A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE

2020. szeptember 23.(*)

„Állami támogatások – A spanyol hatóságok által bizonyos gazdasági egyesülések (GE) és befektetőik javára nyújtott támogatás – Hajók vételére irányuló bizonyos pénzügyi lízingmegállapodásokra alkalmazandó adórendszer (spanyol adólízingrendszer) – A támogatást a belső piaccal részben összeegyeztethetetlennek nyilvánító és annak részleges visszatéríttetését elrendelő határozat – Szelektív jelleg – Indokolási kötelezettség – A támogatás visszatéríttetése – Egyenlő bánásmód – Jogos bizalom – Jogbiztonság”

A T‑515/13. RENV. és T‑719/13. RENV. sz. egyesített ügyekben,

a Spanyol Királyság (képviseli: S. Centeno Huerta, meghatalmazotti minőségben)

felperesnek a T‑515/13. RENV. sz. ügyben,

a Lico Leasing, SA (székhelye: Madrid [Spanyolország]),

a Pequeños y Medianos Astilleros Sociedad de Reconversión, SA (székhelye: Madrid)

(képviselik őket: M. Merola és M. Sánchez ügyvédek)

felpereseknek a T‑719/13. RENV. sz. ügyben,

támogatják őket:

a Bankia, SA (székhelye: Valencia [Spanyolország]) és a mellékletben megnevezett többi beavatkozó fél(1) (képviselik őket: J. Buendía Sierra, E. Abad Valdenebro, R. Calvo Salinero és A. Lamadrid de Pablo ügyvédek)

beavatkozó felek a T‑719/13. RENV. sz. ügyben,

az Európai Bizottság (képviselik: V. Di Bucci, É. Gippini Fournier és P. Němečková, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

a Spanyolország által végrehajtott SA.21233 C/11. (korábbi NN/11., korábbi CP 137/06.) számú állami támogatási programról – A spanyol adólízingrendszerként is ismert, bizonyos pénzügyi lízingmegállapodásokra alkalmazandó adórendszerről szóló, 2013. július 17‑i 2014/200/EU bizottsági határozat (HL 2014. L 114., 1. o.) megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács),

tagjai: A. M. Collins elnök (előadó), C. Iliopoulos, R. Barents, J. Passer és G. De Baere bírák,

hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2019. október 24‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        Az Európai Bizottsághoz 2006 májusától több panasz érkezett a spanyol adólízingrendszerrel (a továbbiakban: adólízingrendszer) szemben. Különösen két nemzeti hajógyári szövetség és egy egyéni hajógyár jelentette, hogy e rendszer lehetővé teszi hajózási társaságok számára, hogy 20–30%‑kal olcsóbban vásároljanak spanyol hajógyárak által gyártott hajókat.

2        A Bizottság által a spanyol hatóságoknak küldött számos, tájékoztatás iránti kérelmet és e felek közötti értekezleteket követően a Bizottság az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése alapján a 2011. június 29‑i C(2011) 4494 végleges határozattal (HL 2011. C 276., 5. o.; a továbbiakban: hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat) megindította a hivatalos vizsgálati eljárást.

3        2013. július 17‑én a Bizottság elfogadta a Spanyolország által végrehajtott SA.21233 C/11. (korábbi NN/11., korábbi CP 137/06.) számú állami támogatási programról – A spanyol adólízingrendszerként is ismert, bizonyos pénzügyi lízingmegállapodásokra alkalmazandó adórendszerről szóló 2014/200/EU határozatot (HL 2014. L 114., 1. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat). E határozatban a Bizottság úgy vélte, hogy az adólízingrendszert alkotó bizonyos adóintézkedések az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett olyan „állami támogatásnak minősülnek”, amelyet a Spanyol Királyság 2002. január 1. óta jogellenesen, az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdését megsértve hajtott végre. Ezen intézkedéseket a belső piaccal részben összeegyeztethetetlennek tekintette. Bizonyos feltételek mellett, kizárólag azon befektetőkkel szemben rendelte el a visszatéríttetést, akik a szóban forgó előnyökből részesültek, anélkül hogy azok a visszafizetéssel járó terheket más személyekre háríthatnák át.

 Az adólízingrendszer jogi és pénzügyi struktúrája

4        A megtámadott határozatból kitűnik, hogy az adólízingrendszer a hajógyártásra vonatkozó minden egyes megrendelés esetén több szereplő, vagyis egy hajózási társaság, egy hajógyár, egy lízingtársaság, egy bank, a bank által létrehozott gazdasági egyesülés (a továbbiakban: GE) és olyan befektetők bevonásával járt, akik e GE‑ben részesedéseket vesznek.

5        A Bizottság szerint az adólízingrendszer egy általában bank által irányított (az alábbi ábrán ábrázolt) adótervezési rendszer, amelynek célja, hogy adóelőnyöket generáljon egy adózási szempontból átlátható GE befektetői számára, és ezen adóelőnyök egy részét a hajó árából adott engedmény formájában átruházza a hajózási társaságokra, miközben az előny fennmaradó része a GE befektetőinél marad, a befektetésükért járó díjazásként.

6        Az adólízingrendszer keretében a fenti 4. és 5. pontban említett szereplők számos szerződést kötnek, amelyeknek főbb pontjai – amint azok a megtámadott határozatból és a hivatalos eljárás megindítását elrendelő határozatból kitűnnek – az alábbiakban kerülnek bemutatásra.

 A hajógyártásra vonatkozó eredeti szerződés

7        Valamely hajót vásárolni kívánó hajózási társaság megegyezik a hajógyárral az építendő hajót és az engedményt magában foglaló vételárat (a továbbiakban: nettó ár) illetően. A hajógyár felkér egy bankot az adólízingrendszer megállapodásainak a megszervezésére.

 A hajógyártásra vonatkozó szerződés módosítása (nováció)

8        A bank bevon egy lízingtársaságot, amely egy novációs szerződés révén a hajózási társaság helyébe lép, és a hajógyárral egy olyan áron történő hajóvételre vonatkozó új szerződést köt, amely nem tartalmazza az engedményt (a továbbiakban: bruttó ár).

 Valamely GE bank általi létrehozása és a befektetők felhívása

9        A bank GE‑t hoz létre, és részvényeket értékesít befektetők részére, amelyek rendszerint fontos spanyol adóalanyok, amelyek az adóalapjuk csökkentése céljából fektetnek be a GE‑be, és amelyek általában semmiféle tengeri hajózási tevékenységet nem folytatnak.

 Lízingszerződés

10      A lízingtársaság vételi opcióval három vagy négy évre a bruttó ár alapján bérbe adja a GE‑nek a hajót. A GE előzetesen kötelezettséget vállal arra, hogy e határidő végén él a hajóvételi opcióval. A szerződés a lízingtársaság részére nagyon magas bérleti díj fizetését írja elő, ami a GE számára jelentős veszteségeket okoz. Ellenben a vételi opciót meglehetősen alacsony áron lehet gyakorolni.

 Egy személyzet nélküli hajóra vonatkozó, vételi opcióval kötött bérleti szerződés

11      A GE a maga részéről a hajót egy személyzet nélküli hajóra vonatkozó bérleti szerződés – vagyis olyan, hajó bérbeadására vonatkozó szerződés keretében, amely sem a személyzetet, sem az ellátást nem foglalja magában, mivel arról a hajó bérlője gondoskodik – keretében rövid időre bérbe adja a hajózási társaságnak. A hajózási társaság előzetesen kötelezettséget vállal arra, hogy az előírt határidő végén nettó áron megvásárolja a GE‑től a hajót. A fenti 10. pontban bemutatott lízingszerződéssel ellentétben a személyzet nélküli hajóra vonatkozó bérleti szerződés keretében megállapított bérleti díj alacsony. Ellenben a vételi opciót magas áron lehet gyakorolni. A vételi opció gyakorlására előírt határidőt azon időpontot követő néhány hétben állapítják meg, amikor a GE megvásárolja a hajót a lízingtársaságtól.

12      Az adólízingrendszer jogi struktúrájából tehát kitűnik, hogy a bank valamely hajónak a hajógyár által egy hajózási társaság részére történő eladása keretében kettő közvetítőt, vagyis egy lízingtársaságot és egy GE‑t von be. Ez utóbbi egy lízingszerződés keretében kötelezettséget vállal arra, hogy bruttó áron megvásárolja a hajót, amely árat a lízingtársaság a hajógyárnak utalja át. Viszont amikor a GE a hajót egy személyzet nélküli hajóra vonatkozó, vételi opcióval kötött bérleti szerződés keretében továbbértékesíti a hajózási társaságnak, csak a nettó árat kapja meg, ami figyelembe veszi a hajózási társaság számára kezdetben megállapított engedményt.

 Az adólízingrendszer adózási szempontjai

13      A megtámadott határozat szerint az adólízingrendszer célja, hogy egyes adóintézkedésekhez kapcsolódóan előnyt teremtsen a GE és az abban részt vevő befektetők oldalán, amelyek ezt követően ezen előnyök egy részét az új hajót megvásárló hajózási társaságra ruházzák.

14      A megtámadott határozat szerint az alkalmazott adóintézkedések összetett hatása következtében a GE és befektetői a hajó eredeti bruttó ára megközelítőleg 30%‑ának megfelelő adóelőnyt érhetnek el. Ezen adóelőny egy része, amelyet eredetileg a GE és a befektetői értek el, a befektetőknél marad (10–15%), egy részét pedig átruházzák a hajózási társaságra (85–90%), amely társaság végül a hajó tulajdonosa lesz, a hajó eredeti bruttó árának 20–30%‑os csökkentése mellett.

15      A Bizottság szerint az adólízingrendszer keretében létrejött ügyletek különböző egyedi, ugyanakkor összefüggő adóintézkedéseket kapcsolnak össze adóelőny generálása céljából. Ezen intézkedéseket a 2004. március 5‑i Real Decreto Legislativo 4/2004, por el que se aprueba el texto refundido de la Ley del Impuesto sobre Sociedades (a társasági adóról szóló törvény egységes szerkezetbe foglalt szövegének a jóváhagyásáról szóló 4/2004 királyi törvényerejű rendelet, a BOE 2004. március 11‑i 61. száma, 10951. o.; a továbbiakban: a társasági adóról szóló törvény) és a 2004. július 30‑i Real Decreto 1777/2004, por el que se aprueba el Reglamento del Impuesto sobre Sociedades (a társasági adóról szóló rendelet jóváhagyásáról szóló 1777/2004 királyi rendelet, a BOE 2004. augusztus 6‑i 189. száma, 28377. o.; a továbbiakban: a társasági adóról szóló rendelet) számos rendelkezése előírja. A megtámadott határozat (21)–(42) preambulumbekezdésében bemutatott következő öt intézkedésről van szó: a lízingelt eszközök gyorsított értékcsökkenési leírása (1. intézkedés): a lízingelt eszközök előrehozott értékcsökkenésének diszkrecionális alkalmazása (2. intézkedés), a GE‑k (3. intézkedés), a hajóűrtartalomadó‑rendszer (4. intézkedés) és a társasági adóról szóló rendelet 50. cikkének (3) bekezdése (5. intézkedés).

16      Különösen a 2. intézkedést illetően pontosítani szükséges, hogy a társasági adóról szóló törvény 115. cikke (6) bekezdésének megfelelően a lízingelt eszközök gyorsított értékcsökkenési leírása azon a napon kezdődik, amikor az eszköz működésre alkalmas állapotba kerül, azaz azt követően, hogy átadják a vásárlónak, és ez utóbbi használatba veszi. Azonban a társasági adóról szóló törvény 115. cikkének (11) bekezdése előírja, hogy a gazdasági minisztérium a szerződés időtartamának és a termék gazdasági használatának sajátosságait figyelembe véve meghatározhatja az értékcsökkenési leírás kezdő időpontját. Az engedélykérési eljárás részleteit a társasági adóról szóló rendelet 49. cikke tartalmazza. Tekintettel arra, hogy az alkalmazandó szabályozás szerint a gyorsított értékcsökkenési leírás kezdő időpontjaként az eszköz üzembe helyezésénél korábbi időpont is meghatározható, a megtámadott határozat egy „előrehozott” értékcsökkenési leírásra hivatkozik.

 A Bizottság értékelése

17      A Bizottság megállapította, hogy az a tény, hogy az adólízingrendszer különböző intézkedésekből tevődik össze, amelyek nem mindegyike képezi részét a spanyol adóügyi jogszabályoknak, nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a Bizottságot azok rendszerként történő értelmezésében, mivel az adólízingrendszer keretében alkalmazott különböző adóintézkedések jogilag vagy ténylegesen összekapcsolódnak.

18      Mindenesetre a Bizottság az intézkedéseket nemcsak rendszerként elemezte, de elvégezte egyedi értékelésüket is. Véleménye szerint ezek a megközelítések kiegészítik egymást, és egybehangzó következtetésekhez vezetnek.

19      Ami az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett vállalkozás fennállását illeti, a megtámadott határozat (126) preambulumbekezdése szerint az adólízingrendszer keretében létrejött ügyletekben részt vevő valamennyi fél vállalkozás, mivel tevékenységeik áruk és szolgáltatások piaci kínálatában állnak. Közelebbről, a hajógyárak hajókat építenek; a lízingcégek finanszírozási lehetőségeket kínálnak; a GE‑k hajókat adnak bérbe és értékesítenek; a befektetők árukat és szolgáltatásokat kínálnak számos piacon, kivéve ha gazdasági tevékenységet nem folytató természetes személyek, amely esetben nem tartoznak e határozat hatálya alá; a hajózási társaságok tengeri szállítási szolgáltatásokat kínálnak, a bankok pedig közvetítési és finanszírozási szolgáltatásokat kínálnak.

20      A szelektivitásra vonatkozóan a Bizottság megállapította, hogy az előrehozott értékcsökkenési leírás diszkrecionális alkalmazása (2. intézkedés), a hajóűrtartalomadó‑rendszer (4. intézkedés) és a társasági adóról szóló rendelet 50. cikkének (3) bekezdése (5. intézkedés) szelektív előnyben részesít bizonyos vállalkozásokat.

21      A Bizottság különösen a lízingelt eszközök előrehozott értékcsökkenési leírásának diszkrecionális alkalmazására (2. intézkedés) vonatkozóan megállapította, hogy az értékcsökkenésre vonatkozó spanyol általános adójogszabályok főszabály szerint azt írják elő, hogy az eszköz költségét gazdasági élettartamának egészére kell vetíteni, tehát attól az időponttól kezdve, amikor azt gazdasági tevékenységhez használják. A lízingügyletek keretében a társasági adóról szóló törvény 115. cikke (6) bekezdése főszabály szerint az eszköz üzembe helyezésének időpontjától engedte a gyorsított értékcsökkenést. Ugyanakkor a társasági adóról szóló törvény 115. cikkének (11) bekezdése lehetővé tette, hogy a gyorsított értékcsökkenési leírás azelőtt megkezdődjön, hogy az eszközt használatba vennék, ami előrehozott értékcsökkenést valósított meg. A megtámadott határozat szerint ez a lehetőség az említett törvény 115. cikkének (6) bekezdésében foglalt főszabály alóli kivétel volt, amely a spanyol hatóságok mérlegelési jogkörébe tartozott, így ez az intézkedés szelektívnek minősül. A Bizottság szerint az engedély megadásának kritériumai homályosak voltak, azokat az adóhatóságnak kellett értelmeznie, amely semmilyen iránymutatást nem adott ki e tekintetben. Egyebekben a Bizottság megállapította, hogy a társasági adóról szóló rendelet 49. cikkének szövege megerősíti az intézkedés szelektív jellegét. Emellett a Bizottság megállapította, hogy a Spanyol Királyság nem bizonyította, hogy előzetes engedélyezési rendszerre volt szükség a többek között az általános értékcsökkenési leírás esetén elvégzett, egyértelmű és objektív kritériumokon alapuló egyszerű utólagos ellenőrzés helyett.

22      Ráadásul a Bizottság úgy vélte, hogy az adólízingrendszer – egészében figyelembe véve – szelektív, mivel az előny az engedély megszerzésére irányuló kötelezettség miatt és az alkalmazandó feltételek pontatlansága következtében az adóhatóság mérlegelési jogkörébe tartozott. Ráadásul ágazati szelektivitás állt fenn, mivel az adóhatóság az adólízingrendszer keretében csak a tengerjáró hajókat finanszírozó ügyleteket engedélyezte. A Bizottság szerint az a tény, hogy valamennyi hajózási társaság, ideértve a más tagállamokban létesítetteket is, hozzáférhetett az adólízingrendszer szerinti finanszírozási ügyletekhez, nem zárta ki a következtetést, hogy e rendszer bizonyos tevékenységeket előnyben részesített, nevezetesen a tengerjáró hajók lízingszerződés keretében történő megvásárlását, különösen azok személyzet nélküli bérbeadása és azt követő viszonteladása céljából.

23      A megtámadott határozat szerint az előny a GE‑hez és az átláthatóság következtében a befektetőihez áramlott. A GE volt ugyanis az a jogi személy, amely igénybe vette valamennyi adóintézkedést, és amely adott esetben az engedély iránti kérelmeket benyújtotta az adóhatósághoz. Adózási szempontból a GE adójogilag átlátható jogalany volt, és adóköteles bevételei vagy leírható költségei automatikusan a befektetőkhöz kerültek.

24      Emellett a Bizottság megállapította, hogy az adólízingrendszer körébe tartozó ügyletekben gazdasági értelemben a GE által szerzett adókedvezmény jelentős része árengedmény révén a hajózási társasághoz került, az alábbiakban kifejtett, betudhatóságra vonatkozó megfontolások sérelme nélkül. Még ha a megtámadott határozat el is ismerte, hogy az adólízingrendszer keretében létrejött ügyletek más résztvevői, különösen a hajógyárak, a lízingcégek és más közvetítők közvetve részesültek ebből az előnyből, a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a GE és befektetői által eredetileg megszerzett előnyt nem ruházták át e többi résztvevőre.

