Ideiglenes változat
LAILA MEDINA
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. március 7.(1)
C‑771/22. és C‑45/23. sz. egyesített ügyek
Bundesarbeitskammer
kontra
HDI Global SE
(a Bezirksgericht für Handelssachen Wien [bécsi központi kerületi kereskedelmi bíróság, Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
és
A,
B,
C,
D
kontra
MS Amlin Insurance SE
(a Nederlandstalige Ondernemingsrechtbank Brussel [vállalkozási ügyek brüsszeli holland nyelvű bírósága, Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Fogyasztóvédelem – Utazási csomagok és utazási szolgáltatásegyüttesek – (EU) 2015/2302 irányelv – Elháríthatatlan és rendkívüli körülmények – Covid19‑világjárvány – Az utazásszervező fizetésképtelensége – A 17. cikk (1) bekezdése – Az utazási csomagra vonatkozó szerződésnek a fizetésképtelenség bekövetkeztét megelőző felmondása – Az utazók által vagy nevében befizetett teljes összeg visszafizetésére nyújtott biztosíték – A fizetésképtelenséggel szembeni védelem hatálya”
I. Bevezetés
1. Az utazási és idegenforgalmi ágazat volt a Covid19‑világjárvány által leginkább érintett ágazatok egyike, ami az utazási ágazat egésze tekintetében példátlan hatással járt.(2) A világjárvány kitörése az utazási csomagok tömeges lemondásához vezetett, és új foglalások sem történtek. Ez súlyos likviditási problémákat okozott az utazási csomagok szervezői számára, amelyek nagy mennyiségű visszafizetési követeléssel szembesültek. Ebben az összefüggésben a jelen ügyek az utazóknak az (EU) 2015/2302 irányelv(3) 17. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozó utazásszervezők fizetésképtelensége esetén nyújtott védelem hatályának kérdését vetik fel.
II. Jogi háttér
Az uniós jog
2. A 2015/2302 irányelv (39) és (40) preambulumbekezdése értelmében:
„(39) A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az utazási csomagot vásárló utazók teljes körű védelemben részesüljenek az utazásszervező fizetésképtelenségével szemben. A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a területükön letelepedett utazásszervezők biztosítékot nyújtsanak arra vonatkozóan, hogy fizetésképtelenségük esetén visszafizetik az utazók által vagy nevében befizetett teljes összeget, valamint, ha a szerződésnek a személyszállítás is részét képezi, gondoskodnak az utazók hazaszállításáról. Lehetővé kell tenni ugyanakkor az utazási csomag folytatásának az utazók részére történő felajánlását is. Jóllehet a tagállamok megőrzik mérlegelési jogkörüket a fizetésképtelenséggel szembeni védelem biztosításának módja tekintetében, gondoskodniuk kell arról, hogy a védelem hatékony legyen. A hatékonyság azt jelenti, hogy a védelemnek elérhetővé kell válnia, amint az utazásszervező likviditási problémái következtében az utazási szolgáltatásokat nem teljesítik, vagy amennyiben nem vagy csak részben fogják teljesíteni, vagy ha a szolgáltatók az utazókat arra kötelezik, hogy fizessenek azokért. A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy előírhassák, hogy az utazásszervezőknek az utazók részére igazolást kell adniuk arról, hogy kárigényükkel jogosultak közvetlenül a fizetésképtelenséggel szembeni védelem nyújtójához fordulni.
(40) Ahhoz, hogy a fizetésképtelenséggel szembeni védelem hatékony legyen, ki kell terjednie a befizetett pénzösszegeknek az utazásszervező fizetésképtelensége által előreláthatóan érintett összegére és adott esetben a hazaszállítás előre látható költségeire. Ez azt jelenti, hogy a fedezetnek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy fedezze az utazók által vagy nevében a csúcsidőszakban szervezett utazási csomagok tekintetében előreláthatóan befizetendő valamennyi pénzösszeget, figyelembe véve a befizetések beérkezése és az utazás vagy üdülés befejezése közötti időtartamot, valamint adott esetben a hazaszállítás előrelátható költségét. […] A fizetésképtelenséggel szembeni hatékony védelmet illetően azonban nem lenne helyénvaló figyelembe venni a nagyon valószínűtlen kockázatokat, például több jelentős utazásszervező egyidejű fizetésképtelenné válását, amennyiben ez aránytalan mértékben befolyásolná a védelem költségét, és ezáltal csökkentené annak hatékonyságát. Az ilyen esetekben korlátozni lehet a pénzvisszafizetési garanciát.”
3. A 2015/2302 irányelvnek „Az utazási csomagra vonatkozó szerződés felmondása és elállási jog az utazási csomag megkezdése előtt” című 12. cikke kimondja:
„(1) A tagállamok biztosítják, hogy az utazó az utazási csomag megkezdése előtt bármikor felmondhassa az utazási csomagra vonatkozó szerződést. Amennyiben az utazó e bekezdés szerint felmondja az utazási csomagra vonatkozó szerződést, kötelezhető arra, hogy megfelelő mértékű és indokolt lemondási díjat fizessen az utazásszervezőnek. […]
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak ellenére az utazási csomag megkezdését megelőzően az utazó lemondási díj fizetése nélkül jogosult felmondani az utazási csomagra vonatkozó szerződést, ha a célállomás helyén vagy annak közvetlen közelében olyan elháríthatatlan és rendkívüli körülmények merülnek fel, amelyek az utazási csomag teljesítését jelentős mértékben befolyásolják, vagy lényegesen befolyásolják az utasoknak a célállomásra való szállítását. Az e bekezdés szerinti, az utazási csomagra vonatkozó szerződés felmondása esetén az utazó a csomag fejében befizetett teljes összeg visszafizetésére jogosult, de további kártérítésre nem.
(3) Az utazásszervező felmondhatja az utazási csomagra vonatkozó szerződést és visszafizetheti az utazónak az általa az utazási csomag fejében befizetett teljes összeget, anélkül, hogy további kártérítést kellene fizetnie, amennyiben:
[…]
b) az utazásszervezőt elháríthatatlan és rendkívüli körülmények gátolják a szerződés teljesítésében, és indokolatlan késedelem nélkül, az utazási csomag megkezdése előtt értesíti az utazót a szerződés felmondásáról.
(4) Az utazásszervező visszafizeti a (2), illetve (3) cikk [helyesen: bekezdés] szerint megtérítendő összegeket az utazónak, az (1) bekezdés alkalmazása esetében pedig megtéríti az utazó által vagy nevében az utazási csomag fejében befizetett teljes összegnek a megfelelő lemondási díjjal csökkentett értékét. Az utazó részére való visszafizetést, illetve megtérítést indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb az utazási csomagra vonatkozó szerződés felmondását követő 14 nappal teljesíteni kell.
[…]”
4. A 2015/2302 irányelvnek „A fizetésképtelenséggel szembeni védelem hatékonysága és hatálya” című 17. cikke a következőket írja elő:
„(1) A tagállamok biztosítják, hogy a területükön letelepedett utazásszervezők biztosítékot nyújtsanak arra, hogy visszafizetik az utazók által vagy nevében befizetett teljes összeget, amennyiben az érintett szolgáltatások teljesítésére fizetésképtelenségük miatt nem kerül sor. Ha az utazási csomagra vonatkozó szerződésnek az utasok szállítása is részét képezi, akkor az utazásszervezőknek az utazók hazaszállítására is biztosítékot kell nyújtaniuk. Az utazási csomag folytatása felajánlható.
[…]
(2) Az (1) bekezdésben említett biztosítéknak hatékonynak kell lennie, és ki kell terjednie az ésszerűen előrelátható költségekre. Ki kell terjednie az utazási csomagok fejében az utazók által vagy nevében befizetett összegekre, figyelembe véve az előlegfizetés és az egyenleg kifizetése, illetve az utazási csomagok teljesítésének lezárása közötti időszak hosszát, valamint az utazásszervező fizetésképtelensége esetén a hazaszállítások várható költségére is.
[…]
(5) A nem teljesített utazási szolgáltatások esetében a visszafizetendő összegeket az utazó kérelmét követően indokolatlan késedelem nélkül folyósítani kell.”
A nemzeti jog
Az osztrák jog
5. A Verordnung der Bundesministerin für Digitalisierung und Wirtschaftsstandort über Pauschalreisen und verbundene Reiseleistungen (az utazási csomagokról és kapcsolódó utazási szolgáltatásokról szóló szövetségi digitalizációs és gazdasági ügyekkel foglalkozó miniszteri rendelet) 3. §‑a következőképpen szól:
„(1) Az utazási szolgáltatások nyújtására jogosultak biztosítják, hogy az utazónak megtérítsék
1. a már teljesített befizetéseket (előleget és a fennmaradó összeget), amennyiben az utazási szolgáltatás nyújtására teljes egészében vagy részben nem kerül sor az utazási szolgáltatás nyújtására jogosult fizetésképtelensége miatt, vagy ha a szolgáltató az utazót arra kötelezi, hogy fizessen e szolgáltatásért,
[…]”
A belga jog
6. A 2017. november 21‑i Loi relative à la vente de voyages à forfait, de prestations de voyage liées et de services de voyage (az utazási csomagok, az utazási szolgáltatásegyüttesek és az utazási szolgáltatások értékesítéséről szóló törvény; Moniteur belge, 2017014061. sz., 2017. december 1., 106673. o.; a továbbiakban: az utazási csomagokról szóló törvény) 54. cikkének első mondata értelmében:
„A Belgiumban letelepedett utazásszervezők és utazásközvetítők biztosítékot nyújtanak arra, hogy visszafizetik az utazók által vagy nevében befizetett teljes összeget, amennyiben az érintett szolgáltatások teljesítésére fizetésképtelenségük miatt nem kerül sor.”
