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének az ugyanazon a napon plenáris ülésen elfogadott általános értelmezés alapján visszaható hatállyal megállapította a TDI‑csoport nemlétezését.

251    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Eljárási Szabályzat 180. cikkének (5) és (6) bekezdése értelmében a Parlament által elfogadott értelmezéseket a megfelelő cikkhez vagy cikkekhez magyarázatként mellékelik, és ezen értelmezések az érintett cikkek későbbi alkalmazása szempontjából irányadónak számítanak. Az Eljárási Szabályzat 181. cikkének (3) bekezdésével ellentétben, mely a szabályzat módosításának esetére vonatkozóan úgy rendelkezik, hogy a módosítások az elfogadásukat követő ülés első napján lépnek hatályba; az Eljárási Szabályzat 180. cikkének fent hivatkozott rendelkezései az Eljárási Szabályzat valamely rendelkezésének Parlament által elfogadott értelmezése alkalmazásának különleges esetét nem kötik semmilyen határidő vagy alakszerűség betartásához.

252    A TDI‑csoport nemlétezését megállapító határozat visszaható hatályát illetően másrészről hangsúlyozni kell, hogy az az értelmezés, amelyet a Parlament az Eljárási Szabályzata valamely rendelkezésének ad, megvilágítja és pontosítja annak jelentését és tartalmát, azt, hogy a rendelkezést hogyan kell és kellett volna érteni és alkalmazni már a hatálybalépésének időpontja óta. Ebből következik, hogy az ily módon értelmezett rendelkezés alkalmazható a magyarázó határozat elfogadása előtt keletkezett helyzetekre.

253    Az Elsőfokú Bíróság úgy értelmezi a Front national által a jogalapnak ebben a részében kifejtett érvelését, hogy az másodsorban arra irányul, hogy figyelembe véve azt, hogy a technikai csoportokat elismerték a korábbi és a jelenlegi parlamenti ciklus alatt is, úgy kell tekinteni, hogy a Parlament, mivel jelen esetben elutasította a TDI‑csoport megalakulásának elismerését, figyelmen kívül hagyva az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésére vonatkozó eddig töretlen értelmezési gyakorlatot, módosította ennek a rendelkezésnek a tartalmát. A Parlament a politikai összetartozásra vonatkozó feltételt ily módon kötelező jelleggel ruházta fel, mellyel korábban nem rendelkezett, és indokolatlan módon előírta a saját ellenőrzési jogkörét ennek a feltételnek a betartására vonatkozóan.

254    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 84., 85. és 87–89. pontban kifejtett indokok alapján az a tény, hogy a Parlament nem ellenezte a Front national által említett csoportok megalakulását, ezen érvelés keretei között nem ellentétes a fenti 80–82. és 101–124. pontban kifejtett elemzéssel. Ebből az elemzésből kiderül, hogy a politikai összetartozásra vonatkozó feltételt – mely a Parlament által a tárgyaláson tett nyilatkozat szerint a belső Eljárási Szabályzatának valamennyi korábbi változatában az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésével azonos kifejezésekkel szerepelt – a képviselőcsoport megalakítására vonatkozó kötelező feltételként kell tekinteni az intézmény működésének kezdete óta. Ebből az elemzésből az is következik, hogy a Parlament az Eljárási Szabályzat alkalmazására és értelmezésére vonatkozó hatásköre alapján mérlegelési jogkörrel rendelkezik, mely feljogosítja arra, hogy megtiltsa az olyan csoport megalakítását, amely – mint a TDI-csoport – nyilvánvalóan tévesen értelmezi a fenti feltételt.

255    A fenti megállapításokra tekintettel a vizsgált jogalap első részét el kell utasítani.

 A jogalap második részéről

256    A vizsgált jogalap második részében a Front national először is előadja, hogy az alkotmányügyi bizottság nem rendelkezett hatáskörrel arra, hogy egyedi határozatot hozzon a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozatnak az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségére vonatkozóan.

257    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy az Eljárási Szabályzat VI. mellékletének XV. 8. cikke alapján az alkotmányügyi bizottság rendelkezik hatáskörrel a Szabályzatnak a 180. cikke szerinti értelmezésére vonatkozó kérdéseket illetően.

