A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (ötödik tanács)
2013. február 20.(*)
„Közösségi védjegy – MEDINET közösségi ábrás védjegy bejelentése –MEDINET korábbi nemzeti és nemzetközi ábrás védjegyek – Korábbi nemzeti és nemzetközi védjegyek szenioritásának igénylése – Színes korábbi védjegyek és konkrét színmegjelölést nem tartalmazó bejelentett közösségi védjegyek – Megjelölések azonosságának hiánya – 207/2009/EK rendelet, 34. cikk – Indokolási kötelezettség – 207/2009/EK rendelet, 75. cikk – Szóbeli eljárás lefolytatásának célszerűsége – 207/2009/EK rendelet, 77. cikk”
A T‑378/11. sz. ügyben,
a Franz Wilhelm Langguth Erben GmbH & Co. KG (székhelye: Traben‑Trarbach [Németország], képviselik: R. Kunze és G. Würtenberger ügyvédek)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviselik: K. Klüpfel és G. Schneider, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
az OHIM negyedik fellebbezési tanácsának korábbi ábrás védjegyek szenioritásának igénylésével kapcsolatban, a MEDINET ábrás megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozására irányuló kérelem keretében 2011. május 10‑én hozott határozata (R 1598/2010‑4. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács),
tagjai: S. Papasavvas elnök, V. Vadapalas (előadó) és K. O’Higgins bírák,
hivatalvezető: C. Kristensen tanácsos,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2011. július 18‑án benyújtott keresetlevélre,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2011. november 23‑án benyújtott válaszbeadványra,
a 2012. október 17‑i tárgyalást követően,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes, a Franz Wilhelm Langguth Erben GmbH & Co. KG 2009. december 29‑én közösségi védjegy lajstromozása iránti kérelmet nyújtott be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 78., 1. o.) alapján.
2 A lajstromoztatni kívánt védjegy a következő ábrás megjelölés volt:
3 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 33. osztályba tartozó áruk vonatkozásában tették, az alábbi leírással: „Borok, habzóborok, bort tartalmazó italok”.
4 Ezzel egyidejűleg a felperes a 207/2009 rendelet 34. cikkének megfelelően kérelmet nyújtott be az OHIM‑hoz az alábbi megjelölést tartalmazó, Németországban 834732. számon lajstromozott, illetve Ausztriára, a Benelux államokra, a Cseh Köztársaságra, Franciaországra, Lengyelországra, Magyarországra, Olaszországra, Szlovákiára és Szlovéniára kiterjedő hatállyal 364053. számon nemzetközi védjegyként lajstromozott korábbi nemzeti és nemzetközi ábrás védjegyek szenioritásának igénylése iránt:
5 2010. június 30‑i határozatával a védjegyelbíráló elutasította a korábbi nemzeti és nemzetközi védjegyek szenioritásának igénylése iránti kérelmet.
6 2010. augusztus 17‑én a felperes a 207/2009 rendelet 58–64. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az OHIM‑hoz a védjegyelbíráló határozatával szemben.
7 2011. május 10‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa elutasította a fellebbezést. Többek között azt állapította meg, hogy nem teljesül a szenioritás igénylése tekintetében a 207/2009 rendelet 34. cikkének (1) bekezdésében megállapított, a védjegyek azonosságára vonatkozó követelmény, mivel a közösségi védjegybejelentés nem tartalmaz konkrét színmegjelölést, míg a korábbi nemzeti és nemzetközi védjegyek aranyszínűek.
A felek kérelmei
8 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– az OHIM‑ot kötelezze a költségek viselésére.
9 Az OHIM azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
10 Keresete alátámasztásául a felperes három jogalapra hivatkozik; az elsőt a 207/2009 rendelet 34. cikke (1) bekezdésének megsértésére, a másodikat az említett rendelet 75. cikkének megsértésére, a harmadikat pedig ugyanezen rendelet 77. cikkének megsértésére alapítja.
11 Egymás után, ebben a sorrendben meg kell vizsgálni a második, az első és a harmadik jogalapot.
12 Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a keresetlevél 53. pontjában a felperes több olyan érvre is hivatkozik, amelyet a fellebbezési tanács és az elbíráló előtti eljárásban már előadott, és hangsúlyozza, hogy ezeket is olyannak kell tekinteni, mint amelyek kifejezetten részét képezik a jelen keresetlevélnek.