7. A 2018. május 29‑i Arrêté Royal relatif à la protection contre l’insolvabilité lors de la vente de voyages à forfait, de prestations de voyage liées et de services de voyage (az utazási csomagok, az utazási szolgáltatásegyüttesek és utazási szolgáltatások értékesítése esetén a fizetésképtelenséggel szembeni védelemről szóló királyi rendelet; Moniteur belge, 2018012508. sz., 2018. június 11., 48438. o.; a továbbiakban: királyi rendelet) meghatározza az utazási csomagokról szóló törvény 54. cikke szerinti biztosíték nyújtásának módját.
8. A királyi rendelet 12. cikkének 1. §‑a értelmében:
„Az utazásszervező fizetésképtelensége esetén a biztosítási szerződés a következő biztosítékot nyújtja:
1° Az utazási csomag folytatása, ha ez lehetséges;
2° a szerződés vállalkozóval történt megkötésekor befizetett teljes összeg megtérítése;
3° a vállalkozó fizetésképtelensége miatt nem teljesíthető utazásicsomag‑szolgáltatások fejében befizetett összeg megtérítése;
4° az utazók hazaszállítása, ha a vállalkozóval kötött szerződés teljesítése már megkezdődött […]”
9. A királyi rendelet 13. cikkének első mondata értelmében:
„A visszafizetés az utazási csomagra vonatkozó szerződésnek az utazásszervező fizetésképtelensége miatti nemteljesítése esetén a kedvezményezett által az utazásszervezőnek a szerződés fejében befizetett teljes összegre vagy az utazásszervező fizetésképtelensége miatt nem teljesített utazási szolgáltatások fejében befizetett teljes összegre kiterjed.”
III. Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek
A C‑771/22. sz. ügy
10. Egy osztrák fogyasztó 2020. március 3‑án utazási csomagra vonatkozó szerződést kötött a Flamenco Sprachreisen GmbH utazásszervezővel (a továbbiakban: Flamenco) egy Spanyolországba történő utazásra. Az utazásra terv szerint 2020. május 3. és 2020. június 2. között került volna sor. A fogyasztó 2020. március 9‑én az utazás teljes árát befizette.
11. 2020. március 16‑án a fogyasztó felmondta az utazási csomagra vonatkozó szerződést a Covid19‑világjárvánnyal kapcsolatos elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt. A felmondási jogot nem vitatták az alapeljárás során.
12. 2020. május 20‑án csődeljárás indult a Flamenco vagyonára a Landesgericht Linz (linzi regionális bíróság, Ausztria) előtt. A Flamenco beszüntette a tevékenységét. Az eljárást lezáró vagyonfelosztást követően a bíróság a 2022. június 9‑i jogerős végzéssel megszüntette a csődeljárást.
13. A vagyonfelügyelő 2020. június 8‑cal hivatalosan felmondta az utazási csomagra vonatkozó szerződést.
14. A fogyasztó a Bundesarbeitskammerre (szövetségi munkavállalói kamara, Ausztria), az alapeljárás felperesére engedményezte az utazási csomag fejében befizetett összeg visszafizetésére vonatkozó, a Flamencóval szemben fennálló követelését.
15. A felperes keresetet indított a HDI Global SE, a Flamenco biztosítója ellen. A HDI Global arra hivatkozott, hogy nem köteles a fogyasztó részére való megtérítésre, mivel nem a fizetésképtelenség volt az utazási szolgáltatások nemteljesítésének oka. A felperes azt állította, hogy a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése alapján nem kell ilyen ok‑okozati összefüggésnek fennállnia.
16. A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy mind a 2015/2302 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének szövege, mind a nemzeti átültető rendelkezés arra utal, hogy ok‑okozati összefüggésnek kell fennállnia a fizetésképtelenség és az utazási szolgáltatások teljesítésének elmulasztása között. Ez azt jelenti, hogy a fizetésképtelenséggel szembeni védelem hatálya nem terjed ki a visszafizetési követelésekre, ha az utazási csomagra vonatkozó szerződés felmondására az utazásszervező fizetésképtelenné válását megelőzően kerül sor. A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi azonban, hogy ennek ellentmond a 2015/2302 irányelv (39) preambulumbekezdése, mivel annak értelmében a tagállamoknak elő kell írniuk, hogy biztosítékot kell nyújtani arra vonatkozóan, hogy sor kerül „az utazók által vagy nevében befizetett teljes összeg” visszafizetésére. Azt az értelmezést, amely szerint a 17. cikk (1) bekezdésének hatálya a befizetett teljes összeg visszafizetésére kiterjed, alátámasztja a fogyasztóvédelem magas szintje elérésének az EUMSZ 114. cikk (3) bekezdése és az EUMS 169. cikk, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 38. cikke szerinti célja.
17. A kérdést előterjesztő bíróság arra is választ keres, hogy jelentőséggel bír‑e a 2015/2302 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének értelmezése szempontjából az a körülmény, hogy az utazásszervező fizetésképtelenné vált, amikor az utazásnak terv szerint meg kellett volna valósulnia, vagy az a körülmény, hogy a szerződés felmondásának és – közvetve – a fizetésképtelenség bekövetkeztének oka ugyanaz a rendkívüli körülmény, mégpedig a Covid19‑világjárvány.
18. A Bezirksgericht für Handelssachen Wien (bécsi központi kerületi kereskedelmi bíróság, Ausztria), miután úgy ítélte meg, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita megoldása a 2015/2302 irányelv értelmezésétől függ, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni [a 2015/2302 irányelv] 17. cikkét, hogy az utazó által az utazás megkezdése előtt az utazásszervezőnek teljesített befizetések csak akkor védettek, ha az utazás a fizetésképtelenség miatt nem valósul meg, vagy az utazásszervezőnek a fizetésképtelenségi eljárás megindítása előtt teljesített befizetéseket akkor is védi biztosíték, ha az utazó a fizetésképtelenséget megelőzően az említett 2015/2302 irányelv 12. cikke értelmében vett rendkívüli körülmények miatt mondja fel az utazási csomagra vonatkozó szerződést?
2) Úgy kell‑e értelmezni [a 2015/2302 irányelv] 17. cikkét, hogy az utazó által az utazás megkezdése előtt az utazásszervezőnek teljesített befizetéseket biztosíték védi, ha az utazó az utazási csomagra vonatkozó szerződést még a fizetésképtelenség bekövetkezte előtt a fent említett 2015/2302 irányelv 12. cikke értelmében vett rendkívüli körülmények miatt mondja fel, a fizetésképtelenség viszont a lefoglalt utazás alatt következik be?
3) Úgy kell‑e értelmezni [a 2015/2302 irányelv] 17. cikkét, hogy az utazó által az utazás megkezdése előtt az utazásszervezőnek teljesített befizetéseket biztosíték védi, ha az utazó az utazási csomagra vonatkozó szerződést még a fizetésképtelenség beállta előtt a fent említett 2015/2302 irányelv 12. cikke értelmében vett rendkívüli körülmények miatt mondja fel, és az utazásszervező fizetésképtelensége e rendkívüli körülmények miatt következett be?”
19. Írásbeli észrevételeket az alapeljárásban részt vevő felek, a görög kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be. E felek a 2023. december 7‑én tartott tárgyaláson előadták szóbeli észrevételeiket.
A C‑45/23. sz. ügy
20. A felperesek fogyasztók, míg az alperes, az MS Amlin Insurance SE az utazásszervező Exclusive Destinations NV fizetésképtelensége esetére védelmet nyújtó, kötelező biztosítását ellátó biztosítója.
21. Az elsőrendű felperes 2019. november 13‑án egy utazási irodán keresztül utazási csomagra vonatkozó szerződést kötött az Exclusive Destinations‑szel. Az utazási csomag tervezett teljesítése 2020 márciusa lett volna.
22. Az utazást a Covid19‑világjárvány miatt 2020 novemberére foglalták át magasabb áron. Az eredeti árat már kifizették az utazásszervezőnek.
23. 2020 októberében a fogyasztók kérésére az utazási iroda értesítette az utazásszervezőt a fogyasztóknak a szerződés felmondására és a teljes összeg visszakövetelésére vonatkozó döntéséről. Az utazásszervező visszaigazolta, hogy megteszi a szükséges intézkedéseket ennek érdekében.
24. Az Ondernemingsrechtbank Gent (vállalkozási ügyek genti bírósága, Belgium) a 2020. december 8‑án hozott ítéletében fizetésképtelenné nyilvánította az utazásszervezőt.
25. Az utazási iroda 2020. december 9‑én visszafizette az utazási csomag árának a fogyasztók által viselt azon részét, amelyet még nem fizettek ki az utazásszervezőnek.
26. Az MS Amlin Insurance‑t 2021. január 22‑én felszólították, hogy fizesse vissza az utazás árának teljes összegét. E társaság elutasította a követelést, mivel a szerződés felmondására nem az utazásszervező Exclusive Destinations fizetésképtelensége miatt került sor.
27. A fogyasztók a kérdést előterjesztő bírósághoz fordultak a befizetett ár visszatérítése iránt. Keresetük alátámasztására a fogyasztók előadták, hogy az MS Amlin Insurance és az Exclusive Destinations között létrejött biztosítási szerződés általános szerződési feltételei egyértelműen vonatkoznak a szerződés megkötésekor vagy azt követően a biztosított utazásszervezőnek befizetett összegek utazó(k)nak történő visszafizetésére.