25      A megtámadott határozat szerint az adólízingrendszerből eredő adóbevétel‑kiesést figyelembe véve fennállt az állami források GE‑re történő átruházása, amely azokat az adózási átláthatóság következtében a befektetőinek továbbította.

26      Az intézkedések betudhatóságát illetően a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a GE‑k és befektetőik részére nyújtott szelektív előny egyértelműen a Spanyol Királyságnak betudható, mivel az adószabályokból és az adóhatóság által többek között az előrehozott értékcsökkenési leírás és a hajóűrtartalomadó‑rendszer alkalmazásához adott engedélyekből következett. Ezzel szemben a megtámadott határozat szerint nem ez volt a helyzet a hajózási társaságok, és még kevésbé a hajógyárak és a közvetítők esetében, mivel az alkalmazandó szabályok értelmében a GE‑k nem voltak kötelesek az adókedvezmény egy részét e gazdasági szereplőkre átruházni, éspedig annak ellenére, hogy a Bizottság elismerte, hogy az adóhatóságnak megküldött engedélyezési kérelmek általában tartalmazták az adóelőnynek a GE befektetői és a hajózási társaság közötti megosztására vonatkozó részleteket.

27      A megtámadott határozat szerint fennállt a veszély, hogy a szóban forgó előny torzítja a versenyt, és érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. A Bizottság különösen azt állapította meg, hogy a befektetők, vagyis a GE‑k tagjai a gazdaság valamennyi ágazatában tevékenykednek, különösen a tagállamok közötti kereskedelem előtt nyitott ágazatokban. Ezenkívül a befektetők az adólízingrendszer keretében létrejött ügyletek révén a GE‑ken keresztül a személyzet nélküli hajóbérlet és a tengerjáró hajók vásárlása és értékesítése piacán tevékenykedtek, amelyek nyitva állnak a tagállamok közötti kereskedelem előtt.

28      A támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségére vonatkozó elemzése keretében a Bizottság úgy vélte, hogy még ha a 2004. január 17‑én módosított (HL 2004. C 13., 3. o.), a tengeri szállításnak nyújtott állami támogatásról szóló 1997. július 5‑i közösségi iránymutatás (HL 1997. C 205., 5. o.; a továbbiakban: tengeri szállítási iránymutatás) a jelen ügyben szigorúan véve nem is alkalmazható, analógia útján mégis alkalmazni lehet a GE‑k, illetve a befektetőik által kapott azon támogatás összegének meghatározása érdekében, amely összeegyeztethető lehet a belső piaccal. Az ezen összeg feletti részében a Bizottság szerint a támogatás összeegyeztethetetlen volt a belső piaccal.

29      Végül a Bizottság elutasította azokat a megfontolásokat, amelyek szerint az egyenlő bánásmód és a bizalomvédelem elvével ellentétes a támogatás visszatéríttetése. Ezzel szemben úgy vélte, hogy a jogbiztonság elvével ellentétes az adólízingrendszer 2002‑es hatálybalépése és a 2007. április 30. közötti időszakban – amely utóbbi időpontban az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétették a Franciaország által a francia adótörvénykönyv 39 CA. cikke alapján biztosított támogatási rendszerről – C 46/04 (ex NN 65/04) állami támogatásról szóló, 2006. december 20‑i 2007/256/EK határozatát (HL 2007. L 112., 41. o.; a továbbiakban: a francia adózási célú GE‑kről szóló határozat) – nyújtott támogatások visszatéríttetése.

30      Ráadásul a megtámadott határozat megállapította, hogy minden olyan szerződéses kikötés, amely értelmében a hajógyárak kötelesek kártérítést fizetni a többi félnek, ha végül nem tudják megszerezni a várt adóelőnyöket, ellentétesek az állami támogatásokra vonatkozó szabályokkal, amelyek a támogatásnak a tényleges kedvezményezettel való visszatéríttetését írják elő.

 A Törvényszék és a Bíróság előtti korábbi eljárások

 A Törvényszék előtti korábbi eljárás

31      A Törvényszék Hivatalához 2013. szeptember 25‑én benyújtott keresetlevelével a Spanyol Királyság a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló keresetet indított, amelyet a T‑515/13. számon vettek nyilvántartásba.

32      A Törvényszék Hivatalához 2013. december 30‑án benyújtott keresetlevéllel a Lico Leasing, SA (a továbbiakban: Lico) és a Pequeños y Medianos Astilleros Sociedad de Reconversión, SA (a továbbiakban: PYMAR) a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló keresetet indított, amelyet a T‑719/13. számon vettek nyilvántartásba. A Lico és a PYMAR olyan társaságok, amelyek célja pénzügyi lízingügyletek lebonyolítása, illetve a kis és közepes hajógyárak tevékenységének támogatása.

33      A megtámadott határozat ellen több más keresetet is benyújtottak.

34      A Bizottság arra hivatkozott, hogy a kereseteket mint megalapozatlanokat el kell utasítani, és fenntartásokat fejezett ki a Licót és a PYMAR‑t a T‑719/13. sz. ügyben megillető kereshetőségi jogot illetően.

35      A Törvényszék a 2015. június 9‑i, illetve 10‑i tárgyaláson meghallgatta a T‑515/13. és T‑719/13. sz. ügyekben részt vevő felek szóbeli előadásait és az általa a tárgyaláson feltett kérdésekre adott válaszaikat.

36      A 2015. december 17‑én hozott végzésével a Törvényszék hetedik tanácsának elnöke úgy határozott, hogy a Törvényszék eljárási szabályzatának 68. cikke alapján ítélethozatal céljából egyesíti a T‑515/13. és a T‑719/13. sz. ügyeket.

37      A 2015. december 17‑i Spanyolország és társai kontra Bizottság ítéletben (T‑515/13 és T‑719/13, a továbbiakban: eredeti ítélet, EU:T:2015:1004) a Törvényszék megállapította, hogy a Lico és a PYMAR által benyújtott kereset elfogadható. Az ügy érdemét illetően a Törvényszék az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének és az EUMSZ 296. cikknek a megsértésére alapított jogalap alapján helyt adott a felperesek által benyújtott kereseteknek, és megsemmisítette a megtámadott határozatot. Egyébiránt a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a két kereset keretében előterjesztett többi jogalapról és érvről nem szükséges határozni.

 A Bíróság előtti korábbi eljárás

38      A Bíróság Hivatalához 2016. február 29‑én benyújtott beadványában a Bizottság fellebbezést nyújtott be az eredeti ítélettel szemben, amelyet C‑128/16. P. számon vettek nyilvántartásba. A Bizottság két jogalapra hivatkozott, amelyeket arra alapított, hogy a Törvényszék a „vállalkozás” és a „szelektív előny” fogalmát illetően az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének, valamint az EUMSZ 296. cikknek az értelmezése és alkalmazása során tévesen alkalmazta a jogot.

39      A megtámadott határozat ellen benyújtott többi keresetet, amelyek továbbra is folyamatban voltak a Törvényszék előtt, a C‑128/16. P. sz. ügyben az eljárást befejező határozat meghozataláig felfüggesztették.

40      A Bíróság a 2016. december 21‑i Bizottság kontra Spanyolország és társai végzéssel (C‑128/16 P, nem tették közzé, EU:C:2016:1006) és a 2016. december 21‑i Bizottság kontra Spanyolország és társai végzéssel (C‑128/16 P, nem tették közzé, EU:C:2016:1007) engedélyezte, hogy a Bankia, SA és 32 más jogalany (a továbbiakban: Bankia és társai), valamint az Aluminios Cortizo, SAU a Lico és a PYMAR kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon.

41      A 2018. július 25‑i Bizottság kontra Spanyolország és társai ítéletével (C‑128/16 P, a továbbiakban: fellebbezés tárgyában hozott ítélet, EU:C:2018:591) a Bíróság hatályon kívül helyezte az eredeti ítéletet.

42      A Bíróság először is megállapította, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte és alkalmazta az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdését. E tekintetben a Bíróság rámutatott arra, hogy a Törvényszék szerint a GE‑k nem lehettek állami támogatás kedvezményezettjei, mivel ezen egyesülések adózási átláthatósága miatt a befektetők, és nem a GE‑k élvezték az ezen intézkedésekből adódó adóelőnyöket és gazdasági előnyöket. Márpedig a Bíróság megállapította, hogy a GE‑k gazdasági tevékenységet végeznek, azaz tengerjáró hajók lízingszerződés keretében történő megvásárlását, különösen azok személyzet nélküli bérbeadása és azt követő viszonteladása céljából, és ebből következően a GE‑k az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében – amint arra a megtámadott határozat rámutatott – vállalkozásnak minősülnek.

43      Még ha a GE‑k által szerzett adóelőnyök teljes egészükben és automatikusan át is szálltak tagjaikra, a Bíróság megállapította, hogy a szóban forgó adóintézkedéseket a GE‑kre alkalmazták, és ők voltak az azokból eredő előnyök közvetlen kedvezményezettjei. Ezek az előnyök azt a GE‑k által végzett tevékenységet támogatták, amely a tengerjáró hajók lízingszerződés keretében történő megvásárlásában állt, különösen azok személyzet nélküli bérbeadása és azt követő viszonteladása céljából. Ennélfogva adóbevétel‑kiesés formájában állami források átruházására került sor a GE‑k részére. Ezáltal a Bíróság szerint a szóban forgó intézkedések a GE‑knek nyújtott állami támogatásnak minősülhettek. Azt, hogy a Bizottság a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatások visszafizettetését kizárólag a GE‑k befektetői vonatkozásában rendelte el, amely döntés jogszerűségét a Bíróság a fellebbezés tárgyában hozott ítéletében nem vizsgálta meg, a Bíróság úgy tekintette, hogy nem befolyásolja ezt a következtetést. A fentiekre tekintettel a Bíróság helyt adott a Bizottság első kifogásának.

44      Másodszor, ami az adóhatóságnak az adólízingrendszer‑mechanizmus, különösen az előrehozott értékcsökkenési leírás engedélyezésével kapcsolatos mérlegelési jogköréből eredő előny szelektív jellegét illeti, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Törvényszék tévesen zárta ki a rendszer szelektivitását amiatt, hogy minden vállalkozásnak lehetősége volt részt venni ezekben az ügyletekben, és hozzáférhettek az előnyökhöz, ami a Törvényszék szerint azt jelenti, hogy a befektetők nem részesültek szelektív előnyben. A Bíróság szerint a Törvényszék megfontolásai azon téves előfeltevésből indulnak ki, amely szerint a szóban forgó adóintézkedésekből eredő előnyök kedvezményezettjeinek kizárólag a befektetőket, nem pedig a GE‑ket lehetett tekinteni, tehát a befektetőkre, és nem a GE‑kre tekintettel kell megvizsgálni a szelektivitásra vonatkozó feltételt. Ennélfogva a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot azzal, hogy nem vizsgálta meg, hogy az előrehozott értékcsökkenési leírás engedélyezési rendszere felruházta‑e az adóhatóságot olyan mérlegelési jogkörrel, amely alkalmas arra, hogy az adólízingrendszerben részt vevő GE‑k által végzett tevékenységeket előnyben részesítse. Ezért a Bíróság helyt adott a Bizottság által előterjesztett második kifogásnak.

45      Harmadszor, a Bíróság a 2016. december 21‑i Bizottság kontra World Duty Free Group és társai ítélet (C‑20/15 P és C‑21/15 P, EU:C:2016:981) alapján úgy ítélte meg, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításával, hogy az adólízingrendszer keretében létrejött ügyletekben részt vevő befektetők által kapott előnyök nem tekinthetők szelektívnek, mivel ezek az ügyletek megkülönböztetés nélkül valamennyi vállalkozás számára elérhetőek, anélkül hogy megvizsgálta volna, hogy a Bizottság bizonyította‑e, hogy az adóintézkedések a gazdasági szereplők között eltérő bánásmódot vezettek be, jóllehet az adóelőnyben részesülő és az annak előnyéből kizárt gazdasági szereplők az említett adórendszer által kitűzött célra tekintettel összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben vannak. Következésképpen a Bíróság helyt adott a Bizottság által előterjesztett harmadik kifogásnak.

46      Negyedszer, az indokolási kötelezettséggel összefüggésben a Bíróság megállapította, hogy a Törvényszék megfontolásainak összessége azon a téves előfeltevésen alapul, amely szerint csak a befektetőket – és nem a GE‑ket – lehet a szóban forgó intézkedésekből eredő előnyök kedvezményezettjeinek tekinteni, és amely szerint tehát azt kell megvizsgálni, hogy a befektetők – és nem a GE‑k – által kapott előnyök szelektív jellegűek‑e, hogy azok a verseny torzulásának kockázatával járnak‑e, illetve érinthetik‑e a tagállamok közötti kereskedelmet, továbbá hogy a megtámadott határozat az e kritériumokra vonatkozó elemzés vonatkozásában kellően indokolással rendelkezik‑e. A Bíróság szerint a Bizottság a megtámadott határozatban megadta az azon indokok megértéséhez szükséges információkat, amelyek miatt úgy vélte, hogy a szóban forgó intézkedésekből eredő előnyök szelektív jellegűek, érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet, és torzíthatják a versenyt, ezt a határozatot kellően és ebben a tekintetben ellentmondásoktól mentesen indokolta, eleget téve ezzel az EUMSZ 296. cikkben foglalt követelményeknek. Ennélfogva Bíróság helyt adott a Bizottság utolsó kifogásának.

47      A Bíróság, miután megállapította, hogy a per állása nem engedi meg a határozathozatalt, mivel a Törvényszék a Spanyol Királyság, a Lico és a PYMAR által előterjesztett jogalapok közül csak néhányat vizsgált meg, úgy határozott, hogy az e jogalapokra vonatkozó határozathozatal céljából a T‑515/13. és a T‑719/13. sz. ügyet visszautalja a Törvényszék elé, és a költségekről – a beavatkozásokkal kapcsolatos költségek kivételével – egyelőre nem határozott.

 Az eljárás és a felek kérelmei

48      A fellebbezés tárgyában hozott ítéletet követően a T‑515/13. RENV. és a T‑719/13. RENV. sz. ügyet a Törvényszék nyolcadik tanácsa elé utalták.

49      2018. október 5‑én a Spanyol Királyság és a Bizottság az eljárási szabályzat 217. cikke (1) bekezdésének megfelelően írásbeli észrevételeket nyújtott be a T‑515/13. RENV. sz. ügyben.

50      2018. szeptember 21‑i és október 8‑i végzésével a Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke helyt adott a Lico és a PYMAR által a T‑719/13. RENV. sz. ügyben a Bankia és társai, illetve az Aluminios Cortizo tekintetében bizalmas kezelés iránt előterjesztett kérelemnek.

51      2018. szeptember 28‑án az Aluminios Cortizo, 2018. október 5‑én pedig a Lico, a PYMAR, a Bizottság, valamint a Bankia és társai az eljárási szabályzat 217. cikkének (1) bekezdése alapján írásbeli észrevételeket nyújtottak be a T‑719/13. RENV. sz. ügyben.

52      A nyolcadik tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzat 28. cikke alapján úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

53      Az előadó bíró javaslata alapján a Törvényszék úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és az eljárási szabályzat 89. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében írásban kérdéseket intézett a felekhez. Egyéb kérdések mellett a Törvényszék felhívta a feleket, hogy terjesszék elő észrevételeiket a megtámadott határozattal szemben benyújtott két keresethez csatolt, számos újságcikket tartalmazó két mellékletnek az iratokhoz való esetleges csatolására vonatkozóan. A felek az előírt határidőn belül válaszoltak. A felek észrevételeire tekintettel a Törvényszék úgy határozott, hogy a jelen ügyekben az említett mellékleteket nem csatolja az iratokhoz.

54      A Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke 2019. szeptember 12‑i határozatával a felek meghallgatását követően az eljárás szóbeli szakaszának lefolytatása és az eljárást befejező határozat meghozatala céljából egyesítette a T‑515/13. RENV. és a T‑719/13. RENV. sz. ügyet.

55      A Törvényszék a 2019. október 24‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

56      A T‑515/13. RENV. sz. ügyben a Spanyol Királyság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg megtámadott határozatot;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

57      A T‑515/13. RENV. sz. ügyben a Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        kötelezze a Spanyol Királyságot a költségek viselésére.

58      A T‑719/13. RENV. sz. ügyben a Lico és a PYMAR azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg megtámadott határozatot;

–        másodlagosan semmisítse meg a visszatéríttetés elrendelését;

–        harmadlagosan semmisítse meg a visszatéríttetés elrendelését a belső piaccal összeegyeztethetetlen visszatérítendő támogatás összegének kiszámítását illetően;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

59      A T‑719/13. RENV. sz. ügyben a Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        kötelezze a Licót és a PYMAR‑t a költségek viselésére.

60      A T‑719/13. RENV. sz. ügyben a Bankia és társai azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg megtámadott határozatot;

–        másodlagosan semmisítse meg a visszatéríttetés elrendelését;

–        harmadlagosan semmisítse meg a visszatéríttetés elrendelését a belső piaccal összeegyeztethetetlen visszatérítendő támogatás összegének kiszámítását illetően.