13 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogbiztonság és a gondos igazságszolgáltatás biztosítása érdekében a kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy azok a lényeges ténybeli és jogi körülmények, amelyeken a kereset alapul, legalább röviden, de összefüggően és érthetően kitűnjenek magából a keresetlevélből. E tekintetben a keresetlevél szövegének egyes pontjait ugyan alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, a más, akár a keresetlevélhez mellékelt iratokra való általános hivatkozás nem pótolhatja a jogi érvelés azon lényegi elemeinek hiányát, amelyeknek a releváns rendelkezések szerint a keresetlevélben kell szerepelniük. Ezért ha a felperes nem hivatkozik kifejezetten az OHIM előtti eljárásban kifejtett érveket tartalmazó beadványok meghatározott pontjaira, akkor az említett beadványokra történő általános hivatkozásokat elfogadhatatlannak kell minősíteni (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑346/09. sz., Winzer Pharma kontra OHIM – Alcon (BAÑOFTAL) ügyben 2012. július 12‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 43. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
A 207/2009 rendelet 75. cikkének megsértésére alapított második jogalapról
14 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 207/2009 rendelet 75. cikke alapján az OHIM határozatait indokolni kell. Ezen indokolási kötelezettség terjedelme azonos az EUMSZ 296. cikkben foglalt kötelezettség terjedelmével, amely szerint az indokolásból világos és egyértelmű módon ki kell tűnnie a jogi aktus kibocsátója érvelésének. Az indokolási kötelezettségnek kettős célja van: egyrészt az, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára jogaik védelme érdekében a hozott intézkedés indokainak megismerését, másrészt hogy lehetővé tegye az uniós bíróság számára a határozat jogszerűségének felülvizsgálatát. Azonban a fellebbezési tanácsoktól nem lehet megkövetelni, hogy olyan magyarázatot adjanak, amely egyenként és kimerítően követi a felek által előadott összes érvet. Az indokolás tehát lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék a fellebbezési tanács határozata elfogadásának az okait, a hatáskörrel rendelkező bíróság számára pedig azt, hogy rendelkezzen a felülvizsgálata gyakorlásához szükséges tényekkel (lásd a Törvényszék T‑389/11. sz., Gucci kontra OHIM – Chang Qing Qing (GUDDY) ügyben 2012. július 12‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban nem tették közzé] 16. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
15 Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a határozatok indokolására vonatkozó kötelezettség olyan lényeges formai követelménynek minősül, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik. Valamely határozat indokolása ugyanis azon indokok egyértelmű kifejezéséből áll, amelyeken e határozat alapszik. Ha ezen indokok hibában szenvednek, az a határozat jogszerűségét érintheti, de annak indokolását nem, amely megfelelő lehet annak ellenére, hogy hibás indokokat tartalmaz (lásd a fent hivatkozott GUDDY‑ügyben hozott ítélet 17. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
16 Először is a felperes úgy ítéli meg, hogy a fellebbezési tanács nem indokolta meg, hogy miért utasította el részletes érvelését, amely az OHIM fellebbezési tanácsainak elsőbbség vagy szenioritás igénylése tárgyában hozott határozataira irányult, holott azok a jelen ügyben szereplőkkel gyakorlatilag megegyező tényekre vonatkoznak.
17 Ennek az érvnek nem adható hely. A fellebbezési tanács ugyanis nem volt köteles ezeket a határozatokat részletesen megvizsgálni, ezenkívül a megtámadott határozat 21. pontjában ki is fejtette annak indokait, hogy miért nem tartja relevánsnak a felperes által hivatkozott határozatokat. Így előadta, hogy ezek a határozatok „ellentmondanak [az OHIM] első fokon eljáró osztályainak állandó gyakorlatával”, és „a hatályban lévő jogszabályi rendelkezésekkel [sem] állnak összhangban”.
18 Másodszor, a felperes úgy véli, hogy a fellebbezési tanács nem tett eleget indokolási kötelezettségének, amikor azt állapította meg, hogy a 207/2009 rendelet nem tartalmaz olyan szabályt, amely alapján egy fekete‑fehér védjegy minden színben oltalmat élvez. Hozzáfűzi, hogy ha a fellebbezési tanács megvizsgálta volna az általa ebben az összefüggésben széleskörűen hivatkozott közösségi védjegyjogi alapelveket, legalább azt kellett volna megállapítania, hogy a „szenioritás részleges igénylése” a jelen ügyben megalapozott.
19 Ezeknek az érveknek sem lehet helyt adni. Egyrészt ugyanis azt kell megállapítani, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 20. pontjában nemcsak azt állapította meg, hogy „a [207/2009] rendelet nem tartalmaz olyan jogi elvet, amely szerint egy fekete‑fehér védjegy minden színben oltalmat élvez”, hanem azt is kifejtette, hogy „ellenkezőleg, a védjegyeket lajstromozott formájukban kell összehasonlítani, mivel a védjegyek színe az adott esettől függően a védjegy domináns és megkülönböztető elemei közé tartozhat, befolyásolhatja az említett védjegy által keltett összbenyomást, és növelheti vagy csökkentheti a hasonlóság (és ebből adódóan az oltalom) mértékét az ütköző védjegyet alkotó elemekhez képest”.
20 Másrészt a felperes azon érve, miszerint a fellebbezési tanácsnak legalább a „szenioritás részleges igénylésének” helyt kellett volna adnia, valójában annak kifogásolását jelenti, hogy a fellebbezési tanács nem értett egyet az álláspontjával, és nem indokolta megfelelően a határozatát. Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 15. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel az indokolás megalapozottságának kérdését külön kell választani az indokolási kötelezettségtől.