28. Az MS Amlin Insurance vitatja, hogy a felperesek helyzete a biztosítási szerződés hatálya alá tartozna, mivel a biztosítási fedezet csak az olyan utazással kapcsolatos visszafizetésekre vonatkozik, amely az utazásszervező fizetésképtelensége miatt nem valósult meg.
29. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdésében előírt biztosíték csak akkor kötelező, ha a szóban forgó szolgáltatások teljesítésére az utazásszervező fizetésképtelensége miatt nem kerül sor. Az említett bíróság véleménye szerint a 2015/2302 irányelv nem ír elő biztosítékot, ha a szolgáltatásnyújtás az utazásszervező fizetésképtelenségén kívüli okból marad el, mint például abban az esetben, ha az utazó az utazási csomagra vonatkozó szerződést elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt mondja fel a 2015/2302 irányelv 12. cikkének (1) bekezdése alapján.
30. A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy az utazási csomagokról szóló törvény – amely átültette a 2015/2302 irányelvet – 54. cikkének megfogalmazása lényegében megegyezik az említett irányelv 17. cikke (1) bekezdésének megfogalmazásával, anélkül, hogy szélesebb körű védelmet nyújtana.
31. A 2015/2302 irányelv szövegére és annak nemzeti átültetésére tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a fogyasztók alapeljárásban érvényesített követelése nem biztosított, és azt főszabály szerint el kell utasítani.
32. A kérdést előterjesztő bíróságnak azonban kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy ez az eredmény összeegyeztethető‑e a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítására irányuló céllal, és hogy az eltérő bánásmódhoz vezethet‑e.
33. A kérdést előterjesztő bíróság konkrétabban rámutat arra, hogy a 90/314/EGK tanácsi irányelv(4) hatálya alatt a Bíróság kimondta, hogy a fogyasztók által befizetett összegek visszafizetésére nyújtott biztosíték célja a fogyasztóknak az utazásszervező fizetésképtelenségéből vagy csődjéből eredő pénzügyi kockázatoktól való védelme.(5)
34. Másodszor, a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy fizetésképtelenség esetén az utazóknak lényegében két kategóriája visel a befizetett árhoz kapcsolódó pénzügyi kockázatot. Az első kategóriába azok az utazók tartoznak, akiknek az utazása az utazásszervező fizetésképtelenné válása miatt nem valósulhat meg. Ezen utazókat anyagi veszteség éri, mivel elveszítik az utazás befizetett árát. A második kategóriába azok az utazók tartoznak, akik az utazási csomagra vonatkozó szerződésük elháríthatatlan és rendkívüli körülmények fennállása miatti felmondása következtében jogosultak az utazás befizetett árának teljes visszafizetésére. Ezen utazókat szintén anyagi veszteség éri, ha az utazásszervező az utazási csomagra vonatkozó szerződés felmondását követően, de az utazás befizetett árának az utazók részére történő visszafizetése előtt válik fizetésképtelenné.
35. A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy az utazók mindkét kategóriája ugyanazt a pénzügyi kockázatot viseli. Elismeri, hogy az utazók e két kategóriájának helyzete más tekintetben eltérő. Például az utazásszervező fizetésképtelensége végleg lehetetlenné teszi az utazási csomagra vonatkozó szerződés teljesítését, míg az elháríthatatlan és rendkívüli körülmények általában átmeneti jellegűek. Ezenfelül az utazók első kategóriája rendelkezik utazási csomagra vonatkozó szerződéssel, amikor az utazásszervező fizetésképtelenné válik, míg az utazók második kategóriája felmondta a szerződést, mielőtt az utazásszervező fizetésképtelenné vált volna. A kérdést előterjesztő bíróságban mindazonáltal felmerül a kérdés, hogy ezek a tényezők mennyiben indokolhatják az eltérő bánásmódot.
36. A Nederlandstalige Ondernemingsrechtbank Brussel (vállalkozási ügyek brüsszeli holland nyelvű bírósága, Belgium), miután úgy ítélte meg, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita megoldása a 2015/2302 irányelv értelmezésétől függ, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni [a 2015/2302 irányelv] 17. cikkének (1) bekezdését, hogy az abban előírt, az utazók által vagy nevében már teljesített valamennyi befizetés visszatérítésére vonatkozó biztosíték akkor is alkalmazandó, ha az utazó az utazási csomagra vonatkozó szerződést a 12. cikk (2) bekezdése alapján, elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt mondta fel, és az utazásszervezőt – az utazási csomagra vonatkozó szerződés ilyen okból történő felmondását követően, de még az említett összegeknek az utazó részére történő tényleges visszatérítése előtt – fizetésképtelenné nyilvánítják, aminek következtében az utazót pénzügyi veszteség éri, és következésképpen az utazásszervező fizetésképtelensége esetén anyagi kockázatot visel?”
37. Írásbeli észrevételeket az alapeljárásban részt vevő felek, a belga, a dán és a görög kormány, az Európai Unió Tanácsa, az Európai Parlament, valamint a Bizottság nyújtott be. A dán kormány kivételével e felek a 2023. december 7‑én tartott tárgyaláson előadták szóbeli észrevételeiket.
38. A Bíróság 2023. október 24‑i határozatával az eljárás írásbeli és szóbeli szakaszának lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette a C‑771/22. és C‑45/23. sz. ügyeket.
IV. Jogi értékelés
A C‑771/22. sz. ügyben előterjesztett első kérdésről és a C‑45/23. sz. ügyben előterjesztett egyetlen kérdésről
39. Együttesen kezelendő kérdéseikkel a kérdést előterjesztő bíróságok lényegében arra keresik a választ, hogy milyen hatállyal bír a fizetésképtelenséggel szembeni védelem az utazók által befizetett teljes összegnek a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdésében előírt visszafizetése tekintetében.
40. Konkrétabban, a C‑771/22. sz. ügyben előterjesztett első kérdéssel és a C‑45/23. sz. ügyben előterjesztett egyetlen kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróságok lényegében arra várnak választ, hogy a visszafizetésre nyújtott biztosíték csak abban az esetben terjed‑e ki az utazók által vagy nevében befizetett összegre, ha az utazás vagy üdülés az utazásszervező fizetésképtelensége miatt nem valósult meg, vagy az említett biztosíték abban az esetben is kiterjed az utazók által vagy nevében befizetett összegre, ha az utazók a 2015/2302 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése értelmében vett elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt felmondták a szerződést az utazásszervező fizetésképtelenségének bekövetkezte előtt.
41. Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit kell figyelembe venni, hanem a szövegkörnyezetét, továbbá annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is, amelynek az említett rendelkezés részét képezi, valamint adott esetben annak keletkezését.(6)
42. Szintén az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az uniós jogi rendelkezés értelmezése nem akadályozhatja meg az értelmezett rendelkezés egyértelmű és pontos szövegének hatékony érvényesülését. Amennyiben tehát az uniós jog valamely rendelkezésének értelme magából a rendelkezés szövegéből egyértelműen kitűnik, a Bíróság nem térhet el ettől az értelmezéstől.(7)
43. Végül, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság a C‑45/23. sz. ügyben megkérdőjelezi a 2015/2302 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének érvényességét, emlékeztetni kell arra, hogy egy általános értelmezési elv szerint valamely uniós jogi aktust – amennyire lehetséges – úgy kell értelmezni, hogy ne váljon kérdésessé annak érvényessége, és hogy megfeleljen az elsődleges jog egészének, különösen a Charta rendelkezéseinek. Ily módon, ha a másodlagos uniós jog valamely szabályának szövege többféleképpen értelmezhető, azt az értelmezést kell előnyben részesíteni, amelynek alapján az adott rendelkezés összeegyeztethető az elsődleges joggal, szemben azzal, amely az azzal való összeegyeztethetetlenség megállapításához vezetne.(8)
44. Ezért először azt kell megvizsgálni, hogy a 17. cikk (1) bekezdésének szövege többféleképpen értelmezhető‑e.
a) Többféleképpen értelmezhető‑e a 2015/2302 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének szövege?
45. A 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése értelmében az utazásszervezők biztosítékot nyújtanak arra, hogy visszafizetik az utazók által vagy nevében befizetett teljes összeget, „amennyiben az érintett szolgáltatások teljesítésére fizetésképtelenségük miatt nem kerül sor”.
46. A kérdést előterjesztő bíróságok mindkét ügyben úgy vélik, hogy a 17. cikk (1) bekezdésének szövege ok‑okozati összefüggést kíván meg a fizetésképtelenség és a szolgáltatások nemteljesítése között, és a visszafizetési követelések biztosíték általi védettségét ezáltal a fizetésképtelenség miatti nemteljesítéstől teszi függővé. Úgy tűnik, hogy ezen ok‑okozati összefüggés vagy függőség azzal a hatással jár, hogy a garancia nem terjed ki azokra a (nem vitatott) fennálló visszafizetési követelésekre, amelyek a szerződésnek a fizetésképtelenség bekövetkeztét megelőző felmondása miatt keletkeztek.