258    Az Eljárási Szabályzat 180. cikkének (1) bekezdését illetően, amennyiben ezen Eljárási Szabályzat alkalmazása és értelmezése során kétség merül fel, az Elnök az ügyet vizsgálat céljából az alkotmányügyi bizottsághoz utalhatja. Ugyanezen cikk (3) bekezdése értelmében, amennyiben a bizottság úgy határoz, hogy a hatályos szabályzat rendelkezéseinek értelmezése elegendő, az értelmezést továbbítja az Elnöknek, aki tájékoztatja a Parlamentet.

259    Az előző két pontban említett rendelkezést úgy kell érteni, hogy az hatáskörrel ruházza fel az alkotmányügyi bizottságot arra, hogy megkeresés esetén javasolhassa a Parlamentnek az Eljárási Szabályzat értelmezését, az adott esetben problematikus, a megkeresést indokolttá tevő esettel kapcsolatban.

260    Jelen esetben a fenti 29. és 30. pontban tett megállapításokból kiderül, hogy az alkotmányügyi bizottságot az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó kérdéssel kapcsolatban keresték meg, nevezetesen a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozat kérdésével. Az is kiderül, hogy az alkotmányügyi bizottság az 1999. július 27‑i és 28‑i ülése után egyrészt tudatta a Parlament elnökével, hogy úgy értelmezte a fenti rendelkezést, hogy az nem teszi lehetővé a fenti csoport megalakítását az alapján, hogy a fent említett nyilatkozat kizár minden politikai összetartozást, és teljes politikai függetlenséget biztosít a csoport tagjainak, másrészt javasolt egy értelmezést erre a rendelkezésre, melyet a megkeresés alapjául szolgáló egyedi eset ösztönzött.

261    Ennek során az alkotmányügyi bizottság az Eljárási Szabályzat VI. mellékletének XV. 8. cikke és 180. cikke együttes rendelkezései által számára megszabott hatásköri korlátok között maradt.

262    Másodsorban a Front national arra hivatkozik, hogy a TDI‑csoport feloszlatását kimondó határozatot nem szavazták meg plenáris ülésen. Kizárólag az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének az alkotmányügyi bizottság által javasolt általános értelmezését bocsátották szavazásra, és miután e fenti értelmezést elfogadták, a Parlament elnöke kijelentette, hogy a szavazás a fenti határozatra is vonatkozott. Míg az Eljárási Szabályzat 180. cikkének (4) bekezdése értelmében kizárólag erről az értelmezésről kellett volna határozni, a Parlament azonban ebbe egy olyan szöveg elfogadását is beleértette, melyet nem ismerhetett meg teljes mértékben.

263    E tekintetben az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy az 1999. szeptember 13‑i plenáris ülésen a Parlament elnöke felolvasta a közgyűlésnek az alkotmányügyi bizottság elnöke által 1999. július 28‑án neki küldött levelet, ahogyan az a fenti 38. pontban szerepel. Tájékoztatta a Parlamentet egyrészt az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének az alkotmányügyi bizottság által javasolt, a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozatot érintő egyedi értelmezéséről, illetve ennek az egyedi értelmezésnek az indokairól, másrészt pedig annak a szövegnek a tartalmáról, melyet ez a bizottság az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésének általános értelmezéseként javasolt.

264    A tájékoztatást, majd a TDI‑csoport által ezzel az általános értelmezéssel szemben bejelentett kifogást követően a képviselők szavazáson vettek részt, tudatában annak, hogy a szavazásba belefoglalták a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozatról történő szavazást is. Szükségszerűen tudták, hogy amikor a fenti értelmezésről döntenek, ugyanakkor határoznak a nyilatkozatnak az Eljárási Szabályzat 29. cikke (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségéről is, és következésképpen a TDI‑csoport sorsáról is. E körülmények között nem lett volna indokolt egy külön szavazás ebben a kérdésben.

265    A fenti megállapításokra tekintettel a vizsgált jogalap második részét el kell utasítani.

 A jogalap harmadik részéről

266    A vizsgált jogalap harmadik részében a Front national kifejti, hogy mivel az 1999. szeptember 14‑i aktus elfogadása előtt nem rendeztek vitát, melyen a TDI‑csoport tagjainak lehetőségük lett volna megvédeni magukat a közöttük lévő politikai összetartozás hiányára vonatkozó kifogással szemben, a Parlament tévesen értelmezte a kontradiktórius eljárás elvét és a védelemhez való jog tiszteletben tartását. Hozzáteszi még, hogy az alkotmányügyi bizottság vitája zárt ajtók mögött folyt, és hogy azon a TDI‑csoport tagjai a bizottság tagjaként betöltött tisztségük ellátása folytán vettek részt.