21 A fentiekre tekintettel a fellebbezési tanács megfelelően indokolta azt, hogy miért utasította el a MEDINET ábrás megjelölés közösségi védjegybejelentése keretében a korábbi védjegyek szenioritásának igénylését, lehetővé téve a felperes számára jogainak védelmét, az uniós bíróság számára pedig a határozat jogszerűségének felülvizsgálatát.
22 Következésképpen a második jogalapot el kell utasítani.
A 207/2009 rendelet 34. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított első jogalapról
23 Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy bár a fellebbezési tanács a megtámadott határozatban, és a felek beadványaikban a bejelentett védjegyet fekete‑fehérnek említik, ez azt nem jelenti, hogy a bejelentett közösségi védjegy a fekete és a fehér színt jelöli, hanem hogy semmilyen színt sem határoz meg kifejezetten.
24 A felperes úgy véli, hogy a fellebbezési tanács azáltal, hogy nem adott helyt a MEDINET közösségi védjegybejelentés keretében a korábbi nemzeti és nemzetközi védjegyek szenioritására vonatkozó igénylésnek, megsértette a 207/2009 rendelet 34. cikkének (1) bekezdését.
25 A 207/2009 rendelet 34. cikkének (1) bekezdése értelmében ha a tagállamok valamelyikében lajstromozott korábbi védjegy – ideértve a Benelux államokban vagy nemzetközi megállapodás alapján a tagállamra kiterjedő hatállyal lajstromozott védjegyet is – jogosultja, aki az említett védjeggyel azonos megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozása iránt bejelentést tesz az említett védjegy árujegyzékébe tartozó vagy annak részét képező áruk, illetve szolgáltatások tekintetében, a közösségi védjeggyel kapcsolatban igényelheti a korábbi védjegy szenioritását azon tagállam tekintetében, amelyben vagy amelyre kiterjedő hatállyal e korábbi védjegyet lajstromozták.
26 Ahhoz, hogy a közösségi védjegybejelentés tekintetében a korábbi védjegy szenioritásának igénylése iránti kérelemnek helyt lehessen adni, három feltételnek kell együttesen teljesülnie: a korábbi védjegynek és a bejelentett közösségi védjegynek azonosnak kell lennie; a bejelentett közösségi védjegy árujegyzékében szereplő áruknak, illetve szolgáltatásoknak azonosaknak kell lenniük a korábbi védjegy árujegyzékében szereplőkkel vagy azok egy részével; a védjegyek jogosultjának pedig ugyanazon személynek kell lennie (a Törvényszék T‑103/11. sz., Shang kontra OHIM (Justing) ügyben 2012. január 19‑én hozott ítéletének 14. pontja).
27 Emlékeztetni kell arra, hogy valamely megjelölés akkor azonos egy védjeggyel, ha módosítás vagy hozzáadás nélkül tartalmazza a védjegyet alkotó valamennyi elemet, vagy ha egészében tekintve olyan jelentéktelen eltéréseket rejt magában, amelyek elkerülhetik az átlagos fogyasztó figyelmét (a fent hivatkozott Justing‑ügyben hozott ítélet 16. pontja).
28 A megjelölés és a védjegy azonosságára vonatkozó feltételt az ilyen azonossághoz fűződő következmények miatt megszorítóan kell értelmezni. A jelen esetben, amennyiben – a 207/2009 rendelet 34. cikkének (2) bekezdése értelmében – annak a közösségi védjegynek a jogosultja, amelynek tekintetében a korábbi védjegy szenioritása igénylésének helyt adtak, lemondana a korábbi védjegy oltalmáról, vagy azt hagyná megszűnni, továbbra is igényt tarthatna ugyanazokra a jogokra, amelyek akkor illetnék meg, ha a korábbi védjegy továbbra is oltalom alatt állna (a fent hivatkozott Justing‑ügyben hozott ítélet 17. pontja).
29 A jelen esetben nem vitatott a bejelentett közösségi védjegy és a korábbi nemzeti és nemzetközi védjegyek árujegyzékébe tartozó áruk azonossága. A felek azt sem vitatják, hogy a szóban forgó védjegyeknek ugyanaz a személy a jogosultja.
30 Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy bár a korábbi nemzeti és nemzetközi védjegyek és a bejelentett közösségi védjegy közös szóelemet tartalmaznak, nevezetesen a „medinet” elemet, amely egy keresztet ábrázoló alakzatba van beleírva, az előbbi védjegyek aranyszínűek, az utóbbinak viszont nincsen meghatározott színe.
31 A felperes először is úgy véli, hogy annak megvizsgálásához, hogy teljesül‑e a megjelölés és a védjegy azonosságára vonatkozó feltétel, a fellebbezési tanácsnak alkalmaznia kellett volna a felszólalási eljárások keretében a védjegyek azonosságára vonatkozóan előadott alapelveket. Ezenkívül úgy véli, hogy a fellebbezési tanács nem volt tekintettel az oltalom tárgya és terjedelme közötti különbségre. Végül a korábbi védjegy szenioritásának igénylése nem azt jelenti, hogy a nemzeti oltalmakról való lemondást követően e nemzeti védjegyek elsőbbségének érvényesítése következtében a közösségi védjegy hatálya kiterjed az érintett országokra. Ellenkezőleg, a közösségi védjegy által az érintett országokban biztosított oltalom mindig az azon védjegyek számára nyújtott oltalom terjedelmétől függ, amelyek tekintetében a szenioritást igényelték. A jelen ügy ezért a szóban forgó védjegyek által biztosított oltalom terjedelmének kérdését veti fel.