61      A T‑719/13. RENV sz. ügyben az Aluminios Cortizo azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg megtámadott határozatot;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

 A Bankia és társai és az Aluminios Cortizo beavatkozásáról

62      Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a T‑719/13. RENV. sz. ügyben folytatott eljárás folytatására vonatkozó észrevételeiben a Bizottság több okból is vitatja a Bankia és társai és az Aluminios Cortizo azon lehetőségét, hogy írásbeli észrevételeket nyújtsanak be, és beavatkozó félként részt vehessenek a Törvényszék elé visszautalt eljárásban. Először is ez ellentétes lenne az eljárási szabályzat 217. cikke (1) bekezdésének szövegével. Emellett ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy az elsőfokú eljárás során olyan felek beavatkozása válna lehetővé, akik számára nem engedhető meg a beavatkozás, mivel e felek olyan kereseteket nyújtottak be, amelyek elbírálása még mindig folyamatban van. Egyébiránt a Bizottság szerint a jelen helyzet különbözik az 1993. március 23‑i Gill kontra Bizottság ítélet (T‑43/89, EU:T:1993:24) alapjául szolgáló helyzettől, amelyben a Törvényszék a visszautalt eljárás szakaszában olyan fél beavatkozását engedte meg, aki csak a fellebbezési eljárásban lépett a perbe amiatt, hogy a Bíróság nem határozott e fél költségeiről. Márpedig a Bizottság rámutat, hogy a jelen ügyben a Bíróság a fellebbezés tárgyában hozott ítéletében határozott a Bankia és társai, valamint az Aluminios Cortizo költségeiről. Végül a Bizottság arra hivatkozik, hogy a jelen ügy különbözik attól a helyzettől, amikor valamelyik fél beavatkozási kérelmet nyújt be, a Törvényszék azonban e kérelemről az ügyet elbíráló határozatában nem dönt. A Bizottság úgy ítéli meg, hogy ebben az esetben egy esetleges visszautalást követően a beavatkozási kérelmek továbbra is érvényben vannak, és a Törvényszéknek határoznia kell azokról (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 2‑i Stichting Woonpunt és társai kontra Bizottság végzés, T‑203/10 RENV, nem tették közzé, EU:T:2014:792, 47. pont).

63      A Bankia és társai úgy vélik, hogy a Bíróság előtti fellebbezés keretében beavatkozásra jogosult fél automatikusan megőrzi beavatkozó fél minőségét az adott ügyben a Törvényszék elé visszautalt eljárásban.

64      E tekintetben a Bizottság által említett ítéletek alapjául szolgáló körülményektől függetlenül emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat ellen benyújtott keresetek közül a T‑515/13. és a T‑719/13. sz. ügyet irányadó ügyként választották ki, és azok az eredeti ítélet meghozatalához vezettek. Ebben az összefüggésben a Bankiát és társait, valamint az Aluminios Cortizót beavatkozó félként nem hallgatták meg a Törvényszék előtt, de engedélyezték számukra, hogy a Bíróság előtt az eredeti ítélettel szemben benyújtott fellebbezések keretében beavatkozzanak.

65      Miután a Bíróság visszautalta az ügyeket a Törvényszék elé abból a célból, hogy határozzon bizonyos jogalapokról, amelyek a Bankia és társai, valamint az Aluminios Cortizo érdekeit érintő jogi kérdéseket vetnek fel, a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a jelen ügyben a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében a Bíróság előtt beavatkozó felek számára lehetővé kell tenni, hogy a Törvényszék előtti peres eljárás megfelelő elbírálása és a jogvita folytonosságának elősegítése céljából a visszautalt eljárásba beavatkozhassanak, annál is inkább, mivel a megtámadott határozattal szemben benyújtott egyéb keresetekkel kapcsolatos eljárásokat a Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke 2018. november 21‑i határozatával felfüggesztette, amit a Bizottság sem kifogásolt. Egyébiránt a Bizottság állításával ellentétben ez nem szükségszerűen ellentétes az eljárási szabályzat 217. cikke (1) bekezdésének szövegével, mivel ez utóbbi nem határozza meg „a Törvényszék előtti eljárásban részt vevő feleket”. E rendelkezés különösen nem zárja ki, hogy a Bíróság előtti eljárásba beavatkozó felek ebből következően a visszautalt eljárás keretében „a Törvényszék előtti eljárásban részt vevő félnek” minősülhessenek. Ennélfogva el kell utasítani a Bizottság azon kifogásait, amelyek a Bankia és társai, valamint az Aluminios Cortizo beavatkozó félként való részvételére vonatkoznak.

 Az ügy érdeméről

66      Előzetesen, a fellebbezés tárgyában hozott ítéletre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Törvényszéknek a jelen visszautalt eljárás keretében határoznia kell a Spanyol Királyság, a Lico és a PYMAR által felhozott valamennyi megsemmisítési jogalapról, ugyanakkor jogkérdésekben kötik a Bíróság által az előny kedvezményezettjei és az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett szelektív jelleg, valamint a megtámadott határozat indokolása vonatkozásában kifejtett megfontolások.

67      A T‑515/13. RENV. sz. ügyben benyújtott keresetének alátámasztására a Spanyol Királyság négy jogalapra hivatkozik. Az első jogalap az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének azáltal történő megsértésére vonatkozik, hogy a megtámadott határozat állami támogatás fennállását állapítja meg. A Spanyol Királyság másodlagosan, a visszatéríttetés elrendelésének megsemmisítésére irányuló kereseti kérelme alátámasztása érdekében három jogalapra hivatkozik, amelyek az egyenlő bánásmód elvének, a bizalomvédelem elvének és a jogbiztonság elvének megsértésén alapulnak.

68      Keresetében a Lico és a PYMAR három jogalapra hivatkozott, amelyek közül az elsőt az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének és az EUMSZ 296. cikknek a megsértésére alapította, amennyiben a megtámadott határozat állami támogatás fennállását állapítja meg, a második a visszatéríttetés elrendelését illetően a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértésén, a harmadik pedig a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatás összegének kiszámítására vonatkozóan a megtámadott határozatban meghatározott módszer miatt a támogatások visszatéríttetésére vonatkozó általános szabályok megsértésén alapul.

 Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének megsértéséről

69      Első jogalapja keretében, a fellebbezés tárgyában hozott ítélet alapján a Spanyol Királyság arra hivatkozik, hogy az állami támogatás fennállására vonatkozó egyik feltételt nem tartották tiszteletben, mivel függetlenül attól a kérdéstől, hogy az adólízingrendszert összességében kell‑e figyelembe venni, vagy az intézkedéseket egyedileg kell‑e vizsgálni, és eltekintve az alkalmazott elemzési módszertől, nem állt fenn szelektivitás.

70      Az általános hozzáférhetőségre vonatkozó módszerrel kapcsolatban a Spanyol Királyság előadja, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint azon körülmény, hogy kizárólag az adott intézkedés alkalmazási feltételeit teljesítő adóalanyok részesülhetnek ezen intézkedés kedvezményében, önmagában nem teszi ezen intézkedést szelektív jellegűvé (2016. december 21‑i Bizottság kontra World Duty Free Group és társai ítélet, C‑20/15 P és C‑21/15 P, EU:C:2016:981, 59. pont). Ezzel összefüggésben a Spanyol Királyság rámutat, hogy az ítélkezési gyakorlatban szerepelnek olyan példák, amelyekben a Bíróság megállapította, hogy a kizárólag lízingszerződés alapján beszerzett eszközökre alkalmazandó adókedvezmény általános intézkedésnek minősül (2014. december 9‑i Netherlands Maritime Technology Association kontra Bizottság ítélet, T‑140/13, nem tették közzé, EU:T:2014:1029).

71      A referencia‑rendszerre vonatkozó módszert illetően a Spanyol Királyság azt állítja, hogy a Bizottságnak először meg kellett volna határoznia az általános adórendszert, majd pedig bizonyítania kellett volna, hogy a szóban forgó intézkedés az összehasonlítható jogi és ténybeli helyzetben lévő gazdasági szereplőkre alkalmazandó adórendszer alóli kivételnek minősül. Ezzel összefüggésben a Spanyol Királyság arra hivatkozik, hogy a Bizottság még a referencia‑rendszert sem azonosította a jelen ügyben. Mindenesetre a Spanyol Királyság szerint a referencia‑rendszer alapján nem áll fenn szelektivitás.

72      Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének megsértését illetően, a fellebbezés tárgyában hozott ítélet alapján a Lico és a PYMAR emlékeztet arra, hogy egy három szakaszból álló vizsgálatot kell elvégezni ahhoz, hogy egy adóintézkedést szelektívnek lehessen minősíteni: először is a referencia‑rendszer azonosításához meg kell határozni és elemezni kell a tagállam általános adórendszerét; másodszor annak vizsgálatával, hogy az intézkedés eltér‑e az általános rendszertől annyiban, amennyiben különbségtételt vezet be az összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplők között, meg kell állapítani, hogy az intézkedés szelektív jellegű‑e; harmadszor meg kell vizsgálni, hogy a tagállam bizonyította‑e, hogy az intézkedést igazolja azon rendszer jellege vagy felépítése, amelybe illeszkedik. Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság a GE‑ket illetően eleget tett‑e ezen követelményeknek. A Lico és a PYMAR szerint függetlenül attól, hogy az intézkedések egyedi vizsgálatáról vagy az adólízingrendszer átfogó vizsgálatáról van szó, nincsen a referencia‑rendszerre, a referencia‑rendszertől való állítólagos eltérésre, az összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplőkre, az e szereplők közötti különbségtételre vagy az adórendszer célján alapuló indokolás hiányára vonatkozó elemzés.

73      Először is a Lico és a PYMAR arra hivatkozik, hogy az adóalanyok által elhatározott egyszerű adóoptimalizálási stratégia önmagában nem tekinthető állami támogatásnak. Az adó csökkentésére ugyanis a gazdasági magánszereplőknek az adószabályok hatékony ötvözésére és alkalmazására irányuló döntése nyomán kerül sor. A Lico és a PYMAR szerint a vállalkozások adóoptimalizálására irányuló stratégiák nem minősülnek állami támogatásnak, hacsak nem a nemzeti jogrendben előírt vagy az adóhatóságok gyakorlatából eredő, a referencia‑adórendszer célja alapján ugyanolyan ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplők közötti hátrányos megkülönböztetést eredményező eltérésekből következnek.

74      Az intézkedések egyedi elemzését illetően a Lico és a PYMAR többek között előadja, hogy a lízingszerződések előrehozott értékcsökkenési leírását valamennyi társaságiadó‑alany, és nem csupán a GE‑k alkalmazhatták. Ráadásul a Lico és a PYMAR megjegyzi, hogy az intézkedést a bizonyos objektív feltételeknek megfelelő valamennyi eszközre alkalmazni kellett. Egyébiránt véleményük szerint, még ha az intézkedés engedélyhez kötött is volt, azt objektív, és nem diszkrecionális kritériumok alapján nyújtották.

75      Ami az intézkedések összességének értékelését illeti, a Lico és a PYMAR azt állítja, hogy még ha az intézkedéseknek a Bizottság által adólízingrendszernek nevezett kombinációja kizárólag a hajókra vonatkozott is, más eszközökre nem, ebből nem lehet arra következtetni, hogy az adólízingrendszer szelektív volt. E tekintetben a Lico és a PYMAR megjegyzi, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint azon intézkedés, amely csak egy adott tevékenységi ágazat vagy ezen ágazat vállalkozásainak egy része számára előnyös, nem szükségszerűen minősül szelektívnek (2016. december 21‑i Bizottság kontra Hansestadt Lübeck ítélet, C‑524/14 P, EU:C:2016:971, 58. pont). Ennélfogva – a Bizottság állításával ellentétben – nem elegendő, hogy a szóban forgó intézkedésekből a hajók lízingszerződés keretében – azok személyzet nélküli bérbeadása és azt követő viszonteladása céljából – történő megvásárlása esetén előnyök erednek.

76      Ezenkívül a Lico és a PYMAR azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem bizonyította a jogilag megkövetelt módon, hogy az állítólagosan nyújtott támogatás torzította a versenyt, és érintette a tagállamok közötti kereskedelmet. A Lico és a PYMAR különösen azt állítja, hogy tekintettel arra, hogy a GE‑k olyan egyszerű pénzügyi közvetítők voltak, amelyek semmilyen valós tevékenységet nem alakítottak ki a tengeri szállítási ágazatban, nem állapítható meg, hogy a tengerjáró hajók személyzet nélküli bérbeadása céljából történő vásárlásának és értékesítésének piacán tevékenységet végeztek volna. Ennélfogva a támogatás ezen a piacon nem torzíthatja a versenyt, és nem érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet.

77      A T‑719/13. RENV. sz. ügyben indult eljárás folytatásával kapcsolatos észrevételeikben a Bankia és társai először is az intézkedések amiatti állítólagos szelektivitását vitatják, hogy a hatóságnak az adólízingrendszer engedélyezése során diszkrecionális jogköre volt, mivel szerintük e jogkört objektív kritériumok határozták meg. Ezenfelül arra hivatkoznak, hogy ugyanazokról a kritériumokról van szó, mint amelyeket a Bizottság „objektívnek” tekintett, amikor megállapította, hogy az SA.34736 (2012/N) állami támogatásról – Spanyolország – A pénzügyi lízing keretében beszerzett bizonyos eszközök előrehozott értékcsökkenési leírása – szóló, 2012. november 20‑i C(2012) 8252 végleges bizottsági határozatban (HL 2012. C 384., 2. o.; a továbbiakban: az új adólízingrendszerről szóló határozat) vizsgált „új adólízingrendszer” nem szelektív. Ezt az értékelést megerősítette a 2014. december 9‑i Netherlands Maritime Technology Association kontra Bizottság ítélet (T‑140/13, nem tették közzé, EU:T:2014:1029). Hozzáteszik, hogy tekintettel arra, hogy az adóhatóság sosem utasított el engedély iránti kérelmet, a gyakorlatban nincs különbség az eredeti adólízingrendszerben adott engedély és az új adólízingrendszer keretében előírt közlés között.

78      Másodszor, a Bankia és társai a fellebbezés tárgyában hozott ítélet alapján arra hivatkoznak, hogy a szelektivitást egyrészt a GE‑k, másrészt a jogalkotó által kitűzött célra tekintettel hasonló ténybeli és jogi helyzetben lévő többi vállalkozás tekintetében kell megvizsgálni. A 2016. december 21‑i Bizottság kontra World Duty Free Group és társai ítéletben (C‑20/15 P és C‑21/15 P, EU:C:2016:981) kifejtett elvekre tekintettel a Bankia és társai azt állítják, hogy a Bizottság egyszer sem bizonyította, hogy az intézkedések különbséget tettek az összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplők között. A megtámadott határozat ugyanis egyedül azon az alapon szorítkozik az intézkedések ágazati szelektivitásának megállapítására, hogy kedvezményezettjeik bizonyos tevékenységi területen, nevezetesen a tengerjáró hajók lízingszerződés keretében történő megvásárlása, személyzet nélküli bérbeadása és e hajók viszonteladása területén végeztek tevékenységet. A megtámadott határozat azonban nem határozza meg a referencia‑rendszert, és nem azonosítja az e rendszer által kitűzött célt.

79      A Bizottság az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének megsértésére vonatkozó érvek elutasítását kéri. Úgy véli, hogy az intézkedések szelektívek, az adólízingrendszer összességében való figyelembevétele esetén éppúgy, mint amikor az intézkedéseket egyedileg vizsgálják.

80      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ahhoz, hogy valamely nemzeti intézkedés az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett „állami támogatásnak” minősüljön, valamennyi alábbi feltétel teljesülése szükséges. Először is állami, vagy állami forrásból történő beavatkozásnak kell történnie. Másodszor e beavatkozásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet. Harmadszor a kedvezményezettje számára szelektív előnyt kell biztosítania. Negyedszer torzítania kell a versenyt, vagy azzal kell fenyegetnie (lásd: a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 35. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

81      Ami a szelektív előny fennállására vonatkozó feltételt illeti, a formájától függetlenül állami támogatásnak minősül az a beavatkozás, amely közvetlenül vagy közvetve alkalmas vállalkozások előnyben részesítésére, illetve amely olyan gazdasági előnynek tekintendő, amelyben a kedvezményezett vállalkozás rendes piaci feltételek között nem részesülhetett volna. Így támogatásoknak kell tekinteni többek között azokat a beavatkozásokat, amelyek különböző formában enyhítik a vállalkozás költségvetésének terheit, és amelyek ezáltal, anélkül hogy a szó szoros értelmében szubvenciók lennének, azokkal azonos természetűek és hatásúak. Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése nem tesz különbséget az állami beavatkozás okai vagy célkitűzései szerint, hanem azt annak hatásai alapján, tehát az alkalmazott módszerektől függetlenül határozza meg (lásd: a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 36. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

82      Különösen az adóelőnyt biztosító nemzeti intézkedéseket illetően emlékeztetni kell arra, hogy az ilyen jellegű intézkedés, amely ugyan nem jár együtt állami források átruházásával, de a kedvezményezetteket a többi adóalanynál kedvezőbb helyzetbe hozza, a kedvezményezettek számára szelektív előnyt biztosíthat, és ennélfogva az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül. A valamennyi gazdasági szereplőre megkülönböztetés nélkül alkalmazandó, általános intézkedésből eredő adóelőny azonban nem minősül e rendelkezés értelmében vett ilyen támogatásnak. Ehhez hasonlóan az „állami támogatás” fogalma nem vonatkozik olyan állami intézkedésekre, amelyek különbséget tesznek a vállalkozások között, tehát a priori szelektív jellegűek, amennyiben e megkülönböztetés azon rendszer jellegéből vagy belső felépítéséből ered, amelybe ezek az intézkedések illeszkednek (lásd: a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 37. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

83      Ebben az összefüggésben ahhoz, hogy valamely nemzeti adóintézkedést „szelektívnek” minősíthessen, a Bizottságnak először is azonosítania kell az érintett tagállamban alkalmazandó általános vagy „normál” adórendszert, másodszor pedig bizonyítania kell, hogy a szóban forgó adóintézkedés eltér az említett általános rendszertől, mivel különbséget tesz az ezen általános rendszer által kitűzött célra tekintettel összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplők között. Harmadszor az „állami támogatás” fogalma azonban nem vonatkozik olyan intézkedésekre, amelyek különbséget tesznek a szóban forgó jogrendszer által kitűzött célra tekintettel összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben lévő vállalkozások között, és ezért a priori szelektív jellegűek, amennyiben az érintett tagállam bizonyítja, hogy e megkülönböztetés igazolt, mivel az az intézkedéseket magában foglaló rendszer jellegéből vagy felépítéséből ered (2016. december 21‑i Bizottság kontra World Duty Free Group és társai ítélet, C‑20/15 P és C‑21/15 P, EU:C:2016:981, 57. és 58. pont).