47. Írásbeli észrevételeikben a felek eltérő álláspontokat képviselnek azzal kapcsolatban, hogy a 17. cikk (1) bekezdése egyértelműen kizárja‑e a fennálló követeléseket, vagy azt többféleképpen lehet‑e értelmezni. A HDI Global, az MS Amlin Insurance, a belga és a dán kormány, valamint a Bizottság – tömören – úgy véli, hogy a 17. cikk (1) bekezdésének szövege egyértelmű ok‑okozati összefüggést kíván meg a fizetésképtelenség és a szerződés nemteljesítése (vagy e szerződés nem szerződésszerű teljesítése) között. A Bundesarbeitskammer, A és a görög kormány ezzel ellentétes álláspontot képvisel. A Parlament véleménye szerint a 17. cikk (1) bekezdését lehetséges úgy értelmezni az egyenlő bánásmód elvére tekintettel, hogy annak hatálya valamennyi utazó követelésére kiterjed, és így az érvényesség kérdése eleve nem merül fel. A Tanács nem foglalt állást e tekintetben.
48. E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy az „amennyiben az érintett szolgáltatások teljesítésére fizetésképtelenségük miatt nem kerül sor” fordulat és konkrétabban a „miatt” kifejezés első pillantásra úgy lehet értelmezhető, hogy a pénzvisszafizetési garancia ok‑okozati összefüggést kíván meg a teljesítés elmaradása és a fizetésképtelenség között. E rendelkezés francia nyelvi változatát,(9) valamint más nyelvi változatokat(10) is lehet ugyanígy értelmezni, mivel ezek mindegyike hangsúlyozza, hogy a szerződés teljesítése elmaradásának a fizetésképtelenség közvetlen következményének kell lennie.
49. E rendelkezés értelmezésének kérdése megoldható lehet, ha elfogadjuk a Bundesarbeitskammernek az „érintett szolgáltatások” fogalmának jelentésével kapcsolatos – a tárgyaláson a görög kormány által is támogatott – érvét. A Bundesarbeitskammer és a görög kormány álláspontja szerint az „érintett szolgáltatások” fogalmát tágan kell értelmezni oly módon, hogy az magában foglalja az utazásszervezőnek az utazási szerződéssel kapcsolatos minden kötelezettségét, a visszafizetést is ideértve.
50. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a „szolgáltatások” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az magában foglalja a visszafizetési igényt. Először is, a visszafizetés jogi jellegénél fogva egy igény, amely az utazót az utazásszervezővel szemben illeti meg. Az utazó visszafizetési igénye nem tekinthető teljesítendő „szolgáltatásnak”.
51. Másodszor, a szövegkönyezetből, amelynek a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése részét képezi, egyértelműen kitűnik, hogy az „érintett szolgáltatások” „utazási szolgáltatásokat” jelentenek. A 3. cikk 1. pontja úgy határozza meg az „utazási szolgáltatások” fogalmát, hogy az személyszállítást, szállásnyújtást, személygépkocsi‑kölcsönzést és bármely olyan egyéb turisztikai szolgáltatást jelent, amely nem képezi szerves részét az utazási szolgáltatásoknak. A 17. cikk (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a nem teljesített „utazási szolgáltatások” esetében a visszafizetendő összegeket indokolatlan késedelem nélkül folyósítani kell. A (39) preambulumbekezdés szintén arra hivatkozik, hogy „az utazási szolgáltatásokat nem teljesítik”. Az utazási szolgáltatásegyüttesekre vonatkozó fizetésképtelenséggel szembeni védelmet szabályozó 19. cikk (1) bekezdése az „utazási szolgáltatás” teljesítésének elmaradására hivatkozik. Általánosabban, az utazási csomag teljesítéséért való felelősséget szabályozó 13. cikk (1) bekezdése az utazási csomagra vonatkozó szerződésben meghatározott „utazási szolgáltatások” teljesítésére hivatkozik. Ebből az következik, hogy a 2015/2302 irányelv szövegkörnyezetében a „szolgáltatások” fogalma az utazási csomagra vonatkozó szerződés összefüggésében utazási szolgáltatásokat jelent.
52. Mindemellett, még ha a jogszabályon alapuló visszafizetési igény nem értelmezhető is „érintett szolgáltatásként”, meg kell jegyezni, hogy az elválaszthatatlanul kapcsolódik az utazási szerződés teljesítéséhez. Ez arra utalhat, hogy a visszafizetési igény biztosítási fedezetére gyakorolt következmények nem különböztethetők meg aszerint, hogy az adott igény az utazási szerződés felmondásából vagy az utazási szolgáltatások nemteljesítéséből ered‑e.
53. Rá kell továbbá mutatni arra, hogy a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése – ahogyan azt a Bundesarbeitskammer lényegében állítja – adott esetben egyszerűen úgy értelmezhető, hogy fizetésképtelenség esetén nem kerül sor a már részben teljesített utazási szolgáltatások fejében befizetett ár megtérítésére.
54. Az említett irányelv 17. cikkének (1) bekezdése úgy is értelmezhető, hogy az minden olyan helyzetre biztosítási fedezetet ír elő, amelyben az utazásszervező fizetésképtelensége miatt az utazók anélkül fizették be az árat, hogy szolgáltatásokat kaptak volna az utazásszervezőtől.
55. Az utóbbi módon értelmezve a 17. cikk (1) bekezdése olyan rendelkezés, amely növeli a fizetésképtelenséggel szembeni védelem hatékonyságát azáltal, hogy az utazási szolgáltatásoknak az utazásszervező fizetésképtelensége miatti nemteljesítésének valamennyi esetére kiterjed, anélkül azonban, hogy ki kívánná zárni a (nem vitatott) fennálló visszafizetési követeléseket.
56. Az irányelv (39) preambulumbekezdése megerősíti a 17. cikk (1) bekezdésének utóbbi értelmezését. E preambulumbekezdés szerint a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az utazási csomagot vásárló utazók „teljes körű védelemben” részesüljenek az utazásszervező fizetésképtelenségével szemben, és hogy az utazásszervezők biztosítékot nyújtsanak arra vonatkozóan, hogy visszafizetik az utazók által vagy nevében befizetett „teljes összeget”. Az említett preambulumbekezdés azt is kimondja, hogy a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a védelem „hatékony” legyen.
57. Azt is fontos megjegyezni, hogy a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdésében használt kifejezések hasonlóságot mutatnak a Bíróságnak az e rendelkezés elődjének, nevezetesen a 90/314 irányelv 7. cikkének értelmezésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatában használt kifejezésekkel. Konkrétabban, a Verein für Konsumenteninformation ítélet(11) tárgyát az a kérdés képezte, hogy úgy kell‑e értelmezni az utóbbi rendelkezést, hogy annak hatálya olyan helyzetre is kiterjed, amelyben egy szállodaüzemeltető arra kényszerít egy utazót, hogy fizessen a szállásnyújtásért, arra hivatkozva, hogy az időközben fizetésképtelenné vált utazásszervező soha nem fogja kifizetni neki ezt az összeget. A Bíróság megállapította, hogy a 90/314 irányelv 7. cikkének hatálya kiterjed az ilyen helyzetre e rendelkezés céljára tekintettel, amely a fogyasztóknak az utazásszervező fizetésképtelenségéből eredő kockázatoktól való védelmében áll. A Bíróság megállapította, hogy az utazó által az utazásszervezőnek befizetett összeget vissza kell fizetni, mivel „fizetésképtelensége miatt az utazásszervező nem nyújtotta az utazó számára a megállapodás szerinti szolgáltatásokat”.(12) Ezen ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a 90/314 irányelv 7. cikkének hatálya alá tartozó helyzeteket tágan kellett értelmezni.
58. A 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdésében jelenleg használt „fizetésképtelenségük miatt” kifejezést lehet úgy értelmezni, hogy az a Verein für Konsumenteninformation ítéletet tükrözi. Ahelyett, hogy az említett 17. cikk (1) bekezdésének szövege ki kívánja zárni a fennálló visszafizetési követeléseket a fizetésképtelenséggel szembeni biztosítékból, e rendelkezés szövegét lehet úgy értelmezni, hogy minden olyan helyzetet magában kíván foglalni, amelyben az utazásszervező fizetésképtelenségéből eredő kockázat áll fenn.
59. A Bírósághoz írásbeli észrevételeket benyújtó kormányok eltérő álláspontokat képviseltek a 17. cikk (1) bekezdése szövegének értelmével kapcsolatban. Míg a belga kormány úgy vélte, hogy e rendelkezés hatálya nem terjed ki a fennálló visszafizetési követelésekre, addig a görög kormány(13) ezzel ellentétes álláspontot képviselt. A dán kormány álláspontja szerint az uniós jog nem harmonizált e tekintetben, és a tagállamoknak továbbra is hatáskörrel kell rendelkezniük magasabb szintű védelem biztosítására (amint az Dániában is a helyzet).(14) A nemzeti kormányok ezen eltérő álláspontjai legalábbis azt mutatják, hogy nem tekinthető úgy, hogy a 17. cikk (1) bekezdésének szövege egyértelműen kizárná a fennálló visszafizetési követeléseket.(15)
60. Az ok‑okozati összefüggéssel kapcsolatos megfogalmazástól függetlenül a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése még egy olyan kifejezést tartalmaz, amely többféleképpen értelmezhető. E rendelkezés az utazásszervezők „fizetésképtelenség[ére]” hivatkozik. Az irányelv (39) preambulumbekezdése mindazonáltal tágabb értelemben „likviditási problémá[kra]” hivatkozik. Amint a Bundesarbeitskammer hangsúlyozta, ha a „fizetésképtelenségük” fogalmát szigorúan a fizetésképtelenségi eljárás hivatalos megindításaként kellene értelmezni, ez azt jelentené, hogy azokra a nem teljesített szolgáltatások tekintetében fennálló visszafizetési követelésekre, amelyek a fizetésképtelenség bekövetkeztének időpontját megelőző rövid időn belül likviditási problémák miatt keletkeztek, nem terjed ki a garancia.