267    Az Elsőfokú Bíróság megállapítja azonban, hogy 1999. július 20‑a – vagyis azon időpont, amikor a többi parlamenti képviselőcsoport elnöke felvetette a TDI‑csoportnak az Eljárási Szabályzat 29. cikkével való összeegyeztethetősége kérdését – és 1999. szeptember 14‑e között a fenti csoport tagjainak több alkalma is adódott arra, hogy kifejtsék az álláspontjukat más képviselők előtt ennek a csoportnak a fenti rendelkezéssel való összeegyeztethetetlenségére vonatkozó bírálatokat illetően.

268    Először is, az elnökök konferenciája 1999. július 21‑i és 22‑i ülésének jegyzőkönyve a TDI‑csoport elnökének minőségében jelen lévő Bonino képviselőnek két felszólalását is említi a csoport megalakításával foglalkozó 2. napirendi pont alatt. Ezen az ülésen Bonino képviselő „bemutatta feljegyzését, több, korábban létrejött technikai csoportot megemlítve, és megjegyezve, hogy a Parlament [e]ljárási [s]zabályzata nem változott a politikai összetartozás kérdésében.” Továbbá „fenntartásait fejezte ki a politikai összetartozásra vonatkozó kritérium megítélését illetően.”

269    Másodsorban, az alkotmányügyi bizottság 1999. július 28‑i üléséről készített jegyzőkönyvben az „[e]ljárási [s]zabályzat 29. cikkének értelmezése a [TDI‑csoport] megalakítása vonatkozásában” témának szentelt napirendi pont ismerteti Speroni és Dupuis képviselő felszólalását. A nevük mellett szereplő „(TDI)” megjelölés jelzi, hogy a TDI‑csoport nevében beszéltek, és a bizottság többi tagja is ilyen minőségükben tekintett rájuk.

270    Speroni képviselő többek között a következőképpen érvelt:

„A képviselőcsoport alakítására vonatkozó valamennyi formai előírást betartottunk. A vegyes képviselőcsoport nem összeegyeztethetetlen más frakciók létezésével; célja a függetlenek gettójából való kitörés. A »politikai össze nem tartozás« az Európai Parlament más csoportjaiban is létezik [...]. Az egyéni képviselői jogállás nem hatékony. A többi frakció nem határozhat képviselőcsoportok alakításáról vagy annak megakadályozásáról [...]. A 29. cikk nem követeli meg a »politikai összetartozás« igazolását. Minimális szinten minimális összetartozás egy minimálisan közös alapon.”

271    Ezzel az üléssel kapcsolatban hozzá kell tenni, hogy ennek jegyzőkönyvéből nem derül ki, hogy a bizottság zárt ajtók mögött ülésezett volna. A Front national továbbá nem ad elő bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy azokat a képviselőket, akik nem tagjai a bizottságnak, az Eljárási Szabályzat 166. cikkének (3) bekezdése alapján felkérték arra, hogy vegyenek részt a munkában, és megakadályozták az itteni részvételüket.

272    Harmadsorban, a Parlament 1999. szeptember 14‑i plenáris ülésén az előző napi jegyzőkönyv elfogadására vonatkozó napirendi pont vizsgálata során Gollnisch képviselő a TDI‑csoport nevében a következő megállapításokat tette:

„Ha megengedik, nagyon röviden szeretnék arról is beszélni, hogy véleményünk szerint miért nem tartható fenn [a 29. cikk] értelmezés[e]. Az Eljárási Szabályzatunk 29. cikkének (4) [bekezdése] úgy rendelkezik, hogy képviselőcsoport megalakításáról szóló nyilatkozatban meg kell határozni a csoport nevét, tagjait és elnökségének összetételét. Kizárólag ezt a három követelményt tartalmazza a Szabályzatunk.

Ha Önök, tisztelt képviselőtársaim, talán a kisebbségi jogok félreértése vagy a nagy képviselőcsoportok hegemóniára irányuló akaratának kifejeződése miatt a fenti értelmezést fogadják el, mely teljesen egyértelműen túllép a [Szabályzat] szöveg[é]n, felhívom a figyelmüket arra, hogy egy nagyon fontos és sajnálatos precedenst alakítanának ki, mely egy nap ennek a közgyűlésnek bármely csoportja vagy alcsoportja ellen fordulhat.