84      Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy azon körülmény, miszerint kizárólag az adott intézkedés alkalmazási feltételeit teljesítő adóalanyok részesülhetnek ezen intézkedés kedvezményében, önmagában nem teszi ezen intézkedést szelektív jellegűvé (2016. december 21‑i Bizottság kontra World Duty Free Group és társai ítélet, C‑20/15 P és C‑21/15 P, EU:C:2016:981, 59. pont).

85      A jelen ügyben e megfontolások fényében kell megvizsgálni az adólízingrendszernek a GE‑k vonatkozásában fennálló szelektivitását.

86      Az adólízingrendszer egészének szelektivitását illetően meg kell állapítani, hogy a Spanyol Királyság, a Lico és a PYMAR azt állítja, hogy a Bizottság nem azonosította a referencia‑rendszert, és egyébként sem bizonyította, hogy az adólízingrendszer eltér az általános rendszertől azáltal, hogy különbséget tesz az összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben lévő gazdasági szereplők között.

87      Meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat, legalábbis kifejezetten, nem követi a fenti 83. pontban hivatkozott háromszakaszos elemzést. Ugyanakkor a megtámadott határozat (156) preambulumbekezdésében a Bizottság rámutatott, hogy az adólízingrendszer egészét tekintve szelektív, egyrészt az adóhatóság arra vonatkozó mérlegelési jogköre miatt, hogy nem egyértelmű feltételek alapján megadja az előrehozott értékcsökkenési leíráshoz szükséges kötelező engedélyt, másrészt pedig amiatt, hogy az adóhatóság az adólízingrendszer keretében csak a tengerjáró hajók finanszírozására irányuló ügyletekre bocsátott ki engedélyeket. A tárgyaláson a Bizottság arra hivatkozott, hogy az adóhatóságot az engedély megadására vonatkozóan megillető diszkrecionális jogkör fennállása önmagában elegendő ahhoz, hogy az adólízingrendszer egészét szelektívvé tegye.

88      Az adóhatóság diszkrecionális jogkörének kérdését illetően emlékeztetni kell arra, hogy az engedélyezési rendszer megléte önmagában nem jelent szelektív intézkedést. Ez a helyzet akkor, amikor az illetékes hatóság mérlegelési jogköre azon feltételek vizsgálatára korlátozódik, amelyeket valamely meghatározható adóztatási célkitűzés érdekében állítottak fel, és az e hatóság által alkalmazandó kritériumok az adószabályozás jellegében rejlenek (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑i P ítélet, C‑6/12, EU:C:2013:525, 23. és 24. pont). Ezzel szemben nem tekinthető általános jellegűnek egy olyan diszkrecionális jogkör, amely lehetővé teszi az illetékes hatóság számára a pénzügyi fellépés olyan különböző megfontolásokra tekintettel történő kiigazítását, mint például a kedvezményezettek megválasztása, a beavatkozás összege vagy a nyújtott intézkedés feltételei (lásd ebben az értelemben: 1996. szeptember 26‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, C‑241/94, EU:C:1996:353, 23. pont; 1999. június 29‑i DM Transport ítélet, C‑256/97, EU:C:1999:332, 27. pont). Ennélfogva, amennyiben az illetékes hatóságok a nyújtott intézkedés kedvezményezettjeinek és feltételeinek meghatározását illetően széles diszkrecionális jogkörrel rendelkeznek, úgy kell tekinteni, hogy e jogkör gyakorlása bizonyos vállalkozásokat vagy bizonyos áruk termelését előnyben részesíti más olyan vállalkozásokkal vagy árukkal szemben, amelyek a követett célkitűzésre tekintettel hasonló ténybeli és jogi helyzetben vannak (lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑i P ítélet, C‑6/12, EU:C:2013:525, 27. pont; fellebbezés tárgyában hozott ítélet, 55. pont; 2019. szeptember 20‑i Port autonome du Centre et de l’Ouest és társai kontra Bizottság ítélet, T‑673/17, nem tették közzé, EU:T:2019:643, 188. pont). Ráadásul, még ha a támogatási programot diszkrecionális jogkör gyakorlása keretében hozott egyedi határozatok útján hajtották is végre, a Bizottság akkor sem köteles az odaítélő határozatokat külön‑külön megvizsgálni, és minden egyes egyedi esetben külön mérlegelni, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételei teljesülnek‑e (2008. november 28‑i Hotel Cipriani és társai kontra Bizottság ítélet, T‑254/00, T‑270/00 és T‑277/00, EU:T:2008:537, 97. pont).

89      A jelen ügyben, amint arra a Bizottság rámutat, a társasági adóról szóló törvény 115. cikkéből és a társasági adóról szóló rendelet 49. cikkéből kitűnik, hogy a szóban forgó rendszer nem egyszerű értesítésen alapult, hanem olyan homályos kritériumok alapján kiadott előzetes engedély megszerzésén, amelyek az adóhatóság értelmezését követelték meg, amely hatóság előzetesen nem tett közzé iránymutatást.

90      Először is a társasági adóról szóló törvény 115. cikkének (6) bekezdése szerint a levonható összeget „annak az időpontnak a figyelembevételével kell meghatározni, amelytől kezdve a termék használatba kerül”.

91      Ugyanakkor a társasági adóról szóló törvény 115. cikkének (11) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A gazdasági minisztérium a megállapított szabályozási eljárás szerint, a szerződés időtartama, valamint az eszköz megépítése vagy gazdasági használata sajátosságainak figyelembevételével meghatározhatja a 6. bekezdésben hivatkozott időpontot […]”.

92      A társasági adóról szóló rendelet 49. cikke határozza meg az alkalmazandó szabályozási eljárást. E cikk különösen azt állapítja, meg, hogy az eljárás az adóalany kérelmével indul, amelynek legalább a következő adatokat kell tartalmaznia: az eszköz azonosítása, a használatbavétel előtti időpont, amelytől kezdődően az adólevonásokat kérelmezi, a szerződés időtartamának vagy az eszköz megépítésének sajátosságaira vonatkozó indokolás, valamint az eszköz gazdasági használatának sajátosságaira vonatkozó indokolás. A gazdasági minisztériumon belül az ezen eljárásokért felelős pénzügyi igazgatóság kérhet minden szükséges információt és dokumentumot. Az eljárás végén a pénzügyi igazgatóság elfogadhatja vagy elutasíthatja a kérelmet, illetve az adóalany által javasolttól eltérő időpontban állapíthatja meg az előrehozott értékcsökkenési leírás kezdetét.

93      A fentiekből következik, hogy a társasági adóról szóló törvény 115. cikkének (11) bekezdése olyan homályos kritériumokat vezetett be, amelyek nem tekinthetők objektívnek, amint arra a Bizottság a megtámadott határozat (133) preambulumbekezdésében helytállóan rámutatott. Különösen a társasági adóról szóló törvény 115. cikkének (11) bekezdéséből következik, hogy az adóhatóság „a szerződés időtartamának sajátosságaira” vagy „az eszköz gazdasági használatának sajátosságaira” tekintettel meghatározhatta az értékcsökkenési leírás kezdő időpontját, amely kritériumok jellegüknél fogva homályos kritériumoknak minősültek, és amelyek értelmezése jelentős diszkrecionális mozgásteret biztosított az adóhatóság számára, amint arra a Bizottság a megtámadott határozat (133) preambulumbekezdésében rámutatott.

94      Amint az a megtámadott határozat (136) preambulumbekezdéséből kitűnik, a társasági adóról szóló rendelet 49. cikke is jelentős diszkrecionális mozgásteret biztosított az adóhatóság számára. Egyrészt az adóhatóság azon lehetősége, hogy bekérjen minden, általa célszerűnek ítélt információt és dokumentumot, azon kritériumok homályos jellegével együttesen, amelyek így jelentős mérlegelési mozgásteret biztosítottak az adóhatóság számára a kérhető információk és dokumentumok jellegét illetően, megmagyarázza azt a tényt, hogy a kérelem iratai olyan dokumentumokat tartalmaztak, amelyek a hajók építésére vonatkozó szerződésekből eredő, a gazdaság és a foglalkoztatás szempontjából Spanyolországban jelentkező pozitív hatásokat részletezték. Amint a Bizottság a megtámadott határozat (136) preambulumbekezdésében rámutatott, e megfontolások nem kapcsolódnak egyértelműen a társasági adóról szóló törvény 115. cikkének (11) bekezdésében említett kritériumok betartásához. Másrészt, amint azt a Bizottság a beadványaiban hangsúlyozza, a társasági adóról szóló rendelet 49. cikkéből az következik, hogy az adóhatóság nem csupán megadhatta vagy megtagadhatta az engedélyt, hanem az értékcsökkenési leírás kezdetét további indokolás nélkül az adóalany által javasolttól eltérő időpontban is meghatározhatta.

95      Ezenkívül az objektív kritériumokon alapuló utólagos ellenőrzés helyett alkalmazott előzetes engedélyezési rendszer – az előírt kritériumok homályos jellegével együtt – a rendszer diszkrecionális jellegét erősítette, amint arra a Bizottság a megtámadott határozat (133) preambulumbekezdésében helytállóan rámutatott.

96      Noha a Spanyol Királyság a tárgyaláson azt állította, hogy az adóhatóság semmilyen diszkrecionális mozgástérrel nem rendelkezett a társasági adóról szóló törvény 115. cikkében és a társasági adóról szóló rendelet 49. cikkében megállapított feltételek vizsgálatát illetően, meg kell állapítani, hogy e rendelkezések vizsgálata cáfolja ezt az álláspontot, amint az a fenti 89–95. pontból kitűnik.

97      Egyébiránt a Lico és a PYMAR a tárgyaláson arra hivatkozott, hogy a társasági adóról szóló rendelet 49. cikkének (6) bekezdésében előírt rendelkezés kizárólag a csalás megelőzésére irányul annak elkerülésével, hogy az értékcsökkenési leírásra az eszköz megépítése előtt kerüljön sor. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat (133) preambulumbekezdése szerint a Spanyol Királyság a közigazgatási eljárás során nem bizonyította, hogy a társasági adóról szóló rendelet 49. cikkének megfogalmazása és az abban előírt feltételek szükségesek voltak a visszaélések elkerüléséhez. A Lico és a PYMAR állításaival ellentétben elegendő annyit megállapítani, hogy a társasági adóról szóló rendelet 49. cikke (6) bekezdésének szövege azzal, hogy további indokolás nélkül lehetővé teszi az adóhatóság számára, hogy az értékcsökkenési leírás kezdetét az adóalany által javasolttól eltérő időpontban határozza meg, nem biztosítja, hogy e rendelkezés alkalmazása kizárólag a csalás elleni küzdelemmel kapcsolatos helyzetekre korlátozódjon.

98      El kell utasítani a Bankia és társai által előterjesztett azon érvet is, amely szerint a szóban forgó kritériumok megegyeznek a Bizottság által az új adólízingrendszerről szóló határozatban objektívnek tekintett kritériumokkal. Ellentétben azzal, amit a Bankia és társai állítanak, az új adólízingrendszerről szóló határozat olvasatából kitűnik, hogy a Spanyol Királyság jelentősen módosította a szóban forgó rendszert. A bejelentett intézkedések különösen a társasági adóról szóló törvény 115. cikke (11) bekezdésének jelentős módosításait, valamint a társasági adóról szóló rendelet 49. cikkének hatályon kívül helyezését írták elő. A társasági adóról szóló törvény 115. cikke (11) bekezdésének új megfogalmazásával a Spanyol Királyság az előzetes engedélyezési rendszer helyett az adóalany általi bejelentés rendszerét kívánta bevezetni, amely értelmében az adóalany meghatározhatta, hogy az előrehozott értékcsökkenési leírás az eszköz megépítésének kezdetekor indul, feltéve hogy három konjunktív feltétel teljesül: először is a lízingszerződés szerinti rendszeres törlesztések jelentős részét az eszköz megépítésének befejeződése előtt kell teljesíteni, másodszor az építkezésnek legalább tizenkét hónapot kell igénybe vennie, és harmadszor nem lehet szó sorozatgyártásban előállított eszközökről. E megfontolások fényében a Bizottság az új adólízingrendszerről szóló határozat (34)–(36) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az említett rendszer már nem ruház diszkrecionális jogkört az adóhatóságra. Meg kell állapítani, hogy ezen új rendszer fentiekben ismertetett jellemzői jelentős mértékben eltérnek a megtámadott határozatban vizsgált rendszer jellemzőitől.

99      Egyébiránt a Bankia és társai állításával ellentétben e megállapítást megerősíti az új adólízingrendszerről szóló határozatra vonatkozó 2014. december 9‑i Netherlands Maritime Technology Association kontra Bizottság ítélet (T‑140/13, nem tették közzé, EU:T:2014:1029). Ez az ítélet ugyanis megerősíti, hogy a társasági adóról szóló törvény 115. cikke (11) bekezdésének új változata lényegesen eltér e rendelkezésnek a jelen ügy idején hatályos változatától (lásd ebben az értelemben: 2014. december 9‑i Netherlands Maritime Technology Association kontra Bizottság ítélet (T‑140/13, nem tették közzé, EU:T:2014:1029, 81–83. és 93. pont). Ennélfogva nem lehet helyt adni a Bankia és társai által előadott érvnek.

100    Ebből következik, hogy e diszkrecionális szempontok létezése alkalmas volt arra, hogy a kedvezményezetteket előnyben részesítsék az összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben lévő más adóalanyokkal szemben. E diszkrecionális szempontokból különösen az következik, hogy más GE‑k nem ugyanazon feltételek mellett részesülhettek az előrehozott értékcsökkenési leírás kedvezményében. Ugyanígy az említett diszkrecionális szempontok miatt a más ágazatokban tevékenykedő vagy más formában működő, azonban hasonló ténybeli és jogi helyzetben lévő más vállalkozások nem részesülhettek szükségszerűen ugyanolyan feltételekkel e kedvezményekből. A fenti 89. pontban említett rendelkezések de iure diszkrecionális jellegére tekintettel nincs jelentősége annak, hogy alkalmazásuk de facto diszkrecionális volt‑e, vagy sem, amit a Spanyol Királyság, a Lico és a PYMAR tagad, amikor azt állítják, hogy az engedélyt a gyakorlatban a szóban forgó ágazatban működő valamennyi olyan GE‑nek megadták, amely azt kérte.

101    Amint arra a Bizottság hivatkozott, tekintettel arra, hogy az egészében figyelembe vett adólízingrendszer előnyeiből való részesülést lehetővé tevő intézkedések egyike, vagyis az előrehozott értékcsökkenési leírás engedélyezése szelektív volt, a Bizottság nem követett el hibát, amikor a megtámadott határozatban úgy ítélte meg, hogy a rendszer egészében véve szelektív.

102    A fentiekre tekintettel az intézkedések szelektív jellegét illetően az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének megsértésére alapított kifogást el kell utasítani, anélkül hogy meg kellene vizsgálni a Spanyol Királyság, a Lico és a PYMAR által e kérdéssel kapcsolatban előadott egyéb érveket.

103    Ami a Lico és a PYMAR által a versenytorzulás veszélyére és a tagállamok közötti kereskedelem érintettségére vonatkozó feltételeket illetően előadott érveket illeti, amennyiben ezen érvek úgy értelmezhetők, mint amelyek a Bizottság által elfogadott megállapítások megalapozottságának megkérdőjelezésére irányulnak, rá kell mutatni arra, hogy a megtámadott határozat (172) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a GE‑k a tengerjáró hajók – különösen a személyzet nélküli hajóbérlet céljából történő – vásárlásának és értékesítésének a tagállamok közötti kereskedelem előtt nyitva álló piacán tevékenykednek. Ezenfelül ugyanezen preambulumbekezdés szerint a GE‑k befektetői valamennyi gazdasági ágazatban tevékenykednek, ideértve a tagállamok közötti kereskedelem számára nyitott ágazatokat is. A megtámadott határozat ugyanezen preambulumbekezdése egyébiránt hozzáteszi, hogy az adólízingrendszerből eredő előnyök megerősítik „pozíciójukat a megfelelő piacon”, ezáltal torzítják a versenyt vagy azzal fenyegetnek.

104    Annak értékelése keretében, hogy valamely nemzeti intézkedés állami támogatásnak minősítendő‑e, azt kell megvizsgálni, hogy a támogatás képes‑e hatást gyakorolni a tagállamok közötti kereskedelemre, és torzítani a versenyt. Különösen, ha a tagállam által nyújtott támogatás valamely vállalkozás helyzetét megerősíti a tagállamok közötti kereskedelemben más versenytárs vállalkozásokkal szemben, úgy kell tekinteni, hogy a támogatás érinti e kereskedelmet (2006. január 10‑i Cassa di Risparmio di Firenze és társai ítélet, C‑222/04, EU:C:2006:8, 140. és 141. pont).

105    Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 42. pontja szerint a megtámadott határozat helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a GE‑k a tengerjáró hajók – különösen azok személyzet nélküli bérbeadása céljából történő – vásárlása és értékesítése piacán tevékenykednek. Még ha a megtámadott határozatban ezzel kapcsolatban kifejtett megfontolások szűkszavúak is, meg kell állapítani, hogy e piac vitathatatlanul nyitott a tagállamok közötti kereskedelem előtt, amint azt az ügyfelek más tagállamokban való jelenléte is megerősíti, amint az például az Európai Gazdasági Térség (EGT) valamely másik államában letelepedett hajózási társaság által megrendelt hajóval kapcsolatos T‑719/13. sz. ügyben benyújtott keresetlevél 4. mellékletéből is kitűnik. Ennélfogva a tagállamok közötti kereskedelem érintettségére vonatkozó feltételt a jelen ügyben teljesítettnek kell tekinteni.