61. A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy a 17. cikk (1) bekezdésének tényleges szövegéből nem tűnik ki teljesen egyértelműen, hogy az utazóknak a fizetésképtelenség bekövetkeztét megelőzően keletkezett visszafizetési követelései ki lennének zárva az e rendelkezés által biztosított védelem hatálya alól.(16)
b) A 2015/2302 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének jogalkotási előzményei: fennállt‑e a fogyasztóvédelem csökkentésére irányuló jogalkotói szándék
62. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jogi rendelkezés keletkezése szintén felfedhet az értelmezése szempontjából releváns tényezőket.(17)
63. Írásbeli és szóbeli észrevételeiben a Bizottság olyan érveket hozott fel a 2015/2302 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének jogalkotási előzményeivel kapcsolatban, amelyek véleménye szerint arra a következtetésre vezetnek, hogy az uniós jogalkotó szándéka arra irányult, hogy kizárja a garanciából az utazásszervező fizetésképtelenné válását megelőzően keletkező visszafizetési követeléseket. A Bizottság álláspontjának megfelelő megvizsgálása érdekében hasznos röviden felidézni a 17. cikk (1) bekezdése keletkezésének történetét, annak elődjével kezdve.
64. A 90/314 irányelv 7. cikke szerint a szervező köteles volt „kellő biztosítékra vonatkozó igazolást nyújt[ani] arra vonatkozóan, hogy fizetésképtelenség esetén a befizetett összeget visszatéríthesse, és a fogyasztót hazaszállíthassa”. A Bíróságnak a Dillenkofer ítélet(18) óta fennálló állandó ítélkezési gyakorlata szerint e rendelkezés „az abban említett valamennyi fogyasztói jog védelmére és így a fogyasztóknak az abban meghatározott és az utazásszervezők fizetésképtelenségéből eredő valamennyi kockázattal szembeni védelmére irányul[t]”.(19) Ezek a kockázatok „a vevő és az utazásicsomag‑szervező között létrejött szerződés velejárói”, amelyek „az utazási csomag árának előre történő befizetéséből erednek”.(20)
65. A Bizottság rámutatott arra, hogy a 90/314 irányelv hatályon kívül helyezésére irányuló javaslatának(21) átfogó célkitűzése az EUMSZ 169. cikkben előírt magas szintű fogyasztóvédelem megvalósítása volt. Ami a fizetésképtelenséggel szembeni védelmet illeti, az említett intézmény kifejtette, hogy a javaslat a korábbi védelmi szintet kívánta fenntartani. Így a Bizottság javaslatának (34) preambulumbekezdése és 15. cikke a védelem meglévő szintjén alapult.(22)
66. A Bizottság mindazonáltal kifejtette, hogy a jogalkotási eljárás során irányváltás történt a fizetésképtelenséggel szembeni védelem hatályát illetően.
67. E tekintetben a Bizottság a Tanácsnak a jogalkotási javaslatról az első olvasat során kialakított tanácsi álláspontra vonatkozó indokolására(23) hivatkozik. E dokumentum 15. pontjában a Tanács kifejtette, hogy a szöveg (a fizetésképtelenséggel szembeni védelmet szabályozó irányelv szövege) előírja, hogy „a fizetésképtelenséggel szembeni védelemnek megfelelő fedezetet kell nyújtania valamennyi valószínűsíthető körülmény esetére, és tükröznie kell a kereskedő tevékenységeiből eredő pénzügyi kockázat szintjét, azonban ez a felelősség nem lehet korlátlan”. Ugyanez a pont megállapítja, hogy „[a] fizetésképtelenséggel szembeni védelmi rendszer keretében vállalt felelősségnek csak a rendes kockázatértékelésben szereplő körülményekre kell kiterjednie”, és hogy „[a] fizetésképtelenséggel szembeni hatékony védelem kapcsán nem kell figyelembe venni a nagyon alacsony szintű kockázatokat […]”.
68. A Bizottság szerint a 2015/2302 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének a jogalkotó által végül elfogadott szövege „jelentősen eltér” a 90/314 irányelv 7. cikkének szövegétől és a bizottsági javaslat 15. cikkétől.
69. A fenti tényezők alapján a Bizottság arra az álláspontra jut, hogy az említett irányelv 17. cikkének (1) bekezdése ok‑okozati összefüggést kíván meg a fizetésképtelenség és az utazási szolgáltatások nemteljesítése között, amely kizárja a fennálló visszafizetési követeléseket.
70. A 17. cikk (1) bekezdése hatályának a Bizottság általi megszorító értelmezésén alapul az (EU) 2020/648 ajánlás.(24) Ezen ajánlás preambuluma szerint, „[h]a az utazásszervezők […] fizetésképtelenné válnak, fennáll a veszélye annak, hogy sok utazó […] egyáltalán nem kap visszatérítést, mivel az utazásszervezőkkel […] szembeni követeléseik védelme nem biztosított”.(25) Az utazók e veszéllyel szembeni védelme érdekében a Bizottság azt ajánlotta, hogy az utalványokat részesítsék védelemben a fizetésképtelenséggel szemben.(26)
71. A 2015/2302 irányelv 17. cikke (1) bekezdése jogalkotási előzményeinek a Bizottság általi ismertetése bizonyos kétségeket ébreszt e rendelkezés értelmével kapcsolatban. Ez az ismertetés azonban önmagában nem vezet arra a következtetésre, hogy a jogalkotó egyértelműen el kívánt térni a védelem korábbi szintjétől és a Bíróság ítélkezési gyakorlatától, és ki kívánta zárni az utazóknak a fizetésképtelenség bekövetkeztét megelőzően fennálló visszafizetési követeléseit.
72. A Bizottság állításaival ellentétben a Parlament azt az álláspontot képviselte, hogy a 2015/2302 irányelv szövege a 90/314 irányelv 7. cikke és a 2015/2302 irányelv 17. cikke közötti „folytonosság” biztosítására irányul. Az utóbbi rendelkezés célja az utazók magas és egységes szintű védelmének további biztosítása e védelem „kibővítése és megerősítése” értelmében.
73. Konkrétabban, a Parlament emlékeztet arra, hogy a Bíróságnak a 90/314 irányelv 7. cikkével kapcsolatos ítélkezési gyakorlata szerint e rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy az „azt az eredménykötelmet állítja fel, hogy az utazási csomag igénybevevőjének az utazásszervező fizetésképtelensége vagy csődje esetén a befizetett összegek visszatérítésére és hazaszállításra vonatkozó jogot biztosítson”.(27) Ez az eredménykötelem már a 2015/2302 irányelv elfogadásakor egyértelmű volt, anélkül, hogy e tekintetben bizonytalanságokat kellett volna eloszlatni, vagy joghézagokat kellett volna megszüntetni.(28)
74. A Parlament megjegyzi továbbá, hogy az említett irányelv „egyetlen rendelkezése vagy preambulumbekezdése sem” utal arra, hogy az uniós jogalkotónak szándékában állt volna eltérni ettől az utazók védelmére irányuló eredménykötelemtől. A Parlament szerint logikátlan és az állandó ítélkezési gyakorlattal ellentétes lenne úgy tekinteni, hogy a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése által biztosított védelem nem áll fenn, ha az utazó gyakorolta az ezen irányelv 12. cikkének (2) bekezdésében biztosított felmondási jogát.
75. Szóbeli észrevételeiben a Parlament a Tanács indokolásának relevanciájával kapcsolatban is állást foglalt. A Parlament azt állította, hogy az említett indokolásból csak az a következtetés vonható le, hogy a bizottsági javaslaton végzett módosítások annak pontosítására irányultak, hogy a tagállamoknak milyen módon kell létrehozniuk a fizetésképtelenségi mechanizmusokat. Ezek a módosítások alapvetően a kockázat olyan tényezők alapján történő kiszámítására vonatkoztak, mint például a bevétel, az előlegfizetés vagy a szezonális változások. A Parlament véleménye szerint továbbá a 2015/2302 irányelv (40) preambulumbekezdésének utolsó részében tükröződő, annak biztosítására irányuló jogalkotói szándék, hogy a fizetésképtelenséggel szembeni hatékony védelmet illetően ne vegyék figyelembe a nagyon valószínűtlen kockázatokat, nem kapcsolódik egyetlen olyan rendelkezéshez sem, amely korlátozná az utazó védelmét a szerződésnek a fizetésképtelenség bekövetkeztét megelőző felmondása esetén.
76. Ami a Tanácsot illeti, írásbeli észrevételeiben a Tanács nem foglalt állást a 17. cikk (1) bekezdésének értelmezésével kapcsolatban, sem konkrétabban abban a kérdésben, hogy az uniós jogalkotó ki kívánta‑e zárni az utazók bizonyos követeléseit a fizetésképtelenséggel szembeni védelemből.