32 A védjegyek azonosságával kapcsolatban a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 15. pontjában azt állapította meg, hogy „[a] védjegyek nem azonosak, ha a korábbi védjegy színes, a közösségi védjegybejelentés tárgyát képező védjegy pedig nem az”. A megtámadott határozat 18. pontjában hozzátette, hogy „[a]nnak elismerése, hogy jogos a szenioritás igénylése, valójában azt jelentené, hogy a korábbi színes védjegy helyébe egy fekete‑fehér védjegy oltalma kerül, vagyis megváltozik a védjegy ábrázolása”. Végül a megtámadott határozat 19. pontjában úgy ítélte meg, hogy „a bemutatott lajstromkivonatokon csak bizonytalanul lehet felismerni a [„medinet”] szóelemet, amely a közösségi védjegybejelentésben pedig világosan kivehető”, és hogy „a lajstromkivonatokon ez a szóelem világosabb a háttérnél, míg a közösségi védjegybejelentésben sötétebb annál (fehér alapon fekete felirat)”.
33 A szóban forgó védjegyoltalmak terjedelmére vonatkozó kérdéssel kapcsolatban a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 20. pontjában előadta, hogy „[a] jelen ügyben nem került szóba a korábbi védjegyoltalom terjedelme, vagy akár a közösségi védjegybejelentés tárgyát képező védjegy terjedelme (feltételezve, hogy azt később lajstromozzák)”, hogy „[a]z oltalom tárgyának ugyanannak kell lennie, különben nem állna fenn azonosság”, és hogy „ezt bizonyítja a [Bíróság] Arthur‑et‑Félicie ügyben hozott ítélet[é]re való hivatkozás”
34 Rá kell mutatni arra, hogy – miként az OHIM a tárgyalás során előadta – „a [Bíróság] Arthur‑et‑Félicie ügyben hozott ítélet[é]re való hivatkozás[t]” úgy kell értelmezni, mint a Bíróság C‑291/00. sz. LTJ Diffusion ügyben 2003. március 20‑án hozott ítéletére (EBHT 2003., I‑2799. o.) való hivatkozást.
35 A fellebbezési tanács ezenkívül elutasította a felperesnek a Törvényszék T‑418/07. sz., LIBRO kontra OHIM – Causley (LiBRO) ügyben 2009. június 18‑án hozott ítéletére való hivatkozását, és kimondta, hogy az „nem releváns, mivel ez az ítélet […] kizárólag az összetéveszthetőség vizsgálatára, és ennek keretében a védjegyek közötti hasonlóság mértékének vizsgálatára vonatkozik” (a megtámadott határozat 20. pontja).
36 A fellebbezési tanács szerint továbbá:
„[a] szenioritás igénylése keretében azonban nincsen helye a szóban forgó védjegyoltalom […] esetleges harmadik védjegyekkel szemben fennálló terjedelmére vonatkozó spekulatív megfontolásoknak. A védjegyek azonosságának fogalmát nem kell feltétlenül pontosan [ugyanúgy] értelmezni a [207/2009 rendelet] 34. cikke keretében, mint a többi rendelkezés esetében, így például a [207/2009 rendelet] 8. cikk[e] (1) bekezdés[ének] a) pontja kapcsán, vagy [ugyanezen rendelet] 15. cikk[e] (1) bekezdés[ének] alkalmazásában az azonos (lajstromozott) alakban történő használat megítélése keretében” (a megtámadott határozat 20. pontja).
37 E tekintetben az OHIM válaszbeadványában arra hivatkozik, hogy a felperes állításával ellentétben a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó ítélkezési gyakorlat az említett rendelet 34. cikkének alkalmazása tekintetében nem releváns, mivel a felszólalási eljárásban meghatározó szerepet játszó fogyasztó észlelésének nincsen jelentősége a korábbi védjegy szenioritásának igénylésére irányuló eljárásban.
38 A tárgyaláson azonban az OHIM azt állította, hogy a fent hivatkozott LTJ Diffusion ügyben hozott ítélet valóban alapjául szolgált a megtámadott határozatnak, viszont a védjegyek azonosságának a 207/2009 rendelet 34. cikke alkalmazásának keretében meghatározott fogalmánál – bár figyelembe lehet venni a fogyasztói észlelést – egy másik tényezőre, nevezetesen a szóban forgó védjegyek oltalmának terjedelmére is tekintettel kell lenni.