106    Ami a verseny torzításának veszélyét illeti, nem tagadható, hogy a hajó árának 20–30%‑os csökkentése az általa képviselt magas összeget figyelembe véve legalábbis a verseny torzításával fenyeget a tengerjáró hajók – különösen a személyzet nélküli bérbeadásuk céljából történő – vásárlásának és értékesítésének piacán, amelyen a GE‑k tevékenykednek.

107    Ennélfogva el kell utasítani a Lico és a PYMAR által a verseny torzításának veszélyére és a tagállamok közötti kereskedelem érintettségére vonatkozóan előadott érveket.

108    Következésképpen a fentiekre tekintettel az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének megsértésére alapított jogalapot el kell utasítani.

 Az indokolási kötelezettség megsértéséről

109    A T‑515/13. sz. ügyben első fokon benyújtott beadványaiban, valamint a fellebbezés tárgyában hozott ítéletet követő észrevételeiben a Spanyol Királyság azzal érvel, hogy a megtámadott határozat nem felel meg az indokolási kötelezettség követelményeinek, különösen az intézkedések állítólagos szelektivitását és a verseny torzulását illetően.

110    Ugyanígy a Lico és a PYMAR a T‑719/13. sz. ügyben az elsőfokú eljárásban benyújtott beadványaiban, valamint a fellebbezés tárgyában hozott ítéletet követő észrevételeiben előadja, hogy a megtámadott határozatot az indokolás több hiányossága miatt meg kell semmisíteni.

111    A Lico és a PYMAR először is az indokolás hiányára alapított kifogásra hivatkozik azon következtetést illetően, amely szerint a GE‑k részére támogatást nyújtottak, a hajózási társaságoknak azonban nem, noha mindkét esetben gazdasági magánszereplők közötti ügyletekről volt szó. Álláspontjuk szerint a megtámadott határozat nem fejti ki, hogy a GE‑k által az adólízingrendszeren belül végzett közvetítésért kapott előny miért minősül állami támogatásnak, holott csak a hajózási társaságok által megszerzett előnyben vesznek részt, ami nem minősül támogatásnak.

112    Másodszor a megtámadott határozat indokolása hiányos azon indokokat illetően, amelyek miatt a támogatás visszatéríttetésének elrendelése a GE‑k befektetőit érinti, jóllehet a támogatás kedvezményezettjei a GE‑k voltak. E tekintetben a Lico és a PYMAR megjegyzi, hogy Bíróság nem fogadta el a befektetők és a GE‑k közötti állítólagos gazdasági egységet, amelyre a Bizottság a fellebbezés keretében hivatkozott.

113    Ráadásul a Lico és a PYMAR azt kifogásolja, hogy a befektetőknek nyújtott adókedvezmény egésze visszatéríttetésének elrendelése nem tartalmaz indokolást, miközben a megtámadott határozat maga is elismeri, hogy az említett előny egy részét a hajózási társaságokra ruházták át.

114    Ezenfelül a Lico és a PYMAR azt állítja, hogy annak megállapítása érdekében, hogy a GE által szerzett előny a belső piaccal összeegyeztethető, mesterséges volna olyan arány kiszámítását tartalmazó fiktív forgatókönyv kidolgozása, amely mértékben a hajózási társaság által szerzett előny – ha állami támogatásnak minősülne – összeegyeztethető lenne a belső piaccal. Egyébiránt ellentmondásos lenne, ha a Bizottság a tengeri szállítási iránymutatást értelemszerűen a GE‑kre is alkalmazza, miközben azokat egyszerű pénzügyi közvetítőknek tekinti, nem pedig olyanoknak, amelyek tengeri szállítási tevékenységet végeznek.

115    Amint az a fellebbezés tárgyában hozott ítéletet követő észrevételeikből kitűnik, a Bankia és társai azon az állásponton vannak, hogy a megtámadott határozat indokolása az intézkedések szelektivitását illetően hiányos. Álláspontjuk szerint ugyanis a megtámadott határozat a fellebbezés tárgyában hozott ítéletben megköveteltekkel ellentétben még csak meg sem próbálta bizonyítani, hogy a szóban forgó intézkedések konkrét hatásaik révén a gazdasági szereplők között eltérő bánásmódot vezetnek‑e be, jóllehet azok az említett adórendszer által kitűzött célra tekintettel összehasonlítható ténybeli és jogi helyzetben vannak.

116    Ami az Aluminios Cortizót illeti, a fellebbezés tárgyában hozott ítéletet követő észrevételeiből kitűnik, hogy ő is egyetért a megtámadott határozat hiányos indokolására alapított kifogással többek között azon körülményre vonatkozóan, hogy a támogatás teljes összegének visszatéríttetése kizárólag a befektetőket érinti, holott a megtámadott határozat elismeri, hogy az előny 85–90%‑át a hajózási társaságokra ruházták át. Az Aluminios Cortizo hozzáteszi, hogy a megtámadott határozat indokolása azon állítás tekintetében is hiányos, amely szerint nem lehetett számszerűsíteni a hajógyáraknak állítólagosan biztosított előnyt.

117    A Bizottság kéri a Spanyol Királyság, a Lico és a PYMAR, továbbá a beavatkozó felek, a Bankia és társai, valamint az Aluminios Cortizo állításainak elutasítását.

118    Az EUMSZ 296. cikk második bekezdése értelmében a jogi aktusoknak indokolást kell tartalmazniuk. Emellett az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében a megfelelő ügyintézéshez való jog magában foglalja az igazgatási szervek azon kötelezettségét, hogy döntéseiket indokolják.

119    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolási kötelezettség terjedelme a kérdéses jogi aktus jellegétől, valamint elfogadásának körülményeitől függ. Az indokolásnak világosan és egyértelműen kell tartalmaznia az intézmény érvelését oly módon, hogy lehetővé tegye egyrészt az európai uniós bíróság számára a jogszerűség vizsgálatára vonatkozó hatásköre gyakorlását, másrészt az érdekeltek számára jogaik védelme és a döntés megalapozottságának megítélhetősége érdekében a meghozott intézkedés indokainak megismerését (lásd: 2003. március 6‑i Westdeutsche Landesbank Girozentrale és Land Nordrhein‑Westfalen kontra Bizottság ítélet, T‑228/99 és T‑233/99, EU:T:2003:57, 278. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

120    Nem elvárás, hogy az indokolás minden releváns tényállásbeli és jogi elemet részletezzen, mivel azt a kérdést, hogy a jogi aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében foglalt követelményeknek, nemcsak az aktus szövegét, hanem összefüggéseit, valamint az érintett területre vonatkozó jogszabályok összességét is figyelembe véve kell mérlegelni (lásd: 2003. március 6‑i Westdeutsche Landesbank Girozentrale és Land Nordrhein‑Westfalen kontra Bizottság ítélet, T‑228/99 és T‑233/99, EU:T:2003:57, 279. pont).

121    Különösen a Bizottságnak nem kell állást foglalnia az érdekeltek által elé terjesztett minden érvet illetően, hanem elég, ha a határozat rendszerét illetően alapvető fontossággal bíró tényeket és jogi megfontolásokat ismerteti (2003. március 6‑i Westdeutsche Landesbank Girozentrale és Land Nordrhein‑Westfalen kontra Bizottság ítélet, T‑228/99 és T‑233/99, EU:T:2003:57, 280. pont).

122    Emellett emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolás hiánya vagy elégtelensége, ami a fenti 119. pontban említett bírósági felülvizsgálat akadálya, imperatív jogalap, amelyet az uniós bíróság hivatalból vizsgálhat, sőt köteles megvizsgálni (lásd: 1997. február 20‑i Bizottság kontra Daffix ítélet, C‑166/95 P, EU:C:1997:73, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

123    E megfontolások fényében kell megvizsgálni a Spanyol Királyság, a Lico és a PYMAR által felhozott jogalapot.

124    Meg kell említeni, hogy a fellebbezés tárgyában hozott ítélet 101. pontjában a Bíróság megállapította, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban megadta az azon indokok megértéséhez szükséges információkat, amelyek miatt úgy vélte, hogy a szóban forgó adóintézkedésekből eredő előnyök szelektív jellegűek, érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet, és torzíthatják a versenyt, továbbá hogy a Bizottság a jelen ügy sajátos körülményeire tekintettel ezt a határozatot kellően és ebben a tekintetben ellentmondásoktól mentesen indokolta, eleget téve ezzel az EUMSZ 296. cikkben foglalt és az ítélkezési gyakorlatban részletesen kifejtett követelményeknek.

125    A fentiek ellenére a Spanyol Királyság, a Lico és a PYMAR, valamint a beavatkozó felek arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozat indokolása számos olyan hiányosságot tartalmaz, amelyeket az uniós bíróság még nem vizsgált.

126    Először is, a szelektivitást illetően azt kifogásolják, hogy a Bizottság a fenti 83. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint a szóban forgó adóintézkedések szelektivitásának elemzése céljából nem határozta meg a referencia‑rendszert. Ezzel összefüggésben elegendő annyit megállapítani, hogy a megtámadott határozatnak a (132)–(139) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett (156) preambulumbekezdésében a Bizottság a jogilag megkövetelt módon kifejti azokat az okokat, amelyek miatt – többek között az adóhatóság arra irányuló diszkrecionális jogkörére tekintettel, hogy homályos kritériumok alapján engedélyezze az előrehozott értékcsökkenési leírást – az adólízingrendszer szelektív, amint azt a fenti 88–102. pont kifejtette.

127    Másodszor, azon következtetés indokolásának állítólagos hiányát illetően, amely szerint a GE‑k részére nyújtottak támogatást, a hajózási társaságoknak azonban nem, e megállapítás megalapozottságától függetlenül elegendő annyit megállapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (169) és (170) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy e következtetés azon a megfontoláson alapul, amely szerint a GE‑knek adóelőnyök formájában nyújtott támogatás közvetlenül az államnak tudható be, miközben az alkalmazandó szabályok nem írták elő, hogy az előny egy részét ruházzák át a hajózási társaságokra.

128    Harmadszor, ami az indokolás azon okokkal kapcsolatos állítólagos hiányosságát illeti, amelyek miatt a visszatéríttetés elrendelése a GE‑k befektetőit érintette, jóllehet a támogatás kedvezményezettjei éppen a GE‑k voltak, a megtámadott határozat (161) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az előnyből a GE‑k és átláthatóságuk következtében a befektetőik részesültek. Ugyanezen preambulumbekezdés szerint a GE‑k adózási szempontból átláthatók, ezért leírható költségeik automatikusan a befektetőikhez kerülnek.

129    Ezenfelül annak vizsgálatától függetlenül, hogy megalapozott‑e a támogatás teljes összege befektetőkkel való visszatéríttetésének annak megállapítása ellenére történő elrendelése, hogy az előny 85–90%‑át a hajózási társaságokra ruházták át, meg kell említeni, hogy a megtámadott határozat (169) és (170) preambulumbekezdése szerint e döntés annak megállapításából következik, hogy az alkalmazandó szabályok nem kötelezték a GE‑ket és a befektetőket arra, hogy az előny egy részét más gazdasági szereplőknek, például a hajózási társaságoknak továbbítsák.

130    A tengeri szállítási iránymutatás GE‑kre való alkalmazásának állítólagosan mesterséges vagy ellentmondásos jellegét illetően elegendő annyit megállapítani, hogy a megtámadott határozat a (201) preambulumbekezdésében rámutatott, hogy a tengeri szállítási iránymutatás analógia útján alkalmazható, ami megfelel az indokolási kötelezettség követelményeinek.

131    Negyedszer, a megtámadott határozat téves értelmezésén alapul az Aluminios Cortizónak a megtámadott határozat (102) lábjegyzetében (amely az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett változat (101) lábjegyzetének felel meg) szereplő állítást – amely szerint lehetetlen a hajógyárak részére állítólag nyújtott előny számszerűsítése – illetően hiányos indokolásra vonatkozó érve. A megtámadott határozat (169) és (170) preambulumbekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy bár a Bizottság úgy ítélte meg, hogy nincs szó a hajógyáraknak nyújtott támogatásról, ennek oka az volt, hogy az alkalmazandó szabályok nem írták elő az előny egy részének a hajógyárak számára történő továbbítását, nem pedig az, hogy lehetetlen volt számszerűsíteni a hajógyáraknak nyújtott előnyt. A szóban forgó lábjegyzetben a Bizottság annak felidézésére szorítkozott, hogy a hajógyárak tehát nem kedvezményezettjei a támogatásnak, és lehetetlen az előnyüket jelentő gazdasági pénzmozgást számszerűsíteni, ezért nem szükséges a támogatás összeegyeztethetőségét a hajógyártási ágazatra alkalmazandó szabályok fényében vizsgálni.

132    A fentiekre tekintettel, anélkül hogy határozni kellene a Bizottság által a Licónak és a PYMAR‑nak a megtámadott határozat indokolása egy részének vitatásához fűződő érdekét illetően emelt kifogásokról (lásd ebben az értelemben: 2014. július 11‑i DTS Distribuidora de Televisión Digital kontra Bizottság ítélet, T‑533/10, EU:T:2014:629, 170. pont), az indokolás hiányára alapított jogalapot mint megalapozatlant teljes egészében el kell utasítani.

 Az egyenlő bánásmód elvének megsértéséről

133    A Spanyol Királyság által a T‑515/13. sz. ügyben benyújtott keresetlevelében hivatkozott, az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított jogalap keretében a Spanyol Királyság azt állítja, hogy a Bizottság nem rendelte el a támogatás visszatéríttetését két hasonló korábbi ügyben, vagyis a Franciaország által a „Bretagne Angleterre Irlande” („BAI” vagy „Brittany Ferries”) társaság javára végrehajtott állami támogatásról szóló 2001. május 8‑i határozatban (HL 2002. L 12., 33. o.; a továbbiakban: Brittany Ferries határozat), valamint a francia adózási célú GE‑kre vonatkozó határozatban.

134    A Spanyol Királyság e tekintetben rámutat arra, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság megállapította, hogy a francia adózási célú GE‑k rendszere összehasonlítható az adólízingrendszerrel, mivel „számos fontos jellemzőj[ük] megegyezik, és nagyon hasonlóak a hatásaik”. Megállapított eltérés csak annyi, hogy a francia rendszerben létezik a kifejezett mentesség, míg a spanyol rendszerben ez különböző rendelkezések alkalmazásának az eredménye; az, hogy a Francia Köztársaság e rendszer alkalmazását megelőzően még ha nem is tett bejelentést, de tájékoztatta a Bizottságot, és az a körülmény, hogy a Bizottság ilyen típusú rendszerre vonatkozóan eddig még nem határozott. Ezek az állítólagos eltérések azonban nem bírnak jelentőséggel.

135    Először is a Spanyol Királyság úgy véli, hogy a francia adózási célú GE‑kre vonatkozó határozatban szereplő kifejezett mentesség nem lehet meghatározó, mivel a spanyol mentesség lényegében a társasági adóról szóló törvényben szabályozott hajóűrtartalomadó‑rendszeren alapul, amelytől nem lehet eltérni, illetve amelyet nem módosíthat olyan alacsonyabb szintű jogi norma, mint a társasági adóról szóló rendelet 50. cikkének (3) bekezdése.

136    Másodszor az a tény, hogy a francia hatóságok e rendszert a Bizottság tudomására hozták, nem releváns, mivel az e mechanizmusról szóló levelük nem minősült bejelentésnek. A Spanyol Királyság ezenkívül rámutat arra, hogy ő maga is leveleket küldött annak érdekében, hogy egy, a Bizottsághoz benyújtott panaszt követően bizonyos kérdéseket tisztázzon.

137    Harmadszor, a Spanyol Királyság azt állítja, hogy az a tény, hogy az adólízingrendszerre vonatkozó hivatalos vizsgálat megindításának időpontjában a Bizottság már határozatot hozott a francia adózási célú GE‑kre vonatkozóan, szintén nem releváns az e két rendszer közötti különbségek miatt. Ennélfogva, tekintettel arra, hogy a Bizottság által – különösen a Brittany Ferries határozattal – okozott bizonytalanságok még mindig fennállnak, a Spanyol Királyság arra hivatkozik, hogy az egyenlő bánásmód elve alapján nem lehetett volna előírni a támogatások visszatéríttetését.

138    A Bizottság a Spanyol Királyság által előterjesztett érvek elutasítását kéri.

139    Az ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód általános elve mint általános uniós jogi elv megköveteli, hogy hasonló helyzeteket ne kezeljenek eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható (2014. április 8‑i 16‑i ABN Amro Group kontra Bizottság ítélet, T‑319/11, EU:T:2014:186, 110. pont). Emellett a helyzetek összehasonlíthatóságának bizonyítása az arra hivatkozó a felet terheli (lásd ebben az értelemben: 2014. április 8‑i ABN Amro Group kontra Bizottság ítélet, T‑319/11, EU:T:2014:186, 114. pont).

140    Először is, ami a Brittany Ferries határozatra vonatkozó érvet illeti, meg kell említeni, hogy a Spanyol Királyság az e határozatra való hivatkozásra szorítkozik, anélkül azonban, hogy részletesen kifejtené azokat az okokat, amelyek miatt a szóban forgó helyzetek összehasonlíthatók. Egyébiránt a megtámadott határozat (251) preambulumbekezdéséből és a Brittany Ferries határozat (193) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság ez utóbbi határozatban megállapította, hogy a szóban forgó, a GE létrehozatalából eredő adókedvezmények általános intézkedések, és így nem állami támogatások. Ennélfogva, ellentétben azzal, amit a Spanyol Királyság sugall, a Bizottság a Brittany Ferries határozatban nem tekintett el a támogatás visszatéríttetésének elrendelésétől, miközben a jelen ügyben elrendelte a visszatéríttetést. Valójában a Bizottság inkább eltérő következtetésekre jutott, amikor úgy ítélte meg, hogy a GE‑kből eredő adóelőnyök a Brittany Ferries határozat szerint nem minősülnek állami támogatásnak, miközben az adólízingrendszer a megtámadott határozat szerint állami támogatásnak minősül.