77. A tárgyaláson a Bíróság azzal kapcsolatban intézett kérdést a Bizottsághoz és a Tanácshoz, hogy mi lehetett az oka a 2015/2302 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének szövegében a jogalkotási eljárás során bekövetkezett változásnak. E tekintetben a Bizottság megjegyezte, hogy az említett irányelv 12. cikkének (2) bekezdése új jogot biztosított az utazó számára a szerződés elháríthatatlan és rendkívüli körülmények esetén történő felmondására, míg a visszafizetéshez való megfelelő jog nem került be az irányelv 17. cikkének (2) bekezdése által biztosított védelem hatálya alá. A Bizottság véleménye szerint a fogyasztóvédelem szintje nem csökkent a korábbi irányelv által biztosított védelmi szinthez képest, mivel a fizetésképtelenséggel szembeni védelemből való kizárás olyan jog gyakorlásából eredő követelésre vonatkozik, amely korábban nem létezett.
78. Ugyanezen kérdésre válaszolva a Tanács kijelentette, hogy ha a Bíróság arra az álláspontra jut, hogy a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az kizárja a fizetésképtelenséggel szembeni védelemből az utazóknak az utazásszervező fizetésképtelenné válását megelőzően keletkező visszafizetési követeléseit, akkor adott esetben úgy lehet tekinteni, hogy a jogalkotó politikai döntést hozott egy különös védelmi rendszer létrehozására vonatkozóan. A Tanács mindazonáltal nem erősítette meg kifejezetten, hogy fennállt volna a követelések bizonyos kategóriáinak kizárására irányuló jogalkotói szándék.
79. A Bizottság által képviselt álláspontot úgy értelmezem, hogy egyfajta „ellensúly” logikával magyarázható, hogy véleménye szerint a 17. cikk (1) bekezdése miért zárja ki a fennálló visszafizetési követeléseket. Az utazók számára biztosított új felmondási jog ellensúlya a fizetésképtelenséggel szembeni védelem e joggal kapcsolatos korlátozása. A Bizottság érve szerint, mivel a szerződés felmondásához való jog új, nem következik be csökkenés a fogyasztóvédelem fennálló uniós jogi szintjéhez képest.
80. Ezzel az állásponttal az a probléma, hogy feltevésekre támaszkodik. A Bizottság a tárgyaláson kijelentette, hogy „véleménye szerint” ez az oka a javaslata és a végül elfogadott irányelv szövege közötti eltérésnek.
81. Ezen túlmenően az a gondolat, hogy a jogalkotó egyfajta „fél jogot” kívánt létrehozni, nevezetesen a szerződésnek a 2015/2302 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése alapján történő felmondását követő visszafizetéshez való jogot, anélkül azonban, hogy megfelelő védelmet nyújtana a fizetésképtelenséggel szemben, sehol nem jelenik meg a preambulumbekezdésekben vagy a Bizottság által hivatkozott dokumentumokban. Amint azt a Parlament lényegében megjegyezte, a Tanács indokolása, amelyre a Bizottság hivatkozott, a garancia nagyon alacsony szintű kockázatok esetén történő korlátozásának kérdésére vonatkozik, amely egy másik rendelkezés, nevezetesen a 17. cikk (2) bekezdésének tárgyát képezi.
82. Véleményem szerint emellett ellentmondás áll fenn a fogyasztóvédelem szintjével kapcsolatos érv tekintetében. Igaz, hogy a 90/314 irányelv keretében nem létezett az utazó ahhoz való joga, hogy elháríthatatlan és rendkívüli körülmények esetén felmondja a szerződést. Ha azonban a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az kizárja az utazóknak a fizetésképtelenség bekövetkezését megelőzően keletkezett követeléseit, akkor e kizárásnak nemcsak azokra a követelésekre kell vonatkoznia, amelyek a szerződés elháríthatatlan és rendkívüli körülmények esetén történő felmondásához való jog gyakorlásából erednek, hanem azokra a visszafizetési követelésekre is, amelyek a felmondási jognak az utazásszervező vagy az utazó által a 2015/2302 irányelvben meghatározott egyéb körülmények között történő gyakorlásából erednek. Az utazó például visszafizetésre jogosult a szerződésnek az utazásszervező által a 2015/2302 irányelv 12. cikkének (3) bekezdése alapján történő felmondása vagy a szerződésnek az irányelv 11. cikkének (5) bekezdése alapján történő felmondása esetén. Ez a visszafizetéshez való jog már létezett a 90/314 irányelv keretében.(29) Ilyen helyzetekben a fogyasztóvédelem csökkenne a korábbi rendszerhez képest, ha úgy kellene tekinteni, hogy a releváns visszafizetési követelésekre már nem terjed ki a fizetésképtelenséggel szembeni védelem.
83. Mindenesetre, figyelembe véve, hogy a társjogalkotók egyike, nevezetesen a Parlament határozottan úgy foglalt állást, hogy a jogalkotónak nem állt szándékában a 17. cikk (1) bekezdése szerinti fizetésképtelenséggel szembeni védelem hatályát korlátozni, nem ismerhető fel egyértelmű ellentétes jogalkotói szándék.(30)
84. A fentiekre tekintettel a következőkben meg kell vizsgálni azt a szövegkörnyezetet, amelyben az említett rendelkezés szerepel, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is, amelynek az említett rendelkezés részét képezi, mielőtt az elsődleges uniós jog egészének megfelelő értelmezést végeznék.
c) Annak a szabályozásnak a szövegkörnyezete és célkitűzései, amelynek a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése részét képezi
85. Azon szövegkörnyezetet illetően, amelynek a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése részét képezi, rá kell mutatni arra, hogy az első mondat első része szerint a biztosíték „az utazók által vagy nevében befizetett teljes összeg” visszafizetésére vonatkozik. A 17. cikk (5) bekezdése értelmében „[a] nem teljesített utazási szolgáltatások esetében a visszafizetendő összegeket az utazó kérelmét követően indokolatlan késedelem nélkül folyósítani kell”. Az e rendelkezés elfogadásához vezető indokokat kifejtő (39) preambulumbekezdés kimondja, hogy az utazók „teljes körű védelemben részesüljenek az utazásszervező fizetésképtelenségével szemben”, és hogy az utazásszervezőknek biztosítaniuk kell, hogy biztosítékot nyújtsanak arra vonatkozóan, hogy visszafizetik a „befizetett teljes összeget”. Ugyanezen preambulumbekezdés szerint „[a] hatékonyság azt jelenti, hogy a védelemnek elérhetővé kell válnia, amint az utazásszervező likviditási problémái következtében az utazási szolgáltatásokat nem teljesítik […]”.
86. Amint arra fent rámutattam,(31) a fizetésképtelenséggel szembeni védelem „aktiválását”, amennyiben az érintett szolgáltatások teljesítésére az utazásszervező fizetésképtelensége miatt nem kerül sor, a fizetésképtelenséggel szembeni védelem hatékonyságával kell kapcsolatba hozni. A 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése ezért nem értelmezhető oly módon, amely a visszafizetési követelések bizonyos kategóriáit kizárja a fizetésképtelenséggel szembeni védelem hatálya alól.
87. Arra is rá kell mutatni, hogy a 2015/2302 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének hatálya eltér ezen irányelv 17. cikke (1) bekezdésének hatályától, és e rendelkezés a visszafizetési garancia korlátait szabályozza. A releváns korlát az „ésszerűen előrelátható költségek” fedezésére vonatkozik. A (40) preambulumbekezdés kifejti, hogy „[a] fizetésképtelenséggel szembeni hatékony védelmet illetően […] nem lenne helyénvaló figyelembe venni a nagyon valószínűtlen kockázatokat, például több jelentős utazásszervező egyidejű fizetésképtelenné válását, amennyiben ez aránytalan mértékben befolyásolná a védelem költségét, és ezáltal csökkentené annak hatékonyságát”.
88. Ugyanakkor az, hogy az utazók kizárólag a 2015/2302 irányelv 12. cikkének (2) bekezdésében biztosított felmondási jogukat gyakorolják, és az utazásszervező ehhez kapcsolódó, a 12. cikk (4) bekezdése szerinti, teljes visszafizetésre vonatkozó kötelezettsége nem tekinthető olyan „nagyon valószínűtlen kockázatnak”, amely kizárná az előleget a biztosítékból.
89. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 12. cikk (2) bekezdése elismeri a szerződés elháríthatatlan és rendkívüli körülmények esetén történő felmondásához való jogot. Az utazókat megilleti a teljes visszafizetéshez való megfelelő jog. Ez a jog, amint az a 2015/2302 irányelv 23. cikkének (2) és (3) bekezdéséből következik, kógens jellegű.(32) A 17. cikk (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy biztosított legyen a 12. cikk (2) bekezdése szerinti felmondáshoz és teljes visszafizetéshez való jog teljes érvényesülése, nem pedig oly módon, amely korlátozza e jog érvényesülését. Ha egy utazó nem részesülne védelemben a fizetésképtelenséggel szemben pusztán azért, mert a fizetésképtelenség bekövetkeztét megelőzően mondta fel a szerződést, az eleve visszatarthatná az utazókat jogaik gyakorlásától. Amint azt a Parlament lényegében megjegyezte, a 12. cikk (2) bekezdése meg lenne fosztva hatékony érvényesülésétől, ha elfogadnánk, hogy a fizetésképtelenséggel szembeni védelem nem alkalmazható azon utazók esetében, akik az irányelv által biztosított jogukat gyakorolták.
90. Általánosabban, ettől eltérő értelmezés kedvezőtlenebb helyzetbe hozná azokat az utazókat, akik, amint észlelik a likviditási problémák fennállását, úgy döntenek, hogy a 2015/2302 irányelv 12. cikkének (1) bekezdése alapján az utazási csomag megkezdése előtt felmondják a szerződést, azon utazókhoz képest, akik úgy döntenek, hogy nem tesznek így. Ilyen helyzetben ugyanis létezhetnek olyan utazók, akik a 12. cikk (4) bekezdése alapján inkább megfizetik a lemondási díjat, és megkapják a fennmaradó összeget, ahelyett, hogy vállalnák annak kockázatát, hogy esetleg haza kell szállítani őket az utazásuk ideje alatt bekövetkező fizetésképtelenség miatt.