39 Emlékeztetni kell arra, hogy a védjegyek azonosságának a fent hivatkozott Justing‑ügyben hozott ítélet 16. pontjában adott fogalommeghatározása a Bíróság által a fent hivatkozott LTJ Diffusion ügyben hozott ítélet 54. pontjában adott meghatározásból merít, amely a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21‑i 89/104/EGK első tanácsi irányelv (HL L 40., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 92. o.) 5. cikke (1) bekezdése a) pontjának – amely a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése a) pontjának felel meg – értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelemre adott válaszként született.
40 Önmagában azonban az a tény, hogy a fent hivatkozott Justing‑ügyben hozott ítélet 16. pontjában szereplő fogalommeghatározás a Bíróság által a fent hivatkozott LTJ Diffusion ügyben hozott ítélet 54. pontjában adott meghatározásból merít, nem kérdőjelezi meg azt, hogy ez a fogalommeghatározás a 207/2009 rendelet 34. cikke alkalmazása tekintetében is releváns. Ugyanis – bár az említett rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 34. cikke nem ugyanazokra a célokra irányul – mindkét rendelkezés alkalmazásának feltétele a szóban forgó védjegyek azonossága. Ezenkívül az erre a két cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlat megköveteli a védjegyek azonossága fogalmának szigorú értelmezését (a fent hivatkozott LTJ Diffusion ügyben hozott ítélet 50. pontja és a fent hivatkozott Justing‑ügyben hozott ítélet 17. pontja).
41 Márpedig az olyan fogalmakról, amelyek egy jogi aktus több rendelkezésében is előfordulnak, a koherencia és a jogbiztonság érdekében, és még inkább, ha a szigorú értelmezés követelménye vonatkozik rájuk, azt kell vélelmezni, hogy – függetlenül attól, hogy melyik rendelkezésben szerepelnek – ugyanazt jelentik.
42 Végül bár a 89/104 első irányelv 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) pontjához hasonlóan nem hivatkozik kifejezetten a releváns vásárlóközönség észlelésére, meg kell állapítani, hogy a Bíróság a fent hivatkozott LTJ Diffusion ügyben hozott ítéletben a védjegyek azonosságáról adott fogalommeghatározása kialakításakor figyelembe vette azt annak megállapításával, hogy a védjegyek akkor lehetnek azonosak, ha olyan jelentéktelen eltéréseket rejtenek magukban, amelyek elkerülhetik az átlagos fogyasztó figyelmét.
43 Így a Bíróság által a védjegyek azonosságára vonatkozóan a fent hivatkozott LTJ Diffusion ügyben hozott ítéletben a 89/104 első irányelvnek a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) pontjával megegyező 5. cikke (1) bekezdése a) pontja alkalmazása tekintetében adott fogalommeghatározás a 207/2009 rendelet 34. cikkének alkalmazása tekintetében is releváns.
44 Következésképpen azt kell megállapítani, hogy a fellebbezési tanácsnak a védjegyek azonosságára vonatkozóan ugyanazt a fogalommeghatározást kellett alkalmaznia, mint amelyet az ítélkezési gyakorlat a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) pontja keretében kialakított.
45 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az OHIM által a tárgyaláson előadottakkal ellentétben a megtámadott határozat 20. pontja alapján nem lehet megállapítani, hogy a fellebbezési tanács valóban azt a védjegyek azonosságára vonatkozó fogalommeghatározást alkalmazta, amely a fent hivatkozott LTJ Diffusion ügyben hozott ítélet 54. pontjából következik. Ugyanis bár a fellebbezési tanács annak alátámasztásául, hogy az ilyen azonosság fennállásához az oltalom tárgyának meg kell egyeznie, valóban erre az ítéletre hivatkozik, ugyanezen pont végén azt állapítja meg, hogy a védjegyazonosságnak a 207/2009 rendelet 34. cikkében szereplő fogalmát nem feltétlenül ugyanúgy kell értelmezni, mint az említett rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) pontja keretében.
46 Ez a hiba azonban nem érvényteleníti a megtámadott határozatban kifejtett érvelést, mivel a megtámadott határozatban foglalt indokolás egésze alapján nyilvánvaló, hogy a fellebbezési tanács megállapításai összhangban állnak a Törvényszék által a fenti 27. pontban ismertetett meghatározással.
47 Ami a szóban forgó védjegyek oltalmának terjedelmét illeti, ezt – az OHIM állításával ellentétben – nem kell figyelembe venni a korábbi védjegy szenioritásának igénylésére irányuló vizsgálat keretében. Az egyik feltétel ugyanis – amint ez a fenti 26. pontban is megállapításra került –, amelyet az OHIM megvizsgál annak eldöntésekor, hogy helyt adjon‑e a szenioritás igénylésének, a szóban forgó védjegyek azonossága. Márpedig a védjegyek azonosságának vizsgálatához a szóban forgó védjegyek alkotóelemeinek összehasonlítása szükséges, nem pedig annak értékelése vagy összehasonlítása, hogy milyen terjedelmű oltalmat élveznek vagy élvezhetnek az említett védjegyek, amely egyébként attól függően változhat, hogy a 207/2009 rendelet melyik rendelkezését kell alkalmazni.