141    Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a felperes az érvelése alátámasztása érdekében nem hivatkozhat a Bizottság olyan korábbi határozathozatali gyakorlatára, még ha az bizonyítást is nyert, amely ellentétes a Szerződés rendelkezéseinek megfelelő értelmezésével (lásd ebben az értelemben: 2003. szeptember 30‑i Freistaat Sachsen és társai kontra Bizottság ítélet, C‑57/00 P és C‑61/00 P, EU:C:2003:510, 52. és 53. pont; 2013. szeptember 12‑i Németország kontra Bizottság ítélet, T‑347/09, nem tették közzé, EU:T:2013:418, 51. pont). Ennélfogva a Brittany Ferries határozatban és a megtámadott határozatban szereplő rendszerek közötti különbségektől függetlenül mindenképpen meg kell állapítani, hogy a Spanyol Királyság a jelen jogalap alátámasztása érdekében nem hivatkozhat a Bizottság gyakorlatának esetleges megváltozására.

142    Másodszor meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat (214) preambulumbekezdése szerint a francia adózási célú GE‑k rendszere több szempontból is az adólízingrendszerrel összehasonlíthatónak tekinthető, többek között az adózási szempontból átlátható GE és a befektetők általi, az eszközök gyártója és vevője közötti közvetítés, pénzügyi lízingszerződés megkötése, az eszközökre a GE által alkalmazott gyorsított és előrehozott értékcsökkenési leírás, az eszköz értékesítéséből származó tőkenyereség társaságiadó‑mentessége, valamint az előnyök egy részének a GE és a befektetők által az eszköz vevőjére történő átruházása miatt. Ugyanakkor a megtámadott határozat (214) és (215) preambulumbekezdésében a Bizottság hozzátette, hogy bizonyos különbségek is fennállnak, úgymint az, hogy a francia adózási célú GE‑k rendszerében a tőkenyereség mentessége kifejezett jellegű, míg az adólízingrendszerben ez a mentesség több rendelkezés együttes alkalmazásának az eredménye, az, hogy a Francia Köztársaság, még ha nem is tett bejelentést, de tájékoztatta a Bizottságot a rendszerről, és az a körülmény, hogy a Bizottság a megtámadott határozat időpontjában már határozott egy hasonló rendszerről, nevezetesen a francia adózási célú GE‑k rendszeréről.

143    Meg kell állapítani, hogy a Spanyol Királyság érvelése bizonyos mértékben ellentmondásos, mivel egyrészt vitatja a francia adózási célú GE‑k rendszere és az adólízingrendszer közötti állítólagos különbségek fennállását vagy jelentőségét, másrészt pedig azt állítja, hogy a Bizottság nem támaszkodhatott volna arra a tényre, hogy a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában már állást foglalt egy hasonló szabályozásról, nevezetesen a francia adózási célú GE‑k rendszeréről, mivel e rendszerek túlságosan eltérőek.

144    E tekintetben elegendő annyit megállapítani, hogy figyelembe véve a megtámadott határozat (214) preambulumbekezdésében meghatározott, a francia adózási célú GE‑k rendszere és az adólízingrendszer közötti jelentős hasonlóságokat, a Bizottság a visszatéríttetési kötelezettséget különösen a Brittany Ferries határozatból eredő bizonytalanságok miatt a francia adózási célú GE‑kről szóló határozatban és a jelen ügyben is korlátozta, mivel a Brittany Ferries határozat azt sugallhatta, hogy az ilyen típusú intézkedések általános jellegük miatt nem állami támogatások. Ennélfogva e tekintetben meg kell állapítani, hogy nem áll fenn eltérő bánásmód a francia adózási célú GE‑k helyzetére és az adólízingrendszerre vonatkozóan.

145    Kétségtelen, hogy amíg a francia adózási célú GE‑kről szóló határozatban a visszatéríttetési kötelezettség csak a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat közzétételének időpontjában kezdődött, a Bizottság a jelen ügyben e kötelezettséget a francia adózási célú GE‑kre vonatkozó (a megtámadott határozat elfogadásához vezető hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozatnál korábbi) saját határozata közzétételének időpontjától kezdődően írta elő. Ezt az eltérő bánásmódot azonban objektíve igazolja az a tény, hogy a Brittany Ferries határozatból eredő bizonytalanság, amely a visszatérítéstől való részleges eltekintést magyarázta, már nem állt fenn a francia adózási célú GE‑kre vonatkozó határozat közzététele óta, amint arra a Bizottság helytállóan hivatkozik, és amint azt az alábbi 191–206. pont részletesebben kifejti.

146    A fentiek összességéből következik, hogy az egyenlő bánásmód elvének a francia adózási célú GE‑kre vonatkozó határozat miatti megsértésére alapított érvet tehát el kell utasítani.

147    Ennélfogva e jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

 A bizalomvédelem elvének megsértéséről

148    A T‑515/13. sz. ügyben a Spanyol Királyság a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított jogalapot terjeszt elő, amely a támogatás visszatéríttetése elrendelésének a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat közzétételéig, azaz a 2011. szeptember 21. előtti időszak vonatkozásában történő megsemmisítésére irányul, noha a megtámadott határozat a francia adózási célú GE‑kre vonatkozó határozat közzétételétől, azaz 2007. április 30‑tól rendelte el a visszatéríttetést.

149    A Spanyol Királyság számos olyan tényezőre hivatkozik, amely e jogos bizalmat keltette, nevezetesen a Brittany Ferries határozatra, a francia adózási célú GE‑kről szóló határozatra, a Bizottság által a spanyol hatóságokhoz intézett, 2001. december 21‑i tájékoztatáskérésre, a Hollandia által négy hajógyárnak hat hajóépítési megrendeléshez nyújtani kívánt állami támogatásról szóló, 2004. június 30‑i 2005/122/EK bizottsági határozatra (HL 2005. L 39., 48. o.; a továbbiakban: a holland hajógyárakról szóló határozat), a Versenypolitikai Főigazgatóság felelős biztosának 2009. március 9‑i levelére, az állami támogatási szabályoknak a vállalkozások közvetlen adóztatásával kapcsolatos intézkedésekre történő alkalmazásáról szóló bizottsági közleményre (HL 1998. C 384., 3. o.) és az N736/2001 állami támogatásról – A tengeri szállítási társaságok űrtartalom alapján történő adóztatásának rendszeréről (űrtartalomadó) szóló, 2002. február 27‑i C(2002) 582 végleges bizottsági határozatra (HL 2004. C 38., 5. o.). Ezenkívül azt állítja, hogy ez az első alkalom, hogy a Bizottság több olyan különálló intézkedést együttesen vizsgált, amelyeket a nemzeti jogalkotó nem rendszerként alakított ki. Végül a Spanyol Királyság vitatja azt a körülményt, hogy a francia adózási célú GE‑kről szóló határozat elfogadása megszüntette az azon a tényen alapuló jogos bizalmat, hogy a spanyol intézkedések nem minősülnek állami támogatásnak, mivel a két rendszer nagyon különböző volt.

150    A T‑719/13. sz. ügyben benyújtott keresetlevelében a Lico és a PYMAR a támogatás visszatéríttetése elrendelésének megsemmisítése céljából a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított jogalapot is előterjeszt.

151    Először is, a jogos bizalmat keltő jogi aktusokat illetően a Lico és a PYMAR többek között a holland hajógyárakról szóló határozatra és a Versenypolitikai Főigazgatóság felelős biztosának 2009. március 9‑i levelére hivatkozik.

152    Másodszor, a Lico és a PYMAR hozzáteszi, hogy a gazdasági szereplők nem láthatták előre a Bizottság hozzáállásának megváltozását, mivel a Versenypolitikai Főigazgatóság felelős biztosának levele azt jelezte, hogy a Bizottság már elemezte az adólízingrendszert, és nem tervez további intézkedéseket. Ráadásul a Brittany Ferries határozatban a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy egy, az adólízingrendszerhez hasonló rendszer nem minősül állami támogatásnak.

153    Harmadszor, a Lico és a PYMAR arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat nem határoz meg egyetlen olyan elsődleges fontosságú uniós érdeket sem, amely elsőbbséget élvezne az érintett gazdasági szereplők érdekeivel szemben.

154    A Bizottság a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított jogalap elutasítását kéri.

155    Először is emlékeztetni kell arra, hogy valamely állami támogatás szabályszerűségébe vetett jogos bizalomra – rendkívüli körülményektől eltekintve – főszabály szerint csak abban az esetben lehet hivatkozni, ha ezt a támogatást az EUMSZ 108. cikkben előírt eljárás betartásával nyújtották (2013. június 13‑i HGA és társai kontra Bizottság ítélet, C‑630/11 P–C‑633/11 P, EU:C:2013:387, 134. pont).

156    Így az ítélkezési gyakorlat nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a be nem jelentett, és ezért jogellenes támogatás kedvezményezettjei a támogatás visszatérítésének vitatása érdekében olyan rendkívüli körülményekre hivatkozzanak, amelyek jogszerűen megalapozhatták az e támogatás szabályszerű jellegébe vetett jogos bizalmukat (2009. szeptember 9‑i Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság ítélet, T‑30/01–T‑32/01 és T‑86/02–T‑88/02, EU:T:2009:314, 282. pont).

157    Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a bizalomvédelem elvére akkor lehet hivatkozni, ha három feltétel teljesül.

158    Először is a bizalomvédelem elvére való hivatkozás joga minden jogalanyt megillet, akiben valamely uniós intézmény – konkrét ígéretet téve neki – megalapozott várakozásokat kelt. Ilyen biztosítéknak minősül a közlés formájától függetlenül a pontos, feltétlen és egybehangzó tájékoztatás (2010. december 16‑i Kahla Thüringen Porzellan kontra Bizottság ítélet, C‑537/08 P, EU:C:2010:769, 63. pont). Emellett e biztosítékoknak feljogosított és megbízható forrásból kell származniuk. Egyebekben kizárólag az alkalmazandó szabályoknak megfelelő biztosítékok kelthetnek jogos bizalmat (2006. február 23‑i Cementbouw Handel & Industrie kontra Bizottság ítélet, T‑282/02, EU:T:2006:64, 77. pont).

159    Másodszor, amennyiben az elővigyázatos és körültekintő gazdasági szereplő számíthat az érdekeit esetleg érintő uniós intézkedés elfogadására, annak elfogadása esetén nem hivatkozhat a bizalomvédelem elvére (2006. június 22‑i Belgium és Forum 187 kontra Bizottság ítélet, C‑182/03 és C‑217/03, EU:C:2006:416, 147. pont; 2010. október 14‑i Nuova Agricast és Cofra kontra Bizottság ítélet, C67/09 P, EU:C:2010:607, 71. pont).

160    Harmadszor, amikor az uniós intézmények olyan helyzetet teremtettek, amely alkalmas arra, hogy jogos bizalmat keltsen a jogalanyban, e bizalomtól mindazonáltal el lehet tekinteni, ha a szóban forgó intézmény bizonyítja, hogy létezik olyan elsődleges fontosságú érdek, amely elsőbbséget élvez az érintett magánérdekekkel szemben (lásd ebben az értelemben: 1990. június 26‑i Sofrimport kontra Bizottság ítélet, C‑152/88, EU:C:1990:259, 16. és 19. pont; 1997. július 17‑i Affish ítélet, C‑183/95, EU:C:1997:373, 57. pont; 2006. június 22‑i Belgium és Forum 187 kontra Bizottság ítélet, C‑182/03 és C‑217/03, EU:C:2006:416, 164. pont).

161    A jelen ügyet ezen elvek tükrében kell megvizsgálni.

162    Az első feltételt illetően emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat (219)–(245) preambulumbekezdésében a Bizottság a Spanyol Királyság, a Lico és a PYMAR által azonosított számos elemet vizsgált, és arra a következtetésre jutott, hogy azok semmilyen jogos bizalmat nem keltettek. Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy ezek az elemek pontos, feltétlen és egybehangzó ígéreteknek minősülnek‑e.

163    Először is meg kell említeni, hogy a Brittany Ferries határozat és a francia adózási célú GE‑kről szóló határozat nem tekinthető úgy, hogy pontos, feltétlen és egybehangzó ígéretet nyújt, mivel e határozatok közvetlenül vagy közvetve nem említik az adólízingrendszert.

164    Másodszor el kell utasítani azt az érvet, amely a Bizottság részéről a spanyol hatóságokhoz intézett 2001. december 21‑i tájékoztatáskérésen alapul, mivel e kérelem és a Bizottság esetleges későbbi, bizonyos időszak alatti tétlensége nem minősül az adólízingrendszer jogszerűségére vonatkozó pontos, feltétlen és egybehangzó ígéretnek. Amint ugyanis arra a megtámadott határozat (222) preambulumbekezdése rámutat, a Bizottság ebben az információkérésben arra szorítkozott, hogy további információkat kérjen a Spanyolországban a hajókra alkalmazandó adólízingrendszer esetleges fennállásáról annak érdekében, hogy azt az állami támogatásokra vonatkozó szabályok alapján megvizsgálhassa. Egyébiránt a Bizottság későbbi tétlensége a spanyol hatóságok válaszának tartalmára tekintettel nem minősülhet pontos, feltétel nélküli és egybehangzó ígéretnek. Ez a válasz ugyanis legalábbis kétértelmű, mivel a spanyol hatóságok azt állították, hogy nem létezik a Bizottság által valamely korábbi határozatban már jóváhagyott rendszertől eltérő adólízingrendszer.

165    Harmadszor, az állami támogatási szabályoknak a vállalkozások közvetlen adóztatásával kapcsolatos intézkedésekre történő alkalmazásáról szóló bizottsági közleményen (lásd a fenti 149. pontot) alapuló érv, amely rámutat, hogy az értékvesztésre és az értékcsökkenés leírására vonatkozó szabályok nem minősülnek állami támogatásnak, amennyiben azokat különbségtétel nélkül mindegyik vállalkozásra és mindegyik áru termelésére alkalmazni kell, nem alapozhat meg jogos bizalmat, mivel – amint arra a megtámadott határozat (242) preambulumbekezdése rámutat – az adólízingrendszer nem alkalmazandó mindegyik vállalkozásra és mindegyik áru termelésére.

166    Negyedszer, az űrtartalomadóról szóló, 2002. február 27‑i C(2002) 582 végleges bizottsági határozat (lásd a fenti 149. pontot), amely megállapította e rendszer összeegyeztethetőségét, nem alapozhat meg jogos bizalmat, mivel e határozat a saját vagy bérelt hajók üzemeltetésére vonatkozott, és nem az olyan, személyzet nélküli hajó bérbeadásával kapcsolatos pénzügyi tevékenységre, mint amely a jelen ügyben szerepel, amint az a megtámadott határozat (245) preambulumbekezdéséből helytállóan kitűnik.

167    Ötödször, még ha feltételezzük is, hogy ez az első alkalom, amikor a Bizottság több olyan különálló intézkedést együttesen vizsgált, amelyeket a nemzeti jogalkotó nem egy rendszerként alakított ki – amit egyébként a Bizottság vitat –, sem a Spanyol Királyság, sem a gazdasági szereplők nem alapozhatják kizárólag e tényre olyan pontos, feltétlen és egybehangzó ígéretek fennállását, amelyek szerint az adólízingrendszer nem minősül állami támogatásnak. Amint azt ugyanis a Bizottság a megtámadott határozat (238) és (239) preambulumbekezdésében helytállóan megjegyezte, kizárólag e tény önmagában nem zárhatja ki, hogy a Bizottság elvégezhette az intézkedések átfogó értékelését, annál is inkább, mivel az intézkedéseket egyenként is megvizsgálta.

168    Hatodszor meg kell állapítani, hogy a holland hajógyárakról szóló határozat nem tartalmaz pontos, feltétlen és egybehangzó ígéretet az adólízingrendszer jogszerűségére vonatkozóan. A holland hajógyárakról szóló határozatban ugyanis a Bizottság nem állította pontosan, feltétlen és egybehangzó módon, hogy miután teljes körű és alapos elemzést végzett, arra a következtetésre jutott, hogy az adólízingrendszer nem minősül állami támogatásnak. Egyrészt, amint arra a megtámadott határozat (224) preambulumbekezdése rámutat, a holland hajógyárakról szóló határozat tárgya nem az adólízingrendszer volt, hanem egy holland rendszer. Ennélfogva kizárólag mellékesen hivatkozott a spanyol intézkedésekre. Másrészt, amint az a megtámadott határozat (225) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Hollandia által ellensúlyozni kívánt spanyol intézkedések nem az adólízingrendszerbe tartoztak, hanem a spanyol hajógyárak részére állítólag nyújtott kamatlábtámogatások voltak.

169    Hetedszer, a Versenypolitikai Főigazgatóság felelős biztosának 2009. március 9‑i levelét illetően rá kell mutatni arra, hogy azt e biztos a Norvég Királyság kereskedelmi és ipari miniszterének válaszul küldte, aki, miután azt sugallta, hogy az adólízingrendszer a spanyol hajógyáraknak nyújtott támogatási programnak minősül, tájékoztatást kért a Bizottság által tervezett intézkedésekről. Válaszában a Versenypolitikai Főigazgatóság felelős biztosa jelezte, hogy a Bizottság megvizsgálta a kérdést, és mivel a rendszer hátrányos megkülönböztetés nélkül nyitott más tagállamok hajógyárai által gyártott hajók megvásárlására, „ebben a szakaszban” nem tervezi további intézkedések meghozatalát.

170    Ezzel összefüggésben, amint arra a Lico és a PYMAR jogosan hivatkozik, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat (233) preambulumbekezdésében szereplő érv, amely szerint a szóban forgó levél nem volt a Bizottság hivatalos aktusa, nem döntő jelentőségű.