91. Ezt követően meg kell jegyezni, hogy a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (2) bekezdése szerint a biztosíték kiterjed „az utazási csomagok fejében az utazók által vagy nevében befizetett összegekre”. A fedezet kiszámításának paraméterei közé tartozik „az előlegfizetés és az egyenleg kifizetése, illetve az utazási csomagok teljesítésének lezárása közötti időszak hossz[a]”. A (40) preambulumbekezdés pontosítja, hogy „a fedezetnek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy fedezze az utazók által vagy nevében a csúcsidőszakban szervezett utazási csomagok tekintetében előreláthatóan befizetendő valamennyi pénzösszeget”.(33) Ugyanezen preambulumbekezdés szerint ez általában véve azt jelenti, hogy a biztosítéknak „az utazásszervező utazási csomagok értékesítéséből származó bevételének kellően magas százalékát” kell fedeznie. A 17. cikk (2) bekezdéséből és a (40) preambulumbekezdésből az következik, hogy az utazási csomagok fejében befizetett teljes összeget figyelembe kell venni a fizetésképtelenséggel szembeni védelem bevételi adatokon alapuló számítása során.(34) Ezzel szemben az ezen összeg visszafizetése iránti követelés jogalapja nem tűnik relevánsnak a szükséges fedezet kiszámítása szempontjából.
92. Végül a fennálló követeléseknek a fizetésképtelenséggel szembeni védelemből történő kizárása súlyos ellentmondást idézne elő a 17. cikk (1) bekezdése és az utazóknak az I. melléklet A. vagy B. részében foglalt, megfelelő tájékoztató formanyomtatványon nyújtandó szerződéskötést megelőző tájékoztatás között. Ezen általános tájékoztatás többek között a következőket tartalmazza: „Ha az utazásszervező vagy – néhány tagállamban – az utazásközvetítő fizetésképtelenné válik, a befizetett pénzösszegeket visszafizetik”.(35) Meg kell jegyezni, hogy az utazónak nyújtandó tájékoztatás nem tartalmaz olyan megszorítást, hogy a fizetésképtelenséggel szembeni védelem kizárt. Ahogyan azt a Bundesarbeitskammer lényegében megjegyezte, nem lenne elfogadható, hogy a jogalkotó a dokumentáció félreértésére késztette az utazót azáltal, hogy a tájékoztató formanyomtatványban azt a téves benyomást keltette, hogy valamennyi utazó védelmet élvez a fizetésképtelenséggel szemben, ha ténylegesen csak egyes utazók élveznek védelmet.
93. Ami a 2015/2302 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének konkrét célkitűzését illeti, e rendelkezés célja az utazóknak az utazásszervező fizetésképtelenségéből eredő kockázatoktól való védelme. A korábbi 90/314 irányelvvel kapcsolatban a Bíróság a Verein für Konsumenteninformation ítéletben megállapította, hogy az utazó és az utazásszervező között létrejött szerződéssel járó, fizetésképtelenséggel kapcsolatos kockázatok az utazási csomag árának előre történő befizetéséből erednek.(36) Következésképpen a Bíróság kimondta, hogy az említett irányelv 7. cikkében előírt eredmény olyan jogoknak az utazási csomagokat igénybe vevő utazók számára történő biztosítását vonja maga után, amelyek garantálják az általuk befizetett pénzösszeg visszafizetését. A fizetésképtelenségből eredő kockázat nem változott a jelenlegi irányelv keretében. A 2015/2302 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének ezért szintén olyan jogoknak az utazási csomagokat igénybe vevő utazók számára történő biztosítását kell eredményeznie, amelyek garantálják az általuk befizetett pénzösszeg visszafizetését, a fizetésképtelenség bekövetkeztét megelőzően fennálló követeléseket is ideértve.
94. Azt az értelmezést, amely szerint valamennyi utazónak teljes körű védelemben kell részesülnie a fizetésképtelenséggel szemben, azokat is ideértve, akik az utazásszervező fizetésképtelenségének bekövetkeztét megelőzően felmondták a szerződést, a 2015/2302 irányelv célkitűzése is alátámasztja, amely – az 1. cikkben foglaltak szerint – a fogyasztók magas szintű védelmének megvalósításában áll. A fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítására irányuló célkitűzést az elsődleges jog is rögzíti (EUMSZ 169. cikk és a Charta 38. cikke). Ettől eltérő értelmezés – amint arra a görög kormány rámutatott – azt jelentené, hogy az utazó viselné az utazásszervező későbbi fizetésképtelenségével kapcsolatos anyagi kockázatot.
95. A fentiekre tekintettel az a szövegkörnyezet, amelyben a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése szerepel, és annak a szabályozásnak a célkitűzései, amelynek az említett rendelkezés részét képezi, alátámasztja azt a következtetést, hogy a fizetésképtelenséggel szembeni védelem az utazóknak az utazásszervező fizetésképtelenné válását megelőzően keletkezett visszafizetési követeléseire is kiterjed.
d) A 2015/2302 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének értelmezése az egyenlő bánásmód elvére tekintettel
96. Amint arra fent már rámutattam,(37) egy általános értelmezési elv szerint valamely uniós jogi aktust – amennyire lehetséges – úgy kell értelmezni, hogy ne váljon kérdésessé annak érvényessége. Továbbá az uniós jogi aktus különböző lehetséges értelmezései közül azt kell előnyben részesíteni, amely alkalmas ezen jogi aktus hatékony érvényesülésének biztosítására.(38)
97. Ebben a tekintetben minden uniós jogi aktust az elsődleges jog egészének megfelelően, ezen belül az egyenlő bánásmód elvével való összhangban kell értelmezni, amely utóbbi megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, amennyiben az ilyen elbánás objektíve nem igazolható.(39)
98. A fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítására irányuló – az elsődleges jogban rögzített –(40) célkitűzésre és a 2015/2302 irányelv 17. cikkének az utazóknak a fizetésképtelenségből eredő kockázatoktól való védelmére irányuló konkrétabb célkitűzésére(41) tekintettel az említett rendelkezés hatálya alá tartozó helyzeteket különösen az utazók által viselt anyagi kockázat szempontjából kell összehasonlítani.
99. A jelen esetben azon utazók helyzetét, akik az utazási szerződésük (elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatti) felmondását követően követelnek visszafizetést, azon utazók helyzetével kell összehasonlítani, akik azért követelnek visszafizetést, mert az utazási szolgáltatások teljesítésére az utazásszervező fizetésképtelensége miatt nem kerül sor. Amint azt a görög kormány a tárgyaláson hangsúlyozta, az utazók mindkét kategóriája ugyanannak a később fizetésképtelenné váló utazásszervezőnek általuk befizetett előleggel kapcsolatos pénzügyi kockázatnak van kitéve.
100. A Bizottság, a Tanács és a belga kormány, valamint a Parlament másodlagosan arra hivatkozott, hogy nem áll fenn eltérő bánásmód az utazók különböző kategóriái között, mert helyzetük nem összehasonlítható. Egyfelől a szerződésüket a fizetésképtelenség bekövetkeztét megelőzően felmondó utazók nem rendelkeznek az utazási szolgáltatások teljesítése iránti szerződéses követeléssel, hanem csak visszafizetés iránti pénzköveteléssel. Másfelől azok az utazók, akik nem mondták fel szerződésüket a fizetésképtelenség bekövetkeztekor, az utazási szolgáltatások teljesítése iránti követeléssel rendelkeznek.
101. A szerződő felek között a fizetésképtelenség bekövetkezésének időpontjában fennálló jogviszonyban lévő, a Bizottság, a Tanács, a Parlament és a belga kormány által ismertetett különbség mindazonáltal nem a megfelelő összehasonlítási mérce. A szerződéses jogviszonyban fennálló különbség ellenére az utazók mindkét kategóriája azonos visszafizetési követeléssel rendelkezik a befizetett teljes összeg tekintetében. Amint arra már rámutattam, és amint azt a görög kormány megjegyezte, az összehasonlítás viszonyítási pontja az utazók által viselt pénzügyi kockázat. Mivel azon utazók esetében, akik felmondták szerződésüket, és azon utazók esetében, akik még nem mondták fel szerződésüket a fizetésképtelenség bekövetkeztekor, azonos az általuk befizetett teljes összeg tényleges visszafizetésével kapcsolatos kockázat, ezek a kockázatok az egyenlő bánásmód elvének sérelme nélkül nem kezelhetők eltérő módon. Ez még inkább igaz a 2015/2302 irányelv célkitűzésének fényében, amely a fogyasztóvédelem magas szintjének valamennyi utazó számára történő biztosításában áll.(42)
102. A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdését az egyenlő bánásmód elvével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy a visszafizetésre nyújtott biztosíték kiterjed az utazók által vagy nevében befizetett teljes összeg visszafizetése iránti követelésre, az olyan utazók követelését is ideértve, akik az utazásszervező fizetésképtelenné válását megelőzően felmondják a szerződést.
e) A jogbiztonság elve
103. Szóbeli észrevételeiben a HDI Global azt az álláspontot képviselte, hogy a biztosítási feltételek(43) és az utazásszervezők által fizetendő díjak megállapítása során a vállalt kockázat mértékének kiszámítása érdekében a releváns jogi szövegekre támaszkodott. Mivel a HDI Global véleménye szerint a 2015/2302 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének szövege egyértelműen ok‑okozati összefüggést kíván meg a fizetésképtelenség és az utazási szolgáltatások nemteljesítése között, az ezen értelmezéstől való eltérés ellentétes lenne a jogbiztonság elvével, amely az uniós jog egyik alapelve.