48 Másodszor, a felperes úgy ítéli meg, hogy az OHIM előtti eljárásokra vonatkozó iránymutatások B. részének 5.5 pontja értelmében nincsen olyan kézzelfogható különbség a szóban forgó védjegyek között, amely indokolná a korábbi védjegy szenioritása igénylésének elutasítását. Ugyanis nemcsak a bejelentett fekete‑fehér közösségi védjegy mint „nagyobb halmaz” tartalmazza a korábbi nemzeti és nemzetközi védjegyek „fakó arany” színét mint „kisebb halmazt”, hanem ezenkívül a bejelentett közösségi védjegy kiegészítés nélkül magában foglalja a korábbi nemzeti és nemzetközi védjegyek valamennyi alkotóelemét is. Végül hangzásbeli és fogalmi szempontból sincsen eltérés köztük.
49 Meg kell jegyezni, hogy a felek között nem vitatott, hogy a szóban forgó védjegyek mindegyike tartalmazza a „medinet” szóelemet, amely egy keresztet ábrázoló alakzatba van beleírva. Így az a kérdés merül fel, hogy az említett védjegyek között abban megmutatkozó különbség, hogy a nemzeti és a nemzetközi védjegyek aranyszínűek, a közösségi védjegybejelentés viszont nem tartalmaz konkrét színmegjelölést, olyan mértékű‑e, hogy a védjegyek nem tekinthetők azonosnak.
50 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy bár az OHIM előtti eljárásra vonatkozó iránymutatások a 207/2009 rendelet 34. cikkével kapcsolatban azt tartalmazzák, hogy „az ábrás védjegyek [vonatkozásában] az elbíráló kifogást emel, ha a védjegyek megjelenésében nyilvánvaló eltérés mutatkozik”, ezek az iránymutatások csupán azon magatartási szabályok írott szabályba foglalását jelentik, amelyek elfogadását az OHIM saját maga vállalja (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑410/07. sz., Jurado Hermanos kontra OHIM [JURADO] ügyben 2009. május 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑1345. o.] 20. pontját és a T‑124/09. sz., Valigeria Roncato kontra OHIM – Roncato [CARLO RONCATO] ügyben 2010. július 7‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 27. pontját).
51 Következésképpen nem ezen iránymutatásokra tekintettel, hanem a fenti 27. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel kell megvizsgálni azt, hogy ez a színkülönbség valóban olyan jelentéktelen‑e, hogy a szóban forgó védjegyeket azonosnak kell tekinteni.
52 Márpedig meg kell állapítani, hogy a fogyasztó szempontjából nem tekinthető elhanyagolható körülménynek az, hogy valamely védjegyet színes formában vagy éppen ellenkezőleg, konkrét színmegjelölés nélkül lajstromoztak. Eltérő benyomást kelt ugyanis a színes védjegy, mint az, amelyiknek nincsen jellegzetes színe.
53 E tekintetben a felperes által a keresetlevélben említett védjegy, amely szerint „mivel a korábbi védjegynek nincsen jellegzetes színe, az oltalma a színkombinációkra is kiterjed” (a fent hivatkozott LiBRO‑ügyben hozott ítélet 65. pontja), a jelen ügyben nem releváns, mivel – miként a fenti 47. pontban megállapítást nyert – a védjegyek oltalmának terjedelmét nem kell figyelembe venni a szenioritás igénylésére irányuló vizsgálat keretében. Mindenesetre ebből az ítéletből levonható az a következtetés, hogy a színmegjelölést tartalmazó közösségi védjegy oltalmának terjedelme eltér a konkrét színmegjelölést nem tartalmazó közösségi védjegyétől.
54 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács helyesen ítélte meg úgy, hogy a szóban forgó védjegyek nem azonosak.
55 E megállapítást nem vonják kétségbe a felperes által felhozott egyéb érvek sem.
56 E tekintetben először is arra kell emlékeztetni, hogy a felperes szerint nem releváns az OHIM elnökének a szenioritás vagy elsőbbség igénylésére vonatkozó alaki feltételekről szóló, 2003. január 20‑i EX‑03–5. sz. határozata, és a közösségi védjegyről szóló 40/94/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 1995. december 13‑i 2868/95 bizottsági rendelet (HL L 303., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o.) 15. szabálya (2) bekezdésének e) pontja és 103. szabálya (2) bekezdésének e) pontja, amelyekre a fellebbezési tanács hivatkozott arra kérdésre válaszolva, hogy egy korábbi színes védjegy szenioritása mennyiben igényelhető egy fekete‑fehér közösségi védjegy lajstromozása iránti kérelem keretében. A felperes szerint a fellebbezési tanács megsértette a jogszabályi hierarchiát azáltal, hogy a közösségi védjegyjogszabályok értelmezésekor közigazgatási normákra támaszkodott.