171    Ugyanis, amint arra a Lico és a PYMAR rámutat, megállapításra került, hogy a köztisztviselő nyilatkozatai hatóságnak való betudhatósága többek között e nyilatkozatoknak a nyilvánosság általi észlelésétől függ. Abban a kérdésben, hogy a köztisztviselő nyilatkozata betudható‑e a hatóságnak, az a meghatározó tényező, hogy az adott összefüggésben a nyilatkozat címzettjei alapos okkal feltételezhették‑e, hogy a köztisztviselő álláspontja megegyezik a munkáltatójáéval. E tekintetben különösen azt kell megvizsgálni, hogy a köztisztviselő általában rendelkezik‑e hatáskörrel a kérdéses tárgykörben; írásbeli nyilatkozatait a hatáskörrel rendelkező hatóság fejlécével terjeszti‑e; szolgálati helyén készült‑e vele a televíziós riport; említi‑e, hogy nyilatkozata magánvélemény, amely a hatáskörrel rendelkező hatóság hivatalos álláspontjától különbözik; a hatáskörrel rendelkező hatóság a lehető leghamarabb megteszi‑e a szükséges intézkedéseket a köztisztviselő nyilatkozatai címzettjeinek azon vélekedését cáfolandó, hogy a nyilatkozat a hatóság hivatalos álláspontja (lásd analógia útján: 2007. április 17‑i AGM‑COS.MET ítélet, C‑470/03, EU:C:2007:213, 56–58. pont).

172    Ennélfogva nem zárható ki, hogy – amint az mind a levél fejlécéből, mind az aláírásból kitűnik – a Bizottság versenypolitikai szervezeti egységeinek legmagasabb szintű felelőse által e minőségében a Norvég Királyság kereskedelmi és ipari miniszterének, azaz az ezen országban e tárgyban hatáskörrel rendelkező hatóságnak címzett levél főszabály szerint jogos bizalmat kelthet a gazdasági szereplőkben az adólízingrendszernek az állami támogatásokra vonatkozó szabályok alapján történő értékelését illetően.

173    Hasonlóképpen nem meghatározó az a tény sem, hogy a szóban forgó levelet nem az arra hivatkozó gazdasági szereplőknek címezték, feltéve hogy annak tartalmát közölték velük. A jelen ügyben úgy tűnik, hogy e levél tartalma 2009 óta ismert volt az adólízingrendszerben részt vevő gazdasági szereplők előtt, amint az egy norvég hajózási társaság részéről 2009 áprilisában egy spanyol hajógyárnak küldött levélből, valamint a spanyol ipari minisztérium által küldött levélből kitűnik, amely azt állítja, hogy valamennyi érintett gazdasági szereplőt tájékoztatta e levélről a rendszeres találkozóik során.

174    Ugyanakkor ahhoz, hogy a Versenypolitikai Főigazgatóság felelős biztosának levele ténylegesen jogos bizalmat kelthessen, az is szükséges, hogy tartalmára tekintettel pontos, feltétlen és ellentmondásmentes ígéreteket nyújtson. Márpedig, amint az a megtámadott határozat (235) és (236) preambulumbekezdéséből helyesen kitűnik, a jelen ügyben nem ez a helyzet. Meg kell állapítani, hogy e levél nem állítja pontosan, feltétlen és egybehangzó módon, hogy a Bizottság egy teljes körű és alapos elemzést követően arra a következtetésre jutott, hogy az adólízingrendszer nem minősül állami támogatásnak. Ugyanis, mivel a norvég hatóságok levele ezen ország hajógyárainak aggályairól számolt be, a biztos levele annak jelzésére szorítkozott, hogy úgy tűnik, az adólízingrendszer nem alkalmaz hátrányos megkülönböztetést más tagállamok hajógyáraival szemben. Ezenkívül az említett levél hozzátette, hogy „ebben a szakaszban” nem terveznek további intézkedéseket, ami azt jelzi, hogy ez az álláspont módosulhat, ha új bizonyítékokat terjesztenek elő. Ennélfogva a Spanyol Királyság, a Lico és a PYMAR semmilyen jogos bizalmat nem alapozhat e levélre.

175    A bizalomvédelem elvének megsértésére vonatkozó három együttes feltétel közül az elsőre vonatkozó fenti megfontolásokra tekintettel a többi feltételt nem szükséges megvizsgálni.

176    A fentiekre tekintettel a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

 A jogbiztonság elvének megsértéséről

177    A T‑515/13. sz. ügyben benyújtott keresetlevelében a Spanyol Királyság a jogbiztonság elvének megsértésére alapított jogalapra hivatkozik azon kereseti kérelmének alátámasztása érdekében, amely a támogatás visszatéríttetése elrendelésének a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat közzétételéig tartó időszak vonatkozásában történő megsemmisítésére irányul, miközben a megtámadott határozat a francia adózási célú GE‑kről szóló határozat közzétételétől kezdve rendelte el a visszatéríttetést.

178    Először is a Spanyol Királyság azt állítja, hogy számos körülmény bizonytalan jogi helyzetet eredményezett az adólízingrendszer jogszerűségét illetően. Különösen a Brittany Ferries határozat lehetővé tette a gazdasági szereplők számára, hogy a szóban forgó adóelőnyöket megalapozottan általános jellegű intézkedéseknek tekintsék. Ráadásul a Versenypolitikai Főigazgatóság felelős biztosa által a norvég hatóságoknak küldött 2009. március 9‑i levél megerősítette a bizonytalan jogi helyzetet. A Spanyol Királyság ugyanis azzal érvel, hogy e levél kifejezetten rámutatott, hogy a Bizottságnak tudomása van a rendszer létezéséről, és hogy annak elemzését követően úgy ítéli meg, hogy az az állami támogatásokra vonatkozó szabályok fényében semmilyen problémát nem vet fel. Ennélfogva az említett levél hozzájárult ahhoz, hogy az adólízingrendszerben részt vevő gazdasági szereplők elhiggyék ez utóbbi jogszerűségét. Egyébiránt a Spanyol Királyság megjegyzi, hogy a sajtó akkoriban széles körben közzétette a levél tartalmát.

179    Másodszor a Spanyol Királyság rámutat, hogy a Bizottság az észszerű határidőn túl tétlen volt, noha tudomása volt az adólízingrendszer létezéséről. E tudomásra tekintettel hatástalan, hogy más tagállambeli hajógyárak csak 2006‑ban nyújtottak be panaszokat. Ennélfogva úgy véli, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozatnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2011. szeptember 21‑én történő közzététele előtt nincs helye a támogatás visszatéríttetésének.

180    A T‑719/13. sz. ügyben benyújtott keresetlevelében a Lico és a PYMAR arra hivatkozik, hogy a nyújtott támogatások visszatéríttetésének elrendelése sérti a jogbiztonság elvét.

181    Először is a bizonytalan jogi helyzet alapjául szolgáló tényezőket illetően a Lico és a PYMAR különösen a Brittany Ferries határozatra hivatkozik.

182    A Lico és a PYMAR a Bizottsággal ellentétben azt állítja, hogy a francia adózási célú GE‑kről szóló határozat nem szüntette meg ezt a jogbizonytalanságot, mivel jelentős különbségek vannak a francia rendszer és az adólízingrendszer között. Először is, a francia rendszer a code général des impôts (általános adótörvénykönyv) egyik rendelkezéséből származott, míg az adólízingrendszer több rendelkezés együttes alkalmazásán alapult. Egyébként a francia rendszerben az előny egy részét kötelezően át kellett ruházni a hajózási társaságra, míg az adólízingrendszerben ez a felek közötti magánjogi megállapodásokból eredt. Ráadásul a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a francia rendszer szállítási támogatásnak minősül, míg a jelen ügyben arra a következtetésre jutott, hogy befektetőknek nyújtott támogatásról van szó. E különbségek alapján a Lico és a PYMAR azt állítja, hogy a gazdasági szereplők nem láthatták előre, hogy a Bizottságnak a francia rendszerre vonatkozó következtetéseit ki kell terjeszteni az adólízingrendszerre. Ezenkívül a francia adózási célú GE‑kről szóló határozat nem utalt kifejezetten arra, hogy a Brittany Ferries határozat tartalma helytelen, vagy hogy a Bizottság más álláspontot fogadott volna el.

183    A Lico és a PYMAR azt állítja, hogy más tényezők, nevezetesen a holland hajógyárakról szóló határozat és a Versenyjogi Főigazgatóság felelős biztosának 2009. március 9‑i levele is hozzájárult a bizonytalan jogi helyzet létrejöttéhez.

184    Ami a holland hajógyárakra vonatkozó határozatot illeti, a Lico és a PYMAR arra hivatkozik, hogy ebből arra lehet következtetni, hogy a Bizottság tudott az adólízingrendszer létezéséről, és hogy a kapott információk alapján úgy ítélte meg, hogy a rendszer nem minősül a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak. Ennélfogva, bár nem fogadható el, hogy e határozat megerősítette a jogos bizalmat, a Lico és a PYMAR azt állítja, hogy az említett határozat legalábbis fokozta az adólízingrendszer jogszerűségét illetően fennálló bizonytalanságot. Tekintettel ugyanis a Bizottságnak a gondos és pártatlan vizsgálat lefolytatására vonatkozó kötelezettségére, a holland hajógyárakról szóló, közzétett határozatban szereplőkhöz hasonló nyilatkozatok könnyen arra engednek következtetni, hogy az adólízingrendszer jogszerű volt.

185    A Lico és a PYMAR továbbá azt állítja, hogy bár nem fogadható el, hogy a Versenypolitikai Főigazgatóság felelős biztosának levele jogos bizalmat kelthetett, el kell ismerni legalábbis azt, hogy felerősítette az adólízingrendszer jogszerűségét illető kétértelműséget. Ezzel összefüggésben a Lico és a PYMAR emlékeztetnek e levél elküldésének hátterére. Különösen arra mutatnak rá, hogy a spanyol hatóságok és a Bizottság szervezeti egységei 2008‑ban levelezést folytattak és megbeszéléseket tartottak az adólízingrendszerről. Véleményük szerint e levelezések során megállapodtak abban, hogy az adólízingrendszer nem tekinthető állami támogatásnak, ha a spanyol hatóságok olyan kötelező erejű véleményt fogadnak el, amely egyértelművé teszi, hogy az adólízingrendszert az EGT valamennyi hajógyárában épített hajókra alkalmazni kell. Ráadásul a spanyol hatóságok véleménytervezetet küldtek a Bizottságnak, amely felülvizsgálta azt, és olyan megfogalmazásbeli módosításokat javasolt, amelyek bekerültek a végleges változatba. A Bizottság szervezeti egységei megerősítették, hogy a kötelező erejű vélemény tartalma „kifogástalan”. A Lico és a PYMAR számára a Versenyjogi Főigazgatóság felelős biztosának levelét ebben az összefüggésben küldték meg 2009‑ben.

186    Másodszor, a Lico és a PYMAR azt állítja, hogy a Bizottság a végrehajtása óta tudott az adólízingrendszer létezéséről, amint azt a spanyol hatóságoknak 2001 óta megküldött információkérések bizonyítják. Ráadásul az adólízingrendszert alkotó intézkedések jóváhagyását közzétették a Boletín Oficial del Estadóban (az állam hivatalos lapja), és azt széles körben terjesztették a sajtóban. Ennek ellenére a Bizottság közel tíz évig tétlen maradt, anélkül hogy hivatalos vizsgálati eljárást indított volna, ami aránytalanul hosszú időnek minősül. Egyébiránt a Lico és a PYMAR azt állítja, hogy ellentmondásos az, hogy a jogbiztonság elvének megsértése miatt lemondanak a 2002 és 2006 között nyújtott támogatások visszatéríttetéséről, miközben azt állítják, hogy ezt az időszakot nem lehet figyelembe venni annak vizsgálata során, hogy a Bizottság aránytalanul hosszú ideig tétlen maradt‑e. Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy csak 2006‑tól kezdődően kell megvizsgálni, hogy a Bizottság észszerű határidőn belül járt‑e el, a Lico és a PYMAR úgy véli, hogy a válasznak az 1987. november 24‑i RSV kontra Bizottság ítélettel (223/85, EU:C:1987:502) – amelyben a Bizottság 26 hónap alatt hozta meg a határozatát – való analógia útján nemlegesnek kell lennie. Ezenfelül rámutatnak, hogy ha az adólízingrendszer annyira hasonlítana a francia adózási célú GE‑kről szóló határozatban szereplő rendszerhez, mint amennyire azt a Bizottság állítja, ami egyébként nem igaz, a jelen ügyben a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat meghozataláig eltelt öt év túl hosszú. A fentiekre tekintettel a Lico és a PYMAR úgy véli, hogy a bizonytalan jogi helyzet a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat 2011‑es közzétételéig fennmaradt.

187    A T‑719/13. RENV. sz. ügyben indult eljárás folytatásával kapcsolatos észrevételeikben a Bankia és társai azt állítják, hogy a bizalomvédelem elvének megsértése független a jogbiztonság elvének megsértésétől, ellentétben azzal, amit a Bizottság sugallni látszik. Álláspontjuk szerint a jogbiztonság elvének megsértése a megtámadott határozatnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételéig fennállt.

188    Ezenfelül a Bankia és társai egyetértenek abban, hogy a Versenypolitikai Főigazgatóság felelős biztosának levele későbbi, mint a francia adózási célú GE‑kről szóló határozat. Ezért ez a határozat nem vethetett véget a bizonytalan jogi helyzetnek.

189    Végül a Bankia és társai úgy vélik, hogy ha a francia adózási célú GE‑k esete – amint azt a Bizottság állítja – annyira hasonló a jelen ügyhöz, túl hosszú a francia adózási célú GE‑kre vonatkozó határozat és a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat között eltelt ötéves időszak.

190    A Bizottság a Spanyol Királyság, a Lico és a PYMAR által előterjesztett érvek elutasítását kéri.

191    A jelen jogalappal a Spanyol Királyság, a Lico és a PYMAR a jogbiztonság elvének megsértésére hivatkozik annak érdekében, hogy a visszatéríttetés azon időszakra történő elrendelésének megsemmisítését kérjék, amely a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat közzétételéig, azaz 2011. szeptember 21‑ig terjed, noha a megtámadott határozat a francia adózási célú GE‑kről szóló határozat közzétételétől, vagyis 2007. április 30‑tól kezdődően rendelte el a visszatéríttetést.

192    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a beavatkozó fél kérelmei csak az eljárásban részt vevő egyik fél kérelmeinek támogatására vagy elutasítására irányulhatnak, és ezért a beavatkozó félnek nincs lehetősége arra, hogy a kereset tárgyát bármilyen módon módosítsa (lásd ebben az értelemben: 1995. február 6‑i Auditel kontra Bizottság ítélet, T‑66/94, EU:T:1995:20, 27. pont). A jelen ügyben a Bankia és társai a 2011. szeptember 21‑től, azaz a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat közzétételétől 2014. április 16‑ig, a megtámadott határozatnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételének időpontjáig terjedő időszak vonatkozásában is kérik a visszatéríttetés elrendelésének megsemmisítését, míg a Lico és a PYMAR a visszatéríttetés elrendelésének megsemmisítését kizárólag a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozat 2011. szeptember 21‑én történő közzétételéig tartó időszakra vonatkozóan kérik. Ezért a Bankia és társai által a visszatéríttetés elrendelésének e további időszak tekintetében történő megsemmisítése iránti kérelem meghaladja a Lico és a PYMAR által benyújtott kereset terjedelmét, és mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

193    Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a támogatás jogellenessége megállapításának logikus következménye az, hogy az eredeti állapot helyreállítása érdekében a támogatást visszatéríttetés útján meg kell szüntetni. A támogatás visszatéríttetésének elrendelése csak rendkívüli körülmények felmerülése esetén bizonyulhat helytelennek (2011. december 8‑i Residex Capital IV ítélet, C‑275/10, EU:C:2011:814, 33. és 35. pont). Közelebbről az ítélkezési gyakorlat nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a be nem jelentett, és ezért jogellenes támogatás kedvezményezettjei a támogatás visszatérítésének vitatása érdekében olyan rendkívüli körülményekre hivatkozzanak, mint a jogbiztonság elvének megsértése (lásd ebben az értelemben: 2008. április 22‑i Bizottság kontra Salzgitter ítélet, C‑408/04 P, EU:C:2008:236, 106. és 107. pont).

194    Ráadásul a jogbiztonság elve magában foglalja, hogy az uniós jogszabályoknak a jogalanyok számára egyértelműnek, alkalmazásuk szempontjából pedig kiszámíthatónak kell lenniük (2010. október 14‑i Nuova Agricast és Cofra kontra Bizottság ítélet, C‑67/09 P, EU:C:2010:607, 77. pont), lehetővé téve azt, hogy a jogalanyok félreérthetőség nélkül megismerjék jogaikat és kötelezettségeiket, és ezeknek megfelelően járjanak el (1989. február 22‑i Bizottság kontra Franciaország és Egyesült Királyság ítélet, 92/87 és 93/87, EU:C:1989:77, 22. pont). A jogbiztonság e követelményére még inkább tekintettel kell lenni olyan szabályozás esetén, amely pénzügyi következményekkel járhat, annak érdekében, hogy az érintettek pontosan megismerhessék, milyen mértékű kötelezettséget ró rájuk e szabályozás (lásd: 2017. szeptember 21‑i Eurofast kontra Bizottság ítélet, T‑87/16, nem tették közzé, EU:T:2017:641, 97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

195    Meg kell jegyezni, hogy az állami támogatások területén a jogbiztonság elvének megsértése alapján a visszatéríttetési kötelezettséggel szembeni kifogásra irányuló kereseteknek csak kivételes körülmények között lehet helyt adni. Az ilyen típusú kereset egyik ritka példájának, a 2004. július 1‑jei Salzgitter kontra Bizottság ítélet (T‑308/00, EU:T:2004:199) alapjául szolgáló keresetnek a Törvényszék helyt adott. Márpedig ezt az ítéletet a 2008. április 22‑i Bizottság kontra Salzgitter fellebbezés tárgyában hozott ítélet (C‑408/04 P, EU:C:2008:236) hatályon kívül helyezte, és a Törvényszék az ügy Bíróság általi visszautalását követően végül a 2013. január 22‑i Salzgitter kontra Bizottság ítéletben (T‑308/00 RENV, EU:T:2013:30) megállapította, hogy a jogbiztonság elve megsértésének megállapításához szükséges feltételek nem teljesültek.