104. E tekintetben, amint arra fent rámutattam,(44) ha magából a 17. cikk (1) bekezdésének szövegéből egyértelműen kitűnne, hogy e rendelkezés ilyen ok‑okozati összefüggést kíván meg, akkor a Bíróság nem térhetne el ettől az értelmezéstől. Amint azonban fent (az a) alszakaszban) bemutattam, a 17. cikk (1) bekezdésének szövege nem zárja ki egyértelműen azon utazók követeléseit, akik elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt felmondták szerződésüket. E rendelkezés ezért értelmezést igényel. A jelen indítványban alkalmazott megközelítés szerint ezen értelmezésnek arra a következtetésre kell vezetnie, hogy fizetésképtelenség esetén valamennyi befizetésnek védelmet kell élveznie.
105. Meg kell továbbá jegyezni, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint azon értelmezés, amelyet a Bíróság valamely uniós jogszabály kapcsán fejt ki az EUMSZ 267. cikkben ráruházott hatáskör gyakorlása során, megmagyarázza és pontosítja e szabály jelentőségét és hatályát, ahogyan azt a hatálybalépésének időpontjától értelmezni és alkalmazni kell, illetőleg értelmezni és alkalmazni kellett volna. Ebből következik, hogy az így értelmezett szabályt maga a nemzeti bíróság alkalmazhatja, és azt alkalmaznia kell az értelmezés iránti kérelemről határozó ítélet előtt keletkezett és létrejött jogviszonyokra is, ha egyébként teljesülnek azon feltételek, amelyek lehetővé teszik az említett szabály alkalmazására vonatkozó pernek a hatáskörrel rendelkező bíróságok előtti megindítását.(45)
106. A Bíróság csak kivételesen, az uniós jogrendhez szorosan hozzátartozó jogbiztonság általános elvének alkalmazása útján korlátozhatja bármely érdekelt azon lehetőségét, hogy a jóhiszeműen létrejött jogviszonyok vitatása céljából a Bíróság által értelmezett rendelkezésre hivatkozzon. A Bíróság az érdekeltek jóhiszeműségére és a súlyos zavarok kockázatának fennállására vonatkozó két alapvető feltétel teljesülése esetén dönthet e korlátozásról.(46)
107. A jelen esetben mindazonáltal sem az alapeljárásokban félként részt vevő biztosítótársaságok, sem a belga kormány nem kérte a Bíróságtól, hogy a jogbiztonsággal kapcsolatos okokból korlátozza a meghozandó ítélet időbeli hatályát. Még ha ilyen kérelmet terjesztettek volna is elő, az említett felek nem hivatkoztak olyan súlyos gazdasági következményekre, amelyek indokolnák a jövőbeli ítélet időbeli hatályának korlátozását, ha a Bíróság elfogadja a jelen indítványban javasolt értelmezést.(47)
108. Érdemes megemlíteni, hogy az alapügyekben szóban forgó szerződések a 2020/648 bizottsági ajánlást megelőzően jöttek létre, ami arra utalhat, hogy az utazóknak a fizetésképtelenség bekövetkeztét megelőzően keletkezett követelései nem élveznek védelmet. Az alapeljárásokban félként részt vevő biztosítótársaságok nem alakíthatták ki biztosítási szerződésüket az említett ajánlásban követett értelmezés alapján. Ezenfelül, amint arra fent már rámutattam,(48) a garancia kiszámításának alapja a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (2) bekezdésével összhangban az utazási csomagok fejében az utazók által vagy nevében befizetett teljes összeg. E rendelkezés egyértelmű támpontot nyújt a biztosítótársaságok számára a szükséges fedezet kiszámításának alapját illetően.
109. Egyébként megjegyezhető, hogy a Covid19‑világjárvány kitörésekor az uniós jog különleges intézkedéseket vezetett be annak érdekében, hogy a tagállamok teljes mértékben kihasználhassák az állami támogatásokra vonatkozó szabályok által biztosított rugalmasságot az utazásszervezők és a biztosítók támogatása, valamint az utazóknak az utazásszervezők fizetésképtelenségének következményeivel szembeni védelme érdekében.(49)
110. A fentiekre tekintettel a jogbiztonság elvével nem ellentétes az olyan értelmezés, amely szerint a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése szerinti biztosítási garancia az utazók által a fizetésképtelenség bekövetkeztét megelőzően teljesített valamennyi befizetésre kiterjed.
111. A fentiek összességére tekintettel a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdését a kifejezéseire, a szövegkörnyezetére és a céljára tekintettel, valamint az egyenlő bánásmód elvével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy a visszafizetésre nyújtott biztosíték nemcsak abban az esetben terjed ki az utazók által vagy nevében befizetett összegre, ha az utazás vagy üdülés az utazásszervező fizetésképtelensége miatt nem valósult meg, hanem abban az esetben is kiterjed az utazók által vagy nevében befizetett összegre, ha az utazók a 2015/2302 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése értelmében vett elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt felmondták a szerződést az utazásszervező fizetésképtelenségének bekövetkezte előtt.
A C‑771/22. sz. ügyben előterjesztett második és harmadik kérdésről
112. A C‑771/22. sz. ügyben előterjesztett második és harmadik kérdést a kérdést előterjesztő bíróság arra az esetre teszi fel, ha az első kérdésére nemleges választ kell adni. E kérdésekkel – amelyek együttesen is megválaszolhatók – a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2015/2302 irányelv 17. cikkének (1) bekezdését, hogy annak hatálya legalább a következő két esetben kiterjed azokra az utazókra, akik az utazásszervező fizetésképtelenségének bekövetkeztét megelőzően elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt felmondták a szerződést: egyrészt, ha a fizetésképtelenségi eljárás abban az időszakban indult, amelyben az utazásnak terv szerint meg kellett volna valósulnia, másrészt pedig, ha a szerződés felmondására és a fizetésképtelenség bekövetkezésére ugyanazon rendkívüli körülmény miatt került sor.
113. Amennyiben a Bíróság úgy dönt, hogy a jelen indítványban felvázolt értelmezési megközelítést követi, nem lesz szükség e kérdések megválaszolására. Ha nem ez lesz a helyzet, akkor véleményem szerint e kérdésekre nemleges választ kell adni. Ha a 17. cikk (1) bekezdése szerinti garancia hatálya nem terjed ki a fizetésképtelenség bekövetkeztét megelőzően keletkezett visszafizetési követelésekre, akkor a garancia hatálya nem lehet különböző a kérdést előterjesztő bíróság által leírt körülményektől függően. Amint arra a Bizottság rámutatott, e jogszabályi rendelkezés alkalmazási köre nem változhat attól függően, hogy az utazásnak mikor kellett volna megvalósulnia, vagy hogy a szerződés felmondását állítólagosan igazoló körülmények vezettek‑e az utazásszervező fizetésképtelenségéhez.
114. A fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy a 2015/2302 irányelv 17. cikke (1) bekezdése hatályának értelmezése szempontjából nincs meghatározó jelentősége annak, hogy az utazásnak terv szerint a fizetésképtelenség bekövetkeztének ideje alatt vagy azt követően kellett volna‑e megvalósulnia, vagy hogy a fizetésképtelenség ugyanazon elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt következett‑e be, amelyekre az utazó a szerződésnek az említett irányelv 12. cikkének (2) bekezdése alapján történő felmondása érdekében hivatkozott.
V. Végkövetkeztetés
115. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Bezirksgericht für Handelssachen Wien (bécsi központi kerületi kereskedelmi bíróság, Ausztria) és a Nederlandstalige Ondernemingsrechtbank Brussel (vállalkozási ügyek brüsszeli holland nyelvű bírósága, Belgium) által előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:
Az utazási csomagokról és az utazási szolgáltatásegyüttesekről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, továbbá a 90/314/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. november 25‑i (EU) 2015/2302 európai parlamenti és tanácsi irányelv 17. cikkének (1) bekezdését a kifejezéseire, a szövegkörnyezetére és a céljára tekintettel, valamint az egyenlő bánásmód elvével összefüggésben a következőképpen kell értelmezni:
a visszafizetésre nyújtott biztosíték nemcsak abban az esetben terjed ki az utazók által vagy nevében befizetett összegre, ha az utazás vagy üdülés az utazásszervező fizetésképtelensége miatt nem valósult meg, hanem abban az esetben is kiterjed az utazók által vagy nevében befizetett összegre, ha az utazók a 2015/2302 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése értelmében vett elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt felmondták a szerződést az utazásszervező fizetésképtelenségének bekövetkezte előtt.
Másodlagosan, a 2015/2302 irányelv 17. cikke (1) bekezdése hatályának értelmezése szempontjából nincs meghatározó jelentősége annak, hogy az utazásnak terv szerint a fizetésképtelenség bekövetkeztének ideje alatt vagy azt követően kellett volna‑e megvalósulnia, vagy hogy a fizetésképtelenség ugyanazon elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt következett‑e be, amelyekre az utazó a szerződésnek az említett irányelv 12. cikkének (2) bekezdése alapján történő felmondása érdekében hivatkozott.