57 A fenti 56. pontban említett jogi aktusokat illetően meg kell jegyezni, hogy a fellebbezési tanács – miután a megtámadott határozat 15. pontjában emlékeztetett arra, hogy a színes védjegy nem azonos a fekete‑fehér védjeggyel – megállapította, hogy „ezért az EX‑03–5. sz. határozat 3. cikkének (3) bekezdése szerint ha a korábbi védjegy színes, akkor az igazoláson (lajstromkivonat) is színesnek kell lennie az ábrázolásnak” (a megtámadott határozat 16. pontja), és hogy „[u]gyanígy az alapvédjeggyel való azonosságot feltételező nemzetközi védjegyek keretében is követelmény, hogy ha az említett alapvédjegy színes, akkor a nemzetközi védjegybejelentésen is színesnek kell lennie az ábrázolásnak”, és hogy „[a] védjegy színes ábrázolása a [2868/95 rendelet] 15. szabálya (2) bekezdésének e) pontja keretében is feltétel” (a megtámadott határozat 17. pontja).
58 Az előző pontból következően a fellebbezési tanács nem támaszkodott a 207/2009 rendelet 34. cikkének értelmezéséhez a fenti 56. pontban említett jogi aktusokra, hanem csupán azért hivatkozott rájuk, hogy alátámassza azon megállapítását, miszerint a védjegy színe a védjegy fontos elemének minősül, különösen a korábbi védjegy szenioritásának igénylésére irányuló vizsgálat során, valamely megjelölés közösségi védjegybejelentése keretében, amely esetben követelmény az említett védjegyek pontos azonossága.
59 Így a felperes állításával ellentétben a fellebbezési tanács nem sértette meg a jogszabályi hierarchiát, és jogosan hivatkozhatott a 207/2009 rendelet 34. cikkére vonatkozóan adott értelmezés alátámasztásául ezekre a rendelkezésekre.
60 A felperes továbbá előadja, hogy a fellebbezési tanácsnak figyelembe kellett volna vennie az OHIM fellebbezési tanácsainak egyes korábbi határozatait, amelyek olyan esetekben is helyt adtak a korábbi védjegy szenioritása igénylésének, amelyekben csekély különbség mutatkozott a bejelentett védjegy és a korábbi védjegy között.
61 E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy az OHIM köteles a hatásköreit az uniós jog általános elveivel összhangban gyakorolni. Bár az egyenlő bánásmód elvére és a gondos ügyintézés elvére tekintettel az OHIM köteles figyelembe venni a hasonló kérelmekre vonatkozóan már meghozott határozatokat, és különösen figyelmesen kell megvizsgálnia azt a kérdést, hogy ugyanúgy kell‑e határoznia, ezen elvek alkalmazását össze kell egyeztetni a jogszerűség elvének tiszteletben tartásával (lásd a Törvényszék T‑179/11. sz., Sport Eybl & Sports Experts kontra OHIM – Seven (SEVEN SUMMITS) ügyben 2012. május 22‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 68. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
62 Egyébiránt a jogbiztonságon, közelebbről a gondos ügyintézésen alapuló indokok miatt a védjegybejelentések vizsgálatának szigorúnak és teljes körűnek kell lennie a védjegyek indokolatlan lajstromozásának megakadályozása érdekében. Ezt a vizsgálatot minden egyes konkrét esetben el kell végezni (lásd a fent hivatkozott SEVEN SUMMITS ügyben hozott ítélet 69. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).l
63 A jelen ügyben rá kell mutatni arra, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 21. pontjában azt állapította meg, hogy a felperes által hivatkozott korábbi határozatok „ellentétben állnak [az OHIM] első fokon eljáró osztályainak állandó gyakorlatával, de a hatályban lévő jogszabályi rendelkezésekkel sincsenek összhangban”. Hozzáfűzte ehhez, hogy „[a] felperes által hivatkozott ügyek vagy nem voltak hasonlók, és nem kell azonos módon elbírálni őket, vagy hasonlók voltak, és annak az elvnek van elsőbbsége, hogy az OHIM aktusának jogszerűnek kell lennie, és nem lehet ismételten hibás határozatokat hozni”.
64 A fellebbezési tanács következésképpen figyelembe vette a korábbi határozatokat. Tanulmányozta azokat, és úgy vélte, hogy nem ugyanúgy kell dönteni, mivel ezek az ügyek vagy nem hasonlók, vagy a jogszerűség elvébe ütköznek. Ebből következően a fellebbezési tanács által elfogadott határozat megfelel a fenti 61. és 62. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak.
65 Mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy – miként ez a fenti 52. pontban megállapítást nyert – nem minősül jelentéktelen különbségnek, hogy a korábbi nemzeti és nemzetközi védjegyek színesek, a bejelentett közösségi védjegy pedig nem tartalmaz konkrét színmegjelölést.