Ezáltal ugyanis a helyzettől függően lehetővé teszik a parlamenti többség számára, hogy dönthessenek arról a politikai összetartozásról, amely egyik vagy másik, közös frakció alapítását elhatározó képviselők között fennállhat, és nagyon jól tudjuk, hogy még a többségben lévő csoportokon belül is vannak olyan csoportosulások, akik között távolról sincs egyetértés a közös politikai programok tekintetében.”

273    A fenti megállapításokra tekintettel a vizsgált jogalap harmadik részét el kell utasítani.

274    Következésképpen a nyolcadik jogalapot egészében el kell utasítani.

 A kilencedik jogalapról: az eljárással való visszaélés vélelme

275    A Front national az eljárással való visszaélés vélelmére hivatkozik. Hivatkozva az Eljárási Szabályzat korábbi módosításaira, nevezetesen az új parlamenti ciklus megnyitóbeszédére vonatkozó 14. cikk, a Bizottsággal szembeni bizalmatlansági indítványra vonatkozó 34. cikk, és a határozatképességre vonatkozó 126. cikk módosítására, úgy érvel, hogy az 1999. szeptember 14‑i aktus ezekhez a módosításokhoz hasonlóan a Parlament azon szándéka közé illeszkedik, mely bizonyos képviselők, különösen a Front national képviselői jogainak módszeres megnyirbálására irányul.

276    Az Elsőfokú Bíróság azonban emlékeztet arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint csak akkor lehet hatáskörrel való visszaélés esetéről beszélni – melynek az eljárással való visszaélés az egyik formája –, ha tárgyilagos, releváns és következetes bizonyítékok alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalább főként a hivatkozott céltól eltérő cél elérése fogadták el (lásd többek között a Bíróság C‑285/94. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1997. június 25‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑3519. o.] 52. pontját és az Elsőfokú Bíróság T‑143/89. sz., Ferriere Nord kontra Bizottság ügyben 1995. április 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑917. o.] 68. pontját).

277    Jelen esetben azonban a Parlament belső Eljárási Szabályzatának korábbi módosításain alapuló példák nem bizonyítják azt, hogy a Parlament által 1999. szeptember 14‑én hozott határozatok (lásd a fenti 46. pontot) az arra irányuló előre megfontolt szándékát jelezték volna, hogy bizonyos képviselők, nevezetesen a T‑327/99. sz. ügy felpereseinek jogait csökkentsék. Éppen ellenkezőleg, a fenti 101–124. pontban kifejtett elemzésből kiderül, hogy a Parlament jelen esetben teljesen jogszerűen élt a mérlegelési jogkörével, mellyel az Eljárási Szabályzat 29. cikkének (1) bekezdésben szereplő, képviselőcsoporton belüli politikai összetartozásra vonatkozó követelmény vizsgálata tekintetében rendelkezik; és hogy a politikai összetartozás olyan nyilvánvaló hiánya esetén, mint amely a TDI‑csoport megalakításáról szóló nyilatkozatból kiderül, kizárólag azt tehette, hogy megállapította a csoport nemlétezését a fenti követelmény be nem tartása miatt.

278    Következésképpen a kilencedik jogalapot el kell utasítani.

279    Az előző megfontolások összességére tekintettel a megsemmisítés iránti keresetet el kell utasítani.

 A költségekről

280    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperesek pervesztesek lettek, a Parlament kérelmének megfelelően mindegyikük maga viseli saját költségeit, és kötelesek a Parlamentnek az adott ügyben – a T‑222/99. sz. ügyben, beleértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban – felmerült költségeit viselni.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (kibővített harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      Az Elsőfokú Bíróság a T‑222/99., T‑327/99. és T‑329/99. sz. ügyeket az ítélethozatal céljából egyesíti.

2)      Az Elsőfokú Bíróság a kereseteket elutasítja.

3)      A felperesek mindegyik ügyben maguk viselik saját költségeiket, és kötelesek viselni a Parlament költségeit, valamint a T‑222/99. sz. ügyben az ideiglenes intézkedés iránti eljáráshoz kapcsolódó költségeket.

Azizi Lenaerts Moura Ramos

Jaeger       Vilaras

Kihirdetve Luxembourgban, a 2001. október 2‑i nyilvános ülésen.

H. Jung       M. Jaeger

hivatalvezető       elnök

*Az eljárás nyelve: francia és olasz.