196    Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a jogbiztonság elve megsértése fennállásának megállapításához meg kell vizsgálni számos elemet, többek között az alkalmazandó jogrend egyértelműségének hiányát (lásd ebben az értelemben: 2010. október 14‑i Nuova Agricast és Cofra kontra Bizottság ítélet, C‑67/09 P, EU:C:2010:607, 77. pont) és/vagy a Bizottság által hosszabb időszakban tanúsított indokolatlan tétlenséget (lásd ebben az értelemben: 1987. november 24‑i RSV kontra Bizottság ítélet, 223/85, EU:C:1987:502, 14. és 15. pont, 2008. április 22‑i Bizottság kontra Salzgitter ítélet, C‑408/04 P, EU:C:2008:236, 106. és 107. pont). Ez utóbbi elemmel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az állami támogatások vizsgálatára irányuló eljárás keretében a Bizottság köteles észszerű határidőn belül eljárni, és nem jogosult arra, hogy az előzetes vizsgálati szakasz során tétlen maradjon. Hozzá kell tenni, hogy az eljárás határidejének észszerű jellegét az egyes ügyek sajátos körülményeinek – például az ügy bonyolultságának és a felek magatartásának – figyelembevételével kell megállapítani (2013. június 13‑i HGA és társai kontra Bizottság ítélet, C‑630/11 P–C‑633/11 P, EU:C:2013:387, 81. és 82. pont).

197    Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy a jelen ügyben fennállnak‑e olyan rendkívüli körülmények, amelyek kizárják a visszatéríttetés elrendelését.

198    Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (251), (261) és (262) preambulumbekezdésében elismeri, hogy a jogbiztonság elvével ellentétes a támogatásoknak a francia adózási célú GE‑kre vonatkozó határozat közzétételét megelőző időszakra vonatkozó visszatéríttetése. A Bizottság ugyanis nem vitatja, hogy a 2001. évi Brittany Ferries határozat arra késztethette a gazdasági szereplőket, hogy úgy tekintsék, hogy a szóban forgó adóelőnyök általános jellegű intézkedések, és ezért nem minősülnek állami támogatásnak. Ugyanakkor azt állítja, hogy ez a bizonytalan jogi helyzet megszűnt a francia adózási célú GE‑kre vonatkozó határozat 2007. április 30‑i közzététele időpontjában. Ezért a jelen jogalap megalapozottságának vizsgálata szempontjából nem relevánsak a felek által hivatkozott, ezen időpont előtti elemek, mint például a Bizottság 2001. évi információkérést követő állítólagos tétlensége vagy a holland hajógyárakról szóló 2004. évi határozat.

199    A francia adózási célú GE‑kről szóló határozat 2007. áprilisi közzétételének hatásait illetően meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem követett el hibát, amikor úgy ítélte meg, hogy e határozat minden bizonytalan jogi helyzetet megszüntetett, mivel a gondos és körültekintő gazdasági szereplőket arra kellett késztetnie, hogy úgy tekintsék, hogy egy, az adólízingrendszerhez hasonló rendszer állami támogatásnak minősülhet. Ezzel összefüggésben meg kell jegyezni, hogy az adózási célú GE‑kre vonatkozó határozatból kitűnik, hogy a tengerjáró hajóknak a GE‑k közreműködésével és pénzügyi lízingszerződések alkalmazásával történő megépítésére és hajózási társaságok részére történő rendelkezésre bocsátására irányuló rendszer, amely bizonyos adóelőnyökkel járt, állami támogatási programnak minősülhet. Igaz ugyan, hogy a francia adózási célú GE‑kről szóló határozatban szóban forgó rendszer és az adólízingrendszer nem volt azonos, egyetlen elem sem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a különbségek jelentősebbek voltak, mint az adólízingrendszer és a – Spanyol Királyság, a Lico és a PYMAR által a jelen jogalap alátámasztása érdekében hivatkozott – Brittany Ferries határozatban szóban forgó rendszer közötti eltérések.

200    Ezenkívül a francia adózási célú GE‑kről szóló határozat közzétételénél későbbi, a Spanyol Királyság, a Lico és a PYMAR által hivatkozott körülmények nem zárják ki, hogy e közzététel véget vessen a jogilag bizonytalan helyzetnek, amint azt a Bizottság helyesen állítja.

201    Először is, amint az a megtámadott határozat (257) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Versenypolitikai Főigazgatóság felelős biztosának 2009. március 9‑i levele nem járulhatott hozzá a bizonytalan jogi helyzet megteremtéséhez vagy fenntartásához, tekintettel a fenti 174. pontban kifejtett megfontolásokra. E levél ugyanis annak kijelentésére szorítkozik, hogy az adólízingrendszer nem eredményez hátrányos megkülönböztetést más tagállamok hajógyáraival szemben, és hozzáteszi, hogy a Bizottság „ebben a szakaszban” nem tervez további intézkedéseket.

202    Másodszor, ami a Bizottság által állítólag tanúsított, a francia adózási célú GE‑kre vonatkozó határozat közzétételét követő hosszabb tétlenség időszakát illeti, függetlenül attól a kérdéstől, hogy pusztán a jogbiztonság elve megsértésének megállapítását lehetővé tevő elemek egyikéről vagy – amint azt a Bizottság állítja – elengedhetetlen és együttes feltételről van szó, meg kell állapítani, hogy a Bizottság a jelen ügyben semmiképpen sem maradt észszerűtlen ideig tétlen.

203    Tekintettel ugyanis arra, hogy a vizsgálatnak a francia adózási célú GE‑kre vonatkozó határozat 2007 áprilisában történt közzétételét követő időszakra kell korlátozódnia, mivel a Bizottság elismerte, hogy ezen időpontot megelőzően bizonytalan jogi helyzet állt fenn, meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a hivatalos vizsgálati eljárás megindítását elrendelő határozatot 2011 szeptemberében, vagyis majdnem négy és fél évvel ezt követően tették közzé.

204    E tekintetben a megtámadott határozat (259) és (261) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság által a spanyol hatóságoknak megküldött nyolc információkérés közül hatot küldtek a fenti 203. pontban említett időszakban, és hogy a szóban forgó intézkedések összetettek voltak, ami nem vitatható. Ezen okok miatt a jelen ügy körülményeire tekintettel nem róható fel a Bizottságnak, hogy észszerűtlen ideig indokolatlanul tétlen maradt.

205    Ami az 1987. november 24‑i RSV kontra Bizottság ítéletet (223/85, EU:C:1987:502, 12. és 14. pont) illeti, amelyre a Lico és a PYMAR az állítása alátámasztása érdekében hivatkozott, és amely ítéletben a 26 hónapos indokolatlan időtartam túlzottnak minősült, meg kell állapítani, hogy az ügy kivételes körülményei meghatározó szerepet játszottak a Bíróság általi megítélésben, így az egyszerűen nem ültethető át más esetekre. Különösen ilyen körülmény az, hogy az 1987. november 24‑i RSV kontra Bizottság ítélet (223/85, EU:C:1987:502) alapjául szolgáló ügy tárgyát képező támogatást – jóllehet késedelmesen, annak kifizetését követően – hivatalosan bejelentették a Bizottságnak. Egyébként e támogatás a Bizottság által előzetesen engedélyezett támogatásokkal járó többletköltségekhez kapcsolódott. Végül a támogatás összeegyeztethetőségének vizsgálata nem igényelt alapos vizsgálatot (2018. december 13‑i Comune di Milano kontra Bizottság ítélet, T‑167/13, fellebbezés alatt, EU:T:2018:940, 158. pont). Márpedig e kivételes körülmények összessége egyértelműen különbözik a jelen ügy alapjául szolgáló körülményektől, amely ügyben a vitatott támogatásokat soha nem jelentették be, a Bizottság a szóban forgó időszakban több információkérést intézett a spanyol hatóságokhoz, és az intézkedések nem elhanyagolható mértékben összetettek voltak. Következésképpen a Lico és a PYMAR nem hivatkozhat eredményesen az említett ítéletben elfogadott megoldásra.

206    A fentiekre tekintettel a jogbiztonság elvének megsértésére alapított jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

 A visszatéríttetésre alkalmazandó elveknek a belső piaccal összeegyeztethetetlen támogatás összegének kiszámítási módszere miatti megsértéséről

207    A T‑719/13. sz. ügyben benyújtott keresetlevelében a Lico és a PYMAR másodlagosan a támogatások visszatéríttetésére vonatkozó elveknek a visszatéríttetendő összeegyeztethetetlen támogatás összegének kiszámítási módszere miatti megsértésére alapított jogalapra hivatkozik. Véleményük szerint a megtámadott határozat olyan összeg visszatéríttetésének előírását eredményezheti, amely meghaladja azt a támogatást, amelyben a befektetők ténylegesen részesültek.

208    A Lico és a PYMAR úgy véli, hogy a támogatások összegének kiszámítására vonatkozó módszer megfogalmazása zavaros és kétértelmű. Különösen annyiban kifogásolják a megtámadott határozatot, amennyiben úgy tűnik, hogy elrendeli a támogatás egészének a befektetőktől való visszatéríttetését, noha az adókedvezmény egy részét a hajózási társaságokra ruházták át. A visszatéríttetés elrendeléséből ugyanis ki kell zárni a támogatás más gazdasági szereplőkre ténylegesen átruházott részét, még akkor is, ha az alkalmazandó szabályozás nem írta elő a támogatás egy részének átruházását.

209    A Lico és a PYMAR azt állítja, hogy a kedvezményezett által kapott gazdasági előny összegének nem kell minden esetben feltétlenül megegyeznie a felhasznált állami források összegével, még akkor sem, ha gyakran ez az eset áll fenn.

210    Ráadásul a befektetők által ténylegesen kapott támogatásnál nagyobb összeg visszatéríttetése a befektetőket a versenytársaikhoz képest hátrányos helyzetbe hozná, ahelyett hogy visszaállítaná a támogatás nyújtása előtti helyzetet.

211    A T‑719/13. RENV. sz. ügyben indult eljárás folytatásával kapcsolatos észrevételeikben a Bankia és társai azt állítják, hogy jogellenes a teljes támogatás befektetőkkel való visszatéríttetésének annak ellenére történő elrendelése, hogy utóbbiak csupán az előny 10–15%‑át szerezték meg. Megjegyzik, hogy a visszatéríttetés célja nem szankció kiszabása, hanem csupán a támogatás nyújtásával okozott versenytorzulás kiküszöbölése. Márpedig a ténylegesen kapott előnyt meghaladó összeg visszatéríttetése torzítaná a versenyt a kedvezményezettek versenytársai javára.

212    Ráadásul a Bankia és társai arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság elismerte, hogy a GE‑k és a befektetők olyan közvetítőkként jártak el, amelyek az előnyt a hajózási társaságokra ruházták át. Egyébiránt a Bizottság azt is elismerte, hogy az előny megosztásának módjait előzetesen, az előrehozott értékcsökkenési leírásra vonatkozó engedély iránti kérelem időpontjában közölték a spanyol hatóságokkal. Ráadásul a felek közötti felosztás szabályait meghatározó szerződés előzetes aláírása az adólízingrendszerhez való hozzáférés szükséges feltétele volt.

213    A Bankia és társai hozzáteszik, hogy a megtámadott határozat ellentmondásos, mivel a Bizottság úgy ítélte meg, hogy nem áll fenn a hajózási társaságoknak nyújtott állami támogatás, mivel az előny átruházása magánjogi szerződésekből ered, és ezzel egyidejűleg megállapította az e magánjogi szerződésekben szereplő azon kikötések semmisségét, amelyek lehetővé tették a befektetők számára, hogy visszaszerezzék az előnyt azoktól, akik azt ténylegesen megkapták, nevezetesen a hajógyáraktól.

214    A T‑719/13. RENV. sz. ügyben indult eljárás folytatásával kapcsolatos észrevételeiben az Aluminios Cortizo azt állítja, hogy a megtámadott határozat ellentmondásos, mivel a Bizottság elrendelte a támogatás egészének a befektetőkkel való visszatéríttetését, miközben elismerte, hogy az előny 85–90%‑át a hajózási társaságokra ruházták át.

215    Az Aluminios Cortizo azt is megjegyzi, hogy a megtámadott határozat tervezetéből kitűnik, hogy a Bizottság el kívánta rendelni a támogatás hajózási társaságokkal való visszatéríttetését.

216    A Bizottság vitatja ezeket az érveket.

217    Az ítélkezési gyakorlat szerint egy jogellenes támogatás visszatéríttetés útján történő megszüntetése a támogatás jogellenessége megállapításának logikus következménye, és a korábbi helyzet visszaállítását célozza. A cél akkor valósul meg, amikor a szóban forgó – indokolt esetben késedelmi kamattal növelt – támogatásokat visszatérítik a kedvezményezettek, vagy másként fogalmazva azon vállalkozások, amelyek abból ténylegesen részesültek. E visszatérítéssel ugyanis a kedvezményezett elveszíti azt az előnyt, amellyel a piacon versenytársaihoz képest rendelkezett, és helyreáll a támogatás folyósítását megelőző helyzet. Ebből következik, hogy a jogellenesen nyújtott állami támogatás visszatéríttetésének fő célja a jogellenes támogatással biztosított versenyelőny által okozott versenytorzulás kiküszöbölése (2004. április 29‑i Németország kontra Bizottság ítélet, C‑277/00, EU:C:2004:238, 74–76. pont, lásd még ebben az értelemben: 1991. március 21‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑303/88, EU:C:1991:136, 57. pont).

218    A jelen jogalap keretében a Bankia és társai, valamint az Aluminios Cortizo által támogatott Lico és PYMAR lényegében azt kifogásolja, hogy a megtámadott határozat a támogatás egészének a befektetőkkel való visszatéríttetését rendeli el, holott – amint azt a megtámadott határozat is elismeri – az előny 85–90%‑át szisztematikusan a hajózási társaságokra ruházták át.

219    Tekintettel arra, hogy a Bizottság a jelen ügyben úgy határozott, hogy a hajózási társaságok nem a támogatás kedvezményezettjei, amely megállapítás nem képezi a jelen jogvita tárgyát, ennek következtében a visszatéríttetés elrendelése kizárólag és teljes egészében a befektetőkre mint a megtámadott határozat szerint a GE‑k átláthatósága miatt a teljes támogatás kizárólagos kedvezményezettjeire vonatkozott. Saját logikáját követve tehát a Bizottság a megtámadott határozatban nem követett el hibát, amikor a támogatás egészének a befektetőkkel való visszatéríttetését rendelte el, jóllehet azok az előny egy részét más gazdasági szereplőkre ruházták át, mivel a Bizottság nem tekintette ez utóbbiakat a támogatás kedvezményezettjeinek. A megtámadott határozat szerint ugyanis a befektetők voltak azok, akik a támogatásból ténylegesen részesültek, mivel az alkalmazandó szabályozás nem írta elő számukra a támogatás egy részének harmadik személyek részére történő átruházását.

220    Ennélfogva a visszatéríttetés elrendelése nem tekinthető – amint azt a Bankia és társai állítják – a befektetőkkel szembeni szankciónak vagy olyan intézkedésnek, amely a versenytársaik javára torzítja a versenyt.

221    A fentiek alapján a jelen jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani, és ebből következően a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

222    Az eredeti ítéletben a Törvényszék a Bizottságot kötelezte a költségek viselésére. A fellebbezés tárgyában hozott ítéletben a Bíróság nem határozott a felek költségeiről. Ezért az eljárási szabályzat 219. cikkének megfelelően a Törvényszéknek kell a jelen ítéletben határoznia az egyes eljárásokkal kapcsolatos valamennyi költségről.

223    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

224    Mivel a Spanyol Királyság a T‑515/13. RENV. sz. ügyben pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére, ideértve a Törvényszék előtti eredeti eljárás és a Bíróság előtti eljárás során felmerült költségeket is.

225    Mivel a Lico és a PYMAR a T‑719/13. RENV. sz. ügyben pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell őket a költségek viselésére, ideértve a Törvényszék előtti eredeti eljárásban és a Bíróság előtti eljárásban felmerült költségeket is.

226    Az eljárási szabályzat 138. cikkének (3) bekezdése értelmében a Törvényszék elrendelheti, hogy az (1) és (2) bekezdésben nem említett beavatkozó felek maguk viseljék saját költségeiket. A jelen ügyben úgy kell határozni, hogy a Bankia és társai, valamint az Aluminios Cortizo maguk viselik a visszautalt eljárás során felmerült saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a kereseteket elutasítja.

2)      A Spanyol Királyság maga viseli saját költségeit, valamint az Európai Bizottság részéről a Bíróság előtt a C‑128/16. P. sz. ügyben, és a Törvényszék előtt a T‑515/13. és a T‑515/13. RENV. sz. ügyben felmerült költségeket.

3)      A Lico Leasing, SA és a Pequeños y Medianos Astilleros Sociedad de Reconversión, SA maga viseli saját költségeit, valamint a Bizottság részéről a Bíróság előtt a C‑128/16. P. sz. ügyben, és a Törvényszék előtt a T‑719/13. és a T‑719/13. RENV. sz. ügyben felmerült költségeket.

4)      A Bankia, SA és a többi beavatkozó fél, akiknek neve a mellékletben szerepel, valamint az Aluminios Cortizo, SAU maga viseli a Törvényszék elé visszautalt eljárásban felmerült saját költségeit.

Collins Iliopoulos Barents

Passer       De Baere

Kihirdetve Luxembourgban, a 2020. szeptember 23‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: spanyol.

1      A többi beavatkozó fél felsorolását csak a feleknek kézbesített változat melléklete tartalmazza.