66 Végül a felperes előadja, hogy amennyiben helyt adnak a korábbi védjegy szenioritása igénylésének, az nem eredményezi azt, hogy a bejelentett közösségi védjegy elsőbbséget fog élvezni a korábbi védjeggyel szemben, hanem csupán arra enged lehetőséget, hogy a felperes a közösségi védjegy „ernyője” alatt összefogott, meghatározott módon ábrázolt korábbi védjegyei alapján felléphessen harmadik személyek olyan közösségi vagy nemzeti védjegyeivel szemben, amelyeket az ő korábbi nemzeti és nemzetközi védjegyei lajstromozását követően, de a jelen közösségi védjegybejelentés előtt jelentettek be. Ezért a fellebbezési tanácsnak a „szenioritás részleges igénylését” kellett volna megállapítania, amely lehetővé tette volna számára, hogy az érintett országokban a fekete‑fehér ábrázoláshoz a színes védjegyek szenioritására, és ne a közösségi védjegy szenioritására hivatkozhasson.
67 Az OHIM szerint ez az érv elfogadhatatlan, mivel első ízben a keresetlevélben hivatkoznak rá, és megváltoztathatja a fellebbezési tanács előtti jogvita tárgyát. Ha helyt adna a „szenioritás részleges igénylésének”, akkor megváltozna a védjegy tárgya, ami nem lehetséges.
68 E tekintetben a felperes érvére – még ha elfogadhatónak is minősülne – nem lehet eredményesen hivatkozni. Ezt az érvet elfogadva ugyanis értelmetlenné válna a 207/2009 rendelet 34. cikkének (1) bekezdésében a védjegyek azonosságára vonatkozóan meghatározott következmény. A felperesi érvelés elfogadása esetén akkor is igényelni lehetne egy korábbi védjegy szenioritását, ha a bejelentett közösségi védjegy teljesen eltérő lenne, mivel – miként a felperes is hangsúlyozza – a védjegyek jogosultja a felszólalását végül is a korábbi védjegy lajstromozásának időpontja és a közösségi védjegy lajstromozásának időpontja közötti időszakra alapítaná, az eredeti alakban lajstromozott korábbi védjegy alapján. Így a védjegyek azonosságára vonatkozó követelménynek nem lenne többé létjogosultsága.
69 Ezenkívül a 207/2009 rendelet 34. cikke nem rendelkezik olyan lehetőségről, amely szerint a korábbi nemzeti védjegy egy részének szenioritását lehetne igényelni. Márpedig az említett rendelet 34. cikkét szigorúan kell értelmezni, és a Törvényszék ezért nem adhat helyt az ilyen kérelemnek (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Justing‑ügyben hozott ítélet 43. pontját).
70 Az előzőekben kifejtettekre való tekintettel az első jogalapot el kell utasítani.
A 207/2009 rendelet 77. cikkének megsértésére alapított harmadik jogalapról
71 A 207/2009 rendelet 77. cikkének (1) bekezdése alapján az OHIM kezdeményezésére vagy az eljárásban részt vevő bármelyik fél kérelmére szóbeli eljárást kell lefolytatni, ha az OHIM megítélése szerint ez célszerű.
72 E tekintetben a fellebbezési tanácsnak széles mérlegelési mozgástere van abban a kérdésben, hogy valóban szükséges‑e előtte szóbeli eljárást lefolytatni (lásd a Törvényszék T‑299/09. és T‑300/09. sz., Gühring kontra OHIM [A rekettyesárga és az ezüstszürke szín, illetve az okkersárga és az ezüstszürke szín kombinációja] egyesített ügyekben 2011. február 3‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 34. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
73 A felperes arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács előtt célszerű lett volna szóbeli eljárást lefolytatni, hogy a jelen ügyben fennálló jogi helyzetet részleteiben meg lehessen vitatni. A felperes szerint a fellebbezési tanács megsértette az említett cikket azáltal, hogy nem vette figyelembe a 207/2009 rendelet 77. cikkében foglalt célszerűségi tényezőt, és arra „kényszerítette” őt, hogy a Törvényszék előtt nyújtson be keresetet.
74 Az ügy irataiból és a megtámadott határozatból azonban kitűnik, hogy a fellebbezési tanács rendelkezett az összes olyan információval, amely szükséges volt a megtámadott határozat rendelkező részének alátámasztásához. Különösen ami azt az érvet illeti, miszerint a tárgyalás megtartása lehetővé tette volna a fellebbezési tanács számára annak megvizsgálását, hogy a konkrét színmegjelölést nem tartalmazó védjegyábrázolás magában foglalhatja‑e a színmegjelölést tartalmazó védjegyábrázolásokat, illetve hogy legalább a „szenioritás részleges igénylésének” helyt lehet‑e adni, meg kell állapítani, hogy a felperes nem bizonyította, hogy mennyiben eredményezte volna más rendelkező rész elfogadását, ha a fellebbezési tanácshoz benyújtott beadványában már ismertetetteken felül szóban is előadhatta volna ezzel kapcsolatos álláspontját.
75 Következésképpen a harmadik jogalapot, és így a kereset egészét el kell utasítani.
A költségekről
76 A Törvényszék eljárási szabályzata 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
77 Mivel a felperes pervesztes lett, az OHIM kérelmének megfelelően őt kell kötelezni a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék a Franz Wilhelm Langguth Erben GmbH & Co. KG‑t kötelezi a költségek viselésére.
Papasavvas | Vadapalas | O’Higgins |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2013. február 20‑i nyilvános ülésen.
Aláírások